A JÓLÉTI ÁLLAM EURÓPÁBAN ÉS MAGYARORSZÁGON1 Tausz Katalin
Vezetői összefoglaló A gazdasági növekedés fokozása, a versenyképesség előmozdítása, a demográfiai folyamatok és a foglalkoztatási helyzet miatt az európai országok többsége jóléti rendszere megreformálásával küszködik. A hagyományos jóléti állam fénykorában stabil munkaerőpiacon, széleskörű foglalkoztatáson, szilárd, kétszülős családokon és erős, közfelelősséget viselő, jelentős jövedelem újraelosztást végrehajtó államon nyugodott. A társadalom jóllétét három intézmény: az állam, a piac és a család biztosította. Az 1970-es évektől egyre nyilvánvalóbbá lett e három intézmény „kudarca”, s hogy addig megszokott működésmódjukkal nem képesek kezelni a válságokat. A jóléti rendszerek válságának kezelésére különféle elképzelések születtek. Ezekben egyre hangsúlyosabb szerepet kap, hogy a rossz társadalmi helyzetek állandósulásának veszélyeivel, ezek következményeivel, illetve okaival kell elsősorban foglalkozni. Ennek érdekében újra kell fogalmazni a generációk közötti szerződést, s az új jóléti politika középpontjába a gyermekeket kell állítani, s a gyermeknevelés költségeinek fokozott társadalmasítására kell törekedni. A gyermekek nevelkedésének, elsősorban képzésének erőteljesebb, már kora gyermekkortól induló támogatása, a gyermekszegénység elleni küzdelem fokozza a munkaerőpiacra bekapcsolódás és a társadalmi mobilitás esélyét. Másként megfogalmazva: az aktív korú népesség arányának csökkenése ellenére hosszabb távon lehetőséget teremt a versenyképesség növelésére, a gazdaság modernizációjára, a gazdaság munkaerő iránti igényeinek kielégítésére. A magyarországi társadalmi-gazdasági változások irányai sem mások, mint az Európai Unió többi tagállamában. Ezek mellett azonban nálunk a rendszerszerűség és a hosszú távú társadalompolitikai vízió hiánya is súlyos gondok forrása, hiszen az újonnan, a rendszerváltás után kialakított rendszerek nem tudnak stabilizálódni, megerősödni; nehéz az akárcsak középtávú társadalompolitikai tervezés, lehetetlen a folyamatok értékelése. Magyarországon a paradigmaváltás alapja csak az lehet, ha a szociálpolitika a gazdaságpolitika egyenrangú tárgyalópartnere lesz. Másként megfogalmazva: ha az a kiindulópont, hogy a szociálpolitika produktív beruházás, megfelelő humán erőforrás, emberi tőke nélkül nem lehet hosszú távú gazdasági fejlődést elérni.
1
Ez az írás a Magyarország 2015 program keretében készült tanulmányokra támaszkodik.
149
Az európai szociális modell és a társadalmi kohézió A gazdasági növekedés fokozása, a versenyképesség előmozdítása, a demográfiai folyamatok és a foglalkoztatási helyzet miatt az európai országok többsége jóléti rendszere megreformálásával küszködik. Ezzel is összefüggésben áll, hogy az Európai Unióban egyre több szó esik a szociálpolitikáról, az európai társadalmak kívánatos jellemzőiről, jövőképéről. E viták különböző retorikai fordulatokkal, a sajátosságokat megjelenítő szóhasználattal élnek. Az egyik, egyre többet használt fogalom az európai szociális modell. Normatív értelemben az európai szociális modell a jóléti állam tradícióihoz, alapértékeihez való ragaszkodást és a társadalmi biztonsági rendszer „amerikanizálódásának”elutasítását, vagyis a neoliberális ideológia térhódításának tagadását jelenti. Leíró értelemben ez – még ha megújított formában is – a beveridge-i és bismarcki örökség megőrzése, a szociális jogok elismerése, a létbiztonság garantálása, a pozitív szabadság kollektív, szolidarisztikus eszközökkel történő erősítése, igazságosságra és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére törekvő társadalmi modell. Az európai szociális modellel jellemezhető országokban az állam erőteljes szerepvállalásával fejlett szociális védelmi rendszereket működtetnek. A 2002-es