A meglévő kulturális világörökség helyszín területi és tartalmi bővítéseként: A Budai termálkarszt barlangrendszerei Pál-völgyi-barlangrendszer, Ferenc-hegyi-barlang, Molnár János-barlang, József-hegyibarlang, Szemlő-hegyi-barlang és Budai Vár-barlang Kiemelkedő Érték Meghatározása Rövid leírás: A Budapest belterületén elhelyezkedő világörökségi várományos helyszín egy kevésbé gyakori barlangtípus több szempontból is reprezentatív kifejlődéseit: a Pál-völgyibarlangrendszer, Ferenc-hegyi-barlang, Molnár János-barlang, József-hegyi-barlang, Szemlő-hegyi-barlang és Budai Vár-barlang együttesen 53,6 km hosszúságban feltárt, fokozottan védett járatrendszerét, valamint e barlangok felszíni kapcsolódási pontjait (bejáratait) övező, s részben természeti, részben műemléki védelem alatt álló területeket foglalja magában. A világ karsztbarlangjainak döntő többségét (FORD & WILLIAMS 2007: kb. 80 %; PALMER 2007: 85-90 %) alkotó epigén vagy meteorikus (azaz közvetlenül a felszínről befolyóbeszivárgó vizekhez kapcsolódó) barlangokkal ellentétben, a Budai termálkarszt barlangjait a mélyből feltörő karsztos hévizek hozták létre. E mélykarsztos vízáramlási rendszer kialakulásának és működésének földtani-hidrológiai feltételeit a triász és az eocén kor tengereiben (kb. 200 és 40 millió évvel ezelőtt) itt lerakódott vastag karbonátos rétegsor, valamint a térség az utóbbi 30 millió évben végbement felszínfejlődésének sajátosságai teremtették meg. A világörökség várományosként jelölt barlangok nem csupán e folyamat különféle állomásait, hanem az egyes barlangokra korlátozódó jelenségek révén az azokat érő egyedi hatásokat, a termálkarsztos barlangok fejlődésének különféle variációit is dokumentálják. Így a rózsadombi barlangok közös ismérvei (főként az eocén mészkövet érintő üregkioldódás, a járatok tektonikus preformáltsága, a karsztrendszer még eltemetett fejlődési fázisában keletkezett, kalcit- és baritkristályokkal bélelt telérek jelenléte, a járatkeresztmetszetek uralkodóan hasadék-jellege és hirtelen méretváltozásai) mellett például csak a legmagasabb helyzetű, legidősebb Ferenc-hegyi-barlangban fordulnak elő a viszonylag gyors vízmozgást jelző áramlási kagylók (scallops), s itt alakult ki a legsűrűbb és legszabályosabb, de egyben a legkeskenyebb járathálózat is. Az ugyanezen hegytömbben, mélyebb szinten kioldódott Szemlő-hegyi-barlang a termálkarsztos barlangok hazai „iskolapéldája”, ahol a koncentráltan megfigyelhető jellegzetes, s a klasszikus barlangképződési modellel nem magyarázható oldásformák és ásványkiválások révén már az 1930-as években felismerték az inaktív barlang és a hegylábi hévforrások genetikai kapcsolatát. Az eddig 29,7 km hosszban feltárt Pálvölgyi-barlangrendszerben – ami 2011. óta Magyarország leghosszabb barlangja is – az utólag befolyó-beszivárgó vizek következtében ezeket az elemeket a termálkarsztos környezettől idegen felszíni eredetű üledékek, vadózus oldásformák, és változatos cseppkőképződmények tömege egészítik ki; s ugyancsak ez a térség egyetlen olyan inaktív barlangja, amelynek a mélypontja egy hidegvizű kis tó formájában eléri a karsztvíz jelenlegi szintjét. A tűs aragonitkristályok és a különféle gipszkiválások tömeges megjelenése viszont 1
