A mű eredeti címe: The Personal Aura

Dora van Gelder Kunz Az aura

BIOENERGETIC Budapest, 2002

A mű eredeti címe: The Personal Aura

A mű eredetileg a Theosophical Publishing House, 306 West Geneva Road, Wheaton, II. 601 87, USA gondozásában jelent meg.

© Dora van Gelder Kunz, 1991 © Bioenergetic Kft., 2002

Fordította: Papp Zsuzsanna

Kiadja a Bioenergetic Kft. 2081 Piliscsaba Cosmos Természetgyógyász Központ

Felelős kiadó: Schneider Gábor

A borítón Juanita Donahoo festménye látható Nyomdai munka: Print-Kódex Nyomda, Orosháza Felelős vezető: Muszkáné Gajdács Beáta

ISBN 963 9343 40 4

Emily Sellonnak, régi barátságunk jelképeként és köszönetképpen a szerkesztés során tanúsított fáradhatatlan munkájáért.

Tartalom Előszó.............................................................................................................................................. 7 I.

Amit a könyvről tudni érdemes ............................................................................................. 15 i. AZ ember energiamezejének szerkezete és mozgatóerői

II. A tudatosság dimenziói ......................................................................................................... 23 III. Az aura érzelmi rétege .......................................................................................................... 31 IV. Az aura anatómiája ................................................................................................................ 38 II. Életszakaszok V. Az emberi aura változásai az életszakaszok tükrében.............................................................. 55 Az anya és a magzat ................................................................................................................ 60 A héthónapos kisgyermek ...................................................................................................... 63 Egy négyéves kislány aurája ................................................................................................... 66 Egy hétéves kisfiú aurája......................................................................................................... 68 Egy serdülő lány aurája .......................................................................................................... 70 A harmincas éveiben járó művész .......................................................................................... 72 A negyvenes éveit taposó férfi ............................................................................................... 74 A kilencvenes éveiben járó hölgy ........................................................................................... 77 VI. A mélyen elhivatott ember ...................................................................................................... 80 A zongorista és zeneszerző ..................................................................................................... 81 A zongoraművész.................................................................................................................... 83 A társadalmi és környezetvédelmi aktivista ........................................................................... 85 A festőnő ................................................................................................................................ 89 Az építész és díszlettervező ................................................................................................... 92 Az ifjú családanya................................................................................................................... 94 A Ötvenhat évvel később ....................................................................................................... 96 VII.A betegség hatása az aurára ................................................................................................... 99 A gyermekbénulásos lány .................................................................................................. 99 ADown-kóros kisfiú.......................................................................................................... 102 Az akut szorongó .............................................................................................................. 104 A meditáció hatása egy krónikus szívbetegre ................................................................... 106 III. A változás és a fejlődés különböző módszerei VIII.A gyógyítás és a vizualizáció gyakorlása ........................................................................... 111 IX. Az érzelmi berögzülések megváltozása ................................................................................ 117 X. A meditáció és az intuíció ébredése ...................................................................................... 126

Előszó

Ez a könyv furcsa módon, bár nem e világi dolgokról szól, mégis gyakorlatias, nem a valóságtól elrugaszkodott mű, melynek több filozófiai vonatkozása is van. Az e könyvben olvasottak gyökeresen megváltoztathatják a magunkról alkotott elképzeléseket. Segít, hogy jobban megértsük felépítésünket, működésünket, hogy milyen energiák és hatások vesznek bennünket körül, vagy hogy mi hogyan hatunk másokra; továbbá segít abban is, hogy tudatára ébredjünk felelősségünknek. Dora Kunz egy merőben új módszerrel mutatja be a mindenséggel és különösen a más emberekkel való kapcsolatunkat. Ezekben a kapcsolatokban olyan eddig általunk nem sejtett hatások érvényesülnek, melyek hihetetlen lehetőségeket rejtenek magukban. Dora Kunz az embereket olyan energiamezőben ábrázolja, melyhez hasonlót már a fizikusok is megfigyeltek, de az ember körül látható mező mégis sokban eltér a fizikusok által megfigyelt mezőktől. Finomabb, energiával teli, s bár tulajdonságai megismerhetők, különleges jellemzői leírhatók, a tudomány módszerei ma még nem képesek mérni. A filozófusok számára sem új ez a téma. Sok olyan kérdés vetődik fel ennek kapcsán, amellyel már Püthagorasz, Platón és az ősi görög bölcselők idejében is foglalkoztak, s melyekre még mindig nem találtuk meg a választ. Számomra különösen érdekes és értékes ez a könyv, mivel az indiai filozófia - ami az én szakterületem meghatározó gondolatait tükrözi. Sok olyan modern, Dora által tett, gyakran orvosi jellegű megállapítás olvasható a könyvben, mely közvetlenül kapcsolódik a hindu és a buddhista metafizika, fiziológia, pszichológia tanaihoz, valamint az erkölcsi, etikai elvekhez. Dora könyve sok érdekes kérdést vet fel. Ilyen kérdés például az is, hogy az olvasó – aki persze nem tudja sem megerősíteni, sem tagadni ennek a munkának a hitelességét – hogy ítélje meg a művet, hogyan viszonyuljon ehhez a könyvhöz. Erre a kérdésre valóban nehéz választ adni, mégis sok, a könyvben található megjegyzés alátámasztja Dora igazát. Először is mindenkinek, aki ismeri valamelyest az indiai filozófiát, rögvest szemet szúr, hogy a mezők, melyekről Dora ír, megtalálhatók a hindu és buddhista iratok tanításaiban is. Amit mi mezőelméletnek nevezünk, az az indiai kozmológia, metafizika, etika és pszichológia központi gondolatát képezi. Különösen hangsúlyosan jelenik ez meg a jógánál és a meditációnál. Annak ellenére, hogy az indiai filozófiában nagy jelentőséggel bírnak a mezők, a róluk szóló tudnivalókat nem a nyugati gondolkodásnak megfelelően fogalmazzák meg. Csupán állítják, hogy léteznek, de nem bizonyítják. Létezésük feltételezett. Ezért a filozófia szempontjából különösen fontos, hogy ne csak elméleti, hanem empirikus megközelítésből is megvizsgáljuk a kérdést. Az indiai gondolkodók, akiknek e finom mezők létezése magától értetődő volt, meditációs és jógagyakorlatokon keresztül fedezték fel ezeket. Patanjali például részletes leírást készített az embert körülvevő energiamezőkről, melyekkel orvosi, pszichológiai és spirituális értelemben egyaránt foglalkozott. E „felfedezésnek" a modern orvostudományban történő alkalmazása remélhetőleg új gyakorlati távlatokat nyit majd az emberiség számára. Ezzel az elgondolással még akkor is érdemes foglalkozni, ha csupán feltételezzük, hogy léteznek ezek a mezők, s életünkre gyakorolt hatásait megvizsgáljuk. Ebben a rövidke előszóban csupán felsorolásszinten ejthetek szót azokról a fogalmakról, melyek az indiai gondolkodás lényeges elemeit képezik, s e könyvben is megtalálhatók. Az indiai gondolkodás és ez a könyv is használja a csakrák, a prána, a finomabb anyag/energia rendszer fogalmát; mindkettő azt vallja, hogy a tudatosság az anyag formálója, hogy minden élőlény egy, és hogy létezik egy egyetemes mező, mely mindent és mindenkit áthat (s melyet a buddhisták Dharmakayának, a hindu irodalom brahmannak nevez). Mindkettő hisz a spirituális univerzum létezésében, a távgyógyítás létjogosultságában, a meditáció átható erejében s abban, hogy a térnek (más szóval a többdimenziós térnek vagy akashának). fontos szerepe van, hisz mindent „rögzít", ami a különböző dimenziókban történik, legyen bár szó finomabb vagy durvább megjelenési formákról. Közös elem továbbá mindkettőnél a betegségek pszichoszomatikus eredete, a tisztánlátás, az intuitív tudatosság, a karma (az egyetemes okozatosság törvénye) és a halál utáni élet létezése, más néven a reinkarnáció tana. Ez a fajta gondolkodás nyomon követhető Dora energiamezőkről (vagy az auráról) szóló leírásaiban. A legtöbb problémát évezredek óta a determinizmus és a szabad akarat kérdése jelenti. A filozófusok és a teológusok hosszas viták során sem jutottak dűlőre a kérdést illetően. Elképzelhető-

e, hogy a karmikus jelzések, melyeket Dora a csecsemők, illetve a gyermekek aurájában lát, bizonyítják a determinizmus létét? Hogy lehet, hogy az emberi szabadság vagy szabad akarat mégis létezik, a „jelzések" ellenére is? A karmikus jelzéseket születéskor magunkban hordozzuk, csakúgy, mint jellemünket (lényegünket), tehát nem „tiszta lappal" indulunk az életben, ahogy azt Locke, Skinner vagy kortársaik gondolták. Ezek igen sarkalatos kérdései a filozófiának, de talán többet megtudunk, ha figyelmesen elolvassuk Dora esettanulmányait, illetve a jóval a kép után készült rövid összefoglalókat arról, hogy az egyén kiteljesítette-e lehetőségeit, karmikus jelzéseit, és ha igen, mi módon. Az energiamező, mellyel Dora dolgozik, sok hasonlóságot mutat a tudomány által megfigyelt energiamezővel. Dora megfigyelései megfelelnek Dávid Bohm nézeteinek, melynek középpontjában a „hierarchikus rend" áll, miszerint az anyag előbb durvább, látható, fizikai formában jelenik meg, majd finomabb, már nem is igazán anyagi, hanem gondolati vagy tudati formába rendeződik. Dórához hasonlóan Bohm azt állítja, hogy a finomabb anyagi minőség erőteljes hatást gyakorol a sűrűbb, durvább anyagra, s – bár valamelyest ez a hatás visszafele is igaz – a finomabb energiának intenzívebb a változtató hatása, ugyanis közelebb áll még az „egységhez", mint a durvább anyag. Ha így vesszük, ez a kölcsönhatás aszimmetrikus: elsődleges szerep jut a tudatnak és a gondolatnak az egészség és a jó közérzet megőrzésének terén. Bohm és Dora hitt az univerzális energia létezésében, melyből minden s mindenki egyformán részesül. Egymástól teljesen függetlenül hasonló szavakkal jellemezték: Bohm az intelligencia és a könyörület kifejezést használta, míg Dora számára az univerzális energia a rendet és a könyörületességet testesíti meg. Dora munkássága és leírásaiban megjelenő kijelentései egy másik fizikus, John Stewart Bell elgondolásával is összhangban állnak. Ez az elmélet az „állandó kölcsönhatás" elmélete, mely eredetileg elég tudományosan van megfogalmazva, de íme a lényeg: nemrégiben a kvantummechanika mutatott rá arra, hogy a világegyetem minden egyes anyagi részecskéje valamilyen módon kapcsolatban áll az univerzum összes többi elemével, legyenek akár több fényévnyi távolságra egymástól. Dávid Bohm még tovább megy: azt állítja, hogy minden pici részecske képes rögzíteni mindent, ami a világegyetemben történik, így bizonyos szemszögből magunkban hordozunk minden információt. Hogy ez az elképzelés mennyiben hasonlít a Dora által leírtakhoz, azt a kedves Olvasó megítélésére bízom. A tudomány és a fizika által vizsgált mezőket csupán hatásaik alapján ismerjük, mégis elfogadjuk létezésüket, mert bízunk a tudósokban és a fizikusokban. Ezt azért hangsúlyozom, mert az analógián kívül más módszert nem ismerek arra, hogy valósnak vagy legalábbis valószínűnek fogadjuk el ezeknek a mérhetetlenül finom energiamezőknek a létezését, melyek igen erőteljes befolyást gyakorolnak életünkre. Számomra az ember körül látható energiamezők létezése puszta feltételezés, bármilyen szilárd alapokon is nyugszik. Dora számára ez a valóság. Így elgondolásai értékelésekor ő maga lesz az egyetlen kritikus pont. Ha valakit megfogott kutatása, munkássága, bíznia kell benne, legalább átmenetileg. Bíznia kell abban, hogy léteznek ezek az energiamezők, abban, hogy valóban látja ezt, és abban, hogy képes helyesen értelmezni a látottakat. Hirtelen több hasonlat is eszembe jutott. A gyakorlott radiológus azt értelmezi, amit lát, s ezáltal tudja megmagyarázni, hogy milyen folyamatok zajlanak a fizikai testben. A részecskefizikus és az asztrofizikus is deduktív módon dolgozik, az adatokat értelmezve jut el a végkövetkeztetésig. Az aura megfigyelése és ezek között a módszerek között persze van különbség. Mind a radiológus, mind a fizikus olyan körülmények között dolgozik, ahol kívülállók értékelik, bírálják és ellenőrzik az értelmezés folyamatát. Az aura észlelésénél már nehezebb a helyzet. Először is nagyon kevesen tudják érzékelni az aurát, s valószínűleg még kevesebben képesek orvosi, pszichológiai szempontok szerint értelmezni is azt. Ezen a területen tehát elkerülhetetlenül a megfigyelő vagy az értelmező megbízhatóságán, értelmezőképességén múlik minden. Kicsoda is Dora Kunz, aki forradalmian új eszközökkel kísérelte meg feltérképezni az emberi pszichét? Mivel gyakorlottságán, tisztaságán, integritásán oly sok múlik, mindenképpen fontos, hogy néhány szót szóljunk róla. Dorát több évtizede ismerem. Hosszú évek óta vagyunk közeli barátok, de sok tekintetben ő még mindig rejtély számomra. Szívesen adok egy felületes jellemzést róla, de tartsuk észben, ez csupán egy ember nézőpontja, így csak a saját szűrőmön keresztül érkezett információkkal mutathatom őt be. Dora igen különleges jelenség. Egyesíti magában a tudós, az orvos és a laikus ember tulajdonságait. Tisztánlátó mivolta gyakran egy olyan másvilági tünemény képét idézi az emberekben, aki misztikus képességeit sejtelmes környezetben ébresztgeti, ám Dora véletlenül sem illik bele ebbe a

képbe. Először is boldog családi életet él, negyvenöt évig volt Fritz Kunz – egy igen tehetséges és intelligens férfi, aki élénken érdeklődött a matematika, a tudomány és a filozófia iránt – felesége. Nagyon boldogok voltak együtt egészen a férfi 1972-ben bekövetkezett haláláig. Fiuk a Harvardon tanult, s számítógépes szakemberként dolgozik, egyik unokájuk matematikusként végzett ugyanott, másik unokájuk pedig a Whitman College jelenlegi végzős hallgatója. Dora és a férje a legmesszebbmenőkig támogatták egymást céljaik elérésében, érdeklődtek egymás (nagyon is különböző) munkája iránt, és mindketten - bár más és más területen - elég határozott személyiségek voltak. Mindezen túl Dora „normális" életében (szemben egy paranormális élettel) mindig nagy szerep jutott és jut ma is széles baráti körének. Nem érzi magát First Ladynek, természetesen viselkedik, gyakorlatias, finom vacsorát főz akár egy egész hadseregnek is, konferenciákat szervez, terveket sző, megveszi az alapanyagokat, kertészkedik és a többi, és a többi. Sosem tűnne úgy számára, hogy ő mindezen hétköznapi dolgok fölött áll. Sokan gondolják azt, hogy ha valaki paranormális képességekkel rendelkezik, valami hibádzik normális életében. Ez persze badarság. Dora intelligens, gyorsan felméri a helyzetet, átlátja a problémát, praktikus és olvasott. Akárkivel találkozik, senki sem hagyja szó nélkül látszólag kimeríthetetlen energiáit. Érdeklődési körébe tartozik a gyógyászattól kezdve a pszichológián át a nemzetközi politika, és egyáltalán minden érdekli, ami a világban történik. Mindenkivel megtalálja a megfelelő hangot. Pár percen belül megnyílnak előtte a zárt kapuk. Még az idegenek is rögtön barátként kezelik. Ez az empátia kétségkívül bele- és ráérző képességének köszönhető, melynek során az emberekkel a tudatosságnak egy olyan szintjén teremt kapcsolatot, melyet azok normális esetben nem használnak. Ez magyarázatot ad arra is, hogy miért érzi úgy az ember egy Dorával folytatott beszélgetés után, hogy megértette (nemcsak Dora, hanem saját maga is) énjének egy mélyebb aspektusát. Egy ismerősöm – tapasztalt és sikeres pszichiáter, aki már túlesett néhány analízisen – egyszer elment Dorához egy beszélgetésre, mikor válaszút elé került. A beszélgetés után megdöbbenve újságolta: „Még életemben nem éreztem ilyet. Eddig soha senki nem értett meg ilyen mélyen, úgy éreztem, a lelkem mélyére lát. Kifinomult érzékelése semmi máshoz nem fogható.” Ezenkívül egy megrögzött szkeptikus, kritikus szemléletű férfi is úgy vélekedett, hogy bár nem hiszi, hogy tisztánlátás létezik, de az biztos, hogy Dora tisztánlátó. Dora másik nagyon fontos tulajdonsága megingathatatlansága; ha ezt megérzi az ember, automatikusan megnyílik felé, érzi, hogy megbízhat benne. Életében fontos szerepet játszott a szenvedők iránt érzett részvét. Tehetségét arra használta, hogy ne csak lássa a szenvedést, hanem viszonzást nem várva meg is vigasztalja azokat, akik hozzá fordulnak segítségért. Ez az önzetlenség! Hogy megértsük őt, s ezáltal megértsük a könyvet, tudnunk kell, hogy Dora kisgyermekkora óta képességét nagy felelősségnek tekintette. Ezeket persze csak én teszem hozzá, nem ő, hisz tehetségét ő ténykérdésként és nem érzelmi kérdésként ítéli meg. Mindenesetre tisztánlátását soha nem használja a nyilvánvaló vagy lényegtelen dolgok kifürkészésére, az érzéki élvezetek hajhászására, a kíváncsi emberek kielégítésére, nyereségszerzés vagy a hatalomvágy érdekében, vagyis etikátlanul. Ezt azért hangsúlyozom, mert munkája olyan felelősséggel jár együtt, amihez szándékainak tisztának, motivációjának kritikán felülinek kell lennie. Dora személyiségének elemzésekor meg kell még említenünk önálló, egyéni gondolkodását, akaraterejét, önbizalmát és, hogy ne csak a jókat említsük, gorombaságát, a részletek elnagyolását (különösen a munkája során) s fanyar humorát. Ezen tulajdonságok csíráit valószínűleg édesapja ültette el benne, aki már korán megkezdte lánya „iskolázását" a szókratészi módszer szerint – ez a legjobb módszer, amit ismerek, arra hogy kifejlesszük magunkban a megingathatatlan hitet. Dora például nem gyűjt híveket magának, nem akarja nézeteit széles körben terjeszteni. Ha már erről van szó, inkább visszahúzódik. Elfogulatlan, s tárgyilagos magatartása gyakran szűkszavúságban nyilvánul meg, ami igen idegesítő – ha nem őrjítő – azok számára, akik őszintén érdeklődnek a részletek iránt, melyeket ő képes érzékelni. Nagyon sok olyan emberrel futottam össze, akiket bosszantott Dora (számomra) érthetetlen döntése, hogy nem mond többet. Bár az elmúlt két évtizedben sokkal nyitottabb lett, mint volt, még ódzkodik munkájáról laikusokkal beszélgetni. Sokkal szívesebben konzultál nővérkékkel, orvosokkal vagy más, az egészségügyben dolgozókkal, hisz ők egyrészt tesztelhetik képességeit, másrészt pedig munkájuk során talán alkalmazni tudják Dora meglátásait. Ez a szűkszavúság vagy hallgatag természet lehet az oka annak, hogy a kutatás és a könyv megjelenése között olyan hosszú idő telt el. Döntését, hogy végre hajlandó publikálni leírásait, nagy örömmel fogadtam. Mivel a könyv adatait szolgáltató „ülések" terápiás tanácsadások voltak, úgy helyes, hogy eláruljam, Dora pácienseinek semmiféle ellenszolgáltatást nem várva nyújtott önzetlen segítséget.

Saját tapasztalatomból s mások elmondásai alapján tudom, hogy ezek az emberek úgy távoztak a beszélgetések után, hogy biztosak voltak benne, hogy képesek változni. Az, hogy tanácsait a gyakorlatban is megvalósítsák, lelkesedéssel és optimizmussal töltötte el őket, meg voltak győződve arról, hogy múltbeli viselkedésükön képesek változtatni. „Meg tudom csinálni, képes vagyok a változásra.” Az emberi természet „megújulásának", megváltozásának előrejelzése a változásba vetett hitet tükrözi Dora számára. A változás az élet legfőbb törvénye. Nem számít, hogy mik voltunk tavaly, az a fontos, hogy ma mivé válhatunk! Ez az optimista gondolkodás az egyik legnagyobb adomány, ha emberekkel foglalkozunk munkánk során. Az ülések során felfedezzük a szavaiban rejlő igazságot, s úgy érezzük, azonnal cselekednünk kell. Ebből a könyvből kiderül, hogy mindenkiben ott lakozik a beleérzés képessége, az erő és a változtatás iránti eltökéltség. Dora rengeteg energiát és időt áldoz arra, hogy meggyőzzön másokat arról, hogy nincs értelme ragaszkodni a múlthoz, s segít nekik a múlt emlékeit elengedni. Ez a hozzáállás összhangban van a szellemi hagyomány tanításaival is, miszerint a jelen a kulcs a spiritualitáshoz és a – buddhista tanítás szerinti – józan és éber élethez. S végül az Olvasónak alkalma nyílik arra, hogy tesztelje a gyakorlatban is ezeket az energiamezőket. A mezőelmélet minden gond nélkül alkalmazható mind társadalmi, mind egyéni életünk színterén. Már az, ha megvan bennünk a hajlandóság, hogy a mindennapi életben leteszteljük ennek működését, sokkal érzékenyebbé tesz minket a finomabb szerkezetű mezők érzékelésére. Itt a bizonyíték arra, hogy az érzelmek és a más emberek hangulatváltozásai mennyire hatnak ránk. Ha ezt megértjük, sokkal tisztábban fogjuk látni a dolgokat, és nagyobb betekintést nyerhetünk érzelmi életünkbe. Most, a huszonegyedik század küszöbén az ember és a természet leírására két modell is rendelkezésünkre áll; mindkettő kapcsolódik a könyv témájához. Az egyik modell a materialista, redukcionista modell, mely az embert és a természet működését a gépek analógiája szerint magyarázza. Az emberek e szerint igen kifinomult szuperszámítógépek, melyek más szuperszámítógépekkel állnak kapcsolatban. Ez a nézet egyre inkább teret hódít magának nemcsak a filozófia, de a pszichológia terén is. A másik elmélet az úgynevezett holisztikus, integratív modell. Ez felér egy filozófiai forradalommal, olyan paradigmaváltással, mely önmagunkat és az egész világegyetemet az anyag, az energia, az élet és a tudatosság szemszögéből nézve egészen más színben tünteti fel. Az élőlények összetartozását és a köztük meglévő állandó kapcsolatot hirdeti, és természetesnek tartja egy, a természetben és az emberben rejlő még feltérképezetlen, hatalmas erő létezését, amelynek segítségével megváltoztathatjuk az életünket. E holisztikus modell részei egyetlen logikus következtetésben egyesülnek, mely tetszetős filozófiai keretbe foglalja azt. A holisztikus szemszögből nézve az univerzum nem más, mint egy élő, dinamikus, szabályokra épülő „terület”, melyet áthat a tudatosság fénye. Természetesnek veszi a finomabb szerkezetű anyag létezését, mely inkább a pszichológia és a tudat témakörébe tartozik. A pszichológia és a tudat olyan belső állapotokat ír le, melyek a hétköznapi gondolkodás számára elérhetetlen dimenziókhoz tartoznak. Ezek - mint ahogy a matematikus és a kozmológus is a többdimenziós térrel foglalkozik egy alaptulajdonságban hasonlítanak. Mind azt állítják, hogy a valóság meghatározott aspektusait a régi keretek, az elavult feltevések alapján képtelenség megérteni. Mivel a tudatosság finomabb, magasabb rendű dimenziói elérhetetlenek az érzékszervek számára, létezésük fizikai eszközökkel nem bizonyítható. Bár az, hogy létezik a többdimenziós tér maga, megalapozza a meditáció és a gyógyítás létjogosultságát, továbbá azt, hogy gondolataink és érzelmeink képesek másokra igen erőteljesen hatni. Még a konzervatívabb gondolkodásúaknak is be kell látni, hogy ebben az újmódi valóságszemléletben az eredményes munka elveitől kezdve az ígéretes jövő hangjáig minden benne van. Ez valójában egy olyan paradigma, mely komoly kutatásokra ösztönöz. (Itt most kifejezetten a gyógyító érintésről van szó, mely ennek az új szellemi vonulatnak a terméke, s melyet már széles körben használnak a gyógyítás terén.) Az ember szándékainak is hatalmas ereje van. Ez most e feltételezés legfrissebben felfedezett eredménye. Sikamlós területre érkeztünk - mondanák a kritikusok. Ez a modern tudomány - a kvantummechanika meghökkentő paradoxonjait kivéve - számára is elég képlékeny terület. De ha a fizikusok a megismerés folyamatának középpontjába az embert állítják, azt az „új pszichológia" kitörő lelkesedéssel nyugtázza majd. És ha a megfigyelő hatással lehet a megfigyelt dologra, az ember tudatának kiterjesztésével szintén hatást gyakorolhat az anyagra. Olyan tudományos forradalomban élünk, melynek filozófiai és spirituális vonatkozásai egyáltalán nem tisztázottak. Egyetlen dolgot lehet csak tudni, hogy elsöprő változások vannak készülőben,

amikor is két kijelentés tűnik indokoltnak: 1. a huszadik századi tudomány és a jövőbeni fejlődés halványan kivehető körvonalai (Bohmnál és Penrose-nál többek közt) is sokkal inkább összhangban vannak ezekkel az elgondolásokkal, mint ahogy ez a korábbi évszázadokban volt; 2. ma a gravitáció, az elektromágneses hullámok és a nukleáris energia az alapja a fizikának; ugyanígy az itt leírt munka alapja a gondolkodás, illetve az elme ereje és az emberi szándék. Dora könyvének alapja, legfontosabb feltevése pedig az, hogy gondolataink és érzelmeink igenis hatással vannak másokra. A fenti feltételezések abszolút minden alapot nélkülöznek, ha a descartes-i világszemléletet veszem alapul, azt a szemléletet, amelyben felnőttünk, s amelyet igen ritkán kérdőjelezünk meg. A holisztikus látásmód foglalja magában az összes e teóriából hiányzó lényeges elemet - s ez az elem maga az ember. A gyógyításra alkalmazva például ez a következőképpen néz ki: a gondoskodás, az empátia és a sajnálat szubjektív elérnek, hisz a gyógyítóhoz kapcsolódnak; ám ugyanakkor két objektív eleme is van a gyógyításnak: 1. a gyógyítás mind önmagunkra, mind a másikra nézve következményekkel jár; 2. a gyógyítóerő a gyógyítón túli végtelen univerzumból érkezik. Ezek az állítások a valóság spirituális (bár nem feltétlen vallásos) dimenzióira vonatkoznak. Csábítóan hangzik az a feltevés, miszerint a Dora által érzékelt mezők képeznék azt a megfoghatatlan, régóta keresett hidat a fizika és a tudat között, melyet már oly sok gondolkodó, köztük Planck, Wheeler, Wigner, Wald Bohm, Penrose, Bell stb., próbált megtalálni, olyan gondolkodók, akik meg akarták érteni munkájuk nemcsak fizikai, de filozófiai és emberi vonatkozásait is. Ha az idézőjelben lévő „gyógyítás” és „gyógyító” szavakat tágabb (nem csupán orvosi) értelemben vesszük, azt mondhatjuk, hogy mindannyian potenciális gyógyítók vagyunk. E könyvből kiderül az is, hogy csak akkor tudunk békés, gyógyító energiát küldeni mások fele, ha mi magunk is ilyen békés és nyugodt állapotban vagyunk, és spirituálisán is fejlődünk azáltal, ha másoknak segítünk. A negatív hozzáállás tompítja a gyógyító energia generálásának képességét. Az olyan érzelmek, mint az aggodalom, a félelem, a féltékenység, az irigység, a lehangoltság, a harag, a gyűlölet, az önsajnálat és a mártíromkodás - melyek lesújtó hatással vannak magunkra, másokra és az univerzumra - gátolják azt a képességünket, hogy pozitív hatást sugározzunk ki. A negatív gondolkodás sajnos igen elterjedt manapság, melynek hatására úgy érezzük, képtelenek vagyunk befolyásolni az eseményeket. Dora könyve pont ellentmond ennek a tehetetlenségnek, s azt hangoztatja, hogy ez nem szükségszerű, hogy így legyen. Megmutatja az utat afelé, hogy hogyan legyünk a gondoskodás, az empátia, a szánalom és a harmónia hordozói még a legnagyobb káosz közepette is, vagy a legember-próbálóbb időszakban. Arra bátorít, hogy bízzunk benne, hogy képesek vagyunk pozitív irányba változni, mely mindenki számára hasznos lenne. A meditáció gyakorlása és a mások iránti részvét felébresztése nem menekülés, a kritika gyakran a spirituális gyakorlatok ellen irányul. Marx híres volt arról, hogy mereven elutasította a vallást mint „az emberek ópiumát”. Ez a hozzáállás nem igazán fedi a gyógyító fogalmát, aki ugyanis arra használja energiáit, hogy segítsen enyhíteni a fájdalmat és a szenvedést a világban. Mások önbizalmának és önállóságának felébresztése egyáltalán nem orvosi értelemben vett gyógyítás. Olyasvalami, amit bármelyikünk megtehet. Mi lehetünk az érzéketlenség, közömbösség, elszigeteltség és a másoktól való eltávolodás, mely az iparilag túlfejlett és a teljesen fejletlen társadalmakra jellemző, „ellen-erejei”. Vissza kell térítenünk az embereket a helyes útra. Nagyon fontos, hogy a könyörületesség erejét kibocsássuk a világba, melyet már a számos összetűzés és hosszan tartó gyűlölet rendesen megtépázott. E figyelemre méltó könyv etikai jelentőségét tehát aligha lehet eléggé hangsúlyozni. Renée Weben a filozófia doktora, a Rutgers Egyetem filozófiaprofesszora

I. Amit a könyvről tudni érdemes

Az auraábrázolásokat, melyek e leírás gerincét képezik, a véletlen sodorta az utamba, s csupán a körülmények összjátéka folytán kerültek be a könyvbe, minden előzetes szándék vagy terv nélkül. Barátommal, dr. Otelia Bengtssonnal sokáig dolgoztunk együtt. New Yorkban praktizált mint magánorvos - az allergia és az immunológia specialistája. Mivel az allergiával és immunrendszerrel kapcsolatos betegségeknél megfigyelhető, hogy többnyire pszichoszomatikus eredetűek, dr. Bengtsson úgy gondolta, hogy tisztánlátásommal segíthetnék több olyan esetben, ahol vagy nehéz felállítani a helyes diagnózist, vagy nem reagál a kezelésre a beteg. S mivel dr. Bengtsson egyike az általam ismert legönzetlenebb és legbátrabb orvosoknak, gondolt egyet, és hozzám irányította betegeit. Az 1930-as évek elején ez igencsak liberális viselkedésnek számított orvosi körökben, hisz ez a módszer még annyira sem volt elterjedt, mint ma. Az esetekről általában semmit sem tudtam, de természetesen tisztában voltam dr. Bengtsson szakterületével, és a betegeket csak az ő jelenlétében vizsgáltam. Találkozásaink alkalmával először mindig elmondtam, hogy énszerintem mik lehetnek a fizikai elváltozások, majd elmagyaráztam, hogy a páciens érzelmei milyen szerepet játszanak a betegség lefolyásában, majd tanácsot adtam arra nézve, hogy hogyan tudnák a betegek maguk megoldani ezt a problémát. Már serdülőkoromban is többször megkértek, hogy segítsek a beteg, fájdalommal küszködő vagy az összezavarodott embereken, így módomban állt megfigyelni az érzelmi berögződéseket, és megtanultam értelmezni, amit látok. Dr. Bengtsson tanított meg arra, hogy óvatos megfigyelő legyek, és ő tette lehetővé, hogy az érzelmi berögződések és a fizikai betegségek közötti kapcsolatot tanulmányozzam. Ez a tanulási és megfigyelési folyamat azóta is tart. Belém vetett hite és bizalma óriási erőt adott munkám során. Nélküle nem lett volna lehetőségem a fizikai betegségek és a hozzájuk kötődő pszichológiai összefüggések tanulmányozására. Mire a könyvben megjelent képek elkészültek, emberek százai, talán ezrei jöttek hozzám segítségért. Számomra a velük való találkozás, a kontaktus az állandó, folyamatos tanulási folyamat és tapasztalatszerzés biztosítéka. A képek úgy kerültek a könyvbe, hogy sok évvel ezelőtt barátságot kötöttem egy tehetséges festőnővel, Juanita Donahoo-val, akit nagyon érdekeltek az auráról készített leírásaim, és illusztrációt akart készíteni hozzájuk. El is kezdett kísérletezni. Először festékszóróval vázolta fel az aura jellegzetes vonásait. Az egymásba mosódó színek, szivárványos ködfoltok, a minduntalan változó színárnyalatok vegyülésének ábrázolására ez tűnt a legalkalmasabb eszköznek. Érdeklődő és kísérletező kedvű volt, kész a legkülönfélébb módszerek kipróbálására, hogy minél élethűbben ábrázolja a rendelkezésre álló eszközökkel az általam látottakat. Be kell, hogy valljam, igen fárasztó és kimerítő folyamat volt. Juanita először finom pasztellszínekkel felvázolta a szemközt ülő páciens auráját jelölve a különleges jegyeket, megkülönböztető vonásokat, színfoltokat rajzolva helyenként, hogy a rajz minél inkább közelítsen az általam leírt látványhoz. Ami azt illeti, nem volt könnyű megfelelnie az igényeimnek, hisz a festékszínek bármily erőteljesek is, sokkal fakóbbak, halványabbak, s nem olyan intenzívek, mint az asztrálvilág színkavalkádja. Juanita maga volt a megtestesült türelem, de a képek így is csupán halvány árnyékai a valóságnak. "Mindemellett Juanita erőfeszítéseit nehéz lenne felülmúlni. Nagyon érzékeny és befogadó volt azokra a benyomásokra, amiket szavakkal próbáltam lefesteni neki. Ezek az aurafestmények olyan embereket ábrázolnak, akik jártak nálam, kapcsolatban voltak velem, vagy akiket hozzám küldtek, így a képeken úgy jelennek meg, ahogy akkor érezték magukat (vagy legalábbis ahogy én gondoltam, hogy érzik, magukat). Ez nagyon fontos! Voltak köztük híres és hétköznapi emberek, idősek és fiatalok, de mindegyiküknek pusztán a személyiségét és jellemvonásait próbáltuk megragadni, nem arcukat vagy alakjukat. A képek híven tükrözik érdeklődésüket, munkájukat, érzéseiket, vágyaikat, tehetségüket, képességeiket, csakúgy, mint problémáikat, nehézségeiket és persze érzelmi szokásaikat. Mindegyikük két-három órán keresztül ült modellt nekünk, melyet néhányuk rettentő unalmasnak talált. Volt például egy jól ismert muzsikus, aki elkezdett már akkor mocorogni, mikor még az

ülés felénél sem tartottunk. Szerencsére a lánya magával hozott egy partitúrát, s miután átnyújtotta neki, úgy belefeledkezett a kottába, hogy teljesen elvesztette időérzékét. Voltak olyanok is, akiket lázba hozott a dolog, s mindenképp tudni akarták, hogy mit jelentenek a színek. Volt egy férfi, aki kifejezetten érdekesen reagált a kapott válaszra. Mikor elmondtam neki, hogy egy narancsszínű folt van az aurájában, mely a büszkeséget és az önmagunk előtérbe helyezését jelenti, azt mondta: „Nekem ez nem tetszik, s eltökéltem, hogy megváltoztatom." Ami a gyerekeket illeti, szaladgáltak, játszottak, sőt néha el is szundítottak. Ezek a dolgok a legkevésbé sem zavartak bennünket, mivel ez teljesen természetes viselkedés, s arra utalt, hogy jól érzik magukat, és nincs bennük semmi feszültség. így ezek a portrék legalább nem általánosításon nyugvó, leegyszerűsített formában jelenítik meg az aurát, mint ahogy azt más könyveknél megszoktuk (lásd C. W. Leadbeater: A látható és a láthatatlan ember [Man Visible and Invisible] című könyve). Ezek eltérő személyiséggel rendelkező hús-vér emberek. Az aura természetéről majd a későbbi fejezetekben beszélünk, de azt máris szeretném hangsúlyozni, hogy egy ilyen portré olyan, mintha egyetlen képkockát ragadnánk ki a mozifilmből - a lét örökösen mozgó forgatagának egyetlen pillanatát. Hangulatunk folyamatosan változik, s ez tükröződik az aurában, néhány pillanatra elfedve a szilárdabb alakzatokat. Ezek a képek tehát azt ragadták meg, amit ott és akkor éreztek pácienseink. A tanulmány témája A fentieken kívül van még valami, amit hangsúlyoznom kell. Ezek a portrék nem csupán a társadalom egyetlen rétegének képviselőit ábrázolják, és talán nem is a legtipikusabb embereket annak ellenére, hogy minden korosztály képviselteti magát. Még a lefestett férfiak és a nők száma is azonos, de ezt csak a helyzet hozta így, nem terveztem előre. Gyilkosok, bűnözők, pszichopaták portréival nem fog találkozni a kedves Olvasó. Legtöbbjük középosztálybeli, s nem a mohóság, a harag, a kegyetlenség, az erőszak vagy a rögeszmés viselkedés megtestesítői. Némelyek átlagosak, mások különlegesen tehetségesek, és sokuk érdeklődik a filozófiai, humanitárius vagy spirituális eszmék iránt. így sajnos antiszociális személyek hiányában nem lesz összehasonlítási alapunk. Ennek a hiányosságnak az az oka, hogy vállalkozásunkra sosem úgy tekintettünk, mint valami pszichológiai vagy klinikai kísérletre. Egész egyszerűen magát az aurát akartuk tanulmányozni. Akkoriban sokan érdeklődtek tisztánlátó, beleérző képességeim iránt, mely részletesebb adatokkal szolgált, mint addig bármilyen más leírás. Látni akarták, hogyan épül fel az aura, milyen színekben pompázik, és hogy a személyiségjegyekben különbség miben fog megnyilvánulni. így azokat az embereket kértük meg, hogy segítsenek, akik a közelünkben voltak, és akik hajlandóak voltak modellt ülni nekünk. Nem volt célunk, hogy különböző vallási, etnikai vagy kulturális háttérrel rendelkező embereket válasszunk. Ha ma kezdenék hozzá egy ilyen irányú feladathoz, teljesen másképp csinálnám. Ez a tanulmány nagyjából ötvenöt évvel ezelőtt készült, mikor még igen fiatal voltam, s bár tisztánlátó képességem mit sem változott, azóta az emberi kapcsolatok terén rengeteg mindent megtanultam. A könyvben található auraképek és -leírások korai megfigyeléseimet tükrözik, de későbbi tanulmányaim alapján más fejezetekben megpróbáltam kiegészíteni, s lényegi tartalommal igyekeztem gazdagítani a puszta megfigyelést. A kedves Olvasó most biztos csodálkozik, hogy miért vártunk oly sokáig a publikálással. Az egyik ok az volt, hogy mint már mondtam, nem éreztem, hogy a csupán néhány emberen végzett megfigyelés alapján hiteles tanulmányt írhatok az auráról. A másik, talán ennél is fontosabb ok az volt, hogy akkoriban a szellemi élet és a közfelfogás nem nézte volna jó szemmel egy ilyen témájú könyv megjelentetését. Csak az utóbbi pár évtized, a technikai haladás, az orvostudomány és a pszichológia fejlődése változtatta meg az emberi tudatosság szerepéről alkotott elképzeléseket. Ma már sokkal inkább elfogadjuk a test és lélek kapcsolatát, a betegségek pszichoszomatikus eredetét, és elismerjük az egyéni hozzáállás fontosságát az emberi kapcsolatokban. Ma már talán kevésbé fog furcsának tűnni, amit mondani akarok. Amint nemrégiben elemezgettük a képeket, észrevettük, hogy meghatározott alakzatokra, csoportosulásokra tagolódnak. Ezek szintén meghatározott személyiségjegyeket hordoznak, melynek semmi köze nincs a hírnévhez vagy bármi máshoz. Léteznek közös, mindenkiben meglévő alap érzelmi tulajdonságok. Ilyen a szeretet, az együttérzés vagy a szellemi kapacitás - ami a tanulási ké-

pességre utal, továbbá arra, hogy hogyan tudjuk kifejezni magunkat, vagy hogy hogyan tudunk kivitelezni egy jelentősebb feladatot. Remélem, az Olvasók érdekesnek fogják találni, ahogy a különböző emberekben különféleképpen jelennek meg a velük született képességek, s talán magára is ismer valamelyikben. S végül ejtsünk egy-két szót arról, hogy mi tette lehetővé számomra az aura, vagy – ezt a kifejezést jobban szeretem – az érzelmi mező érzékelését. Személyes történetem Egy holland család gyermekeként jöttem a világra egy Jáva szigeti gyarmaton. Édesapám az ottani cukorgyár intézője volt. Édesanyámnak és nagyanyámnak is voltak pszichikai képességei, de ezek semmiképpen nem örökölhetők. Ha a genetika befolyásol valamit, akkor az valószínűleg velünk született érzékenységünkben nyilvánul meg, vagy abban, hogy előre nem jelezhető helyzetekre és eseményekre intuitívan ráérzünk. Burokban születtem. A hiedelem azt tartja, hogy az ilyen gyermek látnoki képességekkel rendelkezik. A burkot állítólag az öklömmel téptem fel, így szabadítottam ki magam. Édesanyám hitt a meditációban. A házunkban, amióta csak az eszemet tudom, volt egy olyan szoba, amit semmi másra nem lehetett használni, csak meditációra. Körülbelül ötéves lehettem, amikor először beültetett anyám a meditációs szobába gyakorolni. Eleinte egyszerű feladatokat kaptam, később már elvont kérdések felett kellett meditálnom, s édesapámnak és neki kellett beszámolnom az eredményről. Ami a tisztánlátást illeti, nagyjából hat-hét éves lehettem, mikor tudatosult bennem ez a képesség. Akkoriban jött el hozzánk C. W. Leadbeater (aki híres tisztánlátó és teozófikus író volt) látogatóba, s élénken érdeklődött irántam és aziránt, amit látok. Amikor tizenkét éves lettem, Ausztráliába költöztünk, így hosszú évekig mindennap találkoztunk. Nem állíthatom, hogy valaha is tanított volna arra, hogy miként használjam tisztánlátói képességeimet, de speciális feladatokat adott melyek sokszor elég nehéznek bizonyultak egy magamfajta félénk kislány számára -, s ezek révén elkezdtem bízni magamban és a képességeimben. De legkorábbi tanítómesterem édesapám volt, aki mindig arra ösztönzött, hogy saját gondolataim legyenek, s bármilyen ellennel szemben tartsak ki nézeteim mellett. Édesapám imádta a vitát, mindig meg kellett védenem vele szemben saját álláspontomat, így tanultam meg, hogy semmit nem vehetek biztosra. Sőt, elég korán megtanultam azt is, hogy az emberek nem feltétlenül értenek egyet velem mindenben. Ez aztán kapóra jött munkám során, ahol olyan orvosokkal dolgoztam együtt, akik szkeptikusak voltak a tisztánlátásomat illetően. Ez a hozzáállás egy cseppet sem tűnik furcsának számomra, és sosem befolyásol abban, hogy együttműködjek velük. Más szóval egyáltalán nem zavar, ha az emberek azt hiszik, hogy tisztánlátásomnak nincs alapja, vagy hogy hülyeség, mivel úgy gondolom, hogy mindenkinek joga van csak azt elfogadni abból, amit a másik állít, ami számára logikus. Így a következő, az érzelmi mezőről szóló leírást e nézőpontból ajánlom mindenkinek a figyelmébe. Számomra az „érzelmi minták" több összetevőből épülnek fel, sok minden befolyásolhatja létezésüket: például a különböző - kellemes, fájdalmas, negatív vagy építőjellegű - élettapasztalatok. Ha nem tudatosítjuk őket, sok szempontból gátolhatnak minket, vagy akár betegség kialakulásához vezethetnek. Az érzelmek nemcsak hogy változékonyak, de energiát is hordoznak, ezért nem csupán képesek a változásra, hanem változnak is. Sőt mi több, a változás irányát mi magunk is befolyásolhatjuk, csak rá kell jönni a nyitjára. Abban a reményben írtam ezt a könyvet, hogy segít majd az Olvasóknak felismerni saját érzelmi beidegződéseiket, s hogy ezáltal képesek lesznek a változásra és a fejlődésre, melyre mindannyiunkban ott van a lehetőség.

I. Az ember energiamezejének szerkezete és mozgatóerői

II. A tudatosság dimenziói Még a legegyszerűbb ember élete is - bármily eseménytelennek tűnik - tele van tapasztalatokkal több szinten is. Amíg mi napi teendőinkre összpontosítunk, a fizikai folyamatok, érzések és gondolatok közötti kölcsönhatások hatnak ránk. S habár túl nagy jelentőséget nem tulajdonítunk ezeknek a kölcsönhatásoknak, állandóan befolyásolják viselkedésünket és közérzetünket. E könyvben arra teszek kísérletet, hogy megosszam a kedves Olvasóval megfigyeléseimet a tudatosság rejtett dimenzióival kapcsolatban, hogy ezáltal többet tudjanak meg egyéni, önálló életüknek ezen aspektusairól, s hogy felismerjék, képesek tudatos változást elérni magukban. Elsősorban az érzésekre helyeztem a hangsúlyt, mivel az aura – ez a mindannyiunkat körülvevő fényes színfelhő – az ember érzelmi rétege. De az érzéseink az emberi létezéshez szervesen hozzátartoznak, és ezért elválaszthatatlanok minden egyébtől, ami velünk történik. Az értelem, az érzések és a fizikai energiák közti kölcsönhatás annyira gyors és olyan szilárd, hogy a köztük lévő lényegi különbségek elmosódnak, és csak akkor észleljük őket, amikor szétválnak. Hogy megértsük az érzelmek természetét és szerepét, az egyén szemszögéből kell az érzelmeket megfigyelni – és ez nem csupán a testet foglalja magában, hanem az értelmet, az érzéseket és a tudatosság magasabb dimenzióit is. A tudatosság magasabb dimenziói A teozófikus, az indiai és sok más irodalom már felfedte ezeknek a magasabb állapotoknak a természetét, melyeket különféle elnevezésekkel illetett. Bár mindig arra buzdítom az embereket, hogy saját maguk tanulmányozzák ezen irodalmakat, és önállóan alkossanak véleményt, most az egyszerűség kedvéért tudatosan saját kifejezéseimet fogom használni, melyek remélhetőleg egyszerűek és világosak lesznek. Sok szempontból jobbnak látom, ha a tudatosság különböző állapotait nem mint szinteket képzeljük el, ahogy azt a korábbi leírások említik, hanem mint dimenziókat vagy rétegeket. Mindkét szó egy nyitott és dinamikus térben történő mozgási lehetőségre utal, és arra, hogy a tudatosság magasabb szintjei elérésének semmi nem szab határt. Mindkettő kifejezi valami hatalmasabb egész létezését, melynek a dimenziók és a rétegek csupán különböző megnyilvánulási formái, és amelyen belül ezek állandó kölcsönhatásban vannak. Mikor az ember energiamezejéről beszélek, mindig azt hangsúlyozom, hogy minden – beleértve magunkat is – annak a magasabb szintű egésznek a szemszögéből létezik, melynek neve: univerzum. A tudatosság minden dimenziója, még ha csak kezdetleges állapotban is, mindenben és mindenhol jelen van. A tudatosság A tudatosságnak több formája van, jóval több, mint amennyit mostani értelmünkkel el tudunk képzelni. A tudatosság különböző szintjei jellemzik mind a primitív testi tudatosság, mind a legmagasabb spirituális érzékelés szintjét. így alakul ki az a hierarchikus rendszer, melyben az energiák a tudatosság különböző állapotaihoz rendelődnek, s melyek egyre tisztulnak, ahogy elérik a magasabb dimenziókat. Ám ez nem jelenti azt, hogy ezen állapotok bármelyike figyelmen kívül hagyható vagy kevésbé fontos. Ha megpróbáljuk az összes dimenziót annak a magasabb egésznek a szemszögéből szemlélni, melynek azok a részét képezik, látni fogjuk, hogy mindegyiküknek megvan a saját, kizárólagos szerepe a tudatosság adott szintjén. Govinda láma ezt nagyon találóan fogalmazta meg: „a tudatosság magasabb dimenzióját több kapcsolatrendszer és a szélesebb, átfogóbb értelemben vett működési folyamatok építik fel, anélkül hogy veszélyeztetnék az alsóbb dimenziókban megnyilvánuló egyén jellemvonásait. Az alsóbb dimenzió valóságát nem pusztítja el egy magasabb, csupán... más távlatokba helyezi az értékeket."1 1

Anagarika Govinda láma: Foundations of Tibetiem Mysticism. (A tibeti miszticizmus alapjai.) e. P. Dutton, N.Y., 1960, 218. o.

