A NŐK KÜZDELME A VÁLASZTÓJOGÉRT MAGYARORSZÁGON

MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR JOGTÖRTÉNETI TANSZÉK

A NŐK KÜZDELME A VÁLASZTÓJOGÉRT MAGYARORSZÁGON

SZERZŐ: TÓTH ZSUZSANNA IGAZGATÁSSZERVEZŐ LEVELEZŐ KONZULENS: DR. LEHOTAY VERONIKA EGYETEMI TANÁRSEGÉD

MISKOLC 2013

1

UNIVERSITY OF MISKOLC FACULTY OF LAW DEPARTMENT OF LEGAL HISTORY

THE STRUGGLE FOR WOMEN'S SUFFRAGE IN HUNGARY

AUTHOR: ZSUZSANNA TÓTH BA IN PUBLIC ADMINISTRATION MANAGEMENT PART-TIME COURSE CONSULTANT: DR.VERONIKA LEHOTAY INSTRUCTOR

MISKOLC 2013

2

Tartalomjegyzék Bevezetés...................................................................................................................... 4 Történeti előzmények ........................................................................................... 7

I.

II. Magyarországon túl: nemzetközi példák ............................................................ 15 III.

A küzdelem útján ............................................................................................ 19

1.

A Feministák Egyesülete és a feminista mozgalom ........................................ 19

2.

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ........................................................ 30

IV. A küzdelem útján:törvénytervezetek és törvények a nők jogainak kiterjesztéséről............................................................................................................ 36 1.

A Vázsonyi-féle törvénytervezet és a 1918. évi XVII. törvénycikk ............... 36

2.

Az 1918. évi I. néptörvény .............................................................................. 38

3.

Az 5985/1919. számú kormányrendelet .......................................................... 40

4. A Klebelsberg Kunó-féle választójogi javaslat, a 2200/1922. ME. számú rendelet ................................................................................................................... 41 5.

Az 1925. évi XXVI. törvénycikk .................................................................... 46

6.

Az 1938. évi XIX. törvénycikk ....................................................................... 50

7.

Az 1945. évi VIII. törvénycikk ....................................................................... 54

V. Az első nők a magyar parlamentben ................................................................... 56 1.

Slachta Margit ................................................................................................. 56

2.

Kéthly Anna ................................................................................................... 57

3.

Melczer Lilla .................................................................................................. 58

Összegzés ................................................................................................................... 59 Irodalomjegyzék ......................................................................................................... 62 Mellékletek................................................................................................................. 64

3

Bevezetés Szakdolgozatom témája a nők küzdelme a választójogért Magyarországon. Manapság egyre többet hallom magam körül – buszon, vásárlás során –, hogy nem akarnak az emberek elmenni választani, akár országgyűlési, akár önkormányzati választásról legyen szó. Teljesen érdektelenné vált számukra a választás intézménye. Ez „köszönhető” a mai politikai helyzetnek, a képviselők hitelességének és megannyi körülménynek, ami segített abban, hogy az emberek többségében ez a negatív vélemény megszülethessen. Persze mindenkinek szabad elhatározása, hogy mit kezd a választójogával. Az emberek nagy része úgy fogja fel ezt, mintha teljesen természetes joga lenne a választójog, ami így is van, viszont kevesen gondolkodnak el azon, hogy mi lehetett ennek a jognak az előzménye, története. Ugyanis a történelem során a választójog – mind a nők, mind a férfiak terén – korlátozva volt. Sőt! Így felmerül bennem a kérdés, hogyha tudnák a társadalom tagjai, hogy ezért őseik mennyi mindenen mentek keresztül, hogy megkapják, akkor is ilyen véleménnyel lennének?! Vagy „becsesnek” vélnék e jogukat és mindentől eltekintve megragadnák az alkalmat, hogy beleszólhassanak a közügyekbe?! Eddigi tanulmányaim során csak érintőlegesen tanultam a történelemnek ezt a fejezetét. Bevallom őszintén elgondolkoztatott ez a téma, kíváncsivá tett, hogy mi a története. Minél többet foglalkoztam ezzel a témával, annál inkább kiderült számomra a valóság – miről kevesen tudnak –, hogy kemény küzdelem húzódott meg mögötte. A szakdolgozatomban a magyarországi nők küzdelmét szeretném bemutatni a XIX. század közepétől a XX. század közepéig. Azért a nőket vettem célkeresztbe, mert ők voltak teljesen megfosztva ettől a jogtól, kiszolgáltatva a társadalomnak és beskatulyázva a családanya szerepkörébe. A későbbiekben a választójog már nem öncél lett: a politikai küzdelmet a nők széles körű egyenjogúsításának eszközeként tekintették. A nők egyenjogúsítási küzdelme már akkor is magába foglalta a munkához, a művelődéshez való jogért, valamint a családon belüli egyenlőségért folytatott harcot. A századelő asszonyai a 4

kiteljesedett tartalmú emancipációért emelték magasra a táblát: „Választójogot a nőknek!” Diplomamunkám során nem tértem ki a társadalmi nemek szerepének a vizsgálatára, a Gender Studies-ra1, hanem inkább történelmi/jogtörténeti tényekre támaszkodva dolgoztam ki a struktúrát. Bemutatom annak a nem kevés küzdelemmel járó útnak a legfontosabb állomásait, amelyek a nők választójogának megvalósulásához vezettek. Kezdve a polgári átalakulást hozó 1848-as áprilisi törvényektől, amelyek meg sem említették a nőket mint politikai szereplőket, parlamenti választókat vagy képviselőket. A politikai liberalizmus fénykoraként emlegetett dualizmus idején csak tervek születtek a nők választójoga érdekeiben, törvények nem. Kitekintésképpen néhány szomszédos és nyugat-európai ország helyzetét is leírom. Bemutatásra kerül a Feministák Egyesülete és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt maga és reakciói mint a nők politikai jogainak megszerzésében a legaktívabban harcoló, tevékenykedő és segítő szervezet, a megalapításuktól az I. világháborúig. Kitérek arra, mi lehetett az oka e két tömörülés differenciálódásának. Majd az olvasó megismerheti azokat a törvénytervezeteket és hatályba lépett jogszabályokat, amelyek szigorúan, férfiaktól megkülönböztető cenzusokkal, apró lépesekben is, de tartalmazták a nők jogkiterjesztését. Aztán 1945-ben megszületett az első olyan magyar törvény, amely a férfiakkal azonos feltételeket biztosított a választójog tekintetében a nőknek. A sikerhez nagyban hozzájárult a nők egyre jelentősebb részvétele a gazdasági és társadalmi élet különböző területein, valamint a világháborúkban betöltött szerepük, áldozatos munkájuk, helytállásuk a hátországban. Az utolsó fejezetében olyan híres nőalakokról írok, akik elsők között foglalhatták el helyüket női képviselőként a magyar parlamentben. 1

Gender Studies, mint társadalmi nem egyik lehetséges meghatározása: a nőknek és férfiaknak társadalmilag kiosztott, a neveltetésünk során elsajátított szerepeinkből fakadó, az időben változó, kultúránk, osztály-, vallási vagy etnikai hovatartozásunk, tanultságunk, földrajzi, gazdasági és politikai környezetünk által meghatározott különbözőségeink. Biológiai nemünk mellett e magatartási minták alakítják viselkedési normáinkat, s határozzák meg, kik vagyunk. A társadalmi nem fogalma tehát egy adott társadalom által a nőktől és férfiaktól elvárt, egyben társadalmi önazonosságukat meghatározó tulajdonságok, készségek és viselkedésmódok halmazát jelenti.

5

Viszonylag jelentős azon könyvek, tanulmányok száma, amelyek a magyarországi választások, a választójog alakulásának a történetével, illetve az egyes országokban kialakult választójogi gyakorlattal foglalkoznak. Akadnak olyan munkák is, amelyek a különböző „választói csoportok” választójogának a változásaival foglalkoznak. A nők választójogának magyarországi történetéről, a saját maguk és mások által az ő választójogukért folytatott politikai küzdelemről viszont alig találhatunk. A munkám során Simándi Irén „Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon”, N. Szegvári Katalin „Út a nők egyenjogúságához” és „A női választójog külföldön és hazánkban”, valamint Palasik Mária „A nő és a politikum” című műveiket vettem alapul. Emellett idézek a korabeli sajtóból is, hogy visszaadjam a kor hatását.

Ezekben megindultsággal olvashatjuk a nők

egyenjogúságáért elkötelezett anyáink, nagyanyáink, dédnagyanyáink írásait. Úgy gondolom, a mai nőgeneráció is tanulhatna ezekből a merész hangú publicisztikából. Így nem vállalkoztam többre, mint hogy képet adjak erről a harcról, és leírjam azt, amit kevesen tudnak és hisznek róla. Hosszú volt az út, amíg a politikai jogok egyenlőségének gondolatába a nőket is befogadták. A nők csak helyet követeltek maguknak a sorsukat irányító hatalomban és győzedelmeskedtek. Ezeknek az információknak a birtokában, bízom benne, hogy az emberek komolyabban veszik a választójogukat – akár nő, akár férfi – és azzal, hogy megjelennek a szavazó helyiségben és elmennek a választási urnához, nem mondanak le róla, tudván, hogy ez egy elődeink által kiharcolt jog.

6

I.

Történeti előzmények Magyarországon

a

népképviseleti

országgyűlés

az

1848-as

forradalom

eredményeként indult útjára. Az áprilisi törvények2 megteremtették a polgári átalakulás lehetőségét, a legfontosabb polgári szabadságjogokat, a felelős magyar minisztériumot és a népképviseleti országgyűlést. Ez utóbbihoz kodifikálták az országos képviselői választói jogosultságot és a választhatóságot. Kimondta a törvény, hogy a korábbi politikai jogélvezetet senkitől nem veszi el, a történelem során megszerzett, megkapott jogoktól nem fosztanak meg senkit. Emellett a szavazati jogot az 1848. évi V. törvénycikk 2.§-a értelmében a következőkre terjesztette ki: „Az országnak s kapcsolt részeknek mindazon bennszületett vagy honosított, legalább 20 éves, és sem atyai, sem gyámi, sem gazdai hatalom, sem pedig elkövetett hűtlenség, csempészkedés, rablás, gyilkolás és gyújtogatás miatt fenyíték alatt nem levő lakosai, a nőket kivéve, törvényesen bevett valláskülönbség nélkül választók: a) Kik szabad királyi városokban vagy rendezett tanáccsal bíró községekben 300 ezüstforint értékű házat vagy földet, egyéb községekben pedig úrbéri értelemben vett 1/4 telket vagy ezzel hasonló kiterjedésű birtokot, kizáró tulajdonú vagy hitveseikkel s illetőleg kiskorú gyermekeikkel közösen bírnak. b) Kik mint kézművesek, kereskedők, gyárosok telepedve vannak, ha tulajdon műhellyel vagy kereskedelmi teleppel, vagy gyárral bírnak, s ha kézművesek, folytonosan legalább egy segéddel dolgoznak. c) Kik, habár a fentebbi osztályokba nem esnek is, saját földbirtokukból vagy tőkéjükből eredő 100 ezüstforint évenkénti állandó s biztos jövedelmet kimutatni képesek. d) Jövedelmükre való tekintet nélkül a tudorok, sebészek, ügyvédek, mérnökök, akadémiai művészek, tanárok, a magyar tudóstársaság tagjai, gyógyszerészek, lelkészek, segédlelkészek, községi jegyzők és iskolai tanítók, azon választókerületekben, melyben állandó lakásuk van. e) Kik eddig városi polgárok voltak, ha fentebbi pontokban leírt képességekkel nem bírnak is.”3 A választhatóság tekintetében szigorúbb volt a megkötés: az V. törvénycikk 3.§-a a 24. életév betöltését és a biztos magyar nyelv tudást kívánta meg. A 2 3

1848. április 11. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5273.p. (A letöltés ideje: 2012. augusztus 12.).

7

jogszabályból tisztán kiderül, hogy a választójogot alapvetően vagyoni cenzusokkal korlátozták, a szavazás nyílt volt, és a nők nem kaptak szavazati jogot. Tehát az általános, egyenlő és titkos választójog ideális formája nem valósult meg. Az igény a választójog további kiterjesztésére már megjelent a magyar politikai gondolkodásban is. Kossuth Lajos a következőket fogalmazta meg a választójogról: „…a polgári társadalomnak azon kell lennie, hogy a köznevelésről a szerint gondoskodjék, miszerint még a legszegényebb polgárnak is módja, alkalma legyen magát némileg kiművelni, az emberben pedig az embert és polgárt annyira tisztelnie, a birtokszerzés és élelemkereset akadályait annyira el kell hárítani, miszerint a közjólét úgy elterjedjen, hogy a közállomány fenntartásával az egész nép érdeklettnek tekintessék, legalább az érdeklettek oly túlnyomó számot tegyenek, miszerint a választási jog veszély nélkül az egész népre kiterjeszthessék.”4 A választójog koncepciója, kiterjesztése kényszerűen időszerűtlenné vált a szabadságharc leverése után. Az 1867-es kiegyezést követően azonban napirendre került a változtatás igénye. Így született meg az 1874. évi XXXIII. törvénycikk, amely módosította az 1848. évi választójogi rendszabályokat, és adócenzussal kiegészítette a vagyoni cenzust. Képviselői kezdeményezések is megjelentek, de a nők választójogát ez a jogszabály sem rögzítette. A magyar országgyűlés az 1870-es években három alkalommal is foglalkozott a nők szavazati jogával. Az országgyűlési választójog megszerzésénél nagy jelentőségű volt az azt megelőző községi választójog elnyerése. A nők közéleti szerepét illetően a dualizmuskori országgyűlések közül az első két ciklusban, az 1869-72. évi, valamint az 1872-75. évi országgyűlési ciklusokban bontakozott ki a legélénkebb vita a képviselőházban a politikai jogokról. A reformországgyűlések által is szabályozott törvényhozási témák közül a helyhatóságok rendezése és az országgyűlési választójogról alkotott törvények érdemlik meg figyelmünket, a nők politikai jogainak alakulása szempontjából. A belügyminiszter 1870. április 28-án terjesztette a képviselőház elé a törvényhatóságok és a községek rendezéséről szóló törvényjavaslatokat. Az 1870. évi XLII. törvénycikk a törvényhatóságokról a választójogosultságot a törvényhatóság 4

Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon 1848-1938. Gondolat Kiadó. Budapest. 2009. 10-11. p. (Továbbiakban: Simándi, 2009.)

8

egyetemét képviselő törvényhatósági bizottságba (közgyűlés) úgy rendezte, hogy annak tagjai felerészben a nyers virilizmus alapján kerültek be, vagyis a legtöbb adót fizetők automatikusan tagságot nyertek, míg felerészben a testület választott volt a képviselőházi választójoggal rendelkező, írni-olvasni tudó és a törvényhatóságokban legalább két év óta lakással bíró adófizető személyekből. A férj vagy atya adójába a nő, és a kiskorú gyermek adója is beszámított, ha az érintett azok vagyonát kezelte. Mivel a törvényben előírt választói jogosultság alapját az országgyűlési választói jogosultság adta, okszerűen merült fel a még mindig hatályban lévő 1848. évi V. törvénycikk első szakaszában szereplő jogfenntartók, közöttük a nők választójogának kérdése, azaz a nemes özvegyek képviseleti joga fennmaradjon-e. Mivel az 1848. évi városi törvény jogosultjai közül kimaradtak, az 1870. évi helyhatósági törvény nem jelentett jogfosztást azzal, hogy a nők előtt a választás jogosultságát nem nyitotta meg.5 A községekről szóló törvényjavaslat a helyhatósági törvény után került bizottsági tárgyalásra, majd 1870 decemberében a képviselőház elé, amely a javaslat tárgyalását 1871. március 20-én kezdte meg és már másnap a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. A legnagyobb vitát a plénumon ugyanaz a kérdés - a virilizmus kérdése - váltotta ki, mint amely a bizottságokban folyó vitát is felkeltette. A községi törvény jelentősége a női választójog szempontjából igen nagy, mert ennek tárgyalása során nyújtották be az 1867 utáni törvényhozásban először a nők kérvényét a helyi önkormányzati és országgyűlési választójog érdekében, és e jogszabály a nőknek bizonyos körben választói jogosultságot biztosított. A nők kérvényét Madocsányi Pál nyújtotta be.6 Madocsányi Pál, a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője 1871. március 13-i beadványában a következőket fogalmazta meg. „T. ház! Több özvegy nő által aláírt kérvényt van szerencsém a t. háznak benyújtani, melyben a folyamatban lévő megyék és a községek rendezése és a választási törvény alkotásánál, az őket megillető választási jogmegadásáért

5

N . Szegvári Katalin: A női választójog külföldön és hazánkban. HVG-ORAC. Budapest. 2001. 59.p. (Továbbiakban: N. Szegvári, 2001.) 6 N. Szegvári, 2001. 60.p.

9

esedeznek”7. A képviselő előterjesztésének hatásáról csak annyi feljegyzést találunk a képviselőház naplójában, hogy derültséggel fogadták.8 A nők választójogának megadását kérte Zenta város országgyűlési képviselője, Majoros István, a Függetlenségi Párt politikusa. 1871. november 20-án törvényjavaslatot terjesztett elő. 1872. január 13-án elhangzott beszédében indokolta tervezetét. Az indokolás bevezetőjében olvashatjuk, hogy szándéka „az emberi nemnek felénél többre” kiterjeszteni a jogot, akik megérdemlik a törvényhozás figyelmét.9 Az indokolás felsorakoztatta a nők történelmi érdemeit az ókori amazonoktól kezdve a hazai történelem fegyverviselésben is járatos asszonyait is beleértve. Hozzátette még, hogy ha hazánk lépést akar tartani a nyugati és a szomszédos országokkal, akkor a haladás terén szükséges, hogy minél több nő mind a tudományt, mind a munkát ne nélkülözze.10 A jegyzőkönyv szerint Majoros István javaslatának indokolását a képviselők türelmetlenül hallgatták, az elnök többször is csendre intette őket. Majoros a képviselőket kötelezettségeikre emlékeztette: „Sajnálom, hogy türelmetlenséget keltek…,

de

hisz

a

törvényhozás

kötelessége,

ha

valaki

előterjesztette

törvényjavaslatát, annak indoklását meghallgatni. Úgy hiszem, hogy az emberiség azon része, melyért jelenleg törvényjavaslatomat a t. ház elé terjeszteni bátorkodom: megérdemli, hogy részesítsük őket a polgári és politikai jogok gyakorlatában, minek következtében a felvilágosodás és a munka a nők tudományos befolyása és munkaképessége által csak szaporíttatnék.”11 Javaslatát ezt követően elfogadásra és tárgyalásra ajánlotta. Jámbor Pál jegyző ismertette a törvényjavaslatot: „1.§ A nőnemhez tartozók, kik e hazában születtek, vagy honosíttattak, kivétel nélkül minden politikai jogélvezetben a férfiakkal egyenjogúsíttatnak. 2.§ Mindazon eddig fennállott törvények, melyek a nőnemet a polgári és politikai jogok gyakorlásától eltiltották: ezennel

hatályon

kívül

tétetnek.

3.§

Ezen

törvény

végrehajtásával

az

igazságügyminiszter bizatik meg.”12 Azonban javaslataiból nem született semmiféle jogszabály. 7

Simándi, 2009. 12. p. Képviselőházi Napló, 1869/1972. XV. kötet. (308. országos ülés. 1871. március 13.) 5. p. 9 Simándi, 2009. 12. p. 10 N. Szegvári, 2001. 62. p. 11 Simándi, 2009. 13. p. 12 Simándi, 2009. 14. p. 8

10

Kállay Ödön országgyűlési képviselő az 1872. február 23-i ülésen az 1872. évi választójogi törvényjavaslat tárgyalásánál a női választójog kapcsán beszédében elmondta, hogy még nem jött el az ideje a női emancipációnak, de indítványozná a nők szavazhatási jogát a képviselő választásnál. Érthetetlennek vélte, hogy az aluliskolázott férfinak volt szavazati joga, míg a művelt nőktől megtagadta, amit a képviselőház

hátramaradottságának

legnagyobb

bizonyítékának

tudott

be.13

Beszédének részleteiből kitűnik, hogy a társadalomban egyre fontosabb feladatot ellátó és szerepet betöltő nőkre kívánta kiterjeszteni. Továbbá javasolta a titkos szavazás bevezetésével egy időben az itatás és megvesztegetés bűntetté nyilvánítását. A

képviselőház

teljeskorúságáról”

szóló

114

szavazattal

törvényt.

