a nap vége KOLOZSVÁRI
PAPP
LÁSZLÓ
A m i k o r ráértem (és m i k o r nem?), el-elgondolkoztam azon, h o g y a n lesz a fényből nem-fény. A fény hiánya. Hasonló erőfeszítéssel sokáig gondol k o z t a m azon, h o g y a n lesz ébrenlétemből álom. Míg végül megadafcig számomra a végtelen lehetőség a n n a k megfigyelésére, hogyan lesz éle temből halál. Utóbbi lehetőségemet ínyencként halogatom. Kíváncsisá gom néha k a n d i és gátlástalan gyermekként követelőzik. Most i s . . . Helyrezavarom. Időközben taposom a z -aszfaltot. Várom, hogy v a l a m e l y i k kapualjból reám vesse magát a n a g y gyógyszeres doboz. T e l i zsongító pirulákkal. B O L D O G S Á G f e l i r a t t a l gömbölyded h a s a körül. Rászolgáltam. N a p i munkámat kielégítően elvégeztem. Besötétedett. Így is jó. A l i g világított utcákon törekszem fényes t e r e k felé. T a l p a m alatt néha lábszárcsont roppan. A z enyém. Éhes vagyok, e r e s z k e d i k rám szivárványszín ejtőernyőjével a g y ö nyörűség. E l e m e m b e n érzem m a g a m . Képzeletben kiforgatom a zsebe imet. G y a k o r l a t . Péter húszasának már önfeledten búcsút intettem. R e j tett tartalékaim rosszkedvű ebekként morognak incselkedő gondolata imra. Véget ért a n a p , üvölt fel b e n n e m váratlanul a történelem előtti ál lat. L o m p o s farkával letörli testemről a n y i r k o t , lcíürdeti bőrömet, e l mossa húsomat. A z z a l is történik v a l a m i , a m i m e g m a r a d t . Boldog n e m létre szenderülök. A z állóbüfé h o m o k s z i t a . Rázódok ölében, a l y u k a k között válogatok, m e l y e n kipotyoghatok. Tálcák, a tálcákon evőalkalmatosság, az evőal kalmatosságon ételmaradék. Kislányok és m o s d a t l a n arcú nénik gyűjtik be őket a z asztalokról. Megtalálták életük értelmét, d u r u z s o l b e n n e m az öntudatlaniság és egynéhány szépen fejlett emlék. Meghúzom m a g a m a borsos tokány maradéka alatt. N e m vesznek észre. Gurgulázva csobo gok l e a szennycsatornán. A tálcákon friss evőalkalmatosság, friss étel tündököl.
Háttérben, üvegfal mögött, söröskorsó fejek törik a fényt. A szilánkok szemembe csapódnak. N i n c s b e n n e m vállalkozó k e d v . Szürke zakóm és a Péteréből kölcsönzött kék nyakkendő veszi át a h a t a l m a t . Tálcahordó kislány pillantását v o n z z a magára. A szürke zakó viselője rámosolyog. S z a k e m b e r e k jönnek, k e s k e n y sávokra vágják a mosolyomat. F e l r a g a s z t ják a m e n n y e z e t r e . E r n y e d t e n csüng. Mióta hiszed, hogy a legyek i l y e n ostobák, zsörtölődik b e n n e m a törpe. Igazat adok n e k i . Határozott t u s v o nással áthúzom m a g a m . J u t időm k i s vörös tulipánt r a j z o l n i a gyász jelentés sarkába. Mégiscsak szebb. A kislány visszajön a konyhából. T e s t e ételszagú, gondolok v i s s z a egyik testemre. A h o l én mosogattam edényt, onnan b a r o k k k a p u r a l e hetett látni, szeretném informálni a s z a k m a b e l i t . Hallgatok. Jólesően gondolok épülő, szépülő világunkra. — S o k a m u n k a ? — kérdem a kislányt. Gyanakvás nélkül rám nevet. A konyhából kiáramló ételszag magá v a l sodorja a söröskorsó fejeket. K e t t e s b e n maradunik. Állunk a pult két oldalán. A z ő kezében mosatlan edények, az én kezemben mosatlan edé n y e k égig érő t o r n y a . N e m láthatja. Talán érzi? — Szívesen segítenék — mondom hófehéren. L a s s a n eszem, hogy m a r a d j o n még, m i r e a konyhából visszaér. Kezé ben nedves s z i v a c s . Előbb a szomszéd asztalt törli le. T e s t e is s z i v a c s . Még száraz, n y u g t a t o m m a g a m . És világoskék, teszem hozzá félszeg l e l kesedéssel. H a n g o m fűben kuporog, n a g y fülű n y u s z i : — Fél évig edényt mosogattam. Csinálhattam v o l n a mást i s . M a g a m határoztam így. — A nedves s z i v a c s elnehezül a belétapadó kenyér morzsáktól. Talán ia kéz is elnehezül belétapadó morzsáimtól. N e m tudom. Jólesik. — Hiába ajánlkoztam, n e m fogadott örökbe egyetlen dollármilliomos s e m . Legalább t i p i k u s a k a r t a m l e n n i . — M a g a u d v a r o l ? — kérdezhetné a kislány. N e m kérdezi. T i s z t a r u hával másodszor is letörli a z asztalomat. — A k k o r s e g í t s e n . . . — mondhatná kihívóan. D e h a l l g a t . Fehér kö p e n y e csenevész felsőtestet r a j z o l belém. A sovány sonkákon elfeketedett a köpeny. Néhol kirajzolódik a t e n y e r e n y o m a . M i töröljük bele, v a g y m i n k e t törölnek bele, tűnődök émelyegve, rossz beidegzéseim p a r a n csára.. Társzekér gördül a járdán. Csendes ló húzza. Hü kutyaként baktatok csikorgó k e r e k e i m között. H a esik, n e m ázol meg, egyezek k i m a g a m mal, mint mindig. Most, hogy jól végzett m u n k a után s z a b a d v a g y o k , m i n t a madár, e r n y e d t e n v e s z e m szemügyre az esti Európát. Néhány millióan m e n n e k az utcán, más milliók n e m m e n n e k az utcán. Jó ez így, gondolják. N é hány e z r e n lassuló idegáramukat átkozzák. A z t h i s z i k , valamiért v a n n a k i t t . P i l l a n a t o k r a a pompás gyászkocsit is látják. N e m félnek tőle, iszonyú kapkodást f o j t a n a k e l . I r i g y l e m őket. És persze, Mátyás atyát juttatják eszembe. Kétszázezer esti l a p zörgését v i s z e m m a g a m m a l k i s fadobozban. T a karos kévében rádióhullámok csüngnek vállamról. S z e m e m b e v e r t v a s kampón kétszázezer esti mese. A z égből v a s t a g n a - m a j d - m o s t - o k tekerednek le. Lágy emberfürtök k a p a s z k o d n a k belé, tűnnek e l békésen a m a g a s b a n . Bölcsen hallgatok.