Ugyanebben az értelemben amikor „magasabb dimenziókról" vagy „magasabb szintekről" beszélek, nem értékítéletet alkotok, csupán a láma által fentebb már említett összefüggés- vagy kapcsolatrendszert írom le. Csakugyan, nem helyes az értékítélet kifejezést használni, ha a tudatosság különböző dimenzióinak természetét kívánjuk megérteni. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljuk működésüket és jellemvonásaikat, valamint hogy felismerjük különleges szerepüket és persze korlátaikat az emberi természet szempontjából. Ebből a szemszögből vizsgálva a tudatosság állapotai az aktuális állapotot testesítik meg, melyek egymástól különböznek, de nem elkülönültek – sem egymástól, sem magától a testtől. A finom szerkezetű rétegek együtt léteznek ugyanabban a térben, s kölcsönhatásban vannak egymással. Különbözőségük abban rejlik, hogy mindegyik rendelkezik egyedi, csak rá jellemző energiával és rezgéssel. Ez teszi lehetővé, hogy a különböző rétegek egyedi hatásaikat érvényesítsék, s ugyanakkor áthassák egymás mezejét anélkül, hogy összeütközésbe vagy ténylegesen kölcsönhatásba kerülnének egymással. Nehéz jó, a hétköznapi életből vett hasonlatot találni erre a jelenségre. Olyan az egész, mint mikor egyetlen akkordot ütünk le a zongorán, mely különböző hangok kombinációjából áll, s a gyakorlott zenész mégis minden egyes hangot meg tud különböztetni. A zenehallgatás talán a legjobb hasonlat, ami most az eszembe jut, mert a finom szerkezetű rétegek közti különbségek is teljes harmóniában vannak a világegyetemmel. A tudatosság minden egyes dimenziójára jellemző egy bizonyos frekvencia, mely az emberi létezés monumentális zenekarában a megfelelő szólamot játssza. A radiális energia Minthogy nem vagyok tudós, csupáncsak elképzeléseim vannak arról, hogy hogyan lehetne a finomabb szerkezetű energiamezőket érzékelni. Tudjuk, hogy a hang és a fény energianyalábokban, különböző hullámhosszon terjed. Sok olyan jelenség van, amit nem tudunk érzékelni. Ilyen többek közt az ultraibolya fény, melyet csak műszerrel tudunk mérni. Véleményem szerint a magasabb dimenziók a fény energianyalábjainak bizonyos formái. Mint ahogy a napfényt is színképeire lehet bontani - ezt látjuk mi szivárványnak -, ugyanígy ezek a magasabb energiák is jellemző színeiken keresztül tudnak megnyilvánulni. Én ezeket a megjelenési formákat érzékelem. így a spirituális tisztánlátás eszköz lehet a kezünkben ahhoz, hogy a másfajta, láthatatlan frekvenciákat érzékeljük. Amikor a spirituális tisztánlátás kérdése kerül napirendre, a legtöbb ember gátat épít magában azzal, hogy úgy gondolja, ő nem képes érzékelni a finomabb dimenziókat. Ezt én képtelen vagyok felfogni. Egészen a legmodernebb időkig nem lehetett kimutatni vagy megfigyelni a vírusokat, nem tudtuk érzékelni a nagyon magas rezgésszámú ultrahangokat sem, és a DNS-vizsgálat sem állt még rendelkezésünkre. Mindezek a jelenségek már azelőtt is léteztek, mielőtt feltaláltuk volna a megfelelő műszereket, melyekkel meg lehet mérni, ki lehet mutatni, meg lehet vizsgálni a világ rejtett titkait. Még az is lehetséges, hogy egyszer a tisztánlátást fogják ugyanígy vizsgálni, s megérteni ezáltal annak működési mechanizmusát. A tisztánlátás állapotát úgy érem el, hogy a látás fókuszát elmozdítom valamerre. Ez egy tudatosan irányított folyamat, s csak akkor használom, ha akarom. A „látás" szót használtam az imént, mert tulajdonképpen ez egyfajta látás, bár a fizikai szemnek semmi köze hozzá. Sokkal inkább köze van a figyelem fokuszálásához. Tisztánlátásomat kizárólag munkám során használom, s látásom egyébként semmiben sem különbözik a többi emberétől. Számomra a vitalitás, a gondolkodás, az érzések az energia különböző formái. A legtöbb ember egyáltalán nem ilyen nézőpontból szemléli őket. Sok tudóssal konzultáltam munkám során is, s egyszer megkérdeztem tőlük, hogy szabad-e használni az energia szót az érzelmekre. A válasz: igen. Az energia ugyanis az az „alkotó- vagy teremtőképesség, amely valamilyen hatás létrehozását célozza". A fizikai mezőket, mint például a gravitációt, valóságosnak fogadjuk el, mert közvetlenül tapasztaljuk hatását. Ma, mivel még nem áll rendelkezésünkre elegendő információ a finomabb energiamezőkről, még csak feltételezhetjük létezésüket az alapján, ahogy ránk hatnak. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az érzelmek nem pusztán szubjektív pszichológiai állapotok; konkrét fizikai következményeik is lehetnek, s egészségünket számos módon befolyásolhatják. Ebben személyes tapasztalataim erősítettek meg, hisz egész életemben ezen a területen, betegségekkel kapcsolatban dolgoztam. A tudatosság spektruma

Ami az energiákat, az érzéseket és a gondolatokat illeti, e három olyan kapcsolatban van egymással, mint a fény és a hang. A tudatosság spektrumának egyik szélén találhatjuk azt a mezőt, amely a fizikai testhez leginkább kötődik, s ahhoz a legközelebb áll. Ezt a mezőt nevezzük az éterikus mezőnek, melynek jellemző energiaformája az életenergia vagy a vitalitás, amit az indiai iratok prána néven emlegetnek. Minden élőlényt ez az energia táplál s tart fenn. A betegségek diagnosztizálásánál sokat elárul a beteg egészségi állapotáról az, hogy hogyan áramlik éterikus energiája, és hogy milyen a fénye. Az éterikus mező szoros kapcsolatban áll az érzelmi mezővel, ezért van az érzelmeknek oly nagy hatása a betegségek kialakulására. A két energia közt állandó kölcsönhatás játszódik le. Mellékesen ez az a réteg, amit a legnehezebb tanulmányozni tisztánlátóként, hiszen rendkívül összetett. Az éterikus mező lényegében a fizikai test lenyomatát hordozza, s fizikai folyamataink komplexitását ismétli. Ha a betegség nyomait keressük, meg kell figyelnünk az adott réteg színét, szerkezetét, az áramlás típusát és mértékét és még sok más tényezőt is. A gyógyító technikák (például a gyógyító érintés) gyakorlása során elsősorban azon dolgozunk, hogy az éterikus energia útjában álló akadályokat elmozdítsuk, miközben az egész embert egységként kezeljük. Az éterikus működések leírása nem ennek a könyvnek a témája, de ha érdekli a kedves Olvasót, tudom ajánlani A csakrák és az ember energiamezői2 című könyvet, melyen dr. Shafica Karagullával közösen dolgoztunk, s melyben részletesen tanulmányozhatja az éterikus energiarendszer működését. Az anyagi részecskék finomságát és az adott réteg dinamizmusát tekintve az asztrális vagy érzelmi mező következik az éterikus után, melynek jellemző energiája az érzelem. Ezt követi majd a mentális réteg, melyet a gondolati energia jellemez. Ezen túl terül el az intuíciós réteg, majd a még ennél is finomabb szerkezetű mezők. Ezek a dimenziók egyre finomabb szerkezettel rendelkeznek, fényesebbek, villámsebes mozgások jellemzik őket, s jóval magasabb rezgésszámon rezegnek. Erőteljesek, hisz a közönséges energiát képesek átalakítani, finomítani. Nyitottabbak a spirituális behatások számára, tartósabbak, kevésbé befolyásolják a fizikai lét velejárói, a stressz és az érzelmi viharok. Mint már említettem, hajlamosak vagyunk úgy gondolni egyes dolgokra, hogy azok „magasabb" szintűek, s nem úgy, hogy „jobbak". Ez nem feltétlenül van így, ha az érzelmek és az elme kapcsolatát nézem. A mindennapi tevékenységek szintjén az érzelmek és az elme rendszerint ügyesen együttműködik. Amint érzünk vagy megérzünk valamit, rögtön racionalizáljuk, és a megfelelő tapasztalati vagy élményszintű összefüggést keressük meg számára, így érzelmeink állandó kölcsönhatásban állnak gondolatainkkal. Az elme Az elme igen erőteljes hatással lehet az érzelmekre, ugyanis ez az a részünk, mely egy külső nézőpontba helyezkedve, mintegy kívülről szemléli érzelemvilágunkat: „boldog vagyok; mérges vagyok”. Így az elme az érzelmeknek valamivel több objektivitást kölcsönöz azáltal, hogy „kimondja”, most ebbe és ebbe az irányba sodornak érzelmeim; ezáltal visznek rendet és összetartó erőt életünkbe. De felfogásunk ugyanakkor el is ferdülhet, s egoista, negatív, káros hatással lehet érzelmi életünkre. Elménk előítéleteket gyárthat, elferdítheti az igazságot, s ezáltal válik, ahogy H. P. Blavatsky megfogalmazta, a „valóság gyilkosává”. Mégis az elmének nélkülözhetetlen szerepe van személyiségünk kiteljesedésében, az egyensúly kialakításában és az útmutatásban. Az elme tűzi ki a célokat, szövi a terveket, fogalmazza meg a problémákat, oldja meg azokat lépésről lépésre. Az értelem az, ami irányít, s ad formát és összefüggést kóborló gondolatainknak, s teszi lehetővé az önkritika kifejlődését. Így használjuk tehát pozitív módon értelmünket a mindennapi életben. Van az elmének egy olyan szintje is, mely az elvont gondolatoknak, mint például a matematika, a filozófia vagy a tudomány ad helyet, s mely nem ugyanolyan mértékben befolyásolja az érzelmeket, mint a többi. Igaz, a matematikusok és a tudósok sem ezt a foglalkozást űznék, ha nem ébredt volna fel bennük az érdeklődés ez iránt a hivatás iránt. Ehhez viszont szükség volt érzelmi indíttatásra, a figyelem összpontosítására, valamint az elvont dolgok iránti fellobbanó lelkesedésre. Van 2

Shafica Karagulla-Dora Kunz: The Chakras and the Human Energy Fields. (A csakrák és az ember energiamezői.) Theosophical Publishing House, Wheaton, Ill., 1989.

olyan ember, akit az egekig tud lelkesíteni egy eszme, melynek teljesen rabja lesz, de az ilyen érdeklődés még messze van a tudományosságtól. Ebben az esetben az érzelmi és a mentális energiák tökéletes összhangban dolgoznak együtt, s ez az összhang személyiségünk kiteljesítésének záloga. Ám a szinkronicitás hiánya sajnos túl sokszor jelentkezik. Nincs meg az összhang az értelem, mely a szituációt megérteni próbálja és az érzelem között, amely pedig cselekvésre ösztönöz bennünket. Gyakran az emberek nem veszik figyelembe a jó tanácsokat, nem ügyelnek a figyelmeztetésre, aszerint cselekednek, amit abban a pillanatban éreznek, aszerint amit abban a percben szívük diktál. Aztán elragadtatott érzelmeink olyan szituációkba sodornak minket, melyeknek már nem vagyunk urai, s olyat teszünk, ami eredetileg nem állt szándékunkban. Ekkor mondjuk, hogy ösztönösen, a pillanat hatására cselekszik valaki egészen addig, míg tudatos kontrollja újra be nem kapcsol. Jól látszik az aurán, ha már nincs meg ez a tudatos kontroll. Érdekes módon a mentális réteg még lehet attól tiszta és fókuszált, az intuíció számára nyitott, ha az egyén érzelmei zavarosak, vagy érzelmi szinten nem kiegyensúlyozott. Ha ez történik, termékeny ötletek százai zsonghatnak egyszerre a fejében, de nem lesz képes azokat véghezvinni vagy a gyakorlatba átültetni. A mezők közötti diszfunkciónak több fajtája létezik. A súlyos betegeket vagy a sérülteket kivéve az érzelmi és az értelmi réteg szorosan együttműködve dolgozik együtt, mivel a gondolkodás magától értetődően együtt jár egy bizonyos fokig az érzelmek jelenlétével. Ez lehet akár érdeklődés, akár unalom, szeretet, utálat vagy éppen közömbösség, de ha ezeket elnyomják, a gondolatok szintjén szükségképpen megjelenik az érzelmi töltés. Az intuíció A természet iránti szeretetünk, a szépség értékelése, a világbéke utáni vágyakozás szintén érzelmek, de egészen más jellegűek. Túlmutatnak a személyes érzelmeken, s saját valónknak azon aspektusával állnak kapcsolatban, amit intuíciónak nevezünk. Ez a tudatosság egy olyan szintje, mely az értelem fölött áll, vagy éppen mélyen bennünk rejlik, s betekintést enged abba, ami már a tudáson túl van. Sokan számoltak már be olyan élményről, melynek kapcsán hirtelen átélték az egységet a természettel vagy a világ valamely más spirituális összetevőjével, de olyan elementáris erővel, hogy úgy érezték, egy pillanatra feloldódott bennük az összes gát vagy korlát, mely elválasztja az egyik élőlényt a másiktól. Egy ilyen egységélmény mind ez értelmi, mind az érzelmi határokon túlnyúlik, s elönti az egész testet a magasabb szintű energia, mely oly átható erővel bír, hogy egy teljesen új életszemléletet alakít ki az egyénben. A fentitől eltér a következő eset, melynek lényege a „betekintés", melynek során az egész kapcsolat feltárul teljes egészében, vagy megismerjük egy eszme igazságát. A betekintés szintén az intuitív rétegnek egy aspektusa, hiszen ez pár pillanat alatt történik, és jóval közvetlenebb élményt nyújt, mint általában az ok-okozati gondolkodás. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy a múlt helyzeteiben meglássuk az újonnan felismert igazságot, hogy a kezelhetetlen problémákra megoldást találjunk, és hogy gyorsan, egy szempillantás alatt megértsünk dolgokat. Az idő érzékelése A finomabb szerkezetű mezőkkel kapcsolatban meg kell említeni még valamit: éspedig azt, hogy szerkezetüket tekintve a tér dimenzióiként lehet jellemezni őket. A magasabb dimenziókban teljesen másképp érzékeljük az időt. Azt még nem igazán értem, hogy ez hogyan vagy miért működik így, csak azt tudom, hogy az idő relatív a mozgáshoz képest. Mivel a finomabb szerkezetű mezők felépítése más, mint a fizikai világ felépítése, ezeken a szinteken az idő dimenzió, az idő „értéke" sokkal változóbb. A múlt és a jelen, abban az értelemben, ahogy ezt mi használjuk, nem létezik ezen a szinten, elkezdenek egybemosódni, s fokozatosan az időfolytonosság részévé válnak. Mindkettő egy bizonyos mértékben megjelenik azért az érzelmi és az értelmi mezőben. Ezért lehetséges a múlt emlékeinek lenyomatát az aurában végigkövetni, és előre megjósolni azokat a hajlamokat, melyek a jövőben fognak kiteljesedni. Ahogy ez az időfaktor az egyén részévé válik, illetve az emberi psziché változásait nyomon lehet követni a csecsemők és a kisgyermekek aurájának leírása során is. Ha nem is tudatosan, de nap, mint nap használjuk az energia és a tudatosság különböző állapotait, olyan könnyedén, mintha csak levegőt szívnánk ki-be, hisz ugyanúgy részei a természetnek és a világnak. De vajon mi teszi lehetővé, hogy használjuk ezeket a nem tudatosított energiákat? Mi le-

het az a rendező elv, az a szervező erő, mely egyesíti az összes körülöttünk lévő mezőt, s összerendezi a fizikai, az éterikus (vitális), az érzelmi és mentális dimenziót bennünk? Az időtlen én Ezt az összetartó erőt hívom az „időtlen énnek” – ez a létezés alapja, mely biztosítja a folyamatosságot egész életünkben, s amely a halállal sem szűnik meg. Ez egy olyan fogalom, amely főleg a hinduizmusban lelhető fel (a reinkarnációval kapcsolatosan), bár rokona a keresztény vallás lélekfogalmának is. Bárhogy is nevezzük, nézetem szerint az én a végső létezés visszatükröződése. Beágyazódott az időtlen létezésbe, amely magában foglalja a tudatosság összes dimenzióját, és föléjük emelkedik. Ahogyan az auraképeken, különösen a gyermekekről készült ábrákon is látható, mindenki úgy születik, hogy kapcsolatban áll ezzel a spirituális létezéssel, akár tudatában van ennek élete során, akár nem. Az én (melyet nem szabad összetéveszteni az egóval vagy az egotizmussal) nem más, mint összekötő kapocs, egy szál, mely nem csupán összekapcsol minket a spirituális létezéssel, hanem a végső alakját, értelmét és értékét adja tapasztalatainknak. Az időtlen én bennünk lévő energiája teszi lehetővé, hogy az ember leküzdje a legnagyobb akadályokat. Még a súlyosan fogyatékos emberek is képesek meríteni ebből a belső erőből. Ezáltal fejleszthetik saját alkotóképességüket, megtalálhatják helyüket a közösségben az emberi kapcsolatok szintjén. Van egy kedves barátom, akin keresztül ezt nagyon jól be lehet mutatni. Ez a hölgy csecsemőkorában gyermekbénulásban szenvedett, emiatt súlyosan rokkanttá vált. Tolókocsihoz kötött, nem tudja a bal karját használni, és több éve idegkárosodásban is szenved. Mindezek ellenére sohasem vesztette el a reményt, hogy képes lesz még a világban valamilyen szerepet betölteni. Bár egészsége mindig labilis, bátorsága és alkotóképessége tette lehetővé számára, hogy az akadályokat leküzdje életében. Megtanult festeni, s olyan szintre fejlesztette művészi tehetségét, hogy ha csak részlegesen is, de legalább el tudta tartani magát. Bár állandó fájdalmak gyötrik, sohasem panaszkodik, és őszintén érdekli mások élete. Ebből következően több tucat barátja van. Annak felismerése, hogy minden nehézség ellenére is képes más emberekkel kapcsolatot kialakítani, ébren tartotta lelkét. Könyvem témájához tökéletesen igazodik ez a történet. Eltökélt szándékkal és önbizalommal bátorságot meríthetünk a bennünk lévő magasabb energiákból, melyek majdnem határtalan lehetőségeket biztosítanak számunkra, s kifejleszthetjük azt a képességet, hogy elérjük olyan céljainkat is, melyek jóval meghaladják képességeinket. A karma hatása Végül elérkeztünk az egyén tulajdonságainak kérdéséhez. Mindannyian alapvető érzelmi szokásokkal születünk, illetőleg meghatározott érzelmi minőségekkel. Ezeket próbálom meg most illusztrálni a gyermekek aurájának bemutatása kapcsán. Ebben az esetben lehetetlen mellőznünk a karma kérdését (mely a múltbeli cselekedeteket mutatja), s amely meghatározza az emberi élet kereteit. Ezek a feltételek nem látszanak tisztán, nem konkrétak, mivel a karmának sokfajta és több szinten történő megnyilvánulási módjai vannak. Mindenesetre meghatározott hajlamokat jelöl, melyekkel szembe kell néznie az egyénnek élete során. Ezeket az érzelmi réteg tisztán tükrözi. Mára már megszokottá vált az az elgondolás, hogy a genetika meghatározza fizikai kinézetünket, s irányítja mentális és érzelmi folyamatainkat. Ez bizonyos mértékig igaz is, de a genetikusok még nincsenek tisztában azzal, hogy hogyan alakulnak ki, vagy hogy hogyan fejlődnek érzelmi és mentális jellegzetességeink. A modem gyógyszerek már megtalálják a módját a genetikai minták megváltoztatásának, s talán egy-két öröklött rendellenességet is kiküszöbölhetnek, de ezek a változások vajon emberibbé, kedvesebbé és együtt érzőbbé teszik az embereket? Sokunk tudja és elfogadja, hogy a betegségek mentális és érzelmi állapotunkat nagyban befolyásolják, de azzal már nincsenek tisztában, hogy ennek az ellenkezője is igaz. Az emberekben jóval több lehetőség rejlik, mint azt bárki is feltételezné. E fejezet elején már volt róla szó, hogy a tudatosság finomabb szerkezetű dimenziói sok szempontból befolyásolják a fizikai tulajdonságokat. Mindannyiunknak megvan a lehetősége, hogy belső forrásainkat használjuk. Nem csak a kiválasztottak, a kivételesen tehetségesek számára érhetők el ezek a források. Bárki me-

ríthet belőle, hiszen az egyetemes emberi örökség része. Még ha maradnak is kiaknázatlan források, a későbbiekben bármikor újból megtalálhatjuk őket, meríthetünk belőlük, ha van elég akaraterőnk és motivációnk.

III. Az aura érzelmi rétege Minden embernek vannak érzelmei, attól kezdve, hogy az újszülött először felsír, egészen addig a pillanatig, mikor a haldokló utoljára pillant családjára és barátaira. A minket körülvevő világra adott válaszaink érzelemmel telítettek. Lehet a világ barátságos vagy fenyegető, szép vagy riasztó, kellemes vagy kellemetlen, alapvetően befolyásolja azt, ahogyan mások felé közelítünk, és egyáltalán: hatással van minden cselekedetünkre. Nem hinném, hogy ezeket az érzéseket pusztán a környezeti feltételek vagy a genetikai tényezők idézik elő, bár a maga módján mind a kettő igen fontos. A családtagok is nagyon eltérően reagálhatnak ugyanazokra a körülményekre. Érzelmeink a tapasztalatainkra adott tudatos válaszok, de ezeket mi magunk generáljuk, így nagyon fontos dolgokat árulnak el rólunk. Számomra az érzelmek valóságosak, abban az értelemben, hogy konkrétan érzékelem őket. Az érzelmek, akár a fény, minden élőlényt körbevesznek. Ragyogásuk miatt hagyományosan asztrálisnak – ami a latin csillag szóból ered - nevezi őket a teozófia irodalma. Az érzelmek az érzelmi rétegből történő energia felszabadulását jelzik. Ez az energia, legyen erős vagy gyenge, sajátos rezgést és színt hoz létre, ami mintegy lenyomata az adott érzelemnek. Tapasztalataim alapján megtanultam azonosítani ezeket a színeket árnyalataik alapján, bár a változatok száma végtelen. Ahogy az emberek nap mint nap különböző érzelmeket élnek át egymás után, úgy követik a színek egymást színes felhőkként az auránkban (személyes érzelmi mezőnkben), de előfordulhat az is, hogy egy erős színhullám hirtelen áraszt el bennünket. Egyes érzelmek sokkal tartósabbak, s ezek előbb-utóbb auránk maradandó elemeivé válnak. Korábban már említettem, hogy gyakran nehéz az érzéseket olyan energiaként elképzelni, ami megfigyelhető és mérhető. Máshogy megfogalmazva, ha az érzelmeknek konkrét hatása van lelki és pszichológiai egészségünkre, akkor minden bizonnyal rendelkeznek valamilyen erővel vagy energiával. Ráadásul a világegyetemben az energia mindig összekapcsolódik az anyaggal, így az érzelmek bizonyos értelemben materiálisak, azaz kapcsolódnak valamilyen anyagi jelenséghez. Bár az érzelmi mező anyaga sokkal finomabb, mint a tudomány által eddig vizsgált bármilyen más anyag, ez még nem jelenti azt, hogy „természetfeletti” (ezt a szót amúgy sem szeretem). Az érzelmi mező csakúgy, mint a lelki világ és annak valamennyi részlete - része az univerzum látható és láthatatlan struktúrájának, és hiszem, hogy teljesülnek rá a természeti törvények, így, bár az érzelmi tér konkrétan nem megfigyelhető, mégis egy bizonyos értelemben „anyagi”. Govinda láma már beszélt a tudatosság alacsonyabb dimenzióinak sajátos tulajdonságairól. Az érzelmi mező ezen különleges tulajdonságairól fogok most én is szólni, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy az ember aurája a Föld aurájának része, s mindig részesei leszünk ennek a hatalmas egésznek. Az érzelmi mező áttetsző és félig áttetsző közegből áll. Különlegessége, hogy az ezen áthaladó fény különböző színekben törik meg, de a fény forrása nem a külső környezetben van, hanem a forrást maga a közeg generálja. Az érzelmi mező önmagától ragyog. Auránk ezen rétege egyben át is járható – itt keresztezik egymást a fizikai és nem fizikai terek. A terek rezgése különböző, ezért nem képesek keveredni egymással, hanem megtartják önállóságukat. Minden ember körül megtalálható az étertest, melynek határa körülbelül három-öthüvelyknyire (ez megközelítőleg tíz-tizenhárom centiméternek felel meg) húzódik a test vonalától, és képes áthatolni az ember fizikai testén. Az aura, más szóval az érzelmi mező kiterjedése jóval nagyobb, de ugyanúgy, mint ahogy az éterikus test, át tud hatolni a fizikai testen az érzelmi mező, sőt a mentális réteg és az intuitivitás is áthatja az éterikus teret, és túl is lép annak határain. Ez az aurában koncentrikus körök formájában jelentkezik. Ugyanakkor ez az ember körül található kisugárzás része annak az egyetemes mezőnek, amely mindent magában foglal, és amely kapcsolatban áll magával a Földdel. Az érzelmek és a gondolati rétegben megjelenő képek és alakzatok pont ennek a mezőnek a finomabb és más szinten történő megnyilvánulásai. Ezek azok az alakzatok és színek, melyeket érzékelek. Ez több annál, hogy látjuk a színeket és mintákat, ugyanis az érzékelés szoros kapcsolatban áll egy másik képességgel, az empátiával. Ez a képesség segít megérteni azt, amit látunk. Amikor figyelünk valamit, nemcsak nézzük, de kapcsolatot is teremtünk vele. Empátia nélkül a formák és színek forgatagából szinte semmit sem lehet kiolvasni. Valójában nem ritka jelenség, hogy valaki érzé-

kelni tudja az asztrálvilágot, de sajnos sokaknál ehhez az érzékeléshez nem társul az a képesség, mellyel értelmezni tudják jelentésüket. Érzelmeink szorosan kapcsolódnak fizikai valónkhoz és az élethez, de az asztrális mező nem csak az élőket jellemzi. A halál utáni állapot nem tartozik e könyv témái közé, de ha valaki megérti az érzelmek és az asztrális mező természetét, fontos, hogy ne úgy tekintsen ezekre, mint a fizikai lét vagy az agyi működés egyik attribútumára, hanem mint a tudatosság egy sajátos megnyilvánulására. Ezek az én lényegi kifejeződésének formái. Az előző fejezetben már elhangzott, hogy az ént az ember egyfajta rendező elvének tekintem. Tudati és érzelmi elrendeződésünk középpontjaként lesz számunkra meghatározó, s segít minket a tapasztalás göröngyös útján. Az én mint az ember rendező elve Ha az Ént tekintem az ember rendező elvének, feltételezhető, hogy képes túllépni a fizikai testen. Az én olyan megnyilvánulás, mely sokkal tartósabb, mint bármilyen érzelmi vagy mentális állapot, hisz ez utóbbiakról köztudott, hogy időről időre változnak. Azt az elgondolást, miszerint az én az egyesülés alapeleme, már több tudós felhasználta, hogy be tudja határolni a tanulási folyamatok kiindulási pontját - azt a pontot, ahol és nem amikor a tanulás elkezdődött. Erich Jantsch ehhez azt is hozzáteszi, hogy az önszerveződésre csak az univerzum képes, továbbá hozzáteszi, hogy „az evolúciót, ha másra nem is, de az élővilágra vonatkoztatva, alapvető tanulási folyamatnak tekinthetjük”.3 Feltehetjük tehát a kérdést, hogy ki vagy mi tanul – már ha a tanulást a tapasztalat elraktározásaként és későbbi alkalmazásaként értelmezzük. Én személy szerint nem hiszem, hogy a tanulás csupán egy mechanikus agyi funkció lenne. Úgy érzem, minden hegyre, folyóra, növényre és állatra jellemző a tudatosság és a személyiség egy bizonyos foka, az úgynevezett énség. Azért szeretünk bizonyos helyeket, mert annak tulajdonságai vonzanak bennünket. Ebben a tanulási folyamatban már nem dominál az a ránk jellemző lineáris időérzékelés, ami a mindennapi életünk során olyan fontos. Ezenkívül tapasztalatszerzésünk folyamatos és állandó; másfelől a tanulás is egy tapasztalás, ami szorosan kapcsolódik az énhez. Az emlékek, asszociációk, intuíciók, ideálok, aspirációk, kreatív gondolatok és az önzetlen szeretet konkrét tények formájában hosszabb ideig megmaradnak bennünk, és jelentésük fokozatosan jut el tudatunk legmélyére. így természetünk különleges elemeivé válnak, és hozzájárulnak személyes fejlődésünkhöz is. Az asztrális világ Akárcsak a Föld atmoszférája, az aura is állandóan jelen van, és fontos szerepet játszik az ember életében. Az érzelmi mezőt - aurát - joggal nevezhetjük asztrális világnak, hisz a saját módján a fizikai világot másolja le. Eddig, amennyire én tudom, a fizikai világban található összes dolognak - az embereknek, állatoknak, növényeknek és köveknek, még a molekuláknak is - megvan az érzelmi megfelelője. Ezt asztrális „tájképnek” is hívhatjuk. Az érzelmek nem olyan stabilak, mint a fizikai világ dolgai, ezért ez a „tájkép” inkább az álomvilágra emlékeztet. De a stabilitásnak is vannak fokozatai a fizikai világban. Azaz a stabilitás relatív fogalom, hisz gyakran attól függ, milyen nézőpontból vizsgáljuk. Akik az asztrális világra gyakran összpontosítanak, figyelnek rá, azoknak az asztrálvilág jelenségei legalább annyira hétköznapinak és konkrétnak tűnhetnek, mint a már ismert fizikai világéi. Tudom, hogy rendszerint különbséget teszünk az élő és élettelen természet között, de én ezt a különbséget nem érzékelem. Mivel az érzések az élet velejárói, minden, ami észlelhető, az érzelmi mezőben kapcsolatban áll környezetével. Minden organizmus kölcsönhatásban van környezetével azáltal, hogy a prána vagy életenergia áramlik az éterikus mezőben, ám ebben a kölcsönhatásban nemcsak éterikusan, hanem érzelmi szinten is részt vesznek. így áll az ember is az állatokkal kapcsolatban. Az egyszerűbb létformákban az érzelmek a sóvárgás, vonzalom, félelem stb. képében jelennek meg, de még itt is megjelenik a szeretet gyenge érzése, ami a magasabb rendű állatoknál törődéssé

3

Erich Jantsch: The Self-Organizing Universe. (Az önszervező univerzum.) Pergamon Press, 1980, 7. o.

és ragaszkodássá alakul át. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy mivel minden élőlény valamilyen szinten tudatos, mind valamilyen mértékben részese ennek az érzelmi mezőnek. A dinamizmus Ezekre a mezőkre úgy kell tekinteni, mint az energia és a tudat összekapcsolódásának megtestesítőire, ám mindegyiknek megvan a sajátos jellemzője. Az érzelmi mezőt legpontosabban a dinamizmus szó jellemzi. Érzelmeink lehetnek nagyon intenzívek, ugyanakkor nagyon ingatagok is. Jönnek-mennek, akár a felhők az égen, és mégis, akárcsak a felhők, ezek is életünk velejárói. Érzelmeink valójában dinamikus alakzatok, sajátos elrendeződések, melyek jellemzője a szüntelen változás. Ha az érzelmi mező legalapvetőbb jellemzőjét, a dinamizmust nem értjük meg, akkor a könyvben található auraábrázolások könnyen félrevezethetik az Olvasót. Sokak számára nehéz elfogadni, hogy a világ alapvetően bizonytalan, és nehezen ismerik el, hogy a változás örök és elkerülhetetlen. Semmi sem állandó, minden átalakul valami mássá. A természet egészét áthatja az állandó változás, amit mi evolúcióként mindenütt megfigyelhetünk. Ez nem azt jelenti, hogy az élet szükségszerűen veszélyes, bizonytalan és kaotikus. Épp ellenkezőleg. Ha azt látjuk, hogy az univerzum törvényeinek megfelelően, rendezett módon zajlik a változás, akkor azt el tudjuk fogadni, és együtt tudunk vele működni – ebben hisznek a taoisták is. Még a természeti folyamatokon belül is hatalmas különbség figyelhető meg a változás ütemében. Hasonlítsuk csak össze a geológiai mozgások lassúságát az egyre gyorsabb biológiai ciklusokkal és a fénysebességgel. Vagy vegyük például a gázokat: könnyebben alakulnak át, mint a víz, a víz pedig könnyebben, mint a kő. Nem szabad meglepődni azon, hogy a magasabb dimenziók sokkal változékonyabbak, mint bármelyik fizikai állapot. Az aurában az érzelmek, mint az öröm, a szomorúság, a düh vagy a szeretet gyakran spontán módon árasztanak el energiával minket. Ebből is látszik, hogy az érzelmi kölcsönhatások legjellemzőbb tulajdonsága a változékonyság és a könnyedség, s mégis, mindezek ellenére énünk, én tudatunk nem vész el az érzelmek kavargó forgatagában. Máshogy kifejezve Te önmagad vagy, légy akár gyerek, kamasz vagy felnőtt, beteg vagy egészséges, boldog vagy szomorú. Állandó vagy a változó világban. Az érzelmi mezőből történő részesülés Az aura, melyet a következő fejezetekben elemzek majd, az ember egyéni érzelmi tere. Fontos azonban észrevenni, hogy saját érzelmeinken, melyeket kifejezetten személyesnek élünk meg, a többi élőlénnyel osztozunk. Ez az élet természetes velejárója. Sohasem vagyunk egyedül, hacsak nem szándékosan ezt akarjuk. Érzelmeinkkel mindig közel kerülhetünk egy emberhez, még akkor is, ha a szavak a kapcsolatteremtés során használhatatlanok. Az osztozkodás ezen formája azért lehetséges, mert saját auránk összhangban van a többi élőlény aurájával; minden és mindenki része az univerzális aurának. Hogyan lehetséges, hogy saját érzelmeink, melyek annyira kötődnek hozzánk, kapcsolatban állnak egy még nagyobb érzelmi mezővel? Érzéseink annyira természetünk részei, hogy sokszor észre sem vesszük, hogy azok nemcsak a hozzánk közel állók életét befolyásolják, hanem alig észrevehetően, de az univerzális érzelmi mezőt is. Ha figyelemmel kísérjük nemcsak a családi, de a társadalmi és szakmai életben kialakuló kapcsolatainkat, látható, hogy ez a hatás mennyire jelentős. Igen sokszor az érzelmi szinten megvalósuló kölcsönhatás határozza meg azt, hogy hogyan reagálunk más emberekre. (Vannak például olyanok, akiket ösztönösen szeretünk, és vannak olyanok, akik egyszerűen nem szimpatikusak.) Az aurát felfoghatjuk úgy is, mint érzelmi jellemzőink összességét, amelyekkel érzéseink természetesen összhangban állnak. Persze előfordulhat, hogy hibát követünk el, ha túl gyorsan ítélünk meg valakit. Válaszainknál ilyenkor nem az érzelmekre, hanem inkább az összeegyeztethetőségre hagyatkozunk, ám a kölcsönhatás ilyenkor is végbemegy. Az érzelmi mező egy nyitott rendszer, mely képes a minket körülvevő többi mezővel változó mértékben interakcióba lépni. Azért hangsúlyoztam, hogy csak változó mértékben képes erre, mert egyesek érzékenyebbek, mint mások. Az erre érzékeny emberek képesek felfogni azt az érzelmi energiát, amit a másik ember érez, így fordulhat elő az, hogy a kölcsönhatás anélkül megy végbe, hogy egy szó is elhangzott volna. Van olyan ember, aki képes megérezni mások érzéseit, de nem tudja, hogyan kell ezeket ér-

telmezni. Ez sokszor félreértésre adhat okot. Például olyan emberrel találkozunk, akit valami nyomaszt, ám a problémának semmi köze sincs hozzánk. Mi mégis megérezzük, hogy milyen hangulatban van. Az érzések ilyetén félreértelmezése sokszor haragot és elkeseredést vált ki az emberből, s ha ez tartósan így marad, előbb-utóbb félni fogunk az új kapcsolatoktól. Emberi kapcsolatok Idetartoznak a családi és az egyéb közeli hozzátartozókkal kialakított kapcsolatok és valójában minden emberi kapcsolat. Több szempontból is igaz, hogy ezek kialakítása a legfájdalmasabb vagy a leghasznosabb tapasztalat az életben. Ám egészében véve az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy érzelmi megnyilvánulásaik milyen mértékben befolyásolják a hozzájuk közel állókat. Az emberi kapcsolatok sérülékenyek. A heves érzelmi megnyilvánulások megingathatják, viszont az emberek ezt már csak akkor veszik észre, ha a baj megtörtént. A különböző helyek és szituációk különböző érzelmeket hozhatnak fel bennünk: ösztönözhetnek, elszomoríthatnak, békéssé vagy nyugtalanná tehetnek. Ez különösen igaz a gyermekekre, akik gyakran a felnőtteknél jóval érzékenyebbek az érzelmi légkörre. A mai világban, mikor oly sok a csonka család, a gyerekek gyakran azt érzik, hogy a többi gyerekkel való kapcsolataikat leszámítva egyedül vannak, mert nincs meg az alapja a szülők közötti bizalomnak. Ha a gyerekeket magukra hagyják, könnyebben nyúlnak a kábítószerhez. A gyerekeknek stabil kapcsolatokra és biztonságot sugárzó légkörre van szükségük, és ha ezt otthon nem találják meg, az utcán próbálják meg megkeresni a többi gyermek között. A fizikai körülményekkel ellentétben érzelmi környezetünket nem igazán a kényelem, a szépség vagy ezek hiánya befolyásolja. A közvetlen érzelmi környezetünkön túl létezik egy másik, az előzőnél nagyobb környezet, melyet a nemzeti és nemzetközi kultúrához kapcsolódó érzések és attitűdök teremtenek. Az emberek gyakran megpróbálják elképzelni, hogy hogyan is nézhet ki egy ember aurája, s ebben a könyv illusztrációi is sokat segítenek. Ám jóval nehezebb elképzelni ezt az érzelmi energiákkal teli tágabb teret. Pedig ez legalább olyan fontos, hisz azt rejti, hogy hogyan hat ránk a teljesség energiája. Ez nem csupán egy egyirányú folyamat. Ember és mező kölcsönösen hat egymásra, még ha különböző mértékben is. Minden ember hozzájárul gondolataival és érzelmeivel a világ érzelmi teréhez, s ezáltal valósulhat meg az emberi nagyság és fejlődés. Rezonancia Említettem már, hogy a mezők közötti kölcsönhatások a rezonancia elvén alapulnak, melyet én nem értek, bár figyelemmel kísérem eredményeit. Ha vesszük az érzelmeket, mindenkinek, akinek van valamiféle hajlama az érzelmi energia befogadására, érzékelni fogja annak jelenlétét. Például amikor olyan erős érzelem kerít a hatalmába, mint a düh, akkor energia szabadul fel, ami bekerülve az érzelmi mezőbe felerősíti a haragot, ami már amúgy is ott van. Ennek az lesz a következménye, hogy ez a folyamat még inkább felerősödik azoknál, akik hamar dühbe gurulnak. Ez olyan, akár egy álló hullám. A háborúk, természeti katasztrófák vagy akár egy tőzsdekrach olyan tömeges nyugtalanságot idézhet elő, ami futótűzként terjed a világban, eközben egyre több és több embert befolyásol, akik tovább súlyosbítják ennek hatását. Ha az emberek félni kezdenek, vagy harag támad a lelkükben, sokkal érzékenyebben reagálnak az érzelmi mező ilyen jellegű, intenzívebb működésére. Ezek az érzelmi viharok pánikot és erőszakot keltenek. Biztos láttak már olyan képeket, melyen a szélsőséges érzelmek szinte megőrjítették az embereket. Nem engedhetjük meg, hogy a negatív érzelmek hullámai maguk alá temessenek. Nyugodtak maradhatunk, még akkor is, ha körülöttünk mindenütt az erőszak lesz úrrá. Ha ezt eltökéljük, végül feloldódik bennünk a harag. Ha dühösek vagyunk, ne engedjük szabadon a haragot. A megoldás olyan pozitív gondolatokban rejlik, mint a béke, könyörületesség és szimpátia. Ezek erősebbek a negatív érzelmeknél, s segítségükkel útját állhatjuk a negatív gondolatoknak.

A természet gyógyító energiái Az emberek teljesen felfrissülnek, miután a vidék békés nyugalmáért otthagyják a várost. A természet hatalmas erővel bír, mert tele van olyan energiákkal, melyek közvetlenül hatnak ránk. A mai világban, mikor az élet napról napra nehezebb, és egyre zsúfoltabban élünk a Földön, egyre fontosabb, hogy megteremtsük a csendet magunkban. A természet meg tudja adni és meg is adja a harmónia és a béke érzését, mert, bár ki van téve a vihar és a szél erejének, mentes minden érzelmi konfliktustól. A természetben az életet fenntartó spirituális elemek mindig jelen vannak. így, ha közel kerülünk a földhöz, a hegyekhez vagy a tengerhez, erősebben és határozottabban tudunk szembenézni saját érzelmi viharainkkal és a többiek felől áradó erőszakkal és gyűlölettel. Ha erre képesek vagyunk, nem adjuk meg magunkat a ránk zúduló negatív érzéseknek, sőt hozzájárulunk a világbékéhez, mert ahelyett, hogy csupán reagálnánk rá, befolyásoljuk és át is alakítjuk az egész érzelmi mezőt. Manapság egyre több ember lesz „környezettudatos", megpróbálva meggyógyítani az emberi nemtörődömség és önzés ejtette sebeket a Földön. Ez a hozzáállás segíthet megállítani a természet kizsákmányolását. A következő lépés az, hogy az ember felismerje, hozzáállása, gondolatai és érzelmei hatással vannak a világban lévő feszültségre és erőszakra. Képesek vagyunk befolyásolni az érzelmi légkört, melynek mindannyian részesei vagyunk, és így hozzájárulhatunk az emberiség boldogságához.

IV. Az aura anatómiája Az aura és az asztrálvilág általános leírásáról már több könyv látott napvilágot. Az olvasó számára értékes információkkal szolgálhat, ha megismerkedik az ebben a témában megjelent irodalommal, ám hangsúlyozni szeretném, hogy az e könyvben foglaltak nem más korábban megjelent forrásokból vagy leírásokból táplálkoznak. A könyv megírásakor pusztán saját tapasztalataimra és megfigyeléseimre támaszkodtam, így valószínűleg számos eltérés fedezhető fel az előbb említett leírásokhoz képest. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az előzőek nem pontosak (vagy hogy az enyém nem az), hiszen az ilyen jellegű megfigyelések során legtöbbször a megfigyelő képességein, gyakorlatán múlik, hogy mit lát, és persze azon, hogy mire koncentrál. Még fizikai szinten sincsenek olyan eszközök, műszerek, melyekkel tökéletes megfigyelést lehet végezni, így az olyan képlékeny és megfoghatatlan dolgok tekintetében, mint az érzelmek, nyilvánvaló, hogy a figyelem irányától függően egyes vonások kiemeltebben jelennek meg. Milyen kapcsolat lehet vajon az ember érzelmi és mentális rétegei között, és ez hogyan függ össze a jó közérzettel? Sohasem hagyott nyugodni ez a kérdés, így vizsgálódásaim során mindig erre kerestem a választ. Az érzelmi aurára gyakran használják az „asztráltest" elnevezést. Ezt a meghatározást én nem tartom találónak, bár kétségkívül van alapja. Először is az aura bizonyos szinten anyagi, az ember körül található, így egyfajta „test". A „mienk" abban az értelemben, hogy életünknek nincs olyan pillanata, mikor ne venne körül minket, bár szerkezete, színe és tartalma gyorsan változhat. így akár egyik évről a másikra auránk drámai változásokon mehet keresztül. S végül az aura fénylő, csillagszerű, azaz „asztrális”. Az aura mérete Az aura tojásdad alakú, sokszínű fény, mely áthatja és körülveszi a fizikai testet, s melynek határa a fizikai testtől körülbelül tizenkét-tizennyolc hüvelyknyire (30-45 cm) húzódik. Az aura valamilyen rugalmas anyagból épül fel, így egy meghatározott mértékig átlagos nagyságánál nagyobbra is nőhet, kiterjedhet az érzelmi energiák intenzitásától függően. Az aura a fizikai testtől számított körülbelül fél karnyújtásnyira ér véget, bár jelentős különbségek tapasztalhatók e téren. Ennek oka az emberi jellemben keresendő. Egyesek inkább befelé fordulóak, míg mások nyíltabbak, extrovertáltabbak. A másik felé fordulás esetén, vagy ha kommunikálni akarunk valakivel, mindig megnő az aura. Ez történik például a nővérek vagy az orvosok esetében is, akik foglalkozásukból kifolyólag figyelmüket állandóan betegeikre irányítják, segítenek nekik. Ugyanez a helyzet alakul ki a tanár-diák viszonyban is. A tanár nemcsak intellektuálisan köti le a gyerekeket, hanem megpróbál olyan légkört is teremteni, ami a figyelmüket megragadja. Szinte kinyúl feléjük, odafordul hozzájuk, s ugyanez a helyzet, ha a szülő gyermekei felé aggódva vagy szeretettel fordul. A zenészek, színészek, előadók, politikusok stb. aurája az előadás vagy a szereplés közben kiterjed, de átlagos nagysága alapállapotban is nagyobb, mint az átlagemberé, hisz munkájuk során állandóan érintkeznek, kapcsolatot teremtenek más emberekkel, embercsoportokkal. Feltevésem szerint az előadók öntudatlanul is megpróbálnak közönségük minden egyes tagjával kapcsolatot teremteni, még azokkal is, akik a leghátsó sorokban gubbasztanak a nézőtéren. Ez a tevékenység növeli meg az aura méretét. Kicsiben ugyanez zajlik le a hétköznapi életben is, mikor kapcsolatot akarunk teremteni másokkal, fel akarjuk hívni a figyelmet valamire, viccet mondunk, vagy egyáltalán, ha barátságról vagy szeretetről van szó. A rugalmasság tehát az aura alapvető tulajdonságai közé tartozik. Általában az emberi auraméretek között óriási különbségek vannak, így nem tudunk meghatározni egy „szabvány"-méretet. A könyvbeli illusztrációkon látható aurákat a könnyebbség kedvéért ugyanolyan méretűnek ábrázoltuk, ám a valóságban ez nem így van.

Az aura egyre vékonyodik, finomodik a szélek felé haladva, s fokozatosan beleolvad az általános energiamezőbe, szabad utat engedve kifelé az érzelmeknek. Ez nem mindig van így: mikor az emberek betegek, vagy aggódnak, idegesek, szinte bezárják magukat. Ez a folyamat figyelhető meg a 15. és 17. ábrákon. Az ábrát figyelve első ránézésre úgy tűnik, hogy az aura szélei gátolják meg a kifelé törekvő energiák áramlását, de valójában egy mesterséges határ jön létre, ugyanis az érzelmi energiák egy része megfordul, s elkezd befelé áramlani, ahelyett hogy a megszokott módon kiáramlana. Ennek az oka abban keresendő, hogy betegségük annyira kimeríti az embereket, elszívja energiáikat, hogy azokat már nem képesek olyan könnyedén és spontán felhasználni a másokkal való kapcsolatteremtésben. Többször feltették már nekem azt a sokat vitatott kérdést, hogy mi tartja össze az emberi aurát, s mi akadályozza meg, hogy az általános asztrálsíkban feloldódjon. Erre csupán azt a választ adhatom, hogy ugyanazok a működési törvények tartják össze az érzelmi testet is, mint a fizikait. Ez az összetartó erő az én, mely az egész rendszer vezérlő elve és központja mind a fizikai test, mind a tudatosság magasabb dimenziói számára. Természetesen, ha a tudat távozik, a halál után a fizikai test gyorsan lebomlik, és az aura is szertefoszlik. Még ha nem is vizsgáljuk, hogy jelen van-e ez az énnek nevezett valami is, meg kell, hogy állapítsuk, hogy valami összetartó erő eltűnik, ami nélkül a fizikai test elveszti tartását, és lebomlik. Bár az időtényező más, a helyzet ugyanaz az asztráltest vagy az aura viszonylatában is. A halál után még létezik egy darabig, majd fokozatosan szertefoszlik, ahogy az én vagy a lélek visszatér a tudatosság magasabb dimenzióiba. Többen feltették azt a kérdést is, hogy az aurára hatással van-e a gravitáció vagy a Föld mágneses mezeje. Ezekre a kérdésekre nehéz választ adni, de ha a mágneses mező vagy a gravitáció mégis hat az aurára, az csakis azért lehet, mert maga az aura is a fizikai testhez kötött, és a fizikai test ezen erőknek engedelmeskedik. Persze az aurának van irányultsága, teteje és alja, van különbség a külső és belső, az elülső és hátsó részek között - ám itt is a fizikai test a meghatározó tényező. Ezenfelül úgy hiszem, hogy a már korábban említett rezonanciaelvnek szintén kiemelkedően fontos szerep jut az aura felépítésében és összetartásában, többek közt az aurának a mentális és intellektuális szintekkel való kapcsolatában. Rezonanciáról akkor beszélünk, ha az érzelmi mező rezgésfrekvenciája az összes többi mezőenergia állapotával összhangban van, tehát együtt rezeg. A személyes érzelmi mező jellemzésére egy analógia jut eszembe: tömör fény. Ezt a két szót legtöbbször nem alkalmazzák együtt, de egymás mellett talán az aura metaforáját testesíthetik meg. Amint már a harmadik fejezetben említettem, az aura áttetsző, átlátszó, hisz a fény áthatol rajta, bár áttetszősége semmi máshoz nem fogható. A fény belülről hatja át, és nem kívülről származik, tehát világít. De akkor miért hívjuk „tömörnek”? A szóval csupán arra akartam rávilágítani, hogy érzékelhető, érezhető. Talán ez a hasonlat könnyebben érthetővé válik, ha a porszemekre gondolunk, melyek a fényt úgy mutatják meg, hogy visszatükrözik, vagy mikor zápor után a szivárvány tünékeny színei mindent átformálnak, ahová vetődnek. így talán még jobb az a hasonlat, miszerint az aura olyan, mint a fénylő vízpára – egy szivárvány színezte fényfelhő. Egy nap hajnalban arra ébredtem, hogy szivárványszínben tündöklik az ég. Az eget napkeltekor és napnyugtakor ezer színárnyalat tölti ki. Az aura is ilyen: tömör, opálos, de a fürkésző szem számára átlátható. Ennél jobb leírást az auráról nem adhatok. Szerkezete és sajátosságai Léteznek olyan érzelmek, melyek „tömörebbek” a többinél. Ezen azt értem, hogy az aurában piszkosabb és zavarosabb színben jelennek meg. Azok az asztrális energiák, melyek a fizikai testhez szorosabban kötődnek – mint például az érzékeléshez kapcsolódó érzelmek: a kielégíthetetlen vágy valami után vagy az étvágy valami iránt – „nehezebbek” és szemcsésebbek szerkezetüket tekintve, s emellett rezgésszámuk is alacsonyabb. Talán ez az oka annak, hogy az aura alsóbb rétegeiben találhatók? Ezek a fajta energiák nem stabilak, gyorsan változnak, és befolyásolják a test fizikai állapotát, mint például a vérnyomást, amely rövid idő alatt is megváltozhat. A harag, az önzés vagy a mohóság s más negatív energiák is jellemzően az aura alsóbb rétegeiben találhatók meg, bár magasabb szinteken is kifejeződhetnek. Mint már említettem, az aura legszembetűnőbb jellemzője a dinamizmus, az állandó változás. Hihetetlenül gyorsan megváltozhat attól függően, hogy az aura tulajdonosa éppen milyen hangulatban van. Mindamellett az aurának maradandó szerkezeti elemei is vannak. Mint ahogy az emberek is bizonyos fizikai jellemzőikben, külső vonásaikban hasonlítanak egymásra, bármilyen különbö-

zőek is, ugyanúgy auráik is rendelkeznek közös vonásokkal, bár egyik a másiktól itt is eltérhet, s a betegség is elhomályosíthatja, eltorzíthatja a jellemzőket. Az igazán kiegyensúlyozott ember ritka. Folyamatos érzelmi hullámzás kíséri életünket: felváltva veszi át felettünk az irányítást a harag, az aggódás, a csalódottság, a szomorúság vagy a depresszió. Ezek az érzelmi állapotok azonban csak időlegesek, hamar eltűnnek az aurából, kivéve, ha kóros esetről van szó. Amikor hatásuk alatt vagyunk, ezek az érzelmi állapotok nagyon is valóságosak, azonban ha nem visszatérőek, alapvető személyiségünkön mit sem változtatnak. Azok az összetevők a legfontosabbak az aurában, melyek tartósak vagy határozottak – mert akár tudatában vagyunk, akár nem, vannak olyan érzelmek, melyek megszokottá válnak számunkra – s napjában többször ismétlődnek. Ezek felett a visszatérő érzelmek felett könnyen elsiklunk, nem érzékeljük őket tudatosan, s az aurában is tünékeny, állandóan változó érzelmeink háttereként jelennek meg. Ezek a szokásminták határozzák meg az alapvetően a személyiséget. Az aura színe Megfigyeltem, hogy ebbe a világba az emberek meghatározott alapszínekkel születnek. Hosszú évek alatt rájöttem, hogy ezek a színek alapvető emberi tulajdonságokra utalnak, melyek már a születéskor is megvannak. E tulajdonságokat a későbbiekben vagy hagyják kiteljesedni, vagy nem. Mivel az élet nem eleve elrendelt, a bekövetkező események befolyásolják a tulajdonságok kiteljesedését. Alakulhatnak úgy is a körülmények, hogy képességeinket nem teljesítjük ki. De ez már a karma témakörébe tartozik. Az aura alapszínei beszédesek: elmondják, hogy az egyén hogy viszonyul érzelmi környezetéhez, és hogy az hogyan hat rá. Az auraszínek szerves részét képezik az aura anatómiájának. Jellemzik az egyén temperamentumát, karakterét, sajátosságait. A körülöttünk lévő mező azon része, ahová koncentrálunk, felfénylik, tündöklik, míg a többi része kevésbé élénk. Ha az auraszínek kihúzódnak egészen az aura széléig, érzelmi energiáinkat szabadon használjuk, semmi nem áll az áramlás útjába. Ha viszont szorosan, közvetlenül a test mellett láthatók más színek által szinte buborékba zárt színfoltok (ez látható a hetes ábrán is), az adott színfolt által képviselt érzelmek elfojtottak, akadályozottak és erőtlenek a mindennapi életben. Ez idegállapotunkról fest hiteles képet, esetleg múltbeli tevékenységünkre utal, melynek energiáit ritkán használjuk a jelenben. A gyermekek aurájában található színek sem töltik ki az aurát egészen a szélekig. Ez azért van így, mert érzelmi terüket a gyerekek még nem használják ki, s az aura ilyen jellegű működése még csak most kezd beindulni. Más szóval, ha az emberek közötti kapcsolatokban megjelenő érzelmek egészségesek, életteliek, aktívak a színek, az aurát teljesen kitöltik, és szabadon áramolhatnak. A rezonanciaelv következtében, melyről már korábban szó volt, az auraszínek nem csupán érzelmi állapotokat jelentenek, hanem a tudatosság magasabb dimenzióinak jellemzőit is tükrözik. Például hogyha sok sárga van az aurában, az nem pusztán a jó felfogóképességre, illetve logikus gondolkodásra utal, hanem csatornaként is működik, mely képes lehozni az energiát a mentális szintről az érzelmi szintre. Így azt mondhatjuk, hogy az aurában lévő színek a tudatosság magasabb állapotainak lenyomatát hordozzák, s ha a magasabb szintű tudatosság szabadon áthatja lényünket, alapvető tulajdonságainkat emeli ki. Amikor ez történik, egyensúlyt és egységet kell teremteni az érzelmek és a tudatosság magasabb szintjei között – mely nem csupán az elmére, hanem az intuitív és spirituális szintekre is vonatkozik. Az aura durván két „féltekére" osztható. A felső félteke az emberi jellem veleszületett tulajdonságait hordozza: a képességeket, melyeket vagy kiteljesít az ember, vagy nem. E féltekének színei mutatják meg tulajdonképpen, hogy kik is vagyunk valójában, vagy hogy mivé válhatunk. Ezzel szemben az alsó rész a tapasztalatok, cselekedetek mezeje, melyet a mindennapi élet megszokott érzelmei és érzelmi hullámzásai tesznek mozgalmassá. Színek és érzelmek kapcsolata Az érzelmi mező színpalettája a fizikai valóságban megjelenő színekhez hasonlatos, ám össze sem lehet azzal hasonlítani a színek tónusa, ragyogása, finom keveredése és az árnyalatok gazdagsága szempontjából. Ahogy érzelmeinket „színesíti", hogy hogyan állunk hozzá dolgokhoz, hogyan

reagálunk, milyen az egyéni, sajátos kifejezésmódunk, érzelmeink színe ugyanúgy tükrözi ezeket a sajátosságokat. így például a szeretet rózsaárnyalatát teljesen elszínezheti egyrészt a birtoklásvágy vagy a féltékenység, másrészt a kedvesség, illetve a nagylelkűség. Ezért az alább felsorolt színek mindig az alapérzelemre utalnak, s a fent említett okok miatt végtelen számú variáció lehetséges. Skarlátvörös, élénk és intenzív Rózsaszín, világos vagy közepesen világos Kék, nagyon sötét árnyalat Szürkéskék Világos égkék Királykék Kékeszöld Zöld Sárgászöld Aranysárga Sötétlila Levendula Narancssárga Barna Szürke

harag, bosszúság szeretet, gyengédség Akaraterő megterhelés, erőfeszítés vallási vagy más jellegű elhivatottság gyógyításban fájdalomcsillapításra használják esztétikai érzék, művészi kifejezés munka, cselekedetek értelem fontossága a tettek mezején értelem, megértés célirányos meditáció, ima spirituális törekvés, intuíció büszkeség, önbecsülés önzés, énközpontúság depresszió, energiahiány

A zöld sáv Az aura fent említett két részét a zöld sáv vagy a zöld öv kapcsolja össze, mely nagyjából a fizikai test középrészénél húzódik. Minden egészséges felnőttre jellemző ez a zöldes árnyalatú el választóvonal. (A gyermekeknél különböző korban kezd kifejlődni. Ez függ persze attól, hogy mivel foglalkoznak, és hogy mennyire önállóak. Ez később megfigyelhető majd a gyermekekről készült auraportrékon is.) Véleményem szerint ez inkább az aura szerkezeti jellemzői közé sorolandó, bár az igazat megvallva más, az auráról szóló leírásokban még nem találkoztam ezzel. A zöld sáv lehet keskeny és lehet széles, színárnyalata és intenzitása egyénenként változik. Azt a képességünket testesíti meg, hogy hogyan tudjuk elképzeléseinket, érzéseinket, érdeklődésünket a cselekvés mezejére irányítani, vagy másképp megfogalmazva, hogy hogyan tudjuk képességeinket aktualizálni. Szélessége és színe jelzi, hogy az adott pillanatban mennyire tudjuk megvalósítani magunkat a világban, legyen az intellektuális, művészi vagy fizikai módja a kifejezésnek. Mindenkinek van valami munkája, vagy legalábbis részt vesz valamilyen tevékenységben. A zöld sáv mérete, színárnyalata, a szín intenzitása tükrözi egyfelől az ügyességet, másfelől azt, hogy az embereket mennyire érdekli a munkájuk, és hogy milyen szinten vesznek abban részt. Szélessége és csillogása az aktuális teljesítményre vonatkozik, míg a színárnyalat magára a munkára. A sárgászöld az intellektuális jellegű tevékenység színe, a kékeszöld a művészi kreativitást sugallja, míg a sötétebb zöld a fizikai munkát jelzi, stb. Vegyünk egy példát: A vízvezeték-szerelő és a zenész ugyanúgy a kezével dolgozik, tehát mindkettőjüknek széles zöld sáv fog húzódni deréktájt, de a különbség itt a munka minőségében rejlik, melyre viszont a zöld különféle árnyalataiból tudunk következtetni. A zongoristának a zene nem csak esztétikai élmény vagy intellektuális teljesítmény - hatalmas gyakorlatot, fegyelmezettséget és kemény, kitartó munkát igényel. Ezeket fogja a zöld sáv szélessége és árnyalata tükrözni. A legtöbb képen szimbólumok, geometrikus formák, sőt gyakran jól kivehető arcok is láthatóak az öv vonalában. Annak ellenére, hogy az aurának ez a területe az ember munkájára, a világban elfoglalt helyére, tevékenységi körére utal, a szimbólumok vagy az egyéb más alakzatok nem feltétlenül követik nyomon az ember gondolkodásában bekövetkező változásokat. Megalapozottabbak, tartósabbak, tükrözik alapvető attitűdjeinkét, érdeklődésünket. Néha olyan eseményt vagy olyan helyzetet jeleznek, mely életünkben kivételesen fontos, illetve befolyásoló tényező volt, gyakran szimbolikus formát öltenek, mintegy tudatalattink megtestesülései. A tudatalatti rejti, hogy mi húzódik a gondolatok hátterében, s ez az, ami tudattalanul is hatással van a cselekedetekre. Ezek a szimbólumok gyakran elég sokáig megmaradnak az aurában, fokozatosan változnak, s csak akkor jön létre újabb alakzat, ha alapvető érdeklődésünk vagy hozzáállásunk megváltozott.

