A MODERN OROSZ BANKRENDSZER KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSE, PERSPEKTÍVÁI

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

KÜLGAZDASÁGI SZAK Nappali tagozat Tőzsde-pénzintézetek szakirány

A MODERN OROSZ BANKRENDSZER KIALAKULÁSA, FEJLŐDÉSE, PERSPEKTÍVÁI

Készítette: Hermann Gábor

Budapest, 2009

Tartalomjegyzék Bevezetés………………………………………………………………………….3 Rövidítések………………………………………………………………………..4 I. II.

Az orosz monetáris politika rövid bemutatása…………………………………5 A kétszintű bankrendszer Oroszországban 2.1 A kétszintű bankrendszer kialakulása…………………………………………8 2.2 A bankrendszer a 90-es években………………………………………………9 2.3 A bankrendszer szabályozása, ennek fejlődése, az OF Központi Bank szerepe……16

III.

Az orosz bankokról 3.1 Az Oroszországi Föderáció bankrendszere napjainkban…………………….20 3.2 A Basel II és az orosz bankrendszer…………………………………………22 3.3 A bankok tulajdonosi háttere………………………………………………...33 3.4 A bankok hitelpolitikája……………………………………………………...40 3.5 Bankok az orosz régiókban…………………………………………………..47

IV.

Az orosz bankrendszer számokban 4.1 A bankok tőkeellátottsága……………………………………………………50 4.2 A bankrendszer legfontosabb mutatóinak alakulása…………………………51

V.

A pénzügyi válság hatásai az orosz bankrendszerre 5.1 A bankrendszer válságtűrő képessége……………………………………….54 5.2 A Központi Bank segítsége a válságkezelésben……………………………..57 5.3 Válságkezelés, jövő…………………………………………………………..61 Befejezés…………………………………………………………………………63 Ábrák jegyzéke………………………………………………………………….64 Irodalomjegyzék………………………………………………………………...70 2

Bevezetés A világ országaiban a bankrendszerek meghatározó szerepet játszanak, a nemzetek gazdaságát komolyan képesek befolyásolni hatalmukból és a hozzájuk befolyt pénzösszegek koncentrációjából adódóan. Minden országnak elengedhetetlen gazdasága megfelelő fejlesztéséhez egy bankrendszer, mely ellátja azt a szükséges tőkével, felelősségteljesen szabályozza az országban lévő pénzáramlást, ha kell közbeavatkozik az egyensúly megtartása érdekében. Ezek a rendszerek már évszázadok óta befolyásos szereplői a nemzetek gazdaságainak, többször kerültek már összefüggésbe válságokkal, de komoly gazdasági fejlődések is köszönhetőek nekik. A következőkben az Oroszországi Föderáció bankrendszerének bemutatása következik, melyben az elmúlt 20 év alatti eseményekről lesz szó, arról, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a bankrendszer a Szovjetunió bukása óta. Ez a téma azért nagyon érdekes, mert ma Oroszország egy meghatározó szereplője a világgazdaságnak, energiahordozóiból, nyersanyagkészleteiből, piaci méretéből és földrajzi kiterjedése miatt. A bankrendszer, mint egy kulcsfontosságú tényezője a gazdaságnak elengedhetetlenül fontos alapköve annak megfelelő fejlesztésében és szabályozásában. A rendszerváltozást követően Oroszország bankrendszere nagy kihívásokkal állt szemben, át kellett alakítania bankrendszerét a piacgazdaságban működő kétszintű bankrendszerré, melynek színes folyamatát mutatja majd be a dolgozat. Az eltelt 20 év alatt a bankrendszer fejlődése közben krízisek tették próbára annak hatékonyságát, volt olyan, mely komolyan megviselte és volt olyan is, melynek már stabilan ellen tudott állni. A fentiek képében tehát az Oroszországi Föderáció mai modern bankrendszerének kialakulásáról, annak fejlődéséről és perspektíváiról lesz szó.

3

Rövidítések CBR, OF Központi Bank: Oroszországi Föderáció Központi Bankja DIS: Betétbiztosítási Rendszer CPI: Fogyasztói Árindex OFA: Oroszországi Föderáció Alkotmánya DIA: Betétbiztosítási Ügynökség VEB: Vneshekonom Bank, Külkereskedelmi Bank VTB: Vneshtorg Bank

4

I.

Az orosz monetáris politika rövid bemutatása

A monetáris politika egy olyan gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A pénzügypolitikát általában meghatározott, az inflációra, a gazdasági növekedésre vagy a foglalkoztatásra vonatkozó gazdaságpolitikai célok megvalósítására használják. A legtöbb országban a központi bank vagy másnéven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény, csakúgy mint Oroszországban. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása. Az irányadó kamatláb emelését és ezen keresztül a pénzmennyiség szűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktív politika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják, mely ideiglenes élénkülést hoz a gazdaságba, ugyanakkor inflációnövelő hatású lehet. Az alábbiakban az Oroszországi Föderáció monetáris politikájának bemutatása következik, mely három jól elkülöníthető időszakot ismertet, az 1992 és 1994 közöttit, az 1995 és 1998 közöttit és az 1998-tól egészen napjainkig alkalmazott pénzügypolitikát. 1991-1992-ben az átmenet időszakában az orosz monetáris és fiskális politika meglehetősen hullámzott, az OF Központi Bank felkészületlenül állt a felmerülő gazdasági problémák előtt, melyeket a piacgazdaságra való átállás okozott. 1992 január 6-át követően az árakat liberalizálták, mely azt jelenti, hogy a korábban az állam által szabott árakat erre az időszakra már semmi sem szabályozta, teljes mértékben a világpiaci áraktól, az ott jelen lévő kereslettől és kínálattól függtek. a jelenség azért okozott problémát az orosz gazdaságnak, mert a szovjetunióban a fent említett kötött árú termékek és szolgáltatások ára a piacgazdaságban új értéket öltött. Ez két szempontból is megnehezítette a vállalatok helyzetét: (1) az állam többé nem támogatta őket, ha veszteségesek voltak, ezért ebből a szempontból a nehézséget a tőkebevonás jelentette, mely a megfelelő likviditást biztosítja. Amennyiben ezek a vállalatok veszteséget

5

termeltek, akkor egyértelműen nem jelentkezett profitjuk, már nem állt mögöttük senki, aki kisegíthetné őket a problémából (az állam), csak saját magukra számíthattak. (2) A Szovjetunió megszűnését követően az árak teljes mértékben a világpiaci áraktól függtek. Ez nem okozott volna problémát Oroszországnak, ha költséghatékony módon versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal rendelkezett volna, azonban a helyzet éppen az ellenkezője volt. A Szovjetunióban a legtöbb állami vállalat veszteséget termelt, azaz az előállított termékek rubelben kifejezett értéke alacsonyabb volt, mint az előállításhoz szükséges munkaerő és alapanyagok költsége. A Szovjetunió fennállása alatt ezeket a veszteségeket - mint már korábban említettük - az állam kompenzálta, azonban a rendszerváltozást követően a vállalatoknak már saját maguknak kellett a hasonló problémákra megoldást találniuk. A lehetséges megoldások között szerepelt a költségcsökkentés, az üzlet bezárása, illetve egyéb mód keresése a kiadások fedezésére. A hasonló volumenű gondokat csak állami szinten lehetett kezelni, azonban az erre alkalmas hatalmak, az orosz kormány illetve a Legfelsőbb Tanács eltérő nézeteket vallottak, végül a Legfelsőbb Tanács akarata érvényesült, azaz a likviditási gondokkal küzdő vállalatoknak a jegybank fedezet nélkül nyújtott kölcsönöket. Ettől a ponttól kezdve az események egymást követték. A kölcsönök annyira megterhelték a központi költségvetést, hogy a jegybank emisszióra kényszerült, mely egyre növekvő mértéket öltött, s fokozatosan növekvő inflációhoz vezetett, amely 1992-ben elérte a 2600%-ot is. (Réthi [2009]) A magas inflációt és az ebből fakadó problémákat az 1995-ös időszakban a kormány (az IMF irányelvekkel) egy hármas intézkedés keretein belül kezelte. Az IMF irányelvek egy időben történő alkalmazását, azaz az államadósság, az infláció illetve a költségvetési deficit mérséklését egy szigorú monetáris politika eszközeként hajtotta végre, melynek köszönhetően három év leforgása alatt az inflációt 10%-ra sikerült visszaszorítani. Egy ilyen komoly döntés, hasonlóan nagy mértékű változásai a gazdaságra semmi jóval nem szolgálhatott, a gazdasági egyensúly teljesen felborult, 1998-ra kirobbant a válság. (Réthi [2009])

6

Az 1998-as válságot követően egészen napjainkig, az ország tanulva a hirtelen bekövetkező nagy változások hatásából, ma már egy meglehetősen mérsékelt és kiegyensúlyozott monetáris politikát folytat. Az árfolyam politikáról áttért az inflációs célkitűzésre, melynek célja az infláció kezelhetően alacsony szinten való tartása.

7

II.

A kétszintű bankrendszer Oroszországban

2.1 A kétszintű bankrendszer kialakulása Az első lépések, melyeket az orosz bankrendszer piacgazdaság felé való terelésének érdekében tettek, még a peresztrojka politika részei voltak az 1980-as évek végén. Ezt megelőzően a szovjet állami tulajdonú és központi irányítású gazdaság bankrendszerében az Állami Bank (Goszbank) dominált és gyakorlatilag passzív szerepet töltött be a mai viszonyokhoz képest. Ez alatt azt értjük, hogy mivel a szocialista rendszer nem a piacgazdasági modellre épült, nem is volt szüksége annak megfelelő központi bankra. A termékek és szolgáltatások árai szabottak voltak, a vállalatok bevételei az államhoz folytak be és az állam osztotta szét újból vagy használta fel a központi terv által meghatározott szabályok szerint. A vállalatoknak1 a hiteleket a központi bank adta, a vállalati csőd szinte ismeretlen fogalom volt a tervgazdaság időszakában. Az Állami Bankot egy speciális bank, a Szberkassa (Állami Dolgozók Takarékpénztára) támogatta, egészen az 1980-as évek végéig a banki szakismeret nagyon alacsony szinten állt, nem rendelkezett előremutató tapasztalatokkal. (Glenn E. Curtis [1996]) A központi tervhivataltól a vállalatok a meghatározott terv teljesítéséhez forrásokat igényelhettek, azonban voltak olyan vállalatok is, melyek a kiegészítő források nélkül is tudták volna a tervet teljesíteni. Ezek feleslegesen terhelték a költségvetést azzal, hogy valótlan információkat közöltek produktivitásukról, mellyel kiegészítő forrásokhoz juthattak hozzá. A fent említett példa okán állandósultak a költséges termelési modellek, melyek csak megnehezítették az egyébként sem gazdaságos szovjet modell működését. A rendszer általános merevségének és hatékonytalanságának köszönhetően a tervgazdaság nem lett volna képes működni egy nagy és hatékony titkos vagy informális gazdaság nélkül, mely hivatalosan nem létezett. A Szovjetunió a „Kormányrendelet a Bankrendszer Megreformálására” névvel, 1987ben hivatalosan létrehozta a kétszintű bankrendszert. Az Állami Bankot átnevezték a Szovjetunió Központi Bankjává, a kereskedelmi banki jellegű tevékenységeket pedig 1

Állami tulajdonú vállalatok

8

leválasztották a Központi Bankról és az újonnan létrehozott specializált állami intézmények kapták meg a következő szektorok hitelezését: •

Promstroibank: ipari beruházások (építőipar, szállítás, távközlés)

•

Agroprombank: mezőgazdaság

•

Zhilsotsbank: lakóépületek építése, könnyűipar és kereskedelem

•

Vneshekonombank: az állam külföldi hitelezőivel való ügyletek lebonyolítása

•

Szberkassa, mely később Szberbank: takarékpénztár nagyjából 70.000 fiókkal a Szovjetunió területén.

A Szberbank ezekben az időkben jelentősebb funkcióit tekintve, a háztartások betétjeit gyűjtötte valamint kormányhiteleket nyújtott, főként a költségvetés finanszírozására. A Szovjetunió Központi Bankja a továbbiakban a monetáris politika kidolgozását és a banki felügyeletet végezte. A Szövetkezeti törvény és a későbbi Szovjetunió Központi Bankjára vonatkozó szabályozások lehetővé tették a magántulajdonú és szövetkezeti kereskedelmi bankok alapítását. Ezt követően növekvő számban hoztak létre pénzintézeteket, melyek közül a legtöbb, állami tulajdonú vállalatok és szervezetek tulajdona volt. Az elkövetkezendő évek tanúi voltak a rohamosan gyengülő szovjet állami befolyásnak, a központi tervek kezdtek szétbomlani, bekövetkezett a tervgazdaság összeomlása és a Szovjetunió bukása. Az ország új államformája ezt követően már föderáció volt, központi bankjának neve pedig az „Oroszországi Föderáció Központi Bankja” OF Központi Bank megnevezésre módosult, mely bank hivatalosan is átvette az egykori Állami Bank maradék funkcióit az Orosz Föderáció területén, ezennel már teljes volt a kétszintű bankrendszer az országban. (Glenn E. Curtis [1996]) 2.2 A bankrendszer a 90-es években A Szovjetunió megszűnésével az orosz gazdaság áttért a piacgazdaságra, mely komoly feladat elé állította nemcsak a gazdaságot, de különösen az ország bankrendszerét. Az előző fejezetben már említett szocialista rendszer a tervgazdaság jegyében működött, melynek teljesen eltérő bankrendszere volt az Oroszországban ma működő kétszintűtől, ahol is a jelen lévő bankok, az Állami Bank és a Külkereskedelmi Bank csak az állammal 9

és annak nagyvállalataival álltak kapcsolatban a lakossággal nem. A piacgazdaságra való áttérést követően a bankrendszer szinte teljesen megváltozott, néhány állami bank maradt csak meg az előző időszakból, de még azok is átalakultak. Megkezdődött a kétszintű bankrendszer hálózatának tényleges kiépítése (amely rendszer a központi bankból és a kereskedelmi bankok hálózatából áll). Oroszországban a kereskedelmi bankok hálózatának kiépülése 1988-ban kezdődött meg, miután megtörtént a külpiac felé való nyitás. 1989 végére már 137 kereskedelmi bank működött az országban. (Orosz Bankszövetség [2009]) 1991-ben a Szovjetunió összeomlásával Oroszország gazdasága új úton indult el, növelte külkereskedelmi forgalmát, mely az export illetve az import bővülését jelentette, ezzel egy időben a külföldi befektetők is megjelentek a piacon, akiknek az igényük volt a megfelelő szintű banki szolgáltatásokra. Mivel Oroszországban több okból sem volt elérhető az igényeket kielégítő banki termékek köre, (kevés számú bank, szűk körű banki szolgáltatások) ezért szükségszerűen folytatódott a bankrendszer további, ezirányú fejlesztése. Már 1991-1992-ben kereskedelmi bankok széles hálózata fejlődött ki, melyek az állami bankok (Szberbank, Vneshtorgbank, stb.) fiókjaiként működtek, amely folyamat az OF Központi Bank felügyelete alatt zajlott le. A tömeges számú bankalapításnak az egyik oka az volt, hogy a bankoknak számos lehetőségük nyílt nagy haszonra szert tenni: •

A bankrendszer fejletlensége, szűk körű szolgáltatásai ellenére, a nagy számban növekvő magánvállalkozásoknak a pénzügyeik kezeléséhez feltétlenül bankokra volt szükségük azért, hogy számlákat nyithassanak, hiteleket vehessenek fel és további hasonló pénzügyi műveleteket folytathassanak, ami egy gazdálkodó szervezetet jellemez. Bár a bankrendszer még az átmenet első éveiben tapasztalatlan volt, szolgáltatásai szűk körűeknek bizonyultak, néha még egy egyszerű bankszámlanyitás is komolyabb problémát okozott, de a vállalkozások a bankoktól függtek, mely lehetővé tette a bankok számára, hogy ezt kihasználják, ezért nagyon alacsony vagy 0%-os kamatot írtak jóvá a folyószámlával rendelkező klienseknek és magas kezelési költséget számoltak fel. 10

•

Az orosz törvényhozás meglehetősen liberális volt ezekben az időkben, nem szabályozta közvetlenül a bankok által nyújtott hitel- illetve betétkamatok mértékét, sem az OF Központi Bank, sem a kormány nem vonta szigorú ellenőrzés alá a hitelintézeteket (pl. eszközeiket és forrásaikat tekintve). Nem alakult ki megfelelő bankfelügyelet, továbbá a hitelintézetek szabadon dönthettek arról, hogy betétjeik mekkora hányadát fordítják hitelnyújtásra.

•

A bankok a központi hitelek újraelosztásán keresztül is pénzhez tudtak jutni: pl. alacsony kamatra kaptak kölcsönt az államtól egy bizonyos szektor vagy vállalat finanszírozására. A pénzintézetek számára az ügylet nyereségessége egyrészt az általuk meghatározott kamatmarzs mértékétől függött, melyet magas szinten tartottak saját nyereségük növelése érdekében, másrészt pedig gyakran késve továbbították ezeket a forrásokat a végső felhasználó számára, mely idő alatt a pénz fölött tudtak rendelkezni, ami lehetőséget biztosított számukra extra profitra szert tenni, bankközi- és devizapiaci műveletek segítségével.

•

A valutakereskedelemnek és a hozzá tartozó szolgáltatásoknak nagy kereslete volt, hiszen egyrészt még nem alakult ki az ezzel a tevékenységgel széles körben foglalkozó intézményeknek a hálózata, másrészt pedig az árfolyam ingadozások gyakoriak voltak.

•

Előnyt kovácsoltak a bővülő külkereskedelmi kapcsolatokból, a nyersanyag export és a fogyasztói cikk import ügyletekben közvetítő szerepet töltöttek be, ezáltal

részesültek

azok

nyereségéből

is.

