A MUNKAFÜGGÕSÉG (WORKAHOLISM) SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE 1. Borbély Tibor Örs Pecze Mariann

A MUNKAFÜGGÕSÉG (WORKAHOLISM) SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE1 Borbély Tibor Örs – Pecze Mariann Összefoglalás A szerzõk áttekintést nyújtanak a munkafüggõség angolszász szakirodalmáról. Ennek keretében kitérnek a fõbb tipológiákat kialakító szerzõk rendszerezéseinek bemutatására, az USA-ban elsõként az 1960-as években megfogalmazott oatesi elmélettõl egészen a napjainkban megjelent fontosabb szerzõkig. Rámutatnak a hazai szakirodalom és empíria témabeli hiányára. Az így felvázolt értelmezési keretben kísérletet tesznek egy saját társadalmi szintû munkafüggõséget magyarázó elméleti rendszer kialakítására.

Abstract The authors give an overview about the AngloSaxon literature of workaholism, from the very beginnings (from the 60’s) to the recent trends. They collected the different kind of typologies about work addiction in the U.S. and Canada. Meanwhile they point out the lack of theoretical and empirical work in the work addiction researches in Hungary. Finally the authors try to set up a new theoretical framework of workaholism.

Kulcsszavak: munkafüggõség, tipologizálás, szakaszolás, új társadalom és munkafüggõség

Keywords: workaholism, tipology, periodicity, changing society and workaholism

Bevezetõ Jelen tanulmány keretében arra vállalkoztunk, hogy áttekintjük a munkafüggõség mint viselkedési addikció angolszász szakirodalmi hátterét, ezzel is elõsegítve ezen kevéssé ismert téma iránti szakmai érdeklõdés felkeltését. A munka mint függõséget okozó tényezõ az emberiség történetének legnagyobb részében fel sem merült, fel sem merülhetett. Hiszen az ipari forradalmak az elsõ termelésszerkezeti – késõbbiekben gyártásszerkezeti – átalakulásait elõidézõ hatásai szûkebb értelemben csak a 18. század végén, illetve a 19. század elején kezdtek jelentkezni. A triász országaiban indult meg elõször a napi munkavégzõ és magánéleti terek drasztikus átalakulása. (Az 1970-es évektõl az USA-ban, Japánban és NyugatEurópában útjára indultak a mai ITK alapjait jelentõ technológiák, gyártmányok, iparterületek, mint a robottechnika, számítástechnika.) A munkafüggõség diagnosztizálásához, pontosabban a diagnosztizálható fogalom megalkotásához a hatvanas-hetvenes évek – még olajválság elõtti – jóléti Amerikája volt a kezdeti 1

THE WAYNE E. OATES LIBRARY COLLECTION, Confessions of a Workaholic (1971; e-book 2004) SZEMLE

359

ADDIKTOLÓGIA – 2006. V. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

terep. Történeti összefüggésben a probléma meghatározásához a 19. század végi, 20. század eleji indusztrializáció, urbanizáció és az ezekkel összefüggõ individualizáció vezetett. Az 1990-es években a gazdasági-technikai/technológiai változásokkal együtt soha nem látott ütemben alakult át a munkavégzõ és szabadidejét töltõ ember épített környezete. Miközben jelentõs a megélt életkor emelkedésének szintje, még nem élt ennyire mozgásszegény, kényelmes, ugyanakkor stresszel túlterhelt életet. Az exponenciálisan növekvõ információmennyiség, az új ismeretek megértése és befogadása megoldhatatlan feladatot és érzelmi túlterheltséget jelent. Olyannyira, hogy egyes kutatók adaptációs válsághelyzetként2 (Pikó 2005) értékelik a mai helyzetünket. Az új eszközeinkhez való alkalmazkodás már megkezdõdött (lásd külsõ memóriatárolók felhasználása vagy keresõmotorok használata), ám ez az alkalmazkodás – bár evolúciós léptékkel fogva igen gyors, a fejlõdésünkhöz képest igencsak lassú. A következményekkel, bár igen nyilvánvalóak, mégis megtanultunk együtt élni, és sokszor már nem tekintjük õket elkerülendõ problémának (nyakés hátfájás az ülõ munkától, szív- és érrendszeri problémák az egészségtelen és túlzott táplálkozástól, fejfájás a túlhajtott napoktól stb.). A 20 század végére, a 21. század kezdetére jellemzõ társadalmi-gazdasági tényezõk oda vezetnek, hogy növekszik a viselkedési addikciók száma. (Legalább is diagnosztizálásuk formális lehetõsége mindenképpen nõ!) Viselkedési addikciónak nevez a szakirodalom minden olyan tevékenységvégzést, amely kóros formában nyilvánul meg. Amikor a munka, a szexuális élet, a játék stb. az egyén vagy a társadalom életében meghatározott helyérõl mintegy „kitolakszik” és uralni kezdi az egyén, a család vagy a közösség életét. Ilyenkor az addikció tárgya határozza meg az addikt személy, közösség viselkedését, idõbeosztását, életét, miközben életcéljai elenyésznek. Az irodalom „behavioral excess disorders”-nek (BED) nevezi a problémát 3(Németh 2000). 1. táblázat. Viselkedési addikciók megjelenési formái és következményei Viselkedési addikció típusa

Élet

„Absztinencia” következménye

Bulimia

Evés

Egyén halála

Szexuális addikció

Szexualitás

Faj halála

Munkamánia

Munka

Társadalom halála

Játékszenvedély

Játék

Kultúra halála

(Forrás: Németh 2000 in Németh-Gerevich)

2 3

Pikó Bettina (2005): Lelki egészség a modern társadalomban. Budapest, Akadémiai Kiadó, 21. Németh–Gerevich (szerk.) (2000): Addikciók. 167–168.

360

SZEMLE

BORBÉLY – PECZE: A MUNKAFÜGGÕSÉG SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE (359–381.)

„A kémiai és viselkedéses addikciók között nagyon sok hasonlóságot találunk. Mindkét betegségformát jellemzi, hogy a szenvedélybetegnek egy többé-kevésbé azonos viselkedésmintát kell újra és újra végigcsinálnia. Ha a személy már régen nem hajtotta végre ezt a viselkedést, vagy akadályozva van ebben (például nem jut droghoz vagy nincs pénze a játékautomatán való játszásra), fokozatosan nõni kezd benne a feszültség, s egyre erõsebb vágyat, késztetést érez függõsége kiélésére. Amikor aztán alkalma lesz arra, hogy a megszokott viselkedéssort végigcsinálja, feszültsége csökkenni fog, kielégülést, megnyugvást érez. Az idõ múltával aztán ismételten jelentkezik a késztetés, nõ a feszültség, s a kör így folytatódik tovább. A két fõ jellegzetesség tehát ezeknél a betegségeknél a kényszeresség, illetve a viselkedés feletti kontroll elvesztése. A szenvedélybeteg kényszeresen ismétli újra és újra ugyanazt a viselkedéssort, s közben képtelen megállítani magát, képtelen ellenállni a viselkedést kiváltó késztetésnek.

A viselkedési addikciók mindegyikét a túlzás jellemzi. A betegség lényege pontosan abban áll, hogy a normál mérték nem okoz örömet, nem nyújt kielégülést a személy számára. A munkamániás nem tud napi nyolc órát dolgozni, hanem minden idejét a munkájának szenteli, elhanyagolja a családját, a barátait, a szórakozást, s az élet minden egyéb területe háttérbe szorul, nem okoz számára örömet. A viselkedési addikciók többsége esetében a betegség egyik legfontosabb jellemzõje – ugyanúgy, ahogy a kémiai függõségek esetében is – az, hogy a függõ személy számára az élet egyéb dolgai elvesztik jelentõségüket, elveszítik örömszerzõ jellegüket, s kiszorulnak a beteg életébõl. A viselkedéses függõségek kényszerítõ ereje sokszor éppoly erõs tud lenni, mint a drog függõségé.” (Demetrovics 2005, necc.hu)

A work-a-hol-ic és a work-a-hol-ism szakirodalmi története Az Amerikai Egyesült Államokban, mint a második világháború után kialakult új gazdasági világrend meghatározó államában, a korai hetvenes években (Oates 1968; 1971) került elsõként a köztudatba, majd használatba – az alkoholista és alkoholizmus analógiájára – a munkaalkoholizmus elnevezés. Az amerikai szerzõ hatvannyolcas cikkét 1971-ben önálló könyv követte, az elsõ abból az 59 könybõl, amelyeket Oates igen hosszú pályafutása során alkotott. A személyes hangvételû könyv címe: Egy munkalkoholista vallomásai (Confessions of a workaholic). A szakirodalomban gyakorlatilag a kilencvenes évek végén elhunyt Oates nevéhez kötik a munkamániás, munka-alkoholista személyiség elsõ és részletes leírását, valamint magát a mesterségesen létrehozott, új szóhasználatot is. Az Oates-féle szellemes szóalkotás a work-a-hol-ic, amely a munka és az alkohol szavakból alkot új szóösszetételt. Igazán jelentõs szociológiai, illetve lélektani vizsgálatok csak a nyolcvanas években jelentek meg, ahogyan szaporodtak a pszichiátriai és tanácsadói rendelõkben a munkafüggõvé vált kliensek. A szakterület napjainkban egyik elismert alakja Diane Fassel 1990-ben publikálta SZEMLE

