2010. FEBRUÁR
A TEVA MAGYARORSZÁG ZRT. NAGYKERESKEDELMI DIVÍZIÓJÁNAK GYÓGYSZERÉSZETI SZAKLAPJA
A Parkinson-kór kezelése A lisztérzékenységro´´l
1
2
A TEVA MAGYARORSZÁG ZRT. NAGYKERESKEDELMI DIVÍZIÓJÁNAK GYÓGYSZERÉSZETI SZAKLAPJA
Tartalom 2010. február IX. évf. 1. szám Felelôs kiadó: Dr. Hetényi László Fôszerkesztô: Mélykuti Ilona Szerkesztôség: Alice Marketing Manufaktúra Szakmai lektor: Dr. Pók Tibor Grafika és tördelés: Havas Györgyi Nyomdai elôkészítés: Pont Pont Bt. Fotó: Tálas Péter Nyomda: Prospektus Nyomda, Veszprém Levélcím: Humantrade magazin, TEVA Magyarország Zrt. 1074 Budapest, R70 Irodaház Rákóczi út 70–72. E-mail:
[email protected] A Teva Magyarország Zrt. ezen ügyfélmagazinját szakmai partnerei, a gyógyszerészek számára készíti. A kiadvány ingyenes. Más célra sem egészben, sem részben nem használható fel. Az Orvosi rendelvényre kiadható gyógyszerek és a Szépség, egészség, otthon rovatokban bemutatott termékek javallati és ellenjavallati információit a www.pharmindex.hu oldalról, illetve a gyártók által a csomagoláson feltüntetett tájékoztatókból idézzük. A támogatások forrása a www.oep.hu honlapon megjelent publikus gyógyszeradatbázis. Hirdetésfelvétel: (06-1) 225-1210 Alice Marketing Manufaktúra 1012 Budapest, Logodi u. 34/B E-mail:
[email protected]. Telephelyek: 1074 Bp., R70 Irodaház, Rákóczi út 70-72. Telefon: (06-1) 288-6400 Fax: (06-1) 288-6410 TEVA Magyarország Zrt. Logisztikai Központ 2100 Gödöllô, Liget u. 2. Telefon: (06-1) 577-5600 Fax: (06-1) 577-5700
5
Elôrelépés a Parkinson-betegség kezelésében
10
Mély agyi stimuláció a Parkinson-kór kezelésében
12
Gyógyszerész nélkül nem megy
16
Téli kozmetika a patikában
20
A coeliakiáról...
24
A show még jöhet, a liszt már nem!
28
Orvosi rendelvényre kapható gyógyszerek
38
Szépség, egészség, otthon
42
Alaki hibás készítmények
ISSN 1787-5285
3
Elôrelépés
a Parkinson-betegség kezelésében A Parkinson-kór az egyik leggyakoribb idegrendszeri megbetegedés. Nemzetközi statisztikák azt mutatják, hogy a népesség 1-2 ezreléke – Magyarországon kb.15-20 ezer ember – szenved ebben a ma még gyógyíthatatlan degeneratív betegségben. Dr. Takáts Annamária ideggyógyász, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának fôorvosa több mint harminc éve foglakozik Parkinson-betegekkel. A fôorvos asszonnyal a tünetekrôl, a diagnózis és kezelés lehetôségeirôl beszélgettünk, illetve arról, hogy az elmúlt évtizedekben mennyit fejlôdött a terápiás eszköztár. Vannak betegek, akik hónapokon, esetleg éveken át járnak egyik orvostól a másikig, részesülnek fizioterápiában és egyéb reumatológiai kezelésekben, amíg kiderül, hogy Parkinson-kórban szenvednek. Miért olyan nehéz felismerni ezt a már közel 200 éve felfedezett betegséget? Talán a tünetek sokrétûségével magyaráznám ezt, és azzal, hogy a betegség azonosítása ma is a „hagyományos” módon történik. Nincs ugyanis olyan eljárás — sem laboratóriumi paraméter, sem képalkotó mód-
szer —, amelynek eredménye alapján egyértelmûen felállítható a diagnózis. A tünetek nagyon sokfélék lehetnek, és a diagnózist a neurológus szakma által meghatározott szabályok szerint mondjuk ki az anamnézis felvétele, a beteg fizikális vizsgálata és a tünetek elemzése után. Természetesen vannak olyan mûszeres vizsgálatok, amelyek alátámaszthatják a felállított diagnózist, és amelyeket rendszeresen elvégezve objektívebben követhetjük a beteg állapotának alakulását. A Parkinson-betegséget a mozgászavarok közé soroljuk, de ez a kór nem jár izom-
5
gyengeséggel vagy izombénulással: itt bizonyos tanult és az élet folyamán automatikussá váló mozgásminták megváltozásáról van szó. Például apróléptûvé, csoszogóvá válhat a járás, lelassulhat a beszéd, apró betûssé válhat az írás, esetenként a beteg számára nehézzé válhat, hogy az ágyban egyik oldaláról a másikra forduljon, vagy hogy felálljon egy székrôl. Ugyanakkor megváltozhat a finom mozgások, vagy az ismétlôdô ritmikus mozgások mintázata is. A betegnek például nehézséget okozhat, hogy fizetéskor elôvegye a tárcájából a pénzt vagy a bankkártyát, nehézséget jelenthet a számítógépes egér használata, a fogmosás, a hajmosás, vagy éppen a petrezselyemaprítás. Ezekkel a tünetekkel azonban a parkinsonos betegek gyakran hosszú ideig nem fordulnak orvoshoz, és csak állapotuk rosszabbodása, vagy a betegségre jellemzô, ám nem törvényszerûen megjelenô kéz- vagy lábremegés készteti ôket arra, hogy orvosi segítséget kérjenek. A remegés szinte mindig orvoshoz hajtja a betegeket, mert ez olyan tünet, amit mások is észrevehetnek. Az igen gyakran jelentkezô izommerevség vagy izomfájdalom miatt sokszor neurológus helyett reumatológusnál köt ki a páciens, és ilyenkor nem ritka, hogy a mozgásszervi betegségeknél bevethetô gyógymódok tömkelegét próbálják ki,
6
míg valakinek eszébe jut, hogy Parkinsonbetegség állhat a háttérben, és ideggyógyászhoz kellene fordulni. A Parkinson-kór összetett betegség, nem „egyszerûen” mozgászavar. Ma úgy gondoljuk, hogy már évekkel a motoros tünetek megjelenése elôtt elkezdôdik, és már ebben az idôszakban is jelentkezhetnek szimptómák, például szagláscsökkenés, alvászavar, depressziós epizódok, pánikrohamok, színlátási problémák, szürkületben a kontrasztos látás képességének csökkenése. Ennek azért van jelentôsége, mert ha egyszer lesz olyan gyógyszer, amivel ezt a betegséget meg tudjuk elôzni, vagy elôrehaladását igazán tudjuk gátolni, akkor valószínûleg érdemes lesz a kezelést már a mozgástünetek megjelenése elôtt elkezdeni. Ez azonban jelenleg álom. A Parkinson-kór egy folyamatosan és fokozatosan elôrehaladó degeneratív idegrendszeri betegség, amelynek elsôsorban a tüneteit próbáljuk uralni. Mi okozza ezt a kórképet, és melyek a legfontosabb kezelési stratégiák? Parkinson-kór esetén az agy egy evolúciós szempontból ôsi területén, az ún. fekete magban (substancia nigra) pusztulásnak indulnak az idegsejtek. Ez az agyterület a basalis ganglionokkal hálózatot alkotva szabályozza az említett mozgásmintázatokat, a mozgások indítását vagy leállítását, illetve szerepe van az izomtónus kialakításában. Ehhez az említett agyi terület sejtjei egy dopamin nevû idegingerület-átvivô anyagot (neurotranszmittert) „használnak”, a sejtpusztulás miatt azonban az agyban dopaminhiány lép fel. A racionális farmakoterápia során így elsôsorban a dopamin különbözô hatásmechanizmusokkal történô pótlására törekszünk. Döbbenetes azonban, hogy mekkora tartalékokkal rendelkezik az agy: a motoros tünetek megjelenésekor a fekete magban már kb. 75 százalékkal csökkent a dopamintermelés. A betegség kialakulásának okát nem ismerjük, de a feltételezések szerint genetikai és környezeti okok egyaránt szerepet játszhatnak benne.
