A TEREPEK SZEMPONTJAI A KÉPZÉSBEN Szekszárd, 2010. november 26. (Takács Imre elıadása) A korábbi években többször beszélgettünk a terep és képzés kapcsolatáról, és fogalmaztunk meg bátor elvárásokat. Ma már sokkal óvatosabban fogalmazunk, megértıbbek vagyunk a képzık problémáival kapcsolatban. Tudjuk, hogy jelen finanszírozási rendszerben érdekeltek a minél több hallgató felvételében. Elképedve vettük tudomásul, hogy egy oktatónak heti 20-22 a kötelezı óraszáma, és ha meg akar élni, még többletmunkát is vállalnia kell. Ezek ellenére nem mondhatunk le arról, hogy személyiségükben alkalmas, szakmájukban felkészült, elkötelezett, motivált, hiteles, az etikai normákat elfogadó szakemberek kerüljenek ki az iskolapadokból. Különösen igaz ez a mai társadalmi környezetben, amikor már-már elfogadottá vált a kirekesztés, nyíltan levet vállalni az elıítéletességet, a rasszizmust akár egy szociális munkásnak is. Sıt néha még érvelnek is mellette... Kinek másnak, ha nem a szociális munkásoknak a feladata az ilyen szemlélet elleni küzdelem, a személyes példamutatás, a szolidaritás, az emberi méltóság tiszteletének erısítése. A szociális munkások sokféle helyeken dolgoznak: az igazgatástól az egészségügyön át a különbözı szociális intézményekig. Koncentráltan legtöbben (mintegy 6.000 Fı) a családsegítı és gyermekjóléti szolgálatoknál. A személyes tapasztalataim is elsısorban e két intézményre koncentrálódik. Mi jellemzi a mai szociális munkát? 1. A legutóbbi Szociális Expón valaki nagyon találóan úgy fogalmazott, hogy „szociális adminisztrátorok és szociális rendırök” 2. A szegénységellenes hálózat vezetıje kiemelte, hogy felerısödött a szociális munkában a kontroll gyakorlása. 3. Tapasztalataim szerint mindkét megállapítás helytálló. Azzal egészítem ki, hogy az ellenırzés és adminisztrálás mellett a védekezı alapállás is elıtérbe került. Felmerül a kérdés: a fentieket a szociális munkások a képzésbıl hozzák magukkal, vagy ilyenné válnak? Hogy a képzésbıl mit hoznak magukkal arról késıbb, most az ilyenné válásról szólnék. 1. A jogszabályok változásai ebbe az irányba terelik a szociális munkásokat. (Kontroll: Kezdıdött a munkanélküliekkel, legújabban az iskoláztatási támogatás) 2. Az adminisztráció katasztrofális mértékő növekedése. (Ebbe értem -a kliensi nyilvántartások, gondozási tervek mellett a számtalan kötelezıen elıírt megbeszéléseket, értekezleteket, konferenciákat, bíróságon való megjelenéseket, felülvizsgálatokat, védelembe vételi eljárásokat, beszámolókat, vizsgálatokat, pályázatokat, stb.) 3. Drasztikusan csökkent a közvetlen kliensekre (ügyfelekre, segítségre szorulókra?) fordítható idı mennyisége, ugyanakkor növekedett a segítségre szorulók száma. (Pl. a gyermekjóléti szolgálatok már alig tudnak tisztességesen végigvinni egy gondozási esetet, e helyett mit csinálnak: kontrollálnak, nehogy bajunk legyen belıle, ha valami történik a gyerekkel.
