Jegyzetek a Karamazovokról
Josip
Vidmar
„Ezeknek az ostobáknak fogalmuk sincs arról a határtalan istentagadásról, amilyen az Inkvizí tor-ban szerepel, valamint az előtte lévő feje zetben, ami ellen íródott tulajdonképpen az egész regény" (F.
T\
M . Dosztojevszkij
jegyzetfüzetéből.)
osztojevszkijnek ez a közvetlen bizonyítéka a K a r a m a z o v Testvérek alapvető ihletéről a l i g h a szükséges az o l y a n e m b e r számára, a k i e l gondolkodott alkotásainak indítékairól. V a l a m e n n y i eddigi n a g y alkotása és n y i l a t k o z a t a i műveiről ezt határozottan tanúsítják. Ihletettségét az eszme jelenti, az erkölcsi és eszmei szenvedélyesség. E b b e n r e j l i k sajátosságának v a l a m e n n y i alapvető jellege, a m e l y e k miatt a n n y i r a eltérnek művei m i n den ellentétes típusú íróétól, a k i k ihletettségüket az élettapasztalatból, v a g y a központi életérzésből merítik, egyszóval: személyesebb és konkré tabb s z e l l e m i területekről, m i n t a m i l y e n e k a gondolat és a világszemlélet. D o s z t o j e v s z k i j e n kívül hasonló ihletettségű írók közé sorolhatók még S c h i l l e r , Ibsen, a szlovén irodalomból pedig részben Cánkar, míg a másik tábor jellegzetes íróit Tolsztoj, Goethe és nálunk T a v c a r képviselik. E z e k az élet és természet művészei, a k i k közvetlenül az élet tengeréből merítik anyagukat. Céljuk o l y a n műalkotásokat teremteni, a m e l y e k életteljes, t a r talmas, természetesen felépített és lüktető vérrel telített szervezetek. M ű v e i k g y a k r a n önéletrajzi jellegűek és végső céljuk önnön természetükről tenni vallomást a szó legteljesebb értelmében. Velük s z e m b e n az erkölcsi ihletettségű írók o l y a n műveket alkotnak, m e l y e k e t erkölcsi problémák váltottak k i , a m e l y e k erkölcsi problémát oldanak meg, és azokat a z eszmé nyért való e t i k a i lelkesedés lángja hevít. M i n d e n figyelmüket a megol dásra összpontosítják. Tehát ahelyett: i l y e n az élet, müveik azt állítják: az
igazság i l y e n és i l y e n . Végső céljuk a meggyőzés. Ezért szentelnek k i sebb figyelmet az élet és a természet megnyilatkozásainak, a m e l y csupán eszköz számukra. Eszményeiket illetően műveik a végsőkig céltudatosak, míg az ábrázolt élet g y a k r a n groteszk, erőltetett, nekibuzdulásokkal teli és n e m egészen meggyőző. A két irányzat közötti különbség legkifejezettebben a lírában n y i l a t k o z i k meg. U g y a n i s az erkölcsiséggel telített író is lehet lírikus. M i n t költő u g y a n szüntelenül a költészet határterületein mozog m a j d , a gondolati költészet területén, míg az igazi líra vallomásai idegenek tőle. S c h i l l e r i l y e n költő volt és i l y e n meditatív lírikus volt lényegében I v a n C a n k a r is, noha kevésbé kifejezetten retorikus, m i n t a német poéta. A K a r a m a z o v Testvérek jellegzetesen a m o r a l i s t a író alkotása, a m i l y e n Dosztojevszkij kivétel nélkül m a j d m i n d e n művében, különösen pedig v a l a m e n n y i nagy regényében. „... nekünk, sárgacsőrűeknek, nekünk elsősor ban örök kérdéseket kell megoldanunk, ez a mi gondunk... Éppen most amikor az öregek meg hirtelen gyakorlati kérdésekkel kezdenek fog lalkozni.'* f
(Karamazov nek.)
Testvérek,
II.
A
testvérek
megismerked
z örök kérdések megfejtése a z ifjúság előjoga, és j a j a n n a k az ifjúó s á g n a k , amelyet n e m nyugtalanítottak a végső kérdések titkai. Igaz, ezekről a kérdésekről n e m csak a z ifjúság vitatkozik, s n o h a n e m i s a z if júság v i t a t k o z i k róluk a legalaposabban, bizonyosan állíthatjuk, hogy ő foglalkozik velük a legszenvedélyesebben. S o k a n ugyanis, a k i k e t később az élet megfosztott attól a fogékonyságtól, hogy b e h a t o l j a n a k az e m b e r i és ter mészeti jelenségek titkaiba, álmodoztak ezekről a kérdésekről ifjú k o r u k b a n , megkísérelve, hogy felfedezzék a titkok nyitját. Ezért mondják, hogy az örök kérdések megfejtése a fiatalság előjoga. F e l v i l l a n y o z v a ezek jelentőségétől, a fiatal lélek választ keres rájuk a könyvekben is. A z irodalom n e m a művészet miatt, h a n e m a problémák felvetése miatt lesz vonzó számára, a m e l y e k őt is nyugtalanítják. A z élet világos ábrázolása és a nyugodt kontempláció még idegenek is tőle. A z életet úgy k e l l ábrázolni, m i n t o l y a n történést, a m e l y e t világos és határo zott törvényszerűség célszerűen igazgat, s ebben magyarázatot k e l l lelnie a világ titkaira. A z o k a művek, a m e l y e k titkokat t a r t a l m a z n a k , de n e m i g y e k e z n e k azokat m e g is fejteni, n e m elégítik k i a z ifjú embert. A m i r e szüksége v a n , azt számára csupán a z erkölcsiség megszállottja és az élet k r i t i k u s a adhatja, ő a serdülő ifjúság igazi írója. A tizennyolcéves fiatal Dosztojevszkij, öccsének, Mihailónak ezt a j e l legzetes vallomást írja: „Schillert fejből tudtam, az ő szavaival beszéltem ék az ő szókincsével dadogtam, s nekem úgy tűnik, semmi sem sikerüU életemben olyan tökéletesen, mint hogy a sors lehetővé tette, hogy egy nagy költőt ismerjek meg életemnek éppen ebben a szakaszában". S c h i l l e r , m i n t lelkes és magávalragadó m o r a l i s t a közel áll m i n d e n ifjú szívéhez. Dosztojevszkijnek, a k i művészi módszere alapján is r o k o n vele, egész éle tén keresztül kedvelt írója m a r a d t . N a g y o n s o k hőse idézi m a j d , még az erkölcstelen és vén kéjenc, F j o d o r P a v l o v i c s K a r a m a z o v is i s m e r i . És Dosztojevszkij rendszerint leverőbben h a t az ifjúságra, m i n t az érett olvasóra. E n n e k okát pedig jellemében k e l l keresnünk, a m e l y n e m önvallomásra, h a n e m inkább fejtegetésre hajlamos. A z egyik alapvető elemét az i r o d a l m i alkotásnak, s különösen a z o l y a n kifejezetten drámai jellegűnek, a m i l y e n Dosztojevszkij életműve, a z egyé-
