Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/1. (2012) pp. 67–73.
A JEGYAJÁNDÉK ÉS A HITBÉR JOGTÖRTÉNETI GYÖKEREI KONCZ IBOLYA KATALIN∗ A középkori vagyonjogi viszonyok nőkre és férfiakra vonatkozó eltérő szabályozása alakította ki a női különjogok kategóriát. A jogkönyvekben ezen jogokkal testesültek meg azon garanciák, amelyek biztosították a nőket, ha férjük hamarabb elhalálozna, társadalmi státuszuknak megfelelően tudnak továbbélni. Ezen női különjogok közül a jegyajándék és a hitbér jogtörténeti gyökerei kerülnek bemutatásra. Azért ez a két jogintézmény, mert a korabeli jogkönyvek egymás után, illetve adott szakaszokban együtt tárgyalják őket. A jegyajándék a csekélyebb értékű javakat foglalja össze, amelyeket a nő apja vagy férje ad a házasságkötés alkalmával. A hitbért kizárólag a férj adta a nászéjszakát követően feleségének. Mindkét jogintézmény a nő vagyonjogi viszonyát hivatott rendezni a férj halálát követően. Kulcsszavak: Házassági vagyonjog, Jegyajándék, Hitbér, Női különjogok, Középkor, Jogkönyvek, Szász tükör, Sváb tükör, Budai Jogkönyv. Die Regeln der Amtshandlung sind soweit sowohl den Kunden als auch den Rechtsanwendern geschrieben. Der Kunde kann seine Verwaltungsunrechte in den Amtshandlungen durch die gesetzlich festgelegten Rechtsmittel beseitigt werden. Es hat also eine determinierende Bedeutung, die Regeln der Rechtsmittel auf welcher Art festgesetzt zu werden. Dementsprechend muss die Rechtsregel klar, eindeutig, eventuell leicht anwendbar sein. In dieser Studie suche ich darauf die Antwort, ob das Gesetz für die Amtshandlung in der Verwaltung, in der Hinsicht der Rechtsmittel den oben genannten Anforderungen entspricht. Schlüsselwörter: eheliches Gütterrecht; Gerade; Morgengabe; Die Frauen Sonderrechte, Mittelalter; Rechtsbücher; Sachsenspiegel; Schwabenspiegel; Ofner Stadtrecht.
Jelen tanulmány a jegyajándék és a hitbér jogtörténeti gyökereit vizsgálja segítségül hívva a középkor több jogforrását. A vizsgált korszakban a nők és férfiak helyzete, így vagyonjogi viszonyaik nem voltak azonosak. Erre tekintettel jöttek létre azon szabályok, amelyek a nők helyzetét stabilizálták a társadalomban. A nemzetségek közötti átjárást a nő biztosította, apja családjától a férje családjába került. A korszak legfontosabb vagyonjogi eleme a javak nemzetségen, később családon belüli megtartása volt. Abban az esetben, ha a nő vagyonjogi viszonyai a férfival egyenlő módon kerültek volna szabályozásra, akkor a nő apja házának elhagyásával férje házához vitte volna a javak rá eső részét. Ezt kívánták már a középkorban megjelent jogkönyvek is a vagyon egyben maradását szem előtt tartva szabályozni. A nő számára azonban garanciákat kellett nyújtani arra az esetre, ha férje hamarabb meghal, akkor ő társadalmi státuszának megfelelően tud továbbélni. Ezen garanciák testesültek meg a női különjogokban. Ezen tanulmány keretei között nincs lehetőségünk arra, hogy minden egyes női különjog jogtörténeti előzményét bemutassuk. Azért esett a választás a jegyajándékara és a hitbérre, mert a kutatások során bebizonyosodott, hogy
∗
Dr. KONCZ IBOLYA KATALIN tanszékvezető egyetemi docens Miskolci Egyetem ÁJK, Jogtörténeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros
[email protected]
68
Koncz Ibolya Katalin