Barcelonai Csúcs zárónyilatkozatának megfogalmazásában „az Európai Szociális Modell alapját a jó gazdasági teljesítmény, a szociális védelem, az oktatás és a szociális párbeszéd magas szintje képezi”.2 Történetileg a modell sajátosságai az ezerkilencszázötvenes években bontakoztak ki, a hetvenes évektől már inkább az európai jóléti rendszerek különbözőségei váltak nyilvánvalóvá. Éppen ezek miatt a lényegi különbségek miatt sem válhatott a szociálpolitika az uniós szintű törvénykezés tárgyává, nem alakulhatott ki egységes európai uniós szociálpolitika. Egy másik, a jóléti politikával kapcsolatos, egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fogalom a társadalmi kohézió. Az Európa Tanács meghatározása szerint a társadalmi kohézió egy társadalomnak azt a képességét jelenti, hogy biztosítani tudja tagjai általános jólétét, az egyenlőtlenségek minimalizálását és a polarizáció elkerülését.3 Az uniós fogalomhasználatban a társadalmi kohézió a társadalmi béke feltétele, aminek fenntartása érdekében fel kell lépni a társadalmi kirekesztődés ellen, s az európai társadalmak versenyképességének előfeltétele. A 2000-ben megtartott lisszaboni csúcsértekezlet fogalmazta meg: az új európai uniós stratégiai cél, hogy 2010-re Európa a világ legversenyképesebb és dinamikusabb, tudás alapú társadalma legyen, amely fenntartható gazdasági növekedést, több és jobb munkahelyet valamint nagyobb társadalmi kohéziót képes biztosítani. „… a jelenlegi gazdasági helyzetben – írták – itt az ideje olyan gazdasági és szociális reformoknak, amelyek a versenyképességet és a szociális kohéziót ötvöző előremutató stratégiát alkotnak.”4 A nagyobb társadalmi kohézió megvalósítására irányuló intézkedések az európai szociális modell megújításával foglalkozó fejezetben kaptak helyet, jelezvén, hogy ezeket az európai szociális modell keretei között lehet megtenni, a nagyobb társadalmi kohézió elérése kiterjedt jóléti rendszerek működtetését igényli. 2
Presidency Conclusions of the Barcelona European Council 15-16 March 2002. 9. European Committe for Social Cohesion (2004) Revised Strategy for Social Cohesion’ CDCS (2004) 10. 2. 4 Presidency conclusions of the Lisbon European Council 23-24 March 2000. 3
150
A lisszaboni stratégia fontos szemléleti változást tükröz: a szociálpolitikát más politikákkal egyenrangúként tünteti föl. „A szociálpolitika „európaizálásának” legújabb kísérlete a nyitott koordináció módszerének a szociális területre való alkalmazása, amely a tényleges döntési lehetőségeket tagállami szinten hagyva közös célok megfogalmazásával, közösen elfogadott indikátorok alkalmazásával és az egyes tagállamok által elért eredmények értékelésével igyekszik elősegíteni az egységesülő szociálpolitikát.”5 E „puha módszer” segítségével, olyan kérdésekkel is lehet foglalkozni, amelyeket másként visszautasítanának némely tagállamok. Ám szankciók aligha követhetik a felvetett kérdések figyelmen kívül hagyását. 2005-re már egyértelműen kiderült, az ambiciózus lisszaboni vállalásokat nem sikerül megvalósítani, s a versenyképesség fokozása és a foglalkoztatás kiterjesztése lett a cél. A „Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért – a lisszaboni stratégia új kezdete” címet viselő bizottsági közlemény6 már másként jelöli ki a prioritásokat. „Miközben a szövegben az szerepel, hogy nincs szükség új stratégiai célra, új lisszaboni cselekvési programot ajánl, aminek fókuszába a korábbi három (illetve a környezetpolitikával együtt négy) politika helyett már csak kettő, a gazdaságpolitikai potenciál növekedését közvetlenül befolyásoló gazdaság-, illetve a munkahelyek számának bővítését biztosító foglalkoztatáspolitika kerül.”7 A jóléti rendszerek korszerűsítésének szükségességét itt már csupán a foglalkoztatáspolitikai célok indokolják.
