SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA “A HUMÁN MOLEKULÁRIS GENETIKA ÉS GÉNDIAGNOSZTIKA ALAPJAI” CÍMÛ PROGRAM
A szöveti (2-es típusú) transzglutamináz szerepe a coeliakia és a dermatitis herpetiformis pathogenesisében és diagnosztikájában
Dr. Sárdy Miklós Doktori értekezés (Ph.D.) tézisei
Budapest, 2002.
Programvezetõ:
Dr. Falus András, egyetemi tanár
Témavezetõ:
Dr. Kárpáti Sarolta, egyetemi tanár
BEVEZETÉS A coeliakia [vagy más néven lisztérzékenység, gluténszenzitív enteropathia, nem trópusi sprue, angolul coeliac disease (=CD)] a leggyakoribb krónikus vékonybél betegség, melyet genetikailag fogékony egyénekben glutén intolerancia indukálta immun- és autoimmun folyamatok okoznak. A coeliakiás betegek egy igen kis részében (kb. 1%) dermatitis herpetiformis (Duhring-Brocq betegség) társul a glutén-szenzitivitáshoz. A dermatitis herpetiformis (DH) egy hólyagképzõdéssel járó bõrbetegség, melyet polimorf bõrtünetek jellemeznek jellegzetes predilekciós megoszlásban. DH-ban a glutén indukálta vékonybél eltérések mellett IgA ellenanyagok mutathatók ki a papillaris dermisben, melyek epidermalis (3-as típusú) transzglutaminázzal (TG) alkotott immunkomplexek formájában csapódnak ki. Tekintettel arra, hogy a CD és a DH genetikai háttere, a vékonybélben látott funkcionális ill. morfológiai jellemzõk, a diagnosztikai teendõk és a pathomechanizmus hasonlóak, valamint a diétás kezelés is mindenben megegyezik, ezért e két entitást e munkámban „gluténszenzitív betegség” (GSB) összefoglaló néven mint egyetlen kórkép két külön változatát említem. A CD típusos tünetei sokszínûek, pl. heves, fájdalmas hasmenést, meteorismust, bizonytalan hasi fájdalmakat, fogyást, gyengeséget, fáradékonyságot, vashiányos anaemiát, fehérjehiányos állapotot, osteoporosist és csontfájdalmakat, amenorrhoeát, meddõséget, habitualis abortust, ataxiát, depressziót, gyermekeknél a növekedésben és fejlõdésben való elmaradást is eredményezhet. A DH kínzóan viszketõ bõrtüneteivel okoz szenvedést a betegnek, a gastrointestinalis panaszok e kórképben ritkábbak és jóval enyhébbek. A CD azonban – az esetek többségében (!) – csak atípusos tüneteket mutat vagy teljesen tünetmentesen lép fel. Ennek oka feltehetõen az, hogy a vékonybél érintettség számos faktor függvényében többnyire nem diffúz, hanem szegmentális és szigetszerû, azaz a felszívódási zavar direkt vagy indirekt tüneteinek létrejötte a vékonybélfal érintettségének súlyosságától és an1
nak kiterjedésétõl függ. Így lehetséges, hogy pl. idiopathiás habitualis abortus vagy ataxia hátterében gyomor-bélrendszeri tüneteket nem mutató CD áll. Mind a tünetekkel járó, mind pedig a lappangó CD társulhat különbözõ autoimmun megbetegedésekkel (elsõsorban I. típusú cukorbetegség, autoimmun thyreoiditis ill. Sjögren szindróma) és rosszindulatú daganatokkal (elsõsorban bélrendszeri lymphoma) is. A fel nem ismert és ezért kezeletlen CD veszélye elõsorban ezen indirekt következményekben rejlik. A CD diagnózisához a jelenleg érvényes kritériumok szerint vékonybél szövettani vizsgálat, a DH diagnózisához bõr szövettani vizsgálat (immunhisztokémiai technikával) szükséges. A diagnosztikában azonban szerepet kapnak a szerológiai vizsgálatok is (különösen kontroll vizsgálatok és tünetmentes egyének szûrése céljából), mert olcsók, gyorsak, nem invazívak, és