Kö András
Papp Laci
Kö András
Papp Laci
Budapest
A könyv megjelenését támogatták: Articsóka Étterem Blikk Canon Hungária Kft.
© Kő Adnrás Külön köszönet Vitray Tamásnak a könyv elkészüléséhez nyújtott segítségért.
Fotó: Antal, Farkas József, Franz Fink, Geleta Pál, Illyés Tibor, Koppány György, Szomory György, valamint Kő András gyűjteménye és a Sportmúzeum archívuma Elnézést kérünk azoktól a fotósoktól, akiknek képei szerepelnek a könyben, de őket nem sikerült felkutatnunk, bár mindent megtettünk ennek érdekében. Kérjük jelentkezésüket a Kiadónál. Minden jog fenntartva! Tilos a kiadó engedélye nélkül a könyvből részletek közlése, vagy bármilyen módon történő másolása, terjesztése, beleértve a fénymásolást és az elektronikus adathordozó eszközöket is. ISBN 963 695 141 1 Kiadja a Budapest-Print Kft. 1106 Budapest, Keresztúri út 8/a Tel: 261-2520, fax: 264-4551 e-mail:
[email protected] www.hungalibri.hu Felelős kiadó: Baráz Miklós ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Máté Judit Boritó: Baráz Klára és Varga Zoltán Beltipográfia és a szöveg nyomdai előkészítése: Magyar Judit Készült a debreceni Kinizsi Nyomdában Felelős vezető: Bördős János
A legenda elindul
A világ másik sarkában, a napsütéses melegben, az angyalok városában ért a szomorú hír: Papp Laci meghalt. A Los Angeles Timest böngészve bukkantam rá a fényképére, s a méltató sorokra: az újkori játékok során ő volt az első, aki három egymást követő olimpián aranyérmet nyert. Különös érzés volt találkozni a fényképével, miközben az előző oldalakon Schwarzenegger, Kalifornia új kormányzója volt látható minden mennyiségben. Tudtuk, hogy Papp Laci súlyos beteg. De valahogy az a tudat, hogy közöttünk van, még ha a családi körből már régóta nem lépett is elő, vigaszt nyújtott, mert hihettük: bármikor elindíthatja a legendás balt. A kemény öklü magyar, a vitéz szőcs, aki megfutamította az ördögöt is, merthogy roppant nagy ereje volt. Nekünk ilyen vitéz kellett, aki történelmi időben jelent meg a küzdőtéren, és egymás után győzte le a tegnapi bajnokokat. Nekünk olyan vitéz kellett, aki mindig győztesen tér haza, és a nemzet lelkébe sulykolja a vágyainkat. Mi győztünk, a mi kezünket emelték a magasba, bennünket illetett a koszorú - általa. Élete - példázat. Megismételhetetlen ma már. Nehéz start, húszon innen ellenállni az első kísértéseknek, majd két évtizedig, s azon túl, profi bokszolóként is vállalni a tökéletesség örök árát, az aszkézist; a dicsőség látszólag legmagasabb csúcsáról is mindig egy még magasabb csúcsot keresni; a kicsinyeskedésekről, a sérelmekről, éltető közege hálátlanságáról megfeledkezve immár szakvezetőként nyújtani Papp Laci-színvonalat; pedagógusként is a dobogó legfelső fokára állni, hát igen - általános érvényű példázat. 7
