A vak végzet Lorraine Heath ALEXANDRA A mű eredeti címe: The Outlaw and the Lady Eredetileg kiadta: Avon Books Fordította: Oberon Bt. - Boldizsár Klára A jelen történetben előforduló szereplők mind a szerző képzeletének szüleményei, valós élő vagy meghalt - személyekkel való bárminemű hasonlatosság pusztán a véletlen műve. ©Pécsi Direkt Kft. Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani, információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában vagy módon, a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá terjeszteni másféle összefűzésben, borítással és tördelésben, mint amilyen formában kiadásra került. ISBN: 963 368 257-6 Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadója 7630 Pécs, Alkotás u. 3. Tel.: 72/517-800 Nagypapámnak, Jackának, aki paradicsomos szendvicseket készített nekem, aki gyalogtúrákra vitt az angol erdőkben, megtanított arra, hogy hogyan védekezzek a zsebtolvajok ellen, és gyakran megjegyezte „Végtelenül boldog vagyok, hogy ezt az utat jártam." Én is végtelenül örülök neki. Emlékének szeretettel.
1
Első fejezet Fortune, Texas 1891 Lee Raven. Amennyire csak vissza tudott emlékezni, ez a név szürke ködként gomolygott emlékeiben. Kísérteties, meghatározhatatlan. Nem tudta, van-e értelme, és nem tudta, miért lebeg a gondolataiban. Csak annyit tudott, hogy ezt a nevet akkor vette fel, amikor meghalt. Megfelelt a céljainak. Semmit sem árult el a családjáról, a gyökereiről vagy a származásáról. Senki nem kötötte össze ezt a nevet ővele. Amíg világ a világ, az a naiv, bizakodó fiú már régóta halott volt. Az az ember, aki a helyére lépett, a pokol legmélyéből emelkedett fel, terror járt a nyomában, s a nevét csak suttogva merték kimondani az emberek. Volt, aki diablónak1 vélte, volt, aki azt gondolta: egy fantom. Milyen közel jártak az igazsághoz! Megszenesedett lelke egészen üressé tette, puszta váza volt hajdani önmagának. Ahogy a bankban állt a sötétség leple alatt, ismét tudatára ébredt annak, hogy a megváltoztathatatlan múltban csak bolondok dagonyáznak. Ő választotta ezt az utat, ismerve döntése következményeit. Máshogy is dönthetett volna. Ha újra kellene választania, most is ezt az utat járná. Nyugalom lett úrrá rajta, amikor a páncélterem ajtajához szorította a fülét. A tompa fényben, amit lámpásának gyenge lángja adott, az előtte álló feladatra összpontosított. Miután beléptek a bankba, legelőször is takarókkal sötétítették el az ablakokat, nehogy fény szökjön ki az éjszakába. A sötétítés arra is szolgált, hogy megvédje őket az utcai gázlámpák fényétől, amely az épületben mozgó körvonalakat kirajzolhatta volna. A modern városokat igen idegesítőnek találta. Hüvelykujját ujjbegyeihez dörzsölte, aztán többször kinyújtotta az ujjait. Mély lélegzetet vett, nagyon lassan elfordította a számlapot, megfeszített figyelemmel várt a hallható kattanásra. Megnyugodott, amikor az első sor retesz a helyére esett. Eltekerte a számlapot az ellenkező irányba. A reteszek azonnal leestek és ő maga is megdermedt. Azt gondolták, ki tudják cselezni. Estúpido2. Nyilvánvalóan fogalmuk sincs, kivel állnak szemben. Addig tekerte a számlapot, amíg meghallotta a végső kattanást. Elégedett mosollyal, felegyenesedve, letekerte a kart és a páncélterem ajtaja kinyílt. Oldalt lépett és egy gáláns kézmozdulattal mintegy beengedte társait, akikkel együtt érkezett a bankba. Hombres3. - Fogalmam sincs, hogyan csinálod - suttogta Alejandro tiszteletteljesen, amint óvatosan bepillantott a sötét verembe. - Tehetséges ember vagyok - hogy megnyugtassa, Lee hátba veregette testvérét. A pár évvel idősebb Alejandróban nem volt meg ez a könyörtelen bosszúvágy. A halál árnyékában, azon a végzetes éjszakán ő nem áldozhatott fel mindent úgy, ahogy azt Lee tette. Más volt meghallgatni a történteket, és más volt az is, ahogyan az emlékezetében a képek felmagasztalódtak, ahogy egy életen át hallani fogja a gyötrődő kiáltásokat, a semmibe vett könyörgést irgalomért, és ahogy örökké látni fogja a csillogó vért. Átkozottul sok vér folyt. - Hozd a pénzt! - Mennyit viszünk el? - kérdezte Jorge a rá jellemző vakmerő mohósággal. Tizennyolc évesen ő volt a legfiatalabb köztük. Imádta a megtorlás szagát, mert nem tudta elfelejteni a kudarc avas bűzét. - Kétezer-kettőszázkilencvenkilenc dollárt és harminchét centet - mondta Lee. Alejandro sóhajtott. - Nem lehetne, hogy kettőezer-háromszázat csináljunk belőle? - Nem. Shelby nem annyit tett be a bankba - magyarázta Lee, ahogy azt mindig tette, amikor meglátogattak egy trezort.
2
- Miért gondolod, hogy épp ezt a bankot választotta? - kérdezte Roberto. Jorgénál kicsit idősebb volt, de Alejandrónál fiatalabb, mindig komoly és kíváncsi. - Messze van a farmjától. Lee érdektelenséget színlelve vállat vont. Felesleges lett volna az igazsággal felizgatni testvéreit. Minél messzebb voltak saját otthonuktól, annál valószínűbb volt, hogy Shelby bérencei elkapják őket. Csodálkozott, hogy csak egy embert kellett elintéznie az épület előtt, aki az árnyékban mint egy kis féreg leselkedett. Shelby szerette, ha hozzá hasonló talpnyalók veszik körül, veszett állatok, akik mindent gondolkodás nélkül megszereztek. A másik bérence minden bizonnyal egy szállodában alszik és biztos, hogy csak hajnalban jön ide, ahelyett, hogy a rájuk bízott pénzre vigyázna. - A fattyú megpróbált biztos helyet találni a pénzének, de amíg élek, ilyet nem talál - a páncélszekrény felé fordult. - Ándale.4 Ahogy végigment a bankban, sarkantyúi hangos csilingelésén kívül csak testvérei néma lélegzetvétele hallatszott, akik pénzzel töltötték meg a vászonzsákot. Amikor odaért a bank elnöki asztalához, megállt és kihúzta a tintatartóból a dugót. Leemelt a papírlapok tetejéről egyet és a tollat belemártotta a fekete tintába. Sietve lefirkálta ugyanazt az üzenetet, amelyet már tucatszor maga után hagyott más bankokban is. „2 299,37 dollárt Vernon Shelby számlájáról levettünk, tisztelettel..." Egy széles mozdulattal lekörmölte a nevét: Lee Raven. Kirántott egy hollótollat a fekete kalapjának bőr szalagjából és közvetlenül a neve alá rakta. A névjegye. Tudta, hogy arrogáns, de azzal tisztában volt, hogy senki rajta kívül nem gondoskodik arról, hogy megfizessen a bűneiért. Angela Bainbridge odatapasztotta fülét a szalon ablakának hideg üvegéhez. Hallotta apja féktelen nevetésének visszhangját az éjszakában; mély morajlásnak tűnt. Éppen osztotta a lapokat. Hagyta, hogy nyerjen valaki egy kört a fáraóban. Aki ezt értékelni tudta, fogta a nyereményét és hazament. A következő körben az apja nem lenne ilyen nagylelkű. Addig szorította oda a tenyerét az ablakpárkányhoz, míg a fa bele nem mart puha húsába. Hogy vágyott rá, hogy apja mellett állhasson és oszthasson. Amikor még kislány volt, apja megígérte neki, hogy dolgozhat mellette a szalonban. Meg volt győződve arról, hogy lánya örökölte tőle manipuláló képességét. 2 Hülyék, bolondok (spanyol)3 Férfiak (spanyol) Amikor ötesztendős volt, már tudta, hogyan kell a lapokat úgy osztani, hogy az neki hasznára legyen; hatévesen tökéletesen tudott hamisan osztani és keverni; hétévesen kitűnően nyomon tudta követni a játékban lévő kártyákat és meghatározni, mit lehet még felhasználni belőle; nyolcéves korában gyakorlottan felmérte, mik az esélyei a győzelemre úgy, hogy megjegyezte a játékban előfordult kártyákat. Amikor tizenkét esztendős lett, az apja csinált neki egy megjelölt kártyákból álló paklit. Ettől a perctől kezdve tudta, hogy hiábavaló lenne az apjától elvárni, hogy betartsa korábbi ígéretét, megértette, hogy fel kell adnia azt az álmát, hogy a Texas Ladyben valaha is ő oszthassa a lapokat. Rájött arra is, hogy nevetséges olyan dolgokra vágyni, amelyeket soha nem kaphat meg: megtanulta értékelni azt, amije volt. Miután nem is olyan rég varrónőként állást kapott a Damlers in Dis Dress cégnél, önállóvá vált. Gyakran volt otthon a családjával, minden vasárnap délutánt a szülői házban töltött, hallgatva húgai egyre költőibb beszámolóit azokról a fiatalemberekről, akik a kegyeikért küzdöttek. A munkája kényelmes, megbízható volt - és rém unalmas. Csöppet sem olyan, mint egy olyan anyának a lányáé, aki 1866-ban a mezőgazdaság propagandistája volt. Ő is a tetteivel akart nyomot hagyni maga után ebben az államban, ahogy az anyja, apja és a barátaik is tették. Úttörők a mezőgazdaságban, az állattenyésztésben és a törvények betartásában.
3
Ehelyett ő különleges pruszlikokat és harangszoknyákat varrt. Nehezen tudta elképzelni, hogy ezzel a munkával valaha is a társadalom hasznára válhat. Apjának hangja kihallatszott és mosolyra fakasztotta annak melegsége és diadalmassága. Ezt a kört ő nyerte. Tudta, ha megkérné az apját, hogy beülhessen mellé, megengedné, de ha nem lehetett ő a főnök, nem akarta a kártya keverésének hangját hallani. Egy mély sóhaj kíséretében, amely a beteljesületlen sóvárgás elfogadását jelezte, elindult a desz-kaúton. Emlékeiben felderengett az az ünnepnap, amikor bevezették a gázvilágítást a főutcában. Apja barátja, Grayson Rhodes emelte fel a magasba, hogy megérinthesse az üvegburát. Az apja is felemelte volna, ha egy évekkel ezelőtti balesetből visszamaradt csípőbántalom és az állandó fájdalom nem gyötörte volna annyira. Soha nem panaszkodott, de arcának mély barázdái már rég nem azok a vonalak voltak, melyek arcának jellegzetességét megadták. Ahogy az apját csodálta, követte annak példáját, és soha nem zúgolódott saját korlátai ellen. Tisztában volt és tudott is bánni velük, de a pokolba kívánta őket. Ahogy szaporán sétált, egy pillanatra hozzáért a vegyesbolt előtt álló indiánszoborhoz. Izgatták a finom metszésű arcvonások, és gyakran futtatta végig ujjait a bonyolult faragáson. Mintha kedvesével lenne találkája, mindig a legszebb zöld ruháját vette fel éjszakai sétáihoz. Bár a férfiak megmozgatták a fantáziáját, ő ritkán hozta lázba a férfiakat. A kalapszalon előtt sétált el éppen. Talán rendel magának holnap egy új kalapot, széles, színes szalaggal, a végén egy smaragdzöld masnival. Miután a deszkázott útnak vége szakadt, egy földútra lépett, amely a bolt és a bank közötti közhöz vezetett. Itt a léptei zaját elnyelte a föld. A köz végén valahol felhorkantott egy ló és türelmetlenül rúgta patájával a földet. Furcsa. A legtöbb ló ilyenkor a szalon előtt van kipányvázva, hacsak nem a patkolókovácsnál voltak elszállásolva. Talán Mr. Sims dolgozott még ilyen későn, a bank igazgatója - de inkább tűnt valószínűnek, hogy ő a bank pénzével teletömött zsebeivel épp apja szerencsebarlangjában játszik. Apja gyakran kifogásolta az emberek játékszenvedélyét, és úgy gondolta, hogy ez összeegyeztethetetlen azon emberek esetében, akik mások pénzéért felelősek. Bár apja hangot adott ezzel kapcsolatos aggodalmainak, soha nem tiltotta el a kártyaasztaltól Mr. Simst. És ekkor meghallotta a bank ajtajának gyors, de halk nyitását és a sarkantyúk csilingelését. Valaki nekiütközött. Megingott, aztán visszanyerte egyensúlyát. - Bocsánat! - Az istenit neki! Ez a mély, reszelős hang, a mexikói kiejtés a bankban dolgozók közül senkire sem illett. A pánik hullámai áradtak szét benne, amint hirtelen belenyilallt a felismerés. Egy bankrablás véletlen szemtanúja lett. Gyorsan hátralépett még egyet, abban bízva, hogy még visszavonulót fújhat, de egy erős kéz megmarkolta és előre taszította. - Ne! - próbált vadul ellenállni. Minden egy pillanat leforgása alatt történt. A gazfickó úgy hurcolta tovább a deszkaúton, hogy karjait az oldalához szögezte, száját valami puha pamuttal, valószínűleg ennek a hitvány gazembernek a kendőjével tömte be. - Mit csinálsz? - kérdezte egy másik ember, akinek igen erős volt a mexikói akcentusa. - Az utcai lámpák, az istenit! Meglátta az arcomat. Tudja, hogyan nézek ki. Angela eszelősen rázta a fejét, testét egészen kitekerve megpróbált kiszabadulni, de a férfi vaskezei csak jobban szorították, ahogy az úton felfelé húzta. Hallotta, ahogy a nyugtalan lovak a földet kapálják, és érezte a levegőben leheletük fanyar szagát. - Lee, nem hozhatod magaddal - figyelmeztette a másik ember. Lee? Lee Raven! Lehetséges, hogy aki foglyul ejtette, nem más, mint a hírhedt bűnöző? Uram Jézus, segíts! Ki kell szabadulnia!
4
- Nincs más választásom - mondta a férfi. Mint egy komisz kölyök, próbált kiszabadulni a könyörtelen szorításból, kiáltozni próbált. - Maradjon csendben, señorita5. Nem esik bántódása - mondta a mély férfihang. Nem esik bántódása? Ez az ember egy gyilkos, rabló. A hírneve is hátborzongató volt. A szíve olyan hangosan vert, hogy nem lepődött volna meg, ha az apja is meghallotta volna. Mielőtt a lány felmérte volna a férfi szándékát, az egy váratlan pillanatra eleresztette. Gyorsan a könyökével behúzott egyet a férfi gyomrába, némi megelégedéssel hallva a férfi felhördülését. Pár gyors lépést tudott tenni hátrafelé, de abban a pillanatban, hogy kiránthatta volna a szájából a kendőt, a férfikéz hátraszorította a karjait. Mérgesen, morogva próbált a szájpecek ellen tiltakozni, amíg a férfi egy másik kendővel a csuklóit kötözte össze. Még megkötözve is próbált hátrafelé rúgni, csak azt sajnálta, hogy a cipője sarkával nem tudta legalább sípcsonton rúgni a banditát. - Ne küzdjön ellenem, señorita - mondta parancsolóan. Ne küzdjön ellene? Ha tehetné, megölné, annyi szent. Nem tudta, hogyan sikerült a férfinak, de feldobta a lóra, gyorsan felugrott mögé, karjaival körbeölelte és megragadta a gyeplőt. - Vamonos, hombres! 6 A ló vágtázni kezdett, a szél megcsapta Angela arcát. Ami megvédte attól, hogy leessen, és attól, hogy a ló patái szétzúzzák, az a férfi erős karja volt, amely a lány derekán kígyózott, erős combjai, amelyek között fészkelt, és a bénító félelem, hogy sorsa egy gyilkos kegyelmére van bízva. És a férfiról elterjedt történetekből tudhatta, hogy ez az ember nem épp könyörületességéről volt híres. 5 Kisasszony (spanyol) 6 Gyerünk, emberek! (spanyol) Második fejezet Épp kezdett pirkadni, amikor egy kis tisztáson, messze az úttól, a sok fa takarásában Lee megállította a lovát. Az előtte ülő lány már nem küzdött, de egész testében reszketett. Törékeny volt, de ó, milyen lágy, formás ívek. Csábító volt, tetszett a férfinak. Szinte hívogatta a kezeit, hogy dédelgesse, simogassa. Cifrát káromkodva hátravetette a lábát és leszállt a lóról. Ami legkevésbé hiányzott neki most, az épp egy asszony volt. O nem szokott pánikba esni. Hogy a pokolba jutott eszébe a nőt magával hurcolni? Tudta, hogy előbb vagy utóbb napvilágra kerül, hogy ki is ő valójában. Bármennyire is törekedett arra, hogy senki ne ismerje fel, tudta, hogy nem maradhat örök titok a kiléte. Bárhogy is volt, már Öt éve halottnak hitték. De feltámadásának tervei között nem volt női főszereplő, aki pontos leírást adott volna róla a texasi járőröknek. A francba! Ismételt sikerei abban a tévhitben ringatták, hogy nem kell álcáznia magát az éjszakai ténykedéseihez. Öntelt volt, átkozottul öntelt. Ma éjjel megfizetett érte. Ránézett a még nyeregben ülő testvéreire. - Mit bámultok? Főzzetek valamit, mielőtt újra útra kelünk. Roberto, nézz a lovak után. Felnyúlt a lóhoz, és átkarolta az asszony derekát. Micsoda vékony derék. A nő megmerevedett. - Nem fogom bántani, señorita. Az anyám sírjára esküszöm. Gyengéden leemelte a lóról, a teste alig volt pár centire tőle, a melle minden lélegzetvételnél megemelkedve rendkívül közel került az övéhez, szinte súrolta azt. Olyan zöld szemek néztek rá, amilyet még soha nem látott. Gyönyörű szemek. Ártatlan szemek.
5
- Bocsásson meg, señorita. Hibát követtem el, de ígérem, megtalálom a módját, hogy jóvátegyem. Óvatosan kihúzta a nő szájából piros kendőjét. - A francba! Még szép, hogy megtalálod, te mocskos gazfickó! - pattant fel. Megrökönyödésében a férfi felhúzta a szemöldökét. Ezek után talán mégsem olyan ártatlan. Tűz szikrázott a smaragdzöld szemekből, és ahogy egyenesen neki szegeződtek, a szenvedély lángjait látta bennük bujkálni. Megrázta a fejét, hogy a gondolatait kiszellőztesse. Mégis mire számított? - Leszedem a kezéről a kötelet, de ha megpróbál elrohanni, sokkal keményebben kell majd fognom. Comprendes?7 Válaszként gyorsan megfordult, a hátát mutatta, és türelmetlenül lóbálta a kezeit ide-oda, már amennyire ezt tehette. A férfi tudta, hogy kényelmetlen ez a testtartás. Kioldotta a kendőt, megszabadítva a lányt kötelékeitől. A lány előrelendítette a karjait és megdörzsölte a csuklóját. Bűntudat futott át a férfin, amiért kellemetlenséget okozott. Megérintette a lány vállát azzal a szándékkal, hogy vigaszt nyújtson, és talán maga is megdörzsölte volna az elgémberedett csuklókat, de a lány hirtelen megfordult, a tekintetével akár keresztül is szúrhatott volna egy gyengébb embert. - Hozzám ne érj a mocskos kezeddel! Mint akit pofon vágtak, úgy hőkölt hátra, és előrenyújtotta a kezeit. - Nem mocskosak - a vért, mocskot ezerszer próbálta már lesúrolni. - Miért mondja, hogy mocskos? A lány úgy mérte végig, mintha egy félkegyelművel állna szemben. - Ez egy kifejezés, akár az, hogy „a pokolba". - Szóval káromkodás? - Igen, persze angolul. Az apám és a barátai állandóan ezt használják. Mocskos, átkozott, pokolra való. Minden egyes kiejtett szava, mint egy jól irányzott lövedék talált célba. A férfi tekintete szinte felnyársalta a nőt, amitől még a férfiak többsége is meghátrált volna. De ez a lány egyszerűen semmibe vette. - Senorita, úgy gondolom, túl sokat káromkodik! - Őszintén szólva nem hinném, hogy magának kellene a társadalmi erkölcsökről kioktatnia! A lány szavai hatással voltak rá. Mit tudott ő az élet szebbik oldaláról, amelyre mindig csak vágyakozhatott. - Tegye magát hasznossá! Gyűjtsön aprófát a tűzhöz! Meglepte, amikor a lány lassan megfordult, elindult, lehajolt, és felszedett egy gallyat. Nem igazán bízott ebben a hallgatólagos belenyugvásban, mert a bank előtt mint egy vadmacska küzdött ellene. Az volt az érzése, hogy csak a környéket méri fel, és a szökését tervezgeti. De szerencsére nem esett nehezére, hogy a lányt éberen szemmel tartsa. Roberto megragadta Lee lovának a gyeplőjét és elvezette. Lee egy közeli fához bandukolt. A fának támaszkodva a lányt figyelte. Amikor a bank előtt egymásba ütköztek, a lány vörös haja kontyba volt fogva. Mostanra a kontya oldalra csúszott és bármelyik pillanatban kibomolhatott, mert már csak pár hajtű tartotta össze. Kísértette a gondolat, hogy a haj tűket kivegye. így hamarabb megláthatta volna, milyen az, amikor a lány haja a vállán át a hátára hullik. Ahogy a lány lehajolt a gallyakat felszedni, finom ruhája által takart csinos, kerek fenekével akaratlanul is örömet szerzett az abban gyönyörködő férfinak. Kifogástalan. Felemelkedett és ellenségesen a férfira tekintett, mint aki tisztában van azzal, hogy mit bámulnak rajta. Szemöldökét felhúzva pimaszán vigyorgott rá a férfi. Visszafordult és szép lassan, mint egy dacos kislány, akit épp megbüntettek, folytatta a rábízott munkát. Inkább
6
mérgesnek tűnt, nem riadtnak. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva ez jó érzéssel töltötte el a férfit. Alejandro kikapta Lee kezéből a kendőjét, majd az asszony felé fordult. - Mit akarsz csinálni vele? I Lee megrázta a fejét. - Nem tudom. - Mégis mi ütött beléd, miért hoztad magaddal? Mélyet sóhajtott. - Öt éve senki nem látta meg az arcomat. El akartam kerülni, hogy felismerjenek. így utólag hülye döntés volt, belátom. - Igyekezz puta! - szólt Jorge. - Nem érünk rá! - Jorge! Ne szólítsd így, hombre9 Attól, hogy rondán beszélsz, nem leszel kemény fickó, csak egy hitvány alak - szólt rá Lee. - Bűnözők vagyunk. Hitványnak kellene lennünk, nem? - feleselt mint egy sértődött gyerek Jorge, aztán folytatta a tűzhöz nélkülözhetetlen gallyak gyűjtését. - Mondtam, hogy hagyjuk otthon - mondta Alejandro. - Volt más lehetőségem, amikor követte a nyomainkat? Jobb szeretem magam mellett tudni, mint azt a hírt kapni, hogy bajban van, és nem tudok időben segíteni rajta. - Egyszer már megmentettél minket - mondta Alejandro csendé en - de nem tudsz mindig őrködni felettünk. - De megpróbálhatom. A szüleink emlékének tartozom azzal, hogy legalább minden egyes alkalommal megpróbálom. - Ezt ők sem várnák el tőled. - Ők nem, de én igen, Alejandro. Ilyen egyszerű az egész. Lee a figyelmét ismét a lányra összpontosította. Iszonyú lassan gyűjtötte a gallyakat. Elmosolyodott arra a gondolatra, hogy talán hátráltatni próbálja őket. Ebben a pillanatban a lány megtántorodott, de aztán hamar visszanyerte az egyensúlyát. - Az utunkban lesz, le fog lassítani minket - mondta Alejandro. - Sí'.10 Ha kell, kettéválunk. - Nagyon csinos a ruhája - mormolta Alejandro. - Talán van férje, aki hajlandó lenne váltságdíjat fizetni érte. - Nincs férje - nyugtatta meg Lee, és hát a ruhája is túl zöld volt. A lány ruhájának buggyos ujja gyakran útjában volt, amikor a bank előtt próbálta megfékezni. A mellénye magasan felért a nyakáig, a gallér minden gombja gondosan begombolva. Elég volt a lánynak egy mozdulata vagy pillantása és a férfit olyan vágy fogta el, amit sehogy sem tudott megmagyarázni. Talán túlzottan megmozgatta a fantáziáját. Úgy érezte, hogy ha egyszer megláthatná, mit takar a ruha, nem siettetné, hogy újra felöltözve lássa. - Ha lett volna, akinek az ágyát melegítse, bizonyára nem mászkált volna éjjel az utcán. - Csinosnak találod? - kérdezte Alejandro. Hihetetlenül. Nemcsak törékeny alkata, buja árnyalatai, finom vonásai ragadták magával, hanem az a vad bátorság is, ahogy küzdött ellene. Hajlandóságnak, hogy velük menjen, nyoma sem volt benne. Amit el akar érni, azért foggal-körömmel küzdene, és most a szabadsága után sóvárgott. Nem bízott meg a lányban, de úgy vonzódott hozzá, mint a szirének énekéhez. 8 Kurva (spanyol) 9 Ember, férfi (spanyol) - A tekintetében nincs ridegség. - Túl vörös a haja - mondta Alejandro.
7
- Nekem az is tetszik. Emlékeztet... - az emlékei között valami nagyon gyötörte, egy múló pillanat a múltból, amelyre nem tud pontosan visszaemlékezni. Épp csak előbukkant, hogy aztán újra eltűnjön. - Mi az? Mire emlékeztet? - kérdezte Alejandro. Lee megrázta a fejét. - A tűzben táncoló lángokra. - Akkor vigyázz, öcsém! Még a végén megégeted vele magadat. Ha nem lett volna vérdíj a fejére kitűzve, szívesen vállalta volna ezt is, hogy megkaphassa a lányt. Ahogy a reggeli napsugár ingerkedett a lány hajával és játszott vallanak édes idomaival, megint csak nehezen tudott uralkodni magán. Ebben a pillanatban a lány megint megbotlott. - Esetlen egy nőszemély - jegyezte meg Alejandro. Szemét összeráncolva alaposabban szemügyre vette a lányt. Egyik kezét előrenyújtotta, mintha egy támadást akarna elhárítani, pedig csak a fák és bozótos volt előtte. Megint megbotlott. - A pokolba! - kiáltott fel Lee. Ellökte magát a fától, átvágott a tisztáson, megragadta a lány karját és maga felé fordította. Átnézett a feje fölött és saját ostobaságát elátkozva káromkodott. - Nem esetlen. Vak. Semmi okom nem volt rá, hogy magammal hozzam! Harmadik fejezet Nem vagyok vak! - tagadta Angela a szomorú valóságot, és kitépte magát Raven kérlelhetetlen szorításából. A férfi hangjából kicsengő gúny, annak felismerése, hogy vaksága miatt fölöslegessé vált az elrablása, nagyon bántotta a lelkét. - Hát cseppet sem zavarja, hogy anyaszült meztelenül állok itt maga előtt? - Olyan modorban kérdezte a férfi, amit a kocsmában hallhatott a whiskytől elkopott hangú férfiak torkából. A blöff kiérződött a férfi hangjából, olyan hitványnak tűnt, mint az az ember, akinek semmije sincs, mégis feltesz mindent egy lapra. Kihívó képet vágott és összeráncolta a homlokát. - Nem vetette le sem a farmernadrágját, sem az ingjét. - A ruha annyira hozzásimult a testéhez, hogy Angela egész úton a saját öltözékén keresztül is érezte a férfi testének melegét. - Pontosan meghatározta a ruházatomat, señorita, de azt nem tudhatja, hogy rajtam van-e még -elmélkedett Lee és ezúttal humor érződött ki a férfi mély hangjából, és Angela szinte maga előtt látta, ahogy a kezével megfeddi. - Én is blöffölök, maga is blöfföl. Fogadok, hogy kitűnően tud pókerezni! - Pokolian jó pókerjátékos vagyok! - pattant fel, türelmét szemmel láthatóan Fortune-ban, a deszkasétányokon felejtette - És abbahagyhatná ezt a bosszantóan hamisított mexikói kiejtést! - Micsoda? Raven őszintén zavarodottnak tűnt, de Angela nem engedett a maga igazából. A mexikói kiejtés mögött gyengén, halványan rejtőzött egy másik is. - Tudom, hogy nem mexikói - tartott ki állítása mellett Angela. - Mi madre y mi padre11 másként vélekednének. Hé, Alejandro! - és néhány tekervényes mondatot váltottak spanyolul, ami bár megingatta Angela meggyőződését, de úgy gondolta, hogy ahhoz nem kell valakinek mexikóinak lennie, hogy ilyen folyékonyan beszéljen spanyolul. A férfi, akit Alejandrónak szólított, leplezetlenül válaszolt neki. A lány felismerte benne annak a férfinak a hangját, aki Ravent a bank előtt kérdőre vonta. Alejandrónak világos volt a hangja és valamilyen testvéri szeretet érződött ki kettejük beszélgetéséből. Ez a nyilvánvaló kötődés, évődés érthetetlen volt Angela számára, mert sehogy sem fért bele abba a képbe, amelyet a bűnözőkről alkotott.
8
- Most már elég lesz! - kiáltotta, míg kezével suhintott egyet a levegőben. - Meggyőztek! - Miért nem mondta meg, hogy vak? - kérdezte Lee. Angela ledobta az általa gyűjtött szánalmas kis köteg gallyat a földre, csípőre tette a kezét és előredőlt. 1 1 Az apám és az anyám (spanyol) - Megpróbáltam, maga eszetlen, de betömte a számba azt a gusztustalan kendőjét! - Csak lassan a testtel, señorita. A kedvenc kendőmmel kötöztem meg. Nem hiszem, hogy tisztában van azzal, kivel áll szemben. - Lee Raven. Vastag és nehéz csend ült meg a levegőben és Angela azon gondolkodott, hogy talán túl sokat megengedett magának. Soha nem volt irányítható vagy könnyen kezelhető, azon kevés férfiak szomorúságára, akik érdemesnek tartották, hogy udvaroljanak neki. - Akkor tudnia kell, señorita - mondta lassan Lee -, hogy nem ártana, ha megtanulna viselkedni. - Az nem ártana, ha szabadon engedne. Az apám rendkívül befolyásos ember. - Alejandro már gondolt erre. Talán szívesen kifizetne az apja váltságdíjként egy takaros kis összeget, hogy leánya sértetlenül hazatérhessen. - Hogy mit csinálna? - válaszolta olyan pimasz hangon, mintha egy pipogya alakkal tárgyalna. Kapcsolatba fog lépni Christopher Montgomery-vel, a texasi járőrrel, aki ezüsttálcán fogja apámnak átnyújtani a maga fejét. - Kit Montgomery? - kérdezte Lee gúnyosan. - Az apja ismeri Kit Montgomeryt? - Igen, rendkívül jó barátok. - Alejandro! Az apja ismeri a híres Kit Montgomeryt. El tudod ezt hinni? - Ami azt jelenti, hogy nyakig ülsz a pácban - mondta Alejandro. Angela egy elégedett mosolyt próbált eltitkolni, mert tetszett neki, ahogy a két férfi a helyzetet pontosan meghatározta. A Kit Montgomeryről szóló legenda a megtörtént eseményekből szövődött, és ez annyit jelentett ezeknek a bűnözőknek, hogy meg voltak számlálva a napjaik. - Nem hinném - mondta Raven. - Ő Nyugat-Texasban van, mi pedig Délközép-Texasban. Biztonságban vagyunk. - Még hogy biztonságban vannak! Montgomery kapitány ahogy kézhez veszi apám telegramját, gondolkodás nélkül útra fog kelni. Nemcsak azért, mert apjának a legjobb barátja volt, hanem azért, mert ő maga is átélte már egy gyermekének az elvesztését és az azzal járó gyötrelmeket. Az emlékek fájdalmat árasztottak szét Angélában, mert hibásnak érezte magát Montgomery fiának elvesztésében. Most azonban nem volt ideje a múlt történésein töprengeni. A jelenre kellett összpontosítania, ha meg akarta nyerni azt a játszmát, ahol a lapokat akaratán kívül osztották ki neki. - Még a suttogást is nyomon tudja követni a tomboló szélben. - Egész testemben reszketek - mondta epésen Lee. - Tudom. Érzem, ahogy megremeg a föld. - De nem látja, ahogy reszketek - mondta nyugodt hangon Lee, lélegzetével szinte súrolva Angela arcát. Ellenállt a kényszernek, hogy meghátráljon ettől a bizalmas közelségtől. Nem akarta, hogy a férfit elégedettséggel töltse el az, hogy fél. - Olyan kifejezők a szemei, egy pillanatra azt hittem, hogy a vakságát tekintve tévedtem. Legszívesebben felpofozta volna a férfit, de attól tartott, hogy már így is túlfeszítette a húrt. - Igaza van. így viszont fogalmam sincs, hogyan is nézhet ki maga. És ezért semmi oka nincs rá, hogy tovább itt tartson. - Ez persze nem a színtiszta igazság volt, mert amikor először egymásba botlottak, megfigyelte, hogy a férfi mellkasának ütközött a feje. így
9
megállapította, hogy az apjánál valamivel magasabb volt Raven. Ahogy a lovon ülve átkarolta a derekát, érezte, hogy szélesek a vállai. Kőkemény hasizmok. Acélos combok. Gyengéd kezek. A kezei lepték meg a legjobban, ahogy leemelte a lóról, bár a férfi komolyan aggódott, hogy kárt tehet ebben a törékeny testben, de Angela még csak egy horzsolást sem talált magán, pedig ugyancsak küzdött a férfi ellen a bank előtt. - Az nem olyan egyszerű. A fegyveresek pár óra múlva a hátunk mögött lesznek. Nem hagyhatom itt védtelenül és nem is várhatok maga mellett, mert azzal mindent kockára tennék. - Én egyedül is tökéletesen megvagyok - győzködte a férfit. - És mi történik, ha az épp amott tekergő csörgőkígyó úgy dönt, hogy az árnyékból kikúszik a napra? - kérdezte a férfi. Őszintén, meddig akar még szórakozni vele ez az ember? - Semmilyen csörgőkígyó nincs itt! - Váratlanul zajt hallott, csontok ropogását, mintha leguggolt volna a férfi. Egy tompa puffanás zaja verődött vissza, ahogy egy kicsi tárgy nekiütődött egy közeli fának. Ezt éles csörgés követte és a földön csúszó valaminek az undorító sziszegése. Jeges borzongás hullámzott át a testén, de megpróbált higgadtságot erőltetni magára, bár a szíve majd kiugrott a helyéről. - Ami a kígyót illeti, kétségkívül tévedtem, de most már odébb siklott. Szerencsét próbálok. - Ez nem ilyen egyszerű - válaszolta Raven. A düh elhatalmasodott Angélán, mérgében elképesztő dolgot mondott - Ez ilyen egyszerű. Inkább egy mérges kígyóval próbálok szerencsét, mint egy könyörtelen gyilkossal. - Sajnos, senorita, a döntés joga nem a maga kezében van. Lee a tűz tekergő lángjait bámulta, amely felett Alejandro a tőrbe ejtett nyulat sütötte. Lee jól tudta, hogy okosabb lenne továbblovagolni, de a lovaknak pihenésre volt szükségük és a testvérei is jobban bírják majd az utat, ha teletömik magukat. A lányról nem is beszélve. Sóhajtott. Egy semmibe vesző lélegzetvétel volt ez, amitől nem enyhültek a gondjai. Sok hibát követett már el életében, de ekkora marhaságot még soha nem csinált. Hagynia kellene, hogy ez a makacs kis hölgy a saját tervét véghez vigye. De sajnos az édesanyja nem így nevelte. Ezt nem tehette meg egy lánnyal, még akkor sem, ha éles volt a nyelve. Már oly sok mindent mondtak rá, de hogy könyörtelen gyilkosnak nevezte, mélyen belehasított a szívébe. Angela nem messze ült tőlük, lábait maga alá húzta. Nem olyan rég elővett a zsebéből egy pakli kártyát. Ámulatba ejtette a férfit az a kecsesség, amellyel Angela keverte a kártyát. Egyesével megfordítva a lapokat, szépen hét halomba rakta őket. Hihetetlenül nyugodtnak tűnt, ami most kicsit zavarta Ravent, mert a félelemnek még csak a szikrája sem volt érezhető a lányon. Az a nő, akiben nyoma sincs a félelemnek, veszedelmes lehet. Szitkozódott. Minden olyan jól kezdődött. Biztos nem tudnak majd olyan gyorsan haladni. Erezte, hogy Angela szándékosan hátráltatni fogja' őket. Alejandro leemelte a tűzről zsákmányát. Lee felegyenesedett és a tűzhöz sétált. - Négyfelé oszd! Alejandro felpillantott rá. - Neked is enned kellene - túl jól ismerte a bátyja. - Négyfelé! - állt ellen Lee. Nem hagyta volna, hogy a saját hülyesége miatt a testvérei húzzák a rövidebbet. Alejandro fejcsóválva ugyan, de elkezdte feldarabolni a nyulat. - Lehet ennél még rosszabb a helyzetünk? -Egy pillantást vetett az asszony felé. - Hiszen vak. Lee megvonta a vállát. - Nem úgy tűnik, mint aki támaszra szorul. - Az apja a híres texasi járőrnek a barátja. Lee gyorsan bólintott.
10
- Ez látod, már gondot okozhat - magasba emelte a kezét, amikor Alejandro mondani akart valamit. - De minden rendben lesz. - Egyszerűen itt kellene hagynod - kötötte az ebet a karóhoz Alejandro. - Ő is ezt akarja, de éppen azért nem, amit mondasz, Alejandro, hogy vak. Ezért nem hagyhatjuk itt - és olyan csábító, szinte levegőt is alig kap, amikor a lány közelében ólálkodik. Átvette a bádogedényt Alejandrótól. - Gracias.12 Odasétált Angélához és leguggolt elé. - Be kellene olajoznia a térdét - mondta őszintén, ahogy felcsapta a szív ötöst és rátette a treff hatosra. - Hogy micsodát? - Ahányszor leguggol, a térde olyan hangot ad, mint amikor egy öreg borosüvegből kihúzzák a dugót. Raven mereven bámulta tulajdon görbe lábait. - Még soha nem tűnt fel. - A kártyákat figyelte, amelyeket kirakott Angela. Piros. Fekete. Piros. Fekete. Piros. Fekete. Minden a helyén volt. Dámák a királyok tetején. Bubik a dámákon. - Ezt meg hogyan csinálja? Hiszen nem is látja a kártyákat - kérdezte Raven zavarodottan. - Az apám megjelölte a kártyákat és megtanította, hogyan kell a jeleket értelmezni. Raven felhúzta a szemöldökét. - Szóval a maga befolyásos édesapja hamiskártyás? - Hazárdjátékos. Szinte biztos, hogy már fogadott a maga életére is, meg arra, hogy kegyelemért fog előtte könyörögni. Ravent elöntötte a méreg. - Én nem könyörgök, sefwrital Senkiért és semmiért. Angela visszafordult a kártyáihoz és idegesítően lassan megfordította a következő kártyalapot. - Majd meglátjuk. Még csak a kezei sem remegtek. Hogyhogy nyoma sincs benne a félelemnek? A hírhedt Lee Raven tartotta fogságban, és úgy viselkedett, mintha egy vasárnapi pikniken szórakoznának. Bár Raven csak Shelby szívét akarta félelemmel elszorítani, most úgy érezte, hogy ennek a lánynak is megvolt minden oka, hogy féljen tőle, és tisztelettel beszéljen vele. De nem, ennek nyoma sem volt. Persze mitől is fél az, akit sötétség vesz körül? A fénytől? Megérintette a lány kezét. Válaszként az elhúzta a karját egy fintor kíséretében. Raven ezt tudomásul vette, bár szívesen kiöntötte volna a szívét a lány előtt, de ez most nem állt módjában. - Hoztam egy kis ennivalót. - Nem vagyok éhes - és a pikk négyest a szív ötösre tette. Raven csalódottan sóhajtott. - Valamit kell ennie, señorita. - Nem ennem kell, hanem hazamennem! - Haza fogom vinni. De nem most. Angela becsukta a szemét, mintha el akarna zárkózni a világtól. Raven csodálkozott, hogy ezt vajon miért csinálja, hiszen vak. Angela újra kinyitotta a szemeit. Micsoda zöld szemek. Igazságtalan volt, hogy azok a szemek nem láthatták azt a sok szépséget, amely körülvette őket. - Mit csinált éjfélkor az utcán? - kérdezte Raven csendesen. - Semmi köze hozzá! Lee a lány ölébe tette a tányért.
11
- Egyen. Ha nem kéri, én eszem meg. Azt hittem, jobban örülne annak, ha éhesen, és nem teli hassal folytatnám az utat. Figyelte a lányt, ahogy leteszi maga mellé a kártyát, az ujjával vigyázva megérintette a tányért, és óvatosan megkereste a húst. Az ételt a szájához emelte. Ilyen érzéki szájat még soha életében nem látott. Elképzelte, milyen ragyogó lehet a lány mosolya, bár ezt Angela maga soha nem fogja látni. - Ne bámuljon már! - emelte fel a hangját a lány. - Honnan tudja, hogy magát nézem? - Nem hallottam, hogy elmegy. Más látnivaló pedig nemigen akad erre. - Ebben nagyon téved, señorita. Rengeteg csodálatra méltó dolog van még itt: az ég, a fák és a fészkében a poszáta, a fiókáival. - Három fiókája van - mondta a lány és egy röpke mosoly tűnt fel a szája szegletében. Lee mellkasát valami szokatlan érzés szorította. - Honnan tudja, hogy hárman vannak? - Igazam van? - kérdezte reménykedve, de még ha tévedett volna is, Raven úgy érezte, nem mondta volna meg az igazságot. - Sí. - Mindhárom másként csipog. - Nekem mindegyik egyformának tűnik. - Azért mert a világ, amelyben él, tágasabb, mint az enyém - mondta Angela, de a hangjából semminemű önsajnálat nem volt kihallható. Még egy darab húst a szájába tett. - Hogy hívják? - kérdezte Lee. Angela egy pillanatig habozott. Raven látta a lány arcán azt a kínos harcot, amelyet ő maga is jól ismert. Azt próbálta eldönteni, hogy mennyit árulhat el önmagáról úgy, hogy még biztonságban erezze magát. - Angela Bainbridge. - Angela - próbálta mormogva kiejteni a nevet. Valami az emlékezetébe lobbant. - Angyal. A lány jókedve ebben a pillanatban szertefoszlott. - Ne szólítson így! - De amikor úgy néz ki, mint egy angyal. - Nem vagyok angyal! - Igaza van. Lehet, hogy annak néz ki, de nem annak hallatszik. Maga nagyon temperamentumos. - Hiszen elraboltak. Minden okom megvan rá, hogy dühös legyek - gúnyolódott. - Valóban minden oka megvan rá, hogy mérges legyen, de ne legyen buta. Beláthatja, hogy csak az az egy lehetőségünk van, hogy magunkkal vigyük. - Itt hagyhatnának, és bízhatnék a szerencsémben. Raven rákönyökölt a combjára és összekulcsolta a kezeit. - Ha velünk van, nem a szerencsére bízza az életét. Mi biztosan nem fogjuk bántani. - Maga meggyilkolt egy embert - szólt közbe Angela -, a lehető leggyávább módot választva. - Egy férfit, de soha életemben nem bántottam egy nőt sem. És arra semmi garancia, hogy biztonságban lesz, ha egyedül itt hagyjuk. - Nincs szükségem rá és nem is kérek a maga garanciájából. - De nekem szükségem van rá. Tisztességes ember vagyok. - Gyilkos és tolvaj. - Ahhoz nem fér kétség, hogy az életem során bizonyos tetteim kérdőre vonhatók, de az nem, ahogy egy asszonnyal bánok. - Nem értem, hogy miért nem tud egy nagy kerülővel visszavinni, és egyszerűen kitenni a város végén.
12
- Nem tudom, hogy az üldözőink hányan vannak, és hogy hány csapatra váltak szét. De ahogy a testvéreimet biztonságban tudom, hazaviszem magát is. Megígérem. - És ezt most miért mondja el nekem? - kérdezte Angela. - Ahogy eddig is tette, továbbra is kény-szerithetne. - Ha kell, meg is teszem, de legszívesebben nem tenném - mondta Raven nyugodtan. - Ha beleegyezem az együttműködésbe, megígéri, hogy nem tömi a számba azt a piszkos kendőt? - Sí. - És a kezeimet sem kötözi meg? - Nem kötözöm meg. Angela ridegen bólintott. - Rendben. Mindenben számíthat az együttműködésemre. Raven arca egy halovány mosolytól megenyhült. De a francba! Ez a nő meggyőzően blöfföl már megint. Raven valójában számított erre. Negyedik fejezet Néma dühében Angela ezer átkot szórt a lovon mögötte ülő férfi fejére. Legalább a csuklóját nem a háta mögött kötötte meg, így bele tudott kapaszkodni a nyereg szarvába. Arra számított, hogy Raven nem veszi észre, hogy csak blöfföl. Azt sem értette, hogy Raven miért tette át a kalapját az ő fejére, amikor a nap már magasan járt az égen. Jólesett neki az árnyék, amit a kalap nyújtott. Világos bőre miatt hajlamos volt a leégésre, szeplőkre. Örök életében utálta a szeplőit. Amikor gyerek volt, azt kívánta, bárcsak ne kellene nap mint nap látnia őket. Túl későn tanulta meg, hogy a vágyait jobb nem mindig kimondania. Egyenletes tempóban haladtak. Egy-egy rövid, de gyors vágtát lassú poroszkálás váltott fel. Meglepte, hogy egy olyan hírben álló férfi, mint Lee Raven, ennyire vigyázott a lovaira. Bár ha alaposan meggondolta, ha az állatokkal történne valami, az egyenesen a bitófát jelentené a férfi számára. A józan ész azt diktálta volna, hogy féljen, de sehogy sem tudott rájönni, miért nem vett rajta erőt a rettegés. Talán azért nem, mert Raven megszidta Jorgét, amikor kurvának nevezte, vagy a mód, amiért őt fedte meg a káromkodása miatt? Egy bűnöző, akit ilyen dolgok zavarnak... Rejtély volt ez az ember és lehetetlennek tűnt megtalálni hozzá a megfelelő utat. Azt szerette volna érezni, hogy a teste nem vonzódik a férfiéhoz, de az igazság az volt, hogy nagyon is összeillettek... Szinte tökéletesen. Raven meghúzta a gyeplőt és Angela megkönnyebbült, örült, hogy vége a vágtának. Bár a lassúbb tempó sem volt igazán kellemes, de így jobban távol tudta magát tartani a férfitól. Míg vágtáztak, Raven úgy magához szorította, mint aki épp elveszti szerelmesét, a borostája időről időre beleakadt a hosszú hajába. - Nem kellene felváltva vinnünk a lányt? Túlterheled így a lovadat - mondta egy férfihang, amely nem volt ismerős Angélának. - Vagy akár itt is hagyhatná a terhet - csapott vissza a lány. - Azt hiszem, ezzel megsértetted, Roberto - mondta Raven, és kellemes bizsergés futott végig Angela hátán, ahogy a férfi meleg lehelete megsimította a tarkóját. Hogyan tudta ezt az akaratlan, de kellemes érzést ilyen könnyedén kicsalni belőle ez a férfi? - Robertónak igaza van. A lovad nem fog tudni lépést tartani a mieinkkel, ha mindig te viszed a többletsúlyt - mondta Alejandro. - Nem vagyok olyan nehéz! - vágott vissza Angela, és mérge egyre csak nőtt, dühös volt az emberekre, az egész lehetetlen helyzetre, de legfőképp Raven átkozott leheletére.
13
- Úgy látom, velem szeretne maradni, hombres - mondta Raven, és Angela elképzelte, milyen lehet, ahogy a férfi sötét arcára egy elégedett mosoly ül. - Inkább egy csörgőkígyóval - mondta kurtán. A kígyó legalább nem hangtalanul támad. - Akkor miért nem akar egy másik lóra átszállni? - kérdezte Raven. Miért is? Az okokat most nem akarta firtatni, és nem is igen akart ezen gondolkodni. Egyszerűen biztonságban érezte magát a férfi erős és vonzó karjai között. - Szükségem lenne pár percre - mondta Angela és ezzel megzavarta önmaga és a többiek nyugalmát is. - Már megint! - ordította Roberto. - Az lehetetlen, hogy ilyen rövid időn belül megint dolgára kell mennie! Angela pimaszul nézett rájuk. - Bocsánat, de tényleg kell, gyakran kell könnyítenem magamon. - Ez persze hazugság volt, de az, ahogy elpirult már nem. Nem akart a testi igényeiről beszélni, de ezzel az egyetlen dologgal tudta Ravenék tempóját lelassítani. - Még egy óra sem telt el - mondta Roberto. Nyilvánvalóan ő volt a csapatban az; aki a legtöbbet panaszkodott. Raven soha nem fenyegette meg, amikor ezzel az igénnyel jelentkezett. Már hatszor rávette, hogy álljanak meg. Raven nem volt sem bolond, sem tapintatos, amennyire ezt Angela meg tudta ítélni. Angela a férfi felé fordította a fejét, megnedvesítette az ajkát és bocsánatkérőén nézett a férfira. - Tényleg nem tudok sokáig várni - mondta halkan. - Nem szívesen tenném tönkre ezt az értékes nyerget. Raven megállította a lovát. Megcsendült a sarkantyúja, ahogy a csizmái földet értek. A lány derekára tette a kezét, felemelte és lassan leengedte, nagyon lassan. A lány teste olyan közel került Ravenéhez, hogy a férfitest melegének sugárzását a magáén is érezte. Hallotta, ahogy a ruháik egymáshoz érnek, összedörzsölődnek és érezte az arcán a férfi forró leheletét. Ezt az átkozott leheletet. Ha a férfi célja az volt, hogy zavarba hozza, hát figyelemreméltó ügyességgel érte el. Amint földet ért a lába, gyorsan odébb lépett, mert határozottan zavarta Raven testének közelsége, így, hogy nem a lovon ültek, a férfi sokkal fenyegetőbbnek tűnt. Ahogy eddig minden alkalommal, most is Angela hátára tette a kezét. A magabiztossága arra engedett következtetni, hogy sok nővel volt már dolga. - Erre, señorita. Kis lelkiismeret-furdalása volt Angélának, amikor a férfi elvezette, a többiektől távolabbra, ahol egyedül lehetett. A legtöbb ember a karját fogta, ha sétált vele, mintha a kedvenc kis háziállatukkal indulnának el, nem pedig egy önálló nővel. Hátborzongató volt, ahogy Raven finoman a hátát megnyomta, mindig azt az oldalt, amerre ki kellett kerülnie valamit. Levette a férfi a kezét a hátáról. Angela felemelte összekötözött kezeit. Raven kioldotta a köteléket. - Ugye nem lát ide senki? - kérdezte a lány a lehető legelbűvölőbb hangján. -Si. Miután hallotta, hogy a lépések távolodnak, megfordult maga körül. Megtalálta a fát és a mellette lévő bokrokat is. Megsuhogtatta a szoknyáját, mintha felemelné és lassan, nagyon lassan leguggolt. A győztes mosolyával az arcán, kivette szoknyája zsebéből a kártyát. Pasziánszozni kezdett. El akarta érni, hogy nagyon lassan jussanak csak előre. Annyira, hogy ne maradjon más választásuk Ravenéknek, mint az, hogy otthagyják valahol egyedül, vagy hogy őket is elkapják. Veszélyes vállalkozás volt, amely váratlan izgalmakat is ígért.
14
Annyi bizonyos volt Angela számára, hogy az elmúlt tizenkét órát nem lehetett unalmasnak mondani. Unalmas az volt, amikor egy napsütötte ablak előtt ült és apró öltéseivel a ruhabolt tulajdonosait örvendeztette meg. Most olyan feladat előtt állt, mint még soha eddig életében: azért küzdött, hogy Ravent megakadályozza célja elérésében, hogy ahol csak tehette, keresztezze a férfi útját. Mindenáron el akart szabadulni emellől az ember mellől, minden lehetőségnek örült, amivel kicselezheti és esetleg a bitófára juttatja. Ezzel is bebizonyíthatná önmagának és a világnak is, hogy az életben senkire sincs szüksége, tökéletesen a maga ura tud lenni. Természetesen a győzelmét, ha egyáltalán sikerül győznie, nyomorúságos helyzete, amelybe került, besötétíti. - Senorita, nem érünk rá egész nap! - kiabált oda Roberto. - Sietek - énekelte vissza Angela, mielőtt az utolsó sor kártyát is kirakta. A távolban lépteket hallott, de egyre halkabbak lettek, mintha valahol távol megállt volna valaki, bizonyára Raven. Rá várt, várta, hogy készen legyen. Megfordította a legfelső kártyát. A teljes siker persze az lenne, ha ő maga tudná Ravent foglyul ejteni. De még ha ez valahogyan sikerülne is, fogalma sem volt, hogy tudna a foglyával hazamenni. A vakságát leggyakrabban csak kellemetlennek érezte, de néha határozottan hátráltatta. Az egyetlen, amiben reálisan bízhatott, a szökés volt. Minél előbb, annál jobb. Mert minél inkább eltávolodtak a várostól, annál valószínűtlenebbnek tűnt, hogy a férfi visszaviszi a családjához. De vajon miért tett egy ilyen ígéretet neki valaki, aki hírhedt bűnöző hírében áll. Nyilvánvalóan a saját igényeit tartotta szem előtt, másként most nem lenne a férfi fogságában. Ami pedig Ravent és az ő biztonságával kapcsolatos aggodalmait illeti, nem bízott meg benne. Más cél is járt a férfi eszében, minden bizonnyal a váltságdíj, amely már korábban is szóba került. Az apja persze fizetne, nem is keveset a lánya épségéért. Ezzel persze tökéletes lenne a megaláztatása. Tagadhatatlan lenne az a tény, hogy az önállóságát egy láthatatlan cérna köti a családjához, otthonához. Ahogy a szív nyolcast a káró kilencesre rakta, furcsa zajt hallott és egy pillanatra megdermedt. Nem lehetett Raven, hiszen nem hallotta a lépteit, csak azt, amikor elment. A képzelete vadul szárnyalni kezdett. Aztán lassan megnyugodott és megfordította a következő lapot. - A fekete bubi - szólalt meg Raven. Angela felsikoltott, amint meghallotta a férfi dühös hangját. Megdermedt a levegő - ...a piros dámára - fejezte be. Kivette a lány kezéből a kártyát. Angélából hirtelen, mint a villámcsapás pattant ki a méreg. - Megígérte, hogy egyedül hagy! - Maga pedig azzal fenyegetett meg, hogy tönkreteszi a nyergemet! - és kitépte a lány kezéből a kártyát. - Adja vissza! Az az enyém! - Úgy gondolom, eleget játszott, señorita, velem is és a kártyájával is. - Ez volt az első alkalom, hogy düh érződött ki a férfi hangjából, összeszorított fogakkal beszélt. - Álljon fel! a hangja nem tűrt ellenvetést. De Angela mégis megpróbált a férfi rossz hangulata elől kibújni. - Meg tudom magyarázni. Tudja, teljesen el kell lazulnom, mielőtt... Felsikított, ahogy a férfi váratlanul megragadta a karját és talpra rántotta. - Mostantól egész nap lazíthat. Raven kivezette Angélát a rejtekhelyéről, keményen, de nem durván fogta a kezét és Angela érezte a férfiból áramló ideges vibrálást. Azt is érezte, hogy Raven pisztolya a lábához dörzsölődik. Balkezes volt. Még egy apró adat, amellyel Kit! Montgomerynek
15
megkönnyítheti ennek a bűnözőnek az elfogását. A szabad kezével a férfi csípője felé nyúlt. Ha most ki tudná rántani a pisztolyát... Tudta, hogy nincs sok ideje, ha észrevétlenül akarja megcsinálni. i - Lee, Lee! Mi az a porfelhő mögöttünk?)- kérdezte Jorge. Ahogy Raven hirtelen a hang irányába fordult, kicsit odébb tolta Angélát. Remek lehetősége adódott így, mert látszólag véletlenül a férfinak dőlt. Az ujjaival körülfogta a sima markolatot és hirtelen megfordult, megakadályozva Ravent, hogy megállítsa, és kirántotta a pisztolyt a helyéről. Raven nagyot káromkodott és hirtelen hátralépett. Angela két kézzel ragadta meg a fegyver markolatát és arra fordította a fegyvert, ahonnan legutoljára hallotta a férfi hangját. - Tudok bánni a fegyverrel, senki ne mozduljon! - patkódobogást és lépteket hallott. Vadul kört rajzolt a levegőben a pisztollyal. - Senki ne mozduljon! - Maradjatok csendben! - kiáltotta Lee. A hang irányába célzott és kibiztosította a pisztolyt. - Az apám megtanította, hogyan kell bánni a fegyverrel, és nem félek meghúzni a ravaszt! Abban pedig ne reménykedjenek, hogy a vértócsa látványától rosszul leszek. - Nyelt egy nagyot, próbálta a lélegzetét lelassítani, mindent elnémítani, ami a környezete zörejeit megzavarhatta. -Nem akarok senkit sem lelőni. Azt akarom, hogy hagyjanak itt. Az a porfelhő lovasoknak a nyoma? -Si. Raven még mindig pontosan előtte állt. - Talán apám emberei, engem keresnek - magyarázta izgatottan a lány. - Szálljanak fel a lóra és hagyjanak engem itt egyedül! - Á fegyveresek közelsége csak illúzió, señorita - mondta Raven csendesen, mintha a lány is láthatná a porfelhőt, amelyet a testvérei vettek észre. Angela szerette volna az egész csapatot ott tartani, de legalább Ravent, ugyanakkor tudta, hogy ez nem fog menni. Ennyi férfi legyőzné előbb vagy utóbb. Ha ezek az emberek elég szemfülesek lennének, rájönnének arra, hogy könnyen elpocsékolhatná a töltényeit fölösleges lövöldözéssel, ha zajongnának. De szinte biztos volt abban is, hogy Raven egy ilyen akcióban nem veszélyeztetné a testvéreit. Amikor beszélt velük, a hangjában szeretet hullámzott, ami megint nemigen fért össze azzal a képpel, amelyet a bűnözőkről alkotott magában. Angela hamar elkergette ezeket a gondolatokat. Most nem volt szabad másra gondolnia, a feladatára kellett összpontosítania. Folytatnia kellett a harcot Rávennél, aki nem küldte el a testvéreit. Miért nem hallotta a férfi közeledtét, amikor a bokorban kártyázott? Ilyen nesztelen tud mozogni, vagy ő volt annyira belemerülve a gondolataiba, hogy nem hallotta meg? Most is előre lép? Túli nagy volt a csönd. - Ne mozdulj! - parancsolta. - Nem mozdultam meg, senorita - válaszolta Raven. - Beszéljen tovább, hogy tudjam, hol áll! - Hogy így céltáblája legyek? Angela gyorsan biccentett. - Esküszöm, magát lövöm le először! Beszéljen! - Mit akar hallani? Először azt parancsolja, hogy szálljak fel a lóra, aztán meg azt, hogy ne mozduljak. A kettő együtt nem megy. Melyiket akarja? Túl hangosan és sokat beszélt Raven. - Tudni akarom, hogy ki hol van! - A testvéreim már nyeregben ülnek. - Nem mindegyik. Egyiküket hallottam, ahogy leszállt a lóról. - Lee és Alejandro jól megértették egymást. Jorge és Roberto a parancsaiknak engedelmeskedtek. - Alejandro. Alejandro szállt le a lóról.
16
- Ugyan miért tette volna? Angela jobban megmarkolta a pisztolyt. - Esküszöm az Úrra, hogy lőni fogok, ha nem mondják ki egyesével a neveiket! - Senki nem szólal meg! - parancsolta Lee. - Senki, rajtam kívül. Nem hagyom, hogy céltábla legyen más is. Ha lőni akar, señorita, hát lőjön, de figyelmeztetem, jobban tenné, ha nem húzna ujjat velem. Nem a türelmemről vagyok híres, és ha az a kevés is elfogy... Valaki hirtelen megragadta Angela fegyverét. A lány ösztönösen, amikor ki akarták tépni a kezéből a fegyvert, meghúzta a ravaszt, és dörrenés rezegtette meg a levegőt. - Szép munka volt, Alejandro - mondta Raven, miközben megszorította a lány karját. A hangja higgadt és magabiztos volt. Megpróbálta lefejteni magát a férfiról, de tehetetlen volt a túlerővel szemben. Raven karjai leszorították, és érezte, hogy újra megkötözi a csuklóját. - Kérem, ne! - De igen! - kiabált a férfi. Miután megkötözte, megtaszította. Ettől megtántorodott, majdnem elvesztette az egyensúlyát. Angela hallotta, amint fém dörzsölődik a bőrhöz. Ebből tudta, hogy Alejandro visszaadta Rávennék a pisztolyát. Páni félelem vett rajta erőt, mert most már tisztán látta, hogy semmi esélye sincs a szabadulásra. - Nem érti, hogy minél több időt töltök magával, annál jobban megismerem? Már azt is tudom, hogy balkezes. - Nem az, csak... - Jorge! - kiáltott rá Raven - hadd gondoljon azt, amit akar. De a lány harciasan továbbvezette a gondolat, menetét. - Vagy két pisztolya van. - Nagyon bölcs, senorita, de még így sem igaza igaz. A másik pisztollyal egész idő alatt magára céloztam. Csak próbálja meg még egyszer veszélybe sodorni a testvéreimet és a saját bőrén fogja érezni a pisztolyom golyóját. Angélát megdöbbentette az a tény, hogy Raven, még akkor sem húzta meg a ravaszt, amikor az kezében elsült a pisztoly. Úgy tűnt, hogy van önuralma ennek az embernek, bár gyilkolt már és őt is elrabolta. - Miért akar ennyire magával vinni? - Mert nem ismerem azokat az embereket, aki követnek minket. Szálljatok lóra! - adta ki az utasítás Raven. - De Lee... - kezdett volna rá Alejandro. - Lóra! - ismételte meg Raven. Angélát meglepte, hogy most is, mint eddig; minden egyes alkalommal, ugyanolyan gyengéden fogja meg a férfi a derekát és emeli fel a lóra.,! Amikor a lovon ült, kétségbeesetten kapaszkodott' a nyereg kápájába. Ahogy Raven a lány mögé ült, megmozdult a nyereg. Gyors vágtába kezdtek. Angela hallotta, ahogy a lovak patái kíméletlenül a földhöz csapódnak. Könyörögni akart, hogy álljanak meg és hagyják őt ott egyedül, amíg oda nem érnek az őket követő emberek. Tudta, hogy ha ő egyszer visszanyeri a szabadságát, az Raven megmenekülését is jelenti. Bízott benne, hogy az apja emberei követik, és tudta, hogy az apja olyan emberekkel keresteti, akik amiig nem fordulnak vissza, amíg meg nem találta őt. azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy Havon most meg sem hallgatná, úgy elrontotta hangulatát. Ezzel az elfuserált szökési kísérletével, és büszkesége is csorbát szenvedett. Lelőhette volna a férfit, hiszen módjában állt, de nem tudta megtenni. Ezt viszont sehogy sem tudta megérteni. F o r t u n e egyetlen bankjában állt Harrison Bainbridge. Az első pillanattól kezdve, amikor meglátta belépni a bankba, ellenszenvet érzett Shelby iránt. Olyan volt, mint egy istenverte páva. Harrisont, bár nem igazán tudta megmondani miért, ez a nagydarab ember
17
egy renegátra emlékeztette, olyanra, amilyen a felesége egykori szeretője volt, és aki őt is évekkel ezelőtt megnyomorította. - Hogy a pokolba nézett ki Raven? - esett neki Shelby a bank igazgatójának, Sims Howardnak, aki az íróasztala mögött ült és tördelte a kezét. Harrison tudta jól, hogy ez a mozdulat a jelentéktelen kisemberre volt jellemző. - Már az utca sötét oldalán jártak, amikor észrevettem őket - vastag szemüvege mögül esdeklően nézett Harrisonra. - Láttam, hogy van velük egy nő is, de azt gondoltam, hogy fiatal lovászok ártatlan játékszere. A nő meg nem ellenkezett, joggal hihettem, hogy szabad akaratából tart velük. Fel sem merült bennem, hogy Angela lehet, egészen addig a percig, amíg reggel nem jelentetted, hogy eltűnt a lányod. És az, hogy Ravenék lehetnek, addig eszembe se jutott, amíg észre nem vettem ezt az átkozott p pírt az íróasztalomon. - Amikor éjjel bejött a bankba, nem tűnt fej semmi? Nem hiányzott semmi? - kérdezte Harrison. Sims kétségbeesetten rázta a fejét. - A trezor ajtaja csukva és zárva volt. Épp csa 1 bejöttem, hogy a játékhoz még szükséges pénz magamhoz vegyem, de nem vittek el annyi pénzt hogy feltűnhetett volna. És az asztalomra rá se néztem. - Biztos abban, hogy Raven írta alá a papírt? kérdezte Harrison Shelbyt. Shelby rábámult. - Úgy nézek én ki, mint aki nyakig gázol a folyóba, hogy állva ihasson? Biztos vagyok benne? Még ezt az átkozott hollótollat is iderakta az az öntelt fattyú. Harrison úgy megragadta a sétabotját, hogy el;, fehéredtek bele az ízületei. A feleségét nézte, aki az ablaknál állt és épp kinézett. Boldogsággal töltötte el az a tudat, hogy napról napra egyre jobba szereti a feleségét. Bárcsak meg tudta volna óv ettől a gyötrelemtől. - Ezek alapján kimondhatjuk azt, hogy az asszony Angela volt, a férfi pedig Raven asszony Számára az ő kicsi lány volt és marad is örökre. Jessye lassan bólintott. - Miért pont az én kis kincsemet vinné el? - Az az átkozott Raven azt csinál, amit akar. Az vesz el, amit akar: a fiam életét, a pénzemet. Miér ne egy asszonyt is? Harrison megdörzsölte a hüvelykujjával a sétabotján díszelgő arany oroszlánfejet. - Honnan tudja Raven, hogy hol tartja a pénzét? - Fogalmam sincs róla, de ha az embereim elkapják, tőle személyesen fogom megtudni! Shelby szavai megdermesztették Harrisont. - Már üldözőbe vette? - A lehető legjobb fejvadászok, akiket fel lehet bérelni. - Mit gondol, hogyan reagálnak majd, ha meglátják Raven mellett a lányomat? Shelby legalább elpirult. - Valószínűleg a kurvájának fogják tartani. - Akkor bízzunk abban, hogy akit én küldök ki utánuk, az elsőként, mihamarabb megtalálja a lányomat. Jessye mehetünk? Ahogy az asszony ellépett az asztaltól Sims felállt. - Bocsásson meg! Ha tudtam volna, hogy Angela az... Jessye a férfi vállára tette a kezét. - Nem a maga hibája. Angela rossz helyen volt, R OSS Z időben. Korábban is mindig erre járt sétálni. Belekarolt Harrisonba, aki kivezette a szabadba. - Ez a Shelby cseppet sem tetszik nekem. Azt gondolja, hogy az ő károgását hallgatni kel fel a nap keleten - mondta, ahogy a deszkasétányon mentek.
18
- jobban én sem fogalmazhattam volna. - Okosabban is átgondolhatta volna, hogy hogyan akarja elkapni Ravent. - Jól át volt ez gondolva, nem itt, hanem kint akarta elkapni. Idecsalogatta, hagyta, hogy megszökjön, most pedig haramiákat küld a nyoma - Körülnézett a városon, amely már régóta az o hónává vált. - Nem bízom ebben az emberbe Jessye, és a bérenceiben még kevésbé. - Jobban tennéd, ha üzennél Kitnek. ~ Már megtörtént, életem. Sötétedés előtt itt k lennie. Ötödik fejezet Angela tökéletesen tisztában volt azzal, hogy egyre távolabb kerülnek Fortune-tói. A nap folyamán hosszabbak voltak a vágták, a lovakat csak akkor lassították le, ha feltétlenül szükséges volt. Raven minden kérését megtagadta, pedig csak egy rövid sétára lett volna szüksége, hogy megmozgassa a végtagjait. De úgy érezte, nem hibáztathatja érte a férfit. Hiszen csak ő maga tehet arról, hogy elvesztette Raven bizalmát, amikor megpróbálta lelassítani őket. De tényleg elvárható volt az tőle, hogy tétlenül beletörődjön az elrablásába és hogy semmi akadályt ne görgessen a menekülésük elé? A nap sugarai beleolvadtak a horizontba, és ők csak lovagoltak étlen, szomjan, fáradtan. Tudta, hogy órák teltek el - egy örökkévalóságnak tűnt. Hűvös, éjszakai levegő burkolta körbe, már-már a csontjáig hatolt. Múlt éjszaka örült, hogy a forró nap után lehűlt a levegő. Ma éjjel kimerült volt, éhes és minden porcikája sajgott. Végre Raven lelassította a tempót, és örömében legszívesebben elsírta volna magát. Raven levette a kalapját Angela fejéről. Nem érdekelte, mit csinál vele a férfi, csak szorosan tartsa a lovon, nehogy leessen. Erezte, hogy mocorog mögötte, hallotta, ahogy két bőrfelület egymáshoz súrlódik Egy ruhadarab terült a vállára, amely melegséggel fonta körül a testét. Egy poncho. Könnyektől égtek a szemei. Hiszen ez egy gyilkos volt. Nem akarta, hogy kedves legyen vele Egy olyan családban nőtt fel, ahol hittek az igazságszolgáltatásban. Azt akarta, hogy ezt a férfit fel akasszák. Haza akart menni. Végigfuttatta az ujjait a finom anyagon. Elnehezedtek a végtagjai és félt, hogy elalszik és lecsúszik a lóról. - Milyen színű? - kérdezte Angela. A délutáni szökési kísérlete óta ezek voltak az első udvarias szavai. Csend ült kettejük közé, és már kezdte azt gondolni, hogy Raven semmibe vette a kérdését. - A ponchóm? - kérdezett végül vissza. Angela gyorsan bólintott. - Ismeri a színeket? Megint bólintott, szinte elmosolyodott a férfi jó érzékelhető zavarán. - Nem voltam mindig vak. Raven a karjaival jobban magához szorította. - Hogyan vesztette el a látását? - Betegség, nagyon magas lázzal. - Hány éves volt? - kérdezte Raven, és Angel biztosan érezte, hogy a férfi szavai mögött részvéi bujkált. - Tizenkettő. - Kék - mondta csendesen. - A poncho a kék árnyalataiban csíkozott. - A kedvenc színem - nagyon lassan mondta mert a kegyetlen fáradtságtól már alig tudta a szavakat a torkából kipréselni. - Itt van, egye ezt meg! - és egy darab szárított húst nyomott a kezébe. Szorgalmasan rágta a megkeményedett húst, mindennek örült, amivel az éhségét csillapíthatta. A hálaérzet kezdte elbizonytalanítani, és úgy érezte, hogy így a szabadságától
19
megfosztva minden csepp kedvességért hálás volt, és már nem is ellenségének tekintette Ravent, hanem a megmentőjének. Hát ő csak azért sem lesz hálás. Elfogadja Raven juttatásait, mert azok meg is járnak neki, de nem lesz a lekötelezettje. Ha újra lehetősége nyílik a szökésre - vagy hogy megölje gondolkodás nélkül ki fog használni minden adandó alkalmat. De legközelebb, megesküdött magának, sikerrel fog járni. Nem tudta mennyi idő telt el, míg végre megálltak pihenni. Raven leszállt a lóról, megfogta a lány derekát és leeresztette a földre. Remegtek a térdei m kezdett összecsuklani, de Raven a karjaival megtartotta. Tökéletes megszégyenülést érzett, szégyellte, hogy épp a férfinak esett neki. - Miért állunk meg? - kérdezte Jorge. - Hogy pihenjenek a lovak - válaszolta Raven. - Két óra alvás után újra útra kelünk Nyergek nyikorogtak, ahogy a fivérek leszálltak a lóról. Angela Hilyos léptek közeledtét hallotta. - Miatta állunk meg? - kérdezte mérgesen Alejandro. - Úgy gondolod, alvásra van szüksége? - A lovaknak kell pihenniük. - Miatta fognak elkapni bennünket - köpött egyet Alejandro. - Jorge, Roberto, nézzetek a lovak után! - adta a parancsot Raven. - A francba, Lee! - Fáradtak a lovak. Legelniük is kell. Vízre i szükségük van. Pihenniük kell mielőtt kemény ebben meghajtjuk őket. - Figyelj rám - mondta halkan Alejandro. Csak a te fejedre van kitűzve vérdíj. Én vissza tudnám vinni Fortune-ba. - És ha meglát valaki? - Senki sem tud arról, hogy hozzád tartozom Nem lenne veszélyes. Raven mélyet sóhajtott. - Hát nem érted Alejandro! Ő fehér. Komolya úgy gondolod, hogy a gringókat érdekelné az hogy bántottad-e a lányt? Gondolkodás nélkül fel kötnének. Ahogy Raven a gringo szót kiköpte - mintha a szó keserű ízt hagyott volna a zajában maga után., - Angélának minden gyanúja elpárolgott a felől hogy a férfi nem mexikói. Egy kéz csapódott valakinek a vállára vagy a hátára. - Jólesik, hogy aggódsz, Alejandro, de ezt a baklövést én követtem el. Vagy jóváteszem, vágyj megfizetek érte. Angela hallotta, ahogy távolodnak a lépések és velük együtt a szabadulásának esélyei is. - Én nem hagynám, hogy felakasszák. - Nem tudná megakadályozni őket, senorita. Hal egy gringo a fejébe veszi, hogy felakaszt egy mexikóit, semmi sem tarthatja attól vissza. Angélát meglepte a férfi szókincse is. Voltak pillanatok, amikor kezdte azt hinni, hogy egy tanult1' emberrel van dolga, de akkor nem vált volna bűnözővé. Valaki közeledtét hallotta. - Lee, készítettem egy helyet, ahol lefeküdhet aj lány - A fiatal és óvatos hangban felismerte Róbertot. - Gracias, hombre13 - Raven elindult, Angélát maga mellett vezetve. - Lee? Raven megállt Roberto kérdésére. - Sí? - Arra gondoltam... nekem nincs vérdíj a fejemen. Haza tudnám vinni a lányt. Egy nagy kört csinálnék, kikerülve a lovasokat... Hús ütődött húshoz, egy kéz ütődött valakinek n nyakán vagy arcán. - Alejandróval már megbeszéltük - mondta Raven és megértés csillant ki a hangjából. Nem lenne igazán bölcs dolog.