A dopaminhiány pótlására többféle stratégiánk van. Egyrészt az agyban a dopamint lebontó B típusú monoamino-oxidáz mûködésének gátlásával (ezek az ún. MAO-Bgátlók) megakadályozhatjuk az agy által megtermelt neurotranszmitter lebomlását. Alkalmazhatunk agonistákat is, amelyek a dopamin receptoraihoz kötôdve imitálják annak hatását. Ha ezek a szerek monoterápiában vagy együttesen nem csökkentik megfelelô módon a tüneteket, nem javítják a betegek életminôségét, akkor bevetjük a bázisterápiát, az ún. levodopa-kezelést. A levodopa a dopamin elôanyaga, amelybôl az agy dopamint készít. Mivel a véragygáton maga a dopamin nem jut át, óriási szenzáció és fantasztikus élmény volt, amikor pályám kezdetén megjelentek az elsô levodopa-készítmények. A levodopa tolószékhez kötött betegeknek adta vissza a mozgást és a mozgás örömét. Az elmúlt évtizedekben azonban megtanultuk, hogy a levodopa-kezelés hatékonysága az évek folyamán csökken, és az idô múlásával egyre inkább a mellékhatások kerülnek elôtérbe, ezért ma ezt az eszközt csak akkor „vetjük be”, amikor már feltétlenül szükséges. Nem tudjuk pontosan, hogy miért, de az évek során a betegek agyában a dopamin-receptorok érzékenysége megváltozik, és vele változik a levodopa-kezelés hatékonysága is: a hatás idôtartama rövidül, ezért a betegnek egyre gyakrabban kell a szert bevennie. A feltételezések szerint ennek egyik oka az, hogy a kívülrôl bevitt levodopa (és a belôle képzôdött dopamin) egyenlôtlen „munkára” készteti a receptorokat. Hiszen míg az egészséges agy egyenletes dopaminszintet produkál, addig a gyógyszerrel csak fluktuáló dopaminszintet tudunk elérni, és ez károsítja a receptorokat. Az egyenletesebb dopaminszint kialakulását az ún. COMT-gátlókkal próbáljuk segíteni. A katekol-O-metiltranszferáz enzim még a periférián bontja a levodopát, a COMT-gátlókkal pedig ezt a folyamatot akadályozzuk, így elérjük, hogy a vérben egyenletesebb legyen a levodopa
szintje, és több jusson belôle az agyba. Parkinson-betegségben azonban nem csak a dopaminrendszer károsodik. A dopamin mennyiségének csökkenésével az agyban az acetilkolin mennyisége nô, és ez is számos probléma forrása. Antikolinerg gyógyszerekkel az acetilkolin-túlsúly hatásait tudjuk mérsékelni. Vannak azonban olyan tünetek is, például az elôrehaladott betegségben jelentkezô ún. késôi motoros tünetek, amelyeket nemigen tudunk farmakoterápiával befolyásolni. Ilyen tünet például, ha a beteg igen-igen lassan tud csak elindulni, vagy ha járás közben a mozgás „befagy”, azaz a páciens hirtelen megtorpan, nem tud továbbmenni, és elesik. Ezek a szimptómák a feltételezések szerint a noradrenalin nevû neurotranszmitter hiányával függenek össze, ugyanis Parkinsonkór esetén a szerotonint és a noradrenalint termelô sejtek is károsodnak. Rendkívül komplex betegségrôl van tehát szó, amely a vegetatív funkciókat, a gondolkodást, az érzelmeket egyaránt befolyásolja. Gyakori a székrekedés, felálláskor az alacsony vérnyomás, a depresszió, és szellemi hanyatlás is bekövetkezhet. Ez a gondolkodás, a beszéd lelassulását, a kombinatív készség csökkenését jelenti, tehát jelentôsen eltér az Alzheimer-betegségben jelentkezô de-
7
menciától. Mindez azt jelenti, hogy dopaminerg-terápiával a betegség számos következményét nem tudjuk befolyásolni. Visszatérve a mozgásra: abban az esetben, ha a korszerû gyógyszerekkel már nem tudjuk a beteg életminôségét javítani, és állapotát a remegés, illetve az elôbb említett motoros fluktuáció uralja, érdemes mérlegelnünk az ún. mély agyi stimulációs mûtét lehetôségét. Törvényszerû-e, hogy minden betegnél elôbb-utóbb kimerülnek a gyógyszeres kezelés lehetôségei? Nem. A betegség lefolyása, elôrehaladásának sebessége, a tünetek kombinálódása teljesen individuális jellegû. Van olyan betegem, akit 36 éve kezelek, és még mindig egyedül jön kontrollvizsgálatra, miközben olyan is akad, aki 10 év leforgása alatt súlyos állapotba került, és az élet számos területén segítségre szorul. Nem tudjuk elôre megmondani, hogy kinél hogyan alakul majd a betegség. Különbség van abban is, hogy az egyes pácienseknél mely gyógyszerek mennyire hatékonyak. Most folyik egy olyan adatgyûjtés, amelynek célja, hogy a bete-
8
gek vérébôl végzett genetikai vizsgálatok alapján megmondhassuk, mely genetikai konstellációk esetén nagyobb a betegség kialakulásának valószínûsége, és hogy a genetikai sajátságok hogyan befolyásolják a kór lefolyását, illetve az egyes gyógyszerek hatékonyságát. Szerintem ezen kutatások eredményei a jövôben igen fontosak lesznek a személyre szabott hatékony terápia kialakításában. Közel négy évtizede foglalkozik Parkinson-betegekkel. A betegség kezelésében jelentôs eredményeket hoztak ezek az évtizedek? Szerintem fantasztikus volt a fejlôdés. Hiszen ma azzal a céllal és szemlélettel kezeljük a nem nyugdíjas korosztályba tartozó betegeinket, hogy minél tovább dolgozhassanak, sôt minél tovább elláthassák eredeti munkakörüket. Ez a „megközelítés” 10-15 évvel ezelôtt még elképzelhetetlen volt. A Parkinson-kórt világszerte nagy erôkkel kutatják, és tapasztalatom szerint kb. ötévenként történik valami elôrelépés a kezelésben. Például a közelmúlt jelentôs eredménye, hogy megjelent egy olyan új MAO-B-gátló szer, a razagilin, amelyrôl a klinikai vizsgálatok alapján feltételezhetô, hogy betegségmódosító hatása van. Az 1200 beteget érintô tanulmányban ugyanis a páciensek egyik fele 18 hónapon át részesült razagilin-terápiában, míg a másik csoport tagjai az elsô 9 hónapban placebót kaptak, és csak a vizsgálat második felében kaptak hatóanyagot. A másfél év elteltével szignifikánsan sikeresebb volt a terápia azoknál, akik kezdettôl kapták a gyógyszert, ami valószínûsíti a szer betegség-módosító hatását. A feltételezések szerint egyébként a hatásért nem maga a razagilin, hanem metabolizmusának egyik közti terméke a felelôs. Mint mondtam, a Parkinson-kór igen összetett betegség, minden eredménynek örülnünk kell, hiszen valószínûleg sosem fog megszületni a „GYÓGYSZERE”. Én legalábbis nem hiszek a csodákban, bár várom ôket. Bakos Júlia
