1/A. szöveg 1941. évi XV. törvénycikk a házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről 9. § Nemzsidónak zsidóval házasságot kötni tilos. […] A jelen § alkalmazásában zsidó az, akinek legalább két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született, úgyszintén - tekintet nélkül származására - az, aki az izraelita hitfelekezet tagja. Az, akinek két nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt. Az ilyen személynek azonban nemcsak zsidóval, hanem olyan nemzsidóval is tilos házasságot kötnie, akinek egy vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Az előbbi bekezdés rendelkezéseit a házasságon kívül született gyermekre is alkalmazni kell, ha őt a természetes atya az anyakönyvvezető előtt vagy közokiratban magáénak elismerte vagy az atyai elismerést a bíróság megállapította. Atyai elismerés hiányában a házasságon kívül született az a gyermek zsidó, akinek legalább egyik nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Az, akinek csak egyik nagyszülője született az izraelita hitfelekezet tagjaként, nem esik a zsidókkal egy tekintet alá, ha ő maga keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett anyja a gyermek születése idejében keresztény hitfelekezet tagja volt. Zsidóknak a jelen törvény hatálybalépése után kötött házasságból eredő leszármazói is zsidók, tekintet nélkül arra, hogy nagyszülőik mely hitfelekezet tagjaként születtek. A jelen §-ban foglalt tilalom megszegésével kötött házassága következtében a zsidókkal esik egy tekintet alá az is, aki keresztény hitfelekezet tagjaként született és az is maradt, s e mellett mind a két szülője házasságkötésük idejében keresztény hitfelekezet tagja volt s nagyszülői közül csak kettő született az izraelita hitfelekezet tagjaként. A jelen §-ban foglalt tilalom ellenére kötött házasságból született gyermek is a zsidókkal esik egy tekintet alá. […] 14. § Az a magyar honos nemzsidó, aki zsidóval, az a zsidó, aki magyar honos nemzsidóval, úgyszintén az a magyar honos zsidó férfi, aki külföldi honos nemzsidó nővel a 9. §-ban foglalt tilalmat megszegve házasságot köt, bűntettet követ el és öt évig terjedhető börtönnel, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő. Ugyanígy büntetendő az a polgári tisztviselő, aki tudja, hogy a 9. §-ban foglalt házassági akadály áll fenn és a házasság megkötésénél közreműködik. Ha pedig a polgári tisztviselő gondatlanságból működik közre az ilyen házasság megkötésénél, vétséget követ el és büntetése három hónapig terjedhető fogház.
1/B. szöveg Tóth Krisztina: Anna mesél Gyerekkoromban volt egy menyasszony-babám. Legjobban azzal szerettem játszani. Fátyla is volt, anyu varrta függönyanyagból. Amikor játszottam vele, mindig elképzeltem, hogy egyszer majd én is menyasszony leszek, és férjhez megyek a fiúhoz, aki szeret engem. A szüleim ilyenkor összenéztek, mosolyogtak, de nem válaszoltak semmit. Nagyon vártam, hogy egyszer szerelmes legyek, de nem lettem. Anyukám azt mondta, hogy ne bánjam, mert nekem elég, ha ők szeretnek engem, én viszont tudtam, hogy legalább az életben egyszer mindenki királylány lesz. Akkor, amikor feleségül megy ahhoz, aki szereti őt. Az én szüleim elég öregek voltak, amikor megszülettem, és hamar meghaltak. Még csak tizennégy voltam. Amikor meghaltak, egy gyámom lett, és onnantól fogva ő döntött arról, hogy mit csináljak. Mindig azt mondta, hogy a legjobbat