A TARTALOMBÓL: Így gondozd a zsidódat! Tömeggyilkos zsidók Az egészségügy reformja... 14

A TARTALOMBÓL: A magyar zsidóság vezetõi hatszor . . . . . . 3 kérjenek bocsánatot a magyar nemzettõl! Olvasott-e Hitler Marxot? . . . . . . . . . . . 10

Így gondozd a zsidódat! . . . . . . . . . . . . . 12 Tömeggyilkos zsidók . . . . . . . . . . . . . . . 12 Az egészségügy reformja. . . . . . . . . . . . . 14

Testünk olimpiai rekordjai. . . . . . . . . . . 19 Védekezzünk az elektroszmog ellen. . . . 21 Sugárözön. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24

Ön a Jó Ha Figyelünk külföldre is!!! címû alkalmi megjelenésû újság olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

2

jó ha figyelünk

külföldre is

„Senki minket büntetlenül nem bánthat!” Zrínyi Miklós A Gyurcsány-kormány, a korábbi önkényuralmi rendszerhez, melyrõl metszették, méltó, jól bevált kártyákat játszik ki a „zéró tolerancia”, a magyarországi „antiszemitizmus” és egyéb hitvány szólamok hangoztatásával, mellyel elejét akarja venni a kormány s körei ellenes radikális kritikának, valamint igyekszik visszaszerezni a hazudozásának és diktatórikus módszereinek hírével megingott legitimációt a külföld elõtt, amit persze további önkényuralmi módszereinek és ország-fosztogatásának fedezetéül használ. (Noha nem a magyarok többsége elõtt, mert az immár talán semmivel sem menne! De õt és útonálló bandáját ez utóbbi legkevésbé érdekli.) Európai történelmünk folyamán sok külsõ vagy magát otthonosan befészkelõ ellenségünk folyamodott a rágalmazás változatos, gyakran: vérforraló válfajaihoz. S ha már egy csaknem romokban levõ ország, s széthulló félben levõ magyar sors közepette kell újjászületnünk nemzeti létünkben – szinte hamvainkból, mint fõnix madárnak – meg kell tanulnunk együtt élni a rágalmakkal és harcolni ellenük. Illyés Gyula írja: „Tartósan és jól bekerítve, rágalomban élni van olyan jellemerõsítõ, léleknevelõ iskola, mint a magány, a megpróbáltatás vagy az alkalom a nagy tettekre... Egyénnek nyugodtan tanácsolnám a rágalom tûrését; népnek már kevésbé.” A nemzeti érdeket megalkuvásmentesen képviselõkre sütött „szélsõségesség” billogának viseltével, keresztjének hordoztával imigyen vágjunk vissza! „Vigyázzunk: Az a rikoltó, szélsõséges hajsza, mely most tombol a héber és más sajtó hasábjain a ”szélsõségek" ellen: nagyon meggondolt, hideg és okos számítású szélsõség..., ezt a jerikói generálmarsot mélyebb céllal fújták meg. Azért, hogy a szélsõség tabukiáltásával elfojtsák az idegen hódítás minden kritikáját, minden felszisszenést a szociális igazságtalanságok miatt, a kirabolt, kiszorított, összevissza maszlagolt magyarság sebeinek megmutatását, egyszóval: minden emberi és magyar felmozdulást az önzés, a zsákmányéhség, a gyávaság, az idegen faji sovinizmusok irtózatos, halálos szélsõségei ellen." Megfogalmazhatná-e bárki, tiborcibb fájdalommal és életre szánt dühhel, felháborodásunk a „szélsõség” vádjával szemben ma, amikor méginkább „halálos szélsõségek” döntenék a nemzetet mielõbbi sírba, mint kereken hetven éve, amikor Szabó Dezsõ leírta a fenti sorokat?! Mielõtt a „magyar idegengyûlölõ”, „atiszemita” és „szélsõséges” vádjaira, rágalmaira térnénk, történelmi példákkal cáfolva azokat, ill. felvonultatva az utóbbi, több mint 150 év magyar történelmének azon csomópontjait, melyek bõven szolgáltattak volna okot bármely más népnek az „antiszemitizmusra”, nézzük meg, hogyan vélekedett, ill. vélekedik a zsidóság néhány kiemelkedõ gondolkodója a népük irányában gyakran megnyilvánuló antiszemitizmus okairól! Dr. Fejér Lajos, Szabó Dezsõ kortársa, s a német koncentrációs táborok valamelyikében elpusztult zsidó gondolkodó írja: „Az antiszemitizmus helytelen kifejezés, mert feltételezi a zsidóság teljesen passzív szerepét a folyamatban. Ez tévedés. Amely faj a másikkal való keveredést, vagy pláne összeolvadást a hozzáférhetetlen valláserkölcs blokádja alá helyezi, az az emberi összetartozás érzését a legsajátabb módon formailag és eredményében saját fajára korlátozta. Ezzel minjó ha figyelünk

külföldre is

den társadalmat, melyben élt, maga ellen provokált.” (Kiemelés: Kobzos) Más helyütt így szól: „A zsidó faj vonása ma is, hogy véleményét, sõt világnézetét ráerõszakolja a világra.” (Zsidóság)

Samuel Maurice, fajának természetét illetõen, ugyanilyen kíméletlenül igazmondó. 1924-ben írta, You Gentiles c. mûvében: „Mi, zsidók: a rombolók, örökké rombolók maradunk..., semmi sem fogja kielégíteni szükségleteinket és követelményeinket, amit a gójok tesznek.” Az ugyancsak zsidó Levy Oscar irja 1920-ban: „Remélem és bízom benne, hogy van egyfajta antiszemitizmus, amelyik igazságosabb a zsidóság fele, mint bármiféle vak filoszemitizmus, mint a ”had legyenek mind liberálisak" merõ szentimentalizmusa, amelyik nem más mint a szemita ideológia, újból és újból." Úgyszintén õ írja, hogy „zsidó elemek adják a hajtóerõt mind a kapitalizmus, mind a kommunizmus számára, a világ materiális és spirituális romba döntése számára is”! (A Semitic Jew) Hasonlóképpen vélekedett Theodor Herzl, a cionizmus atyja. „Amikor süllyedünk a forradalmi proletariátussá, a forradalmi párt beosztott tisztjeivé válunk, amikor sorsunk felfelé ível, nõ pénztárcánk borzalmas hatalma is” – írta. A zsidóság és a kommunizmus affinitásáról szólva, a II. világháború idején a Zsidó Világkongresszus elnökének pozícióját betöltõ, cionista Stephen S. Wise rabbi is azt mondta érdekes módon, hogy „vannak, akik kommunizmusnak, de én csak judaizmusnak hívom”! Gyakran eszembe jut egy történet, ami jól szemlélteti a fenti zsidó jellemvonásokat. Idõs német ismerõstõl, Marxtól hallottam, évekkel ezelõtt. Édesapja szerencsésem megúszta az I. világháború poklait, s örömmel tért haza a kis városkába vagy faluba, valahol Heidelberg környékén. Amint leszáll a vonatról, a helyi zsidó házalók egyike üdvözli és akad meg a szeme a hazatérõ katona vállán himbálódzó szép pár bakancson. Mindjárt ajánlatot is tesz: három vekni kenyeret adna a bakancsért. Azért a lábbeliért, ami normál esetben ötvennél is többet megér! Dacára az élelemhiánynak, semmi nem menti a helyi zsidó kapzsiságát. Azét, aki annak a közösségnek a tagja volt – látszólag -, s mégis képes uzsorás módon megzsarolni embertársát, „földijét”, amikor éppen összefogni kellene vele az ítéletnapok túlélése érdekében! Íme, az uzsorás, akinek azt tanította Talmudja, hogy „az emberi összetartozás érzését... saját fajára korlátozza”! Nem e sorok írója mondja ezt, de a zsidó Fejér Lajos. Ami elítélendõ egy kisebb vagy nagyobb – nemzeti – közösségen belül, az ugyanannyira megvetendõ a népek közösségében. Pl. az, amit Izrael egykori miniszterelnöke, Yitzak Samir mondott, mi szerint: „nincs semmi baj az Izrael érdekében való hazugsággal”. – Mivel ma is ez a norma Izrelben, bizony van oka a moszlimoknak atomfegyvert szerezni, pusztán önvédelem céljából! Hogy mennyire mély gyökerei vannak az antiszemitizmust jogosan kiváltó, máig is élõ, „az emberi összetartozás érzését a ...saját fajára korlátozó” zsidó felfogásnak, ahhoz idézzük a zsidó történész dr. Kastein Józsefet. Amikor Ezra, perzsa katonasággal és pénzzel visszatért az ún. babiloni fogságból Jeruzsálembe, hogy az ottani zsidó népre rákényszerítse Ezekiel törvényeit: „rémület és aggodalom 3

töltötte el.” A Júda törzsébõl való jeruzsálemi zsidók megelégedett életet folytattak és „családi kapcsolatokon nyugvó békés viszonyokat alakítottak ki a szomszédos törzsekkel a fajkeveredes eltûrese által.” Mint azt dr. Kastein mondja: „Nem Isten volt az, aki kiötlötte és akarta ezeket az embereket és terveiket. Ezek az emberek voltak azok, akik ezt a fajta istent akarták, ezzel az üzenettel.” Egyetlen zsidó sem házasodhat a törzsön kívül és aki idegen asszonyt vesz el, Isten ellen vét s halálbüntetést érdemel – szólt a Törvény! És azon a napon, Krisztus elõtt 458-ban, „mind sírtak az emberek, amint a Törvény szavait hallották” a jeruzsálemi utcán. (A zsidók történelme és rendeltetése.1933.) Elõrebocsátandó a magyarországi zsidóságot illetõ kritika megszorításaképpen, hogy csak annak arányában lehet bárki köztük kivétel, amennyiben dr. Fejér Lajos szelleméhez méltóan felszólal, tiltakozik és tesz a nemzettudatos magyarság „antiszemita”, „szélsõséges” és egyéb megbélyegzõ, zsaroló jelzõkkel illetése ellen! (Természetesen ugyanez vonatkozik a cigányságra is. Sajnos egyelõre mindkettõ „etnikum” esetében szinte fehérholló az olyan, akinek van bátorsága fajtáját kritikával illetni!) A zsidóság újkori történelmünkben játszott radikális szerepének elsõ állomásaként említendõ a XIX. század másodok felében vadul nekilóduló, Galiciából történõ többszázezres tömegû bevándorlásuk, az Európában egyedülálló, szinte öngyilkos módon liberális bevándorlási törvényeknek köszönhetõen. Noha a zsidóság polgári és politikai emancipációja a szabadságharcot követõ Bach-korszak, az abszolutisztikus bécsi kormányzás idõszakának a mûve, a kiegyezés utáni magyar törvényhozásnak módjában állt volna megtagadni annak további gyakorlatát. De hiába tiltakozott dr. Istóczy Gyõzõ, a bevándorlási törvények szigorítását, a galíciai zsidók nyakló nélküli beáramlásának megállítását követelve! Arisztokráciánk tekintélyes hányada, mint már annyiszor, vakságával segédkezet nyújtott a nemzet sírjának ásásához. Báró Wenckheim Béla miniszterelnök 1875-ös képviselõházi felszólalásában kijelentette, hogy a kormány „zsidókérdést nem ismer, mert nem véthet a civilizáció és humanizmus ellen.” Wenckheim is Bécs uralmának évszázadai alatt telepedhetett valamelyik kitúrt, számûzött vagy lefejezett magyar nemesúr birtokába, és noha beszélte a magyar nyelvet, de lelke mélyén idegen maradt. Mit fájt neki a nemzet romlása az új idegenek kezén! A képviselõház liberális felfogású urai, akik összetévesztették „a nemzetiséget a nyelvvel, a magyarságot a magyarul csevegéssel” (Szekfû Gyula), nem vettek tudomást a reformkor nagyjainak azon intelmérõl, hogy ha a liberális elveket követve emancipálják a zsidóságot „egy zagyvaléknép leszünk”(Széchenyi István); arról, hogy egy megfelelõ bevándorlási törvény hiányában, mely a „bevándorlók vagyona, erkölcsisége s valamely mesterségi ügyessége iránt kezességet nyújtson” (Dessewffy Aurél) elözönli az országot a koldus zsidók tömege. Hiába írta Kossuth korábban, hogy „Egész helységeket tudok, hol a szegény földmûvelõ nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat...Creditum ígéretével bétudja tsalni küszöbén s ha egy lépést tett a szegény paraszt, menthetetlen oda van.” „A zsidókat tehát - írja másutt - nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai isnstitució, theokratiai alapokra fektetve, mely a fennálló országlási rendszerrel politikai egyhangzásba nem hozható.” Hiába intett korábban Berzsenyi Dániel, hogy „a falusi zsidók többnyire oly egészen demoralizált népcsalók és orgazdák, hogy azokat a nép között megszenvedni, vagy még azokkal bort és húst árultatni csupa veszedelem...” vagy Kölcsey Ferenc, hogy „amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll”! A báró Wenckheimek, „civilizáció és humanizmus nevében”, a szinte korlátlan zsidó beözönlésnek gátat szabni nem hajlandó politikájának meg is lett az eredménye! A zsidók száma már az 1785-tõl 1870-ig terjedõ 85 évben megnyolcszorozódott. Létszámuk 1840ben, a kb. 13 milliós országban 244 ezer fõ (2%) volt. – A csaknem háromszor akkora népességû Franciaországban 1841-ben csak 80 ezer zsidó élt! 4

(Érdemes megemlíteni, hogy növekvõ sajtóhatalmuk útján, Horn Ede – Einhorn Ignác , 1825-1875 – egykori rabbinövendék, majd publicista, Venetianer Lajos fõrabbi és mások nyomán terjedni kezdett a mitosz, hogy a magyarországi zsidóság hõsies módon 20 ezer katonát adott a 180 ezer fõs honvédhadseregbe a ‘48-as szabadságharc idején! Íme így köpik szembe a befogadó népet, mert – ezek szerint – míg az akkor csaknem 5 milliós magyarság nem tudott több katonát küldeni Kossuthnak, mint a lakosság kb. 3%-át, az 1848-ra talán már 260 ezerre dagadt zsidó népesség, „20 ezer katonájával” 13%-os arányban vett részt a magyar szabadságküzdelemben! – Horn Ignác, Venetianer és több, mint száz év múltjával megdöbbentõ módon Orbán Ferenc, zsidó történész, a www.zsido.hu honlapon 2006-ban még fellelhetõ cikke (A magyar zsidóság története) szerint is! Valójában Bernstein Béla nyíregyházi fõrabbi 1939-ben megjelent, hosszú évek kutatását összegzõ könyvében, 2209 zsidó nevet említ a ‘48-as honvédseregben, némelyiket többször is. Hogy a szállítók, számvevõk, élelmezõtiszetek, orvosok mellett mennyi volt a fegyverrel harcoló honvéd, azt nem írja. A mítosz – ha nem is a zsido.hu honlapon – de Orbán F. könyveiben minden bizonnyal tartja magát. A tavaly márc.15. ünnepségen – talán éppen Petõfi szobránál! – is elhangzott. Ha a jelen írás tárgyát képezõ lavina nem lesz megállítva, 20-30 év múlva ezt tanítják unokáinknak!) A zsidóság létszáma 1850-ben 366 ezerre, 1869-ben 542 ezerre és 1910-re a meghökknetõ 932 ezerre nõ! 1910-ben egyedül Budapestnek 203 681 zsidó lakosa volt. (Vasas János) Az új „hazában” tarolni-könyökölni kész galiciai zsidók zabolátlan beáramlása nyomán 1914-re „e szegény és Németországhoz képest elmaradt országban minden tíz magyarra egy zsidó esett, míg a diaszpórának szintén alávetett németek közt csak 100-120-ra egy” – írta Szegfû Gyula, zsidó származású történész a XX. század elsõ harmadában. Összehasonlitásképpen megemlítendõ, hogy Romániában „1872 –1909 között összesen 45 zsidó családfõ nyerhette el a román állampolgárságot. A többi továbbra is a hontalanok, bozgorok álapotában maradt”! (Horváth Lajos) Egy nemzeti érdeket képviselõ bevándorlási politika hiányában, már az I. világháború elõtt olyan arányú túlképviselete alakult ki a zsidóságank értelmiségi és más közép-, felsõ osztálybeli pozíciónkban, hogy az tagadott mindenféle társadalmi igazságosságot! Nem más, mint az ugyancsak zsidó Jászi Oszkár irja a XIX. századvégi foglakozási, vagyoni helyzetrõl: a századfordulón „a zsidó ügyvédek arányszáma 68.8%. 1900-ban 4807 orvos közül 2821 (68%) volt zsidó származású. 1884-ben 1898 zsidó család 1 750 000 hold területet tartott kézben. Tíz évvel késõbb 1894-ben már 2788 zsidó földbirtokos volt 2 620 000 hold föld tulajdonosa.” A történész Málnási Ödön adatai „az idegen faji sovinizmus” csaknem ugyanilyen arányú „irtózatos” térhódításáról számolnak be 1919-re vonatkozólag: „a megmaradt országrészben az önálló kereskedõk 54%-a, a kereskedelmi tisztviselõk 48%-a, az ûgyvédek 51%-a, az orvosok 46%-a, az állatorvosok 41%-a, az ipartelep-tulajdonosok 41%-a, a magánmérnökök 39%-a, az újságirók 34%-a, a fõváros lakosainak 20%-a zsidó. A világháború alatt Galiciából újabb zsidó tömegek lepték el az országot és a háborús ellátásban tanúsított magatartásukkal az antiszemitizmushoz újabb tápot nyújtottak.” (A magyar nemzet õszinte története) Irodalmunk, ami „félévszázaddal elõbb nemzeti politikánknak szülõanyja, most szolgálólány és konyhamosogatni jár a fényes szalonokba”, irja Szekfû Gy. a századforduló szellemi életérõl, amikor „egykorú idegenek már...úgy vélték, hogy a magyar sajtó erkölcstelenitõ, nemzetpusztító hatalmához egyedül a francia és délamerikai hirlapirodalomé hasonlitható”! Az 1918. októberi „õszirózsás forradalom” megtörténtét nem indokolta a háború elhúzódása és monarchia hadseregének az olasz fronton elszenvedett vereségei. A beteg lelkû, hazaáruló, országvesztõ Károlyi Mihály hatalomra jutását sem! Ehhez a liberájó ha figyelünk

külföldre is

lis-kommunista zsidó háttérhatalom magyarországi megléte, és a fentebb említett sajtóuralom útján történõ nemzetellenes bomlasztás is kellett. Málnási Ödön írja, hogy a Károlyi elnökletével megalakult „Nemzeti Tanács tagjainak 40%-a, a népköztársaság kormányának 33%-a” zsidó volt és a „második vonalban pedig még magasabb arányszámmal képviselték magukat.” A tanácsköztársaság népbiztosainak kormányzótanácsában, a szinte semmiféle hatalommal, hatáskörrel nem rendelkezõ Garbai Sándoron kívül, valamennyien zsidók voltak, 1-12 arányban. Marschalkó Lajos írja, Kik árulták el 1918-ban Magyarországot? c. könyvében, hogy kik is voltak – talán legnagyobb nemzeti tragédiánknak – a trianoni országvesztésnek a kovácsai. Károlyi Mihály hadügyminisztere, Linder Béla nov.3-án a katonatanácsra felesketett budapesti helyõrség tisztjeihez részegen intézett beszédében kijelenti: „Menjenek széjjel az országban és hirdessétek emelt fõvel, tiszta lelkiismerettel, hogy az emberiség ügye gyõzött, az emberiség gyõztesen került ki a háborúból, nem az antant, hanem az emberiség. Ezzel a jelszóval gyõzni fogunk a béketárgyalásokon is. Ez a mi leghatalmasabb fegyverünk. Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát látni nem akarok. Fegyvert többé szolgálaton kívül nem viselünk, sem tisztek, sem legénység”. Mint azt Marschallkó írja: „talán ugyanebben a pillanatban lépik át Magyarország határát a román, szerb csapatok és a cseh légiók, akik nem azt mondják, hogy nem kell a kard, hanem azt, hogy csakis a kard kell, amikor egy nemzet élni akar és megmaradni.” A szégyenletes fegyverszüneti feltételek elfogadására, nov.8-án Károlyi Mihály vezetése alatt Belgrádba érkezõ küldöttség Franchet d’Espérey tábornokkal való találkozásáról a következõket írja Marschallkó: “A rossz érzés Hatvani-Deutschék számára csak akkor kezdõdött, amidõn szembekerültek Franchet d’Espérey francia tábornokkal. Õk a demokratát akarták látni, aki örömtõl repes a Pestrõl érkezett elálló fülû, de hétpróbás demokraták láttán. Ehelyütt ott találták a gyõztest., aki repülõgépen érkezett Szalonikibõl, díszegyenruhába öltözött, feltûzte összes kitüntetéseit, mert azt hitte, hogy Szent István birodalmának méltó küldötteit fogja fogadni. Ehelyett maga elõtt talált egy csomó térdharisnyába és knickerbockerba öltözött lezser izraelitát. Megkeményedett az arca, aztán a ”magyar" küldöttség tagjait sorban odaállította a lámpa alá. – Kezet nem nyújtott nekik, de átvette a memorandumot, majd végigmustrálván a módfelett gyatra kompániát, a következõ kérdést intézte Hatvani-Deutschhoz, Jászi-Jakubovicshoz, sõt még a „nagy” Károlyi Mihályhoz is: – Etes vous juifs? – önök zsidók? Majd a küldöttség többi tagjait vizsgálgatta és újra kérdezte: -És maguk is zsidók? A balkáni hads eregek fõparancsnoka ezután odalépett a katonatanács kiküldöttéhez, Csernyák századoshoz, akit lopás és függelemsértés miatt fokoztak le, s meglátva a parolijáról levágott csillagokat, meghallván, hogy a katonatanácsot képviseli, még nagyobb megdöbbenéssel kérdezte: – Je ne vous croyais pas descendu aussi bas! – Nem hittem volna, hogy ennyire süllyedtek! „Így gondolkodik egy francia militarista, aki nem érti a forradalmat” – jegyzi meg méla rezignációval Hatvani-Deutsch Lajos, aki azonban emlékirataiban köteles diszkrécióval elhallgatja a francia tábornoknak ama kérdéseit, melyek a válogatott deputáció tagjainak zsidó mivoltára vonatkoztak." I. világháborús katonai vereségeinkbõl egyáltalán nem következett szükségszerûen a trianoni országcsonkitás! Az olasz front veszteségei ellenére, egy visszavonuló magyar hadsereg képes lett volna védeni a történelmi Magyarország határait a ránkzúduló hordákkal szemben, de Károlyi Mihály elutasitotta a monarchia hadvezetõsége által nov. 2-án, Diaz olasz fõparancsnokkal megkötött fegyverszünetet. „A feltételek súlyosak ugyan, de a Diaz féle szerzõdésben még szó sincs Magyarország megszállásáról. A hadseregnek még vissza lehetne vonulni az ezeréves határokra...Károlyi Mihálynak nem kell a Diaz féle szerzõdes. jó ha figyelünk