Az európai szociális modell megújítása A hagyományos jóléti állam fénykorában stabil munkaerőpiacon, széleskörű foglalkoztatáson, szilárd, kétszülős családokon és erős, közfelelősséget viselő, jelentős jövedelem újraelosztást végrehajtó államon nyugodott. A társadalom jóllétét három intézmény: az állam, a piac és a család biztosította. Az 1970-es évektől egyre nyilvánvalóbbá lett e három intézmény „kudarca”, s hogy addig megszokott működésmódjukkal nem képesek kezelni a válságokat. A jóllét biztosítására elsődlegesen hivatott család szerkezete, funkciói mindenütt átalakultak a fejlett világban. Növekedett a válások, az egyszülős családok száma, a hagyományos férfi kenyérkereső modell átalakult, a család gondozó kapacitásai korlátozottá váltak. Az addig stabilan működő munkaerőpiacok meggyöngültek, terebélyesedett a munkanélküliség és sokak életében tartóssá is lett. Ezért a jóléti állam átalakításában kulcsfontosságú kérdés lett a piac, az állam és a család közötti szerepmegosztás alakulása. A családi erőforrások, kapcsolati hálózatok tompíthatják annak hatását, ha egyes csoportok a piacon egyáltalán nem vagy csak elégtelen mértékben juthatnak hozzá a számukra fontos javakhoz és szolgáltatásokhoz, s az állami ellátórendszerek sem érik el őket. A piacról kiszorulókat és a támogató család nélkül élőket az állami ellátórendszerek segíthetik boldogulásukban. És a megfelelő erőforrásokkal rendelkező csoportok csupán a piacon is megvásárolhatják szükségleteik kielégítésének eszközeit. Ám egy jelentős – bár méretében pontosan meg nem határozható – csoport mindhárom intézményrendszer látókörén kívül reked: a piachoz nincsenek forrásai, családja sem képes 5
Nyilas Mihály: A „Szociális Európa” esélyei és az európai jóléti rendszerek átalakítása. 2005. Kézirat. Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért. A lisszaboni stratégia új kezdete. COM (2005) 24 7 Juhász Gábor: A társadalmi kohézió előmozdítására irányuló közösségi politikák. 2005. Kézirat. 6
151
segítséget adni, és éppen a területi–társadalmi hátrányok következtében az államiönkormányzati szolgáltatások sem tudnak számukra megfelelő támogatást nyújtani. „Az új politika tervezésekor nem elég az államra koncentrálni, mivel az állami jóléti funkciók átalakítása hatással van a piacra és a családra. A jóléti állam átalakításakor számba kell venni, hogy az állam, a piac vagy a család fel tudja-e vállalni az adott feladatot, és ha igen, ez-e a legkívánatosabb megoldás, és mi az adott megoldás következménye. A három szektor szerepének és relatív súlyának meghatározásakor a döntéshozók tulajdonképpen alternatív jóléti modellek között választanak. Végső soron valóban erről kell dönteni.”8 A társadalom idősödése, a munkavállalók körének beszűkülése, a termékenységi ráta csökkenése kibillentette egyensúlyából a kereső–eltartott arányt, s mindez a növekvő szegénységgel együtt fokozódó terhet rótt a jóléti intézményekre, az állami költségvetésre. A túlsúlyosnak, túlbürokratizálódottnak mondott állam működési zavarait a kormányzás kudarcaként is értelmezték, és megkezdődött a kormányzás, az állami feladatellátás, a közigazgatás decentralizációja. Egyre többen fogalmazták meg, hogy a jóléti állam diszfunkcionálisan működik, nem tudja kezelni e válságokat, új egyensúlyt kell teremteni a hagyományos jóléti szolgáltatók, az állam, a család és a munkaerőpiac közötti munkamegosztásban. Ezt az elkerülhetetlennek ítélt reformfolyamatot különböző elnevezésekkel illették: Maurizio Ferrera9 a jóléti állam intelligens modernizálása kapcsán újrakalibrálásról beszél, Gosta-Esping Andersen10 pedig jóléti paradigmaváltást sürget. A demográfiai átalakulás (csökkenő születésszám, idősödő társadalom, a nemek közötti új viszonyok, a nők megváltozott szerepfelfogása) hatását Ferrera és Esping-Andersen egyaránt hangsúlyosnak tartja a reformok igenlésekor. Ferrera szerint a másik, Európa szociális és gazdasági