Az aura alsó és felső „féltekéje” Az aura egyenlítője találó név a zöld sávra - egyszersmind összeköti s szét is választja az aura két részében jelen lévő különböző minőségeket. A felső féltekére inkább a tartós, mélyen beágyazódott alakzatok jellemzőek, míg az alsó félteke jellemzője inkább a dinamizmus, az élet szüntelenül változó folyamatainak és az idő múlásának megtestesítője. Ha egységként vizsgáljuk a két részt, a felső félteke kevésbé megfoghatatlan, kevésbé változó, mint az alsó, de ez nem jelenti azt, hogy ugyanolyan marad egész életünkben. Amikor egy képesség kifejlődik, a színek elmélyülnek, csillogóvá válnak, de ha még nincs kiteljesítve a képesség, az árnyalatok fakóbbak, halványabbak. Ha valaki gyökeres változáson megy keresztül, például megtagadja a vallását, az addigi vallásos meggyőződést tükröző színek fokozatosan elhalványulnak, s helyükön más szín hódít teret. Mint már említettem, az alsó félteke az aktív érzelmeket, illetve aktív minőségeket egyesíti, de nem csupán jelenlegi állapotunk, hanem múltbeli tapasztalataink, illetve a múlt eseményei is hatnak ránk tudatosan, illetve tudat alatt. A csípő és a térd között megjelenő színek azokra az érzelmekre utalnak, melyeket nap mint nap „használunk”, míg a lábfej alatti terület a múlt tapasztalatainak mementók jeleníti meg. A fájdalmas emlékek, félelmek, aggodalom, szomorúság, trauma olyan érzelmek, melyek az aura alján találtak helyet maguknak, s még hosszú évekig (ugyan alig észrevehetően) befolyásolhatják viselkedésünket. Ha nem gondolunk rá, magát a múltat el tudjuk engedni, de az emlékekhez kapcsolódó érzések a jelenben is éreztetik hatásukat. Amint megváltoznak a külső körülmények vagy érdeklődésünk, s tevékenységünk más irányt vesz, a múlt már nem uralkodik többé felettünk. Ekkor kezdenek eltűnni az aurából az emlékek lenyomatai. Az érzelmi berögződések Az aurát a hirtelen feltámadó érzelmi hullámok - ilyen a harag vagy a félelem - egy időre teljesen képesek felkavarni, az aljától egészen a tetejéig, de ezeknek a heves érzelmi kilengéseknek a hatása hamar elmúlik, s az aura szerkezetét nem változtatják meg. A hosszan tartó mély fájdalom vagy depresszió viszont elhomályosíthatja az egyén jellemző érzelmi szokásait akár hosszabb időre is, így érzelmi energiái teljesen elfolynak. Észrevettem, hogy a legtöbb ember nincs tudatában annak, hogy mit szokott gondolni vagy érezni. Sokan hiszik úgy, hogy csak fizikai cselekedeteinknek vannak következményei; de tényleg igaz-e ez a kijelentés? Ha azt nézzük, egyfelől igaz, de egy másik nézőpontból be kell látnunk, hogy gondolatainknak, érzelmeinknek szintén vannak következményei – ez esetben főként saját személyiségünkre nézve. Ha ránézek egy aurára, tisztán látszanak ezekre a belső gondolatokra, érzelmekre adott válaszok. Ebből le lehet vonni a következtetést: az vagyok, amit percről percre tapasztalok, és az, ahogyan reagálok erre a tapasztalásra. Ez a szemlélet teljesen más, mint a determinista felfogás, mely szerint a személyiség a genetika és a szabályszerűségek egymásra hatásából születik. Ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk változni, és változunk is, ha megváltoztatjuk az élethelyzetekre adott „betanult”, megszokott válaszainkat. Az embert gondolatai és érzelmei befolyásolják, illetve hatnak rá. Gondolataink és érzéseink viszont a tapasztalatokra, élményekre adott válaszok. Ezért igaz a mondás: „gondolkodom, tehát vagyok”, bár nem az aforizma eredeti értelmében. Nem azt jelenti, hogy létünk a gondolkodástól függ, hanem inkább azt, hogy a megszokott, berögzült gondolatok fokozatosan alakítják, formálják jellemünket. De ez nem minden! Ha akarjuk, átvehetjük az irányítást felettük. „Vagyok, ezért gondolkodom és érzek, és amit gondolok vagy érzek, feltárja, hogy valójában ki is vagyok” – ez a kijelentés talán közelebb áll a valósághoz, hisz a megismerés folyamata mindig kétirányú.

Az erőszak Manapság egyre fontosabb, hogy felismerjük a tévében, illetve a filmekben látható erőszakos jelenetek káros, romboló hatását, és még mindig nem ébredtünk rá, hogy mindez micsoda veszélyforrás lehet. A gyermekek különösen fogékonyak erre. Ha egyre több ilyen jellegű jelenetet nézünk, az erőszakot lassan, hallgatólagosan elfogadjuk, ezáltal hajlamosabbak leszünk arra, hogy a bennünk lappangó erőszak (csak kevés ember mentes teljesen a latens erőszaktól) egyszer utat tör magának. így ha kaotikus helyzettel állunk szemben, nehezebb lesz megőrizni nyugalmunkat. A meditációból és a vizualizációból hosszú távon profitálhatunk. Amikor elindítunk magunkban egy folyamatot, mely általában a béke, a szeretet, harmónia érzését kelti bennünk, ezek az érzések megszokottá válnak, sőt irányítják a világnak és a körülöttünk élőknek adott válaszainkat. Erről a későbbi fejezetekben ejtek szót. Pár sorral korábban már volt szó az aura alsó feléről, melyben a szüntelenül, napról napra változó érzelmek lakoznak, s mely tapasztalatainkat fejezi ki, s azt, hogy az adott pillanatban mi van bennünk. Ezt tehát figyelembe kell venni az auraképek elemzésénél, hisz a látványt sokszor csak az időlegesen fennálló körülmények összjátéka alakítja. Az asztrális energiaáramlás szervei Érzelmeink elemi erővel hatnak ránk még akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Gyakran gondoljuk, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak vagyunk; de vajon nem csak elnyomjuk magunkban a belső nyugtalanságot? Tudjuk, hogy a fizikai világ, melyben élünk, minden egyes pillanatban hat ránk. Képekkel, illatokkal, hangokkal bombáz bennünket, és akkor még nem is említettük a légkörben, illetőleg a körülöttünk lévő láthatatlan erőmezőket. Ugyanez zajlik asztrális szinten is. Szüntelen kapcsolatban állunk az „általános érzelmi mezővel”, s kapcsolatba kerülünk azok érzelmi terével, akikkel érintkezünk. Ez a kölcsönhatás elszívhatja energiánkat, zaklatottá, idegessé, kimerültté válhatunk, sőt ki is billenthet minket egyensúlyunkból, ha nem vagyunk elég stabilak. A fizikai test védekező mechanizmusa az immunrendszer. Amint a fizikai, úgy az érzelmi szinten is megvan a megfelelő eszköze a szervezetnek a nemkívánatos, negatív hatások elleni védekezésre. Ez a védekező rendszer mindenkiben megtalálható, így kezelhetjük az aurához szervesen hozzátartozó „anatómiai” egységként. Ha hátralapozunk, minden képen láthatók az aura szélén egymástól egyenlő távolságban, szimmetrikusan elhelyezkedő kúp alakú, örvényszerű alakzatok. Más leírásban legjobb tudomásom szerint ezekről még nem esett szó. Úgy vettem észre működésüket tekintve, hogy az általános érzelmi mező és az egyén érzelmi mezeje közti energiaáramlás szabályozásában játszanak fontos szerepet. Hosszú évekig úgy beszéltem ezekről a „szervekről”, hogy nem találtam megfelelő kifejezést leírásukra. Ma talán úgy jellemezném őket legtalálóbban, hogy olyan szelepek, melyek asztrális energiát engednek az egyén érzelmi terébe, majd innen újból energiát bocsátanak ki. Más szóval olyanok, mint a légzőszervek: ritmikusan „beszívják”, majd „kifújják” az érzelmi energiát, miközben figyelemmel kísérik a „felszívódást” és a „kibocsátást”. Az egészséges szervezetben ez automatikus folyamat. Az érzelmi energia szüntelenül áramlik, s ha a fáradtság kimeríti energiakészletünket, a szelepek működésbe lépnek, és újra feltöltik a szervezetet. Ám a folyamatnak van még egy kifinomultabb vetülete. Az állandóan körülöttünk hullámzó érzelmienergia-tenger diszharmonikus, negatív, sőt akár erőszakos elemeket is hordozhat. A rezonanciaelvről már volt szó. A rezonancia az egyes mezők közt lejátszódó kölcsönhatásokat irányítja. Az aura vagy az egyén érzelmi terének esetében az általános energiamező azon aspektusaival rezonálunk, melyek saját érzelmi természetünkkel harmóniában vannak. így az olyan ember, akinek természetes állapota a jókedv és a boldogság, automatikusan elutasítja, szinte taszítja magától a depressziót, az aggodalmat és a negatív érzéseket. Ezen a védelmi elven működnek az asztrális energiaszelepek, melyek megelőzik, hogy tudattalanul mások érzelmei befolyásoljanak minket, még akkor is, ha betegek és kimerültek vagyunk. A szelepek igazi kis védekező mechanizmusok, melyek feladata, hogy automatikusan fenntartsák érzelmi egyensúlyunkat. A tizenötös, illetve a tizenhatos képeken jól látható a szelepek megnagyobbodása. Ha fáradtnak, betegnek érezzük magunkat, a szelepek kinyílnak, hogy minél több energiát tudjanak befogadni. Ez viszont azt eredményezi, hogy az ellenőrzés felett veszítik el uralmukat. Ha

ez megtörténik, a védekező mechanizmusunk már nem működik tökéletesen, egy bizonyos fokig károsodik, így sokkal sebezhetőbbé válunk mások érzelmeivel szemben, s egyre kevésbé tudjuk elhárítani a negatív érzelmeket. Ezért van az, ha beteg az ember, sokkal érzékenyebb, könnyebben elveszíti türelmét, s tehetetlenné válik az olyan negatív érzelmi túlkapásokkal szemben, mint a depresszió vagy az aggodalom. Ezek pedig meggátolják, hogy megfelelő mennyiségű pránát, vagyis életerőt vegyünk fel, ami által éterikus működésünk gyengül. Ezért van az, hogy ha valaki a kórházban fekszik, meg kell kímélni a látogatók hadától. A képeken a szelepeket nagyobbnak ábrázoltuk, hogy formájuk, működésük jobban kivehető legyen. A valóságban az aura arányaihoz képest jóval kisebb méretűek. Érzelmi hegek Mindannyiunk életében adódnak nehéz helyzetek, amelyeken egy idő után sikeresen túllépünk. Ezen tapasztalatok emlékei nem sokáig élnek élénken tudatunkban, de ha ez a tapasztalás sokkhatásszerű, esetleg traumatikus, romboló képzetek maradhatnak bennünk, melyek a hasonló események hatására újra előjönnek. Sokszor úgy érezzük az ilyen esetekben, hogy nem menekülhetünk sosem a képzetek elől. Az egész világ összeesküdött ellenünk, minden csak erre próbál emlékeztetni bennünket. így válunk érzelmi berögzüléseink módszeres ismétlőivé. Ez a bizonyos ismétlődés hozza létre azt a sűrű örvényszerű energiatömörülést, melyet az érzelmi heg szóval tudnék a legjobban jellemezni. Ez a heg mintegy rögzíti az adott konfliktust vagy tapasztalást, s megmarad az aurában akkor is, ha tudatosan nem gondolunk rá. Az aurában elfoglalt helyük jelzi, hogy mennyire vannak hatással a jelenre: minél közelebb találhatók a zöld sávhoz, annál aktívabbak. Ilyen heg keletkezhet, ha például meghozunk egy nehéz döntést, amelyet olyasvalakik elleneznek, akik megpróbálnak bosszantani minket. Ez olyan konfliktust eredményez, ami nem múlik el egyhamar, hisz alapvetően nincs megoldás a problémára. így épp a zöld sáv alatt megjelenik egy érzelmi heg. A rég megtörtént dolgok, múltbeli tapasztalatok szintén figyelemre méltó hatást gyakorolnak ránk, mivel okozataik nagyobb mértékben vannak jelen, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Aktívak egészen addig, míg emlékeink fájdalmas vagy kellemes érzéseket tudnak felidézni. Nem szoktunk örülni annak, ha meghatározott érzelmek vagy reakciók újra és újra feljönnek. Ha valami miatt szomorúak vagyunk, sokat rágódunk a problémán, így az állandósul, s szinte személyiségünk részévé válik. Az emlékek erőt merítenek vissza-visszatérő érzelmeinkből, s szimbólumokká, érzelmi hegekké szilárdulnak. Gyakran csigavonal, spirál vagy kagyló alakban jelennek meg, jellemzőjük a befelé, önmaguk felé fordulás. Tömörek, szilárdak, táplálja őket az érzelmi energia, mely akkor termelődik, mikor újra és újra felidézzük az eseményt. Ezek az alakzatok mind a múlt, mind jelenbeli érzéseinket megörökítik, s általában olyan eseményt takarnak, melyek igen erős érzelmeket mozgattak meg bennünk. Ha az ember úgy érzi, hogy végre megoldotta problémáját, vagy túltette magát az érzelmi megrázkódtatáson, többé nem érzi úgy, hogy újra és újra fel kell idéznie, nem rágódik többé rajta. Megszabadította magát az emlék nyomasztó hatásától. Ha ez megtörténik, a heg, mely a konfliktust testesíti meg, lassan feloldódik, és a lekötött energiák fokozatosan távoznak az aurából. Ha viszont a félelem vagy az aggodalom érzése naponta ismétlődik, nem érzelmi hegek formájában, hanem gátlásokként testesül majd meg. Ez egy hatalmas problémakör, melyet a IX. fejezet témakörén belül fogunk bővebben kifejteni. Az is elképzelhető, hogy fantasztikusan szép dolgokat éltünk át a múltban, de az emlékeket már a feledés homálya takarja, mégis az egész lenyomata ott él bennünk, mint ahogy a hosszan tartó, bódító illat is velünk marad sokáig. Habár ez az emlék öröm és boldogság forrása, szimbolikus értelemben mégis hívhatjuk „hegnek”, mely most az aura felső részében testesül meg. Ezekből a hegekből erőt meríthetünk, ösztönözhetnek, segíthetnek minket, különösen, ha helyesen értelmezzük jelentésüket. (Jó példa erre a tizenkettes képen látható szimbólum.) Az érzelmi hegnek nem feltétlenül van hosszú távon negatív hatása. Nagyon sokat segíthet, ha ráeszmélünk a probléma gyökerére, mely oly hosszú idő óta bosszantott bennünket, és jóleső érzéssel tölt majd el, ha úgy érezzük, értjük, hogy miért alakult ki. Ezért van az, hogy minden vallás a megbocsátást hirdeti. Ez a tan tulajdonképpen a legjobb terápiás módszer. Ha azt tudjuk mondani: „Igen, tanultam valamit, és bár nem kedvelem azokat, akik megsértettek, meg tudok bocsátani ne-

kik, s kívánom, hogy boldogok legyenek”, a fájdalmas emlékeket gúzsba kötő kötelék meglazul, s fokozatosan magától lehull. A csakrák Az aura anatómiájának egyik leglényegesebb vonása teljesen kimaradt az ábrákból, mivel rendkívül nehéz megjeleníteni. Ez a lényeges vonás az aurában megjelenő érzelmi-csakra-rendszer. Csakrák érzelmi és mentális, sőt éterikus szinten is léteznek, de nagyon zavaró lett volna, ha megkíséreljük ábrázolni őket az aura más vonásai mellett. Bár az asztrális tér minősége lehetővé teszi, hogy az áttetsző aurának egyszerre érzékeljük elülső, illetve hátulsó részét, csakúgy, mint a többi közbenső jellemvonást, reménytelen vállalkozás lett volna mindent egyetlen rajzba sűríteni. Mindazonáltal a csakrák lényeges elemeit képezik az aura szerkezetének, így mellékeltem egy, a csakrák fizikai testen való elhelyezkedését feltüntető ábrát is. A csakrák és az ember energiamezői című könyvemben, melyre már korábban is utaltam, részletes leírást találhatnak a csakrák mint energiaközpontok működéséről. De most azok kedvéért, akik előtt még nem ismert a csakrák működésének titka, álljon itt egy rövidke összefoglaló, idézet a fent említett könyvből. „A csakrák olyan, a fizikai testen túli központok vagy »szervek«, melyek összehangolják, majd szétosztják a különböző mezők energiáit a fizikai testben. Az asztrális, mentális, sőt (egy bizonyos fokig) még magasabb szinteken is […] többé-kevésbé aktívak, de elsődleges feladatukat éterikus szinten látják el, ahol az energia fizikai testre történő összpontosításának eszközeiként jelennek meg.” (Shafica Karagulla-Dora Kunz: The Chakras… 33. o.) A csakrákról szóló leírások elsődleges forrása a hindu és buddhista tantrikus tanítás, ahol a csakra tan pszichológiai alapjait is körültekintően kidolgozták. Sajnos magyarázataik nagy része sajátos szimbólumrendszert használ, melynek értelmezéséhez hatalmas filozófiai tudás és vallásismeret szükséges, így a nyugat csupán a kommentárokra támaszkodhat, vagy a tisztánlátók megfigyeléseire. Már sok ilyen könyv látott napvilágot, melyek közül a legkorábbi és egyben a legismertebb C. W. Leadbeater Csakrák című könyve. A lehető legegyszerűbben úgy lehet feltárni a csakrák (kerekek) mibenlétét, ha a tudatosság, illetve az energia központjaiként vizsgáljuk őket az emberi testben. Hét fő energiaközpontot különíthetünk el: a fej legtetején (korona), a szemöldöknél, a toroknál, a szívnél, a napfonatnál (solar plexus), a lép tájékán (szexuális csakra) és a gerinc tövénél. A csakrák az ember körül található mezők (éterikus, érzelmi, mentális) és az ember, és az általános érzelmi mezőt összekötő kapocsként működnek, szétosztva az energiát, mely a szervezet különféle funkcióihoz szükséges. így egy többdimenziós kapcsolat alakul ki a csakrák között. Nem lenne igaz, ha azt állítanám, hogy minden egyes érzelmünk megjelenik a csak-rákban, hisz a csakrákat nem könnyű befolyásolni. Ha valakit rendszeresen erős, kitörő érzelmekkel bombáznak, persze valamilyen szinten meglátszik csakrarendszerén, de a legrombolóbb hatás nem a csakrákon, hanem magán az aurán jelentkezne. A csakrákban az összes érzelem együttes ereje, az egyén érzelmi életének legdominánsabb vonásai jelennek meg. Érzelmi szinten minden egyes központnak megvan a maga speciális feladata, de egy központ ugyanakkor az egész csakra rendszer integráns részét képezi azon a szinten. Ugyanez igaz az éterikus központokra is, de mivel a két rendszer egységet alkot, az érzelmi rendszer változásai ugyanúgy hatnak az éterikus rendszerre is, s ily módon befolyásolják a fizikai test egészségi állapotát. A tudatosság magasabb dimenziói már energiával telítettebbek és stabilabb szerkezetűek, mint az egyszerűbb rétegek (például az éterikus mező) - ez talán ellentmondásosnak tűnik, azonban mégis igaz. Ezért mondhatjuk, hogy az érzelmi energia áramlása az éterikus és érzelmi csakra rendszer kapcsolódási pontjain keresztül éri el a fizikai testet, de ugyanakkor igaz az is, hogy ezen energiák forrása mélyebben, stabilabb szinteken fekszik. A különféle csakrák közötti kölcsönhatásrendszer így elég bonyolult. Bár minden egyes csakrának megvan a maga feladata a rendszerben, egyes csakrák között egy rendszeren belül is létezik szorosabb kölcsönhatás. Ilyen szorosabb együttműködés figyelhető meg a napfonatcsakra, a szív- és a homlokcsakra, illetve a szív-, a szemöldök- és a koronacsakra között. Érdemes megemlíteni, hogy a főközpontok mellett léteznek kisebb, mellékcsakrák is a tenyér közepén, illetve a talpon. Bár e mellékcsakrák nem részei a főrendszernek, nagyon fontos szerepet játszanak az egészség fenntartásában és a gyógyításban.

Ha érzékenyen érint egy érzelem, a szív- és a homlokcsakra is reagál, de az érzelmek elsősorban a napfonatcsakrát érintik. Ez az a központ, mely mások érzelmeire leginkább képes választ adni, s itt jelentkezik az, hogy a felkavart érzelmek rögtön hatnak a fizikai testre, különösen az emésztőszervek tájékán. A harag és a féltékenység heves érzelmek, más érzelmekhez képest jóval több energiát emésztenek fel, pillanatok alatt képesek a napfonattól elszívni az energiát, melynek hatására az ember kimerült és erőtlen lesz – ezek az érzelmek szerencsére gyorsan eltűnnek az aurából. Az aggodalom és a depresszió más módszerrel dolgozik. Lassan és alattomosan haladva az egész csakra rendszer energiáját szívja el, így hatása még rombolóbb lehet. Az aggodalom által okozott stressz a mellékvesékre hat, mely idővel aláássa az ember védekező rendszerét. A magasabban elhelyezkedő csakrák A koronacsakra található a legmagasabban a csakrarendszerben. Ez olyan központ, mely kapcsolatban áll a tudatosság minden aspektusával, legyen az akár az agy tevékenység minden részletre kiterjedő kis változása, vagy a legmagasabb rendű spirituális élmény. Ez a csakra a domináns csakra, melynek egyes rendszerekben olyannyira fontos szerepet tulajdonítanak, hogy nem is sorolják a csakrarendszerhez, hanem a többitől külön emlegetik. Meglátásom szerint a szívcsakra legalább olyan fontos, hisz a kettő együtt irányítja azt, amit mi embernek nevezünk - az életet és a tudatot. Ezért ez a két csakra az, amely a leginkább ellenáll a károsító hatásoknak. Ha valaki szívelégtelenségben vagy bármely más szívbetegségben szenved, a szívcsakra ingadozó fényerősségén ez megfigyelhető, de ha az illető boldog és kiegyensúlyozott, a szívcsakra is rendesen működik. Itt is látható, hogy nem az egyes érzelmek, hanem az egyén érzelmi állapota az, ami hatással van a csakrarendszerre. A szívcsakrára jellemző az expanzivitás: ha szeretetet, szimpátiát érzünk valaki iránt, ez a központunk megnyílik, s energiát áraszt magából. Ez az érzés a szeretet önzetlenebb, magasabb rendű formáját testesíti meg. Ez a központ felelős továbbá a szomorúságért, a másokkal való törődésért, a lelkesedésért és a depresszióért is. Ennek a napfonatcsakrával való szoros kapcsolat az oka. Az itt felgyülemlett, felkavart érzelmek könnyen utat találnak a szívcsakrához. Ez a központ az egészség terén rendkívüli fontossággal bír, hisz ez az élet központja. Összeköttetésben áll a csecsemőmiriggyel, azon keresztül az immunrendszerrel, s ezáltal az egész testre hat. Magasabb szinten a szív a spirituális energia (szoros összeköttetésben áll a koronacsakrával) és a személyiség központja úgy éterikus, érzelmi és mentális, mint spirituális szinten. A felső három csakra – a korona-, a homlok- és a szívcsakra – mindegyike kapcsolatban áll a kreativitással és az önkifejezéssel, míg a torokcsakra és a napfonat az érzelmek kivetítésében, kifejezésében játszik fontos szerepet. A torokcsakrának különösen fontos szerep jut az emberek közötti kapcsolatteremtésben és a kommunikációban. Különösen a tanárok, zenészek, színészek és az előadóművészek számára kulcsfontosságú. A kreativitás, mely a homlokcsakrához tartozik, nem korlátozódik szükségképpen a művészetek vagy a tudomány terén elért kiemelkedő eredményekre. Inkább olyanfajta kreativitást testesít meg, mely újfajta gondolkodásban, a fantázia gyakorlati használatában, találékonyságban, a sztereotípiák félredobásában nyilvánul meg. Az ilyen kreativitás bárhol táptalajra talál, legyen bár szó üzletről, iparról, politikáról, oktatásról, esetleg művészetről, tudományról vagy a technikáról. Ha a homlokés a napfonatcsakra összhangban működik, a másokkal való kapcsolatteremtés képessége, mely az aura rugalmasságával, „tágulásával" függ össze, érezhetően javul. Ez adja az erőt személyiségünk kibontakoztatásához. Minden kölcsönhatás egy oda-vissza folyamat. A csakrák aktív működése megkönnyíti, természetesebbé teszi a kreatív önkifejezést, s maga a kreatív önkifejezés visszahatva a csakrákra stimulálja, serkenti azok működését. Például a koronacsakrára a tudatosság jellemző, melyet serkentenek a meditációs gyakorlatok, melyek által ez a terület fényesebbé, tündöklőbbé válik. A homlokcsakrára szintén jótékony hatással van a meditáció, főként az olyan jellegű, ahol a vizualizációs képességeken vagy a fegyelmezett összpontosításon van a hangsúly. A meditáció tehát egyszerre ösztönzi a felső három csakra működését, a csakrák felfokozott működése pedig energiával tölti fel és harmonizálja az ember körül elhelyezkedő különböző mezőket s persze magát a fizikai testet is. Az esztétikai élmény, a művészetben vagy a természetben rejlő szépség felfedezése szintén tágítja tudatunkat, s arra ösztönöz, hogy átéljük, amit tapasztalunk. Itt szintén a homlok- és a szívcsakra

az, ami aktív: a homlokcsakra azért, mert az érzékeléssel társítjuk, a szívcsakra pedig azért, mert kiáradó természete egyesíti lényünket a világ más aspektusaival. Sok ember feltette már a kérdést, hogy lehet-e vajon befolyásolni a csakrákat gyógyítással vagy más gyakorlattal. Mint már említettem, a meditáció az, aminek van ilyen jellegű befolyásoló hatása, de ez is azért van, mert a meditációs gyakorlat harmóniában van magával a csakraműködéssel. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem csak a csakráknak vannak speciális feladataik, az egésznek van egy belső rendje. A betegség és bármi, amit gondolunk vagy érzünk, megváltoztathatja ezeket a „szerveket” is, csakúgy mint minden mást, ami az érzelmi mezőben jelen van. De ha mégis meg akarjuk változtatni a csakrák működését, azt csak saját rendjükön, saját paramétereiken belül tehetjük, s ez nem könnyű dolog. Sajnos sok ember gondolja úgy, hogy a csakrákat néhány pillanat alatt, egyszerű gyakorlatokkal „át lehet állítani”, hogy jól működjenek. Ez korántsem így van. Az igazság az, hogy rengeteg időt, türelmet és fáradságos munkát igényel. Kundalini Sok könyvet írtak már a kundalinienergia felébresztéséről. A kundalini olyan energia, mely a magasabb szintű tudatosság elérésével áll kapcsolatban. A tibeti és az indiai tantrikus leírások szerint a kundalinienergia a gyökércsakrában, a gerincoszlop tövénél rejtőzik. A legtöbb emberben ez az energia még békésen szunnyad, s a bölcsek úgy tartják, így is kell maradnia egészen addig, míg fegyelmezett gyakorlatok segítségével meg nem szabadítja önmagát önző vágyaitól. A kundalinit gyakran emlegetik a Kígyó Tüzeként, mert az istennő, „mely lágyabb, mint a lótuszszirom, fénylő, mint az égből lesújtó villám, összetekeredve alszik, mint a kígyó... és testével zárja el Brahman ajtaját [Brahman ajtaja a legfelső, azaz a koronacsakra, mely a magasabb szintű tudatosság felé nyíló kapu]”4. Ha egyszer a tűz feléled, mint a villámcsapás végigcikázik a gerincvelőn, áthalad az összes központon, így serkentve működésüket. De ha a kundalini olyasvalakiben ébred fel idejekorán, aki még nem érett erre a változásra, más hatása lesz, mely igen nagy fájdalommal jár. Ez is mutatja, hogy ezen központok működését (szerencsére) egyáltalán nem könnyű befolyásolni, s ha mégis sikerül, ez a változás az egész csakrarendszert érinti. Volt szerencsém megismerni egy igen magas rangú tibeti lámát, aki gyermekkora óta meditált. Igen érdekes találkozás volt, hisz azon kevesek közé tartozott, akiknél az egész csakrarendszer, beleértve a kundalinienergiát is, harmonikus egységben működött. Biztos vagyok benne, hogy ez egyrészt természetes tehetségének köszönhető, másrészt viszont a tibeti hagyománynak, mely arra ösztönözte, hogy hosszú éveken át a legszigorúbb fegyelemnek és gyakorlásnak vesse alá magát. Mindez bölcsességet s zseniális problémamegoldó képességet eredményezett, ugyanakkor ötleteit képes volt érthetően mások tudtára adni, s ezáltal a bölcs vezető szerepét betölteni. Figyelemre méltóan egyszerű, előítéletektől mentes, sosem érez vele olyasmit az ember, mintha valami felsőbbrendű lénnyel beszélgetne. Az ő esetében mindegyik csakra teljesen aktív, s harmonikus egységben működik, melynek eredménye egy minden szinten egységet megélő ember. Az egység érzése A tudatosság különböző dimenziói közötti kölcsönhatást sokféleképpen próbáltam már érzékeltetni. Annak ellenére, hogy az érzelmi aurát mint önálló jelenséget vizsgáltam, nem szabad elfelejteni, hogy érzelmek nem léteznek önmagunkban, gondolati társítások nélkül. Ez ugyanolyan, mint mikor azt mondjuk, hogy a gondolatok sem létezhetnek érzelmi töltet nélkül. Az elme és az érzelmek közötti kölcsönhatás, melynek alapja a rezonancia, teljesen természetes. De sajnos vannak olyan emberek, akiknél az érzelmi és értelmi funkciók nem működnek összhangban, s a szinkronicitás hiánya diszfunkcióhoz vagy elmezavarhoz vezet. Az elméleti emberek nagy része fél az érzelmektől. Úgy érzik, hogy amíg intellektuális elfoglaltságaikba temetkeznek, megszabadulnak a rájuk nehezedő nyomástól, s nem kell mások elvárásainak sem megfelelniük. Ezek az emberek általában érzelmi sérültek. 4

Arthur Avalon: Tantra of the Great Liberation. (A nagy felszabadítás tantrája.) Dover Publications, N.Y., 1972, Iviii. o.

Az aura hangulatunkhoz igazodik. Annak megfelelően tágul, kölcsönhatásba lép, esetleg áthatja más emberek auráját, de mindig megőrzi egységét. Ezt az egységet nem lehet megvalósítani pusztán érzelmi energiával. Legalább olyan nagy szükség van a fizikai, az éterikus vagy a magasabb szinten fekvő energiákra. Az éterikus mező alakítja ki a fizikai testet, tehát azt is mondhatjuk, hogy az éterikus mező egyben a genetikai kódok tárháza. Ugyanakkor az érzelmek is nagy – lehangoló vagy éppen serkentő – hatással vannak a fizikai testre. Összegezve: a fent említett dimenziók közti kapcsolat formál mindenkit egyedi és megismételhetetlen, senkihez nem hasonlítható egyéniséggé. Mi több, a fizikai események és az azokra adott válaszaink is szüntelenül formálják jellemünket. Ezért nem elég, ha kreativitással, jó koncentrációs képességgel, élénk fantáziával áldott meg bennünket az ég, ha azt akarjuk, hogy ezek az adottságok működjenek, használnunk kell őket. így tehát a fizikai világban szerzett tapasztalatoknak különösen fontos szerepe van: gyökeres változást idézhetnek elő életünkben, felbosszantanak, megörvendeztetnek, serkentik kreativitásunkat, vagy esetleg feldühítenek. Karmánk meghatározott adottságokkal, jellemvonásokkal sodor bele minket a megfelelő helyzetekbe, de a döntés a mienk, hogy hogyan éljük meg e helyzeteket, vagy hogy mit hozunk ki belőlük. A kiegyensúlyozott ember aurája szimmetrikus: a zöld sáv fölött megjelenő színeket a lenti rész is tükrözi - ilyenkor érzelmi erőforrásainkat teljesen kihasználjuk. Hogy az aura alsó fele mennyire tükrözi a felső rész színeit, függ attól, hogy az egyén mennyire képes megjeleníteni ezeket a minőségeket az életében, mennyire tudja „kiélni" azokat. Ha e minőségeket meg tudja az ember jeleníteni, a színek kitöltik az aurát egészen a szélekig, hisz ekkor az érzelmeknek szabad utat engedünk, nincs semmilyen gát vagy akadály. Még ennél is fontosabb, hogy ekkor a színek a szívben összpontosulnak, mely a tudatosság középpontja - bár nem abban az értelemben, hogy az a gondolkodás központja, a szív sokkal inkább önmagunk összerendezésének szentélye. Ide fut be az összes energia, így az én itt megélheti a harmóniát a természet rendjével. A nagy bölcsek és a szellemi vezetők is mind szívük tájékára koncentráltak. Nem nevezném ezt kozmikus tudatosságnak – túl erős kifejezés lenne –, hanem inkább a világ spirituális aspektusaira nyitott éberségnek. A tibeti buddhizmus neves képviselői, köztük a híres Govinda láma is, azt hangoztatták, hogy szándékaink, vágyaink, törekvéseink, legfontosabb céljaink az életben sosem vesznek el - ez egy olyan cérnaszál, mely minden változást túlél. Bár a buddhisták elfogadják a reinkarnáció tanát, tagadják, hogy létezne egy állandó én. Én sem állítom, hogy az én örök, de az biztos, hogy egész életünkben, sőt azon túl is „velünk marad". Számomra ez az időtlen én az, ami a kapcsolatot, az összetartó erőt jelenti a tudatosság különböző dimenziói között. Ő maga változatlan, mindennek, amik vagyunk vagy amik lehetünk, ő az ősoka és a forrása.

II. Életszakaszok

V. Az emberi aura változásai az életszakaszok tükrében Az aura velünk született jellemvonásaink, képességeink és tapasztalataink tükre. A gyermekek aurájában még csupán velük született jellemvonásaik és képességeik vannak jelen, a tapasztalatok, élmények csak később válnak az aura részévé. Ezért van olyan nagy különbség a gyermekek és a felnőttek aurája között. Már volt szó arról, hogy az egyén érzelmi rétegéhez tartozó alapvető jellemvonásokat meghatározza a tapasztalat és az új élmények, ám a mindennapi élet hosszú távon rányomja bélyegét az aurára: egyes jellemvonásokat elnyom, míg másokat felerősít. Mire elérjük a felnőttkort, nagyon sok mindent megélünk: sikert, kudarcot, boldogságot és fájdalmat. Ennek eredményeképpen gyakran az új tapasztalatokkal kapcsolatban ambivalensen érzünk, s ez az ambivalencia disszonanciát eredményez az aurában, mi magunk pedig bizonytalanná válunk. A gyerekek aurája még tiszta, nem érte őket annyiféle hatás, így náluk ez a jelenség kevésbé tapasztalható. Ahogy a csecsemő kisgyermekké fejlődik, képességei kezdenek kibontakozni, a külső befolyások egyre inkább hatnak rá, s aurájában megkezdődik egy többlépcsős átváltozási folyamat. A kisgyermek aurája, lépést tartva fizikai és szellemi fejlődésével, gyorsan változik. Amint a következő képeken is látható, a kisgyermek meghatározott jellemvonásokkal jön a világra, melyek bizonyos értelemben az aurába ágyazódtak. Ezek a kezdeti kis képességek olyanok, mint a rügyek, melyek hamarosan kibomlanak, s már a korai életszakaszokban megmutatkoznak a gyermek másokkal való kapcsolata során, és annak során, ahogy megismeri, felfedezi a világot. A zenei tehetség már igen fiatal korban felfedezhető, s bár nem ennyire egyértelműen, de az is sejthető, hogy milyen lesz a kicsi észbeli, felfogó- és kapcsolatteremtő képessége. Ezek az alapvető hajlamok határozzák meg a gyermek lehetőségeit, azt hogy miben tehetséges, mire fogékony, de hogy ezek közül a rejtett képességek közül mi fejlődik ki, a körülmények határozzák meg. Ilyen befolyásoló szerepet játszanak a személyes kapcsolatok, a motiváció, az érdeklődés és persze a karmikus kapcsolatok is. A Skandhák Manapság elfogadott tény, hogy velünk született képességeinket genetikai tényezőkkel magyarázzák. Nem áll szándékomban megkérdőjelezni a genetika fontosságát, de egész életemben hittem abban, hogy létezik a reinkarnáció, és a csecsemőkkel, gyermekekkel kapcsolatos megfigyeléseim során is arra a következtetésre jutottam, hogy nem lehet, hogy csupán a gének alakítják jellemünket, képességeinket. Előző életbéli tapasztalataink legalább ugyanolyan fontosak. Minden ember meghatározott jellemzőkkel, a skandhákkal születik, melyeket a buddhista irodalom „a létezés meghatározóiként” emleget, s melyeket magunkkal hozunk születésünkkor. Kétségtelen, hogy ezeknek a tulajdonságoknak megvan a genetikai alapja, s mégis olykor a családi vonásoktól teljesen eltérő, megmagyarázhatatlan, egyéni sajátosságokat hordoznak. Tudjuk, hogy múltbeli tapasztalataink alakítják a jelent. A reinkarnáció fogalma mindössze kiterjeszti a múlt kategóriáját, bővítve azt az előző életbéli tapasztalatok tárházával. Látni fogjuk a gyermeki aura leírása során is, hogy a karma fogalma szorosan összefügg a determinizmussal is. Például vannak gyerekek, akik úgy születnek, hogy nyitottak, érzékenyek, így érzelmileg könnyen sebezhetők. Nehéz feladatot ró az élet egy ilyen gyermekre, hisz élete minden pillanatában fel kell vennie a harcot saját személyiségével. Hogy ennek a küzdelemnek mi lesz a vége, senki sem tudja, az nem determinált. Úgy érzem, a Skandha minden más fogalomnál közelebb jár ahhoz, hogy pontosan leírja a kapcsolatot „teljes múltunk” és mostani önmagunk közt. Így azt is mondhatjuk, hogy múltbeli örökségünk az oka annak, hogy fizikailag, érzelmileg és szellemileg ilyenek vagyunk. A reinkarnáció szerint azonban ehhez az örökséghez nemcsak mostani kis életünk tapasztalatai tartoznak, hanem mindazok a tapasztalatok, melyeket tudatra eszmélésünk óta szereztünk. Ugyanakkor a távoli jövő is az örökség része, hisz mostani énünk jövőbeli önmagunk csírája. Ez a tudatosság evolúciójának lényege.

A karmikus jelzések A csecsemők és a gyermekek aurája még tanúsítja e múlttal való kapcsolat meglétét különös és misztikus alakzatok formájában, melyek csupán a fiatal aurák jellegzetességei, s melyek felnőttkorra nyomtalanul eltűnnek (1-3. képek). Ezek az alakzatok összefüggésben vannak az egyén jövőjével, s mivel találóbb kifejezés nem jutott eszembe, a „karmikus jelzések” nevet adtam nekik. Látni és leírni egyaránt nehéz őket, mivel az idődimenzió különböző aspektusaiban vannak jelen, s az idővel kapcsolatos ismereteink hihetetlenül összetettek. A karma mindig időfaktorhoz kötött, azaz a régmúlt időkbe nyúlik vissza, s különösen a gyermekek esetében gyakran csak jóval később egyenlítődik ki. Mindebből az következik, hogy ezekben a karmikus jelzésekben benne van nagy vonalakban, hogy a gyermeknek ezen inkarnációja során mit kell megtapasztalnia. Így a jelekből a majdani probléma gyökere is kiolvasható, viszont nem feltétlenül fedik fel a jelek azokat az élethelyzeteket, amelyek előidézik magát a problémát. Mint már említettem, több szempontból is ezen részeit a legnehezebb megvizsgálni és értelmezni az aurának, hiszen többdimenziósak. A jelzések az inkarnáció olyan megoldandó problémáit és nehézségeit rejtik, melyek különböző alakzatokat vehetnek fel, vagy különféle módon nyilvánulhatnak meg. Más szóval ezeket a formákat nem lehet „receptekként” értelmezni, vagy pontos jóslatokként. Ami az aurában látható, nem eleve determinált események sorozata, amivel elkerülhetetlenül szembetalálkozunk (például nincs a jelzésekben meg írva, hogy húszévesen balesetet szenvedsz). Csupán olyan típusú helyzeteket mutat, ami mostani inkarnációnkban gyakran előjön. Ez igazolja azt az állításomat, hogy a karma nem determinált. Ezek a fajta szituációk gyakran, mint derült égből villámcsapás jelennek meg, de mivel mindenképpen szembe kell néznünk velük, befolyásolják jövőnk alakulását. A szabadság vagy a szabad akarat abban rejlik, ahogy ezeket az élethelyzeteket megoldjuk - kihívást jelentenek-e számunkra, vagy épp leküzdhetetlen akadályt. Az eseményekre adandó reakcióinkat nem lehet megjósolni. Éppen ezért tévedtem én is többször, mikor a gyermekek aurájában lévő karmikus jeleket megpróbáltam megfejteni. Általánosságban előre lehet vetíteni a dolgokat, de konkrétan nem.

A Skandhák

A buddhizmus szerint az ember személyisége öt jellemző tulajdonságcsoportból épül fel. Ezek a következők: érzékszervek/érzékek, érzések, az észlelés (felfogóképesség), az akarat és a tiszta tudatosság, azaz az éberség. Govinda úgy tartotta, a skandhákat, melyekből az ember felépíthető, nem lehet részekre osztani. A skandhák egyetlen folyamat részei. Mindössze különböző aspektusai egy feloszthatatlan, egységes egésznek. Ahogy a Pali Canon is írja: „Azt észleled, amit érzel, s amit felfogsz annak tudatában vagy.”5 Az én nem állandó. Mint minden jelenség, az én sem kerülheti el a változást, s ugyanúgy ő is az ok és okozat törvényeinek alávetett. Ebből a gondolatból kiindulva, ha elfogadjuk azt, hogy létezik a karma, ami a múlt történéseit, a múltbeli cselekedeteket egyenlíti ki itt a jelenben, az azt jelenti, hogy mostani inkarnációnk múltbeli életünk karmája, s ez az inkarnációnk majd ugyanúgy meghatározza jövőt, mint a múlt a jelent. Govinda láma így ír erről: „Úgy alakítjuk mi magunk is sorsunk és jellemünk, ahogy a fazekas formálja az agyagot. Karmánk tetteink, cselekedeteink, szavaink és gondolataink következménye… A skandhák mint gondolati alakzatok, mivel akaratlagos cselekedeteink következményei, új hatás okozóivá válnak, s ezáltal létrehoznak egy új aktív vezérlő elvet vagy jellemvonást az újfajta tudatosság számára.”6 Ebből ered a tudatosság és a létezés dinamizmusa, mely olyan, mint a folyó, amelynek bár elemei szüntelenül változnak, mégis egyként hömpölyög, tovább megtartva viszonylagos egységét. […] Ez a létezés és változás folyama, mely magával sodorja életeink során szerzett tapasztalatainkat időtlen idők óta, hogy majd ha a megfelelő körülmények vagy a gondolati társítások előhívják őket, újra felbukkanhassanak aktív, ébredező tudatosságunk horizontján.”7 „A tudás megőrzése” Létezik egy másik buddhista tanítás is, mely a gyermeki aurában megjelenő misztikus, karmikus jelzésekhez kapcsolódik. Ez a tanítás a „tudás megőrzéséről”8 szól. A buddhisták szerint az eddig megszerzett múltbeli tudás (a cselekedetek és azok következményei is ebbe a kategóriába tartoznak) nem vész el, hanem valahol a tudatosság egy mélyebb szintjén kap helyet. Erről a mélyebb szintről nem tudunk mindig információt előhívni, de ott van mégis minden mélyen bennünk. (Ez olyan, mint ahogy a Föld különböző rétegei is megőrzik számunkra a történelmet.) Bár pontosan nem tudom, hogy ez a teória mennyire központi kérdése a buddhizmusnak, úgy gondolom, ez a kulcs ahhoz, hogy megértsük, hogy a karma, mely hordozza az adott inkarnációt meghatározó feltételeket születésünkkor, hogy befolyásolja az egyént. Ezek azok az alakzatok az aurában, melyek csak később bomlanak ki, később nyilvánulnak meg. Így amikor egy kisgyerek auráját nézem, és meglátom ezeket az alakzatokat, úgy tekintem őket, mintha énjének legmélyebb rétegeiben lakozó egyéniségének lenyomatát látnám. Ezek a lenyomatok nem feltétlenül az öröklött fizikai tulajdonságokat, jellemzőket hordozzák. Hogy lényegüket megfogjuk, annál sokkal mélyebbre kell hatolni. Mára már köztudott, hogy a gének bizonyos „érzelmi hajlamokat" is meghatároznak. Ezek a hajlamok valójában az adott helyzetre adandó bizonyosfajta érzelmi, illetve értelmi reakciók gyakoriságát mutatják. A szülők sajátosságai gyakran felfedezhetők a gyermekeikben is. Ez nem szükségképpen a szülői befolyás eredménye, sőt nem is igazán öröklött tulajdonságok, hanem egy genetikai faktor teszi lehetővé, hogy az ilyen tulajdonságok könnyebben kifejlődjenek a gyermekben. A hajlam adott. Ez tapasztalható többek között a zenészcsaládokban is, ahol az ilyen jellegű tulajdonságok kifejlődését a környezet segíti elő. Mindez 5

A tibeti buddhizmus alapjai. 71. o. Uo. 242. o. 7 Uo. 73. o. 8 Lásd Govinda láma utolsó idézetét az 57. oldalon (e-változat 39. oldal) a Skandhák leírásánál. 6

persze megjelenik a karmikus jelzésekben is, hiszen hogy az ember milyen családba születik, a karma határozza meg. Ezeknek a „jelzéseknek” a megfigyelésén alapul a gyermekek aurájáról szóló most következő leírás is csakúgy, mint minden, amit akkoriban a gyermekek jövőjével kapcsolatban jósoltam (függetlenül attól, hogy igazam volt-e, vagy nem, s mint már említettem, több esetben tévedtem). Másfelől viszont az aura színeiben is jól megfigyelhetők az olyan dolgok, mint a temperamentum, a vérmérséklet, illetve a gyermeki karakter jellemzői. Képességek Ha egy kisgyermek auráját alaposan megvizsgálom, általános képet kapok arról, hogy milyen képességekkel rendelkezhet - hogy művészi beállítottságú-e, vagy inkább intellektuális típus -, de azt nem tudom megmondani, hogy ezek a képességek kifejlődnek-e egyáltalán, és ha igen, hogyan. Könnyű rossz „diagnózist" felállítani, hiszen előre nem tudhatjuk, hogy ezek a képességek hogy nyilvánulnak meg. Fokozatosan bontakoznak ki, és gyakran nem is tudatosulnak a mindennapi tevékenység során. Itt játszik tehát fontos szerepet a karma. Van olyan, hogy az adott körülmények nem segítik elő a velünk született tehetség vagy hajlam kibontakozását. Az elme és az érzelmek között kölcsönhatás van. Ez a kölcsönhatás olyan energiaáramlás, mely az egyén veleszületett tulajdonságaitól függ. Ezt a kölcsönhatást az ember környezete is befolyásolja, hisz a személyiségre rányomja bélyegét, ha az illető gyermekkorában olyan környezetben nevelkedett, ahol nem volt szabad kimutatni, vagy el kellett fojtania érzelmeit. Énünk velünk született tulajdonságaink és az ezekkel összefüggő, gyakran ezekre épülő tapasztalatok összjátékából születik. Ez a kijelentés nem is igényel különösebb magyarázatot, hisz legalább annyira közismert, mint a természet és a nevelés kölcsönhatásának fontossága a személyiség fejlődésében. Van, aki elég erős ahhoz, hogy együtt éljen veleszületett tulajdonságaival, vagy fölébük kerekedjen, s így még a legnegatívabb környezet sem képes hatni belső valójára. S van olyan is, akit kitűnő értelemmel, jó képességekkel áldott meg a sors, ám érzelmeitől halálosan fél, ami valószínűleg a neveltetéséből adódik. A gyermekben benne van a majdani felnőtt lenyomata, halvány képe, ám nem lehet pontosan meghatározni, hogy milyen lesz, ha felnő, milyen tulajdonságai fognak dominálni. Az érzelmi sebezhetőség Vannak olyan csecsemők, illetve kisgyermekek, akik túlontúl érzékenyek, s akiket a mások által rájuk gyakorolt érzelmi megnyilvánulások könnyen megsebeznek. Ez azért van, mert még nem értik ezeknek az érzelmeknek az okát. Könnyen rosszallásnak vagy visszautasításnak veszik, ha szüleik állandóan kritizálják őket, pedig valójában ez csak azért van, mert a szülők azt szeretnék, hogy csemetéjük sikeres legyen. Ám ennek az állandó érzelmi stresszhelyzetnek a hatása a gyermek aurájának érzelmi rétegében jelentkezni fog – a szülők állandó idegességet, aggódást nevelnek így beléjük, ami, ha huzamosabb ideig tart, akár a gyermek természetévé is válhat. Úgy vettem észre, nagyon sok szülőben nem tudatosul, hogy saját érzelmeik milyen hatást váltanak ki gyermekeikben. Ha a szülő valamiért hirtelen haragszik meg a gyerekre (sok esetben teljesen jogosan), a kitörés csak néhány pillanatnyi erős kölcsönhatást vált ki, de aztán a harag el is párolog. De ha a gyermek állandó rosszallást tapasztal, az benne nemcsak neheztelésként jelentkezik, hanem alááshatja a gyermek önbizalmát is, s ez az önbizalomhiány egész életében jellemzi. Másfelől a szülő és gyermek közti kölcsönhatás, a szeretet stabilizáló és energetizáló hatással jár. Lassan kifejlődik a kölcsönös odafigyelés és egyetértés. Ez egy életre szóló ajándék, hisz a feltétlen bizalom légkörét teremti meg. Van még egy fontos dolog, amit az aura felépítésével kapcsolatban meg kell jegyeznem. A következő képeken megfigyelhető az aura tetején egy fénysáv, ami az inspirációt és a spirituális érzékelést jelenti. Ez főként az egyéni képességeket, lehetőségeket ábrázolja, de ugyanakkor megtestesíti az ember és az „időtlen énje" vagy szelleme közti kapcsolatot is, és hordozza az emberi tudatosság spirituális dimenzióival való kapcsolatot. Mindegy, hogy nevezzük, de lényünknek ez az aspektusa a híd a felsőbb valósághoz, ahol minden ember gyökere található – egy híd, mely mindig létezik, egy híd, melyről mi döntjük el, hogy használjuk-e, vagy nem.