akarja nekem, de én nem mindig tudtam, hogy mi a legjobb, és rosszul esett, amit ő akart. Amíg anyuék éltek, én majdnem mindent meg tudtam egyedül csinálni. Lementem a boltba vásárolni, áthúztam az ágyat és kiválasztottam az újságból, hogy este mit fogok megnézni a tévében. A gyámom azt hitte, hogy én ezt mind nem tudom, és mindig ő vásárolt be. Még azt is ő döntötte el, hogy milyen ruhákat vegyek fel. Amikor megismertem a Ferit, rögtön tudtam, hogy ő az életem szerelme. A Feri egy otthonban nőtt fel, most is ott lakik. Keres pénzt, de nem költözhet külön, mert bent az otthonban segítenek neki, hogy kitalálja, mire akarja elkölteni a pénzét. A Feri el akar engem venni feleségül. Ki is találtuk, milyen lesz a menyasszonyi ruhám. Olyan, amilyen a babámnak volt, fátyollal, meg nagy, fehér szoknyával. Szerelmeskedni is szoktunk, ami a legjobb dolog a világon. És főzni is, mert anyukám engem, amikor még élt, megtanított főzni. Amikor elmaradt a menstruációm, a gyámom elvitt az orvoshoz. A vizsgálat elég rossz volt. Amikor felöltözhettem, az orvos és a gyámom arról beszéltek, hogy egy kisbaba van a hasamban. Én ettől nagyon boldog lettem, mert mindig is szerettem volna kisbabát. Tudtam, hogy a Feri is nagyon szeretné, mert imádja a gyerekeket, és az unokaöccseivel is sokat szokott játszani, még meg is fürdeti őket. A Feri nagyon puhán tud simogatni, és szerintem ez egy kisbabának fontos. Én is nagyon szeretem, ha simogat, pedig én már felnőtt vagyok. A gyámom és az orvos megbeszélték, hogy a kisbabát ki kell venni a hasamból. Mondtam nekik, hogy én ezt nem szeretném, mert ez a Feri meg az én kisbabám, és nagyon boldogok leszünk. Ők erre elém tettek egy papírt, hogy írjam alá, mert én nem látom át ezeket a dolgokat, és fogalmam sincs arról, hogy ez miféle terheket jelentene. Én akkor nagyon sírtam, és azt feleltem, hogy a Feri engem elvesz feleségül, mert én vagyok az élete szerelme, és hogy mi együtt fogjuk ezt a kisbabát nevelni. A gyámom azt mondta, hogy ez teljességgel lehetetlen, és hogy én azt sem tudom, mit beszélek, hát térjek már észhez. Az orvos türelmetlenkedett, hogy rá nagyon sokan várnak, neki ilyesmire nincs ideje, és ha a gyámom elintézte a formaságokat, akkor jöjjünk majd jelentkezni az abortuszra. Az abortusz azt jelenti, hogy kikaparják a hasamból a kisbabánkat, aki a Ferié meg az enyém. Nagyon sírtam, a jövő héten kell bemenni a kórházba. Azt mondták, ez a gondolkodási idő, de én nem bírok erről gondolkodni, és a gyámom szerint nincs is mit. Azóta minden nap erről álmodom és kérem a Jóistenkét, hogy segítsen nekem, hogy menyasszony lehessek és megszülhessem a kisbabámat. Megígérem, hogy nagyon fogom szeretni, és a Feri is, és vigyázni fogunk rá.
Mindent úgy csinálunk majd, ahogy mondják, csak most az egyszer engedjék, hogy én a Feri felesége lehessek, mert engem senki soha még nem szeretett így, pedig tudom, hogy az apukám és az anyukám is nagyon szerettek. De ők meghaltak. Én már huszonnyolc éves vagyok. Tudok főzni, be tudom állítani a konvektort, hogy hány fok legyen, és nem szoktam elkölteni a pénzem, mert nekem kevés dolog kell. Amióta tudom, hogy kisbabánk lesz, fiúnak képzelem, olyan hajjal, mint a Ferinek. Jó, most még kopasz, de később olyan lesz neki. Nem hagyom, hogy elvegyék. Úgy alszom, hogy a fal felé fordulok és felhúzom a lábam, hogy úgy érezze magát, mint valami kis fészekben.