alkalmasak nagy számú minta vizsgálatára is. E szerológiai tesztek elsõsorban IgA-antitesteket mutatnak ki, mert az IgG-alapú tesztek az IgAhiányos betegek szûk csoportjától eltekintve általában se nem elég specifikusak, se nem elég érzékenyek. A gyakorlatban a gliadinellenes valamint a reticulin-ellenes, a köldökzsinór vénafal- és fibroblast-ellenes ill. az endomysium-ellenes ellenanyag meghatározást használjuk leggyakrabban. A kezeletlen glutén-szenzitív betegek kb. 80-90%-ának szérumában mind IgG, mind IgA típusú gliadin-ellenes ellenanyagok elõfordulnak (gliadinoknak a búzában található gluténfehérjéket nevezzük). Az IgA típusú gliadin-ellenes antitestek valamivel specifikusabbak, de kevésbé szenzitívek az IgG típusúaknál, ezért mindkét típusú ellenanyagot vizsgáljuk. Gyermekeknél specificitásuk és szenzitivitásuk nagyobb, mint felnõttek esetében, ezért az anti-gliadin antitest tesztet elsõsorban a gyermekgasztroenterológusok használják. Emellett a GSB-re specifikus reticulin-, endomysium- és jejunum-ellenes IgA autoantitestek jelenlétét is kimutatták mind CDben, mind pedig DH-ban. Ezek közül leggyakrabban a keringõ endomysium-ellenes IgA ellenanyagok jelenlétét vizsgáljuk ma-
2
jom nyelõcsövön (ez az ún. EMA teszt), mert e vizsgálat specificitása gyakorlatilag 100%, és szenzitivitása is magas (CD esetén 95%, DH esetén 70% feletti). Néhány évvel ezelõtt kiderült, hogy az EMA-vizsgálattal kimutatható autoantitestek GSBben egy minden szövetben megtalálható, többfunkciójú, mind intra-, mind extracellularisan jelenlévõ fehérje, a szöveti (2-es típusú vagy cellularis) transzglutamináz (TGc) ellen irányulnak. Azt azonban, hogy egészen pontosan miért és hogyan is alakul ki a GSB, mind a mai napig (2002. július) nem tudjuk pontosan. A TGc egy kálcium dependens enzim, mely inter- vagy intramolekuláris keresztkötéseket katalizál glutamin- és lizinkomponensek közötti izopeptid kötések létrehozásával különbözõ fehérjékben vagy polipeptidekben ill. ezek között. Emellett a fehérjék ill. polipeptidek glutamin aminosavjainak oldalláncaihoz primer aminokat is képes kovalensen rögzíteni, sõt amin donor hiányában deamidálásra is képes, aminek hatására a pozitív töltésû glutaminból negatív töltésû glutaminsav keletkezik befolyásolva ezzel az adott molekula antigén-tulajdonságait. A TGc szinte az egész emberi testben mind intra-, mind pedig extracellularisan megtalálható. Élettani jelentõségét még nem ismerjük minden oldalról. Feltevések szerint szerepet játszik az adrenerg-receptorhoz kapcsolódó szignál-transzdukcióban, az apoptosisban, a sejtadhézióban, a szövetek stabilizálásában a sebgyógyulás és az embryonalis fejlõdés során, a receptor-mediált endocytosisban valamint a hámsejtek elszarusodásában. Mûködése azonban feltehetõen nem létfontosságú, ugyanis TGc-hiányos egerekben csak minimális morfológiai ill. funkcionális eltérést sikerült megfigyelni. Az EMA teszt a szerológiai vizsgálatok közül a legtökéletesebb ugyan, mégis szükség lenne valamilyen más, hasonló minõségû diagnosztikumra, mert az EMA védett fõemlõsök nyelõcsövén végzett, drága vizsgálat, munka- és idõigényes, értékelése nagy jártasságot igényel, s kétes esetekben szubjektív. A TGc autoantigénként való identifikációja lehetõvé tette TGc-ellenes IgA antitestek felhasználását a GSB diagnosztikájában.