Az

75

ellenében

1874.

XXIII.

elfogadta tc.

a

„A

nők

következő

megfogalmazásban vált törvénnyé: „1. §. Hajadonok 24-ik életévük betöltével teljeskoruakká válnak és minden, a teljeskorusággal járó jogok élvezetébe lépnek. 2.§. Minden nő, tekintet nélkül életéveire, férjhezmenetelével teljeskoruvá lesz s e jogot akkor is megtartja, ha az 1. §-ban meghatározott életkor betölte előtt özvegységre jut, férjétől biróilag elválasztatik, vagy házassága föloldatik. 3.§. E törvény végrehajtásával az igazságügyminister bizatik meg.”14 Ezzel egyértelműen megszűnt a Hármaskönyv (Tripartitum) I. 11. címe szerinti rendezés, mely szerint a férfiak 24, a nők 16 éves korukban lesznek teljeskorúakká; a szüzek és leányok azonban addig, míg férjhez nem mentek, a 112. szakasz szerint mindig másnak gyámsága és hatalma alatt vannak.15 Az 1874. évi XXXIII. törvénycikk tárgyalásánál 1874. július 8-án ismét Majoros István emelte fel szavát a nők választójogból történő kizárása ellen. Felszólalásában találhatjuk meg a legprogresszívebb álláspontot, amelyre a kor politikusai közül néhányan már eljutottak, vagyis a nők teljes magán- és közjogi jogegyenlősítését. Legelső óhaja az általános, titkos szavazás lett volna, különösen az, hogy aki büntetés alatt nem állt, nemi különbség nélkül kapta volna meg a „szavazási képesség.” Szerinte ez a törvényjavaslat a választási jogot a választókra nézve az eddiginél sokkal inkább megszorította, ahelyett, hogy bővítette volna a haza polgárainak jogát. Erélyesen kijelentette, hogy polgárok alatt a nőket is érti, kiknek feladatuk az állam kölcsönös istápolása is. Viszont „ha census állíttatik is föl a 13

Simándi, 2009. 14-15. p. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=5635.p. (A letöltés ideje: 2012. augusztus 12.) 15 N. Szegvári, 2001. 66. p. 14

11

törvényjavaslatban: az legalább mindenkire nézve az őt megillető jogok szerint adassék meg”16 – mondta Majoros. Indokai között kitért a munkás- és földművelő családban élők mindennapjaira, ahol a család gondjait a nő és a férfi közösen oldja meg, ők közösen teljesítik az állam- vagy közszolgáltatásban kötelességüket. Példákkal felsorakoztatva próbálta bizonyítani képviselőtársainak, hogy magasabb műveltségű családban, ahol a feleség hasonló képzettségű, mint a férj, a nő meg tudja írni a férfi beszédeit, vagy azokat megjelentetésre alkalmassá teszi. Vannak olyan nők is, akik képesek helyettesíteni férjüket magas államhivatalban is. Külföldről említett példája Anglia volt. „Az országban nőfejedelem van és úgy látszik, hogy az angoloknak kevesebb okuk van a panaszra, mint ott, ahol férfi-királyok és császárok uralkodnak”17 - mondta. Stanescu Imre a ház ugyanezen ülésén több kritikai megjegyzés után, csatlakozva Majoros István felszólalásához fejtette ki a véleményét a korlátozott női választójogosultságról. „Méltóztassanak ugyanis emlékezni, hogy a községek rendezéséről szóló törvényben az özvegyeknek megadatott a jog a községi elöljárók választásánál, s így törvényhozásilag fölállítatott azon elv, hogy a nők el nem üttethetnek a szavazási jog gyakorlásától. Ha már a községi tisztviselők választásában résztvehetnek: a consequentia az, hogy az országos képviselők választásában is részt vehetnek… Köztem és Majoros képviselőtársam közt az a különbség, hogy én egyelőre nem tartom opportunusnak, hogy a szavazati jog minden nőre különbség nélkül kiterjeszthessék. De igenis szükségesnek tartom, hogy mind a törvényhozás, mind maga a nemzet egy lépéssel közeledjék e nagyfontosságú kérdéshez.”18 Az elnök szavazásra bocsátotta a központi bizottság szövegezését a törvény első szakaszáról, vagyis arról, amely a nők választójogi kirekesztését tartalmazta. A bizottság szövegezését elfogadták, és a beadott módosításokat elvetették. Az 1874. évi választójogi reformtörvény tárgyalása során nem sikerült a nők választói jogosultságának elismerése érdekében még a legszerényebb, a már elért jogi státuszhoz alkalmazkodó bővítést sem biztosítani. A kor társadalmi, politikai, szellemi áramlatai, a polgári radikálisok, a szociáldemokraták, egyes civil szervezetek, a feminista mozgalmak, ha más-más 16

N. Szegvári, 2001. 68. p. Simándi, 2009. 16. p. 18 N. Szegvári, 2001. 70. p. 17

12

módon is, de követelték a női választójog valamilyen szintű biztosítását. A századfordulótól jelentősen megváltozott a nők társadalmi helyzete és megítélése. Ezt a változást a gazdasági és kulturális tényezők együttes hatása segítette elő. Az

átalakulás

egyik

megnyilvánulása

Wlassics

Gyula

vallás-

és

közoktatásügyi miniszter 1895. december 19-én kelt rendelete, melyet a budapesti és kolozsvári egyetem tanácsához intézett. Ebben a nők számára lehetőséget adott, hogy bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi pályákra kerüljenek. A megváltozott helyzetben szembetűnőbbé vált, hogy mekkora a szakadék a nők magánjogi cselekvőképessége és közjogi cselekvőképességük fogyatékossága között. A nők választójogát sürgető mozgalmak is hallatták szavukat, de a nők választójoga nem vált a választójogi reformjavaslatok kiegészítő részévé.19 A politikai harcok, közjogi viták, parlamenti összeütközések egyre hevesebbek lettek a századfordulót követően. Az 1905. januári választásokon vereséget szenvedett a három évtizede kormányzó Szabadelvű Párt. A koalícióba tömörült ellenzéki pártok fölényes győzelmet arattak. A Fejérváry Géza-féle úgynevezett darabontkormány választójogi javaslatát, amely még az országgyűlés elé sem került, Kristóffy József belügyminiszter dolgozta ki. Ez a tervezete a nőkről egyáltalán nem szólt. Wekerle Sándor elnökletével alakult meg az új kabinet 1906. április 8.- 1910. január 17. között, amely programjában ismét célul tűzte ki a választójogi reformot. A kormány belügyminisztere gróf Andrássy Gyula volt, aki 1908. november 11-én terjesztette elő javaslatát a képviselőházban. Az elképzelés az volt, hogy bizonyos rétegeknek kettős, sőt hármas szavazatot adott volna, és az analfabétáknak is választójogot kívánt adni. Az Andrássy-féle tervezet szintén nem említette a nők választójogát. Újabb tervezetet Lukács László kormánya nyújtott be, de ez a javaslat sem tartalmazott semmiféle lehetőséget a nők választójogára vonatkozóan. Ez a helyzet azonban egyre nehezebben volt tartható. Egyre többen emelték fel szavukat, például Márkus Dezső jogász, aki 1912-ben a nők választójoga mellett érvelt, felhívva a kormány és a választójog megadását ellenzők figyelmét a kérdés megoldására. Ő is példaként említette azokat az országokat, ahol a nőknek kisebb vagy nagyobb mértékben már van politikai joguk a közügyekbe való beleszólásra. Az az idő, amit a 19

Simándi, 2009. 20-21. p.

13

nők a közügyekre áldoznak, választási mozgalmakban töltenek, nem hátráltatja őket a családi életben vállalt feladataik elvégzésében. Ez nem győzte meg azokat, akik a nők egyetlen hivatását az anyaságban látják és távol akarták tartani mindentől, ami veszélyezteti azt. Szerinte a nők is elvégezhetik a középiskolát, és egyetemi tanulmányokat is folytathatnak. A nők tevékenysége az élet valamennyi területén, rátermettségben, kötelességtudatban, lelkiismeret dolgában nem marad le a férfiaké mögött.20 Látható, hogy a századforduló után egyre többen és hevesebben álltak ki a nők mellett, de javukra még érdemi lépés nem következett be a törvényhozás terén. Mielőtt kitérek azokra a későbbi jogszabálytervezetekre és törvényekre, amelyek a nők jogkiterjesztéséről szóltak, érdemes megvizsgálni, hogy Magyarországon kívül más országokban milyen volt a nők helyzete. Ezt a következő fejezetben részletezem.

20

Márkus Dezső: A nő választójoga. In: A választójog. Franklin-Társulat. Budapest. 1912. 28-30. p.

14

II.

Magyarországon túl: nemzetközi példák Azok, akik az ügy mellett foglaltak állást, a női választójogért folytatott

harcban gyakran hivatkoztak külföldi példákra, és az ott elért eredményekre. Érdemes néhány országot jellegzetes példaként bemutatnom. Ausztriában a Reichsrat képviselőházára vonatkozóan a nőknek nem volt választójoguk, csak a tartományokban bírtak tartománygyűlési választójoggal. AlsóAusztriában 1907. október 21-én kelt választási rendtartásról szóló törvény 11. §-a szerint nagybirtokos férfi és nő, 400 korona tartományi hozadék, 24. életév betöltése esetén volt jogosult a választójogra.22 Felső-Ausztriában az 1909. január 29-én hozott törvény 8. §-a értelmében a nagybirtokosok

választóosztályába

tartozó

nagykorú

osztrák

állampolgárok

rendelkeztek választójoggal. Azok, akik 200 korona adóval bírtak, ebből legalább 160 korona a földadó. A törvény szerint a nők csak meghatalmazott útján gyakorolhatták a választójogukat. A meghatalmazottnak ugyanabban a társadalmi osztályban kellett választójoggal bírnia, és csak egy választót képviselhetett. Tartománygyűlési képviselővé csak férfi volt választható.23 Csehországban az 1873. január 9-én elfogadott törvény alapján a nagybirtokos választóosztály képviselőit az ezen választóosztályhoz tartozó választójogosultak közvetlenül választották. Választójoguk volt az ingatlanokkal, telekkönyvi tulajdonnal rendelkezőknek, akik 250 forint tartományi adót, ebből legalább 200 forint földadót fizettek, önjogúak, 24. életévüket betöltötték. A nők a nagybirtokos

választóosztályban,

meghatalmazott

útján

gyakorolták

a

választójogot.24 Ausztria többi tartományában is a felsorolt időpontokban születtek a tartománygyűlésről választási rendtartások, így Stíriában 1909. február 19-én, Bukovinában 1910. május 20-án, Galíciában 1866. szeptember 20-án, Karinthiában 1902. szeptember 5-én, Morvaországban 1905. november 25-én, Salzburgban 1909.

22

Simándi, 2009. 89. p. Simándi, 2009. 89. p. 24 Simándi, 2009. 90. p 23

15

február 15-én, Sziléziában 1875. november 22-én. A tartományokban a korábban említett módon meghatalmazott útján választhattak a nők.21 Kivételt képezett Görz és Gradiska. A tartománygyűlési rendtartásról szóló törvény – amely 1907. szeptember 12-én kelt – szerint a nagybirtokos választóosztályban nők is rendelkeztek választójoggal, ha önjogúak, osztrák állampolgárok, az ingatlanuk után legalább 100 korona évi adót fizettek. Azonban itt is tartománygyűlési képviselővé csak férfi választható.22 Bosznia-Hercegovinában az 1910. február 10-én szentesített és kihirdetett alkotmány tartalmazza a tartománygyűlési választási rendtartást. A 24. életévük betöltése után volt választójoguk a férfiaknak és a nőknek. A nőkre azonban még vonatkozott a nagybirtokos osztályba (I. kúriába) tartozás. Az első választásokat 1911 májusában tartották, a választásra jogosultak száma 402 164 fő volt. A női választók között a korábban említett szabályozás miatt az iszlám vallású nők voltak nagy többségben, mert a földbirtokok túlnyomó része ezen vallásúak tulajdonában volt. Érdekességképpen megemlíthető, hogy Szarajevó kerületében például 10 iszlám vallású nő és csak 1 görög katolikus vallású nő szavazott.23 Finnországban 1863 óta az adófizető finn nőknek a községekben aktív választójoguk volt. Az aktív választójogot 1872-ben a városokban élő nőkre is kiterjesztették. Számuk aránylag kevés volt a magas adócenzus miatt. A választójogi törvényjavaslatot 1906. július 1-jén az összes politikai párt elfogadta. 1906. július 20-án szentesítették és október 1-jén lépett hatályba. A törvény értelmében a nők és a férfiak azonos választójoggal bírtak, 24. életévük betöltését követően (a finn magánjogi nagykorúság a 21. életévvel kezdődött). Éltek a nők a választójog adta lehetőségekkel, így számos törvény született közreműködésükkel: az anyaság jutalmazása, kedvezmények bevezetése számukra. Az államnak tett szolgálatokban is helyet kaptak, például a diplomácia területén. Jelentős szerepük volt a cselédtörvény reformjában is. Finnországban a törvény 6. §-a értelmében választható mindenki, akinek választójoga van.24 Nagy-Britanniában 1832-ben terjesztették be az első kérvényt a nők szavazati jogáért az alsóházhoz. 1883-ban már csak 16 szavazattöbbséggel vetették el a nők 21

Simándi, 2009. 90. p. Simándi, 2009. 90. p. 23 Szemle. A Nő és Társadalom, 1910. május 1. 76.p. 24 Welker Árpád: Finnország politikatörténete 1809-1917. JGYTF Kiadó, Szeged, 1994. 62. p. 22

16

szavazati jogára vonatkozó előterjesztést. 1888. november 29-én Lord Salisbury miniszterelnök beszédében egyebek mellett kijelentette: „Komolyan remélem, hogy már nincs távol az a nap, amelyen a nők meg fogják osztani a parlamenti választásoknál a szavazati jogot a férfiakkal és hogy nekik is módjukban lesz dönteni az ország politikai irányáról.”25 Több alkalommal nyújtottak be kérvényeket, gyűjtöttek aláírást a nők országgyűlési választójogának megadása érdekében az 1890-es és az 1900-as évek elején. 1917. március 27-én, a világháború alatt nyújtott be a brit kormány törvényjavaslatot a parlamenti és a helyi önkormányzati választójog reformjáról. Ez a javaslat országgyűlési választójogot adott volna minden nőnek, aki 30. életévét betöltötte és rendelkezik önkormányzati választójoggal, vagy ilyen választónak a felesége. Szintén 30 év a korhatár az egyetemet végzett nők esetében. Majdnem 2 hónappal később a törvényjavaslatot második olvasatban 329 szavazattal 40 ellenében, vagyis 289 többséggel az alsóház elfogadta. A javaslat tárgyalásánál többen kifogásolták, hogy az egyetemet végzett nők választójoghoz kötött életkora miért maradt 30 év, hiszen a férfiak óriási tömege szavazhat 21 éves korban sokkal kisebb műveltséggel. A nők országgyűlési választójogának megadását – a 30 éves korhatár megtartása mellett – többen még az önkormányzati választójog birtoklásához kötötték úgy, hogy annak kiszélesítését javasolták. 1917. június 19-én az alsóház a törvényjavaslatnak a nők választójogára vonatkozó részét 330 szavazati többséggel elfogadta. Másnap pedig a választójog 30 éves korhatárhoz kötött formáját 291 szavazattal 25 ellenében a bizottsági tárgyalás során jóváhagyta. A parlament 1918. február 6-án fogadta el a nők választójogáról szóló törvényt. A választójogot a jogforrás 30. életév betöltéséhez vagyoni, illetve önálló keresethez és műveltségi cenzushoz kötötte. A választójoggal rendelkező nők választhatóak is voltak.26 A porosz igazságügyi- és belügyminiszter 1917. november 22-én nyújtotta be a porosz képviselőház elnökéhez képviselőházi tárgyalásra a választójogi reformtervezetet. E javaslat az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójogot kívánta megvalósítani. Az új törvény alapján választójogot kapott minden férfi, aki legalább 3 éve porosz állampolgár, a 25. életévét betöltötte és 1 éve egy községben 25 26

Simándi, 2009. 94. p. N. Szegvári, 2001. 75. p.

17

lakik. A nők az 1918. november 30-án elfogadott törvény értelmében kaptak választójogot és választhatók is voltak.27 A teljesség igénye nélkül még érdekességképpen megemlíthető, hogy választójogot kaptak még a nők Oroszországban 1917-ben, 1920 óta községi és parlamenti választójoguk van Hollandiában. 1864 óta a jövedelemmel bíró vagy adót fizető nők községi választójoggal rendelkeztek Svédországban. 1919-től a férfiakéval egyenlő választójogot kaptak, 1921-ben eltörölték az adócenzust, ezt követően minden nő kapott választójogot az országban. Belgiumban 1920 óta minden nőnek községi szavazati joga volt. Romániában a nők 1921-ben községi választójogot kaptak. Olaszországban 1920 óta szintén községi választójoggal rendelkeztek a nők. Franciaországban a nők még teljesen jogfosztottak ekkor, csak a második világháború után nyerték el a szavazati jogot.28 Mint látjuk Európában – de Európán kívül is – első lépésként a községi választójogot adták meg a nőknek, majd fokozatosan szélesítették városi, egyes országokban

tartományi

választójogra. Ezzel

lehetőséget

adtak a

nőknek

önkormányzati szinten, hogy véleményüket kifejezésre juttassák, közvetlenül beleszóljanak a politikai élet alakításába. Megtanultak élni a választójoggal, ezért könnyű volt érvelni az országgyűlési választójog megszerzése mellett. A kormányoknak politikai hatalmuk megtartása érdekében pedig szükségük volt a választók támogatására. Azért tartottam fontosnak ezt a fejezetet, hogy lássuk Magyarország szomszédos országaiban és az országtól nyugatabbra lévő államokban milyen volt a helyzet ugyanebben a kérdésben. A magyarországi nőmozgalmak, a képviselők vagy bárki, aki hangját hallattatta a küzdelem során a választójog megadása mellett, érveikben szinte mindig hivatkoztak külföldre, ezzel is próbálva nyomást gyakorolni az ellenzőkre. Különösképpen a Feministák Egyesületének volt állandó fegyvere a külfölddel való példálózás, amit a következő fejezetben említek is.

27

Burucs Kornélia: Választójog Angliában, Franciaországban és Németországban (in: História, 0506/1985.) 28 N. Szegvári, 2001. 89-94. p.

18

III. A küzdelem útján 1. A Feministák Egyesülete és a feminista mozgalom A magyar feminista mozgalom történetének részletes áttekintésére első ízben Máday Andor társadalomtudós vállalkozott. „A magyar nő jogai a múltban és a jelenben” című, 1913-ban megjelent könyvében a magyar feminizmus történetét négy korszakra osztotta. Az első korszakot a francia forradalom idejére tette. A forradalmi reformtörekvések a magyar nők érdeklődését is felkeltette a közügyek, a politika és saját helyzetük iránt. Ez a korszak időben 1780 és 1825 közé tehető. A második korszak elején a nőket is magával ragadta a nemzeti újjáébredés, a reformkor szelleme. A fellendülés azonban csak rövid ideig tartott: az 1848-as forradalom, a szabadságharcért, a társadalom átalakulásáért vívott küzdelem háttérbe szorította a nők kérdését, pedig a szabadságharc idején tettekkel is bizonyították a nők a hazaszeretetüket. A megtorlás éveiben szintén nem kerültek előtérbe a feminizmus törekvései. E korszak 1825-től 1867-ig tartott. A harmadik korszak Máday szerint 1868-ban kezdődik a nőnevelés érdekében induló agitációval, amely Veres Pálné Beniczky Hermin pedagógus nevéhez fűződik. A negyedik korszak 1896-ban kezdődött, amikor lehetővé vált a nők számára az egyetemekre való bejutás. A tisztviselőnők egyesületbe való tömörülése erősítette a feminista mozgalmat, amely a Feministák Egyesületének 1904-ben történő megalakulásához vezetett.29 Az általam forgatott szakirodalmakban nem fedeztem fel más korszakolást, mindegyik könyv a Máday-féle négy korszakra hivatkozik és így tettem én is. A következőkben szeretném bemutatni magát a feminista szervezetet, munkájukat, az őket ért sérelmeket és a választójog megadása mellett szóló véleményüket. Magyarországon a Feministák Egyesülete 1904. december 18-án alakult meg Glücklich Vilma fővárosi tanítónő, elnök és Márkus Dezső kúriai bíró, alelnök vezetésével.30 29 30

Máday Andor: A magyar nő jogai a múltban és a jelenben. Athenaeum. 1913. 135-136. p. Lásd 1. számú melléklet.

