A szegénység enyhítéséért helyzetkép és javaslatok

A szegénység enyhítéséért – helyzetkép és javaslatok 2000–2002 A

Human Development Report, Hungary 2000–2002 magyar nyelvû változata

SZERKESZTETTE: Fóti Klára A KÖTET SZERZÔI: Fóti Klára Nemes Nagy József Jakobi Ákos Havasi Éva Monostori Judit BORÍTÓTERV: Varsányi Erika Henriett, H-ArtDirectors

Budapest, 2003 ISBN 963 301 402 6

Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézet

United Nations Development Programme

TARTALOMJEGYZÉK ELÔSZÓ

5

ELSÔ FEJEZET A „HUMÁN FEJLETTSÉG” HELYZETE AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBEN MAGYARORSZÁGON

7

BEVEZETÉS 1) A „HUMÁN FEJLETTSÉG” NÉHÁNY FONTOSABB ELEMÉRÔL 1.1. POLITIKAI HELYZET, KORMÁNYZAT ÉS KÖZIGAZGATÁS 9 1.2. GAZDASÁGI TRENDEK ÉS JÖVEDELMEK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN 11 1.2.1. GAZDASÁGI TRENDEK 1.2.2. A JÖVEDELMI VISZONYOK ALAKULÁSA 1.3. DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE 17 1.3.1. DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK 1.3.2. A NÉPESSÉG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA 1.4. FÔBB MUNKAERÔ-PIACI FOLYAMATOK ÉS VÁLTOZÁSOK AZ OKTATÁSBAN 20 1.4.1. FÔBB MUNKAERÔ-PIACI FOLYAMATOK 1.4.2. A NÔK HELYZETE 1.4.3. VÁLTOZÁSOK AZ OKTATÁSBAN 2) A HUMÁN FEJLETTSÉGI MUTATÓ (INDEX) MEGYÉK KÖZÖTTI DIFFERENCIÁLTSÁGA 1999-BEN REFERENCIÁK

7 9

11 15 17 18 20 23 24 25 29

MÁSODIK FEJEZET SZEGÉNYSÉG ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG A MAI MAGYARORSZÁGON

31

BEVEZETÉS 1) A JÖVEDELEMEGYENLÔTLENSÉGEK ÉS A SZEGÉNYSÉG ALAKULÁSA

31

32 1.1. A JÖVEDELEMEGYENLÔTLENSÉGEK TARTÓS TENDENCIÁI 32 1.2. A SZEGÉNYSÉG ALAKULÁSA 34 1.3. A SZEGÉNYSÉG MÉRÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI 35 1.3.1. A SZEGÉNYSÉG VIZSGÁLATÁNAK MAGYAROROSZÁGI TRADÍCIÓI 35 1.3.2. A SZEGÉNYSÉG MÉRÉSE KÜLÖNBÖZÔ SZEGÉNYSÉGI KÜSZÖBÖK ALAPJÁN 36 2) A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG FOGALMA ÉS MÉRÉSE 38 2.1. A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG ÉS SZEGÉNYSÉG FOGALMA, MÉRÉSE ÉS JELLEMZÔI 38 2.2. A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉGBEN, TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉGBEN ÉLÔ HÁZTARTÁSOK FÔBB JELLEMZÔI 42 2.2.1. DEMOGRÁFIAI, GAZDASÁGI SAJÁTOSSÁGAIK 42 2.2.2. LAKÁSJELLEMZÔIK 43 2.2.3. JÖVEDELMEIK ÉS KIADÁSAIK 44 2.2.4. LAKÁSKOMFORT, LAKÁSFELSZERELTSÉG 47 A RENDSZERVÁLTÁS ÉVTIZEDÉBEN

3) A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉG ÉS A KIREKESZTETTSÉG SZIMBIÓZISA 3.1. A TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL HIÁNYA 3.2. A CSALÁDI ÉS A TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI 4) A SZEGÉNYSÉG NÉHÁNY KISZOLGÁLTATOTT TÁRSADALMI CSOPORTBAN 4.1. A GYERMEKSZEGÉNYSÉG 4.2. AZ IDÔS EMBEREK KISZOLGÁLTATOTTSÁGA, A BETEGSÉG ÉS SZEGÉNYSÉG KAPCSOLATA 4.3. A NÔI SZEGÉNYSÉG 5) A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG FOLYAMATA ÉS ÚJRATERMELÔDÉSE 5.1. A SZEGÉNYSÉG ELÔFORDULÁSA AZ ÉLETÚT SORÁN 5.2. A JOBB ÉLET REMÉNYE 6) A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER SZEREPE A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉG FELSZÁMOLÁSÁBAN ÉS A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLÔK SZOCIÁLIS JUTTATÁSAI

ZÁRSZÓ REFERENCIÁK MELLÉKLET: A KÜLÖNBÖZÔ TÁRSADALMI-DEMOGRÁFIAI CSOPORTOK SZEGÉNYSÉGI KOCKÁZATA

50 50 50 51 51 54 55 56 56 57 58 61 62 64

HARMADIK FEJEZET A SZEGÉNYSÉG ÉS A SEGÉLYEZÉS

65

BEVEZETÉS 1) A SEGÉLYEZÉSI RENDSZER 2) A SZEGÉNYSÉG ÉS A SEGÉLYEZÉS KAPCSOLATA 3) A SEGÉLYEZÉS HATÉKONYSÁGA 4) A SEGÉLYEZETTEK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI ZÁRSZÓ REFERENCIÁK MELLÉKLET

65 66 71 79 81 90 889

NEGYEDIK FEJEZET KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK

92

FÜGGELÉK

ELÔSZÓ

ELÔSZÓ 1995/96-os hétszeres különbségrôl 2001/2002-re 7,9-szeresre nôtt.

Miután a piacgazdaságra való áttéréssel együtt járó nagy jelentôségû változások (a privatizáció, az állami tulajdon lebontása) az elmúlt tíz év során lezajlottak, az utóbbi egykét évben a gazdasági-társadalmi átalakulás üteme lelassult. Fokozatosan megszilárdulnak az új szociális és anyagi viszonyok. A mélyreható recessziót követôen megindult a gazdasági növekedés. Bizonyos fáziskéséssel ugyan, de a makrogazdasági javulást követte az életszínvonal emelkedése is. Ez, a szegénység témájára összpontosító jelentés azonban adatokkal alátámasztva számol be arról, hogy e kedvezô jelenségek ellenére ma is tetemesek a társadalmi csoportok közötti különbségek, fôként az életszínvonal tekintetében, és a jelenlegi gazdasági növekedés hasznából a legelesettebb csoportok aligha részesülnek.

Mint ahogy arról a második fejezetben szó lesz, a kilencvenes években Magyarország elkötelezte magát néhány, a szegénység leküzdését célzó nemzetközi kezdeményezés mellett. A kormány például aláírta a társadalmi fejlôdésrôl szóló 1995-ös koppenhágai nyilatkozatot, legújabban pedig az ENSZ millenniumi fejlesztési céljainak támogatását vállalta magára. Ez utóbbiak közül az egyik szintén a szegénység megszüntetését szorgalmazza. Mindazonáltal mégsem született olyan átfogó szociálpolitika, amely a szegények támogatási rendszerét is felölelné. Ezért a bevezetett intézkedések nem alapulnak koherens koncepción, s a recesszió nyomán kialakult súlyos gazdasági egyensúlytalanságok miatt az egymást követô kormányok korlátos költségvetési lehetôségek közepette alakították politikájukat. A pénzügyi források szûkössége tehát eleve lehetetlenné tette, hogy az intézkedések hatékonyan mûködjenek. Az átfogó stratégia hiánya nyomán azonban joggal vetôdik fel a kérdés, hogy volt-e egyáltalán elég erôs politikai akarat a szegénység problémájának leküzdéséhez. Ferge Zsuzsa szerint: „A kilábalást nehezíti, hogy a rendszerváltást követôen a kormányzati politika a szegénységet és a kirekesztést soha nem tartotta elsôrendû fontosságú társadalmi és politikai kérdésnek” (Ferge, 2001, a szerkesztô kiemelése). Ennek egyik oka nyilvánvalóan ideológiai jellegû. A rendszerváltást követôen ugyanis teret nyert a neoliberális ideológia, amely szerint a piacgazdaság hatékony mûködéséhez az államnak minimális szerepet kell vállalnia. Ezt a felfogást tükrözik többek között a szociális ellátásokról szóló jogszabályok (a törvényt 1993-ban fogadták el), amelyek a központi állami szerepvállalás visszaszorulásával párhuzamosan az önkormányzatokra egyre több szociálpolitikai feladatot róttak, s így a mindenkori kormányok jórészt tôlük várták el

Nemcsak a magas és alacsony jövedelmû csoportok közötti különbségek váltak markánssá, hanem a kilencvenes évek elejei mély recesszió nyomán kialakult elszegényedés következményei is éreztetik hatásukat. A gazdasági átalakulás során a szegénység tovább mélyült. A helyzet 1996/97-ben tûnt a legrosszabbnak: a szegénységi rés (azaz a legszegényebbek lemaradása) ekkor mutatta a legmagasabb értéket, 32,6%-ot. Megjelent a tartós szegénység, ami egyre szélesebb kört kezdett érinteni. Bár a legújabb adatok alapján úgy tûnik, mintha az elszegényedés folyamata mára valamelyest enyhült volna, óvakodni kell attól, hogy hosszú távú optimista szcenáriót vázoljunk fel, mivel a szegénység továbbra is stagnál. A legelterjedtebb szegénységi küszöb – a medián jövedelem ötven vagy hatvan százaléka – alapján számolt, különbözô forrásokból származó adatok egyaránt azt mutatják, hogy a szegények aránya 1997tôl kezdôdôen kilenc és tíz százalék között mozog. Ami a jövedelmi egyenlôtlenségeket illeti, a legmagasabb és legalacsonyabb tizedek közötti átlagos jövedelmi különbség az

5

ELÔSZÓ nekelôtt átfogó szociálpolitikára lenne szükség. Ennek olyan koncepción kellene alapulnia, amely világos, összehangolt és koherens elveken alapul. Az átfogó politika kialakításának fontos elôfeltétele, hogy a szegénység okairól, jellegzetességeirôl több információ álljon rendelkezésre. A jelenlegi hiányosságok egyik oka, hogy a szegények helyzetérôl máig sem készült olyan szisztematikus, célzott adatgyûjtés, amely támpontul szolgálhatna nemcsak életkörülményeiket illetôen, hanem a segélyrendszerrel kapcsolatos viselkedésük, felfogásuk, véleményük tekintetében is. A jelentésben elemzett felmérések ugyan értékes információt szolgáltatnak jó néhány releváns témában, a kérdôívek azonban nem tartalmaztak olyan speciális kérdéseket, amelyek szükségesek lennének a társadalmi kirekesztettség néhány sajátos aspektusának megítéléséhez. Meggyôzôdésünk tehát, hogy égetô szükség van kifejezetten a szegénység témáját vizsgáló, viszonylag nagy mintán végzendô szisztematikus felmérésekre.

a szegények helyzetének érdemi javítását. A hatékony megvalósításra azonban a helyi közigazgatás sem intézményi, sem pénzügyi, sem személyi szempontból nem volt kellôen felkészülve. A jogszabályi változtatások persze önmagukban aligha adhatnak magyarázatot arra, miként történhetett, hogy „az új demokratikus rend születésének pillanatában a szegénység ügye lekerült a politikai témák napirendjérôl”. (Szalai, 1999) A szegénység és kirekesztés kérdésének háttérbe szorulása minden bizonnyal arra is visszavezethetô, hogy a zsugorodó állami források újraelosztásáért egyre élesebb küzdelem alakult ki az egyes lecsúszó társadalmi csoportok között, s a leginkább rászorulók – érthetô módon, helyzetüknél fogva – e „versenyben” aligha juthattak szóhoz. Ráadásul „annak a koncepciónak az újjáéledése, miszerint léteznek (a támogatásra – a szerkesztô) «érdemes» szegények, megnehezítette az alanyi jogú programok kidolgozását. Amennyiben a kormányzati segítség az emberek bizonyos kategóriájára korlátozódik, a hivatalnokok önkényes döntései jutnak szerephez, vagyis igazságtalan gyakorlat alakulhat ki”. (Szalai, 1998)

A harmadik fejezet kimutatja, hogy a segélyezés a legszegényebbeket nagyon alacsony hatékonysággal célozta meg, és a szegények jelentôs csoportjai ellátás nélkül maradtak. A segélyezési rendszer tehát jelentôs változtatásokra szorul.

Ugyanakkor látnunk kell – a második fejezet erre is rámutat –, hogy a szegénység fogalma ma sem tisztázott, mint ahogy okai, kiterjedtsége is viták tárgya. Kevéssé ismert, hogy a magyar társadalomban a szegénységnek mély történelmi gyökerei vannak. Bár a szegénység témája gyakran összefüggéseiben kerül szóba, kérdés, vajon kizárólag a jövedelemegyenlôtlenségekre lehet-e a szegénységet visszavezetni. Egyet lehet érteni azzal a megállapítással, miszerint „a szegénység alapvetôen dezintegrációs probléma, s csak másodlagosan egyenlôtlenségi: nem elsôsorban a piacban gyökerezik, hanem a feudális függôség rendszerében és az államnak való közvetlen alárendeltségben, kiszolgáltatottságban.” (Szalai, 1999) A jelentésbôl világosan kiderül, hogy a halmozott szegénység enyhítéséhez minde-

6

ELSÔ FEJEZET

ELSÔ FEJEZET A „HUMÁN FEJLETTSÉG” HELYZETE AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBEN MAGYARORSZÁGON kiszámítás részleteirôl e fejezet második felében lesz részletesebben szó). Hazánk a 35. helyen állt 2000-ben a HDI „világranglistáján”, s ezzel a „helyezéssel” a magas humán fejlettséggel rendelkezô országok közé tartozik.1 A legtöbb közép- és keleteurópai ország hasonló helyet foglal el a rangsorban. Szlovénia például a 29., Csehország a 33., Szlovákia a 36. és Lengyelország a 37. helyen áll. A különbségeket fôként a jövedelmi eltérések magyarázzák (vásárlóerô-paritáson számolt egy fôre jutó GDP alapján). Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a születéskor várható átlagos élettartam mind Szlovákiában, mind Lengyelországban magasabb, mint nálunk (73,3 év mindkét országban, míg hazánkban 71,3 év).2 Ez a mutató még a szomszédos Horvátországban is – a 73,3 éves értékkel – meghaladja a magyar szintet, annak ellenére, hogy Horvátország a HDI tekintetében jóval hátrább, a 48. helyen áll (fôként az alacsonyabb jövedelmi szint miatt). Ebben a fejezetben szó lesz a születéskor várható átlagos élettartam viszonylagosan alacsony szintjének okairól. Az elôbbiekben ismertetett célok tükrében érthetô, hogy a koncepció a szegénység leküzdésének nagy fontosságot tulajdonít. Az idei jelentés középpontjában a halmozott szegénység s annak leküzdése áll. E téma napjainkban a közép- és kelet-európai országokban – beleértve hazánkat is – különösen lényeges, hiszen a térséget az átmenet kezdetekor a gazdasági recesszió nyomán bekövetkezett tömeges elszegényedés felkészületlenül érte, ugyanakkor a szabad választások után létrejött új kormányok az emberi jogok – közöttük a politikai és szociális jogok – rögzítésére a szocializ-

BEVEZETÉS Ennek a fejezetnek az a célja, hogy röviden ismertesse az úgynevezett „humán fejlettség” (human development) magyarországi helyzetének alakulását az utóbbi tíz évben, vagyis a piacgazdasági átmenet idôszakában. A nemzetközi szervezetetek (elsôsorban az ENSZ) szóhasználatában meglehetôsen elterjedt, magyarra nehezen fordítható kifejezés tág teret ölel fel: azon kérdések körét, amelyek a szociális szférához tartoznak, azaz minden olyan kérdést, amelyre a széles értelemben vett társadalompolitika hatóköre kiterjed. A kifejezés koncepciója – ami az ENSZ különbözô dokumentumaiban lelhetô fel – segít az értelmezésben. E szerint ugyanis ahhoz, hogy a demokratikus társadalmak fô célját jelentô részvétel, a döntésekbe való beleszólás érdemi módon valósuljon meg, az emberek lehetôségeit ki kell tágítani. Meg kell tehát adni az esélyt mindenekelôtt a hosszú és egészséges életre, az ismeretek szerzésére, s arra, hogy az embereket méltányos életszínvonal illesse meg. A „humán fejlettség” koncepciója hangsúlyozza, hogy a gazdasági növekedés nem lehet öncél, hanem a fenti célok elérésének eszközévé kell válnia. A már elért szint mérésére és országok közötti összehasonlítására szolgál az ún. humán fejlettségi mutató (Human Development Index, HDI), amely a szokásos egy fôre jutó bruttó hazai terméken (GDP-n) túl más, fôként az adott ország népességének életminôségét jelzô statisztikai adatokat is tartalmaz. Ilyen a születéskor várható átlagos élettartam és az iskolázottság szintjét jellemzô két adat, az írni-olvasni tudók aránya, valamint az alap-, közép- és felsôfokú iskolázottság összevont arányszáma. (A 1 2

E csoport 53 országból tevôdik össze. Ugyanez a mutató Szlovéniában és Csehországban még magasabb (75,5, illetve 74,9 év) – Human Development Report, 2002.

7

ELSÔ FEJEZET kai kultúra meghatározó jellegét e tekintetben Szalai [1998] is hangsúlyozza).4 Ez a fejezet két fô részbôl áll. Az elsô rész a „humán fejlettség” fô aspektusaival foglalkozik. Közismert, s a következô fejezetekbôl is látni fogjuk, hogy a társadalmi leszakadásban milyen jelentôs szerepet játszanak a településbeli és – az ország kis területe ellenére – a regionális fejlettségbeli különbségek. Ezeket, többek között, a megyék szerinti humán fejlettségi mutatók (vagy indexek) is jól tükrözik. Ezért a fejezet második része a legújabb regionális HDI-számításokat teszi közzé.

mus örökségétôl való elhatárolódás és saját legitimációjuk érdekében nagy súlyt helyeztek. A szociális jogok egy része azonban a megfelelô ellátások hiányában írott malaszt maradt. Ami a tömeges elszegényedést illeti, „a romlás fô oka valójában a jórészt elkerülhetetlen gazdasági visszaesés volt, de ezt súlyosbította, hogy még a lehetséges védelmek egy része sem épült ki (például nem történt semmi a lakásrészletekkel kapcsolatos, pontosan elôrelátható eladósodás kivédésére). Így az egyenlôtlenségek, a szegénység és a kirekesztés mértéke nagyobb lett, mint amekkorát az ország gazdasági helyzete indokolt volna.” (Ferge, 2001.) Habár a 90-es évek eleje óta egyre közismertebbé vált, hogy az átalakulás következményeként vesztesek és gyôztesek egyaránt lesznek, a szegénység elleni küzdelmet hatékonyan felvállaló, átfogó szociálpolitika máig várat magára. (Elôfordulhat, hogy a vesztesek és gyôztesek dichotómiáját hangoztató, leegyszerûsítô felfogás maga is hozzájárult e politika hiányához, amennyiben szinte sugallja, hogy a gazdaságitársadalmi átalakulás ilyetén következményei elkerülhetetlenek.) A megfelelô politika kialakításának legfontosabb elôfeltétele természetesen a szegénység nagyságának, kiterjedtségének és mélységének pontos ismerete, valamint annak felmérése, hogy mely csoportok maradtak ki a felzárkózás folyamatából, s melyek azok a rétegek, amelyeket a tartós elszegényedés a leginkább veszélyeztet. Az a fogalmi és egyéb, a jelenség okaival, kezelésével kapcsolatos zavar,3 ami a 90-es évekre mindvégig jellemzô volt, azonban aligha segítette elô a tisztánlátást. Nem csupán a megfelelô védelmi intézkedések hiányoztak ugyanis, hanem a létrejöttükhöz elengedhetetlen politikai kultúra szintén kialakulatlannak bizonyult. (A politi-

1. A „HUMÁN FEJLETTSÉG” NÉHÁNY FONTOSABB ELEMÉRÔL

1.1. POLITIKAI HELYZET, KORMÁNYZAT ÉS KÖZIGAZGATÁS

A Magyar Köztársaság parlamentáris demokrácia, ahol az alkotmány (mint más országoké is) meghatározza az állam alapvetô szervezeti felépítését, csakúgy mint az alapvetô állampolgári jogokat és kötelezettségeket. Az alkotmány azonban csak az általánosan érvényesülô szabályokra korlátozódik, az elôírások részleteit egyéb törvények tartalmazzák. Módosításához vagy kiegészítéséhez minôsített, kétharmados parlamenti többség szükséges.5 A végrehajtó hatalom a miniszterelnök kezében összpontosul, és a köztársasági elnök feladatai jobbára formálisak. Az államfôt az egykamarás parlament6 választja, amely a választókörzetek gyôzteseibôl, valamint a pártlistákon elfoglalt helyük alapján delegált képviselôkbôl áll. Az országos parlamenti választásokat négyévenként tartják. Az 1990-es elsô

3

A szegénység különféle magyarázatairól és az enyhítését célzó javaslatokról lásd: Szalai, 1998. Ezek közül az elsô, a szegénységet teljesen új jelenségként magyarázó illik talán a leginkább a már említett „nyertesek és vesztesek” megkülönböztetéshez. 4 Egy másik tanulmányában Szalai Júlia megállapította, hogy „a szegénység politikailag tabutéma volt egészen a szocializmus összeomlásáig”. Szalai a politikai kultúra kialakulatlanságát nemcsak ezzel magyarázza, hanem azzal is, hogy történelmi okoknál fogva a szegénység a magyar társadalomban mélyen gyökerezik, s a szocialista rendszer nem volt képes a fô „törésvonalak” kiküszöbölésére. (Szalai, 1999) 5 http://www.kancellaria.gov.hu/tevekenyseg/esemeny/oecd. 6 A kétkamarás parlament létrehozásának gondolata vissza-visszatérô viták tárgya. Fôként az igazságos érdekképviselet kérdéseit feszegetik – nevezetesen, hogy szükséges lenne-e a nemzetiségi kisebbségeknek, a szociális partnereknek, illetve a régióknak képviseleti lehetôséget adni valamiféle felsôház vagy szenátus intézményében.

8

ELSÔ FEJEZET 2002 áprilisában került sor, s a konzervatív pártszövetséget ismét egy baloldali-liberális koalíció váltotta a vezetésben.

szabad választások óta hatalomra került mindhárom kormány kitöltötte teljes hivatali idejét, ami a politikai stabilitás jeleként is értékelhetô. A negyedik országgyûlési választásra

1.1. táblázat Magyarország kormányai az elsô szabad választások óta

1990–1994

Politikai jellege Konzervatív, jobbközép

1994–1998

Szocialista–liberális

1998–2002

Konzervatív

2002–

Szocialista–liberális

A koalíció tagpártjai MDF (Magyar Demokrata Fórum) FKGP (Független Kisgazdapárt) KDNP (Kereszténydemokrata Néppárt) MSZP (Magyar Szocialista Párt) SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) FIDESZ (Fiatal Demokraták Szövetsége) FKGP (Független Kisgazdapárt) MDF (Magyar Demokrata Fórum) MSZP (Magyar Szocialista Párt) SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége)

Megjegyzés: Dôlt betûvel a koalíció domináns pártja. Forrás: Fóti, (2002a).

csatlakozási folyamat jól halad. A tárgyalások lényegében lezárultak. A közvélemény-kutatások azt igazolják, hogy a lakosság többsége csatlakozáspárti, de egyes felmérések azt is feltárták, hogy az emberek csekély mértékben vannak tudatában az életüket, munkájukat érintô lehetséges hatásoknak. Ez ügyben több tájékoztatást kell nyújtani, különösen mert 2003 áprilisában ügydöntô népszavazás lesz az unióba lépésrôl. Magyarországon az ezredfordulóig háromszintû közigazgatási rendszer mûködött, amely központi, megyei és helyi szintbôl áll. A megyei és a települési szint közé 2001-ben vezették be a kistérségek és azok megbizottainak kategóriáját. Az országban 150 kistérség van. A központi hatalmat a kormányszervek – minisztériumok és az olyan, nem minisztériumi formában mûködô közhivatalok, mint például a Központi Statisztikai Hivatal vagy az Adó és Pénzügyi Ellenôrzési Hivatal – testesítik meg. A kormány a miniszterelnökbôl és a miniszterekbôl áll. A jelenlegi kabinetben, Medgyessy Péter kormányában tizenöt miniszter kapott helyet. Valamennyiük egy-egy tárcát vezet. A szabályoknak megfelelôen a köz-

Noha a Magyar Szocialista Párt (MSZP) annak a Magyar Szocialista Munkáspártnak az utódja, amely a szocializmus évei alatt uralta az országot, tagjait a nyugati média a modern európai szociáldemokratákhoz hasonlítja. (The Economist, 2002. április 27.) Ez a nagy baloldali párt valóban a szociáldemokrata értékeket vallja magáénak. Koalíciós partnere liberális párt, amely következetes támogatója a szabad piacgazdaságnak. A konzervatív koalíció a 2002. évi választásokon csak nagyon csekély különbséggel szenvedett vereséget. A hatalmat megszerzôk 198 parlamenti helyet kaptak, míg a jelenlegi ellenzék 188 mandátummal rendelkezik. A költségvetési túlköltekezés az egyik legnagyobb kihívás, amivel az új kormánynak szembe kell néznie, különösen a mindeddig elhanyagolt egészségügyi és nyugdíjreform finanszírozását illetôen. A választási ígéretek teljesítése (például a közalkalmazotti bérek felemelése) mintegy 160-170 milliárd forinttal (a GDP 1,2%-ával) duzzasztotta tovább a költségvetés hiányát 2002 végéig. A kormány teljes mértékben elkötelezett az európai uniós integráció mellett, és a

9

ELSÔ FEJEZET ponti közigazgatás irányítása a Miniszterelnöki Hivatalt vezetô miniszter hatáskörébe tartozik. A helyi és a regionális közigazgatás az ország tradicionális területi szerkezetére épül, települési, megyei jogú városi és megyei egységekre (ez utóbbiakból tizenkilenc van), valamint a fôvárosra, amely különleges jogi státusszal rendelkezik. Összesen 3158 helyi önkormányzat mûködik az országban. Közülük 2832 ötezer fônél kisebb lakosságú települést igazgat. Négy típusú önkormányzatot különböztetünk meg: * 2899 községi (az ország lakosságának 36,5%-ával), * 214 városi (26%), * 22 városi megyei státusszal (19,9%), * a fôváros, 23 kerülettel (17,6%). A településfejlesztési feladatok jobb összehangolása érdekében és az önkormányzatok tevékenységének ellenôrzésére jöttek létre 1996-ban a megyei (és a fôvárosi) közigazgatási hivatalok. A fenti intézményeken kívül a közigazgatási rendszerhez tartoznak az úgynevezett „dekoncentrált szervek”, amelyek a központi szervek (minisztériumok vagy nem minisztériumi országos hivatalok) égisze alatt mûködnek. Ilyenek például a megyei statisztikai hivatalok, illetve a megyei adóhivatali igazgatóságok. A magyar közigazgatási rendszer modernizálására irányuló erôfeszítések mindenesetre jól szemléltetik 10 a már említett határo5 zott európai integráci0 ós elkötelezettséget. A közigazgatás átalakí-5 tása a csatlakozási fo-10 lyamat, az európai uniós intézményekhez -15 való alkalmazkodás 1990 1991 1992 fontos része. (Pyszna–Vida, 2002) Szintén az európai integrációs törekvések tükrözôdnek azokban a lényeges változá7 8

sokban, amelyek a regionális fejlesztés területén történtek. Mint ismeretes, az 1996-os településfejlesztési törvény az országot hét régióra osztotta, hogy ezen területi egységek megfeleljenek az uniós területi nomenklatúrának (NUTS), és a régiók alkalmassá váljanak a közösségi strukturális alapok forrásainak felhasználására. A régiók az alábbiak: Nyugat-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Közép-Magyarország, Dél-Alföld, Észak-Alföld és Észak-Magyarország. Minden egyes régió három megyét foglal magába, kivéve KözépMagyarországot, ami a fôvárosból és Pest megyébôl áll. Noha e régiók szintjén is létrejöttek különféle intézmények,7 ezek fejlesztési feladatokkal foglalkoznak, s nem tekinthetôk a közigazgatási rendszer részeinek. 1.2. GAZDASÁGI TRENDEK ÉS JÖVEDELMEK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN

8

1.2.1. GAZDASÁGI TRENDEK A gazdasági átalakulás folyamata gyökeres változásokat indított el nemcsak a gazdasági, hanem a szociális-jóléti szférában is. A 90-es évek elejére a külsô adósságfizetési kötelezettségek tarthatatlan mértékûvé duzzadtak, s ez a mély gazdasági visszaeséssel párosulva je1.1. ábra A reál GDP éves növekedési üteme, 1990–2001

1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001

Forrás: Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Ismertek mint területfejlesztési tanácsok és területfejlesztési ügynökségek. A makrogazdasági trendeket ismertetô rövid áttekintés részben Bartha (2001) tanulmányára támaszkodik.

10

ELSÔ FEJEZET nik, hogy 2002-ben is folytatódik – a növekedés lassulása jellemzi. A GDP növekedése csupán 3,8%-os volt. Bár a bruttó hazai termék a 90-es évek közepén növekedésnek indult, a belsô kereslet, különösen a magánfogyasztás, továbbra is csökkent (1.1. táblázat és 1.3. ábra). Az általánosan elfogadott neoklasszikus elmélet ezt a korábbi – 90-es évek elejei – hazai „túlfogyasztással” magyarázza, vagyis azzal, hogy a lakossági fogyasztás csökkenése 1990–92-ben lényegesen kisebb volt, mint a GDP-é, s a különbséget külföldi kölcsönökbôl kellett fedezni. Ez utóbbiak miatt a külsô hiány már középtávon sem volt tartható. Bár a termelés 1994-ben közel 3%-kal nôtt, a magánfogyasztás pedig stagnált (ami aligha nevezhetô túlfogyasztásnak), az 1995 elején esedékes külsô adósságokat csak a belföldi fogyasztás kárára lehetett törleszteni. A külsô és belsô egyensúllyal kapcsolatos aggodalmakat a feltörekvô piacok miatti általános, növekvô pesszimizmus, különösen a mexikói peso válsága, tovább fokozta.

lentôsen szûkítette a költségvetés és a szociálpolitika mozgásterét. Az állam szerepének visszaszorítását célzó ideológiai megfontolások – nyilvánvalóan a szocializmus idején érvényesülô állami túlsúly ellenhatásaként is – tovább erôsítették a gondoskodást szûkítô tendenciát. A bruttó hazai termék alakulását tekintve az elmúlt több mint tíz év, azaz a gazdasági átalakulás idôszaka négy szakaszra bontható. (Ezt illusztrálja az 1.1. ábra.) Az elsôt (1990–93) a szocialista gazdaság összeomlása jellemezte, s a GDP ez idôszak alatt 18%kal csökkent összességében. A másodikban (1994–96) a hanyatlást mérsékelt növekedés váltotta fel, és a GDP növekedési üteme ekkor összességében 5,8%-ot tett ki, ami évi 2%-os emelkedést jelentett. A harmadik szakaszban (1997–2000) már az éves növekedés ért el majdnem 5%-ot, s ez kiemelkedôen jó teljesítménynek számít, mind a magyar gazdaság eddigi fejlôdésében, mind pedig az Európai Unió tagállamaival és a többi kelet- és közép-európai országgal összehasonlítva. A negyedik szakaszt – amely 2001-ben kezdôdött, s úgy tû-

1.2. táblázat A fô makrogazdasági mutatók alakulása, 1990–2001 (változás az elôzô év százalékában)

Reál GDP-növekedés Magánfogyasztás Állótôke-beruházás Áru- és szolgáltatás -kivitel Áru- és szolgáltatásbehozatal Fogyasztói árváltozás (átlag) Nettó reálbérek Munkanélküliségi ráta, évi átlag (%)*

1990 -3,5 3,6 -7,1

1991 -11,9 -5,9 -10,4

1992 -3,1 0,0 -2,6

1993 -0,6 1,9 2,0

1994 2,9 -0,2 12,5

1995 1996 1997 1,5 1,3 4,6 -7,1 -3,4 1,7 -4,3 6,7 9,2

1998 1999 2000 2001 4,9 4,4 5,2 3,8 4,9 4,6 4,1 4,0 13,3 5,9 7,7 3,1

-5,3 -13,9 2,1 -10,1 13,7 13,4

7,4

26,4 16,7 13,1 21,8

9,1

-4,3 -6,1

5,7

24,6 22,8 12,3 21,1

6,3

28,9 35,0 23,0 22,5 18,8 28,2 23,6 18,3 14,3 10,0 9,8 -3,7 -7,0 -1,4 -3,9 5,2 -12,2 -5,0 4,9 3,6 2,5 1,5

9,2 6,4

1,5

6,8

0,2

9,3

12,6

5,7

11,3 10,2

-0,7

9,5

9,2

8,7

7,8

7,0

6,4

5,7

* 1992-tôl: A munkaerô-felmérés adatai (ILO-kritériumok) Forrás: KSH ügyminiszter után gyakran egyszerûen Bokros-csomagnak hívnak – valódi sokkterápiaként hatottak. Az államháztartás addigi negatív elsôdleges (a külsô és belsô adósságok kamatait nem tartalmazó) egyenlege már 1995-ben po-

A gazdaságpolitikusok azt a következtetést vonták le, hogy a fizetésimérleg-problémákat és az adósságválságot kizárólag drasztikus stabilizációs programmal lehet megoldani. Az intézkedések – melyeket az akkori pénz-

11

ELSÔ FEJEZET át, a folyó fizetési mérleg deficitje a 9,4%-át, az államháztartás hiánya pedig a 8,4%-át tette ki. A stabilizációs programot követôen 1996ban a megfelelô arányok 32,6%-ra, 3,7%-ra és 3,1%-ra csökkentek.

zitívvá vált, 1996-ban pedig a GDP közel 6%át érte el. A folyó fizetési mérleg és az államháztartás hiányát, valamint a külsô adósság szintjét sikerült radikálisan csökkenteni. A nettó külsô adósság 1994-ben a GDP 44,1%-

1.2. ábra A belsô és külsô makrogazdasági egyensúly mutatóinak alakulása a GDP százalékában, 1990–2001 100 80 60 40 20 0 -20 1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

Államháztartási egyenleg

Folyó fizetési mérleg

Nettó külsô adósság

Államadósság

2000

2001

Forrás: KSH 1.3. táblázat A belsô és külsô makrogazdasági egyensúly fô mutatóinak alakulása a GDP százalékában, 1990–2001

Államháztartási egyenleg Folyó fizetési mérleg Nettó külsô adósság Bruttó államadósság

1990 0,0 0,4 45,5 66,3

1991 -2,1 0,8 40,3 74,1

1992 -6,0 0,8 37,6 78,3

1993 -4,2 -9,0 40,5 88,7

1994 -8,4 -9,4 44,1 86,0

1995 -6,6 -5,6 36,9 84,3

1996 -3,1 -3,7 32,6 71,5

1997 -4,8 -2,1 26,4 62,9

1998 -6,6 -4,8 26,4 61,1

1999 -3,7 -4,4 25,0 60,4

2000 -3,7 -2,8 24,0 54,9

2001 -3,3 -2,2 20,4 51,9

* 1992-tôl: A munkaerô-felmérés adatai (ILO-kritériumok) Forrás: KSH pasztalható látványos termelékenységemelkedés nyomán. Ez az ágazat vált az exportvezérelt gazdasági növekedés fô hajtóerejévé, a multinacionális vállalatok jelentôs mértékû mûködôtôke-beruházásainak köszönhetôen.9 A gazdasági növekedésnek, a makrogaz-

A makrogazdasági stabilizációs intézkedések megvalósulását a mikroszinten zajló strukturális változások segítették, s ez enyhítette a szigorító gazdaságpolitika negatív mellékhatásait. A magyar vállalatok versenyképessége jelentôsen nôtt, fôként a gépiparban ta9

Magyarországon meglehetôsen korán, már a nyolcvanas évek második felében tudatos politika irányult a külföldi mûködôtôke-beruházások vonzására.