A

befolyó

stabil

külföldi

valutabevételeket pedig külföldre menekítve mentesültek a hazai adók befizetése alól. Az átmeneti időszak első felében a kereskedelmi bankok rendkívül nyereségesek voltak a gazdaság egyéb területeivel összehasonlítva, egyre több vállalat alakította át pénzügyi osztályát bankká a kedvező piaci feltételek miatt, majd az átalakulást követően, immár bankként, sokan saját anyavállalatukat hitelezték. Ezek a vállalatok elsősorban nehézipari cégek voltak. Leszámítva a fent említett hitelintézeteket, a legtöbben közülük, kis tőkével rendelkezett. 1994 végére a szektor kapitalizációja a GDP csupán 4%-át érte el, a

11

kereskedelmi bankok által nyújtott hitelek volumene pedig a GDP 20%-ával volt egyenlő. (IFLR, 2006) Mint más állami tulajdonú hitelintézet, a Szberbank is rendelkezett állami hátterű betétbiztosítással, mely a betétesi bizalmat nagymértékben növelte, ezért az újonnan alapított bankok azért, hogy versenyképesek maradjanak az állami pénzintézetek mellett, a tulajdonosaiktól tőkejuttatást kaptak vagy a Szberbanknál is magasabb betétkamatot ígérve igyekeztek új ügyfelekre szert tenni. Sok esetben az új hitelintézetek egy vagy több vállalat tulajdonában voltak, melyeket gyakran „közvetítő bankoknak” neveztek. Az átmenet első éveiben a bankok fő forrása spekulációból, arbitrázs2 ügyletekből származott a következő tényezők miatt: •

az infláció magas és volatilis volt (néha már a hiperinfláció határát súrolta),

•

a nemzeti valuta árfolyama folyamatosan ingadozott,

•

az ország külkereskedelmi forgalma élénkült és végül

•

az OF Központi Bank a devizapiacot liberalizálta.

A hitelintézetek a makroökonómia labilitásából profitáltak, habár ez nem tartozik az alapvető pénzszerzési tevékenységeik közé. Rendszabályozás, szigorítások A következő években lényegesen csökkentek a hasonló profitszerzési lehetőségek, szigorúbb monetáris politikát vezettek be, 1994-től csökkent a refinanszírozási hitelek száma, a keményebb intézkedések alacsonyabb inflációt és stabilabb rubel árfolyamot eredményeztek, megszűntették a spekulációk okozta árfolyambeli ingadozásokat. 1995 júliusában bevezették a rubel $-hoz viszonyított csúszó árfolyamát, majd májusban elfogadták azt az alkotmány kiegészítést, mely kimondja az OF Központi Bank kormánytól való jogi függetlenségét és megerősíti bankfelügyeleti befolyását. Továbbá engedélyezési kritériumokat, minimum tőkekövetelményre vonatkozó szabályokat, 2

Két különböző piacon egy időben lebonyolított két üzlet, melyek célja a két piac közötti árkülönbözetből fakadó kockázatmentes haszon megszerzése.

12

hatékonyabb és szigorúbb monitoring rendszert léptettek életbe, melynek következtében több bank összeolvadt és számosnak bevonták a működési engedélyét, ezzel a működő pénzintézetek száma 1994-ben csökkenésnek indult, 1996 utolsó negyedévéről 1998 közepére 22%-kal esett a számuk. (OF Központi Bank [2009]) Az alacsonyabb infláció és magasabb kamatszint kezdetben csökkentette a bankok likviditását és az OF Központi Bank refinanszírozási hitelei csökkenésével, a kereskedelmi banki hitelek száma is csökkenésnek indult, 1995-re az 1993-as 34%-os GDP arányról 12%-ra. Számos bank a rájuk nehezedő nyomást úgy kezelte, hogy a bankközi piacról vont be forrást, mely egy adósságspirálhoz vezetett, majd ezt követően a bankközi piac lefagyásához és összeomlásához 1995-ben. Az OF Központi Bank csak részlegesen avatkozott be ebbe a folyamatba, ezért a válság következtében több száz bank került csődhelyzetbe, beleértve két nagyobb bankot is, a Tverunyiverszalbankot és a Nacionalnij kreditet. Az OF Központi Bank számos működési engedélyt visszavont, ez a folyamat már az újonnan születő kemény költségvetési politika első jele volt. A bankközi hitelkrízist követően a bankoknak, de még a Szberbanknak is nehéz volt ismét betéteseket csábítani fiókjaikba, ezt mutatja az is, hogy 1994-ben a Szberbankban a háztartások betétje 60%-ra esett vissza. Szűkülő likviditás, növekvő differencia a bankrendszerben (1995-1997) Egy viszonylag likvid gazdasági helyzetet követően ismét megjelentek a fizetési nehézségek az országban, miután jelentősen fellendült az import forgalma. A behozott termékek és szolgáltatások értéke nem volt arányos a gazdaság teljesítőképességével, a nemfizetés és a növekvő számú késve fizetések (vállalatok és dolgozók között) széles körben elterjedtek és nemcsak a gazdaságot, hanem a központi költségvetést is komolyan fenyegették, melynek az volt az oka, hogy nem alakult ki következetes fiskális politika, mely kezelni tudta volna a helyzetet, ezért a költségvetés deficitessé vált. A központi költségvetés kezdte felhasználni a maradék likviditási forrásait, államkötvényt (OFZ) és kincstárjegyet (GKO) bocsátott ki, hogy külföldi tőkét csábítson az országba, mely megoldást jelenthet az országban jelen lévő fizetési nehézségekre. A hitelintézetek is

13

igyekeztek a megváltozott helyzethez igazodni és újabb forrásokat bevonni profitjaik szinten tartása érdekében. Több bank is elősegítette a vállalatok-intézmények közötti áruk és szolgáltatások cseréjét, a kormányzati szerveket is beleértve, hozzájárultak a barter kereskedelemhez, a váltó és akkreditív kibocsátásához, igyekeztek legyőzni a fizetési zavarokat a magán és az állami vállalatok szintjén is. A váltót a bankok a pénz helyettesítőjeként használták, de egyes önkormányzatok még adófizetésre is elfogadták. A bankok egyéb módon is igyekeztek többlet jövedelemre szert tenni, állampapír vásárlás segítségével. Ezen értékpapírok vétele 1996-ban jelentősen emelkedett, amikor is hozamuk elérte az éves 75%-os átlagot. 1997 végére a bankok által birtokolt állampapírok a teljes banki vagyon 30%-át tették ki, 1998 első felében pedig meghaladták a vállalati hitelek mértékét. A jó állami kapcsolatokkal rendelkező nagyobb bankoknak lehetőségük nyílt jelentősebb vagyonra szert tenniük, hiszen az állami költségvetés is fizetési gondokkal küszködött, ezért az állam, az állampapírok kibocsátásán túl úgy jutott többlet forrásokhoz, hogy a tulajdonában lévő nagy ipari vállalatok, a Norilsk Nikkel, Yukos, Szurgutnyefty, Murmanszk- és Novorossisk hajózási társaságok részvényeit adta a hitel fedezeteként. Sokszor az állam nem tudta fizetni a hiteleket, ezért a bankoknak fedezetül szolgáló vállalati részvények a bankok tulajdonába kerültek, így azok megszerezték a cégek feletti irányítást. Ezeken az állami finanszírozási tendereken a külföldi tulajdonú bankok egyáltalán nem vehettek részt, de még az esélyes orosz bankok közül sem a legesélyesebb nyerte el mindig a pályázatot. Ebben az időben három különböző banktípus volt jelen az országban: 1. Szberbank, mely több mint 200.000 alkalmazottal és megközelítően 33.000 fiókkal illetve irodával rendelkezett. 1997 elején itt koncentrálódott a bankrendszer

eszközeinek

25%-a,

1996-1997-ben

pedig

a

kibocsátott

állampapírok 30%-a. 2. Moszkvai bankok kis csoportja, melyek egyre növekvő tulajdonába tartozott a bankszektor jelentős tőkéje. 1997 elején már a teljes bankszektor vagyonának 31%-át, hiteleinek pedig a 45%-át birtokolta. 14

3. A fent felsorolt bankok kivételével a maradék bankok csoportja, jellemzően Moszkván kívül esőek, gyakran kis- és mikro hitelintézetek, melyek legtöbbször rövid lejáratú ügyletekben és a helyi önkormányzatok hitelezésében vettek részt. (Glenn E. Curtis [1996]) Az 1998-as válság az augusztusi rendkívüli intézkedések – a rubel leértékelésével egyenértékű jelentős árfolyamsáv-módosítás, a 90 napos moratórium a kereskedelmi bankok külföldi adósságtörlesztésének fizetésére, valamint az 1999 vége előtt lejáró 40 milliárd dollárnyi állampapír egyoldalú átütemezése – bejelentésével robbant ki. A válság előjelei már 1998 tavaszán jelentkeztek, és a kirobbanást a nemzetközi szervezetek közel 23 milliárd dolláros hitelcsomagja is csak néhány hónappal tudta késleltetni, megakadályozni viszont már nem. A legjelentősebb tényezője az 1993 közepe óta tartó átgondolatlan rövidlejáratú orosz állampapír-kibocsátásokból eredő növekvő fizetési kötelezettség volt. Másrészről pedig az egyes bankok, főleg nagybankok, a fent említett magas állampapírhozamok miatt elkényelmesedtek, nem diverzifikálták befektetéseiket, a külföld felé nagymértékben eladósodtak, a reálszférában viszont hitelezőként alig-alig voltak jelen. Harmadsorban pedig a reálleértékelődés következtében 1998 derekára a rubel túlértékeltsége nyilvánvalóvá vált, a leértékelési várakozások hatására a rubel igen erős nyomás alá került, aminek a központi bank óriási összegű intervenciókkal próbált ellenállni. Ez felerősítette a politikai válságot is. Külső tényezők közé sorolhatjuk az olaj és egyéb, az orosz export szempontjából létfontosságú nyersanyagok tartós világpiaci árának az esését és az 1997 őszén bekövetkezett délkelet-ázsiai válság hatásainak az orosz tőkepiacokra való begyűrűzését. A tőkekiáramlások mértéke hihetetlen méreteket öltött, néhány hónap alatt dollár-milliárdok hagyták el az országot, a rubel árfolyama tarthatatlanná vált, s ezért kirobbant az 1998. évi válság. Az infláció a hirtelen emelkedő importárak, valamint a lakosság rubeltől való menekülése következtében előálló vásárlási láz miatt a korábbi 1-2%-kal szemben kétszámjegyűvé vált, a tőzsde sokat veszített értékéből. A GDP és az ipari termelés egyaránt csökkenni kezdett, a reálgazdasági teljesítmény újra jelentős mértékben, nagyjából 5%-kal zsugorodott. Az erőforrások nagymértékben átcsoportosultak az energiaszektorba, 15

amelynek eredményei, devizabevételei tartották talpon az egyébként beteges gazdaságot. Az olajárak és a színesfém árak tartós világpiaci esése azonban ezt a lábat is kihúzta a gazdaság alól. Az iparágankénti helyzet súlyosságát jól szemlélteti, hogy a hivatalos statisztikák szerint a reálgazdaság 1990-hez képest 1/3-ával, a feldolgozóipar közel 50%kal zsugorodott, a gépipar termelése a korábbinak mintegy 1/3-ra, a könnyűiparé pedig 10%-ára esett vissza. (Hetek [1998]) 2.3 A bankrendszer szabályozása, ennek fejlődése, az OF Központi Bank szerepe Az Oroszországi Föderáció bankrendszere és Központi Bankja: Az orosz bankrendszert, az 1990 december 2-ai 395-1 számú, „A bankok és banki tevékenységek” című törvény szabályozza. Az Oroszországi Föderáció bankrendszere a Központi Bankból, az orosz tulajdonú hitelintézetekből és a külföldi tulajdonú pénzintézetek leánybankjaiból és képviseleteiből áll. A bankrendszer tevékenységét az Oroszországi Föderáció Alkotmánya, a hatályos föderációs törvények az „Oroszországi Föderáció Központi Bankjáról”, egyéb törvények valamint a CBR irányadó tevékenységei szabályozzák. Az Oroszországi Föderáció Központi Bankjának tevékenységét a 2002 július 10-ei 86F3 számú, „Az Oroszországi Föderáció Központi Bankja” című törvény határozza meg. A bankot 1990 július 13-án alapították, státuszát, tevékenységét, jogosultságát az Oroszországi Föderáció Alkotmánya (OFA), a szövetségi szintű törvények és egyéb törvények szabályozzák. Az OF Központi Bank független minden egyéb föderális államhatalmi szervtől, a Föderáció alanyaitól és a helyi önkormányzati szervektől. A CBR jogi személy, székhelye Moszkvában található. Oroszországban a Központi Bank hasonló funkciókat lát el, mint bármely más ország központi bankja, fő tevékenységei közé tartozik a nemzeti valuta, a rubel stabilitásának megteremtése, kizárólagos joga van az emisszióra, a bankok tevékenységét szabályozza és felügyeli (bankfelügyelet). A törvény a bank tevékenységét a pénzforgalom folyamatos megteremtésében, a monetáris szabályozásokban, a bankok hazai- és nemzetközi tevékenységének kontrollálásában határozza meg. 16

A központi bank meghatározza az irányadó kamatlábat, mely hatással van a kereskedelmi bankoktól felvehető kölcsön kamatára, alakítja a monetáris politikát, a gazdaságban keringő nemzeti valuta mennyiségének szabályozásán keresztül befolyásolja az inflációt. Mint azt majd a későbbi fejezetekben is látni fogjuk, egy esetleges gazdasági válság idején komolyan felértékelődik a bankrendszer szerepe, de akár pénzügyi válságot is okozhat, ha az nem kellő óvatossággal látja el feladatát. A tapasztalat és a megfelelő mértékletesség egyaránt fontos jellemzői egy jól működő bankrendszernek. A bankrendszer szabályozása: A kilencvenes évek elején, az új orosz piacgazdaságban az átalakulás éveit élte át az ország, a szocialista rendszerből való kilépés nemcsak a gazdaságot, de a bankrendszert is érintette, ezért a Központi Bank, mint a kereskedelmi bankokat felügyelő szerv, a sorra nyíló pénzintézetek következtében az 1992-1995-ös időszakban bevezetett egy felügyelőellenőrző rendszert, mely a bankrendszer stabilitását hivatott erősíteni. Ennek az állami felügyeletnek

a

célja

a

prudenciális

szempontok

érvényesítése

a

bankok

gazdálkodásában. Az elkövetkezendő időszakban a megemelkedő külkereskedelmi ügyletek eredményeként valutaszabályozó és kontrolláló rendszert vezettek be, azért, hogy elkerüljék a forgalomban lévő pénzmennyiség változás negatív hatásait. A kilencvenes évek első felében az orosz kormány felelőtlen monetáris és fiskális politikája és a kedvezőtlenül alakuló nyersanyag árak hatására 1998-ban kirobbant a válság. Ezt a periódust követően az OF Központi Bank számos biztonsági intézkedés segítségével kívánta elkerülni a hasonló válság kialakulását: Az 1998-as válságot követően a bankrendszer helyreállítása érdekében az OF Központi Bank lépéseket tett annak érdekében, hogy növelje a bankok likviditását és teljesítményét. A fizetésképtelen bankoknak visszavonták az engedélyét, létrehozták a hitelintézetek

helyreállításáért

felelős

ügynökséget,

az

ARCO-t

(Agency

Restructuring Credit Institutions) és az ICC-t, mely hasonló ügyekért volt felelős.

17

for

Banki átláthatóság: A bankok átláthatóságát a nemzetközi szabványok ma még nem teljes körű használata megnehezíti, ennek hiánya szintén kihat a bankrendszer stabilitására. Az orosz kormány 1998-ban elindított egy programot, melynek célja a nemzeti számviteli szabványok az IFRS-sel (Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok) való harmonizációja volt. Erre azért volt szükség, mert az orosz beszámolók szabadabb kezet engedtek a bankoknak az eszköz és forrás oldalak módosítására, mint az IFRS. 2004-ben az OF Központi Bank az összes kereskedelmi banknak kötelezővé tette mind a hazai, mind a nemzetközi szabványok szerinti beszámoló elkészítését, azonban az IFRS teljes banki szintű átvétele legkorábban 2011-ben valósulhat meg. Az IFRS szerinti beszámoló elkészítésének ellenére is akadhatnak nehézségek a bankok átláthatóságát illetően, a tőkemegfelelési mutató, a hitelezés és a hitelekre történő fedezet megállapításának terén, ugyanis ezeknek az adatoknak a láttán nem mindig vonható le egyértelmű következtetés a banki vagyon pontos állapotáról. A fedezet értékét illetően nem mindegy, hogy mit fogad el a bank fedezetként, mennyi annak a valós piaci értéke és milyen értéken számítja be a hitelintézet. Számos olyan bank létezik, melyet egy nagyvállalat alapított, ezért ha a nagyvállalatnak tőkére van szüksége és saját bankjától jut ehhez a tőkéhez, akkor ez valamilyen mértékben a pénzintézet hitelösszetételéről torz képet adhat. 2001 júniusában a „A Banki Tevékenységekről és Bankokról” című törvényt kiegészítették a bankok prudenciális működésére és felügyeletének erősítésére vonatkozó alkotmánymódosítással, mely stabilabb és átláthatóbb bankrendszert eredményezett, ami elengedhetetlen feltétele a hazai, de különösen a külföldi tőke vonzásához. Betétbiztosítási rendszer: A bankrendszer számára a betétesek iránti bizalom növelése kulcsfontosságú feladat, hiszen az 1998-as válság során a lakosság nagymértékben vont ki betéteket bankjaiból, ezért 2003 december 23-án bevezették a Betétbiztosítási Rendszert (DIS), mely a betétesek jogainak és törvényes érdekeinek a védelmét és a közvélemény az orosz bankrendszerről alkotott képének erősítését látja el a hazai bankrendszerben. Továbbá

18

elősegíti az állami és a magántulajdonú bankok közötti verseny kiéleződését, ezzel a Szberbank korábban „monopol”3 helyzete megtörni látszik, ugyanis a DIS életbelépését követően csupán a 4. évben csatlakozott csak a rendszerhez. A betétbiztosítási rendszer fontos része a DIA, a Betétbiztosítási Ügynökség (2004 január), melynek főbb feladatai közé tartozik a betétbiztosítási díj meghatározása, a rendszerbe regisztrált bankoktól a díjak beszedése, bankcsőd esetén a betétesek kompenzálása, a fizetésképtelen bankok csődeljárásának vezetése és végül, de nem utolsó sorban a betétbiztosítási alap kezelése. A DIA tevékenységét egy 2 milliárd rubeles kezdőtőkével kezdte meg, melyet az orosz kormány nyújtott számára. A bankokra nézve a biztosítási díj egyetemleges, számítása a biztosított betétek értékének napi átlaga alapján, befizetése negyedévente történik rubelben. A biztosítási díj nem haladhatja meg az utolsó beszámolási időszakban birtokolt betéteknek a 0,15%-át. Az ügynökség által gyűjtött tőkét állampapírokba, kötvényekbe és az OECD tagállamainak értékpapírjaiba fektetik be. Kezdetben a betétek személyenként 100 ezer rubelig, 2006 júliusától 190 ezer rubelig, majd 2007 márciusában már 400 ezer rubelig, 2008 októberétől pedig 700 ezer rubelig voltak 100%-ban biztosítva. A folyamatosan bővülő betétek folyamatosan bővülő hiteleket eredményeztek a bankok részéről. Míg korábban a forrásoknak a döntő többségét az állampapírok tették ki, addig 1998 után a válságot követően ezek volumene a tizedére csökkent és helyette a kölcsönök bővültek. (Modibo K. Camara és Fernano Montes-Negreti [2006])

3

Korábban csak a Szberbank rendelkezett állami hátterű betétbiztosítása

19

III.