3
CÉLKITÛZÉSEK Dieterich és munkatársai valamint Sulkanen és munkatársai 1997-98-ban kifejlesztettek egy ELISA tesztet a glutén-szenzitív enteropathia szerológiai diagnózisára. E tesztnek annak ellenére, hogy nem humán, hanem tengerimalac TGc-t alkalmaztak, 90% feletti a specifitása és a szenzitivitása (a humán és a tengerimalac TGc aminosav szekvenciája 82.8%-ban identikus). Célunk egyrészt az volt, hogy megerõsítsük a TGc mint autoantigén felhasználásának a lehetõségét a GSB diagnosztikájában, a szûrésben és a betegek utánkövetésében, másrészt pedig hogy továbbfejlesszük a tesztet és felismerjük esetleges hátrányait. Ehhez a következõ három vizs gálatsorozatot végeztük el: 1. Beállítottuk a már leírt tengerimalac TGc ELISA tesztet laboratóriumunkban, és megvizsgáltuk a TGc-ellenes IgA ellenanyagok és az EMA kapcsolatát valamint a glutén-mentes diéta hatását ezen antitestekre. 2. Megvizsgáltuk, hogy lehet-e tovább javítani a TGc ELISA specificitását és szenzitivitását úgy, hogy humán antigént használunk, ugyanis a nagyfokú homológia ellenére a humán TGc epitópjai nem feltétlenül identikusak a tengerimalac TGc epitópjaival. 3. A harmadik tanulmányban a humán TGc ELISA specificitását elemeztük, és számos különbözõ betegségben vizsgáltuk TGcellenes IgA ellenanyagok jelenlétét.
4
BETEGEK ÉS MÓDSZEREK Beteganyag A betegek diagnózisát a Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinikáján, II. sz. Gyermekklinikáján valamint a Bõr- és Nemikórtani Klinikán állítottuk fel. A betegek diagnózis szerint a következõ fõ csoportokba voltak oszthatók (zárójelben a betegek száma a különbözõ projektekben): diétával kezelt (16-72) és kezeletlen (3739) CD ill. diétával kezelt (16-16) és kezeletlen (30-56) DH, egészséges kontroll személyek (20-84), egyéb betegségben szenvedõk (27-484). Ez utóbbiak esetében olyan kórképeket választottunk ki, amelyek vagy differenciáldiagnosztikai szempontból fontosak (gastrointestinalis betegségek, autoimmun hólyagos bõrbetegségek), vagy pedig feltételezhetõen TGc-ellenes antitestek termelõdésével járnak (pl. szisztémás autoimmun kórképek, fokozott szervspecifikus apoptosissal ill. szövetszéteséssel, esetleg másodlagos autoimmun reakciókkal járó rendellenességek). Konkrétan a következõ betegségek szerepeltek (csak azokat említve, ahol az elemszám meghaladta a 10-et): colitis ulcerosa (20), Crohn betegség (31), antiphospholipid szindróma (13), bullosus pemphigoid (32), pemphigus vulgaris (48), Goodpasture szindróma (20), Wegener granulomatosis (20), rheumatoid arthritis (41), SLE (49), progresszív systemás sclerosis (30), arthritis psoriatica (11), hepatitis C (100), malignus tumorok (11). Ezek mellett kisebb számban számos egyéb rendellenesség is szerepelt (összesen 58 fõ). A humán TGc rekombináns elõállítása Elsõ lépésben a pCEP4 (Invitrogen) vektorból elõállított, puromycin rezisztencia faktort kódoló, episzomális eukariota expressziós vektort úgy módosítottuk, hogy a többszörös klónozási helyre egy a Strep II nevû jelzõ oligopeptidet kódoló szekvenciát (Institut für Bioanalytik) építettünk be egy stop kodonnal együtt. A TGc cDNS-ét Dr. Daniel Aeschlimanntól kaptuk ajándékba, ezt úgy illesztettük be a vektorba, hogy az N-terminális részhez egy 5
