A Tisza ukrajnai felső szakaszának szitakötő élőhelyei Kolozsvári I. Bevezetés A Tisza szerepe a Kárpát-medencében mind társadalmi, mind ökológiai szempontból meghatározó, ennek ellenére kárpátaljai szakaszának tényleges ökológiai helyzetéről, az itt honos fajok némelyikéről alig vannak információink. Sajnos a vidék szitakötőfajai is ebbe a kategóriába sorolhatóak, mivel korábban átfogó és célirányos odonatológiai kutatásokat a Tisza kárpátaljai összvonalában nem végeztek. A Tisza ilyen irányú tudományos elhanyagoltságának hátterében állhatott a vidék hányattatott történelmi helyzete, a többszöri országváltás, a Tisza szakaszonkénti határfolyó státuszából adódó körülményes kutathatóság, valamint a terepi adottságok jelentette nehézségek is.
1. ábra. A Tisza vízrendszere Kárpátalján. A Tisza két forrásból eredeztethető, két különálló folyóként kezdi meg vándorútját Kárpátalján, a Máramarosi-havasokban, majd a két ág, a Fehér- és a Fekete-Tisza Rahó közelében egyesül. A Fekete-Tisza forrásától számítva a folyó 81 km-en át a Rahói járás területén folyik, Terebesfejérpatak közelében éri el az ukrán-román határt. Innen 68 km-en át, egészen Técsőig ukrán-román határfolyóként halad tovább. Técső városát elhagyva ismét Ukrajna területén folytatja útját 82 km hosszan, majd Tiszaújlaknál éri el először a magyar-ukrán határt (MOLNÁR 2009). Tiszaújlakot követően a folyó elhagyja Ukrajna területét és Szalóka, valamint Csap környékén már középszakasz jelleggel tér vissza. Kárpátalja területére vonatkozó legkorábbi publikált és fennmaradt szitakötő adataink a XIX. század második feléből származnak, Mocsáry Sándor és Kohaut Rezső megfigyeléseinek köszönhetően (MOCSÁRY 1876; KOHAUT 1896). Munkájukat a XX. század első felében Hrabár Sándor folytatta, de igen értékesek a Fudakowski Jozef által a Csornohorai-masszívum vidékén végzett imágó megfigyelések adatai is (FUDAKOWSKI 1935; HRABÁR 1905). A Kárpátalja területére vonatkozó eddigi legteljesebb odonatológiai összefoglalót a meglévő adatok, valamint a múzeumi gyűjteményekben fellelhető példányok alapján ПАВЛЮК (1990) készítette el. Sajnos, sok esetben a közölt gyűjtőhelyek területileg nehezen behatárolhatóak, nem visszakereshetőek, a Tisza vonatkozásában pedig igen hiányosak. További problémát jelent, hogy a feldolgozott minták döntő része imágó megfigyelések eredményeit tartalmazza. Mivel a szitakötők imágói kibújási vízterüktől nagy távolságokra is
elrepülhetnek, ezért az imágó adatok nem alkalmasak odonatofaunájának jellemzésére.