Az orosz bankokról

3.1 Az Oroszországi Föderáció bankrendszere napjainkban A mai orosz bankrendszer folyamatosan fejlődik, bár még messze elmarad a fejlett nyugat európai országok, de még a közép-kelet európaiak szintjétől is több tekintetben. A 2006-os teljes bankrendszer tőkéjét vizsgálva Oroszországban ez GDP arányosan 60% volt, míg a G74 országokban 250%. Globálisan a bankszektor tőkeellátottsága alacsony, a teljes orosz bankrendszer mérlegfőösszege 2007 elején nagyjából 400 milliárd € volt, míg egyedül a Deutsche Banknak 992 milliárd €. (Klaus Rohland [2008]) A banki piac nagy részét még a mai napig néhány nagybank, a Szberbank, VneshtorgBank, Bank-Moszkvi, Gazprombank, Rosszelhozbank stb. uralja, viszonylag szűk körű konstrukciók és szolgáltatások vannak jelen a piacon, egyes termékek, mint például a lízing és a jelzálog-hitelezés nem terjedt még el széles körökben, ami más országokban már bevett forrásbevonási lehetőség a hitelfelvevőknek. 1997 óta az eltelt 12 év alatt egy olyan trend figyelhető meg a bankrendszerben, mely egyre tisztábban körvonalazza annak irányvonalait és céljait. Folyamatosan elhagyva az előző rendszer struktúráját a bankrendszer egyre inkább egy jól működő piacgazdaság bankrendszerének a mintáját követve lépésenként kezdi átvenni annak struktúráját. A fejlett országokban már széles körben alkalmazott lakossági betétképzés itt is elterjedt, azonban értékét tekintve még mindig elmarad a nyugat európai társaitól. Az elmúlt években a bankrendszer a lakosság felé fordult konstrukcióival, a legnagyobb mértékben fogyasztói és jelzálog-hiteleket nyújtott. Az orosz bankpiacot nemcsak tőkéjét tekintve lehet centralizáltnak nevezni, hanem földrajzi elhelyezkedése szerint is, azaz a legtöbb bank még mindig a fővárosi régióban, azon belül is a fővárosban, Moszkvában található, melyről bővebben a „Bankok az Orosz régiókban” című fejezetben lehet olvasni.

4

Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok

20

Még mindig sok az olyan bank, mely likviditáshiánnyal küzd, pontosabban nem is küzd, csak nem rendelkezik egy bankhoz méltó tőkenagysággal. Ezeknek a pénzintézeteknek az alaptőkéje teljesen minimális, a 20 millió forintnyi rubelt sem éri el. (OF Központi Bank [2009]) Az 1998-as válság hatására a betétesi bizalom komolyan megrendült a bankrendszerben, ezt csak az előző fejezetben felsorolt banki reformok és újítások tudták csökkenteni. A 2000. évet követően az energiahordozók magas árának köszönhetően (kőolaj, földgáz, kőszén) az ország gazdasága éves szinten 7%-kal növekedett, a bankrendszer is ennek képében fejlődött. A folyamatosan csökkenő bankok számát illetően a tendencia továbbra is változatlan maradt, mely a bankok méretéből, a rájuk vonatkozó szabályok szigorodásából és a piaci versenyből ered. A még 1997-ben 2555 működő bankból, mára már csak 1152 maradt. Az Egyesült Államokból kiindult pénzügyi válság az orosz bankrendszert is érintette, bár más szempontból, mint a legtöbb európai országot. A betétesek nyugalmát megőrizve a CBR nagyjából 4 milliárd rubelt pumpált a bankrendszerbe a likviditás megőrzése érdekében, ezzel sikerült stabilan tartani a bankrendszert. A jelenlegi piaci helyzetek mellett (2008 második fele 2009 első fele) a bankoknak nehéz tőkét emelniük a befektetői hiány miatt, ezt az átmeneti likviditáshiányt a CBR a bankoktól megkövetelt kötelező tartalék csökkentésével tudta megoldani, így a felszabadult összegekkel már likvidebbek lehettek. Ez az intézkedés számos kisbankot mentett meg a csődtől, hiszen az állami támogatásban nem az egész bankrendszer részesülhetett, csupán a nagyobb bankok.

21

Az alábbi táblázatban a kormány a bankrendszer stabilizálása érdekében bevezetett stabilizáló illetve likviditásnövelő intézkedései láthatók: Fedezetlen CBR hitelek max. 6 hónap

~850 mrd rubel

A kp-i ktgvetés egyensúlya

~650 mrd rubel

Alacsonyabb kötelező tartalék

~370 mrd rubel

követelmény

Fizetésképesség megőrzése

A hitelezési folyamatok megőrzése

Az állami tulajdonú ‘Lakásreform alap’ mérlegére

~157 mrd rubel

Kisebb hitelek 10 év futamidő 8%/év

Sberbank ~50 mrd rubel

kamat

VTB ~200 mrd rubel

2009 második felében a CBR a

Rosselkhoz ~25 mrd rubel

bankokkal a bankközi piaci veszteségek

Egyéb bankok ~225 mrd rubel

fedezésére a bankokkal megállapodott A Lakás Jelzálog-hitel Ügynökséggel

~60 mrd rubel

való szerződés a jelzálog-hitelek refinanszírozására A külföldi adósságok refinanszírozása

A VEB vállalati és banki hitelei

~ 50 mrd rubel

A VEB a Nemzeti Jóléti Bizottság

~175 mrd rubel

segítségével segíti a tőzsdét

~90 mrd rubelt már felhasznált

A VEB tőkeemelése

~75 mrd rubel

A Betétbiztosítási Ügynökség

~200 mrd rubel

A tőzsde támogatása

A problémás bankok úraszervezése

tőkeemelése ~0,5 mrd USD a Gazenergoprombanknak a Sobinbank megvásárlására Célzott/Közvetlen állami támogatás

~2,5 mrd USD a VEB-nek, a Svyazbank megvásárlására és 2 mrd a Globex bank támogatására

Forrás: Uralsib bank [2009]

3.2 A Bázel II és az orosz bankrendszer Ez a fejezet az orosz bankrendszer átláthatóbbá tétele és megerősítése céljából mutatja be a

Bázel

II.

bankfelügyeleti

rendszert,

melynek

alkalmazására

Oroszország

bankrendszerének is nagy szüksége van. Mint már a korábbi fejezetekben is volt róla szó és még lesz is, láthatjuk, hogy az orosz bankrendszert még átláthatóbbá és hatékonyabbá kell tenni, önállóan, saját erejükből kell a bankoknak megvédeniük magukat az esetleges válságoktól és nem pedig az állam segítségével. Ez azonban csak úgy valósulhat meg, ha a bankrendszer megerősödik, komoly szabályozásoknak veti alá magát, azaz bevezetik a bankok a bázeli tőkeegyezményt, mely egyáltalán nem gyors és olcsó folyamat, de

22

hosszú távon mindenképpen jövedelmezőbb mind a bankok mind pedig az ország gazdasága (lakosság, befektetők, állam) számára. A bankok pénzügyi kapcsolatban állnak más bankokkal, pénzügyi és nem pénzügyi szervezetekkel, magánszemélyekkel, hatóságokkal, vállalatokkal, ezért ezek az ügyfelek pozitívan és negatívan képesek befolyásolni a bankok eredményét. Gyakorlatilag minden bankot körülvesz egy virtuális pénzügyi holding, melyek alighanem a banki szakma történelmében mindvégig jelen voltak a bankok körül. A pénzügyi források folyamatos hiánya, a pénzügyi csatornák átláthatatlansága, a gyenge állami kontroll, a kereskedelemben a rövidlátóság és a nem megfelelő stratégiák alkalmazása, valamint egyéb tényezők teszik lehetővé a bankok számára ügyfeleik kihasználását. Az ilyen magatartás nem maradhat el a nemzeti vagy globális válságok kirobbanása, bankkrízisek és nagy veszteségek nélkül, ezért a pénzügyi stabilitás az elmúlt évszázadban egyre fontosabb szerepet töltött be a különböző országok kormányai és lakosságai körében. Az 1970-es évektől több, mint 120 országban robbantak ki helyi vagy bankrendszeri válságok az egyes országok gazdasági fejlettségi szintjétől függetlenül. Fontos megemlíteni, hogy a második világháborút követően a hetvenes évek elejéig alig voltak bankválságok. Ezeknek a válságoknak a hatásaként a pénzügyi rendszerben való bizalomvesztés, a gazdasági fejlődés lassulása mutatkozik. Legtöbbször a pénzügyi instabilitás forrása a bankrendszer, mely egy piacgazdaságú ország legfőbb közvetítője. A pénzügyi rendszer legsebezhetőbb részei a bankok, bár a labilitást más szervek is kiválthatják. A destabilitás a következő banki tevékenységekből származik: •A

bankrendszer

informatikai

rendszerének

heves

fejlesztése

(online

számlavezetés, magas összegek nagy távolságra való átutalását biztosító technológiák). •A

tőkeáramlás

liberalizálásának

erőltetése,

a

bankszféra

tradicionális

protekcionizmusának felpuhulása, mely a nemzeti bankrendszert a belső válságoktól teszi egyre inkább függővé. • A banki termékek lavina-szerű megjelenése a piacon, pl. derivatívák, melyek a banki konstrukciók további diverzifikációját teszik lehetővé.

23

A piacgazdaságú országok makrogazdasági stabilitása jelentős mértékben függ pénzügyi rendszerüktől, melyben a bankok a stabilizáció alapeszközei, de nem egyedüli intézményei. Amennyiben a bankrendszer stabil és megfelelően irányított, képes az instabil gazdasági helyzetet kézben tartani a különböző pénzügyi technikák alkalmazásával, pl. árfolyampolitikával. A bázeli folyamat a kereskedelmi bankok és a bankcsoportok megerősítésén keresztül tökéletesíti a banki tevékenységet, nemzeti és nemzetközi szinteken egyaránt. A pénzügyi rendszer sebezhetősége elsősorban a kockázat megosztásától és a likviditás biztosításától függ, további nem kevésbé fontos forrásai az instabilitásnak a nem kellően elővigyázatos makrogazdasági és banki szabályozások alkalmazása és az eltúlzott felügyeleti beavatkozások, a kormányzati és bankvezetési hibák. A pénzügyi instabilizáció inkább a kevésbé felépített bankrendszerű és nem kellő tapasztalattal rendelkező országokra jellemző, ahol a bankok és pénzintézetek nem megfelelő tőkeelosztása elégtelen kockázatkezeléshez vezethet, mely forrása lehet az instabil makrogazdaságnak, jellemzően azokban az országokban, ahol már megtörtént a piacgazdaságra való átállás, de az ország gazdasága még nincs a piacgazdaság érettségi szakaszában. A labilis makrogazdaság oka lehet a : •

magas infláció,

•

heves gazdasági növekedés, csökkenés,

•

a nem következetes fiskális politika,

•

a politikailag fontosnak tartott gazdasági programok túlzott és agresszív anyagi támogatása,

amelyek a legnyilvánvalóbb eredői az instabilitásnak, amivel a bankok küzdenek. Mint látjuk, a bankrendszertől jelentősen függ egy ország gazdasága, amennyiben ez a rendszer megfelelően működik, akkor a gazdaság is képes fejlődni, viszont ha nem, akkor tevékenysége válságokat eredményezhet, mely évekre is lelassíthatja az adott ország fejlődését. Éppen ezért a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság 1988-ban publikálta tőkemegfelelési sztenderdjeit, Capital Accord címmel, amelyben meghatározták a bankok szabályozói tőkéjének elemeit, és egységes számítási módot vezettek be a kockázattal súlyozott mérlegfőösszegre vonatkozóan. Az egyezmény 8%-os minimális értéket írt elő a szavatoló tőke és a kockázattal súlyozott mérlegfőösszeg arányából adódó 24

tőkemegfelelési rátára. Az újfajta tőkekövetelmény-számítás néhány éven belül beépült a legtöbb állam nemzeti szabályozásába, és nagymértékben elősegítette a bankok prudens működését és a versenysemlegességet. A 90-es években azonban a pénzügyi piacok fejlődése, különösen a származtatott ügyletekben mutatkozó jelentős innováció, az új típusú kockázatok megjelenése és a bankcsoportok térnyerése a bázeli szabályozás továbbfejlesztését, felülvizsgálatát kívánta meg. Kritika érte az egyezményt azért is, mert a banki tapasztalatok alapján nem kezelte eléggé differenciáltan az egyes hitelkockázatot hordozó eszközök tőkeszükségletét, és így a megkövetelt tőke nagysága nem állt arányban a közgazdaságilag szükséges tőke nagyságával, amely - adott valószínűség mellett - szükséges a veszteségek fedezéséhez. Emellett az egyezmény csak a hitel- és piaci kockázatokkal foglalkozott, nem tartalmazta az egyre jelentősebbé váló működési kockázatokat, amelynek kiemelése és a megfelelő tőkekövetelmény hozzárendelése nagymértékben elősegítette volna a megbízható és biztonságos banki működést. A szabályozás ezen kívül csak korlátozott mértékben ismerte el a ma már széles körben alkalmazott kockázatcsökkentési technikák, pl. a hitelderivatívák és a biztosítékok szerepét. A fenti okok miatt szükségessé vált a bázeli szabályozás átdolgozása, mégpedig úgy, hogy a korábbi verziónál rugalmasabb és kockázatérzékenyebb, a valós tőkeigényt jobban tükröző és komplexebb megközelítésű, a piaci követelményeknek jobban megfelelő szabályozás jöjjön létre. Az új koncepció már szétfeszítette az eredeti szabályozás kereteit, ezért volt szükség egy teljesen új dokumentum megalkotására. Egy hosszas tanácskozási folyamat után 2004 júniusában nyilvánosságra hozták egy új egyezmény végleges formáját, amelyet hivatalosan az International Convergence of Capital Measurement and Capital Standards – a revised framework (A tőkefelmérés és tőkeszabványok nemzetközi konvergenciája – átdolgozott keret) címet viseli.

25

A szabályozás tartalma A bázeli tőkemegfelelési szabályozás a kockázatkezelési folyamatokra, a belső irányítási és ellenőrzési rendszerekre tartalmaz előírásokat. Egyik legfőbb aspektusa a rugalmasság: oly módon került kialakításra, hogy a különböző méretű, összetettségű és más-más tevékenységet végző intézmények számára egyaránt alkalmas legyen a szükséges tőkekövetelmény meghatározására. Az átalakított, új szabályozás komplexebb felépítésű, és rugalmassága az alkalmazható módszerek választékában rejlik. Ily módon lehetőség nyílik az intézmények számára a kockázatkezelési rendszereik kifinomultságának legmegfelelőbb megközelítés használatára. A szabályozás három fő pilléren nyugszik:

Forrás: Eximbank

Első pillér A tőkeegyezmény előírásai a három legfőbb kockázattípus mérésére többféle közelítést tesznek lehetővé. A következőkben vegyük sorra ezeket! A hitelkockázat és annak becslése az első pillér legfontosabb eleme. E típus tőkekövetelmény meghatározására két módszer választható: a sztenderd módszerrel azok élhetnek, akiknek nincs saját belső minősítési rendszerük, ezért a felügyelet által megadott paramétereket alkalmazzák a tőkekövetelmény meghatározására. Ennél

26

fejlettebb módszer, amikor a bank olyan belső minősítési modellel rendelkezik, amelynek a következő kockázati komponensekre kell becsült értéket meghatároznia: • Nemfizetés valószínűsége (probability of default, PD) • A fizetés elmaradásakor a veszteség átlagos mértéke (loss given default, LGD) • A fizetésképtelenség bekövetkezésekor a kockázati kitettség várható értéke (exposure at default, EAD) • Futamidő (maturity, M) A kockázati súly görbe (risk weight curve) e kockázati komponensek felhasználásával határozza meg a kockázattal súlyozott eszközök értékét, s ebből a tőkekövetelmény nagyságát. Az adott hitel kockázati súlya a nemfizetés valószínűségének (PD), a veszteség átlagos mértékének (LGD) és a futamidőnek a függvénye. Ahhoz, hogy a belső minősítési modellek a valódi hitelkockázat leképezésére alkalmasak legyenek, a szükséges inputok becslésére és a tőkekövetelmény kiszámítására a bankoknak (és a felügyeleti hatóságoknak is) összetett, kifinomult rendszerekkel kell rendelkezniük, amelyeket az alkalmazás feltételéül szabott minimumkövetelményeknek megfelelnek. A belső minősítésű modellek a következő eszközkategóriákat különböztetik meg: vállalatok, bankok, szuverén adósok, retail és részvénybefektetések. Mindegyik eszközkategóriára külön létezik kockázati súly görbe, amely a fent említett fő kockázati komponensek függvénye. A belső minősítési modell alkalmazásáról a sztenderd módszerre való visszatérés cask különleges esetekben megengedett, csakúgy, mint a fejlett módszerről az alapmódszerre való visszalépés. Azok a bankok, amelyek a belső minősítési modellekkel számítják 2006-tól tőkekövetelményüket, egy évvel a szabályozás hatályba lépése előtt mindkét módszer (a jelenlegi sztenderd és a belső minősítési modell) szerint is meg kell, hogy állapítsák tőkekövetelményüket. A javaslat azt is tartalmazza, hogy 2006-tól egy kétéves

27

átmeneti periódus alatt a bankok új módszer szerinti tőkekövetelménye nem lehet kisebb a jelenlegi egyezmény szerint számított tőke 90, illetve 80%-ánál. A kockázatcsökkentési technikák tekintetében az új bázeli egyezmény kiterjeszti ezen eszközök figyelembevételének körét, és a következőket ismeri el: •

garanciák,

•

hitelderivatívák,

•

biztosítékok

•

nettósítási megállapodások.

