KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE VI. 1-275/2008.
ELİTERJESZTÉS
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. október 30-ai ülésére
Tárgy:
Tájékoztató a közgyőlés két ülése közötti idıszak fontosabb eseményeirıl, beszámoló átruházott hatáskörben hozott döntésekrıl, a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról
Elıterjesztı: Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke Összeállította: Holchacker Jánosné osztályvezetı
2
Tisztelt Megyei Közgyőlés! A testület két ülése közötti idıszak fontosabb eseményeirıl, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és egyes közgyőlési határozatok végrehajtásáról a következıkben adok számot, illetve tájékoztatást.
A Komárom-Esztergom Megyei Közlöny 2008. évi 10. számában megjelent a 13/2008. (IX.25.) számú önkormányzati rendelet a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésérıl szóló – többször módosított – 4/2008. (II.28.) számú önkormányzati rendelet módosításáról és kiegészítésérıl. Az önkormányzati rendeletnek megfelelıen a KEMÖ 2008. évi költségvetési rendeletének módosítása adatait az intézmények a honlapról letöltötték, az elıirányzatokat lekönyvelték. A Komárom-Esztergom Megyei Közlöny 2008. évi 5. különszámában a Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratait jelentettük meg.
HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSA A 127/2008. (VI.26.) számú közgyőlési határozat szerint szeptember 27-ét – hagyományteremtı céllal – megyenappá nyilvánította a közgyőlés. Döntött arról is, hogy elsı alkalommal szeptember 26-27-én Komárom-Esztergom Megyei Napok elnevezéssel tartja a rendezvényt. Szeptember 26-án és 27-én két napos eseménysorozattal ünnepelte fennállásának nyolcvanötödik évfordulóját Komárom-Esztergom megye. Az évforduló elsı napján konferenciát rendeztek, majd értékelték a diákoknak szóló rajz-, fotó-, illetve esszépályázatot. Szombaton az Ünnepi Közgyőlésen találkoztak a megye hetvenhat településének képviselıi. Dr. Völner Pál, a megyei közgyőlés elnöke, dr. Kovács György Zoltán, Komárom-Esztergom megye rendszerváltás utáni elsı elnöke, valamint a községek, városok vezetıi aláírták azt a Zárónyilatkozatot, amelyben kifejezik szolidaritásukat egymással és a vidéki emberekkel. A 145/2008 (VIII. 28.) számú közgyőlési határozat szerint a közgyőlés – az elnöki keret terhére - 30.000 Ft támogatásban részesítette a Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítı Alapítvány „Örömzene” címő cd-jének kiadását. Az Alapítvány október 1-jén kelt levelében azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy mivel az említett cd-t idén nem áll módjukban kiadni, a megítélt támogatást az október 18-án megrendezésre kerülı „Fogyatékossággal Élı Amatır Elıadók IX. Országos Kulturális Fesztiválja” szereplıinek díjazására fordíthassa. Arra figyelemmel, hogy a közgyőlés hatásköre alapítványi támogatások nyújtása, javaslom, értsen egyet a testület e nemes cél támogatásával és fogadja el a beterjesztett határozati javaslatot.
A 212/2008. (IX.25.) számú közgyőlési határozat alapján – amelyben maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezése kérdésében döntött a közgyőlés - kérelmet nyújtottunk be az Oktatási Hivatalhoz a maximális létszám feletti osztályok, csoportok jogszerő mőködése érdekében.
3
A 213/2008. (IX.25.) számú közgyőlési határozat alapján benyújtottuk a Hegyháti Alajos Óvoda, Általános Iskola, Speciális Készségfejlesztı Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon általános iskolai intézményegységének továbbmőködtetéséhez szükséges engedélyezési kérelmet az Oktatási Hivatal Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához. A 214/2008. (IX.25.) számú közgyőlési határozat szerint a testület egyetértett azzal, hogy a Megyei Önkormányzat az MNV Zrt által meghirdetett pályázatokon és árveréseken vegyen részt és a közgyőlés elnökét termıföldvásárlásra hatalmazta fel.
