a látható világ felé (Jegyzetek
Sáfrány
Imre
képeihez)
DÉSI
ÁBEL
Üt a
képekig
Ügy érzem, hogy a festészet mindig utazást jelent a l á t h a t ó világ felé. De ez az utazás mindig a látott és a látást igénylő világ keretei közt mozog. A valóságban élő és létező formák, a színek és vonalak világa n é h a észrevétlen s u h a n el a szemünk előtt. Mindig látjuk, m e r t előttünk van, és mégsem t u d u n k róla úgyszólván semmit. A festő mindezt csak a z é r t látja, m e r t m á s k é n t nézi. Ö ismeri a fákat és a v i r á g o k a t az erdő ben, és nevén nevezi a m a d a r a k és h a l a k világát is. A többiek csak fákat, v i r á g o k a t és m á s dolgokat látnak, de mindez elsuhan és * észrevétlenül eltűnik a szemük elől. A látott és élő világ t e h á t l á t h a t a t l a n és élettelen. M e r t hiányzik a befogadó szem és az érzékelő fül a látott világ nyelvé n e k megértéséhez és befogadó áthangolásához. És ezt a nyelvet tudja és t a n u l j a szüntelen a festő. E n n e k a n y e l v n e k a t a n u l á s á r a s e r k e n t minden képe, és b á r m i n d e n kép e j e l - és nyelvrendszer keretei közt jön létre, e g y ú t t a l a nyelv életére és megértésére is tanít. De m i is a kép? Az e m b e r által létrehozott színek és vonalak világa a vásznon, papí ron, üvegen, fatáblán vagy más anyagon. A színek és v o n a l a k világa lehet játék, és lehet h a r c ; lehet kemény m u n k a , és lehet álmodozás, lehet lázas keresés, és lehet hirtelen felvil l a n t és l á t o m á s b a n m e g t a l á l t képlet. A festő kezét a képzelet és a látomás vezeti. Csak így tudja a látott világot l á t h a t ó v á tenni. Még a legegysze r ű b b tájkép vagy csendélet is a látomás segítségével jön létre. A látható világ egy belső valóság keresése is. Senki sem fest belső világ nélkül. A festő lelkivilága és idegrendszere szólal meg. Ez közvetíti hozzánk a külvilág jeleit. M e r t aki csak a látott valóság felszínét látja, aki ehhez n e m ad hozzá egy forrongó belvilágot, egy kis belső világosságot, az csak üres vonalak kusza rendszerét látja. Az csak összefüggéstelen jelek és t á r g y a k halma zába néz.
A festő elmondhatja, hogy általa lesz valóság a kép. D e a látszat világa is csak k é p által lesz valóság. A festő alkotása a kép. De ez végül önálló, teljes világ lesz, amelynek külön nyelve és törvé nyei v a n n a k , és csak azért képes beleszólni a való világ életébe. És azzal folytat párbeszédet, azzal perel és vitatkozik. És az idő csak figyeli e szüntelen vitát. A kép felszíne változatlan, és mögötte is csak a vászon és a vászon mögött a fal jelzi a t á r g y i világot. De a kép mélyebb é r t e l m e egy szimbolikus világ, amely á r n y a i t és jeleit változtatja a néző szemében. A k é p t a r t a l m á n a k is v a n n a k belső rétegei és jelentésváltozatai. És minden képben egy új világ üzenetét érezni. A képhez való utazás is lehet hosszú és fáradságos út, és itt nem a tér jelenti az akadályt, h a n e m a fogalmakat és jeleket rejtegető idő. A képhez az idő, a szem és a fogalom útján j u t u n k el. Szempontok Sáfrány I m r e művészi arcélét csak szubjektív jelek és mércék alakítják k i bennem. A teljes képet m a m á r nemcsak én, de mások sem a d h a t j á k meg. (A festő képei 1970 őszén — több m i n t 300 festmény és rajz — elégtek egy m ű t e r m i tűzesetben.) Ezúttal csak azokról a képekről írok, amelyeket a legjobban ismerek, és amelyek évek óta előttem állnak. E tíz képet, amelyről írok, h á r o m csoportba osztottam: L A természet e m b e r i jelen ideje II. Az ősi természet formái III. Az emberi környezet jelentései és t á v l a t a i Ez a kép és elrendezés szinte természetes ösztönösséggel alakult ki bennem, és úgy érzem, hogy ez a s t r u k t ú r a nagyjából végigvonul Sáf r á n y egész festészetén is, b á r számos változata és kísérleti jellegű kité rője és mellékága is van. M e r t Sáfrány fejlődése n e m lineáris és egy öntetű. Az 1950-es évek derekától kezdve egyre t ö b b párhuzamos és szerteágazó v o n a l is kialakul benne. N é h a egyszerre több nyelven és több stílusban beszél. És fejlődése is számos k a n y a r t , felszállást v a g y mélybemerülést t á r fel. Olyan u t a s k é p e ez, aki egyformán szeret u t a z n i hajón és szekéren, s z a m á r h á t o n és repülőgépen, búvárhajón és biciklin. D e n é h a az álmok szárnyain érzi m a g á t mégis a legjobban. A komoly, igényes m u n k a mellett m i n d e n szakaszában ott áll a kísér letezés, a j á t é k és a spontán kalandozás m i n d e n formája. A szép felületektől és csillogó formáktól kezdettől fogva idegenkedik. Képei mindig úgy h a t n a k , m i n t h a egy sötétedő délutáni szobában állná n a k és vastag por fedné őket. Képei ily módon az élet p a t i n á j á t érzékel tetik. De ez a p a t i n a nemcsak a múló időt jelzi a művészi alkotás fölött, h a n e m az élet természetes szürkeségét és dísztelenségét is. Sáfrány k é peit é p p ez a szürkitő és köcznapivá változtató technika jellemzi. A fényes színek, a csillogások, a díszítések hiányoznak a képeiről.
A festő képei hasonlóak ily módon ahhoz az emberhez, aki mindig szürke, kopott r u h á k b a n j á r és hangjából mindig egy kis rekedtes, ter mészetes egyszerűség szólal meg.
