A NAGY EMBER.
Játék egy felvonásban.
Irta: Bibó Lajos. SZEMÉLYEK : SÁNDOR, 48 éves, törpe a «Világ»-cirkuszban. NANETT, a felesége, ugyancsak liliputi. VIKTOR, a fiuk, 20 éves, szintén liliputi. SASKA, gnom. BORCSA, cseléd, 1 7 éves, virágzó, erős. LÉGTORNÁSZ.
(Udvaroncok, lakájok, testőrök, pribékek.) (Rendes polgári lakás, de liliputi módon berendezve. Háló és ebédlő. Az ebédlő közepén asztal, székekkel; balról cserépkályha, a falon óra, képek, a többi bútor: a pohárszék, a két bőrfotel stb. törpe alkotmány.) ELSŐ JELENET. Borcsa, később Viktor. B O R C S A (takarítja a lakást): Na, ezzel is megvolnánk. Most lássunk az ebédhez. (Ki akar menni, de ebben a pillanatban kopogás hallatszik.) Ki az? V I K T O R (kint): Én. B O R C S A : Az ifijúr? VIKTOR : BORCSA VIKTOR
BORCSA VIKTOR BORCSA VIKTOR BORCSA VIKTOR BORCSA
Én.
(leteszi a söprüt, kimegy az előszobába és ajtót nyit): Tessék. : Csukd be. (Az ajtó kattan. Bejönnek.) : Aztán mi történt, hogy az ifijúr hazajött? (zavart): Semmi. Vége a próbának. : Ilyen korán? : Ilyen korán. : H á t a naccságáék? : Jönnek ők is. : Akkor megyek, sietek, mert még nem tettem fel az
ebédet. VIKTOR
(megrezzen):
Előbb hozzon egy pohár vizet. (Fölnéz a
lányra.) BORCSA VIKTOR
ból és
iszik.)
(az asztalra mutatva): Ott van. Most hoztam. Friss. : Nem is láttam. (Az asztalhoz megy, önt magának a kancsó-
(nézi): Enyje. Hogy reszket az ifijúr keze. Reszket? Nem reszket. (Megtapogatja az izmait.) Kicsit megerőltettem magam. Az az új mutatvány, amit most tanulunk, egy kicsit nehéz. B O R C S A (magának): Istenem, Istenem! BORCSA
VIKTOR:
VIKTOR : M i BORCSA VIKTOR BORCSA VIKTOR
az?
: Hogy én még nem is láttam az ifijúrékat. (kap a szón): Szeretnél látni? : Még sohasem voltam cirkuszban. : Nem?
BORCSA :
Nem.
(közelebb megy): T E ! (Lelkesen.) Nagyon szép! B O R C S A : Aztán mind . . . (Elakad.) V I K T O R : Na, folytasd ! B O R C S A (nem találja a szavakat): A z t á n . . . Azt a k a r t a m mondani, hogy . . . aztán mind olyan apró kis emberek, mint az ifijúrék? V I K T O R : Nem. A többi nagy. B O R C S A : Olyanok, mint én? V I K T O R : Olyanok. Csak nem olyan szépek. B O R C S A : Ugyan. Ne mondjon már ilyet az ifijúr. Világcsúfja vagyok. V I K T O R : Nem. É n ezt jobban tudom. H á t épen azért, ha akarod, hát egyszer el is viszlek. B O R C S A : Hova? V I K T O R : Az előadásra. B O R C S A : J ó is volna. Majd kapnék akkor a naccságától. V I K T O R (körülnéz, súgva): Dehogy kapnál. Úgy csinálnánk, hogy ne vegyék észre. B O R C S A (kacag, mintha csiklandoznák): Haha! V I K T O R (nem érti, kihúzza magát): Mit nevetsz? Azt hiszed, félek? Hogy félek egyáltalában valakitől? B O R C S A : Nem. Nem azért nevetek. Hanem azért, hogy milyen jó is lenne. V I K T O R (csillogó szemmel): Te ! Elszédülnél, olyan érdekes. (Megjátssza.) Nézz ide. Ez a cirkusz belseje, itt vannak körül az ülőhelyek, ez itt középütt a porond, itt a függöny a bejáratnál, itt fönt játszik a zene, köröskörül ezer meg ezer ember . . . Nagyon szép. B O R C S A (sóhajtva): Az. V I K T O R (hirtelen elhatározással): Akarod? B O R C S A : Mit? V I K T O R : Akarod, hogy elvigyelek? B O R C S A (reszket az izgalomtól): Nem tudom . . . Majd . . . Talán . . . Majd egyszer . . . V I K T O R (felmászik a székre, hogy arcával közelebb érje a lányt; egyre növekvő forrósággal): Mondom, hogy észre sem vennék . . . (MegVIKTOR
512 fogja a Borcsa kezét és magához húzza.) Egyszerűen megvárod, amíg este elmegyünk, én előre odaadom a jegyet és u t á n u n k szöksz. BORCSA : N e m !
: Mitől félsz? : Meglátnak. V I K T O R (nem tudja levenni a szemét a lányról, akinek a blúza kissé félre van csúszva s látszik a válla): Nem látnak, ha mondom. Meg aztán, különben is én a d t a m a jegyet. B O R C S A : A naccsága kikaparná a szememet. V I K T O R (elfelejti, hogy ő is törpe): Anyám? Nem ér föl a melledig sem. Legföljebb idáig ér . . . (Megérinti a lányt.) B O R C S A : Akkor az úr. V I K T O R : Apám? B O R C S A : Ő. A multkor is meg akart veretni a légtornász úrral. V I K T O R (kigyulladt arccal tőrt vesz elő): Látod ezt? B O R C S A (ijedten): Teremtő isten ! V I K T O R : Csak egy ujjal nyúljon hozzád valaki. Csak egy ujjal. Akkor meghal. B O R C S A : Tegye el azt a bicskát. V I K T O R : Szóval eljössz? Megnézel? B O R C S A : Lehet. Majd . . . V I K T O R : Nem m a j d . Ma este. Ma estére m u t a t j u k be az új számot. B O R C S A : De nincs jegy. V I K T O R : Itt van. (Kiveszi.) Már hoztam. B O R C S A (a jegyet nézve): Ez az? VIKTOR
BORCSA
VIKTOR :
Ez.
