A fokozott nappali aluszékonyság, mint stressztényezõ a katonai szolgálatban

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

KARD ÉS TOLL 2006/2

A fokozott nappali aluszékonyság, mint stressztényezõ a katonai szolgálatban Tóthné dr. Szternák Nóra A fokozott aluszákonyság jelensége jól ismert a katonai és az egészségügyi szakemberek körében, mind nemzeti, mind nemzetközi vonatkozásban. A dolgozatban arra mutatok rá, hogy a fokozott nappali aluszékonyság a stressz szempontjából fontos rizikótényezõ, így az aluszékony katonák stresszterheltsége átlagon felüli lehet. The significance of the sleep-wakefulness disorders is well known by the military and the disaster relief medical experts both in international and domestic respects. The author shows that the excessive daytime sleepiness is an important risk factor with respect to stress, so the burden of stress on drowsy soldiers may be greater than the average.

Az alvás-ébrenlét zavarok katona- és katasztrófaorvosi jelentõsége mind nemzetközi, mind hazai vonatkozásban ismert. Jelentõségüket jól mutatja, hogy a jelenleg hatályos Honvédelmi Miniszteri rendelet neurológiai részében e kórképek alkalmatlanságot jelentenek. A katonai alkalmasság kérdése napjainkban, a Magyar Honvédség NATO csatlakozása és a szerzõdéses professzionális haderõ létrehozásának idején jelentõsen átalakult. Az alvászavarokhoz tartozó kórképek mind sajátosak, jellemzõen sokáig rejtve maradnak. Elsõsorban a kóros nappali aluszékonysággal – hypersomniákkal – járó kórképeket tartom az alkalmasság megítélése szempontjából jelentõsnek. A túlzott aluszékonyság fiatal felnõttkorban jelentkezhet, és ismert, hogy szokatlan szellemi megterhelés körülményei között provokálható, súlyos teljesítménybeli- és magatartászavart, balesetveszélyt, éjszakai zavartságot okoz. A fokozott nappali aluszékonyság hátterében álló primer hypersomniák jelentõsége a katonai alkalmasság kérdésében azért nagy, mert abban az életkorban jelentkezik, amikor a fiatalok pályaválasztás elé kerülnek. A katonai élethez különösen sok stresszhelyzet társul, még akkor is, ha békeidõben, megfelelõ biztonságban teljesít a katona szolgálatot. Pusztán a környezet megváltozása, illetve az ún. jet lag (idõzónaváltás) szindróma fokozhatják a szervezet aspecifikus válaszreakcióinak megjelenését. Vannak, akik jól tûrik a stresszt, hatása alatt is képesek a feladatukat végrehajtani, de vannak, akik azonos körülmények közepette erre képtelenné válnak. Harci stresszsérültnek nevezzük azt a katonát, aki a harctéri körülmények hatására olyan erõs stressz állapotba kerül, hogy képtelen a harctevékenység folytatására.