361


elõször Halálra dolgozzuk magunkat címû (WOTD Working Ourselves to Death) könyvét. Ennek elõzményeként szerzõtársával Anne Wilson Schaef-vel 1988-ban adják ki az „Addiktív szervezet” c. munkájukat. Ez utóbbi kötet eredetileg szervezetfejlesztési apropóból íródott. A kutatás közben felvett interjúk nem kis szerepet játszottak a WOTD elkészítésében. Szintén a kilencvenes évek elején jelenik meg elõször Barbara Killinger könyve (1991), majd a kilencvenes évek végén – a terület jelenlegi egyik szaktekintélyének – Bryan E. Robinsonnak Az íróasztalhoz láncolva címû kötete. Az általa kidolgozott, és ma már széles körben használt WART-ot (Work Addiction Risk Test), munkafüggõséget mérõ kérdõívet használja fel a legtöbb, munkafüggõséget diagnosztizáló külhoni szakember. Az alábbiakban a munkafüggõség fogalmát leginkább megragadó definíciót közlünk az említett szerzõktõl: „A munkamániás az a személy, aki emocionálisan fokozatosan elsivárosodik, és megrögzötten függeni kezd a folyamatos külsõ megerõsítéstõl és sikertõl.” (Killinger 1991: 6.)

Robinson4 (1998) fontosnak tartja megkülönböztetni a köznapi értelemben pozitív szövegösszefüggésben használt munkamániát (workaholism) az általa betegségként ismert munkafüggõségtõl (work addiction). A szerzõ becslései szerint az USA felnõtt lakosságának 30%-át élete során legalább egyszer megérinti a munkafüggõség réme. Megfogalmazásában a munkafüggõség …obszesszív-kompulzív zavar, amely a beteg önmagával szemben támasztott túlzó elvárásaiban jelenik meg, magában hordozza a munkavégzési szokások kordában tartásának képtelenségét és a munka, a munkavégzés extrém módon történõ kultiválását minden más tevékenységgel szemben (Robinson 1998: 7. – Kiemelés tõlünk). Fassel (1990) korábbi, A munkafüggõ szervezet5(1988) c. kutatására hivatkozva a munkafüggõséget az egyetlen olyan addikciónak írja le, amelyet a vállalatok kifejezetten támogattak a 80-as évek Amerikájában. Ugyanakkor a betegség alapjainak megragadásában kifejezetten aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy sokan szimplán az A-típusú, ún. menedzserbetegséggel azonosítják a problémát. Ezekbõl a definíciókból is kiderül, hogy a munkafüggõség gyakran magában foglalja a külsõ irányítás vágyát is, sõt például a fentebb idézett kanadai pszichológus, Killinger6 egyik munkafüggõ típusa inkább a codependenciára (itt: munkatársfüggõségre) utaló jegyeket mutatja fel, mintsem a „domináns fõnökét”. Tehát munkafüggõ lehet a munkanélküli, a szomszéd háziasszony, az egyéni vállalkozó, a beosztott munkavállaló, a középosztálybeli és a csúcsvezetõ egyaránt – a betegség nem válogat társadalmi státus alapján. A munkamánia valójában összefoglaló jelzõje a folyton rohanó, igyekvõ, elfoglalt, 4 5 6

Robinson (1998): Chained to the desk. Anna Wilson Schaef – Diane Fassel (1988): The addictive organization. Harper Collins Barbara Killinger (1991): Workaholics: the respectable addicts.

362

SZEMLE


(rushaholic, careaholic, busyaholic) jegyeket mutató viselkedési addikciók nak. Olyan személyiségnek, aki a krízishelyzetekbõl nem énintegritásának megerõsítésével, személyiségének fejlesztésével kerül ki, hanem egójának megerõsítésével. (Peck– Killinger 1991: 101.) Minden egyes krízishelyzettel való látszatmegküzdés az ego mások számára látható megnyilvánulásait (külsõségek, gazdagság, használati tárgyak) teszi egyre hangsúlyosabbá, amíg végül a személyiség törékennyé, „egydimenzióssá” válik. Munkamániával kapcsolatos társadalmi tévhitek Fassel (1990, 2000) és Robinson (1998) kutatásai nyomán: – A munkamániások mindig dolgoznak (az a munkamániás, aki mindig dolgozik); – A munkamánia csak a magas társadalmi-gazdasági státusúakat érinti, „juppi betegség”; – Nem más, csak túlzott stressz és kiégés (burn out); – A munkamánia karbantartható stressz-csökkentõ technikákkal; – Még senki sem halt bele a munkamániába; – A munkamánia jól jövedelmez a vállalatok számára; – A munkamánia pozitív addikció, erkölcsi „többletet” jelent; – A munkamániások magas szintû munkateljesítményt nyújtanak; – A munkamánia csak a munkamániásra nézve káros; – A munkamániások boldogok; – A munkafüggõséget a munka alakítja ki; – A munkafüggõ afféle szuperhõs, akitõl igazán mûködik a gazdaság és a közösség; – A munkafüggõ a családjáért dolgozik; – A munkamánia valójában egy imposztor addikció, hiszen pszichés okai vannak csak (nem jelenik meg benne a szerhasználat), nem is igazi addikció, csak egy valódi addikció mellékterméke. (Fassel 2000: 8.; Robinson 1998: 27–37.)

A munkafüggõség értelmezési kerete hazánkban Miközben a tengerentúlon, Japánban és részben Nyugat-Európában a 80-as évek végétõl a munkafüggõség kérdésköre fokozatosan az interdiszciplinális vizsgálódások középpontjába került, addig Magyarországon alig-alig lehet információkat találni a témáról. A rendszerváltás elõtti magyar társadalomtól nagyon messze állt a munka mint viselkedési addikció felfogása. Fõként egy olyan tevékenység, mint a munka veszélyeinek taglalása lett volna lehetetlen, hiszen az egész rendszer ideológiailag erre épült. A kettõs gazdaság megteremtésével párhuzamosan kemény – és kétkeresõs családmodellre alapozott – munka folyt, jellemzõen munkaidõ SZEMLE

363


után a VGMK-ban, majd a szaporodó magánvállalkozásoknál és a másod-, harmadállásokban. Ez a fajta túlzott munkavégzés azonban fõként a 70-es években – az olajválság „begyûrûzése” elõtt – kialakult életszínvonal fenntartását szolgálta, mind több munkával. A munkafüggõség irodalmából azonban ismerjük, hogy a folyamatos tevékenységgyakorlás, a túlzásba vitt munka még akkor is függõséget kialakító veszélyfaktorrá válhat, ha az alapszemélyiség erre nem lenne kifejezetten hajlamos. A hazai szakirodalomban Buda Béla az Alkohológia új távlataiban (1992) röviden említést tesz a munkafüggõségrõl is, a nem kémiai szerrel kapcsolatos szenvedélybetegségek és állapotok között, amelyek „elsõsorban a pszichoterápia és a mentalhygiénié területére tartozó jelenségek.” (Buda 1992 57. o.) Azonban a munkafüggõség vizsgálata a mai napig nem került az önállósodó addiktológia érdeklõdésének homlokterébe. Ahogyan a hazai vezetés-, szervezetfejlesztési, munkalélektani és menedzserirodalmak (Lövei-Manohar 2003) is csak a 2000-es évektõl kezdenek említést tenni a problémáról. A kilencvenes évek második felébõl, és a kettõezres évekbõl az ismeretterjesztõ, nagyközönségnek szóló lapokat (pl. Figyelõ Net, Nõk Lapja Café, Népszabadság) leszámítva két szakembereknek szóló magyar nyelvû tanulmány található. Az NCSSZI Kapocs folyóiratában jelent meg (Rácz A. – Kovács G.) egy rövid cikk. Munkamániás esettanulmányokat Füredi János és Füredi Júlia publikált. Legutóbb a 2000-ben kiadott Addikciók c. kötetben (szerk. Németh–Gerevich) kapott helyet egy rövid tanulmányuk A munkamánia – avagy a köztiszteletben álló addikció címmel. Azonban ez utóbb említett munka is az ún. A-típusú személyiségre és kizárólag a perfekcionizmusra vezeti vissza a munkafüggõség kialakulásának személyes okait. A nyolcvanas-kilencvenes években népszerû A-típusú személyiség elméletével szemben az irodalmak többségében nem jelenik meg a D-típus elmélet (pl. Denollet 2005), amely az elmúlt néhány évben az A-típus – stresszes, rohanó, dominálni akaró – személyiségfelosztás létezését tagadja7 (Denollet 2005: Psychosomatic Medicine. In Newsweek Health for Life: The dangers of chronic distress 2005, Oct. 17. 38–39.). A hazai szakirodalom és kutatások fõként a munkahelyi stressz és a kiégés vizsgálatára koncentrálnak. (Ezek okozataként pl. a munkahelyi alkoholizmus visszaszorítására, lásd ’zöld zóna’ programok) A munkahelyi pszichoterror (Kaucsek–Simon 1996; Kerek–Virág–Könyves–Tóth 2005) vizsgálatokban szintén nem játszik szerepet a munkafüggõség mint kiváltó ok vagy okozat. 7