(érzi magán a törpe égő tekintetét; mint aki még mindig nem tudja magát elhatározni): J a j , csak ne félnék annyira. V I K T O R (a kezébe nyomja a jegyet): Mondtam már, hogyha akarod — megölöm őket. Nesze, tedd el. B O R C S A (elveszi a jegyet). V I K T O R : Dugd a blúzod alá. Oda, úgy ; a kebledbe . . . (Kint mozgás.) BORCSA
(hirtelen elrejtve a jegyet): J ö n n e k ! : Vegyél le ! B O R C S A (leemeli a székről): A naccságáék. Megjöttek. V I K T O R (magába szíva a leány illatát): Várj ! (Lent a földön) H á t akkor úgy, ahogy megbeszéltük. Este majd visszaszökök érted. Előadás után pedig gyorsan haza sietsz. B O R C S A : Jó. Csak engedjen. (Kint kopogás.) BORCSA VIKTOR
Megértetted? (Fogja a lány szoknyáját.) : Meg. (Hangosan, kifelé.) Megyek ! (Kisiet. Viktor leül az asztalhoz, egész teste reszket.)
VIKTOR: BORCSA
513
MÁSODIK J E L E N E T . SÁNDOR
(jön,
amikor
megpillantja
Viktort,
meghökken):
H á t te
itthon vagy? : Hazajöttem. F á j a fejem. : A légtornász keresett. Beszélni akart veled. V I K T O R : Velem? S Á N D O R : Veled. Még most is vár. (Kikiált): Borcsa! B O R C S A (jön): Tessék. S Á N D O R : Kész az ebéd? B O R C S A : Most t e t t e m fel. S Á N D O R (hogy elterelje a gyanút magáról, gorombán): Most? Délben? Megint aludtál? V I K T O R (hogy elejét vegye a jelenetnek): Mit akart velem? S Á N D O R : Nem tudom. Keresett. Azt mondta, valami fontos. (Borcsához) Mit t á t o d h á t még mindig a szád? V I K T O R (indul): Akkor elszaladok. S Á N D O R : Ha sietsz, még ott találod. V I K T O R : Megyek. (El.) BORCSA (kiereszti). VIKTOR
SÁNDOR
HARMADIK JELENET. S Á N D O R (megvárja, amíg az ajtó becsukódik, aztán a pohárszékhez megy, üveget vesz ki, iszik): Hkök ! . . . (Köhög.) P u h ! Erős. De így jó. (A csengőhöz megy és csenget.) B O R C S A (megjelenik az ajtóban): I t t vagyok. S Á N D O R : Vedd tudomásul, hogy ki foglak rúgni. B O R C S A : Miért? Nem csináltam én semmit. S Á N D O R : Egész nap henyélsz. Nem azért tartalak, hanem azért, hogy dolgozz. B O R C S A : Ma is kitakarítottam az egész lakást. S Á N D O R : Azért vagy ilyen szemtelen, mert megnőttél. B O R C S A : É n nem bántok senkit. S Á N D O R (iszik): Pedig nagyon tévedsz. Egyáltalában nincs különbség . . . Egyáltalában nincs különbség közted és Nanett között. Vagy köztem és például a légtornász között. B O R C S A : É n nem is mondtam. S Á N D O R : Csak az, hogy Nanett beteg. B O R C S A : Nem beteg, csak köhög. S Á N D O R : Már nem sokáig. Az orvos azt mondta, hogy most már félévnél tovább nem húzza. B O R C S A : Szegény naccsága. Napkelet
33
514 (iszik): Mért szegény? Azt hiszed, olyan jó élni? É n nem tudom. Sokszor jó, máskor meg nem. SÁNDOR Egyszer mindnyájan meghalunk. É n is. BORCSA Ó, az úr még sokáig él. SÁNDOR Te persze szeretnéd, ha meghalnék? BORCSA Isten ments ! SÁNDOR Sajnálnál? BORCSA Ne tessék már ilyeneket beszélni. S Á N D O R (rekedten): Mondd, kit sajnálnál kettőnk közül jobban, engem vagy N a n e t t e t ? B O R C S A (gyáván): Nem tudom. Egyformán sajnálnám mind a kettőjüket. S Á N D O R : S ha csak Nanett halna meg? B O R C S A (nem tudja, mit mondjon): Akkor... S Á N D O R : Sajnálnál engem? B O R C S A : Igen. S Á N D O R : I t t maradnál? B O R C S A : Úgyis ki tetszik r ú g n i . . . S Á N D O R : H a jól viselnéd magad, akkor nem. B O R C S A : Ügyelek most is. S Á N D O R : Elég nagy vagy. B O R C S A : Bizony, már tizenhét elmúltam. S Á N D O R : Mit gondolsz, én hány éves vagyok? B O R C S A (paraszt kacérsággal): H á t . . . SÁNDOR BORCSA
: : : : : : :
SÁNDOR :
Na?
