X. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM
2003. AUGUSZTUS
Laci bácsi 50 éve fújja...
INGYENES
Boldogi lányok Velehradban jártak
A BOLDOGI REZESBANDA vezetõje Tóth P. László ebben az évben jubilál a zenekar tagjaként. 50 éve kezdte a zenélést és számtalan derûs órát szerzett tudományával a rezesbandáért rajongók táborának. A régi lakodalmak nem múlhattak el nélkülük,a falusi rendezvények, felvonulások, majálisok ünnepi hangulatát teremtették meg. Még Sárosi Bálint népzenekutató is felfigyelt zenei tevékenységükre. A rádióban szerepeltette õket. Az ország egyik legjobb falusi rezesbandájaként tartotta számon a csoportot. Külföldi konferenciákon is bemutatta zenéjüket. Kár, hogy a rezesbanda boldogi tagjai közül már többen “kiöregedtek” és helyben nincs utánpótlás. Azért még alkalmanként most is összeverbuválódnak a fúvószenét kedvelõ környékbeli tagokkal kibõvülve.
Reméljük, sokáig élvezhetjük játékukat és énekelhetjük: A boldogi rezesbanda szépen fújja, Száz legénynek peng a sarkantyúja, Száz kislányon reng a gyöngygaláris, Táncol még a százesztendõs nagyanyám is... További sikeres szereplést kívánunk a régi és a jelenlegi tagoknak, Laci bácsinak pedig erõt-egészséget további éveihez. Kepesné
Ez év július elején a Csehországban lévõ Velehrad volt a helyszíne a Vallás szerepe Európában címmel megrendezett egyhetes püspöki konferenciának. A környezõ országok képviseletében lévõ rangos egyházi személyek között Magyarországot a nemrég kinevezett Beer Miklós váci püspök úr képviselte. Július 4-én, szombaton este ünnepi koncerttel zárult a rendezvénysorozat, ahol Ferencz Éva Magyar Örökség-díjas népdalénekes is fellépett. Vasárnap az ünnepi szentmisén pedig két boldogi menyasszonyruhás leány, Szûcs Eszter és Krakóczki Anna adta át a Magyar Püspöki Konferencia ajándékát, a koronázási ékszerek stilizált mását a morva metropolitának. A résztvevõ országok jellegzetes ajándékát szintén a hazájuk népviseletébe öltözött fiatalok vitték fel az ünnepi emelvényre. A két napos útról lelki élményekben gazdagon tértek haza a boldogiak. Krakóczkiné Tóth Éva
2
BOLDOGI ÉLET
2003. AUGUSZTUS
Tisztelgés a vezérlõ fejedelem emlékének 300 évvel ezelõtt kezdõdött a Rákóczi-szabadságharc. Ebbõl az alkalomból, - amint errõl már az elõzõ számban is hírt adtunk - a boldogi amatõr színjátszók Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága c. színdarabját készülnek elõadni a Boldogi Paprikafesztivál keretében, augusztus 23-24-én. A színmû Rákóczi ifjúkorát, idegen szellemben való felnövekedését mutatja be, akibõl a bécsi udvar megpróbálja kiölni õsei szellemi örökségét, a hazaszeretet. Anyjától, Zrínyi Ilonától elszakítva a fiút a jezsuiták nevelik abban a reményben, hogy ha a szerzetbe lép, elkobzott javait az egyház szerezheti meg. Kémek figyelik minden lépését, akikkel Rákóczi elhiteti, hogy örökre megtagadja magyar voltát, s az egyháznak és a császárnak szenteli magát. Az elsõ adandó alkalommal mégis keresztül húzza számításaikat: megnõsül. A hesseni fejedelem leányában, Sarolta Amáliában méltó társra talál, aki feléleszti benne a hazája iránt érzett felelõsséget. Az ifjú pár Sárospatakra költözik, ahol a kémek figyelõ szeme elõtt Rákóczi még mindig a bécsi élet után vágyódó, francia divat szerint élõ ifjú arisztokratát játssza, de lelkében egyre mélyebb nyomot hagynak a magyarság Habsburgoktól elszenvedett sérelmei. Új barátja, Bercsényi gróf és francia titkára, Longuevall ösztönzésére úgy dönt, kihasználja a kedvezõ külpolitikai helyzetet, s a megüresedõ spanyol trónért kirobbant harcban a francia király szövetségese lesz az osztrákok ellen. Nem sejti azonban, hogy
AUGUSZTUS 20 Szent István ünnepe Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett, s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggõ földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bõséggel adott az élet elõnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, fõpapságokat s más méltóságokat, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, henem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfõbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz...