20
- De mi van, ha elkapnak? - Nem fognak elkapni. Most aludj egy kicsit. csak két óránk van. Raven szorosabban megfogta a lány derekát és így vezette a sötétségben, amely körülvette őket. Angela tudta, hogy sötét van, mert az éjszakának valahogy más jellege volt, mint a nappalnak. Ilyenkor már csak a nap melegének az indái értek hozzá. Raven megállt. Az ujjaival a kézfejénél motoszkált mielőtt kioldotta a kötelet. - Néhány percre magára hagyom. Ne próbáljon meg valami butasággal felidegesíteni. Hallotta, ahogy a lépései távolodnak és nekilátott elintézni a dolgát. Amikor végzett, elgondolkodott a szökésen, de túl kimerült volt ahhoz, hogy egy sikeres akciót véghez vigyen. Sóhajtva visszasétált abba az irányba, ahonnan jöttek. Három lépés után belebotlott Ravenbe. Nyilvánvaló, an nem bízott meg benne, csak ha hallotta, hogy mit csinál. - Itt fog aludni - mondta, és egy takaróval leterített helyhez vezette. Hálát érezve lezökkent a földre és maga alá húzta a lábait. A férfi térdének megszokott ropó' gása azt jelezte, hogy leguggolt mögötte. Egy gall reccsent, ahogy valaki közeledett. - Lee, remek ötletem támadt! - A lány velünk marad, Jorge - vágott közbe Raven. - De megbízhatsz bennem. - Ez nem bizalom kérdése, hanem az számi hogy mi nekünk a legjobb. Együtt maradunk Most aludj. Angela figyelte az elhaló lépteket. - Szeretik magát - mondta félve, és maga i meglepődött, hogy ki merte ezt mondani. - Miért ne szeretnének? - kérdezte Lee. - Kapásból ezer dolgot tudnék mondani. - Egyet mondjon - folytatta Lee - Megölt egy embert. - Ez az, senorita, amiért igazán szeretnek mondta olyan fagyos hangon, hogy Angela háta a hideg futott végig. - Most feküdjön le! Óvatosan az oldalára fordult, felkészülve arra az eshetőségre, hogy el kell menekülnie. Félreértést kizáróan hallotta, ahogy a pisztolyöv lecsatolódik és megzizzen a takaró. Raven átölelte a karjaival. Megpróbált felállni, de a férfi jobban maga hoz szorította. - Pihenjen, senorita Amíg nem gyújthatunk tüzet, addig be kell érnie a testem melegével. Rémület vett rajta erőt. - Mit akar csinálni? - Addig tartom így, amíg remeg. Angela nem gondolta, hogy a férfi közelségétől abbamarad a reszketése. Még soha életében nem érzett ilyen kimerültséget. És még soha eddig férfihoz nem volt ilyen közel. Ahogy a férfi ölébe belesimult, a széles válla és mellkasa, ahogy körbeölelte. Állának kemény vége a feje tetején pihent. A karját valahogy a lány feje alá csúsztatta, így volt párnája is. Nyers férfiszaga összekeveredett a lovak és a bőr szagával. Néhányan udvaroltak már neki, egypár vette a bátorságot és meg is csókolta, de meglepően ízetlennek és unalmasnak tűntek fel most előtte, ahogy összehasonlította őket ezzel az izgalmas bűnözővel. Ravenből sugárzott a magabiztosság, természetéből adódóan volt az, Angela mégsem tudta volna gőgösnek vagy önteltnek titulálni. Olyan ember volt, akinek tervei vannak, lehet, hogy nem helyesek, de addig küzdött, míg azokat véghez nem vitte. Az ábrándozásból az riasztotta fel, hogy az oldalán valami meleg, folyékony nedvesítette át a ruháját. L3 Köszönöm, barátom.
21
- Ez meg mi a csoda? Raven felmordult, ahogy Angela meglökte és felült. Az ujjával megérintette a ragacsos valamit, amely mellényének egy részét borította. Megszagolta az ujja végét és valami nyers szag csapta meg az orrát. - Ez vér. - Már megint elkezdett vérezni - mondta nyugodtan Raven, mintha azt ecsetelte volna, hogy kel fel a nap. Angela megdöbbenve hátrafordult. - Megsebesült? Raven félig nevetve válaszolt. - Maga lőtt bele a karomba. Angélának kavargott a gyomra, szája elé tette a kezét, a véres ujját próbálta eltartani. Lovaglás közben nem tűnt fel neki, hogy Raven megsebesült, mert a másik karjával tartotta. - Miért nem árulta el? - Miért, mit mondhattam volna? Hogy most már tudom, hogy a fenyegetése nem üres szó? Raven azt hitte, hogy ő szándékosan lőtte meg, mikor valójában a véletlen műve volt az egész. Ez a félreértés még az ő malmára hajthatja a vizet, ezért inkább eltitkolta a valóságot. - Be kell kötözni a sebét. Benne van még a golyó? - Nem, teljesen átfúródott. Hamarosan abbamarad a vérzés is. - Hamarosan? Csak nem képzeli, hogy teljesen össze fog engem vérezni? - csattant fel Angela, remélve, hogy kemény szavaiból nem érződik ki az aggodalom. Még soha életében nem lőtt meg senkit, és már maga a gondolat is kétségbe ejtette. Raven mélyet sóhajtott. - Már mondtam, hogy veszélyes lenne most tüzet rakni, így kiégetni sem tudom a sebet. - De összevarrhatná. Mindig van nálam tű és cérna - mondta Angela. - Sem a testvéreim, sem én nem tudunk sötétben varrni. - De én tudok. Mély hangon, halkan nevetett, de valami félelem is bujkált ebben a nevetésben. - Nem hinném, senorita. Több kárt okozna a tű a kezében, mint hasznot. Angela nem akarta, hogy a férfi tudja, mennyire rosszul esnek neki ezek a szavak. Valójában ez a férfi egy bűnöző volt, vérdíjat tűztek ki a fejére - körözték, élve vagy halva, de el akarták kapni. A sorsára kellene hagynia...ha rosszul bánt volna eddig vele, akkor legalább elégedettséggel töltené el, hogy rálőtt. - A szavamat adom, hogy tökéletesen ellátom a sebét. - A maga szava? Ma délután azt mondta, hogy tönkreteszi a nyergemet, ha nem állunk meg egy pillanatra, aztán ahelyett, hogy a dolgát végezte volna, kártyázgatott, mintha olyan sok időnk lenne. Angela sértődötten az oldalára fordult. - Rendben. Csak vérezzen el. Engem cseppet sem érdekel. - Bár tudott volna hinni a saját szavaiban! De valójában érdekelte. Nem akart a férfi haláláért felelős lenni, csak azért, hogy elfogják. Arra gondolt, hogy majd ha elalszik mellette a férfi, megvizsgálja a sebet. Ki fogja találni a férfi testhelyzetéből, hogy hol van a seb, és akkor gyengéden megpiszkálja majd... talán félálomban nem fog tiltakozni. - Van gyakorlata a varrásban? - kérdezte Raven óvatosan. A győzelem enyhe mámora borzongatta meg Angélát. Nem akarta, hogy ez a bűnöző esetleg tehetetlennek tartsa. - Igen, valójában varrónő vagyok. Az ujjaimmal kitapogatom a szegélynek az alakját, és nagyon gondosan összevarrom, apró kis öltésekkel. - Lehet, hogy elfogadom az ajánlatát, de... dörmögött valamit, és Angela szinte érezte, ahogy a férfi a sötét szemeivel óva inti - összevarrhatja sebet.
22
Angela gyorsan felült, kihúzta a zsebéből a varrókészletét, amelyet a szüleitől kapott, abból az alkalomból, hogy varrónői álláshoz jutott. Hüvelykujjával végigpásztázta a doboz arany- fedelét amelybe a neve kezdőbetűi volta bevésve. Valami mozgolódást hallott és a levegő megmozdult az arca előtt. - Mit csinál? - Leveszem az ingemet. - Nem lenne elég az ujját feltűrni? - A golyó a vállamhoz közel fúródott át a karomon. - Ó! - megpróbálta a figyelmét elterelni arról, hogy a férfi ing nélkül ül előtte. Izgatottan ugyanj de elhatározta, hogy a feladatot, amilyen gyorsan! csak lehet, megcsinálja. Szükségem van a kulacsára. Raven átnyújtotta neki. Angela kinyitotta é összecsukott markába vizet öntött. Lee kikapta a! kezéből a kulacsot. - Elpazarolja a vizet! - Megpróbálom megmosni a kezem, nehogy befertőződjön a sebe. - Több víz nincs. Maga csak a dolgára figyeljen.? A fertőzéssel majd én később megbirkózom. - Ismertem egy férfit, aki azért halt meg, mert; az egyik lábujja befertőződött - mondta Angela és; eldörgölte a kezén azt a pár csepp vizet, amit sikerült kiöntenie. Nem akarta a szoknyájába törölni a kezét, hiszen akkor az a pár csepp víz is hiába lett volna. Addig rázogatta a kezeit a levegőben, amíg szárazak nem lettek. Kinyitotta a varrókészletét, kihúzott egy kisebb cérnaorsót, letépett belőle egy hosszú darabot és ügyesen befűzte a tűbe. Mindezt vakon tapogatva. Amikor elhatározta, hogy megtanul varrni, eleinte százszor is megszúrta magát a tűvel. Az apja azt mondta, hogy makacs. Az anyja szerint „elszánt" volt. Nekilátott a feladatnak. Az alsószoknyájából letépett egy darabot. - Tegye a kezemet a sebhez! Raven megfogta a kezét és mielőtt a vállára tette volna, hüvelykujjával gyengéden megérintette a lány kézfejét. Olyan meleg sugárzott a férfi testéből, hogy szinte megperzselődtek Angela ujjai. Szinte látta maga előtt Raven kemény, izmos és forró testét. Az alsószoknyájából kitépett ronggyal megtörölte a sebet. - Tartsa egyenesen a karját, és próbáljon meg mozdulatlan maradni. - Nem fogom elrántani a karomat. - És ne is könyörögjön... - mondta epésen Angela. De amikor Angela az ujjaival kitapogatta a seb . Szétmarcangolt széleit Lee gyorsan mély levegőt vett. „Most... - és nagyot nyelt izgalmában - áttapogatom a sebet, nehogy ruhafoszlányok maradjanak benne. - Te jóságos Isten. A golyó ugyancsak ronda sebet okozott. Amikor úgy érezte, hogy amennyire csak lehetett kitisztította a sebet, nekilátott összevarrni, be leszúrta a tűt a férfi bőrébe. Talán jobban örült volna, ha Raven nem tűri az egészet olyan higgadtan, - Ne haragudjon! Tudom, hogy fáj, amit csinálok. - Angela hangja ugyan remegett, de a kezei nyugodtak voltak. Miféle ember volt ez a Lee Raven? Tudta, eddig azzal sikerült csak felidegesítenie, hogy fegyver szegezett neki, de mégsem árulta el a férfi, hogy eltalálta a golyó. Soha nem emelte meg a hangját, vagy emelt rá kezet. Bezzeg ha őrá valaki rálőtt volna... annak az illetőnek kíméletlen haraggal kellett volna szembenéznie. A férfi jelleme éles szemben állt azzal a képpel, amelyet a bűnözőkről alkotott. Közel hajolva elharapta a cérnát és bütyköt kötött a végére. Hallotta a férfit, ahogy lassan; kiereszti a levegőt. A tűt a derékszíjába tűzte mielőtt megtörölte volna a szoknyájában a kezét.
23
- Itt van az ingem, törölje abba a kezét - s odanyújtotta Angélának a gyapjúingjét. Amikor elvesztette a látását, az ujjaival kezdett; látni. Újra meg akart ismerni mindent, amit már. egyszer látott. Minden anyagot és formát megtanult elkülöníteni egymástól, szinte az őrületbe kergette a családját, mert minden részlet érdekelte, lépésről lépésre mindent el kellett magyarázni neki.! Mohón minden érezni akart, elszántan próbálta újra felépíteni azt a világot, amit elveszített - mostanra csak a színek hiányoztak neki. Szenvedélyesen vágyott rájuk. Visszaadta a férfinak az ingjét. Kinyitotta a dobozt, újra cérnát vett ki belőle, a tűt is kikészítette és befűzte a cérnát. - Most a másik oldalt varrom össze - mély lélegzetet vett -, gyanítom nincs whiskyje. - Maga iszik? - Az apámnak van egy kocsmája. Még szép, hogy szoktam néha inni. Hirtelen felnevetett Lee. - Úgy tűnik, hogy magának fiúnak kellett volna születnie. Angela mosolyából melegség sugárzott. - De az anyám lányokat akart és az apám általában anyám minden vágyát teljesíti. Whisky? - Nincs. A mosoly lefagyott Angela arcáról, amikor meglapogatta a seb másik oldalát, ahol a golyó nagyobb húsdarabot tépett ki. - Csak nem azt akarja elhitetni velem, hogy a hírhedt Lee Raven nem szokott inni? - vonta kérdőre. - Nem iszom. Hitetlenül habozott picit. - Még soha nem volt részeg? - Soha. Az lehetetlen. Eddig még nem találkozott, olyan férfival, aki nem engedett volna meg magának egy-két pohárral többet a kelleténél. Megérintette a férfi karját. - Maga volt már? - kérdezte Raven. Angela az ujjait a férfi testén tartotta - Részeg? - Sí. Az emlék mosolyra fakasztotta. - Amikor a tizenhatodik születésnapomat ünnepeltük, a húgaimmal a kocsmából elcsentünk egy üveg whiskyt és gyorsan a fenekére is néztünk. De igen gyorsan az egészet viszontláttuk. Azóta kicsit óvatosabb vagyok. Amikor újra munkához látott Raven felszisszent. Miután Angela befejezte a seb varrását, még egy darabot letépett az alsószoknyájából é bekötözte a férfi karját. - íme, készen vagyunk. A tűt megint a derékszíjába tűzte és már nyúlt a-szoknyája felé. Raven megfogta a kezét, és előre kinyújtotta. Hallotta a víz csobogását, s érezte, ahogy a kezei benedvesednek, és a férfi lemoss róla a vért. - Az értékes vize - suttogta Angela. - Holnap majd találunk frisset. Raven megint az ingjével szárította meg Angel kezeit, óvatosan, mintha attól félne, hogy eltörheti; Angela érezte, ahogy kicsordulnak a könnyei. Ki merítő nap volt a mai és iszonyatosan elfáradt Nem akarta, hogy a férfi kedves legyen vele. Amikor Raven odébb lépett, Angela a helyér tette a tűt, aztán lefeküdt a takaróra. Amíg a fér" újra felhúzta az ingjét, ő az oldalára fordult és fel húzta a térdeit. Még mindig nem tudta felfogni] hogy rálőtt a férfira, és azt végképp nem értette hogy miért nem bűntette meg érte Raven.
24
Lee lefeküdt Angela mögé és a karjával átkarolta. Valamit a kezébe csúsztatott. Angela nem tudta örömében mosolyát visszatartani, most már ne~ érezte olyan elhagyatottnak magát. A kártyacsomagot az ujjai közé fogta és magához szorította. - Miért nem őrjöngött, amikor meglőttem? - Iszonyú dühös voltam, de valahol érthet, volt, hogy megpróbált megszökni. És egyébként i egy férfi soha nem töltheti ki a haragját egy nőn. Az éjszaka sötét magányában kitárult előtte a világ, amelyben Angela évek óta élt. Ma éjjel a hold egy szelete látszott csak az égen. Angela tudta a hold állását, mert megjegyezte, mikor hízik és fogy. Bár vak volt, de minden erejével arra törekedett, hogy a világot maga is ismerje. Ma éjjel jó esélye lett volna a szökésre, ha kimászott volna Lee karjai közül. - Az apjának ez a barátja - mondta halkan visszazökkentve Angélát a valóságba - ez a Christian Montgomery. Találkozott már vele? - Természetesen - válaszolta Angela és meglepte, hogy Raven ezzel hozakodott most elő. - Én is ismerem azt az embert. Természetesen nem személyesen, de olvastam a könyveit. A texasi járőr, aki nem hordott magánál fegyvert. Csodálatra méltó ember. - Igen, valóban az. - Tudta, hogy egy időben marsall volt? Sok-sok évvel ezelőtt írtak róla egy könyvet: A marsall, aki nem hordott magánál fegyvert. Sajnos ezt a könyvet soha nem találtam meg. Angélának leesett az álla. A hírhedt Lee Raven könyveket olvas? - Van valaki Fortune-ban az apján kívül, aki aggódik magáért? - kérdezte Raven néhány percnyi csend után. - Az anyám és a testvéreim. Raven mellkasa összeért Angela hátával, ahogy felnevetett - Úgy gondoltam, hogy egy férfi. Grayson Rhodes, apjának jó barátja a dühtől biztos elsápadt. Valószínűleg a többiekkel ő is a keresésére indult, de Angela érezte, hogy nem ilyenre gondolt Raven. - Nem. - Akkor jó. Ezek mögött a szavak mögött ott bujkált a férfi tagadhatatlan öröme. Angela nem értette, hogy ez a felismerés miért váltott ki benne is tiltott érzéseket. Azt sem tudta mivel magyarázni, hogy amikor f álomba szenderült, miért álmodott a férfiról. Vastag ködben állt. Angela nem láthatta az arcát, és mégis ijesztően jól ismerte. Hatodik fejezet Lee bal keze kegyetlenül fájt, jobb kezéből pedig semmit sem érzett, még a lány mennyei lágyságát sem, mert a fejét úgy hajtotta a karjára, mint egy párnára és ettől persze teljesen elzsibbadt. Azt gondolta, hogy hihetetlen szégyen az, amit csinál, de óvatosan, lassan a legutolsó haj tűt is kivette a lány hajából. Elhajította a sötétbe, ahogy a többit is. Minden egyes hajtűt gondosan megkeresett és eltüntetett. A lány haja őrülten vastag volt, hihetetlenül selymes és nagyon dús. Hosszú. Biztos volt benne, hogy kibontva a fenekéig fog érni. Angela közelebb húzódott hozzá. Raven elfojtott magában egy nyögést, ökölbe szorította a kezét és megpróbálta kihúzni a lány feje alól a karját. Nem akarta felébreszteni, mert tudta, abban a pillanatban, amint Angela észreveszi, hogy álmában mennyire odabújt hozzá, olyan gyorsan elfordulna tőle, mint a pisztolyból kilőtt golyó. Nyugodt volt a lány arca, a lágy vonásait megvilágította a hold halvány, elnéző fénye és a csillagok milliói. Amíg a lány boldog tudatlanságában nem észlelte, hogy a teste cserbenhagyta, a férfi élvezte, ahogy a női domborulatok kemény mellkasához nyomódtak. Eleinte szinte levegőt sem mert venni, amikor a lány megfordult felé, félt, hogy megzavarja, és azáltal elmúlhat az a pillanat, amikor ilyen szorosan ölelhet magához egy asszonyt.
25
Öt évvel ezelőtt úgy döntött, hogy a megtorlás nevében ezt a magányos utat járja, de mostanáig még soha nem tűnt a magány elviselhetetlennek az áldozat túl nagynak. A hosszú, magányos, álmatlan éjszakákon soha nem gondolta, hogy egy karjaiban alvó nő ölelése ilyen teljességgel töltheti el. Rossz hírneve és a lány óvatossága ellenére valamelyest meg kellett, hogy bízzon benne Angela, ha a légzése ilyen nyugodttá, egyenletessé vált mellette, olyan volt, mint egy lírai altatódal. A boldogság, melybe ringatta, vágyakozóvá tette, egy olyan élet után sóvárgott, amilyen talán soha nem adathat meg neki. - Lee? - suttogta Alejandro érdes hangon. - Pszt. Alszik - suttogta Lee, miközben ujjaival gyengéden megérintette a csodálatos hajfürtöket. Szerette volna látni, ahogy a nap első sugarai lángra lobbantják a lány haját. - Letelt a két óra - mondta Alejandro teljesen feleslegesen. Angela sóhajtott, kinyújtózkodott és elfordult a férfitól. Ha Alejandro nem guggolt volna le mellé, Lee talán ott maradt volna, újra megölelve a lányt, hogy ezt a megtévesztő békességet még egy kicsit élvezhesse. De ehelyett feltápászkodott és lassan felállt. A nap épp kezdett előbukkanni a horizonton. Karját dörzsölgetve nézte a lányt. Vajon hogyan érzékelte, hogy nappal van? - Mi a baja annak a karodnak? - kérdezte! Alejandro. - Azt hittem, a másikat lőtte meg. - Ezen aludt. Csak elzsibbadt... és beszélj egy kicsit halkabban. - Kisétált a tisztás szélére, nem törődött bizsergő karjával, és nézte, ahogy a nap első sugarai a sárga, rózsaszín és kék Angela kedvenc színe - különböző árnyalataiban fürödtek az égen. Nem is emlékezett rá, mikor élvezte utoljára a napkeltét. - Hogy van a sebed? Ökölbe szorította a kezét, és kicsit megforgatta a karját. - Érzékeny, de túl fogom élni. - Jobb lett volna hagynod tegnap, hogy megnézzem. Lee emlékezett, hogy Alejandro tiltakozni akart a továbblovaglás miatt. - Olyan aggodalmaskodó vagy Alejandro, mint egy öregasszony. - Te sosem aggódsz. Vedd le az ingedet, most megnézem. - Angela már megtette. Összevarrta a sebeket éjszaka. - A lánynak azt a gyengéd érintését még tikkor is érezni fogja, amikor a bitófán a kötelét a nyaka köré hurkolják. - Rábíztad magad tűvel a kezében? - Loco14, tudom, de úgy éreztem, hogy lelkiismeret furdalása van. - Ezt az érzést ő maga is jól ismerte, és így meg is tudta érteni. - Nem akartam, hogy emiatt ne tudjon aludni. - Nem úgy, mint te, aki sohasem tud elaludni. Nem is tudom, kinek rémesebbek az álmai, neked vagy Juanitának. - Juanitának - morogta Lee minden gondolkodás nélkül. Az ő kedves, aranyos kishúgának a segélykiáltása a lelkébe mart. - De az álmaid még mindig ugyanazok, ugye?! - Nem, már változtak, de nem akarok erről beszelni. - A combjaira könyökölve guggolt. - Mégis, mit akarsz itt csinálni? Tovább kellene lovagolnunk - mondta Alejandro és a hangja nyugtalannak tűnt. - Angela még alszik. Pár perccel több vagy kevesebb már nem számít. Alejandro Lee mellé térdelt és felé nyújtotta kalapját. - Leégett az arcod. Húzd fel a szombrérómat. Raven megrázta a fejét - Túl okos lány. Már így is elég dologra rájött. Nem akarom tovább erősíteni benne a gyanút. - Még egy nap kalap nélkül, úgy, hogy nem árnyékolod az arcod, és hólyagosra égeti a nap. Biztos nincs nálad Juanita leégés elleni csodakenőcse. A természetgyógyász Juanita, aki csak rnagának nem volt képes meggyógyítani.
26
- Ha óvatos vagy, nem fogja észrevenni, hogy neked is kalap van a fejeden - folytatta Alejandro.? Bár vonakodott, de tudva, hogy Alejandróna igaza van, elfogadta a felé nyújtott szombrérót és a fejébe húzta. - Gracias. - Ne nekem köszönd. Ez a lány még annyi szerencsétlenséget hoz, hogy a végén tényleg nyakal don lesz a hurok. - Megöltem egy embert, Alejandro. Lehet, hogy megérdemlem a bitófát. - Letépett egy fűszálat él a foga közé szorította. - Kegyetlen gyilkosnak nevezett. 14 Őrültség (spanyol)
- Juanita meg azt mondja, hogy te vagy a megmentője. - Nem tudtam megmenteni. Túl későn értem oda. - Lee tudta mennyire üldözte a húgát annak éjszakának az emléke, Juanitát kísértette a legjobban valamennyiük közül. Soha nem lett az a gyerek, aki lehetett volna, és soha nem lesz az a fiatalasszony, amivé válhatott volna. Felegyenesedett. - Valami harapnivaló után nézek. Ha a nap kicsit már magasabban jár, rakhatunk tüzet is. - Nem akarod, hogy a foglyunk éhesen folytassa az utat? - vágta a fejéhez Alejandro, ahogy távolodott. Lee nem lassította meg a lépteit és nem is válaszolt. Valójában kezdett belefáradni az őt is gyötrő démonok elleni csatába. Angélát a tantaluszi kínokat okozó éhség ébresztette fel, amiben az épp készülő hal illatának is szerepe volt. A szája ki volt száradva, a gyomra korgott. Felült és a haja belelógott az arcába. Egy kis sóhaj kíséretében beletúrt az ujjaival a hajába, hogy megkeresse a hajtűket. Egy darabot sem talált. Aztán a takarót kezdte átpásztázni a kezével... - Nem fogja megtalálni őket - mondta Raven csendesen. Egy kis sikoly kíséretében megfordult. - Maga vette ki a hajamból? -Si. - Miért? A válasz néma hallgatás volt, mintha a lánynak tudnia kellene az okot, és hogy arra rákérdezni bugyuta dolog. - Van egy fésűje? - Nincs - Hogy is várhattam volna el egy bűnözőtől hogy ilyen alapvető dologra gondoljon. - A bűnözőknek általában nincs olyan hossz hajuk, mint magának... Elég, ha a kezünkké rendbe tesszük. Akarja, hogy kifésüljem a haját? - Az ujjaival? -Si. A férfi hangja hirtelen mély és férfias lett Angela légzése felgyorsult a gondolattól, hogy férfi az ujjaival a hajához ér, azokkal a hosszú ujjakkal, melyeket tegnap este még a hasához szorított, amikor elaludt. - Nem, nem szükséges. Legalább tud adni valamit, amivel összeköthetem a hajamat? - A mocskos kendőm. Angela kinyújtotta a kezét. - Azt hiszem, az jó lesz. - Beletette a lány tenyerébe a darab ruhát. Még meleg volt, Angela érezte, hogy mostanáig a férfi a nyakán hordta. Most nem tűnt olyan mocskosnak, mint amikor a száját töm te be vele. Ezentúl, ha a hajában van, akkor ne tudja megkötözni vele a csuklóját. Nem is olya okos gazfickó - gondolta magában öntelten. - Ha meg akarnám kötözni, senorita, a testvéreim kendőjét is használhatnám. Csomót kötött a finom kendőből.
27
- Mi maga? Gondolatolvasó? - Úgy van, ahogy mondtam, nagyon kifejezők szemei. Miután a kendővel hátrakötötte a haját és a már nem lógott az arcába, ölbe tette a kezeit. - Ez azt jelenti, hogy nem akar ma megkötözni? - Amíg jól viselkedik. Bólintott. - Hogy van a sebe? - Sokkal jobban, hála a gondoskodásának. Angela nem akart gondolni arra, milyen volt megérintenie a férfi testét, milyen forró, sima és kemény volt. - A reggeli illatát érzem? - Ma nem kell meggyőznöm, hogy egyen valamit. Jobb ez így. Egy tányért tett a lány ölébe. Az ujjával letépett egy darab húst és bekapta. Még soha életében ennyire nem esett jól neki az étel. Megdöbbentően meg tudja változtatni az éhség az ember ízlését. Igazság szerint a hal száraz volt, túlfőzték. Erezte, ahogy megédesíti a férfi nézése. Utálta magát, hogy ez izgatta. - Szóval azért rabolt el, mert azt hitte, hogy megláttam az arcát? -Si. - A körözött plakátján nincs leírás magáról. - Nincs. Egész tegnap estig álarcban dolgoztam, hogy megvédjem magamat, és hogy másokat is óvjak. Van pár ember, aki bármit megadna azért, hogy megtudja, hogyan nézek ki. Gyorsabban kellene ennie, hogy minél hamarabb elindulhassunk. - És ha nem? - Akkor megkötözöm. Gyorsan betömte a szájába az ennivalót. Bízott abban, hogy tegnap már sikerült annyira hátráltatnia az utat, hogy ma eljön az a pont, amikor örül majd Raven, ha maga mögött hagyhatja. Raven megállította a lovat. A férfi combjai közé szorítva Angela megpróbált kicsit előbbre csúszni. Minden alkalmat megragadott, hogy eltávolodjon Lee-tól Lee leste az alkalmat, hogy mikor szörf hatja jobban magához a lányt; iszonyatosan veszedelmes gondolat. Több nyomasztó dolog is aggasztotta. Mint például azok a fegyveresek, aki vészjóslóan közeledtek. De ma legalább nem kellett minden húsz perben megállniuk, hogy Angela félrevonulhasson Sőt, ma még egyszer sem kérte a lány, hogy álljanak meg. Raven csak bízhatott abban, hogy az út hátralévő részében jól viselkedik majd Angela, hiszen meglőtte őt, és emiatt lehet lelkiismeret furdalása. De Lee nem volt bolond: tudta, hogy ha lány esélyt lát a szabadulásra, mindent megtesz majd azért, hogy a célját elérje. Megvizsgálta a körülöttük elterülő egyenetlen terepet. A hely megfelelő volt. - Hombres, itt most elválunk egymástól. - De azt mondtad, hogy együtt maradunk emlékeztette Jorge. - Meggondoltam magam. Ezek az emberek engem akarnak elkapni, vagy a lányt akarják kiszabadítani... - A lánynak van neve - vágott közbe Angela. Úgy tűnt, bele kell nevelnie a lányba az Istentől való félelmet, de ha ez nem megy, legalább tőle félhetne. - Nem való közbevágni más szavába, senorital - És az talán való, hogy az akaratom ellenére magával hurcol? - kérdezte Angela gúnyosan. - Kezdi elvetni a sulykot! - Igaz, már akkor szemtelen volt, amikor négyórányi alvás után felébredt. Amikor felült, a haja szanaszét állt, ahogy azt Raven remélte is. A bensője elszorult a vágytól. - Akkor hagyjanak itt - vágott vissza a lány.
28
- Ezt a kérdést már megbeszéltük. Nem hagyom itt! - hátrébb csúszott a nyeregben, ami jobban felerősítette Raven ágyékában a feszültséget, fis még csak egy halk sóhajt sem engedhetett meg magának. - Milyen közel vannak? - kérdezte Angela. - Órákkal járnak mögöttünk. - A lány csinos arcától nehezen tudta a tekintetét a körülötte várakozó testvéreire irányítani. Nem tetszett neki Alejandro elmélkedő arca. - Itt most elválunk. Ti hárman továbblovagoltok. A lány és én az ellenkező irányba lovagolunk, és amikor úgy gondolom, hogy biztonságban vagyunk, nagy kört leírva visszafordulunk. - Belegondoltál már abba, hogy ezek Shelby bérencei is lehetnek? - kérdezte Alejandro. Nem csak, hogy gondolt rá, de nagyon is valószínűnek tartotta... ezért akarta, hogy szétváljanak még messze a mexikói határtól. Hallotta, Shelby azt gondolta, hogy a Rio Grandé másik oldalán keresnek menedéket. A folyónak ezen az oldalán ugyan szokatlan a terep számukra is, és csak egy emberük állt őrt, mert nem a partnál akarták őt elfogni, hanem kint a prérin, ahol nincsenek szemtanúk. - Könyörtelenek lesznek - mondta Alejandro, mintha érezte volna, hogy Lee meddig is jutott a gondolataiban. - Először is foglyul kell ejteniük... élve... és ez nem fordulhat elő. Ha elvesztették a nyomainkat, akkor viszem csak vissza a lányt - és elmosolyodott, amikor a lány jogos felháborodásában ellenállt a karjai között - Fortune-ba. Ha egy hónapon belül nem találkozunk, tudjátok, mi a teendőtök. Alejandro habozott, mielőtt bólintott volna. - A szavamat adom, minden a terv szerint fog történni. Erről gondoskodni fogok. Lee megemelte a gyeplőket. - Akkor otthon találkozunk. Vaya con Dios.15 A ló vágtázni kezdett. Angela Ravennal ellentétesen mozogva hátradőlt. Raven lova a legerősebbek egyike volt, mégsem tudott ebben az ellentét testritmusban vágtázni. Szégyen. Otthon. Angela azt gondolta, hogy Raven a test véreivel majd egy rejtekhelyen találkozik. Nemi igazán számított arra, hogy a férfi az otthonáról, úgy beszél majd, ahova gyengéd, meleg emlékek és szeretet köti. Hallotta, ahogy a három testvér lova a másik irányba útnak indul, nem sokkal azután, hogy Raven a lovát port keverő vágtába hajtotta. Nemi lovagoltak túl sokat, amikor Angela észrevette, hogy a ló erejét megfeszítve kaptat fel valami dombra. Nem tudta megmondani, hogy emelkedőn, dombon vagy hegyen lovagolnak fel. Csak annyit tudott, hogy akaratlanul is Ravenhez nyomódott. Arra vágyott, hogy ne kínozza őt a férfi... 1 hogy bárcsak tudna minden nehézség nélkül rúgni, csípni, ahelyett, hogy még jobban belesüllyed a férfi által nyújtott biztonságba. A ló felért a domb tetejére. Raven leszállt és őt is lesegítette. Már nem dermedt meg a lány, amikor Raven hozzáért. - Sétáljon egyet, senorita. Sokáig nem fogunk leszállni a lóról. - Angela hallotta, ahogy a kövek legurultak, a föld megcsusszan és Raven odébb lépett. Csend. Aztán a térdeinek a ropogása. Követte n hangot és leguggolt a férfi mellé. - Most mit csinál? - kérdezte. - Ellenőrizni akarom, hogy az üldözőink a mi nyomunkat követték és nem a testvéreimét. - Mit tesz, ha a testvérei nyomát választják? - Ebben az esetben vissza kell lovagolnom és meg kell ölnöm őket - mondta kissé nyugtalanul, cs Angela maga előtt látta, ahogy a horizontot figyeli a lovasok előbukkanását várva. - Hányan vannak? - Nyolcan. Vajon az apja küldött volna utána ennyi embert? Valószínűleg Texas összes férfilakosát elküldte volna.
29
- Őszintén úgy gondolja, hogy nyolc emberrel elbánhat? - és csattintott a lány egyet az ujjával csak így ni? - Nagyon jól bánok a fegyverrel. - Ha olyan fene ügyes, miért nem lövi le őket most? - Ok nélkül nem szoktam lövöldözni. De maga, senorita, kezd lassan az idegeimre menni. - Most azzal fenyeget, hogy lelő? Mélyet sóhajtott Lee. - Lehet, hogy az is elég, ha valamivel betömöm a száját. - De megígérte... - Csitt. Most értek a helyhez, ahol kettéváltunk. Az egyik leszáll a lóról. - Hallótávolságon belül vannak? - Nem, de arra nincs is szükség, hogy felhívjuk magunkra a figyelmüket. - Azt hittem, azt akarja, hogy kövessenek minket. - Hogy kövessenek, si, de azt nem kell tudni hogy pontosan hol vagyunk. Most az egyik ember leguggol és a földet vizsgálja. Felháborító, hogy maga ilyen sovány. Angela álla leesett ettől a pimasz megjegyzést - Már elnézést? - Ne olyan hangosan. - Maga a kerekded nőket kedveli? 15 Isten veled, (spanyol) - Minden nőt kedvelek, de ha nehezebb lenne a ló mélyebb nyomot hagyott volna, és akkor ne lenne olyan nehéz meghatározniuk, hogy kit kövessenek. - Akkor azt gondolja, hogy engem keresnek? - Nem. Azt hiszem, igen bugyuták, és az egyértelműbb nyomokat fogják választani. - Ha elég közel vannak ahhoz, hogy maga látja őket, igazán itt hagyhatna engem... - Nem! - Miért nem? - kérdezte elkeseredetten Angela. - Nem ismerem ezeket az embereket. Magamat ismerem. - Biztos vagyok benne, hogy az apám emberei. - Miért olyan biztos benne? Nem szívesen mondta meg az igazat, mert így gyerekesnek tűnhet, kislánynak, akit este még léi kell fektetni. - Azért, mert az apám a szállóban mindig benézett hozzám, ha már bezárta a kocsmát. Megpróbálta titokban csinálni, mert miután megvakultam, utáltam, ha miattam túlságosan aggódtak, de az apám nem egy halk ember. - Angela ugyanakkor tudta, milyen áldozat volt ez az apjától, mert iszonyú kínok árán tudott csak lépcsőt mászni, és mégis, az ő szerető apja nap mint nap megtette ezt.... Most pedig a gyermekének elvesztésével Járó kínokat kell végigszenvednie. - Bárhogy is, már a bank nyitása előtt tudta, hogy eltűntem, ezért gondolom, hogy akik a nyomunkban járnak, az apám emberei. - Ismer olyan embert, akinek valamilyen toll van a kalapjába tűzve? - kérdezte Raven. - Olyan közel vannak, hogy látni lehet egy kalaptollat? - Ez valami különleges toll, nem is egy, hanem több, azt hiszem. - Ha jól emlékszem, apám ismert valakit, aki ilyen furcsa kalapot viselt, de nem szokása megbeszélni velem a barátainak az öltözékét - és mivel érezte, hogy az esetleges szabadsága forog kockán, nagyon ügyesen kellett válaszolnia. - Igen, igen, most már biztos vagyok benne, említette egyszer, hogy egy jó barátja kártyázás közben nyert egy ilyen feltűnő kalapot.
30
Levegőt sem mert venni, úgy várta a férfi beleegyezését. Minden porcikája fájt, és rettenetesen kimerült volt. Nem volt egy panaszkodó típus, de most mindent megadott volna egy meleg fürdőért, főtt ételért, és egy puha ágyért. - Félek, hogy csak blöfföl - mondta Lee halkan. - És ha igen? Elegem van belőle, hogy állandóan meg akar valaki védeni. Előbb az apám, most meg maga. Nem vagyok már gyerek! - Ez meglehetősen egyértelmű tény, senorita. Angela nem érzett elismerést a férfi hangjában. Mindig konokul kritizálta a férfilátogatóit, aki csak elkényeztetni akarták, ő maga pedig egyenlőségre vágyott, ami szinte elérhetetlen volt abban sötét világban, amelyben ő élt. Még az sem hozta meg számára a várva várt önállóságot, hogy beköltözött a szállóba. A tulajdonosnő, Mrs. Gurney főzött és takarította a szobákat. Angela úgy érezte hogy csak kicsit lépett így előre az önállóság fel vezető úton pedig ő öles ugrásokkal szeretett volna haladni előre. - Lehet, hogy Shelby emberei - motyogta Lee - az egyikük a bank előtt várt. - Megölte, amiért felidegesítette magát? - Csak leütöttem. Amikor magához tért, megkereshette a társait. Valószínűtlen, hogy Shelby csal egy embert bérelt volna fel. - Azon sem lennék meglepődve, ha százat küldene maga után. Azok után, hogy megölte a fiát. - De átkozottul jól informált. - Csak vak vagyok, nem tudatlan. Angela hallotta a férfi térdének ropogását, tudta, hogy felállt. - Megtalálták a nyomainkat. Menjünk. Angela nem mozdult akkor sem, amikor Raven! elindult. - Ha még egy percet veszítek maga miatt, megkötözöm és kipeckelem a száját is! fenyegetőzött Lee. - Most ki blöfföl? - mormogta a lány és lábra állt, mert nem akarta a bőrén érezni a férfi fenyegetését. Utálta, ha megkötözték a kezét. Bárcsak meggyőzőbb tudna lenni. - Van még valami, am] szembetűnő az embereken? - Nincs. A ló horkantott egyet, és patájával a földet rugdosta. - Mennyivel vannak mögöttünk? - kérdezte Angela, amikor a férfi mellé ért. Szinte érezhető volt a közelsége, amitől nyugtalanság lett úrrá rajta. Úgy vonzódott a férfihez, mint vas a mágneshez, mindig tudta, mikor van a közelében, nem kellett a kezével tapogatóznia, hogy tudja, mögötte áll-e. Lee felültette a lóra. - Körülbelül háromórányira. - Hogy a csudába látja őket, ha ilyen messze vannak? - Mert én légvonalban látom őket, nekik meg kanyargós lesz az útjuk. - Felszállt a lány mögé, akinek engedetlen teste összeolvadt a férfiéval. - De még így is a bank nyitása előtt kellett elindulniuk - vitatkozott tovább Angela. - Azt hiszem, ezt már megbeszéltük. A ló poroszkálni kezdett. - Csak próbálom meggyőzni arról az elképzelésemről, hogy ezek az emberek nem fognak bántani engem. - Tényleg úgy gondolja, hogy kibír három órát egyedül, amíg ideérnek? - Igen - válaszolt habozás nélkül, és egyre nőtt benne a remény, hogy végre visszanyerheti a szabadságát. - Sajnos még nem engedhetem el. Lee az apró csillogó fényeket vizsgálta a fekete égbolton. A negyed hold fénye és a csillagok mutatták neki az utat. Segítették a tájékozódásban, meg tudta általuk határozni,
31
hogy hol van, és merre kell mennie. Ha a lány nem lett volna vele, cseppet sem aggódott volna. Tudta, hogy ingoványos úton jár, és azzal is tisztában volt, hogy előbb vaj utóbb, de meg kell fizetnie azért, amit akkor, azon az éjszakán tett. Bár gyakran úgy érezte, hogy már öt éve vezekel. Hogy ne kerüljön fogságba, mindig magányosan élt. Nem várta otthon asszony, nem vigasztalta asszony mosolya, vidámsága. Még soha eddig nem érezhette ilyen közelségben nőnek a kellemes illatát, mint most. Az anyja késő tavaszi virágoskertjére emlékeztette ez az lat. Azért ölelte magához így ezt a lányt, hogy megvédje, vagy a saját maga boldogságáért? A csend szinte elviselhetetlenebb volt a lány közelségénél. - Három óra - mondta csendesen. Angela felriadt és oldalra fordult - Tessék? - Három órája hagytuk el a hegygerincet. Elé hosszú idő, nem, hogy egyedül várjon valaki. Angela hátradőlt - Most találtak volna rám. - Főleg, ha még életben lenne. Hacsak egy kígyó vagy vadmacska nem állta volna az útját. De inkább egy vadállat, mint én, ugyebár? - Így van. Raven mosolygott a sötétben. Bizony bátor lány volt ez a kicsi nő, akit szorosan tartott, erősebben mint az szükséges volt, de ahhoz képest, ahogy szerette volna, túl lazán. Ilyen hosszú út után j még érezni lehetett kellemes, halvány illatát. Borostás állával állandóan hozzáért a lány kócos hajához. A lány szép ruhája, aminek finom anyagát nem tudta volna megnevezni, sárral, izzadsággal és az ő vérével volt összekenve, és valószínűit)', már nem is lehette volna ezeket a foltokat eltávolítani belőle. Angela szemei pirosak és duzzadtak voltak a több napos kialvatlanság miatt. Még a szája is lebiggyedt. Pedig mennyire szeretné mosolyogva látni, hallani a nevetését, élvezni, ahogy a nevét szenvedélyesen a fülébe suttogja. Szinte nevetséges volt, ahogy vágyott a lányra. Az eszével ezt jól tudta, de a testének mindig a szíve parancsolt, és még soha nem akart ennyire senkit az életében, mint ezt a lányt. Minden oka meg lett volna Angélának, hogy panaszkodjon, tiltakozzon. Mégis bátran és szótlanul tűrt. Egy csepp könnyet sem hullajtott, pedig a legtöbb nő hisztériás jelenetet csapott volna a kimerültség és félelem súlya alatt. Úgy gondolta, a lányt nem a vaksága tette kivételessé. Sokszor, nagyon sokszor eszébe sem jutott, hogy a lány nem lát. Olyan kifejezők voltak a szemei, hogy ha sokáig nézett rá Angela, azt hitte, talán mégis látja. Nem a külsejét, hanem a legbelsőbb énjét. Az énjének azt a részét, amely rettegett a bitófa kötelétől, a szélben való himbálódzástól, és attól, ahogy az apja meg a bátyja is reménytelenül levegő után kapkodott... - Mi baj van? - zavarta meg Angela a gondolataiban. - Semmi. - Miért szorít ennyire? Legszívesebben maga felé fordította volna a lányt, karjait a nyaka köré fonta volna, és az arcát beletemette volna a lány nyakába. - Rossz emlékek. - Arra az emberre gondolt, akit megölt? - Nem - levette a kezét a lány derekáról, és megérintette a haját. Még így, kócosan is nagyot selymes volt. Már régóta nem volt helye a gyengédségnek az életében. Olyan szótlan lett a lány hogy Lee a lélegzetét sem hallotta. - Mit csinál? - suttogta félelemmel teli hangon. Eleinte Raven szerette volna, ha fél tőle a lány
32
csak azért, mert úgy tudta volna irányítani. De most mérhetetlenül vágyott a bizalmára. A vörös tincseket még szorosabban fogta. Meleg lángokra emlékeztették. Boldog lett volna, ha a kétségeit és csalódottságát elégették volna ezek a lángok. - Olyan csodálatosan szép haja van. Miért nem várja férfi haza? - Semmi köze hozzá. - Azt mondja, hogy semmi közöm magához... - Mert ez így is van, és attól, hogy nem enged szabadon, ez semmit sem fog változni. Csak még jobban elrontja az egészet - csattant fel Angela. Amikor mérges volt, még jobban tetszett neki. Oly szenvedélyes volt. Szeretett volna mindent elfelejtve, múltat is, jövőt is, a lányhoz bújni. Ha csak egy rövid időre is átlagos, hétköznapi ember szeretett volna lenni. Eszébe jutottak régi álmai, hogy felesége lesz, gyerekei, akik felnéznek rá, de pár éve mindez köddé vált. Ami maradt, az a kemény munka volt. - Nincs annál rosszabb, mint tudni, hogy egyszer felakasztanak, senorita... Hiába fenyeget bármivel is, addig nem fogom elengedni, amíg nem látom, hogy elérkezett az ideje. - Olyan keveset tud az életről. Az a legrosszabb, amikor olyasvalakit veszítünk el, akit szeretünk. A hangjában visszhangzó érzelem megmerevítette a lány hajában pásztázó ujjait is. Szeretet, mély és ragaszkodó - Elvesztett valakit, akit szeretett? - kérdezte óvatosan. - Nem szerettem. Szeretem. Még mindig szerelem, és örökké fogom. Szóval ezért nem várta otthon férfi. Foglalt volt a szíve. Megmagyarázhatatlan féltékenység lett úrrá rajta, a csalódottság, ami belemart a lelkébe. Az ujjai elernyedtek és már nem fogta a lány haját. Bolond volt. Mégis mit képzelt? Teljesen elvesztette a józan eszét. Még ha nem is szeretne mást a lányt, akkor sem lehetne az övé. A fájdalmon kívül ő semmit sem tudott nyújtani a lánynak, mert azt jól tudta, hogy az út, amelyen jár, nem nyújthat biztos éveket, hosszú életet számára. - Meséljen erről az emberről. - Ehhez sincs semmi köze. Bár a lányhoz sem lehetett köze, mégis nagyon vágyott arra, hogy mindent megtudjon róla. - Kérem. Unatkozom, olyan sokat kell még utaznunk és jó hallgatni, ahogy mesél. Angela megrázta a fejét és Lee azt hitte, hogy semmit sem fog mondani, de akkor elkezdett beszélni, a hangja tele szomorúsággal. - Nem férfi volt. Épp csak egy kisfiú. Egy fiú. Raven megkönnyebbülést érzett. - Régen volt, hogy elveszítette? - Igen, de néha úgy tűnik, mintha tegnap történt volna. Amikor kicsit nagyobbacska lettem, mindig én vigyáztam rá, ha ellátogattak hozzánk. Ugyan vannak húgaim, de ő különleges volt. - Mi történt? Angela mélyet sóhajtott. - Bújócskáztunk. Ő volt a hunyó és én épp százig számoltam. Lovak ügetését hallottam. És akkor az ő kiáltását. Csak egy kiáltást. Renegátok vitték el. Láttam őket... és félelmemben, hogy engem ' elvisznek, elbújtam. - Jól tette, hogy elrejtőzött. Angela jobban kihúzta magát. - Hát nem érti? Semmit nem tettem, semmit nem tettem azért, hogy megmentsem. Kit bácsi három nap elteltével megtalálta véres ruhácskáinak a foszlányait. Raven összehúzta a szemöldökét. - Kit Montgomery? Angela bólintott.
33
- Az ő fia volt. Én voltam az oka annak, hogy elvesztette a fiát. Mintha kést döfnének belé, úgy fájt éreznie a lányban tomboló fájdalmat. - Maga nem tehet róla. - De igen - tiltakozott -, rám bízták. - Hisz még maga is gyerek volt... - Kilencéves voltam. Elég idős ahhoz, hogy vigyázzak rá. Három év elteltével, amikor megbetegedtem és megvakultam, azt hittem... - a hangja olyan halovány volt, mintha a gondolatait nemi merte volna hangosan kimondani. - Mit hitt? - kérdezte Lee - Hogy Istennek a büntetése, amiért nem voltam elég elővigyázatos. Raven közelebb húzta magához. - Senki nem büntetheti ezért. - De ha körültekintőbb lettem volna... - Rettenetes lehetett, de maga semmiről sem tehet. Angela gúnyosan felnevetett. - Hogy is érthetné maga ezt meg? Nem is tudja, mit jelent az a szó, hogy felelősség. Nem is értem, hogy miért meséltem ezt mind el. Talán, mert iszonyatosan fáradt vagyok. Megfogta a lány arcát, és a vállára hajtotta a fejét. - Akkor pihenjen, senorita. - Most már tudja, hogy Kit Montgomery minden tőle telhetőt megtesz, hogy megtaláljon motyogta. - Tökéletesen átéli azt a fájdalmat, amellyel a szüleimnek most meg kell birkózniuk. A könyvekben, amelyeket Montgomerytől olvasott, soha nem esett szó arról, hogy elvesztette egy gyermekét, soha nem említette a családját. Nyilvánvalóan azért, mert azáltal, hogy nem ismerték a családját, nem is tudtak ártani nekik. Hosszú percek teltek el, míg Angela teste elernyedt és Raven testébe süppedt. A férfinak ez olyan élvezetet nyújtott, amelyről tudta, nem sokáig lehet benne része. Már nem is tudott visszaemlékezni azokra az időkre, amikor a rémálmai nem riasztották fel; ilyen talán soha nem is volt. Már azelőtt, hogy Shelby tönkretette a családját, démonok zavarták az álmait. Bár a rémálmai csak rosszabbak lettek a támadás után, örök életében beárnyékolták az éjszakáit. Nem tudta, mi az oka. Csak azt tudta, hogy rettegett tőlük, mert az emlékek, amelyeket életre keltettek, teljesen elgyengítették, és miután végre megszabadult tőlük és ébredt, szégyenére az arca könnyekben úszott. - A francba! - csattant fel Raven. Angela kiegyenesedett a nyeregben ülve. Lee megállította a lovat és Angela biztosan tudta, hogy egy emelkedő tetejére értek. Az elmúlt napokban Lee egyre gyakrabban megállt, szemlélte a tájat mérföldről mérföldre egyre nőtt benne a feszültség. - Mi történt? - Az egyik közülük előre lovagolt és piszkosul gyors lova van. - Az ő lova csak egy ember terhét viszi, a magáéi meg kettőét. - Ugyan szükségtelenül, de a lényegre tapintott Angela. - Valószínűleg így nem tudja felvenni vele a versenyt. Hagyjon itt... - Nem! - Mennyire van közel? - Egyórányira, de lehet, hogy kevesebb - vágta rá Lee. - Akkor hagyjon itt. Az Isten szerelmére, hagyjon itt. Ez alatt a kis idő alatt nem eshet bajom. - De nem ismerem azt az embert, aki a nyomunkban van.
34
- Én sem. - Megpróbálta, bár mérges és fáradt volt, elnyelni a könnyeit. Nem fog sírni. Csak azért sem fog most sírni. - De nem akarok tovább menni. Nem akarok a maga közelében lenni. Haza akarok menni! Hátha szerencsém lesz ezzel az emberrel! Raven leszállt a lóról. Angela várta, hogy őt is leemelje. Ezzel szemben Raven lépteit hallotta, és ahogy csizmáján a sarkantyú zörgött, a lépése egyre mérgesebbnek tűntek. Óvatosan átlendítette a lábát a lovon és lelépett a földre. Még soha ennyire nem zavarta az őt körülvevő sötétség, mert így nem tudta megállapítani, mit is várhat a férfitől. Azt tudta, hogy hirtelenek és nyugtalanok voltak a mozdulatai. De azt nem tudta megmondani, hogy ez a düh felé irányul-e, vagy saját maga felé. Nem tudta, hogyan kell ezt a játszmát tovább játszania. Hogyan nyerhetné meg azt, amire olyan nagyon vágyik? - Kérem - kérlelte gyengéden - kérem, hagyjon itt. Hirtelen nem mozdult semmi és a csend már-már fülsüketítő volt. - Ha odaadom magának az egyik pisztolyomat, meglőné ezt az embert is úgy, mint engem ott a tisztáson? - kérdezte halkan, minden érzelem nélkül. A remény hulláma csapta meg Angélát. - Igen, ha bántani akar, gondolkodás nélkül meghúzom a ravaszt. Hallotta, ahogy Raven a bőrtartóból kivette a pisztolyt. Amikor Raven megfogta a kezét, csak akkor vette észre, hogy a tulajdon kezei reszketnek. A pisztolyt a kezébe nyomta. - Nem fél, hogy megint meglövöm? - próbált viccelődni, mert félt, hogy a férfi nem hagyja mégsem egyedül, ha látja, mennyire meg van ijedve. - Inkább golyó, mint kötél. - Nem fogom meglőni. - Tudom. Elég volt egyszer. Rejtse a pisztolyt a szoknyája alá, amíg nem biztos abban, hogy megbízhat a férfiban. Ha nem érzi így, rántsa elő gyorsan... kb. ilyen magasra emelje felemelte Angela kezét. - És lőjön. Mellkason fogja így találni. Ne igazán magas ember. Angela bólintott és hirtelen olyan száraz lett szája, mint a levegő Nyugat-Texasban, ahol Montgomery is élt. Raven lassan elengedte a kezét. Angela a pisztolyt a szoknyája ráncai közé re tette. - Ha bántani akarja, túl távol leszek ahhoz, hogy a kiabálását meghalljam - mondta aggódj lommal a hangjában. Ebben a pillanatban vált világossá számára mennyire az ő biztonságát szolgálta az, hogy Raven nem hagyta már korábban egyedül. Bá többnyire csak a férfi külsejével volt tisztában, kevesét tudott a belső értékeiről. Ismerős volt számára a férfi mellkasa, gyomra, combjai és a karjai melyek álomba ringatták. Fogalma sem volt, hova tegye magában ezt a bűnözőt, akinek a rossz hírneve sehogy sem fért össze azzal, ahogy viselkedett. - Nem fog bántani biztos vagyok benne. - Hát akkor, tartsa meg emlékezetedben, queridal . A szája a lány szájához ért. Egyik karjával átkarolta a lány derekát, erős testéhez szorította, míg a másik kezét a lány dús hajába fúrta, hogy a vágyaihoz mindene meglegyen. Angela jól tudta mennyire akarja a férfi, és azt is, hogy őbenne milyen hihetetlen érzéseket és vágyakat kavart fel ez. Még soha nem csókolták meg ilyen kielégítetlen éhséggel. Soha nem birtokolta férfi a száját úgy; mintha az teljesen a sajátja volna. Még soha nem érzett ennyi szenvedélyt egy csókban, szinte ő maga is beleolvadt a férfi vágyaiba. Lee a nyelvét mélyen a lány szájába fúrta, felderítve annak minden szegletét, kétséget sem hagyva a felől, hogy neki ehhez valóban joga van. A szája cserbenhagyta, mert a csókot olyan szenvedéllyel viszonozta, hogy megijedt önmagától. Hibáztathatta érte az intim perceket, amikor a férfi karjai között aludt, vagy a hosszú órákat a lovon ülve, amikor a testük oly szorosan egymáshoz simult, hogy szinte eggyé váltak. De hogy a csókjára ennyire vágyott, túlment a testiségen, megtörte, szétmorzsolta magányos szívét, lelkét.
35
Hirtelen odébbállt. Angela hátrahőkölt, lázasan, remegve. Hallotta a lépteit, ahogy a lovához baktat, a nyereg nyikorgását, a ló patáinak dobogását, ahogy ellovagol. És, ahogy a szíve dobogása már visszahívta volna a férfit. Hetedik fejezet Már hallotta a másik lovas közeledtét, pedig szívében még sóvár szenvedély kavargót Már eltelt egy óra? Ez alatt az idő alatt ezerszer újra átélte Raven merész, akaratos csókját és azon gondolkodó mit is kellett volna tennie. Rátiporni a lábára, a térdével ágyékon rúgni, rábeszélni, hogy mégse menjen el... Hogy a csudába vágyakozhatott ennyire egy bűnöző után, egy olyan férfi után, aki az éj lepi alatt elrabolta? Szégyellte magát, amiért élvezte hosszú lovaglást a férfi ölelő karjaiban, mérgének fullánkját, ahogy aggódott érte, a zsörtölődései' Bármilyen abszurd gondolat is volt, arról ábrándozott, milyen jó lett volna akkor megismerni ezt az; embert, amikor még törvénytisztelő volt. - Hol van Raven? - kérdezte egy durva hang. Hallotta, ahogy a ló horkant, és a férfi leszáll róla. - Ő... ő elment. Továbblovagolt. Órákkal ezelőtt. - És itt hagyott egyedül? Angela bólintott az óvatos kérdésre. - Igen, most már hazavihetnek. - Nem voltál már elég izgalmas az ágyában, he? Angela ijedten felsikoltott, kiesett a pisztoly a kezéből, amikor a férfi egy rúgással kíméletlenül ledöntötte a földre. Hirtelen fájdalom hasított a koponyájába, világos csillagok gyulladtak ki a sötétségben. A férfi egész súlya a földhöz nyomta, szinte belerepedtek a bordái. Próbált ellenállni, de semmire sem ment vele, érezte, ahogy a férfi keze a szoknyája alá kezd csúszni, ahogy vastag ujjai a combjai között kutakodnak... akkor tudatát elborította a mindent feledtető sötétség. Angela lassan ébredt fel, a feje zakatolt a fájdalomtól, bizonyosan érezte, hogy a meleg a közelében pattogó tűz felől áramlik felé, tisztában volt azzal is, hogy az arcán egy puha, nedves rongy van. Valamilyen megmagyarázhatatlan biztossággal azt is tudta, hogy ki az, aki olyan gyengédséggel érinti meg. A torkát szinte szétfeszítették a feltörő érzelmek. -Lee? - Si. Itt vagyok. Megpróbált felkönyökölni, de Lee visszafektette a földre. - Maradj nyugton! - parancsolta -, nekiütötted a fejedet egy kőnek. Ahogy visszafeküdt a kemény földre, egy fölöttébb érdekes kérdés futott át még ködös tudatán. - Visszajöttél? - Nem is mentem el, querida16. - Megdöbbentően gyengéden húzta végig a rongyot az állán és a torkán, Ugyanilyen finoman a másik oldalon is végigtörölte az arcát. Minden elképzelhető helyen sajgott a teste, csak ott nem érzett fájdalmat, ahol azt gondolta, hogy legjobban kellene, hogy sajogjon. - El se mentél? - ismételte meg gyengéden. - Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan odaér. Végigsimította a lány kiboltosodó kulcscsontját. Széthasította a ruhádat, de tovább nem jutott. Szerencsétlen, száraz zokogás tört fel Angelából ahogy a férfi elűzte a félelmeit, a rettegést ott hogy mi történhetett volna az után, hogy elájul dolgok, amelyekre hála Istennek
36
nem tud visszaemlékezni. Lee a feje alá csúsztatta a kezei kicsit megemelte, a vállához szorította a lány arcát és gyengéden mormolt valamit spanyolul, szavakat, amelyeket Angela ugyan nem értett, mégis vigaszt nyújtottak számára. Hullottak a könnyei, és az ujjaival körbepásztázta a férfi nyakát. - Tudtad, hogy meg fog támadni - mondta. - Csak azt tudtam, hogy kivált a többi farkas közül. Egy kapzsi ember, aki nem akarta a vérdíjat senkivel sem megosztani. Az ilyen mohó ember más dolgokat is megkíván. Összeszorította a szemét, hogy a könnycseppek legördüljenek. Bár rettegett a választól, mégis megmerte kérdezni. - Megölted? - Nem. A háta mögé lopództam, és leütöttem a puskatussal. Amikor elindultunk, még lélegzett. JCsalódottságot vélt felfedezni a férfi hangjából] valójában nem azért, mert a támadó férfi még éli hanem azért, mert a kérdésével megsebezte. Mégis mit várt tőle, mit gondolhat, amikor Raven egy körözött gyilkos volt? Lee gyengéden visszafektette a földre. - Amikor elindultunk? - ismételte meg Angela. - Lovagoltunk egy kicsit, de miután sokáig nem tértél magadhoz, kezdtem aggódni. Aggódni? Lee aggódott a lányért, csinált egy Agyfélét, a poncsója párna lett, tüzet rakott... tüzet ... tücsök ciripelt... - Éjszaka van! Megláthatják a tüzet! - Lehetséges - válaszolta Lee, és a hangjából beletörődés hallatszott. - De olyan jegesek voltak a kezeid, attól féltem, hogy meghalsz. Nem akartam, hogy megfagyjál. - Oltsd el a tüzet! - Meglepsz. Azt hittem, örülnél, ha elkapnának végre. Még pár órával ezelőtt így is volt, de mostanra tisztán látta, hogy Ravénhez képest mennyire mások azok az emberek, akik üldözik. Egy bűnözőtől várta volna azt, hogy faragatlan, erkölcstelen és tiszteletlen legyen. Ezzel szemben azt látta, hogy Raven az ellentmondások labirintusa. Egy ember, aki törvénykerülő volt, de mégis lovagiasnak tűnt. - Most már féltelek. - Tényleg csak ennyi az egész, querida? Nehezebben vette a levegőt, amikor Lee a hüvelykujjával az ajkát végigsimította, és a nyelvét alig tudta megfékezni, mert annyira vágyott újra megérezni a férfi ízét. - Miért nem küzdöttél ellenem, amikor megcsókoltalak? Olyan halk és nyugodt hangon kérdezte, hogy Angela gerincén bizsergés futott végig és melegség áradt szét benne. - Én... - nyelt egy nagyot, elhatározta, hogy hazudni fog, mert nem akarta, hogy a férfi meg' mennyire kívánta, olyan számára felfoghatatlan szenvedéllyel, amely megijesztette, ugyanakkor beteljesedéssel kecsegtette. Attól féltem, esetleg megsértelek, és másként döntesz a sorsomról. Közelebb hajolt hozzá a férfi, a mellkasa hogy feszült a melleihez. Most már egészen másként reagáit a teste, mint akkor ott a tisztáson. Akli visszatetszést váltott ki belőle, most egész testén | vágyakozás lett úrrá. Az ajkával megérintette a szája szegletét. - Szóval, ha most megcsókolnálak, tiltakozna ellene? Angela becsukta a szemét, bárcsak láthatta volna a férfit. Barnák a szemei, mint a dió vagy feketék, mint a jó termőföld? - Tiltakoznék - suttogta izgatott hangon, ami teljesen meghazudtolta a szavait -, de fáj a fejem. Lee a halántékához nyomta a száját.
37
- Szégyen, hogy ilyen messzire vagyunk még. Otthon Juanita biztos tudna valamit adni a fejfájásodra, és akkor nem tudnál hazudni. Majdnem megállt Angela szívverése. Mint mindenről, ami az otthonával kapcsolatos volt, erről a lányról is szeretettel beszélt. - Juanita? - A húgom. Jól ismeri a gyógynövényeket. Érthetetlen nyugalom öntötte el. Milyen őrültség. Ez az ember egy hírhedt bűnöző volt. Kit Montgomery egész életét arra szentelte, hogy az ilyen embereket törvény elé állítsa, hogy Texas lakói biztonságban élhessenek. Még az apja is és Ilin vson Rhodes... évekkel ezelőtt Kit oldalán vettek egy már hírhedtté vált banditák elleni tűzharcban. Ami pedig azt illeti, még az apja sem volt képes úgy átlátni a gondolatain, ahogy az Leenek sikerült, most is rajtakapta, hogy hazudott. Nem akart azon gondolkodni, hogy miért jó neki, bár meg is r i a s z totta ez a köztük egyre erősödő meghittség. - Lee, oltsd el a tüzet - ismételte. - Addig nem, amíg nem ettél valamit. Felállt és Angela sajnálta, hogy a férfi nem ér mar hozzá, bár tudta, hogy a benne örvénylő vált vak veszélyt jelenthetnek számára. - A szabadságodat kockáztatod. - Ha más nem, hát a korgó gyomrod úgyis nyomra vezeti őket. Angela felült és feljajdult, mert a fájdalom iszonyatos hullámai csapdosták koponyájának belsejét. - Nagyon fáj? - kérdezte Lee. Megrázta kicsit a fejét. - Soha nem panaszkodsz - mondta Raven csodálattal. - Úgy tűnik, elfelejtetted, mennyit veszekedtem veled. - Azért, hogy éjszaka magammal vittelek, sí, de noha nem panaszkodtál, mert éhes voltál, vagy fáztál, vagy féltél. Tiszteletreméltó asszony vagy, Angela Bainbridge. Ahogy távolodott, a lépései egyre elhalkultak, Angela hátrébb mászott, amíg egy fának nem tudott támaszkodni. Tiszteletreméltó asszony? Aligha. A feje iszonyatosan lüktetett, egyre nehezebben tudta a múlt szellemeit távol tartani magától. Már tizenöt év eltelt, de még mindig úgy emlékszik arra a napra, mintha tegnap történt volna ! egész. És a gyerekre, akit rábíztak, Damon Montgomeryre. Aki a szőke haját az anyjától, világ kék szemét pedig az apjától örökölte, olyan szemeket, amelyekből vidámság sugárzott, ami együtt játszottak. Négy évvel volt idősebb a kisfiúnál, tudhatta volna, hogy nem szabad olyan messzire elkószálniuk, de hát a bújócskázáshoz kerestek jó helyet. Amikor a renegátok megtámadták őket, csak a könyörületességükre számíthattak. Angela megborzongott. Bármennyire is próbál összeszorítani a szemeit, az emlékek újból és újra előtörtek. A világos bőrű Damon, ahogy a bronz barna harcosok karjai között tovább száguldott. Most ugyanilyen gazemberek kerítették Lee-t, és ő ugyanazt a tehetetlenséget érezte, akkor. Azon is gondolkodott, hogy eloltja a tűz de tudta, hogy egy ilyen makacs ember, mint újra meggyújtaná. A történetek alapján, amelyeke Ravenről hallott, ez a viselkedés lett volna elvárhat tó tőle is, mint ahogy az a másik ember viselkedett vele. Kíméletlen, könyörtelen. Mint eddig mindi most sem ez történt. - Remélem, a nyúl megfelel - mondta megvárva a lány gondolatait. Roppant a térde é s Angela szinte maga előtt látta, ahogy a tűz elő guggolva elkészíti az ennivalót. - Nem tudom elhinni, hogy főzésre pazarolod drága időt. - Nem tart sokáig, és a lovam addig is kihasználhatja a hosszabbra nyúlt pihenőjét. Egy jó darabig úgysem állunk majd meg. - Nem hoztad el annak az embernek a lovát? -- Felakasztják a lótolvajokat.
