XVII. fejezet
A szerelem ledönti trónjáról a szépséget Albéric egy páholyban kedvesénél szebb nővel találkozik (könyörgök, bocsássák meg nekem ezt a számtani becslést), azaz olyan nővel, akinek szépsége kettő helyett három egység boldogságot ígér (feltételezésem szerint a tökéletes boldogságot nyújtó szépséget a négyes számmal fejezhetjük ki). Vajon meglepő-e, ha e szépségnek fölébe helyezi kedvese szépségét, mely száz egység boldogságot ígér? A szerelmes férfit még az arc piciny hibái is, a himlőhely például, valósággal elérzékenyítik, s mély álmodozásba merül, ha himlőhelyet pillant meg egy idegen nő arcán; mekkora lehet a hatás, ha magán a kedvesen látja! S ez azért van így, mert e himlőhelyek jelenlétében ezer meg ezer, többnyire édes és szemében rendkívül fontos érzést élt át, de bármilyenek voltak is ezek az érzések, e bőrhiba ösztönzésére, még ha más nő arcán tűnnék is föl, hihetetlen gyorsasággal újjáélednek. S ha ilyen módon sikerül a rútságot választani és megszeretni, ez azt jelenti, hogy ez esetben a rútság a szépséggel egyenlő.46 Egy férfi szenvedélyesen szeretett egy nagyon sovány himlőhelyes asszonyt, míg a halál el nem ragadta tőle. Három évvel A szépség nem más, mint a boldogság ígérete. Egy görög férfi boldogsága más volt, mint egy 1822-ben élő francia férfié. Nézzük csak meg a Medici Vénusz szemét, s hasonlítsuk össze Pordenone Magdolná-jának szemével (Sommariva úrnál).
46
69
azután, Rómában, megismerkedik két hölggyel – az egyik a napnál is szebb, a másik sovány és himlőhelyes, tehát ha úgy akarjuk, csúnya; egy hét sem telik bele, ennyi idő kellett, amíg emlékei segítségével mintegy elfedte a rútságot, s beleszeretett a csúnya nőbe, aki nagyon is megbocsátható kacérsággal felkorbácsolta a vérét; ez a segítség nagyon is hasznos az ilyen műveleteknél.47 Egy férfi az első találkozás alkalmával megütközik a nő rútságán; rövidesen, hacsak a nő nem túlzottan igényes, arcának kifejezése elfeledteti vele egyes vonásainak hibáit, kedvesnek látja, s már elismeri, hogy szeretni lehetne; egy héttel azután már reményeket táplál; egy újabb hét múlva megvonták őket tőle; ismét eltelik hét nap, és belebolondul.
47
70
Ha bizonyosak vagyunk egy nő szerelmében, ráérünk vizsgálgatni szépségét, ha kételkedünk benne, nem jut időnk az arcára gondolni. (Stendhal jegyzetei.)
XVIII. fejezet
Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a közönség és kedvenc színészei viszonyában; a nézőket cseppet sem érdekli, hogy kedvenceik szépek-e vagy rútak. Le Kain, jóllehet feltűnően rút volt, özönével keltett szenvedélyeket, hasonlóképpen Garrick is, mégpedig több okból, de mindenekelőtt azért, mert arcuknak és mozdulataiknak már senki sem látta valóságos szépségét, hanem azt, amit a képzelet hosszú idő óta nekik tulajdonított, hálaképpen, emlékképpen a közönségnek nyújtott élvezetekért; így például a komikus színész arca abban a pillanatban nevetésre késztet, amint a színen megjelenik. Egy lány, aki először látogatott el a Comédie Française-be, az első jelenet alatt bizonyára idegenkedve nézte Le Kaint, ámde a színész rövidesen könnyekre fakasztotta s megborzongatta; miként is állhatott volna ellen oly szerepeknek, mint Tankréd48 és Orosmane? S ha a rútság még zavarta is némileg, az egész közönség lelkesedése s az a hatás, amit ez egy ifjú lány49 Lásd Staël asszonyt, azt hiszem, a Delphine-ben; ezzel a fogással élnek a kevésbé csinos nők. 49 Azt hiszem, ennek az ideges együttérzésnek tulajdoníthatom a divatos muzsika tüneményes és érthetetlen sikerét (Rossini sikere Drezdában, 1821-ben). Attól, hogy a divat elpártol tőle, a muzsika nem válik ros�szabbá, s mégis a fiatal lányok jóhiszemű szívére már semmi hatást nem gyakorol. Meglehet, azért is tetszett nekik, mert felajzotta a fiatalemberek hevületét. Sévigné asszony (202. levél, 1672. május 6-ról) ezt írja lányának: „Lully a legnagyobb erőfeszítésre késztette a királyi zenekart; az amúgy is gyönyörű Miserere még fenségesebbé vált; a Libera pedig mindenki szemét elárasztotta könnyel.” 48
71
idegeire gyakorolt, végül is elmosták ellenkezését. A rútságnak már csak a neve maradt meg, sőt még az sem, hiszen hallhattuk a Le Kainért lelkesedő nők felkiáltásait: „Milyen szép!” Ne felejtkezzünk meg róla, hogy a szépség a jellemet fejezi ki, más szóval az erkölcsi szokásokat, következésképp mentes minden szenvedélytől. Holott nekünk éppen szenvedélyre van szükségünk; a szépség csupán valószínűségeket árul el egy nőről, mégpedig hidegvérét illető valószínűségeket; himlőhelyes kedvesünk tekintete viszont oly vonzó valóság, mely minden elképzelhető valószínűséget megsemmisít.