Longuevall a Habsburgok felbérelt embere, aki a XIV. Lajoshoz írt levelet a császárnak adja át. Rákóczira õsei sorsa, a felségárulás vétkéért kiszabott börtön vár. Felesége minden követ megmozgat, hogy urát kiszabadítsa, amit a várbörtön kapitánya, Lehmann segítségével véghez is visz. Rákóczi Bécsújhelyrõl Lengyelországba menekül. Itt érik utol a magyarok követei, hogy hazahívják: álljon a Habsburg-ellenes felkelés élére. Rákóczi vállalja a sors által reá kiszabott küldetést, hazatér, és fegyverbe szólítja az ország minden nemes és jobbágyszármazású lakosát a közös ellenség, az elnyomó osztrák hatalom ellen. 1703ban kezdetét veszi a Rákóczi-szabadságharc. Reméljük, a tavalyi nagy sikerû elõadás után ez a darab is közönségsiker lesz! Biztosíték rá a tehetséges fiatalok lelkes munkája, a színpompás díszletek és jelmezek sokasága valamint az eredeti kuruc-kori tárogatómuzsika. Mindkét nap sok szeretettel várjuk az érdeklõdõ közönséget! Krakóczkiné Tóth Éva
II. Paprikafesztivál Boldog 2003. augusztus 23 Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár Programok: 15.00 A Mûvelõdési Ház névadója, Ujváry Ferenc tanár-helytörténész tiszteletére állított emléktábla avatása 15.30 Szakmai fórum paprikatermelõk részére 16.30 Azok a boldogi betyárok... Lovasbemutató I. 17.00 Szigligeti Ede: II. Rákóczi Ferenc fogsága Elõadják a boldogi színjátszó fiatalok Belépõ: 500 Ft felnõtt 300 Ft gyerek 19.30 Házunk elõtt mennek el a huszárok... Lovasbemutató II. 20.00 A Hargita Székely Népi Együttes gálamûsora Belépõ: 300Ft A színielõadásra megváltott jegyek ide is érvényesek
21.30 Utcabál (Kurucz Ágnes fordítása) Így kezdi államalapító István királyunk fiához, Imre herceghez szóló intelmeit, uralkodásának harmadik évtizedében. A teljes szöveg két XV. századi kódexben maradt ránk, István király törvényeinek élén, mint István elsõ törvénykönyve. Törvénynek tekintették a késõbbi századokban is, jóllehet mûfaját tekintve inkább a korban igen elterjedt királytrükkökkel mutat rokonságot. Azokkal az irodalmi mûvekkel, amelyekben az uralkodók fiaiknak, utódaiknak próbálták az uralkodásuk ideje alatt felhalmozott tudást és tapasztalatot átadni.
Kiállításaink: Helyismereti kiállítás Makádi Anita festményeibõl készített kiállítás A mûvelõdési ház elõtti téren a civil szervezetek által elkészített ételek megvásárolhatók lesznek.
A rendezvényt támogatják: Miniszterelnöki Hivatal Nemzetközi és Ig.fõcsoportja Boldog Község Önkormányzata Berecz Antal Általános Iskola Boldog Huszár és Hagyományõrzõ Egyesület Boldog Agrodiszkont és szaktanácsadói, Kassai Tamás és Tornyai Tibor Kovács Kálmán falugazdász Vadásztársaság Boldog Horgászegyesület Boldog Polgárõrség Boldog
2003. AUGUSZTUS
BOLDOGI ÉLET
3
Boldogi Búcsú 2003 Ismét színes programokkal kedveskedtünk a boldogiaknak és a hazalátogató “elszármazottaknak”, illetve a településünkön vendéges-kedõknek 2003. június 29-én a Jézus Szíve Búcsú alkalmából. A délelõtti egyházi szertartás és a finom ebéd után az ünneplõbe öltözött Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház várta a látogatókat. A klubteremben Püspöki János fotóira csodálkozhattak rá az érdeklõdõk. A kiállítást Tóth Nóra, Zsíros Csaba, valamint Tóth Szilvia színvonalas közremûkö-désével nyitottuk meg. A fotókkal és az alkotóval Zsírosné Õszi Katalin segített megismerkedni.
A Boldogi Búcsú keretében idén második alkalommal került sor díszpolgári címek adományozására. A díszpolgári címkiosztás ünnepélyességét a Beátus Kórus éneke, Amrúzs Adám verse és Õszi Krisztina éneke fokozta. Idei kitüntetettjeink:
Boldogy János kántor-tanító /1887-1981/ A kitüntetést Dr. Zsigmondy Árpádné Boldogi Ágnes, az elhunyt unokája vette át.
Lukács Ferencné Záhonyi Mária /1931-
A hagyományõrzõ találkozón változatos mûsorokat láthatott a nagyérdemû a Kerekes Együttes, a Vidróczki Néptáncegyüttes, a Jatari Indián Népmûvészeti Egyesület és a helyi Hagyományõrzõ csoport jóvoltából. Sokat készültünk erre a napra. Több, mint 100 fõ próbált már hetekkel a búcsú elõtt, hogy a közönség jól érezze magát. A vastaps, melyekkel a produkciókat jutalmazták bizonyítja, hogy ez sikerült is. /Kepesné/
Tóth Mihály /1921A még élõ régi és új díszpolgárainknak egészségben gazdag hosszú életet kívánunk!