külföldre is

Õ közli az Armee-Oberkommandóval, hogy ”a magyar népkormány maga akarja a magyar állam nevében a külön békelépéseket megtenni."" Meg is tette, sokkal megalázóbb feltételek mellett! Trianon egyértelmûen belsõ bomlasztás eredménye volt, fölesküdt ügynökeik aknamunkájáról, a hitványságukban, tudatlanságukban nekik kiszolgáltatott hasznos idiótáikról a történelem cáfolhatatlan bizonyítékok sokaságát szolgáltatja! Magyarország trianoni veszteségei nem következtek volna be vagy csak jóval kisebb mértékben a zsidóság liberális és bolsevista elemeinek tevékenysége, majd Kun Béla tanácsköztársasága nélkül. Mégis, a retorzió ellenük, a késõbb fasisztának titulált Horthy rendszerben, mondhatni igen rövid életû és enyhe volt, ami megintcsak: nem a magyarság antiszemitizmusát, de önveszélyes megbocsájtási készségét mutatja! S hogy dr. Fejér Lajos ebben az idõszakban inti fajtáját a befogadótársadalmon belüli antiszociális viselkedésének várható s jogos következményére: az antiszemitizmusra – mert „a zsidóság az emberi összetartozás érzését...saját fajára korlátozta” – az annak a jele, hogy részesedését a társadalmi javakból tovább nõvelte a talmudi szellemben a magyarság rovására. Korabeli közállapotainkról szólva így fakad ki Móricz Zsigmond: „néha úgy tûnik, mintha a magyar élet olyan volna, mint egy gyertya és mind a két végén meg van gyújtva. Egyik vége a mágnásvilág, másik a zsidóvilág. S nem tudom, melyiknek a füstje kellemetlenebb...” Az elsõ komolynak szánt lépés a zsidó térfoglalás visszaszoritása felé a „numerus clausus” 1920-as törvénye volt. A törvény bevezetésével az ekkor a lakosság mindössze 6%-át kitevõ, de az egyetemeken 35%-ban képviselt – mint hallgatók – zsidóság, a törvény 1928-as megszüntetése elõtt csak 10%-os arányban adhatta volna a hallgatókat. Hogy ez miért nem sikerült, azt Málnási Ödön igy summázza: „A zsidókérdés megoldásához a magyar társadalom struktúráját kellett volna korszerûen megváltoztatni és a feudalizmus lebontásával, a kapitalizmusba való erõs állami beavatkozással a régi mulasztásokat pótolni és ezzel együtt a zsidókérdést is végérvényesen megoldani... A numerus clausus sem váltotta be a hozáfûzött reményeket, mert....a nyugati államok egyetemein magaskultúrát szerzett zsidó ifjúság a léthercra felvértezetten jött haza...” Az 1938-, ill. 1939-es (I. és II.) zsidótörvények újabb kisérletet jelentettek a zsidóság társadalmi javakból való részesedése mértékének, vagyoni helyzetük, ill. értelmiségi és más pályákon való képviseletük arányának igazságos korrigálására. A leggazdagabb réteg vagyoni helyzetõrõl, ill. kilétérõl az alábbiakat irja Bosnyák Zoltán, akit a háború után – e soraiért is! –, kivégzett a zsidó-kommmunista hatalom: „1935-ben az 1 millió pengõn felüli jövedelmet bevalló 126 iszonyatosan gazdag ember közül 105, azaz 83 százalék volt zsidó.” Hogy elejét vegyük bizonyos, könnyen megjósolható vádaknak, a korszakról rendelkezésre álló sok forrás közül válasszuk John F. Montgomery, az USA budapesti nagykövetének 1937-es, az amerikai külügyminisztériumnak szánt jelentését, melyben a magyarországi zsidókérdést vázolja, több, budapesti sajtóban megjelent, a magyar zsidóság helyzetét elemzõ cikkre hagyatkozva. Amint azt Montgomery irja, a zsidóság lélekszáma a háború utáni 5%-ról nem hogy csökkent, de valójában 7%-ra emelkedett. (Fiala Ferenc az 1938-as zsidó lakosságszámot 445 ezerben adja meg.) Mig „1916-ban az összesen 10.8 millió katasztrális holdnyi magyar földállományból 1.5 millió hold volt zsidó kézben. A háború éveiben újabb 100 ezer hold került zsidó tulajdonba, és ezzel a zsidó földtulajdon elérte a 15%-ot....A nagybirtokosoknak már a 13%-a, az óriásbirtokok haszonbérlõinek pedig 37%-a zsidó...A földmunkásoknak mindössze 0.9 százaléka zsidó.” Az ipari vállalkozások tulajdonviszonyairól: „A 20 munkásnál többet foglakoztató ipari üzemek 46%-a (783-ból 361) zsidó személyek tulajdonában van. A húsz legnagyobb ipari tröszt 336 igazgatósági tagja közül 235 (75%) zsidó származású, csak egyetlen tröszt 5

van, ahol a vezetõségi tagok többsége nem zsidó. A közepes nagyságú magánvállalkozások 78%-a zsidó tulajdonban van...” A Montgomery által emlitettek között van a „3 legjelentõsebb baromfifeldolgozó ützem, a 10 legnagyobb szállitóvállalat és a 3 legnagyobb borkereskedelmi cég. A zsidóság uralja az egész hazai cukoripart (szeszipart), 12 cukorfinomitó mûködik az országban, amelybõl 10 van zsidó tulajdonban.” Az adófizetési és jövedelmi viszonyokról: „Az évi 1 millió pengõt meghaladó jövedelmet bevalló személyek 83.2%-a zsidó. ( A magánbirtokok nélkül) Az évi 100 ezer pengõt meghaladó jövedelmet bevallók 84.3%-a, azoknak pedig, akiknek évi jövedelme 30-100 ezer pengõ közé tehetõ, 85.6%-a zsidó..., az átlagjövedelem a zsidók esetében 2506, mig a nem zsidók esetében mindössze 427 pengõ.” Csurka Dóra közöl egy nemzetközi összehasonlitást a ‘30-as évekbõl, mi szerint Magyarországon „bár a társadalom 0.6%-át tették ki, (kb. 50 ezer fõ) – azok, akiknek egy éves jövedelme több volt, mint 17800 pengõ – mégis a jövedelmek 20%-át birtokolták.” Ez a németeknél felével volt kevesebb, mig az USA-ban a felsõ körök ennek negyedével rendelkeztek. Folytatva Montgomery adataival a sajtó és könyvkiadás területérõl: Magyarországon a ‘30-as évek derekán „418 hivatásos újságiró közül 306 (tehát az újságirók 73%-a) zsidó származású. A legjelentõsebb magyar napilapok közül 9-nél a zsidók aránya 77%–97.5% között mozog. A könyvkiadásban is hasonló arányokat találunk.” Montgomery hasonló képviseletrõl számol be a „színházak, a film, a rádió, a sport és egyéb más szórakoztató ágazatok területén.” Jelentését azzal zárja, hogy az idézett statisztikai „adatok ellenõrzése lehetetlen, az itteni üzletemberek véleménye szerint azonban az adatok megbizhatóak...”! Egy másik külföldi megfigyelõ a svéd Valdemar Langlet, aki, Lóháton, Magyarországon keresztül c. 1935-ben megjelent könyvében (On Horsback through Hungary) külön fejezetet szentel a zsidókérdésnek, melyet az alábbi módon kezd: „A tény, hogy a valaha gazdag dunai országok olyannyira szegények, többek között a világháborúnak, az elfuserált békeszerzõdéseknek és utoljára, de nem utolsóként a zsidóknak tudható be, akik mindenre ráteszik a kezüket.” A birtokviszonyokat illetõen: „az ország legnagyobb vidéki birtokai, hasonlóképpen a legnagyobb kereskedelmi és ipari vállalkozások zsidó ellenõrzés alatt állnak” – irja Langlet. „Elméletileg...a nagy bankok 6%–8%-os kamatra adnak kölcsönt. De valójában nem kölcsönöznek pénzt ezen a rátán. Csak azok kapnak kölcsönt, akik kétszámjegyû kamatot tudnak fizetni...A sajtó, amelyik csaknem minden országban hangot ad a közvéleménynek, el van hallgattatva...A szellemi szabadfoglalkozásúak (liberal professions), orvosok, ügyvédek, stb. – egyedül Budapesten háromezer ügyvéd van, ami óriási arányszám egy milliós lakosú városban –, legalább kétharmada zsidó, noha sokan megváltoztatták nevüket, ...történelmileg hires neveket véve fel...Egy nem zsidó barátom egyszer elmondta, hogy a háromszáz Budapesten élõ ember közül, akik patinás nevét viselték, v alójában csak öt tartozott a családhoz.” A zsidó ellenõrzés alatt álló széntröszt hatalmát illetõen még a témában felvilágosult magyar számára is meghökkentõ adatokat szolgáltat Langlet. „A szén árát önkényesen állapitják meg és nem elégszenek meg 40%-al, de legalább 1000%-os profitot kell csinálniuk.” (Szegény József Attila, aki kénytelen volt szenet lopni az éjszakai teherpályaudvon, mig egy Hatvani báró nagykabátot adott neki!) Ha a magyarok zsidóellenesek – írja Langlet –, akkor „nem hitük miatt gyûlölik a zsidókat – ebben a kérdésben eléggé toleránsak –, de vérségük és faji sajátosságaik miatt.” A keresztények háború elõtti, nem különösebben hangsúlyos antipátiáját a zsidó hadiszállitók szélhámosságainak kitudódása (papirtalpú balkancsok a front katonáinak...), de különösen az országon végigsöprõ kommunista hullám (tanácsköztársaság) változtatta politikai jellegûvé, irja Langlet. „Fennállt a komoly veszélye annak, hogy az ország mûvelt osztályai fokozatosan elzsidósodnak; egy olyan veszély, amely természetesen a legsúlyosabb politikai és társadalmi fontossággal birt” – irja a numerus clausus szükségességét illteõen. „Nem csoda, hogy az 6

antiszemitizmus nagyobb Magyarországon, mint olyan országokban, ahol arányosan kevesebb zsidó van...De bárhol is legyen a zsidó kolónia, mégha olyan kicsi is, összetartanak és ezáltal faji öntudatuk növekszik”, irja az ún. magyar zsidóellenesség okairól. A lehetséges megodásokat illetõen Langlet a következõ példát idézi: „Egy tehetõs zsidó gyáros elhatározta, hogy becsukja a gyárát és elbocsájtja kétezer munkását, azzal az ürüggyel, hogy az adók tól terhesek számára, noha valójában könnyen ki tudta fizetni azokat. A miniszter gyorsan tudatta vele, hogy ha a gyár kapui nem lesznek nyitva a következõ nap reggelén, deportálásra kerül. A munka folytatódott a következõ nap”! – Ez lenne az egyetlen nyelv, amit a mai szerencselovagok, a Leisztingerek, Princzek, Tocsikok, stb. értenek? – Fejezete végén Langlet felteszi a kérdést: „Mit szólnának a németek a magyar helyzethez? Magyarországnak lett volna valamennyi oka a zsidók bármi áron való kiûzéséhez, de eltûrte õket, csakúgy mint az osztrák igát évszázadról, évszázadra. Németországban azonban, ahol a zsidóknak sokkal kevésbé volt túlnyomó a hatalmuk, a leghatározottabban bántak velük” – irja Langlet. Ne felejtsük el, nem a koncentrációs táborok idõszakáról, de ‘30-as évek elsõ felérõl beszélünk! Langlet személyes véleménye a korabeli magyarországi zsidókérdés megoldására: asszimilációjuk! A fenti adatok ismeretében minden egészséges erkölcsiségû ember jogosnak tartja az I., majd a II. zsidótörvény bevezetését, 1938, ill. 1939-ben. Az I. zsidótörvény értelmében az értelmiségi, üzleti és kereskedelmi pályákon a zsidóság csak maximum 20%-ban lehetett képviselve. – Megjegyzendõ, hogy a ‘45 után szabad kezet kapó horda az I.zsidótörvényt bevezetõ Imrédy Bélát is halálra itélte! – A II. zsidótörvény a zsidó lakosság össznépességben betöltött arányához igyekezett igazitani képviseletüket az értelmiségi szabad pályákon (6%), mig ez az ipari és kereskedelmi vállalatoknál 12% lehetett. De a „II. zsidótörvény szigorú megszoritásait... kijátszották, és a magyar hatóságok pedig szemet húnytak a törvényszegések felett.” (Csurka Dóra) A III. zsidótörvény zsidók és nem zsidók közötti vegyes házasságot, nemi kapcsolatot tiltó rendeletei nagy mértékben válasz voltak a zsidó szupremáciára és faji elzárkózásra! Ahhoz, hogy perspektivában és objektiven lássuk a két háború közti idõszak zsidó túlhatalom ellenes törvényeit, meg kell emliteni, hogy „a huszas években az Egyesült államokban is korlátozták a zsidók számát az egyetemeken (numerus clausus), és külön bevándorlási kvótát állitottak fel a zsidó bevándorlóknak – csak errõl nem beszélünk”, irja Bayer Zsolt. F.D.Roosevelt kormányát érdekelték az emerikaiak körében is létezõ antiszemitizmus okai és felméréseket végeztettek ez ügyben: az átlag amerikai szerint maximum 4-5 zsidó családnak volt helye egy-egy amerika kisvárosban! A korszak magyarországi zsidóságának Montgomery, Langlet és mások által leirt kiváltságos helyzete lehetséges volt egy ún. antiszemita, sõt „fasiszta” rezsimben! Hogy állna, mennyivel nagyobb életteret, jobb életesélyeket szakítana ki magának a zsidóság a gazdanemzetbõl egy filoszemita világban? Talán annyit, mint ma, szemünk láttára? Ha a zsidóság igzságtalannak tartja a numerus calausust, a zsidótörvények rendelkezéseinek zömét, azzal csak megerõsiti faji „felsõbbrendûsége” sokuk által hangoztatott elvét és ettõl a ponttól a józan érvek véget érnek s a társadalmi igazságosság, a magyar szuverenitás eléréséhez más eszközökre van szükség! Külön fejezetet kell szentelni a „Magyarország, az utolsó csatlós” és a magyarországi zsidóság „vészkorszaka” ügyének. Idõrendi sorrendben haladva, 1941 áprilisával kell kezdenünk, amikor nem más, mint a zsidóság prominens vezetõi voltak azok, akik a németekkel való együttmûködés mellett agitáltak! Az 1941 áprilisi, Jugoszlávia ellenes hadmûvelethez arra kérték a németek Bárdossy László kormányát, hogy hadtesteik szabadon átvonulhassanak az ország területén. Ennek elutasitása és/vagy a Délvidék visszaszerzésérõl való önkéntes magyar lemondás rövid idõn belül Magyarország német megszállását jelentette volna. Valójában ez nem a magyar, keresztény lakosságra lett volna veszélyes. Ezért is történt, hogy „1941 jó ha figyelünk

külföldre is

áprilisában, zsidó iparmágnások és hitközségi vezetõk keresték fel Horthy kormányzót, és könyörögtek, hogy ne álljon ellen a német követeleléseknek és ne maradjon ki a Jugoszlávia elleni akcióból, mert akkor a németek megszállják Magyarországot és elhurcolják a zsidó lakosságot”! – írja Csurka Dóra. (Kiemelés: Kobzos) A zsidó-kommunista söpredékhatalom által ‘45 után úgyszintén halálra ítélt Bárdossy így érvelt errõl védõbeszédében: „Ha mi az együttmûködést a németekkel megtagadjuk, alig maradt volna, aki itt a fõtárgyalási teremben az ügyész vádbeszédjének tapsoljon.” A Horthy kártyapartnerei közé tartozó zsidó pénz- és iparmágnások kormányzóra kifejtett nyomásgyakorlása Magyarország német szövetségben maradása érdekében csaknem a végsõkig megmaradt. Úgyszintén, az ekkorra már a világ sorsát igazgató cionista háttérhatalom „közbejárására” Horthy angolszász orientációs kisérleteit, ill. a háborúból történõ kiugrási tervét hûvösen, elutasitóan fogadták a szövetségesek. Ez a hatalom volt az, melynek a cionista Izrael létrehozásához nagyarányú zsidó veszteségekre volt szüksége, igy a szövetségesek németek elleni balkáni, ill. dél-európai frontjának megnyitását ellenezték, ill. halogatták, kiszolgáltatva bennünket is az orosz „felszabaditásnak”! A Horthy követeinek adott válasz „mindig ugyanaz volt: Vegyék fel a kapcsolatatot Sztálinnal. Magyarország Oroszország érdekkörében van.” A Lengyelországból vagy máshonnan hozzánk menekvõ zsidóknak is útleveleket kiállitó Wallenberg tevékenységének fedezése; a Koszorús Ferenc ezredesnek, az esztergomi páncélos hadosztály parancsnokának adott utasitás, hogy vonuljon Budapestre és páncélosaival mentse meg a bevagonirozott, Auschwiztba küldendõ 200-250 ezer zsidó polgárt, hamar elfelejtõdött a háború után, mint napjainkban is. A német megszállás alatt álló Magyarország kormányzója olyat tett, amit szövetségesek vagy megszállt ország sehol máshol nem mert megtenni! Ha Koszorús és Horthy „méltó” lett volna a szovjet „felszabadítókhoz”, ölbetett kézzel nézte volna a budapesti zsidók deportálását, mint tette ezt a „hõs” vörös hadsereg Varsó falai alatt, megvárva, míg a Wehrmacht vérbefojtja a gettólázadást! És hogy állunk a számokkal? Magyarország 1944 márciusi, német megszállása után „Minden zsidót összeírtak, és” hamarosan elkezdõdött „a vidéki zsidók deportálása, elõször a Kárpátaljáról...,majd az ország egész területérõl”, irja a korábban idézett zsidó történész, Orbán Ferenc. Ha „minden zsidót összeirtak” és az összeírtak többségét deportálták, akkor hogyan lehetséges, hogy „Hivatalosan 21 ezer magyar zsidó honfitársunkat deportálták a nácik, és hivatalosan ebbõl 20 ezer jött vissza”? Joggal kérdi Skodacsek András annak okát, hogy „mégis mindenki 600 ezer halottról beszél. Miért? Miért kell a hazugság?” Tehát mennyire megbízhatóak a Mazsihisz vagy Wiesenthalék adatai? Ha a nyilasok kegyetlenkedéseit vesszük, azok – mondhatni – parányivá törpülnek pl. a román Vasgárda tettei mellett! Errõl Mathias Carp, román író számol be Vér és könnyek (Carea Neagra Suferintele Evreilor in Roumanie) c könyvében. A könyvet elkobozták és elégették, és még ma sem köztudottak az akkor történtek! Például: „1941 június 22. és szeptember 21-e között román terroristák lemészároltak 166,000 zsidót Bukovinában és Beszarábiában. 1941 december 21, 22, 23 és 19-e között 43,000 zsidót végeztek ki Bogdanovice-ben. Miután nem állt elég sír a rendelkezésükre, temetkezési máglyákat alkottak a tetemekbol, hogy elégessék azokat. A rémtettekrol szóló értesülések szerint, melyek a túléloktol és utódaiktól származnak, ANTONESCU marsall elrendelte, hogy a zsidók elleni rémtettek elkövetése ellen tiltakozókat megkötözve Bogdanovicébe vigyék...Papok, szerzetesek, apácák, akiket Bukovinából és Beszarábiából szedtek össze, a tömegsírokhoz vitték, golyóval megölték, vagy lemészá rolták, utánna tömegsírba dobták oket. Akiket nem tudtak sírba tenni, halotti máglyán égették meg, s a terroristák kitartottak azon véleményük mellett, hogy akik zsidópártolók, ugyanolyan sorsot érdemelnek, mint a zsidók.” (http://www.kuruc.info/dokumentumok/peticio.doc)

jó ha figyelünk

külföldre is

Mostanában egy angol nyelvû video kereng a világhálón, magyar zsidóktól, akik felszólítják a zsidóságot, a világot, hogy ne felejtsen! Emlékezzen a nyilasok által Dunába lõtt zsidókra. (Van, aki nem átall 70 ezer Dunába lõtt zsidóról beszélni, noha ezen áldozatok száma esetleg csak néhányszáz lehet. Ugyanakkor hallgatnak arról, hogy a Kun Béla 1919-es vörösterrorja idején kezdõdött a „hagyomány” a nem zsidó áldozatokat Dunába lövõ Lázár-, Mészáros- és Cserny halálbrigádok tevékenységével! Alig több mint négy hónap folyamán 590 embert gyilkoltak meg országszerte. A propagandavideo készítõi persze megint összemossák a nyilaskorszak bûneit a jelen nemzeti törekvésekkel, a „vészkorszak” szimbólumaként bemutatva a magyar szabadságmozgalmak leginkább idõtálló történelmi ereklyéjét: az Árpád-sávos zászlót! Kedves mazsihiszes és egyéb magyargyûlölõk! Kérem, inkább az alábbi, Carp könyvébõl vett idézetek olvastán tépjék meg ingüket, karmolják orcájukat: “Miután kiderült, hogy csupán gépfegyverrel nem gyozik valamennyi bent lévo megölését, a mûveletet parancsnokló tisztek újra tanácskoztak, szemmel láthatóan idegesen és dühösen, hogy nem találják módját a mûvelet gyorsabb befejezésének, a gabonaraktárak petróleummal és benzinnel öntözéséhez és felgyújtásához folyamodtak. Amikor a tûz elharapózott, néhányan a könnyebben sérült vagy még ép bennlévok közül megpróbáltak az ablakokon kiugrani vagy a teton át menekülni. A katonáknak parancsuk volt, hogy lõjenek mindenkire, aki kijönni próbál. A bentiek közül volt, aki a tûztol menekülve megjelent az ablakban és jelezte, hogy lõjék le, a fejére vagy a szívére mutatva. Mikor azonban látták, hogy céloznak rájuk, újra eltûntek egy pillanatra az ablakból, majd néhány másodperc múltán újra megjelentek, ugyanazokat a jeleket mutatva a katonák felé, majd hátat fordítottak, hogy legalább ne lássák, amikor lelövik oket. A mûvelet az éjszakába nyúlt, amikor a tûz fényénél a jelenetek még borzalmasabban hatottak. Meztelen alakok is jelentek meg, akik tüzet fogott ruháikat levetették. Voltak asszonyok, akik kidobták gyermekeiket az ablakokon. Emlékszem egy ablakon kidobott 4-5 éves gyermekre, aki felemelt kezekkel 5-10 percig tévelygett a hullák között, mivel a román katonák nem akartak lõni rá.”( Fischer István: Egy hadvezér bosszút áll. Élet és irodalom, XLV. Évfolyam, 18. szám, 2001. május 4.) “Antonescu 400.000 zsidót mészárolt le Bukovinában, Beszarábiában és Romániában. Elrendelte, hogy állapotos asszonyokat szöges drótokkal kötözzenek meg, s a még életben levo gyermekeket és fiatalokat maguk ásta tömegsírokba dobatta...” (Kiemelés: Kobzos) Lehetne folytatni, csak hogy öntudatra döbbentsük, a valóság ismeretére tanitsuk a magyart antiszemitázókat! Érdekes, a Romániában lemészárolt 400 ezertõl nem hangos a wiesenthalok vezényelte világsajtó. De a magyar birka, tudják, hogy eltûri(?) a hálátlan aljasságot! Mielõtt „zéró toleranciával”, magyar „antiszemitizmussal” dobálóznának az itthoni vagy külhoni zsidók és megtévedt filoszemiták, százszor, ezerszer adjanak hálát a Mindenhatónak – óh, nem, nem Jehova-Jahvéjuknak! –, hogy a magyarság körébe hozta õket sorsuk! Ne Jahvénak, a barbár, bosszúálló sivatagi istennek, mint Szabó Dezsõ írja, akit az ún. zsidó irástudók maguknak alkottak és a talmudi tanokkal a zsidóságra erõszakoltak, hogy talán legyen a zsidóból: „õs Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett õsember-ordasnak vizözön elõtti babonái rángatnak”! „Vészkorszaka” a magyarságnak is van, több áldozattal, mint az állitólgos 600 ezer és noha a mienk – történelmünkben a legutóbbi – a háborúval, ill. ‘45-el kezdõdött, de máig tart! Mint 1919-ben Kun Béla körül, ‘45 után is a zsidóságból verbúválódott a történelem általuk is kavart viharában felszínre vetõdött társadalmi szemét, ami megintcsak bizonyitotta a zsidóság affinitását a kommunizmussal, ill. napjainkban, az azt felváltó, bankok, külföldi monopoliumok, átmentett kommunista hatalom dominálta világgal. 7