A Költségvetési Osztály a következıket jelentette: Tájékoztatjuk a Tisztelt Közgyőlést, hogy a megyei önkormányzat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. által • a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó földterületek haszonbérbe adására irányuló szabályzata alapján, a Magyar Állam tulajdonában lévı földterületek haszonbérbe adására közzétett pályázati felhívásokkal élve 138.915.042 Ft-ot, •
a Magyar Közlöny 2008/41. számában megjelent, a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó földterületek értékesítési szabályzata alapján nyilvános, egyfordulós pályázati felhívásával élve 106.159.000 Ft-ot fizetett pályázati biztosíték címén. A területfejlesztési és vagyongazdálkodási referens a következıket jelentette: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtott be az MNV Zrt. által értékesítésre meghirdetett termıföldek megvásárlására. A 11 meghirdetett blokkból 7 blokk – a BT-0001/08 ácsi, a BT-0002/08 ácsi-bábolnai, a BT-0003/08 bábolnai, a BT-0005/08 etei, a BT-0006/08 tárkányi, a BT-0007/08 tárkányi és a BT-0008/08 kerékteleki értékesítési egységek – megvásárlására tettünk ajánlatot. A 7 értékesítési egységgel összesen 2103 hektár termıföld tulajdonjogának megszerzésére pályáztunk, amelyekért összesen 1.286 millió forint vételárat ajánlottunk. A megyei önkormányzat pályázatot nyújtott be mindkét meghirdetett haszonbérleti pályázatra: a Bábolna-Bana-Tárkány földterületre-, illetve a Bábolna-Tárkány földterületre kiírt felhívásokra. A 20 éves idıtartamra vállalt haszonbérlet gyakorlásának díja összesen 1.639 millió Ft. A pályázatok elbírálása a beadási határidıt (október 2, illetve 3.) követı 45-75 napon belül várható. A 2008. október 13-14-én lebonyolított földárverésen egy földterületet vásároltunk, az Ács 0422/5 hrsz.-ú 7,5850 hektár területő, 151,70 AK értékő földterületet 22.001.200 Ft-ért vásároltuk meg. A 179/2008. (IX.25.) számú közgyőlési határozatot – amelyben a szakosított szociális ellátást nyújtó megyei önkormányzati fenntartású intézmények összevonásáról döntött a közgyőlés – eljuttattuk valamennyi érintett intézményhez.
4 A felelısök a következı közgyőlési határozatokban elıírt feladatokat végrehajtották, eleget tettek tájékoztatási kötelezettségüknek: 111-119/2008. (VI.26.) sz. KH 210/2008. (IX.25.) sz. KH
211/2008. (IX.25.) sz. KH
181-209/2008. (IX.25.) sz. KH 221/2008. (IX.25.) sz. KH
223/2008. (IX.25.) sz. KH
Alapító okiratok módosítása (eljuttattuk az érintett intézményekhez) Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítása (eljuttattuk a kuratórium titkárához) A Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány alapító okiratának módosítása (eljuttattuk a kuratórium titkárához) Alapító okiratok módosítása (eljuttattuk az érintett intézményekhez) A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Minıségirányítási Programjának esélyegyenlıségi szempontból történı felülvizsgálata (eljuttattuk az érintett intézményekhez) Személyi változás az Egészségügyi és Szociális Bizottságban (A személyi változás átvezetésre került a Szervezeti és Mőködési Szabályzat 5. számú függelékében.)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A szakképzési potenciál növelését és a TISZK-KEM létrehozását támogató infrastrukturális fejlesztés a Közép-dunántúli Régióban” címő, TIOP 3.1.1.-08/12008-0019 jelő pályázat elbírálása megtörtént (a várólista 6. helyére kerültünk). A projekt a keretösszeg kimerülése miatt nem nyert támogatást.
