Pro Publico Bono Online Támop Speciál 2011 Közigazgatástudományi Kar
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
JUHÁSZ LILLA MÁRIA AZ ÁLLAM SZEREPE A XXI. SZÁZADBAN1 Az állam szerepéről, mechanizmusairól számos tudományos írás született, de a XXI. századi állam kihívásai új dimenzióit teremthetik meg az állami szerepvállalásnak. Érdemes megvizsgálni, hogy a múltban lezajlott társadalmi, gazdasági folyamatok miként hatottak az állami működésre és ezek következményeként, jelenleg milyen új feladatokat, új problémákat kell kezelnie, megoldania a jelenleg létező államoknak. E téma kimeríthetetlen vizsgálódást jelentene, ezért a lényegének megragadására törekszünk a következő írásban, felvillantva a téma sokszínűségét és egyfajta kezdeményező olvasatot kínálva a további tudományos elmélkedés ösztönzésére. Arra nem vállalkozunk, hogy megjósoljuk, mi lesz Európa vagy a világ jövője az előttünk álló évszázadban, hiszen ehhez a jövőbe látás képessége szükséges, aminek nem vagyunk birtokában; továbbá nem megalapozatlan feltételezésekre szeretnénk támaszkodni, hanem igyekszünk tudományos módszerekkel a múlt és a jelen eseményeit áttekintve felvázolni egy jövőképet, amelyben megkíséreljük elhelyezni az államot. Az utóbbi néhány évben Magyarországon ismét fellángoltak a viták az állami szerepvállalással kapcsolatban. Európa, úgy tűnik, ismét nagy változások előtt áll. Jelzi ezt az, hogy megnőtt az euroszkeptikusok száma, akik nem hisznek többé a közös Európában és az öreg kontinensnek komoly gondokkal kell szembenéznie: társadalmunk öregszik, a pályakezdő munkanélküliek száma Európa-szerte rekordokat dönt, a világot a túlnépesedés veszélye fenyegeti, a regionális nemzeti konfliktusokat az Unió sem oldotta fel, a kontinensre korábban bevándorolt idegen kultúrájú népesség integrációja nem nevezhető sikeresnek, az európai identitás gyenge lábakon áll, a gazdasági világválságnak pedig többek szerint még nincs vége. A modern korban az idő kereke mintha gyorsabban forogna. A legújabb kor eszméinek, ideológiáinak és birodalmainak jóval kevesebb időt adott a történelem, mint mondjuk a Római Birodalomnak. Vagy gondoljuk arra, hogy a korábban példa nélkül való világméretű háborús konfliktusokból a XX. század embere mindjárt kettőt 1
Ez a tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem 4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005. számú TÁMOP program [Társadalmi Megújulás Operatív Program] Hatékony állam, szakértő közigazgatás, regionális fejlesztések a versenyképes társadalomért alprojektjében, a „Hatékony központi és helyi jogalkotás” műhelyben készült. A műhely (kutatócsoport) vezetője: Kaponyi Erzsébet. A tanulmányt szakmai szempontból lektorálta: Takács Péter, egyetemi tanár. A szerző a BCE doktori iskolájának doktorandusz hallgatója; elérhetősége:
[email protected]
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
2
élhetett át. Nincs okunk azt feltételezni, hogy a XXI. század ennél jelentősen kevesebb eseményt, váratlan fordulatot tartogatna a jövő század embere számára. Az, hogy a jövőben hogyan változnak a világon és főként Európában az államiság körülményei és feltételei, azt igen nehezen lehet kiszámítani, hiszen ez nem tisztán gazdasági vagy tisztán politikai kérdés. Elképzelhető tehát, hogy a következő évszázadban több gazdasági, politikai, társadalmi paradigmaváltás következik majd be és több nemzetközi hatalmi átrendeződésre kerül majd sor. Az állam szerepköre igencsak kibővült az elmúlt két évszázadban. Mindazonáltal úgy véljük, hogy az államok kilencezer évre visszatekintő múltja során mégiscsak találhatók olyan szegmensei az állami feladatoknak, amelyek vitathatatlanul jelenvoltak ősidőktől fogva, így joggal gondolhatjuk, hogy megmaradnak a jövőben is. Léteznek azonban olyan feladatkörök, amelyeket az állam ma már nem lát el, és valószínűleg léteznek olyanok is, amelyeket a jövőben nem fog többé ellátni különböző okok miatt. Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy az elkövetkező évszázadban vajon hogyan alakul az államok sorsa, akkor óhatatlanul vissza kell nyúlnunk a múlt tapasztalatihoz, hiszen az „államnak” mint fogalomnak nincsen egy kerek definíciója, mert az állam a történelemben létezik, alapvető jellemzője a történetiség. Az államok a történelem egy meghatározott fokán jöttek létre és fejlődésük során rengeteg változáson estek át.2 Ám ez a történetiség az állam tekintetében nem egyenes vonalú, egyenletes fejlődést jelent, ebben a fejlődési folyamatban vannak progresszív és regresszív tendenciák, minőségi és mennyiségi változások. Az állam történetisége leginkább az államtípusok kialakulásában érhető tetten.3 A változók vizsgálatához azonban célszerű előbb az állandókra irányítani figyelmünket. Max Weber az állam sajátosságait az állam modern típusával összhangban definiálja.4 A sajátosságok között elsőként említendő – a történetiségen kívül, – hogy „az állam léte objektív társadalmi szükséglet, amit az állam társadalmi rendeltetése fejez ki”5, amely a korábban említettek alapján is könynyen belátható tétel. Ezt nevezzük az állam társadalmi rendeltetésének, ami az állami funkciókon keresztül valósul meg. Mindezek mellett kiemelhető, hogy az állam a politikai berendezkedés központi intézménye, amely a fizikai erőszakkal való kényszerítést egyedüliként alkalmazhatja legitim módon, továbbá, hogy egy, a néptől és a társadalomtól elkülönült közhatalom, amely egyben a munkamegosztás külön ágát képező szervezet is. Mi azonban nem ezekre a sajátosságokra irányítjuk figyelmün2
Az állam jövőjével kapcsolatos prognózisok egyike az állam elhalásáról szóló marxista tétel, amelynek alapja, hogy az állam létrejötte az osztálytársadalmak kialakulásának következménye, és hogy az osztálytársadalmak fokozatosan megszűnnek majd. Így ha az állam kialakulásnak okai megszűnnek, akkor az állam is meg fog szűnni. Ez a tétel több ponton támadható és a logikája is hibás, hiszen ha az államok létrejöttét kiváltó okok meg is szűnnek, attól még más okok biztosíthatják az államok fennmaradását. SZILÁGYI Péter, Jogi alaptan, Gyula., Osiris, 2003, 158 – 160. 3 SZILÁGYI i.m., 158. 4 A továbbiakban a Szilágyi Péter által kiemelt sajátosságokat vesszük sorra. SZILÁGYI i.m., 157. 5 SZILÁGYI uo.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
3
ket, hanem azokra, amelyek a társadalmi, gazdasági és természeti környezet kölcsönhatását hangsúlyozzák az állammal kapcsolatban, mivel a globalizáció ezen a téren okozott alapvető változásokat. Az állam fejlődése és léte nem választható el a területtől, hiszen a természeti tényezők erősen befolyásolják az államiságot. Csakhogy mára ez a megállapítás veszíthet súlyából. A „virtuális állam” fogalma felveti a kérdést, hogy mennyiben befolyásolja mára a terület egy állam versenyképességét. „A területi-katonai alapon szervezett nemzetállamnak és a kereskedelmi alapon működő kereskedő, posztnacionális államnak egyaránt szembe kell néznie az új szolgáltatási igényekkel. Ezért a virtuális állam (Virtual state) szolgáltató rendszere jelenik meg, amely az informatikai forradalom, a pénzügyi szolgáltatások világpiaca és a nemzetközi stratégiai szövetségek között nyújt tőke- és agycsalogató, megtelepítő szolgáltatásokat.” – írja Lengyel László. A szerző szerint az állam eme új típusa többé nem a terület vagy az állampolgári létszám növekedésére törekszik, nem is a nemzeti termék kibocsátásának növelésére, hanem a tőke kihelyezésére, a globális termeltetés és szolgáltatás bővítésére és az informatikára fókuszál; jogi, pénzügyi, ipari és kereskedelmi szolgáltatásait politikai és katonai biztosítékokkal párosítja. Ez az államtípus egyezményeket hoz létre a hatalmas pénzügyi és termelői csoportokkal, szigorú kereteket szab a tőke és a munkaerő bevándorlásának és voltaképp egy „virtuális nemzet” érdekében cselekszik, vélekedik a szerző. Természetesen ennek az államtípusnak a léte nem zárja ki a hagyományos államtípusokét, tehát nem fognak eltűnni a területi-katonai alapon szerveződött államok, sőt egy államon belül is időközönként felerősödhetnek, és egymással keveredve jelennek meg egyik vagy másik típus jellemzői.6 Ami még talán a területi szempontoknál is kérdésesebbé és érdekesebbé vált, az a társadalom, amelyre az állam épül, és amelyre hatással van. Az állam céljai, feladatai és funkciói a modern korra széles körűvé váltak. A modern államnak nemcsak a hagyományos társadalmi viszonyok felbomlása, de a szekularizáció miatt is egyre több feladatot kellett ellátnia. És valóban, a 21. századra az állammal szemben támasztott társadalmi elvárások sora nőtt, nőtt tehát az állam fenntartására és a feladatok elvégzésére elköltendő összeg is. Miközben a hűségen vagy szolidaritáson alapuló társadalmi intézmények hiányában az állam szociális alapon kénytelen vállalni a feladatokat, addig nemzetállami keretei között egyre kevésbé tud versenyképes maradni és komoly finanszírozási gondokkal küzd.
6
LENGYEL László, Az állam új szerepe felé, In: És mi lesz, ha nem lesz?, Tanulmányok az államról a 20. század végén, Bp., Helikon, 1997, 217 – 218.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
4
ÁLLAM: A TÖRTÉNELEM KEZDETÉTŐL A JELENIG „Mi értelme az államnak?” – teszi fel a kérdést Roman Herzog az ősi államok és a hatalomgyakorlás ősi történetét bemutató kiváló munkájában. Vagyis miért hajlandók az emberek hozzájuk hasonló emberek uralma alatt élni? És ha nagy nehézségek árán sikerül elűzni egy zsarnokot, miért engedik, hogy más üljön a helyére? Miért vállalják az emberek önként, hogy valaki hatalmat gyakoroljon felettük? A válasz egyszerű: az ember akkor tesz önként valamit, ha előnye származik belőle. Vélt vagy valós előnye. Az első fallal körülvett közösségek léte abból az igényből fakadt, hogy valamilyen létfontosságú szükségletet kielégítsen. Az ember kiszolgáltatott lény, és ez a kiszolgáltatottság végigkíséri az egyént egész életén, az emberiséget pedig egész történelmén. Az együttműködési kényszer tehát adott, hiszen az idegenek támadásai ellen az erősebb tudja megvédeni a gyengét, a természet kiszámíthatatlansága ellen a jól szervezett és felülről irányított közös munka gyümölcseként megépített öntözőrendszerek nyújthatnak biztonságot, az istenek haragja ellen a papok és királyok közbenjárása óv meg. A társadalmi elismerést vagy más szóval szociális presztízst az ún. presztízstárgyak birtoklásával lehet megszerezni, az uralom pedig ezen presztízstárgyak továbbadásával tartható fenn. Aki mások létszükségleteit képes