A szegénység szociálpolitikai kérdései dr. Mélypataki Gábor
Bevezetés • A szegénység a mai társadalmunkban jelentkező tömegjelenség. A modern társadalom gerjesztette versenyhelyzetben a társadalmi viszonyokra is a piac szabályai érvényesülnek. Így vannak győztesek és vesztesek is. Jelen helyzetben a társadalom azokat a személyeket tekinti vesztes pozícióban lévőnek, akik a megítélés szerint szegények. Kormányoktól és kormányzati politikáktól függ, hogy milyen megoldások adódnak, a segélyprogramoktól a büntető jellegű intézkedésekig.
Fogalmi meghatározás nehézségei • Ha szegénységről, vagy szegény emberekről beszélünk, akkor a társadalom szintjén megpróbálunk kategorizálni. Akarva, vagy éppen akaratlanul is társadalmi határokat állítunk fel az egyes személycsoportok között. Azonban látnunk kell ezt, hogy szegénység és szegénység közötti is rengeteg eltérés van. A szegénység felfogása, tehát az hogy én kit látok szegénynek, vagy hogy annak érzem-e magam a saját szubjektumom szüleménye, mely bizonyos társadalmi szerepelvárásokból és anyagi javak birtoklásának a mértékétől függ. Magát a fogalmat nem igazán lehet általánosságban használni. Azt azonban ehhez hozzá kell fűznünk egy dolgot. Ez pedig az, hogy a szegénység nem kifejezetten csak a szubjektum felismerésének a szintjén létezik. A társadalom természetszerűleg a birtokolt javak mennyisége szintjén is elkülönül. Elkülönülnek az elit rétegek, akik sok mindent tulajdonollak, vagy birtokolnak. Egyre inkább pedig a társadalmi piramis aljára kerülnek, vagy egyre inkább a társadalom szélére, akik kevés dolgot birtokolnak, vagy épp semmijük sincs.
• Ezek alapján emelhetjük ki, hogy egy olyan fogalom a szegénység, mely a szubjektumban gyökerezik, de objektív társadalmi határokban realizálódik. Nem ritka az a helyzet, mikor a társadalom tagja saját magát és másokat is szegénynek látja. • El kell egymástól választanunk a szegénységet és a szegénység érzetét. Jelentős eltérések lehetnek a tényleges társadalmi helyzet és a között az érzet között, hogy az adott személy a társadalom mely szintjén lévőnek érzi magát. • A szegénység rendszerint egy hiánydefiníció, mely annak kifejezésére szolgál, hogy az adott személy a társadalom jobban kvalifikált rétegeihez képest valamiben (általában javakban és tőkében) hiányt szenved. Ezt hiányt és társadalmi viszonyulást, időben mindig a megfelelő korszak viszonyai között kell értelmezni. Ez azért is van így, mert lehet, hogy aki ma szegénynek minősül, egy másik kor szempontjából nem lenne az.
• A legáltalánosabban elfogadható definíció a szegénység kapcsán a fentiekből következően az alábbi: „az élet fenntartásához szükséges anyagi javak hiányával írható le, az a szituáció, amely során az egyén nem rendelkezik olyan erőforrásokkal, amelyek segítségével a társadalom által decensnek elfogadott életszínvonalat magának biztosítani tudja”
•
•
Magából a szegénység általunk elfogadott definíciójából is kitűnik, hogy az életfenntartáshoz szükséges anyagi javak hiányáról beszélünk. Ez azért kiemelendő, mivel minden társadalom meghatároz standard értékeket. Olyan standard értékeket, amit a társadalom jelentős része el tud érni, sőt egyesek jelentősen túl is szárnyalják azokat. Olyanok is sajnos, akik a standard alatt maradnak. A standard azért is jelentős, mert azok a személyek, akik a társadalom átlagértékei alatt maradnak a javak terén, azok a társadalom szempontjából szegénynek minősülnek. Ezek a személyek, hogy egy párhuzamos fogalmat használjunk, hátrányban vannak a többséghez képest. Azt is látni kell azonban, hogy a hátrány önmagában nem eredményez szegénységet. Attól, hogy valaki hátrányban van, nem feltétlenül szegény. A problémakör ott kezdődik, mikor ezek a hátrányok kumulálódnak. Az összeadódás hatására viszont a hátrányok összessége viszont eredményezhet olyan hiányt, mely következtében a társadalmi standardokat nem éri el az illető. A hiány pedig abban akadályozza a személyt, hogy a társadalom által meghatározott megélhetési küszöböt elérje, ergo kitörjön abból a szférából, ahová kényszerült.
