VII. évfolyam 1. szám 2009. október VII. évfolyam 2. szám 2009. december HOSSZÚPÁLYI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI LAPJA
HOSSZÚPÁLYI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZÉLETI LAPJA
Adassék Áldás! Övezze tisztelet!
A szeretet ünnepére várva
A mindennapok rohanásaiban hajlamosak vagyunk megfeledkezni életünk alapvetően fontos dolgairól, amelyek legyenek bár olyan apró örömök, boldogságcseppek, mint odafigyelés,kamások Melegségamilyen tölti elaz szívünket meghallgatása, vagy éppen rácsony közeledtével, egy-egy egy simogatás. pillanatra megértő megállunk a rohanó Nincs idő. Kevés az idő. Mindig világban, és számvetést készírohanunk. Futószalagon vágtázik tünk az elmúlt Felidézzük életünk.évről. Éveink meg vannak a legszebbszámlálva. pillanatokat és minden Középkorúan szépséget,eszelősen jóságot elraktározunk döbbenünk rá, hogy lelkünkbe,minden hogy év ebből meríthesajándék, amely újabb újabb élménnyel, tapasztalattal, sünk erőtés az elkövetkező újév tanulságokkal gazdagít. napjaira is. Az ünnep hangulatá- Mégis sokszor megfeledkezünk ban a másik emberre figyelünk, és arról, hogy az előttünk járó generáció, arra gondolunk, hogy mit nyújtnagyszüleink ezt még hatnánk szeretteinknek, hangsúlyosabbanazoknak, érezhetik. Mit is akik fontosak számunkra. legemberibb értékünk. kívánnak? Egy Ez kisa mi megállást. A Karácsony a téliperc napforduló ősi ünnepe, a keresztényNéhány rövid beszélgetést, hogyKrisztus érezzék egymáshozemléknapja, az ségben Jézus földiazszületésének tartozás biztonságát, a szót,azaotthon közösen öröm és a békesség, a család és avigasztaló gyermekség, felhangzó sóhajt: De szép is volt a múlt! és a szülőföld, az életet adó fény megszületésénekVegyük ünészre, ami fontos, ami lényeges nekik, az őszülő fürtű nepe. szeretteinknek! SzentesténNekik, egy kicsit szállunk,felét a rohanó, akik magunkba életük nagyobbik leéltékzamár. jos világ helyett a csöndet, a meghittséget választjuk. Dolgoztak értünk, a családért, s már elfáradtak. A karácsonyJóazlenne összetartozás jeles ünnepe Segít nekünk leülni, pihenni néhányis.nyugodt órácskát velünk! Vagy akár csak ahogy abban is, beszélgetni hogy elhelyezzük magunkat ezenhallgatni, a bolygón,
megtaláljuk a helyünket, átérezzük, nem hiába érkeztünk erre a világra, komoly feladatok várnak ránk. De gondoljunk másokra is az ünnepen. Mert bizony most, hogy mi ünnepelünk, számtalan embertársunk hánykolódik, betegségek, gondok sanyargatják, és nem lehet azokkal, akikkel legjobban szeretne. Gondolnunk kell azokra, akiknek ezekben a pillanatokban nem jut ajándékra, otthonra, családra, szeretetre, és csak vágyakozva gon-
mesélünk, beszélünk, panaszkodunk, bosszankodunk. Azután, azon vehetjük észre magunkat, hogy történeteinkbe beleélve idegesen kopognak ujjukkal, levezetve feszültségüket értünk. S dolnak egy aggódva meghitt karácsonyra. abban a percben már meg is bántuk, Gondoljunk az idős emberekre, hogys azokra, gondjainkkal terheltükélnek, őket. és akik egyedül Feszültek lesznek attól, senki nem nyit rájuk ajtót. Mihaleneheztelünk felesleges aggódásaik gyünk a remény, hogy miatt. Nemszámukra értik, miért kell nekünk érdemes élni, mert van, aki nagyobb „léptékkel” gondolkodni,gons róluk. az ődoskodik szemükben „lazábban” venni az díszbecsak öltözik élet Lassan dolgait.ünnepi Gondoljunk bele,az milyen jó lenne, ha minden ország, kigyúlnak a gondunkkarácsonyi bajunk félretéve, a külvilág pusztító fények, jelezve a szeretet ünneártalmaitól hermetizálva pe mellett azt is, hogy közeledik önkarbantartásunkra több időt az esztendő vége! Kinek gyorszentelhetnénk! san,élhetnénk kinek lassan telt az év. Ha Együtt meg velük naponta sok a munkánk a napokat aligboldogságát, számoljuk, csak tesszük az időskor a csendes a dolgunkat. Megköszönve munkáját, aki a elmélkedés,mindenki az értelmes időtöltés településért valamitmindenhatóságát. is tett, azt kívánom: maradjon meg Ne hagyjuk, hogy bárki is időseink az egészségünk, hogy megrabolhassa dolgozhassunk, maradjon meg napi ünnepi pillanatait, amíg velünk lehetnek, velük a családi, a jószomszédi és baráti békesség, hogy egylehetünk, kezet szoríthatunk, friss sütijüket más szemébe nézve nyújthassunk kezet. Maradjon meg kóstolhatjuk, benyithatjuk kertjük ajtaját, a szeretet és szolidaritás, egymáson beléphetünk otthonukba,hogy amely a mienk! segíthessünk.
Gyermekeink, unokáink vidám szava töltse be a házakat, s a szülőkAdassék örömkönnye legyen a jutalmunk mindennapi áldás rájuk! Övezze tiszteletaőket! terített asztalnál. Berényi András polgármester
Boldog karácsonyt!
Berényi András polgármester
2. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
FALUKARÁCSONY 2009 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2009. december 22-én 17.00-tól
Falukarácsonyi rendezvényünkre Helye:
Bem József Művelődési Ház Díszterme Ünnepi műsort adnak az Irinyi József Általános Iskola Diákjai és a Hosszúpályi Népdalkör PELLER ANNA ÜNNEPI KONCERTJE
Töltse Velünk a 2009-es év utolsó napját a Művelődési Házban!
SZILVESZTERI BATYUS-BÁL
jÁTék
Zenél: Jónás Lajos és társai
Belépőjegy: Felnőtt: 2500 Ft Gyerek:1000 Ft
Jelentkezni a korlátozott létszám miatt december 30-ig lehet.
Telefonon: 06-52-375-114 Jegyek elővételben kaphatók a Művelődési Házban és a könyvtárban nyitva tartási időben.
ÉS
ET P E L
MEG
Kedves Hosszúpályi lakosok! 2009. december 19-én könyves szombatot tartunk a községi könyvtárban! Ezen a szombat, délelőtt 9.00-től 13.00-ig tart nyitva a könyvtár. Ingyenes beiratkozást (16 éven felülieknek). Ingyenes internet használatot biztosítunk mindenkinek. A lejárt határidejű könyvek esetében nem kérünk késedelmi díjat. Könyvvásár új és régi könyvekből, valamint játszóház melynek témája a karácsony. Varga Orsolya könyvtáros
Nemsokára megszólal a karácsonyi csengő, amelynek hangja a családot, az otthon melegét juttatja eszünkbe. Ismét gondolhatunk szeretteinkre, barátainkra, és figyelhetünk arra, hogy mit nyújthatunk azoknak, akik fontosak a számunkra. Hosszúpályi minden lakosának szeretetteljes, áldott karácsonyt, békés, boldog, eredményekben gazdag új évet kívánok, és bízom abban, hogy az elkövetkezendő 2010-es esztendőben is a szeretet, az összefogás az együttgondolkodás jellemzi majd mindennapjainkat. A Bem József Művelődési Ház Községi Könyvtár és Tájház dolgozói és a magam nevében ehhez kívánok erőt, egészséget, kitartást, jókedvet és lelki békét. Végh Edit intézményvezető
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
3. oldal
Advent
Advent havában az adventi koszorún a négy gyertya advent négy vasárnapját jelenti. Ezek jelzik az idõ múlását, hiszen ahogy közeledik a karácsony – a
szeretet, a család, Jézus születésének napja –,minden vasárnap egy újabb gyertyát gyújtunk meg. Így karácsony estére mind a négy gyertya teljes fényében pompázik. Az adventi koszorún égő gyertyák a BÉKE, a HIT, a SZERETET ÉS a REMÉNY fényei. Karácsonykor ünneplőbe öltözik a világ. A szeretet pora lepi el a nappalokat és az éjszakákat. A gyermekek kíváncsian és boldogan várják az ajándékokat, amiket az angyalok szorgosan becsempésznek a már feldíszített, illatozó karácsonyfa alá. Jó lenne, ha a szeretetből nem csak 3 napig jutna az embereknek, mint ahogyan a csodák tartanak, hanem egész évben szeretettel és békével gondolnánk egymásra. Jó lenne ha békében, nyugalomban élhetnénk mindig a földön és a szeretet áthatná mindennapjainkat.
