A jogpolitika mint tudomány előzményei és fejlődése Előadásvázlat, elhangzott a jogpolitika kötelező kurzuson a nappali tagozaton 2013. IX. 16. és IX.23-án; a levelező tagozaton 2013. IX. 14. és IX.28-án; a Jogalkotástan és jogpolitika kurzuson 2013.X. 4-én rövidebben, az elmélettörténeti részletek nélkül. Az előzmények messzire nyúlnak, de szétszórtak, nem koherensek és egyoldalúak. A jogpolitika mint tudomány kialakulásához (és a továbbiakban most itt kizárólag ebben az értelemben lesz szó a jogpolitikáról), sőt a problematika elkülönüléséhez (ami már bizonyos önállóságot jelent, de nem föltétlenül általánosan elismert diszciplináris önállóságot) tehát bizonyos szemléleti előföltételekre is szükség van. Ezek közül (a teljesség igénye nélkül) a leglényegesebbek a következők: (1) a helyes jog igénye és értékmérőinek megfogalmazása (2) a jog viszonylagos önállósodása (vallástól, napi pártpolitikától) (3) a jog változtathatóságának, alakíthatóságának a tudatosodása és a későbbiekben (4) a kodifikáció iránti igény megjelenése valamint (5) a korviszonyokhoz való igazodás szükségességének, azaz a jog társadalmi kötöttségeinek a fölismerése. Ezeknek a szemléleti előfeltételeknek a megteremtéséhez a jogbölcselet mindhárom nagy átfogó irányzata, azaz a természetjogtan, a jogpozitivizmus és a jogszociológiai irányzat is hozzájárult. (A jog- és államállambölcselet három nagy irányzatáról Jogi Alaptan 2011-es kiadás 6869. old., részletesebben Samu-Szilágyi Jogbölcselet 11-13. old.) Ennek megfelelően a jogpolitika nem egyszerűen a természetjogtan gyermeke, mint a de lege ferenda szemléletből ez első pillantásra látszik, a jogpolitika a természetjogtan és jogpozitivizmus között jelenik meg: a helyes jogot kívánja kidolgozni és megalkotni, ezért a helyesség kérdése a természetjogtanhoz, a tételezés igénye a jogpozitivizmushoz köti, a sui generis jogpolitikai mozzanat közelebbről ez a bizonyos „kidolgozni”. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy mind a radikális következetes természetjogtan, mind pedig a radikális jogpozitivizmus kizárja elvileg a jogpolitikát mint tudományt. A következetes természetjogtan szerint a helyes jog, a tökéletes jog „készen van”, az örök és föltétlen érvényességre tart igényt, ezért nem további elmélkedésre van szükség, hanem „meg kell csinálni”, ami pusztán logika és fogalmazás kérdése. Moór Gyula szerint: “Másrészt az a probléma is, hogy milyen viszonyban áll a jog a végső értékekkel, vagyis a jog helyességének a kérdése, csak egy olyan jogfogalom alapján merülhet fel, amely nem lát magában a jogban végső értéket, amely szerint a tartalmi helyesség nem tartozik a jog fogalmi alkatelemei közé. A természetjogi iskola felfogása alapján, amely a jogban örökérvényű, abszolúte helyes szabályokat látott, a helyes jog keresésének nem volna jogosultsága.” A következetes természetjogtan problémája, hogy a gyakorlatban jogpolitikailag abszurd következtetésekhez vezet, ezért ritkán marad következetes és radikális, ezért aztán a természetjogtan keretei között is megjelennek jogpolitikai jellegű eszmefuttatások, az előzőekben jelzett elvi álláspontok ellenére, hiszen a következetlenség, a kompromisszum, az elvileg egyaránt igazságtalan jogon belüli – és tartalmilag jogpolitikai alapú – differenciálás megalapozása ezt is igényli. A radikális jogpozitivizmus voluntarizmusa miatt elvileg szintén a jogpolitika elutasításához vezet, ez mutatkozik meg a törvénypozitivizmus és Kelsen fölfogásában. A radikális következetlenség azonban itt is ritkán érvényesül , az ún. mérsékelt jogpozitivizmus teret enged bizonyos jogpolitikai eszmefuttatásoknak is. Vagyis: a sajátosan jogpolitikai vizsgálódásoknak annál nagyobb a tere, lehetősége, esélye, valószínűsége, minél kevésbé doktrinér, merev a két nagy átfogó irányzat, minél jobban közelednek egymáshoz: relativizálódó természetjogtan és mérsékelt