165

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


A szakirodalom a harci stresszt elõidézõ okokat két csoportba sorolja. Elsõdleges ok (amely a harci stressz közvetlen kiváltója) a halálfélelem, a katonának a megsemmisüléstõl való félelme. A másodlagos okok azok a fizikai és pszichikai állapotok, mint a harc hevében fellépõ folyadékhiány, a fagysérülések, a fizikai és idegi kimerültség, az alváshiány, a megfelelõ élelem hiánya, a családtól való távollét, aggodalom a biztonságukért stb., amelyek nagymértékben lecsökkentik a megsemmisüléstõl való félelem leküzdéséhez szükséges ellenálló-képességet, lelki erõt.1 Az egészséges alvásritmus Az alvás-ébrenlét váltakozása az élõlények egyik legalapvetõbb ritmicitása. Ennek és még néhány élettani folyamatnak (pl. alvás-ébrenlét, hormontermelés, testhõmérséklet, tápcsatorna mûködése stb.) szabályozását egy belsõ óra végzi, de a napi ritmusukat külsõ tényezõk is befolyásolhatják valamennyire. Ez a belsõ óra az agy hypothalamus részében helyezkedik el. Egy olyan magcsoport alkotja, mely az agy egyéb területeivel is kapcsolatban áll. Az újszülöttkori rövid alvás-ébrenlét periódusokból álló policiklikus alváseloszlás felnõttkorra monociklikussá válik, és az alvás egy blokkra, az éjszakai órákra korlátozódik. Az éberség szintje azonban a nap során nem marad egyenletes, a nappali órák során szintén megfigyelhetõ az éberség csökkenése és az alváskészség fokozódása. A jólesõ kora délutáni sziesztázás nemcsak az étkezést követõ hasi vérbõség eredménye, megfelelõ éberséget és aluszékonyságot mérõ vizsgálatokkal (MSLT – Multiple Sleep Latency Test (multiplex alváslatencia teszt), MWT – Maintenance of Wakefulness Test (ébrenmaradási teszt)) az éberség hullámzása jól kimutatható, sõt, a munkahelyi és a közlekedési balesetek statisztikái is alátámasztják a feltevést. Az aluszékonyság (az elalváskészség) a kora délutáni és a hajnali órákban a legerõsebb. A kora délutáni magas alváshajlandóság idejét igen alacsony déli és esti értékek (fokozott éberség) határolják körül.2 A fentieken kívül könnyen megfigyelhetõ az is, hogy az álmosság az ébren töltött idõvel arányosan nõ. Az álmosság alakulása tehát két, egymástól független hatás összegzõdésének az eredménye: az egyik az ébren töltött idõ alatt felgyûlt alvásszükséglet, a másik a cirkadián természetû alváshajlandóság.3 A fokozott nappali aluszékonyság A fokozott nappali aluszékonyságot alvásrohamok, leküzdhetetlen álmosság, cselekvési automatizmusok jellemzik, melyek evés közben, beszélgetéskor, szolgálat közben – gyakorlatilag bármikor jelentkezhetnek. A szunyókálások utáni felfrissülés viszont csak átmenetinek bizonyul, mert az álmosság rövid idõn belül visszatér.

1 Bolgár és mtsai: A válságreagáló mûveletek végrehajtására történõ felkészítés (Tanulmány, 2005) 2 Halász P.: Az alvás élettana. Az alvás- és ébrenléti zavarok diagnosztikája és terápiája (szerk.: Novák M., Okker, 2000) 3 Bódizs R.: Alvás, álom, bioritmusok. Medicina Kiadó, 2000

166

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom

TÓTHNÉ DR. SZTERNÁK NÓRA: A fokozott nappali aluszékonyság mint stressztényezõ

A beteg hiába próbálja ezt az állapotot szellemi-fizikai elfoglaltsággal legyõzni, az elõbb-utóbb ismét elhatalmasodik rajta. A fokozott nappali aluszékonyság hátterében természetesen leggyakrabban az alváshiány áll. A katonai szolgálat során gyakran találkozunk mind az alváshiány, mind az alvászavarok által okozott aluszékonysággal. Alvászavarok A fentebb bemutatott normális alvás-ébrenlét ritmustól különbözõ ciklusok hátterében állhatnak a környezeti hatások által okozott eltérések, mint a jet lag (idõzónaváltás) vagy a többmûszakos munkarend esetén, illetve az organikus alvászavarok. A különbözõ alvászavarok közül jelentõsége esetünkben azoknak van, amelyek fokozott nappali aluszékonysággal járnak. Ezek az éjszakai alvás fragmentálásán keresztül (obstruktív alvási apnoe szindróma, nyugtalan láb szindróma), vagy az alvás-ébrenlét ritmusának intrinsic (belsõ eredetû) felrúgásával (narcolepsia) vezethetnek kórosan fokozott alváskésztetéshez. Az alvási apnoe általánosan elterjedt betegség, ilyenkor alvás közben a légzés leáll, vagy zavarttá válik. Gyakorisága 2% nõknél és 4% férfiaknál, 65 év felett minden 4 emberbõl 1 érintett. A leggyakoribb jele a hangos, szabálytalan horkolás és a fokozott nappali aluszékonyság. Az apnoe – a levegõvétel hiánya – alvás közben a légút falának belégzés alatti záródásakor keletkezik. A beteg küzd a levegõért, a légút valamennyire megnyílik és a levegõ betódul, ami hangos horkantást eredményez. A beteg hánykolódik, majd visszaalszik. Ez a ciklus több százszor megismétlõdik az éjszaka során, minden alkalommal felébresztve a beteget, ezzel összetöredezi normális alvásstruktúráját, ami a beteg fokozott napközbeni aluszékonyságát okozza végül. A helyzet különösen veszélyessé válhat, ha a betegséghez a szív vagy a tüdõ rendellenessége társul. Ha az apnoe eredményeképpen a beteg napközben váratlan helyzetekben elalszik, ez még életveszélyes is lehet, sérülésekhez vezethet, anyagi károkat okozhat. Vég nélkül sorolhatnánk a példákat, így a pilótákat vagy a gépjármûvezetõket, aki elalhatnak munkájuk közben – de a katonai munkakörök nagy részét is megemlíthetnénk itt –, nem szorul magyarázatra, milyen veszélyt jelent betegségük. A típusos apnoés beteg férfi, 40 és 50 év közötti, túlsúlyos, rövid és izmos nyaka van, emellett horkolásról és egyre fokozódó álmosságról számol be. Másik jellemzõ az a beteg, akinek állkapocsrendellenessége van, például alsó állkapcsa a felsõhöz képest jóval hátrébb áll. Az alkohol és a nyugtatók a központi idegrendszer depresszálásával és a légúti izmokra való ellazító hatásukkal szintén fontos tényezõk a betegség kialakulásában. A narcolepsia olyan rendellenesség, melyben az ébrenlét-alvás ritmust szabályozó rendszer zavarát találjuk. Eredményeképpen a beteg váratlan napközbeni alvásrohamoktól szenved, melyek evés közben, beszélgetés alatt vagy a munka során – gyakorlatilag bárhol jelentkezhetnek. A narcolepsiások ezen kívül a REM alvás rosszul idõzített komponenseit is észlelhetik, mint a bénultság és a hallucináció. A bénultság azon mechanizmusok függvénye, amelyek a REM alatti izomaktivitást gátolják. A narcolepsiás bénultság akaratlan és kétféle típusa ismert: (a) cataplexia – izgatott állapotot követõ (viccmesélés) hirtelen izomgyengeség, amely részleges vagy