Hálót fonnék tizenkét évemből, és kifeszíteném az esti Európa alá. H o g y legyen m i b e visszaessen. Elvarázsolt királykisasszony vagyok. K e z e m e l fogyott a csalánszövésben. A kereszteződésnél, ahol állok, aluljáró épül. Még n e m , m a j d . A kö vetkező ötperces t e r v b e n . A z e m b e r e k n e k addig is át k e l l m e n n i a túl o l d a l r a . Többen e l i n d u l n a k . Már derékig gázolnak a földben. Eltűnnek a föld alatt. Á t k e l l j u t n i a túloldalra, fordul hozzám magyarázólag a z esti Európa. A d d i g is, míg az aluljáró megépül. Gyufazsebemből csá kányt v e s z e k elő. E g y emberöltő alatt kényelmes átkelőhelyet építek m i n d a három cserebogárnak. H o g y az repülni is tud, pillantok felré vedezve, s megtorlóm verejtékező szakállam hófehér homlokomban. Tré fámon tízmillióan n e v e t n e k . Életem n e m volt hiábavaló. Túlságosan boldog v a g y , f i a m , i n t e m m a g a m a t y a i l a g . Tessék m o n dani, v a n még abból a l i l a szorongásból? N i n c s ? N e m tetszik tudni, hol k e r e s s e m ? A női alsónemű áruházban már v o l t a m . I d e küldtek. A s z a l o n n a szaküzletben csak fodros v a n . N e m megy az aszkéta arcomhoz. A z Űttörőt már bezárták . . . N e m , az A l k a l m i b a n még n e m néztem . . . Dehogy z a v a r , hogy használt. C s a k szorongás legyen. L e h e t zöld is. Merengő százlábú a s a r k o n . Hozzá igyekszem. Mozi a neve. F i l m c s i l l a g szerettem v o l n a l e n n i , v a l l o m be p i r o n k o d v a . Már a bajszomat is átfes tettem kékre. S z a v u k b a kerül, és akár sárgára is átfestetem. F o g a i m a t kihúzattam, mondták, hogy az elefántagyarnak k e l l a h e l y . Azóta b e beroskad a felsőajkam az egy atmoszféra nyomás alatt. A z előcsarnok jól táplált angóramacska. Falairól tekintetek lógnak kiszögezve. Melléjük szegzem a magamét. A közös cél eggyékovácsolja az embereket, vidámodok n e k i . M i most egyek v a g y u n k . E g y e t a k a r u n k . Megtudni, k i a g y i l k o s . Másban is egyet szeretnék a k a r n i . K e t t e n is u g r a n a k , hogy vállukra e m e l j e n e k . Híveim, kedves és emberséges m o zinéző emberiség, kezdem, és érdes vetítővásznakkal törlöm szememből a könnyeket. T u d o m , hogy m i m i n d e n t megtettünk. Megtettük azt is, amit csak a jövőben k e l l m a j d megtegyünk. N i n c s miért szemrehányást tennünk m a g u n k n a k . A z o k a k i s , h e l y i érdekű háborúcskák nélkülünk is megoldódnak, nemdebár? L e g f e l j e b b a gumibotokat k e l l még szivár ványszínűre festeni és megfonni. L e g y e n az égre is v a l a m i . A k i pedig éhezik, a z egyen, n i n c s igazam? K i v a n közületek v a c s o r a után? A f e l emelt kezekből látom, hogy többen éhgyomorra szeretnétek megtudni, k i a g y i l k o s . H e l y e s . E z is a szolidaritásnak e g y formája az emberiség éhező fele mellett. Befejezésül j a v a s l o m , hogy írjuk alá e z t a tiltakozó jegyzéket, m e l y e t a Pünkösd-szigetek középtermetű követségére kívá n u n k e l j u t t a t n i . Mégiscsak tűrhetetlen, hogy percek óta n e m érkezett egyetlen istenszobor-szállítmány s e m . Hé, pereces! M a este m i n d e n k i az én vendégem! E g y hosszában kettéhasított k u t y a is besomfordál a nézőtérre. Két kézzel t a r t j a össze magát. N e h o g y a résen kipörögjenek a gerinccsigolyái. Egyéb kezével a fejét t a r t j a . Üres koncertterem, h a l o m b a hányt k o t t a állványokkal, kibelezett orgonával. A z ezüstsípok már elkeltek a p i acon, ahol magát árulta. A látszat kedvéért vascsöveket tűzött a h e lyükbe. Rozsdás facsillár szolgáltatja a sötétséget. Érdekes f e j . Értesülök arról, h o g y c s a k i s én lehetek a hibás. H i s z , íme, még réztrombita-reperáló ikisipari termelő szövetkezet i s a l a k u l t , míg n e m f i gyeltem o d a . Rafiából szőtt szerszámgépeinkért a belgák nehéz pénzeket
fizetnek. Specialitásunk a matyóbabafej-esztergapad és a nemzetiszín pántlikával átkötött gomolyatúró. C s a k i s én lehetek a hibás, nyugszom meg, és elhatározom, hogy maradék pénzemet az e g y e t l e n életben lévő szűrszabóhoz hordom. Szeretnék én i s egyetlen életben maradott l e n n i . Félek, n e m v a g y o k egyetlen. Belefáradok tagadásaimba. A híradó után kigyulladó fényben nézek végig magamon. S z i n t e hihetetlen, de még m i n d i g szürke ruhát v i s e l e k , kék nyakkendővel. M e d d i g tekerhető az ember cérnáskarikára, h a l m o zódik bennem az elégedetlenség. Már sötét v a n . K e d v e n c állatommá, tigrissé változom. Még várnom k e l l . A d d i g bestoppolom bundámon a szakadásokat. F a r k o m ugrás előtti feszültségben szeleteli a levegőt. H i r t e l e n megszűnők, v a l a k i b e k a p c s o l j a a magnót, amiről később, az utcán, v i s s z a h a l l o m a saját hangomat. — A z a mosolygós, ősz bácsi, a k i épp cigarettára gyújt, az a g y i l k o s ! A z u t c a most fekete. A félszemű macskákölyök v i n n y o g v a evez a s z u r o k b a n . Élt lehetőségeivel, s most egy d a r a b i g nincs, a m i v e l éljen. Visszaérek előbbi útkereszteződésemhez. A z elszakított mozijegyet gombóccá sodrom. Előbb a r r a gondolok, l e n y e l e m . Aztán csendes m e g bocsátással el fricskázom. V a l a m i jónak k e l l következnie, támad előérzetem a kényszer hatására. A z a k n a fenekére értem. Még ástam i s néhány métert, a földet i s m e g ettem. M i jöhet még ezenkívül? Támasztom a ház sarkát. Odagyűlnek az állatok, a k i k m a voltaim. A szörnyek is