Boda I. Károly — Porkoláb Judit
A kommunikáció egyes funkcióinak vizsgálata multimédiás környezetben1 A kommunikáció széles körben elfogadott alapmodellje a klasszikus Shannon-Weaver modell. Ezt számos modell bővíti ki, rendszerint különböző szempontokat és megközelítésmódokat választva (például marketingkommunikációs szempontokat vettünk figyelembe az 1. ábrán és szemiotikai szövegtani megközelítést vettünk alapul a 2. ábrán). Néhány szerző, a teljesség igénye nélkül, akinek a gondolatait felhasználjuk előadásunkban:
Karl Bühler (pszichológia), Karl Popper (filozófia), Roman Jakobson (nyelvészet), Jesse Delia és Barbara O’Keefe (kommunikációelmélet, konstruktivizmus), Petőfi S. János, Umberto Eco (szemiotika), Füst Milán, T.S. Eliot (irodalomelmélet), Philip Kotler, Al Ries és Jack Trout (marketingkommunikáció), C.G. Jung, Thomas Gordon, Pléh Csaba (pszichológia). A különböző modellek és megközelítésmódok alapján a kommunikáció meghatározott alap- és kiegészítő funkcióihoz jutunk el (ld. 1. táblázat). Előadásunkban először röviden összefoglaljuk és rendszerezzük a
kommunikáció
általunk legfontosabbnak tartott funkcióit,
különös tekintettel a multimédiás közeg néhány alapvető jellegzetességére. Ezután példákon keresztül elemezzük a kommunikáció fatikus, expresszív, poétikai és konatív funkcióinak sajátosságait, elsősorban a képi kommunikációt alapul véve.
1
Előadás a Multimédia az oktatásban 2009 c. konferencián. (Debreceni Egyetem, Informatikai Kar; Debrecen 2009. június 25.)
Bevezetés klasszikus Shannon-Weaver modell. Ezt kognitív szűrővel, amely a legfontosabb kommunikációs
A kommunikáció alapmodellje a egészítsük ki egy
gátakat (Kotler 1991:498), pontosabban az ezeknek megfelelő kognitív funkciókat jelöli: a szelektív figyelmet, a szelektív torzítást és a szelektív emlékezetet. Így a következő sematikus ábrát kapjuk: 1. ábra A kommunikáció leegyszerűsített modellje
A modell ilyen formában aszimmetrikus, a vevőoldalra helyezi a hangsúlyt, mivel a dekódoló funkciót bővítjük (természetesen a visszacsatolási ágon szereplő dekódolót is kiegészíthetjük egy kognitív szűrővel). Egyébként érdemes megjegyezni, hogy Shannon és Weaver modellje eredetileg nemcsak aszimmetrikus, hanem egyirányú is volt: „A visszacsatolás nem szerepelt Shannon és Weaver modelljében; más kibernetikusoknak kellett az olyan fogalmakat bevezetni, mint például az interaktivitás [...]” (Griffin 2001:38) Ha az adó célzottan figyelembe veszi a vevőoldali kognitív szűrő működését (pl. megfelelő figyelemfelkeltő módszereket használ stb.), a kódoló is értelemszerűen kiegészíthető egy „ellen” kognitív szűrővel, de ettől most eltekintünk.
A modell tovább finomítható például a Petőfi
S. János által kidolgozott szemiotikai szövegtan komplex szövegmodelljének felhasználásával (vö. Petőfi 2004), amely a verbális szövegek mellett a multimediális szövegek sajátosságait is figyelembe veszi. Eszerint a megközelítés szerint szükségesnek látszik egy rekonstrukciós funkció elhelyezése is a dekódoló funkció „vevőoldalán”, amely a verbálisan dekódolt üzenet gondolati képpé alakítását (az ún. relátum-imágó vagy ReIm funkciót) jelöli (ld. a 2. ábrát). Az áttekinthetőség érdekében az ábrán a vevőtől az adó felé mutató, az ábrán feltüntetett folyamattal analóg visszacsatolási folyamatot nem ábrázoltuk. 2. ábra A kommunikáció kibővített modellje
Meg kell jegyeznünk, hogy a kommunikáció folyamatát szemléltető ábrák nem teljesen pontosak: a kódolási folyamat nyilvánvalóan az adó, mint általános értelemben vett megismerő („intelligens”) rendszer részét, annak egy alapvető eljárását képezi — függetlenül attól, hogy emberről vagy (esetleg) számítógépről van szó. Másképpen megfogalmazva az adó valósítja meg, „implementálja” kódolást, és ugyanezt mondhatjuk el a vevő és a dekódoló folyamat viszonyáról. Végezetül pedig tegyük hozzá, hogy az az adóhoz, ill. vevőhöz mint intelligens rendszerekhez megfelelő tudástartalmakat kell társítanunk, bár ezek az ábrán szintén nem jelennek meg.
Itt a fogalmak pontos használata érdekében fontos megjegyeznünk, hogy a kódolási folyamat inputja az üzenet, outputja pedig a kód
jel hordoz), a dekódolási folyamat pedig ennek az ellentéte; továbbá a kommunikáció többnyire multimediális, azaz párhuzamosan több — verbális (amelyet fizikailag valamilyen
és nem verbális— csatornán, „médián” keresztül valósul meg (ilyenek például a szöveges, audio, képi, és videocsatornák). A számítógép-számítógép közötti kommunikációt leíró és nemzetközi szabványként elfogadott OSI modell konstrukciós elveiből kiindulva célszerűnek tűnik a csatorna fogalmát az ember-ember vagy az ember-számítógép kapcsolat esetében is általánosítani, és a fizikai csatornák mellett magasabb szintű, „absztrakt” csatornákról (vagy rétegekről, szintekről, modalitásokról stb.) beszélni. Egyébként a közvetlen emberi kommunikáció szakirodalma is ilyen általános értelemben használja a csatorna fogalmát, beszél például az (elsősorban) érzelmek kifejezésére szolgáló nemverbális kommunikációs csatonákról (pl. Buda 2001, Fercsik-Raátz 2006). Ilyenkor multimodális kommunikációról beszélhetünk, amelynek egyik legfontosabb kritériuma a különböző csatornákon egyidejűleg megvalósuló kommunikáció koherenciája (szokás szinergikus, szinesztetikus vagy „kollatív” kapcsolatról is beszélni, nagyjából hasonló értelemben).