Ünnepi rend templomainkban
Karácsonyi református istentiszteleti alkalmak: Dec. 23. 17:00 Bűnbánati istentisztelet (gyülekezeti ház) Dec. 24. 16:00 Szentesti istentisztelet (templom) Dec. 25. 10:00 Karácsony első napja: Úrvacsorás Istentisztelet (templom) Dec. 26. 10:00 Karácsony második napja: keresztelések (templom) Dec. 27. 10:00 Vasárnapi istentisztelet (gyülekezeti ház) Dec. 31. 17:00 Óévi istentisztelet (gyülekezeti ház) Jan. 1. 10:00 Újévi istentisztelet (gyülekezeti ház) Jan. 3. 10:00 Vasárnapi istentisztelet (gyülekezeti ház)
Karácsonyi római katolikus miserendi alkalmak: Dec. 24. 24:00 Urunk születése (karácsony) főünnep Éjféli mise Dec. 25. 11.00 Urunk születése (karácsony) főünnep Ünnepi mise Dec. 26. 11.00 Szent István első vértanú ünnep Ünnepi mise Dec. 27. 11.00 A Szent család: Jézus, Mária, József ünnep Ünnepi mise Dec. 31. 17.00 Ünnepi hálaadás – Ünnepi mise Jan. 1. 11.00 Szűz Mária Isten anyja (Új év) Főünnep Ünnepi mise Áldott karácsonyt és Boldog újévet kívánok mindenkinek szeretettel. Barna Gyula plébános
Karácsonyi görög katolikus miserendi alkalmak: Dec. 25. 8.00 Ünnepi mise Dec. 26. 8.00 Ünnepi mise
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
4. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
ÖNKORMÁNYZATI BESZÁMOLÓ A Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének üléseiről Képviselő-testületi ülés 2009. szeptember 24-én Polgármesteri jelentés: – TEKI pályázaton az önkormányzatunk nyert 9 494 434 Ft-ot múlti funkciós kisgép beszerzésére. – A vadászház átalakítása folyamatban van, a vizesblokk csempézése nemsokára elkészül. – A „Szociális földprogram” címet viselő pályázatunk szintén nyert. Az elnyert támogatási összeg 11 844 434 Ft. – A „Szennyvízcsatorna hálózat kiépítésével” kapcsolatosan 3 alkalommal tartottunk Lakossági Fórumot a Bem József Művelődési Házban. – A hivatal műszaki csoportja elkezdte, a Keleti utcában a gyalogos járda építését. Tárgyalt napirendi pontok: • Kiss Csaba iskolaigazgató beszámolt az Irinyi József Általános Iskola és tagintézményeinek működéséről. A beszámolót a képviselő-testület elfogadta. • Pásztorné Kovács Gabriella óvodavezető beszámolt a Hosszúpályi Napközi Otthonos Óvoda és tagintézményeinek működéséről. A képviselő-testület a beszámolót elfogadta. • Tájékoztató a település orvosi ellátásának helyzetéről. A tájékoztatót elkészítették Dr. Gyulai Julianna, Dr. Szulyovszky Menyhért háziorvosok, Dr. Nagy István, Dr. Papp Domokos fogorvosok, Dr. Kiss Zoltán orvosi ügyelet ügyvezetője. • A szennyvízcsatorna hálózat kiépítésével kapcsolatosan a képviselő-testület döntött az érintett lakosság támogatásáról. a./ Minden érintett porta tulajdonosa helyett az önkormányzat befizeti a Lakás Takarékpénztári egyszeri számlanyitási díjat, ami 2 250 Ft. b./ A havi megtakarítási díj csökkentése érdekében 8 éven keresztül, évi 5 millió Ft támogatást vállalt be az önkormányzat az érintett lakosok felé, ami összesen 40 millió Ft. Így a 2 300 Ft/hó helyett 1980 Ft/ hó a fizetendő részlet. • A képviselő-testület döntött a Bursa Hungarica pályázat benyújtásáról.
• A Bem József Művelődési Ház intézményvezetője beszámolt a 2009. augusztus 8.-i Hosszúpályi Falunapok rendezvény költségvetésével kapcsolatosan Képviselő-testületi ülés 2009. október 29-én Polgármesteri jelentés: – A Nemzeti Közlekedési Hatóságtól megkaptuk a Hosszúpályi Debreceni úton megépült kerékpárút forgalomba helyezési engedélyét. – A Bagosi úton megépült kerékpárútra vonatkozóan a projektzárás jóváhagyásra került, az elszámolás megtörtént. – A településünk belterületén lévő útjaink kátyúzása megtörtént. Sajnos az erre fordítható keretösszeg kevés, emiatt a balesetveszélyes ütőkátyúkat lehetett kijavítani. – „Debrecen környéki települések biztonságáért” Kistérségi Egyeztető Fórumot hívott össze a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője. Településünk képviseltette magát. – A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól pályázati úton nyertünk 41 879 099 Ft-ot a Bem József Művelődési Ház külső felújítására, a park rendezésére. – A Hosszúpályi Napközi Otthonos Óvoda pályázatot nyújtott be az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz „Teljesítmény motivációs pályázati alapra”. Nyertünk 1 471 000 Ft-ot. – A vadászház vizesblokk átalakítása befejeződött, jelenleg folyik a volt fácáncsirke nevelő helyiség átalakítása szálláshelyekké. Az átalakítást a polgármesteri hivatal műszaki csoportja végzi. – Az „Életminőség javító, kistérségi rangot erősítő pontszerű, kisléptékű fejlesztések Hosszúpályi Nagyközségben” beruházáshoz nyertünk az Önkormányzati Minisztériumtól 1 622 353 Ft vissza nem térítendő „EU Önerő Alap” támogatást. Tárgyalt napirendi pontok: • Az önkormányzat a 2009. évi költségvetését módosította. A költségvetési bevételi és kiadási főösszegét 1 522 080 000 Ft-ban hagyta jóvá.
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
• A képviselő-testület elfogadta az önkormányzat 2009. évi III. negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót. • A Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság beszámolt az elmúlt egy évben végzett munkájáról. A bizottsági beszámolót a képviselő-testület elfogadta. • A képviselő-testület módosította a Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát. Az emelt szintű ellátást biztosító helyek számát 30-ról 20-ra módosította. • Településőr program, pályázati anyagának benyújtása mellett döntött a képviselő-testület. • Hajdú Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. rendkívüli közgyűlésének összehívását kezdeményezte a képviselő-testület, a Balmazújvárosi ügy rendezése érdekében. • Mivel Monostorpályi önkormányzata úgy döntött, hogy kilép a Családsegítő és Gyermekjóléti szolgáltatás tekintetében a mikrotérségből, emiatt módosítani kellett a Társulási Megállapodást, az Alapító Okiratot, a Szervezeti és Működési Szabályzatot és a Szakmai Programot a bennmaradt három településnek.(Hosszúpályi, Hajdúbagos, Sáránd) Képviselő-testületi ülés 2009. november 26-án. Polgármesteri jelentés: – A vadászháznál az átalakítási munkálatok november hónapban is folytatódtak. – Önkormányzatunk csatlakozott a „Szűrőprogramok országos kommunikációja” programhoz. – A Szálka 96 Kft. megkezdte a beruházást a volt Gamesz területen. – A Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrt. vezérigazgatója és az igazgatóság másik két tagja, benyújtotta közös megegyezéssel történő lemondását,
5. oldal
a 2009. november 13-i rendkívüli közgyűlésen. A közgyűlés 3 főből álló ügyvivő igazgatóságot nevezett ki 2011. április 30-ig. – Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz pályázatot nyújt be önkormányzatunk 2 fő „Településőr” munkába állítására. – A sérülékeny vízbázis védelme érdekében 7 db figyelő kutat fúrtak meg november hónapban a Vízmű környékén. – Az Újköz utcában elkészült az útalap, így biztosított az ott lakók számára a gépjárművel történő biztonságos közlekedés. Tárgyalt napirendi pontok: • Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat 2010. évi költségvetési koncepciója. Az önkormányzatok állami normatív támogatása csökken. Ez önkormányzatunk esetében 78,5 millió Ft csökkenést jelent az idei évhez viszonyítva. Az önkormányzat 2010. évre tervezett bevételi forrása: 1 525 336 000 Ft. A tervezett kiadások a 2010es évre 1 649 301 000 Ft. A tervezett forráshiány: 123 965 000 Ft. Ez a teljes költségvetési főösszeg kb. 7,5 %-a. • Az AKSD által benyújtott, 2010. évre vonatkoztatott települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapítását a képviselő-testület a következő testületi ülésre elnapolta. • Településünk közvilágítására vonatkozó szolgáltató váltást, szintén a következő testületi ülésen fogja tárgyalni a képviselő-testület. • Hosszúpályi Idősekért Alapítvány létrehozásáról döntött a képviselő-testület. Berényi András polgármester