19

Hazánkban a feminista mozgalom 1904 és 1942 között működött szervezet formájában. 1942-ben a politikai hatalom szüntette meg először, majd a háború után újjáalakult szervezetet 1949-ben végleg betiltották. Az egyesület 1904-től alapvetően meghatározta a magyarországi nők jogaiért folyó tevékenységet. Megalakulása után az egyesület aktív munkához látott. Megszervezték a Gyakorlati Tanácsadót, amely hamar népszerű lett. Feladata volt, hogy segítse a nőket az elhelyezkedésben, a gyermeknevelésben, az egészségüggyel kapcsolatos kérdésekben, emellett jogi tanáccsal is ellátta őket. Az egyesület pályaválasztási tanácsadást is folytatott, amit elsősorban Glücklich Vilma népszerűsített. A nők gyorsan felismerték a tanácsadó fontosságát és tömegesen keresték fel. 31 A Feministák Egyesülete munkájának középpontjában azonban a nők politikai egyenjogúsítására törekvés, a választójogi harc került – fejtette ki véleményét Jánossy Gábor szombathelyi szerző: „A feminizmus Magyarországon” című könyvében. Munkájában azt hangsúlyozta, hogy a feminizmus nem hátráltatja a politikai, a társadalmi, a gazdasági fejlődést, nem támadja a családi életet. Éppen ellenkezőleg, segíteni próbálja a nőnevelést, a gyermeknevelést a társadalmi viszonyokra gyakorolt hatásával. Kiemelte azt is, hogy a nők munkába állásukkal önálló keresőkké váltak, megváltozott helyzetük a társadalomban és a legkisebb közösségben, a családban is. A férfiakkal egyenrangúan méltó helyre kerültek. Kötelességeik mellett megismerték jogaikat is. Lehetőség nyílt a nők számára az írás-olvasás elsajátításán kívül a tudományok megismerésére is.32 A feminista mozgalom célkitűzéseinek megvalósítását a sajtóban megjelent különböző cikkek is segítették. A század elején a „Huszadik Század” hasábjain is bátorítást kapott a feminista mozgalom a választójogi küzdelmekhez. Viszont „A Nő és Társadalom” című lap volt a Feministák Egyesületének és a Nőtisztviselők Országos Egyesületének hivatalos közlönye.33 A lap „A Nő” című folyóirat elődje volt, 1907-1913 között jelent meg.34 Első szerkesztője Bédy-Schwimmer Rózsa

31

Acsády Judit: A magyarországi feminizmus a századelőn.” In: Politika, gazdaság és társadalom a XX. századi magyar történelemben. I. Jelenkor-történeti Műhely. Debrecen. KLTE Történelmi Intézet. 1999. 295-300.p. (Továbbiakban: Acsády, 1999.). 32 Simándi, 2009. 36. p. 33 Lásd 2. számú melléklet. 34 Acsády, 1999. 305.p.

20

újságíró volt.35 A lapban szinte mindenről igyekeztek tudósítást írni, ami a választójogi küzdelemhez kacsolódott, a lapon keresztül is szervezték az egyesület tagságát és munkáját, gyűléseket hirdettek, hazai és külföldi politikusokat kérdeztek a nők választójogról, rendszeresen tájékoztatták olvasóikat arról is, hogyan alakul a nők választójoga külföldön. Tanulmányban számolt be Schwimmer Rózsa az 1904 júniusában Berlinben, öt

világrész

küldötteinek

részvételével

megrendezett

nőkongresszusról.

A

legfontosabb pont a nők politikai egyenjogúsítása, a választójog nemzetközi elismertetése volt. Ennek biztosítására nemzetközi szövetség alakult, amelyhez Magyarország is csatlakozott. Programjukban a szövetség tagjai kijelentették, hogy „azok a kormányok, amelyek törvényeket alkotnak és adókat rónak ki anélkül, hogy az általános szavazatjogot megadnák, visszaélnek a hatalommal és arczulcsapják az igazságot.”36 Schwimmer Rózsának „A nőmozgalom alapkövetelése” címmel a „Huszadik Század”-ban megjelent írása rámutatott arra, hogy korábban említett követelések világszerte megfigyelhetők, Amerikától kezdve Dél-Afrikán át a Balkánig. Példaként hozakodott az északi államokkal, ahol a nők választójoga természetes jelenség.37 Az egyesület megalakulását követően az egyik nagyszabású felmérésük a nők választójogának támogatottságáról készült 1906-ban, amely lapjukban is megjelent, „Vélemények a nők választójogáról” címmel. Politikusokat, jogászokat, ügyvédeket és a közélet egyéb szereplőit kérdezték, hogyan vélekedtek a nők választójogáról, kik azok akik ellenezték és akik támogatták vagy csak fenntartásokkal fogadták el a nők választójogának megadását. Simándi Irén könyve alapján néhány ellenzőt érdemes kiemelnem: Balassa József tanár szerint a nők még nem érettek a politikai jogokra. Csáky Albin gróf, a főrendiház elnöke (1900-1906 és 1910-1912) nagyra becsüli a nők tudományos képzését és helyesnek tartja, hogy lehetővé válik számukra eddig nem gyakorolt szakmák elsajátítása. Aggodalmának adott hangot, amikor azt fejtegette, hogy még a férfiak választójoga sincsen megoldva. Félt attól, hogy a nők kérdései új helyzetet teremtenének az országban, és ez óriási változásokat hozna. Nem zárkózik 35

Lásd 3. számú melléklet. Simándi, 2009. 37. p. 37 http://mtdaportal.extra.hu/huszadik_szazad/text/1910/1910%200102.pdf. p. (A letöltés ideje: 2013. január 20.). 36

21

el teljesen a jogkiterjesztés elől, mert abban biztos, hogy a diplomás orvosnő, tanárnő nagyobb politikai érettséggel rendelkezhet a szavazó vasúti váltóőrnél. Azonban a nők szavazati jogának megadását jelen helyzetben a főrendiház elnöke sem támogatta, de nem zárta ki azonban annak a lehetőségét, hogy a jövőben ne változtatna ezen a véleményén. Tisza István gróf, a főrendiház tagja38 nyilatkozatában a következőket mondta: „Két szóval megmondhatom, hogy a nők képviselőválasztói jogának határozott ellensége vagyok. Irtózom a gondolattól, hogy asszonyaink megannyi választó polgártárssá alakuljanak át. Ezzel a reformmal veszítenénk mi szegény férfiak, de azt hiszem, végeredményben a nők is.”39 Az összeállított füzetben viszont jóval többen voltak azok, akik támogatták a mozgalom célkitűzéseit: Benedek János, a Függetlenségi és 48-as Párt országgyűlési képviselője a Nőtisztviselők Országos Egyletének kérvényét nyújtotta be a képviselőházban, amelyben kérelmezte, hogy a közterheket viselő nők kapjanak politikai jogot. Úgy vélte, hogy az általános titkos választójog körébe a nők is beletartoznak, ezért szorgalmazta számukra a választójog megadását. Giesswein Sándor néppárti, majd keresztényszocialista politikus a nők választójogának megadását teljesen indokoltnak tartotta. Justh Gyula, a Függetlenségi és 48-as Párt liberális politikusa, 1905 és 1909 között a képviselőház elnöke természetesnek tartotta az általános választójog kiterjesztését a nőkre is. Véleménye a következő volt: „A nők sok esetben intelligensebbek a férfinál, ha pedig a polgári jogot az ember veleszületett jogának tekintjük, akkor a nőket is a férfiakkal azonos jogok illetik meg. Hogy ezeket a jogokat nem kapták meg: az a férfiak zsarnokságának és egoizmusának kifolyása. Addig, amíg a nők csak a családnak éltek, inkább volt értelme, ha kizárták őket a választójogból, - de ez az ok is megszűnt, hiszen már hivatalokban dolgoznak, részt vesznek

a

közügyekben,

ezért

az

ő

politikai

jogtalanságuk

egyenesen

igazságtalanság”.40 Mezőfi Vilmos, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt országgyűlési képviselője szerint is a nők ugyanolyan politikai jogokat kapjanak, mint a férfiak. Szász Zoltán író, a Pesti Hírlap újságírója egyebek mellett a következőket fogalmazta meg: „A nő nemcsak nő, hanem ember is. S az, hogy nő,

38

Első ízben 1903 és 1905 között, majd 1913-1917 között volt a Magyar Királyság miniszterelnöke. Simándi, 2009.38- 39. p. 40 Simándi, 2009. 40. p. 39

22

neki kizárólag a magánügye.”41 A választójogot a férfiakkal azonos feltételek mellett kell megadni. Somló Bódog jogász és egyetemi tanár véleménye is az volt, hogy az általános titkos választójog körébe a nők is beletartoznak. A kiterjesztés azt jelenti, hogy közvetlenül is részt vehetnének a politikai jogok gyakorlásában, ami lehetővé teszi számukra a hivatalviselés jogát és a férfiakkal teljesen egyenjogúan vehetnek részt az ország irányításában - mondta.42 A felmérés eredményeképpen megállapíthatjuk, hogy már a század elején is voltak olyanok, akik nem vonták kétségbe, hogy a nőknek választójogot kell adni, voltak olyanok, akik elzárkóztak a jogkiterjesztéstől, mások pedig cenzusokhoz kötötték a választójogot: Földes Géza igazgató, a Nemzeti Iskola szerkesztője írni-olvasni tudáshoz kötötte a férfiak és a nők választójogát. Ő mind a két nemre vonatkozóan az azonos feltételek híve volt. Zichy Aladár gróf országgyűlési képviselő, a Katolikus Néppárt elnöke támogatta a nők választójogának megadását. Olyan értelemben adna választójogot, hogy annak gyakorlása ne olyan foglalkozások választására vezesse a nőket, amelyek sokszor a nőiesség báját törlik le a lelkükről. Ezért elsősorban nem a diplomás lányokra kívánja kiterjeszteni a választójogot, hanem asszonyi hivatásban nyerje el a nő emberi értékének a legszebb elismerést, a politikai jogok gyakorlását – vélte Zichy.43 A választójog megadást sokan a vagyoni és műveltségi cenzusra alapozták. Például Farkas Oszkár ügyvéd csak azoknak a nőknek adott volna választójogot, akik önálló gazdasági egzisztenciával rendelkeznek, mert ha nem önálló, akkor nem tudja saját véleményét érvényesíteni a politikai ügyekben. A választójogot a 24. életév betöltéséhez kötötte Földes B. Zoltán ügyvéd. Szerinte azok a 20. életévüket betöltött nők kapnának csak választójogot, akik közhivatalnokok, vagy önállóan tartják el magukat. Laszlovszky Béla, a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője minden vagyonos, önálló, nagykorú nőnek, ha magyar állampolgár, írni-olvasni tud, megadta volna a választójogot. Zipernowszky Károly műegyetemi tanár, műszaki feltaláló, a választójogot magasabb képzettséget igénylő szellemi munkát végző, adót fizető, 41

Simándi, 2009. 40. p. Simándi, 2009. 40. p. 43 Simándi, 2009. 41. p. 42

23

önálló keresettel rendelkező nőkre terjesztette volna ki.44 Így következtetésképpen elmondható, hogy ez a kérdés teljesen megosztotta az embereket. A feministák a korábban már említett hivatalos közlönyükben, „A Nő és Társadalom” című lap 1909. július 1-jei számában közölték a szervezet „Miért kell a nőknek választójog?” című politikai programját. A nők érveiket 31 pontban foglalták össze, úgy mint: a nő ugyanúgy engedelmeskedik a törvényeknek, mint a férfi, így kell, hogy részt vehessen azok alkotásában; a nőt éppen úgy megadóztatják, mint a férfit és mégsem szólhat bele az adók felhasználásába, stb.45 A lap az 1910. április 1-jén megjelent számában külföldi államférfiak nyilatkozatát hozta napvilágra. Az „általános” választójog új fogalma című cikk a következőképpen fogalmaz: „Érdekesnek s ügyünkre nézve hasznosnak tartottuk tehát néhány nagynevű külföldi államférfi véleményét kikérni arra nézve, használhatónak tartják-e ők az általános választójog elnevezést olyan választási rendszernél, amely a nőket kizárja. Egybehangzó véleményük igazolja, a nőmozgalomnak azt a tiltakozását, hogy általános választójognak nevezzék a férfiaknak akár legszélesebb rétegeire is kiterjesztett, de a nőkre ki nem terjedő választójogot. Az általános választójog hívének joggal csak az nevezheti magát, aki a nőkre, férfiakra egyaránt kiterjedő választójogért küzd. Ezt az általános választójog jelszavával visszaélő férfiaknak meg kell tanulniok.”46 Az interjú alanyai közt szerepeltek angol politikusok, Hollandia egykori miniszterelnöke, amerikai államférfiak. A feminista szervezet célja az lehetett ezzel a cikkel, hogy nyomást gyakoroljon a magyar politikai véleményre. Mondhatni, tükröt állítva eléjük, megmutatva, hogy nyugaton előrébb járnak a választójog küzdelmében.47 A Feministák Egyesülete, amelynek több bőven indokolt kérvénye feküdt a Belügyminisztériumban, 1912. július 30-án a következő beadvánnyal sürgette újból a nők választójogának megadását.48 Kérvényük szövege olvasható volt az újságuk 1912. szeptemberi számában. „Feleslegesnek tartjuk kérésünk indokolására megismételni mindazokat az okokat és érveket, a melyeket Nagyméltóságodhoz és hivatali elődeihez intézett kérvényeinkben már többször bőven kifejtettünk. Csupán 44

Simándi, 2009. 41-42. p. Miért kell a nőnek a választójog? A Nő és Társadalom, 1909. július 1. 114-115.p., 4. számú melléklet. 46 Az „általános”választójog új fogalma. A Nő és Társadalom, 1910. április 1. 49-52.p. 47 Az „általános”választójog új fogalma. A Nő és Társadalom, 1910. április 1. 49-52.p. 48 Simándi, 2009. 48. p. 45

24

arra hivatkozunk, hogy mindazok az okok és érvek, amelyek a férfiak választójogának kiterjesztése mellett szólnak, ugyancsak támogatják a nők választójogának követelését is.”49- olvasható a cikkben. A beadványban hangsúlyozták, hogy a mozgalom tagjai mit tettek az országban a szociális és kulturális élet területén, milyen propagandatevékenységet fejtettek ki a nők választójogának elérése érdekében. Emellett felsorolták azokat az országokat, ahol a nőknek már van választójoguk. Kérelmük befejezéseképpen felsorolták

felméréseik,

közvélemény-kutatásaik

eredményét,

amelyek

azt

bizonyítják, hogy a közvélemény a nők választójoga mellett nyilatkozott. Bíztak abban, hogy a belügyminiszter figyelembe veszi a közvélemény akaratát és ennek megfelelően a választójog általánosításáról szóló törvényjavaslatban gondoskodik arról, hogy a férfiakkal egyenlő polgári kötelességeket teljesítő nők a férfiakkal egyenlő polgári jogokat nyerjenek.50 A „Nő és Társadalom”, 1913. február 1-jei megjelent számában „A szociáldemokrata sajtó nevelő hatása” címmel olvasható egy cikk, felidézve a szociáldemokrata párt véleményét, amely a „Magyar Alföld” nevű hivatalos közlönyükben volt olvasható a feministákról. A feminista mozgalom vezetői 1912. december 15-én előadást szerveztek Kecskeméten. Céljuk az volt, hogy az 1913. május–júniusban

Budapesten

megrendezendő

női

választójogi

kongresszust

népszerűsítsék az alföldi városban.51 A szociáldemokrata párt lapja december 8-án a következőképpen hívta fel a figyelmet a gyűlésre: „A hölgyek választójoga. Bédy-Schwimmer Rozália Kecskeméten. Néhány foghíjjas, kipuderozott mágnáshölgy, aki már minden kalandot és szerelmet átélt, összeszövetkezett egy pár gépírókisasszonynyal, akik semmit sem éltek át, mert oly csunyák, hogy a kutya se néz rájuk és megcsinálták a magyarországi feminista mozgalmat, témát adva minden napilap krokiírójának, a Nagy Endre kabaré és a kávéházi veseasztalok viccnökeinek…Ez a mozgalom nem más, mint a kormánynak hangulatcsináló kitartott társasága, amely Lukács László miniszterelnökkel is lepaktált, hogy néhány diplomás nőnek választói jogot csikarjon ki. Ezért nincs

49

Kérvények a nők választójoga érdekében. A Nő és Társadalom, 1912. szeptember 1. 158-159.p. (A letöltés ideje: 2013. január 26.) 50 Kérvények a nők választójoga érdekében. A Nő és Társadalom, 1912. szeptember 1. 160-161.p. (A letöltés ideje: 2013. január 26.) 51 Simándi, 2009. 49. p.

25

semmi köze a szociáldemokráciának a feministákhoz, mert a mi meggyőződésünk az, hogy nemcsak a diplomás és fűúri hölgyeknek, hanem a dolgozó nőknek is legyen választói joga. A nők jogaikat azonban sohasem a mágnásasszonyok parfümös mozgalmával, hanem osztályharcos szervezkedéssel tudják kivívni.”52 A feminista lapban

csak

annyi

megjegyzést

olvashatunk

a

leírtakról,

miszerint

szociáldemokrata párt valóban büszke lehet nevelésének eredményeire.”

„a

53

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megjelent programjában az általános jogegyenlőség elvét fogalmazta meg. Ez alapvetően magában foglalta azt is, hogy a nőknek ne csak egy kiváltságos csoportja kapjon politikai jogokat. A feminista mozgalom képviselőivel és annak programjával azért nem tudott azonosulni a szociáldemokrata mozgalom, mert abban csak az osztályválasztójogért, vagyis az úriasszonyok választójogáért való küzdelmet látta. Ez a bizalmatlanság vezethetett ahhoz, hogy időnként durva támadással illették a feminista mozgalom vezetőit. A párttal és munkásságával a szakdolgozat következő fejezetében részletesen foglalkozom. A két szervezet a választójogi küzdelmet a háború alatt is folytatta. Lapjaikban szinte minden rendezvényükről tudósítottak. Bemutatták, hogyan változott meg a nők helyzete a háború hatására. Olvashatunk arról, milyen feladatokkal kellett a nőknek naponta megküzdeniük megélhetésükért, gyermekeik ellátásáért. A „A Nő” 1915. április 5-én megjelent számában olvashatunk a kialakult helyzetről. A legnagyobb változást az asszonyok mindennapi életében és munkájában tapasztalhatjuk. Az otthon maradtak nem tudták ellátni a frontokon harcoló férfiak munkáját, a munkák legnagyobb része a nőkre hárult. A cikk szerzője Pflanczer Jolán véleménye: „Most bezzeg örömmel vennék az antifeminista férfiak és asszonyok, ha több asszonyorvosunk, tanárunk és képzett hivatalnokunk volna, akik a mindenütt felmerülő hiányokat betölthetnék.”54 Írásában felhívta az olvasói figyelmét a földműves asszonyok nehéz, emberpróbáló munkájára, akik feszült, idegbénító lelkiállapotban is elvégzik a házimunkát, nevelik és gondozzák gyermekeiket, ellátják az állatokat és azonkívül elvégzik az összes külső munkát éppúgy, mint azelőtt a férfiak.

