A szeretet nem várhat.1 A Shalom-hálózat és az iskolanővéri ENSZ-NGO beszámolója a 23. Általános Káptalanon Eileen Reilly, SSND és Roxanne Schares, SSND 2012. szeptember 26.
Bevezetés „A szeretet nem várhat.” Ugyanaz a sürgetés, ami Terézia anyát arra indította, hogy választ adjon saját korának ínségeire, bennünket is ösztönöz. Nem várhatunk azzal, hogy válaszoljunk a mi korunk sürgető ínségeire. Egy olyan világban találjuk magunkat, amely sokkal összetettebb és belülről sokkal jobban összefonódott, mint korábban bármikor. Egy rendkívül gyorsan változó és táguló világ kellős közepén élünk és szolgálunk. Pont a múlt évben, 2011-ben érte el a világ népessége a 7 milliárd főt. 1960-ban 3 milliárdnyi volt. Ez azt jelenti, hogy a teremben ülők többségének élete során a világ népessége több mint megkétszereződött. Egy pillanatra képzeljük el, hogy a világ egy 100 fős falu.2 Ha ez így volna, akkor
61 lakos ázsiai, 14 lakos afrikai, 11 európai, 9 latin-amerikai, 5 pedig észak-amerikai volna. Egynek lenne főiskolai végzettsége. Legalább 18 nem tudna olvasni vagy írni, de 33-nak lenne mobiltelefonja és 16 lenne az interneten online. 50-en lennének alultápláltak, és egy haldokolna az éhezés miatt. 33 embernek nem lenne hozzáférése biztonságos víztisztító berendezéshez. Öten gyakorolnának ellenőrzést az egész világ vagyonának 32%-a felett. 27 lakos lenne 15 év alatti, és 7 lenne 64 évesnél idősebb. Az év végére meghalna egy lakos, és kettő születne, úgyhogy a népességszám 101-re emelkedne.
Visszatérve a világ színterére, megfigyelhetjük a lenyűgöző eredményeket és a sürgető kríziseket, amelyeket a tudomány és a technológia fejlődése, valamint a globalizáció jelensége hozott magával. Határokon, sőt kontinenseken keresztül annyira összekapcsolódva, mint korábban még soha, tapasztaljuk meg a globalizáció pozitívumait és negatívumait. Ez a valóság radikálisan megváltoztatott több arab nemzetet, ugyanakkor hozzájárul az emberkereskedelemhez. Lehetővé teszi, hogy szinte azonnal választ adjunk a globális krízisekre, ugyanakkor megengedi, hogy másodpercek alatt illegális pénzügyi tranzakciók történjenek. Tanúi vagyunk a világunkban és egyházunkban lévő mély megosztottságnak. A világban az anyagi javak és lehetőségek egyenlőtlen elosztása erőszakos konfliktusokat és vég nélküli háborúk sorát eredményezi. Rengeteg beszámoló van családok és társadalmak széteséséről, célja vesztettség, értelmetlenség-érzés jellemző. Az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése sokkal jobban fenyegeti bolygónkat, mint korábban bármikor. Egyházunkban sokan a hitelesség krízisét – egyesek szavával: érvényének elvesztését – tapasztalják meg, amit az erőszakkal kapcsolatos krízis, a pénzügyi visszaélések és a hatalomban való részvétel és a hatalom felhasználása körüli kérdések hoztak. És mégis, tudjuk, hogy ebben a töredezett világban kapjuk a hívást és a küldetést, hogy az egységről tegyünk tanúságot. „Részesülünk Krisztus küldetésében, hogy Isten Országának
