A viták megoldása és elkerülése

6 A viták megoldása és elkerülése

2008 januárjának egyik reggelén, ahogy ültem a laptopom mögött és ezt a könyvet írtam, kaptam egy kéretlen telefonhívást egy olyan férfitől, aki egy kártérítési igényeket peresítő cégnél dolgozik.1 Az iránt érdeklődött, hogy nem voltam-e a közelmúltban érintett balesetben. Megálltam egy pillanatra, mielőtt válaszoltam neki és a beállt csendben határozottan hallottam a nyálcsorgást, amelyet az a lehetőség váltott ki, hamarosan hallhat egy baljós eseményről a közelmúltban, amelyben súlyosan megsérültem. Pontosan tudtam, hogy miért keres – de mégis rákérdeztem. Elmagyarázta, hogy a cége tudna a számomra kártérítést biztosítani. Könyörtelenül elmondtam neki, hogy nem szenvedtem semmilyen komoly sérülést. Mégis megzavart ez a telefon. Egyfelől tényleg azt gondolom, hogy a sok újsütetű kártérítési társaság jelentős társadalmi funkciót tölt be. Ha egy állampolgárt súlyos kár ért, de tétovázik, hogy megkeressen-e egy hagyományos ügyvédi irodát, vagy bocsátkozzon-e jogi eljárásba, ezek a szervezetek tényleg lehetőséget adnak arra, hogy olyasmiért is kapjunk kompenzációt, amelyért korábban nem volt lehetséges. Ez a jóindulatú értelmezés természetesen inkább a fogyasztó motivációira koncentrál, és nem a szolgáltatóéra. Ugyanakkor a másik oldalról egy kicsit cinikusabb értelmezéssel lehet azt mondani, hogy ezek a társaságok arra ösztönzik az embereket, hogy olyan igényeket eszeljenek ki, amelyeket nem is előzött meg igazi kár, vagy tényleges kényelmetlenség. És ettől nincs túl messze egy olyan társadalom, ahol a jogi igények egyfajta jövedelemforrásként működnek, és nem a károk megtérítését szolgálják. Osztom azoknak az aggodalmát, akik szerint a kártérítési igényeket peresítő cégek munka- és marketingmódszerei egy pereskedésre sokkal inkább hajlamos társadalmat alakíthatnak ki az Egyesült Királyságban. Gyorsan hozzáteszem, ez az aggodalom azokra a jogászokra is jellemző, akik más kárából akarnak hasznot húzni,2 ahogy szintén kiterjed a kissé kifinomultabb sikerdíjas

1 Claims company – kártérítések érvényesítésére szakosodott cég. Az Egyesült Királyság egész területén több száz ilyen cég működik, amelyek sokszor marketingeszközökkel igyekeznek olyan ügyfeleket találni, akik nevében kártérítési igényt nyújthatnak be. (a ford.) 2 Erre az ügyvédtípusra az angolszász kultúrában külön kifejezés van, az ambulance chaser, kb. „mentő autó-üldöző”, amelyet a szerző is használ (a ford.).

Lawyers.indd 161

2012.08.15. 14:31:43

162

6. A viták megoldása és elkerülése

kikötésekre (melyek révén a jogászok százalékot kapnak az ügyfelüknek megítélt kártérítésből) és a perek külső finanszírozására is (mikor harmadik felek pénzelnek pereket és siker esetén komoly jutalékot kapnak). Üdvözlöm a jogvita rendezéséhez való szabadabb hozzáférést, de elítélem azokat (jogászokat és állampolgárokat egyaránt), akik kijátsszák a rendszert. Elég nyomasztónak találom példának okáért, hogy egyébiránt jogkövető állampolgárok csűrik-csavarják az igazságot ostorcsapás-balesetekben, vagy túlozzák el a kárukat, mikor kártérítést, vagy járadékot igényelnek. Ez ugyanolyan becstelen, mint azoknak a sokszor csalárd igényei, akik önkormányzatokat perelnek be azt állítva, hogy sérülést szenvedtek, mikor megbotlottak a hepehupás úton, vagy járdán.3 Üdvözlöm azokat a törekvéseket, amelyek egyszerűsíteni és gyorsítani szeretnék a jogvita-rendezési eljárásokat, de aggódom azon, hogy ez a továbbfejlesztett rendszer egyszerűbbé teheti a tisztességtelen, zaklató szándékú, pénzsóvár emberek számára is, hogy kétes céljaikat követhessék. Olyan szervezeteket és állampolgárokat szeretnék, akik képesek érvényre juttatni a jogaikat, de tenni fogok egy olyan kultúra ellen, amely kártérítés-központú, szélsőségesen ellenségeskedő, harcos, pereskedő és igényhajhász. Tudom, hogy a forrófejű pereskedők azzal hessegetik el majd az utóbbi néhány bekezdést, hogy ez afféle kényelmes idealizmus. Sok peres ügyvéd fogja azt mondani, hogy a vita gladiátor-küzdelem, és a felek közötti nagyobb együttműködés gondolata naiv és nem helyénvaló. Még annak kockázatát is vállalva, hogy beperelnek, azt állítom, hogy ez egy retorikus póz a jogászok oldalán, amely inkább nekik kedvez, és nem az ügyfeleket tartja szem előtt. Persze olyan viták esetén, melyekben magának a szervezetnek a léte forog kockán, szilárd hadállást kell létesíteni, és az utolsó töltényig kell harcolni a jog és a jogászok minden lehetőségét kihasználva. Ezekben az esetekben ez természetes és érthető. De körültekintve a vitaeldöntés szélesebb vidékén, azt nem lehetne mondani, hogy ilyen nézeteltéréseket látunk mindenütt. És tudatában kell lennünk annak is, hogy a frontális konfliktusok még a legkomolyabb egyet nem értés esetén sem állnak az érintett felek érdekében – leszámítva a jogászokat. Elfogadom, hogy az emberek és szervezetek között lehet egyet nem értés. Még békés közösségekben és civilizált korszakokban is találunk ütköző érdekeket, direkt rivalizálást és vad versengést, amely a feleket belesodorhatja valamilyen konfliktusba az enyhétől az egészen extrémig. Mivel az emberek a nagylelkűségüket, természetes erőforrásaikat és akaratukat illetően rendelkeznek magától értetődő korlátokkal, szükségszerű, hogy viták keletkezzenek közöttük.4 Kivételes társadalom lenne az, ahol a lakók között nincsenek konfliktusok, és ezért nincsen szükség a jogra. Ez egy olyan szintű személyközi összhangot és koherenciát kívánna meg, amely nehezen képzelhető el. Arisztotelész jól foglalja össze, hogy „amikor az emberek barátok, ott nincsen közöttük szükség az 3 Rövid, de érdekes összefoglalását l. a „botlós és elesős” eseteknek: „Alternative Dispute Resolution: an English Viewpoint” Lord Phillips, Lord Chief Justice of England and Wales előadása 2008. március 29-én, Indiában. www.judiciary.gov.uk 4 Az emberi természetről szóló igazságokról, és ezek hatásáról a jogra ld. H. L. A. Hart: A jog fogalma, Budapest, Osiris, 1995., 224–231.

Lawyers.indd 162

2012.08.15. 14:31:43

6.1. Reformok és változtatások 163

igazságosságra”.5 Ezzel ellentétben, mikor az emberek idegenek és versenytársak, akkor el kell fogadnunk, hogy az egyet nem értés közöttük több mint természetes. De ebből nem következik, hogy kritikátlanul akceptálnunk kell azokat a mechanizmusokat, amelyeket jelenlegi jogrendszerünk nyújt a vitarendezéshez – a jelen jogászait, bíróságait, struktúráját és eljárásait, melyek mögött egy uralkodó kultúra van, tele elvárásokkal, és amelyet még a művészet és az irodalom is erősít. (A színdarabokban és a regényekben például általában csak az egymással vad csatában álló harcos pereskedők sztereotipikus ábrázolását találjuk.) Ennek a könyvnek a szellemében én megkérdőjelezem ezt a status quo-t. Mint a jog más területein, itt sincsen kétségem afelől, hogy a vitaeldöntés jelenlegi módszerei szétszedhetőek kisebb alkotórészekre, és ezek különböző, hatékonyabb módszerekkel megoldhatóak. Nem látom okát annak, hogy a pereskedők rétege kivételt képezne az alól a folyamat alól, amelyben az ügyfelek rákényszerítik tanácsadóikat arra, hogy végigjárják az utat a tömegáruvá válás felé. Ugyanígy nem látok komoly ellenérvet arra nézve, hogy ne vizsgálhatnák meg a lehetőségét az információtechnológia nagyobb használatának a jogvita rendezési eljárásaiban, abból a célból, hogy automatizáljuk és egyszerűsítsük a jelenlegi folyamatokat, és hogy radikálisan új, olykor egyenesen felforgató technológiákat vethessünk be. A hatékonyabb módszerek és technológiák bevezetése már régen esedékes. Bíróságainkon a pereskedés költségei túl sokszor szinte abszurd módon magasak. A perköltségek gyakran meghaladják magának a követelésnek az összegét is. A költségek legnagyobb része a közvetítőkre megy el, akik a vitázó felek között helyezkednek el – ügyvédekre, bírákra, műszaki és egyéb szakértőkre, illetve magára a bírósági rendszerre. Ez a hagyományos jogi apparátus, az az iparág, amely az emberi konfliktusokra épült rá, gyakorta bizonyul ormótlannak és e célra alkalmatlannak. A jogászok és a bíróságok túl mély bevonása eltorzíthatja a vitaelrendezés folyamatát, és eltérítheti a fókuszt az ügyfelektől a tanácsadóik irányába, felesleges éket verve az ügyfelek közé, és aránytalanul magas költségeket előidézve. Ahogy más helyeken is e könyvben, ahol közvetítőket találunk, mindig felvetem ezek kiiktatásának lehetőségét: azt, hogy a közbülső ember eltűnhet a folyamatból. Ott pedig, ahol komoly hiányok vannak, azt javaslom, hogy egy alapvető „generáljavítást” fontoljunk meg. Tovább megyek: ha közösen találjuk meg a viták elkerülésének módját, akkor meg kell vizsgáljuk ezt is. És amikor nem tudjuk megelőzni vagy megegyezéssel lezárni a vitákat, akkor keresnünk kell a módját annak, hogy szívélyesebb keretek között tartsuk azt, és elkerüljük szükségtelen eszkalációját. Ezek mind olyan utak, amelyeket ebben a fejezetben vizsgálok meg.

6.1. Reformok és változtatások A viták megoldásáról és elkerüléséről szóló fejtegetésem kiindulópontjaként három olyan viszonylag új kísérlet elemzésével kezdem, amelyek igazságszolgáltatási rendsze-

5

Lawyers.indd 163

Arisztotelész: Nikomakhoszi etika, VIII. könyv, I. fejezet, 120.

2012.08.15. 14:31:43

164


rünket voltak hivatottak javítani. Lord Woolf reformjaival, az alternatív vitarendezés elfogadásával és egy – a dotkom időszak csúcsán elfogadott – kormányzati kezdeményezéssel. Először Lord Woolf-ról. 1994 márciusában Lord MacKay, aztán a Lordkancellár is bejelentették, hogy előkészületben van az angol és walesi polgári bíróságokon alkalmazott szabályok és eljárások felülvizsgálata. Felkérte Lord Woolf-ot, hogy vezesse ezt a felülvizsgálatot. Abban az időben Lord Woolf a Lord of Appeal in Ordinary volt, vagyis Law Lord a Felsőházban.6 Később 1996-tól 2000-ig a Master of the Rolls7 tisztséget viselte, majd Lord Chief Justice of England and Wales8 lett, amelyet 2005-ig töltött be. Ezen évtized alatt félelmetes befolyása lett a bírósági és a bírói testületet érintő reformok ügyében, alkotmányos, valamint a bírák és a jogászok mindennapi munkáját illetően egyaránt. Nagyon örültem, amikor 1995-ben kineveztek informatikai tanácsadónak Lord Woolf mellé. Akkor úgy tűnt nekem, hogy annak, hogy egy olyan embert választottak, aki jogi informatikai ügyekben szakértő, már önmagában jelentősége van. Nem tudok olyan korábbi jogi reformról az Egyesült Királyságban, amelyben az IT-t különösen fontosnak gondolták volna. Lord Woolf vizsgálatának céljai röviden a következők voltak: az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés javítása; a pereskedés költségeinek csökkentése; végül a szabályok és a terminológia komplexitásának egyszerűsítése. Nehéz ügyek. Maga a jelentés az Igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés9 címen vált ismertté. 1995 júniusában Lord Woolf egy közbülső dokumentumot tett közzé,10 majd 1996 júliusában publikálta a végleges eredményeket11 egy sor jogszabálytervezettel együtt, amelyek együttesen lettek volna hivatottak leváltani a perrendtartást szabályozó Rules of the Supreme Court-ot és a County Court Rules-t. Lord Woolf a polgári pereskedés egy teljesen új rendszerét javasolta. Ebben az új világban a polgári pert, ahol lehet, el kell kerülni, a feleknek kevésbé ellenségeskedőnek és sokkal inkább kooperatívnak kell lennie, kevésbé bonyolultnak, sokkal biztosabbnak rövidebb határidőkkel, végül megfizethetőnek, előreláthatónak és arányosnak. Azt javasolta, hogy a peres felek álljanak pénzügyileg egyenlőbb lábakon, sokkal tisztábban válasszák el a bírói és az adminisztratív felelősséget, valamint a bírák és a bíróságok figyeljenek jobban a felekre. A bírák munkájának sokkal hatékonyabbnak kell lennie és

A 2009-ben bekövetkezett reformig az angol parlament felsőháza (House of Lords) legfelsőbb bírói fórumként is működött. A felsőház mint testület tagjai közül a Law Lord-ok alkották a legfelsőbb bíróságot. 2009-től ugyanezek az emberek alkotják az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságát. (Supreme Court of the United Kingdom) (a ford.) 7 Kb. a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a második legmagasabb bírói rang a Lord Chief Justice után (a ford). 8 Anglia és Wales Legfelsőbb Bírája – kb. a Legfelsőbb Bíróság elnöke (a ford.). 9 Access to Justice (a ford.). 10 Access to Justice – Interim Report (Woolf Inquiry Team, 1995. június, hozzáférhető a www.justice.gov. uk oldalon. 11 Access to Justice – Final report (Woolf Inquiry Team, 1996. július, hozzáférhető a www.justice.gov.uk oldalon. 6

Lawyers.indd 164

2012.08.15. 14:31:44


a polgári bírósági rendszernek jobban kell reagálnia a pereskedők igényeire. Amikor 1997 májusában a Munkáspárt kormányra került Angliában, Lord Woolf ajánlásait megvizsgálva más – a Legal Aid12 rendszer kiépítéséhez keletkezett – előterjesztésekkel együtt, kiadott egy Fehér Könyvet 1998 decemberében, amely az Igazságszolgáltatás modernizálása13 címet viselte. Ez vezetett 1999 áprilisában a polgári jogi igazságszolgáltatás reformjának első hullámához, nagyrészt úgy, ahogy azt Lord Woolf elképzelte. Vannak viták a pereskedők és a kommentátorok között a Lord Woolf-féle reformok tartósságát illetően. Én azt hiszem, hogy az, ahogy ő a polgári jogi igazságszolgáltatási rendszer gyengeségeit leírta, nagyon pontos volt, és már maguknak az ajánlásoknak is hatalmas gyakorlati hatásuk volt: nem csak a szabályok, az eljárások és a működési gyakorlat megváltoztatásában, hanem abban is, ahogy ezek a jogviták rendezésének kultúráját átalakították Angliában és Wales-ben. A rendszer, amely ennek nyomán kialakult, még mindig szenved néhány tökéletlenségtől, de e könyv céljaival összhangban én itt csak a tágabb hajtóerőkre szeretném felhívni a figyelmet – egy kormányzatilag támogatott reformcsomagra, amely elősegítette hogy az angol igazságszolgáltatás költségei, bonyolultsága és megközelíthetetlensége csökkenhessenek. Lord Woolf változtatásai a kilencvenes évek közepén összekapcsolódtak az ADR14 növekvő sikerével, és az érdeklődéssel, amit kiváltott. Mára ennek az az eredménye, hogy sokkal kevesebb esetet akarnak bíróságon eldönteni, mint amennyit 1994 márciusában. És számos peres jogi képviselő már nem is hagyományos peres ügyvédként dolgozik. Érdemes alaposabban megvizsgálnunk az ADR mozgalmat. Ez a jelenség korábban kezdődött, de aztán párhuzamosan futott Lord Woolf vizsgálatával, majd a javaslatainak későbbi bevezetésével. Akkor találkoztam először az ADR-rel a 90-es évek elején, mikor egy nemzetközi ügyvédi irodánál, a Mason’s-nál – mai neve Pinsent Masons – dolgoztam. Felkértek, hogy állítsak össze egy magyarázó és népszerűsítő füzetecskét az ADRről az iroda számára. A szöveget Tony Bunch írta, aki később Managing Partner lett az irodában. Ő ekkor tért vissza a hong kongi irodánkban töltött több év után, és épp azon dolgozott, hogy a praxisát újrateremtse Londonban. Ahogy hallottuk, Ázsiában nagyon sok pozitív tapasztalata volt azokkal a vitarendezési módszerekkel kapcsolatban, melyek teljesen különböztek a konvencionális pereskedéstől. Tony mediációról, egyeztetésről, nem bírói döntési fórumokról, semleges felek által vezetett miniperekről hozott híreket, melyek segítségével a bírák és a bíróságok kiiktatásával lehetett jogvitákat eldönteni. Abban az időben a Mason’s volt a nagy peres ügyek vitelére szakosodott vezető építőipari jogi iroda világszerte. A cég épp a sűrűjében volt a Csatorna-alagút vitának, amely az egyik legnagyobb ügy az európai jog történetében – mind a kereset összege, mind a perben keletkezett okiratok száma miatt. Hozzá kell tegyem, ez az ügy messze volt a tipikustól. De az irodának mindig is volt egy széles építési jogvitákból álló ügy-portfóli-

Jogi segítségnyújtás. Modernising Justice. 14 Alternative Dispute Resolution – Alternatív jogvita rendezés. 12 13

Lawyers.indd 165

2012.08.15. 14:31:44

166


ója – és csaknem kérdés nélkül mindig a hagyományos, általánosan bevett pereskedést választotta a viták eldöntésének módszereként. Röviden: a nagy perek éltették a céget, és az ADR javaslatai egzotikusnak és furcsának tűntek. Tizennyolc év elteltével a Pinsent Mason’s számára, ahogy más nagy iroda számára is, az ADR és ennek számtalan megnyilvánulási formája bevett eszközzé vált. A pereskedésre már nem tekintenek úgy, mint a viták eldöntésének egyetlen formájára. Az angol jogrendszerben az ADR legszélesebb körben használt változata a mediáció. Amikor a felek (sajnos ennek a kifejezésnek magának is van egy bírósági mellékíze) nem tudják a közöttük lévő konfliktust tárgyalások útján maguk elrendezni, egy mediátor szolgáltatásait vehetik igénybe – egy olyan pártatlan katalizátorét, aki segít eljutni egy olyan eredményig, amellyel mindkét fél elégedett. A mediátor nem dönt el semmit, nem nyilvánít véleményt, és nem képes arra sem, hogy ráerőltesse döntését bárkire. Nem kell a bírósághoz vagy formális eljárásokhoz folyamodni, a mediátor gyakran segíti a feleket praktikus és gyakorlatias megállapodások elérésében olyan módszerekkel, amelyek kevésbé nyilvánosak, formálisak, konfrontatívak; ráadásul ezek a lehetőségek a pereskedéstől eltérően nem gyengítik a felek pozícióját. Oly módon, hogy sokkal valószínűbb, hogy könnyebb utána fenntartani a jó viszonyt, mint egy peres eljárás után.15 Mindazonáltal a pert előnyben részesítők oldaláról még mindig erős érv, hogy azokban a vitákban, ahol a felek túlélése forog kockán (az ún. bet the ranch16 típusú viták esetén), minden érintett nagyobb eséllyel – vagy legalábbis azt mondják, hogy valószínűbb – megy bele egy foggal-körömmel vívott, véres küzdelembe. Mások azzal cáfolják ezt, hogy a kiélezett konfrontációs hozzáállás egyik félnek sem áll érdekében, és egy megegyezést kereső konfliktusrendezés minden érintett számára ésszerűbb. A játékelmélet szakértőit lehetne arról megkérdezni, hogy melyek azok a különböző hajtóerők és motivációs tényezők, melyek egy vita eszkalációjára vagy inkább megfontolt és higgadt elintézésére sarkallnak.17 Bárhogy is legyen, Lord Woolf reformjai és az ADR mozgalom együtt hangsúlyel tolódást eredményezett a megváltozott vitarendezési világban, és a komolyabb konfliktusok első állomása sem a bíróságok lettek már. Lehet még nagy változásokra számítani? Egy kivétellel érzékeltem a jogalkotók és a pereskedők körében látható ellenkezést a radikálisabb bírósági és perrendtartási reformokkal kapcsolatban. A kivétel a civil.justice volt: egy tájékoztató anyag, amelyet a Lordkancellár Irodája adott ki 1998 szeptembe rében.18 Ez egy érdekes kezdeményezés eredményeképp született, melyet először Geoff

15 Az ADR-ről szóló nagyon hasznos elemzést ld. ’Alternative Dispute Rsolution: an English Viewpoinrt’ Lord Phillips Lord Chief Justice of England and Wales beszéde 2008. március 29-én, Indiában, www. judiciary.gov.uk 16 Kb. mindent egy lapra feltenni (a ford.). 17 A játékelmélet matematikai modelleket keres olyan döntési folyamatok leírására, amelyben a siker vagy az egyének választásai mások választásaitól függenek. Ld. Kay: The Truth About Markets, London, Penguin, 2003. 195–196, 209–210 és 242–245 oldalak. 18 civil.justice: resolving and avoiding disputes in the information age, a Lordkancellár Irodája által kiadott tájékoztató anyag 1998. szeptember.