167

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


komplett összeeséshez vezet; (b) alvási bénultság – elalváskor jelentkezõ, (az egyén számára gyakran ijesztõ) mozgásra való képtelenség. A narcolepsiások hallucinációit hypnagog hallucinációknak hívjuk. Ezek is REM mechanizmusok eredményei, kellemes vagy rémisztõ látomások elalváskor. Az alvási apnoe szindróma után a narcolepsia az, amely leggyakrabban fokozott nappali aluszékonyságot okoz. Nem ritka betegség, világszerte elõfordul, 1000 emberbõl 1 érintett. Újabb genetikai tanulmányok a narcolepsiának a 6-os kromoszómával, az MHC régióval való kapcsolatát vizsgálják. Alváshiány A ma katonájától azt követeli a modem ütközet, hogy a terhelések mellett is nyitott legyen az információk számára, azokat helyesen értékelje, elhatározását, pedig komplex cselekvésben hajtsa végre, ezért kiemelten fontos, hogy ellenálljon a tevékenységével együtt járó kimerítõ pszichikai hatásoknak. A fokozott stressz-hatás adódhat abból, hogy az állománynak pihenés nélkül, vagy csak minimális pihenõvel kell feladatait végrehajtani. A pihenés nélkül, folyamatosan végzett tevékenység „stressz tünetei”: 1. A fizikai kifáradás a leglátványosabban megjelenõ tünetforma. Ennek hatása jól érzékelhetõ az izommozgás lassulásában, a sérülékenység fokozódásában, a tevékenység végzésével kapcsolatos motiváció, és érzelmi beállítódás ugrásszerû ellenkezõ elõjelûvé válásával. A tartós kifáradás kimerüléshez, és teljes inaktivitáshoz, ritkább esetben veszélyes „felpörgéshez, kontrollvesztéshez” vezethet. 2. A pszichikai, szellemi kifáradás jele három tényezõben érhetõ tetten. E tényezõk külön-külön, és egyidejûleg is jelen lehetnek. Az egyik a tevékenységgel kapcsolatos szellemi frissesség, hatékonyság drámai csökkenése, amely jelentkezhet érzékelési-észlelési hibákban, tévészlelésben. A másik a kritikai érzék, realitásérzék jelentõs romlása, amely elsõsorban a gyors döntéseket igénylõ feladatok eredményes végrehajtását veszélyeztetheti. A harmadik az érzelmi viszonyulás indokolatlan „elõjel váltása”, amely a stressz-tûrõ képességet jelentõsen rontja. 3. Az alváshiány, mint elemi szükségleti deficit, komplex módon jelzi az igénybe vehetõség korlátozottságát. Mind a kognitív tevékenység, mind a mozgásos cselekvés mennyiségi és minõségi mutatói jelentõsen romlanak, és ebben az állapotban az egyén fokozottan veszélyhelyzetbe kerülhet.4 Az alváshiányt a beteg éjszakáról-éjszakára maga elõtt görgeti, egyre inkább növelve alvásadósságát. Ezidáig számos kísérletet végeztek – akár internetes verseny szintjén is – annak megállapítására, mekkora alváshiányt képes az ember kibírni, meddig bírja az ember alvás nélkül. Nem hivatalos forrás szerint állítólag 1965-ben Randy Gardner 264 órán keresztül, azaz 11 napig nem aludt. Ezután mindössze 14 órát aludt. 1977-ben a fenti csúcsot Maureen Weston tovább javította 449 órára (18 nap és 17 óra).