4
BOLDOGI ÉLET
2003. AUGUSZTUS
35 éves a boldogi Ujváry Ferenc
Az elmúlt tél hosszú estéin rendezgettem emlékeimet, falunk kulturális eseményeirõl készült fényképeket, évente összegyûjtött meghívókat, újságcikkeket. - Kezembe került az 1968. augusztus 20-ra szóló meghívó is, amely még édesapám, Zsíros István nevére érkezett, a MÛVELÕDÉSI HÁZ ünnepélyes átadására. Tiszteletbõl kapta a névre szóló meghívást, mivel, mint szabó mester, õ varrta meg társadalmi munkában a színpad ma is meglévõ, elhúzható bársonyfüggönyét és az akkori égszínkék háttér drapériákat, ablakfüggönyöket. Nagy öröm volt ez a nap községünk lakosságának életében. Hagyományai voltak Boldogon a színjátszásnak, a Gyöngyösbokréta korából átörökített népi játékok is „apáról - fiúra” szálltak. Fiataljaink a boldogi népviseletet a tánccsoportokban mindig szívesen viselték. A korábbi kulturtermek és az akkor még mûködõ „mozihelyiség” már kicsinek bizonyultak a közönség számára. A hatvanas években a Kossuth út 40. szám alatti, Deák féle magánház lakói Hatvanba költöztek. Adva volt a község központjában, az egyik legszebb helyen, az ingatlan megvásárlása közcélra. / Bódiné Terka néni elmondása szerint , már akkor odaképzelte a majdani megépített kulturházat. ”Súgta” is a TSZ elnöknek, hogy ki ne hagyják ezt az alkalmat a ház megvásárlására!/ Szerencsére a falu vezetõi a Községi Tanács és Termelõszövetkezet részérõl összefogtak ez ügyben. A legfõbb érdem az építmény megvalósításában, falunk szülöttét, a ma már 80. évéhez közel járó Lukács Dezsõ bácsi, akkori Tsz.elnököt illeti, aki a termelõszövetkezeti irodaházzal egybeépítve „álmodta meg” a boldogi MÛVELÕDÉSI HÁZ felépítését. A tervek elkészülte után a kivitelezést a
Gyöngyösi Építõipari Vállalatra bízták, akik között az építési munkák egyik irányítója Futó Laci bácsi is boldogi lakos volt. - 1968. augusztus 20-án megtörtént az ünnepélyes átadás. -Dezsõ bácsi és felesége Klári néni fiatalon maguk is sokszor szerepeltek helyi rendezésû színdarabokban. Késõbb a hetvenes-nyolcvanas években a Hagyományõrzõ Csoport és Asszonykórus vezetését Klári néni vállalta. Sok-sok népdalcsokrot összegyûjtött. Egyéni sikere is volt, ballada-éneklõ versenyen országos díjat nyert. Férje a TSZ részérõl a fellépéseket szervezte. Sokat szerepeltek TSZ rendezvényeken, ünnepségeken itthon és a közeli településeken. Citera zenekar is mûködött ebben az idõben. Az évente megrendezett Falunapokon, amit Arlettné Molnár Mária akkori kulturigazgató indított el, _õk mindig fõszervezõk voltak. A Boldogi Rezesbandát is mûködtették a csoport kisérésére, akikkel nagy sikereket arattak, bárhol szerepeltek.-
A kulturális rendezvények szervezõinek ”stafétabotja” már sok kézen megfordult a MÛVELÕDÉSI HÁZ mûködésének 35 éve alatt. Lelkes munkájával gazdagította a falu kulturális életét: Nagy János, Kovács József, Balogh Ferenc, Jakab Gábor, Arlettné Molnár Mária, Majláti Györgyné. Mindig mozgalmas élet volt a HÁZ-ban. Generációkról-generációkra szállt a népitánc szeretete. Akik elhintették a „MAGOT ” és legnagyobb sikerre vitték a táncosokat Kovács Józsi és felesége Vitai Marika voltak. Az õ utódaik: Lukács Erzsébet, Józsa Erzsébet vizsgázott néptáncoktatók hosszú évek óta, nem kevesebb sikerrel mûvelõi a „ kisarjadzott ágaknak”-nak.
2003. AUGUSZTUS
BOLDOGI ÉLET
5
Mûvelõdési Ház és Könyvtár
A 90-es években újjászervezett asszonykórus késõbb Népdalkörré bõvült Férfi és Leánykórussal. Záhonyi György akkori polgármester - aki maga is kórustag volt - meghívására Budai Ilona, a neves népdalénekes is meghallgatta õket és állandó tanácsaival látta el az akkor kinevezett vezetõket, Krakóczkiné Tóth Évát és Zsírosnét Õszi Katalint. Mûködésük idején újra országos hírnévre fejlõdött fel a csoport. Arany - ezüst minõsitésekre, Aranypáva Díjra értékelték országos szinten elõadásaikat. Jelenleg Nagy György vezetésével Hagyományõrzõ Csoportként mûködnek sikeresen. A Mûvelõdési Ház helyt ad iskolai, óvodai rendezvényeknek is, klubok, kiscsoportok mûködésének, kiállitások bemutatásának. Bálok, helyi összejövetelek, különféle elõadások, oktatások szervezõje a Mûvelõdési Ház.vezetõje.