niségek, v a g y a h o g y a n v a l a m i k o r nevezték — a k a r a k t e r e k jelentik. Két egyéniség közötti viszony feszültségeiből m e g i n d u l a cselekmény, f o l y i k az élet, a m e l y teljes egészében k i f e j e z i a z író elgondolását. A m i a z a l a k o k ábrázolását illeti, ezzel kapcsolatban egészen jellegzetes észrevételeim v a n nak. E g y i k lényeges eszköze tulajdonképpen az ábrázolás, a m e l y ellentét b e n áll az ő sajátos dráma-írói jellegével. S o k műve hosszadalmas leírás s a l és a személyek kijelölésével i n d u l , a k i k n e k sorsdöntő életeseményeit az eljövendő fejezetek örökítik meg. A leírás és a tárgyválasztás után a bo nyodalom következik, m a j d a feloldás. Miután a lélektani fejtegetés túlsá gosan i s éles és szuggesztív, g y a k r a n úgy tűnik, m i n t h a a személyek cse lekedetei i s a feltárt lélektani sajátságokból következnének. Felvetődik a kérdés, hogy ezek a cselekedetek, önmagukban, leírások nélkül, k i f e j e z nék-e az elképzelt személyeket? T a r t o k tőle, hogy ez sok esetben aligha lenne így. Ügy tűnik, m i n t h a i l y e n tekintetben D o s z t o j e v s z k i j t hatalmába kerítené v a l a m i f a j t a félelem. Ebből következik, hogy a l a k j a i n a k cseleke deteit állandóan magyarázza és indokolja, n o h a szükségtelen, hogy ebből szabályt teremtsen. E z az eljárás, meggyőződésem szerint, n e m jellegzetesen alkotói. A m ű vész néhány odavetett vonással képes egyéniséget teremteni, a m e l y n e k nincs szüksége semmiféle magyarázatra és amelyet m a g a s e m t u d n a lélek tanilag megindokolni. És mégis életteljesen, világosan és félreérthetetlenül állítja elénk. Dosztojevszkijnél a személy kijelölése rendszerint konkré tebb, m i n t a jellemzés és a cselekedetek megindokolása. V a n n a k írók, a k i k egyéniségeket teremtenek anélkül, hogy teljes egészükben felfognák őket. U n a m u n o ezt még C e r v a n t e s n e k is felrója. Dosztojevszkij o l y a n író, a k i egyéniségeit j o b b a n megérti, m i n t ahogyan alkotói módon m e g t u d j a őket formálni. Egyéniségei g y a k r a n csupán sémák és e m b e r i árnyak. Különösen a fejtegető típusú j e l l e m e i homályosak. Iván K a r a m a z o v egészen homá l y o s a n áll előttünk, m i n t egyéniség, a Lázadás című fejezetben elveszti még a maradék egyéni vonásait is, míg a n a g y inkvizítorról szóló poémában ezek a vonások teljesen eltűnnek.
„ ö , Aljosa, honnan tud maga ilyesmit? fiatal és már tudja, mi van a lélekben." (Karamazov
Testvérek.
II. Az
Ilyen eljegyzés.)
A z alkotói folyamatot irányító leghatalmasabb erők egyike a kristá lyosodási ösztön. A z irreális, áttetsző és átszűrt élet megteremté sére irányuló hajlamosság ez. A dráma úgy éri e l ezt a célt, hogy k i r e k e s z t mindent, a m i felesleges a párbeszédből és a cselekményből. I l y módon elő áll a feszültség, bár a z n e m m i n d e n esetben elégíti k i a n a g y alkotó szelle met. Zsenijük, mániákusan hevülő szenvedélyességük a kikristályosodott élet megteremtésében, önnön természetük törvényei alapján o l y a n műve ket sugalmaz, a m e l y e k m i n d e n részletükben kidolgozottak. A kristályoso dás szélsőséges eszményei alapján, a más-más irányból induló alkotók, e l térő eredményekhez j u t n a k . S h a k e s p e a r e egyéniségei, a m i e m b e r i tulajdonságaikat illeti, jellemzé sükben céltudatosak, kifejezésmódjukban költőiek, a m i lényegében n e m természetes, d e egy következetes alkotói szándék eredménye, amely n e m h a g y megmunkálatlanul egyetlen alkotóelemet sem. U g y a n e z t állíthatjuk C o r neiíle és R a c i n e hőseivel kapcsolatban is, C s a k h o g y ezekben a művekben a párbeszédek felépítése szónokiasan csiszolt. Dosztojevszkij hősei n e m b e szélnek i l y e n fennkölt n y e l v e n . D e azért kivétel nélkül felsőbb régiókban élnek, s alkotójuk zseniális lélektani meglátásai alapján fedik f e l
önmagukat. Ügy tűnik, valamennyiüket a rendkívüli lélektani látás j e l l e m z i . O l y a n n y i r a megértik egymást, hogy a félreértés közöttük úgy szólván teljesen kizárt. A m e n n y i b e n mégis előfordul, c s a k azért történik, m e r t a mese így kívánja. I l y e n esetekben m a j d c s a k a l i g hiszünk Doszto j e v s z k i j n e k , bár a l a k j a i n a g y o n sokszor és lélektanilag i g e n r a v a s z u l c s a l nak. Tolsztoj felrótta S h a k e s p e a r e - n e k , hogy v a l a m e n n y i egyénisége egyfor mán beszél. Dosztojevszkij hőseinek közös vonása a műalkotás szervezetét illetően veszélyesebb. G y a k r a n úgy tűnik, m i n t h a hősei csak ott és o l y a n k o r rendelkeznének átható lélektani látással, h a ez megfelel a szerzőnekés elképzeléseinek. Mégis, ez az eljárás alapvetőbben érinti a mű történetét, m i n t a mű minőségét, ahogyan ez a n a t u r a l i s t a párbeszédek életességével k/agy élettelenségével szemben érvényes.