ISTENTŐL MEGÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN, EREDMÉNYEKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN NAGYKÖZSÉGÜNK MINDEN KEDVES LAKOSÁNAK, HOSSZÚPÁLYI NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, JEGYZŐJE ÉS POLGÁRMESTERE! Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
6. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
ABLAKOK
OKTATÁS – KULTÚRA Az óvodai élet szeptemberben a nagyobb óvodások fogadásával és az újonnan érkező kiscsoportos gyerekek beszoktatásával telt el. Tudjuk, hogy izgalmas, és sok esetben nehéz időszak volt ez gyereknek, szülőnek és a pedagógusoknak is egyaránt. Ám szeretettel és kitartással a könnyes reggelek, délelőttök elmúltak és igazi kis óvodásokká váltak a gyerekek. Reggelente már örömmel üdvözlik kedves kis pajtásaikat, óvó nénijüket és dajka nénijüket is. Az október sem telt el jeles nap nélkül, mivel ebben a hónapban szintén megszervezésre került óvodánkban a már hagyománnyá vált Szüreti délután. Ezen a délutánon bemutattuk a gyerekeknek és szülőknek, hogyan készül a szőlőből a must, később a bor. Ez utóbbira már nem kerülhetett sor, hiszen a vendégek és gyermekeik jóízűen fogyasztották el a frissen préselt Otelló szőlő nedűjét. Többféle kedvelt tevékenység közül lehetett választani kinek-kinek kedve szerint. Szőlődarálás- és préselés; táncház; célba dobás; arcfestés; ugrálóvár; zsonglőrbemutató; lovas kocsizás; büfé. Tartalmas, élménydús délutánt töltöttünk ezen a napon is az óvodában. Köszönjük minden kedves szülőnek, vendégnek és meghívottnak, hogy ily módon is támogatták óvodánkat. Köszönettel tartozom az óvoda minden dolgozójának is a nap sikeressége tekintetében. Még szeptember hónapban, létrejött óvodánkban egy Környezeti és természetvédelmi nevelést irányító munkaközösség. Vezetője Papp Ferencné, aki október hónapban Madáretető készítésére írt ki pályázatot szülők részére. A pályázat elbírálásának fő szempontja az esztétikusság és a praktikusság volt. A pályázatra nagy érdeklődés volt, mivel 21 madáretető illetve madárodú készült. A zsűri tagjainak igen nehéz dolga volt, hiszen a gyönyörű munkák közül nem volt könnyű kiválasztani a kritériumoknak legmegfelelőbbeket. A zsűri elnökének Szemes Imréné tanárnőt kértük fel, aki szívesen eleget is tett a felkérésnek. A zsűri tagja volt még Zara András az önkormányzat műszaki csoportjának vezetője, aki szintén jeles természetvédő I. helyezett
személy. Az óvoda részéről Pásztorné Kovács Gabriella óvodavezető vett részt az elkészült munkák értékelésében. Az eredményhirdetés november 12-én történt meg a Márton napi hagyományról való megemlékezés nyitásaként. Az értékes nyereményeket a gyerekek csoportja kapta meg és természetesen a madáretetőket is a csoportok helyezik el télire az óvoda udvarán. Az első 5 helyezésbe be nem jutott csoportok szintén kaptak egyegy társasjátékot a pályázaton való részvételért. Az óvoda 10 csoportjából 9 csoport szülei vettek részt a versenyben, köszönjük a nagyfokú érdeklődést. A nap folyamán minden csoport a maga módján elevenítette fel a Márton napi népszokást. A gyerekek dalokat, verseket, mondókákat, népi játékokat játszottak a nap folyamán és érdeklődéssel hallgatták Márton szentté avatásának történetét is. A november hónap vége felé egyre több csoportban került az asztalra az Adventi koszorú is. A gyerekek izgatott várakozása tölti be mindennapjainkat. Az óvodában ebben az évben is várjuk a Mikulást, aki mindenféle finomsággal lepi meg a jó gyerekeket. Nálunk bizonyosan minden gyermek meg is kapja az ajándékát, mert hozzánk csak jó és még jobb gyerekek járnak. Magam és Kolléganőim nevében kívánok minden kedves olvasónak békés, áldott, örömteli Karácsonyi Ünnepeket és boldog Újesztendőt! „Lobogjon csak tovább Gyertyáinknak lángja: Emberi melegség, Köszönts a világra!” /Devecsery László/
Pásztorné Kovács Gabriella óvodavezető
I. helyezett: Berényi Lajos (Andrea- Süni csoport) II. helyezett: Nagy Zoltán (Ákos- Csipet csapat) III. helyezett: Antal Imre (Szabolcs. Pillangó csoport) I. különdíj: Varga Sándor (Nagy Luca-Katica csoport) II. különdíj: Százszorszép csoport (Nagyné Varga Ildikó)
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
7. oldal
ABLAKOK KULTÚRA
„Nemcsak a húsz éveseké a világ„ címmel tartottuk első Nyugdíjas fesztiválunkat. 2009. november 21-én a „Megye Napja” alkalmából került sor a rendezvényre a Bem József Művelődési Házzal közösen. A fesztiválon részt vettek Biharkeresztes, Hajdúbagos, Kaba, Pocsaj, Sáránd és Hosszúpályi nyugdíjas klubjai. Színvonalas műsorral (ének, tánc, humoros jelenetek) szórakoztatták a közönséget. Rendezvényünket megtisztelték jelenlétükkel: Berényi András polgármester úr, Som Zsolt alpolgármester úr, Dr. Gulyás Ferenc jegyző úr, Miléné Fényi Györgyi és Kun Imréné önkormányzati képviselő as�szonyok, Erdős Lajos képviselő úr, aki az eseményeket megörökítette.
A Megyei Nyugdíjas Szövetség részéről: Molnár Ferencné elnök asszony, Hódos Aladárné elnökhelyettes asszony és Bodnár Antalné gazdaságvezető asszony vett részt a rendezvényen. A műsoros délelőtt ebéddel folytatódott, majd tánc következett. Nagyon jó hangulatú összejövetelt zártunk. Reméljük, hogy együttműködésünk a művelődési házzal tovább folytatódik, s jövőre megrendezhetjük a II. fesztivált. Köszönjük a művelődési ház vezetőjének és munkatársainak a segítséget. Köszönjük támogatóinknak a segítséget mellyel lehetővé tették a rendezvény sikeres megvalósítását. A Hosszúpályi Nyugdíjas Egyesület Vezetősége
TÁNCHÁZ A MŰVELŐDÉSI HÁZBAN Hosszúpályiban a Művelődési Házban 2009. november 14.-én megrendezésre került a Hajdúsági Táncház. Céljaink között szerepel szűkebb hazánk hagyományainak ápolása, megismertetése nemcsak táncban, zenében hanem például viseletben is. A művészeti vezetők ebben is példát mutatnak. A mi településünkön Rácz Sándorné keze munkáját dicséri a Margaréta néptánccsoport fellépő ruhái, a kiegészítők. A népszokások legtöbbje az elmúlt évtizedekben megszűnt a mindennapi élet része lenni, s csak szórványokban, bizonyos elemeiben érhető tetten. Ugyanakkor egy részük tudatosan megőrződik hagyományápoló személyiségek és közösségek, alkotóművészek, intézmények, öntevékeny művészeti csoportok tevékenysége révén. A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya s ezen belül a magyar tánc nagyon sokszínű. E hagyaték megmentésére, őrzésére, felélesztésére
nagy felelősséggel kell felkészülnünk. Ezért úgy gondoltuk, hogy szakemberek felügyelete mellett tanítjuk a régi táncokat, Sápiné Molnár Edit és Vámosi István segítségével. A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak a tánccal kapcsolatban; népdalokat, régi szokásokat, mesterségeket, helyeket és embereket ismerhetnek meg. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. A modern magyar társadalom életében kitűnő lehetőséget nyújt az effajta kapcsolatteremtés, mely független kortól, nemtől. Az országos táncház-mozgalom, mely elsősorban nemzeti értékeink megőrzésére és újjáélesztésre szerveződött, hiszen egy nemzet csak addig él, amíg kultúráját megőrzi, ápolja, rajtunk múlik, hogy mit teszünk érte.
