A magyar és szlovák javaslatok ökológiai szempontú értékelése ALEXAY ZOLTÁN A műszaki megoldások legfőbb céljául a szlovák és a magyar fél egyaránt az ökológiai rehabilitációt és az árvízvédelmet jelöli meg. A kisminta kísérletek alkalmával tapasztaltuk, hogy a két szempont érdekei/feladatai gyakran ütköznek, ezért a javasolt megoldások szakmai viták során született kompromisszumok eredményei. Mindkét fél egyetértett abban, hogy az a legjobb megoldás, amely a legkevesebb zavarással és túlságosan művi állapotok kialakítása nélkül kivitelezhető. 1.1. Az ökológiai rehabilitációt szolgáló magyar és szlovák műszaki javaslatok értékelése Mindkét fél szakemberei egyetértenek abban, hogy az un. „eredeti” életközösség már régóta nem létezik a területen, legfeljebb természeteshez közeli állapotokat találunk, ezért az elérendő célként az 1950-es évekre jellemző viszonyok létrehozását jelölték meg. Úgy a magyar, un. meanderező, mint a szlovák anabranch megoldási javaslat ennek érdekében született, az alapelvek megegyeznek, csak a technikai megoldásban vannak különbségek. Az első, ökológiailag legfontosabb feladatnak a változatos vízterek, azaz a változatos vízi élőhelyek kialakítását tartom. A 2007. 08. 14-én készült jegyzőkönyv tartalmazza a szlovák javaslat alapján elvégzett modellkísérlet eredményét – eszerint kisvízkor a jobbparti hullámtérben szélsőséges vízviszonyok alakulnak ki. A régi főmeder kiiktatása miatt – mivel az új meanderező ág áttöltéssel keresztezi – rosszabb lesz Lipót- Ásványráró térségében lévő ágrendszer vízellátása, mert csak a dunaremetei csatorna felől kap betáplálást. Ez az állapot – amennyiben nem vezet egyes szakaszok teljes kiszáradásához – ökológiai szempontból nem hátrányos, mert az 1995-től működő vízpótlás óta a Halrekesztői – illetve Pókmacskási-zárásig hiányoztak a sekélyvizű, fontos táplálkozóterületet jelentő szakaszok. A magyar meanderező megoldás esetén a működő, vízzel ellátott főmeder felől több ponton kapnak a mellékágak vizet, ebben az esetben is kialakulhatnak kisvízkor a sekély. lassan áramló vizű szakaszok. Kiemelt jelentőségű feladat a szigeteken lévő sekélyvizű tavakban az 1950-es évekre jellemző vízviszonyok kialakítása. Ezek egy része kiszáradt (Ercsédi-tó), máshol a vízpótlás kezdete óta túl sok a víz. Az Ásványráró térségében lévő Öntés-sziget alacsony részein kialakult három sekélyvizű tónak meghatározó szerepe volt a környék madárpopulációinak az életében mint táplálkozó- és pihenőhelyeknek. A tavakat szegélyező nádasokban több faj fészkelt. A tavak a Duna áradásakor megteltek vízzel, középvíztől (Dunaremetei 300-350 cm-es mérceállás) kezdve vált ideálissá a helyzet, ekkor alakult ki a sekély, állóvizű állapot, amikor megjelentek a gyökerező hinártáruslások (elsősorban a békaszőlő – Potamogeton – hínárok), sok puhatestű, rovar, halivadék, béka élt a vízben, a táplálékban gazdag terület vonzotta a vízi – vízkedvelő madarakat. Az Öntési-tó jelentőségének igazolására néhány megfigyelési adatot közlök:
59
1982. augusztus 23:
10-12 nagykócsag (állandó mozgásban vannak) 3 sárszalonka 2 búbosvöcsök 2 vízityúk sok: szárcsa, tőkés réce, kisvöcsök
1982. augusztus 27: (Remetei mérce: 362 cm)
16 nagy kócsag sok: szürke gém, szárcsa, tőkés réce
