A hírszerzés, felderítés szerepe és jelentősége a XXI. századi EU számára
Várhalmi A. Miklós
2008
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés………………………………………………………………………………………….. 3 2. A hírszerzés, felderítés fogalma és változása……………………………………………………... 4 3. A biztonság fogalmának megváltozása, újraértékelése, szélesebb átfogása……………………… 5 4. A Globális Információs Társadalom, az információ = hatalom…………………………..………. 6 5. A titkosszolgálatok, mint a védelmi struktúrák felértékelődő súlypontjai……………….………. 7 5.1. NbTv. 4. § Az Információs Hivatal……………………………………………………………. 7 5.2. NbTv. 6. § A Katonai Felderítő Hivatal……………………………………………………….. 7 6. A hírszerzés, felderítés kettős célja, szerepe a megelőzésben, az ellenőrzésben: védelmi és érdekérvényesítési…………………………………………………………………………………. 8 7. A hírszerzés, felderítés kettős hatásterülete: diplomácia és hadművelet…………………..……… 9 8. Az EU szerepe, célja, működése, különös tekintettel a hírszerzés-felderítés által érintett vonatkozásokra…………………………………………………………………………………….. 9 8.1. Az EU általános céljai……………………………………………………………………………….. 9 8.2. Közös kül- és biztonságpolitika…………………………………………………………………..…………..10 8.3. Közös biztonság és védelempolitika………………………………………………………………..…..11 8.4. Rendőrségi együttműködés…………………………………………………………………….............. 12 8.5. Polgári védelem…………………………………………………………….……………………………. 13 8.6. Humanitárius segítségnyújtás………………………………………………………………………….. 13 9. Az EU kül-, biztonság- és védelempolitikai tevékenységének történeti, szervezeti, működési vonatkozásai, különös tekintettel a hírszerzésre illetve a felderítésre………………………...…… 14 10. Az Európai Unió válságkezelési rendszere…………………………………………………………… 15 11. Az EU országok nemzetbiztonsági szolgálatainak feladatrendszere, szervezeti sajátosságai a válságreagáló műveletekkel összefüggésben………………………………………. 17 11.1. A válságok előrejelzése……………………………………………………………………………….. 18 11.2. A válság időszakokhoz kapcsolódó katonai nemzetbiztonsági tevékenység……………………… 18 12. Az EU és a NATO kapcsolódásai a hírszerzés, felderítés által érintett területeken……………… 20 12.1. Együttműködés a NATO-val………………………………………………………………………….. 20 12.2. Az ESDP mint a NATO konkurenciája?................................................................................ 20 12.3. Az EU „brüsszeli tervezete"…………………………………………………………………………. 21 12.4. Az EU „Berlin Plusz" megállapodása………………………………………………………….... … 21 12.5. A transzatlantizmus és az európaiság összefüggései……………………………………………..… 21 13. Összegző értékelés a hírszerző és elhárító szolgálatok felértékelődéséről, magyarországi hangsúllyal………………………………………………………………………………………… 23 14. Következtetések és ajánlások………………………………………………………………………27 15. Felhasznált irodalom, hivatkozások………………………………………………………………………… 28
2/28
1. Bevezetés „…nem az az igazán ügyes, aki száz csatában győz, hanem az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenségen…” (Szun Ce, i.e. 400)
Ezzel a kis tanulmánnyal az a célom, hogy széleskörűen és sokoldalúan felhívjam a figyelmet arra valamint megerősítsem azt, hogy az emberiség történetének kezdete óta egyre erősödő jelleggel és mértékben, különös tekintettel a XXI. századra, folyamatosan felértékelődik a hírszerzés, felderítés, rendszerszemléletű információ-adatgyűjtés illetve a komplex információkezelés (gyűjtésrendszerezés-tárolás-feldolgozás-hasznosítás), a másik titkosszolgálati szakággal, az elhárítással együtt. Kérem és javasolom az anyagot azzal a befogadó szándékkal, vizsgálódással, kritikával is szíveskedjenek olvasni illetve feldolgozni, hogy kiderüljön, elértem-e a célom. Kiemelten azt, hogy minden fejezet, minden bekezdés, minden mondat, minden gondolat az Olvasó számára is megalapozza, megindokolja a hírszerzésnek, felderítésnek illetve információgyűjtésnek a szerepét, jelentőségét, miszerint ez a XXI. század legjelentősebb erőforrása a nemzetállamok és a nemzetközi szövetségek életképességének, eredményességének, jövőjének. Különös tekintettel Donald H. Rumsfeld amerikai védelmi miniszternek a jelenlegi és jövőbeni világunk átfogó biztonságát igen jól jellemző minősítésére: „A bizonytalanság világában, amelyben az ismeretlen, a bizonytalan, a láthatatlan, a váratlan ellen kell megvédeni magunkat.” Természetesen nem zárható ki, hogy nem minden olvasónál érem el a célom, azaz más a véleménye a hírszerzés jelentőségéről és értékeiről. Az eltérő véleményeket legalább olyan fontosnak tartom, mint a sajátomat, mert az egyezőségek mellett a különbözőségek által formálódik a világ, de azt kívánom, hogy amennyiben bárki, bármilyen más erőforrást ítél meg fontosabbnak, úgy legalább annyira megalapozottan vagy bizonyítottan higgyen benne, mint én a hírszerzés értékeiben és lehetőségeiben. Vizsgálja meg legalább ilyen alaposan az emberiség történetének múltja, jelene és prognosztizálható jövője által igazolt hatékonyságát, mivel bármely más erőforrás is értünk, emberekért fog érvényesülni. Remélem sok olyan prioritás van illetve lesz, ami a biztonságunkat, a szabadságunkat, a boldogulásunkat szolgálja majd, a pusztítás mindenkori veszélye mellett, annak hatékony megelőzésével, ellensúlyozásával illetve legyőzésével. Az anyagom irodalomkutatáson és feldolgozásán alapult, mint minden más kutatómunka. Ezzel szeretném elősegíteni a hadtudomány és a társadalom közötti távolság csökkentését, a hadtudomány egy speciális szegmensének társadalmi elfogadtatását. Nem tartozom a katonatudósok közé, de a biztonságpolitika, a védelem és érdekkérvényesítés gyöngyszemének, a nemzetbiztonsági tevékenységnek (hírszerzés+elhárítás) jövőformáló szerepe népszerűsítésében elhivatott vagyok. A kutatómunka „öröme" az eredmény közlése, aminek hazai helyzetéről Falus András akadémikus nem mondott elismerő szavakat. Véleménye szerint tudományos kérdésekről színesen, közérthetően a Mindentudás Egyeteme előadásait kivéve sem beszélni, sem írni nem tudunk. A hazai tudósok, katonatudósok a tudományt, a hadtudományt egészen a közelmúltig nem tartották „piaci kategóriának", és ezért nem is igazán érdekelte őket, hogyan lehet a katonai tudományos eredményeket eladni. A katonatudósoknak hazánkban a közvélemény előtt kevés a megszólalási lehetősége: a hazai média lényegesen kevésbé érdeklődik a tudomány, a hadtudomány iránt, mint a nyugat-európai vagy az amerikai. Falus András értékelését igazolja a következő vélemény is. A katonatudósok nincsenek megfelelően felkészülve arra a kétoldalú kommunikációs igényre, amely a demokratikus társadalmi berendezkedés része, és amelyet a katonákkal szemben a közvélemény támaszt. Nem tudják elhagyni azt a zárt világot, amelyben évtizedeken keresztül éltek, dolgoztak; még mindig ragaszkodnak a „titkaikhoz" ahelyett, hogy mindent, amit csak lehet, megosztanának a közvéleménnyel - írta Tokovicz József, akinek a kommunikáció művelésében komoly gyakorlata van. Véleményem szerint a kommunikációban az a katonatudós lehet eredményes, aki tud egyszerűen, szakmai zsargon nélkül beszélni a tudományos eredményeiről. Azok a katonatudósok a jó tanárok és azok publikálnak jól, akik bele tudják élni magukat a kíváncsi és érdeklődő hallgatók, olvasók gondolataiba, az írásaik közérthetőek, olvasmányosak. 3/28
Úgy gondolom, az orosz Tyuskevicsnek, filozófiatudomány doktorának megállapítása fontos: a legfontosabb feladat, hogy visszaadjuk a hadtudomány rangját, megbecsülését és nyilvánosságát a társadalomban. Ha ez a célkitűzés megvalósul, akkor a politikai és katonai felsővezetők elfogadják a katonatudósok kutatási eredményeit. 1 Ezt szeretném én is elősegíteni, különös tekintettel arra, hogy komoly nemzeti érdekvédelmi adóssága van a magyar politikusoknak a nemzetbiztonsági tevékenységnek a rangján való kezelésében, a rendszerváltás óta! 2. A hírszerzés, felderítés fogalma és változása A hírszerzés a titkosszolgálati tevékenység egyik alapvető szolgálati ága, amely külföldi bizalmas politikai, gazdasági, technikai, tudományos, katonai híranyagok, adatok, információk tervszerű gyűjtését, elemzését, értékelését végzi nyílt és titkosszolgálati erőkkel, eszközökkel, módszerekkel. 2 A hírszerzés mellett és helyett a felderítés elnevezést is használják. A felderítés az állami apparátus vezető szervei és a különböző szintű parancsokságok azon intézkedéseinek, rendszabályainak és tevékenységeinek összessége, amelyek egy ország vagy ország csoport érdekeiről, célkitűzéseiről, szándékáról, terveiről, tevékenységéről, erőforrásairól, helyzetéről, fegyveres erőinek felépítéséről, csoportosításáról, haditechnikájáról, kiképzettségi színvonaláról, hadrafoghatóságáról, harckészültségi helyzetéről és a hadszíntérré váló terület előkészítéséről szóló adatok megszerzését, gyűjtését és tanulmányozását célozzák. A felderítés rendeltetését és feladatait tekintve, a hírszerzéshez hasonlóan politikai, gazdasági, katonai, tudományos-technikai felderítési ágakra tagozódik. 3 A hírszerzés hagyományosan polgári és katonai hírszerzésre tagolódik, melyből a katonai hírszerzést katonai felderítés megfogalmazásban használják általában. Az 1990-es évektől, de különösen a XXI. század kezdetétől a hírszerzés illetve felderítés fogalmak helyett a rendszerszemléletű információszerzés (adatgyűjtés) fejezi ki pontosabban a tevékenységet, hiszen az információs forradalom, az információs társadalmak, a hálózatközpontú információs hadviselés és átfogóan az információ=hatalom fogalmak, elvek, tények reális és meghatározó valósággá, versenytényezővé váltak. Az információ az emberi szervezet egyik erőforrása, legáltalánosabb értelemben az objektív valóság visszatükröződése az emberi tudatban. Az információ éppen olyan főszerepet játszik a világban, mint az anyag és az energia. A világot alkotó rendszerek információs kapcsolatok révén szerveződnek egésszé. Alapvető különbség viszont, hogy az információra nem érvényesek az anyag- és energia megmaradási törvények, azaz megsemmisíthető és létrehozható. A tudás az információkból keletkezik. A tudás összegyűjtött, rendszerezett ismeretek, adatok összessége, amelyek segítségével meghatározott feladatokat, problémákat oldhatunk meg. A tudás segítségével rendszerint megkísérelünk előrelátni, kikövetkeztetni bizonyos dolgokat. A tudás a tárolt adatok gyűjtési, rendszerezési és feldolgozási algoritmusát is magában foglalja. A tudásra érvényes a szinergia elve: az egész több, mint a részek összessége. A titkosszolgálati tevékenység és ezen belül a hírszerzés, felderítés is két fő erőforrással végezhető: emberi (human) és/vagy technikai megoldásokkal. A történelem során a technikai és az emberi eszközök aránya is jelentősen megváltozott. Az emberiség történetének kezdetén az embereken volt a hangsúly, de ez a jelen időszakra a technikai eszközökre helyeződött át és ez várhatóan a jövőben még meghatározóbbá válik, ami természetes és jelentős hatással van az eredményességre. Ennek oka egyrészt az, hogy a technikai eszközök műszaki megoldásai rendkívül sok célra váltak alkalmassá (érzékelés, észlelés, pontosság, gyorsaság, feldolgozás, elemzés, kiértékelés, döntés előkészítés, stb), amire a közvetlen emberi (human) megoldások nem alkalmasak. Másrészt a human kockázatok jelentősen csökkenthetők a technikai megoldásokkal. A technikai megoldások előretörése és túlsúlya bizonyos fokig megtévesztő lehet. Ugyanis, például a terrorizmus, az öngyilkos merényletek bebizonyították, hogy az egyes embercsoportok, az egyes emberek viselkedésében, gondolataiban, szándékaiban a technika, az infokommunikáció nem tud olvasni, ehhez meghatározóan a human hírszerzés a megoldás. Tehát a közvetlen emberi hírszerzést, az ügynöki munkát, a beépítést, a hálózatépítést a HUMINT szerepét minél inkább rangján kell kezelni annak, aki eredményes kíván maradni a XXI. században is. 4/28
Az információgyűjtés hírszerzési, felderítési szempontból olyan tevékenységek összessége, amelyek révén megszerzik, pontosítják a szükséges információkat, felderítési adatokat. A hírszerzés, felderítés, megfigyelés olyan információszerzési módok, amelyek során aktív és passzív adatszerzési eljárásokat alkalmaznak. Ezek lehetnek figyelés szabad szemmel vagy műszerrel, nappal és éjjel, radar megfigyelés, rádióadások és elektronikus kisugárzók jeleinek észlelése, légi és földi felvételek (fénykép, videó, stb.) elemzése, akusztikus, szeizmikus vagy más érzékelési elven működő rendszerek. A kihallgatás és a zsákmányolt anyagok, dokumentumok vizsgálata, elemzése az információ feldolgozás része. Az alkalmazható eljárások a hadifoglyok kihallgatása, menekültek, disszidensek, őrizetbe vett személyek kihallgatása, fegyverek, felszerelési tárgyak, harceszközök vizsgálata, zsákmányolt dokumentumok értékelése, nyílt forrásból származó információk értékelése. Hírszerzés, amelynek során kiképzett ügynököket küldenek az ellenséges országba vagy szerveznek be a cél országban, illetve egyébmódon folytatnak információszerzést. 3. A biztonság fogalmának megváltozása, újraértékelése, szélesebb átfogása 4 A biztonság nehezen meghatározható fogalom. A biztonságon legegyszerűbb megközelítésben a fenyegetettség nélküli állapotot, vagy bármiféle veszélyeztetettség hiányát értjük. Más megfogalmazásban a biztonság mindazoknak a céloknak, feladatoknak és eszközöknek a rendszere, amelyek felhasználásával csökkenthető a fenyegetettség és/vagy hatékonyan elhárítható bármiféle veszélyhelyzet. A biztonság fogalmának meghatározásakor számolnunk kell azzal, hogy az másként értelmezhető az egyén, az állam illetve a nemzetközi közösség szintjén. A biztonság a XXI. századra átfogó és összetett fogalommá illetve tényezővé vált, az évszázadokkal ezelőtti katonapolitikai biztonság fogalmának sokkal szélesebb körű értelmezésével, érvényesülésével: katonai, politikai, gazdasági, társadalmi, környezeti, stb. A biztonság szélesebb értelmezésének előnye, hogy átfogóbb megértési lehetőséget biztosít a fenyegetésekkel és az azokra adandó válaszokkal kapcsolatban. A biztonság összetevői, tágabb, átfogó értelmezése alatt a társadalmi (jogi, szociális), politikai (diplomáciai), gazdasági, környezeti (ökológiai), katonai, informatikai, pénzügyi, egészségügyi, belügyi biztonságot értik. A különböző összetevők sorrendjét alapvetően meghatározza az adott állam célja, illetve a történelmi környezet. Míg a hidegháborúban a katonai biztonság volt elsődleges, addig napjainkban elsősorban a politikai, gazdasági és környezeti biztonság elérése a fő cél. A különböző összetevők, szektorok elválasztása csak az elméleti vizsgálódások szempontjából lehetséges, a mindennapi élet során ezek elválaszthatatlanok, hiszen azok komplex formában jelennek meg. A biztonság átfogó értelmezésével párhuzamosan bővült a biztonsági kockázatok köre is. A biztonságpolitikában a hagyományos nemzetállami szereplők mellett egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. nem állami szereplők (nemzetközi szervezetek, multinacionális vállalatok, nem kormányzati szervezetek, valamint a nemzetközi bűnözői és terrorista csoportok). Az átrendeződő nemzetközi rendszer sajátossága, hogy abban egyszerre vannak jelen a hagyományos biztonsági kockázatok és az új, gyakran globális megjelenésű vagy kiterjedésű fenyegetések. Az új típusú fenyegetések és kihívások változatosabbak, kevésbé láthatók és előre jelezhetők. Jellemző tendencia a külső és belső kockázati tényezők közötti határvonal elmosódása. A kockázati tényezők globális, regionális és belső szinten, de általában nem egymástól elkülönülten, hanem egyszerre és egymást erősítve jelentkeznek. A biztonsággal kapcsolatosan három alapfogalmat különböztethetünk meg, a kihívásokat, a kockázatokat és a fenyegetéseket. Ezeknek a fogalmaknak a meghatározása az elméleti értelmezés szempontjából fontosak, de a gyakorlatban gyakran egymást átfedve, összemosódva jelennek meg. Ezek a fogalmak egymásra épülve egyre nagyobb feszültségi szint meglétét feltételezik. Jellegükből következően csak dinamikus folyamatokként értelmezhetők. A külső környezeti jellemzők (például a politikai- gazdasági viszonyok) függvényében képlékenyen változhatnak. Értékelésük és elemzésük nem ritkán csak egy újabb stabilizálódott erőtér kialakulása után, visszamenőleg végezhető el. E hármas fogalomrendszer elemeinek viszonya sajátos dinamikát mutat a biztonság különböző dimenzióival összefüggésben. A kockázatok és a kihívások szintjén főként a környezeti és gazdasági elemeket érinti, amelyekhez a katonai elem katona-technológiai 5/28
