A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI
Pályaképek és önvallomások
39.
PAPP LÁSZLÓ (1924 –1996)
ELTE Fonetikai Tanszék 1997 1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatársak: Andó Éva Markó Alexandra
ISBN 963 462 945 8
©
Bolla Kálmán
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Készült 150 példányban, 1,55 (A/5) ív terjedelemben. Hozott anyagról sokszorosítva. 9622676 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc. 2
PAPP LÁSZLÓ (1924–1996)
3
4
PAPP LÁSZLÓ VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1924. január 6-án születtem Hosszúpályiban, egy Debrecennel határos, Bihar megyéhez tartozó faluban, parasztcsalád fiaként. Azt, hogy a Debreceni Kollégium Gimnáziumába kerültem, egykori tanítómnak, Tenyei Józsefnek köszönhetem, aki szüleimet meggyőzte arról, hogy jobb lesz, ha tanulok. Ez persze nem jelentette azt, hogy elszakadtam a paraszti élettől, hiszen voltam libapásztor, dinnyecsősz és végeztem mindenféle paraszti munkát. Még doktorrá avatásom után is több évben arattam. De dolgoztam mint kubikos, mélyépítő ács, kosárkötő, tetőfedő és bányász. Igen korán, jóval több mint 30 éve megismerkedtem a nyomdai munkálatokkal is. Azok az ismeretek, tapasztalatok, amelyeket ezeknek a munkálatoknak során szereztem, igen hasznosak voltak későbbi nyelvészeti kutatásaimban is. Mert én nem valami absztraktként szemléltem sohasem a nyelvet, hanem mint olyasvalamit, ami áthatja és átfogja az egész életünket. Az, hogy magyar nyelvész lettem, elsősorban egykori tanáromnak, Végh Józsefnek köszönhető, aki a gimnáziumban 6 éven át tanított. Gimnáziumi tanáraim közül rajta kívül Ember Jenő volt rám a legnagyobb hatással, aki latinra és görögre oktatott bennünket. S az, hogy az egyetemen a magyar–latin szak mellett kötöttem ki, e két tanáromnak egyaránt tulajdonítható. Eredetileg ugyanis, már amikor eldőlt, hogy tanulmányaimat nem fejezem be az érettségivel, görög–latin szakos akartam lenni. Még szólnom kell valamit gimnáziumi éveimről. A nagy múltú Arany János Önképzőkörnek, amelynek egyébként nyolcadikos koromban elnöke is voltam, akkor alakult meg a Táj- és Népkutató Szakosztálya, amikor én már felsős voltam. S nyomtatásban is megjelent dolgozataimnak sorát azok a munkák nyitották meg, amelyeket mint gimnazista ennek a szakosztálynak aktív tagja végeztem Végh tanár úr irányítása alatt. Az egyetemen Bárczi Géza tanítványa lettem. És talán nem véletlen, hogy már III. éves koromban díjtalan gyakornoknak neveztek ki. A tájés népkutatás felől hozott érdeklődésem elsősorban a dialektológia felé vonzott, s Bárczi tanár úr irányította a történeti nyelvjáráskutatás felé. Korán elkezdtem a levéltári adatok gyűjtését, és azt hiszem, hogy a történeti nyelvjáráskutatás és a nyelvi egységesülés kérdéskörében értem is el némi eredményt. Egész életemben, legalábbis, mióta tudatosan cselekszem, az az elv vezérelt, hogy "Amint akarjátok, hogy az emberek cselekedjenek, ti is azonképpen cselekedjetek azokkal". 5