1. Az anya és a magzat Első képünkön egy huszonkét éves anya látható, aki két hónapos magzatát hordja a szíve alatt. Amint látható, a magzat aurája teljesen elkülönül az anyáétól, ám néhány szál mégis összefűzi őket, s így kapcsolatban állnak egymással. Vizsgáljuk meg először az édesanya auráját! Terhessége során energiarendszere kicsit átalakult, legalábbis ez feltételezhető. Az energiaszelepek az aura szélénél valamelyest megnagyobbodtak, így elvesztették eredeti kúp alakjukat. Az alapnál kiszélesedtek egy kicsit, s elkeskenyedtek a tetejénél. Mindezek a változások azért következtek be, hogy az anya minél több energiát vehessen fel, hogy megvédje magát mások érzelmi hullámzásaitól, és hogy saját ritmusa, saját energiaáramlása ne változzon. így ellenálló rendszere hatékonyabban működik, és nem engedi be a zavaró hatásokat. Első benyomásom az volt erről az auráról, hogy figyelemre méltóan tiszta, egyszerű és rendezett. Ez egyrészt az anya fiatalságának tudható be, de nagyobb részben természetéből, személyiségéből ered. Látható, hogy az aurában elég sok rózsaszín van, ami arra utal, hogy szeretetre méltó, nagylelkű, kedves lányról van szó, s amikor a kép készült, tele volt gyengéd érzelmekkel férje és családja iránt. Ez a szín mutatja a születendő gyermek iránt érzett szeretetét is. A zöld sáv fölött a rózsaszín kicsit finomabb, világosabb árnyalatban játszik, mely azt mutatja, hogy veleszületett képessége a szeretet viszonzása. A zöld sáv alatti sötétebb rózsaszín terület, mely akkoriban érzelmi rétegének nagy részét áthatotta, családja iránti szeretetét mutatja: teli örömmel a terhességével kapcsolatban az egész világ felé jókedvű nyitottsággal fordul. A halványzöld terület az aura felső táján, a halvány rózsaszín területtel szemközt azt mutatja, hogy veleszületett tulajdonságai közé tartozik az együttérzés vagy az empátia. A zöld és a rózsaszín terület tulajdonságai szeretetteljes kedvességben és a mások iránti segítőkészségben jelennek meg. Fentebb a színek a fej két oldalán sárgás árnyalatba mosódnak. A sárga mindig az ész, az értelem színe. Ennek a lánynak az esetében ez nem intellektuális erőként jelentkezik. Nála inkább azt a képességet jelzi, hogy az emberekhez egyfajta együtt érző megértéssel tud viszonyulni. Az aurában a fej környékén megjelenő zöldes terület szintén a nyitottságot testesíti meg. Elfogadja a helyzeteket, amit az élet nyújt, és megpróbálja a dolgokból a legjobbat kihozni. Az aura felső részének színei azonban még mindig csak lehetőségeit mutatják (hiszen igen fiatal), és persze az akkori érzéseit. A lány hithű katolikus volt, s terhessége idején minden nap elment a templomba. Ez a vallásos áhítat mutatkozik meg a feje fölött húzódó kék sávban és a fentről lefelé tartó sötétkék vonalakban, mely a magzati aurába is behatol. Ezen vonalak a kicsi egészségéért való mindennapos imádkozás következményei. Érdekes megfigyelni, hogy a magzat igen jól védett a külső érzelmi hatásokkal szemben, de ez esetben a vallásos érzület vonalai egyenesen áthatolnak a védőpajzsán. Az aurájában lévő zöld sáv szerint az anya praktikus gondolkodású és jó képességű, de a halvány szín azt mutatja, hogy ezt a képességét akkoriban kevéssé használta. A szintén ebben a sávban látható sötétebb vonalak, melyek behatolnak az aura alsóbb rétegeibe is, azt mutatják, hogy az anya érdeklődése befelé fordult, a magzat irányába, és hogy energiáinak nagy része is errefelé áramlik. Mindez meg fog változni a baba születése után. Az aura alsó részén, a lábfejhez közel, illetve az alatt mindig a sötét színek láthatók, melyek az önzés nyomai. Majdnem mindenkinél megtalálhatók. Kevés olyan ember van, aki mentes az önzéstől. Másokhoz képest nála sokkal kevesebb sötét szín található az aurában: csupán egy barna csík mélyen lent, ami abból ered, hogy esetenként úgy érzi, hogy családja teher, és azt kívánja, bárcsak megszabadulhatna tőlük. A barna sötétkékkel keveredik, ami abból adódik, hogy kényszeríti magát, hogy dolgozzon akkor is, mikor nincs kedve. Az, hogy a képen a szürke, a barna, a kék és a zöld külön sávokban van ábrázolva, nem egészen pontos, ugyanis ezek a sávok valójában egyetlen színfelhőben jelennek meg, úgy mosódnak egymásba. Az aurának ezt a jellegzetességét rendkívül nehéz megjeleníteni, mivel ha a különféle színeket összekeverjük, elveszítik egyedi jellegzetességüket. Az aura színei ezzel szemben jól elkülönült színfelhőkben maradnak, még ha keverednek is. A szürke folt azt mutatja, hogy korai fiatalságát tönkretette a fáradtság és a depresszió, melyet szerettei iránt érzett aggódása is tetézett. A bal lábfejénél található kis rózsaszín örvények azt mutatják, hogy ezektől az aggályoktól még mindig nem teljesen mentes. Az egyik ilyen kis örvény magasabban található az aurában, egy kékes sávban. Ez azt jelenti, hogy elhatározta, hogy olyanba fog bele, melyből kifolyólag konfliktusba kerül azokkal, akiket szeret.

Az aura ellentétes oldalán a hatalmas sárgászöldes terület jelzi, hogy már igen korán, fiatal korában el kellett kezdenie dolgozni. A szürkés árnyalat különösen az aura alsó része fele azt jelenti, hogy a munka, amit végeznie kellett, unalmas és monoton volt, és olyanokkal dolgozott együtt, akik tapintatlanok voltak, és akik lehangoló hatással voltak rá. A szürke csomó feltehetőleg egy, a közelmúltban lezajlott betegség következménye, mely elszívta az energiáit, s így félni kezdett attól, hogy nem lesz elég erős ahhoz, hogy minden elvárásnak megfeleljen. De úgy látom, ez az alakzat csupán időlegesen van jelen az aurában, s hamar, még a terhesség ideje alatt nyomtalanul eltűnik. Bár azelőtt, mielőtt modellt ült volna nekünk, még sosem láttam ezt a lányt, rögtön meg tudtam mondani, hogy alapjában véve erős, egészséges, stabil és kiegyensúlyozott. A stresszes életnek szinte nyoma sem látszott rajta. Ezt abból tudtam megállapítani, hogy az aura aljában lévő tiszta színek kitöltik az aurát egészen a szélekig. Ez azért is érdekes, mert később megtudtam, hogy a lány New York egyik nyomornegyedében született, ahol nem volt meg a megfelelő anyagi háttér. Már tizenéves korától kezdve keményen, nehéz körülmények között kellett dolgoznia. Már gyermekkorában a családfenntartás felelőssége nehezedett rá. Nem sajnálta a családtagokért tett erőfeszítéseket, s neheztelni sem neheztelt ezért egyáltalán. Iskolába nem sokat járt, így kevés lehetősége volt a tanulásra. Én erre a fej feletti rész egészen halványsárga színéből következtettem. Mindennek ellenére értelmes lány volt, s annak ellenére, hogy nehéz élete volt, egy szemernyi önsajnálat vagy keserűség sem volt benne. Édes, egyszerű, vidám leány volt. Kevés olyan embert láttam, akinek ennyire szerencsés a természete. Ez volt az ő igazi értéke. Azt persze nem lehet mondani, hogy néha-néha nem volt lehangolt, vagy hogy egyáltalán nem voltak nehézségei. Még mindig szerény körülmények között élt, és az élet nem volt egyszerű számára. Aggódott a baba jövőjéért, s ez az aggodalom látszik az aura alsó felében, ahol a szürke keveredik a rózsaszínnel. A vöröses színben játszó örvények az aura bal alsó részén bosszúságot szimbolizálnak, többek közt a pénzhiánnyal kapcsolatban. Valójában az a tény, hogy az örvények az aura felszínén és nem mélyebben beágyazódva találhatók azt jelenti, hogy csupáncsak időlegesen vannak jelen az aurában, és pár napon belül eltűnnek. Összefoglalva: A bajoknak és a múltban elszenvedett sérelmeknek maradandó hatása nem látható a lány aurájában. Az egyik legérdekesebb dolog ezzel az aurával kapcsolatban, hogy szimmetrikusan, mindkét oldalon a zöld öv felett két furcsa alakzat van. Már beszéltünk a karmikus jelzésekről, melyek a gyermek aurájában tűnnek fel, s amelyek valamilyen misztikus módon sejtetik a jövőt. Ebben az esetben, mivel a baba karmája teljes egészében a mamájától függ, ezek a jelzések az édesanya aurájában bukkannak fel, bár energiavonalakkal a magzathoz is kapcsolódnak. Ha belegondolunk, nem is meglepő, hisz a jelzések a magzat jövőbeli karmáját rejtik magukban, és ez így még kevéssé befolyásolja a babát. S mivel az anya és a gyermek között mindig van karmikus kapcsolat, a jelzések indirekt módon az anyát is befolyásolják. A gyermek születésének pillanatában a jelzések eltűnnek az anya aurájából, és a csecsemőében jelennek meg, amint az a következő újszülöttet ábrázoló képen is látható. Ekkor az újszülött aurájában lévő karmikus jelzések, melyek fénycsíkokkal kötődnek a gyermekhez, előrevetítik az életutat a már korábban említett módon, de pusztán azokat a tendenciákat mutatják, mellyel a babának a későbbiek folyamán meg kell birkóznia, olyan emberekhez, eseményekhez kapcsolódó elemeket tartalmaz, amelyek később következnek be. A magzatnál vannak olyan, az aurában megtalálható elemek, amelyek gyermeki pszichéjébe vagy az érzelmi rétegébe épülnek be. Ezek a jelzések még a születés előtt beágyazódnak az aurába, hisz úgyis elkerülhetetlen, amit hordoznak. Szerintem a karma - és tulajdonképpen minden egyes cselekedetünk - energiát szabadít fel, de ez az energia nem feltétlenül fizikai természetű. A tudatosság különböző szintjein keletkezik. Születéskor a lélek vagy az én eldönti, hogy mennyi konstruktív és mennyi destruktív energiát kell felvennie ahhoz, hogy feladatát beteljesítse. A karmikusan az arában lévő alakzatok így kezdhetnek megnyilvánulni. Az átlagember gondolataiban általában az van, hogy a destruktív vagy kevésbé kedvező alakzatok „rosszak". Ez a gondolatmenet hibás, mégpedig azért, mert ha például valaki nyomoréknak születik, ha csak magát a testi fogyatékosságot nézzük, mondhatjuk azt, hogy rossz karmával született, de hosszabb távon ugyanez az esemény a belső fejlődés lehetőségét rejti magában. A méhmagzat auráját a képen erős, élénk színű koncentrikus körök jelzik. Ezeket a koncentrikus köröket egy finomabb színekből álló, opálos felhő öleli körül. Ez az a védőréteg, amiről már beszéltem korábban is. Ez védi a magzatot az erős érzelmi hatásoktól, és asztrális szinten ez olyasmi védőburok, mint fizikai szinten a méh. S bár ez a védőburok áthatolható – különösen a magasabb frekvenciájú energiák számára –, védi a babát az intenzív hatásoktól. Ilyen hatás az, ha az édesanyát súlyos megrázkódtatás éri, vagy ha erős érzelmi hullámzásnak van kitéve. Más szóval, ha az anyában

vannak destruktív jellegű energiák (és sajnos ez nem egy esetben előfordul), ez a védőpajzs oltalmazza a magzatot – még ha néhány negatív hatás át is szűrődik. A magzat aurájában látható sárgás terület itt nem az intellektusra utal, hanem arra a hatalmas mennyiségű pránára (életenergia), mely belé áramlik. Az aura középső részénél látható zöld erővonalak az anya és a kicsi közti érzelmi energia áramlását mutatják, de ezek nem hatolnak át a magzat auráján, mint az ima kék fénysugarai. Az anya vallásos hite csak azért juthat át a kicsi auráján, mert ez az energia sokkal magasabb szintről érkezik. A kép egy kicsit megtévesztő. A baba aurája a képen úgy néz ki, mint egy lapos korong, melyet koncentrikus körök alkotnak. Ez a kétdimenziós ábrázolásmód hibája. Három dimenzióban valójában minden egyes koncentrikus kör az aura gömbjének egy-egy színes gömbszférája. A szívtájékon liláskék fény látható, mely a koncentrált energia megtestesítője. Ez a központi rész áll kapcsolatban a baba felsőbb énjével vagy lelkével, mely ebben a fejlődési szakaszban még elkülönül az anyában fejlődő magzattól. A liláskék gömbközpont körüli másik három szféra sorrendben a következő: a legbelső a zöld, a következő a rózsaszínes piros, a legkülső pedig az élénk kék. Az egész aura szüntelen mozgásban van, lassan forog, és sajátos lüktetés jellemzi. A magzatnál az aura szerkezetét még a körkörösség jellemzi. Ez azért van így, mert az érzelmek még nem nyilvánultak meg, még egységes egészet alkotnak, s a tapasztalat még nem formálta át őket. Ennél az auránál a színek igen intenzívek, tehát a kicsi erőteljes, határozott személyiség lesz. A zöld sötétebb árnyalata a praktikus gondolkodás megtestesítője, sok mindent meg tud majd valósítani, mert főként a fizikai világra koncentrál. A pirosas rózsaszín gyöngédséget, a kék pedig ugyanakkor erős akaratot, szilárd jellemet sejtet, mely akár hatalmaskodásban is kifejeződhet. Ha az aurát mint egységet vizsgáljuk, azt mondhatjuk, hogy a kicsi erős, egészséges, energikus, de ugyanakkor kedves és gyöngéd férfivá fog fejlődni (akkoriban biztos voltam benne, hogy a baba kisfiú lesz). Ennél a hölgynél úgy gondoltam, hogy a fiából kitűnő politikus lesz, vagy valami olyan munkát fog végezni, ahol több embert irányíthat. Ebben tévedtem, mert később megtudtam, hogy tudós lett, de abban igazam volt, hogy olyan munkát végez, melynek során a fizikai világgal kapcsolatos dolgokkal foglalkozik, tehát főként a „fizikai világra koncentrál". Az anyát és a gyermeket nem láttam viszont, de úgy hallottam, a gyermekből sikeres ember lett, akire nagy családja őszinte szeretettel tekint.

2. Ahéthónapos kisgyermek A második ábra egy héthónapos, erős és egészséges kisgyermek auráját ábrázolja. Ahogy a gyermek megszületik, aurája radikális változáson megy keresztül. A magzatnál az egész aura még körkörös színsávokból állt, mely a kisgyermek alapvető jellemvonásait hordozza, de itt még nincs meg a kapcsolat a külvilággal, és a tapasztalatok sem alakították még át az aura szerkezetét. A születés pillanatában mindez gyökeresen megváltozik, hisz már az első lélegzetvétellel beindul az újszülött és a külvilág közötti kapcsolat. Az alapvető érzelmek elkezdenek átalakulni és kibontakozni. Körülbelül hét hónapos korban kezdenek a gyermekek a külvilág felé fordulni, s a szerzett tapasztalatokra reagálni. Az aura az átalakulás első fázisában van, de még mindig inkább kör alakú (ebben hasonlít a magzati aurához). A felnőtt aurától a színek eloszlásában különbözik. A kisgyerekeknél nagyon nehéz megkülönböztetni a különböző színárnyalatokat, mivel gyakran egymásba olvadnak vagy összekeverednek. Ez azért van, mert a gyerekek érzelmei percről percre változnak, az egyik pillanatban sírnak, a másikban nevetnek. Az egész aura amolyan áttetsző, ködös, opálos fényben tündököl, melyben itt-ott felvillannak az intenzívebb színek is. Épp ezért, mert olyan megfoghatatlan, nagyon nehéz ábrázolni. A felsőtest és a fej körül egy széles sávban a sárga szín dominál, ami azt mutatja, hogy a kicsi intellektuális képességeit elkezdte használni, megkezdődött a környezet feltérképezése. Bár gondolati erejének nincs még teljesen birtokában, a sárga szín mutatja, hogy jó felfogóképességű. A rózsaszín a gyöngédség színe. Azt mutatja, hogy nem kapott mást, csak gondoskodó szeretetet, s az aurájában megjelenő rózsaszín erre a gyöngéd szeretetre és a viszontszeretetre utal. Életerős, eleven kisbaba volt, és alapjában véve nagyon jó természetű.

Az aura felső részén látható halványabb színek, mint a kékeszöld és a levendula erőtlenek, s még fejletlenek. A kicsi szellemiségére utalnak - minden kisgyermek életében van egy ilyen csak félig tudatos időszak ebben a korban. A zöld sáv, mely minden felnőttaura sajátossága, még nem fejlődött ki, mert a csecsemő még nem tanulta meg, hogyan fejezze ki magát a fizikai világban, vagy hogy hogyan befolyásolja a környezetét. Ebben a korban az aura színei inkább valahogy befelé nyilvánulnak meg, s nem szóródnak szét kifele az általános energiamezőbe. Ez egyfelől védi a gyermeket az érzelmi megrázkódtatásoktól, másfelől abból az önzésből és énköz-pontúságból adódik, mely minden kisgyermeket jellemez (ez az aura alsó részén egy nagy barna foltként jelenik meg). Ez a tulajdonság szükséges ahhoz, hogy kifejlődjön az éntudatuk, hogy tudjanak ismereteket szerezni. A nagyon kicsi gyermekek csak egyféleképpen tudnak gondolkodni: mindenáron meg akarják valósítani, amit a fejükbe vettek. Ahogy idősödnek, kapcsolatba kerülnek másokkal, az aurájuk elkezd „megnyílni”. Az intenzív színekből álló koncenrtikus körök, melyek a magzat alapvető tulajdonságait szimbolizálták, születéskor nagy változáson mennek keresztül. A csecsemő aurájában a koncentrikus köröket virágsziromhoz hasonló, szárnyszerű alakzatok váltják fel, melyek az aura középpontjánál találhatók. Ezek a sziromszerű képződmények, melyek korántsem olyan szilárdak, mint amilyennek tűnnek, minden kisgyermek aurájában megtalálhatók mint jövőbeli érzelmi életük, temperamentumuk, lehetséges képességeik csalhatatlan jelei. Számuk egyénenként eltérő lehet, de általában négyöt szirmocska található egy aurában. Már nagyon kis korban elkezdenek kibontakozni ezek a szirmok, melyek a képességeket hordozzák. Ekkor még főként a test közelében láthatók, majd hónapról hónapra növekednek, mígnem kitöltik az egész aurát. Vannak olyan kisbabák, akiknél néhány szirom gyorsabban fejlődik, mint a többi, de a mi portrénk „alanyánál” a fejlődés egy ütemben történik. A páros szirmocskák közül a legalsó sötétzöld – ez volt belülről a második, koncentrikus kör, mikor a magzati aurát vizsgáltuk – színárnyalata azt mutatja, hogy praktikus gondolkodású lesz, s olyan ember, aki két lábbal a földön jár, jó felépítésű, akinek érdemes testi adottságait továbbfejleszteni. Az is megjósolható a színekből, hogy gyöngéd lesz, de olyan, aki hajlamos türelmét hamar elveszíteni, s érzelmileg is elég labilis. A rózsaszín sziromban a stressz halvány jelei láthatók, ami arra utal, hogy idősebb korában érzelmileg feszült, zaklatott életet fog élni. A rózsaszín feletti sötétkék szirom tükrözi, hogy tele lesz energiával, s erős akaratát érvényesíteni tudja majd ennek segítségével. Olyan ember lesz belőle, aki tud érzelmein, cselekedetein uralkodni, de ugyanakkor az intenzív kék a makacsságot is jelentheti. A színek intenzitása azt vetíti előre, hogy erős érzelmei lesznek, melyeken azonban tud uralkodni (ez a színek elrendeződéséből derül ki). A kék felett látható a lila szirom, ami azt mutatja, hogy hajlamos a ritualista felfogásra. Ez valószínűleg nem a szó szoros értelmében fog megjelenni az életében. Inkább a rend- és rendszerszeretetben kristályosodik ki. Elképzelhető, hogy érdekelni fogja a művészet és az esztétika, de ő maga sosem lesz művész. Az aura alsóbb részein három karmikus jelzést láthatunk. Az egyik azt mutatja, hogy önmagával kapcsolatban lesznek érzelmi problémái, a másikban több arc jelenik meg egyszerre. Ez azt szimbolizálja, hogy munkája, illetve hivatása során sok emberrel kerül majd kapcsolatba, és hogy meg kell tanulnia az ellenféllel bánni. A harmadik alakzat pedig valamiféle spirituális nehézséget sejtet. Ötven évvel később a csecsemőből sikeres élete virágában lévő üzletember lett. Erős akaratú, másokkal való kapcsolatában fegyelmezett, aki jó önkontrollal rendelkezik még a legnehezebb helyzetben is (ezeket e képességeit az intenzív kék szín hordozta). Barátságos, társaságkedvelő, gyöngéd, családját szerető ember. Az egészséges és eleven kisbaba erős, jó felépítésű férfi lett, ahogy megjósoltam, az iskolában és a főiskolán több csapatban is játszott, sőt ma is kitűnően golfozik és teniszezik. S ahogy a karmikus jelzések sugallták, munkája során gyakran emberpróbáló stresszhelyzetekkel és ellenállással kellett szembenéznie. A csecsemő aurája még olyan képességeket is rejtett, amelyekre nem fektettünk elég nagy hangsúlyt. Fiatalemberként élénken érdeklődött az irodalom és a filozófia iránt (ezt mutatta a lilás színű szirom), de a körülmények másképp alakították az életét. A művészetek és a zene iránti vonzódása továbbra is megmaradt: hobbiként kínai kerámiát gyűjt. Kezdetektől fogva az aurájában feltűnő kék szín erős akaratot és eltökéltséget tükrözött, mely idősebb korában is megmaradt. Intelligenciáját sikerei elérése szolgálatába állította, kitartása és energiája pedig magabiztosan vezette őt az élet különféle területein.

3. Egy négyéves kislány aurája A négyéves gyermek aurája különbözik mind az újszülött, mind a felnőtt aurájától. Az újszülött aurája inkább gömb alakú, a felnőtté ovális, tojásdad, egy négyéves gyermeké pedig valahol a kettő között van. A csecsemőknél tapasztalt szirmocskák vagy zászló alakú formák teljesen eltűntek. Helyettük viszont a felnőttaurára is jellemző zöld, rózsaszín, kék és sárga sávok jelentek meg. Ezek itt is a kislány alapvető tulajdonságait tükrözik, ugyanúgy, mint ahogy a koncentrikus körök a magzatnál, a szirmok pedig az újszülöttnél tükrözték a meghatározó vonásokat. Fiatal kora ellenére aurájában az élénk színek dominálnak. Ez azt mutatja, hogy érzelmei mindig is intenzívek voltak, és hogy most is azok, döntéseit pillanatról pillanatra változó érzelmei befolyásolják. Értékrendjében a személyes kapcsolatoknak és az érzelmek kinyilvánításának jut a legfontosabb szerep. A térde alatt megjelenő két karmikus jelzés megerősíti, hogy leendő problémáiban mindig fontos szerep jut majd a szoros érzelmi kötődéseknek. Az aurában a rózsaszín az uralkodó színárnyalat. Ez megint azt tükrözi, hogy kedves, szeretetre méltó kislányról van szó, s hogy mindig ilyen természetű lesz. A rózsaszín terület fölött húzódó sötétebb kék sáv az akaraterőt szimbolizálja, ami most még csak mint rejtett lehetőség jelenik meg az aurában, de hogy szerepet kap-e valaha is, bizonytalan. Ha ezt a „lehetőséget” a kislány helytelenül használja, makaccsá és önzővé válhat, de mivel a kék sáv közel van a rózsaszínhez, a nagylelkűség is meghatározó tulajdonsága lehet. A gyermekekre jellemző ebben a korban egy bizonyos fokú önzés. A barna sáv az aura legalsó részén pontosan erre a tulajdonságra utal. Ez az az életkor, amikor a gyermekek megpróbálják önnön magukat is feltérképezni és persze kifejezni. E felett húzódik egy kékeszöld sáv, ami körülbelül a térd vonalánál hajlik át a rózsaszínbe. Ahogy egyre idősödik a kislány, ez a sáv feljebb kerül, az aura közepe felé mozdul. Ez művészi beállítottságra utal, a lefelé sötétedő árnyalatból pedig élénk fantáziára lehet következtetni – s mint jól tudjuk, a fantázia és a művészet nem létezhetne egymás nélkül. A zöld sáv szélessége azt jelenti, hogy mind gondolatainak, mind érzelmeinek a tettek mezején is érvényt tud szerezni - ez a képessége ekkor, négyéves kora körül kezdett kifejlődni. Az aura felső részén látható sárga, glóriaszerű alakzat a tiszta gondolkodás megtestesítője, de még ez a képessége, illetve az aura ezen része sem fejlődött ki egészen. Meglepve tapasztaltam, hogy a fej körül látható sárga szín ebben a korban élénkebb. Ez valószínűleg azért van így, mert a kíváncsiság, ami a gyermeki tudat mozgatórugója ösztönzi a gondolkodást. A gyermekek aurájában látható sárga sávnak viszont még nincs kialakult formája, valahogy megfoghatatlan és fénytelenebb, mint a felnőtteké. Az aurát fent szegélyező opál szivárvány minden gyermek aurájában megtalálható. A magzati aurában még azért volt jelen a szivárványszín, mert spirituális gyökereivel ő még tökéletes összhangban, harmóniában van. A később megszerzett tapasztalatok változtatják meg az aurának ezt a jellemzőjét. Ez a kislány még olyan fiatal, hogy képességeit nem fejleszthette ki teljesen, így aurája még csak most kezd valamiféle formát ölteni. A képességeit jelző színek még nem rendeződtek alakzatba, hanem áthatják az egész aurát. Egy évvel azelőtt, hogy Juanita megfestette ezt az auraportrét, a kislány édesapja sajnálatos módon egy balesetben meghalt. Bár még túl fiatal volt ahhoz, hogy felfogja, mi történt, az öt ért megrázkódtatás, trauma jelei azért felfedezhetők az aurában. Ezt mutatja az a tény is, hogy a színsávok a szélek felé haladva lekonyulnak, mind a rózsaszín, mind a zöld sáv lefelé ível, és az is, hogy a sávokban a színeket egy halványabb szegély keretezi, mint ahogy a kagylóhéj fogja közre védőn az igazgyöngyöt. Érzelmei nem törik át ezt a határt, de alapjában véve kezd megnyílni, kezd nyíltabb lenni. Nem ritka jelenség ez a hasonló korú gyermekek körében, de az ő esetében ezt nagyban befolyásolta édesapja elvesztése. A kék vágásszerű vonalkák a rózsaszín sáv mindkét oldalán erős érzelmi megterhelésre utalnak. Az aura nem mutat érzelmi gátlásokat, de a kék vonalkák jelzik, hogy már jóval édesapja halála előtt is voltak problémák a családi kapcsolatok terén. Ezek a jegyek a stresszhelyzet elmúltával hamar eltűnnek az aurából, de nála ez, úgy tűnik, tovább tart. Ennyi érzelmi megterhelés ilyen fiatal korban nem sok biztonságérzetet eredményezhet. Néhány év múlva ismét találkoztam az egykori kislánnyal, aki ma már négygyermekes családanya, sőt többszörös nagymama. Visszatekintettünk az eltelt évekre: akkoriban ígéretes művészi hajlamai ragadtak meg engem először, melyekről később kiderült, hogy az ezekhez fűzött reményeket nem teljesítette be, bár ma is nagyon szereti a különlegeset. Szépérzéke, szín-, forma- és arányérzé-

ke kedvezően alakítja környezetét. Gyűlöli a nem esztétikus dolgokat, és bárhol éljen is, környezetét harmonikus, kreatív módon alakítja át még a legszűkösebb körülmények közepette is.

Első találkozásunkkor is az a kép alakult ki bennem vele kapcsolatban, hogy számára mélységesen fontos, hogy érzelmeit kifejezze, s most, ötven év múltán ez a tulajdonsága többé már nem csak latens. Szeretni és szeretve lenni – a két legfontosabb dolog az életben – mondja gyakran. De mivel a hozzá közel állók nem mindig viszonozták erős szeretetvágyát, többször csalódott. Az, hogy érzelmeit nem fejezhette ki szabad és spontán módon, rányomta bélyegét gyermekeihez fűződő kapcsolatára is. Ezért érzelmi hullámvölgyek váltogatták egymást élete egy időszakában, de sosem felejtette el, hogyan kell szívből szeretni. Ez az alaptermészetéből adódó szeretetéhség, szeretetvágy és emberi kapcsolatok hatják át ma is életét. Nem minden ember viszonyul így az emberi kapcsolatokhoz. Van, aki kifejezetten ódzkodik a szorosabb, meghittebb kapcsolatoktól, míg számára ez jelenti az élet értelmét. Döntéseit és cselekedeteit legtöbbször viharos érzelmei vezérlik, számos álmatlan éjszakát okozva ezzel. Találkozásunkkor épp azt tervezgette, hogy valami olyan munkába fog bele, ami igazán érdekli. A másokkal való foglalkozás révén a felgyülemlett energiát talán le tudja vezetni, s így kevésbé befolyásolják lelkiállapotát magánéleti kapcsolatai. A lényeg, hogy olyan munkát válasszon, amely során emberekkel foglalkozik, új ismeretségeket köt még akkor is, ha ezek nem is olyan közvetlenek vagy személyesek, s így mélyen benne élő vágyait valamilyen szinten kielégíti. Gyermekei már felnőttek, nincs többé szükségük a szerető anyai gondoskodásra, így kapcsolatuk vesztett intenzitásából. Bár a hosszú évek csalódásai nem múltak el nyomtalanul, az érzelmi hullámzások már sokkal kevésbé befolyásolják. Jelenleg egyszemélyes problémával küzd, de minthogy ez megoldódni látszik, lassan enyhül a helyzet által előidézett érzelmi nyomás is. Az aurájában látható sárga sáv most megnagyobbodott és mélyebb tónusú lett. Életében először kezdi átgondolni dolgait, már nem heves érzelmei hatására dönt. Egyre inkább belegondol abba, hogy cselekedetei mit eredményezhetnek, a problémát lépésről lépésre átgondolja, nem az érzelmek diktálta gyors megoldást választja, így nyitottá válik az új elgondolásokra. A vallásosság és hogy tudja, hova tartozik, a spirituális gyökerek megtalálása mindig fontos szerepet játszott életében, bár az is igaz, hogy nem elvont ideákra van szüksége, hanem igenis hús-vér, érző lényekre. Érzelmi kapcsolatait a lehető legintenzívebben éli meg. Teljes embernek csak akkor érzi magát, ha van mellette egy társ, az egyedüllét nem neki való. Ugyanakkor inkább a jelenben él, ami azt jelenti, el tudja engedni a múltat. Ez szerencsés tulajdonság abból a szempontból, hogy bár gyermekeit nagyon szereti, nem akarja kisajátítani őket. Élete most érkezett el fordulópontjához. A boldogtalan kapcsolatok okozta sebek még nem gyógyultak be egészen, de tanult tapasztalataiból. Az élénkebb színek lassan átveszik az uralmat a lehangoltság felett, s a magasabb érzékelés kezdi működtetni életét. Érett asszony lett belőle. Életének eme rövidke összefoglalójából kiderül, hogy érzelmi beállítottsága már igen kiskorában kialakult, és meghatározó volt. Azok a tendenciák, azok a hajlamok, amelyek már a gyermeki aurában is tetten érhetők voltak, felnőttkorban is nagyon meghatározó szerepet játszanak.

4. Egy hétéves kisfiú aurája Ennek a hétéves kisfiúnak az aurájából világosan megállapítható, hogy gondolkodása rohamos ütemben fejlődik, többi kiteljesedő képességével egyetemben. Ez idő tájt tele volt kíváncsisággal, véget nem érő kérdésekkel bombázta környezetét, de ötletei megmaradtak elméleti síkon, a gyakorlati megvalósítás elmaradt. Ez az a kor, amikor az aura felveszi a felnőttekre jellemző ovális, tojásdad formát, bár még nem alakul ki teljesen. A zöld sáv, mely egyfajta érettséget jelöl, most kezdi felvenni „végleges” formáját, ami azt jelenti, hogy a gyerek megkezdte a körülötte lévő világ feltérképezését, s már egész sok mindennel önállóan is boldogul. Ennél a kisfiúnál a zöld sáv nem terjed ki egészen az aura széléig, ami azt jelzi, hogy az a képessége, hogy elképzeléseit átültesse a gyakorlatba, még nem fejlődött ki. Nem vonzották a kézügyességet igénylő dolgok, bár vannak arra utaló jelek, hogy a későbbiekben, felnőttkorában megtanulhat egy-két praktikus dolgot. Az aurában már láthatók az intellektuális képességre utaló jelek, melyek még csupán mentális rétegének lenyomatai, s nem jelentik azt, hogy ténylegesen ki is fejlődnek, vagy hogy használni fogja ezeket. Erre a potenciális képességre nemcsak az aurában domináns sárga szín utal, hanem a zöld

sáv sárgás árnyalata is. A sárgászöld folt a jobb oldalon, a középső zöld sáv alatt arra utal, hogy a fiú érdeklődő, eszes, jól szerepel az iskolában, használja a fejét, és különösen jó érzéke van a szavakhoz - azok jelentésárnyalatait ügyesen és választékosan használja. Mindent egybevetve olyan típusú gyerek, aki a tanulás, illetve saját maga kedvéért tanul.

Az aura alsó részén a cirkás zöldesbarna önzést jelölő folt felett található egy hatalmas zöldessárga folt, mely a szélekig kitölti az aurát. Ez a fizikai világ feletti uralkodásra való öntudatlan törekvést szimbolizálja, mely határozott magabiztosságban, erőszakos „magamat előtérbe helyezem” hozzáállásban nyilvánult meg. Ez a viselkedés szinte minden gyermekre jellemző ebben a korban. A zöld felett elterülő rózsaszín sáv azt mutatja, hogy rengeteg szeretet és gyöngédség lakozik benne, de érzéseit még nem tudja kontrollálni. Ez bizonytalansághoz vezet, mely úgy jelenik meg, hogy a rózsaszín sáv még nem teljesedett ki, még nem érte el az aura széleit. Az ebben a sávban látható csomócskák érzelmi viaskodást jeleznek, s azt, hogy könnyen elveszíti türelmét. Hamar elmúlnak az aurából, hisz a gyerekeknél az érzelmi kilengések csak néhány pillanatig tartanak. Az egyik pillanatban sír, a másikban már boldogan nevet. Érzékeny és könnyen sebezhető. A fej fölött látható opálos színek idealista hozzáállást takarnak személyes kapcsolataiban. Elvárásai néha túlzók, így partnerei reakciója legtöbbször nem elvárásai szerint alakul. Aurájában egyszerre van jelen a zöld, a kékeszöld és a sárga, mely fejlett esztétikai érzékre utal. Ez nem a megszokott módon fog kialakulni, hisz ott van a háttérben mindig fürkésző, kíváncsi elméje, mely nem hagyja, hogy az érzelmek kerüljenek előtérbe. Ez az esztétikai érzék most egyfajta „kényességben" jelentkezett. Intellektuális képességeinek csíráit tisztán mutatja az egész aurában domináns sárga szín és a zöld sáv sárgás árnyalata. A színek még csupán előrevetítik a jövő lehetőségeit, a személyiség körvonalait. Mint már megfigyelhettük, a kék mindig az akaratot, az eltökéltséget szimbolizálja. A kék szárnyszerű sáv az aura felső részén azt sugallja, hogy a kisfiú ezen tulajdonságai még csak most ébredeznek, most bontogatja szárnyait. Balra lent szintén feltűnik egy terjedelmes kék folt, mely arra utal, hogy a környezetével szemben a gyermek máris megpróbál saját akaratának érvényt szerezni. Többre törekszik, mint amire képes, s ez hatással van úgy az energiarendszerére, mint egészségi állapotára. Ami magasabb rendű képességeit illeti: a lila homályosan utal a spiritualizmusra. Más jellemvonásai kihozhatják belőle a spiritualitás elméleti és gyakorlati vonatkozásai iránti érdeklődést. Az aura felső részénél látható zöld árnyalat és a rózsaszín sávnál megfigyelt idealizmus együttérzést jelöl, ami a szociális problémák iránti érzékenységben, illetve az emberek jóléte és a környezeti problémák megoldása iránti érdeklődésben nyilvánulhat meg. A karmikus jelzések azt mutatják, hogy a másokkal való érintkezés során több problémával is szembe kell néznie. Igazat adok a kedves Olvasónak, ha úgy gondolja, hogy ezek a kijelentések túl általánosak, sőt közhelyszámba mennek, hisz a legtöbb probléma emberi kapcsolatok meglétét feltételezi, de mivel a karmikus jelzéseket igen nehéz értelmezni, megint csak azt mondhatom, hogy olyan temperamentumra, egyéni tulajdonságra - személyes karmára - utalnak a jelzések, melyek később problémát okozhatnak. Ez a fiú veleszületett érzékenységéből adódóan könnyen sebezhető, a gyakorlatban nehezen fogja tudni elképzeléseit úgy megvalósítani, hogy azok megüssék idealista maximalizmusának mércéjét. Élénken érdeklődik minden iránt, s ez örömmel tölti el, bár sajnos így sokszor elterelődik figyelme arról, amit csinál. Ötven év telt el a festmény elkészülte óta. A hajdani kisgyermek még mindig anyanyelve bűvöletében él, fantasztikusan jó kommunikációs képességet fejlesztett ki. A meggondolatlan vagy nem odaillő szavak bosszantják, a szavak jelentésárnyalatait kifinomult érzékkel használja. Sosem volt probléma számára az emberekkel való kapcsolatteremtés. Gyermekként felszabadultan és könnyen társalgott, egyáltalán nem volt félénk, s a későbbiekben is érthetően és szabatosan fejezte ki gondolatait. Többéves tanári tapasztalatot tudhat a háta mögött, s otthonosan mozog a számítógépes programozás területén is. Aktív, sosem pihenő, kíváncsi elméjét továbbra is sok minden érdekli. A spiritualitás iránti elkötelezettsége, melynek csírái már gyermekkorában megjelentek, még inkább elmélyült. Életét tudatosan éli, lehetőleg összhangban az általa fontosnak tartott spirituális elvekkel.

5. Egy serdülőlány aurája Serdülőkorban az aura formája már szinte teljesen olyan, mint a felnőttauráé, de a tojásforma alja és teteje még lekerekített. Ez a kép egy átlagos, egészséges tizenöt éves lány auráját mutatja, aki mint minden tinédzser - most esik át azon a bizonytalansággal és kétkedéssel terhes időszakon, amit serdülőkornak nevezünk. A képen látható, hogy a zöld sáv, ami azt testesíti meg, hogy az elgondolások menynyire ültethetők át a gyakorlatba, már teljesen kifejlődött, és kitölti az aurát a szélekig. Ennél a lánynál ez a sáv viszonylag széles és sötétebb tónusú, amely azt mutatja, hogy művészi hajlammal megáldott. Az e sáv széleinél látható elmosódott szín és a két rózsaszín hullámvonal pedig arra utal, hogy még nem tanulta meg, mi a különbség a közt, hogy mit érez, és hogy mit tesz. A kamaszkori álmoknak, sóvárgásoknak hatalmas ereje van. Az aura legalján látható sötétkék és szürkés árnyalat az önzés és az egoizmus egyik megnyilvánulása - gyűlöli, ha dolgaiba beleavatkoznak, és természetesen mindennek úgy kell történni, ahogy ő akarja. Ez egyelőre a tinédzserkorra jellemző sajátosság, de már benne rejlik a kialakulóban lévő akaraterő és az érvényesülés iránti vágy. Érzelmei feszültséggel keverednek. Ez abból adódik, hogy úgy érzi, hogy nem tud önmaga lenni, s így gyakran kényelmetlenül érzi magát. Nem akar ő önző lenni, de a ránehezedő nyomás előhozza belőle ezt a tulajdonságot. A zöld sáv felett található barna és a zöld ennél hétköznapibb értelemben vett önzést takar - birtoklásvágyat, kényeztetést stb. A kék szín átszűrődik és keveredik a lábszár mellett látható rózsaszín fénnyel is, amely azt jelképezi, hogy a feszült, gondterhelt érzés még azokat a területeket is beárnyékolja, amelyekkel egyébként szívesen foglalkozik. A lábfejnél látható lófej igen érdekes és egyedi alakzat. A forma a lovak iránti határtalan szeretetét szimbolizálja. Violaszíne viszont azt sugallja, ez nem csupán egy tinilány átlagos vonzalma a lovaglás iránt. Jóval többről van szó. Erre utal az aura legmagasabb frekvenciájú színe, a viola, melynek az alsóbb szinten történő megnyilvánulása a lófej. Ez a spirituális vonzódás a lovak iránt féktelen szabadságvágyát és a nehézségektől, bizonytalanságoktól való megszabadulás vágyát szimbolizálja - persze nehézségeken itt a saját gondolatai által állított korlátokat értem. Amikor a kép készült, családja a szokásosnál is feszültebb volt. Édesapjával, aki minduntalan saját elképzeléseit akarta ráerőltetni, gyakran került összetűzésbe. A bal térdénél megjelenő spirálok is a szülőkkel való, régóta húzódó konfliktust testesítik meg. A zöld sávban megjelenő képecske is ezt igazolja, mely a tettvágy vagy a szabadságvágy álomképeként is értelmezhető. Akárhányszor, ha boldogtalannak érezte magát, vagy dühös volt, azt képzelte, hogy szabadon szárnyal, szilaj paripáján keresztülvágtat a vad vidéken, ahol senki és semmi nem gördíthet többé akadályt az útjába. Ez a jelenlegi élete elleni lázadást szimbolizálja, melyet egy picike kék, szintén ebben a sávban található örvény képe egészít ki. Ez a kis örvény a tehetetlenség érzésének megtestesítője, szeretne kitörni ebből a helyzetből, de nem tudja, hogyan. A rózsaszín terület nagysága arra enged következtetni, hogy szeretetre méltó, gyöngéd lányról van szó, ám másokhoz való viszonyában visszafogott, visszahúzódó. Még nem alakult ki éles határvonal gondolatai és érzelmei között, s ez gyakran összezavarja. Nem a valóságot látja - meg kell találnia a kiutat a saját maga építette álomvilágból. A sárgászöld árnyalat több helyen feltűnik az aurában. Ez a szín művészi és intellektuális szinten kecsegtet kedvező lehetőségekkel, ha képességeit egyensúlyba hozza. Ez az egyensúly és összerendezettség akkoriban teljesen hiányzott aurájából, s kaotikus összevisszaságban kavargó érzelmei egyébként jó értelmi képességei kibontakozásának is gátat szabtak. Mindezt a zöld sáv feletti sárga terület is alátámasztja. Ezzel szemközt kékeszöld, a sárgához hasonló alakú terület húzódik. A zöld sávban tükröződő terület kékeszöld fénye kifinomult ízlésre, szépérzékre s újfent művészi hajlamra utal. A fej környékén látható fakó levendula-rózsaszín a gyöngédséget jelképezi, s ugyanakkor a szabadság és önállóság utáni vágyakozás tükre. Ez a kettőség valószínűleg a természet és minden élő teremtmény iránti mélységes szeretetben és a más embereken való segítésben fog megmutatkozni. Karmikus jelzései kisebbek, mint amekkorákkal a gyermekek aurájában találkozhattunk. Az aura szélei felé helyezkednek el, alakjuk megváltozott, az örvények mintha „kifordultak" volna

önmagukból, mintegy betekintést engedve belső működésükbe. Belső magjuk megnyílt és háromszög alakot vett fel, mivel energiáik szétszóródtak az aurában. Annyit azonban még elárulnak a jelzések, hogy érzelmei mindig intenzívek, erősek lesznek, bár belső visszafogottsága miatt nehezen fejezi ki őket. Az is előre sejthető, hogy belső képességeit sosem fogja teljes mértékben kiteljesíteni.

Ezt a kort a bizonytalanság és az én előtérbe helyezése jellemzi. Lázadás a szülők ellen, saját útjukat szeretnék járni annak ellenére, hogy sokszor nem is tisztázott bennük, mit is akarnak igazán. Ez az aura azért is nagyon érdekes, mert a tinédzserkorra olyannyira jellemző mentális és érzelmi változásokat híven tükrözi. Ezzel a lánnyal nem tudtam tartani a kapcsolatot, de barátaitól megtudtam, hogy házassága révén szüleivel nagyon megromlott a kapcsolata. Később viszont kibékültek, s idős édesanyját haláláig gondozta. Szülei gondolkodásmódja sosem állt hozzá igazán közel, egymás nézeteit nem tudták tolerálni, így a köztük lévő kapcsolat sem volt bensőséges. Lovakkal kapcsolatos álmát nem tudta végül valóra váltani, de ennek ellenére sikeres, érett asszony vált belőle, s megvalósította az önállóság iránti vágyát. Ma kiegyensúlyozott, elégedett ember, férjével és gyermekeivel boldog családi életet él. Az érett férfi/nő Hogy figyelemmel kísérhessük az aurában végbemenő változásokat, egy élete virágában lévő férfit és egy nőt választottam, hogy szemléltessem az „érett korban" bekövetkező változásokat. Kiegyensúlyozott, aktív életet éltek mindketten, mikor a festmény elkészült. A felnőttek aurája alapjában véve igen összetett, hiszen mire egy bizonyos kort elér az ember, már a múlt tapasztalatai határozzák meg, hogy életük milyen fordulatot vesz. Mindkét ember tehetséges volt, mindkettőnek megvolt a maga érdeklődési területe, karrierjüket folyamatosan építgették, ahogy ez ebben a korban megszokott. Ám tapasztalataik nagyon sok mindenben különböztek. Egy közös vonásuk azonban megkülönbözteti őket az „átlagembertől": mindketten idealisták voltak (a szó szoros értelmében nem nevezném egyiket sem vallásosnak). Mindketten arra törekedtek, hogy életükben fontos szerepet töltsenek be az erkölcsi, etikai értékek, de ezek teljesen más alakzatok formájában jelentek meg a két aurában, hisz életvitelük, jellemük, karmájuk egészen más irányba kormányozta életüket.

6. Aharmincas éveiben járóművész Először is fontos leszögezni, hogy ez az aura már egy teljesen kifejlett, a IV. fejezetben leírt minden tulajdonságot magában hordozó aura. Mivel a kép egy olyan ember auráját ábrázolja, akinek fontos a hivatása, s aki folyamatosan építgeti karrierjét, az aura felső felére jellemző képességek az aura alsó felében is megtestesülnek, amely a pillanatnyi érzelmek és cselekedetek szférája. Ez a szimmetria a kiegyensúlyozott emberre utal, aki képességeit szabadon használja. Ez az aurakép egy olyan művész auráját ábrázolja, aki már évek óta művészi képességei, tehetsége felhasználásával keresi a kenyerét. Még akkor is, ha nem tudtam volna, hogy mivel foglalkozik, rögtön kitaláltam volna, hisz egyértelműen jelzi a zöld sáv szélessége, árnyalata és fénye, hogy ügyes, gyakorlott művésszel van dolgunk. Jó kézügyessége segítségével azt mutatja meg, amit lát. Ez a hölgy valójában már több éve sikeres iparművész volt. Sokféle anyaggal dolgozott, foglalkozott festészettel, üvegművészettel, üvegfestészettel, sőt ügyes asztalosnak is bizonyult. Praktikus gondolkodású és sokoldalú volt. Erre utal a zöld sáv is, mely szokatlanul mélyre nyúlik le az aura alsó felében. Az aura alsó része az önzés és az énközpontúság barnás árnyalatában játszik. Ez a tulajdonság majdnem hogy ösztönös, ugyanis minden ember aurájában megtalálható valamilyen formában. Az, hogy ez a szín az aura legeslegalján figyelhető meg, azt mutatja, hogy az önzés inkább amolyan öröklött vagy latens tulajdonságot testesít meg - a vágyat az iránt, hogy legyünk valakik, vagy hogy megszerezzük azt, ami lehetővé teszi, hogy legyünk valakik -, s nem egy „Én akarok a világ közepe lenni” egoisztikus felfogást. A legalsó, főként a talp alatti rész a legkorábban megszerzett tapasztalatok lenyomatát hordozza. Nagy részére már nem is emlékszünk, de tudat alatt így is befolyásolhatnak minket. Ez a hölgy már gyermekként elkezdett kísérletezni a problémamegoldás különböző módjaival - erre utal a láb körül megjelenő terjedelmes zöld terület, mely itt barnával keveredve a tinédzserkorra jellemző összeza-

varodottságot jelzi, melyet az önkifejezés vágya mozgat, az olyan önkifejezésé, mely még nem talált megnyilvánulási formát. A lenti részen a gyermeki vágyakozás örvényei láthatók. Gyakran töprengett el újra meg újra ugyanazon a dolgon. A kék kereszt gyermekkori félelmetes, ijesztő álmainak lenyomatát hordozza, s ugyanakkor azt a vágyat is jelzi, hogy tudatosítsa és kifejezze természetének magasabb rendű aspektusait.