„1945-1948 között a folyamatos üldözés elõl mintegy 300 ezer magyar emigrált, zömében arisztikraták, nagytõkések, tudósok, az értelmiség felsõ és középosztálybeli rétegébõl rengtegen. Közben a magyar társadalom nemcsak a vezetõ rétegét veszitette el, hanem a háborús kataklizma során több mint 1 millió ember veszett oda.” Mégha a „felszabaditók” által 1945-ben „malenkij robotra” elhurcoltak száma talán nem is volt ugyanennyi, mint azt Csurka Dóra véli, az elhurcoltak zömét valóban elnyelte a gulágok rengetege. Tehát a magyarság lélekvesztesége könnyen meghaladhatja a 2 millió fõt ezekbe az években! Nem kell David Irvignek lenni- akit húsz éve még mertek elismerni a kortárs történészek, mint a náci idõszakot a legalaposabban ismerõ történészt! –, és kutatni, könyvet irni a magyar ‘56-ról, hogy tudjuk: az ‘50-es évek, a forradalom, a rákövetkezõ Kádár rezsim, stb. nem lett volna az, ami volt, az itthoni és külhoni zsidóság nélkül. „Az ÁVO, vezetõjével, Péter Gáborral az élen, le egészen a legtuskóbb fegyõrig 90%-ban zsidó.” Õk állították fel az ún. népbiróságokat ‘45 után, melyek 60 ezer embert fosztottak meg állásától, 27 ezret ítéltek el és többszázat küldtek akasztófára! (Csurka Dóra) – Tudni kell, hogy a Nürnbergi perekben mindössze 12 háborús fõbûnöst ítéltek kötél általi halálra, hármat életfogytiglani fegyházra, míg hármat felmentettek. – A Recsken és más, 100-at is meghaladó, gulág mintára szervezett munkatáborokban ártatlan emberek tizezrei robotoltak. Az AVH 40 ezer fõs besúgógárdát épített ki az országban és „kartotékjaikon a diktatúra alatt közel 1,5 – 2 m illió ember neve szerepelt”, így szinte „minden harmadik magyar család valamilyen formában összeütközésbe került az erõszakszervezettel.” (Cs.D.) A vérbefojtott ‘56-al, újabb közel 300 ezer magyar hagyta el az országot és sokszáz, sokezer az élõk világát, a Kádár „áelvtárs” által levezényelt kínzások, kivégések során vagy korai halálba szédülve a börtönévek után. Hogy ez megtörténhetett, besegítettek a külföldi fajtestvérek. „Eisenhower... magyar forradalom vérbefojtására szabad kezet adó döntését megkönnyítették a New York-i Zsidó Világkongresszus elõtte megjelenõ vezetõi, akik felhívták a figyelmét arra, hogy Budapesten zsidókat ölnek.” (Cs.D.) Hogy ez mennyire alaptalan, azt mutatja, hogy a legvéresebb szájú zsidó magyarfalók sem igen hozakodnak elõ ezzel manapság! – Bizony sok varjú éhes maradt ‘56 októberében, mert a népbosszú elkerülte a Farkas Vladimireket, Bauereket. – S hogy oda jutottunk, ahol ma vagyunk, azt többek között magyarázzák Farkas Vladimir, ávéhás tiszt visszaemlékezéseiben írt sorai: a „vezetõ és felelõs munkatársak túlnyomó többsége 1956 után a hatalom védõszárnyai alatt folytatta karrierjét a társadalom minden területén” – a „jó” talmudi szellemben, máig! A zsidóság által olyannyira igazságtalannak tartott „numerus clausus” jogos tiltásait messze meghaladta a mind az egyéni sorsok tönretételében, mind a magyar társadalomnak, gazdaságnak, kultúrának, stb. okozott kár tekintetében még ma is érvényesülõ „kontraszelekció”! Az esetek többségéban primitiv, tanulatlan fajankók basáskodása két- vagy háromdiplomás emberek felett. – Ezt teszik ma is, csiszoltabb, ravaszabb formában a magyarbálintok, kókák, hillerek, suchok...! – Egy élõsködõ kisebbségg terrorja volt ez a magyar lakosság akár 20-30%-ának, legtöbbször a nemzet gerincét adó rétegnek a rovására. Mondhatni: újabb 6-8 milliónyi magyart öltek meg a liberális, nemzetellenes abortusztörvények! De a legnagyobb kár, amit a véres valójukban az elsõ sorban, Rákosi körül levõ, majd egy nemkevésbé véreskezû Eke Ferkó, a nép Jánosa mögül szálakat húzogató zsidóság okozott a magyarságnak: öntudata, életereje, ellenállóképessége és megújúlóereje aláásása volt! Ha a magyarországi zsidóság képviselõi (az SZDSZ-ben és azon túl), véleményformálói, a zsíros jövödelmeket és"rangot" élvezõk valóban azok lennének, akiknek beállitják magukat, akkor a szocialista diktatúra évtizedei alatt elkövetett bûnök véreskezû kitervelõit, végrehajtóit, a nemzet nyakán ülõ parazitahadat, az országot megannyi tekintetben – mára minden bizonnyal – lélegeztetõ készülékre juttatókat felelõsségre vonták volna. Hogy ez nem történt meg – mert mégsem ültethetik magukat a vádlottak padjára! –, az a „demokrataszellem”, a „szabadságszeret”, a „társadalmi igazságosság bajnokai” maszlagainak az ellenkezõjét: a befogadónép rovására gyakorolt, bosszúért kiáltó talmudi önzés meglétét bizonyítja. 8

Hogy a a háború utáni Németországban bevezetett, milliók és milliók múltjának átvilágitásával, a bûnösök felelõsségrevonásával végrehajtott „nácitalanitáshoz” hasonló „kummunistátalanitás” miért maradhatott el Magyarországon a rendszerváltáskor, azt megintcsak a „kiválasztottak kasztjának” meglétét bizonyítja. Sem a ‘45-ös „felszabadulással” elvetett, sem pedig a rendszerváltozással „tetõzött demokráciában” nem találjuk nyomát a Monarchia éveiben még létezõ, a Horthy rendszerben is gyakorolt tárgyilagos statisztikáknak a zsidóság foglalkozásbeli, vagyoni és kereseti helyzetét illetõen. Ami a média, fõleg a tévé csatornák „verbális” zsonglõreit illeti, akinek szeme van, az tudja: kit lát, kit hall. – Sajnos a szemek annak arányában hályogosodnak, ahogyan fiatalodnak és lumposodnak. De éppen ez a cél! – Hivatalos statisztikák hiányában is több mint gyanítható, hogy a zsidóság aránya a társadalom kisebb, mint 0.5%-os felsõ rétegében óriási. „Magyarországon húszezer ember hetente nettó egymillió forintot keres, és ennek a húszezer embernek – a lakosság kb.0,2%-a – az egész éves keresete több, mint a magyarországi munkaképes lakosság kétharmadának egész éves keresete együttvéve” – irta Lakatos Pál már 2002-ben. Azóta a nemzeti vagyon, a jövedelmek mégnagyobb része vándorolt zsebeikbe. (Emlékezzünk, az 1930-as években a társadalom 0,6%-át kitevõ kb. 50 ezer fõ egy éves jövedelme az össznépesség jövedelmének kb. 20%-át haladta meg.) Egyes becslések szerint 2004-ben egy 3%-nyi kisebbség birtokolta a hatalmi pozíciók legalább 30%-át. A zsidó közösség 2/3 része éppen olyan kirekesztett ezek által, mint a keresztények." (Juhász László) Hogyan jutottunk ide, az oktatás, egészségügy, a kenyérkeresõ tevékenység, az önkormányzati lét, stb. lepusztulásához, egyre fokozódóbb ütemû piacosításához? Oda, hogy lassan a magyar hadsereg az Izraelbõl márc.15-én „éppen” nálunk „túristáskodó” néhányszáz zsidó katonától sem tudná megvédeni az országot. (Igen, emlékszünk, már ‘19-ben elkezdték hadseregünk szétverését! „Soha többé katonát látni nem akarok”, adta ki a jelszót emberük. Vörös Grófjuk és a tanácsköztársaság ára a trianoni országvesztés volt. Mára maradékát védeni sem igen maradt magyar katona!) A minap írta Csoóri Sándor: „a diktatúra minden szennye és szörnyûsége...ömlött át zavartalanul a demokráciába, különösképpen felerõsödve az utóbbi öt esztendõben. Mindenféle válság és tudathasadás ennek a következménye.” A zsidó liberális és szocialista körök által „megtartott – növelt – médiahatalom útján elhitették milliós tömegekkel, hogy...létezik egy haladó, demokratikus, ”emberarcú szocializmus"" és hogy az „ál lam rossz gazda”. Valóban az, ha õk mûködteteik, ill. fosztogatják! A volt rendszer kiváltságosai „gyors milliárdosodásuk közepette egérutat nyertek, mert azt is elhitették a balók, aczélok, havashenrikek és a Sátán egyéb fattyai által, hogy a világbank által 1989-ben 120 milliárd dollárra taksált privatizálható nemzeti vagyon eladásából a rendszerváltás elsõ tiz évében befolyó 700 millió dollár feletti összeget ”mindenki lopta"! Ki lophatta? Csak azok, akik a már összelopkodott vagyon mellett a kapcsolati tõke útján is „hitelképesek” voltak." (Balla József) A „zéró tolerancia” határozat egyik aláírója az a Mazsihisz-es Suchman Tamás, aki a Horn-kormány privatizációs minisztereként már bemutatkozott: extraprofitot csinált a külföldi felvásárlóknak. „Suchmanék az állam nevében garantálták a minimum 8%-os tiszta nyereséget, a külföldi áramszolgáltatók tényleges pofitja meghaladja a 20-30 százalékot.” (Magyar Fórum. 2006. júl. 6.) Ugyanez elmondható más ágazatok, vállalatok privatizácójáról. Magáért beszél, hogy Suchman volt az, aki az önkormányzatok figyelmébe ajánlotta a faj- és elvtestvér jogásznõt: Tocsik Mártát, aki máig élvezi bûntetlenül, a tolvajlással megszerzett többszáz – 800? – millió forintnyi zsákmányt a belterületi földek után az önkormányzatoknak járó privatizációs bevétel megcsapolásával! Mint hirlik, Tocsik Márta az anyja a Molnárt felváltó, egészségügyet tovább romboló Horváth Ágnes eü-miniszternek! Noha Suchmannak le kellett mondania tisztségérõl a Tocsik botrányban vitt szerepe miatt, mára megint az élre pofátl ankodta magát. A hozzá hasonlók siserehada fedezte, szervezte meg a zsákmány felhajtását, elejtését a Leisztingerek, Princzek és más útonállók számára. jó ha figyelünk

külföldre is

Hírlik, újabb „földtörvény” van készölõben, amely engedélyezné külföldieknek a magyarországi földvásárlást. Az érv: az úniós szerzõdés így kivánja, és persze mert „nem gazdaságos” a magyar kisparaszti parcella! Tehát többszázezer magyar földmûvelõnek tönkre kell mennie, hiszen „Nyugat-Európában ötszáz hektár a gazdák megélhetési határa”! Valójában az EU-ban „tizenkilenc hektár az átlagos birtokméret..., az ötven hektár fölötti birtokok száma az Európai Únió tizenöt tagországában alig éri el a nyolc százalékot.” – M.F. 2005.2.24) Filantróp, „magyarbarát”, amerikai Szenátusi szószólónk: Tom Lantos is tett állítólag javaslatot a magyar „földkérdés” és adósság radikális megoldására: „adósságért cserébe át kell adni a magyar földet”. (Geönczeöl Gyula) Ugye az is véletlen, hogy Tom is zsidó! Juttatja ez eszembe Sombart Werner szemléletes példáját, a Zsidók és modern kapitalizmus c. klasszikus mûvében. Sétál kertjében XIV. Lajos, egy Samuel Bernard nevû gazdag zsidóval, „akinek egyetlen érdeme... az volt, hogy támogatta az államot, amint a kötél teszi azt az akasztottal”! Egy másik tanmese a farkasoké és a nyájé, melyet a pásztorok gondatlansága miatt régóta kerülgetnek, fosztogatnak az ordasok. Aztán báránybõrbe bújva lecserélik a pásztort is és bekerítve, belülrõl is pusztitva a nyájat, felszámolják azt! Ez lenne a célja a jövevénynépnek és külhoni faj- és kultúrtestvéreiknek? Esetleg öntudatlan, többezer éve beléjük plántált reflexeket követve teszik ezt? – Néprõl, a zsidóság egészérõl van szó, mert a gyanú, a vád arra is esik, aki sajátjának vétkesei közt néma! Mert nem lehet nem látni, mit tesz a faj-, hittestvér, a másik zsidó! – E szolgálatban sokan szerztek maguknak érdemet, cselekedeik erre vallanak. (Fekete János, etc.) Nem leíratni, nem átütemeztetni az országot sújtó: általuk és elõdeik által felhalmozott, népsorvasztó államadósságot, mint tehették, tenniük kellett volna a rendszerváltozás idején, de hagyni, hogy asztronomiai méretûvé dagadjon. – Mára a világ harmadik legnagyobbja a magyar adósság. – És akkor támadni jobbról-ba lról: eladni, kiárúsítani saját maguk és külhoni testvéreik, haverjaik, a betelepülõk számára az országot, ami abból még megmaradt, földjét, népét – kivéve a „kiválasztottat”! Ha ez a „menetrend”, akkor a magyarságnak joga, sõt: kötelessége gyermekei, unkái nevében is a „véres kard” körbevitele! A magyaroszági zsidóság, történelmünk elmúlt másfélszáz évet meghaladó idõszakának fõbb periódusaiban játszott szerepét áttekintve kijelenthetjük, hogy amennyiben a zsidóság a magyar élettérben akar élni, egy választása van: beismerés, bocsánatkérés és jóvátétel: – Beismerése a XIX. század második felétõl az I. világháborúig tartó, szinte akadálytalan bevándorlásuk és mohó gátlástalan gazdagodásuk magyarságnak okozott kárainak! – Beismerése az aknamunkának, kalandorkodásuknak, melynek következtében Magyarország védtelenné vált és elszenvedte második Mohácsát: Trianont! – Beismerése annak, hogy a két háború közti idõszakban, a zsidótörvények jogos önvédelmi gesztusai voltak egy általuk szipolyozott népnek! – Beismerése annak, hogy a II. világháború alatt, ill. ‘45 után, Magyarország óriási ember- és anyagi vesztesége nem következett

jó ha figyelünk

külföldre is

volna be, ha a zsidóság vezetõi, világplitikát író képviselõi nem hátráltatják, akadályozzák Magyarország háborúból való kiugrási kísérleteit, semlegessé válásának óhaját, ill. egy balkáni front megnyitását, a déli front hadmûveleteinek korábbi elkezdését! Beismerése annak, hogy a zsidóság tömegeinek német megszállók általi deportálásában a magyar nép 95%-a ártatlan! (Pontos, cáfolhatatlan adatokat küvetelünk a deportáltak, ill. a holocaust folyamán elpusztultak számát, a halálok természetét illetõen.) – Beismerése annak, hogy ‘45-öt követõen zömmel a zsidóságból verbúválódott az a társadalmi szemét, melynek magyarirtásához, magyargyûlöletéhez foghatót csak a trianoni rablók, a magyar élet másik – bekéreckedõ koldusból gyilkoló tolvajjá váló – esküdt ellenségei: románok, szerbek, csehek-szlovákok, oroszok-ukránok tettek meg! A zsidóság hiányában az ‘50-es évek diktatúrja vagy akár a Kádár-éra sem tudta volna végbevinni a nemzeti szellemben elkövetett pusztitás 2004.dec.5-én felfedett dimenzióját, az ország eladósodását, a kiváltságok egy szûk és privilegizált csoport kezébe koncentrálását... Beismerése a szerepnek, melyet szent forradalmunk: ‘56 vérbefolytásában s megtorlásában játszottak. – Utoljára, de talán nem utolsónak: beismerése annak, hogy a ‘89-’90-es rendszerváltás nem teremthette meg a szabad, demokratikus Magyarországot, egy kiszipolyozott, tartaléklángon vegetáló nép régóta kiérdemelt anyagi biztonságát, nemzeti azonosságtudatában való otthonratalálását, életereje megújhodását, mert „a zsidóság az emberi összetartozás érzését...saját fajára korlátozta”, ill. korlátozza ma is! Beismerése az általuk megszervezett országfosztogatásnak, adósrabszolgaságba hajtásunknak. Beismerése cionista vezetõik évek óta tartó „szálláscsinálásának”: azon szándékuknak, hogy cselédjük legyen a magyar saját hazájában! De a beismerés, a bocsánatkérés csak a kezdet. Az elkövetett bûnök, a magyarság rovására való bármiféle közösség-, társadalomellenes tevékenység arányában kövesse azt az elszámoltatás! Nincsenek véletlenek. A sors nem vak, mi lehetünk azok esetleg, amint sorsunkat irjuk. Ahhoz, hogy ne ismétlõdjenek a jelen, az elmúlt évek vagy emberöltõk magyarhoz, zsidóhoz vagy akár cigányhoz méltatalan együttélésének poklai, tudva kell tudni, mit várunk el, mit követelünk az általunk befogadott kisebbségektõl. Nevezetesen: – Ebben az országban csak magyarnak van joga – de egyben kötelessége is! –, „zéró toleranciát” hirdetni minden befogadott, s létünkre törõ kisebbséggel szemben, legyen az zsidó vagy cigány. – Ebben az országban garantálja törvény a magyargyûlölet bûntethetõségét, a bennünket, a gazdanépet gyalázókkal szemben, akik a magyar nép verejtéke árán jutnak általuk sehol sem álmodott bõséghez, õket meg nem illetõ javakhoz. Mint darázsfészek, megbolydulnak majd bizonyos körök e sorok: ultimátumunk olvastán. De másképp nem lehet, mert: „Senki minket bûntetlenül nem bánthat!” Kelt: 2007.máj.12. Kobzos

9

Szöveggyûjtemény antifasiszta felvonulóknak MARX A ZSIDÓKRÓL Állítólag Marx mûveinek a felét sem adták ki, hanem Moszkvában õrzik õket. Talán azért, nehogy „megzavarja” az embereket. Csöröge, aki olykor Röcsöge *KARL MARX, FRIEDRICH ENGELS és BAYER ZSOLT*

Május 9. van, az antifasiszta világnap. Természetesen nem antifasiszta céllal hívták életre ezt a napot, hanem antináci céllal. Merthogy a fasizmus sem szép eszme, de nem sok köze van a nácizmushoz. A fasizmus kissé romantikus, kispolgárság kis tulajdon, kis üzlet, nagy szakszervezet, korporáció, érdekvédelem – no és persze sok-sok technika; futurizmus, Marinetti: Óda a versenyautóhoz, no, ez a fasizmus. De például egyáltalán nincsen benne fajelmélet. Szemben a nácizmussal, amelyben van, sõt az az alapja. Meg a szocializmus. Nemzetiszocializmus. Éppen ezért emlegetik helyette inkább a fasizmust, mert annyira kellemetlen lenne ezt a szocializmust magyarázgatni. Furcsa és mosolyogtató volt látni-hallani, amikor a minap egy alulinformált vénember (Moldova György) a fasisztákat vádolta Kádár sírjának meggyalázásával – mielõtt persze kifejtette azon álláspontját, miszerint Kádár helyesen tette, hogy akasztatott. De ez most mellékes. Moldova sem zavar már sok vizet, mindössze remekül szimbolizálja, hol tartunk tizenhét év küszködés után. Ellenben az mégiscsak fontos kérdés lenne, hogy akkor hogyan állunk ezekkel a különféle szocializmusokkal. Ilyenkor, „antifasiszta” felvonulások idején, amikor maga a miniszterelnök fog beszédet mondani, egyáltalán nem érdektelen, ha megvizsgáljuk, mi is az a marxizmus, Már csak azért gondolom, mert ott, ezen az „antifasiszta” felvonuláson sok lesz ám a marxista. Ezért nem árt, ha felteszünk néhány alapkérdést. -Például azt: vajon van-e különbség aközött, hogy valakit faji alapon vagy osztályalapon taszítanak ki a társadalomból? Érdekli-e az áldozatot, hogy azért ölik meg, mert zsidó, vagy azért, mert kulák? Van-e valami alapvetõ különbség a nácizmus hatmillió zsidó áldozata és a kommunizmus százmillió áldozata között? S az egyik legfontosabb kérdés: mentes-e a marxizmus a fajelmélettõl? Az antiszemitizmustól? Vagy még egyszerûbben: olvasott-e Hitler Marxot, s ha igen, kapott-e Marxtól muníciót? Nos, a tisztánlátás érdekében az alábbiakban a marxizmus két alapító atyjától, Kari Marxtól és Friedrich Engelstõl olvashatnak idézeteket. Tõlük, illetve az általuk szerkesztett Új Rajnai Újság (Neue Rheinische Zeitung) 10

egyéb alkotóitól. Aztán döntsék el maguk mi a válasz a kérdésekre! S természetesen ajánljuk ezt a kis szöveggyûjteményt elsõsorban a felvonuló „antifasisztáknak”. Csak hogy tudják, mi ellen is vonultak utcára... Mottó: „Senki sem tagadhatja, hogy a vörös terror hozzájárult ahhoz, hogy a barna terroristák mentális aggályait elhallgattassa. Sztálin brutalitása példaszerû volt Hitler számára.” Megjegyzés: Sztálin pedig nyilván sok Marxot olvasott. Például ezt: „Trónt fogok emelni magamnak, Csúcsa hideg lesz és hatalmas, Védõbástyája az emberfeletti iszonyat, Tábornoka a sötét kín! Aki ép szemmel felfelé kacsingat, Halálsápadtan és némán tér vissza, A halál sötét árnya átölelte, Boldogsága sírját maga ássa. A villámok cikáznak körülötte. A magas, szilárd építmény körül. Ha falait egy is megsértené, Az örökkévalóság dacolva újjáépíti.” 1837-ben írta Marx ezt a verset. És életmûvének, a világban általa életre hívott változásoknak ismeretében tényleg hátborzongatók ezek a sorok. Ám a java most következik! Vágjunk bele! „Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés. Mi a zsidó világi kultusza? A kufárkodás. Mi a világi istene? A pénz. Nos hát! A kufárkodás és a pénz, tehát a gyakorlati, igazi zsidóság alól való emancipáció volna korunk ön-emancipációja. A zsidóságban felismerhetünk egy általános, jelen levõ antiszociális elemet, amely a történelmi fejlõdés révén – amelyben a zsidók e rossz vonatkozásban buzgón közremûködtek – a mostani tetõfokára érkezett, olyan magasságba, amelyen szükségképpen fel kell bomlania. A zsidóemancipáció végsõ jelentésében az emberiségnek a zsidóság alól való emancipációja” (Karl Marx: A zsidókérdéshez, 1843).