FORRÁS: "Mondj igent!" – A Társaság a http://mondjigent.tasz.hu/toth-krisztina-anna-mesel/
Szabadságjogokért
kampányoldala,
Erről a helyről a Holland Királyság Nagykövetsége kérésére eltávolításra került egy feldolgozandó szöveg. A tananyag az eltávolított szöveg nélkül nem tükrözi maradéktalanul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) gyermekjogi és emberi jogi szakmai sztenderdjeit. A feldolgozandó szöveg Benedict Smith "Poliamor családban nőttem fel" című írásának szerkesztett változata volt, amely az eredeti írásból kizárólag azon részleteket tartalmazta, amelyek a tananyag célkorosztálya számára megfelelő módon érzékeltették a szerző gyermekkori élményeit, az iskolai zaklatásokat, és az elbeszélő gyermek szüleihez fűződő kapcsolatát az elbeszélő gyermekkorában. A TASZ pedagógiai célja a tananyagban az önhibájukon kívül atipikus, a többség számára szokatlan vagy akár ellenszenves mikrotársadalmi környezetben felnövő gyermekek sajátos helyzetének és másokkal egyenlő jogaiknak tudatosítása, a gyermekeket az iskolai környezetben atipikus hátterük miatt érő indokolatlan hátrány felszámolásához történő hozzájárulás volt. A Holland Királyság Nagykövetségének kérése az volt, hogy a tananyagot más, a holland és a magyar többségi társadalom által kevésbé vitatott élethelyzetben élő családi szituációt bemutató tananyaggal helyettesítsük. A Nagykövetség szempontjait tiszteletben tartva a TASZ egy másik tananyagrészletet készített. A tananyag eredeti változatáért keresse a TASZ-t, a
[email protected] e-mail címen, "Tananyag kérés: család, házasság, gyermek" tárggyal.
2/A. szöveg Snír Júlia: Válás után ingázzon a gyerek. Vagy a szülő? [A feldolgozandó szöveg online elérhető a következő címen: http://www.nlcafe.hu/csalad/20140710/kozos-gyermekfelugyelet-valas/]
2/B. szöveg Bakóczy Szilvia: "Ez részletkérdés" – Meleg szülők gyermekei Az azonos nemű párok gyerekvállalását majdnem mindenki elutasítja, mondván, hogy káros a gyerek fejlődésére, és biztosan meleg lesz ő is. Noha ezt egy sor kutatás cáfolta meg, a kérdésben a melegek is megosztottak. És mit mondanak, akik ilyen családban nőttek fel? Balázs 18 éves budapesti srác, szeret olvasni, számítógépezni, és minél többet lenni a barátnőjével. Édesanyja leszbikus, amit a fiú természetesnek tart. "Amióta az eszemet tudom, anyának női partnerei voltak. Sosem ködösített a témában. Amikor az óvodában szóba került, hogy ki a buzi és ki nem, utána otthon megkérdeztem: ugye, te nem vagy buzi? Hát így került elő nálunk otthon a téma" - emlékszik vissza, és mivel édesanyja minden kérdésére őszintén válaszolt, a másság ettől kezdve nem okozott kettejük között konfliktust. Jó fejek voltak Azután sem, hogy anyja párja hozzájuk költözött. Balázs ekkor kilencéves volt. A nő öt évig élt velük. "Persze vitatkoztak néha, de ezt leszámítva igazi családként éltük a hétköznapjainkat – mondja Balázs. – A feladatokat egyenlően osztották el, inkább a stílusban különböztek. Anyám volt a határozottabb, párja a nőiesebb, háziasabb. Jó fejek voltak és előfordult, hogy egymás felé is kimutatták az érzelmeiket. Ez utóbbi néha zavart, de nem azért, mert két nő adott puszit egymásnak előttem, hanem azért, mert ilyenkor úgy éreztem, fölösleges a jelenlétem." De fölösleges volt ezt a külvilág orrára kötni. Pláne, hogy a téma gyakran előkerült az iskolában. "Lépten-nyomon poént csináltak a melegekből, pedig nem is tudták, hogy én az anyám révén érintett vagyok - meséli. - Próbáltam félvállról venni a dolgot, de nem mindig volt könnyű elsiklani afelett, hogy amit én tök normálisnak tartok, a haverok többsége szerint kínos és