Lawyers.indd 166

2012.08.15. 14:31:44


Hoon parlamenti képviselő, majd később az államminiszter19 vezetett az Irodán belül. Geoff Hoon később – az iraki invázió idején – a hadügyminisztérium államtitkáraként vált ismertebbé, de abban az időben a polgári bírósági rendszerrel volt elfoglalva: azzal, hogyan lehetne javítani rajta, sőt a „nagygenerálását elvégezni”. Hoon a civil.justice kezdeményezést hatalmas lelkesedéssel és nagyon tisztességesen végezte. A tanulmány címe, amely talán nem állta ki a zord idő próbáját, tükrözte azt a lelkesültséget, amely 1998-ban a dotkom időszakot jellemezte. Hoont nagyon foglalkoztatta az internet hatása a jogrendszerre, és felállított egy Polgári Eljárásjogi Informatikai Stratégiai Fejlesztési Csoportot (Civil Justice IT Strategy Development Group), amelynek aktív tagja voltam. A dolgozat második fejezetében tizenhat pontban néhány alapfeltevést kérdőjelezett meg a polgári eljárással kapcsolatosan. Például megkérdőjeleztük, hogy a polgári eljárásokat muszáj-e egy létező fizikai helyen tartani, vagy például, hogy a feleknek meg kell-e jelenniük személyesen; hogy a vitákat a legjobban ellenfelekként fellépő résztvevőkkel lehet-e eldönteni; hogy az érvek szóbeli ismertetése valóban központi eleme-e az igazságszolgáltatásnak; hogy a jogi szakma jó szerveződési módja-e a jelenlegi kétrétegű rendszer;20 és végül, hogy a polgári eljárásjogi rendszer a jogviták megoldásában vagy elkerülésében érdekelt-e. Ezek voltak azok a témák, amelyekkel kapcsolatban én és a csoport tagjai úgy éreztük, hogy a korábbi reformkísérletek során is ott keringtek a levegőben, beleértve a Lord Woolf-féle reformokét is. Továbbá azt is láttuk, hogy az internet lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk a polgári igazságszolgáltatás mikéntjét, és ne vegyünk semmilyen intézményt, vagy gyakorlatot késznek. Körülbelül hatvan válasz érkezett az anyagra, az érdekeltek széles köréből, akik között jogászok, fogyasztói csoportok, bírósági dolgozók és bírák is voltak. 2000 júniusában a Lordkancellár Hivatala válaszolt is ezekre egy stratégiai tanulmány publikálásával, amely a civil.justice.2000 címet viselte. Ekkorra Geoff Hoon elhagyta a Hivatalt. Utóda a kezdeményezés motorja, David Lock parlamenti titkár21 lett, aki új energiákat és támogatást hozott. Szerintem ez a stratégiai tanulmány a legígéretesebb és legambiciózusabb bírósági reformtörekvés, amely például virtuális tárgyalásokat, elektronikus okiratkezelést, és videókonferenciát javasol. Sajnos, ahogy David Lock elvesztette mandátumát és nem vezette a programot tovább, a stratégiai tanulmány merészségét utódai már nem vállalták fel, a kormányzat pedig egyszerűen nem vitte végig. A háttérben ráadásul – és ez folyamatosan felmerülő probléma volt – a Kincstár22 vonakodott forrásokat biztosítani a bírósági rendszer radikális javításához. Tragikus módon rövid idő alatt elfogyott a lendület. Néhány viszonylag kisebb befektetés megtörtént, de azok az alapvető kérdések, amelyeket feltettünk, a mai napig megválaszolatlanok maradtak, a javasolt reformokat pedig nem vezették be.

Az államminiszter kb. a magyar helyettes államtitkári pozíciónak felel meg. Itt a szerző a barrister-solicitor párosra gondol. 21 Parliamentary Sectretary – állami tisztség, az államminiszteréhez hasonló helyettes államtitkári szint. 22 Her Majesty’s Treasury – Őfelsége Kincstára – gazdasági és pénzügyminisztériumi funkciókat ellátó állami főhatóság. 19 20

Lawyers.indd 167

2012.08.15. 14:31:44

168


A gyakorló jogászok sem éreznek késztetést arra, hogy megkérdőjelezzék a status quo-t. Időnként hallok idősebb jogászokat és bírákat a civil.justice-ban felvetett előfeltevésekről beszélgetni, de inkább a kritikátlan dicsőítés, semmint a meggondolt reflexió hangján. Hallom például a kontradiktórius rendszer, a szóbeliség elve és a kétrétegű jogászság a jogrendszerünk díszítőelemei, avagy ékkövek a koronában. Ez akár igaz is lehet, de ritkán támasztják alá bizonyítékokkal. Nem szabad azt feltételeznünk, hogy ezek a kijelentések a priori igazak – ahogy a filozófusok mondják. Ha komolyan felelősnek érezzük magunkat a bíróságaink és az igazságszolgáltatási rendszerünk jövőjét illetően, akkor nem kell félnünk bátor kérdéseket feltenni, és megkérdőjelezni konvencionális feltevéseket. Az intellektuális őszinteség és a megalapozott jogalkotás azt követeli, hogy ne lehessenek szent tehenek. Egy bizonyos értelemben a célom itt tehát az is, hogy újraindítsak néhány olyan vitát, amelyet 1998-ban kezdtünk – még úgy is, hogy tudom, néhány súlyos kérdésnek csak a felszínét kapirgálom. Ugyanakkor nem azzal a három témával akarok foglalkozni, melyeket említettem; bár mindenkit buzdítok arra, hogy tegye ezt. Ehelyett a civil.justice kezdeményezés két másik kérdését vizsgálom meg – azt, hogy a viták eldöntéséhez feltétlenül szükséges-e, hogy az emberek fizikailag együtt legyenek egy tárgyalóteremben (6.6. rész) és azt, hogy a jogvita elkerülése és rendezése a jogászság feladata-e? (6.7. rész) Ezen felül az egész fejezetben az információtechnológiai megoldások széles skálájának használata mellett érvelek, amely lehetséges utak igazságszolgáltatási rendszerünket segítenének eljuttatni a 19. századból a 21. századba.

6.2. A jogvita-rendezési folyamat szétbontása Ahogy más fejezetekben is, az ügyvédi irodákkal kezdem most is a vizsgálódásaimat. A magánpraxisban működő sok harcedzett pereskedőnek az a benyomása lehet, hogy mivel az általuk vitt ügyek viszonylag egyedi jellegűek, a fejlett technológia, és más korszerű megoldások nem fogják érinteni a munkájuk lényegét. Azt láthatják, hogy több, a jogügyletekben közreműködő kollegájuknak elővigyázatosnak kell lennie az informatika jövőbeli fejleményeivel és az olyan trendekkel kapcsolatosan, mint az outsourcing, de a legtöbbjük a vitaeldöntés világában nem várja, hogy hagyományos mesteremberi tudásának informatikai alapú alternatívája lehetne. Ez szerintem kicsit rövidlátó gondolkodás. Azon a véleményen vagyok, hogy azok az ügyvédek, akik jogviták rendezésével foglalkoznak, különösen a pereskedéssel és a választott bírósági eljárásokkal, alaposan végig kell hogy gondolják, hogy munkájuk hol illeszkedik a 2.1. részben felvázolt fejlődési útba, és ugyanúgy fontolóra kell vegyék a munka szétbontásának és többfelé szervezésének lehetőségét, akárcsak a perekkel nem foglalkozó kollegáiknak. Ma nagyon sok ügyvédi iroda kezeli a jogvita rendezését egy egységes, monolitikus, feloszthatatlan feladatként, amelyet egyben kapott meg megbízásként. Ugyanakkor már első ránézésre is látszik, hogy ez a vita megoldására irányuló tevékenység részcselekvések halmazára bontható szét. Például egyik alkotóeleme a jogi forráskutatás. A meghatározott egyedi esetre vonatkozó jogi rendelkezések felkutatása és elemzése általában a fiatal, tapasztalatlanabb jogászok feladata, akiknek a munkája a legjobb szándék mellett

Lawyers.indd 168

2012.08.15. 14:31:44

6.2. A jogvita-rendezési folyamat szétbontása 169

sem mindig szakértői jellegű. Ugyanakkor elég sok időt fel tud emészteni, hiszen a szóban forgó kezdők nem teljesen ismerik az adott területet. Egy bizonyos értelemben ez volt az a hiányosság, amely az ötletet adta 1992-ben egy egyesült államokbeli cég, az LRN megalapításához.23 Dov Seidman, egy frissen végzett harvardi diák attól a vágytól vezérelve, hogy másképp nyújtson jogi szolgáltatásokat, elindította az LRN-t. Ezzel egy időben kiépített egy jogi oktatókból, nyugdíjas bírókból, jogászokból és más szakértőkből álló hálózatot, akik – ha jól előkészített tényállásleírást kaptak – kiváló minőségű jogi forráskutatást tudtak végezni nagyon rövid határidők alatt. Seidman úgy érvelt a vezető jogtanácsosoknak, hogy nagy viták esetén a jogi osztályoknak külön kell kezelniük a jogi forráskutatást; nem külsős ügyvédi irodák fiatal jogászaira kell bízniuk, hanem az LRN kifejezetten erre szakosodott csapatára. A 2.5. fejezet nyelvezetét használva ez gyakran az alvállalkozói szerződések vagy a helyben történő kiszervezés formáját öltötte. Néhány nagy nemzetközi vállalat még azt is kikötötte, hogy minden olyan jogi forráskutatást, amelyet egy meghatározott limiten felül akar az ügyvédi iroda kiszámlázni, automatikusan át kell, hogy adjanak az LRN-nek. A pereskedéshez kapcsolódó másik feladat az okiratkezelés. Minden jogvitában vannak olyan okiratok, amelyeket be kell azonosítani, össze kell gyűjteni, szervezni, indexelni kell, és át kell nézni. Bár ma még ennek a nagyobb részét a frissen végzett jogászokra bízzák, már van egy sor olyan, erre szakosodott cég, amelynek laikus jogi szakértőkből álló csapata van, akik az okiratok kezelésében nagyobb tapasztalattal bírnak, munkájukat fejlett rendszerek és folyamatok támogatják. Persze van, ahol ezek a szakértők az ügyvédi irodákon belül maradnak, de ezt a szolgáltatást egyre inkább külsősök látják el. A 2.5. rész terminológiáját használva ez a „jogásztalanítás” egy formája, vagy más esetekben a kiszervezés egy változata lehet. Az okiratok elektronikus úton való létrejövetele és tárolása felvet egy különösen nehéz problémát, amellyel részletesen a 6.3. részben foglalkozom: ez az elektronikus adatkinyerés (adatfeltárás)24 kérdése. Néhány ügyvédi iroda már kiépített saját belső rendszert, hogy megbirkózzon ezzel a problémával, de sokkal többen vannak olyanok, akik azt mondják, hogy jobb ezt a technikai jellegű munkát külső vállalkozókra bízni. Ha már az okiratokat beazonosították és rendberakták, akkor már lehet őket megtekintési, kezelési, vagy keresési célokkal egy pertámogató rendszerben tárolni (ld. a 6.3. részt). És még egyszer, bár néhány cégnek van saját pertámogató szoftvere, a külső beszállítók gyakran sokkal tapasztaltabbak, nagyobb szakértelemmel rendelkeznek. A jogvita-rendezési munka szétdarabolása során egy újabb feladatra bukkanhatunk: mégpedig a projektmenedzsmentére. Különösen a nagyobb vitás ügyeknél az összes erőforrás (emberek, felek, szakértők, okiratok) megszervezése, előrehaladásának nyomon követése és a szigorú ütemterv szerinti ellenőrzése alapvetően projektmenedzsment fel www.lrn.com A kifejezés egyszerre jelenti azt, hogy egy okiratot előkerítenek valahonnan és az angolszász per elő készítésének egy fázisát, amikor a felek feltárják, hogy a másik félnél milyen okiratok találhatóak. Az amerikai jog ezt a fázist discovery-nek nevezi. Magyar megfelelője ennek a szakasznak nincsen, legfeljebb a tágabb értelmű „perelőkészítés”. 23 24

Lawyers.indd 169

2012.08.15. 14:31:45

170


adat (l. a 4.8. részt). Bár tudom, és más helyeken is említem ebben a könyvben, hogy az angol ügyvédi irodák sok peres ügyvédje állítja, hogy a pereskedés során a fő feladatuk a projektmenedzsment, én abban a tekintetben megkérdőjelezem ezt, hogy megvan-e a megfelelő képzettségük és tapasztalatuk ezen az összetett területen. De megismételném: ez egy olyan feladat, melyet lehet jogásztalanítani, és külső szakembereknek kiszervezni. És így a jogvitarendezésnél már rögtön láthatjuk, hogy a jogi forráskutatás, az okiratmenedzsment, az elektronikus perelőkészítés, a pertámogatás és a projektmenedzsment mind olyan tevékenységek, melyek kiemelhetőek az ügyvédi irodák tevékenységi köréből, holott hagyományosan ezek voltak felelősek mindezekért a tevékenységekért a folyamat elejétől a végéig. Ez esetben persze feltehető a kérdés, hogy mi tennivalójuk marad akkor az ügyvédi irodáknak, ha ezek a munkaegységek tényleg máshova lesznek átszervezve? Bizonyosan el kell várnunk továbbra is az ügyvédi irodáktól azt, hogy egy vita rendezésének stratégiáját és taktikáját kialakítsák, és hogy az ezzel kapcsolatos tanácsadást elvégezzék, illetve hogy segítenek a tárgyalások során – bár ez utóbbi már olyan terület, melyre a kizárólag ezzel foglalkozó professzionális közvetítőket is be lehetne vonni. Lehetséges, hogy az ügyvédi irodák peren kívül is képviseljék is az ügyfelüket, bár – Angliában legalábbis, annak ellenére, hogy a nemperes ügyvédek25 néha vállalnak peres képviseletet is – ez inkább a szakértő bírósági (peres) ügyvédek26 dolga. Érdekes módon a barristerek elég jól ellenállnak a munka feldarabolhatóságának. Ezek a jól képzett, komoly szaktudással felfegyverzett jogászok nem merészkednek fő szakterületükön, a jogi tudás szakvéleményeken és képviseleten keresztül történő átadásán kívülre. Itt tehát kevés olyan dolog van, amelyet mások végezhetnének el helyettük. Viszont ezzel éles kontrasztban néhány ügyvédi iroda jogvita-rendezési és peres képviseleti tevékenységét bizonyosan veszélyezteti a szétbontás és a máshová történő átszervezés lehetősége. A mélyben meghúzódó hajtóerő itt – ahogy azt az 5.7. részben tárgyaltam – az ügyfelek növekvő igénye a jogi ügyek költségeinek csökkentésére. Ha más munkaszervezési módszerek csökkenthetik a költségeit és növelhetik a minőségét a jogvita rendezési folyamat néhány részelemének, akkor az ügyfelek a reájuk nehezedő pénzügyi nyomás miatt utasítani fogják az ügyvédi irodáikat, hogy szedjék kisebb elemekre a feladatot, és szervezzék meg alternatív módszerekkel. Néhány nagy ügyvédi iroda majd ellent tud ennek állni oly módon, hogy létrehoznak saját belső erőforrásokat (pl. az elektronikus perelőkészítésre vagy a projektmenedzsmentre), de hogy ezek majd képesek lesznek-e versenyezni profin megszervezett, csak erre szakosodott, és sokszor sokkal üzletiesebb gondolkodású külsősökkel, az még a jövő zenéje. Talán az a legnagyobb lehetőség itt az ügyvédi irodák számára, hogy elvállalják a felügyeleti és projektmenedzsment funkcióból eredő stratégiai és taktikai feladatokat. Ez azt jelenti, hogy az irodáknak az alábbi feladatokat kellene elvégeznie: a) a jogvita kezdeti elemzése abból a szempontból, hogy hogyan lehetne többfelé szervezni azt;

25 26

Lawyers.indd 170

A solicitorok. A barristerek.

2012.08.15. 14:31:45

6.3. A pertámogató rendszerektől az elektronikus leltárig 171

b) a feladatok azonosítása és leszerződés a szállítókkal; c) a szállítók minőségi ellenőrzése és felügyelete; d) és a végső termékhez az iroda nevének hozzárendelése, a bemárkázás. Az ügyvédi irodák így az első és fő kapcsolattartási pontjai maradhatnának az ügyfeleknek. Bár az is igaz, itt nagyon erős versenyre számíthatnak – mások, például a jogtanácsosok és a vezetői tanácsadók, szintén vonzónak találhatják a munkák ilyen felügyeletét és menedzselését.

6.3. A pertámogató rendszerektől az elektronikus leltárig Az egyik legmerészebb előrejelzésem A jog jövőjében így hangzott: „A színtér már elő van készítve a pereskedés nagy változásaihoz. A nagyobb és bonyolultabb ügyekben már 2000-ben is szinte elképzelhetetlen lesz az informatika segítsége nélkül.”27 Abban az időben én a pertámogató rendszerek „levegőben lógó” hatására gondoltam. Bárhogy is értékeljük az eredeti előrejelzésemet, 2008-ban úgy gondolom, hogy a nagy munka igényű pereket ma még nehezebb technológiai segítség nélkül elképzelni; nagyrészt egy olyan jelenség miatt, amely szorosan összefügg a pertámogatással: ez az elektronikus perelőkészítés, az okiratok felkutatása és leltárba vétele. Előbb egy kis történelem. A jogászok metaforikus front-office-án (e kifejezés ellentéte a back-office, amely olyan tényezőket takar mint a szövegszerkesztés, vagy a könyvelés) az egyik első szoftveres alkalmazások a pertámogató rendszerek voltak. Legelőször az 1960-as évek közepén jelentek meg az Egyesült Államokban, majd egyre jobban elterjedtek, és a ’90-es évek elején ez győzött meg sok gyakorló jogászt Angliában és Walesben is arról, hogy az informatika közvetlenül hatással lehet a jogi praxisra és a jogi szolgáltatások tényleges teljesítésére. E technológiát egy nagyon egyszerű dolog tette vonzóvá. Különösen nagy jogviták esetén a jogászoknak okirathegyeket kellett rendben tartaniuk és átlátniuk. Itt az IT biztosan segíthet. Ahelyett, hogy egy rakás jogi asszisztens és fiatal jogász matatna és bénázna az irathalmok között, a pertámogató technológiák a manuális folyamatok egyszerűsítését ígérték. Ha az okiratokat egyszer betáplálták a számítógépbe, a keresést, a kinyerést, a kereszthivatkozások követését, és az annotálást az IT mind támogatni tudta. A jogászok gyorsabban megtalálhattak egy dokumentumot, mint a kézi módszerekkel. Három technikai újítás jellemezte a pertámogatást az elmúlt húsz évben. Az első megközelítés az ügyhez köthető okiratokról elektronikus indexeket hozott létre. A jogesethez tartozó minden okiratot az adatbázisban objektív (mint pl. a okirat dátuma, szerzője és a címzett), és szubjektív, a jogászok besorolását feltételező (pl. hogy a okirat alátámasztja, vagy gyengíti a fél ügyét, vagy hogy milyen jogi problémát vet fel) jellemzők reprezentálták. Ha ezt a rendszert egyszer felállították, képes volt az okiratokat szortírozni például dátum, vagy a szerződő neve szerint.