Ennek ellenére 1950-ben én is belekerültem a "tisztogató műveletekbe", s kevés híján négy évig nem foglalkozhattam tulajdonképpeni munkaterületemmel. A Nyelvtudományi Intézetbe kerülve közösségi munkákban vettem részt és veszek részt. Ebben a vonatkozásban azonban óriási különbségek vannak. Míg az Értelmező Szótár közösségében dolgoztam, a különféle cikkeken kívül négy önálló művet tudtam megírni. Mióta a Történetietimológiai Szótár munkálataiban veszek részt, egyet sem. Szeretnék visszatérni a XVI. század nyelvi problémáinak vizsgálatához, de hogy erre lesz-e még módom, alkalmam, azt nem tudom. A XVI. századi levéltári kutatásaim során ismerkedtem meg Illyés deákkal, írtam is róla, aki Somlyói Báthory Istvánnak váradi kapitány korában egyik helyettese, s főként az erődítési munkálatok szervezője, irányítója volt. A történelem megfeledkezett róla, pedig Várad csak jó 100 évvel az ő halála után esett török kézre. Illyés deákot azért említem, mert régóta foglalkozom azzal a gondolattal, hogy egy regényt írok róla. Lesz-e rá módom és lehetőségem, azt persze nem tudom. Egyelőre egy német nyelven tervezett magyar etimológiai szótár kérdései kötik le szinte teljesen az időmet és erőmet. Ezt Benkő Loránddal közösen kívánjuk megcsinálni, s ha készen leszünk vele, talán még lesz módom visszatérni elhagyott munkaterületemre. A videofelvétel 1977. szeptember 12-én készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
6
PAPP LÁSZLÓ ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA 1942. Kornyikál. MNy XXXVIII, 366–7. A föld megmunkálása Hosszúpályiban. In: Táj- és Népkutatás a középiskolában. Szerk. Végh József. Debrecen, 62–71. Lakodalmi szokások Hosszúpályiban. In. i. m. 185–207. A gyermekek élete és játékai Hosszúpályiban. In: i. m. 218–42. Purzsa. MNy XL, 68–70.
1944.
1947. A hosszúpályi népnyelv í és é hangjai. Debrecen. (Kny.: A Debreceni- Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetének Kiadványai 27.) 1948. Érmelléki népnyelvi szövegek. MNny V, 60–3. Magyar nyelvészet. In: Gyere bölcsésznek! Debrecen, 6–7. 1949. Hérész. MNy XLV, 200–5. Az ú és ű hangok a hosszúpályi népnyelvben. MNny VI, 51–110. (Kny.: A Debreceni Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetének Kiadványai 29. Debrecen.) Szilok. MNy XLVI, 86–8.
1950.
1954. Sít. MNy L, 169–70. Baliga, rovás. MNy L, 170–1. Két απαξ λεγοµενον. MNy L, 471–2. Kita. MNy L, 472–5. 1955. Medvét fog. MNy LI, 98–100 és 488–9. (Hegedűs Lajossal)
7
Szabó István: Bács, Bodrog és Csongrád megye dézsmalajstromai 1522-ből. MNy LI, 258–63. (Ism.) A riszáló is lehet viszáló. Nyr LXXIX, 346–7. Az í-zés Debrecen XVI. századi nyelvében. MNy LI, 370–7. A régiek keltezése és a hét napjai. Nyr LXXIX, 442–6. Szatmár megyei iratok a XVI. századból. MNy LI, 496–8. 1956. Theatrum – piac. Nyr LXXX, 126–7. Hozzászólás Bárczi Géza előadásához. (A magyar történeti nyelvjárásku-tatás). In: A III. Országos Nyelvészkongresszus előadásai. Budapest, 337–9. Az északkeleti nyelvjárásterület a XVI. században. In: PaisEml, 466–72. Adatok az á utáni o-zás történetéhez. MNy LII, 91–2. A MTsz. késa szavának értelmezéséhez. MNy LII, 92. Köteles és Láncos helyneveink. Nyr LXXX, 240–2. Nyelvjárástörténeti adatok gyűjtése. MNy LII, 230–8. Szavatos. MNy LII, 372. p. Néhány szó becéző személyneveinkről. Nyr LXXX, 454–7. A XVI. századi Literatus: Diák ~ Deák nevek kérdéséhez. MNy LII, 480–1. 