A szegénységhez kapcsolódó fogalmak • Depriváció • Eszkalálódás- társadalmi kirekesztődés • Gettósodás
Depriváció • A szegénységgel rokon fogalom, de nem azonos vele az ún. depriváció, amely valamitől való megfosztottságot jelent. Erről csak akkor beszélhetünk, ha olyan dolgokat érint, melyek a társadalom döntő részének elérhető és rendelkezik is vele. Az ún. luxuscikkek esetén megfosztottságról nem beszélhetünk.
Depriváció • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Elsődleges indikátor: Anyagilag depriváltnak tekinthető valaki akkor, ha az alábbi – a háztartás pénzügyi nehézségeinek percepcióját és tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságát felölelő – kilenc tétel közül legalább három esetében depriváltként azonosítható. 1. Képes-e a háztartás arra, hogy váratlan, nagyobb összegű kiadást saját forrásból fedezzen? 2. Előfordult-e az elmúlt évben, hogy pénzhiány miatt nem tudták befizetni a lakbért, lakástörlesztést, közös költséget, közüzemi díjat, pénzkölcsön törlesztőrészletét? Megengedhetnék-e maguknak, hogy … 3. automata mosógépük legyen? 4. színes televíziójuk legyen? 5. telefonjuk (vezetékes vagy mobil) legyen? 6. személyautójuk legyen? 7. évente legalább egy hétre elmenjenek nyaralni? 8. legalább minden második nap húst egyenek? 9. lakásukat megfelelően fűtsék? Az elsődleges indikátor célja, hogy az anyagi depriváltság kiterjedtségét mutassa.
Depriváció • Másodlagos indikátor: Az elsődleges index szerint depriváltak körében mutatja meg depriváltságot mutató tételek átlagos számát. Célja, hogy az anyagi depriváltság súlyosságát jelenítse meg.
Depriváció • A kielégítettségének korlátozottságát méri. Ezek közül hármat emeltünk ki: az élelmet, a fűtést és a lakásfenntartást (rezsi). Akkor beszélünk a depriváció első típusáról, ha a három szükséglet közül legalább egy kielégítetlen. A ruházkodás szükséglete kimaradt az alapszükségletek köréből. Ez ugyanis nem azonos erejű szükségletet képvisel az idős és fiatal generációk számára, s ami legalább ennyire döntő, a mérésére szolgáló indikátor („a szükségesnél kevesebb pénz jutott új ruhák vásárlására”) nem alkalmas arra (legalábbis Magyarországon nem), hogy valós szükséget mérjünk vele. A lakosság 61%-a szerint nem jut elég pénz erre a célra. A kínai piacon beszerezhető olcsó ruhák, a használt ruhaüzletek széles fogyasztóközönséget kielégítő kínálata és a magas említési arány miatt nem vettük be az alapvető szükségletek mérésére szolgáló mutatóba. A gyógyszereket anyagi okokból nélkülözni kényszerülők még az alapvető szükségletek hasznos indikátora lehetne, de adatok hiányában kimaradt az elemzésből.
Depriváció • Az objektív dimenziók második nagy köre a lakások felszereltségének nagyon alacsony szintjére, az elemi (a lakosság zöme számára rendelkezésre álló, természetesnek tekintett) tartós fogyasztási cikkek hiányára fókuszál. A lakásfelszereltség alacsony szintjét összesen 19 alapvető tartós fogyasztási cikk figyelembe vételével vizsgáltuk, mégpedig standardizált z-scorok alapján képzett index segítségével.Nagyon alacsony szintnek a medián 60%-a alatti index-értékkel rendelkezőket tekintettük. A másik mérőszám az alapvető fogyasztási cikkekkel (az automata mosógéppel, a fagyasztóval, valamint a mikrohullámú sütővel egyaránt) nem rendelkező háztartásokban élők arányát mutatja. Három olyan terméket választottunk, amellyel a lakosság zöme (rendre 72, 53, illetve 71%-a) rendelkezik, s az eltérő igényszintek kiszűrése és a mély szegénységre történő fókuszálás miatt, mindhárom cikk együttes hiányát tekintettük deprivációs ismérvnek. A lakások felszereltségével mért második depriváció típus akkor jellemzi az egyént, illetve a háztartást, ha vagy a relatív index, vagy az abszolút mérőszám szerint a nélkülözők közé tartoznak.