1. az integrált kommunikációs modell funkcióinak áttekintése Az alábbi táblázatban megkíséreltük néhány ismertebb kommunikációs modell alapvető funkcióit együtt feltüntetni és egyszersmind csoportosítani. Az így kapott, és a továbbiakban általunk használt integrált kommunikációs modell funkciói a következőek: 1.1 táblázat A főbb kommunikációs funkciók sorszám
funkció
modell és terminológia
I. A kommunikáció kiegészítő funkciói I.1
fatikus vagy kapcsolatfenntartó
I.2
poétikai, esztétikai vagy művészi
funkció funkció
referenciális, viszonyítási, I.3
I.4
szemantikai, jelölő vagy reprezentatív funkció
Jakobson Jakobson Jakobson; Guiraud; Milewski; Zawadowski; Bańczerowski
metanyelvi, magyarázó vagy
Jakobson
értelmező funkció személyes konstrukciók
Delia
II. A kommunikáció alapfunkciói II.1
II.2
expresszív, (ön)kifejező, emotív vagy
Bühler; Popper; Jakobson; Rosengren;
affektív funkció expresszív tervező gondolkodásmód
O’Keefe
konatív, kontroll, felhívó, impresszív
Bühler; Popper; Jakobson; Rosengren
vagy kommunikatív funkció konvencionális tervező gondolkodásmód
O’Keefe
informatív, tájékoztató, kijelentő, II.3
II.4
leíró, ábrázoló, szimbolikus vagy közlő funkció kommunikatív funkció
kritikai vagy értékelő funkció retorikai tervező gondolkodásmód
Bühler; Popper; Rosengren (a további szerzők felsorolását lásd a referenciális funkciónál) Martinet; Bańczerowski Popper O’Keefe
A modell funkcióiról itt röviden csak annyit, hogy a Jakobson-féle kommunikációs modellben eredetileg szereplő referenciális funkciót a táblázatban két funkció, a referenciális funkció (az eredetinél szűkebb értelemben) és az informatív funkció valósítja meg, valamint új funkcióként megjelenik a Karl Popper által bevezetett kritikai funkció. A többi modellben szereplő és rendszerint különböző néven szerepeltetett funkciók „hozománya” az egyes funkciók tartalmának részletes kifejtésekor jelenik majd meg.
A fenti funkciók elsősorban a legáltalánosabban — a teljes megismerési folyamat részeként — értelmezett kódolási és dekódolási folyamatokban érhetőek tetten (utóbbiba beleértve a kognitív szűrő és a rekonstrukciós funkció működését is). A funkcióknak többnyire egyaránt vannak verbális és nem verbális komponenseik is. A kommunikációs csatorna általános fogalmát használva a következő rétegmodellhez juthatunk el, például az ember-gép kommunikációt alapul véve:
Megjegyezzük, hogy a funkcióknak megfeleltetett rétegek sorrendje a modell jelenlegi kidolgozottsági szintjén egyelőre csak hipotézis (bár természetesen vannak bizonyos fogódzóink, például az alacsonyabb és magasabbrendű funkciók szétválasztása, lásd később). A rétegmodell alapvetően statikus, a különböző kommunikációs folyamatok leírásához — hasonlóan a korábban említett OSI modellhez — az egyes rétegekben megfelelő protokollok leírására van szükség.
A különböző funkciókat több szempont szerint csoportosíthatjuk. Az egyik lehetőség az ún.
alacsonyabb ↔ magasabbrendű nyelvi-kommunikációs funkciók különválasztása, amely az egyes funkciók egymásra épülését fejezi ki (vö. Popper 1998:97): 1.2 táblázat alacsonyabb és magasabbrendű nyelvi-kommunikációs funkciók expresszív funkció alacsonyabbrendű funkciók konatív funkció informatív funkció magasabbrendű funkciók kritikai funkció Egy másik lehetőség — egyelőre szintén hipotézisként — a kommunikáció alap- és kiegészítő funkcióinak párba állítása, funkciócsoportok kialakítása (megjegyezve, hogy az egyes kiegészítő funkciók hatása a funkciók egymásra épülése miatt értelemszerűen az alacsonyabb szinten lévő alapfunkciókra is kiterjed): 1.3 táblázat funkciócsoportok kialakítása
kiegészítő funkciók
alapfunkciók
funkciócsoport lehetséges célja KAPCSOLAT KIALAKÍTÁSA VISZONY KIALAKÍTÁSA
fatikus funkció
expresszív funkció
poétikai funkció
konatív funkció
referenciális funkció metanyelvi funkció
informatív funkció
ÜZENET MEGÉRTÉSE
kritikai funkció
ÜZENET ÉRTELMEZÉSE
A csoportosítások egy lehetséges alkalmazása:
a biológiai (genetikai) versus társadalmi-kulturális meghatározottság kérdésében (óvatosan) megfogalmazhatjuk azt a hipotézist, hogy míg az alacsonyabbrendű funkciókhoz köthető viselkedésformák főként biológiai meghatározottságúak, vagyis ezek esetében létezhetnek genetikailag kódolt („invariáns”) kommunikációs protokollok, addig a magasabbrendű funkciókhoz köthető viselkedésformák esetében jóval több a társadalmi-kulturális meghatározottságú tényező.
A kommunikáció alacsonyabbrendű, affektív és konatív vonatkozásainak elemzésekor négy fő funkciót vagy réteget különíthetünk el. (1) A fatikus funkció fő célja az, hogy az adó és a vevő között kommunikációs csatornákat építsen ki, amelyeken keresztül lehetséges
a kommunikáció létrehozása, fenntartása, felfüggesztése, újrakezdése, meghosszabbítása stb.
Nyelvi megnyilvánulásai a megszólítás, egyes kérdések és válaszok, vagy általában valamilyen párbeszéd kialakítására való törekvés. Általánosabban — mind verbális, mind nem verbális csatornákon folyó kommunikáció esetén — ide sorolhatóak a figyelemfelkeltés különböző eszközei. (2) Az expresszív funkció célja az adó érzelmi állapotának kifejezése. Bár az a kultúra, amiben élünk, többnyire az érzelmek elfojtására törekszik, ezek kimutatása sokkal ősibb kommunikációs forma, mint a magasabb rendűnek tekintett funkciók. A kimutatott érzelmek komoly információs értékkel rendelkeznek, például jelezhetik azokat a
problémákat,
amelyeket az adó a kommunikáció folyamatában vagy általános kontextusában érzékelt. A közvetlen emberi kommunikáció során az expresszív kommunikáció nagy része
verbális kommunikációs csatornákon
nem
(arckifejezések, gesztusok, testtartás stb.) keresztül valósul meg. Emellett az expresszív kommunikáció talán legnyilvánvalóbb formája a kifejezett érzelmek verbális kifejezése.
(3) A poétikai funkció célját Jakobson már a funkció bevezetésekor igen általánosan értelmezte, azaz nem szűkítette le a költői nyelv sajátosságaira. Ezért javasoljuk a következő meghatározást:
A poétikai funkció célja a fatikus funkció által létesített kommunikációs kapcsolaton túlmenő viszony kialakítása az adó és vevő között — például esztétikai hatás elérése céljából. A viszony legfontosabb jellemzőire (közvetlen, intenzív és többcsatornás kapcsolatként határozzuk majd meg), a funkció tárgyalásakor majd visszatérünk. A poétikai funkció egyrészt az üzenet megformáltságára, megfelelő formai kialakítására vonatkozik, másik alapvető eszköze pedig a szimbólumhasználat.
konatív funkció célja az, hogy az adó kiváltsa a vevő valamilyen reakcióját vagy cselekvését, azaz valamilyen módon — közvetlenül vagy közvetve — befolyásolja (4) A
a vevőt. A konatív kommunikáció sémája:
illokúció (az adó szándéka, célja)
↔
lokúció (átvitt információs tartalom)
↔
perlokúció (a kiváltott hatás)
A marketingkommunikációban ezt a funkciót valósítja meg a megcélzott potenciális vásárló „vásárlásra késztetése”. Ennek alapvető eszköze az, hogy egy reklámüzenet segítségével felkeltik a vágyat a vásárlóban az adott termék (azaz egy meghatározott szükséglet kielégítése) iránt. A formatervezés („design”) során a tárgyak funkcionalitása és ezzel összefüggésben használhatósága általános értelemben szintén konatív jellegű, mivel egy jól megtervezett tárgy mintegy „önmaga használatára készteti” a tárgy (leendő) birtokosát.