(mustrálja): Úgy harminc. S Á N D O R : Eltaláltad. Harminckettő. (Kacag.) B O R C S A : Na, megyek már, mert így nem lesz készen az ebéd. S Á N D O R (iszik): Ráér. Gyere, igyál egy kortyot. B O R C S A : Nem szoktam. S Á N D O R : Na itt van, kóstold meg. B O R C S A (megízleli a pálinkát): H u j , de k a p a r j a a torkomat. S Á N D O R : Azért jó. Amíg egészséges volt, addig Nanett is szerette. Most már nem, mert meg fog halni. B O R C S A : Az orvos m o n d t a ? S Á N D O R : Az. Azt mondta, a tavasz elviszi. Ha itthagy bennünket . . . Üres lesz a szobája . . . B O R C S A (a földet nézi). S Á N D O R : Hacsak te be nem költözöl. . . Mert megígérted, itt maradsz, úgy-e? B O R C S A (vállat von). S Á N D O R (részeg): Gyere i d e ! B O R C S A (megriadva a tekintetétől): É n ? S Á N D O R (megy felé): Te!? B O R C S A (hátrálva): Mennem k e l l . . . BORCSA
515 S Á N D O R (megállítja, részeg, lihegve): Te, ha akkora volnék, mint a légtornász . . . Mondd, akkor maradnál? . . . (Kint kopogás.) BORCSA : Jönnek! S Á N D O R : Add ide a k e z e d e t ! B O R C S A : Na ! Jönnek. S Á N D O R : Hajolj le. (Ránt a lányon.) B O R C S A : E n g e d j e n ! (Kifelé): Rögtön! S Á N D O R : Hadd. Gyere. Dögöljenek meg ! BORCSA (kiszalad). S Á N D O R : Mit lármáztok? Mért dörömböltök? Már nyitja. Úgyis meghaltok . . . (Egész elborultan, magának.) Tavaszra valamennyien felfordultok. (Nanett, Viktor, Saska, Légtornász jönnek.)
NEGYEDIK JELENET. (szélesen): Szervusz, a p ó ! (szimatolva): Mi ez? V I K T O R (gonoszul): Megint ivott. N A N E T T : Ittál? L É G T O R N Á S Z : Persze, hogy ivott. Hagyjátok. S Á N D O R : Mit akartok? N A N E T T (látva, hogy Sándor tökrészeg): Megitta az egész üveg konyakot. Részeg mint a csap. Azt kérdi, hogy mit akarunk. (Sándorhoz.) Hát hazajöttünk, te disznó ! S Á N D O R : Ne karattyolj ! L É G T O R N Á S Z (közbelép): Ne pörölj, nyanya. H a d d igyon, ha jól esik neki. (Üveget vesz ki.) I t t van ni, még én is hoztam. N A N E T T (az üveg után kapva): Nem engedem! L É G T O R N Á S Z (fölemeli az üveget, hogy Nanett ne érje el): Csendesen. Inkább üljetek le. N A N E T T : É n nem érek rá. LÉGTORNÁSZ NANETT
VIKTOR : É n
sem.
: Ne okoskodjatok, beszélni akarok veletek. N A N E T T (indul, hogy kimenjen). L É G T O R N Á S Z (levelet vesz ki a zsebéből): Téged nem érdekel? N A N E T T (meglátva a levelet, visszafordul): Nem. V I K T O R : Engem sem. L É G T O R N Á S Z : Akkor pardon. Bocsánat. Tévedtem. (Vissza akarja tenni a levelet a zsebébe.) Balley írt, a berlini impresszárió. S Á N D O R (kiköp): Mindjárt gondoltam. N A N E T T (vállat ránt, leül az asztalhoz). V I K T O R (egyelőre állva marad). L É G T O R N Á S Z : Szerződést kínál. LÉGTORNÁSZ
33*
516 : Szerződést? (Leül.) (kikiált): Yven ! Hé, Yven ! B O R C S A (jön): Szólni tetszett? L É G T O R N Á S Z : Igen. Adjál poharakat. Azután a jövőben Yven lesz a neved. É r t e t t e d ? Borcsa, az nem illik hozzánk. Berlinben nem t u d n á k kiejteni. B O R C S A (úgy, mintha látná, hogy valamennyien megbolondultak): Igen. (Kimegy és poharakat hoz, aztán el.) N A N E T T : Maga Balley írt? L É G T O R N Á S Z : Sajátkezűleg. (önt.) Na, proszit! (Isznak.) S Á N D O R : É n nem megyek. Most persze kellenék. J ó lennék, hogy teletömje r a j t a m a bendőjét. Gazember. Most kelienénk neki. N A N E T T : Te hallgass. Részeg vagy. L É G T O R N Á S Z (felemeli a poharát): Igyunk ! (Kiteríti a levelet.) I t t van. Csak pár sor. Azt mondja, hogy (olvassa) «Szólj Sándoréknak, de mondd meg nekik, hogy nincs kedvem alkudni, i t t a szerződés, írják alá, száz m á r k á t adok egy estére, de szeptemberre i t t kell lennetek». N A N E T T : Száz m á r k á t ? V I K T O R : Százat? (Isznak.) VIKTOR
LÉGTORNÁSZ
: Százat négyünknek, négy egyenlő részben. : Megyünk. (Köhög.) : A te tüdőddel? (gyűlölettel): Azzal. : Hallgass. Te hallgass, mert kapsz. (csuklik is a pálinkától): Ezzel a tüdővel csináltam belő-
LÉGTORNÁSZ NANETT SÁNDOR VIKTOR SÁNDOR NANETT
led embert. : Kiből? (csitítva őket): Ne verekedjetek mindig. Micsoda házastársak vagytok. Nanett is jön. S Á N D O R : Beteg. Az orvos azt mondta . . . L É G T O R N Á S Z : Mit mondott? SÁNDOR: A z t . . . Semmit. (Más hangon.) Akkor Borcsát is vinni kell. L É G T O R N Á S Z : Nem Borcsa, hanem Yven. Persze, hogy visszük. V I K T O R : Nem Yven, hanem Borcsa. L É G T O R N Á S Z : Már megint kötekedsz. N A N E T T : Ezt a tramplit nem visszük. S Á N D O R : Mégy magad. N A N E T T (köhög): Mit akarsz vele? V I K T O R : Nekem sem kell. S Á N D O R : Semmit. Te tavasszal. . . (Légtornászhoz.) Kell! Borcsa kell. SÁNDOR