örömhírét hirdessük.” (KV, K 2) A teológus John Fuellenbach verbita atya szerint „Isten Országa jelenti ennek a földnek a jövendőbeli Ország teljességévé való átalakulását.”3 És idézi a Rómaiakhoz írt levélnek azt a sorát, amit Isten Országa definíciójának tart: „Az Isten Országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben.” (Róm 14,17) A Küldetéstek van szerint „Minden szolgálatban különösen szívügyünk az igazságos társadalom felépítése.” (KV, ÁD 33) Reflektálva a világ ezen valóságaira az evangélium, a Küldetéstek van, Terézia anya szavai, a kongregáció szintű dialógus eredménye, valamint saját szolgálatunkból fakadó meglátásaink fényében, most három kihívást jelentő elemet szeretnénk kiemelni. Újra lángra lobbantani a prófétai lelket Egyházunk és világunk sok betegségtől szenved, halljuk a fájdalmat, és érezzük a sürgetést egy dinamikusabb és merészebb válaszra. Tapasztaljuk a szükséget és kihívást, hogy újra lángra lobbantsuk életünkben a prófétai lelket. Ez nem arról szól, hogy önmagunkat, vagy bárkit is prófétának vagy prófétainak neveznénk. Inkább azt jelenti, hogy nyitottak vagyunk rá, és megéljük Isten küldetésére irányuló misztikus/prófétai hivatásunkat. Érzékelhető, hogy az évszázadok során meggyengült, vagy „háziasított lett” a prófétai karizma az egyházban. Egy teológus a közelmúltban azt állította, hogy Ma ismét megkockáztatjuk azt, hogy attól a prófétai lelkülettől megfosztva haladjunk a jövőbe, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy új utakat nyissunk Isten Országa számára. Sőt, azt is megkockáztatjuk, hogy a prófétaival ellentétes módon szervezzük meg magunkat, ami az idők jelei megkülönböztetése során meghagy bennünket vaknak, és süketnek arra, hogy meghalljuk, mit mond Jézus Lelke az ő követőinek.4 Megfontolva ennek a szerzeteséletre vonatkozó következményét, félő, hogy „a megszentelt élet kiüresedik sajátos karakterétől, a karizmatikus ajándéktól és a prófétai hangtól az egyházban”, aláásva a szerzetesi élet relevanciáját.5 II. János Pál pápa a Vita Consecrata-ban írt arról, hogy világunkban egyre nagyobb szükség van a szerzetesek prófétai tanúságtételére. Leírta, hogy az igaz prófétai tanúságtétel Istenből, az Istennel való barátságból születik, abból, hogy a történelem különböző körülményei közepette figyelmesen hallgatják az igét. Sőt, ennél továbbment, és azt mondta, hogy a próféták ezt az igét az életükkel, ajkukkal és tetteikkel hirdetik. A szerzeteseknek „az életét kockára tenni sem féltő próféta merészségével kell mindenütt tanúságot tenniük.”6 Mi a kihívás számunkra ebben? Arra hív bennünket, hogy „szóban és tettben radikálisan tanítványok legyünk.” (KV, K 34) Érzékeljük a meghívást, hogy személyesen és közösségként is elmélyítsük communiónkat a Szentháromsággal, és hogy iskolanővérekként, apostoli szerzetesnőkként autentikusan éljünk a 21. században.7 Ezek a hívások sürgetnek bennünket, hogy hiteles prófétai tanúságot éljünk, ami misztikus tapasztalatból származik. Senki sem „ismerheti Istent”, aki nem nyitott Isten jelenlétére a világban, különösen a sebezhető és hátrányban lévő emberekben. Ennek a jelenlétnek a tudata elkerülhetetlenül elvezet a communio öröméhez, a megsebzettek szenvedéséhez és az átalakulásért való cselekvéshez. A jézusi tapasztalat szíve az ő Isten iránti, és Isten Országa iránti szenvedélye, és a peremre szorultakkal való compassiója. Meghallása a hívásnak, hogy „bátran és kritikusan öleljük át a világ és az egyház valóságait, mint ami a jelen összefüggés a küldetés számára”,8 megkívánja, hogy megértsük az igazságtalanság gyökereit és a megosztottság valódi forrásait, szembeszálljunk velük, és előretekintő képzelőerővel és merész tettekkel adjunk választ rájuk. Jézushoz hasonlóan a szenvedés megélt tapasztalatánál kezdjük, a jogfosztottak kiáltása, és a teremtés sóhajtozása indít bennünket. Page 2 of 8
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
rd
23 General Chapter