12

ELSÔ FEJEZET nettó reálbérek 1995–96-ban mintegy 15%kal csökkentek. Másrészt a belföldi kereslet szerkezete a „túlfogyasztó” lakosságtól és az államtól (magán- és közfogyasztás) a gazdasági szféra (állótôke-beruházások) felé tolódott el.

dasági mutatók, valamint a külsô és belsô egyensúly javulásának azonban nyilvánvalóan meg kellett fizetni az árát. Az „államcsôd” elkerülését (e kifejezéssel lehetett találkozni nap mint nap a sajtóban) a háztartásoknak kellett megfizetniük, két szempontból is. Egyrészt a

1.3. ábra A magánfogyasztás, az állótôke-beruházás és a teljes belsô kereslet alakulása, 1990–2001 (változás az elôzô év százalékában)

15 10 5 0 -5 -10 -15 1990

1991

1992

1993

1994

Magánfogyasztás

1995

1996

Állótôke-beruházás

1997

1998

1999

2000

2001

Belföldi kereslet

Forrás: KSH

lékhatása) átmenetinek bizonyult, ugyanis 2000-ben az átlagos inflációs ráta, a tízéves idôszak során elsô alkalommal, 10% alá csökkent. Az éves fogyasztói árindex azonban továbbra is 10% körüli értéken maradt, így nem csökkent jelentôsen 2001-ben sem, amikor 9,2% volt. A 1.4. ábra tanúsága szerint azonban a nettó bérek reálértékét ez mégsem csökkentette. A fô ok abban rejlik, hogy a kormány két alkalommal (2001 januárjában majd egy évvel késôbb) is jelentôsen emelte a minimálbért.

Míg a beruházások 2000-ben 32%-kal haladták meg az 1989-es szintet, a lakossági fogyasztás 4%-kal maradt el az átalakulás elôtti színvonaltól. A nettó reálbérek tekintetében mért lemaradás ráadásul még ennél is nagyobb (körülbelül 14%-os) volt. Bár a reálbérek 1997 óta fokozatosan nôttek, ez az emelkedés nem tudta ellensúlyozni sem a 90-es évek elejei csökkenést, sem az 1995–96-os jövedelem-újraelosztás negatív mellékhatásait. A növekvô fogyasztói áremelkedés (az 1995-ös stabilizációs intézkedések másik mel-

13

ELSÔ FEJEZET 1.4. ábra A fogyasztói áremelkedés és a nettó reálbérek (1989=100) alakulása, 1990–2001

35

100

30

%

25

90

20 15

80

10 5

70 1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Fogyasztói árindex

1999

2000

2001

Reálbérek

Forrás: KSH

1.4. táblázat A fogyasztói árindex alakulása különbözô jövedelmû háztartások szerint, 2001

Mint a fentiek alapján is látható, bár a nettó bérek reálértéke az utóbbi idôben növekedett, színvonaluk azonban még mindig nem éri el a rendszerváltás elôtti szintet. Ugyanez a megállapítás igaz a nettó keresetek változatlan áron számolt értékére is. A keresetek vásárlóereje, a tartós fogyasztási cikkek körét figyelmen kívül hagyva, szintén nem éri el az 1989es szintet.

Jövedelmi csoportok szerint Alacsony jövedelmû háztartások Közepes jövedelmû háztartások Magas jövedelmû háztartások Népesség összesen

1.2.2. A JÖVEDELMI VISZONYOK ALAKULÁSA Az áremelkedések az egyes társadalmi csoportokat különbözôképpen érintették. Eltérô jövedelmeik fogyasztásuk szerkezetének jelentôs különbségeiben is tükrözôdtek. Míg 1999-ben az alacsony jövedelmû háztartásokra nézve ment végbe kedvezô irányú változás (az általuk nagy arányban fogyasztott árucikkek árai kevésbé nôttek, mint az átlag), 2000-ben ez a folyamat megfordult.

2000=100,0 110,4 109,3 108,0 109,2

Forrás: KSH tak reálkeresetének esésével függött össze. A reálkeresethez hasonlóan a reálnyugdíj is csökkent. A foglalkoztatás zsugorodásával párhuzamosan emelkedett a nyugdíjasok száma. Mindezek együttes hatásaként nemcsak az összjövedelem esett vissza, hanem – különösen az alacsonyabb jövedelmû háztartások körében – a munkából származó jövedelmek részesedése is szûkült (egyidejûleg pedig nôtt a társadalmi jövedelmek – a nyugdíj, a segélyek stb. – súlya). 1997-ben, még ha alig érzékelhetôen is, de megindult a lakosság jövedelmi szintjének emelkedése. A következô években ez a folyamat töretlen maradt. A Háztartási Költségve-

A lakosság jövedelmi helyzete összességében követte a bruttó hazai termék alakulását (1.1. ábra). A kilencvenes évek elsô felében (1996-ig) a népesség jövedelme reálértékben évrôl évre csökkent, ami részben a foglalkoztatottsági szint, részben pedig a foglalkoztatot-

14

ELSÔ FEJEZET tési Felvétel (HKF10) adatai szerint országos átlagban 2000-ben az egy fôre jutó éves nettó jövedelem megközelítôen 425 ezer forintot ért el, ami az elôzô évhez képest reálértékben 7%kos növekedést jelentett. A legmagasabb jövedelmû népességtizedben az átlagjövedelem 938 ezer, a legalacsonyabb jövedelmû tizedben mindössze 167 ezer forint volt. Az 5,6-szeres

arány elmarad a jövedelmi felvétel alapján becsülhetô legalább nyolcszoros értéktôl.11 Bár a HKF alulreprezentálja a nagyon szegényeket és fôleg a kiugróan magas jövedelemmel rendelkezôket, pontosan tükrözi az idôbeli változások trendjét és a társadalmi rétegek közötti életszínvonalbeli eltéréseket.

1.5. táblázat A népesség egy fôre jutó nettó jövedelme nominálértékben és változatlan (2000. évi) árakon, 1989–2000 (forint/fô/év) 1989 1991 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 Nominálértékben 76380 109982 143968 169513 195947 220696 254648 306566 361512 424596 Változatlan áron 615682 509462 442604 438668 395533 360430 351545 370270 396940 424596

Forrás: KSH, HKF 1.5. ábra A lakosság egy fôre jutó nettó jövedelmének alakulása reálértékben, 2000. évi árakon

700 000 600 000 500 000 400 000 300 000 1989

1991

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Forrás: KSH, HKF tolódással ugyan, de az életszínvonal emelkedése követte a makrogazdasági mutatók javulását. Magyarország az elmúlt idôszakban sikeresen integrálódott a világgazdaságba. A külkereskedelem az Európai Unió tagországai felé tolódott el: 2001-re az export háromnegyede ezen országokba irányult. Az unióhoz való fokozatos közeledés pedig az élet szinte vala-

A fenti rövid elemzésbôl látható, hogy miután a piacgazdaságra történô átállás és az állami intézményrendszerek lebontása, privatizációja is végbement, a gazdasági és társadalmi átalakulás üteme lelassult. Az új gazdasági és társadalmi struktúra fokozatosan konszolidálódott. A súlyos teljesítmény-visszaesést követôen a gazdaság növekedésnek indult. Idôbeli el-

10

A felvételrôl szóló részleteket lásd a második fejezetben. Ez az oka annak, hogy a második fejezet a jövedelmi egyenlôtlenségek bemutatásánál nem a Háztartási Költségvetési Felvételt, hanem a jövedelmi felvételek adatait használja, annak ellenére is, hogy azok nem rendszeresek, s a rendszerváltást követôen csak egy alkalommal – 1995-re vonatkozóan 1996-ban – végeztek ilyen adatgyûjtést, melyet továbbvezettek 1997-re is. 11

15

ELSÔ FEJEZET hanem a magas halandóság miatt is demográfiai válsághelyzet alakult ki (Gárdos, 2000.) Az alacsony születésszám a halandóság romlásával együtt 1981-ben a lélekszám csökkenéséhez vezetett. (Ekkor a népesség meghaladta a 10,7 millió fôt.) Az esés azóta is folyamatosan tart, bár 2000-ben valamelyes javulás volt tapasztalható. A természetes fogyás (38 ezer fô) azonban ma is számottevô. Az élveszületési ráta 1990 elsô felében 11-12 ezrelék körül stabilizálódott, ami nem különbözik érdemben a legtöbb fejlett európai ország megfelelô adatától. A ráta 10 ezrelékre csökkent 1996 után (az említett 1995-ös stabilizációs intézkedéseket követôen, amelyek korlátozták a családoknak nyújtott juttatásokat). Ez ugyan nemzetközi összehasonlításban valamelyest rontott az ország helyzetén, de az ilyen alacsony ráta mégsem egyedülálló. Viszont a 90-es évek végi, körülbelül 14 ezrelékes halálozási ráta más, hasonló fejlettségû országokkal összevetve is igen szomorúnak mondható, ami fôként a férfiak, leginkább a középkorú, azaz munkaképességük teljében lévô férfiak magas halálozásának következménye. A csökkenô születési ráta nyomán Magyarországon is hasonló folyamatok figyelhetôk meg, mint Európa más országaiban: a lakosság korösszetétele az idôsek javára tolódik el. A 1.6. ábra a 16 éven aluliak s az idôsek (60 éven felüliek) számának alakulását mutatja.

mennyi egyéb területén is érzékelhetô. A következô fejezetekben azonban arról lesz szó, hogy életszínvonalukat tekintve a különbözô társadalmi csoportok között komoly eltérések figyelhetôk meg, és a jelenlegi gazdasági növekedés hasznából a legelesettebb csoportok aligha részesülnek. A hosszú távú demográfiai folyamatok szintén aggodalomra adnak okot. Bár a munkaerôpiac az utóbbi idôben a javulás jeleit mutatta, a mélyen gyökerezô problémák továbbra is érvényesülnek. Ezekkel a témákkal foglalkozunk a következôkben. 1.3. DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK ÉS A LAKOSSÁG EGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE

Ez az alfejezet néhány demográfiai tendenciát körvonalaz. Ugyanakkor rávilágít a mögöttes okokra is, fôként a még mindig viszonylag magas halandóságra, ami elkerülhetetlenné teszi a népesség egészségi állapotának tárgyalását. 1.3.1. DEMOGRÁFIAI FOLYAMATOK Magyarországon a demográfiai változások és a népesedési folyamatok várható alakulása heves viták tárgya. A 90-es években is érvényesülô kedvezôtlen tendenciák ismeretében ez nem meglepô. Az évezred utolsó évtizedére ugyanis nemcsak az alacsony születési ráták,

1.6. ábra A 16 éven aluliak és a 60 év felettiek száma, 1989–2000 2 200 000 2 100 000 2 000 000 1 900 000 1 800 000 1 700 000 1989

1993

16 év alattiak

1997 60 év felettiek

Forrás: KSH

16

2000

ELSÔ FEJEZET A következô fejezetekbôl kiderül, hogy ennek a ténynek a szegénységben játszott szerepe nem elhanyagolható. Ráadásul a népesség öregedése és a generációk együttélésének ritkasága miatt egyre több a csak idôs személyekbôl álló háztartás. Arányuk az összes magyar háztartás egynegyedét teszi ki. Az egyszemélyes nôi háztartások részaránya pedig 17%. (1.7. és 1.6. táblázat)

Az idôs népesség eltartottsági rátája – mely a 65 éveseknek és idôsebbeknek a 15 és 64 év közöttiekhez viszonyított arányát mutatja – az 1990. évi 20%-ról tíz év alatt 21,4%ra nôtt. A nôk átlagosan közel nyolc évvel élnek tovább, mint a férfiak, és sokan közülük idôsebb férfit választanak társul: a nôk többsége idôsebb korára magára marad; az egyszemélyes háztartások zömét tehát özvegy nôk alkotják.

1.6. táblázat A háztartások és a bennük élô személyek száma és aránya háztartástípusonként, 2000 A háztartás típusa a benne élôk szerint Egyedülálló férfi Egyedülálló nô Házaspár gyermek nélkül Házaspár gyermekkel Egy szülô gyermekkel Egyéb Összesen

Háztartások

Személyek Száma

231342 644477 825659 1038143 285345 725953 3750919

231342 644477 1651318 4005430 726660 2693818 9953045

Háztartások Személyek Aránya, % 6,2 2,3 17,2 6,5 22,0 16,6 27,7 40,2 7,6 7,3 19,3 27,1

Forrás: KSH, HKF 1.7. táblázat A háztartások száma és aránya a bennük élô személyek korösszetétele szerint, 2000 A háztartás típusa a benne élôk korösszetétele szerint Csak fiatalokból álló (30 év alatt) Csak középkorúakból álló (30 és 60 év között) Csak idôsekbôl álló (60 év fölött) Fiatalokból és középkorúakból álló Középkorúakból és idôsekbôl álló Mindhárom generációból álló Fiatalokból és idôsekbôl álló

Háztartások Száma 298 581 613 233 937 921 1 411 603 328 408 220 608 52 348

Aránya, % 7,7 19,9 24,3 36,5 8,5 5,7 1,3

Forrás: KSH, HKF A harmadik fejezetben, a segélyezés hatékonyságának vizsgálatakor bemutatjuk, hogy a háztartások összetétele milyen fontos szerepet játszik például a szegénységi kockázat szempontjából, és abban, hogy az adott háztartástípust mennyire éri el a segélyezés.

1.3.2. A NÉPESSÉG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA Magyarország romló demográfiai folyamatainak legnyilvánvalóbb oka az emberek rossz általános egészségi állapota. Ez a megállapítás különösen igaz az 1960-as évek derekától az 1990-es évek közepéig terjedô idôszakra. A 35 és 65 éves életkor közötti férfiak ha-

17

ELSÔ FEJEZET a dohányzás számlájára írható. Ide tartoznak a krónikus alsó légúti betegségek, köztük a krónikus bronchitis és a tüdôtágulás. Egyes betegségek terjedésében környezeti ártalmak is közrejátszanak. Ilyen a tüdôasztma, ami az összes generációt érinti, s amelyben a lakosság több mint egy százaléka szenved. A megbetegedések okainak másik csoportja az emberek szociális és anyagi körülményeivel függ össze. Ezek közül az egyik legfontosabb a lakáshelyzet, amelynek jelentôségérôl a második fejezetben lesz szó a társadalmi kirekesztettség kérdésének kapcsán. A nyomorúságos szociális helyzet az ország sok vidékén párosul rossz környezeti feltételekkel. Tehát nem meglepô, hogy komoly regionális és szociális különbségek alakultak ki a lakosság egészségi állapotában. Ezek tükrözôdnek vissza például a születéskor várható átlagos élettartam nagy területi eltéréseiben. Itt a legjobb helyzetben Budapest és a jól fejlett, Ausztriával szomszédos nyugati megye, GyôrSopron-Moson van. A legkisebb értékeket az ezerfôsnél kisebb településeken mérték, az ország északkeleti és keleti részein. (Lásd a 1.9. táblázatot a fejezet második részében.) A közelmúltban végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a különbözô társadalmi csoportok halandósága közötti differencia nôtt az eltelt három évtized folyamán. Az eltérô iskolázottsági szintû csoportok (különösen a férfiak) között bizonyíthatóan ez a helyzet. A legnyilvánvalóbb a magas és az alacsony iskolai végzettségûek születéskor várható élettartama közötti különbség. (Klinger, 200l) A fenti tényezôk hatása és kölcsönös összefüggései a romák egészségi állapotát tekintve különösen egyértelmûek. Az egyéb elszenvedett hátrányok mellett egészségük is sokkal rosszabb, mint a többségi népességé. Némely számítás szerint mintegy tíz évvel élnek kevesebbet, mint az átlag. (Igaz, a romák

landósága három évtizeden át folyamatosan emelkedett, egészen 1993-ig, amikor ez a kedvezôtlen tendencia végre megtört. A hosszan tartó romló folyamat következményeként azonban még 2000-ben is magasabb volt a mortalitása ennek a korcsoportnak, mint hetven évvel korábban, a nagy világgazdasági válság idején. A fentiek, kiegészülve a jellegében hasonló, bár lefolyásában lényegesen mérsékeltebb nôi trenddel, oda vezettek, hogy 2000ben a születéskor várható átlagos élettartam 71,3 év, 2001-ben pedig 72,3 év lett. Noha hazánkban ezek az elmúlt száz évben mért legmagasabb értékek, nemzetközi összehasonlításban semmi esetre sem tekinthetôk kedvezôknek. A mutató 76-79 év Nyugat-Európában, de még a legtöbb közép- és kelet-európai egykori szocialista országban is jobb, mint Magyarországon. Valójában a várható élettartam rövidebb annál, mint amilyenre a vásárlóerô-parításon kalkulált egy fôre jutó GDP alapján számítani lehet. Egyes becslések szerint 74,6 év felelne meg a gazdaság teljesítôképességének. (Józan, 2002) Nem tudjuk teljes bizonyossággal meghatározni a korai halálozás pontos okait, de nyilvánvaló, hogy az olyan egészségkárosító szokások, mint a dohányzás, a sok alkohol, valamint a zsíros és magas kalóriatartalmú ételek fogyasztása, a mozgásszegény életmód mind súlyos tényezôk.12 A megbetegedési adatok is arra utalnak, hogy e tényezôk igen komoly mértékben hatnak a lakosság egészének egészségi állapotára. A keringési betegségek okozta halálozás különösen magas. (Mind a férfiak, mind a nôk esetében duplája az EU átlagának.)13 Az ország ugyancsak vezetô helyet foglal el a rosszindulatú daganatos betegségek területén. A lakosság igen nagy hányada, mintegy négy százaléka cukorbeteg, s a megbetegedôk aránya az életkor elôrehaladtával nô. (KSH, 2002) Jó néhány betegség gyakorisága 12

Az egészségre káros szokások bizonyítottan szerepet játszanak abban a tíz leggyakoribb halálozási oknak a kialakulásában, amelyek a 35-tôl 64 évig terjedô életkorú elhunyt férfiak kilenctizedének halálához vezettek. (Az okok között találjuk a rosszindulatú daganatokat, az érrendszeri betegségeket, a krónikus májbetegségeket, a májzsugort, az agyérrendszeri betegségeket, a baleseteket, az öngyilkosságokat és a krónikus alsó légúti betegségeket mint a krónikus bronchitis, tüdôtágulás stb.) Lásd Józan, 2002. 13 Ezt nem csupán a népesség öregedése magyarázza, hanem a szívkoszorúér és az agyérrendszer megbetegedéseinek elszaporodása is. Ámbár a legújabb adatok azt mutatják, hogy ezeknek a betegségeknek a halandósága, valamint az egyéb, magasvérnyomás-betegségeké az utóbbi évtizedekben határozottan csökkent, s erre lehet a jövôben is számítani. (Józan, 2002)

18

ELSÔ FEJEZET szintén hozzájárulhatott a kedvezôbb munkanélküliségi rátákhoz. A fordulat ellenére a gazdaságilag aktív népességnek a munkaképes korúakhoz viszonyított mintegy 60%-os aránya ma is nagyon alacsonynak számít még a többi közép- és kelet-európai országhoz viszonyítva is, nem beszélve az Európai Unió tagállamairól. Az 56% körüli foglalkoztatási ráta körülbelül a kevésbé fejlett mediterrán tagországok (Görögország és Spanyolország) szintjén van. Lényeges kérdés, hogy a jelenlegi javulás fenntartható-e (esetleg fokozható-e) az elkövetkezendô években. Az alábbi rövid áttekintés talán valamelyest orientál e tekintetben. Magyarországon, akárcsak a többi közép- és kelet-európai államban, a tervgazdaságról a piacgazdaságra való átállás idején a munkanélküliség lényegében a fejlett országokéval megegyezô szintre emelkedett. A foglalkoztatás drasztikus visszaesése a 90-es évek elején a volt szocialista nagyvállalatok összeomlásával, illetve a belföldi és külföldi kereslet zsugorodásával függött össze. A foglalkoztatottak száma másfélmillió fôvel csökkent 1988 és 1997 között. A 1.7. ábrából látható, hogy a foglalkoztatás nagyjából követte a bruttó hazai termék alakulását (1.1. ábra). A regisztrált munkanélküliek száma 663 ezer fôvel már 1993-ban elérte csúcspontját, ami akkor 13,2%-os rátának felelt meg. Noha a 90-es évek közepén ez a szám csökkent, akkor még nem jelentette a munkaerô-piaci feszültségek enyhülését, mert a foglalkoztatás még 1994ben is tovább szûkült (200 ezer fôvel). Ugyanakkor az adatok a tartós munkanélküliség növekedésérôl tanúskodtak (az 1992-es 91 ezer fôrôl 1994-re az egy évnél hosszabb ideig munka nélkül levôk száma 186 ezerre emelkedett). Feltételezhetô tehát, hogy a munkanélküliség 1993 utáni csökkenése mindenekelôtt a segélyezésre való jogosultság megszigorítására vezethetô vissza, ami 1992-ben kezdôdött azzal, hogy rövidítették a segélyezés idôtartamát (a munkanélküliség gyors növekedése miatt ugyanis a járulékokra és az ellátásra fordított kiadások hirtelen nagymértékben felfelé kúsztak, s fedezésükre a szûkössé váló bevételek egyre kevésbé bizonyultak elegendônek). A jogosultság idôtartama eleinte két évrôl 18 hó-

körében a születési ráta viszonylag magas, de a csecsemôhalandóság is az – Losonczi, 1997.) Ami azonban a teljes népesség egészségi állapotát illeti, a legújabb adatok valamelyes javulást mutatnak. Például – mint jeleztük – a születéskor várható átlagos élettartam az 1990-es évek végétôl emelkedik, s úgy tûnik, hogy megkezdôdött a felzárkózás a hasonló gazdasági fejlettségû közép-kelet-európai országokhoz. Mivel azonban az egészségi állapotot befolyásoló tényezôk igen sokrétûek, és nemcsak az egészségpolitika terén akad még számos tennivaló, a tágabb értelemben vett társadalompolitika szintén lényegi, kedvezô befolyást gyakorolhat. Az esélyegyenlôségre irányuló törekvése például sokat segíthet e tekintetben, s az egészségnek mint értéknek a tudatosítása szintén hozzájárulhat a népesség egészségi állapotának javulásához. 1.4. FÔBB MUNKAERÔ-PIACI FOLYAMATOK ÉS VÁLTOZÁSOK AZ OKTATÁSBAN

Amint az a következô fejezetekbôl kiviláglik, a háztartások felnôtt tagjainak munkaerô-piaci pozíciója kulcsszerepet játszik a háztartások jövedelmi helyzetében, és szoros kapcsolat áll fenn a rossz pozíció és a szegénység között. Egy adott idôszak foglalkoztatási folyamatai nyilvánvalóan nem csak az egyének munkaerô-piaci helyzetére gyakorolnak lényeges hatást, de ezen keresztül általánosságban a „humán fejlettségre” is. Érdemes tehát e folyamatokat röviden áttekintenünk a gazdasági átmenet idején. A foglalkoztatás tendenciái nem csupán a munkaerô-kereslettôl függnek, hanem a kínálati oldaltól is. Ebbôl a szempontból az oktatás döntô fontosságú. 1.4.1. FÔBB MUNKAERÔ-PIACI FOLYAMATOK Az utóbbi néhány évben a magyar munkaerôpiac a javulás jeleit mutatta, a foglalkoztatás nôtt, bár emelkedése 2001-ben némileg lelassult. Nyilvánvaló, hogy a kedvezôbb helyzet elsôsorban az elmúlt évek gazdasági növekedésének köszönhetô, bár a munkanélküli járadék jogosultsági feltételeinek szigorítása

19

ELSÔ FEJEZET losan dolgozók száma (igaz, ez csupán 3,1%-os növekedés volt). Mindez azonban nem tudta ellensúlyozni a gazdasági átalakulás elején történt zuhanásszerû csökkenést. A foglalkoztatás szintje ma is mélyen az átalakulás elôtti színvonal alatt van. (1.7. ábra) A munkanélküliek számának esése viszont folytatódott, s ma 260 ezer fô körüli szinten mozog, azaz a ráta jelentôsen csökkent. (1.2. táblázat) Kétségtelen, hogy a 2000-ben bevezetett további szigorítások (a jogosultság idôtartamának újabb csökkentése, ezúttal mindössze 9 hónapra) szintén hozzájárultak a munkanélküliségi adatok látványos javulásához.

napra, majd 1992 végétôl egy évre csökkent, így a regisztrációból egyre többen estek ki, hiszen a munka nélkül levôk már nem érezték magukat ösztönözve arra, hogy a munkaügyi hivataloknál bejelentkezzenek. Ebbe az irányba hatott az is, hogy idôközben az úgynevezett „helyettesítési arányt” (a munkanélküli-segély arányát az utolsó bérhez viszonyítva) is egyre csökkentették. A gazdasági helyzet kedvezôbbre fordulása a 90-es évek végén azonban jótékonyan hatott a munkaerô-piaci folyamatokra is. A foglalkoztatás eleinte mérsékelten nôtt: 1998ban 50 ezer új munkahely jött létre, 1999-ben pedig további 114 ezerrel emelkedett a hivata-

1.7. ábra A foglalkoztatás szintjének alakulása (1989 = 100) és a munkanélküliségi ráta, 1990 – 2001

100

14.0 12.0

90

10.0 8.0

80 6.0 4.0

70

2.0 60

0.0 1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

Foglalkoztatási szint (1989=100)

1997

1998

1999

2000

2001

Munkanélküliségi ráta (%)

Forrás: KSH volt kivétel. A gazdasági aktivitás mára a nyugati országokkal összehasonlítható szintre esett, részben éppen a munkanélküliség megakadályozását célzó különbözô intézkedések, részben a munkaerôpiac önkéntes elhagyása miatt. Az elôbbire példaként lehet említeni a korengedményes, elô- és rokkantnyugdíjazásokat, amelyek tömeges alkalmazására különösen a 90-es évek elsô felében került sor. Az átala-

Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a munkaerô-piaci feszültségek az átalakulás kezdetekor nem csupán munkanélküliséghez vezettek, hanem a lakosság gazdasági aktivitásának nagyarányú csökkenéséhez is. Mint ismeretes, a közép- és kelet-európai országokban a szocializmus idején a gazdasági aktivitás jóval magasabb szintet ért el, mint a fejlett piacgazdaságokban. Magyarország e tekintetben nem

20

ELSÔ FEJEZET romák kiszolgáltatottá váltak, ami a változásokhoz való alkalmazkodásukat nagyban megnehezítette. Érthetô tehát, hogy ôk voltak az elsôk, akik munkanélkülivé váltak, amikor a nyolcvanas évek végén, még az átalakulás elôtt a gazdasági válság elsô jelei feltûntek. A munkájukat vesztettek nagy része nem tudott újra megjelenni a munkaerôpiacon, míg azoknak a többsége, akiknek ez mégis sikerült, elvesztette minden esélyét az állandó állásra. (Fóti, 2002b) A rendelkezésünkre álló adatok teljesen világosan tükrözik a fenti folyamatokat. Reprezentatív felmérések tanúsága szerint a 80-as évek közepe és a 90-es évek dereka között a romák foglalkoztatási rátája 75-rôl 30%-ra zuhant. Összességében hangsúlyozni kell tehát, hogy a munkanélküliek statisztikailag kimutatott alacsony száma és aránya ellenére igen nagy tömegek egyáltalán nem rendelkeznek állással. A munkaerô-piaci részvétel hiánya – ahogy azt a következô fejezetek bizonyítják – a szegénység legfontosabb kockázati tényezôjét jelenti.

kulás kezdete óta a különbözô egymást követô kormányok tudatosan törekedtek arra, hogy a felsôoktatásban tanuló diákok száma növekedjék. Ez szintén a munkaerô-kínálat (átmeneti) csökkenéséhez vezetett. A törekvések eredményeként a diákok száma több mint megkétszerezôdött, 1989 és 2000 között 72 ezerrôl 171 ezerre nôtt. Magyarországon a munkanélküliség megjelenése óta a nôk munkanélkülisége mindig is alacsonyabb volt, mint a férfiaké, s ez a jelenség meglehetôsen egyedülálló a közép-európai térségben. A nôk munkaerô-piaci részvétele (gazdasági aktivitása) azonban még nagyobb mértékben zuhant, mint a férfiaké, s ez hozzájárult az elôbbiekben említett aktivitáscsökkenéséhez. Ennek egyik fô oka az volt, hogy a munkaerô-piaci nehézségek miatt a nôk között különösen sokan éltek a korengedményes nyugdíjazás lehetôségével: számuk több százezerre tehetô. Az a tény, hogy a nyugdíjkorhatár meglehetôsen alacsony volt a szocializmus idején (55 év a nôk, 60 év a férfiak számára) szintén ezt a tendenciát erôsítette. (A legújabb adatok is alátámasztják a korengedményes nyugdíjazás széles körû igénybevételét. Az aktivitás tekintetében a nemek közötti különbség az 55 és 59 év közöttiek csoportjában a legnagyobb: 45,9% a férfiak s mindössze 16,6% a nôk esetében.) Ugyanakkor esélyeik gyengülése láttán sokan döntöttek úgy is, hogy inkább otthon maradnak, s háztartásbeliként tevékenykednek. Az egészségi állapot kapcsán már szó esett a romák hátrányos helyzetérôl. Munkaerô-piaci pozícióikat a piacgazdaságra való áttérés alapjaiban rendítette meg. A tervgazdaság idején végbement iparosítás még elôsegítette a modernebb, ipari társadalomba történô beilleszkedésüket. Igaz ez a folyamat megkésetten, elôítéletekkel terhelve zajlott le, ami hozzájárult ahhoz, hogy a munkaerôpiac alsó szegmenseit foglalhatták csak el. Ily módon a

1.4.2. A NÔK HELYZETE A nôk társadalmi és gazdasági helyzete, szerepe igen számottevô változásokon ment keresztül az átmenet éveiben. Mivel a témával részleteiben már sokan foglalkoztak,14 itt csupán néhány fôbb jellegzetességet körvonalazunk. Az országos politikában és közéletben a nôk részt vállalása korlátozott maradt. Ez többek között megmutatkozik, abban is, hogy a parlamenti képviselôk között arányuk alacsony, jelenleg 9,1% (Koncz, 2002). Az okok sokrétûek: összefüggnek a magyar társadalomban elfogadott nemi szerepekkel,15 ugyanúgy mint a gazdasági és az egyéb, a tradicionális munkamegosztásból fakadó tényezôkkel. Mindamellett a helyi politikában, ahol a személyes

14

Számos cikket és tanulmányt írt a témában, többek között, Tóth Olga, Frey Mária, Lévai Katalin, Pongrácz Marietta, Kiss Róbert, Nagy Beáta, Lakatos Judit, Széman Zsuzsa, Gyulavári Tamás. 15 Tóth Olga (2000) szerint: „A magyar társadalom igen konzervatív a nemi szerepeket illetôen. Ezen belül is a politikát kifejezetten «férfias» tevékenységnek tartja, olyannak, ami nem nônek való, illetve eltorzítja, elférfiasítja a nôket. Emellett, mintegy az elôzô rendszer visszahatásaként továbbra is él egy erôs elutasítás a feminizmussal, illetve mindenféle nôi emancipációs témával kapcsolatban, mivel ezek céljait vagy már elértnek, vagy nem is igazán fontosnak tartja a közvélekedés.”

21

ELSÔ FEJEZET vollét igen megnehezíti a visszatérést a munkaerôpiacra. A nôk foglalkoztatásának csökkenését más tényezôk is magyarázzák. A bölcsôdei férôhelyek száma ugyanis a számukra nyújtott normatív támogatások 1990-es megszüntetése nyomán a felére zsugorodott. Érthetô tehát, hogy a kisgyermekes anyák egy része – többnyire ideiglenesen – elhagyta a munkaerôpiacot (hogy gyermeküket otthon gondozhassák). A nôk viszonylag alacsony munkanélkülisége arra is visszavezethetô, hogy a három vagy kétévesnél fiatalabb kisgyermekekkel otthon maradó anyák számára a fix összegû GYES, illetve az utolsó bértôl függô GYED biztosít jövedelmet.

kapcsolatoknak és az empatikus megnyilvánulásoknak nagyobb jelentôségük van, a nôknek több a szavuk. (Tóth, 2000) Az elmúlt évtized munkaerô-piaci feszültségei alaposan megnyirbálták a nôk gazdasági aktivitását, bár ellentétben más keleteurópai országokkal, a nôi munkanélküliség szintje alacsonyabb maradt, mint a férfiaké. Ennek persze az a legfôbb oka, hogy a nehezen fellelhetô munkahelyek a munkaerôpiac elhagyására sarkalták a nôket: több százezren éltek a korengedményes nyugdíj lehetôségével, vagy háziasszonyokká váltak. Mégis úgy tûnik, hogy a foglalkoztatott nôk arányát Magyarországon nem csupán gazdasági tényezôk alakítják, hanem az emberek értékítélete is, vagy legalábbis annak változásai. Az 1990-es évek második felének közvélemény-kutatásai szerint mind a férfiak, mind a nôk egyre nagyobb számban vélik úgy, hogy a hatévesnél fiatalabb gyereket nevelô anyáknak semmilyen munkát sem kellene vállalniuk. Ezt a véleményt a lakosságnak több mint a fele osztotta. Azonban a három- és hatéves kor közötti gyereket nevelô anyák többsége teljes munkaidôben dolgozik, amennyiben nincs még egy kicsi a családban. (Tóth, 2000) A vágyak és a valós helyzet közötti nyilvánvaló ellentmondás mögött viszont már fôként gazdasági okok húzódnak meg: a megélhetés kényszerén túl a hosszú tá-

1.4.3. VÁLTOZÁSOK AZ OKTATÁSBAN Az 1990-es években a magyar népesség iskolai végzettsége összességében javult. Ez különösen igaz a munkaerô-állományra, amelynek kedvezôbb mai összetétele annak a ténynek is betudható, hogy amikor a gazdasági átmenet idején a feszültségek megjelentek, akkor többnyire a szakképzetlen dolgozók vesztették el állásukat, és rekedtek a munkaerôpiacon kívül. Mindhárom oktatási szint megfelelô korcsoportjában az iskolai végzettséget megszerzôk aránya nôtt. (1.8. táblázat)

1.8. táblázat Az általános iskolai, középfokú és felsôfokú végzettséggel rendelkezôk aránya a megfelelô korú népességen belül

1990 1996 2001

Az iskolai végzettséget megszerzôk aránya a lakosság megfelelô korcsoportjaiban alapfokon középfokon felsôfokon 15 évesek 18 évesek 25 évesek és idôsebbek és idôsebbek és idôsebbek 78,1 29,2 10,1 85,2 34,7 12,1 88,2 38,2 12,3

Forrás: KSH, Életminôség és egészség; KSH, Statisztikai Évkönyv, 2002 is a hetvenes évek elején született nagy létszámú korosztály éppen akkor jelent meg a munkaerôpiacon, amikor az elsô foglalkoztatási problémák felmerültek.

A munkaerô-piaci okokon túl demográfiai fejlemények is indokolták azt a politikát, amely a kilencvenes évek elején egyre bôvítette a felsôoktatás felvételi keretszámait, ugyan-

22

ELSÔ FEJEZET rendjüket beépítették az érettségit adó középiskolákéba. A «post-secondary» jellegû képzés bevezetésének célja nyilvánvalóan az volt, hogy megkönnyítse a megváltozott munkaerô-piaci követelményekhez való alkalmazkodást, és elejét vegye a fiatalok munkanélkülivé válásának. Ennek a lépésnek, és a középiskolai oktatás expanziójának általában, az lett az eredménye, hogy a 15-19 évesek beiratkozási aránya elérte a fejlett országokét. Napjainkban ezért a hatékonyság javítása vált a fô feladattá.17 Ez annál is fontosabb, mert a közoktatási törvény 1996os módosítása a tankötelezettségi kor tizenhatról tizennyolc évre való felemelését irányozza elô. A rendelkezés elôször azokra nézve lesz kötelezô, akik 1998-ban kezdték meg általános iskolai tanulmányaikat. A végrehatás részletei azonban még kidolgozatlanok. Olyan alapvetô és fontos kérdések várnak még megoldásra, hogy a 18 éves korig tartó iskolakötelezettség „a közoktatás intézményeiben teljesítendô-e, vagy, hogy vajon mindennapos iskolába járást kell-e ez alatt érteni”. (Halász, 2001.) Összegezve megállapítható, hogy az oktatáspolitika döntô szerepet játszik a változó munkaerôpiac kihívásaira adandó válaszok kimunkálásában és az iskolából a munkába való egyre nehézkesebb átmenet megkönnyítésében. Az oktatáspolitikai intézkedések tehát sokat tehetnek a leghátrányosabb helyzetû emberek társadalmi integrációjának elômozdításáért is.