1982. szeptember 4: (Remete: 380 cm)
20-25 nagy kócsag 8 kanalasgém 3 búbos vöcsök 2 barázdabilletető sok: szürke gém, szárcsa, tőkés réce, dankasirály
1982. szeptember 12: (Remete: 358 cm)
40-50 nagy kócsag 12 kanalas gém 1 kárókatona 1 piroslábú csankó 1 tavi csankó sok: szárcsa, tőkés réce, szürke gém, vízityúk
(A megfigyeléseket leskunyhóból, fotografálás közben végeztem, ezért csak a vízen, vízparton tartózkodó madarakat tudtam feljegyezni.) A fenti adatok véleményem szerint igazolják a tórendszer fontos szerepét. Kisvízkor előfordult, hogy kiszáradtak a sekély szakaszok, csak az É-D irányú mélyebb tóban volt kevés víz. A tómedencék erősen feliszapolódtak, mert az állóvizű időszakban a lebegtetett hordalék zöme kiülepedett. Az Öntési-tó korábbi szerepe a vízlépcső üzembe helyezése óta megszűnt. A fenékküszöbös vízpótlásig (1995) az év nagy részében száraz volt, a vízpótlás óta túl sok benne a víz. Rehabilitációja a korábbi vízszintek kialakításával lehetséges. Ennek műszaki akadálya nincs, a be- és kivezető ágakba épített zsilipekkel megoldható. a vízszinteket a mindenkori pozsonyi vízhozamnak megfelelően kell beállítani, ideális a korábbi dunaremetei mérce 300-350 cm-es állásának megfelelő állapot, amit a felsorolt megfigyelési adatok is alátámasztanak. Fontos követelménye az ökológiai rehabilitációnak a mellékágak közötti kapcsolat helyreállítása, a biológiai átjárhatóság biztosítása. Ennek az elvárásnak mindkét elképzelés megfelel, lényeges különbség, hogy a Lisiczky-féle terv a régi medret kikapcsolja és csak az azt keresztező függő medrek révén kötné össze a bal- és jobb parti ágrendszert. Ezek a mély, gyorsan áramló vizű medrek (eupotamal) korlátozhatják a lassú mozgású, sekély vizet kedvelő fajok közlekedését, csak az un. rheofil szervezetek számára jelentenek átjárási lehetőséget. A régi meder szerepének a megszüntetése az eredeti, az 50-es éveknek megfelelő célállapot elérésével is ellentétes. Mindig- már a XIX. század végi szabályozás előtt is – volt egy főág, igaz, hogy ez állandóan változtatta a helyét. A főmeder létezését bizonyítják az I. (XVIII.
60
század) és II. (XIX. század első fele) katonai felmérések alkalmával készített térképek, ahol a széles főágból ágazott ki a gazdag mellékág hálózat. (L. a II. felméréskor készült térképet.) A XIX. század végén Bodoky Lajos tervei alapján elvégzett középvízi szabályozás alakította ki az állandó főmedret. Ekkor kezdődött a hajózáshoz szükséges vízmennyiség biztosítása miatt a mellékágak csatlakozásainak lezárása, csak néhány szélesebb ág maradt nyitott, mint pl. a Bagamérni-Duna, Ásványi-Duna stb. A hullámtéri területek és az Öreg-Duna közötti kapcsolat ettől kezdve szegényebb lett, de nem szűnt meg, mert középvíznél magasabb vízhozam esetén a párhuzamművön már mindenütt átbukott a víz. Ilyenkor a mellékágak frissvizes átöblítést kaptak, megvolt a jobb- és balparti hullámtéri részek között az állatok közlekedésének lehetősége. A meanderező megoldás meghagyja a régi meder funkcióját, ezért a- a korábbi állapotokhoz hasonlóan – több helyen kapcsolódhat össze a kétoldali hullámtér ágrendszerének állatvilága, biztosított lesz a szabályozás előttihez hasonló biológiai