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
Barna Péterné
8. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI ROVAT Az idősek otthonában történt
„ A legszebb művészet tudod mi, derült szívvel megöregedni” (Sík Sándor: A legszebb művészet)
Október 2-3-án az idősek napja alkalmából a település Művelődési Házában köszöntöttük Hosszúpályi Nagyközség szépkoru lakóit. Az ünnepi műsoron a szomszéd települések (Monostorpályi, Hajdúbagos, és Mikepércs idősek otthonainak lakói is vendégeskedtek. Évek óta ápoljuk ezt a kapcsolatot, egymás rendezvényein részt veszünk és fel is lépünk. A meghívott közel 700 idős ember közül ( 65 éven felüli) mintegy 220 fő/nap jelent meg a rendezvényen. Aki önállóan nem tudott eljönni, azt saját dolgozónk és az önkormányzat falugondnoka hivatali autójával szállította be a Művelődési Ház udvarára. Már hagyománnyá vált nálunk, hogy az idősekről való megemlékezés két napot ölel fel. Az első nap Tóth Gézáné az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnök asszonya megnyitó beszéde után a helyi csoportok és a vendégek színvonalas műsorral léptek fel. Az idős embereket süteménnyel, teával és kávéval láttuk vendégül. A második napon Hosszúpályi település alpolgármestere Som Zsolt köszöntötte a szép számmal összegyűlt időskorú személyeket. Ekkor köszöntöttük azt a négy 50 éves házaspárt, ( Fekete György és felesége, Molnár Árpád és felesége, Kéri Lajos és felesége, Fényes Zoltán és felesége), valamint két 60. házassági évfordulót ünneplő házaspárt.( Mészáros Sándor és neje, Varga Sándor és neje), akik évtizedek óta élnek együtt, háborút, forradalmat átvészeltek, jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Ezen a napon a helyi általános is„Nincs az a nehézség, amelyet a szeretet ne győzne le. Nincs olyan betegség, amelyet a szeretet meg ne gyógyítana. Nincs ajtó, melyet a szeretet fel ne nyitna. Nincs az a szándék, amelyet a szeretet át ne hidalna. Nincs fal, melyet a szeretet le ne döntene, sem bűn, amelyet elég szeretettel ne lehetne jóvátenni. Nem számít, milyen mélyen gyökerezik a gond, milyen reménytelenek a kilátások, milyen kusza a zűrzavar, milyen nagy a hiba. A helyesen értelmezett szeretet mindent megold. S ha elég erős benned a szeretet, te leszel a világ legboldogabb és legerősebb embere.”
kolások, a Margaréta néptánccsoport és a majorette táncosok alkalomhoz illő műsorral kedveskedtek a közép,- és idős kort megélt embereknek. A délelőtti programokat az ízletes ünnepi ebéd elfogyasztása zárta. Ezek után a nap sztárvendége a „ Tihanyi vándorszínpad „, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre népszerű operettjeiből adott ízelítőt a megjelent kedves vendégeknek. Szeretném megköszönni Tóth Gézáné elnök as�szonynak a szervezésben, az idősek otthona minden dolgozójának az előkészületekben,- a két nap lebonyolításában,- és a kulturális műsorban való részvételben, valamint a Bem József Művelődési ház vezetőjének és dolgozóinak a lelkiismeretes segítőmunkáját. A rendezvényen jó érzés volt látni, hogy azok az emberek, akiknek a legtöbb okuk lenne az elkeseredésre, őszintén tudnak örülni az együttlétnek, sajátjaik szereplésének. Az idősek nemcsak két napot érdemelnek, rájuk az év minden napján oda kell figyelnünk, hálával és szeretettel. Az idősekről való gondoskodásnak belülről kell jönnie, s ez a gesztus az önkormányzat részéről mindenképpen elismerésre méltó.
Az intézmény dolgozói nevében kívánok kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt.
Demeter Imréné intézményvezető
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
9. oldal
Hírek az irodalom berkeiből 2009 tavaszán újra szép döntést hozott a művelődési ház vezetője és az irodalmi klub vezetője amikor kiírtunk egy országos irodalmi alkotó pályázatot, Ezúttal Radnóti Miklós életének, művészetének apropóján. Az előző években meghirdetett pályázatok sikerét alapul véve bíztunk benne, hogy most is színvonalas írások érkeznek. Augusztus 31-ig bezárólag 32 pályamű érkezett be, ami a kiírt téma komoly volta miatt szép szám. Felkértük Vitéz Ferenc költőt és Kiss Csabát a művek zsűrizésére. Szívesen vállalták ezt a nagy tudást felelőséget igénylő feladatot. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2009. október 10-én került sor a könyvtár olvasótermében. Varga Orsolya és munkatársai szépen berendezett és feldíszített környezetben fogadták az érkezőket. Sajnos, mint várható volt, nem minden pályázó tudott eljönni, mivel gyönyörű országunk kicsiny, mégis nagyok a távolságok, a pályaművek pedig mindenfelől jöttek. A pol-
Díjazottak: 1. helyezett: Viczián Tímea (Ordas) 2. helyezett: Kulimár János (Nyíregyháza) 3. helyezett: Györke Seres Sára (Budapest) Különdíj: Keresztúri Mária (Debrecen) Műv. Ház különdíja: P. Borbély Katalin (Hosszúpályi)
gármesteri hivatal részéről Kun Imréné képviselő asszony tisztelt meg bennünket a jelenlétével, köszönet érte. A művelődési ház vezetője Végh Edit köszöntötte az egybegyűlteket, majd Vitéz Ferenc remek Radnóti életmű előadása után felolvasásra kerültek a díjazott alkotások, az alkotók átvették a megérdemelt ajándékaikat. Egy pohár ital és pogácsa mellett beszélgettünk, ismerkedtünk még kicsit. Összességében kellemes, értékes nap volt. Minden résztvevőnek köszönet érte. Művészekben, művészetekben gazdag világunkban máris tervezzük újabb pályázat kiírását a jövő évre, gazdagítva az irodalmi életet és Hosszúpályi kulturális életét, ismertségét. A Hosszúpályi Kisbíró hasábjain sorban megjelenítjük a nyertes pályaműveket, fogadják szeretettel a kedves olvasók. Magyar Magda klubvezető A díjazottakon kívül irodalmi alkotásokat beküldők még: Pálmai Miklós (Hosszúpályi) Szakáli Anna(Zamárdi) Svajcsik Éva Anna (Soltvadkert) Szabóné Horváth Anna (Vászoly) Márton Zsolt (Budapest) Nyári Margó (Budapest) Tóth Zita Emese (Debrecen) Zádori Ágoston (Bordány) Telkes Margit (Budapest) Juhász Zoltánné (Miskolc) Szabó Katalin Zsófia (Zsadán)
FELHÍVÁS! A Hosszúpályi Irodalmi Alkotó Klub már hat éve működik a helyi művelődési házban. Havi két alkalommal jönnek össze olyan „amatőr” tollforgatók, akik írásaikat nem csak a fiók mélyén akarják tartani, hanem szívesen megmutatnák a világnak. Merthogy alkotóink nevét, tehetségét már az egész országban ismerik, műveiket keresik, olvassák. Mi megtaláljuk a módját, hogy kezdő vagy rejtőzködő alkotók haladását közös munkával segítsük, fejles�szük, az olvasók elé tárjuk a magunk és mások örömére. Hívjuk, várjuk olyan, magukban tehetséget érző emberek jelentkezését, akik szívesen csatlakoznak hozzánk. Jelentkezni nyitvatartási időben, a művelődési házban vagy a könyvtárban lehet. Magyar Magda klubvezető
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
10. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
KIVITELEZÉS A MI CSAPATUNKKAL Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosokat, a műszaki csoport tagjai és a közcélú foglalkoztatottak által elkészített munkálataikról. Sajnos nem volt egyszerű az évkezdet, hisz mint tudjuk a tavalyi évben átadott kerékpárút megnövelte a feladatainkat. Az önkormányzat nem rendelkezik jelenleg megfelelő gépparkkal így aztán az éppen az időtájban „besorozott” dolgozók takarították a lehullott havat, az említett útról, (bár megjegyzem nem teljes önkormányzati feladat) a gazdátlan vagy önkormányzati járdákról közintézmények környezetében. Jobb időjárási körülményekkor külterületi utak mentén útra benőtt sarjak eltávolítása égetése folyt. Pl. a Kovács tanya irányában, a volt dögkút irányában illetve a temető környékén. A műszaki telephelyen folyamatosan készültek a sablonba öntött térkövek, szegélykövek, kis járdalapok, nem kevés 1600 m2. Többen érdeklődtek értékesítünk-e, de jelenleg még csak saját felhasználásra történik a gyártás. A telephelyen történt a lócák, padok gyártása is mind az iskolaudvari, mind a Vadászháznál lévők illetve a parkokban Saját készítésű térburkolat elhelyezett. Tavaszra, hadra sorakoztak még az iskoláknak, illetve a sportolni vágyóknak gyártott 2x3-as futballkapuk is. A telephely asztalosnak, lakatosnak, festőnek, kőműveseknek és kertészeknek a második otthona. Igazán összekovácsolódtak, pedig nem is üllőn egyengették őket, csak egymásért és településünk szebbé tételén szorgoskodnak. Az első nagy munka
Megnyitottuk az új iskola melletti átjárót
nyának nyílászárói, plusz minden bejárati ajtók cseréi utáni kőműves, festő és burkolási munkák következtek. Ezzel egyidejűleg el lett készítve a mozgáskorlátozott feljáró, illetve a keleti és nyugati szárnyat összekötő folyosó átalakítása (fűtés, burkolás, festés). A nyári karbantartás a legidősebb dol-
Akadálymentesítés az óvodai folyosón
gozók emlékezetei szerint soha ilyen korán nem kezdődött el és fejeződött be. A kisegítő iskolában két terem a tanári szoba és a folyosó újult meg (festés, burkolás). Sorrendben a főtéren lévő park (Cooppal szemben) következett. A vizes időszakban járhatatlan járdát váltottuk ki saját készítésű térkővel, lerakott járdával, kiemelve a szintet. Lakatosunk Varga Sándor és asztalosunk Takács László egyéni készítésű lócákat és oszlopokat gyártott, helyezett ki. Felújított kerekes kút is kihelyezésre került.