I. A TERMÉSZET EMBERI J E L E N IDEJE 1. Tavaszi táj reggel. 1967. Mint az esős tavaszi reggel u t á n ébredő táj. A múlófélben levő szür k ü l e t még egy kicsit jelen van. A fák és a távoli bokrok kissé álmosan és ébredezve n y ú l n a k az ég felé; az égbolt most változik szürkéből k é k r e . De a kékséget még csak ígéri, még csak sejteti. A h á t t é r szürkesége még jobban kiemeli az ébredő fák halvány és álomszerű szelíd színeit. A zöld itt, a sárgával együtt, a k é p alapszíne is. A fák és ágak törzsének világos és szilárd rajzára épül a levelek és lombok halvány, elmosódó, szinte álomszerű zöld színfoltja. Mintha a tavaszi álmok kelyhéből vették volna ki ezt a zöld frisseséget. A fák álmodozva és r e m é n y k e d v e n y ú l n a k a magasba. De ez az álmo dozás azt is jelenti, hogy az éjszakai álom még n e m m ú l t el teljesen. Még csak az ébredés első jeleit látjuk. Az ébredés és a születő remények képe ez. Pedig az előtérben csak két nagy fa áll és a h á t t é r b e n egy kisebb. A távolban felsejlik a bokrok és a távolabbi fák zöld lombja is. A zöld alapszín jelzi a friss reggelt, az ébredést és a zöldellő természeti világot is. Ilyenek a bokrok, a füvek és fák egy tavaszi reggelen. És az e m b e r is, aki hasonló h a n g u l a t b a n nézi, e tájjal együtt ébred, és e g y ü t t lélegzik e természettel. És a festő, aki egyszerűen csak egy d a r a b k a természetet festett meg, a k i egy kicsit belépett ebbe a természetbe, maga is részévé vált ennek a képnek, e n n e k a világnak. Egy d a r a b természet ez, a festő meghitt, magányos reggeli hangulata és lírai vallomása szerint. A természet poézise csak a vallomásszerű és közvetlen formában szó lalhat meg. Az objektivitásra törő szándék mindig elvesz a teljességből. És így, minél i n k á b b maga a természet szólal meg, a n n á l jobban érez zük m a g á t a festőt. Pedig e képen n y o m a sincs az e m b e r jelenlétének. I t t csak m a g á t a természetet látjuk, de minden jelben és mozzanatban ott érezzük a művészt, aki mindezt így érzi á t és felénk tárja. I t t v a n a m ű vész a képben, csak még n e m látjuk, m e r t valahol e l t ű n t a fák mögött egy reggeli séta alkalmával. A festő t e h á t azt mondja, hogy így látom, m e r t m a g a m is ilyen vagyok e tájban és e h a n g u l a t b a n , ebben a tavaszi ébredésben. És így, ezzel a képpel, ezzel a vallomással fejezem ki egyéniségem és lelkivilágom, és ezt a szép friss tavaszi hangulatot is. És minél t o v á b b nézzük, annál i n k á b b csak ezt a tavaszi hangulatot és az ébredő világ n é m a jelenlétét érezzük. Mert ez a kép m a g a is olyan k ö n n y e d és lebegő, mint az elszálló álom a hajnali órákban. Lehet, hogy í g y látja a természetet a fecske is. Lehet, hogy a virágok így lélegzik a csendet. Lehet, hogy az ébredő levelek sóhajában is ez a kép él csak. Pedig a
k é p mögött o t t r e z d ü l a festő tavaszi képe, egy d a r a b t e r m é s z e t , a m e l y nek e m b e r i a r c a és e m b e r i lelkisége v a n . Tavaszi k é p ez, suttogó, álmo dozó h a n g o n . Csak festmény, de mégis egy finom l e h e l e t n y i világ.
2. Nyári
délután.
1966.
M i n t h a eső u t á n é b r e d n é n k fel az álomból. Az eső kimossa a s z e m ü n k ből az álmot is, és a k k o r é b r e d ü n k csak r á a táj friss színeire. A táj színeiből m é g i t t - o t t csepeg az eső. A k é p e l ő t e r é b e n k é t fa áll, a k é p két szélén. K ö z é p e n egy kis k u n y h ó k ö r v o n a l a i . A h á t t é r b e n feltűnik a k é k szín is. M i n t h a csak a fák l o m b jaiból p á r o l o g n a ki. Az égbolt a h a l v á n y k é k és a s z ü r k e közt ingadozik. A h a l v á n y felhőréteg m é g n e m t ű n t el, és a k é k szín csak távolból sejteti, h o g y m é g n e m j ö t t elő az ő k é k világa. A gyümölcsfák, a b o k r o k , a h á z i k ó jelzik a táj a r c u l a t á t . Az e m b e r n y o m a i t csak a h á z i k ó és a g y ü m ö l c s f á k a t gondozó kéz jelzi. I t t valahol e m b e r él, de most csak a táj d é l u t á n i m a g á n y á t látjuk. A f á k a t és a k e r t e k e t is ő műveli, és ez a h á z i k ó is n e k i szolgál. H á t t é r b e n valahol szőlőbokrok is v a n n a k . Múlik a n y á r i d é l u t á n . Az eső elmúlt, és a táj é b r e d é s e is az e m b e r felé t á r u l ki. Lehet, h o g y az e m b e r ott ül a k u n y h ó b a n . A m i k o r esni k e z d e t t , ő b e húzódott a k u n y h ó b a , és m é g m o s t is ott üldögél v a g y alszik. A táj is csak m o s t szólal m e g . Az e m b e r t a l á n n e m s o k á r a megjelenik, és a k k o r m e g k e z d ő d h e t az igazi párbeszéd az e m b e r és táj között. Az e m b e r t e h á t itt v a n a t e r m é s z e t v i l á g á b a n , h a p i l l a n a t n y i l a g nem is l á t h a t ó m é g itt. A város és a n a g y sürgés-forgás olyan messze m é g , hogy itt é r i n t e t lenül h a g y t a a világot. Ez a k é p is csak sejteti, h o g y v a l a h o l e m b e r is él ezen a v i d é k e n , d e a k o n k r é t t á r s a d a l m i időt és h e l y z e t e t n e m jelzi. A k i távolról nézi a képet, n e m tudja, hogy ez m o s t van, v a g y száz év előtt volt. D e t a l á n n e m is fontos az idő m ú l á s a e tájon. Az idő e t á j o n csak ú g y j e l e n i k meg, m i n t a t á v o l b a n f e l b u k k a n ó és el is t ű n ő v á n d o r . Ü g y látszik, hogy e táj m á r az e m b e r előtt is itt állt és azóta sem változott sokat, és azóta is a l i g e m l é k e z t e t az e m b e r r e . A m u l a n d ó s á g egyszer úgyis b e l é p a k é p k e r e t é b e , és m a j d csak a k k o r szólal meg, a m i k o r egy e m b e r i élet felsikolt az elmúlás ellen. D e az a t á j n é m a és jeltelen. M i n t h a csak v á r a k o z n a v a l a m i r e . Az e m b e r v a l a h o l alszik. T a l á n é p p e n a k u n y h ó b a n pihen, és addig ez a táj is pihen és v á r a k o z i k v a l a m i r e . P e d i g az eső m á r elmúlt, és lassan ébredezik a színek világa.
3. Virágok
az asztalon.