Kicsivel fentebb sárga, sárgászöld örvények jelennek meg, melyek kamaszkori, illetve fiatalkori tapasztalatait tükrözik. Színük jelzi, hogy ez az időszak frusztrációval s aggodalommal terhes periódus volt, nem tudta eldönteni, hogy mit is kezd majd az életével. A vörös dugóhúzószerű alakzat egy olyan, az életében lejátszódott eseményt takar, melynek maximálisan alárendelte érzelmeit, olyan fájdalmas emléket, mely a kilátástalanság, a csapdába esés élményét idézte. A bal oldalon látható csepp alakú képződmény egy szívügyekkel kapcsolatos, de az előzőnél sokkal kellemesebb emlékre utal. Minél feljebb jelennek meg az ilyen jellegű alakzatok az aurában, annál közelebb állnak a jelenhez, hisz - mint már említettem - az aura alsó féltekéje a múltat, a fejlődést és a pillanatnyi aktivitást reprezentálja. Amikor e fiatal hölgy modellt ült nekünk, egész lényét a művészetnek szentelte, s megélhetésének forrása is kedvenc kedvtelése lett. Mély benyomást gyakorolt rá a metafizika és a platóni gondolkodás is. Érdeklődése a művészet és az ideák világa közti kapcsolat felé irányult. Rendszerető volt, s ekkortájt kezdett kifejlődni benne egy érdekes gondolkodási „stílus”, a szimbolikus gondolkodás, és olthatatlan vágy élt benne aziránt, hogy a benne élő szimbólumokat valahogyan kifejezze. A sárga szín, mely az aura felső részében két helyen is megjelenik, az intellektuális keresésre és a természet törvényeinek megértésére való törekvésre utal. A zöld sávjában fellelhető mértani testek a dinamikus szimmetria (akkoriban elég felkapott téma volt) iránti érzékét mutatják. Meg akarta érteni a természetben és a művészetben rejlő szimmetria alaptermészetét, struktúráját, a geometriai alapelveket. Ezek nem tartós vagy állandó jegyei az aurának. Amint más felé irányul figyelme, ezek az alakzatok fokozatosan eltűnnek a zöld sávból. Amikor a portré készült, leghőbb vágya az volt, hogy művészi képességeinek hatása legyen munkájára. Akkoriban eszmélt rá a formák, mértani testek megjelenítésének lényegére művészi munkáiban. A zöld sáv alatt elterülő lilás folt ritkán tűnik fel az aurának ezen a részén - az intuitív képességek fizikai életben való kifejezésére törekvést szimbolizálja. A cél, hogy az intuitív képességek megjelenjenek fizikai életünkben. A másik oldalon, mintha csak ellenpontozná a lilát, egy hasonló méretű sárga folt látható, mely szintén arra a törekvésre utal, hogy a fizikai tapasztalatokon az elme úrrá legyen, de a sárga kevésbé intenzív árnyalata jelzi, hogy ez a törekvés nem járt sikerrel. A másik érdekessége az aurának a sárgában fellobbanó rózsaszínű lángnyelv, mely jó felfogóképességével áll kapcsolatban. Ezt egy olyasvalaki iránt érzett csodálat és tisztelet teremtette, aki a hölgy intellektuális érdeklődését formálta, s aki figyelmét az archetipikus formák felé irányította. Ez és az a tény, hogy a rózsaszín és a sárga sáv egymás mellett helyezkedik el, s az, hogy ezek ellenpontjaként a másik oldalon ott látható a liláskék szín mutatja, hogy szeret gondolkodni, és hogy hatalmas vágy él benne aziránt, hogy intuícióit megértse és alkalmazni tudja. A színek halvány volta pedig arra utal, hogy bár megvan benne a belső képesség, még nem használja rendszeresen. A sugárirányú kékeszöld sáv az egyik oldalon s a kék a másikon a szépérzékhez kapcsolódik - a platóni értelemben vett ideálisan széphez. Érzéseiben is ezt az ideált keresi minduntalan. Bár deréktól felfelé elég nagy mennyiségben található rózsaszín az aurában, mely itt is a gyöngédségre és a szeretetre utal, a zöld sáv alatt szinte nyoma sincs. Úgy tűnt, közvetlen, személyes kapcsolata testvérén és édesanyján kívül akkoriban nem volt senkivel. Mindent egybevetve megérzésem azt súgta, hogy ez az ember kitűnő egészségi állapotban fogja leélni életét, aurája is és maga az ember is megnyugtatóan kiegyensúlyozottnak tűnt. Később a fiatal hölgy elköltözött a nyugati partvidékre, ahol több művészeti ággal is foglalkozott egyszerre. Rövid időn belül azonban fel kellett adnia festői ambícióit. Édesanyja súlyos beteg lett, s előbb-utóbb teljesen a művész gondoskodására szorult. így sorsa vagy karmája nem tette lehetővé, hogy a művészetekhez fűzött reményeit beteljesítse. Bátran, tiszteletre méltó módon viselte, amit az élet hozott. Édesanyjához egyre közelebb került, így szeretetteljes kapcsolat iránti vágya mégis megnyilvánulási formát nyert. Soha nem ment férjhez, csendesen éldegélt, jó egészségnek örvendve körülbelül nyolcvanéves koráig. Kiegyensúlyozott kinézetét, derűs jellemét mindvégig megőrizte.

7. Anegyvenes éveit taposóférfi Ez a kép egy, az élete virágában lévő, életerős, körülbelül negyvenöt éves férfit ábrázol. Képességei, lehetőségei ekkorra már kifejlődtek, tevékeny élete sűrűjébe vetette magát, és vállalta az ezzel együtt járó nehézségeket és problémákat. Erről árulkodik az aura - kifejezetten annak alsó részének - erőteljes színezete. A sötét árnyalatok ugyanakkor arra is utalnak, hogy zárkózott, hallgatag, érzéseit nehezen mutatja ki másoknak, nem enged mindenkit közel magához. Határozott jellem, erős érzelmekkel, melyek gyakran egyszerre több irányba húzzák. Túl magasra tette a mércét, eltökélte, hogy ennek a mércének megfelelően fog élni, ám az elhatározás belső konfliktusokhoz vezetett. Az aura felső részén a világos és élénkebb kék területek mélyen vallásos, elhivatott természetre utalnak. A kék különböző árnyalatai, különösképpen a liláskék sáv mutatja, hogy a spiritualitást mindig egy más szemszögből, egy rendközpontú és rituális színezetű látásmóddal fogja megközelíteni. Ideálja az erkölcsi rend, mely létrehozza a tökéletes igazságot, amely a spirituális elveket és értékeket tükrözi. A zöld sáv felett húzódó sárga jelzi, hogy gondoskodó, jó felfogóképességű, bár nem kifejezetten intellektuális típus. Itt a sárga az alatta húzódó sárgászöldbe mosódik, amely viszont már érintkezik a zöld sávval. Az a tény, hogy ezek a színek egymás mellett jelennek meg, arra utal, hogy törekszik nyitottabb, közvetlenebb emberi kapcsolatok kialakítására. Az itt megjelenő rózsaszín örvények azokra a erőfeszítésekre utalnak, melynek során önzetlen céljai elérése érdekében megpróbálja az elméleti tudást a gyakorlatban alkalmazni. Ezen erőfeszítéseket gyakran árnyékolja be az aggodalom. Saját magamból kiindulva bátran állíthatom, hogy lehetséges, hogy egyszerre két homlokegyenest ellentmondó érzést egyszerre érezzen az ember. Ennél a férfinál például egyszerre van jelen a harag, az ingerültség a segítő szándékkal és azzal a vággyal, hogy a legjobbat hozza ki magából. Zöld sávja nem mondható kifejezetten szélesnek, sárgás árnyalata pedig azt sugallja, hogy fizikai munkáját nem éppen mesterfokon űzi. Nem számított a legügyesebbek közé, ami a manuális dolgokat illeti, bár szeretett volna jobb kézügyességgel rendelkezni. Hébe-hóba olyan kézügyességet igénylő feladatokhoz is hozzákezdett, mint például az ácsmunka, de próbálkozásait nem koronázta siker. A zöld sáv teljes hosszában rózsaszín és sárga vonalkák húzódnak végig, megjelenítve jellemének alapvető tulajdonságát, a rendszeretetet és a rendre való törekvést. Tükrözi munkáját, melyben a rendszeresség, a módszeresség a vezérlő elv. Itt tudja igazán alkalmazni rend- és rendszerközpontú szisztematikus gondolkodásmódját. A vonalkák egy része rózsaszín árnyalatban játszik. A rózsaszín mint a szeretet és közeledés jele ez esetben a mások iránt érzett szeretet és barátság kimutatásának megjelenési formája. Hatalmas odaadással támogat egy ügyet, főleg ami annak szervezését, megrendezését illeti, hisz tehetsége is ilyen irányba hajtja, erre sarkallja. Vizsgáljuk meg most, hogy mit tükröznek a múlt alakzatai az aura alsó felében! Ügy tűnik, ennek a férfinak igen hányatott gyermekkora volt. Olyan emberek vették körül, akik erős, sokszor erőszakos érzelmekkel voltak jelen életében. Az aura legalján látható vörösesbarna üledék, amely fölött egy szürkés réteg húzódik, a gyermekkorában körülötte és sokszor benne forrongó indulatok hatására jelent meg az aurában annak ellenére, hogy ezeknek az indulatoknak állandóan próbált megálljt parancsolni. Bár az erőszak nem ellene irányult, mint minden gyermek, ő is érzékenyen élte meg ezt az időszakot. A kicsi, szinte magukba csukódott örvények korábbi fájdalmas tapasztalatok hírnökei, ugyanis ami körülvette, majdhogynem sokkhatásként érte idegrendszerét, s mély sebeket ejtett rajta. A vörösesbarna szín azt is jelenti, hogy fiatal korában nagyra értékelte a luxust és az élvezetet, s nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy csak minőségi és értékes dolgok jelenjenek meg életében. Ez az attitűd mára már a múlté. A talpa alatt hullámzó kígyóforma nem csupán visszatérő rémálmainak szimbóluma, azt is jelzi, hogy ellenségeskedés fűtötte azokat, akiket gyermekkorában magához közel érzett, s jelenlétében is heves vitákba bonyolódtak. A kék kereszt szintén félelemre és konfliktusra utal, melyek kapcsolatban állnak vallásos neveltetésével. A szimbólumok a talp alatt, melyek mélyen az aurába ágyazódva jelennek meg, kicsi korához kapcsolódnak, de felnőttéletére is nagymértékben hatással vannak. A zöld és lilásvörös terület a kép jobb alsó részén olyan események miatt jelent meg, melyek erős érzelmeket keltettek benne. Fiatal korában lázadó típus volt. Az oroszországi forradalmi moz-

galom elkötelezett híve volt. Ez a mozgalom akkoriban még olyan idealistákból állt, akik buzgón munkálkodtak az emberiség jobbításának ügyén. A vörös folt azt jelzi, hogy valószínűleg erőszakos cselekedetekre is sor került ennek kapcsán, de mivel a vörös a zöld mellett húzódik, mindjárt egyértelmű, hogy cselekedeteinek mozgatórugója a másokkal való együttérzés volt, és őszintén hitte, hogy helyesen cselekszik. Mivel ez a terület egészen magasra felhúzódik, arra lehet következtetni, hogy ezek az érzelmek még nem tűntek el nyomtalanul a jelenből. Még mindig felkorbácsolja indulatait a társadalmi igazságtalanság.

Az itt látható sötétkék folt vallási indíttatásra utal, mely az aura magasabban húzódó részein is feltűnik. Fiatal korában olyan szellemi mozgalmat keresett, melyet hitelesnek érzett, de a keresés mögött nem állt igazi meggyőződés, sem a megfelelő lendület, s csak idősebb korában találta meg, amit keresett. Az aura ellenkező oldalán szintén látható kék szín, de ennek árnyalata teljesen eltér az előzőétől. A szeretet rózsaszínjén kívül látható, az aura szélénél, mely arra utal, hogy érzéseit nehezen tudta kifejezni, habár gyöngéd, szeretetteljes ember volt. Kedves és nagylelkű akart lenni szeretteihez, de nehéznek találta érzelmeit spontán módon, nyíltan kifejezni. A narancsszínű alakzat kiemelkedik az alapszínek közül. Más aurákban is rábukkanhatunk hasonló alakzatokra, s ezek mindegyike mindig a büszkeséghez vagy az önbecsüléshez kapcsolódik. Itt látható alakzatunk viszont inkább pihés, vattaszerű, amely azt jelzi, hogy nem alakult ki még „a nekem mindig igazam van”, vagy a „csak én tudom jól” rögeszme, de bízott elképzeléseiben, és követte is azokat. A piheszerű alakzat a kék és a rózsaszín között helyezkedik el, mely olyan állhatatosságot takar, mely még akkor is szilárdan tartja magát, ha olyasvalaki ellenzi elképzeléseit, aki kedves számára, mint például a felesége. A narancsos színárnyalat, mely érintkezik a rózsaszínnel, azt mutatja, hogy bár feleségét mindig gyengéden szerette, a nő kritikus természete gyakran megnyirbálta önbecsülését. Zaklatott élete során több trauma érte, s életéről még ma sem mondhatjuk, hogy sétagalopp. A zöld övszerű sáv alatt látható szintén zöld területet vonalkák serege tarkítja. Ezek az üzleti életben felmerülő problémákra, nehézségekre utalnak, a rózsaszínű vonalkák pedig a feleségével kapcsolatos nézeteltérésekre. Szomorú, hogy az asszony, bár rengeteg mindenben támogatta urát – főként anyagilag –, egyáltalán nem érdekelték azok a dolgok, melyek a férfi életében a legfontosabb szerepet játszották. A fiatalkori szellemi útkeresés eredményeképpen csak nemrégiben került kapcsolatba egy szervezettel, mely az emberiség testvériségének ideálját hangoztatta. A férfi számára ez a csoport testesítette meg fiatal kora forradalmi ábrándjait, magasra tett mércéit, így lelkesen csatlakozott, élete hátralévő részében elszánt követője volt a szervezetnek. Életét az itt „tanult” értékek tükrében kívánta átszervezni, magatartási mintáit pedig az etikai, morális elveknek megfelelően alakította át. A probléma megint az volt, hogy felesége nem osztotta e nézeteket, nem érdekelte, és nem szimpatizált férje törekvéseivel, jóllehet közvetlenül sosem avatkozott bele. A férfi egyre inkább hitt abban, amit csinált. A „magatartási szabályokat” önmagára szigorúan alkalmazta, s így bizonyos területeken megmerevedett a gondolkodása, de másokkal szemben soha nem volt intoleráns. Mindezt a narancsszínű alakzat tükrözi, mely laza szerkezetű, szinte vattaszerű, így arra utal, hogy amint a férfi az újonnan megtalált eszmékkel összhangba kerül, a folt fokozatosan eltűnik az aurából. Ez a férfi alapjában véve gondoskodó típus, s inkább együtt érző, mint gyöngéd. Szerette az embereket, kedves volt és csöppet sem tartózkodó. Sok barátja volt, akik szerették, imádta a gyerekeket, és örömét lelte abban, ha velük lehet, hisz neki nem volt saját gyermeke. Talán ez az oka annak is, hogy nagyon szereti az állatokat - volt egy kutyája, akiért egyszerűen rajongott. Ez a kép különösen érdekes, mivel az aurát pont egy átalakulási időszak kellős közepén ábrázolja: tükrözi az önuralom elérését célzó küzdelmét. Sok konfliktussal kell szembenéznie, hisz olyan szellemi ideáloknak kötelezte el magát, melyeknek képes természetes hajlamait alávetni, s személyes dilemmáit is ezen elvek szerint oldja meg. Amikor valaki azt ajánlotta neki, hogy meditáljon, lelkesen fogott bele az újba, s mivel alaptermészetében ott van a módszeresség, mindennap szorgalmasan gyakorolt. A gyakorlatok hatására kiegyensúlyozottabb, rendezettebb lett aurája, s ez persze a mindennapi életben is éreztette hatását. Ez nemcsak azt mutatja, hogy öröklött jellemvonásain felülkerekedett, hanem azt is, hogy magasabb szinten tettei és viselkedése által lélekben megerősödött. A férfi húsz évvel a kép elkészülte után hunyt el, s mivel aurájának mind alsó, mind felső részében intenzívek és világosak voltak a színek, biztos vagyok benne, hogy konfliktusainak nagy részét sikerült megoldania.

8. Akilencvenes éveiben járóhölgy A következő ábrázoláson egy kilencvenkét éves hölgy auráját láthatjuk. Ránézésre is meg lehetett állapítani, hogy hány éves, előrehaladott kora tisztán látható volt. A legszembetűnőbb jelenség az, hogy az egész aurát filmszerűen egy szürkés fátyol borítja be, mely különösképpen az alsó részeken áthatolhatatlan. Ez abból adódik, hogy szellemi képességeinek már nem volt teljesen birtokában, nem volt éber, és egy-kettőre elfelejtette, hogy mi történt vele. Szinte csak a múltban élt, jelenbeni cselekedetei minimálisra csökkentek. Energiaáramlása, melyet a képen sajnos lehetetlen megjeleníteni, teljesen lelassult. így inkább a múlt az, ami konkrétan felfedezhető aurájában, nem a jelen. A gyermekek aurájával ellentétben, ahol főleg jövőbeni potenciáljaik, lehetőségeik jelentek meg, az idősek aurája már inkább a múlt tapasztalatainak, készségeinek hű krónikása. Ebből adódóan azt is gondolhatnánk, hogy a felső rész színei még homályosabbak, elmosódottabbak lehetnek, mint az alsó részé, de a valóság nem ezt tükrözi. A múlt emlékei egyre halványulnak, elméjében érzelmei már nem viharosak, csendesek, de a magasabb szintű elvek még munkálkodnak benne, így a fej fölötti színek még élénkek és fényesek. A sárga szín nem húzódik ki az aura széléig, hisz szellemi képességeit nem használja sűrűn. Az aura szélein látható az időskor másik velejárója, a határok elmosódása. Nincs többé éles különbség saját érzelmei és az általános érzelmi mező között. Ez valószínűleg abból adódik, hogy nem képes már megfelelően válaszolni vagy kölcsönhatásba lépni érzelmi környezetével. Megvizsgálva az aurát, az volt a benyomásom, hogy erős akaratú, kiemelkedő egyéniségű hölgy lehetett. Az aura alsó részén látható szürkészöld önzésre utal - eltökéltségre, hogy úgy csináljon mindent, ahogy neki tetszik. „Jöjjön, aminek jönnie kell.” Valószínűleg másokra elég nagy mértékben ráerőltette saját akaratát. Fiatalabb korában depresszió és feszültség kínozta, amire az aura alján feltűnő szürke utal, s mely szigorú neveltetésének - ami a viktoriánus időszakra oly nagyon jellemző volt, s melyet egy temperamentumos fiatal nagyon nehezen tudott tolerálni - a következménye. A közvetlen e fölött látható színek is szürkés árnyalatban játszanak, melynek jelentése, hogy később is nehéz időszakot kellett átvészelnie - ekkor csak saját erőforrásaira támaszkodhatott. 1847-ben született. Ekkor a nők helyzete még messze nem a mai emancipált nők helyzetét tükrözte. Keményen meg kellett mindenért küzdenie. Az aggodalom szürke örvényei erre az időszakra emlékeztetnek. Mára mindez már elvesztette jelentőségét, s az örvények is összezsugorodtak. Az aura felső részében megjelenő rózsaszín nagyon tiszta, őszinte, kedves, gyöngéd érzelmeiről és önzetlenségéről fest hü képet. Ez a rózsaszín lentebb is megjelenik, de ezt a színt már szürkés fátyolba vonta az idős kor. Egy, a kínai kereskedelmi útvonalat járó vitorlás hajó kapitánya kérte meg a kezét. Három lányuk s egy fiuk született ebből a házasságból. A férj fiatalon halt meg, s talán ez lehetett az oka, hogy legmélyebb érzéseinek középpontjába egyetlen fia került. Őrülten szerette, és a fiú is viszont, de sajnos hamar el kellett hogy veszítse őt is. Halálakor fia gyermekei még egész kicsik voltak. Az asszony igazán soha nem heverte ki gyermeke elvesztését. Ennek a szomorú időszaknak jele a liláskék folt, s benne a szürke örvény a bal oldalon. A múlt tragédiái más alakban is nyomon követhetők az aurában. Ilyen a zöld terület is az aura alsó részén. Ezek az emlékek féligmeddig már a feledés homályába merültek, de az asszony lelke még mindig nem mentes a megrázkódtatások nyomaitól. Alant a jobb oldalon egy érdekes kép ragadta meg a figyelmemet. Ezen a képen egyszerre látható fiának kicsi kori és felnőttkori képe. Ennek a kettős víziónak az az oka, hogy fia emléke a gyermekkort szimbolizálja számára, s ugyanakkor a gyermekek jogait is megtestesíti. Gyermeke iránti határtalan szeretete ébresztette fel benne az érdeklődést a „gyermeki jólét problémája" iránt - ez az érdeklődés végül egy egész életre szóló programot adott életének, s végül oda vezetett, hogy a nők szavazati jogáért harcoló mozgalomnak fontos vezéralakja legyen. Egész életét a nők és gyermekek ügyének szentelte. Fáradhatatlanul küzdött a gyermekmunkatörvények reformjáért s a szegénynegyedek felszámolásáért. Mindez nem csupán elméleti kérdés volt számára. Szenvedélyesen, szívét-lelkét beleadva munkálkodott a jó ügy érdekében. Munkája során mindig hús-vér emberekkel állt kapcsolatban, nem nyűgözték le az elvont teóriák. Munkáját már több mint húsz éve befejezte. Mindenki, akivel akkoriban kapcsolatban állt, már rég meghalt, így mindaz, ami régen nagyon is valós volt számára, a szürkeség ködébe burkolózik.

Egy dolog azonban megmaradt: erős jelleme, melyet az élet csak még inkább meg-edzett. Olyan idealista volt, aki egész életét azzal töltötte, hogy átültesse az elveket a társadalmi gyakorlatba. A férfiak világában kellett ezekért az értékekért megküzdenie, és kivívni a függetlenséget, melyet akkor csak nagyon kevés nő mondhatott magáénak. Amolyan úttörő volt a társadalmi jólét kivívásának területén, s emellett aktív résztvevője több olyan mozgalomnak is, mely a szegénységben élő nők – akiknek akkoriban vajmi kevés törvény adta joguk volt – életkörülményeinek jobbítását célozta.

Előnyös társadalmi helyzetben lévő gazdag család leányaként született, de önelégültség helyett a kevésbé szerencsés helyzetben élők iránti segíteni vágyás támadt föl benne. Mint már említettem, munkája során az egyén volt a fontos, akiért kész volt harcolni s szembenézni bármilyen ellenséggel. így a zöld övszerű sávban feltűnő arcok azokat idézik, akikért valaha teljes odaadással harcolt, ugyanakkor törődésének, segíteni akarásának szimbóluma, mely e felé a munkája felé irányította. Hosszú, aktív élete során sok mindent elért. Amikor a könyv kapcsán együtt dolgoztunk, már nagyon idős volt - csupán halvány árnyéka annak, aki valaha volt, de egész múltja, érzelmei, indíttatásai szimbólumokban megjelentek az aurájában, mely így éleié eseményeinek hű krónikása lett.

VI. A mélyen elhivatott ember A most bemutatásra kerülő emberek (négy férfi és két nő) élete és alkati tulajdonságai olyannyira különbözőek, hogy látszólag nem sok okot szolgáltatnak arra, hogy egy fejezetben tárgyaljuk őket: ketten közülük zenészek, de találunk köztük egy festőművészt, egy építészt, egy társadalmi aktivistát és egy ifjú családanyát. Azonban van egy igen lényeges közös vonásuk: valamennyiük életének középpontjában egy olyan művészet, eszmény, egy „ügy” állt, melynek egész lényüket szentelték, s ami által céljaik túlmutattak a hétköznapi, személyes érdekek vezérelte dolgokon (még ha azok elérése jócskán igénybe is vette hétköznapjaikat). Mindez persze korántsem jelenti azt, hogy ne kellett volna az „átlagemberekhez" hasonlóan a mindennapok problémáival megküzdeniük. Az emberi kapcsolatok gondjaiból-bajaiból, az aggodalmakból, csalódásokból kijutott nekik is. Kitűzött céljaik felé haladva számtalan nehézségbe ütköztek, s az ezek okozta stressz jeleit szépen megfigyelhetjük majd az auraképeken is. Életüknek a választott művészetük és elveik iránti mély elkötelezettség szabott irányt. Ez töltötte meg azt sajátos értelemmel, s itt leltek megnyugvást és felüdülést a gondokból. Sosem lankadó lelkesedésük csodás világot nyitott meg számukra, melyet nem ért el a gond és a baj, s mely mindig képes volt tiszta energiával feltölteni lényüket. Bár sokan ezt csak a művészek sajátjának tekintik, ez a fajta belső kapcsolat az, amit életünk céljának és értelmének tartunk. Valamilyen szinten mindannyiunkban benne lakik, legyen szó akár tudósról, tanárról, papról, szociális munkásról, bíróról vagy környezetvédelmi aktivistáról. A munkánk iránti szeretet és elkötelezettség, az elhivatottság érzése túlmutat a világi célokon, az anyagi biztonság, a siker és a hatalom iránti vágyon. Manapság már ez a fajta odaadás ritkább, mint régen volt, mikor az embereket a családjukhoz és a szülőhazájukhoz is szorosabb kötelékek és kötelezettségek fűzték. Akárhogyan is, ha az ember életéből hiányzik a cél, az értelem, annak demoralizáló hatása lehet, ahogy a későbbi fejezetekben is láthatjuk majd. Annak a hat embernek, akikkel itt ismerkedhetünk majd meg, mind határozott elképzelésük volt arról, merre is tartanak, és miért hívta őket egy eszmény, aminek elérését életcéljuknak gondolták. Mind a hatról el lehet mondani azt is, hogy erős személyiségek voltak, mind más szempontból ugyan. Hogy aztán ez okozta-e kivételes elhivatottságukat, vagy fordítva, az adta-e nekik az erőt, nehéz lenne megállapítani.

9. Azongorista és zeneszerző Első alanyunk egy idős férfi, aki valamikor világhírű zongorista és zeneszerző volt, habár művei soha nem váltak széles körben ismertté. Mikor e portré készült róla, éppen felépülőben volt egy agyvérzésből. Az agyvérzés megbénította kezét és karját, komoly gátat vetve ezzel annak, hogy zongorázni tudjon. Mindennek ellenére ezt a férfit nem azokkal együtt mutatjuk be, akik valamilyen betegségben szenvednek, hiszen elméje és a beszédkészsége teljesen ép maradt, és elképesztő erőfeszítéseket tett rokkantságának legyőzésére. Egész életében alapvetően erős és egészséges ember volt, olyasvalaki, aki mindenben sikereket ért el, bármibe is fogott, és szilárd elhatározása volt, hogy nem adja fel a betegség elleni harcot. Mindazonáltal tele volt stresszel, szorongással. Ezt tisztán láthatjuk az auráján megjelent kék és szürke foltokból, melyek fájdalmas erőfeszítésekre, belső küszködésre utalnak. Akkortájt, mikor én is találkoztam vele, minden áldott nap, a kezelések után, leült a zongorához, és a bal kezével játszott, mivel a jobb teljesen mozgásképtelen volt. Ez történt látogatásomkor is; elképesztő erőfeszítéseket tett, csak azért, hogy megörvendeztessen a játékával - valójában kész szenvedés volt hallgatni is. A szürke folt az aurája közepén, a napfonat fölött az életerő csökkenését mutatja, míg a narancssárga csíkok a rendszeresen kapott injekciók hatására jelentkeztek. A szélhűdés természetesen érinti

az agyat, de a mi esetünkben a férfi elméje tiszta maradt, ami abból is látszik, hogy az aura felső részén nem mutatkoznak a betegség jelei. Ehhez nagyban hozzájárulhatott az a tény, hogy a zongorista egy percig sem tekintette önmagát betegnek, legfeljebb átmenetileg képességeiben korlátozottnak.

Számomra viszont egyértelmű volt, hogy az állapota igen súlyos, és sokáig elhúzódhat. Az aurája alján, a lábfejek körül látható nagy, barna és zöld pettyekkel tarkított területből arra következtethetünk, hogy gyerekkorától kezdve kemény munkára fogták. Csodagyerekként egészen kiskorától kezdve nagy nyomás nehezedett rá a családja részéről, hogy minél jobb eredményeket érjen el. így az idegrendszere sosem volt igazán feszültségektől mentes. Kissé feljebb, a bal oldalon a lába körüli halványabb zöldessárga elszíneződés nemcsak a munkájába fektetett hatalmas erőfeszítésekről tanúskodik, hanem arról is, hogy tudatosan törekedett mindannak a megértésére, átlátására, amit csinál. Több helyen is észrevehetőek a sárga és a zöld szín kombinációi, melyek mind-mind azt mutatják, hogy az értelem maximálisan részt vett a zenei kiteljesedés folyamatában. A lábfej alatti részen mutatkozó színek és formák viszont olyan fiatalkori élményekre utalnak, amik aggodalmakat és félelmeket keltettek benne. Minden bizonnyal olyan emberek vették körül, akik saját önző érdekeiktől hajtva támasztottak követeléseket az ifjú zenésszel szemben. A kék örvény és a zöld, toll formájú alakzat a terhes kötelezettségek eredményeként kerülhetett az aurára, valamint az aggodalom miatt, hogy nem lesz képes azokat teljesíteni. A jobb oldalon látható zöldesbarna színkeveredés egészen felhúzódik a rózsaszín területig, s ugyanezt a rózsaszínt találjuk az aura bal oldalán, a zöldessárgába hajló kék felett. Mindez jelzi, hogy érzékeny természetét folyamatosan megviselték családi kapcsolatai, idegességet, nyugtalanságot okozva a művésznek. Ez a fajta érzelmi feszültség tehát már egész kis kora óta elkísérte, és összefüggésbe hozható az aurát szegélyező kék vonalakkal, melyek lehúzódnak egész a lábfej alá, és „belefolynak” a zöld sávba. Az állapot, amire utalnak, igazából nehezen meghatározható, hiszen az aura egész alsó részén látható ez a kék bevonat. Általánosságban azt lehetne mondani, hogy amint azt a többi aurán is láthatjuk majd, a folyamatos feszültség miatt az energiaáramlás akadozik, méghozzá éppen azoknak az érzelmi energiáknak az áramlása, amiket elfojt a különböző élethelyzetekben. A mi emberünknél a stressz olyan mérvű elfojtáshoz vezetett, hogy az aura szélein lévő energiaszelepek erősen károsodtak. A négy alsó szelepen folyamatosan szivárgott el az energia, és működésüket kizárólag a feszültség kék árama irányította, mely, mint láthatják, a közepükig hatolt. Ettől érezte magát állandóan idegesnek és kimerültnek, s erre az állapotra a betegsége még természetesen csak rátett egy lapáttal. Amint már említettem, mindez éveken át így volt. Azt hiszem, a családjától sosem lehetett nyugta. Az idegfeszültségnek az aura alján látható jeleivel szemben a felső rész fénylőén tiszta. Míg az alsó részben levő rengeteg rózsaszínből arra következtethetünk, hogy alapjában véve kedvesen és szeretettel viszonyult a családjához és a barátaihoz, felül ez a szín teljesen hiányzik - vagyis a szeretetteljesség mégsem tartozott a legfontosabb tulajdonságai közé. Ehelyett a zöld szín dominál a felső rész bal oldalán, ami a beleérző képesség, az együttérzés jele. Kedvessége természetének ezen oldalából fakadt tehát. Nem kötődött, nem ragaszkodott igazán senkihez. Önzetlen volt, de nem annyira, hogy önmagát feláldozta volna másokért; csupán egy általános jóindulat áradt belőle. Bármily módon is, de segítségére akart lenni az embereknek. Érdekes, hogy egy ennyire a nyilvánosság előtt élő emberben nyoma sincs a büszkeség, a túlzott önbizalom narancsszínének. Ahhoz képest, hogy milyen híres volt, nagyon kicsi volt az egója, és sohasem gondolta, hogy ő olyan fontos személyiség lenne, hogy emiatt ne szolgálhatna másokat. Az aurája legtetején, a fej fölött helyezkedik el az a nagy, élénk kékeszöld színű terület, ami mutatja nekünk, hogy legfontosabb erőforrása a művészi érzéke volt - általa intuitív módon volt képes kifejezésre juttatni legmagasabb szintű gondolatait is. Ezek jelenlétét jelzi a levendulaszín, enyhe citromsárga beütéssel, de olyan világos árnyalatban, hogy az összhatás inkább egy kékeszöld üvegen átsugárzó éles fényhez hasonlított. A fej ebben a színpompában úszik, mely egészen az aura közepén lévő zöld sávig érzékelhető - habár betegsége miatt egy szürkés „felhő" tompítja most le a színeket. Egyértelmű tehát, hogy mikor ereje teljében volt, zenéje közvetlenül legmélyebb és legtisztább énjéből táplálkozott. A zöld sáv, mely igen széles (a szív alatt indul, és a térdek alatt ér véget), szintén arról tanúskodik, hogy a művész képes belső érzéseit, zenei ötleteit megvalósítani fizikai szinten is, a játéka során. Ez a zöld egy világos, kissé kékes árnyalat, ami kényes ízlésre és igényességre utal, de egy halvány sárgás beütés is észrevehető rajta, hisz igen erősen koncentrált a munkájára. Az ebben a sávban látható sárga minták és ábrák mind szimbolikus jelentéssel bírnak, azonban itt nem csupán a zene által amúgy is hordozott szimbolikus rendszerről van szó, hanem arról, amit a művész saját maga alakított ki, amilyen jelentéssel ő ruházta fel a zenei kifejezésrendszert. Az aura színe itt csodálato-

san élettel teli és ragyogó mindkét oldalon, de sötét és élettelen középen; ez a betegségének az eredménye, mely akkortájt majdnem teljesen megakadályozta a munkában. Az aura egészében nagyon sok a sárga, és valóban egy igen intelligens emberrel állunk szemben, aki bármibe is fogott, mindenben elsősorban az eszére hagyatkozott. Az aura különböző részein megjelenő zöld szín, mely gyakran sárgás árnyalatú, ebből a hajlamból eredeztethető, és jelzi azt is, hogy jó észbeli képességeit a mindennapi életben maximálisan kihasználta. A művész alapos zeneelméleti ismeretekkel rendelkezett, de a zongorázás gyakorlati kérdéseiben is teljes mértékben otthon volt, és ahogy értesültem róla, igen összetett és nehezen játszható darabokat írt. Érdeklődő szelleme kíváncsivá tette sok, a szakmáján kívül eső dolog iránt is, ami azért is meglepő, mert a zenészek legtöbbjét általában semmi más nem érdekli a saját művészetükön kívül. Ennek az aurának az érdekességét a benne lévő sok-sok ellentmondás adja. Míg e férfi hatalmas művészi érzékkel, valamint koncentráló- és problémamegoldó képességgel rendelkezett, mellyel a legnehezebb helyzeteket is képes volt átlátni, addig az érzelmeit és az emberi kapcsolatait nem volt képes uralni, s ez minduntalan konfliktusok forrása volt számára. Mivel nagyon intelligens volt, teljesen tisztában volt ezzel a helyzettel, és ez mélyen aggasztotta. Oly sokáig élt így, folyamatos aggodalomban a munka, a család, az anyagi felelősség miatt, hogy ez végül stabil érzelmi szokásává vált; s ez a szokás aztán beárnyékolta azt a természetes örömöt is, amit a zenében lelt, és kétségkívül hozzájárult nemcsak az agyvérzéshez, de a nemrégiben észlelt szívbaj tüneteihez is. Habár alapjában véve vidám, nyitott természettel rendelkezett, a családon belüli súrlódások elkerülhetetlenül nyomot hagytak rajta. Úgy érzem, családjának néhány tagja önzésével vég nélküli gyötrelmet okozott neki. Elvárták tőle, hogy anyagilag támogassa őket, és mind újabb követelésekkel álltak elő, melyeket általában kielégített, csak hagyják már békén az állandó nyavalygásaikkal és panaszaikkal. Mindehhez hozzájön az, hogy egy teljes, aktív élethez, sikerhez, karrierhez szokott ember volt, s a helyzet, amibe betegsége kényszerítette, nagyon bosszússá és türelmetlenné tette, s ez csak növelte a benne lévő feszültséget. De mindezen problémák ellenére természetes kedvességét és együttérzését nem vesztette el. Ennek az embernek az élete, bár tele volt sikerekkel és eredményekkel, közel sem volt könnyűnek nevezhető. Aurája összes múlt- és jelenbeli küzdelmének lenyomata, de mindezen túl egy olyan férfit tár elénk, aki képes volt megvalósítani ifjúkori álmait, és rendkívüli szinten kiteljesíteni tehetségét, képességeit.

10. Azongoraművész A következő alanyunk, aki ugyan szintén zongoraművész, teljesen más temperamentummal rendelkezett, mint az előbb bemutatott férfi. A zene mindkettőjük életét meghatározó szenvedély, de míg a 9. számú esetben kíváncsisággal és sokirányú érdeklődéssel találkozhattunk, ez az ember csak és kizárólag a zenéjének élt. S míg az előző művész magánélete elég viharos volt, itt egy nyugodt, biztos családi hátteret találunk. Megismerkedésünkkor a férfi már a hetvenes éveiben járt, és nem volt olyan aktív, mint régen, mégis meglehetősen jó egészségnek örvendett, így aurája rendkívül tiszta és stresszmentes volt. Ennek az aurának a legszembeötlőbb jellemzője a hatalmas mennyiségben jelentkező zöld szín, mely számos árnyalatban látható. Nála is megvan az a bizonyos zöld sáv, mely elképesztően széles és nagyon magasan helyezkedik el, méghozzá a legszebb tengerzöld árnyalatban pompázva – összes esetünk közül ez itt jelenik meg a legvilágosabban és a legtisztábban. Több hullámos vonalat is láthatunk benne, és néhány sárga pontot, melyek szimmetrikusan helyezkednek el. Ezek a formák a zenéjéhez kapcsolódnak, mely egész életét meghatározta: a sárga az elmélyültséget, a kék pedig a koncentrált akaratot, a munkájának szentelt figyelmet jelzi. Az aurájának alján levő szürkéskék nem húzódik fel túl magasra, mely arra utal, hogy ezek az érzelmek a távoli múltból erednek, és már nincsenek hatással a férfi életére. A szürkéből látszik, hogy még egészen kicsi gyermek korában ijesztőnek találhatta a környezetét, és ez gyakran nyugtalansággal, félelemmel töltötte el. A kék gyermekkorának egy meghatározó érzését mutatja: össze kell szednem magam, és a tanulmányaimra kell koncentrálnom. Ez ahhoz az életszakaszához köthető, amikor úgy kilencéves kora körül a szülei teljesen egyedül elküldték, hogy zenei tanulmányokat folytasson.

Közvetlen ezek fölött a jelek fölött, a jobb oldalon található egy sötét, kékeszöld terület négy kis madártollformával és pár kis, piros örvénnyel. A tollforma arra utal, hogy fiatal korában elégedett volt önmagával, és úgy érezte, minden jól megy körülötte, míg az örvények egy valamikori, nem egészen jogos felháborodottságérzés maradványai. Ez utóbbit is ugyanakkortájt érezte, és teljesen még nem felejtette el.

Közvetlenül a zöld sáv alatt, a bal oldalon látható egy lilás és rózsaszínes felhőcske, mellyel átellenben zöldet és benne rózsaszín alakzatokat láthatunk. Mindezek a zenéjéhez köthetőek. A zöld mutatja a hatalmas mennyiségű munkát, amit a játékának tökéletesítésébe ölt, míg a rózsaszín és a lila a zenéje iránti érzéseit tükrözi, melyeket a mély szeretettel vagy már szinte tisztelettel lehetne jellemezni. Mindez összefügg a tanára iránt ifjúkorában érzett félelemmel vegyes csodálattal. Az ugyanis Liszttel tanult együtt, aki ellenállhatatlan erejű személyiség volt azonkívül, hogy elképesztő technikai tudással rendelkező művész. Ez az asszociáció, melyet mestere és Liszt Ferenc között vélt felfedezni, mindig erősen élt az emlékeiben. Lejjebb menve a bal oldalon három kék sávot, valamint kétméretesebb szürke örvényt és pár vöröses vonást fedezhetünk fel. Ezek mind életének azon szakaszából maradtak meg, mikor rengeteg feszültség érte, mely egyszerre nyomasztotta és dühítette. Oroszországban született, ahol nagy hírnévre tett szert, de az októberi forradalom idején el kellett hagynia az országot. Néhány családtagjától el kellett válnia, és aggódott, mert semmi hírt nem kapott felőlük. Végül szerencsésen és biztonságban újraegyesülhetett a család az Egyesült Államokban, de az emlékek mély sebeket hagytak, és valahányszor előkerültek a Szovjetunióban végbement politikai események, újra és újra magával ragadta a felháborodás. Jobboldalt, a zöld sáv felett, a szeretetteljes érzelmek rózsaszín felhőjével átellenben találjuk rendszerint a gondolatvilág sárgáját. Ebben az esetben azonban ezt a színt egy halványzöld, néhol kissé sárgás árnyalat helyettesíti - a szín maga tiszta, de formájában inkább felhőszerű. A szín a férfi természetéből eredő beleérző és együtt érző készségére utal. E fölött az aura egész felső részét betölti a kékeszöld, mely jelzi, hogy magasabb szintű erőit és érzékeit mind-mind a művészet, a művészi önkifejezés szolgálatába állította. Az aura legérdekesebb része is ebben a kékeszöld mezőben található, annak is a legtetején: a két fényes, aranyszín csillagra gondolok. Abból, hogy szinte teljesen hiányzik nála a gondolati folyamatokat általában jellemző sárga rész, arra következtethetünk, hogy nem különösebben érdeklődött az elvont eszmék iránt, valamint arra, hogy foglalkozása miatt nem volt oly mértékben kényszerítve a mindennapokhoz szükséges gyakorlati agymunkára. Mindezt nála egyfajta intuitív gondolkodás helyettesítette, melyeket az arany csillagok jelképeznek, s melynek segítségével volt képes megérteni és szinte gondolkodás nélkül megoldani bizonyos zenei problémákat. Megvolt rá az adottsága, hogy művészi belső világát közvetlenül, a játéka által tolmácsolja a külvilág felé; kezei tökéletes harmóniában mozogtak együtt az intuíciójával, anélkül hogy a fejét a legcsekélyebb mértékben is használnia kellett volna eközben. Ez az én szememben kivételes adottságnak számít. Ez a férfi a mélyen elhivatott ember „par excellence"; számára a zene volt maga az élet, a szerelem, a sosem lankadó érdeklődés. Ahogy aurájának tisztaságából következtethetünk erre, személyisége szinte gyermekien egyszerű volt, és olyannyira egy dolog létezett csak számára, hogy energiamezejében csak kevésféle szín van, és azok is harmonikusan helyezkednek el. Nagyon szigorú és alapos zenei nevelésben részesült Szentpétervárott a forradalom előtt, ahol korának legtöbb orosz zeneszerzőjével baráti kapcsolatba került. Saját karrierje is sikerekkel indult zongoristaként és karmesterként egyaránt, de mindennek véget vetett a politika. Miután megérkezett az államokba, még adott pár koncertet, de aztán már főként csak a tanításnak és zongorakották szerkesztésének szentelte magát. Annál érdekesebb tehát, hogy előadói karrierjének vége egyáltalán nem töltötte el keserűséggel a művészt. A zene így is vele maradt, nem nélkülözött, és családja teljes támogatását és imádatát élvezhette. Lányai szinte túlzottan is elhalmozták szeretetükkel, szinte versengtek a kegyeiért, és minden apróság miatt hajba kaptak a nagy rivalizálásban. Azonban nyugalmában, melynek megteremtésén az egész család együttes erővel fáradozott, s melyet a zene megkövetelt, még ez sem zavarhatta meg. Szemben tehát a 9. számú esetünkkel, az ő otthoni környezete teljes mértékben segítőkész háttérnek bizonyult. Egy igen tehetséges embert ismerhettünk meg az imént. Egész életét választott művészetének szolgálatában élte le, aminek köszönhetően személyisége kifinomult s tiszta hangszerré vált, melyen művészi világát kifejezésre juttathatta. És mivel magánélete sosem került összeütközésbe a zene iránti elkötelezettségével, az életútján adódó nehézségek sem lehettek olyan erejűek, hogy belső békéjében megingathassák. Azt is mondhatnánk, hogy íme egy ember, akinek a karmája lehetővé tette, hogy beteljesítse legmerészebb vágyait is.

11. Atársadalmi és környezetvédelmi aktivista Ismételten egy olyan aurát vehetünk szemügyre, melynek „gazdája” egy eszmének szentelte életét, de ebben az esetben a társadalmi igazságosság eszméjéről van szó. Az illető vérmérsékletéből adódóan teljes lényét átadta az „ügynek”, s nem habozott volna akár az egész karrierjét, sőt, még saját, személyes biztonságát sem feláldozni érte. Először is az aura színeinek tisztaságából és mélységéből rögtön kiviláglik, hogy az akkor ötvenes éveiben járó ember nagyon erős személyiség volt. Egészében véve ez egy kiegyensúlyozott ember aurája, s ezt a színek egyenletes eloszlása is tükrözi: az energiamező felső régiójában levő színeket kihangsúlyozzák alsó párjaik. A férfi jól kiaknázta képességeit, ezzel növelve saját erejét, belső energiaszintjét. A jobb oldalon látható aranysárga sáv igen széles és fénylő, mindez jó észbeli képességekre utal, valamint arra, hogy azokat állandóan használta is ötletei megvalósításához. Szintén ez utóbbira utal a tény, hogy a széles zöld csík közvetlenül a sárga felett helyezkedik el; ez azt is mutatja, hogy a mások iránti együtt érző szeretet, melyet a zöld szín jelképez, nagyban befolyásolta emberünk gondolatvilágát. Altruizmusra (önzetlenségre), az emberekért s az emberiség egészéért érzett erős törődésre utal a túloldalon elhelyezkedő széles, rózsaszínes árnyalat is (hiszen ez a szín legtöbbször az odaadó érzelmek jele). Az a tény, hogy a színt viszontláthatjuk az alsó aurarészben is, arra enged következtetni, hogy a mindennapi életben is kedves, barátságos emberrel állunk szemben. Ugyanakkor ilyetén érzelmeit nem szívesen mutatta ki; a rózsaszín sávon átívelő kék „korlátok" elárulják nekünk, hogy ezen a téren visszafogott volt, sőt hajlamos akár elfojtásokra is. A fej felett húzódó bíbor vagy levendula árnyalat mindig a spirituális, lelki beállítottságjele, s itt ezt a beállítottságot el kell határolnunk a vallásos odaadástól, hiszen az utóbbi egy más árnyalatú kék formájában szokott megjelenni az aurában. A férfi nem tartotta vallásosnak magát, és kevéssé vagy egyáltalán nem mutatott érdeklődést a teológia vagy a lét nagy kérdései iránt. Mikor hallgatta az ember, majdhogynem egy megrögzött materialista benyomását keltette, olyannyira mindene volt az a gondolat, hogy ő majd társadalmi reformok útján megváltoztatja a világot. Igazából azonban idealista volt, akinek „vallásossága” az emberiség javáért folytatott küzdelemben testesült meg. A zöld sáv széles, és gyakorlatiasságra utal. Ez az ember nem elégedett meg az elméletekkel. Rengeteg energiát fordított arra, hogy azokat megvalósítsa, illetve hogy a gyakorlatba átültesse. Jó szervező volt, s ezenkívül remek kifejezőkészséggel rendelkezett, szóban és írásban egyaránt. Nem félt a kétkezi munkától sem, imádta az olyan foglalatosságokat, mint a házépítés, a faaprítás vagy a kertészkedés. Az ebben a sávban láthatójelek arra utalnak, hogy nagyon komolyan foglalkoztatták a globális gazdasági kérdések, a társadalmi igazságosság, valamint igen régóta érdekelték a környezetvédelmi problémák is. Ezek a dolgok nem csupán munkájának voltak alapvető részei, de világképének kialakításában is fontos szerepet játszottak. Amint már szó volt róla, a zöld sávban észlelhető alakzatok mindig azokat az alapvető dolgokat szimbolizálják, amikkel az adott ember az életében leginkább foglalkozik. A mi esetünkben ezek bizonyos eszmék, így az alakzatok színe sárga. Az ilyesfajta szimbolikus formák általában elég hosszú ideig megmaradnak az aurában. Ami már kevésbé szokványos mintázat, az a sötétzöld facsoport. Mikor ezeket megpillantottam, megkérdeztem a férfit, vajon a fák számára a békét és a harmóniát testesítik-e meg. Elmondta nekem,'hogy hosszú időn át, esténként, mielőtt elaludt volna, vizualizált magának egy bizonyos, általa ismert és kedvelt helyen álló facsoportot, és ez segített neki abban, hogy az aznapi munkáját más szemszögből, nagyobb összefüggésekbe helyezve szemlélhesse. Mindez a természet békéjével töltötte el, s ez az érzés vele maradt a mindennapok forgatagában is. Biztos vagyok benne, hogy a későbbi élete során, mikor az energiáit főleg környezetvédelmi problémákba fektette, még többet tudott meríteni ebből a jelképből. Különlegessége ennek az aurának a zöld sáv fölött és alatt látható nagy mennyiségű kék szín. Arra utal, hogy a férfinek igen nagy akaratereje volt, melyet sokat használt a mindennapi életben, főleg saját magával kapcsolatban; gyakran elég keményen fogta magát. A pirosas árnyalatú madártollminták, amiket a kék mezőben, rögtön a zöld sáv alatt láthatunk, arra engednek következtetni, hogy a benne dúló reformista hevet nagymértékben a düh táplálta; ellenséges magatartást vett fel az emberekkel szemben, mert az ellenállásukra számított. Nem csupán szónokolt a társadalmi változások szükségességéről, de ringbe is szállt értük.

Hatalmas volt az önuralma, ám a rá nehezedő nyomás igen sok feszültséget keltett benne, mely az aura alsó részét körbefogó kék területből is kiderül. Emlékeztetőül, a kék szín nemcsak az aura peremén van jelen, de teljesen beburkolja azt, befedve, de nem eltakarva ezáltal a többi színt. (Hasonló héjat láthattunk már a 9. számú ábrán is.) Az ilyen típusú burkolat idegi és érzelmi stresszre egyformán utal, és ha feljebb emelkedik, komoly zavarokhoz, nemritkán fizikai károsodásokhoz vezethet (lásd a 17. számú képet), mivel blokkolja az érzelmi energiák szabad áramlását. Azonban a jelen esetben úgy éreztem, ez csak egy átmeneti állapot, mivel emberünk igencsak erős és robusztus alkat volt, hatalmas fizikai állóképességgel. A feszültségzóna az aura alsó területén megjelenő sötétebb színekhez kapcsolódik, mely annak a jele, hogy az illető gyerekkorát viszonylag nyomasztó környezetben töltötte, s hogy minden bizonnyal akaratos es dacos volt. Itt is, mint mindig, múltban gyökerező dologról van szó, mely kihat a jelenre, olyan érzelmekről, melyeken már nagyjából túllépett az illető, de amik még ott bujkálnak valahol a tudatalattijában. E férfi esetében ez annak maradványa, hogy kiskorában kedves, de szégyenlős és tartózkodó volt, sőt kifejezetten magának való. A zöldesbarna árnyalat szokás szerint az önzés jele, valamint az önfejűségé. A zöldes beütés arra utal, hogy fiatal korában sokszor végzett nehéz kétkezi munkát. A rózsaszín és kék örvények a bal oldalon elárulják nekünk, hogy a családjával való viszonya közel sem volt zökkenőmentes. Mivel elég magasan helyezkednek el az aurában, valószínűleg a problémák még fiatal felnőtt korára is megmaradtak; a szemben lévő oldalon látható közel vízszintes vonalsorozat is hasonló, viharos érzelmekre utal. Ezek a minták mind átmeneti jellegűek az aurában, melyek előbb-utóbb el fognak tűnni. A másik érdekes jelenség az az erős narancsszínű tollpihe, melyet a jobb lábszár mellett figyelhetünk meg. Hasonló mintákat láthattak már a 7. számú képen, és majd a 13. számún is lesz egy ilyen. Az illető aktivitását mutatja attól függően, hogy milyen közel helyezkedik el a testhez. Amint a korábbi esetben említettem, legtöbbször e jelenség hátterében a saját magunk igazát állító erős meggyőződés áll, továbbá az az elhatározás, hogy ki is álljunk emellett, bármi történjék is. Bizonyos értelemben tehát az ilyen toll az intellektuális büszkeség szimbóluma. Ebben az emberben ez oly erősen jelen volt, hogy gyakran megvetette azokat, akik nem értettek egyet vele. Mindig fennáll a veszélye, hogy azok, akik erős meggyőződéssel rendelkeznek, vagy szinte vakon hisznek valamiben, az önelégültség és az intolerancia hibájába esnek a nekik ellentmondókkal szemben. De ahogy az első fejezetben már említettük, mikor ez a férfi meglátta a képet a tollal, rögtön felismerte a jelentését, és fejébe vette, hogy változtat ezen a tulajdonságán. Az akaraterejét elnézve, sikerült is neki. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy vajon ez a fajta intellektuális büszkeség az ego-izmusból fakad-e. Ahhoz, hogy valaki úgy érezze, nála az igazság, nagy adag magabiztosságra van szüksége, amivel rendszerint együtt jár egy bizonyos fokú egoizmus is. Azonban el tudok képzelni olyan embert, aki bár erős egóval rendelkezik, mégis altruista. Ez a férfi meg volt győződve róla, hogy tudja, hogyan érheti el célját, a társadalmi igazságosság megteremtését (ebben valószínűleg túlzottan optimista volt), ám nem volt önző. Nem a saját dicsőségéért dolgozott; épp ellenkezőleg, számos áldozatot hozott célja elérésének érdekében. Már egészen fiatal korában foglalkoztatták az első világháború utáni Amerika szociális problémái, mint például a gyermekmunkát tiltó törvény hiánya vagy a nyomorúságos munkakörülmények. Szilárd elhatározása volt, hogy fellép a visszásságok ellen, és ideje nagy részét ettől kezdve annak szentelte, hogy olyan pozícióba jusson, ahonnan beleszólhat a törvényhozásba. Széles körben ismert egyetemi professzor volt, de mikor hangoztatni kezdte erősen kritikus álláspontját a közügyekről, mind az intézmény, mind a kollégák részéről ellenállásba ütközött, s így végül nagy sajtófelhajtás közepette elvesztette az állását. Radikalizmusa miatt hűtlenséggel, árulással vádolták, s nézeteit felforgatónak bélyegezték a konzervatív körökben. Lelke mélyén szenvedett mindettől, de az igazságról vallott nézeteit továbbra sem rejtette véka alá, és kiállt érte, ahol és amikor csak lehetősége nyílt rá. Élete további részében (mert majdnem 100 évet élt) a politikától a környezetvédelem felé fordult. Mindig is nagyon szerette a természetet, és amint teltek az évek, és a világ egyre jobban megváltozott, ő kutatni kezdte azokat az egyszerű, de praktikus megoldásokat, melyek segítségével mégis harmóniában élhetünk a természettel. Számos elméletet dolgozott ki arra, hogyan termeljük meg és dolgozzuk fel ételeinket organikus módon, és feleségével együtt könyveket is írt az erőszakmentes, a Föld készleteit felhasználó, de nem elhasználó életmódról. A környezetvédelemért vívott harcban legalább akkora hírnévre tett szert, amekkora radikalizmussal részt vett annak idején a poli-

tikában, és sokan zarándokoltak el hozzá csak azért, hogy a lábaihoz ülve magukba szívják a személyiségéből áradó egyszerű bölcsességet és jóságot. Ez a férfi az eszméknek élt, és a szilárd eszmék mindig kiállják az idő próbáját. Mint már korábban említettem, bizonyos színek az aurában a magasabb tudatállapotok megtestesítői, és ezek energetizáló hatással vannak az adott személyre, aki így hatékonyabban tud részt venni a világban. Hasonló magas tudatállapotra utaló árnyalatok ennél az embernél is megfigyelhetők, melyek az emberi szenvedés iránt tanúsított mély együttérzésből erednek. Ötven évvel a kép keletkezése után bizton állíthatom, hogy ennek az embernek sikerült valóra váltani legbelsőbb álmait. Habár nem volt szerencsém őt utolsó éveiben látni, de érzem, hogy aurájából addigra a legtöbb konfliktusgóc eltűnt, hiszen azok nagy része ifjúkorából származott, s már feldolgozta őket. Ezenkívül a feszültség is valószínűleg megszűnt, s helyette egy sokkal oldottabb, lazább életszemlélet lett rá jellemző. Egyszóval az utolsó években egy minden szempontból tisztább, egyszerűbb aurát láthattunk volna a fent bemutatottak helyén. A narancssárga tollpihe eltűnésével az erős meggyőződések helyét is – amiket az korábban szimbolizált – átvette a természet mélységes szeretete. Gyakorlati megoldásokat keresett a Föld védelmének érdekében. Élete ezen utolsó szakaszának erőfeszítéseit tekinthetjük akár úgy is, hogy amit már ifjúkorában sejteni lehetett, most végre beteljesült; s a hajdani álmok végül valóra váltak.