BIZOTTSÁGOK TEVÉKENYSÉGE A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés - Egészségügyi és Szociális Bizottsága szeptemberi ülésén a következı napirendi pontokat vitatta meg: • a Drogambulancia helyzete Komárom-Esztergom megyében • Tájékoztató a Tatai Kistérség Idıskorúak Otthona kistérségi fenntartásba történı mőködésének egy éves tapasztalatairól és beszámoló a szociális módszertani feladatokról • Beszámoló a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Feichtinger Sándor Idıskorúak Otthona szakmai munkájáról • Döntés a megyei fenntartású szakosított szociális ellátást nyújtó megyei önkormányzati intézmények összevonásáról Átruházott hatáskörben eljárva (5/2008. (IX.23.) sz. határozat) jóváhagyta a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat Mentalhygienes és Rehabilitációs Intézmény szakmai programját és házirendjét. Ugyancsak átruházott hatáskörben (6/2008. (IX.21.) döntött arról, hogy az Egészségügyi és Szociális Keret terhére támogatja 150-150 E Ft-tal a megyei orvosnapok, a megyei szakdolgozói konferencia, valamint a szociális munka napjának megrendezését.
5
- Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottsága augusztusi ülésén véleményezte a rendkívüli közgyőlés bizottsági hatáskörbe tartozó elıterjesztéseit Ezt követıen átruházott hatáskörben eljárva a következı döntéseket hozta: • Tóth Zsófia pekingi olimpiai útjának költségeihez (vízum, reptéri illeték, biztosítás) - a Pegazus Sport Tours Kft részére – 73.420 Ft-tal hozzájárul a Sport Keret terhére. ˙(13/2008. (VIII.26.) sz. határozat) • Ugyancsak a Sport Keret terhére 100.000 Ft-ot biztosít a XXIX. Nyári Olimpiai Játékokon részt vett megyei sportolók, edzıik és játékvezetıik köszöntésére (14/2008. (VIII.25.) sz. határozat) Szeptemberi ülésén véleményezte és a közgyőlésnek elfogadásra ajánlotta a bizottsági hatáskörbe tartozó elıterjesztéseket. A 16/2003. (X.30.) számú önkormányzati rendelet alapján kiírta a 2009. évi PRO ARTE Komárom-Esztergom Megye Mővészeti Ösztöndíj elnyerésére a pályázatot. (A pályázati felhívás a honlapon is közzétételre került.) Ezt követıen átruházott hatáskörben eljárva a következı döntéseket hozta: • A Forest Suliolimpia rendezvényhez, a Tatai Edzıtábor bérleti díjának fedezetére 200.000 Ft-tal járul hozzá a Sport Keret terhére. • A XXIX. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton nemzetközi Utcai Futóverseny kapcsán a megye legeredményesebb csapata díjazására 50.000 Ft-ot biztosít a Sport Keret terhére. - Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Bizottsága szeptemberi ülését Leányváron tartotta. A bizottságot – a települést röviden bemutatva – köszöntötte Tóth János polgármester, majd pedig Gáspár Tibor, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke adott tájékoztatást az önkormányzat mőködésérıl, a település nemzetiségi csoportjairól. A bizottság elismerte a végzett munkát és köszönetét fejezte ki a leányvári kultúrcsoportok magas színvonalú tevékenységéért. A bizottság megkezdte a Kisebbségek Napja elıkészítésével kapcsolatos feladatok áttekintését is, amelynek ebben az évben Vértestolna ad otthont. Egyebek keretében - átruházott hatáskörben eljárva – arról döntött a bizottság (4/2008. IX.18.) sz. határozat), hogy a Nemzetiségi Keretbıl – utólagosan, támogatási szerzıdés formájában – 300.000Ft támogatást nyújt a KEMTCKÓ Auschwitzi emlékútjához és 60.200 Ft-tal pedig a Kisebbségek Napja egyéb felmerülı költségeihez járul hozzá. - Térség- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága szeptemberi ülésén megvitatta az Ingatlanhasznosítással összefüggı ügyek 5/2008. tárgyú elıterjesztést. A kórházi ingatlan vonatkozásában a Pénzügyi Bizottságon elhangzott módosításnak megfelelıen fogadta el a határozati javaslatot, míg a balatonvilágosi ingatlan értékesítésével kapcsolatosan azt javasolta, a közgyőlés függessze fel az értékesítést, amennyiben a kórházi ingatlan értékesítése megtörténik. A bizottság támogatta a regionális vízmő társaságok részvéteinek önkormányzati tulajdonba adását, ezt követıen pedig hosszasan tanácskozott a termıföld vásárlás kérdéseivel. E napirendi pont tárgyalásán jelen volt a közgyőlés elnöke is, aki szóbeli kiegészítésével és a kérdésekre adott válaszaival segítette a bizottsági döntéshozatalt. A bizottság 1 tartózkodás mellett fogadta el az elıterjesztést. A Megyei Területrendezési Terv intézkedési javaslatainak idıarányos teljesítésérıl szóló tájékoztatót közgyőlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta és egyhangúlag támogatta.