Johan Denollet az antwerpeni egyetemi klinikán végzett szívinfarktuson átesett betegekkel folytatott elemzései alapján a társas-közösségi nyitottságot, a másik ember iránti odafordulásra való hajlandóságot, ill. annak hiányát véli a meghatározó oknak. 14 kérdésbõl álló (DS-14) kérdõívében a szívinfarktushoz vezetõ (negatív), ill. a felépülést segítõ (pozitív) társas attitûdöket méri fel. Felmérései szerint a 40–70 év közötti populációban a D-típusú személyiség átlagos elõfordulási aránya 19%, a szívinfarktuson átesettek esetében 27%, a magas vérnyomás esetében pedig már 54% ez az arány.

364

SZEMLE


A munkamánia epidemiológiája és az új gazdaság- társadalom lehetséges összefüggései A munkamánia korai irodalmában Oates (1971) a munkafüggõség megjelenését az átlagéletkor megemelkedésével, a gazdasági fejlõdéssel, a „kényelmesebbé váló” társadalommal magyarázza, ahol a szakmai-pénzügyi csúcsra jutott munkavállaló/vállalkozó gyakorta még csak 35-50 éves és a gazdasági, társadalmi, tudományos fejlõdésnek köszönhetõen jó eséllyel még egészséges évtizedek vannak hátra az életébõl. Mihez lehet ezzel az õrjítõ lehetõséggel kezdeni egyéni és közösségi szinten? – teszi fel a kérdést. A siker fogalma relativizálódik, „csak percekre szól”, és mivel a sikeres személy élete még több évtizedig is tart a siker elérése után, ennek a sikernek a fenntartása gyakorta elemészti minden energiáját. Viselkedése sematikussá, szekvenciálisan ismétlõdõvé válik, taposómalomba kerül, saját kivívott társadalmi, gazdasági szerepének lesz az esetleges áldozata. A foglalkoztatás szerkezetének változása kapcsán kiemelt szerephez jut az új szakmák (pl. webgrafikus, egészségügyi operátor) megjelenése, régi szakterületek teljes kihalása (pl. kosárfonó, mûszövõ), valamint az egyre erõsödõ igény az új szakterületeken belül a megemelt szintû szakmai tudásra, egyszersmind az elméleti ismereteket meghaladó kiegészítõ készségekre (lásd az angolban skillekre: szakismeret és készség egyszerre). A gazdaság igényeinek megfelelõen mûködõ, strukturálódó munka világában egyre gyakrabban hangzik el a „tudásmunkások” (knowledge worker/workforce) iránti igény. A feldolgozott irodalmak alapján olyan kapcsolatrendszert kíséreltünk meg felállítani, amely szociológiai szinten adhat elméleti modellt. Ennek során két fõbb pontot hangsúlyoztunk: 1. A szakmák számának és tartalmának megújulásával párhuzamosan csökken a megszerzett tudás elavulási, ún. felezési ideje. Ez a jelenség társadalmi szinten fontos táptalaja lehet a munkafüggõségnek. Az „információszerzési függõség” – tanulási kényszer8 fogalmaival új függõségi formák jelennek meg, amelyek olyan társadalmi környezetet hoznak létre, amely a folyó amerikai kutatások alapján is elõsegíti a munkafüggõség esetszámának növekedését. Az új gazdaság és a fogyasztói társadalom másik társadalmi veszélyforrása az erõteljesen növekvõ gazdasági jóléttel lehet összefüggésben, amely úgyszintén erõsítõ faktor lehet a munkafüggõségi esetek számának növekedéséhez (lásd az 1. ábrát). A folyamat során munkavégzõk tömegei kerülnek át irodai, szolgáltató munkakörnyezetekbe, ahol a munka produktuma, értéke és a munkahelyen eltöltött idõ gyakorta elválik egymástól,9 így egyre nehezebben értékelhetõ az érdemi 8

Lásd még Nagy Mária Teher-e a munka? c. közoktatási vizsgálódásait, OKI Új Pedagógiai Szemle, online.

9

Lásd Borbély Tibor Bors: Az eltûnt munkaidõ nyomában. Munkaügyi Szemle, 2003. július–augusztus 21–23. SZEMLE

365


munkavégzés és a munkát végzõ teljesítménye (vö. az irodalomban jellemzett munkafüggõségi típusok egy része kifejezetten kedvelt munkaerõnek számít az új gazdaságban, mivel esetenként megfelelnek a folyton jelenlévõ, nyüzsgõ, de keveset végzõ ideálképnek). 1. ábra.10 Az új gazdaság-társadalom és a munkafüggõség viszonya11 New Economy (N.E.)– Új Gazdaság (Ú.G.) É-Am., Ny-Eu. 70-es évektől (elektrotechnika) KKE 1990-es / 2000-es évek ÚG. terjedése

Ú.G.

Főbb jellemzői: -GDP döntő része a tercier szektorban teremtődik meg -Foglalkoztatottak többsége is itt tevékenykedik -Tercier szektorban nő a „tudásmunkások” (knowledge worker) és ágazatok száma Változások a társadalomban -fogyasztói társadalom (F.T.) térnyerése -Társadalmi szegmentáció: szubkultúrák számának növekedése

F.T.

Viselkedési addikciók (V.A.)számának prognosztizálható növekedése Így munkamánia (W.A. workalkoholism) előfordulása nő: - több fehérgalléros (white collar) munkás M.M.(W.A.) - munka produktuma elszakad a munkavégzőtől – (közvetlen sikerélmény, kompetenciaélmény hiánya) - többen dolgoznak irodai munkakörnyezetben - anyagelvűség terjedése (média vezérelte kommunikáció)

2. A gazdasági jólét hajszolása a testi-lelki jóllét helyett mint viselkedési és ezen belül a munkaaddikció felé vezetõ úton a fiatal amerikai humanisztikus pszichológus Kasser (2002/2005) alapján: „Ebben a tekintetben az anyagi javakra, a hírnévre és a vonzerõre irányuló vágy olyan, mint a kábítószerfüggés. Erre a párhuzamra más szerzõk is felhívták a figyelmet (lásd Dholakia és Wachernagel 199912). Pontosan úgy, ahogy az alkoholista esetében; kezdetben talán az erõsen anyagias irányultságú ember is feldobva érzi magát egy kisebbfajta vásárlástól vagy egy dagadó borítéktól, de végül egyre több és nagyobb anyagi tulajdonra és pénzösszegre van szüksége ahhoz, hogy megtapasztalja a megfelelõ pozitív érzéseket.” (Kasser 2005: 104.)

10 Lásd Schaef, Anne Wilson (1987): When society becomes an addict. HarperCollins Publisher és Schaef, Anne Wilson – Fassel, Diane (1988): Addictive Organization – Why we overwork, cover up, pick up the prices, please the boss and perpetuate sick organizations. 11 Az ábrát a felsorolt irodalmak és saját munka alapján a szerzõk készítették. 12 Dholakia és Wackernagel (1999): The Ecological Footprint Questionnaire San Francisco, CA, USA Journal of Personality and Social Psychology, 54, 722–737., hivatkozza T. Kasser 2005: 104.

366

SZEMLE


A fogyasztói társadalom anyagiassá válása és a tudás felezési idejének csökkenése együttesen is oka lehet a viselkedési addikciók és közöttük is kiemelten – és társadalmilag támogatott formában – a munkafüggõség terjedésének. Ezzel szemben a munkamániát a mai napig (kutatói köröket és néhány terapeutát/tanácsadót leszámítva) társadalmi szinten pozitív képpel illetik.