kielégíteni, az birtokában van a szociális presztízsnek és ősidők óta valószínűleg ez a hatalomgyakorlás alapja.7 Az ember mindig és mindenkor arra törekszik, hogy alapvető szükségleteinek kielégítését minél biztonságosabbá és tökéletesebbé tegye. A legősibb államok feladatai között is szerepel már a külső és belső biztonság megteremtése és fenntartása. Wilhelm Humboldt (1767 – 1835) úgy vélte, hogy ebben nagyjából ki is merülnek az állam feladatai, és a jólétet szolgáló létesítmények a „politikához méltatlanok”.8 Erre később éppen egyik „honfitársa”, Bismarck cáfolt rá. De hiba volna azt gondolni, hogy a létszükségleti szolgáltatásokról való gondoskodás új keletű elképzelés, hiszen az infrastruktúra kiépítése és karbantartása és egyéb jóléti szolgáltatások ellátása ugyancsak fellelhető már az ókori állami feladatkörök között is. Ide sorolhatók végső soron a kultikus feladatok, amelyek a mai ember számára már nehezen érthetőek, de a több ezer évvel ezelőtt élt őseink számára az istenek előtt a közösség érdekében fellépő uralkodó igen fontos közszolgáltatást végzett el. Másik fontos feladat a bíráskodás volt. A szokásjogon alapuló rendszer átláthatatlansága miatt pedig szükség volt a törvények kodifikálására. Így jutunk el az államiság fontos tartópilléréhez: az írásbeliséghez. Bár ez a tevékenység részben a törvények írásba foglalása, részben a magántulajdon létezésével együtt járó magánoklevelek kiadása miatt vált fontossá, mégis az állam irányítását, az államapparátus működtetését elképzelhetetlennek tartjuk az írott szó nélkül. Az írásbeliség a közigazgatás alapja.9 Roman HERZOG, Ősi államok: A hatalomgyakorlás eredete és formái, Gyula, Corvina kiadó, 1999, 58 – 63. HERZOG i.m., 65. 9 HERZOG i.m., 63 – 69.
7
8
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
5
Belátható a fentiek alapján, hogy az ősidőktől fogva léteznek bizonyos klasszikus állami feladatok. A legkevésbé kérdéses a külső és belső biztonság megteremtése. Ezen kívül igen nagy a jelentősége az infrastruktúra szervezett kiépítésének és működtetésének, de láttuk, hogy már egészen korán megjelenik valamifajta „jóléti szolgáltatás” iránti igény is, még akkor is, ha ez évezredekkel ezelőtt nem a társadalombiztosítás, vagy szociális háló fenntartását jelentette, hanem a kultikus feladatok ellátása lehetett. Mindezek mellett persze létrejöhet egy hatalmi struktúra pusztán valamely család vagy egyén hatalmi ambícióinak következtében is. Ezért Herzog megkülönböztet „feladatteljesítő” és „hatalomérvényesítő” államot.10 Ugyanakkor az, hogy egy állam hatalomérvényesítőként jön létre, nem jelenti azt, hogy nem válik egyben feladatteljesítővé is és fordítva. Vagyis az állami struktúra kettős arculatú: egyfelől nem jöhet létre anélkül, hogy a hatalmon lévők ne akarnának uralkodni, másfelől ez az uralkodás mindig a közösség érdekeinek kisebb-nagyobb mértékben történő érvényesítésére irányul, különben az uralkodás kudarcba fullad. Így tehát az uralkodásnak különböző oka lehet, de mindenképpen célja kell, hogy legyen a „közjó” megvalósítása. A múlt század jóléti államának feladatvállalása körüli vita lényege tulajdonképpen az, hogy ezt a nehezen definiálható „közjót” az állam hogyan, milyen mértékben, kivel szemben és kiért valósítsa meg. Az állam szerepe körüli viták csírája az egyén és a közösség érdekeinek szembenállása. Nem véletlen, hogy ez a kérdés a XX. században már nem egy elszigetelt problémaként jelent meg, hanem komoly elméleti alapokkal rendelkező