Az iskola épülete, új műanyag nyílászárókkal
az egyemeletes iskola nyílászáró cseréi utólagos munkálatai voltak. Három hét alatt kőműves és festő munka el lett végezve kiváló minőségben. Következett az új tornaterem mellet a Lovas utca és Szabadság tér között saját gyártású térkővel lerakott járda építése, vízelvezetővel megkönnyítve az arra közlekedők életét illetve az Iskola állagának megmentése érdekében. Alig lett elkészítve, már az Óvoda keleti szár-
Orvosi ügyelet előtti park
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
11. oldal tést építettünk, panelhálóból. A régi téglakerítést el kellet bontani, melynek anyagát hasznosítottuk. Ugyanitt szintén folyt növénytelepítés, az időseknek kialakítottunk egy szalonnasütő illetve bográcsozó helyet. Megkezdtük a régi kerítés falazat javítását is, de sajnos ezt más fontosabb feladatok nem engedték meg befejezni. Következett a Keleti utca járdaépítése szintén helyszíni zsaluzással és helyileg öntve. 400 m hosszan lett elkészítve, de áramért, vízért cserébe több kapubejáró is elkészült. Az Iskola udvar bitumenes pálya, egyemeletes iskola és tornaterem közötti terület saját gyártású térkővel való ellátása következett. Nagy feladat volt, hisz az előzőekben nem voltak összehangolva a szintek.
A központi parkunk egy része
A növénytelepítést Tyukodi Lajos és Nagy Gyuláné vezetésével végezték. Következett az Ibolya utcán a járdaépítés betonból, helyszíni zsaluzással és öntéssel 230 m hosszan. Ezen munkálatokkal egyidejűleg már folytak az úgynevezett kertészeti munkák. Virággumókat ültettek, magokat vetettek, s majd palántákat neveltek és ültettek. A hivatal környékére, az iskolához, óvodához is jutott, a közparkok tele voltak virágokkal, de jutott a Szociális Szol gáltató Központhoz és pompázott a Művelődési Ház park ja is. Ez évben nem kevesebb, mint 650 db szilfát (Ulmus) 230 db magaskőris (Fraxinus excelsior) 30 db hárst ( Tília cordata) 30 db vérszilvát (Prunus „Woodi”) 35 db juhart (Acer „Variegatum”) 40 db gömbakácot (Robinia Globosa) 10 db szomorú eperfát (Morus) 300 tő mályvacserjét (Hibiscus) ültettünk. A felsorolt növények a kerékpárutak mellé az iskolaudvarra, az óvodaudvarra, utcákra és a volt vadászház területére (mostantól Szabadidős Központ) lettek ültetve. A kertészhölgyek szorgalmának eredménye 12 000 tő virágpalánta megnevelése. Díszelgett így árvácska, büdöske, begónia, muskátli, kakastaréj, őszirózsa, dália, kardvirág, kannavirág és még sok fajta. A műszaki telephely kertje a csemete után nevelő. Ide kerülnek pici korukban a facsemeték nevelésre, de van melyet magvetéssel szaporítunk. Itt nevelkedik sok-sok virág és cserje, jelenleg 800 db fa, 650 db oszlopos thuja, 750 db cserje nevelkedik itt. Nem szabad elfelejtkezni „kaszások” éves munkájáról A volt Medocor kertje sem, hisz tavasztól késő „csemetenevelde” őszig veretik a parkokat, közterületeket, utcákat. Veretik, mert gépekkel egyszerű motoros kaszákkal dolgoznak, melyeket azért nem kis feladat nyakban tartani. Velük igény szerinti bérkaszálást is végeztetünk, ebben számlaképesek vagyunk magyarul még egy kis hasznot is hoz. Kiemelném Tyukodi Lajos teljesítményét. S most visszatérek a műszaki kivitelezésekhez. Következett Szociális Szolgáltató Központ melletti kert, mellyen új kerí-
Új járda készült a Keleti utcán
A brigád ennek ellenére kiválóan oldotta meg a feladatát. A sofőrök Gáspár Gyula és Kiss Zsolt egész évben készséggel álltak a feladatukhoz, rengeteg anyagot kellet a gépjárművel hordozni. A kőművesek illetve karbantartók igazolták sok milliót, lehet velük spórolni, mindig lehet rájuk számítani. Ezek a személyek Gulyás Lajos, Harsányi Zsolt, Szálkai Sándor és Fekete György. Amiről talán minden hónap eseményénél beszámolhatnék az a festési munkák: Öno, Iskola, Óvoda, a telephely, Hivatal, Családsegítő kül - és belső munkák szinte állandóak. A szabadidő Központban elvégzett munkák megoszlottak egész évre. Folyamatos munkák sorrendiség figyelembevételével, talajegyengetés, fásítás majd a régi szénatározó alá asztalokat, lócákat helyeztünk ki. Körbe könyöklő falat építettünk bontott téglából, áramvételezést is tudunk biztosítani. Ezen a helyen, egy-egy rendezvényen körülbelül 70 ember tud leülni. A főépület és környezete borzasztó lelakott állapotban volt. Mostanra kivitelezve lett a főépület nyílászáró cseréji és annak utólagos munkálatai.
Vadászháznál kialakított „rendezvénytér”
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
12. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ biztosítjuk átereszek cseréjével, ülepítővel és védő korláttal. Az Ártézi kútból folydogáló vizet is árokba tudtuk vezetni csőbeépítéssel. A csorda út mellé védőkorlát lett kihelyezve.
Vadászház épületének belső felújítása
A folyosó,a konyha, a kisszoba járólappal lett ellátva. A fürdőszobai rész teljesen megújult és új mélyfúrású kút biztosítja a vízvételezést. Minden helyiség ki lett festve. Az udvarrész az épületek között járda épült bontott téglából, s már zöldellik a kispálya füvezette. Az említett volt szénatározó mellé épült egy kemence szintén bontott téglából, melyet már ki is próbáltak. Még minden kész sincs, mégis igény van a kikapcsolódásra vágyók felől. Jöttek már szervezetek, családok, barátok, a legényélettől búcsúzók, kikapcsolódni. Bámészkodóknak, pihenni vágyóknak, kirándulóknak egyaránt alkalmas hely. Van itt egy kör alakú tó, melyben már halak is úszkálnak, a tó körül lócákon lehet üldögélni. Hiányzik még a fahíd, melyen majd be lehet jutni a szigetre. Egy kicsit elkalandoztam, de nem véletlen a táj, a lehetőség adott területen mindig magával ragad.
A fácánnevelde átalakítása
Több helyre lettek lehelyezve új átereszek, megoldva így a vízelvezetést. A temetőben idén új virágágyakat alakítottunk ki a rendet két fő felügyelte. A halottak napjára oszlopokat arra világító testeket helyeztünk ki. Meg kell említenem még a mezőgazdasági hulladéklerakót itt is két fő látta el feladatát, még pedig a rendfenntartás jegyében. Ebben az évben a műszaki brigád mellett, közmunkaprogramban 15 fő, közhasznú foglalkoztatottként 16 fő és közcélú foglalkoztatottként 116
Árok megerősítése a Bocskai utcán
Tóparti pihenőhely a vadászháznál
A volt fácán nevelde, mert hát itt még az is volt, hozzá „ragasztva” a fő épülethez, mely részen folynak a munkák. 5 szoba falazata már áll, le is van vakolva, simítva. A jövő további folytatása biztat, ezt kell fejleszteni, hiszen itt szeretnénk majd gyerekeket táboroztatni. Az előzőekben felsorolt munkákat műszaki dolgozóink végezték, méltatva a ragyogó eredményeiket. A közcélú foglalkoztatottak folyamatos adottság felismerése után lehetőség szerint, szakember mellé lett „vezényelve”. A településen folyamatos volt az árkok tisztítása a parkok ápolása. A Víg és Sport utcán új vízelvezető készült. A Halom, Bocskai utcai részen megemeltük a beton oldalfal magasságot, az ottani vízelvezető ároknak, mivel az ingatlanok kerítéseinek állagát veszélyeztette. A Gergely, Bocskai utca végén Kossuth utca felé a víz átfolyást
fő dolgozott. Ebben benne van az intézményekben dolgozók is hisz az Óvodában, az Iskolákban, a Szoc.Szolg Központban, a Művelődési Házban és még a Hivatalban is tevékenykedtek, kaptak feladatokat. Azt hiszem a leírtakból is kiderül, hogy mekkora mennyiségű és értékrendű munkát végeztek el a dolgozóim. Reményeim szerint a jövőben is tudok majd mimnél több elvégzett fejlesztésről beszámolni. Megköszönöm a képviselő – testület pozitív döntéseit, amelyek nélkül nem valósultak volna meg a fejlesztések. Megköszönöm munkatársaimnak hozzáállásukat, munkájukat.