R. Susskind: The Future of Law, Oxford, Oxford University Press, 1996., Paperback kiadás 1998. 174.

27

Lawyers.indd 171

2012.08.15. 14:31:45

172


Egy második és ezt kiegészítő megközelítés az okirat-feldolgozás technológiáját használja. Ez a szkennelésen alapszik, amely leginkább az egyes dokumentumok lefényképezésére hasonlít, így ez a technológia képes olyan anyagokat is kezelni, amelyek sem nem nyomtatottak, sem nem gépeltek: mint például a rajzokat, a kézírásos okiratokat, az aláírásokat, a lapszéli jegyzeteket, az időpecséteket és így tovább. A képeket tároló rendszerek felhasználói ugyanakkor nem tudnak szavakra keresni a lefényképezett okiratokban, hiszen a szöveget nem géppel olvasható formátumban tárolják. A harmadik technika a szövegkinyerő rendszerek építése volt, amely nem az indexeket, hanem az okiratgyűjteményben található iratok szövegeit tárolta. Ez lehetővé tette a jogászok számára, hogy gyorsan és könnyen keressenek az okiratok teljes szövegében egyes szavak előfordulásaira (például személyek, cégek és helyek neveire, vagy olyan definícóra, mint a „jótállás”, vagy a „késedelem”), sőt esetleg szókombinációkéra (mint amilyen pl. egy több szóból álló cég-, vagy személynév, illetve egy olyan kifejezésre, hogy „hibás szoftver”). A fejlettebb felhasználók felismerték, hogy úgy használhatóak ki a legjobban ezeknek a rendszereknek az előnyei, ha egymással bölcsen kombináljuk a három technikát. Komoly szakértelem kell ahhoz, hogy egy adott esetben jól ki tudjuk választani, hogy melyik technológia alkalmazása a legcélravezetőbb. Ez egy olyan döntés, amellyel a jogászok sokat szenvednek. Néhány iroda tovább ment, és elkezdte „összelinkelni” a pertámogató rendszerben található okiratokat azokkal a szakvéleményekkel és tanácsokkal, amelyeket a jogászok írtak, így hozva létre egyfajta munka-végtermék menedzsment rendszert.28 Itt kell megjegyezni, hogy egyetlen ilyen pertámogató technológiával sem lehet megspórolni az okiratok elolvasását. Mivel még nincsenek a „természetes nyelvi feldol gozás”-t lehetővé tevő technológiáink, egyelőre nem látható, hogy a számítógépek hogyan vállalhatnák át a dokumentumok első átvizsgálását. Ez azt jelenti, hogy egy hozzáértő jogásznak vagy asszisztensnek egyszer mindenképpen át kell néznie az adott iratot, mivel csak ennek során lehet annak lényeges voltát, illetve azt általánosságban is értékelni. A pertámogatás egyik célja tehát – azt lehetne mondani – annak biztosítása, hogy a rengeteg okiratot ne kelljen egynél többször elolvasni. Milyen más kedvező lehetőségei vannak még a pertámogatásnak? Néhány jogász stratégiai előnyök után sóvárog: komplex ügyekben, mint amilyenek a nagy volumenű kereskedelmi, építési, vagy számítástechnikai jogviták, sokszor mondják, hogy az a fél, aki birtokolja az iratokat, egyértelműen jobb pozíciót élvez a többiekkel szemben. A jól átgondolt rendszerek ezt a pluszt nyújthatják. Más jogászoknak pedig, akik ezeket a rendszereket használják, prózaibb céljaik vannak: a dokumentáció hatékonyabb kezelése és a jogviták költségeinek kézbentartása. Ugyanakkor mégsem lesz egyértelmű, hogy a pertámogató rendszerek alkalmazása valóban csökkenti-e a pereskedés költségeit. Egy

Ezekről a rendszerekről ld. Susskind: The Future of Law, 198–199 oldalak.

28

Lawyers.indd 172

2012.08.15. 14:31:45


nézet, amit a harcedzett felhasználóktól szoktam hallani az, hogy ezek a rendszerek lehetővé teszik, hogy a jogász többet tehessen az ügyfeleiért (alaposabb és átfogóbb munkát végezzen) a rendelkezésre álló időben ugyanazért a (de nem alacsonyabb) díjért. Meg kell említenem a vonakodó felhasználókat is. Néhány jogász ludditaként csak nagyon óvatosan használja a pertámogató rendszereket. Inkább szeretnének kimaradni ebből, de attól félve, hogy lemaradnak, néha aztán mégis alkalmazzák – például akkor, amikor az ellenérdekű fél jelzi, hogy ő használ, vagy az a gyanújuk, hogy használ. Mennyire terjedtek el a pertámogató rendszerek? Hihetetlenül nagyot tévedtem, amikor azt „jósoltam”, 2000-re a nagyobb, vagy komplexebb perek vitele szinte elképzelhetetlen lesz informatikai támogatás nélkül? Összességében tévúton jártam, de nem olyan nagy mértékben. Az Egyesült Államokban a felfutás sokkal nagyobb volt az elmúlt évtizedben, mint az Egyesült Királyságban. Az amerikai irodák és ügyfelek részéről van egy olyan erős elvárás mostanában – és ez már érvényesül a 2000-es évek elejétől –, hogy komoly viták, amelyek nagyszámú okiratot érintenek, a legjobban technológiai segítséggel legyenek kezelhetőek. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek fejlett felhasználók és korszerű szolgáltatók Angliában. Épp ellenkezőleg: némelyik épp annyira élenjáró, mint máshol. Ugyanakkor a technológia messze van attól, hogy mindenütt elterjedtnek mondhassuk. Az én tapasztalataim szerint (amelyet nagyrészt a tanácsadói munkában szerzek), az angol irodák viszonylag kis hányada használ rendszeresen ilyen technológiát, és ugyanilyen arányban vannak azok az ügyfelek, akik ragaszkodnak a használatához. Én ezt figyelemreméltónak találom. Biztos vagyok benne, ha nekem kéne jogászokat foglalkoztatnom hatalmas mennyiségű okirathalmazzal együtt járó nagy pertárgy-értékű vitában, akkor nem helyeselném a kézi módszerek egyedüli használatát. Egy jól megtervezett peres adatbázis összehasonlíthatatlanul hasznosabb és hatékonyabb mint, mondjuk, a kartotékos rendszer, vagy a citromsárga kis matricák ragasztgatása. De akkor a pertámogató rendszerek elterjedése miért mutat viszonylagos alacsony szintet – legalábbis Angliában? Még egyszer: megismételve az 5.7. részben tett megfigyeléseimet a kezdeményezésekről, azt gyanítom, hogy a konzervatív ügyvédi irodák szeretnek a kényelmesebb megoldás felé hajlani, ragaszkodni a munkavégzés hagyományos módszereihez, és fenntartani egy olyan rendszert (az óradíjas számlázásét), amely ösztönzi az ormótlan kézi módszereket a korszerű elektronikus okiratkezelési technikákkal szemben. Röviden: ha a pertámogató rendszerek bevezetése csak az ügyvédi irodákon múlna, akkor a szakma fejlődése sok területen igencsak lassú lenne. Az ügyvédeket komolyabban kell nógatni. Szomorú, de ez az ügyfelek hibája. Egyszerűen nem értem, hogy az üzletben mindentudó ügyfelek, legyenek azok jogtanácsosok vagy egyszerű laikusok, miért nem követelik meg, hogy a nagy okirathalmok elektronikusan legye nek szervezve? Miért fizetnek a rendszerszinten alacsony hatékonyságért? Az ügyfeleknek (a jogtanácsosoknak és a menedzsereknek) sokkal tudatosabbnak és igényesebbnek kell lenniük! A bíráknak is részt kell vállalniuk ebben, és makacsabbnak kell lenniük! Ahogy a szerepük változik, és egyre inkább „ügymenedzserek” is lesznek, illetve régebbi szerepkörükben is, amikor a költségekről döntenek (például arról, hogy egy fél díjai ésszerűek voltak-e), a bírák elősegíthetnék az ügyvédi irodák gyakorlatának modernizációját. Ha a vitákat gyorsabban és alacsonyabb költségek mellett lehet megoldani

Lawyers.indd 173

2012.08.15. 14:31:45

174


az informatika segítségével, akkor ezt kell tenni, akár ez az ügyvédi irodák pénzügyi érdeke, akár nem. Ha igazságosak akarunk lenni, akkor két hitelt érdemlő ellenvetés van ezen érvelés ellen. Az első, hogy a pertámogató rendszerek csak a legnagyobb jogviták esetén működnek jól, vagy legalábbis csak ott hatékonyak, ahol hatalmas mennyiségű irat van. Ahol az okiratok mennyisége kisebb, azt lehetne mondani, hogy ezek a rendszerek nem szükségesek. Ágyúval verébre – ahogy ezt sokszor hallom. Bár elsőre igaznak tűnik, ez a fajta gondolkodás félrevezető. A gyakorlott felhasználók (éles ellentétben azokkal, akik nem használják a rendszereket, csak spekulálnak róluk) egyöntetűen azt állítják, hogy a pertámogató rendszerek mindenféle esetnagyságnál hasznosak – minden vitában vannak okiratok, amelyeket kezelni kell, és az informatika minden esetben hatékonyabb ezen a területen, mint a kézi rendszerek. A nagysággal kapcsolatos érveket a tapasztalat nem támogatja. A második ellenérv a költségekre koncentrál. A közös probléma itt az, hogy a pertámogató rendszerek megfizethetetlenül drágák. Akik ezt állítják, egy kétségtelenül kétes forrásból származó mesével támasztják ezt alá egy olyan nemzetközi cégről, ahol a jogtanácsosok még a pereskedésre rendelkezésre álló „korlátlan költségvetést is túllépték” egy ilyen rendszer beszerzése kapcsán. Érthető, hogy a peres adatbázisokkal kapcsolatos induló beruházás elriaszt sok ügyfelet. Másrészt az efféle rendszerekbe történő túl korai befektetés nincsen összhangban a jogvitarendezés poszt-woolf-i víziójával sem, amely a korai megoldást ösztönzi, és nem pedig a stratégiai felkészülést egy hosszú távú civakodásra. Ne legyenek kétségeink – egy megegyezéses megállapodás eufóriáját pillanatok alatt semmivé teheti egy pertámogató rendszer gigantikus számlája. A megfontolt válasz a költségekkel érvelők álláspontjára az, hogy ezeknek a rendszereknek a gyors felállítása önmagában jobb és korábban megköthető megállapodásokat eredményezhet. A pertámogató rendszerek egyik nagy öregjének, Deanne Siemernek mindig is ez volt a véleménye.29 Az egyik általa követett taktika az volt, hogy a vita egy nagyon korai szakaszában feltöltötte az adatbázisba az okiratokat, lefuttatott néhány szokásos lekérdezést (ezekből egy kisebb könyvtárat tartott fenn), és halálra rémítette az ellenfeleit azzal, hogy ilyen félelmetesen tudja uralni a bizonyítékokat. A költségérvet szintén gyengítik az IT használatának megváltozott mintái is. Emlékezetes, hogy a pertámogató rendszerek korai időszakában a legtöbb feltöltött okirat elektronikus vagy kézi írógépeken keletkezett. Egy adott ügy iratai ezért hatalmas irattartókban sorakoztak. Ahhoz, hogy ezeket a pertámogató rendszerekbe akár képi, akár teljes szövegű formában „át lehessen tenni”, be kellett őket szkennelni és konvertálni – optikai, vagy intelligens karakterfelismerő szoftvereket használva. Ez a folyamat azonban költséges volt. Ennek volt köszönhető a magas induló költség. Egy évtizedet előreugorva

29 Amikor elkezdtem ezekkel a technológiákkal dolgozni, akkor nagyon hasznosnak találtam az általa (társzerzőségben) írott könyveket. D. C. Siemer – D.S. Land: Wilmer, Cutler &Pickering Manual on Litigation Support Databases, New Xork, John Wiley, 2 kiadás, 1989.

Lawyers.indd 174

2012.08.15. 14:31:45


az okiratokat egyre inkább szövegszerkesztőkben hozzák létre, és így már eleve valamiféle géppel olvasható formátumban léteznek. Ezért volt az, hogy A jog jövőjében azt állítottam, hogy az okiratkezelő rendszerek tulajdonképp a pertámogató rendszerek elődei.30 Aztán egy hirtelen váltással azt javaslom a könyvemben az ügyvédi irodák ügyfeleinek, hogy ha okosan tervezik meg az elektronikus iktatórendszerüket – vagy általánosabban, az okiratkezelő-rendszerüket –, akkor ez egyszerűen átalakítható pertámogató rendszerré abban a szerencsétlen esetben, ha vita merülne fel. A költségvonzat világos – ha a rendszert úgy szervezik meg, hogy eleve tekintettel van arra, hogy képes legyen a vitákból eredő kockázatokat is kezelni, akkor egy pertámogató rendszer felállításának költségei csekélyek lehetnek, hiszen az maga az okiratkezelő rendszer lesz, csak másféleképp használva. Azt gondolhatnánk, hogy mivel manapság az iratok (a szövegszerkesztővel készülő okiratok és az e-mailek) csaknem kizárólag elektronikusan jönnek létre, ennek következtében a szervezetek olyan okiratkezelőket használnak, amelyek könnyen átkapcsolhatóak pertámogató üzemmódba. Ehelyett azonban ez az elektronikus keletkezési forma egy egészen új kihívást eredményezett – az elektronikus okirat-leltár31 (vagy e-leltár) problémáját. Ezt a jelenséget már a ’90-es évek végén előre jeleztem, amikor bíráknak próbáltam tanácsokat adni a lehetséges jövőbeli trendekről. De közben ennek a témának a nagyságrendje és fontossága jóval meghaladta a várakozásaimat. Az e-leltár az a folyamat, amikor a felek feltárják a másik előtt a releváns okirataikat. Ez segíti őket a perre történő felkészülés során abban, hogy megtudhatják, a másik milyen bizonyítékokkal rendelkezik. Korábban a leltározott iratok kézzel írottak, vagy gépeltek voltak, és a felek nagy iratcsomókat cseréltek ki egymás között. Ma az okiratok döntő többsége elektronikusan keletkezik (ahogy már említettem, szövegszerkesztő, vagy e-mail használatával), jóval nagyobb mennyiségben, mint a múltban. Sokat ki sem nyomtatnak közülük, vagy lementik, majd újabb verziók keletkeznek. Egyeseket kitörölnek (de visszaállítható módon), és az okiratokról szóló információk (metaadatok) szintén rögzítésre kerülnek (pl. a létrehozás és a módosítás dátumai). Röviden, a leltár már nem papírcsomókról szól. Az elektronikus leltár egy potenciálisan végtelen méretű technológiai adathalászat, amelyet rengeteg rendszerben és fájlban folytatnak explicit és rejtett információk és metainformációk után kutatva. A bankok számára ráadásul a leltározás követelménye túlmegy a hagyományos peres ügyeken, ugyanis a jogszabályi vizsgálatok némelyike során hasonlóan megkövetelik, hogy egyes okiratok legyenek hozzáfér hetőek. Ez már nem is egyszerűen egy kihívás. Ez egy logisztikai, technikai és jogi aknamező.

R. Susskind: The Future of Law, 206–207. oldalak. Ez az angolszász disclosure intézményét takarja. A disclosure során – ahogy azt a szerző később meg is magyarázza – a felek egymás kérdéseire válaszolva kötelesek a birtokukban lévő okiratokat, bizonyítékokat bemutatni. Magyar megfelelője nincsen, legfeljebb a per előkészítése (Pp. 21/A §), de erre értelemzavaró lett volna fordítani. (A ford.) 30 31

Lawyers.indd 175

2012.08.15. 14:31:45

176


Logisztikailag az elektronikus leltár azon nagy szervezetek számára ijesztő, amelyeknek az elektronikus okirattárolása elnagyolt és kaotikus.32 A probléma egyik megközelítése megint a központi irattárak felállítása. Mivel ezek papíralapúak voltak, mára már gyakran nem léteznek – ma egy projekt dokumentációja tartalmazhat e-maileket, táblázatokat, adatbázisokat, prezentációkat, grafikákat és videófájlokat, és persze hagyományos szövegszerkesztővel készített okiratokat. Néhányat közülük kinyomtatnak és irattároznak, de ritkán próbálják meg ezeket szisztematikusan egy helyre összegyűjteni, akár papíron, akár elektronikus formában. A központi irattár nagyrészt eltűnt. Itt az a probléma, hogy ha egy vita kirobban, akkor a szervezetnek és a tanácsadóinak ki kell válogatni a releváns dokumetumokat. De ha ezek nem jól szervezett irattárakban vannak, akkor ez a feladat a digitális tű kereséséhez lesz hasonló az elektronikus szénakazalban. Körülbelül féltucatnyi történetet hallottam olyan nagy pénzügyi intézményekről, amelyek bizonyos viták még nagyon korai fázisában és nagyon drágán inkább megegyeztek, mert attól féltek, hogy képtelenek lesznek az e-leltár során a megfelelő iratokat megtalálni. A 3.2 rész nyelvezetét használva nem voltak képesek arra, hogy az okiratok közül kinyerjenek „mindent, de csak azt”. Ha – különösen Amerikában is tevékenykedő – bankoknál dolgozó IT-sekkel vagy vezető jogtanácsosokkal beszélek, akkor egyre inkább azt tapasztalom, hogy az e-leltár a slágertéma. Elég nagy a feszültség körükben, mert pontosan tudják, hogy az okiratokat és az e-maileket kezelő rendszereik kezdetlegesek, és egy meghatározott ügyre vonatkozó releváns anyagok kiválogatása csaknem lehetetlen lenne. Ha bizonyos szervezeteknek még vannak is okiratkezelő rendszerei, még mindig nem triviális feladat „minden, de csak az arra vonatkozó” anyagot kiválogatni, amely releváns a leltár szempontjából. Hogy egyértelműek legyünk: ez kisebb feladat, mint minden okiratot beszkennelni és papírról átkonvertálni elektronikus formátumba, mint a régi időkben, de – hacsak nincsenek eleve az elektronikus leltárra felkészített okiratkezelők – még mindig ijesztő méretű munkát jelent. Az attól való félelmet, hogy egy szervezet nem lesz képes az elektronikus leltár kapcsán megtalálni és átadni bizonyos e-maileket, nagyban növelte egy egyesült államokbeli 2005-ös eset, amikor egy pénzügyi intézményre, a Morgan Stanleyre 850 millió dolláros büntető kártérítést szabtak ki, mivel nem tudott fontos e-mailes okiratokat prezentálni. 2007 márciusában a fellebbezés nyomán ezt a döntést hatályon kívül helyezték ugyan, de nem az elektronikus leltár kérdései miatt.33 Az informatikusok számára az elektronikus leltár igazi e-fesztivál. Az ezzel foglalkozó technológusoknak van egy sor eszközük ezen a területen: például az intelligens keresés, az adatbányászat és a okiratmenedzsment rendszerek. Külön e-leltár céljára készített szoftver is van, olyan hasznos

32 Egy Deloitte által az Egyesült Királyságban működő cégeknél folytatott kutatás 2007 októberében (Információs Kockázati Összehasonlító Kutatás – Information Risk Benchmarking Survey) kimutatta, hogy a jogtanácsosoknak csak 29%-a tudta pontosan, hogy a cég adatait hol tárolják. A kérdés egy jogszabály által előírt kötelezettség teljesítéséről szólt. (ld. www.deloitte.co.uk ) 33 www.reuters.com/article/businessNews/idUSN2128294020070321

Lawyers.indd 176

2012.08.15. 14:31:46


funkciókkal, mint a de-duplikálás,34 amely különösen hasznos olyan üzenetek levagdosásakor, amelyek lánc e-mailekben többször feltűnnek.35 Ha jogvita keletkezik, a szer vezet felkészültsége azon múlik, hogy mennyire képes adatot kinyerni az okiratkezelő rendszerből a per előkészítésekor a leltározás céljaira. Itt párhuzamot lehet vonni könyvvizsgálók munkájával az 1980-as évekből. Nekik alkalmazkodniuk kellett ahhoz, hogy az ügyfelek egyre inkább számítógépesített könyvelési rendszereket használtak, és ezekből kellett információt kinyerniük: így jött létre a számítógépesített könyvvizsgálat tudo mánya. Lehet, hogy valami hasonló körvonalazódik a jogban. Az e-leltár jelensége elvezethet az elektronikus esetszobák elterjedtebb használatához, amelyek dedikált, biztonságos oldalak, ahová fel lehet tölteni minden anyagot, és amelyekről kezelhető men�nyiségekben ki lehet nyerni azokat. A másik lehetőség, a hatalmas méretű elektronikus okiratok küldözgetése e-mailen a legtöbb ügyvédi iroda rendszerét egyszerűen tönkre tenné. A mennyiségek ugyanis elképesztőek. Emlékszem, körülbelül tíz évvel ezelőtt felkértek, hogy adjak tanácsot egy olyan vitában, amelyben nagyjából 100 millió okirat volt. Az ügyfél szerette volna tudni, hogy a csudába tudnának ekkora mennyiségű aktahalmazt menedzselni. Abban az időben még az is felmerült a kollegák részéről, hogy nem is lehet az ügyet bíróság elé vinni, éppen az érintett okiratok száma miatt. Végül aztán valahogy keresztülvergődtek a dolgon, de ma már ez a nagyságrend szerénynek tűnik – egy könyv méretű szalagos háttértároló képes 100 millió oldalnál többet tárolni. És sok szervezetnek ilyen háttértárakkal egész szekrényei vannak tele. Jogi szempontból bőséggel van bizonytalanság. Mennyire kell feltárni az elektronikus anyagokat? A leltárnak ki kell terjednie a metaadatokra (olyan információkra, amelyek az okiratokról szólnak, mint például a módosítás dátuma)? Kinek kell fizetnie az adatok archívumokból és a háttértárakból való kinyerésének költségét? És mindenekfelett az elektronikus leltárazás költsége hogyan egyeztethető össze a kereset nagyságával? Eddig felmérés az angol jogászok ezzel és hasonló kérdésekkel kapcsolatos álláspontjáról készült. 2003 októberében megjelent az első megalapozott elemzés tervezete. A Commercial Litigators’ Forum (Üzleti Pereskedők Fóruma), a peres jogi képviselők egy befolyásos csoportja készítette. Az e-leltárról készült jelentésük hangsúlyozta a probléma nagyságát, és kimutatta, hogy az angol polgári eljárásjog szabályai nem nyújtanak kellő útmutatást azoknak, akik az elektronikus okiratok burjánzásával küszködnek.36 A következő év, 2004 októberében egy másik befolyásos testület, a Commercial Court Users’ Committe (Üzleti Bírósági Felhasználók Fóruma) nyilatkozott meg a témában, melyet egy felsőbírósági bíró Mr. Creswell vezetett.37 Ez az okirat elég optimistán arra jutott,

34 Egy adatbázisban a különbözőféle (vagy akár ugyanolyan) formákban többször nyilvántartott, de valójában ugyanazt a jelentést hordozó, ugyanarra az életbeli dologra vonatkozó rekordok (bejegyzések) kiszűrése és egy rekordként (bejegyzésként) való tárolása. (Pl. egy személy csekély eltérésekkel kétszer szerepel, ezt azonosítják, és csak egyszer veszik fel az adatbázisba) – a ford. 35 Elsőrangú forrása e-leltár iránt érdeklődő olvasóknak a www.chrisdalelawyersupport.co.uk 36 www.commerciallitigatorsforum.com 37 Hozzáférhető a www.scl.org-on.