jogpozitivizmus. A jogpolitika kiteljesedése pedig a természetjogtan és a jogpozitivizmus ellentétének a meghaladása alapján mehet végbe, aminek egyik jellemzője a metodológiai kérdések előtérbe kerülése a szubsztanciális kérdések helyett. Elmélettörténeti frissítő visszapillantás. Kb. a XVIII. század közepéig gyönge előzmények, attól a 19/20. sz. fordulójáig erős előzmények, azt követően már saját fejlődés. A jogpolitika mint tudomány fejlődésének csomópontjai: - szofisták, Szókratész: az első csírák, korai előzmények, ezt követően „gyönge előzmények” - XVIII. sz.végétől: „erős előzmények”, „törvényhozástan” - XIX-XX. sz. fordulójától – sui generis jogpolitika a jogbölcseleten belül - 1970-es évektől diszciplináris önállósodás. Ez a fejlődés a szempontok, mozzanatok differenciálódásában, bővülésében és integrálódásában fejeződik ki. A feudalizmus fölbomlása és a polgári átalakulás kezdetén a kor, a fejlődés, a szituáció az alapvető társadalmi kérdéseket, konfliktusokat tűzte napirendre, vallásos formájukban is, ami nem kedvezett részletező és kompromiszumokra kényszerülő jogpolitikai megközelítésnek: sem a forradalom, sem a hitbéli igazság nem lehet (vagy csak nagyon nehezen, fölhígítva) lehet jogpolitikai mérlegelések tárgya. Ez nagymértékben megszabta, hogy az újkori természetjogtan milyen szerepet játszhatott a jogpolitika eszmei elméleti előzményei között. Az újkori naturalista természetjogtan jogpolitikai jelentőségét erősen mérsékli annak ún. forradalmi jellege, vagyis hogy a társadalmi - politikai berendezkedés alapvető kérdéseire koncentrált, az alapvető elvek részleteit általában nem bontotta ki, másrészt pedig naturalista determinizmusa. A racionalista természetjogtan mint a felvilágosult abszolutizmus jogbölcselete ezzel szemben igen lényeges, kiemelendő előzménye a jogpolitikának. Már önmagában a racionalista fordulat, a naturalista determinizmus kritikája, a politikai radikalizmus elutasítása és az ebben is kifejeződő kompromisszumkészség, valamint az egyetemi oktatásból következő szisztematizálási és részletezési igény megteremtette a jogpolitika legfontosabb szemléleti előföltéteit, összhangban felvilágosodás eszméivel általában, amihez aztán a felvilágosult abszolutizmus kodifikációs igényei társultak. Az jogpolitika erős elméleti előzményei A XVIII. sz. második felében a későfelvilágosodás természetjogtanát egy sajátos természetjogi fölfogás jellemzi: relativizálódás és historizálódás. A jog és politika viszonya új hangsúlyt kapott. A jog változtatható renddé vált, amelyik más társadalmi normáktól mindenekelôtt intézményesíthetô szankcionálhatósága és pozitivitása révén különbözik. Büntetéselméletek: Beccaria, Filangieri, Anselm Feuerbach A jogpolitika mint elmélet, mint diszciplina a de lege ferenda szemlélet keretei között jelent meg, a jogpolitikai szemléletmód csírái, mozzanatai a törvényhozás javításának a szándékával a XVIII. századi korai, kezdetleges törvényhozástan keretei között kezdtek rendszeres formát ölteni, egymásra vonatkozni. Ennek elméleti előzményét a klasszikus, mindenekelőtt a racionalista természetjogtan relativizálódása és historizálódása; társadalmi-