LÉGTORNÁSZ
517 : Ne ordíts. Mondom, hogy visszük. (jön): Teríthetek? L É G T O R N Á S Z : Nem kell. Most nem eszünk. Igyatok. (Isznak.) BORCSA (indul). L É G T O R N Á S Z (utána nyúl): Yven! B O R C S A : Tessék? L É G T O R N Á S Z (önt neki is): Gyere, igyál egy pohárral te is. N A N E T T : Mars k i ! S Á N D O R : Mi lelt? Mért kiabálsz folyton vele? N A N E T T : Hallgass ! S Á N D O R (föl akar kelni; vak gyűlölettel): Mit mondtál? Fogod be a . . . L É G T O R N Á S Z : Csönd ! Gyere, Nanett. N A N E T T (részeg): H a g y j ! V I K T O R : Ne bánd. L É G T O R N Á S Z (Nanettnek): Lefektetlek. (Ölbe veszi.) Gyere, aludd ki magad, majd én az eszükre térítem őket. N A N E T T (motyog valamit). L É G T O R N Á S Z (beviszi a hálóba, lefekteti, aztán visszajön; Saskához, meglökve): H á t te mért hallgatsz? Megnémultál? S A S K A (iszik): Meg. L É G T O R N Á S Z (Borcsához): Ülj le ! B O R C S A (szabódik): Ugyan . . . S A S K A : Ülj le. Nem esznek meg. (Kacag.) S Á N D O R : Mit röhögsz? S A S K A : Röhögök. (Az ajkába harap, vér csurog végig az állán.) Kiharapom a szám, ha nekem úgy tetszik. Mégis röhögök. Én férfi vagyok. Gnom, nem törpe. (A levegő már fülledt, tele van dohányfüsttel és borgőzzel, az arcok verejtékesek.) (Isznak.) V I K T O R (ordítva, Borcsának): Mit állsz? Mars k i ! L É G T O R N Á S Z : Mondtam már, hogy Yven kisasszony itt marad. (Borcsának.) Ülj l e ! B O R C S A (nagy félve leereszkedik az egyik székre): Jó, d e h á t . . . S A S K A : Sohse kényeskedj, úgyis tudod, hogy miről van szó. L É G T O R N Á S Z : Yven kisasszony semmit sem t u d . Maga a megtestesült ártatlanság. S A S K A : A mezők egyszerű virága. (Kacag, Sándorhoz.) Igaz? S Á N D O R : Igaz. V I K T O R (mindenre készen): Beléndek. Vámpir. LÉGTORNÁSZ (elérkezettnek látja az időt, hogy nyilt kártyákkal játszék): Azért dühöngsz, mert mar a féltékenység. (Borcsához.) Ne félj tőlük, Yven. Ne törődj ezekkel a férgekkel, én megvédelek. S A S K A : Csak lassan a testtel. LÉGTORNÁSZ BORCSA
518 (már tudja, hogy az esti dolognak vége van, fitymálva, Cseléd. S Á N D O R (öklével a Viktor arcába sujt): Nem mondtam m á r ! . . . Megint piszkolódsz? ! L É G T O R N Á S Z (lefogja Viktort): Maradj, az okosabb enged. S A S K A : Bravó ! Koncoljátok fel egymást. Egy mezítlábas vacakért. (Légtornászhoz.) Mért nem világosítod fel Yven kisasszonyt, hogy az egész ceremónia azért van, mert a hideg kiráz mind a hármatokat érte. (Feláll, szertartásosan): Madame, táncot kérünk. (Kikapja Viktor kezéből a tört, amit az titokban előhúzott.) Salome, nézd, milyen sápadt a hold . . . (A tőrt a bal kezefejébe döfi.) B O R C S A (sikolt; miután nem tudja a nevét): Gnom ú r ! LÉGTORNÁSZ (kiszabadítja Saska leszegezett kezét és a véres tőrt leteszi az asztal közepére): Ne sikoltozz. Nem szúrta meg magát, csak játszott. Szemfényvesztő. S A S K A (iszonyú fájdalommal): Csak t r ü k k volt. BORCSA (elhiszi, megkönnyebbülve): Jaj... L É G T O R N Á S Z : Most pedig elég volt a komédiázásból, térjünk a tárgyra. (Isznak.) S A S K A : Halljuk. L É G T O R N Á S Z (ismét kiteríti a szerződést): í r j á t o k alá. S Á N D O R : Soha ! V I K T O R : Soha ! L É G T O R N Á S Z (már maga is részeg): Helyes, akkor m a j d megbeszélem Nanettel. Majd aláírja ő, meg — Yven. (Borcsa elé teszi a szerződést.) írd alá. BORCSA (nem érti): É n ? LÉGTORNÁSZ (csuklik): Te. S A S K A (a tőrről lepergett vércsöppbe mártva a tollat): Nesze! L É G T O R N Á S Z : N O , gyorsan. (Csuklik.) Vár a feleségem. B O R C S A (aláírja a szerződést): Tessék. Talán csak nem a lelkem üdvösségét a d t a m el? LÉGTORNÁSZ (az utolsó kártyáját is kijátszva): Primaballerinát csinálok belőled. (Feláll, morogva.) Ostobák . . . S Á N D O R : Várj ! V I K T O R : Állj meg ! L É G T O R N Á S Z (csuklik): Nem érek rá. S Á N D O R : Add ide, aláírom. L É G T O R N Á S Z : Már késő. B O R C S A : Adja nekik is oda. L É G T O R N Á S Z : Akarod? B O R C S A : Igen. LÉGTORNÁSZ (fricskát ad a két törpének): J ó . De c s a k a z Yven kisasszony kedvéért. (Sándor és Viktor aláírják a szerződést.) VIKTOR
finnyásán):
519 S A S K A (égő tekintettel nézi, magának, Légtornász felé): Gazember . , . Ezért megfizetsz. L É G T O R N Á S Z (eltéve az egyik ívet): Igy. Ez a másolat itt marad nektek, ezt a másikat pedig elküldöm Balleynek. Most pedig megyek. (Magának.) Ez sikerült. (Borcsának.) Madame . . . (Kezet csókol neki, Sándoréknak.) Ti pedig feküdjetek le, hogy estére tiszta legyen a fejetek. (Megy.) BORCSA (kikíséri).
