BETHLEN GÁBOR TŰZÉREI
A nikolsburgi békeszerződés és az ahhoz vezető út Memoár Bethlen Gábor
1628.
ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG
Azzal a szándékkal jegyzem le ezeket a gondolatokat, hogy az utókor méltóképpen tudja értékelni a tevékenységemet, amelyet Magyarországért és Erdélyért tettem, abban a háborúban, amelyet Habsburg Ferdinánd ellen folytattam, melynek eredményeképpen sikerült megállapodnunk Nikolsburgban. Beszédemben leírom azokat az útvesztőket, amelyekkel meg kellett küzdenem, amíg sikerült ezt a megállapodást létrehozni. Hosszú út vezetett a békéig. Elregélem az elejétől fogva, hogy megértsd, aki majd olvasod a visszaemlékezésemet, milyen vesződséges dolgom volt, amíg békét teremtettem. Elmondom a hadba lépésem körülményeit, és azokat a dolgokat, amelyek segítettek, akadályoztak egy-egy döntésemben. Két ízben intéztem hadjáratot Bécs városa ellen. Először 1619-dik évének augusztus havában miután szövetséget kötöttem az európai protestáns fejedelmekkel. Hadra kelésemet Bocskai István volt bizalmasa Alvinczi Péter pap fogalmazta meg Magyarország panaszai röpiratban. Ügyesen nem ejtett szót Ferdinándról, de olyan utalásokat tett, amely egyértelművé teszi mindenkinek, hogy Ferdinánd kegyetlen protestánsüldöző, és szigorúan a katolikus érdekek szerint cselekszik. Így ő az egyetlen kiváltó ok, amely miatt létrejött a protestáns fejedelmeket összefogó Unió. Magyarországon eddig még nem került sor erőszakra, de ezt semmi nem biztosíthatja. Így mindenki számára világos lesz, hogy hadjáratom elsősorban Ferdinánd uralmának felszámolását veszi célba. Ez a magyar főurakban tetszést keltett, és egyre több támogatóm akadt (Rákóczi György, Thurzó Szaniszló, Széchy György, Illésházy Gáspár, Thurzó Imre.) Esterházy Miklós viszont megátalkodott ellenségem volt. Én ezt tudtam, de nem mutattam ki, megjegyeztem magamnak, és kellő időben megfizet érte. A mellém állt nagyurak segítségével gyorsan nyomultam előre. 1619-dik évének augusztus havának 27-dikén indultam Gyulafehérvárról, és alig adtam ki a debreceni kiáltványt, összehívtam híveimnek gyűlését Kassára. Kassa színhelyének megválasztásában az is szerepet játszott, hogy ez a város volt valamikor dicső elődöm, Bocskai István székhelye. Itt tisztáztuk az erőviszonyokat. Abban állapodtunk meg, hogy nem támadok, hanem csak segítségül jöttem, mint a bibliai Jefte Izrael népének. Jöttem, mert hívtak: „nyomorult és keserves állapotunkban… nagy bizalommal folyamodtunk a felséged kegyelmes patrociniumjához és hívtuk s kívántuk ilyen ügyünkben segítségünkre jönni…” adtam hírül. Minthogy pedig „háládatlanok lenni nem akarunk”, „egyenlő szívből és szabad akaratból” az ország „fejévé, előttejárójává és főgondviselőjévé” választottuk. Ezzel hűséget esküdtek. Szeptember 17-én keltem át a Tiszán és Kassa felé igyekeztem jómagam is. Az ország keleti részeinek várai meghódoltak, kivéve Munkácsot. Ezen nem is csodálkoztam, hiszen ez Esterházy vára volt, melynek a kapitánya Farnosi János csak a szent korona birtokosának akart engedelmeskedni. Széchy György a bányavárosokat is hűségemre bírta szeptember havának 20-án. Ez fontos volt mindenféle szempontból. Aztán a tűz egyre csak nagyobb lett, tovább harapódzott. Érsekújvár katonái megadták magukat kapitányának parancsa ellenére. Nagyszombat is behódolt. Csupán Pozsonyt kellett bevennem. Magam vezettem a támadást. Az őszi esőtől igazán veszélyes volt a talaj. 1619. október 14-én azonban ez a város is megadta magát. A város a Szent Koronával együtt hűséget esküdött nekem.