38
Angela gyomra összeugrott. - Miért, jelent ez bármit is, ha egyszer úgyis felakasztanak? - Nem szeretném látni, ahogy a nyakadon szorul a hurok, mert még lehet, hogy valaki azt hinné,hogy te kötötted el a lovat. - Hogy tudsz ezzel viccelődni? - Már régóta azzal a tudattal élek, hogy egyszer Iógni fogok. Nem várom, de nincs mit tenni. Hallotta, ahogy a tűz pattog és az illatok kínzói n finomak voltak. Lee leült mellé és Angélában most vált világossá, hogy a férfi miatta már jelentós hátrányt szenvedett üldözőivel szemben. Eleinte bármennyire is gyűlölte, ha megkötözték a kezét, valamennyire elégtételül szolgált számára, inert azt jelentette, hogy Raven számol azzal, hogy megszökhet. Sikerült azt is elérnie, hogy lassabban haladjanak, de most a lelkiismerete kezdett tudatára ébredni. Lee nem hagyta magára, annak ellenére, hogy ő mindent megtett volna azért, hogy elkapják a férfit. - Lee - mondta csendesen -, sajnálom, hogy arra kértelek, hagyjál sorsomra. De olyan nagyon vágytam haza. Raven kezébe vette a lány arcát, de olyan gyengéden, hogy Angela megint majdnem elsírta magát. - Tudom, querida. Nem haragszom rád, és őszintén sajnálom, de előbb haza kell mennem, csak utána tudlak visszavinni Fortune-ba. Angela szíve nekiverődött a bordáinak. - Mit beszélsz? Alejandrónak azt mondtad, hogy amint ezek az emberek elvesztik a nyomukat... - Emlékszem rá, hogy mit mondtam, de mielőtt lement a nap és letáboroztunk, még egy csapat ifi vast észrevettem. A remény sugara villant fel Angela előtt, izgalmában felült. - Lehet, hogy az apám emberei. - Lehetséges. Vagy apád tényleg értesítette Kii Montgomeryt és akkor járőrökkel jöttek. Bárhogy is van, most már egyértelmű, hogy sokan vannak a nyomunkban, és nem tudok addig visszafordulni veled Fortune-ba, amíg nem bizonyosodtam meg afelől, hogy a testvéreim épségben hazaértek. Angela nekidőlt a fának és a ki nem mondot kérést tudomásul vette. - Számíthatsz rám. - Gracias. Ha tudom, hogy otthon minden rendben, ígérem, hazaviszlek. Lee felállt és Angela hallotta, ahogy elkészíti az ennivalót. Sodródtak a gondolatai. Tudta, hogy az üldözők első csapatát nem az apja küldte utánuk az a férfi akkor nem támadta volna meg. De a második csapat... mi van, ha azok a lovasok elsősorban miatta, és nem Lee miatt követik őket... De tökéletesen megértette Lee-t is, mert nagyon aggódott a családjáért. Persze ő is megállás nélkül a saját családjára gondolt. A szülei biztos iszonyatosan aggódnak érte. Csak tudná valahogy értesíteni őket, hogy jól van, nem esett bántódása. Kivette a kártyapaklit a zsebéből és megkereste a kedvenc lapját, a szív kettest. Az apja ezzel a kártyával nyerte el anyjának a kezét. Mi lenne, ha itt hagyná ezt a lapot, hogy megnyugtassa szüleit, tavalyi lomb alá csúsztatta, és csak bízhatott abban, hogy megtalálják a lapot és meg is értik a benne rejlő üzenetet. Ijedtében majdnem kiugrott a bőréből, amikor Lee az ölébe tette a tányért. - Néha nem is lehet hallani a lépteid. - Van egy pár ilyen jó tulajdonságom. Egyél. Óvatosan megkereste a tányéron lévő húst. Nem szeretett mások társaságában enni, de Lee ebben sem feszélyezte, már a kezdetektől fogva. Talán a túlélési ösztöne erősebb volt, mint a szégyenérzete. Egy darab húst tett a szájába és olyan jólesett neki a sok szárított hús után a főtt étel, hogy majdnem felnyögött.
39
- Miért lettél bűnöző? Ahogy kettejükre ráült a csend, szinte érezte, ahogy a férfi a sötét szemeivel ránéz. - Inkább büntetek, mint bűnözök. - Vernon Shelbyt? -Si. Lassan evett, így közben volt ideje végiggondolni mindent, amit Ravenről tudott. Ugyebár megölte Shelby fiát. A bankrablások után mindig otthagyta a névjegyét és azt is mellékelte, hogy pontosan annyi pénzt vitt el: amennyit Vernon Shelby betett a bankba. De Shelbynek fogalma sem volt arról, hogy ki lehet Lee Raven és miért csak az ő általa betett pénz kell neki. - Hallottam, ahogy Kit bácsi és Spence egyszer a rról beszélgettek... - Ki az a Spence? - vágott közbe Lee. - Kit bácsi fia. - Azt hittem, meghalt a fia. Maga mellé tette a tányérját, mert elment az étvágya, ahogy újra eszébe jutott a régi fájó emlé1 ahogyan elveszítette Kit elsőszülöttjét, a család angliai birtokának jogos örökösét. - Spence a kisebbik fia. - Ugy beszélsz róla, mint akivel nagyon jóban vagy. Csak nem féltékeny Lee? Még eddig soha seri nem volt féltékeny rá. Most értette meg, hogy húgait miért kavarták fel annyira az úriemberek féltékenykedései. - Spence egész egyszerűen egy jó barát. - Megcsókolt már? Angela félénken mosolygott. Semmi kétség, féltékeny. - Nem. Lényegesen fiatalabb nálam. - Mi köze van a kornak egy csókhoz? Angela nem tudta elhinni, hogy fájó fejjel a senki földjén, egy bűnöző társaságában ilyen dolgokról csevegnek. - Az idősebb nőket kedveled? - Engem nem érdekel a nők kora. És te az idősebb fickókért vagy oda? Angela sóhajtott egyet. - Én kérdeztem először. - De most én kérdezek. Hány éves is ez a Spence? Lee kezdte dühbe hozni. - Tizennyolc. - Es te hány éves vagy? - Huszonnégy. És te? - Hát én, annyi idős vagyok, mint a nyelvem és egy kicsit idősebb a fogaimnál. Megdöbbent és hallgatott. Mi a csudának kellett ennyit titokzatoskodni ennek az embernek? - Szóval annyira sem bízol bennem, hogy megmond, hány éves vagy? - Annál jobb, minél kevesebbet tudsz rólam. A melle alatt összefonta a karját. - Hát persze. Azok a rossz emberek mindent megadnának azért, hogy tudják, hogyan nézel ki! - Tudta, hogy a férfi a közelében van, ezért előrehajolva folytatta. - Hát nem érted, hogy te vagy a rossz ember? - Ilyen hamar elfelejtetted, hogy az a fickó támadt rád, nem én? - Talán nem vetted észre, de nem a te fizimiskád felől érdeklődött! Összerezzent, ahogy hallotta, hogy a tányér a fának csapódik. Lee dübörgő lépteibe még a föld is beleremegett. Jobb belátása ellenére kihasználta az előnyét. Csípőre tette a kezét. - Te voltál az, aki elrabolt. Megöltél egy embert, ellopod másnak a pénzét... A léptei elhallgattak. - Ő lopott meg minket!
40
A férfi gyorsan vette a levegőt, Angela maga előtt látta, ahogy a mellkasa emelkedik, és düh csillog a szemében. - Azt mondod, hogy a saját pénzeteket lopod vissza? - Nem - és Angela hallotta, ahogy nyel egyet a férfi. A levegő szikrázott közöttük. Ellopta a földünket, a marháinkat elhajtotta... és az ártatlanságunkat bemocskolta. A férfi szavaiból áradó szenvedés oly erős volt, hogy Angela térdei megremegtek és a fának dőlt. - Ha ez mind igaz... - Azt gondolod, hazudok? Bár nagyon sok mindent nem tudott erről emberről, egy dolgot biztosan érzett, eddig min őszinte volt. - Nem, nem gondolom. De miért nem fordul a törvényhez? - Az ő szava az enyémmel szemben többet ér, azt mondta, hogy mi foglaltuk el a földjét. Aztán kiirtották a családomat, felakasztották az apámat és a bátyámat, mindezt a seriff jelenlétében, aki az igazságot volt hivatott ott szolgáltatni. Aztán amikor az anyám megpróbált ellenszegülni, őt is megölték. Angela gyomra forogni kezdett. - De Shelby azt állítja, hogy mielőtt nem léptél akcióba, soha nem hallotta a Lee Raven nevet. I - Egy ember nem ismerhet fel valakit, ha nem tudja, hogy a név kit takar. Minél többet tudott meg a férfiról, annál kevesebbet értett meg belőle. Már korábban rájöhetett volna, hogy egy bűnöző nem a saját nevét használja. - Akkor mi a neved? - Már így is túl sokat fecsegtem. Fejezd be az-evést, aztán induljunk. Hallotta, ahogy a tüzet földdel szórja meg, ég ahogy a meleg, amelyet árasztott, a semmibe tűnik. Bolond volt, hogy foglalkozott ezzel az emberrel, hogy vágyott tudni róla mindent; amit valaha is kaphat tőle, az csak a fájdalom. Elárulná, el tudná-e árulni, ha rájönne a titokra, amit annyira próbál rejtegetni. Vagy, ahogy sejteti te, kezd annyira elfogult lenni vele szemben, hogy a törvény előtt ő maga sem lenne pártatlan? Lee utálta ezt a néma hallgatást, amely közéj Alit, és ahogy Angela teste megmerevedett. Ha elárulta volna a nevét, azzal nemcsak a személyét adná fel, hanem a múltját is - a múltat, amiről nagyon keveset tudott, de még azt a keveset is szerette volna elfelejteni. Már több órája lovagoltak és csak párszor tartottak rövid pihenőt. Lee nem mert hosszabb pihenőket megkockáztatni. Egyre nagyobb előnyre tett szert az üldözőivel szemben. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva a második csapat miatt sokkal jobban aggódott. Ha járőrök voltak, akik Angélát keresték, akkor tudta, hogy könyörtelenül fogják a nyomát követni, mert őket nem a pénz hajtja, hanem a hűség, a lojalitás. Kihúzta a poncsóját a nyeregzsebből. Angela megrezzent, ahogy érezte, hogy a férfi betakarja vele a fejét, így a hideg ellen védte valami. Lee-t nyugtalanította az ütés, ami Angela fejét érte. Nem lett volna szabad védtelenül egyedül otthagynia. - Dőlj nekem, úgy sokkal kényelmesebb lesz - mondta és a lány vállait a mellkasához nyomta, a fejét pedig vallanak görbületébe hajtotta. Bármennyire is veszélyes volt, élvezte, ahogy a lány belesimul a teste görbületeibe. - Hogy van a fejed? - kérdezte. - Még fáj egy kicsit - halkan felnevetett, egy bűbájos hang, ami arra engedte következtetni Lee-t, hogy a lány talán megbocsátott neki. - Csillagokat láttam, amikor a fejem nekikoccant a földnek. Tizenkét éves korom óta nem láttam csillagokat. - Tiszta az éjszaka. Ezer csillag fénye pislákol az égen. - Megcsókolni kell egy asszonyt egy ilyen tökéletes éjszakán! Borzasztó kísértést érzett, hogy
41
ezt meg is tegye, hogy érezze, ahogy Angela puha meleg ajkai az övéihez tapadnak. Amikor fiatal volt még és a napjai nehéz munkával teltek, meleg, szerető családban élt, és i egy lány hagyta, bizony csókot lopott tőle. De mint férfi, egészen mostanáig nem érezte asszony csókjának ízét. Az édes, csábító íz szinte üldözte. Könnyen a megszállottja lehet ennek a lánynak és ez mindkettőjüket bajba sodorhatja. - Miért maradtál mellettem? - kérdezte Angel gyengéden. - Már mondtam. Rájöttem, hogy nem mehettem el. Mivel nem ismertem azt a férfit, nem is bízhattam abban, hogy nem bánt téged. - És ha nem döntött volna le a földre? - Akkor hátrakúsztam volna a sötétben - és soha többet nem láthatta volna a lányt, de örökké csak rá gondolt volna. Ha poszátát látott volna, vagy ahogy a nap felkelő sugarait nézte volna vagy amikor a poncsóját magára vetné. Amikor a szél süvítene, a fák levelei susognának, vagy a nyeregbe ülne. Mindenütt ott lett volna, még az álmaiban is, túl az értelem küszöbén. - Nem értem, miért kockáztattad meg, hogy elkapnak, amikor csak nyűg vagyok a nyakadon. - Megvan az a rossz szokásom, hogy a nőket) meg akarom védeni - mormogta -, még akkor is, ha felidegesítenek. - De főleg akkor, amikor felizgatják, harcra hívják, arra késztetik, hogy egy hétköznapi ember legyen - farmer, tanár vagy boltos - aki boldogan aludhat úgy, hogy egy asszonyt tart a karjaiban. - Gondolom, sok nővel volt már dolgod. Lee nem tudta megmondani, hogy ez kérdés volt vagy inkább csak egy egyszerű kijelentés, de abban egészen biztos volt, hogy Angela nem örült volna annak, ha sok nőt ismert volna. Ez a felismerés mosolyra fakasztotta. - Nem túl sokkal. - Mégis mennyivel? Lee vállat vont. - Hát úgy százzal, talán kétszázzal. Angela megdöbbent azon, amire rájött. Ez volt az első alkalom, hogy Lee nem volt teljesen őszinte vele. - Tudtad, hogy megerősödik a mexikói kiejtésed, amikor nem az igazat mondod? - Akkor én mindig erős akcentussal beszélek. - Most komolyan. Néha olyan, mintha nem is lenne. Többek között ezért gondoltam az első nap azt, hogy csalás az egész. - És még mi miatt? Angela megrázta a fejét. - Nem tudnám megmondani pontosan. És Lee remélte, hogy soha nem is fogja tudni, mert ez a csipetnyi információ túl nagy erővel bírt, olyan dolgokra is fényt deríthetett, amelyeket már régóta próbált elfelejteni. - Ma megölhettelek volna - mondta Angela csendesen, fejét Lee felé fordította. - De nem tetted meg. Egyébként is rettentően óvatos ember vagyok. - Megmentettél, és azt sem tudom, hogyan nézel ki. Ahogy felemelte a kezét, Lee az ujjaival körbekulcsolta a csuklóját. - Engedd, hogy megérintsem az arcodat - kérlelte gyengéden. - Nem. - Talán visszataszítóan csúnya vagy? A lány csípős hangja mosolyra késztette. Sokkal jobban szerette, ha Angela mérges, mintha szomorú, - Ha megtudnád querida, hogy hogyan nézek ki, nem vihetnélek vissza az édesapádhoz. - Soha nem árulnálak el senkinek. - Én is azt gondoltam, hogy sosem lesz gyilkos belőlem. Amíg nem vagy abban a helyzetben, nem tudhatod, hogy hogyan reagálsz, querida,
42
- Miért ölted meg Floyd Shelbyt? Még Angela kedvéért sem szegte volna meg az esküjét, amit oly sok évvel ezelőtt tett. - Meg volt rá az okom. - O adott rá okot? Ez úgy tűnik, mintha nem is Vernon Shelbyvel akasztottad volna össze a bajszod. Mit csinált a fia? Olyan volt az esze, mint a beretva, a dolgok leglényegtelenebbnek tűnő részét addig csűrte-csavarta, amíg a lényeget meg nem értette. - Jobb azt az éjszakát elfelejteni. - De nem tudod elfelejteni. Hiszen a bosszú hajt... - Van egy-két dolog, amit nem szabad elfelejteni, van, amit el kell. És többet nem akarok erről bel szelni. Most aludj. Őrület, de Angela úgy tett, ahogy a férfi mondta neki. Lee gyanította, hogy Angélának fáj még a feje, és hogy jót tesz neki, ha az alvás elfeledteti vele. A lány feje előrebukott, ő pedig hátrahajtotta a vallanak szegletébe. Egy őrült pillanatra a lány tenyerét az arcához szorította; a lány már aludt, és Lee tudta, hogy nem fog emlékezni rá. De a lány kezének az érintését mélyen a szívébe zárta. Nyolcadik fejezet Grayson Rhodes társaságában tanácstalanul állt az öreg tölgyfa ágai alatt Christian Montgomery. Jessye Bainbridge egy zöld ruhadarabot szorongatott a kezében, ami valaha a lánya ruhájának része volt. Montgomeryt mindig nagyon elragadta, ha egy asszonyt sírni látott, de ennek az asszonynak a könnyeit sokkal nehezebben tudta elviselni. A saját feleségén kívül Jessye volt még az a nő, akit igazán bátornak ismert. Cseppet sem lepte meg, hogy Jessye elkísérte Harryt és Graysont erre az útra. Nagy szerencse volt, hogy épp a főhadiszálláson tartózkodott, amikor a telegram megérkezett a hírrel, hogy Angélát elrabolták. így rövidebb utat kellett megtennie, hogy a lány keresésére indulhasson. Harry szorosan átkarolta a feleségét és Kit látta, hogy barátja milyen nagyon próbálja leküzdeni a kétségbeesését. Nyilvánvaló volt, minden jel arra utalt - véres szoknya, letépett ruhadarab, a földön a nyomok - hogy ezen a helyen valamiféle dulakodás folyt. - Meg akarom találni ezt az embert, Kit, meg akarom találni és meg akarom ölni! - mondta Harry. Kit egy gyors pillantást vetett a fiára, aki a tisztás közepén guggolva töprengett, és a nyomó' szemügyre véve összeráncolta a szemöldökét. Egy gondolkodó lény volt. Spence az angliai családi birtok, Ravenleigh kiváló grófja lesz. Négy ember gyalog fésüli át a terepet bizonyítékokat kerestek Két járőre, Sean Cartwright és Adam Smith lovon indultak végigpásztázni a környéket. - A legjobb embereimet hoztam magammal- Harry. Jessye-vel összetalálkozott a pillantásuk, az asszonynak is tiszta zöld szeme volt. - Mit gondolsz, mi történt itt? Az Isten adjon neki most erőt. Tudta, hogy Jessye addig nem nyugszik meg, amíg nem tudja a teljes igazságot. Kit végigfésülte ujjaival a haját. Már ugyancsak ráfért volna egy hajvágás, de Angela elrablásának hallatán minden lényegtelen volt számára, csak őt akarta megtalálni. - Hogy őszinte legyek, nem igazán tudom, mii kezdjek az egésszel, de nem hiszem, hogy Raven bántotta volna Angélát. - Miért? - kérdezte segélykérő hangon Jessye míg kezében markolászta a ruha foszlányait, és Kit úgy érezte, kést döfnek a szívébe. Nem akart hamis illúziókat kelteni, de szerette volna aggodalmukat enyhíteni. Csak imádkozni tudott azért, hogy a célját el is érje. - Miért várt volna egy hetet, hogy leteperje! Angélát? Semmi logika nincs benne.
43
- Van abban logika, hogy magával vitte a lányunkat? - kérdezte Harry. Kit megrázta a fejét. - Nem, nincsen. Főleg, hogy váltságdíjat nem is követelt eddig. - Talán azért, mert nem volt eddig ideje rá - vetette fel Grayson. - Hiszen mi is észrevettük, hogy fejvadászok üldözik előttünk. - Ami még valószínűtlenebbé teszi azt, hogy ő támadta meg Angélát. Jessye úgy szorította a zöld ruhadarabot, hogy elfehéredtek az ízületei. - Miért tépett le egy darabot a mellényéből? - Nem hiszem, hogy Raven tette - mondta Spence. Jessye, olyan megindítóan nézett rá, mint ahogy a saját gyerekeire szokott. - A két gomblyuk azt mondatja velem, hogy ez Angela kedvenc ruhájának a része, miért tépte volna ő le, Spence? - Én nem azt akarom sugallni, hogy Angela tépte le. Én csak azt mondom, hogy nem is Raven - felemelkedett és a földre mutatott. - Azt hiszem, hogy ezek. itt egy sarkantyú nyomai, olyanok, mintha valaki néhányszor megpördült volna a földön. Kit, Harry és Grayson lopva összenéztek. - Spence, nem hinném, hogy ezen a vonalon kellene továbbmennünk - mondta Kit halkan. Nem akarta, hogy Jessye fültanúja legyen a feltételezéseiknek. Spence, amikor apja szemébe nézett, mintha a sajátját látta volna, ugyanolyan világoskék volt. - Tudom, hogy azt hiszed, arra gondolok, de ha egy férfi leteper egy nőt, nem forgolódik utána a földön. Azt gondolom, hogy Raven és Angela itt megálltak. Talán a fickó ennivalóért ment; nem vagyok benne biztos. De azt hiszem, Angela egyedül maradt. Egy másik férfi támadta meg. És akkor Raven leütötte azt a férfit, letépte Angéláról és még pördült meg párszor a földön, a sarkantyútarajával hagyva ezeket a nyomokat. - Lehet - értett egyet Kit. - Majd megkérdezzük, ha elkaptuk. És meg fogjuk találni. Mozgásra lett figyelmes, és látta, ahogy Cartwright és Smith a tisztásra lovagol és leszállnak lóról. - Mit találtatok? Cartwright odament hozzá. - Megtaláltuk a tüzet, amit mi is észrevettünk azon az éjszakán. Azt gondoljuk, hogy Raven rakhatta. És ezt találtuk még. Kit elvette a bemocskolódott kártyalapot, amit felé nyújtott. - Úristen - mondta Harry, ahogy átbicegett a tisztáson, botjára támaszkodva. Kikapta Kit ujjai közül a lapot, és végigsimította a hüvelykujjával. - Ez Angéláé - ránézett Cartwrightra. - A többit is megtaláltátok? - Nem, uram. Ezt is épp hogy észrevettük. Száraz falevelek takarták el - mondta Cartwright. Mélyen a gondolataiba mélyedve Jessye elvette Harrytól a lapot. - A szív kettes - motyogta. - Jelent ez valamit? - kérdezte Kit. - Ezzel a kártyával nyertem el Jessye szerelmét. - Az már rég a tiéd volt, ezzel a lappal a jogot nyerted el, hogy feleségül vegyél összetalálkozott szomorú pillantása Harry tekintetével. - Nem lehetséges, hogy Angela azt akarta ezzel mondani, hogy beleszeretett ebbe a férfiba? - Te jó ég, nem! Hisz ez egy bűnöző, Jessye... - Te is egy csirkefogó voltál. De ettől még szerelmes lettem beléd. - Egy csirkefogó és egy bűnöző közt ég és föld a különbség. Valószínűleg véletlenül esett ki a zsebéből - mondta Harry. - Harry, attól a perctől kezdve, hogy odaadtad neki ezt a megjelölt kártya paklit, csak olyan ruhát volt hajlandó hordani, aminek zsebe volt. Ha zseb nélküli ruhát vettem neki,
44
akkor pedig saját maga varrt bele egy zsebet. Angela szándékosan hagyta Itt ezt a lapot, abban bízott, hogy megtaláljuk és meg is értjük a mondanivalóját. Az életemre mernék megesküdni, hogy így volt. - Rendben, akkor maradjunk abban, hogy Angela nem elveszítette a lapot, hanem tudatosan hagyta itt - mondta Kit -, és azt gondolom, abban is megegyezhetünk, hogy Angela nem szerethetett bele egy banditába. Szóval akkor mit akart üzenni nekünk ezzel a lappal? - Minden bizonnyal valami érzelmi jelentése van, ami a családotoknak szól. Lehet, hogy csak azt akarta üzenni vele, hogy senki nem bántotta - vetette fel Grayson. - „Ne aggódjatok, egy gyilkos társaságában járom épp végig a vidéket?" - kérdezte mérgesen Harry. Kit felemelte a kezét. - Jól van, de akkor sem kell egymásnak ugranunk. - A fiára nézett, aki jó következtetéseket tudott a dolgokból levonni. - Te mire gondolsz? - Egyetértek Gray-jel. Ha Spence tíz évvel fiatalabb, Kit bizonyára felborzolja a fiú fényes haját ezért a tekintetért, amely ezt takarta: „Kérdezd meg, miért gondolja így'", - Éspedig? - Miért nem táborozott itt le? - kezdett neki Spence, mielőtt Jessye-re nézett volna. Minden, amit találtunk, alátámasztja az elképzelésemet, Magálltak itt. Talán itt akartak tábort ütni, de akkor valaki megtámadta Angélát. Ezért aztán, odébbálltak és máshol pihentek meg. Angela otthagyta a kártyát, hogy tudassa veletek, minden rendben. - Most mit csinálunk? - kérdezte Jessye. - Azt javaslom, folytassuk az utat. Raven minden lakott területet kerülni fog, de ez nem jelenti azt, hogy nekünk is így kell tennünk. Az egyik emberem ellovagol a legközelebbi városba és küld egy telegramot a lányaitoknak és egyet Ashtonnak, hogy kicsit megnyugtassa őket - tudta, hogy a felesége aggódva vár minden hírt. Jessye átölelte és felzokogott. - Ó, Kit, oly sok évvel ezelőtt azt hittem, tudom min mentek keresztül Ashtonnal. Fogalmam sem volt az egészről. Kit szorosan magához ölelte. - Megtaláljuk, Jessye. Ezúttal nem hibázom el a dolgomat. Jessye Kitre emelte a tekintetét. - Akkor sem te voltál a hibás. Az asszony öleléséből hátralépve érezte, hogy most Jessye-nek bátorításra van szüksége, nem pedig a múltban történt dolgokon való rágódásra. - Készülődjünk a továbblovaglásra. Harry a lovához sétált és ott várta meg a barátját. Tudta, mennyire sérti a büszkeségét, hogy nem tud egyedül felszállni a lovára. Hallotta Harry sánta lépteit, botjának egyenetlen kopogását. És végül csend lett. - Legalább reménykedhetünk, hogy Angela életben van és Raven nem bánik vele aljas módon. Talán van abban is valami megnyugtató, hogy nem tudunk mindent. Kit régi, jó barátja felé fordult. - Nem, Harry. A dolgok nem tudásában semmi megnyugtató nincs. Már eltelt tizenöt év, hogy az elsőszülött fiam eltűnt, és azóta sincs egy átkozott nap sem, hogy ne azzal a gondolattal ébrednék fel, talán nem is volt rendes bizonyítékom azt hinni, hogy halott. Bármennyire is fájdalmas lehet a teljes igazság, jobb tudni azt. Kilencedik fejezet
45
A ngela megpróbálta feldagadt nyelvével megnedvesíteni kirepedezett ajkait. A kíméletlen nap vadul tűzött. Örült, hogy Lee kalapja egy kis árnyékot adott. Most már alig vágtáztak, jobbára csak vánszorogtak ezen az engesztelhetetlen terepen. Már nem is számolta az együtt töltött nappalokat és éjszakákat. Minden erejével arra kellett koncentrálnia, hogy ne essen le a nyeregből, bár borzasztóan vágyott arra, hogy lefeküdhessen földre és aludjon végre, amennyit csak akar. Raven a kezébe adta a kulacsot. - Igyál. Egy kortyot. Tartsd a vizet egy pillanatig a szádban, mielőtt lenyeled - a hangja olyan volt, mint amilyen a köveken pergő homok. Élvezte, hogy a nyelvét benedvesítheti, bár tudta, hogy az ajkaira nem jut már a vízből. Visszaadta a kulacsot és hallotta, ahogy Raven elteszi. Lenyelte a vizet. - Nem hallottalak inni. - Nem vagyok szomjas - mondta recsegő hangon. - Lee, muszáj innod egy csepp vizet! - Ki lehet bírni kevés vízzel, ha hozzászokik szervezeted - mondta. - Nagyon sajnálom. Tenyerét a lány arcához emelte. - Mondtam már, hogy nincs miért bocsánatot kérned. Nagyon bátor vagy, querida. Olyan vágyakat ébresztesz fel bennem... - Mi mindenre vágysz? - Dolgokra, melyek soha nem válhatnak valóra. Ha holnap nem látom már a lovasokat, hazafelé fordulunk, és útközben lesz friss víz is. Haza. Az ő otthona nem a sajátja, bár már cseppet sem félt. Angela tudta, egész biztosan tudta, hogy el fog érkezni az a pillanat, amikor Lee hazaviszi a családjához. Nem volt igazán gyengéd, mégis voltak pillanatok, amikor Angela gyengédséget kapott tőle. Valahol érezte, hogy az az éjszaka, amikor Lee látta családja pusztulását, többet alakított jellemén, mint az előtte leélt évek. Milyen életet élne most, ha nem ölték volna meg a szeretteit? Ezer kérdése lett volna, de a torka minden egyes kiejtett szó után irtózatosan fájt. Tudta azonban, hogy hamarosan elérkezik annak az ideje is, hogy a kérdéseire választ kap. Egy villámlás cikázott át az éjszakai égen. Halvány mosoly jelent meg Lee arcán, végre ellazulhatott, lerázva magáról az elmúlt napok terhének egy részét. Dörgés visszhangzott. - Szerencsénk van, querida. Vihar lesz. - Érzem az eső illatát. - Hamar ideér. Vágtázni kezdett. Egy kis szerencsével, még mielőtt esni kezd, meg tud tenni egy kis távolságot és akkor az esőcseppek majd elmossák a nyomaikat. Már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy Angélával együtt lovagol és nehezen gondolt arra, hogy egyszer újra egyedül ül majd a lovon. Tudta, hogy az az idő is eljön majd, de cseppet sem örült neki, Azokra a férfiakra gondolt, akik megfordultak már Angela életében. Bár tudta, hogy nem várja haza senki, biztos volt abban, hogy sokan udvarolnak a lánynak. Egy esőcsepp csöppent a combjára. Egy másik a karjára esett. Villám világította be a fekete felhőket, dörgött az ég és zuhogni kezdett az eső. Lel megfékezte a lovat, leemelte a kalapját a fején aztán Angéláéról is. - Élvezd az esőt, querida. Angela arcát az ég felé emelte és fejét a férfi vállának szegletébe nyomta, mintha az csak azért lenne ott. Valahányszor ránézett a lányra, ámulatba ejtette, márpedig ez igen gyakran megtörtént; mert tökéletesen kiegészítették egymást. Ahol Angela puha volt, ott ő kemény. Ahol a lányon domborulat volt, őneki ott nem. Egy másodperen a villámlás megvilágította Angela vonásait és Lee minden egyes ívet az emlékezetébe vésett. Az eső a lány arcát mosta, kidugta a nyelvét, hogy benedvesedjen, az esőcseppek a szemhéján gyöngyöztek. Az orra körül díszelgő szeplőket különösen I szerette, mert megfiatalították, ártatlanabbá tettéin az arcát. De nem tűnt
46
gyerekesnek. Egy olyan lány I volt, aki küzdött ellene, becsapta és még meg is lőtte. A karjaiban aludt, s gyengéd szavaival vigasztalta magányos lelkét, és a bátorságával is nagy hatással volt rá. Egész eddig azt hitte magáról, hogy iszonyatosan erős, de most kezdte úgy érezni, hogy végtelenül gyenge. Amikor Angéláról volt szó, elhagyta az akaratereje, nem volt benne erő, hogy ellenálljon a lány csábításának. Hüvelykujjával végigcirógatta a lány hűvös arcát, és összegyűjtötte vele a nedves cseppeket. A lány forró lehelete megmelegítette a kezét. Reménytelenül a lány szájához közelítette a száját, már nem azzal a forró szenvedéllyel, amely korábban lángolt benne. Ennek a csóknak semmi köze nem volt a kielégítetlen vágyakhoz, pusztán egy olyan pillanat átélésének a vágya, amikor az idő mozdulatlanul áll. Az eső épp annyira hagyott alább, hogy a vízcseppek kopogása és az enyhe szellő zúgása dallammá olvadtak össze. Az ajkaik is összeolvadtak. Egyik karjával közelebb húzta a lányt magához, míg a másikkal az arcához ért és hüvelykujja a lány bársonyos bőrét simogatta. Most lassan, nyelvével ízlelte meg a lány szájának minden egyes pontját, szöveteinek másságát, teste zugainak forróságát, nem úgy mint először, amikor a nyelvével szinte betolakodott a lány szájába. Nem tudta, hogy a lány sóhajtott-e, vagy a szél, de még erősebben csókolta, és a sóhaj, amely kifakadt a lányból, az egész testén végigsuhant. A szikra hirtelen óriási lángra kapott. Szorosabban a mellkasához szorította a lányt, a nedves ruhájukon áttüzelő testük olyan szorosan simult össze, hogy szinte meztelennek érezte a lányt és magát. Érezte, ahogy nekiér a lány mellkasához, hogy megfeszülnek a mellbimbói és kidomborodnak a ruhán át. Lejjebb eresztette a kezét, és gyengéden megfogta a lány mellét, az ujjaival megmarkolta, gyömöszölte, de bármit is csinált, nem tudott a lány tökéletességén változtatni. Felhördült, egyre he sebben és gyorsabban vette a levegőt. A száját eltépte a lányéról, finoman maga felé fordította és a ruhán keresztül, gyengéden elkezdte szívni a lány édes bimbóját. Angela Raven ölébe csúszva felnyögött és belemarkolt a férfi vállába. A villám fénye egy vágyakkal teli asszonyt világított meg, ahogy felemelte Raven a tekintetét. Egész testével kívánta, akarta, a szíve kalapált. Uram, segíts! Még soha életében nem akart annyira semmit, mint ma ezt a lányt. Mint egy karabély durranása, egy óriási dörgés visszhangzott, és kezdte szédülve visszanyerni tudatát. Bármennyire is kívánta a lányt, nem lehetett az övé. Sem ma éjjel, sem máskor. Melyik asszony akarna egy olyan férfit, aki már megásta saját sírjál és hamarosan bele is fekszik? Mély, remegő lélegzetet vett és Angela fejét a vállára tette. - Lee? - Angela hangja reszketett, a teste remegett. - Pszt! - suttogta Lee és arcát a lány fejéhez szorította. - Ezt nem lett volna szabad megtennem. Angela hallgatásában volt a válasz, aztán lehajtott fejjel megigazította a ruháját. A ló ügetni kezdett Mexikó felé, haza. Lee félt attól, hogy túl sokáig várt, nem tudta, lesze valaha elég ereje ahhoz, hogy visszavigye Angélát a családjához, képes lesz-e a saját életéből kiszakítani ezt a lányt. Angela úgy érezte, hogy törődött testének minden porcikáját érzékeny sebek borítják. Már nem is tudta, hány napja gyötörte a napsugár. Izzadság tapadt izzadtságra. Még soha életében nem érezte magát ilyen nyomorultul, lelkileg is és testileg is. Lee csókja a zuhogó esőben megállás nélkül kísértette, a vágyak, melyek akkor felszínre kerültek, tovább forrtak benne. Akkor is akarta azt a csókot és most is kívánná. De azt is tudta, hogy ezek a vágyak nagyon veszélyesek lehetnek számukra, ezért el kellett nyomni, gúzsba kellett kötni őket.
47
Lovak ügetését hallotta a távolban. Kellemes illatot érzett, szájában összegyúlt a nyál, a gyomra összeszorult. Úgy tűnt számára, hogy Lee testéből eltűnt a feszültség. - Mindjárt otthon vagyunk, querida - mondta Lee csendesen. - Késő van már. Biztos mindenki alszik, nagyon halknak kell lennünk. A gondolat, hogy ágyban fog aludni, könnyeket csalt Angela szemébe. - Olyan csendes tudok lenni, akár egy egérke. Lee megállította a lovát. Lépéseket hallott a deszkapadlón. Egy veranda. - Őrt állsz, Alejandro? - kérdezte Lee. Alejandro nemtetszésének adott hangot. - Nem azt mondtad, hogy előbb hazaviszed a lányt? - Útközben gondjaink voltak, és tudni akartam, hogy épségben hazaértetek-e. Lee leszállt a lóról és Angélát is lesegítette. - Milyen gondok? - kérdezte Alejandro. A kezét a lány hátára tette, így vezette előre. - Még egy csapat volt mögöttünk, lépcső, querida..., lovasok..., lépcső. Féltem, hogy esetleg valamilyen csapdába rohantok. - Senkivel sem találkoztunk. - Jó. Akkor mindannyian minket követtek. Kérlek, gondoskodj a lovamról, amíg én megmutatod Angélának, hogy hol fog aludni - kezét még mindig a lány hátán tartotta, most picit megszorította - Gyere, querida. Isten hozott szerény hajlékunkban. Az ajtó zsanérja megnyikordult, ahogy kinyitotta. Angela keze fának ütközött. Azt várta, hogy vályogház lesz. Az ajtónyílásban egy takaró állta útját. Hallotta, hogy Lee felemel valamit (egy lámpást), miközben végigvezette a nagy szobán. Valami fába ütődött a lába, aztán megint takaró következett. Megint fa. Lépéseinek megváltozott a visszhangja, tudta, hogy a falak közelebb vannak egymáshoz. Egy folyosó. Horkolás. - Eduardo - suttogta Lee. - Eduardo? Van még egy öccse? - Si. Majd holnap megismered. Bevezette egy szobába. - Itt fogsz aludni. Angela egy ágy faragott oszlopára tette a kezét 9 Belesüllyedt az ágyba. Mennyország. A kezével végigtapogatta a paplant, megfigyelte az öltéseket, hogy hogyan készült, különböző ruhadarabok voltak egymáshoz varrva, így lett egy egész belőlük. Engedett a kísértésnek és oldalra fordult. A párnából Lee illata szállt fel és lebegett körülötte. A szemei pillanatok alatt elnehezedtek és lecsukódtak, a tudata elhomályosodott. Ahogy álomba merült, az a tétova kép lebegett előtte, hogy ebben az ágyban korábban Lee alhatott. Lee az istálló utolsó bokszához ballagott, oda, ahol Alejandro a lovát teljes gőzzel csutakolta. A gerendának dőlt és mellkasa előtt összefonta a karját. - Még a végén a bőrét is ledörzsölöd. Alejandro csak egy pillanatra nézett fel rá, aztán ismét a lóval foglalkozott. - Nem tudom elhinni, hogy magaddal hoztad a lányt. - Angélának hívják. - És miatta kerülsz majd bitófára. Mit gondolsz, mennyi időre lesz szüksége, hogy rájöjjön, ki is vagy valójában? - Hiszen vak. - Téged is elvakított. Alejandro szavai Lee önérzetét bántották. Mindig a családja volt számára a legfontosabb. Lehet, hogy most Alejandrónak van igaza és nem neki. - Tudom, hogy soha nem lehet az enyém. - De ez nem gátol meg abban, hogy megkívánd. Lee összeszorította a fogát, nem reagált
48
Alejandro kijelentésére, csak azon gondolkodott, hogy tényleg ennyire rá van írva az, hogy mennyire tetszik neki Angela, vagy Alejandro csak találgatott. Alejandro abbahagyta a csutakolást és ránézett. - Ramon is tudta, hogy soha nem kaphatja meg Christine Shelbyt, de nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon neki. És nézz körül, mit jelentett ez számunkra. - Nem! - Lee beljebb lépett. Nem tudta elfogadni azt, hogy a testvére szerelme felelős azért a tragédiáért, ami a családjukkal történt. Shelby gyűlölete és kapzsisága volt az oka mindennek. - Nem hibáztathatod Ramont... - Én csak annyit tudok, hogy amíg Shelby nem kapta rajta Christine-t Ramonnal a patak partján, a fenyegetései üres fecsegések voltak. Mit gondolsz, miért pont Ramont akasztotta fel és nem téged vagy engem? Egy aggódó sóhaj kíséretében Lee végighúzta az ujjait a haján. Néha lehetetlen volt Alejandro szót érteni. - Mikor aludtál utoljára? - kérdezte Alejandro csendesen. Lee megpróbált egy látszatmosolyt az arca erőltetni. - Hol itt, hol ott. Alejandro megrázta a fejét. - Nem mertél elaludni mellette, mert féltét; hogy az üvöltésedre felébredne. Lee nem tudta, hogy ezek a kiáltások egy ijedt gyereké voltak-e, vagy egy megfélemlített emberélet. - Egy férfi megtámadta. Ahogy arra Lee számított, Alejandro mérge elszállt. - Micsoda? - Egy ember leszakadt a farkas falkától, amely a nyomunkban volt. Mivel Angela azt gondolta, hogy talán az apja embere, ezért hagytam, hogy; megvárja a férfit, de hát Shelby emberével lett dolga. Leütöttem, mielőtt túl nagy bajt keverhetett volna. - Meg kellett volna ölnöd. - Egy emberélet már szárad a lelkemen, Alejandro. - Akkor nem volt más választási lehetőséged. Lee bólintott. Nem akart visszaemlékezni arra a szörnyű éjszakára, de mégis mindig jelen volt, az, emlékei között ólálkodott, ott várt valakire, aki végre lerántja róla a leplet. Alejandro ehhez nagyon jól értett, elszántan emlékeztette arra, hogy' akkor nem volt más választása... de egyik énje mégis kételkedett, mindig kételkedett. - Próbálj meg aludni egy keveset - mondta neki Alejandro, mielőtt újra a lóval kezdett foglalkozni, de most már valamivel gyengédebben bánt az állat horpaszával. - Ha kipihentem magam, hazaviszem. - Legyen, ahogy mondod. A jelenléte nagyon ijesztő számunkra. Amikor még kisfiú volt, megtanulta, hogy nagy érték, ha némán tud a zsákmánya mögé lopódzni. Arra nem tudott visszaemlékezni, hogy ki tanította arra, vagy hogy ő miért érezte úgy, hogy a léte a csendtől függ. Mindenesetre ezt a képességét jól tudta hasznosítani, ha kedve volt hozzá, mint most is. Mint a füst a lágyan susogó szélben, úgy lépett be húga szobájába és jutott el az ágyáig. Olyan gyengéden érintette meg Juanita arcába lógó tincseit, mint ahogy egy pillangó száll egy sziromra. Juanita lassan kinyitotta a szemét. - Én vagyok az, Lee - suttogta gyengéden, nem akarta megriasztani. Olyan ijedős volt. Fölült és szorosan átkarolta Lee nyakát. - Itthon vagy? Szerette volna ő is megölelni a húgát, mint ahogy azt gyerekkorukban tették, de megértette, hogy Juanita nem szereti az ölelést, ezért karjait maga mellett tartotta. Az életét
49
adta volna azért, ha Juanita visszakaphatná az ártatlanságát, amit azon a végzetes éjszakán elvettek tőle. Oldalra fordult. - Készítsek neked valami harapnivalót? - Nem. Fáradt vagyok, csak látni akartalak, milőtt lefekszem. - Aggódtam, amikor Alejandróék nélküled jöttek haza. Azt mondták, hogy valami nőt kell hazavinned..., de nem értettem. Jól el tudta képzelni, milyen zavart volt Alejandro, mivel nem akarták, hogy Juanitának bármi miatt is aggódnia kelljen. Mind azt gondoltál hogy meg kell óvniuk, és néha azon gondolkodott, hogy az ő féltő gondoskodásuk talán többet ártott, mint használt. - Angélának hívják. És itt van. - Elhoztad ide? - Si. Hamarosan hazaviszem, de mindenekelőtt tudni akartam, hogy a többiek biztonságba vannak-e. Tetszeni fog neked. Nagyon erős. - Nagyon nagy darab? Lee mosolya melegséget sugárzott, a mellkasára mutatott. - Itt belül, itt nagyon erős. - Szeretettel fogom fogadni. - Tudtam - és talán Angela meg tudná tanítaná Juanitát, hogy nem kell félni. Átnézett a keskeny ágyikóra, amelyik Juanita ágya mellett állt a fal mellett, az ablak alatt, és egy kisfiú aludt benne. Hogy van Miguel? - Hiányoztál neki. Mindennap megkérdezte, mi van veled. - Holnap majd látjuk egymást. Most aludj gyorsan. Juanita visszafeküdt az ágyába. - Vigyázol rám egy kicsit? - Örökké. - Tudta, hogy hazugság ilyet ígérni, mert még eljön az az idő, amikor felelnie kell a bűneiért és a kijelentés áldozatot követel. Bár gyakran úgy érezte, hogy az áldozatot már meghozta az alatt az elmúlt öt év alatt. Azóta is lélegzik, létezik, de nem él, nem álmodik, nem mer reménykedni, nem hiheti, hogy valaha is megkapja azt, amire vágyott. Nézte, ahogy Juanita szemei becsukódnak és megvárta, míg a légzése egyenletessé válik. Aztán előrehajolt, megcsókolta a szemöldökét és némán kiment a szobából. A folyosón, Alejandro ágyában szándékozott lefeküdni. Az aggódó valószínűleg úgyis a ház előtt őrködik az éjszaka hátralévő részében, de Lee-nek nem volt kedve egyedül lenni, és sejtette, hogy úgysem tudna aludni. Ha nagy nehezen el is tudott aludni, túl nagy ára volt a pihenésének, igaza volt Alejandrónak. Angela mellett nem akart mélyen elaludni, mert a rémálmai virrasztva várták. Némán végigment a folyosón. O és a testvérei építették ezt a házat; nem volt díszes, de kényelmes. Nem tudta a régi haciendát17 pótolni, ahol a szüleikkel éltek együtt Dél-Texasban, de egy nap még eléri, hogy legyen egy olyan nagy házuk, mint amilyen a régi volt. Amikor odaért a szobájához, megállt az ajtóban, és emlékezetébe véste azt, amit soha sem hitt, hogy látni fog. A lámpa, amelyet az ágya melletti asztalon felejtett, gyengén világított. Az ablakon keresztül az éjszaka sötétsége bólintott be, és az ágyában egy asszony, aki akaratán kívül ugyan, de nagyon vonzotta. A haja szétterült a párnáján. Egyik kezét az arca alá dugta és összegömbölyödve az oldalán feküdt. Lee-nek megfeszült a mellkasa. Amilyen gyorsan belopta magát a szívébe, olyan nehezen fogja tudni hazaküldeni. De nincs más lehetőségük. Sikerült az üldözők első hadát elkerülnie, de mi lesz a többivel? A csizmáját a szoba előtt hagyta. Mezítláb lépett az ismerős padlóra és leült az ágy szélére, amiben egy csodálatos nő aludt. Elképzelte azt a férfit, aki majd feleségül veszi. Annak biztos nem tapad majd vér a kezéhez, és nem szegte meg a törvényeket, sem Istenét, sem emberét.
50
Tudta, hogy a földön kéne egy alvó alkalmatosságot készítenie, vagy vissza kellene mennie Alejandro ágyába. De ahogy hallgatta a lány halk, alig hallható légzését, inkább lefeküdt a háta mögé. Mivel Angela nem mozdult meg, karját a derekára tette, az állát a lány feje búbjára. Amióta Angela jelen van, mikor tette azt, amit tennie kellett volna? Angela felébredt, a szemét alig tudta kinyitni, a nyaka elgémberedett, a testére nehezedett Lee kezének súlya, ahogy átkarolta, a lába az övén átvetve. Amikor a földön aludtak, azért simult olyan szorosan a férfihoz, hogy védekezzen az éjszakai hideg ellen, de ez a helyzet azért is volt megbotránkoztató, mert Lee ágyában feküdtek és az ágynemű még meghittebbé tett mindent. Lee meleg lehelete végigsimogatta a tarkóját, és kellemes, forró remegés futott végig a gerincén. Angela hirtelen megriadt, mert valaki más is lélegzett, igaz gyorsan, felületesen, de nagyon közel. Iszonyatosan közel. 17 Farm, tanya (spanyol) - Lee, ébren vagy? - suttogta egy gyerek hangosan. Lee mozgolódni kezdett mögötte. - Úgy nézek ki, mint aki ébren van, Miguel? -mormogta. - Nem, de úgy hangzik, mintha ébren lennél. La morita es muy bonita,18 - Sí - válaszolta Lee -, de légy nagyon halk, nehogy felébreszd. - Már ébren vagyok - közölte Angela. Lee sóhajtott. - Bocsáss meg querida, azt szerettem volna, ha sokáig tudsz aludni, de nem hiszem, hogy a nap régóta felkelt már. - Ásított egyet. - Ez itt a testvérem, Miguel. Angela megpróbálta ülő helyzetbe küzdeni magát, de Lee még mindig szorosan ölelte. Bár Miguel még gyerek volt, Angela érezte, ahogy elpirul a gondolattól, hogy egy ilyen kompromittáló helyzetben meglátta valaki. Nyelt egy nagyot és nyugodt hangon próbált meg beszélni, úgy, mintha abban semmi szégyenletes nem lenne, hogy egy olyan férfi ágyában fekszik, akinek nem a felesége. - Szia. - Buenos dias, senorita.19 - Angolul kell beszélned, Miguel! - pirongatta meg gyengéden Lee. - Miért? - Mert te jobban tudsz angolul, mint ő spanyolul. - Miért? - Mert az anyukája és az apukája nem mexikói. -Ó! 18 A kisasszony nagyon szép. (spanyol) 19 Jó napot, kisasszony. Hallotta, hogy Lee megkönnyebbülten sóhajt elhatározta, hogy ő maga is kérdez valamit. - Hány éves vagy? Csönd. Arra gondolt, hogy talán az angol tudása nem tökéletes a kisfiúnak. - Miguel, nem látja az ujjaidat - mondta nyugodtan. - Mindig mindent mondanod kél neki. - Miért nem látja az ujjaimat? - kérdeztf Miguel. - Mert vak. - És ő is jelen van - emlékeztetett rá Angelajro, szóval nem kell úgy beszélned rólam, mintha nem tudnék magam is beszélni. Lee kuncogott. - Hamar dühbe jön. - Érezte, ahogy Lee megmozdul, átnyúl fölötte és megborzolja valakinek a haját. - De miattad nem, csak miattam. Mondd meg neki, hány éves vagy. - Hamarosan négyéves leszek - és ezt úgy mondta, hogy ez a negyedik év sokkal fontosabb, mint a harmadik, ami nem is érdemes még csak említésre sem.
51
- Most menj és mond meg Juanitának, hogy éhes vagyok - mondta Lee. A kisfiú kikutyagolt mezítláb a szobából. - Rém kedves gyereknek tűnik - merengett el Angela. - Nagyon jó gyerek. - És te neveled - mondta Angela. - Mi mindannyian próbáljuk felnevelni. Angela ismert asszonyokat, akik idősen szültek, de ebben az esetben egyértelmű volt, hogy nagyon nagy a korkülönbség Miguel és a testvérei között. Lee lekászálódott az ágyról. - Hozok valami reggelit, és utána a megígért fürdő következik. Angela hallotta, ahogy Lee kimegy a szobából. aztán hátravetette a takarót és kimászott az ágyból. Érezte az arcán a nap melegét. Óvatosan elindult az ablak felé. Az ujjai az üveg sima felületéin, értek, míg a lábával valami fadoboznak ütközött. Letérdelt és kezével végigpásztázta a doboz tartalmát képező valamik tépett szélét. Könyvek. Kicsi könyvek. Egyet felemelt és végigpörgette az elnyűtt lapokat. Az apró méretükre való tekintettel Angela azt gondolta, hogy Lee ponyvaregényeinek a rejtekhelyét találta meg. Ahogy végigtapogatta a doboz szélét, egy másik dobozra lelt. Ebben könyvek, bőrborításosak voltak és nagyobbak. E mögött a doboz mögött is talált még egy könyvekkel telit. Miért nem a polcon tartotta a könyveit? Óvatosan körbejárta a szobát. Egy szekrény négy fiókkal. Kíváncsian kinyitotta őket, de a négyből csak kettőben volt ruha, a többi üresen állt. A tetején sem volt semmi. A fal is kopasz volt. Talált egy asztalkát az ágy mellett, amelyet csak egy lámpás díszített. Visszagondolt a takaróra, amelynek nekiütközött tegnap éjjel, és az illatok, amelyek üdvözölték az ajtón belépve, mikor belezuhant az ágyba. A ház olyan volt, amelyben valóban laknak; de nem a szoba. Olyan magányos volt, mint az az ember, aki itt szokott aludni; egy átmeneti menedékhely volt, amelyben semmi nem tűnt maradandónak, mert Lee Raven tudta hogy meg vannak számlálva a napjai. Hallgatta, ahogy kint kerekek csikorogtak ahogy a szekerek és a kocsik elhajtottak, az emberek nevettek, beszűrődött a beszélgetések lármája is. De semmit nem hallott, csak a szél kutakodó sóhaját es a magány félreérthetetlen csendjét. Tizedik fejezet Nem sokkal a tizenkilencedik születésnapja után Angela a társalgóban várta az első férfilátogatóját, aki más városból való volt és azon fiatalemberek közé tartozott, aki fiatalabb húgának udvarolt. Ideges volt, nyugtalan, és félt is, nehogy a férfi fogyatékosnak érezze. így aztán sokkal inkább felszabadult volt, mintsem csalódott, amikor a férfi végül is nem jött el. De az akkori aggodalmai eltörpültek a jelen félelmei mellett. Lee ágyának a szélén ült, a reggeli, amit Lee hozott, megfeküdte a gyomrát, vagy inkább az, hogy Lee húgával hamarosan találkozni fog. Ismeretlen kérőkkel, sőt még egy bűnözővel is jobban szembe tudott nézni, jóval több magabiztossággal. A kedvenc ruhája teljesen szétrongyolódott, a haja csupa kóc és a több napos utazás miatt (az utazás szagát is magán hordozta) ráfért már egy fürdő is. Sehogy sem talált arra magyarázatot, hogy miért akar Lee húgának tetszeni. De az Isten szerelmére, ez az asszony lehet, hogy teljesen erkölcstelenül él. Bizonyára más bűnözőt is ismert, talán még be is bújt az ágyukba. Lehet, hogy részeges, és pisztoly lóg a csípőjén. Biztos nem élne együtt a testvéreivel, ha nem értett volna egyet az ügyeikkel és ez a tény ugyanolyan bűnössé tette őt mint a testvéreit.
52
Angela szája teljesen kiszáradt, amikor is lépteiket hallott. Csizmák kopogtak és egy papucsos láb ment végig a halion. Lassan felállt, a szoknyájába törölte izzadt tenyerét és egy mesterkélt mosolyt erőltetett az arcára, amikor azok megérkeztek szobába, és megálltak. - Ó! Lee, nem mondtad, hogy fájdalmai van - kiáltott fel kedves hangon. Sietős mozdulatokat hallott, aztán valaki, aki kisebb volt Leenél, a vállára tette a kezét. - Üljön le, senorita, mondja, fáj valamije? Csinálok gyorsan egy borogatást vagy valami gyógyteát. - Nem fáj semmim - győzködte Angela. - Akkor miért vág ilyen fájdalmas arcot? - kérdezte csendesen. - Mosolyogtam. - Félreértettem. Gyönyörű a... mosolya. Angela arcán, miután minden rossz előérzete elillant, a mesterkélt mosoly helyett egy igazi jelent meg. - Nem hinném. Egy ideges grimasz volt. Nem tudtam, mire számíthatok. - De amit most látok az tényleg egy gyönyörű mosoly, Angela - mondta Lee olyan bizalmas hangon, mintha csak kettesben lennének a szobában. - Nem hiszem, hogy valaha mosolyogtál volna így énrám. - Nem igazán volt rá okom, hogy vidám legyek, amióta elraboltál - jegyezte meg Angela. - Szánom-bánom a bűnömet. Juanita majd gondoskodik rólad. Ne kérdezd a családtagjaimtól, hogy hogyan nézek ki! Ezt a parancsot udvariasan mondta ugyan Lee, de Angela tudta, hogy itt nincs helye alkudozásnak. Lee kiment a szobából és Angela ráhuppant az ágyára. - Meglehetősen idegesítő a bátyád. - Meghalna magáért, senorita. Bár Angela talán egy kicsit úgy érezte, hogy a Juanita szavaiban lehet igazság, azt remélni sem merte, hogy ő ilyen sokat jelenthetne egy férfi számára. - Nemigen hinném. - Akkor nem ismeri őt. De egy dolgot tudott Angela, azt, hogy Juanitát már az első pillanatban megkedvelte. Mosolyogva kinyújtotta a karját. - Boldog vagyok, hogy megismerhetlek. Juanita megszorította a kezét és azt mondta: - Mi casa es su casa20. Angela úgy elmerült a fadézsában, hogy a forró víz egészen az álláig ért. Eduardo húzta be a dézsát és töltötte meg több vödör vízzel. Ő is, mint Juanita, nagyon félénk volt, valami köszönésfélét motyogott, aztán gyorsan kiment a szobából. Angélának úgy tűnt, hogy a fiatalabb testvéreknek nemigen volt esélyük az erélyes idősebbekkel szemben. Angela a kádnak támasztotta a fejét, Juanita kipárnázta a nyakát egy feltekert takaróval. Úgy érezte, legszívesebben örökre így maradna. 20 Az én házam, a te házad, (spanyol) Érezte, hogy meg-megakad a kócos hajában fésű, ahogy Juanita próbálta kifésülni. - Egész egyszerűen le kellene vágni - mondta fásultan Angela. - Á dehogy, senorita. Gyönyörű szép a hajad, és semmi más teendőm nincs ma délelőtt. És ezenkívül Lee-t is megörvendeztetem vele. Ahányszor beszél veled, mindig mosoly ül az arcára, és az már nagyon-nagyon rég volt, hogy mosolyogni láttam. Angela az égre nézett, soha még gondolni sem mert arra, hogy egy férfi az ő nevének hallatán boldogságában elmosolyodik. - Biztos vagy benne, hogy nem pusztán grimaszról van szó? - kérdezte incselkedően, és saját kudarcára gondolt, amikor nem is olyan rég megpróbált szenvtelen arcot ölteni.
53
- Ó, én egész biztos vagyok benne, senorita. Egy halvány mosoly, talán kicsit szomorkás is, mintha félne attól, hogy ha őszintén merne nevetni, akkor a sors már soha nem adna neki okot arra, hogy mosolyoghasson. Angela elgondolkodott, aztán egy olyan kérdés! tett fel, ami nem egyértelműen Lee küllemére vonatkozott. - Szép a mosolya? - Nagyon szép. Mindig melegséggel tölt el, ha mosolyogni látom. - De azt mondtad, hogy nem túl gyakran mosolyog. - Már évek óta nem - mondta kedvesen Juanita, de Angela szomorúságot érzett kicsengeni a hangjából. Angélának megint feltűnt, hogy Lee mennyire sokat jelent a testvéreinek. Ez nem pusztán aggodalom volt, annál sokkal több. Valami szoros kötelék. Angela tudta, hogy el kellett volna zavarnia Lee-t az ágyából, amikor a férfi szoros ölelésére ébredt fel. De ehelyett reménytelenül arra vágyott, hogy megforduljon és megérintse a férfit, viszonozza azt az ölelést, ahogy őt ölelte. Meg akarta ismerni a vonásait, az állkapcsának az ívét, az orrának az alakját, azt a szögletet, ami az állában végződött. Tudta, milyen magas, hogy szélesek a vállai, erősek a karjai. De mindenét meg akarta ismerni. Eljátszott a gondolattal, hogy megkérdezi Juanitát, de nem akarta, hogy a lány öntudatlanul is, de elárulja Lee-t. Bár nem tartotta fontosnak Lee akaratát, hogy ő ne ismerhesse meg az arcát, de elfogadta a férfi ehhez való jogát. - Lee a legidősebb - tűnődött el. - Ó, nem - mondta Juanita. - Alejandro idősebb, bár nem sokkal. Angela jobban felült. - De nekem úgy tűnik, hogy Lee irányítja a dolgokat. - Si. Jól tud utasításokat osztani. - Szóval akkor, Alejandro, Lee... - Angela itt elakadt és nem nagyon tudta folytatni a sort. - Roberto. Jorge. Én és Eduardo. - Juanita befejezte a sort. - És Miguel - tette hozzá Angela. - Ó, si. Miguel a legfiatalabb. - Kisbaba lehetett még, amikor meghalt az édesanyátok. Angela megrezzent, mert Juanita végighúzta fésűt a hajában és ettől sajgott a fejbőre. - Nagyon kicsi volt még - erősítette meg Juanita. - Mikor ölték meg a szüleiteket? - kérdezte Angela, mert nem tudott pontosan visszaemlékezni Lee szavaira. - Azt mondtam, hogy ne kérdezősködj, querida - mondta Lee keményen. Angela felsikoltott és jobban elmerült a vízben. - Nem hallottam, hogy bejöttél. - Mert túl hevesen vallattad a húgomat. - Nem vallattam. És egyébként is, azt nem mondtad, hogy semmit sem kérdezhetek. Azt mondtad, hogy csak felőled nem kérdezősködhetek. Hallotta, ahogy Lee léptei felerősödnek és tudta, hogy egyre közelebb jött hozzá. Jól el tudta képzelni magában azt, ahogy a férfi bámulja. - Elmehetsz Juanita. - Mit fogsz csinálni vele? - kérdezte Juanita. Angélát meglepte a lány remegő hangja. - Kifésülöm a hajából a csomókat. Juanita gyorsan továbbfésülte Angela haját. - Én is ki tudom fésülni. - Juanita! - mondta gyengéden, de pirongatva Lee -, az én hibámból lett ilyen kócos Angela haja, én tüntettem el a hajtűit. Lee térdei ropogtak, és Angela tudta, hogy a férfi kivette Juanita kezéből a fésűt.
54
- Azt gondolom, hogy nem helyes, ha egy férfi egy szobában marad egyedül egy nővel mondta Juanita elcsukló hangon. - Sok éjszakát kettesben töltöttünk már, Juanita - mondta Lee csendesen. - Megígérted, hogy soha nem fogsz nőnek ártani. - És be is tartom az ígéretemet. Amíg csak élek, meg is fogom tartani. De ez a lány itt túl eszes. Minden kérdésre megtalálja a választ; jobb, ha keveset tud. Angela hallotta, hogy Juanita feláll. - Soha nem bocsátom meg neked, ha fájdalmat okozol Angélának. - Hiszen ismersz, Juanita. Tényleg azt hiszed, hogy bántanám? Még akkor sem tenném, ha nem tettem volna neked egy ilyen fogadalmat. - Bocsáss meg, Lee. Tudom, hogy nem bántanád. Angela könnyeket hallott ki Juanita hangjából, és azt, hogy Lee feláll. Lelki szemei előtt látta, ahogy megöleli a húgát. - Semmi baj, Juanita - motyogta -, semmi baj. Juanita szipogott. - Meg kell főznöm még az ebédet. Ne aggódj, senorita, nem fog bántani. Angela hallotta, hogy Juanita kiment a szobából és Lee újra leguggolt a kád mellett. - Félt tőled - mondta. - Az emlékeitől fél. Ne kérdezd a családomat, mi történt azon az éjszakán. Jobb, ha elfelejtik. - Hogy a csudába tudnának felejteni, amikor téged csak a bosszú hajt? - érezte, hogy a fésű fogai belekapnak a hajába és Lee elkezdi lefelé húzni a fésűt. - Aú! - kiáltotta és odakapott Lee kezéhez. - Fogalmam sincs, hogyan kell ezt csinálni - köhécselt Lee. - Add ide a fésűt - nyújtotta ki Angela a kezét. - Én is meg ki tudom fésülni, csak magyaráz el, hogyan. Angela sóhajtott egyet. Rettentően bosszantott a férfi. - Kezdd el a végén és óvatosan lazítsd ki a csomókat, szépen felfelé haladva. - Egész egyszerűnek hangzik. Kézfejét a meztelen vállára tette, és Angela érezte, ahogy a fésű meg-megakad egy csomóban. Szerette volna az állát a férfi kezére tenni, nyakának mélyedésébe szorítani. Azon tűnődött, hogy Lee szeme merre kalandozik, bár a víz ellepte a melleit. Vajon mosolyog? Amikor csókolóztak, érezte, hogy Lee-nek szabályosak a fogai és az ajkai teltek. Nem volt nehéz azt gondolnia, hogy a férfi mosolyáért sok nő epekedhet. Mosolygott már valaha őrá is? Amíg nem érintheti meg a férfi arcát, semmi esélye nem volt rá, hogy ezt megtudhatja. Egyet tudott, hogy a férfi komor volt. A szája nem mosolyra állt, hanem lefelé görbült a sok gondtól. Lee keze egyre gyengédebben és lassabban járt. Angela érezte, hogy Lee karja az övéhez ér, meleg levegő súrolta a vállát, meleg, aminek nem kellett ruhán átsugároznia. - Nincs rajtad ing? Lee letette a fésűt. - Nincs, épp tisztát akartam húzni, azért jöttem be. Nem gondoltam, hogy már fürdeni fogsz. Angela rettenetesen vágyott már a tisztaságra, szinte letépte magáról koszos ruháját. - Alig vártam, hogy megfürödhessek. Lee ujjaival végigsimította Angela fülét és hátrahúzta a haját. - Nem túl forró a víz? - kérdezte halkan. - Miből gondolod? - Mert a nyakadon gyöngyöznek a vízcseppek és összegyűlve, itt - épp itt - lefolynak. Hozzáért a lány nyakához. Hirtelen buja vágyak kezdtek gyűlni Angela testében, érezte, hogy a férfi ajka a nedves bőréhez ér, forró szája egyre feljebb simogatta, a füléhez érve a szempillái megrebbentek,
55
mintha becsukta volna a szemét és a fogaival óvatosan beleharapott a lány fülcimpájába. A lélegzete gyors és kapkodó volt. Angela hallotta, hogy Lee nagyot nyel és a haját markába szorítja. - Talán... talán jobb lenne, ha magam fésülném ki azokat a csomókat - ajánlotta Angela elhaló hangon. - Sí, én is megfürdök - mondta Lee érdes hangon. Angela egy pillanatra azt hitte, hogy Lee beleugrik mellé a vízbe. Ezzel szemben hallotta, a férfi ismerős térdropogását, aki felállt, és remegő kézzel a tenyerébe tette a fésűt. Figyelte a férfi csizmájának súlyos lépteit és azon mélázott, miért jelent neki ilyen örömöt az az új megfigyelése, hogy Lee-nek nagy lábai vannak. Mosollyal az arcán, jobban a vízbe süllyedt. Tehát hosszú szempillái vannak, hosszú és dús. Úgy csiklandozták a nyakát, mint a pitypang gyenge szirmai, amikor régen az anyja az arcába fújta. Ez a boldog felismerés az egész testét végigjárta. Minden, amit erről a bűnözőről megismerhet. Egy alig hallható neszre lett figyelmes, valami falhoz dörzsölődött. - Miguel? Hallotta, ahogy elakadt a kisfiú lélegzete. - Honnan tudtad, hogy én vagyok, senorita Angela egyik ujjával megérintette a fülét. - Nagyon éles a fülem. A fiúcska végigkutyagolt a szobán és Angela érezte a vállánál ennek a kicsi testnek a melegé Arra gondolt, meg kellene mondani Miguelnek, hogy nem való itt lennie, de ennek a kisgyereknek az ártatlansága megdöbbentően őszinte volt. - Lee azt mondta, hogy a születésnapomra kapok egy piiiatát21 - közölte Miguel, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne egy dézsában fürdő nővel beszélgetni. - Eljössz te is a születésnap zsúromra? Angela kiérezte a fiúcska hangjából, hogy mennyire vágyna rá, de mivel nem tudta, mikor lesz az ünnepség, és hogy ő akkor itt lesz-e, ne válaszolt egyből. - Sok gyerek lesz itt? - kérdezte. - A bátyáim és Juanita. Angélának görcsbe rándult a gyomra, hiszen tudnia kellett volna a választ. Miguelnek itt nem lehetnek barátai, mert a testvérei bűnözők. Angel szomorúan mosolygott, ismerve mindazt, amelyben a kisfiúnak nem lehet része, és eldöntötte hogy bármi áron is, de itt marad és teljesíti Miguel kérését. - Itt leszek a születésnapodon. Ajándékokat, édességeket tartalmazó kis dobozka, amit bekötött szemmel, egy bottal kell széttörni (spanyol). - Gracias, senorita. Megpróbálhatod te eltörni a fiiíiatát. - Kis karjaival átölelte Angela nyakát és egy nyálas puszit nyomott az arcára. Miguel gyorsan elengedte, és Angela hallotta a szapora lépteit, a kisgyerek szaladt elújságolni a jó hírt, hogy vendége lesz a születésnapján, a hírt, aminek valószínűleg a család férfitagjai cseppet sem fognak örülni. De megbirkózik velük is, ha eljön az ideje. Ezenkívül Miguel lelkesedése egy tátongó szakadékot kezdett kitölteni a szívében, azt a fájdalmas űrt, ami Damon Montgomery elvesztésekor keletkezett. Nem tudta mivel megmagyarázni azt, hogy erről mesélt Lee-nek. Kilencéves volt, elég nagy ahhoz, hogy vigyázzon Damonra. Épp egy évvel volt idősebb akkor Damon, mint Miguel most. Ötesztendős. Ugyanolyan lelkes, buzgó, aki szívesen ölel és oszt puszikat. Damonnak nem kellett félnie semmitől, mert apja az állam egyik legelismertebb texasi járőre volt. Semmitől nem kellett félnie, csak egy barátjának a gondatlanságától, aki a közeledő lovak zajára nem figyelt fel egészen addig, amíg a fiú kiáltozását meg nem hallotta; aki a renegátoktól való félelmében inkább egy fa mögé bújt, amíg el nem rabolták. Az esze
56
azt mondta, hogy nem tudta volna már Damont megmenteni, hogy az egyetlen lehetősége az volt, hogy elosont onnan, és megkereste a szüleit. Az esze azt diktálta, hogy minden tőle telhetőt megtett. De a szíve soha nem tudott önmagának megbocsátani. Lee a kőkútnál állva épp a sokadik vödör vizet öntötte a fejére. El kell vinnie innen Angélát, mielőtt nem lesz teljesen loco. Hogy a csudába merte ajkával a lány puha nyakát megérinteni, olyan közel kerülni hozzá, hogy érezze a csak rá jellemző édes illatot, hogy merte megharapdálni a fülcimpáját, olyan mohón, mint egy koplaló ember, végre ehet valamit. Minden akaraterejére szüksége volt ahhoz, nehogy a vízbe nyúlva megérintse a lány hullámzó melleit. Angela alabástrom fehér bőre szinte követelőzve igényelte, hogy egy férfi hódolattal adózzon neki. Még soha életében semmire nem vágyott annyira, mint Angélára. De a bosszúvágya gondoskodott arról, hogy ezt soha ne kaphassa meg. Nem az a lány volt, aki könnyen odaadja magát... aki csak úgy fellibbenti a szoknyáját előtte. De Lee nem is akarta, hogy Angela ilyen legyen. A lány meztelen testére vágyott, fel akarta fedezni minden apró részletet, gyönyörködni akart a lány tisztaságában. Látta, ahogy a vízben megkeményedtek Angela mellei, a szájával akarta dédelgetni a kemény mellbimbókat, a nyelvével játszani velük, az ajkaival simogatni. Meztelenül összebújni, hogy puszta testük érjen egymáshoz. A víz nem volt elég átlátszó ahhoz, hogy mindent lásson, de a fantáziája többet engedett meg magának, mint amennyit valójában láthatott. Már oly sokszor ölelte át éjszakánként, hogy ismert minden hajlatot, domborulatot a lány testén, amelytől egy férfi a mennyországban érezheti magát... főleg egy olyan férfi, akinek pokol volt az élete. Bedobta a kútba a vödröt és elkezdte visszatekérni a kút kerekét. Nem bízott benne, hogy a negyedik vödör víztől lehűl a forró teste, de a reményt nem adta fel. - Mit csinálsz? - kérdezte Alejandro. Lee eleresztette a kút kerekét és rábámult a testvérére. - Fürdők. - Azt hittem már fürödtél. De aztán ki akart hozni egy inget a szobájából... - És? Most még egyszer megfürdök. Van valami írott szabály arra, hogy egy nap nem lehet kétszer fürdeni? - érdeklődött Lee. Alejandro töprengve felhúzta szemöldökét és derekát nekitámasztotta a kút kőperemének. - Ha jól emlékszem, Ramon is sokat időzött a folyóparton, miután Christine szemet vetett rá. Vízcseppek spricceltek szét, ahogy Lee végigszántotta kezeit vizes hajában. - Nem hagynád végre abba, hogy összehasonlítgatod ezt a helyzetet Ramonéval? Semmi sem közös bennük. O szerette Christine-t, és Christine szerette őt. Még ha én szeretném Angélát - ami nincs így - de még ha szeretném is, tisztában vagyok azzal - egy nagyot sóhajtva lehuppant Alejandro mellé, észre sem véve, hogy a kút köve belemart a hátába -, hogy ő egy finom hölgy, és én... én meg egy bűnöző. Soha nem tudna olyasvalakit szeretni, mint amilyen én vagyok - a ház felé nézett és nagyot nyelt. - Haza kell vinnem. Holnap. Alejandro a vállára csapott. - Jó. Ha hazajöttél, bemehetünk Laredóba. Csak találunk egy csinos kis senoritát. Lee megfogta az inget, amit a szobájából kijövet leakasztott a szögről. - Egy másik asszony nem pótolhatja Angélát. Belebújt az ingbe és szomorúan vette tudomásul, hogy sohasem lehet az övé az, aki boldoggá tehetné. - Szóval mégis beleszerettél - Alejandro kérdése inkább kijelentés volt. - Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ha Angela közelemben van, nincs bennem az az űr, ami egyébként ott tátong. - Mindig is túl költői voltál. Te férfi vagy, ő meg egy nő. Ilyen egyszerű az egész.