Mély agyi stimuláció
a Parkinson-kór kezelésében
Amikor a gyógyszeres kezelés lehetôségei kimerültek, a beteg életében gyakoriak a mozgásviharok, a túlmozgások, ha problémás megállni vagy éppen elindulni (on-off fluktuációk), vagy a gyógyszer hatása olyan rövid, hogy naponta akár 8-10 alkalommal is szükséges a levodopa alkalmazása, akkor úgynevezett mély agyi stimulációval jelentôsen javítható lehet a Parkinson-kórban szenvedô betegek életminôsége. Dr. Erôss Loránd, az Országos Idegtudományi Intézet fôorvosa szerint ezzel a mûtéttel a tünetek 60-80 százaléka megszüntethetô vagy enyhíthetô: a végtagok reszketése elmúlhat, a járás jó ritmusúvá válhat, a csoszogós, letapadós lépteket normális léptek válthatják fel, tehát az életminôség maga is jelentôsen javulhat. Magyarországon három centrumban, évente 60-70 betegen végeznek ilyen beavatkozásokat, és az eredmények nem maradnak el a külföldi sikerektôl. A mûtét szükségességérôl minden esetben szakmai bizottság dönt. Az idegsebész elmagyarázza, hogy az eljárás során parányi elektródákat juttatnak mindkét agyfélteke nucleus subthalamicus nevû agy-
10
magjának meghatározott pontjára. Az elektródákat a kulcscsontnál a mellkas bôre alá beépített neuropacemakerrel egy a bôr alatt elvezetett kábel köti össze. A pacemaker generálja azokat az elektromos impulzusokat, amelyek az elektródákon keresztül ingerlik az agyat, javítva ezzel a betegek állapotát. A pacemaker telemetrikus úton, a bôrön, ruhán keresztül programozható. Magáról a mûtétrôl Dr. Erôss Loránd elmondja: a beteg agyáról készült mágneses magrezonanciás képeket, illetve a sztereotaxiás CT vizsgálattal készült képeket fuzionálva határozzák meg az elektródák helyét, majd a mûtét során elektrofiziológiai vizsgálatokkal finomítják a célpontot. Az ope-
ráció alatt a beteg ébren van, és folyamatosan kommunikál az orvos-csoport tagjaival, akik az elektródák helyének minimális, kb. egy milliméteres változtatásaival tesztelik a stimuláció hatékonyságát, illetve az esetleges mellékhatásokat. Természetesen a betegek fájdalmat nem éreznek. Az optimális célpont kiválasztása után az elektródákat behelyezik az agyba, a stimulátort pedig a beteg kulcscsontja alá. Három hét múltán bekapcsolják a stimulátort, és rendszeres kontrollvizsgálatokon ellenôrzik a terápiás hatást, ahol az orvos a panaszoknak megfelelôen módosíthatja a stimulációs paramétereket. A pacemaker ugyanis telemetrikus, azaz rádiófrekvenciás „módszerrel” képes kommunikálni egy irányítóprogramozó egységgel, amelyet az orvos kezel. A páciens a saját programozójával kibe tudja kapcsolni a készüléket, és bizonyos határok között állítani is tud rajta. Bakos Júlia
11
Gyógyszerész nélkül nem megy Érdekes kongresszus zajlott a múlt év végén Brüsszelben, az Európai Bizottság az Unió belsô piacáért, az áruk és szolgáltatások szabad áramlásáért felelôs igazgatósága szervezésében. A gyógyszertári szolgáltatások elérhetôségét tárgyaló konferencián Magyarországot dr. Héjja Mária, a hazai szakminisztérium gyógyszerészeti és orvostechnikai fôosztályának vezetôje képviselte. Vele beszélgettünk a tanácskozás tapasztalatairól, illetve arról, hogy miért és hogyan növekszik a gyógyszerészek szerepe, felelôssége az egészség megôrzésében és a gyógyulás biztonságossá tételében.
Van-e általános tanulsága mindannak, amit az elôadásokon hallott? Egyetlen megállapításban nehezen összegezhetôek azok a következtetések, amelyekre jutottunk, és én nem is nagyon hiszek az általános érvényû igazságok hirdetésében. De ha mindenképpen össze kellene foglalnom a brüsszeli konferencia alapgondolatát, azt mondhatnám, hogy az egészség megôrzésében szerepet játszó termékek szaporodásával, a terápiák specializálódásával és az internet térnyerésével egyenes arányban nô a gyógyszerészi gondozás jelentôsége. Ami az elsôt illeti: nagyon érdekes prezentációt hallhattunk arról, hogy vajon az OTC-
12
termékek reklámozása nem fokozza-e túlzott mértékben a fogyasztást. Ez azért érdekes kérdés, mert miközben ezek a készítmények kétségtelenül növelhetik az egészségben eltöltött évek számát, túlfogyasztásuk nyilvánvalóan nem támogatandó. Ez most Európaszerte fontos probléma, számos ország vette napirendre az ilyen természetû reklámok szabályozását. Ha jól értem, arról van szó, hogy a figyelemfelkeltô, igényes hirdetések ösztönzésére fölöslegesen tömjük magunkba a vitaminokat és különbözô ásványi anyagokat anélkül, hogy tudnánk, tényleg szükségesek-e. Mégis, hol van a határ:
minek alapján dönthetô el, hogy egy reklám reális veszélyekre figyelmezteti, vagy túlzott aggodalommal tölti el az embereket? Ez nem könnyû. Az ugye egyszerû ügy, hogy ha valaki nem náthás, akkor nyilván nem szed majd olyan szereket, amelyek az influenzaszerû tüneteket enyhítik. Vagyis ezeket a reklámokat máris kivehetjük a vitatottak közül. A kor elôrehaladtával jelentkezô, nagyrészt elkerülhetetlen testi változások és azok kezelése viszont már bonyolultabb kérdés. Az egyik gyógyszergyár például mostanában egy olyan hirdetést futtat, amely a prosztatahiperpláziának nemcsak a kezelését, hanem a diagnosztizálását is ajánlja: akinek panasza van, kézhez kap egy tesztet, amely alapján eldöntheti, szüksége van-e az adott gyógyhatású készítményre. Nos, ez már túlmegy a biztonság határain, hiszen képzelje csak el: van egy negyven fölötti férfi, vesz egy ilyen tesztet, látja, hogy itt is pipa, ott is pipa, rendben, ezek szerint neki szednie kell ezt a dolgot, és az ügy ezzel el is van intézve. Én úgy gondolom, hogy habár ô maga is dönthet a szer mellett, az urológust semmiképpen sem szabadna kihagynia. Ha ugyanis az orvos megvizsgálja a mi negyvenesünket, és kizárja a panaszok hátterében lehetséges összes más elváltozást, majd ezek után ô ajánlja a terméket, akkor a páciens gyógyszerfogyasztása nem reklámhatás, hanem szakértô döntés következménye. Én ezt így tartanám korrektnek és biztonságosnak. És mi a helyzet a vitaminokkal? Azok sem veszélytelenek… Ez szintén uniós problematika: hogy meg kellene határoznunk a maximális dózisokat. A pácienseknek tudniuk kell, hogy mibôl mennyit szedhetnek anélkül, hogy bajuk lenne belôle. A vitaminok egy része ugyanis nem vízben oldódó, így felhalmozódik a szervezetben, és ha többségük nem is okoz komoly bajt, csak kellemetlenségeket, ezeket is ki kell védeni. Általános tapasztalat egyébként, hogy az emberek egyre jobban odafigyelnek erre: rendszerint kikérik a gyógysze-