6 A bizottság ez alkalommal – átruházott hatáskörbe eljárva – döntött a Kistelepülési Pályázati Alapból történı támogatás kérdésében a következık szerint: • Térség- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága a Kistelepülési Pályázati Alap terhére – a kistelepülési tanácsnok és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács képviselıjének egyetértésével – 2.760.000,- Ft kamatmentes visszatérítendı támogatást ítél meg Annavölgy Község Önkormányzata részére az általános iskola sátortetıvel való ellátása tárgyú, az ÖTM által támogatott fejlesztésének saját forrás kiegészítésére. Annavölgy Község Önkormányzata a támogatást a folyósítást követı 12 naptári hónap elteltével negyedéves gyakorisággal, negyedévente azonos összegben, 24 hónap alatt köteles visszafizetni. •
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Térség- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága a Kistelepülési Pályázati Alap terhére – a kistelepülési tanácsnok és a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács képviselıjének egyetértésével – 2.900.000,- Ft kamatmentes visszatérítendı támogatást ítél meg Dömös Község Önkormányzata részére a Kırössy utca új, szilárd burkolattal való ellátása tárgyú, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által támogatott fejlesztésének saját forrás kiegészítésére. Dömös Község Önkormányzata a támogatást a folyósítást követı 12 naptári hónap elteltével negyedéves gyakorisággal, negyedévente azonos összegben, 24 hónap alatt köteles visszafizetni. (25(2008. (09.22.) sz. határozat)
Egyebek keretében pedig Hummel Rudolf bizottsági tag felvetette, hogy legyen lehetıség a Leader-közösségek támogatására a Kistelepülési Pályázati Alapból. E kérdéssel a bizottság a következı ülésén kíván foglalkozni. - Ügyrendi és Regionális Bizottsága szeptemberi ülésén közgyőlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta a következı elıterjesztéseket: • Szociális intézmények mőködésének átszervezése • Alapító okiratok módosítása • A Komárom-Esztergom Megyei Mővelıdési, Ifjúsági és Közösségfejlesztési Alapítvány és a Kultsár István Társadalomtudományi és Kiadói Alapítvány alapító okiratának módosítása A bizottság elvégezte a 2008. évi költségvetési rendelet módosítása tervezetének jogi szempontból történı vizsgálatát, majd pedig azt közgyőlési tárgyalásra alkalmasnak tartotta.
Információ a késıbbiekben megrendezésre kerülı bizottsági ülésekrıl
A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés - Egészségügyi és Szociális Bizottsága október 28-án 9,00 - Környezetvédelmi Bizottsága október 28-án 9,00 - Mezıgazdasági Bizottsága október 29-én 14.00 - Mővelıdési, Oktatási és Sport Bizottsága október 21-én 9,00
7
- Nemzetközi Kapcsolatok és Idegenforgalmi Bizottsága október 22-én 8,30 - Pénzügyi Bizottsága október 27-én 13.00 - Térség- és Gazdaságfejlesztési Bizottsága október27-én 14,00 - Ügyrendi és Regionális Bizottsága október 22-én 10,00 órai kezdettel ülésezik. A bizottsági ülésekrıl a késıbbiekben adunk tájékoztatást. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal belsı szervezeti egységei biztosították a bizottságok mőködésének adminisztratív feltételeit. Ezen túl végzett munkájukról a következık szerint adnak tájékoztatást: Elnöki Titkárság Elnökség-Alelnökség Szeptember 26. Az elkészült esztergomi Zöld Fenyı Idısek Otthonának kulcsait adta át az intézmény vezetıjének, Szabó Mónikának ünnepélyes keretek között dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke. Szeptember 26-27. Komárom-Esztergom megye fennállásának nyolcvanötödik évfordulója alkalmából rendeztük meg a Komárom-Esztergom Megyei Napok elnevezéső két napos eseménysorozatot Esztergomban, Tatabányán és Komáromban. Szeptember 28 – Október 3. Szeptember 28. és október 03. között német, skót és magyar részvétellel rendeztek Sportfesztivált Komárom-Esztergom megye testvérterületén, a németországi Heinsberg járásban. Megyénk sportolóit a rendezvényen 9 lány, 9 fiú és 2 fı kísérıtanár képviselte az esztergomi