gazdasági, közigazgatási, társadalompolitikai irányzatok formájában. És persze az sem véletlen, hogy Nyugat-Európában. Hiszen a kétpólusú világ nyugati felén az individualizmus hódított, míg keleten mesterségesen előállított, de valamiféle közösségi létforma valósult meg. A modern korban, amikor a – tágabb értelemben vett – „uralkodókra”, vagyis a hatalom birtokosaira az államok polgárai már többé nem úgy tekintenek, mint akik Isten kegyelméből vezetik népüket, hanem mint akiket a társadalom demokratikus módon megbízott azzal, hogy érdekeit képviselje, az állam létezésének is megváltoztak a fundamentumai. Egyetértünk Herzoggal abban, hogy az államok a történelem során rengeteg kárt és szenvedést okoztak az egyénnek, ugyanakkor rendkívül hasznos és abszolút szükséges feladatokat láttak el társadalmi szempontból. „Ma az állami feladatok jelentik az állam létezésének és létjogosultságának tulajdonképpeni tartóoszlopát, annak ellenére, hogy talán nem is csupán ez az egyetlen pillér, amelyre épül.”11 Az állam szerepével kapcsolatos elméletek megszületésére valószínűleg az is rányomta a bélyegét, hogy a XX. század két, vagy inkább három totális diktatúrája, a fasizmus, a nácizmus és a kommunizmus is igyekezett az egyén szabadságát nemcsak a korlátozni, de fel is számolni. A történettudomány régóta igyekszik tisztázni a totalitárius diktatúrákban a párt és az állam, az ideológia és a megvalósulás közti bo10 11
HERZOG i.m., 261. HERZOG i.m., 260.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
6
nyolult kapcsolatot. Annyi azonban bizonyos: a múlt század diktatúrái olyan korábban nem látott, teljesen torz és többnyire illegitim állami létformákat eredményeztek, amelyek mai napig befolyásolják az állami szerep alakulásáról alkotott nézeteket és a politikai közbeszédet. Az egyént maga alá gyűrő, és a pártakartnak engedelmeskedő állam réme mintha felsejlene minden vita mögött. Ez a rendszer azonban nemcsak megbukott, de meggátolta azt a szerves társadalmi és politikai fejlődést, ami a jövő záloga lett volna főként Kelet- és Közép-Európában. A Nyugat nemcsak a világháborút nyerte meg, de hidegháborút is. Volt tehát alkalom és mód a kísérletezésre. Míg keleten az ötvenes években a legnagyobb nyomor és kilátástalanság uralkodott, addig nyugaton a jóléti állam igyekezett kárpótolni a társadalmat az elszenvedett háborúért. A nyugat-európai országok állampolgári jogon garantálták társadalmuk számára a magas szintű szociális juttatásokat, kialakult a szociális, az egészségügyi, az oktatási és a nyugdíjrendszer, valamint a munkanélküli segélyezés gyakorlata. Ezzel együtt járt, hogy a juttatásokra és segélyekre szánt összegekkel és a rendszerek fenntartására és működtetésére alkalmazott dolgozók foglalkoztatásával jelentősen megnőttek az állami terhek. A bőség azonban nem tartott sokáig. A jóléti állam válságának kezdete (vagy, mint ahogy azt majd később látni fogjuk, inkább az egyes országok válságkezelési stratégiájának kudarca) a hetvenes évek elejétől datálható, amikor az energiaválság hatására a korábban stabil, exportorientált gazdaságoknak is finanszírozási problémákkal kellett szembenézniük. Ez vezetett egy gazdasági-államigazgatási paradigmaváltáshoz, amely újraértelmezte az állam szerepét és helyét a gazdaságban. A közkiadások drasztikus csökkentése és a juttatások megnyirbálása mellett megjelent az a törekvés, hogy a közfeladatok ellátásába az államon kívüli szereplőket is be lehet vonni, így új forrásokat lehet találni az ellátórendszerek