„Voltaképpen álnok ürüggyel jött létre ez a ta lálkozó." (Karamazov
Testvérek.
I. A
sztárecek.)
J7zek
a s z a v a k Z o s z i m a sztarecnél lejátszódó jelenetre vonatkoznak, a m e l y egyúttal a regény első cselekménye is. Indokoltsága szem pontjából jellegzetes számomra, m i n d Dosztojevszkij, m i n d előadásmódjá n a k kiegyensúlyozatlan és erőltetett jellege miatt, amelyről Tolsztoj igen elutasítóan nyilatkozott: „Mindez hát nehézkes és haszontalan, mert ezek a Félkegyelműek, Fivérek és Raszkolnyikovok körül mindez nem így történt, hanem jóval egyszerűbben, érthetőbben." H a m a v e s z e m szemügyre ezt a jelenetet, a m i k o r h e l y e s e n tudom értelmezni és jól i s m e r e m a szereplőit, úgy tűnik, hogy a cselekmény fejlődése szempontjából értelmetlen és fe lesleges, s csak a n n y i b a n szükséges, a m e n n y i b e n Dosztojevszkij ezzel az elő játékkal ügyesen össze a k a r t a h o z n i és b e kívánta m u t a t n i a l e g k i e m e l k e dőbb szereplők javát, a k i k részt vesznek a későbbi eseményekben. A z öreg K a r a m a z o v j a v a s o l j a elsőnek ezt a z összejövetelt, mégpedig félig tréfából. E z a j a v a s l a t i s e g y i k e kópéságainak és ravaszságainak, Dosztojevszkij vélekedése szerint. Mégis, n o h a jól i s m e r e d a v i s z o n y t az öreg és M i t y a között, még m i n d i g egészen érthetetlen számodra, hogy t u lajdonképpen m i is válthatta k i ezt a javaslatot. M i t y a megjelenése indo kolt. E z z e l szemben M i u s z o v részvétele teljes egészében érthetetlen, illetve elfogadhatatlan. A z ő jelenlétére különben is csak azért v a n szükség, hogy Dosztojevszkij a m a g a epésségével türelmetlenül belekössön az orosz h a ladókba, s ez, a b b a n a jelenetben, ahol előkészítette és főbb vonásaiban utalt a nagy eseményekre, szőrszálhasogatásnak tűnik. I l y e n hát e z a láto gatás, a m e l y elgondolkoztat, h a teljes egészében i s m e r e d a művet. A r e gény elejére tette Dosztojevszkij, ahol, magától értetődően b i z a l o m m a l fogadod, különösképpen, m e r t o l y a n j e l e n e t e k k e l kárpótol a m i l y e n a k o lostori szent tisztelgése M i t y a előtt. A z i l y e n , bizonyos értelemben erőszakosan megteremtett jelenetek n e m ritkák Dosztojevszkijnél. A z indokolás erőszakoltsága és groteszk bonyolí tása, azon a jellegzetességen kívül, amelyről már megemlékeztem, s z e m előtt t a r t v a egyéniségeit, meglehetősen érthető összefüggésben v a n D o s z tojevszkij alapihletével: az erkölcsi és eszmei fanatizmussal. E z az ihletett ség törvényszerűen, bizonyos fokig, szem elől téveszti az életet és a termé szetességet.
„Az volt az alapeszme, hogy a tudatos istentaga dást a végső lehetőségig ábrázoljam; az istenta gadáson és az anarchián kívül feltárom az éllenérveket, amelyeket éppen most készítek a haldokló Zoszima utolsó szavaiban." (Dosztojevszkij
leveléből
Ljubimovhoz
1879. május
10.)