odagyűlnek, a k i k m a v o l t a m . A szörnyek, a k i k e t még a t e r mészet is szégyellt v o l n a megteremteni. K i teremtette ezeket a szörnye ket?, üvöltök fel, és felmarkolok egy házsort. Körmöm alá fürdőszobák, ebédlők s z o r u l n a k . Szégyenkezve állítom h e l y r e a rendet. Támasztom tovább a ház sarkát. Meddig szolgálom még a semmit, hogy szolgálhassam a v a l a m i t ? Gyanútlanságom lenyúzott rólam egy bőrt. T u d t a m , hotfy a gyanútlanság bűn, tehát megadóan járultam i s mét, a nyúzókés alá, és lenyúzattam magamról még egy bőrt. Aztán, hogy megváltásom végleges l e g y e n , tűrtem, hogy lenyúzzanak rólam egy h a r m a d i k bőrt. M a reggel már csupaszcsiga módjára járultam az e m b e riség elébe. M i történt a bőreiddel?, csodálkozott rám m a az emberiség. N e m látod, hogy m i v a l a m e n n y i e n bundát viselünk? C s u p a s z o n m a n a p ság s e n k i sem jár. M i t csináljak? M i n d e n állat nevében, a k i v a g y o k , térden állva, m a n cson állva, patán állva, ízeit lábon állva könyörgök, mondjátok m e g , hogy mit csináljak? — ÉS Ü G Y L E S Z ? ! — kérdezik vészjóslóan. Hallgatok. H i r t e l e n álmaim hősévé változom. K i s , r a v a s z , titokzatos mosollyal ellódítom m a g a m a ház sarkától. B e f o r d u l o k egy utcácskába. Szomorú büszkeséggel nézek m a g a m után. Vibráló pont v a g y o k az esti Európában. A lépcsőház szappanszagú. A m e l l i g érő fehér márvány burkolatot go lyónyomok pitykézik. E g y i k b e k i s u j j a m is belefér. Farmcrnadrágos K r i s z t u s m e g y el mellettem. A z t képzelem, hogy mosolyognia kéne l y u k b a dugott k i s u j j a m o n . N e m mosolyog. N e m is gyanakvó. Megnéz, szemén látom, hogy lát i s . Tíz évvel fiatalabb nálam. N e m , n e m . n e m gyanakvó, hessegetem el magamtól a kételyt. S z i n t e beleroppanok, hogy
megértsem. A fordulóhoz ér, visszanéz. Most hátizsák v a n a vállán. Z s ú folásig tömve reményeimmel. F i z e t e k tizenöt forintot. Aztán még hármat, és megiszom, f u r c s a szorí tással a g y o m r o m körül, legújabb kávémat. V a l a k i nagybőgőt hangol a szomszéd teremben. S o k a n v a g y u n k . V a l a m e n n y i e n cigarettázunk. A lányokat nézem. A n a g y o n rövid szoknyásokat. M i n d e n pillantással l e foszlik rólam v a l a m i . A tükörből férfiarc néz vissza rám. Néha a z ál l a t o k n a k i s meg k e l l pihenniük, tapogatom m a g a m körül a ketrecet. N y a k i g ülök a mosógépben. Vigyázz a tárcsára, j u t eszembe a használati utasítás, nehogy b e k a p j a a lábadat. A szomszéd teremben m i n d e n szék foglalt. A padlóra ülök én is a többi későnjövővel. A pódiumon négy zenész. Kezükben evező, vágyázva merítik meg vízzé simuló t u d a t u n k b a n . V a l a k i e l o l t j a a lámpákat. Hálás vagyok. A dzsessz még csak tarkó m a t simogatja. Feszülten várakozók. Koponyám h a n g t a l a n u l r o p p a n be. U t a z u n k ? , kérdem izgatottan. Igen, válaszolok még csikorogva, u t a z u n k . És újjászerveződünk. M e r r e v e g y e m u t a m a t ? , kérdem bolyhosán. P e r s z e , dél felé, a kék felé. És m i l e g y e n a jelszó? K i s gondolkodás után válaszolok: Utazom. V a l a h o l a Földközi-tenger partján deszkabódé áll. B e m e g y e k . A z n a p homokot reggeliztem. Homokot ettem ebédre ás. Cipőm talpán h o m o k szemek. P e r s z e , h o g y a zene vár rám. Arcából kés áll k i . Hosszú kései v e l karmolász felém. A levegő d a r a b o k r a hasogatva h e v e r a földön. K i f i c a m o d t u n k . Nézem m a g u n k a t , és a r r a gondolok, hogy m a i l y e n e k v a g y u n k . I l y e n e k v o l t u n k m á r tegnap i s . A zene m a a csontokba költözött. Néha felölti szennyes ruháit. így meztelenebb. Szemében üvegpor csillog. U j j a töviseivel végigpásztáz száraz mellkasán. Tüdejében kövek zörögnek. Erősödő r i t m u s t zihálnak. Nyershús szívét n a p o n t a mészárosok darabolják. N e m eladó. D e m e g semmisíthetetlen. Újjászerveződik. Néha a z t képzelem, hasonlítok a zenéhez. A z t hittem, önmegtagadásom végtelen. I l y e n k o r tűrtem, hogy lerongyolódjanak a ruháim, hét ország p i s z k a k e v e r e d j e n a körmöm alatt. C s a k a f e j e m ! A r r a vigyáz tam. N e m , e z n e m v o l t i g a z i önmegtagadás. A padló kétoldalt felgörbül. Szakállas fiúk és rövidszoknyás lányok z u h a n n a k belém. A bőgő húrja karcsú n y i l a k a t ereszt a bőrünk alá. S z e r e t e m , a m i k o r s o k a n v a g y o k . Újjászerveződök. Képes v a g y o k gondol kozni i s . A z e m b e r - m o h a borította padló búvóhelyén. Kiváltottam a s e n k i - s e m - t u d j a - h o l - v a g y o k útlevelet. I d e csak a z jöhet, a k i t én beeresz tek. Jönnek csapatostól. Jönnek a négykerekűek, négylábúak, fejetlenek, fejesek. N e m értenek az egészből semmit. Mihály i s begördül, intézke dik, tesz-vesz. Ügy teszek, m i n t h a látnám, m i történik. N e m történik s e m m i . Emberszeretetből hegesztett triciklijén Szilágyi érkezik. Zsebé ben k o c k a c u k o r , B a k t e r n e k v i s z i . Köszönöm, épp most vacsoráztam. N é hány száz névtelen hősöm i s i t t v a n már. Fél kezükkel a világ sorsát irányítják. A d d i g i s . . . Átgördül f e j e m e n a különvonat. Hízásnak induló aszkéták lobogtatnak felém hófehér zsebkendőt. A világ két s z a b a d o n hagyott négyzetméterén gyülekezünk a szakál l a s fiúkkal és a rövidszoknyás lányokkal. H a fél lábra állunk, kényel mesen elférünk. Galambősz bácsika nyírja a füvet a székházak előtt.