72
Kételkedni ebben a hatásban, egyenlő volna kétségbe vonni Sévigné asszony értelmét és ízlését. Lully muzsikája, mely őt elragadta, ma menekvésre ösztönözne; akkoriban ez a muzsika kristályosításra bátorított, ma viszont megakadályozza a kristályosítást. (Stendhal jegyzetei.)
XIX. fejezet
További kivételek a szépség hatalma alól A szellemes és gyöngéd lelkű nők, a félénk és gyanakvó természetűek, az olyanok, akik a társaságban való szereplésük másnapján ezerszer átgondolják s szenvedő félénkséggel újra végigélik, amit mondtak és sejtetni engedtek; ezek a nők könnyen beletörődnek abba, hogy a férfi nem szép, s ez szinte nem is akadály, hogy valakit szerelmükkel megajándékozzanak. Ugyanebből a törvényből következik, hogy az imádott s nagyon tartózkodó nő szépségének mértéke csaknem közömbös számunkra. Már nem a szépség táplálja a kristályosodást, s midőn a bennünket meggyógyítani kívánó barát azt állítja kedvesünkről, hogy nem szép, már-már elismerjük, s ő azt hiszi, hogy nagy lépéssel segítette előre gyógyulásunkat. Barátom, a vitéz Trab kapitány ma este elmondta, mit érzett egy alkalommal Mirabeau láttán. E nagy ember nézői közül senkinek sem volt kellemetlen a látvány, azaz senki sem találta rútnak. Lángoló beszéde mindenkit magával ragadott, mindenki csak arra figyelt, azaz csak annak figyelésében lelte kedvét, ami szép volt az arcán. Mivel egyetlen szép vonás sem volt (szobrászi vagy festői szépség), mindenki arra a másféle szépségre figyelt,50 a kifejezés szépségére. Ez az előnye, ha valaki divatban van. Ha nem számítjuk az arc már ismert hibáit, melyek a képzelet számára már jelentéktelenek, a következő három szépség valamelyike fogja megejteni az embert:
50
73
Ugyanakkor, midőn a figyelem, festőien beszélve, szemet hunyt rútsága előtt, lelkesen megragadta minden tűrhető apró részletét, például dús hajának szépségét; ha szarvakat hordott volna, azokat is szépnek tartották volna.51
1. a népnél a gazdagság; 2. a társaság tagjainál a testi vagy lelki elegancia; 3. az udvarnál ez a gondolat: tetszeni akarok a nőknek; csaknem mindenhol e három gondolat keveréke. A gazdagság eszméjéhez tapadó boldogság egyesül a gyönyörök finomságával, ami az elegancia gondolatából származik, s mindezt a szerelemre alkalmazzák. Egy vagy más módon az újdonság megragadja a képzeletet. Így történt meg, hogy egy nagyon rút emberrel rútságáról megfeledkezve foglalkoznak,* s végül rútságát szépségszámba veszik. 1788-ban Bécsben Viganò asszony, a divatos táncosnő teherben volt; a társasági hölgyek nemsokára kitömték a gyomruk táját à la Viganò. Ugyanezek a visszájára fordított okok teszik, hogy semmi sem rémesebb az elavult divatnál. A rossz ízlés nem egyéb, mint a változásokból élő divatot összekeverni a maradandó szépséggel, mely egy bizonyos kormányzat és éghajlat gyümölcse. Tíz év múlva egy ma divatos épület elavult lesz. Kétszáz év múlva, midőn a divatról már megfeledkeztünk, sokkal kevésbé tesz majd visszatetsző hatást. Bolondok azok a szerelmesek, akik öltözködésükre túl sok gondot fordítanak, mert igazán más a dolguk, ha kedvesüket látják, mint hogy öltözékére gondoljanak; amint Rousseau mondja, a szerető ember csak nézi, nem pedig vizsgálja kedvesét. Ha mégis megesik a vizsgálat, már kedvtelés-szerelemről, s nem szenvedély-szerelemről van szó. Ha valakit szeretünk, a tündöklő szépség csaknem kellemetlen, mire való volna nekünk a szeretett nő szépsége, inkább gyöngédnek és odaadónak akarnánk. A díszes öltözék a szerelemben csak az apai házban szigorúan őrzött fiatal lányokra van hatással, akik gyakran szemükön keresztül gyúlnak szenvedélyre. Mindezt L. mondta 1820. szeptember 5-én.