egyes kútfők1 a két jogintézményt szorosan egymást követően, egyes rendelkezésekben összevontan tárgyalták. Jegyajándék2 azok az ingó vagyontárgyak, amelyeket a nő férjétől vagy szüleitől az eljegyzés vagy házasságkötés alkalmával kapott. A jegyajándék a hitbérhez mérten, amely a kezdetleges házassági vagyonjog főintézménye volt, csekélyebb értékű, rendszerint a nő használatára rendelt ingó vagyontárgyakból állt, leggyakrabban női ruha, ékszer. Alapvető különbség a jegyajándék és a hitbér között, hogy a jegyajándékot a nő családja, apja is adhatta, a hitbért viszont csak a férj adhatta, de ő köteles volt adni.3 A nő, amint érvényes házasságra lépett, kivált szülei családjának köréből és a férj famíliájába került. Ezzel megszűnt a férjhez ment nőnek a szülői házzal fennállott minden vagyonjogi vonatkozású kapcsolata – kivéve az öröklés eseteit –, valamint a családi vagyonból leendő további eltartásra való igénye is. A nő rokonságának saját érdekében állt tehát, hogy családjuk kivált tagja új környezetében is módjának megfelelő vagyoni viszonyokra találjon. A vőlegény ezért valamiféle kezességet kellett, hogy vállaljon már előzetesen aziránt, hogy feleségét „filiae loco”, sőt „qua socia vitae” fogja fogadni és róla vagyonilag is méltón fog gondoskodni. Erre szolgált az a bizonyos vagyonmennyiség, amelyet a házasodó férfi tradicionális címen neje javára lefizetni, vagy legalábbis a kifizetést kellő biztosítás mellett kilátásba helyezni köteles volt.4 Schaurek álláspontja értelmében a jegyajándékot a nő kapta, közvetlenül férjétől azért, mert vele házasságra lépett (Muntschatz, majd Withum).5 A Szász tükör rendelkezései szerint a jegyajándék ún. elkülönített vagyontömeget képezett, amelyet a feleség a férj halálát követően megkapott.6 A középkor elő századaiban a jegyajándék általában ékszer, ruhanemű vagy edényekből tevődött ki.7 A Szász tükör rendelkezéseit átvéve a középkorban a jegyajándék a városi jogkönyvekben már kifejezetten a nő elkülönített vagyontömegeként szerepelt, amely vagyon a férj halálát követően játszott jelentős szerepet a nő létbiztonsága tekintetében.8 Hitbér 9 egy házassági ajándék, amelyet a férj a nászéjszakát követő reggel a feleségének adott, vagy ennek adását megígérte.10
1
Mint például a Szász tükör, Sváb tükör. Handwörterbuch zur Deutschen Rechtsgeschichte I. Hrsg. ERLER, von Adalbert–KAUFMANN, Ekkehard. Mitbegründet Stammler, von Wolfgang, Schmidt, eric Verlag, Berlin, 1971, 1527–1530. Gerade von Bungenstock, W. 3 Magyar Jogi Lexikon hat kötetben (szerk: Márkus Dezső). Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1903, IV. kötet, 403–404. Jegyajándék. A szócikket szerkesztette: Illés József. 4 SCHAUREK, Ráfael: A hitbér. Wessely és Horváth Könyvnyomdájából, Pécs, 1917, 38. 5 SCHAUREK: i. m. 40. 6 A Szász tükör (közreadja: Blazovich, László–Schmidt József). A Pólay Elemér Alapítvány Könyvtára 35, Pólay elemér Alapítvány, Csongrád Megyei Levéltár, Agapé Ferences Nyomda és Könyvkiadó Kft., Szeged, 2005, Tartományi jog I. 24. (3).; eredeti német nyelven: http://www.sachsenspiegelonline.de/cms/meteor/jbrowser/index.jsp?id=49; „Sie (die Frau) nimmt auch alles, was zu der Gerade gehört…” 7 HRG, III. kötet, 1527. 8 HRG, III. kötet ,1528. 9 Magyar Jogi Lexikon, Hitbér szócikke (a szócikket szerkesztette: Illés József). IV. kötet, 144–147.; HRG, III. kötet, 678–683.; Wittum: HRG, V. 469–472.; Dos: HRG, I. kötet, 775–778. 10 SCHAUREK: i. m. 59.; 98. lábjegyzet: „Die Morgengabe ist ein Ehrengeschenk, welches der Mann am Morgen nach der Brautnacht der Frau übergibt, oder zu übergeben verspricht.” 2
A jegyajándék és a hitbér jogtörténeti gyökerei
69