1
Milyen hatása van mindennek a kliensekre? 1. Nem tartják segítı intézménynek a szolgálatokat, sıt „ık okozzák számukra a legtöbb nehézséget” 2. Jelentısen lecsökkent az önként segítséget kérık száma 3. A kliensek függı helyzetbe kerülnek segítıiktıl 4. A beavatkozás eredménye látszólagos, idıleges, tényleges változások nem történnek a családok életében Milyenek a ma szociális munkásai? 1. Többségük szociális diplomával rendelkezik, felkészültségük alapján csak részben alkalmasak az azonnali munkavégzésre 2. Az intézményeknek általában van válogatási lehetısége az állásra jelentkezık közül 3. Van egy „ál” gyakornoki rendszer mentorok nélkül (Pl. Mindenki gyakornok a vezetı kivételével), vagy senkinek nincs ideje velük foglalkozni. 4. A „terep” szerint egy részük személyiségében alkalmatlan a pályára (Pl. szenvedélybetegség, személyiségzavar, erkölcsi integritás hiánya, motiválatlanság, szociális intelligencia hiánya) 5. Mind gyakrabban jelentkezı probléma az elıítéletesség, idınként rasszizmus. A terep Hogyan válik egy intézmény tereppé? 1. Megfelelnek bizonyos normáknak, akkreditálják (Pl van minıségbiztosítás) 2. A tereptanár személyes kapcsolata 3. telefonkönyv… 4. Aki vállalja 5. A hallgató keresi meg 6. Kellenek-e oktató terepek, ahol elméleti és gyakorlati oktatás egyaránt folyik Alkalmasak-e a terepintézmények a hallgatók fogadására? 1. Részben alkalmasak, intézménye válogatja 2. Idıhiány: kevés a szabad kapacitás 3. Hiányzik a jogszabályi háttér. (Ki köteles fogadni, milyen feltételeknek kell megfelelni,…) 4. Hiányoznak az anyagi feltételek: Nincs a rendszerbe –struktúrába- építve ez a tevékenység. Pl. részállású terepoktató (A kórházakban pl. oktató nıvér) 5. Hiányoznak a személyi feltételek. (Alkalmas tereptanár) 6. Nincs érdekeltség: se presztízs, se pénz Tereptanárok, terepstratégiák 1. Ritkább esetben van kiképzett tereptanár. Kevés a bevonható gyakorlott szakember. 2. Szerencsés esetben -ha ez a vezetı-, idıt is tud áldozni, ha akar 3. „Nem kell bejárnod, majd aláírom amit kell” 4. Valami másra használják a hallgatókat. (Pl. adminisztráció) 5. Kliens közelbe sem engedik ıket, nem vehetnek részt a TEAM értekezleteken 6. Elzárják a dokumentációkat 7. Új eseteket is rájuk bíznak, önállóan dolgoznak, kevés segítséget kapnak 8. Tereptanár „kísérésével” bizonyos eseteken önállóan dolgozhat 9. A tereptanárok díjazása megoldatlan
2
Hallgatók, hallgatói stratégiák 1. A legkisebb erıfeszítéssel megúszni 2. Amennyi egy esettanulmányhoz kell 3. Túlzott bevonódás, „mindenbe beleüti az orrát”, ı mindent jobban tud. 4. Pozitív érdeklıdés, elmélyülés 5. A levelezıs hallgatók (akik nem a szakmában dolgoznak) gyakorlata külön problémát jelent. Képzık elvárásai 1. Sok esetben sablonos (Intézmény struktúrája, szabályzatai, munkatársak…), nincs jól kijelölt prioritás 2. Túl sok elvárás, amely nehezíti az elmélyülést 3. Alkalmatlan hallgatók „szőrése”. „Ne igazold le a gyakorlatát mert alkalmatlan a szakmára, csak nem tudtuk megbuktatni” (A nem kívánatos hallgatók „kicsinálása” az elméleti tantárgyaknál is elıfordul. Ezek a hallgatók minden bizonnyal tényleg alkalmatlanok a szakmára, de ez az eljárás amellett, hogy inkorrekt, más problémákat is felvet. A nem kívánatos hallgatók kikészítésének gyakran aktív résztvevıi tanulótársaik is. Ez a fajta „problémamegoldás” mintául szolgál számukra a késıbbi munkájuk során. Ha csak passzív részesei a folyamatnak, akkor pedig a szociális munka értékeivel ellentétes norma óhatatlanul kognitív disszonanciához vezet, ami nehezen feldolgozható. Ezekben az esetekben sokkal szerencsésebb egy beilleszkedést segítı attitőd, az érintett szociális, mentálhigiénés segítése, amely pozitív