A kommunikáció magasabbrendű, kognitív vonatkozásainak elemzésekor szintén négy fő funkciót vagy réteget különíthetünk el. (1) A referenciális funkció adja a kiindulópontot, a kontextust, aminek alapján lehetséges az adott szituáció leírásához rendelkezésre álló tudástartalom aktivizálása. Ha feltételezzük, hogy a kognitív funkciók működéséhez egy általános kontextusnak mindig rendelkezésre kell állnia, a referenciális funkció egy olyan konkrét kontextus — értelmezési keret vagy paradigma — kiválasztását eredményezi, amelyre például az informatív funkció ráépülhet. Alapvetően ehhez a funkcióhoz kapcsolható a kognitív sémák (továbbá a keretek és az általánosan értelmezett forgatókönyvek) fogalma is.
informatív funkció a közlés lényegi tartalmát, az üzenetet, tipikusan új információk közlését foglalja magába — leszűkítve az adott kontextusban elvileg (2) Az
lehetséges szituációk körét egy meghatározott szituációra. Ez összhangban áll azzal, hogy az átadott információ mennyisége az adott szituációban elvileg elképzelhető lehetőségek leszűkítésének, azaz a bizonytalanság csökkentésének mértékével áll kapcsolatban (pl. Pléh 1998:33).
metanyelvi funkció segítségével a kommunikációs szituációt minősítik, azaz (3)
A
kommunikáció
résztvevői
a
mintegy „kívülről” szemlélve általános, társadalmi/kulturális keretbe helyezik a kommunikációs folyamatot: meghatározzák a kommunikációs szituációt és a résztvevők alapvető célját, és mindezekből levonják a szükséges következtetéseket. Ezáltal lehetséges az üzenet átvitele során használt nyelvi kód, azaz a (szociolingvisztikai értelemben vett) stílus vagy regiszter meghatározása; az üzenet tényleges tartalmának megértése és értelmezése (dekódolása), amely magában foglalja a lehetséges tartalmak feltárását. A funkció aktivizálja az üzenet megértéséhez, ill. az értelmezéséhez szükséges háttértudást, amely a résztvevőkről (szándékaikról stb.) kialakított ún. kölcsönös
tudást is magába foglalja. Lényegében arról van szó, hogy „tiszta”, az emberi-társadalmi viszonyoktól mentes információcsere nagyon ritkán fordul elő (de ilyen lehet például a tudományos, pl. matematikai kommunikáció). A legtöbb közlésnek valamilyen rejtett, „másodlagos” célja is van. (4) A kritikai funkció a közlés (az üzenet) igazságtartalmát vizsgálja. A kritikai funkció egyik legfontosabb feladata az, hogy az információk folyamatos kiértékelésével egyfajta kognitív szűrést végez; ez eredményezheti például az üzenet (teljes) elfogadását, az üzenet részleges elfogadását, az üzenet (teljes) elutasítását, vagy az üzenet átértelmezését. Az üzenet részleges elfogadása magában foglalja az üzenetben észlelt
disszonanciák kiküszöbölését
kognitív
is. Ez megvalósulhat egyszerűen az üzenet „problémás” részének figyelmen kívül hagyásával, vagy egyfajta „rejtett tényezők” feltételezésével, amelyek mintegy megmagyarázzák az észlelt ellentmondásokat (lásd pl. Boda–Benediktsson 2006:9).
A magasabbrendű kommunikációs funkciókhoz kapcsolható
verbális csatornák
verbális és nem
szerepével szorosan összefügg a megismeréstudomány egyik
alapkérdése, az ún.
„analóg versus propozicionális tudás” vitája. (vö. Pléh 1998:125 sköv.)
propozicionális felfogás vagy álláspont szerint „minden, amit tudunk, kijelentések formájában van a fejünkben. [...] Vagyis az «élményszerű», perceptuális (1) A
dolgokra vonatkozó” tudásunk is kijelentések alapján szerveződik.” (uo. 125) (2) Az analóg
felfogás szerint a perceptuális tudás nem kijelentések formájában, hanem analóg reprezentációkban, általánosan (azaz nem csak vizuálisan) értelmezett „képekben” jelenik meg. Másképpen megfogalmazva az analóg felfogást, a perceptuális tudás egyfajta „szemléletes belső térkép”. (uo.) Ebben a metaforában az is benne rejlik, hogy a perceptuális tudás mint olyan nem egészleges, hanem felbontható kisebb, elemi (vagy még tovább bontható, „nagyítható”) képekre (pl. „helységek”), amelyek között meghatározott, analóg módon reprezentálható kapcsolatok (pl. „utak”) állapíthatóak meg. (3) Az analóg és propozicionális álláspont összeegyeztethető, például Allen Paivio
kódolási elmélete
kettős
alapján. „Paivio azt mondta, hogy tényleges kísérleti tapasztalatok
szerint tudásunk kettős,
van egy nyelvi (absztrakt) és egy képi tudásunk. [...] A kettős kódolási felfogásnak az a kritikus mozzanata vagy érdekessége, hogy magukra a nyelvi dolgokra is jobban emlékszünk, ha képileg támogatva jegyezzük meg őket.” (uo. 125) Ha az emberi tudást konzisztensnek tekintjük, akkor fel kell tételeznünk, hogy az emberi megismerő rendszeren belül a különböző tudásfajták nem elkülönülten léteznek, hanem kapcsolatban állnak. Vagyis a kétfajta — propozicionális (vagy deklaratív) és perceptuális — tudás közti kapcsolatot is érdemes figyelembe venni. „Pylyshyn azt mondja, hogy a leíró típusú absztrakt tudás áthatja az úgynevezett képi, analóg tudás világát is. Nem igaz az, hogy az embernek olyan térképei lennének, amelyek elhalványodott fényképek. [...] Az ember mindig «fogalmilag átgyúrva» reprezentálja a szemléletes dolgokat is.” (uo. 130)
Pléh Csaba tömör megfogalmazásában:
„Megfigyelni annyi, hogy letapogatom és átteszem kijelentésekbe.” Az analóg, képi és az absztrakt, propozicionális tudás közti konverziót, a képi tudás egyfajta „digitalizálását” és a propozicionális tudás képi formában történő megjelenítését valósítják meg a korábbi, 2. ábrán A/D átalakításként és D/A átalakításként ábrázolt funkciók. Egyébként a propozicionális és analóg álláspont összeegyeztetését támasztják alá azok az elméletek is, amelyek szerint az emberi gondolkodás fejlődése során a képi reprezentációból fokozatosan alakult ki a szimbólumhasználaton alapuló absztrakt gondolkodás. Ezt a Peirceféle
ikonikus, indexikus és szimbólum típusú jelek reprezentációs (és kommunikatív) szerepének változása is mutatja, például a gyermek pszichés fejlődése során (vö. Pléh 1998:121-122). A köztes, „indexikus” szint ilyen értelemben az analóg, képi és az absztrakt tudás közti átmenetnek felelhet meg.