Ezúton kívánok mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új évet!
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
Zara András
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
13. oldal
BEMUTATKOZNAK INTÉZMÉNYEINK VEZETŐI
„A nevelés egyet jelent azzal, hogy segítünk a gyerekeknek valóra váltani a lehetőségeit.” (Erich Fromin)
Ebben a számukban az Irinyi József Általános Iskola igazgatójával, Kiss Csabával készítettünk interjút. – Mikor, hol és pontosan milyen szakon végeztél? – 1988-ban végeztem a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán Nyíregyházán, magyar-könyvtáros szakon. – Milyen okból született az elhatározás, hogy igazgatói pályára lépj? Milyen út vezetett el eddig? – Az iskola előző igazgatónője Kun Imréné nyugdíjba vonult. A tantestületből számos felkérést kaptam arra, hogy pályázzam meg ezt a posztot. Végül a kollegák biztatására indultam el választáson. 11 évig a Magyar Munkaközösség vezetője voltam, Így rendelkeztem valamiféle tapasztalattal, de ez így természetesen kevés volt. Ezért ezt kiegészítve elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Közoktatási Vezető szakirányú továbbképzését. – A családod hogyan viszonyult ehhez? – Természetesen féltettek a nehézségektől, amikor hosszas gondolkodás után elvállaltam a feladatot, mellém álltak és teljes mértékben támogattak. – Milyen elhatározásból léptél a pedagógiai pályára? Miben rejlik a tanári pálya szépsége? Megbántad e, hogy ezt a területet választottad hívatásodként? – Mindig nagyon szerettem a gyerekeket, illetve szeretem és úgy érzem, hogy át is tudom adni az ismereteimet. Gyönyörű az, amikor egy kis ember a szemünk lát-
tára nő fel. Segítségünkkel rácsodálkozik a világra, majd megismeri annak működését, törvényszerűségeit. A mi feladatunk az, hogy szilárd erkölcsi és műveltségi alapot adjunk a későbbi választásaikhoz. Hiszen az ember élete nem más, mint választások sorozata. Nem. (Határozottan jelentette ki). Soha nem bántam meg és nem hiszem, hogy valaha meg is fogom bánni. – Kisebb korodban mi szerettél volna lenni? – Nagyon szerettem és szeretek olvasni. Olvasmányélményeim hatására először hajóskapitány, majd oknyomozó, újságíró akartam lenni. Másik nagy szerelmem a film, a színészet felé csábított. Végül az lettem, aki mindezeket elindítja a pályájukon – tanár. – Milyen célkitűzéseid vannak az iskolával és a diákokkal szemben? Egy fiatal pályakezdő pedagógust milyen tanácsokkal tudnád ellátni? – Az iskola hagyományait és eddigi eredményeit szeretném megőrizni, gyarapítani. Biztos és szilárd alapokat nyújtani a hosszúpályi gyerekeknek tovább tanulási céljaiknak elérése érdekében. Egy pedagógus akkor lehet igazán sikeres, ha megnyeri magának a gyerekeket és emberi tulajdonságaival, valamint felkészültségével elismerést vált ki belőlük. Fontos, hogy szeresség tiszteljék a gyerekeket, és lenyűgöző szakmai ismeretekkel rendelkezzenek. A korábbi évek gyakorlatával szemben csak a legjobbaknak ajánlom a pályát. Zara Ildikó
Békés boldog Karácsonyi Ünnepeket és eredményekben gazdag boldog Új Évet kívánok a kedves olvasóknak az Irinyi József Általános Iskola dolgozói és a magam nevében. Kiss Csaba igazgató
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
14. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
FELHÍVÁSOK!
„A Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű ZRt. felhívja a település Tisztelt Fogyasztóinak figyelmét, hogy a szennyvíztisztító telep biztonságos működése érdekében a csatornahálózat bármely pontján tilos az állattartásból származó hígtrágya, valamint a csapadékvíz közcsatornába való bevezetése. Tilos továbbá olyan szilárd anyagok (ruhanemű, pelenka, fültisztító pálcika, építési törmelék), valamint olyan szennyezőanyagok bevezetése, mely a szennyvíztisztító műben dolgozók egészségét veszélyezteti, az üzemszerű működést akadályozza, veszélyezteti, rongálja, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná teszi! A zavartalan és biztonságos szennyvízelvezetés érdekében végzett közreműködésüket előre is köszönettel ves�szük!” Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű ZRt.
Hulladéklerakót visszaadni a természetnek A Debreceni Agglomeráció Hul ladékgazdálkodási Társulást (DAHUT) alkotó települések részt vettek az Európai Unió ISPA Programjának támogatásával létrejött, Hajdú-Bihar megyei Hul ladékgazdálkodási Rendszer (Projekt szám: 2000/HU/16/P/PE/002) megvalósításában. Ebben a megye 78 önkormányzata működött közre, amelynek keretében kötelezettséget vállaltak valamennyi település hulladéklerakójának rekultivációjára (A terület újrahasznosításra való alkalmassá tétele). A Hulladékgazdálkodási Program alultervezett költségvetése miatt, csupán tíz megvalósításra volt lehetőség, ezért az ISPA projekt módosításra került. A végső kifizetések feltételrendszere, a fennmaradó hulladéklerakók rekultivációja a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Így a Társulás az előírásoknak eleget téve 2008. júliusában nyújtotta be a pályázatot „A Debreceni Agglomeráció Hulladékgazdálkodási Társulás települési szilárdhulladék-lerakóinak rekultivációja„ címen (Azonosítószám: KEOP-7.2.3.02008-0027). A projekt célja a Társulás 22 településén lévő 21 (Vámospércsnek és Újlétának közös telep van) már bezárt hulladéklerakó telepének rekultivációja, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A tender, kettőfordulós pályázat segítségével valósul meg, amelyből az első 2008. októberében támogatást nyert. Ez a fázis az előkészítő munkák megva-
lósítását célozza meg, amelynek az összköltsége 88 132 000 Ft. Ebből a támogatás 85 százalék, a saját erő pedig 15 százalék. Ebben a fázisban elkészülnek az engedélyes tervek, a közbeszerzési eljárások dokumentációs anyagi és a második fordulós pályázati csomag. Az előkészítési munkák 2010. szeptember 30.-án fejeződnek be. A 21 db lerakó közül az előzetes vizsgálatok alapján 7 db kerül felszámolásra, 9 db együtemű rekultivációra és 5 db pedig kétütemű rekultivációra. A tervek több mint 3,5 milliárd forint értékben a sikeres második forduló esetében száz százalékos pályázati támogatással valósulhatnak meg. A nyitott, nem rekultivált hulladéklerakók lezárásával a környezetvédelmi, gazdasági eredményeken túl a lakosságra nézve komoly egészségügyi,kockázatok is megszűnnek. A projekt megvalósulása az érintett területeken 293955 lakos életkörülményeit fogják jelentősen javítani. Királyné Kormányos Szilvia DAHUT projektmenedzser
Az Álmosdi és a Hosszúpályi CKÖ több féle (felzárkóztató) tanfolyamot indít, januári indulással. Érdeklődni lehet: Álmosdon, Oláhné Balogh Tímeánál, Hosszúpályiban, Balogh Tibor elnöknél és Lakatos Ferenc elnökhelyettesnél.
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
15. oldal
Gazdálkodói kötelezettségek a 2009-ben indított AKG 2. esetében 2009. évben induló agrár – környezetgazdálkodási támogatás forráshiány miatti elutasítás és az ehhez szükséges rangsorolás csak az integrált szántóföldi növénytermesztési célprogramra benyújtott támogatási kérelmek esetén várható. A fenti döntés nem helyettesíti az egyes kérelmekre vonatkozó egyedi döntést, az minden esetben az egyes támogatási kérelmekre hozott határozatokban fog megjelenni. A beadott kérelmeknek adminisztratív, formai és tartalmi ellenőrzésen kell átesni, melyek során többek közt vizsgálják a jogosultsági feltételeknek való megfelelést, az adott területre vonatkozó túligénylést, stb. és minden ügyfél számára pontmegállapítás is történik. Az ügyfél csak ezt követően kaphatja meg az egyedi határozatot arról, hogy támogatási kérelme jóváhagyásra, részben jóváhagyásra, vagy elutasításra került-e. Valamennyi célprogram esetében a kötelezettségvállalás kezdő időpontja 2009. szeptember 1., vagyis a rendeletben szereplő előírásokat (pl. gazdálkodási napló vezetése, egyes műveletek bejelentése, stb.) ettől az időponttól számítva kell betartani. Ez a kötelezettség független a támogatási határozat meglététől. Bejelentési kötelezettség teljesítése A bejelentési kötelezettség az alábbi célprogramokra vonatkozik: a) integrált szántóföldi növénytermesztési célprogram b) tanyás gazdálkodás célprogram c) ökológiai szántóföldi növénytermesztési célprogram d) természetvédelmi zonális célprogramok e) erózió elleni célprogramok A támogatásra jogosultak az alábbi agrotechnikai műveletek megvalósítását kötelesek bejelenteni az MVH-nak: a) zöldtrágyázás b) másodvetés c) középmély lazítás A támogatásra jogosultak a műveletek megvalósítását, az alábbi határidőket figyelembe véve a közlemény mellékletében közzétett formanyomtatványon kötelesek bejelenteni faxon, postai, vagy elektronikus úton a székhely/lakhely szerinti megyei kirendeltségre: A bejelentési kötelezettség a támogatási időszak, azaz 2009. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. között áll fenn. Területmérés előírásai: Az előzetesen jóváhagyott területeket tartalmazó, a támogatási kérelemnek helyt adó vagy részben helyt adó határozattal rendelkező előzetesen támogatásra jogosultnak a határozat jogerőre emelkedését követő 90 napon belül elektronikus úton területazonosítási kérelmet kell benyújtania az MVH részére, amely tartalmazza a támogatási határozattal előzetesen jóváhagyott, kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület(ek) legalább 3 méter pontossággal megadott EOV koordinátáit. ( Kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület : egy célprogramba bevitt és egy egységként meghatározott, ös�szefüggő, egy fizikai blokkon belüli, jól láthatóan elkülönített földterület.)