rész véleményét, azaz a szakembereknek is komoly segítséget jelentene, ha nem egyéni konzultációkon kellene továbbítaniuk a szükséges alapinformációkat, hanem a dobozon fel lenne tüntetve, mennyi idô alatt milyen mennyiséget kell beszedni az adott készítménybôl. Meggyôzôdésem, hogy a túlfogyasztás a gyógyszerész számára nem üzletviteli kérdés. Ha az eladáshoz gazdasági érdekek fûzik is, üzleti megfontolásból biztosan nem fog indokolatlanul sokat ajánlani ezekbôl. Éppen ezért játszik ô pótolhatatlan szerepet az egészségesek és a betegek életében is. Ami az utóbbiakat illeti: hallottunk egy elôadást a daganatos betegek legnagyobb európai szervezetének képviselôjétôl, aki arról beszélt, mennyire fontos, hogy a gyógyszerész is támogassa a daganatos betegek gyógyszeres terápiáját — annak sikere ugyanis nagyban múlik azon, hogy a beteg odafigyel-e a tabletták folyamatos és rendszeres szedésére. Az emberek hajlamosak arra, hogy amikor jobban vannak, elhagyják a gyógyszerüket, mondván, hogy majd szedik,
13
ha rosszabbul lesznek. Mindnyájan tudjuk, hogy ez nem így mûködik. Hiszen attól van jobban, hogy beszedi. Ez, mondjuk, egy magas vérnyomásban szenvedô betegnél azzal jár, hogy felmegy a vérnyomása, orvoshoz kerül, megint beállítják, és ha tanult ebbôl, akkor eztán nem lesz gond. A daganatos beteg ugyanakkor az életével játszik, ha kihagyja az elôírt adagot. De hisz nem állhat minden beteg mellett egy gyógyszerész… Természetesen nem, de nagyon sokat segíthet, ha tud ezekrôl a terápiákról, ismeri ezeket a gyógyszereket, és amikor kiadja azokat, minden esetben figyelmezteti a páciensét, hogy fokozott szigorral tartsa be az elôírást. A visszatérô betegeket pedig újból és újból kikérdezi, rendesen szedik-e a gyógyszerüket. El kell mondania, hogy ezek a célzott szerek nem olyanok, mint az aszpirin, amit ha nem szed be, akkor legfeljebb 3 nappal tovább szenved a náthától, hanem gyakorlatilag hatástalanná válnak, ha nem rendszeresen jutnak a szervezetbe. Az expediálónak meg kell értetnie a beteggel, hogy fegyelmezettségén az élete múlik. A gyógyszerészek felelôssége egyre nô, mert a jövô ezeké a speciális terápiáké. Most van kettô, három, de idôvel több lesz, és nagyon oda
14
kell figyelnie az orvosnak, a gyógyszerésznek és természetesen a betegnek is arra, hogy ezek a rendkívül drága, de annál hatásosabb gyógymódok ne vesszenek kárba ilyen butaság miatt. Látok itt grafikonokat az OTC-termékek árképzésérôl, illetve arról, hogy az egyes országokban hány patika jut tízezer lakosra, illetve száz négyzetméterre… Ezek milyen összefüggésben kerültek szóba? A grafikonokról sok minden leolvasható a nagykereskedôk lehetôségeivel, a termékek és a szolgáltatások elérhetôségével, az internetes patikák esélyeivel kapcsolatban. Ami például az OTC-termékek árszínvonalának európai alakulását illeti: nagyon érdekes, hogy ez nemcsak Lengyelországban, hanem Finnországban is igen alacsony. Az, hogy egy korlátozott vásárlóerejû társadalomban nem lehet drágán adni ezeket a termékeket, érthetô. De vajon a gazdag Finnországban hogyan sikerül ilyen alacsonyan tartani az OTC-árakat? És ami ebbôl következik: ha két szomszédos ország OTCárai között nagy a különbség, az emberek nyilván át fognak ballagni az olcsóbb áruért — ahogyan megteszik ezt egy ruháért, cipôért, de még az élelmiszerért is —, tehát ha a nagykereskedôk meg akarják tartani, vagy szélesíteni kívánják a piacukat, kénytelenek figyelembe venni külföldi kollégáikat is. Ennek aztán messzemenô következményei vannak Európa egészére nézve is. Hogyan kapcsolódik mindehhez az internetes gyógyszereladás? Na, látja, ez egy nagyon fontos és érdekes kérdés. A brüsszeli konferencián német szakemberek beszéltek az internetes piac kontrolljáról: arról, hogyan lehetséges kivédeni a hamis és az illegális gyógyszerek kereskedelmét. A téma tekintélyes szakértôi állítják, hogy sehogy… Kétségtelen, de ez nem jelenti azt, hogy nem is kell törekednünk rá. Németországban most egy védjeggyel próbálkoznak. Létrehoztak egy emblémát, amelyet minden ellenôrzött
internetes felület megkap, így aztán a vásárlók tudhatják, hogy ahol ezt látják, ott biztonságban vannak. Amíg csak el nem készül az embléma hamisítványa, nem gondolja? Nézze, ebbôl nem lehet kiindulni. Bizonyára mindent lehet hamisítani, ez egy folyamatos harc, de egyelôre ez van. Mondhatnánk, hogy megtiltjuk a gyógyszerek internetes forgalmát, de teljesen értelmetlen szembeszállni egy világtendenciával. Tény, hogy az emberek egyre több mindent akarnak az interneten keresztül vásárolni; a világháló szerepét értelmetlen lenne figyelmen kívül hagyni, mert azzal csak az illegális forgalmazók alá adnánk a lovat. De minél többen, minél gyakrabban beszélünk nyilvánosan — akár a sajtóban, a gyógyszertárban vagy a rendelôben — a hamis gyógyszerek veszélyeirôl, illetve arról, hogy ezek a készítmények és kereskedôik mirôl ismerhetôek fel, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a vásárlók
ellenállnak majd az olcsó készítmények csábításának. A gyógyszerészeknek ebben is jelentôs szerep jut: a gyógyszerészi gondozás, az annak során kialakuló bizalom szakember és laikus között minden védjegynél erôsebb oltalom a csalók és a kontárok ellen. Fáczán Anna Margit
15
éli kozmetika
a patikában Kint csikorgó hideg, bent száraz meleg, kevesebb vitamin, elhanyagolt folyadékbevitel: megannyi téli támadás a bôrünk ellen. A védekezés egyszerû, csak egy kis odafigyelést és néhány jól megválasztott terméket igényel, amelyekért még a drogériáig sem kell elkutyagolni, elég a patikában körülnézni. Téli bôrápolás kívülrôl és belülrôl. 16