Dobó Gimnáziumból. A gyerekek és kísérıik a színes sportprogram mellett, több kulturális programon is rész vettek. Az eseményre egy négy fıs hivatalos delegáció is meghívást kapott. A hivatalos delegációt Simon Géza, a közgyőlés alelnöke vezette. A delegáció a német és skót partnerrel többek a között a háromoldalú kapcsolat jövıjérıl is folytatott tárgyalásokat. Október 3. Az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság és a megyei Védelmi Bizottság közös rendezvényét tartották a Megyeházán. Az eseményen megemlékeztek az 55 éves vízügyi szolgálat munkájáról, valamint tájékoztatót hallgattak meg a Duna megyei szakaszait érintı árvízvédelmi beruházásokról, amelyek az Almásfüzitı-Szıny és Tát árvízvédelmi szakaszait érintik. A tanácskozáson részt vett dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke, megjelentek a megyei védelmi bizottság tagjai, a helyi védelmi bizottsági elnökök, valamint a Duna-menti települések polgármesterei. Október 6. A tatabányai József Attila Megyei Könyvtárban nyitották meg a Könyvtári Hét nevő programsorozatot. A megnyitón köszöntıt mondott dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke.
8 Vasárnap az esztergomi Helischer József Városi Könyvtárban, a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban, a tatai Móricz Zsigmond Városi Könyvtárban, a tokodi Nagyközségi Könyvtárban, illetve a József Attila Megyei Könyvtárban Könyves Vasárnap-ot tartottak, amelyen ingyenes beiratkozással várták a látogató olvasókat. Október 8. A Komárom-Esztergom Megyei Védelmi Bizottság és a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság rendezett találkozót a rendvédelmi szervek vezetı szakemberei részére. A rendezvényen kívánták létrehozni azt a szakmai fórumot, amelyen lehetıség nyílik tapasztalat- és információcserére, valamint tájékoztatásra. A tanácskozáson részt vett dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke, aki a megyei Védelmi Bizottság elnöke is egyben. Október 9. Tatabányán ismét megrendezték a regionális pályaválasztási kiállítást. A közép- és felsıfokú oktatási és felnıtt képzı intézményeket, valamint hiányszakmákat bemutató három napos kiállítás megnyitóján részt vett dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke. Október 14. PhD. Doc. Ing. Milan Belica Nyitra Megyei Önkormányzat elnöke meghívására Nyitrára látogatott dr. Völner Pál, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés elnöke és küldöttsége. A látogatás során tárgyalásokat folytattak az Európai Területi Együttmőködés Operatív Program keretében hamarasosan kiírásra kerülı pályázatokról az idegenforgalom, kultúra és oktatás területén, illetve áttekintették a testvérmegyei együttmőködés egyéb aktuális kérdéseit. Október 20. A Megyei Önkormányzatok országos Szövetsége elnöki tanácskozásán vett részt dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke. A Komárom-Esztergom Megyei Mentálhygiénés és Rehabilitációs Intézmény (MERI) „Ilyenek vagyunk” címő jótékonysági gálamősorának résztvevıit köszöntötte dr. Hidas János, a közgyőlés alelnöke. Október 21. A Regionális Turizmusfejlesztési Bizottság ülésén vett részt dr. Hidas János, a közgyőlés alelnöke. Október 22. A Bécs-Budapest Szupermarathon Tatáról rajtoló mezınyét indította dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az 1956-os forradalom és szabadságharc 52., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 19. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett, ahol dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke elismerést nyújt át egy megyebeli tőzoltó kollégának. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat vezetıi és a Hivatal dolgozói emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 52. évfordulójáról és helyezték el a kegyelet koszorúját a Megyeháza mögötti parkban lévı ’56-os emlékmőnél. Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezı, Kisbéren rendezendı megemlékezésen mondott ünnepi beszédet dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke. Október 23.