vetületei is kapcsolódnak. A fenyegetés szintjén a politikai, diplomáciai és a katonai elemek kerülnek előtérbe. 5 4. A Globális Információs Társadalom, az információ = hatalom Az információs társadalom elmélete szerint a társadalomban az információ előállítása, elosztása, terjesztése, használata és kezelése jelentős gazdasági, politikai és kulturális tevékenység. Ennek közgazdasági társfogalma a tudásgazdaság, amely szerint az értelem gazdasági hasznosításán keresztül érték jön létre. Ennek a társadalomtípusnak a sajátossága az információ-technológia központi szerepe a termelésben, a gazdaságban és általában a társadalomban. Az információs társadalmat az ipari társadalom örökösének is tekintik. Szorosan kapcsolódik a posztindusztriális társadalom (Daniel Bell), a posztfordizmus, a posztmodern társadalom, a tudástársadalom és a hálózati társadalom (Manuel Castells) fogalmaihoz. Az információs társadalom elméletében az elmúlt években a hálózattársadalom fogalma nyert fontosságot. Manuel Castells információ technológia paradigmájában az információ mellett a hálózati logika áthatósága, rugalmassága és konvergenciája a központi elem. „Az információs társadalom egyik kulcsfontosságú jellegzetessége alapvető struktúrájának hálózati logikája, ami megmagyarázza a «hálózati társadalom» elvének használatát.” „... történelmi tendencia, hogy a kialakuló társadalmi struktúrák domináns funkciói és folyamatai az információs korban egyre inkább hálózatokba szerveződnek. Civilizációnk új társadalmi morfológiája a hálózatokra épül. A hálózatépítés logikájának terjedése lényegileg módosítja mind a működési folyamatokat, mind az eredményeket a termelés, a tapasztalat, a hatalom és a kultúra folyamataiban”. Castells számára a hálózattársadalom egy új technológiai paradigma, az informacionalizmus eredménye. A globalizációs kihívások között a legjellemzőbbek az állammal szembeni hatások szempontjából érdekesek: mint a gazdasági magtevékenységek, a média és általában az elektronikus kommunikáció globalizációja, a bűnözés globalizálódása, a pénz- és valutapiacok globalizálódása mint kölcsönös függőség elmélyülése a legfőbb kényszerek. Az újságok a nagy konzorciumok körül kezdenek koncentrálódni, rendszerint valamilyen bankcsoporttal a háttérben. Végül a média globalizálódik a tőke, a technológia, a tulajdonszerkezet és a vállalati forma, a tehetségek megszerzése terén is, egyre messzebbre kerül a nemzetállami működési/működtetési formáktól. A kormányzati befolyás többé-kevésbé megmaradt, de a kormányzati hatalom a média felett lényegében megszűnt. Az információ korában a központi kormányok és elitek, a városi értelmiségi centrumok is elveszítik hatalmukat a média globalizálódásával szemben. Mindennemű állami ellenőrzés hatástalan a hálózatokba szerveződő kommunikációra nézve, ezért a korszerű információtudományos szemlélet a kvázikaotikus társadalom mint rendszer modellezésével, megértésével próbálkozik. A tisztességtelen előnyszerzés, a jogszerű, de erkölcstelen spekuláció, ill. a bűnözés világméretű jelenléte a legfőbb veszélyei az internet által megtestesített paradigmának. Egy nemzetközi konferencia a Net kapcsán a fegyverek, technológiák, emberi szervek, gyermekek kereskedelmét, a bérgyilkosságot, rablást (műkincs, arany, elefántcsont stb.), kábítószert, prostitúciót, nem utolsósorban a veszélyes hulladékok eltüntetése típusú veszélyeket minősítve évi 750 Mrd USD illegális forgalomról számolt be a globális pénzügyi rendszer kapcsán. A legfontosabb hatások a nemzetállamok szempontjából három nagy csoportba rendezhetők. Egyrészt már az államhatalom legmagasabb szintjein is megjelenik a bűnözés (korrupció, befolyással visszaélés, illegális politikai finanszírozás, befolyásszervezés). Másrészt sok állam függőségbe került az árnyékgazdaság nemzetközi összefonódásai miatt (mint pl. az USA a dél-amerikai drogkartellek, a fegyverkereskedelem; az európaiak az olasz vagy az orosz maffia terjeszkedésével). Harmadszor, de nem utoljára, az árnyékgazdaságból származó pénzek szabad áramlása manipulálja a nemzetközi politikát, destabilizálja az egyes nemzetállamokat, nemzetgazdaságokat (mint pl. a japán Yakuza befolyása Délkelet-Ázsiában). Ezért már minden felelős nemzetközi tényező megegyezik abban, hogy az elektronikus pénzügyi folyamatok ellenőrzése elengedhetetlen, a különféle bűnüldözési világkonferenciák pedig már régóta a globalizálódásról szólnak. Más típusú kihívás együttest jelent a nemzetállamok szempontjából a kölcsönös függőséggel járó második csoport, a katonai tömbök széthullása, két, majd egy szuperhatalom kiemelkedése, s a köréje szerveződő országok kapcsolata, másrészt az új technológiák befolyása a hadviselésre; harmadrészt az emberiségre 6/28
kifejtett hatások tudatosodása a kockázatkezelés, az információtudatosság terén. További elgondolkodtató hatásokat jelent a nemzetbiztonságban, hogy mindinkább függőségbe kerülnek államok a haditechnikai, technológiai szállítók, ill. a szükséges szakértő munkaerő terén. A katonai technológiák hihetetlenül gyors fejlődése aláássa az egyes országok biztonságát. 5. A titkosszolgálatok, mint a védelmi struktúrák felértékelődő súlypontjai A titkosszolgálatok a nemzetállamok legbensőbb, legérzékenyebb területi közé tartoznak. A nemzeti jelleg és vonatkozások dominanciája mellett a nemzetközi együttműködések (ENSZ, EBESZ, NATO, EU) is működnek, eltérő bipoláris és multipoláris aktivitással. A magyar titkosszolgálatok működését az 1995. évi CXXV. törvény szabályozza. Eszerint a nemzetbiztonsági szolgálatok rendeltetése, hogy a törvényben meghatározott feladatok elvégzésével, a nyílt és a titkos információgyűjtés eszközrendszerével elősegítsék a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeinek érvényesítését, ezáltal közreműködjenek az ország szuverenitásának biztosításában és alkotmányos rendjének védelmében. 6 A törvény a két hírszerzési illetve felderítési tevékenységet végző titkosszolgálat feladatait az alábbiak szerint határozza meg, mely egyértelművé teszi a két szervezet tevékenységében az eltéréseket és a szükséges, de jó értelmű átfedéseket valamint a (polgári) hírszerzés és a (katonai) felderítés konvergenciáját: NbTv. 4. § Az Információs Hivatal: a) megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat, továbbá a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytat; b) felderíti a Magyar Köztársaság szuverenitását, politikai, gazdasági vagy más fontos érdekét sértő vagy veszélyeztető külföldi titkosszolgálati törekvéseket és tevékenységet; c) információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető, külföldi szervezett bűnözésről, különösen a terrorszervezetekről, a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelemről, a tömegpusztító fegyverek és alkotóelemeik, illetve az előállításukhoz szükséges anyagok és eszközök jogellenes nemzetközi forgalmáról; d) felderíti az ország gazdasága biztonságának és pénzügyi helyzetének veszélyeztetésére irányuló külföldi szándékokat és cselekményeket; e) közreműködik a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák jogellenes forgalmának felderítésében és megelőzésében; f) ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar szervek (intézmények) és létesítmények biztonsági védelmét; g) ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait; h) ellátja a rejtjeltevékenység szakirányítását, hatósági engedélyezését, felügyeletét, és rejtjelkulcsot állít elő. NbTv. 6. § A Katonai Felderítő Hivatal: a) megszerzi, elemzi és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a biztonságpolitika katonai elemét érintő katonapolitikai, hadiipari és katonai információkat; b) felfedi a Magyar Köztársaság ellen irányuló, támadó szándékra utaló törekvéseket; c) felderíti a külföldi katonai titkosszolgálatoknak a Magyar Köztársaság szuverenitását, honvédelmi érdekeit sértő vagy veszélyeztető törekvéseit és tevékenységét; d) információkat gyűjt a nemzetbiztonságot veszélyeztető jogellenes fegyverkereskedelemről, valamint a fegyveres erők biztonságát veszélyeztető terrorszervezetekről; e) közreműködik a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák jogellenes forgalmának felderítésében és megelőzésében; f) biztosítja a Honvéd Vezérkar hadászati-hadműveleti tervező munkájához szükséges információkat; 7/28
g) ellátja a kormányzati tevékenység szempontjából fontos, külföldön lévő magyar katonai szervek és létesítmények (intézmények) biztonsági védelmét; h) ellátja a hatáskörébe tartozó személyek nemzetbiztonsági védelmének, illetve ellenőrzésének feladatait.” Az 1990 óta megváltozott szerkezetű és súlyozású biztonsági kihívások mind nagyobb mértékben a titkosszolgálati tevékenységek, illetékességek körébe tartoznak. A régi kihívások egy része és az új kihívások nagy része a nemzetbiztonsági szolgálatok készségét, lehetőségeit, módszereit igénylik, egyrészt a kihívások kiszámíthatatlan jellege miatt, másrészt a nemzetközi együttműködést megvalósító partner titkosszolgálatok miatt is. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak a szerepe a biztonsági kihívások szerkezete és jellege megváltozásának, arányeltolódásának alább kiemelt főbb jellemzői alapján meghatározóbb, mivel a hagyományos veszélyek helyét mindinkább a nemzetbiztonsági szolgálatok illetékességébe tartozó biztonsági kockázatok veszik át 7 : • kiszámíthatatlanok és beláthatatlanok • jelentős részük a normál, hétköznapi, polgári, bel- és külföldi folyamatokhoz, ügymenetekhez, érdekviszonyokhoz kapcsolódik, ezeken keresztül, ezek többszörös fedésével jelenik meg. A közvetlen érdekviszonyok, motivációk általában nem érzékelhetők közvetlenül és lappangóak illetve rejtőzködők. • földrészeket, országokat átfogóan nemzetközi ügyek • igen magas intelligencia- és tudásszinten jól kidolgozottak, előkészíttettek és szervezettek • általában igen széles társadalmi és embercsoportokat foghatnak át: politikai, köz- és államigazgatási, védelmi, gazdasági-pénzügyi-banki, gazdasági társasági, kutatási, oktatási, kulturális, vallási, etnikai, szakmai, alvilági, stb. • jelentős tőkefinanszírozással, háttérrel rendelkeznek, így a leghatékonyabb és legkorszerűbb tervezési, szervezési, technikai, végrehajtási és ellenőrzési módszerekkel, eszközökkel és szakemberekkel dolgozhatnak, ideértve a titkosszolgálati eszközöket és módszereket is. Veszélyességük politikailag, társadalmilag, gazdaságilag igen jelentős. • kezelésük (több)diplomás, (több)nyelv ismeretével rendelkező, speciális és nagy tapasztalatú szakértőket, titkosszolgálati módszereket és eszközöket valamint jelentős ráfordítást igényelnek rövid, közép és hosszútávon is. • az ügyek megfelelő feldolgozása hónapokat, sőt éveket is igénybe vehet • nemzetközi együttműködést igényelnek • előrejelző és megelőző szervezést igényel az ország biztonsága, ami hatékony valamint széleskörű információszerzést, feldolgozást, hasznosítást igényel • A nemzetbiztonsági szolgálatok egymás közötti, a magyar védelmi struktúrán belüli valamint a nemzetközi munkamegosztásban résztvevőkkel kapcsolatos viszonyában is az egyik legfontosabb szempont a belátható és a kevésbé belátható biztonsági kihívásoknak, valamint ezek prognosztizálható, dinamikus változásainak megfelelő, igen rugalmasan, gyorsan és jól szervezhető, reagáló, operatív működés, együttműködés minden érintett szervezettel és azok munkatársaival • A kihívások, veszélyforrások hatásainak utókezelése helyett a megelőzésre kell a hangsúlyt fektetni, ami elsősorban a nemzetbiztonsági szolgálatokkal érhető el legcélszerűbben. 6. A hírszerzés, felderítés kettős célja, szerepe a megelőzésben, az ellenőrzésben: védelmi és érdekérvényesítési A rendszerelvű világban, a nemzetközi szövetségekben-együttműködésekben, a nemzetállamokban, a cégekben-intézményekben, a családokban, az egyes emberek életében zajló folyamatok, események nagy része általában kiszámítható, tervezhető. Viszont van a folyamatoknak, eseményeknek egy kisebb, de közel sem elhanyagolható része, amelyeknek a kimenetele, végeredménye többváltozós vagy teljesen bizonytalan. Tudjuk, hogy a különböző rendszerek számára a stabilitás, az egyensúly, a kiszámíthatóság, a biztonság igen fontos, mivel ez jelentheti az életképességet, a működőképességet, az eredményességet. A folyamatok, tevékenységek, események prognosztizálhatóságának egyetlen eszköze a megfelelő megelőzés, 8/28
előkészítés és ellenőrzés. A megelőzés, előkészítés és ellenőrzés a megfelelő információkon és ezek megfelelő feldolgozásán alapul. Az információkhoz pedig az információ észlelés-gyűjtésszerzés, a hírszerzés illetve felderítés segítségével lehet hozzájutni. A titkosszolgálati tevékenységnek és ezen belül a hírszerzésnek illetve a felderítésnek a szerepe, célja, végeredménye kettős. Egyrészt védelmi, másrészt érdekérvényesítési. Ezt a kettős szerepet célt a Magyar Nemzetbiztonsági Szolgálatokról szóló törvénynek az Információs Hivatal tevékenységéről szóló egyik pontja is jól példázza: „megszerzi, elemzi, értékeli és továbbítja a kormányzati döntésekhez szükséges, a külföldre vonatkozó, illetőleg külföldi eredetű, a nemzet biztonsága érdekében hasznosítható információkat, továbbá a Magyar Köztársaság érdekeinek érvényesítését szolgáló tevékenységet folytat”. A tevékenység első része védelemről, míg az utolsó mondatrész már érdekérvényesítésről szól. 7. A hírszerzés, felderítés kettős hatásterülete: diplomácia és hadművelet A hírszerzés, felderítés igen sok szempont szerint kategorizálható, vizsgálható, mivel az életnek szinte minden területét átfogja, különösen, ha információ észlelésről, gyűjtésről, szerzésről beszélünk. A tanulmányomban a diplomáciai és a hadműveleti bontásban részletezem hangsúlyosabban. A két területet úgy is jellemezhetnénk, hogy a béke és a háború esetén mi a hírszerzés illetve elhárítás célja, szerepe. Viszont 1990 óta kialakult, hogy a béke és a háború között igen sok átmenet van, mint például: vita, viszály, veszély, konfliktus(kezelés), válság(reagálás), háború, békeműveletek, békekikényszerítés, békeépítés, békefenntartás, humanitárius segítségnyújtás. Ezek között vannak olyan állapotok, fázisok, amelyek polgári, civil tevékenységeket (is) igényelnek és vannak olyanok, amelyek már katonai tevékenységeket (is). A katonai tevékenységek egy része nem fegyveres, nem fegyverhasználaton alapuló harcászati tevékenység. A civil tevékenységeknél a diplomácia a hangsúlyos terület, de ez a katonadiplomáciával együtt értendő, mivel ma már jelentős a civil-katonai átfedés, sőt mind markánsabb a civil-katonai együttműködés. Ugyanígy a katonai tevékenységeknél a hadműveleti a hangsúlyos szempont, amit a civil diplomácia is befolyásol. Sőt a civil-katonai együttműködéseknek a hadműveleti, harcászati tevékenységek során is megnőtt a jelentőségük. A hírszerzés és a felderítés fogalmak, tevékenységek egyrészt itt választhatók szét szelektívebben, mert a diplomácia területén inkább hírszerzésről, míg a hadműveleti, hadszíntéri területen felderítésről beszélhetünk. Másrészt ugyanekkor ez a példája hírszerezési és a felderítési tevékenység átfedésének is, hiszen nincs mindig hadszíntér és frontvonal, itt a szembenálló felek együtt, egymásba ágyazva vannak egy adott országban vagy térségben (lásd városi illetve aszimmetrikus hadviselés). A hírszerzésnek a diplomáciában illetve a felderítésnek a hadműveletekben betöltött szerepe, célja a diplomáciai és hadműveleti definíciókból egyértelműen levezethető, pozícionálható, mivel szinte minden folyamat és tevékenység-esemény illetékességüket átfogja, kíséri. 8. Az EU szerepe, célja, működése, különös tekintettel a hírszerzés-felderítés által érintett vonatkozásokra Az EU szerepéről, céljáról és működéséről a 2007.december 1.-án aláírt, az Európai Unióról illetve annak működéséről szóló Lisszaboni Szerződés nyújt hiteles és teljes körű információt, melyet az alábbi kivonatokkal mutatok be, különös tekintettel az EU közös kül-, biztonság- és védelempolitikáját szolgáló vonatkozásokra, összefüggésekre, területekre, melyek kizárólag a hírszerzés, felderítés, információszerzés támogatásával működtethetők csak megfelelően. 8 8.1. Az EU általános céljai: 8.1.1. Az Unió célja a béke, az általa vallott értékek és népei jólétének előmozdítása. 8.1.2. Az Unió egy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló olyan térséget kínál polgárai számára, ahol a személyek szabad mozgásának biztosítása a külső határok ellenőrzésére, a menekültügyre, a bevándorlásra, valamint a bűnmegelőzésre és bűnüldözésre vonatkozó megfelelő intézkedésekkel párosul. 9/28
8.1.3.