A Szász tükörben a hitbér nagyságát a lovagi rendbe tartozó férfiak esetében szabályozták részletesen.11 A Sváb tükör ezzel szemben pontosan meghatározta a hitbér kritériumait az egyes társadalmi státuszú személyek tekintetében. A lovagok a nászéjszaka reggelén az ágynál, vagy ha az asztalhoz járul, akkor az asztalnál az örökösök engedélye nélkül adományozhattak egy szolgát és egy szolgálólányt, egy bekerített földterületet faépülettel. A szabad urak olyat adtak, ami száz márka jövedelmet hozott, középszabad urak tíz márka értékben, miniszteriálisok öt márka értékben, a többi ember a legjobb lovát, szarvasmarhát.12 A Sváb tükör értelmében a Morgengabe (hitbér) a házasság elhálásáért járó ajándék volt, amely időhatárhoz volt kötve. Ez az időhatár a házasság elhálását követő reggel, vagyis a hitbér akkor vált esedékessé. Hajnik nézőpontját elfogadva megállapíthatjuk, hogy a feleségének adott „reggeli ajándék” (Geschenk für Morgen) fokozatosan beleolvadt a hitbér (Morgengabe) fogalmába.13 A budai jog is ismerte a hitbér fogalmát14, bár nagyságára az írott források hiányossága miatt következtetni nem lehet. Ugyancsak hiányzik azon rendelkezés, amely szabályozta volna, mely javakból lehetett a hitbért adni.15 Miután a jogkönyvben kimondták, hogy e szokást a nő gyenge egészségére tekintettel kellett adni, így a jogkönyv alkotója gonoszságnak és büntetendőnek tartotta, ha valaki a nőt hitbérétől csellel megfosztotta.16 Fontos kritériumot tartalmaz a 393. szakasz, amely expressis verbis megtiltotta, hogy az asszony lemondjon a hitbéréről.17 A hitbérrel kapcsolatos kitételként szerepelt, hogy a házasságtörő feleség nem követelhette azt.18 A kierőszakolt beleegyezés eleve ki volt zárva.19 A hitbér adományozása alól férjét csak a nő menthette fel, és csak ő engedhette meg annak eladását is.20
11
Szász tükör: i. m. 129., (Tartományi jog 20.); eredeti német nyelven: http://www.sachsenspiegelonline.de/cms/meteor/jbrowser/index.jsp?id=49 : „Nun vernehmet, / was jeder Mann von ritterlicher Herkunft / seiner Frau als Morgengabe schenken soll. / Am Morgen, wenn er mit ihr zu Tische geht, / also vor dem Frühstück, kann er ihr ohne Zustimmung / der Erben einen Knecht oder eine Magd schenken, / die noch innerhalb ihrer / Jahre sind, ferner / Zaun und Zimmer und feldgängiges Vieh.” 12 A Sváb tükör: i. m. 221. (18.) 13 HAJNIK Imre: Egyetemes európai jogtörténet. Athenaeum, Budapest, 1874, 290. 14 „Es ist loblich, das mann dem krnckenn geschlecht der weiber czu staten chűmpt mit morgengab,…” Das Ofner Stadtrecht. Eine deutschprachige Rechtssammlung des 15. Jahrhunderts aus Ungarn (Hrsg. MOLLAY, Károly). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959, 186. (393.); RELKOVIĆ, Néda: Buda város jogkönyve (Ofner Stadtrecht) Bölcsészetdoktori értekezés. In: Művelődéstörténeti értekezések. Stephaneum Nyomda Rt., Budapest, 1905/12, 132. 15 Bár a budai jog nem szabályozta, a pozsonyi jogkönyvben olyan rendelkezést találunk, amely szerint valószínűleg ingatlan lehetett. Lásd: KIRÁLY János: Pozsony város joga a középkorban. Budapest, 1894, 401. (91.) 16 Buda város jogkönyve (közreadja: Blazovich László–SCHMIDT József). Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 17., Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 2001, II. kötet, 519.(393.); RELKOVIĆ: i. m. 132. 17 Buda város jogkönyve: i. m., I. kötet, 88.; Selmec város jogkönyvében is azt a rendelkezést találjuk, hogy a feleség egyetértése nélkül a hitbérbe adott javakat a férj nem adhatja el és nem idegenítheti el. Lásd: Selmeczbánya város középkori jogkönyve (Codex des Stadt- und Bergrechts von Schemnitz). Montan-Press Kiadó, Budapest, 2009, 3. §. 16. „Hatt er aber seiner hawsfrawnn sein gut zu morgnngab gebnn, für Erbernn lewttnn, das tarr er nicht verkawffnn, noch onwerdnn, on seiner hawsfrawnn willnn…”. 18 Buda város jogkönyve: i. m. I. kötet, 88., Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 519. (392.) 19 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 519. (393.) 20 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 519. (393.)