A padlóról, ahol ülök, az átellenes ház ablakára látok. V a k . C s a k ön magát nézi. Befelé néző ablak. N a g y o n ritkán k i u g r i k r a j t a v a l a k i . D e n a g y o n - n a g y o n ritkán . . . M i l y e n u n a l m a s az ablakok élete. Másokat is beeresztek r e j t e k h e l y e m r e . Elsőnek talán E s z t e r t . M a este hattyú. Épp most k e n i arcára a hattyúpírt. I z m a i melegek. Most n e m gondol rám. Dolgozik. R i a d t a n nézek körül. V a l a m i szépet szeretnék csokorba kötni az életemből. N e m várhatom előadás után üres kézzel. A török t e m e t ő . . . meleg szél a dél felé robogó teherautó t e t e j é n . . . p u h u l t kövű házak a k ö z é p k o r b ó l . . . delfinek . . . Már m i n d e n t o d a h o r d tam. Más n i n c s . E z is csalás volt. U g y e , E s z t e r , n e m vetted észre a c s a lást. H a l k vendégek i s érkeznek. Megtörlik a lábukat, mielőtt a g y a m b a lépnek. Tudják, hogy m i n d e n k i t szívesen látok, tehát vigyáznak házigaz dái érzékenységemre. Velük s z e m b e n én ds érzékeny v a g y o k . Szeretném, h a ők i s jól éreznék m a g u k a t . N e m m i n d i g sikerül. II aprómintás pizsamában főzi a gyógyteát. Megbocsátása szénné égett pirítós. Egyikünk s e m hiszi már, hogy jóllakhatunk vele. Azért csak rágicsáljuk, vénülő i d e g e i n k nyűgös lemondásával. Szerelmünk a két lator e g y i k e a z elérhetetlen K r i s z t u s v a l a m e l y i k oldalán. T e t e m e m e g aszalódott a n a p o n . A kígyókként tekerődző m e r e v k a r o k a r r a emlékez tetnek, hogy fájt. Fájt-e, kérdem a padlón ülve, a nagybőgő feszülő ernyedő húrjain sülve, újjászerveződve? K i s Kalapácsként kopogtatom a P l a c e d u T e r t r e - t . F e j e m fölött, a háttérben, ocsmány k u p o l a . Kissé j o b b r a förtelmes timpanon. A levegő réseiből E d i t csap k i néha. Aprócska láng. Lobbanása kiszámíthatatlan. A természet utánozhatatlan csodájaként csodálom. Vörös bort i s z u n k a Bohémé teraszán. N e m v a g y u n k s z e r e l m e s e k . Kissé t a r t u n k i s egymás tól. Tiszteljük egy szervalóságunkat. N e m a k a r o m meggyőzni semmiről. Egymás elintézetlen feladata v a g y u n k , az elintézetlenség roppant vörös körpecsétjével a h o m l o k u n k o n . Jó várni egy o l y a n vonat érkezését, a m i sohasem i n d u l . Ülök a padlón, zenét hallgatok, k e z d e m legújabb levelemet E d i t h e z , újjászerveződök. Lábamat épp most cseréltem k i falábra. F e j e m helyén már rég egy plüssmackó feje. Különben nagy ovációval fogadtak. Már csak én hiányoztam n e k i k . Hívnak Kanadába i s . A favágók szőnyeg szövő-tanfolyamára s z e l l e m i irányítónak. Azóta, hogy elváltunk, n e m csináltam e g y e t l e n f o r r a d a l m a t s e m . Országos Különbizottság foglalko z i k elpazarolt s z e l l e m i energiáim hasznosításával. L e h e t , h o g y propeller leszek, m e l y e t párnás székekbe szerelnek be. Közvetlenül az ülőke alá. Izgatottan várom a fejleményeket. Már kétszer írtam, hogy küldjél l u f t ballonport. Elkallódott v o l n a a l e v e l e m ? ? ? ! ! ! ; ; ; . . . % ° / o % N i n c s m i t f e l fújjak. Máskülönben jól v a g y o k . Férjhez megyek. N a g y o n vágyunk már egy g y e r m e k után. A m i t szabadárusításban lehet k a p n i , n e m kell. Sok benne a fűrészpor. A lőpor is n e d v e s . C s a k sustorog, n e m robban. A z orvosok azt mondják, hogy a gerincemből egyszerű p l a s z t i k a i műtéttel botkafixet tudnak csinálni. T e m i t szólsz? A z ember m i n d i g b i z a l m a t l a n e z e k k e l az új eljárásokicai s z e m b e n . A z a t o m r e a k t o r t m e g k a p t u k , köszünjük szépen. K i s csipketerítőt tettünk alá. Jól m u t a t a meisseni p o r celán csalogány m e l l e t t a k r e d e n c e n . Napjában háromszor is nehézvizet iszunk. A z izotópokat a napon szárítjuk. H a m a r b e l e t a n u l t u n k az új életformába. Kérded, hogy én hogy s m i n t vagyok. Megvagyok. így is,
úgy is. A lólábra most nincs érdeklődő. D e azért e l k e l . L e l k i i s m e r e t b e n hiány m u t a t k o z i k . A látszatot n e m ömlesztve mérik, h a n e m csinos n y l o n t a s a k o k b a n , ötharminc . . . Ülök a padlón. Újjászerveződök. A hanghullámok méla cigarettafüs töt terelgetnek. Szeretnék teljesen felszívódni. N e m megy. Kevés v ö röses-feketés s a l a k m i n d i g m a r a d az edény alján. Lassacskán a látogatók is e l m a r a d o z n a k . Azzá változók, a m i vagyok, n a g y , üres lakássá. Ténfer gek m a g a m b a n . R o m a n t i k u s pózban támasztom a kandallót. Most n e m segít segítségül hívott k a m a s z k o r o m . V a l a m i t most el k e l l dönteni. E h hez n e m elég erősek vézna k a m a s z k a r j a i m . V a n itt más erő is, hetykélkedek. D e bent, egészen mélyen, nagyon félek. K i n e k köszönhetem önmagam? A váratlan kérdés szétrobbantja a b i z a r r kelléktárat. A színpadot is beroskasztja, m e l y e n rosszul fizetett bohócszerepemet alakítom. A z s i nórpadlás kötélzete elfújt pókhoz hasonlóan kalimpál a s e m m i b e n . M e r t : K I N E K KÖSZÖNHETEM ÖNMAGAM? A zene szól. H a n g t a l a n . N e m segít. A z t hiszem, n e m a k a r segíteni. K o n o k ujjad m u t a t rám. N e k e m k e l l válaszolnom a kérdésre, hökkenek meg. Én volnék a cica? A k o r a bűnös! — dörgi a z ügyész. A világtörténelem piacának l e g hitványabb papucsosa. H a sziklapapucsába lépsz, lecövekel. Szellőpa pucsa