4 Bolgár és mtsai: A válságreagáló mûveletek végrehajtására történõ felkészítés (Tanulmány, 2005)

168

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


Szakemberek adatai ezeknél kisebb számokat mutatnak. Azt találták, hogy egészen 60 órás alváshiányig nem mutatható ki sem az aerob sem az anaerob munkavégzésben semmiféle eltérés. Fõként igaz ez, ha az elvégzendõ munka izgalmas, intenzív. Más a hatás a mentális oldalra. Az alváshiány hamar érinti az érzékelõ, koncentráló funkciókat. Az eredmények szerint az elsõ 18 órás alváshiány után az érzékelési képesség 20–25%-kal csökken. Amennyiben 42 órán át nem alszunk, újabb 20–25%-os csökkenést észlelhetünk. Amennyiben izgalmas, nehezen megvalósítható feladatot kell végrehajtanunk, ezt kevéssé befolyásolja az alváshiány. A gond az unalmas, ismétlõdõ jellegû feladatokkal van. A békemûveletek jellemzõikben eltérnek a fegyveres küzdelemtõl, többek között itt nem állandó az idegfeszültség, a feladat- és szolgálatellátás ciklikus. Esetünkben is éppen a monotonitás az, ami szerepet kap. Az ebben a helyzetben ügyeletet vagy õrszolgálatot ellátó katona a fent említett módon reagál a váratlan eseményre (támadás, robbanás, rajtaütés, légitámadás, tömeges méretû civil áldozatok stb.), ennek alapján cselekvésképtelenné válik. Ha ügyeletben van, nem tud intézkedni, nem tudja társait riasztani, veszélyezteti mások életét, az objektum épségét. Mindennapi tapasztalatra építünk, mikor úgy gondoljuk, hogy a mérsékelt mennyiségû alváshiány nem eredményez semmiféle normálistól eltérõ megnyilvánulást. Finom pszichológiai elemzések, vizsgálatok sora mégis arra mutat, hogy az alvás személyre jellemzõ mennyiségének nagyon is célszerû okai vannak. Zavarok elsõsorban az egy óránál is hosszabb koncentrációt igénylõ feladatok esetén jelentkeznek. A pihent állapothoz képest különösen az egyszerû ismétlõdõ mozgásokban, vagy alacsony szellemi igénybevétellel járó, azaz monoton tevékenységekben következnek be váratlan nehézségek. Tapasztalat szerint akár tíz-tizenöt órás alváshiány is legyõzhetõ bonyolult és érdekes feladatok esetén. Ilyenkor a koncentrációs zavarok oldódnak, és a tanulási teljesítmény sem csökken számottevõ mértékben. A fiziológiai vizsgálatok eredményei azonban nem mutatnak ilyen biztató képet. Az említett körülmények között a megfelelõ teljesítmény csak extra fiziológiai erõbedobással érhetõ el. Az izmok tónusa növekszik, a szívritmus általában gyorsabb, a légzés felszínesebbé válik. Száz, alvás nélkül eltöltött óra után már csak a szervezet vészreakciók (intenzív fizikai vagy pszichikai stressz, súlyos betegség) esetén mozgósított energiafelszabadítási módjai képesek fenntartani az ébrenlétet. Ilyen helyzetben már jelentõs teljesítményromlás látható. Száz óránál hosszabb ébrenlét után bekövetkezik a személyiség és a racionális viselkedés fokozódó leépülése. Paranoid, vádaskodó, agresszív viselkedés alakul ki. Az érzékelés megváltozik, a tárgyak vékony pókhálóval borítottnak tûnnek. Jellemzõ szorító pánt érzése a fej körül. Az álmosság hullámokban jelentkezik. Egyébként a magatartás normálisnak tûnhet, de nem ritkák a komoly érzékcsalódások sem. Ezek a panaszok – általában – az alvásciklusnak megfelelõen éjszaka halmozódnak. Négy-öt, alvás nélkül töltött nap után az esetek többségében intenzív pszichopatológiai jelenségek uralják a személy magatartását. A kóros megnyilvánulások azonban az alvásdeprivációt követõ 10-12 órás alvás után utóhatások nélkül megszûnnek.5