57
- Ha ilyen egyszerű lenne, már rég lefeküdtem volna vele. De semmi sem egyszerű, ami Angélával kapcsolatos. Hihetetlenül okos lány. - Megpróbálta annyira lelassítani a tempónkat, hogy elkapjanak téged. - Te nem ugyanezt tetted volna abban a helyzetben? - Meglőtt. Lee szája szegletében mosoly bujkált. - Ez, úgy gondolom, hiba volt. Másképp nem varrhatta volna össze a sebeimet. Amikor megmondtam neki, hogy csak később tudom hazavinni, mert aggódom miattatok, semmi ellenvetése nem volt. - Hiszen vak. - Többet lát nálam. Alejandro sóhaja egy széllökéssel is felért. - Akkor ne vidd vissza. - Nem tehetem. Emlékszel, Christine mennyire odavolt, amikor Ramon meghalt? Nem kérhetem Angélát arra, hogy ezt a fájdalmat elviselje. És ez bekövetkezne, mert az én szerencsém is múlandó. - Senki sem tudja, hogy Lee Raven kicsoda. Én is átvehetnem azt a szerepet. Lee felállt, a testvére felé fordult és farkasszemet nézett vele. - Nem, hombre. Ezért nekem kell megfizetnem. Már akkor tisztában voltam ezzel, amikor meghúztam a ravaszt. - Lee! Lee megfordult és elmosolyodott Miguel láttán, aki ugrándozva közeledett felé. Minden nagyon sürgős volt a kisfiúnak. Ahogy elé ért, Lee felkapta a magasba és a feje fölé emelte. A kisgyerek kiabált örömében. - Mi az, kicsi Miguel? - Juanita azt üzeni, hogy kész az ebéd. Lee megperdítette maga körül és végül a vállára ültette. - Hát akkor menjünk enni. Miguel beletúrt Lee hajába. - Vizes a hajad. - Fürödtem. Talán neked sem ártana! - Nee! - nevetett a kisfiú olyan vidám hangon, hogy Lee-nek összeszorult a szíve. Bárcsak lehetne még ő is ilyen ártatlan. - Lee, mikor születnek meg Hector kicsinyei? -kérdezte Miguel. Amikor Miguel nevet adott a macskának, fogalmuk sem volt, hogyan lehet egy gyereknek elmagyarázni, hogy vannak lány- és fiúcicák, de ez Miguelt cseppet sem zavarta. Mivel Lee még nem nézte meg a macskát, Alejandróra pillantott, aki megvonta a vállát és fennhangon mondta: - Hamarosan. - Most már bármikor. A szieszta után majd utánajárunk a dolognak - nyugtatta meg Lee Miguelt. Izgalmában ugrálni kezdett a nyakában. A többiekkel együtt érkeztek a tornáchoz. Lee levette Miguelt a nyakából és letette a verandára. Testvéreivel a nyomában Lee követte Miguelt a szobába, ahol egy nagy tölgyfa asztal állt, széke kel körülvéve. Miguel megbotlott a boltíves ajtó küszöbében és a testvérei egyenként nekiütköztek, mint a sorba tett dominók, amit megpöccintenek, - Mi Diós12 visszhangozta Lee gondolatait egy halk hang. Angela óvatosan járta körbe az asztalt, végigsimította a kezét egy tányéron, és pontosan rakta le mellé a kést és a villát, aztán így folytatta a következő tányérnál. Juanita egyik puffos ujjú, széles nyakkivágású blúza volt rajta, ami jobban kiemelte azokat a bizonyos domborulatokat, melyeket Lee annyira csodált. Juanita egyik szoknyája piros széles selyemövvel volt deréktájban megkötve, ami kiemelte Angela vékony derekát. És a haja. Az
58
a káprázatos haj. Kétoldalt Juanita egy-egy csatjával volt feltűzve, nehogy az arcába lógjon, és így minden tincs a lány vállán vízesésként hullott le egészen a derekáig. - Üljetek le az asztalhoz! - mondta Angela, miután végzett a terítéssel. Miguel a székéhez tülekedett. - Ülhetsz mellettem, senorita. Angela olyan mosollyal jutalmazta meg Miguelt, amihez fogható gyönyörűt még soha életében nem látott Lee, még Juanitára sem mosolygott így Angela, tele életörömmel, boldogsággal. Úgy érezte, hogy megszakad a szíve. Arra vágyott, hogy ilyen mosoly ékesítse a lány arcát; bár tudta, hogy jobb lett volna soha nem meglátni ezt a mosolyt. - Rendben - mondta Angela Miguelnek. - Beszélj hozzám addig, amíg nem talállak meg! - Itt vagyok, itt vagyok... - ismételgette Miguel, miközben Angela nevetése, mint a legédesebb lírai muzsika betöltötte a szobát. Ahogy körbejárta az asztalt, a kezével tapogatta ki a székeket, amíg Miguelhez nem ért. Akkor elégedett arccal kihúzta a széket, és egy könnyed mozdulattal leült. Az, hogy az a szék épp az asztalion ülő Lee melletti szék volt, kicsit megzavarta a többieket. Juanita bejött a konyhából, kezében egy tál babbal. - Mégis mire vártok? - kérdezte. - Üljetek már le. A testvérei csendesen elmentek Lee mellett, leültek a helyükre, szabadon hagyva az Angela mellettit. - Te is csatlakozol hozzánk, Lee? - kérdezte Angela. Lee összehúzta a szemét. - Honnan tudod, hogy én még nem ülök az asztalnál? - Onnan, hogy nagy lábaid vannak, és ismerem a járásodat. A lépteid mindig olyan mérgesnek tűnnek. - Nem is mérgesek - elindult a széke felé és megállt. Ahogy ment, tényleg mérgesnek tűnt. Ezek után sokkal könnyedebben lépett, megfogta a székét és leült. - És nincsenek nagy lábaim. - De igen, Lee - mondta Jorge. - Mindannyiunknál magasabb vagy. Ezért soha nem tudtad hordani a más kinőtt ruháit. - Jorge! Túl sokat fecsegsz! - Nem sokkal vagy több hat lábnál, és megközelítően százhetvenöt font a súlyod - mondta nyugodtan Angela. Lee majd felrobbant mérgében. - Hát ezt meg ki árulta el neked? - mérgesen nézett végig a család minden tagján. - Ki merte neki elmondani ezeket a dolgokat? - Te magad voltál az - mondta Angela idegesítően higgadtan. - Én semmit sem mondtam neked. - Amikor közel voltunk egymáshoz... Tudom, hogy apámnak a mellkasához hol ér a fejem és azt is, hogy ő milyen magas. Azt is tudom, hogy a fejem búbja hol ütközik a te mellkasodnak. A különbséget nem volt nehéz kiszámítani. Apám nem egészen olyan magas, mint te vagy. Jól ismerem a mellkasod és vállad szélességét, erős karod izomkötegeit... - Elég! Meggyőztél! - a tortillákkal teli kosárért]nyúlt és Angela felé tartotta. - Vegyél egy tortillát. Holnap hazaviszlek Fortune-ba. Angela kivett egy tortillát, a tányérjára tette és visszanyújtotta neki a kosarat. Lee belenyúlt. - Nem tehetem - mondta szelíden. Lee csendben bámult rá. - Mi az, hogy nem teheted? Átvette a tálat, amit Eduardo nyújtott feléje és kezdte merni a babot a tányérján lévő tortillára.
59
- Úgy értem, hogy nem tudok elmenni. Megígértem Miguelnek, hogy itt leszek a születésnapján. - De hisz az még több mint két hét. - Hát akkor úgy tűnik, még két hétig itt leszek , és letette a tálat. - Azt hittem, haza akarsz menni. - így is van, de be szoktam tartani az ígéreteimet. - És mi van a szüléiddel, akik feltételezhetően igen aggódnak érted? - kérdezte cinikusan Lee. - Küldünk nekik egy telegramot, hogy tudják, minden rendben van. Le kezével rácsapott az asztalra. - Hogy én erre eddig miért is nem gondoltam? Hát persze, feladunk egy telegramot, hogy itt vagy, és akkor mindenki tudni fogja már. A lovasok, a texasi járőrök, bárki, akit apád felbérelt, mind tudni fogják, hova is kell menniük... Angela sóhajtott, mintha egy akaratos kisfiúvallenne dolga. - A telegram csak annyit árulna el, hogy „a szív kettes mindent legyőz". így senki sem fogja tudni, hogy hol vagyok. - És ez mit akar jelenteni? „A szív kettes mindent legyőz"? Angela Lee felé fordította a fejét, de úgy, hogy ha Lee nem ismerte volna a lányt, azt gondolta volna, hogy látja őt. - A szüleim tudják, hogy ez mit jelent és azt is, hogy biztonságban vagyok. - De nekem nem mondod meg, hogy ez mit jelent? - Az volt a benyomásom, hogy a kapcsolatunk elég titokzatos. - Köztünk semmilyen kapcsolat sincs, querida. - Akkor ne hívj úgy, hogy querida. - Nem hívlak úgy... - De igen, te jó ég, így szólította a lányt, gondolkodás nélkül, mert idővel valóban a szívébe zárta. - Lee, én holnap fel tudnám adni a telegramot, amikor bemegyek a városba bevásárolni mondta Roberto. - Nem adod fel a telegramot, Roberto. Angela nem marad. - De azt szeretném, ha ő is itt lenne a szüle napomon - mondta Miguel. A tekintetét Miguelre szegezte. A kisfiún ugyanolyan kifejező csokoládébarna szemei voltak, mint az édesanyjának. - Nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk Miguel. - Miért? - Mert vannak gonosz emberek is. - De te nem vagy az. Miguel ártatlanul, bizakodóan nézett rá, abban a hitben, hogy Lee mindenkinél jobb. Ő még nem látta a körözött plakátot, a vérdíjat, nem tudta, hogy kit lőtt le Lee. A fiú valószínűleg gyűlölni fogja, ha megtudja a valóságot, de most semmi mást nem akart hinni, csak azt, hogy Lee jó ember. Lee-be szinte belefúródott testvéreinek a tekintete. Senki nem evett. Abban sem volt biztos, hogy bárki levegőt mert volna venni. - Nem fogom a családom épségét kockáztatni egy telegram miatt. És hogy Miguel is boldog legyen, a születésnapját korábban fogjuk megünnepelni. - Mikor? - kérdezte Miguel oly naivan, mint aki tényleg nem tudja, hogy itt sokkal több forog kockán. - Amikor elérkezettnek látom az idejét. Lee Angélára nézett, aki elégedett mosollyal a arcán tekerte fel a tortilláját. Nem akart ennyire vágyni a lány mosolyára. A férfi, akire így mosolyog, bármit megtenne, amire a lány kéri.
60
Tizenegyedik fejezet Angela Juanita mellett feküdt kinyújtózkodva az ágyon. Lee családja ezek szerint a déli étkezés után szertartásosan sziesztázik. Tudta, hogy ez a szoba Juanitáé, mert vaníliaillat úszott a levegőben. Gyanította, hogy az, akinek nincs pénze a drága parfümökre, azzal illatosít, amit talál. Abból a sok pénzből, amit Lee ellopott, igazán vehetett volna a húgának legalább egy kölnivizet. Miguel körbesétált vele a szobában, így ismerős volt már számára. Angela semmi furcsát nem talált abban, hogy Miguel is ebben a szobában alszik. Juanita volt az egyetlen nő az életében, egy testvér, aki inkább az anyja volt. Amilyen halkan csak tudott, lecsúszott a matracról és átbotorkált a kiságyhoz, amelyben Miguel aludt. Belélegezte a kisfiúból áradó tej-, macska-, szalma- és földszagot. Vakmerő döntés volt megígérnie, hogy itt lesz a születésnapján. Angela nem tudta, miért fogadta el olyan határozottan ezt a meghívást, hacsak azért nem, mert félt, hogy neki soha nem lehet majd gyermeke. Talán Lee-nek igaza volt abban, hogy amikor megvakult, az nem büntetés volt. Talán csak eszköz volt ahhoz, hogy elnyerje igazi büntetését: egy gyermekáldás nélküli életet. Ki ember bízna meg őbenne, hogy fel tud nevelni egy gyereket? Már akkor is belebukott, amikor látott, akkor így hogyan boldogulhatna? Nagyon finoman megsimította a kisfiú haját. Visszatartotta magát attól, hogy megérintse Miguel arcát, bár rettenetesen vágyott rá. Oly sok boldogságot jelentettek számára a gyerekek. Hogyan lesz képes úgy végigélni az életét, hogy nem ölelheti magához a gyermekét? Lassan felállt és lábujjhegyen kiosont a szobából. A hallban találta magát. Arra gondolt, hogy Lee szobájába megy. De milyen céllal? Egész egyszerűen arra vágyott, hogy valaki megölelje, é Lee-nek ez olyan átkozottul jól megy. Utálta be vallani önmagának is, hogy Lee hiányozni fog neki, ha egyszer hazaviszi Fortune-ba. Emiatt egyezett bele olyan gyorsan abba, hogy még i marad? Mert valójában nem akart Lee-től elválni. Óvatosan végigment az előszobán, addig kereste, amíg meg nem találta az ajtót. Lassan kinyitott és kilépett a verandára. Kisétált a sarkáig, megtalálta a gerendát és átkarolta. Bár a délutáni naptó átmelegedett, a veranda mégis hűst nyújtott. - Miért vagy szomorú? - kérdezte egy mély hang mögötte. Angela felsikoltott és megfordult. - Te miért nem sziesztázol? Egy hintaszék nyikorgott. Valószínűleg Lee is pihent, amikor Angela rányitotta az ajtót. Angela figyelte a lépteit. Három lépés elég volt, hogy átérjen a verandán. Hallotta, ahogy a ruhája a fához simul és el tudta képzelni, hogy Lee nekidől az oszlop szemben lévő oldalának, és karjait széle mellkasa előtt összefonja. - Nem voltam fáradt. - Amikor Miguel ugyanezzel próbált érvelni, te azt mondtad, hogy mindegy. Sziesztaidő van. - Miguel még gyerek, én pedig felnőtt vagyok. A jól érezhető jelenléte ezt még egyértelműbbé tette. Angela szája hirtelen kiszáradt. Egyik karjával megszorította a gerendát, a másikkal a fát simogatta, jólesett bármi, ami elterelheti a gondolatait. - A testvéreid is alszanak, és ők is felnőttek - erősködött Angela. - Nekik nyugalmat hoz az alvás. Örömüket lelik benne. Angela hallgatott. - És neked nem hoz nyugalmat? - Nem. Angela nagyot nyelt, majd megkérdezte: - Arról az emberről álmodsz, akit lelőttél?
61
- Semmi bűntudatot nem érzek, bármennyire is próbálod meglelni bennem. Százszor is megölném, ha tudnám. - Ez úgy hangzik, mintha nem csak az lenne a rovásán, hogy felidegesített téged. - Arra sem érdemes, hogy akár egy szót is rá pazaroljunk. Miért akarsz itt maradni? kérdezte hirtelen. - Nem tudom. Túlzottan fáradt vagyok a sok utazástól. - Hazugság. Ha egyszer hazakerül, soha többé nem fogja ennek az embernek a morcos hangját hallani. Angela szeretett volna rájönni arra, hogy mitől olyan különleges Lee kiejtése. Az, ahogy beszélt, bár erős mexikói kiejtése volt, furcsamód más volt, mint ahogy a testvérei beszéltek. Angela tudta, hogy hiába próbál bármit is Lee múltjából megtudni, semmire sem jut, ezért m' módszert választott. - Azt hiszem, hogy az apám kedvelne téged. - Hát persze, minden apa pont ilyen férfit kíván vejének - mondta Lee némi öniróniával a hangjában. - Továbbmegyek. Azt hiszem, te is szeretnéd őt. - Egy hazárdjátékost, aki hagyja, hogy a lánya éjszaka egyedül sétálgasson, aki káromkodik és megjelölt kártyákkal játszik. - Csak azért vannak megjelölve, mert egyébként nem tudnék velük játszani - és a szép emlék mosolyt csalt az arcára. - Bár mielőtt megvakultam, azt ígérte, hogy majd egyszer én lehetek az osztó a Texas Ladyben. - A Texas Lady... - mondta Lee elgondolkodva. Mint akit valami hirtelen felizgat, előbbre lépett egyet. - Egyszer olvastam egy könyvet egy bizonyos cattle drivétól és az abban szereplő vállalkozás neve Texas Lady volt. - Az apám és az anyám volt... és Kit Montgomery. Több marhacsorda résztulajdonosai volt és 1866-ban eljutottak északra. Az élményeikből írtak is egy regényt. - Bainbridge. Angela szinte hallotta Lee agykerekeinek e csikordulását. - Bainbridge! - Lee csettintett az ujjával. - Valahonnan ismerős volt a név, amikor először mondtad. Olvastam egy regényt, amiben valamilyen tűzharc is szerepelt. 23 Tehenek, marhák terelőútja (angol) - Harc egy jobb világért. - Si! Bainbridge, Montgomery és még egy ember vett benne részt. - Rhodes. - Őt is ismered? - Természetesen, Rhodes a család egyik legközelebbi barátja. Ő, Kit és apám, hármasban települtek át Angliából. Lee mély hangon kuncogott. - Ha elmondtad volna, hogy ismered ezeket a hírességeket, ezerszer meggondoltam volna, hogy magammal hozlak-e. - Honnan a csudából kellett volna tudnom, hogy hallottál már ezekről az emberekről? Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen olvasott vagy. - Imádok olvasni. Bármit, ami a kezem ügyébe kerül. Mi madre24 kötekedne velem, és azt mondaná, hogy olyan vagyok, mint a sivatagban a föld, amely az esőcseppeket pillanatok alatt beszívja. En is minden ismeretet így akarok magamba szívni. Ugyanezt Angéláról is el lehetett mondani, mert kétségbeesetten akart mindent megtudni Lee-ről. - Jól tanultál az iskolában? - Én voltam a legjobb. Alejandróval azt terveztük, hogy a Texasi Egyetemen tanulunk majd tovább.
62
- És mit tanultatok volna? - kérdezte csendesen Angela. - Nem tudom. Mindent. Angela ebben a pillanatban jött rá arra, hogy azon a végzetes éjszakán azok az emberek nem 24 Az anyám (spanyol). csak. Lee testvérét, apját és anyját gyilkolták meg hanem az álmaikat is. Nagyon sajnálta azt a fiatalembert, aki tanulni akart, őszintén tisztelte a műveltséget. És most mit tud? Bankokba némán bejutni, pénzt lopni, és embereket elrabolni. - Hiszen senki sem tudja, hogy valójában ki is vagy, most is elmehetnél tanulni. - Az én időm már lejárt, querida. És most, hogy nem lehetsz osztó a Texas Ladyben, mik a te álmaid? Angela csalódottságában elkomorodott. - Nagyon ügyesen el tudod terelni a szót magadról valami másra. - Mondtam már, tehetséges ember vagyok. Mesélj nekem az álmaidról. Angela megvonta a vállát. - Most nincsenek álmaim. - De csak vágysz valamire. Nem tudta kitárni a szívét egy olyan ember előtt, aki csak árnyékként lebegett előtte. Fejét megrázta, és ahogy a tenyerével végigsimította a fagerendát, egy szálka belefúródott a kezébe. -Jaj! Visszhangzott a veranda, ahogy Lee odalépett hozzá. - Mi történt? Angela végighúzta az ujját a tenyerén. - Belement egy kicsi szálka. - Mutasd, hadd nézzem - és kezébe vette a lány kezét. - Tényleg, semmi komoly. Csak annyira kicsi, hogy nem találom. Lee lassan teljesen kinyitotta Angela tenyerét. - Tudtad, hogy az ember nyelve sokkal érzékenyebb, mint az ujja vége? Angela érezte, ahogy Lee nyelve hegyével végigpásztázza a tenyerét. Angela kezén selymes pára képződött Lee forró leheletétől. Ha Lee nem fogta volna olyan erősen a kezét, Angela az ujjaival megpróbálta volna a férfi száját megérinteni. Lee nyelve határozottan, de érzékien barangolta be a tenyerét. Angela nekidőlt a gerendának, valami támaszt keresett, mert a térdei kezdték cserbenhagyni. Ahogy a férfi a nyelvével simogatta a tenyerét, Angela egész testén a vágyakozás lett úrrá. Elhatározta, hogy kiszabadítja a kezét a férfi szorításából, de ehelyett a másikat is felemelte. Lee megszorította a csuklóját és a buja pára úgy foszlott szét, mint a köd, amit megsüt a nap. - Kérlek! - mondta rekedtes hangon Angela -, engedd, hogy megérintsem az arcodat. - Bekísérlek a házba. Angela kiszabadította a kezeit. - Nem veszed észre, hogy már így is eleget tudok rólad, eleget ahhoz, hogy eláruljalak? - Talán eleget, de nem mindent. - Nem - mondta Angela összeszorult torokkal. - Nem árultál el mindent magadról - eltávolodott Lee-től és rettenetesen fájt a szíve, mert ráébredt arra a tényre, hogy Lee az álmait bár megosztja vele, nem bízik meg benne annyira, hogy megismerhesse az arcát. - Betalálok magam is. De te, Lee Raven, te sokkal inkább el vagy veszve a sötétségben, mint én magam, és remélem, hogy amikor a bitófa kötelét a nyakadra teszik, nem fogod sajnálni mindazt, amit a bosszúszomjad oltásáért feláldoztál.
63
Angela sarkon fordult, elindult előre, válla nekiütközött az ajtófélfának, de ment egyenes tovább. Nem akarta, hogy Lee lássa, mennyire megbántotta, mennyire vágyott arra, amit nem kaphat meg. A porban térdeltek, Angela az ujjaival végigtapogatta az indákat egész addig, amíg egy paradicsomot meg nem talált. A tenyerében tartotta, óvatosan vizsgálgatta, mennyire érett. O ajánlotta fel Juanitának, hogy segít a kertben, mert rettenetesen vágyott tenni valamit. Akárcsak az anyja, sem tudott sokáig nyugton maradni. Amikor az ujjaival egy rohadt részt talált a paradicsomon, győzelemittasan vigyorgott. Különleges érzéseket váltott ki benne a rothadó zöldség nyálkás tapintata. Letépte a tőről, és markában tartva méregette. Ez alkalmas lehetne. - Az már rohadt, senorita - mondta Juanita. - Tudom. Épp azon gondolkodom, hogy hozzávágjam-e a testvéred fejéhez. - Lee felbőszített? Angela félredobta a zöldséget, aztán folytatta az érett paradicsomok gyűjtését. - Ez kezd már a szokásává válni - motyogta Angela. - Ebéd közben Lee zaklatottnak tűnt, amikor azt mondtad, hogy itt akarsz még maradni. Zaklatott? Nem mérges? Angela szerette volna tudni, hogy Juanita miből vonta le ezt a következtetést. Lee hangjában valóban volt valami irritáló, de Angela olyasvalamit is kiérzett belőle, amit nem igazán tudott azonosítani. Angela talpra állt. - Mégis hogy érted azt, hogy zaklatott volt? - Nem igazán vagyok benne biztos... Szinte úgy tűnt, mintha félne, és én még soha életemben nem láttam ilyennek. O az egyik legbátrabb ember a földön. Valójában bűnöző volt, de ezt a családja nemigen tudta elfogadni. - Talán attól fél, hogy rájövök, hogyan is néz ki. - SÍ, nagyon sokszor a lelkemre kötötte, hogy neked semmit ne beszéljek róla. így is mindig zavarta a megjelenése. Angela egyre inkább figyelt. Hallotta, ahogy Juanita beleszúrja a palántázó kést a földbe. - Már megint túl sokat fecsegtem, senorita. - Angela kinyújtotta a karját, meg akarta akadályozni, hogy Juanita a saját maga által ásott lyukba dugja a fejét. - Úgy szeretném, ha Angélának szólítanál. Juanita hallgatott. - Nem hiszem, hogy ez illő lenne. - De szeretném, ha barátok lennénk - Angela érezte, hogy Juanita bizonytalankodik. Megígérem, hogy többé semmit sem kérdezek Lee-ről. Juanita megengedett magának egy félénk nevetést. - Már azt sem tudom, milyen barátnak lenni. - Senki nem látogat meg itt? - Te vagy az első. Alejandro nem igazán örül, hogy itt vagy. - Nem hiszem, hogy ennek bárki örülne, Miguelt kivéve. - Angela újra munkához látott és folytatta a paradicsomok gyűjtését. - Ezek szerint vőlegényed sincs. - Nem, nincs. De nem is akarom, hogy legyen. Angélát megdöbbentette a Juanita hangjából ki csengő eltökéltség. - Soha? - Nem akarom, hogy valaha is udvaroljon nekem valaki. - És férjhez sem akarsz menni, gyerekekre se vágysz? - Itt van nekem Miguel. Angela összehúzta a szemöldökét, és csak Juanitára koncentrált. - De hisz ő az öcséd. - De tudom úgy szeretni, és úgy foglalkoz" vele, mintha a fiam volna. Ő minden, amire vágyom. És te senorita... Angela? Te akarsz gyerekeket? Egy halovány mosoly futott végig Angela arcán.
64
- Nagyon szeretnék, de előbb egy olyan férje kell találnom, aki a vakságomat nem tekinti hátránynak. - Nem igazán értelek. Ha én nem tudnám, hogy vak vagy, meg nem mondanám. - Fortune-ban mindenki tudja, hogy vak vagyok és ezért kicsit félnek tőlem a férfiak. Ismertem egy fiatalembert, Marcus volt a neve, ő elvitt a városba sétálni, de annyira rettegett attól, hogy valakinek nekimegyek, és így őt hozom kellemetlen helyzetbe, hogy a végén ő ment neki valaminek - Angélát a régi emlék megnevettette. - Gyanítom, engem bámult ahelyett, hogy a lába elé nézett volna és nekiment egy fából készült indiánszobornak, ami a vegyesbolt előtt lévő paddal szemben állt. Mr. Farrington épp a padon ült, felugrott és ideoda ugrált, nehogy eltalálja a szobor, a végén beleesett a bolt kirakatába. - Súlyosan megsérült? Juanita olyan részvéttel kérdezte, hogy Angélának megesett rajta a szíve. - Nem, valami csoda folytán megúszta pár horzsolással, de a kirakatban egy halom konzerv volt kirakva. Minden egyes doboz lezuhant a földre és szétgurult. Az emberek összevissza dülöngéltek, hogy kikerüljék a guruló konzerveket..., huppanást, csattanást, szitkozódást lehetett csak hallani... Még soha életemben nem hallottam ilyen zűrzavart. - Jaj, de szörnyű! Biztos nagyon zavarban voltál. Angela megrázta a fejét. Tisztában volt azzal, hogy a legtöbb nő sokra tartotta a férfiak gondoskodását, de őt az állandó jelenlétük zavarta és hamar megunta őket. Úgy beszéltek vele, mintha gyerek volna. Lee soha nem viszonyult így hozzá. - Nem voltam zavarban, hiszen nem én csináltam a galibát. Én kikerültem volna a szobrot, mert tudtam, hogy ott van. De szegény Marcus. Neki kellett a kárt megtérítenie. - Találkoztál vele utána? Úgy értem... - Ne félj, Juanita, értem, hogy mit akartál kérdezni. Hát nem találkoztunk utána többször. Azt mondta, hogy túl sokba kerülök neki. - Szerintem ez a Marcus egy ostoba fajankó volt. - A húgaimnak sem volt más véleményük róla. Szeretett volna a legfiatalabb húgomnak, Crystalnak udvarolni, de ő is visszautasította. - Vannak húgaid? - kérdezte Juanita. - Kettő. Heather és Crystal - Angela gondolataiba merülve elfordította a fejét. - Valójában, van egy nővérem is. Mary Ellen. Anyám házasságon kívüli lánya, akit egy nagyon kedves házaspár fogadott örökbe. - És nektek elmesélte ezt a szégyenletes dolgot az édesanyád? - kérdezte Juanita és a rémület egyértelmű volt a hangjában. - Soha nem tekintette szégyennek. Tizenhét éves volt, szerelmes abba a férfiba, de a háborúban elesett. Amikor megszületett a lánya, azt tette, amit a legokosabbnak tartott. De engem is úgy nevelt, hogy tudtam Mary Ellenről. A teljes igazság az, hogy egy herceghez ment aztán feleségül. - Egy herceghez? Angela megrázta a fejét. Egyik témáról ugrált a másikra, próbált biztos alapokat teremteni a kezdődő barátságuknak. - Angliában az előkelőségek viselik ezt a címet. - Tudom, mi az. Főnemesi cím. Most Angela döbbent meg. - Tényleg tudod? - Si. Lee mesélt nekünk róla. Nagyon érdekli Anglia és a történelme. - Tényleg? Arra számítottam, hogy Spanyolország vagy Mexikó iránt érdeklődik. - Ó, érdekli az is. Lee mindent tud. Kivéve azt, hogy hogyan szabaduljon meg a kínzó emlékeitől. A tenyerét végigsimította az ölében lévő egyik paradicsomon. Annyira kíváncsi volt mindenre, ami Lee-vel volt kapcsolatos, hogy nehezen tudott a maga által felállított határokon belül maradni. Megígérte,
65
hogy Lee-vel kapcsolatos kérdéseket nem tesz fel, és most mégis apró-cseprő információkat próbál begyűjteni. - Lee nem alszik valami sokat. - Rossz álmai vannak. Amióta ideköltöztünk, tovább romlott a helyzet. Lee szégyelli magát az álmai miatt. - Szégyelli magát az álmai miatt és büszke arra, hogy meggyilkolt egy embert? Juanita Angela kezére tette a kezét. Olyan kicsi, kedves kezei voltak. - O, nem, senorita, nem büszke arra, hogy megölt valakit. - Nekem nem ez volt a meglátásom. Szinte hencegett vele. - Csak úgy tetteti, mert azt hiszi, hogy ettől..., nem igazán találom a helyes szót..., vagányabbnak tűnik. Angélának egyre nehezebben sikerült összeegyeztetnie azt, amit erről az emberről hallott és azt, amit maga ismert meg belőle. - Hol van most? - Elment Miguellel az istállóba, hogy megnézzék a macskát. - Szeretnék beszélni vele. Elkísérnél hozzá? - Ugye nem fogod elárulni neki azt, amiről most beszélgettünk? Angela megszorította Juanita kezét. - Természetesen nem. Csak szeretném megnyugtatni, hogy a születésnapi zsúr után eltűnök innen. Nem akarom, hogy Miguel szülinapját tönkretegye a rossz kedvével. Juanita kivette a paradicsomokat Angela öléből. - Nekem be kell fejeznem a zöldségszedést, de Alejandro elkísér majd. Alejandro! Angela hallotta, ahogy a lépései közelednek. - Mióta figyel minket? - Nem régóta. Nagyon gyanakvó. - És engem nem szeret. - De nem fog bántani téged. Angela nem is gondolt erre. Azt ugyan nem tagadhatja, hogy rettenetesen félt, amikor Lee először megállította a lovát, de a félelme eloszlott. Bár még mindig vágyott a szabadságára, nem félt ezektől az emberektől. Ellenkezőleg, itt érezte magát biztonságban. - Alejandro, elkísérnéd Angélát az istállóhoz? - Miért? - kérdezte kurtán. - Lee-vel akarok beszélni - válaszolta Angela, miközben felállt. - És mi van, ha ő nem akar magával beszélni? - Elkísér vagy sem? - Ha azt akarta, hogy maga is ott legyen, akkor elvitte volna magával. - Rendben - Angela leporolta a kezét -, akkor egyedül megyek. És a kert kicsi ösvényén kibotorkált a zöldségesből. - Alejandro! Kísérd el! - parancsolt rá Juanita. Alejandro mélyet sóhajtott és maga előtt tolva fogta erősen Angela karját. Ebben a családban úgy tűnt, hirtelen haragúak a férfiak. - Nem vagyok kutya, akit pórázon kell vezetni - szólt Alejandrónak. - Sokkal rosszabb annál - válaszolt és még szorosabban fogta a karját. - Nagy hiba volt, hogy Lee idehozta magát. - Fáj, amit csinál! A szorítása alábbhagyott, és a léptei lelassultak. - Bocsásson meg, senorita. - Én nem jelentek veszélyt sem magára, sem a családja számára - mondta neki Angela. - Maga miatt fog lógni.
66
Valaki a közelben egyenletes tempóban fát vágott. Valakinek a kezében megcsikordult a kútnál lévő vödör fogantyúja. Angela most értette meg, hogy Lee miért otthonaként beszélt erről a helyről. Ha nem lett volna ennyire elzárt ez a hely, semmiben sem különbözött volna az itteni élet attól, ahogy mások élnek. Alejandro hirtelen megállt és elengedte Angélát. - Az istállónál vagyunk. Magára bízom, hogy megtalálja Lee-t. - Angela hallotta a távolodó lépteket. - Alejandro - megállt -, semmi olyat nem tennék, amivel Lee-t bajba sodorhatnám. - Attól tartok, hogy most már túl késő, senorita. A léptei eltompultak és Angela ottmaradt elhagyatottan. Nem akarta azt érezni, hogy bármi köze lehet Lee sorsához. O maga választotta a bűnözők életét, sok évvel azelőtt, hogy összetalálkoztak; ő nem irányította Lee útját. Cipője sarkával minden egyes centit óvatosan kitapogatott, mielőtt tovább lépdelt volna, így szép lassan bejutott az istállóba. A ruha, amit Juanitától kapott kölcsön, közel sem volt olyan zárt, mint az ő ruhája, így olyan érzése volt, hogyha egy tükörben megnézhetné magát, hát a cipője nemigen illett volna a ruhájához. De ő nem tudott volna mezítláb járni. Eddig erősen sütötte az arcát a nap, de most hűvös levegő csapta meg az istálló jellegzetes állat- és szalmaszagával. El tudta képzelni, hogy milyen ez az istálló, nagy és barlangszerű. Porszemek csiklandozták az orrát. Amikor elvesztette a szeme világát, a többi érzékszerve sokkal jobban kezdett működni. A közvetlen közelében egy ló fújta ki a levegőt remegő ajkai mögül. A távolabb hallotta Lee és Miguel halkan ideszűrődő hangját Amire egy bűnözőtől a legkevésbé számított, az a volt, hogy a családjához rendkívül hűséges volt. Vajon mi történhetett, amiért emberéletet oltott ki? Nem lehetett önvédelem. Azt az embert hátulról lőtte le. Gyáva dolog volt. Bár Lee-ről sok mindent el lehetett mondani, azt nem, hogy gyáva lenne. Angela a hangok után ment. Hallotta a macska rekedt nyivákolását, amivel megpróbálta távol tartani a betolakodókat. - Meg tudod számolni, hány kiscica született? kérdezte Lee. - Egy, kettő, három, négy. - Helyes. - Mikor foghatom meg őket? - Amikor majd mondom. - És mikor fogsz szólni? - Ha az anyacicával megbeszéltem. Angélához felfelé szállt a hang, elképzelte, hogy Lee ott guggol az istállóban, és mellette kuporog Miguel, aki Lee minden mozdulatát leste. A kisfiú hangjából sugárzott a bátyja iránti rajongás és egyértelmű volt, hogy Lee-nek minden parancsát zokszó nélkül teljesítené. De nem csak ő hanem mindegyik testvére. Lee úgy irányítót őket, mintha vezetésre született volna. Milyen szörnyű, hogy banditákat vezet. - Fájt Hectornak, amikor megszülettek a kicsinyei? - kérdezte Miguel Hector? Angela elcsodálkozott azon, hogy Miguel vajon miért gondolja azt, hogy a fiúcicának fáj az, amit az anyacica szenved el. - Si, ez a szülés menete - mondta Lee nyugodtan. Lee válasza teljesen megdöbbentette Angélát. Hogy lehet elhitetni azt, hogy ennek a munkának a javát is a férfiak végzik el? - Az én édesanyámnak is fájt, amikor világra hozott? Angela levegőt sem mert venni. Hogyan is tudná ezt egy férfi megmagyarázni? - Si. Ahogy már mondtam, ennek ez a menete, de Miguel... amikor először a karjaiba zárt, ahogy akkor mosolygott... gyönyörű volt, soha olyan gyönyörű mosolyt nem láttam. Angela közelebb lépett, szinte vonzotta az, amit Lee mondott, de főleg a hangjából is kicsengő szeretet, és valami, ami még a szeretetnél is több volt.
67
- Senorital Itt vagy! Kisbabáink vannak! - kiáltott fel Miguel aztán megfogta Angela kezét. -Gyere nézd meg! Angela hallotta Lee térdének pattanását és tudta, hogy jól gondolta: a férfi valóban guggolt. - Attól tartok, arra várnia kell addig, amíg meg nem foghatja őket. - Elmesélhetem Juanitának? -Si. A gyorsan távolodó apró lépésekből egyértelmű volt, hogy Miguel számára csak egy dolog volt fontos, a jó hírt világgá kürtölni. - Ott voltál, amikor megszületett? - kérdezte kedvesen. - Miért, mi ebben a különös? - A legtöbb szülő nem akarja, hogy a gyerekei ilyenkor mellettük legyenek. - Én akkor már nem voltam gyerek. Angela elgondolkodva bólintott. - Ebben igazad van. Édesapád is ott volt? - Nem. - Hát akkor hol volt? - Nem tudott ott lenni - belekarolt Angela karjába. - Gyere. Hector biztos nagyon fáradt, hagyjuk pihenni. - Hector lánymacska? - Si. Van egy-két dolog, amit elég nehezen lehet egy kisgyereknek megmagyarázni. Humor csengett ki a hangjából és Angela el tudta képzeli, milyen csalafintán mosolyog. Mennyire vágyott arra, hogy egy valós képet tudjon alkotni Lee arcáról, de ahogy a cicákat sem „láthatja", amíg az anyjuk nem engedi, úgy Lee-t'i sem „láthatja", amíg nem bízik meg benne. Tizenkettedik fejezet Ez nem lehet igaz! - ordított fel Jorge, mielőtt újra bedobta a lapjait az asztal közepére. Lee egy kanapén ült, Miguel az ölében összekuporodva aludt, mellette Juanita ült. Alejandro a mellette lévő széken ült és az egyébként kedves sötét tónusú arcára most az indulat és méreg ült ki. Jorge, Eduardo és Roberto már több mint két órája próbálták Angélát megverni pókerezés közben. Bár, amióta nem Angela osztott a fiúknak, kötelező volt minden lapot hangosan megnevezni, ami az asztalra került, Lee nem tudta megmondani, hogy csal-e a lány. - Úgy tűnik, hogy fejben tudja tartani a már játszott lapokat - tűnődött Lee. - És még mi mindent jegyzett meg? - kérdezte Alejandro mély hangon. - A ház fekvését? A tájat? Túl sok mindent tud, ami elég ahhoz, hogy megtaláljanak minket. - Túl sokat aggodalmaskodsz. - Ezenkívül, ez a föld nem az övék. Könnyen továbbállhatnak, egyébként is ez történne, ha a mexikói kormány rájönne arra, hogy itt laknak. - Mi mindent meséltél el neki? - kérdezte Alejandro. - Nagyon keveset. - Neki valószínűleg az is elég. - Emlékszel még arra, hogy milyen volt az, amikor a családodon kívül másban is megbízhatsz? -1 kérdezte Lee. - Si - állt fel Alejandro - és arra is jól emlékszem, ahogy a föld magába szívta a vérünket. Lee felsóhajtott, Alejandro pedig kiviharzott a szobából. - Mi ütött Alejandróba? - kérdezte a lapjairól felnéző Roberto. Lee vállat vont. - Azt sose lehet tudni.
68
A fivérek lopva egymásra néztek, aztán figyel-1 műket ismét a kártyáikra összpontosították. Méghogy Angela nem tudja, hogyan néznek ki ízig-vérig mexikóiak, élesen kirajzolódó vonásaik utalnak eredetükre. Vajon mit akart Angela? Végigtapogatni az arcukat? Lee minden zsigere bizsergett attól a gondolattól, amire ő maga is olyan nagyon vágyott, hogy Angela ujjai megérintik, még többre is, hogy szeretheti őt. De a szerelem már rég elveszett volt számára. Ami maradt, az a megtorlás volt, és ez csak lassan haladt a maga útján. Valahányszor Shelby berakta a pénzét a bankba, Lee azt kivette onnan. Az volt a terve, hogy anyagilag teljesen tönkreteszi. Shelby-nek már sok kárt okozott ezzel, de még nem eleget, még nem juttatta le arra a szintre, amit szánt neki. - Neked is kellene játszanod - mondta kedvesen Juanita. - Te meg tudnád verni. - Talán, ha már kellőképpen elbízza magát, akkor én is beszállok. - Nem hiszem, hogy elbízná magát – mondta Juanita. - Nagyon kedves lány. Örülök, hogy még nálunk marad pár napig. Ahogy Miguel, úgy Juanita sem bővelkedett barátokban. Épp tizenkét éves volt, amikor elvesztette a szüleit. Azóta beéri azzal, hogy vezeti a háztartást és gondoskodik a testvéreiről, de eljön majd az a nap is, amikor saját családra fog vágyni, férjre. Egy nagyon különleges férjet érdemelne meg. Lee attól tartott, hogy olyan türelmes és megértő ember nem is létezik, amilyenre Juanitának szüksége lenne. - Holnap elkísérhetnéd Róbertot a városba. Juanita megrázta a fejét és az ölében tartott kezeit bámulta. - Szeretek itt lenni. - Juanita, hiszen visszajössz. Csak egy napról lenne szó. - Miguelre kell vigyáznom. - Én is tudok vigyázni rá. - Nem akarok elmenni. Kérlek, ne erőltesd -suttogta. Lee a karját Juanita vállára tette. Borzasztóan zavarta, hogy ilyenkor Juanita szinte kővé dermed, de magához húzta és halántékon csókolta. - Nem erőltetem. Csak azt szeretném, ha boldog lennél. - Boldog vagyok. Szeretek itt lenni, itt biztonságban vagyunk. De vajon meddig? Mi történik akkor, ha majd az újabb üldözőit nem tudja lerázni? Bár tudatosan soha nem vezetné ide őket. - No ebből elég! Torkig vagyok! Nem tudom, hogy a csudába csinálja senorita, de biztos, hogy csal. Angela mosolyogva gyűjtötte össze az asztalon heverő lapokat. Amikor mind a kezében volt, egy kézzel megkeverte a lapokat, letette a paklit és emelt... ez alatt a másik keze végig az ölében volt. - Még egy kört? Lee óvatosan áttette Miguelt Juanita ölébe. - Még a végén a szegények házában kötünk ki , felállt és átsétált a szobán. - Querida, gyere velem sétálni, mert nem szeretném, ha a testvéreim nehéz munkával keresett pénzét mind te kaparintanád meg. Angela felemelte a tekintetét, minden idegszálával Lee-re figyelt. Meglepő volt, mert úgy tűnt, mintha ránézett volna Lee-re. - „Nehéz munkával keresett"? Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy mennyire kemény munkával kerestétek. Az öccsei összemosolyodtak és vigyorogtak. Lee elkapta Angela karját és lábra állította. - Nagyon sok minden van, amiről nem tudsz, querida. Lehet, hogy én vagyok az alkalmas személy arra, hogy megtanítsalak rá.
69
Angela nemigen tudott olyan sétát az emlékeiből feleleveníteni, mint amilyen ez volt. Lee durva tenyerébe süppedt a keze és az ujjaik összefonódtak. Kimentek a házból az udvarra. Megpróbálta számon tartani, hogy hányat léptek, kanyarodtak, de az a ló- és bőrszag, ami Lee-re oly jellegzetes volt, és a férfi göröngyös tenyere teljesen elterelték a figyelmét. Ugy látta Lee-t maga előtt, mint egy sikeres farmer, nem pedig egy bűnöző, akinek vérdíjat tűztek ki a fejére. Nem tudta másnak, csak sikeresnek képzelni. Ami ennél is furcsább volt, élvezte azt, hogy tartozik valakihez, vagy legalábbis azt, hogy ebben a percben ehhez az emberhez tartozik. De Lee nem válhatott az élete részévé és ez fordítva is igaz volt. Egy világ választotta el őket egymástól. O tisztelte a törvényt, Lee számára pétiig úgy tűnt, a törvények csak azért vannak, hogy felrúgja azokat. Bár testvérei nem csaltak, amikor kártyáztak. Ha csaltak volna, akkor nem veszítettek volna el minden kört. Eleinte kicsit izgult, nehogy észrevegyék, hogy hiányzik egy lap a pakliból, de aztán megnyugodott, mert tisztában volt azzal, hogy bennük nincs meg az a képesség, hogy megjegyezzék a már játszott lapokat. Szép csendben, az éjszaka életének hangjaival kísérve folytatták a sétájukat, egyre eltávolodva a háztól, istállótól és a karámtól. - Miért sétálgattál éjnek idején, amikor mi kiraboltuk a bankot? - kérdezte Lee. Angela szorosabban fogta Lee kezét. - Szeretek éjjel sétálni. Tisztább, hűvösebb, nyugodtabb a levegő. És éjjel... - Mi van éjjel? Angela mosolygott és Lee felé fordult. - Éjjel csak ritkán ütközöm össze emberekkel. - Nem tűnt fel, hogy sok mindennek nekimentél volna. Angela vállat vont. - Nem igazán foglalkozom vele. Amikor idegen helyen járok, sok foltra, horzsolásra teszek szert. De Fortune-ban ismerem az utcákat, pontosan tudom, hány lépés vezet el a boltba, vagy a szállásomra, apám kocsmájába. Szeretek az árnyékban megbújni és hallgatni a bentről kiszűrődő zajokat. Ilyenkor mindent tisztán látok. A kocsmát, amit a nagyapám addig sikált, amíg nem fénylett minden. A kristálycsillárt, amit apám anyám hálószobájából a kocsma homlokzatára tett ki. Megígérte anyámnak, hogy rendel majd egy másikat és akkor anyám ezt visszakaphatja...de sohasem vett. Azt hiszem arra az időszakra emlékezteti, amikor még a kocsmában laktak. Most a házunkban minden szobában van egy csillár. - Különleges lehet a házatok. Angela beleharapott az ajkába. Hogyan is mesélhetné el? - Csodálatos ház. Nevetéstől és sírástól hangos. I A sok vidámság jobban melegen tartja, mint a kályhában égő tűz. Szeretet tölti be - kicsit elbizonytalanodott, de aztán megszorította Lee karját. - Ez a ház is olyan. Nem erre számítottam. - A régi házunk ennél sokkal meghittebb volt. A fű felért a szoknyájáig, érezte a virágzó növények sóvár illatát. - Szóval azért sétálsz éjszaka, hogy a kocsmából kiszűrődő életet hallgasd. - Ez azért több annál. Amikor az ablakhoz szorítom a fülemet, mindent látok. A marhapásztorokat, a farmereket, kereskedőket, kártyásokat, akik semmit sem változtak. Ugyanazok az emberek, akik akkor is ott voltak, amikor én még csak tizenkét éves voltam, de ők az én emlékezetemben semmit sem változtak az évek során. Néha szeretnék bemenni és végigpásztázni az arcukat, megismerni az újakat, felismerni az öregeket, megkérdezni, hogy most milyen színű a hajuk. Azok a dolgok, amiket nem foghatok meg, számomra nem is öregednek, és azok, amiket soha nem éreztem a kezeimmel, azokról nem tudom, hogyan néznek ki. - Ennyire zavar, hogy nem tudod, ki hogyan néz ki?
70
- Olyan, mintha egy barlangban élnék, elzárva a világtól. Sötétség vesz körül, de ez nem akadályozhat meg abban, hogy az egész életem üres legyen. - Én nem úgy látom, hogy te sötétségben élsz. Küzdöttél ellenem, sértegettél, ellenszegültél és a karjaimban aludtál. Az utolsó szavainál mélyebb és vágyakozó volt a hangja, melyek Angélában is érzéki vágyakat ébresztettek fel. Lee megállt. Angela szíve hevesen vert. - Ha a fivéreim is beleegyeznek, megismerheted az arcukat. Juanitáét is. - De a tiédet nem. - Nem, az enyémet nem. Szinte beleszédült a csalódottságba. Lee elengedte a kezét és Angela hallotta a férfi térdének roppanást, leguggolt ő is mellé. Mély levegőt vett, és megpróbálta a könnyeit lenyelni. Semmire eddig nem vágyott még olyan nagyon, mint Lee bizalmára, akár szerelmére is, de tudta, hogy bizalom nélkül nem lehet mély a szerelmük. Ha annyira sem bízik benne, hogy az arcát megismerhesse, a szerelmére biztos nem számíthat. Kellemetlennek nem mondható de meglepő szag ütötte meg az orrát. Tehénbőgést hallott. - Tehenek is vannak itt? - kérdezte és a hangjában érezhető volt a meglepettség. -Sí. Most, hogy nem csak Lee-re figyelt, hallotta, ahogy a marhák szarvai összecsattannak, patáik a földet rúgják. - Nagyon sok állat. - Kétezer. Lee hangjából kicsengő büszkeség meglepte Angélát. Azok a marhapásztorok beszéltek így, akik útközben beugrottak az apja kocsmájába, aztán terelték tovább a csordát észak felé. - A te marháid? - A testvéreimé. - Gazdálkodók? - Meglepettnek tűnsz. A család mindig is állattenyésztéssel foglalkozott. Az apánk és az ő apja is. Shelby tönkretette az otthonunkat, de múltunkat nem tudta szétzúzni. Az apám állatai közül amit tudtunk, megmentettünk - azokat az állatokat, amiket nem vágtak le. A maradékot összegyűjtöttük, és még azokat az állatokat is, amelyek senkihez sem tartoztak. Néhány már itt született. Gyarapítjuk a csordát. Jövő tavasszal felviszik őket a Fort Worthy pályaudvarra. Angela kihallotta Lee hangjából a vágyakozást. A testvérei viszik el a marhákat, mert Lee nem kockáztathatja meg, hogy felismerik és elkapják, ezzel veszélybe sodorva testvéreit. Lee nem említette, hogy az ellopott pénzt állatokra költenék. - Ha nem vesztek marhákat, mire költitek azt a sok lopott pénzt? Angela érezte, hogy Lee elgondolkodik, nem igazán akarta megmondani az igazat. Semmi mást nem akart Lee-től, csak egy csipetnyi bizalmat. - Nőkre? - Nem. Angela nem tudta, miért érződött ki a derültség Lee hangjából. - Pálinkára, szerencsejátékra? - Nem költöm el a pénzt. - Csak felhalmozod, és... - Nem. Angela reményvesztetten sóhajtott. - Miért nem adsz nekem soha egyenes választ a kérdéseimre? Miért akarod titokban tartani minden részletét az életednek? Lee megfogta Angela kezeit, felemelte és gyengéden megcsókolta a lány ujjainak a hegyét. Puha ajkain áttüzelt szájának forrósága. Angela minden porcikáját áthatotta ez a forróság és az egész teste beleremegett.
71
- Elmesélek neked egy titkot, de meg kell esküdnöd, hogy soha egy árva léleknek nem mondod el. Öröm lett úrrá Angélán, mert Lee egy titkát akarta megosztani vele. Talán idővel mást is megoszt vele, még tán azt is, hogyan néz ki. - Megígérem. - Még soha senkinek sem árultam el ezt. Lélegzet visszatartva még jobban megszorította Lee kezét. - Megbízhatsz bennem. Ismét megcsókolta az ujjait. - Amikor kicsi voltam, nagyon kicsi, akkora, mint most Miguel... egy angyal látogatott meg. - Egy angyal? - suttogta Angela. - Si. A nap megvilágította a haját és mosolygott rám. Nagyon szerettem ezt az angyalt, de aztán egyszer csak nem látogatott meg többé. Sokáig azt hittem, hogy valami rosszat tettem, valamit, amivel felbőszítettem... még rosszabb, elszomorítottam. De egy nap rájöttem, hogy pusztán arról van szó, hogy megnőttem, és ez az angyal csak a képzeletemben létezett. De annyira valóságosnak nézett ki. - A képzeletbeli barátok ilyenek - megdöbbent hasonlóságot vélt felfedezni, tökéletesen átlátta, hogy egy gyerek milyen könnyen tévelyeg a valóság és látszat között. Saját maga is gyakran járt így. - Amikor gyerek voltam, nekem is volt egy ilyen barátom, Dastardly Pete volt a neve. Amikor anyám rajtakapott valami haszontalanságon, mindig azt mondta, hogy Dastardly Pete bújtatott fel - az emlékektől elszorult a szíve. - Aztán miután a hosszú betegségem után felébredtem és még mindig sötét volt körülöttem, a világ és apámtól megtudtam, hogy ez így is marad, egyedül Dastardly Pete volt az a barátom, aki ugyanúgy kezelt, mint annak előtte. A többiek szemében hirtelen gyenge lettem. Lee megint megcsókolta Angela kezét Erezhető volt, hogy Lee elkeseredetten küzd önmagával, próbálta a csókot melegen tartani, pedig perzselő volt. - Te nem gyenge vagy, hanem nőiesen törékeny. Óriási erő és bátorság van benned. Te nem borulsz könnyen ki. Juanita... Juanita gyenge. Ő könnyen összeomlik. Ha úgy bánna vele egy férfi, ahogy azt én tettem veled az első éjszaka, ő magába roskadna és szörnyethalna Érdes volt a hangja, ahogy ezt mondta, sebezhetőség érződött ki belőle, ami nagyon meglepte Angélát, mert erre cseppet sem számított. - Nem tudom, hogyan változtathatnék rajta. Angela meg akarta vigasztalni Lee-t, ezt az embert, akit utálnia kellene, aki úgy fogta a kezét, mintha a világ legnagyobb csodáját tarthatná kezében. - Szereted. Ez nyilvánvaló. Néha ennyi is elég. - Ebben az esetben sajnos, nem elég. Annak az éjszakának az emléke mindig üldözi. Olyan fiatal volt. Csak tizenkét éves. Képtelen elfelejteni. Angela már szinte kétségbeesetten akarta megérinteni Lee-t, vigaszt akart nyújtani ölelésével. - Téged is üldöznek az emlékek. - De én a nem felejtést választottam. És ez nagy különbség. Az ujjaik még mindig összefonódtak, Angela a szájához emelte Lee kezét és megcsókolta. Meg mert volna esküdni, hogy Lee egész testében megremegett. - Mondd el, mi történt azon az éjszakán - unszolta finoman Lee-t, akarta, szerette volna megismerni a múltját, hogy őt magát teljesen megérthesse. - Nem egy vidám történet, querida. Angela csak arra vágyott, hogy egy villanásra belelásson Lee lelkébe, de azt is tudta, hogy ha ezt Lee megérzi, nem fog semmit sem elmesélni. - Csak annyit kérek tőled Lee, hogy gyújts egy pislákoló fényt a sötétségben, ami engem körülvesz.
72
Lee szinte suttogva szitkozódott, aztán csend ült mindkettejükre. Angela nem akart erőszakoskodni. Lee belső nyugtalansága tapintható volt, kettejük között vibrált. Végül Lee nagyot sóhajtott. - Észak felől lovagoltak be, az éjszaka közepén, Gringók, akiknek annyi földjük volt, hogy nem , tudtak vele mit kezdeni. A birtokunk határos volt az övékkel. Nem örültek annak, hogy mexikóiak a szomszédaik, de megtűrtek minket. Az nem érdekelte őket, hogy a családunk már két emberöltő óta ott lakott és a harmadik generáció épp akkor kezdett gyökeret verni. Betolakodóknak tekintették a családot. És a bátyám, Ramon főbenjáró bűnt követett el Angela nem szólt semmit, csak ott térdelt Lee mellett, és simogatta a férfi karját, a kemény izomkötegeket. Hallotta, hogy Lee nagyot nyel. - Beleszeretett Shelby lányába, Christine-be. Megpróbálták titokban tartani azt, ami kettejük között zajlott. De valaki meglátta őket. Azzal vádolták a szüleimet, hogy lopják a marhákat. Erre egyáltalán nem szorultak rá; kétszer annyi marhánk volt, mint nekik. A nagyapánk ott volt, amikor Texas a függetlenségért harcolt. - A mexikói seregben harcoltak Santa Anna oldalán? - kérdezte Angela. - Nem. Sam Houston mellett harcoltak a mexikói hadsereg ellen, hogy Texas elnyerje a függetlenségét. A vérüket ontották ki ezért a földért és Shelby ellopta a nagyapánk fiának vérével. Lee hangja megkeményedett. Angela olyan nagyon szerette volna a kezében tartani Lee arcát, elsimítani a szemöldöke feletti redőket, de nem használhatta fel Lee őszinteségét arra, hogy megismerje a vonásait. Megpróbálta visszatartani a könnyeit, és mivel más nem állt módjában a férfi karját simogatta. - Először Ramont akasztották fel - a combjaira tette a kezét. Angela megfogta a kezét és érezte, hogy ökölbe szorul. - El tudod képzelni, milyen kínokat élt át az anyám, amikor látta, ahogy felakasztják a fiát? - valami nedvesség cseppent Angela csuklójára. Becsukta a szemét, és borzasztóan szerette volna letörölni Lee könnyeit. - Az anyám sikított... az apám ordított. Aztán az ő nyaka köré tekerték a kötelet. Amíg küzdött a halál ellen, végig kellett néznie, hogy hogyan lövik le a gyerekeit és élete asszonyát. Angélának elakadt a lélegzete - Téged is meglőttek? - Si. - Lee hangja rekedt volt, mintha egy a torkában lévő gombócon kellene átpréselnie a hangot. - Ahogy anyám is, mi is megpróbáltuk megállítani őket, de túl sokan voltak. A földön feküdtünk, a vérünk a földet áztatta, amíg az anyánk irgalomért könyörgött. Angela hallotta, hogy Lee mély lélegzetet vesz, aztán megköszörülte a torkát. Még szorosabban ölelte át Lee karját. - Floyd Shelby is ott volt azon az éjszakán? - Csak eleinte, de nem maradt sokáig. Más, „fontosabb" teendője akadt. Őt csak később találtam meg és megöltem. Angela teljesen összezavarodott. - Hiszen megsérültél! - Si. Felgyújtották a házunkat, mielőtt tovább lovagoltak. Minket ott hagytak vérbe fagyva a földön. A szüleink meghaltak. A testvéreim, Ramont kivéve... még kitartottak. - Elmondtad a hatóságoknak, hogy mi is történt valójában? - A hatóságoknak? Shelbynek olyan emberei voltak, akik a bibliára felesküdve vallották volnaj hogy mi tolvajok vagyunk. Angela didergett, de nem az éjszaka hűvös levegőjétől, hanem Lee történetének szörnyűségeitől. - Nem azt mondom, hogy meg kellett volna ölnöd Shelby fiát, de ilyen körülmények között a bosszúvágy érthető. - Nem bosszúból öltem meg. Azért öltem meg, mert egy veszett kutya volt.
73
Lee hirtelen felállt, Angélának szinte fájt, hogy nem érhet hozzá. - Eleget beszéltem - mondta köhögve. Angela hallotta, milyen hevesen vesz Lee levegőt, hallotta, ahogy a csizma sarka a földhöz koppan. - Túl sok mindent meséltem el neked. Angela lassan felállt, kétségbeesetten akarta Lee fájdalmát elűzni, de tudta, hogy úgysem tudja véghezvinni, így legalább osztozni akart a fájdalmában. - Lee... - Ne mond így a nevem - csattant fel Lee. - Hogyan? - Úgy, mintha aggódnál értem. Angela könnyei áttörték a kényszer gátját. - Uram segíts, én tényleg aggódom érted. Lee elkapta Angela karját és magához szorította. Angela érezte a férfi mellkasát, érezte, hogy hozzásimul a melleihez. - Ne tedd, querida. Ne sírj és ne aggódj értem! És akkor, mintha a saját szavait cáfolná meg, a szája lecsapott Angéláéra és beborította, keményen, vágyakozón. Angela átkarolta Lee derekát, élvezte, ahogy az izmok összehúzódnak Lee hátán. Lee egyik kezével a lány arcát simogatta, a hüvelykujjával a lány szája szegletét szorította, mintha nem lett volna elég a nyelvével bebarangolnia minden egyes árkot, zugot. Angela ujjai belemélyedtek Lee hátába, attól félve, hogy a térdei összecsukjanak a kéjtől, ami szétáradt a testében. - Akarlak, querida - suttogta Lee, a hangja kemény volt. - Nagyon kívánlak... de nem kaphatlak meg. Mély fájdalom hullámzott a hangjában. Becsületes ember, ahogy Lee magáról állította, és Angela akkor kigúnyolta. - Semmit nem tudok nyújtani neked - mondta Lee halkan, aztán megfogta Angela kezét és visszavezette az éjszakában. Olyan forró volt a tenyerük, mintha parazsat tartottak volna benne, a szerelmük a széllel szárnyalt. Angela mindent, amit erről a hírhedt bankrablóról hallott, kitörölt az emlékezetéből, és azt fogadta be a szíve, amilyennek megismerte ezt az embert. Tizenharmadik fejezet Lee az ágyában feküdt és az ablakon bevilágító holdfényt bámulta. Angela a karjai között feküdt, hátát a mellkasához szorította. Juanita egyik hálóingje volt rajta, a ruha Lee meztelen mellkasához ért. Angela haja be volt fonva, így kilátszott izgató nyaka. Angela arra gondolt, hogy Juanitával kellene aludnia, de Lee megtiltotta neki. Erre azt tanácsolta Lee-nek, hogy aludjon a testvéreivel. De Lee ezt nem akarta, cserébe pedig megígérte, hogy a nadrágját magán tartja. Legszívesebben a hátára fordította volna Angélát és a saját testével takarta volna be, szeretett volna annyira eggyé válni Angélával, hogy végre olyan embernek érezhesse magát, amilyen valójában lehetne. - Nem igazán értem, hogy miért nem aludhattam Juanitánál - mondta Angela. - Mert én így akartam. - És mindennek úgy kell történnie, ahogy azt te akarod? - Ha minden úgy lenne, ahogy azt én akarom, akkor most nem lenne rajtam a nadrágom. - Én azt hiszem, hogy jobb ez így. De hiába volt rajta a nadrágja, így sem tudta titokban tartani, mennyire kívánja Angélát. Felemelte a fejét és Angela profilját nézte, amit épp megvilágított a hold. - Gyenge ember vagyok. Bele kellett volna egyezned, hogy holnap hazavigyelek, querida. Angela felhúzta egyik oldalon a szája szélét és Lee meg mert volna esküdni, hogy elpirult.
74
- De megígértem Miguelnek, hogy itt leszek a születésnapján. Lee visszafeküdt a párnára és az állát rátette Angela fejére. - Nem jó, ha nagyon kötődsz hozzá. - Már nincs mit tenni. Lee tartott attól, hogy nagy dolgokban sincs már mit tenni. Szerelem. Megelégedettség. Normális élet. - A hold betűz az ablakon. Már rég elmúlt éjfél és én mégis látom az arcodat - motyogta Lee és ujjaival végigsimította Angela arcát, nyakát. - Te bezzeg végigsimíthatod az arcom, én viszont a tiédet nem. Lee nagyot sóhajtott, átölelte Angela derekát, kezét a hasára tette. - Muszáj ezzel mindig előhozakodnod? - Az apám azt mondja, hogy makacs vagyok. Az anyám szerint eltökélt. - Szerintem csak szeretsz a saját akaratod szemit cselekedni. - Ha ez így lenne, akkor most ugyebár nem itt lennék. Visszavittél volna Fortune-ba akkor, amikor azt követeltem. - Most viszont haza akarlak vinni, te meg nem .akarsz elmenni. Angela halkan kuncogott. - Úgy tűnik, egyszer az van, amit te akarsz, egyszer az, amit én. A szüleimnél is ez a helyzet. - Az én szüleim is ilyenek voltak. Jó emberek voltak. Igazán nem szolgáltak rá arra, ami azon az éjszakán történt. Angela kicsit odébb húzódott. - De ez nem hatalmazhat fel arra, hogy bankot rabolj. - Én nem rablom ki a bankokat. Én csak azt a j pénzt viszem el, amit Vernon Shelby betesz a bankba. Angela a hátára fordult. Lee legszívesebben kigombolta volna a hálóinget, és becsúsztatta volna kezét a ruha alá. - Honnan tudod, hogy mennyi pénzt tesz be Shelby? - kérdezte Angela. Lee sóhajtott. Tudta, hogy bármit meggyónna ennek a lánynak. - Valaki megmondja nekem. - Nem is tudja, hogy hogyan nézel ki? - Talán. Angela felült. - Hát ez meg milyen válasz? Nem vagyok hülye. Tudnia kell, és ez azt jelenti, hogy van egy cinkostársad. - Nem - állította Lee. - És szerinted a testvéreid micsodák? Hát nem veszed észre, hogy így akár ók is börtönbe kerülhetnek? Lee mérgesen sóhajtott. - Mindig otthagyok egy üzenetet, amiben leírom, hogy csak Shelby pénzét vittem magammal és aláírom a nevemet. így senki más nem gyanúsítható. - De a testvéreid... - Ok nem felelősek az én tetteimért. Én vagyok .iz, aki elviszi a pénzt. Én vagyok a tolvaj. Angela visszahuppant az ágyra. Az érzelmeit könnyen le lehetett olvasni az arcáról. Most igazán mérges volt. Lee sejtette, hogy a legtöbb férfi annak örül, ha az asszonya mosolyog, de ő Angela minden hangulatát szerette. - Nem lenne szabad magaddal vinned őket - mondta kurtán. - Tudom. A legutolsó alkalommal úgy érezték, hogy nekik is kell tenniük valamit. - Eduárdot kivéve. Úgy tűnik ő az egyetlen közületek, akinek nem ment el az esze.
75
- Nem hagynánk egyedül Juanitát. A fiúk jól tudják, hogy emiatt sokkal inkább haragudnék rájuk, mint azért, hogy követik a nyomaimat -mondta Lee. Angela az oldalára fordult, a hátát mutatva Lee-nek. Lee átkarolta és magához szorította. - Valójában senki sem tudja, hogy hogyan nézel ki, ha abbahagynád a bankrablást és megváltoztatnád a nevedet... - Még nem végeztem a munkámmal, querida. Angela tovább zsörtölődött. - Makacs vagy! - Eltökélt - egy csókot nyomott Angela tarkójára. Ettől teljesen megnémultak. - Miért akarsz megmenteni engem? - Nem tudom. Zaklatott volt a hangja. Tényleg nem tudta, vagy csak nem akart szembenézni a valósággal? Lee ujjaival végigsimította a nyakát. Angela megborzongott, Lee érezte az ujja nyomában keletkező kis hullámokat. Elégedettséggel töltötte Angela reakciója. - Engem már nem lehet megmenteni, querida a lélegzetével súrolta azt az érzékeny kis terület Angela füle alatt. - Most aludjunk, még mielőtt rájövünk arra, hogy téged sem lehet már megmenteni. Angela kicsit bűnösnek és csalfának érezte mag és mérhetetlenül izgatottnak, amikor gyengédé hozzáért Miguel arcához. O ült utolsónak el Juanita már túl volt rajta, ahogy Eduardo, Rober és Jorge is. Azon cseppet sem volt meglepődve, hogy Alejandro nem egyezett bele az egészbe Lee-n kívül csak Miguelnek az arcát akarta alaposan az eszébe vésni. A többieket... bár még magának is utálta ezt bevallani, csak kihasználta. Ilye álnok és egyszerű volt az egész. A többiek esetében nem arra törekedett, hogy az arcukat, min egészet megismerje, hanem csak a főbb vonásaikat próbálta memorizálni, hogy ezekből a mozaikdarabokból építse fel magában Lee arcát. Vastag egyenes haj. Széles orr. Kerek arc. Szögletes állkapocs. Évszázadok során kialakuló vonások, mióta az első hódítók megjelentek Texasban. Csak megerősítették benne azt, amit már eddig is tudott: fekete haj, sötét szemek. Az olajbarna arcszínük felől nem is érdeklődött. így is remekül el tudta képzelni. Annyira szemben állt a családjára, legtöbb barátjára és önmagára is jellemző sápadtsággal. Az apja a barátaival Angliából érkezve nem igazán voltak hozzászokva a texasi erős napHűtéshez. Bár apja volt a legsötétebb bőrű, mégis egyszer-egyszer ő is leégett. Miguel arcát tanulmányozva arra gondolt, hogy Lee ilyen lehetett kisfiúként. Túl vékony, minden csontja kitapintható és a keskeny arcához képest túl nagy szemek. Miguel megpróbált komoly arcot vágni, de meg-megremegő ajkai cserbenhagyták i s elárulták. - Nyugodtan mosolyogj, Miguel - mondta Angela kedvesen, és az ujja hegyével végigsimította a kisfiú növekvő holdra hasonlító ajkait. - Nagyon bájos a mosolyod. - Bájos? - vágott vissza Miguel és vékony kis hangja felháborodott volt. Hogyan is felejthette el, hogy a kisfiúk mennyire férfiasnak akarnak tűnni! - Jóképű - javította ki magát Angela és az ujjaival kíváncsian tapogatta tovább Miguel ajkát. Ő maga is boldogan mosolygott, mert Miguel egy, a szívében rég ott tátongó űrt töltött be. Elképzelte, hogy Lee milyen lehetett ennyi idős korában, szerette volna Lee-t azelőtt az éjszaka előtt megismerni, mielőtt a bűnözés útjára lépett, mielőtt magányos életet kezdett élni. A sok rossz dolog ellenére, amelyet Lee elkövetett, Angela érezte, hogy alapvetően jó ember, és ezt a benne lakozó jóságot az élet átalakította ugyan, de tönkretenni nem tudta. Ahogy léptek közeledtét hallotta és érezte a keze alatt Miguel mosolyának szélesedését, már Miguel megszólalása előtt tudta, hogy ki lépett be Lee szobájába. - Lee! Angela azt mondja, hogy jóképű vagyok. - Angela kisasszonynak kell szólítanod, Miguel! A kisfiú arcáról lefagyott a mosoly. - Miért? - Mert ez így udvarias. Megroppant Lee térde, és ahogy letérdelt mellé, Angela érezte a férfi testének melegét.