egy adott vizes élettér
2. ábra. A Fekete- és a Fehér-Tisza összefolyása Rahónál. A célirányosan a Tisza kárpátaljai szakaszára vonatkozó szitakötőlárva adatok tekintetében KOVÁCS és munkatársai (KOVÁCS és GODUNKO 2008; KOVÁCS et al. 2008), KOLOZSVÁRI és ILLÁR (2009), valamint KOLOZSVÁRI és DÉVAI (2013) mintavételezéseinek eredményeire támaszkodhatunk. A Tisza felső szakaszának domborzati adottságai Élőhelyi adottságait tekintve a Tisza felső folyásának hidrológiai és domborzati viszonyai jóval szélsőségesebbnek mondhatóak, mint a folyó a középső és alsó szakasza. A Fekete- és Fehér Tisza folyásának természeti adottságai hasonlóak, bár a Fehér-Tisza völgye meredekebb esésű. A Fekete-Tisza hossza 49,2 km. Hivatalosan jegyzett forráspontja 1260 m tengerszint feletti magasságban található, viszont a Fehér-Tiszát már 480 m tengerszint feletti magasságban éri el, így esése ezen a szakaszon 15,8‰-re tehető. A Fehér-Tisza 1480 m magasan ered a Kurbul poloninán. Hossza 32,6 km, esése forrásától a torkolatig 30,6 ‰ , ami a Fekete-Tiszán mértnek majdnem a kétszerese. Medre meredek hegyoldalak között, szűk, V alakú völgyben fut (LÁSZLÓFFY 1982; NAGY et al. 2002). Rahótól a Visó torkolatáig esése szelídül (6,33‰), a Visó és a Talabor torkolata közötti szakaszon fokozatosan kiegyenlítettebbé válik (2,28‰), értéke a Talabor torkolatától Tiszaújlakig 1‰-re csökken (MIKE 1991). Völgye keskenynek mondható, Dombó térségéig általában mindössze 100-400 m széles völgytalppal jellemezhető. A Felső-Tisza szitakötő élettereinek hidroökológiai sajátosságai A Tisza Tiszaújlak feletti szakaszának vízutánpótlását számos ér, patak és folyó biztosítja, közülük is a legjelentősebbek mind hosszukat, mind vízhozamukat tekintve a Tarac, a Talabor és a Nagyág. A forrásvidéken a Tisza medrének szélessége 20-50 méterre tehető, völgye helyenként kanyonszerűen bevágódó, medre sziklás, kőtömbökkel tűzdelt.
Csapadékosabb időszakokban a szelíden csörgedező Tisza romboló áradattá alakulhat át. A folyómeder által szállított víztömeg időszakosan is nagy eltéréseket mutathat. Vízjárása szeszélyes, táplálását elsősorban az esővíz, a hólé és a felszín alól feltörő források biztosítják. Tiszaújlaknál vízhozama kisvízkor mindössze 30 m3/s-ra tehető, ezzel szemben a 2001. március 5-i árhullám idején 3040 m3/s-os vízhozammal tetőzött (MOLNÁR 2009). Az utóbbi évek aszályos nyarai a hegyvidéken is éreztetik hatásukat. A legszárazabb nyári és kora őszi időszakban a Tisza medrének víztelítettsége drasztikusan lecsökkenhet, ezzel ellentétben a kiadósabb esőzéseket követően néhány órán belül is hömpölygő áradattá változhat (NAGY et al. 2002). Ilyenkor fokozódik az üledéktranszport mértéke, a rombolódó partrészektől több hordalékanyag szállítódik el, ezzel párhuzamosan átformálódik a szitakötőlárvák élőhelyéül szolgáló mederrégió is. A szitakötőlárváknak a turbulens áramlási tényezőkkel, azok elragadó hatásával is meg kell küzdeniük. Az áradások alkalmával fellépő erőteljes kimosó hatás teljesen átalakíthatja a fenékfaunát (FELFÖLDY 1981). A Tisza ártere Dombót követően fokozatosan tovább szélesedik. A mederanyag szemcseméretbeli összetételében folyamatosan csökken a forrásvidékre jellemző nagyméretű kőtömbök aránya. Megjelennek az elágazások, zátonyok, szigetek, ennek ellenére Husztig egyértelműen megmarad a Tisza hegyi folyó jellege. A Huszti-kapun kilépve és a Fekete-hegy vidékét elhagyva a Tisza fokozatosan alföldi vízfolyássá szelídül és egyre szélesebb ártéri síkságot épít. Vízáramlásának energiája a meder kimélyülését és a partvonal folyamatos átrendezését eredményezi. A forrásvidéktől eltérően Huszt és Tiszaújlak közötti szakasza ágakra szakadó, helyenként fonatos mintázatot követ. Gyakoriak a palajos alacsonypartok és a rombolódó magaspartok, a kiterjedt zátonyok és szigetek. A rendszeresen jelentkező árhullámok hozzájárulnak a hordalék szakaszos átmozgatásához, a kanyarok üstjeinek kimélyüléséhez, más részek feltöltődéséhez (NÉMETH 1954).