Az 1990-es évek során a felsôoktatáshoz hasonlóan a középiskolai képzés is bôvült. Ehhez két fô tényezô járult hozzá: (1) Egyre többen választották az érettségi megszerzésének lehetôségét nyújtó iskolákat a szakiskolákkal és szakmunkásképzô intézményekkel szemben. Az általános iskolát végzettek beiratkozása az elôbbiekbe 47%-ról 70-re emelkedett 1989 és 2000 között.16 Ugyanezen idô alatt a szakiskolákba jelentkezôk száma mind abszolút, mind relatív értelemben erôsen csökkent (részesedésük mintegy 20%-kal esett). (2) A korábbiakban Magyarországon ismeretlen «post-secondary» jellegû képzés bevezetésével lehetôvé vált a szakközépiskolák diákjai számára, hogy az érettségit követôen még további két évig tanuljanak az intézményekben. Ezeket a fejleményeket közvetve és közvetlenül is a munkaerôpiac igényei magyarázzák. A szakiskolák iránti érdeklôdés megcsappanása a nagy állami vállalatok összeomlása nyomán történt, aminek egyenes következménye volt a gyakornoki (képzô) helyek számának drámai csökkenése. Idôközben a tradicionális szakmunkásképzés is nagyrészt elavulttá vált a piacgazdasági átmenet során. Ráadásul új munkaerô-piaci igények merültek fel, sokoldalúbban és magasabban képzett munkavállalók iránt. A kihívásoknak megfelelendô, a szakmunkásképzô iskolákat mint önálló oktatási intézménytípust 2000-ben felszámolták, s tan-

16

De abszolút számokban a beiratkozás az érettségit adó iskolákba nem nôtt. Ez bizonyosan a demográfiai folyamatoknak tulajdonítható, mivel az 1990-es évek során csökkenô létszámú korosztályok fejezték be az általános iskolát. (Halász, 2001). 17 Halász (2001) szerint az oktatáspolitika elsôdleges céljának a már végbement expanzió menedzselésének kell lennie. Hasonló megállapítás vonatkozik a felsôoktatásra is, ahol az oktatók számának bôvülése messze elmaradt a hallgatói létszám növekedésétôl. Ahogy a fentiekben arról már szó volt, a nappali tagozatos hallgatók száma 2,3-szer volt magasabb a kilencvenes évek végén, mint az elején. Ugyanakkor a fôállású oktatók száma csak 30%-kal emelkedett. Ezek a fejlemények, az állami támogatás reálértékének megfelezôdésével párosulva, nyilvánvalóan ártottak a felsôfokú oktatás színvonalának. (Stark, 2002)

23

ELSÔ FEJEZET 1. A HUMÁN FEJLETTSÉGI MUTATÓ (INDEX)

Index =

MEGYÉK KÖZÖTTI DIFFERENCIÁLTSÁGA

1999-BEN

xi − xmin xmax − xmin

ahol: xi a változó aktuális értéke, xmin a változó rögzített minimális xmax pedig a változó rögzített maximális értéke. A számításokban a GDP-adatok mint a fejlettség olyan összetevôi szerepelnek, amelyek nem tükrözôdnek a hosszú és egészséges élet, illetve a tudás mutatóiban, más szóval ez a mutató az életszínvonalat jellemzi. A HDI-vizsgálatokban a GDP alkalmazására vonatkozó képlet arra az állításra épül, hogy egy megfelelô, elfogadható fejlettségi szint eléréséhez nincs szükség végtelenül nagy jövedelemre. Ennek érzékeltetésére, a nagyságrendekben meglévô különbségeket megtartó logaritmikus transzformációt használják az alábbi képlet szerint:

A humán fejlettségi mutatót (Human Development Index, HDI) az ENSZ immár több mint két és fél évtizede publikálja. A komplex mutató számításának alapkoncepciója a kezdetek óta változatlan (lényege, hogy mérésekor a bevett GDP-n túlmenôen a humán potenciál mutatóit is figyelembe veszik), de a konkrét számítási módban többször történt változás. Jelen számítások a Human Development Report 2000-ben közölt alábbi metodika szerint történtek. A HDI három összetevôn alapul, melyek a következôk: (1) Az élethossz, amit a születéskor várható élettartam mutatójával mérnek. (2) Az oktatásban megszerzett tudás, amit két jelzôszám kombinációjával mérnek: a felnôttek (15 éven felüliek) írni-olvasni tudásának, azaz az analfabetizmus arányának inverz mutatójával (kétharmad részben), illetve az alap-, közép- és felsôfokú iskolázottság összevont mutatójával (egyharmad részben). Ez utóbbiban a megfelelô korosztály teljes létszámához viszonyítja az oktatásban részesülôk számát a három szinten. (3) Az életszínvonal, amit a vásárlóerô-paritásos (PPP) módszerrel számított, dollárban mért egy fôre jutó GDP értékével mérnek. A nemzetközi statisztikákban alkalmazott HDI-számítások rögzített minimum- és maximumértékekkel dolgoznak. Az index kiszámításához használt küszöbértékek (elméleti minimum-, illetve maximum): * a születéskor várható élettartam: 25-tôl 85 évig; * az írni-olvasni tudás: 0-tól 100%-ig; * az összevont iskolázottsági arány: 0-tól 100%-ig; * az egy fôre jutó GDP: 100 USD-tól 40.000 USD-ig (PPP). A HDI minden összetevôjére önálló indexek számíthatók a következô általános formulát használva:

W( y ) =

log y − log y min log y max − log y min

A HDI kiszámítása tehát a következôképpen történik: 1. A várható élettartam indexének kiszámítása (a) 2. A felnôttkori írni-olvasni tudás indexének kiszámítása (b) 3. Az összevont iskolázottsági index kiszámítása (c) 4. Az oktatásban megszerzett tudás indexének kiszámítása (d=(2b+1c)/3) 5. A módosított GDP/fô-index kiszámítása (e) A indexek kiszámítása után a HDI-t a megfelelô összetevôk átlagolásával kaphatjuk meg:

HDI =

a +d +e 3

A HDI eredmények egy 0–1 intervallumú skálán oszlanak meg, ahol az 1 közeli értékek a fejlettebb, a 0 közeliek pedig a fejletlenebb területegységekre utalnak. Magyarország 1988-ban az ENSZ adatai szerint 0,817-es, az európaiak közül a szlovákiaihoz, illetve a lengyelországihoz közeli HDI-értékkel a világrangsor 43. helyén állt. A metódus lehetôséget ad arra is, hogy

24

ELSÔ FEJEZET dokoltan) külön-külön vannak adatok, így számításainkban ezek számtani átlagával számoltunk a megyei élettartammutatók meghatározásakor. Az írni-olvasni tudás mutatója (amely országosan 99% feletti értékû, s területileg alig differenciálódik) az 1996-os mikrocenzus megyei adatai alapján határozható meg, mivel a legújabb népszámlálás adatai még nem publikusak. Az összevont oktatási index tényezôinek megyei adataiban torzítást okoz az, hogy a tanulók lakóhelye és iskoláinak helye térben szétválik (ez elsôsorban a fôváros és a legnagyobb vidéki városok megyéinek adatait javítja, a környezô megyékét rontja). A HDI kiszámításához használt megyei alapadatokat és magát a megyei HDI-t a táblázat és a végeredményt bemutató térkép tartalmazza. A megyékre kapott értékek közvetlenül összehasonlíthatóak az ENSZ országokra vonatkozó adataival. A régiókra vonatkozó HDI-értékek a megyei adatok népességgel súlyozott átlagai.

a HDI-t ne csupán országos szinten, hanem területegységekre, régiókra is kiszámítsuk, ha a szükséges alapadatok rendelkezésre állnak. Számításaink a magyar megyékre, illetve a fôvárosra vonatkoznak (20 területegység), a vizsgált év pedig 1999. A megyei szintû számítás esetében felmerül néhány sajátos módszertani nehézség, amely csak becsléssel korrigálható. A területi információk beszerzésében nehézséget okoz az, hogy a népesség legtöbb jellemzôjérôl általában csak a népszámlálások adnak pontos információt. Magyarország esetében a megyei szintû GDP 1994 óta áll rendelkezésre (1999 az utolsó publikált év). A GDP esetében – mivel területi árindexeket a statisztika nem közöl – a vásárlóerô-paritásos értékeket az országos index alapján egységesen becsültük. A születéskor várható élettartamról a KSH ugyancsak megyei szinten publikál adatokat. Azonban a férfiakra, illetve a nôkre (a nemek közötti életkilátások jelentôs eltérése miatt in-

1.9. táblázat A humán fejlettségi mutató (HDI) megyei differenciáltsága 1999-ben

Megye, régió Budapest Pest Közép-Magyarország Fejér Komárom-Esztergom Veszprém Közép-Dunántúl Gyôr-Moson-Sopron Vas Zala Nyugat-Dunántúl Baranya Somogy Tolna Dél-Dunántúl Borsod-Abaúj-Zemplén Heves Nógrád Észak-Magyarország Hajdú-Bihar Jász-Nagykun-Szolnok Szabolcs-Szatmár-Bereg Észak-Alföld Bács-Kiskun Békés Csongrád Dél-Alföld Magyarország

Népesség (ezer fõ, 2000) 1812 1033 2844 426 310 373 1108 424 266 293 983 401 330 244 975 730 323 217 1269 542 412 570 1523 532 392 418 1341 10043

HDI99* 0,866 0,790 0,838 0,821 0,805 0,805 0,812 0,841 0,823 0,813 0,827 0,798 0,789 0,805 0,797 0,788 0,800 0,776 0,790 0,797 0,789 0,773 0,786 0,796 0,796 0,815 0,802 0,817

Születéskor várható élettartam (év) 71,6 70,2

A HDI alapelemei Összevont Írni-olvasni iskolázottsági tudók (%) mutató (%) 99,7 80,3 99,0 63,3

70,7 70,4 71,4

99,5 99,5 99,6

70,5 73,4 70,7

12200 8900 8500

72,1 70,5 70,7

99,7 99,6 99,5

74,2 71,3 75,2

14000 12600 9600

70,0 70,2 70,1

99,3 98,9 98,6

72,7 71,2 73,8

8300 7400 9500

69,6 70,8 70,2

98,8 99,2 98,7

75,2 75,4 71,2

7200 7700 5900

70,6 69,7 69,3

99,1 98,8 98,9

73,7 75,1 72,0

7700 7200 5900

70,7 70,8 70,8

99,1 99,5 99,5

73,2 73,8 78,7

7500 7300 9200

70,6

99,3

75,0

10700

* A régiók HDI-értékei a megyei értékek népességgel súlyozott átlagai.

25

Egy lakosra jutó GDP (PPP, USD) 20400 8700

ELSÔ FEJEZET *

A számítási eredményekbôl az alábbi legfontosabb következtetések vonhatók le: * A megyei HDI térszerkezete a számítás során használt alapkomponensek közül a területileg legdifferenciáltabb egy lakosra jutó GDP alakulását követi (a különbségeket tompító logaritmikus transzformáció dacára is). A humán potenciál többi jelzôszámában jóval kiegyenlítettebb a kép. * A számítás megerôsíti az ezredfordulóra kialakult új hazai térszerkezet minden lényeges vonását, mindenek elôtt a fôváros kiugró fejlettségét. (A fôváros mutatója az ENSZ-forrásokban található adatok szerint Málta 1998-as HDIértékének felel meg). Ennek eredményeként az országos átlag feletti HDIvel rendelkezik a régiók közül KözépMagyarország is. (A fôvárossal való rendkívül erôs összefonódás következtében tulajdonképp Pest megyét indokolt a legkevésbé önálló területegységként vizsgálni. A feltûnôen kedvezôtlen iskolázottsági mutató itt például jórészt azzal függ össze, hogy a megye fiataljainak nagy része a fôváros iskoláiba jár, amit azonban a statisztika nem követ.) * Mind regionális, mind megyei szinten a nyugati térségek határozott elônyét mutatják a számítások. A régiók közül Nyugat-Magyarország kerül az átlag fölé. A megyék közül ugyancsak a nyugat-dunántúliak (Gyôr-Moson-Sopron, Vas) állnak az élen. Melléjük csak Fejér megye zárkózik fel.

*

*

Az ország keleti és északi térségében egyedül Csongrád megye mutatója közelíti meg az országos átlagot, köszönhetôen mindenek elôtt a megyeszékhely, Szeged gazdasági dinamikájának s nagy iskolavárosi hagyományainak. A legkedvezôtlenebb helyzetûnek Észak-Magyarországot és az Észak-Alföldet jelzi a számítás. E régiókban találhatók a legalacsonyabb értékkel rendelkezô megyék, Nógrád és SzabolcsSzatmár-Bereg. (E két megye mutatója valamivel magasabb, mint Bulgáriának, illetve Romániának az ENSZ által 1998-ra publikált országos HDI-je.) Azt, hogy az országon belül nem sémaszerû a nyugat–kelet-tagoltság, jelzi a Dél-Dunántúl erôteljes elszakadása a nyugati országrész dinamikus térségeitôl. A régióban jó pozíciójúnak minôsülô Tolna megye is csak a kiugró értéktermelésû atomerômû (Paks) nagy hozzáadott értékének köszönheti helyét. Figyelmet érdemel az is, hogy a Dunántúl legfontosabb szellemi-kulturális nagyvárosának tekinthetô Pécs nem képes ellensúlyozni Baranya megye válságteljes, aprófalvas térségeinek kedvezôtlen gazdasági és humán jegyeit.

Számításaink eredményei egybecsengenek a hazai területi kutatások más metódusú eredményeivel: Magyarországon a kiegyensúlyozottabb térszerkezet irányába mutató fordulat a regionális fejlôdésben még várat magára.

26

ELSÔ FEJEZET 1.8. ábra A humán fejlettségi mutató területi különbségei (1999)

HDI értékek 0,85 felett

0,82-0,85

0,80-0,82

0,79-0,80

0,79 alatt

Referenciák Gárdos Éva (2000): Magyarország lakosságának halandósága, egészségi állapota az ezredfordulón, Demográfia, No. 1, pp. 7–43.

A kormányzás és a közigazgatás Magyarországon. (2000. október) Budapest. http://www.kancellaria.gov.hu/tevekenyseg/esemeny/oecd Ferge Zsuzsa (2001): ‘A magyarországi szegénységrôl’. INFO-Társadalomtudomány, No. 54.

Halász Gábor (2001): ‘A középfokú oktatás expanziója’. Semjén András (szerk.), Oktatás és munkaerô-piaci érvényesülés, Budapest: MTA Közgazdaságtudományi Intézet.

Fóti Klára (2001): ‘Demographic Developments in Hungary with Special Regard to the Declining Number of Births’. Der Donauraum (Geburtenrückgang in Mittel- und Osteuropa), No. 4.

Józan Péter (2002): A halandóság alapirányzata a 20. században és az ezredforduló halálozási viszonyai Magyarországon. Kézirat, Budapest.

Fóti Klára (2002a): The EMU and the Social Dialogue in Hungary. Kézirat, Budapest.

Kertesi Gábor (2002): The Decline and Structural Change of Romany Employment between 1984 and 1994 (a longitudinal analysis). Kézirat, Budapest.

Fóti Klára (2002b): Problems with Equality at Work in Hungary – Current Situation, Concepts and Policy (background paper prepared for the 2004 ILO Global Report on the Elimination of Discrimination).

27

ELSÔ FEJEZET Stark Antal (2002): ‘A nemzetgazdaság és az államháztartás’. Szegô Szilvia (szerk.), Az államháztartásról és humánpolitikai feladatairól. Budapest: Miniszterelnöki Hivatal, Stratégiai Elemzô Központ, pp. 9–73.

Klinger András (2001): ‘Halandósági különbségek Magyarországon iskolai végzettség szerint’. Demográfia, No. 3–4, pp. 227–258. Koncz Katalin (2002): ‘Nôk a Parlamentben – a változás iránya’. Statisztikai Szemle, No. 10–11, pp. 959–982.

Szalai Júlia (1998): Poverty and Social Policy in Hungary in the 1990s. Kézirat, Budapest.

Központi Statisztikai Hivatal (2002): Életminôség és egészség. Budapest: KSH.

Szalai Júlia (1999): Power and Poverty. Kézirat, Budapest.

Losonczi Ágnes (1997): ‘A magyar népegészség romlásának társadalmi okairól’. INFO-Társadalomtudomány, No. 40.

Szalai Júlia (2000): A rászorultságelvû szociálpolitika és a szegények. Kézirat, Budapest. Szalai Júlia (2001): ‘A szociális segélyezés „hasznáról”’. INFO-Társadalomtudomány, No. 54.

Ladányi János (2001): ‘Szegények és cigányok Magyarországon a piacgazdaságba való átmenet idôszakában’. INFO-Társadalomtudomány, No. 54.

Tóth Olga (2000): Changing Role of Women in the Transition Period. Kézirat, Budapest.

Nyitrai Ferencné (2001): A humán és a gazdasági fejlôdés (Nemzetközi összehasonlítás). Budapest: KSH.

UNDP (2002): Human Development Report 2002 (Deepening Democracy in a Fragmented World). New York and Oxford: Oxford University Press. http://hdr.undp.org/reports/global/2002/en/

Pyszna, Dorota – Krisztina Vida (2002): The Management of Accession to the European Un-ion in Poland and Hungary. Working Papers, No. 128, Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Spéder Zsolt (2001): ‘Gyermekek és gyermekes családok szegénysége Magyarországon’. INFO-Társadalomtudomány, No. 54.

28

MÁSODIK FEJEZET

MÁSODIK FEJEZET SZEGÉNYSÉG ÉS TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG A MAI MAGYARORSZÁGON

veszélyét hordozza, s „másfél évszázad minduntalan kudarcos kísérletei után csak folytatva a sort, újabb zsákutcás modernizációhoz vezethet”.1 Mivel az elemzés a Központi Statisztikai Hivatal Háztartási Költségvetési Felvételének adatain alapul, ezért a legkiszolgáltatottabb és egyben a társadalmi kirekesztettséggel is sújtott rétegek közül a hajléktalanokról és az intézményi háztartásokban élô idôs és beteg emberekrôl nem rendelkezünk információkkal. Az ô számukról a népszámlálás adatai alapján mondhatunk majd biztosabbat. A hajléktalanok létszámát 50 ezer fô körülire tehetjük (bár az erre vonatkozó becslések igen széles tartományban mozognak), és ehhez jönnek még az intézményi háztartásokban élô beteg, idôs és a társadalom vérkeringésébôl kiesô emberek, akik szintén legalább 50 ezren vannak. E két csoport együttesen az összlakosság körülbelül egy százalékát képviseli. Az elemzés fogyatékosságai közé tartozik az a sajnálatos tény is, hogy a cigányságról és, általánosabban fogalmazva, az etnikai hovatartozásból fakadó kirekesztettségrôl nem tud képet alkotni. A felvételben szereplô emberekrôl ugyanis ilyen típusú információval nem rendelkezünk. Bár a szegény emberek közül Magyarországon sokan cigányok, a tény adatainkból nem számszerûsíthetô.

BEVEZETÉS Ez a fejezet a szegénységgel, azon belül is a szegénység egy meghatározott formájával, a halmozott szegénységgel és a társadalmi kirekesztettséggel foglalkozik. A halmozott szegénység és a társadalmi kirekesztettség fogalmait ugyanannak a jelenségnek a leírására használjuk, de a megkülönböztetést a vizsgálat nézôpontjának különbözôsége teszi szükségessé. A halmozott szegénység elsôsorban a végeredményre, az emberek többsége számára rendelkezésre álló javaktól való megfosztottságra fókuszál, míg a kirekesztettség vizsgálatában a fô hangsúly magán a szegénységet eredményezô folyamatokon van. Mûfaját tekintve a tanulmány egy országosan reprezentatív lakossági felvételbôl származó adatok statisztikai-szociológiai elemzése. Nem törekszik sem az államnak, és benne a jóléti szociális ellátórendszer szerepének taglalására (errôl lásd Ferge Zsuzsa munkáit), sem pedig a hazai szegénység történelmi gyökereinek bemutatására (ez utóbbiról lásd Szalai Júlia tanulmányait). Újdonságát és fontosságát az adja, hogy a társadalomnak egy olyan, több mint 400 ezer háztartást és egymillió embert (az összlakosság mintegy 10-12%-át) felölelô szeletét vizsgálja, amelyrôl ma Magyarországon ugyan kevés szó esik, noha az a társadalom tartós kettészakadásának, dezintegrálódásának 1

Szalai, 1991.

29

MÁSODIK FEJEZET

2.1. keret. A Háztartási Költségvetési Felvétel (HKF) fôbb jellemzôi A Központi Statisztikai Hivatal rendszeres háztartási költségvetési felvételei (HKF) fél évszázados múlttal rendelkeznek. A HKF négy fô részbôl áll. Az információk legfôbb forrása a háztartási napló. A háztartások egy hónapon keresztül a naplóban vezetik kiadásaikat és bevételeiket. Minden egyes bevételi és kiadási tételrôl részletes információval rendelkezünk. Ezt egészíti ki a naplóvezetés hónapjában egy kérdôív, amely a háztartás tagjaira vonatkozó fôbb demográfiai, gazdasági-szociológiai jellemzôket tartalmazza. Az év végi kérdôíves kikérdezés során a háztartás nagy összegû kiadásairól és tartós fogyasztási cikkeirôl szerzünk információkat. A következô felkeresésre a tárgyévet követôen, az adóbevallások elkészítése után kerül sor. Ekkor a háztartások elôzô évi részletes jövedelmeit vesszük számba. Ez a sokrétû és igen gazdag információgyûjtés teszi lehetôvé a HKF sokoldalú felhasználását. Az adatgyûjtési folyamat eredményeként a teljes lakosság, és ezen belül a különbözô társadalmi-gazdasági rétegek háztartásainak fogyasztási színvonaláról, fogyasztásszerkezetérôl, jövedelmi helyzetérôl, a háztartások tartós fogyasztási cikkeirôl, a lakáskörülményekrôl és, bizonyos kérdésekre vonatkozóan, a véleményükrôl is képet alkothatunk. A felvétel alapsokasága a Magyarországon magánháztartásokban élô magyar állampolgárok összessége. Az adatgyûjtés tehát nem terjed ki az intézményi háztartásokra. Reprezentatív, önkéntes válaszadáson alapuló lakossági adatgyûjtés. A mintavétel többlépcsôs, véletlenszerû kiválasztással történt. A felvétel alapegysége a lakás, a megfigyelésé a háztartás. A minta nagysága, a korábbi évekhez hasonlóan, 2000-ben is több mint tízezer háztartás volt. A mintából származó adatokat felszorzó faktorok segítségével teljes-körüsítettük. Így a megfigyelt 10.191 háztartás, a teljeskörüsítés után, 3.750.919 háztartást képviselt. A felvételben való részvétel a többi lakossági felvételhez hasonlóan (ez alól csak a népszámlálás jelent kivételt) önkéntes.

keresetek, sem a társadalmi juttatások nem tudták megôrizni reálértéküket, s e kettô együttesen vezetett az átlagjövedelmek reálértékének radikális csökkenéséhez. Miközben a lakossági reáljövedelmek nagysága csökkent, a jövedelmek szóródása, egyenlôtlensége jelentôsen nôtt. Elsôsorban a magas jövedelmûek összjövedelembôl való részesedése emelkedett, de a szegények elszegényedése is fokozódott. 1987-ben a felsô tized átlagjövedelme 4,6-szerese volt az alsó tizedének, s ez az arány 1995-re már 7,5-szeresre nôtt. A népesség legalacsonyabb jövedelmû tíz százaléka az összjövedelem mindössze 3,3%-ával, a legmagasabb jövedelmû tizede az összjövedelem 25%-ával rendelkezett 1995-ben, s ezek a tendenciák 1997-re tovább erôsödtek.

1. A JÖVEDELEMEGYENLÔTLENSÉGEK ÉS A SZEGÉNYSÉG ALAKULÁSA A RENDSZERVÁLTÁS ÉVTIZEDÉBEN

1.1. A JÖVEDELEMEGYENLÔTLENSÉGEK TARTÓS TENDENCIÁI

A politikai és gazdasági átalakulás a lakosság, a háztartások jövedelmi helyzetét is erôteljesen átstrukturálta. A jövedelmi egyenlôtlenségek növekedése felgyorsult, s az egyenlôtlenség meglevô formái megerôsödtek, és újabb formákkal is bôvültek. A jövedelmek szerkezetének átrendezôdése társadalmi rétegenként és jövedelemszintenként nagy különbségeket mutatott. Sem a

30

MÁSODIK FEJEZET 2.1. táblázat Az egy fôre jutó személyes nettó jövedelmek alapján képzett népességtizedek részesedése az összes személyes jövedelembôl, 1972–1997 (százalék) Év

1.

2.

3.

4.

5.

6.

1972 1977 1982 1987 1995 1997

4,0 4,5 4,9 4,5 3,3 2,9

5,9 6,3 6,4 6,0 5,0 4,7

7,0 7,3 7,3 6,9 6,2 5,9

8,0 8,1 8,1 7,7 7,2 7,0

Tized 8,9 9,8 8,9 9,8 8,8 9,6 8,5 9,4 8,2 9,1 7,9 8,9

7.

8.

9.

10.

10,8 10,8 10,7 10,5 10,2 10,0

11,9 12,0 11,9 11,8 11,7 11,6

13,8 13,7 13,7 13,8 14,1 14,4

19,9 18,6 18,6 20,9 25,0 26,7

Megjegyzés: Az 1997-re vonatkozó adatok az 1995-ös jövedelmi felvételbôl továbbvezetett adatok. Forrás: KSH jövedelmi felvételek

2.2. keret. A jövedelmi egyenlôtlenségek mérôszámai A jövedelmi egyenlôtlenségek bemutatására négy egyenlôtlenségi mérôszámot használtunk: a két szélsô jövedelmi decilis arányát, az Éltetô–Frigyes-indexet, a Robin Hood-indexet és a Gini-mutatót. Egy ország (vagy annak egy részének) jövedelmi helyzetét leíró x változó (ami lehet az egy fôre, egy háztartásra vagy egy fogyasztási egységre jutó bruttó vagy nettó jövedelem vagy kiadás) decilis eloszlásán a megfigyelt egységek (személyek, háztartások) az x változó értéke szerint sorba rendezett tizedeinek az összjövedelembôl való részesedéseit értjük. Ezt a definíciót konkretizálva, tekintsük az ország összes lakosságát. Számuk legyen N, összes jövedelmük egy adott évben J. Az i-edik lakos jövedelmét jelölje Ii (i=1,2,....,N és ∑Ii = J ). Rendezzük sorba az ország lakosságát Ii értéke szerint a legkisebb Ii-tôl haladva a legnagyobbig. Osszuk fel az így rendezett személyeket tíz egyenlô részre, akkor mindegyikbe N/10 számú személy jut. Számítsuk ki, hogy az összes J jövedelembôl mennyi jut ezekbe a tizedekbe. Jelölje ezeket a részjövedelmeket J1, J2,....J10 (J1≤ J2≤.....≤.J10 és ∑ Ji =J , összegzés i=1,2,...,10). A tíz darab Ji/J = qi i=1,2,...,10 arány, ill. a qi*100%-os arány alkotja – ebben a konkrét esetben – a decilis eloszlást. (Nyilván ∑qi=1 és q1≤q2≤.......≤q10). A decilis eloszlás is megmutatja a sokaságra jellemzô jövedelem-egyenlôtlenségi állapotokat, mégis szokás egyetlen számmal jellemezni az egyenlôtlenség mértékét. Erre a célra többféle egyenlôtlenségi mutatót konstruáltak. A legegyszerûbb a két szélsô tized (decilis) hányadosa: l = q10/q1. Az Éltetô–Frigyes-index egy olyan arányszám, amely a teljes sokaság jövedelmi átlaga fölött élôk átlagos jövedelmét viszonyítja az összátlag alatt élôk átlagához. Azaz: v = x2 /x1, ahol x2 az összátlag felettiek átlag jövedelme, x1 pedig az összátlag alattiak átlagos jövedelme. Általában v>1. Minél nagyobb v 1-nél, annál nagyobb a vizsgált sokaságban a jövedelmi egyenlôtlenség. Teljes jövedelmi egyenlôség esetén v=1. A másik könnyen kiszámítható és nagyon szemléletes mutató a Robin Hood-index. Tegyük fel, hogy a (q1, q2, .....q10) decilis eloszlásban qk az elsô olyan arány, amely nagyobb 0,1-nél. Akkor a Robin Hood-indexet az alábbi képlet definiálja: RH =∑(qk–0,1), összegezés k-tól 10-ig értendô. RH azt adja meg, hogy az összes jövedelembôl a 0,1-nél nagyobb aránnyal részesülô tizedektôl hány százaléknyi jövedelmet kell elvenni és az elsô (k-1) számú decilisekben szétosztani, hogy teljes jövedelemegyenlôség jöjjön létre. Minden decilis eloszláshoz tartozik egy Lorenz-görbe, ami derékszögû koordináta-rendszerben ábrázolható. A vízszintes tengelyen a kumulált népességségtizedeket kell felmérni, ami a 0 és 1 pont közötti távolságot tíz egyenlô részre bontja, és ezekhez az abszcissza pontokhoz ordinátaként rendre a decilis eloszlás qi értékeibôl képzett q1, (q1+q2), ........., (q1+q2+.....+q10) értékeket kell felmérni. Ha ezt a tíz pontot egy görbe vonallal összekötjük, kirajzolódik az ún. Lorenz-görbe. Teljes jövedelemegyenlôség esetén mind a tíz pont a (0,0) és az (1,1) pontot összekötô 45 fokos egyenesre esik, ami a koordinátarendszerbe berajzolt egységnégyzet átlója. Ezen átló és a görbe közötti terület osztva az egységnégyzet felével, azaz 1/2-del, adja a Gini-mutató értékét. Ennek közelítô kiszámítása az alábbi képlettel történhet: G ≈ 0,9–2 * ∑(0,i * q10-i) az összegzés i=1,2,....,9.

31

MÁSODIK FEJEZET 2.2. táblázat A fôbb egyenlôtlenségi mutatók idôbeni alakulása, 1972–1997 Mutató A 10., és az 1. decilis aránya Éltetô–Frigyes-index, % Robin Hood-index, % Gini-mutató

1972 5,0 196 16,4 0,2322

1977 4,1 184 15,1 0,2112

1982 3,8 182 14,9 0,2060

1987 4,6 199 17,1 0,2358

1995 7,5 236 21,0 0,2964

1997 9,2 22,7 0,3206

Forrás: KSH jövedelmi felvételek vonatkozó elemzésünk is ezen az adatforráson nyugszik, a lakossági jövedelmek alakulásának bemutatására ezt a felvételt használtuk.

A KSH háztartási költségvetési felvételei – ahogy azt az elôzô fejezetben már említettük – a jövedelmi felvételekhez képest alacsonyabb jövedelmi egyenlôtlenségeket mutatnak. E felvételek ugyanis elsôsorban a fogyasztási-kiadási adatokra koncentrálnak, s a jövedelmeket háttér-információként használják. Ez utóbbi felvételek egészen a legutóbbi idôkig a lakosság bevallásain alapultak, s csak 1999-tôl tartalmaznak imputációt és korrekciót. A jövedelmi egyenlôtlenségi tendenciák nyomon követésére azonban jól használhatók. Tekintettel arra, hogy a szegények arányának becslésére ezt a forrást tudtuk csak felhasználni, s a jelenre

1.2. A SZEGÉNYSÉG ALAKULÁSA A hazai jövedelmi adatok megbízhatósága meglehetôsen korlátozott, így a szegénység alakulására több forrást is felhasználunk. Az arányokban vannak különbségek – nem is beszélve a számítási különbségekrôl –, de a tendenciák hasonlóak, bármely adatforrást választjuk is.

2.3. táblázat A szegények aránya, a normalizált szegénységi rés nagysága, 1993–2000 (százalék) 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 A medián jövedelem 60%-a alapján számítva (OECD 1 ekvivalencia skálát alkalmazva) Szegény háztartások aránya 5,6 6,6 7,2 6,8 6,5 8,2 8,2 Szegénységi ráta 5,5 7,2 8,0 9,2 8,4 10,3 10,9 Szegénységi rés 22,1 18,2 23,1 19,9 16,8 19,5 22,6 A medián jövedelem 60%-a alapján számítva (1 fôre jutó jövedelem alapján) Szegény háztartások aránya 7,0 8,8 10,0 10,2 10,2 11,6 11,0 Szegénységi ráta 9,6 12,5 13,5 15,4 15,3 16,8 15,8 Szegénységi rés 20,2 18,9 22,4 21,9 19,3 24,1

Forrás: KSH HKF2

2

Ezúton is köszönöm Jarabek Lajosné kolléganômnek, hogy elvégezte a számításokat a régebbi adatbázisokból.

32

2000 7,8 9,3 21,7 8,3 11,8 23,1

MÁSODIK FEJEZET 2.4. táblázat A szegények aránya, a normalizált szegénységi rés nagysága, 1993–2000 (százalék) 1995/96 1996/97 1997/98 1998/99 1999/2000 2000/2001 A medián jövedelem 50%-a alapján számítva (OECD 1 ekvivalencia skálát alkalmazva) Szegénységi ráta 12,8 12,4 9,1 10,3 9,1 10,3 Szegénységi rés 29,9 32,6 30,7 25,3 26,3 26,8

Forrás: TÁRKI Magyar Háztartás Panel és Háztartási Monitor felvételek A 2.3. és 2.4. táblázat számításai az ország jövedelemeloszlásából kiindulva relatív szegénységi mutató alapján készültek. A szegények megélhetési viszonyainak értékeléséhez bemutatjuk a KSH által 1995-tôl évente kiszámított létminimum nagyságát, amely egy abszolút típusú mérôszáma lehet a hazai szegénységnek. (2.5. táblázat) Reálértékben nézve a létminimum 2000-es árakon viszonylag stabilan 32-33 ezer forint egy egyedülálló aktív korú felnôttre számítva. A létminimumot természetesen minden családtípusra évrôl évre kiszámítják. Az idevonatkozó számításokra a késôbbiekben visszatérünk.

A jövedelmi szegénységben élôk aránya napjainkban a lakosság mintegy tíz százaléka, azaz minden tizedik magyar ember jövedelmi szempontból szegény. A szegények arányában 1996-ig egy folyamatos növekedés, ezt követôen pedig némi hullámzás figyelhetô meg, amely a kormányváltásokkal összefüggô „húzd meg, ereszd meg” politikával függ össze. A szegénység mélységét illetôen hasonló következtetésekre juthatunk. A szociális ellátórendszerre vonatkozó kormányzati intézkedések nem épülnek egy egységes, konszenzuson alapuló szociálpolitikai koncepcióra, hanem a kormányok egymást váltva, eltérô értékek és érdekek mentén, a költségvetés korlátozott lehetôségei közepette alakítják a szegénypolitikát.

2.5. táblázat A hazai létminimum egy aktív korú felnôttre számítva nominálértékben és változatlan áron, 1990–2000

Nominálértékben Változatlan áron

1990* 7 053 44 106

1995 16 435 33 175

1996 19 425 31 724

1997 23 709 32 731

1998 26 603 32 131

1999 29 360 32 237

2000 32 851 32 851

* Az 1990-re vonatkozó adatot más módszer alapján számították ki. Forrás: KSH létminimum-kiadványai

számára elfogadható definíció. A szegénységet sokan a jövedelmi alapú szegénységgel azonosítják, vagy ha ki is tágítják a fogalom használatát, a szegénység mérésénél visszatérnek a monetáris alapú meghatározáshoz. Magyarországon nagy hagyományai vannak a „szükségletek” oldaláról történô megközelítéseknek is. Az elsô, ún. abszolút típusú szegénységszámítások a század elejéig nyúlnak vissza. A statisztikai hivatal 1924 és

1.3. A SZEGÉNYSÉG MÉRÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

1.3.1. A SZEGÉNYSÉG VIZSGÁLATÁNAK MAGYARORSZÁGI TRADÍCIÓI

A szegénység fogalmi tisztázásának már több évszázadra visszanyúló kísérletei mindössze azt a hitet erôsíthetik meg bennünk, hogy nincs mindenkor érvényes és mindenki

33

MÁSODIK FEJEZET gedélyezte, mégis óriási lépést jelentett a szegénység vizsgálatát és elismerését illetôen. A hivatal újabb hasonló jellegû számításaira 1984-ben került sor; az eredményeket titkosították és szigorúan belsô használatra (mindössze 50 példányban) sokszorosították.