Lawyers.indd 177

2012.08.15. 14:31:46

178


hogy a jelenlegi angol jog megfelelően rugalmas ahhoz, hogy kezelje az e-leltár problémáját – nagyrészt azért, mert a polgári eljárásjog ésszerűségi és arányossági elvét lehet alkalmazni az okiratok keresésére vonatkozóan is. Ezzel párhuzamosan és kissé gyakorlatiasabban a Litigation Support Technology Group (LiST – magyarul Pertámogató Technológiai Csoport), amely tapasztalt peres informatikusokat tömörít, egymást követően több ajánlást is közzétett az informatika polgári perben történő alkalmazására, amely közvetlenül az e-leltár néhány problémájára is reflektál.38 Ugyanakkor amit még nem láthattunk, az egy akkora méretű per, amelyben az e-leltár természete, terjedelme és következményei lennének a vita tárgyai a felek között. Csupán ennek bekövetkeztekor fogjuk tapasztalni, hogy az angol jogrendszer mennyire van felfegyverkezve a logisztikai és a technikai kihívások kezelésére. Különösen szívesen látnám, hogy az arányosság elvét hogyan értelmezik: azaz, hogy az egyes esetekben az e-leltár költségei hogyan aránylanak a vita tárgyának értékéhez. Sok pereskedőtől és elemzőtől eltérően nem vagyok annyira biztos abban, hogy Angliában az e-leltár bevezetése a nagy perekben zavarok okozása nélkül könnyedén megoldható lenne. Továbbá, bár a különböző jelentések nagyon értékesek, mindegyik nyitva hagy egy gyötrő kérdést. Hajlamosak túl nagy hangsúlyt helyezni arra, hogy az információt fizikailag hol, milyen hordozón tárolják, illetve ennek a tárolásnak a formátumára és céljára. Ennek az lesz az eredménye, hogy az, hogy egy okiratot a leltár során be kell-e mutatni vagy sem, valami jelentéktelen tényezőn fog majd múlni (lásd a fenti kérdéseket), nem pedig olyan alapelveken, amelyek az okirat relevanciáját, vagy egyéb ésszerűségi szempontot tartanak szem előtt. Bárhogy is legyen, az ügyfelek itt segítséget várnak – nem egyszerűen hagyományos tanácsadást, miután már kitört a vita, hanem olyan jogi kockázatkezelési szolgáltatást, amely arról szól, hogy a per kezdetekor az okiratkezelő és tároló rendszereik inkább segítsék és ne hátráltassák őket a pozíciójuk megvédésében. Ennek megfelelően azt várom, hogy a pereskedők két részre fognak szakadni: lesznek a felkészültek, akik tisztában vannak a csapdákkal, megfelelően előre dolgoztak és a technológiájuk is megfelelő mind az adatok keresésében, mind a kinyerésében, illetve lesznek azok, akik még nem tartanak itt. Tanulnunk kell más országok jogrendszereitől, és különösen az Egyesült Államokéból, ahol az e-leltár számtalan jogeset központi kérdése volt, és leginkább abból a meghatározó döntéssorozatból, amelyet Shira Sheindlin bíró hozott a Zubulake-esetekben.39 Az angol jogászok nagyon sokat okulhatnak ezekből az ügyekből és más forrásokból is, mint amilyen a Sedona Conference,40 amelynek „Sedona Elvek” néven ismertté vált ajánlásai nagy befolyásra tettek szert az amerikai jogi gondolkodásban.41 www.listgroup.org A Zubulake I-V eseteket ld. www.krollontrack.co.uk/legalresources/zubulake.aspx. A hivatkozott oldal nem található. Helyette a www.krollontrack.uk/zubulake oldalon olvashatóak az esetek. 40 A Sedona Conference arizonai székhelyű amerikai nonprofit kutatóintézet, amely főleg a versenyjog és a szellemi alkotások jogának területén szervez konferenciákat és végez kutatásokat. Egyik fókuszpontja valóban az Amerikában e-discoverynek (és nem e-disclosure-nek) hívott elektronikus per-előkészítési szakasz kezelése, szabályozása és módszertani tanácsadás. (a ford.) 41 www.thesedonaconference.com 38 39

Lawyers.indd 178

2012.08.15. 14:31:46

6.4. Ügykezelés és elektronikus iktatás 179

Előretekintve azt várom, hogy ez e-leltár árnyéka rá fog vetődni a polgári peres eljárások és a szabályozás nagy részére az Egyesült Királyságban is. Ez az, amiért még nagyobb magabiztossággal mondom, hogy néhány rövid éven belül a pereskedés aligha lesz elképzelhető az informatika segítsége nélkül. Ezzel egyidőben – és most visszacsatolok a korábban tárgyalt pertámogatás kérdésköréhez – a kihívásnak, amely a hagyományos pertámogató rendszereket érte, koránt sincs vége. Amikor egy évtizeddel ezelőtt írtam ezekről a rendszerekről, éppen a tárolás és a szöveges keresés kérdéseivel viaskodtunk. Azóta a hangfelvételek szaporodása (például sok pénzügyi intézmény rögzíti az ügyfelekkel folytatott telefonbeszélgetéseit) és a CCTV-technológia42 elterjedése még nagyobb problémává vált, mert a keresőtechnológiáknak a hang- és a multimédia fájlokon is működniük kell. Sokat kell ezen a területen tanulnunk, ahogy azt a pertámogató rendszerek kapcsán a ’70-es évek óta tettük olyan intelligens szolgáltatóktól, akik évek óta tökéletesítik a hang- és a videófájlokban is keresni képes rendszereiket.

6.4. Ügykezelés és elektronikus iktatás Itt az ideje, hogy egy pillantást vessünk a bíróságainkra.43 Az elmúlt tizenöt évben különböző területeken adtam tanácsokat a számítógépesítés ügyében, és 1998 óta mint a Lord Chief Justice informatikai tanácsadója tettem ezt. Visszatekintve nehéz elégedettnek lenni az elért eredmények láttán. Az a helyzet, hogy 2008-ban – Angliában és Wales-ben legalábbis – adminisztratív és szervezeti értelemben a bíróságaink szégyenteljes módon elmaradottak, és sok területen borzasztó állapotban vannak. A hatalmas bírósági rendszer működtetése egy masszív, okirat-, információ- és munkaintenzív tevékenység. A legtöbb ma használatban lévő adminisztratív és irányítási rendszert olyan időszakban fejlesztették, amikor bíróságok és a jogászok ügy- és munkaterhelése sokkal alacsonyabb volt, mint ma. Sok rendszer primitív, papíralapú, az adminisztrációs feladatokra koncentrál a bírósági felhasználók csoportjai helyett, és egyre fokozódó mértékben képes megfelelni azoknak az igényeknek, amelyeket velük szemben támasztanak. Ez gyakran idéz elő indokolatlanul magas működési költségeket, alacsony hatékonyságot, hibákat, késéseket és elégedetlenséget: csökkenti „kifelé” a bíróságok tekintélyét. Bár kevés bíró, bíróságon dolgozó jogász és tisztviselő fejezné ki magát ezekkel a szavakkal, a bírósági rendszert mégiscsak nagyobbrészt egy hatalmas információs rendszerként lehet felfogni – egy olyan entitásként, amely kívülről kap, feldolgoz, tárol, létrehoz, felügyel és szétoszt nagy mennyiségű okiratot és információt. A jelenlegi felállásban jelentős irodai személyzetet foglalkoztatnak a nagy okiratkezelési kapacitás fenntartá Closed Circiut Television – zártláncú TV (a ford.). Ebben és a következő részekben Anglia és Wales bíróságaira koncentrálok. Nagyon keveset beszélek a Tribunal-rendszerről (kb. helyi bíróságok). Bár az informatika helyzete elég egyenetlen a helyi bíróságokon, néhánynak nagyon fejlett rendszerei vannak, mint pl. a Közlekedési Bírságok Bíróságának, ld. www. trafficpenaltytribunal.gov.uk, amelyet érdemes mindenkinek megnéznie, aki bíróságon dolgozik. 42 43

Lawyers.indd 179

2012.08.15. 14:31:46

180


sára és működtetésére, amely részben ugyan számítógépesített, de igen erősen papíralapú is. Más iparágak és más országok igazságszolgáltatási rendszereinek tapasztalatai azt sugallják, hogy jobb rendszerek szisztematikus és széles körű bevezetése hatékonyságjavulást és költségcsökkentést eredményezne. Ha bárkinek kétségei lennének a szervezeti változás szükségességével kapcsolatban, az látogasson el a Royal Courts of Justice44 irodájára, és csodálkozzon rá a papír-, irat- és könyvhalmokra. A jól használt informatika, amely rendszerekkel váltja ki a papírt, „lefújhatná a port”, és sokkal termelékenyebb, rugalmasabb és hatékonyabb munkabírású bíróságokat eredményezne, amelyek az egyedi ügyeket gyorsabban és olcsóbban intézik el. Az iktatás, időszervezés, kommunikáció, okirat-előállítás és ügykezelés javított módszerei a késéseket is ki tudnák küszöbölni. Van itt egy nagyon fontos üzenet ugyanakkor azok számára, akik a közpénzek ládikáit őrzik – a hatékonyság javulása nem szükségszerűen vezet az állam oldalán spóroláshoz. Lehet, hogy ugyanakkora költségekkel a rendszer nagyobb mennyiségű ügyet tud gyorsabban kezelni. Ez lehet, hogy kissé rosszabb „business case”-t 45 eredményez, mint amelyet a döntéshozók elvárnának, mert – legalábbis a polgári perek területén – ők inkább azokat a beruházásokat preferálják, amelyek költségmegtakarítást eredményeznek, és nem azokat, amelyek a közszolgáltatások ellátását javítják. Ez nem egyszerű cinizmus, hanem a Woolf utáni befektetési politikák realitását leíró megállapítás. Két-három évvel Lord Woolf Hozzáférés az igazságszolgáltatáshoz című ajánlásainak megjelenése után (l. a 6.1. részt) igen csekély volt a lelkesedés mind a politikusok, mind a tisztviselők oldalán azon technológiák iránt, amelyeket ő javasolt. Ugyanakkor a ’90-es évek vége felé a miniszterek és a vezető közszolgák egy új csoportja érkezett a Lordkancellár Hivatalába: ők az informatikailag jobban támogatott bírósági rendszer ötletét magukévá tették. Sajnos Őfelsége Kincstára nem fogadta el azon javaslatukat, hogy fektessenek be 2–300 millió fontnyi összeget a polgári bírósági rendszerbe. Ahogy azt már mondtam, a „business case” nem volt meggyőző. Ekkor egy másik forgatókönyvet vetettem fel – zárjuk be teljesen a bíróságokat! Képzeljük el, mennyi pénzt megspórolhatnánk ezzel! Na, ez aztán igazán meggyőző lenne! Szerintem sokkal árnyaltabb üzleti gondolkodásra van szükségük a bíróságokat illetően. Rövid távú spórolásokon fellelkesülni, és nem javítani a bíróságok hozzáférésén – mindez egy olyan kockázat, amely bírósági rendszerünk jövőjét veszélyezteti. Közben a kért támogatásokból egy szerényebb összeg hozzáférhetővé vált a polgári igazságszolgáltatás számára. Ez a gyakorlatban lehetővé tette a kormányzat számára, hogy egy robusztus technológiai infrastruktúrát hozzon létre a bíróságokon. Tették ezt abban a reményben, hogy a későbbi beruházások majd építhetnek erre az infrastruktúrára. Ugyanakkor ilyen célokra nagyon csekély mennyiségű pénz vált hozzáférhetővé

A királyi bíróságok. Londonban a fellebviteli bíróságok és a legfelsőbb bíróság (a büntetőbíróságok kivételével, amely egy másik, távolabbi épületben van) egy épülettömben található a Strand-en (a ford.). 45 Business case – egy projektet megalapozó üzleti számítás, amellyel rendszerint a projekt elindításának szükségességét támasztják alá (a ford.). 44

Lawyers.indd 180

2012.08.15. 14:31:46


később, így aztán – azt lehet mondani – hasonló történt, mintha egy sűrű úthálózatot építettünk volna ki autók nélkül. Összefoglalva: az 1990-es évek elejétől kezdve, amikortól elkezdtem tanácsokat adni a bíróságok számítógépesítésével kapcsolatosan, a konzervatív és a munkáspárti kormányzatok siralmasan keveset invesztáltak a bíróságaink működésébe, és ez bosszantóan ódivatú rendszerekhez vezetett. A világ sok táján látogatom ezen intézményeket, s nagyon sok helyütt vagyok velük kapcsolatban. Sajnos, sok olyan van, amely technológiailag fejlettebb a miénkénél. A bírák és a bírósági felhasználók egy olyan szervezettel kell, hogy kapcsolatban legyenek, amelynek rendszerei és folyamatai lényegileg évtizedek óta nem változtak. Sok, a formális pereskedés reformját kívánó jogásszal és elemzővel egyetértésben én is azt állítom, hogy a bírósági rendszer jövőjének egyik fő eleme egy „ügymenedzsment” technológia bevezetése lenne. Először is, természetesen az ügymenedzsment-rendszereket már jóval azelőtt lehet alkalmazni, ahogy az ügy a bíróságra ér. Az ügyvédi irodában az ügymenedzsment-rendszerek például legalább két különböző módon működhetnek. Egyrészt, különösen a nagy, komplex és magas pertárgy-értékű ügyekben a rendszerek egyik változata tulajdonképpen projektmenedzsment szoftverként működhet oly módon, ahogy azt a 4.8. részben tárgyaltam. Másrészt, sőt gyakrabban egy másik fajta ügymenedzsment-rendszer a kisebb értékű, de tömeges ügyek zökkenőmentes vitelét és áramlását támogathatja. A kezdeményezés itt egyszerű és jól beleillik a jogi szolgáltatások fejlődésének második és harmadik fázisába, amelyet a 2.1. részben ismertettem. Ha az ügyvédi irodák a rutin- és nagy tömegben ismétlődő esetekben (például az adósságbehajtási, vagy a kisebb személyi sérülések ügyeiben) megpróbálnának egyedi és sok emberi erőforrást igénylő módszerekkel dolgozni, akkor nagyon valószínűtlen, hogy ezt képesek lennének magas szinten és egyúttal nyereségesen csinálni. Ahhoz, hogy a hatékonyág javulhasson, az irodáknak szabványosítani és rendszerezni kell ezeknek az egyszerű ügyeknek a kezelését és intézését. Ugyanígy, azok a jogászok, akik a jogsegélyrendszeren belül vállalnak el ügyeket, szintén azt fogják tapasztalni, hogy a korlátozott díjak miatt kénytelenek ügymenedzsment-rendszereket alkalmazni azért, hogy a hatékonyságot biztosítsák, és az egész szolgáltatás életképes legyen. Ugyanakkor nincsen arra ok, hogy ezeket az ügymenedzsment-technikákat ne lehetne szélesebb körben is alkalmazni – ahol nagy volumenek vannak (akár olyan esetekben is, amikor a pertárgyérték magas), mindig van lehetőség arra a szabványosításra, okirat-automatizálásra és munkafolyamatokban történő spórolásra, amelyet az ügymenedzsment-technológia nyújtani tud. Sokat tanulhatunk a BERR (the Department for Business Enterprise and Regulatory Reform – Üzleti, Vállalkozási és a Szabályozási Reformért Felelős Minisztérium46) ügymenedzsment-rendszeréből és weboldalából, amelyen kártérítési igényekkel kapcsolatos

Nagyjából Gazdasági Minisztériumnak felel meg; 2007 júniusában hozták létre és 2009 júniusában már meg is szűnt. 46

Lawyers.indd 181

2012.08.15. 14:31:46

182


eljárást lehet lefolytatni.47 A BERR Coal Health Claims (Szénbányászati Egészségkárosodási Igények) részlege kétféle egészségkárosodással kapcsolatos eljárást tesz lehetővé, és egyenként 1,75 millió fontnyi kártérítési összeget fizet ki naponta belégzéses és vibrációval kapcsolatos kártérítési igényekre. 2002-ben több mint 300 000 igénylő regisztrált az eljárásokra, és további 1200 új igényt nyújtottak be hetente, amely összességében a kormányzattól 6 milliárd fontnyi kifizetési igényt keletkeztetett. Ez volt a legnagyobb nem vagyoni kártérítésiigény-sorozat a brit jog történetében, és rendkívül alkalmas volt a szisztematizálásra. (Megjegyzem, hogy most én eltekintek azoknak az ellentmondásoknak az elemzésétől, amelyek az ilyesfajta eljárások során felmerülnek: például az ügyvédi irodák által kapott díjak kérdésétől.) Az első weboldal csak online nyomtatvány-kitöltési lehetőséget adott, a későbbiek azonban az elejétől a végéig követték az e-igény eljárást. Az online szolgáltatást használva az ügyvédek képesek voltak új igényt regisztrálni, igénylő lapokat kitölteni és beadni, nyomon követni az egyes igények előrehaladását, frissíteni a személyes adatokat, jóváhagyni a munkaszerződés részleteit és a teljes igénylistát is menedzselni. Ez a szolgáltatás mutatja az ügymenedzsment előnyeit az ügyvédek számára, és a technológia lehetőségeit a bíróságon történő ügymenedzsment esetén. Sajnos, amikor az „ügymenedzsment” bíróságokon történő alkalmazásáról beszélgetünk, gyakran bonyolódunk terminológiai zavarokba, mert ezt a kifejezést sokféle értelemben használják. A legtágabb értelemben én megkülönböztetek eset folyamat menedzselő és erőforrás menedzselő rendszereket. Az első az egyes esetek nyomon követését teszi lehetővé a bíróságokon, az utóbbi az egyes ügycsoportokhoz szükséges erőforrások szervezésében segít. Tovább bontva – ahogy azt a 6.1. ábra mutatja – legalább hétféle ügymenedzsment-rendszert lehet megkülönböztetni a bíróságokon. Ez nem egy könnyű leírás, de nem találok elegánsabb módszert arra, hogy a lehetőségeket elemezzem. Az első típust a menedzsmentinformációs rendszerek képviselik, amelyek segítik a politikusokat, tisztviselőket, bírákat és másokat nyomon követni a bíróságok terhelését, költségeit és teljesítményét. A második típusba az ügyadminisztrációs rendszerek tartoznak: ezek támogatják és automatizálják a bíróságok működéséhez nélkülözhetetlen back-office (adminisztratív, irodai) munkát. A harmadik típust a bírói ügymenedzsment-rendszerek képviselik. Ezt közvetlenül a bíráknak szánják, hogy a felelősségi körükbe tartozó egyes esetekben támogassa a munkájukat. A negyedik a bírói ügymenedzsment-támogató rendszer, amelyet az a bírósági személyzet használ, amelyik a bírák keze alá dolgozik az ügyek intézésekor. Az ötödik a nem bírói ügymenedzsmentrendszerek kategóriája, amellyel a bírósági személyzet a nem bírák által intézett ügyeket tudja kezelni. Az utolsó előtti kategória az ügyet nyomon követő rendszerek kategóriája, amellyel a bírósági és a bíróságon kívüli felhasználók tudják az általuk érdekesnek tar-

https://coalclaims.com/home.do. A honlap 2012 nyarán nem érhető el – a szerk.