3. ábra. Parti védőkövezés Tiszaújlaknál. A parti vegetáció tekintetében is változásokat tapasztalunk, a síkvidéki részek felé haladva a fenyveseket és a fenyves elegyes erdőket felváltják a bokorfüzes (Salix), égeres (Alnus) és nyáras (Populus) társulások. A vízinövények mederben történő megtelepedése nem jellemző. Kiterjedt hínáros részek a durva mederanyag és az erős sodrás miatt nem alakultak ki.
A mederátalakulások és a partelmozdulások bizonyos szakaszok tekintetében napjainkban is igen intenzíven zajlanak. A Tisza völgyében épült települések és az azokat összekötő közutak védelmében partoldalakat sokfelé megerősítették. A Sásvár és Tiszaújlak közötti Tisza-szakaszon egyes kanyarulatok esetében nem ritkák az évi 30-40 métert meghaladó partelmozdulások sem. A partoldalak erősítését leggyakrabban kőtömbök, drótháló, vesszőfonat és sarkantyúk beépítésével oldották meg, ennek ellenére a Tisza számos alkalommal bontja meg újból a már védelem alá helyezett partoldalakat. A folyómeder folyamatosan újjáépülő és átalakuló tulajdonsága igen egyedi, dinamikusan változó és formagazdag élőhelyi viszonyokat teremt a vidéken. Szitakötők a Tisza forrásvidékén A Tisza forrásvidékének jelenlegi odonatológiai helyzetéről kevés információnk van. A hegyvidéki régió esetében a tengerszint feletti magasság növekedésével csökken az évi átlaghőmérséklet, így a fagymentes napok száma is. Ebből adódóan csökken a szitakötő lárvák egy éven belüli aktív táplálékszerzésre fordítható napjainak száma. Nincsenek ismereteink afelől sem, hogy a kibújási időszak kezdete, valamint üteme mennyiben tér el a forrásvidéken az alsóbb szakaszokon tapasztalhatóknál. A Tisza Tiszaújlak és Huszt közötti szakaszán végzett gyűjtéseink során úgy tapasztaltuk, hogy a Gomphus vulgatissimus faj első kibújó példányaira már adott év májusának első hetétől számíthatunk.
4. ábra. A Tisza völgye Terebesfejérpataknál. Imágó megfigyelések igazolták a Cordulegaster bidentata jelenlétét Terebesfejérpatak környékéről (MARTYNOV és MARTYNOV 2010), illetve a Cordulegaster bidentata és a Somatochlora alpestris jelenlétét a Fehér-Tisza forrásvidékéről, a Máramarosi-havasok Pop Ivan nevű csúcsának közeléből (HOLUŠA 2009). Lárvaadatok híján nincsenek ismereteink arra vonatkozóan, hogy a megfigyelt egyedek lárvastádiumaikat mely víztérben töltötték.
A Tisza Huszt és Tiszaújlak közötti szakaszán végzett lárvagyűjtések a szitakötők mederbeni tartózkodási helyét tekintve igen nagy mozaikosságot mutattak. A lárvák a sodorvonaltól távolabb eső, védettebb részeken fordulnak elő gyakrabban. Az erős sodrású mederrészekről gyakorlatilag hiányoznak, viszont a partmenti régióban, a vízi tereptárgyak, akadók, gyökerek, vízbe dőlt fák környezetében nagyobb eséllyel lelhetők fel.
5. ábra. A Tisza medre Huszt közelében. A Tisza Tiszaújlak feletti szakaszán előfordul mind a négy folyami szitakötőfaj (Gomphidae), mennyiségi viszonyaikat tekintve eltérő arányban. Bár ismereteink hiányosak, valószínűsíthetően a Tisza Huszt feletti szakaszán a folyami szitakötőfajok (Gomphidae) közül a Onychogomphus forcipatus faj példányai tekinthetők a leggyakoribbnak. A Tisza huszti szakaszán életerős populációi élnek a Gomphus vulgatissimus fajnak is. A kisszitakötők alrendjéből a huszti és nagyszőlősi szakaszokon a Calopteryx virgo és a Calopteryx splendens lárvái is jelen vannak.