A kockázatcsökkentési technikák szélesebb körű elismerése a tőkekövetelmény csökkentésében ösztönzőként hat a bankok kockázatkezelési rendszereinek fejlesztésére. A szabályozás azonban szigorú minimumkövetelményeket is támaszt ezen technikák alkalmazásának feltételeként annak érdekében, hogy az egyidejűleg a hitelkockázat mérséklésére alkalmazott eszközben rejlő pótlólagos kockázatok (működési, likviditási, piaci kockázatok) ne rontsák a kockázatcsökkentés hatékonyságát. Ha ezek a reziduális kockázatokat nem veszik figyelembe megfelelő módon, a felügyelet pótlólagos tőkefedezetet követelhet meg. A működési kockázat az új javaslatban került bevonásra a kiemelt kockázati kategóriák közé, és várhatóan a minimum szabályozói tőke 12%-át alkotja majd. A működési kockázatot a javaslat mint az emberek, a belső folyamatok és rendszerek nem megfelelő vagy hibás működése, illetve külső tényezők által előidézett veszteségek kockázataként definiálja. Így a jogi és dokumentációs hiányosságokból, a számítógépes rendszerek meghibásodásából, a belső folyamatok szabályszerűtlenségéből és az inkompetenciából, csalásból eredő kockázatokra is kötelező a tőkefedezet képzése. Fontos megjegyezni, hogy miközben a jogi kockázatot magában foglalja, nem tartalmazza a stratégiai és reputációs kockázatot. Három különböző összetettségű megközelítés áll a bankok rendelkezésére, hogy a működési kockázatukhoz tartozó tőkekövetelményt meghatározzák:

28

•

Az alapmutató módszer a legegyszerűbb, amelyet várhatóan csak a legegyszerűbb felépítésű intézmények alkalmaznak majd. E módszer szerint egyetlen mutató jelzi az intézmény teljes működési kockázatát, és a bank bruttó bevételének fix százalékának megfelelő tőkét tart e kockázatok fedezésére.

•

A sztenderd módszert alkalmazó bankok esetében a Bizottság nyolc üzleti területet határozott meg. A

képzendő tőkekövetelmény az

alapmutató

módszeréhez hasonlóan abruttó bevétel fix százalékaként határozható meg üzleti területenként, majd az intézmény teljes tőkekövetelménye ezek összegéből adódik. •

A belső mérési módszer használatánál a bankok saját becsléseiket alkalmazzák a kockázati kitettségre, a nemfizetés valószínűségére és a veszteség átlagos mértékére vonatkozóan, amellyel megállapítják a várható veszteséget üzleti területenként. Ezt követően a felügyelet által meghatározott konverziós faktor segítségével számítják ki a működési kockázathoz tartozó tőkekövetelményt.

Az összetettebb módszerek alkalmazására történő könnyebb áttérés érdekében több javaslat is kidolgozás alatt áll, hogy lehetséges legyen a különböző módszerek együttes használata az eltérő üzleti területekre és a csoporton belüli különböző tevékenységekre (egyedi és konszolidált alapon is). A Bizottság elismeri ugyanakkor, hogy a működési kockázat tőkekövetelményének számításához jelenleg korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre, és az alkalmazandó módszerek a hitelkockázatéhoz hasonló szintre való fejlesztése még sok munkát igényel. A piaci kockázat a meghatározás szerint a piaci árak mozgásából eredő mérlegen belüli és mérlegen kívüli veszteségek kockázata. Figyelembe vételére azért volt szükség, mert azok az új termékek, konstrukciók megjelenésével egyre jelentősebb kockázati tényezővé váltak. Mérésük a szabályozás szerint kétféleképpen történhet: • „mark to market” elven, amely napi értékelésen alapul, a Value at Risk model segítségével, • „mark to model” módszer alapján az értékelés a bank által felállított modell segítségével történik, melynek megbízhatóságát a felügyeleti hatóság ellenőrzi. A 29

Bizottság előírja, hogy a bankoknak megfelelő rendszerekkel és belső ellenőrzési folyamatokkal kell rendelkeznie, amely a menedzsment és a felügyelet számára biztosítja, hogy az alkalmazott értékelési eljárás prudens, és a kapott értékek megbízhatóak. Második pillér A felügyeleti felülvizsgálati folyamat célja, hogy a bankok kockázati profiljuknak megfelelő tőkeszintet alakítsanak ki, valamint magas színvonalú kockázatmenedzselést működtessenek. A felügyeleti hatóság felelőssége annak megítélésében rejlik, hogy a bankok a saját tőkeszükségletüket megfelelően határozták-e meg. A Bizottság a felügyeleti felülvizsgálat fő elemeit a következő négy alapelvben fogalmazta meg: •

A bankok saját kockázat és tőkemegfelelés mérése: A bankoknak kockázati profiljuknak megfelelő tőkemegfelelési mérési folyamattal és a tőkeszint fenntartására irányuló stratégiával kell rendelkezniük.

•

A banki belső eljárások felügyeleti felülvizsgálata: A felügyeleti hatóságnak a bankok belső tőkemegfelelési számításait és a tőkére vonatkozó stratégiáját vizsgálnia és értékelnie kell. Ugyanez vonatkozik a bankok azon képességére, hogy a szabályozói tőkerátájuknak való megfelelést figyelemmel kísérjék és betartását biztosítsák. A felügyeletnek intézkedéseket kell tennie, ha a banki eljárásokat nem tartják megfelelőnek.

•

Tőke a szabályozói minimumszint felett: A felügyelő hatóságoknak a bankoktól el kell

várniuk,

hogy

a

szabályozói

szintnél

magasabb

minimumtőkével

működjenek. A felügyeleti hatóságoknak képesnek kell lenniük arra, hogy a bankoktól a minimumnál magasabb tőkeszint biztosítását megköveteljék. •

Felügyeleti beavatkozás: A felügyeleti hatóságoknak időben be kell avatkozniuk, hogy a tőkeszint minimum alá esését megakadályozzák, és gyors korrekciós intézkedéseket kell tenniük, ha a tőkeszintet nem tartják be, vagy nem pótolják.

30

Az új szabályozási keret előírja, hogy a bankoknak rendelkezniük kell felső vezetés által elfogadott, a kockázati profilnak megfelelő formalizált kockázatkezelési rendszerekkel. Ez a követelmény eljárások felállítását jelenti a lényeges kockázatok azonosítására, mérésére, és olyan módszer kidolgozását, amely a vállalt kockázatokhoz megfelelő kockázati súlyozást rendel. A rendszernek alkalmasnak kell lennie a kockázati kitettség követésére és a kockázatiprofil változásának tőkekövetelményre vonatkozó hatásának leképezésére. Ezek alapján rendszeres kockázati jelentések készítése szükséges, amelyek a menedzsment számára lehetővé teszik a tőkemegfelelés értékelését, a tőkehelyzet és a bank stratégiai terve közötti összhang megteremtését. A felügyeleti hatóságnak meg kell győződnie arról, hogy a bankok rendszeresen felülvizsgálják kockázatkezelési folyamataikat, különös tekintettel a nagykockázatok és a kockázati koncentrációk azonosítására, illetve a tőkemegfelelés méréséhez használt adatok pontosságára, teljességére, a fő feltevések relevanciájára és a forgatókönyvek helytállóságára

vonatkozóan.

A

bankok

tőkekövetelményének

nagysága

és

a

kockázatkezelési és belső irányítási/ellenőrzési folyamatok hatékonysága korrelálnak egymással, azonban a nagyobb tőke nem helyettesítheti a nem kielégítő belső folyamatokat. Átfogó belső ellenőrzési eljárások felállítása szükséges a banki belső folyamatok integritásának biztosítására. A felügyeleti felülvizsgálat a helyszínen kívüli és helyszíni ellenőrzések, a bankvezetéssel folytatott konzultációk és a külső auditorok jelentéseinek és az időszakos jelentések elemzésének különféle kombinációjával valósul meg. A felügyeleti hatóságnak széles eszköztárral kell rendelkeznie a banki tőkemegfelelés fenntartatása érdekében, és lehetősége kell, hogy legyen belátása szerint meg-választani az intézmény körülményeihez legjobban illeszkedő eszközt. Az adott ország jogrendszerétől függően eltérő jogosítványokkal rendelkezhetnek, de az alkalmazható eszközöknek (pl. az osztalékfizetés korlátozása, a tőkemegfelelés helyreállítására irányuló terv előírása, a belső folyamatok és eljárások fejlesztésére való felhívás, pótlólagos tőke előírása) mindig képesnek kell lenniük a tőkemegfelelési ráta betartatására. Ezeket az elveket más, felügyeleti tevékenységre vonatkozó szempontokkal 31

együtt már az 1996-ban megjelentetett Core Principles for Effective Banking Supervision is tartalmazza. Harmadik pillér A bankok pénzügyi kimutatásaira és alkalmazott módszereire vonatkozó közzétételi kötelezettség a bankokat biztonságos, megbízható és hatékony működésre készteti, s egyben áttekinthetővé teszi a bank kockázati profilját és tőkehelyzetét a piaci szereplők számára. Emellett a biztos tőkemegfelelésre ösztönöz, amely megfelelő fedezetet nyújt a kockázati kitettségből eredő várható jövőbeli veszteségekre. A közzétételi követelmények két általános alapelve a következő: •

Minden kockázati területre külön-külön (hitelezési, piaci, működési, banki könyvben levő kamat- és részvényárfolyam kockázatra) a bankoknak meg kell fogalmazni: - a kockázatkezelés céljait és politikáit, beleértve a stratégiát és folyamatokat, - a kockázatkezelő funkciót ellátó egység szervezeti jellemzőit, - a kockázatfelmérés és követés hatókörét és jellegét, - a kockázatfedezési/csökkentési politikákat, és azok hatékonyságát ellenőrző folyamatokat.

•

A bankoknak rendelkezniük kell formalizált, a felsővezetés által elfogadott közzétételi politikával, és eljárásokat kell felállítaniuk a közzétett információk megfelelőségének, valódiságának és gyakoriságuk helyességének ellenőrzésére.

A nyilvánosságra hozatal további alapelve a lényegesség, amely szerint minden olyan információt nyilvánosságra kell hozni, amelynek hiánya vagy téves közlése megváltoztatja vagy befolyásolja a piaci szereplők döntéseit. A szabályozás nem szab meg határértéket a lényegességre vonatkozóan, ennek eldöntését az intézményre bízza, csakúgy, mint a közzétételi csatorna megválasztását. E mellett olyan gyakoriságú nyilvánosságra hozatalt ír elő, amely tükrözi az intézmény valódi pozícióját. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az eves adatok nem elegendőek, ezért általában a féléves, egyes esetekben a negyedéves adatközlést várja el. 32

A Bizottság egységes mintát is kidolgozott a nyilvánosságra hozandó információk egy körére, azok összehasonlíthatóságának megkönnyítése érdekében, ezt a szabványt azonban nem kötelező alkalmazni, ha az alternatív mód is alkalmas az előírt információk világos közlésére. (Eximbank [2008])

3.3 A bankok tulajdonosi háttere Tulajdonosi hátterüket tekintve az Oroszországban tevékenykedő bankokat három fő csoportra lehet bontani: orosz, ezen belül (1) Orosz állami tulajdonú bankokra és (2) Orosz tulajdonú nagy magánbankokra, valamint (3) Külföldi tulajdonú bankokra. Ez a három fő bankcsoport határozza meg tulajdonképpen a bankrendszert. Az elmúlt 12 év során az országban működő pénzintézetek száma az 1997-es 2552-ről, mára 1152-re csökkent és a mai napig folyamatosan csökken. Ez a nagymértékű tisztulás a különféle szabályozásoknak köszönhető. A pénzintézetek folyamatosan csökkenő száma a bankrendszer hatékonyabb működéséhez vezet, ezért ez a folyamat hasznos része a rendszer fejlődésének, hiszen javul a bankok átláthatósága, a pénzintézetek közötti bizalom és a pénzintézetek illetve az ügyfelek közötti bizalom is nő. Megfigyelhető a bankpiacon a nagy állami bankok dominanciája (Szberbank, VneshtorgBank, Bank-Moskvi, Gazprombank, Rosselhozbank stb.), mely az eltelt 10 év alatt némileg csökkent az EU országokhoz viszonyítva, ráadásul a 2008-as jelzálogpiaci válság okán a kormány bankmentő intézkedéseinek hatására az állami tulajdoni arány a bankokban csak növekedett. Azonban ez csak átmeneti állapotként szerepel a kormány tervei között, hiszen privatizációs intézkedések segítségével kívánja a magántőkét érdekeltté tenni, a krízis hatására 47%-ról 55%-ra megnövekedett állami tulajdon magánkézbe való visszajuttatásában. Az 5. számú táblázatban jól megfigyelhető, hogy a fejlett országokban a bankok döntő többsége az „egyéb” kategóriában van. Ezek a bankok gyorsabban képesek reagálni a piaci hatásokra, mint a nagyok méretüknél fogva. A fejlett országokban a pénzintézetek számos szolgáltatást kínálnak, melyeket folyamatosan fejlesztenek az ügyfélkör bővítése érdekében, ezért a verseny is folyamatos közöttük, ami nemcsak olcsóbbá teszi a szolgáltatásokat, hanem állandó megújulásra kényszeríti a bankokat. Amennyiben az országban a nagybankok és az állami tulajdon 33

van jelen, akkor ez a verseny nem alakul ki ilyen mértékben, a bankrendszer rugalmatlanabb és szűkebb lesz a nyújtott szolgáltatások terén. A következőkben megvizsgáljuk a már korábban említett három, tulajdonosi szempontból domináns banktípust; profiljuk, fiókhálózatuk szempontjából.

(1) Orosz állami tulajdonú bankok Ezek a nagybankok jellemzően a nagy állami vállalatokkal és a nagy magánvállalatokkal állnak kapcsolatban, őket hitelezik és a lakossági betétek nagyobb hányada náluk koncentrálódik. •

Szberbank: az orosz állam ennek a banknak a 60%-át birtokolja, az orosz és a

külföldi befektetők 20%-os részesdéssel bírnak a bankban. A Szberbank korábban a Szovjetunió takarékbankjaként funkcionált, ezekben az időkben egyedül ez a bank nyújtotta az akkori általános lakossági szolgáltatásokat, funkciói mind a mai napig megmaradtak, bár mára kibővültek a modernebb banki konstrukciókkal és csupán annyi változás történt, hogy napjainkban már nem ő az egyedüli szereplője a lakossági szolgáltatásoknak.

Központja

Moszkvában

található,

országosan

a

legnagyobb

fiókhálózattal rendelkezik, mintegy 850 fiókkal, 17 regionális bankkal és 2000 irodával szerte a 7 régióban. A bank 2006-2007-es években Ukrajnában, Belorussziában, Kazahsztánban és a FÁK országaiban tett szert érdekeltségekre, a 2008-2010-es évek alatt pedig közép és nyugat európai nehéz helyzetben lévő bankokat tervez vásárolni. A Szberbank jelenleg az ország legnagyobb bankja, az orosz bankrendszer eszközeinek a 24%-a nála koncentrálódik, a rubelben tartott betéteknek pedig az 55%-a. A legnagyobb kiskereskedelmi hitelezőnek tekinthető az országban, a bankrendszer lakossági hiteleinek a 26%-ával rendelkezik, partnerei a legnagyobb 100 orosz vállalatok között vannak, melyek a legjelentősebb kis és középvállalatoknak számítanak az orosz kereskedelemben, szolgáltató iparban, mezőgazdaságban, gépgyártásban valamint az olaj-gáz- és a vegyipar területein. A bank tőkéjének nagy részét a lakossági számlák biztosítják, melyeknek a 70%-a betétként szerepel a bank könyveiben. 34

A Szberbank a jól egyensúlyban tartott eszköz illetve forrás állományával stabilnak tekinthető, az egyedüli kockázati forrása egy széles körű betétkivonás lehetne, mely teljesen felforgatná az intézmény tőkealapját, sőt az orosz bankrendszert is, mely a bankrendszer teljes csődjéhez vezetne. A Szberbank a betétmegtartási statisztikán is előkelő helyet foglal el, hiszen 2008 októberében a krízis tetőzésekor is csak a betétek 3%-át vonták ki a bankból, ez az arány a bankrendszer többi intézményeire vonatkozóan átlagosan 8% volt. •

VTB: ez a pénzintézet volt korábban az orosz külkereskedelmi bank, amely mára

már nem több, mint egy egyszerű kereskedelmi banki funkciót lát el. Az orosz állam a pénzintézet 77%-át birtokolja, a maradék 23%-ot pedig szabadon vásárolható részvényként lehet megvásárolni az értékpapírpiacon. A VTB a második legnagyobb orosz bank a Szberbank után és a teljes bankrendszer vagyonának a 7,5%-át birtokolja. 1990-ben hozták létre export-import bankként azért, hogy az orosz vállalatok exportját segítse elő, de a folyamatos állami támogatásnak köszönhetően hamar az ország egyik legnagyobb bankjává nőtte ki magát. A VTB annak a bankcsoportnak a magja, mely magába foglalja a VTB 245 kiskereskedelmi bankot, az univerzális VTB North-West bankot és a széles körű diverzifikációnak köszönhetően az elmúlt néhány évben Nyugat Európában és a FÁK országokban megvásárolt leánybankok egész csoportját. Főbb ügyfelei a jelentősebb orosz ipari vállalatok és exportőrök, gyártó- feldolgozó- olajgáz ipari és szállítmányozási cégek, valamint a pénzügyi szektor 20%-os hányaddal, a kereskedelemi szféra pedig 12%-os résszel veszi ki részét a bank portfóliójából. Eszközeinek 32%-át a vállalati betétek teszik ki, 17%-át a kiskereskedelmi betétek, forrásainak a 12%-át a lakossági és bankközi hitelek, 8%-át a külföldi és a szindikált hitelek, 23%-át az adóslevelek, 2%-át pedig a másodlagos hitelek. A bankcsoport 543 fiókkal rendelkezik az orosz régiókban. 5