helyzetét alakító változás a szolgáltató – és növekvő mértékben tudásalapú – gazdaságba való átalakulás a globalizáció és piaci liberalizáció körülményei között. EspingAndersen is hivatkozik a versenyképes tudásgazdaság fejlődését akadályozó tényezőkre, de ő kiemeli a foglalkoztatás bővítése előtt álló akadályokat is. Ezekből a változásokból Ferrera szerint új, a jóléti állam által kezelendő kockázatok születnek: • a családban a munka és a gondozó tevékenység összeegyeztetésének nehézségei; • a globális gazdaságban a versenyképesség biztosításához nélkülözhetetlen tudáshoz való hozzájutás akadályai elsősorban a fiatalok esetében, valamint az alacsony képzettségű munkavállalók szakmai tudásának gyors elavulása; • a munkaerőpiacról kiszorulók marginalizálódása, társadalmi kirekesztődése. 8
Nyilas Mihály i.m. Ferrera, M. (2003): Modernising the European Social Model: sharpening priorities, stepping up reforms. http://www.progressive-governance.net/php/article.php?aid=314&sid=3 10 Esping-Andersen, G. (2000): A Welfare State for the 21st Century. Ageing societies, knowledge-based economies, and the sustainability of European welfare States. Paper presented to the conference Comparer les Systemes de Protection Social en Europe, Paris 8-9 June; Esping-Andersen, G. (2002): Towards the Good Society, Once Again? in: Esping-Andersen et al. (eds): Why we need a new welfare state. Oxford University Press 2002. 1–26; Esping-Andersen, G., Gallie. D., Hemerijck, A, Myles, J. (2001): A New Welfare Architecture for Europe? Report submitted to the Belgian Presidency of the European Union. Final version, September. 9
152
Ferrera megfogalmazásában e kockázatok kezelésének hagyományos eszközei kompenzatórikus jellegűek, a kialakult problémák hatásait utólag enyhítik. Az új jóléti stratégiának preventívnek kell lennie, a jóléti államot újra kell kalibrálni. Az idősek (nyugdíjrendszer) mellett új célcsoportokat szükséges a jóléti politika figyelmének előterébe állítani, elsősorban a dolgozó anyákat és a szegénységben élő gyermekeket, vagyis újra kell fogalmazni a generációk közötti szerződést. Esping-Andersen jóléti paradigmaváltást sürget, ám a prevenció helyett a képessé tevés fogalmat használja, amikor a mellett érvel, hogy a klasszikus jóléti államban jellemző dekommodifikáció (árutlanítás) helyett rekommodifikációra van szükség. Képessé kell tenni az embereket arra, hogy minél inkább a piacon vásárolt javakból tudják kielégíteni szükségleteiket. A képzés és az élethosszon át tartó tanulás lehetőségeinek biztosításával kell lehetőséget teremteni arra, hogy az emberek képessé váljanak a boldogulásra. Az általa fontosnak tartott új kockázatok részben megegyeznek a Ferrera által említettekkel. Hangsúlyos szerepet kap nála az időskori biztonság kérdése. A mai időskorú emberek ugyanis munka alapú jogosultságot szereztek a nyugdíjra, ám a fiatal generáció esetében, a jelenlegi munkanélküliségi és inaktivitási ráták figyelembe vételével járulékfizetés alapján kevesebben fognak nyugdíjhoz jutni, az ő időskori biztonságuk megteremtése is a szociális büdzsét fogja terhelni. A női munkavállalás és a családi szerepek összeegyeztetését, valamint a gyermekszegénység csökkentését szolgáló intézkedések Esping-Andersen számára is kulcskérdések. Az előbbit a megváltozott női szerepfelfogás és a munkavállalók köre kiszélesítésének elkerülhetetlensége indokolja. Az utóbbi, a gyermekszegénység elleni küzdelem a szegénység generációk közötti átörökítésének bűvös körét, a deprivációs ciklust kívánja megtörni. Esping-Andersen azonban ennél is tovább megy. Az igazi probléma szerinte nem a rossz helyzet, hanem ennek tartóssá válása; a feladat annak megakadályozása, hogy a szociálisan hátrányos helyzetek az életciklus egészében állandósuljanak. Az új stratégiának nem a pillanatnyi helyzeten, hanem az életesélyek dinamikus szemléletén kell alapulnia. A fő kérdés nem az, hogy egy adott