Kozak-féle transzláció iniciációs szekvencia, a C-terminális részhez pedig a már beépített Strep II jelzõpeptid csatlakozzon. Eljárásunk helyességét automatizált szekvencia-analízissel ellenõriztük. A vektorral 293-EBNA (Invitrogen) nevû embrionális vesesejteket transzficiáltunk episzomálisan, majd a sejteket a gyártó által elõírt körülmények között sejtkultúrában tenyésztettük, és puromycinnel szelektáltuk. A sejteket szacharóz oldatban homogenizáltuk, majd kétlépcsõs centrifugálás-ultracentrifugálás után fenil-metil-szulfonilfluorid proteáz inhibitor hozzáadása mellett Strep-Tactin (Institut für Bioanalytik) affinitás kromatográfiával egy lépésben tisztítottuk. A tisztítás specifitását és hatásfokát SDS-PAGE gélen ill. TGc-ellenes monoklonális antitesttel immunoblot technikával ellenõriztük. A fehérje-koncentrációt bicinkoninsav fehérje reagenssel (Pierce) mértük meg a gyártó elõírásait követve és albumint használva kalibrátorként. A kapott enzim aktivitását [1,4- 3 H]putreszcin inkorporációs teszttel vizsgáltuk, melynek során a szokásos összetevõk mellett ditiotreitolt is adtunk az elegyhez a katalitikus centrumban ülõ oxidált szulfhidril csoportok redukálása céljából. Az ELISA Az ELISA teszt kisebb módosításokkal megfelelt a Dieterich és munkatársai által korábban már leírt kálcium-aktivált tesztnek. Nunc MaxiSorp 96-csöves ELISA lemezen csövenként 1 ìg te ngerimalac TGc-t (Sigma) vagy humán rekombináns TGc-t inkubáltunk 100 ìl 50 mM -os, 5 mM CaCl2 -t tartalmazó Tris-HCl pufferben (pH 7.5) 4 °C-on legalább 9 órán át. Nem blokkoltunk, mert 1 ìg TGc már képes volt telíteni az ELISA csövek adhéziós felületét. Minden lépést követõen 50 mM-os, 10 mM EDTA-t és 0.1% Tween 20-t tartalmazó Tris-HCl pufferrel (TET) mostuk a csöveket. A szérumokat 1:250-ben hígítottuk, és 1,5 órán át inkubáltuk szobahõmérsékleten. A kötõdött IgA antitesteket peroxidázzal jelölt anti-humán IgA ellenanyaggal (Dako) mutat-
6
tuk ki, melyet 1:4000-ben hígítottunk TET-tel, és 1 óráig inkubáltuk szobahõn. A színreakciót 5 percig szobahõn inkubált 100 ìl 60 ìg/ml koncentrációjú, 3,3’,5,5’-tetrametil-benzidin adta, melyet 100 mM nátrium-acetát pufferben (pH 6,0) alkalmaztunk 0,015% H2 O2 hozzáadása mellett. A reakciót 100 ìl 20% -os H2 SO4 hozzáadásával állítottuk le, és az elnyelést ELISA olvasóval 450 nm-en detektáltuk. A használt TGc mennyiségeket, szérum- és antitest koncentrációkat optimalizáltuk. Valamennyi szérum mintát három csõben párhuzamosan vizsgáltunk. Minden lemezen egy negatív és két pozitív referencia szérumot is teszteltünk. A kapott antitest koncentrációkat relatív egységekben fejeztük ki, ami a vizsgált minta és az egyik pozitív referencia szérum optikai denzitásának hányadosa volt százalékban. Egyéb biokémiai vizsgálatok A nátrium-dodecil szulfát poliakrilamid gélelektroforézis (SDS-PAGE), az immunoblot, a polimeráz láncreakció (PCR), az automatizált szekvencia-analízis, a restrikciós endonukleáz emésztés és a tömegspektrometria standard technikákkal történt. Rutin diagnosztikai vizsgálatok A szérum össz- IgA meghatározás, a gliadin ELISA teszt, a majom nyelõcsõ EMA teszt és a diagnózisokhoz szükséges biopsziák feldolgozása a klinikai diagnosztikában szokásos módszerekkel történtek.