átjárhatóság. A modellkísérletek alkalmával a magyar oldalon a „zöld folyosók” kialakítása fontos szempontként szerepelt. Ilyen kapcsolatot biztosít a régi meder és a hullámtéri ágak között pl. Ásványrárónál az Ásványi-, Öntési-, Farkaslyuki-, Újszigeti- és Szürkei-ágakor keresztül kialakított „zöld folyosó”, amelytől elkülönül a kishajó forgalom útvonala. A szlovák kollégák javaslata szerint a mellékágakból az összes zárást (bukót) el kell távolítani. Ez az állatok számára zavartalan közlekedést tesz lehetővé, ami egyértelműen előnyös. A magyar megoldás egyes zárásokat meghagy, de a biológiai átjárhatóságot ez eddigi állapotokhoz képest jobbá teszi. (Részletes leírás a műszaki fejezetben található. A szlovák megoldás természetvédelmi szempontból is pozitívnak tekinthető, mert a zárások elbontásával a hullámtéri szigeteket szárazföldi járművekkel nem lehetne megközelíteni, a zavarás csökkenne ill. megszűnne. A Bagaméri-Duna vízszintjének egy fenékküszöb beépítésével történő megemelése várhatóan biztosítja az Ercsédi-tó vízellátását. A tó – bár kis területű – fontos táplálkozó és pihenőhely volt, de az erőmű üzembe helyezése óta általában száraz. 1.2. A mentett oldali mocsárrétek rehabilitációjának lehetősége A Dunaremete alatti ágak rehabilitációja, a Bagaméri-Duan vizének megemelése nem csak a hullámtéri terület élővilágának szempontjából lényeges, jobbíthatja a mentett oldalon a töltést kísérő egykori láp- és mocsárrétek helyzetét is. A hullámtér és a mentett oldal élővilága nem választható el, állandó, szoros kapcsolatban vannak, ezért indokolt vizsgálni a hullámtéri beavatkozásoknak a nedves rétekre gyakorolt hatását. A mély fekvésű területek legalacsonyabb részei árvízkor gyorsan víz alá kerültek, ennek köszönhetően maradtak meg a gyeptársulások, nem lehetett szántóként használni a fakadóvízzel fenyegetett földeket. A magasabban fekvő részeket kasszálták, a mélyedések nádját rendszeresen aratták. Ez a tevékenység megakadályozta a szukcesszió továbblépését, a fűzbokor liget (Salicetum cinereae) kialakulását. A láp- és mocsárrétek élővilága értékes és gazdag volt, több vízkedvelő védett gyakran nagy tömegben jelent meg az Ásványráróhoz közeli Kucsérokban, a területen, a Gemesben, a Hosszúréteken stb.. Ilyen fajok pl. a keskenylevelű (Eriophorum angustifolium), a posvány kakastaréj (Pedicularis palustris), a
növényfaj Bagaméri gyapjúsás hússzínű
61
ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), a mocsári kosbor (Orchis laxiflora ssp. palustris), a szibériai nőszirom (Iris sibirica) vagy a kornis tárnics (Gentiana pneumonanthe) stb. A rétek fontos fészkelő- és táplálkozó helyei volt több madárfajnak, költött itt a nagy goda (Limosa limosa), a bíbic (Vanellus vanellus), a sárszalonka (Gallinago gallinago), a piroslábú cankó (ringa totanus), a barna rétihéja (Circus aeruginsosus) stb. Árvizek idején ide jártak táplálkozni a hullámtéren élő illetve tartózkodó védett/fokozottan védett madárfajok. ennek illusztrálására néhány megfigyelési adatot ismertetek: Hosszú-rétek 1972. július 8. (árvíz)
58 nagykócsag 10-15 fehér gólya (állandó mozgásban voltak) 1 fekete gólya 3 sárszalonka
1975. július 9.
53 nagykócsag 3 fekete gólya sok fehér gólya
1975. július 11.