Neves mûvészek, mûvészegyüttesek szerepeltek már színpadunkon. Még a határokon túlról is vannak visszatérõ vendégszereplõink.A hagyománnyá vált FALUNAPOK rendezvényei már évek óta a BOLDOGI BÚCSÚ alkalmával kerülnek megszervezésre, hogy az ilyenkor évrõl-évre hazatérõ elszármazottak is részesei legyenek a más tájakról, településekrõl összesereglett csoportok színvonalas mûsort adó, Hagyományõrzõ Találkozójának. Boldog mezõgazdaságának fõ bevételi forrása a paprikatermesztés. Ennek tiszteletére kerül már második évben megrendezésre a Paprikafesztivál, szakmai tájékoztatással, kulturális programokkal egybekötve. Ilyenkor a színjátszókör mutatkozik be mûsorával. A Községi Könyvtár az emeleti részen mûködik, 1979. január 14-én volt az ünnepélyes megnyitó. 140 nm-en 8000 kötetes gyûjteménnyel indult, ami azóta már többszörösére bõvült. Az alapterület is növekedett, helyet adva író-olvasó találkozóknak, általános iskolai tanulók csoportos foglalkozásának, továbbtanuló diákok kutató munkájának és számtalan könyvtári szolgáltatásnak. A 90-es években a Termelõszövetkezet felszámolása után az irodai helyiségek is a Mûvelõdési Házhoz lettek csatolva, tovább bõvítve a lehetõségeket. Állandó kiállitási termek nyíltak, kondicionáló terem is mûködik. 1992-ben a Boldogi Búcsú rendezvényeinek keretében a Mûvelõdési Ház és Könyvtár felvette a boldogi származású, egykori kántor-tanító, majd tanár, néhai Ujváry Ferenc nevét, tisztelegve neki falujáról írt munkájáért. Nyugdíjas éveiben számtalan kötetben jelentette meg községünk múltjáról, népviseletérõl, hagyományairól, emlékezéseit a múlt század elsõ felérõl. Ezek az írások hagyatékában a könyvtárban is hozzáférhetõek az érdeklõdõk számára. Az Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár igazgatója Kepesné Tóth Katalin már több, mint tíz éve végzi felelõsségteljes munkáját ezen a poszton. Az évforduló alkalmából további sikeres munkát kívánok az intézmény vezetõjének, dolgozóinak, csoportvezetõinek és a csoportok lelkes tagjainak.
Tóth Lászlóné nyugdíjas
6
BOLDOGI ÉLET
2003. AUGUSZTUS
Bereczes diákok verseny eredményei A tanév során diákjaink számos helyi és más szintû versenyen mérhették össze tudásukat társaikkal. A tanulmányi versenyeredmények tehetséggondozó munkánk sikerérõl tanúskodnak. - a Nagy Lajos koráról szóló történelmi mûveltségi vetélkedõ országos döntõjében az 5. b osztály csapata 3. helyezést ért el. (Felkészítõ tanáruk: Füzér Judit) - a történelem tesztverseny országos döntõjében Katona Dániel (5. a) 2. helyet szerzett. (Nagyné Zsámboki Mária) - az országos levelezõs versenyeken: -
Krakóczki Anna történelembõl 1. helyezést, Laczkó Ádám irodalomból 1. Lukács Barnabás 2. , Sápi Rebeka 6., Józsa Lilla 7. helyezést, Vaskó Barbara biológiából 5. , Petrovics Tünde 25. helyezést ért el. Labát Dávid (3. b) matematikából ezüst fokozatot szerzett. Sápi Veronika, György Andrea, Katona Bálint, Püspöki Petronella, Buzás Bálint, Tóth Rita (4. oszt.) a Qalitás levelezõs versenyen jeleskedtek. - Német levelezõs csapatversenyen a 4. osztályosok (Kis Anita, Katona Bálint, Somogyváry Márton, Zsíros Bence) 98%-os teljesítménnyel 5. , a 7.b osztály csapata (Lukács Barnabás, Nagy Dániel, Sápi Rebeka, Vaskó Barbara, Surányi Gábor 97,7%-os eredménnyel 9 helyezést értek el. A Szimba versíró pályázaton az 5.a-b osztály tanulóiból álló csapat eredményesen szerepelt, és 100 000 Ft-ot nyert. A Das Deutschmobil pályázaton (irodalom, rajz) elért kimagasló teljesítményéért könyvjutalomban részesült: Nagy Dániel, Sápi Rebeka, Lukács Ildikó, Vaskó Barbara, Lukács Barnabás, Simon Dániel. (Felkészítõk: Füzér Judit, Krakóczkiné Tóth Éva, Kovácsné Kemény Judit, Bertókné Tasi gabriella, Molnárné Kovácsik Rita, Krizsánné Szitányi Györgyi, Nagyné Zsámboki Mária, Szpisják Pál) - a megyei szaktárgyi versenyeken is szép siker született: Futó Péter (7.a) földrajz és történelem tantárgyból is „dobogós”, azaz 3. lett. (Kovácsné Kemény Judit, Krakóczkiné Tóth Éva), Nagy Dániel (7.b) történelembõl 4. helyet szerzett. A Föld Napján rendezett kistérségi környezetvédelmi vetélkedõn a Kovács Tamara, Krakóczki Anna, Ács Ádám alkotta csapat 5., a Madarak és Fák Napi természetismereti vetélkedõn a 6.a és a 6. b csapata (Kovács Tamara, Krakóczki Anna, Nagy Attila, ill, Darai Zsuzsa, Szabó Csilla, Záhonyi Dániel) (Kovácsné Kemény Judit) Sportversenyek eredményei: az alsó tagozaton: városi összetett atlétikai versenyen Berényi Gergõ 2. helyet szerzett mind egyéniben, mind csapatban. Csapattársai voltak: Bankó Róbert, Bogdán Dávid, Eckert Patrik, Katona Bálint, Labát Dávid, Somogyváry Márton. A 4. osztályos lányok is szépen szerepeltek: 5. helyet ért el a Gyökér Edina, György Andrea, Sápi Veronika, Suha Ilona, Kis Anita alkotta csapat. (Kissné Koczka Katalin) A mezei futóverseny tavaszi fordulóján az alsósok közül 18 fõ vett részt. A 2. osztályos Dudás Armand a karate szakosztály versenyzõjeként sikert sikerre halmozott: Megyei diákolimpiáról két aranyérmet, országos versenyekrõl 1. és 4. helyezést, a karate világkupa döntõrõl ezüstérmet hozott. Gratulálunk neki és edzõjének, Hornyák Istvánnak. A felsõsök is szép eredményekkel dicsekedhetnek: A megyei diákolimpia versenyén. a 6. osztályosok közül Bakos Boglárka I-II. helyet, Õszi Zsanett III. helyet, Szabó Csilla I-II. helyet, Ács Ádám III. helyet, Csikós Ágnes pedig szintén III. helyet szerzett. (Edzõik Hornyák István és Dénes János) A Hatvan és Körzete Diákolimpián: a 4. kcs. fiúk kézilabdában 3. helyezést, a 3. kcs. Fiúk atlétikában szintén 3. helyezést (Bugyi Arnold, Futó Dániel, Józsa Bálint, Petrovics István, Csordás Gábor, Kassai Zsolt) Az egyéni versenyekben Petrovics Mariann egyéni összetett eredménye 3. hely, 100 m-es síkfutásban és távolugrásban 1. hely, Rajnai Alexandra 1500m-es síkfutásban 1. hely, Lukács András ugyanebben 2. hely, Lukács Bernadett 300 m-es síkfutásban 3. hely, Berényi Cintia súlylökésban 5. hely. A 2. kcs. Fiúk atlétika összetett csapata (Laczkó Dávid, Gódor Bálint, Bogdán Dávid, Eckert Patrik, Somogyváry Márton, Berényi Gergõ) 2. helyezést, egyéniben Laczkó Dávid 2. Berényi Gergõ 4. helyet szerzett. A megyei döntõn Petrovics Mariann távolugrásban a 2. legjobbnak bizonyult, míg síkfutásban 100 méteren 4. lett. Szintén 4. helyet ért el Rajnai Alexandra az 1500 m-es síkfutásban. (Kovács Attila) Versenyeredmények a mûvészeti nevelés terén: A „Miénk a tér” megyei kulturális fesztiválon a 4. osztályosok csapata 2. helyezést ért el a Gergely-járás c. népi játékkal. (felkészítõjük: Dinnyésné Nagy Katalin) A helyi népdaléneklési versenyünkrõl továbbjutó Tóth Dominika 3. helyezést ért el a városi népdalversenyen. (felkészítõje: Molnárné Kovácsik Rita) A rajz szaktárgy tekintetében is születtek szép eredmények. Tanulóink sok érdekes pályázaton vettek részt, úgymint a Pritt ûrbiztos pályázaton, a Tomi rajzpályázaton, az „Én parlamentem” pályázaton, a veszprémi Ex libris pályázaton, és környezetvédelmi pályázaton is. A Jászfényszarun rendezett Cigánymesterségek, szokások rajzpályázaton könyvjutalmat nyert Füzik Barbara 6. osztályos , Lukács Rajmund 8. osztályos, és Kátai Arnold 7. osztályos tanuló. A Nagy Lajos király életérõl szóló pályázat rajzi részét az 5.b osztályos rajzszakkörösök készítették, ezzel országos III. helyezést értek el. A kerecsendi „PODO-HÍD” roma-magyar kulturális fesztiválon IV. helyezést ért el Lukács Ildikó 7. osztályos tanuló, különdíjban részesültek Rajnai Alexandra, és Petrovics Bálint szintén 7. osztályos tanulók. Ugyanitt vers- és prózamondók voltak Lukács Ildikó, Bánki Ramóna, Suha Kitti, Kovács Nikolett 7. osztályos, Nagy Mária és Füzik Barbara 6. osztályos, Rafael Nikolett és Nagy Csilla 5. osztályos tanulók. A gödöllõi roma „Ki Mit Tud”-on III. helyezést ért el BREAK-tánc kategóriában Nagy Tibor 6. osztályos tanuló. Ugyanitt döntõbe jutott cigány népmese kategóriában Rajnai Alexandra és Szetei Heléna 7. osztályos tanulók; szépen szerepeltek még cigány néptánc kategóriában Nagy Csilla és Pikács Anita 5. osztályos tanulók, illetve „tátika” kategóriában Nagy Alexandra, Nagy Alex, és Vitai Lilla. (felkészítõk: Füzér Judit és Szpisják Pál) A „Játék határok nélkül” c. európai uniós mûveltségi és ügyességi vetélkedõn 31 csapat közül a Füzér Judit vezette BEUgrók csapat (Futó Péter, Lukács András, Sápi Rebeka) 1. helyet szerzett. Gratulálunk! Krakóczkiné Tóth Éva