alkalmazható: például megkísérelhetjük, hogy a költői művek vagy a képzőművészeti alkotások A kommunikáció fentebb vázolt integrált modellje számos területen
létrehozásának és befogadásának folyamatát — vagy annak egyes részeit — a modell segítségével írjuk le. A képzőművészeti alkotásokkal számos hagyományos és „modern” tudományterület foglalkozik, egyebek közt az esztétika, a művészettörténet, a pszichológia különböző ágai, és újabban a formatervezés elmélete és gyakorlata, divatos szóval a „design”. Utóbbi „sokkal több, mint a tárgytervezés vagy különösen az ipari formatervezés folyamata. Jelenti magát a tervezés és a gyártás eredményeként létrejött tárgyat is, de jelentheti általában azt a környezetet, amelybe az ember élettevékenységével beavatkozott, és ily módon átalakította azt. Tágabb értelemben véve
a design jelenhet minden olyan elrendezést, amellyel a személy interakcióba lépve figyelmet fordít annak formai jellemzőire és használhatóságára. Továbbá jelenthet a design egyfajta arculatot vagy stílust is [...]” (Farkas 2001:7-8) Érdemes megfigyelni, hogy a design általános meghatározása a tárgy („elrendezés”) és a vele kapcsolatba kerülő személy — aki lehet a tárgy alkotója, tervezője, vagy befogadója — közötti kommunikációt („interakciót”) írja le, amelyben a kommunikáció szinte minden funkciója megjelenik. a tárgy formai jellemzői a kommunikáció „formanyelvét”, azaz a kommunikációban használt kódot írják le (ez megjelenhet akár poétikai, akár metanyelvi szinten), az arculat vagy stílus az expresszív funkció megjelenését jelzi, és a tárgy mint termék „használhatósága” általános értelemben a
konatív
funkció jelenlétét mutatja. A formatervezés fenti definíciójában nem szerepel explicit módon a jelentés fogalma, de ha a formatervezett tárgyat gondolatban egy műalkotással helyettesítjük (azaz a formatervezést a művészi alkotó folyamattal), akkor ez válik a legfontosabb kérdéssé, mivel „a jelentésteliség és az esztétikai preferencia között szoros kapcsolat van [...] Az esztétikai preferencia — legalábbis Martindale és munkatársai szerint — növekszik a jelentésteliséggel.” (Farkas 2001:13) A jelentés fogalma pedig elsődlegesen a magasabbrendű kommunikációs funkciókhoz kötődik, és ezáltal az informatív és ezzel összefüggésben a kritikai funkció megjelenését is maga után vonja.
2. a fatikus réteg vagy funkció A funkció célja az adó és vevő közötti kommunikatív kapcsolat
kommunikációs csatornák kezelése: a
felépítése, megszakítása, folytatása és bontása,
ún. kommunikációs primitívek alkalmazása. A funkció a kontaktusra irányul, ez „a fizikai csatornát (auditív, vizuális stb. csatornák) jelenti, a pszichológiai kapcsolatot feltételezi feladó és címzett között. Ezek [a csatornák] teszik lehetővé az interakciót.” (Fercsik-Raátz 1999:13) Példák a konatív funkció megvalósítására:
megszólítások, köszönések, búcsúzások; de közhelyszerű, „szokásos”, sztereotip kérdések is (amelyekre
A legnyilvánvalóbbak a
ide tartoznak a hasonlóan sztereotip válaszokat várunk, ezért ezeknek a kérdéseknek elsődlegesen kapcsolatépítő funkciója van). A párbeszédekben valós idejű interakció valósul meg, ami feltételezi a kommunikációs csatornák folyamatos kontrollját. Ennek hatékony felhasználását írja le Thomas Gordon a munkahelyi konfliktusok kezelésében. (Gordon 1993:63 sköv.) Az ajtónyitogatók, passzív meghallgatás és biccentők tipikusan, az értő figyelem pedig részben fatikus jellegű tevékenységek. A reklámkommunikáció során nagy hangsúlyt fektetnek a figyelemfelkeltés különböző eszközeire. Ezeknek rendkívül sok fajtája ismert, pl. a váratlanság vagy szokatlanság, meghökkentés, meglepetés stb. (vö. Brochand-Lendrevie 2004:91-93). Az alkalmazható módszerek jó része azon alapul, hogy valamilyen érzelmet kell kiváltani a vevőben — azaz az expresszív funkciót kell aktivizálni. Az irodalmi művekben az időkezelésnek — pontosabban a ritmusváltásnak, például az előadási és befogadási (olvasási, újraolvasási vagy „körüljárási”) idő szándékos lelassításának vagy éppen felgyorsításának — sok esetben figyelemfelkeltő funkciója (is) van. „Ha valami fontos vagy izgalmas van készülőben, kultiválnunk kell a halogatás művészetét.” (Eco 2002:72) o Ennek egyik alapvető eszköze a részletezés, a részletek aprólékos kidolgozása — például a formagazdagság a képzőművészetben, a díszítés az építészetben, vagy az aprólékos leírások az irodalomban. A különböző retorikai-stilisztikai alakzatok mint „barbarizmusok” (vö. pl. Szathmári 2008:20) egyik funkciója éppen a beszélt nyelv szabályaitól való szándékos eltérés, amelynek nyilvánvalóan figyelemfelkeltő funkciója (is) van.
A Trisztánnal ültem... Radnóti-versszöveg egy párbeszédes kommunikatív helyzetet ír le, amely feltételezi a résztvevők — az egyes szám első személyben megnyilatkozó költő és Trisztán — közötti folyamatos interakciót. Lássuk a vers első versszakát: 2.1 táblázat példák a fatikus funkcióra Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött, hány éve már? (költői) kérdés hisz akkor épp a Kingen hősködött! egymásba fonódó alliterációk (h-v-cs) Vörösborunk világitott az asztalon, szokatlan költői kép feljött a hold. o metonímia: A CSILLAG FÉNY A vízre csillagok csorogtak, o metafora: A FÉNY VÍZ mert este volt. Trisztánnal ültem ... (1939)
A részletgazdagság funkciója:
(The Cathedral of Chartres2) 2
http://idriart28-chartres.eu/wp-content/uploads/chartres_16.jpg
a részletgazdagság funkciója:
(Albrecht Altdorfer: The Battle of Alexander at Issus3)
3
http://www.almaleh.com/ecriture/inscriptions/battle.jpg
a részletgazdagság funkciója:
(Hieronymus Bosch: The Last Judge4) 4
http://www.dl.ket.org/webmuseum/wm/paint/auth/bosch/judge/judge-c.jpg
3. az expresszív réteg vagy funkció A funkció célja az adó érzelmeinek (például öröm, bánat vagy szomorúság, félelem, harag, undor, meglepődés stb.) kifejezése a vevő számára. Az expresszív funkció feltételezi, elvárja és optimális esetben aktivizálja is a vevő beleérző (empatikus) képességét. A konstruktivista szemléletű kommunikációelmélet expresszív tervező gondolkodásmódról beszél; az így kommunikáló emberek „Egész egyszerűen azt közlik, amit gondolnak és éreznek, hogy mások abból megtudják, mit gondolnak és éreznek. Egyetlen céljuk a nyílt
és őszinte kommunikáció [...].” (Griffin 2001:116) Az ilyen típusú kommunikáció egyik jellemző példája lehet a költői vagy művészi önkifejezés. Példák az expresszív funkció megvalósítására:
Az expresszív kommunikáció tipikus formái a felkiáltások (Rosengren 2004:62).