A kérelemhez nem kell mellékelni a mérési jegyzőkönyvet, azt a helyszíni ellenőrzés idején kell bemutatni. Az elkülönítés módjai: • Eltérő növényi kultúra (eltérő hasznosítási kód) • Eltérő növényfejlettségi állapot • Gyepek esetében a földfelszíntől számított 1-1,5 m magasságú, 15 cm átmérőjű akácfaoszlopok elhelyezése • Szántóföldi kultúra esetén 50-60 cm széles sáv a két kötelezettségvállalással érintett terület között A mérés feltételei: a) A kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület határán kell haladni b) amennyiben a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület által teljesen körülvett, 0.01 hektárt meghaladó kivett terület van (összefüggő nádas, facsoport, épületek, tanya), úgy mindegyik teljes területét ki kell mérni, mert ezek a területek nem jogosultak a támogatásra c) minden egyes terület lemérése során a rögzített koordinátáknak legalább 3 méteres pontosságúnak, és 3 méteres koordináta élességűnek kell lennie a valós helyzethez képest d) a mért földterület megadása kettő tizedes-jegyig szükséges e) a lemért földterületet legalább 1 pontban jól láthatóan meg kell jelölni a terepen, hogy a támogatási időszak teljes időtartama alatt jól azonosítható legyen f) a mérésről jegyzőkönyvet kell készíteni A mérési jegyzőkönyv kötelező tartalma az alábbi: – előzetesen támogatásra jogosult földhasználó neve és regisztrációs száma – AKG célprogram megnevezése – a mérést végző személy neve (majd a kinyomtatást követően aláírása illetve pecsétje) – a mérés időpontjának rögzítése (év-hónap-nap, óra-perc) – területnagyság megadása kettő tizedes-jegy pontossággal – terület X(EOV), Y(EOV) koordinátáinak megadása – pontszámos területszámítási jegyzőkönyv – pontszámos területszámítási vázrajz (shape formátumban) A mérési jegyzőkönyvet a gazdálkodónak és a mérést elvégző személynek is alá kell írni (pecsételni), s az eredeti példányt meg kell őrizni. Természetesen a mérést bárki – maga a gazdálkodó is – elvégezheti, amennyiben a pontosságot a mérések esetén biztosítani tudja. Faragó Péter-Pál UMVP tanácsadó H.-B. Megyei Területi Agrárkamara
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
16. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
SPORTHÍREK Hosszúpályi Sportegyesület labdarúgó csapatainak, a Hajdú – Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség által szervezett, Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 2009 – 2010 évi őszi fordulója befejeződött. Csapataink a következő eredményt érték el.
Felnőtt csapat: Mérkőzés
Mérkőző csapatok
Eredmény
1.
Hosszúpályi – Hajdúsámson
2: 2
2.
Ebes – Hosszúpályi
2: 4
3.
Hosszúpályi – Nagyhegyes
2: 2
4.
Hajdúszoboszló – Hosszúpályi
5: 1
5.
Hosszúpályi – Polgár
4: 4
6.
Kaba – Hosszúpályi
2: 2
7.
Hosszúpályi – Sárrétudvari
1: 1
8.
DEAC – Hosszúpályi
5: 0
9.
Hosszúpályi – Derecske
2: 0
10.
Báránd – Hosszúpályi
3: 0
11.
Hosszúpályi – Nyíradony
3: 2
12.
Nyírmártonfalva - Hosszúpályi
3: 1
13.
Hosszúpályi – Téglás
2: 6
14.
Hosszúpályi – Létavértes
3: 8
15.
Hajdúsámson – Hosszúpályi
5: 0
A felnőtt csapatunk 15 mérkőzést játszott az őszi fordulóban. Ebből 3 győzelem, 5 döntetlen és 7 vereség. A rúgott gólok száma 27, a kapott gólok száma 50. Összesen a gyűjtött pontok száma 14 pont. Ezzel a tabella 13.-ik helyén szerepel. Edző: Kóródi István. Az ifjúsági csapat (U- 19) 15 mérkőzésből megnyert 5-öt, Döntetlent nem játszott, veszett 10 mérkőzést. A rúgott gólok száma 42, a kapott gólok száma 53 gól. Összesen a gyűjtött pontok száma 15 pont. Ezzel a tabella 10.-ik helyén végzett. Edző: Varga Lajos Az U- 16-os csapatunk 8 mérkőzést játszott az őszi fordulóban. Nyert 5 mérkőzésen, döntetlent játszott 1 mérkőzésen, vereséget szenvedett 2 mérkőzésen. A lőtt gólok száma 34, a kapott gólok száma 11 gól. Az összesen megszerzett pontok száma 16 pont. A tabella 3.-ik helyén végzett az őszi szezonban. Edző: Barabás István Az U- 13-as csapatunk az őszi 10 mérkőzésből megnyert 6-ot, döntetlen nem volt, az elvesztett mérkőzések száma 4. A lőtt gólok száma 56, a kapott gólok száma 22 gól. Az összesen megszerzett pontok száma 18 pont. Az őszi fordulót a 6.-ik helyen zárta. Edző: Papp Gyula Berényi András sportegyesület elnöke
VI. Pályi Kupa ifjúsági sakkcsapatverseny Csandli Kálmán emlékére Az élmezőny végeredménye: 1. Debreceni Sakkbarátok Klubja
(Toldy Emil, Debreceni Máté, Kricsfalusi Patrik) . . . . . . . . . 14 pont
(Balogh Dávid, Keserű Tibor, Egri Zsolt) . . . . . . . . . . . . . . . 14 pont
(Szántó Imre, Hercz Richárd, Hercz Vendel) . . . . . . . . . . . . . 13 pont
(Varga Nikolett, Forgács László, Marosán Szabolcs) . . . . . . 10 pont
(Tokai Kristóf, Bernáth Gergely, Kiss Bence) . . . . . . . . . . . . 6,5 pont
(Cseke Roland, Bohos Balázs, Szakállas Tibor) . . . . . . . . . . . 3 pont
(Sándor János, Kovács Mihály, Cseh Péter, Tarr Szilvia) . . . 2,5 pont
2. Püspökladány 3. Hosszúpályi 4. Mikepércs 5. Ebes 2009. november 28-án már hatodik alkalommal került sor az egykori tanító, sakkoktató és sakkfeladvány szerző emlékére alapított sakk kupára. A hétfordulós csapatverseny háromfős csapatokkal zajlott. A helyezésekért izgalmas sakkcsatákat láthattak a jelenlévők, melyből végül a több csapatgyőzelmet elért Debreceni Sakkbarátok csapata került ki győztesen, 2009-ben így új kupagyőztes neve került a serlegre (eddig kétszer Bagamér és háromszor Hosszúpályi csapata nyert). Először lett meghirdetve feladványfejtő verseny, melyen Csandli Kálmán egyik érdekes kétlépéses feladványát kellett a versenyzőknek időre megfejteni. A fejtőverseny különdíját a községi önkormányzat, a művelődési ház valamint a Derecskei Kézműves Kör ajánlotta fel, melyet Végh Edit intézményvezető adott át a szerencsés megfejtőnek, Varga Nikolettnek. Az eredményhirdetésen a csapatok és versenyzők érmeket, kupákat és sakkfolyóiratokat vehettek át Som Zsolt alpolgármestertől.