2003. AUGUSZTUS
BOLDOGI ÉLET
7
Paprikatermesztési aktualitások Számos paprikatermesztõ küzd e napokban különbözõ gondokkal munkája során, mely így július végén-augusztus elején elsõsorban a növényvédelem köré összpontosul. Mind a hajtatásban, mind a szabadföldi termesztésben a gyapottok bagolylepke kártétele okozza a legjelentõsebb nehézségeket. A lepke kártételének megakadályozására, de legalább a kártételi küszöb alatt tartására leginkább alkalmas módszer a csak ezt a fajt gyûjtõ szexferomon csapda alkalmazása. A csapda kihelyezése után naponta követjük a fogott lepkék számát. Így célzottan tudunk védekezni a kockázatos idõszakokban, míg amikor az állatok nem repülnek a területen, a védekezéseket szüneteltetni lehet. Sajnos az elmúlt 1-2 év tapasztalata az, hogy meleg nyarainkon a bagolylepkék rajzása szinte folyamatos szeptember végéig, így már egy kihagyott permetezés is súlyos károkat eredményezhet. A védekezések gyakorisága elhúzódó rajzás esetén 4-5 nap legyen. Fõképp a szabadföldi állományokat nehéz megvédeni, de az országos nagy mértékû fertõzés tudatában valószínûsíthetõ, hogy akik eredményes növényvédelmet tudnak megvalósítani, azok augusztusban és szeptemberben a versenytársakhoz képest lényegesen jobb értékesítési lehetõségekhez jutnak. A felhasználásra javasolt növényvédõszerek közt legismertebb a Dipel, de javasolható többek közt a Match, Cyperkill és Karate Zeon is. Azokban a hajtatott állományokban, amelyek õszre is megmaradnak, a növényvédelem mellett általános gond a tartós nagy meleg hatására kialakuló rossz termékenyülés, ami keskeny vállú, kevés magot tartalmazó bogyók formájában ölt testet, de ezen kívül igen gyakori a torzult termések igen nagy hányadában való
Anyakönyvi hírek
megjelenése is. Ez a jelenség elsõsorban a hagyományos, “kis légterû”, 7,5 méter szélességû és 40-50 méter hosszú sátrakban alakul ki a legkönnyebben, mivel hõségnapokon ezek a növényházak nem tudnak megfelelõen kiszellõzni és a 35°C feletti tartós hõmérséklet a káros tünet okozója. Ilyenkor a legjobb védekezési lehetõség a fóliák árnyékolása, az éjszakai nyitva tartás, illetve a tápoldatozás során a kiadott foszfor arányának átmeneti emelése. Ahol augusztusban új állományt ültetnek ki a fólia alá, ott érdemes egy újabb talajvizsgálatot elvégeztetni a minél pontosabb tápanyag utánpótlás biztosítására. Nem ritka példa, hogy nyáron, nagy melegben, mikor sokat kell öntözni, könnyen szárra megy a paprikánk, ha a talajban tudtunk nélkül magas a nitrogén aránya, ami a korábbi állományok után igen gyakran a talajban visszamaradhat. Ezen kívül nagy jelentõsségû a begyökeresedés idején az új növények átmeneti árnyékolása augusztus közepéig, esetleg végéig, ez lehetõvé teszi, hogy azok a kiültetés után intenzív gyökérfejlõdést legyenek képesek produkálni. Növényvédelmi szempontból kiemelt jelentõségû a tripszek távoltartása, hisz a fejlõdésnek indult gyenge növények ez idõszakban rendkívül érzékenyek az ezen kártevõk által terjesztett paradicsom bronzfoltosság vírussal szemben, mely a csúcsi levelek kanalasodásával, lombhullással és végül a növények pusztulásával jár. Abban az esetben, ha az ültetéshez szükséges palántákon tripsz szúrásnyomokat fedeztünk fel, akkor célszerû e növényeket kidobni és csak az épeket kiültetni, hogy elkerüljük ezt a súlyos növénybetegséget.