47

Lawyers.indd 182

2012.08.15. 14:31:47


tott eseteket vizsgálni, felügyelni.48 Végül ott vannak az okiratkezelő rendszerek, amelyek – legalábbis ezt gondolják – „elektronikus akta”-ként tárolnak: ezek nyilvántartanak minden feljegyzést és okiratot, amely az ügyekhez tartozik. Az akták hatékonyan, gyorsan és olcsón tudnak a bírósági rendszer egészében rendelkezésre állni, szigorú hozzáférési szabályokkal védve, elektronikus formában a felhatalmazott felhasználók számára pontos, teljes és rendszeresen frissített adatokként. 6.1. ábra: Az ügymenedzsment rendszerek típusai menedzsment információs rendszerek ügyadminisztrációs rendszerek bírói ügymenedzsmentrendszerek bírói ügymenedzsmentet támogató rendszer nem bírói ügymenedzsmentrendszerek ügy nyomon követő rendszerek okiratkezelő rendszerek

Jobb, ha mind a hét kategóriát úgy kezeljük, mint a következő generációs bírósági rendszerek egy-egy alrendszerét. De van történelmi jelentőségük is. A Woolf-féle reformok egyik alapja az volt, hogy kétféle esetmenedzsment-rendszer között tett különbséget. Például a „gyors sáv”-ban (nagyon tágan a 15 000 font alatti pertárgy-értékű, és ugyanakkor, ún. kis pertárgyértékűnek nem minősülő keresetek esetén) Lord Woolf szerint nagyon fontos, hogy a bírósági irodának legyen egy olyan hatékony, megbízható és jól működő eszköze, amellyel nyomon követi és adminisztrálja ezeket a szigorú menetrendek szerint zajló eljárásokat. Ez a fentebbi osztályozás alapján elsőrangú ügyadminisztrációs rendszereket kívánt meg. Ezek a rendszerek csigalassúsággal jelentek meg Angliában. Ezen felül Lord Woolf elképzelése szerint a bírák sokkal kezdeményezőbbek lettek volna az ügyek kezelésében és előre vitelében a „többsávos” ügyek esetén (általában a 15 000 fontnál nagyobb pertárgyértékű ügyekben). E tekintetben közép- és hosszú távra előretekintve Lord Woolf egy sor technológia használatát tűzte ki célul közvetlenül a bíráknak, amellyel az új ügymenedzsmenttel kapcsolatos felelősségüket támogatta volna ebben az ügycsoportban. A fentebbi nyelvezetet használva itt bírói ügymenedzsment-rendszerekre lett volna szükség. Ez egy radikálisan új megközelítés volt, és ő erre négyféle ügymenedzsment-rendszert javasolt: az ügy nyomon követő rendszereket, amelyek napi emlékeztetőket, napi előrehaladási jelentéseket, teendőlistákat és az egyes feladatokért felelősök listáit állították volna elő; így támogatva a bírákat abban, hogy fel-

48 Az XHIBIT-rendszer példa az ilyen eset nyomon követő rendszerre. Online lehetőséget biztosít a meghallgatásra is a rendőrök, az áldozatok, a tanúk, az ügyészek és mások számára. Ld. www.hmcourts-service. gov.uk

Lawyers.indd 183

2012.08.15. 14:31:47

184


ügyeljék, kövessék és kontrollálják az ügyeiket az elejétől a végéig. Lettek volna aztán az esettervező rendszerek, amelyek egyszerű, PC alapú projektmenedzsment-rendszerek lettek volna, amelyekkel a bírák egyszerűen meg tudták volna tervezni az eseteiket saját tervek és diagramok formájában felvázolva az időtervet a főbb eseményeket és a teendőket (aktivitásokat). A telefon és videókonferencia-rendszerek fontos eszközei lettek volna a bíráknak abban, hogy akkor is kapcsolatba tudjanak lépni a felekkel, ha az ügy előrehaladásában ez fontos lett volna, de nem lett volna praktikus a formális tárgyalás. Végül ott lettek volna a okiratkinyerő rendszerek, amelyek segítségével a bírák hozzáférést kaptak volna azon egyes ügyek anyagaihoz, amelyekkel éppen dolgoznak, beleértve a teljes ügytörténetet, a beadványokat, idézéseket, határozatokat és minden más iratot. Ezeket valamilyen központi helyről azonnal elő tudták volna a rendszerből szedni akár képként, akár kereshető szövegként. Időközben a telefon- és videókonferencia nagyon szerény alkalmazását leszámítva egyik sem lett a négy közül komolyan bevezetve. Ha bármikor is csalódottak lennénk, hogy a bírák nem igazán tették magukévá az ügyek menedzselésével kapcsolatos felelősségüket, akkor nem kell meglepődnünk. Nem kapták meg ehhez a megfelelő eszközöket. Lord Woolf ajánlásai a jogi ügymenedzsment-technológiákat illetően felvetnek egy sor kapcsolódó kérdést is. Például, mindig figyelembe kell vennünk, hogy a különféle ügymenedzsment-rendszerek összefüggenek egymással, így a bíráké sem lehet teljesen különálló. Az a fő cél a jövőben, hogy egy egységes bírósági rendszer felé haladjunk, amely a fentebb említett mind a hétféle ügymenedzsment-tevékenységet támogatja. A bírák számára fejlesztett esetmenedzsment-rendszerek tehát nem lesznek különálló, önállóan működő alkalmazások. Nagyon nagy mértékben fognak támaszkodni azokra az információkra, amelyekre mind a bírói, mind a nem bírói ügymenedzsment-támogató rendszereknek szükségük van. Talán a legjobb úgy elképzelni a jövő bírósági rendszereit, mint egy egységes szerveződést, amely egy sor különböző felhasználót szolgál ki, és a bírák egy specifikus csoport lesznek a sajátságos követelményeikkel. Ennek a víziónak egy alváltozata az, amelyet „elektronikus aktá”-nak szoktak hívni – mivel minden ügynek, amelyik a bíróságokon folyik, van egy elektronikus tároló helye, amely egyaránt tartalmaz információkat magáról az esetről, illetve magukat az eset okiratait is a vázlatos feljegyzésektől a formális iratokon keresztül, egészen az okirati bizonyíté kokig.49 Ez a tágabb gondolkodás – az elektronikus aktákat alapul vevő, bár magát a kifejezést nem használja – áll az Egyesült Királyság új Legfelsőbb Bíróságának tervezett rendszerei mögött, amelynek elindítását 2009-ben tervezik. Üdítő módon ez a bíróságokkal kapcsolatos legígéretesebb projekt, amelynek részese lehettem. Viszonylag óvatos, mert a felhasználók száma kicsi lesz, az adatmennyiség és az ügyek száma kezelhető, és most,

Az elektronikus aktát olykor szokták elektronikus ügyrekordnak (electronic case record) is nevezni. A fogalom átfogó elemzése megtalálható a Creswell bíró által vezetett jogi munkacsoport (Judicial Working Group) által készített jelentésben: „Modernising the Civil Courts – The Judges’ Requirements”. Hozzáférhető a www.court-service.gov.uk oldalon. 49

Lawyers.indd 184

2012.08.15. 14:31:47


2008 elején úgy tűnik, hogy az erőforrások is elegendőek lesznek arra, hogy a specifikált rendszert le lehessen szállítani. Azt remélem, hogy a legfelsőbb bírósági megoldások vezérhajói lesznek (miden értelemben) a bírósági ügymenedzsment rendszereknek. Érdekes módon, a Legfelsőbb Bírósági projekt közben jött (az adminisztratív és okirat-menedzsment típusúból) egy másik irányból igény egy jó ügymenedzsment-rendszerre – az „elektronikus beadvány” irányából. Ezt a fajta rendszert „e-beadvány”-ként50 is ismerik, és nagyjából azt jelenti, hogy az okiratokat elektronikus formában nyújtják be a bíróságra. Sok évvel ezelőtt néhány haladó szellemű bíró és ügyvédi iroda kifejezte azon elvárását, hogy legyen szélesebb körű lehetőség az elektronikus beadványok használatára Angliában. Néhány jogrendszerben – mint pl. Szingapúrban – ez már teljesen bevett gyakorlat. Legalább egy nagy szolgáltató már ajánl elektronikus e-beadvány szolgáltatást, amelyet az állam oldalán költségek nélkül, míg a felek oldalán csekély költségekkel be lehetne vezetni.51 Ennek megfelelően az igazságügy-miniszter számára az egész terület kiemelkedő jelentőséggel bír. Ezzel aztán kinyílt Pandora szelencéje, mert a tisztviselők a kezdeményezést igen gyorsan vitték előre, és helyesen ismerték fel, hogy az e-beadványokat nem lehet a kapcsolódó technológiáktól izoláltan bevezetni. Első látásra az e-beadvány nem tűnik többnek, mint bevezetni egy olyan rendszert, amely lehetővé teszi az ügyvédeknek, a feleknek és másoknak, hogy biztonságosan, megbízhatóan és elektronikusan tudjanak okiratokat küldeni a bíróságoknak. Ettől teljesen függetlenül azonban – azt leszámítva, hogy egy hatalmas rendszert minden polgári bíróságra bevezetni önmagában sem egy kis vállalás, sokkal kevésbé triviális módon mint gondolnánk – az e-beadványok sikere attól is függ, hogy vannak-e olyan rendszerek, amelyek képesek a megérkezésükkor rendezni az iratokat. Ahhoz, hogy az e-beadvány tudjon működni azokon a bíróságokon, amelyeknek elektronikus okiratokat küldenek be, rendelkezniük kell ügyadminisztrációs és okiratkezelő rendszerekkel, amelyekben a beküldött anyagokat rendezett, szisztematikus módon lehet tárolni. Egyébként elég kaotikus lenne, ha a tisztviselők és az adminisztratív személyzet kézzel mentegetné az elektronikusan beküldött rengeteg elektronikus beadványt. Ezt szeretem ahhoz hasonlítani, mint amikor egy tűzoltófecskendőt akarunk egy kerti csaphoz csatlakoztatni… Ezen felül, ha azt akarjuk, hogy az így küldött okiratok hasznosak legyenek a bíráknak és a tisztviselőknek, akkor hozzáférhetővé kell ezeket tenni, mégpedig (az én terminológiámban) bírói ügymenedzsment, bírói ügymenedzsment-támogató és nem bírói ügymenedzsment- rendszerekkel. Magyarán szólva: ahhoz hogy az e-beadványnak legyen esélye megbízhatóan és egyszerűen működni, a beadványoknak be kell találniuk az elektronikus ügyiratokba, amelyeket aztán a bírák és a tisztviselők csupán az íróasztaluk mögül is könnyen elérnek. Még nem egyértelmű, de úgy tűnik, hogy ez lett a célja a nagyon ambiciózus elektronikus beadvány- és okiratkezelési (Electronic Filing and Document Management – EFDM) projektnek az Igazságügyi Minisztériumban. Néhány álmodozó azon vágyá-

50 A magyar terminológiában az elektronikus eljárás, vagy elektronikus ügyindítás/űrlapok néven lelhetőek fel ezek a kezdeményezések. 51 www.lexisnexis.com

Lawyers.indd 185

2012.08.15. 14:31:48

186


ból, hogy szeretnék az okirataikat közvetlenül e-mailben elküldeni a bíróságnak, végül egy egész kört tettünk meg, és most már az összes Lord Woolf által javasolt rendszer szóba került, amelyeket akkor nem lehetett bevezetni, mert nem mentek át a Kincstár szűrőjén. Miközben támogatom az EFDM-projektet, reálisan tekintek arra, hogy mikorra lehet üzembe helyezni. Ésszerű előrejelzés, hogy az e-beadványokat az elkövetkező öt évben néhány bíróságon használni fogják. A döntéshozók – ahogy hallottam – 2010-re teszik az országos megoldás kezdődátumát, amikorra a teljes rendszer minden elemében működőképes lesz. Még ez is igen jó hátszelet igényelne, ahogy azt a golfosok szokták mondani, sőt igen komoly beruházásokat. Ugyanakkor, ha az EFDM a közszféra többi projektjéhez hasonlóan halad, még a 2013-as indulódátumot is naivnak kell gondolnunk. Mivel 2013 eléggé messze van, sürgettem a kormányzatot, hogy közbülső megoldásokat is tervezzen – például egy működő pilot rendszert, amelyet néhány bíróságon be lehetne vezetni. Mindig van egy aggodalmam az úgynevezett „nagy bumm” projektekkel kapcsolatban – amikor az egész megoldást egyetlen lépcsőben vezetik be, és ezt megelőzően semmilyen előny nem válik láthatóvá. A közbeeső időben, mondjuk 2013 előtt lenne egy alternatív lehetőség. Ezen a téren jó ötletet adott nekem egy speciális ügyekre szakosodott ügyvédi csoport, akik egy olyan rendszert fejlesztettek ki, amely a bírák számára is hasznos lehet. Ezek a jogászok a Műszaki és Építési Ügyvédek Szövetsége (Technology and Construction Solicitors Association – TeCSA52) tagjai, és legutóbbi újításuk egy online ügyiratkezelő rendszer. Ez egy adott vita résztvevőinek biztonságos, dedikált weboldalt nyújt, amely képes a releváns okiratokat tárolni.53 A bírák biztosan tudnak használni egy hasonló megoldást. A TeCSA rendszere egy praktikus és megfizethető útját mutatja annak, hogy hogyan lehetne az elektronikus ügyiratkezelést a bírák számára a vártnál jóval korábban hozzáférhetővé tenni. A TeCsa-rendszer elgondolásában hasonló az internet alapú online ügyszobákhoz, amelyeket sok ügyvédi iroda szolgáltat ügyfelei számára. Az okiratok, amelyek ezekről az oldalakról férhetőek hozzá, lehetnek jogi szakvélemények, az irodák által készített jelentések, a felek közötti levelezés, szakértői jelentések, beadványok tervezetei, a bizonyítékként használt okiratok adatbázisai, esettanulmányok és jelentések az ügy állásáról, pénzügyi összefoglalók a kiszámlázott díjakról, linkek a forrásanyagokra, de akár olyan közös munkaterek is helyet kaphatnak itt, ahol az ügyfelek és az irodák együtt dolgozhatnak. Ha a bírák nem kapnak legalább középtávon egy elektronikus ügyiratkezelő rendszert a kormányzattól, akkor miért nem tesszük számukra is hozzáférhetővé az online esetszobákat? Kaphatnának az ügyvédi irodák esetszobáihoz hozzáférést, bár kétségkívül helyesebb lenne, ha ehelyett inkább semlegesebb esetszobákat használnának, amelyeket olyan, a bíróságon félként gyakran szereplő közösségek szolgáltatnak, mint a TeCSA. Ezek stabil, sztenderd tárolóhelyek lehetnének bizonyos esetekben, ahová az ügyvédek például elküldhetnék az előkészítő irataikat, más beadványaikat, a bírák pedig ugyanígy

52 53

Lawyers.indd 186

www.tecsa.org.uk www.tecsacase.co.uk

2012.08.15. 14:31:48


feltölthetnék a határozatokat, az ítélet vázlatát és egyéb döntéseiket. Ezek természetesen nem olyan weboldalak lennének, amelyek az ügyvéd és az ügyfele közötti kapcsolattartást szolgálják, hanem olyan online tárhelyek, amelyeken a felek a bíróval együtt megosztják egymás között egy adott jogvita dokumentációját. Egy ilyen szolgáltatás nem lenne automatikusan része bármilyen bírósági rendszernek, és nem is lenne hozzákötve ilyenhez. Ha a bírósági okiratok is hozzáférhetőek lennének ezekben az online esetszobákban, akkor nem kéne az e-mailhez hasonlóan az okiratokat egy folyamatban feldolgozni. Ezek a site-ok nem lennének összekötve a bírósági naptárakkal és a lajstrommal, hanem csak magukban álló, online okiratgyűjtemények lennének. Nemigen kampányolnék ezen megközelítés mellett, ha a szükséges források egyértelműen rendelkezésre állnának, és senki nem aggódna a késés miatt. Csak az szól mellette, hogy ez azonnal egy működőképes megoldást tudna nyújtani a bírák számára, és egy nagy lépés lehetne a teljes körű elektronikus ügyiratkezelés felé. Bármelyik megoldást is részesítjük előnyben, egy probléma még megoldatlan az e-beadványok angol bíróságokon vagy az ügyszobákban történő kezelése kapcsán: milyen formátumban kelljen az elektronikus okiratokat beküldeni. Komoly érvek szólnak olyan, most feltörekvőben lévő technológiák mellett, amelyek segítségével az elektronikus okiratok nem elszigetelt egységekként lennének szervezve, hanem összelinkelt okiratcsoportokként; így, amikor a bíró elkezdi ezeket tanulmányozni, akkor inkább fog hasonlítani a weben történő barangoláshoz, semmint ahhoz, mint amikor sorban Word dokumentumokat nyitogatunk meg. Egy pillanatra félretéve az e-beadványok komplikált kérdéseit – időzzünk el kicsit Marvin Minsky MIT-professzor látomásos szavainál, aki egyszer azt mondta, hogy a jövő emberei meg fognak döbbenni azon, hogy egyszer léteztek olyan könyvtárak, ahol a könyvek nem tudtak egymással kommunikálni. A mesterséges intelligencia úttörőjeként Minsky két nagy újdonságot jósolt meg: egyrészt azt, hogy a szövegek közvetlenül össze lesznek kötve egymással; másrészt azt, hogy így képesek lesznek automatikusan frissíteni egymást. Lehet, hogy a másodikra még várnunk kell, de a jogászok már elégedettek ezzel az elsővel is, azzal, hogy képesek a „hiperlinkelt” szövegeken belül navigálni. Ezt teszik, amikor a weben szörfölnek, az intranetjükön kattintgatnak, vagy amikor olyan online szolgáltatásokat használnak, amelyek lehetővé teszik, hogy mondjuk egy esetleírásból egy jogszabályi szakaszhoz ugorjanak. Ugyanakkor a jogászok sokkal kevésbé lelkesek, amikor a saját munkájukat kéne linkelt formában létrehozni. Ma, ha egy jogász egy halom okiratot bead a bíróságra – még ha ez elektronikus formában is történik –, igen ritkán vannak benne belső linkek. Ez egy ki nem használt lehetőség, hiszen a bírák gyakran találnák hasznosnak, ha képesek lennének a világhálón való szörföléshez hasonlóan az okiratok között ugrálni. Azok a jogászok pedig, akik nem ismerik egy linkelt okirathalmaz létrehozásának folyamatát, biztosak lehetnek benne, hogy léteznek olyan eszközök, amelyek lehetővé teszik e feladatnak a könnyű végrehajtását.54

Pl. Affinitext – ld. www.affinitext.com

54

Lawyers.indd 187

2012.08.15. 14:31:48

188


Ez az egész nem a jövőkutatók képzelgése. Lord Saville, amikor a Bloody Sunday55 vizsgálatot (ld. lejjebb a 6.5 részt) folytatta, az elektronikus okiratbeadás bevett gyakorlat volt: csak elektronikus formában lehetett az okiratokat a vizsgálathoz előterjeszteni. De Lord Saville továbbment, és erősen ösztönözte a jogászokat arra, hogy ne elkülönített fájlok formájában adják be az okiratokat. Azt kérte, hogy linkeljék és csomagolják az okiratokat össze, és a hivatalába, majd hamarosan a gépére beérkezett anyagok ténylegesen egy információs rendszerként tudtak működni, amelyek segítségével barangolni tudott az egyes érvelések, jegyzőkönyvek, források és más bizonyítékok között. Ebben a modellben a jogászoknak nemcsak az a feladatuk, hogy elkészítsék, majd elküldjék az anyagokat elektronikus formában, hanem az is, hogy hipertext hivatkozásokat szúrjanak be, hogy a beadványok egy egységes információs rendszerként működjenek. Itt egy újabb pillantást vethetünk a jog jövőjére. A történetileg elégtelen finanszírozás fényében tényleg teljesen el vagyok tévedve, amikor időt pocsékolok az ügymenedzsment, az elektronikus ügyiratok és az e-beadványok kérdéseire? Sokszor érzékelem azt, hogy ezen rendszerekre az átlagemberek úgy tekintenek, mint olyasfajta felesleges extrákra, mint a napfénytető, a metálfény, vagy a könnyűfém keréktárcsa az autókon. Erősen vitatkozom ezzel. Az ügymenedzsmentrendszereknek (mind a hét fajtájuknak) kell a holnap bírósága motorjának lenniük! Azt remélem, hogy egy évtized, vagy talán még kevesebb idő múlva ezekre tényleg széles körben a civilizált, 21. századi társadalom modern bíróságának egyik fontos eleméként tekintenek.