Néztem a fényképét a számunkra idegen Los Angeles Timesban, néztem, ahogy a kesztyű mögül kipillant, s látni véltem, ahogy annak idején megjelent a ringsarokban - vagy ahogy ő mondta: a kamrában -, s aztán a végén, egy-egy kiütés után csibészesen kacsint a publikumnak - ezzel a gesztusával ezreket vonzott a sportcsarnokba. Ez a kacsintás már az ő privilégiuma marad. Meg a „játszóteret csináltam az etetőjéből" szólás is, a többivel együtt. Sajátos, igazi, utánozhatatlan angyalföldi stílus. Magyar termék. Magyar „ecsettel". Egy anekdota tökéletesen jellemzi mindenen átsütő egyéniségét. A helsinki olimpia előtt Rákosi leutazott Tatára, meglátogatta a sportolókat. A londoni olimpiai győztesek kísérték, többek között Elek Ilona, Gerevich Aladár, Papp Laci és a csapatvezetők. Rákosin fonott szalmakalap volt, abban érkezett. (Sokszor volt látható ebben a szalmakalapban a fényképeken.) Mikor az edzőterem bejáratához értek, Papp Laci előrenyúlt, megveregette Rákosi vállát, és azt kérdezte: „De jó kalapja van, hallja, hol vette?" A körülötte állókban megállt az ütő, de Rákosi visszanézett, és kérdéssel válaszolt Pappnak: „Hány éves maga, fiam?" „Huszonhat" - felelte Laci. „Jól van, még sokra viheti... Hegyi elvtárs - szólt oda a sporthivatal elnökének -, vegyenek neki egy ilyen kalapot!" Rákosi ezúttal nem tévedett, Papp Laci sokra vitte. Sohasem fogjuk megtudni, mit vállalt érte. Hogy elmaradhatatlan társa és árnyéka, Adler Zsiga mit adott hozzá a sikereihez? Taktikát, fogódzót, közlekedni segítette utasítás jellegű szavaival, szólásaival, mondattöredékeivel: „Laci, nem j ó . . . " „Most j ó ! " - kőbe lehetett volna vésni mindet. Laci magázta Adlert, Adler tegezte Lacit. Utolérhetetlenek voltak együtt! S ha bemutatták őket a sportcsarnokban, mert már a válogatott irányítói voltak, a nevük elhangzásakor percekig zúgott a vastaps. A Nemzeti Sportcsarnokban talán utoljára. Ilyenkor Adler felállt és integetett. Ilyenkor Laci is körbefordult és üdvözölte a közönséget. A szurkolók nem felejtenek. Szabadság-hegyi emlék. Úgy gyülekeztünk éjfél után a csak itt látható Mohamed Ali-Frazier meccsre, mint a nyári asztal körül a legyek. Körben még a nagycsapat tagjai: Gedó, Botos, Orbán Laci, Kajdi. Korábban Frazier legyőzte Alit. Amikor a nagyszájú feltűnt a
képernyőn, Adler megszólalt: „Ali nyerni f o g " - mondta. „Honnan tudja?" - kérdezték a fiúk. „Honnan, honnan, hát látom - felelte kurtán -, hát edzésben van!" És Ali valóban győzött. Hát ez volt az egyik titok. Adler szeme. Pontosan tudta, hogy Lacinak mikor mit kell csinálnia. A má- sik titok pedig az, hogy Papp Laci meg is csinálta, amit Adler mondott. „Papp nagy mezőnyben lett kiváló - mondta róla nagy rajongója, Kálmán György színművész. - Annak a flircsa tulajdonságának köszönhetően, hogy alkalmas volt arra: legyen valamilyen titka. Olyat tudott (bal lengő), amit neki kellett kitalálnia. Az ellenfelei hiába voltak tisztában a bal lengővel, nem számíthatták ki, hogy a mérkőzések során mikor következik be a csoda. Papp gyors volt és józan. Józanságát a lábán mértem le. Aki lépéseit irányítani tudja, az szellemi képességeinek birtokában van. Erős is volt. Ez mindennek az alapja. [...] Laci jellemben a legjobb sportolókhoz mérhető. Sohasem fogjuk megtudni, hogy mit vállalt ezért! A bokszoló bizonyos pontig tehetséges - utána jellem." Neki is voltak persze gyengéi. Eredendően jó volt. Ez volt a gyengéje. Az embereket nem Káinokra és Ábelekre osztotta. Neki mindenki Ábel volt - mondta a felesége. Papp Laci mindig önmagához mért és ritkán dicsért. Gedó már olimpiai bajnok volt, az eredményhirdetésre vártak, s a ring sarkában még mindig azt magyarázta, mit csinált rosszul. Kiválasztott volt. Mélyről jött gyermek, aki