Tornyai Tibor, Kassai Tamás szaktanácsadók, Boldogi Agrodiszkont
Újszülöttek: Rafael Dáriusz 06.04. an.: Kadét Emília Köles Dániel 06.12. an.: Sütõ Erika Fábián Ádám 06.17. an.: Tóth Ildikó Mészáros Martin 06.18. an.: Macskó Karolina Iván Liliána 07.08. an.: Fehér Erzsébet Nagy Kevin 07.09. an.: Nagy Ibolya Dobák Dominika 07.19. an.: Klárik Nikoletta
Elhunytak: Vankó András /87 év/ Pacsirta út Kurucz Lõrincné /72 év/ Pacsirta út sz.: Kállai Rozália Kiss László Hatvan Bugyi András /80 év/ Hatvani út Rohács Istvánné /90 év/ Virág út sz.: Kepes Borbála Szûcs András /84 év/ Tabán út Oláh Sándorné /81 év/ sz.: Nagy Mária Rohács Gyula /48 év/ Rákóczi út
MANIPULÁCIÓ Hová jutott ez a világ, Már minden génmanipulált. Nem tudod mit eszel, vagy iszol, Testedben mily betegséget hordozol. Egyesek Istent játszanak: Klónozással állatot s embert gyártanak. Tükörbe sem kell majd nézned, Mert szembe jön veled a tükörképed. Hová jut majd a világ ó jaj! Elkorcsosul az emberi faj? Robotok váltanak majd minket? S gombnyomásra megoldanak mindent?
“Búza-búza, de kevés búza!”
Kepes László Sport út
8
BOLDOGI ÉLET
Mit hoz a jövõ? Mint azt már elõre sejthettük, megyénkben az egyre nehezebb anyagi helyzetben dolgozó egyesületek és a csapatszám csökkenések miatt a 2003-2004-es bajnoki évre a csoportbeosztások várhatóan megváltoznak. Az egyértelmû, hogy az intézkedés során senkinek a joga nem sérül, viszont az is tény, hogy olyan csapatok is jogot kapnak a megye II-re, akik ezt nem vívták ki. A beérkezett nevezések alapján az egycsoportos megye I. Osztály mellett 36 megye II és körzeti csapatokat összevonva három csoportos (kelet-, közép-, nyugat-) megye II osztályt hoz létre a Heves megyei Labdarúgó Szövetség az ifjúsági csapatokkal rendelkezõ amatõr egyesületek részére. Az ifi nélküli csapatok fogják alkotni a megye III osztályt két csoportban (északi-, délkeleti). Leendõ ellenfeleink (nyugati csoport): Heréd, Apc, Szücsi, Rózsaszentmárton, Gyöngyöspata,
Rendõrségi hírek
Lõrinci (új), Hatvan Lokomotív, Hort, Ecséd, Atkár, Gyöngyös Energia. Tény, hogy részünkrõl ezzel a nagy távolságok megszûnnek, a bajnokság idõtartama is lecsökken (õszi szezon vége: november 2.), Visszakapunk régi ellenfeleink közül néhányat, ezzel szemben a mostaniak közül elveszítünk jópárat. Ezek után elgondolkodom azon, színvonalában nem fog-e romlani akaratunkon kívül bajnokságunk. A kérdés megoldását bízzuk játékosainkra, mi pedig biztassuk õket kulturált szurkolással, így lesz teljes a szórakozás! A sorsolással kapcsolatos további információk a szokásos módon a hirdetõ falakon kerülnek kifüggesztésre. Újból lehet éves bérletet, ill. Pártoló kártyát szerezni, melyrõl a tájékoztató szintén megtalálható lesz plakát formájában. Medveczki Tibor
Karate hírek A szakosztály tagjai közül 12-en június hónapban országos edzõtáborban vettek részt, ami egyben felkészítõ volt a 2003. október 18-ai Európa Kupára. Az edzõtáborban megrendezésre került erõnléti, szorgalmi versenyen újra a szakosztály egyik versenyzõje, Varga Nikolett hozta el az I. helyezést. A résztvevõ személyek soron kívüli övvizsgát tettek, melyen mindenki sikeresen átment, így a szakosztály magasabb fokozatú karatékákkal bõvült és megnyílt az út Szabó Csillának a fekete öv "kapujába", a barna öves vizsga letételére. Az orzságos edzõtáboron való résztvételhez nagyban hozzájárult Józsa Gyula egyéni vállalkozó, aki a résztvevõ személyeket támogatásképpen levitte Poroszlóra az edzõtábor helyére, majd onnan visszaszállította õket. Július hónapban Siklós Máté 2.dan és Zsuponyó Dávid 2. danos mesterek segédletével 3 napos edzõtáboron vettünk részt Boldogon, melynek során szintén az Európa Kupa felkészülésére fordítottunk
nagy hangsúlyt. Mivel májusban a tavaszi versenyszezon véget ért, így a nyári idõszakot verseny felkészülésre fordítjuk. A 2003. október 10-18-án megrendezésre kerülõ Európa Kupa részvételi díja versenyzõként 5.000,-Ft, illetve csapatversenyre 6.000,-Ft/csapat, ami összesen kb. 130.000,-Ft lesz útiköltséggel együtt. Az Európa kupán résztvevõ versenyzõknek szükséges beszerezni még 4 pár seikenvédõt, ami 28.000,-Ft-ba kerül. Ezen versenyen való részvételhez támogatókat keresünk, mivel a versenyzõk többnyire 8-12 éves gyerekek. Ez évben a 4 igazolt versenyzõ közül 2 fõnek 4 Világbajnokságon kellene részt venni, amihez támogatásokat szívesen fogadunk. Szeptembertõl kezdõk részére is megindul az edzés, melynek idõpontja kedd és csütörtök 16.00-17.30 óráig tart az Általános Iskola tornatermében.