52

A szociáldemokrata sajtó nevelő hatása. A Nő és Társadalom, 1913. február 1. 24-25.p. A szociáldemokrata sajtó nevelő hatása. A Nő és Társadalom, 1913. február 1. 24-25.p. 54 A háború és a nő érvényesülése. A Nő, 1915. április 5. 57.p. 53

26

A háború következményei a hátországban sohasem látott élességgel világítják meg a szociális, gazdasági, társadalmi hiányosságokat. Egyértelműen világossá vált, hogy a nőknek egyre nagyobb tömegei kényszerülnek kenyérkereső pályákra. Ezért a feminista mozgalom vezetői egyre szélesebb körben igyekeztek felhívni a nők figyelmét a tanulás szükségességére. „A világháború kétségtelenül beigazolta, hogy a férfielem egyeduralma csődöt mondott.” - kezdte cikkét Dr. Wlassics Tibor báró „A Nő” 1917. május 10-én megjelent számában.55 „A nők térfoglalása és a választói jog” című cikkéhez egy kimutatást is készített az egyetemi hallgatók arányáról a háborús évek viszonylatában. Az adatokból egyértelműen kiolvasható többek között, hogy 7,51%ról 29,33%-ra emelkedett a nő hallgatók száma; az 1913/1914. tanévben az orvosi karon 75 nő hallgató nő volt, 1917-ben már 417 a medikák száma.56 Emelkedést mutatott a női gyógyszerész- és bölcsészhallgatók száma is. Az adatok is bizonyítják, hogy a nők jogaiért folytatott harcban nem szabad megállni addig, amíg a parlamenti pártok a női jogok tekintetében határozott állást nem foglalnak – vélte a báró.57 A Feministák Egyesületének vezetősége 1917 áprilisában kérdőíveket küldött az országgyűlési képviselőknek, amelyeken négy kérdés szerepelt. A mozgalom vezetőinek az volt a céljuk, hogy felmérjék, a törvényesség képviselőinek megváltozott-e a véleményük a nők választójogának kérdésében, és ha igen, hogyan. A kérdések a következőek voltak: „1. Hajlandó-e Képviselő Úr a parlamentben a nők választójogára vonatkozó indítványt előterjeszteni? 2. Számíthatunk-e arra, hogy Képviselő Úr mellette szavaz, ha más terjeszt be ilyen javaslatot? 3. Híve-e Képviselő Úr a nők általános választójogának? 4. Ha a nők cenzusos választójogának híve, milyen mértékben kívánja megváltoztatni azt és milyen indoklással?”58 A visszaérkezett kérdőívek külalakra is érdekes eredményt mutattak. Sokan vállalták véleményüket és a nevüket is aláírták. Voltak egyszavas –és részletes válaszadások: Zólyom kerület országgyűlési képviselője az egymás alá felsorolt négy

55

A nők térfoglalása és a választói jog. A Nő, 1917. május 10. 69.p.(A letöltés ideje: 2013. február 3.) A nők térfoglalása és a választói jog. A Nő, 1917. május 10. 69.p.(A letöltés ideje: 2013. február 3.) 57 Simándi, 2009. 58. p. 58 Simándi, 2009. 59. p. 56

27

kérdést egy nagy kapcsos zárójellel összekötötte, és nagybetűvel csak annyit írt oda, hogy NEM!59 A képviselők a megválaszolásnál vagy a pártjuk véleményét, vagy a sajátjukat írták le. Azok, akik a párt véleményét tolmácsolták, azok ezt külön hangsúllyal tették meg. Volt olyan, aki nem tudott választ adni a kérdésekre, mert a pártja még nem foglalt állást a kérdésben. Például Apponyi Albert gróf pártkérdést nem csinált belőle, ő maga híve a cenzusosnak. Giesswein Sándor a Keresztényszocialista Párt képviselője az első és a második kérdésre adott válaszában kifejtette, hogy minden olyan indítványt támogat, amely a nők választójoga mellett foglal állást, azt a múltban is megtette. Kijelentette, hogy az általános választójog híve és ezt a nők számára is követeli.60 Wekerle Sándor - aki akkor még képviselő61 - az első és a harmadik kérdésre nem válaszolt. Más által beterjesztett indítványt a nők választójogának megadása érdekében támogatta. A megadását értelmi cenzushoz kötötte volna.62 Az egyesület 1917. szeptember 11-én országos értekezletet hívott össze a női választójogért, melyről „A Nő” szeptember 15-én megjelent számában számolt be. Az értekezlet célkitűzése volt, hogy mindenki számára világosság váljon, nem csupán a nők egy szűk csoportjának vagy nem a városi nőknek a kiváltsága az, hogy a közügyek intézésében részt vegyenek, hanem minden teljes jogú polgáré. A résztvevők arról is meg akarták győzni a társadalmat, hogy a legkülönbözőbb képzettségű nők képviselői is tudatában vannak a politika terén rájuk váró feladatoknak. Az rendezvény felszólalói a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből érkezve fejtették ki álláspontjukat a jogkiterjesztés megvalósulása érdekében.63 „Turcsányi Imréné, a Szegedi F, E. elnöke, tartalmas értekezésben méltatta a családanya jogosultságát a teljes polgárjogra és igénye kielégítésének hasznát az egész társadalomra nézve. Ismertette azokat a törvényes intézkedéseket, amelyek sürgetésével a nő jobb helyzetet teremthet a gyermek, az anya számára és

59

Simándi, 2009. 59. p. Simándi, 2009. 60. p. 61 Három esetben volt miniszterelnök, 1917. augusztus 20-ától 1918. október 30-áig harmadszor volt miniszterelnök. 62 Simándi, 2009. 61. p. 63 Simándi, 2009. 62. p. 60

28

biztosíthatja a családi élet nyugalmát és békéjét.”64 Bordás Istvánné, a balmazújvárosi földműves asszonyok szervezetének elnöke leírta a gazdasági munkásnők helyzetét: a nyomorúságos béreket, az elviselhetetlen drágaságot, a háború okozta szenvedéseket, a hadisegély-ügyek igazságtalan intézését, a közigazgatás szerveinek rideg kegyetlenségét. Megoldásnak vélte a választójogot, amelynek birtokában megakadályozhatták volna a háborút.65 Bátran kijelenthető, hogy azért 1917-re transzformálódott az emberek véleménye a nők választójogáról. A politikát alakító meghatározó személyek, jogászok, felvilágosult gondolkodók között nagyobb számban voltak, akik támogatták, mint akik ellenezték. Az ellenzők körében az indoklás legtöbbször a már idejétmúlt vélemény volt, miszerint a nőknek elsődleges feladata a család ellátása és a gyermekek nevelése. Sok vélemény szólt az ügy támogatása mellett, de ezek szinte kivétel

nélkül

értelmi,

kevesebben

vagyoni

cenzushoz

kötötték

a

nők

választójogának megadását. A nők jogegyenlőségért folytatott küzdelem már nem volt visszafordítható folyamat. Ehhez jelentősen hozzájárult a Feminista Egyesület társadalomban kifejtett hatékony tevékenysége. A szervezet felrázta a hazai közvéleményt, sokakat sikerült a nők választójogának támogató táborába gyűjteni. Sajtójukból a felsorakoztatott példák nyomán láthattuk, hogy a háború évei alatt is vállalták a hátországban a nők helyzetének bemutatását. Folyóiratuk tudósításait végignézve megállapítható, hogy nem elsősorban a társadalom gazdag rétegeihez tartozó nők sorsát mutatták be a hátországban, hanem a munkásasszonyok, a földműves asszonyok, a cselédek küzdelmes

mindennapjait.

Országszerte

értekezleteket,

nagygyűléseket,

tanácskozásokat, konferenciákat szerveztek, ahol határozottan, megkülönböztetés nélkül álltak ki a nők általános, egyenlő és titkos választójogáért.66

64

Az ország asszonyai a választójogért. A Nő, 1917. szeptember 15. 139.p. (A letöltés ideje: 2013. február 3.) 65 Az ország asszonyai a választójogért. A Nő, 1917. szeptember 15. 139.p. (A letöltés ideje: 2013. február 3.) 66 Simándi, 2009. 64. p.

29

2. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt A nőket politikai jogaik megszerzésében a feminista mozgalom mellett az 1890ben megalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt is támogatta. A párt 1903. évi programjának több pontjában is szerepelt a nők védelme, számukra a politikai és általános jogegyenlőség kiterjesztése. 1903. április 12-14. között megrendezett X. kongresszuson elfogadott program 5. pontja tartalmazza a nemi egyenjogúsítást. A párt követelései a női választójog szempontjából fontos megállapításokat tartalmaztak: „1. Általános, egyenlő, közvetlen szavazójogot minden választásnál és szavazásnál, az állam minden 20 éven felüli polgárának, nemi különbség nélkül. Titkos és községenként való szavazást. Aránylagos képviseletet. Minden választó megválasztható.”67 A program 8. pontja a választójog megszerzése szempontjából a műveltségi cenzus alapfeltételét fogalmazta meg. „A közoktatásnak állami, megyei vagy községi szervezését. A községi iskolák terheinek állami födözését. […] Általános, kötelező, ingyenes oktatást és ellátást a népiskolákban; a felsőbb iskolákban azok számára, akik képességüknél fogva a további kiképzésre alkalmasnak bizonyulnak.”68 A 9. pont tartalmazta a nők teljes egyenjogúsítását a férfiakkal.69 A szociáldemokrata párt erősödése magával hozta a szociáldemokrata nőmozgalom szervezeti kereteinek megalakulását. Működését pedig lapjának 1905 márciusi indításával is igazolta. A „Nőmunkás” 1905 és 1949 között jelent meg, első szerkesztője Gárdos Mariska volt. Az újság feladatai között találjuk a választójogért, a műveltség emeléséért, a jogegyenlőségért folytatott küzdelem megfogalmazását. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt lapja, a „Népszava” cikkeiben gyakran foglalkozott

a

nők

választójogának

érdekében

szervezett

rendezvények

propagálásával és a választójogi küzdelmek egyes eseményeinek bemutatásával. Ugyanakkor a feminista mozgalommal szembeni ellenérzéseknek is teret adott.70

67

Simándi, 2009. 65.p. Simándi, 2009. 65.p. 69 http://www.polhist.hu/index.php?option=com_phlev&controller=fondism&fond_id=169&object=ro kon&Itemid=68.p. (A letöltés ideje: 2013. február 20.). 70 Simándi, 2009. 66. p. 68

30

1910. január 26-án a lap „A feminizmus túlkapásai” címmel közölt egy cikket egy a feministák által szervezett gyűlésről, amelyre Lux Terkát 71 hívták meg előadónak. Kifejtette, hogy a túlkapásokat nem a feminizmusban látta, hanem a feministákban és azok taktikájában.72 Kárhoztatta a folytonos külfölddel való példálózást és a rá való hivatkozásokat. Lux Terka károsnak tartotta idegen földről meghonosítás céljából átültetett eszméknek megrostálás nélkül való alkalmazását.73 Véleménye az volt, hogy nem a politikai jogok megszerzése a legfontosabb, hanem előbb érleltetni kell a dolgot és a nőt gazdasági és társadalmi jogainak megszerzésére kell utalni. „A politikai jogok elérése majd ezeknek a természetes folyományaként fog bekövetkezni.”74 A „Népszava” 1912. február 13-án megjelent számában beszámolt a két nappal korábban megrendezésre került népgyűlésről, amelyen az általános, egyenlő, titkos választójog biztosítása mellett mondták el érveiket a rendezvény szónokai.75 A legérdemesebb kiemelni Kunfi Zsigmond, a szociáldemokrata párt vezetőségi tagjának véleményét, amit Glücklich Vilma felé intézett. A nők választójogának feltétlen támogatójaként csak azt a választójogot tudta elfogadni, amely kiterjed minden 21 éves nőre és férfire egyaránt. „Ha a feminista mozgalom képviselőjének is hasonló a véleménye a nők választójogáról, akkor miért nem tudják erről meggyőzni Márkus Dezsőt, a mozgalom alelnökét, aki jogászként a választójogot műveltségi és vagyoni cenzushoz köti?”76 – szegezte a kérdést Glücklich Vilmához. Azt javasolta a feminista mozgalom megjelent vezetőjének, hogy először a saját mozgalmukon belül tegyen eleget. Ő - mint a szociáldemokrata párt politikusaként - az olyan választójogban és annak általánosságában nem hitt, amelyben a feministák vezetőségének meghatározó tagja mást mond, mint amit a szervezete képvisel.77 A Nők Választójogi Világszövetségének VII. kongresszusa 1913. június 15én kezdődött Budapesten.78

71

A szociáldemokrata nőmozgalom aktivistája. A feminizmus túlkapásai. Népszava, 1910. január 26. 7 .p. 73 A feminizmus túlkapásai. Népszava, 1910. január 26. 7 .p. 74 Simándi, 2009. 67. p. 75 Simándi, 2009. 67. p. 76 Simándi, 2009. 68. p. 77 A vasárnapi népgyűlések. Az általános, egyenlő, titkos választójogról. Az építőmunkások nagytermében. A hölgyek választójogáért. Népszava, 1912. február 13. 7-8. p. 78 Lásd 5. számú melléklet. 72

31

A „Nőmunkás” ugyanazon a napon megjelent számában Kunfi Zsigmond üdvözölte a kongresszus résztvevőit és írásában reményét fejezte ki, hogy e tanácskozás nagyban hozzájárul a folyamatban lévő harc sikeréhez. Emellett hangsúlyozta, hogy a nők a világ legtöbb országában a lakosságnak több mint a felét teszik ki. Nem lehet demokratikus az az alkotmány, amely a lakosságnak felét, az emberiségnek fele részét kirekeszti a politikai joggal felruházottak sorából. A politikai jogok nem köthetők nemekhez a demokráciában, úgy ahogy az állampolgárságnak sincs neme. Szerinte, amíg a nőnek kevesebb joga van, mint a férfinak, addig nem lehet igazi demokráciáról beszélni.79 A politikus megfogalmazta azt is, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy a világban a munkásokat és a munkásnőket a szociáldemokrata pártok fogják össze. „A népjogok csatájában – és a nők választójogának a népjognak egyik igen fontos része – mindenütt a szociáldemokrata párt jár legelöl.”80 Ezt azért is fontos kiemelni, mert a konferencián egyetlen országnak egyetlen szociáldemokrata

pártja,

egyetlen

szociáldemokrata

munkásszervezete

sem

képviseltette magát. Ezért vetődött fel Kunfiban a kérdés, hogy vajon helyes úton járnak-e ennek a rendezvénynek a rendezői és résztvevői, és ez a harcmód elvezethet-e oda, hogy valamennyi felnőtt asszony választójogot kaphasson. Cikkében kitért arra, hogy akkor lenne eredményes a budapesti kongresszus, ha minden nő összefog és egy egységes közösséget alkot. A mágnás, a napszámos, a gyáros felesége, a munkásnő, a cseléd összefog a választójog kivívásáért. Ezért kellett volna képviseltetnie magát minden társadalmi réteg megbízottjának.81 Úgy vélte, hogy az államban, a társadalomban, a gazdasági életben nem a nemhez való tartozás, hanem a társadalmi osztályhoz való tartozás teremti meg az igazi érdekközösséget: hiába nő a gyáros felesége is és a munkásnő is, ők mégis egymás ellenfelei a gazdasági és társadalmi életben.82 Végezetül Kunfi azt vallotta, hogy a választójogért minden asszonynak harcolnia kell, de annak a pártnak, szervezetnek a határain belül, amelyhez az asszonyok gazdasági helyzetüknél fogva tartoznak. A háború kitörését követően a „Nőmunkás” lap cikkeiben a nőtársadalom legtöbbet vállaló, nehéz sorsú rétegeinek a hátországban folytatott küzdelmét, 79

Simándi, 2009. 74. p. Simándi, 2009. 74. p. 81 Nemzetközi választójogi nőkongresszus. Nőmunkás, 1913. június 15. 1-3. p. 82 Nemzetközi választójogi nőkongresszus. Nőmunkás, 1913. június 15. 1-3. p. 80

32

mindennapi gondjait, megélhetési lehetőségeit, gyermekeik ellátási nehézségeit mutatta be a választójogi harcaik folytatása mellett. Mint ismeretes a háború alatt a háztartás minden dolga a nők vállára nehezedett, a megváltozott helyzetben az anya lett a családfő. Sok nő arra kényszerült, hogy kenyérkereső munkát vállaljon, gyárakban, üzemekben, a szolgáltatóipar különböző területein azért, hogy gyermekei és a maga számára elő tudja teremteni a mindennapi élelmet.83 1915. december 9-én parlamenti vita volt a képviselőházban. Giesswein Sándor keresztényszocialista politikus és Juriga Nándor nemzetiségi képviselő a választójog nőkre történő kiterjesztését javasolták. Erről a vitáról Müller Irén számolt be a „Nőmunkás” lapban.84 Kiemelendő Károlyi József gróf független képviselő hozzászólása, amelyben felháborodottan fejtette ki azon véleményét, hogy hogyan mernek a nők jogokat követelni, amikor a fronton katonai szolgálatot teljesítő férfiaknak sincs választójoguk, de őket legalább meg lehet érteni, ha jogot követelnének.85 Ezután Müller Irén cikkében megadta a választ a grófúrnak, hogy mit is akartak és mit tettek a nők a háború évei alatt: „Hogy ők szülik azt a rongyos pár millió katonát, kínos fájdalmak között szembe nézve mindenkor a halállal…hogy a nők végzik a mezőgazdasági termelés munkájának nagy részét, hogy nők vannak a kórházakban, hogy visszaadják a sebesülteket az életnek, hogy éjjel-nappal gyermeket, családot elhagyva, ott dolgoznak a hadfelszerelési gyárakban és üzemekben, hogy a hadsereg részére előállítsák a szükséges muníciót, élelmet és ruházatot, hogy az iparban, kereskedelemben, műhelyben és irodában, a villamoson, a közigazgatásban, mindenütt ott vannak a nők is küzdve az ezer oldalról fenyegető uzsorával szilárdan és rendületlenül végzik a rájuk rótt munkát, hogy a társadalom gépezete fennakadást ne szenvedjen.”86 A cikk szerzője szerint a gróf biztosan valamelyik vidéki kastélyában aludta át az elmúlt másfél esztendőt és nem vette észre azon átalakulásokat, melyek a társadalomban a háború kitörése óta végbementek. Befejezésképpen arra bíztatta Müller Irén a munkásnőket, hogy a háborút követően

83

A háztartás háborúban. Nőmunkás, 1915. február 15. 1-2. p. Simándi, 2009. 79. p. 85 Simándi, 2009. 79. p. 86 Még mit nem!? Nőmunkás, 1915. december 15. 2. p. 84