* A kis Germain, Grammont emlékirataiban. Vagy udvariasságuk, vagy nagyságuk, vagy külsejük miatt, esetleg az érzelmek láncolata miatt (lásd fentebb a himlőhelyes nő esetét), a szerelmes as�szony megszokja kedvese hibáit. C. orosz hercegnő könnyűszerrel hozzászokott egy férfihoz, akinek tulajdonképpen nem volt orra. Bátorsága, töltött pisztolya s annak elképzelése, hogy e hiba miatt kétségbeesésében öngyilkos lesz, továbbá a részvét e nagy szerencsétlenségben, melyet segített az a gondolat is, hogy a férfi meggyógyul, sőt már gyógyulni kezd, ezek a tényezők
51
74
Az Opera balkonján díszelgő unott vagy képzelettől megfosztott lelkeket egy csinos táncosnő jelenléte estéről estére figyelni kényszeríti. Bájos, merész és különös mozdulataival a táncosnő felébreszti a testi szerelmet, megindítja a nézőkben a számukra talán egyedül lehetséges kristályosodást. Így például egy csúnyácska nő, akit az utcán egyetlen pillantásra sem érdemesítenénk, ha gyakran megjelenik a színpadon, különösen az unott férfiak köréből előbb-utóbb talál valakit, aki busás pénzzel kitartja. Geoffroy szerint a színpad a legkedvezőbb emelvény a nőknek. Minél híresebb és elhasználtabb egy táncosnő, annál többet ér; innen a kulisszák világának e közmondása: „Az, aki arra se talált férfit, hogy odaadja magát, eladja magát.” Ezek a nők ellopják szenvedélyük egy részét szeretőjüktől, és nagyon fogékonyak kérkedésből szeretni. Mit tehetnénk, hogy ne fűzzünk lelkes és szerető érzelmeket egy színésznő megjelenéséhez, akinek vonásai nem kellemetlenek, s akit minden este két óra hosszat láttunk a legnemesebb érzelmek kifejezése közben, s még csak nem is ismerjük? S ha végül mégis sikerül bejutnunk lakásába, vonásai oly kellemes érzéseket idéznek emlékezetünkbe, hogy valóságos környezete, jóllehet néha nem a legnemesebb, egy pillanat alatt regényes és megható árnyalatot ölt. „Kora ifjúságomban, mikor ezért az unalmas francia tragédiáért rajongtam,52 ha szerencsém volt Olivier kisasszonnyal együtt vacsorázni, minden pillanatban azon kaptam magam hozták létre a csodát. Szükséges, hogy a szegény sebesült úgy viselkedjék, mintha nem gondolna balsorsára. Berlin, 1807. (Stendhal jegyzetei.) 52 Ezt az illetlen mondatot megboldogult barátom, Bottmer báró emlékirataiból másoltam ki. Hasonló játék végén tetszett meg Feramorz Lalla Rookhnak. Lásd e bájos költeményt. (Stendhal jegyzete.)
75
rajta, hogy szívem teli van tisztelettel, mintha egy királynővel beszélnék: s valóban, mikor vele voltam, sohasem tudtam bizonyosan, vajon egy királynőbe vagy egy csinos leányba vagyok-e szerelmes.”
76
XX. fejezet
Meglehet, hogy a szépség hatását azok a férfiak érzik át legerősebben, kik nem hajlamosak a szenvedélyes szerelemre; legalábbis a szépség a legerősebb benyomás, amit nő tehet rájuk. Az a férfi, aki ismeri azt a szívdobbanást, amit kedvesének messziről megpillantott fehér szaténkalapja vált ki, maga is csodálkozik, minő hidegséggel fogadja ő a világ leggyönyörűbb szépségének közeledését. S ha megfigyeli a többiek lelkesedését, talán némi bánatot is fog érezni. A rendkívül szép asszonyok a második találkozás alkalmával sokkal kevésbé hatnak. Ez nagy szerencsétlenség, mert kedvét szegi a kristályosításnak; mivel értékük mindenki számára látható, mint valami drágakőé, szeretőik listáján többségben vannak az ostobák, a fejedelmek, a milliomosok stb.53
Látnivaló, hogy a szerző se nem uralkodó, se nem milliomos. Ezt a szellemességet nem akartam átengedni az olvasónak. (Stendhal jegyzete.)
53
77
