Fay Weldon
Hétvége Fél nyolcra elkészültek; indulhatnak. Martha már mindent bepakolt a kocsiba, a három gyerek megfelelő öltözékben a hátsó ülésen, oktató célú társasjátékok és korpakeksz társaságában. Amikor a kocsiban minden kész, Martin kikapcsolja a televíziót, lejön, elölhátul bezárja a házat, és beül a kormányhoz. Hétvége! Alig két óra az autóút a nyaralóig pénteken estefelé: háromórányi hazafelé vasárnap késő este. És közben a vidék és a vendégek örömei. Szerencsésnek mondhatják magukat, milyen szerencsésnek! Pénteken Martha a hat-tizenkettes busszal ér haza, és elkészíti a család teáját, szendvicseit: azután lehúz négy ágyat és berakja a lepedőket, a paplanhuzatokat a mosógépbe, hétfőre: előszedi a szellőzőkosárból a vidéki ágyneműt, plusz a könyveket és a társasjátékokat, plusz a hétvégi ennivalót – apránként vásárolta meg a hét folyamán, hogy csökkentse a terhet –, plusz a maga dossziéját, amit magával hozott az irodából, plusz Martin rajzszereit (Martha piackutató egy hirdetési ügynökségnél, Martin szabadúszó tervező), plusz a hajkeféket, a farmerokat, tiszta pólókat, Jolyon antibiotikumát (gyakran van torokgyulladása), Jenny furulyáját, Jasper magnóját, s a többi – ó, az a s a többi! –, és mindent ügyesen, gyorsan bepakol a csomagtartóba. Hétközben nemigen lehet semmit a nyaralóban hagyni. („Felhívás betörésre”: így Martin.) Martha ezután körülfut a házban, rendet rak, törülget, ezt csinál, azt csinál, megkeresi a macskát az egyik szomszédnál, átadja a másikhoz, miközben a többiek teáznak; és mire jóllaktak, rendszerint büszkén végez mindennel. Martin még gyorsan meghallgatja az esti híreket, amíg Martha letakarítja az asztalt, a gyerekek pedig sorsot húznak, kié legyen a kocsiban a legjobb hely meg az utána következő. – Martha – mondta Martin ma este –, többet kellene végeztetned Mrs. Hodderrel. Visszaél az engedékenységeddel. Mrs. Hodder kétszer egy héten jön takarítani. Hetvenéves elmúlt. Két fontot kér egy órára. Martha a maga keresetéből fizeti: végtére a háztartás Marthára tartozik. Ha úgy dönt, hogy eljár dolgozni – szíve joga, hagyja meg Martin, ha nem is épp a legjobb a gyerekeknek, de hát ez már Martha erkölcsi felelőssége –, ő köteles fizetni a háztartási helyettesét. Tagadhatatlan igazság, gyakran hallatszik hangosan és félreérthetetlenül Martin szájából és Martha szívében. - Azt hiszem, igazad van – mondta Martha. Nem akart vitatkozni. Martin mögött hosszú, nehéz hét áll, és most vezetnie kell. Martha nem vezethet. Martha jogosítványát négy hónapja bevonták, ittas vezetés miatt. Általános vélemény szerint igazságtalan volt az ítélet; Martha ritkán iszik sokat; már csak azért sem, mert jobbára szorgosan töltögeti vagy mosogatja a mások poharát. A születésnapján azonban Martin, szokás szerint, elvitte vacsorázni, és a kimerültség meg az izgatottság elegyes hatására Martha óvatlanná vált, és maga sem tudta, hogyan, egyszer csak a vádlottak padján találta magát, fizethetett egy kidöntött lámpaoszlopért meg az új motorháztetőért, és hat hónapra bevonták a jogosítványát. Most tehát Maninnak kell levezetnie Martha kocsiját a nyaralóba, és Martin pénteken mindig fáradt, vasárnap meg felhevült és álmos, és Martha a motor minden egyes zökkenéséért, kondulásáért, döccenéséért valahogyan magát vádolja. Martinnak van egy kis sportkocsija londoni és mindennapi használatra: takarosan cikázik a forgalomban: Martha öreg kombijában kényelmesen elférnek a gyerekek, az elemózsiás kosarak, az ágyneműi, az élelmiszer, társasjátékok, növények, ital, a hordozható televízió és minden egyéb, amire csak a középosztálynak a vidéki hétvégeken szüksége lehet. 1