„A kufár, aki összeesküdött az abszolutizmussal, ismét meghódította Olaszországot. Ezért aztán Bécsben senki nem ujjong a visszahódítás miatt, csak a tõzsde zsidó kufárjai, Európa lakossága elzsidósodott, az európai emberiség átadta magát annak a hitnek, hogy egyedül a pénz boldogít, elveszítve ezzel minden belsõ erkölcsi tartását. Ezzel a hitével megtagadott minden haladást, a szabadságot pedig teljesen meg fogja fojtani” (Neue Rheinische Zeitung, 1848. augusztus 17.). „Hogy mennyire helyes volt részemrõl feltételezni demokratikus zsidó sajtónk besúgási tevékenységét, bizonyítják úgynevezett demokratikus lapjaink magyarországi levelezõi. Amit õk burzsoának neveznek, az nálunk a zsidók, akik magukhoz ragadták a demokratikus irányítást. Ez a zsidóság mindazonáltal még tízszerte alávalóbb, mint a nyugat-európai burzsoázia, mivel a népeket megtéveszti a demokrácia színlelt, tõzsdebélyeget viselõ álarca mögé rejtõzve, holott célja a kufárdespota uralma alá hajtani õket. Mindenütt, ahol a demokrácia alapja a butaság, a zsidó kufárkodás és pozícióhajhászás szemtelensége még sokra fogja vinni" (Kari Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1848. szeptember 22.). „Az innen Európa legkülönbözõbb csücskeibe menekült zsidók nem fogják elmulasztani, hogy mindenekelõtt, mint bécsi szabadságharcosok a németországi demokratikus közvéleményt kizsákmányolják, pénztárcáikat megtöltve azáltal, hogy az eseményeket az egyedül számukra üdvös nézõpontból mutatják be” (Ismeretlen szerzõ. Neue Rheinische Zeitung; 1848; november 25.). „A kamarilla legnagyobb támasza Ausztria 99 nemzete és nemzetecskéje közül a zsidóság, A zsidók de facto radikálisan emancipáltak, két emberük -Bach és Thienfeld – még a minisztériumba is bejutott. Pontosan tudják, hogy kinek birtokában vannak a húszasok, és velük szándékoznak tartani. A zsidók még okosabbak, mint a kamarilla, és kihasználva a szörnyûséges pénzügyi viszonyokat, igyekeznek földbirtokhoz jutni, amire korábban nem volt módjuk” (Ismeretlenszerzõ, Neue Rheinische Zeitung, 1848. december 2.). „Mint ismeretes, a zsidók mindenütt a megcsalt csalók, de kiváltképp Ausztriában. Saját hasznukra zsákmányolták ki a forradalmat, amiért most Windischgratz megbünteti õket. Azok, akik tudják, hogy milyen hatalommal rendelkeznek a zsidók Ausztriában, megítélhetik, milyen ellenséget szerzett magának Windischgratz a következõ proklamációjával...” (Ismeretlen szerzõ, Neue Rheinische Zeitung, 1849. február 22.). jó ha figyelünk

külföldre is

„Ausztriában, az egész népben érezhetõ, hogy a zsidóság a legsemmirekellõbb fajtája a burzsoának, õk a legszemtelenebb uzsorások: ez a zsidó népség iránti ellenszenv alapja” (Kari Marx, Neue Rheinische Zeitung, 1849. február 24.). „E tanulságos vizsgálódásban ma szûkebb hazánk lengyel része felé fordulunk. Már tavaly nyáron, Lengyelországnak srapnellal és pokolkõvel való dicsõséges pacifikálása és átszervezése alkalmából megvizsgáltuk a városok túlnyomórészt német népességbõl, a vidék nagy német földbirtokairól és az általános jólét megnövelésében szerzett királyi porosz érdemrõl szóló német zsidó hazugságokat. A Neue Rheinische Zeitung olvasói emlékeznek, hogy a frankfurti mocsárparlament német nemzeti tökfilkói és pénzcsinálói e számlálásokkor a lengyel zsidókat még mindig a németekhez számították, jóllehet e minden fajok legocsmányabbika legfeljebb profitéhsége alapján állhat rokoni viszonyban Frankfurttal” (Friedrich Engels, Neue Rheinische Zeitung, 1849. ápnlis29.). „Úgy véljük, minden tirannus mögött egy zsidó áll, ahogy minden pápa mögött egy jezsuita. Valóban, az elnyomók vágyódásai reménytelenek lennének, ha nem lenne egy sereg jezsuita, hogy elfojtsa a gondolkodást, és egy maroknyi zsidó, hogy kifossza a zsebeket” (Kari Marx: Az orosz kölcsön, 1856). „Lassalle, a zsidó nigger, aki szerencsére e hét végén elutazik, megint szerencsésen elveszített 5000 tallért egy téves spekuláción. A fickó inkább szemétbe hányatná a pénzt, semhogy egy barátjának kölcsönözze, még ha garantálnák is kamatját és a tõkéjét. Ugyanis abból az elképzelésbõl indul ki, hogy neki zsidó báróként vagy bárósított zsidóként kell élnie. A fickó jó sok idõmet elvette, s a barom azt gondolta, minthogy most úgysincs semmiféle üzletem, hanem csupán elméleti munkával foglalkozom, éppúgy vele is agyonüthetem az idõmet. (...) Most már teljesen világos elõttem, hogy Lassalle – miként fejformája és hajzata is bizonyítja – azoktól a négerektõl származik, akik csatlakoztak Mózeshez az Egyiptomból való kivonuláskor (hacsak az anyja vagy az apai nagyanyja nem szûrte össze a levet egy niggerrel). Nos, a zsidóságnak és a germánságnak efféle egyesülése a négerszerû alapszubsztanciával szükségképpen furcsa produktumot hoz létre. A fickó erõszakossága is niggerszerû" (Kari Marx levele Friedrich Engelshez, 1862. július 30.) Nos, talán elég ennyi ízelítõnek. Lenne még, ha valaki még mélyebbre akar ásni a borzalomban, olvassa el bátran A kommunista ideológia vörös könyve címû mûvet Konrád Lõw tollából. jó ha figyelünk

külföldre is

Érdemes. Amúgy pedig: ha minden értelmezés nélkül odatesszük ezeket a szövegeket egy átlagos magyar olvasó elé, és megkérdezzük, vajon honnan valók, tízbõl tíz azt fogja válaszolni, hogy Hitler Mein Kampfjából. Pedig ezt mind-mind a marxizmus vetette papírra. Thomas Mann pedig azt mondta, hogy az írott szóból lesznek a tettek. Nos, vajon akkor olvasott-e Hitler Marxot, kedves antifasiszta felvonulók? Erre kell majd lassan válaszolni. Már csak azért is, mert Hitler Mein Kampfja be van tiltva. Akár börtönbe csukható, aki olvassa. Marx pedig szabadon olvasható. Tudjátok-e, hogy mi ellen vonultok most fel olyan lelkesen, ti szegény ostobák? Ti tudatlanok és, félrevezetettek... Fogalmatok sincsen. Errõl sincsen fogalmatok... Magyar Nemzet, 2007. május 9.

11

A nagysikerû „Így gondozd a zsidódat!” címû írásunknak második részével is megkeserítjük ezennel olvasóink egynéhány percét. Mi végre tesszük ezt hûséges és nyájas olvasóinkkal, miért keserítjük ismételten életüket? Éppen azért, hogy rádöbbentsük õket: egy normális országban nem lenne ilyesmire szükség. Az elsõ részben, akárcsak ezúttal, semmi mást nem tettünk, mint a vizsgált magyarellenes judeonáci szövegekben kicseréltük a magyar szót zsidóra, az egyértelmûen magyar kultúrához kötõdõ fogalmakat pedig a héber kultúra fogalmaival helyettesítettük. Persze az Antiszemitizmus elnevezésû, amúgy helyénvaló irányzat nevét viselõ hivatásos jajveszékelõ oldal nem ment el szó nélkül mûvünk mellett, a zsidógyûlölet markáns példája gyanánt idézve azt. Múzsáinkról persze mélyen hallgatott. Pedig feltüntettük az eredeti magyarellenes szöveget is, éreztetve, hogy nem tréfaként állítjuk olvasóink elé e szövegeket, hanem hogy felmutassuk azokat, egyértelmûvé téve: nem másról van itt szó, mint ellenünk irányuló vád – hogy mindenki értse: gyûlöletbeszédrõl, melyek hangoztatói nem mások, mint a „mi zsidaink”, akik itt élnek – hogy ne mondjuk, élõsködnek – köztünk, hogy ne mondjuk, a mi bõrünkön. Jöjjön hát a második rész: “Kiirtanám az összes zsidót!” (Ezt mondjuk a már nem létezõ Pannon Rádióban, lehetõleg a Hanuka ünnepén.)

„Azt mondják, hogy kussoljak /ne nyissam a szám, ne magyarkodjak/ de én szeretem a fajtámat/ és dolgozni akarok” “Mózesnek butasága/ törvényeibõl égre kiállt/ebben kissé lepipálja Esztert, a kurvát/Józsué a vén balfasz/ parancsokat oszt a népének/még akkor is ajvékolt/ mikor az asszonyt fogdosta (...)Anne Frank kispina naplója/ a fitymátlanok bibliája/ Sólem Áléchem a keselyûké/ az össze zsidóba és prófétáikba/ vágjon bele a Jahvé haragja” Eörsi Mátyást lámpavasra kötni, Petõ Ivánt kibelezni, kiherélni, Verebest, Gyárfást, Bolgárt jégcsákánnyal ütni, Zoltai Gusztávból lámpaernyõt készíteni, Az összes izraeli kémet kivégezni! Végül, ami soha nem történhet meg ebben a formában, viszont ellenkezõ elõjellel már volt rá példa: Az izraeli zsidó politikusok oly eltökélten képviselték Magyarország álláspontját a Közép-Európa sorsáról szóló vitában, mintha csak a saját hazájukról lenne szó. Múzsáink: “Azt mondják, hogy legyek kicsit / Büszkébb magunkra / De én utálom a fajtámat és / Büdös a munka”. (Barangó, kereszténykiirtós zsidó „mûvész” „Hazám” címû „verse”) “Petõfinek butasága / verseibõl égbe kiált / Ebben kissé lepipálja / Csokonai Vitéz Mihályt // Arany János a sült paraszt / mélá-

zott a nemzet vesztén, / még akkor is verset farag, / amikor már reszketeg vén (.) Pilinszky – papok barátja / Tandori – a verebeké / Összes magyar poétába / az isten nyila vágjon belé!” (Barangó, kereszténykiirtós zsidó „mûvész” „Arany János, a sültparaszt” címû „költeménye”) “(...)Orbán Viktort élve megnyúzni, Lovas István kibelezni, kiherélni, Kövér Lászlót lámpavasra kötni, Csurka Istvánt jégcsákánnyal ütni, Bencsik Andrást késhegyre szúrni, az összes Magyar Nemzetest fejbe rúgni.” (Sickratman nevû zsidó) Az újvidéki születésû, magyargyûlölõ Joszéf Tomi Lapid, izraeli miniszterelnök-helyettes (a népirtó, háborús bûnös Áriél Sáron volt helyettese) ugyancsak a jeruzsálemi rádióban három esztendõvel ezelõtt büszkén újságolta, hogy az Európa Tanács Közel-Kelettel foglalkozó egyik vitájában „a magyarországi küldöttek olyan eltökélten képviselték az izraeli érdekeket, mintha csak a saját hazájukról lenne szó”. Az Európa Tanács fórumában megejtett vita jegyzõkönyvébõl késõbb kiderült, hogy többek között Eörsi Mátyás és Bársony András – az erdélyi Frunda Györggyel egy követ fújva, támogatta oly nagy hévvel Izraelt. (a valóság) Kuruc.info – Florian Geyer

– elképesztõ kétszínûség! – A II. világháború után Lengyelországban több mint 200 ezer német származású embert gyûjtöttek össze. A haláltáborok vezetõit az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik a kínzásokkal 80 ezer német származású civilnek oltották ki az életét. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élõ Shlomo Morel volt. Nevéhez válogatott kegyetlenkedések és ipari méretû emberkínzások köthetõk. Tettei a mai napig büntetlenek. Közvetlenül a II. világháború után Lengyelországban 277 börtönben és 1255 kommunista koncentrációs táborban több mint 200 ezer német származású polgári személyt gyûjtöttek össze. Sztálin írásos parancsára a haláltáborok vezetõit szándékosan az addig üldözött zsidók közül válogatták, akik éheztetéssel, kínzásokkal és szadista kegyetlenkedésekkel 80 ezer német származású civilnek, többségében nõknek és gyerekeknek az életét oltották ki. A legkegyetlenebb táborparancsnok a ma Izraelben élõ Shlomo Morel volt. Sztálin marsall, a Szovjetunió kommunista pártjának fõtitkára és a Vörös Hadsereg fõparancsnoka 1945 novemberében a Középés Kelet- Európát megszálló szovjet csapatok egyik elsõ és legfontosabb feladatának azt jelölte meg, hogy népnevelési és „nácítlanítási” célból gyûjtsék össze és deportálják Németországba a megszállt területeken élõ német származású polgári lakosságot. A háborút Moszkvában átvészelt, és a szovjet fõvárosból hazaküldött lengyel kommunisták Varsóban is nekiláttak a parancs 12

végrehajtásának. Haladéktalanul felállították az Állambiztonsági Hivatalt (Office of State Security) aminek az élére – Sztálin külön utasítására – a zsidó származású Jacob Bermant nevezték ki. Berman a hivatalhoz tartozó alosztályok, börtönök és koncentrációs táborok élére olyan zsidókat állított, akiknek rokonait a nácik elpusztították, és a szovjetek biztosak lehettek abban, hogy megvan bennük a feladat végrehajtásához szükséges bosszúállási vágy. JACOB BERMAN A szovjetek által megkövetelt, és teljes mértékben támogatott bosszúhadjárat azonnal beindult: a Jacob Berman vezette ÁBH emberei a Lambinowice (német neve Lambsdorf) melletti átnevelõ táborból fiatal német nõket és lányokat mezítláb hajtottak ki a városka határában levõ szántóföldre, ahol korábban több mint 500, a háború alatt kivégzett lengyelt temettek el. A nõket arra kényszerítették, hogy a mész nélkül sebtében elhantolt holttesteket kiássák, melléjük feküdjenek, csókolgassák és közösüljenek a már régen oszlásnak indult hullákkal. A táborba visszahurcolt lányok és asszonyok közül hatvannégyen meghaltak a pár nap múlva kitört tífuszjárványban. LAMBINOWICE-I KONCENTRÁCIÓS TÁBOR Jacob Berman a Swietochlowice nevû felsõ-sziléziai kisváros (német neve Schwientochlowitz) mellett létrehozott kommunista jó ha figyelünk

külföldre is

koncentrációs tábor parancsnokának egy 26 éves zsidó származású volt partizánt, Shlomo Morelt nevezte ki. Morel szüleit és minden rokonát a német fasiszták Auschwitzban meggyilkolták, csak õ és az egyik unokaöccse élte túl a náci gázkamrákat. A swietochlowice-i táborba az elsõ, német származású polgári személyekkel teli vasúti vagonok érkezése után este 10 óra körül Morel besétált az egyik barakkba és pálcájával a csizmás lábát verve közölte a rabokkal: „engem Morelnek hívnak és zsidó vagyok. Az egész családomat kiirtottátok Auschwitzban. Ott megesküdtem, ha élve kikerülök, mindent visszaadok nektek (....) A a mai naptól kezdõdõen megfizettek azért, amit csináltatok”. A lambsdorfi történet és a fenti idézet egy zsidó származású amerikai történész professzor több európai országban végzett hétévi kutatómunkájával és kétszáz túlélõ szóban és írásban tett vallomásának felhasználásával készült könyvébõl való. A már elhunyt John Sack sok nehézség után 1993-ban tudta megjelentetni a Szemet szemért: elhallgatott történetek a zsidók által a németek ellen 1945-ben elkövetett bosszúhadjáratról címû könyvét. A könyv Wrath of Solomon (Solomon bosszúja) nevû fejezete hosszan részletezi a túlélõk visszaemlékezéseit Shlomo Morel kegyetlenkedéseire: „az õrök kisméretû kutyaházakba kényszerítettek a nõket és a gyerekeket és megparancsolták nekik, hogy ugassanak, és aki nem ugatott elég hangosan, vagy engedély nélkül abbahagyta, azt ott helyben eszméletlenre vagy agyonverték (....) megparancsolták az embereknek, hogy a földön hason fekvõ társaiknak a gerincére ugorjanak (....) az egymás elleni bokszmeccseken addig kellett két németnek egymás véres orrát verni, amíg az õrök megunták, és az is elõfordult, hogy a sok ütéstõl az egyik fogolynak kiesett az üvegszeme (....) . Rendszeresen a többi nõi fogoly szeme láttára tucatjával erõszakolták meg a német nõket, a zsidó õrök elõtte hosszú sorba állva vártak a sorukra (....) egy 14 éves fiúnak a szõke haját benzinnel leöntötték és meggyújtották, a fiú életben maradt, de megõrült a fájdalomtól, és utána az egész életét egy zárt intézetben élte le (....). Az õrök arra idomították a kutyákat, hogy a kikötözött öregembereknek és kisfiúknak rohanva széttépjék a nemi szervüket.” Ezeken az eseményeken Shlomo Morel személyesen vett részt, és vezette a tábor foglyainak kínzását. Az irányítása alatt állt koncentrációs tábor lakóinak több mint 80 százaléka nem élte túl a szadista embertelenségeket. SHLOMO MOREL A II. világháború után a zsidó nép kárpótlásáról folyó, és soha véget nem érõ tárgyalások során a nyugatnémet kormány készítetett egy felmérést az 1945. májusi kapituláció után a német polgári lakosság ellen elkövetett atrocitásokról. A kormány elé terjesztett, és sokáig titokban tartott dokumentum szerint a német nép kollektív megbüntetése nevében a szovjet megszállás alá került országokban 200-250 ezer német származású polgári személyt hurcoltak koncentrációs táborokba, ahol mintegy 70-80 ezer ártatlan polgári lakos pusztult el. Európában az 1940-es évek közepétõl zajlott le az emberiség történelmének legnagyobb etnikai tisztogatása: Lengyelországból, Csehszlovákiából, Romániából és Jugoszlávia területérõl tizenhat millió német származású polgári lakost telepítettek ki. (A forrás

jó ha figyelünk

külföldre is

nem említi Magyarországot) Lengyelországból fõleg a sziléziai területekrõl ötmillió embernek kellett távozni úgy, hogy a fejenként egy bõrönd bepakolására sok helyen még öt percet sem hagytak. Shlomo Morel a háború után a kommunisták vezette Lengyel Népköztársaságban maradt, ahonnan 1994-ben a biztos menedéket nyújtó Izraelbe távozott. A jelenleg 86 éves tömeggyilkos álnéven él Tel Avivban jó anyagi körülmények között, a nyugdíját a zsidó államtól kapja, és a Moszad (izraeli titkosszolgálat) 24 órás védelme alatt áll. 1998 decemberében a katowicei állami ügyészség nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, és kérte Izraelt, hogy 1600 rendbeli gyilkosságban való részvétel miatt adják ki Lengyelországnak. Az izraeli hatóságok elévülésre hivatkozva megtagadták a kérést. Az Interpol értesítette a zsidó állam kormányát, hogy ha Morel kilép Izrael állam területérõl, akkor a lengyel kérésre elrendelt nemzetközi elfogatóparancs értelmében letartóztatják és átadják a varsói kormánynak. A tavalyi év végén Eva Kok, a katowicei ügyészség vezetõje újabb tanúvallomásokat és bizonyítékokat csatolt a meglévõ Shlomo Morel kiadatását követelõ iratokhoz. Most már a gyilkosságok mellett a nemzetközileg elfogadott törvények értelmében elévülhetetlen (Izrael is aláírta és életbe léptette) „emberiség elleni bûntettekkel” is kiegészítette a kiadatási kérelmét, amit a lengyel külügyminisztérium diplomáciai úton ismét eljutatott Izraelbe. Az izraeli hatóságok és az izraeli igazságügyi minisztérium még nem hozta nyilvánosságra a döntését a második lengyel kérelem ügyében. „Morel már a háború utáni békeidõben elkövetett bûncselekményeit nem engedhetjük a szõnyeg alá söpörni (...) az izraeliek nagyon erélyesek és célratörõk a hasonló bûnök elkövetõivel szemben, és ha tetszik ha nem, el kell fogadniuk azt, hogy más nemzetek is ilyen módon akarnak érvényt szerezni a nemzetközi és országuk törvényeinek” – nyilatkozta Kok az angol lapoknak. Dr. Lubomyr Luciuk, a legnagyobb kanadai ukrán polgárjogi szövetség elnöke szónoki kérdést tett fel a Morel-ügyrõl véleményét kérdezõ ukrán nyelvû kanadai újság riporterének: „az egész világ tudja, hogy a nácik hatmillió ártatlan zsidót szörnyû módon semmisítettek meg, tehát itt nem arról van szó, hogy egyenlõségjelet tegyünk hatmillió zsidó és nyolcvanezer német emberi élet közé (....) inkább arról az elfogadhatatlan kettõs mércérõl kell beszélnünk, hogy a náci-vadász Simon Wiesenthal Központ, a B’Nai Brith, a Zsidó Világkongresszus és a többi zsidó érdekvédõ szervezet remekül együtt tud mûködni a náci bûnöket elkövetõk kézre kerítésében, de most Shlomo Morel ügyében nem szólnak és nem tesznek semmit (....) és ha õk nem is, de a zsidó állam egyszerû és becsületes polgárai hogyan tudnak elszámolni a saját lelkiismeretük elõtt ezzel az elképesztõ kétszínûséggel?” Forrás: The Telegraph, The Toronto Star, Allied War Crimes, Ukrainian Archive, The Ukrainian Weekly, Ukrainian Canadian Civil Liberties Association, John Sack: An Eye for An Eye: The Untold Story of Jewish Revenge Against Germans in 1945. (MNO – barikad.hu) Keresztes Attila – Barikad.hu

13

– tévutak és kiutak – I.) Bevezetés A magyar egészségügy közel húsz éve szükséges, eldöntött, ám mégis elmaradt, félbemaradt reformja – sajnos immár sokadik alkalommal – teljesen téves pályára került, elsõsorban a több, üzleti biztosítón alapuló finanszírozási megoldás erõltetése révén. A megbukott Szlovák egészségügyi reformot leszámítva a világban eddig egyetlen egy olyan ország létezik, ahol megvalósult a -a kisebbik kormánypárt által- javasolt magyar egészségbiztosítási reform. Egyetlen olyan ország van, amely egyszer már elérte azt a társadalmi fejlettségi szintet, hogy volt egy egységes, egyszervezetû társadalmi egészségbiztosítási rendszere, de az ún. reform keretében ezt az egységes, egyszervezetû társadalmi egészségbiztosítást feldarabolták, hogy üzleti biztosítókat engedhessenek be a rendszerbe: Chile, ahol 1981-ben Pinochet tábornok, Világbanki tanácsra és amerikai szakértõk közremûködésével bevezette a jelenlegi magyar reformhoz hasonló egészségfinanszírozási rendszert. Mint az elõre jósolható volt, majd be is igazolódott, a chilei reform mérhetetlen társadalmi károkat, költségrobbanást, az ellátás szegény és gazdag ellátásra való szétszakadását okozott. Chile közel 20 évvel Pinochet és katonai diktatúrájának bukása óta sem képes e bajokból kilábalni. Ez intõ példa kell legyen a magyar politika, egészségpolitika és az egész magyar társadalom számára. Az üzleti biztosítók versenyén alapuló egészségbiztosítási reformot az különbözteti meg minõségileg az elmúlt 20 év bármely más reformjától, hogy visszafordíthatatlan, súlyos és óriási anyagi erõfeszítések árán is csak alig orvosolható gazdasági és társadalmi károkat okoz, elsõsorban a jó minõségû egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlõtlenségének növelése, az ellátási csomagok differenciálása, ami az ellátás egységének az anyagi teherviselõképességtõl függõ feldarabolásához vezet, továbbá az egységes egészségpolitika és népegészségügyi intézkedések megvalósítási lehetõségeinek ellehetetlenítése révén – ráadásul úgy, hogy az egészségbiztosítási járulékok felhasználásának nyilvánossága, társadalmi ellenõrizhetõsége és számon kérhetõsége helyére az „üzleti titkok” világa lép. A megfelelõ minõségû és szükséges orvosi és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés esélyegyenlõtlensége és a pénzügyi lehetõségektõl való függése egy ilyen rendszerben nemcsak egyszerûen romlik, hanem egyenesen intézményesül és legalizálódik. A jelenlegi egészségtelen magyar politikai „szekértábor világban”, mindjárt az írás elején le kell szögezni, hogy, az „egy-biztosítós–több-biztosítós” vita nem pártpolitikai szekértábor kérdés, még akkor sem ha léteznek szekértáborok és akkor sem, ha vannak, akiknek igen fontos érdekük fûzõdik a kérdés ilyetén beállításához. Vannak ugyanis, akik az ún. reform áterõltetése érdekében úgy próbálják beállítani az „egy biztosítós – több-biztosítós” vitát, mint a politikai szekértáborok közötti harcot, annak érdekében, hogy a kormánypárti oldal e szakmához értõ szakembereit és/vagy ingadozóit maguk mellé állítsák, vagy megfélemlítsék azzal az e beállításból következõ implicit állítással, hogy „aki nem támogatja a több-biztosítós rendszert, az a FIDESZ betámasztottja”. (Ez emlékeztet az 1950-es évekbõl származó „aki nincs velünk az ellenünk van” mondásra). De ez nem igaz. A jelen anyagban megfogalmazottak és következtetések a klasszikus liberális közgazdaságtan egészségügyi- és egészségbiztosítási piacelemzését ismertetik és a következtetések ebbõl származnak. Azok a súlyos piaci hibák, amelyek a verseny szinte összes feltételét ellehetetlenítik, nem a magyar aktuális pártpolitikától függenek, hanem az egészségügy piacelemzésébõl következnek. 14