2
Október havának végén egyesítettem Pozsony mellett csapataimat szövetségeseimmel. Közös tervet készítettünk Bécs városának lerohanására.
cseh-morva
Nem titkolt vágyam volt a császárváros bevétele. Ha ezt meg tudtuk volna tenni, akkor olyan előnyhöz jutottunk volna, ami behozhatatlan lett volna. November havának 25-dik napján még Ferdinánd is Bécs falai közé szorult, 27-dik napján elfoglaltuk Ebersdorfot, és megkezdtük a város körülzárását. Európát megdöbbentette. Azt javasolták, hogy két hétig tartsam fenn a blokádot, és akkor megadja magát a város. Azonban én fejedelmi döntésem értelmében 1619-dik évének november havának 29-dik napján kiadtam a parancsot, hogy a katonák hagyják abba a zárlatot, és vonuljanak vissza. A csehek azzal vádoltak, hogy cserbenhagytam őket, és sokan kritizáltak döntésemért, mert azt hangoztatták, hogy egy győztes ostromot hagyattam félbe. De a mi katonáink élelmezésében is voltak fennakadások, annak idején már a török sem tudta bevenni Bécset, pedig sokkal nagyobb sereggel mentek, és nem láttam sok reményt arra vonatkozóan, hogy be tudom venni a császárvárost. Így aztán senki nem tudja azt mondani, hogy a fejedelem katonai vállalkozása összeomlott, a császár tönkreverte seregemet. Viszont megmutattam Ferdinándnak sebezhetőségét, és azt, hogy nem félek tőle. Koronáját csak annak köszönheti, hogy megtartotta, mert én azt megengedtem, úgy akartam.
1620. évének január 23. napján fegyverszünetet írtam alá Ferdinánd képviselőivel. Megállapodtunk, hogy még annak az évnek a május havának 31-dik napján országlakosok gyűlését hívunk össze és üdvös módszerekkel fogjunk felszámolni a fennálló ellentéteket. Nagy érdeklődéssel jöttek a nagyurak és a követek Besztercebányára 1620-dik évének augusztus 25-dikén. Meghagytam, hogy megfelelő pompával várják a küldötteket, mert el akartam kápráztatni a cseh-morva-osztrák szövetséges rendek képviselőit, de ámulatba akartam ejteni a lengyel királyt és a törököket is. Nem volt még ilyen díszes diétája a magyaroknak. Mindenki ámult is, mellyel érzékeltetni akartam velük, mily nagy fejedelem vagyok. De Ferdinánd követei meglehetősen udvariatlanok voltak. Több órás késéssel érkeztek meg, és akkor még ráadásul számunkra elfogadhatatlan követeléseket fogalmaztak meg. Mi az, hogy nem hajlandó a tárgyalásainkba bevonni a külföldi szövetségeseket? Tudtam, az volt a célja, hogy különbékét kössünk. Ebbe azonban nem mentem bele. És Ferdinánd megbízottjai úgy távoztak, hogy nem érték el a céljukat. Ez a diéta nem egy szokványos volt, mert a szultán megbízottjai felolvasták a levelét, mely a következőképpen hangzott: „Ha pedig magatoknak királyt akartok választani válasszatok olyat, ki tinéktek igazsággal és az mi fényes Portánkhoz igaz jó akarattal legyen, és mi azzal a szent békességet megtartjuk, s Magyarországot az ő királyságával együtt erős becsületben tartjuk.” Sok támadás is ért ezmiatt, hogy az örök ellenséget meghívattam a diétára. De fontos volt, hogy szabad mozgásterem legyen. Ez pedig megkövetelte a Porta respektjét. A törökök között nagyon sokan vannak, akik nem akarják az én hatalmamat. Eszad effendi helytelenítette mindvégig az én dolgaimat. De mint mindenkinek Eszadnak is vannak ellenségei, azok viszont engem támogattak. Azonban annak is a tudatában voltam, hogy a török igazi törekvése az, hogy Magyarországot is a Birodalom függésébe vonhassák az által, hogy én király leszek. Ezt még 1610-dik évének végén Gürdzsi Mehmed ötölte ki, aki számos 3