A szenvedőkkel együtt reflektálni, dialogizálni és elemezni kezdünk, hogy megismerjük a rosszat, és hogy tanulmányozzuk azokat a hatalmi struktúrákat, amelyek megteremtik és támogatják a diszkrimináció és a kizárás, a materializmus és a militarizmus, a félelem és a gyűlölet, a destrukció és a halál különböző formáit. Más személyekkel és közösségekkel együtt igazságosabb struktúrák alternatíváit álmodjuk és alkotjuk meg. Walter Brueggemann szerint a prófétai szolgálat feladata az, hogy egyszerre kritizálja azt, ami igazságtalan, és ösztönözze reményteljes víziójával azt, ami új, és Istentől való. „Egy olyan tudatosságot és érzékelést kell kialakítani, táplálni és előhívni, ami más, mint a körülöttünk levő domináns kultúra tudatossága és érzékelése.”9 Ha az evangélium alternatív víziója fényében olvassuk folyamatosan az idők jeleit, arra kapunk indítást, hogy mindig Isten akaratát és vágyát keressük, és hogy új módjait találjuk meg annak, hogy igaz kapcsolatokban éljünk. Készen állunk-e meglepni, sokkolni, sőt, megbotránkoztatni embereket azzal, hogy vakok látnak, néhány cipóval jóllakik a sokaság, az utolsóból első lesz és mindenkit szívesen látott az élet asztalánál? Mernünk kell új ösvényeket készíteni, új kapcsolódásokat találni, és „síkraszállni azért – elsősorban saját környezetünkben – hogy az igazságtalanság okai megszűnjenek, és felépüljön a béke, az igazságosság és a szeretet világa.” (KV, K 17) Boldog Terézia anya élete és szavai arra ösztönöznek bennünket, hogy merészek és fáradhatatlanok legyünk erőfeszítéseinkben. „Minden jóért keményen meg kell küzdeni, de éppen ez a harc fogja bebizonyítani, hogy ez az Isten ügye.”10 Váltsuk valóra a hívást, hogy „elősegítsük, hogy jobban tudatában legyünk nemzetköziségünknek, és nagyobb felelősséget vállaljunk érte kongregációként és a világ polgáraiként.”11 Éljük meg személyes és közös felelősségünket, alkossuk meg a kölcsönösség és az együttműködés mélyebb kapcsolatait, és emeljük fel szavunkat testületileg, hogy közbenjárjunk, és hozzájáruljunk a társadalom pozitív szerkezeti változásához. Kötelezzük el magunkat, a Shalom hálózatban, és az ENSZ-NGO szolgálatban való aktív részvételünk mellett.12 Ezek olyan utak, melyeken keresztül kongregációnk testületként hallathatja prófétai hangját. Sürget minket, hogy szerzetesi életünk prófétai identitását visszaszerezzük, és:
Nagyobb felháborodással éljünk a világban lévő szenvedést illetően; Radikálisan rendelkezésre álljunk, hogy választ adjunk sürgető ínségekre; Megéljük Isten compassióját a peremeken és mindenütt; Hitelesen szálljunk szembe az igazságtalansággal; Segítsük az igazságos gazdasági élet, a valódi béke és a fenntartható életmód alternatív modelljeit.
A misztikus/prófétai hivatás követelményeiért szükséges lesz, hogy nyitottak legyünk a folyamatos képzésre és a szív egy életen át tartó megtérésére. „A Háromszemélyű egy Isten által küldetésre szentelve úgy élünk, hogy uralma egyre világosabban láthatóvá váljék megváltott, de még bűnös világunkban. Prófétai módon hirdetjük Isten országának elsődlegességét, amely már közöttünk van, és mégis eljövendő.” (KV, K 12) Lobbantsuk újra lángra életünk prófétai lelkét, tanúságot téve a reményről, és szeretetben válaszolva, mivel Isten előbb szeretett, és a szeretet nem várhat. Tanúságot tenni az egész teremtés iránti törődésről most és a jövőben Öt évvel ezelőtt egy nemzetközi kongregációként öleltük át történelmünk új pillanatát, felismerve, hogy az egész teremtéssel való szolidaritásra vagyunk meghívva.13 Nagyban és kicsiben is sokféle módon válaszoltunk erre a hívásra.