A VTB 24 a 2004‐es bank válság során nehéz helyzetbe kerülő Gutabank felvásárolását követően jött létre

35

A bank tényleges kockázatait a jelentős értékpapír portfóliója és lényeges külföldi rövid lejáratú adóssága jelentik, utóbbira a bank saját tőkéje nem nyújt teljes fedezetet, így egy 950 millió $-os kölcsön biztosítja annak megfelelő fizetését. Kockázati szempontból, a pénzügyi rendszert fejlesztő és a válságellenes programokban részt vevő kormányzati ügynökként működő VTB, a Szberbank és a Rosszelhozbank között a második legjelentősebb orosz bankként működik. •

Rosszelhoz Bank: az orosz Mezőgazdasági Bank, mely a Föderációs

Vagyonügynökség által 100%-ban az orosz állam tulajdonában tartott bank. A bank 2000-ben jött létre azzal a céllal, hogy az orosz mezőgazdaságot fejlessze különféle hitelek

nyújtásával. Jelentősebb ügyfelei a kis-és közepes méretű

mezőgazdasági tevékenységet folytató intézmények, valamint az olyan távoli orosz régióbéli kis- és közepes vállalatok és magánszemélyek, melyeknek az általános hitelek mellett lakáshitelt és jelzáloghitelt is folyósít a bank. A hitelintézet komolyan fejleszti betétesi állományát és az oroszországi bankok közül a Szberbank mellett az egyik legstabilabb betétalappal rendelkezett a 2008 szeptemberoktóberi időszakban, amikor is a legnagyobb mértékben vonták ki a befektetők a bankrendszerből betétjeiket. Országos viszonylatban, a Szberbankot követően ez a bank rendelkezik a legtöbb fiókkal, mintegy 80 regionális fiókja és több, mint 1100 alfiókja van, a Föderáció minden közepes méretű városában és régiós központjában jelen van. Kötelezettségeinek 60%-a külföldre irányul, amely a következőképpen oszlik meg: 20% eurókötvény, 5% szindikált hitel, a maradék 15% pedig lakossági kölcsön. A pénzintézet kockázatának a fent említett külföldi hitelek tekinthetők, azonban ezek a kölcsönök döntő többségükben hosszú lejáratúak, a 3 évet is meghaladják. •

Gazprombank: a bank 51%-a a Gazfond tulajdonában van, míg a Gazprom

gázipari vállalatnak közvetlenül 42% részesedése van az intézményben, a maradék 7%-ot pedig törzsrészvényként tartják nyilván. Az intézményt 1990-ben alapították azért, hogy a

36

gázipari vállalatot, a Gazprom-t szolgálja, de nemcsak az anyavállalattal áll kapcsolatban, hanem számos orosz nagyvállalattal tart fenn szoros üzleti kapcsolatot. A Gazprombank a harmadik legnagyobb orosz bank, 4,9%-os részesedéssel rendelkezik a teljes bankrendszerből, főként vállalati bankként funkcionál és a Gazprombank-csoport magja, mely a Gazenergoprombankból, fiókbankokból, a Sobin Bankból és a belorussziai Belgazprombankból áll. (2) Orosz tulajdonú nagy magánbankok Ezek a pénzintézetek nagy betétesi állománnyal rendelkeznek, nem jellemzi őket a túlzott külföldi forrásbevonás, a tőkepiacot legfőképpen arra használják, hogy szélesítsék és ellenállóbbá tegyék a már meglévő tőkealapjukat, ennek eredményeképpen a külső adósságuk alacsony szintű, nem kétséges, hogy adósságaikat vissza tudják fizetni, de elképzelhető, hogy csökkenteni kell a növekedési ütemüket annak érdekében, hogy az adósságaikhoz szükséges összegeket rendben biztosítani tudják. •

Alfabank: a bank 100%-ban az Alfa-csoport tulajdonában van, a tulajdonosi kör 6

személyből áll összesen, elsőbbségi résszel rendelkezők közülük; Mikhail Friedman 36%, German Khan 23% és Pjotr Aven 13,76%. A bank eszközeit tekintve az ötödik legnagyobb bank az országban, de még így is csupán 2,4%-os a piaci részesedése, ennek ellenére messze a legnagyobb magánbanknak számít Oroszországban (utána az Uralsib következik az Alfabank eszközeinek alig több, mint 67%-ával). A pénzintézet egy jól felépített vállalati (a hitelek 70%-a) és kiskereskedelmi, ún. univerzális

bankstratégiát

követ,

melyben

a

10

legnagyobb

hitel

a

bank

hitelportfóliójának a 18,5%-át teszi ki, a 10 legnagyobb betét pedig a betétek 37,5%-át. A betétek 40%-át a kiskereskedelmi forgalom biztosítja. A bank hiteleinek több, mint a harmada Moszkvában koncentrálódik, világszerte 300-nál is több irodája van, bankfiókokkal pedig Ukrajnában, Kazahsztánban, Norvégiában, az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban rendelkezik.

37

•

Uralsib Bank: a bank a helyi Urál-Szibériai Bank, IBG Nikoil, Nikoil-Avtobank

és egyéb helyi bankok egyesülésével jött létre 2005-ben, mely jelenleg a tizedik legnagyobb orosz bank, 1,8%-os piaci részesedéssel a bankrendszer tőkéjéből és a második legnagyobb magánbank az Alfabankot követően. Csekély részaránya ellenére, a bank történetében jelentős eseménynek számít, amikor egyesült a baskortosztáni városi bankkal, hiszen az utóbb említett intézmény 11 tagú felügyelőbizottságából 3 fő baskortosztáni kormányzati tisztviselő és a testület elnöke pedig a köztársasági miniszterelnök. Az Uralsib kezeli Baskortosztán nem költségvetési és külföldi valuta számláit valamint a Baskortosztáni Köztársaság hivatalos nemzetközi pénzügyeiért felel. A banknak a statisztikák szerint a 2007. év végi vállalati ügyfélkörének a 80%-át a Kis és Középvállalkozások (KKV) tették ki, bár annak ellenére, hogy Baskortosztánnal kapcsolata virágzónak mondható, fiókhálózatát nemcsak ezen a vidéken kívánja szélesíti, hanem az uráli, szibériai, dél oroszországi és a Volga menti régiókban is. A 2007 év végi adatokat tekintve, a vállalati betétek az Uralsib teljes banki betétjeinek felével értek fel, míg a lakossági betétek 30%-kal voltak egyenlőek, a maradék hányadot pedig a baskortosztáni költségvetési alapok illetve a minimális mennyiségű külföldi szindikált hitelek tették ki. •

Promsvyazbank: a bankot Norvégiában regisztrálták, tulajdonosai A. Anyaev és

D. Anyaev a pénzintézetet 84,7%-ban birtokolják, továbbá a német Kommerzbank is résztulajdonosa 2006 decembere óta a banknak 15,3%-os aránnyal. Az univerzális bankstratégiát folytató bank erősen a vállalati ügyfelekre koncentrál (portfóliója 82%-ban tartalmaz vállalati hiteleket), a kereskedelemben tevékenykedő ügyfélkörének hányada 12%-os, portfóliójában megtalálhatóak még élelmiszeripari, ingatlanpiaci és építőipari, pénzügyi szolgáltató és egyéb profilú vállalatok. Eszközei mértékét tekintve a 15. Legnagyobb bank Oroszországban, piaci részesedése eszközarányosan 1,7%, a tőkéjének felét a fogyasztói betétek, 10,5%-át kötvények, 5%-át váltók, 10%-át szindikált hitelek és 20%-ot pedig a külföldi bankok hitelei alkotják.

38

A banknak 43 fiókja van, 255 üzlete, egy ciprusi leányvállalata, képviseletei Kínában, Indiában, Ukrajnában és Kirgizisztánban. (3) Külföldi tulajdonú bankok Oroszország, mint minden más fejlődő ország piaca, kiváló lehetőséget kínál a külföldi bankoknak hálózatuk fejlesztésére, ügyfélkörük bővítésére. Ezek az intézmények általában egy tőkeerős külföldi banknak vagy bankcsoportnak a leánybankjai, melyek a lakossági, a vállalati, lakossági és vállalati (széles termék illetve szolgáltatás palettával rendelkeznek) vagy egy bizonyos szegmens kiszolgálására specializálódtak, csakúgy mint a (Kommerzbank6). (Deutsche Bank [2008]) Jelenleg az orosz bankrendszerben az egyre növekvő külföldi tulajdon jelenléte figyelhető meg, amely még 1997-ben 5,5% volt, addigra 2009 áprilisára már 19,25%-ra növekedett. Ezen belül is több, mint a négyszeresére nőtt azoknak a pénzintézeteknek a száma, melyekben legalább 50%-ot képvisel a külföldi tulajdon. A 100%-ban külföldi tulajdonú pénzintézetek száma hasonló időintervallum alatt 16-ról 81-re nőtt, a legnagyobb tőkével rendelkezők közülük, az Uni Credit Bank, Raiffeisen Bank, a Citi Bank és az International Moscow Bank. A fent felsorolt első három, a 10 legnagyobb orosz bank között, míg a negyedik az első 15 legnagyobb között szerepel. (OF Központi Bank [2009]) A nyugat európai bankok stratégiájuk szerint öt jól elkülöníthető módszer alkalmazásával terjeszkednek az orosz piacon: 1. Önálló szervezetépítést folytat, mint a Citi Bank, ABN Amro, Ing Bank és a Deutsche Bank. Ezzel a stratégiával a saját maguk erejéből hozzák létre hálózatukat. Általában ezek a pénzintézetek meglehetősen széles körű szolgáltatásokat nyújtanak. 2. Egy fejlett helyi hálózattal rendelkező regionális bank megvásárlását követően a saját szolgáltatásainak a terjesztése csakúgy, mint ahogyan ezt a Raiffeisen Bank tette. 6

A Kommerzbank csak az orosz piacon működő német vállalatokat szolgálja ki

39

3. A tulajdonosi hányad növelése egy komoly bankban, úgy támogatva azt, mint egy részvényes: Uni Credit Bank 4. Olyan komlpex stratégia követése, mely magába foglalja az egyszerűbb bankok felvásárlását és a nagybankokban való érdekeltségszerzéseket: BSGV. (Uralsib Bank, 2008) 5. A már nagy múlttal és tapasztalattal rendelkező bank, mint az OTP, saját országhatárait átlépve, idegen országokban folytatja szolgáltatásnyújtásait, olyan országokban, ahol nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a hazai bankok. 3.3 A bankok hitelpolitikája A bank a pénzügyi közvetítő rendszer legjellemzőbb eleme, olyan intézmény, amely pénzügyi szolgáltatásokat nyújt, társadalmilag hasznos terméket nem állít elő. Legfontosabb tevékenysége a hitelek nyújtása és betétek gyűjtése, vagyis a gazdaság fölös, jelenleg felhasználatlan pénzmegtakarításainak begyűjtése (passzív bankügylet) és azok kihelyezése, aktiválása a gazdaság pénzszükségben lévő alanyaihoz (aktív bankügylet). Eképpen a modern tőkés gazdaság egyfajta motorjaként működik, hagyományosan a pénzügyi szolgáltatások díjából és a hitelekből származó kamatból jut haszonhoz. A bank által folyósított kölcsönöket és a bankokban képzett betéteket lejárat szerint lehet csoportosítani. A hitel illetve a betét lejárata megmutatja, hogy az adott hitelt milyen időperiódus alatt kell törleszteni, a betét esetén pedig azt, hogy mennyi időre fektette be pénzét az ügyfél. A futamidő esetében időtáv szerint meg lehet különböztetni rövid lejáratú, egy évnél rövidebb, illetve hosszú lejáratú, egy évnél hosszabb időtávra felvett hiteleket és képzett betéteket. Ahhoz, hogy egy pénzintézet likvid maradhasson, össze kell hangolnia a hiteleinek és a betéteinek a lejáratát, azaz ha hosszú lejáratú hiteleket nyújt, javasolt hosszú lejáratú betétekkel rendelkeznie. Oroszországban az 1990-es évek folyamán, még többnyire a rövid lejáratú ügyletek domináltak, azaz a betétesek jellemzően 1 évnél rövidebb időre kötötték le pénzüket az egyes bankokban, azok pedig akik hitelt vettek fel, szintén az egy évnél rövidebb időre szóló konstrukciókat 40

választották. Ez a tendencia egészen az ezredfordulóig megmaradt, majd 2003 körül kezdett mind a betétek, mind pedig a hitelek futamideje kitolódni az egyre hosszabb lejárat felé. A következőkben megvizsgáljuk, hogy hogyan alakultak a lakossági illetve vállalati hitel felvételek és betétképzések. A bankokban képzett betéteket és a kihelyezett hiteleket az 1999 június 30-ai időszaktól vizsgáljuk egészen 2009 07. 31-ig. Azért szükséges ez az időpont, mert az 1998-as válságot követően erre az időre már megnyugodott a piac, nem befolyásolja az adatokat a válság okozta pánik. A vizsgált időszak alatt nagymértékű számszerű fejlődésen ment keresztül a bankrendszer, a felvett hitelek összege növekedett, vállalati és lakossági szinten egyaránt csakúgy, mint a betétek esetében. Hitelek A magán illetve az üzleti szféra által felvett hitelek értéke folyamatosan növekedett, mely a bankrendszer egyértelmű fejlődésének tudható be. A következő sorokban látni fogjuk, hogy az egyes hitelfajtákból kihelyezett összegek hogyan alakultak az évek során. A hiteleket több szempontból is megvizsgáljuk, attól függően, hogy kinek folyósították; magánszemélyeknek vagy vállalatoknak illetve aszerint, hogy rubelben vették fel vagy külföldi valutában. Továbbá szó lesz még a jelzáloghitelezésről és a lakáshitelezés alakulásáról is, majd ezt követően egy rövid statisztika következik a fogyasztói hitelek helyzetéről és kamatairól. Lássuk tehát először a lakossági hitelek alakulását, majd ezt követően a vállalati hiteleket: Oroszországban a magánszemélyek által rubelben felvett hitelek a kezdeti időszaki (1999 június 30.) 12.424 millióról a 2009-es (2009 07.31.) időszakra már 3.232.790 millióra növekedtek, mely 260-szoros gyarapodásnak felel meg. A felvett hitelek összege a 2000. évet követően kezdett drasztikusan megnőni, a növekedés egészen a 2008-as válságig folyamatos volt, majd ezt a látványos fejlődést némiképp megtörte a 2008-as válság, az előző évi 37%-os bővülést 9%-os csökkenés követte. A külföldi valutában felvett kölcsönök 1999-ben 10.793 millió rubel értéket képviseltek, majd ez az érték 2009 41

július végére 458 379 rubelre emelkedett, bár ez a növekedés sem volt teljes egészében töretlen, csupán 2008-ig, hiszen 2008 októberétől egészen a 2009-es időszakra mintegy 4,5%-kal zsugorodtak ezek a hitelek. Miután már láttuk, hogy hogyan alakult az országban a kölcsönfelvétel alakulása, vizsgáljuk meg, hogy egyes specifikus kölcsönök kamata illetve a lakosságnak kihelyezett összege hogyan alakult az elmúlt 2 évben. Ezek a kölcsönök a lakáskölcsön, azon belül is a jelzáloggal fedezett, illetve a fogyasztói hitel. Az igényelt lakás illetve jelzálog-hiteleknek az alakulása számottevő növekedést tett meg az elmúlt néhány év során és különösen nagy hanyatlás volt tapasztalható a 2008-as válság időszakában. A válság hatására megemelkedett az országban rendelkezésre álló kölcsönök kamata, melyekhez az orosz bankok külföldi piacokról jutnak hozzá. Ez egyben a hazai hitelek kamatát is megemelte, ezért a bankok is kevésbé szívesen nyújtanak hiteleket hosszabb időtávra.

