A hozzá tartozó felvétel megnézhető Kiss Marianna óvónő blogján Farsang a Csodaszarvas jegyében
Végre elérkezett a várva-várt nap.Teljes jelmezben pompáztunk érkezéstől fogva. Először elindultunk új hazát keresni.A fiúk lóra pattantak,a lányok és a kicsik kocsira ültek és indultunk.
Így érkeztünk meg Szkítiába.
A lányok birtokba vették a konyhasarkot.
Megetették a tyúkot.
Tüzet gyújtottak és vizet forraltak.
Gombócot főztek.
Már el is készült.
Mindenkinek jutott.
A patakhoz ballagtak az útközben elpiszkolódott ruhákkal.
És kimosták a szennyest.
Eközben a fiúk megtanácskozták,hogy mivel töltsék az idejüket.
Kikötötték és megetették a lovakat.Majd szalmakarikákkal célba dobtak,mert egy harcosnak edzettnek kell lenni.Először kosárba céloztak.
Íme az eredmény.
Utána botokra is dobtak.
Páran horgászni indultak.
A nagyobb lánykák a kisebbekkel játszottak,nyüzsgött az egész tábor.
Koszorú,koszorú,mért vagy olyan szomorú?
Tekeredik a kígyó,rétes akar lenni.
Amíg a lányok játszottak,a fiúk bevonultak a konyhába a kifogott halakból halászlét főzni.Szerintük ez férfi munka.Mindenesetre a halakat precízen megtisztították.
Lelkesen főztek.
Néha azért a lányok is ellenőriztek.
Közben egy asztalnál folyamatosan tízóraiztak.
A nagylányok fátyollal "leányasszonnyá" váltak és táncoltak.
A fiúk elővették az íjakat és célba lőttek.A cél a jurta tetejére tűzött szarvas volt.
Utána minden a tűz köré gyűltünk.
A regősök a csodaszarvasról énekeltek nekünk.
Ezután eljátszottuk a regét a csodaszarvasról.
A "Táltos-asszony" segítségével kiválasztottuk Nimród fejedelmet és izgatottan vártuk a fejedelmi gyermek születését.A megszülető fiút Hunornak nevezte el az apja.Ősi szokás szerint a tűz fölé tartotta és a Táltos megáldotta.
Ezután a lányok gondjára bízta.
Mert mindenki meglepetésére újabb fiú született,akit Magyarnak neveztek el.
A nagy örömtől az egész tábor körtáncot járt a tűz körül.
A fiúk ifjúvá cseperedtek,olyan híres vadászok lettek,mint apjuk Nimród.És eljött az idő,hogy külön költöztek apjuktól és már egyedül jártak vadászni.Bátor ifjak voltak,egyre messzebbre merészkedtek vitéz-társaikkal.
Egy nap csodaszép szarvast láttak és üldözni kezdték.Nappal vadásztak,éjjel pihentek,s ez így ment 7 nap 7 éjjel.
A hetedik napon eltűnt előlük a szarvas.Egy csodaszép helyen ébredtek és elhatározták,itt fognak letelepedni.Már csak apjuk áldása hiányzott tervükhöz.
Visszalovagoltak a táborba,ahol idős atyjuk áldását adta rájuk.
Majd örök álomra szenderült.Az egész tábor siratta és nagy pompával eltemették.
A temetés után Hunor és Magyar visszatért a szép új hazába 100 vitéz kiséretében.Odaérve a földre borulva áldották a szarvast,aki ide vezette őket.
Elindultak felfedező körútra és egy patak partján csodaszép lányokra leltek.Voltak vagy százan és gyönyörűen táncoltak.
A vitézek összenéztek és tudták,hogy egyre gondolnak.
Körbefogták a lányokat.
Mindegyik legény a lovára vett egy lányt és hazavágtázott vele.
Szegény lányok nagyon megijedtek.De a legények addig-addig békítgették őket szép szavakkal.míg végül megenyhültek.
És örök hűséget fogadtak egymásnak.
Ezután nagy lakodalmat csaptak.Táncoltak,mulattak.
Ettek,ittak.
Holnap legyenek a ti vendégeitek. Itt a vége,fuss el véle!
2013. február 18., hétfőtől - előzmények Rege a Csodaszarvasról
Minden év januárjában választanak gyerekeink egy kedvenc mesét,amit eljátszunk a csoporttal.Idén ez egy rege volt,amely a csodaszarvasról szólt.A decemberi regölős időszakban már találkoztak vele.
"Ihol kerekedik egy fekete felhő,abban tollászkodik csodafiú szarvas, Csodafiú szarvasnak ezer ága-boga,ezer ága-boga közt ezer mise gyertya, Gyújtatlan gyulladjon,oltatlan aludjon Rőt ökör,régi törvény,haj regő rejtem, Azt is megadhatja az a nagy Úristen!"
Megidéztük a régmúlt időket,átalakítottuk a csoportot.
Kaptunk kölcsönbe valódi szarvas agancsot,amit elhelyeztünk a falon.
Jurtát építettünk.
Nomád konyhasarkot készítettünk.
Feldíszítettük a termet és kezdődhetett a játék!
A lányok a patakban mostak.
A fiúk a patakban horgásztak. A vizet kancsóval hordták a patakról.Így fürdettek babát.
A fiúk lovagoltak.
A bátrak a tűzön is átugrattak a lóval.
Megtanultak nyilazni.
A lányok csábtáncot lejteni.
Főztek a kondérban.
Rituális körtáncot jártunk a tűz körül.
Beszélgetni,mesélni is a tűz köré gyűltünk.
Ha a nap ragyogott nappalt játszottak,ha a hold,nyugovóra tértek.
Ezerszer is eljátszottuk a csodaszarvas regéjét és elterveztük,hogy farsangon korabeli jelmezekbe bújunk. Szülői értekezleten a szülőknek is elmondtuk tervünket és sok segítséget kaptunk az anyagok beszerzésében,a nagyobb darabok megvarrásában. Már csak a megfelelő zenét kellett beszerezni.Mivel a korszakot stílusban leginkább a Ghymes zenéje testesítette meg/amúgy is nagy kedvencük/ezért ezekből válogattunk. És elkezdtünk a gyerekekkel jelmez-kiegészítőket készíteni.
Fontunk öveket és hajpántokat.
Sodortunk ostort,kötelet és lószerszámot. A saját ruhájukat pedig maguk mintázták krumpli nyomdával és textil festékkel. A legkisebbekét a nagyok nyomtatták,nagy örömmel.
Az elkészült ruhákat a jurtára terítettük száradni és izgatottan vártuk a farsangot.