9 Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékezı, Tatabányán rendezendı megemlékezésen helyezi el a megyei önkormányzat koszorúját dr. Hidas János, a közgyőlés alelnöke. A felvidéki Karva kultúrházában emlékeznek az 1956-os forradalomra és a kitelepítésekre a Csemadok Komáromi Területi Választmánya, a Csemadok Karvai Alapszervezete és Karva Község Önkormányzata. Köszöntıt mond Duka Gábor polgármester. Ünnepi szónok: dr. Hidas János, a közgyőlés alelnöke.
Elnöki Titkárság 2008. október 14. Szlovákia/Nyitra megye/Nyitra Milan Belica, Nyitra megye elnökének személyes meghívására nyolc fıs delegáció utazott Nyitrára. A találkozó célja Európai Uniós pályázatokon való közös részvétel és a határon átnyúló együttmőködés lehetıségeinek minél szélesebb körő kiaknázása. A megbeszélésen közlekedési, idegenforgalmi és oktatási kérdéseket érintettek a felek.
2008. október 14-16. Szlovákia/Nyitra megye/Nyitra Nyitra megyei kollégáink Közép-európai testvérmegyék részvételével konferenciát szerveztek a hamarosan kiírásra kerülı INTERREG IVC keretén belül közös pályázatként megvalósítható „Ciryl és Metód út” munkacímen elnevezett idegenforgalmi és oktatási területeket érintı projektrıl.
Intézményi és Önkormányzati Fıosztály Szociális referens Október 1-je minden évben az idısek világnapja. Ez alkalomból vendégül láttuk a KomáromEsztergom megyei idısügyi szervezetek képviselıit 2008. szeptember 25-én a Megyeháza Nagytanácstermében. Az ünnepélyes köszöntı és az Oroszlányi Bányász Klub Alapítvány Bányász Népdalköre elıadását követıen az idısekért végzett tevékenységükért elismerı oklevélben részesült az „Életet az Éveknek” Komárom-Esztergom Megye Nyugdíjas Szervezetek Egyesülete (2800 Tatabánya Béla király krt. 57.) javaslatára - Kiss József tatai lakos, a Tatai Nyugdíjas Klub elnöke 26 éve, - Heizler Károlyné tatabányai lakos, a Dózsakerti Nyugdíjas Klub elnöke 30 éve, - Csolnoki Nyugdíjas Klub a 12 éve mőködı klub vezetıje Janosek Istvánné, - Nyergesújfalui Nyugdíjas Klub a 25 éve mőködı klub vezetıje Lovász Józsefné. A rendezvény sikerét szervezımunkájával és jelenlétével segítette a Komárom-Esztergom Megyei Idısügyi Tanács. Oktatási osztály Megtörtént az informatika normatíva, valamint az ıszi érettségi vizsga díjának igénylése. Értekezletet tartottunk a megyei önkormányzat fenntartásában lévı nevelési-oktatási intézmények vezetıi számára. Az értekezlet témái:
10 • • • • •
Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás aktuális kérdései A közoktatási törvény 2008. évi változásai A sajátos nevelési igényő tanulók oktatásával kapcsolatos jogszabályváltozások Tájékoztatás a „Közoktatás-fejlesztést támogató hálózat kiépítése a Közép-Dunántúli régióban” címő TÁMOP 3.2.2./08/A-2 pályázatról A Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítványtól elnyert támogatások elszámolásának rendje
Részt vettünk: -
-
október 7-én Székesfehérvárott, a VÁTI Kht Területi Irodájával egyeztetı megbeszélésen. A megyei önkormányzat sikeresen túljutott a KDOP 5.1.1./2F pályázat elsı fordulóján a Jávorka Sándor Mezıgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium fıépületéhez kapcsolódó új oktatási szárny építésének koncepciójával. A második fordulós döntés elıtt el kell készíteni az ún. útvonaltervet, amelynek elemei az engedélyes tervek elkészítése és az építési engedély megszerzése, a költségvetés pontosítása, mőszaki és szakmai tartalom véglegesítése, közoktatási esélyegyenlıségi terv elkészítése, a nyilvánossági terv véglegesítése, a megvalósíthatóság tanulmány pontosítása, a szakmai tartalmi fejlesztés (TIOP 3.4.1.) részletes kimunkálása. Október 9-én a Megyei Pályaválasztási Kiállításon
Sportreferens Folyamatos feladatok: -
2008/2009. tanévi versenyrendszer: körzeti és megyei versenyek koordinálása
-
Sport Keret 2008: pályázati szerzıdések, elszámolások