1944 között havonta számolt és publikált „létminimumot”, s ezzel párhuzamosan a szakszervezetek is végeztek ilyen típusú számításokat. A II. világháború után a Központi Statisztikai Hivatal elôször 1968-ra vonatkozóan számolt létminimumot. Bár nyilvánosságra hozatalát az akkori politikai vezetés nem en-

2.3. keret A létminimum számításának történelmi meghatározottsága és az idôbeli összehasonlításoknál hasznosítható erényei A harmincas években a létminimum számításánál alapul vett fogyasztói kosarat a KSH esetében 22 konkrét tétel képviselte. Ezek az akkori kor életviszonyait tükrözték. Ma már nehéz lenne a szükségesnek elismert javak között szerepeltetni a petróleumot, de az is elképzelhetetlen lenne, hogy az oktatást és kultúrát csak az iskolakönyv és a napilap képviselje. A bútorzat, a háztartási felszerelések, de a gyógyszerfogyasztás és a közlekedési kiadások is teljesen kimaradtak a szükségesnek elismert javak körébôl. A mai – szükséglet alapú – számítások is a jelenben természetesnek tartott, a többség számára rendelkezésre álló javakból és szolgáltatásokból indulnak ki, ily módon tehát „relatív” jellegûek, és szubjektív elemeket is tartalmaznak. Az abszolút típusú számítások minden hibájukkal együtt rendkívül értékesek. A relatív típusú szegénységi mérôszámokkal ellentétben ugyanis lehetôvé teszik az azonos mérce alapján történô idôbeli összehasonlítást. Ez különösen olyan idôszakokban fontos, amikor egy ország gazdasági helyzete, az emberek megélhetési viszonyai rövid idôn belül lényegesen megváltoznak. Ilyen idôszak volt az elmúlt tíz évünk is. A létminimum 1987-ben az akkori egy fôre jutó átlagjövedelem 53%-a, 1998-ban 80%-a, és 1999-ben 73%-a és 2000-ben már „csak” 72%-a volt. A relatív szegénységi küszöbök közül a medián jövedelem 60%-a alapján a szegénységi küszöb összege az átlagjövedelem 54%-át teszi ki, azaz a létminimumnál alacsonyabb összeg.

illetve az elsô kvintilisbe tartozókat) szokták szegénynek tekinteni. Mások, a nyugat-európai országok gyakorlatához közelebb álló meghatározást követve, a medián jövedelem 5060%-a alatt élôket sorolják a szegények közé. A két mérôszám azonban nagyon közel áll egymáshoz: 2000-ben a medián jövedelem fele (191 ezer forint) az alsó jövedelmi decilis felsô határának közel 90%-a volt. A relatív típusú szegénységi megközelítések látszólag kevesebb szubjektív elemet tartalmaznak, és jóval egyszerûbbek is, mégsem kérdôjelezhetik meg az abszolút típusú szegénységi mérôszámok fontosságát. A gyakorlatban a megismerési cél mellett legtöbbször a rendelkezésre álló információk szûkössége az, ami leginkább meghatározza a mérôszám használatát. A szegénység számbavételének legegyszerûbb módja, ha az embereket magukat kér-

1.3.2. A SZEGÉNYSÉG MÉRÉSE KÜLÖNBÖZÔ SZEGÉNYSÉGI KÜSZÖBÖK ALAPJÁN

Lényegében 1991-tôl van nyilvánosságra hozott, bárki számára hozzáférhetô létminimumérték. Noha a hivatal minden évben kiszámolja és nyilvánosságra is hozza a létminimumértékeket, ezek nem tekinthetôk hivatalosan elfogadott szegénységi küszöbnek. Az így számított értékek lényegesen meg is haladják a szociális segélyezés alapjául szolgáló jövedelmi értékeket.3 A létminimum mellett és helyett legtöbbször relatív típusú szegénységi-egyenlôtlenségi mérôszámokat használnak. A hazai gyakorlatban is ez a legelterjedtebb. Az egy fôre (fogyasztási egységre) jutó éves nettó jövedelem alapján sorba rendezett népesség alsó 10, illetve 20%-át (az elsô jövedelmi decilisbe,

3 Tekintettel arra, hogy ebben a sorozatban a korábbi években többször is teret szenteltünk a szegénység fogalmának történeti keretbe ágyazott részletes bemutatására, ezért az idén erre csak egy rövid összefoglaló erejéig vállalkoztunk.

34

MÁSODIK FEJEZET el a létminimum számított értékétôl. E jövedelmi szint alatt körülbelül 635 ezer háztartás, összesen 2,3 millió ember élt. A korábbiakban már utaltunk rá, hogy Magyarországon nincs deklarált, „hivatalos szegénységi küszöb”. A szociális programoknál alkalmazott jogosultsági szint az államilag garantált nyugdíjminimum, illetve ennek valamilyen aránya. Ez az összeg a KSH által számított létminimum 65%-a. Az eddig tárgyalt szegénységi küszöbök közül ez a legalacsonyabb. 2000-ben a háztartások 4,8%-a (a lakosság 7%-a) rendelkezett ennél kisebb összegû jövedelemmel. A következôkben (2.6. és 2.7. táblázat) összefoglaljuk a különbözô szegénységi küszöbök jövedelmi határát és a küszöbök egymáshoz való viszonyát. Ez a sorrend nem szükségképpen állandó, de Magyarországon hosszú évek óta stabilnak tekinthetô. Remélhetôleg a gazdasági helyzet javulásával a segélyezési küszöbhatár emelkedhet, s megelôzi majd a fölötte álló szegénységi küszöbök némelyikét.

jük meg arra, hogy minôsítsék saját jövedelmi helyzetüket. E definíció szerint azok az egyének, illetve háztartások szegények, amelyek annak vallják magukat. Ha pusztán az önbesorolás alapján határolnánk le a szegények körét, akkor ma Magyarországon a háztartások 6,5%át, azaz 240 ezer háztartást és közel 2 millió embert tartanánk szegénynek, mivel ennyien vallották magukat „nagyon szegény”-nek. Egy másik szubjektív típusú szegénységi mérôszám is nagyon hasznosnak bizonyult. A háztartásokat megkértük arra, hogy becsüljék meg azokat a jövedelemösszegeket, amelyekre – a saját háztartásukhoz hasonló háztartásoknak – különbözô megélhetési szinteket választva szükségük van. Így mód nyílt arra, hogy a vizsgált háztartások tényleges jövedelmét egybevessük az adott háztartástípusok megélhetéséhez az önmaguk által szükségesnek tartott összegekkel. 2000-ben a „nagyon szûkös megélhetéshez szükséges jövedelemösszeg” egy fôre vetítve, átlagosan 22 ezer forint volt havonta, ami mintegy 8%-kal maradt

2.6. táblázat A különbözô szegénységi küszöbök jövedelmi határa és a kirekesztett szegénységben élôk jövedelme 2000-ben (forint/fô/év) Szegénységi küszöb Nyugdíjminimum (A segélyezési küszöb jövedelmi határa) Medián jövedelem 60%-a (Egy fôre jutó jövedelem alapján) Kirekesztettségben élô szegények (A halmozott szegénységben élôk átlagjövedelme) Szubjektív szegénységi küszöb, 1. (Az önmagukat nagyon szegénynek tartók átlagjövedelme) Szubjektív szegénységi küszöb, 2. (A nagyon szûkös megélhetéshez szükségesnek tartott összeg) Létminimum számított nagysága

Forrás: KSH HKF, 2000

35

Jövedelem nagysága 199 200 229 229 251 675 268 944 280 764 306 972

MÁSODIK FEJEZET 2.7. táblázat A különbözô szegénységi küszöbök alatt élô háztartások és személyek száma és közülük a kirekesztett szegények aránya, 2000

Száma Nyugdíjminimum alatt Medián jövedelem 60%-a alatt Szubjektív szegénységi küszöb, 1. alatt Szubjektív szegénységi küszöb, 2. alatt Létminimum alatt

177 993 310 495 539 044 634 685 845 473

Háztartások Ebbôl: kirekesztettek aránya, % 53 46 39 35 29

Száma 696 591 1 177 229 1 982 266 2 293 453 2 965 944

Személyek Ebbôl: kirekesztettek aránya, % 54 46 38 34 28

Forrás: KSH HKF, 2000

kely kimondja, hogy a társadalmi kirekesztettség felszámolására az EU országainak egy átfogó stratégiára van szükségük. Bár a társadalmi integráció (inclusion) szempontjából a foglalkoztatottságnak kulcsszerepe van, az emberek, embercsoportok a munkához, foglalkoztatáshoz szorosan nem kapcsolódó egyéb okokból is kirekesztettekké válhatnak. A társadalmi kirekesztés elleni tevékenységnek sokoldalúnak kell lennie, fel kell ölelnie a lakáshelyzet, az egészségügy, az oktatás és képzés, a közlekedés, a kommunikáció, a szociális ellátórendszer és a társadalmi segítségnyújtás területeit is. Az amszterdami szerzôdés jelentôsége abban van, hogy nem csak kimondta a társadalmi kirekesztés felszámolásának szükségességét, hanem a foglalkoztatás elôsegítése mellett kijelölte és kiszélesítette a célterületeket is. A fogalom tisztázásában, empirikus megragadásában fontos mérföldkô Atkinson és munkatársainak tanulmánya, amely a közelmúltban látott napvilágot.4 A társadalmi kirekesztôdés egy olyan elszigetelôdési folyamat, amelynek során az egyes embereknek, társadalmi csoportoknak nincs választási lehetôségük. A szegénység megközelítéseivel szemben, mint azt már a bevezetôben is említettük, a kirekesztôdés esetében nem a „végeredményen” van a hangsúly, hanem a „folyamaton”, azon a „mechanizmuson”, amely a sokoldalú megfosztottságot okozza, sôt újra is termeli azt. A szegénységvizsgálatok, direkt vagy indirekt módon, fôleg

2. A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG FOGALMA ÉS MÉRÉSE

2.1. A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG ÉS SZEGÉNYSÉG FOGALMA, MÉRÉSE ÉS JELLEMZÔI A hetvenes évek végétôl Franciaországban, majd Angliában is egyre nagyobb figyelmet és teret kapott a társadalmi kirekesztettség fogalma, mely megszületésekor az új típusú, modernkori szegénység megragadására szolgált. Késôbb a fogalom tartalma módosult és bôvült. Az új megközelítés népszerûségét az Európai Unió érdeklôdése is fokozta. A fogalom használatát 1985-ben vezették be, amikor Jacques Delors volt az Európai Bizottság elnöke. Számos olyan kutatási program indult meg ebben az idôben az unió támogatásával, amelyek a szegénység felszámolását célozták, s vizsgálatuk középpontjában a társadalmi kirekesztettség jelensége állt. 1995 márciusában Magyarország is részt vett „a társadalmi fejlôdés követendô irányainak meghatározását célzó”, az ENSZ által szervezett dániai csúcstalálkozón, és aláírva a koppenhágai egyezményt, elkötelezte magát a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolása mellett. A társadalmi kirekesztés elleni harc fontossága az Európai Szociális Chartában szintén megfogalmazódott (30. cikkely, 1996.). A téma fontosságát illetôen a legnagyobb elôrelépést az 1997-ben aláírt amszterdami szerzôdés jelentette. A 137. cik4

T. Atkinson et al., 2001.

36

MÁSODIK FEJEZET tosított, állampolgári és szociális jogait érvényesítse. A halmozott szegénység empirikus megragadása szempontjából öt, az általunk legfontosabbnak tartott területen vizsgáltuk a „megfosztottságot”. Ezek a következôk: (1) jövedelmi szegénység, (2) fogyasztási szegénység, (3) szubjektív szegénység, (4) lakásszegénység, (5) lakáskomfort-szegénység. Azokat az egyéneket vagy háztartásokat tekintjük halmozottan szegényeknek, illetve kirekesztetteknek, akik és amelyek a felsorolt öt dimenziót vizsgálva legalább háromban érintettek voltak.

a jövedelemre koncentrálnak, ezzel szemben a kirekesztés esetében számos tényezô együttes mérlegelésérôl van szó. Ebben a tanulmányban a társadalmi kirekesztettséget a „végeredménnyel”, a halmozott szegénységgel, a megfosztottsággal ragadjuk meg, majd sokoldalúan igazoljuk, hogy ez a fajta megfosztottság szorosan kapcsolódik az autonómia, a társadalmi részvétel, a „lehetôségek” hiányához, a természetes és intézményes támogatórendszerek gyengeségéhez. A megfelelô társadalmi részvétel hiánya, az érdekérvényesítô képesség gyengesége az emberek egy része számára nem teszi lehetôvé, hogy a mindenkinek szavatolt, de csak a többségnek biz-

2.4. keret A szegénység dimenziói A jövedelmi szegénység határvonalát az egy fôre jutó nettó jövedelem alapján számított elsô jövedelmi ötödbe tartozó háztartásoknál húztuk meg. A fogyasztási szegénység esetében az élelmiszerkiadások összkiadáson belüli részesedése alapján határoltuk le a szegényeket, s azokat a háztartásokat soroltuk ide, amelyeknek az élelmiszerekre fordított kiadásai elérték vagy meghaladták összes kiadásaik 45%-át. A lakásszegénység kritériuma a lakóhely társadalmi környezete, a lakóépület állapota és a lakás komfortfokozata volt. (Számításának menete némileg eltért az elôzô évitôl, mivel más háttérváltozók álltak rendelkezésre.) A lakáskomfort alapú szegénység esetén a háztartások tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságát vizsgáltuk. Szegénynek tekintettünk egy háztartást abban az esetben, ha a magyar társadalomban már széleskörûen elterjedt cikkek – színes tv, automata mosógép, porszívó és hûtôszekrény – közül maximum kettôvel rendelkezett csak, és tulajdonában nem volt egyéb nagy értékû tartós fogyasztási cikk, illetve nyaraló. A szubjektív szegénység esetében a magukat szegényeknek vallókat tekintettük szegénynek. Ily módon egy háztartás maximum ötféle szempontból lehetett szegény. A halmozott szegénység vizsgálatánál egy háztartás szegénysége 0 és 5 közötti értéket vehetett fel. Nullás érték esetén – az öt dimenzió mentén vizsgálva – nincs szegénység, ötös érték esetén pedig minden szempont alapján szegény az érintett háztartás, illetve személy.

génységben élnek, mivel a korábbi években sem volt módjuk arra, hogy megfelelô színvonalú lakáskörülményeket biztosítsanak maguknak, hogy korszerûsítsék lakásaikat, illetve hogy megvásárolják azokat az alapvetô lakáskomfortot nyújtó tartós javakat, amelyek a lakosság többsége számára ma Magyarországon megadatottak.

A választott öt dimenzió ereje nem volt egyforma, az egyes szegénységfajták ugyanis különbözô mértékben súlyosbították a sokdimenziós szegénységet. Az országos átlaghoz képest a depriváció a lakáskörülményekben és a lakáskomfortban volt a legmarkánsabb. E két területen a szegénység valószínûsége az országos átlag közel négyszerese. Ez egyúttal azt is mutatja, hogy ezek a háztartások tartós sze-

37

MÁSODIK FEJEZET 2.8. táblázat A szegénység különbözô típusai és a szegénység halmozódása a magyar háztartásokban, s ezen belül a kirekesztett szegények körében, 1999–2000 (százalék) A szegénység típusa Jövedelmi Fogyasztási Szubjektív Lakás Lakáskomfort A háztartások száma

Kirekesztett szegénységben 1999 2000 51,0 50,2 81,7 77,5 70,1 70,0 76,6 70,1 72,0 71,3 471 240 415 872

Országos átlag 1999 2000 14,4 14,4 29,1 27,7 22,3 20,6 20,4 19,3 18,7 17,3 3 766 109 3 750 919

Forrás: KSH HKF, 1999–2000

2000-hez hasonlóan 1999-ben és 1998ban is vizsgáltuk a szegénység halmozódását. De a szubjektív szegénység esetében 1998-ban sokkal lazább mércét alkalmaztunk, míg a lakásszegénységnél rendkívül szigorú feltételeket szabtunk. Ezért a három év mechanikus összehasonlítása nem lehetséges.5 Annyi azonban mindenképpen kiderül, hogy Magyarországon mindhárom évben a szegénységjellemzôk a háztartások mintegy 28%-ában nem önmagukban állnak, hanem halmozódnak. A jövedelmi szegénység, a lakásszegénység és a lakáskomfort-szegénység, ha már elôfordulnak, akkor gyakran egy vagy két másik szegénységjellemzôvel is társulnak.

A 2000-re vonatkozó adataink alapján a háztartások 44%-ában nem fordult elô szegénység egyetlen vizsgált dimenzióban sem. Ugyanakkor az elôbbi megfogalmazást megfordítva, 2000-ben a háztartások közel 56%-a volt legalább egy szempontból szegénynek tekinthetô. Összesen mintegy 416 ezer háztartás és megközelítôen 1,1 millió ember érintett a halmozott szegénységben. Ha ehhez hozzáadjuk az intézményi háztartásokban élô szegényeket és hajléktalanokat, akkor mintegy 1,21,3 millió ember, a magyar lakosság legalább 12-13%-a él mély szegénységben, kirekesztve, a társadalom peremén.

5

Mivel az 1999-es kiadvány elsô fejezetében megtalálhatóak az 1998-as számok, ezért mindenképpen szükségesnek tartottuk a két számsor bemutatását egymás mellett is, felhívva a figyelmet arra, hogy csak nagy körültekintéssel és korlátozottan vizsgálhatjuk a két adatsort együttesen. A feltételek nagyfokú szigorítása a szubjektív szegénységnél, illetve lazítása a lakásszegénységnél megváltoztatja a halmozódásokat is.

38

MÁSODIK FEJEZET 2.9. táblázat A szegénység halmozódása a háztartásokban, 1998–2000 (százalék) A háztartások szegénységének típusa és kapcsolódása* Nincs egyféle szegénység sem Csak egyféle szegénység jellemzô van, ebbôl: Csak jövedelmi szegénység van Csak fogyasztási szegénység van Csak szubjektív szegénység van Csak lakásszegénység van Csak lakáskomfort-szegénység van Kétféle szegénységtípus van Háromféle szegénységtípus van Négyféle szegénységtípus van Ötféle szegénységtípus van Együtt

1998 28,3 34,1 3,7 7,2 16,3 0,9 5,9 23,8 9,4 2,7 1,2 100,0

1999 országos aránya, % 41,5 30,9 4,1 10,1 6,5 5,4 4,9 15,1 7,3 3,9 1,2 100,0

2000 42,9 30,4

14,3 6,7 2,9 1,5 100,0

* Az 1998-ra és az 1999-re megfogalmazott szegénységi feltételek a rendelkezésre álló adatok különbözôsége miatt eltérôek. A legnagyobb változás a szubjektív szegénység meghatározásánál volt. 1999-re lényegesen több ilyen típusú információ állt rendelkezésünkre, ezért pontosítottuk és szigorítottuk a feltételeket. A lakás-szegénység vizsgálatánál ugyanakkor kevesebb ismérvet tudtunk vizsgálni, és kevésbé szigorú feltételeket határoztunk meg. A jövedelmi és fogyasztási szegénység ismérvei mindkét évben változatlanok voltak. Forrás: KSH HKF, 1998, 1999, 2000 2.10. táblázat A szegénység különbözô típusai közötti kapcsolatok (Phi-értékek) a magyar lakosság körében, 2000 A szegénység típusa Jövedelmi Fogyasztási Szubjektív Lakás Lakáskomfort

Jövedelmi 1,000 -

Fogyasztási 0,162 1,000 -

Szubjektív 0,148 0,180 1,000 -

Forrás: KSH HKF, 2000 2.11. táblázat A szegénység különbözô típusainak a szegénységjellemzôk számával való kapcsolata (Cramer’s V értékek a magyar lakosság körében, 2000) A szegénység típusa Jövedelmi Fogyasztási Szubjektív Lakás Lakáskomfort

Cramer’s V értékek 0,573 0,629 0,572 0, 626 0, 588

Forrás: KSH HKF, 2000

39

Lakás 0,202 0,182 0,220 1,000

Lakáskomfort 0,163 0,184 0,173 0,259 1,000

MÁSODIK FEJEZET lagnál nagyobb arányban találunk csak idôs személyekbôl álló családokat, és sokkal több itt a gyermekes nagycsalád is. A halmozottan szegények között az országos átlaghoz képest háromszoros valószínûséggel találunk olyan családokat, ahol legalább három eltartott gyermek van. Az iskoláskor alatti gyermekek egyötöde (19,4%-a), a 14 éves és fiatalabb gyermekek 17%-a halmozott szegénységben él. Ugyanakkor a felsôoktatási intézményekben tanulóknak mindössze 0,7%-a.

2.2. A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉGBEN, TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉGBEN ÉLÔ HÁZTARTÁSOK FÔBB JELLEMZÔI

2.2.1. DEMOGRÁFIAI, GAZDASÁGI SAJÁTOSSÁGAIK

A halmozott szegénységben élôk közel fele vidéken, községekben lakik. Sokan egyedülálló idôs emberek. Ugyanakkor a halmozottan szegény háztartásokban az országos át-

2.12. táblázat A nem szegény és a halmozottan szegény háztartások demográfiai jellemzôi, valamint az országos átlag (százalék) A háztartások demográfiai jellemzôi Taglétszám Egyszemélyes Hat és többtagú Korösszetétel Csak fiatalokból álló háztartás Csak idôsekbôl álló háztartás A háztartásfô korcsoportja A háztartásfô 25 évesnél fiatalabb A háztartásfô 75 éves vagy idôsebb A háztartásfô iskolai végzettsége Nyolc osztálynál kevesebb Általános iskola 8 osztálya Fôiskola, egyetem A háztartásfô neme Férfi Nô A lakóhely típusa Budapest Község A 20 év alatti eltartott gyermekek száma Nincs ilyen gyermek Legalább 3 gyermek van A háztartások száma

Nem szegények

Kirekesztett szegények

Országos átlag

17,4 1,5

33,3 7,2

23,4 2,7

8,9 17,2

6,8 33,9

7,1 25,2

2,2 5,0

3,1 16,6

2,1 9,1

3,7 14,7 22,9

31,7 41,7 1,1

10,9 23,9 13,4

80,1 19,9

64,1 35,9

74,1 25,9

22,7 27,0

8,7 53

20,7 33,8

62,9 2,6 1 610 500

62,5 11,5 415 872

64 4,7 3 750 919

Forrás: KSH HKF, 2000

akkor általában szakképzettséget nem igénylô munkát végez. Többségük vagy teljesen kiszorult a munkaerôpiacról, vagy kedvezôtlen munkaerô-piaci pozícióval rendelkezik. A halmozottan szegény háztartások között az országos átlag másfélszeresével képviseltetik magukat a nôi háztartásfôvel rendelkezôk.

A háztartásfôk gazdasági aktivitásában, iskolai végzettségi szintjében szintén nagyok a társadalmi átlagtól való eltérések. A halmozottan szegények háztartásfôinek mindössze egy százaléka rendelkezik felsôfokú végzettséggel, többségükben csak alapfokú végzettségûek. Sok a munkanélküli háztartásfô, s ha keresô,

40

MÁSODIK FEJEZET 2.1. ábra A háztartások létszámszerkezete a nem szegény és a kirekesztett szegénységben élô háztartásokban (százalék) 50 40 30 20 10 0 Aktív keresôk

Nyugdíjasok

Munkanélküliek

Nem szegények

Gyermekes juttatásban r.

Kirekesztett szegények

Kisgyermekek

Tanulók

Országosan

Forrás: KSH HKF, 2000

zottan szegények közel fele a kútból húzza a vízet, és többségük a lakáson kívülre jár WCre, és nincs fürdôszobájuk sem. Mindezek a társadalom többsége számára természetesnek tekintett javaktól való megfosztottság plasztikus példái.

2.2.2. LAKÁSJELLEMZÔIK A halmozottan szegények kisebb és rosszabb lakásokban élnek, mint a társadalmi átlag. Ma, amikor az „átlagember” szinte el sem tudja képzelni, hogy lehetséges folyóvíz és elemi komfort nélkül is élni, akkor a halmo2.13. táblázat A háztartások néhány fontosabb lakásjellemzôje (százalék) A háztartások lakásjellemzôi A lakás nagysága, m2 Fürdôszoba és WC is van a lakáson belül Van folyóvíz a lakásban A lakás szennyvízelvezetése közcsatornával Vezetékes gázzal ellátott lakás Hagyományos fûtésû lakás Telefonnal ellátott lakás

Kirekesztett szegények 61,0 36,9 63,2 19,3 32,5 86,2 35,0

Forrás: KSH HKF, 2000

41

Országos átlag 73,4 88,7 94,4 56,2 69,8 52,2 79,9

MÁSODIK FEJEZET ismerésének. Kilenc – a lakás minôségét alapvetôen meghatározó – kiegészítô ismérvet vizsgálva, a kirekesztett szegénységben élô háztartások 31%-a rendelkezik egészségesnek tekinthetô, megfelelô otthonnal. Ugyanakkor közülük majdnem minden második olyan lakásban él, amely legalább három lényeges tulajdonságát tekintve nem megfelelô. Ugyanez az arány a nem szegénynek tekintett háztartások körében 8%, országos átlagban 13,5%.

A halmozott szegénységben élôk miközben rossz állagú lakásokban élnek, és az elemi komfortot is nélkülözik kiadásaikból az országos átlagnál nagyobb arányban (20,4%) költenek lakásfenntartásra, bár ez az összeg forintértékben az országos átlagnak mindössze 61%-a. A 2000-es háztartás-statisztikai felvételben a megszokottnál is nagyobb teret szenteltünk a lakásjellemzôk, a lakáskomfort meg-

2.14. táblázat A lakás minôsége a nem szegény és a kirekesztett szegény háztartásokban, valamint országosan (százalék) A lakás minôsége (9 mutató alapján)* Nincs negatív fizikai jellemzôje a lakásnak 1-2 negatív fizikai jellemzô van 3-4 negatív fizikai jellemzô van 5 vagy több fizikai jellemzô van Együtt

Nem szegények 61,1 31,1 6,9 0,9 100,0

Kirekesztett szegények 30,9 31,5 23,8 13,9 100,0

Országos átlag 55,2 31,3 10,1 3,4 100,0

* Ezek a következôk: (1) a lakás túl kicsiny, (2) a lakás túl sötét, (3) a falak nyirkosak vagy dohosak, (4) a lakás huzatos, hideg, (5) a fûtés elégtelen, (6) a tetô beázik, (7) a szomszédság, az utak zajosak, (8) ipari vagy egyéb környezeti szennyezés, (9) rossz közbiztonság. Forrás: KSH HKF, 2000 2.2.3. JÖVEDELMEIK ÉS KIADÁSAIK

tások jövedelmei és kiadásai is elmaradnak az országos átlagtól. Nemcsak e tételek nagysága kisebb, hanem struktúrájuk is más.

A halmozott szegénységben élô háztar2.15. táblázat A háztartások jövedelmi és kiadási adatai A háztartások jövedelme és kiadása

Az egy fôre jutó éves nettó jövedelem, forint Az egy fôre jutó éves személyes célú kiadás, forint Az egy fôre jutó éves nettó jövedelem az országos átlag százalékában Az egy fôre jutó éves kiadás az országos átlag százalékában

Nem szegények 517 267 499 150 121,8 124,6

Halmozottan szegények 251 035 220 054 59,1 54,9

Országos átlag 424 596 400 566 100,0 100,0

Forrás: KSH HKF, 2000 országos átlagnak kevesebb mint 40%-át, mûvelôdésre, üdülésre és szórakozásra mindössze egynegyedét költik. Mivel nincs autójuk és sokuknak telefonja sincs, ezért a közlekedési és hírközlési kiadásaik is messze elmaradnak az országos szinttôl.

A halmozott szegénységben élôk kiadásaik több mint felét élelmiszerre, egyötödét lakásfenntartásra költik, s e kettô együtt összkiadásuk háromnegyedét teszi ki. Ruhára, lakásfelszerelésre, mûvelôdésre és egyéb szükségleteikre alig tudnak költeni. Ruházkodásra az

42

MÁSODIK FEJEZET 2.16. táblázat A háztartások kiadásainak megoszlása kiadási fôcsoportok szerint (százalék) Kiadási fôcsoportok Élelmiszer és élvezeti cikkek Ruházkodás Lakásfenntartás Háztartás- és lakásfelszerelés Egészségügy, testápolás Közlekedés, hírközlés Mûvelôdés, üdülés, szórakozás Egyéb személyes célú kiadás Lakásberuházás Összes kiadás

Nem szegények 28,4 6,2 16,9 6,1 5,6 19,8 7,9 4,6 4,6 100,0

Halmozottan szegények 52,9 4,5 20,4 4,3 6,7 5,2 2,8 1,4 1,8 100,0

Országos átlag 34,0 5,7 18,3 5,7 5,8 15,9 6,5 3,8 4,4 100,0

Forrás: KSH HKF, 2000 Élelmiszerre a kirekesztettségben élôk az országos átlag 86%-át költik, ruházkodásra 43%-át, közlekedésre, hírközlésre 18%-át. Még ennél is nagyobb különbség van a tartós fogyasztási cikkekre fordított összegekben. A nem szegények az országos átlag 174%-át, a kirekesztett szegények ennek mindössze 13%át adhatták ki ilyen célra. A kirekesztett szegénységben élôk közel fele nem tudja a lakását elég melegen tartani, 82%-a nem engedheti meg magának, hogy szükség esetén új ruhanemût vegyen, és 91%a nem mehet évente egyszer a családjával nyaralni. Nemzetközi összehasonlításban sajnos az országos összkép sem igazán megnyerô. A mai magyar háztartások 30%-a nem engedheti meg magának, hogy a lakását elég melegen tartsa, és kétharmaduk nem tud a családjával évente legalább egyszer egy hetet nyaralni.

A felsorolt tények a kirekesztettség egyértelmû jelei. Ha nem tudnak megfelelôen öltözni, nincs pénzük egészségük megóvására, nem költenek mûvelôdésre, és nem járnak szórakozni, akkor lehetetlenné vagy legalábbis nagyon nehézzé válik számukra a társadalom életébe való egyenrangú bekapcsolódás. Az elônytelen külsô hátrányt jelent az álláskeresésben, a napi ügyek intézésében és általában az élet minden területén. A halmozott szegénységben élôk közel 9/10-e vidéken lakik. Közülük minden második községi háztartásban él. Ugyanakkor az autó hiánya mellett nem jut pénzük tömegközlekedésre sem. Ha nem közlekednek, akkor nem tudják ügyeiket képviselni a városban vagy a fôvárosban. És ezek „csak” technikai korlátok, ennél is súlyosabb az iskolázatlanságukból fakadó érdekérvényesítô képességük hiánya.

43

MÁSODIK FEJEZET 2.17. táblázat A nem szegény és a kirekesztett szegénységben élô háztartások véleménye néhány alapvetô szükségletrôl, amelyeket nem engedhettek meg maguknak 2000-ben (százalék) Nem szegények 11,0 26,2 48,9 20,9 38,6

A lakását elég melegen tartani Szükség esetén új ruhát venni a családtagoknak Egy hetet évente közösen nyaralni a családdal Barátokat, rokonokat vendégül látni Kicserélni az elhasználódott bútort

Kirekesztett szegények 49,1 82,2 90,7 83,8 92,0

Országos átlag 29,5 55,4 77,7 65,8 81,3

Forrás: KSH HKF, 2000 2.2. ábra A nem szegények és a kirekesztett szegénységben élôk fôbb kiadási tételeinek nagysága az országos kiadási összegekhez viszonyítva 2000-ben (országos kiadási összeg = 100) 180 160 140 120 100 80 60 40 20

Nem szegény

Kirekesztett szegény

Lakásberuházás

Mûvelôdés

Közlekedés

Egészségügy

Háztartásvitel

Lakásfenntartás

Ruházkodás

Élelmiszerek

0

Országos átlag

Megjegyzés: * Az ábrában szereplô kiadási fôcsoportok megegyeznek a 2.16 táblázatban részletesen megnevezettekkel. Forrás: KSH HKF, 2000 ben és 2000-ben is közel egyhavi átlagfizetésbe került, de egy fagyasztóláda ma már alig több mint egyhavi keresetbôl megvásárolható, míg 1990-ben még háromhavi kereset kellett hozzá. 1990-ben körülbelül három színes televíziót ért az éves átlagkereset, 2000-ben viszont már tíz színes TV volt vásárolható belôle. Az árarányok változása tehát a tartós fogyasztási cikkek vásárlásának kedveztek. Ter-

2.2.4. LAKÁSKOMFORT, LAKÁSFELSZERELTSÉG A kirekesztett szegények nem csupán rossz állagú, alacsonyabb komfortfokozatú lakásokban élnek, hanem lakásaik felszereltsége is elmarad az országos átlagtól. Az utóbbi években az alapvetô tartós fogyasztási cikkek ára jóval kisebb mértékben növekedett, mint az általános fogyasztói árindex. Bár egy hûtôszekrény 1990-

44

MÁSODIK FEJEZET alapján felszereltségi indexet számítottunk. Ennek értékei alapján világosan elkülönülnek, szétválnak a kirekesztett szegény és a nem szegény háztartások.

mészetesen az élelmiszerek, a ruházat, a lakásfenntartás drágulása sokak számára már nem tette lehetôvé a nagyobb értékû beszerzéseket. A lakások felszereltségét jellemzô tartós fogyasztási cikkek megléte, illetve hiánya

2.18. táblázat A kiemelt tartós fogyasztási cikkekkel rendelkezô háztartások aránya 2000-ben (százalék)

Fagyasztógép Mikrohullámú sütô Automata mosógép Színes televízió Videó Személyi számítógép Parabola antenna, kábeltévé

Nem szegények 87,2 69,1 80,1 98,1 64,9 22,9 63,1

Kirekesztett szegények 38,2 6,3 8,4 62,9 12,4 1,0 12,2

Országos átlag 75,3 49,1 58,7 91,7 48,0 13,9 48,2

Forrás: KSH HKF, 2000

2.5. keret A lakásfelszereltségi index A mutatót a háztartások tartós fogyasztási cikkei alapján számítottuk. Összesen 17 féle nagyobb értékû felszerelési tárgyat vettünk figyelembe. Az egyes javak standardizált értékei alapján számított indexbôl – annak eloszlása alapján – felszereltségi ötödöket képeztünk. A felszereltségi index értéke –10,11 és +48,22 közé esett. Az index értékei alapján sorbarendeztük a háztartásokat, s a háztartások legalacsonyabb értékkel rendelkezô 20%-a került az alsó ötödbe, s a legmagasabb értékkel rendelkezô 20%-a a felsôbe.

2.19. táblázat A háztartások felszereltségi szintje (százalék) A lakások felszereltségi indexe alapján képzett háztartási ötödök Alsó ötöd 2. ötöd 3. ötöd 4. ötöd Felsô ötöd

Nem szegények 5,2 20,0 34,7 54,4 72,2

Forrás: KSH HKF, 2000

45

Kirekesztett szegények 44,4 16,5 8,4 3,5 0,0

Országos átlag 19,7 20,3 19,6 19,9 20,5

MÁSODIK FEJEZET 2.3. ábra A háztartások esélye a halmozottan szegények, illetve a nem szegények közé kerülésre lakáskomfortjuk szerint (a lakásfelszereltségi index alapján képzett ötödök) 2.0 Felsô ötöd

1.8

Nem szegények közé tartozás esélye

1.6 4. ötöd

1.4 1.2 1.0

3. ötöd

0.8 0.6

2. ötöd

0.4

Alsó ötöd

0.2 0.0 0.0

0.5

1.0

1.5

2.0

2.5

3.0

3.5

Kirekesztett szegénység esélye

Forrás: KSH HKF, 2000

2.6. keret A szegénység kockázata A szegénységi küszöb alá esés kockázatának mérôszámát (Q = risk) a szegények átlagostól eltérô társadalmi-gazdasági struktúrájának vizsgálatára alkalmazzák. Ily módon különösen alkalmas a halmozottan szegény, kirekesztett háztartások átlagostól lényegesen különbözô sajátosságainak számszerûsítésére. Tegyük fel, hogy valamilyen ismérv szerint képzett A kategória szerepét kívánjuk megvizsgálni a szegények körében. Jelölje qp a k szegénységi küszöb alá esôk körében, q pedig a teljes sokaságban az A kategóriához tartozók arányát. A szegénységi küszöb alá esés kockázatát ekkor a Q(A) = qp/q aránnyal szokás jellemezni. Q nem értelmezhetô, ha q=0, azaz ha a vizsgált sokaság egyetlen tagja sem tartozik az A kategóriához. Ha qp=0, azaz a küszöb alatt élôk között nincs A kategóriához tartozó egyén, akkor Q is egyenlô 0-val. Q értéke annál nagyobb, minél többen tartoznak a k küszöb alatt élôk közül az A kategóriához és ugyanakkor minél kisebb az A kategória súlya a teljes sokaságban.

fordulásával. A leromlott lakás, a szociális szempontból nem megfelelô lakóövezet és a tartós fogyasztási javak hiánya a tartós szegénység legmarkánsabb mutatói. Ezek olyan hátrányok, melyek magasabb jövedelem mellett is csak hosszú idô elteltével javíthatók.

A szegénység halmozódása és a háztartások felszereltségi ötödei között szoros és szignifikáns kapcsolat mutatkozott (Cramer’s V érték 0,315). A lakóövezet jellege, a lakás állaga és a lakás felszereltsége, komfortja nagyon szoros kapcsolatban vannak a szegénység elô-

46

MÁSODIK FEJEZET elônyeinket. Minél szûkebb és minél homogénebb ez a kapcsolati háló, annál kisebb a valószínûsége annak, hogy a szegénységben élô háztartás ki tudjon törni helyzetébôl.