pillanatban hányan vannak rosszul fizető állásban, vagy mennyien rekesztődnek ki a munkaerőpiacról, hanem az, hogy mennyire válik tartóssá ez a helyzet. A felnőttkori hátrányok többnyire a gyermekkori hátrányok – az alacsony iskolai végzettség, a gyermekszegénység, a rossz családi körülmények – következményei. E gondolatokból vonja le a következtetést, hogy a szociális jogokat és a redisztribúciós pioritásokat az új realitásokhoz kell igazítani. A némelyek által túlzottnak minősített jóléti közkiadások védelmére is szolgálhatnak azok az érvek, amelyek mindkettőjüknél a jóléti állam vívmányainak megőrzéséről és elkerülhetetlen reformjáról szólva nem elsősorban az állampolgárok szociális jogaira hivatkoznak, hanem az emberi lényre, meglehetősen leszűkítetten, mint humán tőkére tekintenek. Ebben a felfogásban a szociálpolitika produktív beruházás, nem fékezi, inkább elősegíti a gazdasági fejlődést. A humán tőke fejlesztését és a foglalkoztatási gondok enyhítését szolgálhatná az élethosszig tartó tanulás, a második esély megvalósításának érdekében a beruházás a képzésbe; a családpolitika és foglalkoztatáspolitika összehangolása. A népesség egészségi állapotának javulása és a különböző korcsoportok közötti oktatási szakadék szűkülése is elősegítheti a 153
munkavállalók ösztönzését a nyugdíjba vonulás elhalasztására. A gyermekek nevelkedésének, elsősorban képzésének erőteljesebb, már kora gyermekkortól induló támogatása, a gyermekszegénység elleni küzdelem fokozza a munkaerőpiacra bekapcsolódás és a társadalmi mobilitás esélyét. Másként megfogalmazva: az aktív korú népesség arányának csökkenése ellenére hosszabb távon lehetőséget teremt a versenyképesség növelésére, a gazdaság modernizációjára, a gazdaság munkaerő iránti igényeinek kielégítésére. Ezért fontos a gyermeknevelés költségeinek fokozott társadalmasítása. „A jelenlegi rendszerek átalakításának tervezésekor tehát figyelembe kell venni a gazdaság jövőbeli fejlődését és a jövőbeli generációk valószínűsíthető életciklus-mintáit. Ez azonban nem elegendő. A jóléti rendszer átalakítása csak akkor elfogadható, ha ez a nagyobb hatékonyság mellett kielégíti a társadalmi igazságosság és méltányosság Európában széles körűen elfogadott alapelveit is. A gazdasági hatékonyság segítése csak akkor igazolható, ha ez növeli a jólétet. (…) Az alakuló új társadalom valószínűleg nagyobb társadalmi polarizációhoz és egyenlőtlenséghez vezet. Ez elvben csak akkor jelent problémát, ha hosszú távú csapdahelyzeteket okoz. Ezért újra szükséges fogalmazni az alapvető életesélyekre nyújtott garanciákat. A minimális életszínvonal garantálása az új paradigmában is szükséges és elkerülhetetlen.”11
A Magyarország előtt álló kihívások A magyarországi társadalmi–gazdasági változások irányai sem mások, mint az Európai Unió többi tagállamában. A demográfiai előrejelzések szerint12 a népesség száma tovább apad, a nagy korcsoportok népességbeli arányai módosulnak, a fiatalok és az aktív korúak aránya csökken, az idősebbeké növekszik. Ez a várható korstruktúra további terheket jelent majd nálunk is a nagy ellátórendszerek finanszírozásában. A népesség iskolázottsági szintje az előrejelzések szerint tovább javul. Az aktivitási korprofil eltolódik az idősebb életkorok felé. Az iskolázottság és a foglalkoztatottság szintjében továbbra is számottevő területi különbségek prognosztizálhatók. „Az ismertetett demográfiai projekciók talán legfontosabb következménye, hogy az iskolázási váltással és a területi különbségek csökkenésével állhat elő az az új területi társadalom- és gazdaságszerkezet, amelyben a gazdasági aktivitás a korábbi időszakok szintjére kerül vissza, a demográfiai változások pedig a fenntartható népességfejlődés irányába mutatnak.”13 A volt államszocialista országok jóléti modelljeinek alakulása nemigen kapott mindeddig figyelmet a komparatív szociálpolitikában, mint ahogy hosszú ideig a mediterrán országok sajátosságairól is alig esett szó. Magyarországon is egyidejűleg kellett szembenézni a drámai gazdasági–társadalmi feszültségekkel, és felépíteni egy új jóléti ellátórendszert. A társadalmi védelmi rendszerek ma még Magyarországon meglehetősen törékenyek, részben mert teljes kidolgozottságukban (munkanélküliséget kezelő eszközök, szolgáltatások, pénzbeli ellátások stb.) mindössze 15 éves múltra tekinthetnek vissza, másrészt a szakszervezetek és más