ÖTÖDIK J E L E N E T . : Csakhogy elment. (csengetni akar). S A S K A : Mit akarsz? S Á N D O R (egész részeg, bambán): Jöjjön be. V I K T O R (a tőrt nézve): Minek? S A S K A (hirtelen gondolattal, Viktornak): Eridj, nézd meg, hogy elment-e az a briganti. V I K T O R (megremeg): Jó. S A S K A : Siess ! VIKTOR
SÁNDOR
VIKTOR
(el).
HATODIK JELENET. (lázasan, súgva): Te. Láttad, hogy nézett rád? : Kicsoda? S A S K A : Yven. S Á N D O R (reszket): Nézett? S A S K A : Egész idő alatt téged figyelt. Mondd, szeretnéd? S Á N D O R (égő kis féreg): Ne k í n o z z . . . Megőrülök! (Viktor után nézve.) Miért nem jön? Mit csinál az kint? S A S K A : Ne törődj vele, hanem figyelj ide. Vigyetek el Berlinbe — akkor a tied. S Á N D O R (rámered): Kit? S A S K A : Borcsát. Yvent. Ahogy akarod. Kényszeríteni fogom. S Á N D O R : Elbűvölöd? S A S K A (halkan): El. Nem lesz nehéz. Ezeket utálja. Téged szeret. S Á N D O R : H á t akkor mért kell hipnotizálni? S A S K A : Hogy gyorsabban és könnyebben menjen. Nos? S Á N D O R : Szóval vigyük el Berlinbe? S A S K A : Igen. Fixre. Esti húsz márka. S Á N D O R : A mi részünkből? S A S K A : Abból. Vagy pedig ezer márka bánatpénzt fizetsz. S Á N D O R (kimondhatatlan szenvedéssel): Húsz? S A S K A : Húsz. (Papirost vesz elő, rávet néhány sort.) I t t van. Ird alá. S Á N D O R : És mikor? Mikor szólhatok neki? SASKA
SÁNDOR
520 SASKA
: Most. Most rögtön, ha akarod. : Hívd be. (Aláírja az egyezséget.) (Borcsa jön, az ölében ott van Viktor.)
SÁNDOR
HETEDIK JELENET. : Jó, hogy jössz. (Viktorra): Elaludt, szegényke. Sokat ivott. (Beviszi a másik szobába.) S Á N D O R (követi a tekintetével). S A S K A (teleöntve a Légtornász vizespoharát pálinkával): Gyorsan! Idd k i ! S Á N D O R (hebegve): E—ezt? S A S K A (a kezébe nyomja a poharat): Idd ki, ha m o n d o m ! S Á N D O R (két kézre fogja a poharat és rettenetes erőfeszítéssel fenékig üríti, hátracsuklik): Hídd! S A S K A : Yven ! SÁNDOR (leejti a fejét a mellére). B O R C S A (belülről): Jövök! S Á N D O R (halkan hortyogni kezd). S A S K A (óvatosan feláll): H e h e ! (Megpillantja az asztalon fekvő tőrt, utána akar nyúlni, de meginog.) H m . Részeg vagyok. (Nevet, felhajt egy pohár pálinkát.) Nem. Most nem . . . B O R C S A (az ajtóban): Gnom úr elmegy? SASKA (hozzá akar menni): N e m . . . Azaz hogy el. Huj, de berúgtam, szentem ! B O R C S A (látva, hogy Sándor is alszik): H á t az úr is elaludt? SASKA : E l . . . (Megtántorodik.) E n y j e ! Gyere, segíts ! B O R C S A (odamegy): Jobb, ha maga is lefekszik. S A S K A (megragadja a karját): T e ! . . . (Megszédül.) B O R C S A (felfogja): Jöjjön, na, m a j d lefekszik. Az én ágyamba. S A S K A : A te ágyad . . . SASKA
BORCSA
(Nem tud többet mondani, engedi, hogy Borcsa kitámogassa. Abban a pillanatban, ahogy a küszöböt átlépik, Sándor hortyogása megszűnik. Arca átszellemül — álmot lát. A szoba ehhez képest átalakul s fejedelmi tróntermet mutat. Sándor díszes, faragott trónon ül, körülötte udvarnép.) NYOLCADIK J E L E N E T . SÁNDOR
(áttéve a valóságot az álomba,
Saskához):
Szóval neked
mondta is? (mint udvari bolond): Mondta. : A k k o r . . . (Körülnéz.) Zavard el ezt a csürhét. S A S K A (az udvarnép felé): H é ! Menjetek a fenébe. (Az udvarnép kihúzódik, nem marad bent más, csak a Légtornász, aki most udvarmester, Viktor, aki lovag és Borcsa, aki hercegnő.) SASKA
SÁNDOR