6.5. Tárgyalótermi technológiák és a bírák Sok tárgyalóterem ma is ugyanúgy néz ki, mint a huszadik század közepén, amikor a modern számítógépeket feltalálták és először használták. Arra lehetne következtetni, hogy az igazságszolgáltatás tényleg egy emberi erőforrást igénylő tevékenység, amelyre az IT-nak kevés hatása lehet. Ugyanakkor ez egy elég elhamarkodott következtetés lenne. Ennek a könyvnek a szellemében a legtöbb tárgyalóteremben folyó ügyet lehetne másképp is kezelni, illetve egyéb technológiával támogatni. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de az az igazság, hogy a bíróságok modernizációjába invesztált szisztematikusan túl alacsony összeg nemcsak a támogató rendszereket, hanem a magukat a tárgyalótermeket is érinti. Ennek ellenére számtalan példa volt a fejlett technológia használatára az angol tárgyalótermekben. És az elmúlt évtizedben az angol bírói kar lelkesebb lett néhány informatikai megoldás használatát illetően. A technológia ilyen felhasználásai

55 A Véres Vasárnap Észak-Írország és az Egyesült Királyság történetének egyik legsötétebb napja, amikor az észak-ír etnikai konfliktus csúcspontján, 1972. január 30-án a brit hadsereg 13 ártatlan tüntetőt lőtt le. A rögtön ezután lefolytatott vizsgálat eredményével elégedetlen brit kormányzat a 2000-es évek közepén egy újabb vizsgálatot rendelt el az ügyben, amelyet Lord Saville folytatott le. Ennek a vizsgálatnak az eredményei 2010-ben láttak napvilágot. (A ford.)

Lawyers.indd 188

2012.08.15. 14:31:48

6.5. Tárgyalótermi technológiák és a bírák 189

világosan mutatják, hogy mi az, ami ma lehetséges, és mit lehet, világos politikai akarat mellett néhány éven belül bevezetni. A tárgyalótermekben alkalmazott technológia története Angliában egy patchwork takaróhoz hasonlít. Nincs is elegáns módja a különböző technikák tárgyalásának. A gyakorlatban az is lehetetlen, hogy összerakjuk őket egy egységes rendszerbe. Ami most itt következik, az egy töredékes ismertetés, amely a tanulmány tárgyát tükrözi. Az 1990-es évek elején kezdem egy olyan technológiával, amelyet számítógéppel támogatott szövegrögzítésnek (Computer Assisted Transcrypt – CAT) neveztek. A CAT segítségével a tárgyalóteremben elhangzottakat a leírók azonnal gépbe írták, ami szinte nyomban megjelent a bírák monitorán. Van egy olyan lehetőség is, hogy a szövegekhez lehessen megjegyzéseket fűzni a megjelenésüket követően. A Számítógép és Jog Egyesület (Society for Computers and Law) égisze alatt egy kis kutatási projekt folyt 1992-ben, amely megpróbálta ennek a technológiának a hatásait megvizsgálni. A tanulmánynak az volt a következtetése, hogy ez a technológia lerövidítheti a tárgyalások idejét,56 amely megállapítást későbbi projektek és azoknak a bírák széles körben terjedő elbeszélései is alátámasztottak, akik ezeket a rendszereket használták. A legtöbb bíró még most is azt mondja, hogy a CAT használata a tárgyalóteremben nagyjából egyharmadnyi időmegtakarítást eredményez. A CAT érdekes esettanulmány, és bár senkit nem hallottam, aki vitatta volna, hogy ezzel a technológiával még a CAT költségeinek levonása után is időt és pénzt lehet megspórolni, szélesebb körű elterjedése nem állami támogatásból valósult meg. Használata még most, 15 év után is nagyrészt a nagyobb jogvitákra korlátozódik (hagyományos perek esetén és választottbírósági eljárásokban egyaránt), amikor a felek megegyeznek abban, hogy használják és finanszírozzák ezt a technológiát. A jövőben, talán majd egyszer tizenöt év múlva eljön a napja (bocsánat a szakkifejezésekért) a beszélő-független, folyamatos beszéd felismerésére képes, nagy szókincsen alapuló szövegfelismerő rendszereknek, és ennek eredményeképp a ma technológiáira, a gyorsírásra, a hangfelvételre, sőt magára a CAT-re sem lesz már majd szükség. A bírósági eljárásokat folyamatosan, valósidőben lehet majd elektronikus formában rögzíteni és a bírósági tudósítások műfaját forradalmasítani. (Ugyanezt meg lehet tenni bármilyen tárgyalással, így pl. a tanúvallomások esetén is). A hangfelismerési technológia rövid időn belül pontos átiratokat fog tudni készíteni nyomtatott, vagy elektronikus formában. Addig is azonban meg kell elégednünk a hagyományos bírósági leíró-rendszerekkel, és a CAT esetenkénti használatával. Két másik technológia is létezik, amely az angol bíróságok ugyanezen korszakáig nyúlik vissza: az okirat-megjelenítő rendszerek és a bizonyítékok elektronikus bemutatása (Electronic Presentation of Evidence – EPE). Az előző azt garantálja, hogy a tárgyalóteremben mindenki – szó szerint – azonos oldalon járjon, és ahelyett, hogy egy meghatározott irat, vagy dosszié, esetleg egy táblázat címét és oldalszámát felolvasnák, és mindenkinek meg kéne várnia, amíg a résztvevők a megfelelő oldalra lapoznak (amely

J. Plotnikoff és R. Wooolfson: Replacing the Judges’ Pen? Evaluation of a Real Time Transcription System’ (1993) 1 International Journal of Law and Information Technology 90. 56

Lawyers.indd 189

2012.08.15. 14:31:48

190


hosszú másodperceket vehet igénybe), a bíróság figyelmét egy meghatározott oldalra úgy lehet felhívni, hogy mindenki monitorán megjelenítjük. Ezzel kétségtelenül időt lehet megtakarítani, bár a bírák gyakran azt mondják, hogy így elveszítik a lehetőséget, hogy jelöléseket tegyenek azokra az okiratokra, amelyeket ily módon mutattak be. A technológiák másik csoportja, amelyet EPE-ként ismerünk, arra a régi közhelyre épül, hogy „száz szónál többet ér egy kép”. A kizárólag a szóbeli érvelésre hagyatkozás helyett az ügyvédek a bíróságon a nem verbális eszközök széles skáláját használhatják a bizonyítékok bemutatásához: így például diagramokat, táblázatokat, időtérképeket, térképeket, statisztikákat, vázlatokat, modelleket, animációkat, rekonstrukciókat és szimulációkat.57 Ezeket be lehet mutatni a tárgyalóteremben egyedi monitorokon, vagy ki lehet vetíteni nagy kivetítőkre. Olyan egyszerű eszközök, mint a Microsoft Power Point-ja58 jól használható, bár mozgóképekhez, videóvetítésekhez, vagy három dimenziós animációkhoz, esetleg holografikus képekhez ennél fejlettebb technikákat kell bevetni. Bármi is legyen a technológia, a hatás átütő és emlékezetes lehet. Máig is emlékszem egy, a ’90-es évek elején általam látott szimulációra, amely egy katasztrófát szenvedett repülőgép pilótafülkéjét vetítette ki a zuhanás pillanataiban, összekötve a borzalmas zuha nás képeit a fekete dobozból származó hangfelvétellel, amelyen a pilóták hangja hallatszott életük utolsó másodperceiben. Kissé kevésbé drámai módon, de jól lehet például egy projekt késését oly módon szemléltetni, hogy vizuálisan ábrázoljuk a tervezett és a valóságosan eltelt időt. Vagy például bonyolult pénzmozgásokat egyszerű grafikákkal megmagyarázni komplikált szóbeli elemzések helyett. Ezek a „kézzelfogható”, vagy „demonstratív” bizonyíték-bemutatási módszerek a jobban elterjedtek az Egyesült Államokban és olyan országokban, ahol esküdtszék van bizonyos polgári ügycsoportok tárgyalásakor, mintsem az Egyesült Királyságban, ahol ez nagyobb részt a büntetőügyekre korlátozódik. De még itt is érdemes megjegyezni, hogy sok idősebb ügyvéd és bíró hangoztat fenntartásokat ezeknek a számítástechnikai módszereknek a szabályozatlansága miatt; ők tisztában vannak annak a lehetőségével, hogy ezekkel a technológiákkal vissza is lehet élni, és félre lehet vezetni az esküdteket és a bírákat. A Számítógép és Jog Egyesület 1990-es pertámogató technológiai konferenciáján ezt az aggodalmat az egyik Legfelsőbb Bírósági bíró, Lord Griffiths úgy fogalmazta meg Disraeli egyik aforizmájával élve, hogy van a „hazugság, a még nagyobb hazugság és a grafika”.59 Van még egy technológia, amely nagy lehetőségeket mutatott az évek során, de a bevezetésével kapcsolatos lelkesedés később mégis alábbhagyott: ez a videókonferencián keresztül történő részvétel a bírósági eljárásokban. Ennek is elterjedtebb a használata a büntető területen: a szabadlábon védekező, vagy előzetes letartóztatásban lévő

57 Ld pl. D. C. Siemer: Tangible Evidence, Notre Dame, Indiana, National Instiotute for Trial Advocacy, 1996. 58 Pl. D. C. Siemer – F.D. Rotschield, E.R. Stein and S.H Solomon: Power Point for Litigators, Notre Dame, Indiana, National Institute for Trial Advocacy, 2000. 59 Benjamin Disraeli angol miniszterelnök (1868; és 1874–1880). A neki tulajdonított eredeti aforizma így szól: „There are three kind of lies: Lies, Damn Lies, and Statistics” (Háromféle hazugság van: a hazugság, a még nagyobb hazugság és a statisztika) – a ford.

Lawyers.indd 190

2012.08.15. 14:31:48


elkövető kihallgatásakor alkalmazzák egy, a fogda és a bíróság között kiépített videókapcsolaton keresztül. Használják még gyermekkorú, érzékeny, vagy megfélemlítet tanúk esetén, vagy amikor a tanú az Egyesült Királyságon kívül tartózkodik, hogy a távolból tegyenek tanúvallomást. A polgári ügyekben a videókonferencia előfordulási gyakorisága sokkal alacsonyabb. Általában a felek itt jobban szeretnek személyesen összegyűlni egy kis csatázásra, jóllehet a technológia előnyeit több jelentés is alátámasztotta: Lord Woolf végleges Access to Justice jelentése 1996-ban,60 Sir Geoffrey Bowman 1997-ben készült áttekintése a Court of Appeal (Fellebviteli Bíróság) Civil Division (Polgári Ügyszakáról),61 és a Civil Justice.2000 stratégiai tanulmány is, amelyet a Lordkancellár Irodája készített.62 Nem sokkal később, 2002 júliusának végén először használtak videókonferencia-technológiát egy másodfokú engedélyezési eljárásban a Court of Appeal előtt. Lényeges, hogy a technológiát egy felsőbíróság előtt alkalmazták. A videómeghallgatás, amelyet Lord Nourse bíró vezetett, része volt egy kísérletnek, amelyben a Royal Court of Justice-t, a Cardiff Civil Justice Centre-t Cardiffi Polgári Igazságszolgáltatási Centrum) és a Leeds Com bined Courtot (Leedsi Egyesített Bíróság) kötötték össze videókapcsolattal. Ahogy manapság, abban az időben is reálisan lehetett azt gondolni, hogy ez a technológia segíthet a polgári perek felgyorsításában, hozzáférhetővé és olcsóbbá tételében. Fontos, hogy a jelentősége messze meghaladja a polgári fellebbviteli eljárások területét, és különösen hasznos lehet a különböző helyszíneken zajló tanúmeghallgatások, a perek levezetésének tervezésekor, de bármilyen más esetben, amikor a bírósággal érintkezésbe kell lépni. Előretekintve: a videókonferencia-rendszerek legutolsó generációja már sokkal életszerűbb és megbízhatóbb virtuális jelenlétet biztosít a bíróságon. Ezek a megoldások – ahogy azt a 3.3 részben tárgyaltam – olyan technológiát használnak, amelyet „folyamatos telejelenlét”-nek neveztem el, és amely azt az érzetet kelti, hogy a felhasználók valóban egy szobában tartózkodnak. Így egy fél, egy tanú vagy egy ügyvéd „meg tud jelenni” a bíróságon (vagy egy választottbírósági eljáráson, esetleg a mediáción), és az eljárás komolysága és a bíró súlya is nagyrészt érvényesülni, közvetítődni tud ebben az új környezetben. Ha összevesszük a CAT-et, az okirat-megjelenítőket, az EPE-t és a videókonferencia-rendszert, mindezek jól illusztrálják azokat a technológiákat, amelyek már bizonyítottan jól működtek elszigetelt esetekben, de még nem használták őket kiterjedten a bíróságokon. Ugyanakkor látványosan teret kaptak néhány nagy vizsgálat alkalmával. Technológiailag a legfejlettebb a Bloody Sunday (Véres Vasárnap) vizsgálat volt, amelyet nemrég folytatott le Lord Saville.63 A Számítógép és Jog Társaság elnökeként sok éven át az informatika angol bírák körében történő elterjesztésének egyik élharcosaként Lord Saville több olyan technikai megoldást használt, létrehozva egy olyan rendszert, amelyet én a világ technológiailag legfejlettebb vizsgálataként aposztrofáltam. Access to Justice – Final Report, Woolf Inquiry Team (1996. július), hozzáférhető a www.justice.gov.uk Review of the Court of Appeal (Civil Division) (1997. szeptember), hozzáférhető: www.justice.gov.uk 62 civil.justice.2000: A vision of the civil justice system, in the information age, Stratégiai Tanulmány a Lorkancellár Irodájának kiadásában, (2000. június). 63 www.bloody-sunday-inquiry.org.uk 60 61

Lawyers.indd 191

2012.08.15. 14:31:49

192


Azokon a rendszereken kívül, amit ebben a fejezetben tárgyaltam, Lord Saville létrehozatta Londonderry 1972-es 360 fokos virtuális makettjét régi fényképek és térképek alapján. Az érintőképernyős technológiát használva a tanúk és mások végig tudtak sétálni az utcákon, amelyek úgy néztek ki, mint abban az időben. Ily módon a technológia látványos eszköz lett a vizsgálat szolgálatában annak megértésében, hogy mi történt harmincöt évvel ezelőtt.64 Nagyrészt Lord Saville vizsgálatnak tapasztalataira építve a technológia szintén nagy sikert aratott a Hutton-vizsgálatában,65 amely egy nagyon gyors lefolyású, és a közvélemény számára is figyelemreméltóan nyitott vizsgálat volt. CAT gyorsította az eljárás tempóját, és az összes leiratot egy kereshető, több mint 2000 oldalas adatbázisba konvertálták szinte azonnal. Minden, a meghallgatások előtt korábban beadott bizonyíték (kb. 10 000 oldalnyi) okirat-megjelenítési technológia segítségével volt hozzáférhető. Lord Huttonnak és a nyolc jogi csapatnak folyamatos hozzáférése volt ezekhez az átiratokhoz és képekhez a tárgyalóteremből, amely egy NASA irányítóte remhez hasonlított a negyvennégy lapos monitorral és a négy hatalmas plazmatévével (a házimozi őrültek által vágyott fajtából). Az egész rendszer a Royal Court of Justice hálózatára volt csatlakoztatva, amelyen keresztül a szomszédos bíróságról a nagyközönség, egy sajtósátorból pedig a média is elérést kapott. Ezeken a helyszíneken ezen felül volt még 12 plazmatévé, amelyek szintén közvetítették az éppen zajló eseményeket. A közvéleménynek teljes hozzáférése volt az átiratokhoz és a bizonyítékokhoz a vizsgálat weboldalán keresztül,66 amelynek naponta átlagosan 10 000 látogatója volt. A videóés az audiókonferencia technológiai bázisa szintén használatban volt: lehetővé téve néhány tanúnak, hogy vallomást tehessen anélkül, hogy magában a tárgyalóteremben meg kéne jelennie. Erre a gyászoló családok tagjainak, és néhány titkosszolgálati tisztnek nyílt lehetősége. Meglepő, hogy azokat a technológiákat, amelyeket Lord Hutton használt, és amelyek nagy részét Lord Saville is használta, a polgári bíróságoknak Lord Woolf már az Access to Justice jelentésében is javasolta az 1990-es évek közepén. Akkor miért számít még mindig elég ritkának ezeknek a rendszereknek az alkalmazása? A legnagyobb hátráltató erő – ahogy azt már többször elmondtam – a források hiánya. Úgy tűnik, a nagy nyilvános vizsgálatokhoz sokkal könnyebb biztosítani a szükséges beruházásokat. Talán fontos, hogy a Hutton-vizsgálatban történő informatikai rendszerekhez nem készült részletes üzleti terv. A józan ész alapján történtek a dolgok. A leíró és megjelenítő technológiák korábbi felhasználói megegyeztek, hogy ezek a rendszerek nagyjából az egyharmaduk-

64 Ld. Lord Saville: Information and a public inquiry, in: M. Saville and R. Susskind (szerk.) Essays in Honour of Sir Brian Neill: The Quintessential Judge, London, LexisNexis, 2003, 33. oldal, és R. Susskind: (szerk.) The Susskind Interviews: Legal Experts in Changing Times, London, Thomson, 2005, 223–228. old. 65 A Hutton-vizsgálat David Kelly hadügyminisztériumi tisztviselő halálának körülményeit volt hivatott kideríteni. Kellyt, aki azt állította, hogy a Blair kormányzat eltúlozta az iraki tömegpusztító fegyverek jelentőségét, holtan találták azután, hogy a BBC egyik újságírója forrásként hivatkozott rá. 66 www.the-hutton-inquiry.org.uk

Lawyers.indd 192

2012.08.15. 14:31:49


kal rövidíthetik le a kihallgatások hosszát. Nem kell Fermat67-nak lenni ahhoz, hogy kiszámítsuk, hogy csak a jogászok díjain történő megtakarítás bőven fedezi a teljes technológia költségeit. És ez így lenne más polgári ügyekben is. Néhány nagy gazdasági ügyben ez teljesen elfogadott. Vegyük például a BCCI felszámoló cég által a Bank of England ellen beterjesztett keresetet. A 73. tárgyalóterem, amely a Hutton-vizsgálatnak is helyt adott, megint telelett technikai eszközökkel. Ez esetben az informatika segítségül hívását nagyobbrészt egy nagy ügyvédi iroda, a Lovells hozta be és ösztönözte, aki a felperesek képviselője volt. A technológia használatát Tomlinson bíró is támogatta. Ez az eset bebizonyította, hogy milyen hatékony tud lenni az IT a gazdasági bíróságon azzal, hogy a huszonkét monitoron, és a négy nagy plazmatévén folyamatosan mutatták a jegyzőkönyvet, illetve a per iratait, amelyek egyébként 150 iratgyűjtőt tettek ki. Ugyanakkor, ahogy azt már mondtam, az IT ilyen szintű alkalmazása még kivételes marad egy ideig, és szélesebb körű bevezetését a kormány nem tervezi. Mi a helyzet a bírákkal és az ő informatikai eszközhasználatukkal? Azokon a technológiákon kívül, amelyeket ennek a fejezetnek az elején említettem, néhány bíró szokott laptopot magával hurcolni, nagyrészt azért, hogy jegyzeteljen. A többiek divathóbortnak, vagy feleslegesnek és a figyelmet elterelőnek gondolják. Nemigen van mindenre jó megoldás – itt, ahogy az igazságszolgáltatási rendszerben máshol is, különbséget kell tudnunk tenni az egyes felhasználó csoportok különböző szintű képességei és preferenciái között. Említésre méltó, hogy a finanszírozással kapcsolatos megjegyzéseim ellenére ma, ha bármely főállású bíró Angliában vagy Wales-ben kéri, akkor egy választása szerinti laptopot kap. Van némi fanyalgás a gépeken levő alkalmazások számát illetően, mégis, a ’90-es évek elején még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy a bírák egyáltalán bármilyen gépet is kaphassanak. A gépek tárgyalótermen belüli, illetve az ügymenedzsment célokra történő használatán kívül (ld. a 6.4. részt) az, ahogyan a bírák az informatikát alkalmazzák, nem tér el nagyban attól, ahogy a legtöbb gyakorló jogász teszi ezt. Vannak szövegszerkesztőik, e-mailjük és képzésre használt eszközeik, intranetek, amelyeken jogi anyagokat, például a benchbook-okat68 tudnak megosztani. A legutóbbi eszköz pedig a Jogi Portál (Judicial Portal), amely tényleg nehezen született meg. Ez a portál váltja fel Felixet, a mára legendává vált konferencia- és hirdetőtábla-rendszert, amely egy egészen kivételes online közösséget szolgált ki hosszú éveken át (ld. a 4.7. részt). Ma a bírák okiratmenedzsment terén nincsenek jól kiszolgálva. Itt nem arról beszélek, hogy lehet-e elektronikusan küldeni okiratokat a bíróságra, hanem olyan szabványosított eszközökről, amelyek segítik a bírákat az általuk létrehozott okiratok elnevezésében, indexelésében, elmentésében, archiválásában, visszakeresésében és megosztásában. A bírákat nem tanítják meg arra, hogy hogyan kell az okirataikat a gépükön rendszerezni.