6. ábra. Holtág Nagyszőlősnél.
Husztot elhagyva a Tisza nagyszőlősi szakaszán a Gomphidaek közül Gomphus vulgatissimus és az Onychogomphus forcipatus egyedein túl az Ophiogompus cecilia példányai bizonyítottan előfordulnak. a Tisza nagyszőlősi holtágának vízterében Calopteryx splendens, Calopteryx virgo és Platycnemis pennipes fajok képviselői is gyakoriak (KOVÁCS és GODUNKO 2008; KOVÁCS et al. 2008; KOLOZSVÁRI és DÉVAI 2013). A nagyszőlősi Fekete-hegy vidékét elhagyva a folyó véglegesen kilép a Kárpátok szorításából. Medre és árterülete kiszélesedik, mellékágak és holtágak jelennek meg, folyása Tekeháza és Tiszaújlak között fonatossá válik, számos időszakos zátonyt és állandó növénytakarónak helyet biztosító szigetet hozva létre. A Tisza medrének szemcseösszetételében a kisebb szemcseátmérőjű frakciók nagyobb arányban vannak már jelen, bár a meder képét még egyértelműen a kemény, kavicsos aljzatstruktúra határozza meg. A Tisza nagyszőlősi szakaszát elhagyva általánossá válnak rombolódó magaspartok.
7. ábra. A tiszabökényi mellékág.
8. ábra. Folyami kavics kitermelése a Tisza medréből Tiszaújlaknál.
A Tisza tiszabökényi, tiszaújhelyi és tiszaújlaki szakaszán a már korábbiakban említett három Gomphidae faj, a Gomphus vulgatissimus, az Onychogomphus forcipatus, valamint az Ophiogompus cecilia egyedei mellett megjelennek a Gomphus flavipes példányai is. Előfordulási gyakoriságuk alapján a Tisza e szakaszán már a Gomphus vulgatissimus képviselői kerülnek túlsúlyba. Az Onychogomphus forcipatus, az Ophiogompus cecilia és a Gomphus flavipes fajok egyedei számarányaikat tekintve ritkábbak, de mindenképp jelen vannak és stabil állományt alkotnak a Tisza e szakaszán is (KOLOZSVÁRI és ILLÁR 2009; KOLOZSVÁRI és DÉVAI 2013).
9. ábra. Rombolódó magaspart a Tisza tiszaújhelyi szakaszán. A Tisza egyes rombolódó partszakaszain a több méteres éves partelhordódások sem ritkák. A rombolódó magaspartok mentén végzett lárvagyűjtéseink során úgy tapasztaltuk, hogy a kavicsosabb mederstruktúrájú részeken inkább az Onychogomphus forcipatus, míg az apróbbszemű, homokos, aprókavicsos mederanyagú szakaszokon a Gomphus vulgatissimus példányai gyakoribbak. Általánosan elmondható, hogy a nyílt, akadóktól és vízi tereptárgyaktól mentes kavicsos mederrészeken jóval ritkábban fordultak elő szitakötőlárvák. A partanyag ilyen ütemű mozgásának a szitakötőlárvákra gyakorolt hatásai még feltáratlanok. Környezeti problémák A vízi erőforrások hasznosítása a Felső-Tisza völgyében sok évszázados múltra tekint vissza. A tiszai faúsztatás okán létrehozott clausurák, majd az árvízvédelmi gátrendszerek kialakítása, a hullámtér kiterjedésének csökkentése, a kanyarulatok átvágása, a partoldalak kövezése, a sarkantyúk helyenkénti beépítése, a folyami kavics mederből történő kitermelése mind hatással lehettek az itt élő víz szervezetekre is. Az elmúlt századokban a Kárpátok hegyvidéki régióiban folyamatosan növekedett az erdőirtás mértéke (FRISNYÁK 1996; SZIKURA és KOLOZSVÁRI 2012). A Tisza vízhozamában tapasztalható kilengések amplitúdójának növekedése minden bizonnyal fokozottabb környezeti terhelést jelent mind a szitakötőlárvák, mind azok táplálékszervezetei számára. A 2000 januárjában a levonuló nehézfém szennyezés érintette a Tisza felső folyását is. A kémiai vizsgálatok mind a talaj, mind az itt élő növényzet esetében kimutatták a nehézfémek koncentrációjának növekedését (КОЗЛОВСЬКИЙ et al. 2005). A szennyezést megelőző időszakból származó lárvaadatok hiányában megbecsülni sem tudjuk a szitakötőkre gyakorolt hatását.