Programok: ▪ Magyar Gyermeklabdarúgó Szövetség megalakulása, megyei tájékoztató – részvétel (szeptember 16-án) ▪ Közremőködés az Atlétikai Serdülı Országos Bajnokság lebonyolításában – szeptember 2021. ▪ Atlétika ügyességi csapatbajnokság megrendezése a Tatai Edzıtáborban III-VI. kcs. – (szeptember 23.) ▪ IX. Forest Suliolimpia nemzetközi középiskolás meghívásos verseny lebonyolítása 2008. szeptember 27-28. - Tatai Edzıtábor -
Részt vett iskolák: Domokos Kázmér Iskolacsoport Eötvös József Gimnázium Jókai Mór Gimnázium Kultsár István Szakközépiskola Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola Péch Antal Mőszaki Szakiskola és Gimnázium Bercsényi Miklós Középiskola
Szovata, Románia Tata Komárom Komárom Tatabánya Tatabánya Gyır
11 ▪ Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratoni futóverseny megyei feladatainak elvégzése; sajtótájékoztatón történı részvétel Gyırben (október 10.) ▪ Diákturisztikai találkozó koordinálása – Balatonfüred, október 17. Résztvevı iskolák megyénkbıl: Petıfi Sándor Általános Iskola, Komárom Fekete István Általános Iskola, Almásfüzitı ▪ Sportlövı Diákolimpia Komáromban III-VI. korcsoport – október 17. ▪ SAMSUNG Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton – 2008. október 18-23. – megyei koordináció Területfejlesztési és Gazdasági Fıosztály Fıépítész Az új, megyénken átvezetı nemzetközi gyorsforgalmi út érdekében 2008. október 9-én Esztergomban megalakult az M11 munkacsoport. A szervezet létrehozását Esztergom város képviseletében Meggyes Tamás polgármester úr, országgyőlési képviselı kezdeményezte, aki írásban kereste meg Közgyőlésünket, és kérte a csatlakozásunkat. Az V/c nemzetközi folyosó részeként létesítendı, a Balti és az Adriai tengert összekötı nyomvonalat Komárom-Esztergom Megye 2005-ben elfogadott Területrendezési Terve (Komárom-Esztergom Megye Területrendezési Szabályzatáról szóló 22/2005. (IX. 29.) számú önkormányzati rendelet) is tartalmazza. Az új Országos Területrendezési Terv egyeztetése során a megye minden alkalmat megragadott, hogy ezt a fıúti nyomvonalat a döntéshozókkal elfogadtassa. Örömmel vettük, hogy az ország új szerkezeti terve megjeleníti a „Dunától-Dunáig” (Esztergomtól a 6-os útig) húzódó úthálózati fejlesztés gondolatát, mely egyszerre szolgál belföldi és nemzetközi érdekeket, az európai közlekedési-folyosó rendszerekhez csatlakozva az ország, s azon belül kiemelten a Közép-Magyarországi és Közép-Dunántúli Régió fejlıdésére komoly mértékben kiható nemzetközi kapcsolatrendszer erısítését. Figyelembe véve Szlovákia és Magyarország területfejlesztési és területrendezési elképzeléseit, hangsúlyos feladat az észak-déli kapcsolatrendszer javítása. Ennek érdekében támogatjuk megyénkben az új Duna-hidak, és Esztergomtól az M6-ig új észak-dél irányú gyorsforgalmi út építését. Közlekedési vizsgálatok is megerısítik azt az álláspontot, hogy a folyosó az Esztergomnál megépítendı új Duna-hídon és a Zsámbéki medencén átvezetı fıúton keresztül teremtheti meg Közép-Európa legversenyképesebb közlekedési tengelyét Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és a mediterránum között, és a leghatékonyabb területfejlesztési hatásokat gyakorolja az érintett országokra. Fentiekre tekintettel fontos, hogy az V/C jelő páneurópai folyosó nyomvonalaként a Lodz - Zsolna – Budapest – Eszék – Plocse összeköttetés régiónkban jöjjön létre. Javaslom, hogy a megye vegyen részt a munkacsoport tevékenységében, és a rendelkezésre álló tervekkel és adatokkal segítse annak munkáját, ezért kérem a határozati javaslat elfogadását. Költségvetési Osztály A 16/1997. (XII.18.) sz. önkormányzati rendeletnek megfelelıen jelentjük, hogy a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat intézményeinek 2008. szeptember 30-i tartozásállománya a mellékelt 1. sz. táblázat szerint alakult.