Pierre de Fermat (1601–1665) francia matematikus, a híres Fermat-sejtés kiötlője, amelyet csak 1994ben sikerült bizonyítani. 68 A benchbook-ok eljárási útmutatók a bírák számára, legközelebbi magyar megfelelőjük a BÜSZ (Bírósági Ügyviteli Szabályzat) – a ford. 67

Lawyers.indd 193

2012.08.15. 14:31:49

194


Ez egy jelentős hiány. És azt hiszem, ezen a területen a bírák nem látott, szükségtelen kockázatoknak vannak kitéve. Például, nem szabadna nap mint nap annak a lehetőségével együtt élni, hogy elveszíthetnek okiratokat például azzal, hogy felülírják azokat, vagy régebbi fogalmazványokat küldenek ki tévedésből a megbízható verziókezelés hiánya miatt. Egy iparági sztenderd szintű okiratkezelő megoldásra lenne itt szükség. Általánosabban szólva kérdés, hogy az ebben a könyvben található szélesebb körű kihívások mennyiben érintik a bírákat? Vajon az ő munkájuk is szétbontható kisebb elemekre, és kiszervezhető a 2.5. részben leírtaknak megfelelően? A bírói munkát is érinteni fogják azok a felforgató technológiák, amelyeket a 4. fejezetben mutattam be? Ami az első kérdést illeti, nem látom annak okát, hogy a bírói munkát miért ne lehetne elemezni, kisebb tevékenységekre felbontani; és ahol lehetséges, ezeknek a tevékenységeket hatékonyabb alternatív módszerekkel elvégeztetni. Másképpen szólva nem látom tehát okát annak, hogy a bírák rutin- és ismétlődő feladatait ne lehetne más módszerekkel szervezni. Rendszeresen hallom a bírákat, hogy elsüllyednek olyan adminisztrációs feladatokban, amelyeket mások is megcsinálhatnának helyettük. Kicsit közeledve a munkájuk lényegi részéhez, van egy komoly szabványosítási lehetőség bizonyos okiratok esetén, amelyeket ők szerkesztenek (intézkedések, végzések stb.). Világos, hogy sokat nyerhetnének az okirat-összeállító technológiák segítségével (ld. a 4.1. részt), ha az előállítandó végső okiratok nagy része azonos szövegű, kis változtatásokkal. Még az előzetes jogi forráskutatást is lehet másképpen csinálni, ahogy azt a Judicial Assistant-ek69 használata mutatja a Court of Appeal-nél (Fellebviteli Bíróságon) és a Legfelsőbb Bíróságon. Világos, hogy nem lehet minden bíróságon alkalmazni ezeket, de a tapasztalat és a knowhow megosztásának bevezethetőek lennének másfajta módszerei is. Összefoglalóan talán azt mondhatnám, hogy a bírói munka részekre bontásának és kiszervezésének gondolata megérdemli, hogy tovább tanulmányozzuk. Ami a második kérdésemet illeti a felforgató technológiákról, úgy vélem, hogy nagyjából hasonló hatása lesz a bírákra, mint az ügyfelekre – inkább támogatni fogják a munkavégzés hagyományos formáit, és nem fogják őket felszámolni. Összefoglalva és követve a 4. fejezet felosztását, azt várom, hogy a bírák számára az okirat-összeállítás, a folytonos elérhetőség, az e-learning, a zárt jogi közösségek (itt ugye a bíráké), valamint a workflow és a projektmenedzsment mind nagyobb hatékonyságot fognak eredményezni. Ehhez képest az elektronikus jogi piactérnek, az online jogi szolgáltatásoknak és a nyílt jogi források használatának csak kisebb közvetlen hatása lesz. Van viszont a rendszereknek egy olyan kategóriája, amely komoly kihívást intézhet a bírói szakma ellen: a tizedik felforgató jogi technológia, az online jogvita rendezés (Online Dispute Resolution – ODR). Ezt a témát fogom majd megvizsgálni a következő részben. De mielőtt az ODR-t elemezném, egy következtetés erejéig vissza kell térnem a tárgyalótermen és a jogi technológiákon keresztül vezető viszontagságos utam végállomásaként a finanszírozás kérdéséhez. Az Egyesült Királyságban évente 15 milliárd fontot költenek el kormányzati informatikára. A bírói hatalom az egyik a három államhatalmi

Jogi asszisztens, kb. bírósági fogalmazó.

69

Lawyers.indd 194

2012.08.15. 14:31:49

6.6. Online jogvitarendezés 195

ág közül: kérdés tehát, hogy ennek a gigantikus összegnek is a harmada kerül ide? Még csak megközelítőleg sem. A számításaim szerint inkább az egyharmincada az, amely itt lehet – és ezért van az, hogy az adminisztratív és menedzsmentrendszerek sokszor elfogadhatatlanul elavultak és alacsony hatékonyságúak. Bár a bírósági rendszer maga is „visz” szép számmal problémás projekteket, a fő akadályt a Kincstár vonakodása jelenti: nem akarják megfizetni az árát annak a technológiának, amely ahhoz szükséges, hogy a polgári bíróságokat átlendítse a modern világba. Ezt nem lehet bírósági díjakból finanszírozni. Olyan bírósági rendszerek üzembe helyezése, amelyek méltóak az angol jogrendszerhez, egy évtizednyi komoly beruházást igényelne.

6.6. Online jogvitarendezés A 4. fejezetben azt állítottam, hogy azonosítottam 10 olyan felforgató jogi technológiát, amelyek együttesen alapvetően változtatják majd meg a jogi szolgáltatásokat. Kilencet közülük már abban a fejezetben bemutattam, de a tizedik, az online jogvitarendezés, (Online Dispute Resolution, ODR) tárgyalását elhalasztottam erre a fejezetre, ahol jobban illeszkedik a gondolatmenetbe. Legelőször a ’80-as évek közepén gondolkodtam komolyabban az ODR-ről, amikor doktorjelöltként a bírák számítógéppel történő helyettesíthetőségéről elmélkedtem.70 Ott arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehetséges, de nem is kívánatos, hogy a számítógépek átvegyék a bírák funkcióját. Álláspontom nem változott azóta sem. A bírói döntés a nehéz esetekben – amikor a bírák komplex alapelveket, célkitűzéseket és erkölcsi kérdéseket latolgatnak – jóval meghaladja a jelenlegi és a közeljövőben elérhető számítógépes tudást. Ezt elég részletesen kifejtettem, amikor a doktori munkámról beszélek az 1.3. részben. Egyszer még visszatértem egy szorosan idetartozó témához 1998-ban, amikor tagja voltam a Civil Justice IT Strategy (Polgári Bírósági Informatikai Stratégiai) csapatnak, és a Civil Justice anyagot írtam. Ebben az időben feltettem egy kérdést a társaimnak – a bíróság egy szolgáltatás vagy egy hely? Azt gondoltam, hogy a csapatunknak megalapozott magyarázatot kell arra a kérdésre adnia, hogy össze kell-e gyűlniük a feleknek egy fizikai helyen ahhoz, hogy a bírónak elmondhassák érveiket. Abban az időben a videókonferenciát értettem ezalatt. Ezt megelőzően Lord Savillelel együtt meglátogattam a British Telecom kutatólaboratóriumát Martleshamben, és lenyűgözött a tízéves előrejelzésük, majd a demonstrációjuk a videókonferencia-rendszerek fejlődéséről; amely egyébként figyelemre méltóan pontosnak bizonyult, és nagyon hasonlított ezen rendszerek legutolsó generációjára – ld. a 3.3. részt. Látva ezt a technológiát, szerettem volna néhány konvencionális beidegződést megkérdőjelezni a

R. Susskind: Expert Systems in Law, Oxford, Oxford University Press, 1987, (paperback editition, 1989, 249–251. oldalak. 70

Lawyers.indd 195

2012.08.15. 14:31:49

196


bíróságokkal kapcsolatban. Különösen arra voltam kíváncsi, hogy egyáltalán mekkora szükség van a tárgyalótermekre a jövőbeli bírói munkához. E korai gondolatokra építve és reflektálva most kétféle módot szeretnék megkülönböztetni: miként befolyásolhatja az informatika és az internet a jogviták rendezését. Az első az, amikor a hagyományos jogvitarendezés elemeit a technológia teljesen felváltja. Ezekre példa lehet a telefonkonferencia, ami a fizikai találkozást váltja ki: amikor például az üggyel kapcsolatos szervezési kérdéseket megbeszélik, vagy a bíró folytat előkészítő megbeszéléseket. A másik példa a videókonferencia, amelynek használatával a tanúk vagy felek jelennek meg a bíró előtt. Végül a számítógépes büntetéskiszabási rendszer is ilyen, amelynek segítségével a bíró a konkrét büntetési mértéket állapítja meg a szoftver segítségével.71 Ezeket én nem tekintem ODR-eknek. Ezek inkább azt illusztrálják, hogy az informatika hogyan tudja helyettesíteni, vagy segítséget nyújtani az eljárások egyes kényelmetlen, vagy kevésbé hatékony elemeit. A 2.5. rész terminológiáját használva ezek az informatika használatának példái a szétdarabolt bírói eljárás egyes elemeinek támogatásában. Ez különbözik a második fajta hatástól, amikor a jogvita-rendezési folyamat – és különösen a döntés meghozatala – részben vagy egészben egy internet alapú rendszeren keresztül történik. Ez az ODR. Ez tehát nem más, mint egy olyan alternatív jogvita-rendezési eljárás, amely az interneten keresztül zajlik anélkül, hogy a felek személyesen találkoznának. Arra a fejlődési skálára helyezve, amelyet a 2.1. részben vázoltam fel, az ODR a spektrum jobb oldalán helyezkedik el. Elfogadom, hogy a fentebbi megkülönböztetés, az informatika által támogatott hagyományos jogvitarendezés és az ODR között talán nem kristálytiszta dichotómia. Mások az ODR jelenségét másféleképpen osztják fel. Ethan Kash és Janet Rifkin például, akik az első könyvet írták az ODR-ről, azt az érdekes gondolatot fejtik ki, hogy az ODR technológia a negyedik fél az asztalnál, aki a harmadik felet, a mediátort, vagy az arbitrátort támogatja.72 Nagyra tartom a munkájukat, de itt szeretnék ragaszkodni a saját, egyszerűbb modellemhez. Hogy röviden megismételjem tehát: ha egy jogvita rendezésének folyamata, és különösen a megoldás megfogalmazása teljesen, vagy nagyrészt az interneten keresztül történik, akkor beszélhetünk ODR-ről.

71 Az International Journal of Law and Information Technology a teljes 1998/6. számot a büntetéskiszabást támogató rendszereknek szentelte. Azóta sok minden történt, de ez még mindig elég jó bevezetés a témába. [A fordító megjegyzése: az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbb ilyen rendszer nem veszi át a bíró mérlegelési jogkörét, hanem jogi, ténybeli és statisztikai adatokkal segíti őt a büntetéskiszabás területén, v.ö. pl. Potas – Ash – Sagi – Cumines – Marsic: Informing the Discretion: The Sentencing Information System of the Judicial Commission of New South Wales, 6 International Journal of Law and Information Technology 99 oldal (1998)] 72 E. Katsh – J Rifkin: Online Dispute Rsolution, San Francisco, Jossey-Bass, 2001. Ez egy gyakorlatias bevezetés a témába, amelyben történetet, bevezető elemzést és magyarázatot találunk számos hasznos esettanulmánnyal egyetemben, nagyrészt az Egyesült Államokból. Az ODR irodalma gyorsan bővül. Ld. www.odr.info és www.mediate.com/odr

Lawyers.indd 196

2012.08.15. 14:31:49


Ezzel a tág definícióval felvértezve a legegyszerűbben példákon keresztül lehet az ODR-t megérteni. Induljunk ki abból az esetből, amikor az internetfelhasználók között keletkezik vita és ilyenkor használnak egy ODR-alkalmazást. Ahogy várni lehetett, az internet növekedése és egyre gyakoribb használata önmagában rengeteg vitát szül, és valóban ez lett az a terület, ahol a legtöbbet használt és legismertebb ODR-rendszereket találhatjuk. A cyber-civakodások egyik fajtája az online vásárlók között szokott kitörni. Ezen a területen a leggyakrabban emlegetett ODR-megoldás a SquareTrade. Ezt a szolgáltatást 2000-ben alapították, és már több százezer konfliktus megoldásában segített, amelyek az E-bay, az online árverési oldal eladói és vevői között keletkeztek.73 A SquareTrade az E-bay preferált jogvita-rendezési szolgáltatója, és kétféle szolgáltatást ajánl. Az első egy ingyenes tárgyalási szakasz: egy webalapú fórum, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy nézetkülönbségeiket megpróbálják maguk egyenesbe hozni. Azt mondják, hogy sok vita megoldódik ebben a fázisban. Ugyanakkor, ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor a SquareTrade egy online közvetítési eljárást ajánl fel emberi közvetítővel. Ez 15 dollárba kerül – az E-Bay hozzájárul a költségekhez. A közvetítő megpróbálja mindkét fél álláspontját megérteni, és egy ésszerű megállapodást próbál elérni. Ha nem lehet elrendezni így a vitát, akkor a közvetítő egy olyan megoldást ajánl, amely összhangban van az „igazságosság és a tisztességes viselkedés” alapelveivel. Azt mondják, hogy ez az eljárás általában 10 napot vesz igénybe.74 Egy másik fajta internethez kapcsolódó konfliktus a domainnév-vita. Nem ritka, hogy gyanús módon olyan domainneveket igyekeznek használni, vagy eladni, amelyek márkanevet hordoznak, vagy egyértelműen máshoz tartoznak. 1998 óta a domainnév-rendszer menedzselése az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers (ICANN) felségterülete. Összhagban az ICANN jogvitarendezéssel kapcsolatos politikájával, többféle ODR-rendszert fejlesztettek ki: mindegyiket úgy, hogy gyorsabb és olcsóbb legyen, mint a hagyományos rendezési mechanizmusok. Az egyik modellben semleges harmadik feleket lehet választani egy jegyzékből, amely szellemi alkotások jogával és internetjoggal foglalkozó tekintélyes szakembereket tartalmaz. Ez az eljárás teljesen elektronikusan zajlik, kizárva a személyes találkozás elemét.75 Az ODR-t az online világban felmerülő vitákon kívül sokkal szélesebb körben is használják. Talán a legnagyobb sikertörténet egy amerikai cégé, a Cybersettle-é.76 1998-ban indították el mint webes rendszert, és a Cybersettle azóta több mint 200 000 igényt kezelt, és több mint 1,5 milliárd értékűt rendezett el. A legtöbb eset biztosítással és személyi sérüléssel volt kapcsolatos. Hogyan is működik? Egy szabadalmaztatott eljárást használnak, amelynek a neve „duplavak-fogadás”. Mind a kérelmező, mind az ellenfele benyújtják a legmagasabb és a legalacsonyabb számot, amely még elfogadható a számukra. A számokat nem hozzák a másik fél tudomására. Ha a két sáv összeér, akkor a

www.squaretrade.com www.pages.ebay.com/services/buyandsell/disputeres.html 75 Ld. Katsh – Rifkin, 64–65. és 108–112. oldalak, és még www.icann.org/dndr/udrp 76 www.cybersettle.com 73 74

Lawyers.indd 197

2012.08.15. 14:31:49

198


megegyezés megszületett, a végső összeg rendszerint a magasabb ajánlat alja és az alacsonyabb teteje közötti számtani közép. Ha nincsen átfedés, akkor az eljárást meg lehet ismételni. A rendszert általában tanácsadási szakemberek, jogászok és biztosítók használják. Vegyük például a következő esettanulmányt. New York városa, miután erős költségvetési nyomás alá került, szeretett volna valamit kezdeni az épp folyamatban lévő 40 000 személyi sérüléses igénnyel, és felgyorsítani a megegyezési eljárásokat. Bevezették a Cybersettle-t. Több mint 1200 igényt nyújtottak be, és azt mondják, hogy az igények 66%-a a benyújtástól számított kevesebb mint 30 napon belül megoldódott, amellyel 11,6 millió dollárnyi perköltséget takarítottak meg, és 85%-kal csökkentették a megegyezés idejét. Nagyon nehéz ezt a módszert nem komolyan venni. Egy másik fajta figyelmet érdemlő ODR az interneten keresztüli mediáció. Amikor a személyes mediáció túl drága a vitás összeghez képest, vagy logisztikailag nem lehetséges a felek lakóhelye miatt, akkor lehet igénybe venni az online mediációt. A webes eszközök és az emberi közvetítők keverékével: e-mailes levélváltásokkal és online beszélgetési terekkel a konfliktusokat meg lehet (vagy fel lehet) elektronikusan is oldani. A felek a vitában úgy tudják elrendezni a különbségeket az internet segítségével, hogy nem találkoznak egy közös térben, és így nem beszélik meg az esetet szóban. 2002-ben az alternatív vitaeldöntés specialistája, az ADR Csoport volt az első, amely Európában elsőként indított el egy ilyen szolgáltatást. Fantáziadús módon ajánlanak e-learning alapú tréningeket az online mediáció témakörében akkreditált mediátoroknak.77 Ha a kereskedelmi és a személyi sérüléseken kívüli területet nézzük, akkor az ODR még a családjogba is beférkőzött. A Victoria Egyetemen, Melbourne-ben most fejlesztenek egy olyan rendszert, amely segít a pároknak a válási procedúrában, illetve elrendezni a nézetkülönbségeiket. A Family Winner System célja a viták racionálisabb rendezése az ausztrál házasságok azon szomorú 43%-ában, amelyek válással végződnek. A Harvard Negotiation Law Review-ban megjelent cikk szerint a rendszer alkalmazza a játékelméleti technikákat is, amelyeket eredetileg a „Csodálatos elme” (A Beautiful Mind) című filmben is megörökített Nobel-díjas John Nash fogalmazott meg. Egy sor alkut és kompenzációs stratégiát használva a rendszer annak adja az egyes vagyontárgyakat, aki a legjobban szeretné azokat megkapni. Azt mondják, hogy a vitázó felek 70 és 80% között megkapják azt, amit igényelnek, és nem az 50-50%-os hagyományos elosztási arány érvényesül. A rendszer arra ösztönzi a vitázókat, hogy az érdekeikre koncentráljanak, és kontraproduktív módon ne arra használják a tárgyalási folyamatot, hogy szabadjára engedjék az indulataikat. Ha az ODR képes működni egy olyan nehéz területen, mint a válások, akkor ezeknek a technikáknak az alkalmazása a jog más területein olyan kön�nyű kell hogy legyen, mint kisétálni egy jogi könyvtárból. Ha az meglepőnek tűnik, hogy az ODR működhet a válások kapcsán, akkor talán egyenesen sokkoló – különösen, hogy állandóan le vagyok törve ebben a fejezetben a kormányzat által a bíróságok rendszereibe történő informatikai beruházásaitól –, hogy az

www.themediationroom.com

77

Lawyers.indd 198

2012.08.15. 14:31:50


egyik legsikeresebb, működő ODR rendszert a Court Service fejlesztette és tette hozzáférhetővé Angliában és Wales-ben. Ez a Money Claim Online (Pénzbeli Igények Online) egy fantasztikus rendszer, amelyet 2002-ben indítottak el. Lehetővé teszi, hogy a felhasználók jogi tudás nélkül nyújtsanak be igényt olyan összegekre, amellyel tartoznak nekik – anélkül, hogy bonyolult nyomtatványokat kellene kitölteniük, vagy hogy be kéne lépniük a helyi bíróság épületébe. A rendszer olyan igényeket képes kezelni, mint a vissza nem fizetett adósságok, vagy a bérleti díj hátralékok 100 000 fontos összeghatárig. Lehetővé teszi a felpereseknek, hogy online nyújtsák be a kérelmüket, nyomon kövessék az igényük állását, és ahol lehetséges ítéletet, vagy végrehajtást kérjenek. A bírósági díjak megfizetése hitelkártyával is lehetséges. Az alperesek szintén használhatják a rendszert, hogy ennek segítségével védekezzenek, illetve hogy ellenőrizzék az ügyük állását. Úgy tudom, hogy a Money Claim Online több mint 60 000 igényt kezel egy évben, így jobban leterhelt, mint bármely helyi bíróság az országban. Ez egy nagyon komoly eredmény, és a Court Service-t dicséret illeti az innovációért.78 Hasonló célokkal jött létre, bár néhány gyermekbetegséggel küzdött egy ideig egy ambiciózusabb rendszer, amelyet Possession Claims Online-ként (Birtokvédelmi Kérelmek Online79) ismerhettünk meg. Ez egy másik, a Court Service által kifejlesztett ODRalkalmazás, amelyet a kérelmezők és az ügyben „alperesi” pozícióban lévők egyaránt használhatnak. Lakóingatlanok kölcsöntartozásának, vagy bérleti díj nemfizetésének esetén egyszerű megoldást ajánl a kérelmek benyújtására. A nyomon követés és a fizetés ugyanolyan módszerekkel lehetséges, mint a Money Claims Online-ban. Ezen felül azok a tárgyalási jegyzékek, amelyek a rendszerben benyújtott igények nyomán keletkeztek, szintén megtekinthetőek online módon.80 Ez a két rendszer megmutatja, hogy milyennek kellene lennie az elektronikus közszolgáltatásnak – sok állampolgárt elérőnek (kb. a háztartások kétharmadában az Egyesült Királyságban már van internet-hozzáférés), és a sokszor nehézkes papír alapú eljárással szemben egyszerűnek és modernnek. Ezen felül ezek a rendszerek azoknak is segítenek, akiket korábban visszariasztott az eljárások bonyolult volta attól, hogy egyáltalán megpróbálják a jogaikat érvényesíteni. Ezzel kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok. Ugyanakkor azt is érzékelem, hogy lehetséges, hogy a tegnap gondolkodásmódját próbálom meg a holnap világára alkalmazni. Az Egyesült Államokban az iCourthouse kezdeményezés egy teljesen másfajta, és szemmel láthatóan demokratikusabb modell felé mutat. Az iCourthouse egy online tárgyalóterem, amelyben az internet-felhasználók ismertethetik az esetüket. Ezután laikus, önkéntes „esküdtek” hallgatják meg őket és döntik el az ügyüket. A bíróság állandóan „ülésezik”, és sok eljárás nagyon hasonlít a hagyományos bírósági perekre.81 Ez a módszer szinte megegyezik néhány olyan javaslattal, amelyeket akkor kaptam, amikor a könyv első fejezetét vitára bocsátottam a Times

www.moneyclaim.gov.uk Vagy ahogy a szövegösszefüggésből lehet következtetni: inkább Kilakoltatási Kérelmek Online. 80 www.possessionclaim.gov.uk 81 www.i-courthouse.com 78 79