levegőbe emel, n e m tesz le soha. És nincs más papucsos az egész piacon. T e v a g y a bűnös! — recsegi az ügyvéd. M e r t a papucsos te vagy. O l y a n papucsot szabsz m a g a d n a k , a m i l y e n t tudsz. K i tehet arról, hogy mezítláb jársz? Hogy n i n c s kezed a papucsszabáshoz. J a j n e k e m , j a j n e k e m ! — semmisül m e g a vádlott. Ítéljetek életre, könyörgök, ítéljetek életre. A halálos ítélet még s e n k i n s e m segített. A halálos ítélet a tehetetlenség o k l e v e l e . Életben maradókra v a n szükség. A z élet az életben maradóktól n y e r t e a nevét. K e d v e n c tartásomból, a túlélők tartásából, hűvösen figyelem a h a d a kozókat. N e m semmisítem m e g őket. A végletekre, tudom, szükségem van. Inkább a r r a a k a m a s z r a irányítom a pillantásomat, a k i l a k a t r a zárja bűntudatát, és megpálcázottként e l h a g y j a a tantermet. Magán v i s z i a pálcák nyomát, és magával v i s z i a pálcákat i s . Még n e m t u d j a , hogy a tanteremben, ahol évekig figyelt s tanult, m i n d e n k i tanár és m i n d e n k i tanuló. Jövendő tudását is magával v i s z i k i s , piros kendőbe kötve. Inkább a r r a a c s a k n e m k a m a s z r a irányítom a pillantásomat, a k i elébe szalad a gumibotoknak, m e r t s e j t i , hogy n e m szabad elrejtőznie a g u mibotok elől. Hátán a kék hurkát n e m engedi gyógyulni. Végül m a g a m r a irányítom a f i g y e l m e m . O l y a n v a g y o k , m i n t p a l a c k b a zárt szellem a tenger fenekén. D a fáradhatatlan halászom is vagyok. E z r e d s z e r is k i v e t e m a hálót, végtelenségig v e t e m k i a hálót. E n n y i ! Mihálvok, baikterek, Bözsék, tábornokok, Szilágyuk, államfők rendőrök, szemetes u t c a s a r k o k , bitók és televíziók, zöldre váll barátsá gok és fekélyes s z e r e l m e k , istenarcú ördögök és ürülékarcú istenek úsznak felszínemen. A halász k a r j a földölelő ívet r a j z o l , háló zizzenti a vizet, üresen e m e l k e d i k felszínre. A terem alkotóelemeké b o m l i k . A z újjáéledő fényben arcokká vál toznak a lényegek. Szakállas és nemszalkállas fiúarcokká. Rövid szoknyás
és nemrövidszoknyás testeket koronázó lányarcokká. Vackolódok én i s . V i s s z a p i l l a n t o k , n e m m a r a d t - e belőlem v a l a m i a padlón. S e m m i , esek egy másodoercre a látszat csa;pdájába. N e m esek csapdába. E s t e v a n . E z t a fény hiányából állapítom meg. D e n e m c s a k abból. E z az én titkom, nézek végig fölényesen a járókelőkön. A járókelők csak szürke ruhámat láthatják. B e n n e , láthatatlanul, én rejtőzködöm. II k i l e n c r e vár — n y e r e m v i s s z a emberi formámat. V a n még egy k i s időm. K i l e n c k o r temetem m a g a m , közlöm ismerőseimmel. Amíg a pos tás k i h o r d j a a gyászjelentéseket, középnagyságú kutyává változom. Pórázom végigcsattog az aszfalton. Szívesen megugatnám a Holdat i s . Hiányzik hozzá a meggyőződésem. Mátyás a t y a lépcsőházát még m i n d i g tatarozzák. Átbukdácsolok n é hány malteresládán, tégla-rakáson. Aztán: fény k i , reflektorok k i g y u l l a d nak, függöny fel, az ajtóban teljes életnagyságban, hús-vér valóságban feltűnik: MÁTYÁS
ATYA
Váratlanul ér. A m i k o r váratlanul ér v a l a m i , m i n d i g sírással küszkö dök. Most csak szétesik m i n d e n , amit egész n a p egyben tudtam t a r t a n i . Mátyás a t y a , m i n t a k i n e k ez vállalt feladata, szelíden összeszedi a r o n csokat a küszöbről. Kétszer k e l l f o r d u l n i a , míg az egész h a l o m együtt h e v e r a kényelmetlen konyhaszéken. — Limonádét? — kérdezi teljesen feleslegesen az összegörbedt a l k a t részek k u s z a csomójától. Kanálcsüingelésre ébredek. A z egész világ bekandikál a k o n y h a a b l a kon. Nézi, a m i n t szívom a citromos limonádét. — L e n y e l t e m egy citrom magot — közlöm kevélyen. Mátyás a t y a bukfencet vet, nyelvét is kiölti, békaugrásban körbeüget a konyhában, hátulról visszafelé e l s z a v a l j a a p e r z s a — m a g y a r nagyszó tárat, kutyaugatást, maeskanyávogást utánoz. D e csak a k k o r m o s o l y o dom e l , a m i k o r leül a másik konyhaszékre és félszegen megkérdezi: — Mi van? Válaszolok v a l a m i t . Közben azon gondolkozom, miért vásárolt Mátyás a t y a szalmaszálat. Kénytelen v a g y o k ezen gondolkozni. Mátyás a t y a szalmaszálán keresztül tartom a kapcsolatot a világgal. V a j o n a limonádé szív engem, v a g y én szívom a limonádét, gyártom a megoldhatatlan d i lemmákat. A k o n y h a remegő orvosságos üveg. Koromíz emléke úszik a levegőben. Néhány tűzfal közé beszorított légbuborékban ülünk. A polcon vigyorgó négerarcot formázó porcelán csuprok guggolnak. A k i s Mátyás a t y a , a m i k o r még n e m volt e n n y i r e a t y a , c s a k i s i l y e n porcelán csuporból, a négeresből i t t a m e g a tejeskávét. E z a megoldás, áraszt el a boldogság! Kötelességtudóan b u k o k l e az asztal alá. Konyhaszék c s i k o r d u l . Jó feküdni a műtőasztalon, j u t eszembe m e r e v e n . A műtőasztalon feküdni a legjobb. Tőled már s e m m i s e m függ, de még m i n d e n jóra válhat. Még h o l feküdve n e m függ már tőled s e m m i , tűnődök szórakozottan... Mátyás atyának m i n d i g k e l l t a r t a n i a itthon citromot. M e r t sohasem t u d j a , m i k o r jövök. Én s e m tudom. Jöhetek bármikor. Mátyás atyának élete hátralevő éveit itthon k e l l töltenie. M e r t bármikor érkezhetek. És m i lesz v e l e m , h a üres a lakás?