76
- Egész délelőtt ezt akarod csinálni? - kérdezte Lee nyersen. Angela az ölébe ejtette a kezét. - Köszönöm Miguel. - Szívesen senorita. Légáramlat súrolta Angélát és hallotta, ahogy a; kicsi lábak hozzáütődnek a padlóhoz. - Igazán édes egy gyerek - mondta Angela kedvesen. - Nagyon jól nevelitek. - Főképp Juanita foglalkozik Miguellel. Angela beleharapott az ajkába. - De te vagy az, aki a jó modorra neveli. Ki gondolta volna, hogy egy bűnöző arra is figyel, hogy valaki udvarias-e. - Én nem vagyok közönséges bűnöző - állapította meg Lee határozottan. - Nem, valóban nem vagy az. - Még férfinak sem volt hétköznapi. Miért is nem fordította a tehetségét nagy dolgok elérésére, miért vált bankrablóvá? Miért próbálta ennyire titokban tartani az identitását? - Nem értem, hogyhogy nem tudja senki, milyen a küllemed. Nem voltál ott a bíróságon, amikor a pered volt? - Nem. - Hogyhogy, nem voltál jelen a tárgyalásodon? - Miután megöltem Floyd Shelbyt, írtam Vernon Shelbynek egy levelet. Aláírtam a nevemet. Azt akartam, hogy tudja, Lee Raven mindent látott, és a tetteiért le fog számolni vele. Arra is gondoltam, hogy ezzel talán megvédhetem a testvéreimet, és nem fogják őket többet zaklatni. Hallottam, hogy Shelby elvitte a levelet egy bírónak. O mondta ki a bűnösséget és az ítéletet. Ez nem volt olyan szokatlan, főképp Texas el-dugottabb helyein, hogy egyes bírók valóságos tárgyalás nélkül hozták meg ítéletüket. Megállt Angela lélegzete, amikor Lee megfogta a kezét és a tenyerén gyengéden végigsimította az ujjait. - Bőrkeményedésnek semmi nyoma - kis nyolcasokat rajzolva barangolta be kérges ujjaival Angela tenyerét, amire a lány testét kellemes melegség öntötte el. - Hihetetlenül puha és fehér. Ezek a kezek nem gürcöltek sokat a tűző napon. - Tegnap Juanitával együtt dolgoztam a kertben - érezte, hogy az arcát elönti a meleg. Vajon miért felejt el levegőt venni, ha Lee hozzáér? - Nem bántani akarlak, querida. Csak azt akartam mondani, hogy a te kezed olyan, mint egy úrinőé. - És az ő kezéhez bűn tapad. Ezt Angela gyakran semmibe vette, mert ezek a kezek többre voltak képesek. Egy idősebb testvér kezei voltak, melyek átvették az apa szerepét, melyek az őket ért bűnökért igazságot akartak szolgáltatni, egy olyan ember kezei voltak, melyek őt is megvédték, azt is megkockáztatva, hogy esetleg üldözőik elkapják. Lee tovább dédelgette Angela kezét, mintha emlékezetébe akarna vésni minden egyes barázdát, amely átszelte a tenyerét, minden apró mélyedést, domborulatot egész az ujja hegyéig. - Mit láttak az ujjaid, amikor végigmérték a testvéreimet? Összetéveszthetetlen vágyakozás érződött ki Lee hangjából, Angela szíve összeszorult, mert jött arra, hogy Lee azért hagyta, hogy megismerje a testvéreit, mert ő maga vágyott erre. Lee azt akarta, hogy Angela megérintse őt, de mivel nem volt képes megbízni a lányban, a vágyainak megállj szabott; és emiatt Angela vágyai sem szárnyalhattak. Angela felemelte a kezét. - Lee, meg tudnám neked is mutatni... - Nem. Megfogta Angela kezét. Most már mindkettőt I kezében tartotta és a hüvelykujjával köröket rajzolt Angela tenyerébe. - Meséld el, hogy mit láttál! - kérte Lee csendesen.
77
Angélának összeszorult a torka és küzdött A könnyei ellen, mert tudta, hogy egyvalamit soha nem kaphatnak meg: egymást. - Roberto aggodalmaskodó. - Ezt honnan veszed? - Mély barázdák ülnek a szemöldökénél. - És Jorge? - Miguelen kívül ő volt az egyetlen, aki mosolygott. Az ó vonalai elmosódottabbak, azt hiszem gondtalanabb. - Meggondolatlan. O meggondolatlan. - Eduardo félénk. Biztos, hogy elpirult, mert éreztem, hogy felmelegszik az arca. - Azt észrevetted már, hogy az én testem is fel forrósodik, amikor a közelemben vagy? Angela elfordította a fejét. - Én... én - ugyan feltűnt neki, hogy Lee teste forró volt, de nem is merte azt gondolni, hogy ezt váltja ki a férfiban. - Azt gondoltam, hogy ilyen forróvérű vagy. - Elég hozzád érnem, még ha ilyen ártatlanul is és az ujjaival végigsimította Angela kulcscsontját felforr tőle a vérem. Ég a bőröm, mintha lázas lennék... mi Diós, megőrülök érted. Hirtelen felállt, Angela hallotta, hogy az ablakhoz sétál. A tenyerét forró orcájához nyomta. Némán elmondta magának, hogy Lee csak egy bűnöző, de a szíve már rég nem törődött ezzel. Lassan talpra állt és óvatosan Lee-hez sétált. - Lee... - Ma éjjel tartjuk meg Miguel születésnapját. Holnap hazaviszlek. - Ez nem jó így, Lee - mondta Angela csendesen. - Te akartál hazamenni. - Miguelről beszélek. - Mi a baj vele? - Vele semmi baj nincs, de az életével annál több. - Ezt hogy érted? Angélának úgy tűnt, hogy Lee hangjában félelem bujkál. Feléje nyúlt és megfogta Lee karját. Meglepte a férfi keménysége. Meg akarta nyugtatni, ugyanakkor úgy érezte, meg kell mondania, hogy Lee hibázik. - Kivel játszik? - kérdezte gyengéden. - Itt vagyunk mi neki - válaszolta, egyértelműen zavarban volt. - Mi játszunk vele. - De Miguelnek arra lenne szüksége, hogy gyerekekkel játsszon. - Jorge olyan, mint egy gyerek. Mindig bajba - Jorge meggondolatlan, de nem gyerek Miguelnek olyasvalakire lenne szüksége, aki egyidős. - De hiszen te magad mondtad, hogy jól neveljük. - Ez így is van - próbálta gyorsan megnyugtat! Lee-t. - De Miguel néha olyan, mint egy kicsi felnőtt, nem mint egy kisfiú. Mi lesz akkor, ha iskolába kell majd járnia? - Én fogom tanítani. Tudok írni és olvasni. Mindenre megtanítom, amire az életben szüksége lehet. - Azt elfogadom, hogy téged gyilkosság miatt köröznek, de nem büntetheted az egész családodat. - Én nem büntetem őket. Megpróbálom megvédeni. - Azáltal, hogy olyan életet nyújtasz nekik, amelyben más nem kaphat helyet? Miguel hogyan fogja megismerni a világot? - Majd mesélek neki róla. - Úgy, mint nekem? Csak annyit mondasz, amennyit jónak látsz? - Nagyon sok mindent elmondtam neked.
78
- De nem mindent. Ha megbíznál bennem... - Ennek semmi köze a bizalomhoz, csak a védekezéshez. - Hogyan próbálod megvédeni azokat, akiket szeretsz? Úgy, hogy elrejted őket? Milyen élet ez? - A lehető legjobb, amit adhatok. - De ez nem elegendő Lee. Ugyanolyan üres az életük, mint az enyém. - De így élni mégis jobb, mint meghalni. Lee hozzáért, ahogy elment mellette és Angel figyelte a férfi nagy csizmáinak nehéz lépteit, hogy kiviharzik a szobából. Nekinyomta a tenyerét az ablakhoz, reménytelenül akarta, hogy egy képtelén álom valóra váljon: hogy megbéklyozza Lee Ravent, de nem bilinccsel, hanem a szerelmel. Tizennegyedik fejezet Angela kezdett beleszédülni a játékba, ahogy Miguel kicsi kezeivel Angela térd megmegnyomta, nem tehetett mást, mint azt, hogy körbe-körbeforgott a szobában. Egy kendőt kötöttek az ő szeme elé is, mert senki sem hitte teljesen, hogy vak. Nem tudta, miért, de jólesett neki ez a tény, talán azért is, mert így ugyanolyannak tűnt, mint a többiek. Bár Lee nem beszélt vele a nap hátralévő részében, kivéve azt a pár odavetett szót, hogy Migul születésnapját most kezdik megünnepelni, Angela jól tudta, hogy ott van a közelében, mert magán érezte a férfi forró tekintetét. Megbotlott és nevetett. - Azt hiszem, Miguel, ennyi elég lesz. Soha nem fogom így megtalálni a pinatát. Miguel kuncogott. Valaki egy botot nyomó 1 Angela tenyerébe. Mielőtt az illető hátra tudott volna lépni, Angela kicsit ráütött a fejére. Miguel kacagott. Angela olyan nagyon szerette a boldogságnak ezt a trillázását. Hiányozni fog neki, miután elmegy innen és tudta, hogy ez hamarosan meg fog történni, talán már holnap. Angela elszántan figyelte annak a cserépbe szúrt zászlónak a zizzenését, ami Juanita leírásasa szerint élénk színű volt. Nem akarta erősen megütni a pinatát. Azt szerette volna, ha Miguelnek jut ez az öröm, de hozzá akart érni, hogy megmutassa, ő is egyenértékű a többiekkel ebben a játékban. Felemelte a botot, belehasított vele a levegőbe... és semmi. Elvesztette az egyensúlyát. - Elmozdítottátok! - kiáltott fel. Hallotta, ahogy a kender valaki kezében zizzen. - Természetesen, senorita - mondta Jorge. - Hiszen ez a játék lényege. Angela kihúzta magát és vett egy mély lélegzetet. Elhatározta, hogy gyorsabban fog mozogni. Néhány erős ütés és bukdácsolás után már kezdett levegő után kapkodni, és teljesen elveszteni a még meglévő türelmét. Összeszorított foggal, teljes erőbedobással, a tőle telhető leggyorsabban csapkodott a bottal, mígnem megakadt egy mozdulatlan tárgyban. - Angela, most más következik - mondta Lee komolyan, és kivette a kezéből a botot. Miguel! Te vagy soron - levette a kendőt Angela fejéről. - Viccesen csináltad, Angela - mondta Miguel. Lee karon fogta Angélát és félrehúzta. - Jobb lesz, ha egy biztonságos helyet keresel magadnak. Amikor Lee úgy gondolta, hogy elég távol vannak, eleresztette Angela karját. - Holnap visszamegyünk Fortune-ba. Ma éjjel pedig Juanitánál alszol. Angélának a jó hír hallatán ugrálnia kellett volna örömében, de ehelyett úgy érezte, hogy valamit elveszít. - Még meddig szándékozol haragudni rám? -kérdezte Angela. - Honnan veszed, hogy mérges vagyok rád, amikor épp a kívánságodat akarom teljesíteni? - Ismerlek Lee. - Semmit sem tudsz. - Ma szinte egész nap kerültél.
79
- Sok dolgom volt. - Hazudsz. - Ne bosszants fel, Angela! - mondta Lee fegyelmezett hangon. Angela, nem querida. Lee egyértelműen haragudott rá. - Hol van, hol van? - kiabálta Miguel. - Lee! Senkinek sem fogom elmesélni azt, amit megtudtam rólad és a családodról. - Tudom. - Akkor miért haragszol rám? Lee mély lélegzetet vett. - Mert ráébresztettél arra, hogy az önzésemmel és bosszúvágyammal veszélybe sodortam a családomat. Ezen változtatnom kell. - Visszaadod Shelbynek a pénzét? - Soha! - megvetéssel robbant ki belőle ez az egy szó. - Annyit tehetek, hogy elhagyom a családomat, és mindent egyedül folytatok. Puff! - Eltaláltam! - kiáltotta Miguel. - Üsd meg még egyszer, Miguel! - buzdította Alejandro. Puff! Puff! - Szép munkát végeztél! - mondta Alejandro. Angela azon tűnődött, hogy ha ő most nem lenne itt, akkor minden bizonnyal Lee buzdította volna Miguelt, nem Alejandro és azt is észrevette, hogy Lee nem csak tőle távolodott el, hanem a családjától is próbál elszakadni. Amióta az eszét tudja, Lee mindig is nagyon szerette a családját. De ostoba módon meg volt arról győződve, hogy abban az esetben, ha őt elkapják, csak neki kell megfizetnie a tetteiért, a családját békén hagynák. Fiatal volt, a fájdalomtól, dühtől elvakítva nem látta az igazságot. Angela sokkal tisztábban látta az eseményeket, mint ő. Azt hitte, hogy a családjának élhet, amíg el nem kapják. Most rájött arra, hogy el kell hagynia őket, egyébként ők is gyanúba keverednének. Ha nem így cselekszik, azzal cserbenhagyná nemes szívű szülei emlékét. - Lee! Játsszál nekünk valamit! - kérlelte a gondolataiba merült Lee-t Juanita. Lee melegen mosolygott rá. Olyan ritkán kért tőle bármit is, hogy is mondhatna ellent! Ma éjjel együtt lehet a családjával, szeretetben, egy olyan éjszaka, amire mindig emlékezni fog, bárhol is lesz. Elvette Juanitától a gitárt. Az anyja tanította meg mindannyiukat hangszeren játszani, de Lee hangja volt a legszebb. Megmozgatta az ujjait, mielőtt elkezdte játszani Juanita kedvenc dalát. Angélát nem lepte meg Lee szép hangja. Az viszont igen, hogy milyen dalt választott: „Red River Valley". Ahogy Lee hangja szertefoszlott az éjszakában, Angélának az volt az érzése, hogy Lee búcsút vesz önmagától. Erezte, hogy az idősebb fivéreket is megüti ez a furcsa áramlat, mintha éreznék, hogy változás fog beállni az életükben. Abban is biztos volt, hogy Juanita ebből semmit sem vett észre. Juanita bizonyos fokig más volt, mint a testvérei. Angela tudta jól, hogy Juanita nemigen hagyta el a házat. Természetesen Miguelt még a gyermeki ártatlanság burka vette körül. Ha meg tudná győzni Lee-t, hogy keresse meg Kit Montgomeryt! Biztosan tudta, hogy Kit meghallgatná Lee történetét. Azt persze nem gondolta, hogy Lee büntetés nélkül megúszhatna, de egy-két év börtön még mindig jobb, mint a bitófa, Még a gondolattól is irtózott, és próbálta kirázni a fejéből. Megpróbálta élvezni ezt az utolsó itt töltött éjszakát. Miguel születésnapját ünnepelték. Összetörte a pinatát. Lassan lejár az ideje, nem lehet mái sokat együtt ezzel a „hírhedt bűnözővel".
80
Gyengéden ringatózott és teljesen elmerült Lee hangjában. Minden akcentus nélkül énekelt és Angélában felmerült a gyanú, hogy a mexikói kiejtés csak az ő megtévesztésére szolgált. De hiszen ez itta a családja volt, vagy nem? Lehet, hogy felbéreltek valakit... a gondolatok úgy kavarodtak a fejében, hogy beleszédült, mint mikor Miguel megforgatta. 1 Valaminek vége szakadt, de minek? Lee hangja elhalkult és az utolsó akkord megrezegtette a levegőt, Angela gyanakvása szertefoszlott. - Táncolj velem, querida - kérte Lee. Megfogta Angela kezét, és talpra állította. Angela szíve a torkában volt. - Micsoda? Én nem tudok táncolni. - Játssz valami gyorsat Alejandro! - mondta Lee és felhevült testéhez szorította Angélát. Angela határozottabban rázta a fejét. - Nem tudok táncolni! - Ha van valami, amit biztosan tudok, az az, hogy te mindent meg tudsz csinálni, amit csak akarsz. Alejandro megpendítette a gitárt, a húrok megrezegtek a levegőben és Angela erősen belekapaszkodott Lee-be. A bal keze Lee vállát szorította, míg jobb kezének ujjai összefonódtak Lee ujjaival, Lee combja hozzádörzsölődött az övéhez, ahogy vezette a gyors tánc közben. Ha Angela nem lenne vak, a tekintetük egybeolvadna, gondolta Lee. Úgy tartotta a fejét, kicsit hátrahajtva, mintha ő is nézné Lee-t, aki képtelen volt elfordítani Angéláról a tekintetét. A testük együtt mozgott a zenére, mintha egyek volnának, pontosan úgy, ahogy azt Lee elképzelte. Minden egyes taktussal beleivódott Angela testének melege Lee testébe. Elegánsan, mintha tudta volna, Lee merre akar lépni, fordulni, már előre mozdult is Angela. Csak egyszer tolta el Lee magától és pörgette meg a karja alatt, hogy utána visszahúzhassa magához oda, ahova szentül hitte, hogy tartozik. Lee lelassította a lépteit. Már nem a dal ritmusára táncoltak, hanem a szívük féktelen zakatolásának dallamára. Szorosabban ölelte magához Angélát, tekintete lassan végigpásztázta Angela egész arcát, megfigyelve résnyire nyílt száját, csodálatos szemeit, finom vonásait, melyek elkápráztatták. A zene elhallgatott, és Lee csak akkor vette észre, hogy már régóta nem táncolnak. Nézte, Angela melleinek a hullámzását, a lélegzetét, amely nem a táncolástól volt olyan gyors, hanem a vágyakozástól. A nyelve hozzáért a felső ajkához. Lee legszívesebben a karjaiban tartva az ágyáig vitte volna, ahol egymáséi lehetnének, korlátlanul és teljese" Ehelyett elengedte. Angela megtántorodott, fáklya izzó fényében Lee látta, ahogy zavartság é csalódottság ül ki Angela arcára. - Vége az ünnepnek! - vágta oda Lee. Azt' nagy léptekkel kiment a házból, otthagyta a családját és azt a nőt, aki képes lett volna tönkretenni. Angela az ágy szélén ült, fonta a haját és hallgatta, ahogy Juanita segít Miguelnek elmondani az imádságokat. Elcsendesíteni egy kisfiút, ilyen nagy események után nagy kihívás, de Juanita megdöbbentő nyugalommal tudta végigcsinálni. Angélának hiányozni fognak, vágyni fog arra a férfira, aki a karjaiba zárta és soha nem tekintette a vakságát hiányosságnak. Táncoltak. Eddig soha életében egy férfi sem, még az apja sem kísérte ki a táncparkettre, vezette testének apró irányításával a mozdulatait, ahogy a térde gyengéden meglökte, ahogy az ujjai hozzásimultak az ő ujjaihoz, ahogy a mellkasával hozzáért a melleihez. A mellbimbói az első lépésre megkeményedtek, és vágyakat ébresztettek egész testében. Elég volt visszagondolnia Lee egyre szaporább lélegzetére, ami nem a tánc gyorsaságától volt heves, hanem a testük meghitt közelségétől, és már forróság öntötte el a testét. Egy pillanatra olyan volt, mintha
81
eggyé váltak volna, szétválaszthatatlanná. Lee forrósága a sajátjává vált. Lee érzelmei az eksztázis felé kezdték repíteni. Vajon a tekintete elárulta, mennyire vágyott Lee testére? így kellett lennie, ezért engedte el olyan hirtelen. Bölcsen tette Lee, hogy Juanita szobájába száműzte erre az éjszakára, mert ő maga is tisztán érezte a szenvedélyt, ami kettejük között vibrált, ahogy a tűző nap, ami mindent tönkretesz, amihez hozzáér. Félti Lee annyira a vesztét, mint ő? Vágyott rá annyira, mint amennyire ő kívánja a férfit? - Jó éjt, Angela kisasszony. Angela visszazökkent a jelenbe. Átment Miguel ágyához. Betájolta, honnan jött a kisfiú hangja, letérdelt mellé, megérintette a párnáját és érezte a kis test melegét. Már feküdt az ágyban. Az ujjaival végigfésülte Miguel haját. - Jól sikerült a születésnapod? - Sí. A te születésnapodon én fogom eltörni a pinatát - mondta Miguel olyan vágyakozva, hogy Angela nem akarta elkeseríteni. - Az én születésnapom még odébb van. - Hány éves vagy? - kérdezte Miguel. - Huszonnégy. - Juanita! Te hány éves vagy? - tette fel Miguel a kérdést. -Tizenhét. Angela keze hirtelen megakadt Miguel hajában, annyira meglepődött. Tudta, hogy Juanita fiatal, hiszen az ő arcát is megtapogatta. De hogy tizenhét évesen ilyen magányos legyen? Milyen élet az ilyen? - Mikor van a születésnapod? Én tényleg széttöröm majd a pitlatádat - nyugtatta meg Miguel Angélát. - Sokára lesz a születésnapom, nagyon sokára. Most aludj, és álmodban törd a pinátokat mondta neki gyengéden Angela. Lehajolt és megcsókolta Miguel homlokát. - Álmodj szépeket, kicsim! Miguel megfordult és Angela várt, amíg a kisfiú lélegzete felületessé, alig hallhatóvá válik, ami azt jelentette, hogy álomba szenderült. Az ágy megnyikordult, amikor Juanita lefeküdt. Lassan, Angela is felegyenesedett és visszabotorkált az ágyhoz. Bebújt a takaró alá. - Jó, hogy itt alszol ma éjjel - suttogta Juanita. - Nem való egy férfinak és egy nőnek egy ágyban aludnia, amíg nincsenek összeházasodva. - Mi csak aludtunk - mondta Angela csendesen, és meglepte, hogy az igazság fájdalmat okoz neki. Ha Lee ágyában lenne ma éjjel, nem biztos, hogy csak aludnának. Valamit felkavart benne, ami sokkal több volt a kéjes vágyainál. - Juanita! Amikor ma este táncoltunk, mosolygott Lee? - Nem. Még soha eddig nem láttam olyannak, mint ma este - mondta nagyon halkan Juanita, mintha egy titkot akarna megosztani Angélával. - Mérges volt? - O, dehogyis. Láttam már mérgesnek Lee-t. Ma éjjel olyan volt, mint akit megbabonáztak. Angela megmozdult a matracon. - Ezt hogy érted? - Tánc közben egy másodpercre sem vette le rólad a tekintetét. Úgy nézett rád, mintha te jelentenéd a fényt a sötétségben. Angela most kezdte megérteni, milyen sötét is lehet az a sötétség. Lee elmondta neki, hogy amikor Shelby megtámadta őket, Juanita tizenkét esztendős volt. Most tizenhét. Eltelt öt év és Miguel épp hogy betöltötte a negyedik életévét. Angela az oldalára fordult, az öklét a szájához nyomta, nehogy megkérdezze Juanitát, hogy adhatott életet az anyja Miguelnek azután, hogy meghalt. Elveszett volt, annyira elveszetten botorkált a sötétségben, az otthonát kereste... meleget, biztonságot, szeretetet. .. de túl messze voltak tőle. Talán meg sem érdemelte.
82
Reszketés, hideg... vér, átkozottul sok vér. Sikítás, ordítás... könnyek. Egy robbanás. Az álmai szertefoszlottak. Angela felriadt. Egy szívszaggató üvöltés hasított az éjszakába, ami még mindig ott vibrált a levegőben, mint ahogy a villám végigcikázik az égen, hogy figyelmeztessen a dörgésre. - Mi az ördög haragja volt ez? - kérdezte Juanitát suttogva, levegőt is alig mert venni. - Lee... álmodik - motyogta Juanita. Álmodik? Olyan volt ez a velőtrázó üvöltés, mintha valaki a rémálmok ellen vívna ádáz tusát. Ezt a tusakodást ő maga is jól ismerte, mert miután Damont elvesztették, vele is gyakran előfordult. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a rémálmai ritkábbá váljanak, és végül megadják magukat az időnek. Angela kimászott az ágyból és Miguel ágyához ment. A kisfiú békésen aludt. Olyan gyakoriak voltak Lee rémálmai, hogy a családja teljesen hozzászokott, és így fel sem ébreszti őket ez az ordítás? Csendesen kibotorkált az előszobába. Egy á nyikorgott. Valaki megmozdult. Olyan vastag, nehéz és természetellenes volt a csend... mintha bármelyik pillanatban valami szörnyűség történne. Kiszáradt a szája, ahogy közeledett Lee szobája hoz. Megfogta a kilincset, lenyomta, és lassan ki nyitotta az ajtót. Hallatszott, hogy Lee hevesen kapkod levegő után, olyan volt, mint az egyre terjedő lángok morajlása. - Lee? - Ki innen! A durva parancs ellenére, hangjában félelem bujkált. Angela beljebb lépett, és becsukta maga mögött az ajtót. - A fenébe is! Tűnj a pokolba, Angela! Lee hangja remegett és Angela tudta, azért küzd, hogy megtartsa a keménységét. Talán nem értette meg, hogy attól lesz erős, ha leküzdi a gyengeséget; de ezúttal ezt a csatát nem egyedül kell megvívnia. Angela megfigyelte, hogy Lee hangja honnan jön, és addig követte azt, míg az ablaknál olyan közel nem került Lee-hez, hogy már érezte testének forróságát, amely szinte perzselő volt. Lee-n nem volt ing, felhevült testük között pusztán Juanita vékony hálóinge volt a válaszfal. - Hát cseppet sem zavar, hogy anyaszült meztelenül állok itt előtted? - kérdezte Lee gúnyosan. Angela gyanúja beigazolódott, de megrázta a fejét. Vajon van valami, amitől Lee most jobban fél, mint a rémálmaitól? - Nem. Nem ijedek meg tőled, Lee. Már régóta nem. Ebben a pillanatban mindent megadott volna azért, hogy lássa Lee-t, ahogy ott áll a sötétben, az éjszaka árnyékában. Bár ha úgy nézzük, Lee így is csak önmaga árnyéka volt; Angela ismerte az alakját, de a részleteket nem. - Engedd, hogy segítsek! - Nem tudsz rajtam segíteni. - Meg akarom próbálni. - Hát nem érted? Rajtam senki sem segíthet! - Akkor legalább engedd, hogy megvigasztaljalak! Ahogy megérintette Lee kezét, érezte, hogy megremeg a teste, és hideg verejték ül ki a bőrére. - Tudom, hogy miért ölted meg Floyd Shelbyt - mondta Angela gyengéden. Az izomkötegek hirtelen csomókká keményedtek. - Nem tudhatod - állt Lee ellent.
83
De Angela tudta. A tények végigbukdácsoltak az agyában ma éjjel, miután Juanita már elaludt. Maga előtt látta azt a kislányt, akit asszonysorsra kényszerítettek, és egy testvért, aki a saját álmait elveszítve, feláldozta magát érte. - Miguel nem a testvéred, bár te azt állítod. Az unokaöcséd. Azért ölted meg azt az embert, mert ezt tette Juanitával. Lee megborzongott, egyre nehezebben kapkodott levegő után, mintha minden egyes légvétel a múlt emlékeivel küzdene. - Gyerek volt még azon az éjszakán. Nem tudtam megakadályozni, hogy megtörténjen. Angela szíve összeszorult Lee önmarcangoló agóniáját hallva. Nem Lee dolga lett volna bárkit is megállítani. Hol volt a törvény? Szentesítette a gyilkolást, egy fiatal lány megerőszakolását. Lee megpróbált szembeszállni a gyilkosokkal, de lelőtték. Képtelen volt megvédeni Juanita t. Angeli megértette, hogy Lee-t a bűntudat lángjai emésztették, eltorzították az emlékeket, olyannyira, hogy már azt is tudni vélte, mit is kellett volna akkor tennie. Ilyenkor elfelejti az ember, hogy csak egy lehetőség közül választhatott. Visszatekintve minden másnak tűnik. A valóság az, hogy csak egy megoldás létezik, az, amit választunk. Ezt eddig még soha nem tudta magának sem így megfogalmazni. - Nyugodj meg végre! - vigasztalta Angela, ahogy azt Lee is tette, amikor Angélát megtámad ták útközben. Ezek után érthető, hogy nem hagyta magára Angélát, nem bízott azokban az emberekben, akik követték őket. Lee már rég megtanulta, milyen kegyetlenség lakozhat a férfiakban. Megsimogatta Lee karját, bármi áron is, de meg akarta vigasztalni. - Jól van! Minden tőled telhetőt megtettél. - Cserben hagytam Juanitát. - Nem Lee, a törvényesség hagyta cserben, nem te. - Hiszen megmentette Juanitát, világra segítette a fiát. Öt éve hordozza magában a tehetetlenség gyötrelmét. És ő kegyetlen gyilkosnak nevezte ezt az embert, azt, aki Juanita megmentője volt. Lee mellkasára tette a kezét, oda, ahol érezte heves szívdobogását. - Vége van már, Lee. - Ennek soha sem lesz vége - egyik karjával magához húzta Angélát, míg a másikkal az arcát dédelgette. - Felejtesd el velem - mondta rekedi hangon. - Az isten szerelmére, felejtesd el velem! A szájuk egymáséra tapadt, Lee ajkai elszántak voltak, nyelve pedig követelőző. Angela nem tiltakozott a csók ellen, sőt valójában boldogan viszonozta. Mindenáron enyhíteni akarta Lee fájdalmát, vigaszt akart neki nyújtani és ahogy szinte belesüppedt a testébe, nyilvánvalóvá vált számára valami: önmaga feltétlen odaadása. Minden tőle telhetőt megtenne Lee-ért, mindent, amivel feledtetni tudná vele a történteket és ezáltal a mai éjszaka válhatna az emlékévé, amelyet majd egy életen át a szívében hordozhat. Lee lihegve szakította ki magát az ölelésből. - Menned kell! De Angela tudta, hogy vannak döntések, melyeket csak ő maga hozhat meg. Az egyik legfontosabb az összes közül, hogy kit szerethet. - Nem Lee. Maradnom kell. Lassan, az ujjaival, melyek oly ügyesen forgatták a kártyát, elkezdte kigombolni hálóingjének gombjait. Hallotta, hogy Lee hirtelen mély levegőt vesz, és érezte, hogy le nem veszi róla a szemét, hogy izzó tekintetével szinte megérinti a testét. Ahogy az utolsó gombhoz ért, megállt a keze, tudta, hogy a következő mozdulata után már nincs visszaút. Lee a falnak támaszkodott, karjait lelógatta. Angela ujjainak lassú, kínzó mozdulatait nézte, kezei ökölbe szorultak, annál feszültebbé vált, minél több gomb csúszott ki a gomblyukból. Az ablakon besütő halovány holdfény megvilágította Angela melleinek domborulatait, a meztelenné vált bársonyos bőr sejttette, milyen az, amelyet még fed a ruha. Lee tudta, hogy ha Angela nem akar elmenni, akkor neki kellene ezt megtennie. De nem volt
84
rá képes. Nem volt elég erős ahhoz, hogy visszautasítsa azt, amit felajánl neki Angela, amire oly reménytelenül vágyott, hogy kettesbe beutazzák a rémvilágok nélküli világot. - Biztosan ezt akarod? - kérdezte érdes hangon, de a vére oly hangosan morajlott, hogy talán nem is mondta elég hangosan ahhoz, hogy hallható legyen. Angela kicsit elfordította a fejét, mintha szórakoztatná, hogy Lee megkérdőjelezi a szándékát. Ahogy az ujjak újra megmozdultak, Lee mély levegőt vett. Angélának nem remegett a keze, kétségek sem gyötörték. Nyugodt és vágyakozó volt a tekintete és Lee csak remélni merte, hogy nem fog neki csalódást okozni. Angela annyira szétnyitotta a hálóinget, hogy az elkezdett lassan, érzékien lefelé siklani, a vállai lejtőjén, a keblei igéző domborulatain át a vékony derekán, sima hasán át. Elhagyta kerek, vékony csípőjét, sudár combjait, csábító lábszárát, kecses bokáját és kicsi lábainál ért földet. Az éjszakai szellő befújt az ablakon és végigsimította meztelen bőrét. Kicsi robbanások törtek ki belőle, a mellbimbója megkeményedett. Lee szája kiszáradt. - Mi Diosl - mondta Lee rekedten. - Biztosan fogalmad sincs arról, milyen gyönyörű vagy! Lee hódolattal teli hangja könnyeket csalt elő Angela szeméből. Még férfi, az apján kívül, soha nem mondta rá, hogy gyönyörű. Közelebb lépett Lee-hez, még soha ilyen biztos nem volt önmagában. Lee megfogta copfba hátrakötött haját és ez volt a legutolsó, amire ebben a pillanatban számított. Kibontotta a haját, ami vízesésként omlott le a hátára. - Szeretem, ahogy a holdfény ragyog a hajadon. Közelebb húzta magához, erős karjai szinte bilincsként vették körül Angélát, Lee-nek szinte tulajdonává vált Angela szája. Ugyanúgy vezette most is, mint táncolás közben. A térdhajlata nekiütközött az ágy széléhez, belesüppedt a matracba. Lee teste úgy takarta be, mint a kelő nap a földet, felébresztve mindent, ami az útjába kerül. A még felkorbácsolatlan érzékei is kezdtek felerősödni, a bőre bizsergett. Amikor kérges tenyerében dédelgette meztelen mellét, a gyönyör egész testén végignyilallt. Angela kinyújtotta a kezét, de Lee megfogta a csuklóját. - Engedd, hogy megérintsem az arcod! - könyörgött Angela. Gyengéd tiltakozásának jeleként megfogta a lány másik csuklóját is, és két kezét a párnára tette Angela feje fölött. - Engedd, hogy előbb én tegyem ezt - mondta csendesen, és keze végigbarangolt egy eddig érintetlen ösvényt, ami Angela nyakától a térdéig vezetett. Elég volt megérintenie Angela meztelen testét ahhoz, hogy alig tudjon uralkodni magán. Élvezni akarta a pillanatot, megismerni, megízlelni minden vonalat, görbületet, minden mélyedést. Angela testének bársonyos dombjai, titokzatos völgyei csodálatosak voltak, amit kincsként kellett őriznie annak a férfinak, aki gyönyörűségét lelheti benne. Az ujjait végighúzta Angela combján. A tapintása olyan, mint a selyem, de meleg, majdnem forró, mintha együtt égne az ő vágyaival. Felnyögött, és Lee az ujjai alatt szabad utat engedett a borzongásnak. Vajon ő is felizgatta Angélát annyira, mint amennyire őt a lány? A szájuk újra összetalálkozott, miközben Lee kezével végigszántotta Angela haját és kéjesen megcsókolta. Angela szájának zamatos zugai lángra lobbantották, forró és vakító vágyak suhantak végig rajta. Önuralma kezdett fogytán lenni Angela kezei nekifeszültek az övéinek, mintha azok is hozzá tartoznának. Lee ajkai utat kerestek Angela nyaka mentén. A gyönyörtől Angela felsóhajtott, a testét lehúzta az örvény, melyet Lee izzó ajkának hódolata gerjesztett benne. Nyomában forróság maradt, nedves ajka végigbarangolta Angela testét, nyelvével addig követelt, incselkedett, míg nem vergődött és nyúlt a férfi után. Lee ujjait lecsúsztatta Angela hasáig és lassan egyre lejjebb haladt, míg el nem érte a legintimebb pontját. Angela minden idegszála felhevült, még erősebben próbálta meg kezeit Lee satuszerű szorításából kiszabadítani.
85
- Lee... - Pszt, querida, élvezd azt, amit nyújtani tudok neked. Amit Lee nyújtani tudott neki, azok olyan érzések voltak, amit soha el nem tudott képzelni. .A vágy indái körbetekeredtek a testén, ahogy Lee szerelmével dédelgette, simogatta. Angela lihegett. - Lee... - Pszt - a térdével szétfeszítette Angela combjait, a lábai között feküdt, mellkasával a melleit dörzsölte és kéjesen csókolta, telhetetlenül, nyelvével testének mozgását utánozta, miközben azt figyelte, van-e ellenállás Angela testében. Ellenállásnak nyoma sem volt. Ahol Lee-nek kellett, testileg vagy lelkileg, ott Angela jobban elengedte magát. Szinte sürgetően, lábaival átölelte Lee csípőjét. Ahogy Lee a testébe hatolt, egy pillanatnyi kellemetlenséget érzett. De aztán semmi más nem létezett számára, mint Lee testének teljessége. Lee megpihent, nehezen vette a levegőt, az egész teste megmerevedett, Angela érezte mellkasának keménységét. - Mi diós! Csodálatos vagy - mondta Lee rekedt hangon. Elengedte Angela csuklóját, és az ujjaik összefonódtak, Angela kézfeje a tenyerében feküdt, ahogy a teste Angela combjai között. Lassan, hihetetlenül lassan nyomult Lee egyre mélyebbre, a mellkasa dörzsölte Angela melleit, a nyelvével a szájába hatolt, az ujjaik erősebben fonódtak össze. A kéjes érzések úgy áradtak szét testében, mint a tavacskába szórt kavicsok, míg úrrá nem lettek rajta. Bejárta Lee-vel Texast, de ehhez az utazáshoz foghatót még soha nem élt át; az élvezet és ragyogás, mintha a teste arra teremtetett volna, hogy Lee-t magába fogadja. Kéjes vágyai egyre magasabbra hágtak, egyre nőttek és erősbödtek, míg végül ki nem robbantak belőle. Olyan volt ez számára, mint az a július negyedikéi tűzijáték, amelyet sok-sok évvel ezelőtt ő is láthatott. Teste megfeszült Lee alatt, felkiáltott, de Lee szája magába szívta szenvedélyének kitörő jelét. Lee felnyögött az utolsó erőteljes mozdulat hatására, teste szinte ijesztően megremegett. Angela a fülénél hallotta, hogy Lee nehezen veszi a levegőt és érezte bőrén Lee testének verejtékét. Lee megcsókolta a nyakát, mielőtt a testük szét vált volna. Elengedte Angela csuklóját, oldalra fordította, a mellkasát a hátához nyomta, Angela fészkelte magát Lee ölébe, aki tenyerében ringat a mellét. Hallotta, hogy Lee lélegzete lelassul, elhalkul végül csendes álmot hozva egyenletessé válik. E magányos könnycsepp csordult ki a szeme szegletéből, mert azok után - hogy mindenét odaad neki - sem engedte meg Lee, hogy megérintse a arcát. Tizenötödik fejezet Lee nem is emlékezett arra, hogy mikor volt utoljára nyugodt az álma. Valójában ilyen mélyen talán még soha életében nem aludt. Amikor gyerek volt, gyakran gyötörték rémálmok. Egy idő után önmagától felébredt, ha álmában megjelentek a démonok és a lelkében rombolni kezdtek. Még most is, hogy már felnőtt, állandó harcban állt velük. A múlt éjszaka kivétel volt. Régóta nem volt része ebben a megszokott nyugtalan alvásban sem. Túlzottan fáradt volt ahhoz, hogy őrt álljon álmai felett és a démonok ezt kihasználva vadul támadtak rá. De ez alkalommal, amikor remegve és szégyenkezve felriadt, megbéklyózva a rettegés hálójával, visszatért hozzá az ő angyala is. Angela. Hihetetlenül odaadó és szerető, megkapta tőle azt a kincset, amit mérhetetlenül megbecsült, önmagát, a testét. A nappal szigorú valóságában úgy érezte, hogy érdemtelen erre az ajándékra.
86
Erőtlenül kinyújtózkodott, ismerkedett kielégült testével, amit oly hosszan és erősen szeretett tegnap éjjel és most a vágyak elcsendesedtek benne. Magához akarta húzni Angélát, megölelni, de amikor az oldalára fordult, csak a hűlt helyét találta. A szíve nagyot dobbant és felült az ágyban. A napfény besütött az ablakon és az enyhe szeli megmozgatta a függönyöket. Mivel babonázta meg Angela, hogy nem vette észre, amikor eltűnt mellőle? Kikászálódott az ágyból, felkapta a földön heverő nadrágját és belebújt. Menet közben gombolta be. Frissen készült étel illata csapta meg az orrát. Berontott a konyhába. Juanita elfordult a tűzhelytől. - Buenos dias. - Nem láttad Angélát? - kérdezte Lee. - Kiment. - Egyedül? Juanita bólintott. - Engedted, hogy egyedül kimenjen? - Nem kérte, hogy elkísérjem. Egyszerűen kisétált. Lee kiviharzott a házból, elhagyta a karámot, istállót, őrjöngve kereste azt az asszonyt, aki attól a perctől kezdve, hogy egymásnak ütköztek az úton, szívét a kezében tartja. A mezőn túl végre megpillantotta Angela vörös haját és reménykedett, hogy a reggeli nap nem túl erős és nem tesz kárt világos bőrében. Forróság öntötte el, amikor arra gondolt, milyen puha volt tegnap éjjel Angela teste, ahogy a kezével, szájával megérintette. Már megint kívánta, az ágyába akarta cipelni, maga alatt érezni a testét vonaglóan, lihegve. Soha nem gondolta, hogy megkaphatja Angélát, de Angela akkor dobta felé a kötelet, amikor majdnem belefulladt a rémálmaival folytatott küzdelembe. Az esze tudta, hogy nem lett volna szabad ezt elfogadnia, de a szíve... a szíve másként döntött. Letérdelt Angela elé, arra nem számított, hogy a szeméből szomorúság fog tükröződni. Nem hibáztathatta Angélát, ha megbánta a tegnap éjszaka történteket. O volt az első férfi az életében, egy nálánál sokkal jobb embert érdemelt volna, egy olyan embert, aki a nevét és az egész világot tudja Angélának nyújtani. Megfogta a kezét, összeszorult a szíve, mert Angela kezei gyengék, mozdulatlanok maradtak. - Angela? Nem fordította a fejét felé, ahogy ezt eddig mindig is tette, amitől az az érzése támadt, hogy ránéz. Megcsókolta Angela ujjait, de ő elrántotta a kezeit. - Megbántad, querida? Angela megrázta a fejét. - Fáj. Lee bűntudatot érzett, ahogy saját hibájával szembesült. - Próbáltam gyengéd lenni. Angela csak a fejét rázta és összeszorított öklét a melléhez szorította. - Itt fáj, idebent fáj olyan nagyon. Múlt éjjel mindenemet megosztottam veled és te úgy irányítottad a testemet, hogy egyszer sem tudtam megérinteni az arcodat. Behunyt szemmel felidézte, ahogy megfogta Angela kezeit, és amikor megpróbált kiszabadulni, elterelte a figyelmét. Könnyedén tette ezt, mert Angela élvezte azt, ami történik vele. Lee kinyitotta a szemét. - így volt helyes, Angela. - Ez a pokol, Lee. Egy olyan falat húzol kettőnk közé, amire nincs szükség. Nem tudom, mit rejtegetsz, de abban biztos vagyok, hogy több ez annál mint a személyazonosságod. - Fogalmad sincs, hogy miket beszélsz - csattant fel Lee, mert Angela fején találta a szöget. - Akkor engedd végre meg, hogy megérintsem az arcod! - Nem tehetem. - Nem teheted, vagy nem akarod?
87
Lee olyan régóta bujkált, hogy az szinte már természetévé vált. Nem fog Angela kedvéért megváltozni, vagy veszélybe sodorni a családját és önmagát. Felegyenesedett. - Holnap hazaviszlek. - Menj a pokolba! Nagy léptekkel otthagyta Angélát, a lába kíméletlenül döngölte a földet. Ha engedne Angélának, és megérinthetné az arcát, hogyan tudna valaha is szembenézni a bitófa kötelével? Ha az utolsó, kettejük között álló korlátot is elmozdítja, lesz-e vajon ereje ahhoz, hogy elhagyja Angélát? A levegő másként vibrált, amikor leszállt az éjszaka. A forróság addig nyújtózkodott, amíg csak tehette, de egyszer csak vissza kellett vonulnia. Angela már rég megtanulta, hogy az éjszakát a meleg hiányával mérje. Önként vállalta az egész napos magányt. Nem sokkal azután, hogy a nap épp a feje fölé ért, Miguel hozott neki egy babos, rizses, húsos tortillát. Félszegen Angela fejére tette Lee kalapját. Az eddig visszatartott könnyei most elárasztották. Szeretkeztek, és ő alig tud valamit Lee külsejéről. Nem igazán érdekelték Lee vonásai, ráébredt valamire: Lee egy darabot önmagából titokban tartott, f nem akarta minden hibáját és tökéletességét megosztani vele. Nem bízott meg benne és e nélkül nem szeretheti teljes szívével. Bár el tudta csábítani, a szívet szaggató életével és azzal a tisztelettel, amit más férfi még soha nem [ tanúsított vele szemben. Angela kövek és kavicsok csikorgását hallotta Lee nehéz léptei alatt. Ahogy leguggolt, a térde megreccsent. A pár centire lévő testének melege beleivódott Angélába. - Azok a szemek is tudnak könnyeket hullatni, melyek nem látnak - mondta csendesen Lee. - Van fogalmad arról, mennyire kell bíznia egy nőnek egy férfiban ahhoz, hogy úgy megnyíljon előtte, mint ahogy éjjel én azt teelőtted tettem? - a hangja akadozott, elárulta azt a gyötrő fájdalmat, amely már szinte fojtogatta. Mérges akart lenni - valójában őrjöngő -, de csak mély fájdalmat érzett és néha azon tűnődött, meddig lesz ez így. Talán az egész életén át. Lee Angela ujjai közé csúsztatta a kezét és hüvelykujjával Angela ujjperceit simogatta. - Gyere be a házba, Angela! Angela nem akart most arra gondolni, hogy ezek a kezek tegnap éjjel milyen örömet nyújtottak neki, és még így sem tudta eltitkolni maga előtt, hogy nem érez megbánást. Megrázta a fejét. - Haza akarok menni. Lassan, nagyon lassan Lee felemelte Angela kezet és hozzáérintette az ujjait a szájához. Meleg, nedves lélegzete végigsimította Angela kézfejét és Angela átforrósodott az elmúlt éjszaka emlékeitől. És akkor lassan, még lassabban megfordította Angela kezét, és megcsókolta a tenyerét, végül nyakára tette. Angela érezte, hogy az ádámcsutkája megmozdul, ahogy Lee nyel egyet, aztán Lee el engedte a kezeit és ezzel utat nyitott Angela legnagyobb vágyának, hogy megismerhesse a vonásait. Angélának elállt a lélegzete és friss könnyei ömlöttek a szeméből. Feltérdelt és remegő kezeivel átkarolta a nyakát. Lee borostája épp, hogy csiklandozta. Biztosan tudta, hogy egynapos lehet, bá közel nem volt olyan erős, mint az apjáé. Puha volt, valamire emlékeztette, a pitypang szirmaira, mielőtt a szél szétfújja őket. Erre végképp nem számított. Tudta jól, hogy minden ívet, vonalat, redőt alaposan meg kellene jegyeznie, de nem tudott lassan ismerkedni Lee arcával, mert túl izgatott és mérhetetlenül boldog volt. Az ujjai végigrohantak Lee arcán, le a feszes állkapcsán, hirtelen megállt az ajkainál. Azt hitte, ismeri már, hiszen amikor egymást csókolták, megérintette, de a csók átformálta Lee száját. Valójában az alsó ajka telt volt, a felső vékony, és nem mosolygott. Semmi felfelé ívelő vonal, egyenes volt, mintha önmaga felfedése semmi örömet sem jelente számára. A szája
88
szegletében a kicsi ráncok lefelé irányultak. Ezek a szomorúság vonalai voltak. Angela szíve összeszorult, olyan erőre vágyott, amellyel mosolyt tudna varázsolni Lee arcára, az élet csordogáló patakjait akarta feléleszteni benne, amit nagyon is megérdemelt volna Lee. Egy pillanatra úgy érezte, hogy most meg kell állnia. Meg kell adnia Lee-nek azt, amit akart; hogy az identitása titokban maradjon, de túl mohó volt, mindent tudni akart Lee-ről. A keze magasabbra siklott. Az arccsontjai kiemelkedtek, sokkal jobban, mint a fivérei esetében. És az orra. Cizellált, vékony, arisztokratikus, villant át az agyán. Összeráncolta a szemöldökét. - Nem hasonlítasz a testvéreidre. - Tényleg nem? - kérdezte csendesen. Angela megrázta a fejét és az ujjai által Lee szemével, szemöldökével kezdett ismerkedni. A szemöldöke közel sem volt olyan vastag, mint Jorgéé, Robertóé vagy Eduardóé. Miért? Miért különbözött ennyire a többiektől és miért volt mégis valahonnan ismerős számára? Alejandro azért nem engedett Angélának, mert őrá hasonlít Lee a legjobban? Közelebb húzódott Lee-hez és ujjaival beletúrt a hajába, sok haja volt, mint a testvéreinek de mégis valamiben különbözött. Bolondozva felnevetett. - Göndör a hajad. Azt hittem, olyan egyenes lesz, mint Jorgéé. - Azt hitted? Akkor most biztos csalódott vagy. Lee érzelem nélküli hangja jól illett kifejezéstelen arcához. Arra a kisgyerekre emlékeztetett, aki némán tűrte a büntetését, amit egy ebéd előtt ellopott süteményéért kapott. Angela azt akarta, hogy Lee élvezze, ahogy a kezével hozzáér, ahogy a hajába beletúr. Egyik kezével az arcát dédelgette, míg a másikkal a göndör hajtincsekkel játszott. - A tegnap éjszaka a bizalomnál sokkal többről szólt, Lee. Uram segíts! Szerelmes vagyok beléd, Lee! Lee sóhajtva magához húzta Angélát, kezével összeszorította a haját, száját ráfeszítette Angela szájára, hevesen, szenvedélyesen. Tudták, hogy bármi is lesz a kapcsolatukból, az nem tart sokáig, nem tarthat örökre. A köröző plakátok egész Texas területén követelték Lee elfogatását és felakasztását. Lee elvesztése sokkal elviselhetetlenebb lett volna Angela számára, mint az, amikor megvakult. A tizenkét év alatt összegyűjtött emlékei a képzeletében raktározódtak, ezzel szinte megmentve érezte magát. De Lee-vel csak pár napot tudhat maga mögött. Hogyan történhetett meg, hogy ilyen gyorsan és ilyen rettenetesen beleszeretett Lee-be? Lee csókokkal halmozta el az arcát, a borostája feldörzsölte az arcát, de nem törődött vele. Élvezte a gyengédséget és keménységet, mindent, ami Lee-től származott. - Angyal - suttogta Lee, mielőtt újra összeérte ajkaik, a nyelve mélyen Angela szájába hatolt, követelve Angélától mindent, amit adhat. És ő adni akart, mindent, ami az övé, mindegy, hogy meddig, de tökéletesen és teljesen Lee-é akart lenni, megérezve, hogy ez minden, amit kaphat az élettől. Hirtelen Lee elengedte a száját és felállt, őt is felsegítette és felemelte. Angela egyik karjával átkarolta a nyakát, míg a másikkal Lee arcát simogatta. Könnyen megtalálta Lee száját, türelmetlenül csókolta, ahogy Lee elindult a göröngyös úton. Lee meggyorsította a lépteit és suttogva mondta Angélának: - Nem akarom, hogy kitörjük a nyakunkat. Angela ujjai játszottak az arcával, az állával, a szájával. Még mindig nem mosolygott Lee, de már nem volt olyan egyenes az ajka, mint korábban. Csak arra vágyott, hogy kezei Lee-hez tapadjanak, hogy érezze, amikor megfeszülnek az izmai, hogy tudja, mikor boldog, szomorú vagy mérges. Az ajtó megnyikordult, ahogy Lee kinyitotta. A vacsora illata megcsapta az orrukat. - Nem eszel, Lee? - kérdezte Juanita. - Most nem - válaszolta, Angela válla szegletébe temetve az arcát.
89
Mindenki megtudja, az egész család tudni fogja, hogy mit csinálnak majd Lee szobájában, Lee ágyában. De nem érdekelte. Isten legyen hozzá irgalmas, de az sem érdekelte, ha rossz hírbe kerül, ha más férfinak majd nem kell, ha magányban kell is leélnie élete hátralévő részét. Most csak Lee-t akarta és mindazt az időt, ami előttük áll, minden percet, amit Lee karjaiban tölthet. Becsapódott egy másik ajtó és Lee gyengéden az ágyra fektette, testével betakarva testét, ajka az ajkára tapadt. Angela ugyanolyan erős vágyat érzett Lee-ben, mint önmagában, ő is olyan kielégíthetetlen vággyal csókolt, akár Lee. A szerelmük egy elröppenő illúzió volt, aminek a szoba falai nem szabhattak határt. És ezzel sem törődött, vagy talán nagyon is törődött vele: ettől még jobban akarta Lee-t. Ha már örökre nem lehet az övé, a lehető legtöbbet akarta élvezni belőle. Míg Lee azon munkálkodott, hogy megszabadítsa a ruháitól, Angela az emlékezetébe próbálta vésni Lee minden arcvonását. Elképzelte magában szenvedélytől tüzes, sötét szemeit, az elismerést. - Olyan gyönyörű vagy, querida - suttogta szenvedélyesen és a szája felforrósította Angela meztelen melleit. Forróság áradt szét testében, megborzongott a gyönyörtől, és vágytól égett a teste. Egy másodpercre elengedte Lee, de aztán újra eggyé váltak. Angela még soha nem tapasztalt ilyen teljességet. Két kezét Lee arcára tette. - Szeretlek, Lee! Lee arcát Angela mellei közé temette és mellkasa szinte szétfeszült a felszabadulni akaró kéjes hangoktól. Angela belefúrta az ujjait Lee hajába. - Az se baj, ha te nem szeretsz engem. Lee megcsókolta Angela mellének belső domborulatát, aztán újra felemelkedett. Angela megpróbálta ujjai segítségével megállapítani, mit is érezhet Lee. Sajnálatot? - Ez nem jó így Angela - suttogta csendesen, majd újra összeért az ajkuk. Nem volt ez más, mint egy vigasztalan csók. - A bánaton kívül semmit sem tudok nyújtani neked. - Nem érdekel. - Angela hangja elcsuklott és könnyek gyűltek a szemébe. Az ujjai érezték, hogy Lee ajka kicsit felfelé mozdul. - Szeretlek, querida - mondta rekedten. Angela szíve az örömtől akkorát dobbant, hogy szinte már fájt. - Uram segíts! - suttogta Lee. - Mindkettőnkön segíts, mert nekem nincs erőm kimenni ebből a szobából. - Nem engednélek el - mondta Angela. Lee felnevetett, lassú és szomorú volt a nevetése. Szeress Lee, szeress, ameddig csak teheted! Lee keze és ajkai évődésükkel, cirógatásukkal csodát műveltek Angela testével, miközben ő is részesülhetett abban, hogy megérintve Lee-t megismerhette izomkötegeit, kezein érezhette Lee izzadt bőrének simaságát, gyönyörködhetett testének keménységében, ami ennek ellenére gyengéden ölelte át. Angela készen állt Lee testének befogadására, csípőjét felemelte, így vágyakozva a fölé emelkedő férfitestre. Lee torkából kiszakadó hang szenvedéllyel volt teli, még szorosabban ölelte át Angélát. Angela kezei Lee vállát, nyakát, arcát simogatták, ahol megpihentek, hogy érezhesse Lee vonásait, melyek a szenvedély szabad hullámzásáról tanúskodtak. Lee nekifeszült Angélának, a teste még jobban megkeményedett, Angélában a szenvedély folyton nőtt, szeretett volna ujjaival belekapaszkodni Lee vállába, hogy még szorosabban érjen össze a testük, de még ennél is jobban akarta tudni Lee arcának változását a szerelem heves pillanataiban. Kéjes érzések robbantak ki a testéből, Lee arcán széttárta az ujjait, az őt övező sötét világ a hihetetlen szépség millió csillagává változott. Angela felnyögött, teste megfeszült Lee
90
megremegő teste alatt. Lee még közelebb húzta magát, az arcát Angela vallanak szegletébe temette, szenvedélyesen vette a levegőt, lélegzetével megsimította Angela kulcscsontját. Angela egyik keze Lee hátát simogatta, míg a másikkal az arcához ért, képzeletében megpróbálta beírni Lee megelégedett vonásait. Lee felnyögött, oldalra fordult, de a testük még nem vált szét. Angélát még soha eddig ennyire nem bántotta a vaksága, ami most meggátolta abban, hogy láthassa Lee szerelemtől csillogó szemét. Lee végigsimította az ujjait Angela oldalán, meztelen csípőjén, le a combjain. - Figyelmeztettelek, hogy gyenge vagyok. Az ágyon feküdtek, Lee egyik oldalára könyökölt és egy darab görögdinnyét tett Angela várakozó szájába. Lement a konyhába, telepakolta a tányért ennivalóval, bár Alejandro sokatmondóan bámulta. A testvére szeretett volna vele beszélni. Lee nem. Nem akarta Alejandro aggodalmaskodó hangját hallani, vagy azt, hogy veszélyes vizeken evez. Angela az övé volt ma éjjel, holnap, egész addig, amíg Angela maradni akar. Ha majd el kell válnia tőle, valahonnan majd csak lesz elég ereje ahhoz, hogy megtegye. Angela ujjai a mellkasát cserkészték be, meg-megállva, aztán folytatták útjukat. - Mikor szerezted ezeket a kicsi hegeket? - kérdezte. Ezek az apró forradások mindig is a mellkasát díszítették. Megvonta a vállát, egy pillanatra megfeledkezett arról, hogy Angela nem látja a mozdulatait. - Nem emlékszem. Mindig is ott voltak. - Nagyon sok van belőle. Bármi is okozta őket, biztos nagyon fájhatott. - Nem lehetett annyira fájdalmas, ha nem is emlékszem rá - nyugtatta meg Lee. Nem látta értelmét annak, hogy kellemetlen dolgokról beszéljenek, főleg amikor elég volt ránéznie Angélára ahhoz, hogy vágyai újra felébredjenek. Egy szőlőszemet csúsztatott Angela szájába, megcsókolta és átcsente a szőlőszemet a szájába. Te Jó Isten, legszívesebben megint magáévá tenné Angélát. - Még mindig éhes vagy? - kérdezte. Angela megrázta a fejét, lefeküdt a párnára. - Nem. Jóleső érzéssel félretette a tányért és Angélára fordította minden figyelmét. Ha a szerencse rámosolyogna és száz évig élhetne Angélával, az sem lenne elég neki. Angela az állát, arcát simogatta, de ez más volt már, nem kutató, hanem dédelgető. Múlt éjjel hogy várhatta el Angélától, hogy a szerelem hevében meg sem érinthette? Bár nem tudatosan, de sok mindentől fosztotta meg mindkettőjüket azzal, hogy a szabadságát féltette. A szájával Angela melléhez közelített, nyelvével körbe-körbe Angela gyengéden rámosolygott. - Minden vagy, csak gyenge nem. Lee felnevetett. - De ha rólad van szó, akkor igen. Vissza kellett volna vinnem a szüléidhez, amikor megtudtam, hogy vak vagy. - De a lovasok mögöttünk... - Meg kellett volna kockáztatnom. De Angela nagyon örült annak, hogy ez nem így történt. Akkor soha az életben nem ismerte volna meg a szenvedélynek ezt a fokát, a szerelem összekötő erejét... most már el sem tudta képzelni azt az ürességet. Még azt sem tette szóvá, hogy Lee angyalnak szólította. Ma délután kétszer is így becézte, de Angélában nem okozott már olyan nagy fájdalmat, ha arra a sok örömet jelentő kicsi fiúra emlékeztették. Váratlanul szomorúság lett rajta úrrá. Valaha Damon angyalkája volt, és a kisfiú meghalt. Most Lee-é, és a halál ott leselkedik rá is. ízlelgette az érzéki mellbimbót. Angela beletúrt A hajába. - Lee? - Hmm? - gyengéden szívta, élvezve Angela egyre gyorsabb légvételét. - Lee! Mondani akarok valamit!
91
- Hát akkor mondjad. Nagyon tehetséges vagyok. Tudok figyelni rád akkor is, ha csókollak M az ajkaival végigsimította azt a kis völgyet, ami Angela mellei között terült el. Ahogy Lee tenyerébe beleillettek kerek mellei, az több volt, mint tökéletes. - Nem tudom... nem tudom, hogy tudok-e úgy beszélni, ha közben ezt csinálod. Angela vallomása elégedett mosolyt váltott ki belőle, csókokkal árasztotta el a másik mellét is. - Akkor most ne beszélj. Angela meghúzta a haját. - Au! - kapta fel Lee a fejét. - Ezt meg miért kaptam? - Mondani akarok valamit! Elkomorodott, mert veszni látta az ügyet. A hátára puffant, az oldalára fordult és úgy fordította Angélát, hogy a mellei hozzásimultak a mellkasához, ujjait a gerincén futtatta végig. - Rendben van. Mondjad. Angela megnyalta a szája szélét. Lee előrehajolt és megcsókolta. - Lee! - korholta Angela. - Ne tereld a szádra a figyelmemet, ha nem akarod, hogy megcsókoljalak. Angela megrázta a fejét, kedvesen rámosolygott Lee-re, és tenyerével megérintette Lee mellkasát. - Néha egy gyerekre emlékeztetsz. - Akkor játsszál velem! Maga alá húzta Angélát, kezeivel két oldalról közrefogta az arcát, megcsókolta, mélyen, szenvedélyesen, némán. Korábban soha nem volt dolga nőkkel. Büszke volt arra, hogy a tapasztalatlansága nem volt feltűnő, hogy Angela nem is sejtette, milyen tudatlan ő is. Lee megcsókolta az állát, a csukott szemeit, a szemöldökét. Érezte, hogy soha nem fáradna bele a csókolódzásba. - Az apám befolyásos ember - motyogta Angela, mintha gondolatban mégis nagyon messze járna, mintha úgy kellene átpréselni a vágyak világán át magából a szavakat. Lee a fülcimpáját harapdálta. - Ezt már korábban is mondtad. - Christan Montgomery még befolyásosabb. Lee mozdulatlan lett, a szíve majd kiugrott a helyéből, egyre gyorsabban vert, olyan erővel, hogy szinte hallható volt a szobában. Kit Montgomery arról volt híres, hogy a törvényt kérlelhetetlenül betartatta. Ez az ember már csak azért is foglalkoztatta Lee-t, mert tökéletesen ellentétes volt Montgomery felfogása azzal, amit Lee képviselt. - Lee! Kit tudna rajtad segíteni. - A bitófa kötelére segítene, querida - mondta Lee, és örült, hogy a hangja nem árulta el, mennyire félti mindazt, amit elveszíteni kényszerülne, ha a híres texasi járőr kezébe kerülne. A nyelve hegyével végigsimította Angela fülét. Legszívesebben mélyen beletemetné magát Angela testébe, nem akart az őt üldöző démonokkal harcolni. Angela beletúrt a hajába és felemelte Lee fejét, mintha mélyen a szemébe akarna nézni; talán csalt azt akarta, hogy Lee lássa, mennyire aggódik érte, félti, és fél attól is, hogy Lee csak átsuhan az életén és nem marad így hosszú időn át mellette. Lee szembesült ezzel és arra gondolt, hogy ettől a kíntól meg kellett volna kímélnie Angélát, ha annyira sokat jelent számára. - Ha te keresnéd meg Montgomeryt, önként feladnád magad, elmondanád mi is történt azon az éjszakán, hogy miért váltál gyilkossá... - Nem! - pattant ki az ágyból és meztelen lába alatt csak úgy dübörgött a padló, ahogy járkálni kezdett a szobában. - Megesküdtem Juanitának, hogy soha senkinek nem árulnám el. Az akkor történteket a sírba viszem magammal. - A testvéreid?
92
- Ugyanezt a fogadalmat tették, amikor megtudtuk, hogy Juanita gyermeket vár. Angela felült, a haja beborította a vállát és könnycsepp csillant meg a szemében. - Őszintén azt gondolod, hogy Juanita a bitófán akar látni? - Ő nem olyan erős, mint te vagy, Angela. - Lee szíve ebbe belefájdult, mert hibásnak érezte magát. - Nem tudtam, hogyan kell erre megtanítani. - Úgy, hogy szembe kell néznie a tényekkel. Te jó ég, Lee! Hát mit gondolsz, én nem voltam halálra rémülve, amikor megtudtam, hogy vak vagyok? Ki sem akartam bújni az ágyamból. Csak feküdni akartam és a sötétségbe bámulni, ami attól kezdve az én életemet körbezárta. Ha az igazság elmondása megmentene attól, hogy felakasszanak... - Nem ment meg. Nem önvédelemből lőttem le. Ez az igazság - Angela hirtelen hátrahőkölt, mintha Lee pofon vágta volna. Könnyek folytak le az arcán, Lee szívét tomboló fájdalom marta. Leült az Agyra, megfogta Angela állát és a hüvelykujjával törölte le a könnyeit. - Óh! Bárcsak soha egy kisujjal sem nyúltam volna hozzád, én kicsi angyalom! Angela szeméből csak áradtak a könnycseppek, döntötték kedves arcát, összegyűltek a szája szegletében. Megrázta a fejét. - Nem, ne mond ezt! Én nem bántam meg azt, ami köztünk történt. Csak telhetetlen vagyok és több időt akarok veled tölteni. Az életem hátralévő részét. Ha hajlandó lennél találkozni apámmal és Kittel, biztos vagyok abban, hogy nem akasztanának fel. Lehet, hogy börtönbe kerülnél... Az ágy megereszkedett Lee súlyától, Angela előbbre csúszott, míg az arcát Lee hátához nem tudta szorítani, a karjaival átkarolta Lee derekát. - Lehet, hogy elég lenne csak annyit mondanod, amit Shelby művelt azon az éjszakán, Juanita nevét nem is említve - suttogta Angela. - Ezzel esélyt adnál mindkettőnknek. Angela összekulcsolt ujjai Lee hasán pihentek. Lee körbefogta Angela kezét. - Nem tudom, érdemes-e ezt vállalni. Ha biztos lenne, hogy veled maradhatok, akkor igen, de hogy a akasztófán találjam magam, akkor inkább tűzharcban akarok meghalni. - felemelte Angela kezeit, végigsimította a kézfejét és megcsókolta az ujjai hegyét. - Holnap haza viszlek Fortune-ba. - Én már nem akarok visszamenni. Itt akarok maradni. Lee levegőt sem kapott, azt hitte rosszul hall. - Itt maradnál velem? - Si. Még spanyolul is megtanulnék. Lee megfordult és ujjaival beletúrt Angela hajába. - És a szüleid? Nem gondolod, hogy aggódnak érted? - írok nekik egy levelet, elmesélem nekik, hogy beléd szerettem és, hogy melletted lehetek csak boldog. - Valóban boldog leszel mellettem, Angela? - Boldog leszek addig, amíg mellettem vagy. - Még akkor is, ha többé nem veszem ki Shelby pénzét a bankból, gyilkosságért körözni fognak. - Tudom, de ha itt maradnánk... - Te magad mondtad, hogy ez így nem élet. - És te erre azt mondtad, hogy a semminél mégis csak több. Ez az a hely, ahol lenni akarok. Lee akkorát csapott az ágyra, hogy az belereccsent. Erre egyáltalán nem számított. Nem számított arra, hogy Angela itt akar maradni. Úgy érezte, hogy nem elegendő az, amit nyújtani tud. Sokkal többet akart adni Angélának annál, ami így módjában állt. Teljesen tisztában van azzal Angela, hogy mit áldoz fel érte? - Ez az a hely, ahol élni akarsz? Ez a föld nem a miénk. Olyanok vagyunk, mint a jogtalan földfoglalók. Ha a mexikói kormány ránk talál, mennünk kell innen is.
93
Angela vállat vont. - Akkor odébb állunk. - És hova? - Ha nem akarod visszaszerezni azt a földet, ami benneteket illet, akkor valahova máshova megyünk. Új-Mexikóba, Kaliforniába, Kanadába. Nekem teljesen mindegy. Csak maradjunk együtt. Lee térdei tompa puffanásként a padlóhoz ütődtek, megfogta Angela kezeit. - Angela, én nem tudok neked csinos ruhákat venni. - Én nem is vágyom rá. Téged akarlak Lee. Szeretlek! Lee felnyögött és Angela ujjait az ajkához szorította. - Ezen el kell gondolkodnom. - Csak gondolkodj rajta, ha akarsz. Én nem megyek el innen. Lee felnevetett. - Makacs egy asszony vagy te, Angela Bainbridge. - Elszánt - kezeivel körbefogta Lee arcát. - Ne vigyél vissza Fortune-ba, Lee. Kérlek. - Azt viszont meg kell ígérned nekem, hogyha valaha is elkapnak, el fogsz felejteni engem. Lee nem erőltette Angélát, hogy olyan ígéretet adjon neki, amit nem szívből tesz. Ehelyett csókokkal halmozta el Angela arcát, megízlelte könnyeit, azokat a könnyeket, melyeket érte hullajtott. Most először arra vágyott, bárcsak belenézhetne Angela a szemébe, hogy tudja, milyen mély szerelmet érez iránta. De amiért ezt Angela nem tehette meg, Lee-nek meg kellett mutatnia. Gyengéden lefektette az ágyra... Tizenhatodik fejezet Úgy hallom, hogy pakolsz - mondta Angela, miközben a takarót az álláig húzta. Odakint egy kakas kukorékolt. Lee hallgatott és Angela azon tűnődött, hogy Lee vajon mióta van már ébren, mióta nézheti a meztelen kebleit. A tegnapi csodálatos éjszakára gondolva Angela testét forróság öntötte el. Szeretett volna reggel Lee karjaiban ébredni, de valahogy elszalasztottá az alkalmat. - Pár napra el kell mennem. Angela felült az ágyban. - Hova mész? Lee sóhajtva az ágy szélére huppant. Gyengéden megcsókolta Angélát, aki átkarolta a nyakát és hevesen viszonozta a csókot. Lee felnyögött, félrehúzta a takarót és megmarkolta Angela melleit. Buja asszony lett belőle, aki mindenre képes azért, hogy maga mellett tartsa szerelmét. És Lee a szerelmesévé vált. Ha nem tudja meggyőzni arról, hogy vigyázzon magára, majd ő fogja megmenteni a bitófa kötelétől. Lee szétválasztotta ajkaikat. - Találkoznom kell valakivel. Angela szívét félelem mardosta, megragadta Lee karját, belekapaszkodott a vastag izomkötegekbe. Félt attól, amit Lee esetleg tehet, és félt annak lehetséges következményeitől is. - Lee! Kérlek, ne nyúlj Shelby pénzéhez. - Nem fogok, legalábbis ma nem, de rendelkeznem kell a pénze fölött. - Mik a terveid? Gyorsan megcsókolta Angela száját. - Ne légy olyan kíváncsi. - A francba, Lee, bízz meg bennem. Nem szerethetsz tiszta szívvel, ha nem bízol meg bennem. Lee a homlokát Angéláéhoz nyomta. Hallotta, hogy nagyot nyel és érezte a férfi testének feszültségét. Miért tudott csak nehezen megbízni benne Lee?