A kocsi ballag inkább, nem repeszt, és Martint dühíti. Goromba szó ritkán jön ki a száján, de Martha, amúgy feleség módra, nem abból sejti meg a férje hangulatát, amit mond, hanem amit nem, meg a feje tartásából, meg ahogy összecsippentett, vidám szemét még jobban, még vidámabban csippenti össze – no meg persze abból, ahogyan Martha kocsijához beszél. - Mozgás, vén csotrogány! Ennél több nem telik tőled? Öreg vagy, az a te bajod. Ne nyögj már! Mit panaszkodsz, hisz ez csak egy domb. Nagyon nagy a feneked. Nem fogsz itt átférni. Marthát nyomasztja a kora, a panaszkodásra való hajlama meg a széles csípője. Magára veszi Martin megjegyzéseit. Joggal vajon? A gyerekek nem vesznek észre semmit: vicces, amint a jópofa, nevetős Apu Mama kocsijának rovására tréfálkozik. Mamát elkapták, amint ittasan vezetett. Mama, akiben a nyüzsgő, buzgó mindennapi énje mélyén mélabú gyökerezik. Buzgó, jaj de buzgó! Martin csak nevetne, ha szóvá tenné, hogyan beszél a kocsijához, és figyelmeztetné Marthát az üldözési mánia veszedelmére. – Nehogy olyan légy, drágám, mint az anyád. – Martha édesanyja a vége felé azt hitte, mindenki összeesküdött ellene. Martha édesanyja gyanakvó elszigeteltségben élt, miáltal Marthának rideg és magányos volt a gyerekkora. Ehhez képest most csodálatos az élete. Emberek, gyerekek, házak, beszélgetések, étel, ital, színház – sőt, most még a hivatása is. Martin közte és az ellenséges világ között áll – a közkedvelt, könnyed, mókás Martin, aki csak egyet füttyent, és köréje sereglik a világ. Ó, hogyne volna hálás: Ő, a komoly kis Martha, a félszeg modorával, s a minduntalan maga elé tűzött unalmas vizsgafeladatokkal – hogy virágba szökkent az élete! És három gyereke van – Jasper, Jenny és Jolyon –, akik mind Martin széles homlokát, nyílt arcát örökölték, és a Martha szeretetéből, gondoskodásából fakadó magabiztosságuk, és a munka, amit születésük pillanatától beléjük fektetett! Martin vezet. Martha, kivételesen, bóbiskol. Megfelelő étel, megfelelő szavak, megfelelő darab. Gégész a mandulához, fogorvos a zápfogakhoz. Puskát elkobozni: tévét cenzúrázni: kreativitást serkenteni. Festékek, papír kéznél: könyvek a polcon: tanári fogadóórák. Zenetanárok. Tánciskola. Zsúrok. Barátokbarátnők uzsonnára. Iskolai előadások. Ünnepélyek. Gyerekzenekar. Martha felriad. Piros lámpa. Martin nem szereti, ha Martha alszik, amikor ő vezet. Ruhák. Jaj, a ruhák! Ezt nem veszem föl: ezt akarom fölvenni. Divatüzletek. Ruhák halma a sarokban: kimosva szépen, de ki kell vasalni, el kell rakni. Szedjük fel a földről a halmokat, be a kosárba. Martin nem szereti a rendetlenséget. A kreativitás a rend szülötte, nem a káoszé. Öt évig otthon, amíg a gyerekek kicsik voltak: vissza a munkába, de elveszett a nyugdíjigény. Hja, kedvesem – valamit valamiért, ha nem tudnád. Ha gyereked van, mama, érd be annyival. A te dolgod, nem a világé. Elég ennivalót vittél? Olyan nehéz megítélni. Ennivaló. Ó, az ennivaló! Bevásárolni ebédidőben. Hazacipelni. Telefőzni a mélyhűtőt szerda este, amikor Martin a kocsiszerelő-tanfolyamon ül, és nem állapíthatja meg, hogy már megint nincs nyugtod. Martin azt szereti, ha leülsz esténként. Gyümölcs, hús, zöldség, liszt a házi kenyérhez. A bolti kenyér, ugye, szennyezett. A fagyasztott étel, még ha magad főzted is, elveszíti az aromáját. Martin gyakran tesz rá megjegyzést. Fűszerek. Mindenki imádja az indiai csatnit. De az ára! Balra a londoni repülőtér. Nézzétek, gyerekek, nézzétek! Concorde? Te hülye, dehogyis Concorde. Ó, mindene lenni mindenkinek! Gyerekeké, férjé, munkaadóé, barátoké! Megvalósítható, hogyne: szupernő! Innivaló. Házi bor. Miért ne? Londonban dúsan nő a bodza: s legalább tudja az ember, mi van benne. Tároljuk a pohárszék felső polcain: bőven van hely: fel-le a létrán. Vigyázat! Meg ne csússz. El ne törd semmidet. Nincs jobb a balesetnél. A baleset freudi botlás: szándékos, rosszkedvű valami.