Új társadalom, új betegségek A 90-es évektõl a globalizáció, a fogyasztói társadalom térnyerése, a mindennapi életterünket átalakító technológiai-technikai fejlõdés hatására a mentális és mozgásszervi zavarok (ülõ életmód, munkakörnyezet térnyerése, tömegközlekedés, és vadonatúj betegségek, mint például a jetlag13 megjelenése) egyre fiatalabb korcsoportokban jelennek meg és új népbetegségekké válnak. Miközben az emberek soha nem látott várható átlagéletkorral számolhatnak, soha ennyire rossznak nem érezték egészségi állapotukat. (Igaz, soha ennyit nem kérdezték õket!) Vannak, akik ezeket a jeleket – a már említett módon – összefoglalóan adaptációs problémának nevezik (Pikó 2005). Az emberiség az utolsó ötszáz évben lépett be a természettudomány, a technika világába és kezdte el drasztikusan átalakítani a környezetét. Ez az átalakulás együtt járt a foglalkoztatás szerkezetének megváltozásával, a fizikai munka és a napi testmozgás szerepének folyamatos csökkenésével. Ebbe a sorba illeszkedik a munkafüggõség is, mivel egyrészt a társadalom, a munkaszervezetek jelentõs része vált ún. „additív szervezetté, társadalommá” (Schaef 1987; Schaef és Fassel 1988), másrészt a mesterségesen felgyorsított életmódot folytató (és elfogadva az adoptációs zavar elméletét: ehhez alkalmazkodni képtelen) társadalom tagjainál egyre korábban jelennek meg a munkafüggõség (tanulásfüggõség) tünetei. Gyakoribbá válik két munkamániás fiatal élettársi kapcsolata, ahol már a családi életciklus kezdeti szakaszában belép a munkafüggõség. Az egymásra fordított idõ minimálisra csökken, nincsen gyermek, tehát nincsen meg az eredeti ok (családfenntartás) a sok munkára. A pár esti tevékenysége a TV-nézésre vagy az éttermek hajszolására korlátozódik, a szexuális és intim kapcsolataik száma minimálisra korlátozódik (Killinger 1991: 76.). Robinson (1998) olyan körülményeket gyûjtött össze, amelyek a személyiségtõl függetlenül megteremtik a környezetet az idült munkafüggõség14 kialakulására: 1. A mindennapos környezetben, élettérben (otthon, iskola, munkahely, templom15) rejlõ veszélyek. 13 http://www.flyana.com/jetlag.html (2006.02.13.) Air Travel Health News. 14 Robinson Oates-szal és Fasellel szemben nem használja a workaholism, workaholic kifejezéseket, helyettük tudatosan a work addict megnevezéssel utal a munkafüggõség addikciós, viselkedésfüggõségi jellegére. Az amerikai angolban a két elõzõ elnevezés a köznapi beszédben néha kifejezetten pozitív kontextusban hangzik el. Bár a DSM nem különbözteti meg önállóan a munkafüggõséget, Robinson (1998, 2001) saját kutatásaira és praxisára alapozva ezt javasolja. 15 Az USA vonatkozásában a különbözõ egyházakhoz tartozás, fõként vidéken, olyan része a napi, SZEMLE

367


2. A fenti életterek közötti „szigetelõmezõ” felbomlása. Pl. a fõnök hétvégi, szabadidõs munkavégzést kér, vagy rendel el, vagy az ITK terjedése miatt (mobil, laptop, otthoni XDSL, stb.) a munkahelyi íróasztal és az otthoni virtuálisan egymásba folynak. A modern menedzsmentek által alkalmazott rugalmas munkaidõ-szervezési módjai (törzsidõ, flextime, távmunka stb. atipikus munkák) szintén jó táptalajjal szolgálnak a munkafüggõség számára. 3. Szomszédság és közösség, akik számára a folyton rendelkezésre álló szomszéd, vagy a heti hat nap, napi 12-16 órát dolgozó magánvállalkozó igazi példaképként szolgál. („Látod fiam, a szomszéd nem viszi a pénzt, hanem hazahozza!”) Robinson egyenesen a 40-es, 50-es évek cigarettareklám-alakjaival húz párhuzamot, akik az addiktív szer használata mellett/helyett fõként egy életérzést közvetítettek a fogyasztók felé. Ma ilyen szerepben tetszeleg a munkafüggõ. 4. Tömegtájékoztatás, amely számos esetben pozitív példaként állítja a hallgatóság, olvasóközönség vagy a nézõk elé a munkamániás eseteket mint a közösség építõköveit. A modern szórakoztatóelektronika és a televíziózás összenövésével a gyermekek számára szinte realitássá válnak a rajzfilmek szuperhõsei, akik bármit felemelnek, megoldanak és heti hét nap, napi 24 órában rendelkezésre állnak, szemben a valós emberekkel. (A hármas és a négyes pontot szétbontottuk, eltérõen a robinsoni felosztástól.) 5. Kulturális és társadalmi környezet, amely elvárja a tagjaitól, hogy egyszerre legyenek fõállású anyák (apák), emellett fussanak be fényes karriert. (Ebben az értelemben a modern társadalmakban a karrier szó kiüresedik, már csak fõként a ranglétrán való elõmenetelt jelenti. Az egy adott szakmában való elmélyedést, a horizontális ismeretek gyarapítását a társadalom nem értékeli „karrierként”. Ezzel maga is a gyors sikert, a felfelé törekvést akceptálja, amely gyakorta párosul felületes gyakorlattal, szaktudással.) Tipikus példával szolgál erre Kína és Japán. Japánban, ahol a 19. század második felétõl (1868, Meidzsi-restauráció) megindult a nyugati típusú társadalomfejlõdés, a második világháború utáni újjáépítést követõen népbetegséggé válik a „karosi”, azaz a munkafüggõség. A 90-es évek japán fiataljai akár az ország elhagyásával lázadnak fel a merev, egy életre egy céghez kötõ, a túlórát evidenciának kezelõ hagyományokkal szemben. (Paradox módon, Japán felemelkedése pontosan ennek a munkakultúrának volt köszönhetõ.) Kína, amely elmaradt a modernizációban, a 90-es évektõl indult igazi fejlõdésnek, amely azonban együtt jár azzal, hogy a modernizációba bevont népességben ugyanolyan társadalmi szintû munkafüggõségi tünetek jelentkeznek, mint ami elõl a japán fiatalok elmenekülnek. heti életvitelnek, mint Európában száz évvel ezelõtt volt. Hazai vagy pl. német vonatkozásban ezt a szempontot mértékkel lenne csak érdemes figyelembe venni. Németországban például komoly társadalmi vitát kavart 2005-ben, hogy egy meghatározóan ateista társadalomban az egyházi építmények (katedrálisok, templomok, zárdák stb.) mint mûemlékek és a turizmusipar fontos kellékei milyen formában és mértékben kapjanak, kaphatnak állami támogatást.

368

SZEMLE


Végezetül a fogyasztói-tudásalapú társadalomban szintén egyre fontosabb szemponttá válik, hogy az újra (fizikailag is) összekapcsolódó, azonossá váló munkahely és magánélet tereiben elkülöníthetõ maradjon a sokat dolgozó munkás és a viselkedésfüggõ munkamániás. A sokat dolgozó és a munkafüggõ megkülönböztetésére Robinson (Family Therapy Networker16 július-augusztus 2000) az alábbi négy szempontot vetette fel: 2. táblázat. Keményen dolgozó egészséges munkavégzõ és munkafüggõ összevetése Keményen dolgozó (H.W.)

Munkafüggõ (W.A.)

Számára a munka elvégzendõ feladat

A munka biztonságot jelent, elkerüli vele a bizony talanságot, a váratlan helyzeteket vagy érzéseket

Tudja, hogy mikor mondjon nemet egy munkafeladatra, annak érdekében, hogy a családjával lehessen, hogy legyen elegendõ szabadideje

A munka életének minden területén eluralkodik, a munka „dönt” helyette, teljesen elvonja a családtól, gyerekek tõl, barátoktól, hobbitól

A munka olyan, mint a többi cselekedet

A munka adrenalint jelent a számára

Határt szab a munkának, nem viszi haza a munkafeladatokat a fejében.