8.1.4. 8.1.5. 8.1.6. 8.1.7. 8.1.8.
8.1.9. 8.1.10.
8.1.11.
8.1.12.
8.2.
Az Unió egy belső piacot hoz létre. Az Unió Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, amely olyan kiegyensúlyozott gazdasági növekedésen, árstabilitáson és magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapul,amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul. Az Unió elősegíti a tudományos és műszaki haladást. Az Unió küzd a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés ellen, és előmozdítja a társadalmi igazságosságot és védelmet, a nők és férfiak közötti egyenlőséget, a nemzedékek közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét. Előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást. Az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. Az Unió egy gazdasági és monetáris uniót hoz létre, amelynek fizetőeszköze az euro. A világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az Unió védelmezi és érvényre juttatja értékeit és érdekeit, és hozzájárul polgárainak védelméhez. Hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához. Az Unió e célkitűzéseket a megfelelő eszközökkel, a Szerződésekben ráruházott hatáskörök keretein belül valósítja meg. Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét. Így különösen a nemzeti biztonság az egyes tagállamok kizárólagos feladata marad. Az Unió saját intézményi kerettel rendelkezik, amelynek célja az Unió értékeinek érvényesítése, célkitűzéseinek előmozdítása, az Unió, valamint polgárai és a tagállamok érdekeinek szolgálata, továbbá az Unió politikái és intézkedései egységességének,eredményességének és folyamatosságának a biztosítása. Az Unió intézményei: az Európai Parlament, az Európai Tanács, a Tanács, az Európai Bizottság az Európai Unió Bírósága, az Európai Központi Bank, a Számvevőszék. A Külügyek Tanácsa az Európai Tanács által meghatározott stratégiai iránymutatások alapján kidolgozza az Unió külső tevékenységét, és gondoskodik tevékenységeinek összhangjáról.
Közös kül- és biztonságpolitika Az Unió közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó hatásköre a külpolitika minden területére és az Unió biztonságát érintő valamennyi kérdésre kiterjed, ideértve egy közös védelempolitika fokozatos kialakítását, amely közös védelemhez vezethet. Az Európai Tanács megállapítja az Unió stratégiai érdekeit, valamint meghatározza a közös kül- és biztonságpolitika célkitűzéseit és az arra vonatkozó általános iránymutatásokat, beleértve a védelmi vonatkozású kérdéseket is. A Tanács és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője biztosítja az Unió fellépésének egységességét, koherenciáját és eredményességét. Amennyiben a nemzetközi helyzet műveleti fellépést tesz szükségessé, a Tanács elfogadja a szükséges határozatokat. A határozatban meg kell határozni annak céljait, hatókörét, az Unió rendelkezésére bocsátandó eszközöket és szükség esetén időtartamát, valamint végrehajtásának feltételeit. Azok a tagállamok, amelyek az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának is tagjai, egyeztetnek egymással, illetve teljes körűen tájékoztatják a többi tagállamot és a 10/28
főképviselőt. Azok a tagállamok, amelyek tagjai a Biztonsági Tanácsnak, feladataik ellátása során — az Egyesült Nemzetek Alapokmányának rendelkezései alapján fennálló kötelezettségeik sérelme nélkül — védelmezik az Unió álláspontjait és érdekeit. Ha az Unió az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának napirendjén szereplő valamely ügyben meghatározta álláspontját, azok a tagállamok, amelyek részt vesznek a Biztonsági Tanács ülésén, kötelesek kérni a főképviselő meghallgatását az Unió álláspontjának kifejtése céljából. A tagállamok diplomáciai és konzuli képviseletei, valamint az Unió harmadik országokban működő és nemzetközi konferenciákon részt vevő küldöttségei, továbbá nemzetközi szervezetek melletti képviseleteik együttműködnek az e fejezet alapján elfogadott, az Unió fellépését vagy álláspontját meghatározó határozatok tiszteletben tartásának, illetve végrehajtásának biztosítása érdekében. Együttműködésüket információcserével és közös értékelések készítésével erősítik. A Politikai és Biztonsági Bizottság figyelemmel kíséri a nemzetközi helyzet alakulását a közös kül- és biztonságpolitika alá tartozó területeken, és hozzájárul a politikák meghatározásához azáltal, hogy a Tanács, illetve az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének kérelmére vagy saját kezdeményezésére véleményeket terjeszt a Tanács elé. A főképviselő hatásköreinek sérelme nélkül a Politikai és Biztonsági Bizottság figyelemmel kíséri továbbá az elfogadott politikák végrehajtását. E fejezet keretén belül - a Tanács és a főképviselő felelőssége mellett - a Politikai és Biztonsági Bizottság gyakorolja a válságkezelő műveletek politikai ellenőrzését és stratégiai irányítását. A válságkezelési művelet céljára és időtartamára, amelyet a Tanács határoz meg, a Tanács felhatalmazhatja a bizottságot, hogy meghozza a művelet politikai ellenőrzésére és stratégiai irányítására vonatkozó megfelelő határozatokat. 8.3.
Közös biztonság és védelempolitika A közös biztonság- és védelempolitika a közös kül- és biztonságpolitika szerves része. E politika polgári és katonai eszközök igénybevételével biztosítja az Unió műveleti képességét. Az Unió ezeket az eszközöket az Egyesült Nemzetek Alapokmányának alapelveivel összhangban igénybe veheti az Unión kívüli békefenntartó, konfliktusmegelőző és a nemzetközi biztonságot erősítő missziókban. E feladatok végrehajtása a tagállamok által rendelkezésre bocsátott képességeken alapul. A közös biztonság- és védelempolitika magában foglalja egy közös uniós védelempolitika fokozatos kialakítását. Ez, amennyiben az Európai Tanács egyhangúlag úgy határoz, közös védelemhez vezet. Ebben az esetben az Európai Tanács a tagállamoknak ajánlja egy ilyen határozatnak az alkotmányos követelményeiknek megfelelő elfogadását. Az Unió e szakasz szerinti politikája nem érinti egyes tagállamok biztonság- és védelmi politikájának egyedi jellegét, tiszteletben tartja azoknak a tagállamoknak az Észak-atlanti Szerződés alapján vállalt kötelezettségeit, amelyek közös védelmüket az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) látják megvalósítottnak, és összeegyeztethető az annak keretében meghatározott közös biztonság- és védelmi politikával. A tagállamok a Tanács által meghatározott célkitűzések megvalósításához való hozzájárulásként a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásához polgári és katonai képességeket bocsátanak az Unió rendelkezésére. Azok a tagállamok, amelyek közösen többnemzetiségű erőket állítanak fel, ezeket szintén a közös biztonság- és védelempolitika rendelkezésére bocsáthatják. A tagállamok vállalják, hogy fokozatosan fejlesztik katonai képességeiket. A védelmi képesség fejlesztési, kutatási, beszerzési és fegyverzeti kérdésekkel foglalkozó ügynökség (a továbbiakban: Európai Védelmi Ügynökség) megállapítja a műveleti igényeket, támogatja az ezen igények kielégítését szolgáló intézkedéseket, hozzájárul a védelmi szektor ipari és technológiai alapjainak erősítéséhez szükséges intézkedések meghatározásához és - adott esetben - végrehajtásához, részt vesz egy európai fegyverzet- és képességpolitika meghatározásában, valamint segíti a Tanácsot a katonai képességek javításának értékelésében. A tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam – az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban - köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni ennek az államnak. Ez nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét. 11/28
Az e területen vállalt kötelezettségeknek és együttműködésnek összhangban kell lenniük az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének keretein belül tett kötelezettségvállalásokkal, amely szervezet az abban részes államok számára továbbra is a kollektív védelem alapját képezi, és annak végrehajtási fóruma marad. A missziók, amelyek végrehajtása során az Unió polgári és katonai eszközöket vehet igénybe, közös leszerelési műveleteket, humanitárius és mentési feladatokat, katonai tanácsadói és segítségnyújtási feladatokat, konfliktus megelőzést és békefenntartást, harcoló erők válságkezelésben kifejtett feladatait - beleértve a béketeremtést is és a konfliktusok lezárását követően a helyzet stabilizálására irányuló műveleteket foglalnak magukban. E missziók mindegyike hozzájárulhat a terrorizmus elleni küzdelemhez, ideértve a terrorizmus ellen saját területükön küzdő harmadik országok támogatását is. A Tanács határozatban meghatározza a missziók céljait, hatókörét és végrehajtásuk általános feltételeit. Az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője - a Tanács irányításával és a Politikai és Biztonsági Bizottsággal szoros és állandó kapcsolatot tartva gondoskodik e missziók polgári és katonai vonatkozásainak összehangolásáról. A Tanács valamely misszió végrehajtásával a misszióban részt venni szándékozó, és az annak ellátásához szükséges képességekkel rendelkező tagállamok egy csoportját is megbízhatja. Ezek a tagállamok az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének részvétele mellett egymás között megállapodnak a misszió végrehajtásának részleteiről. A Európai Védelmi Ügynökség, amely a Tanács irányítása alatt áll, a következő feladatokat látja el: • hozzájárul a tagállamok katonai képességeire vonatkozó célkitűzések meghatározásához és a tagállamok által a katonai képességekre vonatkozóan vállalt kötelezettségek teljesítésének értékeléséhez; • előmozdítja a műveleti igények harmonizálását, valamint hatékony és egymással kompatibilis beszerzési módszerek elfogadását; • a katonai képességekre vonatkozó célkitűzések teljesítése érdekében többoldalú projektekre tesz javaslatot, gondoskodik a tagállamok által végrehajtott programok összehangolásáról és a külön meghatározott együttműködési programok irányításáról; • támogatja a védelmi technológiai kutatásokat, továbbá koordinálja és tervezi a közös kutatási tevékenységeket és a jövőbeli műveleti igények kielégítését szolgáló műszaki megoldások felkutatását; • hozzájárul minden olyan hasznos intézkedés meghatározásához és adott esetben végrehajtásához, amelyek a védelmi szektor ipari és technológiai alapjainak erősítését vagy a katonai kiadások hatékonyságának javítását szolgálják. • az Európai Védelmi Ügynökség az abban részt venni kívánó valamennyi tagállam számára nyitva áll. 8.4.