11 nagykócsag 1 barna kánya sok fehér gólya
A mocsár- és láprétek lassú degradációja már 1992 előtt elkezdődött, a medererózió miatt a kisvízszintek fokozatosan csökkentek, a rétek vízellátása romlott, egyre tovább tartott a száraz állapot. a vízkedvelő, védett növényfajok száma csökkenni kezdett, pl. míg 1983. májusában 32 tő virágzó mocsári kosbor volt a Hosszú-réteken, 1991. június 5-én egyetlen tő sem került elő, s a korábban százával látható hússzínű ujjaskosbor is nagyon megritkult, eltűnt a régebben ezerszámra előforduló keskenylevelű gyapjúsás stb. Az erőmű üzembe helyezését követően elmaradt a rendszeres fakadóvizes elöntés, eltűntek a fészkelő madárfajok és szinte az összes vízkedvelő védett növény. Megjelentek a legellenállóbb, tágtűrésű növényfajok, egyre nagyobb területeket foglal el a hamvas fűz (Salix cineve), megjelent és terjed a serevényfűz (Salix rosmarinifolia) –a szárazabbá váló élőhelyen továbblép a szukcesszió a fás szárú társulások felé. A bokorfűzesek térhódítását segíti az is, hogy elmaradt a rendszeres kaszálás. Előfordult, hogy a réteket feltörték és helyükön ma szántók vannak. Amennyiben a hullámtéri területek vízszintjét sikerül megemelni, várható a talajvízszint emelkedése és kedvező feltételek alakulnak ki a tervezett mentett oldali vízpótló rendszer megépítéséhez is. Kérdéses, hogy a jobb vízellátás esetén képesek lesznek-e a sérült társulások a regenerálódásra, megjelennek-e az eltűnt védett fajok? Ki tudják-e szorítani az agresszív, invazív növényeket, honnan települhetnének vissza, hiszen a környéken már sehol nem élnek? Ezekre a kérdésekre az idő ad választ! Az várható, hogy a nedvesebbé váló élőhelyen ismét megjelennek a korábbi fészkelő madarak és a terület ismét fontos táplálkozó helye lesz a hullámtéri fajoknak. Meghatározó volt a térség élővilágának kialakulásában a Duna vízjárása, a kis-, közép- és árvizek évi ritmusa, az elárasztás időtartama. Ettől függően alakultak ki a biotikus szukcesszió
62
minerralogén sorozatának társulásai (lásd botanikai fejezet), amelyek meghatározták a táj képét és a térség állatvilágát. A rehabilitáció fontos feladata a vízdinamika biztosítása, amelynek a műszaki feltételei adottak. Irányadó a pozsonyi vízhozam, ennek megfelelő vízszinteket kell kialakítani a hullámtéri területen. Amennyiben a fenti célok - a vízszintek megemelése, a biológiai átjárhatóság biztosítása, a vízdinamika alakulása – megvalósulnak, lehetőség nyílik arra, hogy az utóbbi évtizedek változásainak, a gazdálkodásnak a következtében átalakult terület élővilága is átalakuljon, ismét a szabályozás előttihez hasonló - nem eredeti, de természetközei társulások jelenjenek meg. 1.3. A természetközeli erdők kialakítása Ma a hullámtéri területek erdeinek több mint 90%-a kultúrerdő, vagyis telepített, klónozott, egyfajú, egykorú állományból áll. (Lásd erdészeti fejezet) Az eredeti társulásokat fokozatosan váltották fel ezek a rövid idő alatt nagy fatömeget produkáló ültetvények, a 70-es években uralkodóvá váltak a térségben. a gépesített termelés, a tarvágásos véghasználat gazdaságossága nem vitatható, de ez tönkre tette a természetes társulások cserjeszintjét és aljnövényzetét, ma a faültetvények erősen degradáltak, állatviláguk szegényes. (Mészáros Ferenc szerint „zoológiai sivatagok”). A természetes vagy ahhoz közeli erdei életközösségek csak jelentéktelen arányban, erősen