csak az 1984-ben felfedezett, különösen látványos József-hegyi-barlangra jellemző, ahol ez utóbbiak és a szerteágazó, „ramiform” alaprajz azt valószínűsíti, hogy a kialakulásában a kénhidrogén oxidációjakor keletkező kénsav is közrejátszott. A legegyedibb a Várhegy belsejében húzódó Budai Vár-barlang kifejlődése: üregei a hévforrásműködés egy korábbi fázisában lerakódott forrásmészkőben („mésztufa”) oldódtak ki, itt a preformáló tényező a mésztufa és a vízzáró fekükőzetek réteghatára volt. Ezekhez a Duna bevágódása és a budai oldal emelkedése miatt fokozatosan inaktívvá vált barlangokhoz a jelenlegi forrásszinten a Molnár János-barlang 20-23 °C hőmérsékletű vízzel kitöltött, ma is hévforrás-barlangként működő járathálózata társul; ami aktív folyamataival és az inaktív rendszerekkel azonos dimenzióival egyedülálló lehetőséget nyújt a recens termálkarsztos barlangképződés sajátosságainak és törvényszerűségeinek kutatásához. Ugyancsak elismerten egyedülálló e kiemelkedő természeti értékeknek egy főváros lakóterülete alatti elhelyezkedése és sajátos kapcsolata annak történetével és fejlődésével. A Budai Vár-barlang üregeit már a Várhegy középkori lakosai is használatba vették, s azok előbb pincékké, majd a II. világháború alatt összefüggő óvóhely-rendszerré alakítva, változatos szerepeket töltöttek be a Várnegyed életében – minderről a régészeti leletek és épített emlékek mellett már a 16. századtól kezdődően írásos források is tanúskodnak. A Molnár János-barlang első (a Malom-tó létesítése előtt még a vízszint fölé nyúló) járatában található 16. századi falazásnyom nyilván az onnan kifolyó víz hasznosításához kapcsolódik, ami egészen a 19. századig liszt-, majd lőpormalmokat is hajtott, azóta pedig a Lukács-fürdő gyógyvízellátáshoz járul hozzá. A további négy barlang felfedezése viszont egyértelműen a főváros terjeszkedésének köszönhető: első járataik csupán a 20. században, mesterséges felszínmegbontások (kőfejtés, csatornázás, házalapozás) kapcsán nyíltak meg. A barlangok jelenleg ismert 53,6 km-es összhosszából 1980-ig mindössze 15,3 km volt ismert, azaz a járatrendszer több mint kétharmadát (71,5 %-ot) csak az utóbbi bő három évtized célzott kutatásai tárták fel. Hasznosítási tevékenység a régebben ismert barlangrészeknek is csak a töredékére terjed ki. Ismeretterjesztő jellegű turisztikai bemutatás a Budai Vár-barlangban, továbbá a Pál-völgyibarlangrendszer egy 500 m-es és a Szemlő-hegyi-barlang egy 300 m-es szakaszán folyik, mely utóbbit légzésterápiai céllal, gyógybarlangként is hasznosítanak. A Molnár Jánosbarlang kezdeti szakaszáról melegvíz (gyógyvíz)-kivétel történik. A fenti hasznosításokhoz, illetve a Budai Vár-barlang évszázados használatához kapcsolódó műszaki beavatkozások az ismert járatrendszernek kevesebb mint 8 %-át érintik; a Pál-völgyi-barlangrendszer Mátyáshegyi részén folytatott ún. overallos turizmus, illetve a Ferenc-hegyi-barlang felső járataiban az asztmás gyermekek terápiai célú túráztatása érdekében semmilyen állapotváltoztatás nem történt. A Ferenc-hegyi-barlang bejáratát övező, védett felszíni terület jóléti erdő besorolású, a másik négy rózsadombi barlang esetében parkosított. Ezeken csak kisebb, a barlangok hasznosítását és kutatását szolgáló épületek állnak, melyek közül a Molnár János-barlang bejárata melletti volt Népgőzfürdő épületmaradványa – az ország első vasbeton szerkezetű kupolájával – 2