rd
23 General Chapter
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
Page 3 of 8
Ugyanakkor az otthonunknak nevezett bolygó épségét továbbra is sokak tevékenysége veszélyeztette. A szárazság és az éhínség, az időjárás szélsőségessége és a környezet pusztulásának nyilvánvaló példái mind magának a teremtett világnak a kiáltásaiként jelennek meg a mi időnkben. Ebben a pillanatban is feladatunk, hogy új módjait találjuk meg annak, hogy egyszerűen, felelősen és fenntartható módon éljünk ezen a Föld nevű bolygón. Egyházunk és a világ is közvetíti számunkra ezt a kihívást. A pap és teológus Denis Edwards emlékeztet bennünket, hogy Az isteni compassio az egész világra irányul, és túlnyúlik az emberi közösség határain, hogy „mindeneket” átöleljen a krisztusi kiengesztelődésben (Kol 1,15-20). Az idők során a keresztény szentek és bölcsek felismerték, hogy ez az isteni compassio nem áll meg az embereknél. Pál azt mondta az első keresztény közösségnek Rómában, hogy az egész teremtés várja Krisztusban való megváltását (Róm 8,19-24) … Assisi Szent Ferenc megmutatta, hogy a Jézusban megtestesült isteni compassio hogyan éri el és öleli át az egyes állatokat és madarakat, mint fivéreinket és nővéreinket Isten előtt. A huszadik század elején Teilhard de Chardin eljutott odáig, hogy az evolúció egész történelmét úgy lássa, mint amit a feltámadt Krisztus, az Omega visz végbe, aki forrása és célja a teljes kibontakozó folyamatnak.14 2010-ben, a Béke Világnapjára szóló üzenetében Benedek pápa arra emlékeztetett bennünket, hogy „a környezetünket úgy kell tekintenünk, mint Isten ajándékát minden ember számára, és hogy hasznosítása együtt jár az egész emberiségért, különösen a szegényekért és a jövő generációkért való közös felelősséggel.”15 Az elmúlt júniusban azért jöttek össze az államfők a világ minden pontjáról Rio de Janeiróban, az ENSZ Föld-csúcson, hogy megújítsák „elköteleződésüket a fenntartható fejlődés mellett, és hogy biztosítsák bolygónk, valamint a jelen és a jövő generációk számára egy gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból fenntartható jövő előmozdítását.”16 Mi lesz a mi válaszunk? Fogadalmas életünket élve szabályunk meglátásokat ajánl nekünk ahhoz, hogy tanúságot tegyünk az egész teremtéssel való törődésről. Az evangéliumi szegénységről azt mondjuk, hogy „a dolgok használatában tiszteletet, igazságosságot és takarékosságot tanúsítunk, gondolva a jelenlegi és az eljövendő nemzedék szükségleteire.” (KV, ÁD 19a) Az apostoli engedelmesség fogadalma által elköteleződünk, hogy figyelmesek leszünk Isten hívására. Ez a hívás megnyilvánul számunkra „igéjében, az emberekben, az élet, az egyház és a világ helyzeteiben, és szívünk rezdüléseiben.” (KV, K 19) Ahogy az előbb már láttuk, mindezek a források arra emlékeztetnek bennünket, hogy szükséges elköteleződnünk abban, hogy figyelmesebbek legyünk a jelen és a jövő nemzedékek szükségletei iránt. Szüzességi fogadalmunk, ami „felszabadít bennünket, hogy radikálisabban szeressünk” és amelyben „felajánljuk neki magunkat, hogy betejesedjék az Ő országa” (KV, K 13-14), emlékeztethet bennünket arra, hogy Isten Országának ez a teljessége a Rómaiakhoz írt levél szerint magában foglalja az egész teremtést: „az egész teremtés együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig.” (Róm 8,22) Jobban tudatában vagyunk annak, hogy „meghívást és küldetést kaptunk arra, hogy egyszerűen és felelősen éljünk bolygónkon, a Földön.”17 Ebben a globalizált, összefonódott világban egyre inkább meg kell valósítanunk döntésünk következményeit az egész bolygón. Az, hogy az utazásnak és az elektromos áram használatának milyen módját választjuk, hogy hogyan vásárolunk és étkezünk, hogyan takarítjuk és tartjuk fenn otthonainkat, mind hatással vannak a Page 4 of 8