12 A 2008. évben felvett munkabérhitelek és kamataik alakulását a 2. sz. táblázat tartalmazza. Az önkormányzat fenntartásában mőködı Szent Borbála Kórház 2008. szeptember 30-i állapotnak megfelelı tartozásállományát a 3. sz. táblázat tartalmazza. Intézményi Ellenırzési Osztály - Átfogó pénzügyi ellenırzést végeztünk a KEMÖ Levéltárában (Esztergom). - A közoktatási intézményeknél megkezdtük a 2009. évi állami normatívák igényléséhez kapcsolódóan a tanulólétszám ellenırzését. - Felmérést végeztünk az intézmények Kölyök Kft. felé fennálló étkezési díj tartozásáról, a Kölyök Kft.-nek az intézmények felé fennálló közüzemi díjtartozásáról, valamint a Kölyök Kft.-nek az intézmények felé fennálló, utólagos elszámolással rendezésre kerülı bérleti díjairól. - Elkészítettük a 2009. évi intézményi ellenırzési munkatervet.
JOGSZABÁLYOK 2008. évi XXIX. törvény
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról /M.K.89./
2008. évi L. törvény
Az Országos Területrendezési Tervrıl szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról /M.K.99./
2008. évi LVI. törvény
A hitelintézetekrıl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítási összeghatár emelését célzó módosításáról /M.K.147.
177/2008. (VII.1.) Korm.r.
A közigazgatási hivatalról /M.K.97./
3/2008. (VII.25.) ÖM r.
A helyi önkormányzati képviselık és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselık választása költségeinek normatíváiról, tételeirıl, elszámolási és belsı ellenırzési rendjérıl szóló 4/2006. (VIII.1.) ÖTM rendelet módosításáról /M.K.109./
76/2008. (VI.13.) OGY. h.
Országos népszavazás elrendelésérıl /M.K.87./
Tatabánya, 2008. október 20.
Dr. Völner Pál
13
HATÁROZATI JAVASLAT I. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés az Esztergomtól az M6-ig vezetı új észak-dél irányú gyorsforgalmi út mielıbbi megépítése érdekében csatlakozni kíván a 2008. október 9-én Esztergomban megalakult M11 munkacsoporthoz. Határidı: Felelıs:
folyamatos Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke
II. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 1. Elfogadja a következı közgyőlési határozatok végrehajtásáról adott jelentést: 111-119/2008. (VI.26.) 179/2008. (IX.25.) 181-209/2008. (IX.25.) 210/2008. (IX.25.) 211/2008. (IX.25.) 127/2008. (VI.26.)
212/2008. (IX.25.) 213/2008. (IX.25.) 214/2008. (IX.25.) 221/2008. (IX.25.) 223/2008. (IX.25.)
2. Módosítja a 145/2008. (VIII.28.) számú közgyőlési határozatot a következık szerint: „a Komárom-Esztergom Megyei Tehetséggondozó és Léleksegítı Alapítvány számára - az elnöki keret terhére – 30.000 Ft támogatást nyújt a „Fogyatékossággal Élı Amatır Elıadók IX. Országos Kulturális Fesztiválja” szereplıinek díjazásához.” Határidı: azonnal Felelıs. Dr. Völner Pál, a közgyőlés elnöke
3. Tudomásul veszi az átruházott hatáskörök gyakorlásáról és az eseményekrıl adott tájékoztatót.