Nem tud nem dolgozni, lélekben akkor is dolgozik, ha fizikailag mást csinál

A munkafüggõség diagnosztizálási és tipologizálási kísérletei Amíg a hétköznapokban jellemzõen a folyamatosan íróasztalánál görnyedõ ember képe jelenik meg, a valóságban a munkafüggõ betegek és veszélyeztetettek ennél többféle típusba sorolhatók. Most megkísérlünk bemutatni (a teljesség igénye nélkül) néhány lehetséges tipologizálási modellt, amelyeknek a hazai szakirodalom meglehetõsen híján van, valamint áttekintünk néhány, a diagnosztizálásban és a prevenciós munkában haszonnal forgatható „ellenõrzõ listát”. A következõ áttekintõ táblázat az eredeti „õsmodellhez”, Oates 1971-es felosztásához képest mutat be néhány frissebb megközelítésmódot. Amint az elsõre is kitûnik, a munkafüggõség vonatkozásában komoly diagnosztikai kihívás a valódi és az „álmunkamániás” kiszûrése, hiszen itt nincsen a kémiai addikcióhoz hasonló plusz segítsége a segítõnek. Valamint más viselkedési addikciókkal szemben (pl. evési zavarok) eleinte nincsenek fizikailag észlelhetõ tünetek, a beteg és mikrokörnyezete pedig nem minden esetben észleli problémaként az extrém módon megnövekedett munkaidõt, az eleinte lassan romló munkahatékonyságot. A következõkben a munkával kapcsolatos zavarok fajtáinak besorolási, tipizálási formáit tekintjük át az egyes szerzõk munkái alapján. 16 www.meersinc.com/articles/hardworker_vs.html (2006.01.06.) SZEMLE

369


Oates, (1971; e-book 2004 78 old.) a témában elsõként publikált cikkében (1968), majd könyvében a munkamániás személy típusait az alábbi módon kategorizálta. 1. A professzionalista megszállott (dyed-in-the-wool) típus. A munkát több mint komolyan veszi. Egy megkezdett munkát nem fog félbehagyni, minden feladatot újra meg újra ellenõriz, javít, fejleszt. Jellemzõi: a) Perfekcionista. b) Az inkompetens kollégákkal, feladat-végrehajtásokkal szemben kiemelt figyelemmel lép fel, egyáltalán nem toleráns ebben a vonatkozásban. c) A kollégái gyûlölik, elkülönülnek tõle, mindeközben nem tudnak létezni nélküle. Ha komoly, határidõs, nehéz munka fut be, rögtön rátestálják. d) Az elsõ idõszakban kedvelik a megszállottat, amíg a kollégák nem követik el akár csak a legkisebb hibát is. Ilyenkor viszont a függõbõl elemi erõvel tör elõ a nemtetszés. Ezzel ki is írja magát a munkaközösségbõl. e) Túlvállalja magát és túlzottan azonosul a szervezettel. Saját identitása feloldódik a szervezetében, függetlenül a cég profiljától. f) Átlagon felüli képességekkel, készségekkel, ismeretekkel rendelkezik. 2. A megtért munkamániás (converted workaholic). Az elsõ típusból jön létre. Oates korabeli felfogása szerint az elsõ és második típus között vándorolhatnak a függõk. (Érdekes módon a késõbbi elméletek kevéssé építenek a munkafüggõ típusok közötti vándorlásra.) Nem csak a szakmai munkáját, de az élet minden területét halálosan komolyan veszi. Az idõbeosztásának rabja. Minden tevékenységét elõre megtervezi, a napjait, heteit elõre beosztja a munkahelyen és azon kívül is. Igazi „9-tõl 5-ig” ember, tehát nem tölti minden idejét a munkahelyen! Sõt, a legkisebb túlórát is kifizetteti! Ha megfizetik, elvégzi a túlmunkát. a) Hagyja, hogy mindenki a saját dolgát végezze. b) A normál munkaidõben határokat szab magának, nem hajlandó mindent belezsúfolni a munkanapba. c) Átlagos képességekkel, ismeretekkel rendelkezik, nem is bírja az extra terhelést. (Pl. ha vezetõvé léptetnék elõ, nagy valószínûséggel visszautasítaná azt.) d) Presztízsért elvállal extra munkákat. Ebben gyakorta az egész család támogatja, a felesége kifejezetten jó néven veszi a vállalását. e) Motiválja a tudat, hogy: „Én vagyok az egyetlen, aki meg tudja oldani.” 3. A helyzet szülte munkamániás (situational workaholic). Akit nem hajt pszichés kényszer sem saját maga, sem a mikrokörnyezete részérõl. a) Jellemzõ rá az instabil gazdasági háttér. b) Elvállalja a felmerülõ extra munkákat, de csakis túlórapénzért. c) Valójában nem tekinthetõ munkamániásnak, de a sok elvállalt pluszmunka során a viselkedése megváltozhat (vö. behaviorista technikák negatív irányban is hatnak).

370

SZEMLE


d) Veszélyeztetett lehet a kettes típusú munkamániára. e) Jellemzõ a pályakezdõ fiatalokra, akik lakásra, családalapításra stb. gyûjtenek. f) A típus együtt jár az alacsony munkahely-megtartási biztonsággal. 4. Az álmunkamániás (pseudo workaholic). Aki valójában nem munkamániás. a) A társadalmi-gazdasági elõrelépés, a vállalati ranglétra megmászása motiválja. b) A döntéshozatalban érintett, „fontos” emberek felé mindig van egy jó szava.17 c) Az emberekkel tárgyként bánik (ebben a tekintetben hasonlít a munkamániásra). „Ha véded az én hátamat, én védem a tiédet.” Ezt azonban mindenféle minõségi szelekciós elvárások, belsõ meggyõzõdés nélkül teszi. d) A perfekcionizmus hiánya jellemzi a munkájában. e) A pszeudo-munkamániás számára az igazi érték a szervezet által nyújtott presztízs és hatalom, amelyet élvezhet. 5. A menekülõ (escapist workaholic, eszképista). Õ sem igazi munkamániás, hanem az otthoni körülmények elõl menekül. Inkább dolgozik, mint hazamenne. a) Rossz a házassága, vagy még nem házas b) Rendszeresen az irodában alszik, de ennek nem a munka a meghatározó oka. c) Leginkább a való világtól menekül.18 A 60-as 70-es évek Amerikájában született elméletben az egyes munkamániás típusok között Oates átmeneteket is meghatároz, ezzel a munkamániás karrier lehetõségét veti fel az elsõ két típus között. Oates a nõi munkafüggõség kérdésével csak érintõlegesen foglalkozott, tekintve hogy a nõk döntõ többsége ekkor még nem került ki az eltartotti, háztartás-vezetõi státusból. Ezért említi munkájában a férfiakat érintõ betegségként a munkafüggõséget. Az oatesi elsõ két típust leszámítva a többi szerzõ saját felosztásában nem követi a betegség fejlõdéselvét, az egyes kategóriákat önmagukban definiálják. Killinger (1991: 82–86.) felosztása két típust különböztet meg, illetve az elsõ típuson belül megkülönböztet két altípust. 1. a) A vezénylõ, kontrolláló típus, (controller) akibõl vállalati vezérigazgató lesz, energetikus, beéri kevés alvással, imád elfoglalt lenni. Kevéssé szereti a társaságot, fontos számára a saját személyes tér. Önmagát kreatívnak, nagyon eredetinek, okosnak érzi. Többnyire kedveli a gondolkodtató munkafeladatokat. b) A narcisztikus kontrolláló (narcissistic controller) kevésbé szeret a középpontban állni. Ha nagy a nyomás, inkább „sebeit nyalogatva” visszavonul, nem kedveli a nagyon magas stresszel járó helyzeteket. 17 Mai fogalmainkkal talpnyaló, de ez alapesetben aligha pszichés probléma. 18 Itt érdemes megjegyezni, hogy az oatesi kategorizálás megszületése (1968, 1971) óta sokat változott a világunk. Ma már a valóságtól való meneküléshez többnyire nem kell a munkahelyre futni. Lásd játékszenvedélyek, számítógép-függõség, szerepjátékok stb. SZEMLE