mintát jelent a hallgatók számára) A KÉPZÉS Számomra kiindulópontot (hipotézis) az jelenti, hogy a szociális képzések sokkal közelebb állnak a terephez, a szociális rendszerhez, mint az oktatáshoz. Ebbıl annak kellene következnie, hogy: 1. Azonnal használható tudást, készséget szereznek a képzés során a hallgatók 2. Gyorsan rugalmasan kell reagálni a szociális rendszer, valamint a szükségletek változásaihoz 3. Prioritások, hangsúlyok változására való képesség a képzık részérıl. (Pl. jelen helyzetben az etikai normák elıtérbe hozása) Ha ezt elfogadjuk, akkor milyen változásokra lenne szükség 1. Valamennyi tárgy oktatása a szociális munka szempontjaihoz igazodóan történjen! Sokszor látunk olyan képzéseket, ahol a segítés folyamatának oktatása inkább pl. a pszichológia szakmai szabályainak felel meg, mint a szociális munkáénak. Mi a terepen dolgozók viszont tapasztaljuk az ilyen képzés negatív hatásait.(Lehet, hogy pszichológus oktatja?) Lehet jogot, szociálpszichológiát az adott szakma standjai szerint tanítani, de lehet úgy is, hogy az célzottan, a szociális munkához „igazítva” történjen. Nagyon alacsony számban történik a szociális munka elméletének oktatása (még az asszisztenseknél is magasabb), és nem e köré épül fel, nem ilyen szemléletet
3
tükröz a képzés. Ezt tekintem a legnagyobb hiányosságnak. (A probléma részletes kifejtése meghaladná az elıadás kereteit) 2. Az oktatott tárgyak egymáshoz illesztése. Pl. Amikor jogból a Gyvt-t tanítják, akkor tanulják elméletbıl a gyermekvédelmet. Merészebb vállalkozó iskolák azt is megtehetik, hogy az elméletet (vagy egy részét) a terepen tanulják, hiszen akkor lesz mihez kötni a jogot, látják élıben a határozatkészítést, az eljárást, a segítıt és segítettet, a folyamatot. Ez valóban gyakorlatorientált lenne. Az oktatott tárgyak szükségletekhez (a terep szükségleteihez) igazodása. Nem a képzı adottságaihoz. Ez bizonyára nagyon munkaigényes, hiszen minden tárgy oktatójának ezen szempontok szerint kell áttekinteni tárgyát, sokat kell konzultálni kollegáival. Rendszeressé kell tenni a tantárgycsoportok közti együttmőködést. 3. A pályaalkalmasság kérdése. A jelenlegi finanszírozási rendszerben szinte megoldhatatlan. Mégis azért említem elsı helyen, mert az intézményektıl egyre több negatív tapasztalat érkezik a gyakorlatos hallgatókkal kapcsolatban. (Legenyhébb esetekben: a kliens környezetének becsmérlése, „nem bírom ezt a büdöset”, folyamatos negatív minısítések, etikai normák negligálása, személyiségzavar, szenvedélybetegség, pszichiátriai kórkép, a másság elfogadásának képtelensége, stb.) Úgy látjuk, hogy nem vált be az az elképzelés, hogy majd a képzés során az ismereteik bıvülésével, a személyiségfejlesztések, tréningek hatására oldódnak az elıítéletek. A képzések jelenlegi formájukban nem alkalmasak a személyiség alapvetı megváltoztatására. Milyen jó lenne, ha ezek az energiák az alkalmas személyiségő hallgatók fejlesztésére fordítódnának. Talán a szociális munka is elıbbre tartana. 4.
Folyamatosan nı a szakadék a kliensek és segítıik kultúrája, érték és normavilága között, amely nehezen áthidalható még személyiségükben alkalmas segítık esetében is. Ugyan ez vonatkozik az oktatók és a hallgatók viszonylatában is. Azt látjuk, hogy a tanárok nem ismerik a hallgatóikat, mint ahogy a segítık is egyre kevésbé klienseiket. (A szociális képzésekben ennek kiemelt fontosságot tulajdonítok) Még a speciálisan ezt a területen oktatók sem, akik személyig-fejlesztést”tanítanak”. (Azért merem tanításnak nevezni, mert értékeléssel zárul, ami számomra elfogadhatatlan) Sajnos elıfordulnak elıítéletes, rasszista oktatók is. (Már szinte meg sem lepıdünk a nyíltan vállalt rasszizmustól sem).