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
rd
23 General Chapter
Földre. Milyen szabályozásokat fogunk tenni, hogy csökkentsük ezt a hatást, az ún. „ökológiai lábnyomot”, amit magunk után hagyunk? „Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket – mint Isten teremtményeit és képmásait – teljes kibontakozásukhoz segítjük, és képessé tesszük arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában.” (KV, K 22) Amikor együtt továbbvisszük nevelői szolgálatunkat a jövőbe, ki tudunk-e alakítani új módokat, hogy modellt adjunk a fenntartható életmódra, és hogy minden nevelői erőfeszítésünkben szempontként ott legyen a fenntarthatóság? Kongregációnkban most a létszámunk csökkenésére is úgy tekinthetünk, mint meghívásra. Ahogy idősödünk, csökken a létszámunk és kisebbek a pénzügyi erőforrásaink, egyre inkább megtapasztaljuk a kölcsönös egymásra utaltságot, és arra vagyunk hívva, hogy jobban összekapcsolódjunk, együttműködjünk, és nemzetközi/kultúrközi közösségként éljünk és szolgáljunk. Reméljük, hogy ebből a létszámcsökkenésből olyan módon fog fakadni az egyszerűbb életmód és a kölcsönösség értékelése, hogy az a jelennek és a jövőnek is hasznára lesz. Ahogy növekszik bennünk az egész teremtéssel való törődés, és továbbra is tanuljuk, hogy hogyan éljünk egymást kölcsönösen megerősítve ezen a bolygón, felismerjük, hogy a jövővel való törődésünknek tettekre kell hívnia minket a jelenben. A szeretet nem várhat. Megélni a Pünkösd bátor vízióját Úgy tűnik, hogy korunk a Lélekre való új nyitásra hív. Világunkban és egyházunkban, amelyet sokféle krízis és mély megosztottság fenyeget, arra kapunk felszólítást, hogy megéljük a Pünkösd bátor vízióját. A Pünkösd emlékeztet bennünket a világban munkálkodó Szentlélek jelenlétére és erejére. Ez által az erő által Isten Jézusban megjelenő szeretetének egyetemes üzenete fejeződik ki a népek és nemzetek egyediségében és sokféleségében, és hívők közösségét formálja meg. Pünkösd víziója feltárja Isten tervét az egész emberiség és a teremtés számára – az egységet, a már köztünk rejlő egység igazságát. Hogyan tapasztaljuk ennek a víziónak a hívását? Boldog Terézia anya leányaiként osztozunk az ő vágyában, hogy minden egy legyen Istenben, és folytatjuk az egységért való küzdelmet életünkben és szolgálatunkban. Felismerjük a hívást, hogy „elmélyítsük az egység karizmájának megélését azáltal, hogy tiszteljük a sokféleséget, elfogadjuk a különbségeket, megbocsátást fejezünk ki és elősegítjük a kiengesztelődést.”18 Szabályunkban elismerjük, hogy a Lélek erejéből folytatjuk Krisztus küldetését az egységre való törekvésünk által (KV, Előszó) és hogy „nemzetköziségünk arra szólít fel, hogy az egységről tegyünk tanúságot ebben a megosztott világban.” (KV, K 26) Egy teológus szerint a nemzetköziség valódi értéke az a tanúságtétel, amit Isten Országának egyetemességéről, és a sokféleségre való nyitottságáról tesz. Ez a tanúságtétel különösen is sürgető a globalizáció összefüggésében, ami egyrészt a kizárásra, másrészt minden különbség kiiktatására törekszik. Ezt látva különösen is szükség van napjainkban tanúságot tenni arról, hogy Isten Országa a szeretet országa, ami mindenkit magába foglal, ugyanakkor nyitott minden személy és minden nép egyediségére is.19 Ez arra hív meg bennünket, hogy a sokféleség, a különbözőség és az egység jelentésének új mélységeit éljük meg, és hogy eggyé tágítsuk ki gondolkodásunkat, tetteinket és életünket – egy kongregáció, egy világ, egy földi közösség vagyunk. A különbözőséget vagy a sokféleséget nem kell abszolutizálni, de nem is szabad leértékelni. A gazdagság forrása, és csak akkor fakad belőle rd