„A tisztán emotív réteget az indulatszók képviselik a nyelvben.” (Jakobson 1993:100) Az expresszív személyközi kommunikáció során tipikus az egyes szám első
személy
(„én”) használata — pontosan azért, hogy az adó aktivizálja a vevő
empatikus funkcióját. Ennek jellegzetes formái az ún. „én-üzenetek”, amelyek egyenesen közlik a kommunikáció címzettjével, hogy (1) mi az a problematikus, „elnemfogadható” szituáció, amire az üzenet vonatkozik, (2) ez a helyzet a beszélőből milyen negatív érzelmeket vált ki, és (3) ha a szituáció továbbra is fennáll, ez milyen negatív következményekkel fog járni a beszélőre nézve. (Gordon 1993:114). A közvetlen emberi kommunikáció során az expresszív kommunikáció nagy része nem verbális kommunikációs csatornákon (például arckifejezések, gesztusok, testtartás stb.) keresztül valósul meg. Az expresszív kommunikáció legnyilvánvalóbb formája a kifejezett érzelmek explicit, képi vagy verbális kifejezése. Az érzelmeket explicit módon kifejező képi (pontosabban audio-vizuális) elemek, ill. szavak és kifejezések gazdagsága felveti ezek összegyűjtését és hierarchikus (de legalábbis „tezaurisztikus”) elrendezését.
Az érzelmek egy lehetséges csoportosítása (3.1 táblázat; vö. Oatley-Jenkins 2001:303):
boldogság szomorúság harag félelem
3.1 táblázat az érzelmek egy lehetséges csoportosítása érzelmek, amelyek alkalmanként szabadon lebeghetnek pl. célok elérésekor érzett elégedettség pl. fontos, alapvető cél (végleges) elvesztése pl. a cél útjában álló akadály leküzdése
pl. fenyegetés, veszély előérzete érzelmek, amelyeknek mindig van tárgyuk pl. a gyermek érzelmei a szülők iránt „kötődési szeretet”
kötődés, gondoskodás, „gondoskodó szeretet” szerelem, (szexuális) vágy undor megvetés
pl. a szülők érzelmei („szerelme”) a gyerekek iránt pl. Radnóti Miklós szerelme Fanni, Vajda János szerelme Gina, vagy Juhász Gyula szerelme Anna iránt pl. beszennyeződés elkerülése (szó szerinti vagy átvitt értelemben) pl. csoporton kívüli személy vagy áruló kiközösítése
példa a félelem kifejezésére:
(Edward Munch: Scream5)
5
http://fredriksarnblad.files.wordpress.com/2008/03/in495-munch-bst-scream-1893.jpg
A tárgyhoz kötődő érzelmek rendszere olyan „alapvető jelzőrendszert” alkot, amely például adott cselekvések vagy cselekvéssorok (elvárható) sikerességéről, ill. sikertelenségéről tájékoztat. Ez a kommunikáció folyamatára, mint cselekvéssorra is alkalmazható. Vizsgáljuk meg például néhány érzelem lehetséges értelmezését a fatikus jellegű kommunikáció kontextusában: 3.2 táblázat az érzelmek lehetséges értelmezése fatikus jellegű kommunikáció esetén
érzelmek, mint markerek meglepődés enyhe bosszúság becsapottság érzete, csalódás
jelleg
lehetséges értelmezés
+
figyelem felkeltése, kapcsolat „megnyitása”
-
kapcsolat lezárása
(pillanatnyi) zavarodottság
-
érdeklődés, kíváncsiság
+
elutasítás, visszautasítás kívülhelyezkedést jelző érzelmek (amelyek pl.
-
a humorban vagy egy ásításban, félrenézésben stb. jelennek meg — vö. közléssorompók alkalmazása)
-
elégedettség
+
elégedetlenség, frusztráció
-
kapcsolat (időleges) felfüggesztése [további kommunikációs funkciók aktivizálása, pl. a félreértés okának megértése] kapcsolat fenntartása [további kommunikációs funkciók aktivizálása, pl. kontextus felismerése stb.] kapcsolat lezárása kapcsolat felfüggesztése, kísérlet a kapcsolat lezárására (a kapcsolat lezárása után: a kommunikáció sikeres volt) (a kapcsolat lezárása után: a kommunikáció sikertelen volt)
A fenti érzelmek érdekes vizsgálatokhoz vezethetnek, például megkísérelhetjük összeállítani a kommunikáció lehetséges fatikus protokolljainak jellemző „érzelmi mintázatait”. Azonban ilyenkor óvatosan kell eljárnunk, mivel az érzelmek a kommunikáció egész folyamatát végigkövetik, és értelmezésük mindig attól függ, hogy a kommunikáció melyik szakaszában fordulnak elő, azaz éppen melyik kommunikációs funkció aktív. A különböző funkciók egymásra épülése a kommunikációs folyamatban adja a kommunikáció sémáját, amely szintén különböző mintázatokat követhet. Egy meghatározott kommunikációs szituáció és cél esetén a séma konkretizálható, és kialakítható a kommunikáció egy lehetséges forgatókönyve. Ez egyebek közt az adott kommunikációs cél megvalósítása érdekében konkrétan követendő kommunikációs eljárások leírását foglalja magába (amely például a vevő pozitív vagy negatív érzelmeitől függően különböző „elágazásokat”, azaz alternatív kommunikációs eljárásokat is tartalmazhat).
A marketingkommunikáció esetében egy lehetséges kommunikációs séma a következő lehet — az adó szempontjából (vö. Boda-Benediktsson 2006): 3.3. táblázat a marketingkommunikáció egy lehetséges sémája konkrét cél általános cél aktivizált funkció figyelemfelkeltés, kapcsolat fatikus funkció felépítése szinkronizáció az adó és vevő poétikai funkció között (pl. adott ritmus felvétele) fókuszálás a vevőre érdeklődés felkeltése, megfelelő (címzett „megszólítása”, kontextus kialakítása (pl. ismert referenciális funkció személyre szabott üzenet környezet) küldése) közös kód kialakítása (pl. metanyelvi funkció jellemző stílus vagy regiszter) szimbolikus, archetipikus poétikai funkció kapcsolatok felépítése fókuszálás az üzenet egy egyedi jellemző kiemelése tárgyára, üzenet (az üzenet tárgyának pozícionálása (egy szó informatív funkció megkülönböztetése más, hasonló vagy szlogen bevitele „a tárgyaktól) vásárlók koponyájába”) pozitív asszociációs „holdudvar” metanyelvi funkció kialakítása információs tartalom átvitele (pl. termék főbb jellemzőinek informatív funkció felsorolása) pozitív érzelmi tartalom hozzákapcsolása a termékhez (pl. üzenet tényleges egy elégedett, „prototipikus” expresszív funkció vásárló érzelmeinek tartalmának átvitele, kommunikációs cél ábrázolásával) megvalósítása vásárlásra késztetés (pl. a szükségletek kielégítésére konatív funkció irányuló vágy felkeltésével) vásárló meggyőzése, „garanciák” adása (pl. valós referenciák kritikai funkció bemutatása) kapcsolat lezárása, csatornák fatikus funkció felszabadítása
4. a poétikai réteg vagy funkció A poétikai funkció fogalmát Roman Jakobson vezette be: „A poétika elsődlegesen azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy
mi tesz egy nyelvi közleményt műalkotássá. [...]” (Jakobson 1972:230) A poétikai funkció célja ilyen értelemben
művészi vagy
esztétikai hatás
elérése. Általános kommunikációelméleti keretben ezt nyilvánvalóan nem szűkíthetjük le a költészetre (sőt valójában még a verbális kommunikációra sem). „Minden kísérlet, amely a poétikai funkció szféráját a költészetre akarja korlátozni, vagy a költészetet a poétikai funkcióéra, megtévesztő egyszerűsítés volna. A poétikai funkció a verbális művészetnek nem egyetlen, hanem csupán uralkodó, meghatározó funkciója, míg minden más nyelvi tevékenységben másodlagos, járulékos alkotóelemként vesz részt. Ez a funkció a jelek érzékelhetőségének elősegítése által elmélyíti a jelek és a tárgyak alapvető kettéválását. Ezért, amikor a nyelvészet a poétikai funkcióval foglalkozik, nem korlátozódhat a költészet területére.” (Jakobson 1993:103) A poétikai funkció szűkebb értelemben
az üzenet megformáltságára, formai kialakítására vonatkozik. „A poétika a verbális struktúra problémáival foglalkozik, ahogyan a festészet elemzése a képi struktúrával. Minthogy a nyelvészet a verbális szerkezet átfogó tudománya, a poétika a nyelvészet szerves részének tekinthető.” (Jakobson 1972:230) A költészet formai eszköztárának ismerete a „költői mesterség” része, ezt minden nagy költő esetében — kivétel nélkül — megfigyelhetjük. Például Radnóti Miklósnál: „Radnóti ars poeticája szigorúan figyelmeztet a forma tiszteletére, a költői kifejezés minden eszközének szinte erkölcsi szigorú rangjára: a mondanivaló épsége, tisztasága, ereje függ ettől.” (Ortutay: 1967:365) Az üzenet, mint műalkotás meghatározó formai jegyeinek leírására számos elmélet létezik. Ezek közül az egyik Berlyne elmélete.