5. Túlképzés, és az ezzel képzés felhígulása A társadalom számára bizonyára hasznos, ha minél több szociális végzettségő szakember dolgozik az élet bármely területén, hiszen a szemléletük akár „ragadós” is lehetne. Azt látjuk, hogy a magas hallgatói számok rontják a képzések hatékonyságát. Nagyon magasak a csoportlétszámok, ezért nem lehet hatékony az egyéni fejlesztés. A terepintézmények sem alkalmasak ilyen mennyiségő hallgató fogadására. Különösen problémásnak látjuk a pályán kívül dolgozó levelezı szakos hallgatók gyakorlatának helyzetét. Alig érintıdnek meg a szociális szakma által, nagyon kevés a gyakorlati idejük. 6. A hallgatók eltérı felkészültsége. (Nem csak a különbözı profilú –szoc. ped, szoc. munkás, egyetem, fıiskola- intézmények között, hanem az azonos képzések között is.) Mivel általános szociális munkás képzésekrıl van szó, szerencsés lenne valamilyen összhang megteremtése. (Nincs ekkora eltérés pl. a pedagógus, orvos, jogász
4
képzések között) A képzı intézmény alapprofilja még mindég szerepet játszik ebben a kérdésben is. 7. Van bizonyos fejlıdés a szociális munka elméletének oktatása területén: növekedett a terep-tapasztalatokkal rendelkezı oktatók száma, de még mindég vannak olyan képzık, ahol nem szociális munkás végzettségőek tanítják a szociális munka elmelétének valamelyik területét. Ezt viszont nem fogadhatjuk el. Nagyon kívánatos – igaz nehezen megoldható-, hogy az oktatás mellett terepmunkát is végezzenek. Igazi élmény egy olyan órán részt venni a hallgatóknak, amikor a tanár egy személyesen kezelt eseten keresztül mutatja be a tananyagot, és a hallgatók maguk fedezik fel mögötte az elméleteket. 8. Az lenne a kívánatos, ha valamennyi oktató (vagy legalább a tanárok többsége) a szociális terület környékérıl rekrutálódna. (Ez talán nem túl nehezen megoldható, hiszen sok jogász, szociálpolitikus, pszichiáter dolgozik a szociális területen) 9. A terep szerepe a képzések tartalmának meghatározásában. Formális csatornák nem mőködnek, esetleg a tereptanárokon keresztül érkeznek jelzések, de annak nyomai alig fellelhetık. Milyen fejlesztést lehetne megvalósítani: Pl. Családsegítı, gyermekjóléti módszertani központok keretei között mőködı szakmai mőhelyek. 10. Specializációk hiánya az alapképzésben Intézményeinknek nagy szüksége volna arra, hogy egyes területekre vonatkoztatva többlettudást szerezzenek a hallgatók. A speciális továbbképzéseken való részvételre a terepen már nincs idı, pénz. 11. Módszerek megtanítása. Legalább egy, azonnal használható módszer megtanítása, amely biztonságot adna a hallgatóknak a terepen. A PROBLÉMÁKKAL KÜZDİ HALLGATÓK SEGÍTÉSE Úgy látjuk, hogy egyre több hallgató küzd súlyos életvezetési, családi, párkapcsolati problémával, amelyek megoldására a meglevı ellátó rendszer csak részben képes, vagy nem hozzáférhetı számukra. Megkockáztatom, hogy ezek arányai magasabbak a többi felsıoktatási intézményben tanulókhoz képest. (Ennek oka nyilvánvaló) Láttam bölcsész egyetemi kollégiumban olyan felhívást, amely lehetıséget kínált pszichológus, pszichiáter (névvel, fényképpel) ingyenes igénybe vételére. A szociális munkás hallgatók egy részének terápiára is szüksége lenne, de tapasztalataim szerint a legtöbb esetben a szociális munkás által nyújtott segítı kapcsolat lenne a legfontosabb. A kérdés az, hogy ezt az adott intézményen belül, vagy kívül kell-e biztosítani. (Ennek taglalásába most nem folyok bele) Azt viszont megkockáztatom kijelenteni, hogy amennyiben a problémával küzdı hallgatók egy szakmailag hitelesen végigdolgozott segítı kapcsolat során oldják meg problémáikat, az felér egy tanulási folyamattal.
NÉHÁNY MEGOLDANDÓ FELADAT (néhány prioritás) 1. A terepgyakorlat jogi, anyagi hátterének megteremtése 2. Valamennyi oktatott tárgy szociális munkához „idomítása” 3. Középtávon szükségesnek látnám a terepen való tanulás feltételeinek megteremtését
5
4. Szemléletformálás, értékformálás elıtérbe helyezése 5. A személyiség és készségfejlesztés átalakítása
6