megvetendő. A mai napig csak azoknak mondom el családi körülményeimet, akikről tudom, hogy megértik és elfogadják a helyzetet. De még ezzel együtt is úgy érzem, hogy nekem ebből nem származott hátrányom, épp ellenkezőleg: szabadabbnak és nyitottabbnak érzem magam, mint a legtöbb ember." A Szimpozion Egyesület beszélgetését ezzel a címmel rendezték: "Mit jelent, ha valaki gyerekként érintett a melegkérdésben?" Négyen ülnek a pódiumon - egy tizennyolc és három huszonéves -, akik vállalták, hogy mesélnek. Kettejüknek az édesanyja leszbikus, és van egy testvérpár (fiú és lány), nekik az édesapjuk meleg. […] A lány bevallja, hogy ő sírva fakadt, amikor a szüleik leültették őket, és elmondtak egyszerre mindent: hat éve, hogy az apjuk meleg, és hogy ennek válás lesz a vége. "Az bántott a legjobban, hogy ez olyan válóok, amin nem lehet változtatni" - magyarázza. Sokáig nem is tudta feldolgozni, és az apja jelenlegi párját sem volt könnyű elfogadnia, de nem azért, mert ő is férfi, hanem mert emberileg mást képzelt apja mellé. Ettől függetlenül inkább pozitív előjellel gondol a melegekre. Az öccse is hasonlóan elfogadó, "Apám nem lett ettől kevésbé férfias a szememben" - válaszolja az egyik kérdezőnek, és szerinte az a lényeg, hogy látja az apját szeretni. […] Nem, igen A 35 éves Ádám hat éve él boldogan a párjával, Gáborral, de nem akar gyereket. "Engem teljesen átlagos, heteroszexuális szülők neveltek fel, szerintem ez így a normális. A másságom
miatt soha nem ért hátrányos megkülönböztetés, viszont más lett volna szerintem a helyzet, ha a szüleim is melegek. De kizártnak tartom, hogy a mi gyerekünk ne kapna hideget-meleget a környezettől, és nem tudnánk őt megvédeni. […]" […] A tizenhét éves Zsófit és öccsét leszbikus édesanyjuk a mai napig párkapcsolatban neveli. "Talán hétéves lehettem, amikor megtudtam - egy strandon voltunk anyával, és valahogy szóba került ez a kérdés. Elsőre furcsa volt, de lassan elfogadtam, és ahogy teltek az évek, anya folyamatos őszintesége még közelebb hozott minket egymáshoz - mondja. - Az, hogy milyen egy családban gyereknek lenni, felnőni, nem attól függ, hogy kihez vonzódik az anyukám. 'szintén szólva én anya mostani párjával sokkal jobban kijövök, mint, mondjuk, apával, ha bármi gondom van, Csillához ugyanúgy fordulhatok, mint anyához, és ez biztonságot ad. Szerintem egy párkapcsolat akkor jó, ha a felek kölcsönösen megértik és tisztelik egymást, amellett persze, hogy nagy a szerelem. A többi csak részletkérdés." Zsófi nem törődik vele, mit szólnak a családjához. "A külvilág reakciója nem igazán érdekel, aki hozzám közel áll, tudja, hogy leszbikus az anyukám, és egyáltalán nem zavarja. Tény, hogy nem nagyon reklámozom, mert az emberek hajlamosak mások életével foglalkozni a sajátjuk helyett. Mi régóta együtt élünk így, és nagyon boldogok vagyunk. Személy szerint én örülök, hogy ilyen családban élhetek. Abból az időszakból, amíg a szüleim együtt éltek, csak a balhékra emlékszem. Most, hogy anyu megtalálta a párját, sokkal kiegyensúlyozottabb. Az pedig, hogy ezt egy azonos nemű párkapcsolatban éli meg, nagy kaland. Lady Gaga ruhája is kiveri a biztosítékot, mégis mindenki imádja!" Kérdezem, kibe szerelmes, és ki mellett képzeli el a jövőjét – persze átlát a szitán, és ügyesen kivágja magát. "Nincs barátom, úgy tervezem, apáca leszek vagy minimum 69 macskával öregszem meg. De a viccet félretéve, nem hiszem, hogy ennek bármi köze lenne ehhez, ez hülyeség. Ennyi erővel, ha anya nem szereti a macskákat, akkor én se szeressem őket? És persze van olyan, hogy ideális pasi, apámból, nagyapámból és az öcsémből tökéletesen össze tudom rakni."