Összefoglalás A Tisza felső szakasza élőhelyi adottságait tekintve nem kezelhető egyneműen. A forrásvidékre jellemző környezeti tényezők markánsan eltérnek akár a rahói, a técsői, a huszti vagy tiszaújlaki szakaszok hasonló értékeitől. A Fekete- és Fehér-Tisza egyesüléséig mindkét folyó esetében jellemzőek a szűk folyóvölgyek, a bevágódó, meredek partoldalak. Rahót követően fokozatosan kiegyenlítődnek a Tisza völgyének esésviszonyai. A hegyi patak jelleg fokozatosan hegyi folyóvá, majd hegylábi, később alföldi vízfolyássá alakul át. A Tisza kárpátaljai szakaszáról csak részleges szitakötőadataink vannak. Sajnos a forrásvidékről ezidáig nem sikerült publikált lárvaadatot fellelnünk, viszont Huszt, Nagyszőlős és Tiszaújlak környékén végzett gyűjtéseink eredményei azt mutatták, hogy a folyami szitakötőknek négy faja is honos a Tisza Tiszaújlak feletti szakaszának víztereiben (Gomphus vulgatissimus, Onychogomphus forcipatus, Ophiogompus cecilia, Gomphus flavipes). A folyami szitakötők kiváló struktúrindikátorok, markánsan jelzik élőhelyük változásait. A Tisza- nemzetközi jelentőségű vízfolyás lévén- környezetvédelmi szempontból kiemelt fontosságú. Élőhelyeinek rendszeres monitorozása ökológiai és közegészségügyi megfontolásból is javallott. Mind ökológiai, mind természetvédelmi szempontból fontos volna a Tisza felső szakaszán honos szitakötőfajok élőhelyeinek tudományos igényű feltárása, az egyes fajok előfordulásának és egyedsűrűségének pontos megismerése. Köszönetnyilvánítás "A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával a TÁMOP 4.2.4.A/1-11-1-20120001 azonosító számú "Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program" című kiemelt projekt keretei között valósult meg." Ezúton szeretném külön köszönetemet kifejezni a tanulmány elkészítésében és megjelentetésében nyújtott segítségükért a Magyar CHIRODON Alapítvány és a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszéke munkatársainak. Felhasznált irodalom FELFÖLDY L. 1981: A vizek környezettana. Általános hidrobiológia. – Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 290 pp. FRISNYÁK S. 1996: A Kárpát-medence történeti földrajza. Honfoglalás 1100, Nyíregyháza, p. 311–330. FUDAKOWSKI, J. 1935: Przyczynek do znajomości fauny Czarnogory. Ważki (Odonata). – Instytut badawczy lasów Państwowych. Serja A, Nr. 8, Warszawa, 38–42. HOLUŠA, O. 2009: New records of Cordulegaster bidentata and Somatochlora alpestris in the Ukrainian Carpathians (Odonata: Cordulegastridae, Corduliidae). Libellula 28 (3/4) 2009: 191-201. HRABÁR S. (1905): Ung és Ugocsa megye szitakötő faunája. Rovartani lapok XII., p. 101103. KOHAUT R. 1896: A magyarországi szitakötőfélék természetrajza (Libellulidae Auct., Odonata Fabr.). – K. M. Természettudományi Társulat, Budapest, 78 pp., III tábla. KOHUT E. – KOLOZSVÁRI I. – LJUBKA T. – HADNAGY I. – KOPOR Z. – KURTYÁK Á. – KISS F. – DOBRÓNÉ T.M. – KENYERES SZ. – BURJÁN E. –