7
EREDMÉNYEK Az 1. vizsgálatsorozat A tengerimalac TGc ELISA teszttel jól elkülönültek egymástól a glutén-érzékeny betegek és a kontroll csoportok. A különbség mind a CD-t, mind pedig a DH-t tekintve szignifikáns volt. Eltérés adódott a GSB két csoportja között is: a coeliakiás betegek szignifikánsan magasabb TGc-ellenes IgA-antitest aktivitást mutattak, mint a DH-ban szenvedõk. A fentiek alapján a tengerimalac TGc ELISA specificitása és szenzitivitása 98,6% ill. 92,5% volt. Az eredmények egyezése az eddig ismert tesztek közül legmagasabban specifikus és szenzitív majom nyelõcsõ endomysium vizsgálattal 95,8% volt, de a diagnózissal való egyezés 97,1%-nak bizonyult. Igazoltuk, hogy a glutén-mentes diéta során a TGc-ellenes IgA antitestek koncentrációja hetek-hónapok alatt fokozatosan csökken, majd eltûnik. Ugyanígy negatívvá válik az EMA teszt is, de ebbõl a szempontból a tengerimalac TGc ELISA kevésbé volt szenzitív, mert az EMA-pozitív diétázó betegek csaknem 10%-a negatívnak bizonyult a tengerimalac TGc ELISA-val, de csak 1%-nál találtuk a helyzetet fordítottnak. A 2. vizsgálatsorozat A humán TGc tisztítása eredményes volt (SDS-PAGE gélen egyetlen csíkot láttunk Coomassie-festéssel). Transzglutamináz aktivitása és molekulasúlya megfelelt a várt értékeknek. A tengerimalac TGc-hoz hasonlóan ezen enzim esetében is érdemes volt kálcium-aktivációt használnunk, mert növelte a teszt érzékenységét. Amint az az elõzõ tanulmányból várható volt, a humán TGc ELISA-val is jól elkülönültek egymástól a glutén-érzékeny betegek és a kontroll csoportok, a különbség mind a CD-t, mind pedig a DH-t tekintve szignifikáns volt. A GSB e két formája között azonban e kísérletsorozatban egyik ELISA-val sem tudtunk szignifikáns eltérést kimutatni. A kontrollokkal összehasonlítva mind 8
a tengerimalac, mind a humán TGc alapú ELISA specificitása és szenzitivitása magas volt kezeletlen GSB-re nézve (humán TGc: 98,1% ill. 98,2%; tengerimalac TGc ugyanazon szérummintákat használva, mint a humán TGc ELISA-ban: 96,2% ill. 92,7%). Noha a humán TGc ELISA e számok alapján jobbnak tûnik, a különbség a két teszt között nem volt szignifikáns – feltehetõen a relatíve kis elemszám miatt (n=108). Az eredmények klinikai diagnózissal való egyezése szempontjából is a humán TGc bizonyult kissé jobbnak (humán TGc ELISA: 98,1%; tengerimalac TGc ELISA: 94,4%). Az EMA teszttel összehasonlítva is a humán TGc nyújtott jobb eredményt (96,4% szemben 91,1%-kal). A diétázó betegek szérumainak vizsgálata során kiderült, hogy a humán TGc még érzékenyebb is ebbõl a szempontból az EMA tesztnél. Ezen kísérletsorozatban a TGc ELISA-k álpozitivitást csak Crohn betegség esetén mutattak. A 3. vizsgálatsorozat Késõbb azonban kiderült, hogy jelentõs számú egyéb, elsõsorban autoimmun beteg széruma is álpozitív reakciót mutat, noha náluk GSB-re utaló tüneteket nem észleltünk. Szignifikánsan emelkedett közepes TGc-ellenes IgA-antitest koncentrációt mutattak a következõ diagnózisokkal bíró betegek savói: antiphospholipid szindróma, colitis ulcerosa, Crohn betegség, Goodpasture szindróma, Wegener granulomatosis, rheumatoid arthritis, SLE, progresszív systemás sclerosis, hepatitis C. Összességében az autoimmun betegek kb. fele, a többinek csaknem negyede mutatott (többnyire gyenge) álpozitív reakciót a humán TGc ELISA-val, és valamivel kevesebb álpozitív reakciót észleltünk a tengerimalac TGc ELISA-val. Az anti-TGc ellenanyag titer valamelyest korrelált a szérum össz-IgA és az anti-gliadin ellenanyag szinttel, bár a szórás igen magas volt. A leglényegesebb megfigyelés az volt, hogy e betegek közül egyetlen egy sem volt EMA-pozitív.