politikai hátterét pedig a felvilágosult abszolutizmus kodifikációi és azok körül lefolytatott viták képezték. A jogpolitika iránti igény a reform-időszakokban jelenik meg, forradalmi időszakokban a részletkérdések jelentéktelenné válnak, a közvetítésre nincs sem igény, sem idő. Ezért is 1789 után a jogpolitika a kontinensen időlegesen háttérbe szorul, de más a helyzet Angliában, ahol az utilitarista jogbölcselet (Hume, Bentham, Austin) a jogpolitika igenfontos elméleti előzményeit hozta létre, egyrészt a lehető szám legnagyobb boldogsága elvével mint értékmérővel és a kauzális vizsgálódás igényével. A természetjog fölbomlása, visszaszorulása, a törvényhozástani kezdeményezések visszaszorulása. A történeti jogi iskola: Kauzalitás mint kötöttség. A történeti jogi iskola paradox hatása: jogpolitika-ellenes jogpolitika. Kodifikációellenesség a jog társadalmi kötöttségeire és sajátosságaira tekintettel. A jog sajátszerűsége mint új elem. A radikális jogpozitivizmus álláspontja. A törvénypozitivizmus és Kelsen. A törvénypozitivizmus fölbomlása: a) belső problémák: joghézag értékmentesség illetőleg a politikamentesség föladása. Jhering. b) Társadalmi változások, századforduló, BGB A politikamentes, szubszumpció-automata bíró helyett a következményekkel számoló, szociálisan/politikailag érzékeny bíró → a bíró politikailag is mérlegel – a jogbölcselet feladata hogy ezt megalapozza, tudatosítsa, szempontokat szolgáltasson. Következmény: különbözô elméleti válaszok: A szociológiai jogelméletek szerepe. Pragmatista jogszociológia Pound: társadalmi ellenőrzés a jog útján; az egyes kérdések, műveletek rendszere; a relatív természetjog jog → kísérlet az értékelő döntés racionalizálására. Az újkantiánusok: Stammler, Somló Moór Radbruch. Kelsen. Újkanti fölfogás jelentősége: módszertani dualizmus→ elválasztás, ugyanakkor a jogpolitika helyének kijelölése: jogpolitika mint tudomány helye a jogtudományok rendszerében + módszerei Kelsen: több helyes döntés lehetősége → mérlegelés, jogpolitika A több jogilag helyes döntések problémája → a jogalkalmazási jogpolitika lehetősége Radbruch 1. Nem lett természetjogász: érték-immanencia és nem transzcendencia; relativizmusa. 2. Életéből a jogpolitikához vezető mozzanatok: - büntetőjog, büntetőjogi reformok kora - szociáldemokrácia, igazságügyminiszter - pozitivizmus – kritika: a jogfilozófia euthanáziája - jogfilozófia és pártpolitika - a kor politikai eseményei 3. A jogfilozófia mit tehet: eszközök céladekvátsága és következményeik végső értékek fölmutatása,, implicit értéktartalmak, explikálása, értékkolliziók explitálása a lehetséges jogfilozófiák (jogfilozófiai piac, szupermarket): individualizmus, kollektivizmus, transzperszonalizmus…
4. A jogeszme összetevői és viszonyaik. A dolog természete. 5. Az ún. Radbruch formula: az elviselhetetlenségi és a megtagadási formula. A jogpolitika szükségessége többek között abból is adódik, hogy nemcsak egy jogszerű döntés lehetséges számos esetben; továbbá hogy a hatékony jogérvényesülést magát is szervezni kell, jogpropaganda, stb; továbbá a szelekció szükségessége. Az eddigiek összefoglalása: A jogpolitika tudományos megalapozásának azaz a jogpolitika mint tudomány kifejlődésének szemléleti előföltételei – minek kellett tudatosodni: - a jogpolitika mint tudomány alapelvei 1. a tételes jogtól különböző értékmérő tételezése ill. tételezhetősége, föltételezése, elismerése, az objektív értékelhetőség elve, a „helyes jog” problémája; 2. a jog önállósága, önállósodása, sui generis kategóriáinak kimunkálása, ennek elismerése; a jog viszonylagos önállóságának elve 3. a jog változtathatósága, szociális alakíthatósága; a jog pozitivitásának az elve 4. a jog alakíthatósága korlátainak a tudatosulása (tört. jogi iskola); a jog társadalmi kötöttségeinek az elve 5. az alakíthatóság kauzális összefüggéseinek a vizsgálata, a várható következmények előrejelzése és mérlegelése; a kauzalitás elve 6. a kodifikáció iránti igény; kodifikáció és koherencia elve, jogrendszer egységének az elve 7. a korviszonyokhoz való igazodás szükségessége; aktualitás elve 8. mindezek tudományelméleti és módszertani reflektálása, ezen