94
- Tudod, hogy nem árullak el. - Tudom, csak arról van szó, hogy bizonyos dolgokban mások is érintettek. De ezt elmondom neked. Ramon emlékére a pénzt olyanoknak adjuk, akik rászorulnak. Shelby utálja a mexikóiakat. Ezért a pénzét az ő életkörülményeik javítására, iskolák, templomok, házak építtetésére fordítjuk. -- Miért nem arra használjátok fel a pénzt, hogy Shelbyt bíróság elé állítsátok? - Már mondtam neked, hogy az ő szava többet ért a miénknél. Nem hihettük, hogy bárki is hinne nekünk. Ezért elhatároztuk, hogy a pénzétől fosztjuk meg. így nem tudja felépíteni a birodalmát; lassan összeomlik. Néha az az érzésem, hogy túl lassan, de eljön még az a nap, amikor el kell takarodnia, és mi visszatérhetünk. - Kell, hogy legyen más megoldás is arra, hogy a törvény előtt feleljen a tetteiért. Lee felállt. Angela hallotta, hogy felemeli a nyeregtáskáját. - Ezen el fogok gondolkodni. - Vaya con Diós - suttogta Angela rekedten. - Mindig. Lee belépett az istállóba, ahol Alejandro a lovával várta. - Gracias. - A lánynak melyiket nyergeljem fel? - kérdezi Alejandro. Lee a helyére dobta a nyeregtáskáját. - Nem viszem magammal Angélát. Alejandro összehúzta a szemét. - Miért nem? Jobb alkalom nem is adódhatna, Elviszed a pénzt Christine-nek a határ másik oldalára, és egész egyszerűen továbblovagoltok Fortune-ba. Lee lehajtotta a fejét, megrázta, és alaposan szemügyre vette elnyűtt csizmáját, lekoptatott talpát. Visszagondolt arra, hogy Angela milyen csinos ruhát viselt, amikor éjjel a bank előtt egymásba botlottak. Mégis mit gondolt azon az éjszakán? Mit képzelt magáról, amikor a testével először érintette meg Angélát. Még akkor sem érdemelné meg Angélát, ha nem bűnöző lenne. - Semmi sem olyan egyszerű ebben a helyzetben. - Csak azért nem, mert te meg akarod bonyolítani. Ez az asszony a bitófára juttat. - Az asszonynak van neve - Lee felemelte a fejét és Alejandro szemébe nézett. - Szerelmes vagyok belé, Alejandro. Alejandro dühös lett. - Épp úgy, mint Ramon. - Semmi sem olyan, mint Ramon esetében volt, ezt te is jól tudod. Alejandro úgy tűnt, hogy megenyhül. - Mit akarsz csinálni? - Azt még magam sem tudom. Angela azt mondja, hogy Kit Montgomery és az apja segíteni tudnának, hogy a törvény mellénk álljon. - Fel fognak köttetni. Lee rácsapott a nyeregre és a ló oldalra tántorodott. - Mire megyünk azzal, amit most csinálunk? Amikor fiatalok, riadtak és magányosak voltunk, a tervünk, hogy bosszút állunk, grandiózus volt. De mostanra idősebbek lettünk, nem ijedünk meg könnyen. Most először életemben nem vagyok magányos Angela mellett. Olyan dolgokra jövök rá, melyeket korábban észre sem vettem. Milyen élet ez Miguel számára? Nincs egy barátja sem, nem találkozott még gyerekekkel. Es Juanita? Fél a saját árnyékától is. A bosszúvágyunk miatt elvesztettük a szabadságunkat. Még ez a terület sem a miénk, ahol most élünk. Ha a mexikói kormány ránk talál, úgy zavar el innen bennünket, mintha kellemetlen böglyök lennénk. Még a marháidat is elvehetik. Meg kell tennünk mindent azért, hogy visszakapjátok a földeteket. - Az a te földed is, Lee.
95
- Nem, nekem nincs benne részem - az istállóba beszűrődő fényben úszkáló porszemeket nézte. Az ujjai végigszaladtak a mellkasán, a sok-sok apró hegen. Olyan rég szerezte őket, hogy nem is igen érdekelte, hogyan történt, természetes része volt a testének. De Angela felnyitotta a szemét, kíváncsi lett arra, honnan is származhat a sok kicsi heg. Emlékszel még, hogy mi történt azon az éjszakán, amikor apánk megtalált? Alejandro megrázta a fejét. - Nagyon kevésre. Vérre emlékszem. Még soha nem láttam annyit. Nem gondolták, hogy életben maradsz, de te örök életedben makacs voltál. - Kezdetektől fogva úgy kezeltek, mintha ők hoztak volna a világra. Gyakran magam is elfelejtettem, hogy ez nem így van. - Szerettek téged. Jó gyerekük voltál - mondta Alejandro. - Annyira mégsem voltam az, ha a gyerekeiknek csak ennyit tudok nyújtani - felszállt a lóra. -Ha nem térnék vissza, ígérd meg, hogy vigyázol Angélára és visszaviszed a szüleihez. - Miért ne jönnél vissza? - Göröngyös úton járok, Alejandro. Szavadat adod? - Haza fogom vinni a szüleihez. Vaya con Dios. A harang épp éjféli tizenkét órát ütött, amikor Lee átlépte a templom kapuját. Mindig magával ragadta az a békesség, ami a templomokban elárasztotta. Még a legegyszerűbb templom is képes volt enyhíteni a lélek fájdalmán. A bátyja emlékéhez méltó szövetség volt ez, egy olyan emberé, aki soha nem emelte meg a hangját, soha nem emelt kezet senkire. Anyja tanítását szem előtt tartva Lee keresztet vetett, aztán előrement az oltárhoz, melyen gyertyák égtek. Letérdelt a korlát elé és lehajtotta a fejét, de már nem imádkozott. Jóvátehetetlen bűnök ültek a lelkén, nem akart Istentől segítséget kérni olyan dolgokhoz, melyek bosszúval kapcsolatosak. - Féltem, hogy nem jössz el - suttogta a mellette térdeplő asszony. Lee mindig azt gondolta, hogy Christine-nél nincs szebb nő a világon, de amióta Angélát megismerte, másként vélekedett. - Túl későn tudtam meg, hogy Fortune-ban csapdát állítottak - mondta Christine és minden szavából megvetés hallatszott ki. - Gyanítottam, hogy az... túl messze volt a farmotoktól. Ezért nagyon óvatos voltam. Mindenre felkészült, csak arra nem, hogy egy lány szalad éjjel a karjaiba. - Tudod, hogy kiket bérelt fel az apád? Christine fáradtan sóhajtott. - Nem. Csak azt tudom, hogy egy nagy vihar után elvesztették a nyomaitokat. Hála Istennek. Lee megkönnyebbülten sóhajtott egyet. Az eső jó szolgálatot tett neki. - Apám őrjöngött. Azt tervezi, hogy megemeli azt az összeget, amit ő ad annak, aki elkap. Ehhez még hozzájön az állam által kihirdetett ötszáz dollár, így kezd veszedelmessé válni a dolog - könnycsepp csillant meg a szemében. - Mindegy, hogy mit csinálunk, a fájdalmunk nem fog enyhülni, a lelkiismeretünk nem lesz tiszta. - Téged igazán nem lehet hibáztatni azért, ami azon az éjszakán történt. - Akkor nem fogom hibáztatni magamat, ha már te sem hibáztatod önmagadat. Lee szája széle felfelé mozdult. - Elég sportszerű. Christine kék szeme aggodalommal telt meg. - Hallottam, hogy elraboltál egy úrilányt. Lee bólintott, de tekintetét nem vette le Christine-ről. - Elég jól ismerlek ahhoz, hogy tudjam, nem bántottad a lányt, de nem vehettek a védelmem1. mert azzal magamat is elárulnám.
96
Bár Lee vitatkozhatott volna, hogy bizony bántotta Angélát, félt, hogy olyan károkat okozott, melyek már helyrehozhatatlanok. - Nem szükséges, hogy a védelmedbe végy. A lány jól van. Christine gyengéden rátette Lee kezére a kezét. - Biztos vagyok abban, hogy haza akarod majd vinni, de engedd, hogy más tegye ezt meg. - Nem akarok mást a helyembe állítani - ellazult a keze. Jól tudta, hogy egy éjszaka történései mennyire megváltoztathatják az ember életét. De minden éjszaka, amit Angélával töltött, valami változást idézett elő benne. Elmosolyodott. - Hogy van a fiad? Christine arca mosolygott, melegség és szerelem tükröződött a szeméből. - Olyan jóképű és kedves, mint amilyen az apja volt. Lee Juanitára gondolt, hogy mennyire megijedt, amikor valami megmozdult a hasában, a gyermekének a rúgásai voltak. Lee is pokolian megijedt, de aztán rádöbbent a valóságra. Fiatalok voltak, szinte gyerekek, olyasvalamire próbáltak magyarázatot találni, amiről még senki nem beszélt velük. Kétségbeesetten akarta megvigasztalni Juanitát, a magyarázatot megadni. Végső kétségbeesésében ahhoz az emberhez fordult, aki megpróbálta sebeiket begyógyítani, aki arra buzdította őket, hogy álljanak tovább. Mint egy tolvaj mászott fel Christine szobájába, hogy ismereteket gyűjtsön be tőle. Akkor tudta meg, hogy ő is gyereket vár. Ramon gyermekét hordta a szíve alatt. Christine legalább annyira félt, mint Juanita, de egészen más okok miatt. Ő idősebb volt, huszonegy éves, nem a szüléstől félt, hanem az apjától, attól, hogy elveszi tőle a gyermekét. Ezért azt hazudta az apjának, hogy a gyengélkedő nagynénjét megy ápolni, aki Laredo mellett lakott. Akkor Lee-ékhez költözött. Az elkövetkező hónapokban Lee-nek két sírós, megfélemlített asszonyról kellett gondoskodni. Ezért tervet eszeltek ki, hogyan is tudja Christine felnevelni majd a gyermekét, az általa hőn szeretett férfi, Ramon emlékéhez méltóan. Lee segítette a világra a bátyja és Christine bátyjának a fiát. Ő volt felelős a jövőjükért és mindeddig, be kellett lássa, hogy rosszul bánt velük. Ha Angela nem nyitja fel a szemét, talán soha nem szembesül ezzel. - Gondolkoztam - mondta Lee. - Nem a legjobb elfoglaltság egy férfi számára. Lee szélesen vigyorgott. Öt évvel ezelőtt mindannyian féltek és gyengék voltak. Mostanra megerősödtek. - Itt az ideje, hogy másra fordítsuk az energiánkat. Van egy fiad, akinek szüksége van rád. Nekem el kell érnem, hogy a Rodriguez család visszakapja a birtokát. - Ezt hogyan akarod véghezvinni? - Még magam sem tudom pontosan, de Angela segíteni fog. Christine felhúzta a szemöldökét. - Gyengéden ejted ki a nevét. Csak azt ne mondd, hogy a hírhedt Lee Raven szívét rabul ejtették? - De bizony - mondta Lee. - Attól a perctől kezdve, hogy megláttam, a rabja lettem átnyújtotta a nyeregtáskát. - Az utolsó rablásból származó pénz csak téged illet. Elegendő jót tettünk már. Keress egy olyan helyet, ahol a fiad mellett lehetsz, és olyan életet próbálj meg nyújtani neki, ami az apjához méltó. - Annyira szeretném, ha megismernéd. Lee szomorúan megrázta a fejét. Jobb, ha nem ismeri meg a nagybátyját, aki bűnöző. - Jobb, ha nem találkozunk, de szerető üdvözletem küldöm - előrehajolt és egy puszit nyomott Christine arcára, aki közelebb húzta magához, mintha attól félne, hogy ez az utolsó találkozásuk. - Vaya con Diosl - mondta Lee és remélte, hogy nem így lesz.
97
- Fáj Hectornak, amikor megharapják a kicsinyei? - kérdezte Miguel. Az istálló végében térdeltek, Angela arra várt, hogy Juanita válaszoljon a kérdésre. - Nem, kicsinyem - mondta Juanita gyengéden -, nem fáj Hectornak. Nem harapják a kölykei, hanem szopnak. - Mikor fogja Hector elhagyni a gyerekeit? - Hector nem fogja elhagyni a kicsinyeit - nyugtatta meg Miguelt Juanita. - Miért nem? - Mert Hector az anyukájuk. - De engem is elhagyott az anyukám. Angela szíve összeszorult Miguel gondolatmenetét hallgatva. Miguelt elbűvölte a macska és Angela, bár nem tehetett róla, azt érezte, hogy a kisfiút inkább az izgatta, milyen lehet az, ha valakinek van anyja, nem az, milyen is a macska. Mindannyian azt hitték, hogy Miguel gondolkodás nélkül elfogadja azt, hogy nincs anyja. De nem számoltak a ház körül élő sok nősténnyel, azoknak csemetéivel. Miguel látta, ahogy az állatok gondoskodnak a kicsinyeikről. Nem csoda, hogy érdekelte, az anyja miért nem maradt vele. - Miguel! Téged szeretett az édesanyád - habogta Juanita. - Nagyon szeretett. - Miért ment el? - Úgy volt, ahogy már elmeséltük. Angyal lett belőle. - O - egy pillanatnyi szünet után megkérdezte Angélát: - Közeledik már a születésnapod, senorita? - mintha a korábbi beszélgetésről teljesen megfeledkezett volna. Angela mosolyogva megborzolta a kisfiú haját. - Még nem. Miguel nagy erővel fújta ki a levegőt. - Hát nincs mit tenni. Angela szíve gyorsabban kezdett verni, meghallván ezt a mondatot, amit Lee-ről már többször hallott. Közelebb húzta magához Miguelt és gyengéden átölelte. - Szeretlek, Miguel! - Miguel! - kiabált Alejandro be az ajtóból. - Vár a házimunka! Miguel kicsúszott Angela öleléséből és kiszaladt az istállóból. - Nekem is sok dolgom van - mondta Juanita. Angela Juanita karjára tette a kezét, hogy még ne tudjon felállni. - Juanita, tudom, hogy új vagyok a családotokban, és nagyon sok mindent nem tudok még, de azt igen, hogy te mennyire szereted Miguelt. - O jelenti a fényt az életemben. Angela nyelt egyet, nem tudta, hogyan érhetné el a célját. Gyengéden mosolygott. - Emlékszel még az édesanyádra? - Si. Nagyon kedves volt. Mindig megsimogatott, megnevettetett minket és felszárította a könnyeinket. - El tudod képzelni, milyen kegyetlen lehet az, ha valakinek nincs édesanyja? - Az szörnyű dolog lehet. - Miguelnek nincs édesanyja. - De itt vagyok neki én. - De te a nővére vagy. - Ő - mondta ugyanolyan vékony hangos, mint Miguel, amikor csalódik valamiben. - Es kettő, nem ugyanaz, ugye? Könnyek égették Angela szemét, megrázta a fejét. - Nem - megsimogatta Juanita karját. - Minden kisgyereknek szüksége van egy anyára. Tudom, milyen nehéz az, ha hirtelen megváltozik körülöttünk a világ. Tizenkét éves voltam,
98
amikor nagyon megbetegedtem és megvakultam. Amikor elmúlt a betegség, a látásomat is magával vitte. Féltem, mert nem láttam semmit, de szégyelltem is magamat. - Nem volt miért szégyenkezned, Angela. Nem a te hibádból történt. - Nem, nem az én hibámból, de mégis zavart, mert megváltoztam, más lettem. Nem voltam felkészülve erre a változásra. Nem akartam más lenni. De belefáradtam az ágyban fekvésbe, ezért egyik nap felkeltem és a nagylábujjammal nekiütköztem a szék lábának. És bizony fájt. De másnap, amikor újra felkeltem már tudtam, hogy hol van a szék. - Akkor már nem mentél neki - mondta Juanita. - így igaz. Nem mentem neki. De a sípcsontom beleütközött egy kicsi asztalkába. - Óh, Angela, biztos, az is fájdalmas volt. - Igen. De másnap sem a lábujjamat, sem a sípcsontomat nem ütöttem meg. Juanita megszorította Angela kezét, elismerésének jeleként. - Ügyes voltál. - Akkor a térdemet horzsoltam le. Juanita felsóhajtott: - Nem! - De igen. Mindennap azon izgultam, hogy mibe ütközöm, ha felkelek. De mégis mindennap felkeltem, bármennyire is féltem a tárgyaktól, mert idővel megtanultam, hogy soha nem annyira ijesztőek, mint amilyennek én képzeltem. - Nagyon bátor vagy. - Én nem vagyok bátor. Csak elegem lett abból, hogy a sötétség megfélemlített. Végigsimította Juanita szemöldökét, kisimította arcából a haját. Nem akart túl messzire menni. Akárcsak Lee, ő sem tudta, hogyan segíthetne Juanitán anélkül, hogy megbántsa. Remélem, egy nap megismered az édesanyámat. - Nem hinném, hogy megkedvelne engem. - Ugyanúgy szeretne, mint én. - Nem szeretnék elmenni erről a helyről - Egy lassú utazás sokkal jobb, mint az, ha sehova sem mész. Angela Lee szobájában ült a földön és egyesével kipakolta a dobozban tárolt könyveket, szépen egymás mellé, az ablak alá. Egy polcot akart kialakítani, hogy Lee könyveinek állandó helye legyen, ahol öregkorában is megtalálhatja őket. Kezdte megérteni, hogy Lee miért nem akarta az esküjét, amit Juanitának tett, megszegni. Arra akarta kérni Juanitát, hogy mondja el a bíráknak azt, ami történt, hogy Miguel is megtudhassa, hogy van édesanyja. De sok szempontból Juanita maga is gyerek még. Fél a világtól. Angela szeretett volna segíteni rajta, de maga sem tudta, hogyan. Becsukta a szemét. Ez egy régi szokása volt, még azokból az időkből, amikor nem volt vak, így akarta kizárni az álmodozásaiból a valós külvilágot. Hosszú vakságban töltött évek után is jólesett neki ez az egyszerű mozdulat. Megérintette az állát, gondolatban megpróbálta Lee állát feleleveníteni. A vonásai annyira különböztek a fivéreitől. Élesebbek, jobban körülhatároltak. Vagy talán azért tűnt neki így, mert már szinte ijesztő kíváncsisággal akarta megismerni őket. Ahogy ott ült, rájött arra, hogy Lee csókjai elterelték a figyelmét, hogy az érintése megbolondította és képtelen volt összegyűjteni annyi apró részletet, hogy egész képet tudjon alkotni róla. Fekete vagy barna a haja? És a szeme színe... mennyire sötétbarna? Gondolatban összegyűjtött az emlékeiből minden tárgyat, aminek barna volt a színe, az árnyalatukra is figyelve és abban bízott, hogy Lee ki fog tudni egyet választani, azt, aminek a színe leginkább hasonlít a szeméhez. A haja kevésbé érdekelte, de a szeme nagyon fontos volt. A lélek tükre és út a szívhez. Nagyon bántotta, hogy a tekintetük nem találkozhat, hogy nem nézhet mélyen Lee szemébe. Arra gondolt, hányszor látta a szüleit egymásra nézni, de úgy, hogy szinte elmerültek egymásban, álmodozó mosolyuk meglágyította a vonásaikat, mintha olyan emlékeken osztoznának, mely bárhova elrepítheti őket, függetlenül a környezetüktől.
99
Vajon így nézett rá Lee is? Úgy, mint aki teljessé teszi az életét, aki a létezésének az értelme, a világának a közepe? Vagy csak megigézte, mert ő volt az, aki rabul ejtette? Valójában nem hitte, hogy ennyire naiv lenne, vagy hogy ilyen könnyen lehetne vele a bolondját járatni. Ismerős lépteket hallott a nappaliból és a szíve felvette annak ritmusát. Nagy lábak sietős, visszhangzó léptei. Boldogság áradt szét benne. Lee hazaért. Tudta, melyik pillanatban lépett be a szobába. Az ajtó becsapódott mögötte, egyedüllétet, meghittségét hagyva maga után. Angela felállt és Lee ölelő karjaiban találta magát, mohó szája már csókolta az övét, olyan erővel, ami örömmel töltötte el. A testéből áradó forróság beleolvadt, a karjaival átölelte a nyakát és a göndör fürtökbe fúrta az ujjait. Ráférne egy hajvágás. Belélegezte jellegzetes férfias illatát - és még valami furcsát. Rózsák megsemmisítő illatát. Mintha kést szúrtak volna a szívébe, letépte a száját Lee ajkairól, ellökte magától, elbukdácsolt az ágyig. Remegő kezét a szájához szorította. - Együtt voltál egy másik nővel. - Micsoda? - zavarodottság érződött ki a hangjából. - Azért mentél el, hogy egy másik nővel találkozz. Érzem rajtad a szagát. - Útközben megálltam és megfürödtem a folyóban. Hogyan érzed mégis? Még csak nem is tagadta. - A ruhád beszívta a szagát - egy könnycsepp gördült le az arcán. Dühödten letörölte. Hogyan lehettem ilyen buta? - Angela, nem úgy van, ahogy gondolod - mondta Lee érzelmektől elfojtott hangon és megérintette Angela arcát. Angela megütötte, a tenyere Lee karjához csapódott. Hátrébb akart lépni, összegömbölyödni, hogy Lee ne tudjon hozzáérni. - Menj az utamból! - csattant fel. Lee karjai megölelték, a mellkasához feszült. Felszisszent, amikor Angela belerúgott a sípcsontjába. - Figyelj rám! - mondta. - Nem! Nem akarok semmit sem hallani. - Szeretlek! - mondta rekedt hang . Mennyire vágyott erre a szóra, de egy másik nővel való kapcsolat ezt is bemocskolta. Őrülten vonaglott. - Engedj el! - Igaz, egy nővel voltam. Egy baráttal, csak a barátom. Nem bújtam vele ágyba. Angela lecsillapodott, nekitámaszkodott, megrázta a fejét. - Akkor miért szívta magába a ruhád az illatát? Az ajkával megérintette Angela homlokát. - Mert megölelt, amikor elköszöntünk egymástól. Angela úgy érezte, hogy Lee igazat mond. Még soha nem hazudott neki, és azt gondolta, hogy nincs az a férfi, aki miután lefeküdt egy nővel, ilyen rövid időn belül megkívánhat egy másikat. Mert most is érezte Lee vágyainak egyenes jelét, ami nekifeszült a hasának. Lee lehajtotta a fejét és megcsókolt egy igen érzékeny pontot Angela füle alatt. - Te vagy az egyetlen, Angela, az egyetlen, akivel valaha is szeretkeztem. Angélának elakadt a lélegzete. - Az egyetlen? - Az egyetlen - suttogta Angela füle mögé. - Minden percben, míg távol voltam, gondoltam rád. Gondoltál te is rám? Angela hátrahajtotta a fejét, az ujjaival megérintette Lee rugalmas ajkait. Remegve rámosolygott. - Minden pillanatban csak rád gondoltam.
100
A szájuk újra eggyé olvadt, hevesebben, mint valaha. És a keze, a durva, kérges kezei a ruháikat gyorsan eltüntették, a testük összeért. Angela az ágyra feküdt, Lee követte és karjaik, lábaik simogatva, akarva, vágyakozva, keresve fonódtak egymásba. Angela felkiáltott a tiszta élvezettől, amikor Lee belehatolt. Lee az övé volt és ő is Lee-é. Minden kétsége szertefoszlott, amikor Lee lökéseit önfeledten fogadta, amikor izzadt testük összetapad Nyögött és vonaglott Lee teste alatt, egyre magasabban szárnyalt, a kezeivel Lee összeszorított áll kapcsát, kidomborodó orrát, nyitva tartott szemé simogatta. Bárcsak láthatná, hogy nézi Lee. Ahogy Lee továbbvezette a gyönyör világába egy múló pillanatra látta - látta a szerelmét. Őszinte, mély és holtig tartó. Kielégülten, nehéz végtagokkal, még mindi gyorsan véve a levegőt, Lee oldalra fordult és magához húzta Angélát. Ujjaival beletúrt a hossz hajfürtökbe, tenyerét Angela állának szegletén pihentette, hüvelykujjával az arcát simogatta é megcsókolta a szemöldökét. Arra gondolt, milyen messzire került már attól, hogy megismerje ezt fajta megelégedettséget. Nem volt biztos abban, hogy Angela szerelmét kiérdemelte, de hálás volt érte, megbecsülte és a emlékét egész életén át hordozni fogja. Tizenhetedik fejezet Puhán, gyengéden fújt a szél, titkait, a folyó partja mentén összevissza növő fák leveleinek suttogta. Egy halványpiros, narancssárga és sárga színű takarón ültek, Lee részletekbe menően leírta, milyenek rajta a minták, Angela még soha nem ismerte ezt a fajta teljes megelégedettséget. Nem akart tudni arról, hogy ez a boldogság talmi volt. És azt, hogy tiszavirág-életű, arra még csak gondolni sem akart. Élvezte a pillanatot, a napokat, mert azzal a férfival lehetett, akiről tudta, hogy élete végégig szeretni fog. Felébresztette éjfélkor, hajnalban, Lee kezei, ajkai, feszes teste varázslatos érzéseket váltottak ki benne, minden érintése ajándék volt, minden sóhajtása egy dal. Mint egy teljesen átlagos szerelmespár, akik az enyelgés örömeit élik át, hozta ki Lee Angélát a Rio Grandé mellé, ahol hűvös szellő fújt, és élvezhették a fák nyújtotta árnyékot és egymás társaságát. - Tudom, beképzelt vagyok - mondta Lee, miközben Angélát feltette a lóra -, de azt gondoltam, talán szívesen lennél kicsit velem, kettesben. - Beképzeltnek beképzelt - válaszolt Angela mosolyogva -, de nekem pont megfelel. Lee a földön kinyújtózkodva feküdt, fejét Angela ölébe hajtotta, a lány ujjai az arcát, nyakát, vállait simogatták és a hajával játszottak. Úgy érezte, hogy soha nem tudna betelni Lee testével. Hányszor álmodozott régebben arról, hogy piknikezni megy egy férfival, ugyanúgy, mint ahogy azt a húgai oly gyakran tették. Egy olyan férfival, aki nem esik hasra a tulajdon lábában attól való félelmében, hogy a lány, akivel van, megbotlik. Lee-vel minden olyan tökéletes volt. - Barna vagy fekete a hajad? - kérdezte lustán. - Olyan hasonló ez a két szín, számít valamit is? - Szeretnék magamban tisztább képet alkotni rólad. - Én úgy gondolom, hogy a szíved nagyon is tisztán lát - suttogta, és Angela mindegyik ujja hegyét megcsókolta. Angela újra Lee fejére tette a kezét. - Szeretem a színeket. Mi az, aminek a színe megegyezik a hajadéval? - Gondolkodnom kell, hogy megtaláljam azt, ami a legjobban hasonlít rá. - Nem kell, hogy tökéletesen ugyanolyan legyen. - De hisz azt a valamit a fejem tetején akarod látni. Szóval gondolkodnom kell rajta. Angela megrázta a fejét. Néha nagyon felbosszantotta Lee.
101
- Ki tanított meg gitározni? - Mi madre. Gyönyörű hangja volt. - Úgy tűnik, a fiai közül te vagy az egyetlen, aki ezt örökölte. Lee teste megfeszült Angela ujjai alatt. - Nem. Juanita örökölte tőle leginkább, de már nem énekel, kivéve talán Miguelnek egykét altatódalt. Angela kifésülte Lee arcából az odatévedt hajfürtöket. - Kinek az ötlete volt az, hogy Miguelt a testvéretekként nevelitek? - Az enyém. Juanita annyira szégyellte az egészet, hogy azt gondoltam, könnyebb lesz neki, ha nem kell mindenkinek bevallania, hogy van egy fia. - De ezzel Miguelt megfosztjátok attól, hogy tudja, van édesanyja. Lee hirtelen felült. - Gondoltam erre is, de nagyon nehéz megbirkózni ezzel a helyzettel. Mit gondolsz, mit fog érezni, ha megtudja, hogy én öltem meg az apját? Angela érezte a fájdalmat kicsengeni Lee hangjából és tudta, mennyire sokat jelent számára Miguel szeretete. A tenyerét Lee hátára tette, az ing vékony anyagán is jól kidomborodó feszes izmokra. - Bármi is történjék, Miguel szeretni fog téged. - Nem azért hoztalak ide, hogy a megváltoztathatatlan múltról vitatkozzunk - gyengéden megfogta Angela állát. - Egy olyan napot szeretnék eltölteni veled, amit nem az emlékeink árnyékolnak be. Tanítsd meg, hogyan udvaroljak neked! Angélából kitört a nevetés. - Nem gondolod, hogy ez egy kicsit késő már? - Soha nem késő udvarolni egy nőnek. Mi padre25 azt mondta, hogy egy férfinak egy életen át arra kell törekednie, hogy szíve választottjának] kedvében járjon. - Bölcs ember volt. - Az volt. Szóval, hogy udvaroljak neket Angela Bainbridge? Amit, bár nem nyíltan, de Lee kimondott, könnyeket csalt Angela szemébe. - Ezek szerint én vagyok a szíved választottja? - Si - közelebb hajolt és gyengéden megcsókolta a lányt, az ajkaik egybe olvadtak, a nyelvük szívük dobbanására keringőzött. - Kételkedtél felőle? - Nem. - Akkor jó. Szóval más férfiak, hogy próbálták a kegyeidet elnyerni? Angela elmosolyodott, ahogy a kétbalkezes udvarlóira gondolt. - Nem jártak sok sikerrel. - Akkor azt mond meg, mire vágysz, mit tehetek érted? Angela végigsimította az ujjait a számára oly kedves vonásokon. - Úgy élj, hogy megöregedhess. Lee arcára nem ült ki mosoly, boldogságnak semmi nyoma. - Mivel örvendeztethetnélek meg a mai napon? - kérdezte. Angela szíve összeszorult. - Ölelj szorosan magadhoz. Lee átölte és a takaróra fektette a lányt. - Egy asszonynak mohón ki kellene használni azt, ha egy férfi mindent, amire csak vágyik, megadna neki. Angela mohó volt, amikor Lee ajkai megérintették a száját, és a csókjuk egyre érzékibb lett. volt éhezve a férfi ízére, illatára, forróságára. Kívánta a testét, hogy együvé váljanak, önkívületben felforrósodva. Ha koldusok is lennének, Lee mellett akkor is gazdagnak érezné
102
magát. Lee nyelve a nyelvével táncolt, aztán mélyen elsüllyedt a szájában. Lee visszahúzódott. - Ha nem vigyázok, még a végén itt szeretkezünk a nap szeme láttára. Angela belepirult a gondolatba is. - Én nem vagyok olyan vakmerő. - De bátor vagy. Kezdetektől fogva csodáltalak a bátorságodért. - Az édesanyámtól örököltem ezt. Soha nem látszott rajta, hogy félne. - És tőlem miért nem féltél? - Eleinte féltem, akkor, amikor elkaptál a bank előtt, de aztán... - félénken elmosolyodott soha nem volt durva a hangod, vagy goromba az érintésed - megrázta a fejét. - Nem is tudom, Lee. Azt tudom, hogy rettegnem kellett volna, de soha nem éreztem megfélemlítve magamat. És amikor megszidtál, hogy káromkodom, azon gondolkodtam, miféle bűnöző lehet ez az ember? - Ami a káromkodást illeti, sokat fejlődtél. Angela két kezébe fogta Lee arcát. - Te jó Isten, mennyire szeretlek! - Én pedig szeretem ezt a mosolyt az arcodon - ujjával megérintette Angela szájának szegletét, végigsimította a nyakát és a kulcscsontjának ívén, amit a blúzának mélyen kivágott nyaka szabadon hagyott, végighúzta az ujját. - Miért zavart az, hogy angyalnak szólítottalak azon az első reggelen? Angélát meglepte, hogy ezúttal nem nyilal belé a szó hallatán az a mély fájdalom. - Damon miatt. Lee dédelgető keze mozdulatlanná vált. - Damon? - Damon Montgomery - Miután Lee se nem válaszolt, se nem mozdult meg, Angela hozzátette. A kisfiú, akit elvesztettem. - Nagyon szerencsés volt, hogy barátjának tudhatott téged. Most már belémárt Angélába a fájdalom. - Nem hinném. Lee gyorsan megcsókolta. - Ma nem az a dolgunk, hogy az emlékeinkről beszéljünk, hanem az, hogy létrehozzuk őket. Lee kicsit eltávolodott Angélától, megfogta a kezét és felsegítette. - Gyere! Elhatároztam, hogy megajándékozlak valamivel. - Lee, nekem nem kell, hogy bármivel is megajándékozz. - Legszívesebben a csillagokat is lehoznám neked a földre. Bizonyos fokig ezt meg is tette. Kéz a kézben sétáltak és beszélgettek... veszélytelen dolgokról. Könyvekről, amelyeket olvastak, emberekről, akiket ismertek. Lee mesélt a vaquerókról26, akik minden tavasszal feljöttek Mexikóból, hogy apjának segítsenek a marhákat északra felhajtani. Angela megosztotta vele az emlékeit azokról az emberekről, akik apja kocsmájában gyakori vendégek voltak. Aztán Lee avval örvendeztette meg Angélát, hogy végigutazták gondolatban együtt azokat a szép éveket, amikor Lee még boldog volt. Angela szinte hallotta Lee apjának nevetését, érezte anyjának meleg ölelését, az idősebb báty - akire a fiatalabbak felnéztek - gyengéd ugratásait. Lee hangjából kiérezte a vágyakozást az iránt, ami valaha hozzátartozott, bár nem sajátította ki ezeket soha magának, és érezte, hogy beletörődik abba, hogy ezek az idők már soha nem térhetnek vissza. Ahogy az alkonyat árnyai kezdték a forróságot elkergetni, Angela egy fa mellett állt, a tenyerét a fa kérgéhez nyomta és a fa törzse szinte megremegett, ahogy Lee kése belekapart a fába. - Mit csinálsz? - kérdezte Angela. - Egy perc és megmutatom.
103
Angela a lábával egy kiálló gyökeret rugdosott. - Említettem már, hogy nem vagyok igazán egy türelmes típus? Lee felnevetett. - Erre magamról is rájöttem már. Angela beleharapott az ajkába. - Az anyám azt mondta, hogy a férfiak olyanok, mint egy szögesdrót. - Mint egy szögesdrót? - kérdezte Lee, szemmel láthatóan zavarodottan. - Igen, vannak jó oldalaik is. Lee felnevetett, mélyen, szívből, és visszhangzott körülötte a nevetése. Angela felsikított, amikor Lee a levegőbe kapta és megpörgette. Boldog mosollyal az arcán kapaszkodott Lee vállába. - Jó oldalaik. Majd megmutatom én neked hamarosan a jó oldalamat! Angélának könnybe lábadt a szeme. - Még soha nem hallottalak így nevetni! Istenem, már szinte az az érzésem, mintha boldog lennél, Lee! Lee abbahagyta a forgást, és lassan letette a földre Angélát. - Boldog vagyok, querida - kézfejével végigsimította a lány arcát. - Amikor veled vagyok, úgy érzem... - Mit érzel? - kérdezte Angela. - Azt, hogy az az ember vagyok, akivé válnom kellett volna - gyorsan megpuszilta a lány száját. - Hogy olyan ember vagyok, aki ehhez hasonló őrült dolgokra képes. Megfogta Angela kezét és odanyomta a fa törzséhez. Egy kivésett barázda vonalát érezte a tenyere alatt. - Hogy tetszik? - kérdezte Lee. - Na, most ki a türelmetlen? - pirongatta meg Angela. - Koncentrálnom kell. Ujjaival végigpásztázta a bemetszést: egy ferde vonal, ami V alakban találkozik egy pontban. Valami mindkét oldalon kiállt ebből az ívből. - Hisz ez egy szív - suttogta -, egy szív, amin egy nyíl megy keresztül. Ilyet fiatal szerelmesek szoktak csinálni. - Hát én ma fiatalnak érzem magam - mondta Lee, és megfogta a lány kezét. - Mi van a szív közepébe írva? Angela végigsimította az ujja hegyével. - AB és alatta LR - örömkönnyek csordultak ki a szeméből és folytak le az arcán. - Mindig is arra vágytam, hogy valaki belevésse egy fába a monogramomat. - Még jobban odaszorította a tenyerét a fához, hogy tisztább képet tudjon az emlékezetébe vésni. - Ezek szerint tetszik? - Csodálatos. - Olyan egyszerű a kedvedben járni, querida. Angela megfordult. - Meg kell szabadulnod ettől a szívtől! Mi van, ha valaki meglátja? - Épp ez az egésznek a lényege. - Egyenesen magadra tereled mások figyelmét. - Mi annak a valószínűsége, hogy valaki kitalálja, kik is vagyunk, vagy az, hogy egyáltalán észreveszik? - Nem szeretném megtudni, mi a valószínűsége ennek. - Az ágak alacsonyak, dús a fa koronája, nem hinném, hogy bárki észrevenné, de akár száz évig is itt lesz, belevésve a fa törzsébe. Ha valaki mégis csak megpillantaná, akkor pedig történeteket fognak kitalálni egy bűnözőről, aki beleszeretett egy úrilányba. Angela Lee ajkára tette a kezét. Mosolygott, egy csodálatos, boldog mosoly ült Lee arcára, amelyet Angela nem akart az aggodalmaival elhomályosítani. - Mond el nekem ezt a történetet, Lee, meséld el azt, amit majd azok az emberek mesélni fognak rólunk. Felemelte a karjaiba a lányt.
104
- Azt hiszem, inkább az ágyban megmutatom neked. Elveszett volt, annyira elveszetten botorkált a sötétségben, az otthonát kereste... meleget, biztonságot, szeretetet. .. de túl messze voltak tőle. Talán meg sem érdemelte. Reszketés, hideg... vér, átkozottul sok vér. Sikítás, ordítás... könnyek. Egy robbanás. Az álmai szertefoszlottak. Sűrű ködben forgolódott, míg végül meglátta őket, r vártak, a karjaikat nyújtották felé, alig várták, hogy megölelhessék. De ő nem tudott lépni sem, most nem, azok után főleg nem, amivé vált. Egy hang vergődött át a rémálmán, csitítgatta, ébresztgette. Lee hirtelen felriadt, gyorsan és nehezen vette a levegőt, testéről folyt a verejték. - Lee? Jól vagy? Egy apró kéz pihent lihegő mellkasán, míg egy másik izzadt haját simogatta gyengéden. - Angela? - Csak álmodtál - nyugtatta gyengéden -, csak egy álom volt. - Annyira valóságszerű. Érzem a félelem szagát. - Azt az éjszakát élted át, amikor megtámadtak benneteket? - Először igen, de aztán... egy régi emlék van előttem. Angela felült, Lee fejét a lány keblének finom domborulatára hajtotta. - Sírsz. Lee szégyenében szinte megsemmisült, összeszorult a gyomra és tagadólag a valóságot eltitkolva, megrázta a fejét. - Nincs semmi baj, Lee - vigasztalta a lány -, előttem nincs mit szégyellned. - De szégyellem magam. - Ne tedd. Előttem ne. Előtte ne, ne az előtt az asszony előtt, aki mindenkinél jobban ismerte. Lee kezével beleszántott Angela hajába és beletemette magát puha testébe. - Miről álmodsz ilyenkor? - Egy férfit és egy nőt látok. - A szüléidet? - Nem, nem tudom, hogy kicsodák, de nagyon elszomorodom, amikor látom őket. Fáj, ha látom őket. - Akkor, ne álmodj - suttogta Angela -, csak aludj! Megsimította a férfi kemény vállát, megmasszírozta a nyakát. Lee elszenderedett, és álmaiba magával vitte a lányt. Angela az ablak mellett ült, haját megborzolta az enyhe éjszakai szellő. Lee nagy nehezen megadta magát az alvás varázsának és olyan mélyen aludt, hogy meg sem rezzent, amikor Angela kibújt mellőle az ágyból. De vajon mikor riad fel újra a következő gyötrő rémálomból? Miután hazaértek, valóban ágyba bújtak és ott Lee elmesélte szerelmük történetét. Gyengédségével, csókjaival, szerelmével szőtte tovább e történet szálát. Angela csak remélni merte, hogy szerelmével még időben be tudja gyógyítani Lee sebeit. Nem akart elaludni, hátha Lee még egyszer felriad és szüksége van rá, de nem tudott tétlenül ott ülni. Ezért végiggondolta, hogy mit fog a szüleinek mondani. Hogyan magyarázza el nekik azt, amit maga is alig tud megérteni. Az ölében egy könyvvel, ami a papírnak szolgált támasztékként, bal kezét vezetőként használva levelet kezdett írni: Drága Édesanyám, Édesapám! A legelképesztőbb emberrel hozott össze a sors. Sok: szempontból rád hasonlít, Apám, a családját és szeretteit védő, oltalmazó ember.
105
Sok szempontból senkire, akit eddig megismertem. Olyannak lát engem, amilyennek mindig is szerettem volna, ha látnak: nem, mint egy vak nő, csupán, mint egy nő. Párbajra hív, feldühít, de aztán elcsendesíti a mérgemet. Mindig tudom, hogy mikor néz rám. Érzem, hogy a tekintetével átmelegít. Megnyugtat a hangja. A közelsége biztonságot ad. A nevetését és mosolyát a magaménak érzem. A szerelme teljességgel tölt el. Nem várhatom el tőletek, hogy megértsétek, miért választom azt az életet, ami sivár jövőt ígér, ami szinte semmi mással nem kecsegtet, csak fájdalommal. Csak abban reménykedhetek, hogy elfogadjátok döntésemet, miszerint itt maradok. Úgy szeretem Lee-t, ahogy soha nem gondoltam, hogy szerethetek valakit... teljes szívemből. Bízom abban, hogy egy nap megismeritek őt. Addig is maradok szerető lányotok: Angela A papírt félretéve felállt a székből, az ágy fölé hajolt. Lee egyenletesen, nyugodtan lélegzett. Csendesen kiment a szobából. A léptei számát megjegyezve távolodott el a háztól. Hiányoztak már neki az éjszakai sétái, de itt nem állt rendelkezésére semmilyen tájékozódási pont. Nem voltak kerítések, indián faszobor, a kocsmából kihallatszó féktelen nevetés - semmi, semmi segítené a tájékozódást. így könnyen eltévedhet, ezért volt szükséges tudnia, hány lépést tett meg a házból kilépve. Feltétlenül meg kell kérnie Lee-t, hogy alakítson ki neki egy ösvényt. Abba biztosan megbolondulna, ha nem lenne semmi szabadsága. A vaksága nem tudja annyira kalitkába zárni, mint Lee szerelme. Vajon tisztességes ez így mindkettőjük számára? Vajon jó lesz ez így? Kétséget kizáróan tudta, hogy élete hátralévő részét Lee mellett akarja leélni, vele együtt akar megöregedni. Gyerekeket akar tőle. De a világtól elszigetelten kell majd felnevelnie őket, és abban nem volt biztos, hogy képes lesz-e megfosztani őket attól, hogy megismerjék a világot, amit ő ugyan nem láthat, de mégis nagyon csodál. A zűrzavar, kocsik kerekének nyikorgása, beszélgetések zaja, hangos nevetések. Ha meg tudná győzni Lee-t, hogy beszéljen az apjával. Csak akkor lenne valami esélyük egy átlagos életre, ha tisztára tudnák mosni a nevét. A nevét. Egy olyan nevet akart tisztára mosni, ami nem is Lee igazi neve volt. Mi az igazi neve? Miért nem tud visszaváltozni azzá, aki volt, mielőtt Shelby megtámadta a családját? Miért a Lee Raven nevet választotta? Olyan sok kérdése lett volna. Hiszen már megbízott benne Lee, rábízta a szívét, olyan sokat adott már neki, de Angela mindent akart, minden apró részletet meg akart ismerni, amely Lee cselekedeteit befolyásolta... de még ennél is többet akart, meg akarta menteni a bitófa kötelétől. Lehet, hogy gyáva dolog volt valakit hátulról lelőni, de Angela megértette, hogy milyen okok vezérelték Lee-t, amikor megölte Floyd Shelbyt ról is meg volt győződve, hogy ha Lee csak annyi mesélne el, ami azon az éjszakán történt, elég len ne ahhoz, hogy a bírók felmentsék. Abban biztos volt, hogy a szülei is mellé állnának. Úgy érezte hogy Kit Montgomery is így gondolkodna. És akkor talán Lee rémálmai is megszűnnének. - Angela? Mozdulatlanná vált, a félelem lett úrrá rajta, ahelyett, hogy örömet érzett volna. - Spence? - Hála Istennek - szorosan magához ölelte, míg Angela fejében ezer kérdés kavargott. Spence hátralépett, de egyik kezével megfogta Angela karját. - Gyere. Tűnjünk innen. Angela ellenállt és kiszabadult a szorításából. - Mit csinálsz itt? - Mégis mit gondolsz, mi a francot csinálunk itt
106
- kérdezte. - Csináltok? Ki mindenki van még itt? Megfogta a lány karját. - Mindent elmesélek, ha végre biztonságba tudlak. Angela megrázta a fejét, és kirántotta a karját. - Most mondd el. Ki van még itt? Spence nagyot sóhajtott. - Apám, Gray, hat járőr és a szüleid. - A szüleim veletek vannak? - Igen. Szétszéledtük, hogy az egész terepe szem előtt tarthassuk. Felkúsztam ide, hogy megnézzem, van-e valamilyen gyengébb pontja a háznak. Úgy terveztük, hogy hajnalban bevesszük a házat. Elképzelheted, milyen nehéz volt meggyőzni a szüléidet arról, hogy várjunk kicsit, hogy betartsuk a járőrök bejáratott szabályait. De arra gondoltunk, ha váratlanul támadjuk meg Ravent, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy téged túsznak fel védőpajzsként. - Soha nem használna engem pajzsként. - Erről most ne nyissunk vitát. Most, hogy te már nem vagy velük, nem kell olyan óvatosnak lennünk, amikor megtámadjuk őket. - Ezek szerint fegyveres támadást terveztek? - kérdezte Angela és Lee-nek arra a megjegyzésére gondolt, hogy szívesebben halna meg tűzharcban, mint kötél által. - Azért nem lesz ilyen drámai az egész. - Mexikóban vagytok, itt nem rendelkeztek a megszokott jogaitokkal. - Azoknak a járőröknek, akik nem Texas határzónájában dolgoznak, ez precedensértékű lehet -két kezébe fogta Angela arcát. - Angela, mégis mi bajod? Azért vagyok itt, hogy megmentselek, és azt hiszem, ennek mérhetetlenül kellene örülnöd. Ezzel szemben te vitatkozol velem. - Azért, mert ez mindenki számára veszélyes lehet. Rávennék öt testvére van a házban. Az egyik közülük egy kisfiú, és a húga is ott van - Angela szinte maga előtt látta Juanitát, aki halálra rémül a sok idegen, fegyveres férfi láttára. - Engem kerestetek és meg is találtatok. Miért nem hagyjátok Ravent békén? - Most, hogy már megtaláltuk, nem tehetjük. Gyilkos. Ismered apám hírnevét, és hogy a törvényességet mennyire fontosnak tartja. Megmarkolta Spence karját és nagyon szerette volna elmondani Lee egész történetét, de korábbi beszélgetéseik azt súgták a szívének, hogy vannak dolgok, melyeket nem neki kell elárulnia. És Lee családjának a története is ezek közé tartozik, bár nagyon fájt Angélának, hogy az igazság felfedése nélkül nem védheti meg Lee-t. - Az nem igazságszolgáltatás, ha megsérül va-1 laki. Görcsbe rándult a gyomra attól a gondolattól, hogy ezek közül az emberek közül bárki méghalhat. Lee családjából. A sajátjából. Kit. Grayso" Spence. Lee feladná vajon önmagát, hogy a családját megmentse? Azok közül, akik az ő keresés re indultak, van egyáltalán valaki, aki esélyt ad Lee-nek? Ők nem ismerték Lee-t úgy, ahogyan ő És Lee sem ismeri a többieket. Ha bárki meghalna mire lenne az jó? Angela nagyot nyelt. - Ha megígérem, hogy soha többé nem rabol bankot, be sem teszi a lábát Texasba, itt hagynátok minket és úgy tennétek, mintha mi sem törté volna? Spence gyengéden megfogta Angela állát. - Mi történt, amíg vele voltál? Angela szeme könnyel telt meg. - Beleszerettem. Spence közelebb húzta magához. - Figyelj rám. Ez nem szokatlan, ha elrabolna valakit. Olvastam már olyan nőkről, akiket az indiánok raboltak el és végül beleszerettek az elrablóikba. Angela a fejét rázta.
107
- Ez nem ugyanaz. írtam egy levelet anyámnak és apámnak, amiben elmagyarázom nekik, hogy Rávennél akarok maradni. - Bízzál bennem, kedves. Amit érzel, azt a körülmények eredményezték, nem a férfiból fakad. - De ő egy jó ember. - Gyáva. Az Isten szerelmére, hátulról lőtt le egy embert. Az tény, hogy te voltál számunkra a legfontosabb, de Raven nélkül nem megyünk el Innen. Ezek szerint el akarják kapni, élve vagy halva. IHogyan tudná megakadályozni Lee halálát? - Ki tudnám szolgáltatni nektek - mondta rekedt hangon, a torka belesajdult minden egyes kimondott szóba. - Ravent? Angela kilépett Spence öleléséből. - Van egy hely a folyónál. Monogramok vannak egy fa törzsébe vésve. Nem sokkal pirkadat után, megkérem, hogy vigyen ki oda. Távol kell lennünk a testvéreitől, mert ha észreveszik a dolgot, biztos megpróbálják Lee-t kiszabadítani és akkor garantáltan meghal valaki - azt hitte, teljesen megbolondult. - És a folyónál letartóztathatjátok. - ujjaival belemarkolt Spence karjába. - Csak ne bántsátok. Spence nagyot sóhajtott. - Ezt az őrült ötletedet igazán meg kell beszélnem apámmal. - Erre most nincs időnk. Ha Lee felébred és nem talál az ágyában... - túl későn jött rá, hogy a szavaival túl sokat mondott. - Jézusom - motyogta Spence -, csak azt ne mond, hogy lefeküdtél vele. - Spence, kérlek. Te csak menj vissza a többiekhez és mond el, hogy mik a terveink. - A terveink? Nem hiszek cseppet sem a sikerében. - Én viszont igen. De nem látod, hogy nincs is más lehetőségünk, ha nem akarjuk, hogy bárki megsérüljön, vagy még rosszabb, meghaljon? - Rendben, de ha délig nem hagyjátok el házat, akkor megtámadjuk őket és bármi áron is, de elkapjuk Ravent. Angela lábujjhegyre állt és megpuszilta Spenc arcát. - Köszönöm. - Nekem semmit ne köszönj. Apád egész biztos kinyírja Ravent, ha megtudja, hogy mit tett vele a rohadék. - Túl sokat káromkodsz, Spence. - Tessék? Angela megrázta a fejét. - Semmi. - Még egy dolog, ne próbáld meg figyelmeztet ni. Az embereink egy része figyelni fogja a házat Ha megpróbál elszökni, az ígéretem fabatkát sem ér. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy letartóztassuk. A lehető legrosszabb módszer lett volna Lee-t riadóztatni. Angela tudta, hogy milyen óvatos tud lenni Lee, ha akar. Hányszor közelítette meg őt i hangtalanul? És ha tényleg olyan átkozottul jó tud bánni a fegyverrel, biztos mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a testvéreit. - Én tartani fogom magamat a megegyezésünkhöz. Kérlek fordíts a ház irányába, úgy, hogy szembe álljak vele. Spence a lány vállára tette a kezét és megfordította a megfelelő irányba. - Vigyázz magadra! - Te is. Kérlek, mond meg a szüleimnek, hogy ne aggódjanak. Raven soha nem bántott. Soha.
108
Ahogy a ház felé sétált azon gondolkodott, hogy Lee vajon ugyanezt elmondhatná-e róla. - írd le nekem, hogy milyen a napkelte! A te szemeiden keresztül akarom látni - mondta Angela csendesen, amikor az alatt a fa alatt álltak, amibe l.ee belevéste a monogramjukat. Nem tudta megmondani, hogy mi kerítette a hatalmába, amikor késsel a kezében a fa törzsébe kezdett írni. Majdnem az igazi nevének a kezdőbetűjét véste bele , már majdnem mindent elárult önmagáról. Angela megtanította hinni más lehetőségekben is, rávezette arra, hogy az örökös bosszúvágyával téves úton járt, olyan embereknek ártott, akiknek nem kellett volna. Talán Angélával az oldalán az energiáit másra tudná fordítani, talán találhatna egy hatásosabb módszert arra, hogy Shelbyt elszámoltassa azzal, amiért felelnie kell. Angela komor volt, amióta Lee felébresztette, szeretkeztek és a végén még el is sírta magát. Arra kérte Lee-t, hogy jöjjenek el ide. Amennyire együtt akart Lee-vel lenni, annyira kellett a férfinak is kitárnia előtte a szívét. Lee nézte, ahogy Angela ujjai végigsimítják a fába vésett barázdát. - A napkelte - suttogta Angela. - Inkább téged írnálak le. - Tudom, hogy hogyan nézek ki. - Tényleg tudod? Tudod, hogy az én szemeimen keresztül te vagy a legcsodálatosabb asszony, akit valaha is láttam? - megfogta a lány kezét, és fél térdre ereszkedett előtte. Akarsz a feleségem lenni? Angela levegő után kapkodott, de nem a boldogságtól, amire Lee számított, hanem a rettegéstől. Könnyekkel telt meg a szeme és csordult le az arcán. Egy csizma sarkának a csikorgása figyelmeztette Lee-t arra, hogy nincsenek egyedül. Minden idegszála megfeszült, olyan volt, mintha villám csapott volna a testébe. Talpra ugrott, megmarkolta fegyvereinek markolatát és ugyanabban a pillanatban Angela kezét érezte a csuklójához érni. - Ne - kérlelte, az arca rémült volt, de nem a' meglepetéstől, hanem a csendes várakozástól. - Fel a kezekkel, Raven! - parancsolta valaki. - Fél tucat puskacső fordul feléd! - Kérlek! - mondta rekedten Angela -, tégy úgy, ahogy azt Montgomery kapitány kéri. Nem fognak bántani. Montgomery. Tudnia kellett volna. - És mi van a testvéreimmel? Angela megrázta a fejét és még jobban folyt a könnye. - Csak téged akarnak. Tudta, tudta, hogy itt várnak rá, ide csalogatta. Lassan szétnyitotta az ujjait és felemelte a kezét, jó volt, hogy a kalapja eltakarta az arcát és a fájdalmat, amit Angela árulása jelentett számára. - Angela! Menj el onnan! Montgomery hangja visszhangzott körülöttük, művelt, ellentmondást nem tűrő, az angol kiejtése nyilvánvaló. De Angela nem mozdult. - ígérd meg, hogy semmit nem teszel, ami miatt tüzet nyithatnának - könyörgött Lee-nek. - Lecsatolom az övemet - mondta, és lassan leengedte a kezét. Amíg a csattal bajlódott Angélára emelte a tekintetét. - Egy férfi csak akkor küzd, querida, ha van az életének értelme. - Lee, figyelj rám. - Semmi olyat nem tudsz nekem mondani, amire kíváncsi volnék - ledobta a földre az övét és egy lépést hátralépett. A fák mögül két férfi hirtelen ott termett, megfordították Lee-t és hátrafeszítették a karjait. Lee-nek összeszorult a gyomra, amikor meghallotta a bilincs csörgését. Örült, hogy a családja nem látja ezt a szégyent, megaláztatottságot, ahogy a méltóságától megfosztja a csuklójára záródó bilincs hideg vasa. - Nem kell, hogy megkötözzétek - mondta Angela.
109
- Angela! - csattant fel egy hang. Lee hallotta a sietős, bicegő lépteket és egy sétabotnak a földhöz koppanásat. Lehajtotta a fejét, kalapjának karimája eltakarta az arcát, de a szeme sarkából meglátott egy támolygó férfit, aki egyik kezével magához húzta Angélát, míg a másikkal erősen rátámaszkodott a botjára. Annyira ránehezedett a botra, hogy az ízületei szinte elfehéredtek, keményen megmarkolta a bot aranyoroszlán markolatát. Lee lélegzete elállt, mert emlékek cikáztak az agyában. Egy gyerek, aki az oroszlánt nézi és fél tőle. Aztán hirtelen elhomályosodtak az emlékek és már nem is volt benne biztos, hogy valaha is léteztek. - Apa! Mond meg nekik, hogy nem kell megkötözniük. - Angela! Kit jobban tudja - mondta neki az apja kétségbevonhatatlan angolsággal. - Nem esett bajod? Nem tett benned kárt? - Nem, apa. Én jól vagyok, de segítened kell rajta. - Segítek neki, rendben. Egyenesen a bitófához vezetem - az apja elment mellőle és Lee előtt állt meg. - Véresre verlek, te mocsok! Jó Isten! Bárcsak megtenné, bárcsak kékre-zöldre verné, hogy senki ne ismerje meg. - Nézz a szemembe, te mocskos disznó! - Harry! Ezt bízd csak rám - mondta Montgomery. - Te most Angélával foglalkozz. Lee fejét még mindig lehajtotta, legelőször Montgomery csizmáját pillantotta meg. Elkoptatott, poros, de egyértelműen jól minőségű. - Christian Montgomery kapitány vagyok a texasi... - Tudom, hogy kicsoda - mondta Lee komolyan. A szíve zakatolt, rettegett attól, amitől mindig is tartott, hogy kiderül, lassan felemelte a tekintetét. És ugyanolyan kék szemekbe tekintett, mint amilyen az övé. Tizennyolcadik fejezet Lassan, gyötrelmesen lassan nyújtotta ki remegő karjait Kit Montgomery, hogy lesöpörje foglyának fejéről a fekete kalapot. Kit mindig sötét hajjal képzelte el Lee Ravent. Talán azért, mert ez a név fekete madarakat idézett fel az emlékezetében. Soha nem gondolta, hogy úgy göndörödik a haja, mint a sajátja, amikor túl hosszúra hagyja nőni. Hogy olyan búzaszínű a haja, mint a... feleségéé. - Mit tegyünk, kapitány? - kérdezte Sean Cartwright. Kit azt tette, amit soha nem hitt, hogy ebben a pillanatban megtenne. - Tegyétek fel a lóra! - adta ki a parancsot, aztán hátat fordított a fiának. Angela Kit hangjában remegést hallott, a lánc csördülését, Lee távolodó lépteit. Még soha nem érezte magát ilyen elveszettnek, ilyen elárvultnak. Kétségbeesetten nyúlt az apja felé és belekapaszkodott a karjába. - Apa... - Induljunk! - mondta kurtán. - Apa! Mi a baj? - a csend, mielőtt az egyik járőr megszólalt szinte tapintható volt, szinte süketítő. - Apa? - Angela! Anyja gyorsan a védelmére kelt. - Anya! Egy illat köszöntötte, egy olyan illat, amit jól ismert: a szeretet illata, amelyet mindig az anyjával kötött össze. Megdobbant a szíve, mielőtt az anyja karjai átölelték és könnyei arcán lecsordultak. - Óh, egyetlenem! - suttogta az anyja, miközben gyengéden ringatta. - Óh. Kicsi csillagom.
110
- Anya! Valami baj van. - Már semmi baj. Itt vagy velünk. Megsérültél? - Nem, de mit csinálnak Lee-vel? - Lee-vel? - kérdezte az anyja. Angela bólintott és egyre jobban aggódott. - Valami szörnyű nagy baj van. Kit csalódott volt. Kihallottam a hangjából. - Óh, Angela - kezdte az anyja, míg a haját kifésülte az arcából, egy vigasztaló mozdulat, de egyben annak is a jele, hogy nem igazán tudja hogyan elmondani a történteket - Mit tudsz Lee Ravenről? - Hogy valószínűleg nagyon utál engem ebben a pillanatban. - És még? - Nem értem. Kérdezz-feleleket játszunk? Miért nem mondod el végre? - Nagyon hasonlít Kitre - mondta az apja csendesen. Angela szíve félrevert, a gyomra görcsbe rándult, a torkában gombócot érzett.* - Nem értem. Ezek szerint Kit sötét bőrű változata Lee? Hiszen mexikói... - Nem drágám, nem az. Angela hirtelen megfordult. - Hol van most. Beszélnem kell vele. - Épp a folyón vezetik át - mondta az apja. - Nekünk is mennünk kell. Az apjára támaszkodott, könnytől égett a szeme, amikor végre fel merte tenni a kérdést: - Milyen színű a haja? - Szőke. Emlékek támadtak rá. Damon Montgomery szaladt felé. Damon Montgomeryvel kergetőzött. Damon Montgomeryvel bújócskázott. Damon Montgomeryvel szeretkezett olyan szenvedélyesen. Angela a tűznél ült és hallgatta a pattogását. Jóságos ég, Lee Raven nem volt más, mint Damon Montgomery. Szinte az egész teste megbénult, amióta tisztán látta, kicsoda Lee, könyörtelen gyötrelem tépdeste a testét. Kudarcot vallott vele, amikor gyerek volt. És most, hogy felnőtt férfi lett, még egyszer elvesztette? Egyik oldalán az anyja, másikon az apja ült, mindkettő a kezét fogta. Spence az anyja mellett ült. Grayson Rhodes az apja másik oldalán. Angela nem tudta, Kit hol van. Lee is valahol a közelben kell hogy legyen. Hallotta a lánc csörrenését, de hirtelen csend lett és nem tudta meghatározni Lee helyét. Senki egy szót sem szólt, míg lovagoltak. Senki nem beszélt, amikor letáboroztak. Míg ettek, addig sem szólalt meg senki sem. Pedig olyan sok mindenről kellett volna beszélniük, de úgy tűnt, mindenki félt hangosan kimondani a gondolatait, aggodalmait. Mintha mindenki rémült lenne, mindenkit elképesztett volna az, amit átéltek. Lee vajon mit érzett? Tudta már, hogy ki is valójában? Felismerte Kitet? Nem gyászolniuk, hanem örvendezniük kellett volna, hogy Damont megtalálták, akiről hosszú éveken át azt hitték, hogy már halott. - Beszélnem kell Lee-vel - mondta Angela. Bármennyire is akarta, nem tudta még Damonnak elképzelni. Miért nem mondta el neki? Nem jött rá, hogy ki is valójában? - Nem gondolnám, hogy ez egy jó ötlet - mondta az anyja. - Engem néz? - Nem - válaszolta anyja. - Felém fordul? - Nem. Elszorult a szíve. A mai nap során egyszer sem érezte magán Lee tekintetét, és ettől megborzongott. Abbéli hitében, hogy Lee nem vesz már róla tudomást, megerősítette anyja, és Angélában nőtt az aggodalom, hogy Lee már önmagától kezd búcsút venni.
111
- Evett valamit? - Nem - válaszolta Spence. „Egy férfi csak akkor küzd, querida, ha van a; életének értelme." Tehát ezek szerint Lee úgy érezte, f hogy nincs miért élnie, nincs miért ennie. . - Spence! Kérlek, tégy valami ennivalót a tányérra. Én rá tudom venni, hogy egyen. - Nem engedem, hogy egyedül menj oda mondta neki az apja. - Nincs megbilincselve? - De igen, de nem hátul, hanem elöl van megkötve a keze. Elég veszélyesnek tűnik. Még akkor is, ha ki tudja, kinek a... - Magam is boldogulok - vágott közbe Angela. - Ebben én sem kételkedem, de azért elkísérlek. - Apa! - csattant fel. Kinyújtotta a kezét és apjáéra tette. - Tiszta szívemből szeretlek, de már nem vagyok gyerek. Küzdöttem egy bűnöző ellen, meglőttem... - Meglőtted? - vágott közbe Gray. - A tisztáson, amikor rád támadt? - Soha nem támadt rám. Az egy másik ember volt. Egy balul sikerült szökési kísérlet során lőttem rá. Elláttam a sebét, beleszerettem és elárultam. Higgyétek el, egyedül is oda tudom neki vinni az ennivalót. - Hogy szavainak a súlyán enyhítsen, apja kezét a fejéhez emelte és hozzányomta az arcához. - Bármennyire is vigyáztál, felnőttem. Belenyúlt a zsebébe és kivette azt a levelet, amit még akkor írt, amikor a jövő reményekkel volt teli. - Azt szeretném, ha elolvasnátok ezt. - Mi ez? - kérdezte az anyja, aztán kivette a kezéből. - Egy nektek szóló levél, amit még akkor írtam, amikor nem gondoltam, hogy visszatérek Fortune-ba. - Felállt és kinyújtotta a kezét. - Spence, kérem a tányért. - Igenis, asszonyom - válaszolta élesen, és odaadta a tányért. - Ne légy pimasz. - Hogy is mernék. De azért elkísérlek a rabhoz, utána magatokra hagylak. Egymásba karoltak és elindultak. Amikor már nem érezte a tűz melegét, tudta, hogy elég távol vannak a szüleitől. - Ha tudnám, hogy miért ölte meg Floyd Shelbyt és elmondanám egy bírónak, változtatna ez valamit a büntetésén? - kérdezte. - Valószínűleg nem. Szóbeszéd és nem több. Hasonló hatást érnél el, mint amit én láttam tegnap, amikor elmondtam a szüleidnek, hogy valahogy beleszerettél ebbe a bűnözőbe. Azt hiszem, addig nem is igen hitték el, amíg a te szádból nem hallották. - Megijedtek? - Feldúltak voltak, ez azt hiszem, jobb szó rá. Azt hiszem, nem épp egy ilyen férfit szemeltek ki melléd. - Beszéltél vele, amikor odavitted neki az ennivalóját? - kérdezte szelíden. - Megpróbáltam, de úgy tűnt, hogy nem igazán kedvel. Angela nem tudott mit tenni, de egy enyhe mosoly jelent meg a szája sarkában. - Talán érzi, hogy ügyvéd vagy. - Nem vagyok még az. Huszonegy év alatt nem lehetek hivatalosan bejegyezve. - Mindig is túl hamar akartál felnőni - emlékeztette Angela. - Te mit szólsz hozzá? - Nem is tudom. Kicsit barátságtalannak tűnt, de hasonló körülmények között gyanítom, én is így viselkednék. - Apád hogyan viseli? - Ha az alapján ítélem meg, hogy a rá nem jellemző módon mindenkit kerül, hát nincs túl jól. Csak, hogy tudd, őrséget állnak a járőrök a tábor körül, a puskáik készenlétben megálltak. - Öt lépés előre és az oroszlán barlangjához érsz. Sok szerencsét. Hallgatta Spence távolodó lépteit és szíve lüktetését. Amikor Lee elkapta a bank előtt, nem félt annyira, mint most. Óvatosan lépett előre és lassan letérdelt.
112
- Hoztam neked egy kis ennivalót. Semmi nem mozdult, a levegő sem, és nem hallotta, hogy a lánc megcsördült volna. A tányért az ölébe tette. Remegő kézzel előre nyúlt és megérintette Lee arcát. Ebben a pillanatban elfordult a férfi. Angélába belemart a fájdalom. - Lee... - Tudtad, hogy ott várnak ránk a folyónál. Rá volt írva az arcodra, Angela, ne is tagadd. - Igen, tudtam - suttogta, összekulcsolta a kezét, nehogy még egyszer Lee-hez érjen. Miután felriadtál éjjel, és újra elaludtál, elmentem sétálni. Nem messze a háztól Spence-be botlottam - Lee felé fordult. - Lee, akiket itt látsz, mind a ház körül ólálkodtak - könnyek szöktek a szemébe. - Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy megölhetnek téged. Vagy Miguelt, Juanitát. Az apámat. - Elmondhattad volna nekem. - Hogy szökés közben lőjenek le? Vagy, hogy te lőj le valakit, míg a családodat véded? - Akkor legalább lett volna némi esélyem. így a biztos kötél vár rám. Angela nem akarta elhinni, hogy Lee-t felköthetik. - Amikor én kértelek arra, hogy bízzál a minket követő emberekre, te megtagadtad ezt, mert nem tudtad, hogy kivel van dolgunk. Lee! Én ismerem ezeket az embereket. Megbízom bennük. Te is bízz meg bennem - néma csend ült közéjük. - Joggal vagy mérges, de ne légy bolond - felé nyújtotta a tányért. - Most erősnek kell maradnod. A lánc megcsördült, ahogy Lee elvette a tányért. - Miért akartál olyan gondosan meggyőzni arról, hogy mexikói vagy? - kérdezte Angela. - Mert a szívem mélyén annak érzem magam. - Azon az első éjszakán, miután... szeretkeztünk, attól féltél, hogy rájövök, ki vagy? Ezért nemi érhettem hozzád? - Attól féltem, talán arra jössz rá, hogy ki nem vagyok. - És mi volt az? - Azt hittem, hogy senkinek sincs rám szüksége. Mindig úgy éreztem, hogy magányos vagyok. Nem akartam, hogy tudomást szerezz a megalázottságomról. Angela szíve összeszorult Lee feldúlt hangjának hatására. - Érted most már, hogy nem voltál magányos? Elveszítettelek... - Nem. Ne rágd magadat azon, ami korábban történt. Az, ami most történik, azért okolhatod magadat. Nagyon fájtak Angélának ezek a szavak, de tudta, hogy Lee-nek ez is volt velük a célja. - Emlékszel a gyerekkorodból valamire? - kérdezte gyengéden. - Arra emlékszem, hogy Alejandrót mindig lebirkóztam. Angela azt hitte, elég sokat tud már Lee külső megjelenéséről, ezért nem ragaszkodott ahhoz, hogy megtudja, milyenek a színei, árnyalatai. - Milyen színű a szemed? - Kék. Mint az égbolt délben, amikor a nap szinte minden színt egybeolvaszt. Könnyek gyűltek össze a szemében. Akarcsak Kitté. Akárcsak Spencé. Akárcsak Damoné. Mind egyiknek olyan tiszta a szeme. - Te vagy Damon - mondta rekedten Angela. - Nem. Damon Rodriguez meghalt azon az éjszakán, amikor Shelby megtámadta a családomat. Angela szinte levegő után kapkodott - Damon? Damon Rodriguez? Damonnak hívnak? - Semmi másra nem emlékeztem, csak a nevemre. - Amikor elmondtam neked, hogy Damonnak hívták azt a kisfiút, akit elveszítettem, miért nem mondtad meg akkor, hogy ki vagy? - Mert nem tudhattam biztosan. Lehetett véletlen egybeesés is.