esetben jó tanáccsal látott el Eszad gáncsoskodásainak elhárításában. Amikor Mátyás meghalt fel is szólított a magyarországi hadjáratra, a kedvező lehetőség kihasználásra. De 1620-ra kegyvesztett lett, - bár két év múlva visszatért, mint nagyvezír - de pont akkor nem számíthattam rá, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, így a királyságomat illetően kénytelen voltam nélküle tárgyalni. Ez az idő annyira zavaros volt a Portán, hogy Cselebi Ali pasa és Oszmán szultán együttes akciói kiszámíthatatlanok voltak, ugyannyira, még arról is szó esett, hogy a Porta ne nekem, hanem Ferdinándnak nyújtson segítséget, de a Lengyelországi hadjárat megindítása előtt a zűrzavarban sikerült megkapni a portai támogatást a királyságom tekintetében, és erről tájékoztatta a diétát a követ. Itt megjegyzem, hogy a törökök azért is mutatkoztak ez időtájt nagyon gyengének, mert Oszmán szultán olyan nagyzási mániában szenvedett, ami negatívan hatott a birodalomra. Na, ez nem mintha nekem nem lett volna jó, de elég sokszor előfordult, hogy olyan esztelen dolgokat követelt tőlem, amit ép eszű embernek eszébe sem jut. Az esztelenségben elég jól megtalálta a párját Cselebi Ali pasában. E két ember remélem, romba fogja taszítani a birodalmat, ha előbb valami merénylet által el nem haláloznak. Tovább vive az előbbi gondolatomat, Péchi Simon erdélyi kancellár is felszólalt, és meggyőző erővel ecsetelte a jelenlévő uraknak, hogy a főpapok vették rá a magyarokat arra, hogy harcoljanak a törökök ellen, és ez a pápa álnok praktikája volt, amellyel az volt a legfőbb cél, hogy kiirtsák népünket. De ez a cselvetés nem sikerült, mert a török nem feledkezett meg dicső elődömmel, János Zsigmonddal köttetett békéről, és ellenállt a rábeszélésnek, mely Magyarország pusztulását eredményezhette volna. Az ország jövője a portai szövetségen áll vagy bukik. Péchi beszédét azzal zárta, hogy „A királyság és Erdély egy test, alakítsák a sorsát is a fejedelemség példájára.” A diétának nem sok lehetősége volt a mérlegelésre. Kénytelenek voltak tudomásul venni azt, hogy amennyiben elfordulnak a Habsburgoktól, az egyben a török kizavarásának reményét is végképp eltűnteti. Ennek ellenére a Porta védelme alá helyezték magukat. Királlyá választottak, és aláírtam a választási hitlevelet is. 1620-dik évének augusztus 25-én az előre megállapított protokoll szerint üdvözöltek, mint királyt. Arannyal fénylő vörös selyemtrónuson ültem, úgy fogadtam a rendek hódolását, és hallgattam az „Éljen Gábor a király” kiáltásokat. Szép volt, de nem tudom, mennyire jött ez szívből, hányan kívánták volna helyettem inkább Ferdinándot. Néhány nagyúrban biztos voltam, hogy nem szívlel, de talpnyalóként kiválóan megállják a helyüket. Augusztus havának 29-dik napjára 52 artikulust írtak össze. Azonban a hangnem eltért az addig megszokottól, mert kimondották, hogy „az egyházi birtokból tett fejedelmi adományokat az országgyűlés felülvizsgálja, a jövedelmeket kezelő kincstartó teljhatalmat kap, a volt uralkodóval való ügyek rendezésére pedig – minthogy az az országgyűlés idején nem történt meg – bizottságot küldenek ki. Ennek tagjai hét mágnás, hét nemes és három városi polgár.” Láttam, hogy a rendeknek az volt a legfőbb céljuk, hogy csak formális uralkodói jogot adjanak. Bábként akartak a trónon látni, uralkodói jogomat korlátozni kívánták páratlan módon. Ezek az esztelenek azt gondolják, hogy én ebbe belemegyek? Hát nagy tévedésben vannak, de azért hagytam, hadd érezzék magukat fölényben a Beszterczebányán tanácskozók, hagytam legyőzni magam. Új alattvalóimhoz való viszonyomat nem a tárgyalások alakulása, hanem majd a mindennapok gyakorlatja fogja eldönteni. Végül azonban nem hagytam magam megkoronázni. Azt hitték, hogy mindenre hajlandó leszek a királyságom fejében, azonban csalódást kellett okoznom nekik. Arra törekedtem, hogy félreállítsam ezt a hitlevelet és semmilyen korlátok ne legyenek előttem. A rendek nem gondolták végig, hogy a nekem felállított akadályok, miszerint a királyi tanács örökös összehívatása, a rendek állandó bevonása gyakorlatilag képtelenség volt, amikor gyors döntéseket kellett hozni.