17 z a z alapgondolat, amelyet Dosztojevszkij az idézett levélben h a n g súlyoz a K a r a m a z o v Testvérek ötödik könyvével kapcsolatban, lát hatatlan fonálként behálózza a z egész regényt, a n n a k m i n d e n pillérét és v a l a m e n n y i síkját. M é g a legalapvetőbb meseelemei is, szimbolikus j e l l e gük alapján, elgondolásaikban összefüggésben állnak N . F . F j o d o r o v és V l a g y i m i r S z o l o v j e v orosz gondolkodók vallási és m i s z t i k u s filozófiai r e n d szerével, a h o g y a n a mű első vázlatai, v a l a m i n t a többi történelmi a d a t alapján igen meggyőzően m u t a t t a k i ezt V . K o m a r o v i c s a Die Urgestalt der Brüder Karamazov című könyvében. D e bármennyire i s érdekes és tanulságosak ennek a s z a k e m b e r n e k a megállapításai, mégis úgy tűnik hogy mélyebben hatol a regény keletkezésébe, m i n t a m e n n y i r e ezt egy át lagolvasó figyelme követni tudná és képes lenne erre, m e r t a z olvasó a befejezett mű hatásosságát közvetlenül fogadja be, tekintet nélkül a t i t k o k r a és a szembeötlő jellegzetességekre, a m i a szellemet és bármelyik filozófiai rendszer megállapításait illeti. A k r i t i k a dolga tulajdonképpen a z átlagolvasóéval egyértelmű m i n d i g , a k i a K a r a m a z o v Testvérekben c s a k a z alapvető eszmei irányt képes felismerni. A k i alaposan megvizsgálja a K a r a m a z o v Testvéreket és figyelmét kizárólag a regény tulajdonképpeni jelentőségére összpontosítja, meglát h a t j a a legfontosabb vezéreszmék jelentős részét, a m e l y e k a központi családi tragédiával c s a k látszólag v a g y kizárólag eszmeileg függnek össze, de s z e r v e s e n n e m . E z a kolostorról és Z o s z i m a sztarecról szóló elbeszélés^ anyag, amely e n n e k a h a t a l m a s remekműnek egynegyedét képezi. A s z e r vesen ide n e m tartozó a n y a g a legszembetűnőbben m e g m u t a t j a a K a r a m a zov Testvérek indítékát, a m e l y eszmei szférákból származik. Zoszimára Iván erőszakos és lesújtó istentagadó érvelése m i a t t v a n szükség. „Nem fo góin közvetlenül, szemtől-szemben megcáfolni azokat, hanem majd a hal dokló utolsó szavaival" — írja Dosztojevszkij 1879. május 19-én P o b j e d o noszcevnek. A másik tény, a m e l y magán v i s e l i az alapeszme jegyét — a regény egyéniségei és a z a mód, a h o g y a n megoszlanak a hivők és az istentagadók között a z erkölcsi tulajdonságok. A z erkölcsi értékek i l y e n önkényes f e l osztása a rokonszenves v a g y a z ellenszenves táborhoz tartozó egyéniségekre, a tendenciózus írók közismert fogása, s ebben a tekintetben D o s z t o j e v s z k i j sem minősíthető ártatlannak. Zoszimán és Aljosán kezdve, Mityán, Ivánon, az öreg K a r a m a z o v o n át egészen S z m e r g y a k o v i g egész s o r erkölcsi t u l a j donság v o n u l fel, m i n d i g párhuzamosan az ezek lelkét betöltő hittel. M é g világosabban: erkölcsileg kisebb értékű típust képvisel a két hitetlen is a mellékszereplők közül: M i u s z o v és R a k i t y i n . E z a kép a z érthetőség kedvé ért némileg leegyszerűsített u g y a n , m e r t Dosztojevszkij leírásában, elködö sítve, fontos tulajdonságok kerülnek bemutatásra, de alapjában találó. A hitetlenség és a közönséges értéktelenség párhuzamossága, a m e l y egyúttal sémánk a l a p j a is, m i n d e z z e l szemben, vallási eszményen a l a p u l , amelyről még szólni fogok. Üj bizonyítékoknak vehetjük a m ű alapeszméjére vonatkozóan a z o k a t a számos beszélgetéseket és vitákat istenről, a m e l y e k állandóan ismét-
lödnek á regényben. I d e k e l l még sorolnunk azokat a b u r k o l t , a z óvatlan tekintet elől könnyen felfedezetlenül m a r a d t vitákat a közönséges j e l s z a v a k ellen is, a m e l y e k v a l a m i l y e n módon — közvetlenül v a g y közvetve — v a g y az isten, v a g y az örökélet, v a g y a s z a b a d a k a r a t kérdését érintik. I l y e n például a túlságosan erőszakoltan közbeiktatott rész a „hatás"-ról a Beteg lábacska fejezetben, v a g y M i t y a vitája a R a k i t y i n „agyában lévő kis farkocskákról", a s p i r i t i z m u s n a k , a természettudományi pozitívizmusnak ez a z ördögi ironizálása, v a l a m i n t a világ és az emberiség története állandó ismétlődésének eszméje. Mindezek, a művészet szempontjából elvétve hasznos tényezők, i g a zolják D o s z t o j e v s z k i j n e k azt a z állítását, hogy „az egész regény az istenta gadás ellen készült'' és bizonyítják a z alapihlet eszmei jellegét egész írói munkásságában. T o l s z t o j t is g y a k r a n megihlette a gondolatiság. Mégis, Tolsztoj művészi természete g y a k r a b b a n és erőteljesebben tudott ellenállni ennek, m i n t Dosztojevszkij; Tolsztoj a háttérbe tudta szorítani az elsődle ges gondolatot, a m e l y n e k g y a k r a n teljesen e l kellett tűnnie a mű művészi értékének a javára, h e l y e t a d v a a fesztelen és kötetlenül gondos összponto sításnak, m e l y e k segítségével megalkotta ragyogó és m i n d i g varázslatos művészi kristályait. Iván: „Nincs erény, ha nincs halhatatlanság." (Karamazov
Testvérek.
I . Minek
Zoszima: „Mert ha nincs hetne akkor bűnöd?" (Karamazov Testvérek. ből és tanításaiból.)
II.
él
az
Istened,
Zoszima
ilyen
ember.)
hogyan
sztárec
le
beszédei
Dmitrij: „Rakityin azt mondja, hogy Isten nél kül is szeretni lehet az emberiséget. Nos, állít hatja ez a taknyos, de én nem tudom megér teni. (Karamazov
Testvérek.
IV.
Himnusz
és a
titok.)
Dosztojevszkij: „A lelkiismeret Isten nélkül szörnyűség, a lelkiismeret így a legnagyobb baj ba kerülhet." (F.
M . Dosztojevszkij
jegyzeteiből.)