33

minden erejükkel küzdeni kell, azért, hogy megszerezzék a nemi különbséget nem ismerő, általános, egyenlő és titkos választójogot.87 1917. május 13-án tartották a magyarországi szervezett nőmunkások az V. országos nőkongresszusukat. A felszólaló Goldschmied Sári úgy vélte, ha az európai országok parlamentjeiben ugyanannyi „anya” ült volna, mint ahány „apa”, úgy háború sohasem lett volna.88 A szociáldemokrata mozgalom elsőként emelte fel szavát a háború ellen, és vélte azt, hogy ők lesznek azok, akik ismét megteremtik a békét. Ugyanebben az évben, október 21-én nyilvános értekezletet szervezett a szociáldemokrata munkásnők országos nőbizottsága. Célja az volt, hogy a párthoz tartozó munkásnők és munkások nevében megvitassák a készülő választójogi törvényjavaslatnak a nők választójogára vonatkozó részét. Egy hozzászóló hangsúlyozta, hogy a szociáldemokrata párt már akkor komolyan követelte a nők választójogát, amikor még senki sem foglalkozott a politikai egyenjogúsítás gondolatával.89 Továbbá, úgy vélte, hogy a műveltségi és vagyoni cenzus alapján bejutó nők túl nagyrészt a vagyonos osztályok reakciós pártjait és politikáját támogatná és ez nem volna egyéb, mint a vagyonos osztályoknak juttatott többletszavazat.90 Következő hozzászólóként Kunfi Zsigmond a nők értelmiségi rétegeit felsorolva rámutatott, hogy ők a háború előtt is választott pályájukon dolgoztak ellentétben, a vasgyárakban, a bányák mélyében csak a háború jutatta nem könnyű és nem örvendetes szerephez a nőket. Nem szabad belenyugodni abba, hogy a munkások és munkásnők politikai harcának gyümölcse a „hölgyválasztójog” legyen, és ne a férfiakra és a nőkre egyaránt kiterjedő általános választójog – vélte Kunfi.91 Mint az programjukban is olvashattuk a szociáldemokrata párt az általános jogegyenlőség elvét fogalmazta meg. Alapvetően magába foglalta azt is, hogy a nőknek ne csak egy kiváltságos csoportja kapjon politikai jogokat. A feminista mozgalom képviselőivel és programjával, a Vázsonyi-féle demokratákkal azért nem tudott

azonosulni

a

szociáldemokrata

87

mozgalom,

Még mit nem!? Nőmunkás, 1915. december 15. 2. p. Simándi, 2009. 83. p. 89 A munkásnők választójoga. Nőmunkás, 1917. november 1. 2. p. 90 Simándi, 2009. 84. p. 91 A munkásnők választójoga. Nőmunkás, 1917. november 1. 3. p. 88

34

mert

abban

csak

az

osztályválasztójogért, az úriasszonyok választójogáért való küzdelmet látta. A parasztasszonyok és munkásnők világát a feministáktól hatalmas gazdasági, szociális, műveltségi szakadék választotta el, amelynek felszámolásáért a mindenkori kormányok tartoztak felelősséggel. A párt mozgalmának vezetői gyakran bírálták a feministákat a kormányhoz fűződő kapcsolataik miatt is. Ez a kapcsolat gyakran abból adódott, hogy a politikusok feleségei egyben a feminista mozgalom vezetőségi tagjai vagy aktív támogatói is voltak. A kormánytagokkal, a képviselőkkel, jogászokkal és más értelmiségiekkel fenntartott politikai kapcsolataikat és az ezekből adódó tevékenységüket azért nem vették komolyan a szociáldemokraták, mert a feministák ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz tartoztak, ezért nem hitték, hogy a munkás –és parasztasszonyok sorsán valóban változtatni akarnak. Ugyanúgy

a

szociáldemokraták,

mint

a

feminista

mozgalom,

megalakulásuktól fogva harcoltak a nők választójogáért, a jogegyenlőségért, csak más

ideológiával

és

más

eszközökkel,

eltérő

lehetőségek

között.92

A

szociáldemokraták vagy naivitásból, vagy a propaganda érdekében gyakran emlegették, hogyha a nők kellő számban ültek volna a parlamentben vagy vehettek volna részt a kormányok munkájában, akkor a háborúra sem került volna sor. Ebben sem értettek egyet a feministák, aminek az lehetett az oka, hogy ők gyakran a döntést hozó férfiak feleségeként szerepeltek.93

92 93

Simándi, 2009. 85. p. Simándi, 2009. 86. p.

35

IV. A küzdelem útján:törvénytervezetek és törvények a nők jogainak kiterjesztéséről A háború alatt a magyar országgyűlésben több javaslat hangzott el jogkiterjesztés érdekében. Elsősorban a fronton harcoló katonák választójogának rendezésére, de a hátországban dolgozó nők választójoga is említésre került, ezekből azonban semmiféle jogszabály nem született. Ebben a fejezetben szeretném sorba venni 1917től azokat a jogszabálytervezetek és törvényeket, amelyek a nők jogkiterjesztéséről szóltak.

1. A Vázsonyi-féle törvénytervezet és a 1918. évi XVII. törvénycikk Vázsonyi Vilmos választójogi (tárca nélküli) miniszter volt az a politikus, aki törvénytervezetében – ha cenzusok mellett is, de választójoggal kívánta ellátni a nőket. A Polgári Demokrata Párt alapítója és meghatározó politikusa 1917. december 21-én nyújtotta be törvénytervezetét a parlamentbe. Javaslatában választójogot adott volna minden 24 évet betöltött, írni-olvasni tudó magyar férfinak, aki 4 elemi osztályt végzett, vagy legalább 10 korona adót fizetett vagy legalább 2 évig katonai szolgálatot teljesített, továbbá katonai altiszti fokozatot ért el, vitézségi érmet, vagy Károly-csapatkeresztet nyert el vagy önálló iparos, kereskedő, vagy állandóan alkalmazott őstermelési, iparforgalmi munkás vagy cseléd. Tervezetében megadta volna a választójogot minden 24 éves írni-olvasni tudó magyar állampolgár nőnek, aki 4 elemi osztályát elvégezte, vagy gyermekkel bíró hadiözvegy vagy legalább 2 év óta működő tudományos, művészeti egyesületnek tagja.94 A női választói jogosultság az említett cenzusok alapján 260 000 nőnek biztosított volna választójogot az 1910. évi népszámlálási statisztika adatai szerint. Az új nőválasztókkal együtt az új választók száma 2 228 000-re emelkedett volna a régi választók 1 627 000 főnyi számával szemben.95 A miniszter javaslatában nem számolt azzal a fontos követelménnyel, hogy az új választók száma nem haladhatja 94

N. Szegvári Katalin: Út a nők egyenjogúságához. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1981. (Továbbiakban: N. Szegvári, 1981.) 139. p. 95 Simándi, 2009. 103. p.

36

meg a régi választókét. Ez természetesen a kormány érdeke, amelyet a politikai hatalmának megtartása és a hatalmon lévő társadalmi rend megőrzése érdekében fogalmazott meg.96 A törvényjavaslat tárgyalására a képviselőház 1918. január 17-én 48 tagból álló különbizottságot hozott létre. A bizottság a javaslatot 1918. február 8-a és június 7-e között tárgyalta. A testület a 4 hónap alatt összesen 31 ülést tartott. A bizottság elejtette a női választójogot. A legnagyobb vihart kiváltó állásfoglalása az volt. hogy a nőknek nagy része saját maga sem kívánja a választójogot.97 Ezután a kedvezőtlen megítélés után következett a képviselőházi vita, amely három hétig, 1918. június 25-től július 19-ig tartott. Vázsonyi Vilmos a képviselőházban a nők választójoga védelmében a részletes vita során 13 beszédet mondott. Wekerle Sándor miniszterelnök július 11-én elhangzott beszédében a nők választójoga mellett foglalt állást. Majd július 12-én javaslatot terjesztett elő, amely a női választójog szabályozása esetén három lehetséges feltételt jelölt meg annak megvalósulása érdekében. Az egyik a Vázsonyi-javaslatban megkívánt négy polgári iskolai vagy azzal egyenértékű iskolai végzettség. A második, hogy felesége vagy özvegye legyen olyan férfinak, aki a középiskolának vagy azzal egyenrangú tanértékű polgári, illetve katonai tanintézetnek legmagasabb osztályát sikeresen befejezte. A harmadik az volt, hogy választójog illesse azt a hajadont vagy elvált nőt, aki mezőgazdasági, ipari vagy kereskedelmi foglalkozást folytat és akár egy, akár több adónemből együttvéve legalább 100 korona egyenes adóval van megterhelve.98 Vázsonyi egyik beszéde során reagált Wekerle előterjesztésének több pontjára és több módosítást is indítványozott. Egyetértett a miniszterelnöki javaslatban szereplő 4 polgárival, hiszen ez az eredeti tervezetben is szerepelt. A második pont ellen így érvelt: „Én elismerem azt az értelmi czenzust, amelyet valaki a maga értelmisége alapján szerez, de azt az értelmiségi czenzust, amelyet az ember az anyakönyvvezető előtt szerez meg, nem fogadom el.”99 1918. július 17-én került sor szavazásra a női választójog tárgyában. Összesen 11 javaslat felől kellett határozni. A Wekerle-javaslatnak három jogcíme fölött külön-külön szavazott a Ház. A négy polgári jogcímét 96:161 arányban vetették el, a 96

Simándi, 2009. 104. p. N. Szegvári, 1981. 142. p. 98 N. Szegvári, 1981. 145. p. 99 Simándi, 2009. 131-132. p. 97

37

férj jogán történő jogosultság olyan kevés szavazatot nyert, hogy számlálására nem is került sor. A női választójog sorsa a képviselőházi leszavaztatással megpecsételődött, ugyanis a főrendiházban kevés híve volt.100 Végül a Wekerle-kormány által készített tervezetből született meg kevés változtatással az 1918. évi XVII. törvénycikk, amelyet a képviselőház 1918. július 19-én fogadott el. A törvény tehát nem a Vázsonyi-féle választójogi törvény, mint – ma is – sokan nevezik, s ami ellen maga Vázsonyi is jogosan tiltakozott, hiszen más alapokra épült. A jogszabályból azonban a nők választójoga teljesen kimaradt.101

2. Az 1918. évi I. néptörvény Magyarországon a gazdasági, társadalmi, politikai válság mélyponton volt. A régi politikai-hatalmi rendszer összeomlott, a kérdés az volt, milyen erők bontakoznak ki és ragadják magukhoz a hatalmat, milyen irányban halad tovább az ország. 1918. október 24-én Budapesten a Károlyi-párt, az Országos Polgári Radikális Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megalakította a Magyar Nemzeti Tanácsot, Károlyi Mihály vezetésével. Kiáltványukban a polgári demokratikus kormányzati rendszer mellett foglaltak állást, követelték a háború azonnali beszüntetését, új választásokat az általános titkos választójog alapján, földreform és szociálpolitikai reformok megvalósítását, egyesülési és gyülekezési szabadságot.102 A Károlyi-kormány programjában szerepelt a választójog reformja, amelyben a nőknek is választójogot kívánt adni. A polgári demokrácia megtartásához a kormánynak minden polgár támogatására szüksége volt. Az 1918. évi I. néptörvény nemzetgyűlési választójogot adott minden férfinak, aki életének 21. évét betöltötte, és legalább 6 év óta magyar állampolgár. A nők választójogát a 24. életév betöltéséhez, 6 év magyar állampolgársághoz, írniolvasni tudáshoz kötötte a törvény. A választók száma ezen törvény alapján az egész, csonkítatlan Magyarországon megközelítette volna a 9 milliót.103 A kormány komolyan gondolta a néptörvényt, mert a statisztikai hivatallal elkészíttette a 100

N. Szegvári, 1981. 145. p. Simándi, 2009. 136. p. 102 Balogh Sándor: Magyarország a XX. században. Kossuth Kiadó. Budapest. 1986. 69. p. 103 Simándi, 2009. 140. p. 101

38

csonkítatlan ország új választókerületi beosztását. Az egész területet 48 nagy kerületre osztották volna.104 A szociáldemokrata nőmozgalom feladata volt, hogy valamennyi dolgozó és háztartásbeli nőnek legyen választójoga. A cél elérése érdekében – írni-olvasni tudás feltételének megfeleljenek – minden helyi és vidéki szakszervezetnek és a Szociáldemokrata Párt szervezeteinek el kellett kezdeni olyan tanfolyamok szervezését, ahol az írást-olvasást el tudták sajátítani a nők – olvasható a „Nőmunkás” 1918. november 15-én megjelent számában.105 Az októberi események a feministákat is arra ösztönözték, hogy a hivatalos lapjukban asszonyoknak, lányoknak szóló felhívást tegyenek közzé. Arra hívták fel a nők figyelmét, hogy a néptörvény értelmében választók és választhatók lettek. A jövőben tehát lehetőségük lett arra, hogy érvényesítsék véleményüket az ország jövőjét illetően.106 A nagy politikai lendületet hozó néptörvény választójogi tervezete 1919 márciusában készült el, a választás időpontjánál 1919. április 14-ét, az 1849. évi trónfosztás napját jelölték meg, de megvalósítását a proletárdiktatúra létrejötte megakadályozta.107 A Tanácsköztársaság idején a választási jogosultságot 18 évre szállították le, és a nők is kaptak választójogot. 1919 április elején tanácsválasztásokat tartottak. A falvakban többségében nyílt szavazás történt, a választójog nem volt általános. Nem volt választójoga a kizsákmányolónak minősítetteknek és a papoknak. A lakosság fele, 4,5 millió fő kapott választási jogot, akiknek kb. 50%-a élt ezzel. A proletárdiktatúra politikai jogokat csak a dolgozóknak adott. Választójoguk volt az ipari munkásoknak, földmunkásoknak és a kisgazdáknak. Ha a választások eredménye nem tetszett az uralmon lévőknek, akkor megsemmisítették a választást. A proletárdiktatúra tartós megszilárdulását az erőszakot elítélő politikai és társadalmi erők megakadályozták.108

104

Kovács Alajos: A magyar választójogi reformok számszerű hatása. Társadalomtudományi Füzetek. Budapest. 1925. 14. p. (Továbbiakban: Kovács, 1925.) 105 Vigyázzunk! Nőmunkás, 1918. november 15. 5. p. 106 Asszonyok! Lányok! A Nő, 1918. november 25. 148. p. 107 Simándi, 2009. 146. p. 108 Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1992. 126-127. p.

39

3. Az 5985/1919. számú kormányrendelet A Tanácsköztársaság kormánya, a Forradalmi Kormányzótanács – a belső ellenállás és a külső győztes intervenció hatására – 1919. augusztus 1-jén lemondott. Utódja az ún. szakszervezeti kormány lett, amelynek élére a szociáldemokrata Peidl Gyula került. A kormány célja a polgári demokrácia visszaállítása, a polgári-politikai viszonyok konszolidálása, az 1918-as köztársasági államforma volt. A kormány nem támaszkodhatott közigazgatási, államapparátusi vagy fegyveres hatalomra. A Tanácsköztársaság bukása után az ellenforradalmi rendszer alkotmányos kiépítésére – elsősorban pedig a választójog rendezésére – az első lépések már 1919 augusztus végén megtörténtek.109 1919 őszén József főherceg Friedrich Istvánt bízta meg kormányalakítással. A párizsi békekonferencia vezető tanácsosa október elején megbízta Sir George Clerk angol diplomatát, működjön közre Magyarországon a választások lebonyolításában, koalíciós kormány létrehozásában. A megalakult Friedrich-kormány programjában szerepelt az általános és titkos választójog bevezetése. A kormány 1919. november 17-én az 5985. számú kormányrendelettel új választójogi szabályokat határozott meg. A rendelet értemében nemzetgyűlési választójoga volt minden férfinak, aki 24. évét betöltötte, aki 6 év óta magyar állampolgár, fél év óta ugyanabban a községben lakott vagy ott lakása volt. Ennek az életkornak a betöltése előtt is választójoguk volt azoknak, akik 1918. évi november hó 1. napja előtt legalább 12 héten át a harctéren arcvonalbeli katonai szolgálatot teljesítettek. A nők választójogát a férfiakéhoz hasonlóan állapították meg, ám itt kikötötték még az írni-olvasni tudást is. A nemzetgyűlés tagjává választható volt az, akinek a választás időpontjában választójoga van, ha életének 30. évét betöltötte.110 Megállapítható,

hogy a

Friedrich-rendelet

rokon

az

1918.

évi

I.

néptörvénnyel, vagyis a polgári demokratikus forradalom által alkotott választójogi rendezéssel. Ez a rendelet is különbséget tett azonban az aktív választójog tekintetében férfiak és nők között. A jogszabály a férfi választók minimális életkorát a néptörvényhez képest felemelte, a 21. életév betöltése helyett a 24. életévre.

109 110

Simándi, 2009. 149. p. Magyarországi Rendeletek Tára, 1919. évf. 879-880. p.

40

További cenzust vezetett be, amely a néptörvényben nem volt: fél évig tartó helyben lakás.111 A számítások szerint a Csonka-Magyarországon körülbelül 1 814 000 férfi és 1 736 000 nőválasztónak volt választójoga a rendelet értelmében.112 Az 1920. január 25-26-án megtartott nemzetgyűlési választások tehát már a Friedrich-féle rendelet alapján történtek titkos szavazással. Ekkor került be a parlamentbe az első magyar nőképviselő: Slachta Margit. Képviselőként 1922-ig tevékenykedett.113 Az új nemzetgyűlés 1920. február 15-én ült össze, működése 1922. február 15-ig tartott, majd feloszlott, mert ülésezésének időtartamát két évben állapították meg. Mielőtt feloszlott volna, a Bethlen-kormánynak be kellett volna terjeszteni az új választójogi törvénytervezetet. Ehhez azonban új népszámlálási adatokra volt szükség, mert az 1910. évi adatok már nem voltak használhatók már csak a megcsonkított területek miatt sem. 1921 őszére készült el az adatok feldolgozásával a statisztikai hivatal, így majd csak ezt követően lehetett benyújtani az új választójogi törvényjavaslatot.114

4. A Klebelsberg Kunó-féle választójogi javaslat, a 2200/1922. ME. számú rendelet Gróf Bethlen István a nemzetgyűlési választójogot túl széleskörűnek tartotta, ezért elsősorban a nők választójogát kívánta korlátozni. A kormánypárt nyilatkozata szerint 1921. decemberében már kialakult a választójogi koncepció, amely

a

Wekerle-törvényre és a Friedrich-rendeletre épült – nem szüntette meg, csak szűkítette a női választójogot.115 A választójogi törvényjavaslat 1922. január 24-én került a minisztertanács elé. Majd a Bethlen-kormány belügyminisztere, gr. Klebelsberg Kunó január 27-én terjesztette be a nemzetgyűlés elé. A miniszter ismertetése és indoklása után érdemi vita vette kezdetét két kérdésben, amely a női választójog és a nyílt szavazás körül

111

N. Szegvári, 1981. 213. p. Simándi, 2009. 150. p. 113 Később, az 1945-ös választásokon újra képviselő lett. 114 Kovács, 1925. 15. p. 115 N. Szegvári, 1981. 214. p. 112

41

bontakozott ki.116 Hiszen a nők választójogát lényegesen szűkíteni akarta, azzal az indoklással, hogy hiányzik náluk a politikai iskolázottság. A tervezetben pedig a választás a törvényhatósági városokban titkosan, máshol pedig nyilvánosan történik majd. A férfiak választói jogosultságát is korlátozta a tervezet, részben a meghosszabbított állampolgársági időtartam (10 év), az egy helyben lakás idejének kiterjesztése (2 év) által, és még mindig széles körű korlátozást jelentett a műveltségi cenzus visszaállítása, az elemi iskola 4. osztályának elvégzését követelve. 117 Ezáltal a választói jogosultságot mintegy 10%-kal korlátozta. A nők választói jogát különböző módon kívánták korlátozni. Rájuk is érvényes volt a 10 év állampolgárság és a 2 év helyben lakás követelménye, emellett azonban a 30. életév betöltését, valamint vagylagosan háromféle korlátozó feltételt szabtak. Megjegyzendő, hogy a tervezetnek ezt a nagymérvű korlátozó feltételrendszerét a választójogot biztosító rendelet figyelmen kívül hagyta, ismertetése azért jelentős, hogy a vezető politikusok álláspontját megmutassa. A vagylagos feltételek között szerepelt, mint műveltségi feltétel az, hogy a középiskolát elvégzett nők, illetve a főiskolát végzett férfiak feleségei életkori megkötöttségtől mentesültek, illetve utóbbiaknál saját iskolai végzettségüktől függetlenül egyéb feltételek híján is választókká válnak.118 Ez a szakasz váltotta ki a rendelettervezettel szemben a legnagyobb ellenállást, és végül kimaradt a rendeletből, majd a rendeletre alapozott törvényhozásból is. A törvényjavaslat tárgyalását a 20 tagú választójogi bizottság kezdte meg. A testület a férfiak választójogát változatlanul elfogadta, a nők választójogánál lényeges változtatásokat javasolt. A bizottságban indítványként elhangzott a nők 30. életévéhez kötött választójogával szemben a férfiakéval azonos 24 éves korhatár beírása. Maradt a javaslatban szereplő 10 év magyar állampolgárság, de változtatni kívánt a bizottság a helyben lakáson, a 2 évvel szemben 1 évben határozta volna meg ezt a cenzust. A műveltségi cenzust pedig írni-olvasni tudáshoz kötötte volna.119 A választójogi bizottság vitatta azt a szempontot, amely szerint a nőknek a született vagy élő gyermekek száma alapján kellett választójogot adni. „… azok 116

N. Szegvári, 1981. 214. p. N. Szegvári, 1981. 215. p. 118 N. Szegvári, 1981. 216. p. 119 Simándi, 2009. 158. p. 117

42

kapjanak választójogot, akik a választójog gyakorlásához megfelelő értelmi és ítélőképességgel bírnak”.120 Ez a jogcím azért vitatható, mert az a körülmény, hogy valakinek 2-3, vagy több gyermeke van, az értelmi és ítélőképességre egyáltalán nincs hatással. „ Ha azonban a választójogot úgy fogjuk fel, hogy az állam érdekében azoknak adományozott jog, akik az állam fenntartásához és fennmaradásához a legnagyobb áldozatokkal járultak, akkor azok a nők, aki három, vagy ennél több gyermeket nevelnek fel a házának és ezzel a nemzet fennmaradásához és fejlődéséhez hozzájárulnak”. – írta Kovács Alajos121 Klebelsberg Kunó belügyminiszter még nem nyújtotta be választójogi törvénytervezetét, de a kiszivárgott információk már olvashatók voltak a sajtó hasábjain, mert a „Nőmunkás” 1922. január 15-én megjelent számában a tervezetben szereplő cenzusok ellen emelte fel szavát. A cikk írója úgy vélte, hogy meg kell rostálni a választókat és ki kell zárni a választásra jogosultak közül a politikailag éretlen elemeket és a honatyák természetesen elsősorban a nők nagy tömegeire gondolnak.122 Szerinte Magyarországon arra törekszik a törvényhozás, hogy szűkítse a nők választójogát olyan cenzusok követelésével, amelyeket a munkásnők nem tudnak teljesíteni. A szerző cikke végén felszólította a munkásnőket, hogy a felemelt 30 éves korhatár ellen minden lehetséges eszközzel harcoljanak, és igyekezzenek megakadályozni, hogy törvényerőre emelkedjen.123 A „Népszava” egyik száma közölte a kormány és az ellenzék véleményét a választójogi tervezetről. A kormány részéről Klebelsberg Kunó belügyminiszter nyilatkozott a lap munkatársának. A politikus közölte a tervezetben szereplő várható választók számát. Továbbá hangsúlyozta, hogy a nő és a férfiak számára nem lehet azonos feltételeket szabni, mivel Magyarországon „300000 több nő van, mint férfi, és így ha a választásnál azonos elbírálás alá esnek, akkor több nőszavazó volna, mint amennyi férfinak lenne jogosultsága”.124 Azzal zárta nyilatkozatát, hogy bízik benne, mire a nemzetgyűlés mandátuma lejár, a javaslatból megszületik a törvény.