1957. Beszéljünk komolyan. Élet és Tudomány XII, 414. p. Miért nincs "nincsennek"? Keletmagyarország XIV/103. 3. p. Adatok XVI. századi literátusaink működéséhez. (Maróti Nagy Mihály végrendelete 1587-ből). MNy LIII, 165–75. "Ö-ző nyelvjárás Debrecenben". MNyj IV, 3–24. A deákok és a Deákok. MNy LIII, 442–9. 1958. A Torkos családnév eredete. Élet és Tudomány XIII, 2. p. Egyszerűbben is lehet. Népművelés V/2. 21. Apáti Ferenc: Cantilena. Nyr LXXXII, 76–83. Pásztó. Nyr LXXXII, 254. p. Kende Mihály végrendeletének két példánya. MNy LIV, 366–9. Milyen eredetű a Duna és a Tisza folyó neve? Élet és Tudomány XIII, 834. p. Pereputty. Nyr LXXXII, 396–7. Hogyan alakult ki a családnév? Élet és Tudomány XIII, 1378. p. Problémák egy oklevél-jelzet körül. MNy LIV, 522–4. 1959. A "Kiss" és "Nagy" családnév eredete. Élet és Tudomány XIV, 322. p. Ne add oda! Élet és Tudomány XIV, 398. p. Tóbarlang – tavas barlang. Nyr LXXXIII, 131–2. Inota. Nyr LXXXIII, 246–7. 8
Magyar nyelvjárási tanulmányaink 1945-től 1958-ig. MNy LV, 288–302, 434– 41 és 551–9. (P. Hidvégi Andreával) Nyelvészeti séta a térképen. In: A nyelvek világában. Szerk. Bélley Pál. Budapest, 65–7. (Hasznos mulatságok 7.) Imre Samu: A Szabács viadala. Nyr LXXXIII, 356–60. (Ism.) XVI. század végi nyelvjárásaink tanulmányozása. NytudÉrt 19. Kálimedence. Nyr LXXXIII, 516–7. Bihar megyei nyelvi adatok a XVIII. századból. MNy LV, 546–51. 1960. Beszámoló az Árpád-kori Személynévszótár munkálatairól. In: Névtudo-mányi vizsgálatok. Szerk. Mikesy Sándor. Budapest, 126–31. Csantavér. Nyr LXXXIV, 261. p. Tulajdonnevek gyűjtése. In: A nyelvjárási és néprajzi gyűjtés összekap- csolása. Budapest, 23–41. Az Erdei ~ Erdey családnevek kérdéséhez. MNy LVI, 253–5. Végh József: Őrségi és hetési nyelvatlasz. NyK LXII, 172–82. (Ism.) 1961. Nyelvjárás és nyelvi norma XVI. századi deákjaink gyakorlatában. NytudÉrt 25. Megyek Nagyék. In: Édes anyanyelvünk. Szerk. Lőrincze Lajos. Buda- pest, 54–5. Áld és átkoz. In: i. m. 187–8. Hadd mulatom ki magam igazán. i. m. 199–200. Hallja kend, sógor? i. m. 201–2. Szemes és szemtelen. i. m. 210–1. Egy vonal és egy gyerek. i. m. 293–4. Húzódjunk előrébb! i. m. 301–2. Mire tanít ez a szóalak: urakok? i. m. 349–50. Szoktam vagy szokok? i. m. 370–1. A nők megnevezése a XVI. század második felében. MNyj VI, 56–89. Személynevek és helynevek. Az Árpád-kori Személynévszótár kérdései-ből. MNy LVII, 183–94 és 325–31. Két tanulmány a magyar személynévadásról. Népművelés VIII/9. 29. p. Helyesírási tanácsadó szótár. Budapest. (Munkatárs) A Szabács viadala és a Csicsery család. MNy LVII, 442–50. Jozef Staszewski: Slownik geograficzny. StSl VII, 243–63. (Ism., Kiss Lajossal) Hozzászólás a "Vita a nyelvtudomány elvi kérdéseiről" ülésszakon. I. OK 18. 85–7. A tulajdonnevek gyűjtése. In: A Néprajzi Múzeum Adattárának Értesítője 1959–61/1–4. 69–75.