A z a gondolat, hogy az istenben és az emberi lélek halhatatlanságában való h i t o k a és feltétele az egész emberi erkölcsnek, állandóan és i s mételtén, a refrén makacsságával h a n g z i k fel újra m e g újra. F e j t e g e t i ezt Dosztojevszkij v a l a m e n n y i regényhőse, a k i valamiképpen közel áll hozzá. Félreérthetetlen vallomást tesz erről m a g a Dosztojevszkij is és n e m csupán feljegyzéseiben. Állandó hangoztatása és hatása a döntő f o r m a i megoldá sokban a regény e g y i k legfontosabb eszméjévé avatják, h a c s a k egyúttal n e m a regény központi eszméjévé is. A z a tévhit, a m e l y e t magában foglal, nemcsak lélektani, h a n e m erkölcsi ismeretelméleti i s egyszerre. E n n e k a gondolatnak a lélektani következ ménye, s ezt Dosztojevszkij n e m is leplezi — a z a felfogás, hogy a z erkölcs m i n d i g okozati összefüggésben v a n a vallással. Legalábbis abban a z ér telemben, hogy nincs erkölcs h i t nélkül. D e ezt a gondolatot, közvetlenül és öntudatlanul, m a g a Dosztojevszkij v e t i e l elsősorban a hivő aszkéta F e rapont alakját teremtve meg, a k i erkölcsileg eltompult, romlott ember (magától értetődik, hogy F e r a p o n t hite is igen n y e r s ) . U g y a n c s a k elveti ezt az általános élettapasztalat is, amelyet Tolsztoj a Vallomások-ban a következő módon fejezett ki:„A mi világunkban a hivők . . . éppen olyan rosszul éltek, mint a hitetlenek, vagy tán még rosszabbul. Tetteik, amelyek
azt bizonyították, hogy az élet céljai ismertek előttük, és hogy a nyomor, a betegség és a halál, amelyek számomra borzalmasak, az ő számukra nem azok... ilyen tettekre a leghitetlenebb embereknél akadtam, ellenben soha azok között, akiket világunkban hívőknek tartanak. így hát a K a r a m a z o v Testvéreknek ez a jelentős eszméje ellentétben áll a valóságos élet tényeivel. A h i t és a z erkölcs valójában eléggé függet lenek egymástól, v a g y pedig egymástól való függőségük o l y a n termé szetű, hogy a lelkiismeretes és a z erkölcsi magaslaton álló ember kétség telenül hisz — noha n e m is istenben, v a g y a lélek halhatatlanságában — a jóság értékében és szépségében, míg a hivőség önmagában semmiképpen sem s z a v a t o l j a az erkölcsös és vigyázó lelkiismeretet. S bár Dosztojevszkij azt állítja, hogy a h i t nélküli l e l k i i s m e r e t veszélyes l e h e t , bizonyos, hogy a h i t l e l k i i s m e r e t nélkül v a l ó j á b a n a legveszélyesebb és a legrútabb emberi erő a világon. Még súlyosabb ez a gondolat a hitről — erkölcsi és erkölcsi-megisme rés szempontjából. A halhatatlanságban és a túlvilági életben való hit, h i t az ítélkező és j u t a l m a t osztogató istenben Dosztojevszkij számára m i n d e n fajta erkölcs feltétele, a m e l y n e m létezhetne és n e m is v o l n a lehetséges, h a n e m állna f e n n a halhatatlanság és a hit. „Odanyújtani orcád bal fe lét is, szeretni felebarátodat jobban, mint tenmagadat. Kérem tisztelettel, de hát miért? Csak egy pillanatig élek itt, nincs halhatatlanság, jobb úgy élnem, ahogyan jólesik" — jegyezte f e l jegyzetfüzébe Dosztojevszkij, m i n t megsemmisítő ellenérvet K a v e l i n megjegyzéseire. A k i v a l a h a n y u g o d t a n elgondolkozott az erkölcs lényegén, ez a f a j t a bizonyítás n e m tűnik v a l a m i felemelőnek. J a j a n n a k az erkölcsnek, amelyet az éltet, hogy a z embert j u t a l o m v a g y büntetés várja, illetve, hogy a z ember e világi cselekedeteitől függ az öröklét, v a g y életének akár a legközvetlenebb p i l l a n a t a is, v a g y általában, hogy az e m b e r cselekedeteiért v a g y azért, a m i t n e m tett meg, másnak is felelősséggel tartozik n e m c s a k önmagának. C s a k az igazán e r kölcsös, amit a szív parancsára teszel az élet szépségei és igazsága iránti vonzódásból, tekintet nélkül az Örökkévalóságra. M i n d e n vallási sugallat, a m e l y indítékaiddal ellenkezik, a cselekedet erkölcsi jelentőségét kisebbíti. Erkölcsös csupán a m a g a d nevében lehetsz, a z éber tudatosság s a n n a k a jóságnak alapján, a m e l y valójában él benned, de soha és semmiféle tökéle tesség címén, a m i t tőled a h i t számonkér. A k i az őt sértegetőnek oda nyújtja orcájának balfelét is, m e r t szíve ezt p a r a n c s o l j a , m e r t egész lénye ennek szükségét érzi, n e m a z erkölcs m i a t t cselekszik így, h a n e m engedel mességből teszi, a m i még n e m j e l e n t egyúttal erkölcsöt is. A k i pedig csak azért nyújtotta oda orcáját, hogy ezzel örökéletet és túlvilági j u t a l m a t n y e r j e n , az a felvilágosodott erkölcs meghatározása szerint legfeljebb h a szonleső. E z z e l ellentétben: n e m h i n n i a halhatatlanságban, tudatában l e n n i a n nak, hogy csak rövid ideig élünk és csak halandó v a g y , de ennek ellenére igazságos l e n n i és jó, és o l y a n mértékben k e d v e s önmagáddal, m i n t fele barátoddal szemben — ez a z erkölcs. S állíthatja-e v a l a k i , hogy ez lehetet lenség? V a j o n a szív, a m e l y n e m hisz istenben, n e m lehet csordultig tele nagy és igazságos szeretettel m i n d e n élő iránt? Miféle vallás a k k o r a b u d d hizmus, a m e l y tagadja az emberi lélek halhatatlanságát, s m e l y e t a z e m beriség két erkölcsi tanítója közül az e g y i k alapított? K i a k k o r B u d d h a , a k i élesen visszautasított m i n d e n kérdést, a m e l y istenre vonatkozik, az e m b e r i lélek halhatatlanságára és v a l a m e n n y i egyéb m e t a f i z i k a i problé matikára? „Meg kellene ismernie Konfucius vagy a buddhisták tanait, az megnyugtatna' — m o n d t a Dosztojevszkijről Tolsztoj Leo*