11
Nyilas Mihály i.m. Hablicsek László: A népesség várható alakulása a következő évtizedekben, különös tekintette a területi különbségekre. 2005. Kézirat. 13 Hablicsek László i.m. 12
154
lehetséges érdekvédelmi szervezetek gyöngesége miatt változtatásaik nem ütköznek komoly társadalmi ellenállásba. A magyar társadalom jövőképéről gondolkodva elsőként azt kell megállapítani, hogy a társadalmi folyamatok belső logikája szerinti, jóléti intézkedésekben megfogalmazódó lehetséges válaszok a politikai erőtér hatalmi és érdekviszonyaiba ágyazottak, s mint ilyenek lehetnek tökéletesen „illogikusak” is. A magyar jóléti állam nem illeszkedik egyik domináns jóléti állam modellhez sem (konzervatív, neoliberális, szociáldemokrata), hanem a politikaiideológiai erőviszonyoktól függő, egymással konzisztens rendszert nem alkotó intézkedések és intézmények jellemzik, antimodellnek vagy hibrid modellnek nevezhető.14 Ennek következménye az arctalanság, a rendszerszerűség hiányából is adódik a források kétes hatékonyságú felhasználása. Hiszen ha nincsenek világosan megfogalmazott célok, mihez is lehetne viszonyítni a hatékonyságot? A rendszerszerűség és a hosszú távú társadalompolitikai vízió hiánya súlyos gondok forrása, hiszen az újonnan, a rendszerváltás után kialakított rendszerek nem tudnak stabilizálódni, megerősödni; nehéz az akárcsak középtávú társadalompolitikai tervezés, lehetetlen a folyamatok értékelése Mi magunk hajlunk az Esping-Andersen-féle felfogással azonosulásra: a munkaerőpiaci, demográfiai, családszerkezeti változások, új szociális kockázatok olyan újfajta kihívásokat jelentenek, amelyek a társadalmi biztonsági rendszer egészének újragondolását igénylik. Ez az újragondolás mindenütt zajlik a fejlett világban, más és más ideológiai környezetben. Magyarországon a paradigmaváltás alapja csak az lehet, ha a szociálpolitika a gazdaságpolitika egyenrangú tárgyalópartnere lesz. Másként megfogalmazva: ha az a kiindulópont, hogy a szociálpolitika produktív beruházás, megfelelő humán erőforrás, emberi tőke nélkül nem lehet hosszú távú gazdasági fejlődést elérni. Vagyis le kell számolni azzal a felfogással, hogy a szociálpolitika csak viszi a pénzt – több okból is. Egyrészt az előzőleg említettek okán. Másrészt mert a jóléti kiadások már ma is alacsonyabbak Magyarországon az EU-átlagánál, mulatságos bőkezűségről beszélni. Inkább arról kellene több szónak esnie, hatékony és méltányos-e a források felhasználása, elősegítik-e a források bármilyen hosszú távú elképzelés megvalósulását. Nagy egyetértés van mindaddig a kutatók és politikusok között, amíg a középosztályokról, a középosztályokba történő beruházásokról van szó. Az élethosszig tartó tanulás, az IT kommunikációs eszközök hozzáférhetőségének és használatának kiszélesítését, K+F beruházások fokozásának szükségességét stb. nemigen vonják kétségbe. A legnehezebb kérdéseket a társadalmi hierarchia legalján élők helyzete veti fel. Ha szűkösek a források és szűkösek, akkor döntést kell hozni arról, hogy a társadalombiztosítási és szociális célú újraelosztás kedvezményezettjei elsősorban mely csoportok legyenek. E dilemma szorosan összefügg az egyenlőtlenségek kezelésének kérdésével. A gazdasági növekedés önmagában nem tud lényeges változásokhoz vezetni a relatív szegénységi ráták alakulásában. Pozitív elmozdulás csak abban az esetben várható, ha a
14
Ferge Zsuzsa: … mindig más történik. A jóléti állam lehetséges jövőképei Magyarországon 2015-ig 2005. Kézirat.