elhozta nekünk az aranyhegyet. Magától értetődően, akár egy kör. Egyszeri és megismételhetetlen. Száz évben egyszer születik ilyen sportoló. Úgy érkezett, mint a hullámverés. Láttuk őt magasra csapódni a sziklafalon, féltve, szeretve és csodálva benne mindazt, ami mi is lehettünk volna, és már soha többé nem lehetünk. Élete példázat. Követhetetlen, megmagyarázhatatlan emlék még néhányunknak, másoknak majd legenda lesz. Szakadék előtte, szakadék utána. Egy biztos, hogy magaslat. Ragyogás, amelynek napja és napjárása ismeretlen. S másnap, hogy a kaliforniai újságból értesültem Papp Laci haláláról, Tábori László, az ötvenes évek világhírű futója, világrekord-
ok szállítója mesélte Los Angeles-i kis üzletében, hogy 1956- ban, amikor végre felszállhattak a Melboume-be tartó francia gépre, a betonon valaki futásnak eredt. Papp Laci rohant fel elsőnek a repülőre, s amikor a többiek is felértek, meglepetéssel látták, hogy a gép végében a földön fekszik és ömlik róla a verejték; irtózott a repülőúttól. Pedig hívő ember volt. Nehéz időkben is templomba járó, de sohasem beszélt arról, hogy az isteni gondviselés milyen belső erőt ad az életének. Voltak titkai, amiket megőrzött a haláláig. Ő is tudta, hogy a mérkőzéseket - az élet minden mérkőzését - a szorítón kívül kell megnyerni. Az első gong előtt, s az utolsó után. A készüléssel és az eredmény tudomásulvételével, az értékeléssel, a következtetések levonásával, a tanulsággal. Ez az ő életének, sportpályafutásának az üzenete. S a legendás balkezes - Abody Béla szép szavaival -, a zsenialitás égi jele - pazarló ráadás. Mint sok megszenvedett gondolat után végre az első új és érvényes. A nagytartalmú verssor végén a mindent feloldó és megvilágító rím.
10
Harc Jó és Rossz között
A Fóti út, ahol felnőtt, nem volt zárdai környezet. A verekedés, az összetűzés hozzátartozott az élethez. És még a családon belül is: a nagyobb gyerek verte a kisebbeket. Magától értetődő volt tehát, hogy egy ötgyerekes fiús családban a legkisebb négy bátyjától kapta a pofonokat. Valamikor ez volt a módi az angyalföldi srácok között. És mégis: a verekedő, káromkodó, tanítókkal dacoló, szülőknek ellentmondó, gonosz angyalföldi srácok hasonlóak voltak a többi gyerekhez: kemény páncéljuk alól mulatságosan bújt elő, mint a teknős feje-lába, egy-egy érzelem, kíváncsiság, emberi gyengeség. Ők is tudtak szeretni, lelkesedni, dolgozni, dalolni, ismerték a köszönöm szót - no persze hol ezt, hol azt. Csak szemgödreik mélyébe, pórusaikba, a nézésükbe, a fogaik fehérjébe ette bele magát valami - a szegénység? A szegénység, ami jelen van egy mozdulatban, egy válaszban, amit takargatni lehet, de eltitkolni aligha. Az angyalföldi átlag ugyanúgy többre, jobbra volt hivatott, mint bárki más, de vágyaiknak határt szabott a szomorúság, hogy nem tudnak kitömi. Papp Laci „korán munkára kényszerült angyalföldi gyerek volt írta N. Pál J ó z s e f - , a proli mintapéldánya." Egyszer kitüntetésnek vette, hogy a balhé kedvéért, mint legkisebbnek, neki kellett bokán rúgnia egy arra haladó járókelőt. Kihúzta a mellét és megigazította a derékövét. (Évekkel később az iskolában a következő címmel kellett fogalmazást írnia: „Az első rossz cselekedetem." És akkor eszébe jutott az az emlék.)