12. Afestőnő Mikor először pillantottam meg ezt az aurát, még ha semmit sem tudtam volna az illető személyéről, akkor is szembetűnő lett volna, milyen széles a középső zöld sáv, és úgy összességében véve milyen sok a zöld az aura többi részén is. A zöldön kívül a másik domináns szín a rózsaszín, s ebből már egyértelmű, hogy melegszívű, szeretetteljes emberrel állunk szemben, akinek a keze és a feje igen jó összhangra képes. A fentiekből arra is következtethetünk, hogy ez az asszony nemcsak kreatív volt, de meglehetősen jól képzett is, és művészi ötleteit rendkívül jól meg tudta valósítani a munkájában. Egy igen ismert festőnőről van szó, aki nagy kézügyességének köszönhetően a famunkákhoz, barkácsoláshoz is jól értett, és még sok hasonló praktikus dologhoz, melyeket mind egyedül sajátított el. Aurája több szempontból is számot tarthat az érdeklődésünkre, többek között amiatt, amit a művésznő múltjáról elárul, s arról, ahogy ezek az élmények, tapasztalatok befolyásolták őt a továbbiakban. Az aura alján lévő sötétkék és sötétzöld árnyalatok keveréke arra utal, hogy szülei gyerek- és kamaszkorában szigorú elnyomás alatt akarták tartani. A fiatal lány azonban közel sem hódolt be ennek, épp ellenkezőleg, vad volt és lázadó, és gyakran különbözött össze a családtagjaival. A tény, hogy e sötét színek felhúzódnak egészen a bokákig, arról árulkodik, hogy húszas éveinek elején megpróbált kitörni ebből a környezetből, ám nem járt különösebb sikerrel. Viszont azt elérte, hogy innentől kezdve már a lelkére nehezedő reménytelenség és hiábavalóság érzésével is meg kellett küzdenie. Lázadó szelleme, mely állandó ellenállásba ütközött, a krónikus nyugtalanság és irritáció állapotába hajtotta, melyet a bal oldalon, alul látható vörös nyilak is jeleznek. Már kisgyerekkorától megmutatkozott művészi tehetsége, és onnantól kezdve állandó erőfeszítéseket tett, hogy kifejezze magát festményein keresztül, ám családi helyzete miatt a jövő nem sok reménnyel kecsegtetett, s ez nyomasztóan hatott rá. A lábfejek körül látható sugárszerű kék vonalak ifjúkori lázadásának a jelei, s azt testesítik meg, hogy szenvedélyesen vágyott arra, hogy végre rátaláljon önmagára. Hasonló mintát találunk a térdek körül, csak épp ellentétes irányút, mint lejjebb; ez pedig életének egy későbbi szakaszára utal. Mindig is vadul védte önállóságát, s ehhez mérten reagált arra, ha korlátozva érezte magát másoktól. A két sugárszerű vonalminta közti hely annak a következménye, hogy fiatalkorában volt egy olyan periódus, amikor kissé jobban el tudta fogadni a környezetét, s ezáltal kevésbé volt feszült és nyugtalan. Az I. világháború Angliájában nőtt fel. Abban a korban, mikor a társadalmi osztályok még élesebben elhatárolódtak egymástól, s nehezebb volt köztük az átjárás, mint ma. A lány arisztokrata családja elképesztően konzervatív volt, és határozott elképzelése volt arról, hogy mit tehet egy fiatal hölgy, és mit nem. Már korán látszott, hogy tehetséges, és mivel akkortájt általánosan elfogadott ha-

gyomány volt, hogy egy jó házból való úrilány fessen, így igen jó képzésben részesült. Ám ő nem kívánt az amatőr szintjén megmaradni; fejébe vette, hogy egy napon azért is festőnő lesz belőle, és a művészet lesz az élete. Mindez azonban nem fért össze a konvenciókkal egy olyan korban, ahol egy ifjú hölgynek nemcsak dekoratívnak, de tisztelettudónak és hagyománytisztelőnek is kellett lennie. Ily módon állandósult a háborús helyzet a családban. Mindent megtettek annak érdekében, hogy elfojtsák benne azt, amit ők csupán „bohém kicsapongásnak” véltek. Következésképpen a lázadás és a frusztráltság érzése a lányban napról napra nőtt.

Boldogtalanságát csak fokozta a tény, hogy volt egy komoly testi fogyatékossága: hallássérülten született, és már kiskorára szinte teljesen megsüketült. A másokkal való kommunikáció tehát folyamatos erőfeszítést követelt tőle, és ez nagyban hozzájárult az aura alján tükröződő feszültségek kialakulásához. Hátrányos helyzete az egész életére kihatással volt, hiszen egy átlagos beszélgetést is nagyon nehezére esett lefolytatni. Mikor eljött, hogy modellt üljön a portréhoz, magával hozott egy hatalmas hallócsövet is, amit mindig odadobott nekem, hogy abba kiabáljak, ha mondandóm volt. Mondanom sem kell, ez kissé megnehezítette a kommunikációt köztünk. Az aura alsó részében megfigyelhető homályos szürke szín az otthoni környezet elnyomó hatása elleni, késő kamaszkori küzdelmek nyoma. Teljes szívéből vágyott arra, hogy kreatív életet élhessen, de kétségei voltak a saját képességeit illetően, és gyakran megesett, hogy túl sötétnek látta a jövőt. Az önmagába vetett hit hiánya miatt a bizonytalanság és a depresszió is kínozta. Mindent egybevetve életének ezt a szakaszát meglehetősen fájdalmasnak élte meg. Azonban közvetlenül e felett a sötét sáv felett és erős kontrasztban vele két kis foltot fedezhetünk fel, egy rózsaszínt a bal oldalon, és egy szintén rózsaszínt enyhe lilás beütéssel a jobb oldalon. Mind a kettő felnyúlik egészen a zöld sávig, és habár a feszültségekre utaló vonalak az aura szélén is megmaradnak, a két folt felső része már teljesen mentes ezektől a jelektől. Ennek a nagy különbségnek az oka abban keresendő, hogy sok-sok évvel ezelőtt, nagy szerencséjére jó barátságba került valakivel, aki hatalmas kreativitással s ehhez még vidám, életerős személyiséggel is meg volt áldva. A férfit érdekelte a lány sorsa, és arra buzdította, vegye kezébe a dolgai irányítását, mind művészi téren, mind az emberi kapcsolataiban. Vezetője és mentora lett, és az ő hatására szó szerint hatalmas fordulatot vett a lány élete; ő adott erőt neki, hogy végre megszakítsa a kapcsolatot a családjával, és az Egyesült Államok nyugati végébe költözzön. A lány úgy tekintett rá, mint szabadítójára, aki a börtönből hozta ki őt, hogy egy új, egy szabadabb élet lehetőségét tárja elé; a férfi iránt érzett hálája nem ismert határokat. Imádta, bálványozta őt, olyannyira, hogy mikor annak halála után jó néhány évvel megfestettük róla a képet, még akkor is teljes mértékben a befolyása alatt volt. Az aurájában találhatunk két szimbólumot, melyek egymás tükörképei – az egyik az aura felső részében, a zöld és a sárga területek találkozásánál helyezkedik el, míg a másik alul, a rózsaszín részben. Ezek a jelek tanúskodnak a férfi iránt táplált mély érzelmeiről, akinek emléke még mindig inspirálta őt. A felső szimbólum a művészetére gyakorolt erős spirituális befolyást, az alsó pedig inkább az emberekkel való kapcsolatát energetizálta. Mindezek arra engednek következtetni, hogy ennek az embernek az emléke mintegy vallásos áhítatot ébresztett a művésznőben. Idealizálta őt; kapcsolatuk teljes mértékben plátói volt, hiszen a másik boldog házasságban élt, de - talán az iránta táplált erős érzelmei miatt - a nő sosem ment férjhez, s még csak szeretője sem volt soha. Számos közeli barátja volt, és rendkívül együtt érző tudott lenni, ha ki kellett fejeznie érzelmeit, de mégis mindig érezhető volt egyfajta feszültség benne, valószínűleg a siketsége miatt. Mindezt az aura felső részében is szemügyre vehetjük, ahol az együttérzés zöld sávjának szélén megjelent egy kék csík. Ugyanakkor sok a rózsaszín mindenütt, mely annak a jele, hogy melegség és önzetlenség volt rá a jellemző. Míg a kék az akaraterőt szimbolizálja, a zöldeskék az igen fejlett művészi érzékre utal – s ez nála mintegy a természetben és a világban fellelhető szépségre adott intuitív választ jelentette. Ez a szín összefolyik a zöld sávval, mutatva, hogy megérzésből festett, művészetében is ezt az elvet követte. Az ebben a zöld sávban látható jelképek sokkal nagyobbak és jobban kivehetőek, mint az esetek többségében, talán azért, mert művészként az átlagnál jobb vizualizációs készséggel rendelkezett. A kör belsejében elhelyezkedő lángszerű forma érdekes, mivel a nő számára ez a saját művészetében lévő spirituális hatásokat jelképezi. Mikor leírtam neki, hogyan is néz ki ez a lángocska, azt felelte, hogy ez pontos mása annak a látomásnak, amit egyszer a sivatagban látott, s mely a továbbiakban az inspiráció forrásaként működött a számára. Később a művésznő meg is festette ezt a teljesen egyéni élményt. Volt szerencsém látni is a képet, mely tényleg az általam látott szimbólum volt, bár sokkal szebb és kidolgozottabb változatban. Így maradhatott meg ez a jel ilyen sokáig, ilyen tisztán és jól kivehetően az aurájában. A másik, nagyobb szimbólum egy festménnyel hozható összefüggésbe, melyen épp akkortájt dolgozott. Ehhez sokat járt koncertekre, ahol skicceket készített a karmester mozgó kezéről; a szimbólum ebből az aktuális érdeklődéséből fakadt, és valószínűleg rögtön eltűnt, amint később más témák felé fordult. Igen érdekes továbbá, hogy a forma, amit a tanulmánya tárgyául választott, nagyban hasonlított az amerikai indiánok művészetében fellelhető motívumokra. Mindeközben ő maga is közel került lelkiekben az indiánokhoz, igyekezve megérteni kultúrájukat, hogy még na-

gyobb beleérzéssel, még autentikusabban formálhassa meg őket a festményein. Ez az érdeklődése tudat alatt nagyban befolyásolta a karmesteres tanulmányában is. A művésznő aurája pont a múlt és a jelen közt feszülő ellentét miatt olyan érdekes. Nehéz lenne még egy ilyen életutat elképzelni, egy ilyen radikális változással, hiszen ő egy beszűkült, konvencionális környezetből került a korlátlan szabadság világába; a jólétet, a luxust hagyta ott egy szegényesen egyszerű, szinte spártai életmódért. Később sem adott sokat a konvenciókra, és a külsejével sem törődött sokat, habár szokásaira igen kényesen ügyelt. Nagyon egyszerűen élt, nem halmozott fel semmit, és egész lényével belemerült egy olyan kultúrába, mely gyökeresen különbözött attól, amiben felnevelték. A hegyek, az indiánok, a csupasz sziklák látványa, a nyílt mezőkön rohanó lovak iránt mély szeretetet érzett. Ebben a környezetben talált igazán magára; mintha csak újjászületett volna. Mikor végre szabadon élhetett úgy, ahogy ő akarta, s amire a lelke mélyén szüksége volt, összeszedettebb lett, és a megtalált belső harmónia átsugárzott művészetén is. Mindez átformálta az egész munkáját, s abban a pillanatban, hogy önmagát adhatta, és kifejezhette a bensőjében élő igazi művészi lényeget, festményei is semmi máshoz nem foghatóak és igazán egyediek lettek.

13. Az építész és díszlettervező Most egy olyan, a hatvanas éveiben járó férfi auráját fogjuk szemügyre venni, aki ugyan építésznek tanult, de élete nagy részét színházi díszlettervezőként élte le. Nagyon szerette a színpadot és a drámákat, barátainak többsége is a színházban dolgozott. Azonban mikor e kép készült róla, már épp nyugdíjba ment, így túl volt szakmai karrierje csúcsán. Habár még mindig sok időt töltött az írással, legfőbb műveit már kiadták. Más szóval a nagy szakmai kihívásokat és az elért eredményeket már mind maga mögött tudta, és belépett az élet azon szakaszába, amit a visszatekintés, az elmélyedés, a kontempláció szokott általában jellemezni. Ez az aura figyelemre méltóan tiszta. Mentes mindenféle sebtől vagy stressztől, nem úgy, mint a 7. és a 11. számú alanyoké, akiknek az életében lezajlott korábbi konfliktusok nyomai még mindig jól láthatóan jelen vannak. Mikor fiatalabb és aktívabb volt, úgy gondolom, ez az aurikus tisztaság még nem volt ilyen erős, ám belső' természetét tekintve minden bizonnyal nyugodt és kiegyensúlyozott volt akkoriban is. Ennél a férfinál szokatlanul nagy összhangot találunk az értelmi és az érzelmi élet közt. Már egész fiatal korától kezdve tudta, mi akar lenni, mit akar majd csinálni; bizonyos filozófiai, matematikai és lelki, spirituális gondolatokat vezérelvként követett a magánéletben csakúgy, mint a munkájában, és ezektől sohasem tért el. Az ilyen irányú érdeklődése befolyással volt az egész gondolkodásmódjára, és formálta életművét. Mivel olyan foglalkozást választott magának, melyben könnyedén felhasználhatta, alkalmazhatta mindezeket az elveket, gondolatokat, sosem érezte magát frusztráltnak vagy gátlásosnak, megtartva így érzelmi egyensúlyát. Élete korai szakasza tulajdonképpen totális ellentéte volt az előző, 12. számú festőművésznek. Az aura alján található szürkéskék felhő a személyében lévő önzésről árulkodik, mely sokkal inkább egyfajta önkifejezés iránti vágy volt (illetve az az iránti vágyakozás, hogy a saját útját járhassa), mint a vagyonhoz való ragaszkodás. Az e fölött lévő sötétzöld árnyalatból pedig azt tudhatjuk meg a férfiról, hogy ifjúkorában igen aktív és ambiciózus volt. Ez a szín kivilágosodik a bal oldalon, és egybeolvad egy sötétkék gyűrűszerű alakzattal. E gyűrű alakjából arra következtethetünk, hogy egy olyan régi emlékhez kapcsolódik, mely még hatással van a jelenre. Mivel közel van egy világosabb, fényesebb területhez, gondolhatunk arra is, hogy alapjában véve egy kellemes, szép emlékről van szó, mely csupán azért nevezhető fájdalmasnak, mert véget ért. S valóban, egy csodálatos házasság áll a dolog hátterében, egy olyan asszonnyal, ki még sokáig nagy hatással volt a férfira spirituális hatással, legalábbis ő ezt így élte meg. Habár már évekkel azelőtt meghalt a nő, az emléke még elevenen élt a lelkében, és soha nem érzett semmifajta késztetést arra, hogy újra megházasodjon. Ebből a kék foltból, mely a férfi magasabb akaratát és önérzetét tükrözi, egy narancssárga tollpihét látunk „kinőni", mely nagyban hasonlít a korábbiakban leírt két aurában látottakhoz. Mint mindig, itt is a büszkeséget és az önérzetet szimbolizálja ez az alakzat; ebben a mostani esetben az illető valamelyest önelégültnek is mondható amiatt, hogy olyan jól tudta, merre is tart az életben. Biz-

tos volt elvei igazában, mint ahogy abban a képességében is, hogy formába öntse őket a tervezői munkájában, és kifejtse őket az írásaiban.

Az alsó részen a jobboldalt lévő kékeszöld árnyalat annak a jele, hogy művészi érzékét igen aktívan felhasználta a mindennapi életben is. Alkotó ösztöne alapvető elemévé vált mindennek, amit éppen csinált. A szemben lévő oldalon van egy rózsaszín terület, s mint tudjuk, ez a szín mindig a szeretetteljes érzelmekre utal. Amint látják, belefolyik a hajdani házasságához tartozó kékbe, hiszen a felesége iránti érzései még mindig nem szűntek meg. Szeretettel fordult gyermekei és néhány közeli jó barátja felé, ám kevés emberrel állt rajtuk kívül ilyen közeli kapcsolatban. Mindent egybevéve nincs túl sok rózsaszín ennek az embernek az aurájában. Ami azt illeti, meglehetősen tartózkodó, zárkózott, magának való személyiség volt, aki kedves volt ugyan, de nem sok embert engedett magához igazán közel. Ha egy pillantást vetünk az aura felső részére, egy finom, kiművelt intellektus jeleire lehetünk figyelmesek. A fénylő sárga arra utal, hogy elméje igen aktív volt, és mivel ez a szín a zöld sáv alatt is ugyanúgy jelen van, arra következtethetünk, hogy tetteit leginkább az eszével kontrollálta. A túloldalt levő kékeszöld a szépségeszményhez köthető. Az itt látható világoszöld tollpiheformák az azokkal való lelki közösségre utalnak, akik hasonlóan gondolkodtak a szépségről, mint ő. A fej felett húzódó bíborszínű sávokból is kitűnik, mennyire mély, már-már szertartásos tisztelettel viseltetett a spirituális törvények iránt, melyek meggyőződése szerint az egész természetet irányítják. A zöld sávban bonyolult geometriai alakzatok teljes skáláját lehet megfigyelni, melyek híven tükrözik az építész lankadatlan érdeklődését a formák s az azokhoz tartozó törvényszerűségek világa iránt. Meggyőződése volt, hogy a formák a világegyetem ősi rendjének titkát őrzik. Ezeknek a szimbólumoknak aktív szerep jutott a képzeletében, és beleszőtte őket mindenbe, amit csinált. Annyira uralták a gondolatvilágát, hogy ha egy darab papír került a kezébe, mindegy volt, hogy mit csinál éppen, rögtön elkezdte rajzolgatni egyiket-másikat. Egész életében a rejtett matematikai összefüggések után kutatott, melyek megteremtik a harmóniát, a szimmetriát, az arányosságot a természet formáinak végtelenségében. Számos műve jelent meg ebben a témában, melyet akkortájt a dinamikus szimmetria néven ismertek, s amely a formák egymásból való eredeztethetőségének a tudománya volt. Úgy éreztem, ez az ember szerencsés csillagzat alatt született. Élete kivételes mértékben mentes volt mindenfajta összekülönbözéstől, és ha volt is valaha miért aggodalmaskodnia, az már rég a múlté. Habár elvesztette a feleségét, boldogságot és biztonságot tudott meríteni az asszony emlékéből. Szerencsés volt, hogy olyan foglalkozást választott magának, amelyet élvezett, és amelyben sikeres volt. Könyvei igen olvasottak, mi több, széles körben népszerűek voltak. Igaz, hogy egyedül élt, de ez így teljesen megfelelt neki. Tulajdonképpen elérte a bölcsesség és a kötődésmentesség azon állapotát, mely a hinduizmusban az élet utolsó szakaszának a feladata kellene, hogy legyen. Ami egyedivé teszi ezt az aurát, az az, hogy a férfi elméje teljes harmóniában működött az érzelmi életével. Úgy tűnik, sohasem volt blokkoló tényező a kettő között. Spirituális vágyai a szépségszeretetből és a világegyetemben fennálló isteni rendbe vetett hitéből fakadtak; mind a kettő ugyanazt a dolgok mélyén lévő spirituális valóságot fejezte ki a számára. Ezek a témák adták meditációinak tárgyát is, s a gondolatait is ezek töltötték be. Tudatának intuitív részét összhangba hozta értelmével és érzéseivel. Ritka, hogy e három terület ilyen szinkrónban működjön együtt, mint ennek az embernek az esetében.

14. Az ifjú családanya E portrésorozat utolsó tagja nagyban különbözni fog az eddig bemutatottaktól. Először is fiatal volt (csupán huszonöt éves), még előtte az egész élet, s még nem volt semmi különösebb eredménye, amit felmutathatott volna, vagy múltbeli élménye, mely jellemét jó vagy rossz irányba alakíthatta volna. Olyan tehetséges sem volt, mint a többiek, hogy valamely művészetnek szentelhette volna az életét. Ami mégis közös volt benne és a többi, eddig megismert személyiségben, az a fantasztikus céltudatosság, mely vezérelte. Az ő esetében ez már-már szenvedélyes odaadást jelentett a spirituális tudás és értékek iránt, amely utáni kutatás számára az élet értelmét jelentette. E könyv egyik alapgondolata az, hogy mindenki képes arra, hogy kezébe vegye az életét, hogy megvalósítsa álmait, vágyait, és azok hajtóerőként szolgáljanak a belső változáshoz. Hiszem, hogy a motiváció az első alapfeltétele a változásnak (lásd bővebben a 8. fejezetben), és hogy mindenkinek tisztán kell látnia maga előtt a célt, ahová tart – de még inkább az utat, amin jár, még ha az út

vége ismeretlen vagy megismerhetetlen is egyelőre. Ez a lány már egészen fiatal korában rálelt az útjára s annak céljára is, és egész életében hű maradt ehhez az elhatározásához.

Mindez legszembetűnőbben a két sötétkék, szárnyhoz hasonló csíkból látszik, melyek a szív környékétől egészen az aura legfelsőbb régióiig húzódnak. Az ifjú hölgy már négy vagy öt éve rendszeresen meditált, s ennek eredménye e két mélykék sáv. Ezek az akarat feladásának szándékát jelzik, valamint a tudatos törekvést arra, hogy életét spirituális elveinek értelmében irányítsa, elnyomva önös érdekeit. Az összes eset közül csak ennél a lánynál és a 13. számú alanyunknál találkozhatunk ilyen típusú beállítottsággal. Ehhez képest igen érdekes, hogy nem tartozott azok közé az emberek közé, akiket általában erős akaratúnak tartanak. Nem az a típus volt, aki fogyatékossága ellenére karriert épít magának, sem az, aki puszta kitartással kibontakoztatja tehetségét. Sok más tizenéveshez hasonlóan ő is bizonytalan volt a tekintetben, hogy mit is akar majd csinálni az életben, és még huszonöt éves korában is elég közömbösen viseltetett aktuális munkája iránt, inkább csak elfogadta azt, amit az élet elé rakott. Tehát nem volt ambiciózus a szó általános értelmében, és arra sem vágyott, hogy bárkit irányítson. Ha valakit irányítani akart, az csak saját maga volt. Amikor láttam, sugárzóan fiatal volt; heves vérmérsékletének megfelelően egy picit feszült is. Kissé maximalista, és ebből adódóan türelmetlen és kritikus természet volt, leginkább magával szemben. Ha egyszer is valamiért nem hozta a szokásos teljesítményét, nagyon rosszul érezte magát miatta. Tudtán kívül is hatalmas nyomás alatt tartotta saját magát, és ennek köszönhetően feszült és ideges volt. Fiatalságából következik, hogy az aurájában lévő színek tiszták, és kevés a múltbeli trauma is. Az aura alján látható homályos szürkészöld terület arra enged következtetni, hogy alapvető önzését inkább az önkifejezési vágyban élte ki, mint az anyagiak iránti sóvárgásban. Gyermekkorában minden bizonnyal gyakran félt, erre utal a színben lévő szürke árnyalat, bár erre nem sok okot adhatott családi élete vagy egyéb élményei. Félelmének tárgya nem volt semmi konkrét dolog, inkább valami megfoghatatlan, sötétben bujkáló ismeretlentől való rettegés, ami annyi kisgyereket kínoz. Az ilyesfajta félelmek, legyenek azok ösztönszerűek vagy félig tudatosak, legtöbbször egy elfeledett múltbeli esemény utórezgései. A lábfej alatt elhelyezkedő sötétkék, horgonyra emlékeztető jelkép azt mutatja, hogy ezek a megfoghatatlan félelmek az álomsíkon nagyon is megfoghatóvá váltak a lány számára. Mikor feltettem neki a kérdést, voltak-e visszatérő rémálmai, tisztán emlékezett mindre, pedig már régóta nem szenvedett tőlük. Ahogy teltek-múltak az évek, félelmei e szimbólumban kristályosodtak ki, de mivel ez eléggé lent helyezkedik el az aurában, minden bizonnyal már szinte teljesen megszabadult tőlük, s tudattalanjában puszta árnyékként maradtak csak meg. Az aura szélein ismét észlelhetjük a feszültségekre utaló kék sávokat, amint ezt már a 9. és a 12. számú képen is láthattuk. Hasonlóan azokhoz az esetekhez, az itt jelen lévő feszültség is régi keletűnek tűnik, és az okot minden valószínűség szerint itt is a korábbi félelmekben kereshetjük. Kész volt arra, hogy túllépjen saját idegi és fizikai teherbírásának határain, persze, hiszen nem tudta, hol is vannak ezek a határok. A stressz mostanra már elég mélyen beleivódott, olyannyira, hogy az állandó idegfeszültség hatására hányingerrel kísért gyakori fejfájás gyötörte. Ettől eltekintve igen jó egészségnek örvendett. Kissé feljebb, a bal oldalon a szín kissé kékesebb árnyalatot kezd ölteni. Ez azt jelzi, hogy akaratos gyerek volt, és több mint valószínű, hogy mindent el is ért, amit a fejébe vett, mivel a szülei kedvesek és megértőek voltak vele, sőt meglehetősen el is kényeztették, bár ennek ő nem volt tudatában. Egyedüli gyerek volt, aki ideje nagy részét felnőttek társaságában töltötte, így gondolkodását, felfogását tekintve koraérettnek számított. Igazából attól eltekintve, hogy néha magányosnak érezte magát amiatt, hogy hiányoztak a korosztályabeli játszótársak, mondhatni, hogy ideális gyermekkora volt. Feljebb haladva a zöld kivilágosodik, és kissé sárgás beütést kap. Ez annak a ténynek tudható be, hogy már egész fiatal korában értelmezni próbálta a körülötte zajló eseményeket, és az eszét nemcsak a tanulmányaihoz, hanem a mindennapokban is használta. Az a terület, ahol egyre sárgábbra vált a szín, tudatos erőfeszítések jeleit mutatja, melyekkel egyrészt önzését igyekezett kontrollálni, másrészt pedig az aktuálisan végzett munkáját próbálta átlátni, megérteni. A narancsos folt egy korai, kialakulóban lévő fázisa annak a tollnak, amelyhez hasonlót már többször is megfigyelhettünk, például a 7., a 11. és a 13. számú tanulmányokban. Amint már ezekben az esetekben is említettem, ez a szín mindig egyfajta erős meggyőződésről és bizonyos fokú intellektuális büszkeségről árulkodik, mely akkor jellemzi az illetőt, ha már úgy érzi, célhoz ért az igazság kereséséhez vezető úton. Ez az ifjú nő már kora kamaszkorától kezdve kutatott valamiféle tanítás után, melyben válaszra lelhet az őt érdeklő kérdésekre, és mikor megismerkedett a buddhizmussal, a teozófiával és a keleti

filozófiákkal, meg volt győződve róla, hogy meg is kapta ezeket a válaszokat. Az ő narancssárga foltja még nem „szilárdult" egyértelmű tollformává; hogy erre később, az évek múlásával sor kerüle, még nem lehet tudni. Lehet, hogy fokozatosan feloldódik, és végül teljesen eltűnik majd az aurából, de ez jelenleg még nem dönthető el. A fiatal nő nemrégiben szült, így természetes, hogy szinte teljes figyelme az örömteli eseményre összpontosult. A gyermek arca a zöld sávban is felfedezhető, hiszen azonkívül, hogy a ténylegesen vele való törődés is sok idejét veszi igénybe, még gondolataiban is állandóan az ő fejlődése a központi kérdés. Célul tűzte ki magának, hogy mindenképpen jó anya lesz belőle, s ez az elhatározása talán kicsit túl görcsössé is tette. Maga a zöld sáv világos színű, mely az együttérzés képességére utal, és meglehetősen széles is, vagyis „páciensünk" ügyes kezű és fürge. Bár nem volt különösebben tehetséges semmiféle művészetben, de könnyedén, magától megtanult sok mindent, mint például a varrást, a kertészkedést, hangszeren játszani és egyebek. A különböző sárga színű geometrikus alakzatok, melyeket szintén itt a zöld sávon belül láthatunk, mind intellektuális érdeklődésének a jelei, míg a kék pöttyök és spirálok ismételten kihangsúlyozzák akaraterejét, mellyel gondolat- és érzelemvilágát volt képes uralni. Domináns árnyalat az aura felső és alsó részében egyaránt a rózsaszín, mely arra enged következtetni, hogy a hölgy nagy szeretettel viszonyult nemcsak a családjához, de mindenki máshoz is. Ez a rózsaszín kissé világosabb közvetlenül a zöld sáv felett, mely a nőnek az érzelmi életéhez való általános hozzáállására utal-, míg a sáv alatt ugyanez a rózsaszín inkább a nap mint nap megélt érzelmeket mutatja. Az itt látható kis kúpocskák és spirálszerű alakzatok aggódást mutatnak, talán amiatt, hogy esetleg nem lesz képes megvalósítani saját elvi elvárásait, de ezek minden valószínűség szerint csak átmenetiek, és később el is tűnnek az aurából. A sárga szín két helyen is megjelenik a felső aurában, mutatva veleszületett intelligenciáját és gondolkodási képességét, legyen szó bármilyen nehéz vagy bonyolult témáról. Az egyik ilyen sárga terület közvetlenül a rózsaszín felett helyezkedik el, s észbeli képességeinek arra a vetületére utal, melyet a mindennapokban is gyakran kamatoztatott, míg a másik, mely kissé feljebb, a bal oldalon húzódik végig, az elvontabb, teoretikusabb gondolatok területe, s ez úgy tűnik, kevésbé volt kihasználva. A jobb oldalon lévő kékeszöld terület, mint mindig, most is az illető szépérzékéről árulkodik; a jelenlegi esetben ez nem is annyira a művészi képességekben, mint az érzékenységben nyert kifejezést. A már említett világképének részeként a szépség számára főleg a mindent betöltő harmóniát mint egyetemes elvet jelentette. Az aura tetején észlelhető levendulás árnyalat ismét csak az illető veleszületett spirituális érdeklődésének a mutatója. Mivel a hölgy esetében ez a terület kapcsolatban áll bal felől az aranysárgával, jobb felől pedig a kékeszölddel, ez arról tanúskodik, hogy nála mind a dolgok mögöttes jelentésének kutatása, mind a szépség értékelése egyazon dologhoz, a belső, spirituális kereséshez kötődött. A sötétebb lila tehát egy összetett érzelmet tükröz – ösztönös hajtóerőt a minden dolog mélyén rejlő belső rend, jelentés és cél megértésére.

14AÖtvenhat évvel később Az eddig bemutatott aurafestmények oly régen készültek, hogy a felnőttek közül szinte már mindenki halott. Ez az asszony azonban még nagyon is él, és talán érdekes lenne megnézni, mi minden változott azóta. A kép készültekor még előtte volt az egész élet, s a benne rejlő lehetőségek is még csak kibontakozóban voltak. Most, immár a nyolcvanon is túl, még mindig fürge, életvidám asszonyka, aki energikusságából vajmi keveset vesztett. Nyugdíjasként is aktív életet él; intellektuális érdeklődése nem csappant meg, sőt számos karitatív szervezet vezetőségi tagja. Már vagy hatvan éve boldog házasságban él, nagy családja van, gyermekei, unokái, és remekül kijönnek egymással. Céltudatossága szintén végig vele maradt, és meditációs gyakorlatait azóta is rendszeresen végzi. Jó egészséggel és jó karmával megáldva (hiszen az élete figyelemre méltóan mentes volt mindenfajta problémától és nehézségtől) megadatott neki, hogy terveit mindenféle családi súrlódás nélkül véghezvigye. Már nem érzi annyira szükségét, hogy olyan erős önuralmat gyakoroljon, és talán ennek köszönhető, hogy lazább, nyugodtabb lett. A gyermekkori félelmek okozta feszültségek eltűntek, és a többi görcsétől, aggodalmaskodásától is sikerült azóta megszabadulnia. Következésképpen nem gyötri már egykori fejfájása sem, s pompás egészségnek örvend. Aurájának színei lágyabbak, világosabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek. (A 14A számú festmény nemrégiben készült, s nem Juanita Donahoo, hanem egy másik művész készítette.) A narancs-

sárga folt összement, hiszen az idős asszony már nem ragaszkodik annyira az elveihez, mint annak idején. Az alsó rózsaszín sáv egy hasonló, de halványabb csíkban ismétlődik meg feljebb, jelezve, hogy még mindig szeretetteljesen kötődik a környezetéhez, ám ebben már kevesebb a ragaszkodás. A felső aurában lévő sárga kiszélesedett, és most közvetlenül a zöld sáv mellett helyezkedik el, mely arra utal, hogy a hölgy intellektuális képességei fejlődtek, és érdeklődése is elmélyült. A fej feletti levendulaszínű terület igencsak megnőtt, hála tanulmányainak és meditációs gyakorlatainak, mutatva spirituális fejlődését. A hosszú évek meditációs praxisának eredményeképpen a hajdanán oly szembetűnő kék szárnyak bíborszínű félkörré teljesültek ki, így biztosítva a kapcsolatot a magasabb energiák és értelmi, érzelmi világa között.

Mindent egybevetve az aurájában található színek kiteljesedtek, s így az egész aura is sokkal harmonikusabb látványt nyújt. Az imént leírtak és a 8. szám alatt korábban bemutatott idős nő aurájának összehasonlítása vezetett arra a gondolatra, hogy közelebbről is megvizsgáljam, miként hat az öregedés folyamata az embereknél az érzelmi egészségre és az életerőre. Ha emlékezetükbe idézik a 8. képet, ott az aura egész alsó részét szürke „fátyol" borította, melyet az okozott, hogy az asszony energiái erősen megcsappantak, és hogy csupán a múlt emlékeiben élt, pedig aktív, életerős személyiség volt egész életében. Energiaszintjének csökkenése, úgy gondolom, nem csupán a fizikai aktivitás lanyhulásával hozható összefüggésbe, hanem azzal is, hogy már nem volt, ami szellemileg és érzelmileg stimulálja őt. Problémájával nem volt egyedül, hiszen sokan mások is átélik ugyanezt a krízist, mikor nyugdíjba kényszerülnek, és egyik napról a másikra elveszik tőlük a munkájukat. Hogy mindezt a korra, a betegségre vagy más okokra hivatkozva teszik, mit sem változtat azon, hogy ennek sokszor traumatikus következményei lehetnek az illetőre nézve. Legtöbbjüknek hirtelen céltalanná válik az élete, s egyúttal elvesztik azt a tudatot is, hogy hasznosak, hogy szükség van rájuk - pedig önbecsülésükhöz mindez alapvető fontosságú lenne. Erről a kérdésről a IX. fejezetben bővebben is szó esik majd, de ez a rövid észrevétel az öregedéssel kapcsolatban még idetartozott. További különbség a két idős asszony között, hogy a 14. számmal jelölt hölgy a mai napig teljes és tevékeny életet él, és rengeteg dolog iránt érdeklődik. Szellemi és érzelmi energiáiból ily módon pótlódik mindaz a veszteség, ami amúgy a kor miatt természetesen is bekövetkezne. Ezek az észrevételeim teljes mértékben alátámasztják azt, amire az orvosok újra és újra felhívják idősödő betegeik figyelmét, mégpedig azt, hogy nagyon fontos, hogy megőrizzék fizikai és szellemi aktivitásukat. A II. fejezetben már hangsúlyoztam, hogy a felsőbb energiák módosíthatják, sőt, át is alakíthatják az alsóbb szintűeket. Mivel az értelmi és érzelmi élet szorosan összefügg az éterikus energiával, a mentális energia képes a fizikai test vitalizálására, ahogy ez végbe is szokott menni. Sajnos a mi kultúránkban az öregségtől mindenki fél. Ezzel szemben egy keleti embernek ez az életszakasz a felelősség csökkenését juttatja az eszébe, amikor a kontemplációra, a természet élvezetére is több idő jut. Mikor már nincs az állandó kényszer, hogy rohanni kell valahová, az ember végre kieresztheti a gőzt, és egyszerűen önmaga lehet. Amint képessé válunk elfogadni az öregséget az összes velejárójával, a maga áldásaival együtt, amint felismerjük, hogy az is csak ugyanolyan állomása életünknek, mint a többi, attól a pillanattól kezdve a belső nyugalom, a béke, a kötöttségektől való megszabadulás fogja bearanyozni a tevékeny élet végét.

VII. A betegség hatása az aurára Bármilyen betegség jeleit könnyedén felfedezhetjük az aurában, különösen akkor, ha krónikus vagy egyéb, már régóta tartó betegségről van szó. Minden betegségnek megvan a maga „mintázata”, de mindig igaz, hogy egyfajta energiahiány lép fel, melynek hatására a színek beszürkülnek, eltompulnak, és az egész aura úgymond „összeesik”. Gyakran felfedezhetők a stressz jelei, ha az illető a fájdalom, a gyengeség ellenére is küzd a talpon maradásért. Egy egészséges ember esetében az érzelmi energia természetes módon, egyenletesen áramlik. Ez nemcsak a másokkal való szabad interakciót teszi lehetővé, de megakadályozza az energia elzáródását, a blokkok, gátak keletkezését is, melyek aztán a lelki gátakért, gátlásokért, a depresszióért lesznek felelősek. Egy beteg embernél azonban már más a helyzet: az energiaáramlás megváltozik, mivel a figyelem is befelé fordul, hiszen tudatos erőfeszítésre van szükség a fájdalom elviseléséhez. Az energiahiányos állapot miatt a szervezet nem tud normálisan működni, s ez mindmind a belső feszültséget növeli. Mind a diagnózis felállításánál, mind a betegség kezelésénél én elsődlegesen a páciens éterikus energiáival foglalkozom, mely, mint már említettem, teljes képet ad a fizikai testről, s a betegségek is itt jelennek meg először, de ugyanakkor az érzelmi (asztrális) energiáknak is igen fontos szerep jut. Minderről részletesen szólunk majd a IX. fejezetben, de az itt látható képek is jól illusztrálják, mennyire érzelmi s nem csupán fizikai állapot is a betegség. S mivel ez így van, minden negatív hozzáállás csak ront az illető állapotán. Ezzel nem állítom azt, hogy a pozitív gondolkodás, a pozitív szemléletmód elég a teljes gyógyuláshoz, de mindenképpen előfeltétele annak, hiszen az a minimum, hogy a beteg ne dolgozzon saját gyógyulási folyamata vagy az őt kezelők ellen.

15. Agyermekbénulásos lány Első auraképünkön dr. Bengtsson egyik klinikai betege látható, s mivel az orvos szokása szerint sosem árult el nekem előre semmit betegei állapotáról, az itt látható lányról sem volt semmi előzetes információm. Mikor beléptem a szobába, már ülve találtam őt, s így első ránézésre nem tűnt fel súlyos betegsége. Ám egyetlen pillantás elegendő volt ahhoz, hogy felmérjem, milyen vékony és erőtlen, és hogy micsoda erőfeszítésébe kerülhet neki minden egyes napja. A szegény lány kétéves korában gyermekbénulást kapott, s ez fizikailag, szellemileg is visszamaradottá tette. Huszonkét éves volt, de meglehetősen telt és nehézkes, s a járás is igen nehezen ment neki. A gyermekbénulás következményein még túl is tette volna valahogy magát, ha nem nehezíti tovább a helyzetét krónikus és igen súlyos asztmája. Szembetűnő, hogy az aura széle hullámos és egyenetlen, és a legfelső és a legalsó végeket kivéve elég rosszul kivehető. Az egész aura egy homályos, szürkés felhőbe burkolózik, mely az energiaszelepeket is befedi, s azok maguk is nyitottak, renyhék, erőtlenek, s halványabbak a rendesnél. Ritmikus pulzálásuk sem normális, de ez utóbbi természetesen nem látszik a képen. Mindezen jelenségek arra utaltak, hogy az érzelmi energiák befogadását vagy kizárását irányító folyamatok sem funkcionáltak megfelelően. A szelepek túlságosan nyitottak voltak, s így semmilyen kívülről jövő nyomást, stresszt nem tudott a lány megfelelően elviselni, vagyis nehezen rázta le magáról az őt ért érzelmi hatásokat. Egyszóval nagyon alacsony volt az ellenálló képessége, és olyan hamar elfáradt mindentől, hogy állandóan krónikus kimerültségtől szenvedett. Mikor először megpillantottam, elképesztett a pirossal pettyezett szürke felhő, mely az aurája egész felső részét beborította, beleértve a napfonat területét. (Valami ehhez hasonlót fedezhetnek fel a 9. és a 16. számú esetekben is.) Rájöttem, hogy ez csak egy nemrég óta tartó, átmeneti állapot, így megkérdeztem tőle, kapott-e mostanában injekciót. Gyengének s idegesnek érezte magát a találkozónkra igyekezve, felelte, és emiatt beadott magának egy kis adrenalint. Ez felkeltette az érdeklődésemet, mivel az aurában lévő szürke szín mindig a félelem s a depresszió jele, míg a vöröset a düh okozza, és a szervezet az adrenalint éppilyen állapotban kezdi el kiválasztani, tehát mikor az il-

lető fél vagy dühöng. Ily módon a beadott injekció pont ezeket az érzelmeket kezdte benne felébreszteni.

A felső aurában tükröződő tulajdonságok a lány esetében igen homályosan jelennek csak meg. Mivel, mondhatni, semmifajta lehetősége nem adódott arra, hogy kiaknázza a benne rejlő képességeket, azok nem indulhattak fejlődésnek. Másrészről viszont az aura messze legdominánsabb színe az akaraterő erőteljes kékje, mely a felsőbb én kifejezője. Ez a kék az aura tetejéről a gerinc mentén, a csakrákon keresztül ömlik le s olvad bele a zöld sávba. A kép nem találta el igazán jól ezt az árnyalatot, melynek világosabbnak s fényesebbnek kellene lennie, mint a lejjebb elhelyezkedő kéknek. Ez a fenti árnyalat azt az elképesztően erős elhatározást jelzi, hogy amennyire csak lehet, normális életet éljen – az akaratot, hogy túltegye magát a testi és szellemi fogyatékosságán, s létrehozzon valamit a világban. Amint majd látni fogják, a lány zöld sávja halvány és keskeny, mely természetes velejárója a bármifajta munkavégzésre való képtelenségnek. Ahogy az akarat sötétkékje látható a zöld sáv felett, ugyanúgy megvan ez a kék, csak egy kicsit sötétebb árnyalatban, pont a sáv alatt, mint a mindennapi életben megvívott harcok tanújele. Ha valaki ilyen gyenge, és ennyire nincs semmi energiája, annak az is nagy erőfeszítésébe kerül, hogy egyik lábát a másik után tegye. Hatalmas akaraterejének köszönhetően volt csak képes mozogni, járni, felemelni és letenni dolgokat, vagy egyáltalán lélegezni, és ennek tetejébe még az állandó fájdalmat is el kellett viselnie. Ez a széles sötétkék sáv a tanúja, micsoda erőkifejtésébe került mindez. Szintén erre utal, ám a stressz hatását jobban megmutatja az aura alját körbefonó három kék sáv. A szinte állandó fájdalommal való küzdelem és azon erőfeszítés hatására, hogy pontosan tudja követni az orvosok utasításait, beállt nála a többé-kevésbé szüntelen feszültség állapota. Mindent megtett, hogy legalább részben kompenzálni tudja belső erejével a fizikai hátráltatottságot, ám mivel oly gyakran volt része a kudarcban, ezek a sávok felváltva jelentkeznek a depresszió sötétszürkéjével. A felső aurában egy nagy terület rózsaszín, s ugyanezt a színt találjuk, csak egy kicsit sötétebb árnyalatban, az alsó részben. Mindez arra utal, hogy egy szerető, gyengéd természetű lánnyal állunk szemben. Itt is megfigyelhető, hogy az aura széle felé mintegy el van fojtva a szín, ami annak a jele, hogy érzelmi energiáit nem tudta hol levezetni. A közvetlen családi környezetén kívül, akik jók s kedvesek voltak vele, nem sok emberrel került közelebbi kapcsolatba, az orvosokat kivéve. Mivel ilyen kevéssé volt energikus, csupán igen rövid ideig volt képes bárkivel is együtt lenni, és mindig nehezére esett kinyilvánítani az érzéseit. Többször is megpróbálkozott azzal, hogy közösen programot csináljon másokkal, keresse a társaságukat, ám hamar kimerült, s így le kellett tennie ilyen irányú szándékairól. Mivel nem járhatott iskolába, csak a legelemibb ismereteket sikerült elsajátítania, és nem is érzett túl nagy késztetést ezen hiányosságainak pótlására, elméjének pallérozására. A tény, hogy a fej feletti sárga terület nem éri el az aura szélét sem, gyenge koncentrálóképességét tükrözi. Nehezen irányította a figyelmét egy adott dologra, s nyugtalanná, idegessé vált, ha egy röpke ideig is koncentrálnia kellett. A család anyagi háttere korlátozott volt, s így egy úgyszólván szegényes, szellemileg ingerszegény környezetben élt. Ha voltak is homályos vágyai és igényei, nem tudta, hogyan szedje össze az erőit, hogy azokat megvalósítsa. Alulképzettségéből adódóan is alapvetően önbizalomhiányban szenvedett, s nem hitt abban, hogy valaha is bármire viheti majd az életben. Az aura alsó részének nagy részét borítja a szürke, mely zölddel keveredik, ez utóbbi számtalan, múltbeli kísérlet nyoma, mikor belekezdett valamibe, és nem sikerült, míg az előbbi kifejezetten a sorozatos sikertelenségek jele. A lábfejek alatt látható, a szürke területben elhelyezkedő jeleknek is a frusztráló események emlékéhez van közük; az elbátortalanodás, a depresszió hírnökei. Mindazonáltal volt egy szakasz a lány életében, mikor valamelyest javult a fizikai állapota, s vállalkozókedve, tettereje is megnőtt; erre utal az alsó aurarész jobb oldalán, a lábfejhez közeli kékeszöld folt. Az itt található rózsás-vörösesjelkép annak a személynek az emlékét őrzi, aki akkortájt bátorságot öntött belé, s aki igen nagy benyomással volt a lányra. Lent, baloldalt van egy tollpihe, mely ennek az időszaknak az erőfeszítéseire, próbálkozásaira utal, melyek sajnos ismét csak kudarcba fulladtak. Egész élete nem volt más, mint a sikertelen próbálkozások szomorú története, és nagy csoda volt, hogy ehhez képest még egyáltalán így tartotta magát. A színkavalkád az energiamező alsó felén jelzi, hogy valaha megvolt benne a vágy, hogy váljon valakivé (lásd a narancssárga foltot), de az is látható, hogy mindemellé gyakran társult a kisebbrendűség érzése (ezt a szürkészöld mutatja). Valamelyest feljebb, a jobb oldalon a szürkével s rózsaszínnel kevert zöld arról tanúskodik, hogy igyekezett minél tevékenyebb életet élni, de a színek elmosódottak és határozatlanok, mert oly gyengék voltak a képességei arra, hogy aktív életet éljen.

Egy igen beteg lányt ismerhettünk meg tehát, akinek életképességét erősen lecsökkentette a krónikus asztma. Emiatt állandóan a kórházakat járta, s mivel alacsony ellenálló képessége fogékonnyá tette mindenféle betegségre, ezeket ott legtöbbször el is kapta. A sokféle egyéb betegség tovább rontotta amúgy sem túl rózsás állapotát. Mindazonáltal hatalmas akaraterővel áldotta meg az ég. Nem hiszem, hogy ez teljes mértékben veleszületett adománya lett volna; sokat tettek hozzá az idők során megvívott küzdelmek, hogy felülemelkedjen mozgáskorlátozottságán és egyéb problémáin – még ha ezek a küzdelmek a legtöbbször sikertelen kimenetelűek voltak is. A mindenki számára oly hatalmas forrásként működő belső lelkierő volt az, amiből ő is meríthetett, ami kitartását ösztönözte, s ami miatt javult az egészségi állapota, és a lehető legtöbbet tudta kihozni magából. Már érthető, mindez mekkora eredmény volt a számára. Megpróbáltam segíteni neki s bátorítani őt, ezért megemlítettem, hogy úgy látom, az életereje is nőne, s az állapota is javulna tőle, ha tanulna, ha képezné magát. Ha munkára fogná az agyát, az mozgósítaná a magasabb szintű energiáit, s mindez az önbizalmára is jó hatással lenne, és talán kihúzná a depresszióból is. Arra is gondoltam, esetleg segítene az is, ha megpróbálná vizualizálni azokat a dolgokat, amikre nagy eséllyel képes lehet, ahelyett hogy azokon rágódna, amik biztosan nem mennek neki. így talán meríthetne tudatának magasabb szintű energiáiból, ami helyreállíthatná testi erejét is. Azt is javasoltam neki, hogy hagyja itt New Yorkot, s költözzön egy szárazabb levegőjű helyre, hogy könnyebb legyen számára a légzés, hisz ezáltal jobban össze tudná szedni a gondolatait, s javulhatna a koncentrálóképessége. Ezt a tanácsomat megfogadta, és Arizonába ment, ahol, úgy gondolom, gyengült az asztmája, ám egyúttal el is vesztettem vele a kapcsolatot. Ily módon nem jutott a tudomásomra az sem, hogy tudott-e kezdeni valamit a többi tanácsommal, s hozzáfogott-e észbeli képességeinek fejlesztéséhez, vagy sem.