120

Simándi, 2009. 158. p. Kovács, 1925. 17. p. 122 A választójog. Nőmunkás, 1922. január 15. 1-2.p. 123 A választójog. Nőmunkás, 1922. január 15. 1-2.p. 124 Kormányvélemény és ellenzéki vélemények a választójogi törvényjavaslatról. Népszava, 1922. január 28. 2. p. 121

43

Az ellenzéki politikusok közül a legitimista gróf Andrássy Gyula a tervezetet rossznak és keresztülvihetetlennek tartotta. A szintén legitimista Friedrich István hasonlóan nyilatkozott. A választójogi tervezetet a sajtó élénk vitája közepette a nemzetgyűlés is azonnali hatállyal tárgyalás alá vette, ahogyan a választójogi bizottság 1922. február 9-én elvégezte a munkáját. A hozzászólók között elsőként Slachta Margit mondta el véleményét február 14-én a női választójog vitájában. Úgy vélte, a nők bebizonyították, hogy alkalmasak arra, hogy saját életük alakításán túl véleményükkel hozzájáruljanak a politikai élet változtatásaihoz, így jogaikat a férfiakéhoz mérten egyenlően kell megadni.125 Ahogy már korábban említettem, a választójogi törvénytervezetet a miniszter 1922. január 27én terjesztette be, a nemzetgyűlés elé február 11-én került, a tervezet vitája 13-án kezdődött. A nemzetgyűlés 2 évben megállapított mandátuma február 16-án lejárt. A maradék 4 nap kevésnek bizonyult a törvénytervezet vitájára, elfogadására, vagy elutasítására. Az ellenzék is számított arra, hogy az idő kevés lesz az új törvény megalkotására és Bethlen István miniszterelnök a Friedrich-féle választójogi rendeletet hagyja érvényben.126 Azonban a miniszterelnök ezt nem akarhatta, mert akkor ismételten olyan nemzetgyűlés ült volna össze, amely konzervatív politikáját nem támogatta volna kellő módon. Így két lehetősége maradt, az első, hogy az 1918-as választójogi törvény deklarálja, ez azonban a felnőtt lakosság 74 %-áról 36 %-ra csökkentette volna a választásra jogosultak arányát. Másik lehetősége, hogy rendeleti úton lépteti életbe a kormány a választójogi javaslatát. A miniszterelnök az utóbbi mellett döntött. Horthy Miklós elnökletével február 21-én alkotmányjogi értekezletet hívott össze, ahol a testület kimondta, a Friedrich-féle rendelet hatálya a nemzetgyűlés feloszlatásával megszűnt, a kormány pedig az új választójoggal kapcsolatban szabadon dönthet.127 Bethlen 1922. március 2-án 2200/1922. szám alatt rendeletben szabályozta a választójogot. A rendelet a férfiak választási jogosultságát a 24. életév betöltéséhez 10 évi magyar állampolgársághoz, 2 évi helyben lakáshoz, valamint az elemi iskola 4. osztályának sikeres befejezéséhez kötötte. Tehát a jogszabály tervezetéhez képest eltérést nem tapasztalhatunk. 125

Nemzetgyűlési Napló, XVII. kötet. Budapest, 1922. 142-146. p. Simándi, 2009. 166. p. 127 Simándi, 2009. 167. p. 126

44

A női választójogot ezzel szemben a tervezetthez képest a rendelet végső formájában jelentősen megváltoztatták. A rendelet 2.§-a szabályozta a női választójogot, amelyet az elemi iskola 6. osztályának sikeres befejezéséhez és a 30. életév betöltéséhez kötött.128 A nőknél elegendő volt a 4 elemi, ha férjezett és legalább 3 gyermeke volt, vagy saját keresetéből tartotta fenn magát, aki főiskolát, egyetemet végzett, 30 év alatt is szavazhatott. A rendelet olyan jogcímeket állapított meg, amelyek közül valamelyiket a nők többségének módjában volt teljesíteni. A 4 elemi lehetővé tette a mezőgazdasági munkások, cselédek, napszámosok, házi cselédek számára is a választójog megszerzését. A nőknél összehasonlítva a két fő társadalmi osztály számarányát, megállapítható, hogy a polgársághoz tartozók száma jóval magasabb volt, mint a munkásosztályhoz tartozóké. Ennek az volt a magyarázata, hogy a nők között sokkal több az eltartott, mint a kereső, és ezek nagyobb számban tartoztak a polgári réteghez, mint a munkáshoz. A polgárság köréből a nők közül 50, 4% jutott választójoghoz, a munkásnők 34,1%-a, a női házcselédek 31,1%-a rendelkezett választójoggal. A házicselédek az összes női választónak kb. 2%-át tették ki. 129 A nagykorú össznépesség száma a Csonka-Magyarországon 4 074 000, ebből 2 106 000 a polgársághoz, 1 968 000 a munkássághoz tartozott. A polgárság száma csak 138 000-rel volt több mint a munkásoké.130 Összességében megállapítható, hogy a rendelet a nők esetében előrelépést jelentett a korábbi állapotokhoz képest, a 6 elemi megkövetelése ugyanakkor szűkítette a női választók számát. A

rendelet

szabályozta

a

szavazás

módját,

amelynek

értelmében

községenként (szavazókörönként) Budapesten és a törvényhatósági városokban arányos képviseleti rendszer szerint lajstromos szavazással titkosan, a többi választókerületben nyílt szavazással történt a voksolás. A nyílt választások nem voltak kötelező érvényűek, viszont a titkos választást a rendelet kötelezővé tette.131 A feministák lapja is kritikával fogadta a választójogi rendeletet. „A Nő” 1922. március 20-án megjelent számában Szegvári Sándorné cikkében súlyos hibának minősítette azt, hogy a kormány a választójogot rendeleti úton szabályozta. A jogszabály részletes közlését követően a műveltségi cenzus igazságtalanságára 128

N. Szegvári, 1981. 217. p. Simándi, 2009. 168. p. 130 Kovács, 1925. 22. p. 131 Simándi, 2009. 169. p. 129

45

mutatott rá a cikk. A nőket különösen sújtja ez a cenzus azért, mert Magyarországon a nők sokkal kevésbé iskolázottak, mint a férfiak, így kevesen tudtak eleget tenni a rendelet követelményeinek.132 Az országgyűlési választásokat és pótválasztásokat a 2200/1922. ME. számú rendelet alapján május 28-án, június 1-jén, június 12-13-án és 15-én tartották. A választásokon 1 812 906 választó vett részt, és a parlamentbe a Magyarországi Szociáldemokrata Párt 25 mandátummal került be. Az új nemzetgyűlés egyetlen nő képviselője a szociáldemokrata párt politikusa, Kéthly Anna volt. Az eskütételt követően a törvényhozó szerv 1922. június 20-án kezdte meg a munkát.133

5. Az 1925. évi XXVI. törvénycikk A bethleni konszolidációnak köszönhetően az ország gazdasága, társadalma megerősödött, a fellendülés jelentős változásokat eredményezett az életszínvonal emelkedésében. A választójog rendeleti úton való szabályozása alkotmányjogilag tarthatatlan volt, és a törvényi szabályozás egyre sürgetőbbé vált. Az államszervezet átalakítására foganatosított számos rendelkezés között a bethleni konszolidációs politika a választójogi törvényjavaslatot 1925-ben terjesztette elő, így az végül az 1925. évi XXVI. törvénycikk formájában került a törvénytárba. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló jogszabályjavaslat a választás feltételeit ugyanazokhoz a cenzusokhoz kötötte, mint a 2200/1922. ME. számú kormányrendelet. Tehát a törvény az 1922-es rendelet keretrendelkezéseit mind a férfi, mind a női választói jogosultság terén fenntartotta, és elsősorban a választások előkészítése és lebonyolítása terén hozott új rendelkezéseket.134 Három országos választást tartottak a törvény alapján, 1926-ban, 1931-ben és 1935-ben. Azonban a javaslat indokolásában kiemelték, hogy a nők választójogát a tervezet valamivel szigorúbb feltételekhez kötné. A tervezetben a választójog 30 éves korhatárhoz, a 6 elemi népiskola elvégzéséhez vagy azzal egyenértékű tanfolyamhoz kötötték. A 4 elemi osztályt végzett nők csak akkor kapnak választójogot, ha 3 vagy annál több gyermekük van, és saját magukat tartják el. A 30 éves korhatár

132

A választójogi rendelet. A Nő, 1922. március 20. 1.p. Simándi, 2009. 173. p. 134 N. Szegvári, 1981. 217. p. 133

46

megállapításának indoklásában szerepel, hogy a választójog gyakorlásához megkívánt érettséget ebben a korban még a közérdekű, politikai eseményekkel csak szórványosan és felületesen foglakozó nőkről is joggal fel lehet tételezni.135 A választójogi törvényjavaslat beterjesztését követően, de még a bizottsági vita előtt, a sajtó már élénk érdeklődéssel kísérte a tervezet sorsát. A „Népszava” 1925. március 7-én megjelent számában a tervezet cenzusainak összehasonlítását olvashatjuk. A szerző a műveltségi cenzus igazolásánál adódó visszaélésekre hívta fel a figyelmet. A tervezetben a 4 elemi iskola sikeres elvégzésének igazolása szerepel. Így a választói névjegyzékből sokan azért maradnak ki, mert nem tudják beszerezni a szükséges igazolást. Véleménye szerint gondoskodni kellett volna arról, hogy a bizonyítványt hivatalból beszerezzék.136 A legtöbb esetben nemcsak a választók, hanem a hatóságok sem tudták azokat beszerezni és ez volt a legnagyobb jogtalanság – vélte a szerző.137 Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 750. számú törvényjavaslat a nemzetgyűlés előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadta az e célra külön létrejött 25 tagú választójogi bizottságnak, amelynek jelentése megtételére március 31-ig, majd április 30-ig adott határidőt. A bizottság 18 ülésnapon tárgyalta a javaslatot, majd írásban elkészítette a testület véleményét.138 Szerintük a választójogi reformnak két szélső határ között kellett volna mozognia. Nem lehet annyira szűkített, hogy nagy néprétegek jogosultság nélkül maradjanak, de nem lehet annyira széles körű sem, hogy „tömeguralomnak és az ennek nyomán könnyen bekövetkezhető társadalom felforgató törekvéseknek nyisson utat”.139 A kiterjesztésének optimális mértékét a bizottság szerint a „konkrét kulturális, társadalmi és gazdasági viszonyok, valamint a történeti fejlődés” változásaiban, fejlődésében határozták meg.140 A bizottság egyértelműen a nők szavazati jogának fenntartása mellett foglalt állást. A beterjesztett javaslatban támogatta a nőknél a 30 éves korhatárt és a 6 elemit, mint műveltségi cenzust.141

135

Simándi, 2009. 177. p. A reakció választójogi reformja II. Népszava, 1925. március 7. 2. p. 137 A reakció választójogi reformja II. Népszava, 1925. március 7. 2. p. 138 Simándi, 2009. 188. p. 139 Simándi, 2009. 190. p. 140 Simándi, 2009. 190. p. 141 Simándi, 2009. 191-192. p. 136

47

A választójogi bizottság beszámolójának elfogadása után 1925. május 14-én megkezdődött a törvényjavaslat részletes tárgyalása. A vitában a nők választójoga mellett elsőként gróf Apponyi Albert fejtette ki véleményét, amelyben nem tartotta elfogadhatónak a nők esetében javasolt 30 éves korhatárt és a magas műveltségi cenzust. A falvakban nagyon sok helyen a 4 éves iskolalátogatás volt a kötelező. A tanügyi hatóságnak és a kormánynak a feladata lett volna, hogy megteremtse a 6 éves iskolalátogatási kötelezettség feltételeit – vélte a politikus.142 Kéthly Anna szociáldemokrata országgyűlési képviselő 1925. május 27-én elhangzott beszédében a választójogi törvényjavaslat pontjait sorra véve, az életből felsorakoztatott példákon keresztül próbálta a nők választójogára vonatkozó cenzusokat megcáfolni. „A műveltségi cenzus megkövetelésénél meg kell vizsgálni a magyar iskoláztatás lehetőségeit. Magyarországon van iskolakötelezettség, a hat elemi ismétlőiskolát minden teremtett léleknek végeznie kellene. A valóság azonban más: a mezőgazdasági és ipari proletáriátus gyermekei, különösen a leánygyermekek már 8-9 éves korukban falun kis pásztorok, városban újságot hordanak ki, kifutók, vagy pedig még kisebb testvéreik őrei. Aki ismeri ezeket a körülményeket, az tudja, hogy

ezek

olyan

megoldhatatlan

akadályok,

amelyeken

csak

kevés

munkásasszonynak sikerül átlépni.”143 A nemzetgyűlés 1925. július 4-én fejezte be a javaslat vitáját, majd július 7én elfogadta a XXVI. törvénycikket, amely az 1922/2200. ME. rendelethez képest semmi lényeges változást nem tartalmazott, csak a rendeletet emelte törvényerőre. Országgyűlési választójoga volt minden férfinak, aki életének 24. életév betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, 2 év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása, és az elemi népiskola 4. osztályát sikeresen elvégezte, vagy azzal egyenlő értékű műveltség meglétét igazolni tudja. A 24. életév betöltése nélkül is választójogot kap az a férfi, aki egyetemet vagy főiskolát végzett.144 „Régi jogon" országgyűlésiképviselő-választási joga volt annak, aki az 1918. évre érvényes országgyűlési képviselőválasztói névjegyzékbe fel volt véve, még akkor is, ha a korábbi cenzusoknak nem felelt meg, de ugyanabban a községben lakik, amelynek névjegyzékébe az 1918. évben felvették.145 A nők esetében képviselő-választási joga 142

Nemzetgyűlési Napló. XXXII. kötet. 1925. 10. p. Simándi, 2009. 200. p. 144 http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7637.p. (A letöltés ideje: 2013. március 3.) 145 Simándi, 2009. 206. p. 143

48

volt minden nőnek, aki a 30. életévét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, 2 év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása, és az elemi népiskola 6. osztályát vagy más tanintézetnek azzal egyenértékű osztályát sikeresen elvégezte, vagy azzal egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta. Az egyéb kellékek igazolása mellett választójoga volt annak a nőnek is, aki az elemi népiskola negyedik osztályának sikeres elvégzését vagy ezzel egyenlő értékű műveltség megszerzését igazolta, ha: 1. három vagy több törvényes gyermeknek adott életet és legalább három gyermeke életben van; - a háborúban hősi halált halt gyermekeket e rendelekzés szempontjából életben levőknek kell tekinteni; vagy 2. saját vagyonának jövedelméből vagy saját keresetéből tartja el magát és önálló háztartást vezetett. 3. Az a nő, aki az előbbi bekezdés 1. pontjában foglalt föltételek mellett a választói jogot megszerezte, annak továbbra is birtokában marad, tekintet nélkül életben levő gyermekeinek a számára. 4. Annak a nőnek, aki egyetemet vagy más főiskolát végzett, életkorára való tekintet nélkül van választójoga.146 A jogszabály 9. §-a értelmében országgyűlési képviselővé választható volt az, akinek a választás időpontjában választójoga volt, semmilyen kizáró ok alá nem esik és életének 30. évét betöltötte. A 10. §. felsorolta azokat a kritériumokat, amelyeknek hiánya kizárja, hogy a jelölt országgyűlési képviselővé választható legyen: összeférhetetlenség, büntetett előélet, közhivatalból vagy tanári pályáról fegyelmi határozattal történő elbocsátás.147 A 11. §. értelmében nem választható országgyűlési képviselővé az sem, aki a választás napjának kitűzése és a választás közé eső időben főispán (főpolgármester), kormánybiztos, alispán, királyi pénzügyigazgató, budapesti királyi adófelügyelő, főszolgabíró, szolgabíró, gazdasági felügyelő, a rendőrhatóság vezetője (ker. főkapitány, főkapitány, kapitány stb.) törvényhatósági joggal felruházott vagy rendezett tanácsú város polgármestere volt.148 Az 1925-ben elfogadott választójogi törvényt követően Horthy Miklós kormányzó 1926. november 15-én feloszlatta az 1922-ben megválasztott nemzetgyűlést. A választásokat december 8-a és 15-e között tartották meg. A választások eredményeként az MSZDP149 14 mandátumot szerzett.