Szinte nincs ember, akinek a bôrét, különösképpen az arcát ne viselné meg a téli idôjárás. A hideg évszakban a bôr kiszárad, érzékennyé válik, felülete érdes lesz, vörös foltok jelennek meg rajta, esetleg még hámlani is kezd. Ráadásul úgy tûnik, hogy a nyáron jó eredménnyel használt kozmetikai szerek nem segítenek a problémákon, sôt olykor még rontanak is a helyzeten. Schlovicskó Katalin kozmetikus és sminkmester szerint ez azért van, mert amikor a levegô hômérséklete 8 °C alá csökken, a bôr már nem képes megfelelôen védekezni a kívülrôl érkezô káros hatások ellen. „Ezért is fontos, hogy a téli idôszakban rásegítsünk a bôr saját védekezôképességére. Ezt egyrészt a nyáron is bevált módszerekkel tehetjük meg,
a hidratálás mellett a vitaminbevitelre is job-
például fokozott folyadékbevitellel, vitaminok-
ban oda kell figyelni. „Télen inkább fajsúlyo-
kal, másrészt krémekkel, borogatással, a téli
sabb, zsírosabb, a lipidréteget védô, magas
idôjárásra szabott arcápolással.” A szakem-
vitamintartalmú krémeket ajánljunk a patiká-
ber arra is felhívja a figyelmet, hogy nemcsak
ba betérôknek. A bôr megújulása szempont-
a kinti hideg, de a lakások, irodák száraz
jából fontos vitaminok szintjét is igyekeznünk
levegôje is ártalmas a bôrnek. „Fôleg a köz-
kell fenntartani: az A, E, C, D és B5 vitaminokat
ponti fûtéses lakásokban ajánlatos valami-
a különbözô krémek külsôleges használa-
lyen párásító készülék használata, és na-
tán kívül vitaminkészítmények szedésével is
gyobb gondot kell fordítani a mosakodás-
pótolhatjuk.”
hoz, arcápoláshoz használt termékek kivá-
A kozmetikus tapasztalata szerint a patikák-
lasztására is. Kerülni kell azokat a kozmetikai
ban kifejezetten bôséges a választék a bôr-
szereket, amelyek natrium-lauryl-szulfátot tar-
és arcápolás kellékeibôl: modern, jó minô-
talmaznak, azaz a habzó, szappanos, lúgos
ségû krémeket szerezhetnek be az odalá-
kémhatású
talán
togatók. „A gyógyszertárba betérô páciens-
hasznosak, mert szárítják a bôrt, de télen ez
tôl a patikus mindenképpen tudakolja meg,
kifejezetten káros is lehet. Úgyszintén kerülni
hogy nappali vagy éjszakai krémet keres-e,
kell a forró vizes fürdôt — bármennyire is
hiszen nappalra egy könnyebben felszívódó
vágyunk rá, amikor átfagyva hazaérünk —,
szert kell ajánlania, ami nem hagy zsíros fol-
mert a forró víz tovább szárítja a bôrt. Ehelyett
tot, amitôl nem fénylik a bôr, és fel lehet rá
inkább pár perces, közepes hômérsékletû,
tenni a sminket, míg éjszakára egy zsírosabb,
még inkább langyos zuhanyt vegyünk.”
gazdagabb, táplálóbb készítményt érdemes
Schlovicskó Katalin szerint a téli idôszakban
javasolnia. A szakember számára szintén fon-
szereket.
Ezek
nyáron
17
rûbb. Ám még ezeket is elég havonta egyszer alkalmazni. A tisztításon kívül sokat segíthetünk a bôrnek különbözô borogatásokkal. Ezekhez használjunk körömvirágot, kamillát vagy zsályát. Mivel azonban ez utóbbiak száríthatják is a bôrt, ne száraz, hanem krémezett arcbôrre tegyük rá, és csak egykét percig hagyjuk rajta a borogatást. Ezután ne töröljük le azonnal, hanem masszírozzuk át vele a bôrt; ez nagyon kellemes érzés, és gyulladáscsökkentô hatása is van. Ráadásul a meleg vizes borogatás fokozza a krémek jótékony hatását, amelyek így a mélyebb rétegeket is képesek ápolni. Az arcon belül az ajkak védelmére is figyelni kell ilyenkor, ehhez a patikákban nagyon jó, vitaminos balzsamokat lehet kapni, amelyek kiválasztásánál érdemes a növényi olajokat, méhviaszt, jojoba-olajat,
mandulát,
argánfa-olajat
tos információ, hogy a páciens mit érzékel a bôrén: ha például száraz, esetleg hámlik, ér-
szesíteni elônyben.
des tapintású, vagy ha arca egybôl kipiroso-
Kovács M. Veronika
dik, amikor a hidegbôl hirtelen a fûtött medicinába lép, akkor a patikus már tudja is, hogy ápoló, vagy inkább hidratáló, esetleg bôrnyugtató készítményt adjon-e.” A különbözô krémek mellett természetesen fontos a rendszeres arcápolás is, tehát egyebek mellett a bôr tisztítása, radírozása. „A krémek jótékony hatását érdemes különbözô kezelésekkel fokozni, így a bôrtisztításra, radírozásra télen is fektessünk hangsúlyt. Ilyenkor azonban lehetôleg kerüljük az úgynevezett mechanikai radírokat; ezek azok, amelyekben durva szemcsék vannak, és amikor az arcra kenjük, úgy érezzük, hogy dörzsöli a bôrünket. Ezeket télen csak a nagyon zsíros és tágpórusú bôrre szabad használni, maximum havonta egyszer. A normál, inkább vízhiányos bôrre az úgynevezett enzimatikus radírok javasoltak, melyek lényegében leoldják a bôr felsô, elhalt hámrétegét, így kíméletesebben tisztítanak, tehát a téli idôszakban használatuk célsze-
18
és
shea vajat tartalmazó készítményeket ré-
A termékek közül a patikában kapható Bioderma termékcsalád, azon belül is a Sensibio krém ajánlható az arc mindennapi ápolására, tisztítására, heti karbantartására. „A La Roche-Posay bôrmegújító családnak is vannak kitûnô termékei, egyebek mellett egy ajakra használatos bio-lipid tartalmú krém, amelyben minden megvan, ami az ajkat természetesen hidratálja és regenerálja. A belsô védelemhez hasznos fegyver lehet a vörösáfonyakivonatot tartalmazó tabletta vagy kapszula. Ez amellett, hogy segít a bôr regenerálásában, az immunrendszert is erôsíti, tehát azoknak, akik hajlamosak a felfázásra, különösen ajánlott.
19
A coeliakiáról… A lisztérzékenység különös kórkép. Furcsasága abban rejlik, hogy a betegek gyakran még a legfejlettebb országokban is éveken át járják az egészségügy útvesztôit, míg végre megszületik a diagnózis, illetve abban, hogy egyetlen „orvossága” van: a gluténmentes diéta, amely — bár a lisztérzékenység tényén nem változtat — tökéletesen tünetmentessé teszi a coeliakiás betegeket. Zágoni Tamás belgyógyász, gasztroenterológus régóta foglalkozik a lisztérzékenységgel, így ôt kérdeztük a diagnosztikai nehézségek okairól, a valós diagnózis felállításának szabályairól, és természetesen arról, hogy valójában mit is jelent ez a betegség.