Rendőrségi együttműködés Az Unió rendőrségi együttműködést alakít ki, amelyben részt vesz a tagállamok valamennyi hatáskörrel rendelkező hatósága, köztük a tagállamok rendőrségei, vámhatóságai és a bűncselekmények megelőzésére és felderítésére szakosodott egyéb bűnüldöző szolgálatai. Az előzőek érvényesítésére az Európai Parlament és a Tanács rendes jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapíthat meg a következőkre vonatkozóan: • a releváns információk összegyűjtése, tárolása, feldolgozása, elemzése és cseréje, • az állomány képzésének támogatása, valamint együttműködés az állomány egymás közötti cseréje, a felszerelések használata és a kriminalisztikai kutatások terén, • a szervezett bűnözés súlyos formáinak felderítésére vonatkozó közös nyomozási technikák. A Tanács különleges jogalkotási eljárás keretében intézkedéseket állapíthat meg az e cikkben említett hatóságok között operatív együttműködésre vonatkozóan. A Tanács a Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúlag határoz. Az Europol feladata, hogy támogassa és erősítse a tagállamok rendőri hatóságainak és egyéb bűnüldöző szolgálatainak tevékenységét, valamint a közöttük folytatott kölcsönös együttműködést a két vagy több tagállamot érintő bűncselekmények és a terrorizmus, 12/28
valamint az uniós politikák alkalmazási körébe tartozó közös érdekeket sértő bűnözési formák megelőzése és üldözése terén. Az Europol felépítését, működését, tevékenységi területét és feladatait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg. E feladatok a következőket foglalhatják magukban: • az információk, így különösen a tagállamok vagy harmadik országok hatóságai, illetve az Unión kívüli szervezetek által szolgáltatott információk összegyűjtése, tárolása, feldolgozása, elemzése és cseréje, • a tagállamok hatáskörrel rendelkező hatóságaival közösen vagy közös nyomozócsoportok keretében végzett nyomozati és operatív tevékenységek összehangolása, megszervezése és végrehajtása, adott esetben az Eurojusttal kapcsolatot tartva. E rendeletek határozzák meg azokat az eljárásokat, amelyek szerint az Európai Parlament a nemzeti parlamentekkel közösen - ellenőrzi az Europol tevékenységét. Az Europol által végzett operatív cselekményeket annak a tagállamnak a hatóságaival kapcsolatot tartva és velük egyetértésben kell végrehajtani, amelynek területét ezek a cselekmények érintették. Kényszerítő intézkedések alkalmazására kizárólag a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok jogosultak. 8.5. Polgári védelem 8.5.1. Az Unió ösztönzi a tagállamok közötti együttműködést a természeti vagy ember okozta katasztrófák megelőzését és az azokkal szembeni védekezést szolgáló rendszerek hatékonyságának javítása érdekében. 8.5.2. Az Unió tevékenységének célja: 8.5.2.1. az Unión belül a tagállamok nemzeti, regionális vagy helyi szintű intézkedésének támogatása és kiegészítése a kockázatok megelőzése, a tagállamokban a polgári védelemben részt vevők felkészítése és a természeti vagy ember által okozott katasztrófák kezelése terén, 8.5.2.2. a nemzeti polgári védelmi szolgálatok gyors és eredményes operatív együttműködésének előmozdítása az Unión belül, a nemzetközi szintű polgári védelmi intézkedések koherenciájának előmozdítása. 8.6.
Humanitárius segítségnyújtás Az Unió humanitárius segítségnyújtási intézkedéseit az Unió külső tevékenységének elvei és célkitűzései által meghatározott keretek között kell végrehajtani. Ezen intézkedések arra irányulnak, hogy a harmadik országok lakosainak, akik természeti vagy ember okozta katasztrófák áldozataivá váltak, eseti támogatást, segítséget és védelmet nyújtsanak a rendkívüli helyzetből eredő emberi szükségleteik kielégítésében. Az Unió és a tagállamok intézkedései kiegészítik és erősítik egymást. A humanitárius segítségnyújtási intézkedések során tiszteletben kell tartani a nemzetközi jog elveit a pártatlanság és a semlegesség követelményét, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Az európai fiataloknak az Unió humanitárius segítségnyújtási intézkedéseiben való közös részvételéhez szükséges keretek biztosítása céljából létrejön az Európai Önkéntes Humanitárius Segítségnyújtási Hadtest. A hadtest jogállását és működésének szabályait rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott rendeletekben az Európai Parlament és a Tanács határozza meg. Az uniós és a nemzeti humanitárius segítségnyújtási intézkedések hatásosságának és egymást kiegészítő jellegének erősítése érdekében a Bizottság minden hasznos kezdeményezést megtehet az Unió és a tagállamok intézkedéseinek összehangolására. Az Unió gondoskodik arról, hogy humanitárius intézkedései összhangban legyenek a nemzetközi szervezetek és intézmények, így különösen az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez kapcsolódó rendszerben működő szervezetek és intézmények által végzett ilyen műveletekkel, és azokhoz koherens módon illeszkedjenek.
13/28
9. Az EU kül-, biztonság- és védelempolitikai tevékenységének történeti, szervezeti, működési vonatkozásai, különös tekintettel a hírszerzésre illetve a felderítésre 9,10 Az európai integrációt a kezdetektől fogva jellemzi, hogy míg gazdasági téren az egységesülés igen komoly szintet ért el, addig egységes külpolitika kialakításában egészen a kilencvenes évek elejéig szinte semmiféle eredmény nem született. Ez két fő okra vezethető vissza. Egyrészt a hidegháborús viszonyok között, a szovjet fenyegetés árnyékában élő Nyugat-Európában a NATO adta azt a keretet, amely bizonyos mértékig összehangolta az Európai Gazdasági Közösséget alkotó államok kül- és biztonságpolitikáját - noha mindenki számára egyértelmű volt, hogy egy esetleges fegyveres konfliktus esetén a katonailag erőtlen Nyugat csak az Egyesült Államok segítségére támaszkodhat. A hidegháború alatt tehát nem volt igazi kényszerítő körülmény, amely a nyugat-európai államokat hatékony, és a NATO-tól független egységes kül- és biztonságpolitika kialakítására ösztönözte volna. A másik ok a külpolitika alaptermészetében keresendő. Az önálló kül- és biztonságpolitika - nem is szólva az utóbbi katonai dimenzióját jelentő védelempolitikáról - a nemzetállami szuverenitás talán legfontosabb eleme, amelyről az államok csak a legvégső esetben hajlandóak lemondani. Ilyen kényszer pedig, mint az előzőekben láthattuk, nem állt fenn. Rendkívül erősek voltak viszont az EGK-n belül a tagállami külpolitikai orientációk különbségei, gondolhatunk itt a megosztott Németország sajátos helyzetére, a briteket az Egyesült Államokhoz fűző „különleges kapcsolatra," Franciaország tradicionális nagyhatalmi célkitűzéseire, az egykori gyarmattartókat a hatvanas években függetlenedő gyarmatokhoz fűző gazdasági és politikai kötelékekre, stb. Mindezekből adódóan a nyugat-európai integráció a hidegháború alatt kizárólag a gazdasági kérdésekre fókuszált. Természetesen az EGK-nak volt külpolitikája, ez azonban nem szerződéses keretek között fogalmazódott meg, hanem részben informális egyeztetések során, részben pedig a külkereskedelem-politikába ágyazva. A biztonságpolitikai kérdések teljes egészében kimaradtak a Római Szerződésből, de még az 1986-os Európai Egységes Okmányban is csak a tagállami külpolitikák koordinálásának lehetősége fogalmazódott meg. A helyzet a hidegháború után sok tekintetben megváltozott. Megszűnt a Nyugat-Európát az Egyesült Államokkal egy táborba kényszerítő szovjet fenyegetés, a NATO szerepe pedig radikálisan le-, illetve átértékelődött. Az EGK számára a változások egyszerre jelentettek lehetőséget és kényszert, hiszen az új világpolitikai helyzet kihívásaira az eddig csak gazdasági vonatkozású európai integrációnak külpolitikai választ is kellett adnia. Az Európai Uniót létrehozó 1992-es Maastrichti Szerződés három pillérre alapozta az európai integrációt. Az első pillér továbbra is a gazdasági integráció volt, másodikként azonban megjelent a közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy, CFSP), a harmadik pillért pedig a tagállamok közötti bel- és igazságügyi együttműködés alkotta. Ez a struktúra azonban a kül- és biztonságpolitika terén alapvető gyengeségeket hordozott (és az alkotmányos szerződés elfogadásának kudarca miatt hordoz ma is) magában. Egyrészt a második pillér - a külpolitikának a nemzeti szuverenitásban betöltött kulcsfontosságú szerepéből adódóan - döntéshozatala továbbra is megmaradt kormányközi szinten. Másrészt ez is csak a tagállami külpolitikák koordinációját írta elő, ráadásul hosszú ideig igen nehézkes döntéshozatali eljárásokkal. Ebből adódóan az Európai Uniónak nincs saját egységes külpolitikája, az EU mint egész ugyanis csak a különálló tagállami külpolitikák legnagyobb közös osztóját képes képviselni. Noha az uniós keretekben zajló külpolitika egyes szereplőinek hatáskörei de iure természetesen tisztázva vannak, valójában azonban számos probléma következik magából a hárompilléres szerkezetből. A kül- és biztonságpolitika kérdések elvileg a kormányközi alapon működő, az Európai Tanács által irányított második pillérbe vannak sorolva. Azonban a külpolitika összes gazdasági eszköze (külkereskedelmi szabályok, vámpolitika, segélyek, stb.) a gazdasági integrációhoz, tehát az első pillérhez tartoznak, amely viszont nemzetek fölötti, integrált szinten működik, vezetését pedig az Európai Bizottság látja el. A szerkezet tehát magában hordozza a hagyományos értelemben vett külpolitika mesterséges szétdarabolását külgazdaság-politikára, amely az első pillérhez tartozik, és biztonságpolitikára, amely viszont a második pillért alkotja. A harmadik pillért alkotó bel- és igazságügyi együttműködésnek szintén vannak a 14/28
biztonságpolitikával erős átfedést mutató területei. Ez a széttagoltság az EU egész kül-és biztonságpolitikájára rányomja a bélyegét. A biztonságpolitika katonai vetületeit jelentő védelempolitika terén a helyzet a kilencvenes évek során még ennél is kevesebb bizakodásra adott okot, ez a kérdéskör ugyanis mind a maastrichti, mind az amszterdami szerződésből a feltételes említés szintjét nem számítva lényegében kimaradt. Az uniós védelempolitika ténylegesen az 1999-es helsinki EU-csúcson született meg, köszönhetően a koszovói tapasztalatok hatására kialakuló először brit-francia, majd brit-francia-német egyetértésnek arról, hogy az EU második pillérét alkotó közös külés biztonságpolitikát el kell látni tényleges válságkezelési képességekkel is. Az uniós védelempolitika céljaként ugyanis a tagállamok a - az 1993-as petersbergi WEU csúcson megfogalmazott, majd az EU által az amszterdami szerződésbe beemelt - válságkezelést határozták meg, míg Európa kollektív védelme a NATO felelőssége maradt. Az Európai Unió védelempolitikájának, és főleg katonai képességeinek fejlődése intenzitását tekintve közel sem lineáris folyamat. A 1999 és 2004 közötti időszakra sokkal inkább egyfajta fokozatosan gyorsuló és bővülő fejlődés jellemző, ahogy megkezdődik a helsinki politikai vállalások átültetése a tényleges katonai képességek kialakításának szintjére. A válságkezelési képességek létrehozása mellett volt a vitának egy másik, legalább ilyen fontos politikai síkja is, jelesül annak meghatározása, hogy a születőben lévő uniós védelempolitikának milyen legyen a NATO-hoz fűződő viszonya. 10.
Az Európai Unió válságkezelési rendszere Az Európai Uniót a rendelkezésére álló válságkezelő eszközök széles skálája megkülönbözteti minden más nemzetközi szervezettől. A biztonsági stratégiában azonosított minden fenyegetésnek van polgári oldala is, az EU ezt figyelembe vevő integrált megközelítésmódja fokozatosan fejlődött ki. A polgári fő célkitűzéseket katonai követelmények teljesítésére irányuló erőfeszítésekkel szorosan együttműködve fejlesztik. Jelentős lépés volt a polgári/katonai csoport létrehozása az EUMS-en (Európai Unió Katonai Törzse) belül, amelyet arra terveztek, hogy fokozza Európa válságkezelési tervezési képességeit. Ezért az ESDP (Közös Európai Biztonságés Védelempolitika) mandátuma a tartalmazza az EU erőfeszítései koherenciájának javítását célzó munka folytatását, a közös polgári-katonai műveleti képességeken keresztül. Az EU önálló katonai műveleteinek végrehajtásában a fő szerepet a nemzeti főparancsnokságok kapják, amelyek többnemzetivé tehetők egy EU által vezetett művelet érdekében. Mindemellett, bizonyos körülmények között, különösen ha közös polgári/katonai válaszra van szükség és nincs kijelölt nemzeti főparancsnokság, az EUMS-en belüli polgári/katonai csoport létrehozhatja a képességet a művelet tervezésére és vezetésére. Ezzel járna egy műveleti központ felállítása is. A védelem területén az Unió legfontosabb teendőit a Maastrichti (1992) és az Amszterdami Szerződésben (1997) valamint a Nizzában (2001) lefektetett közös kül- és biztonságpolitika (KKBP) és az európai biztonsági és védelmi politika (EBVP) határozzák meg. Így alakult ki az a politikai terület, ahol kormányközi megállapodások döntenek a fellépésekről, és amelyben a Bizottság és a Parlament szerepe csekély. Az e területen meghozott döntések konszenzussal születnek, jóllehet egyes tagállamok tartózkodhatnak a szavazáskor. A fő célkitűzés (Headline Goal, HG 2010) részeként, a cél az integrált erőkkel való rendelkezés, amelyek megerősített gyalogsági zászlóaljon alapulnak (kb. 1500 katona), amely képes műveletet indítani a szárazföldön, az EU erre vonatkozó döntése utáni 10 napon belül. A harccsoportokat több ezer kilométeres távolságban lehet alkalmazni, és 30 napig fenntartani, ami 120 napra terjeszthető ki. A harccsoportok a többnemzeti elven alapulnak. Az EUMS továbbra is kulcsszerepet játszik az erők koncepciójának kidolgozásában. A harccsoportok – és más, a HG 2010-en alapuló, fejlesztés alatt álló gyorsreagálású erők – a tagállamok közti interoperabilitás jelentős eszközévé válhatnak. A stratégiai reagáló műveletek előtt álló kihívások leküzdéséhez az EU-nak szüksége van a tervezés és a döntéshozás korszerűsítésére. Az EUMS ebben döntő szerepet játszik. A kibővített EU partnerségi struktúrákat hozott létre szomszédaival, akik közül néhánynak középtávú kilátásai vannak az Európai Uniós tagságra.