2008 első negyedévében a rubelben felvett

lakáshitelek értéke 151 milliárd volt, majd a negyedik negyedévre ez 653,3 milliárdra növekedett. A kamatok az első negyedévben 12,4%-os átlag körül mozogtak, míg a negyedik negyedévre 10,8%-ra csökkentek, ennek köszönhető ez a nagymértékű bővülés. Ezt a növekedést a válság lényegesen megtörte, az országos szinten igényelt lakáshitelek összege 7 milliárd rubelre csökkent, hiszen a hitelkamatok 14,3%-ra emelkedtek és csak lassan regenerálódtak, 2009 májusára is csak 50,8 milliárd rubel összeget tettek ki. (OF Központi Bank [2009]) A válság a bankokat szigorúbb hitelpolitikára kényszerítette, mely kevesebb kölcsön folyósításával járt és a bankok is inkább a hitelképesebb ügyfelek felé fordulnak azért, hogy a minimálisra csökkentsék kockázatukat, így javítva hitelportfóliójukat a válságos időkben. A lakáshiteleken belül léteznek jelzálog-hitelek, amely azt jelenti, hogy a lakásvásárlásra igényelt hitelnek a fedezetét a jelzálog, például egy ingatlan biztosítja. A jelzálog-hitelezés akadálymentesítésével, a hitelt folyósító bankok tehermentesítésével a Jelzálog-hitel Ügynökség foglalkozik (AIZsK). Az AIZsK 81 helyi operátorral és 65 42

ügynökséggel rendelkezik országszerte. Az AIZsK-t 1997-ben hozták lére, mely 100%ban az orosz állam tulajdonában van. Feladata a jelzáloghiteleket folyósító bankoknak a likviditását oly módon javítani, hogy megvásárolja tőlük ezeket a hiteleket, majd az értékpapír piacon kötvényként kereskedésre bocsájtja azokat (értékpapírosítás). További feladata, hogy ezeknek a jelzálog konstrukcióknak a lakossági körökben való népszerűségét növelje. A hitelfeltételek kedvezőbbé tétele érdekében az Ügynökség 2003-ban a meglévő 18%ról 15%-ra csökkentette a lakáshitelre felvehető jelzáloghitelek éves refinanszírozási kamatát, lehetővé téve az átlagkeresetből élők számára is a rubelhitelre történő lakásvásárlást. 2006-ban a felvehető rubelhitelek összegtől és futamidőtől függően 11,514,5%-os kamattal voltak igényelhetők. Ugyanebben az évben az AIZsK összesen 50 ezer záloglevelet vásárolt különböző bankoktól. A visszautasított jelzálog-hiteligénylések aránya a 2008-as krízis előtti 10-15%-ról mára már 30-35%-ra emelkedett. A bankok ezentúl sokkal körültekintőbben vizsgálják meg a hiteligénylő magánszemélyeket, vállalkozásokat, magánvállalatokat, az ehhez szükséges folyamat is a korábbi 4-6 napról 7-14 napra növekedett. Augusztustól szinte az összes top 207 orosz bankban megemelkedett a hitelek kamata. Ilyen válságos időkben a bankok mindaddig emelik hiteleik kamatát, míg ismét nem lesznek kedvező piaci feltételek és olcsó hitelek. 2009-ben eddig összesen 154 930 jelzáloghitelt finanszírozott az AIZsK, 124,906 milliárd rubel értékben. Mivel az értékpapírosítást, mint folyamatot kedvezőtlenül érintette a 2008-as válság, ezért Oroszországban is nehezebb körülmények között folyik a jelzáloghitelezés. A rubelben lakásvásárlásra igényelt jelzálog-hitelek összege a 2008 első negyedéves 192,2 milliárd rubelről jelentős növekedésnek indult, az év végére már elérte az 548,1 milliárd rubelt, majd 2009 első negyedévére drasztikusan lecsökkent, mindössze 5,9 milliárd rubelt tett ki. A hitelkamatok a 2008 januári 12,4%-ról folyamatosan emelkedtek, 7

Szberbank, Gazprombank, Rosszelhoz Bank, Bank Moszkvi, VTB24, Alfabank, Unicredit Bank, Raiffeisen Bank, Roszbank, Promszvjaz Bank, Uralsib, MDM Bank, Nomosz Bank, Transzkredit Bank, Citibank, General Vosztok, Petrokommersz, Russzkij Standart, Abszolút Bank, Nordea.

43

az év végére már 12,9%-on álltak, de még 2009-ben sem változott a növekedési tendencia, egészen 14,6%-ra emelkedtek 2009 májusáig. A $-ban felvehető jelzáloghitelek éves átlagos kamatlába 12-13%, míg a rubelben igényelhető jelzálog-hiteleké éves szinten átlagosan 14-15% körül alakult. A jelzáloghitelek kamatának alakulását láthatjuk az alábbiakban: Bank Alfabank Orgreszbank Unicredit Bank VTB24

Volt USD 11,6% / RUR 13,6% USD 9% / RUR 11,5% USD 10,75% / RUR 12,5% USD 9,7% /RUR 11,7%

Lett 11,8% / 15,2% 9,01% / 13,5% 11,75% / 14,5% 9,7% / 12,2%

(AIZsK [2009]) A fogyasztói hitel a természetes személyek legkedveltebb hitelformája, melyet az utóbbi években egyre nagyobb mértékben vett igénybe a lakosság és már úgy tűnt, hogy nem is lehet megállítani ezt a heves növekedést, azonban több ok miatt is az eddigi pozitív növekedés negatívba látszik átfordulni. Ezek közül az egyik az, hogy a hitelképes lakosság már rendelkezik fogyasztói hitellel és nem szeretne újabbat felvenni, a másik ok pedig az, hogy a hitelszerződés megkötése során gyakran rejtett fizetési kötelezettségek terhelik az adóst, melyet a banki dolgozók nem árulnak el az ügyfélnek. Ezek a rejtett fizetési kötelezettségek olyan jelentősen képesek megemelni a kölcsön összegét, hogy az adósnak a bizalma még más bankban is megrendül. A pénzügyi válság a bankokat a fogyasztói hiteleik hitelpolitikájának teljes átvizsgálására késztette. Míg korábban a személyi jövedelem igazolásáról bármilyen dokumentum benyújtása elegendő volt, addig ma már csak a 2-NDFL szerinti jövedelemigazolást fogadják el a bankok. Az ügyfeleket tehát sokkal alaposabban és hosszabban vizsgálják át, mint azt korábban tették. Egyes bankok még tovább szigorítottak az értékelési módszerükön, tehát már az eddig sem egyszerűen hozzáférhető személyi kölcsönökhöz ma sem egyszerűbb hozzájutni. Néhány példa, hogy egyes bankoknál hogyan alakult a fogyasztói hitel kamata a válságot megelőző időszakról a válság utáni időszakra: •

MDM Bank: 17,5%-ról 22%-ra

•

Rus Bank: 20%-ról 25%-ra 60 hónapos futamidőre 44

•

Promszvjaz Bank: 19%-ról 21%-ra 60 hónapos futamidőre

•

Roszevrobank: 18,5%-ról 20,5%-ra a Hiteljavító programmal

•

Sztrojkredit: 25%.ról 27,5%-ra

•

Binbank: 21%-ról 26,5%-ra

A vállalati hiteleket illetően szintén jelentős fejlődés tapasztalható, mely az 5. ábrán jól látható a több mint tízéves időperiódus alatt. A grafikon rövid, illetve hosszú lejáratú hiteleket is tartalmaz, utóbbiaknak a növekedése nagyobb mértékű értéküket tekintve; pl. míg 1999-ben a 3 évnél hosszabb futamidőre felvett hitelek 8.882 millió rubel összeget képviseltek, addig tíz évvel később már 2.657.425 millió rubelt tettek ki. A válságot követően 2009-re a rövid lejáratú kölcsönök a 2007-2008-as 13,18%-os növekedést követően 20,3%-kal csökkentek az előző éves dinamikához képest, míg a hosszú lejáratúak 15,0%-kal bővültek 2008-ról a 2009-es második negyedév végére a 20072008-as 43%-os fejlődéshez képest. A külföldi valutában felvett vállalati hiteleket illetően, a hosszú lejáratú konstrukciók összege növekedett nagyobb arányban (az 1-3 éves futamidejű kölcsönök a tízéves időszak alatt 23-szorosukra növekedtek, míg a 3 évnél hosszabb időre felvett hitelek a kezdeti 36.952 millió rubelről, 2009 augusztus elejére 1.574.935 millió rubelre, azaz a növekedés ezen a területen 42-szeres), a rövid lejáratúakhoz képest, bár az utóbbi területen sem elhanyagolható a növekedés, mintegy 14-szeres. A gazdaságban még mindig kisebb mértékben van jelen a lakosság, mint a vállalati szféra, mind a hitelfelvétel mind a betétképzése területén, ez a banki hitelpolitika a fejlődő országokra jellemző. A vállalati hitelezés azért nem fordult át számottevően negatív fejlődésbe még a válságos időszakban sem, mert a gazdaságot éltető vállalatokat likviddé kellett tenni azért, hogy a gazdaság motorja mozgásban maradjon csakúgy, mint más országokban tették a nagyvállalatok feltőkésítésével. Napjainkban még mindig megfigyelhető az a jelenség egyes orosz tulajdonú bankokban, hogy saját vállalataiknak nyújtanak kölcsönöket. Mivel Oroszország egy fejlődő ország és számos területén kínálkozik kiváló befektetési lehetőség (ingatlanpiac, infrastruktúra, stb.), ezért ezek a bankok saját cégek alapításán keresztül vesznek részt ezekben a 45

folyamatokban. Vállalataiknak előnyös kölcsönöket nyújtva spekulációs szándékkal ingatlanokat építenek, majd nagy haszonnal eladják azokat. Olykor a hitel fedezete magasabb értéket képvisel, mint annak valós piaci értéke, lehetővé téve a magasabb összegű hitel megállapítását, majd folyósítását. Ezek a folyamatok akkor válnak veszélyessé, amikor egy válság következtében, ebben az esetben ingatlanárak esni kezdenek és a pénzintézet vállalata nem tudja értékesíteni ingatlanjait, ezért a pénzintézet kénytelen a fedezetet (pl. ingatlan) segítségül venni, amely még a válság előtti időszakban sem fedezte az ingatlan valós piaci értékét. Hasonló eset történt meg két orosz bankkal is, a Moszkovszkij Kapital-lal és a Globeksz-szel is. Mint látjuk, mind a lakossági, mind a vállalati hitelezés nagy utat tettek meg az elmúlt tíz év során, mely tökéletesen jellemzi a bankrendszer fejlődését is, hitelfajtáinak diverzifikációját (hiszen a külföldi valutában igényelt kölcsönök összege is a sokszorosára növekedett). Betétek Míg a kilencvenes években jellemzően a rövid lejáratú betétképzés határozta meg a befektetői szokásokat, addig a 2000-es évekre ez a tendencia változott, egészen napjainkig egyre inkább a hosszabb lejáratú befektetések jellemzőek. Ezek az éven túli konstrukciók nemcsak a betéteseknek hoznak hosszabb távon kedvezőbb anyagi feltételeket, hanem a bankoknak is lehetőségük nyílik az újabb, lejárati összhangot tekintve hasonló hitelfajták bevezetésére (pl. jelzáloghitel, lízing termékek). A rövid lejáratú magánbetétek közül a legnagyobb mértékben a 181-365 naposak növekedtek, az 1999 június 31-én mért 3.600 millió rubelű összegnek 2009 harmadik negyedévére közel a 147-szeresükre. A hosszú lejáratú betéteket illetően az 1-3 évesek terén volt magasabb az összegbeli növekedés a 3 éven felüliekkel összehasonlítva, az 1997-es 1.387 millió rubelről 2009 augusztusára 2.663.898 millió rubelre nőttek. A vállalati betéteket tekintve a betétösszegek növekedése hasonlóan magas értékű és ugyancsak a fent említett időszakokban a legmagasabb a bővülés. A rövid lejáratúak terén a kezdeti 1.213 millió rubelről 468.985 millióra, a hosszú lejáratúaknál pedig 1.158 millióról 535.887 millióra növekedett.

46

A hiteleket és a betéteket illetően elmondható, hogy mindkét terület töretlenül fejlődött egészen a 2008-as válság kirobbanásáig, amikor is a befektetők némiképp megtorpantak, kivonták a betéteiket, kevesebb kölcsönt vettek fel, majd a 2009-es évben ismét helyreállt a bizalmuk a bankrendszerrel szemben, amikor már látták, hogy a rendszer stabil, köszönhetően a felelősségteljes vezetői döntéseknek. (OF Központi Bank [2009]) 3.5 Bankok az orosz régiókban A most következő fejezet az országban található 7 régiónak a régiónkénti aggregált pénzintézeti mutatóit, de mindenekelőtt azoknak a régióknak az adatait hasonlítja össze (költségvetésük, kihelyezett hiteleik, nem fizető hiteleik, eszközeik illetve forrásaik alapján), melyek a legmagasabb értékeket képviselik. Az Oroszországi Föderáció 7 szövetségi régióból áll; Északnyugati, Központi, Déli, Volga-menti, Uráli, Szibériai, Távolkeleti, amelyek összesen 83 szövetségi jogalannyal rendelkeznek. Oroszországra, csakúgy, mint Magyarországra, a főváros központiság jellemző, az ország nyugati részén található régiók a fejlettebbek (Déli, Volga menti, Központi, Észak-nyugati), ezek közül is a kiemelkedő kereskedelmi és pénzügyi forgalmat a Központi régió bonyolítja le, melynek a székhelye Moszkva. A későbbiekben látni fogjuk a felsorolt adatok alapján, hogy milyen arányt képviselnek az egyes régiók az ország pénzügyi teljesítményében. Országos viszonylatban a 2009-ben működő 1200 pénzintézetnek több, mint a fele a központi régióban található, ebből pedig mintegy 89%-uk Moszkvában. Ezt a Volga vidéke követi 11,36%-os részesedéssel, majd pedig a Déli vidék 10%-kal, az ország további négy régiójának azonban már egyike sem éri el a 10%-os részesedést. Ezek a régiós arányok nemcsak a pénzintézetek eloszlását jellemzik, hanem az általuk kihelyezett hiteleket és a betétesek által befektetett összegeket is. A bankok tulajdonosi eloszlását vizsgálva a régiókra vetítve a statisztikai adatok alapján a külföldi tulajdonú és a jelentősebb orosz tulajdonban lévő pénzintézetek az ország fejlettebb, nyugati régióiban koncentrálódnak. Ez a befektetők miatt alakult így, hiszen a 47

külföldi működő tőke, mely Európából érkezik, az ország nyugati, fejlettebb részén veti meg a lábát, mely többek között közelebb is van Európához. Az ország első számú lakossági bankja a Szberbank jól kiépített fiókhálózattal rendelkezett már korábban is, több, mint 700 fiókja van szerte az országban. A Vnyeshtorgbank (VTB) folyamatosan bővülő hálózatát más bankok beolvasztásával és szélesedő fiókjaival biztosítja az ország régióiban, jelenleg 543 bankfiókkal rendelkezik. Elmondható, hogy az ország nyugati négy régiójának (területileg a legkisebbek) a pénzügyi mutatói a legmagasabbak a többivel szemben, ezen belül is minden szempontból az első helyen a Központi régió áll. A 6. táblázatban látható, hogy a pénzintézetek eszközeit vizsgálva a Központi régió kimagasló arányban, a rubelben tartott vagyont tekintve dupla, a devizában tartott vagyont vizsgálva pedig 31-szeresen haladja meg a második helyen álló Észak-nyugati régiót. Ez, a már említett magas mértékű pénzintézeti koncentrációnak köszönhető, mely a fenti adatok alapján elárulja, hogy ezeknek az intézményeknek több, mint a fele a Központi régióban található. A harmadik helyen a Volga-Vidék áll, 792.395.085 ezer rubel (valuta) aktívával és 111.779.813 ezer rubel külföldi valuta aktívával, passzívái 790.448.817 ezer rubel hazai valutában és 102.759.468 ezer rubel külföldi valutában. A felsorolt adatok alapján tisztán kitűnik, hogy a Központi régió, a Moszkva generálta pénzügyi forgalom miatt kiemelkedő előnyt élvez minden említett területen. A fent felsorolt régiós mutatók után, most következzen egy mélyrehatóbb, részletesebb vizsgálat, mely az egyes hiteleket a felvevője által elemzi: A kihelyezett hitelek összegét tekintve megkülönböztethetünk pénzintézeti, vállalati és magánszemélyeknek nyújtott kölcsönöket. A 7 régió által nyújtott hitelek összege 13.893.362,136 millió rubel, ennek 85,48%-át a Központi régió nyújtotta, ezen belül is 98,9%-ot a főváros, Moszkva folyósított. A Központi régiót az Észak-nyugati régió követi 4,83%-os országos részesedéssel, majd a Volga-vidék 4,34%-os részesedéssel. Minden régióban a legtöbb kölcsönt a nem pénzügyi szervezetek, majd a magánszemélyek és végül a pénzügyi szervezetek kapták, mely kölcsönfajták a fenti sorrendben az első három legnagyobb mértékű hitelt nyújtó régióban a következő arányban oszlanak meg: 48

•

Központi régió: 68,3%; 24,03%; 5,57%

•

Észak-nyugati: 71,41%; 15,58%; 10,59%

•

Volga régió: 63,62%; 31,41%; 2,66%

A fent felsorolt hitelekből az ország egészére vetített 2009 06. 01-ei adatok alapján a lejárt hitelek aránya 5,6% volt. Ez nem tekinthető magas összegnek, hiszen a válság következtében ez a szám inkább az USA-ban és az EU-ban nőtt meg jelentősen a nagyarányú jelzálog-hitelek és az ezeket veszélybe sodró árfolyamváltozásoknak köszönhetően. A Központi régióban összehasonlítva a lejárt rubelhiteleket a lejárt devizahitelekkel jól látszik, hogy ez az arány 67,29% szemben a 32,71%-kal a rubelhitelek javára. Ez a második helyen álló Észak-nyugati régió esetén a fenti sorrend szerint 82,23%-17,77%, a harmadik helyen szereplő Volga régiónál pedig 96,57%3,43%. Megfigyelhető, hogy minél fejlettebb egy régió, annál magasabb a devizahitel aránya, így a lejárt devizahitele is. Az első három legfejlettebb régió hitelmegoszlásában a deviza hitelek illetve a rubel hitelek aránya a 9. számú ábrán jól tükröződik. Elmondható, hogy Oroszországban a lejárt hitelek mértéke egyáltalán nem áll magas szinten, szemben más fejlett országokkal, mint például Németországban vagy az USAban. A fenti adatok a lakosság régiónkénti eloszlásával korrelálnak, hiszen ha megnézzük, látjuk, hogy a népsűrűség az ország nyugati felében magasabb, mint az ország többi részén. (OF Központi Bank [2009])

49

IV.