23 General Chapter
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
Page 5 of 8
megoszlás, ha ill. amikor azt veszélyeztetőnek érzékelik, vagy azzá manipulálják. Egyre teljesebben megértjük, hogy a különbözőség és a sokféleség alapvető az élet, identitásunk és a másokkal való kapcsolatunk számára. Ha van kapcsolat, akkor lehet egység – communio. Arra kapunk meghívást, hogy átöleljük a sokféleséget, értékeljük a különbözőséget, és hogy tágabban megértsük önmagunkat, a népeket és kultúrákat, az egész teremtett világot – hogy minden alapvetően összekapcsolódik, úgy fizikailag, mint spirituálisan. Új szabadságot fedezünk fel, hogy túlnézzünk nemzeti identitásunkon, kultúránkon és határainkon, és kitágítsuk magunkban a lojalitás érzékét. Ez nem azt jelenti, hogy feladjuk személyes identitásunkat, nyelvünket és kultúránkat, hazánkat és történelmünket. Inkább arról van szó, hogy kitágulunk, és teret teremtünk arra, hogy fogadjuk a másikat, és hogy belenőjünk abba az identitásba és azokba a kapcsolatokba, amelyeket Isten álmodik meg számunkra, amit Isten az egész teremtésnek szán. Úgy tűnik, hogy egyre inkább arra vagyunk meghívva, hogy nyitottak legyünk a nemzetközi kapcsolatok, közösségi élet és szolgálat iránt, és válasszuk is azokat Isten küldetéséért. A Küldetéstek van emlékeztet bennünket arra, hogy kongregációnk nemzetközisége „kitágítja gondjaink körét, és erősíti bennünk a készséget, hogy hazánkban vagy más országokban különböző kultúrkörből származó emberekkel éljünk együtt és szolgáljunk nekik. Ha a közösségben más nemzetiségű nővérekkel élünk és dolgozunk együtt, egységünk különösen láthatóvá válik. Ezzel teszünk tanúságot arról, hogy le lehet győzni a nemzeti és kulturális akadályokat.” (KV, ÁD 36) Úgy tűnik, hogy jelen valóságunk erősödő együttműködésre hív kongregációnkon belül, más kongregációkkal, szervezetekkel és a világiakkal, hogy a világ ínségeire adott válasz teljesebb legyen, és hogy hitelesebben osztozzunk Isten küldetésében. „Az együttmunkálkodás… a misszió egyik lényegi vonása. Nem csak azért működünk együtt egymással, mert hatékonyabbak akarunk lenni a missziós munkában. Azért működünk együtt, mert a misszió első helyen Istené, és a misszió elsődleges közvetítője Isten Lelke.”20 Egy példa az ilyen fajta együttműködés erejére a Szolidaritás Dél-Szudánért Projekt, amit a délszudáni püspökök kérésére a USG (Férfiszerzetesrendek Általános Elöljáróinak Uniója) kezdeményezett. Jelenleg több, mint 200 női és férfi szerzetesi kongregáció (köztük mi is) vesz részt benne tagjai révén, illetve azáltal, hogy megosztja pénzügyi erőforrásait és szakértelmét olyan projektekben, amelyek kísérik, támogatják és növelik a tanárok, ápolók és szülésznők, valamint lelkipásztorok szakmaiságát Dél-Szudánban. Idén júniusban 20 különböző kongregációból 30 szerzetes és szerzetesnő, illetve két világi önkéntes teljesített ott szolgálatot. Ez a 32 ember 12 nemzetiségből származott, és 5 közösségben élt együtt. Képzeljük csak el