FORRÁS: Magyar Narancs, 2013/43. sz. (okt. 24.), http://magyarnarancs.hu/riport/ezreszletkerdes-87092
3/A. szöveg Dragomán György: A fal Tudod, hol voltam délután? Nem, nem munkahelyi értekezleten. Vagyis az volt, csak én nem ott voltam. Egész délután a kocsiban ültem, lehúzott ablakkal, ott a nevelőotthon kerítése mellett. Hallgattam őket, hogy kiabálnak, hogy játszanak, hogy hangoskodnak, üvöltöznek, mit tudom én melyik a jó szó, hallgattam őket, és próbáltam elképzelni, hogy abból a sok hangból az egyik ismerős hang, hogy abból a sokból az egyik a mi közös gyerekünk, hogy hazahozhatjuk, hogy együtt nevelhetjük, hogy a miénk lehet, hogy szerethetjük, nézhetjük felnőni. Ott ültem, fogtam a volánt, anyám és apám jutott eszembe, banális szürke pillantok, hogy iskolába visznek, meg elmegyünk cipőt venni, hogy megszidnak, mert későn jöttem haza a moziból, vagy, mert nem raktam el a salátástálat, apám jutott eszembe, ahogy hártyázza a birkahúst a tokányhoz, a mozdulat, amivel megtörölte utána a kést, az amikor egyszer anyám kihozott a kamrából egy nagy üveg céklát, én meg pont Lákilukosat játszottam és ráfogtam a játékpisztolyt, ami tele volt gyufafejjel, és meghúztam a ravaszt, és akkorát dörrent, hogy kiesett a kezéből az üveg és széttörött ott a konyha kövén, tiszta vörös céklalé lett minden, együtt szedtük össze, ki kellett dobni az egészet. Furcsa, hogy mire emlékszik az ember és mire nem, arra a pillanatra például egyáltalán nem is emlékszem, hogy mi volt, amikor megmondtam anyámnak, hogy meleg vagyok, a készülődésre emlékszem, arra, hogy próbálom elgyakorolni, és aztán a megkönnyebbülésre, hogy kész kimondtam, arra, ahogy anyám azt mondja jajistenem kisfiam, hát nem lesz normális életed, arra, ahogy megölelem és azt mondom, dehogynem, a fájdalomra, amikor azt mondta, de jó, hogy szegény apád nem érte ezt meg, arra, hogy elhatározom, hogy azért se fogok haragudni rá ezért a mondatért. De ezt te már mind tudod, ezerszer elmeséltem már neked, nem is tudom, hogy miért mondom el újra, talán csak azért, hogy tudd, nem vagyok gyáva, nem, csak éppen belefáradtam az egészbe, abba, hogy azóta az egész életem arról szól, hogy megpróbálom bebizonyítani magamnak és anyámnak és neked és az egész világnak, hogy de igen, képes vagyok arra, hogy úgy éljek, mint bárki más, amikor nyilvánvaló, hogy képes volnék, hogyha hagynák. Fogtam a volánt, hallgattam, hogy játszanak, ott betonfal túloldalán, rád gondoltam, a szenvedélyes dühre, amivel azt szoktad mondani, hogy a falakat le kell dönteni, és nem hagyhatjuk, hogy börtönbe zárjanak bennünket, mert azzal magukat is éppúgy börtönbe zárják, és arra, hogy mit fogok neked mondani, hogy fogom elmondani neked, hogy nincsen erőm, nem tudom végigcsinálni, belefáradtam. Igen, ahogy neked is, nekem is minden vágyam, hogy együtt nevelhessük a gyerekünket békében és szeretetben, pont annyira vágyom rá, mint te, talán még jobban is, tudom, hogy mellettünk áll az igazság és az európai jog, csak tudod, a remegő kézre nincsen paragrafus, meg a fáradságra se, meg arra se, amikor azt érzed, hogy a léted minden pillanata politikai tett, nem harcolni akarok, csak normálisan élni, úgy, mint mindenki más. Tudom, ki kell harcolni, neked ez a normális, neked lételemed a harc, lehet, hogy pont ezért is szerettem beléd, lehet, hogy pont ezért akartam összekötni veled az életem, mert el akartam hinni magamról, hogy pont ugyanolyan vad és elszánt vagyok, mint amilyen te, de ahogy ott ültem a nevelőintézet kerítése mellett, meg kellett értenem, hogy gyenge vagyok, hogy nincsen erőm hozzá, nem fogom tudni végigcsinálni, nem leszek képes arra, hogy végigharcoljam Európát, csak azért, hogy úgy élhessek, mint mindenki más.