371


2. Munkatársfüggõ (pleaser) nem annyira a hatalom, a vezénylõ szerep, mint inkább a kollégák a fontosak a számára. „Köszöni, hogy a közösségben lehet.” Leginkább a codependenciára hasonlít. Jellemzõen középvezetõi munkaköröket tölt be, mert a felülrõl és az alulról érkezõ megerõsítés egyaránt fontos a számára. Fassel-féle (1990; 2000) négy munkafüggõ egyén: 1. A megrögzött munkafüggõ (compulsive worker) Fassel felosztásában az ideális munkamániás, aki folyton dolgozik. A külvilág róla mintázza a munkamániáról alkotott képzeteit. Elsõként érkeznek és utolsóként távoznak a munkából. A megrögzött munkafüggõknél alapvetõ jellemzõ a beteges perfekcionizmus. Például a pénteki határidõre kiadott feladattal már szerdán elkészül, de nem adja le, hanem teljes erõbedobással péntekig javítgatja, hogy „tökéletes” legyen. Nem tervez elõre semmit sem, hiszen ki tudja, mi „jön be” a munkahelyen. Szabadságát rendszeresen végigdolgozza. A környezetüknek nem vallják be, hogy folyton dolgoznak, azonban könnyen diagnosztizálhatóak, mert folyton dolgoznak. 2. Az alkalmi nagy hajtósok (binge worker19) úgy viselkednek, mint a nagy zabálók, evési problémákkal küzdõk. Alkalmanként folyamatosan és alvás, pihenés nélkül dolgoznak. Annyira belemerülnek a munkájukba, hogy elveszítik idõérzéküket, megfeledkeznek fiziológiai szükségleteikrõl. A munkarohamok elmúltával azonban az átlagnak megfelelõen viselkednek, ezért az elsõ csoporthoz képest nehezebb azonosítani a betegséget. A néhány napig, maximum egy-két hétig tartó munkaroham során átlag napi négy órát alszanak, elmúltával ugyanolyan másnaposság gyötri õket, mint az alkoholistákat. 3. A zugdolgozók (closet worker) olyanok, mint a zugivók vagy zugevõk; extra munkájukat eltitkolva, eldugdosva végzik. A házastárs gyakran azt hiszi, hogy a férj/feleség szeretõt tart, de valójában a valódi szeretõ a munkatevékenység. Két altípusa: a) a szó szerint rejtõzködõ, aki elbújik a munkájával; b) illetve az „okos” rejtõzködõ, aki úgy tesz, mintha korlátozná a munkavégzését, miközben pont a fordítottját cselekszi. 4. Végül a fasseli tipológiában a negyedik típus az anorexiás munkamániás (work anorexic). Amíg az alkalmi hajtós úgy viselkedik, mint a bulimiában szenvedõ étkezési problémákkal küzdõ, addig az anorexiás munkamániás az anorexiára jellemzõ tüneteket produkál. Rendszertelen munkavégzés jellemzi, elkezdett, de befejezetlen munkák sora szegélyezi az útját. Idõbeosztása is hektikus, minden munkát az utolsó pillanatra halaszt. Valójában mindannak az ellentétje, amit a közhit a munkamániásokról vélelmez: megbízható helyett megbízhatatlan, a határidõk elõtt elkészülõ helyett a határidõket minduntalan módosító stb. Igazi „mûvészlélek”. 19 Nagy evés-ivás; nagy evészet és muri.

372

SZEMLE


Robinson (1998) az alábbi elnevezésekkel él: 1. A hajthatatlan, tántoríthatatlan munkamániás (relentness workaholic). Ez a típus megegyezik Oates elsõ típusával, a professzionalista megszállottal (dyed-inthe-wool). A hajthatatlan munkamániás folyton dolgozik, napi 3-4 óra alvás mellett, fizikai fájdalmait is leküzdve végzi munkáját. A közgondolkodás ezzel a típussal azonosítja a munkafüggõt. 2. Bulimiás munkamániás (bulimic workaholic) lásd Fassel alkalmi nagy hajtósok (binge worker) csoportját. Sokszor nem csinálnak semmit, nem dolgoznak folyton, csak az utolsó határidõk elõtt, ekkor viszont megállás nélkül és éjtnappallá téve. Nem keverendõ össze a határidõ miatt éjszakázókkal, akiket ráadásul a fõnökük alkalmanként erre kötelez is. 3. Mindig középpontba kerülni vágyó munkamániás (attention-deficit workaholic), aki könnyen elunja magát, és folyton újabb stimulációra vágyik. Esetükben gyakori a figyelemzavar (ADD attention-deficit disorder), esetleg a hiperaktivitás mint alapprobléma. Igazi innovátorok a munkában, de sohasem fejezik be, amit elkezdtek. 4. Gurman vagy ínyenc munkamániás (savoring workaholic). Az elõzõ csoport ellentétei, lassúak, módszeresek. Igazi perfekcionisták, számukra egy projekt sohasem elég jó. Például a megírt leveleket precízen végigjavítja, minden i-re ráteszi a pontot, kiteszi a hiányzó vesszõket. Gyakran a saját korábbi írását is tovább javítja. 5. A másokért élõ munkamániás (careaholic workaholic), akinek mindig szüksége van arra, hogy valaki mást támogathasson. Nem érzi jól magát, ha nem dolgozhat valaki másért. Lásd a segítõ szindróma vagy az újfunlandi effektusokat a magyar szakirodalomban. („Akkor is segítek, ha már szaladsz a segítségem elõl!”) 2. ábra. Munkamánia-típusok (Robinson, 1996)

SZEMLE

373


A munkafüggõségnek tehát sok arca van, de miden esetben jellemzõek az egyénre az alábbiak: – többféle függõség párhuzamos jelenléte (pl. kétféle viselkedési addikció: munkamánia és társfüggõség vagy egy viselkedési és egy kémiai addikció: munkafüggõség és alkohol); – tagadás; – önértékelési zavarok; – folyamatos kontrollvágy (a kontrolljátszma) minden idõ és helyzet elõzetes beosztására; – a lazításra, pihenésre való képtelenség; – a játékra, alkotásra való képtelenség, a jobb agyfélteke kihasználatlansága; – emlékezetvesztés, feledékenység; – krónikus idõhiány; – ingerlékenység; – külsõdleges viszonyítási pontok keresése (Pl. a munkafüggõ a Hogy vagy? kérdésre az aktuális munkafeladatait sorolja fel, mert külsõ megerõsítést, igazolást keres saját létezésére, ezt a munkában véli megtalálni. Szintén jellemzõ a folyamatos listakészítés. A munkamániás minden egyes napi tevékenysége listára kerül, amelyet addig nem dob el, amíg minden apró ügyet el nem végzett belõle.); – megszállottság, rögeszmésség (bármely tevékenység végzése közben a munka van a középpontban – Fassel 2000: 27.; Robinson 1998: 47–52.). Az európai gondolkodásmódhoz közelebb álló kanadai klinikai szakpszichológus, Killinger (1991) könyvében három fõ jellemzõt különböztet meg mint a munkafüggõséget minden esetben kísérõ jelenséget: – perfekcionizmus, – obszesszív zavar (mánia, megszállottság, kényszerképzetek), – narcizmus (1991: 19.). A munkafüggõk állapotuk súlyosbodásával igazi kaméleonokká válnak. Fokozatosan elveszítik képességüket, ingerenciájukat – a kommunikációra, – az empátiára, – az intimitásra, – az énintegritás fenntartására (helyére külsõségek lépnek), – a függetlenségre, – a humorra és a játékra, – a spiritualitásra, – a fizikai és a lelki egészségre (Killinger 1991).

374

SZEMLE


A fenti karakterjegyek lényegében minden munkafüggõ esetében diagnosztizálhatóak. Azonban a munkafüggõkre más jellemzõk is igazak, amelyek nem minden esetnél fordulnak elõ: – Sok munkamániásnak számos kapcsolata van, de ezek fõként a munkáról, a társadalmi szereplésrõl szólnak. Az elsõ szinten a munkafüggõ elveszíti a kapcsolatot önmagával, a másodikon a szeretteivel (család, gyerekek, rokonok), végül pedig addikciója tárgyával, a munkával sem lesz képes bensõséges kapcsolatot kialakítani. – A saját iratai, fájljai (piles and files) nélkül csupasznak érzi magát, ha valaki csak elméletben felveti, hogy megfoszthatja tõlük, rögtön biztonsági másolatot készít. – Fizikai és pszichikai problémák, pl. Japánban pár évtizeddel ezelõtt a „karosi” a 40-50 éves japán férfiak halálozásában 10%-os szerepet játszott. Korábbi egészségi problémákkal nem küzdõ férfiak harmada agyvérzésben, kétharmaduk szívinfarktusban hal meg. A hosszú éveken át tartó, 12–16 órás munkanapok észrevétlenül ölik meg a középkorú férfiakat. (Japán Egészségügyi és Jóléti Minisztérium 198820). Így a „karosi” a második legjellemzõbb halálozási indok a középkorú japán férfiaknál.21 A 90-es, kettõezres években a fizikai tünetek már megjelennek az észak-amerikai, európai 20-30-as nõknél is juppi- vagy menedzserbetegség névvel. Kísérõi a hosszan tartó krónikus fáradtságérzet (hasonlóan a krónikus kokainabúzus utóhatásához), torok/mandulagyulladás, láz, erõs görcsök, ugyanakkor a kliens életkora alapján az általános egészségi állapota nem járna együtt ilyen tünetekkel. A frissebb kutatások szerint akár már a 70-es, 80-as, 90-es években prognosztizált, 40-50-es életkori csoportokhoz képest a harmincas, sõt a húszas korosztályokban is megjelennek a súlyos fizikai tünetek. Ez egyrészt könnyebbé teheti a diagnosztizálást, ill. a betegségtudat kialakulását, így a gyógyítást, másrészt akár fiatal felnõttek halálozásához vezethet.