155
növekedéssel párhuzamosan csökkennek a jövedelmi egyenlőtlenségek is, tehát egyenlőbb lesz a népességen belüli jövedelemeloszlás. A társadalmi egyenlőtlenségek hatásai a társadalompolitikai rendszerek különféle intézményeiben is tükröződnek. Az egészségügyi rendszerben is jellemző a társadalmi és területi – az egészségi állapotban is megmutatkozó – egyenlőtlenségek növekedése. Hasonló jelenségek jellemzik a lakásrendszer alakulását is. A lakásminőségben tapasztalható polarizálódás térbeli megjelenése a tartósan leszakadó települések, település-együttesek kialakulása. Az ország településeinek 40 százalékában (ezek 1000 fő alatti kistelepülések) az utóbbi 6 évben egyetlen lakás sem épült. E települések a három hátrányos helyzetű régióban sűrűsödnek. A tartósan rossz lakáshelyzet a magas munkanélküliségű, túlnyomóan romák által lakott kistelepülések jellemzője.15 Nem példa nélküli, hogy az egyenlőtlenségek kérdése nem szerepel a hatalom gyakorlóinak társadalomképében, nem foglalkoznak vele. Azt a közkeletű vélekedést azonban, hogy a gazdasági növekedés hasznai maguktól automatikusan lecsorognának majd a legelesettebbekhez is, határozottan el kell vetni. Az egyenlőtlenségek csökkentése – megint érdekek és ideológiai beágyazottság függvényében – többféleképpen lehetséges. Amennyiben Magyarország azon országok közé kíván tartozni, amelyekben megengedhetetlen, hogy a társadalom bármilyen kis szegmensében is középkori szintű nyomor legyen, valamint figyelembe veszi az EU-szegénység és társadalmi kirekesztés felszámolására irányuló célkitűzéseit, akkor a válasz adott, mely társadalmi csoportok legyenek elsősorban az újraelosztás kedvezményezettjei. A kérdés megint csak az, hogyan. Demográfiai szempontok mentén vizsgálva a szegénységi kockázatok alakulását, évek óta jellemző tendencia a gyermekek és a gyermekes családok fokozott veszélyeztetettsége. Egy jövőt tudatosan építő társadalompolitikának elsőbbséget kell adnia a jövő nemzedékébe történő beruházásoknak, a gyermekszegénység mérséklésének, a szegénység generációk közötti átörökítése megszüntetésének. A gyermekek jóléte nemcsak egy társadalom erkölcsi értékeinek indikátora; a gyermek emberi tőke is, a társadalom jövőjének legfontosabb forrása. – írta Jonathan Bradshaw.16 „A korai gyermekkori fejlődés, a társadalmi kohézió és a gazdasági fejlődés elválaszthatatlan összefüggésben áll egymással.”17 Így kezdődik az a beszámoló, mely egy kanadai kutatás tapasztalatait foglalja össze. A szerző szerint a társadalmi kohézió toleráns, művelt, közösségekhez kapcsolódó társadalmat feltételez. A gazdasági fejlődés meghatározó eleme a munkaerő változó technológiákhoz és globalizálódó gazdasághoz való adaptációs képessége. A gyermek optimális fizikai, kognitív és emocionális fejlődése nagymértékben azon múlik, mennyire biztosítottak számára az életkorának megfelelő szükségletek (egészséges táplálkozás, ingerekben gazdag környezet stb.). Minden olyan támogatás, szolgáltatás, amely elősegíti, hogy a gyermekek a lehető legjobb feltételek között nevelkedjenek, a gyermek érdekeit, a társadalmi kohéziót és a gazdasági fejlődést egyaránt szolgáló befektetés. „A vizsgálatok szerint a tanulási motiváció és képesség a gyermekkori gazdasági és szociális feltételek függvénye, így a gyermekek jólétének biztosítása legalább olyan fontos, mint az oktatási rendszer fejlesztése. A családpolitikát alapvetően gyermekorientált szociális beruházásnak foghatjuk fel, aminek egyéni és 15
Hegedűs József: A lakáspolitika alternatívái. 2005. Kézirat. Jonathan Bradshaw: Child Poverty and Deprivation in the United Kingdom. 1990, UNICEF. Special subseries: Child poverty in industrialized countries. 17 Early Years: New report calls for responsible community support of early childhood experience. By J. Douglas Willms, http://www.childresearch.net/RESOURCE/NEWS/2000/200001.HTM. 16
156