Az orosz bankrendszer számokban

4.1 A bankok tőkeellátottsága Egy bankrendszer tőkeellátottságát azért lényeges megvizsgálni, mert ez alapján lehet következtetni annak méretére, bizonyos mértékben stabilitására és nem utolsó sorban pedig az általa nyújtott konstrukciókra. Ez utóbbi két gondolat csak nagyon hozzávetőleges információt nyújthat számunkra, de ha például két bankrendszert hasonlítunk össze, akkor már pontosabb képet kaphatunk. Minél több forrással rendelkezik egy pénzintézet, annál inkább képes ellenállni a különféle piaci hatásoknak, csakúgy, mint egy válságnak. A mai orosz bankrendszert ismét érdemes tulajdonosi köre szerint

megvizsgálni,

hiszen

ez

egyértelmű

képet

nyújt

az

egyes

bankok

tőkeellátottságáról. Mint már a korábbi fejezetben is, el kell különíteni a külföldi tulajdonú bankokat az orosz állami tulajdonú és az orosz magántulajdonú bankoktól: A külföldi tulajdonossal rendelkező pénzintézetek az esetek többségében egy igen tőkeerős anyabank leánybankjaként működnek Oroszországban, ezért ezekre az intézményekre nem jellemző a likviditási és alultőkésítettségi probléma. Válság esetén, mint ahogyan ez a 2008-as pénzügyi válság következtében is történt, a leánybankot az anyabank teszi likvidebbé, amennyiben erre szükség van. A nagy orosz állami tulajdonnal rendelkező pénzintézetek kiválóan el vannak látva tőkével, ilyen például a Szberbank, Vnyeshtorgbank, Rosszelhozbank és a Gazprombank. Ezek az intézmények, mint már korábban említettük, az orosz bankrendszer lényeges pillérei, ezért az állam elsősorban őket teszi likviddé és tőkeerőssé, különösen a válságos időszakokban. A harmadik banktípus az orosz magánbank, melyet a legtöbb esetben egy bizonyos vállalat hozott létre azért, hogy magát a vállalatot segítse. Ezek a pénzintézetek képviselik a teljes bankrendszer valamivel több, mint 44%-át, alaptőkéjük szerint kevesebb, mint 150 millió rubellel. ( OF Központi Bank [2009]) 50

Az orosz bankrendszert mind a mai napig az alultőkésítettség jellemzi, teljes tőkéje GDP arányosan 60%, míg a G7 országokban ez az arány 250%. Az alacsony arány ellenére figyelemreméltó teljesítmény tapasztalható a bankrendszerben, melyet a kisebb bankok megszűnése, nagyobb bankokkal való egyesülése illetve nagyobb bankokká való átalakulása jellemez. Míg 1998-ban a rendszer 90%-át kisbankok uralták, addig fokozatosan változott a tendencia és egyre több nagyobb bank alakult. Mára már az orosz statisztikák szerint nyilvántartott, a legkisebb alaptőkéjű (3 millió rubel, mely még a 20 millió forintot sem éri el) bankok száma a tíz évvel korábbi bankrendszerhez viszonyított 17%-os részesedése, csupán 2,8%. A csökkenő tendencia hasonló a többi kisbanknál is, egészen a 150 millió rubel alaptőkével rendelkezőkig, azonban az e fölötti alaptőke értéket képviselő bankok száma folyamatosan nő a z 1998-as 1,4 %-os arányt kitevő 150300 millió rubel alaptőkéjű bankok mára már 23,4%-ot képviselnek, a 300 millió alaptőkéjűek pedig 2%-ról 32,1%-ra gyarapodtak. (Orosz Bankszövetség [2008]) Feltétlenül meg kell vizsgálni az alaptőke mellett az ún. ROA mutatót is, mely a pénzintézet összes eszközének nagyságát veti össze az eszközökkel elért jövedelemmel. Ez a hatékonysági jelzőszám a 2005 január 1-ei 2,9%-ról 2007 január 1-ig töretlenül nőtt, egészen 3,3%-ig, majd a 2008-as pénzügyi válság hatására csökkenésnek indult, 2009 áprilisára 1,3%-ra, mely azt bizonyítja, hogy Oroszország bankrendszerét a krízis negatívan befolyásolta, a banki tőke termelékenysége több, mint a felére esett vissza. A ROA mutatóhoz hasonló mutató a ROE mutató, mely nem csupán a tulajdonosok által a társaság rendelkezésére bocsátott tőkével számol, hanem a felvett hitelekkel, kölcsönökkel, kötelezettségekkel is. Ennek tudatában nézzük meg, hogy hogyan változott a ROE mutató a teljes bankrendszerre vonatkozóan: a 2005 január 1-től csakúgy, mint a ROA mutató, folyamatosan növekedett, 2007 január 1-ig, 20,3%-ról egészen 26,3%-ig, majd 2008 januárjától hanyatlani kezdett, míg 2009 január 1-re már 13,3% volt. A tendencia itt is hasonló, mint a ROA esetében.

51

4.2 A bankrendszer legfontosabb mutatóinak alakulása A bankszektor heves növekedése ellenére Oroszország bankrendszere még mindig elmarad a fejlett országok bankrendszerétől, bár nagy utat tett meg az elmúlt 10 év alatt, de még hasonlóan nagy utat kell megtennie, hogy megközelítse a fejlett országok bankrendszerének szintjét. A következő adatok megpróbálják érzékeltetni ezeket a különbségeket. A vállalatoknak nyújtott hitelek a 3. számú ábrán hűen tükrözik azoknak lejáratát. Míg Oroszországban jellemzően (76%) a listát a 3 évnél rövidebb futamidejű kölcsönök vezetik, addig az Európai Unióban 48,4%-os részt képviselnek az 5 évnél rövidebb időre, 51,6%-ot pedig az 5 évnél hosszabb időre felvett kölcsönök. A maradék 24% pedig a 20%-os arányt képviselő 3-5 éves lejáratú és a 4%-os 5 évnél hosszabb lejáratú hitelek jellemzik. Az egy főre eső GDP tekintetében Oroszország a 8. számú ábrán található ország felsorolás szerint csupán a 12-ik helyen áll, az 500 leggazdagabb orosz vagyonát is beleértve, akik a lakosság 0,0004%-át teszik ki és a GDP 52%-át képviselik vagyonukkal (716 milliárd $). Közvetlenül Lengyelország, majd Csehország előzi meg és Venezuela követi Brazíliával. Abban az esetben, ha az ő vagyonukat nem vesszük számításba, akkor az ország a 18-ik helyen állna, először Kínát, majd Indiát megelőzve. Előtte Bulgária, Bulgáriát követően pedig Kazahsztán áll a listán. A bankok tőkéjét vizsgálva Oroszország egy 12 országból álló összehasonlító táblázat alapján szintén elmarad a fejlettektől, a következőképpen: 1. Míg csupán 80 milliárd € az aggregált tőkéje, addig Svájcnak 100, Németországnak 354, Franciaországnak 390 és végül az USA-nak 496 milliárd €. Az Oroszország mögött található országok közül a teljesség igénye nélkül; Ausztria 74, Szingapúr 20 és Ukrajna 8 milliárd €-val. Érdemes belegondolni a fenti értékek láttán abba is, hogy mekkora a felsorolt országok területe és lakossága. 2. A banki tőkét a GDP %-ában vizsgálva Oroszországban ez 10%, 11%-kal Ukrajna következik, az arány Svájcban 31%, az USA-ban 7%, Franciaországban 20%, Németországban 14% és Szingapúrban 19%. Ezekből az adatokból tisztán látszik, 52

hogy az országban megtermelt jövedelem hány %-a folyik a bankrendszerbe, azaz hogy milyen mértékben veszi igénybe a lakosság és a befektetők a bankrendszert. A következő érdekes kérdés a bankok eszköze, mely kimagaslóan alacsony szintet képvisel Oroszországban. Az eszközöket szintén két szempontból vizsgáljuk: 1. Aggregáltan milliárd €-ban számítva Oroszországban az eszközök értéke 547, Ausztriában 909, Spanyolországban 3004, az USA-ban 5296, Franciaországban 7388, míg Németországban 7628. 2. Oroszország banki eszközei a GDP %-ában 61%-ot, az USA-ban 215%-ot, Franciaországban 382%-ot és Svájcban 713%-ot tesznek ki. A következő vizsgálandó terület a jelzáloghitelezés. Ez a banki szolgáltatás még teljes mértékben gyerekcipőben jár, hiszen az egy főre eső jelzáloghitel 134 €-nak felel meg Oroszországban, míg az EU 27 tagállamában 11600 €, az USA-ban pedig 212000 €. Az effajta hitelben a svájci lakosság a GDP 100%-át is meghaladó mértékben van eladósodva, míg Oroszországban ez az arány az 5%-ot sem éri el. (Deutsche Bank [2008])

53

V.

A pénzügyi válság hatásai az orosz bankrendszerre

5.1 A bankrendszer válságtűrő képessége A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság a világ minden országának gazdaságára bizonyos szinten hatást gyakorolt, egyesek komolyan megszenvedték míg mások kevésbé. „Az orosz bankrendszer válságtűrő képessége” című kérdés több okból is felmerülhet, íme három: 1. Az 1998-as oroszországi válság során az orosz kormány lényegesen hozzájárult a bankrendszer sorsához, mely kérdés most is felmerülhet, hogy vajon a kormány megfelelő eszközökkel tudja-e a bankrendszert ellenállóvá tenni a válság hatásaival szemben, amikor is egy tipikusan banki krízisről van szó. 2. A második kérdés az oroszországi bankrendszerben az elmúlt néhány év alatt jelentősen megnőtt betét illetve hitelállomány sorsának a bankrendszerre történő hatására próbál válaszolni azaz, hogy vajon a válság következtében a nem teljesítő hitelek illetve a kivont betétek mennyire ingatták meg a rendszer stabilitását. 3. Végül a harmadik ok pedig a 2008-as válság hatása, hiszen ennek a globális krízisnek a következményei alól Oroszország sem vonhatja ki magát. A nagy gazdasági világválság óta a legjelentősebbnek tartott gazdasági krízis a 2008– 2009-es gazdasági világválság, mely az őt megelőző globális pénzügyi válságból alakult ki. Előzménye az amerikai másodlagos jelzáloghitel-válság, mely az Amerikai Egyesült Államok ingatlan- és bankszektorából indult ki 2006 végén, és a világ majdnem minden országára hatást gyakorolt. A válság során több jelentős USA béli és európai cég is csődbe ment, vagy kénytelen volt versenytársaival egyesülni. A krízis érzékenyen érintette a nyugat-európai bankokat is, és hatása az amerikai gazdaság visszaesésén keresztül az egész világgazdaságban megmutatkozott. 2007 folyamán közel 1,3 millió amerikai ingatlan volt ingatlanárverés tárgya, ez a 2006os adatokhoz képest 79% emelkedést jelentett. A főbb bankok, gazdasági intézmények, pénzintézetek a világon hozzávetőlegesen 435 milliárd amerikai dolláros veszteséget szenvedtek el 2008. július 17-ig. Amikor világossá vált, hogy az amerikaiakat pénzügyi válság érte, az elemzők ottani, helyi problémaként emlegették, mely az amerikai 54

ingatlanpiacot sújtja. Azonban a válság hamar kiterjedt az egész világra. (Alan Greenspan [2009]) 1. A válság az orosz tőzsde 2008. májusi csúcsértékéről való 80%-os eséssel köszöntött be Oroszországba, majd ezt követően a 2007-es 3.639.583 millió rubeles lakossági betétállományból 2008-ra 145,042 milliárd rubelt vontak ki a befektetők. A kezdeti zavarokat az orosz kormány igyekezett megfékezni, nehogy kialakuljon az 1998-ashoz hasonló befektetői pánik. Az orosz vezetés lépéseinek köszönhetően sikerült a fent említett betétesi bizalmatlanságot eloszlatni, melynek eredményeként 2009 második negyedévére a kivont betétek értékénél némileg magasabb összegben helyezték vissza pénzüket a befektetők. Számos országban merült fel az a probléma, hogy a lakosság külföldi valutában felvett kölcsöneinek a törlesztőrészletei jelentősen megemelkedtek, saját valutájuk árfolyamromlásának köszönhetően. Ez a jelenség eddig elkerülte a Föderációt, hiszen a kihelyezett, (nyugat európai országok jelzáloghitel állományához viszonyítva) egyébként sem magas értékű jelzáloghiteleknek is csak csekély része mutatkozott problémásnak, mindössze 2,4%-uk, bár az eddigi statisztikai adatok szerint a lejárt hitelek értéke folyamatosan nő, de még mindig alacsony szinten áll. A lejárt vállalati és lakossági hitelek országos viszonylatban 2009 második negyedévére vonatkozóan 5,6%-ot képviseltek, mely egyáltalán nem gyakorol fenyegető hatást a bankrendszerre, egyes elemzések szerint a legrosszabb forgatókönyv alapján is maximum 12%-ra becslik a lejárt hitelek arányát a bankrendszerben. A krízis okozta nehézségeket három közepesen nagybank szenvedte el, a Globex, a Szvjazbank illetve a Sobin Bank. Az első kettőt a Vnyeshtorgbank vásárolta fel, a harmadikat pedig a Gazprom csoport. Jelentősebb bankcsőd hullám nem alakult ki, melyről a továbbiakban részletesebben lesz szó. A veszteséget termelő hitelintézetek az egész bankrendszer 11%-át képviselik, mely 123 milliárd rubelnek felel meg. A fent felsorol negatív hatásokat illetve a bankrendszerben megjelenő likviditási problémákat a kormány a már korábbi fejezetben említett kötelező banki tartalék mérséklésével orvosolta. Ennek köszönhetően likviditási mutatók jelentősen javultak a 2008. április elsejei értékről: 55

A magas likviditással rendelkező eszközök a teljes eszközállományhoz viszonyítva 2009. január 1-re a kezdeti 10,6%-ról 14,5%-ra, majd április 1-re már 15,3%-ra emelkedtek. A likvid eszközök aránya a 2008-as 23,9%-ról 2009. január 1-re 25,9%-ra nőtt, majd folytatva a növekedést áprilisra már elérte a 26,6%-ot. Hasonló javulás tapasztalható az eszköz jövedelmezőségi mutatót illetően is, mely a 2008. április 1-ei 2,9%-ról egy évvel később már 1,3%-ra csökkent. A felsorolt mutatók változása nem volt olyan mértékű, hogy az bármilyen komolyabb hatást gyakorolt volna a bankrendszer stabilitására. Tanulva az 1998as felelőtlen és hirtelen kormányzati döntésekből elmondható, hogy ma, az orosz vezetés higgadtabban lépett fel és avatkozott be a stabilizáció megteremtése érdekében. 2. A második kérdés az elmúlt néhány év alatt bekövetkező hitel felvétel illetve betétképzés nagymértékű növekedéséből eredő, a válságos időszakban esetleges nehézkes kezelésének kérdését vetheti fel. 2004-ről 2008-ra a bankokban elhelyezett betétek csaknem a háromszorosukra növekedtek, 1.977.193 millió rubelről 5.906.990 millió rubelre, a kihelyezett kölcsönök összege pedig 2004-ről 2008-ra pontosan a négyszeresére bővült, 2.814.960 millió rubelről 12.482.085 millió rubelre. A tények ennek a feltételezésnek a negatív hatásait cáfolni vélik, ugyanis a lejárt hitelek csupán 5,6%-ot tesznek ki a teljes lakossági és vállalati körnek nyújtott kölcsönök összegéből. A betéteket illetően pedig szintén hasonló következtetést vonhatunk le, hiszen a már korábban említett az átmeneti bizonytalanságok okozta betétkivonást, rövid időt követően egy hasonló mértékű betétképzés követte, mely tekinthető a befektetői bizalom jelének. 3. Az utolsó kérdésre a válasz, mely megkérdőjelezheti a bankrendszer válságtűrő képességét pedig maga a válság. Mivel Oroszország lakossága nem adósodott el komoly mértékben külföldi valutában, ezért erről az oldalról a válság nem

56

fenyegette. Jelentős hatást gyakorolt viszont a gazdaságra az energiahordozók világpiaci árának esése, mely közvetlenül nem, de közvetetten már kihatott a bankrendszerre, ugyanis számos nagyvállalat rendelkezik tőkeáttétellel, amelyhez a megfelelő likviditást az alacsonyabb bevételekből igen nehezen tudták volna előteremteni. Ezt az átmeneti nehézséget az állam úgy oldotta meg, hogy a bankokon keresztül tőkét injektált a nehéz helyzetbe került vállalatokba, ezzel el tudta kerülni a csődhullámot és számos munkahelyet tudott ezáltal megőrizni. (Réthi [2009]) 5.2 A Központi Bank segítsége a válságkezelésben A Lehman Brothers 2008 09. 15-ei csődvédelmi kérelmét követően az orosz bankközi hitelpiac rögtön lefagyott, a bankok bizalmatlanná váltak egymás iránt. A pénzügyi rendszer stabilsága hirtelen bizonytalanná vált, a kialakult állapotot kitűnően nyomon lehet követni a bankközi hitelkamatok alakulása alapján. Az eseményekre az orosz vezetés gyorsan reagált és már szeptember 16-án meghozta 3 likviditásjavító intézkedését. A banki kötelező tartalék mértékét csökkentették, számos CBR által nyújtott hitel kamatát mérsékelték és az átlagolási együttható8 értékét növelték:

Forrás: OF Központi Bank 8

Oroszországban a kötelező tartalék egy részét a bankok a Központi Bank zárolt számláján, a másik részét pedig a saját számlájukon tartják. A likviditásjavító intézkedés a saját számlán lévő összeg mértékének növelését tette lehetővé.

57

1. A külföldi hitelek után képzendő kötelező tartalékot 8,5%-ról; 4,5%-ra; a magánszemélyek betétei utáni tartalék mértékét 5,5%-ról; 1,5%-ra; az egyéb banki hitelállományok utáni tartalék 6%-os szintjét 2%-ra mérsékelték. 2. Továbbá az OF Központi Bank jelezte, hogy a pénzintézeteknek nyújtott néhány népszerű hitel kamatát csökkenteni fogja: •

Az egynapos lombard hitelek, az egynapos REPO és az egynapos valuta swap kamatát 9%-ról, 8%-ra.

•

A váltó-, illetve a hitelszerződések fedezete mellett nyújtott maximum 30 napos hitelek kamatát 10%-ról, 9%-ra, a maximum 90 napos hitelek kamatát 8%-ról 7,5%-ra, valamint a 91-180 napos hitelek kamatát 9%-ról, 8%-ra csökkentette.