4
Időközben Karakas Mehmed budai pasa elfoglalta Vácot, ehhez nem volt meg az engedélye a portától. Konstantinápolyi támogatóimnak sikerült keresztülvinni, hogy a helytartót azonnal eltávolítsák. Ez azonban megmutatta azt is, hogy az ország ki lehet téve a török méltóságok akcióinak. Ez viszont nagyon rossz időben jött, mert pont november elején történt, amikor Prágából Ferdinánd hadainak ott aratott nagy győzelmét harsogták országszerte. Ezek után novemberben megtartottam első országgyűlésemet Pozsonyban, A diéta absolute kezembe helyezte a kormányzást. Persze nem akarták előbb, de ebből az összecsapásból én jöttem ki győztesen. Olyan választási feltételeket akartak elfogadtatni velem, amelyet nem óhajtottam. Azonban elég hatalmas voltam ahhoz, hogy ezeket visszautasítsam, ezt tettem olyan módon, hogy azzal utasítottam el a választási feltételeket, hogy nem hódolt meg az egész ország, így visszautasítom a királyválasztást. Magyarország fejedelmeként fogom hódoltatni a fennmaradt részeket. De térjünk rá a közöttünk megkötött békeszerződésre. A nikolsburgi nevezetes béke-okmány illető pontjai szerint megkaptam a császári német birodalmi fejedelem címét, s hozzá Oppeln és Ratibor hercegségeket, címök és jelvényök használatának jogával, szabadon minden kiváltságával és jövedelmével együtt. Örökösödési joggal kaptam, de ha törvényes fiam nem fog születni (Isten segedelmével ez nem fog bekövetkezni), akkor kiviteleztem, hogy fogadott fiam, aki egyben az én unokaöcsém, Bethlen István használhatja jövedelmivel együtt az említett tartományokat élethossziglan. Megfogadtam utódaim nevében is, hogy tiszteletben tartom a katholikus hitüket és érintetlenül hagyom. Évi járadékot kapok, csakúgy mind elődeim továbbá hét felsőmagyarországi vármegyét. Persze majd én is úgy fogok cselekedni, ahogyan Ferdinánd szokott. Megígérem, de nem fogom betartani. Ferdinánd utasította a két említett területeket, hogy eskedjenek fel hűségemre, az ő kirendelt követei előtt. Csakhamar útnak is indítottam Sziléziába Tatay György és Marussy András nagyuramékat, hogy járjanak el a nevemben és kértem a liegnitzi herczeget, hogy késedelem nélkül adja át jogos tulajdonomat, helytartóul pedig unokaöcsémet Istókot akartam Oppelnbe küldeni. De kénytelen voltam elállni ebbéli szándékomtól, mert féltettem Istók életét, arról értesültem, hogy az ottani rendek csak a cseh királyt ismerik el. Biztosan Ferdinánd volt az, aki felbiztatta őket. Elláttam az embereimet megfelelő kormányzási és gazdasági utasítással, hogy garasokat is veressenek a rézből, mert a május 22-ikére Sporonba összehívott országgyűlésre elküldtem Kovacsóczi István kanczellárt, hogy Ferdinánddal adassa vissza azt a 400 ezer frt értékű rezet, melyet Sziléziába és Danczkába küldtem, de Olmützben lefoglaltak. Egyúttal újra megsürgettem a herczegségek átadását. Kénytelen voltam erélyesen fellépni, és megfenyegettem Ferdinándot, hogy a békeszerződést semmisnek tekintem. Azon gondolkodtam, ha visszautasítja, vagy nem adja át a két herczegséget, megint megtámadom. Bár most én sem vagyok valami erős, de Ferdinándnak van éppen elég ellensége, és talán sikerül összefognom velük. Hosszas várakozásuknak nem is az volt valódi oka, mint hogy ha a rendek hamarább össze nem gyűlhettek volna, hanem az, hogy a körültekintő herceg, a főkormányzó, nem akarta a beiktatást előbb végrehajtani, amíg én külön ünnepélyes diplomában nem biztosítom a rendeket, nemeseket, városokat és polgárokat kiváltságaik érintetlen épségben tartásáról és vallásuk szabad gyakorlatáról. Lehet, hogy ezek a kutyák megneszelték a szándékomat? Körül kellene néznem, udvaromban ki az áruló, és fel kellene koncoltatnom. 5
Nagyon sok gondom közepette Isten újabb megpróbáltatásnak tett ki, mivel ekkor halt meg Kolozsváron hites feleségem, Károlyi Zsuzsána. Mázsás súllyal nehezedett minden rám. Nem kapom meg a békeszerződés által megítélt területeket, meghal hites feleségem, és nincs megfelelő utódom. Ez nehéz időszakban kénytelen voltam újabb követet küldeni ez ügyben. Meggyőződtem róla, hogy Ferdinánd sem tudja és nem is akarja az ígéreteit beváltani. A hosszas húzavona miatt türelmemet vesztettem és meglehetősen goromba levelet írtam a nyár folyamán a császárnak, hogy augusztus 15-ére küldjön biztosokat Oppelnbe a két hercegség igazi birtokba adása végett. Időközben azonban már nagyban egy fegyveres támadásra készültem, mert úgy láttam, csak így sikerül rákényszerítenem Ferdinándot a szavai betartására. Azonban erre már nem került sor, kénytelen voltam fájó szívvel lemondani a két hercegségről, és a megmaradt területekre figyelmezni. Úgy döntöttem, hogy összekovácsolom egy szövetségbe nyugat és kelet népeit. Ennek egyik módja volt, hogy feleségül kértem György Vilmos brandenburgi választófejedelem húgát, Katalint.
6