15/28
Az Egyesült Államok elfogadta, hogy azokban a katonai műveletekben, amelyekben az USA nem kíván részt venni, Európa használhatja a NATO logisztikai eszközeit, mint például a hírszerzést, a vezetési létesítményeket, a hírközlés és a szállítási képességek. Az Európai Biztonság- és Védelempolitika magába foglalja a katonai és a polgári válságkezelést és a válságmegelőzést. Napjainkban az EBVP folyamatos felértékelődése tapasztalható, látható formái az EU válságkezelő műveletei, amelyek már nem csak az európai területekre szorítkoznak. Az Európai Unió felismerte annak szükségességét, hogy a demokratikus átmenetet választó országok tartós és hatékony támogatása elengedhetetlen, mivel időtálló béke és stabilitás csak úgy biztosítható, ha a nemzetközi szerepvállalás a fegyveres szembenállás megszűnését követően a megsemmisült államigazgatás átmeneti helyettesítésének, az újonnan kialakult struktúrák kontrollálásának formájában, a demokrácia játékszabályainak elsajátításában való segítségnyújtásként folytatódik. Az európai biztonsági és védelmi politika kialakítására irányuló feladat részeként EU-tagállamok sajátos célt határoztak meg. E szerint képesnek kell lenniük egy, tengerészeti és légi támogatással rendelkező gyorsreagálású haderőt felállítani és azt egy évig fenntartani. Ez a gyorsreagálású hadtest még nem lesz valódi európai hadsereg, hanem a létező nemzeti fegyveres erők kontingenseiből fog összeállni. A brüsszeli központú és a Tanács fennhatósága alá tartozó Politikai és Biztonsági Bizottságnak (PSC), az Európai Unió Katonai Bizottságának (EUMC) és az Európai Unió Katonai Törzsének létrejöttével az Uniónak már megvan a politikai és katonai eszköze arra, hogy elvégezze a magának meghatározott feladatokat: humanitárius küldetések Európán kívül, békefenntartó műveletek és egyéb válságkezelő feladatok során. A polgári válságkezelés vonatkozásában az Európai Tanács négy területet jelölt meg, ahol a fegyveres konfliktust követően konkrét segítséget kíván nyújtani. A prioritásként megjelölt négy terület mellett az EU szakértelemmel kíván közreműködni többek között az emberi jogok védelme, a biztonsági szektorok reformja, a leszerelés, demobilizációs és reintegrációs folyamatok kérdéseiben is. A Politikai és Biztonsági Bizottság, az Európai Unió Katonai Bizottsága és az Európai Unió Katonai Törzse, amely katonai és civil szakértőkből áll, akiket a tanács titkárságába a tagországok delegálnak. A Politikai és Biztonsági Bizottság az EU tanácsának előkészítő testületeként ülésezik. Fő funkciói a nemzetközi helyzet figyelemmel kísérése, illetve segítségnyújtás a közös kül- és biztonságpolitika eljárásainak meghatározásában, beleértve az ESDP-t is. Koherens EU-választ készít elő a válsághelyzetekre, valamint politikai, illetve stratégiai irányító szerepet tölt be. Az EUMC a tanácson belül a legmagasabb szintű katonai testület. A tagállamok vezérkari főnökei alkotják, akiket rendszeresen állandó katonai képviselőik képviselnek. Az EUMC a PSC-t tanácsokkal és ajánlásokkal látja el az EU minden katonai kérdésében. Az EUMC-vel párhuzamosan a PSC-nek a Polgári Válságkezelő Bizottság (CIVCOM) is ad tanácsokat. Ez a bizottság információt, ajánlástervezeteket nyújt, és véleményt mond a PSC számára a válságkezelés polgári aspektusairól. A válsághelyzetekre adott válaszok összehangolása terén 2007-ben jelentős előrelépések történtek. A Bizottság a képviseletek vezetőit utasításokkal látta el arra vonatkozóan, milyen konkrét intézkedéseket kell tenni a bizottsági szolgálatok közti, illetve a tagállamokkal és a nemzetközi szervezetekkel a válságok kritikus szakaszában folytatott koordináció elősegítése céljából, a képviseleteken pedig válságkezelési kapcsolattartó hálózatot hozott létre. Az Európai Unió NATO-eszközöket és -képességeket használ fel, különösen a műveleti alárendeltség tekintetében. Az EUMS kapcsolatokat alakított ki az ENSZ békefenntartó műveleti részlegével (DPKO). Évente kétszer közös irányítóbizottsági ülést tartanak New Yorkban vagy Brüsszelben, hogy megvitassák a közös érdekeket és a jövőbeli együttműködés lehetőségeit. Az EU egyedüli integrált állandó katonai struktúrájaként az EUMS az EU katonai összekötőelemévé vált. Az EU dokumentumok és az „Afrikai akcióterv” megerősítik, hogy az EU a jövőben az afrikai kontinens egyik fő stabilizáló szereplője lehet. Elsősorban a válságok, valamint a fegyveres konfliktusok felszámolása területén kíván meghatározó és vezető szerephez jutni.
16/28
A polgári válságkezelési képességek fejlesztése az Európai Tanács által jóváhagyott Polgári Fő Célkitűzések (Civilian Headline Goal 2008 – CHG2008) dokumentumban rögzített ambíciószintek elérése érdekében, a CHG2008 folyamat keretében zajlik. A képességfejlesztési folyamat alapját az EU Tanács Főtitkársága által éves rendszerességgel köröztetett képesség-felajánlási kérdőívek jelentik. A kérdőívekre adott tagállami válaszok értékelése lehetővé teszi a CHG2008-ban rögzített ambíciószintek eléréséhez szükséges és a ténylegesen rendelkezésre álló képességek közötti különbségek (képességbeli hiányok) beazonosítását. A feltárt hiányosságok alapján kerülnek kijelölésre a polgári képességfejlesztés aktuális irányai. A képesség-felajánlási kérdőívre adott válaszok megerősítését a 2004-től kezdődően ugyancsak éves rendszerességgel – az EU külügyminiszterek novemberi találkozójának keretében – megrendezett Polgári Képesség-felajánlási Konferencián tehetik meg a tagállamok, és a csatlakozó államok. Mind a NATO, mind az EU részéről sürgető igényként fogalmazódott meg az együttműködés, a párhuzamosságok elkerülésének, a mind hatékonyabb tevékenységre törekvés kérdése. A jövő feladata a megfelelő harmónia kialakítása, a meglévő ellentmondások, vélemény különbözőségek lebontása. 11. Az EU országok nemzetbiztonsági szolgálatainak feladatrendszere, szervezeti sajátosságai a válságreagáló műveletekkel összefüggésben Az EU Tanács nizzai értekezletén meghatározta az Unió által elérendő katonai képességek paramétereit. Az 1999. évi Helsinki Értekezleten meghatározott, „Headline Goals”-ban megkövetelt és a felajánlott képességek között nagy eltérések mutatkoznak, legélesebben az integrált hadászati hírszerző rendszer HUMINT és SIGINT területén. 11 A felderítés területén az EU alapvetően a tagállamaira, a NATO-ra, az ENSZ-re, az EBESZ-re támaszkodik. Az Egyesített Helyzetelemző Központja (Joint Situation Centre – SITCEN) gyűjti a felderítési adatokat. A titkárság elkészíti az értékeléseket, jelentést készít a főtitkár vagy a főképviselő felé. Az EU Műhold Központ felé is (EU Satellite Centre – SATCEN) adhat rendelkezést adatok gyűjtésére a főtitkár, illetve a Politikai és Biztonsági Bizottság dönthet bizottság (fact-finding mission) helyszínre küldéséről, ami az EU sajátos információszerzési módszere. 12 Az EU Katonai Törzs (EU Military Staff – EUMS) alárendeltségében lévő hírszerző osztály elemzi a válságkörzeteket. Az elemzések fő iránya politikai és humanitárius természetű. Kiemelten foglalkozik az osztály azokkal a térségekkel, ahol az EU válságkezelési műveletet hajt végre, vagy arra készül fel. Az osztály munkáját a SITCEN és a SATCEN támogatja. A NATO-hoz hasonlóan az EU sem rendelkezik önálló hírszerző eszközökkel és szervezetekkel, így elsősorban a tagállamok által szolgáltatott információkra támaszkodik. Az EU különleges képviselő (European Union Special Representative – EUSR) a válságműveletekben a konfliktus térségbe utazik, éa ott az előre meghatározott szempontok alapján elsősorban politikai természetű adatgyűjtést folytat, illetve előkészíti az erők küldését. Az EU a válságkörzetekben minél előbb képviselet felállítására törekszik, amelyek feladata a szervezet központjának információkkal történő ellátása. A katonai (rendőri) műveletek során a válságkörzetben tevékenykedő erők S-2, G-2, J-2 törzseket működtetnek, amelyek helyszíni információkkal járulnak hozzá a misszió felderítő tevékenységéhez. Ugyancsak felderítő törzs működik a műveletet irányító parancsnokság (OHQ) keretében is; Az EU-t informácók átadásával segíti az ENSZ, a NATO, az EBESZ, az Európa Tanács, nem kormányzati szervek (NGO-k), a nem EU-tag NATO-országok, illetve a partnerországok (pl.: Oroszország). A partnerországok összekötőket működtetnek az EU mellett. A SITCEN és SATCEN adatszolgáltató tevékenységet folytat. A SITCEN az információkat a főtitkárnak (főképviselőnek), illetve a válságkezelésben érintett Politikai és Biztonsági Bizottságnak (Political and Security Committee – PSC) és az EU Katonai Törzsnek jelenti. A felsorolt személy, illetve szervezetek külön hírigényt is szabhatnak. Az EU katonai képességeinek kialakítását még nem fejeződött be. Az integrált hírszerzési rendszer egyelőre még nem működik. A HUMINT (a személyek által végzett felderítés) -képességek 17/28
fejlődnek, de még nem érték el a megfelelő szintet, a technikai hírszerzési képességek pedig hadászati szinten adottak, a hadműveleti-harcászati szint komoly fejlesztésre szorul. Az EU egyenlőre nem rendelkezik saját SIGINT (technikai eszközökkel végzett felderítés)-képességgel, növelnie kellene lehetőségeit pilóta nélküli felderítő repülőgépek, korai előrejelző AWACS repülőgépek rendszerbe állításával, valamint HUMINT és SIGINT képességek kialakításával. Ahhoz, hogy Európa egyenrangú partnere legyen az Egyesült Államoknak, be kell fejeznie a belső jogharmonizációját majd arra alapozva a hírszerzési mechanizmusának kiépítését. A válságkezelő képesség fejlesztéséhez a jelenleginél hatékonyabb felderítésre van szükség azokban a körzetekben, ahol az EU-erők működnek. 11.1. A válságok előrejelzése A nemzetközi biztonsági szervezetek feladata a válságműveletek elindításáig a korai előrejelzés, a stratégiai értékelés, a stratégiai tervezés és kommunikáció, a készenléti idők és elkötelezettségi szintek rögzítése, a jogi kérdések tisztázása, kutatás és információcsere. A válságreagáló művelet, mint egy integrált katonai műveleti rendszer, magába foglalja a megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. A válságreagáló műveletek végrehajtásához lényeges feladat a válság előrejelzése. Ez a nemzetközi szervezetek egyes tagállamai számára a hírszerzés, a felderítés teljes rendszerének alkalmazását, a válságövezet politikai, gazdasági és más jellemzőiről szóló információ megszerzését jelenti. A felderítéssel szemben a válság előrejelzése során a következő követelményeket kell támasztani: Segítse a döntéshozókat a direktívák kialakításában; Határozza meg a válságreagáló művelet végrehajtásának politikai, katonai kockázatait; Az összes lehetséges adatot, információt adja meg a műveletekben részt vevő erők felkészítéséhez, az erők és eszközök megóvásának legteljesebb lehetőségéhez; A szembenálló felekről adjon információkat a sikeres szétválasztáshoz és a tűzszüneti feltételek megteremtéséhez; Különösen fontos, a saját csapatok védelme érdekében, hogy az összes lehetséges információt szerezze be, azokat folyamatosan értékelje és továbbítsa a felhasználókhoz és a döntéshozókhoz. A válság előrejelzése a fenti információk alapján készített vizsgálatok eredményei, következtetések alapján történik. A válsághelyzet vizsgálata az ország és a nemzetközi közösség biztonságára a lehetséges és valós hatására irányul. A vizsgálat lehetséges válaszokat és az ajánlásokat fogalmaz meg a fegyveres erők számára. Figyelemmel kell kísérni, hogy kialakul az a környezet, amely konfliktusra hajlamos, és amelyben megtalálható lehet többek között a társadalmi-gazdasági, etnikai és/vagy vallási ellentét és erőszak. Ennek a környezetnek az alapos elemzése hozzájárulhat a válság kiváltó okainak pontosabb megértéséhez. Egy viszonylag stabil időszakból egy kiváltó esemény, például egy államcsíny, politikai gyilkosság és/vagy megkülönböztető politikák hatására, amelyek emberi szenvedést idézhetnek elő, súrlódások alakulhatnak ki, amelyek nemzetközi szintű aggodalmat váltanak ki. A helyzetet esetleg külsőleg vagy emberi jogi megfigyelők kiküldésével vagy a már helyszínen tartózkodó hosszú távú nemzetközi fejlesztési szervezetek által figyelemmel lehet kísérni, és a kormányok, segélynyújtó szervezetek mozgósíthatják erőforrásaikat a szenvedés enyhítésére és a fejlődés előmozdítására. Ha a helyzet tovább romlik, akkor a veszélyhelyzeti segítségnyújtó szervezetek megjelenhetnek a helyszínen, remélve, hogy leküzdhetik az emberi szenvedést kiváltó küszöbön álló válságot, és lehetővé tehetik, hogy a hosszú távú segély és fejlesztés éreztesse hatását. Ezek a tevékenységek magukra irányíthatják a média fokozott figyelmét, és arra kényszeríthetik a nemzetközi közösséget, hogy nagyobb figyelmet szenteljen a kialakuló válságnak. 11.2. A válság időszakokhoz kapcsolódó katonai nemzetbiztonsági tevékenység 13 A válságkezelést megelőző katonai nemzetbiztonsági tevékenység célja az adott térség, ország, válság kialakulásának fokozott figyelemmel kísérésére és a konkrét válság kialakulása 18/28