Csevegünk: — Történt v a l a m i ? — kérdezi Mátyás atya. — A szokásos. — Vendégeim v a n n a k . . . N e m értem, hogy n e m lettél alkoholista. Én s e m értem. A z t a megbízást k a p t a m , magyarázom Mátyás atyának, hogy számoljam meg egy k u t y a hátán a szőrt. H a megvan, mondták, áttesznek egy elefántra. N a g y o n vágyom egy elefántra. Talán azért. Mátyás a t y a mégis kizörget a szekrényből két pohárkát. Aztán kitölt három pohárkával. A h a r m a d i k a t engedelmesen felnyalom a viaszosvá szonról. E z t n e m szereti, de v a l a m i törvényszerűséget sejt. H a g y j a . T i t o k b a n csodál. E z erőt ad. Igaz, hogy csak a mutatványhoz. A t e l jesítményhez alig. T u d j a , hogy i l y e n e m b e r e k r e is szükség v a n , de n e m n y u g s z i k bele. Tudásával a n n y i t ér, mint gyufaszál a z egyik végén d u dorodó foszforral. Én azért többet tudok, esek kétségbe, és eltűnök Má tyás a t y a kabátujjában. Lágyan árad szét testemben az idegen test m e lege. Már az enyém i s . — Miféle vendégek? — kérdem. — Jöttek . . . — tárja szét karját Mátyás a t y a . A z emberiség nagyobb felét m u t a t j a f e l . L e e j t i . A z emberiség nagyobb fele szétloccsan a v i aszosvásznon. N e m n y a l o m fel. Szeretném megkérni Mátyás atyát, hogy járjon-keljen a konyhában. Csináljon ezt-azt. A róka 9unyi pillantásával szeretném nézni a b u m fordi mackót állatóvodánkban. H a elbotlik a saját lábában, úgyis k i f o gom, n y u g t a t o m a lelkiismeretemet. Ülünk, c s i k o r g a t j u k a k o n y h a s z c k e t . Megpillantom a rézmozsarat. N e m tudok ellenállni agresszív h a j l a m a i m n a k . Mátyás a t y a is i n t , hogy csak r a j t a . Porcelán babafejeket török. A lisztből k e n y e r e t sütök. Európa alakú újságpapírba csomagolom. A z Ibériai-félsziget az U r a l gyűrődé seibe s i m u l , Skandinávia az olasz csizmával kulcsolódik. Bőrömből hasí tott pántlikával kötöm át. Nyújtanám v a l a k i n e k . K i n e k k e l l ? F r i s s sü tés! A z én sütésem! Kenyér ez . . . csak h i n n i k e l l . . . Szeretnék vidám l e n n i , m i n t m a reggel. — Szeretnék vidám l e n i , m i n t m a reggel — közlöm Mátyás atyával a z ítéletet. Mátyás a t y a bólogat, feje n a g y o k a t dobbant a földkérgen, ö s z szeomlik néhány kártyavár, d e mindig újjáépül. A h o l n a p i m a reggelre gondolok. A föld alatti cső itt véget ér. Megállok. M i t csináljak? C s a k előre lehet m e n n i . A vizslává változott Mátyás a t y a e l k a p j a a kabátom ujját. A z utolsó p i l l a n a t b a n . A z t magyarázza, hogy n i n c s s e m m i b a j . E l h i s z e m n e k i , m e r t ő t u d j a , hogy baj v a n . K i s i d e i g összetanult c i r k u s z i artistákká válto z u n k . A m i k o r ő u g r i k a középen feltámasztott pallóra, én röpülök a m a gasba. V i s s z a z u h a n v a őt röpítem. L a s s a n áll h e l y r e bennünk a világ egyensúlya. Már kézen fogva állunk a porondon. A nézőtér üres. M e g h a j t u n k , megköszönjük a csendet. Eltűnünk az oroszlánhúgyszagú p o n y vák mögött. — Egészen biztos, hogy n e m ölöm meg m a g a m — közlöm fesztelenül. K e z e m b e n ikarmesterd pálca, a z e n e k a r az utolsókat rúgja. — Rosszabb. Néha maradéktalanul átélem. Átélem azt, a m i átélhetetlen. Mátyás a t y a szemöldöke kivirágzik az erőfeszítéstől. E z m i n d e n , amit tenni tud értem. És az, h o g y átrakja a felelősséget az együk vállamról a másikra. Azért a pillanatért élek, a m i k o r a felelősség épp útban v a n
a két vállam között. I l y e n k o r s e m m i t s e m érzek. Kockázatos mutatvány. Minden p i l l a n a t b a n a fejemre szakadhat. — Igyál — kínál Mátyás a t y a . A pohárka végiggurul a m a i napon. Szeszcs-eppek h u l l n a k a m a i n a p a r c a i r a . Kiégetik. A m a i n a p helyén ázott, esti s z a l m a n y i k o r o g . Állok a felhőkarcoló ormán, nézem a t e nyérnyi elteregetett szalmát. U g o r j a k ? N e u g o r j a k ? U g r a n o m kell... Most már én nyúlok a p a l a c k után. Mátyás a t y a álnok Mikulássá vál tozik. Kivarázsolja a palackot a kezemből. Ö tóit. Ismét három pohárkányit. Biztatgatóan pillog rám a szesztócsából. A csúf, fekete f a r k a s tehát belefeküdt n a g y m a m a ágyába, folytatja Mátyás atya. a m e s é t . . . R a v a s z u l összenézünk. A mese pereg tovább. A vadász már a csúf, fekete f a r k a s hasát nyitogatja . . . Nézzük egymást. A nevetés már olvadozik a számban, de még n e m v a g y o k biztos abban, hogy elérkezett-e a p i l l a n a t . Mátyás a t y a f a n y a r diófamosolyát várom . . . Aztán mégsem nevetünk. M i n t h a nevettünk v o l n a . — Hogy állsz szerelem dolgában? — kérdem m e k e g v e a gyönyörű ségtől. Mátyás a t y a egy ógörög közmondással válaszol. N e m fordítja m a g y a r r a . E b b e bele k e l l törődnöm. E g y darabig felállított kisolló karikái ban bújócskázunk. Fürgébb vagyok, nálam csak a k u l c s v a n . A bilincset Mátyás a t y a vonszolja n a g y csörgéssel maga után. Kéjjel ízlelgetem szűzlányos arckifejezését. Pírjából titokban a zászlómra is kenek. M e g f a k u l t az utóbbi időben. N y e g l e gondolataim támadnak a festékanyag beszerezhetőségének kiszámíthatatlanságáról. T e , Mátyás atya, hallottad, Európában kisütött a n a p . Igen, i t t h o r d o m a fejemben. A fülem mögül kúszott fel a n a p . Süt. D e h o g y lesz belőle b a j . A n a p , h a egyszer felkelt, t u d j a , m i a dolga. Könyveid l a p j a közé is besüt a n a p , Mátyás a t y a . Dehogy égeti k i . A könyvnek fényre, melegre v a n szüksége. T e csak tudod. A fülem mögül kelt fel, szárnyalt fel a n a p . Dehogy állok én az árnyékban, Mátyás atya. H i s z e n tudod, az én t u dásom napernyő. Hozzánőtt a kezemhez. A z ón tudásom napernyőben végződő hatodik u j j a jobb k e z e m e n . A kezemet pedig föl k e l l tartanom. T e s e m kívánhatod, Mátyás a t y a , hogy a térdemre csüngessem a k e z e m . M i n t egy csimpánz. F e l t a r t o t t kezemről ismerhetsz fel a csimpánzok között. Téged is süt a n a p , m e l y a fülem mögül k e l t fel, Mátyás a t y a . A n a p sugarainál c s i l l a n n a k meg az erőfeszítés apró verejtékcseppjei a h o m l o kodon. Napfényben c s i l l a n meg az első ősz hajszálad i s . E z t t u d n i k e l l . Jobb, h a tudod. Ügy jó, h a tudod. Süti városaimat is. Külön k i s napok lopóznak be az aknaszerű sikáto rokba, és átmelegítik a lóhátú kőküszöböket. A salétromos f a l a k a t is b e ragyogják. M a i térbe, kőbe, téglába h a t o l n a k a k i s napkülönítmények. Áttetszővé, nemlétezővé révítik a f a l a k a t . így v a n ez, Mátyás a t y a , a m i kor a fülem mögül f e l k e l a n a p . A TEREK? A szökőkutas, vízpárás t e r e k ? A megfaragott anyagból összeillesztett terek? A k u s z a emberanyagból formált terek? Lelkünk l a k h e l y e , a t e r e k ? Nemlétünk robbanó tagadása, a terek? Idegszálakból megfont, v é r szálakkal átszőtt, velővel itatott t e r e k ? Zenére dobbantó, sípra karcsú, kürtre derék, hűrpendülésre szertevibráló terek? T e r e k , ahol ottfelejtett
ködként gomolygok, a h o l anyaggá rezdülök, ahol szétfeslek cafatokra, hogy cafataimból újra én legyek? T e r e k , ahol n e m lehet elfelejteni, hogy csak a k k o r v a g y o k én én, h a nemléteimmel ellenpontozom m a g a m ? A terek, m e l y e k a kín vinnyogásával, a halálfélelem szörnyüvöltésével, a rettenet néma oájával t e r e m t i k újjá magukat? T e r e k Európában? Európa terei? T e r e k , ahol emberek sietnek át? T e r e k , ahol e m b e r e k lehelik k i testük salakját az oxigén utáni roppant vágyakozásban? T e r e k , ahol e m berek élnek? A z emberékben élö terek? A z emberekben összezsugorodó terek? A z e m b e r e k b e n táguló terek? A z emberekben végtelen terek? A z emberekben végtelen terek lehetősége? A terek, m e l y e k hosszú álomra szenderülnek? A terek, m e l y e k örök ébrenlétre ítéltettek? A közénk s z a k a d t terek? A futószőnyegként felgöngyölhető terek? A képzeletünkben megnyíló terek? A képzeletünkben létező terek? T e r e k , m e l y e k csak a k k o r léteznek, h a odaképzeljük őket? A terek, m e l y e k n i n c s e n e k , h a n e m a k a r j u k , de v a n n a k , h a elcsenevészesednek bennük a terek? T e r e k , m e l y e k az elcsenevészesedés lehetőségét hordozzák m a g u k b a n ? C s a t a t e r e k ? A csataterek, ahol fekete táltosunkon vágtatunk át immár néhány ezer éve? A terek, a h o l fehér galambként is átrepülünk néha? A fekete terek, amit másnak m e g n y i t u n k és rettegve várjuk, m i k o r nyitják meg számunkra is? A fekete terek, a h o n n a n felmutatni vergődünk k i s virá g u n k a t ? A hervadó virágok borította terek? És a h e r v a d h a t a t l a n virá g o k k a l itt-ott kihímezett t e r e k ? A s h a k e s p e a r e - i terek? A névtelenül becsukódó térek? A n e m sejthető terek? T e r e k , m e l y e k e t sejthetnénk és nem sejtünk? T e r e k , m e l y e k e t tudhatnánk és n e m t u d u n k ? T e r e k , m e lyek léteznek, és m i l e t a g a d j u k ? És a m i n d e n tereket magában ölelő tér? I G E N , O D A I S SÜT A N A P , M E L Y A F Ü L E M M Ö G Ü L K E L T F E L , MÍG F E N N V A N , M Á T Y Á S A T Y A . Ismét c s i k o r d u l a konyhaszék. M i ez, h o m o k k a l v a n felhintve a kő? T a t a r o z n a k , persze, s a vendégek behordják a cipőjük talpán a homokot a konyhába. E z a megoldás, ömlik el r a j t a m az öröm, m i n t mindig, h a megoldok v a l a m i t . Megoldásaim k i s falipolcon sorakoznak a fejemben. V a n már vagy három. N a g y példányszámú kiadást tervezek. Öregko r o m r a . Most még crak az anyagot gyűjtöm. — S a vendégek — érdeklődöm esetlenül. — B e n n v a n n a k — magyarázza Mátyás a t y a , s tapasztalataim őt i g a zolják. C i n k o s kisegerekké változunk. M e g - m egei báljuk a szimatoló m a c s k a egérlyukba benyúló bajszát. Mátyás a t y a persze méltóságteljes. A z ő lázadása abból tevődik össze, hogy vállalja az enyémet. És még néhány ezer apróságból. — A z e g y i k azért k e r e s e t t fel, hogy megmondja, öngyilkos a k a r l e n n i — világosít f e l Mátyás a t y a . — Közben mások Ls jöttek. Azóta iszogat nak . . . — És az öngyilkosság b i z o n y t a l a n időre e l m a r a d . — N e m értem, n e m értem . . . — Mit? Mátyás a t y a nagy lélegzetet vesz. Vigyázva bocsátja k i magából a l e vegőt, nehogy elfújja a szomszéd hegyet. Eltörpülök a h a t a l m a s harapó fogó ívei között. A z egyik ív az, amit Mátyás a t y a ért, a másik ív a z , a m i t n e m ért. Félszeg mozdulata, a m i v e l épp l e v e r i az egyik pohárkát, szabad utat n y i t előttem. Iszkolok. Mátyás a t y a az üvegcserepeket szedegeti. Sokáig t a r t . A m i t az egyik kezével felcsippent, a másikkal e l e j t i .