2
Martin nem állhatja. ha rosszkedvű az ember. Martinnak a karcsú nők tetszenek. Fogyókúra. Martinnak meglehetősen tetszik a titkárnője. Fogyókúra. Martin nagy híve a karcsú lábnak és a dús kebelnek. Hogy lehet mind a kettőt elérni? Lehetetlen. De próbálj, próbálj csak az lenni, aminek lenned kell, nem az, ami vagy. Kívül-belül. Martin virágot és csokoládét hoz: magával röpíti Marthát hétvégi vakációra. Csodálatos! A világon a legjobb férj: nézz csak összecsippentett, vidám, szelíd szemébe: abban is látni. Hogy a szája duzzogásra biggyed? Annyi baj. A szemébe nézz. Szerelem. Mi más lenne, mint szerelem. Te mentél hozzá. Te. Ki más érdemelne igaz szerelmet, mint te? A salisburyi puszta. Stonehenge. Nézzétek, gyerekek, nézzétek! Anya, százszor láttuk Stonehenge-et. Aludj csak. Főzés! Ó, a főzés. Mindenki szívesen vacsorázik Martinnál és Marthánál. Spekuláld csak ki az ebédidődben. Ha hat tizenkettőkor hazaérsz, kisütheted a húst, amíg felvered a tojásfehérjét, amíg megeteted a macskát, amíg megpucolod a babot, amíg kikészíted a sajtot, kecskesajtot, Martin imádja a kecskesajtot, Martha igyekszik szeretni a kecskesajtot – ó, az ágy, alvás, békesség, nyugalom. Szex! Igen, a szex. Orgazmus kéretik. Martin megkívánja. Hát, te is. Továbbá nem óhajtod, hogy a titkárnője szállítsa a szenvedélyt, amit te e1mulasztottál kifejleszteni. Na, mi van? Gyorsan, gyorsan, a kozmikus kötelék. Szerelem. Hitvesi szerelem. Titkárnő! Alantas gyanú bizonyára: semmi más. Egy kis üldözési mánia bizonyára, à la anyuka, isten nyugosztalja. Békesség. Nyugodjék békében. Rideg, magányos anya, akit mindvégig a gyanakvása vezetett. Mindjárt ott vagyunk, gyerekek. Mindjárt. A paradicsomban. A nyaralóban. Egyetek még egy kekszet. Rózsa virul az ajtó körül. Rózsa. Metszeni, gyomlálni, permetezni, szedni. Vigyázz a tüskékkel. Martin ritkán ripakodik rá, de most igen. - Martha, képtelenség, hogy neked nem kell rózsa! Kit vettem én feleségül? Egy rózsagyűlölőt? Zöld fű. Istenem, a fű. A füvet nyírni kell. Pihentető pázsit, bókoló százszorszépek, ragyogó boglárkák. Rózsa és fű és könyvek. Könyvek. Martin, kérlek, kell nekünk az a kétszáz könyv, jórészt húszas évekbeli első kiadások, amiket a Christie könyvárverésén vettünk egy szabad délutánodon? A könyveket porolni kell. Harsogó hahota Martin, Jasper, Jenny és Jolyon részéről. Mama a szerint ne legyenek könyveink: a könyveket porolni kell! Rózsák, zöld fű, könyvek és békesség. Amikor a nyaralóhoz érnek, Martha felriad, és egy kis sikolyt ereszt meg, ami mindenkit megkacagtat. Mama ébredő sikolya. Azután kipakolni a kocsiból, és ágyazni, és bekapcsolni a villanyt, és vacsorát készíteni, és leszedni a pókhálókat amíg Martin tüzet rak. Azután vacsora – sertésborda kétféle mártással („A disznóhús olyan unalmas, ha nincs rendesen elkészítve”; Martin), fejes saláta a kertből, már az, amit a nyulak meghagytak („Martha, rendesen betakartad az ágyást hálóval? De őszintén!”: Martin) és szalmaburgonya. A krumplipüré olyan fojtós és közönséges, krumplipüréporból pedig egyenesen elképzelhetetlen. A gyerekek csillagtérképpel a kézben tanulmányozzák az esti égboltot. Csodálatos gyerekek, Isten ajándéka! Azután letakarítani a vacsoraasztalt: kovászt keleszteni a kenyérhez: Martin már lefeküdt: kimerítette a vezetés meg a tűzrakás. („Martha, igazán fel kellene rakatnunk rendesen a fát. Csináltasd meg a gyerekekkel, jó?”: Martin.) Kisöpörni, rendet rakni:
3
megigazítani a tévéantennát. Felhajtani Jasper farmerját, ahol leszaggatta a szegélyt. („Martha, így még Jasper sem járhat”: Martin.) Éjfél. Jó éjt. Holnap jönnek a hétvégi vendégek. Heten ebédelünk és vacsorázunk szombaton. Heten reggelizünk vasárnap, kilencen ebédelünk. („Ne csinálj akkora felhajtást, drágám. Mindig akkora felhajtást csinálsz”: Martin.) Úristen, otthon hagytam a fokhagymaprést. Ez tíz percet jelent a kanál hátával, meg sót. Mert ki szereti a darabos fokhagymát? Senki. Martin vendégei aztán nem. Martin mondta. Aludni. . Colin és Katie. Colin Martin legrégibb barátja. Katie Colin új, fiatal felesége. Janet, Colin másik, régebbi felesége, Martha barátnője volt. Janet olyasféle volt, mint Martha, csöndesebb, színtelenebb a férjénél. Nyűgös, nyögős, vélte és mondta Martin, és persze mindenki egyetértett abban, hogy Janet nem törődik magával. Éppenséggel nem adtak igazat Colinnak, amiért otthagyta, de senki sem tagadhatta, hogy nagy volt a kísértés. Katie kontra Janet. Katie ernyedt, gyönyörű, elegáns. Vontatottan beszél. A keze kifejező: a lába pici és nőies. Gyereke nincs. Janet lúdtalpas, nagy lábon trappolt. Valami baj volt