9
1962. Úriszéki perszövegek mint nyelvünk történetének forrásai. MNy LVIII, 56–63. Application de la statistique linguistique aux recherches de dialectologie historique. ALinguH XII, 67–94. A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. Budapest, 1959–1962. (Munka-társ) Az új magyar etimológiai szótár. Bevezető és A Magyar Nyelv Etimológiai Szótárának szerkesztési szabályzata. MNy LVIII, 261 és 294– 304. A barátom barátjának... MNy LVIII, 370. p. B. Lőrinczy Éva: Képző- és névrendszertani vizsgálódások. Az -s ~ -cs képzővel alakult névanyag az ómagyarban. NyK LXIV, 430–2 és ALinguH XII, 405–7. (Ism.) Az új magyar etimológiai szótár: A munkaértekezletek anyaga. MNy LVIII, 397–407. Mutatvány A Magyar Nyelv Etimológiai Szótárából. MNy LVIII, 407– 20. A magázás történetéhez. Nyr LXXXVI, 403–4. 1963. Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika. Budapest. A nyugati nyelvjárásterület XVI. század végi nyelvi viszonyaihoz. MNy LIX, 16–23. Három szó származtatásához (szeredás, szerep, haszon). NytudÉrt 38. 68–75. Belga. MNy LIX, 203–6. (Kiss Lajossal) Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza. Valóság 4. 120–1. (Ism.) Die Frage des "dialekt kulturalny" und die Anfänge der ungarischen Schriftsprache. StSl IX, 393–417. Chronik des Jahres 1962. ALinguH XIII, 345–66. Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache. ALinguH XIII, 387– 91. Titkosírás a magyar néphagyományban. MNy LIX, 335–6. A magyar névtan helyzetéről. Valóság 5. 76–85. A himlő szó eredete. Élet és Tudomány XVIII, 1431. p. Egy Hídalmáson kelt tanúvallatás tanulságai. NyIrK VII, 73–80. 1964. A XI–XII. századi magyar nyelv tanulmányozása. NytudÉrt 40. 296–301. Miért dátum és miért keltezés? Élet és Tudomány XIX, 262. p. Bárczi Géza hetvenéves. Nyr LXXXVIII, 5–7. Nyelvi statisztikai vizsgálatok. MNyj X, 7–36. Magyar nyelvű levelek és okiratok formulái a XVI. században. NytudÉrt 44. Chronik des Jahres 1963. ALinguH XIV, 343–70. Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika. Kandidátusi értekezés tézisei. Budapest.
10
Névadás – a nevek keletkezése. In: Nyelvművelő levelek. Szerk. Feren-czy Géza–Ruzsiczky Éva. Budapest, 14–6. Zrínyi – Zrini. i. m. 27. Tavas barlang – tóbarlang. i. m.132. A "nincsenek" írásmódja. i. m. 278–9. A hét napjai. In: Itt a Rádiólexikon! Szerk. Simonffy Géza. Budapest, 166–7. Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg. (Szerk.) 1965. A Zala megyei földrajzinév-gyűjtés. I. OK 22. 457–9. Zala megye földrajzi nevei. Valóság 7. 107–8. Nyelvi statisztikai vizsgálatok. MNyj XI, 3–33. Chronik des Jahres 1964. ALinguH XV, 379–401. Török Gábor: A Börzsöny-vidék nyelvjárástörténetének települési háttere. Nyr LXXXIX, 501–2. (Ism.) Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. NyK LXVII, 412–5. 1966. Szinkrón anyagú névtárak készítése. In: Szótártani tanulmányok. Szerk. Országh László. Budapest, 55–76. Bericht über die Arbeiten am Ungarischen Etymologischen Wörterbuch. ALinguH XVI, 159–62. Marinith Horváth Ferenc végrendelete. MNy LXII, 229–30. Szekunda. Élet és Tudomány XXI, 1374. p. Chronik des Jahres 1965. ALinguH XVI, 363–85. XVI. századi szótörténeti adatok. MNy LXII, 356–61 és 497–504. Zur Geschichte der Bereichnung der ungarischen Palatolabialen. StSl XII, 315– 20. 1967. Kötélnek áll. MNy LXIII, 82–3. XVI. századi szótörténeti adatok. MNy LXIII, 91–101. A Bécsi Kódex nyelvtana szótárszerű feldolgozásban. Morfológiai rész. ALinguH XVII, 189–92. Szótörténet és etimológia. NytudÉrt 58. 164–7. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I. Budapest. (Szerk.) Chronik des Jahres 1966. ALinguH XVII, 383–403. Erzsébet Egri-Abaffy: Sopron megye nyelve a XVI. században. ALinguH XVII, 453–5. (Ism.) Kálmán Béla: Nyelvjárásaink. MNyj XIII, 105–8. (Ism.) Két XVI. századi irat. MNy LXIII, 486–8. 1968.