Az esztétikai hatást (E) kiváltó „fokális inger” főbb tulajdonságai (Berlyne; vö. Farkas 2001:9-10, Crozier 2001:44-45,59 sköv.): (1) pszichofiziológiai tulajdonságok: intenzitás, telítettség, színárnyalat (továbbá: alak/forma, arány/szimmetria; ill. hangerő, hangmagasság, hangszín, lecsengés stb.) (2) KOLLATÍV
TULAJDONSÁGOK: komplexitás vagy összetettség (K) vs. egyszerűség
informativitás mértéke: o újdonság (meglepőség, érdekesség) vs. ismertség (ismerősség) o többértelműség (asszociatív kör, „holdudvarhatás”) vs. egyértelműség rendezettség (R) vs. rendezetlenség összeillés (hasonlóság) vs. össze nem illőség (inkongruitás) Birkhoff képlete (1933): E = R / K (a későbbi kutatások szerint: E (3) „ökológiai” tulajdonságok: jelentés, jelző (referenciális) érték, asszociációs kör stb.
= R * K)
Berlyne hipotézise: a kellemességérzet („hedonikus érték”) a fenti tulajdonságok, és közülük is elsősorban a kollatív változók értékének növekedésével egy darabig fokozatosan nő, majd elér egy maximális szintet, amelyet követően csökkenni kezd. 4.1 ábra (A Wundt-Berlyne görbe6)
6
http://www.blueberry-brain.org/silliman/Wundt-Berlyne_files/image004.gif
Korábban már utaltunk rá, hogy a poétikai funkció célja álláspontunk szerint legjobban a viszony fogalmával írható le: Általános értelemben a poétikai funkció célja a fatikus funkcióval kialakított kommunikációs kapcsolaton túlmenő viszony kialakítása az adó és vevő között. Most pontosítsuk a viszony fogalmát: viszonyról beszélünk akkor, ha az adó és vevő közötti kommunikációs kapcsolat elég szoros ahhoz, hogy lehetővé tegye a
közvetlen
(főként az érzelmekre, a tudattalanra ható, a kritikai funkciót teljesen vagy részlegesen kiiktató, ezáltal a kommunikációs tartalmak közvetlen befogadását lehetővé tevő), intenzív (azaz lényegileg redundanciamentes) és több csatornán, például elsődleges és másodlagos, verbális és nem verbális stb. csatornákon egyidejűleg megvalósuló, azaz „kollatív” (másképp szinergikus, „szinesztetikus”) kommunikációt. Az adó és vevő közötti viszony kialakítása különböző módokon lehetséges (pl. „indulat” és „látomás”, Füst 1993). A viszony kialakításának két alapvető formájára vezessük be a
szinkronizáció és a szimbólumhasználat elnevezéseket.
Példák a poétikai funkció megvalósítására:
A
szinkronizáció
fő formái az adott művészeti ágak kötött ábrázolási vagy
kifejezési formái, előre rögzített időbeli és/vagy térbeli mintázatai, amelyek „többek, mint a mintázatokat alkotó részek összessége” (azaz „jó Gestalt”-ok); például o a hangok egy adott készletéből kialakított dallamok vagy melódiák,
o az ismerős színekből, formákból és alakzatokból kialakított kompozíciók, o vagy a költői nyelv zenei-ritmikai elemeinek segítségével kialakított versformák. A szinkronizáció és szimbólumhasználat kapcsolatát mutatja, hogy a költői nyelvnek nemcsak hangtani, hanem szemantikai zeneisége is van. Ebben meghatározó szerepet töltenek be azok a szavak, amelyek archetipikus jelentést hordoznak, T.S. Eliot megfogalmazásában „az adott nyelv és civilizáció egész történetét” sugallják. A szimbólumhasználat lényege párhuzamosan egynél több jelentésréteg aktivizálása. Leghatékonyabb formája archetípusok vagy ősminták aktivizálása, de egy adott kultúra mindig rendelkezik sajátos, egyedi szimbólumokkal is (ezek közösségformáló szerepét emeli ki például Bormann szimbolikus konvergencia elmélete, vö. Griffin 2001:20 sköv.). Az archetípusok alapvető forrása a mítosz és a mese, és archetipikus tartalmak húzódnak meg a vallásos és rituális tevékenységek mögött. Az ún. látomásos vagy „vizionárius” irodalmi alkotásokban szintén meghatározó szerepet játszanak (Jung különbséget tesz pszichologikus és vizionárius művészi alkotás között, Jung 2003:85 sköv.). Egyes „modern” műfajok esetében, ilyen például a science fiction és különösen a fantasy, a művek hatásának egyik fő forrása archetipikus tartalmak megjelenítése. (lásd pl. Boris Vallejo festményeit). A szimbólumhasználat hatékonyságát mutatják a reklámkommunikáció során alkalmazott pozícionálás különböző eszközei is. A pozícionálás talán leghatékonyabb formája az, amikor a reklámozott termék vagy szolgáltatás legfontosabbnak tartott (egyedi, más termékektől megkülönböztető) tulajdonságaihoz egy (kulcs)szót vagy szlogent kapcsolnak hozzá, amely egyfajta „horogként” képes behatolni a potenciális vásárló koponyájába, ott rögzülni, és a továbbiakban egyidejűleg több jelentésrétegben (az archetipikus mintázatoktól kezdve a mindennapi kommunikáció „szó szerinti” szintjéig) megvalósuló ún. „holdudvarhatást” kifejteni, amely minden olyan esetben, amikor az adott kulcsszó előfordul, automatikusan „behozza” a hozzákötött terméket vagy szolgáltatást (vö. a fókuszálás törvényével, Ries – Trout 1995:34 sköv.).