belül az elméletek operacionalizálhatósága és technicizáltsága; elméleti és módszertani megalapozottság elve Ezek az előföltételek mikor, hogyan teremtődnek meg: ad.1. természetjog; de az tiszta, abszolutizált formájában egyben ki is zárja a jogpolitikát mint tudományt; relativizáló formájában pedig túlhangsúlyozza, sőt abszolutizálja a dedukció mozzanatát; más megközelítésnek csak reflektálatlan módon, spontán, ösztönös módon (és ennyiben a mindennapi gondolkodásra jellemző módon) enged teret. ad.2. XIX. sz. jogpozitivizmus, törvénypozitivizmus – de egyben a jogpolitika elutasítása; a jogalkotás, különösen a törvényhozás tiszta politika, a jogalkalmazás pedig tisztán jog, a jogpolitikának egyikben sincs helye; a jog és a politika merev elválasztásával tagadja a jogpolitika lehetőségét. ad.3. felvilágosodás, racionalista természetjoghoz kapcsolódó törvényhozástan ad.4. történeti jogi iskola, majd később a szociológiai jogelméletek ad.5. jogszociológiai jogelméletek. ad.6. törvénypozitivizmus + felvilágosodás politikai filozófiája ad.7. “törvények szelleme” + történeti jogi iskola + ad.8. újkanti jogelmélet majd a mérsékelt pozitivizimus talaján kibontakozó módszertani fölfogások (topika, hermeneutika, argumentációelmélet). Tanulságok A természetjogi és a jogpozitivista fölfogások különbségéhez: A természetjogi fölfogás szerint a jogot megtaláljuk, levezetjük, a jogpozitivizmus szerint viszont a jogot megcsináljuk, megalkotjuk, méghozzá a radikális pozitivisták szerint tetszés szerint bármilyen jogot, a mérsékelt pozitivisták viszont elismerik a jog társadalmi és/vagy morális
kötöttségeit, tehát a jogalkotó nem csinálhat bármit tetszés szerint. Ez utóbbi esetben a jogalkotás korlátait elismerik, bizonyos magatartások illetőleg viszonyok jogi szabályozásának szükségességét is, de a jogpozitivista fölfogás alapján a pozitív jog adekvátságának a szempontjai, „mércéje” nem fogalmazható meg, azt „kívülről” kell behozni. A szociológiai jogelméletek szerint pedig a jog „képződik”. Az egyes szociológiai jogelméletek eltérnek abban, hogy a jogképződés során milyen jelentőséget tulajdonítanak a spontán illetőleg a tudatos mozzanatoknak. Minél inkább a spontán mozzanatokat hangsúlyozzál, annál több a közös vonásuk a közös vonásuk a természetjogtanokkal, és minél inkább a tudatos mozzanatokat annál inkább közelebb állnak a jogászi vagy etatista pozitivizmusokhoz. A természetjogi és a szociológiai jogbölcseletek közös vonása tehát az, hogy a jognak kötöttségei vannak; a jogpozitivizmus válasza viszont az, hogy ilyenek vannak vagy lehetnek, de ezek vizsgálata nem a mi feladatunk. A szociológiai megalapozottságú jogbölcseletekre (mindenekelőtt Ehrlich, Pound) az jellemző, hogy az egész jogbölcseletet lényegében de lege ferenda szellemben orientálták át, ezért aztán a jogpolitikai kérdéseket magába a jogbölcseletbe telepítik, ott esetenként konkrét jogpolitikai problémákat fogalmaznak meg és fejtenek ki, de általában nem reflektálják a tudományelméleti – módszertani kérdéseket, a jogbölcselet – jogszociológia – jogdogmatika (tételes jogtudományok, jurisprudencia) – jogpolitika különbségét ebből a szempontból. Napjainkban: elméleti oldalról: túl a természetjogtanon és jogpozitivizmuson - természetjogi örökség → procedurális igazságosság-elmélete - jogpozitivista örökség – racionalizálás strukturális logikai eszközei - jogszociológiai örökség – empirikus vizsgálatok és középszintű elméletek… diszciplináris oldalról: elismertség, intézményesülés De: új és újtípusú kihívások – ellentmondásos hatás: - kihívások léte → fokozott igény a megalapozott válaszok iránt - gyakran hiányoznak az adekvát válaszok - lerövidül az elviselhető reakcióidő – a politika nem tud várni.