a karizmák ilyen jelenlétét és sokszínűségét! Egy kultúrközi közösséget – mindegy, hogy házközösséget vagy kongregációt, egy országot vagy a világot – szükséges tudatosan megalkotni, struktúrákkal támogatni. Emellett olyan spiritualitásban kell gyökereznie, ami húsvéti, és Lélekkel-telt. Az, hogy így, együttműködve és kultúrközi módon lehessen élni, követelményekkel jár. Megkívánja a beállítódásokra és félelmekre vonatkozó reflexiót és önvizsgálatot; az odahallgató, figyelmes szívet; a tanulást a kultúrközi interakciókról, ezen felül pedig új kapcsolati készségek elsajátítását is kéri. Az egység karizmájának megéléséhez való hűség a mély megosztottságnak és töredezettségnek ebben a korában arra hív bennünket, hogy reflektáljunk a kiengesztelődés szolgálatára szóló meghívásunkra (2 Kor 5,18), és megfontoljuk, hogyan tudnánk integrálni a kiengesztelődés művét életünkbe és szolgálatunkba. Fontosnak látszik számunkra, hogy minden közösségünkben és szolgálati területünkön beépítsük képzésünkbe és nevelési programunkba a következőket:
Olyan értékeket és hozzáállásokat elősegíteni, amelyek minőségi kapcsolatokra és együttélésre irányulnak;
Page 6 of 8
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
rd
23 General Chapter
Készségeket fejleszteni a dialógusért, a konfliktus-átalakításért és a béketeremtésért; A gyógyulás, megbocsátás és kiengesztelődés folyamatait és lehetőségeit előmozdítani; Tanúságot tenni ezekről személyes és közösségi életünkben.
Arra vagyunk hivatottak, hogy sokféle határt átlépjünk: földrajzi, nemzetközi, kulturális határokat, és olyan – gyakran nem látható – határokat is, amelyek odatartozást, előjogot és biztonságot jeleznek, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, ahogy azt Jézus is tette. Arra kapunk felszólítást, hogy „maradjunk hűségesek a dialógus asztalánál való megmaradás aszkéziséhez”21 és hogy legyünk eszközei a kívülállók, kizártak és peremre szorultak radikális befogadásának – láthatóvá téve Isten mindenki iránti szeretetét. Krisztus szeretete arra ösztönöz bennünket, hogy megéljük a Pünkösd bátor vízióját, mert a szeretet nem várhat. Befejezés Hogy hűségesek legyünk a híváshoz, hogy tanúságot tegyünk az egységről ebben a megosztott világban, mélyen benne kell élnünk a világban, szembe kell szállnunk az idők kritikus jeleivel, meg kell értenünk alapvető szükségleteit, és egész életünket latba kell vetnünk azért, hogy mások élni tudjanak. (KV, Ajánlás) Világunkat megjellegezi a mély megosztottság és töredezettség, ami különösen is szembetűnő a világban uralkodó szegénység, a kozmikus ökológiai katasztrófával való fenyegetettség, a családi és társadalmi kapcsolatok, illetve a gazdasági-politikai rendszerek válságának botrányában, valamint abban, hogy sokan nem látják életük célját és értelmét. Napjaink kiváltsága az, hogy reménnyel válaszoljunk egy krízisben lévő egyháznak és világnak. Nekünk, iskolanővéreknek megváltozott küldetésben való életünk. A napjainkban tapasztalható sürgetés mélyebb értelmét látva világos számunkra, hogy többre, a létezés újfajta útjaira vagyunk hívva. Arra, hogy
újra lángra lobbantsuk életünk prófétai lelkét; tanúságot tegyünk az egész teremtés iránti törődésről, most és a jövőben; megéljük a Pünkösd bátor vízióját.
„Csak egyetlen kérdés van,” írja Mary Oliver költőnő, „hogy hogyan szeressük ezt a világot.”22 Isten úgy szerette a világot, hogy elküldte egyetlen Fiát. (Jn 3,16) Minket is hív és küld, és a szeretet nem várhat.