1968, (színes
kréta)
A színes k r é t a és az eleven friss színek k é t szándékot is s e j t e t n e k a k é p mögött. A frisseség és a j á t é k könnyedségét, még a k k o r is, a m i k o r l á t szólag m o z d u l a t l a n k é p e t t á r n a k fel. J á t s s z u n k egy kis festészetet. Az eszközök és a célok is szerények, de az e r e d m é n y azért m i n d i g több is lehet. E g y kis j á t é k o s világot l o p u n k a k é p k e r e t e i közé. A virágok k é p e csak a j á t é k kezeiben születik m e g ilyen karcsú, színes és álmodozó formában. A k ö n n y e d é n sikló kéz előhozza a friss színeket és a j á t é k o s v o n a l a k a t a képzelet világából. F e l b u k k a n a sötét h á t t é r zöld szegéllyel. Ez lehet egy szoba d é l u t á n i v i l á g a is. E k k o r egy piros és b a r n a asztalka jelenik m e g a k é p közepén. Az a s z t a l r a lép egy b a r n a váza. És végül f e l b u k k a n a mesebeli képzelet v i r á g a is. A zöld levelek, a s á r g a szirmok és a k é k v i r á g k e h e l y . A színek szinte ringatózó, álomszerű j á t é k b a kezdenek, m i n t h a m i n d e n mozdulat és szín egy z e n e m ű d a l l a m á n a k a kifejezése lenne. P e d i g a mozgás és a lebegő, zeneszerű mozdulatok i t t csak m i n t m e g k ö v ü l t álmok léteznek. A színek és m o z d u l a t o k így á l m o d n a k a zenéről. V a g y a zene képzeli el így a színek és m o z d u l a t o k életét, h a a világról álmodik? V a g y a festő l á t o m á s a ez arról a h a n g u l a t r ó l , a m i k o r a színek dalla m o k k á a k a r n a k változni és a d a l l a m o k színekké? A v i r á g v á z a m i n t h a csak a szoba közepén állna. De ez a szoba ü r e s . Az asztalon, a v á z á n és a v i r á g o n k í v ü l nincs is m á s t á r g y a szobában. K ü l ö n ö s mesebeli szoba ez. A sötétzöld fal és a kékeszöld padló. A t á v o l b a n pedig a fekete szín jelzi, hogy ezen a t é r e n m á r n e m l é p h e t ü n k túl. És a virágok színei, a színek élete fel a k a r j a most oldani ezt a m a g á n y t , és t a l á n az álmodozást is ezért keresi. És h a sötét és e g y h a n g ú is a h á t t é r , és h a titokzatosan zord is ez a zöld és ez a fekete, a virágok színei és h u l l á m o s zenére hajló vonalai a n n á l t ö b b életet és j á t é k o t és valótlan szépséget lehelnek felénk. Egy d a l l a m és lengő táncmozdulat, egy sóhajnyi kis r e m é n y szólal m e g félénken. D e ez csak addig t a r t , amíg lecsukjuk a s z e m p i l l á n k a t és h i r t e l e n újra e k é p r e nézünk. E g y pillanat, és megjelenik valami. E g y pillanat, és elmúlik, és u t á n a jöhet az álom, az ő vigasztaló e r e jével. E k é p álomszerű világa talán csak azért ilyen szép, m e r t kezdettől fogva t u d j u k , hogy mindez álomszerű és valótlan. Ez egy kis v a r á z s l a t a k o m o r h é t k ö z n a p o k szigetén. És most ki kell lépni ebből a világból, hogy m á s t is l á s s u n k m a g u n k körül, d e a k k o r is csak az álmok színeibe l é p ü n k át. D e m i az á l m o k n a k m á r alig a d h a t u n k valamit. Csak az álmok t a r t o g a t n a k a s z á m u n k r a egy kis a j á n d é k o t valamelyik
s a r o k b a n . Ok m u t a t j á k m e g a szebb m e n e d é k világát is. É s ez sok. és ez kevés. Ez még n e m új világ, csak egy kis k i u g r á s . A képzelet és á l o m j á t é k o s kis k a l a n d j a csak. A. képzelet és m a g á n y v i r á g a i ezek, az á l m o k r u h á j á b a n . I t t b u k k a n n a k elénk, és így is t ű n n e k el. M i n t h a az egész k é p egy fel villanó kis t ü n e m é n y v o l n a csak.
II. A Z ÖSI T E R M É S Z E T F O R M A I 1. V a d m a c s k a . 1959. A h á t t e r e t jelző égbolt olyan, m i n t a piszkos s z a p p a n o s víz. De ez l e h e t v a l a m i zavaros, felhős ég l á t o m á s a is. A t á j , a m e l y e n a m a c s k a áll, olyan, m i n t a sötét földgömb. A k é t széle lefelé k a n y a r o d i k , és a közepe g ö m b ö l y ű v é alakul. M i n t h a csak a távolból szemlélt földgömbön á l l n a ez a különös v a d macska. A földgömb sötét és kopár, és az égbolt is csak s z ü r k e szappanos víz. H a t a l m a s m a n c s a i v a l szilárdan és biztosan áll a földön. Feje kissé b a l r a fordul, és a k é p r ő l felénk néz. H a t a l m a s villogó fogsorai olyanok, m i n t a cikázó villámok. A piros és veszélyes cikcakk villogása jelzi, hogy ez a m a c s k a a v a d a k egyik szép és veszélyes p é l d á n y a . Hegyes, felfelé u g r ó fülei olyanok, m i n t a veszélyes h e l y z e t e t sugárzó a n t e n n á k . F a r k á t felemelte, és kissé b a l r a c s a v a r t a . M i n t h a v a l a k i t ezzel is le a k a r n a ü t n i egy h i r t e l e n l e n d ü l e t b e n . A h a t a l m a s , ragyogó, ferde szemek olyanok, m i n t a páncélos vitézek sisakja alól felvillanó vészje lek. A m a c s k a s z i l á r d a n és biztosan áll a földön. Minden m o z d u l a t a veszélyes és fenyegető. E g y e d ü l áll a földön, és r á n k néz, m i n t h a m i egy m á s i k világból szem lélnénk. M i n t h a é p p e n ez a m a g á n y o s és h a t a l m a s állat j e l e n t e n é szá m u n k r a a l e g n a g y o b b veszélyt. És mi csak távolból nézzük, hogy m i is készül a m a c s k a fenyegető szemei mögött. A h a t a l m a s k ö r m ö k és m a n c s o k az e r ő t és h a t a l m a t jelzik. É s a m a n csok fölött fénylő zöldes k a r p e r e c v a l a m i k i r á l y i h a t a l o m j e l v é n y é t sejteti. És ez a k i r á l y i j e l v é n y n e m c s a k az e r ő t és h a t a l m a t , h a n e m a v a d n e m e s fajtáját is jelzi. D e m i t is a k a r ez a m a c s k a itt v e l ü n k szemben? Mit j e l e n t ez a z ü r e s és k o p á r föld, a m e l y felett az égbolt o l y a n r e m é n y t e l e n ü l piszkos és s e m m i t m o n d ó . A m a c s k a egyedül v a n a földön, és u g r á s r a , t á m a d á s r a készen áll. M i n d e n izma megfeszült a l á b a i n . U g r á s r a és ü t é s r e készen állnak a m a n c s a i , és a feje is feszülten figyel ránk* De miért akar ránk ugrani? Vagy csak k é p z e l e t ü n k b e n és belső v i l á g u n k b a n áll így? Ahogy e l n é zem, m i n d i g azt hiszem, h o g y a t u d a t a l a t t i világból néz így felém, ilyen erősen és h a t a l m a s a n . Csak ott v a n ilyen piszkos szappanos víz égbolt.