113
- De megbeszélhettük volna és kiderült volna az igazság. - És akkor mi lett volna Angela? Az, hogy ki voltam, nem változtatja meg a jelenlegi sorsomat. Valójában ezeknek az embereknek most még egyszer át kell élniük azt, hogy meghal a fiuk El tudod képzelni a sorsnak ezt a kegyetlen fordulatát? Nem, nem tudta, de azt már régen megtanulta. hogy a Sors nem mindig úgy osztja a lapokat, hogy nyerjünk. - Ha nem mondod el nekik, hogy miért ölted meg Floyd Shelbyt, akkor én teszem meg. Egyszer már elveszítettelek, nem akarlak még egyszer. - Mondtam már neked, megfogadtam Juanitanak, hogy az azon az éjszakán történteket magam mai viszem a sírba. Ha még egyszer elárulsz, örök-re elveszítesz. A tábor szélén, az éjszaka árnyékaiba burkolózva nézte Kit a foglyát. A foglyát. A fiát. És Lee tényleg a fia volt. Olyan volt, mintha egy távoli, homályos tükörben megpillantaná önmagát. Jó Isten, Kit bárhol ráismerne. Tizenöt év. És egy nap sem telt el úgy, hogy ne gondolt volna fiára, arra, akit elveszített. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, soha nem gondolt arra, hogy a fia felnőtt. Lassan elfordította a tekintetét, amikor Harry odament hozzá. A hűséges jó barát úgy érezte, hogy Kit eleget gyötrődött már egyedül. - Hogyan mondom el Ashtonnak? - reccsent meg Kit hangja. Összeszorította a szemét, és forró könnycseppek gördültek le az arcán. - Te jó ég, Harry, amikor megtaláltuk a véres ruhácskáját, biztosan hittem, hogy meghalt. Most hogy mondom majd meg neki, hogy tévedtem? - A ruhái véresek és tépettek voltak. Én is ugyanarra a következtetésre jutottam, mint te. Véget kellett vetned mindkettőtök szenvedésének, Ideje volt feladni a reményt. Kit fáradtan megrázta a fejét. - A reményt soha nem adtam fel. De Ashton nem nézheti végig, hogy a fiát felakasztják. Nem tudhatja meg, hogy a fiunk meghal - nekidőlt a fának és beletúrt a hajába. - Húsz évem azzal telt, hogy az állam törvényeit betartatom, és a fiam olyan értékeken nőtt fel, melyektől irtózom - ökölbe szorított kezét a mellkasához szorította. - Átkozottul fáj, Harry. A nélküle eltöltött évek, az, akivé vált, az, akivé akartam, hogy váljon, amikor először a kezemben tartottam. Harry hirtelen kifújta a levegőt. - Én is csak imádkozhatok, mert a lányom beleszeretett ebbe a csirkefogóba. Kit elvigyorodott. - Mindig is szerette Damont... - De nem tudta, hogy Damon az, akibe beleszeretett. A kiejtése azt súgta neki, hogy mexikói. Csak homályos elképzelése volt arról, hogy hogyan néz ki, semmi nem utalt arra, hogy ez az ember Damon. - Annak ellenére, hogy mit tett, Angela érzései változatlanok. - Te is öltél. Kit gyomra összeszorult. - Nem jó úton haladsz, Harry - mondta figyelmeztetően. - Én is öltem. Bizony Isten, a feleségem is ölt. Ki mondhatja meg, hogy amit ő tett, nem volt ugyanolyan törvényes, mint amit mi tettünk? - Egy bíró. Vádlott volt és elítélték. - Végig figyeltem, amíg Angela nála volt. Már túl hosszú ideje figyelem az embereket, meg is tudom ítélni őket és minden hencegés nélkül állíthatom, hogy nem szoktam tévedni. Nézd meg közelebbről, Kit. Lehet, hogy érdemes lenne megmenteni. Angela arcán lefelé csordogáltak a könnycseppek, amikor visszament a családjához. Lee magában zokogott, ha arra gondolt, hogy mi minden lehetett volna kettejüké. Megbízott
114
Angélában és d becsapta, olyan emberek kezére adta, akik megsemmisíthetik - nem Angela tette először tönkre? Angela beszélt mindig a bizalomról. Ez fájt neki a legjobban, hiszen ő megbízott Angélában, még a családját is kockáztatva, megnyílt a lány előtt a szíve, és az mégis elárulta őt. Megkérte a kezét. Az a pillanat a diadal pillanata kellett volna, hogy legyen, nem a megalázottságé. Nem tudott megszabadulni a szégyentől. Látták a járőrök, ahogy Angela előtt térdre borult. Kimutatta féktelen szerelmét és ezek az idegenek tanúi voltak az elárulásának. Angela talán meg tudta győzni magát arról, hogy az ő és saját családja érdekében cselekedeti így, de azt soha nem fogja tudni megbocsátani, hogy nem bízta rá a szeretteinek e védelmét. Nézte, hogyan próbálja meg Angélát az édesanyja megvigasztalni, kezével végigsimította a haját. A feltörő emlék hatására, ahogy ezek a fürtök nem is olyan rég még az ő mellkasához értek, ökölbe szorult a keze. Gyorsan elfordította a tekintetét az asszonyokról, és a csillagos eget nézte. Megpróbálta az apró fényeket összekapcsolni, hogy képeket alkosson belőlük, de életének részleteit nem sikerült összerakni. Nem akarta elfogadni, amit Angela mond, hogy ő Damon Montgomery. Bár gondolkodóba esett, amikor Angela először említette a kisfiú nevét, de gyorsan elvetette ennek lehetőségét. Egy olyan hírű férfi, mint Montgomery, megtalálta volna a fiát, hacsak nem akart megszabadulni tőle. Lee-nek ez utóbbi gondolat túl sok fájdalmat okozott, ezért nem is foglalkozott vele. Valami mozgásra lett figyelmes, nézte, ahogy Montgomery végigmegy a táboron, amelyet szinte kevesebbel, mint egy tekintet, vagy egy testmozdulat, képes volt irányítani. Lee szíve hevesen vert, amikor az idősebb férfi felé közeledett. Csak a mai nap jött rá arra, hogy eddig valahányszor tükörbe nézett, mindig Montgomeryt látta - csak a járőr arcának vonásai mélyebb barázdák voltak. Montgomery leguggolt előtte, tekintetével szinte Lee lelkébe látott. - Sétáljunk egyet - mondta csendesen. Egy kulccsal kinyitotta a láncon lógó lakatot. Lee szája kiszáradt, nézte a férfi nagy kezét, hosszú vékony ujjait melyek megszabadították a bilincstől. Érintették ezek a kezek valaha az ő hátát? Ölelték? Fogták egy gyerek kezét, amikor egymás mellett sétáltak, és a világ csodáiról beszéltek. Ezeknek a kezeknek kellett volna egy életen át végigkísérniük. - Igaz, amit mondanak, nem hordasz magadnál fegyvert - mondta Lee semmitmondóan, csak azért, hogy megtörje a közéjük ékelődött idegesítő csendet. - Zavarnak a pisztolyok, de az öklöm veszedelmes, és nem riadok vissza attól, hogy használjam. - Ezzel én is így vagyok. A tűz lángjainak táncoló fényében Lee-nek úgy tűnt, hogy Montgomery arcát a fájdalom torzítja cl. A vasbilincs leesett a csuklójáról és a földre esve csörömpölt. Montgomery felállt, majd Lee is, az izmai elgémberedtek a hosszú, egy helyben üléstől. Egy ember, aki a közelben állt, puskával a kézben, odalépett hozzájuk. - Nem kell, hogy kövess minket, Seanmo Montgomery. - Minden rendben lesz. A két férfi eltávolodott a tábortól és Lee-ben telén felébredt valami meghittség, és ez úrrá is rajta. Mindig úgy gondolta, hogy a teste az igaz hegeit hordozta: szükségtelen, elhanyagolt, s/e tétlen volt, mígnem egy mexikói család megtalálta és saját gyermekükként szerette és nevelte. Moii végképp nem tudta, hogy mit kezdjen ezekkel a következtetéseivel. Montgomery hirtelen megállt, először a csillagokra nézett, aztán egy fára, a földre, végül határozottan Lee-re tekintett.
115
- Van valami elképzelésed arra vonatkozóan, hogy miért pont a Lee Raven nevet választottad? Lee visszagondolt arra az éjszakára, amikoi Shelbyék rájuk támadtak. A szülei mellett ásott egy sekély gödröt és rátett egy fejlécet, amire a valóságos nevét írta rá. Amíg Shelby halottnak hitte, addig csak egy fantomot kergethetett. Aztán átfésülte az emlékezetét egy olyan név után kutatva, ami Shelby számára semmit nem jelentett... de számára, bár képtelen volt rájönni, hogy miért, valamilyen jelentéssel bírt. - Egy olyan álnevet akartam, ami nem hozható kapcsolatba a családommal. - Ebből a szempontból nagyot tévedtél, vagy talán mégsem. Soha nem tűnt fel a hasonlóság - motyogta Montgomery, mint aki belemerül a gondolataiba. Szomorúan elmosolyodott. - Ravenleigh-nek hívják Angliában a családi birtokunkat. Attól a perctől kezdve, hogy világra jött az első fiam, arra tanítottam, hogy ennek ő a feltételezett örököse, és egyszer Ravenleigh grófja lesz. Lee gyomra görcsbe rándult. Néhány támolygó lépést tett hátrafelé, míg neki nem tudott támaszkodni egy fának, ami megtámasztotta remegő térdeit is. Hátborzongató. Mély lélegzetet vett: „Raven Lee - Lee Raven". Az emlékezetében összekeveredtek a szavak. A név, ami szürke ködként gomolygott eddig az emlékeiben, most végre helyre került, és azzá a kisfiúvá vált, aki figyelmeden hallgatja apja büszke történetét. Ravenleigh. Az öröksége. Mindvégig, a név, amit választott, észrevétlenül ugyan, de sokkal jobban utalt a múltjára, mint bármi más. - Mielőtt Lee Raven lett belőled, volt más neved IS? Lee lassan bólintott. - Damon Rodriguez. - Damon - ismételte meg gyengéden. - Az édesanyád választotta ezt a nevet. Az édesanyád. Montgomerynek ezek voltak az első szavai, melyek megerősítették Lee-t abban, amit nem akart elfogadni, amibe bele sem mert talán gondolni. Bár Angela már mondta neki, nem akarta elhinni. De most az igazság kezdett gyökeret verni. Az a férfi, aki előtte áll, az apja. Nem, nem, Jüan Rodriguez volt az apja. Ő tanította meg, hogy hogyan kell az állatokról gondoskodni, hogyan kell egy nőt tisztelni, és büszkének lenni, arra, hogy mexikói. - Emlékszel még rá? - kérdezte Montgomery. Szeretet sugárzott a hangjából, és Lee kihallotta mennyire mélyen, és megingathatatlanul kötődik a feleségéhez. - Nem. - Ugyanolyan a haja színe, mint a tiéd, de természetesen sokkal hosszabb. Bár, ami azt illeti, rád is férne egy hajnyírás. - Si - és Lee ujjaival végigfésülte a haját, aztán nem mozdult. Már Montgomeryt is gyakran látta, ahogy ugyanezzel a mozdulattal túr a hajába. - Beszélsz spanyolul. - Mint a vízfolyás. Ezzel nőttem fel. Montgomery összerezzent. Lee nem tudta, hogy képes lenne-e valaha is úgy tekinteni erre az emberre, mint az apjára, de talán így van ez jól. O maga nem akarta, hogy Montgomery a fiának tekintse. Nem is tudta elképzelni, hogy milyen csalódás lehetett Montgomery számára annak felismerése, hogy a fia egy bűnöző. Még rosszabb: azt gondolta, hogy halott, és aztán saját magának kell a fiát a halálba küldenie. - Tudod, hogyan kerültél a Rodriguez családhoz? Lee nagyot nyelt. Azok után, amit Angela tett, most még nehezebben tudott bárkiben is megbízni, de úgy érezte, hogy ez az információ nem jelenthet veszélyt. - Jüan Rodriguez talált meg. Sebesült, beteg és éhes voltam. - Van korábbról bármilyen emléked? Valami leheletnyi, szürke köd, egy emlék, ami.»
116
gátakat áttépte, de sebezhetőség, szomorúság él szégyenérzett volt a társa. Fájdalomra emlékezett, bénító félelemre... de azelőtt... semmire. - Nem. Sajnálom. - Nincs miért bocsánatot kérned. Nagyon kicsi voltál akkor... - Most hány éves vagyok? - szólt közbe. Minden évben azon a napon ünnepelték a születésnapját, amikor megtalálták, de soha nem tudták, hányadikat is ülik. Abban megegyeztek, hogy Alejandro idősebb, mert valamivel magasabb volt nála, de aztán Lee hamar túlnőtt rajta, hála a jó bánásmódnak. - Húsz. Bólintott. Fiatalabb Alejandrónál. Már korábban is rájöhetett volna. Angela elmondta, hogy négy évvel volt idősebb a kisfiúnál, akit elveszített - és azzá vált, amelytől annyira félt, mikor Angela kimondta a kisfiú nevét - ő az a kisfiú. - Angela elmondta, hogy mi történt, de én nem emlékszem semmire. - Talán így a legjobb. Azt akarom, hogy tudd, soha nem adtam fel a keresésedet - mondta Montgomery komolyan. Lee zsigerei összerándultak és a messzeségbe nézett. Nem akarta látni a férfi szeméből tükröződő félelmet, nem akarta tudomásul venni, hogy Montgomery az apja. - Minden indián falut, minden rablótanyát átkutattam. A törvény megszállottjának hírére tettem szert, pedig a valós célom az volt, hogy megtaláljam a fiamat, Damont. Lee hirtelen Montgomeryre nézett. - Nem. Lee Rávennék kell maradnom. Ez az az ember, akinek az akasztófa alá kell állnia. Nem akarok szégyent hozni arra a családra, melyben felnőttem... semmilyen családra. - Az édesanyád... - Ő soha ne tudja meg. Okos lenne, ha azt mondanád, hogy találkoztál egy olyan emberrel, aki hasonlít a fiatokra. - Hasonlít a fiamra? Hát te tényleg elhiszed ezt a marhaságot? - Közelebb lépett Lee-hez, és holdfény könnycseppeket világított meg az arcán, - Istenemre, a fiam vagy. Átkozottul nem érdekel hogy kinek nevezed magadat. A fiam vagy! Lee ellépett a fától és elindult. - Olvastam a könyveidet. Tudom, hogy milyen ember vagy. Tiszteletre méltó - hirtelen megállt, szembenézett Montgomeryvel és a tulajdon mellkasára ütött. - Gyilkoltam. - Azt gondolod, én nem? - De te a törvény nevében tetted. - Bizonyos helyzetben a törvény sem állja meg a helyét - mondta csendesen Montgomery. - Ma reggel lelőhettél volna minket. - Angela is megsérülhetett volna. - Most is elrohanhattál volna. - Ha jól értettem, kemény az öklöd. Montgomery mosolygott, valóban mosolygott. - Tényleg azt mondtam, de a lábaim már öregek. Pillanatok alatt lehagytál volna, feltéve, ha te is olyan gyors vagy, mint Spence. Tudod, hogy ő a testvéred? - Feltűnt a kettőtök közötti hasonlóság. - Van egy húgod is, Mercy. Ő tizenöt éves, Olyan tiszta, mint édesanyád. Egy húg - az lenne a legjobb, ha soha nem találkoznának. Montgomery összefonta a karját maga előtt és nekidőlt egy fának. - Most mit csináljak veled? - Felejtsd el, hogy megtaláltál. - A pokolba is! Miért ölted meg Floyd Shelbyt? Lee lehajtotta a fejét és a két lába közötti árnyékot figyelte. - Nem volt joga ugyanazt a levegőt szívni, mint mi - emelte fel a tekintetét. - Próbálj meg egy kicsit pontosabban fogalmazni.
117
Juanita fájdalmára gondolt, a könnyeire és a fogadalomra, amit neki tett. Már így is túl sokat szenvedett és tudta, hogyha el is mondja a történteket, attól nem lesz jogszerű az, amit tett. Nem akart Juanitának még több fájdalmat okozni, és azt sem tudta, Montgomery mennyire fogadná el azt, ahogy megpróbálná Juanitát megvédeni. - Nem. Azt nem mondhatom el, hogy miért öltem meg, de történtek más dolgok is, amikről beszámolhatok: Vernon Shelby tetteiről. Montgomery ellökte magát a fától. - Sétáljunk még egy kicsit. Jobban jár az eszem séta közben. Lee hamarosan újra igazodott a lépteihez. - Mindennap gondoltam rád, de nem gondoltam arra, hogy közben felnősz - mondta Montgomery. - Akkoriban kisebbeket kellett lépnem, hogy lépést tudjál velem tartani. Es egy múló pillanatig Lee-ben előbukkant egy emlék, ahogy egy ember hosszú árnyékában sétál... kéz a kézben. Lee a tűz mellett ült. Állandóan emlékeztetnie kellett magát, hogy ő itt most fogoly, bár a bilincset már levették róla. Előbb vagy utóbb úgyis visszakerül rá. - Azt hallottam, hogy a családod marhákat LOpott - mondta Spence. - Hazugság. Igaz emberek voltak. - A polgárőrség végzett velük? - kérdez Spence. - Shelby, az embereivel... a serif ff áldásával. Olyan emberek, akik az államok közötti háború után jöttek ide, és nem tisztelték a mexikóiakat, akik már előttük is ezen a földön dolgoztak. Elloptak mindent, ami a miénk volt, amiért vérrel, verejtékkel megdolgoztunk. Montgomery felhúzta a szemöldökét, de Lee nem vonta vissza a szavait. Ennyi év után, már maga is mexikóiként gondolkozott, nem fehér emberként, ha egyáltalán eszébe jutott a bőrszíne. Nem szerethette volna jobban a Rodriguez családot akkor sem, ha odaszületik. - Hogy polgárőrök marhatolvajokat végeznek ki, már régen elfogadott gyakorlat ott, ahol a marhaállomány növekszik. Alig két éve, hogy Wyomingban felakasztották Cattle Kate-et és a szeretőjét, amiért marhákat loptak - mondta Spence. Lee legszívesebben behúzott volna egyet Spence-nek. - Ezzel azt akarod mondani, hogy Shelby törvényesen járt el? - Csak arra akartam célozni, hogy amit tett, az nem volt egyedülálló. És nem ő az utolsó, aki ilyet tett. - Volt valami szerződése a szüleidnek? - kérdezte Montgomery. Lee ebben nem volt biztos, de azt tudta, hogy valahol lennie kell valamilyen tulajdonjogi bizonyítéknak. - Sam Houston írta a szüleim nevére a földet. Azt hiszem, ennek kell, hogy legyen valahol egy másolata. Gondoskodsz arról, hogy visszakapják a földjüket? Montgomery lassan bólintott. - Ha be tudjuk bizonyítani, hogy a föld az övék és jogtalanul vették el tőlük. Floyd Shelby meggyilkolásában mennyire vettek részt? - Semennyire. - És a bankrablásokban? - A tetteimért egyedül én vagyok felelős. A testvéreim nem vonhatók felelősségre azért, amit én tettem. - Rohadt sok nyomot hagysz magad után, ahhoz képest, hogy egyedül lovagolsz - mondta Montgomery. - Volt, hogy alkalomadtán elkísértek, de soha nem voltak bűnrészesek. - Egy enyhe hazugság, de a körülményeihez képest úgy gondolta, hogy ennyit megtehet. - Őket nem vonjuk felelősségre - mondta Montgomery és Lee őszinteséget és becsületességet érzett apja hangjában.
118
Az apja. Egy röpke pillanatra, hogy most már biztonságban tudja a családját, már szinte engedte belopózni az igazi családját a szívébe. De ezzel a tudattal sokkal nehezebb lenne a bitófához sétálni. Már lehetetlen volt több dologról lemondania. Gyalázatos dolognak tartotta, hogy a sors ilyen kegyetlen hozzá. Azt kívánta, bárcsak ne tudta volna meg az igazat róla Kit Montgomery, hogy abban a hitben élhetett volna, hogy halott a fia. Valójában így most már kétszer is meghalt. Harmadszorra már valami csodának kellene történnie, - Bénító, nem - kérdezte csendesen Gray -, amikor a halott elevenné lesz? Kit rájött, hogy Gray az, aki ezzel valóban tisztában van. Felesége első férje pontosan ráérzett mindenre. Ő és Gray maradtak csak a tűz mellett. Leszámítva azokat az embereket, akik őrt álltak, mindenki a takarójába burkolózva pihent. Kit fiai a tábor két szélén feküdtek. Egyik sem aludt még. - Bénító. Tökéletesen találó. Mindig azt vártam, hogy örömet, elragadtatást fogok érezni, de semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy látnom kell, ahogy felakasztják. - Azt hiszem, nyugodtan hagyhatnád megszökni. - Komolyan gondoltam rá - belebámult a táncoló lángokba. - De ezzel csak azt érném el, hogy arra a hírre várnék egy életen át, hogy valóban meghalt. A cselekedetéért felelnie kell. A fejvadászok, akik nem bánnának úgy vele, mint azt mi tettük, folytatnák a keresését. Egykét dologra választ kell találnom, azokra, amelyekre ő nem hajlandó felelni. - Miből gondolod, hogy ez így van? Kit megrázta a fejét. - Nem vagyok benne magam sem biztos. Bár meg vagyok arról győződve, hogy valakit megpróbál védeni. Nyilvánvalóan nem önmagát. - Mik a terveid? Kit kifújta a levegőt. - Elviszem Emiliába. Ez egy kicsi város Dél-Texasban, a Nueces folyótól délre. Ez a város van legközelebb Shelby farmjához. Ott kérdezősködök egy kicsit. Az okok, melyeket elmondott, lehet, hogy szentesítik azt, amit tett, de afelett nem hunyhatok szemet, hogy hátulról lőtte le azt az embert. - Elmondod Ashtonnak? - Nem. Ezt a terhet egyedül kell cipelnem. Túl gyenge ahhoz, hogy Damont még egyszer elveszítse. Hazaküldöm Spence-t, de csak annyit fog mondani, hogy Angela biztonságban van. Te pedig, barátom, ideje, hogy visszatérj Fortune-ba, Angela húgait megnyugtatni, és a saját családodra vigyázni. - Ha van valami, amiben segíthetek... - Itt már csak egy újabb csoda segíthet. Tizenkilencedik fejezet Ha jól emlékszem, tegnap este, amikor belovagoltunk, láttam itt a kereskedősoron egy varrodát - mondta Angélának az anyja, ahogy karöltve a deszkajárdán sétáltak Emiliában. Angélának tetszett az Emilia név, de megrettenve gondolt arra, hogy Lee számára mit jelenthet ez a város. Lee. Még mindig nem tudott Damonként gondolni rá. Számára még mindig a földönfutó Lee Raven volt. Annyit tudott, hogy Kit börtönbe záratta Lee-t. Eleinte abban bízott, hogy hagyja megszökni. Ehelyett azonban Kit nyomozni kezdett, meg akarta tudni, pontosan mi is történt azon az éjszakán, amikor Shelby megtámadta Lee családját. De vajon talál-e majd elegendő bizonyítékot, hogy Lee-t felmentsék? És ha nem így lesz, ő meddig várhat azzal, hogy Kitnek elmondja az igazságot, meddig odázhatja el Lee szerelmének elvesztését? És elég lesz-e vajon az ő szava, vagy másokat is ki akar majd
119
hallgatni? Képes lenne Juanita, azért, hogy a testvérét megmentse, újra átélni annak az éjszakának a szörnyűségeit? Oly sok utat választhattak volna a megmentésére, de Lee egyiken sem akart elindulni, a gyermekkorukban kötött fogadalom miatt. Angela és a szülei két szobát vettek ki egy kisebb szállodában. A szülei azt akarták, hogy forduljon vissza Fortune-ba, de Angela nem mehetett el addig, amíg Lee további sorsáról semmit nem tud. Kit is bérelt egy szobát. Két emberét kivéve a többieket, akiknek nem volt tennivalójuk Emiliában, visszaküldte rendes szolgálatukat teljesíteni. Angela néhányszor megpróbált beszélni Lee-vel útközben, de zárkózott, szűkszavú volt, és nem akarta megérteni Angela tettét, képtelen volt megbocsátani neki. Többször is megtiltotta, hogy Juanitáról egy szót is szóljon. Most, hogy Lee elfordult tőle, összetörte a szívét, cseppet sem tudta élvezni anyjával a sétát. - Jó lenne megállni a kalaposnál, vehetnénk egy új kalapot neked. Mindig szívesen hordod őket - mondta anyja. - Anya! Cseppet sem érdekel a vásárlás. - Angela! Nem járhatsz tovább ebben a koszos ruhában! - Kimoshatnánk. - Én jobb szeretném lecserélni. Ezenkívül most, hogy egy városban vagyunk, én sem járhatok csak nadrágban. Angela jólesően elmosolyodott. - Miért nem? Jobban szereted, mint a ruhákat. - No igen, de néha jó lenne úrinőnek kinézni. Angela végigsimította anyja karját. - Te így is úrinő vagy. Köhintett, aztán azt mondta: - Itt vagyunk. A varroda. Nagyon eredeti. Amikor anyja kinyitotta a bolt ajtaját, egy kicsi csengő csilingelt. Angela, hogy erőre tegyen szert, vett egy mély lélegzetet. Követte az anyját a boltba és nagyon bízott abban, hogy vannak előre elkészített ruháik is. - Szép jó napot, jó napot! - köszöntötte őket egy asszony - Bonnié vagyok. Ne vegyék rossz néven, de úgy tűnik, hosszú utat tettek meg. Anyja szolidan nevetett. - Remélem, nem nézünk ki olyan rémesen, de valóban szükségünk lenne minél előbb néhány ruhára. - Akkor jó helyen járnak. Van néhány kész ruhám, ha szeretnék, átalakíthatom kedvük szerint, vagy kiszabhatok egy új darabot. Angela végigfuttatta kezét a pulton. Semmi kedve nem volt túl sok időt a boltban tölteni. - Remélhetőleg, találunk magunknak kész ruhákat és aztán újakat is csináltatunk - mondta az anyja. Angela egy hangos sóhajt nyelt el. Az apja egyszer azt mondta neki, hogy nehéz az anyját a ruhavásárlásra rávenni. Az évek során úgy tűnt, anyja már örömét is leli benne. - Az újakat? - ismételte meg Bonnié. - Még nem tudjuk, meddig maradunk a városban - magyarázta az anyja. - Az akasztásra jöttek? - kérdezte Bonnié. Angela belekapaszkodott a pult sarkába, mert forogni kezdett vele e világ. Hát ennyire várják itt ezt a rettenetes eseményt? Az anyja elkapta a csuklóját, és magához szorította. - Nem, nem az akasztás miatt vagyunk itt. - De ugye hallottak már róla? Hallották, hogy múlt éjszaka idehozták Lee Ravent? - Igen, mi is értesültünk róla - mondta élesen Angela. - De nem azért vagyunk itt, hogy ezt megbeszéljük. Ruhát vásárolni jöttünk. - O, természetesen. Szinte fogadni mernék, ahogy így elnézem magukat, hogy valamilyen zöld ruhát szeretnének.
120
Angélának mindegy volt. Teljesen mindegy. Csak dobjanak ide neki egy ruhát, aztán majd felhúzza. - Zöld valóban jó lenne - mondta az anyja. - No, nézzük csak, mi is van itt - Bonnié hangja lentről szólt, mintha lehajolt volna a pult mögé. - Nem mindennapi ez a Lee Raven. Kiderült, hogy nem más, mint Damon Rodriguez. Hát nem mondhatnám, hogy meg vagyok lepve. Angela testében minden idegszála pattanásig feszült. - Miért mondja ezt? - Hát - Bonnié hangosabban beszélt, mert egy puffanás kíséretében valamit a pultra dobott. -Hogy Vernon megölte a családját. Úgy értem, azon magam is meglepődtem, hogy Damon nem halt meg. Azt hittük, hogy azon az éjszakán ő is meghalt, mint a családjának néhány tagja. Aztán egyszer, hallottam, hogy nem így volt, és cseppet sem lepődtem meg azon, hogy esetleg ő az, aki ellopja Vernon pénzét. Az viszont engem is megdöbbentett, hogy megölte Floydot... nem mintha nem érdemelte volna meg. - Miből gondolja, hogy megérdemelte? - kérdezte Angela és érezte, hogy visszhangozza a nő szavait, bár nagyon zavarta a dolog. Hallotta, hogy egy kéz valamilyen ruhán végigsiklik. - Már messziről érezni lehetett, hogy hitvány alak. Ki nem állhattam, ahogy egy nőre nézet még olyan öregekre is, mint én, szinte lemeztelenített a tekintetével. - Jól ismerte Damont? - kérdezte Angela, reménytelenül próbált mindent megtudni, arról, hogy hajdanán milyen lehetett. - Ó, igen. Az egész Rodriguez családot ismertem. Mrs. Rodriguez nálam vásárolta meg minden ruhájukat. Nála kedvesebb asszonnyal azóta sem találkoztam. Előkelőek voltak, akár egy mexikói nemes család, vagy valami hasonló. De ők nem adták az urat. Boldogok voltunk, ha a közelükben lehettünk. - Damon milyen volt? - Mint a testvérei, persze külsőre nem hasonlított rájuk. Mindenkivel udvarias. Az anyjuk keményen fogta őket, de soha nem ütötte meg a fiúkat. Azok meg csodálták az anyjukat. Elég volt egy olyan pillantást vetnie feléjük, ami azt sugallta, hogy „csalódtam bennetek", és rögtön tudták, mit kell tenniük. Soha egy rossz szó el nem hagyta a szájukat. Mindig megemelték a hölgyek előtt a kalapjukat. Szombatonként bejöttek a városba, a legszebb ruháikat húzták fel. Rövid, fekete zakó, és ezüstfonallal díszített nadrág. A legelegánsabb szombrérók. Azt hiszem, ez bosszantotta Vernont a legjobban. - Ezt hogy érti? - kérdezte Angela. - Hát, azt hiszem nem tetszett neki, hogy Damont mexikóinak nevelik, annak ellenére, hogy nem volt mexikói. Én ebben semmi kivetnivalót nem láttam. Hisz mondtam, mindegyik fiú úriember volt. És ezenkívül Vernon még itt sem élt, amikor a fiú a Rodriguez családhoz került. - Maga már itt volt? - Hát persze. Senki nem hitte, hogy életben marad. Nyilvánvaló volt, hogy valakinek elege lett belőle. De Mrs. Rodriguez mindenkinek azt mondta, hogy a szívére kell hallgatnia. Meg volt győződve arról, hogy életben marad a fiú. Gyógynövényekkel és imádsággal sikerült neki. Olyan sok gyertyát elégetett, hogy a templom éjszaka is olyan világos volt, mint nappal. - És túlélte - mondta gyengéden Angela. - Igen, és amikor már nem volt tele sebhellyel - rácsapott a pultra. - Uram irgalmazz, de jó képű fiú volt. Öröm volt a közelében lenni. Mindenki zavarba jött, akivel először beszélt, persze a mexikói kiejtése miatt is, de azért is, mert megnyerő volt. Akár a testvérei. És aztán Ramonnak megtetszett Christine és ezzel végképp nem tudott mit kezdeni Vernon.
121
- Maga tudott Ramonról és Christinéről? - kérdezte zavarodottan Angela. Azt hitte, hogy titokban tartották a dolgot. - Ugyebár vannak szemeim. Soha semmi olyat nem tettek nyilvánosan, ami arra engedett volna következtetni, hogy van köztük valami, de én édes Istenem, ahogy az a fiatalember a lányra nézett - a csillagokat lehozta volna neki. És a lány ragyogott a boldogságtól, amikor Ramon ránézett, ezt is megmondhatom. Persze Vernon ezt nem így látta. Nem tudta túltenni magát azon, hogy mexikóiak. Ugyancsak meglepődtünk azon a híren, hogy a Rodriguez család marhákat lop. Semmi értelme nem volt az egésznek. - Azért, mert jó emberek voltak - vonta le a következtetést Angela. ím - Azért, mert gazdagok voltak. Angela megdöbbenve dőlt előre. Lee ezt is elfelejtette elmondani. - Jómódúak voltak? - A környék leggazdagabb emberei. De mint már mondtam, ezt senkivel sem éreztették. Az apróságokból tudhattuk. Finom ruházat, jó lovak, óriási hacienda. Több mint a fele leégett azon az éjszakán. Azt hittem, hogy Vernon szétvereti a ház másik felét, de soha nem tette meg. Gyanítom, emlékeztetőül hagyta meg, hogy ne felejtsék, ez történik azzal, aki megszegi a törvényt. - Vagy inkább, ez történik, ha valaki a kezébe veszi a törvénykezést - mondta Angela csendesen. Lee egy priccsen ült kicsi cellájában, hátát a téglafalnak támasztotta. A keskeny szobát vasrácsok osztották négy kicsi részre. Amikor belépett a cellába, a becsukódó ajtó hangja visszhangzott a falak között és a saját mellkasában. Hát közeleg az elszámoltatás napja. A texasi járőr, Sean Cartwright, Lee cellája előtt egy széken ült. O is háttal a falnak támaszkodott és a serifff ajtaját bámulta, a puskáját a lábára fektetve. Amikor a seriff behozta a reggelit, Cartwright megdöbbentően gyorsan kapta fel a fegyvert és célzott vele. Lee egy pillanatra azt gondolta, hogy a fickó majdnem olyan jól tud bánni a fegyverrel, mint ő. - Mi értelme van annak, hogy miután Montgomery bezáratott, itt őrködsz felettem, nehogy megszökjek, holott útközben meg sem voltam kötözve? Cartwright Leere nézett. - Nem azért vagyok itt, hogy a szökésedet megakadályozzam, fiú. Hanem azért, hogy ne tudjanak mások meglincselni. Lee kicsit felült. - Akkor meg minek kellett ide bezárni? - Mert egy igen okos ember tudja, hogy bizonyos törvényeket megszegtél, és néhányat nem tartottál be. A kapitány okos ember. O tudja, melyik, melyik. Másrészről, azok, akik a halálodat szeretnék, innen nehezebben tudnak elvinni, mint a szállodából. Nem igazán vagy népszerű ebben az államban. - Már régóta Montgomeryvel dolgozol? - Igen. - Tényleg olyan jól tud bánni a fegyverrel, mint azt mondják? - Még annál is jobban. - Ha felakasztanak, és nem halok meg azonnal, gondolod, hogy... hogy lelőne? - Az igazat megvallva, előbb fogok egy Istentiszteleten lövöldözést látni, mint a te akasztásodat. - De engem már elítéltek... - Ez az állam nagyon sokra tartja az apádat. A kormányzó is ismeri. - Gondolod, hogy kegyelmet kaphatnék? - Ha a kapitány megkérné.
122
Lee újra hátradőlt. Kérne ilyet az apja? Ha elmondaná neki, hogy mi történt valójában azon a kegyetlen éjszakán, elhinné neki, vagy Juanitának is szembe kellene néznie a múlttal? Megértenék, hogy miért hátulról lőtt rá arra az emberre? Még ő is megvetette az ilyen gyáva tettet. Cartwright kuncogva belesüppedt a székébe. - Láttad a serifff arcát, amikor belovagoltunk a városba tegnap éjjel? Amikor meglátott téged, leesett az álla. - Evans? Nekem inkább ijedtnek tűnt. - Igen. Olyan volt, mint aki tudja, hogy hamarosan kihirdetik az utolsó ítéletet. A többmérföldnyi lovaglástól kimerülten lépett be a szállodába Kit. Három napig járta a környéket, a kérdéseire próbált választ kapni. De sajnos semmi olyat nem talált, ami érdemben a segítségére lehet. A szállodában feltűnt neki egy férfi, aki az egyik széken ült, lehajtott fejjel, széles karimájú kalapját jól az arcába húzta, így nem voltak felismerhetők a vonásai. Kit nem tudta mire vélni, hiszen már éjszaka volt. Izgatta egy kicsit, de a kialvatlansága győzött, a kíváncsisága felett. Egyből a portához ment. - Kérem a kulcsomat. A portás leemelte a helyéről, átnyújtotta Kitnek és fejével a bejárat felé mutatott. - Az az ember már két napja vár magára, Montgomery kapitány. - Ki az? - Nem akarta megmondani. Úgy ül ott, mint egy behúzott fejű teknőc. - Köszönöm. Egyre kíváncsibb lett, odasétált az idegenhez. - Bocsásson meg. Hallottam, hogy rám vár. A férfi felkapta a fejét, és nagy dióbarna szemei kikerekedtek. - Maga Kit Montgomery? - Az vagyok. Lassan felállt. - Maga tartóztatta le Lee Ravent? - Igen. A férfi még jobban kihúzta magát és a tekintetük összetalálkozott. - Óriási hibát követett el. Kit felhúzta a szemöldökét. - Valóban? - Si. Én vagyok Lee Raven. Az unalom kezdte teljesen hatalmába keríteni. Fáradt volt, a gondolatai elkószáltak. A priccs másik végébe fészkelte be magát. A hátát a szomszédos cella vasrácsának támasztotta, ami persze nem volt olyan kényelmes, mint a falnak dőlni. A gyenge fényű hold bevilágított a feje fölött nyíló kicsi ablakon. Szinte a csillagokat is láthatta. Azon tűnődött, hogy Angela vajon hogyan kívánhat valamit a csillagoktól - elég volt-e elmondani neki, hogy ott van egy hullócsillag? Vagy valóban látnia kell az embernek azt a csillagot, ahhoz, hogy kívánhasson valamit? Bármennyire is küzdött ellene, mindig Angélára gondolt. Borzasztóan szerette volna tudni, hogy itt van-e még, vagy visszament Fortune-ba, de nem akarta Cartwrightot megkérdezni. Nem akarta, hogy bárki is megtudja, milyen sokat jelent még számára Angela. A közös emlékekre gondolva annyira feszítette valami a mellkasát, hogy az már fájdalmas volt. Mielőtt Angélába botlott, már nem is tudta, milyen csodálatos dolog mosolyogni, nevetni. A napkeltében sem lelte örömét. Nem álmodozott olyan életről, amelyben a szerelemnek helye van. Olyanná vált, mint egy lyukas edény, amiből ki folyik az, amit beletöltenek. így, hogy keveset hagyott maga után, könnyebben szembe tudott nézni az akasztófával.
123
Most, hogy Angela teste nem melegíti, hogy lelkének nem nyújt vigaszt, sokkal magányosabbak lettek az éjszakái. Örült annak, hogy nem találkoztak a börtönben. Nem akarta, hogy Angela hallja, mennyire üresen csengenek a szavai, vagy hogy megérintse a vasrácsokat, és maga előtt lássa a celláját, Nem akarta, hogy csapdába zárt állatként lássa a lány. Rémülten, magányosan és mások kegyelmére bízva. Ebben a helyzetben ez gyötörte a legjobban. Már nem tehetett semmit a saját életéért. Kinyílott az ajtó. Lee körbenézett és felpattant. - Alejandro! Mi az ördögöt keresel itt? - Nem tudom, miről beszél - mondta Alejandro, elfordította a tekintetét és belépett abba a cellába, amit Montgomery kinyitott. - Milyen őrültség ez? - kérdezte Lee. Alejandro felemelte a fejét és kihúzta a mellkasát. - Én vagyok Lee Raven. A cella rácsához csapta a tenyerét, mivel testvére fejét nem érhette el. - Teljesen megbolondultál? Montgomery elhúzta a szája szélét. - Sean! Úgy tűnik, két Lee Ravenünk is van. Mindkettőért te vagy a felelős. - Igen, uram! Kapitány! - Uno momentol27 - kiabálta Lee-re mutatva Alejandro. - Ezt itt szabadon engedhetik. - Nem hinném. Lee megvárta, amíg Montgomery kimegy a helyiségből, csak aztán fordult a testvére felé. - Nem tudom elhinni, hogy idejöttél. - Mégis mit vártál tőlem. Mondtam, hogy a lány a bitófára juttat. Lee a fejét rázta, aztán leült a priccsre. Alejandro is leült és hátát a rácsnak támasztotta. - Ha kitartunk amellett, hogy én vagyok Lee Raven, egy idő után biztos elhinnék. Lee a testvérére bámult. - De én nem akarom, hogy elhiggyék. Hát nem nézted meg alaposan azt az embert, aki behozott? - Si. Majdnem félrenyeltem, amikor megláttam. Úgy néz ki, mint te. - Nem, Alejandro. Én hasonlítok rá. Ő az - eddig még nem mondta ki hangosan -, ő az apám. - Kit Montgomery az édesapád? - kérdezte teljesen megdöbbenve Alejandro. - Si - válaszolta Lee. - A Kit Montgomery? Akit mindig úgy csodáltál? - kérdezte Alejandro. - Si. Az, akinek a történeteit olyan lelkesen olvastam. Vicces, mi? - megmozdult a priccsen. - Ez még nem minden. A családnak van egy birtoka Angliában. Ravenleigh. Alejandro szeme ugyancsak kerekre nyílt. - De hisz ez a neved megfordítva. -Si. Alejandro előredőlt. - Akkor nem fog hinni nekem. - Miért nem Mexikóban vagy? Alejandro felhúzta a vállát. - Amikor beesteledett és nem értetek haza, gyanítottam, hogy valami baj történt. A keresésedre indultam. - Mi van a többiekkel? - Megmondtam nekik, hogy maradjanak otthon Juanitával. Ismét kinyílt az ajtó. Montgomery jött be, most már nem csak rettenetesen fáradtnak, hanem mérgesnek is tűnt. Az oldalán Roberto, aki ugyanannyira tűnt bűnösnek, mint ijedtnek. - Úgy tűnik, van még egy - mondta Montgomery, és Róbertot is bekísérte az egyik cellába. Becsukta az ajtót, és fürkésző tekintettel nézte Lee-t. - Még hányan várhatók? Lee egyik testvéréről a másikra kapkodta a tekintetét.
124
- Jorge? - O, nem - mondta Roberto. - Jorge azt mondta, hogy van valami más terve. - Milyen terve? - kérdezte Lee és Montgomery egyszerre. - Csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy remekbe szabott, de ahogy Jorgét ismerem, gyanítom, bármi is az, nem fog jól elsülni. - Akkor bizakodjunk - mondta Montgomery. - Sean! Tartsa nyitva a szemét. - Igen uram! Montgomery megfordult. - Montgomery? Megállt és hátranézett. Lee érezte, hogy forróság önti el az arcát, de nem tudta azt mondani, hogy „apa". - Jorge vakmerő, de ártalmatlan. - Remek. Reméljük, hogy ez így is marad. - Montgomery kiment a szobából. Roberto a rácshoz szorította az arcát. - Lee, Montgomery hasonlít rád. - O Lee édesapja - mondta neki Alejandro. Robertónak tátva maradt a szája, nagyot pislantott, aztán megkérdezte: - Milyen ember? - Becsületes. Tiszteletreméltó. Megígérte, hogy az Emilia mellett lévő földetek ügyében mindennek utánajár. Alejandro? Tudsz valamilyen szerződésről? - Ha volt is, a tűz martalékává vált. - Ettől én is félek, de kell, hogy legyen róla egy másolat is. Montgomery biztos megtalálja. - És akkor mi van? - kérdezte Roberto. - Vissza fogjátok kapni a területet. - Nem értem, Lee - kezdett bele Alejandro. - Hogyan történt ez az egész évekkel ezelőtt. Hogyan vesztettek el? - Angélával játszottam. - Angélával? - Az élet sok meglepetést tartogat, ugye? - Azon az első reggelen, azt mondtad, hogy Angela haja emlékeztet valamire. - Egy emlékkép lehetett, ami ott lebegett, de nem ismerhettem fel. Azt hiszem, valóban rá gondoltam. - Mond el a végéig. - Nincs túl sok minden. Renegátok raboltak el. Megbetegedhettem vagy egyszerűen túl sok gondot okoztam. Bárhogy is volt, nem akartak tovább magukkal vinni. - Mi pedig veled gazdagodtunk - mondta Alejandro. Kit az ajtó másik oldalán hallgatózott és érezte, hogy Lee nem egy olyan ember, aki minden ok nélkül lő valakit hátba. Minden porcikája sajgott, kibattyogott a serifi irodájából az éjszakába. Pár perc múlva a szálloda lépcsőjén ment fel a második emeletre. Halkan kopogtatott Angela ajtaján. - Én vagyok az, Kit. Angela kinyitotta az ajtót, a szemei be voltak dagadva, de Kit gyanította, hogy nem az alvástól. - Ne haragudj, hogy zavarlak - kezdett neki. - Nem aludtam. Bejössz? - Nem. Csak szeretném, ha tudnád, hogy semmi lényegeset nem tudtam meg. - Angela nekidőlt az ajtófélfának, nagyon csalódott volt. - Még ennél rosszabb hírem is van. Damon két testvére is a börtönben van. Alejandro és Roberto. - De azt ígérted... - A saját érdekükben zárattam be őket. Mindkettő azt állítja, hogy ő Lee Raven. Angela elmosolyodott.
125
- Szeretik, Kit. Az első perctől fogva érthetetlen volt számomra, hogy miért néztek fel egy olyan emberre, aki gyilkolt és rabolt. - Te tudod, hogy miért ölte meg Floyd Shelbyt Damon? Angela lassan bólintott. - El fogok mondani neked mindent, amit tudok. Nem akarom még egyszer elveszíteni Damont. Valaki feljajdult, Kit megfordult, és megfagyott tekintete, mert a felesége állt a folyosón, a szeme könnyel telve és vékony kezét a nyakához szorította. - Ashton! Hogy kerülsz te ide? Huszadik fejezet lA priccsen kinyújtózva, egyik lábát lelógatva szunyókált Lee, amikor a kulcs csörgésére felriadt. - Gyere - mondta Cartwright, kezében tartva a puskát, amikor kinyitotta az ajtót. - Hova megyünk? - kérdezte Lee. - A szállodába. - Miért? - A kapitány rendelkezett így. - Miért viszed el? - kérdezte Alejandro. - Maradjatok nyugton - mondta Cartwright. - Azelőtt kell elintézni ezt a dolgot, mielőtt az emberek megjelennek az utcán. - Mit kell elintézni? - kérdezte Jorge. Cartwright sóhajtva, megfogta Lee karját. - Menjünk. Lee a seriff szobájába lépett. - Hol van Evans? - Későn jön, korán megy. Lee kilépett az utcára. A köd kezdett felszállni, ahogy pirkadt. Cartwright szorosabban fogta a karját és így vezette Lee-t az utcán, a deszkasétányon egészen a hotelig. A hátsó kapun mentek be és egy sötét folyó n kellett végigsétálniuk. Cartwright kinyitott egy ajtót. - Befelé. Lee bizonytalanul belépett a szobába. Cartwright követte, becsukta az ajtót, átsietett a szobán és kinézett az ablakon. - Felejtsd el, hogy itt vagyok - mondta, és kicsit elhúzta a függönyt, hogy kilásson az utcára. - Rosszat sejtesz? - kérdezte Lee. - Én mindig rosszat sejtek - hátranézett Lee-re, és egy gőzölgő dézsára mutatott. - Bújj bele! - Fürödjék meg? Cartwright már az ablakon túl történtekre figyelt. - Igen. A kapitány parancsa. Lee gyorsan kiugrott a ruhájából, ledobta a földre és bebújt a vízbe. A víz forrósága egészen a csontjáig hatolt. Jólesően felnyögött, és az álláig elmerült a vízben. A dézsa közelében volt egy ágy. Olyan tiszta volt, legszívesebben fürdés után tartott volna egy rövid sziesztát. Valaki gyorsan hármat kopogtatott az ajtón. - Minden rendben, nyugodtan bejöhet - szólt oda Cartwright. Az ajtó megnyikordult. Lee megremegett, mert Angela lépett be a szobába és csukta be maga után az ajtót. Bár a lány vak volt és már testének minden pontját ismerte - vagy talán éppen ezért -, még jobban a víz alá bújt és csak remélni merte, hogy Cartwright nem veszi észre, mennyire elpirult.
126
Angela haja kontyba volt fogva úgy, mint azon az első éjszakán, amikor meglátta. Egy csillogó zöld ruha volt rajta, ami nagyon illett a szeméhez. Gyönyörű volt, és egy pillanatra Lee újra a magáénak érezte. Angela egy dobozt tett az ágyra. - Kit arra gondolt, hogy talán szeretnél megborotválkozni. - Törülközőket készített ki és tiszta ruhát. Egy fésűt és egy ollót tartott a kezében, így fordult Lee felé. Olyan pontosan térdelt a dézsa mellé, hogy ebből Lee biztosan tudta, Angela járt már ebben a szobában. - Te intézted el ezt az egészet? - Nem. Én csak elmondtam, hogyan rendezzék át a szobát, hogy a célnak megfeleljen. Szeretnéd, hogy levágjam a hajadat? Lee Cartwrightra nézett. A férfi még mindig az ablakon bámult kifelé. Lee vállat vont. - Ha akarod. Angela a háta mögé ment és a kezével többször végigfésülte a haját. Lee becsukta a szemét, megadta magát az érzéseinek. Bár utálta belátni, de nagyon hiányzott már neki Angela érintése. - Nem is kételkedsz benne, hogy le tudom vágni a hajadat? - kérdezte a lány. - Megtanultam, Angela Bainbridge, hogy amit te a fejedbe veszel, azt véghez is viszed. - Sokáig tartott - mondta Angela. A fésű fogai végig-végigsiklottak a fején. Aztán az olló nyisszanását hallotta. - Mindig sötétnek gondoltam - tűnődött Angela. - Miért titkoltad el előlem, hogy világos? - Azért, mert mexikói családban nőttem fel. Mindig is sajnáltam, hogy nem hasonlítok rájuk. Nem láttam abban semmi rosszat, hogy ezt nem árultam el. Angela oldalra fésülte a haját és megcsókolta a nyakát. - Szeretlek, Lee. - Arra akarsz rávenni, hogy megszegjem az eskümet? Ez az egész - karjával körbemutatott a szobán, vízcseppek freccsentek szerteszéjjel - azért van? - Nem, ennek a királyi bánásmódnak semmi köze hozzánk. Szép szorgalmasan folytatta a hajvágást, Lee fürtjei egyre rövidebbek lettek. Hátrahajtva a fejét azon gondolkodott, hogy vajon miért van ez a felhajtás, de aztán úgy döntött, hogy teljesen mindegy. Ezenkívül jó volt, ahogy Angela kezei a hajához értek. - Milyen rövidre vágjam? - kérdezte a lány. - Nekem mindegy - csak Angela fésülje a haját, így maradhatnának örökre. - Ehhez mit szólsz? - kérdezte és gyengéden megérintette a vállát. Lee-nek hirtelen felpattant a szeme. Talán álomba szenderült? Elvette a felé nyújtott tükröt és a tükörképét vizsgálgatta. Az ujjait végighúzta a fül-cimpája vonalában. Épp addig ért a haja, mindkét oldalon, egyformán. Hátul épp a tarkójáig. - Jól néz ki. Angela kedvesen mosolygott, Lee szeretett volna valamivel kedveskedni még neki. - Tetszik a ruhád. Angela elpirult, a szeplői elmosódtak. - Tényleg? Apám vett egy-két darabot, amit itt a városban is hordhatunk. - Haza kellene menned Angela, Fortune-ba, nincs itt semmi keresnivalód. - Ez nem igaz. Lee az ablak felé nézett. Cartwright, akár szobor állt ott. - Angela... - Dugd a fejed a víz alá, megmosom a haja A gondolat, hogy Angela hozzáér a fejéhez elég volt, hogy kísértésbe jöjjön, és tehetetlen volt Lebukott a víz alá. Miután feljött, vízcseppek folytak le az arcán. - Nem lenne szabad itt lenned. Még nem vagy férjnél.
127
Angela szappannal a kezében nekilátott Lee hátának. - A középkori Angliában az idősebb lány dolga volt, hogy megfürdesse a férfi vendégeket. - De ez itt nem a középkori Anglia. - Nem, ebben igazad van. - Fáradtnak látszol. Angela ujjai nem mozdultak. - utóbbi időben nem igazán tudok aludni. Újra elkezdte mosni Lee haját. Lee ellazult. - Nagyon koszos a hajam. Lehet, hogy sokszor meg kell mosni. De Angela csak kétszer mosta meg. Amikor készen lett, letérdelt a dézsa mellé, megfogta Lee kezét és egy kicsi lemeznek tűnő valamivel elkezd le reszelni a körmét. - Mit csinálsz? - kérdezte Lee. - Érdes a körmöd. Arra gondoltam, hogy meg szépítem. Lee Angélához hajolt, belélegezte a lány virág illatát. - Nem szereted azt, amilyen a kezem? - KÉRDEZ te csendesen, lágyan. Angela elpirult és még gyorsabban reszelte Lee MIÉT. - Tudod, hogy szeretem. - Hol szereted a legjobban érezni a kezeimet? Nem mozdult, kicsit kinyitotta a száját, az arca egyre sötétebb lett. - Nem vagyunk egyedül, ugye tudod? - Nem hallatszik el odáig. - Miért csinálod ezt? - tényleg, miért? - Hogy fájjon? - kérdezte Angela. - Akkor már elkéstél. - Nem én voltam az, aki elárulta a másikat. - Valóban? El kellene fogadnom, és meg kellene értenem, hogy inkább meghalsz Juanitáért, mint életben maradsz értem? - Semmit sem értesz. - Amit tudok, az az, hogy egyszer már elveszítettelek. Az én hibámból vagy most ebben a helyzetben. - Angela, akkor még gyerek voltál - suttogta rekedten Lee. - Az én felelősségemre voltál bízva azon a délutánon. Nekem kellett volna vigyáznom rád. Ha megállítottam volna azokat az embereket... - Hányan voltak? Angela elgondolkodott. - Öten. - Más választásod nem volt, csak az, amit tettél. - Elbújtam - hangjából egyértelműen kihallatott, hogy mennyire taszította a cselekedete. - Ha bármi mást tettél volna, az a halálodat jelentette volna, vagy még annál is rosszabbat. - De te azért szenvedtél annyit, mert én túl gyáva voltam és semmit sem tettem. - Semmiről sem tehetsz - Jelentette ki Lee. - De igen, Damon. Ha felakasztanak, azt nem fogom megbocsátani önmagamnak - tolta Lee karját. - Add ide a másikat. - Azt is véresre akarod reszelni? Angela kiegyenesedett. - Miért, fájt? Lee nem törődött azzal a szúró fájdalom amit az ujjai végén a víz alatt érzett, odanyújtotta a másik kezét is. - Nem. Lee alaposan megfigyelte Angélát, aki é alaposan kitapogatta az ujjait. Most sokkal kiült ki a félelem az arcára, mint akkor, amikor Mexikó felé tartottak. Vagy most talán jobban rá. Nem Juanitát választotta helyette. Amikor befejezte a körömreszelést, tartotta a tükröt, hogy meg tudjon borotválkozni. A tekintetét nem tudta levenni a lányról, így sokkal többször megvágta magát, mint egyébként
128
szokta. Mi után az utolsó húzással is végzett, Angela végigsimította az állát. A szemei reménytelen vágyódással voltak teli és Lee nagyon szerette volna tudni, hogy Angela mire gondol. - Most már egyedül hagylak - mondta Angela és felállt. - Angela? - megállt, úgy nézett Leer-e, mintha valóban látná. - Köszönöm a segítségedet. - Azóta sem szólítottál queridának. Ugye ez mindent elmond? - csendesen kisurrant a szobából. Lee az állótükörből visszanéző képmását bámulta. A fekete nadrágot mintha rászabták volna. A fehér ing lazán, lezseren állt rajta. Angela ügyesen vágta a haját. Valahányszor a lányra gondolt, úgy érezte, hogy egy üres verembe esik, és a fájdalom széttépi a testét. Olyan mélyen és tisztán szerette ezelőtt... de az igazság az volt, hogy még mindig szerette. Léptek közeledtét hallotta és az ajtó felé fordult. Montgomery úgy lépett be a szobába, mintha minden és mindenki, ami a szobában van, az ő fennhatósága alá tartozna. Cartwright már nem állt olyan mereven. - Lee rendbe szedte magát, Kapitány. - Látom - mondta Montgomery. - Az előtérben várok, ha esetleg szüksége lesz rám. - Köszönöm, Sean. Montgomery csak azután fordult Lee-hez, miután Cartwright kiment a szobából. - Az édesanyád látni kíván. Mintha egy rozsdás kést döftek volna Lee hasába és még párszor megforgatták volna. - Az édesanyám... - lerogyott az ágyra. - Jobb lenne, ha nem akarna látni. - Tökéletesen egyetértek - Montgomery az ablakhoz sétált és kinézett. - Úgy terveztem, csak akkor mondom meg neki, hogy megtaláltunk, ha már biztosan tudom, hogy nem fognak felakasztani - megfordult és Lee szemébe nézett. - Az édesanyád törékeny asszony. Ugyancsak eleven gyerek voltál. Ezért mindig örömmel fogadta, ha Angela ellátogatott hozzánk, és vigyázott rád, játszott veled. Az eltűntedért ugyanolyan felelősnek érzi magát, mint Angela. Nem tagadhatom meg tőle, hogy megismerje azt a férfit, akivé váltál. Kiment a szobából. Lee csak állt, és megpróbált felkészülni élete legnehezebb pillanataira. Kit megölelte Ashtont és az ajkait a homlokára nyomta. Már több mint húsz éve az életénél is jobban szereti ezt az asszonyt. - Annyira szeretném, ha meggondolnád magad, és mégsem találkoznátok - mondta Kit gyengéden. Ashton felemelte a fejét. - Látni akarom a fiunkat. Kit az ujjaival megsimította felesége arcát. - Már nem az a kisfiú, akit az öledben tartottál és álomba ringattál. - De valaha az volt. És én hoztam világra. Látni akarom. Kit beletörődve sóhajtott, hátralépett és meg fogta Ashton kezét. - Egész életemben azon voltam, hogy a vágyaidat teljesítsem. Gyanítom, most sem tehetek mást. De ne várj tőle túl sokat. Nem vagyok biztos abban, hogy tényleg tudja, ki is valójában. Az ajtó elé érve előreengedte a feleségét. Az ajtónál elengedte Ashton a férje kezét. - Te várj meg itt - kérte gyengéden. Soha nem volt igazán egészséges. Vékony volt, sápadt, olyan törékenynek tűnt, mint egy szirom, amihez ha hozzáér az ember, leesik a földre. Ezért Kit gyakran elfelejtette, hogy valójában milyen erő lakozik benne. Bólintott és nekidőlt a falnak. Bármennyire r. meg akarta védeni mindentől, tudta, hogy bizonyos dolgokkal jobb egyedül szembenézni. Lee a gyenge napfényben, az ablaknál állt. Kit nézte, ahogy a felesége a fiukhoz sétál. Lee úgy nézett ki, mintha valaki jól gyomorszájon rúgta volna.
129
Amikor Ashton közelebb lépett és megölelte, Lee olyasvalamit tett, amire Kit egyáltalán nem számított. Az anyjára borult és a karjaiba zárta, szorosan megölelte. Kit fia arcán jól láthatta az érzések hullámzását: felismerés, hitetlenkedés, szomorúság, öröm. Ashton hátrébb lépett és ujjaival végigfésülte Lee haját. - Pontosan olyan vagy, mint amilyennek felnőttként elképzeltelek. Hasonlítasz az édesapádra. - Te most is olyan vagy, mint amilyen voltál - mondta elfojtott hangon Lee. Ashton megsimította fia arcát. - Az emlékeid kicsit csalnak. A hajam sokkal szürkébb és a ráncok is mélyebbek az arcomon. Lee az anyjára mosolygott, amitől átváltozott az arca. Kit alig tudott hinni a szemének. Azt a huncut kis fickót látta maga előtt, aki mindig vidám volt, előbb szaladt, mint járni tudott volna és már hajnalban ébren volt, nehogy bármilyen csodálatos eseményről lemaradjon. - Köveket gyűjtöttem neked. Ashton mosolya az egész szobát beragyogta. - A szekrényemen, egy edényben tartottam őket. Még mindig megvannak - könnyek folytak le az arcán. - Azt hittük, hogy meghaltál. Damon újra megölelte az anyját, Kit csak nézte, ahogy anya és fia ölelik egymást, de ebben az ölelésben már nyoma sem volt a múlt felidézésének, csak egymás vigasztalásának. Lee spanyol szavakat mormogott, amelyeket Kit persze nem érthetett meg. Nem csoda, hogy Angela mexikóinak Hitte Lee-t. Ha valaki nem látta ezt az embert, csak beszélni hallotta, képtelen volt megmondani, hogy nem ugyanabba a közegbe született, mint ahol nevelkedett. Egy kis idő múlva, Ashton elengedte Lee-t, hátralépett és megérintette az arcát. - Még meg foglak látogatni. Lee megfogta anyja kezét, az ujjait az ajkaihoz emelte. - A legjobb, ha nem jössz. - A szavai olyan gyengéden hangzottak, ami teljesen váratlanul érte Kitet. Ashton remegő ajkakkal rámosolygott. - Kérdezd meg az apádat. Soha nem azt tettem, ami a legjobb. Ashton kecsesen, emelt fővel sétált ki a szobából. Kit követte az előtérbe. Amikor megfordult, feldúlt volt a tekintete, az arca fájdalmas és könnyekkel teli. Kit magához szorította. - Nem akarom, hogy felkössék - suttogta elcsukló hangon. Kit hátralépett és teljesen tehetetlennek érezte magát. - Tudom. Ashton felemelte a tekintetét. - Hát akkor csinálj valamit. Nem tudott egy szót sem szólni. Homlokon csókolta és másodszülött fiára nézett, aki a szomszéd szoba félig nyitott ajtajánál állt és tekintete apjáról az anyjára vándorolt. - Kísérd el az édesanyádat a szobánkba. Gondoskodj arról, hogy lefeküdjön. - Ne haragudj, apa - mondta Spence. - Nem tudtam lebeszélni, mindenáron el akart jönni. Spence késő éjjel elmesélte, hogy az anyja csak Angela egészségéről akart megbizonyosodni. Spence reménykedett, hogy apját idejében értesíteni tudja, de nem tudta utolérni. - Tudom. Kit csak azután ment vissza elsőszülött fiához, miután Spence elkísérte Ashtont. Damon egyik vállával a falnak támaszkodott, a fejét lehajtotta. - Régen „kedvesemnek" szólítottad - mondta Lee csendesen, ahogy Kit odaért hozzá. - Igen.
130
Bólintva Lee felemelte a tekintetét. - Egy emeletes házban laktunk. - Igen. - Volt egy... szürke lovam... - Merlin. - Lovag voltam. - Igen, Ravenleigh ura. Minden nyáron elutaztunk Fortune-ba, egy lovagi tornára, amit miután Gray Harry és én áttelepültünk Angliából, szinte szertartássá emeltünk. Damon a szemébe nézett. - Nem mondhatom el, hogy miért öltem meg Floyd Shelbyt, de volt időm ezerszer átgondolni azt a pillanatot... és ha még egyszer meg kellene tennem... most is megtenném. - Akár hátba is lőnéd. - Még úgy is, csak legyen a dolog elintézve. Kit bólintott. - Rendben. Most vissza kell hogy kísérjelek a börtönbe. Damon az apja lépését felvéve, mellette ment az utcán. - Gyanítom, nincs szándékodban benntartani a testvéreimet. Ártatlanok. - A saját érdekükben zártam be őket. Elég sokat kérdezősködtem, és úgy tűnik, hogy Shelby elhitette a néppel, hogy a családod egy rablóbanda. - Rodriguez! - Kit megfordult a mérges ordítás hallatán. Egy alacsony, köpcös alak közeledett feléjük, olyan vörös volt a képe, hogy Kit attól félt, bármelyik pillanatban megüti a guta. - Vernon Shelby - mondta Lee a foga között sziszegve. - Kell lennie törvénynek az ellen, aki megássa a maga sírját és nem fekszik bele. A pénzemet akarom, minden fillért, amit elloptál, te rohadék. Kit elcsodálkozott azon, hogy a fia milyen nyugodt maradt, ezzel az ugyancsak felhúzott emberrel szemben. - Már nincs meg a pénz - mondta nyugodt hangon Lee. - Elloptad a földünket. Azt a földet, amit Huston adományozott a nagyapánknak, amiért Texas függetlenségéért harcolt. - Ugye magad sem hiszed, hogy ezt bárki beveszi? - ordította Shelby. - Mexikóiak voltak! Mégis mit gondolsz, kik ellen harcolt Sam Houston? - Bölcsebben tennéd, ha ki sem nyitnád a szádat, mert azonnal elárulod, milyen tanulatlan vagy. Nem minden mexikói harcolt Santa Anna oldalán. Volt, aki a szabad Texasban hitt. Hárman aláírták Texas Függetlenségi Nyilatkozatát. Heten haltak meg Alamo védelménél. Ők sokat tettek a szabadságért, ahogy nagyapánk is. De mit tettél érte, Shelby, hiszen 1880 előtt nem is tetted be a lábadat Texasba? - Mindig is okosakat tudtál mondani, fiú. Most pedig azt mond meg, hogy hol a pénzem, és azt is, hogy kitől tudtad meg, hogy melyik bankban tartom - karjával hadonászva, nekiesett Lee-nek. Kit elkapta, a földhöz vágta és megállt felette. Hallotta, hogy valaki a közelben felhúzza a puskáját, tudta, hogy Cartwright a közelében van. - Montgomery kapitány vagyok, texasi járőr. Ne merje bántalmazni a rabot. Shelby feltápászkodott. - Szarok bele, hogy milyen istenverte barom maga! Én Vernon Shelby vagyok és igen sok befolyásos barátom van az államokban! - Nekem is - mondta mézesmázos hangon. - Kicsit alábecsüli a befolyásomat. Shelby az ujjával fenyegette meg Damont. - Mielőtt lógni fogsz a fiam meggyilkolásáért, elmondod nekem azt, amit tudni akarok. Az istenit, el fogod mondani! Kit nézte, ahogy eltűnik a szemük elől. - Nem igazán kedvelem ezt a fickót.
131
- Valóban? - mondta Damon hamisítatlan angol kiejtéssel. - Akkor a fiát egyenesen utáltad volna. Iszonyú lassan telt az idő. Lee a kicsi cellájában járkált. Tíz lépés egy irányban. Hátra arc. Ujabb tíz lépés. Amióta Montgomery visszakísérte, vagy ezerszer megfordult. - Tudod, fiú, ezzel a járkálással teljesen megőrjítesz - mondta elég vontatottan Cartwright. - Nem vagyok fiú - csattant fel Lee. Hátrasimította a haját. Rövid tincseiről Angel jutott az eszébe. Nem akart a lányra gondolni, szeme alatti sötét karikákra, beesett arcára. Biztosan nem eszik eleget. Újra járkálni kezdett. - Mi Montgomery célja? - Gyanítom, majd megmondja, ha kész vele, és úgy gondolja, hogy tudnunk kell. Lee hirtelen megállt és Róbertéra bámult. - Mikor akarja véghezvinni Jorge a remekbe szabott tervét? Roberto felhúzta a vállát és felemelte a kezeit. Lee a priccsre huppant. - Ki kell jutnom innen, hogy megtudjam, miben sántikál Jorge. Egy távoli ajtó zsanérja nyikorgott. Lee felpattant és megmarkolta a vasrácsot. Ha Montgomery jönne, őt talán meg tudná győzni és szabadon engedné. Csalódott volt, amikor meglátta Spence-t a szobába besétálni. Lee szemmel láthatóan nemigen vágyott találkozni vele. Visszaült a priccsre. - Egy kis időre átveszem az őrséget - mondta Spence és a szék felé közeledett. Cartwright felállt és kinyújtózkodott. - Köszönöm. Mennyi ideig maradsz? - Gyere vissza, ha készen vagy - Spence szó nélkül leült Cartwright székébe, aki épp kiment az ajtón. Mint egy úriember, gondolta gúnyosan Lee. - Ugye milyen meghitt itt minden, testvérem? - kérdezte Spence. Lee gyomra összerándult. Még mindig nehezére esett arra gondolnia, hogy a Rodriguez családon kívül van még egy családja. - Nem vagyok a testvéred. - Mennyire szeretném, ha így lenne. Az elmúlt tizenöt évet a te eltűnésed árnyékolta be, én cipeltem az elsőszülöttség terhét - mondta Spence. - Én voltam Ravenleigh várható örököse, a családi birtoké, Angliában. Egészen addig, amíg beléd nem botlottunk. Most gyanítom ez a tisztség is rád vár. - Nincs rá szükségem. - Ha akarod, ha nem, az angol jog szerint téged illet. Lee ellazította a száját. Spence arrogánssága miatt erősen összeszorult az állkapcsa. - Miért jöttél ide? - Kíváncsiságból. Látni akartam azt az embert, aki miatt az apám vonásai mélyebbek lettek, és aki miatt anyám boldogtalanul sír - egymás szemébe Huszonegyedik fejezet néztek. - Szeretem a szüleimet... a szüleinket. Ha meghalsz, ők teljesen tönkremennek. - Ezen akkor kellett volna elgondolkodnod amikor Angélát rávetted, hogy eláruljon engem. Spence felpattant. - Angela csak meg akart menteni téged, eszement marha. Tizenegyen voltunk. Tényleg az hiszed, hogy egy karcolás nélkül megúszta volna? - Jobb szeretem a golyót, mint a kötelet. - És mi van a testvéreiddel? Ők talán a golyót jobban szeretik, mint az életet? Lee, mielőtt Spence szemébe nézett volna, testvéreire vetett egy pillantást. - Nem hagytam volna, hogy megöljétek őket.