a lábával. Járás közben kissé befelé fordult. Janetnek két gyereke van. És mi tagadás, unalmas teremtés. De Martha szerette: amikor Janet lejött a nyaralóba, el is mosogatott. Nem úgy, ahogy a legtöbb vendég – aki kötelességszerűen elmossa az edényt, aztán ott hagyja a szárítótálcán, hanem rendesen eltörölgetett és el is rakott mindent. És kimosta a fürdőkádat, és valamennyi gyereket rábírta, hogy leüljön, jutott szék mindegyiknek, még a legkisebbnek is, és nyugton tartotta és lefoglalta őket, és a felnőttek – na igen, a férfiak – tovább beszélgethettek és viccelhettek és imádhatták a vidéki hétvégét, Janet pedig maga elé bámult, mintha hálás volna a nyugalomért, és egészen boldog volt. Janet kertészkedett is. Gyomlálta az epret, amíg a férfiak elmentek sétálni; lúdtalpas nagy lábát jól megvetette, el is taposott néha egy-két növényt, de sebaj, ó, semmi baj. Kedves jó Janet; aki megértette őt. Janet eltűnt, és itt van Katie. Katie a férfiakkal beszélget, és a férfiakkal sétál, és eléggé türelmetlenül teszi odébb a hamutartóját, amikor Martha megpróbálja eltakarítani körüle a poharakat. A mosogatás unalmas, ezt érzékeltette Katie modora, és a háztartás unalmas, és aki ilyesmivel vesződik, nagy szamár. Mint Martha. A hamu maradjon csak ott, ahol van, ha történetesen a vajba hullott is, és a beszélgetést nem szabad megzavarni. Kop, kop. Katie és Colin érkezik szombaton hajnali negyed kettőkor, nem sokkal azután, hogy Martha ágyba került. – Ugye nem haragusztok? A holdfény az oka. Nem tudtunk ellenállni. Láttátok volna Stonehenge-et! Nem ébresztettünk fel benneteket? Ki korán kel… igaz? Martha gyorsan összeüt egy omlettet. Szombat estére szánt tojás. („Martha isteni omlettet csinál”: Martin.) („Angyalom, csinálj egy olyan gombás omlettet: külön párold meg a gombát, ugye tudod, citrommal. Különben a leve belefolyik a tojásba, és tönkreteszi az egészet.”) Vasárnap vacsorára szánt gomba. De udvariatlanság volna szóba hozni. Martin csudásan feléledt Colin és Katie láttán. Hozza a whiskys üveget. Poharak. Jég. Kancsó a víznek. Felszolgálni. Elmosni még egy mosogatóravalót, amikor befejezték. Hajnali kettő. - Ne csináld már ma éjjel, drágám. -Ó, csak egy perc. – Ragyogó mosoly, semmi önsajnálat. Az önsajnálat elrontja a hétvégét mindannyiuknak. Martha tudja, hogy ha hét személy reggeliztetését akarja megoldani. a mosogatóból el kell takarítani az edényt. Kényes étkezés a reggeli. Kiváltképp ha a szalonnát, a tojást, a paradicsomot külön-külön serpenyőben süti. („Külön serpenyő – külön aroma!”: Martin.)
4
Hálóingben futkos. No persze a helyében Katie – de Marthában van valami olyan gyakorlatias. Ami ugye megnyugtató; csak hát a gyér hálóing meg a széles fenék meg a harmincnyolc esztendő együttesen kissé zavaró. Martha látja Colin és Katie szemében. Martinéban is. Bárcsak ne látna annyi mindent a mások szemében, kívánja Martha. Anyja is látott. Szegény, boldogult édesanya. Félreismertelek? Ez már a második hétvége, hogy Katie Colinnal jön, de Janet nélkül. Colin fényképész: Katie volt a kellékese. Kezdetben Colin és Janet: azután Colin, Janet és Katie: és most – Colin és Katie! Katie gumikesztyűben gyomlál és tévedésből árvácskákat húz ki gaz helyett, és nevet és nevet mindenkivel, amikor rádöbbentik a tévedésére, de az árvácskáknak vége. Persze Colin az évek folyamán meglehetős vagyonra és meglehetős hírnévre tett szert, és mit kezdjen egy meglehetősen vagyonos és híres ember olyan feleséggel, mint Janet, amikor ott van kéznél Katie? Az első Colin/Janet/Katie-féle hétvégén Katie előbukkant a fürdőszobából. – Izé… mondta, és szemmel látható undorral feltartott egy vizes törülközőt. – Csak ezt találtam. Semmi remény, hogy egy szárazat kapjak? – És Martha rohant száraz törülközőért, és csodával határos módon talált is egyet, és odaadta Katie-nek, aki ragyogó mosolyt villantott rá, mondván: - Ki nem állhatom a vizes törülközőt. Mindent inkább, csak vizes törülközőt ne –, mintha csak személyzetszegény időkben egy cselédhez szólna, és elhasználta az egész vizet, úgyhogy Marthának egy csepp sem maradt mosogatáshoz. A baj persze az, hogy a nyaralóban lehetetlen bármit is megszárítani. Szárító nincs, és Martin iszonyodik a ruhaszárító kötéltől, mert elrontaná a kilátást. Egész héten azért töri és gyötri magát a városban, hogy hét végén legyen egy kis vidéki panorámája. Nevetséges azzal tönkretenni, hogy teleaggatjuk vizes törülközőkkel. Ezen a szombat reggelen, mindjárt reggeli után, Katie kiment a kocsihoz – új Lamborghinijuk van Colinnal, holmi unalmasabb autóban Katie-t el sem lehet képzelni – és