Csak ott ilyen k o p á r és kietlen a föld. M i n d e n sötétség a földön és m i n den piszok az égen csak a t u d a t a l a t t i v i l á g b a n létezik. És a m a c s k a itt v a n a sötét föld és a piszkos égbolt közt, és r á n k les veszélyes szemeivel. N e m is h a s o n l í t l á t o m á s r a . Minden m o z d u l a t a , egész megjelenése egy d a r a b reális valóság. Mint egy kőszikla, ú g y áll előttünk, és hol innen, hol o n n a n les r á n k . Szemeiből sugárzik a veszély és a bizonytalanság. M e r t ő m a g a s e m t u d j a még, hogy m i k o r fog t á m a d n i . Az egész k é p e t betölti. És h a ugrik, a k k o r csak e k é p r ő l t u d m á r le u g r a n i . S e m előtte, sem m ö g ö t t e nincs s e m m i a k a d á l y . És csak mi v a g y u n k s z á m á r a az egyetlen célpont és kínálkozó z s á k m á n y . A v a d m a c s k a b i z t o n s á g b a n van. N e k i nincs mitől és m i é r t félnie. Csak mi k é r d e z h e t j ü k m e g ö n m a g u n k t ó l , hogy milyen i r á n y b a n is fog ugrani, h a m é g j o b b a n megfeszülnek az izmai. Szép és h a t a l m a s vad. És mi e m b e r e k m e l l e t t e olyan s a t n y á k és kicsinyek v a g y u n k .
2. Tövisbokor.
1956.
A föld s á r g á s és kőszínű. M i n t h a csak színével és formájával is indokolni a k a r n á azt, hogy itt csak tövisbokor t e r e m és m á s g y o m n ö v é n y . D e a t ö v i s b o k o r n a k t a l á n éppen így jó. Ezt példázza h a t a l m a s t e r m e tével is, m i n t v a l a m i hirtelen f e l b u k k a n ó ó r i á s n ö v é n y az elfeledett ős korszakból. Ez a tövisbokor is s á r g á s s z ü r k e színű. M i n t h a csak a színeivel is a táj jellegét és élettelen tengődését fejezné ki. És az égbolt itt is olyan, m i n t a piszkos szappanos víz. A h a t a l m a s tövisbokor az egész t e r e t betölti, m i n t v a l a m i h a t a l m a s , r á n k néző szörnyeteg. Az elvadult, ősi természet e r e j é t és jellegét m u t a t ó szörnyeteg. M i n t v a l a m i itt felejtett csoda a r é g m ú l t időkből. Széles és h a t a l m a s , szerteágazó ágaival betölti az egész képet. M i n t h a az egész világ fölötti h a t a l m á t jelezné. M i n t h a az egész életet be a k a r n á fogni a m a g a ölelésébe. Homályos, esteledő időben t a l á n ú g y is fest, m i n t v a l a m i szörnyeteg, a m e l y n e k csak a karjait, tüskéit, fegyvereit látni. Olyan, m i n t egy h a t a l m a s , elvarázsolt és e l v a d u l t élet, m i n t egy d a r a b itt m a r a d t v a g y az időtől itt felejtett őserdő. E g y m á s m i l y e n t e r mészeti élet utolsó jele. Egy természetes, ősi vadság képe j e l e n i k m e g szerteágazó karjaiban. Egy d a r a b ősi, természetes vadság a városi és gépi civilizáció szemében. T a l á n azért olyan csodálatos, m e r t e g y r e r i t k á b b a n látjuk ezt a természeti képet. T a l á n azért l á t j u k olyan erősnek és hódítónak, m e r t m á r leszoktunk a t e r m é s z e t effajta képéről. M e r t m á r leszoktunk arról, h o g y élő valóság k é n t is lássuk a t e r m é s z e t ősi formáit, a m e l y e k e t még n e m rombolt le és n e m pusztított el az e m b e r i kéz. És a t e r m é s z e t n e k ez a k é p e egyre t á v o l a b b k e r ü l az e m b e r i élettől, és m á r - m á r csak m i n t a távoli világból hozott f é n y k é p e k és filmtudósítások t é m á j a létezik. A t e r m é s z e t k é p e így a k a r a t l a n u l is a csoda és a mese l é g k ö r é b e n j e lenik meg. A valóság pedig a szürke, u n a l m a s , e g y h a n g ú és félig élette len jelenségek n e v e lesz.
És ezért m o n d h a t j u k azt is, h o g y e h a t a l m a s tövisbokor m i n t v a l a m i távoli és csodálatos világ k ü l d ö t t e jelenik m e g a s z e m ü n k előtt. És csak a k k o r b a r á t k o z u n k m e g vele teljesen, a m i k o r m á r n a p o k i g , hónapokig nézzük. Csak a k k o r kezdjük érezni azt, hogy ez is v a l a m i l y e n élet és természetes világ egy d a r a b j a lehet. Csak a t a l a j , ez a s á r g á s kőszinfi talaj jelzi, hogy ez a tövisbokor csak egy kis sziget a p u s z t a s á g közepén, és e mögött m á r csak a k o p á r és élettelen talaj v a n . O g y áll ez a h a t a l m a s tövisbokor itt a p u s z t a s á g k ö zepén, m i n t egy régi i t t felejtett élet. ö jelenti az életet és a régi é r i n tetlen t e r m é s z e t e t e talajon. E g y kis itt m a r a d t sziget a p u s z t a s á g és élettelenség t e n g e r é b e n . És most ú g y áll e l ő t t ü n k ez a h a t a l m a s tövisbokor, m i n t v a l a m i félig valóság, félig rejtély a semmi és időtlenség k a p u j á b a n . De szilárdan és k e m é n y e n áll. Az ő élete m é g erős és m é g t a r t . Csak a m i é l e t ü n k inog és hajladozik b i z o n y t a l a n u l . A mi é l e t ü n k gyenge és ingadozó, b á r sokkal t e r m ő b b talajon áll.
3. Megdicsőült
tövisek.
1956—57.