3. Végül a harmadik intézkedés, a kötelező tartalékok átlagos együtthatójának mértékét a korábbi 0,55%-os szintről 0,6%-ra emelte. Ezek a gyors intézkedések nagyjából 300 milliárd rubellel növelték a bankok likviditását, szinte azonnal. A fent felsorolt három lépés mellett az orosz kormány további intézkedése volt a három, nagy befolyású állami bank, a Sberbank, VTB és Rosselhozbank 1200 milliárd rubellel való feltőkésítése. Ezt követően, 2008. szeptember 29-én megjelent a következő 4 pontból álló válságenyhítő csomag. (1) A CBR 50 milliárd USD letétet képez a fejlesztési bankként működő VEB-ben, melynek terhére a bajba jutott vállalatok és bankok „piaci alapú” hiteleket (később kiderült, hogy LIBOR+5%) vehetnek fel külföldi kötelezettségeik teljesítésére. (2) Az OF Központi Bank meghatározott feltételeket teljesítő kereskedelmi bankoknak biztosíték nélkül nyújt hitelt. (3) A jegybank részlegesen kompenzálja azokat a bankokat, melyeknek a veszteségei a fizetésképtelenné vált más bankok hitelezéséből adódott. (4) A CBR 175 milliárd rubelt nyújtott a tőzsde élénkítése céljából.

58

A banki alaptőkét elemezve a 12. számú ábra alapján nyilvánvaló, hogy a bankok alultőkésítettek, hiszen ha megvizsgáljuk, látjuk, hogy a 300 millió rubelt meghaladó alaptőkéjű bankok csupán 29,7%-ot képviselnek a bankrendszerből, amely még a bankok harmadát sem érinti. A kormány tehát szembesült azzal a ténnyel, hogy ha nem avatkozik be azonnal, akkor a lefagyott pénzpiac mellett az alacsony tőkéjű bankokat komoly fizetési probléma fenyegeti. A 2004-es év utolsó negyedévétől, egészen 2009 második negyedévének végéig vizsgálva a bankpiacot, egyértelműen látszik, hogy az utolsó két évben, 2008 harmadik negyedévétől jelentősen, egyértelműen a válságnak köszönhetően megnőtt a veszteséges pénzintézetek száma. A 2006-2007-es évek átlagolt 1000 millió rubeles pénzintézeti vesztesége után 2008 harmadik negyedévétől ez a szám 13.118 millió rubelre, a következő negyedévben már 37.750 millió rubelre, majd a legfrissebb központi banki adatok szerint, 2009 második negyedévében ez a szám elérte a 123.801 millió rubelt. Arányukat tekintve jelenleg 11%-ot képviselnek a veszteséget termelő intézmények a bankrendszerből. (OF Központi Bank, 2009) A következő alpontokban a bankok által elérhető likviditásnövelő hitelkonstrukcióknak az egy-egy mondatos jellemzése olvasható: A lombard hitelek állománya a válság hónapjaiban a sokszorosára nőtt, majd márciusra már az októberi csúcsszint harmadára esett vissza. A hitelek kamatát a CBR folyamatosan emelte, majd a 2009. áprilisi csúcsértéket követően folyamatosan csökkentette. Az „egyéb” kategóriájú hitelek három szempontból különböznek a lombard hitelektől. Kihelyezésük eseti jelleggel történik, változhatnak a hitelnyújtás feltételei és végül a hitel összegét a jegybank pozíciója illetve az aktuális pénzpiaci helyzet erősen befolyásolják. A bankok fizetésképességének növelésére a külön biztosíték nélkül nyújtott hitelek mellett elsősorban ezt a hitelfajtát használta az OF Központi Bank. A 2008 szeptemberidecemberi periódusban maximum 180 napra lehetett ezt a kölcsönt felvenni, majd január 1-től a maximális futamidő már 1 évre tolódott ki. Az orosz forrásbevonást a rövid

59

lejáratú konstrukciók jellemzik, ezért ilyen népszerűek a lombard illetve fedezet nélküli hitelek. A napon belüli hitelek nem növekedtek számottevően, mint azt a lombard hiteleknél láttuk, hiszen ezeket nehezebb volt a devizapiacra irányítani. Az overnight hitelek 2009 januárjára az előző hónaphoz képest több, mint az ötszörösére növekedtek, hiszen ez is fontos forrása a bankoknak a devizapiaci műveletekhez. A REPO hitelek, mint már a válságot megelőző időszakokban is, népszerű konstrukciók a pénzintézetek körében. Ezeknek a rövid lejáratú instrumentumoknak a korábban 2008 októberére és novemberre ígért 7% illetve 8%-os kamatát a kormány tartotta és a rendelkezésre álló hitelkeretet is bővítette.

A kedvező feltételek lehetővé tették a

bankoknak, hogy nagy haszonnal forgassák meg, az aránylag olcsó REPO hiteleiket a valuta tőzsdén. A rubel árfolyamának stabilizálódását követően már csak azok vették igénybe ezeket a forrásokat, akiknek valóban szükségük volt rá. A külön biztosíték nélkül nyújtott hiteleket azok a bankok vehetik igénybe, melyek megfelelnek bizonyos központi banki kritériumoknak. Ezek a kritériumok többek között a nemzetközi hitelminősítők osztályzatainak való megfelelését jelentik., mely a 11. ábrán látható. A külön biztosíték nélküli hitel iránti igény kiválóan ábrázolja a bankrendszer állapotát, igényeit. 2008 októberében volt a legmagasabb az egy hitelre eső összeg, míg a hitel kamatlába jóval elmaradt az infláció mértékétől. Az október-decemberi csúcsot követően, miután megnyugodtak a kedélyek, a felvett hitelek összege csökkent, kamatlábuk pedig emelkedett. Az OF Pénzügyminisztérium szabad eszközeinek terhére nyújtott hitelek nem bizonyultak népszerűnek, hiszen a hitelhez jutás feltételei még szigorúbbak voltak, mint az „egyéb hitelek” esetében, futamidejüket tekintve nem voltak kedvezőek és ami a legfontosabb, hogy a bankok a bankközi piacokon jobb feltételekkel juthattak hozzá forrásokhoz. (Réthi [2009])

60

5.3 Válságkezelés, jövő A 2008-as válság számos ország gazdasági teljesítményét jobban visszavetette, mint azt várták volna, a munkanélküliség is magasabb mértékben emelkedett, többek között Oroszországban is, ahol az össztermelés 2,9%-os csökkenésével számolnak a teljes 2009es évre, áll a Világbank 2009. június 24-ei Oroszországról szóló 19. számú moszkvai jelentésében. A 2008-as pénzügyi válság kirobbanása az orosz gazdaságot sem hagyta érintetlenül. Oroszország kormánya előtt több út is nyílt, hogy bankrendszere elkövetkezendő sorsát meghatározza. Dönthetett volna úgy, hogy az egyébként is magas számú bankból álló bankrendszerét hagyja a krízis által megtisztítani. Ekkor egy valószínű csődhullám söpört volna végig a bankokon, mely csak a ténylegesen erőseket hagyta volna életben. Ennek eredményeként megszületett volna egy sokkal tisztább, stabilabb és átláthatóbb rendszer. A hasonló tisztulási folyamatoknak az előnyei mellett megvannak hátrányai is, nézzünk mindkettőre néhány példát: • Előnyei között szerepel a rendszer átláthatóságának javulása, hiszen a kevesebb intézményt könnyebb felügyelni, továbbá a válságot már túlélt bankokkal nagyobb a piac stabilitása. A válságot követően megmaradt bankokat egyszerűbb a magasabb szintű követelményeknek megfeleltetni. • Hátrányai lehetnek: az országban a korábbi banki hálózat szélességének átmeneti hiánya, mely egyben jelentheti is az egyes szolgáltatásoknak a távollétét is, továbbá az újjászületett bankrendszernek is fel kell vennie a korábban megszokott bankrendszer teljesítményszintjét, mely szintén időigényes. Oroszország kormánya azonban nem a fenti öntisztulásos módszert látta alkalmasnak a bankrendszer sorsát illetően. A vezetés a banki stabilitás megőrzésére fókuszált, szerette volna elkerülni az országban a banki csődhullámokat, a befektetői pánikot, mint amilyen 1998-ban történt. A kormány tehát céljául a bankrendszer likviditásának megőrzését tűzte ki, melyet már ismerünk az 5.2 fejezetből. Végeredményben elmondhatjuk, hogy a betétesi bizalom nem rendült meg a bankrendszerben, a bankpiac nem fagyott le, sikerült megőrizni likviditását. A kormány egyik céljaként szerepelt a befolyásos nagy állami tulajdonú vállalatok likviddé tétele, hiszen ezek számítanak az orosz gazdaság motorjának, az általuk megtermelt javak jelentős mennyiségét exportálják. A likviditás 61

növelése nemcsak erre a szektorra terjedt ki, hanem a kisebb vállalatokra és a lakosságra is. Az állam feltehetően úgy véli, hogy a munkahelyeket meg kell őrizni, ezért e cél érdekében a bankokat hitelezésre szólítja fel. Ami a bankokat illeti, ők nem minden esetben nyújtanának olyan az állam által javasolt rossz hitelnek minősülő kölcsönöket, melyekről tudják, hogy nem valószínű, hogy az adósnak lehetősége van visszafizetni a megváltozott piaci körülmények miatt ezekben a válságos időkben, amikor is nagyobb szükség van a jó adós portfólióra. Ebben az esetben felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi történik valójában akkor, ha ezeknek a hiteleknek eljön a törlesztési ideje, de az adósok nem tudnak fizetni? Az orosz kormánynak erre az esetre is megvan a maga forgatókönyve, a 2010-es évre, a lejárt hitelekre elkülönített 100 milliárd rubelt, melyet a lejárt hitelek okozta kárra kíván fordítani.

62

Befejezés A fent olvasottak láttán nyilvánvaló, hogy az orosz bankrendszer nagy utat tett meg az elmúlt 20 alatt, a rendszerváltozás kusza, magas számú, főként kis bankokkal rendelkező, alacsony szabályozási szinttel rendelkező bankrendszeréből mára már egy komoly rendszer látszik felépülni. Ezt a rendszert több válság is próbára tette, kezdetben még a kilencvenes években a bankrendszer hevességének és a kormány felelőtlenségének köszönhetően komolyabban megviselte az 1998-as válság, mely hibából mind a kormány, mind pedig a bankvezetők tanultak. Ezt követően a számos új szabályozás tette a rendszert ellenállóbbá és átláthatóbbá, mely folyamat még mind a mai napig tart. Míg a kilencvenes éveket a rendszer korlátaival való ismerkedés, a próbálkozás és a tanulás jellemezték, addig az ezredfordulót követő időszakot a komoly fejlődés és erősödés. Ma Oroszország bankrendszerének a jövőre vonatkozóan, a további fejlődés érdekében elsősorban meg kell erősödnie, azaz a banki felügyeletet hatékonnyá és egységesen kiterjedté kell tenni, valamint javítani kell a bankok tőkeellátottságát annak érdekében, hogy bővíteni tudja hitel-portfólióját és, hogy egy esetleges jövőbeni krízist követően ne szoruljon rá az állami segítségre.

63

Ábrák jegyzéke 1. Számú ábra A pénzintézetek fiókszámainak alakulása

Forrás: OF Központi Bank [2009]

2. Számú ábra A hitelintézetek alaptőkéje (millió rubel)

64

Forrás: OF Központi Bank [2009]

3. számú ábra A vállalati hitelek megoszlása futamidő szerint

Forrás: OF Központi Bank [2009]

4. számú ábra A bankok tulajdonosainak megoszlása az egyes országokban 65

Forrás: OF Központi Bank [2008]

5. számú ábra A lakossági illetve vállalati hitelek alakulása

Forrás: OF Központi Bank [2009]

66

6. számú ábra Oroszország régióinak eszközei és forrásai Központi Észak‐nyugati Déli Volga Urál Szibéria Távol‐keleti

Eszközök rubel 16 096 625 152 879 930 274 170 218 419 792 395 085 467 897 967 291 432 945 147 049 176

Eszközök valuta 8 007 605 140 257 296 245 16 252 962 100 813 200 111 779 813 50 459 472 17 700 694

Források rubel 16 786 680 870 887 572 462 166 748 549 790 448 817 476 942 021 267 746 795 143 105 860

Források valuta 7 317 549 422 249 654 057 19 722 832 102 759 468 102 735 759 74 145 622 21 644 010

Forrás: OF Központi Bank [2009]

7. számú ábra Az orosz bankközi hitelpiac kamatai a válság kitörésének napjaiban (kamatláb, %)

2008.09.04 2008.09.05 2008.09.06 2008.09.08 2008.09.09 2008.09.10 2008.09.12 2008.09.15 2008.09.16 2008.09.17 2008.09.18 2008.09.19

1 nap 5,37 6,44 7,3 7,84 8,22 7,82 8,24 9,38 12,63 10,77 10,29 7,6

2‐7 nap 6,2 6,38 6,96 7,29 9,15 9,99 7,78 9,6 12 ‐ 10,58 7,94

8‐30 nap 8,41 8,5 7,75 9,36 10 ‐ 9,17 9,61 13,74 13,22 ‐ ‐

31‐90 nap 12,25 9,53 ‐ 10 10 11,9 12,97 0 9 10,9 14 ‐

91‐180 nap 8,05 ‐ 7,75 ‐ 8,66 ‐ 8,23 ‐ ‐ ‐ ‐ ‐

Forrás: OF Központi Bank [2009]

8. számú ábra Az egy főre eső 2007-es GDP az egyes országokban (ezer $) 67

Forrás: Orosz Bankszövetség [2008]

9. számú ábra A régiók rubelben-devizában felvett hiteleinek megoszlása 2009-ben

Forrás: GKS [2009]

10. számú ábra Részvételi feltételek a külön biztosíték nélküli hitel-árveréseken

68

Kategóriá k 1 2

S&P Fitch BBBBB-

Moody' s Baa3 Ba3

RusRatin g n. a. n. a.

Expert RA n. a. n. a.

HPA n. a. n. a.

AK& M n. a. n. a.

3 4

Bn. a.

B3 n. a.

n. a. BB-

n. a. BB++

n. a. A-

n. a. A

Max futamidő 6 hónap 6 hónap 5 hét- 6 hónap 5 hét

n. a. – nem alkalmazzák Forrás: OF Központi Bank [2009]

11. számú ábra A bankok megoszlása alaptőke szerint a 2009 augusztus 31-ei adatok szerint

Forrás: OF Központi Bank [2009]

69

Források Konzultáció Réthi Sándorral, a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. moszkvai képviseletének vezetőjvel. Könyvek: Szegedy István, Tóthné Potsubay Nóra, 2008: Htp és Bázel II. Uralszib bank, 2009: Consolidation as a factor of creating a new landscape in he Russian banking system (A konszolidáció szerepe egy új orosz bankrendszer megteremtésében) Aleksey V Ulyukaev, 2008: Monetary Policy in Russia 2001-2007 (Az orosz monetáris politika 2001-2007) Valeriy N. Vyatkin és Vlagyimir A. Gamza, 2007: Bazel 2 – Revoljucija idei i evoljucija gyejsztvii (Változás az elvekben és fejlődés a tettekben) Internet: AIZsK, Jelzálog-hitel Ügynökség, 2009: Ob agenstve (Az Ügynökségről) 70

http://www.ahml.ru/index.shtml

Alan Greenspan, 2009: A 2008-2009-es gazdasági világválság http://hu.wikipedia.org/wiki/2008%E2%80%932009es_gazdas%C3%A1gi_vil%C3%A1gv%C3%A1ls%C3%A1g

B. N. Jelcin, az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb tanácsának elnöke, 1990: Törvény a banki tevékenységekről http://cbr.ru/today/status_functions/law_banks.pdf

David Lane, 2003: Russian banking: evolution, problems and prospects (Orosz bankügy: fejlődés, problémák és kilátások) http://books.google.com/books?id=LDukIh4cZkwC&pg=PA56&lpg=PA56&dq=reforms+in+the+ russian+banking+sector&source=bl&ots=nv9e4YVI_&sig=HgY74u07WQ5OUL8UW9cvuyl4y1g&hl=hu&ei=t7LNSqbyAtKRsgbzj9T0AQ &sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=7#v=onepage&q=reforms%20in%20the%20russian %20banking%20sector&f=false

Enyclopedia of the Nations, 1996: The Financial Sector in the 1990s (A pénzügyi rendszer az 1990-es években) http://www.country-data.com/cgi-bin/query/r-11457.html

GKS, 2009: Lakossági adatok http://www.gks.ru/free_doc/2009/demo/popul09.htm

Glenn E. Curtis, 1996: A Country Study (Egy országtanulmány) http://countrystudies.us/russia/62.htm

Hetek, 1998. augusztus 29: II. évfolyam, 34. Szám: Jelcin ugrás közben váltott ejtőernyőt http://epa.oszk.hu/00800/00804/00028/2268.html

Klaus Rohland, 2008: Russian Banking Sector Recent Progress and Challenges For the Future (Az orosz bankszektorban a közelmúltban lezajlott folyamatok, kihívások a jövőre nézve) http://siteresources.worldbank.org/INTRUSSIANFEDERATION/Resources/KR_vienna_apr24.pd f

Mobido K. Camara és Fernando Montes-Negret, 2006: Deposit Insurance and Banking Reform in Russia (Betétbiztosítás és Bankreform Oroszországban) http://wwwwds.worldbank.org/servlet/WDSContentServer/WDSP/IB/2006/10/31/000016406_200610311001 47/Rendered/PDF/wps4056.pdf

71

OF Központi Bank, 2009: Bulletin of Banking Statistics No7 (194) (Banki Statisztikai Közlemény), 80-120. oldal http://cbr.ru/publ/BBS/Bbs0910r.pdf

OF Központi Bank, 2009: The Central Bank of the Russian Federation (Az Oroszországi Föderáció Központi Bankja) http://cbr.ru/eng/today/history/central_bank.asp

OF Központi Bank, 2009: Legal status (Jogi státusz) http://www.cbr.ru/eng/today/status_functions/

Orosz Bankszövetség, 2009: Celi i zadachi ARB( Az ARB céljai és feladatai) http://www.arb.ru/site/about/targets.php

Photius, 1996: Russia; Reform of the Banking System (Oroszország bankrendszerének reformja) http://www.photius.com/countries/russia/economy/russia_economy_reform_of_the_bankin~1330. html

Reuters, 2009: Russian banks’ capital falls in May (Az orosz bankok tőkéje májusban esik) http://uk.reuters.com/article/idUKL625295220090706

Zanimaem, 2008: Bankkovszkaja szisztyema v Rosszii, Centrobank i kommercseszkije banki (Bankrendszer, a Központi Bank és a kereskedelmi bankok) http://www.zanimaem.ru/articles/48/77

72