visszajövet egy Yves Saint Laurent-törülközőt lobogtatott. – Nézzétek, drágáim! Hoztam egyet otthonról! Mást nem is hoztak. Se gyümölcsöt, se húst, se zöldségfélét, még kenyeret sem, legkevésbé pedig egy doboz csokoládét. Az éjjel lelkes buzgalommal mentek lefeküdni, és a vendégszoba ingott-ringott-hullámzott: persze, ki is akarna mosogatni, ha ezt csinálhatja helyette – no de a gyerekek? Nem fognak összezavarodni? Előbb Colin és Janet, most meg Colin és Katie? Martha suttogva szóvá tette gondolatait Martinnak, aki valósággal megdöbbent. – Colin a legjobb barátom. Nem várom el tőle, hogy bármit is hozzon – és Martha kicsinyesnek érezte magát. – És jóságos ég, hát nem óvhatod meg a kölyköket örökre a szextől: ne légy olyan prűd –, minek következtében Martha hülyének is érezte magát. Kicsinyes, nyavalygós és hülye. Janet hétközben felhívta Marthát. A feje fölül eladták a házat, és a gyerekekkel együtt egy kis lakásba költöztették. Katie igyekszik rábeszélni Colint, hogy csökkentse a tartásdíjat, mondta Janet. - Semmi értelme, ha az ember anyagias – vallotta be Katie. – Nekem nincs semmim. Se házam, se családom, se kapcsolataim, se holmim. Nézzetek rám! Itt állok, egy szál magam, egyetlen bőrönd ruhával. – De Katie módfelett meg van elégedve egy szál magával, és a ruhái fantasztikusak. Katie jócskán ivott, és nagyon jópofa lett. Mindenki nevet, még Martha is. Katie már kétszer volt férjnél. Martha azon csodálkozik, hogyan érhet el valaki harmincas éveinek közepére, minden nélkül – se férje, se gyereke, se tulajdona, és mégsem bánja. No persze Martha felfogja ennek a kiszolgáltatottságnak az erejét. Ha Colin Katie mindene, hogyan is hagyhatná el? És mire? Hova menne? Hol lakna? Ó, eszes Katie.
5
- Piszkos a teáscsészém – mondja Katie, és Martha mentegetőzve rohan elmosni, és Martin megemelinti a szemöldökét. Marthára, nem Katie-re. - Szeretném, ha te is használnál parfümöt – mondja szemrehányóan Marthának Martin. Katie bőven használ. Marthának mintha sosem volna erre ideje, pedig Martin üvegszámra vásárolja neki. Marthát minden reggel valami veszedelem ugrasztja ki az ágyból – nyávog a macska, köhög a gyerek, megőrült a vekker, kopog a postás –, mikor szórhatna magára parfümöt? Martint azért csak bosszantja. Martha jobban igyekezhetne levenni a lábáról. Colin jóképű és nyughatatlan, és fiatalabbnak látszik Martinnál, holott egyívásúak. – A fiatalság ragadós – mondja Martin aznap éjjel az ágyban. – Amióta megtalálta Katie-t. – Megtalálta, mint valami kincset. Felfedezte; valami izgalmasat, csodálatosat, a begyöpösödött hitvesek sívó pusztaságában. Szombat reggel Jasper rálépett egy fadarabra. („Martha, miért engeded, hogy mezítláb járkáljon? Roppant helytelen”; Martin), és Martha bevitte a kórházba, ahol kiszedték a csúnya szilánkot. Martha tízkor ment el a nyaralóból és egyre ért vissza, és még akkor is ott ültek valamennyien a napon, ittak, az üres üvegek villogtak a magas fűben. A fű nincs lenyírva. Ne felejtsd el az üvegeket. Üvegcserép – újabb délelőtt a kórházban. Jaj, ne csinálj felhajtást. Érezd jól magad. Mint a többiek. Próbáld csak. Csakhogy se a krumpli nincs meghámozva, se a reggeli eltakarítva, semmi. Cigarettacsikkek a pirítósmaradvány, a szalonnahéj, a dzsemmaradvány között. – Meghámozhattátok volna a krumplit! – tör ki Martha. Ó, micsoda rosszkedv! Főbenjáró bűn. Döbbent undorral néznek rá. Martin is. - Szent egek - mondja Katie. – A teljes vasárnapi műsort végigesszük szombaton? Krumpli? Időtlen idők óta nem ettem krumplit. Isteni! - A gyerekek elvárják - mondja Martha. El is várják. A szombati meg a vasárnapi ebéd életük bátorító világítótornyaként fényeskedik. Szombati ebéd: családi ebéd: sült hal rósejbnivel. („Mennyivel jobb az itthoni, mint a bolti”: Martin.) Vasárnap. Rendszerint marhasült, krumpli, borsó, almáslepény. No és persze: yorkshire-i pudding. Örökös gond a tűzhely hőmérséklete. Ha a marhasültnek kis láng kell, a yorkshire-it hirtelen kell sütni. Hogyan lehet ezt elérni? Mint a dús kebelhez a karcsú csípőt. - Pihenj csak – mondja Martin. – Majd én megfőzöm a vacsorát, idejében. A szálka mindig kijön magától: nem kellett volna a gyereket kórházba vinni. Hagyd, hogy az élet elringasson, szerelmem. Add át magad a hullámoknak, az az igazi. És Martin szórakozott, átszellemült mosolyt villant Marthára. Keze a Katie karcsú, barna, sok-sok aranypánttal övezett karján nyugszik. - Különben is, túlságosan sokat törődsz a gyerekekkel – mondja Martin. – Nem tesz jót nekik. Igyál valamit. Martha tehát kényelmetlenül kuporog a lépcsőn és iszik egy pohár almabort, és azon