20
Egy páciense azt mesélte, hogy körülbe-
Önhöz, a Semmelweis Egyetem II. Bel-
lül hat héten át tartó, folyamatos has-
gyógyászati
Klinikájára,
ahol
gyorsan
menés után már a kórházban próbálták
megszületett a diagnózis, és a páciens a
kideríteni betegsége okát, ám hiába esett
gluténmentes diéta elrendelése után nap-
át számtalan, sok esetben kifejezetten
ról napra egyre jobban lett. Mi az oka
kellemetlen gasztroenterológiai vizsgála-
annak, hogy miközben a WHO adatai
ton, úgy tûnt, „semmi baja”, miközben 3
szerint a népesség 1 százaléka coelia-
hónap alatt 20 kilót fogyott, és végül az
kiás, még mindig ilyen problematikus a
intenzív osztályon kötött ki. Innen került
diagnózis felállítása?
Ennek két fô okát látom. Az egyik, hogy a lisztérzékenységet évtizedeken át gyermekbetegségnek tartották, és még mindig nem került be az orvosi köztudatba, hogy bármilyen életkorban megjelenhet. A legidôsebb coeliakiával diagnosztizált betegem 83 éves volt, aki már 40 éve folyamatosan hasmenéssel küzdött, és mivel az okát nem találták, mindenütt azt mondták neki, hogy ezzel együtt kell élnie. A másik, hogy gyermekkorban a coeliakiának igen jellegzetes tünetei vannak: a gyerek nem nô, szellemi fejlôdése is lelassul, rosszkedvû, nagy pocakja van, izomzata puha, széklete bûzös és fényes. A felnôtteknél azonban igen szerteágazóak a tünetek. Lehet, hogy egyáltalán nem jelentkezik hasmenés, és csak a vashiányos vérszegénység vagy a csontritkulás kelti fel a gyanút. Depresszió, meddôség vagy vetélések hátterében is állhat lisztérzékenység, és mivel a betegség lényegét jelentô felszívódási zavar erôteljesen befolyásolhatja az anyagcserét, a klinikán a pajzsmirigybetegeknél vagy az inzulinos cukrosoknál ma már rutinszerûen elvégezzük a lisztérzékenységre vonatkozó vérbôl történô antitest-vizsgálatot is. Ha a teszt pozitív, azzal ugyan nem jutunk biztos diagnózishoz, de ha negatív, akkor gyakorlatilag kizárhatjuk a lisztérzékenységet. A hasmenéssel, bélgörcsökkel járó ún. irritábilis bél szindrómában (IBS) szenvedôknél is megcsináltatjuk a vértesztet. Ha a tünetek felnôttkorban kezdôdnek, az azt jelenti, hogy a betegség akkor jelent meg, vagy hogy valójában már gyermekkorban kezdôdött, de észrevétlen maradt? Ma azt gondoljuk, hogy az utóbbiról van szó, és hogy a lisztérzékenység pici gyermekkorban kezdôdik. A betegség sokáig látens maradhat, és így tünetet nem okoz, szövôdményeket viszont valószínûleg igen. És ha a kór tünetszegény, például vérszegénység miatt ismerjük fel, akkor is egész életen át tartó gluténmentes diétát javaslunk a betegeknek. Adatok vannak ugyanis arról — bár
a magyarázat nem ismert —, hogy azoknak, akik lisztérzékenyek, de nem tartják a szigorú diétát, nagyobb az esélyük bizonyos daganatos betegségekre — nyirokcsomó-eredetû bél-tumorra és karcinómára, valamint petefészek- vagy tüdôrákra. Régen, ha egy lisztérzékeny gyermek tünetei nem voltak túl súlyosak, a diétát csak kamaszkorig javasolták, mondván, hogy addigra a páciens megnô akkorára, amekkorára a betegség nélkül nône, más szempontból pedig nem fontos a diéta. Egyébként éppen az ilyen, csak a pubertásig diétázó fiataloknál figyelték meg elôször, hogy körükben a bélrendszeri daganatok gyakrabban fordulnak elô, mint az átlag népességben. Még nem mondtuk el, hogy voltaképpen mi is a lisztérzékenység, és miért tökéletes megoldás a diéta… Tulajdonképpen egy immunológiai betegségrôl van szó, amely azonban nem allergia. Létezik egyébként lisztallergia is: ez a pékek körében elôforduló asztmás betegség.
21
A lisztérzékenység lényege, hogy a gabonafélékben — búzában, rozsban, árpában, zabban — található glutén nevû fehérje antitestek termelôdését váltja ki a vékonybélben. Az ellenanyagok a bélbolyhok hámsejtjeihez kötôdve gyulladásos folyamatokat indukálnak, amelyek a bélbolyhok károsodásához, ezzel a felszívódási felület csökkenéséhez és felszívódási zavarokhoz vezetnek. A korábban említett ellenanyag-teszt esetén tulajdonképpen ezeket az ún. endomysiumellenes antitesteket (EMA-kat) mutatjuk ki a vérbôl, illetve mivel az EMA-vizsgálatokhoz majomnyelôcsôre van szükség, egyre inkább terjed a transzglutamináz-ellenes antitestek kimutatása. Biztos diagnózishoz azonban csak szövettani vizsgálattal juthatunk. Ehhez biopsziával mintát veszünk a patkóbélbôl — ez egy néhány perces kellemetlen, ám fájdalommal nem járó beavatkozás —, és a patológus dönti el, hogy látja-e a bolyhokon a lisztérzékenységre jellemzô sorvadásos elváltozásokat. A fejlett országokban a végleges diagnózishoz mindenütt megkövetelik a szövettani vizsgálatot, hiszen a diéta betartása nehéz, körülményes és igen-igen drága.