16. ADown-kóros kisfiú Íme, egy hét év körüli, Down-kórban szenvedő kisfiú aurája. Ezt a genetikai sérülést, melyet a kromoszómák rendellenessége okoz, s mely általában szellemi visszamaradottsággal is párosul, egyfajta keleties kinézet is kíséri. Épp ezért mongol idiotizmusnak is szokták hívni. Ha pontosak akarunk lenni, ez a gyermek nem beteg, hanem fogyatékos, de mégis ebbe a csoportba sorolnánk, mivel az auráján látható rendellenességek jól észrevehetően tükrözik a testi rendellenességeket, elváltozásokat. Első nekifutásra rögtön látható, hogy az aura sokkal kerekebb formájú, mint a 4. képen ábrázolt egészséges hétéves fiúé; inkább hasonlít a hároméves lány aurájára. Ez azt jelenti, hogy fejlődése nem követte a normális tempót. Aurájának egész középső és alsó része szürke felhőbe burkolózik, ami az előzőekben látottakhoz hasonlatos, bár a hatása közel sem olyan komoly. Az energia befogadására szolgáló szelepek mindenesetre érintve vannak; működésük lanyha és élettelen, s ez mind a gyermek életerejét, mind az ellenálló képességét károsan befolyásolja. Igaz, hogy az átlagosnál több a szürke rész a fiú energiamezejében, ám ez ebben az esetben az általános gyengeségnek, a rossz egészségi és energetikai állapotnak tudható be, s nem annyira a félelemnek vagy a depressziónak. Ha összehasonlítjuk ennek a kisfiúnak az auráját a többi gyermekével, láthatóvá válik, hogy az összes, a képességeket reprezentáló színsáv elég élesen lefelé konyul, és mindnek szürke a szegélye. Íme, egy újabb jele az általános rossz testi állapotnak, illetve a rossz megnyilvánulási képességnek. Az aura legtetején, ahol a magasabb rendű képességeket kellene találnunk, a színek annyira elmosódottak, hogy szinte már alig látszanak, és a szürkébe hajló sárga jelzi, hogy születéskor fellépett az agyműködés csaknem teljes leállása. Igen érdekes, hogy az aura alján általában látható, az önzésre utaló barna szín itt hiányzik, s ez összefügg a fenti eseménnyel. Mint már szó esett róla, minden normális kisgyermek igen aktívan előtérbe tolja saját magát, mivel már korán megkezdődik náluk az ego kifejlődése, megerősödése. Ám ennek a szegény kisfiúnak nem volt meg rá a mentális képessége, hogy kialakuljon az énfogalma, és ezáltal megjelenjen benne az önzés. Aurájának alsó részét betölti a stressz szürkéskékje, és felhúzódik egészen az aura aktív, felsőbb részére. A felső aura nagy részében észlelhető sárga szín esetleg tévesen arra enged következtetni, hogy bizonyos jó észbeli képességek meglétéről lehet szó, de a szín túlságosan is elmosódott, és az egész

terület túl alacsonyan helyezkedik el, szinte a fej alatt. A fiú elég súlyosan szellemi fogyatékos volt, de nem nélkülözött minden intelligenciát, és sok jelét adta annak, hogy a körülötte lévőkhöz közeledni akar, kommunikálni akar velük. A fej körül lévő, imént említett energiafelhő oka a napi rendszerességgel kapott injekciókban keresendő, melyek arra voltak hivatottak, hogy a gondolkodási folyamatokat elősegítsék nála. A helyenkénti sárgából arra következtethetünk, hogy a gyógyszer előidézett egyfajta mentális stimulust, bár csak igen rövid időre. Az injekciók részét képezték egy akkoriban futó kutatási programnak, és nincs tudomásom arról, hogy az milyen sikerrel járt.

A legnormálisabb szín e kisfiú aurájában a rózsaszín. Ahogy ez a Down-kóros gyerekekre igen jellemző, ő is gyengéd, érzelmes természettel rendelkezett, és hálával reagált minden törődésre, gondozásra. A zöld sávja nagyon halvány, és élesen lefelé ível, mely a gyenge mozgáskoordinációs képesség jele. Nehezére esett véghezvinni a legegyszerűbb mozgásfolyamatokat is, úgymint például a felöltözés, mert a keze nem működött együtt a tudatával. A zöld sáv közepén, a napfonat fölött egy kék, korong alakú, spirálmintás folt helyezkedik el. Ez egyike a karmikus sújtottság jeleinek. Az ő esetében a testi fogyatékosság teljes mértékben megnyilvánult már születése óta, s az egész életére kihatással volt, nem úgy, mint az eddig látott embereknél, ahol sok betegséget figyelhettünk meg csupán latens formában az aurában. Ez is egyértelműen utal fogyatékosságának karmikus eredetére. A tény, hogy ez a kör alakú jel a zöld sáv felett helyezkedik el, két dologra is enged következtetni. Egyrészről arra, hogy a karmája a világban való cselekvésképtelenségből ered; másrészről pedig arra, hogy a napfonatcsakrában, mely az érzelmi energia elosztásában központi szerepet tölt be, teljes a káosz. Ez azt sugallta a számomra, hogy a fiúcska mirigyrendszere teljesen rosszul működött. Még két karmikus jelet fedeztem fel az aurájában, melyek mind a fogyatékosságaihoz kötődtek, ám ezek közül egyik sem lépett még működésbe. Belső feszültségei és energiahiányos állapota is a napfonathoz kapcsolódnak, melyre utalnak a látszólag innen kilépő s egészen a lábig lehúzódó kék csíkok. Úgy tűnik, ezek a sávok közbezárnak egy halványzöld területet, de az igazából a kisfiú zöld energiasávjának folytatása, melyet a feszültségvonalak szabdalnak fel. Szintén ezek a vonalak fogják közre a lábak körül a halvány narancsbarna felhőcskét; innen is látszik, hogy kezdetben még nagy önbizalma volt a gyereknek, melyet később megtört a testi fogyatékosság. Mindezen sorscsapások ellenére megadatott neki, hogy olyan nevelőszülőkhöz került, akik őszintén rajongtak érte. Ez a kapcsolat nem csupán természetes érzésvilágát stimulálta, de az évek múltával szellemileg is kissé összerendezettebbé tette. Én azt ajánlottam, adjanak a fiúnak egyszerű fizikai feladatokat, amiket élvez, mondjuk bízzanak rá virágokat, hogy gondozza őket. így talán hozzásegíthetjük ahhoz, hogy szellemi és fizikai koordinációs készsége fejlődjön. És bár teljesen normális sohasem lesz már, sok egyszerű, könnyű munkára meg lehetne még tanítani, mint például a kertészkedésre. Nem hallottam a későbbiekben több hírt már erről a gyermekről, így nem tudom, mi lett vele, fejlődött-e valamit, vagy hamar meghalt, mint oly sok Down-kóros kis társa. Úgy tűnt, hogy karmája az egész életre szóló szenvedés volt.

17. Az akut szorongó Íme, egy ötvenes éveiben járó férfi képe, aki épp a sűrűjében volt annak a folyamatnak, amit összefoglaló néven ideg-összeroppanásnak hívunk. Nem kellett tisztánlátónak lenni ahhoz, hogy ezt észrevegye rajta az ember, mert mikor meglátogatott, igencsak zilált volt a lelkiállapota. Erőteljes személyiség volt, olyasvalaki, aki már sok mindent elért az életben, ahogy ez az aurájában lévő erős színekből is látszik. De mikor ez a festmény készült róla, éppen semmire nem volt képes, mert saját aggodalmának hálójában vergődve önmaga gondolkodási képességében sem hitt már. A férfi már évek óta érdeklődött a keleti gondolkodásmód iránt, elfogadva annak főbb tételeit, ám ekkorra már teljes volt benne a kétség és a bizonytalanság, és vajmi keveset jelentettek számára a keleti filozófiák szavai. Alapvetően jólelkű ember volt, aki azonban elvétette élete irányát, s ezzel együtt elvesztette öntudatosságát is. Egy valaha sikeres, de akkorra már a csőd szélén álló üzlet tulajdonosa volt, és ez a helyzet persze csak tovább rontott a lelkiállapotán, és meggyorsította amúgy is megingott önbizalmának összeomlását. Mindez a stressz és félelemérzet tisztán látszik az auráján, legdrámaibban a két kék kagylószerű alakzatban, mely közrefogja a férfi alakját. A széleken látható sávok az idegfeszültségnek tudhatók be, melytől szenvedett. E csíkok hasonlítanak a már más esetekben is látottakhoz, ám mindnél feljebb húzódik az aurában. A második, belső réteg már ennél is komolyabb állapotról tanúskodik; olyan gát jött itt létre, mely a normális érzelmi energiaáramlás útjába állt, s ezáltal az energia kifelé nem, csak vissza, önmagába tudott áramolni. Az ilyen okból szenvedők nem képesek érzelmeik kifejezésére; még ha meg is indul bennük valami, a bizonytalanság érzése végül győzedelmeskedik, az illető habozik, majd visszavonul a „csigaházába”.

A férfi esetében ez az energiablokk napról napra növelte benne a stresszt. Akárcsak a piruettező korcsolyás a jégen vagy a mókus a kerékben, a düh és az ideges aggodalom egyre nagyobb lendületre kapott a lelkében ebben a szoros, önismétlő, körkörös folyamatban. Mivel a blokk egészen az aura tetejéig húzódik, tudjuk, hogy a felsőbb energiák ugyanúgy gátolva voltak. Tulajdonképpen az a szomorú állapot jött létre, hogy a belső energiák két irányba lezárultak: a külvilág felé és belső énje felé is. Ez felborította a gondolatvilága egyensúlyát, és az ebből adódó kilátástalanság-érzet a mindennapi élet eseményeinek helytelen értelmezéséhez vezetett. Ez aztán még tovább fokozta benne az érzelmi és szellemi zaklatottságot. Igazából a saját belső feszültségeinek a csapdájában vergődött, s eközben elvesztette a kontaktust a külvilággal, és beteges képzelgések kínozták.

Az aura rózsaszín területeiből kiviláglik, hogy szeretetteljes természetű illetőről van szó, de a szín halvány árnyalatából az is egyértelművé válik, hogy ezeket az érzelmeit képtelen másokkal megosztani. Meg lehet figyelni, mennyire el van zárva ez a rózsaszín terület mind a zöld sáv alatt, mind a felett. Még mindig imádta a feleségét s a gyermekeit, de könnyek között vallotta be, hogy teljességgel képtelen volt ezen érzelmeit bármi módon is a tudomásukra hozni. Oly régóta már nem érdekelte más, csak az üzlet, szinte csak annak élt, s így eltávolodott tőlük. Mégis, ennek a munkamániának a hátterében alapvetően nem állt más, mint a vágy, hogy törődjön a családjával, és hogy mindent biztosítson nekik, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt. Nem volt szokása, hogy megossza a búját-baját a feleségével, és mostanra eljutott oda, hogy nem érezte, bármi közük is lenne egymáshoz. Ami azt illeti, a család csak irritálta. Ez aztán igen bántotta a lelkét, és bűntudattal töltötte el; aggódott a családja jövőjéért, és frusztrálta a gondolat, hogy nem lesz képes megfelelően gondoskodni róluk. Az ilyen és ehhez hasonló aggodalmakhoz köthető az összes kis rózsaszín és sárga örvény az aurájában. A frusztráció érzése nem volt újdonság a számára; az aura alján számos arra utaló jelet fedezhetünk fel, hogy már egész fiatal korában is élt meg hasonlókat. Ami a pénzt illeti, nem volt soha túl rózsás a helyzete, és számos dologba belefogott, hogy előteremtse a kenyérrevalót. Egészen alul van egy vöröses csík, mely a gyakorta érzett idegesség és düh maradványa, és habár mindez már a múlté, még nem felejtette el az összes olyan helyzetet, amikor valami ellenállásba ütközött. Bizonyos szempontból ezek a jelek a múltbeli harcok, küzdelmek nyomai, mint ahogy a kék sávok meg a jelenbeli feszültségek miatt alakultak ki. Az ő zöld sávja jó széles, és a sárgás árnyalat arra utal, hogy mindig is intellektuális jellegű volt a munkája, ám itt is megfigyelhetőek a kis sárga örvények, melyek az idegeskedés, az aggodalmak csalhatatlan jelei. A sárga színek tulajdonképpen mind arra utalnak, hogy a férfi régebben nemcsak intelligens volt és találékony, de jó összpontosító készséggel is rendelkezett, s jól át tudott látni bizonyos dolgokat. A zöld sávban van még ezenkívül egy nagy, gráfszerű alakzat, a rend szimbóluma. Életművének, legnagyobb eredményeinek összefoglalását láthatjuk meg benne. Ez az ember az elsők között dolgozta ki, s írt könyvet az Egyesült Államokban a közvélemény-kutatás módszeréről, létrehozva egy standardot, amit később aztán tőle vett át a Gallup Intézet és más hasonló szervezetek is. A zöld sávban lévő szimbólum tulajdonképpen hű képet ad a férfi belső világáról, melynek legfőbb jellemzője volt a mindent kategorizálni, rendszerezni akarás, s ez a vonása nem csak „szakmai ártalom” volt nála: egyszerűen így működött az egész ember. Akkor érezte magát a legjobban, ha mindent leredukálhatott maga körül valami szép, szabályos sémára. Hasonlóan lehetett volna jellemezni a már bemutatott, 13. számú alanyunkat, mégis volt köztük egy nem elhanyagolható különbség: e férfi számára a „rend” mechanikus, statisztikus jellegű volt, míg a másik inkább az archetipikus, az egyetemes rendet kutatta a formák mögött. Mostani alanyunk épp akkortájt kényszerült otthagyni az állását, mikor szerencsém volt találkozni vele, és mint ilyenkor az lenni szokott, egyfajta nyomás alól felszabadult ugyan, de nem tudta még, mit is kezdjen ezzel a hirtelen jött szabadsággal. A munka irányt szabott, értelmet adott az életének, s már kezdett eluralkodni rajta az aggodalom és a bizonytalanság. Igazából ez a belső nyugtalansága már évekkel azelőtt elkezdett nőni benne, úgyhogy a találkozásunk idejekor már olyan szörnyű volt az állapota, hogy a feje fölött tornyosuló megoldatlanságokból, dilemmákból ki sem látszott; egyenes úton haladt a totális döntésképtelenség felé. Sajnálatos módon már semmi és senki nem segíthetett rajta, és rövid idő múlva meg is halt. Tragikus történet, s bárcsak ritka lenne az ilyen, de nem az. Talán a mai világban az ilyen esetek még gyakoribbak, mint mikor e férfit megfestették. Számos férfi és nő van, aki a lelke mélyén jóindulatú és gondoskodó, ugyanakkor akinek az életében a törtetés, a sikervágy, a karrier hajszolása miatt a család a háttérbe szorul. Ez aztán feszültségekhez vezet, és kikezdi a kapcsolatokat. Igen szomorú, hogy manapság oly sok ember éli az életét, dolgozik iszonyú stresszben. Ennek a tünetei csalhatatlanul jelzik, ha közel az úgynevezett „burn-out”, a kiégés stádiuma, és mindez igen rossz hatással van ezeknek az embereknek a családi életére és tágabb értelemben mindenfajta kapcsolatára. Ezért olyan kiemelt fontosságú, hogy mindenki figyelje magát, és észlelni tudja a stressz jeleit, sőt, lépéseket is tegyen ezen negatív érzelmi folyamatok megváltoztatására, még mielőtt túl késő.

18. Ameditációhatása egy krónikus szívbetegre Egy negyvenes éveiben járó, és amúgy igen figyelemreméltó hölgy auráját vehetjük most szemügyre. Az illető olyan súlyos szívmegnagyobbodással jött a világra, hogy az orvosok időről időre elámultak rajta, hogy még mindig életben van. Pedig a nehézségekből őneki is kijutott: veszélyekkel, kínokkal teli időket is meg kellett élnie, ám ezek elmúltával, bár rokkantan, de boldog házasságban élt még harminc évet e kép készülte után. Azt kell mondanom, kész orvosi csoda volt ez az asszony. Első ránézésre nem mondaná meg senki, hogy ez egy súlyosan beteg ember aurája, mert bár nem olyan kiterjedt területet fognak közre, de a benne lévő színek meglepően világosak, tiszták. Az egész energiamező szimmetriát és kiegyensúlyozottságot sugároz; a felső rész színei szinte egy az egyben alul is megjelennek, ami a belső harmóniára utal. Habár a krónikus betegeknél oly gyakori félelem és depresszió szürkés árnyalatát felfedezhetjük alul, de a felső rész teljesen mentes ettől. Mindezekkel együtt ez a nő éveken át élt súlyos szívbetegen, állandó fájdalmak közt. Ha szemügyre veszik az ábrát, látható, hogy a zöld sáv élesen lefelé hajlik a két szélen, mely bizonyítja, hogy az energiaáramlással bajok vannak. Mi több, a kék feszültségsáv nemcsak az aura alját ködösíti el, de fölfelé a zöld sávon túl is tart még, mely által minden cselekedetére közvetlen kihatással van. Már korábban volt róla szó, hogy e feszültség kialakulásában elsődleges szerepet játszik, ha az illető valami miatt át kényszerül lépni saját idegi és fizikai tűrőképességének a határain. Ám ez az asszony nem volt kifejezetten ideges, ingerlékeny természet, és a nála fellépő stressz teljes mértékben a betegsége miatti energiahiánynak tudható be. Minden érzelmi megnyilvánulása teli volt feszültséggel, görccsel. Mivel nem volt semmi energiatartaléka előre nem látható megpróbáltatásokra, igen jól be kellett osztania az erejét. Bármit is tett, hatalmas akaraterőre volt szüksége hozzá. A tény, hogy ez az aura sok tekintetben is mentes a betegség jeleitől, annak a tudható be, hogy az asszony hosszú éveken át, rendszeresen végezte meditációs gyakorlatait. Nap mint nap tudatos erőfeszítésébe került, hogy felszabadítsa magát a betegség által ránehezedő érzelmi súlyoktól, és hogy nyisson mások felé, szeretetet sugározva ki magából. Az aura legdominánsabb színe a rózsaszín, mely arra utal, hogy nem csupán természetes sajátja volt a kedvesség, de hogy ezt tudatosan ápolta is a meditációján keresztül, s törekedett rá, hogy kifejezésre juttassa az emberi kapcsolataiban. Az aura tetején lévő tiszta kék és ibolyaszín mutatja érdeklődését a szellemi, spirituális dolgok iránt, és e területek kiterjedtségéből arra következtethetünk, hogy mindezen elveket igyekezett behozni a mindennapi életébe is. A mások iránti szerető, együtt érző hozzáállásáról tanúskodik az aura felső részében, az alsó rózsaszín ellensúlyozásaképpen megjelenő nagy, zöld terület. Az itt látható sárga szín elhelyezkedése, valamint az árnyalata is azt mutatja, hogy szerette használni az eszét, és semmi esetre sem volt unintelligensnek nevezhető, de arról is árulkodik, hogy szívesebben töprengett elvont dolgokon, mint a mindennapi élet gyakorlati kérdésein. Ezt a veleszületett hajlamát a betegség is kihozta belőle, olyan életformát biztosítva neki, mely által minden hétköznapi szükségletében maximálisan ellátták, s így semmiről nem kellett önmagának gondoskodnia. Amint már említettem, a hölgy zöld sávján jól látszik a testi gyengeség és a bárminemű aktív munkavégzésre való képtelenség. Az itt látható kis rózsaszín lángocska azt jelképezi, hogy kedves, szerető belső lénye a mindennapokban is megmutatkozott, valamint azt, hogy tudat alatt úgy gondolta, az ő dolga a világban az emberek segítése ezzel a kedvességgel és együttérzéssel. A sárga csillagocskák a gondolatvilágát betöltő szimbólumokra utalnak. Az aura alsó része tanúskodik a tényről, hogy belső nyugalma tudatos munka eredménye, és semmiképpen nem az őt körülvevő világnak köszönhető, amibe beleszületett. Az itt lévő szürkéskék árnyalatok, közvetlenül az önzés barnája felett, azt sejtetik a hozzáértővel, hogy a nő gyermekkora telve volt bizonytalansággal, félelemmel. Két nagy, fájdalmas sebet is rejt ez a sötét háttér, tanúságául annak, hogy úgy huszonöt-harminc éves korában igen nehéz korszakot élhetett meg, s hatalmas teher nehezedett rá. Ezek a sebek mindjárt kétféle dologról is árulkodnak: egyrészt hogy mindent megtett, hogy talpon maradjon, hiszen tudta, az ő vállán van minden, másrészről viszont kétségbeesett is volt, mivel fogalma sem volt, mit is kéne tennie. A zöld részbe is áthajló szürkéből látszik, hogy habár cselekedett, minden tettét beárnyékolta a félelem, a feszültség. Mindezen élmények annyira megviselték, hogy akár egész életére is kihatás-

sal lehettek. Az érdekes az egészben az, hogy míg mindez a tudatalattijában nagyon is jelen volt, a rendszeres meditáció képessé tette őt arra, hogy lenyomja őket a múltba, és ezek az emlékek ne háborgassák tovább a lelkét.

A narancsos folt, melyben egy örvény is látható, rámutat, hogy életének egyes eseményei a megfelelni nem tudás, az alsóbbrendűség érzetét keltették benne. Emiatt előfordult, hogy agresszívan viselkedett, és ráadásul főleg azokkal szemben, akikhez a leginkább kötődött. Az ilyesfajta megnyilvánulások nem igazán fértek össze a természetével, és meditációi segítségével idővel képes volt eloszlatni ezeket az érzelmeket. Olyan személyiség volt, aki inkább beleérzéssel közelített a dolgokhoz, mint a tudatos megértés eszközével, vagyis mondhatni, hogy inkább eloszlatta a problémáit, mintsem megoldotta őket. Figyelemre méltó, ahogy e nő aurája őrzi mind a múltbeli traumákat, mind a jelenben megszerzett belső békét és harmóniát. A cári Oroszországban nőtt fel, átélte a forradalom minden rémségét, és kisdiákként elvesztette a barátait és a családját. Mikor nagy nehézségek közepette végre sikerült átszöknie Törökországba, ott rögtön bebörtönözték, és sok-sok szenvedésen kellett átmennie. Végül eljutott az Egyesült Államokba, de még ekkor sem ért véget a szenvedéssorozat; minden korábbi anyagi háttér nélkül, teljesen egyedül kellett biztosítania a megélhetését, azonfelül hogy alkalmazkodnia kellett a teljesen megváltozott életkörülményekhez is. Mindezen nehézségeket csak tovább komplikálta a betegsége, de végül sikerült talpon maradnia, sőt, uralnia is az eseményeket. Hogy mi volt a titka? Többek között a veleszületett belső derű. Nem sodorták el életének problémái, mivel mindig is érezte egy spirituális erő jelenlétét, mely túllendítette őt a nehéz pillanatokon. Ennek a jelenlétnek az érzetét szintén erősítette benne a meditáció. Kegyes volt hozzá a sors élete további részében, mert megajándékozta őt egy kedves, jóravaló emberrel, akit imádott, s akihez feleségül is ment. Mindegyikőjük számára a másik volt a minden. Egyezett az érdeklődési körük, sőt, a férfi nagy örömmel végzett el minden praktikus dolgot a nő körül, és örömmel segítette őt át a mindennapok nehézségein. Egyszóval, bár a fájdalom végig elkísérte, ettől eltekintve a körülményei ideálisnak voltak mondhatók. A nap nagy részét egyedül kellett ugyan töltenie, de mégsem volt magányos, mert a helyi orosz kolónia tagjai rendszeresen meglátogatták, mikor ágyhoz volt kötve. Megosztották vele minden gondjukat-bajukat, és a tanácsát kérték, így módja volt az együtt érző szeretetének kifejezésére. Kivételesen teljes életet élt, rokkantsága ellenére is. Teljes mértékben tudatában volt testi korlátainak, és igen jól megtanulta beosztani az energiáit. Amikor betegnek érezte magát, ágyba vonult, néha hetekre is. A meditáció megtanította arra, hogyan lazítson, és hogyan őrizze meg a lelki békéjét, még a legnagyobb fájdalmak közepette is. Megnyitotta énjét a felsőbb energiák felé, melyek segítették őt abban, hogy viszonylag jól tartsa magát, és így fenn tudta tartani ezt az állapotot az utolsó napig. Ez az asszony mélyen meg volt győződve arról, hogy a meditáció volt számára az elsődleges életben tartó erő, melynek hatása minden várakozást felülmúlt. Mindig is az volt az érzésem, íme egy élet, mely bizonyítéka annak, hogy az ember a karmáját cipelve is elérheti a célját az életben, még ha megoldhatatlannak tűnő nehézségek állják is az útját.

III. A változás és a fejlődés különböző módszerei

VIII. A gyógyítás és a vizualizáció gyakorlása Egész élelemben érdekelt a gyógyítás, és ma is erre koncentrálok munkámban. Évek hosszú sora alatt szerencsére lehetőségem nyílt számos híres orvos munkáját figyelemmel kísérni, és megfigyelhettem a különböző gyógyítási folyamatokat is. Ezzel a tapasztalattal a hátam mögött, mintegy 18 évvel ezelőtt dr. Doiores Kriegesszel együtt, aki mellesleg főnővér a New York-i egyetemen, kifejlesztettünk egy technikát, melyet gyógyító érintésnek neveztünk el. Mára ezt a módszert nővérek és orvosprofesszorok ezrei alkalmazzák, mind amerikai, mind európai kórházakban, és számos írás is megjelent már ebben a témában.9 A gyógyítás technikája nem témája most ennek a könyvnek, mivel azonban a gyógyítás szó a teljesség létrehozását jelenti, egyben rá is irányítja a figyelmet az érzelmi diszfunkció és a testi betegségek problémájára. Ezek, különböző módon bár, de mind hatnak az aurára. Amikor a teljesség visszaállítása kapcsán általános értelmében beszélünk a gyógyításról, az orvosi és nem orvosi beavatkozásokon túl az öngyógyítás lehetőségét is figyelembe kell vennünk. Már próbáltam rámutatni arra, hogy az elmének és az érzelmeknek igen meghatározó szerepük van abban, hogy egészségesnek vagy betegnek érezzük magunkat. Ezért lényeges, hogy néhány szóban említést tegyek arról a kölcsönhatásról, mely akkor alakul ki, amikor az ember megpróbál könnyíteni egy beteg ember szenvedésén, vagy esetleg segít neki egy problémát megoldani. A betegség befolyásolja a fizikai test és az éterikus energiarendszer közt kialakult kölcsönhatást, ugyanis a testi fájdalom visszatükröződik az érzelmekben, hisz a fájdalom emléke, a megismétlődéstől való félelem ezen a szinten jelenik meg. Azok, akik már jó ideje használják a gyógyító érintést vagy az ehhez hasonló gyógyító módszereket, nagyjából be tudják tájolni azt a helyet, ahol a beteg érzi a fájdalmat, és ez szintén segít abban, hogy felismerjük az érzelmi szinten jelentkező zavarokat. Ezért aztán, hogy megértsük a gyógyító folyamatot, fontos, hogy megfigyeljük az érzelmek és az éterikus energiamező közt kialakult kapcsolatot. Az éterikus energia A második fejezetben már röviden szóltam arról, hogy az étertest a fizikai test energetikai prototípusa, ezért a különböző szerveknek megvan az éteri megfelelőjük. Az éterikus energia normális esetben átfolyik a szerveken meghatározott energiapályákon, és az áramlás bárminemű zavara betegségre utalhat. Ha egy ember jó egészségnek örvend, a szervek és az éterikus csakrák közti áramlás ritmikus, de ha betegség jelentkezik, akkor a probléma helyén az áramlás akadozik. Tapasztalatból tudom, hogy a betegség másik jele az energiaáramlás lassulása, csökkenése lehet. Ezt egy olyan patakhoz tudnám hasonlítani, ahol a törmelék részlegesen elzárta a medret, és gátolja a víz szabad áramlását. Ha megvizsgáljuk, hogy hol csökkent a szerveken áthaladó energiaáramlás, fényt deríthetünk a betegség kialakulásának helyére. De az állandó érzelmi és éterikus kölcsönhatás miatt az érzelmi reakciók vizsgálatával is ugyanerre az eredményre juthatunk. Például az idegeskedés olyan hihetetlenül erős érzelem, hogy minden más érzelmet elhalványít. Még ha fel is ismerjük, hogy jobban felidegesítettük magunkat, mint ahogy azt a-probléma indokolta volna, akkor is gyakran képtelenek vagyunk megszabadulni irracionális félelmeinktől. Az idegeskedés mindig is gátló faktor volt, hisz azáltal, hogy az érzéseink és gondolataink egy témára összpontosulnak, érzelmi örvény alakul ki, mely csökkenti az aurán belüli szabad energiaáramlást. (Ilyen örvények számos auráról készített képen is láthatók.) Az ilyen érzelmi állapot energiát von el az egész testtől. Ráadásul az idegeskedés okozta stressz közvetlenül hat a napfonatcsakrára, és azon keresztül befolyásolja 9

Dr. Krieger írása a gyógyító technikák fejlesztéséről először a Terápiás érintés című, nagy áttörést hozó könyvében jelent meg, és ezt a könyvet számos más leírás követte. A Terápiás érintésben és a Janet Macrae által ín Praktikus útmutatóban (Alfréd A. Knopf, New York, 1988) egyszerű és jól alkalmazható technikák leírása olvasható. A gyógyító művészet spirituális aspektusai című könyv, melynek én voltam a szerkesztője, szintén érdeklődésre tarthat számot (Teozófiai Kiadó, Wheaton, Illinois, 1985).

az adrenalinszintet és a hasnyálmirigy működését. Ezért a gyógyítás legfontosabb célja, hogy csökkentsük a beteg félelme által előidézett gátló hatásokat. A gyógyítást elősegítő hozzáállás A gyógyítás során keletkező kapcsolatokban az empátia és az érzékenység kialakulása nagyon fontos, mivel érzelmi szinten alakul ki először a kapcsolat azzal az emberrel, akin segíteni akarunk. így a gyógyítótól elsősorban azt várjuk el, hogy legyen benne szánalom, és hogy fűtse a vágy, hogy segítsen a betegségtől vagy fájdalomtól szenvedő embereken. Ezek nélkül a pácienssel való együttérzés nehezen alakul ki. Már korábban is említettem, hogy az emberek közötti kapcsolat különleges erővel bír. A gyógyítás során a páciens és a gyógyító közt kialakul egy sajátos kötődés. A nővérek és orvosprofesszorok által végzett gyógyítás tulajdonképpen művészet, melyet nem csak alkalmanként kell végezni. Egy-két pillanatnyi, összpontosításon alapuló felkészülést igényel, melynek során tudatosan elengedjük a belső érzelmi feszültséget, és békét teremtünk magunkban. Én ezt a fajta összpontosítást mindig a gyógyításra való felkészülés és a meditáció keretében tanítom. (Ennek a meditációval való kapcsolatáról majd később fogok szólni.) Ha idegesek vagy zaklatottak vagyunk, megpróbálhatunk a beteg felé együttérzést sugározni, ám a bennünk dúló érzelmi vihar könnyen meghiúsíthatja próbálkozásainkat. Ha összes energiánkat a szívközpontra összpontosítjuk, mely a szánalom és a teljesség helye, egyrészt saját megbolygatott érzelmeinket tisztábban látjuk, másrészt el is tudunk vonatkoztatni azoktól. Ez két olyan emberi tulajdonság kialakulását segíti elő, mely fontos a gyógyításban, s ez a két tulajdonság a belső összhang és az elhatárolódás. Az összpontosítással nemcsak hogy békét teremthetünk magunkban, de az így kialakult harmónia össze is köt minket a bennünk található „renddel". Ezt hívom én belső összhangnak. A bennünk lévő békére koncentrálva egyesítjük magunkban az egyetemes rendet és könyörületességet, melyek ugyanakkor a világ spirituális elemeinek kifejeződései is. A gyógyítás nem más, mint a testen belüli rend helyreállítása. Úgy vélem, hogy ennek megvalósítása mögött az univerzális energia áll, hisz a rend a mozgatórugója minden élő folyamatnak. így ha a beteg meg tudja valósítani a pozitív érzelmek segítségével az érzelmi egyensúlyt, akkor az érzelmi energia áramlását nem gátolja semmi. Ezt láthatjuk a 17. vagy a 18. számú képen, ahol az áramlásból kívülre is jut. Bár ez magában még nem gyógyulás, de olyan állapotot teremt, mely elősegíti azt. Ha valakinek szeretnénk segíteni - legyen ez egy családtag vagy az orvos számára a betege - be kell látnunk, hogy az eredmény nem tőlünk függ. A gyógyítás olyan erőket és közbenjárást igényel, melyeket még nem értünk, s így ezeknek természetesen parancsolni sem tudunk. Ehelyett legyünk inkább a természetben mindenütt jelen lévő gyógyító erő eszközei. Szigorúan véve sem igaz, hogy az orvosi eljárások meggyógyítják a beteget, mindössze elmozdítják a gyógyulás útjában álló akadályokat. A gyógyulást a testnek magának kell elérnie. A gyógyítás eredményét nem lehet előre megjósolni; és tulajdonképpen nem is a siker a cél. Bármi legyen is a végeredmény, el kell fogadni, anélkül hogy bárkit hibáztatnánk. Ha ezt felismerjük, már tettünk egy fontos lépést az elhatárolódás felé, ami a cselekedeteinkhez kötődéstől való megszabadulást jelenti. Mivel a gyógyító energia, ez a jótékony erő az összes élőlény számára elérhető, nem függ vallási meggyőződéstől, hogy hogyan alkalmazzuk. Mindenki máshonnan eredezteti a gyógyításhoz szükséges erőt. A legtöbb ismert gyógyító Istennek tulajdonította, és ez különleges hittel ruházta fel őket. Mindez azért fontos, mert így a gyógyítás a gyógyító kulturális hátterének és hitrendszerének részévé válik. Én személy szerint azt hiszem, hogy a gyógyító erő vagy a gyógyító energia, mivel mindenki számára elérhető, függetlenül attól, hogy milyen elnevezéssel illetjük, alapvetően egy és ugyanaz. így a gyógyító technikát gyakorlók közt valamifajta együttműködésnek, egységességnek kellene kialakulni, s erre egyre nagyobb az esély, hisz az orvosok egyre szélesebb körben ismerik el a gyógyítást mint művészetet.

Kiből válhat jó gyógyító? Már többször kérdezték tőlem, hogy kell-e vajon különleges képzettség ahhoz, hogy valakiből gyógyító váljon. Válaszomban mindig azt hangsúlyoztam, hogy a gyógyulás is egy tanulási folyamat. Természetesen számos nővér, akik, úgy tűnt, semmiféle különleges tehetségei nem bír, megtanulta – méghozzá nagyon ügyesen – alkalmazni a gyógyító érintést. Bár a gyógyítók valószínűleg szokatlanul nagy érzékenységgel rendelkeznek, a gyógyítás képessége bizonyos mértékben mindenkiben ott lakozik, aki őszintén és hittel próbálja meg kifejleszteni magában. Így a már említett érzékenység és részvét mellett nagyon fontos a rendszeres gyakorlás is ahhoz, hogy jó gyógyító váljon valakiből. Mindegy, milyen technikát alkalmaz, a gyógyító általában energiát próbál meg küldeni a problémás területre. Ennek segítségével erősíti a beteg testrészt, s mozdítja azt a gyógyulás irányába. Azonban míg a gyógyító a lelki vagy éterikus szinten dolgozik, folyamatosan figyelnie kell az érzelmekre is, hisz a beteget egy egységként kell kezelni. Nem szabad elfelejteni, hogy attól függ, hogy helyre tudjuk-e állítani a gyógyítással a test, az elme és érzelmek közti harmóniát, hogy eljutunk-e a tudat és az érzelmek szintjénél egy mélyebb szintre, a spirituális dimenzióba, ahonnan a gyógyító energia ered. A csakrák szerepe A betegség jelei tisztán láthatóak az aurában, mint ahogy ez a képeken is látszik, de érdekes, hogy a betegség nemcsak az aurára, hanem a csakrákra is hatással van, így azoknak is fontos szerepe van a gyógyításban, illetve a gyógyulás folyamatában. Az idegeskedés hatással van a napfonatcsakrán keresztül az emésztési rendszerre - a májra, lépre és a hasnyálmirigyre. Ha gyógyító energiát küldünk ehhez a csakrához, akkor az egész terület feltöltődik energiával, és ugyanebben a pillanatban a beteg szorongása és félelme is csillapodik. Ezért a gyógyításban ezen testrész kezelése rutinmunkának számít. Az érzelmi szinten kialakuló kölcsönhatást a napfonatcsakrán keresztül lehet elérni, de természetesen ez az aurán és az éterikus mezőn keresztül is áthat, hisz a két funkciót egymástól lehetetlen elválasztani. Tulajdonképpen a gyógyító kezéből kiáramló energia bejut az éterikus mezőbe s a páciens csakrájába, hisz a kettő összetartozik. Majdnem minden gyógyítótechnika használja valamilyen mértékben a kezet. A szívcsakra és a tenyér apró központjai között van valamiféle különleges kapcsolat, egy bizonyos mértékű reciprocitás. Ugyanis a kéz apró központjai a gyógyítás során aktivizálódnak, sokkal érzékenyebbé, nyitottabbá válnak, s eközben a szívcsakra működése is élénkül. A többi csakra csak az egyedi esetekben játszik fontos szerepet. Ellentétben a többi gyógyítóval én nem javaslom, hogy közvetlenül a csakrákkal dolgozzunk, leszámítva azt, ha a napfonatcsakrának küldünk energiát (az sosem árt), vagy ha a szívcsakrát helyezzük a gyógyítás centrumába, mely az egység és a magasabb energiák központja. A vizualizáció gyakorlása Az olyan emberek, akik már hosszabb ideje valamilyen krónikus betegségben szenvednek, gyakran egy konkrét mentális képet alkotnak az állapotukról, főleg akkor, ha a diagnózis megrémítette őket. Betegnek és gyengének látják magukat. így ha néhány kezelés után már érzik, hogy kevésbé idegesek, nyugodtabbak és energiával telítődtek, akkor a következő lépés az, hogy segítsünk nekik a magukról alkotott mentális képet megváltoztatni. Ilyenkor célszerű megkérni a betegeket, hogy képzeljék el, hogy napról napra erősebbek, energikusabbak. E vizualizáció során tudatuk lassan kifejleszti azt a képet/gondolatot magukban, hogy ők is képesek változást előidézni szervezetükben. Természetesen az új énkép nem egy éjszaka alatt alakul ki, időt és kitartást igényel, mivel a negatív énképet a legnehezebb megváltoztatni. Mindazonáltal ezt a vizualizációs technikát sikerrel alkalmazták már a rákos betegeknél is, hisz így a betegek mozgósítani tudják saját energiáikat, mely erőt adhat a betegség leküzdéséhez. A súlyos betegség romboló hatású. Ha a javulás alig észrevehető, a beteg hajlamos kétségbeesni, mert

úgy érzi, nem tud semmit tenni a gyógyulás érdekében. Ez a tehetetlenség és reménytelenség érzését kelti, mely az egészséges önbizalmat is aláássa. Hasonló eredményhez vezet az érzelmi trauma is, mivel az azt követő idegeskedés és depresszió szintén önbizalomhiányhoz vezet. Ezzel a helyzettel nehéz megbirkózni, hisz az illető sokszor nincs is tudatában, milyen mélyről fakad a magáról alkotott negatív énkép. A negatív énképet nem elég felismerni. Ha igazán segíteni akarunk, beszélni kell erről a beteggel. Meg kell próbálni újra önbizalmat csepegtetni a betegekbe azáltal, hogy éreztetjük velük, hogy élnek és hogy igenis fontosak. Meg kell tanulniuk más szemszögből látni magukat, egy olyan szemszögből, mely pont ellentéte annak az énképnek, melyet az évek hosszú sora alatt módszeresen kialakítottak. Azaz ha eddig gyengének gondolták magukat, most erősnek, ha betegnek, akkor most egészségesnek kell látniuk magukat. Ezt a technikát érdemes nap mint nap gyakorolni; nagyban segíti a gyógyulási folyamatot. A legtöbb, amit a beteg tehet, és amivel hozzájárulhat gyógyulásához, az az, hogy olyan embernek tekinti magát, aki mindennap képes elérni a maga elé kitűzött célt. Ha valaki betegnek vagy gyengének érzi magát, egy ilyen pozitív vizualizáció mentális energiát nyújt, és véget vet az olyan rögeszméknek is, mint például a „Túl beteg vagyok. Nem vagyok képes semmire!” beidegződések. A pozitív énkép segít elfogadni azt a gondolatot, hogy a betegség igenis elkerülhető. A vizualizáció tulajdonképpen mentális szinten történik, de mivel a tudat és az érzelmek szorosan összekapcsolódnak, ezért ez a gyakorlat stimulálja és energiával telíti a homlokcsakrát, mely hozzájárul a teljes csakrarendszer összehangolásához, s így a betegség által végzett rombolás is helyrehozható. Ezáltal a beteg összeszedettebbé válik, mivel a tudat az érzelmekre összpontosít, és állandó ellenőrzés alatt tartja azokat. A vizualizációnak két nagyon fontos pozitívuma van: az egyik az, hogy a gyógyulás reményét nyújtja a betegeknek, másfelől viszont megerősíti hitüket, hisz ráébrednek, hogy újból ők irányítják életüket. Gyógyító munkám során megtapasztaltam, hogy a negatív képek az érzelmi berögződéseknél is nagyobb akadályt jelentenek a gyógyulásban. Ezért bátorítom mindig a betegeket a vizualizációs gyakorlat alkalmazására, mellyel a páciens pozitív képet alkothat magáról, és egyúttal saját erőforrásait is mozgósítja a gyógyulás érdekében. A gyógyulás hatása az aurára A gyógyulás hatása igencsak szembeötlő változást eredményez a beteg auráján. Először is az érzelmi energia beáramlása megnöveli az aurát. Ha ez megtörtént, megkezdődik az aurában található gátak, akadályok megszüntetése, a zavaros területek kitisztulnak, így fokozatosan a nyugalom veszi át a feszült idegesség helyét. Ez a legerőteljesebb hatása a gyógyításnak. Az idegeskedés félelmetes mentális képeket produkál, de ha a vizualizációt együtt alkalmazzuk a gyógyítással, sokkal jobb eredményt érhetünk el. Az éterikus energia beáramlásának köszönhetően ugyanis az immunrendszer megerősödik, és ahogy az ijesztő képek elhalványodnak, az aura is visszanyeri teljességét, és az egészség helyreáll. Az elmúlt években a nővérekkel folytatott munkám során rájöttem, hogy a gyógyítás a gyógyítóra is legalább annyira hatással van, mint a betegre. Az összpontosítás és a tudatos megnyílás a magasabb rendű energiák előtt kiterjeszti és tisztítja az aurát. A későbbiekben még lesz szó erről a meditációval és az énátalakítással foglalkozó fejezetben, de nem fejezhetem be a gyógyításról szóló témakört anélkül, hogy említést ne tennék azokról a nővérekről, akik azért, hogy betegeken segítsenek, megnyíltak ezen energiák előtt, mialatt ők is alig észrevehető, de lényeges változáson mentek keresztül.

IX. Az érzelmi berögzülések megváltozása Az élőlények egyik legnagyobb misztériuma azon képességükben rejlik, hogy meg tudják változtatni, teljesen más irányba tudják kormányozni életüket. A drámai változások akkor történnek, mikor az élet a legnagyobb erőfeszítést kívánja tőlük, és mikor saját sikerük azon múlik, mennyire bíznak a másik ember sikerében. Ilyen esetekben a változást egy olyan körülmény indokolja - legyen akár betegség vagy egyéb más tényező -, melyet nem tudunk tovább semmibe venni, sem elfogadni. Ez az a pillanat, amikor tudatosul bennünk, hogy életünkben egy új irányvonal kell hogy kezdetét vegye, s ez az a pillanat, mikor eldöntjük, hogy rá is lépünk erre az ösvényre. Ekkor valósulhat meg a változás. Sokunk számára a változás akadálya az, hogy érzelmi szokásaink olyannyira alaptermészetünkké váltak, hogy nem is vagyunk ezeknek tudatában. Talán éveken keresztül érezzük ezek negatív hatását, s csak később döbbenünk rá, hogy tehetünk ellene valamit. Ha végre rájöttünk a problémára, az első lépés az, hogy hajlandók legyünk bevallani, hogy a problémákat részben mi okoztuk, s ha meg akarjuk oldani őket, készen kell állnunk a változásra. Sok ember hangoztatja: „Ilyen vagyok, nem tudok megváltozni!” Az ilyen emberek annyira az érzelmi berögződések rabjai, hogy nagyon kevés az esélyük a változásra. Inkább ragaszkodnak a betegségükhöz, ami egyfajta biztonságot nyújt nekik, mint hogy megszabaduljanak tőle. Másrészt sok ember nem elégedett magával, más szeretne lenni, mégis úgy érzi, képtelen segíteni magán. Mikor érzelmi berögződéseink a körülmények hatására még inkább elmélyülnek, úgy érezzük, nem tudunk uralkodni érzelmi reakcióinkon, akkor sem, ha ez elszomorít minket. Egy ilyen negatív attitűd eredményét figyelhetjük meg a 17-es auraábrázoláson, mely jó példa arra, hogy mi történhet, ha az érzelmi minták, érzelmi szokások annyira berögzülnek, hogy elkezdenek irányítani bennünket. Viszont nem szükségszerű, hogy saját érzelmeink áldozatai legyünk. Ha érzelmi szokásainknak fokozatosan tudatára ébredünk, lassan elkezdjük megérteni, hogy szokásainkat nagyrészt mi teremtettük. Körülményeinket talán nem tudjuk befolyásolni, de az azokra adandó válaszokat igen. Nem szabad „beadni a derekunkat"! Van elég erőnk, hogy legyőzzük az érzelmi berögzüléseket, engedjük ezt az energiát szétáradni magunkban, ha elhatároztuk, hogy változtatunk. A motiváció elsődleges követelmény. A nagyon beteg emberek gyakrabban változtatnak, hisz azok, akik annyira kétségbeesettek, hajlandók megtenni bármit, ami enyhülést hozhat. így sok ember esetében a motiváció a betegség legyőzésére vonatkozik, míg másoknál a kezdő lökést egy valaki iránt érzett szeretetteljes aggódás vagy a magunkban kialakított békésebb, harmonikusabb élet iránti vágy adja meg. Bármelyik esetet nézzük, a lényeg az, hogy felismerjük, mennyire fontos megszüntetni a negatív érzelmi berögződéseket. A vallási csoportok, mint a keresztény vagy Zen kolostori rendek, szigorú fegyelmet követelnek tagjaiktól, így érik el, hogy végbemenjen az emberben a változás. Egyszer egy erős, egészséges fiatalember keresett fel. Katolikus, hagyományőrző amerikai családban nőtt fel, majd egy hétköznapi iskolába ment tanulni, ahol kiváló focista és mindent kipróbáló sportember lett. Nem volt kimondottan vallásos, tipikus amerikai fiú volt. Bár nem volt semmiféle kapcsolata előzetesen kelettel, mégis a körülmények úgy hozták, hogy Indiába utazott, ahol elment Dharmasalába, mely a Dalai Láma székhelye és a tibeti buddhizmus központja. Teljesen lenyűgözte mind a buddhista tanítás, mind a buddhizmus kínálta életmód, így akkor és ott eldöntötte, hogy szerzetes lesz. Az elkövetkező két évben a fiú egy borzasztó szigorú, kultúrájától és vallási hátterétől merőben különböző felkészítésen esett át. A tibeti kolostori gyakorlatot - melynek célja, hogy az ember megszabaduljon az egótól, miközben mantrákat mormol, és hosszú ideig mozdulatlanul meditál – követően, két év szigorú gyakorlat után elérte a beavatást, és szerzetes lett. Egy ilyen teljesítmény igazi elkötelezettséget, önkontrollt és önfegyelmet igényel. Azóta számos megbízást teljesített már Európában és Nyugaton, énjétől megszabadulva a tibeti buddhizmus szolgálatába ajánlotta magát. Ez nem mindennapi teljesítmény egy független és individualista amerikai fiútól. Most egy olyan fiatalember esetét idéztem, aki nyilvánvalóan elkötelezte magát élete megváltoztatására, és hajlandó volt alávetni magát a legszigorúbb fegyelmi előírásoknak, hogy elérje a célját.

A felkészítés eredményeként sikerült érzelmi szokásain túllépni, s félretette egóját. Az ő esete talán túl extrém, de jó példa arra, amit én is be szeretnék mutatni: a változás érdekében őszintének kell lennünk, és késznek arra, hogy feladjuk megrögzött szokásainkat, gondolatainkat és viselkedésünket. Bár a legtöbb ember számára nem szükséges, hogy ilyen drámai módon megváltoztassa az életét, mint ahogy ezt a fiatalember tette, mégis meg kell, hogy legyen bennünk a változtatásra, illetve a változásra való hajlandóság. Az érzelmi berögződés megtörésére irányuló erőfeszítésnek határozottnak, konkrétnak és állandónak kell lennie. Ha elhiszed, hogy szükséges a változás, akkor annak kell az első helyre kerülnie. Ez nem sokban különbözik az atléták emberpróbáló és kitartó edzéseitől, melynek célja, hogy egyszer kiemelkedő eredményeket érjenek el a sportban. Jó példa erre még az önfegyelem is, mely ahhoz szükséges, hogy az olyan rossz szokásoktól, mint a dohányzás megszabaduljunk. Ha kihagysz néhány napot, vagy ismét visszatérsz rossz szokásodhoz, erőfeszítésed hiábavaló volt. Az elkötelezettségnek meg kell előznie minden egyéb érdeket vagy vágyat. Tehát a változás során a legfontosabb a motiváció, az önbizalom és következetesség. Ha ezek mindegyike erős, akkor a fegyelmezett erőfeszítésünk nemcsak elfogadható, de élvezetes is lehet, hisz a mindennapi élet rendező és stabilizáló elvévé válik. A fegyelem szükségessége Ha elfogadtad, hogy a fegyelem szükséges célod eléréséhez, természetesnek veszed, és aszerint élsz. Gyakran egy elfogadott gyakorlatot, például a Zen jól bevált fegyelemgyakorlatait könnyű elfogadni vagy megvalósítani, hisz a szabályok eleve adottak. Ám a Zen nem mindenki számára alkalmas, sok ember túlzottan szigorúnak találja. A saját magad által felállított fegyelmező szabályok előnye viszont az, hogy személyre szabottak, de ez hasonló szintű strukturáltságot igényel a mindennapi életben is, sőt neked kell megalkotnod ezt a struktúrát, mely nem is olyan egyszerű. Újból fel lehet hozni a manapság oly divatos fítneszprogramokat. Az itt megkívánt fegyelem is hasonló, hisz ezek is a napi munkatervre való állandó odafigyelést igénylik. Talán ez az egyik ok, amiért annyira csodáljuk a sportolókat, hisz ők teljesen elkötelezték magukat amellett, amit csinálnak. Úgy vélem, a legtöbb nehézség, mellyel a fiataloknak napjainkban szembe kell nézni, az életükben lévő céltalanságnak köszönhető. Sodródnak anélkül, hogy tudnák, mik akarnak lenni, vagy mit szeretnének csinálni. Vezérelv nélkül csak céltalanul kallódnak a világban. Nem a gyakran hangoztatott teljes szabadságra, hanem épp ellenkezőleg egy bizonyos rendszerre és célra van szükségük, mely köré felépíthetik életüket. Manapság az idősebbek gyakran siratják az elveszett értékeket és etikát. Én is, de minden kornak megvannak a saját értékei. Ez ma a szabadság utáni vágy: kiszabadulás a hagyományos értékrendszer kötöttségei alól, szabad választás, a cselekvés és mindenekfelett annak a szabadsága, hogy önmagam lehessek. A régebbi értékek, mint az őszinteség, eredetiség mind összekeveredtek a pillanat nyújtotta lehetőségekkel, mely a szabadság alapja. így erre a viselkedésre jellemző az idealizmus, még ha az eredmények messze is vannak a tökéletestől. Az az érzés, hogy az embernek joga van a teljes szabadsághoz és ennek a kifejezése gyakran olyan erőteljes, hogy úgy tűnik, az élet enélkül mit sem ér. Ezzel a meggyőződéssel magyarázható a Kelet-Európából Nyugat felé áramló fiatalok menekülése is. A szabadságért hajlandóak voltak mind a maguk, mind családjuk életét kockáztatni. S mi ezt éljeneztük! Sok fiatal esetében azonban a szabadság szenvedélye a szexualitáshoz kötődik, mely végül a legfontosabb lesz számukra, fontosabb, mint bármi más. Később pedig egyre inkább függővé válnak ezektől az ingerektől. Nem veszik észre, hogy a szabadság hajszolása során egyik rabszolgaságot egy másikra cserélik. Az ilyen ember aurájában a teljes kettészakadás figyelhető meg: külön áll a teteje, mely tele van idealizmussal és külön az alja, melyet tönkretett kényszeres viselkedésével.