5 A pszichológia alapjai (Szerk.: Bernáth- Révész, Tertia Kiadó, 1994)

169

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


Az általános adaptációs szindróma A Selye János által felfedezett általános adaptációs szindróma (General Adaptation Syndrome, GAS) lényege abban áll, hogy a stresszor megjelenésekor a szervezetben ún. alarm-reakció játszódik le, ami meglepõen egységes képet mutat függetlenül a konkrét stresszor természetétõl. Elõször bizonyos agyi területek aktiválódnak, majd fokozottan mûködni kezdenek bizonyos belsõ elválasztású mirigyek, és ennek eredményeként olyan hormonok kerülnek a véráramba és jutnak el egyes szervekhez, amelyek fokozott teljesítményre készítik fel a szervezetet: megnövelik a szívfrekvenciát és a pulzusszámot, több oxigént juttatnak el az izmokhoz stb. Hasonló a helyzet a pszichológiai stresszekre adott biológiai válaszok esetén is, sõt még egy fertõzés esetén is hasonlóan reagál a szervezet. A stresszor hatása a szervezet számára egy bizonyos sokkot képvisel, aminek következtében a szervezet kibillen az egyensúlyából, és átmenetileg csökken ellenállóképességének mértéke. Az „alarm-reakció” eredményeként a szervezet mozgósítja tartalékait és hosszabb-rövidebb ideig fokozott ellenállóképességet mutatva aktívan ellenáll a stresszor hatásának. Egy – a körülményektõl és a szervezet kondíciójától függõ – idõ elteltével a tartalékok kimerülnek, és rohamos hanyatlás következik.6 (Izsó, 2004) Az 1. ábra a fenti általános adaptációs szindróma három fázisát szemlélteti. Belátható, hogy igen gyakran ismétlõdõ vagy állandó – krónikus – stressz esetén a szervezet tartósan kimerült állapotba kerül. Ez a magyarázata annak, hogy nagyobb stressznek kitett emberek immunrendszere és ellenállóképessége általában gyengébb. Ennek a ténynek nagy jelentõsége van a nagy felelõsséggel járó munkát

1. ábra. A Selye-féle általános adaptációs szindróma három fázisa (Izsó, 2004)

6 Izsó, L.: Pszichológia. MBA (Master of Business Administration szakirányú továbbképzés) oktatási segédanyag (2004)

170

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


végzõ katonák helyes életmódjának kialakítására. Ha ezeket az összefüggéseket látjuk és értjük, hatékonyabb életmódot alakíthatunk ki, és eredményesebben küzdhe7 tünk meg az elkerülhetetlen stresszel. A stressz és a munkavégzés hatékonysága Nem kell feltétlenül és minden körülmények között a stressz csökkentésére törekednünk, mivel a szélsõségesen alacsony stressz ugyanolyan káros, mint a szélsõségesen magas. Selye (1983) ezt úgy fogalmazza meg, hogy „a stressz az élet sava-borsa”. Ez azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között az emberek éppen a stressz növelésére törekednek: érdekes feladatokat keresnek és vállalnak, veszélyes sportokat ûznek, kalandokat keresnek, izgalmas filmeket néznek, és ezzel izgalmi szintjüket öntudatlanul egyéni optimumukra próbálják beállítani. Ebben a vonatkozásban az emberek nagymértékben különböznek. (A ill. B típusú személyiségek.) Ami az egyik embernek még kellemes – vagy éppen már unalmas és monoton – az egy másiknak szinte elviselhetetlenül intenzív inger-zuhatag lehet. A pszichológiai megterhelés adott mértéke a központi idegrendszer meghatározott fokú nem-specifikus, általános aktivációját idézi elõ, amely az egyén aktuális igénybevételének felel meg. Ennek az aktivációs szintnek a szubjektíven megélt kellemesség szempontjából létezik egy optimális, közbensõ értéke. Ez az optimum a tapasztalat szerint egyúttal a munka(tevékenység) hatékonysága szempontjából is a