M e n n y e i p e r s p e k t í v a látszata m e r ü l fel, g e o m e t r i a i á b r á k keretében. A pirosas rózsaszínű felhők között a tövises v a l ó s á g és a n n a k szoborszerűén é l e t r e k e l t absztrakciója. A tövisek elvont és k o n k r é t , szoborszerű élete és e m l é k m ü v e . M i n t h a a földi élet szenvedéseit és töviseit testesítenék m e g egy ilyen m e n n y e i p e r s p e k t í v á b a n . Tövis és jelkép, d e az e m b e r i élet t á v l a t a nélkül. Az e m b e r meghalt, és m e g m a r a d t a k a tövisek. A túlvilági, e l v o n t megdicsőülés is t e h á t csak a töviseknek m a r a d t meg. A z e m b e r h a l á l a o l y t ö k é l e t e s volt, hogy még a képzelt és a n n y i r a v á gyott túlvilágból is k i m a r a d t Milyen furcsa, ateista mitológia ez az eltárgyiasult földi életről! Az e m b e r t m e g e t t é k a t á r g y a k . Érzelmeit, szenvedéseit felszívták a tövisek, bogáncsok és a tüskés fájdalmak. És a t ú l v i l á g is csak a fájdalom forrásának m a r a d t meg. A tövisek, bogáncsok megdicsőültek az e m b e r i szenvedés u t á n . Az élet végén is m e g m a r a d t a szenvedés, az e m b e r u t á n is létezni fog a szenvedés. A fájdalom, ú g y látszik, t ú l é l i az e m b e r t . És ú g y m a r a d n a k meg a tövisek, a sebek és fájdalmak u t á n , az e g y kori élet s i v a t a g á b a n . E g y m e n n y e i p e r s p e k t í v a ez, a g e o m e t r i a i á b r á k és szerkezetek k e r e tében. De ez a p e r s p e k t í v a is m i n t h a csak egy n a g y színpad kicsiny rész lete l e n n e valahol. M i n t h a e v i l á g m é r e t ű k o m é d i a díszletei a d n á k csak m e g a dolgok é r telmét. Ez a megdicsőült t ö v i s e m l é k m ű a n a g y geometriai formák keretében, eleven k o n t r a s z t o s színeivel csak a földi élet t a r k a s á g á t , mesterkélt, m e r e v formáit, e l l e n t m o n d á s a i t és ü r e s belső t a r t a l m a t l a n s á g á t fejezi ki.
M i n t h a ez a m e n n y e i t á v l a t is csak egy régi k o m é d i a és egy m e s t e r k é l t konstrukció lenne. A szenvedés vége és komédiás megdicsőülése. A megdicsőült tövisek az e m b e r k o m é d i á j á t m u t a t j á k csak be. De ez a szomorú komédia a földi élet és a földi szenvedés a l a p j á n született meg. M i n t h a m i n d e n ú t n a k és s z e n v e d é s n e k a végső é f t e l m e az volna, hogy végül is egy ilyen elvont és m e n n y e i komédia legyen, a tövisek és szín p a d i díszletek komédiája. A g e o m e t r i a i formák győzelme és megdicsőülése az e m b e r i vereség és szenvedés felett. Ez a k e r e t és é r t e l e m egy k o n s t r u á l t színpadi díszlethez. M i n t h a k i a k a s z t o t t á k volna a fejünk fölé és ott l e b e g n e a szél és az idők változása között, furcsa e m l é k e z t e t ő és i n t e l m e t jelző szerepében. És így lebeg időtlenül, b á r itt v a n k ö z t ü n k a földi életben. I t t v a n k ö z t ü n k festményként, és furcsa, k e s e r ű m o s o l y k é n t váltogatja színeit és formáit, és szemünk és l e l k ü n k t a r t a l m a s z e r i n t jelzi az á t a l a kulások és látszat játékok világát. Itt v a n közöttünk. Itt van, az e m b e r i semmiség színpadi, s e m m i v i l á g á b a n . 4. Sötét levelek.
1960.
M i n t egy cserép v i r á g az é j s z a k á b a n . De a cserepet n e m látni. A sötétben, úgy látszik, a s ö t é t b a r n a cserepet sem l á t n i m á r . N é h á n y v i d á m a n felfelé törő ág jelzi, hogy a törzs m é g erős és élet képes. De az erős á g a k o n alig v a n levél. És ami van, az is kicsi és s a t n y a . A törzs közepén és alsó felén á l l n a k a n a g y l e k o n y u l ó levelek. Szinte közvetlenül a törzsből nőnek ki. Milyen v i r á g v a g y milyen n ö v é n y ez a furcsa éjjeli jelenség? M i n t v a l a m i éjszakai rejtelem áll előttünk. Felső ágai a r e m é n y t és erős v i d á m s á g o t jelzik. Ü g y m e r e d n e k fel felé, m i n t a t á n c közben felfelé lendülő karok. A d e r é k azonban megáll és m e g t o r p a n . Az alsó levelek pedig l e k o n y u l n a k f á r a d t a n . Olyan, m i n t h a a m a g a életében egyesítené a g y e r m e k k o r és a r e m é n y , a férfikor és a tépelődés és végül az öregség és a csüggedés jeleit. E g y teljes e m b e r i életet jelképez egy n ö v é n y életében és r á n k néző éjszakai s z i m b ó l u m á b a n . De ez a szimbolikus alvilági n ö v é n y az é j s z a k á b a n áll előttünk. Es e n n e k az é j s z a k á n a k nincs s e m m i o l y a n jele, a m e l y az e l m ú l á s t vagy az időt jelezné. Ez az éjszaka időtlen és állandó, m e r t égboltján n e m j e l e nik m e g a holdvilág, sem a csillagok. És a közelgő h a j n a l fénye sem jelzi, hogy el is m ú l h a t . Milyen é j s z a k á n a k milyen v i r á g a ez? A v i r á g egyedül van ezzel az éjszakával, és teljesen be is tölti ezt az éjszakát. Éjszakából nő ki, és éjszakába nő bele. A v i r á g n a k v a g y gyümölcsnek n y o m a sincs az életében. N e m hasonlít semmilyen i s m e r t n ö v é n y r e sem. V i r á g t a l a n u l és gyümölcstelenül áll az éjszakában, és életének t a l á n egyetlen szerepe és jelentősége az, h o g y jelenlétével kitöltse az éjszakát. De m i t is j e l e n t s z á m á r a ez az éjszaka?
Milyen élmot v a g y csendet v a g y megállt időt jelez az éjszaka homálya e levelekkel? Ki t u d n a e r r e felelni? D e lehet, hogy ezt k é r d e z n i sem lehet, m e r t s e m m i jel sem u t a l arra, hogy e kérdések jogosak v o l n á n a k vele szemben. És mivel a t e r m é s z e t jelenségeire n e m hasonlít, végül is az e m b e r i élet s i v á r s á g á r a p r ó b á l u t a l n i . Sötétben élni, virág és gyümölcs nélkül. Mindig csak sötétben, a h a j n a l és a holdfény r e m é n y é t ő l is távol. Lehet, h o g y m i n d e z n e m is létezik, m e r t semmi sem sejteti, hogy v a l a m i fényes és világosabb t á j k é p f e l b u k k a n h a t még i t t Ü g y él t e h á t , m i n t h a teljesen azonos volna az éjszakával. Éjszakából nő ki, és az éjszakában él mindvégig. De m i v e l n ö v é n y és mivel mégiscsak él, h o n n a n v a n b e n n e az az élet erő, a m e l y csak a n a p o k és évszakok változásait hordozó, természeti életet jellemzi? Vagy az ő életének éppen az a sajátossága, hogy az éjszakából t á p l á l kozik és az éjszakának él? Ogy látszik, m é g ez is lehetséges. De lehet, hogy éppen ezért n e m éli a virágok és n ö v é n y e k nappali éle tét, m e r t sem virágot, sem gyümölcsöt n e m a d h a t m á r . És vajon m i n e k is a v i r á g e n n e k az éjszakának? I t t nincs más élőlény sem. Minek itt a virág, és m i n e k a gyümölcs? És h a nincs virága, sem gyümölcse, a k k o r h o g y a n is n ő t t ki az éjszaka talajából? Vagy ez csak az éjszaka egyik látomása? Lehet, hogy csak az éjszaka szívében él. Lehet, hogy m i is csak elképzeljük vagy megsejtjük az á l m a i n k k a l , hogy létezik valahol.