fragmentáltan fordulnak elő a hullámtéren. Külön probléma, hogy a szukcesszió első állomásait jelentő fűzbokor ligetek a zátonyokat, partokat népesítik be, akadályozzák a z árhullám levonulását, ezért az árvízvédelmi intézkedések során ezeket rendszeresen eltávolítják. A hullámtér vízellátásának rendezése lehetőséget nyújt a természetvédelmi célok megvalósítására, a faültetvények őshonos fajú erdőkké alakítására. Úgy a szlovák, mint a magyar javaslatban szerepel, hogy a meanderező illetve fonatos ágrendszer kialakításában a folyó természetes energiáját is figyelembe kell venni. Ez azt jelenti, hogy ismét lesz partszaggatás, keletkezhetnek új zátonyok, amelyen megjelenhetnek a természetes társulások – és talán meg is maradhatnak, ha az álhullám levonulását nem akadályozzák. Az kérdéses, hogy a mára degenerálódott cserje és gyepszintű alacsony biodiverzitású telepített erdők helyére ültetett, őshonos fajokból álló erdőkből az agresszíven terjedő, invazív fajok a vízrendezést követően kiszorulnak-e átadva a helyet a természetes tárulásokra jellemző fajoknak. Az invazív növények nem csak a romló vízellátás miatt terjedtek el, hanem a már említett nagyüzemi, gépesített erdőgazdálkodás következményeként. Már az 1970-es években is a magas aranyvessző, a csalán, a hamvas szeder, a ragadós galaj borította a nemesnyárasok alját. (Alexay 1982) A Lisiczky tanulmány feltételezi, hogy az önszabályozás előbb-utóbb átveszi az invazív fajok kiszorítását, addig viszont ezt mesterségesen kell elvégezni. ennek a módszere – tudomásom szerint – nincs kidolgozva, de bármilyen eljárás is nagy zavarással és a természetes társulás aljnövényzetének a további pusztulásával járna. Az erdők rehabilitációjánál figyelembe kell venni - a gazdálkodás érdekei mellett – a fokozatosságot, hogy a térségben mindig legyen fiatal, középkorú és idős faállomány, a mozaikosságot, vagyis területileg ezek az erdők ne egy tömbben helyezkedjenek el. Az állatvilág számára is fontosak ezek a szempontok éppúgy, mint a változatos vízterek kialakítása. Amennyiben ez utóbbi sikeresen megvalósul és ismét lesznek sekélyvizű 63
partszakaszok, újra megjelenhetnek a mára kiszorult, ezekre jellemző puhatestű, tegzes és bogárfajok. Azt le kell szögezni, hogy a vízdinamika helyreállítása, az ágrendszer vízellátásának és a biológiai átjárhatóságnak a biztosítása sem garancia arra, hogy a vízlépcső üzembe helyezése előtti, az 1950-es évekre jellemző referenciaállapot kialakul. Ha nem lett volna semmilyen negatív hatás, medermélyülés, kisvízszintek süllyedése, vízlécspő építés és Duna elterelése, a Szigetköz élővilága akkor sem lenne ugyan olyan, mint 50 évvel ezelőtt. Az életközösség állandóan változik, állapotára nem a statikusság, hanem a stabilitás a jellemző. Illuzió lenne annak a feltételezése, hogy a műszaki tervek megvalósítása után visszatérnek a korábbi időszak jellemző növényei és állatai – hogy milyen életközösségek lesznek a területe, az csak egy-két évtized múlva derül ki. A fafajcserénél figyelembe kell venni a kérdéses terület magasságát, vízviszonyait, amennyiben ismert, azt is, milyen társulás volt a faültetvény telepítése előtt azon a helyen. Az alacsony ártérhez tartozó hullámtéren elsősorban a fehér fűz ligeterdő (Leucojo aestivi – Salicetumalbae) a fekete nyár ligeterdő (Carduo crispi – Populetum nigrae) és a fehérnyár ligeterdő (Senecioni