Számítógépek, számítástechnikai berendezések, kellékanyagok forgalmazása, szakszerû javítása és karbantartása, hálózatok építése. Kiadványok szerkesztése, nyomdai kivitelezése. Telefon alközpontok kiépítése, programozása Mindez hihetetlenül kedvezõ áron!
BRILIÁNS OPTIKA
CoPa-Ker BT. 20/313-0640, 20/367-9529
2003. AUGUSZTUS
Hornyák István 2.dan. Szakosztályvezetõ
Rendel: Dr. Bernáth Éva szemész fõorvos
Cím: Hatvan, Grassalkovich út 13. ( a szakképzési intézettel szemben) Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 9-18 óráig. Rendelési idõ: hétfõtõl péntekig 16-18 óráig. Bejelentkezés telefonon: 06-30/606-3341 06-37/340-511
A megkezdett iskolai szünet óta megnövekedett a gyermekkorú személyek mozgása a településen, ill. a település külsõ területén. A tavaszi baleseti tendenciát megszakítva ezidáig szerencsére nem történt közlekedési baleset, sem felnõtt, sem gyermekkorú részvételével. Sajnos még mindig az a tapasztalat, hogy a szülõk kiengedik a gyermekeket a késõ éjszakai órákig felügyelet nélkül, melynek során randalíroznak, kerékpárral, motorkerékpárral nem a KRESZ szabályainak megfelelõen közlekednek. Ez kiemelten balesetveszélyes, fõként az éjszakai órákban, mivel rendszerint világítás nélkül közlekednek. Rossz tapasztalatom, hogy a szülõk felügyelet nélkül kiengedik a gyerkekeket a boldogi horgászegyesületi tóra, ami köztudott, hirtelen mélyülõ, mélyvízû tó. A sajtóból naponta lehet értesülni a gyermekkorú személyek vízbefúlásáról, mivel felhevült testtel vízbe ugranak, ugyanakkor gyenge ítélõképességgel rendelkeznek, nem tudják kellõen felmérni a víz veszélyét. Megindultak beérni a külsõ területen nevelt zöldségfélék, ill. termények. A Szomszédok Egymásért mozgalom célja, hogy ne csak a saját vagyonunk, hanem a lakótársak, kerttársak vagyonára is ügyeljünk, hogy ne az illetéktelen személyek arassák le a termést, hanem az, aki azért megdolgozott. Amennyiben a földek között ismeretlen személyeket, ill. gépjármûvek mozgását látják, azt kérem jelezni vagy a polgárõrségnek, vagy személyesen nekem, amennyiben lehetséges, a rendszámot feljegyezni, mert hatékonyabb a bûnmegelõzés, ha tudjuk, kikkel állunk szemben és tudjuk azt, hogy kikre kell figyelni. Néhány lakosnak zavaró, hogy az õ háza elõtt, ill. környezetében rendõri intézkedés van végrehajtva. Az ellenõrzések azért vannak végrehajtva, hogy az illetéktelen személyeket kiszûrjük és ezzel megakadályozzuk, hogy a településen, akár az õ, akár más lakosok sérelmére bûncselekményt kövessenek el, illetve ha bûncselekményt követtek el, úgy az elkövetõt sikeresen fel lehessen deríteni. Újra kezd elszaporodni segédmotorkerékpárosok körében a bukósisak nélküli, ill. a 2 személlyel történõ közlekedés. Tapasztalataim, hogy a 18 éven aluli személyek - ide értve a 10-12 éves személyeket is - a pénznyerõ automatákkal játszanak, több esetben éjszakai órákban is. Értesülések szerint vannak olyan gyermekkorú személyek, akik több ezer, akár tízezer Forintot is néhány perc alatt a gépen eljátszanak. Sajnálatos tendencia, hogy a vendéglátó helyiség tulajdonosa, üzemeltetõje, az ott dolgozó személy ezt nem akadályozza meg, holott 18 éven aluli nyerõ automatákkal nem játszhatna. Hornyák István r.zls. Kmb.
BOLDOGIÉLET Kiadó: Polgármesteri Hivatal Felelõs szerkesztõ: Szitányi Péterné Fõszerkesztõ: Kepesné Tóth Katalin Szerkesztõség: Budai Zoltán, Józsa Erzsébet, Medveczki Tibor, Krakóczkiné Tóth Éva, Somogyváry László, Zsírosné Õszi Katalin. A szerkesztõség címe: Ujváry Ferenc Mûvelõdési Ház és Könyvtár Okiratszám: B/PHF/1418/He/94 Készült: 1300 példányban CoPa-Ker BT - Hatvan