70
Koncz Ibolya Katalin
Ezen szabályozásból következtethető, hogy a hitbér tulajdonjogilag a nőé volt, de a férj birtokolta, kezelte azt. A középkor ezen századában még elfogadható, hogy a férj még gyámja volt nejének, ezért rendelkezett a nő vagyon felett kezelési joggal.21 Különbségként kell megjegyezni a német és a magyar joggyakorlat között, hogy a német jogkönyvek szerint a felek egyezsége alapján állapították meg a hitbér nagyságát, míg Magyarországon a báróktól az ötven telkes nemesekig terjedően meghatározott, kötött hitbért kellett fizetni.22 Amennyiben a nemesnek a fent meghatározottaknál kevesebb vagyona volt, úgy rá a kötelező szabály nem vonatkozott, megegyezés alapján lehetett meghatározni a hitbér mértékét.23 A hitbér a nőnek a házasság elhálásáért és hűsége jutalmául járó ajándék, vagyis a házasság elhálásán alapuló törvényes kötelem (obligatio ex lege), amely időhatárhoz és feltételhez volt kötve. Időhatár a házasság megszűnése, vagyis a hitbér csak akkor vált esedékessé, akkor járt le. Negatív feltétele, hogy a nő házastársi hűségét ne szegje meg. Ha a nő többször ment férjhez, minden házassága után kijárt a hitbér, de mindig csak a felét tette ki az előző házasságbeli hitbérnek.24 A hitbér igénye soha nem évült el.25 Külön szabályozásra került az az eset, ha a férj meghalt. A Szász tükör kimondta, hogy a túlélő házastárs megváltásra kínálja fel az épületet a hely tulajdonosának, ám ha annak nem kell, akkor elbontásához feláshatja a földet, ha azután azt újból elegyengeti.26 A Sváb tükör szabályai szerint is az asszonynak vissza kellett állítania az eredeti állapotot (in integrum restitutio) és az örökösöknek megváltásra kellett felajánlania az ingatlant. Fontos kiemelni, hogy a nő csak használatra kapta a földet, amelynek további sorsáról az örökösökkel kellett egyeztetnie. A férj még életében rendezhette ezt a helyzetet, hiszen lehetőséget biztosított a jogkönyv, hogy az örökösökkel egyeztetve adja feleségének örökhasználatra a javakat. Senki sem vehette el az asszonyok örökhasználatra kapott javait. Még az örökösök sem, akiknek beleegyezésével adományozták azt.27 A nászajándékba (Morgengabe) kapott ingó dolgok sorsáról a férj halála esetén nem rendelkezett a jogkönyv, vagyis ezen javakat a nő megtarthatta. Valószínűsíthető, hogy az ingó javakat tulajdonba és nem használatba kapta. Ez a szakasz is mutatja, hogy a korszakban az ingatlan tulajdon, a nemzetségi vagyon egyben tartása volt a legfontosabb. A nő követte férjét házasságkötés után, a jogkönyv elő is írta, hogy nászajándékként mit kellett kapnia, de az megengedhetetlen, hogy a nemzetségi vagyon feldarabolódjon a nőnek adott ajándék miatt. Ezért írta elő a jogkönyv az örökösökkel való egyezséget. A jegyajándék és a hitbér a korabeli jogkönyvekben egy fogalom alatt volt található. A Szász tükör rendelkezése szerint a hagyaték kiosztása után vehette le az asszony a nászajándékát (Morgengabe) és mindent, ami az ingó vagyonhoz tartozott. Részletes listát kaphatunk az ilyen ingó javakról (állatok, szekrények, fonalak, ágyak, vánkosok, ruhaneműk, 21