társadalmi haszna is van. Az egyén számára a jó induló feltételek lehetőséget adnak a megfelelő tudás és az élethosszon keresztüli tanulás képességének elsajátítására, a stabil munkaerőpiaci pozíció és piaci jövedelem megszerzésére. A társadalmi haszon a szociális ellátás iránti igény csökkenése és a jövőbeli generációk növekvő produktivitása révén az elöregedés szociális kockázatának hatékonyabb kezelése.”18 Összefoglalóan megállapíthatjuk: az Európai Unió szemléletmódja szerint a szociálpolitika produktív beruházás, s mint ilyen a kohézív társadalom egyik legfontosabb záloga. Az összetartó magyar társadalom megteremtése érdekében megállapodásnak, egyfajta Társadalmi Szerződésnek volna szükséges születnie a politikai pártok és a fontosabb érdekvédelmi szervezetek részvételével a hosszú távú, kormányzatokon átívelő társadalompolitikai prioritásokról. E prioritások között kiemelkedő szerepet kellene játszania a jövőre orientáltságnak, a gyermekek helyzete javításának. Egy hatékony és jövőbe mutató szociálpolitika hatékonyságát az intézkedések rendszerszerű kezelése alapozhatja meg. A társadalmi biztonság jogbiztonság nélkül nem teremthető meg. E követelmény egyaránt vonatkozik az állampolgárok szolgáltatásokhoz fűződő jogosultságainak garanciáira, az információhoz fűződő jogok megvalósulására, valamint a szociális célú jogszabályok szellemének és betűjének betartatására. Az uniós célkitűzésekkel összhangban Magyarországon is elsőrendű feladat a munkanélküliség és az inaktivitási ráta csökkentése. Ennek érdekében – a munkahelyek körének bővítésén kívül – keresni kell a legfontosabb, érintett célcsoportok (gyermekes szülők, megváltozott munkaképességű emberek, tartós munkanélküliek stb.) munkavállalását hatékonyan és méltányosan segítő eszközöket. E folyamatban fontos szerep juthat a foglalkoztatási és szociális eszköz- és intézményrendszer közelítésének, együttműködésük erősítésének. A nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszer működési zavarairól elsősorban a finanszírozás nehézségeivel kapcsolatosan esik szó a politikai közbeszédben. Alig rendelkezünk információkkal arról, hogy várhatóan a lakosság mekkora köre nem fog rendelkezni társadalombiztosítási jogosultsággal. Magyarországon a társadalmi egyenlőtlenségek súlyos területi egyenlőtlenségekkel társulnak. A területi–társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése révén valósulhat csak meg a szegénység, az oktatási, az egészségügyi, a lakhatási és más szolgáltatásokhoz való hozzáférésben megnyilvánuló hátrányok és különbségek mérséklése.
Irodalom Early Years: New report calls for responsible community support of early childhood experience. By J. Douglas Willms, http://www.childresearch.net/RESOURCE/NEWS/2000/200001.HTM. Esping-Andersen, G. (2000): A Welfare State for the 21st Century. Ageing societies, knowledge-based economies, and the sustainability of European welfare States. Paper presented to the conference Comparer les Systemes de Protection Social en Europe, Paris 8-9 June. 18
Nyilas Mihály i.m.
157
Esping-Andersen, G. (2002): Towards the Good Society, Once Again? in: Esping-Andersen et al. (eds): Why we need a new welfare state. Oxford University Press 2002. 1-26. Esping-Andersen, G., Gallie. D., Hemerijck, A, Myles, J. (2001): A New Welfare Architecture for Europe? Report submitted to the Belgian Presidency of the European Union. Final version, September. European Committe for Social Cohesion (2004) Revised Strategy for Social Cohesion’ CDCS (2004) 10. 2. Ferge Zsuzsa: … mindig más történik. A jóléti állam lehetséges jövőképei Magyarországon 2015-ig 2005. Kézirat. Ferrera, M. (2003): Modernising the European Social Model: sharpening priorities, stepping up reforms. http://www.progressive-governance.net/php/article.php?aid=314&sid=3. Hablicsek László: A népesség várható alakulása a következő évtizedekben, különös tekintette a területi különbségekre. 2005. Kézirat. Hegedűs József: A lakáspolitika alternatívái. 2005. Kézirat. Jonathan Bradshaw: Child Poverty and Deprivation in the United Kingdom. 1990, UNICEF. Special subseries: Child poverty in industrialized countries. Juhász Gábor: A társadalmi kohézió előmozdítására irányuló közösségi politikák. 2005. Kézirat. Közös munkával a növekedésért és a munkahelyekért. A lisszaboni stratégia új kezdete. COM (2005) 24. Nyilas Mihály: A „Szociális Európa” esélyei és az európai jóléti rendszerek átalakítása. 2005. Kézirat. Presidency Conclusions of the Barcelona European Council 15-16 March 2002. 9. Presidency conclusions of the Lisbon European Council 23-24 March 2000.
158