III. A Z EMBERI K Ö R N Y E Z E T J E L E N T É S E I É S T Á V L A T A I 1. Női portré.
1955.
Milyen sötét világból b u k k a n fel ez a sötét női arc? A sötét h á t t é r m i n t h a csak egy egész világ r e m é n y t e l e n arcát t á r n á fel. A sötét h á t t é r lehet k o n t r a s z t is, a m e l y n é h a k i e m e l i az előtérben levő szebb és r e m é n y teljesebb színeket. N é h a ez is lehet. De ezen a k é p e n a sötét h á t t é r csak arról beszél, h o g y ez a világ, ez a h á t t é r , csak ilyen sötét arcot a d h a t a világnak. A sötétség itt csak éjsza k é t t e r e m . A női a r c k é p betölti az egész képet. Az arc, a n y a k , a v á l l részlet egészen a k é p keretéig ér. Az egész világ és a sötét h á t t é r csak ebben az a r c b a n teljesedik ki. A s z e m e k b e hulló sötét h a j , a h a t a l m a s r a tágult, m e g r i a d t sötét szemek, a k i á l t a n i készülő piros száj e r r ő l a sötét h á t t é r r ő l s z e r e t n e beszélni. A festő a k k o r n y ú l t az ecsethez, a m i k o r ez a szenvedő női a r c kiáltani akart. A n é m a száj k i á l t á s á t a festő m o n d t a el. A kiáltást a n a p p a l i élet éjszakájából. A m e g r i a d t n a g y szemek, a m e l y e k egyformán kifejezik a félelem, az
éhség, az á l m a t l a n s á g életét. És m i n é l s o v á n y a b b és s ö t é t e b b az arc, a n nál n a g y o b b a k ezek a kérdező szemek. A h a m u s z í n ű sötét arc ezeken a sötét szemeken k e r e s z t ü l beszél. De ezt a r é m ü l e t e t csak a festő ecsetje beszéli el. Mi n é m á k és értetlenek v a g y u n k e k é p szavai előtt. P e d i g é p p hozzánk a k a r szólni. A készülő kiáltás éppen felénk indul ebből az éjszakából. De h a kiált is, vajon ki hallja m e g mindezt? M i n t h a m e g á l l t volna az idő e k i á l t á s előtt. A h a m u s z í n arc a sötét világban csak az e m b e r i sors r e m é n y t e l e n s é géről beszél a kiáltás előtti p i l l a n a t b a n . És minél t o v á b b nézzük ezt az arcot, a n n á l r e m é n y t e l e n e b b és félelmetesebb lesz. De m i é r t is félünk ettől a r e m é n y t e l e n ü l szomorú, az élet mélyéről felénk néző arctól? Hiszen ez az a r c n e m b e n n ü n k e t fenyeget. Ő csak k i á l t a n i akar, amíg b e n n e él a k i á l t á s r a v á r ó iszonyat. De a félelem éppen a mi s o r s u n k r ó l beszél. M i n t h a csak azt m o n d a n á : most én b u k o k el, de n e m s o k á r a majd ti fogtok követni. És n e is várjatok v a l a m i szebbet e b b e n a világban. Mert ahol én élek és ahogy én élek, ott n e m is lehet m á s t v á r n i és mást r e mélni. De vajon szembe m e r ü n k - e nézni ezzel a m e g r é m ü l t és kiáltásra v á r ó arccal? Itt v a n e l ő t t ü n k egy d a r a b t e h e t e t l e n és m e g r é m ü l t e m b e r i élet. Az utolsó állomás előtt. Lehet, hogy n e m s o k á r a befut az utolsó vonat, amelyik átviszi a túlsó p a r t r a , a h o n n a n m á r n e m is lehet k i á l t a n i sem. Az élet és az egész világ betegségét sugározza ez az arc felénk. Csak egy m e g r é m ü l t arc a r é m ü l e t idejéből. M á r keze sincs, és lába sincs. Csak ezt a félelmet és h a m u s z í n életet fordítja felénk. És ez a h a m u s z í n arc szinte m á r n e m is az élet színét felejteti velünk, h a n e m a z elmúlásét. Mert az e l m ú l á s t is t ú l h a l a d t a fájdalmában. És a h a m u a halál utolsó jele. H a m u voltál és h a m u leszel — ezt leheli felénk ez az arc is. A h a m u és a h a m u s z í n a vég közeledését jelzik. És itt h a s z t a l a n a b ű n b á n a t és si koly. V a l a m i k o r a kezdet kezdetén kellett volna m e g v á l t o z t a t n i az életünket, hogy e l k e r ü l j ü k a h a m u színét és félelmét. Az arc m é g hallgat. De é r i k b e n n e a kiáltás. Mert k i á l t a n i fog, még az utolsó p i l l a n a t előtt. M e r t e h a m u s z í n arcot és életet, ezt a h a m u s z í n világot egyszer ki kell kiáltani. És a k i á l t á s n a k figyelmeztetnie kell a többi élőt, az e m b e r e k e t ; figyel meztetni, a m í g n e m késő.
2. Ünnepi
felvonulás.
1958,
S ö t é t s z ü r k e h á t t é r . Ha közelebb m e g y ü n k , a k k o r még s z ü r k é b b n e k látszik. Legalábbis a n n a k hisszük, a h é t k ö z n a p i szürkeségben, amely ezt a felvonulást m a g á b a öleli.