Az archetípusok használatára első példaként tekintsük Radnóti Miklós Szélesen c. versét, amely a poétikai funkción alapuló kommunikáció egy ősi formáját, a halottsiratást — a lélek felszabadításának rítusát — jeleníti meg költői eszközökkel: Radnóti Miklós: Szélesen Örülj, ha te meghalsz, majd körülállnak apró szentek, megáldott hanggal és énekelnek: áldott leszel, ha nagyszemű fiúk és nagyszemű lányok állnak és épül búcsuzó hangjuk lassan köréd, mint porszemre épül a gyöngy a kagyló könnyeitől költő és imádkoznak majd a jámborok. (1930 március 23) A vers két alapvető — kommunikatív jellegű — archetípust aktivizál, ezek például az IMA (apró szentek, megáldott, áldott, imádkoznak, jámborok) és a ZENE (szélesen/largo, hanggal, énekelnek, hangjuk). fogalmakkal írhatóak le. Az archetípusok A TEST KAGYLÓ és A LÉLEK PORSZEM/GYÖNGY metaforákhoz kapcsolódnak: a zsolozsma (az ima és a zene) mint a „kagyló könnye”, a testben lakozó lelket („porszemet”) átalakítja, felszabadítja (miáltal a porszem gyönggyé válik). (4.2 ábra). 4.2. ábra A Szélesen c. vers metaforáinak képi ábrázolása
további példa az archetípusok használatára — a SZIRÉN szimbóluma:
(Boris Vallejo: Siren Song7)
7
http://www.d4rkw00d.net/gallery/vallejo/boris_vallejo_395.jpg
példa az archetípusok használatára — a VÁMPÍR szimbóluma:
(Boris Vallejo: Vampire’s Kiss8) 8
http://digilander.libero.it/godzillas/Vallejo/1979/Boris%20Vallejo%20-%201979%20%20Vampire%27s%20Kiss.jpg
5. a konatív réteg vagy funkció A funkció célja az, hogy az adó kiváltsa a vevő valamilyen reakcióját vagy cselekvését, azaz valamilyen módon — közvetlenül vagy közvetve — befolyásolja a vevőt. Világos, hogy a lehetőségeket az adott (társadalmi) szituáció és/vagy az adott társalgási szokások szabályrendszere határolja be, amelyet erősen befolyásol, egyebek közt, a kommunikációban részt vevő felek kapcsolatrendszere és társadalmi pozíciója vagy státusza. A konstruktivista kommunikációelmélet ezt a kommunikációs attitűdöt mint konvencionális tervező gondolkodásmódot írja le; az így kommunikáló emberek esetében „Az egyén megtanulja a játékszabályokat, és az együttműködési feltételekhez igazodva kibúvókkal, bókokkal, bocsánatkérésekkel vagy részletes beszámolóval rukkol elő az adott igénynek megfelelően.” (Griffin 2001:116) Példák a funkció megvalósítására:
A konatív személyközi kommunikáció során tipikus az
személy
egyes szám második
(„te”) és a felszólító mód használata (pl. kérések, tiltások, felszólítások, parancsok, utasítások stb. adása) — természetesen attól függően, hogy a beszélő státusza mit tesz lehetővé. A problémamegoldást (a munkahelyi konfliktuskezelést) szolgáló párbeszédek során az ún. közléssorompók kifejezetten konatív jellegűek, mivel „a hallgatónak a problémagazda megváltoztatására irányuló vágyát vagy szándékát közvetítik — törekvést a másik fél magatartásának irányítására.” (Gordon 1993:69 sköv.) Thomas Gordon 12 különböző közléssorompót különböztet meg (utasítás, figyelmeztetés vagy fenyegetés, moralizálás, tanácsadás, kioktatás, ítélkezés vagy kritizálás, elismerés vagy dicséret, címkézés vagy kigúnyolás, értelmezés vagy elemzés, bíztatás vagy vigasztalás, kikérdezés, figyelem elterelése vagy tréfálkozás). A marketingkommunikációban ezt a funkciót valósítja meg a megcélzott potenciális vásárló „vásárlásra késztetése”, például úgy, felkelti a vágyat egy adott termék (azaz egy szükséglet kielégítése) iránt. A különböző „emberi játszmák” (vö. Berne 1984) szintén főként a konatív rétegbe tartoznak. A konatív csatornán folyó kommunikáció lehetséges formáinak meghatározásakor egyes beszédaktus-megnyilatkozások (pl. az ígéret, kérés, parancs, figyelmeztetés, engedélyezés és szerződés, vö. Terestyéni 2006:143) — jó kiindulópontot jelentenek. Az illokúció (az adó szándéka) ↔ lokúció (az információs tartalom) ↔ perlokúció (a kiváltott hatás) séma lényegében a konatív kommunikáció sémájának is tekinthető.
példa a vágy felkeltésére egy reklámban, pontosabban egy turisztikai weblapon (Welcome to Caribbean Dreams9):
A szlogen
„Make your desire come true” mutatja a poétikai és konatív funkciók egymásra épülését.
9
http://www.caribbeandreams.co.uk/desire.html
6. záró gondolatok A fentiekben részletesen áttekintettük a kommunikáció alacsonyabbrendű alap- és kiegészítő funkcióit. Mindegyik funkció (például fatikus, expresszív stb.) esetében megadtuk a funkció részletes leírását — egyfajta „definícióját” —, majd példákat adtunk azokra az eszközökre, amelyek az adott funkciót ténylegesen megvalósítják (például az expresszív kommunikáció sok esetben nem verbális csatornákon keresztül valósul meg). Bár ezek elsősorban az emberi kommunikációra vonatkoznak, egy részük valószínűleg átvihető az ember-számítógép közötti kommunikációra is (bár némi egyszerűsítés után). A legtöbb esetben még tovább finomíthatjuk a leírást, és példákat adhatunk azokra a konkrét formákra is, amelyek adott eszközöket megvalósítanak (például nem verbális csatornák lehetnek az arckifejezések, gesztusok, testtartás stb.; ezen belül például a mimikai kommunikációt milyen arckifejezések jellemzik stb.). Így egy többszintű
hierarchiához jutunk, amely az integrált kommunikációs modell funkcionális leírását valósítja meg: a kommunikáció alap- és kiegészítő funkciói; az egyes funkciókon belül o az egyes funkciókat megvalósító eszközök; az egyes eszközökön belül az egyes eszközöket megvalósító (konkrét) formák (majd az ezeket megvalósító „részformák” stb. — további hierarchiaszinteken) Célunk az, hogy az így kialakított többszintű hierarchia alkalmas legyen arra, hogy konkrét, verbalizált kommunikációs helyzeteket tudjunk elemezni a segítségével. Az elemzés alapgondolata az, hogy ha az integrált kommunikációs modell funkcionális leírása egy adott kommunikációs helyzet szempontjából teljesnek tekinthető, akkor minden egyes kommunikációs aktus (pl. konkrét megszólítások, felszólítások, kijelentések stb.) helye meghatározható a hierarchiában, azaz a kommunikációs aktusok formálisan elhelyezhetőek a hierarchia „levélszintjén”. Ha viszont ez nem lehetséges, akkor a hiányzó eszközökkel és/vagy elemekkel ki kell egészíteni a modell funkcionális leírását. Célszerűnek tűnik az egyes konkrét, verbalizált kommunikációs helyzetek elemzésének a kiegészítése a kommunikációt kísérő érzelmek detektálásával és jelölésével, de ez nem érinti a funkcionális modell teljességének kérdését: az érzelmek, mint a kommunikáció sikerességét, ill. sikertelenségét jelző „markerek” a modell konkrét alkalmazásai, például az ember-gép kommunikáció hatékony megvalósítása szempontjából lehetnek fontosak, a kommunikációs folyamatot leíró protokollok szintjén.