146

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7637.p. (A letöltés ideje: 2013. március 3.) Simándi, 2009. 207. p. 148 http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7637.p. (A letöltés ideje: 2013. március 3.) 149 Magyarországi Szociáldemokrata Párt 147

49

A törvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az életbeléptetése után azonnal megkezdődött annak kritikája, hiányosságainak, hibáinak feltárása. A nők politikai mozgalmainak fő szószólója továbbra is a szociáldemokrata „Nőmunkás” című lap maradt. A hazai nőmozgalmak vezetői az MSZDP támogatásával 1930. szeptember 7-én nőkongresszust szerveztek. Megemlékeztek lapjuk fennállásának 25. évfordulójáról. Ladányi Szeréna a nőmozgalom egyik vezetője és szervezője, az MSZDP tagja beszédében értékelte a lap addig betöltött szerepét. A kongresszus határozati javaslat elfogadásával zárult, amelyben központi helyen szerepelt a nők politikai egyenjogúsítása és a választójog további rétegekre történő kiterjesztése. A tanácskozás résztvevői követelték az általános, egyenlő, titkos és azonos feltételekkel a nőkre is kiterjedő választójog azonnali törvénybe iktatását. A határozat felhívással zárult, amely a célok megvalósítása érdekében elszánt harcra szólított fel.150

6. Az 1938. évi XIX. törvénycikk Az 1925. évi XXVI. törvénycikk megváltoztatására csak a fasizmus előretörésének idején, az 1938. évi XIX. törvénycikk formájában került sor. Ez a jogszabály a korszak legterjedelmesebb választójogi törvénye volt151 - írja könyvében N. Szegvári Katalin. A két világháború közötti korszak utolsó választójogi törvényjavaslatának beterjesztésére 1937. december 30-án került sor, Darányi Kálmán miniszterelnök és Széll József belügyminiszter előterjesztésében. A javaslatot a közjogi bizottság 1938. február 3-a és március 4-e között, 14 ülésnapon át tárgyalta. A képviselőház az általános és a részletes vitában március 23-a és április 7-e között foglalkozott a javaslattal. A felsőházi tárgyalás sem volt hosszú, június 3-án már kihirdették az új törvényt.152 A kormány által benyújtott törvényjavaslat talán legfontosabb kitétele a szavazás módjára vonatkozott, amelynek értelmében a választás titkos és kötelező. A tervezet első része általános rendelkezéseket tartalmazott, többek között a képviselők számának 260 főre történő emelését. Ebből 135 országgyűlési képviselőt egyéni, 125-öt lajstromos választókerületekből akartak a parlamentbe juttatni. Ezenkívül rendelkezett az egyéni és a lajstromos választókerületek kialakításáról is. Egyéni

150

Népszava, 1930. szeptember 10. N. Szegvári, 1981. 219. p. 152 Simándi, 2009. 212. p. 151

50

választókerületeket minden vármegyében kellett alakítani; a törvényhatósági jogú városok közül azokban, amelyek az új törvény hatálybalépésekor érvényben levő választókerületi beosztás szerint egy képviselőt választanak. Minden törvényhatóság önállóan,

egymagában

egy-egy

lajstromos

választókerületet

alkotott.

A

törvényjavaslat alkotói meghatározták azokat a vármegyéket, városokat, ahol egyéni és lajstromos választókerületeket kellett kialakítani, valamint azt is, hogy törvényhatóságonként hány országgyűlési képviselő megválasztása volt szükséges. Egyebek mellett meghatározták még a megválasztáshoz szükséges többség százalékát is.153 A jogszabálytervezet második része az országgyűlési képviselő választók és azok

névjegyzékének

elkésztésére

vonatkozó

szabályozást

tartalmazta.

Országgyűlési képviselő választójoga volt annak a férfinak, aki életének 26. évét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár és 6 év óta ugyanabban a községben lakik, vagy van lakása, az elemi népiskola 6. osztályát vagy más tanintézetnek ezzel tanértékre egyenrangú osztályát (évfolyamát) sikeresen elvégezte. De választójogot kaphatott az is, aki írni–olvasni tudott, családfenntartó, és háborús vitézségi éremmel vagy Károly-csapatkereszttel rendelkezett. Továbbá önálló iparos vagy kereskedő, földműves, aki saját birtokán vagy feleségével közös földbirtokon gazdálkodik és a birtok jövedelme legalább 40 aranykorona. Az egyetemet vagy főiskolát végzett férfinak életkorára tekintet nélkül választójoga volt, ha az állampolgárság és az egy helyben lakás cenzusa megvolt.154 Nők esetében választójogot kaphatott, aki 30. életévét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, 6 éve ugyanabban a községben lakik, a 6 elemit elvégezte vagy azzal azonos tanintézet osztályát elvégezte, saját vagyonából vagy keresetéből tartja el magát, vagy olyan férfinak a felesége, akinek van választójoga. Választójogot kaphatott az a nő is, aki tudott írni-olvasni, 4 vagy több törvényes gyermeke volt. A háborúban hősi halált halt gyermeket életben lévőnek kellett tekinteni. Aki egyetemet vagy főiskolát végzett, életkorára való tekintet nélkül választójoga volt, ha megfelelt az állampolgárságra és az egy helyben lakásra vonatkozó cenzusnak.155 153

Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról. Országgyűlés Képviselőházának Irományai. IX. kötet. Budapest. 1938. 2-3. p. 154 Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról. Országgyűlés Képviselőházának Irományai. IX. kötet. Budapest. 1938. 4-5. p. 155 Törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásáról. Országgyűlés Képviselőházának Irományai. IX. kötet. Budapest. 1938. 6. p.

51

A tervezet benyújtását követően a sajtó ismételten élénk figyelemmel kísérte a jogszabályjavaslat alakulását. Például a „Nőmunkás” sérelmezte, hogy a javaslat szerint a nők esetében megmaradt a 30 éves korhatár és a 6 elemi követelménye. Az 1925-ös törvényben az írni-olvasni tudás is elegendő volt, ha a nőnek legalább 3 élő gyermeke volt. A jelenlegi törvénytervezetben az írni-olvasni tudás mellé 4 élő gyermeket határoztak meg.156 A Feministák Egyesülete 1938. február 7-én beadvánnyal fordult a képviselőházhoz. Reményüket fejezték ki, hogy a belügyminiszter eláll attól a szándékától, hogy a nők választójogát az eddiginél is szűkebb korlátok közé szorítja. Az

egyesület

nemcsak

a

jogfosztás

ellen

tiltakozott,

hanem

annak

a

meggyőződésének is kifejezést adott, amely szerint alapvető követelmény, hogy az állampolgári jogok gyakorlásában a nők a férfiakkal teljesen egyenjogúak legyenek. A nők választójogáért folytatott küzdelembe bekapcsolódtak mindazok a nagyműveltségű és az ország gazdasági életében és a kultúra fejlesztésében számottevő nők, akik akkor már nemcsak a maguk választójogát becsülték meg és gyakorolták

legmesszebbmenő

körültekintéssel,

hanem

követelték

egyenjogúsítását a választójogban – olvasható a beadvány folytatásában.

a

nők

157

A sajtó által is nyilvánosságra hozott választójogi törvényjavaslat megvitatásával a közjogi bizottság 1938. március 4-ére végzett és egyebek mellett határozottan állást foglalt abban, hogy az egész nemzet részére készüljön a törvény, és azt úgy kell megszerkeszteni, hogy abban a nemzet megfontolt akarata nyerjen kifejezést és megvalósulást.158 A képviselőház az általános és a részletes vitában említettem

mint már korábban

1938. március 23-a és április 7-e között foglalkozott a választójogi

javaslattal. A vitában elsőként Apponyi György, a Nemzeti Szabadelvű Párt képviselője fejtette ki véleményét a nők 30. életévéhez kötött korhatárral kapcsolatban. Szerinte a nők és a férfiak között nincs különbség a szellemi fejlődésben. A biológiai eltérések miatt a politikai érettség nem következik be később a nőknél, mint a férfiaknál – vélte a politikus.159 Megemlítendő Kéthly Anna egyik felszólalása, amelyben az életkori cenzus ellen sorakoztatta fel érveit: A 156

A választójog. Nőmunkás, 1938. január 1. 3. p. Simándi, 2009. 217-218. p. 158 Simándi, 2009. 224. p. 159 Nemzetgyűlési Napló, XVII. kötet. Budapest, 1938. 339. p. 157

52

munkásnők politikai ítélőképessége a munkában fejlődik ki, semmivel sem kevesebb, mint a tanult nőké, tehát 24, 26 vagy 28 éves korban a nők éppen olyan alkalmasak politikai döntések meghozatalára, mint 30 éves korukban.160 Az 1938: XIX. törvénycikket május 5-én fogadta el a képviselőház, majd a felsőház is. A Magyar Törvénytárban 1938. június 3-án kihirdetett jogszabály 8 részben, 16 fejezetben és 228 §-ban szabályozta a választójogot. A törvény legnagyobb vívmánya a titkos választójog. Az új jogszabály nem adott a nőknek több jogot, mint az 1925-ös XXVI. törvény, csak a feltételrendszert módosította. A törvény második részének III. fejezete a választójogosultságot szabályozta, különbséget téve lajstromos és egyéni választójog esetében, külön a férfiak és a nők vonatkozásában. A törvényben szigorodtak a műveltségi, a vagyoni és helybenlakási cenzusok.161 Lajstromos választókerületben választójoggal rendelkezett az a nő, aki 30. életévét betöltötte, 10 év óta magyar állampolgár, 6 év óta ugyanabban a községben lakik vagy van lakása, a népiskola 6. osztályát elvégezte, saját jövedelméből vagy keresetéből tartja el magát. A 6 elemi alól mentesült, ha írni-olvasni tudott, de legalább három élő törvényes gyermeke volt és a férje rendelkezett választójoggal. A háborúban hősi halált halt gyermeket életben lévőnek kellett tekinteni. Aki középiskolát végzett, a 26. életév betöltésétől, aki pedig egyetemet vagy főiskolát végzett, életkorra tekintet nélkül rendelkezett választójoggal, ha az állampolgárságra és a helyben lakásra vonatkozó cenzusok feltétele megvolt. Az egyéni választókerületben a nők esetében a főbb cenzusok megegyeztek a lajstromos szavazásnál megköveteltekkel.162 Az új választójogi törvény alapján 1939. május 2829-én megtartották az országgyűlési választásokat. A szavazásokon mintegy 2 500 000 állampolgár vett részt. Az új országgyűlésben 1939. június 30-án a képviselők elfoglalták helyüket. A parlamentbe a szociáldemokrata párt részéről ismét Kéthly Anna jutott be, a Magyar Élet Pártja képviselőjeként pedig Melczer Lilla szerzett mandátumot. A felsőháznak továbbra sem volt női tagja.163

160

Nemzetgyűlési Napló, XVII. kötet. Budapest, 1938. 444. p. Pintér István: A kényszerpályára szavazott ország – 1939. In: Parlamenti képviselőválasztások 1920-1990. Szerk.: Földes György, Hubai László. Politikatörténeti Alapítvány. Budapest. 1994. 187.p. (Továbbiakban: Pintér, 1994.). 162 http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8074.p. (A letöltés ideje: 2013. március 4.). 163 Pintér, 1994. 207.p. 161

53

7. Az 1945. évi VIII. törvénycikk A magyar választójog történetét tekintve az általános, egyenlő és titkos választójog az 1945. évi VIII. törvénycikkben valósult meg. A demokratikus választójogról az ideiglenes nemzetgyűlés 1945. szeptemberi ülésszakán döntöttek. Az előzmények közé tartozik, hogy az antifasiszta szövetségesek 1945 februárjában, a jaltai konferencián határozatot hoztak arról, hogy a legyőzött, illetve felszabadított országokban parlamenti választásokat kell tartani. Ennek értelmében a kormány 1945. április 18-án utasította a belügyminisztert, hogy készítse elő az új választójogi törvénytervezetet. Erdei Ferenc belügyminiszter szeptember 11-én terjesztette a törvényhozás elé a jogszabályjavaslatot, amelyet a képviselők az ideiglenes nemzetgyűlés ülésezésének utolsó napján, szeptember 13-án el is fogadtak.164 A

megszületett

választójogi

törvényt

térségünk

legdemokratikusabb

választójogi jogszabályának minősítették már a korabeli nyugati elemzők is– olvasható Palasik Mária könyvében.165 A tervezet nemzetgyűlésben lezajlott vitáján teljes volt az egyetértés a választójog nemekre való egyenlő alkalmazásáról. Tehát az elfogadott törvénycikk a választójogi korhatárt nőknél és férfiaknál egyaránt 20 évben határozta meg. A jogszabály alkotói lényegében biztosították a választójog általánosságát, titkosságát, eltörölték kötelező jellegét és mindenfajta korábbi cenzust. Az egy helyben lakási kötelezettség csak abban jelent meg, hogy azok szavazhattak, akik 1945. szeptember 1-jén Magyarország 1937. december 31-i határán belül laktak.166 A választójogból kizárta a törvény többek között azokat, aki ellen háborús bűntettekért elkobzási eljárás már megindult, továbbá a jobboldali, fasiszta egyesületek vezetőit. Azok sem élhettek választójogukkal, akiket az igazolási eljárás során foglalkozásuk gyakorlásától egy évnél hosszabb időre eltiltottak. Nemzetgyűlési képviselővé az volt választható, akinek a választás időpontjában választójoga volt, tekintet nélkül arra, hogy a választói névjegyzékbe fel volt-e véve. Nem voltak választhatók képviselővé a honvédség és a rendőrség tényleges szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagjai. A választások tisztaságának biztosítása érdekében bekerült a jogszabályba a választók büntetőjogi védelme.167 164

Palasik Mária: A nő és a politikum (a nők politikai szerepvállalása Magyarországon). Napvilág Kiadó. Budapest. 2007. 93. p. (Továbbiakban: Palasik, 2007.). 165 Palasik, 2007. 94. p. 166 http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8215.p. (A letöltés ideje: 2013. március 4.). 167 http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=8215.p. (A letöltés ideje: 2013. március 4.).

54

Azonban mégis voltak félelmek, amire a törvény szövegéből következtethetünk. Ugyanis

külön

rendelkezéseket

hoztak

a

női

és

férfi

szavazatok

megkülönböztetésére, amit a 34.§. és a 46. §. is alátámasztott. Valószínűleg erre a megkülönböztetésre azért került sor, hogy láthatóvá tegyék az addig nagyon korlátozott jogokkal rendelkező nők politikai magatartását, következtetéseket vonhassanak le a politikai pártok iránti szimpátiáikról – véli Palasik Mária.168 Az új választójogi törvény alapján az országgyűlési választásokat 1945. november 4-én tartották meg. A választói névjegyzékbe 5 167 180 személyt vettek fel. A női választók száma 600 000-rel több volt, mint a férfiaké. 1939-ben mintegy 2 500 000 volt a választásra jogosultak száma, 1945-ben ehhez képest 186,87%-os volt

a

növekedés.

Az

1945.

november

4-ei

választásokat

követően

a

nemzetgyűlésnek 409 képviselője lett, közülük 16 nő.169 A nemzetgyűlési választások a parlamentáris demokrácia szabályainak megfelelően történtek. A polgári erők a kisgazdapártot támogatták, ezért sikerült a pártnak megszereznie az abszolút többséget. A szociáldemokrata párt a szavazatok számát tekintve a második helyen végzett és 69 mandátumot szerzett.170 Ez a jogszabály a nők számára azért hozott alapvető fordulatot, mert a törvényi szabályozás tekintetében nem tett semmiféle különbséget a férfiak és a nők között. Az eredmény mutatósnak mondható, mert 1920-ban voksoltak először a nők magyarországi országos választásokban, negyedévszázad elteltével pedig a férfiakéval már teljesen azonos jogokat nyertek el a részvételi feltételek tekintetében – foglalja össze Simándi Irén.171 A II. világháború után, a választójogi törvény módosításának hatására sorra alakultak a női pártok, és a gyengébbik nem képviselői a közélet középpontjába kerültek. Az 1947-es választásokon összesen 22 képviselőnő került a parlamentbe, és ebből 4 mandátumot a Keresztény Női Tábor szerzett meg.172 A kommunista diktatúra alatt és a rendszerváltozás után is folyamatosan emelkedett a nők száma a törvényhozásban és a politikában is.

168

Palasik, 2007. 94-95. p. Balogh Sándor: Szabad és demokratikus választás – 1945. In: Parlamenti képviselőválasztások 1920-1990. Szerk.: Földes György, Hubai László. Politikatörténeti Alapítvány. Budapest. 1994. 215220.p. 170 Simándi, 2009. 239. p. 171 Simándi, 2009. 239. p. 172 Palasik, 2007. 235. p. 169

55

V.

Az első nők a magyar parlamentben Ebben a fejezetben

a teljesség igénye nélkül

3 képviselőnőt szeretnék

bemutatni, akiknek a neveivel a korábbi fejezetekben már találkozhattunk. Nem lenne egész és kerek a szakdolgozatom, ha ezekről a nőkről nem szólnék, hiszen úttörő szerepet játszottak a nők választójogának küzdelmében Magyarországon.

1. Slachta Margit Az első képviselőnő, Slachta Margit az 1920. március 25-26-án megtartott időközi választáson nyert parlamenti mandátumot, 36 éves korában. Budapest I. választókerületében indította a kormányzó Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja. Az eredménnyel három férfit utasított maga mögé, köztük a korábbi népegészségügyi minisztert, Csilléry Andrást. Akkor a 164 tagú nemzetgyűlésben ő volt az egyetlen női képviselő, de az arány tovább romlott, amikor a románoktól, majd a szerbektől felszabadult területeken is megtartották a választásokat: akkor 219 képviselő között volt egyedüli nő. A nemzetgyűlés Munkásügyi bizottságának volt tagja. A közjót szolgáló tettvágy által motivált Slachtát a parlamentben a férfi politikustársak lassan megtanulták tisztelni. Észrevették, hogy nem lehet rajta gúnyolódni vagy fölényeskedni vele. Művelt, szociálisan érzékeny nő volt, akiről hamarosan elterjedt: „Egyetlen férfi van a parlamentben: Slachta Margit.”173 Ez persze egyszerre lehetett elismerés és gúny is. Abban a két évben 28 beszédet tartott, majd a parlamentnek az a ciklusa 1922. február 16-án feloszlott. Slachta az országos politikába évtizedeken át nem tért vissza, aztán ismét nemzetgyűlési képviselő lett 1945-ben. Nőmozgalmát az 1947-es választásokra azonos néven önálló politikai párttá szervezte, melynek első (és egyetlen) elnöke lett. A nagymértékű csalások ellenére is a Keresztény Női Tábor 4 mandátumot nyert. Kommunista nyomásra 1947. október 28-án elhangzott parlamenti felszólalását a külpolitikai érdekeket sértőnek minősítették és ezért 60 napra kizárták az országgyűlésből. Utolsó felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen. Mikor sajnálatára a törvényt elfogadták, a kormánypárti képviselők elénekelték a Himnuszt, amit ő ülve

173

Palasik, 2007. 231. p.

56

hallgatott végig. Ezért a mentelmi bizottság kétszer 6 hónapra kitiltotta és mentelmi jogát is felfüggesztette, ami magyarországi politikusi pályája végét is jelentette.174

2. Kéthly Anna Kéthly Anna a magyar parlament legtöbb ciklusban megválasztott női képviselője. 1922-től 1948 áprilisáig minden ciklusban ott találjuk, és ebből 1922-től 1931-ig, mintegy tíz éven át egyetlen nőképviselőként a 245 fős országgyűlésben, illetve az 1927-től ismét kétkamarássá vált parlament képviselőházában. Leszámítva az 1944. március 19-i német megszállást követő időszakot, amikor illegalitásba vonult. 1922-ben, 1926-ban és 1935-ben a budai, 1931-ben a szegedi, 1939-ben az észak-pesti választókerületet képviselte. Több parlamenti bizottságnak is tagja volt, úgy mint a Zárszámadó bizottságnak, a Múzeumi bizottságnak, a Közoktatásügyi bizottságnak. Amikor először választották meg, az akkor 33 éves, több nyelven kitűnően beszélő asszony – szakképesítését tekintve gyors –és gépíró, illetve könyvelő – már országosan ismert politikusa volt a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak. Az 1922 és 1944 közötti évek egyik legtekintélyesebb, köztiszteletben álló parlamenti képviselője volt.175 Kéthly Anna 1945-től egészen 1948-ig a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés alelnöke lett. 1948-ban egyesült a két munkáspárt, az ezzel egyet nem értőket, valamint a háború előtti vezetők jelentős részét kizárják a pártból, köztük Kéthly Annát. A 60 éves Kéthly ezek után visszavonult a politikától és a közélettől, de a letartóztatást nem kerülte el. Kéthly 4 évet töltött börtönben, ítélet nélkül, végül életfogytiglanra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A politikusnő bebörtönzése éles nemzetközi visszhangot keltett. Végül a Nagy Imre-kormány idején felülvizsgálták az ellene hozott ítéletet, és házi őrizetbe került. 1956. október 23-án forradalom kezdődött a szovjet típusú rendszer ellen. A Szociáldemokrata Párt újjá alakult, amelynek elnöke Kéthly Anna lett. Ő volt a legtekintélyesebb az itthon maradt vezetők közül. A november 2-án megalakult harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott. A szovjet intervencióról a hírt november 4-én Bécsből hazafelé tartva, Sopronban kapta. 174 175

Balogh Margit: Slachta Margit (in: Rubiconline, 4/2009.) Lásd 6. számú melléklet. Palasik, 2007. 231-232. p.