fenntartására. Ekkor indult hódító útjára a közmenedzsmentként 12 ismert tudomány és gazdaságpolitikai irányzat, melynek lényege, egyrészt az, hogy a versenyszektor módszereit és ösztönzőit át kell ültetni a közigazgatásba, másrészt a versenyszektor szereplőit is be lehet vonni a közfeladatok ellátásába különböző módon. A New Public Management (=Közmenedzsment) mozgalom három fő célja a következő: olcsóság, hatékonyság és eredményesség. E három cél elérése érdekében tulajdonképpen a wéberi erős és gondoskodó jóléti állam leépítését figyelhetjük meg: deregulációt, privatizációt és piacosítást, vagyis a piaci mechanizmusok kiterjesztését az állami szektorra. Annak ellenére, hogy voltak (és vannak) az NPM-nek jó megközelítései, mégis kudarcra volt ítélve, hiszen nem egylényegű dolgokat kezelt ugyanazzal a módszerrel. Ennek köszönhető, hogy mára véleményünk szerint múlt időben beszélhetünk róla. Az állam más 12
Az NPM-ről, a New Governance és az újwéberi elméletről készült összefoglalás a Három irányzat a közigazgatástudomány fogalomtárából c. korábbi tanulmányunk alapján készült. (JUHÁSZ Lilla Mária, Három irányzat a közigazgatás-tudomány fogalomtárából avagy a New Public Management, a New Governance és az újwéberiánus szemlélet vizsgálata, Jogelméleti Szemle 2011/3. szám; http://jesz.ajk.elte.hu/juhasz47.html)
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
7
okból jött létre, más érdekeket szolgál, más értékekkel rendelkezik, és más célokat fogalmaz meg, mint a piac. Ezért nem működik a piaci logika a társadalom életét irányító és annak keretet adó államon belül. Nem beszélve arról, hogy a piac se nem jobb, se nem priori az államhoz képest. Miután a piacot és az államot lehetetlen azonos koordinátarendszerben értékelni, ezért a piac és az állam szembeállítása is értelmetlen megközelítés, ennek ellenére mégis mai napig sokan esnek ebbe a hibába. Az angliai neokonzervatívok újításának elvi alapjait több ponton lehet támadni: az egyik ilyen gyenge pont a már korábban említett piac és állam szembenállása, a piac priori léte, de megemlíthetjük a társadalmi optimalitás felé ható piaci logika dogmáját, a piaci cselekvők racionalitásának és a piaci ár társadalmi értékének megkérdőjelezhetőségét is. Egy másik elképzelés, a governance-irányzat szerint a piaci szereplők azon törekvését, hogy hasznukat akár a társadalom kárára igyekezzenek maximalizálni, egy erős, aktív társadalmi kontrollal lehet meggátolni. A New Governance irányzat részben a NPM-mel párhuzamosan, mintegy annak kiegészítéseként jött létre a hetvenes évektől, másrészt viszont szokás az NPM torzulásaira adott válaszként is értelmezni, amennyiben ez az irányzat a döntéshozatal kiszélesítésével a piaci szereplőkön kívül a társadalom szélesebb rétegeinek beleszólását teszi lehetővé közpolitika-alkotásba, így segítve elő a „közjó” megvalósulását. Ez a modell elveti a fentről szabályozó államot, és a hierarchikus berendezkedéssel ellentétben egyenlővé teszi a döntéshozatalban részt vevő szereplőket az állammal. Ez a módszer csak első ránézésre demokratikusabb, mint a korábbi modellek: itt voltaképp a képviseleti demokrácia deficitjét könyvelhetjük el a részvételi javára, ami korántsem annyira vonzó, főként ha ezáltal a felelősség megállapítása és az elszámoltathatóság nehézkessé vagy lehetetlenné válik. Az állam szerepe a governance elmélet teoretikusai szerint voltaképp arra korlátozódik, hogy az egyébként elvileg egyenlő, azonos súlyú szereplőket összehozza, és a döntéshozatalt