20 Shigeru Sokejima – Sadanobu Kagamimori: Working hours as a risk factor

acute myocardial infarction in Japan: case-control study www.bmj.com (letöltve: 2006.01.02.) 21 A 90-es években a gazdasági recesszió a japán társadalomban is generális változásokat indított útjára. A korábbi, hagyományos kemény munkaszellem, a nyugatihoz képest zárt társadalom, a szülõi-fõnöki utasítások pontos betartása és a fiatalok teljes iskoláztatása gyakorlatilag a múlté. Az egy élet egy munkahely, napi 12 óra munka, a család háttérbe szorítása és az egy életre szóló kölcsönös hûségnyilatkozatok világa leáldozóban van. SZEMLE

375


3. sz. tábla. Munkamánia típusok, besorolások összegzése (A táblázat az egyes elméleti tipológiákat összegzi, az egyes típusok nem kerülnek összevetésre egymással)22 Oates (1971)

Fassel (1990)

Önkontroll Egyesület (2004)22

Killinger (1991)

Robinson (1998)

professzionalista meg szállott (dyed -inthe- wool)

megrögzött munkafüggõ (compulsive worker)

grandiózus

„a vezénylõ” (controller)

hajthatatlan, tántoríthatatlan (relentness)

„megtért” munkamániás (converted workaholic)

alkalmi nagy hajtós (binge worker)

könyvelõ

„nárcisztikus ellenõrzõ” (narcissistic controller)

„bulémiás munk amániás” (bulimic workaholic)

(situational workaholic)

zugdolgozó (closet worker)

skizoid

munkatársfüggõ

(pleaser)

„mindig középpontba kerülni vágyó munkamániás” (attentiondeficit work aholic)

„ál munkamániás” (pseudo- workaholic)

anorexiás munkamániás (work anorexic)

helyzet szülte munkamániás

„menekülõ” (escapist work aholic) eszképista

gyertyaégetõ

„gurman, vagy ínyenc munkamániás” (savoring workaholic)

nyuszi

„másokért élõ munkamániás” (careaholic workaholic)

Idõbeli lefolyás Oates a munkamániás egyedfejlõdését az alábbi módon korszakolta (Oates 1971: 10.) – kiegészítve Füredi és Füredi (2000) által említett szempontokkal: 1. Gyermekkori lappangás háttere: megfelelõ táptalajt biztosító családi kultúra, kiegészítve a neurotikusnak tekinthetõ perfekcionista személyiségvonásokkal (Hamachek 1978) 2. 20-30-as évek: a munkamánia kifejlõdése 3. 40-50-es évek: a megjelenõ egészségügyi gondok 4. 50-60-as évek: krónikus munkamánia, kezelés nélkül esetleg halálhoz vezethet. 22 Önkontroll Egyesület MUNKAMÁNIA / WORKALCOHOLISM / MOBBING A köztiszteletben álló addikció http://www.bekesnet.hu/~butch/onkontroll/munkamania.html 2006. 01. 22.)

376

SZEMLE


Vagyis a munkafüggõ életszerepei nem tudnak megfelelõ módon és megfelelõ idõben kibontakozni. Így az egyént a 20-as, 30-as éveiben túlzottan igénybe veszi a karrierépítés melletti (amely normális funkció) munkatevékenység, irodai idõtöltés, ún. pszeudo- munkacselekmények, amelyek elvonják más életszerepektõl. Más addikciókhoz vagy pszichiátriai kórtünetekhez hasonlóan, a betegség erõsödése, vagy éppen ellenkezõleg, kordában tarthatósága „önjáró” folyamattá válhat. A munkafüggõség fizikai-egészségügyi tüneteinek kialakulása miatt az egyén élettere, motivációs bázisa olyannyira beszûkül, hogy hatékony konzultáció, terápia hiányában súlyos, maradandó egészségkárosodás, halálozás következhet be. A világfaluvá zsugorodó 90-es, kettõezres évek modern társadalmaiban, fõként Európában, Észak-Amerikában, Japánban és az „ázsiai kistigrisek” esetében a munkafüggõség egyéni és családi/párkapcsolati tünetei sokkal fiatalabb életkorra tolódtak, mint az a 90-as években megfigyelhetõ volt. Amíg a ma már „klasszikus” munkafüggõség kialakulása az egyéni és családi életpálya késõbbi szakaszait jellemezte (40-es, 50-es éveikben járók, lásd Oates eredeti korszakolása fentebb), addig manapság a 30-as, sõt a 20-as éveik végén járó egyének, párok esetében is megjelenik a munkatevékenységet érintõ kényszeres függõség. Sõt, a klasszikus besorolással szemben egyre gyakoribb két munkafüggõ fiatal együttélése. Ezt a felosztást a korábbi besorolások kifejezetten elvetették, mondván, hogy a munkafüggõ alárendelt szerepben mûködõ házastársat választ magának (lásd codependencia). Az eredeti értelemben definiált munkafüggõség fõként a családjukat eltartó, 40-es, 50-es éveikben járó, jó anyagi-társadalmi helyzetû, tinédzsergyermekekkel rendelkezõ férfiak tipikus betegsége volt. Esetükben a családfenntartói szerepkörbõl – a lakáshitel törlesztõ részleteinek fizetése, a gyermekek iskolázatása, az USA-ban a házvásárlás, a feleség eltartása – építkezõ „muszáj” dolgoznom szerep a családi életciklus elõrehaladásával nem mozog egy ütemben, „bent ragad”. Például már nagyok a gyerekek és a törlesztõ részleteket sem kell fizetni, sõt a feleség is munkába állt, de a férj nem tud változtatni az évtizedeken át megszokott viselkedésmintán (kora reggeli kelés, hosszú munkanapok, kevés kontaktus a családtagokkal).

Szakaszok A munkafüggõség kialakulását, lefolyását és az esetleg bekövetkezõ felépülést három vagy négy fázisra osztja fel a szakirodalom. A bevezetõ szakaszban a munkamániás gondolatai egyre inkább a munka körül forognak. A magánkapcsolatok fokozatosan elveszítik jelentõségüket. A kritikus szakaszban a beteg már ürügyet keres a munkavégzésre, agresszív lesz, ha mások megszólják ezért. Végül életvitelét is teljesen a munkájának rendeli alá. A krónikus szakaszban a munkamániás egyre több feladatot oszt magára, ám SZEMLE

377


sokszor céltalanul dolgozik, s mind nagyobb erõfeszítésekkel képes megfelelni a saját magával szemben támasztott követelményeknek. A végsõ szakaszban a szervezet kimerülése miatt rohamosan csökken a teljesítmény. Úgy érzi, hogy ereje végsõ határára jutott, s elõbb-utóbb bekövetkezik az összeomlás. Legtöbben csak ekkor fordulnak orvoshoz (Önkontroll Egyesület 2004). Fassel (1990) és a magyarul hozzáférhetõ irodalom Fassel alapján, Füredi és Füredi (2000) három fázist különböztet meg. Korai stádium: az érintett folyamatosan elfoglalt, „fontos” valaki más számára, akihez jellemzõen nem köti intim kapcsolat. Egyre több feladatot vállal fel. Naplót, naptárat vezet, idõbeosztást készít minden feladatáról, lassan a magánéletéhez kötõdõ tevékenységekbõl is csak a feladatok maradnak meg (pl. csekkek befizetése), de a személyes, intim kapcsolatot igénylõ idõtöltésekrõl kezd lemondani (párkapcsolat, gyerekek, közeli barátok). Középsõ stádium: a személyes kapcsolatok sérülnek, amelyek helyreállítására kísérleteket tesz a munkafüggõ személy, de ezek többnyire nem járnak tartós sikerrel. (Be nem tartott ígéreteivel lassan szavahihetõsége is sérül. Például ígérgetés a gyereknek: „Ezen a hétvégén dolgoznom kell, de majd a jövõ héten elmegyünk a vidámparkba.”) Fizikailag kezd kimerülni, megsokszorozódnak a fizikai tünetek: memóriavesztés, „semmibe bámulás”, emlékezetkihagyások. A munkaadó szemszögébõl ebben a stádiumban a munkafüggõ munkaerõ már inkább kárt okoz, mint hasznot hoz. Utolsó stádium: súlyos fizikai tünetekkel jár együtt (lásd táblázat). Legsúlyosabb egészségi következmények a szívinfarktus, stroke. Végsõ esetben a munkaképesség idõleges vagy teljes elveszítésével jár a betegség (Füredi 2000). 4. táblázat. A munkafüggõség szervi és viselkedési tünetei Szerviek

Viselkedésbeliek

fejfájás

indulatkitörések

fáradtság

nyugtalanság

allergiák

álmatlanság

emésztési zavar

kikapcsolódási képtelenség

hasfájás

hiperaktivitás

fekély

ingerlékenység türelmetlenség

mellkasi fájdalom

feledékenység

légszomj

koncentrációs nehézség

tic

unalom

szédülés

hangulatváltozás

Robinson 1998: 52.)