3) A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉG ÉS A KIREKESZTETTSÉG SZIMBIÓZISA

3.1. A TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL HIÁNYA

3.2. A CSALÁDI ÉS A TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS

Az alacsony jövedelem szigorú kényszerpályára kényszerít a szegények fogyasztásában, kiadásaiban. Élelmiszerre költött kiadásaik felemésztik jövedelmük felét, ehhez járul még az összes költségeik egyötödét képviselô lakásfenntartási kiadás. A maradék 30%-ot lehet ruhára, gyógyszerre, közlekedésre, mûvelôdésre és egyebekre fordítani. A kultúrára költött kiadásaik is csak a legszükségesebb tételekre korlátozódnak. A tankönyvet, iskolaszereket meg kell vásárolniuk, de már mozira, színházra, egyéb kulturális célra nem költenek. Nincs újság-elôfizetés, és nincs tagsági díj könyvtárra, sportklubra stb. A rendszerváltás elôtti idôszakban a kulturális javak igen komoly állami támogatást élveztek. Az újságok, a könyvek, a mozi, a színház, a sportolási lehetôségek jelképes összegekbe kerültek. A kultúra privatizációjával, az állami dotáció apadásával a mûvelôdési és üdülési lehetôségek ára ugrásszerûen emelkedett. A kirekesztôdés és az izoláció együtt szinte garantálják a szegénység újratermelôdését. Mivel nem jutnak kellô ismeretekhez a világról, és szûk körben mozognak, társadalmi érintkezéseik saját elemi érdekeiket sem tudják artikulálni, megfelelô módon képviselni. Bourdieu három alapvetô tôketípust különböztetett meg: az anyagi tôkét, a kulturális tôkét és a társadalmi kapcsolatrendszert. Ez utóbbi szerepe a mai világban különösen hasznos. Társadalmi kapcsolatainkat a közösségi kapcsolatokból fakadó érzelmi-pszichológiai elônyökön túl, bizonyos helyzetekben, erôforrásként mozgósíthatjuk. Ha jó orvosra van szükségünk, ha valamilyen jogvitába keveredtünk, ha egyszerûen tájékozódni szeretnénk, hogy anyagi és egyéb gondjainkban milyen intézményi segítségek léteznek, vagy melyek azok, amelyek járnak nekünk, ha nincs munkahelyünk, vagy jobb munkát szeretnénk, akkor közelebbi-távolabbi rokonainkat, ismerôseinket mozgósíthatjuk, kihasználhatjuk informális kapcsolatainkban rejlô komparatív

MEGNYILVÁNULÁSI FORMÁI

A halmozott szegénységben élôk nehéz helyzetükben milyen családi és társadalmi segítségre számíthatnak? Mennyire nyújt segítô kezet a család és a rokonság? Kiknek nyújt segítséget a szociális ellátórendszer? Megkérdeztük a családokat, hogy milyen típusú segítséget kaptak és adtak az elmúlt idôszakban. Az anyagi és nem anyagi jellegû segítségre egyaránt kíváncsiak voltunk. Országos átlagban a más háztartásnak adott, illetve a más háztartástól kapott támogatásnak nagyjából egyensúlyban kell lennie. 2000-ben Magyarországon átlagosan mintegy 35-40 ezer forintot osztottak el újra a háztartások. A kirekesztett szegénységben élô háztartásokban a más háztartástól kapott éves segítség átlagos összege az országos átlag közel fele (20.600 forint) volt. Az általuk más háztartásnak nyújtott segítség összege 17 ezer forint volt. Természetesen azt nem tudjuk nyomon követni, hogy a háztartások közötti transzferek mennyire szegregáltan történnek, hogy a szegények szegénytársaiktól kapnak csak segítséget, vagy a nem szegénységben élô háztartásoktól is. A háztartások 18%-a említette meg, hogy az év folyamán megélhetési gondjaik miatt pénzbeni segítségre szorultak; a kirekesztett szegényháztartások körében ez az arány 35% volt. A pénzbeli segítségre a halmozott szegénységben élôknek különösen nagy szükségük lehet. Esetenként a segítség nélkülözhetetlen. Ugyanakkor 64%-uk véleménye szerint az év során nem volt szükségük mások anyagi segítségére; ez az arány országos átlagban közel 20%-kal volt magasabb (82%). Az emberek, különösen a kiszolgáltatott emberek, nagyon szemérmesek anyagi gondjaik másokkal való megosztását illetôen. Ismerve a hazai jövedelmi viszonyokat ezek az arányok túlságosan is kedvezônek tûnnek. A válaszolók 16%-a baráti-rokoni, további 4%-uk az intézményi segít-

47

MÁSODIK FEJEZET 4) A SZEGÉNYSÉG NÉHÁNY

séget említette. Az önkormányzati segítség említése a kirekesztett háztartások esetében – az országos szint háromszorosa – 12,5% volt. A halmozott szegénységben élôk között 13% volt azoknak a háztartásoknak az aránya, amelyek megélhetési nehézségek esetén senkire sem számíthattak; az országos átlag ennél lényegesen alacsonyabb, 3,8% volt. A magyar háztartások mintegy 80%-a nem nyújtott másoknak anyagi segítséget. Ehhez hasonló az arány a halmozottan szegények körében is. Lelki jellegû segítségnyújtásra szegényeknek és nem szegényeknek egyaránt szükségük lehet. A vélemények alapján lelki támaszra a magyar családok közel 60%-ának nem volt szüksége az év folyamán, függetlenül attól, hogy a szegények közé tartoztak-e vagy sem. Két százalékuk viszont senkitôl sem számíthatott lelki támaszra, miközben igen nagy szükségük lett volna erre. A kirekesztett szegények esetében ez az arány 4% volt. A lelki támasz hiányáról panaszkodók zöme olyan idôs ember, aki saját vagy idôs házastársának betegsége idején nem kapta meg azt a lelki segítséget, amelyre nagy szüksége lett volna. A lelki segítséget nyújtó háztartások aránya 37% volt országosan; a halmozottan szegényeké pedig ennél alacsonyabb, 29%. Összefoglalva leszögezhetjük, hogy a magyar családok – legalábbis az általuk adott válaszok alapján – alapvetôen csak magukra számíthatnak, mind anyagi természetû, mind lelki problémáik megoldásában. Az anyagi típusú segítségnyújtás minden ötödik háztartásra jellemzô. Ma sajnos az intézményi támaszt, a szociális ellátó rendszerek segítségét az emberek nem igazán érzékelik. Alig történt említés önkormányzati segítségrôl, illetve bármilyen szociális intézménytôl érkezô segítségrôl, de egyházi támogatásról sem.

KISZOLGÁLTATOTT TÁRSADALMI CSOPORTBAN

4.1. A GYERMEKSZEGÉNYSÉG Magyarországon a 15 évesnél fiatalabb népesség létszáma a születések számának tragikus csökkenése nyomán az 1980. évi 2,3 millióról 2000-re 1,7 millióra zuhant. E korosztály 16%-a kirekesztett szegénységben él. Az iskoláskor alatti kisgyermekek egyötöde, az általános iskolába járó gyermekek 15%-a és a felsôfokú tanintézetben tanulók kevesebb mint egy százaléka. E számsorokból is világosan látszik, hogy a kirekesztett szegénység újratermelôdik. A kirekesztettségben élô családok gyermekei nem tanulnak tovább, s ez a következô generáció szegénységben maradását szinte törvényszerûen vonja maga után. Ha az Európai Unió gyakorlatában is általánosan használt relatív jövedelmi szegénységi küszöböt használjuk – a medián jövedelem 60%-át –, akkor több gyermeket találunk a szegények között, mint a komplexebb szegénységi küszöböt, a kirekesztettséget használva. A gyermekek vállalása – különösen a fiatal életszakaszban – komoly anyagi áldozatot követel a családoktól, ami késôbb a nôk újbóli munkába állásával enyhül. A mai Magyarországon a három év alatti gyermekek részaránya 2,5%. Ehhez képest a mély jövedelmi szegénységben élôk közötti arányuk közel két és félszeres, 6%. A kirekesztett szegények 4,1%-a kisgyermek. Az életkor elôrehaladtával a szegénységi kockázat csökken, majd idôs korban újból erôsödik.

48

MÁSODIK FEJEZET 2.20. táblázat A relatív jövedelmi küszöb alatt élôk és a kirekesztett szegények megoszlása életkoruk szerint, 2000 (százalék)

3 év alattiak 3–5 évesek 6–14 évesek 15–18 évesek 19–24 évesek 25 éves és idôsebb Együtt

Mély jövedelmi szegénységben élôk (a medián 60%-a alatt) 6,0 7,8 20,7 6,9 10,3 48,4 100,0

Kirekesztett szegények 4,1 6,0 15,1 4,7 7,8 62,3 100,0

Országosan 2,5 3,5 11,2 5,1 9,2 68,6 100,0

Forrás: KSH HKF, 2000

2.21. táblázat A 20 év alatti tanulók és az iskoláskor alatti gyerekek száma a nem szegény és szegény háztartásokban, 2000 A még nem tanuló és az iskoláskorú gyerekek (20 év alatt) Iskoláskor alatti gyermekek Általános iskolai tanulók Középfokú oktatási intézményben tanulók Felsôfokú tanintézeti hallgatók Együtt

Nem szegények

Kirekesztett szegények

Országos átlag

281 185 395 791 247 983 127 746 771 520

145 722 144 025 34 237 1290 1 100 224

767 889 974 153 537 991 195511 1 707 655

Forrás: KSH HKF, 2000

ró szociális juttatások reálértékvesztése, a keresetek eltartóképességének csökkenése a többgyerekes háztartások jövedelmi helyzetét lényegesen rontotta. A legalább három gyereket nevelô háztartások, már a családfô munkaerôpiaci pozíciójától függetlenül, nagy valószínûséggel a szegények közé tartoznak. Jelenleg a gyerekes családoknak járó adókedvezmény és a gyed (elôzetes munkaviszonyhoz kötött, s a keresettel arányos juttatás, melyet a szülôk a gyermek kétéves koráig vehetnek igénybe) újbóli visszaállítása javította a gyerekeket nevelô családok anyagi helyzetét. Ez azonban nem pótolta a gyerekekhez kötött juttatások kilencvenes években végbement értékvesztését. Az új intézkedések az alacsony keresetû, illetve a kereset nélküli nagycsaládosok kedvezôtlen anyagi helyzetét nem javítot-

A gyerekeket nevelô családok számára kifizetett legnagyobb összegû és rendszeres támogatás a családi pótlék és az iskoláztatási támogatás. De ezt az összeget is csak akkor és addig kapja a háztartás, ameddig a gyermek iskoláskor alatti, illetve tanuló. A tanulmányaikat korán befejezô fiatalok családjai ettôl a juttatástól is elesnek. A családi pótlék reálértéke a gazdasági recesszió idején folyamatosan zuhant. Az 1997-es mélyponton a gyerekenkénti családi pótlék reálértéke kevesebb, mint 40%-a volt az 1989-es értéknek. A keresetekhez hasonlítva 1989-ben egy gyerek átlagos családi pótléka a nettó átlagkereset 23%-át tette ki, 1997-ben pedig mindössze 11%-át. Tekintettel arra, hogy hosszú éveken keresztül a keresetek reálértéke is csökkent, a gyerekes családok terhei erôteljesen növekedtek. A gyerekek után já-

49

MÁSODIK FEJEZET sújtott gyerekek jövedelmi szegénysége, jövedelmi leszakadása azonban továbbra is megoldatlan szociális probléma.

ta, de a keresô szülôkkel rendelkezô (legalább három) gyereket nevelô családokban a háztartások rendelkezésre álló nettó jövedelmét érzékelhetôen növelte. A kirekesztett szegénységgel

2.4. ábra A tanulók és az iskoláskor alatti gyerekek részaránya a nem szegény, az 1-2 szegénységjellemzôvel rendelkezô háztartásokban és országosan, 2000 (százalék) 100% 80% 60% 40% 20% 0% Nem szegények

1-2 szegénységjellemzô van

Kirekesztettek

Iskoláskor alatti gyermekek

Alapfokú intézményben tanulók

Középfokon tanulók

Felsôfokú tanintézeti hallgatók

Forrás: KSH HKF, 2000 2.22. táblázat A nem szegények közé tartozás, illetve a kirekesztett szegénység kockázata az iskoláskor alatti gyermekek és a tanulók körében, 2000 (RISK-értékek) A még nem tanuló és az iskoláskorú gyerekek (20 év alatt) Iskoláskor alatti gyermekek Általános iskolai tanulók Középfokú oktatási intézményben tanulók Felsôfokú tanintézeti hallgatók

Nem szegények

Kirekesztett szegények

Országos átlag

0,9 1,0 1,1 1,5

1,4 1,1 0,5 0,1

1,0 1,0 1,0 1,0

Forrás: KSH HKF, 2000

ezért a mai idôsek nagy része saját nyugdíjjal, kisebbik része pedig özvegyi nyugdíjjal rendelkezik. A nyugdíjak reálértéke azonban nem tartott lépést az inflációval, ennek következtében az életkor elôrehaladtával, a nyugdíjban töltött idô hosszával arányosan, a nyugdíjak értéke devalválódott. Az idôsek jövedelmi helyzetében az egyik nagy fordulópont a házastárs el-

4.2. AZ IDÔS EMBEREK KISZOLGÁLTATOTTSÁGA, A BETEGSÉG ÉS SZEGÉNYSÉG KAPCSOLATA

Ma Magyarországon az átlagnyugdíj szerény, de biztos megélhetést biztosít az idôs emberek többségének. Tekintettel arra, hogy a szocialista rendszerben direkt és indirekt módon egyaránt ösztönözték a foglalkoztatást,

50

MÁSODIK FEJEZET nie a lakásfenntartás költségeit, ami napjainkban az összkiadás egyre nagyobb részét – átlagosan egyötödét – teszi ki.

vesztése. Ez a helyzet az érzelmi megpróbáltatáson túl komoly anyagi veszteséget is jelent. Az egyedül maradt idôs embernek, legtöbbször a feleségnek, egy nyugdíjból egyedül kell fizet-

2.5. ábra A nem szegények és a kirekesztett szegénységben élôk életkori megoszlása, 2000 (százalék)

35 30 25 20 15 10 5 0 30 év alattiak

30-39 éves

40-49 éves

Nem szegények

50-59 éves

Kirekesztett szegények

60-69 éves

70 és fölötte Országos átlag

Forrás: KSH HKF, 2000 tudják elérni. Az azonos képességek biztosításának filozófiájának kifejtéséért A. Sen Nobeldíjat kapott, de a gondolatot a jóléti ellátó rendszerek még nem követték. A társadalmi szolidaritásnak ez a szintje individualizálodott világunkban azonban eléggé kétséges. A halmozottan szegények, a kirekesztettek körében a betegségek elôfordulása jóval gyakoribb, mint országos átlagban. Az idôs személyekbôl álló háztartások esetében minél magasabb egy fôre jutó jövedelemmel rendelkezik egy háztartás, annál magasabb a gyógyszerkiadása is. Számos gyógyszer és gyógyhatású készítmény a prevenciót szolgálja, ezek azonban részben drágábbak, részben pedig nem „szükségszerû” kiadások. A szegény ember akkor vesz csak gyógyszert, ha „muszály”, vagy még akkor sem. A tartós betegség léte a magyar háztartások egyötödét érinti. Az ország általános egészségi állapota, nemzetközi összehasonlításban is, kedvezôtlen. A kirekesztett háztartások 30%-ában van ilyen jellegû probléma.

A halmozottan szegények között ezért nagyon sok a magányos idôs ember, aki nyugdíjából tengôdve máról holnapra él. Ha elromlik, meghibásodik a háztartásban valami, akkor nem tudja megjavíttatni, vagy újjal pótolni. Ezek az emberek, kivétel nélkül, otthonaik komfortját tekintve is a totális megfosztottság, depriváció alanyai. A halmozottan szegény háztartások 17%-ában a háztartásfô betöltötte a 75. évet, és a 70 éves, illetve idôsebb háztartásfôjû háztartások alkotják a kirekesztettségben élôk egyharmadát. Bár a hazai szociális ellátórendszerben az idôsgondozásnak hagyományai vannak, ezeknek a leginkább rászoruló, kiszolgáltatott embereknek mégis kevés jut a segítségbôl. A tartós betegség és a szegénység közötti kapcsolat örök, de a kapcsolat szorossága függ a társadalmi szolidaritás mértékétôl. A betegséggel súlytott embereknek nagyobb jövedelemre van szükségük, mint egészséges társaiknak, mivel megváltozott, nehezebb életkörülményeik miatt az egészséges emberekhez hasonló életminôséget, életformát csak így

51

MÁSODIK FEJEZET átlagosan mintegy nyolc évvel élnek tovább, mint a férfiak. Magyarországon, különösen az idôsebb generációk esetében, a férfiak fiatalabb feleséget választottak, s ez tovább növelte a nôk idôskori egyedüllététét. Minél idôsebb az egyedülálló személy, annál nagyobb valószínûséggel szegény. A szocialista berendezkedésû társadalomban nem volt mód arra, hogy az emberek komolyabb összegeket halmozzanak fel, így a mai idôsek megélhetése, életszínvonala az állami nyugdíj függvénye. A nyugdíjak értékvesztése pedig a folyósított évek számával arányos. A férfiakat a korai halál, a nôket az izoláció és a kirekesztettség veszélye fenyegeti.

4.3. A NÔI SZEGÉNYSÉG A szegénység feminizálódásáról ritkán szoktunk beszélni. A nôi foglalkoztatottsági szint magas, a nôk – a férfiakhoz hasonlóan – iskoláik elvégzése után munkát, mégpedig nyolcórás állást vállalnak. Magyarországon nem jellemzô a részmunkaidôs foglalkoztatás. A hazai szociológusok közül sokan állítják, hogy a rendszerváltás nagy vesztesei a férfiak voltak. A szocialista piacra termelô ipar lényegében összeomlott, és ez fôleg a férfiakat érintette. A szolgáltatási szektor erôsödése szintén a nôi munkaerônek kedvezett. Mégis, a kirekesztett szegénységben élôk körében a „vártnál” több nôt találunk. Országos átlagban a háztartások háromnegyed részében férfi, egynegyed részében nô a háztartásfô. A kirekesztettségben élôk körében 36% a nôi háztartásfôk aránya. A 60 éves és fiatalabb háztartásfôjû halmozott szegénységû háztartásokban az országos átlagnál kicsit alacsonyabb (24%), a 60 évesnél idôsebb háztartásfôjû háztartásokban lényegesen magasabb, 60%-ot is meghaladó a nôi háztartásfôk aránya. A magyar emberek életkilátásai – ahogy errôl a bevezetôben már szolgáltunk részletes adatokkal – lényegesen rosszabbak, mint a nyugat-európai és a középkelet európai országokban lakóké. Különösen a férfiak halálozási adatai kedvezôtlenek. A nôk

5) A TÁRSADALMI KIREKESZTETTSÉG FOLYAMATA ÉS ÚJRATERMELÔDÉSE

5.1. A SZEGÉNYSÉG ELÔFORDULÁSA AZ ÉLETÚT SORÁN

A szegénységre vonatkozóan korlátozottan rendelkezünk hosszabb távú longitudinális, illetve panel adatokkal. A háztartási költségvetési felvételbôl két idôszakra – 1993–1994–1995-re, illetve 1996–1997–1998-ra –, panel adatokból számolva, a tartós szegények részaránya 2,6-2,9% volt.

2.23. táblázat A két vizsgált hároméves idôszakban a jövedelmük alapján mindvégig szegények aránya az összes vizsgált háztartásból (százalék)

Mindhárom évben Két évben Egy évben

1993–1994–1995 2,6 3,4 10,0

1996–1997–1998 2,9 3,9 7,9

Forrás: KSH HKF, 2000 egyötödének az a véleménye, hogy „gyakran vagy mindig szegénységben éltek”, míg 56%uk szerint életük során „elôfordult” ugyan, hogy szegénységben éltek, de ez csak rövidebb ideig tartott, átmeneti jellegû volt.

Arra vonatkozóan hosszú évek óta vannak adataink, hogy a lakosság hogyan ítéli meg anyagi helyzetének, életszínvonalának idôbeli változását. A háztartások egyötöde azt vallja, hogy „soha nem volt szegény”, egy másik közel

52

MÁSODIK FEJEZET 2.24. táblázat A szegénység ismétlôdése a háztartások életében a családok véleménye szerint, 2000 (százalék) A szegénység ismétlôdése a háztartások életében Soha nem éltek szegénységben Idônként szegénységben éltek Gyakran, életük nagyobb részében szegénységben éltek Mindig szegények voltak

Nem szegények 29,6 60,8

Kirekesztett szegények 2,9 25,2

Országos átlag

9,6 -

51,5 20,4

28,1 4,1

14,2 53,6

Forrás: KSH HKF, 2000 A társadalmi kirekesztôdés az élet nagyobb részét vagy egészét végigkísérô szegénységgel párosul. Az idetartozó háztartások 72%-a ugyanezt állítja. 25%-uk szerint szegénységük átmeneti jellegû, és 3%-uk szerint soha nem éltek szegénységben. A klasszikus szegénység tipikus formája ez utóbbi eset, amikor a szegénység már természetessé válik és mintegy „normális”-ként tételezôdik. A magukat „idônként szegénységben élôk” közé soroló halmozottan szegények egy része vélelmezhetôen a rendszerváltás új veszteseinek köréhez tartozik, bár ilyen típusú háttér-információkkal a felvételbôl nem rendelkezünk. Az biztos, hogy a rendszerváltással együtt járó és a gazdasági recesszióval felgyorsuló általános életszínvonal-romlás sokak számára jelentett egy rövidebb-hosszabb ideig tartó nehezebb megélhetési periódust. Az emberek helyzetüket leginkább saját korábbi életlehetôségeikhez és szûkebb környezetükhöz mérik, ezért a szegénység megítélése mindig viszonylagos. Ez a hazai viszonyok között a szubjektív szegénység elôfordulását mindenképpen erôsíti. Országosan is a háztartások mindössze 14%-a vallja, hogy életük során soha nem kellett szegénységben élniük.

5.2. A JOBB ÉLET REMÉNYE A kirekesztettségben élô emberek jövedelme az országos átlagnak alig több mint a fele. Ez az összeg a legszükségesebbekre elegendô. Lakáskörülményeik rosszak, otthonaik nélkülözik a komfortot. Többségük élete nagyobbik részében vagy mindig szegénységben élt. Nyilvánvaló, hogy ilyen háttérrel nehéz hinni abban, hogy ez valaha is jobb lesz. Egyharmaduk idôs, akik már nem sok mindenben reménykedhetnek. Kérdésünkre, hogy milyen esélyt látnak jövôbeni helyzetük javulására, 70%-uk értelemszerûen – és tegyük hozzá, reálisan – azt válaszolta, hogy „semmilyet”. Akikben él a remény, azok elsôsorban munkájukkal összefüggésben várnak javulást, hasonlóan a lakosság egészéhez. Sajnos a képzetlenek munkaerô-piaci pozíciója meglehetôsen gyenge. Nemcsak rosszul keresnek, hanem sokszor bejelentetlenül dolgoznak, esetenként „zsebbôl” fizetik ôket, ami betegségük, öregségük idején további hátrányokat jelent számunkra. De az „amíg élünk, remélünk” életfilozófia az elsô és talán legfontosabb tényezôje az adott élethelyzet megváltozásának, megváltoztatásának. A remény, akiknél még megmaradt, táptalaja lehet helyzetük tényleges javulásának. Háztartása anyagi helyzetének munkával összefüggô javulásában bízik a magyar háztartások 38%-a, a kirekesztettségben élôk 18,5%-a. Ez is arra utal, hogy a szegények egy jelentôs része még munkaképes korú.

53

MÁSODIK FEJEZET 2.25. táblázat Milyen esélyt látnak a háztartások jövôbeni helyzetük javulására, 1999–2000 (százalék) Milyen esélyt látnak jobb anyagi helyzetbe kerülésre Semmilyet Munkával összefüggôt Egészségi állapottal összefüggôt A gyermeke(i) jövôjével kapcsolatos Egyéb Együtt

Kirekesztett szegények 1999 2000 75,7 69,7 16,3 18,5 4,3 7,4 2,5 2,7 1,2 1,7 100,0 100,0

Országos átlag 1999 2000 51,0 38,2 31,5 38,1 9,2 13,4 5,8 7,2 2,5 3,1 100,0 100,0

Forrás: KSH HKF, 1999 és 2000

2.6. ábra Milyen esélyt látnak a háztartások jövôbeni helyzetük javulására, 2000 (százalék)

70 60 50 40 30 20 10 0 Semmilyet

Munka

Egyészségi állapot

Halmozottan szegény

A gyermek jövôje

Egyéb

Országos átlag

Forrás: KSH HKF, 2000 6) A SZOCIÁLIS ELLÁTÓRENDSZER SZEREPE

A szubjektív jövôkép 1999 és 2000 között érzékelhetôen, számokban kimutathatóan is javult. A gazdasági recesszióból történô kilábalás, a foglalkoztatottság szintjének emelkedése, a munkalehetôségek bôvülése az emberek jövôbe vetett hitét is javította, nem csupán az országos adatokat nézve, hanem a szegényeket tekintve is.

A HALMOZOTT SZEGÉNYSÉG FELSZÁMOLÁSÁBAN ÉS A SZEGÉNYSÉGBEN ÉLÔK SZOCIÁLIS JUTTATÁSAI

Bár a hazai szociális ellátórendszerrôl a riport következô fejezetében bôvebben is szó lesz, a társadalmi kirekesztettség felszámolásában játszott szerepérôl röviden szólnunk kell. A kirekesztett szegénységben élôk jövedelmének nagyobbik része szociális jövedelem. A kiesô munkajövedelmet azonban a szociális jövedelmek nem tudják kompenzálni.

54

MÁSODIK FEJEZET 2.7. ábra A munkajövedelmek és a szociális jövedelmek aránya az egy fôre jutó bruttó jövedelembôl, 2000 (százalék)

100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Nem szegények Munkajövedelem

Halmozottan szegények Szociális jövedelem

Egyéb

Forrás: KSH HKF, 2000

2.26. táblázat A munkajövedelmek és a szociális jövedelmek aránya az egy fôre jutó bruttó jövedelembôl, 2000 (százalék)

Összes munkajövedelem Nyugdíj Munkanélküli-ellátások Gyermekgondozási ellátások Családi pótlék, iskoláztatási támogatás Egyéb jövedelem Bruttó jövedelem

Nem szegények szegények 517 351 105 834 3 217 5 939 12 585 20 079 665 005

Forrás: KSH HKF, 2000

55

Kirekesztett

Országos átlag

96 575 107 634 10 773 11 134 26 994 13 149 266 259

357 842 115 315 4 915 6 914 16 046 16 148 517 180

MÁSODIK FEJEZET 2.8. ábra A különbözô jövedelemfajták egy fôre jutó nagysága az országos átlaghoz viszonyítva, 2000 (országos érték = 100)

250

200

150

100

50

0 Munkajövedelem

Nyugdíj

Munkanélküliellátások

Nem szegények

Kirekesztettek

Gyermekgondozási-ellátások

Családi pótlék

Országosan

Forrás: KSH HKF, 2000

Egy másik juttatási forma, az ún. lakásfenntartási támogatás, azzal a céllal jött létre, hogy azokon az embereken segítsen, akiknek a kiadásaiban a lakásfenntartási költségek már komoly anyagi terhet jelentenek, olyanokon amilyenek a kirekesztettségben élôk közel egyharmadát alkotó nagyon idôs egy (esetenként két) személybôl álló háztartások. Ugyanakkor a halmozottan szegények mindössze 5,5%-a részesült ebbôl a juttatási formából. Az országos elôfordulási arány 3,2% volt. A számok azt mutatják, hogy a munkanélküliek jövedelempótló támogatását leszámítva, ami szegény és munkát nem találó emberek segítését szolgálja, egyetlen szociális juttatási forma sem tudja elérni a célcsoportjába tartozó legelesettebb, legkiszolgáltatottabb embereket. Anélkül, hogy az okok teljes feltárására vállalkoznánk, mindössze néhány problémát vetnénk fel. A deprivált emberek nagyobbik része községlakó, és egy részük (de hogy ez pontosan mekkora hányad, azt nem tudjuk) olyan településeken lakik, ahol még sokan vannak, ha nem is hasonló, de nehéz helyzetben. A szegény emberek lakta települé-

A halmozottan szegények egy fôre jutó jövedelmének megközelítôen egyharmada származik munkából, keresetbôl, ezzel szemben a nem szegényekének több mint háromnegyede (77,8%). A társadalmi jövedelmek közül két meghatározó tétel van: a nyugdíj, ami országosan az egy fôre jutó jövedelem 22%-a, de a kirekesztett szegényeknél annak duplája (40,4%), és a családi pótlék (iskoláztatási támogatással együtt), ami az országos jövedelem 3%-a, de a szegényeknél eléri az egy fôre esô jövedelem 10%-át is. A szegényeknél lényeges jövedelmi tétel a munkanélkülieknek járó juttatás (4%) is. Az egyéb segélyek és szociális juttatások együttesen mindössze egytizedét adják az egy fôre jutó összjövedelemnek, holott éppen ezeknek a juttatási formáknak kellene a legszegényebb, elesett embereket célozniuk. Rendszeres szociális segélyben a kirekesztett háztartások 6%-a részesedik, szemben az országos 3%-kal. A nem rendszeres segélyek esetében a kirekesztett szegények „nem versenyképesek”, mindössze 3%-uk kapott ilyet, s ez pontosan megegyezik az országos elôfordulási aránnyal.

56

MÁSODIK FEJEZET tás elôtti szintet. A társadalom egy kisebb, kevésbé látható csoportja azonban – statisztikailag kimutathatóan – leszakadt az „elsô társadalom”ról, s érdekérvényesítô képesség híján, célirányos, felzárkózást segítô állami szociális program nélkül vegetál. Részben ôk azok, akik a gazdasági recessziót és a nagy társadalmi változásokat követôen nem tudták sem megtartani, sem pedig újra elérni korábbi társadalmi-gazdasági pozíciójukat, életszínvonalukat. A mai társadalomnak a régi vesztesek, a tradicionálisan szegénységben élôk mellett tehát vannak új vesztesei is. E két csoportban megtalálhatók olyanok is, akik masszív, halmozott szegénységben, messze leszakadva és kiszakadva a társadalom többségétôl, reménytelen helyzetben élnek. Magyarországon sokféle szegénységmegközelítéssel találkozunk, de egyik szegénységszámítás sem tekinthetô „hivatalosnak”. A szociális segélyezés alapjául szolgáló nyugdíjminimum-összege alatt 178 ezer háztartás (697 ezer ember, vagyis az össznépesség több mint 6%-a) él, az EU országaiban használt relatív jövedelmi szegénységi szint alatt 310 ezer háztartás, összesen 1,2 millió ember (több mint 10%). A szükségletek alapján számolt létminimum alapján 845 ezer háztartás és közel 3 millió ember, azaz 30% tekinthetô szegénynek. A jövedelmi alapú szegénységszámítások esetében mindig szem elôtt kell tartani, hogy Magyarországon a lakosság jövedelmi bevallásai nem megbízhatóak. Az elemzés alapjául szolgáló felvétel sem tekinthetô ebbôl a szempontból kivételnek. A kirekesztett szegénység esetében azonban öt különbözô dimenzió – jövedelem, fogyasztás-szerkezet, lakásjellemzôk, lakásfelszereltség és szubjektív megélhetési szint —alapján határoltuk le a szegényeket, aholis a jövedelem „csak” egy vizsgálati szempont volt az öt közül. Az így számított szegénységi arány lényegesen alacsonyabb, de jóval összetettebb és szigorúbb szegénységi kritérium, ugyanakkor megbízhatóbb is, mint a tisztán jövedelem alapján számított. 2000-ben a háztartások közel 56%-a legalább egy szempontból szegénynek tekinthetô. Összesen mintegy 416 ezer háztartást és megközelítôen 1,1 millió embert érint a hal-

sek önkormányzata is szegény, így jóval szigorúbb határt kell húznia a segélyek odaítélésénél, mint egy gazdagabb település önkormányzatának. E csapdahelyzetnél is nagyobb, meghatározó probléma a kirekesztett emberek tájékozatlansága, gyenge érdekérvényesítô képessége. A segélyezés hatékonyságát vizsgáló esettanulmányok tucatjai igazolják, hogy a nem rendszeres és lazább feltételekhez kötött segélyek esetében a jobb módú rászorulók nagyobb összegeket kérnek, és nagyobb összegeket is kapnak. Mintegy zárásként fontosnak tartjuk leszögezni, hogy az eddig elmondottak nem azt bizonyítják, hogy a szociális jóléti rendszer olyan embereket támogat, akik nem szorulnak rá a segítségre, hanem azt, hogy a leginkább rászoruló, társadalmilag kirekesztett emberek nem jutnak hozzá megfelelô mértékben az ôket megilletô juttatásokhoz. Hiányoznak azok az intézményes utak, amelyek az igazán szegényekhez, a kirekesztettségben élôkhöz is elvezetnek. A kirekesztett szegénységben élô háztartások háromnegyedében a háztartásfô legmagasabb iskolai végzettsége nyolc általános, vagy annál kevesebb. Nem kenyerük az írás, nem jártasak a jogszabályokban, társadalmi kapcsolataik alig vannak, s mivel sok köztük a magányos idôs ember, illetve az aktív korúak közül a munkanélküli, nem járatnak újságot. Érdekérvényesítô képességük és informáltságuk hiányából szükségszerûen következik a szociális ellátórendszerben elfoglalt periférikus helyzetük. ZÁRSZÓ A mai magyar társadalom politikai, strukturális átalakulása erôteljes gazdasági recesszióval párhuzamosan ment végbe. Ebbôl adódóan a lakosság zöme túlélési versenyre kényszerült. A gazdasági fellendülés nyomán azonban sokan kikerültek korábbi nehéz helyzetükbôl. Erre vallanak mind a jövedelmi, mind a fogyasztási adatok, amelyek szerint egy évtizeddel a rendszerváltás után a lakosság életszínvonala megközelítette, illetve bizonyos területeken elérte és meghaladta a rendszervál-

57

MÁSODIK FEJEZET ember, a magyar lakosság legalább 12-13%-a él mély szegénységben, kirekesztve, a társadalom peremén. Róluk és értük szól ez a fejezet.

mozott szegénység (azaz legalább 3 dimenziót tekintve szegény). Ha ehhez hozzáadjuk az intézményi háztartásokban élô szegényeket és hajléktalanokat, akkor mintegy 1,2-1,3 millió

Referenciák A szegények jellemzôi a Magyarországon, 1999. Budapest: KSH.

Conceptual Framework and Structure of a European System of Social Indicators. EU Reporting Working Paper, No. 9, ZUMA, Mannheim, November 22, 2000.

mai

Atkinson, A. B. – John Micklewright (1992): Economic Transformation in Eastern Europe and the Distribution of Income. Cambridge: Cambridge University Press.

Éltetô Ö. (1997): ‘Disparities in the Economic Well-being of Hungarian Society from the Late 1970 to the 1980s’. P. Gottschalk – B. Gustaffsson – E. Palmer (szerk.), Changing Patterns in the Distribution of Economic Welfare. Cambridge.

Atkinson, T. – B. Cantillon, – E. Marlier – B. Nolan (2001): Social Indicators – The EU and Social Inclusion. Oxford: OUP.

Éltetô Ö. – Frigyes E. (1968): ‘New Income Inequality Measures as Efficient Tools for Causal Analysis and Planning’. Econometrica, Vol. 36, No. 2, pp. 383–396.

Az emberi erôforrások jellemzôi Magyarországon. (Human Development Report 1999.) New York és Budapest: UNDP és MTA Világgazdasági Kutatóintézet.

Fehér F. – Kardos A. – Radnóti S. (1995): Majdnem nem lehet másként. Budapest: Cserépfalvi Kiadó.

Barry, Brian (1998): Social Exclusion, Social Isolation and the Distribution of Income. CASE Paper 12, London.

Ferge Zsuzsa et al. (1980): ‘A szegénységgel és a többoldalúan hátrányos helyzettel kapcsolatos mai nyugati nézetek’. Valóság, No. 2.

Bellido, N. P. et al. (1998): ‘The Measurement and Analysis of Poverty and Inequality’. International Statistical Review, Vol. 66, No. 1.

Ferge Zsuzsa et al. (2000): The Reform of Public Sector Involvement in Social Provisions. SAPRI – Hungary. SAPRI Report 2000.

Bichot, J. – D. Marcilhacy (1998): ‘L’Inéquité des minima sociaux’. Futuribles, Vol. 23, No. 2.

Ferge Zsuzsa (1994): Szociálpolitika és társadalom. Budapest: ELTE Szociológiai Intézete.

Bokor Á. (1987): Szegénység a mai Magyarországon. Budapest: Magvetô Kiadó.

Freeman, R. B. (2000): ‘Solving New Inequality’. Boston Review.