521 (súgva Saskához): Most pedig ezeket i s . . . (Magához Lovag ! V I K T O R (folyton Borcsát nézve): Szóltál, apámuram? S Á N D O R : Gyere ide. VIKTOR (odamegy). S Á N D O R (kegyetlen kárörömmel): Hogy tudsz nézni, te ! Irigylem a tekintetedet. Irígylem a szemeidet. V I K T O R (Borcsa felé, egész lelkével): A napba nézek. S Á N D O R : Nem félsz, hogy megvakulsz? V I K T O R : Lehúnyt szemekkel se látnék mást, csak őt. (Lehúnyja a szemét.) S Á N D O R (int Saskának). S A S K A (Viktorhoz lép és tüzes kardot tart a szeme elé). S Á N D O R (Viktornak): Nyisd h á t ki a szemed és nézd. Nézd, hogy ragyog a napod. V I K T O R (felnéz, az izzó kard tüze egy szere kioltja szemevilágát): Jaj ! S A S K A : Ne sivalkodj, komám. Most már örökké látod. Beégettem a szemedbe. V I K T O R (kitárt karokkal): Yven ! . . . S Á N D O R (biztatva): Ú g y ! A r r a ! No csak bátran. Arra, jobbra, no, fogd hát meg. Nem látod? (Ordít.) Mi? Hazudtál, hogy vakon se látsz mást, csak őt? Hazudtál, bitang. (Légtornászhoz.) Tépd ki a nyelvét! L É G T O R N Á S Z (riadtan): Én? SÁNDOR
inti Viktort.)
SÁNDOR :
TE!
(megindul Viktor felé). (kardot ránt, de megbotlik és kardjába zuhan, hörögve): Vége . . . (Meghal.) SÁNDOR (dühvel Légtornásznak): Mért nem siettél? Mért nem fojtottad belé a szót? Most fogd meg, némítsd el, mert agyonkorbácsoltatlak. L É G T O R N Á S Z : Mit fogjak meg? S Á N D O R : Az utolsó sóhajtását. L É G T O R N Á S Z (a levegőbe): Hol van? S A S K A (mutatva): O t t ! Ott száll, n i ! L É G T O R N Á S Z (vergődve): Nem látom. SÁNDOR (ordítva): A pribékeket. (Saskához.) Sípolj a pribékeknek ! L É G T O R N Á S Z (térdre veti magát): Kegyelem! B O R C S A (előrelép, megszólal): Felség. Ne bántsd. A sóhaj elszállt. S Á N D O R (körülnézve): C s a k u g y a n . . . Nem látom. S A S K A (szintén): Nem hallom. L É G T O R N Á S Z (Borcsához csúszva): Köszönöm. S Á N D O R : Megkegyelmezek. Halj meg hát szépen. Neked adom Nanettet. LÉGTORNÁSZ VIKTOR
522 S A S K A (nevet): az udvarmestert.
N a n e t t ? N a n e t t ? Hol vagy? Gyere, neked adják
(Nanett haragosan, gyűrött arccal megjelenik az oszlopcsarnokban.) : Gyere ide ! (előre jön): Micsoda lárma már ez megint? Mit kiabáltok? (Sándorhoz.) Úgy viselkedsz, mint egy cirkuszi bohóc. S A S K A (felszisszen): J u j ! (Az oldalához kap.) Már megint megcsípett valami. S Á N D O R : Mától kezdve a Légtornászé vagy. N A N E T T : Add neki inkább ezt. (Borcsára mutat.) L É G T O R N Á S Z (tiltakozva): Nem. Nekem nem kell. Nekem te kellesz. N A N E T T (felháborodva): Az anyád lehetnék, te. S Á N D O R : Ha nem egyezel bele — meghal. N A N E T T (Borcsa felé): Vigye ezt a f a t t y ú t . Ezt a szemetet. L É G T O R N Á S Z : Iszonyodom tőle ! S Á N D O R (Nanetthez): A kezedben van az élete. L É G T O R N Á S Z (Nanett elé térdelve): Könyörülj ! Szeretlek! N A N E T T (Borcsához): Vidd ! A tied ! S Á N D O R (int Saskának). S A S K A (hátulról leszúrja a Légtornászt): Szerettél volna élni, mi? H á t nesze ! Átsegítlek az örökéletbe. L É G T O R N Á S Z (elnyúlik): Meghaltam . . . Sose hittem volna . . . S Á N D O R : Mit mondott? S A S K A : Hogy sose hitte, hogy meghalhat. S Á N D O R (sötéten): Ha hitte, akkor él. (Nanetthez, ordítva.) Él! É r t e d ? Nem engedted, hogy meghaljon. B O R C S A (odamegy a Légtornászhoz és lezárja a szemét): Meghalt. S Á N D O R : Meg? SÁNDOR
NANETT
SASKA :
Meg.