műemléki védelmet is élvez. A Budai Vár-barlang bejáratait magában foglaló ingatlanok a meglévő kulturális világörökség helyszín részét alkotják. Kritériumok: vii, viii / g, h (vii) kritérium [KIEMELKEDŐ TERMÉSZETI JELENSÉG, KÜLÖNLEGES TERMÉSZETI SZÉPSÉG] Az aktív, valamint a változatos arculatú inaktív termálkarsztos barlangoknak egy ilyen szűk területen belül, ilyen terjedelemben való együttes előfordulása világviszonylatban is egyedülálló, így a világörökség várományos helyszín e jelenségek egyik nemzetközileg is elismert típusterületének számít. A barlangok keletkezését az utóbbi 15 esztendőben legátfogóbban tárgyaló három szakkönyv közül a Speleogenesis (KLIMCHOUK et al. 2000) önálló fejezetet szentel Magyarország és kiemelten Budapest hévizes barlangjainak; a Karst Hydrology and Geomorphology (FORD & WILLIAMS 2007) első példaként ismerteti e barlangtípus tárgyalásánál; a Cave Geology (PALMER 2007) pedig négy helyen is hivatkozza a típus specifikus formajegyeinek és a barlangok ásványvilágának bemutatásánál. Tudományos jelentőségük mellett e barlangok sajátos formakincse és gazdag, változatos ásványvilága kiemelkedő esztétikai értékeket is hordoz. A szeszélyesen változó szelvényméretek, az üstszerű bemélyedéssekkel tagolt falfelületek és a kapcsolódó gömbfülkék, valamint a tágas terek közötti pengevékony válaszfalakon nyíló „ablakok” összhatásukban egy hatalmas sajt lyukaira emlékeztetnek, amelyek látványát különleges szépségű képződmények sora (a borsókövek összefüggő felületeket borító „kővirágai” mellett a József-hegyi-barlangban pl. csillogó, hófehér gipszkérgek, hatalmas kristályokban végződő gipsztőrök, törékeny gipszvirágok és aragonittű-pamacsok, a Pál-völgyi-barlangrendszerben pl. karcsú kalcitlemez-karácsonyfák, különleges színezetű cseppkőalakzatok és bizarr, kukacvagy agancs-szerűen görbülő heliktitek csoportjai) egészítik ki. (viii) kritérium [JELENTŐS GEOMORFIKUS TULAJDONSÁGOKAT KIALAKÍTÓ, JELENLEG IS TARTÓ GEOLÓGIAI FOLYAMATOK KIVÉTELES PÉLDÁJA] A felszín alatti kiterjedésük, komplexitásuk és változatosságuk folytán kiemelkedő geomorfológiai értéket képviselő barlangrendszerek jelenléte és jelenségei egy kb. 30 millió évvel ezelőtt megkezdődött, jelenleg is működő geológiai folyamat: egy termálkarszt-rendszer kialakulásának és fejlődésének különféle fázisait dokumentálják. Ezt a folyamatot a térség addig egységes fejlődéstörténetének különválása indította el, melynek eredményeként az emelkedő budai oldal karbonátos kőzetei fokozatosan a felszínre kerültek a fedő agyagrétegek alól, míg a Pesti-síkság süllyedő medencéjében további üledékek rakódtak rájuk. E mélyen eltemetett karsztosodó kőzettömegben már a korai-miocénben is a jelenlegihez hasonló, a Budai-hegység területe felé irányuló oldatáramlás igazolható; míg ezen vizek felszínre lépése, azaz a tényleges hévforrás tevékenység és a kapcsolódó barlangképződés megindulása a középső-pleisztocéntől bizonyított. A hegység folytatódó emelkedése és lepusztulása, illetve a Duna bevágódása egyre alacsonyabb helyzetű megcsapolási pontokat nyitott meg, hévforrásbarlangok (illetve felszíni forrásmészkő-lerakódások) sorozatát hozva létre. A világörökség várományos helyszínt a vázolt geológiai folyamat összes fázisának egy szűk területen belüli, 3
komplex tanulmányozhatósága avatja kivételes példává, ahol az aktív termálkarsztos barlangképződési folyamatok recens megnyilvánulását a Molnár János-barlang képviseli. Integritás (teljesség és sértetlenség): A Budai termálkarszt barlangrendszerei, mint kiemelkedő természeti jelenség reprezentáltságának teljességét a kiválasztott barlangok mérete, genetikája, és a fejlődésüket befolyásoló különféle tényezőkből adódó változatossága alapozza meg; sértetlenségét (integritását) a barlangok 1961. óta fennálló „ex lege” természetvédelmi oltalma és a kapcsolódó jogszabályi előírások, az ugyancsak jogszabályban