11
Ketten fordultak be a Fóti útra. Egy férfi és egy nő. Megvárta, amíg a közelébe érnek, s akkor j o b b csőrrel (a mai gyerekek már nem ismerik ezt a szót) bokán rúgta a férfit, aki menten felordított: - Te taknyos! Nem tudsz vigyázni? - Ne bántsa azt a gyereket! - visították a többiek. És szép lassan elkezdték püfölni a férfit, aki jobbnak látta kereket oldani. A hős kihúzta a mellét. Megveregették a vállát. Nagyfiú lett a srácok között. De éjszaka gyötörte a lelkiismeret. Dobálta magát az ágyban és majdnem elsüllyedt a szégyentől. A vívódás formálja a jellemét. Már nem közönyös a Jóval és a Rosszal szemben. Már erkölcsi mércét állít magának, jóllehet a megfogalmazás még odébb van. De ösztönei súgnak neki, és felnőtt korában is többször emlegeti ezt az emléket. Ekkor azonban még a Klapka utca, a Váci út, a Hungária körút és a Fóti út között meghúzódó hatalmas grund jelentette az életüket. A grund, amely a szabadsággal volt rokon, ahol kiteljesedés várt rájuk. Ahol a játék véresen komoly volt, s a „törvényeket" be kellett tartani. Ezen a területen állt egykoron a Schlik-gyár, amely az első világháborúig tartotta magát, aztán tönkrement; a harmincas évek elején lebontották. Megrozsdásodott gépek, falmaradványok, kacskaringós pincék között folyt a harc a grund uralmáért. Jobb egy egér fejének lenni, mint egy oroszlán farkának - tartja egy spanyol mondás. Az angyalföldi grundon minden gyerek egérfej akart lenni. A grund Á g y ú utcai részén ragyogó terület nyílt a futballozáshoz. Eleinte rongylabdával játszottak, később szereztek gumilabdát, végül pedig az egyik fiú igazi bőrrel jelent meg a grundon. Ez volt a csodák napja. Valahogy olyan, mint 1897-ben, amikor... Stobbe Ferenc, a labdarúgás hazai meghonosítóinak egyike, egy szép tavaszi napon, igazi fútball-labdát dobott a biciklisták közé. Egyikük levattáért (ütőfáért) indult, a másik a labda fülét kereste, mert azt hitte, megsérült a füleslabda. A „Miszter" (ez volt Stobbe beceneve) jóindulatúan segített: 12
- Szamarak. Rúgjátok! Boross Mihály, a későbbi macska ügyességű kapus vállalkozott a történelmi aktusra. Hatalmas nekiflitással vezette be az első rúgást. Rúgott is, csak úgy porzott a föld. Nem lehetett makulátlan rúgás, mert Boross cipőjéről levált a talp, a lábujjáról meg a köröm. Oda se neki! A kezdőrúgás megtörtént. Az angyalföldi grundon az a fiú végezte el a kezdőrúgást, aki hozta a labdát. Ez is íratlan szabály volt, mint ahogy az is, hogy először ő választott játékost. Hát persze hogy a legjobbat választotta. Kisebb-nagyobb srácokból állt össze a csapat. De a kissrác meccs közben alig mert szólni a nagysráchoz. Ha mégis, véletlenül, a kissráchoz került a labda, jobban tette, ha szó nélkül továbbrúgta. - Előfordult, hogy játék közben elvettük a labdát - mesélte később Laci -, ilyenkor aztán nem úsztuk meg seggberúgás nélkül. Ha rosszul passzoltunk, azért verés járt. A velem egykorú srácok el voltak keseredve. S az egyik nap megfögadtuk: megtanulunk bokszolni és visszaadjuk a kölcsönt. A Budapesti Honvéd labdarúgócsapata az '50-es évek közepén a Kinizsivel játszott a Népstadionban. Húsz méterre a kaputól, a balösszekötő helyéről szabadrúgás következett. Egymást lökdösték a játékosok, hogy ki lője a labdát. Machos Feri odaugrott és külsővel rászúrta. Nekiestek... Közben a labda kikötött a hálóban. „Na látod - mondta Puskás -, miért nem szóltál, hogy bemegy?" Kibérelt páholy volt a szabadrúgás, a tizenegyes, a szöglet. Hja, Puskásék is a grundon nevelkedtek. Hogyan került a Papp család Angyalföldre? Szülei az esküvőjük után a Visegrádi utcába költöztek, és László fiuk 1926. március 25-én itt született. A Fater - Papp Laci csak így emlegette - ebben az időben gépkocsivezető volt. Néhány év múlva Pestszentimrén vettek házat, ők csak így mondták: Péterin. De nem sokáig maradtak ott sem. Óbudára, a Bécsi út 16-ba vetette a sors őket. A Fater ekkor egy építési vállalat igazgatóságára került. 1932- ben költöztek Angyalföldre, és szépreményű fiuk a Fóti út 48-ból bandukolt először iskolába. A Fater közben a Franklin Könyvkiadó alkalmazottja lett és sokat járt vidékre. A Mutter elvállalta a házmesteri teendőket. A gyerekek 13