11
Über die aktuellen Fragen der ungarischen Namenkunste. In: Congressus Secundus Internationalis Fenno-ugristarum I, 386–90. Hentes szavunk kora. MNy LXIV, 256. p. Magyar nyelvemlékek a brünni levéltárban. MNy LXIV, 354–5. Chronik des Jahres 1967. ALinguH XVIII, 399–424. Der Münchener Kodex II. ALinguH XVIII, 454–7. (Ism.) 1969. Földrajzi neveink továbbélése. Nyr XCIII, 116–9. A magyar nyelvjárások atlasza. MNy LXV, 129–35. (Ism.) Szathmári István: Régi nyelvtanaink és egységesülő irodalmi nyelvünk. Nyr XCIII, 295–8 és ALinguH XX, 224–8 [1970]. (Ism.) Ung. hegy 'Berg' in Flurnamen. In: A 10. Nemzetközi Névtani Kongresz-szus aktái = Disputationes ad montium vocabula... 2. Wien, 145–51. Zur Geschichte des Ungarischen im 16. Jahrhundert. ALinguH XIX, 355– 70. Chronik des Jahres 1968. ALinguH XIX, 395–418. 1970. Személynév-vizsgálat a Magyar Nyelv megindulása előtt. In: Tanulmá- nyok a magyar és finnugor nyelvtudomány történetéből (1850–1920). Szerk. Szathmári István. Budapest, 61–6. A sumér–magyar kérdés. Nyr XCIV, 280–91. Névtudomány és nyelvtudomány. NytudÉrt 70. 26–32. Heves megye földrajzi nevei I. Az egri járás. (MNyTK 125., szerk.) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II. Budapest. (Szerk.) Chronik des Jahres 1969. ALinguH XX, 425–47. Hajdú-Bihar megye földrajzi nevei I. A polgári járás. Debrecen. (Szerk.) 1971. Délibábos nyelvészkedés. Magyarország VIII/7. 39. p. Papp István hetvenéves. MNy LXVII, 379–81. A nyelvjárástörténeti kutatások módszeréhez. In: A magyar nyelv kutatá-sának és oktatásának módszertani kérdései. Szerk. Hajdú Mihály–Pusztai Ferenc. Budapest, 63–70. Umstrittene Fragen in der Sprachwissenschaft. Zur Diskussion aktueller Probleme. ALinguH XXI, 59–68. Chronik des Jahres 1970. ALinguH XXI, 409–30. 1972. Egy boszorkányper tanúkihallgatási jegyzőkönyve. MNy LXVIII, 226–31. Kelemen József: A mondatszók a magyar nyelvben. NyK LXXIV, 470–3. (Ism.) Chronik des Jahres 1971. ALinguH XXII, 377–400. 12
1973. Adalékok a magyar nyelv életrajzához. In: BárcziEml, 3–5. Chronik des Jahres 1972. ALinguH XXIII, 355–79. 1974. Zala megye földrajzi nevei. A kötet fogadtatása. Zalai Tükör I, 170––5. Somogy megye földrajzi nevei. Budapest. (Szerk.) A szláv nyelvek új etimológiai szótára. MNy LXX, 245. (Ism.) Somogy megye földrajzi nevei. MNy LXX, 256. (Ism., Végh Józseffel) Hozzászólás Balassa Iván előadásához. Ethn LXXXV, 597–9. 1975. Jelentéspárhuzamok. MNy LXXI, 197–200. A dunántúli á utáni o-zás történetéhez. Zalai Tükör II, 137–40. Das Überleben von Flurnamen. In: Actes du XIeme Congres International des Sciences Onomastiques, t. 2. 111–4. Hozzászólás Benkő Loránd előadásához. NyK LXXVII, 351–2. 1976. Ördög Ferenc: Személynévvizsgálatok Göcsej és Hetés területén. AUB SLingu VII, 231–2. (Ism.) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárának elvi, módszertani tapasztalataiból. NytudÉrt 89. 239–43. Heves megye földrajzi nevei II. A füzesabonyi járás. (MNyTK 144., szerk.) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára III. Budapest. (Szerk.) Hozzászólás. Vita a nyelvtudomány jövőjéről. ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 21. 58–9. Búcsú Bárczi Gézától. MNy LXXII, 9–10. Chronik des Jahres 1976. ALinguH XXVI, 193–230. 1977. Die Frage Sumerisch–Ungarisch. AUB SLingu VIII, 35–44. 1978. A földrajzinév-gyűjtemények lektorálása és szerkesztése. In: A földrajzi nevek gyűjtésének, ellenőrzésének és közzétételének kézikönyve. Szerk. Balogh Lajos–Kálmán Béla. Budapest, 113–4. (Végh Józseffel) 1979. Mindennapi kenyerünk. Édes Anyanyelvünk I/2. 6–7. Az "Etymologisches Wörterbuch der ungarischen Sprache" tervezete és mutatványa. MNy LXXV, 142–7. (Benkő Loránddal) Hadrovics László: Szavak és szólások. NyK LXXXI, 198–9. (Ism.) 13