töpreng, hogy ha későn ebédelnek, hogyan mosogat el idejében, és veszi ki a húst a pácból az aznap estére meglehetősen ünnepélyesnek szánt vacsorához. A bárányhúsnak legalább négy órát kell pácolódnia kis lángon; a nyaralóban igen kicsi a sütő, és nem lehet egyszerre használni a grillsütőveI, és Martin grillen szereti a halat, nem kisütve. Úgy kisebb a koleszterintartalma. De ezt csak magában gondolja Martha. Unalmasak az efféle háztartási részletek, és Martin a legszelídebb panaszszavát is jelenetnek minősíti. Márpedig hálátlanság lenne jelenetet rendezni. Ez aztán az élet. Hát nem? Elegáns barátok nagy kocsikban és vidéki nyaraló és ital ebéd előtt és rózsák és madárdal. – Túl sokat ne igyál – inti Martin, és elmeséli Martha bevont jogosítványának történetét.
6
A gyerekek éhesek, és Martha kinyit nekik egy doboz babot kolbásszal és felmelegíti. („Martha, muszáj ezt a szemetet enniük? Nem tudnak várni?”: Martin.) Katie is éhes: ő mondja, hogy a gyerekek szégyenben ne maradjanak. Aranyos a gyerekekkel – legtöbb gyerekkel. Colin és Janet gyerekeiért nem rajong különösebben. Ö mondja, és Colin elfogadja. Colin már csak havonta egyszer látja őket, nem hetenként. - Majd én megcsinálom az ebédet – mondja Marthának Katie. – Te annyit gürcölsz, szegénykém! És kirámol a hűtőszekrényből mindent, amit Martha eltett a másnapi hideg ebédhez – camembert sajtot és salátát és szalámit, és két perc alatt isteni paradicsomsalátát üt össze, és kibontja a fehér bort. – Nem valami hideg, drágám. Nem kellene jéghidegnek lennie? –, és öt meglepően szakszerű perc alatt mindent az asztalra varázsol. – Ennél több nem is kell – mondja Martin. – Jópofa vagy azokkal a sült-hal-rósejbnis szombatjaiddal! Mi lehet ennél jobb? Vagy egyszerűbb? Semmi. Csak éppen volt-nincs a kilenc személyre szánt vasárnapi hideg ebéd, a szombati hatszemélyes hal helyett, és vajon elég lesz-e a hal? Nem. Katie jó sokat ivott. Puszit nyom Martha homlokára. – Mókás kis Martha – mondja. – Janetre emlékeztet. Én igazán szeretem Janetet. – Colin nem akarja, hogy Janetre emlékeztessék, és ezt meg is mondja. – Drágám, Janet az élet rideg tényeihez tartozik – mondja Katie. – Ha egy kicsit többet gondolnál rá, talán sikerülne kevesebbet fizetned neki. – És ásít, és kinyújtóztatja vékony, gyerektelen testét, és hívogató, pajkos kislányszemével Colinra mosolyog, és Martin elbűvölten bámulja. Martha felkel, otthagyja őket, fog egy kanna festéket, és ráken egy réteg fehér lakkot a fürdőszoba falára. Tetszik neki a fehér felület. Ügyesen mázol. Szép, egyenletes felület került ki a keze alól. Lüktet a lába szára. Attól fél, hogy visszerei keletkeznek. Kint a kertben tollaslabdáznak a gyerekek. Rosszkedvüket enyhíti, ha felnéznek és látják, amint anyjuk, szokás szerint, dolgozik: egyre szebbé-jobbá teszi az életüket: szervez, tervez, kitalál, kitér a baj útjából, készülődik, káráló, bosszantó tyúkanyó: természetes része világuk unalmas díszletének. Szombat este Katie korán lefekszik: felkel a székből, nyújtózik, ásít, bedugja a fejét a konyhába, ahol Martha a lábosokat sikálja. Colin leszedte az asztalt, Katie takarosan összehajtogatta a szalvétákat, Martin pedig ráfújt a tűzre, hogy fényesebben égjen. – Jó éjszakát – mondja Katie. Katie három perc múlva megjelenik, szemrehányóan tartja fel csuromvizes Yves Saint Laurent-törülközőjét. Jaj, istenkém – kiált Martha –, Jenny biztosan hajat mosott! – És Martha kénytelen kirángatni Jennyt az ágyból, és nyilvánosan megdorgálni, mintegy demonstrálandó, hogy tudja: mit kíván az illem és a jó modor. Minek következtében Jenny egész hétvégén duzzogni fog, minek következtében el kell vinni cukrászdába vagy kirándulni a hét közepén, mert ha nem, a rákövetkező héten asztmás rohamot kap. – Túlságosan nagy felhajtást csapsz a gyerekek körül mondja Martin. – Ezért van Jennynek asztmája. – Jenny eléggé kellemes látvány, de nem lélegzetelállító. Csalódást okozott volna az édesapjának? Martin soha nem mondaná, de Martha tart tőle, hogy titokban ez a véleménye. Gyerekenként egy tojás, egy narancs, mindennap. Akkor a rosszból nem lesz még rosszabb. Nem is lett. Az asztma igen enyhe. Nyugodt, csendes környezet, mondja a doktor. Mosolyogj, Martha, mosolyogj. Tőled függ a család boldogsága. Huszonegyszer ötvenkét narancs évente. Mindet megvenni, hazavinni, meghámozni, utána elmosogatni. No és a krumpli? Tizenkétszer ötvenkét font évente? Martin a gondosan hámozott krumplit kedveli. Nem bírja, ha kis fekete szemcsék kerülnek a foga közé. („Hát nem is kellemes, igaz?”: Martin.) Martha álmában marokszám eszi a szenet, és ízlik neki.