MIKNYÓCZKI K. – PITUK D. 2012: A környezeti és a természeti nevelés és a Tisza kapcsolata. – Interneten: http://tiszaikornyezet.weebly.com KOLOZSVÁRI I. – DÉVAI GY. 2013: Dragonfly fauna of the main, side and dead channels of River Tisza in Ukrainian section. – 32. Jahrestagung der Gesellschaft deutschsprachiger Odonatologen (GdO) e. V., Fulda, p. 56–57. KOLOZSVÁRI I. – ILLÁR L. 2009: A Tisza tiszaújlaki szakaszán élő szitakötőfajok faunisztikai felmérése. – Acta beregsasiensis VIII/1: 231–240. KOVÁCS, T. – GODUNKO, R.J. 2008: Faunistical records of larvae of Ephemeroptera, Odonata and Plecoptera from the Zakarpats’ka Region, Ukraine. – Folia hist.nat. Mus. Matr. 32: 87–91. KOVÁCS, T. – GODUNKO, R.J. – JUHÁSZ, P. – KISS, B. – MÜLLER, Z. 2008: Quantitative records of larvae of Ephemeroptera, Odonata and Plecoptera from the Zakarpats’ka Region, Ukraine (2004, 2006). – Folia hist.-nat. Mus. Matr. 32: 135–147. КОЗЛОВСЬКИЙ, В. – РОМАНЮК, Н. – ТЕРЕК, О. – ЧОНКА, І. – КОЛЕСНИК, О. – БОЛАШІ, Ш. – БОЙКО, Н. 2005: Bажкі метали у ґрунтах та рослинах заплави ріки Tиса. – Вісник Львів. УН-ТУ. Серія біологічна. Вип. 40: 3550. LÁSZLÓFFY W. 1982: A Tisza. Vízmunkálatok és vízgazdálkodás a tiszai vízrendszerben. – Akadémiai Kiadó, Budapest, 610 pp. MARTYNOV, A.V. – MARTYNOV, V.V. 2010: Distribution of Cordulegaster bidentata Selys, 1843 (Odonata, Cordulegasteridae) in Ukraine. Eurasian Entomological Journal 9(2): 303-307. MIKE K. (1991): Magyarország ősvízrajza és felszíni vizeinek története. Aqva, Budapest, pp. 1-698. MOCSÁRY S. 1876: Adatok Zemplén és Ung megyék faunájához. Jelentés az 1874-ik év nyarán e megyék területén gyűjtött állatokról. – Math. term.-tud. Közlem. XIII(1875)/V: 131–185. MOLNÁR J. 2009: Vízrajzi adottságok. In: Baranyi B. (szerk.): Kárpátalja. – Dialóg Campus Kiadó, Pécs – Budapest, p. 130–141. NAGY B. – KOMONYI É. – MOLNÁR J. – GÖNCZY S. – IZSÁK T. – KUCSINKA I. – SÁNDOR A. 2002: A felső-tiszai árvizek kialakulásának tényezői, különös tekintettel az utóbbi évek katasztrófáira, illetve azok elhárításának lehetőségeire. Kézirat. – Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola adattára, Beregszász. NÉMETH E. 1954: Hidrológia és hidrometria. – Tankönyvkiadó, Budapest, 662 pp. ПАВЛЮК, Р.С. 1990: Стрекозы западных областей Украины. – Latvijas Entomologs 33:37-80. SZIKURA J. – KOLOZSVÁRI I. 2012: Környezeti változások a Felső-Tisza kárpátaljai vízgyűjtőjén. – Acta Biologica Debrecina Oecologica Hungarica, 27:187-194.