A cél jelentősége Mindenkinek szüksége van szabadságra, hogy megvalósíthassa saját lehetőségeit, és célra is, mely segítségével fontosnak érezheti magát. A IV. fejezetben található összes esetben lényeges volt a cél, még ha az a példában szereplő személyeket különböző irányba vezette is. Ha hiányzik a hit, hogy képesek vagyunk az életben valami fontosat alkotni, sok ember fordul az alkohol és kábítószer felé. Talán ez a legrosszabb, amit tehetnek. Tudvalevő, hogy a kábítószer-függőséget nagyon nehéz gyógyítani, hisz a gyógyuláshoz szükséges, hogy a kábítószerfüggő is erősen akarja a változást. Ha azonban a vágy, hogy az életünkben kitűzött célokat elérjük, elég motivációt nyújt, akkor minden lehetséges. Ismertem egy férfit. Évekig kábítószerfüggő volt, s emiatt néhány évet börtönben is töltött. Minden lelki és pszichológiai problémája ellenére intelligens ember volt, aki megőrizte kíváncsiságát minden új iránt, ezért aztán a férjem egyik, az integrált oktatásról szóló kurzusán is részt vett. Annyira meglepődött azon, hogy mennyi lehetőség áll előtte, hogy azonnal elhatározta, beleveti magát ebbe a munkába. Azt hiszem, hogy a cél ilyen hirtelen kialakulását egyfajta átalakulásnak is hívhatjuk - bizonyos értelemben hasonlít a fiatal tibeti szerzetes esetére. A függőségben szenvedő férfi hirtelen rádöbbent, hogy a lehetőségek sokaságát rejtő világba, hiába is szeretne, képtelen belépni, míg a kábítószer rabja. Kiváló elméje ellenére ez több volt, mint tisztán racionális döntés. A tapasztalás egy gazdagabb világába nyert hirtelen betekintést, és élete azonnal új értelmet nyert. A férfi olyan erősen akarta, hogy férjemmel együtt dolgozhasson az integrált oktatással foglalkozó központban, hogy valami olyasmit tett, amit az orvosok szinte lehetetlennek tartanak: három napra és éjszakára bezárkózott, és minden segítség nélkül detoxikálta magát. Ez roppant nehéz és fájdalmas folyamat. Ezután soha többé nem nyúlt a drogokhoz; gyógyultként távozott, bár természetesen idegrendszere annyira megszenvedte a függőséget, hogy az egészsége sosem állt tökéletesen helyre. Mindazonáltal sikerült elérnie a célját, és évekig dolgozott a központban. Ez a példa mutatja, hogy mire képes az ember, ha erős elkötelezettség mozgósítja akaraterejét. A változás iránti elkötelezettség mélyebbről ered, mint a bennünk lévő gondolatok és érzések. Senki sem képes arra, hogy rábírja a másik embert a változásra vagy a változtatásra. Magunknak kell meggyőződni a változás fontosságáról, s ez a meggyőződés egy soha ki nem apadó erőforrássá válhat. Eszerint mindenkiben van egy bizonyos cél- vagy erőközpont, melyhez szükség esetén fordulhat. Ezt nevezem én az időtlen énnek, hisz mindig ott van, rendelkezésünkre áll, csak venni kell a fáradságot, hogy a közelébe jussunk. Tudatosság Ahhoz, hogy a változás létrejöjjön, először is magunkat kell megfigyelni, főleg akkor, amikor valami iránt nagyon erősek az érzelmeink. Gyakran egy ilyen érzelem áradatot egy viszonylag lényegtelen esemény is kiválthat. Hatalmas éberség kell ahhoz, hogy ráébredjünk érzelmeink erejére, és felismerjük azok tárgyát. Ez a felismerés teszi lehetővé, hogy a szituációt kívülről lássuk, és hogy nevetve azt mondjuk: „Rendben, engedem, hogy érzelmeim elszakadjanak tőlem, s majd meglátjuk, mi lesz ennek az eredménye.” Az első dolog, amit rögtön észrevehetünk az, hogy az érzelem csak az érzés pillanatában tudatosul bennünk. Ennek az az oka, hogy érzéseink belénk ivódnak – miközben mindenhez kapcsolódnak, amit érzünk vagy teszünk –, és így észrevétlenekké válnak. Legalább annyira részünkké válnak, mint kezünk vagy lábunk, mégsem gondolunk rájuk. Mint ahogy a 11 -es aurakép narancssárga foltja mutatja, annyira belénk ivódnak érzelmeink, hogy ameddig valami a figyelmünket feléjük nem irányítja, tudomást sem veszünk jelenlétükről. Viszont amint rádöbbenünk, hogy a harag és neheztelés érzése bennünk is jelen van, még mindig megtehetjük a következő lépést. Nem szabad bűntudatot érezni vagy hibáztatni magunkat a harag miatt, mert az ilyenfajta neheztelés csak újabb reakciót szül, és különböző, haszontalan bonyodalmakhoz vezet. A legfontosabb tehát, hogy tudatosuljon bennünk az érzés, és csillapodjunk le egy pillanatra. Ez idő alatt az érzelmi válasz szünetel. Ez a nyugalom olyan állapot, mely mentes minden múltbeli asszociációtól, ezért valami mást, valami újat kínál.

Manapság nagyon sok ember vágyik arra, hogy meg tudjon változni. Talán képtelenek megfogalmazni indíttatásukat, de ez egyfajta spirituális keresés. Felkavarja őket az önmagukkal való elégedetlenség, és jobbak szeretnének lenni, anélkül hogy tudnák, miként vághatnának bele lelki értékeik keresésébe. Ezeknek az embereknek azt tudom javasolni, hogy mivel mindenkiben van tehetség, s ha rá tudnak jönni, hogy ez miben rejtőzik, segíteni kell azt kibontakoztatni. Ez a tehetség nem feltétlenül kreativitásban jelenik meg, elképzelhető, hogy az emberi kapcsolatok terén „rejtőzik”. Sok embert kétségbe ejtenek a súlyos, világméretű problémák, frusztráltak, mert azt hiszik, nincs semmi, amit tehetnének. Elszigeteltnek érzik magukat, olyannak, aki be van zárva saját kis világába. A legjobb módja a frusztráció kezelésének az, hogyha találunk valamit, amivel másokon segíteni tudunk. Nem kell, hogy ez valami nagy dolog legyen, elég, ha csak felajánlod barátságodat vagy jóakaratodat. Manapság ilyet alig látni. Ha ez túl nehéznek tűnik, gondoskodj egy állatról, mondjuk egy kutyáról vagy macskáról. A fontos csak az, hogy biztos légy abban, hogy képes vagy törődést és szeretetet érezni, majd fejezd ki azt valamilyen különleges cselekedettel. Ezzel kitörhetsz az érzelmi elszigeteltségből. Szokásminták Az auraképeken megfigyelhető, hogy egyes emlékeknek, ötleteknek, asszociációknak olyan erős érzelmi komponensei vannak, hogy azok az egyén életének szerves részévé válnak, és félig állandó szimbólumokként az aurában is megjelennek. Ezeket általában érzelmi struktúráknak hívom azért, hogy megkülönböztessem az aurában rövid ideig jelen lévő mintáktól, mint például a harag, aggódás, csalódás által okozott örvények. A mélyen rögzült struktúrák hátterében vagy egy fájdalmas tapasztalat áll, vagy egy olyan lelkesítő asszociáció, melynek emléke sokáig élénk és friss marad. A 11. számú auraábrázoláson látható fák a békét és a természetvédelem iránt érzett erős érzelmeket szimbolizálják, míg a 12. számú képen megjelenő szimbólumok egy múltbeli asszociációra engednek következtetni, melynek emléke a nőt egész életében buzdította és lelkesítette. Ezzel szemben a 8. és 14. számú auraképen lévő arcok az emberekért és azok jólétéért való állandó aggódást szimbolizálják. Már sokan kérdezték tőlem azt, miért van az, hogy bizonyos emlékek ilyen jelképes formában jelennek meg az aurában. Tapasztalataink természetesen testet öltenek az aura színeiben is, mely elég lassan ugyan, de változik. Véleményem szerint ezek a jelképek kapcsolatban vannak azzal, hogy az ember alapvetően hogyan gondolkodik, miként is látja a világot. Például a 7. számú kép egy olyan ember auráját mutatja, aki a rendszertelen környezetében kényelmetlenül érzi magát, és szüntelenül próbál rendet vinni a körülötte lévő világba. A 13. számú auraábrázolás is egy hasonló gondokkal küzdő férfi esetét mutatja be, de ő absztraktabb, intellektuálisabb értelemben kezelte a rendet. A szokásminták már nagyon hamar kialakulnak mindenki életében. Különböző korú embereket megfigyelve arra a következtetésre jutottam, hogy a felmerülő nehézségeink mögött az önbizalomhiány áll. Az erre való hajlam már kora gyermekkorban kialakul a szülők állandó kritizálása miatt, vagy amiatt, hogy a gyerek úgy érzi, ő valahogy különbözik a többi gyerektől. Akármi is legyen a háttérben, a bizonytalanság érzése nagyon hamar kialakul. Az önbizalom hiányát nem szabad összetéveszteni a félénkséggel, mely oly gyakori a kisgyerekeknél, hisz még képtelenek kapcsolatot kialakítani családon kívüli emberekkel. Ezzel szemben az önbizalom hiánya mind a családon belül, mind az idegenekkel való kapcsolatban egyaránt megmutatkozik. Az önbizalom forrása Gyakran nehéz belátni, milyen fontosak a gyerekkori kapcsolatok. A bizonytalanság érzése gyakran azért jelentkezik, mert a gyerek képtelen megérteni a szülők tettei mögött húzódó okokat. Természetesen fontos, hogy korrigáljuk a gyerek viselkedését, de nem szabad tökéletességet elvárnunk tőle. A szülőknek sohasem szabad a gyereket állandó kritizálásnak kitenni, anélkül hogy ugyanannyi vagy még több bátorítást ne adnának. Sajnos sok gyereknek alapvetően hiányzik az önbizalma, mert a szülők sosem segítettek rádöbbenteni őket arra, hogy igenis ők is képesek jól megcsinálni dolgokat. Ha a gyereknek olyan testi fogyatékossága van, mellyel meg kell tanulnia együtt élni, különösen fontos, hogy ráébredjenek, hogy az érzelmi és mentális szinten jelentkező tehetség legalább olyan

fontos, mint az egészséges test. Meg kell tanulniuk, hogy számíthatnak a képességeikre. Az önbizalom már nagyon korán „gyökeret verhet bennünk”, és az embert akár egy életen át is buzdíthatja. Az egoizmussal szemben, melyet állandóan „táplálni” kell, az önbizalom azzal a meggyőződéssel ajándékozza meg az embert, hogy erősek és képesek vagyunk arra, hogy alkossunk, és elérjük az életben kitűzött céljainkat. Az önbizalomhiány szerintem alapvető emberi probléma. Ez a fő oka a romboló hatású krónikus depressziónak is, mellyel nagyon nehéz együtt élni, ugyanakkor a mai világban nagyon elterjedt. Ha bizonytalanok vagyunk másokkal való kapcsolatainkban, feszültség alakul ki bennünk, s hajlamosak vagyunk állandóan azon rágódni, hogy mások hogyan fognak hozzánk viszonyulni. Önbizalom nélkül soha nem fogjuk elhinni, hogy tényleg jó az, amit elértünk, függetlenül attól, hogy mit mond a többi ember. Az aggodalom és az idegesség nagyon pusztító érzelem. Elfojtja az ambíciókat, és arra késztet, hogy megkérdőjelezzük saját értékítéletünket. Hogyan kezeljük a dühöt? Volt idő, amikor számos gyógyító azt javasolta, hogy az érzelmeinket nyíltan fejezzük ki: ha mérges vagy, add ki a dühöt magadból. Én ezt teljesen másképp látom. Ha érzed, hogy egyre mérgesebb vagy, egyetértek azzal, hogy kimondd, mérges vagy, mivel fontosnak tartom, hogy felismerjük, és ne elfojtsuk a bennünk felgyülemlett érzelmet. Gyakran azonban az emberek racionalizálják, letagadják, más néven nevezik dühüket, vagy éppenséggel valaki vagy valami mást hibáztatnak. Más szóval nem vállalják dühüket. Ha azt mondod: jogom van mérgesnek lenni, mert megsértettek, akkor nincs semmi, ami megállíthatná dühöd energiaáramlását. Azáltal, hogy helybenhagyod azt, meg is erősíted. Azaz ha dühös vagy, fontos, hogy ne tagadd le, mondd ki, hogy igen, ebben a pillanatban dühös vagyok. Van idő, amikor akaratlanul is mérges vagy, akkor is fontos, hogy ezt őszintén bevalld. Ráadásul, ha azt is hozzáfűzöd, hogy ebben a pillanatban, akkor ez azt jelenti, hogy tenni akarsz ellene, meg akarsz szabadulni tőle. Másképpen: dühös vagyok, de nem fogok beletörődni, nem hagyom, hogy ez irányítson engem. Az ilyen kijelentések egyfajta jelzések számunkra, hogy nem fogadjuk el a dühöt mint tartós állapotot. Mindez segít megakadályozni, hogy a hetekig, akár hónapokig, évekig elfojtott méreg engesztelhetetlen gyűlöletté fajuljon. Ha bevallód magadnak, hogy méregbe gurultál, és dühös vagy, akkor tudatosan elejét veszed annak, hogy az érzés tovább nőjön benned. Másrészt nem szabad túl nagy figyelmet sem szentelni neki, tűnődni rajta, vagy bűntudatot érezni, mert akkor csak újra „megeleveníted” és megerősíted az érzést. Ha az évek hosszú sora alatt felgyülemlett elfojtott düh gyűlöletté alakul, attól nagyon nehéz megszabadulni. És nagyon könnyű méregbe gurulni, ha azonban ez nem válik szokásunkká, akkor hamar túljuthatunk az egészen. Másrészt a gyűlölet mindig valamilyen elfojtott düh eredménye. Ezért gyakran ez az érzés tehetetlenséggel és frusztrációval párosul, mely évek hosszú sora alatt ássa alá önbecsülésed, és mérgezi meg emberi kapcsolataidat. A gyűlölet sokkal összetettebb érzés, és sokkal nehezebb is tőle megszabadulni, mivel hosszú idő óta lappang bennünk. Az idegeskedés mint „szokás” kora gyermekkorunkban is kialakulhat, ha úgy érezzük, hogy egy barát vagy az egyik szülő nem bánt korrektül velünk. Ekkor természetes, hogy abban a pillanatban dühöt érzünk. Romboló hatása ennek akkor van, ha az érzés hónapok és évek alatt tovább gyülemlik. Emiatt lassan kezdjük észrevenni, hogy az emberek olyan tulajdonságokkal bírnak, melyeket mi ki nem állhatunk, s ez megmérgezheti az összes kapcsolatunkat. Hogyan törhetjük meg a negatív berögzüléseket? Ismertem egyszer egy sikeres üzletasszonyt, aki olyannyira nem volt boldog a munkahelyén, hogy már a lemondását is fontolgatta. Bár a cégnél fontos és felelősségteljes pozíciót töltött be, annyira utálta a férfit, akivel együtt kellett dolgoznia, hogy ez teljesen megmérgezte a karrierje miatt érzett boldogságát. A nő úgy érezte, hogy a férfi részéről érzett engesztelhetetlen gyűlölet udvariatlanságban és gorombaságban nyilvánul meg, és ez teljesen szétzilálta a nő önbizalmát. Azt tanácsoltam a nőnek, hogy változtasson a viselkedésén. Ahelyett, hogy negatív érzelmek céltáblája lenne, tegyen pozitív lépéseket, biztosítsa a férfit együttérzéséről és szánalmáról - hisz bizonyára ezek hiánya áll goromba viselkedésének hátterében. A saját érzelmeiben bekövetkezett változás segített abban, hogy a nő közelebb kerüljön a férfihoz, és végül a köztük húzódó fal is leomlott.

Végül a férfi beavatta a nőt az őt nyomasztó gondokba, melyeknek semmi közük nem volt a nőhöz. Ez segített abban, hogy a nő ezentúl másképp értelmezze kettőjük kapcsolatát, és új alapokra helyezze azt. Ez az eset is jól példázza, hogy az ilyen fokú gyűlölet mennyire elhomályosíthatja a másokról alkotott képünket, és gátolja azon képességünket, hogy tiszta, elfogulatlan képet alkossunk kapcsolatainkról. Ahhoz, hogy kitörjünk egy ilyen destruktív berögződésből, először is tudatosulni kell bennünk annak, hogy mi az alapja a gyűlöletünknek vagy önbizalomhiányunknak. Ha rádöbbenünk, hogy egy rendszeresen érzett negatív érzés előtt „megadjuk” magunkat, álljunk meg, vegyünk egy mély levegőt, s lássuk be: ugyanazt a dolgot teszem újra és újra. Aztán tudatosan, néhány szép kép vagy emlék felidézésével más irányba kell terelni gondolatainkat, ez majd megtöri érzelmi reakciónk ördögi körét. A depresszió egy másik krónikus érzelmi berögződés. Hasonlóan az idegeskedéshez, ezt is nehezen lehet kezelni, mert nemcsak hogy elszívja a test energiáját, de olyan mértékben lelassítja az energia beáramlását, hogy szinte lehetetlenné tesz minden erőfeszítést, és az ember végül letargiába süllyed. Ezért is nagyon fontos részei a terápiának a fizikai gyakorlatok. Jó példa erre a séta, mely annyira feltölt energiával, hogy akár az ember energiáját is meg tudja változtatni. Gyakran javaslom a néptáncot is, mivel a zenére végzett ritmikus mozgás már magában is harmóniát nyújt, és a többi táncos jelenléte is segíti a hasznos emberi kapcsolatok kialakulását. Tánc közben az ember rendezett mozgást hajt végre, olyan emberek közt, akik mind ugyanarra törekednek, így barátságosak, és elfogadnak minket. A tánc maga is pezsdítőleg hat ránk, és a tudat, hogy mindezt végre tudjuk hajtani, a siker érzetét kelti. Az idealizmus helye Ha volna valami a kultúránkban, mely megerősítené azt a spirituális dimenziót, melyet a mindenkiben megtalálható „igaz én” forrásaként definiáltam, akkor ösztönözve lennénk arra, hogy megkeressük és megtapasztaljuk az ént. Természetes lenne létezése, elfogadnánk, mint az emberi természet egyik alkotóelemét, mint egy olyan eszményképet, melyet talán valóra válthatunk még életünk során. Sajnos az idealizmust nem tartjuk sokra saját kultúránkban, mondván, hogy nem valós, semmiféle racionális alapja nincs, a gyakorlatban használhatatlan, és az élet során nyert tapasztalatoktól is távol áll. A történelemben azok az emberek, akik megváltoztatták a világot, mind idealisták voltak, akik azért két lábbal álltak a földön, és tudták, hogyan érhetik el céljaikat. Már szóltam róla, hogy az emberek motiváltságához szükség van célokra, melyek gyakran a tökéletesség eszményképére épülnek. A motivációhoz viszont önbizalom kell és az, hogy magunkat fontosnak tartsuk. Sok ember észre sem veszi az egoizmus és az önbizalom közti óriási különbséget. Az, hogy magadat fontosnak tartod, olyan magabiztosságot ad, mellyel képes vagy túljutni saját nehézségeiden, korlátaidon, és ez segíti az energia kifelé irányuló szabad áramlását. Tulajdonképpen minden kreatív cselekedet alapja az erős én. Az egoisták csak saját maguk felé irányítják az energiáikat. Ez gátolja azon képességeiket, hogy érzékenyek legyenek mások irányában. Csak az érdekli őket, hogy ők hogyan érzik magukat, életük domináns tényezője is ez lesz, mely betegséghez vagy akár depresszióhoz is vezethet. Ezzel szemben a reformerek, mint ahogy a 11. számú auraábrázolás is mutatja, erős éntudattal bírnak, de idealisták is. Ők azok, akik felforgatják az egész világot! A reformereket, legyenek akár megtévesztettek, akár vakbuzgók, alapvetően az motiválja, hogy segítsenek másokon. Nagyon erősen érzik, mit és hogyan kellene tenniük, meggyőződésük ereje mindenkit mozgósít körülöttük. Viszont veszélyessé válnak, ha ez az önbizalom túlzottá és a vakbuzgóság fanatizmussá duzzad, mivel nem tudják az eltérő véleményeket tolerálni. A 11. számú képen is ennek a nyomait vélem felfedezni a narancssárga foltban, melyen ugyanakkor az is látszik, hogy az illető férfi igyekszik ettől megszabadulni.

Önzetlenség Van egy olyan nézőpont, ahonnan nézve mindent önérdekből teszünk, és ha megpróbálunk valakinek segíteni, az is csak azért van, mert ez az erőfeszítés megelégedéssel tölt el. Ez természetes, de nem ez az oka a segítőkészségünknek. Mások azt sugalmazzák, hogy életünk során nem azért törekszünk a jó munkára, mert egyszerűen szükségünk van rá, hanem azért, hogy a halál után elnyerjük a jutalmunkat. Chogyam Trungpa, egy tibeti láma jól jellemezte ezt a fajta hozzáállást. Ő ezt spirituális materializmusnak hívta, azaz mindenki azért ad, hogy valamit kapjon cserébe – ez amolyan spirituális „valamit valamiért”. Az összes vallás azonban azt tanítja, hogy a helyes viselkedés alapja a segítségnyújtás. Sajnos a mai oktatási rendszerből eltűnt az élet vezérlőelvének tekintett altruizmus, az önzetlenség oktatása. Sok embert aggasztanak a világ gondjai. Teljes szívükből azt kívánják, bárcsak tehetnének valamit, de nem bíznak eléggé saját képességeikben. A legfontosabb az, hogy megértsük, saját képességeinkhez mérten mi is hozzájárulunk a világ jobbításához. A mai, feszültséggel terhes világon úgy lehet csak segíteni, hogy a körülöttünk lévő stresszre nem stresszel válaszolunk. Ajánlatos naponta kétszer-háromszor magunkba mélyedni, legyen béke bennünk, és küldjük kifelé a béke gondolatait. Ennek konkrét pozitív hatása is van, hisz erősíti bennünk azt az önzetlen vágyat, hogy az emberiséget szolgáljuk, ugyanakkor közelebb visz a tudatosság felső határához, mely utóbbit az időtlen énnek nevezem. Sosem sugalltam semmi olyasmit, hogy az emberek ne törekedjenek arra, hogy elégedett, boldog életük legyen. Amit elérünk, értelmet kap, ha a háttérben lévő világegyetemre is figyelünk. Csak akkor nyerhet jelentést a tapasztalat, ha az egész emberi életre vonatkoztatjuk e megállapítást, és akkor bizonyíthatja be fontosságát. Ha az önzetlenségnek köszönhetően a szűkebb értelemben vett önérdek kötelékei lehullnak, a szeretet és a jóakarat szabadon „küldheti" energiáit az emberi kapcsolatok világába, és ez minden ember számára hasznos lesz.

X. A meditáció és az intuíció ébredése A korábbi fejezetekben már bemutattam pár olyan hozzáállást és gyakorlatot, melyek érzelmi síkon változásokat idéznek elő. Most ezt a gondolatot vinném tovább, és szeretnék erről az átalakulásról mélyebb összefüggésekben beszélni. A tudás, a fejlődés, a korlátaink leküzdése iránt érzett vágy mindenkiben megvan. Tanulunk, képesítést szerzünk, különböző képességeket akarunk elsajátítani, azért hogy elménket fejlesszük. Gyakorlatokat végzünk, odafigyelünk étkezésünkre és sportolunk, hogy egészségesek maradjunk. Én azt próbáltam meg bemutatni, hogy érzéseinkkel is tudunk dolgozni, tudunk alakítani rajtuk, s rádöbbenünk, mennyire fontosak. Sokan, hogy megszabadulhassanak kicsinyes tulajdonságaiktól és önző vágyaiktól, megpróbálnak gondoskodóvá és önzetlenné válni. Miután meggyőződtünk arról, hogy létezik egy mindennél mélyebb, tartósabb, örömtelibb, könyörületesebb és mindent felölelő spirituális valóság, szeretnénk mi is részesei lenni ennek a valóságnak. Ahhoz, hogy az ember ide eljusson, meg kell próbálnia kitörni az ego járma alól. Itt csak pár okot soroltam fel, hogy miért is járnak az emberek Zen tréningre, miért jógáznak, miért járják a szufik táncát, és miért tanulják a tibeti buddhizmus művészetét. Ezek a módszerek segítenek abban, hogy átformáljuk önmagunkat. Idetartoznak a meditáció bizonyos formái vagy az, ahogy megzabolázzuk tudatunkat azért, hogy feltáruljanak az úton járó ember előtt egy másféle tudatosság kínálta lehetőségek. A meditáció, amit gyakran relaxációs technikának neveznek, vagy stressz leküzdésének módszereként javasolnak, nagyon hasznos lehet ezeken a területeken. De létezik a meditációnak egy mélyebb jelentése is. Legnagyobb jelentősége abban rejlik, hogy a tudatunk olyan dimenzióiba nyújthat betekintést, melyek túllépnek az énen. A meditációnak kettős célja lehet. Egyfelől kapcsolódik saját természetünk mélyebb rétegeihez, de ennél többet is jelent egy sokkal teljesebb valósághoz való kötődést biztosít számunkra. Ez különböző formában jelenhet meg gondolatainkban, s hívhatjuk a természetben rejlő egységnek, spirituális dimenziónak vagy Istennek. Így a meditáció többet jelent, mint pusztán elmélyülést vagy befelé fordulást, ahogy ezt valaki már korábban megfogalmazta. A meditáció tehát nem passzív, hanem aktív megtapasztalása belső önvalónk mindenséggel való azonosulásának, melynek valójában nincsenek határai. Egy ilyen élménynek fordított hatása is lehet. Az útkeresés során jutunk el a meditációhoz, a gyakorlás pedig segít tisztázni bennünk a célt. Ez azért van így, mert a belső csend teremt lehetőséget arra, hogy ez a cél megfogalmazódjon bennünk. Ezt lehetetlen lenne elérni a mindennapok sodrásához oly nagyon hozzátartozó konfliktusok és zavaró hatások közepette. Figyelmünk irányítása Már korábban szóltam arról, hogy a cél a tudat igazi vagy spirituális énjének szintjéről ered - ez a forrása a teljességnek és békének. Az időtlen énnel való azonosulás pedig olyan erőt ad, mellyel érzelmeinket és tetteinket is kontrollálhatjuk. Innen ered a kreativitás, az intuíció és az erő, mely segít, hogy kezünkbe vegyük saját életünk irányítását. A bennünk feltámadó erő már képes irányítani bennünket, legyünk bármilyen nehéz helyzetben. Amikor ráébredünk arra, hogy létezik énünknek egy mélyebb és időtlenebb vetülete, bármikor, ha gondok gyötörnek, figyelmünket összpontosítsuk csak erre, és vizsgáljuk a problémát egy magasabb nézőpontból. A figyelem tovasiklásával megváltozhat az énről alkotott kép. Már nem érezzük magunkat csapdában amiatt, hogy azonosultunk a körülményekkel, hanem megérezzük egy egyetemesebb és kevésbé időfüggő rendszer nyújtotta szabadságot. A nyitottság mindig az elmozdulás és a változás lehetőségét kínálja, hisz így magunk mögött hagyjuk az érzésekben megnyilvánuló személyes elemet, és ez az, ami gyakran megrontja kapcsolatunkat a többi emberrel. A figyelem ily módon történő irányításával nyomon tudjuk követni, mi zajlik le elménkben és érzéseinkben. Ráébredünk arra, hogy tudatunk mely szintjén működünk az egyes pillanatokban, és képesek leszünk figyelmünket újból fókuszálni, amikor csak akarjuk. A

meditáció hasznos a tudatosság elsajátítása során, mert egyike azon módszereknek, melyekkel az énre összpontosíthatunk. Az érzelmi mintákat vizsgálva már hangsúlyoztam, hogy milyen romboló hatása van az idegeskedésnek; ilyenkor az ember úgy érzi, képtelen megbirkózni az őt nyomasztó problémával. Ennek az oka az, hogy így átmenetileg meggátoljuk a teljesség dimenziójából származó magasabb rendű energiák beáramlását. Amikor valami megakadályozza az énnel való belső kapcsolatot, az ember elkezd kételkedni saját értékeiben, önbizalma meginog, és hajlamos lesz a depresszióra. Még ha valamilyen mértékű belső békét meg is tudott teremteni, a legtöbb ember számára az jelenti a nagyobb gondot, hogy hogyan teremtse meg az olyan tartós kapcsolatot az önmagában rejlő teljességgel, amely kiállja a mindennapok megpróbáltatásait. Szerintem ennek a meditáció a legsikeresebb eszköze. Félelem az önámítástól Sajnos sok ember vonakodik elkezdeni a meditációt, mert félnek attól, hogy csalódnak önmagukban. Olyan sok hagyományos értékre cáfoltak már rá, mondván, hogy eljárt felettük az idő. így vált a kételkedés mindennapossá. Ám nagy különbség van a között, aki úgy szkeptikus, ahogy azt Buddha tanította – nem ad a szóbeszédre, hanem saját maga jár utána a dolgoknak –, vagy a kétely marcangolja, ami minden értéket aláás, beleértve saját teljesítményünk értékét is. Miután lehetetlen bizonyítani, hogy minden abszolút módon jó és igaz, a csalódástól való félelem meggátolja az embert abban, hogy elkötelezze magát valami olyan iránt, ami nem mérhető és nem bizonyítható. De mindannyian jól tudjuk, hogy az igazán fontos dolgok egyike sem mérhető, értékeik nem igazolhatók, hisz megfoghatatlanok. Bizonyára lehet csalódni a meditációban is úgy, mint akármi másban. De el kell-e hogy rettentsen mindez a meditálástól? Ha attól félnénk, hogy minden tudás hamis, akkor kétségbe vonhatnánk a tanulás fontosságát is. Mindenesetre a meditáció során nem áll fenn az a veszély, hogy becsapjuk magunkat. Nem szabad úgy meditálni, hogy várjuk a sikert vagy a bukást. Összpontosítsunk arra, hogy megtaláljuk magunkban a békét anélkül, hogy megpróbálnánk leírni azt, vagy megpróbálnánk megfogalmazni annak lényegét. Csak így juthatunk el a valós tapasztaláshoz. Ezért azt tanácsolom, hogy tekintsük pusztán hipotézisnek a spirituális valóság megközelítésének a lehetőségét, olyan hipotézisnek, mely lehet igaz is és hamis is. Így átélhetjük, és saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy hipotézisünk megállja-e helyét a gyakorlatban. Sok ember kezd el úgy meditálni anélkül, hogy valójában hinne benne. Ők hajlandók tenni egy próbát, még úgy is, hogy nem biztosak magában az eredményben. Ezt a hozzáállást nagyon is természetesnek találom. Ugyanakkor azt is elfogadom, hogy a meditáció nem való mindenkinek. Kell, hogy legyen valami alapja a meditálásnak, ha más nem, legalább az, hogy ráeszmél, itt az ideje, hogy megtalálja saját világát és belső békéjét. Ilyen körülmények között már bárki mondhatja a kételkedőnek: próbáld ki, és majd meglátod! Mindig bíztam abban, hogy az emberek a meditációt nem kötelességtudatból elvégzett ünnepélyes eseménynek fogják tekinteni, hanem valami vidám, sőt szórakoztató feladatnak. A meditáció igazán fel tud frissíteni, ha fáradtak vagyunk, új energiával tölt fel, ha dühösek vagyunk, megnyugtat és rendbe hoz, segít megoldani problémáinkat, és visszaadja egészséges szemléletmódunkat. Mindennapi életünk során auránk folyamatosan energiát cserél mások aurájával, és figyelmünket rendszerint a körülöttünk zajló események kötik le. Ennek eredményeként figyelmünk kifelé irányul. Meditáció során figyelmünket tudatosan a szívünk tájára irányítjuk. Ezáltal olyan koncentrikus energiahullámokat keltünk, melyek ellentétesek a mindennapi cselekvéseink során keltett tendenciózus szótáram lássál.

A magasabb frekvenciájú energiák hatása Ezzel magyarázható, hogy a meditálás nemcsak a béke érzését kelti bennünk, de feltölt energiával is. Az így szerzett tapasztalataink felgyorsítják a szívcsakra működését, és lassan befolyásolni kezdik a szívcsakra és a magasabb energiaközpontok kapcsolatát. Ilyenkor az ember nyitottá válik a magasabb dimenziókból érkező hatásokra, így kialakul egy olyan érzelmi minta, mely tökéletesen ellentétes az embert nap mint nap különböző módon befolyásoló, zavart keltő mintákkal. Ezáltal a meditáció a teljesség és a belső nyugalom érzését kelti, amiből erőt lehet meríteni stressz esetén. Az aurában több, hirtelen érzelmi változás lehet, ami gátolja a tudatosság kiteljesedését. A meditáció nemcsak az önmagunkba való visszahúzódást jelenti, hanem ilyenkor békét és szeretetet árasztunk tudatosan a külvilág felé. Ekkor auránk kiteljesedése segít, hogy a fájdalmas események okozta sebek begyógyuljanak. Ezt az aurában élénk, tiszta színek felvillanása jelzi: ilyenkor a harmónia, a kiegyensúlyozottság és az egység érzése tölti el az embert. A változás nagyon finoman jelentkezik, de talán nyomon követhető a 13., 14. és 18. számú képeken ábrázolt aurákon, melyeken már régóta meditáló embereket ábrázoltunk. Ezenkívül megfigyelhetjük ezeket a változásokat a 7. számmal jelölt képen, ahol a férfi a meditációval csak rövidebb ideig foglalkozott. A meditáció segítségével mozgósíthatjuk a magasabb rendű energiákat, amik ha felszabadulnak belsőnkben, alapjaiban változtathatják meg nézőpontunkat a világról. Az így elért tudatosság segítségével más színben látjuk az embereket, és magunkban azt kezdjük el vizsgálni, hogy mi milyen hatással vagyunk rájuk, és nem azt, hogy ők hogyan hatnak ránk. Gyakran emelünk falakat magunk köré, s ahogy betölti lényünket a szeretet érzése, ellenállásunk csökken, és sokkal nyitottabbá válunk. Ezzel a fajta tudatossággal személyes kapcsolataink új értelmet nyernek, felismerjük, hogy milyen fontosak is valójában. Egyre érzékenyebbé s éretté válunk arra, hogy pozitív kapcsolatokat építsünk ki másokkal. Meditációs technikák Amikor valaki úgy dönt, hogy a békét magában kell keresnie, és rájön, hogy a meditáció a kulcsa ennek a békének, akkor az, hogy konkrétan milyen meditációs technikát választ, már kevésbé olyan fontos. Van olyan módszer, mely azt ajánlja, hogy olvassunk fel részleteket a Szentírásból, vagy mormoljunk folyamatosan mantrákat, ezek mindegyike lecsendesíti elménket. A Zen és más buddhista meditációk úgy, mint a Sattipathana, a séta jelentőségét hangsúlyozza, miközben az ember a légzésre koncentrál. A ritmikus légzés bizonyára nagyon fontos. Akármelyik módszert vizsgáljuk, vannak bizonyos alapkövetelmények. Ilyen alapkövetelmény a relaxáció is. Próbáljunk meg ellazulni, és tudatosítsuk magunkban azt, hogy így megtapasztalhatjuk a bennünk lévő békét. Könnyebb, ha közben párszor mélyen be- és kilélegzünk, majd ellazítjuk vállunkat. Koncentráljunk a szívcsakra környékére. Én azt szoktam tanácsolni, hogy a kezdőknél ez ne tartson tovább 3-5 percnél. Annak nincs jelentősége, hogy ki milyen hosszan meditál egészen addig, míg az élmény valóságos. Az emberek hajlamosak túl sokat túl rövid idő alatt kipróbálni, ami gyakran vezet csalódáshoz, hisz rájönnek arra, hogy képtelenek lecsendesíteni gondolataikat pár percnél tovább, de mégis tovább meditálnak „kötelességtudóan”, míg megunják, és egyre türelmetlenebbé válnak. Az első három, négy hónap során arra kellene törekedni, hogy megtaláljuk magunkban ezt a nyugalmi állapotot. Ahogy ezt tudatosítottuk, lassan hozzászokunk a meditáláshoz, és megkedveljük. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy létezik a meditációnak egy érzelmi vetülete. Ez így van, ám a nyugalmi állapotba való eljutás olyan erőfeszítéseket követel, mely túllép az olyan hétköznapi érzéseken, mint az öröm vagy fájdalom, szeretet vagy idegenkedés. Kezdetben ambivalens érzések keríthetnek hatalmukba: úgy hisszük, csendben vagyunk, holott tudunk a számos zavaró tényezőről, melyek környezetünkben minket körülvesznek. Azaz egyszerre két dologgal kell tisztában lenni: az önmagunkban megtalált belső békével és állandóan „locsogó” gondolatainkkal. Ezt az állapotot úgy kell elfogadni, hogy nem hagyod figyelmedet elterelni arról, hogy valamilyen szinten átéled az igazi csendet. Ha kitartasz, eljutsz a nyugalom mélyebb szintjére, ahol átélheted a kiteljesedést, a teljességgel való egyesülés érzését. Lassacskán, a gyakorlatokat tovább folytatva a nyugalom mélyebb szintekre

jut, és a „locsogó" világ lassan elhalkul körülötted. Bár a gondolatok elő-elő jönnek, és tudatában leszel a téged körülvevő zavaró tényezőknek, mégis képes leszel tovább koncentrálni erre a csendre. Ezt az élményt ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor repülsz, áthatolsz a felhőkön, és feltűnik előtted a tiszta, kék ég. Szívmeditáció Már korábban is hangsúlyoztam, hogy milyen fontos a szív környékére koncentrálni, amit én a középpontra történő összpontosításnak nevezek, hisz a szív nemcsak a spirituális, de a fizikai élet középpontja is. Azt hihetnénk, hogy az összpontosítás lekorlátozza figyelmünket és tudatunkat, de épp ellenkezőleg. A szívcsakra korlátlan kiteljesedésre képes, olyan, mint az a kör, amelynek mindenütt van középpontja, de kerülete sehol sincs. Összpontosítás során megtapasztalhatjuk az egységet a természettel és az univerzummal. Ezzel kiterjesztjük auránkat, és ledöntjük korlátainkat. Egyre erősebben érezzük ezt az egységet, ami új értelmet ad kapcsolatainknak. Ha az emberek nem egészen biztosak abban, hogy tudnak meditálni, rendszerint vizuális gyakorlatokkal segítek nekik elkezdeni a meditációt. Például először azt tanácsolom, képzeljék el, amint a szívük körül összegyűjtik az energiát, majd azonosítsák ezt az egység érzésével, azaz az időtlen énnel. A belső én olyan, mintha szívünk mélyéről ontaná fényét, onnan, ahová tudatosan vonulunk vissza. Erezd a békét, és gondolj magadra úgy, mint aki azonosul ezzel a fénnyel. Ezután, ha van valami nyugtalanító, fájdalmas emléked, idézd fel. Képzeld azt, mintha lassan leválna rólad ez az emlék, és megállna előtted. El kell, hogy távolodjon tőled. Majd képzeld azt, hogy fénysugarak törnek elő szíved mélyéről, amik elárasztják, majd feloldják ezt a fájdalmas emléket. Sok ember találta úgy, hogy ez a gyakorlat a szabadság csodálatos érzését nyújtja, mely során megszabadulhatnak az aggasztó gondoktól. Sőt, ha szeretnénk segíteni valakin, aki beteg, vagy nehéz helyzetben van, hatásos lehet, ha elképzeljük őt, amint a szívünkből kiáradó fény körülveszi őt, és mi kinyújtjuk felé kezünket. Elhatárolódás Már korábban szóltam arról, ha megtapasztaljuk magunkban a békét, akkor elképzelésünk a világról és kapcsolatainkról meg fog változni. Az egyik ilyen változás az úgynevezett elhatárolódás kialakulása. E szó jelentését az emberek nagyon félreértelmezik. Hibásan olyan ember hideg és személytelen viselkedésével azonosítják, aki távol tartja magát mások fájdalmától és problémáitól. Az elhatárolódás nem azt jelenti, hogy megszűnnének érzéseink mások iránt, vagy ne éreznénk együtt velük szenvedéseiket látva. Az elhatárolódás annyit tesz, hogy az ember személyesen, saját érzelmi szintjén nem bonyolódik bele mások problémáiba, ami mellesleg megakadályozná abban, hogy segítségükre legyen. Az ápolónők saját tapasztalataik alapján tudják, hogy csak úgy segíthetnek a fájdalom ellen küzdő betegeiken, ha tartani tudják magukat, és belül erősek, nyugodtak maradnak. Meditáció során átélhetjük a teljességet, az osztatlan egységet mindennel, ami létezik. A teljesség részeként látod magad és a veled valamilyen kapcsolatban álló embereket, így áll az ember mindenkivel kapcsolatban. Egyéni szinten az ego által teremtett korlátok alapján az emberek elkülönülnek egymástól, de ezek a korlátok megszűnnek létezni a mélyebb dimenziókban. Ha képesek vagyunk elszakadni egyéni céljainktól, sokkal tartósabb kapcsolatot építhetünk ki embertársainkkal.

A szeretet kisugárzása Ebben segít a meditáció, mert egy egyetemlegesebb dimenzióból közvetíti az energiát. Ha szeretnénk továbbfejleszteni és jobban kihasználni ezt a képességünket, meg kell, hogy próbáljuk minden nap érezni a szeretetet, és kisugározni azok felé, akiknek szükségük lehet rá. Ez több okból is fontos lehet. Sajnos túl gyakran hisszük azt, hogy a szeretet csak akkor teljes, ha viszonzásra talál. Ennek hiánya azonban sok szenvedéshez vezethet. Ha szeretetünk tudat alatt viszonzásra vár, ez csak tetézi érzelmi problémáinkat. Meditáció során a szeretet egy másik formáját éljük át, amikor viszonzás és elvárások nélkül nyújtjuk önmagunkat. Ha képesek vagyunk rá, hogy szeretetünket szabadon kinyilvánítsuk anélkül, hogy önmagunkra gondolnánk, kételkednénk, vagy attól félnénk, hogy elveszítjük azt, akit annyira szeretünk, az energia eljut másokhoz, akiken azáltal segít, hogy belső képességeiket mozgósítja, hogy megoldhassák problémáikat. Ezt értem én elhatárolódáson. Amikor meditáció során önmagunkra összpontosítunk, az egységet mélyebb dimenzióiban ismerjük meg. Az ember önmagára és a vele kapcsolatban álló emberekre is egy teljesebb egész részeként tekint. A meditáció alatt az ember kezdi megérteni, hogy mindenkiben ott rejtőzik a béke és teljesség kialakításának képessége, és szerető gondolatokat küldve mások felé egy mélyebb szinten próbál kapcsolatot teremteni velük. Amikor ezt tesszük, elménk nyitottabbá válik a magasabb dimenziókból érkező erősebb és intenzívebb energiák fogadására. Ezért annak, aki szeretné elsajátítani és maximálisan kihasználni ezt a képességét, meg kell próbálnia a lehető legtöbb szeretetet nyújtania másoknak. A Dalai Láma ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha mindenki érezné a békét és a könyörületességet, azzal véget lehetne vetni a háborúnak és erőszaknak. Amikor a világot aggodalom tölti el és kétely marcangolja, békével energiát sugározhatunk ki az egész Földre. Az intuíció Más összefüggések kapcsán már utaltam arra, hogy létezik a tudatnak egy olyan aspektusa, amit intuíciónak neveznek - ez a hirtelen ráeszmélés képessége, ami meghaladja elménk mindennapi tevékenységét, és ami követlen betekintést enged a dolgok természetébe. Az intuíció nemcsak a „zsenik kiváltsága”, ez az erő mindenkiben ott lakozik. Valójában sokunk megtapasztalhatta már élete folyamán tudatunk ezen szintjének létezését, még ha csak pár pillanat erejéig is. Amikor úgy tűnik, minden balul üt ki, jó, ha megállunk egy percre. Ez a csendben eltöltött pár pillanat segít, hogy a helyes irányba induljunk el. Ha válságosra fordul a helyzet, hirtelen erősnek érezzük magunkat, tudjuk, hogy nyugodtak tudunk maradni. Ez az intuíció - szavak nélkül súgja meg, mit is kell tennünk. A meditáció során megtapasztalt egység utat nyit az időtlen énnel kapcsolatban álló intuitív képességnek. Az intuíció vagy betekintés képessége azt jelenti, hogy a dolgok mélyére láthatunk. A közvetlen felismerést vagy tisztánlátást nyújtó magasabb dimenzióba enged egy pillanatnyi betekintést, amivel túlléphetünk a hétköznapi gondolkodás korlátain, miközben a teljességet a pillanat tört része alatt éljük meg. Ha tényleg szeretnénk megtalálni a helyes utat vagy, ahogy a buddhisták mondják, a helyes cselekedet titkát, és meg tudjuk magunkban teremteni a nyugalmat, akkor az intuíció útja megnyílik előttünk. így megtalálhatjuk azt az irányt, ami felé el kell indulnunk, körvonalazódik cselekedeteink sorozata, melyet meg kell tennünk. Előfordulhat, hogy korábbi kiindulópontunk már nem felel meg új terveinknek. A mindennapi gondolatainkkal összehasonlítva az intuíció a tudat mélyebb rétegeiből származik. Új szintézist teremtve magyarázza meg, miért is keresi az ember a dolgok igazi értelmét. Számos tudós igazolta már saját tapasztalatai alapján a pillanatnyi megvilágosodás létét, mellyel a tudás apró elemei előre nem látott kapcsolatban álltak össze. így az intuíció mindig új jelentéssel gazdagítja a valóságról alkotott képünket. Az intuíció több szinten működhet, de mivel betekintést nyújt az élet mögött húzódó egységbe, mindig jelen van, és állandó marad. Az intuíciónak különböző fokozatai lehetnek, de ezeket nem szükséges személytelen kategóriákkal azonosítani. Az egyszerű embernek sokszor jobb rálátása van a dolgokra, mint azoknak a kritikus szemléletű embereknek, akik így a gondolataikat korlátok közé szorítják. Az intuíció még inkább megerősíti a bizonyosság és eredetiség megingathatatlan érzését. így nem tétovázunk,

elfogadjuk, és e szerint cselekszünk. Amikor megérzünk valamit, arra az egy pillanatra belsőnkben a tudat különböző dimenzióinak egyesülését élhetjük át. Végül ennek eredményeként meggyőződhetünk arról, hogy megtaláltuk a választ a minket nyomasztó problémára. Ám az ember gondolatai gyakran rendezetlenek. Ez az oka annak, hogy olyan ritkán éljük át az intuíciót. A korunkat fenyegető veszélybe rohanunk, ha hagyjuk, hogy figyelmünket több minden kösse le egyszerre: azt hisszük, tudunk mindent, de nem értünk semmit. Az intuitív képességünk nem tud kibontakozni addig, míg elménk szabad utat nem ad neki, hisz az elme feladata a megérzések tetté alakítása. Mikor spirituális módon megismerhetővé válik elménk, az eredmény a prajna – bölcsesség, ahogy a buddhisták nevezik. Ez azzal magyarázható, hogy minden ember kapcsolatban áll a tudat azon dimenziójával, aminek fontos eleme az igazság. A meditáció során az elménket megtisztítjuk, és az intuíció ezen keresztüljuthat el mindenkihez. Sok ember szeretné elsajátítani az intuíció vagy megérzés „technikáját”, mellyel az intuíciót gyakrabban elő lehetne idézni. Kétlem, hogy az ilyen jellegű érzeteket előre lehetne befolyásolni, de az biztos, hogy az előkészületeket meg lehet tenni. Meg kell tanulnunk lecsendesíteni elménket, ne engedjük, hogy a zavaró gondolatok engedély nélkül ránk törjenek. A teljesség élménye Ugyanezen az elven működik az az átalakulás is, amit a vallással kapcsolatban él meg az ember, de ez sokkal áthatóbb. Akárcsak Szent Ferenc, Teréz anya vagy mások esetében, az átalakulás hirtelen is bekövetkezhet, noha egész életükben erre a pillanatra készültek. Ekkor a test, az elme és a szellem energiája eggyé forr össze. Egy szempillantás alatt eltűnnek a felhők, leomlanak a falak, és ekkor ébredünk rá a spirituális valóságra, ami áthatja és átalakítja egész testünket, minden szinten, fizikai valónkig. Ám kisebb változások is léteznek a teljes átalakulás mellett, melyek legalább betekintést engednek a spirituális világ természetébe. Egy gyönyörű tájat megpillantva a táj részének érezzük magunkat, érezzük, hogy részesei vagyunk egy, a tudásunk által behatárolható világnál sokkal nagyobb teljességnek. Sokunk él át hasonló érzéseket zenehallgatás közben. Amikor az ember megtapasztalja, mi a szépség, megérinti szívét, és az én olyan mértékben kiteljesedik, hogy azt tényleg lehet teljességélménynek nevezni. Az ember felszabadul az önmagába zártság és a tudat korlátja alól. A meditáció nem minden, de egy lehetőség arra, hogy az ember megélhesse a teljességet. Érdekes, hogy a kiteljesedés érzése, ami az egész világot átfogja, úgy érhető el, hogy a magunkban rejlő béke felé fordulunk. A benn és kinn fogalma többé nem ellentéte egymásnak. Mindez azért van így, mert az ember lecsendesíti érzelmi és értelmi világának zavaró hangjait, e nélkül lehetetlen lenne meghallani a bennünk uralkodó nyugalmat, így újra átérezhetjük, hogy a mindenség részei vagyunk. Amikor megtapasztaltuk a teljesség ezen szintjét, egy másféle energia válik elérhetővé, mely tudatunk többi rétegét is lassan áthatja. Ha rendszeresen meditálunk, a világgal való egység érzése sosem vész el teljesen, sőt életünk biztos pontjává válik. Ha tudatosítjuk magunkban ezt az állapotot, új energia tölt el, s át is alakít bennünket. A meditáció során ezt különböző módon érhetjük el - néha úgy hogy hirtelen elönti szívünket a szeretet és együttérzés, néha tiszta a tudattal, néha képek és szimbólumok formájában, néha kreatív gondolataink születnek, de előfordulhat, hogy legmélyebb hitünket és meggyőződésünket váltjuk valóra. Az egység A meditáció megerősíti velünk született képességeinket. Képessé tesz arra, hogy higgadtak és kiegyensúlyozottak maradjunk akkor is, ha gondjaink támadnak. Életünk olyannyira szerves részévé válhat, hogy befolyásolhatja, mit mondunk és hogy cselekszünk. Ha már eddig eljutottunk, a meditáció már nemcsak egy formális gyakorlat, ahol leülünk és elkezdünk meditálni, hanem egy olyan kapcsolat, melyet egy pillanat alatt újra meg lehet teremteni. Az így nyert magasabb szintű energia pedig mindennapjaink fontos részévé válik. Lassacskán olyan energiák szabadulnak fel és kezdenek el működni bennünk, melyekről eddig nem is tudtunk. Mikorra elménk és érzelmeink is fogékonnyá váltak a magasabb dimenziókra, ezeket az energiákat bármikor felhasználhatjuk, ha szükségünk van rájuk. Ahogy jobban odafigyelünk ezekre az energiákra, egyre valóságosabbá válnak számunkra. Ennek számos gyakorlati haszna van.

Miután átéltük a teljességet a belső, időtlen énnel, megfogalmazódik bennünk az elavult, korlátok közé szorító beidegződések lerombolása iránti vágy, és arra törekszünk, hogy újraalkossuk ön-

magunkat - vagyis mi magunk idéztük elő ezt az átalakulást. Eltökélt szándékunk, hogy harmóniában éljünk a világgal és az univerzummal. Ez a vágy nem korlátozódhat arra a napi pár percre, amit meditációval töltünk. Ennek a törekvésnek át kell járnia tudatunk minden dimenzióját, még a fizikait is. Hiszen hiába meditál valaki rendszeresen, hosszú időn keresztül, a meditációval csak akkor változhatunk meg, ha ez tetteinkben is megmutatkozik. Amikor ez bekövetkezik, vágyunk olyan eszköz lesz kezünkben, amivel kezelni tudjuk problémáinkat, fegyver lesz, ami segít legyőzni a főleg személyes kapcsolatainkat érintő önző érzéseinket. Amikor valaki a meditáció során megtapasztalja az egységet, ez az érzés vele marad az egész nap folyamán, életünket spirituális törekvéseinknek megfelelően kezdjük el élni. Figyelmünk nem korlátozódik többé az ego szűk határai közé, az én univerzális dimenzióira terjed ki, ami nem ismer határokat. Ezen a világon minden mindennel összefügg. Amikor az ember kezdi felismerni, hogy a fizikai világ alapvetően megegyezik a spirituális valósággal, akkor kezdi el mélyen tisztelni az emberi élet jelentőségét. Ez a felismerés alapjaiban változtat meg minket, mert minden gondolatunk és tettünk, minden, amit teszünk és érzünk, természetesen ebből a megérzésből ered. Ahhoz, hogy ezt elkezdjük, nem kell szentnek vagy aszkétának lenni, ám igazi törekvés és komoly elszántság kell hozzá. Ezután már nem számít, hány hibát követünk el. Mindennapi életünket a meditáció szellemében éljük tovább, ami tetteink és tapasztalataink szerves részévé válik. Az időtlen és az én egyesülése a cél, nem csak azok számára, akik meditálnak, mindenki számára, aki az emberi élet valódi értelmét keresi.

Ez a könyv, mely hiteles tanulmány az auráról, 19 festményt tartalmaz, melyek megjelenítik a minden egyes embert körülölelő érzelmi energiákat. A szerző Juanita Donnahoo művésznő közreműködésével mutatja be a megdöbbentő színes képeket. Születéstől az időskorig követi végig a könyv az életszakaszok változásait, melyeket a különböző jellemvonásokkal rendelkező emberekről készült auraportrék illusztrálnak. A képek bemutatják a betegség idején bekövetkező változásokat is. „Az aura” új szemszögből vizsgálja az emberi szervezet ezen finom aspektusait, melyek legtöbbünk előtt rejtve maradnak. Hasznos tanácsokkal szolgál arra vonatkozólag, hogy hogyan lépjünk túl érzelmi berögződéseinken.

Dora van Gelder Kunz látnoki képességekkel született; egyedülálló leírásaival nagymértékben segíti az egészségügyben dolgozók munkáját. Könyve azok számára is nagy kincs, akik meg szeretnék érteni lelkük működését, pszicho-dinamikáját.