A Szász tükör határozottan ki is mondta, hogy a férj a nő gyámja. Lásd: Szász tükör. Tartományi jog, I. könyv, 45. (45.) 22 Ezen szabályozás főleg Webőczi Tripartitumában követhető nyomon (I. 93.). 23 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 462–463, 1. lábjegyzet. 24 WEBŐCZI István: Tripartitum I. 96. 25 WEBŐCZI: i. m. 78. 26 A Szász tükör: i. m. 129. Tartományi jog I. 20. 27 A Sváb tükör: i. m. 223–224. Tartományi jog 21.
A jegyajándék és a hitbér jogtörténeti gyökerei
71
ékszerek istentisztelethez használatos könyvek, szalagok).28 Ugyanilyen részletességgel szabályozta a nászajándékhoz tartozó dolgokat a Sváb tükör is.29 A Szász tükör kimondta, amennyiben a férj még életében elzálogosította felesége nászajándékát (Morgengabe), úgy a jogkönyv rendelkezései szerint azt az örökösök váltsák ki a nő számára.30 A Sváb tükör szinte szó szerint vette át ezt a rendelkezést.31 Ha érvénytelen házasságban a felek, úgy, hogy arról nem tudtak, és emiatt a házasságot érvénytelenítették, akkor az asszony megtarthatta saját vagyonát, a nászajándékát (Morgengabe), valamint a haszonélvezetbe kapott javakat.32 A férfi, ha feleségének ingó vagy más nem ingó javakat adott kelengyeként (Morgengabe), akkor ezeket már nem veheti el tőle mindaddig, míg van más vagyona.33 Ha a jogos szükség rákényszeríti, akkor joggal adhatta oda másnak. Ha az asszony neki adta a javakat, akkor is először a sajátjait használhatta fel a férj és csak utána az asszonyét.34 Budai jogkönyv még részletesebben szabályozta azt az élethelyzetet, mi legyen a jog sorsa a hitbérnek, ha valamelyik fél meghalt35. Két külön eset került rendezésre. Az egyik, ha még a házasságkötés előtt halt meg valamelyik fél. Ekkor a hitbér visszajárt annak, aki azt ígérte. A második esetben, ha a házasságkötés után halt meg valamelyik fél, akkor a túlélő házastárs tarthatta meg a hitbért tulajdonul36. Ez alól a felek felmentést adhattak a másiknak. Ebben az esetben a házasságkötést követően bekövetkezett haláleset után a túlélő házastárs nem szerzi meg tulajdonként a hitbért, hanem az visszaszáll az elhunyt rokonaira.37 Ugyancsak kiemelést érdemel a Budai jogkönyv azon rendelkezése, amely szerint már ismerték a contrados (viszonthitbér) kategóriáját, hiszen a szabály szerint „Egy asszony […] saját vagyonával […] rendelkezhet, […] kivéve, ha előtte ebből a férjének hitbérként […] egy részt elígért.”38 28
A Szász tükör: i. m. 133. Tartományi jog I. 24. 2–3. A Sváb tükör: i. m. 225–226. Tartományi jog 25. 30 A Szász tükör: i. m. 133. Tartományi jog I. 24. 4. 31 A Sváb tükör: i. m. 225–226. Tartományi jog 25. 32 A Sváb tükör: i. m. 225. Tartományi jog 24. 33 A Sváb tükör: i. m. 224. Tartományi jog 23. 34 A Sváb tükör: i. m. 224. Tartományi jog 23. 35 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 462. (282.) „Előfordul, hogy gyerekek között hitbért ígérnek. Ha ténylegesen megígérik, amint a hitbérről szóló jogszabály (A budai jogkönyvben ilyen jogszabály nincs, ellenben Sopronban volt ilyen. Ld: HÁZI Jenő: Sopron szabad királyi város története. Sopron, 1930, I. kötet, 11–12.) előírja, és ha szabad akaratukból kötelezik magukat erre, és ha az egyik gyerek meghal, mielőtt egybekelnének, akkor a hitbér visszaszáll arra, aki megígérte. Ha azonban egybekelnek, akkor a másik túlélő megtarthatja a hitbért élete végéig. Kivételt képezett, ha az egyik a másikat már korábban mentesítette a kötöttségek alól, aki ennek alapján teljesen birtokába vette azt az adományozótól.” 