sarracenici – Populatum albae) voltak a fűzbokor ligetek mellett a jellemezőek. A Felső-Szigetközben az árvizekkel csak ritkán és rövid ideig borítot területeken megjelentek a szil-köris-tölgy ligeteredők (Pimpinello maioris- Ulmetum), így itt már ennek a társulásnak a fajait is meg lehet telepíteni. (Pálfi-erdő, Száraz-erdő stb.) Az a jövőben eldöntendő kérdés, hogy a munkák befejezése után mi a teendő ezekben az erdőkben, hagyjuk-e érvényesülni a természetes folyamatokat vagy megpróbáljuk a mi mércénk szerinti legjobb állapotokat mesterségesen kialakítani. Lisiczky professzor az előbbi megoldást javasolja, amivel és is egyetértek, mert az utóbbi esetben a legjobb szándékú beavatkozás is súlyos negatív következményekkel járhat, az életközösség túl bonyolult ahhoz, hogy egy változtatás összes hatását át lehessen tekinteni. Itt kell megemlíteni a magyar oldali tározótér kérdését. A terület az 1990-es évektől fokozatos benépesült, ma változatos erdő- és gyeptársulások találhatók rajta, csak néhány helyen vannak ültetett akácosok. A múlt évtizedben végzett vizsgálataim során több mint 200 spontán visszatelepült növényfajt találtam a tározótérben. Az alsó mellékágak a három töltőbukón keresztül ismét kapnak vizet, ez biztosítja a hullámtéri ágak vízellátását. A rehabilitáció során a Jónási- és Kisjónási-ágat kellene feltölteni. A tározótérben lévő tavak (Jónási-, Ördögszigeti- és Helenai-tavak) fontos élőhelyek, pihenőhelyek, viszonylag zavartalanok, a területen már megjelent a hód is. A tározótér bozótosai a nagyvad számára nyugalmat és jó rejtekhelyet biztosítanak, ez a terület a térség „vadkamrája”. A tározótérben lejátszódó spontán regenerációs folyamatokba véleményem szerint nem szabad beavatkozni, ezek szakmailag érdekesek és tanulságosak. A terület gazdasági hasznosításában a vadászat a legfontosabb, ha turisztikai céllal is hasznosítani akarjuk, úgy a turistaforgalmat szigorúan a töltés közelébe kell tartani.
64
2. Az ökológiai és árvízvédelmi megoldások lehetőségei
igények
közötti
kompromisszumos
A szlovák és magyar műszaki megoldási javaslatok egyaránt kiemelt feladatnak tartják az árvízvédelmet. Az árvízvédelem feladatai sok esetben ütköznek az ökológiai célú rehabilitációs intézkedésekkel, ezért folyamatos érdekegyeztetésre volt szükség. A lehetséges megoldások közül a legjobb kiválasztására a kisminta modellen végzett kísérletek adtak lehetőséget. Sajnos a Dunaremete feletti szakaszon az összefoglaló tanulmány írásakor kezdődtek vizsgálatok, így konkrét eredményekről nem tudok beszámolni. A Dunnaremete alatti területen az árhullám jobb levezetése érdekében a mellékágakban kialakult zátonyokat, szigetzátonyokat a Gombócosi- Halrekesztői-, Gatyai-, Farkaslyuki- zárás alatt valamint az Árvai-folyásban, a Ercsédi-zárás felett és alatt el kell távolítani. Ez a beavatkozás ökológiai szempontból káros és nem kívánatos, mert a zátonyokon megtelepedett iszaptársulások, fűzbokor ligetek alkották zömében a hullámtér természetes növénytársulásait, mert mint már említettem, a szigeteken már szinte 100 %-ban telepített erdők vannak. A modellkísérlet tapasztalatai alapján a beavatkozás elkerülhetetlennek látszik, de ezáltal szegényebb lesz a térség élővilága, egyhangúbbá válik a táj képe. A bal parton az 1815-1812 fkm közötti szakaszon megnyitott 500 m széles levonulási sáv a veszélyes bagaméri kanyart