1980. Bárczi Géza: A magyar nyelv múltja és jelene. Budapest. (Szerk.) Schuchardts Aufsätze in Ungarn. In: Hugo Schuchardt. Wien, 189–91. 1982. Szeged nevének első előfordulása. Somogyi-könyvtári Műhely Szeged. B. Gergely Piroska: A kalotaszegi magyar családnevek rendszertani és funkcionális vizsgálata. Nyr CVI, 367–70. (Ism.) 1983. Peregrinuslevelek. Nyr CVII, 500–1. (Ism.) 1984. Tükörszók a magyarban. MNy LXXX, 48–59. A bibliográfiát Papp Andrea segítségével összeállította: Markó Alexandra.
14
SZATHMÁRI ISTVÁN PAPP LÁSZLÓRÓL Papp László a bihari Hosszúpályiban született 1924. január 6-án. A rá annyira jellemző rend- és munkaszeretetet, továbbá a tisztességet minden bizonnyal földművelő őseitől, családjától örökölte. Széles körű ismereteit, nem mindennapi tájékozottságát a híres debreceni Református Gimnázium alapozta meg, a közösségi életre pedig – a felső négy osztályban – az öreg Kollégium nevelte. Ez az iskola és benne akkori tanára, Végh József, illetve az abban az időben megindult nyelvjárásgyűjtő mozgalom fordította érdeklődését a népnyelv, az anyanyelv, a nyelv vizsgálata felé. Így érthető, hogy – egyáltalán nem mindennapi jelenségként – már 1942ben, VIII. gimnazista korában három közleménye látott napvilágot a Végh József szerkesztette Táj- és népkutatás a középiskolában című kötetben: Lakodalmi szokások Hosszúpályiban, A gyermekek élete és játékai Hosszúpályiban és A föld megmunkálása Hosszúpályiban. Sőt ugyanebben az évben megjelent – és ezt még kevesebben mondhatják el magukról – első cikke, a Kornyikál című a legrangosabb folyóiratban, a Magyar Nyelvben (XXXVIII, 366–7), hogy ezzel egy életre eljegyezze magát a szótörténettel, illetve a folyóirattal. A gimnáziumban nagy hatással volt rá a latin-, görögtanára is. Mindenekelőtt ezzel magyarázható, hogy az ifjú Papp László a magyar–latin szakot választja a debreceni egyetemen. Ekkor, 1942-ben már második éve Bárczi Géza a magyar nyelvészet professzora. Tőle, szeretett mesterétől kap további indíttatást, egy életre szólót szemléletben, módszerben, etikában. Így emlékszik vissza a hetvenéves Bárczi Gézát köszöntő írásában: „Különösen sokat tanultunk a szemináriumi órákon. A magyar nyelvtörténet minden lényeges problémája szóba került ezeken a szombat délelőttönként tartott gyakorlatokon. Valóban gyakorlatok voltak: a hallgatók mutatták be dolgozataikat, amelyek valamely nyelvemlékünk hosszabb-rövidebb részletének tüzetes magyarázatával foglalkoztak; a hallgatók vitatták meg a dolgozatokat tanáruk vezetésével, aki bölcsen, szükség esetén ironikusan terelte mindig helyes irányba az igazság felé vezető úton a vitát. Az előadásokon és a szemináriumban tanultuk meg, hogy a tudomány nem pusztán az igazság keresése, hanem erkölcsi magatartás is.” (Nyr 88. 6.) És Papp László tanult, dolgozott, gyűjtötte a cédulákat, írt, publikált kedvvel, szorgalommal. Belevetette magát a hosszúpályi nyelvjárás hangtani vizsgálatába, folytatta a szótörténeti kutatást, majd gyakornok lett, és természetesen ledoktorált kiváló eredménnyel. A tanári oklevél megszerzése után ki is nevezték tanársegédnek. 15