Ott ültem, markoltam a kormányt, és arra gondoltam, hogy fogom megmondani neked, hogy kész vége, feladom, eszembe jutott a doboz, ott anyám padlásán, tele a játékaimmal, amiket anyám mind nem hagyott kidobni, mikor elmentem az egyetemre, mert azt mondta, hogy majd az unokájának jó lesz, nyilván ott az a régi játékpisztoly is, eszembe jutott a fogása, a nyél gyöngyházának hidegsége, próbáltam elképzelni a gyerekünk kezében, próbáltam rávenni magam, hogy mégiscsak mondjak igent neked, mégiscsak vágjunk bele, és akkor elvettem a kezem a volánról és úgy remegtem, mint még soha életemben, és tudtam, hogy hiába minden, nekem ehhez nem lesz erőm. Kész, elmondtam. Nem kérlek, hogy ne haragudj. FORRÁS: "Mondj igent!" – A Társaság http://mondjigent.tasz.hu/dragoman-gyorgy-a-fal/
a
Szabadságjogokért
kampányoldala,
3/B. szöveg Szalma Ivett: Gyermek nélkül élni – kik azok a gyermektelenek? Miért új terület a gyermektelenség kutatása? Manapság egyre több szó esik a gyermektelenekről. Bár mindig minden társadalomban léteztek gyermektelenek, hiszen egy-egy társadalomban, mintegy 4-5%-ra tehető azoknak a nőknek az aránya, akiknek egészségügyi okokból nem lehet gyermekük (Kapitány – Spéder 2009), mégis ma nagyobb aktualitása van a kérdésnek, mint korábban. Ez abból fakad, hogy megfigyelhető egy olyan trend – különösen a német ajkú területekre jellemző –, hogy tudatosan (és nem biológiai okok miatt) választják a gyermektelenséget, mint opciót. Gyermeketeken életmódot szándékoltan vállalók száma, tehát növekszik. Magyarországon is egyre többen merik felvállalni, hogy nem terveznek gyermeket vállalni, bár egyelőre ők még a kisebbséghez tartoznak és a társadalom kevesebb, mint 2%-át alkotják (Szalma – Takács 2012). Miközben a gyermektelen nők aránya a magyar társadalomban 10% körülire tehető. […] Kik a gyermektelenek? […] Az egészségügyi okok miatt gyermekteleneken kívül is számos felosztás létezik. A gyermektelenek egyik csoportjának tekinthetjük a szándékolt gyermektelenséget, amikor valaki tudatosan dönt úgy, hogy nem szeretne gyermeket vállalni. Azonban e mögött is többféle motiváció húzódhat meg. Például úgy érzi, hogy tartalmasabb életet tud élni gyerek nélkül, ahogy az egyik interjúalany fogalmaz: „Nem tudtam volna utazgatni, legalábbis valószínű, hogy ez gyerekkel nehezebb lett volna. Magammal tudtam foglalkozni és nem a gyerekkel. Nem a családi élet hétköznapi tennivalói kötöttek le, hanem arra használtam ezt az időt, hogy próbáltam építeni magamat” (Edina, 43 éves). Valaki pedig egyszerűen azért nem szeretne anyává válni, mert nem szereti a gyerekeket: „Igazából engem sosem érdekelt, hogy van egy kisgyerek és azt pátyolgatni… Idegen volt tőlem” (Sára, 46 éves) A nem tudatos gyermektelenség pedig még szerteágazóbb, hiszen ez azt jelenti, hogy valaki szeretett volna gyermeket vállalni, de valamely ok(ok) miatt mégsem vált anyává. Ennek hátterében a legtöbb esetben a párkapcsolat hiánya áll. […] Azonban nemcsak a párkapcsolat megléte vagy hiánya bizonyult kulcskérdésnek, hanem a párkapcsolat minősége is. Vannak, akik azért mondtak le a gyermekvállalásról, mert úgy érezték, hogy az adott párkapcsolat rossz minőségű, legalábbis nem olyan, amelyben gyermeket mernének vállalni. Ágnes úgy emlékszik vissza a házasságára, amit