N e m kezdeném k i D o s z t o j e v s z k i j n e k ezt a ferde felfogását, h a a n n a k n e m l e n n e o l y a n erőteljes alkotói következménye a K a r a m a z o v Testvérek ben. D e éppen ennek folytán Dosztojevszkij a regény v a l a m e n n y i k i e m e l kedő hősének esetében megszerkesztette a hibás és i g a z t a l a n p a r a l l e l i z m u s t a hősök vallását és erkölcsét illetően, amiről, már a z előző bekezdés ben szóltam és a m e l y e t különösen szembetűnően alkalmazott Iván K a r a m a zov személye kapcsán. Iván a l a k j a n e m egészen megmunkált és egészében homályos egyéniség. A beteges kettősség meredélyei között — a h i t és az i s tentagadás között — teljesen önmagába merülve, embertársaival s z e m ben hideg, merev, ridegen önző és kedvetlen, n o h a n e m m i n d e n esetben. E z az e m b e r o l y a s m i t tesz, Dosztojevszkij szerint, amely lehet, hogy a leg borzalmasabb a regényben bemutatott v a l a m e n n y i cselekedet között. E z pedig a m o s z k v a i útja. Iván pontosan tudja, hogy m i fog bekövetkezni, h a oda utazik, de e n n e k ellenére mégis útrakel. Eljárása n e m c s a k romlott, h a n e m borzalmas és aljas is. D e valóban a l j a s n a k mondható-e Iván K a r a m a zov? I t t k e l l emlékeztetni Iván erköflcsi felfogásaira, a m i t M i u s z o v Zoszima; előtt körülbelül így jellemez: „ . . . az olyan emberek számára . . . akik nem hisznek sem istenben, sem halhatatlanságukban, a természet erkölcsi törvénye a régi vallási törvény teljes ellentétévé változik át, s hogy a gonoszságig fajuló önzés nemcsak megengedhető az embernek, hanem szükséges, ész szerű, szinte nemes kivezető út az ő helyzetében" Iván távozása a z a t y a i házból lényegében egybevág ezzel a megsejtéssel, de v a j o n legfontosabb tetteinek rugóját valóban a nézet jelentené? Ügy tűnik, hogy itt mélyebb hatóerők működnek közre, m i n t a m i l y e n a megismerés. A z a l j a s tetteket n e m az a l j a s megismerés ösztönzi, h a n e m a konok l e l k i i s m e r e t és a gonosz szív. Iván valóban gyűlöli apját és Mityát, de a látnók Z o s z i m a személyesen azt m o n d j a n e k i , hogy „adjon hálát a Teremtőnek, hogy magasabbrendű szívet kapott tőle, amely ilyen kínt tud szenvedni.*' És arról s e m szabad megfeledkezni, hogy ateizmusának gyökerei a b b a n a magasztos elkeseredé sében keresendők, a m e l y e k e t a z e m b e r i szenvedések, különösen a g y e r m e k e k szenvedései iránt érez. Ügy tűnik előtte, hogy Iván távozásával kapcsolatban a sorsdöntő p i l l a n a t o k b a n csupán két megoldás lehetséges: v a g y a l j a s n a k minősíteni, v a g y ezt a tettét m e g n e m történtnek tekinteni. D e m i v e l az eddigi történések során, egészen eddig a p i l l a n a t i g egyénisége valamiképpen belevésődött t u d a t u n k b a , d e semmiképpen s e m a l j a s e m b e r ként, szembehelyezkedünk Dosztojevszkij megállapításaival, n e m hiszünk neki, bár Iván elhatározásának lélektani megindokolása m e s t e r i e n sikerült, h a eltekintenénk attól, hogy egyéniségét a m a g a teljességében szemléljük. A regény legérzékenyebb h e l y e ez, egyszersmind a legfontosabb és a l e g sorsdöntőbb esemény, o l y a n esemény, a m e l y alaposan összecsomózza a r e gény v a l a m e n n y i szálát. H a m a g a m előtt felvetem a kérdést, hogy m i fosztotta m e g a z európai irodalom legnagyobb lélekismerőjét attól, hogy világosan átlássa ezeket a történéseket, a k k o r n e m találok rá más feleletet, m i n t azt, hogy a n n a k az alapgondolatnak a fanatizmusáról v a n szó, m i s z e r i n t isten nélkül nincs e r kölcsiség. S e m m i más okot n e m találok, m i n t azt, hogy Dosztojevszkij ép p e n Iván példáján kívánta bemutatni, hogy „milyen bajba sodródhat a lelkiismeret hit nélkül'*. U g y a n i s , h a h i t nélkül n i n c s erkölcs, a k k o r ért hető, hogy Ivánban, a n a g y istentagadóban, n e m élhet szilárd erkölcs sem. D e ez csak a b b a n az esetben foroghat fenn, h a az erkölcs és a h i t össze függéséről szóló gondolat igaz, ezt pedig megcáfolja m i n d a tapasztalat, m i n d a közönséges e m b e r i értelem. A fanatizmus ingerelte f e l Dosztojev s z k i j t e két régi, megbízható tanúval szemben. N i n c s egyetlen o l y a n ok sem, a m e l y megnyugtató módon hitelessé tudná tenni Iván elhatározását.
Iván egyénisége összetört, s így sérülést szenvedett a legfontosabb ízület, amely egybefogta a regény döntő eseményeit. Ismét a z isteni eszme hatása a mű megalkotásában.
„Ez már világosabb Rakityinnál." (Karamazov
Testvérek.
IV.
Himnusz
és a
titok.)