378

SZEMLE


A napi segítõi/orvosi gyakorlatban gondot okozhat, hogy a segítséget kérõ beteget egyes panaszai szerint diagnosztizálják (mint krónikus fejfájás, major depresszió, tikkelés stb.), miközben problémájának lényegi eleme teljesen rejtve marad. Ugyancsak jellemzõ az elõrehaladott munkafüggõre a „túlzott normalitás” (Gruen 1987/2003), azaz a realizmus betegsége. Túlzott feladatelvûség, elszemélytelenedés, az emberekkel, kollégákkal, mint tárgyakkal való manipuláció. Például a DSM-IV F60.8 narcisztikus személyiségzavar leírása számos olyan elemet sorol fel, amelyek jól azonosíthatóak egy munkafüggõnél. A megfelelõ explorációs beszélgetés hiányában a munkafüggõ könnyen válhat félre- vagy csak részben diagnosztizált pácienssé. Ahogyan a jól felmért munkafüggõség kódolására sincsen lehetõség, hazai kezelésével célzottan alig-alig foglalkoznak.

Diszkusszió A mai magyar társadalom, az átmeneti társadalmak sajátosságaként a viselkedési addikciók egyik legsúlyosabbikát, a munkafüggõséget nem tekinti, nem is érzékeli betegségnek. A munkafüggõség szemszögébõl magas kockázatú helyzetek a rendszerváltást követõ gazdasági átalakulásban erõteljesen pozitív társadalmi megítélés alá estek. Talán ezért jellemzi a jelenlegi helyzetünket az, hogy sem a közbeszédben, sem a szakmai diskurzusokban nem jelenik meg a munkafüggõség mint modern kori civilizációs betegség. Az amerikai szakirodalomban ma már több száz folyóiratcikk és jó pár tucat népszerûsítõ irodalom foglalkozik a munkamániával, munkaaddikcióval. Sõt, a pszichológia-konzultáció tudományterületén kívül a munkagazdászok (Hamermesh–Slemrod 2005) is élénk érdeklõdést mutatnak a jelenség iránt, amikor a munkafüggõ egyén betegsége miatt a szervezetbõl és tágabb értelemben a gazdaságból kiesõ munkaórák számát és dollárra átfordítható értékét vizsgálják. Az addiktív, munkafüggõ szervezet fogalmának megjelenése fontos vizsgálati területet jelent a menedzsertudományoknak. Különösen a munkafüggõ vezetõ szerepe foglalkoztatja a vezetéselméletet. A munkafüggõség önmagán túlmutató, különösen az anyagiassággal összefüggõ (pl. Kasser 2002/2005) vizsgálatokat indít útjára a szociológiában és a szociálpszichológiában is. Míg az USA-ban a 80-as évektõl egyre több irodalom figyelmeztet a túlzott munkavégzés veszélyeire, idehaza alig néhány irodalom lelhetõ fel a témában. Hazánkban sajnos jelenleg még nem jelent „valódi” problémát az átlagember számára, sõt, számos szociális, egészségügyi, oktatási szakember sem ismeri fel a munkafüggõség témájának (és veszélyeinek) jelentõségét. Az elmúlt néhány évtizedben a viselkedési addikciók az önállósodó addiktológia mint orvosi szakterület számára is fontosabbá váltak. Szerepük a kémiai addikciókról „leállók” esetében, mint „átváltási” lehetõségek jelennek meg (Rácz 2001). Ugyanakkor a pszichiátrián, a megelõzõ munkán belül a SZEMLE

379


munkafoglalkozás megjelenését pozitív felhanggal értékelik maguk a szakemberek is. (Vö. munka- és foglalkozásterápiák, de milyen elegyben? Kialakul-e a munka és az élet egyéb területeinek egyensúlya (work-life balance WLB) a rehabilitáció során?) Számos átgondolandó felvetést ösztönöz a téma, amely egy hazai szakmai párbeszéd elindítását tenné szükségessé. Reményeink szerint jelen áttekintés is hozzájárul ahhoz, hogy az addiktológiai konzultáció (counselling) területén tevékenykedõ szakemberek felfigyeljenek a ma már egyre súlyosabb szövõdményeket okozó viselkedési addikciók fontosságára és ezen belül a civilizált, kapitalista társadalom egyik kiemelt betegségére, a munkafüggõségre. Az elméleti alapok áttekintését követõen hazánkban is megindulhatnának a munkafüggõség hazai érintettségére vonatkozó kutatások, a kockázati tényezõk és védõfaktorok feltárását, a diagnosztizálást és a prevenciót elõsegítõ eszközök kialakítását, a rehabilitáció eszközeinek kidolgozását célzó munkák.

Irodalom Are you addicted to work? National Review of Medicine Canada, February 28, 2004 vol. 1. No. 4. http://www.nationalreviewofmedicine.com/index.html (letöltve 2006.01.11.) Borbély Tibor Bors (2002): Érdeklõdéssel végzett munka – Pszichiátriai diagnózisgyártások és burn-out tréningek helyett. Munkaügyi Szemle, 2002/12 Bryan E. – Robinson (2001) {1998}: Chained to the Desk: A Guidebook for Workaholics, Their Partners and Children, and the Clinicians Who Treat Them. New York University Press Buda Béla (1992): Az alkohológia új távlatai. Budapest, Alkoholizmus Elleni Bizottság. 51–85. Demetrovics Zsolt: Mit nevezünk szenvedélybetegségnek, függõségnek, addikciónak? Necc.hu (letöltve: 2006. 01. 27.) Denollet, Johan (2005): „Are you a type D?” Quiz. In Harvard Mental Health Letter/ Newsweek, Oct. 17, Fassel, Diane (2000) {1990}: Working Ourselves to Death: The High Cost of Workaholism and the Rewards of Recovery. An authors Guild Backinprint.com Ed. NE, US Füredi János – Füredi Júlia (2000): A munkamánia – avagy a köztiszteletben álló addikció. In Németh Attila – Gerevich József szerk. (2000): Addikciók. Budapest, Medicina Gyõrffy Zsuzsa – Ádám Szilvia (2004): Az egészségi állapot, a munkastressz és a kiégés alakulása az orvosi hivatásban. Szociológiai Szemle, 2004/3. Hamerrmesh, Daniel S. – Slemrod, Joel (2005): The economics of workaholism. (draft) Johnson, Jean (2002): That most noble of addictions: workaholism. Washington State Bar Association www.esba.org/media/publications/barnews/archive/2002/march-02-noble.htm (letöltve: 2006. 01.11.) Kaucsek György – Simon Péter (1996): Pszichoterror a munkahelyen. Munkaügyi Szemle, 1996/2, 3. Kerek Judit – Virág László – Könyves Tóth Elõd (2005): A munkahelyi pszichoterror. OEFI Országos Egészségfejlesztési Intézet http://www.oefi.hu

380

SZEMLE


Killinger, Barbara (1997) {1991}: Workaholics: The Respectable Addicts. New York, Firefly Lengyel György – Vicsek Lilla (2004): A biztonsághiány egyéni és társadalmi komponensei In Társadalmi Riport, Budapest, TÁRKI 484-500. Lövey Imre – Manohar S. Nadkarni (2003): Az örömteli szervezet. Budapest, HVG Könyvek Miller (2005): The good heart. Harvard Medical School Newsweek October 17, 35–50. www. health.harvard.edu/newsweek Nagy Mária (2006): Teher-e a munka? Új Pedagógiai Szemle, www.oki.hu (01.20.) Németh Attila – Gerevich József szerk. (2000): Addikciók. Budapest, Medicina Oates, E. Wayne (2004) {1971}: Confessions of a workaholic e-book. Wayne E. Oates Institute Louisville, Kentucky, US Önkontroll Egyesület MUNKAMÁNIA / WORKALCOHOLISM / MOBBING „A köztiszteletben álló addikció” http://www.bekesnet.hu/~butch/onkontroll/munkamania. html 2006. 01. 22.) Pikó Bettina (2005): Lelki egészség a modern társadalomban. Budapest, Akadémiai Kiadó Rácz Andrea – Kovács Gábor: Munkamánia. Kapocs (NCSSZI 1. évf.3. szám 2002. december) Rácz József (2001) {1999}: Addiktológia, Tünettan és intervenciók SE EFK, Budapest Robinson, Carroll J. J.: Assessing the offspring of workaholic parents: the children of workaholics screening test, MEDLINE, NCBI National Shigeru Sokejima – Sadanobu Kagamimori: Working hours as a risk factor acute myocardial infarction in Japan: case-control study www.bmj.com (letöltve: 2006.01.02.) Tim Kasser (2005) {2002}: Az anyagiasság súlyos ára Budapest, Ursus Libris

SZEMLE

381

A MUNKAFÜGGÕSÉG (WORKAHOLISM) SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉSE 1. Borbély Tibor Örs Pecze Mariann

Recommend Documents