57

Miután visszatérése kétszer is meghiúsult, New Yorkba utazott, hogy tájékoztassa az eseményekről az ENSZ Biztonsági Tanácsát, és emigrációba kényszerült.176

3. Melczer Lilla A 42 éves Melczer Lilla három cikluson keresztül megszakítás nélkül tagja volt a képviselőháznak: 1932-ben az Egységes Párt; 1935-ben a Nemzeti Egység Párt, majd 1939-ben a Magyar Élet Párt képviselőjeként. Férjétől, Hunkár Béla veszprémi főispántól 1918-ban elvált, és 3 gyermekével alsókékedi birtokára költözött, átvette annak gazdasági vezetését. Az eredetileg állami felsőbb leányiskolát végzett, angolul, németül és franciául beszélő asszony az 1931. évi országgyűlési választásokon az abaújvári választókerület felkérésére vállalt képviselőjelöltséget, akkor azonban 15 szavazattal kisebbségben maradt. Hívei petícióval támadták meg a mandátumot, 1932 novemberében új választás kiírására került sor, amelyet megnyert. 12 éves parlamenti működése alatt tagja volt a Társadalompolitikai, a Gazdasági, a Közoktatásügyi és a Naplóbíráló bizottságnak. Számos parlamenti felszólalás fűződik hozzá, amelyeknek egy része mind a kormánypárt, mind az ellenzék tetszését is kiváltotta.177 Több szervezetben töltött be pozíciót: alelnöke volt a Kenyérkereső Nők Országos Szövetségének és a Nőegyletek Magyar Munkásvédő Egyesületének; társelnöke a Pro Hungaria Nők Világszövetségének; ügyvezető elnöke a Családvédelmi Szövetségnek; nemzetközi titkára az Önálló Hivatású Nők Szövetségének – olvasható róla a Magyar Országgyűlési Almanachban.178

176

B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna (in: Rubiconline, 4/2009.) Lásd 7. számú melléklet. Palasik, 2007. 232-233. p. 178 http://www.ogyk.hu/e-konyvt/mpgy/alm/al939_44/257.htm.p. (A letöltés ideje: 2013. március 4.). Lásd 8. számú melléklet. 177

58

Összegzés Szakdolgozatomban annak az útnak a legjelentősebb állomásait mutattam be, amelyek a nők választójogának megvalósulásához vezettek. Fontosnak éreztem kiemelni az 1848 utáni, de főleg a dualista időszak országgyűléseinek politikai vitáit, amelyek számos érdekes információt közölnek a különböző pártok politikusainak állásfoglalásairól. Nem kevesen külhoni példákat idézve támogatták, míg mások – a többség – ugyanolyan példákat emlegetve ellenezték a választójog nőkre való kiterjesztését. Ugyanakkor a társadalom különböző csoportjai körében megjelent és nyilvánosságot kapott vélemények elősegítették a nők választójogáért folytatott küzdelmet. A választójogi küzdelmek az 1900-as évek elején kezdődtek igazán, és az 1904-ben megalakult magyarországi Feministák Egyesületének tevékenységével folytatódtak. Azonban a jogegyenlőségért indított harcba a feministák mellett bekapcsolódtak a szociáldemokraták is. Mint a szakdolgozatban is említettem, a két szervezet

között

éles

véleménykülönbség

bontakozott

ki

a

választójog

kiszélesítésével kapcsolatban. Az MSZDP az általános jogegyenlőség elvét tűzte zászlajára és a feminista szervezetben csak az osztályválasztójogért, vagyis az úriasszonyok választójogáért való küzdelmet látta. Viszont azt bebizonyították a történelem során, hogy mindkét mozgalom megalakulásuktól fogva következetesen harcolt a nők jogaiért, választójogaiért, jogegyenlőségéért, csak más eszközökkel, más felfogással. Érvek és ellenérvek feszültek egymásnak, mert ha munkára és sok minden egyébre a nő is alkalmas, ha lehet adófizető és birtokos, akkor miért ne lehetne egyúttal választó is? Megannyi vita és érv merült fel. A női választójogért folytatott küzdelem esetleges sikeres befejezése az 1917–1918-as esztendőkben látszott valószínűnek. A beterjesztett javaslat azonban a képviselőházban elbukott. A nők választójogáért fellépő Vázsonyi Vilmos és a választójogi kérdésben az 1918-as törvényt beterjesztő Wekerle kormány sem tudta keresztülvinni, hogy a nők is választójogot kapjanak. Aztán a nők választójoga végül is az 1918. évi I. néptörvénybe került be. Ezzel

azonban

gyakorlatilag

nem

éltek/élhettek, 59

hiszen

a

nemzetgyűlési

választásokra sem 1918-ban, sem 1919 tavaszán nem került sor. A Magyarországi Tanácsköztársaság Károlyi-féle választójogi törvényt módosította, és a választásra jogosultak esetében a korhatárt – férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozóan – 18 évre szállította le. Az úgynevezett „tanácsválasztások” már az így kialakított rendszer alapján zajlottak. Az, hogy hány nő élt a választói jogával, nem ismeretes, az viszont igen, hogy az ország lakói közül 4,5 millió személy jutott választójoghoz, és ennek a létszámnak mintegy fele élt is ezzel a jogával. A következő választójogi szabályozás az 1919. évi 5985. ME számú miniszterelnöki rendelet volt. A Friedrich István vezette kormány ezzel szabályozta a magyarországi választójogot. Ez jelentősen megemelte a választásra jogosultak számát, a nők gyakorlatilag a férfiakkal azonos jogosultságot szereztek. A rendelet alapján – amely a kor európai mértékével is igen széles rétegek számára biztosította a választójogot – zajlottak az 1920. évi nemzetgyűlési választások. Az újabb választójogi viták már az újonnan megválasztott nemzetgyűlésben kerültek napirendre. Jól látható, hogy a nők választójogának a korábbi Friedrich-féle rendelethez képest történő korlátozását képviselték a legtöbben. A korszak egyik legjelentősebb politikusa Klebelsberg Kunó gróf, akkor még belügyminiszter – a nők politikai iskolázatlansága okán javasolta szűkíteni a választásra jogosultak számát. A választójog újabb szabályozására azonban ezúttal sem törvényben került sor. A nemzetgyűlés mandátuma 1922. február 16-án lejárt. A választójogi törvény tárgyalására nem került sor, és Bethlen István gróf miniszterelnök rendeleti úton léptette életbe a kormány választójogi javaslatát. A 2200/1922. ME számú rendeletet főleg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a hozzá köthető különböző női szervezetek, illetve sajtóorgánumok bírálták a korábbi állapothoz képest végrehajtott visszalépés miatt. A változó sikereket hozó próbálkozások végül elvezettek az 1925: XXVI. törvénycikk megszületéséhez, amely - ha bizonyos korlátozások mellett is deklarálta a női választójogot. A

küzdelem

azonban

tovább

folytatódott

a

választójogi

törvény

módosításáért, a jogkiterjesztésért és a nők további egyenjogúsításáért. Az 1938-ban megszületett újabb 1938: XIX. törvénycikk a nők választójogát az előzőhöz hasonlóan cenzusokhoz közötte. Ez a férfi és a női választók közötti különbséget továbbra is fenntartotta, így nem teljesült a Feministák Egyesületének kívánsága, 60

miszerint a férfiaknak adandó választójogot nemi különbség nélkül minden magyar állampolgárra terjesszék ki. De komoly előrelépés volt a magyar választójogi küzdelmek történetében. Az 1938. évi XIX. törvénycikkről Csizmadia Andor történész így vélekedett: „Végeredményben megállapíthatjuk, hogy az új választójog alaprendelkezései megfelelnek a magyar alkotmányos fejlődésnek.”179 Végül az általános, egyenlő és titkos választójogot az 1945. évi VIII. törvénycikk biztosította. Szerettem volna nem csupán a már hatályba lépett választójogi törvényeket tárgyalni, hanem a törvényerőre emelkedés előtti stációkat és a róluk folyó nyilvános diskurzusokat is. Mindegyik törvény esetében először a benyújtott törvényjavaslatot a férfiakra vonatkozó paragrafusokat is - ismertettem, majd a javaslat megtárgyalására létrehozott választójogi bizottság vitáját idézem fel. Azonban ezt teljessé azok a beszámolók teszik, amik a plénum elé terjesztett tervezet képviselőházi vitájáról szólnak, a hatályba lépését követően megtartott választások eredményeivel egyaránt. Mindegyik fázisnál kitérek a nők politikai jogainak kiterjesztését vagy szűkítését képviselő pártok és szervezetek sajtóban megjelent álláspontjának bemutatására is, ami a kor szellemét hozhatja el az olvasó számára. Összegzésként úgy vélem, hogy akik a magyar nők választójogának küzdelméről

részletekbe

menően

hallanak

vagy

olvasnak,

azok

számára

megkerülhetetlen és nem elfeledett ügy lesz, amikor életük során a magyarországi választásokkal és történetével foglalkoznak.

179

Szakály Sándor: A nők útja a politikába, In: Múltunk 2010/4. 199-201. p.

61

Irodalomjegyzék 1) Acsády Judit: A magyarországi feminizmus a századelőn.” In: Politika, gazdaság és társadalom a XX. századi magyar történelemben. I. Jelenkortörténeti Műhely. Debrecen. KLTE Történelmi Intézet. 1999. 2) A Nő c. folyóirat. (1915., 1917., 1918., 1922. évi). 3) A Nő és Társadalom c. folyóirat. (1909., 1910., 1912., 1913. évi). 4) Aranyossi Magda: Lázadó asszonyok. A magyar nőmunkásmozgalom története 1867–1919. Kossuth Kiadó. 1963. 5) Balogh Margit: Slachta Margit (in: Rubiconline, 4/2009.) 6) Balogh Sándor: Magyarország a XX. században. Kossuth Kiadó. Budapest. 1986. 7) Balogh Sándor: Szabad és demokratikus választás – 1945. In: Parlamenti képviselőválasztások 1920-1990. Szerk.: Földes György, Hubai László. Politikatörténeti Alapítvány. Budapest. 1994. 8) Burucs Kornélia: Választójog Angliában, Németországban (in: História, 05-06/1985.)

Franciaországban

és

9) B. Kádár Zsuzsanna: Kéthly Anna (in: Rubiconline, 4/2009.) 10) Gratz Gusztáv: A forradalmak kora. Magyarország története 1918–1920. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1992. 11) Gyáni Gábor, Nagy Beáta, Benda Borbála, Nagy Beáta, Séllei Nóra: Nők a modernizálódó magyar társadalomban. Budapest. 2006. 12) Kovács Alajos: A magyar választójogi reformok számszerű hatása. Társadalomtudományi Füzetek. Budapest. 1925. 13) Képviselőházi Napló. (1869-1872. országgyűlés). 14) Magyarországi Rendeletek Tára. (1919. évi) 15) Máday Andor: A magyar nő jogai a múltban és a jelenben. Athenaeum. 1913. 16) Márkus Dezső: A nő választójoga. In: A választójog. Franklin-Társulat. Budapest. 1912. 17) Mona Ilona: Slachta Margit. Convinus Kiadó. Budapest. 1997. 18) Múltunk c. folyóirat. (2010. évi). 62

19) Nemzetgyűlési Napló. (1920-1922., 1922-1926., 1935-1939. országgyűlés). 20) Népszava c. folyóirat. (1910., 1912., 1922., 1925., 1930. évi). 21) Nőmunkás c. folyóirat. (1913., 1915., 1917., 1918., 1922., 1938. évi). 22) N. Szegvári Katalin: Út a nők egyenjogúságához. Kossuth Könyvkiadó. Budapest. 1981. 23) N. Szegvári Katalin: A női választójog külföldön és hazánkban. HVG-ORAC. Budapest. 2001. 24) N. Szegvári Katalin: A nők választójogáért folytatott harc a 20. század elején. Budapest. 1983. 25) Országgyűlés Képviselőházának Irományai. (1935-1939. országgyűlés). 26) Pető Andrea: Társadalmi nemek képe és emlékezete Magyarországon a 1920. században. Kossuth Kiadó. Budapest. 2004. 27) Palasik Mária, Sipos Balázs, Balázs Eszter: Házastárs? Munkatárs? Vetélytárs? (a női szerepek változása a 20. századi Magyarországon). Napvilág Kiadó. Budapest. 2005. 28) Palasik Mária, Bandi Zsuzsa: A nő és a politikum (a nők politikai szerepvállalása Magyarországon). Napvilág Kiadó. Budapest. 2007. 29) Pintér István: A kényszerpályára szavazott ország – 1939. In: Parlamenti képviselőválasztások 1920-1990. Szerk.: Földes György, Hubai László. Politikatörténeti Alapítvány. Budapest. 1994. 30) Pölöskei Ferenc: A magyar parlamentarizmus a századfordulón. História Kiadó. 2001. 31) Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon 1848-1938. Gondolat Kiadó. Budapest. 2009. 32) Szakály Sándor: A nők útja a politikába, in: Múltunk 2010/4. 33) Szerencsés Károly-Estók János: Híres nők a magyar történelemben. Kossuth Kiadó. Budapest. 2007. 34) Welker Árpád: Finnország politikatörténete 1809-1917. JGYTF Kiadó, Szeged, 1994.

63

Mellékletek 1. sz.:

Glücklich Vilma

Márkus Dezső

2. sz.:

3. sz.:

Az újság címlapja Bédy-Schwimmer Rózsa

64

4. sz.: A nők érveinek 31 pontja: „1. Mert a nő ugyanúgy tartozik engedelmeskedni a törvényeknek, mint a férfi: kell tehát, hogy részt vehessen azok alkotásában. 2. Mert a nőt éppen úgy megadóztatják, mint a férfit és mégsem szólhat bele az adók felhasználásába. 3. Mert a képviselők csupán a választók kívánságaival törődnek; hiszen azoktól függ mandátumuk. 4. Mert amíg a nő nem választó és nem választható, addig senki sem kérdezi: mire van szüksége. Úgy bánnak vele, mint a gyermekkel, aki nem tudja, mi jó vagy mi rossz reá nézve. 5. Mert kell, hogy a parlament a nép akaratát fejezze ki; ez pedig lehetetlen, amíg a nőket, a nép nagyobbik felét megakadályozzák akarata közvetlen nyilvánításában. 6. Mert vannak a nőnek speciális, az anyasággal kapcsolatos érdekei; ezeknek szószólója csakis ő maga lehet. Csak az tudja, hol szorít a cipő, aki viseli. 7. Μert a férfiak a nőre nézve sértő törvényeket hozták, megkérdezésük nélkül; ezeket csak a nők maguk fogják igazságosan megváltoztatni. 8. Mert a nő elől sok pályát elzártak és a férfiaknak tartották fenn

a legjobban

fizetett és legkényelmesebb hivatalokat. 9. Μert a nők előtt nyitva álló pályákra sem készítik elő őket a férfiakkal egyenlően; a törvényhozás csupán a fiúk kellő kiképzéséről gondoskodik abból a pénzből, amelyet részben a nők adója szolgáltat. 10. Mert csak a választójog segítségével teremthet a nő leányainak is olyan kiképzési lehetőségeket, aminők fiai számára fennállanak már. 11. Μert a hiányosan kiképzett nőt a legrosszabbul fizetett munkára szorítják. 12. Mert a gyermekekre vonatkozó törvények alkotásánál a nők véleménye ép olyan fontos, mint a férfiaké. 13. Mert az asszonyt, mint a háztartás vezetőjét, sújtja legjobban a drágaság, amelyet rossz vámszerződések és magas fogyasztási adók idéznek elő. 14. Mert a családanya nem egyenrangú és egyenjogú a családban férjével.

65

15. Mert a törvényes anyának nincsen gyermekével szemben szülői hatalma; az apától függ, hogy mennyi beleszólást enged gyermeke sorsába az anyának. 16. Mert gyermekei előtt is megalázza a nőt az, hogy a családban férjénél kisebb jogköre van. 17. Mert csak a nők maguk szüntethetik meg azt az igazságtalanságot, hogy a családanyának úgy a férfinél, mint a nagykorú hajadonnál kevesebb joga van. 18. Mert a nő, aki állítólag gyengébb, egyedül bűnhődik mindazokért a cselekedetekért, amelyekkel a férfival közösen megsértette a társadalmi szokásokat. 19. Mert csakis az anyák javíthatják meg a törvénytelen gyermekek sorsát. (Hogy a férfiak nem tudnak, vagy nem akarnak

irántuk igazságosak lenni, azt

megdönthetetlenül bebizonyították akkor, amidőn törvénybe iktatták, hogy a törvénytelen apa nem is rokona gyermekének.) 20. Μert a politika a családi élet minden mozzanatára érvényesíti hatását; kell tehát, hogy családi érdekeinek védelmére a nő is gyakorolhasson hatást a politikára. 21. Mert férfiak és nők közötti pörös ügyekben a férfiak vádlók és bírók egyidejűleg; hiszen az összes jogi pályákat kizárólag maguknak tartották fenn a férfiak. 22. Mert ha a nőnek nincsen választójoga, közvetett úton ellenőrizhetetlen, ezért erkölcstelen és káros befolyást gyakorol a politikára. 23. Mert mindazokban az államokban, ahol a nők választók és választhatók (Wyoming 1869 óta, az európai Man-szigeten 1880 óta, Coloradóban 1893 óta, Újzeelandban 1893 óta; Ausztrália összes államaiban 1895-1909-ben kapták meg a választójogot; Utahban és Idahoban 1896 óta, Finnországban 1906 és Norvégiában 1907 óta), a politika tisztább, becsületesebb és jobban törődik a nép szükségleteivel. 24. Mert a magyar nők egy részének már ősidők óta követküldési joga volt s azt kitűnő politikai érzékkel gyakorolták (Kossuth Lajos is mint asszonynak követe jutott a parlamentbe). 25. Μert a mai magyar nő megkövetelheti, hogy a megalkotandó választójogi törvény – a modern kor igényeinek megfelelően – minden nőre kiterjessze az 1848-ban eltörölt politikai jogokat. 26. Mert törvényes beavatkozást, állami intézményeket és ellenőrzést igényelnek: az alkoholizmus a szegénység, a fertőző betegségek elleni küzdelem, a gyermekvédelem és a békemozgalom.

66

27. Mert a választójog a legbiztosabb eszköze annak, hogy minden nő, aki komolyan érdeklődik e társadalmi kérdések iránt, hozzájáruljon e súlyos bajok gyökeres orvoslásához, ami összekoldult, összetáncolt, bazárokon gyűjtött pénzösszegekkel nem lehetséges. 28. Μert a választójog nem öncél, hanem a védelem fegyvere olyanok kezében, akiknek érdekeit senki sem védi a legjobb szerszám azoknak, akik őszintén akarják szolgálni a közérdeket. 29. Mert a nőnek, mint anyának, nevelőnek, munkásnak, adófizetőnek összes szolgálataival szemben az állam még az önrendelkezés jogát sem adja meg. 30. Mert a választójog hiánya olyan megaláztatás, amelyet öntudatos, nemét megbecsülő asszony nem tűrhet meg. 31. Mert sokkal nemesebb lesz a gondtalanul élő nő élete, ha komoly közügyekkel foglalkozik, mint ha léha időtöltésre pazarolja idejét.”

5. sz.:

A Nők Választójogi Világszövetségének VII. kongresszusa 67

6. sz.:

Slachta Margit

7. sz.:

8. sz.:

Melczer Lilla

Kéthly Anna

68