J n r d e k e s összevetni a K a r a m a z o v Testvérek a l a k j a i t o l y a n szempont ból, hogy Dosztojevszkij m i l y e n érzéssel viseltetik irántuk. Legtöbb alakját összpontosított objektivitással munkálja meg, s csak időnkint for d u l elő, hogy egyik-másikat i r o n i k u s a n kipellengérezi. I r o n i k u s a n viszo n y u l a mellékszereplőkhöz. Két egyéniséggel s z e m b e n azonban kíméletle nül és maróan ellenséges i n d u l a t t a l viseltetik. E z e k az öreg Miuszov és R a k i t y i n . M i n d k e t t e n csak látszólag illeszkednek a regény szervezetébe, és tulajdonképpen feleslegesek. Miért v a n rájuk a regényben egyáltalán szük ség? Attól tartok, n e m tévedek, h a megállapítom, hogy csupán azért, m e r t ateisták. Miuszov körülbelül az orosz nyugatosok régi iskolájának típusát képviseli. A t e i z m u s a dilettáns és tehetetlen. Dosztojevszkij különben is kicsúfolja és megszégyeníti (még a z öreg K a r a m a z o v is kedvesebb előtte), de u g y a n a k k o r s o k m i n d e n b e n elnéző is. Egészen másként jár e l R a k i t y i n esetében, ő a z új idők ateista-szocialista típusa. Ezért i r g a l m a t l a n hozzá. Erkölcsi tompultság, hideg spekuláció m i n d e n n e l szemben, a m i emberi, kegyeletsértő, aljas, r a v a s z és leplezett törtetés, gyávaság és egyéb — ezek azok a tulajdonságok, a m e l y e k e t Dosztojevszkij nyugodt, látszólag őszinte gesztussal — amely u g y a n a k k o r f a n a t i k u s gyűlölettel telített — lépésről lépésre feltár a volt kispapnövendek és kolostori talpnyaló j e l lemében. A m e n n y i r e szembetűnő e z a gyűlölet, a n n y i r a kirívó a z a tény is, hogy Dosztojevszkij R a k i t y i n t n e m aljas e m b e r i tulajdonságai miatt gyűlölte meg, h a n e m ateizmusa miatt. S csak a z ateizmus iránti gyűlölet ből m u t a t j a be R a k i t y i n t , m i n t az aljasság megtestesítőjét. E z az a n n y i r a átlátszó viszonyulása Miuszovhoz és R a k i t y i n h e z csak megerősíti b e n n e m Iván egyéniségének problematikusságát. A z ideológiai irodalomban — ahogyan erről már szóltam — i l y e n érve lés, a m e l y kirívó az említett személyekkel kapcsolatban is — megszokott j e lenség. A fanatikus gyűlölettel szemben azonban m i n d i g tartózkodó v o l tam. E b b e n a z esetben is. A K a r a m a z o v Testvérekkel és Dosztojevszkij v e i kapcsolatban általában, talán még inkább, m i n t másokkal szemben. S c h i l ler gyűlöletére a z s a r n o k o k k a l szemben, s m i n d a r r a , a m i mögötte lappang. E z a gyűlölet érthető és elviselhető, m e r t természetes. S c h i l l e r a s z a b a d ságról énekel. Dosztojevszkij — a szeretetről prédikál.
„Az istentagadás ellen nem fogok szemtől-szemben érvelni.. (Dosztojevszkij j u s 19.)
leveléből
Pobjedonoszcevhez.
közvetlenül, 1879. má
A z istentagadó személyekhez való viszonyulás után, vizsgáljuk m e g az ateizmussal szembeni viszonyt is. Mindaddig, amíg Iván a t e i z m u sáról v a n szó, m i n t a Felkelés című fejezet esetében, amely n e m az istent, h a n e m az isteni világ értelmét tagadja — Dosztojevszkij ridegen tárgyila gos, m e r t Iván érvelése, ahogyan a regény egyik oldalán m e g is j e g y z i
„tisztéletre érdemes". Másként jár azonban el, a m i k o r ennek a gondolko dásmódnak határozottabb a l a k z a t a i v a l kerül szemben. S o h a s e m voltak ínyemre a világ végérvényes és eszményi formájáról szóló fantáziák és elképzelések. M i n d i g zavaró volt az eszmény célszerű megközelítése, a m i állítólagosán az emberiség történetének lényege, v a l a m i n t az a n a i v gondolat, hogy a világ f i z i k a i megsemmisülése és a z eszmény beteljesedése egyazon időben következik be. D e küzdjük le ellenállásunkat és vizsgáljunk m e g néhány i l y e n gondolatot a K a r a m a z o v Testvérekben. „Ha egyszer az emberiség általánosan elfordul istentől, akkor magá t ó l . megbukik az egész eddigi világnézet, s ami a fő, az egész eddigi erkölcs, és valami új jön. Az emberek összefognak, hogy elvegyenek az élettől mindent, amit adni tud, de csakis e világi örömet és boldogságot... Mindenki megtudja, hogy halandó, és feltámadás nem vár rá, s büszkén és nyugodtan fogadja el a halált, mint valami isten. Büszkeségében megérti, hogy nincs miért zúgolódnia, amiért az élet csak egy pillanat, és most már miden ellenérték nélkül szereti felebarátját. A szeretet nem tart tovább, mint a pillanatnyi élet, de éppen ennek a pillanatnyiságnak a tudata úgy felszítja lángját, ahogy azelőtt szétfolyt a siron túli és végtelen szeretet reményében.. M i v a n ebben az eljövendő ateista világképben rossz, aljas és e m b e r hez n e m méltó? V a j o n ez a kép rosszabb és utálatosabb, m i n t a n n a k a v i lágnak a képe, a m e l y b e n Iván és Z o s z i m a véleménye szerint az állam e g y e temes egyházzá a l a k u l n a át? Visszataszítóbb-e m i n d e n hasonló álmodozás tól? A z ördög látomása, amelyet Iván önmaga nyomorult, aljas és tisztáttal a n részének nevez. D e Ő s e m v e s z i ezt az utópiát k o m o l y a n . E z a gálád s e m hisz benne, h a n e m elkeseredett ironizálással beszél róla, m i n t h a m a g a Dosztojevszkij ihlette v o l n a meg: „Az ember isteni és Utáni büszkeségű lesz, valóságos emberisten... D e mivel az emberi butaság nagyon meggyö keresedett, ezer év múlva sem fog megtörténni, és ezért mindenkinek, aki már most megismerte az igazságot, szabad úgy berendezkednie, ahogy neki tetszik, új alapokon. Ebben az értelemben van „minden megengedve". Mi több: még ha ez a periódus soha nem is jön el, de Isten és halhatatlanság nincs,. az új embernek szabad emberistenné válnia, akár egymagának az egész világon, s ebben az új minőségben persze könnyű szívvél ugorhatja át a régebbi rab-ember erkölcsi korlátait, ha szükség van rá." Ezzel Doszto j e v s z k i j , a k i megveti ezt a szép e m b e r i ábrándot, o l y a n végső következte tésig j u t e l , a m i l y e n r e szüksége v a n : az ateizmus erkölcstelenséget és l e l k e t l e n zsarnokságot eredményez; az ateizmuson alapuló életnek önmagától k e l l megsemmisülnie és elpusztulnia. H o g y a n h a n g z a n a a megállapítás e n n e k a végső következtetésnek a helytállóságáról — ezt aligha szükséges megismételnem.