Castel R. (1996): Az új szociális kérdés. Esély, No. 2.

Human Development Report 2000. New York and Oxford: UNDP and Oxford University Press.

CESTAT Bulletin, 1999. Budapest: KSH.

58

MÁSODIK FEJEZET Sen, A. (1983): Poor, Relatively Speaking. Oxford Economic Papers, No. 35.

Hungary: Poverty and Social Transfers (1996). World Bank Country Study. Washington DC: World Bank.

Social Trends Luxembourg: Eurostat.

Jövedelemeloszlás Magyarországon 1998. Budapest: KSH.

in

Europe,

1999.

Szalai J. (1991) : ‘A „régi” és „új” szegénységrôl’. Kritika, július.

Kattuman, P. – G. Redmond (1997): Inequality in Hungary 1987 to 1993. DAE Working Paper, No. 9726, University of Cambridge.

Szalai J. (1998): Uram! A jogaimért jöttem! Budapest: Új Mandátum Kiadó. Verger, D. (2000): ‘Ressources disponibles et consommation des familles modestes: la multiplicité des approches de la pauvreté’. Les Comparaisons Internationales de Pauvreté. Seminar proceedings, Bratislava, June.

Létminimum 2000. (2001) Budapest: KSH. Pauvreté en France et en Europe. (1996) INSEE Première, No. 481. Paris. Ruspini, Elisabetta (1999): ‘The Contribution of Longitudinal Research to the Study of Women’s Poverty’. Quality & Quantity, No. 33.

59

MÁSODIK FEJEZET

MELLÉKLET A KÜLÖNBÖZÔ TÁRSADALMI-DEMOGRÁFIAI CSOPORTOK SZEGÉNYSÉGI KOCKÁZATA (RISK) 1. ábra A háztartások esélye a halmozott szegények, illetve a nem szegények közé kerülésre néhány jellemzô alapján* 1.8 11 1.6 13

Nem szegények közé tartozás esélye

1.4

12

1.2 1 0.8

10 4

0.6

3

5 7

0.4

2

8 6 9 1

0.2 0 0

0.5

1

1.5

2

2.5

3

3.5

4

Kirekesztett szegénység esélye

Forrás: KSH HKF, 2000 Az egyes számokhoz tartozó háztartástípusok megnevezése: 1 – idôs és egyedülálló községlakók 2 – idôs egyedülállók 3 – legalább 2 gyerekes háztartások, munkanélküli háztartásfôvel 4 – legalább 2 gyerekes háztartások, nôi háztartásfôvel 5 – legalább 2 gyerekes háztartások, segéd- vagy betanított munkás háztartásfôvel 6 – 3 vagy többgyermekes községi háztartások 7 – 3 vagy többgyermekes háztartások 8 – gyermekes, 25 év alatti háztartásfôjû háztartások 9 – legalább 2 gyermekes, legfeljebb általános iskolai végzettségû háztartásfôvel 10 – legalább 2 gyermekes, 30 évesnél fiatalabb háztartásfôjû háztartások 11 – budapesti háztartások, a háztartásfô vezetô vagy irányító beosztásban dolgozik 12 – budapesti, gyermektelen, aktív háztartások 13 – budapesti háztartások, felsôfokú végzettségû háztartásfôvel * A kockázati valószínûségek (RISK-értékek) felrajzolásának ötletéért külön köszönet Vági Péter kollégámnak.

60

HARMADIK FEJEZET

HARMADIK FEJEZET A SZEGÉNYSÉG ÉS A SEGÉLYEZÉS lyamatos enyhe csökkenés után 1998/99-tôl ismét a mutató értékének növekedését mérték a kutatók (1998/99: 25,3; 1999/2000: 26,3; 2000/01: 26,8%). Tehát az átlagos jóléti szint emelkedése mellett a szociálpolitikára háruló terhek nem csökkentek, a szegénység kiterjedtsége a 1990-es évek közepe óta enyhén csökkent, illetve stagnált, a szegénység mélysége pedig ismét növekedni látszik. (Gábos–Szívós, 2001) Eközben a jóléti kiadások GDP-n belüli részesedése, az évtized során csökkent. A társadalombiztosítási, szociális és jóléti szolgáltatások össznemzeti jövedelmen belüli aránya 1991-ben 20,7%, 1995-ben 17,4% és 1999ben 14,9% volt. Ezeknek a kiadásoknak egy részét a szociális segélyek tették ki. A segélyek a legszegényebbek támogatására szolgáló ellátási formák. Tanulmányunk középpontjába ezek vizsgálatát állítottuk. Mindamellett a támogatásoknak csak egy részével foglalkozunk, nevezetesen azokkal a segélyekkel, amelyek a jövedelem pótlására, kiegészítésére szolgálnak, illetve az átmeneti nehézségek enyhítését célozzák. Fejezetünk elsô felében arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan kapcsolódik össze a szegénység és a segélyezés. Milyen strukturális különbségeket fedezhetünk fel a szegények és a segélyezettek között különbözô demográfiai, szociológiai és területi dimenziók mentén? Mennyire hatékony a segélyezés, vagyis a szegényeknek mely csoportjai részesülnek támogatásokban? Tanulmányunk második felében a segélyezettek életkörülményeit vizsgáljuk meg. Adataink forrása a KSH 1999–2000-es Életmód és Idômérleg felvétele. (3.1. keret)

BEVEZETÉS Az 1990-es évek második felének egyik legfontosabb változása az volt, hogy az ország gazdasági teljesítményének már korábban megindult javulása mellett a lakosság életszínvonalának csökkenése is megállt. Mind a jövedelmek, mind a fogyasztás mennyiségében lassú emelkedés kezdôdött. Ugyanakkor a háztartások közötti jövedelemegyenlôtlenségek – bár nem a korábbi dinamikus ütemben – a 90-es évek végén is tovább növekedtek. A Magyar Háztartás Panel, valamint a TÁRKI Háztartási Monitor felvételei alapján a legfelsô és a legalsó jövedelmi tizedbe tartozók átlagos bevételei közötti különbség 1995/96-ban 7-szeres, míg 2001/2002-ben 7,9-szeres volt. (Tóth, 2001) A szegénységrôl nagy általánosságban az mondható el, hogy a jólét szintjének átlagos növekedése és az egyenlôtlenségek alakulása nem vezetett a szegények számának nagymérvû csökkenésére. A medián jövedelmi érték 50%-át szegénységi küszöbnek tekintve a szegények aránya 1995/96-ban 12,8% volt, 1997-tôl pedig 9-10% körül mozgott. A szegénység akutságával kapcsolatos egyik fontos mutatószám azt jelzi, hogy milyen mély szegénységben élnek a küszöb értékek alatt élô háztartások. Ennek jellemzésére szokták használni a szegénységi rés fogalmát. A szegénységi rés a küszöb alatt élôk jövedelmének átlagos lemaradása a szegénységi küszöb százalékában. Minél nagyobb ennek a mutatónak az értéke, annál „messzebb” vannak a szegények a szegénységi küszöbtôl. Ez a mutató az évtized második felében, 1996/97-ben 32,6%-al volt a mélyponton. Az ezt követô fo-

61

HARMADIK FEJEZET

3.1. keret Az Életmód és Idômérleg felvétele és adataink fôbb jellemzôi Az Életmód és Idômérleg felvétel a KSH tízévenként végrehajtott adatgyûjtése. A felvétel két részbôl áll. Az egyik az idômérlegnapló, amely a megkérdezettek napi idôfelhasználásáról, tevékenységeik helyszíneirôl és arról gyûjt részletes információkat, hogy a megkérdezettek kivel (kikkel) töltik napjaikat. Ezek az adatok az étkezési szokások, a szabadidô eltöltés, a társas kapcsolatok területén is széles körben használhatók. Az adatgyûjtés másik része a háztartások és a személyek demográfiai, gazdasági-szociológiai jellemzôit tartalmazza. Az egy éven keresztül tartó informálódás során a segélyezésre vonatkozó kérdéseket 1999 végén, 2000 elején tették fel. A megkérdezetteknek csak a segélyezés tényérôl és jogcímérôl kellett nyilatkozniuk. A segélyek összegérôl nem állnak rendelkezésre adatok. Adatfelvételünkben a családoknak 15%-a nyilatkozott úgy, hogy az év során részesült valamilyen szociális segélyben. Ez az arány lényegesen alacsonyabb, mint a KSH egy önkormányzati segélyezési regiszterébôl származó adatközlése, amely szerint a magyar háztartásoknak közel harmada segélyezett, ugyanakkor megegyezik más lakossági adatfelvételek segélyezési arányszámaival. A jövedelemre vonatkozó kérdés szintén 1999 végén, 2000 elején került sorra. Az ekvivalens jövedelemmel való kalkulálás során nem egyenlô súllyal vettük figyelembe a háztartás valamennyi tagját. Megkülönböztettük a 15 évnél idôsebb, és az annál fiatalabb háztartástagokat. A felnôttek súlyát az határozta meg, hogy volt-e aktív keresô a családban, vagy nem. Ha volt, akkor az elsô felnôtt 1, és minden további 0,75 egységet kapott. Ha nem volt aktív keresô, akkor az elsô felnôtt 0,9 és minden további 0,65 egységet ért. A 15 évnél fiatalabbak esetében az elsô gyermek 0,65, a második 0,5 és minden további 0,4 egységet kapott. A jövedelem segélyezés utáni jövedelem, vagyis a rendszeres segélyek összege a jövedelem részét képezi.

ma és a rászorultság mértéke határozza meg. A differenciált szétosztás során a település demográfiai összetételét, a munkanélküliség mutatóit és a személyi jövedelemadó fizetôképességet vették figyelembe. Bizonyos ellátások esetében a központi költségvetés az ellátásra fordított teljes összeget vagy annak egy részét átvállalja. A segélyezés tehát mind a szabályozás, mind a finanszírozás tekintetében az állami és az önkormányzati szerepvállalás kettôsségén alapult. Ugyanakkor az évtized folyamán fokozatosan növekedett az állami szabályozású ellátási formák száma, és csökkent a segélyezésen belül azoknak az ellátásoknak a súlya, amelyek feltételeinek kialakítása az önkormányzatok hatókörébe tartozott. A centralizáció tendenciájának empirikus bizonyítása több szempontból is csak közelítô értékû lehet. Egyrészt nagyon nehéz minden helyi rendelet ismerete nélkül meghatározni, hogy melyek a központi és melyek az önkormányzati segélyek, mert a központi szabályozású ellátásokat is kiegészítheti az önkormányzat. Ebben az értelemben tehát egy központi szabályozású ellátás is válhat önkor-

1) A SEGÉLYEZÉSI RENDSZER Az 1990-es években a segélyezési rendszer mûködését alapvetôen az 1993. évi szociális törvény, az 1997-es gyermekvédelmi törvény és az önkormányzatok helyi szociális rendeletei határozták meg. Az 1993-as szociális törvény egy kerettörvényként jött létre, és az volt a célja, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg az önkormányzati szociális rendeletek készítôinek arra vonatkozóan, hogy melyek azok az élethelyzetek, amelyek rászorultságra utalnak. Az önkormányzati döntéshozók egy része a törvényhez szorosabban, míg mások az önkormányzatiság lehetôségeit jobban kihasználva a törvényt valóban „csak keretszabályozásként” alkalmazva alkották meg helyi szociális rendeleteiket. Az 1993-as törvény azonban a gyermeksegélyezést nem érintette. Annak központi szabályozása az 1997-es gyermekvédelmi törvénnyel valósult meg. A segélyezés finanszírozását a központi költségvetés és az önkormányzatok biztosítják. Az önkormányzatok által folyósított ellátások egy részét a szociális normatívából fizetik ki. A normatíva összegét a település lakosainak szá-

62

HARMADIK FEJEZET dönteni, hogy mely ellátásokat soroljunk a központi, és melyeket az önkormányzati segélyezés körébe.1 A KSH-nak egy, a települések teljes körére kiterjedô vizsgálata alapján a központi szabályozású segélyekre fordított összeg 1993 és 2000 között nominálértéken több mint ötszörösére, míg az önkormányzati ellátásokra fordított kiadás alig több, mint kétszeresére növekedett a vizsgált periódusban. (3.1. ábra)

mányzati szabályozásúvá. Továbbá, az önkormányzat közvetlenül alkalmazhatja a törvények betûjét azokban az esetekben is, amikor a törvények és központi rendeletek csak ajánlásokat fogalmaznak meg. Így a helyi törvénykezés a központi szabályozás közvetlen alkalmazása is lehet. Mivel az összes helyi rendelet tanulmányozására nem volt lehetôségünk, több mint 200 kiválasztott önkormányzat idevágó joganyagának áttekintése alapján próbáltuk el-

3.1. ábra A központi és az önkormányzati segélyek nominálértéken 1993 és 2000 között (1993 = 100)

Segélyezési kiadások

600 500 400 300 200 100 1993

1994

1995

1996

központi szabályozású segélyek

1997

1998

1999

2000

önkormányzati szabályozású segélyek

Forrás: KSH és saját számítások

1 Vizsgálatunkban az alábbi segélyeket tekintettük központi szabályozásúnak: munkanélküliek jövedelempótló támogatása, rendszeres szociális segély, idôskorúak járadéka, rendszeres gyermekvédelmi támogatás, ápolási díj, köztemetés. Az önkormányzati segélyek körében pedig az átmeneti segélyeket, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, a lakásfenntartási támogatást és a temetési segélyt vettük számba. Ez a kör nem foglalja magába az összes segélyt, de más KSH-kutatásokból tudjuk, hogy az egyéb segélyek nagyságrendje, továbbá a kimaradt segélyek évrôl évre történô alakulása nem befolyásolja eredményeinket.

63

HARMADIK FEJEZET

3.2. keret A segélyek szabályozásának legfontosabb jellemzôi és változásai a 90-es évek végén Munkanélküliek jövedelempótló támogatása: az ellátás azoknak a támogatását célozza, akik tartósan munkanélküliek és nem részesülnek egyéb munkanélküli-ellátásban. Az ellátásra való jogosultság feltétele, hogy a kérelmezô családjában az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a mindenkori nyugdíjminimum 80%-át. Lényeges változás az ellátás szabályozásában az, hogy 1995-ig a támogatás idôtartamát nem korlátozták, míg 1995 nyarától azt két évben maximálták. A támogatás 2000 májusától megszûnt, és azt csak azoknak folyósították tovább, akik az ezt megelôzô idôszakban szereztek jogosultságot. Rendszeres szociális segély: a támogatás újraszabályozása 1997-tôl lépett érvénybe. A rendszeres szociális segély célcsoportjai azok, akik a 18. életévüket betöltötték, és munkaképességüket legalább 67%-ban elveszítették, illetve vakok személyi járadékában részesültek, 62 évnél idôsebbek (1998-ig) vagy aktív korú nem foglalkoztatottak. Míg az egészségükben károsodottak és az idôsek jogosultságának feltétele, hogy jövedelmük és a családjukban az egy fôre jutó havi nettó jövedelem a nyugdíjminimum 80%-a alatt maradjon, addig az aktív korúak esetében az, hogy jövedelmük a nyugdíjminimum 70%-a alatt, családjukban az egy fôre jutó jövedelem pedig a nyugdíjminimum 80%-a alatt maradjon. A rendszeres szociális segély utolsóként említett célcsoportja tulajdonképpen a munkanélküliek jövedelempótló támogatásából kiszorulók körét jelenti. Idôskorúak járadéka: az ellátási forma 1998-tól került a szociális törvénybe. Ezzel egy idôben a rendszeres szociális segély célcsoportjai közül kiemelték az idôseket. A támogatásra azok a 62. életévüket, illetve a reájuk irányadó nyugdíjkorhatárt betöltött személyek jogosultak, akiknek jövedelme és családjukban az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum 80%-át, egyedülálló esetén a 95%-át. Lakásfenntartási támogatás: a támogatás feltételei közül az egy fôre jutó jövedelem és a lakásfenntartási kiadások a legfontosabbak. A támogatás szabályozása az önkormányzatok feladata, de a szociális törvény ajánlása szerint különösen indokolt támogatni azokat, akiknek a családjában az egy fôre jutó jövedelem nem haladja meg a nyugdíjminimum kétszeresét, és a lakásfenntartási kiadások elérik a család összjövedelmének 35%-át, vagy a fûtési költségek a család teljes jövedelmének legalább 20%-át teszik ki. A fûtési költségek kiemelt vizsgálata 1997-tôl került be a törvénybe. Rendszeres gyermekvédelmi támogatás: a gyermekek segélyezésének problémáját az 1993-as szociális törvény teljesen érintetlenül hagyta. Az önkormányzatok a rendszeres nevelési segély szabályozását helyi rendeletben szabályozták, vagy esetenként egyáltalán nem nyújtottak ilyen ellátást. Központi szabályozására csak 1997 ôszén került sor, de nem a szociális törvény, hanem a gyermekek védelmérôl, a gyámügyi szabályozásról szóló törvény keretein belül. A segélyre azokban a családokban jogosultak a gyerekek, ahol az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot. Átmeneti segély: az átmeneti segély szabályozása az önkormányzatok feladata. A szociális törvény csupán annyit ír, hogy „a települési önkormányzat képviselô-testülete a létfenntartást veszélyeztetô rendkívüli élethelyzetbe került, valamint idôszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdô személyek részére a rendeletében meghatározott átmeneti segélyt nyújt". Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: a támogatás szabályozásának gondolata megegyezik az átmeneti segély szabályozásával. A különbség csupán annyi, hogy itt az alapelvet nem a szociális törvény, hanem a gyermekvédelmi törvény fektette le. Közgyógyellátás: a közgyógyellátásnak három típusa van: az alanyi, a méltányossági és a normatív közgyógyellátás. Az elsô meghatározott célcsoportok, pl. az intézetben neveltek, a központi szociális segélyben részesültek, a rokkantsági járadékosok alanyi támogatását jelenti. A második az önkormányzatok által rászorultaknak, a harmadik pedig azoknak jelent támogatást egészségügyi költségeik csökkentésében, akiknek havi rendszeres gyógyszerköltsége eléri a nyugdíjminimum 10%-át, és családjukban az egy fôre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot, egyedülálló esetében annak 150%-át. Az utóbbi forma szabályozása 1996-tól történik. Gyermeknevelési támogatás: a támogatásra azok a családok jogosultak, amelyek legalább három gyermeket nevelnek, és a legfiatalabb gyermek életkora 3 és 8 év között van. További feltétel, hogy családjukban az egy fôre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a gyermekgondozási segélyre való jogosultság szempontjából irányadó értékhatárt. A gyermeknevelési támogatást 1999-tôl a szociális törvény hatályon kívül helyezte, de az ellátás nem szûnt meg, csak azt a toábbiakban az OEP folyósítja. Ápolási díj: az ellátás a tartósan gondozásra szoruló személyek otthoni ellátását vállaló hozzátartozók számára biztosított anyagi hozzájárulás. A támogatás alanyi formájára azok jogosultak, akik súlyosan fogyatékos vagy 18. életévét be nem töltött tartós beteg személy ápolását végzik. Az ápolási díjat az önkormányzat méltányosságból akkor állapíthatja meg, ha az ápolt 18 éven felüli tartósan beteg. Mozgáskorlátozottak támogatási formái: a támogatásnak négy típusa van: a gépkocsiszerzési támogatás, a gépkocsi-átalakítási támogatás, a közlekedési támogatás és a parkolási engedély. Az elsô három támogatást azok vehetik igénybe, akik súlyosan mozgáskorlátozottaknak minôsültek, és akiknek a tárgyévet megelôzô évben az egy fôre jutó havi átlagos nettó jövedelme nem haladta meg a tárgyévi nyugdíjminimum két és félszeresét. Források: 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról; 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérôl és a gyámügyi igazgatásról; 164/1995. (XII.25) kormányrendelet a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeirôl

64

HARMADIK FEJEZET gatását a magyar segélyezési rendszer felvállalta: a lakásfenntartást és az egészségügyi kiadásokat. A támogatás feltétele a relatívan alacsony – de a jövedelemkiegészítô segélyek jövedelmi küszöbértékénél jellemzôen magasabb – jövedelmi szint, valamint az adott szükségletre fordított kiadások magas aránya a családi jövedelmen belül. Ezek az ellátások kötött felhasználásúak, vagyis csak meghatározott célra lehet azokat fordítani. Ide soroltuk a lakásfenntartási támogatást, a közgyógyellátás és a mozgáskorlátozottak támogatási formáit. Ezekre a segélyekre a kiadáskompenzáló elnevezést fogjuk használni. A harmadik csoportba az átmeneti segélyek tartoznak. Típusait tekintve az átmeneti segélyek skálája igen széles. Ide tartoznak az iskolai étkezési és tanszertámogatások, az iskolakezdési segély, az egyszeri gyógyszertámogatás, az élelmiszercsomagok, a ruhasegélyek és több más önkormányzati szabályozású ellátási forma. Ez utóbbiak közös jellemzôje, hogy rendkívüli élethelyzetekben létfenntartási gondokkal küzdô családoknak (jellemzôen egyszeri alkalommal vagy legfeljebb néhány hónapon keresztül) folyósíthatóak. Tanulmányunkban ezeket az ellátásokat átmeneti segélyeknek fogjuk nevezni. Az egyes segélycsoportokra fordított összegek nagyságát illetôen az 1990-es évtized végén átrendezôdés ment végbe. A jövedelemkiegészítô ellátások szerepe növekedett, míg a kiadáskompenzáló és az átmeneti segélyekre fordított kiadásoké csökkent. (3.1. táblázat)

A magyar segélyezési rendszer sajátossága, hogy nincs olyan általános segély, amely a háztartás típusát és nagyságát figyelembevéve egy garantált szintig egészítené ki a rászorulók jövedelmét. Az „elégséges forrásokhoz való jog”, az Európai Közösség Tanácsának 1992-es ajánlása tehát a magyar segélyezésben nem érvényesül. A központi és a helyi döntéshozók által szabályozott segélyeket, azok funkciója és felhasználási módja szerint három nagyobb csoportba sorolhatjuk: Az elsô csoportba a szabad felhasználású jövedelempótló vagy -kiegészítô típusú ellátási formákat soroltuk. Ezeknek az ellátásoknak az a sajátosságuk, hogy a családi jövedelem különbözô okokra visszavezethetôen alacsony szintjét próbálják kompenzálni. Jellemzôen egy tartós állapot hosszabb távú támogatására hivatottak. Szabad felhasználásúak, vagyis semmilyen kötöttség nem jár velük a tekintetben, hogy a családok mire használják ezeket. Ide soroltuk a munkanélküliek jövedelempótló támogatását, a rendszeres nevelési segélyt, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást, a rendszeres szociális segélyt, az aktív korúak szociális segélyét, az idôskorúak járadékát és az ápolási díjat. Tanulmányunkban ezeket az ellátásokat jövedelemkiegészítô segélyeknek fogjuk nevezni. A második csoportba tartozó ellátások jellemzôje, hogy egy-egy szükséglet kielégítésében elszenvedett hiányosság pótlását célozzák meg. Alapvetôen két olyan szükségletet nevezhetünk meg, amelynek közvetlen támo-

3.1. táblázat Az egyes segélytípusokban részesülô háztartások száma (százalék) 1997 68,0 13,9 15,1 3,0

Jövedelemkiegészítô vagy -pótló támogatások Kiadáskompenzáló ellátások Átmeneti segélyek Egyéb (be nem sorolható önkormányzati) segélyek

Forrás: Monostori, 2002

65

1998 73,9 11,5 12,3 2,3

1999 75,7 10,5 11,5 2,3

2000 77,6 10,7 11,7 -

HARMADIK FEJEZET száma csökkent. (3.2. ábra) A fentiek egyrészt azért történtek, mert a munkanélküliségi mutatók folyamatosan javultak (változatlanul súlyos gyermekszegénység mellett), másrészt a szociálpolitika irányt váltott. A munkanélküliség kezelésében az évtized második felében elôtérbe kerültek az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök. A gyermekvédelem megerôsítésére pedig 1997-ben bevezették a gyermekvédelmi támogatásokat.

Fontos változás történt az évtized közepén a segélyezési rendszer támogatási célcsoportjainak kijelölése terén. A 90-es évek elején még a tartós munkanélküliek, a 90-es évek második felében azonban már a gyermekes családok jelentették a segélyezés legjelentôsebb célcsoportját. Ez tükrözôdik abban, hogy a gyermekek támogatására irányuló rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülôk aránya növekedett, míg a jövedelempótló támogatásban és az aktív korúak szociális segélyében részesülôk együttes

3.2. ábra Az egyes segélyekben részesülô háztartások aránya a segélyezett háztartások körében (százalék)

30 25 20 15 10 5 0 1997

1998

1999

2000

rendszeres gyermekvédelmi támogatás munkanélküliek jövedelempótló támogatása aktív korúak szociális segélye

Forrás: KSH, saját számítások bértékeket az egyedülállókra, a három vagy annál több gyermeket nevelôkre, és még ritkábban az egyszülôs családokra, figyelembe véve azok eltérô szükségleteit. A segélyezés igen gyakorlata a segélyösszegek meghatározásában is jellemzô. A családtípusok szerinti segélyezés hiányát fejezi ki az egy fôre jutó havi nettó jövedelemmel való kalkulálás gyakorlata is. Ez a fogyasztási egységre számolt gyakorlattal szemben nem veszi figyelembe a családi méretgazdaságosság elvét. Valóságos jövedelmi

A 90-es évek magyar segélyezési gyakorlatának mindvégig meghatározó vonása maradt, hogy nem az együttélô közösséget tartja szem elôtt, hanem annak egyes tagjait. (Ferge, 1996) A jogosultság alapja a család egyik tagjának élethelyzetébôl (tartós munkanélküliség, idôs kor, betegség stb.) és az egy fôre jutó családi jövedelem alacsony szintjébôl adódik. A szociális törvény és a gyermekvédelmi törvény a jogosultsági határokat nem családtípusokra határozza meg, és az önkormányzatoknak csak egy töredéke szab eltérô küszö-

66

HARMADIK FEJEZET két évben az átlagos jövedelemnek valamivel kevesebb mint a felét tette ki.

helyzetüknél szegényebbnek láttatja a többtagú családokat, és ezért hátrányos helyzetbe hozza a kisebbeket, fôként az egyedülállókat. A kiadások egyik legnagyobb tételét jelentô lakásfenntartási költségek 90-es években bekövetkezett drasztikus emelkedése ezt a problémát különösen felerôsítette. A segélyezési küszöbök a korábbi gyakorlatnak megfelelôen a nyugdíjminimumhoz és annak különbözô hányadaihoz kötôdnek. A nyugdíjminimum átlagos jövedelemhez való aránya az évtized közepe óta nem változott. A TÁRKI 1995/96-os adatfelvéte szerint az átlagos egy fogyasztási egységre jutó nettó jövedelem 19.972 forint volt (Kolosi–Bedekovics–Sík, 1997), ugyanakkor a nyugdíjminimum 8400 forint. Késôbb, 1999/2000-ben az átlagos jövedelem 32.516 forint (Szívós–Tóth, 2000), a nyugdíjminimum összege pedig 15.350 forint volt. A nyugdíjminimum mind-

2) A SZEGÉNYSÉG ÉS A SEGÉLYEZÉS KAPCSOLATA

A segélyezés értékelésének nyilvánvalóan az az egyik kulcskérdése, hogy vajon milyen hatékonyan mûködik, azaz eléri-e a rászorulókat. Ugyanakkor nagyon nehéz definiálni, hogy kit is tekintünk rászorulónak. Ennek meghatározása kutatói értékektôl is függ. Véleményünk szerint a segélyezés a szociális védelem azon része, aminek egyfajta utolsó védôhálóként a szegények támogatását kell felvállalnia. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennének a szociális védôhálónak olyan elemei, amelyek szintén csökkenthetik a szegénységet.

3.3. keret A jövedelmi és vagyoni szegények körének definiálása Jövedelmi szegénynek azokat a háztartásokat tekintettük, melye egy fogyasztási egységre jutó jövedelmük alapján a háztartások alsó ötödébe sorolódtak. A vagyoni helyzetet több dimenzió mentén jellemeztük. A vagyoni jellemzôk elsô dimenziója a lakásérték volt. Mivel erre vonatkozóan adatfelvételünkben nem volt információ, a lakásértéket regressziós becsléssel állítottuk elô. A becslés alapjául a KSH „Lakásviszonyok, 1999” felvételében a megkérdezettek által bemondott érték egy négyzetméterre vetített értéke szolgált. A becslési eljárás során a „Lakásviszonyok, 1999” felvétel adataiból egy modellt állítottunk elô, amelynek függô változója az egy négyzetméterre vetített lakásérték volt, a magyarázó változók pedig az értéket alapvetôen befolyásoló tényezôk: a lakás regionális, településtípus szerinti elhelyezkedése, az épület jellege, a komfortosságot jellemzô változók és a lakás minôségére vonatkozó adatok. A regressziós egyenlet együtthatóit adatfelvételünkre alkalmazva állítottuk elô a lakásérték-változót. A legalsó ötödbe azok kerültek, akinek nem volt lakástulajdonuk vagy lakásuk alacsony értéket képviselt. A második dimenziót a tartós fogyasztási javak képezték. Figyelembe vettük a mosógép, a hûtô, a televízió, a számítógép, a mikrohullámú sütô és a videó tulajdonlását. A mosógép esetében a hagyományos és az automata mosógép tulajdonát, a televízió esetében pedig a fekete-fehér és a színes TV birtoklását is megkülönböztettük. A mosógép, a hûtôgép és a televízió esetében a vagyontárgyak életkorát is figyelembe vettük. Az elemi változókat standardizált z-score-okká alakítottuk, így a nagyobb elterjedtségû tárgyak kisebb, míg a ritkább javak nagyobb súllyal szerepeltek az összevont mutatóban. A harmadik dimenzió a nagyobb értékû ingatlan és ingó vagyont jellemezte. Az egyes alkotóelemek a nyaraló, a gépkocsi, a garázs, a földbirtoktulajdonok voltak. A gépkocsi esetében figyelembe vettük a gépkocsi típusát és korát, míg a földbirtok esetében a birtoknagyságot is vizsgáltuk. A változók összevonásánál hasonlóan jártunk el, mint a tartós fogyasztási cikkek esetében. A fenti dimenziók alapján a társadalmat kilenc klaszterbe soroltuk, és azokat tekintettük depriváltnak, akik az egyes dimenziókban a legrosszabb vagy közel a legrosszabb helyzetben voltak, mindegyik dimenziót együttesen figyelembe véve pedig a vizsgált javakból a leginkább kizárt csoportba sorolódtak.

67

HARMADIK FEJEZET meghatározott százaléka számos esetben a segélyekre való jogosultság küszöbértéke. A jövedelmi és vagyoni szegénység fogalma a jövedelmi szegénység fogalmához hasonlóan szintén relatív, tehát a társadalom többi tagjához viszonyított. Ugyanakkor a vizsgálatba bevont változók nem csupán a háztartások jövedelmére, hanem vagyoni helyzetére is utalnak. A vagyoni helyzet jellemzésére a lakás értékét, a nagyobb vagyoni tárgyak birtoklását (gépkocsi, nyaraló, második ingatlan stb.) és a tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságot használtuk. Az egyes megközelítések szerinti szegény háztartások népességen belüli arányát mutatja a következô ábra. (3.3. ábra)

Ám a szegénységnek nincs egy mindenki által elfogadott mérési koncepciója. A kutatók különbözô megközelítéseket alkalmaznak. Tanulmányunkban mi három szegénység fogalmat érvényesítünk. Ezek (1) a jövedelmi szegénység, (2) a „hivatalos” vagy „politikai” szegénység és (3) a jövedelmi-vagyoni szegénység fogalmai. A jövedelmi szegénység koncepcióján belül is egy „szigorúbb” és egy „kiterjesztôbb” fogalmat használunk. E szerint szegényeknek a háztartások azon részét tekintjük, akik az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem alapján a népesség alsó tizedébe, illetve alsó ötödébe sorolódtak. A „hivatalosan” szegények csoportjába azokat soroltuk, akiknek egy fôre jutó jövedelmük nem érte el a nyugdíjminimumot. A nyugdíjminimum vagy annak

3.3. ábra A szegény háztartások aránya a különbözô szegénység definíciók szerint (százalék)

20 20,0 18,2

15 12,2

10 10,0 5 0 a háztartások aránya Alsó jövedelmi tized (ekvivalens jövedelem)

Alsó jövedelmi ötöd (ekvivalens jövedelem)

Nyugdíjminimum (egy fôre jutó jövedelem)

Jövedelmi-vagyoni szegény

Forrás: KSH és saját számítások

díjminimum meghatározott szintje alatt élôk átmeneti nehézségeinek megsegítésére szolgál. A jövedelem központi szerepe mindenképpen indokolja annak vizsgálatát, hogy a kutatók által jövedelmi szegényeknek deklaráltak milyen támogatásra számíthatnak. Ezért használjuk az alsó jövedelmi ötöd és az alsó tized fogalmát. Ez a megközelítés nem kapcsolódik közvetlenül a „hivatalos” szegénység fogalmá-

Miért használunk ennyiféle szegénységfogalmat? Az általunk vizsgált legtöbb segély odaítélését meghatározó jogszabályok a segélyt kérelmezô háztartásában a jövedelmi viszonyok vizsgálatát központi kérdésnek tekintik. Ugyan az átmeneti segélyek esetében több helyi rendelet megjegyzi, hogy a támogatás meghatározott formája a krízisbe került háztartásoknak jövedelemtôl függetlenül nyújtható, azért az átmeneti segélyek döntô része a nyug-

68

HARMADIK FEJEZET séget arra, hogy a fogyasztás olyan elemeit, mint például a táplálkozás, a ruházkodás mérni tudjuk, így a jövedelmi szegénység fogalmát csak a vagyoni szegénységgel tudtuk összekapcsolni, de úgy véljük, hogy ez a megközelítés is rámutat arra a problémára, ami abból adódik, hogy az életszínvonalat gyakran kizárólag a jövedelem szintjével azonosítjuk. A társadalom egyes csoportjaiban nagy jelentôsége van, hogy szegénységük kockázatát csak a jövedelmi helyzet alapján határozzuk meg, vagy az életmód szélesebb perspektíváját is figyelembe vesszük. Ezt szemlélteti a 3.4. ábra, amely a szegények arányát a jövedelmi tized és a jövedelmi-vagyoni megközelítés szerint is vizsgálja néhány háztartástípusban.

nak kialakításához, aminek az értéke politikai alkuk során formálódik. A nyugdíjminimum nem más mint egyfajta hivatalos szegénységi küszöb. Az ennek szintje alatt élôk támogatását a törvények és rendeletek felvállalják. Ha tehát azt vizsgáljuk, hogy a nyugdíjminimum szintje alatt élôk hogyan támogatottak, akkor arra keressük a választ, hogy vajon eljutnak-e a támogatások a „politika világa” által is megcélzott rászorulókhoz. A szegénység harmadik fogalmának használatával pedig arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy a szegénység jelensége nem egydimenziós jelenség. A szegénység nem csupán az alacsony jövedelmi szinttel jellemezhetô, hanem a fogyasztás hiányosságaival is. Adatállományunk tartalma nem adott lehetô-

3.4. ábra A jövedelmi és a jövedelmi-vagyoni szegények aránya a különbözô háztartástípusokban (százalék)

0

5

10

15

20

25

Alsó jövedelmi tizedbe tartozók aránya

A jövedelmi-vagyoni szegénységben élôk aránya

Egy szülô+2 és több eltartott gyerek

Egy szülô+1 eltartott gyerek

Házaspár+3 és több eltartott gyerek

Házaspár+2 eltartott gyerek

Házaspár+1 eltartott gyerek

Egyedülálló 60 év felett

Egyedülálló 60 év alatt

Átlagos

Forrás: KSH

69

30

35

HARMADIK FEJEZET demográfiai, szociológiai, illetve területi jellemzôk mentén összeállított csoportok szegénységi kockázatát és segélyezési valószínûségét vetjük össze. Demográfiai változókként a háztartás nagyságát, a 18 éves és annál fiatalabb gyermekek számát, a háztartásfô korcsoportját és a háztartásszerkezetet, míg területi változóként a települések regionális elhelyezkedését és típusát elemezük. Vizsgálatunk módszerének lényege az, hogy az egyes csoportokban kiszámoljuk a szegénységi kockázat és a segélyezetté válás valószínûségét, és ezeket hasonlítjuk össze. Ezzel nem azt akarjuk megtudni, hogy az egyes csoportok segélyezése megfelelô-e, hanem azt, hogy mely csoportok támogatását preferálja a segélyezési rendszer.