feltételeinek meghatározására. A válság kialakulása előtt két évvel a hírszerzésnek már jeleznie kell a válság kialakulásának lehetőségét. Kiemelten kell foglakozni válság tartalmi elemeinek meghatározásával: Szembenálló erők; Célkitűzések; Valószínűsíthető eljárások; A felek támogatottsága; A célok elérésének módszere; A nemzetközi válságkezeléshez való viszonyuk. Követni kell a válság kialakulását eredményező folyamatokat. Ezáltal lehetségessé válik a válság elmélyülését akadályozó, vagy a békés megoldást célzó tevékenységi formák meghatározása, megoldási javaslatokat felterjesztése. A fegyveres válságkezelésre vonatkozó döntést követően a hírszerzés a műveleti feladatokra irányul. Kettéválik a hadászati és műveleti szintű katonai felderítés. Kialakítják a műveleti parancsnoknak alárendelt J2 törzs és azt támogató nemzeti hírszerző sejt (NIC) rendszerét. A műveleti térségben a felderítés nagyobb szerepet kap, a felderítő erőket kijelölik és felkészítik. 14 A NIC olyan önálló, nemzeti katonai elem, amely egy adott művelet valamely J-szintű parancsnoksága mellé rendelve, földrajzilag is ott elhelyezve, a J2-vel szorosan együttműködve hajtja végre nemzeti felderítési feladatait, más szóval összekötő kapcsot képez a nemzeti, illetve a szövetséges, vagy koalíciós felderítő struktúrák között. A NIC azzal is segíti a Hírszerző Közösség munkáját, hogy folyamatosan értékeli a hírszerző munka minőségét és együttműködik a Közösség meghatározó vezetőivel a hírszerző stratégia alakításában, finomításában, hogy az minél jobban és hatékonyabban elégítse ki a legfontosabb kormányzati igényeket. A felderítés hadászati, hadműveleti és harcászati szinten működik, de a konkrét feladatok egyre gyakrabban a harcászati felderítés szintjén jelentkeznek. A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a hadszíntéri J2 szervezet feladata a korai figyelmeztetés és riasztás, hogy a parancsnokok képesek legyenek a megfelelő készültségi fok elrendelésére. 15 A figyelmeztető felderítéssel a döntéshozót azonnali ellentevékenységre kell késztetni a felderített kihívás elhárítása céljából. Ez a figyelmeztetés megvalósítható hadászati, műveleti és harcászati szinten. A hadászati szinten támadó terveire, erőire és eszközeire kell összpontosítani a felderítést. Műveleti, harcászati szinten az ellenség küszöbönálló támadó tevékenységére fejti ki a felderítés a tevékenységét. Feladata még, hogy információkat szolgáltasson az ellenséges tevékenység konkrét helyére és időpontjára. Hadászati szinten a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok az alábbi forrásokból és módszerekkel hajtják végre feladataikat: OSINT (nyílt forrású adatszerzés); Diplomáciai források; HUMINT források (humán hírszerzés); IMINT (képfelderítés); SIGINT (technikai felderítés); MASINT (technikai jelfederítés). Műveleti, harcászati szinten: HUMINT; Technikai eszközök (SIGINT, IMINT); Különleges erők; Járőrözés, megfigyelő ponton ellátott szolgálat, ellenőrző-áteresztő pont, összekötők stb. Az OSINT egy erre a célra kialakított és speciálisan felkészített állomány, amely a megfelelő technikai eszközökkel ellátva, a szükséges munkamódszereket alkalmazva a rendelkezésre álló nyílt forrásokból szerez adatokat. A HUMINT-ban, (személyek által végzett felderítés) a nemzetbiztonsági tevékenység kereteiben a NIC-ekben, illetve koalíciós törzsekben feladatot teljesítő felderítő állomány mellett a nem felderítő (hírszerző állomány) is részt vesz. A HUMINT előnyei: Képes az ellenséges szándékok előrejelzésére; Adatszerzéssel hozzájárul a kontingens biztonságához; Helyi szinten felfedi a politikai, gazdasági, katonai élet kulcsszereplőinek viszonyát; Jelezheti a saját (szövetséges) erők elleni ellenséges HUMINT tevékenységet. A HUMINT-adatszerzés, értékelés, ellenőrzés esetenként hosszú időt vesz igénybe, az adat ez által használhatatlanná válhat. Az információk eljuttatása a felhasználókhoz gyakran nehézkes és nem megvalósítható. A források megbízhatóságának ellenőrzése is időnként problémás. A HUMINT-adatszerzés alkalmazása felfedhető, ellenséges pszichológiai műveletek hatással lehetnek rá. A HUMINT erők tevékenységének szempontjából lényeges, hogy a polgári-katonai kapcsolatok (CIMIC, Civilian and Military Communication) és az lélaktani műveletek (PSYOPS, Psychological Operations) erőivel, valamint a különböző állami szervezeteknél 19/28
működő összekötő tisztekkel, továbbá a humanitárius és segélyszervezetek (NGO, Non Governmental Organizations) embereivel szoros kapcsolatokat alakítsanak ki és tartsanak fenn. A személyek által végzett felderítés talán a legfontosabb és legmegbízhatóbb információkat szolgáltató felderítési típus. Az ilyen felderítést végző személyek magas színvonalú képzettsége és tudása, valamint azon lehetősége, hogy rövid idő alatt képesek a megszerzett információk ellenőrzésére és a végbement változások megállapítására, növeli e felderítési típus értékét. A SIGINT, technikai eszközökkel végzett felderítés fontos információk megszerzését teszi lehetővé, melyeket az ellenség híradási rendszereinek és elektronikai eszközeinek valamint az ellenség légi (űr-), föld- (víz-) felszíni és föld- (víz-) alatti kísérleti és rendszeresített rádióelektronikai eszközei által kibocsátott elektromágneses jelek mérése és elemzése alapján végeznek az erre hivatott alakulatok. Az IMINT, képi felderítés alkalmazza mindazon információkat, amelyek fényképfelderítéssel, infravörös érzékelőkkel, lézerekkel, elektrooptikai érzékelőkkel és radarokkal fényképen vagy képernyőn lehet értékelni. A MASINT, technikai jel felderítés olyan információk megszerzését és értékelését végzi, melyek nem tartoznak az ellenség híradó (kommunikációs) rendszereinek felderítését végző SIGINT feladatköréhez. Ilyenek lehetnek többek között, a tömegpusztító fegyverekkel és a legújabb technológiai eredmények segítségével kifejlesztett fegyverekkel végrehajtott kísérletekrõl származó jelek és információk, amelyek az ellenség megnövelt harci képességeire utalnak. 12. Az EU és a NATO kapcsolódásai a hírszerzés, felderítés által érintett területeken 16,17,18 12.1. Együttműködés a NATO-val Az együttműködés egyetlen pontja szólt a NATO-val való együttműködés kérdéséről. Ez a macedóniai művelet pozitív tapasztalatai alapján -a „Berlin plusz" megállapodás keretében zajló együttműködés továbbfejlesztésével foglalkozik. A 2003. tavaszi „Tervuren-kezdeményezés" mintegy utóhatásaként szerepel a koncepcióban egy, a SHAPE-en belül felállítandó EU tervezési sejt létrehozása, valamint egy kialakítandó NATO összekötő megállapodás aláírásának szándéka is. A konkrét műveleti együttműködés terén a „Headline Goal 2010" a duplikációk elkerülésére, az EU-NATO közti átláthatóságra, valamint egymás kezdeményezéseinek kölcsönös támogatására helyezi a hangsúlyt. Az említett feladatokban fontos szerep hárul majd az EU-NATO képességi csoportra. Érdemes külön figyelmet fordítani a NATO-nak a „Headline Goal 2010" dokumentumon belüli feltűnően csekély szerepére, valamint néhány konkrét megfogalmazásra is. Utóbbiak („partnerség", „kölcsönös támogatás", „együttműködés") egyre kevésbé utalnak az Uniónak a NATO-hoz képest - kétségtelenül meglévő képességi hiányosságaira, helyette inkább a két szervezetet hosszú távon „egyenlősítő" szemlélet látszik megjelenni a tervezetben. Mindezek megadják a lehetőségét egy olyan értelmezésnek, mely szerint az Unió az évtized második felére egyértelműen a transzatlanti kapcsolatok gyengülésével számol, a műveleti képességek terén pedig az eddigieknél fokozottabban törekszik a NATO-tól való minél teljesebb függetlenségre. 12.2. Az ESDP mint a NATO konkurenciája? Miután a St. Malo-i nyilatkozattal megnyílt az út az Európai Unió tényleges védelmi képességeinek kialakítása felé, a NATO 1999 áprilisában megkezdte a berlini megállapodás átdolgozását, hogy biztosítsa az EU számára a NATO-képességekhez való hozzáférés lehetőségét. A megszületett „Headline Goal" azonban több súlyos problémát is felvetett a két szervezet (illetve a WEU-val együtt három) egymáshoz való viszonyát illetően. Helsinkiben, illetve azt követően kialakított uniós védelmi struktúrák (a Politikai és Katonai Bizottság, a Katonai Törzs, stb.), illetve az „önálló EU műveleteket" emlegető megfogalmazások azt a benyomást keltették Washingtonban, hogy az ESDP-t a NATO egyfajta versenytársának szánják az európai államok. Történt ez annak ellenére, hogy 20/28
már a „Headline Goal" definíciójában is szerepelt, hogy az ESDP csak a petersbergi feladatokra készíti fel az uniót, és nincs szó párhuzamos struktúrák kiépítéséről. A feirai Európai Tanácson négy munkacsoportot is létrehoztak a NATO-val való együttműködés kidolgozására, elkerülendő a fölösleges duplikációkat. Mindazonáltal két kérdés továbbra is problémát jelentett. Egyrészt az USA számára elfogadhatatlan volt, hogy Európa önálló tervezési kapacitásokat alakítson ki. A washingtoni szándékok szerint a tervezés minden esetben (tehát akkor is, ha az EU nem szándékozna NATO-képességeket igénybe venni) a NATO, közelebbről a DSACEUR, az európai erők főparancsnok-helyettesének hatáskörébe tartozott volna. Ily módon továbbra is biztosítva lett volna a NATO elsőbbsége. A problémára a nizzai értekezlet jelentett részleges megoldást, ahol az EU egyértelműen elkülönítette egymástól az önálló uniós műveleteket (melyek esetében a tervezési képességeket valamely tagállam bocsátja rendelkezésre), és a NATOképességek felhasználásával zajló EU-akciókat, melyeknél viszont a DSACEUR biztosítja majd a szükséges kapacitásokat és parancsnokságokat.) Továbbra is feszültségforrást jelentett, hogy a NATO ragaszkodott hozzá, hogy ő döntse el, hogy részt kíván-e venni egy műveletben, vagy sem. Ezzel szemben az EU saját autonóm döntésének tekintette, hogy felkéri-e a NATO-t az adott művelethez való hozzájárulásra. 12.3. Az EU „brüsszeli tervezete" Nehézséget jelentett a nem EU-tag európai NATO tagállamok bevonása - ez az érintett hat állam közül leginkább Törökország érdekeit sértette. Ankara ugyanis attól tartott, hogy nem EU-tagként nem vehet részt kellő súllyal az uniós műveletekről szóló döntéshozatalban, még akkor sem, ha az adott műveletekben NATO erőként török csapatok is részt vennének. 2002 októberében a Tanács újabb változatát dolgozta ki az EU és a NATO közti együttműködés formáiról szóló tervezetnek. A „brüsszeli tervezet" néven ismertté vált dokumentum a Nizzában elért eredményekre épült. Megismételte egyrészt az ankarai feltételt, azaz hogy ESDP művelet nem irányulhat NATO-tagország ellen, másrészt a reciprocitás elvén ugyanezt az elvárást támasztotta a NATO-val szemben is. Önálló uniós műveletek esetében továbbra is az Európai Tanácsnak kellett döntenie a nem EU-tagok részvételéről. 12.4. Az EU „Berlin Plusz" megállapodása A 2002. decemberében elfogadott megállapodás után kidolgozták az EU és a NATO válságkezelési műveleti együttműködésének részleteire vonatkozó végleges egyezményt ez lett a „Berlin Plusz", amely 2003. március 17-én lépett hatályba. Három nappal korábban aláírták az EU-NATO Információbiztonsági Megállapodást. Ennek értelmében a Tanács főtitkára jogosulttá vált, hogy minősített EU információkat - a vonatkozó uniós előírások betartása mellett - átadjon a NATO-nak, és hasonló felhatalmazást kapott az NAC főtitkára is. Noha a „Berlin Plusz" egyezmény teljes szövege nem nyilvános, a fő tartalmi kérdések mellett a leglényegesebb részletek természetesen ismertté váltak. Az egyezmény három fő területre vonatkozott: Az EU hozzáférése a NATO műveleti tervezési képességeihez; Az EU hozzáférése a NATO európai parancsnoki képességeihez; Az EU hozzáférése a NATO eszközeihez és egyéb képességeihez. 12.5. A transzatlantizmus és az európaiság összefüggései 19 2001. szeptember 11-e lényegesen megváltoztatta a biztonsági körülményeket, de a fenyegetettség kezelésére nem alakultak ki a megfelelő keretek. A mai biztonsági kihívások közös felfogására még nincs elgondolás. A jelenlegi transzatlanti felfogás nem elegendő a terrorizmus és a proliferáció kezelésére. A biztonsági koncepciók a hidegháború időszakához viszonyítva vagy nincsenek kidolgozva, vagy hiányosak, illetve általánosak. Előfordul, hogy a biztonsági kérdéseket egyes kormányok politizálják és gyakran belpolitikai céloknak rendelik alá. 21/28
Az európai és az amerikai nézetek között a biztonsági kihívások (terrorizmus, proliferáció) komolyságát és közelségét, de a katonai, vagy diplomáciai lépések szükségességét illetően is eltérések vannak. Az európaiak élvezik azt a ritka történelmi pillanatot, hogy béke van, a konfliktusokat felváltotta az együttműködés, a háború fenyegetettsége pedig eltűnt a horizontról. Ma az európaiak a diplomáciát, az együttműködést látják az előrelépés egyedüli zálogának és a háborút szinte elképzelhetetlennek vélik. Több amerikai megfigyelő ezt naivnak és felelőtlennek tartja. Ez így természetes, hiszen másként érinti a terrorizmus az Egyesült Államokat, mint Európát. Emlékszünk a világháborús veszéllyel járó kubai rakétaválságra, mennyire másképpen fogta azt fel az Egyesült Államok, mint az akkori Nyugat-Európa. Ma azt tapasztaljuk, hogy a fenyegetettség felfogásában az Egyesült Államok és Európa nem ugyanúgy értékeli ugyanazt a veszélyt. Eltérőek a kihívások kezelésével kapcsolatos felfogások is. A Bush adminisztráció a gyors akciók híve, míg az európaiak inkább a tárgyalásos, illetve a jogi eljárásokat részesítik előnyben. Az eltérések azonban nem alapvetők, sőt inkább egymást kiegészítik. Azonnali válaszok szükségesek az al Kaida és a tömegpusztító eszközök kezelésére, de a gazdasági és a humán biztonság megteremtése (pl. a Közel-Kelet esetében) hosszabb időt vesz igénybe. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha a demokratikus államok nem hoznak létre egységfrontot és nem képesek közösen fellépni, akkor a „másik oldal” győz. Néhány elemző arra a következtetésre jutott, hogy az Európai Uniónak és a NATO-nak végső soron külön utakon kell járnia. A munkamegosztás világos és kiegészíti egymást. Az Európai Unió Biztonsági és Védelmi Politikájának (ESDP) küldetése az, hogy fokozatosan harmonizálja az európai államok biztonsági koncepcióit és kultúráit, hogy azok lépésről lépésre felvállalhassák a biztonság civil és katonai vonatkozásait alacsony és közepes intenzitási szinteken, és határozott doktrínát dolgozzanak ki a multilaterális békefenntartásra és béketeremtésre, amely ma még mindkét szervezet esetében hiányzik. Valószínűleg tévednek Európában azok, akik abban a hitben élnek, hogy egy gyenge NATO-n keresztül erős ESDP-t valósíthatnak meg. Amit elérhetnek, az nem más, mint egy gyenge és tehetetlen Európa, amely nem biztos önmagában és abban sem, hogy hol a helye a világban. Az Egyesült Államokban azok, akik azt hiszik, a NATO nem számít és az Egyesült Államok egyedül is megbirkózik a világgal, csak egy elszigetelt Amerikát hozhatnak létre. A NATO az összes partner számára fontos és az is marad. Ma Európa NATO nélkül nehezen képzelhető el. Ugyanakkor az sem oldható meg rövid időn belül, hogy az ESDP hirtelen átalakítható egy olyan mechanizmussá, amely többnemzetiségű európai koalíciók több katonai-technológiai szinten történő tervezésére és létrehozására szolgál olyan koherens erők kialakításához, amelyek kihelyezhetők a nagyvilág veszélyes pontjaira. Következésképpen együttműködésre, illetve a jelenleg létező együttműködés hatékonyságának növelésére van szükség. Egy ilyen egyezség jelenti a jövőbeli EU–NATO együttműködés lényegét . A tényleges és valódi együttműködés elmélyítése a válságkezelésben létfontosságú az új viszony egyik első lépéseként. Az Európai Unió és a NATO egyaránt elkülönülő és egymást kiegészítő módon járul hozzá a válságkezeléshez, amelyet megerősít a két szervezet döntéshozatalának politikai önállósága által biztosított legitimáció. Egyetlen állam vagy intézmény sem képes kezelni egy komolyabb válságot. A transzatlanti biztonság NATO és EU szegmensei között az eltérések politikai és műveleti jellegűek. A fenyegetések mindkét szervezet esetén hasonlóak (terrorizmus, tömegpusztító eszközök proliferációja, sikertelen államok), a reagálás intézményei még hiányoznak, a közös fellépés feltételei nem biztosítottak. Ehhez az erők és eszközök kombinált alkalmazására lenne szükség. Fontos az amerikai és európai felfogás közelítése ezen a téren, mert míg az amerikai felfogásban a „combined” alkalmazás a katonai és polgári erők és eszközök bevetését jelenti, addig a „joint operation” a haderőnemek együttműködésére utal. A Magyar Köztársaság helyét és szerepét illetően mindenképpen pozitív tényező, hogy a globális kihívásokkal nem egyedül, hanem a NATO és az Európai Unió tagjaként kell megbirkóznia. A jelzett szervezetek tagjaként nem szabad választania Európa és az Egyesült Államok között. Legelőnyösebb politikának a kiegyensúlyozott viszony ígérkezik, a helyes arányok megtalálásával.