22
Nem mondtam még, hogy a lisztérzékenység érdekes formája az ún. dermatitis herpetiformis, amikor a térden, a könyökön, a hajas fejbôrön és a fenéken herpesz-szerû hólyagos bevérzések jelentkeznek. Ilyenkor a bélbolyhok elváltozása nem olyan kiterjedt, de a betegség e formájában is diétázni kell. Egyébként ilyenkor ép bôrbôl végzett szövettani vizsgálattal is biztos diagnózishoz jutunk. Említettem, hogy „drága betegségrôl” van szó, és Magyarországon az egészségbiztosító egyáltalán nem járul hozzá a lisztérzékeny étrend költségeihez, miközben ha a betegek drága gyógyszer(eke)t szednének, azt nagy eséllyel támogatná. Ezt súlyos problémának tartom. Egy gluténmentes zsemle ára például körülbelül 250 forint. Pozitívum viszont, hogy ma már a coeliakiásoknak vagy szüleiknek nem kell kimenniük a piacra a kenyérsütéshez használt darált kukoricáért, és kenyeret sem kell feltétlenül sütniük, hiszen a harcsapástétomtól a túrós batyuig, a zsömlén és a kalácson át a mikulásig és a szaloncukorig rengeteg féle gluténmentes termék kapható. De amikor az elôbb azt mondtam, hogy ez egy igen nehéz diéta, azt egyrészt úgy értettem, hogy a lisztérzékenyeknek le kell mondaniuk bizonyos ízekrôl — hiszen például a kukoricalisztbôl készült palacsintának egész más íze van —, másrészt úgy, hogy folyamatosan oda kell figyelniük arra, mit esznek. Ez rettenetesen megnehezíti a társasági életet vagy a nyaralást. A szülôknek sok gondot okozhat az óvodás vagy iskolás gyermekek étkeztetése, mert vannak gyermekintézmények és étkeztetô cégek, amelyek egyáltalán nem gondolnak a lisztérzékeny gyerekekre. Ilyenkor természetesen a gyereknek nap mint nap vinnie kell magával az ételt az óvodába vagy az iskolába. A lisztérzékeny betegeknek vagy szüleiknek ezen felül mindig résen kell lenniük, hiszen a zöldalma, a datolya vagy a füge héjától kezdve a felvágottakon át a levesporokig, sajtkrémekig és instant kávékig számos élelmiszer vagy élelmiszeripari termék tartalmazhat glutént,
és a coeliákiások számára nagyon kis mennyiség elfogyasztása is hónapokon át elhúzódó panaszokat okozhat. Bár EU-elôírás lenne, hogy az árucikkekre ráírják, tartalmaznak-e glutént, ezt sok gyártó vagy forgalmazó nem teszi meg, így a lisztérzékenyek csak akkor lehetnek biztosak a dolgukban, ha megtalálják a „glutént nem tartalmaz” jelzést. Pontosabban ennél bonyolultabb a dolog: vannak ugyanis olyan termékek, amelyek e jelzés hiánya ellenére lisztmentesek. Egyebek között ezek „felderítésében” segíthet a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete honlapja: a www.liszterzekeny.hu, illetve a www. liszterzekeny.lap.hu oldal. Ezeken a fórumokon a coeliakiás betegek receptekhez, étkezési trükkökhöz — például, hogy a lisztet hogyan lehet helyettesíteni dióval — és sok egyéb érdekes információhoz juthatnak. Mivel ez az interjú gyógyszerészek számára készül, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy sok tabletta és kapszula bevonata is tartalmaz glutént. Ma még nem tudjuk, hogy
mennyi az a minimális mennyiségû fehérje, amely riasztja az immunrendszert, ezért az lenne az ideális, ha a lisztérzékenyek még annyi glutént sem fogyasztanának, amennyi a gyógyszerekben fordulhat elô. Tehát arra kérem a patikusokat, hogy lisztérzékeny pácienseiknek — ha lehet — gluténmentes vény nélküli szereket javasoljanak, illetve ha glutént tartalmazó gyógyszerrôl szóló receptet akarnak kiváltani, és létezik az adott szernek gluténmentes helyettesítôje, javasolják annak alkalmazását. Bakos júlia
23
A show még jöhet, a liszt már nem! Teát kortyolgatsz. Azt még neked is lehet, de engem szinte sokkolt, hogy sört például nem ihatsz. Még szerencse, hogy boros vagyok. Inkább fröccsözök, mint sörözök. Amúgy néhány éve már a magyar piacon is van olyan sör, amely nem tartalmaz glutént. De tény, hogy a sörök többségét nem ihatom. Viszont valahol a túrós palacsintát jelölted meg kedvenc ételednek. Nem kifejezetten lisztmentes… Nem idézel pontosan: a nagymamám túrós palacsintája az etalon. Tulajdonképpen ô volt az elsô, aki gluténmenteset csinált nekem, hogy én is ehessek. Ez nagyjából hatéves koromban lehetett. Nagyon rossz állapotban voltam, teljesen lesoványodtam, és senki sem tudta, mi lehet a bajom. Aztán a Fôvárosi Heim Pál Gyermekkórház egészen kiváló gasztroenterológusai arra jutottak, hogy valószínûleg lisztérzékenységben szenvedek, amit akkor még idehaza alig-alig ismertek.
24
Az egyik legvidámabb mûsorvezetô jellegzetes mosolya mögött még mindig ott lapul egy gyerekkori trauma. Az RTL Klub sportriportere, a Reggeli címû mûsorból is ismert Szujó Zoltán sokáig szégyellte, hogy lisztérzékeny, de betegségébôl késôbb erôt merített, és ma már úgy érzi, talán éppen ennek köszönheti, hogy befutott tévés lett.
Kovács Judit adjunktus asszony és csapata — akiknek nem lehetek eléggé hálás — jöttek rá a betegségem valódi természetére, és közölték a szüleimmel, hogy ha betartom a gluténmentes diétát, akkor tünetmentes lehetek. Így is lett. Ami a palacsintát illeti, a dédnagymamám volt az, aki azt mondta: „Ugyan már, régen is kukoricából és kukoricalisztbôl csináltunk mindent, hát ezentúl is abból fogunk!” Aztán a nagymamám, az édesanyám, majd az egész család megtanult így fôzni. Mennyire volt nagy a baj? Csont és bôr voltam, úgy néztem ki, mint egy éhezô afrikai kisgyerek. Ha letettek a földre, nem tudtam magam megtartani. Nagyon súlyos volt a helyzet, úgyhogy gyakorlatilag már kopogtattam a mennyország kapuján. Akkor
még nem ismerték ám annyira a lisztérzékenységet; most már tudni lehet, hogy a klasszikus fajtáját valószínûleg egy gén okozza. Ezek szerint a gyerekeid is örökölhetik? Igen. A nagyobbik lányomnál, a hatéves Dorkánál már meg is csináltuk ezt a vizsgálatot. Úgy tûnik, hogy ô nem örökölte, az anyukája jó génjei felülírták az én gyengébbjeimet. A három évvel fiatalabb Zsófi viszont éppen olyan szôke és világos bôrû, mint én, vagyis van rá esély, hogy nem én vagyok az egyedüli lisztérzékeny a családban. De felkészültek vagyunk, a feleségem gyerekorvos, tehát elég sok mindent tud a témáról, így Zsófinak nem kell odáig eljutnia, mint nekem. Te ezt egy folyamatos halálos fenyegetésnek fogtad fel? Gimnazistaként a szegedi egyetemen egyszer elvégeztek rajtam egy terheléses vizsgálatot. Ellenôrzött körülmények között vittek be a szervezetembe glutént, de semmit sem éreztem, mert a testem nem reagált rá, így azt is hihettem, hogy semmi bajom. Aztán a bélbiopszia megmutatta, hogy a tápanyag felvételéért felelôs bélbolyhok bizony komolyan károsodtak, és így továbbra sem javasolt gluténtartalmú élelmiszerek fogyasztása. Azóta is nagyon szigorúan betartom a szabályokat. Meg sem próbálsz az íze kedvéért belekóstolni egy sósperecbe? Nem vagyok rá kíváncsi. Nagypapám szokta mondani viccesen, hogy ha bármi másban ilyen következetes lennék, mint ebben, akkor akár miniszterelnök is lehetnék. Gyerekkorom óta így élek, tartom magam a búza-árparozs-zab „szentnégyesség” elkerüléséhez, és ez már olyan szinten a részemmé vált, hogy ha, mondjuk, bemegyek éhesen egy boltba, nem látom meg a kiflit! Nem maradsz le semmilyen ízrôl? Nem, olyan jó lisztkeverékek vannak, hogy nincs különbség. Pár évvel ezelôtt például az az élmény ért, hogy egy budapesti olasz étteremben 30 évesen elfogyaszthattam életem elsô pizzáját. Gluténmenteset! Kérdez-