A súlyos és negatív hatások nem szavazótáborok között szelektálva fognak megjelenni, hanem minden magyar embert egyformán fognak érinteni éppúgy, mint ahogyan nincs például FIDESZ-es, MSZP-s, SZDSZ-es, MDF-es, KDNP-s stb. zivatar. HA AZ ESÕ ESIK, AKKOR AZ MINDENKIRE ESIK. Azért sem valós az „egybiztosítós – több-biztosítós” vita politikai szekértáborok hitvitájaként, ellenzék kontra kormány problémaként való beállítása, mert tudni kell, hogy a jelenlegi reform ötlet egyáltalán nem új keletû, ilyen és ehhez kísértetiesen hasonló „álreform ötletek”-nek több mint 20 éves története van, e tévútra már minden eddigi kormány rátévedt, függetlenül attól melyik pártok voltak éppen hatalmon: A társadalombiztosítás önálló alapként való mûködtetésének tervezése 1985-ben elkezdõdött. E munka megkezdése után már 1986-ban jelentkeztek azok a külföldi üzleti csoportok, amelyek a társadalmi egészségbiztosítás és az üzleti egészségbiztosítás összekeverésében rejlõ folyamatos, kockázatmentes üzleti haszonszerzés lehetõségét felismerték, sõt azt már eredményesen ki is próbálták (pl.: 1981-tõl Chilében). 1988. III. 22-én a Minisztertanács 2005. (1988/III.22) számon határozatot hozott az önálló alapként gazdálkodó társadalombiztosítási intézményrendszer kialakításáról, ami ennek megfelelõen 1990. január 1-jétõl mûködését megkezdte. E döntést és a mûködtetést és a menetközbeni fejlesztést álreform ötletekkel folyamatosan gátolják, zavarják. A fõbb kísérletek a következõk voltak: a társadalmi egészségbiztosítást részben privatizáló Dunamenti Biztosító Rt. 1989. decemberi alapításának ötlete; 1992-ben a PM javaslata az Egészségbiztosítási Alap „hiányának” bankok és üzleti biztosítók számára történõ állampapírkibocsátás útján való finanszírozása; 1992-ben a Világbank által javasolt chilei-modell hazai bevezetése; a társadlombiztosítás privatizációja, 1998. január 18-án a Pénzügyminisztérium akkori helyettes államtitkárának elõkészítése alapján a Pénzügyminiszter javaslata kormányhatározat elkészítésére a társadalmi egészségbiztosítás privatizációjára vonatkozóan, 1998. decemberében az irányított betegellátási modellkísérlet megjelentetése a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetésében (megjegyzendõ, hogy a 2004-2005 évi OEP, Egészségügyi Minisztérium, Állami Számvevõszék, Közpénzügyi Államtitkárság részérõl egyöntetûen elmarasztaló, törvényszegéseket, eredménytelenségeket feltáró vizsgálatok ellenére e program a mai napig folyik); 1999. márciusában a társadalombiztosítási alapokat felügyelõ államtitkár asszony elõterjesztése a társadalmi egészségbiztosítás privatizálásáról (szószerinti egyezésekkel az 1998. januári PM javaslat egyes szövegrészeivel), 2003. februárjában az egészségügyi reformtitkárság elõterjesztésében kormány határozat tervezet a több-biztosítós rendszer Vasutas Társadalombiztosítási Igazgatóság bevonásával történõ modellezésére vonatkozóan; 2004. április 14-én elkészült az egészségügyi ellátásszervezõkrõl szóló törvényjavaslat (eszerint lényegében a bankok és a biztosítók valósítanák meg az irányított ellátási modellek szerinti ellátásszervezést); 2005. novemberében az SZDSZ közzétette az OEP privatizációját jelentõ több-biztosítós rendszerre vonatkozó törvényi normajó ha figyelünk

külföldre is

szövegként megírt dolgozatát; 2006. folyamán elkészült a „zöld könyv”, ami látszólagos objektivitással mérlegelni kívánja az „egymással versengõ egészségbiztosítók” bevezetésének a lehetõségét, de azt egyéb programjaiban elõkészíti; 2006. folyamán az Országgyûléssel elfogadtatják az egészségbiztosítás felügyeletérõl szóló törvényt. A fenti felsorolás csak a fõbb, viszonylag nagyobb nyilvánosságot kapott, nagyrészt sikertelen próbálkozásokat tartalmazza. Külön terjedelmes felsorolásban lehetne a 20 éve tartó, médián keresztüli félrevezetõ manipulációs akciókat ismertetni. A lényeg: a fenti felsorolásból is jól látható, hogy egyáltalán nem egy eddig még soha nem ismert és nem hallott, nagyívû kreatív és az egészségügy problémáit megoldó reform javaslattal állunk szemben. Az is látható a fenti felsorolásból, hogy a cél mindvégig a társadalmi egészségbiztosítás és az üzleti biztosítás – anyagi haszonszerzési céllal elkövetett – tudatos összezagyválása volt. Az ebben érdekeltek számára „reménykeltõbb” fázisokban nyíltan a több, versengõs magán üzleti biztosítós koncepció mentén, kevésbé „reménykeltõ” fázisokban pedig az ú.n. irányított betegellátási modell/ellátásszervezõi modell mentén. A lobbista szereplõk nagyrészt ugyanazok mindkét próbálkozás kapcsán. Érdemes megfigyelni a két koncepció „politikai váltógazdálkodását” az idõk folyamán. Amint az egyik (pl.: több-biztosítós rendszer) megbukik, kvázi megoldási ötletként máris jön az irányított ellátás/ellátásszervezõ/kistérségi és/vagy regionális ellátásszervezõ stb. koncepció és fordítva. A lényeg mindig egy és ugyanaz, a fõ szereplõk nagyjából 20 éve nagyrészt ugyanazok. A magyar egészségügy problémáira és a jelenleg teljesen tévúton járó egészségügyi reformra van megoldás, sõt valójában csak egyetlen megoldás van: a társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszere – közel 20 éve eldöntött, de eddig soha meg nem valósított és befejezett – kiépítésének a befejezése, mégpedig a 21. század követelményeinek és technológiai színvonalának megfelelõen. A jelen anyag célja nem egy részletes egészségügyi reformkoncepció felvázolása, ezért nem térek ki részletes technikai rendszerszervezési megoldások ismertetésére. Ehelyütt csak annyit szeretnék rögzíteni, hogy a társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszerének, szervezési, ellátásszevezési, finanszírozói, szolgáltatásvásárlói, ellenõrzési, egészségi szükségletelemzési, emberi és gazdasági erõtartalék gyûjtési és gazdálkodási stb. funkcióinak évszázados hagyományai és teljesen kiforrott szakmai módszertani szabályai vannak, amely összességében egy speciális szakmát jelent. E szakma és mesterség szakmai szabályai alapján nem kreatívan kitalálni kell a rendszert, hanem e szakma alapján megvalósítani. Az USA kivételével az összes fejlett ország általában évszázados, esetenként sok évtizedes tapasztalata igazolja, hogy e rendszer felépíthetõ, mûködõképes és a változásokhoz folyamatosan és rugalmasan adaptálódni képes. Semmilyen olyan speciális kárpát medencei és magyarországi sajátosság nem létezik, amely alapján azt kellene gondolni, hogy ami a világ bármely más részén jól mûködik, az pont minálunk ne mûködne. A probléma jellegét tekintve olyan, mintha azon gondolkodnánk, hogyha kilukadt cipõnket szeretnénk megtalpaltatni, akkor a suszterhez menjünk-e vagy a szabóhoz, mert még nem vagyunk meggyõzõdve arról, hogy a cipõtalpalás technológiai folyamatának a mély technikai részletei alapján tényleg a suszter-e az, akivel a cipõt talpaltatni kell, hisz a szabó is szokott varró tût és cérnát tartani a kezében. Az összes fejlett és kultúr ország (kivétel USA (bár Massechusetts állam után, Arnold Schwarzenegger szenátor épp most látott neki Kaliforniában az államilag szervezett társadalmi egészségbiztosítás kiépítésének, amely még az illegális bevándorlók ellátását is lefedné)) társadalmi egészségbiztosítási rendszer mûködik. Sokszorosan igazolt tény, evidencia, hogy az egészségügy alapvetõ célját (az emberek egészségi állapotának lehetõségek szerinti jó ha figyelünk

külföldre is

maximálása), továbbá az alapvetõ célkitûzéseket, azaz a megfelelõ minõségû egészségügyi, orvosi ellátásokhoz való hozzáférés esélyegyenlõségének a javítását és az ellátórendszer mûködése hatékonyságának és minõségének növelését, továbbá az egészségügyi költségrobban(t)ás kordában tartását és egy egységes egészségpolitika és aktív népegészségügyi program végigvitelét a társadalmi egészségbiztosítás képes egyedül hatásosan megvalósítani. Ezzel ellentétben az üzleti biztosítás kizárólag csak arra képes, hogy e célok és egy egységes egészségpolitika és népegészségügyi program megvalósulását és e „rendszer paramétereket” ellehetetlenítse, súlyosan rontsa, sõt a nem kívánatos, anyagi helyzettõl függõ hozzáférési esélyegyenlõtlenségeket intézményesítse, legalizálja és az elszámoltathatóság lehetõségét eleve kizáró „üzleti titok” homályába borítsa. A társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszere kiépítésének a befejezése, gyakorlatilag az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és – fent röviden felsorolt – mûködési alrendszereinek megerõsítését, kiépítésének befejezését jelenti. A társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszere nem „állami hivatal”, – mint azt egyesek manipulatívan sugalmazzák –, hanem egy egyszervezetû (monopszónium), nemzeti szinten egységes szolidaritás alapú, egységes kockázatközösséget fenntartó, az egészségi kockázatokat folyamatosan értékelõ és kezelõ, továbbá ezek változásához folyamatosan és dinamikusan adaptálódó és ezen visszacsatolásos mechanizmusok révén nagymértékben önszabályozásra, önkorrekcióra képes társadalmi intézményrendszer. Erre természetesen – miután semmi sem tiltja – már akár most is számos, kiegészítõ önkéntes magán egészségbiztosítási konstrukció épülhetne rá, ha az egészségbiztosítási piacnak nem lennének meg azok a súlyos piaci hibái, amelyek miatt a több-biztosítós rendszer mûködésképtelen és ha erre a „piacon” meglenne a megfelelõ kereslet az emberek, mint szolgáltatást igénybevevõk között. De miután a magán egészségbiztosítási piac számos mélyenfekvõ közgazdasági ok miatt képtelen rendesen mûködni, nem meglepõ, hogy csak olyan konstrukciókkal képes a piac magától elõállni, amely enyhén szólva nem igazán vonzó az emberek számára. (Ezért is szükséges az, hogy a piaci fundamentalizmus teljes ideológiai eszköztárával, a piaci verseny elõnyeit hangoztatva a legbrutálisabb állami beavatkozással piacot és üzleti lehetõséget próbáljanak meg egyesek teremteni a „szegény üzleti biztosítók” számára.) Bármilyen egészségügyi reformhoz hozzátartozik természetesen a szolgáltatói oldal (kórházak, egészségügyi ellátó intézmények stb.) reformja. Az egészségügy területén a finanszírozói oldal és a szolgáltatói oldal két elkülönülõ és némileg más „piaci” tulajdonságokkal rendelkezõ szegmens. Általában és kissé leegyszerûsítve elmondható, hogy az összes közgazdasági törvényszerûség és nemzetközileg rendelkezésre álló jól dokumentált mûködési tapasztalat azt igazolja, hogy a több biztosító jelenléte (még akkor is, ha egy kötelezõ társadalombiztosítási rendszerrõl van szó, mint Hollandiában vagy Németországban) súlyos problémákat okoz: általában a kockázatkiegyenlítõ alapok „dõlnek be” rendszeresen. (Mélyenfekvõ okait l. késõbb.) Így Hollandiában 2005-ben 15 milliárd EURO-val kellett szanálni a bedõlt kockázatkiegyenlítõ alapot. Ez a kb. 3750 milliárd Ft-nyi összeg a magyar egészségbiztosítási alap (E-alap) kb. 750 milliárd Ft-al több, mint 2 éves költségvetésének felel meg. Ezzel szemben, ha a társadalmasított, egyszervezetû egészségfinanszírozás intézményrendszere megfelelõen kiépült és megfelelõen mûködik, a szolgáltatói oldalon pozitív hatása lehet az államilag szervezett társadalmi egészségbiztosítás keretei között létrejövõ szabályozott szolgáltatói piaci versenymechanizmusoknak, akkor is, ha szinte kizárólag közintézmények a szolgáltatók (lásd Nagy-Britannia), és akkor is, ha a szolgáltatói oldalon elõfordulnak mind állami, mind magán 15

intézmények (pl.: Németország), de akkor is, ha szinte kizárólag magán szolgáltatók vannak jelen a szolgáltatói piacon (pl: Kanada). Ebbõl eredõen, ha van olyan része az egészségügynek, ahol egy jól megszervezett társadalmi egészségbiztosítási rendszer keretei között a szabályozott piac mûködhet, akkor az a szolgáltatói oldal, és ha van olyan része, ahol a piaci és versenymechanizmusok nem képesek mûködni, akkor az az egészségbiztosítási finanszírozói oldal. Különös, hogy a mostani kapacitás szabályozásokból, beutalási rendbõl, kiemelt súlyponti kórházak kijelölésébõl, központi ágyszámleépítésekbõl stb. álló ún. egészségügyi reformok épp ott zajlanak a pártállami idõk központi tervutasításos rendszerére emlékeztetõ ad hoc kézivezérléses módszerrel, ahol éppen teret lehetne engedni a hazai liberális párt által oly lelkesen támogatott piaci mechanizmusoknak, miközben azon a területen (finanszírozói oldal) hallgatjuk meg nap mint nap a piaci fundamentalizmus összes ideológiai tételét, és piaci mítoszát, ahol közismert módon nem mûködik a piac. Megjegyzendõ, hogy a teljesítmény volumenkorlátok és kapacitások meghatározása, központi szétosztása, a központilag meghatározott beutalási rend, a kiemelt kórházak központi meghatározása lényegében felszámolta a szolgáltatói oldali piaci mechanizmusok lehetõségét, mert lényegében államilag alakított ki monopol és privilegizált helyzeteket szolgáltató és szolgáltató között. Márcsak emiatt sincs esélye annak, hogy a piaci mechanizmusok révén javuljon a szolgáltatások minõsége, ui. épp most sikerült felszámolni a szolgáltatói oldali piaci mûködés és verseny lehetõségeit, feltételeit. Az elõzõek alapján az is érthetõ, belátható, hogy miért inadekvátak és félrevezetõek azok a típusú, szolgáltatói oldallal kapcsolatos javaslatok, ötletek stb. amelyek a kórházak, illetõleg egészségügyi intézmények tulajdonosi szerkezetének, állami, közhasznú, vagy magán mûködési formájának tulajdonítanak bármilyen jelentõséget. (lásd: a FIDESZ non-profit gazdasági társaságokkal kapcsolatos javaslata) Ha ugyanis a finanszírozási oldal rendbetétele, azaz a társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszere kiépítésének befejezése megtörténik, akkor ez maga az, ami a szabályozott piaci mûködés feltételrendszerét jelenti, és amelyben bármilyen tulajdonú és/vagy üzemeltetésû, fenntartású egészségügyi szolgáltató megtalálhatja a tisztességes és minõségi mûködés lehetõségeit. Ha úgy tetszik, egy jól megszervezett és felépített társadalmi egészségbiztosítási rendszer saját maga az, amelyik mûködési alrendszerein keresztül, nemcsak az üzletileg nem biztosítható kockázatok társadalmi kezelését valósítja meg, de a szolgáltatások feletti „társadalmi kontrollt” is. Ha viszont a társadalmi egészségbiztosítás rendbetétele nem történik meg, akkor bármilyen is a szolgáltató státusza, a jelenlegi rendszer anomáliáihoz hasonlatos diszfunkciók jelen lesznek a szolgáltatói oldalon. Tehát, ha a társadalmi egészségbiztosítás kiépül, akkor azért teljesen mindegy, hogyan alakulnak a szolgáltatói oldalon a tulajdonviszonyok (mert megfelelõ keretek között mûködnek a szolgáltatók), ha nem épül ki, akkor pedig azért teljesen mindegy (mert nem megfelelõ keretek között mûködnek a szolgáltatók). 2.) Az üzleti biztosítók megjelenésével kapcsolatos problémák A társadalmi egészségbiztosítás nem a hagyományos biztosítással egyenértékû, annál sokkal magasabb rendû, mert a hagyományos üzleti biztosítás által finanszírozásilag le nem fedhetõ kockázatokat, betegségeket stb. is képes lefedni, fedezni. Legelõször is látni kell, hogy ugyanaz a „biztosítás” szó, megjelölés használatos, két teljes mértékben eltérõ tartalmú és sajátosságú mechanizmusra. (i) A „biztosítás”-ra mint egy aktuáriusi (biztosításmatematikai és statisztikai) kockázat értékelési mechanizmusra, amely az 16

összes üzleti biztosítás alapját és lényegét jelenti. Ezek az üzleti biztosítások kiválóan alkalmasak számos kockázat kezelésére, de tökéletesen alkalmatlanok az egészségügyi kockázatok kezelésére (l. késõbb). (ii) A „biztosítás”-ra mint egy olyan eszközre, illetõleg intézményrendszerre, amely a különbözõ kockázatok és bajok ellen védelmet nyújt az egyénnek. E tágabb értelmû megfogalmazásban már egyáltalán nincs arról szó, hogy ez kizárólag aktuáriusi módszerekkel (és kockázati alapú differenciált díjszabással és/vagy költségkalkulációval) történhet. Ez utóbbiba tartozik a társadalmi egészségbiztosítás is, amelyet éppen az üzleti biztosítások lényegét jelentõ aktuáriusi módszereivel finanszírozásilag le nem fedhetõ egészségügyi kockázatok kezelésére, továbbá a magán üzleti egészségbiztosítók által nemigen finanszírozható, de igen fontos egészségügyi feladatok, mint egészségmegõrzés, betegségmegelõzés finanszírozására hoztak létre. (Lényegében az üzleti biztosítók módszereivel nem kezelhetõ, de mégis biztosítható és biztosítandó problémákra a kockázatok kezelésének társadalmasítását találták megoldásként a XIX. közepe – XX. század elsõ fele között az Európai országok. Megjegyzendõ, hogy az üzleti biztosító számára azért „sem éri meg” az egészségmegõrzést és a betegségmegelõzést finanszírozni, mert e feladatok eredménye csak hosszabb távon érvényesül, miközben a biztosított bármikor biztosítót válthat). A fentiekben ismertetett, szükségképpen állami feladatként megjelenõ kockázatkiegyenlítõ mechanizmusok, illetõleg a jelenlegi magyar reform ötletben szereplõ egyes államilag megoldandó problémákra eltervezett “pillérek” is pontosan arról szólnak, hogy mindazt, amit az üzleti biztosítók nem tudnak maguk megoldani, oldja meg az állam. Az üzleti egészségbiztosítással éppen az a baj, – amint azt majd késõbb látni fogjuk –, hogy szinte nincs olyan, a jelenlegi magyar egészségi és népegészségi szempontból fontos probléma, amit képesek lennének lefedni. Így ezek mind az államra hullanak vissza. Azaz miközben az üzleti biztosítók a nem jelentõs egészségi és ellátási problémákat majd valahogy le kezelik, mindazok a problémák, amelyek népegészségügyi és ellátásszervezési szempontból épp a magyar egészségügy legjelentõsebb finanszírozási és szervezési problémáit jelentik (az összes krónikus betegség, az összes onkológiai betegség, az egészségmegõrzés, a betegségmegelõzés stb.) mind ott maradnak az állam nyakán. Nemzetközi tapasztalatok alapján ez számszerûsítve az egészségügyi kiadások mintegy 80%-áért felelõs egészségi-, ellátási problémákat jelenti. Azaz elsõsorban e problémák miatt elindul egy reform, megvalósul valami, majd az eredeti probléma érintetlenül hagyva ott marad az „udvar közepén” – de immár elegendõ finanszírozási forrás nélkül (mert annak jelentõs része, már átkerült a jelentéktelen problémákat remekül biztosítani képes üzleti biztosítókhoz.) Megfordítva: érdekes lenne látni, hogy a magán üzleti biztosítók milyen betegségek, egészségkárosodások finanszírozását vállalnák fel, ha ezt egy tételes listán fel kellene sorolniuk. Attól, hogy az üzleti biztosítás is „biztosítás” és a társadalmi egészségbiztosítás is tartalmazza a biztosítás szót, még nem következik, hogy a két biztosítás ugyanazt jelentené, illetõleg, hogy alapvetõ jelentõségû különbségek ne lennének közöttük. A repülõgépben is, meg a porszívóban is van motor, a kettõ mégsem ugyanaz. 2.1.) „Szerencsétlenség játék”, avagy mi is az aktuáriusi mechanizmus és így minden üzleti biztosítás lényege? Az aktuáriusi mechanizmus lényege, hogy múltbeli tapasztalati és statisztikai adatok alapján, jövõbeli káresemények bekövetkezési gyakoriságát kalkulálja, ismert adatok alapján meghatározza a biztosítandó kár mértékét és ezt a kárösszeget szétosztja (“szétporjó ha figyelünk

külföldre is

lasztja”) az azonos kockázatúnak ítélt egyének, mint kockázati csoport között. Tegyük fel, hogy repülõ poggyász biztosításról van szó és azt lehet tudni múltbéli tapasztalatok alapján, hogy minden 100 utasból 1 valaki elfogja veszíteni a poggyászát, amelynek (mint kárnak) a mértéke, mondjuk 1000 pénz. Tehát tudjuk, hogy 100 utasból egy valaki bizonyosan el fog veszíteni egy 1000 pénz értékû poggyászt, de senki sem tudja ki lesz az illetõ. Aki elveszti a poggyászát azt 1000 pénz mértékû kár fogja érni. Ezt a kárt oly módon lehet elfogadhatóan picire csökkenteni, ha mindaz a 100 utas, aki nem akarja, hogy esetleg személyesen õt érje az 1000 pénznyi kár befizeti egy közös „kasszába” a kármérték reá esõ részét. Ez a jelen példa esetében azt jelenti, hogy 1000 pénznyi kárt a 100 utas egyenlõ mértékben szétosztja egymás közt, azaz mindenki befizet 10 pénzt, amellyel biztosíthatja magát az esetleg õt érõ 1000 pénznyi kár ellen, mert ha a végén kiderül, hogy õ volt az a szerencsétlen, akinek elveszett a poggyásza õ kapja meg mind az 1000 pénzt, mert õ nyerte meg a szerencsétlenségi (fogadást) játékot. Az üzleti biztosítók ezeket kalkulálható jövõbeli káreseményeket és károkat tudják biztosítással lefedni, de értelemszerûen az ilyen egyszerûen kalkulálható díjhoz még hozzá kell, hogy tegyenek egy díjelemet, amely saját adminisztratív költségeik fedezetére (mûködési költségek, jogi költségek, szerzési és speratív jutalékok stb.) szolgálnak, továbbá valamilyen (tegyük fel) tisztes profitjukat is fedezik. (Jó tudni, hogy ez az adminisztratív költségelem a PSZÁF adatai szerint a Magyarországon létezõ biztosítási konstrukcióknál átlagosan 31,6%) 2.2.) Az aktuáriusi mechnizmus korlátai és ennek következményei az egészségbiztosításra Az aktuáriusi mechanizmussal kalkulálható biztosítási díj tehát a következõ képlettel írható fel: Biztosítási Díj = (1+?)*p*L A képletben az „?” a biztosító adminisztratív költségeinek és profitjának fedezete, „p” az adott biztosítandó káresemény statisztikai bekövetkezési valószínûsége, (értéke 0-nál nagyobb, 1-nél kisebb kell, hogy legyen), „L” pedig a bekövetkezõ kár pénzben kifejezhetõ (átlagos) mértéke. Ezen egyszerû képlet alapján jól érthetõ, milyen egyszerû logika alapján is mûködik az aktuáriusi mechanizmusú üzleti biztosító, továbbá érthetõvé tehetõek az aktuáriusi, üzleti biztosítások mûködõképességének feltételei, amelyek a röviden a következõk: (i) csak az egymástól független egyéni kockázatok biztosíthatóak ily módon (ezért nincs üzleti biztosítás munkanélküliség, infláció, gazdasági válság ellen, ezért nem kötnek ártéren álló házra vagyonbiztosítást és többek között ezért nem biztosíthatóak üzleti, aktuáriusi mechanizmussal a fertõzõ, járványt okozó megbetegedések. Ui. vagy minden biztosítottat egyszerre kár ér, vagy senkit, tehát nem lehet a szerencsétlenség játékban fogadást kötni.) (ii) a kár bekövetkezésének a valószínûsége 100%-nál kisebb, mégpedig jelentõsen kisebb kell legyen, azaz „p” legyen kisebb mint 1 (azért, hogy az adminisztratív költséghányad (?) is beleférjen a képletbe), azaz jövõbeli kár bekövetkezési kockázat biztosítható, de jelenleg fennálló kár nem biztosítható. Ezért nem lehetséges létrehozni üzleti, aktuáriusi mechanizmusú biztosítást fennálló krónikus nem fertõzõ megbetegedésekre és azok fenyegetõ kései szövõdményeire, azaz az üzleti biztosítók emiatt képtelenek (tilos is nekik) biztosítást kötni • az összes onkológiai (rákos) betegre, • a gyermek és felnõtt kori cukorbetegségekre, • a magasvérnyomás betegségekre, • a szív és érrendszeri betegségekre, • az asztmás és krónikus allergiás betegségekre, • a krónikus légzõszervi megbetegdésekre, jó ha figyelünk