kihirdetetett felszíni védőövezetek, a természetvédelmi célú vagyonkezelői feladatokat ellátó Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, továbbá a járatrendszer zömének csak a közelmúltban felfedezett volta biztosítja. A várományos helyszín Buda legnagyobb kiterjedésű, legjelentősebb termálkarsztos barlangjait foglalja magában, amelyek között egy jelenleg is aktív hévforrás-barlang is található. E barlangok járatai befoglaló kőzetüket tekintve – a rövid leírásban már hivatkozott eocén mészkő, illetve pleisztocén forrásmészkő mellett – kiterjednek a fedő márga meszesebb alsó zónájára, sőt a József-hegyi-barlang és a Pál-völgyi-barlangrendszer esetében a feküt alkotó triász korú tűzköves mészkőre is. Formakincsükben a hipogén, termálkarsztos képződési környezetre jellemző elemek széles skálájához (egyenrangú járatok hálózatából álló labirintus-szerű alaprajz, szeszélyes méretváltozások, szabálytalan szelvénykeresztmetszetek, gömbfülkék, gömbüstök, kürtők, buborék-áramlási csatornák) a Ferenc-hegyi-barlangban gyors vízmozgást jelző áramlási kagylók, a Pál-völgyi-barlangrendszerben pedig pontszerű epigén hatásokról tanúskodó vadózus oldásformák (ujjbegykarr, karrbarázda) is társulnak. Változatos kiválás-együttesükben az üregképződés előtti mélykarsztos fázis telérásványai, a barlangfejlődés vízzel már csak részben kitöltött fázisának víz alatti, vízszinti és légteres képződményei, valamint a már száraz járatokba utólag beszivárgó vizek nyomán kialakult cseppkőalakzatok egyaránt megjelennek. Földünk eddig elkülönített 38 barlangi kiválástípusa (HILL & FORTI 1997) közül itt 28 megtalálható, amelyekből négy típus (apadási színlő, medenceujj, perem, tálca), tovább öt altípus és változat (haj, karácsonyfa, szeptária-boxwork, vázkristály-kehely, gipsztőr) alig egy-két tucat publikált egyéb előfordulásukkal világviszonylatban is meglehetősen ritkának számít. Mint egy jelenleg is tartó geológiai folyamat kivételes példája, a világörökség várományos barlangegyüttes jelenségei a termálkarszt-rendszer kialakulásának és fejlődésének különböző fázisait teljes körűen reprezentálják. A folyamat földtani-szerkezeti kereteit megteremtő mozgásokról a barlangok járatait preformáló különféle törésrendszerek tanúskodnak. A fő üregképződést megelőző mélykarsztos fázisban áramló oldatok emlékét az egyes kőzetrepedéseket kitöltő kalcit- és barittelérek őrzik, információt nyújtva ezen oldatok hőmérséklet- és nyomásviszonyairól is (80 °C, 85 bar). A termálkarszt-rendszert a pleisztocénben megcsapoló hévforrások helyzetét, működését és egyre alacsonyabb szintekre történő áthelyeződését a különböző tszf. magasságokban elhelyezkedő inaktív barlangok dokumentálják, vízszintjelző kiválásaik abszolútkor- és stabilizotóp-vizsgálata a karsztvízszint és a vízhőmérséklet múltbeli alakulásáról szolgáltat adatokat. Végül a folyamat 4
jelenlegi fázisát az aktív hévforrásbarlangként működő Molnár János-barlang 6 km hosszúságban és -100 m vízmélységig feltárt járatrendszere reprezentálja, kivételes lehetőséget kínálva a termálkarsztos üregképződés és -fejlődés törvényszerűségeinek és hatótényezőinek (pl. keveredési korrózió, mikrobiális közreműködés, CO2-felszabadulás és kiszellőzés, redox-viszonyok) in situ tanulmányozásához. Mindezen jelenségek sértetlenségét az előző kritériumnál ismertetett körülmények, illetve a folyamat folytonossága tekintetében a karsztvízáramlási rendszer működését vezérlő regionális földtani és geomorfológiai környezet biztosítja.
5