nagyon rövid ismeretség után kötött, hogy megbeszélték, hogy a gyerekvállalást elhalasztják egy évvel, hogy jobban megismerjék egymást. „Az egy év, az viszont aztán arra elegendő volt, hogy nem azon kezdtem el gondolkozni, hogy legyen közös gyerek, hanem pont azon, hogy egyáltalán ebből valaha lesze olyan kapcsolat, amiből én szeretnék gyereket. Tehát ott nagyon-nagyon megingott a léc, és utána nem sokkal, olyan fél év, háromnegyed évvel később határozottan biztos voltam, hogy nekem ettől az embertől nem lesz gyerekem.” (Ágnes 49 éves) Ezenkívül számos más tényező is szerepet játszhat a nem szándékolt gyermekvállalásban, mint a nem megfelelő anyagi háttér. „Ezzel a nyamvadt minimál bérrel… Tehát úgymond máról holnapra él az ember a mai világban, tehát nagyon megfontolandó a gyermekvállalás” (Gyöngyi 48 éves). Olyan interjúalanyom is volt akik arról számolt be, hogy azért mondott le végül is a gyermekvállalásról, mert az idős rokonairól kellett gondoskodnia és így nem merte
még az anya szerepet is felvállalni. „Beteg lett anyósom, beteg lett a nagynéném, de annyira, hogy már majdnem azon gondolkoztunk, hogy melyikünk ne dolgozzon (ő vagy a férje), mert ápolni kellett. Na most ehhez egy gyerek pluszba, azt már nem” (Edit 56 éves). […] Társadalmi trendek […] Látható, hogy [a] magyarok többsége mind a nők (86%), mind a férfiak (68%) esetében fontosnak tarja a gyermeket ahhoz, hogy a teljes életet tudjanak élni, miközben a norvégoknak csak 15% gondolja fontosnak a nők esetében és 13%-uk a férfiak esetében a gyermekvállalást ahhoz, hogy valaki teljes életet tudjon élni. Az olaszok pedig a magyarok és a norvégok között helyezkednek el ebben a kérdésben. Azonban ezzel a kijelentéssel való egyetértés egyáltalán nem jelenti azt, hogy ténylegesen több gyermek is fog születni egy adott társadalomban, hiszen a Norvégiában az 1000 szülőképes korú nőre jutó gyermekszám felülmúlja mind az olasz, mind a magyar arányszámokat. […] Spéder Zsolt (2011) vizsgálatából az derül ki, hogy Magyarországon azok, akik három éven belül szeretnének gyermeket vállalni csak 40%-uk tudja megvalósítani ezen szándékát, miközben a Hollandiában ugyanez az arány 75%. A demográfusok[nak] és a politikusoknak tehát nem a gyermektelenek aránya miatt szükséges aggódniuk, hanem úgy tűnik, hogy a termékenységi ráta alakulásának szempontjából sokkal meghatározóbb az, hogy a vágyott gyermekek megszülessenek. FORRÁS: The Love Café Blog, http://thelovecafe.org/blog/gyermek-nelkul-elni-kik-azok-agyermektelenek/
További ajánlott források érdeklődőknek:
Dr. Gyurkó Szilvia: A család vajon mi? Egy elismert gyermekjogász írása arról, hogy mi minden számít családnak. http://wmn.hu/2016/05/02/a-csalad-vajon-mi/ Hiányzó emlékek. A Társaság a Szabadságjogokért tájékoztató- és kampányoldala a családjuktól jogtalanul elvett gyermekek és szüleik küzdelméről, sikereiről. http://hianyzoemlekek.tasz.hu Örökbe.hu. Mártonffy Zsuzsanna blogja örökbefogadott gyermekek, örökbefogadó szülők történeteivel, interjúkkal, örökbefogadással foglalkozó szakemberek írásaival. http://orokbe.hu "Én heteró szülőkkel nőttem fel, mégis meleg lettem." Interjú Rózsa Krisztián pszichológussal, örökbefogadó szülővel. https://orokbe.hu/2014/05/19/en-heteroszulokkel-nottem-fel-megis-meleg-lettem/