7
Szombat éjjel. Martin háromszor szeretkezik Marthával. Háromszor? Micsoda férfi. És nyilván serkentőleg hatnak rá a vendégszobából áthallatszó zajok. Martin azt mondja, szereti. Martin mindig azt mondja. Gavalléros szerető; tudja, milyen fontos az előjáték. Martha is. Háromszor. Ó, aludni. Jolyont lidérces álom gyötri. Jennyt felébreszti egy éjjeli lepke. Martin mindent átalszik. Martha éjszaka tesz-vesz a házban. Holdvilágnál. Az ablakhoz ül és kibámul a nyári éjszakába, öt percig, békességben, azután visszafekszik, mert másnap frissen kell ébrednie. Nem ébred frissen. Elaludt. A többiek sétálni mentek. Levelet hagytak, tapintatos levelet: „Nem ébresztettünk föl. Fáradtnak látszottál. Hideget reggeliztünk, hogy ne legyen nagy rumli. Hagyj mindent úgy, míg haza nem érünk.” Csakhogy tíz óra, délben vendégek jönnek, hát Martha eltakarít ja a kenyeret, a vajat, a morzsákat, a foltokat, a lekvárt, a kanalakat, a kiszórt cukrot, a zabpelyhet, a tejet (már meg is savanyodott) meg a szennyes edényt, és kisöpör, és gyorsan rendet rak, felhörpint egy csésze kávét, és nekiáll elkészíteni a halat rizzsel, meg a csokoládékrémet, és a kellős közepén leül és megeszik egy jókora adag lekváros kenyeret. Széles csípő. Eszébe jut az irodai munka a dossziéban, és tudja, hogy képtelen lesz megcsinálni. Martin szerint egyébként is nevetséges munkát hazahurcolnia hétvégén. – Vakációd van – mondja. – Hogy jönnek ahhoz, hogy kihasználjanak? – Martha szereti a munkáját. Nem kell közben mosolyogni. Csak megcsinálni. Katie kiborult, sírva ér vissza. Ül a konyhában, míg Martha dolgozik, és egyik pohár citromos gint issza a másik után. Katie jéggel és citrommal szereti a gint. Martha a fizetéséből fedezi az italt. Ez is hozzátartozik a Martinnal kötött megállapodáshoz – a szerződéshez, amelynek alapján állásba mehetett. Mindent, ami csak felüdíti a dolgozó feleség és anya hibájából lehangolt lelket, Marthának kell fizetnie. Italt, vakációt, benzint, kirándulást. pudingot, villanyt, fűtést: gyakran tréfálkoznak is rajta. Valójában persze nem számít: hiszen a pénzük közös. Elképesztő, hogy kúszik egyre magasabbra Martha fizetése. Már majdnem utolérte él Martinét. Egy szép napon el is hagyja. És aztán? Mi tagadás, a munka – habos torta. No de most szegény Katie sír. Felfedezte, hogy Colin a tárcájában tartja Janet és a gyerekek fényképét. – Még most sem szabadult tőle. Azt állítja, hogy igen, pedig szó sincs róla. Rövid pórázon tartja az a nő. A gyerekek. Azok a nyomorult gyerekek. A nyafka Mary az az utálatos kis Joanna, Másra nem is gondol. Én egy senki vagyok. De Katie ezt valójában nem hiszi. Nagyon jól tudja, hogy igenis valaki. Colin dühöngve jön be. Előveszi a fényképet, és keserűen meggyújtja egy szál gyufával. Füstbe ment család. Mary és Joanna és Janet. A hamu a padlóra hull. (Martha csak akkor söpri fel, amikor Colin és Katie már elment. Udvariatlanság volna a jelenlétükben eltakarítani.) - Menj csak vissza hozzá – mondja Katie. – Menj csak vissza hozzá. Engem nem érdekel. Isten bizony, szívesebben maradnék magam. Te bájosan ódivatú jószág. Fuss csak. Menj csak a magad útján, megyek én is a magamén. Kit érdekel? - Uramisten. Katie, micsoda cirkusz! Történetesen ő is rajta van a képen. Semmi esetre sem azért, hogy téged bosszantson. És igenis rossz a lelkiismeretem miatta. Nehéz most neki. - És neked nem, Colin? Nagyon ért hozzá, hogy megforgassa benned a kést, én mondom neked!. A te jogaid talán nem számítanak? Rólam nem is beszélve, Olyan nagy dolog, ha én is elvárok némi lojalitást? Ebédig kibékültek, fent a vendégszobában. Harry és Beryl Elder fél egykor érkezik. Harry nem szeret sietni vasárnap: Beryl nem győz mentegetőzni a késésért. Articsókát hoztak a kertjükből. – Pompás! – kiált fel Martin – A föld gyümölcse! Csináljunk egy isteni levest! Ne bosszankodj, Martha. Majd én megcsinálom. „Ne bosszankodj.” Martha nyilván nem mosolygott eléggé. Fennforog a veszély, hogy valamennyiük számára elrontja a hétvégét, érzékelteti Martin. Perceken belül szükségállapot