Depriváció • Az objektív anyagi depriváció harmadik nagy csoportja a rossz lakáskörülmények indikátorait tartalmazza. Az egyik mutató a benti WC hiánya (mint abszolút szegénységi ismérv), a másik a komolynak tartott hibák említése a lakással kapcsolatban a megkérdezett részéről (dohos, vizes, sötét, aládúcolt, beázik, nagy zaj, illetve légszennyezettség jellemzi), a harmadik mutató esetében pedig, az összeíró részéről. Az összeíró sötétnek, szűknek és olcsó berendezésűnek minősítette a lakást (mindhárom együtt). Rossz lakáskörülményekben mért depriváció akkor áll fenn, ha a három mutató bármelyike szerint nélkülöző a háztartás, illetve a benne élő személyek.
Depriváció • Az objektív depriváció egy-egy területe megfelel egyegy anyagi depriváció-típusnak, míg a szubjektív dimenzió két (objektív, illetve szubjektív) eleme alkot egy depriváció-típust. Így összesen négyféle deprivációtípust különböztettünk meg: • I. Alapvető szükségletek kielégítésének korlátozottsága • II. A tartós javak, a lakásfelszereltség alapvető szintjének hiánya • III. Rossz lakáskörülmények • IV. Szegénységérzet („objektív” és „szubjektív”).
Eszkalálódás- társadalmi kirekesztődéssocial exclusion • Social exclusoin- Social inclusion • Az eszkalációt a szegények számára felállított speciális intézményrendszer jeleníti meg. A segélyezéssel előálló megkettőződést ugyanis az érintett intézmények létrehozása effektív elkülönítéssé, a fizikai terek megosztásában is testet öltő szegregációvá élezi.
• a probléma “láthatatlansága” ellenére, a hazai szegénységről az elmúlt másfél évtizedben hallatlanul gazdag tudományos ismeretanyag halmozódott fel.
•
A kirekesztődés kárvallottjai azonban éppen azáltal kerültek a rubikon túlsó oldalára, hogy elvesztek, felszámolódtak vagy soha igazán ki nem épültek és megtartó erejűvé nem váltak azok a kapcsolódások, amelyek életüket a többségi viszonyokhoz kötötték. E kapcsolódások egykori formája, megszakadásuk módja és az abból következő mai élethelyzetek különbségei persze tovább tagolják a csoportot. Mindenesetre a kirekesztődők életének közös vonása, hogy szegénységük hosszú előtörténetre, évekre, ha nem évtizedekre nyúlik vissza, s mértéke szerint ma szélsőséges, gyakorta nyomor-szintű. Életviszonyaik fontos közös sajátja továbbá, hogy társas kapcsolataik gyakorlatilag a hasonló helyzetben lévőkre korlátózódnak: Gyermekeik hasonló sorsú gyerekekkel kerülnek egy iskolai osztályba; családjaik hasonló körülmények között élő családokkal laknak a lepusztult lakótelepeken, kiürült tanyákon vagy az önkényesen birtokba vett udvari hátsó kajibákban; beteg szüleik más rokkant és beteg szegényekkel üldögélnek akár fél délutánt is a lerobbant ideiglenes faluszéli orvosi rendelőben, hogy legalább a legszükségesebb “közgyógyos” receptekhez hozzájussanak; ők maguk más, hozzájuk hasonlóankiszolgáltatott, és “rendes” alkalmaztatáshoz soha hozzá nem jutó társaikkal állnak sorba az illegális munkák emberkereskedelmi piacain; velük osztják meg a talaj-ásást és a szeméthordást a segély feltételéül szabott közmunka-kampányokon; velük állnak óraszám sorba az önkormányzatok szociális irodáinak folyosóin; velük vásárolják le az élelmiszer-támogatásként kapott jegyeket a félreeső kijelölt diszkontboltban; és velük kerülnek a hajléktalan-menhelynek sebtében átalakított egykori munkásszállóra, ha tetemesre duzzadt közüzemi tartozásaik nyomán a fedél is odalett a fejük fölül. Személyükben ők tehát a korábban említett “igazi” szegények, azok, akiknek visszaútja a társadalom többségének világába már nem egyszerűen a megélhetés szintjének kérdése, hanem az a kizáródás totalitására választ adni képes, végiggondolt stratégiai lépésekre épített, sokirányú, összehangolt és a többség elengedhetetlen támogatásával véghezvitt társadalmi (re) integrációs programot igényelne.
Köszönöm a figyelmet!