9
KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AZ EREDMÉNYEK HASZNOSÍTÁSA A fent leírt kísérletsorozatokban a tengerimalac és a humán TGc ELISA tesztek klinikai diagnosztikában való alkalmasságát vizsgáltam. A kísérletek alátámasztották, hogy a TGc a GSB-re jellemzõ, keringõ IgA autoantitestek fõ autoantigénje. A kísérletek kezdetekor még nem volt bizonyított, de ma már tudjuk, hogy az endomysium-, reticulin-, köldökzsinór- ill. jejunum-ellenes ellenanyagok mind TGc-t detektálnak a szövetekben. A TGc ELISA tehát ugyanazt a paramétert méri, mint amit az indirekt immunfluoreszcens vizsgálatokkal határozunk meg, viszont kivitelezése egyszerûbb, automatizálható, kvantitatív, olcsóbb, értékeléséhez nem szükséges felsõfokú képzettségû szakember, és nincsen szükség hozzá egy veszélyeztetett állatfaj, a majom nyelõcsövére. Igazolódott, hogy mind a tengerimalac, mind a humán TGc ELISA teszt alkalmas a GSB egyszerû és noninvazív diagnózisára, szûrésére és a betegek kontroll vizsgálatára. A humán TGc ELISA valamivel jobb eredményeket mutatott, mint a tengerimalac antigén alapú, ugyanolyan szenzitívnek bizonyult, mint az EMA teszt, és alkalmazása sokkal elõnyösebb az EMA-tesztnél a klinikai gyakorlatban. Azonban a TGc ELISA bizonyos betegcsoportok vizsgálatánál nem éri el az EMA teszt specificitását. Az álpozitív autoimmun szérum minták egyike sem volt álpozitív az EMA teszttel. Bár GSB társulását számos autoimmun betegséggel leírták már, az nagyon valószínûtlen, hogy az autoimmun betegek közel felének társult, lappangó coeliakiája legyen – ráadásul EMA negativitás mellett. Ez a tény vagy azt jelzi, hogy a TGc ELISA tesztekben valamilyen aspecifikus reakciónak kell tulajdonítanunk az álpozitivitást, vagy pedig hogy az autoimmun betegségek egy részében a keringõ IgA ellenanyagok olyan TGc epitópok ellen irányulnak, amelyek az endomysiumban rejtve vannak. Jelenleg csak az bizonyos, hogy ugyan a TGc ELISA pozitivitás egyértel10
mûen jellemzõ GSB-re, azonban (elsõsorban egyes autoimmun betegségek fennállása esetén) önmagában nem diagnosztikus értékû, és a bélbiopszia kockázatát TGc-pozitív, de CD mellett szóló klinikai tüneteket nem mutató betegeknél csak EMApozitivitás esetén szabad vállalni. Más szerzõk eredményeivel egyezõen e tanulmányból is kiderül, hogy a keringõ TGc-ellenes IgA ellenanyagok mennyisége kisebb DH-ban, mint CD-ban. Ez a megfigyelés jól korrelál azzal a ténnyel, hogy DH-ban jóval enyhébbek a bélelváltozások, és hogy az EMA teszt is gyakrabban negatív, mint CD-ban. A TGc ELISA teszt segítségével a gluténmentes diéta hatása már akkor megfigyelhetõ, amikor az EMA teszt még mindig pozitív. Így ez a laborvizsgálat alkalmasabb a beteg együttmûködésének ellenõrzésére és a (gyakran nem szándékos) diéta-hibák felderítésére, mint a szemikvantitatív EMA teszt. Az értekezés eredményeit összefoglalva megállapítható, hogy a humán TGc ELISA az elsõnek választandó szerológiai vizsgálat a GSB noninvazív diagnózisára, szûrésére és a betegek utánkövetésére. Azonban