2. ábra. A pszichológiai megterhelés által kiváltott stressz és a munkavégzés hatékonysága közötti összefüggés (Izsó, 2004)


171

II-02

KR-2

2006. 06. 23.

Tom


legmegfelelõbb. Túlságosan kis aktiváció esetén csökken a figyelem, ezért csökken a munkavégzési hatékonyság, információs alulterhelés lép fel és ennek következményeként nõ a „kihagyás” típusú hibák elkövetésének valószínûsége; túlságosan nagy aktiváció esetén pedig információs túlterhelés következik be megnövekedett számú „téves beavatkozás” típusú hibákat eredményezve. Ez az összefüggés az igénybevétel vonatkozásában fordított irányban áll fent: a túlságosan kicsi vagy túlságosan nagy aktiváció egyaránt kedvezõtlen az operátor számára, mindkettõ fokozott igénybevételhez, illetve elfáradáshoz vezet. Ezt a hatást tovább fokozza a csökkenõ teljesítmény miatt érzett frusztráció és szubjektív kudarc-érzés. A 2. ábra mutatja be részletesen a leírtakat. Az igen alacsony stressz azt jelenti, hogy a katona még a normális éberségi szintjének a fenntartásához szükséges ingermennyiséget sem kapja meg a környezetétõl. Ez a helyzet elõállhat õrszolgálatokban, vagy például éjszakai mûszakok hosszú eseménytelen idõszakai alatt. A különbözõ vizuális kijelzõk elõírt periodikusan ismétlõdõ végignézése ilyen helyzetben könnyen monotóniához vezethet. Szükség esetén – pl. vészhelyzetben – az éberségi szint új kijelzõ modalitás bekapcsolásával gyorsan a megkívánt szintre emelhetõ, ezért ilyenkor intenzív hangjelzéseket kell alkalmazni. Az optimális stressz szint esetén a katona aktív interakcióban van környezetével, olyan ritmusban beszélget kollégáival, olvas le kijelzõket, hoz döntéseket, végez beavatkozásokat, amelyet kényelmesnek érez. A mérsékelten magas stressz olyan tempójú információfeldolgozást kíván meg a katonától, amely eléri vagy meghaladja aktuális információfeldolgozó, problémamegoldó kapacitását. A jól felkészült katona ennek a követelménynek úgy tud megfelelni, hogy gyors fiziológiai reakciókkal (pl. adrenalinszekréció) kitolja információfeldolgozó kapacitásának korlátait, döntéseit ésszerû prioritások alapján hozza meg és az elhalasztható döntéseket késõbbre halasztja. Ilyen állapotban az optimális stressz-szinthez képest megnõ a „téves beavatkozás” típusú hibák valószínûsége. Az extrém magas stressz minõségileg különbözik a megelõzõ három szinttõl: ez már a félelem – esetleg pánik – emocionális komponensét is magába foglalja. A félelem tárgya az esetek többségében a hibázás következményeivel, illetve az önbecsülés és a szakmai státusz elvesztésével kapcsolatos.8 * * * A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a fokozott nappali aluszékonyságban szenvedõ katonák stresszterheltsége az átlagosnál magasabb, betegségüket kezelni kell, különösen, ha monoton, vagy nagy felelõsséggel járó munkát végeznek, mint ahogyan azt napjaink különféle szolgálatokban résztvevõ katonái is teszik. A képességalapú fegyveres erõ kialakításakor mindenképpen javasolt az alkalmasság megállapításánál figyelmet fordítani a kóros aluszékonysággal járó betegségekre. A fokozott nappali aluszékonyság oki vagy tüneti kezelése napjainkban jól megoldható, a probléma rendezéséig viszont felmerül alkalmasságuk felülbírálásának szükségessége is.


172

A fokozott nappali aluszékonyság, mint stressztényezõ a katonai szolgálatban

Recommend Documents