22/28
13. Összegző értékelés a hírszerző és elhárító szolgálatok felértékelődéséről, magyarországi hangsúllyal 20 A titkosszolgálati tevékenység szinte egyidős az emberiség történetével és addig lesz értelmezhető, amíg érdekviszonyok léteznek. Az érdekek napról napra sokasodnak, átalakulnak és újratermelődnek, a mindennapok természetes és dinamikus változásaival összhangban. A modern világban a hírszerző és biztonsági szolgálatok meghatározó szerepet játszanak az államok kül- és biztonságpolitikájának alakításában, stratégiai döntéseik meghozatalában, és saját biztonságuk szavatolásában. A hangsúly a „modern világra” helyezendő, hiszen ezeknek a szervezeteknek a megjelenése és működése viszonylag új jelenség az emberiség történetében. Noha a kémkedést és elhárítást a legősibb mesterségek közé szokás sorolni, mindkét tevékenység csak akkor kezdett szervezett formát ölteni, amikor a tudományos és technológiai fejlettség lehetővé tette az információk valós idejű továbbítását a megszerzés helyétől a felhasználókig. Elmondható, hogy e szolgálatok rendeltetése a kezdetektől napjainkig nem sokat változott. Ma is, mint egykor, arra hivatottak, hogy megszerezzék azokat az információkat, illetve létrehozzák azt a tudást, amellyel egy államnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy kül- és biztonságpolitikai céljait érvényre tudja juttatni, és képes legyen saját érdekeinek védelmére más államok, vagy ellenérdekelt csoportok, szervezetek törekvéseivel szemben. A nyugati világ hírszerző- és biztonsági szolgálatai az elmúlt másfél évtized során folyamatos megújulásra, esetenként irányultságuk, szervezetük, működési rendjük gyökeres átalakítására kényszerültek. A hidegháborús szembenállás négy évtizedes stabilitását – és itt természetesen nem a világpolitikai helyzet stabilitására, hanem a szövetségi rendszerek által kölcsönösen érzékelt fenyegetettség jellegének és mértékének viszonylagos állandóságára, illetve egyes országok biztonsági szolgálatainak változatlan feladatrendszerére kell gondolnunk – egy dinamikusan változó, aszimmetrikus fenyegetésekkel terhelt időszak váltotta fel. Az egymást követő gyors változások váratlan helyzetbe hozták a világ biztonsági szolgálatait. A változásoknak szinte egyenes következménye, hogy a hidegháború megmerevedett biztonsági struktúrái, az általánosan alkalmazott, klasszikus hírszerzési, elhárítási módszerek többé nem szavatolhatták az államok biztonságát, és nem tudták megfelelően kiszolgálni a döntéshozatali körök információigényét. A biztonsági szolgálatok lépéskényszerbe kerültek, hogy alkalmazkodni tudjanak az előttük álló új kihívásokhoz. Figyelembe veendő a negyedik befolyásoló tényező hatásainak vizsgálata is, amely a volt szocialista tömb országainak szolgálatait minden másnál jobban érintette. Ezeknek az országoknak a társadalmi berendezkedésének demokratikus átalakítása együtt járt a hírszerző és biztonsági szolgálataik tevékenységének gyökeres átértékelésével, a társadalomban betöltött szerepük újra gondolásával, és mindezzel összhangban a szolgálatok mélyreható szervezeti átalakításával, sőt némelyikük felszámolásával. Magyarországon ez a folyamat elsődlegesen az egykori belügyminisztérium III-as főcsoportfőnökségének egyes szervezeteit érintette. Az ország sajátos helyzetéből adódóan nem került sor az előző rendszer titkosszolgálatainak teljes felszámolására, mint például az újraegyesült Németországban, sem a személyi állomány szinte teljes körű leváltására, mint kicsit később a Cseh Köztársaságban, vagy még később Lengyelországban. Magyarországon a szolgálati ágak és a személyi állomány nagyobb hányadának megtartása nem politikai döntés, hanem biztonsági megfontolások hatására történt. Németországban az egykori NSZK szolgálatai képesek voltak szavatolni az NDK-s országrész biztonságát, míg Magyarország – értelemszerűen – nem rendelkezett ilyen háttérrel. Másfelől, a rendszerváltozással szinte egyidejűleg déli határainknál elhúzódó háborús konfliktus robbant ki, ami – ellentétben a tőlünk északabbra fekvő VSZ tagállamokkal – elengedhetetlenné tette a hírszerző és biztonsági szolgálatok folyamatos működőképességének fenntartását. A döntés, az azóta eltelt közel kéz évtized tapasztalatai alapján helytállónak bizonyult. Az önálló katonai és polgári hírszerzés illetve elhárítás, majd később a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat létrehozásával kialakított hatalmi dekoncentráció biztosította a demokratikus átalakítás zökkenőmentes lebonyolítását, és ezzel együtt a viszonylag politikamentes, szakszerű titkosszolgálati munkavégzést a hírszerzés és az elhárítás terén. 23/28
Természetesen az erősen széttagolt titkosszolgálati struktúrának hátrányai is vannak. Elsősorban a szakterületek közös vonásai, közel azonos munkamódszerei miatt kialakuló párhuzamosságok, és a logisztikai háttér széttagoltságból eredő, alacsony költséghatékonysági mutatók jelenthetnek problémát. A demokratikus berendezkedés megszilárdultával azonban a hatalmi koncentrációból adódó veszélyek jelentősen csökkennek, így nem véletlen, hogy napjainkban egyre határozottabban merül fel a nemzetbiztonsági szolgálatok rendszerének felülvizsgálata, a szolgálatok számának csökkentése. A 20. század utolsó évtizedében és a 21. század első éveiben Magyarország biztonságpolitikai környezetét permanens átalakulási folyamat jellemezte. A közép-kelet-európai rendszerváltozások időszakát a délszláv válság kirobbanása, Magyarország NATO- és EU-csatlakozása, a globális kihívások, mint például a nemzetközi terrorizmus, illegális fegyverkereskedelem, proliferáció, migráció stb. felértékelődése, a NATO és az EU többfordulós további bővítése és számos más, az ország biztonsága szempontjából meghatározó esemény követte. Ez a folyamat szövetségi kötődésünket, a nagyhatalmakhoz és szomszédainkhoz fűződő politikai, gazdasági, sőt kulturális kapcsolatainkat többszörösen is átrendezte. Mivel a NATO és EU csatlakozás gondolata a rendszerváltozás után szinte azonnal elsődleges külpolitikai célként fogalmazódott meg, a két szervezet tagországai szinte automatikusan barátokká, potenciális partnerekké váltak. Az átalakított magyar hírszerző és biztonsági szolgálatoknak – annak ellenére, hogy az új feladatok végrehajtására hozták létre őket, és szemléletükben alkalmazkodtak az új kihívásokhoz – számos szakmai nehézséggel kellett megküzdeniük. Az első és talán legnagyobb problémát a személyi állomány felkészültségének sajátosságai jelentették. Szinte teljes mértékben hiányzott az új relációknak megfelelő nyelvtudás és az új célországok műveleti helyzetének ismerete. Szolgálataink a korábbi szövetségesek műveleti képességeiről is inkább csak feltételezéseken, a saját gyakorlat kivetítésén alapuló ismeretekkel rendelkeztek, mintsem megalapozott, hiteles információkkal, miközben az egykori baráti viszony sok tekintetben ellenérdekű szembenállásra változott. Új szövetségi elkötelezettségünkből fakadóan jelentősen kitágult szolgálataink érdeklődési köre. Számos olyan földrajzi térség, amely a VSZ idején kívül esett érdeklődési körünkön, vagy másodlagos jelentőségű volt, mára kiemelten fontos hírszerzési célponttá vált, vagy komoly biztonsági kihívást jelent Magyarország és a szövetségeseink számára. A helyzet sajátossága, hogy az újonnan látókörbe került országok a világméretű globalizáció ellenére még ma is egy jórészt ismeretlen kultúrkör megtestesítői, a nyugatitól sok tekintetben eltérő értékrend hordozói, ami nagymértékben megnehezíti a nyugati speciális szolgálatok helyzetét. A különleges helyi nyelvek és helyi realitások ismerete – aminek megszerzése önmagában is rendkívül nehéz, költségigényes feladat – még nem garancia a hatékony munkavégzésre. A sajátos kultúra, a helyi társadalmi, vallási és szociális viszonyrendszer ismerete nélkül sem hatékony adatszerző, sem megalapozott elemző-értékelő munkát nem lehet végezni. Márpedig ezeknek az országoknak a berendezkedése, az emberek mentalitása éppen azt az asszimilálódást nehezíti meg, amely nélkül az európai ember ezt a tudást nagyon nehezen képes elsajátítani. De nem csak a nyelvtudás és a műveleti helyzetre vonatkozó ismeretek hiánya jelenthet problémát. Jelentősen megváltozott a végrehajtandó feladatok jellege is. A hírszerzéssel szemben az elhárító szolgálatok számára az jelentett komoly kihívást, hogy a vasfüggönnyel elzárt hidegháborús ellenfelek viszonylag jól nyomon követhető behatolási kísérleteivel ellentétben a rendszerváltás után a magyar társadalomba jól beépült, széles kapcsolatrendszerrel bíró hírszerzőszolgálatok aktivitásával szembesültek. Jól látható tehát, hogy a szövetségi rendszer módosulása a konkrét hírszerzési, elhárítási feladatok orientációjának megváltozásán túl egészen új tudásanyag és új képességek kialakítására késztette a hírszerző és biztonsági szolgálatokat. Mint az előzőekben már részleteztem, az elmúlt másfél évtizedben jelentősen megváltoztak a nyugati világ és ezen belül a Magyar Köztársaság biztonságát fenyegető veszélyforrások. A nemzetbiztonsági szolgálatok szempontjából természetesen továbbra is kiemelt fontosságúak az államok viszonyrendszeréből adódó hagyományos védelmi, biztonságpolitikai, és gazdasági jellegű fenyegetések. Miközben azonban ezen a téren is jelentős hangsúlyeltolódások mutathatók 24/28
ki, a szolgálatok a transznacionális fenyegetések egész sorának megjelenésével, vagy új dimenzióba helyeződésével szembesülnek. A hagyományos kihívások terén, a nagyhatalmak és szövetségeseik által korábban kölcsönösen érzékelt, de legalábbis feltételezett katonai fenyegetés elsődlegességét az egymás politikai és főleg gazdasági érdekeinek vélt, vagy valós veszélyeztetése váltotta fel. Oroszország napjainkban nem nukleáris arzenáljával fenyegeti Európát. Lényegesen nagyobb súllyal esik latba az energetikai függőség kérdése, az orosz gazdasági befolyás növekedése, vagy akár a vállalkozói oligarchák politikai döntéseket befolyásolni képes hatalmából eredő belpolitikai instabilitás. Eltekintve Nyugat-Európa és Oroszország viszonyától, a világ szinte minden országa számára kihívást jelent a világgazdaság súlyponti átrendeződése, a legnagyobb népességgel rendelkező, ma még részben elmaradottnak tekinthető országok aránytalanul gyors gazdasági növekedése. Ilyen körülmények között az egyes országok – beleértve hazánkat is – a korábbinál nagyobb figyelmet kell, hogy fordítsanak saját gazdasági érdekeik védelmére, függetlenül attól, hogy részét képezik-e valamilyen tágabb gazdasági közösségnek. A változás azonban nem kizárólag a katonai műveletekben való részvételre vezethető vissza. Nem csak arról van szó, hogy eddig nem alkalmazott felderítési és elhárítási képességeket kellett aktiválni, hanem alkalmazkodni kellett a korszerű harceljárások és az aszimmetrikus hadviselés által támasztott követelményrendszerhez. A hagyományos hadviselés keretei között a katonai felderítés hadászati eleme titkosszolgálati feladatként, míg a harcászati felderítés katonai feladatként jelentkezett. A hadműveleti szint békében jellemzően az előbbi, háborúban főként az utóbbi keretek között működött. A korszerű hadviselés ezzel szemben gyökeresen átalakította a hadműveleti-harcászati felderítéssel szemben támasztott feladatrendszert. A két világháborút jellemző frontszerű hadviselés támogatására kialakított mélységi és harcászati felderítő alakulatok képességei napjainkban legfeljebb a speciális műveletek előkészítése során alkalmazhatók. Az aszimmetrikus hadviselés körülményei között a hadműveleti tervezés, vagy a hadszíntéri jelenlét és feladat végrehajtás során sokkal inkább hírszerzési eljárások alkalmazása vált szükségessé. Ez egyfelől megköveteli a hírszerzőszolgálatok hadszíntéri jelenlétét és koordináló tevékenységét, másfelől feladatként jelentkezik a hadszíntéri hírszerző erők létrehozása és felkészítése, legyenek azok speciális katonai alegységek (HUMINT csoportok), vagy más adatszerző képességek. Hasonló módon változott meg a katonai elhárítás feladatrendszere is, amely korábban főként a külföldi hírszerző szolgálatok behatolási kísérleteinek megakadályozására és a haderő belső rendjének fenntartására fókuszált. Napjainkban a klasszikus kémelhárítási feladatok jelentősége nagymértékben csökkent, viszont előtérbe kerültek a hadszíntéri CI és force protection feladatok. Mint látható, a hírszerző és biztonsági szolgálatok klasszikus feladatainak módosulása önmagában is új helyzetet teremtett, amit a transznacionális fenyegetések minden eddiginél hangsúlyosabb megjelenése még inkább elmélyített. A terrorizmus, az illegális migráció, a fegyverzet proliferáció és az ezt elősegítő illegális fegyverkereskedelem, valamint a mindezekkel összefüggő szervezett bűnözés nem új jelenségek. Viszonylag újszerű azonban mindezek globalizálódása, nemzetek fölötti szerveződése. Az ellenük folytatott küzdelem korábban tisztán nemzeti, rendészeti, belső elhárítási, vagy éppen hírszerzési jellege mára összemosódott. A nemzetek és a különböző szolgálatok koordinált, szoros együttműködése nélkül ezek a fenyegetések könnyen kezelhetetlenné válnának. Az együttműködés azonban nem klasszikus eleme a titkosszolgálati tevékenységnek. Még az egymással szoros érdekközösségben, szövetségben álló országok szolgálatai sem tudnak mindig teljes nyíltságot tanúsítani egymás iránt, hiszen a titkosszolgálati konspiráció nemcsak a – jelen esetben közös – nemzeti érdek védelmét, hanem a források, a speciális eszközrendszer és eljárásrend megóvását is szolgálja. Márpedig ezek védelme csak abban az esetben szavatolható, ha az együttműködő szolgálatok azonos súllyal kezelik a problémát, ami sajnos nehezen elvárható, vagy akár – az országok eltérő jogrendje, a szolgálatok eltérő belső gyakorlata miatt – egyenesen lehetetlen. Még tovább súlyosbítja a problémát, ha a transznacionális fenyegetések olyan országokat sodornak azonos platformra, amelyek egyébként egymás riválisai, azaz speciális szolgálataik jellemzően egymás ellen küzdenek. Mivel az együttműködés ez esetben sem mellőzhető, a szolgálatoknak ki kell alakítaniuk a kapcsolattartás kölcsönösen elfogadható normarendszerét. A titkosszolgálati együttműködés azonban csak az egyik, bár mint láttuk, rendkívül kényes eleme a transznacionális fenyegetések elleni küzdelemnek. Csak azok a szolgálatok tudnak hatékonyan 25/28