a pozitív eredményeket érdemes EMA teszttel ellenõrizni, mielõtt a beteget bélbiopszia vételére küldenénk, és tudnunk kell, hogy a negatív eredmények nem zárják ki teljesen GSB fennállásának lehetõségét. További vizsgálatok szükségesek annak eldöntésére, hogy a TGc-ellenes autoantitestek csak az étrend glutén tartalmát tükrözik-e vagy van-e egyéb jelentõségük is, és hogy szerepet játszanak-e más betegségek kialakulásában. “A humán szöveti transzglutamináz expressziója humán embrionális vesesejtekben és tisztítása StrepTactin affinitás kromatográfiával” címmel a szöveti transzglutamináz fent leírt úton való elõállítását és ELISA-ban diagnosztikumként való alkalmazását az Európai Szabadalmi Hivatal 99111975.1. iktatószámmal szabadalomként elfogadta, ipari méretekben történõ gyártása Németországban jelenleg (2002. július) is folyik.
11
AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁBAN MEGJELENT SAJÁT KÖZLEMÉNYEK 1.*
2.
3.
Sárdy M, Odenthal U, Kárpáti S, Paulsson M, Smyth N. Recombinant human tissue transglutaminase ELISA for the diagnosis of gluten sensitive enteropathy. Clin Chem 1999; 45(12):2142-9. IF: 3,769 Sárdy M, Kárpáti S, Péterfy F, Rásky K, Tomsits E, Zágoni T, Horváth A. Comparison of a tissue transglutaminase ELISA with the endomysium antibody test in the diagnosis of gluten-sensitive enteropathy. Z Gastroenterol 2000; 38(5):295-300. IF: 0,887 Sárdy M. A coeliakia gyakorisága. Avagy mi rejtezik a jéghegy csúcsa alatt? Gluténmentesen 2001; 5:4-7. (review) IF: 0 AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁBAN MEGJELENT ELÕADÁSKIVONATOK
1.
2.
3.
Sárdy M, Kárpáti S. Comparison of a tissue transglutaminase enzyme-linked immunosorbent assay with the endomysium antibody test in the diagnosis of dermatitis herpetiformis. J Invest Dermatol 1999; 113:448. IF: 4,903 Preisz K, Kárpáti S, Sárdy M, Zágoni T, Horváth A. Codistribution of tissue trans-glutaminase and tissue-bound IgA in jejunum of patients with dermatitis herpetiformis. J Invest Dermatol 2000; 115(3):580. IF: 4,539 Sárdy M, Csikós M, Geisen C, Preisz K, Tomsits E, Töx U, Wieslander J, Kárpáti S, Paulsson M, Smyth N. Tissue transglutaminase (TGc) is a minor antigen in autoimmune disease independent of gluten sensitive enteropathy. J Invest Dermatol 2001; 117:779. IF: 4,539 (2000)
*
Munkacsoportunk ezzel a cikkel 2000-ben elnyerte a Német-Magyar Bõrgyógyászati Társaság tudományos díját.
12
AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁHOZ KÖZVETLENÜL NEM KAPCSOLÓDÓ, DE A TRANSZGLUTAMINÁZ KUTATÁSSAL ÖSSZEFÜGGÕ KÖZLEMÉNYEK 1.
2.
13
Becker K, Csikós M, Sárdy M, Szalai Zs, Horváth A, Kárpáti S. Identification of two novel nonsense mutations in the transglutaminase 1 gene in a Hungarian patient with congenital ichthyosiform erythroderma. Exp Dermatol 2002. Közlés alatt. IF: 2,434 (2000) Sárdy M, Kárpáti S, Merkl B, Paulsson M, Smyth N. Epidermal transglutaminase (TGase 3) is the autoantigen of dermatitis herpetiformis. J Exp Med 2002; 195:747-57. IF: 15,236 (2000)