6. Pocsaj
7. Derecske
Különdíjak: Táblánkénti legeredményesebb játékosok: 1. táblán: Balogh Dávid (Püspökladány) 2. táblán: Debreceni Máté (Debreceni Sakkbarátok Klubja 3. táblán: Marosán Szabolcs (Mikepércs) A legeredményesebb alsó tagozatos tanuló: Egri Zsolt (Püspökladány) A legeredményesebb női játékos: Varga Nikolett (Ebes) Szilágyi Tibor versenyszervező
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
17. oldal
HIRDETÉSEK ÍZ-LAND PIZZERIA AJÁNLATA 1. Margaréta (paradicsomos alap, sajt). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 500.2. Négy sajtos (paradicsomos alap, 4 féle sajt). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 550.3. Sonkás (paradicsomos alap, sajt, sonka) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 780.4. Gyros húsos ( gyros hús, sajt, paradicsom, hagyma, uborka, öntetek). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 880.5. Szalámis (paradicsomos alap, sajt, szalámi). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 780.6. Pfefferoni (paradicsomos alap, sajt, szalámi, pepperone) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 780.7. Hawai (paradicsomos alap, sajt, sonka, ananász). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.8. Sonkás-gombás (paradicsomos alap, sajt, sonka, gomba). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.9. Vegetáriánus (paradicsomos alap, sajt, gomba, zöldségek, hagyma). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.10. Pikáns (tejfölös mustáros ragu, sajt). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.11. Mexikói (paradicsomos alap, sajt, mexikói zöldség, gomba, olívabogyó) . . . . . . . . . . . . . . . . 800.12. Napóleon (paradicsomos alap, sajt, szalámi, sonka,szalonna,gomba,hagyma). . . . . . . . . . . . . . 960.13. Brokkolis (paradicsomos alap,sajt,gomba,brokkoli,paprika,fokhagymaszósz). . . . . . . . . . . . . . 800.14. Piedone (paradicsomos alap, sajt, szalonna, hagyma, bab). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 780.15. Tonno (paradicsomos alap, sajt, tonhal, citrom). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 960.16. Nápolyi (paradicsomos alap, sajt, tenger gyümölcsei, olívabogyó). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 960.17. Róma (paradicsomos alap,sajt, sonka, szalámi, gomba, paprika. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 960.18. Sombero (paradicsomos marharagu,chili,kukorica,vegyes zöldség, óriásbab, sajt . . . . . . . . . . 960.19. Bolognai (bolognai ragu, sajt, gomba, paprika) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 960.20. Magyaros (paradicsomos alap, sajt, chili, kolbász, szalonna, uborka, hagyma) . . . . . . . . . . . . . 800.21. Ínyenc (kapros-tejföl, csirkeragu, szalonna, sonka, sajt). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 960.22. Íz-Land (paradicsomos alap, sajt, sonka, szalámi, virsli, gomba, zöldségek). . . . . . . . . . . . . . 960.23. Mozzarella (paradicsomos alap, sajt, mozzarella, paprika, nyers paradicsom). . . . . . . . . . . . . . . 780.24. Titokság (félbehajtott marharaguval, gombával töltött pizza). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 850.25. Sonkás-szalámis (paradicsomos alap, sajt, sonka, szalámi). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.26. Country (kapros – tejföl, sajt, szalonna, főtt tojás, hagyma). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 720.27. Kívánság (Maximum 5 feltét választható!). . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 990.Sajtos hamburger: 380.Sima hamburger: 320.Ünnepi nyitva tartás: 2009. december 24-25-26-án ZÁRVA 2009. december 31-én Zárva 2010. január 1-én ZÁRVA
Minden kedves vendégünknek Kellemes Karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánunk!
Biztonságtechnika – Riasztórendszerek – Videómegfigyelő rendszerek – Tűzjelzők, beléptetők Telepítés, javítás, karbantartás.
Tarnóczi Tamás
biztonságtechnikai műszerész +36 30/356-5315 Hosszúpályi, Zöldfa u. 22.
500 és 1000 Ft-os ruházati boltunk várja kedves új és régi vásárlóit! Kínálatunk: - új gyerek, női, férfi ruházat és lábbelik minden korosztály számára. 2 naponta bővülő árukészlettel várunk mindenkit szeretettel! Megtalálnak bennünket:
Hosszúpályi, Erdő u. 2. sz. Nyitva tartás:
Hétfőtől – Péntekig: 8.00 – 17.00-ig Szombaton: 8.00 – 12.00 –ig Telefon: 06-20/26-42-748
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
18. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGKÖTÉSEK
2008.május hónaptól – 2009. augusztus hónapig Kovács Martina Linda – Lakatos Arnold Nagy Henriett – Szabó Tamás Kovács Julianna – Varga Gábor Szántó Edit Edina – Lakatos Ottó Hercz Mária – Tömöri István Attila Lukács Anita – Lente Csaba Kósa Viola – Magyar Ferenc Bereczki Zsuzsánna – Sajó Imre Dr. Almási Timea – Dr. Forrai Miklós Dr. Szatmári Ildikó Mária – Dancsó Károly Batai Renáta Ivett – Megyesi József Lakatos Klaudia – Lakatos Gyula Török Dóra – Joó Szabolcs Varga Anita – Szegedi Mihály Szabó Zsuzsa – Tóth Tamás László Hüse Katalin Hajnalka – Kósa Barna Lőrinczi Anna – Csuka József Varúl Anita – Barázda Róbert Pusztai Ildikó – Kovács Gyula Bostyán Anett – Vincze Attila
Lakatos Ilona – Rostás Sándor Kokas Aranka Zsuzsanna – Darnai József Lakatos Valéria – Rostás Lajos Brumár Katalin – Ökrös Imre Megyesi Ildikó – Szántó Róbert Hercz Mónika – Györfi Attila Linzerbold Henriett – Baráth Bálint András Szabó Krisztina Dóra – Takács Barna Seres Magdolna – Dániel Árpád Attila Dr. Kerek Márta Zsuzsánna – Polonkai Imre Pethő Melinda – Hajdu Ferenc Gáll Irén Andrea – Hajdu Sándor Zsoldos Andrea – Hegedűs Miklós Varga Viktória – Katona János Ivanovics Kulcsár Orsolya – Harangi Ákos Varga Nóra – Rigó Zsolt Kunkli Juliánna – Balogh Gyula Rostás Krisztina – Lakatos Dávid Szilágyi Edit – Kovács Sándor Nagy Tímea – Dr. Szigeti Balázs
ELHALÁLOZOTT LAKOSAINK
2009. szeptember hónaptól 2009. november hónapig Ilyés Sándor (élt: 67 év) Sáfrán Piroska (élt: 87 év) Csukás Andrásné (élt: 75 év) Nátházi Józsefné (élt: 64 év) Horváth János (élt: 85 év)
Tájékoztatjuk a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2009. december 13-tól (vasárnap) a Monostorpályi érintésével közlekedő autóbuszjáratok menetrendjében az alábbi módosítások lépnek életbe: • új járat közlekedik naponta Debrecen-Hosszúpályi viszonylatban 5.00, 6.30, 12.15, 14.45, 15.45, 16.45 órakor, • új járat közlekedik naponta Hosszúpályi-Debrecen viszonylatban 4.18, 5.18, 6.18, 8.18, 14.18, 16.03, 16.48 órakor,
Erdei József (élt: 80 év) Koncz József Gyula (élt: 79 év) Varga Sándor (élt: 65 év) Csarnai István (élt: 41 év) Tarczali Jánosné (élt: 88 év)
• új járat közlekedik munkaszüneti napokon DebrecenHosszúpályi viszonylatban 22.40 órakor, • új járat közlekedik munkaszüneti napokon HosszúpályiDebrecen viszonylatban 20.43 órakor, • a Debrecenből Hosszúpályiba 14.20, illetve a Hosszúpályiból Debrecenbe 6.30 órakor induló járat 5 perccel korábban közlekedik. Hajdú Volán Zrt. Debrecen
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
19. oldal
Boldog születésnapot!
90. születésnapja alkalmából az önkormányzat nevében Berényi András polgármester köszöntötte Hartl János Ferencnét
H O N O S Í T Á S
95. születésnapja alkalmából Berényi András polgármester köszöntötte Kósa Józsefné, hosszúpályi lakost
Szabó Gyula honosítása 2009. szeptember 30-án
MEGÉRKEZTÜNK Kaszonyi Áron a.n.: Rostás Klaudia Szimonetta Kerek Viktória a.n.: Horváth Renáta Rézműves Brigitta Mirella a.n.: Rézműves Marianna
Balogh Dzsenifer Natasa a.n.: Balogh Natasa Lakatos Dzsenifer a.n.: Rostás Mária Balogh Herold Gergő a.n.: Balogh Szabina
Balogh Gréta Iringo a.n.: Rostás Aranka
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.
20. oldal
HOSSZÚPÁLYI KISBÍRÓ
Üdvözlégy Bújj el arcom ráncaiban – Féltő ölelésben karomnak; És lelkünk Szent Ünnepén Legyünk Isteni templomunknak. Fejünk fölé fonjon glóriát Békétlen kezével az ég, És érezzük egymás szívében A Karácsony szeretetét. Kerékgyártó Kálmán
Kiadó: Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzat Szerkeszti: A szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Végh Edit Számítógépes anyagszedés és hirdetésfelvétel: Varga Orsolya Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz. Megjelenik: 1800 példányban Nyomdai munkák: CENTER-PRINT NYOMDA
Szerkesztőség címe: 4274 Hosszúpályi, Debreceni u. 2. sz.