tem a páromat, hogy ilyennek kell-e lennie, és azt mondta, hogy teljesen olyan, nem maradok le semmirôl. A lisztérzékenység mellesleg meghatározza valamelyest az evéshez való viszonyomat is. Soha nem hagyok ott ételt, mindig megeszem, amit elém raknak. Ha valaki az én kedvemért odafigyel arra, hogy hogyan fôz, akkor nagyon hálás tudok lenni, tizenötezerszer megköszönöm. Szóval kaja nem marad a tányéromon, mert úgy vagyok vele, hogy amit én egyáltalán megehetek, azt meg is eszem. Nagy szerencse, hogy az életem egy nagyon fontos idôszakában, amikor sportriporterkedést tanultam a Komlósi Oktatási Stúdióban, akkor a közelben, az Ipar utcában volt egy gluténmentes bolt, ahol meg tudtam venni a nekem megfelelô kenyeret. Azóta már sokkal könnyebb beszerezni ezeket a dolgokat. Csak elképesztôen drágák… Miközben ez nekünk a gyógyszerünk, mint az inzulin a cukorbetegeknek. Ehhez képest a lisztérzékenyek semmiféle állami támogatásban nem részesülnek. Amíg én erre nem is szorulok rá, azért nagyon sokan igen, és a lisztérzékeny társadalomtól most már érkezik is felém a nógatás, hogy álljak ki értük, mint
25
mondjuk Erôs Antónia a cukorbetegekért. És tartozom is ennyivel nekik, mert bizony nagyon sokat kaptam tôlük. Elsôsorban barátságokat. Nyolc fantasztikus nyarat töltöttem el a lisztérzékeny tábornak otthont adó, gyönyörû vajtai kastélyban, ahol gyakorlatilag minden évben felhizlaltak: két hét alatt mindig felszedtem úgy öt kilót. Másrészt pedig óriási élmény volt hasonszôrûekkel találkozni, nem kellett naponta ugyanazokra a kérdésekre válaszolni: mit eszem; miért mást, mint a többiek; miért nem azt, amit ôk. Fárasztó tud lenni. Sokáig szégyelltem is, mert hiányosságnak éreztem, és nem beszéltem róla. Mostanra jutottam el odáig, hogy nyíltan felvállaljam. Sosem volt, hogy véletlenül mégis ettél valami tilosat? Nem. Tudtam, mit lehet, és mit nem. Például sehol sem ehetek fôzeléket, mert azt búzaliszttel sûrítik vagy rántják be. Gyerekkoromban egyébként úgy mentem zsúrba, hogy vittem a saját kenyeremet, és ott megcsinálták nekem a szendvicset, mert a tojást, a reszelt sajtot vagy a Piros Aranyat rá lehetett tenni. De arra is emlékszem, mikor egyszer
26
sírva rohantam haza a barátaimtól, akik fánkot ettek, én viszont nem ehettem, és irtó rosszul esett. Az anyukám azzal vigasztalt, hogy eljön majd az idô, amikor az étteremben megkérdezik, hogy gluténmentes fánkot szeretnék, vagy nem. Nyugat-Európában egyébként már közelítenek ehhez az idôszakhoz. Az RTL sokat dicsért menzáján nem is szoktál enni? Dehogynem! Tudom, mi az, amit teljesen gluténmentesen csinálnak. Illetve januártól ott a fôzelékeket rizsliszttel készítik, amit én fogyaszthatok. Nem kifejezetten csak miattam: volt rá igény, hisz a társadalom egy százaléka lisztérzékeny! Nagyon érdekes például, hogy a Forma-1-es Ferrari csapatnál három hölgy is ugyanebben a betegségben szenved, és az ô kedvükért az egyik sarokban be van rendezve egy gluténmentes büfé! Én is gyakran rájárok a versenyeken… Manapság is van nálam legalább speciális keksz, hogy ha nagyon megszorulnék, tudjak valamit enni. Talán a betegségnek is köszönhetô, hogy ilyen önzô lettem, mert ha, mondjuk, elmentünk egy lakodalomba, a nagymamám hozta nekem a süteményt, és megtiltotta, hogy bárkinek is adjak, mert a többiek ehettek mást is, én viszont csak azt. Nagyon úgy tûnik, hogy az önzésen kívül azért néhány pozitív személyiségjegyet is köszönhetsz a betegségednek… A kezdettôl tudtam, hogy mik a szabályok. És talán ezért tudok magammal szemben eléggé szigorú lenni. Ha továbbgondoljuk, akkor lehet, hogy az egész hivatásom és karrierem egyfajta kompenzáció. Szeretném megmutatni a többségi társadalomnak, hogy lám, én, akire mindig olyan furcsán néztetek, vihetem valamire, pedig mást eszem, mint ti! Én leszek az, aki ott áll Michael Schumacher és Bernie Ecclestone mellett! Talán nem túlzás ilyen pszichológiai mélységet látni ebben. Szerintem ez az én motivációmban erôsen benne volt. Ma már az egyik legismertebb arc vagy az RTL-en, mégis az az ember érzése,
mintha minden szereplésedre ki lennél éhezve. Örülök, hogy sok szerepem van, de én elsôsorban még mindig sportriporter vagyok, csak éppen másféle munkát is rám lehet bízni. A Reggeli nekem egy játszótér. Azt hiszem, azért is vagyok talán eléggé oldott, mert csak egy kirándulásnak tekintem, miközben továbbra is sportmûsorokat csinálok. Amúgy bevallom, néha azért erôt vesz rajtam a bizonytalanság, és ezt leplezem lazasággal, akár önkéntelenül is. Azt ugyanis el tudom játszani, hogy könnyed vagyok. Nagyon jó iskola a sportriporterség, mert megtanulsz több dologra összpontosítani egyszerre: figyelsz az idôre, jobban érzed a ritmust, elmagyarázol dolgokat, amiket adott esetben a kollégád egyértelmûnek tart, de közben nem azok. Elnézést kérek a nagypapádtól, de nincs igaza: te nagyon tudatos ember vagy! Azt is tudod, hol kell tartanod tíz év múlva?
A televíziózásnak nagyon sokat köszönhetek. Könnyen megnyit ajtókat, és bizonyos lehetôségeket ad már csak az is, hogy ott vagyok a képernyôn. Ezzel nem szeretnék visszaélni, de butaság lenne nem használni. Van egy kapcsolatrendszer, amellyel élni kell, és most úgy látom, hogy jó lenne, ha a tévézés egy idô után megmaradna hobbinak, miközben egyéb vállalkozásokból élnék. Most még mindenképp ez az elsô — mit csináljak, ha magamutogató ripacs vagyok, és imádok szerepelni? De minden tévés ilyen, csak van, aki bevallja, és van, aki nem. Arra azért figyelni kell, hogy ne legyek sok. Nagyon kényelmesen el lehet lenni abban az állapotban, hogy jó, ha felismernek az utcán és — a klasszikus példával élve — a szebb húst kapod a hentesnél, de ha ez egy önelégült vigyorrá válik az arcodon, akkor egy idô után pofára fogsz esni. Lózs István
27
ALAKI HIBÁS KÉSZÍTMÉNYEK
T
67