36 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 462. (282.) 37 RELKOVIĆ: i. m. 133. 38 Buda város jogkönyve: i. m. II. kötet, 533. (397.); A rendelkezés hangsúlyozása fontos, hiszen a 19. században a neves magyar jogászok is több vitát folyatattak azon téma körül, hogy a nő adhat-e férjének hitbért, vagyis létezik-e a viszonthitbér intézménye. Az egyik álláspontot Schaurek Ráfáel képviselte (SCHAUREK: i. m. 169–170.), aki szerint hitbér csak a nőnek jár. Álláspontját Werbőczi Triprtitumának rendelkezéseivel támasztott alá. Ezt az álláspontot képviselte Frank Ignác is, aki szerint a férjnek jutatott javakat nem a hitbér kategóriájánál, hanem a házassági vagyonjog keretében, önálló intézményként kell tárgyalni. (FRANK Ignác: A közigazság törvénye Magyarhonban. Buda, 29
72
Koncz Ibolya Katalin
A hitbér szabályozását tekintve a következő összefoglalást tehetjük. A Szász tükör szerint a hitbér a házasság elhálását követően a reggeli étkezés előtt járt a nőnek. A Sváb tükör már alternatívát kínált, vagyis a házasság elhálását követően az ágynál vagy reggelinél járt. A hitbér átadása a meghatározott időpontokban meg is valósult. Ezzel szemben a Budai jogkönyvben nem találunk szabályozást39 a hitbéradási kötelezettségre, valamint az adás pontos körülményeinek meghatározására sem. Ugyancsak kiemelendő a Tripartitum rendelkezése, amely szerint a nőnek csak joga keletkezett a házasság elhálásával, számára a javakat csak a férje halála után adták át fizikailag. Külön kérdést képez, hogy miért kapta a nő a hitbért? A Szász és Sváb tükör azonos módon határozta meg a házasság megkötéséért. A Budai jogkönyvben nem találunk rá magyarázatot. A Tripartitum szerint nem volt elég a törvényes házasság megkötése, szükséges elemként jelent meg a házasság elhálása is. Ugyancsak érdekes megvizsgálni, ki adta a hitbért? A Szász tükör külön kiemelte a lovagi rendbe tartozó férfiakat, utána mindenki mást egy fogalomban tárgyalt. A Sváb tükör rendelkezése szerint teljes képet kapunk a társadalmi rétegekről. A Budai jogkönyv specialitása szerint a városi polgárokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazott. A Tripartitum szerint pedig a nemes férfiak kötelessége volt a hitbér adása. Minden társadalmi csoport más értékű javakat adott. Ugyancsak fontos kérdés, vajon a javakat milyen jogcímen kapta a nő? Ezen kérdéskörben külön kell választani az ingó és ingatlan javakat. Az ingó javak a nő tulajdonát képezték minden vizsgált esetben. Az ingatlanok esetében mind a Szász tükör, mind a Sváb tükör különbséget tett, hogy a férj az ajándékozás előtt az örökösöket megkérdezte-e. Ha nem, úgy a nő csak használatra kapta azt. Az örökösök beleegyezésével pedig haláláig tartó örökhasználatra. A Tripartitum nem határozott meg ilyen feltételt. A férjnek nem kellett megkérdeznie az örökösöket. A nő, ha ingatlant kapott, azt örökhasználatra kapta. 1845–47, I. rész, 537.) Ezzel a nézettel szembehelyezkedett Szladits Károly, aki szerint „A feleség is biztosíthat a férj részére viszonthitbért.” (SZLADITS Károly: A magyar magánjog vázlata. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1933, 356.); Blazovich László könyvében tényként kezeli, hogy „…ősi szokás, hogy a nő átad valamit (általában fegyvert) a hitbéréből vagy saját vagyonából a férjének, ismeretes volt a német jogban, sőt már Tacitus feljegyezte Germaniájában. A viszonyajándékkal a házasság szálainak erős összefonását kívánták kifejezni. A szokást a budaiak is őrizték.” (Buda város jogkönyve: i. m. I. kötet, 88.). Ezt is fontosnak tartom kiemelni, hiszen elfogadott azon nézet, miszerint Werbőczi Tripartitimának megírásakor felhasználta a budai jogkönyv rendelkezéseit is. Ennek ellenére, ahogy azt korábban hivatkoztam is a Tripartitumban nem található még utalás sem a viszonthitbér meglétére, szabályozására. Ennek két magyarázatát fogalmazhatjuk meg. Az egyik szerint bár a budai jogkönyv tartalmazta a jogintézményt, annak gyakorlati alkalmazása az idők folyamán kikopott a magyar gyakorlatból, így Werbőczi már nem is tartotta megemlíteni azt. A másik lehetséges magyarázat, míg a német területeken (elfogadva Blazovich László nézőpontját) a nemesek között élt a viszonthitbér rendszere, addig Magyarországon csak a városi polgárság köreiben létezett. Így Werbőczi, aki elsődlegesen a nemesek szempontjait tartotta szem előtt a jogkönyv elkészítésekor, ezt az intézményt, mint a nemesi rendtől idegent kihagyta. 39 Blazovich hangsúlyozza, hogy „A Budán érvényes öröklési szokások normái lényegében nem különböztek a középkori német földön és városokban hatályos jogtól…” Buda város jogkönyve: i. m. I. kötet, 90.; és hivatkozik az alábbi szerzőkre: Erbfolgeordnung (privatrechtlich) HRG, I. kötet, 959– 962.; RELKOVIĆ: i. m. 88–89, 138; SZENDE Katalin: A magyarországi városi végrendeletek helye az európai joggyakorlatban (A középkori Sopron, Pozsony és Eperjes példája) Soproni Szemle, 1999/4, 343–356.; Mindezek ellenére meg kell állapítani, hogy az öröklési rendelkezések nem térnek ki a nő külön vagyona tekintetében, annak jogi sorsát rendezve.
A jegyajándék és a hitbér jogtörténeti gyökerei
73
Férje halála után a nő az ingó javakat megtarthatta. A Szász és Sváb tükör szinte azonos listát ad, pontosan milyen javak tartoznak e körbe. Az ingatlan javak esetében örökösök hozzájárulása nélkül kapott ingatlant vissza kellett adni, az örökösök hozzájárulásával kapott ingatlant haláláig használhatta. A Sváb tükör már árnyaltabban fogalmazott. Ingatlan esetében in integrum restuitutio, vagyis a nő a rajta lévő házat elvihette, ha a földet nem sértette meg, és fel kellett azt ajánlani az örökösöknek megvételre. Az örökösök hozzájárulásával kapott ingatlanon azonban a nőnek haláláig használati joga volt. A Tripartitum rendelkezése szerint a nő az ingatlant addig használhatta, amíg özvegyként élt. Ha újra férjhez ment, az örökösöknek ki kell fizetniük neki a hitbért. Megállapítható, hogy a már a vizsgált jogkönyvekben is részletekbe menő szabályozást találunk a női különjogok jogtörténeti vonatkozásait illetően. Elfogadható és igazolható a tanulmány elején felvázolt tézis, miszerint a női különjogoknak jogtörténeti gyökerei már a középkori jogkönyvekben is szabályozásra kerültek.