H a közelebbről nézzük, tisztán látjuk a sakkfigurák, a zászlók és a m e g r i a d t m a d a r a k lebegését e szürke világban. M e r t a felvonuló s a k k f i g u r á k nemcsak a fegyelmezett és szép sorban menetelő e m b e r e k r e e m l é k e z t e t n e k , h a n e m t á v o l o d n a k is tőlük. S ha távolabbról n é z z ü k a képet, a k k o r m á r csak egy b i z o n y t a l a n és megha t á r o z a t l a n foltot l á t u n k , és e k k o r m á r n e m is fontos, h o g y m e n n y i r e f a g u r á k és m e n n y i r e e m b e r e k e látszatvilág szürkeségében. fis minél n a g y o b b a k és m a g a s a b b a k a zászlók, a n n á l kisebbek és for m á t l a n a b b a k az e m b e r e k . Valahol m a g a s a n ott r a g y o g a n a p f é n y is. Kissé s z ü r k é n és h o m á l y o san. És csak a k é p felső részében érezni egy kis napfényt, d e az is csak a zászlók részeit éri. És a n a p f é n y e s zászló á r n y é k á b a n m e n e t e l n e k a fel vonuló, e g y r e kisebb e m b e r k é k , a k i k m á r n e m is e m b e r e k , h a n e m csak sakkfigurák, egyszerű p a r a s z t k a t o n á k a l á t h a t a t l a n s a k k t á b l á n . A h o g y elnézzük a felvonulást e b b e n a szürke és e g y r e sötétebb h á t t é r b e n , az az érzésünk, hogy a s z ü r k e és egyre s ö t é t e b b h á t t é r csak egy sötét függöny, a m e l y mögött ott lapul az a n a g y kéz, amely időről időre f e l b u k k a n , h o g y ide-oda helyezze a s a k k f i g u r á k a t . Az életet és a t e r m é s z e t e t a k é p e n egyedül a vijjogó m a d a r a k serege képviseli. A m a d a r a k i d e - o d a szállnak, és r i a d t a n nézik ezt a furcsa fel vonulást. Ü g y röpködnek, m i n t a hollók a kietlen őszi táj felett. H o n n a n j ö n n e k ezek a m a d a r a k , és m i é r t r é m ü l n e k így meg a látszó lag n y u g o d t a n felvonuló, közömbös e m b e r e k feje fölött? Minél t o v á b b nézzük a képet, a n n á l s ö t é t e b b a h á t t é r , és az e m b e r e k is e g y r e kisebbek és j e l e n t é k t e l e n e b b e k . És végül ú g y látszik, hogy eltá volodnak a sötét h á t t é r felé, hogy végleg el is t ű n j e n e k mögötte. Csak a r é m ü l t e n vijjogó m a d a r a k m a r a d n a k meg a k é p e n és a g y u n k b a n , m i n t h a az ő r ö p t ü k és vijjogásuk volna az a kérdés, a m e l y e g y r e várja a m a g a t a l á n r e m é n y t e l e n válaszát: M i é r t is ilyen s z ü r k e és sötét és m i é r t e g y r e sötétebb ez a világ? Es m i é r t l á t u n k csak e g y r e kisebb s z ü r k e s a k k f i g u r á k a t e m b e r e k helyett? E m b e r e k h e l y e t t figurákat. M i é r t l á t u n k öröm helyett csak zászlókat? Élet h e l y e t t m i é r t csak m a d a r a k a t m u t a t a kép? Milyen v i l á g b a n v a g y u n k , é s kit is a k a r u n k erről m e g k é r d e z n i ? Csak azt érezzük, hogy e r r e is felelni kell egyszer, m e r t ez a k é p is n y u g t a l a n u l kérdez. Az egész e m b e r i é l e t ü n k e t teszi fel a k é r d é s szavaira. Az e m b e r t e r e m t m é n y e i e l t á v o l o d n a k az embertől, és v é g ü l fölébe is nőnék. Az e m b e r végül is csak része és tartozéka lesz a t e r e m t e t t és e g y r e i n k á b b föléje h a t a l m a s o d ó világnak. És a k é r d é s e k o t t é l n e k a k é p b e n . És a válaszok t o v á b b r a is v á r j á k a m a g u k k i m o n d á s á t . És a válasz h e l y e t t csak a k é p d á t u m a jelez v a l a m i t : 1958-at jelez az idő, és ez azt jelenti, hogy a m a g y a r 1956, a lengyel 1956, a szovjet XX. kongresszus éve és a Szuez elleni angol—francia t á m a d á s éve u t á n v a g y u n k . Milyen sok félelem v a n m á r mögöttünk, és m i l y e n kevés mégis a remény! Az a r e m é n y , a m e l y n e m c s a k ü r e s hit, h a n e m a biztos, a bizonyos dol gok sorát és időrendjét jelzi, az e m b e r i léptek m e g n y u g t a t ó zaját.
3. Csontok
az éjben.
1960.
Sötét éjszaka egy kis holdvilággal. Az éjszaka befogja az egész világot, és éjszakát pedig betöltik a cson tok. A n a g y éjszaka m i n d e n sötétségével e g y ü t t is olyan kicsinek látszik itt a csontok mellett. A csontok belepik az egész éjszakát, és fenyege tően n y ú l n a k a holdvilág felé is. M i n t h a le a k a r n á k n y e l n i ezt az egyet len kis világosságot, amely még m e g m a r a d t . A h a l o t t a k ideje ez az éjszaka. A holdvilág a halál b i r o d a l m á r a szórja h a l v á n y fényét, m i n t egy gyá szoló mécses. A csontok u r a l m a ez a végtelen éjszakában. És h a kevés lesz ez az éjszaka, a k k o r lenyelik a holdvilágot is, és a k k o r m á r csak a csontok kísérteties, s z ü r k é s fénye jelzi a h a l á l pontjait és terjedő lépteit az éjszakában. Az élet sötétségével szemben m á r csak a csontok j e l e n t i k a világos ságot. A h a l á l kísértő szürkesége az élet éjszakájával szemben. Ez a k é p a véget, az e r e d m é n y t , a végső állomást m u t a t j a . De mi is t ö r t é n t a csontok előtt? Mi t ö r t é n t akkor, a m i k o r m é g i s m e r e t l e n volt ez a kísérteties éjszaka, a h a l á l n a k ez a birodalma? Milyen h á b o r ú u t á n a l a k u l t ki ez a táj? És m i é r t j ö t t ez a h á b o r ú ? E r r e e k é p n e m válaszol. De ez az e r e d m é n y m i n d e n v á l a s z n á l és m i n d e n előtörténetnél r é m ü l e tesebb. És az én s z a m o m r a t a l á n r é m ü l e t e s e b b m a g á n á l a h á b o r ú n á l . Pedig itt n e m l á t u n k se h u l l á k a t , se fegyvereket, itt n e m l á t u n k se vért, se a pusztítás romjait n e m sejtjük. I t t m á r csak a csontok m a r a d t a k meg, jelezve, hogy ezek v a l a m i k o r egy e m b e r csontjai voltak és ez az e m b e r v a l a m i k o r élt is. De hogy h o gyan, m i k o r h a l t meg, arról itt nincs s e m m i l y e n adat. A fontos csak az iszonyú tény, hogy m e g h a l t , és most az egész éjszaka és az egész világ tele v a n ezekkel a csontokkal, és az egész éjszaka b i r o d a l m a egy h a t a l m a s t e m e t ő lett. De ezek a csontok azt is jelentik, hogy a h a t a l m a s t ö m e g h a l á l u t á n m á r n e m m a r a d t ember, aki a h o l t a k a t e l t e m e t h e t t e volna, és a h u l l á k a puszta mezőn v á l t a k üres csontokká. Vajon k i l á t t a ezeknek az e g y k o r i e m b e r e k n e k a h a l á l á t ? Milyen m a d a r a k , hiénák, k e s e l y ű k v a g y k u k a c o k l a k m á r o z t a k itt az egykori e m b e r e k m a r a d v á n y a i n ? Vajon a felvonulás m a d a r a i r á g t á k volna le a csontokról az élet utolsó jeleit? Az éjszaka e g y r e sötétebb, és a holdvilág e g y r e h a l v á n y a b b lesz és kisebb is. A csontok pedig e g y r e növekszenek, és szinte szétfeszítik az éjszaka kereteit. H a m a r o s a n betöltik az éjszakát, és lenyelik talán a hold világot is. Ezt jelzik, és ezzel fenyegetnek. De h a m á r n e m lesz élő e m b e r , a k i ezt meggátolja, a k k o r m á r m i n d e g y is, hogy a h a l o t t i csontok tömege elnyeli-e az éjszakát és a holdvilágot, v a g y sem.