T7 z e k a jegyzetek, ez természetes is, még közelről s e m merítették k i a regény h a t a l m a s anyagát. Meglehetősen egyoldalú esztétikai vélekedés formájában sorakoztattam f e l azokat és elsődleges céljuk az volt, hogy ebből a remekműből k i r a g a d j a m m i n d a z o k a t a jellegzetességeket, a m e l y e k alko tójukra, az eszmei ihletettségű íróra vonatkozólag jellemzőek. Érthető, hogy i l y e n eljárás során a m ű egyes jellegzetességei kerültek előtérbe. A valóságos kép némileg torz, de ez elkerülhetetlen következménye m i n d e n k r i t i k a i vizsgálódásnak. A döntő különbséget a tiszta művészi írótípus és az ideológus írótípus között az írói szándékban és a k a r a t b a n k e l l fellelnünk, abban, hogy miért alkotnak. A z ideológus így vélekedik: így gondolkodom, így hiszek, íme a bizonyíték, hogy ez a gondolat igaz, higgyetek és gondolkozzatok t i is úgy,
ahogyan én gondolkodom. A művészi alkotás azonban az alkotója nevében szól: így érzek, így élek, ez v a g y o k én, így érzem a világot és az életet, éljetek hát együtt v e l e m , mert, íme, nézzétek, m i l y e n csodálatos a világ! A K a r a m a z o v Testvérekben, élesen megfogalmazva, a tanulság így hangoz hatna: Higgyetek istenben, m e r t h i t nélkül n i n c s élet. Győződjetek m e g erről saját szemeitekkel! — V i s z o n t a H a m l e t lényege e n n y i lehetne: I l y e n volt az én szerencsém ezen a világon. A sötétség utálja a világosságot. D e az élet gyönyörű. E z a kiegészítő rész jellegzetes vonása az igazi művész nek: az élet gyönyörű. A z ideológus csak az igazságot látja. Lényege a bizonyítás, azaz: az erő. A művész lényege: megtermékenyülni a szépség által, a m i egyenértékű a szerelemmel. E b b e n az alapvető különbségben r e j l i k v a l a m e n n y i különbség eredője. A művész a z életet a leggyengédebb megnyilatkozásáig szereti. A z ideoló gusnak azért v a n rá szüksége, hogy magyarázza és igazolása legyen gondolatainak és meggyőződésének. Ezért n e m v i s z o n y u l hozzá gyöngéden, h a n e m elszánt keményfejűséggel alakítja. N e m véletlen, hogy S c h i l l e r legszívesebben o l y a n a n y a g g a l foglalkozik, a m e l y e k m i a t t E . F r i e d e l l né met kultúrtörténész „rikkancs-zseni''-nek nevezte el; úgyszintén aligha vé letlen, hogy Dosztojevszkij S c h i l l e r r e hasonlít abban, hogy regényeiben ismétlődnek és állandóan visszatérnek a botrányok, ütlegelések, rablások, a hisztérikus és epilepsziás rohamok, a részegség, a kilengések legkülönbö zőbb fajtái, a betegség b o r z a l m a i , a perverzitások és az őrület. A k i képte len m e g r a g a d n i szépséggel, a n n a k m e g k e l l félemlíteni és megrázni, hogy állandó feszültségben tarthassa az olvasót. A h o g y a n a z erőszak és a szépség iránti rajongás a megnevezett két fajta ihletettségből következik, ebből erednek az i r o d a l m i alkotások leg bensőbb szerkezeti megoldásai is, a m e l y e k közösen hozzák létre a r e mekművek befejezett hatásosságát. A tiszta művészi alkotások szervezetek, az ideológiai alkotások végső fokon szerkezetek, a m e l y e k e t sajátos e m e l tyűk mozgatnak. S c h i l l e r drámáiban ezt a mozgató erőt a kigondolt i n t r i kusok testesítik meg. I l y e n szempontból Dosztojevszkij finomabb és elmé lyültebb, noha művészetében a k a d v a l a m i a diabolus ex machina-ból, m i n t például V e r h o v e n s z k i j a Megmételyezettekben és S z m e r d j a k o v a K a r a m a zov Testvérekben. E z e n felül Dosztojevszkij m i n d e n alkotása könnyen érthető és nehézség nélkül magyarázható. M i n d i g és m i n d e n részében pontosan megmondhatod, hogy miért, m i okból és m i célból történik v a l a m i . Egyéniségei úgy hatnak, m i n t h a h a t a l m a s lélektani ismerettel és meglátással alkották v o l n a m e g őket, noha inkább szerkesztett és körülírt, ritkábban megalkotott a l a k o k is. Éppen olyanok, m i n t remekműveinek öszszessége: érthetőek, d e nincs t i t k u k . És mégis, ezzel a z ideológiai és az élet iránti k r i t i k a i viszonyulásával, Dosztojevszkij zseniális jelenség, és már ötven esztendeje ámulatba e j t i a világot gondolati mélységeivel és lélektani meglátásaival. I l y e n t u l a j d o n ságai révén Dosztojevszkij az európai kultúrában jelentősen elmélyítette az e m b e r i lélek ismeretét és kiterjesztette az írásművészet határait. O l y a n alkotók a tanítványai és követői, m i n t Nietzsche és S i e g m u n d F r e u d , de tőle n y e r t ihletet sok nemzet számtalan írója is. (1931.) B. S z a b ó
György
A szerző válogatott tanulmányai a kiadásában látnak, majd napvilágot. tásból közlünk.
fordítása novlszádi A készülő
Fórum fordí