megkerülve vezeti le az árvizet. Ennek folytatásaként a jobb parton is ki kellett alakítani egy vízelvezető sávot. A vizsgálat során szerzett tapasztalatok alapján az a megoldás látszott a legelfogadhatóbbnak, hogy az Árva-, Laci- és Ecsédi-sziget és a régi meder között lévő kis szigeteken kialakult természetes fűzesek megkímélése érdekében az 1812-1811 fkm közötti szakaszon a Töklevél- és Madarász-sziget és a főmeder között az utóbbi évtizedben beerdősült zátonyokon lévő erdőket kivágják és helyükre gyeptársulások kerülnek. Itt az egyik szigeten az 1990-es évek elején megtelepedtek a kárókatonák (Phalacocorax carbo), ezért a fákat az őszi-téli időszakban szabad csak kivágni. Javaslom, hogy a fészektelep fáinak egy alkalommal csak a felét termeljék le, ebben az esetben elképzelhető, hogy a fészek nélkül maradt madarak átköltöznek a következő tavasszal a Töklevél-sziget fáira, s a fészektelepet tartó erdő másik felének a kivágása után a madarak követik a társaikat. Annak ellenére, hogy a kárókatona un. „szürke listás” faj, vagyis nem védett, de csak a természetvédelmi hatóság engedélyével vadászható, ezt az esélyt meg kell adni nekik, mert ezek a falánk halevő madarak is hozzátartoznak a vízi életközösséghez, a szigetközi avifaunához. Az Öreg-Duna medrében a tartósan alacsony vízállás miatt szárazon lévő pontokon megjelentek a fűzbokor ligetek. Gyakoribb a mandulalevelű bokorfűzes (Polygono hydropiperi- Salicetum triandrae) kisebb arányban fordul elő a csigolyafűz bokorliget (Rumici crispi- Salicetum purpureae). Ezeket a természetes társulásokat jórészt már kivágták, mert akadályozzák az árhullám levonulását. A régi mederben a 40 m-es jégsáv kialakítása miatt el kellett távolítani a parti zátonyokon megjelent növényzetet – ezeket a szükséges intézkedéseket tudomásul kell venni. Bár a projekt feladata a Rajka-Szap közötti hullámtéri szakasz vizsgálata, a modellen az 1811 fkm alatti területek árvízlevezetésének és vízpótlásának a lehetséges módozatait áttekintettük egészen a medvei hídig. Mivel a Bagaméri-Duna vízszintjét a torkolati műtárgy megemeli, ez lehetővé teszi, hogy a Gyalapi-réten lévő, ma már többnyire száraz egykori mellékág megkotrásával vizet vezessünk a patkányosi területre, a Hosszúkői-, Hármasfai-, Pulai-ágakba, a Kalacsba. A Bagamérni-Duna partján lévő erdő egy részének kivágásával az árhullám egy 65
része a Gyalapi-réten keresztül kerül levezetésre, az ágak feltöltése várhatóan pozitív hatással lesz a térség élővilágára. Jelenleg a fent említett mellékágak erősen feliszapolódtak, az év nagy részében a kisvízszintek lesüllyedése miatt kevés bennük a víz vagy teljesen szárazak. A Nagy-Patkó sziget alsó részén egykor nagy szabad vízfelületű, nádassal szegélyezett holtágak mára feltöltődtek, kiszáradtak, a növényzet teljesen benőtte őket. Egykor ezek a vizek fontos élőhelyek voltak, itt nevelődtek fel a békalárvák, a halivadék, a csigák, kagylók, vízi rovarok, férgek tömegei népesítették be a sekély, planktonban, algákban gazdag vizeket, amelyek terített asztalai voltak a madaraknak. Különösen az őszi vonuláskor gyülekezők tartózkodtak előszeretettel a térségben, ha volt elegendő víz a holtágakban, néha 40-50 fekete gólya is halászgatott a sekély részeken. Mára ez a szerep megszűnt, de a tervezett műszaki megoldással ismét megjelenhet a gazdag élővilág, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol víz van, rendkívül gyorsan megjelennek a vízhez kötődő fajok. A rehabilitációs munkák alkalmával a Nagy-Patkó-sziget holtágait meg kellene kotorni, hogy ismét legyenek nyílt, sekély vizű területek ott, ahol korábban is voltak. Az Alsó-Szigetköz mentett oldali és hullámtéri vízpótlása sürgető feladat, mert annak ellenére, hogy itt már a teljes vízhozam a főmederben van, a medererózió okozta kisvízsüllyedés miatt a térségben több éve ökológiai katasztrófahelyzet alakult ki. A sekélyvizű élőhelyek eltűntek, a nedves rétek szárazzá váltak, nincsenek kétéltűek, halbölcsők. a réteken előrehaladott a beerdősülés, csökkenne a biodiverzitás, erőteljes a degradáció. Ezt megakadályozandó a medvei hídtól DK-re is folytatni kellene a rehabilitációs munkát. A Felső-Szigetközben, Rajka és Dunaremete között az eddigi modellkísérletek szerint a jobboldali (magyar) hullámtéren nincs szükség nagyobb műszaki beavatkozásra az árvíz levezetésére. Az 1826,2 és 1834 fkm-nél tervezett fenékküszöbökkel meg lehet oldani a mellékágak vízellátását, a régi meder vízszintjének megelése lehetővé teszi a kisbodaki ágvéglezárás megbontását, így ismét helyreáll a főággal a kapcsolata. A régi meder partján lévő bokorfűzeseket már kivágták. A természetközeli erdők kialakításánál ebben a térségben már a tölgyesek telepítésére is van lehetőség, mert több helyen az eredeti társulás szil-kőris-tölgy ligeterdő volt. A Kisbodak térségében lévő Öreg-szigeten. a Pálfi-erdőben és a dunaremetei nádasban fokozottan védett madarak (réti sas, vörösgém) fészkelnek, emiatt a terület mindennemű átalakítása és zavarása tilos. A tervezéskor és kivitelezéskor figyelembe kell venni, hogy a hullámtér a medvei hídig védett, a lipóti-ásványrárói szigetvilág fokozottan védett, minden munkálathoz a természetvédelmi hatóság beleegyezésére van szükség. 3. Összefoglalás A szlovák és magyar javaslatok összevetve megállapíthatjuk, hogy alapvető céljai azonosak, jelesül vissza akarják állítani a folyamszabályozás előtti gazdag vízhálózatot, a biológiai átjárhatóságot, a vízdinamikát, ezáltal megteremtve a lehetőséget a terület élővilágának regenerációjához. Az ökológiai célú beavatkozások mellett az árvízvédelem feladatait is szem előtt kell tartani, itt a két érdek néhol ütközik. A modellkísérletek az árvízbevezetés optimális módozatát keresték, ennek során kompromisszumokra volt szükség. A szlovák és magyar megoldás között a régi 66
mederszerepének a megítélésében a legnagyobb az eltérés. Ökológiai szempontból a szlovák elképzelés hátrányosabbnak tűnik, mert a két hullámtéri ágrendszert csak a gyors áramlású (eupotamal) ágak kötnék össze, amelyek sok élőlény számára átjárhatatlanok, míg a magyar javaslat a régi meder funkciójának meghagyásával gazdagabb és változatosabb vízi összeköttetést biztosít a jobb- és bal parti ágrendszer között. A megoldások műszaki kivitelezésével járó zavarás mértékét a mérnök szakértők tudják megállapítani lényeges szempont, hogy a legrövidebb idő alatt, a legkisebb átalakítással járó, a legkevesebb karbantartást igénylő megoldást válasszuk. A természetközeli erdők kialakítása időben hosszú folyamat, mérlegelni kell a gazdasági és ökológiai szempontokat. A turizmus fejlesztés csak úgy kívánatos, hogy a védett/fokozottan védett területeket lehetőleg elkerüljék az útvonalak, és csak megfelelő szabályozással engedélyezhető.
67