(megkönnyebbülve): Már megijedtem. (Saskához.) Te hibáztál. Nem jól szúrtál. Add csak ide. S A S K A (odaadja a tőrt). S Á N D O R : Igy kellett volna. S A S K A (elugrik): Akkor a levegőbe szúrtam volna. Úgy, mint most te. S Á N D O R (kacag): Látom, hogy nem akarsz u t á n u k menni. S A S K A : Nem vagyok bolond. S Á N D O R : Pedig megérné. S A S K A : Micsoda? S Á N D O R : Yven. S A S K A : Yven? S Á N D O R : Ő. Ha meghalsz — a tied. S A S K A : Nekem adod? S Á N D O R : Neked. SÁNDOR
523 (Borcsához): Hallottad? (nem felel). N A N E T T : Hallottuk. S A S K A (odadobja a tőrt Sándornak): Nesze. Adj bennünket össze, azután ölj meg. S Á N D O R : Azt hittem, bolond vagy. Látom, hogy egyedül neked van eszed, (összeveri a tenyerét.) P R I B É K (megjelenik, földre borul): Felség. S Á N D O R (súg neki valamit). SASKA
BORCSA
PRIBÉK
(el).
(Saska és Borcsa felé): Egyek vagytok. Mindjárt meg is üljük a nászlakomát. P R I B É K (jön négy serleggel): Felség. S Á N D O R (a belső serlegek egyikét átnyujtja Borcsának, egyet ő vesz a kezébe, a másik kettőt Saska és Nanett emelik fel): Áldásom rátok. (Borcsához.) Legyen a csókod olyan keserű, mint az élet. (Saskához.) Á te halálod pedig olyan édes, mint ez a nedű. SÁNDOR
(Kiürítik
serlegeiket.)
S A S K A (megindul Borcsa felé, de hirtelen megrázkódik): Mi az? (Sándorhoz.) Te ! Ez a bor meg volt mérgezve? S Á N D O R : Csalhatatlan az ízlelésed. Huszonöt cseppet öntettem bele. NANETT (összerogyva): Á t k o z o t t ! Megmérgezte az enyémet is. S Á N D O R : A tiedbe ötven csepp volt, kedvesem. S A S K A (hörögve): Yven ! Meghalok . . . Gyere . . . Csókolj meg ! S Á N D O R (Borcsának): Ne érintsd az ajkát, mert neked is véged. N A N E T T (Borcsának, haldokolva): Ne hidd ! Nem igaz ! Csókold meg! BORCSA (mozdul). S Á N D O R : Állj ! NANETT (hozzávonszolja magát): T e ! Gyilkos! Orgyilkos! Te hitvány, te ! (Borcsának.) Csókold meg ! S Á N D O R : Ne nyúlj hozzá ! Ne hajolj a szájához, mert te is meghalsz ! NANETT (belekapaszkodva Sándorba): Engedd, mert a lábadba marok! Engedd, k á r h o z o t t ! Vagy meghalsz te is ! A véredre marom a halált. S Á N D O R (felé rúg, hogy ellökje magától): Vessz m e g ! N A N E T T (fogja): Meghalsz! S A S K A : Yven ! Ne közelíts ! Nem akarom ! Ne halj meg ! N A N E T T (Sándornak): H á t akkor pusztulj te is ! (A lábába akar harapni.) SÁNDOR : Y v e n ! . . . B O R C S A (odalép a haldokló Saskához, lehajol hozzá és megcsókolja): Isten veled ! N A N E T T (elereszti Sándort, boldogan, hogy Borcsa is magába szívta
524 a halálos mérget): Milyen jó, már nem é g e t . . . Már nem f á j s e m m i . . . (Meghal.) S A S K A : Meghalok . . . Csak ezt akartam . . . (Meghal.) SÁNDOR (irtózva nézi Borcsát, várja, hogy összeessen): T e ! Mi t ö r t é n t ? Te . . . Te nem halsz meg? BORCSA : SÁNDOR BORCSA :
Nem.
(kigyulladva):
Nem?
Nem.
SÁNDOR (megindul felé): Akkor ketten maradtunk. Szabadok vagyunk. Szabad vagyok . . . (Megbotlik az egyik halottban, félrerúgja.) Yven . . . Szeretlek ! . . . B O R C S A : Eddig nem szerettél? S Á N D O R : De . . . Amióta megláttalak, nincs más gondolatom, csak te. Gyere. Gyere ide. A tied vagyok. Minden a tied. Mindent neked adok. (Bukfencet vet a Borcsa lábai előtt.) A méltóságomat (leveszi a fejéről), a koronám, a népemet, az országomat — mindent. B O R C S A : Iszonyodom tőled. S Á N D O R : Mégis szeretlek. B O R C S A : Gyűlöllek. S Á N D O R : Még jobban szeretlek. B O R C S A (felveszi a földön fekvő tőrt): Megöllek. S Á N D O R (elkapja a tőrt és eldobja): Ölj meg. Ölj meg hát, ha van hozzá erőd. Látod, én öltem érted. Megöltem őket. Megöltem őket, mert nagyon szerettek, megöltem őket, mert nagyon gyűlöltek. B O R C S A : Mind a négy boldogan halt meg. S Á N D O R (meghökkenve): Boldogan? B O R C S A : Boldogan ! S Á N D O R (a trónhoz vánszorog, megsemmisülve): Mért nem köptél arcul, mért nem rúgtál el, mért nem döfted belém a t ő r t — mért tapostál egyszerre el? (Összeveri a tenyerét.)
(Az udvarnép beözönlik.) (a középen marad, A felség ítélni fog.
BORCSA
kednek):
megvárja,
amíg a betódulok elhelyez-
(Pribékek előállnak.) SÁNDOR (szörnyű kínnal, magának): Boldogan haltak m e g . . . Nem . . . Nem akarom . . . Nem tűröm . . . Bitangok ! (A pribékekhez, a halottakra mutatva.) Azonnal támasszátok fel őket. P R I B É K E K (nem mozdulnak). S Á N D O R (üvöltve): Rázzátok fel őket.