Lawyers.indd 199

2012.08.15. 14:31:50

200


Online-on. A nekem javasolt alapötlet az, hogy szervezzünk össze 1 millió önkéntest, akik hajlandóak esküdtként és egyben bíróként az eléjük kerülő jogvitákban közreműködni. Ha egyet nem értés van, mindkét fél be tudna adni írásos előterjesztéseket egy internetes rendszeren keresztül egy – mondjuk 1000 főből álló – testületnek, amelyet véletlenszerűen választanak ki önkéntesek nagyobb köréből. A salamoni „tömegek bölcsessége” érvényesülhetne itt, amely a józan ész szabályai szerint hozhatna döntést, a jogi részletektől nem zavartatva. Ez egy bizonyos értelemben a tömeges együttműködés, vagy a nyílt jogi források használatának egy formája lehetne a jogviták rendezésének területén. Ki tudja, vajon működik-e? De az biztos, hogy megkérdőjelez néhány alapvető előfeltevést. Az ODR potenciálisan bomlasztó a jogászok, a bírák, az arbitrátorok és a mediátorok számára. Ha az ügyfelek maguk rendezik el a kellemetlenségeiket online módon, ez olyan idő és pénz, amelyet nem jogászokra költenek. És ha a nézeteltéréseket független emberi döntéshozók bevonása nélkül intézik el, akkor igen komolyan befolyásolja azokat, akik abból élnek, hogy a harcoló felek között állva döntik el a vitákat. De ha a bírák, az arbitrátorok és a mediátorok a feladatukat otthon, a nappaliból fogják végezni, ez nagyon messze lesz attól a hagyományos pereskedéstől, vagy alternatív jogvita-rendezési folyamattól, amelyre a legtöbbjüket kiképezték. Előrelátható, hogy ahogy az ODR egyre erősödik, ugyanúgy erősödnek az ellenzői. A jog világa tele van konzervatívokkal és reakciós elemekkel, akik számtalan meggyőző ellenérvet fognak felhozni. Nyitott vagyok a vitára, és szeretném az ODR-t górcső alá venni. Ugyanakkor nem szabad kritikátlannak lennünk ősrégi tradícióinkkal szemben sem. Hadd illusztráljam az álláspontomat egy példával! Az ODR szkeptikusai gyakran érveltek nekem azzal, hogy mennyire fontos a szóbeli vallomás a valódi tárgyalásokon, amelyet nem lehet szimulálni az ODR-ben. Enélkül – mondják – a jogesetek alapvető tényeit nem lehet jól meghatározni, vagy értékelni. Erre azt tudom mondani, hogy ugyanakkor tisztában kell lennünk a jelenlegi rendszer hibalehetőségeivel is. Ezek a kritikusok ugyanis – úgy fest – úgy kezelik a tanúkat, mintha emberfeletti emlékezőtehetséggel rendelkeznének. Ahhoz, hogy képet kaphassunk, hogy mennyire tökéletlen lehet az emberi percepció, nem kell messzebb mennünk, mint egy ismert pszichológiai kísérletig. A résztvevőket megkérték, hogy nézzenek meg egy videófelvételt, amelyen kosárlabdázók passzolgatták egymásnak a labdát. Megkérték őket arra is, hogy számolják a passzokat. Bármilyen hihetetlenül is hangzik, a legtöbb néző nem vette észre, hogy eközben egy gorillajelmezbe öltözött ember egy esernyővel elsétál közöttük.82 A tanúkat nagyon könnyen meg lehet zavarni, és a tárgyalóteremben nagyon messze vannak a csalhatatlanságtól. Még általánosabban: nem mondhatjuk azt, hogy a jelenlegi jogi eljárásokban ne volna javítanivaló.

82 Ld. www.viscog.beckman.uiuc.edu/djs_lab/ a weboldal időközben elköltözött erről a címről, azonban maga a kísérlet (egy verziója, ahol a gorilla esernyő nélkül sétálgat) itt látható: www.theinvisiblegorilla.com/ gorilla_experiment.html – a ford.).

Lawyers.indd 200

2012.08.15. 14:31:50

6.7. Vitaelkerülés 201

Ugyanakkor elismerem, hogy az ODR még mindig elég korai fázisában van. És ma ugyanannyi kétely veszi körül a jövőjét illetően, mint amennyi a korai 1990-es években távoli rokonát, az ADR-t (Alternative Dispute Resolution – Alternatív Jogvita-rendezési Módszerek) jellemezte. Akkor hát mit tartogat számunkra a jövő? Két fejleményben egészen biztos vagyok, egy harmadikban pedig reménykedem. Biztos vagyok abban, hogy az ODR-szerű technikák a nagy volumenű és alacsony értékű viták fő elintézési módjai lesznek. Ez részben ki fogja váltani a hagyományos bírósági munkát. De fel is fog szabadítani egy látens piacot – azok az emberek és szervezetek, akik a múltban úgy érezték, hogy nem tudnák a jogaikat érvényesíteni, rendelkezni fognak egy bonyodalommentes, de mégis kvázi-autoritatív módszerrel a konfliktusaik rendezéséhez. Magyarán szólva, az ODR társadalmi haszna az, hogy olcsó és egyszerű jogvita-rendezési módszert ajánl azoknak, akik egyébként úgy éreznék, hogy ezeket a vitákat nem vinnék el a bíróságra. Abban is biztos vagyok, hogy a netgeneráció sokszor fogja előnyben részesíteni az ODR-t a konvencionális vitarendezési módszerekkel szemben. A 3.5. rész gondolatmenetét követve, a kattintások gyakran lesznek előrébb a téglákkal szemben. Végül nagyon nagy reményeket fűzök az ODR-hez az üzleti viták kapcsán, bár még nem látom, hogy ez hogyan fog megvalósulni. Talán egy vállalkozó, egy befektető vagy egy szervezetpszichológus fogja az ötletet megvalósítani. De először is a piacnak fel kell ismernie, hogy szélsőségesen és aránytalanul sok időt, energiát és pénz ölünk a jogviták rendezésébe. És ennek egybe kell esnie azzal a felismeréssel – összefüggésben azokkal a játékelméleti megfontolásokkal, amelyeket említettem –, hogy a pereskedés hosszú távon nem találkozik a felek üzleti érdekeivel, néhány kivételes esetet leszámítva.

6.7. Vitaelkerülés Az 5.3. részben meséltem egy történetet egy fúrógépgyártó cégről, amely szerint a vállalat lyukakat árul, és nem fúrógépeket. Akkor megkérdeztem, hogy „mi a lyuk a falban a jogi szolgáltatások összefüggésében”? Mi az, amit az ügyvédi irodák ügyfelei valóban akarnak? Milyen értéket visznek a jogászok arra a piacra, amelyet kiszolgálnak? Azt hiszem, csak két kielégítő választ tudok erre a kérdésre. Az 5.3. részben ezek közül az elsőre koncentráltam – arra a sokféle módszerre, amikor az ügyfél a sokféle esetben, amikor jogászhoz fordul, a jogász tudását szeretné használni az ő speciális körülményei esetére. A második választ a könyv mostani részéig halogattam. A rengeteg beszélgetés, interjú és kutatás után, amelyet az ügyvédi irodák ügyfeleivel folytattam, az mondhatom, hogy a második válasz így hangzik: amit az ügyfelek szeretnének a jogászoktól az, hogy segítsenek nekik elkerülni a jogi problémákat, nehézségeket és vitákat. Az ügyfelek inkább szeretnének egy korlátot a szikla tetején, mint egy mentőállomást az aljában.

Lawyers.indd 201

2012.08.15. 14:31:50

202


A jogviták elkerülése folyamatosan témája volt a munkámnak, amióta írtam erről egy cikket a Financial Times-ban 1992-ben.83 Akkor egy olyasmi mellett érveltem, amelyet jogi kockázatkezelésnek lehetne nevezni. Az írás komoly érdeklődést váltott ki a kormányzat oldaláról, amelytől megbízást is kaptam, és a kollegák részéről a Mason’s (ma Pinset Masons) ügyvédi irodában éveken át. Az írás nagyon sok jogtanácsos gondolatával is egybecsengett, akik arról panaszkodtak, hogy a munkájuk nagyobb részét a tűzoltás teszi ki, nem pedig a jogi kockázatok stratégiai kezelése. Azóta a jogászok és az ügyfelek is folyamatosan beszélnek bizonyos lelkesedéssel, bár olykor kissé ellentmondásosan a jogi kockázatkezelésről. Bár sok konferenciát és szemináriumot szerveztek a témában, a terület még nem kristályosodott ki külön diszciplínává. Egy olyan megközelítésre gondolok, amely lehetővé teszi a jogászok számára, hogy kifejezetten kezdeményezők legyenek. Bár sok iroda állítja magáról, hogy ő már proaktív – az ügyfelek azt mondják, hogy ez nem igaz. És nem is lehetnek azok – érveltem 1992-ben és érvelek most is – addig, amíg nem alakítják teljesen át a munkamódszereiket. A proaktív jogi kockázatkezelés nem okos jogászokat jelent, akik „csípőből tüzelnek”, ha az ügyfél úgy érzi, hogy problémája van. Ez olyan strukturált és formalizált technikáknak és eljárásoknak a kifejlesztését és alkalmazását feltételezi, amelyet a stratégiai tanácsadók, a profi kockázatkezelők és az adótanácsadók már használnak. A jogászok elég sokat tanulhatnak az adózás világából – ezt akkor láttam, amikor a Deloitte adózási részlegének adtam tanácsokat, és figyeltem, hogyan fejlesztenek olyan eszközöket, amelyek az ügyfeleket az adózási kockázatok felismerésében, értékelésében és kontrollálásában segítették. Ezzel éles ellentétben nagyon kevés jogi kockázatkezelő eszközt fejlesztettek eddig a jogi szakma számára.84 Amikor 1992-ben a cikket írtam, egészen bizonyos voltam egy sor olyan eszköz megjelenésében, amelyek a jogi kockázatfelmérést szolgálják. Úgy véltem, ezek majd felölelik az átvilágítások, a kockázatfelmérések és az egészségügyi ellenőrzések területét, és segíteni fognak az ügyfeleknek abban, hogy felmérjék, például mennyire kitettek bizonyos felelősségi veszélyeknek, vagy hogy mekkora a perre való felkészültségük. (Ma már az e-leltár is benne lenne ebben.) Ezekkel az eszközökkel lehetne felméri a szervezet jó hírére leselkedő veszélyeket, a rendszeresen használt okiratminták jogilag megfelelő voltát, és az eszkalációs eljárásaik85 működőképességét, ha egy komoly probléma felmerül. Azt firtattam, hogy a közgazdászok tudnak-e olyan modellekkel szolgálni, amelyekkel néhány jogi kockázatot számszerűsíteni lehet. Azt is vártam, hogy ezzel kapcsolatban meg fog jelenni egy sor szolgáltatás, amely a jogi kockázatok kontrollját végzi: azaz, a már egyszer felismert kockázatokat sakkban tartja. Ugyanígy vártam néhány hatékony technika megjelenését, az új típusú biztosítási termékektől kezdve az iratminták és szabványosított dokumentációk új formáiig. Azt reméltem, hogy megjelennek bizonyos sztenderdizált munkafolyamatok és azok az eljárások,

Why lawyers should consider consultancy, Financial Times, 1992. október 12. Egy említésre méltó kivétel volt éveken át ez alól, egy ausztrál ügyvédi iroda, a Blake Dawson – www. blakedowson.com Ld. pl. az online megfelelőségi rendszerüket – www.comliance.blakedawson.com 85 Az a folyamat, amikor egy problémát a megfelelő felsőbb helyekre továbbítanak (a ford.). 83 84

Lawyers.indd 202

2012.08.15. 14:31:50

6.7. Vitaelkerülés 203

amelyek a jogi kockázatok tudatosítását végzik, a jogi tartalmak beépülnek majd a hagyományos projektek és üzleti folyamatok életciklusaiba, valamint a szervezeteken belül a jogtanácsosok munkájának priorizálása és szervezése is teljesen át fog alakulni. Az idők folyamán aztán csak egy maroknyi ügyvédi iroda invesztált komolyan az ügyfelei érdekében a jogi kockázatkezelésbe. Az invesztálás és a képzelet hiánya ezen a területen az ügyvédi irodák részéről megdöbbent. A tanulmányokban, amelyet ügyvédi irodáknak készítek, általában megkérnek, hogy interjúvoljak meg jogtanácsosokat is, és foglaljam össze az általuk mondottakat. Kivétel nélkül azt hallom ezektől a vezető beosztású jogászoktól, hogy a jogi kockázatkezelés a munkájuk fő fókuszpontja. A jogi osztályvezetők nagyon komolyan veszik például a jogszabályi megfelelőséggel kapcsolatos kockázatokat. A globális szabályozási környezetet egyre bonyolultabbnak látják, a szabályok érvényesítését pedig egyre agresszívebbnek. A nagy nemzetközi pénzügyi szervezeteknek több ezer jelentést kell évente több tucatnyi szabályozó hatóság felé benyújtani, amelyet csak akkor tudnak hatékonyan megtenni, ha rendelkeznek megfelelő rendszerekkel és folyamatokkal. És ezek a jogi kockázatkezelő eszközök mégsem léteznek.86 Páratlan lehetőség van itt az innovatív ügyvédi irodák számára, hogy kiterjesszék a szolgáltatásaikat, és a hagyományos, reaktív munkától eltávolodva egy ettől alapvetően különböző proaktív szolgáltatási csomagot ajánljanak. Ezek nem az egyedi, konzultatív szolgáltatói tanácsadás változatai lesznek, amelyeket óradíjas formában szolgáltatnak. Ehelyett egy keverékről beszélünk: szoftverek, módszerek, rendszerek és szolgáltatások elegyéről, amelyek együttesen segítik majd az ügyfeleket abban, hogy felismerjék a jogi kockázatokat, amelyekkel szembe kell hogy nézzenek, értékeljék ezeknek a kockázatoknak a súlyosságát, és ahol szükséges, megtegyék a megfelelő megelőző intézkedéseket. A jogi kockázatok kontrollálásakor el kell egy kicsit távolodnunk attól az elképzeléstől, hogy a legjobb, illetve az egyetlen jogi kockázatkezelési technika az, ha „ráállítjuk” a jogászokat a kérdésre. A másik módszer a jogi kockázattudatosság fejlesztése a szervezeten belül: annak célja, hogy a nem jogászok is el tudják kerülni a jogi csapdákat a jogász szakértők közvetlen beavatkozása nélkül is. Ezt a gondolatot követve egy ügyes amerikai cég, az LRN úttörő munkát végzett az e-learningek használatában, amelyek lehetővé teszik minden dolgozó számra, hogy felismerje a saját területén a jogszabályi megfelelőségi és felelősségi kockázatokat.87 Ehhez hasonlóan az angol jogi kiadó, a PLC olyan jogi kockázatkezelési szolgáltatást nyújt, amely abban segíti a belső jogi osztályokat, hogy meg tudják értetni az üzleti döntéshozókkal a jogi kockázatokat.88 A szolgáltatás tartalmaz egy olyan portált, amely több jogi kockázatkezeléssel kapcsolatos forrást tesz elérhetővé – ezeket nagyrészt a PLC gyűjtötte össze és tartja karban, az előfizető cégek igényeire testre szabva. Található rajta nem kevés jogi kockázatkezelési modul kényes jogi kérdésekkel kapcsolatban, tartalmaz e-learning kurzusokat, illetve praktikus 86 A szerző itt kicsit túloz: a banki világban nem is egy jogszabályi megfelelőségi eszköz van, amely a szervezetek jelentési kötelezettségeit automatizálja – ld. pl. www.bankerssystems.com/Solutions/Market/ Banking.html (a ford.). 87 www.lrn.com 88 www.practicallaw.com/marketing/legalRisk/legalRisk.html

Lawyers.indd 203

2012.08.15. 14:31:51

204


összefoglalókat azok számára, akiknek nincs jogi végzettségük. Érdemes megjegyezni, hogy egyik itt említett szolgáltatást sem ügyvédi irodák, hanem vállalkozó szellemű, rugalmas, az új nemzedékhez tartozó jogi kiadóvállalatok fejlesztették ki. A másik módszer arra, hogy a jogi tudatosságot emelni lehessen, hogy beágyazzuk a jogi tudást a szervezetekbe oly módon, ahogyan azt a 4.9 részben előrejeleztem – olyan eszközöket használva mint a okirat-összeállítás, workflow és a személyes figyelmeztetés. Nincs hiány ezekből a technikákból. Az ügyvédi irodák számára az a bonyolult az egészben, hogy hogyan vegyék rá az ügyfeleket a jogi kockázatkezelési eszközök kifejlesztéséhez szükséges pénz kifizetésére. A hagyományos jogi munkáért kifizetett – már most is borzasztó – összegek mellett, amelyek csökkentése ráadásul állandóan napirenden van, igen nehéz olyan üzleti tervet készíteni, amely arról szól, hogy költsünk pénzt olyan jogi problémákra, amelyek még fel sem merültek. A becsvágyó jogi kockázatmenedzser ezen dilemmáját jól mutatja egy történet a tűzvédelmi felelősről. Ennek a történetnek a főhőse egy nagy gyártó cég, amelynek különböző gyáraiban rendszeresen tüzek ütöttek ki. A főnök cselekvésre szánja el magát, és követeli, hogy valakit vegyenek fel a probléma kezelésére. A tűzvédelmi felelős lelkiismeretesen elvégzi a feladatot, és az általa felépített kis csapatával ellenőrzése alá vonja a tűzesetek problémáját. A főnök nemsokára elhagyja a céget, és az utóda egyik prioritásának azt tekinti, hogy a növekvő költségeket lecsökkentse. Átvizsgálva a cég számait, megakad a szeme a tűzvédelmi felelős és csapatának elég jelentékeny költségein. Kifejezi meglepettségét a díjak nagyságrendjét illetően, és megkérdezi a pénzügyi igazgatóját, hogy mikor ütött ki legutóbb tűz a cégnél. Azt a választ kapja, hogy már több mint egy éve nem volt tűz. Az azonnali válasz pedig a tűzvédelmi felelős kirúgása és a csapatának kiszuperálása. Legyen szó jogról vagy tűzről, nehéz számszerűsíteni az elkerült katasztrófák hasznát. És ezért bármennyire is irracionálisnak tűnik, sokkal nehezebb jogi kockázatkezelési, mint peres szolgáltatásokat eladni. Amikor egy jogvita elkezdődik, a költségvetések korlátlannak tűnnek. Ennek a költségvetésnek egy pici részét is ritkán engedik arra a célra költeni, hogy inkább elkerüljék a pereskedést. Még általánosabban szólva: lehetséges, hogy az ügyvédi irodák lelkesedésének hiánya a jogi kockázatkezelési szolgáltatásokat illetően egy mélyebb strukturális defektust is jelez, amely az irodák és az ügyfeleik között fennáll, és amelyet az 5.1 részben ismertettem. Az ügyvédek és az ügyfeleik közötti üzleti aszimmetriára gondolok. Ha őszinték akarunk lenni, a legtöbb iroda szívesebben ad tanácsot a mamutperekben, minthogy segítsen ezeket elkerülni. Visszatérnék itt a Cisco nagyon fontos esettanulmányára – a külső ügyvédi iroda csak akkor kezdte el ugyanazt a nézőpontot vallani e téren, mint az ügyfele, amikor fix díjért vállalta el a peres ügyeket. Ekkor lett mindkettejük közös érdeke a Cisco jogi kockázatainak csökkentése. Hosszabb távon az ügyvédi irodák talán csak akkor fogják a jogviták elkerülését komolyan venni, ha majd az ügyfelek jogi kockázataiból is részesülnek.

Lawyers.indd 204

2012.08.15. 14:31:51

A viták megoldása és elkerülése

Recommend Documents