Igen ígéretes kutatói-tudósi, illetve tanári pályáját azonban 1950-ben megszakította koholt vádak alapján való letartóztatása és az ezt követő négy évig kegyetlen, testet-lelket megbénító raboskodás. De a falusi ember szívóssága, feleségének sokirányú gondoskodása erőt adott neki, hogy talpra álljon. Bár mint kitelepítetteknek ezután is Maglódról kellett bejárniuk, majd albérletben szoronganiuk, ha nem volt más lehetőség, Papp László cédulázást is vállalt, de dolgozott, és már 1955-ben hat, 1956-ban pedig tíz magvas közleményt olvashattunk tőle a folyóiratokban és egyebütt. És ez így folytatódott a kilencvenes évek elejéig, testilelki összeroppanásáig. Az ok nélküli börtönévek, feleségének embertelen szenvedés után 1978-ban bekövetkezett halála, egyedül maradása, a rá törő gyógyíthatatlan betegség csak felőrölték az erejét, úgyhogy földi távozása 1996-ban szinte megváltás volt számára... Papp Lászlót életműve – hányattatásai ellenére – a legeredményesebb kutatók, tudósok közé emeli. Négy önálló kötetet és több mint 200 dolgozatot mondhat magáénak. 1957-től 1984-ig a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében dolgozott. Közben 1966-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot, és ezt követően több éven át oktatott igen eredményesen az ELTE Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén is. Munkatársa, szerkesztője, mondhatnánk egyik csendes, de annál tevőlegesebb motorja volt a Történeti-etimológiai Szótárnak, és elindította az Árpád-kori Személynévszótár munkálatait. Mi jellemzi Papp Lászlót, a kutatót, a tudóst? Röviden ezt mondhatjuk: igazi filológus volt. Mindig adatokra, nem kis részben a saját maga gyűjtötte – főként – levéltári adatokra épített; felderítette, értékelte a korábbi véleményeket; nagy lelkiismeretességgel, logikus következtetéssel fogalmazta meg eredményeit; és felsorakoztatta a bizonytalan következtetéseket, valamint a megoldásra váró kérdéseket. Még három olyan vonását is megemlítem, amely már korántsem mondható gyakorinak: mindenekelőtt invenciózus alkat volt; aztán nyelvtörténészként is, mint mestere: Bárczi Géza, de hozzá hasonlóan nagy fogékonyságot mutatott a mai jelenségek vizsgálata és újabb módszerek alkalmazása, sőt kifejlesztése iránt is (elég, ha a nyelvi statisztikát alkalmazó kandidátusi értekezésére, illetve könyvére, valamint Magyar Nyelvjárások-beli dolgozataira, továbbá 1964-es, szövegtani jelenségeket feldolgozó tanulmányára utalok). És külön ki kell emelnem páratlan áttekintőképességét: 1959-ben feleségével, a rendkívül sokoldalú P. Hidvégi Andreával foglalta össze lényeglátóan az 1945-től 1958-ig megjelent magyar nyelvjárási tanulmányokat (MNy LV, 288–302, 434–41, 551–9), majd immár egyedül tekintette át mesteri módon tizenegy esztendőn keresztül minden egyes év nyelvészeti krónikáját (Chronik des Jahres...) 1962-től 1973-ig német nyelven az Acta Linguisticában. Magam mintegy nyolc főbb szakterületet különítettem el Papp László munkásságában. Ezek a lehető legszervesebben kapcsolódnak egymás16