A segélyezésre vonatkozóan egyrészt azt a csoportot vizsgáltuk, amelynek tagjai jövedelemkiegészítô segélyekben részesültek. Másrészt az átmeneti segélyezetteket. Az elsô csoportba azok kerültek, akik az alábbi támogatások legalább egyikében részesültek: munkanélküliek jövedelempótló támogatása, rendszeres nevelési segély, rendszeres gyermekvédelmi támogatás, rendszeres szociális segély, aktív korúak szociális segélye, idôskorúak járadéka és ápolási díj. Az átmeneti segélyek körében az iskolai étkezési és tanszertámogatást, az iskolakezdési segélyt, az egyszeri gyógyszertámogatást, az élelmiszercsomagokat, a ruhasegélyeket és több más átmeneti segélyt vettünk figyelembe. Az alábbiakban a szegénység és a segélyezés kapcsolatát vizsgáljuk meg úgy, hogy

3.4. keret A szegénységi kockázat és a segélyezési valószínûség számítása A szegénységi kockázatot a következôképpen számoltuk ki: Elôször megvizsgáltuk, hogy az adott demográfia vagy szociológia csoportba tartozók aránya mekkora a teljes népességben, majd ugyanezt az arányt kiszámoltuk a különbözô szegénységi küszöbök alatt élôk csoportjában is. A kockázati érték akkor 1, ha a teljes népességben egy adott csoport ugyanolyan arányban képviselteti magát, mint a szegények között. Amennyiben az arány a szegények között nagyobb, úgy a szegénység kockázata 1 fölé emelkedik, illetve fordítva, ha az arány a teljes népességen belül nagyobb úgy 1 alá csökken. A mutató értéke: Q=qp/q, ahol Q=a szegénység kockázata, qp=az adott csoport szegényeken belüli aránya és q=az adott csoport teljes népességen belüli aránya. A segélyezés valószínûségét ugyanígy számoljuk. A segélyezési valószínûség az egyes csoportok támogatottakon belüli arányának és a teljes népességen belüli arányának hányadosa. Az így kiszámolt kockázati értékek segítségével hasonlítjuk össze a szegények és a segélyezettek eltérô struktúráját.

lószínûség mutatói arra utalnak, hogy a segélyezés inkább a jövedelmi szegénység „mintázatát” képezi le, hiszen mindkét segélyezési csoportban a négy- és több tagú háztartások kerülnek nagyobb valószínûséggel a támogatottak közé. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy az átmeneti segélyezés nagyobb valószínûséggel jelent támaszt a kisebb háztartásoknak, mint a rendszeres jövedelemkiegészítô ellátási formák. Az egy- és kéttagú háztartások átmeneti segélyezésének valószínûsége nagyobb, mint a jövedelmi szegénység kockázata, de a jövedelemkiegészítô segélyek valószínûsége kisebb annál. (3.2. tábla)

Elsôként a háztartásokat a szerint osztottuk csoportokba, hogy hányan élnek a háztartásban. Ezt vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a jövedelmi szegénység jellemzésére használt mutatószámok szerint a szegénység kockázata a négy- és ötfôs háztartásokban az átlag feletti. A négytagú háztartások alsó jövedelmi tizedbe kerülésének kockázata közel kétszeres (1,82), míg az öt- és több tagúaké majdnem háromszoros (2,83) az átlagoshoz képest. A több dimenziós megközelítés ugyanakkor éppen az egy- és kétfôs háztartások problémáira hívja fel figyelmünket. E szerint az egyedülállók szegénységi kockázata majdnem másfélszerese az átlagosnak. A segélyezési va-

70

HARMADIK FEJEZET 3.2. tábla A jövedelmi szegénység kockázata és a segélyezés valószínûsége a háztartás taglétszáma szerint A háztartás taglétszáma

1 fôs 2 fôs 3 fôs 4 fôs 5 és több fôs

A jövedelmi szegénység kockázata különbözô szegénységi küszöbök szerint Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum 0,25 0,46 0,37 0,40 0,41 0,32 1,30 0,85 0,68 1,68 1,82 1,63 2,74 2,83 4,08

A több dimenziós szegénység kockázata 1,38 1,27 0,61 0,52 0,96

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek 0,33 0,79 0,44 0,61 0,98 0,94 1,75 1,23 2,94 2,40

Forrás: KSH és saját számítások mint az egy- vagy kétgyermekes háztartásokban. A nagyobb gyerekszám azonban ezen megközelítés szerint is egyértelmûen nagyobb szegénységi kockázattal jár együtt. A jövedelemkiegészítô segélyek elosztása nagyon szorosan követi a jövedelmi szegénység „mintázatát”, a négy- és több gyermekes háztartások esetében viszont a támogatási rendszer egyértelmû preferálását figyelhetjük meg. Míg az alsó tizedbe kerülés valószínûsége ezekben a háztartásokban közel hatszoros (5,62), addig a jövedelemkiegészítô támogatások valószínûsége majdnem eléri az átlagos nyolcszorosát (7,91) Az átmeneti segélyezés illeszkedése még a jövedelemkiegészítô támogatásoknál is szorosabb. (3.3. tábla)

Második demográfiai elemként a háztartásban élô, 18 éves és annál fiatalabb gyermekek számát vizsgáltuk. Bármelyik definíciót is használjuk, azt állapíthatjuk meg, hogy a jövedelmi szegénység kockázata azokban a háztartásokban a legkisebb, ahol nem él 18 éven aluli eltartott gyermek. Ezeknek a háztartásoknak a szegénységi kockázata közel fele az átlagosnak. A nagyobb gyermekszám nagyobb szegénységi kockázatot is jelent, különösen a három és több gyermeket nevelô háztartások mutatói magasak. A több dimenziós szegénységfogalom alkalmazásával némiképpen eltérô eredményeket kapunk. E szerint azokban a háztartásokban, ahol nincs gyerek magasabb a jövedelmi és vagyoni szegénység kockázata,

3.3. tábla A jövedelmi szegénység kockázata és a segélyezés valószínûsége a 18 éven aluli gyermekek száma szerint 18 éven aluli gyerekek száma 0 1 2 3 4 és több

A jövedelmi szegénység kockázata különbözô szegénységi küszöbök szerint Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum 0,58 0,52 0,46 1,81 1,56 1,51 1,78 2,31 2,40 3,20 3,39 4,85 3,76 5,62 6,32

Forrás: KSH és saját számítások

71

A több dimenziós szegénység kockázata 1,08 0,70 0,77 1,33 2,13

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek 0,42 0,65 1,64 1,24 2,49 1,95 4,38 3,64 7,91 5,25

HARMADIK FEJEZET A jövedelemkiegészítô segélyezés tekintetében a generációk közötti preferenciasorban a legfiatalabbak tekinthetôk a támogatási rendszer preferált csoportjainak, mert bármelyik szegénységdefiníció szerinti szegénységkockázatuk alulmarad a segélyezés valószínûségi értékének. Ellentmondásosabb a 60 éven felüliek csoportjának preferálása, mivel esetükben az a bizonytalanabb, kisebb összegû támogatási formát jelentô átmeneti segélyezésbôl adódik. Másrészt, ha nem a jövedelmi szegénység, hanem a több dimenziós szegénységmegközelítést tekintjük mércének, akkor egyértelmûen az idôsebb generációk a támogatási rendszer vesztesei. (3.4. táblázat)

A háztartásfô életkora szintén fontos csoportképzônek bizonyult a tekintetben, hogy hogyan alakult a szegénységi kockázat és a segélyezetté válás valószínûségének kapcsolata az egyes társadalmi csoportokban. A jövedelmi szegénység kockázata mindhárom mérési módszer szerint a 30–39 és a 40–49 éves generáció esetében a legmagasabb. Ezekben a csoportokban a szegénység kockázata az átlagos másfélszerese és kétszerese között mozog. A több dimenziós szegénységmegközelítés teljesen eltérô képet mutat. E szerint a középgenerációk vannak a legnagyobb „biztonságban”, míg a legfiatalabbak és az idôsebbek kockázati értékei emelkednek az átlagos fölé. Különösen figyelemre méltó a 70 év felettiek jövedelmi és vagyoni szegénység kockázata.

3.4. táblázat A jövedelmi szegénység kockázata és a segélyezés valószínûsége a háztartásfô életkora szerint A háztartásfô A jövedelmi szegénység kockázata korcsoportja különbözô szegénységi küszöbök szerint Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum 15–29 1,33 1,51 1,49 30–39 1,60 1,80 1,94 40–49 1,65 1,59 1,58 50–59 1,11 0,95 0,94 60–69 0,46 0,44 0,44 70–x 0,23 0,30 0,26

A több dimenziós szegénység kockázata 1,09 0,87 0,71 0,74 1,12 1,52

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek 2,38 0,85 2,59 1,82 1,35 1,31 0,77 0,76 0,24 0,64 0,26 0,76

Forrás: KSH és saját számítások soknál is, bár ebben az esetben a preferáltság nem mérhetô minden szegénységi küszöbértéket figyelembe véve. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a háztartásokra, ahol a gyerekek már felnôttek. Igaz ugyan, hogy szegénységi kockázatuk csak néhány megközelítés szerint magasabb az átlagosnál (jellemzôen annál sokkal alacsonyabb), de kockázatukhoz képest alulsegélyezettek. Kicsi annak a valószínûsége, hogy az önkormányzat támogatást nyújt számukra. (3.5. táblázat)

A háztartástípusok szerinti vizsgálódás tovább árnyalja az eddigiek alapján megformálódó képet. Mindazonáltal szeretnénk felhívni a figyelmet néhány még nem tárgyalt tényre is. Az egyik az, hogy a gyermeküket egyedül nevelô szülôk támogatására a segélyezés kiemelt figyelmet fordít a többi háztartástípussal összehasonlítva. Bármely szegénységmegközelítés szerinti kockázatértéket tekintjük, mind a jövedelemkiegészítô, mind az átmeneti segélyezés valószínûsége ezen értékek felett mozog. Szintén hasonló jelenséget látunk a nagycsaládo-

72

HARMADIK FEJEZET 3.5. táblázat A jövedelmi szegénység kockázata és a segélyezés valószínûsége háztartástípusok szerint A háztartás típusa

Egyedülálló 60 év alatt Egyedülálló 60 év felett Házaspár 60 év alatt Házaspár 60 év felett Házaspár + 1 eltartott gyerek Házaspár + 2 eltartott gyerek Házaspár + 3 és több elt. gyerek Házaspár + felnôtt gyerek(ek) Egy szülô + 1 eltartott gyerek Egy szülô + 2 és több elt. gyerek Egy szülô + felnôtt gyerek(ek) Több család Egyéb

A jövedelmi szegénység kockázata különbözô szegénységi küszöbök szerint Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum

A több dimenziós szegénység kockázata

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek

0,46

0,85

0,67

1,02

0,77

0,79

0,18

0,34

0,27

1,57

0,16

0,81

0,54

0,43

0,34

0,87

0,56

0,35

0,12

0,19

0,15

1,21

0,60

0,50

1,36

0,91

0,72

0,54

1,01

1,08

1,61

1,87

1,64

0,51

1,82

1,32

2,90

3,27

4,45

1,19

3,79

2,97

1,25

0,80

0,71

0,40

0,68

0,44

1,26

1,29

1,03

1,50

2,66

1,54

2,25

1,93

1,86

1,38

3,06

2,94

0,79 2,59 1,52

0,63 2,61 1,33

0,50 3,58 1,58

1,52 0,83 0,95

0,27 2,62 1,35

0,90 2,07 1,04

Forrás: KSH és saját számítások utóbbi csoport kockázati értéke közel kétszerese az átlagosnak. A jövedelemkiegészítô támogatások mintázata nagyon szorosan követi a jövedelmi szegénységét. Adataink azt jelzik, hogy e tekintetben nincsenek jelentôs preferálási sorrendek az egyes csoportok segélyezését illetôen. Az átmeneti segélyek esetében az iskolai hierarchia alján és tetején lévôk ellátása a preferált, bár az értékek nem utalnak erôteljes megkülönböztetésekre az egyes csoportok esetében. (3.6. táblázat)

A háztartásfô iskolai végzettsége hagyományosan meghatározó prediktora a szegénységi kockázatnak. A jövedelmi helyzetet értékelve a szakmunkások háztartásai vannak a legrosszabb helyzetben. Szegénységi kockázatuk megközelíti az átlagos másfélszeresét. A legfeljebb általános iskolát végzettek alacsonyabb értékei annak köszönhetôek, hogy körükben magas az idôsek aránya, akiknek egy jelentôs része számára a nyugdíjak relatív jövedelmi biztonságot nyújtanak. A több dimenziós megközelítést alkalmazva viszont éppen ez

73

HARMADIK FEJEZET 3.6. táblázat A jövedelmi szegénység kockázata és a segélyezés valószínûsége a háztartásfô iskolai végzettsége szerint A háztartásfô A jövedelmi szegénység kockázata iskolai különbözô szegénységi küszöbök szerint végzettsége Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum 8 általános és kevesebb 1,11 1,32 1,23 Szakmunkásképzô és szakiskola 1,44 1,35 1,41 Érettségi 0,72 0,54 0,58 Diploma 0,28 0,20 0,23

A több dimenziós szegénység kockázata

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek

1,87

1,09

1,33

0,75 0,42 0,17

1,47 0,73 0,26

1,08 0,70 0,45

Forrás: KSH és saját számítások

ti. Eredményeinket a segélyezetti struktúrával összevetve megállapítható, hogy a budapesti jövedelmi szegények viszonylag kedvezô helyzetben vannak, legalábbis nem érik ôket hátrányok, szemben a vidékiekkel. Az alsó jövedelmi tizedbe kerülés kockázata esetükben például 0,34, míg a segélyezés valószínûsége mind a jövedelemkiegészítô, mind az átmeneti segély esetében 0,44. A megyeszékhelyek vonatkozásában különbségeket kell tennünk a nyugati megyék nagyvárosai és a keletiek stratégiája között. Míg a nyugati országrész megyeszékhelyeinek szegényei preferáltak a segélyezés által más területek és településtípusok lakosságához képest, addig a keletiekben élôk nehezebb helyzetben vannak, ha önkormányzatuk segítségére számítanak. A kisebb városokban ugyanakkor éppen fordított a helyzet. A nyugati megyék városaiban lakók aránya magasabb a szegények, mint a segélyezettek között. Tehát a szegénység kockázata a nyugati országrész városaiban magasabb, mint a segélyezés valószínûsége. (3.7. táblázat)

A szegénység kockázata szempontjából szintén nem mai keletû jelenség a lakóhely jellegének és regionális elhelyezkedésének meghatározó szerepe. Ugyanakkor nem állíthatjuk egyértelmûen, hogy a kettô közül az egyiknek feltétlenül erôsebb hatása lenne. Bizonyos településtípusok szerinti hátrányokat például átmetszhetnek a regionális elhelyezkedésbôl adódó elônyök. Azt is megállapíthatjuk, hogy a városokból való kiáramlás, az agglomerációk kiépülése a községek homogenitását is egyre erôteljesebben megkérdôjelezi. Ezért egy olyan változót képeztünk, amely a regionális elhelyezkedést, a település típusát és a községek agglomerációs jellegét is figyelembe veszi. E szerint a jövedelmi szegénység kockázata Budapesten a legkisebb. Az átlagosnál nagyobb viszont a szegénység kockázata a községekben, különösen az ország keleti részében elhelyezkedô falvakban és a kelet-magyarországi városokban. A több dimenziós szegénység fogalmát használva a területi különbségek kevésbé meghatározóak, de a kelet-magyarországi községek szegénysége ebben az esetben is az átlag felet-

74

HARMADIK FEJEZET 3.7. táblázat A jövedelmi szegénység és a segélyezés kapcsolata településtípusonként A település és regionális elhelyezkedése

A jövedelmi szegénység kockázata különbözô szegénységi küszöbök szerint Alsó ötöd Alsó tized Nyugdíjminimum

A több dimenziós szegénység kockázata

A segélyezés valószínûsége segélyezési típusonként Jövedelempótló és Átmeneti -kiegészítô segélyek segélyek

Budapest

0,38

0,34

0,34

0,52

0,44

0,44

Dunántúli megyeszékhely

0,57

0,46

0,49

0,62

0,81

0,53

Dunántúli és Pest megyei város

0,93

0,83

0,82

0,88

0,42

0,81

Dunántúli és Pest megyei agglomerációs község

0,85

0,81

0,80

0,38

0,60

0,85

Dunántúli és Pest megyei község

1,38

1,43

1,49

0,99

1,12

1,68

Északmagyarországi és észak-alföldi megyeszékhely

0,68

0,63

0,61

0,96

0,46

0,37

Északmagyarországi és észak-alföldi város

1,24

1,21

1,22

1,52

1,62

1,33

Északmagyarországi és észak-alföldi agglomerációs község

2,10

2,73

2,49

1,35

0,83

1,50

Északmagyarországi és észak-alföldi község

1,75

1,93

1,89

1,74

2,18

1,69

Forrás: KSH és saját számítások szük segélyezett a szegénységi küszöbök felett élôknek, hiszen nem tudhatjuk, hogy kik azok, akiknek jövedelmi szintjét éppen a segélyek mozdították a küszöbök fölé. Továbbá, akár a jövedelemkiegészítô, akár az átmeneti segélyeket tekintjük, nem igen találunk olyanokat, amelyeknél a támogatás feltételeként megjelölt jövedelmi érték a nyugdíjminimumot, néhány átmeneti segély esetében a nyugdíjminimum másfélszeresét meghaladná. Ezért

3) A SEGÉLYEZÉS HATÉKONYSÁGA A szegények és a segélyezettek strukturális különbségeinek bemutatása után azt vizsgáljuk meg, hogy az egyes csoportok szegényeinek mekkora részét éri el, támogatja a segélyezési rendszer.2 A jövedelmi adatok már tartalmazzák a segélyeket, azaz azokat mint segélyezés utáni jövedelmet kell értelmeznünk. Ez az oka annak is, hogy azt nem vizsgáljuk, mekkora ré-

2

Az alacsony esetszám miatt itt már nem tudjuk olyan részletes bontásban közölni adatainkat, mint korábban.

75

HARMADIK FEJEZET csony szinten éri el a szegényeket. Attól függôen, hogy milyen megközelítést használunk, a szegényeken belüli segélyezett háztartások aránya megközelítôleg 10 és 20% között mozgott, mindkét segélyezési típust vizsgálva. (3.8. és 3.9. táblázat)

nem tételezzük fel, hogy a segélyezés elôtti jövedelmek a támogatott családok nagyobb csoportjánál a nyugdíjminimum felett lennének. Inkább arra koncentrálunk, hogy a szegények mely csoportjaihoz jutnak el a segélyek. Adataink szerint a segélyezés igen ala-

3.8. táblázat Jövedelemkiegészítô vagy jövedelempótló támogatásban részesülô háztartások aránya a szegények körében (százalék) Társadalmi és demográfiai jellemzôk

Összesen Háztartástípus Gyermekes Gyermektelen Gyermekek száma 1 gyermekes 2 gyermekes 3 és több gyermekes Háztartásfô korcsoportja 15–39 40–59 60–x Településtípus Budapest Megyeszékhely Város Község

A segélyezett háztartások aránya Az alsó A nyugdíjA jövedelmi jövedelmi minimum vagyoni tizedben élôk alatt élôk szegénységben élôk körében 21,1 21,5 10,5

Az alsó jövedelmi ötödben élôk 17,3 22,9 9,2

26,7 11,3

26,2 11,5

29,4 4,4

16,5 26,7 32,0

22,1 27,5 33,5

20,8 27,3 31,4

25,1 29,0 38,7

30,3 13,9 7,2

34,0 18,3 5,2

33,2 18,2 7,3

29,8 15,7 1,5

10,5 12,6 16,7 19,8

12,7 17,7 19,9 23,4

12,6 16,9 20,6 24,0

8,4 7,3 10,7 11,9

Forrás: KSH és saját számítások

76

HARMADIK FEJEZET 3.9. táblázat Átmeneti segélyekben részesülô háztartások aránya a szegények körében (százalék) Társadalmi és demográfiai jellemzôk

Összesen Háztartástípus Gyermekes Gyermektelen Gyermekek száma 1 gyermekes 2 gyermekes 3 és több gyermekes Háztartásfô korcsoportja 15–39 40–59 60–x Településtípus Budapest Megyeszékhely Város Község

A segélyezett háztartások aránya Az alsó A nyugdíjA jövedelmi jövedelmi minimum vagyoni tizedben élôk alatt élôk szegénységben élôk körében 15,6 15,9 11,2

Az alsó jövedelmi ötödben élôk 13,1 16,0 8,9

16,6 13,8

17,3 12,9

20,7 8,1

11,6 16,5 25,6

10,2 16,8 27,3

10,6 16,8 26,5

17,6 20,2 27,8

17,5 12,6 6,7

19,0 15,4 8,9

19,6 15,4 9,0

17,6 14,5 7,3

6,9 8,9 12,4 15,5

13,3 9,2 14,9 17,4

11,3 10,2 14,9 18,1

6,8 5,0 11,3 14,1

Forrás: KSH és saját számítások

is megtörténhet, hogy bizonyos csoportok alacsony jövedelmi szintjük ellenére már a kiválasztási szinten elesnek a támogatás lehetôségétôl. Ezeknek a csoportoknak az aránya valószínûleg magasabb a gyermektelen, mint a gyermekes családok között. Erre utaltak azok a korábban bemutatott adataink is, miszerint a segélyezés egyik alulsegélyezett csoportját azok a háztartások tették ki, ahol nem éltek 18 éven aluli gyermekek, és a család nem kizárólag nyugdíjasokból állt. A gyermekes családokban a gyerekek számának növekedése a segélyezés célzottságának növekedésével is együtt járt. A támogatott három- és több gyermekes háztartások aránya különbözô szegénységküszöböket használva 25 és 40% között mozgott. A háztartásfô életkorának növekedése a segélyezés hatékonyságának csökkenésével járt együtt. A nyugdíjminimum szintje alatt élô idôsek kikerülése a támogatottak körébôl nem magyarázható a kategoriális segélyezés rend-

A támogatások célzottsága a gyermekes családok esetében hatékonyabban mûködik, mint a gyermektelen családokéban. Ennek valószínûleg az az oka, hogy a gyermekes családok az óvodák, iskolák rendszerén keresztül sokkal tájékozottabbak az igényelhetô segélyek körérôl, így azokat nagyobb mértékben tudják igénybe venni. A másik ok a segélyezési rendszer sajátosságából adódik. Mint arra már korábban is utaltunk, a magyar segélyezési rendszerben nincsen olyan általános segély, amely a jövedelem egy meghatározott szintje alatt támogatást nyújtana. A segélyek egy-egy célcsoporthoz kötôdnek, és a megcélzott társadalmi csoporton belüli szegénységet próbálják enyhíteni. Ezt a rendszert kategoriális segélyezésnek hívjuk, amely megkülönbözteti a kiválasztási és a jogosultsági szintet. A kiválasztási szinten történik a célcsoportok kijelölése. Ezek a jövedelemkiegészítô segélyek esetében a tartós munkanélküliek, az idôsek, a gyermekek, a beteg családtaggal együtt élôk. Ugyanakkor az

77

HARMADIK FEJEZET meneti támogatásokban részesülôk esetében meghaladta a 70%-ot. A különbségeket meghatározó törésvonal egyike a gyermekes és a gyermeket nem nevelô háztartások között húzódik. A másik fontos differenciáló tényezô a háztartás tagjainak lakóhelye. Ezek a törésvonalak, akár a a népesség egészét, akár a segélyezettek egy-egy csoportját tekintjük, jelen vannak. Az elsô törésvonal létének a segélyezettek körében valószínûleg az lehet a magyarázata, hogy a kisebb taglétszámú háztartásoknak a segélyek hathatósabb segítséget jelentenek, vagy legalábbis több egy fogyasztási egységre jutó bevételt. A településtípusok közötti különbségnek pedig az lehet a magyarázata, hogy az erôsen differenciálódott segélyezés elôtti jövedelmeket a támogatási rendszer nem tudja kompenzálni. (3.10. táblázat) A segélyezettek életkörülményeit tekintve nem csupán a jövedelem vizsgálata fontos tényezô, hanem mindazoknak a vagyoni jószágoknak a birtoklása is, amelyek tartalékot jelenthetnek a háztartások számára. Ilyen értéket képvisel a lakásvagyon. A lakás ugyanakkor nem csupán mint érték, felhalmozott vagyon lehet jelen, hanem mint teher is, abban az esetben, ha annak fenntartási költségeit a háztartás nem tudja fizetni. A lakás a szabadidô eltöltésének, a regenerálódásnak is az egyik helyszíne. Ezért fontos lenne, hogy annak minôsége és nagysága ezeknek a funkcióknak a kielégítésére szolgáljon. Mindezek végett tehát a lakások értékét, nagyságát, komfortosságát és minôségét vizsgáltuk meg és hasonlítottuk össze a népesség egészére jellemzô értékekkel.

szerével, mert az idôsek támogatására 1998-tól bevezették az idôskorúak járadékát, ami a nyugdíjminimum 80, illetve egyedülállók esetében 95%-a alatt nyújt támogatást. (3.2. keret) Valószínû, hogy az idôsebbek körében még inkább igaz a megállapítás: akik a legszegényebbek, azokhoz ér el a legkevésbé a támogatás. Ráadásul a 60 éven felüli háztartásfôjû családokban a nyugdíjminimum szintje alatt élôk aránya csak az 5%-ot közelíti meg, így alacsony számuk miatt még inkább kieshetnek a szociálpolitika hatókörébôl, mivel az elsôsorban a szélesebb társadalmi rétegeket érintô problémák megoldására törekszik. A települési hierarchián lefelé haladva a segélyezés célzottsága egyre hatékonyabb volt. Míg Budapesten az alsó jövedelmi tizedben és a nyugdíjminimum szintje alatt élôk 13-13%a részesült jövedelemkiegészítô segélyekben, addig a községekben a megfelelô mutatók 23, illetve 24%-ot jeleztek. 4) A SEGÉLYEZETTEK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI Tanulmányunk második felében a segélyezettek életkörülményeinek legfontosabb elemeit vizsgáljuk demográfiai és szociológiai csoportok szerint. Elsôként a háztartások jövedelmi helyzetét. 1999/2000-ben az egy fogyasztási egységre jutó átlagos jövedelem megközelítette a 36 ezer forintot. A jövedelemkiegészítô támogatásokban és az átmeneti segélyekben részesülôk egy havi, segélyezés utáni jövedelme ettôl lényegesen elmaradt. Míg az elsô csoportba tartozó háztartások bevétele nem érte el az átlag 60%-át, addig az át-

78

HARMADIK FEJEZET 3.10. tábla Egy fogyasztási egységre jutó jövedelem (forint) Társadalmi és demográfiai jellemzôk Összesen Háztartástípus Gyermekes Gyermektelen Gyermekek száma 1 gyermekes 2 gyermekes 3 és több gyermekes Háztartásfô korcsoportja 15–39 40–59 60–x Településtípus Budapest Megyeszékhely Város Község

Jövedelemkiegészítô vagy -pótló segélyekben részesülôk 21 001

Átmeneti segélyezettek

A háztartások teljes köre

25 018

35 541

19 446 24 757

28 013 22 524

28 328 38 620

20 070 19 024 19 231

24 109 23 146 19 408

30 335 27 597 21 899

20 178 20 652 26 324

22 079 23 841 29 805

36 081 35 001 35 897

28 088 24 774 20 643 19 003

32 340 25 015 24 835 23 842

48 391 38 112 32 566 28 792

Forrás: KSH és saját számítások A segélyezettek körén belül pedig még magasabb a két csoporton belül azoknak az aránya, akiknek lakásuk nagyon keveset ér. A lakás értékének alapvetô meghatározója, hogy mekkora, de környéke (a település típusa) és komfortossága szintén fontos tényezôje annak. A lakás területének különbségeibôl adódó árdifferenciálódás kiszûrésére kiszámoltuk az egy négyzetméterre jutó árakat is. Ezek a mutatók a segélyezettek és a teljes népesség között valamivel nagyobb távolságot jeleznek, ami arra utal, hogy a lakás nagysága melletti további tényezôket tekintve a segélyezettek leszakadása némiképpen még nagyobb mértékû. (3.11. táblázat) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a lakások mérete a benne lakók száma szempontjából megfelelô lenne. A szûk lakásban élôk aránya mind a jövedelemkiegészítô, mind az átmeneti segélyezettek körében nagyobb volt, mint a népesség egészén belül. Míg az összes háztartásnak mindössze 9%-ában voltak szûkösen az ott lakók, addig a segélyezettek esetében ezek a mutatók 21 és 27% között

A lakástulajdon aspektusából megállapítható, hogy a háztartások tizede bérlôként lakik otthonában. Ez az arány a segélyezettek körében magasabb, különösen a jövedelemkiegészítô segélyekben részesülôk között, akiknek közel 18%-a magánszemélyektôl vagy az önkormányzattól bérli lakását. A fiatalabb generációk, a nagycsaládosok, a nagyobb városokban lakók esetében a bérlôk aránya a teljes népességben magasabb az átlagosnál. Az utóbbi két csoporton belüli bérlôk aránya a jövedelemkiegészítô támogatásokban részesülô segélyezettek körében is magasabb, mint más társadalmi csoportokban. A lakások értéke alapján képzett ötödök legalsó csoportjába a segélyezetteknek közel egyharmada tartozik. A gyermeket nem nevelôk körében egyértelmûen magasabb azoknak az aránya, akiknek lakásuk a legalsó ötödbe tartozik. A segélyezetteken belül különösen szembetûnô ez, mert a jövedelemkiegészítô segélyezettek közel 40%-a tartozik a legalsó ötödbe. A fiatalabb generációk és az idôsebbek helyzete e tekintetben egyértelmûen rosszabb.

79

HARMADIK FEJEZET kívül fontos, hogy milyenek az objektív körülmények, és mennyire elégedettek a lakással a benne lakók. Az objektív tényezôk közül a fürdôszobával való ellátottságot és a hiányos közmûvesítést vizsgáltuk. Bármelyik mutatót is nézzük, a segélyezettek egyértelmûen hátrányos helyzetben vannak. A családok közel ötödében nincsen fürdôszoba, és hiányzik valamilyen közmû is, míg a népesség teljes körében ezek a mutatók 10% alatt maradnak. (3.13. táblázat) Az objektív körülmények nehézségei a lakáskörülményekkel való elégedettségben is megnyilvánulnak. Bármely vizsgált tényezôt is vesszük figyelembe a segélyezettek sokkal több problémát érzékelnek lakásukkal vagy azok környezetével kapcsolatban, mint a háztartások teljes körében. (3.5. ábra)

mozogtak átlagosan. Természetesen az egyes demográfiai és társadalmi csoportok közötti különbségek jelentôsek voltak, ami leginkább abban nyilvánult meg, hogy a gyermekes családok körében magasabb volt a szûkösen lakók aránya. A településtípusok szerinti különbségek ebben az esetben nem voltak jelentôsek. A népesség egésze és a segélyezettek közötti különbség az egy fôre jutó lakásnagyság mutatóiban is nyilvánvalóvá vált. A népesség teljes körében az átlagosan egy fôre jutó lakásnagyság 36m2, míg a segélyezettek egyik csoportjában 24m2, a másikban pedig 31m2 volt. (3.12. táblázat) Mint azt korábban jeleztük a lakás nem csupán mint vagyontárgy, hanem mint az élet tere is megjelenik. Ebbôl a szempontból rend3.5. ábra A lakással való elégedettség az egyes csoportokban

A lakás környezetével elégedetlen

Az épülettel elégedetlen

A lakás nem megfelelô

A lakás távol van a munkahelytôl

Nem tudja fizetni fenntartását

Egyéb okból elégedetlen

0

2

4

6

8

Átmeneti segélyezettek Jövedelemkiegészítô segélyekben részesülôk A háztartások teljes köre

Forrás: KSH és saját számítások

80

10

12

14

16

18

21,1

81

11,2 22,9

2 gyermekes

3 és több gyermekes

15,5 24,3

40–59

60–x

9,0

Város

Község

Forrás: KSH és saját számítások

42,8 16,9

Megyeszékhely

39,2

Budapest

Településtípus

18,2

15–39

Háztartásfô korcsoportja

16,6

1 gyermekes

Gyermekek száma

16,1

Gyermektelen

17,5

Gyermekes

Háztartástípus

Összesen

7,5

17,6

14,4

31,6

13,3

12,4

14,6

14,6

10,6

14,8

13,5

13,1

13,3

4,8

9,6

13,8

19,1

9,2

9,3

16,8

15,5

10,2

11,7

10,1

11,6

10,6

kiegészítô

29,7

35,9

43,5

43,6

38,2

31,5

36,2

35,5

26,3

35,5

39,8

31,9

34,2

részesülôk

teljes köre segélyekben

segélyezettek

A háztartások Jövedelem-

részesülôk

kiegészítô

és demográfiai jellemzôk

Átmeneti

segélyekben

Jövedelem-

29,8

30,3

14,4

51,2

29,8

30,0

30,9

29,6

20,4

27,8

36,2

25,3

30,2

segélyezettek

Átmeneti

17,3

21,6

14,9

26,3

20,9

16,9

25,7

24,7

15,8

17,6

21,0

17,7

20,0

teljes köre

34,5

33,5

48,6

39,8

31,6

34,3

38,7

42,5

30,2

34,9

38,4

35,0

36,0

részesülôk

segélyekben

kiegészítô

30,4

32,4

16,7

34,9

32,6

28,5

31,8

35,8

23,1

26,7

34,2

27,5

30,5

segélyezettek

Átmeneti

18,9

20,8

16,4

19,8

20,3

15,9

25,3

27,0

17,5

17,5

19,5

18,7

19,3

teljes köre

A háztartások

(1m2 átlagos értéke)

az alsó ötödbe esôk aránya

A lakás fajlagos értéke alapján

A háztartások Jövedelem-

az alsó ötödbe esôk aránya

háztartások aránya

Társadalmi

A lakás értéke alapján

Bérlôként a lakásban élô

HARMADIK FEJEZET

3.11. táblázat Lakásjellemzôk I. A lakás relatív értéke az egyes csoportokban (százalék)

9,4

Gyermektelen

82

26,9 52,1

2 gyermekes

3 és több gyermekes

25,2 11,4

40–59

60–x

23,8 28,7 28,1

Megyeszékhely

Város

Község

Forrás: KSH és saját számítások

22,2

Budapest

Településtípus

32,9

15–39

Háztartásfô korcsoportja

30,3

1 gyermekes

Gyermekek száma

34,5

27,2

21,1

19,6

28,3

16,9

4,5

23,1

34,0

51,7

20,9

28,3

8,4

31,3

20,9

9,6

9,7

8,6

8,2

2,7

10,4

20,7

47,5

23,0

17,3

3,3

23,3

9,0

kiegészítô

Jövedelem-

24,6

22,7

19,7

26,5

29,5

25,0

21,1

14,4

19,2

22,3

35,1

19,1

23,7

részesülôk

teljes köre

A háztartások

részesülôk

Gyermekes

Háztartástípus

Összesen

Átmeneti segélyezettek segélyekben

kiegészítô

és demográfiai jellemzôk

33,3

29,2

20,2

28,4

47,4

26,5

20,1

15,3

20,1

24,3

42,9

20,4

30,6

segélyezettek

Átmeneti

(m2)

(%)

segélyekben

Jövedelem-

Társadalmi

Egy fôre jutó átlagos lakásméret

Szûk lakásban élôk aránya

40,0

35,5

32,1

33,3

46,6

30,2

26,6

16,3

20,7

23,2

42,3

21,5

36,1

teljes köre

A háztartások

HARMADIK FEJEZET

3.12. táblázat Lakásjellemzôk II. A lakás méretének megfelelôsége az egyes csoportokban

21,6

Gyermektelen

83

14,3 23,1

2 gyermekes

3 és több gyermekes

17,2 14,8

40–59

60–x

4,4 15,6 24,4

Megyeszékhely

Város

Község

Forrás: KSH és saját számítások

13,5

Budapest

Településtípus

20,6

15–39

Háztartásfô korcsoportja

16,1

1 gyermekes

Gyermekek száma

17,2

18,5

Gyermekes

Háztartástípus

Összesen

22,4

12,4

9,1

5,7

20,9

15,7

14,1

17,7

9,1

9,2

23,2

11,3

16,7

13,5

7,5

3,5

4,0

11,1

5,7

7,2

13,7

4,8

4,5

9,1

5,7

8,1

kiegészítô

27,5

19,2

4,4

11,9

18,0

20,0

22,5

27,8

15,4

19,0

23,6

19,8

20,9

részesülôk

teljes köre

Jövedelem-

részesülôk

segélyezettek

A háztartások segélyekben

kiegészítô

és demográfiai jellemzôk

Átmeneti

segélyekben

Jövedelem-

Társadalmi

Nincs a lakásban fürdôszoba

24,4

14,2

9,1

7,7

22,6

18,1

15,0

20,8

9,7

11,1

25,2

13,0

18,5

segélyezettek

Átmeneti

Hiányosan ellátott közmûvekkel

15,1

8,9

4,6

5,1

13,0

6,9

8,1

16,5

5,4

5,6

10,6

6,8

9,5

teljes köre

A háztartások

HARMADIK FEJEZET

3.13. táblázat Lakásjellemzôk III. A lakás komfortossága (százalék)

7,7

Gyermektelen

84

4,5 10,1

2 gyermekes

3 és több gyermekes

6,5 3,8

40–59

60–x

1,3 2,7 9,9

Megyeszékhely

Város

Község

Forrás: KSH és saját számítások

3,4

Budapest

Településtípus

6,8

15–39

Háztartásfô korcsoportja

4,2

1 gyermekes

Gyermekek száma

5,8

6,3

6,9

7,3

1,6

6,6

6,6

6,7

6,5

10,7

4,7

1,5

8,5

5,1

6,6

4,6

3,0

0,9

0,8

3,6

2,2

2,4

4,3

1,4

1,1

3,3

1,6

2,8

kiegészítô

Jövedelem-

74,7

59,3

28,8

37,1

77,9

61,5

59,5

63,4

50,8

62,1

72,6

57,9

62,1

részesülôk

teljes köre

A háztartások

részesülôk

Gyermekes

Háztartástípus

Összesen

Átmeneti segélyezettek segélyekben

kiegészítô

és demográfiai jellemzôk

69,1

60,2

32,3

34,0

87,6

52,1

46,9

50,2

40,9

49,6

77,9

46,3

77,9

segélyezettek

Átmeneti

62,3

48,9

32,9

22,9

65,4

33,6

30,9

42,9

26,6

28,5

52,7

29,5

45,7

teljes köre

A háztartások

Nincs vagy csak régi típusú mosógép van

segélyekben

Jövedelem-

Társadalmi

Nincs hûtô

HARMADIK FEJEZET

3.14. ábra Tartós javakkal való ellátottság I. (százalék)

17,5

Gyermektelen

85

7,2 12,4

2 gyermekes

3 és több gyermekes

14,3 16,5

40–59

60–x

6,2 9,6 16,9

Megyeszékhely

Város

Község

Forrás: KSH és saját számítások

10,7

Budapest

Településtípus

11,1

15–39

Háztartásfô korcsoportja

15,2

1 gyermekes

Gyermekek száma

11,3

13,1

Gyermekes

Háztartástípus

Összesen

22,4

20,7

3,3

11,3

33,9

14,4

13,0

19,2

8,9

10,5

28,5

12,0

19,5

13,6

9,1

3,9

3,2

14,1

5,1

4,5

8,8

3,2

3,8

10,5

4,2

8,6

kiegészítô

29,6

20,6

17,3

24,0

45,2

26,5

19,6

18,8

18,9

22,5

37,8

20,1

25,1

részesülôk

teljes köre

Jövedelem-

részesülôk

segélyezettek

A háztartások segélyekben

kiegészítô

és demográfiai jellemzôk

Átmeneti

34,3

36,3

12,6

17,9

55,4

24,5

19,6

23,4

14,3

16,8

49,2

17,5

31,8

segélyezettek

Átmeneti

alsó vagyoni ötödbe esôk aránya

26,7

20,6

14,1

12,2

33,4

12,4

8,4

15,2

7,4

8,3

24,8

8,8

20,0

teljes köre

A háztartások

A tartós javak birtoklása alapján az

segélyekben

Jövedelem-

Társadalmi

Csak fekete fehér TV van

HARMADIK FEJEZET

3.14. ábra Tartós javakkal való ellátottság II. (százalék)

HARMADIK FEJEZET lül-, illetve alulreprezentáltak. Arra az eredményre jutottunk, hogy a rendszeres jövedelemkiegészítô segélyezés tekintetében a támogatási rendszer alapvetôen leképezi a jövedelmi szegénység mintázatát, de néhány vizsgálati dimenzió esetében ettôl eltéréseket tapasztalhatunk. Szegénységi kockázatukhoz viszonyítva felülreprezentáltak a nagycsaládosok, különösen a négy és több gyerekesek, a fiatalabb generációk, a gyermeküket egyedül nevelôk, a Budapesten, a dunántúli megyeszékhelyeken, a keleti városokban, a falvakban élôk. A „vesztesek” között a gyereket nem nevelô háztartások, a gyereket nevelôk közül az egygyerekesek, az idôsek, a dunántúli kisvárosokban, falvakban élôk és a keleti régiók megyeszékhelyeinek lakosai vannak. Az átmeneti segély vonatkozásában a legfontosabb kiemelni, hogy az idetartozó ellátások fôként az idôsek támogatásában mutatnak különbséget a rendszeres segélyekkel szemben. Ezekben a támogatásokban a támogatási rendszer preferálja az idôseket, de ezek sokkal bizonytalanabb segítségnyújtást jelentenek. Szeretnénk azonban még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy ez csupán a szegények és a segélyezettek strukturális különbségeinek vizsgálatából adódó eredmény. Nem jelenti azt, hogy bármely csoport segélyezésének hatékonyságáról és hatásosságáról kijelentéseket tehetnénk, csupán preferálási sorrendeket jelent. A segélyezés minden vizsgált csoportban igen alacsony hatékonysággal érte el a legszegényebbeket. A szegényeknek jelentôs csoportjai maradtak a vizsgált ellátások nélkül. Mindamellett a gyermekes családok, a nagycsaládosok, a fiatalabb generációk, a kisvárosok és a falvak tekintetében a segélyezés célzottabb volt. A életkörülmények vizsgálata rámutatott arra, hogy a segélyezettek életkörülményei lényegesen elmaradnak a lakossági átlagoktól.