1
Mary Theresa Gerhardinger, Letters of Mary Theresa of Jesus Gerhardinger “All the Works of God…” Volume 1 Sowing the Seed 1822-1840, (Elm Grove: School Sisters of Notre Dame, 2010), # 1, 1. [Boldog Terézia anya levelei, 1.] 2
Több weblap is hasonló statisztikákat nyújt, melyek mind átlagosak, és folyamatosan változnak. Íme, két példa: http://www.familycare.org/special-interest/if-the-world-were-a-village-of-100-people/ vagy http://www.youtube.com/watch?v=jNnbO8x4JAY. 3
John Fuellenbach, SVD, “Some Thoughts on the Justice and Peace Ministry of the Church in the Setting of the Kingdom of God,” (Rome, Italy: JPIC Promoters Meeting, 15 February 2012), 2. [John Fuellenbach, SVD, “Gondolatok az Egyháznak az igazságosságért és békéért folytatott szolgálatáról Isten Országa fényében”]
rd
23 General Chapter
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
Page 7 of 8
4
José Antonio Pagola, “Jesus the Prophet of God’s Kingdom,” (Rome, Italy: USG/UISG JPIC Commission, May 26, 2012), 15. Pagola cited: Hans von Balthasar afirma que, a finales del siglo II, el profetismo comienza a decaer y «cae sobre el espíritu de la Iglesia una escarcha que no ha vuelto a quitarse del todo» (Citado por N. Füglister en Conceptos Fundamentales de Teología, Madrid, Ediciones Cristiandad, 1966), Artículo Profeta III, 525; and Karl Rahner, Cambio estructural de la Iglesia, (Madrid, Cristiandad, 1974), 102-110. [José Antonio Pagola, “Jézus, Isten Országának prófétája”] 5
Antonio M. Pernia, SVD, “Challenges to and Opportunities for Religious Life from the World and the Church of Today,” (Rome, Italy: USG/UISG Seminario Teologico, 2011), 5. [Antonio M. Pernia, SVD, “A világ és az egyház kihívásai és lehetőségei a szerzetesi élet számára napjainkban”] 6
II. János Pál pápa: Vita Consecrata, Apostoli Buzdítás a Megszentelt Életről, 1996. március 25., #84-85.
7
A Kongregáció szintű dialógus szintézise, “To witness to unity in a divided world we are called and sent,” (Róma, Olaszország: előkészítette az SSND Előkészítő Bizottság, 2011. december 4), #1, 3. 8
Synthesis, #4
9
Walter Brueggemann, The Prophetic Imagination, (Minneapolis: Augsburg Fortress Press, 2011), 13. [Walter Brueggemann, A prófétai képzelet] 10
Mary Theresa Gerhardinger, Letters of Mary Theresa of Jesus Gerhardinger “All the Works of God…” Volume 4 Vigorous Growth 1853-1858, (Elm Grove: School Sisters of Notre Dame, 2010), #1754, 133. [Boldog Terézia anya levelei, 1754.] 11
Synthesis, #6.
12
Synthesis, #9.
13
Meghívás szolidaritásra, A Boldogasszony Iskolanővérek 22. Általános Káptalanának Iránymutató Dokumentuma, (São Leopoldo, Brazília, 2007. október 23.). 14
Denis Edwards, “Ecological Commitment and the Following of Christ,” SEDOS Bulletin 2009, Vol. 41, No. 7/8, July-August, 160. [Denis Edwards, “Az ökológiai elkötelezettség és Krisztus követése”] 15
Pope Benedict XVI, “If You Want to Cultivate Peace, Protect Creation,” January 1, 2010, #2. [XVI. Benedek pápa: “Ha békét akarsz, óvd a teremtett világot”, 2010. január 1., 2.#] 16
“The Future We Want,” UN Earth Summit Outcome Document, June 22, 2012. [“A jövő, amit mi akarunk” – ENSZ Föld-csúcs Záródokumentum 17
Synthesis, #10.
18
Synthesis, #2.
19
Pernia, 10.
20
Pernia, 11.
21
Synthesis, #8.
22
Mary Oliver, “Spring,” New and Selected Poems, Vol. 1. [Mary Oliver, “Tavasz”, Új és válogatott versek, 1. kötet]
Page 8 of 8
Shalom Network and SSND UN-NGO Report
rd
23 General Chapter