külföldre is

hogy csak néhányat említsünk a mai Magyarországon élõ emberek legnagyobb tömegét érintõ, és a legnagyobb népegészségügyi és ellátásszervezési problémákat, továbbá a rendszer igénybevételének legnagyobb hányadát kitevõ – súlyos, népegészségügyi jelentõségû és a fenyegetõ késõi szövõdmények kialakulásának elkerülése,vagy a kialakulás súlyosságának, sebességének csökkentése érdekében folyamatos gondozásra, kezelésre szoruló – ámde az aktuáriusi mechanizmussal mûködõ üzleti biztosítók által semmilyen módon nem lefedhetõ betegségekre. Emellett természetesen a fogyatékkal élõk, illetõleg valamilyen veleszületett rendellenességgel születettek sem biztosíthatóak, valamint ugyanezen nem biztosítható körbe tartoznak az idõsebb korú emberek, mert 60–65 éves kor felett, szinte mindenkinél elõbb vagy utóbb, 1–2 a fenti körbe tartozó krónikus nem fertõzõ betegség igen nagy valószínûséggel megkezdõdhet (vagy már fennáll). (Tehát „p”=1, vagy majdnem 1 (pl.: 0,85-0,9). Ebben az esetben, mégha nincs is 100%-os bizonyosság, akkor sem mûködik a képlet, mert az „?” elem (adminisztratív költség és a profit) nem fér bele) (iii) a „káresemény”, vagy annak mérete az egyéntõl független legyen, azaz ne legyen manipulálható az egyén által. Az üzleti biztosítók és biztosítások, melyek lényege az aktuáriusi mechanizmus (a fenti képlet alkalmazása) szempontjából e tekintetben ilyen „káresemény”: a terhesség, terhesgondozás, a szülés, a gyermekágy, az újszülött ellátás, továbbá a háziorvoshoz járás, a prevenciós és az egészségmegõrzési tevékenységek. (iv) valódi kockázatról, azaz múltbéli tapasztalatok alapján kalkulálható káresemény bekövetkezési valószínûségrõl kell, hogy szó legyen. Tehát például olyan a jövõben bekövetkezõ, de eddig példa nélküli esemény, amelyre nincs múltbéli tapasztalat (itt a jövõre vonatkozó információ teljes hiányáról van szó, hisz még kockázatot sem tudunk kalkulálni) az üzleti biztosítók által nem biztosíthatóak, nem tudják biztosítani. A „p” helyére ugyanis nem tudnak mit felírni, így a képlet eredménye (a díj) nem számolható ki. E körbe tartoznak pl. az újonnan megjelenõ megbetegedések (ilyen újonnan megjelenõ betegségre példa az 1980-as évek közepén megjelent és felfedezett AIDS, vagy a kormány által nemrégiben deklarált madárinfluenza járvány, (amely ellen a politikusi nyilatkozatok szerint mindenki kap majd védõoltást)). De biztosítási szempontból ugyanezen kategóriába tartoznak az új technológiák, kezelési eljárások (amikor pl. egy eddig nem gyógyítható betegség gyógyíthatóvá válik) 2.3.) Kiket nem lehetséges az aktuáriusi mechanizmussal – annak korlátai miatt – biztosítani Mielõtt a biztosító oldalán fellépõ információs hiányból származó, és az aktuáriusi mechanizmussal mûködõ üzleti egészségbiztosítást gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítõ két igen súlyos problémára (1) az ún. káros kiválasztódás (adverse selection) és az ez ellen alkalmazható biztosítói „ellenszerek” (az ún. lefölözési technikákra) valamint (2) az erkölcsi kockázatra (moral hazard) és az ez elleni „ellenszerekre” (vizitdíj, kórházi ápolási napidíj, dobozdíj, gyógyszerönrész stb.) rátérnénk, érdemes e ponton összegezni, hogy tehát a fenti kimondottan az aktuárisi mechanizmus logikája, illetõleg mûködésének technikai elõfeltételei miatt milyen típusú egészségi problémákat nem képesek az üzleti egészségbiztosítások épp a lényegüket jelentõ aktuáriusi mechanizmusok mûködése elõfeltételeinek nem teljesülése miatt biztosítani: (i) a nem független kockázatok miatt a fertõzõ és járványos betegségeket; (ii) a 100%-os bizonyosság miatt (azaz a kockázat hiánya miatt): – a fennálló betegségek, azaz onkológiai (rákos) betegségek, 17

– az összes krónikus nem fertõzõ betegség pl.: a gyermek és felnõttkori cukorbetegségek, a magasvérnyomás betegségek, a szív és érrendszeri betegségek, az asztmás és krónikus allergiás betegségek, a krónikus légzõszervi megbetegedések, – veleszületett rendellenességek ellátása, gondozása, – az összes 65 év feletti idõs ember (mert igen nagy valószínûséggel van, vagy hamarosan lesz vmilyen krónikus, gondozásra szoruló betegsége) – egyes krónikus fertõzõ betegségek pl: AIDS, tbc stb. (iii) az egyéntõl nem független (egyén által manipulálható) kockázatok/káresemények: – terhesség, szülés, gyermekágy (mint „káresemény”!!!) – újszülött és csecsemõ ellátás (mint „káresemény”!!!) – háziorvoshoz járás (háziorvosi ellátás) (mint „káresemény”!!!) – egészségmegõrzõ és prevenciós ellátások (mint „káresemények”!!!) (iv) a jövõre vonatkozó információ (és a múltbéli tapasztalatok, precedensek) teljes hiánya miatt – újonnan megjelenõ, eddig nem ismert betegségek (ilyen volt pl. az AIDS, vagy a politika által nemrégiben bejelentett madárinfluenza) – új technológiák 2.4.) Tanulságok az aktuáriusi mechanizmus korlátai és a nem biztosítható egészségi problémák alapján A fenti lista megdöbbentõ! A több, üzleti biztosítós reform ötletelés ugyanis egy olyan „nagy tutiról” szól, amely pusztán „csak” a fenti egészségügyi problémákat nem képes kezelni, még pontosabban e problémákra a jelenlegi reform megoldási ötlete az, hogy ezt majd az I. és a valahányadik „pillér” keretében, a rendelkezésre álló források kb. 20-20%-ából megoldja az államilag szervezett biztosítás (tehát a fennmaradó, megcsonkított reziduális társadalmi egészségbiztosítás, vagy az állam). A következõ a probléma ezen a ponton: (i)a fent felsorolt – az üzleti biztosítók által nem biztosítható – betegségek, illetõleg állapotok (egy-két kivétellel) jelentik ma Magyarország legnagyobb népegészségügyi problémáit, a rendszer igénybevételének (kórházi felvétel, ambuláns ellátás, stb.) túlnyomó részére e betegségek, illetõleg állapotok miatt kerül sor. E problémák ellátása tapasztalati adatok szerint az egészségi kiadások legalább 80%-át jelenti. Ha tehát az üzleti biztosítók csak ezeket nem tudják kezelni, továbbá ez a reform ötletelõk szerint is az államnál kell maradjon, akkor az a kérdés, hogy egyáltalán egy 21. századi, fejlett EU-s országban, mit képes biztosítani egy aktuáriusi mechanizmussal mûködõ üzleti egészségbiztosító és egyáltalán mi szükség rá és egyáltalán, hogy kerül a csizma az asztalra. (ii) ha az üzleti biztosítók alapvetõ elvi és technikai okokból nem képesek adekvát választ adni Magyarország valóságos népegészségügyi, egészségfinanszírozási és ellátásszervezési problémáira, amelyek megoldása e híres egészségügyi reformok állítólagos célja, akkor vajon ki, mikor, hol, hogyan, mibõl és mikorra fogja megoldani azokat a valóságosan létezõ egészségügyi problémákat, amelyeket ez a híres reform kellett volna, hogy megoldjon, de már most elõre látható, hogy nem fog tudni megoldani? (iii) ki, hogyan, milyen módszerrel számolta ki azt, hogy az ún. 3 pilléres új egészségbiztosításból a magán üzleti egészségbiztosítók csinálnak valamit a források 60%-ából, míg a fentiekben említett fennmaradó problémákat amelyek az egészségi kiadások 80%-áért felelõsek a másik két ún. állami pillér majd valahogy megoldja a források maradékából (jelenleg ui. a források 100%-ából sem sikerül maradéktalanul megoldani ezeket a rendszer igénybevételének, költségeinek legalább 80%-áért felelõs, népegészségügyi jelentõségû problémákat. Sõt állítólag ezért kell leváltani az egységes társadalmi egészségbiztosítási rendszert azokkal az üzleti biztosítókkal, amelyek e problémákhoz mégcsak hozzá sem tudnak szagolni). 18

(iv) mindebbõl következõen mi lesz a jövõben a magyar emberek ellátásával, egészségével, és a súlyos népegészségügyi helyezettel. Meg kell jegyezni, hogy minden ellenkezõ híresztelés ellenére a fenti problémák nem ideológiai és nem pártpolitikai jellegûek, hanem a biztosítás és az egészségbiztosítás közgazdaságtanából következõ technikai problémák. Azért hamis az „egybiztosítós – több-biztosítós” vita pártpolitikai szekértáborharcként való beállítása (amely egyébként implicit módon az „aki nincs velünk az ellenünk van” fenyegetést hordozza magában a kormányoldal, elsõsorban az MSZP egészségügyhöz, egészségpolitikához értõ szakértõi felé), mert a betegség nem válogat párt-politikai hovatartozás alapján, de a biztosító a fenti okok miatt kénytelen lesz válogatni a fennálló betegségek alapján. (Eleve 2 másik pillérbe kerülnek ezen ellátások, de ha meg valamelyiket mégis be kell venni, akkor az üzleti biztosító majd meg fogja oldani, hogy pont ne õhozzá kerüljön a beteg ember. (l. késõbb).) Azaz a fenti listában felsorolt, üzleti biztosítók által nem ellátható nyugdíjasok, krónikus betegek, rákos betegek, terhes és szülõ nõk, akiket a privát biztosító nem fog tudni biztosítani, akkor sem fognak hozzájutni az ellátáshoz, ha történetesen pártpolitikai szekértábor okokból, netán elvakultságból e „reformok” lelkes hívei és történetesen arra a politikai erõre szavaztak/szavaznak akik, ezt a „nagy jót” jelentõ reformot erõltetik (ami örökre visszafordíthatatlan és beláthatatlan méretû károkat okoz a magyar társadalomnak). Tehát a társadalom minden egyes tagjának tudatosítani kell magában azt, hogy például a rákos beteg, a szív- és érrendszeri beteg, a légzõszervi-, mozgásszervi- az aszthmás beteg, a cukorbeteg stb. akkor sem fog kelleni az üzleti biztosítónak, amely mûködésének lényege a fenti aktuáriusi mechanizmus, ha az illetõ bármely párt e reformot támogató lelkes szavazója. Õ ugyanis lelkes és rákos, ez az üzleti biztosító pedig, mint neve is mutatja üzlet és profit orientált, ahol õ csak egy extrém nagy költségtétel lesz, ezért a biztosító meg kell, hogy szabaduljon tõle, mint minden hozzá hasonló, nem kívánatos ügyfelétõl! A mai magyar egészségügyi, népegészségügyi problémákra nem megoldás az üzleti egészségbiztosításnak nevezett szerencsétlenség játék bevezetése, amelynek lényege az aktuáriusi mechanizmus. Az egyetlen, de valós megoldás a társadalmi egészségbiztosítás végre-valahára történõ felépítése. A társadalmi egészségbiztosítási intézményrendszernek ugyanis éppen az a lényege, hogy egy másik kockázatkezelõ stratégia választásával és az üzletileg kezelhetetlen kockázatok társadalmiasításával képessé válik az összes olyan kockázat, jövõre vonatkozó információhiány, betegség és állapot finanszírozással való lefedésére, amelyre az üzleti egészségbiztosítás a maga aktuáriusi mechanizmusaival nem képes és amire az aktuáriusi mechanizmus lényegénél fogva (lásd fenti képlet) soha nem is lehet képes. Az államilag megszervezett, szolidaritás elvû egészségfinanszírozást, azaz a társadalmi egészségbiztosítási intézményrendszert éppen emiatt, éppen e problémák kezelésére találták ki. A szolidaritáselv lényegénél fogva ui. ez a rendszer az, amelyik mindenkitõl az aktuális anyagi teherviselõképességének mértékében szedi be a hozzájárulást a rendszer fenntartásához (címkézett járulék, vagy általános adók formájában) és mindenki számára az illetõ aktuális egészségi állapotából eredõ tényleges ellátási szükségletei szerint biztosítja az illetõ számára szükséges egészségügyi ellátást. Az, ha a jelenlegi félig-meddig felépített OEP – amely nem a jelen anyag szerinti társadalmi egészségbiztosítást, hanem annak félig felépített, ámde sok rombolást megélt torzóját mintázza – jelenlegi mûködésében hibák, zavarok vannak, abból logikailag nem az következik megoldásként, hogy egy elvileg is rosszabb és hiányosabb rendszert vezessünk be helyette, hanem logikailag az a szükségszerû lépés, hogy lássunk neki a rendszer hibáinak kijavításához, még pontosabban a társadalmi egészségbiztosítás intézményrendszere kiépítésének befejezéséhez. jó ha figyelünk

külföldre is

Négymilliárd éve formál minket egyre tökéletesebbre az evolúció | Úgy mûködünk, mint egy szuperkomputer által irányított gépezet Négymilliárd éve formál minket egyre tökéletesebbre az evolúció l Úgy mûködünk, mint egy szuperkomputer által irányított gépezet Testünk olimpiai rekordjai Agyunk másodpercenként több millió mûveletet képes elvégezni. Fogunk olyan kemény, mint a gyémánt. Csontunk szilárdabb, mint az acél. A természet csaknem tökéletesre formált bennünket. De akkor miért csuklunk még mindig?

több mint egytizede. Ellenállóbb, mint a gránit és az acél. Ágyékcsigolyáink egytonnás nyomást is kibírnak, és e határtól szakértõk szerint nincsenek is messze, amikor erõs emberek akár 800 kilós tárgyat is felemelnek. A rekorder lábszárcsont 1,7 tonnát is kibír.

3 milliméter: Testünk legkisebb építõeleme a fülben lévõ kengyelcsont, ami nem 208 csont: Csontállományunk testsúnagyobb, mint egy szúnyog, mégis képes lyunk egytizedét teszi ki. Emelés közben elviselni a belsõ hallócsiga folyadékjának majdnem tonnás súly nehezedhet az ágyékcsigolyára, míg a gerinc 800 kilós Hihetetlen gépezet. Energiatakarékos, vízálló, önjavító, évtize- terhelést is kibír

deken át üzemelhet különösebb karbantartás nélkül is. És ez a gépezet az Ember maga. Testünket csak a mûködése alapján lehetetlen megmagyarázni. Azzal a módszerrel viszont igen, amit a mérnökök „fordított tevékenységnek” neveznek. Ez annyit jelent, hogy a kész szerkezetet bontják vissza tervvé, és felteszik a kérdést: ennek ugyebár valamiért így kellett lennie – de miért?

ELTÛNÕ CSONTOK Testünkben 208 csont található. Volt több is, kerek 300 csonttal jövünk a világra, de néhányan az évek során összenõnek. Például a nevezetes fontanellák, koponyakutacsok, amik egy babánál még jól megkülönböztethetõk. Egy újszülött csontozata elég stabil ahhoz, hogy a testnek formát adjon. Egyévesen elég szilárdak és rugalmasak az elsõ emberi lépésekhez. Csontállományunk testtömegünk alig A társadalmi egészségbiztosítási rendszer u.i. nemcsak a fenti, üzletileg nem biztosítható egészségi problémákat képes kezelni. Lényegi különbség az is, hogy a társadalmi egészségbiztosítás nemcsak a károkat/káreseményeket biztosító kárkezelõ rendszer, hanem az egyéni és közösségi (populációs szintû és statisztikai) egészségi kockázatokat kezelni képes és e kockázatok kezelésében alapvetõen érdekelt társadalmi egészségbiztosítási kockázatkezelési rendszer. Azt, hogy az üzleti biztosító, amelynek lényege a fenti aktuáriusi mechanizmus, miért lesz kénytelen mindenféleképpen rákényszerülve arra, hogy minden tiltás, minden kötelezõ tagbefogadás ellejó ha figyelünk

külföldre is

IZMOK ÖSSZJÁTÉKA Testünk legnagyobb csontja a felsõ lábszárcsont. Átlagos hossza 46 centiméter. Egy 2,4 méter magas embernél ez 76 centi is lehet. A legkisebb csontunk a középfülben megbúvó három milliméter hosszú kengyel, amit legkisebb izmunk mozgat. Csontjaink negyede, pontosan 52 darab koncentrálódik a lábunkban. Ennek az évmilliárdok alatt kialakult gépezetnek köszönheti az ember az egészen pompás haladási képességét. Ha egyszer ez a mozgás kialakult, a konstrukció olyan, mint egy bonyolult óramû: láncszemek, húrok, ingák zseniális elegye. Minden lépésnél 200 izom káprázatos összjátéka segít. Nemcsak a harmonikus mozgásban, hanem abban is, hogy ez energiatakarékos legyen. Minden rész olyan olajozottan siklik, mint egy impozáns ipari masinában. >> nére így, vagy úgy megtalálja a módot arra, hogy a számára nem kívánatos betegektõl megszabaduljon (amely „kimazsolázás” elõtt egyébként épp a biztosított szabad választása nyitja meg a lehetõséget a számára), akkor lehet a fentieken túl még jobban megérteni, ha értjük az információs asszimetriából származó két súlyos és nem kívánatos problémát, az ún. káros kiválasztódás (adverse selection) (és kezelésére a „lefölözés” (cream skimming)), valamint az ún. erkölcsi kockázat (moral hazard) problémakörét is. Dr. Gilly Gyula MSc In Health Services Management University of London; LSHTM&LSE

19

lálékuk jellege miatt. Vagy két és fél milliárd esztendeje az állkapocs zsugorodni kezdett, hogy helyet csináljon az agynak. Azóta sorakoznak a fogak oly sûrûn a szájüregben, hogy a bölcsességfognak gyakran csak fájdalom árán van némi helye.

600 newtonméter forgatónyomaték: Rágóizmaink ereje felér egy sportautó motorjáéval. Az állkapocs minden más csontnál szilárdabb

KÉTÖKÖLNYI SZÍV A testünkkel kapcsolatos számok valóban olimpiai rekordokat idéznek. Szívünk percenkét öt-hat liter vért pumpál szervezetünk legtávolabbi zugaiba is. Ha összes véredényünket egymás mellé tennénk, 150 ezer kilométer lenne a hosszúság. Ezek vérellátásához olyan nyomás kell, hogy a vér akár tíz méterre is kilövelljen a testbõl. Normális esetben a szív két ököl nagyságú. Bizonyos sportok profi ûzõinél ez kétszeresére is nõhet. A pulzus hihetetlenül rugalmas. Egy atlétáé nyugalmi helyzetben akár percenként harmincnál is kevesebb lehet, terhelésnél ez meghaladhatja a kétszázat is! Ilyenkor a percenként pumpált vérmennyiség elérheti a 35 litert, ami a nyugalmi állapot hétszerese.

KÍMÉLJÜK MAGUNKAT „Járószerkezetünk” ereje mind a test súlypontja, mind a lábak tengelye szempontjából a legideálisabban nyilvánul meg úgy, hogy alig van kiegyenlítõ mozgásra szükség. Mivel sarkunktól a lábunk nagyujjáig a lábfejünk gördül, alig szorulunk arra, hogy behajlítsuk a térdünket, és minimalizálódik az izmainkra, inainkra háruló terhelés. Lábaink oly lazán és természetesen mozognak, mint az órainga. „Az ingaelv járásunk titka” – állapította meg Robert Mac- Neiol Alexander neves biomechanikus.

3 milliárd: Körülbelül ennyiszer dobban meg az ember szíve élete során. Furcsa módon a nõk szíve általában gyorsabban ver, mint a férfiaké A CSENDES REKORDER Szervezetünk egyik csendes rekordere a máj. A méregtelenítésétõl kezdve rengeteg létfontosságú funkciója van. Nem véletlen, hogy számos nyelvben a fontosság, a gyengédség szinonimája a szív mellett. A törököknél például „májamnak” nevezni valakit bensõségesebb, mint a „szívem” kifejezés. Nos ez a remekbe szabott testrészünk ráadásul regenerációra is képes. Ha a felét elveszítjük, pár hét alatt visszanõ. >>

1,7 tonna: Csontjaink negyede a lábunkban van. Ott képzõdött a legrugalmasabb és leginkább teherbíró boltozat. A felsõ lábszárcsontunk a legnagyobb és legstabilabb, elméletben 1,7 tonnás súlyt is elbírna Szerinte egy kilométer megtétele éppen annyi energiát fogyaszt, mint egyemeletnyi lépcsõmászás. Ha egy helyben állunk, de valami felidegesít minket, többet fogyasztunk… Shakespeare tökéletesnek nevezi az emberi testet. Majdnem az, néhány kisebb slamposságokkal. Például azzal, hogy az egykori kopoltyúnk feleslegessé vált maradványai okozzák csuklásunkat. Testünkben állkapcsunk rejti a legerõsebb izomzat által irányított csontozatot. A rágóizom forgatónyomatéka 600 newtonméter, ez felér egy Porsche turbómotorjának erejével. Ez persze távoli õseink örökségének maradványa. Nekik szükségük volt rá akkori táp20

270km/h: Agyunk egy versenyautó sebességével reagál az ingerekre, és hozza mozgásba testünket. Ujjaink a másodperc töredéke alatt reagálnak az utasításokra jó ha figyelünk

külföldre is

Védekeznünk kell minden olyan hatással szemben, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. Ilyen az elektroszmog, amelynek összetevõi az elektromos vezetékek, háztartási eszközök, számítógép, monitor, mobiltelefon, mikrohullámok, URH-, tv- és rádióadók sugárzásai. Beleszülettünk a környezetünkbe, így abban kell élnünk, de asszimilálódásunk megkönnyítése érdekében védekeznünk kell minden olyan dologgal szemben, amelyhez az évezredek során nem szokott hozzá a szervezetünk. A természet, a fizika, a biológia, a kémia stb. törvényei ugyanazok voltak egymillió-, ezer-, száz- és tíz évvel ezelõtt, mint ma, s ugyanazok lesznek, tíz-, száz-, ezer- és egymillió év múlva is. Az élõ szervezetek, minél bonyolultabbak, annál nehezebben tudnak alkalmazkodni, sokkal több generációnak kell leszületni, mint az egysejtûek vagy a mikroorganizmusok esetében. Egy egyszerû élõlény esetében naponta több nemzedékváltás történik, s így is

hosszú éveknek kell eltelni, mire asszimilálódik vagy rezisztens lesz a faját ért környezeti hatásokra. Pl. a tbc kórokozójának 70 év kellett ahhoz, hogy rezisztens legyen mindenféle antibiotikummal szemben. Az embernél ennyi nemzedékváltáshoz több millió év kell! Hogyan hat a sugárzás 30-40 milliárd idegsejtünkre? A biológiából közismert, hogy minden egyes sejtünknek, legyen az bármelyik szervünkben, vagy testünk bármelyik részén helyezkedik el, van saját milliomod voltokban mérhetõ bioárama. Azt hiszem, arról senkit nem kell meggyõzni, hogy mennyire zavarja a bioáram-rendszerünket, ha valamilyen mágneses vagy elektromos sugárzás éri sejtjeinket, szerveinket. Egy kis biológia azoknak, akik úgy gondolják, hogy nekik nem árt az elektroszmog: Az emberi testben 30-40 milliárd idegsejt van. Ezeknek a kétharmada (kereken 25 milliárd) egyedül az agyban található. Minden emberi idegsejt kb. 25 ezer másik