L á t o m á s és iszonyat ez a k é p . V é d e k e z n ü n k és h a r c o l n u n k kell e látomás ellen. M e r t h a u t á n u n k már csak csontok m a r a d n a k , a k k o r senki sem tudja a m ú l t a t megváltoztatni. Ezek a csontok csak a m é l y b e hulló m ú l t a t és a h a l á l éjszakáját t e r m i k és őrizhetik m e g . És e b b e n az éjszakában a halál időtlen örök h a t a l o m n a k m u t a t j a meg m a g á t a legyőzött e m b e r felett. És m a az e m b e r egyetlen célja: legyőzni a h a l á l n a k ezt az éjszakáját.
Vallomás
és
utószó
S á f r á n y I m r e képeivel t ö b b m i n t tizenöt éve b a r á t k o z o m m á r . A k é p r e v e t e t t pillantások az idők folyamán egyre m é l y e b b , fürkésző t e k i n t e t t é és elmélkedő szenvedéllyé v á l t a k . L á t h a t t a m a festőt rajzolás, festés, kísérletezés, j á t é k és művészi alkotó k a l a n d közben. L á t h a t t a m a kezet, a m e l y e t a képzelet vezetett el egy pont, egy vonal sejtelmétől a rajzig, a rajzoló kéz képzelődő, álmodozó belső a u t o n ó m i ájáig. Ezek az évek e g y r e m é l y ü l n e k , és t a r t a l m a s a b b életet kezdenek a k é pek r á m á i közt. A festő élete a képek k e r e t é b e n születik met?. és itt l á t h a t i u k m i n d u n t a l a n távozását, visszatérését és ú i i á a l a k u l á s á t . Az á l m o d o t t valóság és a valóságos álmok m ű v é s z i k a l a n d i a i t éljük mi is, h a e l m e r ü l ü n k a vásznak t e n g e r é b e n . A színek és v o n a l a k h u l l á m o k k á v á l n a k egy i s m e retlen világ t á v l a t á b a n . Hogy m i r ő l álmodik a k é z a festékek és v o n a l a k suttogó h u l l á m a i b a n , azt csak részben á r u l j a el az elkészült k é p . De m i v e z e t e t t odáig és h o g y a n u t a z t u n k a művészi alkotás s o d r á b a n az a l k o t á s k i m o n d o t t szaváig, azt t a l á n ö m a g a sem t u d j a pontosan m e g n e v e z n i . Az elkészült k é p a festőnek m a g á n a k is a j á n d é k és meglepetés. És szebb a j á n d é k o t senki sem a d h a t n e k i ezeknél a képeknél, ö az a j á n d é kozó, és ő az, a k i átveszi a k ü l d e m é n y t , és végül az is ő, aki m i n d e z t az idők t á v l a t á b a n szemléli m i n t szemtanú, aki minden ú j a b b képével b í r á latot g y a k o r o l az eddigi ú t e r e d m é n y e i és t á v l a t a i felett. És m i n d u n t a l a n felmerül a k é r d é s , hogy hogyan lehet e k é p e k által l á t h a t ó v á t e n n i a látszat világát. M e r t a m i látszik, az l é n y e g é b e n l á t h a t a t l a n . Az ü r e s felszín és a külső f o r m á k csak a csalóka részeket sejtetik. A lényeg valahol a dolgok m é l y é n van, a kéreg és a l e h u l l o t t levelek mögött. Szóra kell b í r n i a valóságot. Az igazság n y e l v é n beszéltetni azt, ami az igazi és m é l y e b b titkot fe jezi ki. Az igazat m o n d d , n e csak a valódit — mondja József A t t i l a , és a festő ecsetje is ezt az u t a t k e r e s i a színek és vonalak útjain, a kifeszített vász n a k t e n g e r é b e n . A m e g n e m festett képek világában, v a l a h o l a létezés és a s e m m i ide-oda h u l l á m z ó h a t á r a i közt. Az igazság n e m szép, d e a m ű v é s z e t n e k m e g v a n az az ereje, hogy a művészi a l k o t á s b a n ez az igazság a szépség e r e j é t és h a t a l m á t tudja fel mutatni.
És e n n é l is többet. Fejlődő időt jelezni az időtlen és m o z d u l a t l a n felé is. M e r t csak így lehet szóra b í r n i a m a g á n y t és a félelmet, ami é l e t ü n k ben lapul, v a g y sebeinkben él m i n t égő fájdalom. A valóság elvesztése feletti fájdalom is a festő világát fejezi ki. És a világ h a r m ó n i á j á t csak a k k o r lehet m e g t e r e m t e n i , ha á t t e k i n t j ü k az élet m a r a d v á n y a i t és r o m jait, h a tudjuk, hogy mit kell e l t a k a r í t a n i és mit lehet felhasználni é p ü l e t a n y a g k é n t az új élet boltozatához. És m i n d e n e k e l ő t t utazás a művészet. Utazás v a l a m i felé, hogy gazda g a b b a k l e g y ü n k az élet ízeivel és z a m a t á v a l , hogy a g o n d o l a t n a k é r t e l m e és e m b e r i a r c a is legyen a szavak és színek mögött. A festő képének v i l á g á t is csak az érti meg, a k i vele e g y ü t t u t a z o t t és az évek és é l m é n y e k v i l á g á b a n ö n m a g á t is k e r e s t e , m e r t a képek ezt is k í v á n j á k tőlünk. És ezért kell ö n m a g u n k a t is k e r e s n i és k u t a t n i a m ű v é s z e t kérdései közt. És a k k o r majd a képek m i b e n n ü n k is élnek, és ez a második életük a m i é l e t ü n k gazdagságát is kifejezi és jelzi, hogy m i n d e n e r e d m é n y n é l van messzibb és távolabbi út, m i n d e n szépség mögött egy új rejtély és új feladat. Meg kell t e h á t h ó d í t a n i az időt, hogy e m b e r i é l e t ü n k az idő arca is legyen. U t a z z u n k t e h á t a művészet k a l a n d j a i b a n , az é r t e l e m és az új szépségek célja felé. E n n e k a h í v á s n a k és s e r k e n t é s n e k a szavát p r ó b á l t a m én is kifejezni a k é p e k k e l való több m i n t tizenöt éves b a r á t k o z á s s a l . S á f r á n y I m r e képeinek t ú l n y o m ó része elégett egy tűzvész a l k a l m á val. És a művész, a m i k o r h a z a t é r t , m á r csak az üszkös fadarabok és m e g p ö r k ö l t v á s z n a k szagát lelte m ű t e r m é b e n . E k k o r h a t á r o z t a m el, hogy e k í s é r l e t e k b e n m e g ő r z ö m m a g a m n a k és m á s o k n a k is azt, a m i még m e g m a r a d t . G o n d o l a t b a n is l á t h a t ó v á a k a r t a m t e n n i a szerencsésen m e g m a r a d t k i s r é s z e k e t az idő h u l l á m a i közt. S z a b a d k a , 1970. november—1971.
május