(Csönd.) B O R C S A (lassú léptekkel odamegy hozzá, levezeti és megáll vele Nanett holtteste előtt): Szólítsd a nevén.
525 SÁNDOR (lehajol a halotthoz, kiáltva): Nanett!... (Ebben a percben a saját hangja felriasztja. Felrezzen, felnyitja a szemét, az álom hatása alatt borzadva tekint körül. Zaj, a többiek is ébredeznek.) (Kint kopogás.)
KILENCEDIK JELENET. (jön a belső szobából): Te kiáltottál? : É n . . . Nem t u d o m . . . Igen, én szóltam. H á n y óra? Nem késtünk el? S A S K A , V I K T O R (jönnek, egyszerre): Nem. Még csak hét óra. N A N E T T : No jó, akkor csak készüljetek. S A S K A (nyujtózik): Áj ! Jól benyakaltunk valamennyien. V I K T O R (még mindig gyűlölettel): Jól. NANETT
SÁNDOR
(Kint kopogás.) L É G T O R N Á S Z (nagy széllel): Szaporán! Szaporán, hőkömjeim. Hét óra elmult. Lekésitek az előadást. N A N E T T : Én már megvagyok. S A S K A : Mehetünk. L É G T O R N Á S Z (kikiáltva): Yven ! N A N E T T : Mit akarsz vele? L É G T O R N Á S Z : Magunkkal visszük. Szokjon egy kicsit a levegőhöz. S A S K A : Szívjon be egy pár bacillust. B O R C S A (jön): Tessék? L É G T O R N Á S Z : Öltözz ! BORCSA :
É n ?
: Ne papolj ! Aló ! Vedd fel az ünnepi köntösöd meg a rózsás rokolyád. Velünk jössz, végig fogod nézni az előadást. S A S K A : Látnod kell végre, hogy mi fán terem a . . . S Á N D O R (sötéten): Ki ne m o n d d ! Férhess tőle, mert megjárod velem. L É G T O R N Á S Z (kituszkolja Borcsát): E g y - k e t t ő ! Siess. B O R C S A (Viktor felé pillant, azt hiszi, az ő műve): Megyek. Már itt sem vagyok. (El.) L É G T O R N Á S Z : Gyerekek, ne lógassátok az orrotokat. Yven fog bennünket végleg kirántani a slamasztikából. Világhírességet csinálok belőle, aztán férjhez adjuk. Majd azon is keresünk valamit. (Nanettnek.) Te se gyűlölködj és ne áskálódj ellene, (Sándorék felé), hadd csorogjon a nyáluk. Azért törpék. (Felveszi Viktort.) Igaz, tökmag? Hát nem nevetnivaló, hogy rá mertétek vetni a szemeteket? Ti, Yvenre? Haha ! Még jó, hogy nem vette észre, különben kidobott volna mind a hármatokat a szemétládába. (Saskához.) Úgy bizony, Gnom úr. Önt is . . . (Odamegy hozzá, fülön fogja.) Mert ez a csirkefogó sötét legény, ez mer, ha egyszer megveszik, én már l á t t a m egyszer meghalni LÉGTORNÁSZ
526 egy ilyen púpos hörcsögöt. H á t aztán csak a z é r t . . . Azért beszélek hogy rend legyen, mert máskép közzétek vágok és egyszerűen megt a r t o m magamnak Yvent. B O R C S A (jön): Készen vagyok. (Valamennyien elbűvölve nézik.) LÉGTORNÁSZ (mélyet lélekzik): Szép v a g y ! Irgalmatlanul szép, de . . . Valami van r a j t a d . Nem tudom, hogy látom-e vagy érzem, de valami bántó árad rólad. Ezek a férgek szennyeztek be bizonyosan a tekintetükkel. (Sándorékhoz.) H á t akkor gyerünk. Előre, hangyanép. S Á N D O R (Borcsát nézve): Csak menjetek. É n még átöltözöm. L É G T O R N Á S Z : Minek? S Á N D O R : Ezt a ruhát nagyon összegyűrtem. L É G T O R N Á S Z (a többihez): Gyerünk. (Megindulnak.) (kiáltani akar): Y v . . . (visszafordul): Szóltál? Vagy nem. H á t csak gyorsan, siess. (A többivel együtt el.) SÁNDOR
LÉGTORNÁSZ
TIZEDIK JELENET. S Á N D O R (megvárja, amíg az ajtó becsukódik mögöttük): Féreg? . . . Király voltam. Mind m e g ö l e t t e m . . . (A falhoz tolja az egyik szekrényt, felborítja, leteríti szőnyeggel, leszakítja a függönyt, beborít vele egy széket, azt felteszi a felborított szekrényre. Mindezt lázasan, kapkodva csinálja, látszik, hogy az álmában szereplő trónt akarja összerakni.) Most pedig m e g m u t a t o m . . . (Leszakítja a falról a vastag villanyvezetéket, feldobja a csillárra, átköti rajta, a zsinór csüngő végén pedig hurkot vet.) Most pedig megmutatom, hogy nem vagyok hőköm, nem vagyok f é r e g . . . (Fölmegy az emelvényre.) I t t állok a trónon . Fejedelem, király, császár . . . (Beakasztja a hurkot a nyakába és kirúgja maga alól a trónszéket, megragadva a zsinórt, összeroppanó gégével): Yven ! Yven ! Nézd, akkora vagyok, mint te ! . . . (Még birkózik a csillárral, aztán karja lehullik, úgy kalimpál mint egy báb, de egyre lassabban; már csak a lába rándul néha, végül egészen megcsendesedik. Amikor a függöny lassan legördül, mozdulatlanul himbálódzik a kötélen, amely tovább ringatja a levegőben.)