Körülbelül annyi agysejtünk van, ahány csillag a Tejúton. Agyunk csak testtömegünk 2 százalékát teszi ki, ám a szervezet energiaszükségletének ötödét igényli MINT CSILLAG AZ ÉGEN Százmilliárd agysejtünk van, éppen annyi, ahány csillag a Tejúton. Agyunk annyi információt képes tárolni, mint a washingtoni kongresszusi könyvtár: egy másodperc alatt több mûveletre képes, mint egy szuperkomputer. Agyunk súlya testünk tömegének mindössze két százaléka, mégis energiaszükségletünk 20 százalékát emészti fel. Harmat Endre

jó ha figyelünk

külföldre is

idegsejttel van közvetlen kapcsolatban. Hihetetlen nagy teljesítményre képes egy ilyen sejt, egyetlen másodperc alatt 10 milliárd (!) információs jelet lépes feldolgozni! Sebessége azonban még így is alacsonyabb, mint az elektromos áramé. Átlagosan egy gyorsabb autó sebességének felel meg. Az érzékelõ idegekben, például a bõrben, a sebessége másodpercenként 15-40 méter közötti, ami km/óra sebességre átszámítva, 54–144 km/h sebességnek felel meg. A mozgató idegek (izomzat) ingerületei másodpercenként 50–120 méter sebességgel mozognak (180–432 km/óra). Az idegrendszer szabályozza minden szervünk mûködését, és azok teljesítményét összehangolt rendszerbe szervezi. Az emberi szervezetnek ez az „internet-hálózata” kis és nagy szállító szövetekbõl áll, melynek hossza együttesen egymillió (!) kilométer. A California Institute of Technology (Caltech) évekkel ezelõtt mágneses kristályokat fedezett fel az agyban. Ez igazolja prof. dr. Kirschvink kutatásait, aki errõl Antennák az agyban címmel értekezést is írt. Hasonló felfedezést tett prof. dr. Varga András, a Heilderbergi Orvostudományi Egyetem tanára, aki az orvosi diplomája mellett elektromérnök doktorátust is szerzett. Varga professzor két könyvet is kiadott kutatási eredményeirõl (a Grundzüge ELEKTRO-BIOKLIMATOLOGIE – Mit besonderer Berücksichtigung der UMWELHYGIENE és a GRUNDLAGE DES ELEKTROSMOGS IN BILDERN – Messung, Berechnung, biologische Auswertung címû mûvekrõl van szó). Nem csak a hõhatás számít Varga professzor leírta, hogy a hivatalos szervek csak a termikus hatást vizsgálják, amely csak egy szelete az elektromos hatásoknak. A kutatások eredménye, hogy az agy legtöbb régiója grammonként 5 millió mágneses kristályt tartalmaz, de a fontos agymembránok legalább 100 milliót (!) Ezek az emberi agyban található magnetitek egymilliószor erõsebben reagálnak a külsõ mágneses és elektromos mezõkre, mint bármely más biológiai anyag! Ez a felfedezés új diagnosztikai eljárást is létrehozott, a mágneses rezonancia vizsgálatot (MRI). Egy stockholmi kutatócsoport 25 éven keresztül kísért figyelemmel olyan gyermekeket és felnõtteket, akik kis-, közepes és nagyfeszültségû légvezetékek mellett éltek. Az itt élõk az egyéb csoportokhoz hasonlítva jóval nagyobb arányban betegedtek meg leukémiában vagy más daganatos betegségekben. A svéd kutatók egyértelmûen leszögezték, hogy nemcsak a légvezetékek, hanem minden 21

elektromos falvezeték, minden elektromos vezeték, így az elektromos háztartási eszközök (hûtõszekrény, porszívó, mosógép, televízió, villanytûzhely, villanyborotva, számítógép, nyomtató stb.) vezetékei is veszélyeztetik egészségünket ? ugyanúgy, mint a rádiótelefonok, dect-telefonok, mikrohullámok, radar-hullámok, URH-adók, tvadók, rádióadók, mobiltornyok, szatellitek stb. sugárzásai is. Az elektromos készülékek kikapcsolt állapotban is sugároznak Az elektromos készülékek nemcsak készenléti üzemmódban, hanem kikapcsolt állapotban is árammezõket hoznak létre. Korábban a fali vezetékeket ezért árnyékolták fémcsövekkel (Bergman-csõ), mert így nemcsak az elektromos, hanem a mágneses teret is leárnyékolták. Ma a fali vezetékek, a vezetékcsatornákban futó vezetékek nincsenek leárnyékolva! Nem kerülne sokkal többe, ha a fali vezetékek s az elektromos eszközökhöz vezetõ vezetékek földelt, árnyékolt vezetékek lennének! Még üzletnek sem lenne rossz az ilyen árnyékolt vezetékek gyártása. Az elektromos, mobil-, távközlési stb. szolgáltatók, a radarok üzemeltetõi eddig tagadták az egészségkárosító hatásokat, azzal érvelve, hogy az emberi szervezetnek nincsenek antennái az elektromos és mágneses sugárzások „vételére”. Az MRI- és a biorezonanciás vizsgálatok diagnosztikai csatasorba állításával megdõltek ezek a kifogások! Az USA-ban egy rákkutatással kapcsolatos vizsgálatsorozat keretében több mint 2000 leukémiás beteget figyeltek meg, s az adatokat számítógéppel feldolgozták. A kutatókat is meglepte, hogy a leukémiások 91%- a (!) elektromos és mágneses mezõben élt, aludt vagy dolgozott. Errõl Otto Georg írt tanulmányt a Berkeley Egyetem információs lapjában. A gyermekek esetében még magasabb volt ez az arány, mivel azok a felnõtteknél is veszélyeztetettebbek, a lényegesen magasabb energiafelhasználásuk és intenzívebb anyagcseréjük miatt.

szárnyasok teljes életüket elektromos és mágneses térben töltik, amelyhez nem szokott hozzá a szervezetük. A kozmoszból folyamatosan kapunk különféle sugárzásokat, és itt vannak a földsugárzások meg a Föld természetes mágneses sugárzása is. Az állandó sugárzásokhoz az élõvilág hozzászokott az évmilliók során, míg például a földsugárzások bizonyos fajtái, ha túl sokat tartózkodunk bennük, megbetegíthetnek, ha gyenge az immunrendszerünk. A természet törvényei mindig egyformán mûködtek, mûködnek és fognak mûködni. Ehhez kell tartanunk magunkat. Zivataros idõszakokban egyes emberek nehezen viselik el a természetes elektromos tereket is, mivel azok nagyságrendekkel térnek el a megszokottól. A Földön minden pillanatban legalább 60-70 helyen van zivatar, vihar, így a légkör és a talaj potenciálkülönbségei kiegyenlítõdnek. Egy-egy villámlásban óriási energiák vannak, amelyek veszélyeztetik az élõlényeket, mert hiába természetes jelenség, a nagyságrendjéhez nem szoktak hozzá. Egyébként ha csak néhány napra szünetelne bolygónkon az effajta potenciál kiegyenlítõdés, akkor megszûnne minden élet a Földön! Sok érzékeny ember szervezete, sejtjei már elõre jelzik az idõjárás megváltozását, mivel a különbözõ erõterek ilyenkor is eltérnek a megszokottól. Ez is bizonyítja az agyban a magnetit kristályok meglétét, de addig nem hittek a létezésükben, amíg a kutatók meg nem találták õket. Ez sok dolgot megmagyaráz; azt is, miért veszélyes számunkra az elektroszmog. Nem igaz tehát az, hogy a különféle sugárzások nincsenek hatással ránk. Vannak még az úgynevezett tranziens sugárzások is. Erre példa, amikor fémek, levegõvel súrlódó tárgyak elektromosan feltöltõdnek. Egy ilyen feltöltõdött térben akár ájulással vagy halállal járó élettani hatások is keletkezhetnek. Ezért vannak a villámhárítók vagy az elektrosztatikusságot levezetõ, elvezetõ szerkezetek a repülõgépeken, az üzemanyag-szállító autókon. Ezért vannak földelve a gázkészülékek, a gázvezetékek. Ezen az elven mûködnek a rádióvevõk, antennák stb.

Segíthetne a földelés és az árnyékolás Nem értem, hogy ezen információk birtokában az intenzív osztályokon és a kórtermekben miért nem földelt és árnyékolt vezetékekben vezetik az áramot a világításhoz és az egészségügyi elektromos berendezésekhez! Az állategészségügyben is megállapították, hogy a nagyüzemi tartásban nevelt szárnyasok a tojásból való kibújástól számított 42 napig, a levágási súlyuk eléréséig valamennyien leukémiások lesznek, legyen az csirke vagy pulyka. Ezen állatoknak folyamatosan, mesterségesen szabályozzák, „adagolják” a fényt, és 3 nap alatt 4 napot élnek. A világításhoz és az etetõautomatákhoz árnyékolatlan vezetékekben folyik az áram! Így a

Még a függönykarnis sínje is veszélyes lehet Tehát a földeletlen fémszerkezetek környéke (még akár egy függönykarnis fémbõl készült tartósínje is) veszélyes az egészségünk szempontjából. Ezek a terek kölcsönhatásba kerülnek a sejtjeink felszínével, és változásokat indítanak el a sejtek belsejében. A biológiából ismert tény, hogy a sejt felszíne foszfolipidek kettõs rétegébõl áll. Ebben a szappanbuborékhoz hasonló vékony, kettõs rétegben különbözõ nagyságú komplex molekulák úsznak, és úgy hatnak, mint receptorok, hogy elõsegítsék a kommunikációt a sejt és a környezete között, csatornaként szolgáljanak, melyen keresztül különféle anyagok

22

juthatnak be a sejtbe, illetve kerülhetnek ki belõle. A Department of Engineering and Public Policy Carnegie Mellon University (Pittsburg, PA 15213) vizsgálatai egyértelmûen igazolták, hogy még a gyenge erõterek is hatnak vagy a sejt felszínére, vagy a felszínének valamelyik receptorára, vagy a sejt magnetit kristályaira, és a sejt mûködésében változást okoznak. Az erõterek nagyon kis energiát tartalmaznak. A sejtfelszín vagy a receptorai úgy mûködnek, mint erõsítõk, és jeleket küldenek a sejt belsejébe, melyek módosítják a biokémiai folyamatokat. Például megváltoztatják a hormonok, enzimek és fehérjék elõállítási sebességét vagy akár a fehérjék forgási irányát is. Ezek a sejtalkotók, vegyületek szerepet játszanak a sejt mûködésében és a jelek küldésében más sejteknek és testszöveteknek. Mint már említettem, az idegsejtek különösen érzékenyek, és minden ilyen sejt 25 ezer másik sejttel áll közvetlen kapcsolatban. A laboratóriumi vizsgálatok során változásokat találtak a genetikai anyag, a DNS (dezoxi-ribonukleinsav) képzõdésében és a genetikai hibák keletkezésében. Mikor az RNS-ek (ribonukleinsav) „mintát vesznek” a DNS-ekrõl; változások mennek végbe a sejten belüli és kívüli kalciummennyiségekben (gondoljunk csak bele: világszerte növekszik a csontritkulás az elektrifikálódás növekedésével), a sejtek növekedési és osztódási sebességében (ugyancsak meggondolkodtató, hogy a rákos megbetegedések száma ugyancsak növekszik, különösen a fejlõdésben lévõ gyermekeknél). Negatív változásokat okoz továbbá az elektroszmog a neurotranszmitterek idegsejtek felé történõ jeltovábbítási mûködésében, vagy a napi biológiai ciklusok szabályozásában, a pulzusszám és a reakcióidõ változásában. Sajnos az elektroszmogról csak a hõ- (vagyis termikus) hatások tekintetében nyilatkoztak a szolgáltatók, ugyanakkor elhallgatták vagy nem ismerték az atermikus hatásokban végbemenõ negatív változásokat, amelyeket prof. dr. Varga András könyveiben is publikált. Hogyan változik a bennünk lévõ víz szerkezete? Dr. Masaru Emoto kísérleteivel igazolta, hogy az elektromos terek megváltoztatják a bennünk lévõ víz szerkezetét. Fotókkal igazolta, hogy a szép, rendezett kristályszerkezetû vízszerkezet az elektromos terek és a sugárzások hatására teljesen amorf, azaz rendezetlen szerkezetûvé válik. A fotók megtekinthetõk a szerzõ A víz igaz hatalma és A víz üzenete címû, magyarul is megjelent könyveiben. Amikor tehát valaki a testének bármely részével valamilyen sugárzónában tartózkodik, akkor is károsodás éri. Ha például az ágyjó ha figyelünk

külföldre is

tól egy méterre a falban elektromos vezeték van, amely áram alatt van, akkor az illetõ vérének több mint 90%-os víztartalmú szerkezete megváltozik, ugyanis a keringésnek köszönhetõen egy adott vérlemezke 5 perc alatt bejárja a test minden részét. Így testének, vérének minden víz-része találkozik az elektroszmoggal, az egész test vízstruktúrája amorffá válik, ami már betegségek elõidézõje lehet. Ez függ a hatás idõtartamától, az immunrendszer erõsségétõl, a kortól, a szervezet C-vitamin-szintjétõl, egyéb hatásoktól (pl. elektroszmog, mobilszmog, elektromágneses térerõ, földsugárzás, képernyõsugárzás stb. egyenkénti vagy együttes hatásai). Most ismét fizikával foglalkozzunk! Mi az elektroszmog? Az elektroszmog a körülöttünk lévõ, mesterséges eredetû sugárzások gyûjtõneve. A sugárzások fajtájától függõen lehet mobilszmog, radarszmog, szatellitszmog, s jön a digitális szmog stb. Azt már az elemi iskolákban tanítják, hogy ha az elektromos vezetékekben áram van, akkor a vezetõ körül elektromos térerõ is van. Az elektromos térerõ azt az erõt jelenti, melyet az elektromos töltések más töltésekre fejtenek ki egy bizonyos távolságról. Az azonos töltések taszítják egymást (mondjuk, két pozitív), az ellenkezõ töltések (egy pozitív, egy negatív) pedig vonzzák egymást. Ezeket a taszító és vonzó erõket az elektromos térerõ közvetíti az egyik töltéstõl a másikig. Amikor a töltések mozognak, más erõk is fellépnek közöttük. Ezeket a másfajta erõket mágneses térerõ közvetíti a töltések között. A mágneses térerõsség képviseli azt az erõt, melyet egy mozgó töltés fejt ki egy másik mozgó töltésre. Miért fontos, hogy alváskor északnak legyen a fejünk? A töltések egy csoportját, melyben mindannyian nagyjából egy irányban mozognak, elektromos áramnak hívják. Minden áram létrehoz mágneses teret. A mágneses térerõsség zárt, folytonos hurkot képez az áram, a vezetõ körül. A természetben, a Föld belsejében mozgó töltések árama mágneses térerõt gerjeszt az északi és a déli pólus között. A fejünkben lévõ több milliárd mágneses kristály ezt érzékeli. Ha nyugalmi állapotban vagyunk, és a fejünk nincs északnak, akkor a Föld mágneses tere folyamatosan frusztrálja testünk mágneses terét. Ezért fontos alváskor, hogy a fejünk északnak legyen, mert így testünk mágneses tere párhuzamos a Földével. Nagyon fontos, hogy alváskor az elektromos vezetékek mágneses vagy elektromos tere se frusztrálja a vegetatív rendszerünket. Ez két méter távolságot jelent minden készüléktõl, fali vezetékektõl, kivéve, ha azok földeltek és árnyékoltak, mert akkor közelebb is lehetnek. Nagyon fontos, hogy ingerszegény környezetben aludjuk, mert csak így tudunk jó ha figyelünk

külföldre is

alváskor megfelelõen regenerálódni, és így tudjuk megfelelõen kipihenni magunkat. Az 1800-as évek végén jelentek meg a nagyvárosokban az elektromos hálózatok. Magyarországon igazából az 1950-es évek elejétõl indult be a nagyfokú villamosítás. Ma már szinte minden tanyán is van elektromos áram, ha másképpen nem, hát saját generátorral vagy alternatív áramtermeléssel (nap-, szélenergia stb.). Az elektromos áram okozta, fentiekben leírt biológiai elváltozások következtében a betegség- és mortalitási (halálozási) mutatók ezen idõponttoktól kezdve jelentõsen növekedtek, holott közben egyre jobban fejlõdött az orvostudomány, a sebészet, a diagnosztika, s egyre több gyógyszer került forgalomba. Az URH- és az FM-adók hatása Senki nem gondolta akkor, hogy ezért a civilizációs ártalmakon belül jórészt az elektromosság okolható. De ez csak egyike a sokféle ártalomnak. A rádiózás megjelenésével megjelentek az éterben azok a rádióhullámok, amelyekhez az évmilliók során szintén nem szokott hozzá az immunrendszer. Magyarországon 1925-ben indult be a rádiózás, de akkor még kis teljesítményû adók voltak és csak néhány csatorna üzemelt AM (amplitudómodulált) sávokon. A hosszú-, közép- és rövidhullámok, mivel követik a Föld görbületét, kis adóteljesítménnyel sugározva is elértek a földfelszín minden részébe. A Föld görbületét nem követõ URH adóknál nagyobb teljesítmény kell, vagy pedig sûrûbben és magasabbra kell telepíteni az adótornyokat. Az 1960-as, de különösen a 70-es évektõl kezdve megjelentek az FM (frekvenciamodulált) sávú URH rádióadók, és számuk napjainkban is egyre gyarapszik Ez újabb teher az emberi szervezetre s az élõvilágra is. Aztán itt vannak az URH rádiórendszerek. A rendõrség, a Volán, a mentõk, a tûzoltók, a MÁV, a posta stb. Mindnek külön rendszere, külön frekvenciája és külön tornyai vannak. Az ország bármely részén használhatók ezek a rádiók, mert minden területen erõs térerejük van. Ezekhez sem tudott hozzászokni a szervezetünk. Nagyjából a 60-as évektõl vannak a szmogrendszerben. 1945-tõl jelenik meg a radarsugárzás az éterben. 1961-tõl, a hidegháború kezdetétõl nagyfokú radarhálózat-fejlesztés indult meg katonai téren, de a polgári repülés fejlõdésével annak radarrendszerét is egyre nagyobb területekre kihatóan építették ki. A 70-es évektõl már mûholdas radarrendszereket is telepítettek, s ezek száma egyre növekszik. A radarsugárzások között van mindenféle hullámtartomány (méteres, decimális stb.). Az emberi szervezetre nézve ez is újabb terhet jelent, amelyre az immunrendszerünk nincs felkészülve.

Lokátorkezelõnek lenni nem életbiztosítás... Jómagam 1970–72-ben sorkatonaként (radar) lokátor fõkezelõként szolgáltam. Nem hitték el a bajtársaim, hogy a radarsugárzást kilométerekrõl megéreztem, s csak úgy éreztem jól magam a lokátor kabinban, ha szolgálatban faltam az akkor 100 mg-os C-vitamin tablettákat. Ebben az idõben sorra vesztettem el a fogaimat, mert kilazultak a fogágyban az adó sugárzása miatt, s az nemcsak nálam okozott ilyen problémákat. Ezt fogászati kezelõlappal is tudom igazolni. Sajnos sok akkori bajtársam közül ma már több nincs az élõk sorában, amihez köze lehet a radarsugárzásnak is. Különösen érzékenyen érintette a sugárzás az õrtoronyban lévõ katonákat, mivel egyrészt az adó közelsége miatt nagyobb sugárdózist kaptak, másrészt minél magasabban van valaki a föld felszínétõl, annál több radarsugárzást kap a szervezete. Több õrszakaszos katona bajtársam már a 40-es éveinek elején elhunyt különféle rákbetegségekben. Jómagam most 60 éves vagyok, de ha 41 évesen nem váltok át az egészséges életmódra és az ortomolekuláris terápiára (napi 18 000 mg C-vitamint viszek be a szervezetembe), akkor már valószínûleg én sem élnék. És persze nem véletlen a lakosság nagyfokú tiltakozása a nagyteljesítményû polgári és katonai radarállomások telepítése ellen napjainkban. A televízióadások Magyarországon 50 évvel ezelõtt kezdõdtek. A 70-es években már több programot is lehetett venni, és az egész ország be volt sugározva, le volt fedve, sõt egyre szaporodtak a külföldi tv adók felénk irányuló sugárzásai. A tv-adók körzetében olyan nagy térerõ van, amely komoly egészségkárosító hatást gyakorol a környékre. Az adótornyoknál szolgálatot teljesítõ polgári fegyveres õrök között sokat betegség miatt leszázalékoltak. Sejtjeink persze az igen gyenge jelekre is érzékenyek, ha azokhoz nincs hozzászokva az immunrendszer. A katódsugaras tv-képernyõknek, a számítógép- és egyéb monitoroknak a képernyõsugárzása is súlyosan veszélyezteti az egészségünket, még akkor is, ha a készülékek ki vannak kapcsolva. Az OTP volt az elsõ cég, aki a sok betegség elõidézése miatt lecserélte a monitorjait LCD-s monitorokra. A digitális tv – újabb csapás az immunrendszerünkre Még nem tudni, hogy a digitális (pulzusmodulált) televíziózás bevezetése milyen káros egészségügyi hatással lesz az élõvilágra s az emberekre. Eddig számos publikáció és modell azt bizonyítja, hogy a modulált sugárzások 500 Hz alatt sokkal nagyobb biológiai hatással járnak, mint a folyamatos sugárzások! Szegény immunrendszerünkre újabb csapás vár... Vajon meddig leszünk képesek még el23

viselni ezt a sugárözönt, ami a II világháború idejéhez képest napjainkban több mint ezerszeres?! A méhek a szintén pulzus modulált (digitális) GSM telefonok miatt megzavarodnak a tájékozódó képességüket illetõen, és nem találnak vissza a kaptárba, elpusztulnak. Az elmúlt 20 évben a világ méhállományának 60%-a (!) már elpusztult e hatások miatt, ennek ellenére egyre terjed a GSM (mobil) telefonálás és a digitális televíziózás. Albert Einstein egyszer azt mondta, hogy ha a méhek kipusztulnak a Földrõl, akkor az emberiségnek még van 4 éve! Korábban már volt egy, a jelenleginél fejlettebb civilizáció a Földön. Ennek számos bizonyítéka van, csak a profitérdekek miatt nem kap kellõ publicitást. Nagyon úgy néz ki, hogy ha nem teszünk semmit a fenntartható fejlõdés visszafogására és ártalmatlanítására, akkor a mi napjaink is meg vannak számlálva. Miért hullnak le a tûlevelek? 1980-85 között kezdték fellõni a szatelliteket, azaz a geostacionárius mûholdakat, me-

lyek mindig a Föld ugyanazon pontja felett tartózkodnak. Ma Magyarország ege felett 29 (!) ilyen ûrobjektum van. Ha egy 60 cm átmérõjû parabolaantenna annyi információt tud összegyûjteni, hogy ez akár 50 tv-csatornát is jelenthet, akkor el lehet képzelni, mekkora sugárözön árad felõlük, és mennyit tud ebbõl felfogni egy átlagos emberi test! Ha egy laptopba vagy notebookba beteszünk egy plasztik kártyát, akkor tudjuk fogni a világhálót, annak összes információjával együtt, ami nem kevés adat, és mindez a szabad ég alatt is özönlik ránk. Ezekkel a mûholdakkal oldják meg a földrészek közötti közvetítéseket, ellátják oda-vissza információkkal a totó-lottó és a bankjegy automatákat. A kiváló mûszaki megoldások mellett nem vizsgálták meg teljes körûen mindennek az élõvilágra gyakorolt hatásait. Talán nem is a légszennyezés felelõs a fenyõerdõk riasztó gyérüléséért. A szatelliteknek (Intelsat V) 2,1 cm-es hullámhosszúsága van, sõt egyes radarsugárzók is ehhez közeli frekvenciákon mûködnek (!), és sok fenyõféle tûlevelének hossza is hasonló.