Felhasznált irodalom: 1. Bańczerowski Janusz: A nyelv és a nyelvi kommunikáció alapkérdései. Budapest: ELTE BTK Szláv Filológiai Intézet Lengyel Filológiai Tanszék, 2000. 2. Beaugrande, Robert de; Dressler, Wolfgang: Bevezetés a szövegnyelvészetbe. Budapest: Corvina K. 2000. 3. Berne, Eric: Emberi játszmák. Budapest: Gondolat K. 1984. 4. Borbás Gabriella Dóra: A szinonimitás elméleti szempontból. (Lexikai szinonimika). In: Gecső T.; Spannraft M.: A szinonimitásról. Budapest: Tinta K. 1998. 44-49. 5. Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. Budapest: Animula K. 2001. 6. Buda Béla: A pszichoterápia alapkérdései. Kapcsolat és kommunikáció a pszichoterápiában. (Válogatott tanulmányok) Budapest: Országos Alkohológiai Intézet – Területi Általános Megelőző Addiktológiai Szakgondozásért Alapítvány. 1999. 7. Boda István; Benediktsson Dániel: Multimédia és marketingkommunikáció az oktatásban. In: Tompa K.; Nádasi A. (szerk.): AGRIA MEDIA 2006. Eger: EKF Líceum K. 2006. (CD-ROM melléklet). 8. Boda I. Károly; Bodáné Porkoláb Judit: A forgatókönyv helye a tudásfajták rendszerében. In: Dobi Edit (szerk.): A forgatókönyv mint dinamikus szövegszervező erő. Officina Textologica 14, 2008. 11-24. 9. Brochand, B.; Lendrevie, J.: A reklám alapkönyve. Budapest: KJK - Kerszöv Jogi és Üzleti K. 2004. 10. Carey, James W.: A kommunikáció kulturális megközelítése. In: Kondor Zs.; Fábri Gy. (szerk): Az információs társadalom és a kommunikációtechnológia elméletei és kulcsfogalmai. Budapest: Századvég K. 2003. 252-270. 11. Crozier, Ray: Pszichológia és design. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 12. Csépe Valéria; Győri Miklós; Ragó Anett (szerk.): Általános pszichológia 3. Nyelv, tudat, gondolkodás. Budapest: Osiris K. 2008. 13. Eco, Umberto: Hat séta a fikció erdejében. Budapest: Európa K. 2002. 14. Farkas András: Előszó helyett. Néhány elméleti megfontolás a pszichológia és a design kapcsolatának tanulmányozásához. In: Crozier, Ray: Pszichológia és design. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001. 7-15. 15. Fercsik Erzsébet; Raátz Judit: Kommunikáció szóban és írásban. Budapest: Krónika Nova Kiadó, 1999. 16. Fercsik Erzsébet; Raátz Judit: Kommunikáció és nyelvhasználat. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006. 17. Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben. In: Vilcsek Béla (szerk.): Irodalomelméleti tanulmányok. A műalkotás születése és megközelítése. Budapest: ELTE TFK, 1993. 8193. 18. Gordon, Thomas: Vezetői Eredményesség Tréning. V.E.T. Budapest: Studium Effektive, 1993. 19. Griffin, Ed: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Budapest: Harmat K. 2001. 20. Jakobson, Roman: Nyelvészet és poétika. In: Vilcsek Béla (szerk.): Irodalomelméleti tanulmányok. A műalkotás születése és megközelítése. Budapest: ELTE TFK, 1993. 97106. 21. Jung, G.C.: A lélektani típusok általános leírása. Budapest: Európa K. 1994. (Mérleg) 22. Jung, C.G.: A szellem jelensége a művészetben és a tudományban. Budapest: Scholar K. 2003. 23. Komlós Aladár (szerk.): A szimbolizmus. Budapest: Gondolat K. 1965.
24. Kotler, Philip: Marketing management. Elemzés, tervezés, végrehajtás és ellenőrzés. Budapest: Műszaki K. 1991. 25. Kövecses Zoltán: A metafora a kognitív nyelvészetben. In: Pléh Csaba, Győri Miklós (szerk.): A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Budapest: Pólya K. 1998. 50-82. 26. Kulcsár-Szabó Zoltán: Irodalmiság és medialitás a költészetben. In: Kulcsár-Szabó Zoltán; Szirák Péter (szerk.): Az esztétikai tapasztalat medialitása. Budapest: Ráció K. 2004. 74-111. 27. Lotman, J.M.: A művészi szöveg paradigmatikájának szintjei és elemei. In: Lotman, J.M.: Szöveg, modell, típus. Budapest: Gondolat K. 1973. 89-189. 28. Oatley, K.; Jenkins, J.M.: Érzelmeink. Budapest: Osirik K. 2001. 29. Ortutay Gyula: Radnóti Miklós: Száll a tavasz. In: Albert Zs.; Vargha K. (szerk.): Miért szép? Századunk magyar lírája verselemzésekben. Budapest: Gondolat K. 1967. 364-371. 30. Pál József; Újvári Edit (szerk.): Szimbólumtár. Jelképek, motívumok, témák az egyetemes és a magyar kultúrából. Budapest: Balassi K. 2001. 31. Petőfi S. János: A szöveg, mint komplex jel. Bevezetés a szemiotikai-textológiai szövegszemléletbe. Budapest: Akadémiai K. 2004. 32. Pléh Csaba: Bevezetés a megismeréstudományba. Budapest: TypoTex. 1998. 33. Popper, Karl: Test és elme. Az interakció védelmében. Budapest: TypoTex. 1998. 34. Porkoláb Judit; Boda István Károly: A háttértudás szerepe a költői kommunikációban (Füst Milán: Zsoltár). In: Gecső Tamás (szerk.): Nyelvi kompetencia — kommunikatív kompetencia. Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola – Budapest: Tinta K. 2006. 317325. (Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 58.) 35. Ries, A.; Trout, J.: A marketing 22 vastörvénye. Budapest: Bagolyvár K. 1995. (Profit Könyvek 1.) 36. Rosengren, K.E.: Kommunikáció. Budapest: TypoTex. 2004. 37. Szathmári István: Az alakzat vitatott alapkérdései az alakzatlexikonban. Magyar Nyelvőr 132: 1, 2008. 18-26. 38. Terestyéni T.: Kommunikációelmélet. A testbeszédtől az Internetig. Budapest: AKTITypoTex K. 2006. 39. Ury, William: Tárgyalás nehéz emberekkel. Budapest: Bagolyvár K. 1995. 40. Watzlawick, Paul; Beavin, Janet: A kommunikáció néhány formális arculata. In: Buda Béla (szerk.): Kommunikációelméleti szöveggyűjtemény I. Általános kommunikációelmélet. Budapest: Tankönyvkiadó. 1976. 165-178.