együttműködni, amelyek rendelkeznek a feladat végrehajtásához szükséges képességekkel, azaz létrehoztak, felkészítettek és működtetnek ilyen speciális feladatokra szakosodott szervezeteket. A transznacionális fenyegetések elleni fellépés – a rendvédelmi szervektől a hírszerző szolgálatokig – újszerű megközelítéseket, módszereket, eljárásokat igényel. A terrorszervezetek működésének felderítése, például, belföldön nem hagyományos rendvédelmi vagy elhárítási, míg külföldön nem hagyományos hírszerzési feladat. A terroristák jellemzően nem bűnözők, és nem könnyen megkörnyékezhető átlagemberek. Az ügyükbe vetett hit és az ebből fakadó erkölcsi felsőbbrendűség érzése megnehezíti, vagy egyenesen ellehetetleníti a klasszikus hálózati behatolást soraikba. Konkrét terveik ugyanakkor nem tárhatók fel kizárólag a külső megfigyelés, technikai hírszerzés, vagy az OSINT eszközeivel. A transznacionális fenyegetések térnyerésén túl napjaink jellemző tendenciája az is, hogy a speciális szolgálatok egyre gyakrabban kénytelenek a nemzetbiztonság olyan összetevőivel foglalkozni, mint a környezetbiztonság, az iparbiztonság, vagy olyan jelenségeket, folyamatokat nyomon követni és elemezni, amelyek önmagukban nem jelentenek közvetlen biztonsági kihívást, de közép, vagy hosszabb távon könnyen azzá nőhetik ki magukat. A fentiekből jól látható, hogy a hírszerző és biztonsági szolgálatok feladatrendszere – igazodva a biztonsági környezet és a biztonság-felfogásunk változásaihoz – egyre szerteágazóbbá és egyre dinamikusabbá válik. A szerteágazó feladatrendszer kezelése sokrétű, diverzifikált tudást igényel, és szinte minden feladat saját specialistát (speciális szervezetet) követel. Mindez azzal a veszéllyel jár, hogy a szolgálatok képességei elaprózódnak, tevékenységük könnyen felszínessé válhat. A szolgálatok létszáma nem növelhető korlátlanul, sőt számos országban, köztük Magyarországon is, a költségvetési lehetőségekhez igazodva, esetenként inkább csökken. Az elmúlt három évtized technológiai fejlődése forradalmian megújította a titkosszolgálatok eszközrendszerét. Az egyre fejlettebb technológiák alkalmazásának köszönhetően a hagyományos felderítési ágak képességei jelentősen megnövekedtek, miközben korábban eseti jelleggel alkalmazott adatszerzési eljárások önálló felderítési ágakká nőttek ki. A fejlődés legkevésbé talán az emberi erővel folytatott adatszerzést érintette, de a speciális technikai háttér nagymértékű átalakításának köszönhetően ez a szakterület sem maradt érintetlen. A távközlés, az informatika és az elektronikus adatfeldolgozás egyre gyorsuló fejlődésének következtében a szolgálatok SIGINT (Signal Intelligence) képességei ugrásszerűen javultak. Az OSINT (Open Source Intelligence) számára – amely mindig is részét képezte a speciális szolgálatok eszköztárának – a globális világháló alkalmazása nyitott egészen új távlatokat. Az IMINT (Imagery Intelligence) kezdetben szinte kizárólag az emberi erővel folytatott felderítés eszköze volt, amit a műholdas felderítés már más dimenziókba helyezett, de valós felderítési ággá csak az elmúlt két évtizedben kifejlesztett, nagyfelbontású elektronikai képrögzítő eljárásoknak köszönhetően válhatott. Bár a technológiai fejlődés közvetlen hatásai elsősorban a szolgálatok adatszerző képességét érintették, a legnagyobb kihívást mégis az elemző-értékelő szervezetek számára jelentik. A mérhetetlenül megnövekedett információtömeg befogadása és feldolgozása még a legkorszerűbb adatfeldolgozó rendszerek alkalmazása mellett is nehezen oldható meg. Ezek a rendszerek jelentősen megkönnyítik ugyan az adatok rendszerezését és szűrését, de a mesterséges intelligencia kifejlesztésére irányuló kutatások ma még nem teszik lehetővé annak a hozzáadott értéknek a létrehozását, amely a rendelkezésre álló adathalmazt a felhasználók igényeinek megfelelő tájékoztatássá konvertálják. Az információs forradalom, a hírközlési szolgáltatások ugrásszerű fejlődése más jellegű kihívással szembesítette a biztonsági, ezen belül is elsősorban a hírszerzőszolgálatokat. A hírszerzőszolgálatok információs primátusa megszűnt. A sajtó, a média a legérzékenyebb, minősített információk kivételével szinte mindent képes megszerezni, és a megszerzett információ hírértékének függvényében – szűkebb, vagy bővebb terjedelemben – azonnal közzé is teszi azt. A felhasználók ebből adódódóan gyakran érezhetik úgy, hogy a biztonsági szolgálatok az események után „kullognak”, információik idejétmúltak, elavultak. Ez a gondolkodásmód azonban nem helytálló. A hírszerző szolgálatok elsődleges feladata nem a hírközlés, sőt napjainkban – nevükkel ellentétben – még csak nem is kizárólag az információszerzés, hanem a rendelkezésre álló adatok elemzése-értékelése és a felhasználók, a döntéshozók hiteles tájékoztatása. Nem azt kell megmondaniuk, hogy mi történt, hanem azt, hogy a történésekről szóló tudósítások hitelesek-e, a történéseknek milyen következményei, milyen kihatásai lehetnek. További meghatározó 26/28
különbség a média és a titkosszolgálatok tevékenysége között, hogy míg az előbbi arról gyűjt információkat, arról tájékoztat, ami a világban aktuálisan történik, addig az utóbbiak arról, ami a felhasználók, döntéshozók aktuális tevékenységének homlokterében áll. A kettő között esetenként a legcsekélyebb átfedés sem mutatható ki. A szolgálatok a titkos adatszerzést természetesen továbbra sem kerülhetik meg, hiszen a nyílt forrásból rendelkezésre álló adatok hitelességének egyik fokmérője, hogy a speciális eszközökkel megszerezhető szenzitív ínformációk alátámasztják-e azokat, továbbá – mint utaltunk rá – a védett információk célzott megszerzése továbbra is a titkosszolgálatok kompetenciájába esik. Tény azonban, hogy az adatszerzés terén a titkos eszközökkel megszerzett információk aránya drasztikusan csökkent, miközben az elemző-értékelő munka jelentősége és volumene nagymértékben nőtt. Végezetül érdemes néhány mondat erejéig kitérni a modern nyugati demokráciák belső értékrendjének és a speciális szolgálatok működésének viszonyrendszerére. A nyugati típusú demokráciák egyik meghatározó értéke a nyitottság, ezen belül is az, hogy az állampolgároknak joguk van megismerni minden adatot, információt, amely egyéni sorsukat, és az általuk alkotott közösség helyzetét befolyásolja. A hírszerző és biztonsági szolgálatok tevékenysége ezzel szemben a titkosságra épül, hiszen alaprendeltetésük az, hogy a nemzet biztonsága érdekében elvégezzék azokat a feladatokat, amelyek megvalósítása nyílt eszközökkel nem lehetséges. A két értékrend ellentmondása szemmel látható, annak ellenére, hogy a törvényesség keretei között működő titkosszolgálatok elvben nem sérthetnék sem a törvénytisztelő állampolgár, sem a társadalom érdekeit, míg a törvénytisztelő állampolgárok nem kompromittálhatnák a titkosszolgálatok közösségi érdekből végrehajtott akcióit. Ez az elvi állapot azonban csak olyan kölcsönös bizalmon alapulhat, amely a gyakorlatban nem működőképes. Az állampolgár nem csak hinni, de tudni is szeretné, hogy a szolgálatok tevékenysége nem sérti érdekeit, miközben ez a bizonyosság a teljes nyilvánosság nélkül nem adható meg számára. Egy demokratikus országban nem lehet kétséges, hogy a társadalom érdeke és elvárásai előbbre sorolnak, mint a titkosszolgálatok parciális érdekei, még ha azok a köz javát szolgálják is. Ebből kifolyólag a szolgálatoknak számolniuk kell azzal, hogy tevékenységüket egyre fokozódó társadalmi érdeklődés közepette kell folytatniuk, és esetenként a szakmailag indokoltnál mélyebb betekintést kell engedniük a külvilág számára. 14. Következtetések és ajánlások Megállapítható, hogy napjaink titkosszolgálatai a korábbinál nyitottabb környezetben, megváltozott szövetségi viszonyok között, szerteágazó biztonsági kihívásokhoz igazodva végzik munkájukat. Deklarálható, hogy a biztonság legfontosabb pillére a hírszerzés-felderítés illetve információ szerzés-feldolgozás-hasznosítás. Az eredményes feladat-végrehajtás érdekében folyamatosan korszerűsítik szervezetüket és munkamódszereiket, széleskörűen alkalmazzák a technológiai fejlődés vívmányait és alkalmazkodnak a gyorsan változó környezethez. A transznacionális fenyegetések felderítése és elhárítása érdekében korábbi elszigeteltségüket feladva szorosan együttműködnek bel- és külföldi partnereikkel egyaránt, miközben kezdik felismerni a szövetségen belüli munkamegosztás szükségszerűségét. Bár csak érintőlegesen utaltam rá, itt megemlíthető, hogy viszonylag kevés olyan titkosszolgálat működik a világban, amely képességeit az egyre növekvő kihívásokhoz igazítva tudja fejleszteni. A nemzetbiztonságot fenyegető veszélyforrások nagyobbrészt függetlenek egy adott ország aktuális költségvetési helyzetétől, mégis kevés kormány vállalja fel, hogy nemzetbiztonsági szolgálatainak pénzügyi támogatását, a feladatrendszer bővülésével párhuzamosan növelje. A szolgálatok kénytelenek szembesülni azzal a tagadhatatlan tényeken alapuló nézetrendszerrel, hogy a képességek korlátlan fejlesztésével sem érhető el a száz százalékos biztonság, miközben a képességek csökkenése sem vezet automatikusan a potenciális fenyegetések realizálódásához. Ilyen körülmények között a szolgálatok csak belső hatékonyságnövelő intézkedésekkel tarthatnak lépést a folyamatosan megújuló követelményekkel. A szolgáltató állam illetve a szolgáltató kormány feladata az állampolgárai számára a mindenkori és belátható kockázatoknak megfelelő biztonsági és védelmi szolgáltatás nyújtása! Emiatt prognosztizálható, hogy a szolgálatok belső hatékonyságnövelő intézkedései nem biztosítják az 27/28
elégséges megoldást csak a szükségeset, ami nem felel meg az össztársadalmi biztonság szinten tartásának sem. Ki kell indulni és le lehet vezetni az elmúlt, közel húsz évben az ország nemzetközi és belföldi környezetében, a jelentősen megváltozott és folyamatában is dinamikusan változó szerkezetű valamint súlyozású biztonsági kockázatokból, figyelemmel az ehhez kapcsolódó ésszerű és célszerű védelmi igényekre. Ebből levezethető, hogy a jelenlegi és a belátható biztonsági kihívások, a szakosodások, a szervezés, a ráfordítás, a védelmi hatékonyság oldaláról az igen szoros, gyors együttműködést, összefogást igénylik. Ennek legcélszerűbben a teljes magyar védelmi struktúra felülvizsgálatán alapuló, azt követő, új védelmi minisztérium (esetleg csak koordinációs hatáskörrel) felelhetne meg, ahol az összevont védelmi szakágak (fegyveres erők és rendvédelmi szervek) arányait a jelenlegi és a várható kihívásokhoz alakítják, majd a mindenkori védelmi igényeknek, szükségleteknek megfelelően rugalmasan változtathatják. Az összevont szervezetek szoros, gyors, rugalmas biztonsági és védelmi együttműködése, projekt szemléletű és team jellegű munkája, gazdasági és technikai ellátása, irányítási, szervezési, költséghatékonysági szempontból jelentősen ésszerűsödne mindamellett, hogy az ország számára a védelmi költségvetési rész hatékonysága, akár annak növelés nélkül is jelentősen megnőne. Az anyagban foglaltak megalapozzák és megindokolják azt, hogy egyedül az az életképes nemzetközi szövetség és nemzetállam, amely a világban végbemenő változásokkal együtt fejlődve érvényesíti megelőző információ észlelési, szerzési, tárolási, rendszerezési, feldolgozási, elemzési és hasznosítási tevékenységét, a nemzet védelemében és az érdekérvényesítésében. Ebbe beleértve a nyílt és a nem nyílt információszerzést is. Klasszikus értelemben ez a komplex feladata a hírszerzésnek illetve a felderítésnek, melynek működését, eredményességét meghatározza a korszerű nemzetközi illetve nemzeti szemlélet és szándék, a jogi szabályozása, a szervezése, az irányítása, a kormányzat igényessége, hasznosítási készsége. Egy nemzet biztonságához a kollektív biztonsági szervezetekkel (ENSZ, NATO, EU) való együttműködések alapvető feltétele a megfelelő nemzeti önvédelem. Kockázatos, ha a nemzeti önvédelem feloldódik a nemzetközi együttműködések eufóriájában, mivel a legjobb nemzetközi kapcsolatok is folyamatos változásban vannak és teljes érdekazonosság sem létezik.
Felhasznált irodalom, hivatkozások 1
Szternák György: Gondolatok a hadtudományi kutatásról Magyar Hadtudományi Lexikon 3 Magyar Hadtudományi Lexikon 4 Várhalmi Miklós: Szabadság és Biztonság (www.varhalmi.hu) 5 Dr Resperger István: Kockázatok, kíhívások és fenyegetések a XXI. században 6 1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról 7 Várhalmi Miklós: A magyar Nemzetbiztonsági Szolgálatokról másként és mindenkinek, 2002, NOVISSIMA 8 Az Európai Unióról szóló, Lisszaboni Szerződés(2007.12.13.) 9 Gazdag Ferenc: Európai Integráció és Külpolitika, 2005, OSIRIS 10 Rácz András: Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése 1999-2004 11 Kis-Benedek József ezredes – A válságkezelő műveletek és a felderítés – MK KFH Felderítő Szemle II. évfolyam 4. szám 2003. november 12 Kis-Benedek József ezredes – A válságkezelő műveletek és a felderítés – MK KFH Felderítő Szemle II. évfolyam 4. szám 2003. november 13 Horváth Pál nyá. ddtbk.: A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok helye, szerepe, feladatai a válságkezelő műveletek során, Doktori értekezés Budapest, 2007. 14 Tóth András mk. ezredes – A válságkezelő műveletek felderítő támogatása – MK KFH Felderítő Szemle II. évfolyam 4. szám 2003. november 15 Kőszegvári Tibor nyá. vezérőrnagy: - A katonai felderítés aktuális kérdései a terrorizmus elleni harcban - Hadtudomány 2005/3, 2005. szeptember 16 Gazdag Ferenc: Európai Integráció és Külpolitika, 2005, OSIRIS 17 Richnovszky Sándor: A Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal szerepe és feladatai a nemzetközi válságkezelő és béketámogató műveletek felderítő támogatásában 18 Rácz András: Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése 1999-2004 19 Kis-Benedek József: A transzatlanti és az európai együttműködés az új kihívások tükrében , Hadtudomány 20 Tóth András: A hírszerző és biztonsági szolgálatokat jellemző sajátosságok napjainkban, 2007, ZMNE 2
28/28