John R. Goldsmith (Ben-Gurion University of the Negev, Israel) „Környezet-egészségügyi perspektívák” munkájának megállapítása, hogy a mikrohullámú sugárzás általi érintettségnek, mind lakossági, mind pedig foglalkozás köri szempontból, két fõ típusa van. Az érintettség elsõ típusai azok, amelyek katonai vagy ipari tevékenységgel, ill. valamilyen nagyságrendû mûsorsugárzással kapcsolatos érintettségek. Az érintettség másik típusa a mobiltelefonok és a hozzájuk tartozó kellékek, melyek a használatuk egyre szélesedõ elterjedése miatt növekvõ figyelem középpontjában állnak. Egyre több kutatás foglalkozik a témával. Ezek négy egészségkárosító hatást sorolnak fel: növekvõ számú spontán vetélések, elváltozás a vörös és fehér vérsejtek számában, a nyiroksejtek növekvõ mutációja, növekvõ arányú gyermekkori-, here- és egyéb rákbetegségek. 1997 áprilisában a németországi Traunstein tisztiorvosi szolgálata megállapította, hogy az elektromágneses sugarak „magatartászavarokat és részben halálos kimenetelû anyagcsere zavarokat” képesek állatokon elõidézni. A megállapítás alapját egy adótorony mellett élõ szarvasmarha csorda szolgáltatta, amelynél 1995 óta, azaz a rádiótelefon adó felszerelése óta, „a legkülönbözõbb elváltozások sora volt tapasztalható”, így halvaszülések és spontán vetélések, izületi fájdalmak, amelyek hatására az állatok nem tudtak állva maradni, lesoványodás, szemgyulladás, tájékozódási zavar, ideges, néha órákig tartó topogás, levertség, agytumor, ok nélküli, hirtelen elhullás. Miután az állatállományt egy 25 km-rel távolabb fekvõ gazdaságba szállították, a tünetek eltûntek, a visszatelepítés után azonban újra jelentkeztek. E témában több kutatási eredményt összegez a svéd „Skundra Radar Study”, amely megállapítása szerint az adótornyok környékén élõ gyermekeknél romlik a tanulmányi eredmény, kromoszóma-rendellenességek lépnek fel teheneknél, a fenyõfák az adótornyok 4 km-es sugarában alacsonyabbak maradnak, továbbá a növényeknél reprodukciós és kromoszóma rendellenességek tapasztalhatók. További tanulmányok szerint a mobiltelefon adók felállítása, illetve azok tv- vagy rádióadóra történõ felszerelése után a panaszok széles skálája jelentkezik mind az emberek, mind az állatok körében. Ezek magukba foglalják a születési 24

A szatellit okozta rezonanciára a tûhegyes fenyõlevelek rezonátorként mûködnek, és leválnak az õket tartó ágról. Ezért lombtalanodnak le az egyébként nem lombhullató fenyõfák! Csoda-e, hogy egyre több ember panaszkodik fülzúgásra, fejfájásra, fáradtságra, alvászavarokra stb. ezek miatt a sugárzások miatt? Magyarországon 1992-ben kezdtek megjelenni a mobilszolgáltatók, a mobiltornyok és a mobiltelefonok. Ma, 15 év elteltével a mobiltelefonok száma elérte a lakosság létszámát! A mobilsugárzás is modulált sugárzás, ami sokkal veszélyesebb, mint a nem modulált. A cikk folytatásában a mobiltelefonok és a számítógépek egészségkárosító hatásairól, azok bizonyítékairól, valamint a védekezés lehetõségeirõl olvashatnak. Weixl-Várhegyi László, mérnök, radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó és terapeuta, a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

rendellenességeket, fülzúgást, szédülést, tartós fáradtságot, alvászavart, idegfájdalmakat, hallászavart, agydaganatot, végtagfájdalmakat, szív és érrendszeri zavarokat, depressziót, fejfájást, koncentrációcsökkenést. Az adók környékén a panaszok illetve betegségek elõfordulási gyakorisága mérhetõen magasabb, mint az adóktól távolabb élõ lakosság körében. Több tanulmány írja le a leukémia, az agydaganat és egyéb rákos megbetegedések megnövekedett számát gyermekeknél, amely felnõtteket is érint ugyan, azonban kisebb mértékben. A közelmúltban összehangolt jogi támadás indult az amerikai mobiltelefon-ipar képviselõi ellen. A felperesek szerint a mobiltelefonok komoly veszélynek teszik ki az emberi szervezetet, mivel az egyszerû legyengüléstõl és kisebb megbetegedésektõl az agysérülésig, agydaganatig sokféle káros hatást válthatnak ki. A Baltimore-i (Maryland) bíróságon benyújtott 58 oldalas vádirat szerint a mobiltelefonokat gyártó cégek és a mobilszolgáltatók nemcsak tudnak arról, hogy eszközeik veszélyes szintû, mikrohullámú elektromágneses sugárzást bocsátanak ki, de még a tudományos vizsgálatok azon eredményeit is eltitkolják, amelyek rámutatnak az egészségre káros hatásra. Egy német kutatóközpont nyilvánosságra hozott egy tanulmányt, amely a mobiltelefonok egészségre gyakorolt hatását elemzi. A német kutatók vizsgálatainak eredménye szerint a mobiltelefonok a korábbi állásponttal ellentétben igenis veszélyesek. A kutatóintézetet a T-Mobil (Deutsche Telekom MobilNet Gmbh) kérte fel a vizsgálat elvégzésére, amelynek eredménye alátámasztja azt a feltételezést, miszerint a mobiltelefonok által kibocsátott mikrohullámú elektromágneses sugárzás káros az emberi szervezet egészségére. A T-Mobil egyelõre nem tette közzé a vizsgálat részleteit, mivel a társaság szerint a végleges eredményhez szükséges a vizsgálat második fázisának elvégzése is. A kutatók azonban betekintést engedtek a vizsgálatok jelenlegi eredményeibe, amelyek arra utalnak, hogy a mobiltelefonok használata megnöveli a rákos daganatok kialakulási esélyét, sõt a mobiltelefonok elektromágneses sugárzása az immunrendszert is megzavarhatja, és genetikus elváltozásokat okoz. jó ha figyelünk

külföldre is

“Az eredményeket komolyan kell venni” – mondta Peter Neitzke, az Ecolog-Institut für sozial-ökologische Forschung und Bildung igazgatója. Neitzke elmondta, hogy õ és kollégái azt javasolják, Németország csökkentse le a térerõ maximális, megengedett értékét a jelenlegi 2-9 Watt/négyzetméterrõl 0,01 Watt/négyzetméterre, különösen olyan antennák esetében, amelyek lakóházak, iskolák, kórházak és hasonló létesítmények közelében vannak.(...)" 2000-ben adta ki háttéranyagát a WHO, melyben „óvatossági irányelveket” (Cautionary policies) fogalmaz meg. Az „elõvigyázatossági elve” olyan kockázatkezelési útmutató, amelyet nagyfokú tudományos bizonytalanság esetére alkalmaznak, szól az esetleges szükséghelyzetben végzendõ azonnali teendõkrõl, míg a tudományos kutatások ide kapcsolódó eredményei is ismertté válnának. Az óvatos elkerülés elve szerint az embereket távol kell tartani az EM-terektõl a berendezések áttelepítésével, elektromos rendszerek és készülékek áttervezésével. Thuróczy György az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet fõosztályvezetõje, a HM által megbízott szakértõ, a Magyar Tudomány 2002/8. számában „A rádiófrekvenciás sugárzások egészségügyi kérdései” c. munkájának összefoglalójában a következõket írja: „Az elektromágneses terek élõ szervezetekre gyakorolt hatásainak kutatása jelentõs fejlõdés alatt áll. Kellõ ismeretek hiányában az Európa Tanács is felvetette, hogy a kérdést nem árt elõvigyázatosan kezelni. Vitatott kérdés az ionizáló sugárzásoknál elfogadott, ALARA, az ésszerûen elérhetõ legalacsonyabb sugárzási szint elv alkalmazása is. A nemzetközi és az EU-szabályozás és szabványosítás nem teljes. A szabványosítások folyamatban vannak, de sok területen nincs egyetértés sem a szakemberek, sem az EU országai között. A szabályozási, szabványosítási munkát nehezíti, hogy számos esetben a technikai, ipari elõrehaladás megelõzte az egészségügyi, környezetvédelmi megfontolásokat. Gyakorlati alkalmazásuk azért is nehéz, mert a szabványokhoz tartozó méréstechnikai eljárásokat csak most dolgozzák ki. További nehézség, hogy a megengedhetõ határértékek megállapításánál a lakosság már meglévõ expozíciós szintjeit is figyelembe kell(ene) venni. Az egészségügyi határértékek nemzetközi egységesítésének egyik akadálya, hogy a tudományos kutatás, a nem ionizáló sugárzások egyes területein (pl. az 50 Hz-es mágneses

terek, egyes rádiófrekvenciás sugárzások), nem talált igazán megbízható dózis-hatás összefüggéseket. Sõt, bizonyos kísérleti eredmények azt sejtetik, mintha a kisebb expozíciónak nagyobb biológiai hatása lenne, illetve azt egyéb körülmények is befolyásolnák.” Dr. Hummel Zoltán az Egészségügyi Minisztérium volt sugár-egészségügyi szakértõje egy cikkében a következõket írja: „ Van-e egyáltalán valami apró bizonyíték, vagy jel arra nézve, hogy a radar hullámok árthatnak nekünk? Egy New-York-i orvos, dr. Milton Zaret, összefüggést sejtett a nemionizáló sugárszennyezés és a szívbetegségek nagy gyakorisága között az ipari nagyvárosokban. A statisztikák tanulmányozása közben ellentmondásra bukkant. Finnországban a legtöbb szívbetegségek miatti elhalálozást nem a Helsinki környéki nagy ipari terület környékén találta. A legtöbb, szívbetegség következményeként fellépõ, halált okozó, kamrafibrillációt a kevésbé ipari övezetnek nevezhetõ Karélia tartományban regisztrálták. Ezek az adatok nem illettek bele a más területeken különben jól illeszkedõ összefüggésekbe. Míg ki nem derült, hogy az itt élõk egy erõs radar-sugárözönben élnek. Karélia szomszédos Oroszországgal, a határ másik oldalán egy nagy teljesítményû hadászati radarállomás ontotta sugarait az esetleges támadó rakéták felderítésére. A nemzetközi botrány következtében az oroszok leszerelték ezt az állomást. A mostani „radarunkra” azt mondják, hogy ez modernebb, ez már nem okoz olyan problémákat, mint a régiek. Ez egy nagyon jól hangzó kommunikáció, de a lényeget nem érinti. Bármilyen „modern” is legyen egy radar, az a lényeget azért nem érintheti, mert kell, hogy mikrohullámot sugározzon, kell, hogy a sugár elérje a célpontot, kell, hogy a célpontról visszaverõdjön, kell, hogy a visszavert sugár visszaérjen a radarállomáshoz, kell, hogy azt számítógéppel kiértékeljék. A „modernség” csak a sugárzás fókuszálását, modulációját valamint a kiértékelés modernizálását érintheti. A radarállomásnak éjjel nappal folytonosan kell mûködnie, hogy kiszûrje a behatolókat. A por- és füstszemcséken szóródó radarsugarak éjjel nappal fog hullani a pécsi lakosság nyakába. Minél közelebb vagyunk az állomáshoz, annál nagyobb mennyiségû lesz a kiszóródó sugarak sûrûsége.”

KI MONDJA KI A KIMONDHATATLANT? A www.johafigyelunk.hu weboldalról már elérhetõ, letölthetõ és olvasható a szocialista nagyváros öntudatos polgárának két legújabb kötete. A sorrendben 11. kötet címe: KI MONDJA KI A KIMONDHATATLANT? Kis kedvcsináló! Megmondom az õszintét, a szocialista nagyváros öntudatos polgárának darab ideje már elege van abból, hogy diplomácia vagy más címszó okán a szõnyeg alá söpörjenek bizonyos problémákat, a „hallgatni arany” jelszavával ne mondjanak ki bizonyos dolgokat. Ahogyan azt a történelem már számtalanszor bizonyította, az efféle magatartás és viselkedés az esetek nagy többségében nem vezet jóra. A szocialista nagyváros öntudatos polgárának nem Simon Peresszel van baja. Õ tehet olyan kijelentéseket, melyeket tett, még ha szerencsétlenek is, és nemzeti érzelmükben – ha a magyar lakosság egyáltalán még rendelkezik ilyennel – megsért más országok lakóit. Nem. A szocialista nagyváros öntudatos polgárának a magyar kormányzattal és diplomáciával van a baja. Ugyanis akkor, amikor meg kellene szólalniuk – hiszen egy másik ország állami fõ hallja kendje vágta a pofánkba, hogy ne ugráljunk, mert egy gyengébb pillanatukban föl találnak vásárolni minket kilóra –, mire a magyar kormányzat nem szól egy árva szót sem, lapít, mint az a bizonyos sz-betûs dolog a gazban. Ugyanakkor, ha a hórihorgas ripacsnak beszélhetnékje támad a nemzeti ünnepen, amibõl persze a népet gondosan kizárják, gyakorlatilag kijárási tilalmat rendelnek el a magyar fõváros egyes részein. Beszarás! Itt szeretném még egyszer és nyomatékosan felhívni minden kedves polgártársam figyelmét – fõként azokét, akik annak idején, még ha csekély számban is, de a nagyságos és fényességes Európai Portához való csatlakozásra adták le a szavazatukat! –, hogy mindez történik 2007-ben, a XXI. század elején, egy teljes jogú európai uniós tagállamban, amely magáról azt deklarálja, hogy õ bizony demokratikus jogállam. Tetszettek figyelni? Nem azt írtam, hogy fekete Afrika valamelyik hátsó fertályában sertepertélõ banánköztársaságról van szó, hanem Magyarországról, a mi hazánkról! Itt, Európa kellõs közepén! Ezen azért még a legelvakultabb szocialista szavazó, mára a szenilitás korába lépõ és a létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasnak sem ártana elgondolkodni! Valaki szól, hogy hát eftársak van itt egy kis gond. Mit tesz a mi derék értelmiségünk? Elõször elkezd maszatolni, ahogyan azt mifelénk az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) mondani szokás, szétkenik a szart, hogy mindenkire kerüljön a nemes anyagból (eggyé válunk, együtt sírunk, együtt nevetünk!, olyan vagyunk, mint egy nagy család, nem igaz?), osztán meg együttes erõvel lehurrogjuk, elhallgattatjuk a renitenst, béfogjuk az õ pofáját. Persze szigorúan intellektuálisan, mert mink a látszatra nagyon adunk ám, kezít csókolom! A tekintélyelvû manipuláció egyik formája, amikor a nép egyszerû gyermeke azt mondja, hogy hát ezt XY mondta, akkor az egészen biztosan úgy is van. Legalább ilyen veszélyes az, amikor sztereotípiákba, klisékbe kényszerítik bele az emberek gondolkodásmódját. Kimondanak valamit, s arról – például a média hathatós segítségével, mondjuk a goebbels-i sulykolásos metodika alkalmazásával – kijelentik, ellentmondást nem tûrõen és megkérdõjelezhetetlenül, hogy eftársak, már pedig itten ez az egyedüli járható út, az egyetlen és kizárólagos megoldás. Különösen tragikomikus vonásokat mutat ez a fajta manipulációs kommunikáció egy olyan atomizált társadalomban, ahol a hatalom minden görcsös igyekezete arra irányul, hogy az embereket megfossza az összes erkölcsi, vallási és minden egyéb más, az emberhez méltó életet jelentõ kapaszkodótól, vonatkoztatási pontoktól.

(folytatás a 28. oldalon) jó ha figyelünk

külföldre is

25

26

jó ha figyelünk

külföldre is

jó ha figyelünk

külföldre is

27

Természetesen vannak kivételt erõsítõ szabályok, ilyen például az isteni eredet, vagy a természet törvényei. Ezek mindenkire érvényesek és megváltoztathatatlanok. Legfeljebb tudunk róluk ismerjük õket, mások meg úgy tesznek, mintha nem érdekelné õket. De attól még mindannyian ebben a világban élünk, ennek a világnak a törvényei szerint. Gyarló az ember, tartja a régi mondás. Éppen ezért nagyon nagy felelõsséget vesz a vállára az, aki kizárólagos igazságokat próbál meg hirdetni a maga ácsolta ingatag szószékrõl, s ráadásul mindezt az esetek nagy többségében rendkívül felelõtlenül teszik. A buták igazságára, a hazugságra pedig csak az ostoba emberek, az aljas és/vagy mûveletlen nép a vevõ. A tartalomból: Magyarország Rt. 3. Belterjes jövõtervezés posztkommunista módra Magyarország Rt. 4. Mediterrán Moszkva nem hisz a szemének Európai hazugságok Isten éltesse sokáig Tibi bácsit! A mór megtette kötelességét, a mór mégis marad Európai szombat Polgári jólét vagy nemzeti létezés A szamárlétra grádicsain Kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna Mán a gyevi bíró se a régi! Lassan már derekunk sincs Modernkori Tajgetosz Ki mondja ki a kimondhatatlant? A kizárólagosság veszélyei Most akkor mi igaz, és mi nem? Valóság Show nélkül PROLETÁRDIKTÁTOR – avagy Lári Fári, a botcsinálta mûminiszterelnök A www.johafigyelunk.hu weboldalról már elérhetõ, letölthetõ és olvasható a szocialista nagyváros öntudatos polgárának két legújabb kötete. A sorrendben 12. kötet címe: PROLETÁRDIKTÁTOR – avagy Lári Fári, a botcsinálta mûminiszterelnök. Kis kedvcsináló! A szájtáti bálványimádók kora lejárt. Fel kell hagynunk végre azzal a káros gyakorlattal, hogy az éppen aktuális fõ hallja kendtõl feltétel és kritika nélkül mindent elfogadunk csak azért, mert õ az éppen aktuális fõ hallja kend. Itt az ideje, eljött a pillanat, immáron kétségkívül nem tûr halasztást, hogy egy jól irányzott makarenkóival végre móresre tanítsuk ezt a pofátlanul elkanászodott posztkommunista hatalmat, amely nyilvánvalóan valamiféle tévedésként itt maradt élõhalottként idestova több mint szûk húsz esztendõvel tovább rontja a demokrácia szabad levegõjét, mint amennyi még megengedhetõ és elviselhetõ lenne. Úgy tûnik, a szabad világ felé tartó hosszú menetelésünk során az Ószövetség kiválasztott népéhez hasonlóan mi sem spórolhatjuk meg azt a bizonyos negyven esztendõt. Ennyi idõ minimum szükséges ahhoz, hogy a Kádár-rendszerben szocializálódott és a rettegésben fogant közöny jeltelen és jellegtelen képviselõi, a nemzetet tudatlanságukkal és butaságukkal módszeresen és kitartóan hátráltató szájtáti bálványimádók lassan, de biztosan kipusztuljanak a fejlõdés útjából. A gond nem az, hogy buták, vagy mûveletlenek. A gond az, hogy ráadásul még aljasak is. Aljasak, mert nem akarnak okosodni, mûvelõdni, tájékozódni. Buták, ostobák, aljasak és mûveletlenek akarnak maradni. Nem kicsit, nagyon! Vagy ahogyan azt az egyik nagy magyar mondotta volt egyik gyengébb pillanatában, huzamosabb ideig. És igen, itt a lakosságban van a hiba! Egy tekintélyes része aljas és/vagy mûveletlen. Miért? Azért, mert huzamosabb idõn át eltûrik azt, ami ma van. Jó nekik így, változtatni nem akarnak. Isten õrizz! Még mit nem? A végén még vissza jön Jones gazda! Már õk sem hisznek el mindent. Egyre nehezebb, egyre kilátástalanabb a helyzet, egyre nagyobb a különbség a képládából jövõ mûvi világ mételyezõ csillo-

28

Soha többé forradalmat?! Szelíd mint a galamb és ravasz mint a kígyó! A legféltettebb titkunk Csúcsra járatott kufárlelkület Mert nekünk ezt is lehet! Mint kés a vajon Aprópénzre váltott jövõ Mammon világában? Balra Indexelt a rendõrállam? Bulvárország felemelkedése és bukása Homo micsoda sapiens? Modernkori nyelvújítás? Ne higgyetek Tóth Károlynak! Mert övék az ország, a dicsõség, meg a narancs Hallgass az eszedre! Szavazz a zsebedre! Bravó egypártrendszer? Birkaiskola Ölebmédia Favorit TV – made by MSZP? Nyisd ki a szemed! Itt az ideje eszmélni! Nem meglepõ és nem mulatságos! Inkább elszomorító! Ócsítunk? Ócsítunk? Úgyse érti senki De szabadíts meg a gonosztól! – mert övé az ország a hatalom és a … Parlamenti sírásók Régi beidegzõdések A konzumidióta Karácsonya 2007 Mindenkinek jó olvasást és jó szórakozást kíván a szocialista nagyváros öntudatos polgára Mediterrán Moszkvából

gása és a saját érzékszerveikkel megtapasztalt rögvalóság, az általános morális válság, látható jelei között. Már õk is érzik, már õk is tudják, hogy gáz van. Bevallani azonban még most sem merik, vagy talán nem is akarják maguknak. A „tudom, hogy a szakadék szélére jutottunk, de a szakadék szélén lavírozni, ha csak egy kicsivel is, de még mindig jobb, mint a mélységbe zuhanni” címû önámítással próbálják nyugtatni magukat, láthatóan egyre kevesebb sikerrel. A népet nem lehet lecserélni! Nem bizony! Mégis, sokszor olyan érzése van az embernek, hogy ha nem is egy teljes nagygenerál, de legalábbis egy vérfrissítés nem ártana. Ha józan kritikával szemléljük a gengszterváltásnak aposztrofált neuralgikus pont óta eltelt röpke idõszakot, úgy tûnik velünk, a néppel van a legnagyobb baj. Túl hiszékenyek, túl jóhiszemûek voltunk, s vagyunk sok esetben még ma is. Abba kellene hagynunk végre ezt a könnyelmû naivitást! Valamilyen kifürkészhetetlen imperatívuszból kifolyólag a mi több évtizede naivitás állapotában leledzõ birkatürelmû népünk – mindenki mástól eltérõen – feltétel nélkül, újból és újból megadja, nem a második, hanem a nem tudom én hányadik esélyt is, ezeknek a folyton hazugságon, csaláson és lopáson ért mocskos kommunistáknak. Hirtelen nem tudok rá más logikusnak tûnõ magyarázatot, minthogy tényleg lehet valami ebben a „különleges anyagból vannak gyúrva” címû szövegben. És akkor csodálkozunk, ha rajtunk röhög egész Európa? Hölgyeim és Uraim! Meddig akarunk még az átkos múltban élni? Meddig tûrjük még, hogy a hatalom rajtunk taposson? Meddig asszisztálunk még idejét múlt, avitt gondolkodású proletárdiktátoroknak a jövõnk, megkérdezésünk nélkül történõ elõírásához? Meddig akarunk még a múltban élni? Õk nem, de mi megtehetjük, hogy nemet mondunk a szocializmusra! Mammon helyett válasszuk Istent! A tartalomból: Szedelõzködnek? Tanuljuk a demokráciát! Ki a jó szociáldemokrata? Tol(l)eránsak, vagy csak hülyén ostobák vagyunk? Uncsi Akkó’ most mi van?

Még több majmot a banánköztársaságnak! Gólem agyaglábakon Fogyóeszközök vagyunk? 2010-ben égünk, mint a Reichstag? Ránk ordít a bebetonozott múlt: diktatúra ez, a javából! A tulajdon szentsége és sérthetetlensége De nem ezt beszéltük meg! Éretlenek Proletárdiktátorok „Szeretem a versenyt. Nagyon!” Demokrácia gombnyomásra Lopd, ahol éred? Lehet, hogy nem erkölcsös, de jogszerû A megtestesült önzés maga Maga a megtestesült gonosz A postás mindig kétszer csenget? A szocialista nagyváros Az aljas és mûveletlen zsarnok De vajon miért csak most? NYASGEM – Ékesszóló „írástudó” Mediterrán Moszkvából Franci, menj a francba! Nem kell az igazi, nincs szükség a valódira! Az ellenséges nép Hülyítés a végletekig Ki van zárva! Nincs kizárva Rendszerváltás rendszerválság: Horn Gábor, az új fenegyerek Állítsátok meg Orbán Viktort!!! A konstruktív ellenzéki Legyünk mi is „kisemberek”? Magyarázni a magyarázhatatlant Elhazudott szabadság, elhazudott demokrácia Köteles projekt 2.0? Amikor a kultúra kiveri a biztosítékot Évadzáró Politikai totó-lottó. Gyere komám, paktumozzunk?! „Ugocsa non coronat” Mindenkinek jó olvasást és jó szórakozást kíván a szocialista nagyváros öntudatos polgára Mediterrán Moszkvából

jó ha figyelünk

külföldre is