— Több m i n t húsz éven át elkövetett m i n d e n ostobaságot, a m i e m b e r i leg csak lehetséges. A kár, amiit okozott, fölmérhetetlen. Érteni ez alatt az a n y a g i a k b a n és a z e m b e r i e k b e n okozott kárt — igazít magán Mátyás a t y a , m e r t utálja, h a félreértik. — És most végiglátogatja összes ismerő seit, és megbeszéli vele önigyilkossága o k a i t és körülményeit. N e m értem ezt az e m b e r t . . . E z t az embert n e m is értheted, Mátyás atya, buzog fel b e n n e m a zoológusvér. Aztán, h i r t e l e n e l s i k k a d o k törmelékeimben. Idegesen k u tatok. N i n c s és n i n c s ! Épp most n e m v a g y sehol, a m i k o r Mátyás atyának szüksége l e n n e rád? M i n t m i n d i g , most is h a m a r belenyugszom a m e g változtaíhatatlanba. E z az erőm. T u d o d , Mátyás a t y a , szólalok meg később, a m i k o r bekerül az e m b e r a szitába, még másképpen festenek a dolgok. A szita lötyög, s te boldog vagy, hogy lötyöghetsz. D e aztán: supp! B e az egyik l y u k o n ! Attól k e z d v e már c s a k a tíz körmödre tudsz figyelni, a m i v e l a l y u k peremébe kapaszkodsz. És a k i évekig csak lötyögött, bizony elmulasztotta m e g edzeni a £)")rmeit. A szitán kipergő c-mberlisztet n e m fogja fel semmiféle tekenyő. I l y e n k o r már azzal s e m törődsz, hogy cserélődnek a szitát l ő dörgető kezek. A z u j j p e r e c e i d h a l k pattanására, a g y a d vinnyogására f i g y e l s z . M i pedig, mossuk kezeinket, esetleg sajnáljuk az e s e t e t . . . Igen, Mátyás atya, ezt n e v e z i k a m i n d e n k o r i ifjúság kegyetlen közö nyösségének. S a már n e m egészen ifjak, m i n t én i s , hozzá szokták t e n n i : bizony felháborító, h o g y az e l e k t r o m o s tűvel égetett agy n e m érti az elektromos tű problémáit. B i z o n y , bizony, n a g y érzéketlenségre v a l l . . . K i n e k v a n igaza, Mátyás atya? N e k e d , a k i könyvekből értetted m e g a világot, v a g y n e k e m , a k i a világból lassacskán megértem a könyvet? Ezrelékét h a átadtam n e k e m ön«magamnak, s mégis, fa vagyok, h a a te rétedbe ereszthetem a gyökereimet. Magányos fa, magányos réten. Én látom i s , a m i t nézek. T e n e m látod, de u g y a n a z t képzeled. E g y azon tájon legel a te belső és az én külső pillantásom. Festett v a g y valódi táj? Még csak ezt k e l l eldöntenünk, Mátyás a t y a . A többi már, madárnak repülés, bolygónak űr, embernek élet. E l t u d j u k - e m i ezt dönteni, Mátyás atya? Nézd, én sok m i n d e n t próbáltam. Halként tüdőt fejlesztettem k i m a gamban, és p a r t r a másztam. Csenevész emlősként fára menekültem a csattogó hüllőfogak elől. Majomként ereszkedtem v i s s z a a földre. E m b e r ként néha k i t a r t o t t a m e m b e r v o l t o m m e l l e t t . . . N e m túl g y a k r a n , t u dom . . . N a de, most m i lesz, Mátyás atya? M i lesz v e l e m ? Szabályszerűbben már n e m is jöhettem v o l n a a világra..Szabálysze rűbben már n e m is rúghattam v o l n a a rongylabdát az üszkös házhelye ken. Szabályszerűbben már egyetlen g y e r m e k t u d a t s e m imádott bál ványt. F o l y t a t h a t o m , Mátyás atya? . . . Jól v a n , te m o n d t a d ! . . . Szabály szerűbben egyetlen János vitéz sem tartotta feje fölé a kardját, a m i k o r az óriás el a k a r t a t i p o r n i . . . V a p y itt már közbeszólsz? . . . Tehát, h a l l gatsz. Mondd, Mátyás a t y a , szülétek én, v a g y m a g a m temetem? V a g y eddig m i n d e n p i l l a n a t b a n megszültem m a g a m a sír számára. E z egyesítené a két lehetőséget. B e l e i s nyugodnék, c s a k az a n a g y bulldog, a k i az én arcvonásaimat v i s e l i , ne morogna o l y a n vészjóslóan. Több m i n t egy évtizede már. Talán enni kér? . . . Szólhatnál már te is, Mátyás a t y a . L e h e t , hogy én n e m i s i l y e n vagyok, a m i l y e n vagyok, h a n e m egészen
másmilyen. Talán k i kéne cserélnem az egyik kezemet a másik k e z e m m e l . V a g y a z egyik lábamat a másik lábammal. És h a megpróbálnám kicserélni a jobb s z e m e m e t a b a l fülemmel? Látom, Mátyás a t y a . m e g rovóan nézed az örök artistát. P e d i g a s z a k m a elsajátítását az alapmű veleteknél k e l l k e z d e n i . Később, h a ez már jól megy, megpróbálhatnám kicserélni mostani tudatomat a r r a a t u d a t r a , a m i n e k lennie k é n e . . . C s a k még m e g kéne találni. Én s e m tudom, hogy történt, Mátyás a t y a , de egyszer csak észrevet tem, hogy ketten vagyok. E z még n e m is volt b a j . A baj a k k o r kezdő dött, a m i k o r e l i n d u l t a m kétfelé. E l e i n t e még lelkesen integettünk, később szem elől tévesztettük egymást. A k i s , vörös b a t y u l a p p a d t a n himbáló zott a vállunkon. K i szakított közénk teret? Jó kérdés, ugye, Mátyás a t y a ? Néha m e g vesszőzöm m a g a m b a n a kort, d e csak n e k e m fáj. Meghusángólom hazá mat i s . A z i s csak n e k e m fáj. M u t a s s n e k e m egy derest, a m i r e a bűnösö ket kötözik, Mátyás a t y a . E g y derest, a m i n engem ütnek, de másnak fáj. V a l a k i n e k fáj. Jó, hogy i l y e n n a g y r a építették a konyhát, Mátyás a t y a . M i n d a né hány millióan i t t v a g y o k . I t t gyülekezek az asztal sarkán. H a l l o d a csoszogásomat a viászosvásznon? V o n u l o k , a sor végtelen. Már én sem aggódom magamért, Mátyás a t y a . U g y e aggasztó? N e m túl s o k a tudathasadás? A z ebédre feltálalt fecskefészek valóság, és a fészkét r i a d t a n keresgélő fecske lehetőség. Én sokat tapasztaltam, Mátyás a t y a . Kiváló szemléltetőeszköznek ké peztem k i m a g a m . Rólam s o k a n leolvashatják azt, a m i t magukról már n e m t u d n a k l e o l v a s n i . Kocsonyás ülepek a mozgás rugalmasságát, szög letesre feszített idegrendszerek a lombsusogás szabálytalanságát. Lük tető torkú varangyosbékák az örökre beléjük h a l t mesebeli királyfit. — M i a boldogság? — kérdem imbolyogva. Mátyás a t y a l a s s a n emeli rám mackófejét. Válasza úgy csúszik k i a száján, m i n t városból a folyó. — A m i k o r a z ember pontosan ott v a n , ahol lennie k e l l .