132
- Legalább tizenegy puskacső vette célba a házat, kétszer annyi pisztoly volt megtöltve és olyan emberek kezében, akik nem féltek meghúzni a ravaszt. Hogy a fészkes fenébe gondolod, hogy meg tudtál volna minket állítani?! - Nagyon jól tudok bánni a fegyverrel. - Mi is - mondta Spence halálos nyugalommal. - Na, akkor mond el, hogy mit is csináltál volna. Lee hátrahőkölt. - Mit tettél volna, hogy megvédd a húgodat és legkisebbik öcsédet? - kérdezte Spence. Lee megrázta a fejét. - Hogy egy golyó sem érje a házatokat, mondd, mit csináltál volna? - Megadtam volna magamat! - mondta Lee, nehezen véve a levegőt, nézte Spence elégedett arckifejezését. - Pontosan - mondta Spence csendesen. - Angela attól tartott, hogyha ezt az utat járjuk, a testvéreid valami hülyeséget csinálnak. Figyelembe véve azt a tényt, hogy most kettejük társaságát is élvezhetjük, azt hiszem, Angela jól mérte fel a helyzetet. - Spence közelebb lépett. - Te nem láttad, mit élt át, amikor kiszolgáltatott nekünk. Én láttam. Istenemre, olyan volt szegény, mintha egy rozsdás kést döftem volna a szívébe. Lee mérge szertefoszlott, szíve úgy összeszorult, hogy már szinte fájt. - Nem kellett volna így éreznie. - Ezt neki mondd, ne nekem. - Hol van most? Spence vállat vont. - Kicsivel elmúlt már tíz óra. Valószínűleg lefeküdt már. Ha éjjel semmi gond nem lesz, reggel átküldőm vele a reggeliteket. Lee megrázta a fejét. - Nem akarom, hogy idejöjjön. - Teljesen érthető. Ó, jut eszembe, Angela említette, hogy régóta keresel egy bizonyos könyvet - és a belső zsebéhez nyúlt. - Amíg otthon voltam, körülnéztem - egy regényt nyújtott Lee felé. Lee-nek elakadt a lélegzete, nem hitt a szemének. Átvette a könyvet, félelemmel vegyes tisztelettel végigsimította az ujját a könyv borítóján, a rányomott szavakon: A marsall, aki nem hordott fegyvert. - Mindenütt kerestem ezt a könyvet. - Pedig volt egy saját példányod. Lee feltekintett. - Nem értem. - Ezt a könyvet apától kaptad évekkel ezelőtt. Nyisd ki. Tiszteletteljesen kinyitotta a könyvet és elolvasta a beleírt szavakat: - „Fiamnak, Damonnak. Bárhol is járj, minden utad haza vezessen. Szeretettel: Apa." - Ne higgy el mindent, ami le van írva - mondta Spence. Lee értetlenül nézett. - Miért? - Apa jókat szokott nevetni a róla megjelent, kissé eltúlzott írásokon. Lee-t nem érdekelte. A priccs végébe ült és nem tudta elhinni, hogy az a könyv, amit a kezében tart, a sajátja volt. - Alejandro, Roberto! Olvasni fogok nektek! És ahogy elkezdte olvasni a könyvet, rájött, hogy már hallotta a történetet valamikor évekkel ezelőtt... Angela a deszkajárdán sétált. Hiányzott neki a testes indián faszobor, az apja kocsmájából kiszűrődő hangzavar. Ebben a városban is volt egy kocsma, de ez a lárma semmit nem jelentett számára. Itt semmi sem volt meghitt, semmi nem nyugtatta meg. Próbálta
133
megjegyezni, hogy hány lépést tett meg a szálloda óta. Ha csak egyenesen megy és az út végén megfordul, könnyen visszatalálhat a szállodához. Nem mintha nagyon vissza akart volna menni. Már hozzászokott ahhoz, hogy Lee-vel alszik, arra vágyott, hogy a férfi átölelje, hogy érezze izmos karjait, meleg leheletét, erős szívverését, és hogy érezhesse a férfi illatát. Csak éppenséggel, akire vágyott, az nem Lee volt, hanem Damon. Ahogy az öröm végighullámzott rajta, egyik kezét melléhez szorította, de ez nem tartott sokáig, hiszen a boldog érzést a fájdalom váltotta fel. Hogyan lehetett ennyire bolond? Abba a férfiba szeretett bele, aki négy évvel volt fiatalabb nála, akivel gyermekként játszott, akivel annyi öröm érte, és mint egy testvért szeretett. Hiszen mindvégig ismerősnek tűnt. Lehet, hogy a lelke mélyén tudta, hogy kivel van dolga? És az, amit most érzett, milyen szerelem volt? Szerelem egy gyerek vagy inkább egy férfi iránt? Bármi is volt, a fájdalom széttépte. Egyszer már elveszítette Damont; most még egyszer el fogja. Az előbb érzett fájdalom kezdett alábbhagyni. Akkor még gyerek volt, most pedig már asszonnyá vált. Az lehet, hogy ő elveszíti, de a családja nem - egyik család sem veszítené el. El fogja mondani a hatóságoknak azt, amit tud, és bizony Isten el is hiteti velük. Ők is át fogják élni azt, amit Lee, a rémálmokat, a szenvedést. Öt évvel ezelőtt, Lee még csak tizenöt éves fiú volt, két rossz közül választhatott - vagy megöl egy embert, vagy a húgát egy gazfickó könyörtelenségének engedi át. Hogyan hibáztathatná bárki azért, mert meghúzta a ravaszt. Miután Kittel olyan sokat beszélgettek, az ő aggodalmát is megértette, hiszen Lee hátulról lőtte le azt az embert. Valószínűleg, Lee nem a teljes történetet mondta el neki. Azt is megértette, hogy Lee meg akarta védeni Juanitát. De Juanita úgy soha nem fogja tudni feldolgozni a történteket, ha letagadja őket. Neki is és Lee-nek is szembe kell néznie a múlttal, ha meg akarnak gyógyulni és boldog jövőre vágynak. A deszkajárdának vége szakadt. Nem számolta a lépteit sem. Milyen messzire sétált el? Valójában nem érdekelte. Mielőtt elindult, végighúzta az újjá a szálloda kapuján, így tudta, hogy meg fogja ismerni az üvegberakásos dupla ajtót. Egész egyszerűen a visszafelé vezető úton, minden ajtón végig kell húzza az ujját, amíg meg nem találja a szállodáét. A kocsmából kiszűrődő távoli zenén kívül túl nagy csend volt a városban, mintha valami robbanni készülne. A szíve hevesebben kezdett verni. Nem tévedt el. Egy sima ablakon simította végig az ujját, aztán valami durva fán. Valami bűz, a záptojáshoz hasonló, csapta meg az orrát. Nem mozdult, de aztán lassan centiről centire tovább tapogatta a fát. Valaminek nekiütközött. Gusztustalan, szőrös bőrt érzett az ujjai alatt és az emlékeiben felelevenedett annak a durva, kíméletlen embernek a támadása... - Kicsike hölgyem, van egy elintézetlen ügyünk. A testvérei már rég elaludtak, de Lee tovább olvasta apja hőstetteit. Az apja. Épp, hogy kezdett volna beleszokni abba, hogy az ő apja valóban Kit Montgomery. Úgy érezte, hogy a sors ugyancsak kegyetlen volt hozzá, talán még most is az, de valami jót mégis tartogatott számára. Néhány elhomályosodott emléket, ami kezdte kitölteni benne az évek óta tátongó űrt. Cartwright már visszajött, átvette az éjszakai őrséget. Spence elment és Lee azon tűnődött, hogy vajon ő is ilyen kifinomult és csiszolt lenne, nem játszott volna tizenöt évig bújócskát? Eddig nem tudta, hogyan kezdődött el az élete, de a Rodriguez családban a gyökereire is rátalált. Amikor Maria Rodriguez megölelte, már nem vágyódott el onnan. Egyre jobban elsüllyedtek a szeretet tengerében, miután Jüan Rodriguez „fiam"-nak szólította, aztán miután először úgy összeverekedett Alejandróval, hogy annak eleredt az orra vére. Akkor azt hitte, hogy kiteszik a szűrét. De e helyett még jobban magukénak érezték.
134
Az ajtó nagy robajjal kicsapódott, Montgomery viharzott be a szobába, Bainbridge bicegett mellette, kezében a bottal, Lee hirtelen felpattant a priccsről. - Úgy tűnik, végre megtudhatjuk, mi az öcséd remekbeszabott terve - mondta Montgomery, és a rácson átlökött egy papír fecnit. Lee gyorsan elolvasta a levelet: „Nálam van a Raven kurvája. Ki cserélhetitek Ravenre annál a bizonyos fánál amin a szülei laktak". Lee megrázta a fejét. - Jorge soha nem nevezné kurvának. - Akkor ez Shelby? - kérdezte Montgomery. Lee végigszántotta a haját, az emlékei között kutatott... görcsbe rándult a gyomra. - Az egyik bérence azt hitte Angéláról, hogy a kurvám, és megtámadta. Shelby képes lehet még erre is, hogy kiszolgáltassatok neki. - Hol van ez a „bizonyos" fa? - kérdezte Bainbridge. Lee Alejandróra pillantott, aki falfehér volt. - A régi birtokunkon, nem messze a ház romjaitól. Egy óriási tölgyfa. Az az, amelyikre felakasztották az apámat és a bátyámat. A fa, amire Shelby engem is fel akar kötni. Huszonkettedik fejezet Lee izgatottan járkált fel-alá a cellájában, minden idegszála megfeszült, a düh szinte vibrált benne és körülötte. Legszívesebben beleverte volni valamibe az öklét, először a téglafalat szemelte lel, de tudta, hogy ha egyszer kijut innen, még szüksége lehet a kezeire, még pisztolyt kell használnia, Bainbridge és Cartwright ott maradt, Montgomery elment megkeresni a seriffet. Lee semmi hasznát nem látta annak, ha esetleg megtalálják. - Hogyan kapták el Angélát? Nem vigyáztak rá? - kérdezte Lee Bainbridget. - Azt hiszem, a híres éjszakai sétáját járta. - Feltétlenül meg kell akadályoznia, hogy Angela éjjel sétálgasson. - Még az anyjánál is makacsabb, és még akkor sem akarnám megváltoztatni őket, ha az a hatalmamban állna. - De hiszen látja, hogy mi történik, ha éjszaka megy sétálni? - Igen, tíz évvel megöregít, de ha kalickába zárnám... elhervadna, mint egy virág, ami nem kap napot. Ebbe megszakadna a szívem. Bármennyire is fáj az, hogy szabadon engedem a lányaimat, az, hogy teljesen elveszítsem őket, még jobban kínozna - Bainbridge Lee szemébe nézett. - Ki kell békülnöd Kittel. - Hiszen van még egy fia. - Két fia van. Neked meg két apád. Attól még nem árulod el azokat, akik felnevelted, ha elfogadod azokat, akik legelőször szerettek téged - mondta Bainbridge elfojtott hangon. - Nem, de így mindenki elkísér a bitófa alá. Az ajtó kinyílott és Montgomery lépett be, mögötte Spence, akinek égnek állt a haja és látszott az arcán, hogy alvásból ébredt. Angela anyja is megérkezett. Bainbridge elmondta Lee-nek, hogy az üzenetet a felesége találta meg nem messze az ajtajuk előtt, miután valakinek a kopogtatására felébredt. - A serifffet sehol sem találjuk - mondta Montgomery. - Le tudnád rajzolni a farmhoz vezető utat? Lee rábámult. - Nem. Bainbridge közelebb lépett hozzá. - Azzal fenyegetnek, hogy megölik Angélát! - Épp ezért kell, hogy kiengedjetek innen. - És akkor Shelby majd kinyírhat? - kérdezte Montgomery.
135
- Inkább engem, mint őt. Engem így is, úgy is felakasztanának. így legalább valami jó is származhat a halálomból. Montgomery elfordította a tekintetét, Lee-nek feltűnt, hogy nagyot nyelt, mintha épp le akarná nyelni azt, hogy a fiát ismét és végleg elveszíti. - Nem tudsz embereket toborozni? - kérdezte Angela anyja? Montgomery megrázta a fejét. - Körbeszaglásztam a környéket, Jessye. Shelby alapos munkát végzett. A városban szinte minden kivel elhitette, hogy a Rodriguez család velejéig romlott, és hogy megérdemlik a sorsukat - és még szégyenkezve hozzátette -, már szinte magam is elhittem. Nem hiszem, hogy bárki a segítségünkre lenne. - Nem segítenének egy fiatalasszonyt megmenteni? - kérdezte Jessye. - Úgy gondolnák, hogy hiábavaló lenne. Harry Shelby azt mondta neked, hogy felbérelt néhány fejvadászt. Van valami elképzelésed, hogy hányan lehetnek? - Nyolcan - válaszolta gyorsan Lee. - Nyolcan üldöztek minket. Bainbridge körülnézett. - Nem rosszak az esélyeink velük szemben. - Valószínűleg vele van még néhány embere a farmról, és a seriff is. Shelby engem akar. Tehát, odavisztek, kicseréltek Angélára és utána visszafordultok. Mielőtt a kellemetlenségek elkezdődnének. Montgomery összeráncolta a szemöldökét. - Kellemetlenség? Te jó ég, fiú, fel akar... - Nagyon is tudom, hogy mit akar - kiabálta Lee. - Attól, hogy beszélünk róla, semmi nem fog megváltozni. Csak az idő megy vele, és Angélát jobb lenne minél előbb kihozni onnan. Nem akarom, hogy közelről hallja... - megrázta a fejét. - Egyáltalán nem akarom, hogy ott legyen. Montgomery határozottan bólintott. - Rendben. Úgy látom, nincs más lehetőségünk, Shelby megkapja azt, amit akar. Angela a sarokba kuporodva ült, a bokájánál meg volt kötözve és a csuklóját a háta mögött egy madzaggal olyan szorosan megkötötték, hogy belemart a húsába. Az ujjai kezdtek elzsibbadni. Tudta a meleg levegő áramlásából, hogy a közelben egy lámpa ég, elhatározta, hogy megpróbál előre csúszni, de fogvatartója a közelében volt. Nem ugyanaz az ember, aki az utcán elrabolta, hanem az, akinek dolgozott, Vernon Shelby. Rém jókedvűen mutatkozott be, és azok után, hogy Angela leköpte, megpofozta a lányt. Az arca még mindig sajgott és tudta, hogy jól be fog dagadni, még az is lehet, hogy a szeme is belilul. Ő csak csalétek, ide akarják csalogatni Lee-t, és ő ezt semmivel sem tudja megakadályozni. Csak a szüleiben bízhat, akik tudják, hogy ő soha életében nem tudná megbocsátani önmagának, ha Lee-ben Shelby kárt tenne. Miért képtelen megmenteni Lee-t? Hallotta, hogy valaki meggyújt egy gyufát és lassan beszívja a levegőt. Egy szivar kellemes illata áradt szét a levegőben. - Bármelyik pillanatban megérkezhetnek - mondta Shelby. - Azt nem gondolja komolyan, hogy a járőrök csak úgy átadják magának Ravent? - Ó, dehogynem, tálcán fogják nekem feltálalni. Ha nem, hát akkor téged akasztalak fel az ő helyére. Megszökni lehetetlen volt. Az éjszaka vidáman ciripelő bogarak már elhallgattak. Angela biztosan tudta, hogy kezd pirkadni. Remegett a szája, nagyot nyelt. Erősnek kellett kinéznie, még ha rosszul is érezte magát. Miért nem sétálgathat éjszakánként nyugalomban? Ha túléli ezt az estét, soha többet nem megy el sétálni. - Tudja, hogy miért ölte meg a maga fiát?
136
- Nem érdekel egy cseppet sem. Csak az ér kel, hogy megölte, és hogy meg fog fizetni a te ért. - Maga megölte az apját és a bátyját... - A marháimat lopták! Az embernek meg kel védenie a saját tulajdonát. Angela eltökéltséget hallott a hangjából kicsengeni, és valami még annál is ijesztőbbet. Shelby már elhitte a saját hazugságát. Nem érdemes vele vitázni, reménytelen lenne Lee-ért könyörögnie. A szíve a torkában volt, amikor kint mozgolódást hallott. „Ne, ne, csak nehogy Lee legyen az!" - ordított a lelke legbelül - „Könyörgök!" Valakinek a súlyos, lassú lépteit hallotta. - Eressz el te vadbarom! - parancsolta egy nő. Ezt gyors léptek és egy puffanás követte, mintha meglöktek volna valakit, aki a földre esett. Lihegés. - Kint szaglászott - mondta egy férfi. - Nem szaglásztam - tiltakozott az asszony. - Christine, mi a büdös francokat csinálsz itt? - kérdezte Shelby. - Már megint amiatt az átkozott sír miatt kódorogsz erre? Christine Shelby. - És te mit csinálsz itt? - kérdezte Christine. - ÉL mit csinálsz ezzel az asszonnyal? - Van még egy kis elintézetlen dolgom. Ezra! Kötözd meg! Aztán mindenki a helyére. Ezúttal mindennek rendben kell mennnie! - Kötözzön meg?! Meghülyültél?! - üvöltött Christine. Angela hallotta, ahogy küzd az asszony, de tudta, hogy hiábavaló. Christine nekiesett. - Apa! Ezt nem teheted! - Maradj csöndben vagy betömöm a pofádat! Ezra, menjünk! Christine a falnak ütötte a fejét. - A fenébe, a fenébe, a fenébe! Valamilyen ismerős rózsaillat szállt el Angélához a levegőben. Az asszony felé fordult. - A parfümje. - Egy leégett házban vagyunk megkötözve és téged a parfümöm érdekel? - Már éreztem ezt az illatot korábban. - Nem valószínű. Apám csináltatta Franciaországban - eszeveszetten zúgolódott, a ruhája széthasadt, amikor megpróbált megfordulni. - A francba! Túl szorosra kötötte. - Te ismered Lee Ravent. Christine feladta a küzdelmet. - Parancsolsz? Angela szíve zakatolt. - Lee elment egy rövid időre, és amikor visszajött, ilyen illata volt a ruhájának. - Ó, Uram Jézus! Akkor te vagy az, akit elrabolt! És te vagy az, aki meggyőzte arról, hogy a bosszú nem lehet megoldás... - Nem tudom, hogy bármiről is sikerült-e meggyőznöm. - Miért tart itt az apám? - Hát nem tudod? - kérdezte Angela. - Semmit sem tudok. Elutaztam. Lee azt mondta, hogy le kell zárni a múltat és új életet kell kezdeni. Csak azért jöttem vissza, hogy... Ramontól végső búcsút vegyek. Mi a fene történik? Angela sóhajtott. - Ez egy hosszú történet - megpróbált röviden mindent elmondani, ami azóta történt, hogy feladta Lee-t. - Most ki akarja cserélni velem Lee-t. - Damon, biztosan eljön - mondta Christine lemondóan. - Úgy értem, Lee... - Tudom, hogy kicsoda. Csak még képtelen vagyok rá úgy gondolni, mint Damonra. Odébbcsúszott, fájt a háta, sajgott a nyaka. - Tudnál úgy ülni, hogy a hátunkkal egymásnak
137
támaszkodunk? Talán ki tudnálak kötözni. Olyan sokáig küzdöttem, hogy még jobban megszorultak a csomók, de talán a tiédet könnyebb lenne kioldani. A kezeim kicsit elzsibbadtak, de megszoktam, hogy mindent az ujjaim csinálnak. Addig másztak, csúsztak, mígnem a hátaik összeértek, és Angela elérte Christine kezét. - Na mi újság? - kérdezte Christine türelmetlenül. - Három csomóra kötötték. Christine elkeseredetten sóhajtott. - Örökkévalóságnak tűnhet, amíg kibogozod. - Akkor azonnal nekilátok - mondta Angela. Mivel alig tudott mozogni, nehezen tudott boldogulni. És az ujjai gyakran nem akartak együttműködni. - Szereted? - kérdezte Christine gyengéden. -Szereted Damont? Szerette Damont? Azt a kisfiút szerette, aki valaha volt. Őszintén mondhatta azt, hogy Damon Rodriguezt szereti? Igen. De azt, hogy Damon Montgomeryt szereti? Ismerte egyáltalán? Mert ha minden úgy történne, ahogy azt ő szerette volna, ha minden erőlködése sikerrel járna, akkor Lee valóban Damon Montgomryvé válhatna, Ravenleigh grófjává. Visszalépne abba szerepbe, amibe eredendően is beleszületett, és biztosan eltávolodna tőle. - Igen - suttogta. - Szeretem. Annyira, hogy elengedjem - a csomóval küzdött. - Nem tudom jól megfogni - megfordult, hogy jobban hozzáférjen. A lábával megrúgott valamit, ami eldurrant. - Ez meg mi volt? - Jézus Krisztus! - sikoltott fel Christine. - A lámpa. Lee a hasán lapult és tisztes távolságból nézte a ház megmaradt, elüszkösödött romját. Egy olyan ház volt ez, ami megoltalmazta, ahol a családja körében nevelkedhetett és szeretetben élhetett. Belesajdult a szíve. Ha meg kell halnia, jó, hogy itt történik az egész, itt, ahova a legtöbb szép emléke köti. Olyan emlékek, melyeket még a rémálmai sem tudtak elhomályosítani. Mindannyian leszálltak a lovaikról, lassan kúsztak ide, mindenki fel volt fegyverkezve. Montgomery a testvéreit is szabadon engedte, így ők is velük tarthattak. Bainbridge, Spence, Cartwright és még egy járőr is ott volt. - Nem lesz könnyű megbújnunk - suttogta Spence. - Valószínűleg néhány ember az istállóban van, egy vagy kettő a ház a romjai között, pár ember elbújhatott a nagy fa mögé is, és a többiek, gyanítom, ugyanúgy, mint mi, a hasukon lapulnak - mondta Lee. A ház nem égett le teljesen, mert azon az éjszakán óriási vihar kerekedett, mintha az ég is az emberi gonoszságot siratta volna. - Ha megvárjuk, míg pirkadni kezd, annyi esélyünk sem marad a túlélésre, mint egy nyúlnak, ha prérifarkasok veszik körül - mondta Cartwright. - Igazad van, Sean, nem várhatunk tovább. Ideje indulnunk! - mondta Montgomery. - Senki sem csinál semmit. Bevisztek és kihozzátok helyettem Angélát. - Tényleg azt gondolod, hogy hajlandó vagyok kiadni téged annak az embernek? - Más választásod nincs - mondta Lee, és halála volt magának, hogy meggyőzően tudta ezt mondani. - Nézzetek körül! Lehetetlen észrevétlenül megközelíteni a házat. Azt sem tudjuk, hány ember vár ránk. Megpróbálhatnánk az embereket egyesével elkapni, de ha egyvalaki elhibázza, hangosabb a kelleténél, vagy meglátják... Shelby feldühödik és megöli Angélát. Jobb nem kockáztatni. Egy halott vagy több halott. Ezek közül választhatunk. Mindenki az egy halott mellett dönt. Montgomery szeméből sugárzó tisztelet olyan erős volt, hogy még az éjszaka fényeiben is érezni lehetett. Lee-t nyugtalanította, hogy szavaival ilyen hatást váltott ki. - Azt kell mondanom, hogy Jüan Rodriguez kiváló munkát végzett, igaz embernek nevelt -mondta Montgomery, és csak nézte a fiát. - Olyan alapokat adtál hozzá, amire lehetett építeni - ennél jobban nem tudta volna kifejezni azt, amit Montgomerytől gyerekkorában kapott. Ha szabadjára engedte volna az
138
érzéseit, nem tudta volna biztosan, hogy fel tudná-e adni azt, amit a magáénak tudhatott, és szembe tudna-e nézni azzal, ami vár rá. - Menjünk a lovakért. Gyorsan elfordította a tekintetét, nehogy bárki is észrevegye a benne tomboló érzéseket. Semmi szükségét nem látta annak, hogy Montgomery lássa az arcán, hogy ő érzi, mi az, amitől most búcsút mond - mi az, amiből eddig is kimaradt már. Egy asszony sikított. Lee hátrafordult és levetette magát a földre. A házból még egy sikoly hallatszott, ami különbözött az elsőtől. Két asszony? Shelby két asszonyt tart fogva a házban? Lee észrevette, hogy a házban valami lángra kapott. - Tűz van! - ordított fel, aztán felugrott és kirántotta mindkét fegyverét. Rémületes kiáltás rázta meg a levegőt, amikor a feje mellett elhúzott egy puskagolyó. Levetette magát a földre, miközben mindkét pisztolyával lőtt, gurult a földön a ház felé. Golyók csapódtak be mellette a földbe, az arcába szórták a port. Előre vetette magát, cikcakkban futva, őrült sebességgel közeledett a ház felé. Amikor már közel volt a házhoz, valami belemart az oldalába. A lángok vadul táncoltak és egyre magasabbra nyúltak. A pisztolyait erősen megmarkolta, a karjait behúzta és a ház egyik oldalsó ablakán beugrott. Amikor bezuhant, üvegszilánkok csörömpöltek körülötte. - Angela! -Lee! Lee összegörnyedve átvágott az előszobán, a vastag és sűrű füst csípte a szemét, a tűz a ház még megmaradt részeit lépésről lépésre emésztette fel. - Angela! - Lee! Erre! - Maradj ott, ahol vagy! És beszélj, hogy tudjam, merre keresselek! Lee a leomló törmelékeket kerülgetve haladt előre a házban. Angela hangja hol halkan, hol hangosabban szólt, attól függően, hogy épp köhögött vagy kiáltott. Lee betámolygott abba a szobába, amely valaha a szülei hálószobája volt, és megtalálta Angélát és Christine-t. Az oldalukon feküdtek és megpróbáltak előrefelé araszolni. Levegőért kapkodtak, kormos arcuk könnyes volt. Lee félredobta a pisztolyait, kirántotta a kését a tokjából és elvágta Christine köteleit. - Kifelé! Christine bólintott, feltápászkodott és kirohant az ajtón. Lee Angela felé fordult. Először a lábán lévő vastag csomót vágta szét. Aztán a hasára fordította a lányt és a csuklóin lévő kötelet vágta el. A tűz belekapott Angela szoknyájába. - Ne mozdulj! - parancsolta Lee és a lábával elfojtotta a tüzet. Amikor már kialudt, épp felemelte volna Angélát. Egy robbanás hasított bele a levegőbe, épp a füle mellett. Megfordult. Shelby állt az ajtóban, pisztollyal a kezében, szemei vérben úsztak. - Dobd el a kést vagy megölöm a lányt! Lee a parancs szerint cselekedett és próbált Angélától távolabb kerülni. - Engedd elmenni, Shelby. Neki ehhez az egészhez semmi köze nincs. Az omladozó törmeléket kerülgette. Shelby lőtt. Angela felsikított. Lee egy pillantást vetett rá. Angela felült, levegő után kapkodott. Lee nem látott vért. A hőség kezdett elviselhetetlen lenni, a tűz körbezárta őket. Lee Shelby felé fordult. - Engedd elmenni. Semmire sem mész vele. Shelby egyre csak vigyorgott. - De ugye neked, Rodriguez, mindennél többet jelent? Könyörögj! Térdre borulva könyörögj előttem, ahogy azt a fiam is tehette előtted! Lee torkát a sav marta, a szíve sajgott. Még soha életében senkiért és semmiért nem könyörgött. Letérdelt és ránézett Shelbyre.
139
- Könyörögve kérlek, hogy engedd szabadon - olyan volt a hangja, mint amikor a fán végighúzzák a smirglit. - Vak. Engedd meg, hogy kivigyem innen és a szavamat adom, hogy magam tekerem a nyakam köré a kötelet. Eldördült egy pisztoly. Shelby teljes döbbenettel az arcán bámulta az ingén átütő vörös foltot. Aztán a földre zuhant. Lee Angélára nézett. A lány még mindig remegő kezében tartotta a pisztolyt. - Meghalt? - kérdezte köhögve. Lee kivette a kezéből a pisztolyt és felkapta. A lángok már szinte nyaldosták, Angela belekapaszkodott, Lee kifelé igyekezett, kirohant a szabadba, előretántorgott és lerogyott a térdeire. - Angela! - ordította Bainbridge. Amilyen gyengéden csak tudta, Lee lefektette a lányt a földre. - Angela! - mondta rekedten. - Jól vagyok - könnyek gyűltek össze a szemében és remegő kezét a szájához szorította. Meg kellett ölnöm. - Tudom - gyorsan homlokon csókolta, azt Bainbridge a földre ereszkedett és átkarolta a 1Ányát. Mielőtt bárki megállíthatta volna, Lee visszarohant a lángokban álló házba. Huszonharmadik fejezet Ilyen bődületes nagy marhaságot még soha életemben nem láttam! - kiabált Montgomery. - Mi a büdös francokat gondoltál? Lee a nagy tölgyfának dőlt és nézte, ahogy a nap a földet sárga és arany színekben fürdeti. Szerencsére Montgomery csapata könnyen lefegyverezte Shelby bérenceit, a legjobb fejvadászokat, akik megvásárolhatók voltak. Néhányan közülük megsebesültek, de senki nem halt meg, még Shelby sem. Lee megrázta a fejét. - Úgy láttam, hogy Shelby nem vérzett annyira, mint az, aki halálos sebet kap. Én tudom, milyen embert ölni, azon töprengeni nap, mint nap, hogy vajon nem történhetett volna másképp a dolog. Ha ott hagytam volna, Angela soha az életben nem hitte volna el, hogy nem ő a felelős ennek az embernek a haláláért. Bűnösnek lenni borzasztó dolog. Belülről kifelé emészti fel az embert, míg teljesen ki nem ürül, és régi önmagának csak a váza lesz. Ebbe tönkrement volna. Montgomery nem szólalt meg, mert úgy érezte, hogy Damon még nem ért a mondandója végére. Lee a lába előtt lévő földet bámulta. - Azon a bizonyos éjszakán, amikor megtámadtak minket, a húgom a tornácon állt, nagy és kerek barna szemekkel, fehér hálóingje ellentétben állt az éjszaka sötétségével. Tizenkét éves volt, él Floyd Shelby magával hurcolta. Amikor rájuk találtam, már elvette az ártatlanságát, a gyerekkorai De verekedni kezdtem vele. Jó érzés volt a képébe belehúzni egyet. De csak egyszer tudtam megütni Engem is meglőttek. Nagyon gyenge voltam. Él amikor belerúgott az oldalamba, ott, ahol megsebesültem, kifröccsent a vérem... átkozottul sok vér. De csak öklözött tovább. Amikor már végképp nem tudtam felállni, újra visszament Juanitához, Az övét már korábban lecsatolta. Megláttam a pisztolyát a fa alatt. Felkaptam és a fejére céloztam, aztán meghúztam a ravaszt - Montgomery szemébe nézett. - Ha tudtam volna, elékúsztam volna, hogy a szemébe nézhessek, amikor megölöm. De nem voltam elég erős. - És majdnem meghalt - mondta csendesen Christine. Montgomery megfordult, Lee is hátranézett. Christine gyengéden mosolyogva közelebb lépett, megszorította Lee karját és Montgomeryre nézett.
140
- Én találtam rájuk. Floyd már nem élt. Damon eszméletlenül feküdt a fa alatt. És Juanita. Szegény Juanita. Ha bárki megkérdezné arról az éjszakáról, csak annyit tud elmesélni, hogy ezerhatszáznegyvenhét csillag volt akkor az égen. Azokat számolta amellett az állat mellett fekve, akit az apám fiának nevezett. Christine felsóhajtott és fejét nekiszorította Lee vallanak. - Segítettem Juanitának a testvéreit ápolni, és miközben kezdtek visszatérni az életbe, kieszeltük a tervünket. Fiatalok voltunk, Montgomery kapitány. Fiatalok, ijedtek és sértettek. Csak egymásban mertünk megbízni. A serifff szabad kezet adott az apámnak, azt csinált, amit akart. És bármennyire is helytelen volt, a kezünkbe vettük a törvénykezést. Megástuk a sírokat, azoknak, akik meghaltak és egyet Damonnak. Fejfákat is készítettünk. És elhatároztuk, hogy minden pénzt, amit az apám ebből a földből keres, ellopjuk és hasznos célokra használjuk fel. Halottaink emlékére egy templomot, egy árvaházat és két iskolát építettünk. - Maga mondta el Damonnak, hogy melyik bankban van a pénz? Bólintott. - Az apám, ahogy a fia is, azt gondolta, hogy az asszony csak egy dologra való. Előttem minden aggály nélkül beszélt arról, hogy mennyi pénzt melyik bankba tesz be. Azt hitte, hogy engem úgysem érdekelnek ezek a dolgok. Aztán elmondtam Damonnak és ő kilopta a bankból, fillérre pontosan. Azt hiszem, ez idegesítette az apámat a legjobban. Lee Raven fillérre pontosan ismerte az összeget - eltávolodott Damontól és kinyújtotta a kezeit. - Ha börtönbe kell mennem a bűnrészességemért, akkor megteszem. - Nem - mondta Lee. - Az én tervem volt. Egyedül én vagyok felelős mindenért, amit tettünk. Christine a fejét rázta. - Damon... Damon felemelte az ujját. - Neked van egy fiad. Az anyjára van szüksége, nem az öreg nagynénire. - Van egy fia, Mrs. Shelby? - kérdezte Montgomery. Christine arca felvirult. - Én nem Shelby vagyok, kapitány. Két héttel apám támadása előtt Ramon családjának a bele-egyezésével, összeházasodtunk. Ramon azt akarta, hogy mondjam el az apámnak, de én féltem attól, hogy az apámat felbőszítem... Alaposan alulérte-keltem a kegyetlenségét. Ha magához tér, meg fogom mondani neki, hogy nem a szeretőmet ölte meg, hanem a férjemet. Es igen, kapitány. Van egy gyönyörű fiam, akinek épp olyan sötét a haja és •szeme, mint amilyen az apjáé volt. Most az anyám nővérénél él, de nem is olyan rég Damon meggyőzött arról, hogy a fiam mellett a helyem. Éppen ezért voltam itt. Hogy elköszönjek Ramontól. Még nem tudom, hogy hova fogok költözni, de az biztos, hogy a múltat le kell zárni. Talán találok egy olyan jogi személyt, aki nem fél apám hírétől vagy befolyásától, és hajlandó letartóztatni, mert szívesen tanúskodnék ellene a bíróságon. - Mrs. Rodriguez, letartóztattam az apját, miután Damon kihozta a házból és levegő után kapkodott. Angela a sír mellett térdelt és az ujjával végigtapogatta a fa fejlécet. Damon. Milyen különleges események sorozatát indította el egy ártatlan éjszakai sétája. Már legalább ezerszer megtette ezt az utat Fortune-ban, anélkül, hogy bármi említésre érdemes történt volna. És valahogyan, azon az éjszakán, amely most oly távolinak tűnt, a sors közbeszólt, és az útja annak az embernek az útját keresztezte, akit gyerekként valaha igen nagyon szeretett. Szerette annak a kisgyereknek a mosolyát, a nevetését és az ártatlanságát. És még annál is jobban szerette a férfi mosolyát, nevetését és szenvedélyességét. Nem csak azt a szenvedélyt, amit Lee benne is kiváltott ajkainak érintésével, ujjai simogatásával,
141
hanem azt az eltökéltséget is, amellyel viszonozni akarta azoknak a szeretetét, akik örökbe fogadták. Úgy tűnik, nem vette észre, hogy a szeretet önzetlen. Az a család nem várt fizetséget. Volt egy időszak, amikor Damon szeretet és család nélkül tengődött. Mert ő képtelen volt megvédeni Damont, amikor még kisgyerek volt. És most sikerül megmentenie? Hallotta ismerős lépteinek közeledtét és térdének, számára oly kedves roppanását. Összeszorult a szíve, amikor arra gondolt, hogy Lee Rávennél milyen csodálatos jövő várhatott volna rá, amelyet Damon Montgomeryvel biztos nem kaphat meg. Megtalálta őt és eközben el is vesztette. - Jól vagy, Angela? Nem volt biztos abban, hogy valaha jól érezheti még magát. Kétségbeesetten vágyott Damon ölelésére. Minden erejét összeszedte és bólintott. - Shelby hogy van? - Életben marad. Könnyek patakzottak a szeméből. - Egyik felem azt kívánja, bárcsak meghalt volna, a másik pedig aggódik. Még ha tudtam is, hogy megölted Floyd Shelbyt és értettem is, hogy miért tetted... azt nem tudtam felfogni, hogy milyen átkozottul nehéz lehetett ez egy tizenöt éves gyereknek... ma éjjel, amikor a késedet a földre dobtad, tudtam, hogy teljesen megadtad magad, hallottam Shelby hangjában a gyűlöletet, és akkor biztosan éreztem, hogy meg fog ölni... abban a pillanatban bennem is meghalt valami. Emlékeztem rá, hogy hova esett a pisztolyod, szerencsén-közel volt hozzám. Jéghidegek voltak az ujjaim, amikor felemeltem. Arra figyeltem, hogy honnan jön a hangja... és bár tudtam, hogy kicsi az esélyem, arra nem számítottam, hogy ilyen átkozottul nehéz meghúzni a ravaszt. Felzokogott és Damon átölelte, spanyol szavakat suttogva, gyengéden ringatta. - Egyszer azt mondtad nekem, hogy senkiért és semmiért nem könyörögnél. Angela hátrahajtotta a fejét. - Azt akartam, hogy életben maradj, és most azt, hogy miattam élj. Angela hallotta, hogy Damon nagyot nyel. Megcsókolta a homlokát. - Elmondtam Montgomerynek, hogy miért öltem meg Floyd Shelbyt. Nem tudom, hogy változtat-e bármit is a sorsomon... - a hüvelykujjával letörölte Angela könnyeit. - De érted, querida, mindenre képes vagyok. Csak egy szavadba kerül. Angélának potyogtak a könnyei. - Bocsáss meg nekem. Bocsásd meg, hogy elveszítettelek, amikor kisfiú voltál. A kézfejével végigsimította a lány arcát. - Nincs mit megbocsátani. - De amit el kellett szenvedned... - Angela! - szakította félbe Damon. - Nem emlékszel arra, amikor piknikeztünk? Akkor mondtad el, hogy Montgomery fiát Damonnak hívták, és akkor egy pillanatra felötlött bennem a gondolat, hogy esetleg én voltam az a kisfiú. És mi lett volna, ha akkor derül ki az egész, ha már meghaltam? - Ezért meséltél annyit a gyerekkorodról? - kérdezte Angela, és eszébe jutott, milyen sok szeretet szőtte át ezeket a történeteket. - Azt akartam, hogy minden kedves emlékemet ismerd. - De az életedben olyan sok szörnyűség is volt... - Nem, Angela. Az életem nagy része szép pillanatokból épült fel, és ezek sokkal fényesebbek voltak a sötét emlékeknél. De egy időre elfelejtettem a szépet. Elvesztem a sötétségben, de aztán egy angyalba botlottam, akinek a mosolya felnyitotta a szívemet. Szeretlek, querida.
142
Az ajkaik összetapadtak, de nem a múlt mohóságával, hanem a jövő reményivel telve. Lassan, ráérősen csókolta meg Angélát, mintha végtelen sok ideje lenne. Angela belesüllyedt az ölelésbe, élvezte a férfi erős karjait, kemény izmait, melyek össze-összerándultak a csók hatására. így akart maradni örökre, Damon szerelmével körbevéve. De valami meleg nedvesség, ami a ruháján is átitatódott, megzavarta. - Hát ez meg mi az ördög? - Megint elkezdtem vérezni. - Megsebesültél? - kérdezte rémülten Angela. - Én lőttelek meg? - Vajon a golyó, ami Shelbyt is leterített, súrolta Damont? - Nem tudom, hogy ki lőtt meg, de az biztos, hogy nem a házban történt. - Meg kellene tisztítani. - Nem kell vele foglalkozni. - Be kell kötni! - Én inkább veled szeretnék összekötve lenni - mondta Damon és Angela újra mosolyt hallott bujkálni a szavai mögött. - Lee... - Angela hangja megakadt. - Nem tudom, hogy hogyan szólítsalak. - Azt hiszem - mondta Damon csendesen -, hogy Lee Raven rohant be érted a lángok közé. De Damon Montgomery hozott ki belőle. Épp a lovakra ültették fel a foglyaikat, amikor Damon egy szekér közeledtét hallotta. A kocsi csak úgy pattogott az egyenetlen talajon. Összeráncolta a szemét, hogy jobban lássa a bakon ülő férfit és nőt. Látott még egy embert a kocsi végén, és egy kisfiút, aki a kocsi oldalába kapaszkodott. - Kik ezek? - kérdezte Montgomery. - A családom - és hosszú léptekkel elindult eléjük. - Alejandro! Roberto! Jorge megérkezett! Alejandro és Roberto utána iramodtak. - Mit keres ez itt? - kérdezte Alejandro. - Juanita is vele van? - suttogta Roberto. Jorge megállította a kocsit. Eduardo lesegítette Miguelt a kocsiról, aki a földre pattanva rohanni kezdett. - Lee! Lee! Damon felkapta és a feje fölé emelte. - Miguel, mit csinálsz te itt? - Jorgénak van egy remek terve. Én leszek Lee Raven. Damon megrázta a fejét és leeresztette a földre Miguelt. - Nem hiszem, Miguel. Te Miguel Rodriguez vagy és az is maradsz. Mint aki már teljesen megfeledkezett Jorge remek tervéről, Miguel kiszabadította magát Damon öleléséből és elrohant. - Senorital Angela kedvesen mosolygott és letérdelt a fűbe. - Miguel! A kisfiú átkarolta Angela nyakát és szorosan átölelték egymást. - Azt sem mondtad, hogy, adiós - szidta meg Angélát, amiért megszegte az etikettet. Hátrahajolva, Angela megborzolta Miguel haját. - Tudom. Kérlek, ne haragudj! - Közeleg már a születésnapod? Angela arca felvirult. - Még nem, de lehet, hogy adódik valamilyen más alkalom, amikor széttörhetsz egy pinatát. Damon boldogan nézte Angélát, aki ott ült Miguellel az ölében és azt tárgyalták meg, hogy a pinatát, milyen alkalmakkor lehet széttörni. - Azt hiszem, egy esküvőn lesz még pinata-törés... - motyogta Alejandro.
143
- Si - válaszolta Damon. - Meglehet - felállt és a kocsihoz kísérte. Kedvesen mosolygott a húgára, és átkarolta. - Juanita. Könnyekben úszott a lány szeme és egyik kezét a szájához szorította. - Annyira féltem, hogy meghalsz. - Lee leemelte a kocsiról és gyengéden vigasztalta síró húgát. - Nagyon féltem - suttogta. - Most már nincs mitől félned. - Angela elmesélte, hogy ő is mennyire félt a sötétségtől és arra gondoltam, hogy talán megtanulhatom tőle, hogyan ne féljek az igazságtól - szipogva, remegve hátradőlt és letörölte a könnyeit. -El akarom nekik mondani. Damon megsimogatta az arcát. - Nem kell elmondanod, Juanita. Újra sírni kezdett. - Nem akarom, hogy felakasszanak. - Komolyan kételkedem abban, hogy felakasztják, Miss. Rodriguez - mondta Montgomery. Juanitának leesett az álla, amikor megpillantotta Kitet. Damon közelebb lépett. - Juanita! Ez itt az apám - mondta, miközben apjára nézett. Ez volt az első alkalom, hogy Montgomeryt az apjának nevezte. Kit szemeiből sugárzó boldog igenlésben a kérdés is megbújt, hogy miért várt ezzel ilyen sokáig. - Őszinte, igaz ember. Megbízhatsz benne. Az apja Juanita felé nyújtotta a kezét. - Sétáljon velem egyet, Miss. Rodriguez, és elmesélem magának annak a kisfiúnak a történetét, akit büszkén szólíthatok a fiamnak. Damon nézte, hogy a húga milyen félve fogja meg az apja kezét, aki kedvesen mosolygott Juanitára, és a szétégett háztól eltávolodva sétálni indultak. Ez a tűz már teljesen elpusztította a házat. - Ő az apád? - kérdezte Jorge. Damon az öccse felé fordult. -Si. - Jorge - mondta Alejandro. - Itt az ideje, hogy a nőkről beszéljünk. Jorge arca elvörösödött. - Arról már nincs mit beszélni. De itt mi történt? - Ez egy hosszú történet - mondta Damon. – De először a te remek tervedről kell beszélnünk. Azt mondani Miguelnek, hogy ő legyen Lee Raven. Ez meg milyen ötlet volt? - Ez nem az én remek tervem része. Ezt Miguel találta ki. - Akkor mi volt a te terved? - kérdezte Alejandro. Kicsit szégyenkezve Jorge megfordult a bakon és hátramutatott. - Eduardo terve volt. Eduardo mosolygott. - Hallottam, amikor Angela azt mondta Juanitának, hogy egy lassú utazás jobb, mint semmit sem tenni. Ezért elhatároztuk, hogy hazajövünk, szépen, lassan. - És ez hogyan menthette volna meg Damont? - kérdezte Roberto. - Ki akartuk vágni azt a fát, amire felakasztották apát és Ramont. Alejandro megrázta a fejét. - Több fa is van itt. Eduardo arcára csalódottság ült ki. Épp annyi idős volt most, tizenöt éves, mint Damon volt, amikor Lee Raven lett belőle. Damon rácsapott legkisebb öccse hátára. - Eduardo! Azt hiszem, ez tényleg remek terv volt. Huszonnegyedik fejezet Damon készen állt az ünneplésre. Damon Montgomery. Nem tudta, hogy képes lesz-e megszokni ezt a nevet. Mindkét családja a szálloda kicsi báltermében volt. A feltétlen szabadlábra helyezését ünnepelték.
144
Ő maga is olvasta Kit Montgomery történeteit. Angela is mondta neki, hogy Montgomery befolyásos ember. De akkor is nehezen vette a levegőt, amikor a távírdában állt és hallgatta a gép ritmikus kopogását. Christian Montgomery kapitány azzal a kéréssel fordult a kormányzóhoz, hogy mentse fel a vád alól Damon Montgomeryt, másként, Damon Rodriguezt, másként Lee Ravent. - Megvárjuk a választ - mondta az apja a hivatalnoknak. Damon az ablaknál állt, kinézett és azon gondolkodott, hogy mit fog kezdeni a jövőjével, ha egyáltalán van még neki. Amikor egy órán belül meghallotta a gép kopogását, behunyta a szemét és felkészítette magát arra is, hogy a csalódottságot emelt fővel fogja elviselni. Arra gondolt, hogy csak nemleges válasz érkezhet ilyen rövid időn belül. A kopogás pillanatok alatt megszűnt. Az apjára nézett. Az apja boldogan mosolygott. - Felmentem. Damon csak bámult. - Ennyi. Csak ennyit kellett mondania? - Csak ennyit. - Ezek szerint vége? - Lee Raven számára igen. De Damon Montgomery számára remélem, csak most kezdődik. így mentek vissza a szállodába, ahol mindenki szobát bérelt és rájuk várt. Koccintások, beszédek és ünneplés közepette Damon Montgomery még egyszer hivatalosan megszületett. Az anyja sírt, amikor szorosan magához ölelte. Még a legifjabb húga, Mercy, akit épp csak megismert, az is sírt. Nagyon hasonlított az anyjára, mind külsőre, mind viselkedésre. Angela csak ritkán ment el mellőle, csendes volt és elmélázó. Lee azon gondolkodott, hogy ilyen hangzavarban jól tudja-e érezni magát. Amennyire együtt akart lenni a családjával, legalább annyira vágyott arra, hogy Angélával kettesben lehessen. Damon végignézett az egész termen. Juanita egy nagy, kipárnázott széken ült egy távoli sarokban, mindenkitől távol, az alvó Miguellel az ölében. Juanita megmagyarázta Damonnak, hogy nem Miguel nővére szeretne lenni, hanem az anyja, hogy megismerhesse az anyaság örömeit. Damon ott volt vele, amikor megmondták Miguel-nek az igazat. A kisfiú elfogadta azt, amit hallott, de Damon nem hitte, hogy igazából mindent meg is értett. Még túl kicsi és ártatlan volt, ami minden kétséget kizáróan így volt jó. De mi lesz, ha megnő, és meg akarja ismerni az apját? Akkor mit mond majd Juanita? És mit fog érezni Miguel, ha megtudja, hogy a nagybátyja ölte meg azt az embert, aki az ő létének okozója? Damon összehúzta a szemöldökét, mert Spence-t pillantotta meg a szoba másik végében. -Juanitát nézte ő is. Nem igazán tetszett neki a testvére arckifejezése. Gyengéden megcsókolta Angela ujjait. - Bocsáss meg egy pillanatra. Nagy léptekkel közeledett Spence-hez. - Ne nézz így Juanitára! Spence hátrahőkölt, mintha egy mély álomból riadt volna fel. - Hogyan ne nézzek? Mint aki izgalmasnak találja, mint aki gyönyörűnek látja? - Mint aki le akar vele feküdni. Spence arca elvörösödött. - Mindig ilyen nyers vagy? - Őt nem érdeklik a férfiak. - Igen, ezt én is észrevettem. - Nehéz élete volt. - Igen, magam is el tudom képzelni, milyen élete lehetett egy ilyen báty mellett. - Én nem erre gondoltam.
145
- Tudom, hogy mire céloztál. Nem különbözünk annyira egymástól - mondta Spence csendesen. - A műveltség álarca gyorsan széttörik, ha olyasvalaki kerül veszélybe, akit szeretünk. Arra az esetre, ha mégsem vagy olyan okos, mint gondolnád, jobb, ha tudod, hogy apa soha sem hagyta volna, hogy Shelby felakasszon. Lehet, hogy a tervednek addig a részéig elment volna, hogy Angélát kihozzátok, de a kötél soha nem tekeredett volna a nyakad köré. - Lehet, hogy tehetetlen lett volna. - Nem tervezett támadást, de apa bölcs és gyakorlott, van még mit tanulnunk tőle. Hogy képes lettél volna meghalni, az rám is nagy hatással volt. De biztosan tudom, hogy ez nem következett volna be - a szája mosolyra görbült. - Jut eszembe, gratulálok a felmentésedhez. - Még akkor is, ha ezzel az örökségedről le kell mondanod? Spence megvonta a vállát, mintha gusztustalan legyeket akarna elzavarni. - Értelemszerűen volt az enyém, de te születtél bele. Ilyen az angol törvénykezés. Semmi bajom nincs ezzel. Ravenleigh. Lee Raven. Ki gondolta volna? Spence elfordította a fejét és újra Juanitát bámulta. - Mutass be neki. - Még nem találkoztál vele? - Hivatalosan nem. Ezenkívül tartozol nekem ennyivel. - Valóban, a könyvért. Gracias. - Nem, nem a könyvért. Ahogy az izgalmak kicsit alábbhagytak, ellovagoltam a megyei bíróságra, hogy utánajárjak az okiratoknak. Megtaláltam az eredeti szerződést. Semmi kétség, a Rodriguez családé a birtok. Lee megkönnyebbült. Végre minden a helyére került. - Valóban az adósod vagyok. - Akkor mutass be a húgodnak. Egy egész percig azon töprengett, hogy helyesen cselekszik-e. Juanita olyan magányos és zárkózott. - Lehet, hogy meg fogom bánni. Spence úgy követte Lee-t a szobán át, mint egy kölyökkutya, aki megérezte, hogy csontot dobnak felé. Juanita felnézett és szégyenlősen figyelte a közeledtüket. Megmozdult, amitől Miguel felébredt. Vidáman mosolygott. -Lee! Damon letérdelt Juanita elé. - Emlékszel? Damon bácsi. - Ó, si. Elfelejtettem. Megborzolta a kisfiú haját. - Azt hiszem, sokan vagyunk ezzel így. Juanita szeme riadtan kikerekedett, ahogy Spence Damon mellé térdelt. Lee szentül meg volt győződve arról, hogy ez egy nagyon rossz ötlet volt. Spence a könyökével oldalba szúrta. - Juanita, ez itt a testvérem, Spence - arra számított, hogy Spence valami marhaságot csinál, hogy meg akarja fogni Juanita kezét, de Spence csak kedvesen mosolygott. - Örvendek a szerencsének - mondta őszintén. - Ki ez a jóképű legényke? Juanita először Damonra nézett, aztán Miguelre, végül Spence-re. - O... a fiam. - Szerencsés kis fickó az, akinek ilyen kedves az édesanyja. Mi ez a füled mögött, Miguel? Piszok? - Spence egyik kezét elhúzta Miguel feje mellett és egy pénzérmét húzott elő. - Te aztán furcsa helyen tartod a pénzedet - mondta Spence, és odaadta a kisfiúnak a pénzt. - Azt hiszem, jobb, ha a zsebedben tartod. - Más trükköt is tudsz?
146
- Nagyon sokat. Ha az édesanyád elengedne velem, akkor azt is megmutatnám, hogyan kell eltüntetni a süteményeket. - Szabad? - kérdezte Miguel Juanitától. - Elmehetek vele? Juanita Damonra nézett, aki gyorsan igenlően bólintott. - Si - mondta Juanita csendesen -, elmehetsz. Miguel kimászott Juanita karjából és kézen fogta Spence-t, aki épp felállt. Spence intett Juanitának. - Csak rövid időre viszem el. Damon nézte őket, ahogy a megterített asztal mellett sétálnak. - Kedvesnek tűnik - mondta gyengéden Juanita. - Azt hiszem, hogy jó ember - mondta Damon és megfogta Juanita kezét. - Ne félj, Juanita. A legtöbb férfi nem olyan, mint Floyd Shelby. Juanita bólintott. - Tudom. Csak néha nehéz elhinni - mondta mosollyal az arcán. - El fogsz menni. - Egyelőre nem. De ha el is megyek, soha nem szűnök meg a testvéred lenni. Damon Montgomery azzal az asszonnyal az oldalán, akibe szerelmes volt, a szálloda előtti deszkajárdán sétált. Valami mozgolódást hallott és hátrafordult. Egy sarokban állva Christine mosolygott rá. - Hosszú utat tettünk meg, Damon. - Si. Bent ünneplünk. Te is csatlakozhatnál hozzánk. - Azt hiszem, meg is teszem. - Nem tudok neked elég hálás lenni azért, hogy mindent elmondtál Kitnek - mondta gyengéden Angela. - Már korábban a hatóságokhoz kellett volna fordulnunk, de mivel még a serifff is apám talp-nyalója volt, olyan reménytelennek tűnt az egész. Beletörődtünk abba, hogy Ramon és szüleinek a haláláért senkinek sem kell megbűnhődnie. Olyan fiatalok voltunk. - Most mihez fogsz kezdeni? - kérdezte Angela. Van egy kis házam az iskolák mellett. Lehet, hogy tanítani fogok. Kinyújtotta a kezét és megérintette Damon arcát. - Itt van valaki, akit szeretnék, ha megismernél. Kicsit szorosabban ölelve Angélát, Damon bólintott. Elindult Christine után, a deszkajárda végén egy kocsi állt. - Az épületek között egy kisfiú labdázik egy fiatal nővel - magyarázta el Angélának a látottakat Damon. - Mary a nevelőnője - mondta Christine. - Hogy néz ki a fiú? - kérdezte Angela. - Fekete a haja és sötétbarnák a szemei - mondta Damon. - A bátyám fia. - Raymond! - szólt neki Christine. Lee-be belenyilallt a fájdalom, amikor a kisfiú rámosolygott az anyjára és odaszaladt hozzá. - Raymond! Szeretném, ha megismernéd Montgomery urat. - Jó napot! - üdvözölte a kisfiú. Damon leguggolt, a térde megroppant, a szíve nagyot dobbant. - Szólíts Damon bácsinak. - A bácsikám vagy? - Si. Sok nagybátyád van, és rengeteget tudunk mesélni neked az édesapádról. - Anya azt mondja, hogy jó ember volt. - Ő volt a legjobb közülünk - mondta neki Damon. Damon a szálloda előtt állt és a holdat nézte. Az ünneplésnek vége lett, mindenki visszavonult a saját szobájába. Tudta, hogy neki is le kellene feküdnie, de egy kis magányra
147
volt szüksége ahhoz, hogy összerendezze a történteket, hogy gondolatban végigjárja azt a kanyargós utat, amit bejárt, hogy megérkezzen e jelenlegi végállomásra. Azokról az időkről, mielőtt elrabolták, csak kevés emléke maradt. Akkor még boldog volt. Csak homályosan emlékezett arra, hogy hogyan került a Rodriguez családhoz. Nem is nagyon akart töprengeni rajta, mert úgy érezte, hogy jobb, ha inkább elfelejti. Inkább azon tűnődött, hogy milyen szerencsés, hiszen két család szeretete veszi körül. Egy ismerős alak árnyékát vette észre a sötétben. Az apja közeledett, kilépett az utcára, nekidőlt a korlátnak és a holdra nézett. - Nem tudtam aludni - mondta egyszerűen. - Én sem - vallotta be Damon. - Tetszik nekem a Rodriguez család... - Nagyon jó emberek. Épp a régmúlt emlékei között kutattam, még az azelőttiekben, hogy Damon Rodriguez lett belőlem. De olyan kevés emlékem maradt azokról az időkről - mondta csendesen. - Nagyon jó fiú voltál, anyádnak és nekem is sok örömet szereztél. És most is így van ez. Az életed gyökeresen meg fog változni, ha megöröklöd Ravenleigh-t. Ravenleigh. Hogyan keveredhetett így meg ez a szó az emlékezetében? - Már megváltozott az életem. Azt hiszem, nagyon sokat kell tanulnom, hogy azt a tisztségemet be tudjam tölteni. - Időnk van bőven. Azt hiszem, édesanyád úgyis arra vágyik, hogy egy darabig itt maradj velünk. Jobb lesz, ha lefekszem. Anyád addig nem fog tudni elaludni, amíg nem vagyok mellette, és pihenésre van szüksége - mondta és elindult az ajtó felé. - Apa? - Montgomery nem mozdult, Damon érezte, hogy várakozás remeg a levegőben. Attól a perctől kezdve, hogy tudta, ki Montgomery, következetesen kerülte a megszólítását, így az apja nem tudta, hányadán áll a fiával. - Emlékszem egy ezüstcsillagra... - Egy régi tragacs aljából vágtam ki. Nem ritka, hogy olyan emberek hordanak ilyet, akik a törvény szolgálatában állnak. Azt hiszem, hogy serifff akartál lenni. - Olyan akartam lenni, mint amilyen te vagy. Az apja nagyot nyelt. - Jobb, ha önmagad vagy. így is azt hiszem, sikeres ember lesz belőled. - Amikor még fiúcska voltam és elmentél otthonról, mindig attól féltem, hogy nem fogsz visszajönni - mondta elfojtott hangon Damon. - De ugye mindig visszajöttem? - Emlékszel arra, hogy mit csináltál, amikor hazaértél? Az apja hirtelen megölelte, és Damon épp úgy kapaszkodott belé, mint amikor kiskorában hosszú idő után hazaért az apja. - Szeretlek, Damon. - Én is téged - ismételte meg Damon azt, amit gyerekkorában oly gyakran mondott. Érezte, hogy az apja teste megremeg. - Uram Jézus! De jó, hogy újra itt vagy, Damon. Elveszett volt, annyira elveszetten botorkált a sötétségben, az otthonát kereste... meleget, biztonságot, szeretetet. .. de túl messze voltak tőle. Talán meg sem érdemelte. Reszketés, hideg... vér, átkozottul sok vér. Sikítás, ordítás... könnyek. Egy robbanás. Az álmai szertefoszlottak. Sűrű ködben forgolódott, míg végül meglátta őket, rá vártak, a karjaikat nyújtották felé, alig várták, hogy megölelhessék. De ő nem tudott lépni sem, most nem, azok után főleg nem, amivé vált. És akkor újra ott volt. Az ő angyala, aki kitárta a karját, magához hívta. Megfogták egymás kezét. Damon hirtelen felébredt. Valami nem volt rendben. Nem dőlt róla a verejték. Nem kapkodott levegő után. Megérintette az arcát. Sehol egy könnycsepp. Mégis szomorú volt.
148
Kimászott az ágyából, felkapta a közeli széken lévő nadrágját és felhúzta. Kiment a szobából és lesétált az előtérbe. Csend volt, néma csend. Végigment azon a folyosón, ahonnan Angela szobája nyílt. Óvatosan elfordította az ajtó gombját. Örült, hogy nem volt bezárva. Lábujjhegyen bement a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Mint egy árnyék, bebújt az ágyba. Angela a hátán feküdt, a haja szétterült a párnán, a holdfény megvilágította az arcát. És ő majdnem elveszítette ezt a lányt. Legelőször a büszkesége miatt, aztán a múltja miatt. De a jövőt ő jelentette számára. Ezt olyan biztosan tudta, mint azt, hogy mi a neve. Kigombolta a nadrágját, ledobta magáról és bebújt az ágynemű alá, Angélát közelebb húzta magához. A lány felsóhajtott és odabújt hozzá. Először az arcát halmozta el csókokkal. Ezernyi apró csók, aztán egyre férfiasabbak, mígnem még többre vágyott. A nyelvével ízlelte meg a lány bőrét. Olyan édes. - Damon? - kérdezte álomittasan. - Si. Mélyet sóhajtva Angela ajkai rátapadtak az övéire. Vágyakozás lobbant fel benne. - Mit csinálsz itt? - kérdezte Angela. Hát, ha ez nem volt egyértelmű, akkor bizonyára tovább kellett bizonyítania, hogy jó szerető. Damon újra megcsókolta, lassan, gyengéden, miközben Angela a holdfényben fürdött, törékenyen és nőiesen. Minden képességével azon volt, hogy boldoggá tegye azt az asszonyt, aki elrabolta a szívét, miután ő elrabolta a lányt. Gyakorlott kézzel, pillanatok alatt levette Angéláról a hálóingjét, meztelen testük összeolvadt. Angela halkan felnyögött, Lee forró szája dédelgette a testét, megízlelte, szopogatta, incselkedett vele. A kezével végigsimította a férfi széles vállát, izmos hátán végigfuttatta az ujjait - aztán Damon a csípőjén lefelé haladva egészen a lábáig végigcsókolgatta. Először az egyik lábát, aztán a másikat - Querida. Nem adtál választ a kérdésemre. - Milyen kérdésedre? - motyogta Angela. - Azon a reggelen, amikor a folyóparton voltunk, feltettem neked egy kérdést. És nem válaszoltál rá. - Kérdést... - Feleségül jössz hozzám? Angélának elakadt a lélegzete és nagyra nyitotta a szemét. - Beszélnünk kell. Hát Damon nem igazán erre a válaszra számított. Egész délután és este szokatlanul szótlan volt Angela. Bár tudta, hogy örül annak, hogy így alakultak a dolgaik, mégis valami miatt aggódott. Annál jobban ismerte a lányt, semhogy ez ne tűnjön fel neki. - Nagyon tehetséges vagyok. Tudok figyelni rád akkor is, ha csókollak. - Angela fülcimpáját rágcsálta. - De ... de én nem tudok úgy beszélni, ha ezt csinálod. Damon mosolygott. - Akkor ne beszélj, csak élvezd, amit csinálok. Au! - Damon elkapta Angela csuklóját. Miért húztad így meg a hajamat? - Mert azt akarom, hogy figyelj rám. Nyilvánvaló volt, hogy Angela teljesen felébredt, odébbtolta Damont, felült az ágyban és oldalt lelógatta az ágyról a lábát. Damon teste megremegett. Valami nagyon nincs rendben. Kibújt az ágyból és leguggolt Angela elé. - Mi bánt, querida? - Tudod, hogy hány éves vagy? - kérdezte Angela. Lee felhúzta a vállát, amit Angela nem láthatott. - Húsz.
149
- Tudod, hogy én hány éves vagyok? - Mondd, muszáj matematikai példákat megoldanom, akkor, amikor szerethetnénk is egymást? - Huszonnégy éves vagyok, négy évvel idősebb nálad. - Si. Ezt én is ki tudom számolni. - Oh, Damon - Angela felkelt az ágyról és a levegőbe lendítette a karjait. - A feleségek mindig fiatalabbak szoktak lenni a férjüknél. Damon teste lassan ellazult. - És ez törvénybe van iktatva? Angela hirtelen megállt és Damonra nézett. - Nem, de ez a megszokott. A te édesanyád is fiatalabb az apádnál. Az én anyám is fiatalabb apámnál. Ez a dolgok természetes menete. - Csak azt nem értem, hogy ez hogy jön ide? - Nem mehetek hozzád. - Angela. Szeretlek. - De nem szerethetsz. Látta, hogy Angela szeme könnyben úszik. - De szeretlek - mondta. Kétségbeesetten nézett rá a lány. - Soha nem szerethettünk volna egymásba. Hiszen Damon, te csak húszéves vagy. Még be sem nőtt a fejed lágya, nem tudhatod, mit tartogat az élet még számodra. - Az zavar jobban, hogy én húszéves vagyok, vagy az, hogy te huszonnégy? Angela sóhajtott. - Az, hogy te húsz vagy. Damon megfogta a kezét. - Gyere ide. Angela tiltakozott. - Damon... - Gyere ide. Most én akarok valamit mondani - visszavezette az ágyhoz. - Ülj le. Letérdelt Angela elé, megfogta a kezeit és az arcához nyomta. - Angela! Nézz rám. - Damon ... - Nézz rám - Angela lassan végigsimította az ujjait Damon vonásain. - Úgy nézek én ki, mint aki csak húsz évet élt? Többet láttam és tapasztaltam, mint a legtöbb nyolcvanéves. Én azt hiszem, bizonyos szempontból egy öregember vagyok. Angela remegő ajkakkal mosolygott rá. - Damon! Én attól félek, hogy fogalmad sincs arról, mennyire meg fog változni az életed. Ravenleigh uraként azt vehetned feleségül, akit csak akarnál. - Én csak azt az asszonyt szeretném feleségül venni, akit szeretek. Angela összeszorította a szemét. - Nem szeretsz? - kérdezte Damon halkan. Kinyitotta a szemét, tele szomorúsággal, amit Damon nem tudott mivel megmagyarázni. - Tiszta szívemből. - Emlékszel arra, amikor arról az angyalról meséltem neked, aki kiskoromban mindig meglátogatott? - kérdezte gyengéden. Angela bólintott, és egy könnycsepp gördült le az arcán. Damon a kezei közé fogta a lány arcát. - Te voltál az, Angela. Amikor kisfiú voltam, te voltál az én angyalom és most is, hogy férfivá lettem - és gyengéden az ágyra fektette a lányt. Megcsókolta a homlokát, az arcát, az orra hegyét és végül az ajkán megpihent. Hihetetlenül nagy kincs volt számára Angela, és szerette volna, ha tudja, hogy ez mindig így lesz.
150
Túl sok éjszaka múlt el úgy, hogy Angela nem osztotta meg vele az ágyát és nagyon vágyott arra, hogy saját éhségét csillapítsa, de arra még inkább, hogy a lánynak örömet szerezzen. Egyre erősebben csókolta, közben kezével a lány egész testét bebarangolta. Angela teljesen hozzásimult, mint azon az éjszakán, amikor először aludtak együtt, mintha Damon teste vigaszt nyújtana számára. Mindent meg akart adni a lánynak - a hajnal meleg árnyalatait és a naplemente hűsítő árnyait. Mindig fog figyelni arra, hogy elmesélje a színeket, hogy Angela életét szerelmének szivárványával töltse ki. Megemelte a lány csípőjét, egyre jobban magához szorította és mély hangon felnyögött, amikor a gyönyör szétáradt a testében. Hogy is gondolhatta Angela, hogy a fiatalsága miatt lemondana róla? Ő a maga részéről örült annak, hogy ilyen fiatalon talált rá Angélára. Az előttük álló sok év rengeteg örömmel kecsegtetett. És az éjszakák. Megszámlálhatatlanul sok éjszaka vár még rájuk, mindegyik úgy fog befejeződni, ahogy a mai elkezdődött. Angela a hátán feküdt és Damon szájával bejárta a nyakát, a nyelvével a nyaka alatt lévő gödröt ízlelgette. Angela a férfi vállába nyomta az ujjait, mint aki valamihez oda akar tapadni, holott Damon azt szerette volna, ha szerelme szárnyal ezen az éjszakán. A nyelvével a lány mellbimbóit járta körbe, amitől Angela lihegni kezdett, és a testén apró remegések futottak végig. Kitapintotta a férfi hátán az izmokat, megérintette az oldalát és megdermedt. - A sebed... - Semmiség - nyugtatta meg Angélát. Bár erősen vérzett, a seb nem volt mély, az orvos néhány öltéssel összevarrta. Újra a lány puha, fehér mellére összpontosította a figyelmét. Gyengéden szopogatta és élvezte a lány nyögdécselését. Angela a lábát fel-le mozgatva simogatta Damon lábait, és kezét a testük közé csúsztatta, úgy becézgette a férfi testét, és a gyönyör izzó parazsát tomboló tűzzé élesztette. - Mondd ki a nevemet - kérte a férfi, ahogy Angela arcát körbefogta a kezeivel. A lány végigsimította az ujjait Damon vonásain. - Damon. Megcsókolták egymást, Damon mohón behatolt Angela testébe, örömet adva és kapva. Eddig soha nem érezte ennyire magáénak a lányt, mert a múlt árnyékai ott ólálkodtak körülöttük. De kedvese a szerelme fényével elűzte őket. Egyre hevesebben mozogtak, majd erősen magához szorította Angélát, és az arcát beletemette a lány vastag hajfürtjeibe. Érezte, hogy Angela teste is megkeményedik, egyre gyorsabban veszi a levegőt és ujjaival belekapaszkodik a csípőjébe. Angela háta felemelkedett és a nevét kiáltotta fennhangon. - Damon! Damon engedve a benne is növekvő vágynak, egy utolsó lökéssel Angélába engedte férfiasságának magját. A végtagjai remegtek és a tökéletes kielégültség mosolyával az arcán a lány nyakához dörgölte az orrát. Kicsit felemelkedett és fentről nézett Angélára. - Soha ne kételkedj abban, hogy egymásnak teremtett minket az Isten. - Csak azt akarom, hogy biztos légy önmagadban. - Ha láthatnád a szemeimet, akkor tudnád, mennyire szeretlek, Angela! Teljes szívemmel és lelkemmel.
151
Epilógus Holdfény megcsillant a folyó partjára kisodródó hullámokon. Damon Montgomery mezítláb állt a Galverton homokjában és megpróbálta felidézni az elmúlt tizenkét hónapot, azt az elmúlt évet, amikor megtudta, mi volt az igazi neve, és hogy milyen családba született. Nagy elégtétel volt Damon számára, hogy tanúként hallgatták ki Vernon Shelby tárgyalásán. Még ennél is nagyobb elégtétel volt az, hogy bűnösnek találták Shelbyt. Kevésbé volt megnyugtató a büntetés: huszonhét-huszonhét év minden gyilkosságért. Damon azzal próbálta vigasztalni magát, hogy Shelby a börtön falai mögött hal majd meg, és az idő addig lassan fog telni-múlni, módjában áll majd szembenézni mindazzal, amit azon a végzetes éjszakán tett. Angela, Damon és testvérei végiglátogatták azokat az iskolákat, templomot és árvaházat, melyeket Christine építtetett abból a pénzből, amit Shelby számlájáról vettek le. Juanita udvariasan ugyan, de visszautasította a meghívásukat. Újra felépítették a haciendát, Juanita inkább ott maradt, hogy otthonossá varázsolja az új házat. Damon félt, hogy Juanita így még jobban visszavonul a világ elől. Miguel kezdte anyának szólítani és Juanita valójában csak akkor tűnt boldognak, ha Miguel a közelében volt. Evans seriffet igen hamar eltávolították a tisztségéből és Roberto Rodriguezt vették fel a helyére. Csendes és higgadt ember volt. Damon tudta, hogy a várost fogja szolgálni, és szinte várta már, hogy azt a könyvet forgassa a kezében, amit testvére híres tetteiről írnak majd. Abban a templomban vette feleségül Angélát, melyet a családja emlékére építettek. Nyolc hónappal később megszületett a fiúk: John Christian Harrison Montgomery. Johnnyt most épp egy közeli házban kényeztették a nagyszülei és az ugyancsak népes nagynénik és nagybácsik hada. Spence Montgomery arra az egyetemre járt, ahová eredetileg Damon készült. Damon biztosan tudta, hogy az első útja Ravenleigh-be vezet, ahol bele kell majd tanulnia a birtok szervezésének nehézségeibe, amiről mindenki azt hitte, hogy majd Spence örökli. Olyan összevissza alakult minden, Damon azon mélázott, hogy ez a sors iróniája-e, és csak arra jó, hogy még erősebb szeretet kösse össze a családjaikat. - Egész éjjel itt akarsz ácsorogni? - kérdezte a háta mögül csendesen Angela. Damon hátranyúlt, megfogta Angela kezét, maga elé húzta, karjaiba zárta és állát felesége fejére tette. - Hogy lehet az, hogy mindig megtalálsz? - Nem mindig, Damon. - Mindig, Angela. Ha nem is olyan gyorsan mint szeretnéd, mégis mindig rám találsz. Az ajkuk összeolvadt, Damon közelebb húzta magához. Angela belemarkolt az ingjébe, ahogy Damon egyre erősebben, szenvedélyesebben csókolta, mint aki olthatatlan szomját próbálja enyhíteni. Belélegezte Angela édes illatát, hallotta lágy sóhaját. Amíg Angélát szerethette, ő tudta, hogy Damon Montgomery mindig megtalálja majd a hazafelé vezető utat.
152