A lakáskörülményekkel való elégedetlenség egyik forrása, hogy a lakók nem tudják fizetni a fenntartás költségeit. A fenntartási költségek (mint a lakással való elégedetlenség egyik tényezôje) azonban korántsem jelentek meg a válaszokban olyan súlyos problémaként, mint az objektív mutatók mentén. Ennek valószínûleg az az oka, hogy a lakásfenntartás költségeit a megkérdezettek általában tartják magasnak, és nem a saját lakásukra vonatkoztatva. A lakásfenntartás költségei a háztartások jövedelmének 28%-át kötik le, a segélyezettek esetében ez az arány 30%. Bizonyos segélyezetti csoportoknál ez a mutató meghökkentôen magas. A jövedelemkiegészítô segélyekben részesülô gyermektelen családok esetében 35, a budapestiekében 41, az egy fôs családokéban 54%. Az életkörülmények másik dimenziójaként a tartós javakkal való ellátottságot értékeltük. E tekintetben akár a segélyezetteket, akár a teljes népességet vizsgáljuk az idôsebb generációk, a nagycsaládosok és a települési hierarchia alján élôk hátránya tûnik ki. A segélyezettek vagyoni helyzete lényegesen rosszabbnak bizonyult az átlagosnál mind az egyes vagyoni javak, mind az összevont tartós fogyasztási javak mutatójának estében. (3.14. táblázat) ZÁRSZÓ Tanulmányunkban a szegénység és a segélyezés kapcsolatát vizsgáltuk. Elemzésünket azokra a segélyekre terjesztettük ki, amelyek esetében a legfontosabb cél az alacsony jövedelmû háztartások jövedelemkiegészítése, esetleg pótlása, akár rendszeres, akár átmeneti jelleggel. Elsôként azt vizsgáltuk meg, hogy különbözô demográfiai, szociológiai és területi jellemzôk mentén melyek azok a csoportok, amelyek szegénységi kockázatukhoz képest fe-

86

HARMADIK FEJEZET Referenciák Medgyesi Márton – Szívós Péter – Tóth István György (2000): ‘Szegénység és egyenlôtlenségek: generációs eltolódások’. Társadalmi Riport, 2000, pp. 177–201.

Andorka Rudolf – Spéder Zsolt (1997): ‘Szegénység’. Jelentés a Magyar Háztartás Panel 5. hullámának eredményeirôl, pp. 31–55. Ferge Zsuzsa (1995–6): ‘A magyar segélyezési rendszer reformja’. Esély, 1995/6 pp. 43–63, 1996/1, pp. 25–43; 1996/2, pp. 3–37.

Monostori Judit (2002): ‘Szociális segélyezés 1997–2000’. Szociálstatisztikai Közlemények, KSH.

Ferge Zsuzsa (1998): ‘Szociális törvénykezés a rendszerváltás óta’. Esély, No. 3, pp. 3–24.

Stein, Ringen (1988): ‘A szegénységmérés harmadik stádiuma felé’, Szociológiai Figyelô, No. 1, pp. 49–64.

Kolosi Tamás – Sági Matild (1998): ‘Hullámzó háztartások’. Társadalmi Riport, 1998, pp. 45–72.

Spéder Zsolt (1999): A szegénység természete: trendek, érintett csoportok és életkörülmények. Kézirat. Spéder Zsolt (1998): ‘Szegénység’. Jelentés a Magyar Háztartás Panel 6. hullámának eredeményeirôl, pp. 38–44.

Förster, M. F. – Szívós Péter – Tóth István György (1998): ‘A jóléti támogatások és a szegénység: Magyarország és a többi visegrádi ország tapasztalatai’. Társadalmi Riport, 1998, pp. 279–297.

Szívós Péter (1998): ‘Jövedelemeloszlás és szegénység’. Életkörülmények Magyarországon. Budapest: UNDP, MTA Világgazdasági Kutatóintézet, pp. 20–42.

Gábos András – Szívós Péter (2001): ‘A szegénység mértéke és a gyermekes családok jövedelmi helyzete’. Tíz év. Tárki Monitor jelentések.

Szívós Péter – Tóth István György (2000): ‘A háztartások jövedelmi szerkezete, egyenlôtlenségek, szegénység és jóléti támogatások’. Növekedés alulnézetben. TÁRKI Monitor jelentések, pp. 44–62. Tóth István György (2001): ‘A jövedelemeloszlás a kilencvenes években’. Tíz év. Tárki Monitor jelentések.

Havasi Éva (1999): A szegények jellemzôi a mai Magyarországon. KSH. Kolosi Tamás – Bedekovics István – Sik Endre (1997): ‘Munkaerôpiac és jövedelmek’. Jelentés a Magyar Háztartás Panel 5. hullámának eredményeirôl, pp. 8–25.

87

MELLÉKLET A vizsgált csoportok megoszlása különbözô társadalmi jellemzôk szerint (százalék) Társadalmi és demográfiai jellemzôk

Településtípus Budapest Megyeszékhely Egyéb város Község Háztartástípus Egyedülálló 60 évnél fiatalabb Egyedülálló 60 éves és idôsebb Házaspár 60 évnél fiatalabb Házaspár 60 éves és idôsebb Házaspár 1 eltartott gyerekkel Házaspár 2 eltartott gyerekkel Házaspár 3 és több eltartott gyerekkel Házaspár felnôtt gyerek(ek)kel Egy szülô 1 eltartott gyerekkel Egy szülô 2 és több eltartott gyerekkel Egy szülô felnôtt gyerek(ek)kel Több család Egyéb Gyermekszám Nincs gyermek 1 gyermek 2 gyermek 3 gyermek 4 és több gyermek Háztartásfô korcsoportja 15–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70–x

A háztartások Az alsó teljes köre jövedelmi ötödben élô háztartások

Az alsó jövedelmi tizedben élô háztartások

A nyugdíjminimum alatt élô háztartások

Segélyezett háztartások

Jövedelemkiegészítô vagy átmeneti segélyekben részesült háztartások

20,7 17,8 27,3 34,2

8,0 11,7 29,6 50,7

7,1 10,5 27,9 54,5

7,2 10,6 27,9 54,4

11,5 11,6 29,6 47,2

9,8 10,8 29,3 50,1

7,7

3,5

6,5

5,2

6,6

6,0

16,3

3,0

5,5

4,4

16,5

9,3

7,2

3,9

3,1

2,5

3,6

3,5

13,4

1,6

2,5

2,0

9,6

4,5

7,6

10,4

6,9

5,5

6,6

7,8

13,3

21,5

24,9

21,9

16,1

20,8

4,5

13,1

14,9

20,2

9,6

13,8

9,5

11,9

7,6

6,7

6,2

5,4

1,8

2,3

2,4

1,9

2,7

3,6

2,0

4,4

3,8

3,6

4,1

5,6

5,6 2,8 8,3

4,4 7,4 12,7

3,5 7,4 11,1

2,8 10,2 13,2

4,9 4,6 8,7

3,8 6,1 9,7

69,9 15,3 11,2 2,7 0,8

40,8 27,7 20,0 8,7 2,8

36,8 23,9 25,9 9,2 4,2

31,9 23,1 27,0 13,3 4,7

55,1 17,3 17,7 6,8 3,1

40,1 22,0 24,0 9,7 4,3

4,5 12,8 22,5 20,9 18,4 21,0

6,1 20,4 37,0 23,3 8,4 5,0

6,9 22,8 35,7 19,9 8,2 6,4

6,7 24,9 35,4 19,6 8,0 5,4

5,6 18,9 23,5 17,1 13,5 21,4

7,0 26,1 29,0 16,5 9,2 12,1

88

MELLÉKLET Táblázat folytatása

Társadalmi és demográfiai jellemzôk

Háztartásfô iskolai végzettsége 8 általános és kevesebb Szakmunkásképzô, szakiskola Érettségi Felsôfokú végzettség Háztartásfô gazdasági aktivitása Dolgozik Nyugdíjas Munkanélküli, szociális segélyezett Egyéb Háztartásfô foglalkozási csoportja* Felsô értelmiségi Alsó értelmiségi Középszintû szellemi Kereskedelmi, szolgáltatási Önálló, alkalmazottal Önálló alkalmazott nélkül Mezôgazdasági önálló Közvetlen irányító Képzett munkás Képzetlen munkás Mezôgazdasági munkás Háztartás munkaerôpiaci helyzete Csak aktív keresô Legalább egy aktív keresô Csak nyugdíjas Nincs aktív keresô, vegyes N

A háztartások Az alsó teljes köre jövedelmi ötödben élô háztartások

Az alsó jövedelmi tizedben élô háztartások

A nyugdíjminimum alatt élô háztartások

Segélyezett háztartások

Jövedelemkiegészítô vagy átmeneti segélyekben részesült háztartások

36,0 27,9 22,7 13,4

39,8 40,0 16,4 3,7

47,3 37,7 12,3 2,7

44,3 39,3 13,2 3,1

49,2 30,1 15,6 5,1

43,0 34,7 16,9 5,3

48,6 46,1

56,9 26,5

49,9 28,5

51,9 26,8

38,4 47,7

48,6 32,6

3,9 1,6

12,6 4,0

16,6 4,9

16,5 4,7

11,1 2,9

15,0 3,8

13,0 14,6 4,5 4,0 4,3 7,7 2,7 6,4 20,5 18,7 3,7

4,1 5,8 2,8 3,7 3,7 7,4 5,1 6,9 23,7 28,6 8,1

2,0 4,5 2,0 2,7 3,4 6,6 6,9 7,6 21,5 32,2 10,7

2,9 4,8 2,0 2,8 3,7 6,4 6,2 7,5 22,6 31,2 9,8

5,7 9,6 3,5 4,6 2,0 5,9 2,2 5,5 23,5 30,9 6,6

5,9 9,3 2,7 4,8 2,1 5,5 2,7 5,5 23,9 30,8 6,8

13,9 47,2 28,0 11,0 10825

3,8 75,0 3,8 17,4 2178

3,3 62,8 7,0 26,9 1148

2,7 65,7 5,5 26,0 1467

3,4 49,3 25,7 21,6 1584

3,3 59,4 13,6 23,7 1097

* Csak a foglalkoztatottak szerepelnek a táblázatban. A háztartások teljes körének 47,8%-a, az alsó ötödben élôk 55,4%-a, az alsó tizedben élôk 48,5%-a, a nyugdíjminimum alatt élôk 50,1%-a, a segélyezettek 37,3%, a jövedelemkiegészítô vagy átmeneti segélyezettek 47,1%-a. Forrás: KSH és saját számítások

89

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK lékát kitevô cigány kisebbség speciális gondjai tehát szorosan kapcsolódnak a szegénységhez, a peremre szorulás, a kirekesztôdés problémáihoz, valamint a nyomor és a kisebbségi lét összefüggéseihez.1 Harmadszor, a szegénységgel foglalkozó célirányos adatgyûjtésnek speciális, kifejezetten a témával kapcsolatos kérdéseket is kellene tartalmaznia (úgymint a szegények véleménye a segélyezés rendszerérôl, intézményeirôl stb.). Hangsúlyozni kell tehát, hogy egy jól megalapozott, hatékony szociálpolitika kidolgozásához elengedhetetlen és sürgetôen szükséges a szegénység mértékét, kiterjedtségét, sajátosságait vizsgáló célirányos, rendszeres adatgyûjtés. Az ilyen jellegû adatgyûjtés alapját képezhetné egy olyan átfogó szociálpolitikának, amely még ma is hiányzik Magyarországon. A jelentés a jövedelemegyenlôtlenség és a szegénység alakulását vizsgálva kimutatta, hogy hazánkban gyors elszegényedés ment végbe, és a szegénység mélyülése egyre komolyabb problémává vált. A halmozott szegénységgel, kirekesztéssel foglalkozó második fejezet megállapította például, hogy Magyarországon 1,2-1,3 millió ember (a magyar lakosság 12-13%-a) él halmozott szegénységben.2 Ez a nagyságrend nyilvánvalóan a szociálpolitika hiányosságait mutatja. Bár a segélyezési rendszer meglehetôsen sok változáson ment keresztül a 90-es évek során (például a célcsoportok tekintetében), e módosulások a lényeget és a rendszer ideológiai hátterét nem érintették. A jelenlegi idôszakban, amikor a gazdaság növekedésnek indult, itt az ideje annak, hogy a segélyezés rendszerében végre igazi fordulat menjen végbe. Mind a segélyezéssel kapcsolatos eddigi tapasztalatok, ame-

Ezúttal a jelentés a „humán fejlettség” (human development) egyik fontos elemével, a halmozott szegénységgel foglalkozott. Magyarországon a szegénység mérésének vannak bizonyos hagyományai. Meglepônek tûnhet tehát, hogy napjainkban viszonylag keveset tudunk kiterjedtségérôl, mélységérôl, sajátosságairól, arról hogy a szegénységnek milyen formái vannak, s azok hogyan nyilvánulnak meg. Az ismerethiány oka, hogy hazánkban ma nem folyik olyan, a szegénységet vizsgáló rendszeres adatgyûjtés, amelyet az érdemi következtetések levonásához szükséges, viszonylag nagy mintán végeznének. A jelentés egyik fô célja, hogy ezt a hiányosságot annyiban próbálja legalább valamelyest orvosolni, hogy a Központi Statisztikai Hivatal két országos, reprezentatív, nagy mintán végzett felmérését a szegénység szempontjából igyekszik alaposan elemezni. Bár e felmérésekbôl értékes információk nyerhetôk, hangsúlyozni kell, hogy három fô ok miatt nem helyettesíthetik a szegénység specifikus témájára összpontosító rendszeres adatgyûjtést. Elôször, ahogy a második fejezet megállapította, e felmérések nem tartalmazzák sem a hajléktalanok adatait (számuk mintegy ötvenezerre tehetô), sem az úgynevezett „intézményi háztartásokét” (vagyis azon emberekét, akik intézményekben élnek, például öregek otthonában, börtönökben stb., s akiknek létszáma szintén ötvenezer körüli). Másodszor, e felmérések nem vizsgálták kifejezetten a romák helyzetét, akik nem csak a szegények között találhatók meg aránytalanul nagy számban, hanem – mint ahogy arra néhány kutatás rámutatott – a mély szegénységben élôk között többségben vannak. A hazánk teljes népességének körülbelül hat száza-

1

A mély szegénység etnikai dimenzióiról ír Szalai, 2000. A második fejezet részletesen kifejti, hogy azok a háztartások/egyének tekinthetôk halmozottan szegényeknek, amelyekre/akikre a szegénység öt formája (ezek a jövedelmi szegénység, a fogyasztási szegénység, a szubjektív szegénység, a lakásszegénység és a lakásfelszerelésszegénység) közül legalább három jellemzô.

2

90

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK céloz meg az együtt élô közösségek támogatása helyett. A harmadik fejezet például kimutatta, hogy a felnôtt gyerekekkel együtt lakó háztartások szegénységi kockázatukhoz képest nem eléggé segélyezettek. A mindenkori segélyrendszernek tehát a különbözô családok, illetve együtt élô közösségek számára eltérô jogosultsági küszöbértékeket kell meghatároznia. A harmadik fejezet megállapította, hogy a segélyezés szabályozása és finanszírozása a központi kormány és a helyi önkormányzatok szerepvállalásának kettôsségén alapszik. A rendszer hatékonyságát értékelve a jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a központi szabályozás jelenleg túlságosan általános, nem ad egyértelmû útmutatást, a kerettörvény csupán ajánlásokat tartalmaz. Ily módon az önkormányzatok, amelyekre e tekintetben túlzott teher és felelôsség hárul, hajlamosak a túlszabályozásra. Ez érthetô önvédelmi reakció a részükrôl, mert el akarják kerülni a vádat, hogy igazságtalan és önkényes gyakorlatot folytatnak. A rendszer hatékonyságát véleményünk szerint a központi szabályozás és finanszírozás erôsítése révén kellene és lehetne javítani. Az utóbbi szintén fontos, hiszen a jelentésben felhasznált adatok megerôsítették, hogy a gyengén fejlett régiók önkormányzatai számára rendelkezésre álló források korlátozottabbak az átlagosnál. Elvben ugyan e helyzeten a szociális normatívák rendszere hivatott segíteni, amennyiben azok – mint ahogy errôl a jelentésben szó is volt – figyelembe vesznek jó néhány, az elmaradottságot jelzô mutatót. Nyilvánvaló azonban, hogy a (potenciális) rászorulók száma e mutatóknak nem mindig feleltethetô meg teljesen egyértelmûen. Az állam és a helyi önkormányzatok közötti megosztott felelôsség rendszerét továbbra is fenn kell tartani, azonban a központi kormány szerepét erôsíteni szükséges. További vizsgálatok kellenek annak megítéléséhez is, hogy a kiadáskompenzáló és az átmeneti segélyek súlyának a jövedelemkie-

lyeket a kutatások már feltártak, mind pedig a jelen kötetben bemutatott bizonyítékok egy irányba mutatnak. Nem elegendô pusztán reformokat végrehajtani, hanem radikális változtatásokra van szükség. Úgy véljük, hogy a jelenlegi rendszer mögöttes ideológiájával, azaz „a támogatást kiérdemlô szegények” („deserving poor”3) koncepciójával teljes mértékben szakítani kell. Erre nem csupán az ország nemzetközi elkötelezettsége miatt van szükség, hanem azért is, mert a koncepció a civilizált társadalom alapértékeivel áll szemben. A koncepció elutasítása ugyanakkor elôfeltételét jelenti annak, hogy a segélyezési rendszer hatékonyságát javítani lehessen. A harmadik fejezet a rendszer olyan súlyos fogyatékosságára mutatott rá, ami nyilvánvalóan a ma hazánkban érvényesülô kategoriális segélyezési rendszerrel függ össze: vannak olyan családok, amelyek azért esnek ki a szociális hálóból, mert nem illenek egyik elôzetesen meghatározott kategóriába se. Amennyiben sikerül a „támogatást kiérdemlô szegények” koncepcióval szakítani, létre lehetne hozni a „létfenntartásukban tartósan veszélyeztetettek” kategóriáját is. Ily módon a jelenlegi kategorizált rendszer továbbra is megmaradhatna,4 hatékonysága viszont nagymértékben javulhat. A jelenlegi gyenge eredményesség nyilvánvalóan a magyar segélyrendszer azon sajátosságából is adódik, miszerint „nincs olyan általános segély, amely a jövedelem egy meghatározott szintje alatt támogatást nyújtana” (harmadik fejezet). A kategoriális segélyezés önmagában nem képes orvosolni ezt a problémát. Amennyiben azonban a rendszer kiegészül ezzel a meglehetôsen általános kategóriával, kiküszöbölhetôk egyéb hátrányai, mint például a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság.5 A jelentés adatai szintén alátámasztották a segélyezési rendszernek azt a másik fogyatékosságát, hogy nem veszi figyelembe a családi méretgazdaságosság elvét, és egyéneket

3

E kifejezést használja például Szalai, 2000. Lásd például Ferge (1996), aki szerint egyszerûbb a jelenlegi rendszert fenntartani. 5 A harmadik fejezet kimutatta, hogy a 90-es években változtak az egyes célcsoportok, azaz a tartós munkanélküliek támogatásának súlya csökkent, s a segélyrendszer egyre inkább a gyermekes családokat kezdte elônyben részesíteni. 4

91

KÖVETKEZTETÉSEK ÉS AJÁNLÁSOK zalék közötti arányát) érik el (harmadik fejezet). A különbözô segélylehetôségekrôl szóló tájékoztatás tekintetében tehát igen sok a teendô. A második fejezet azt hangsúlyozta, hogy hiányoznak azok a csatornák, amelyek a rászorulók és a segélyek odaítélésére illetékes hatóságok között közvetíteni tudnának. Erôsíteni kell tehát e tekintetben a civil társadalom, azaz a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) szerepét, s az egyházakat szintén be lehetne vonni az információátadás és a támogatás folyamataiba.

gészítô segélyek javára történô eltolódása vajon elôsegítette-e a hatékonyabb segélyezést. Bizonyos szempontból ez pozitív fejleményként értékelhetô. Az a véleményünk ugyanis, hogy az átmeneti segélyeket, nevüknek és eredeti céljuknak megfelelôen, kizárólag valódi válsághelyzet esetén kellene nyújtani, vagyis nem a jelenlegi gyakorlat szerint, amelyben az átmeneti segélyeket rendszeresen, az alacsony jövedelmek kiegészítéseként adják. A jelentés kimutatta, hogy a segélyek a szegény háztartások töredékét (tíz és húsz szá-

92

ELSÔ FEJEZET

93

ELSÔ FEJEZET

94

ELSÔ FEJEZET

95

FÜGGELÉK

FÜGGELÉK 1. A humán fejlettség indexe A születéskor várható élettartam (év) Írni-olvasni tudó felnôttek aránya (százalék)* Az iskolalátogatás átlagos idôtartama (év) Az egy fôre esô GDP reálértéke (USD, vásárlóerô-paritáson)

2. A humán fejlettség fôbb mutatói A születéskor várható élettartam (év) Szülôanyák halálozási rátája (100.000 élve születésre) Az egy orvosra esô lakosok száma Természettudományi és mûszaki felsôfokú végzettségûek (ezer lakosra) Beiskolázási ráta minden oktatási szintre (százalék, 6–22 évesek) Felsôfokú intézetek nappali tagozataira beiratkozottak aránya (százalék) Ebbôl nôk (százalék) Napilapok (száz fôre esô példányok száma) Televízió készülékek (száz fôre esô számuk) Az egy fôre esô GDP reálértéke (USD, vásárlóerô-paritáson) Az egy fôre esô GDP (USD)

3. Az életkörülmények néhány jellemzôje Munkanélküliségi ráta (összes, %) Befejezett középiskolainál alacsonyabb végzettségû felnôttek száma (a 15–64 éves népesség százalékában) A háztartások legmagasabb jövedelmû 20%-a és legalacsonyabb jövedelmû 20%-a jövedelmeinek aránya A nôk munkabére (a férfiak munkabérének százalékában) A közlekedési balesetekben sérült személyek száma (100.000 fôre) Emberölések száma (100.000 férfira) Öngyilkosok száma (100.000 férfira) Nitrogénkibocsátás (kg NOx/fô) Kénkibocsátás (kg SO2/fô)

* Becsült adat ** Forrás: Munkaügyi Minisztérium

I

2000 2001 1996 1996 1997 1998 1999 2000

71,5 72,32 99,3 11* 9973 9800 10600 11500**

2001 2001 1999 1996 2001 2001 2001 1998 1999 2000 2000

72,32 5,2 217 72,4 79,5 25,2 53,9 4626 45 11500** 4564

2000 2001

6,4 5,7

1996

63,6

1999 2001 2001 2001 2001 1999 1999

3,6 84,5 249 2,7 47 21,9 58,5

FÜGGELÉK 4. A humán fejlettség trendjei Születéskor várható élettartam (év)

Felsôfokú oktatási intézményekbe beiratkozott nappali tagozatos hallgatók aránya (százalék) Az egy fôre esô GDP reálértéke (USD, vásárlóerô-paritáson) Az egy fôre esô GDP (USD) Összes oktatásügyi kiadás (a GDP százalékában) Összes egészségügyi kiadás (a GDP százalékában)

5. Nemek közötti differenciák (A nôk adatai a férfiak megfelelô adatainak százalékában) Várható élettartam Népesség Befejezett iskolaévek Középiskolába beiratkozottak száma Középiskolát végzettek száma (14–17 évesek) Nappali tagozatokra beiratkozott egyetemi hallgatók száma Mûszaki és természettudományi karokra beiratkozottak száma Munkaerô-állomány Munkanélküliség Munkabérek (a teljes munkaidôben 20 fônél többet foglalkoztató cégeknél fizetett nettó átlagkeresetek alapján)

6. A nôk helyzete A születéskor várható élettartam (év) Átlagéletkor az elsô házasságkötéskor (év) Szülôanyák halandósága (100.000 élveszülésre) Középiskolába beiratkozottak nettó száma Felsôoktatási intézetek természettudományi és mûszaki karaira beiratkozottak száma (a felsôoktatásban résztvevô összes nô százalékában) Nôk a munkaerô-állományban (a teljes munkaerô-állomány százalékában) Adminisztrátorok és menedzserek (nôk, százalék) Parlamenti képviselôk (nôk az összes százalékában)

* Elôzetes adat ** Becslés

II

1960 1970 1980 1990 1999 2000 2001

68,0 69,2 69,0 69,3 70,9 71,5 72,3

2001 2000 2000 2000 2000 2001 1996

25,2 23,0 11500* 4564 5,1 5,2 6,2

2001 2001 1995 1999/2000 1999 1999/2000 2001 2000 2001

112,2 110,3 102** 98,8 101,8 115,5 23,7 80,2 63,2

2001

84,5

2001 2001 2001 1997/98

76,46 25,2 5,2 84,9

2001

4,0

2001 1996 2001

42,2 66,1 9,4

FÜGGELÉK 7. Fôbb demográfiai jellemzôk A lakosság lélekszáma (millió, becsült)

A lakosság lélekszámának éves növekedési rátája (százalék)

Termékenységi ráta, teljes Termékenységi ráta az 1960. év százalékában Eltartottak aránya (százalék) A hatvanéves és annál idôsebb népesség aránya (százalék) A hatvanéves korban várható élettartam (év): férfiak nôk

8. Egészség, egészségügy A korai halál következtében elvesztett életévek száma (1000 fôre) A keringési rendszer betegségei által okozott halálesetek száma (az összes haláleset százalékában) AIDS-fertôzöttek (100.000 fôre) Alkoholfogyasztás (liter/fô) Dohányfogyasztás (kg/fô) Egy orvosra esô lakosok száma Az egészségügyre fordított közkiadások aránya (az összes közkiadás százalékában) Az összes egészségügyi kiadás (a GDP százalékában) Magánszemélyek egészségügyi kiadásai (az összes egészségügyi kiadás százalékában)

1960 1970 1980 1990 1997 2000 2001 2010 2020 1960/70 1970/80 1980/90 1990/97 1997/2000 2000/2001 2000/10 2010/20 2001 2001 2001 2001 2001 2001

10,0 10,3 10,7 10,4 10,2 10,1 10,2 9,7 9,4 0,36 0,37 -0,32 -0,28 -0,36 1,6* -0,39 -0,33 1,31 64,9 46,5 20,4 15,97 20,65

2001

75,74

2001 2001 2000 2000 1999

51,0 0,81 20,2 1,5 217

2001 1996

9,2 6,2

1996

8,8

* A 2001. évi népszámlálás adata. Nem hasonlítható össze az elôzô évekéivel, mert a migráció nettó értékeit is tartalmazza.

III

FÜGGELÉK 9. Oktatás Beiskolázási ráta az oktatás valamennyi szintjére (6–22 évesek, százalék) Középiskolákba beiratkozott összes nappali tanulók (százalék) Mûszaki középiskolákba beiratkozottak (az összes nappali középiskolás százalékában) A nappali oktatásban még résztvevô 19 évesek (százalék) A felsôoktatásba beiratkozott nappali hallgatók aránya (százalék) A felsôoktatási intézmények alkalmazott és természettudományi karaira beiratkozottak aránya (az összes százalékában) Felsôoktatási kiadások (az összes oktatási kiadás százalékában) Az egy fôiskolai hallgatóra esô összes közkiadás (vásárlóerô-paritáson) Összes oktatásügyi kiadás (a GDP százalékában) Közkiadások az oktatásügyre (a GDP százalékában) 10. Humán tôke Az iskolába járás átlagos idôtartama (év) Természettudományos és mûszaki képzettségûek száma (1000 fôre) K+F kutatók és technikusok (10.000 fôre) Kutatási és fejlesztési kiadások (a GDP százalékában) Középiskolát végzôk (az azonos korúak százalékában) Fôiskolát végzôk (az azonos korúak százalékában)

11. Foglalkoztatás Munkaerô-állomány (a teljes lakosság százalékában) A munkaerô-állomány megoszlása: elsôdleges szektorban másodlagos szektorban harmadlagos szektorban Jövôbeni munkaerô-pótlási arány Az átlagkereset évi növekedési rátája (százalék) Kereseti egyenlôtlenség: A munkaerô-állomány jobban keresô fele keresetének aránya A szervezettség (szakszervezeti tagok) aránya A heti munkaórák száma (egy fôre a feldolgozóiparban) A munkaerô-piaci programok költségvetése (a GDP százalékában)

* Becslés ** Forrás: Munkaügyi Minisztérium

IV

2001 2001

79,5 101,5

1999 1996 2001

7,8 29,3 25,2

2001 2001

2001

9,8 21,0 5,2

1996 1996 2001 2000 2001 1996/97 1997/98 1999 2000 2001

11* 72,4 44,8 0,76 52,4 15,0 12,7 15,4 17,7 18,3

2000 2000 2000 2000 2000

53,5 6,5 33,7 59,8 11,4

1996 1997

37* 1,09**

FÜGGELÉK 12. Munkanélküliség A munkanélküliek száma (ezer fô) Munkanélküliségi ráta (százalék) Munkanélküli-segély kifizetések (a kormány összes kiadásainak százalékában) A tartós munkanélküliek aránya (az összes munkanélküli százalékában) Regionális egyenlôtlenségek a munkanélküliségben: Munkanélküliségi ráta (százalék): országos átlag a legsújtottabb régióban a legkedvezôbb helyzetû régióban A középiskolát nem végzettek munkanélküliségi rátájának (16,8%) aránya a fôiskolát végzettek munkanélküliségi rátájához (2,0)

13. Katonai kiadások és a forrásfelhasználás egyenlôtlenségei Katonai kiadások (a GDP százalékában) Katonai kiadások (az oktatásügyi és egészségügyi kiadások összegének százalékában) Kifizetett ODA (Hivatalos Fejlesztési Segély) A nem nukleáris fegyverek exportjának átlaga fejlôdô országokba millió USD százalékos arány A fegyveres erôk: ezer lakosra egy pedagógusra egy orvosra

2000 2001

262,5 5,7

2000 2000

1,3 51,2

2000

6,4 10,1 4,2

1996

8,4

2000

1,6

1996 -

15 -

2000 1998 1998

5,6 0,65 2,6

14. A természeti erôforrások mérlege Terület (ezer km2) Népességsûrûség (fô/ezer km2) Termôterület (az összterület százalékában) A legelôk területe (az összterület százalékában) Erdôterület (az összterület százalékában) Öntözött terület: (az összterület százalékában) (a mezôgazdasági terület százalékában) Egy fôre esô, megújuló belföldi vízforrások (1000 m3/év) Évi vízfogyasztás (millió m3)

2000 2000 2000 2000 2000 2000 2001 1999 2000

93 108 48,4 11,3 18,9 1,3 1,8 14,76 5494

15. Nemzeti jövedelem GDP összes (milliárd USD) Mezôgazdasági termelés (a GDP százalékában) Ipari termelés (a GDP százalékában) Szolgáltatások (a GDP százalékában) A háztartások fogyasztása (a GDP százalékában) Kormány (a GDP százalékában) Bruttó belföldi beruházás (a GDP százalékában) Bruttó belföldi megtakarítás (a GDP százalékában) Adóbevételek (a GDP százalékában) A központi kormány kiadásai (a GDP százalékában) Export (a GDP százalékában) Import (a GDP százalékában)

2001 2000 2000 2000 2000 2001 1997 1996 2001 2001 2001 2001

51,74 3,6 30,3 66,1 56,0 21,3 27,9 26,8 21,5 30,2 60,7 62,8

V