8
támad a kertben – egy szilfába nyilván beleesett a holland szilfakór –, és az articsókát Martha készíti el. A kuktafazekat szétveti a gáz, minden articsókapürében ázik. – Együnk kint – javasolja Colin. – Kevesebb dolga lesz Marthának. Martin összeráncolja a szemöldökét, amikor Marthára néz; megbocsáthatatlan sértés, ha a vendégek jelenlétében kiül az arcra a mártíromság, Mindenki boldogan segít kicipelni a bútorokat, csakhogy Martha tapasztalata szerint soha senki nem segít vissza is hurcolni. Jolyont megcsípi egy darázs. Jaspert elfogja a szénanátha, tüsszög és tüsszög, és nem talál papír zsebkendőt, vécépapírba nem hajlandó az orrát fújni. („Csak nem hagytad otthon a papír zsebkendőket, drágám?”; Martin.) Beryl Elder aranyos. – Isteni a kertben enni – mondja, míg bejön tejszínért a pudingjához, miközben Martha egy legyet halász ki a folyósodó brie-sajtból („Nem kellett volna ennyire érettet venned, Martha”: Martin) –, csak épp egy másik asszonynak van vele dolga. De legalább nem nekem. – Beryl is dolgozik, titkárnő, hogy a fiúkat bentlakásos iskolába küldhessék, pedig Beryl jobban örülne, ha nem volnának ott. De hát a férje meglehetősen előkelő családból származik, ő meg csak gépírónő volt, amikor Harry elvette, úgyhogy az élete, így vagy úgy, jóvátételek tömege. Harry nemrégiben hátat fordított az öldöklő tőzsdei harcnak, és festő lett, inkább a függetlenséget választotta, mint a pénzt, de ez csupán az ő választása, és persze a fiúk rovására nem mehet. Katie a rizses halat kissé különösnek találja, turkáI benne a villájával, és általa ismert olasz vendéglőkről mesél. Martin hátradől és sütteti magát a nappal. – Ez az igazi élet! – kiáltja. Nagylelkűen felajánlja, hogy megfőzi a kávét, és a kávédaráló fedele lerepül, a konyha tele kávébabbal, kivált a szakácskönyvek sora, Martin ugyanis minden karácsonyra szakácskönyvet vesz Marthának. Azokat legalább nem kell minden hétvégén visszahurcolni. („A betörőnek nincs annyi esze, hogy ezeket vinné el”: Martin.) Beryl elaludt, és Katie gunyorosan nézi. Beryl szája nyitva, sok a plombált foga, a bokája vastag, a dereka a múlté, Beryl nem ad magára. – Imádom a nőket – sóhajt Katie. – Olyan csodálatosan néznek ki, amikor alusznak. Én földanya szeretnék lenni. Beryl felriad, és nyaggatja a férjét, hogy menjenek haza, amihez Harrynek szemmel láthatólag semmi kedve, nem is megy. Beryl szerint haza kell menni, mert jön majd hozzájuk Harry anyja. Ostobaság! Azután Beryl megpróbálja megakadályozni, hogy Harry még igyék a házi készítésű borból, és mindenki kineveti. Harry vezet, Beryl nem tud, és Harrynek csúnya heg maradt a halántékán egy régebbi országúti baleset nyomaként. Annyi baj legyen. - Konok egy teremtés, szegényke – nevet Katie, amikor végül mégis elmentek. – Én soha nem megyek férjhez – és Colin epekedve néz rá, mert nincs amit a világon jobban áhít, mint Katiet elvenni, és Martha leszedi a kávés csészéket. - Ó, hagyd csak – mondja Katie –, ülj már le, Martha, mindannyiunknak rossz lesz a lelkiismerete – és Martin ádáz pillantást vet Marthára, aki leül, és Jenny hívja, és Martha felmegy, és Jennynek megjött az első menstruációja, és Martha sír és sír és jól tudja, hogy abba kell hagynia, hiszen ha ez most nem örömteli élmény Jennynek, akkor tönkre lesz téve az egész jövője, de Martha kivételesen, most az egyszer nem tudja abbahagyni. Jenny, a lánya: feleség, anya, barátnő. Borbás Mária fordítása
9