hoz. A mai nyelvjárási jelenségek vizsgálata és a szótörténet – bár ez utóbbi mindvégig központi terület maradt számára – szervesen vezette el (ebben természetesen Bárczi professzor hatása is nagyon benne van) a nyelvjárástörténeti kutatáshoz, illetve a névtudományhoz, a történeti nyelvjáráskutatás pedig tovább a normák kialakulásának, a nyelvi egységesülésnek a – főként XVI. századi – elemzéséhez. Kiemelem, hogy a négy önálló kötetből kettő és mintegy húsz hoszszabb-rövidebb tanulmány tárgyalja Debrecennek és az északkeleti vidéknek a XVI. századi nyelvjárási viszonyait. A Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika című könyvével méltán nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 1961. évi pályázatán az első díjat. A XVI. századi történeti nyelvjáráskutatás valójában egyúttal normakutatás is. Papp László másik két önálló könyve közelebbről ezzel foglalkozik. Aztán: kb. 50 szónak, köztük néhány szólásnak a hangtani és jelentésbeli alakulását világítja meg olyan körültekintéssel, hogy ezek eredménye legtöbbször bekerült a Történeti-etimológiai Szótárba. Talán mondanom sem kell azonban, hogy a legmaradandóbban a TESz egyes szócikkein van ott – ha rejtetten is – Papp László keze nyoma. Munkásságának igen fontos területe továbbá a névtan. Erről mintegy 25 közleménye tanúskodik. Ezekben tárgyal családés becézőneveket, helyneveket, megnevezésmódokat, és még részletezhetnénk tovább. Végül csak felsorolásszerűen utalok igen tanulságos módszertani jellegű cikkeire; az igen magvas – mintegy 25 – recenzióra; érdekesen megírt tudományos ismeretterjesztő dolgozataira; a helyesírással kapcsolatos, valamint igen kiterjedt szerkesztői munkásságára.
17
A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáznál több hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a múlt század 70-es éveiben teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a folytatásra, a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatcím megváltoztatását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de e hiteles forrásanyag segítheti a jövő szakembereit, hogy reálisabb képet alkossanak. Szakmai és emberi indíttatásból az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával 1975-ben kezdtem pályatársaimról felvételeket készíteni. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük 1986 és 2000 között. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik kedves tanítványi visszaemlékezéssekkel, szakmai értékeléssel, méltatással járultak hozzá a nemes cél és szándék megvalósításához. Sajnálom, hogy pályatársaim közül többen nemet mondtak felkérésemnek, különböző okok miatt nem vállalták a felvételt. A videofelvételen megörökített “külsőből”, a lélek tükreként ismert arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból ránk sugárzó emberi habitus hatása lenyűgözőbb minden írott szövegnél. Látva, hallgatva és olvasva a XX. század utolsó negyedének nyelvészeit még nagyobb időtávolban is emberi közelségbe kerülnek. Egy történelmileg “rázós”, emberpróbáló korszaknak, lényegében az elmúlt század második felének voltak (voltunk) szellemi munkásai. A Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások nemcsak érdekes látvány, “hallvány” és olvasmány, hanem fontos kortörténeti dokumentum is az utánunk jövő értelmiségiek számára. Budapest, 1994. nov. 15. – 1998. jan. 27. – 2001. nov. 15. – 2004. jan. 29. 18
Bolla Kálmán
19
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. SZENDE TAMÁS 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 67., 70.
20
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA folytatás a belső borítón
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY ***
21
22
23