koordinálja, vagyis az állam főszervező, de nem a döntéshozó. Ez a modell is csak részben sikeres, amit nagyban befolyásol az alkalmazási környezet. Ahol erős a civil társadalom, mint például a tengerentúlon, ott esély van arra, hogy a magánszektoron belül a civilek mint szabályozók jelenjenek meg a közfeladatok terén és hogy a döntéshozatal valóban „közös ügy” legyen. A posztszocialista társadalmakban azonban ez a civil kontroll nem tud hatékonyan működni és ennek oka nem más, minthogy a rendszerváltás előtti évtizedekben a „másként gondolkodást” büntették, és egyéni érdekérvényesítés helyett a túlzott mértékű állami gondoskodás és a politikai érdekérvényesítés valósult meg. Éppen ezért lehetünk szkeptikusak ennek a másutt sikeresen működő modellnek a hazai terepen való alkalmazásával kapcsolatban, mivel az érdekérvényesítés hagyományairól nálunk nem beszélhetünk. Mindkét korábban említett elmélet egyetért abban, hogy az állami szerepvállalást vissza kell szorítani egyfelől gazdasági, másfelől politikaalkotási téren. Egy napjainkban kialakulóban lévő új, vagyis inkább régi-új elmélet azonban szembe megy az állam szerepét visszaszorítani kívánó modellek felfogásával: ez az újwéberiánus,
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
8
avagy neowéberi irányzat. Ennek a modellnek a hazai ismertetői és képviselői G. Fodor Gábor és Stumpf István. Az elmélet legszembetűnőbb vonása talán az, hogy igyekszik visszaszerezni az állam és a közpolitika rangját és becsületét. Nem jelentéktelen vállalkozás ez, főleg nem Magyarországon, ahol a rendszerváltást követő 20 évben a politika és az állam iránti bizalmatlanság aggasztó méreteket öltött. A neowéberi irányzat és a Good Government kormányzati modellje az államot jelöli ki végső döntéshozónak és hangsúlyozza, hogy ezzel egyenes arányban nő a felelősségre vonás és elszámoltathatóság lehetősége, továbbá gyorsabbá válik a döntéshozatal és a végrehajtás is. A döntéshozatalból kizárja ugyan a társadalom szélesebb rétegeit, de állandó konzultációk és egyeztetések során bevonja az érintetteket a döntések előkészítésébe. A wéberi alapokon nyugvó, professzionális bürokrácia kiépítését célozza meg, de a merevséget és a köztisztviselői önérdek-érvényesítést elkerülendő megerősíti és helyreállítja az ún. hivatali ethoszt. Az alábbi táblázat a három általunk vizsgált irányzat főbb eltéréseit szemlélteti:
Forrás: TÁMOP konferencia13 A Századvég szerzőpárosa gyakran hivatkozik Stein Ringen írásaira.14 Itt kanyarodnánk vissza közigazgatás-tudományi áttekintésünk elejéhez, miszerint a jóléti állam válsága vezetett Nyugaton, elsősorban Angliában a közmenedzsment mint válságkezelési irányzat kialakulásához. A jóléti állam válságát sokáig dogmaként kezelték. Ringen professzor alaptézise azonban az, hogy a jóléti állam nincs válságban, pontosabban szólva nem válságot él át, hanem problémákkal kell szembenéznie, és e kettő
13
Juhász Lilla Mária: Három irányzat a közigazgatás-tudomány fogalomtárából avagy A New Public Management, a New Governance és az újwéberiánus szemlélet vizsgálata (előadás időpontja: Budapest, 2011. június 17.) 14 G. FODOR Gábor – STUMPF István: A „jó kormányzás” két értelme, avagy a demokratikus kormányzás programja és feltételei. http://www.szazadveg.hu/files/letoltesek/7.pdf; 10. old.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
9
nem ugyanaz. A problémamegoldás ugyanis, ha úgy tetszik, maga a kormányzati tevékenység. A kormányzás fő feladata a problémamegoldás, tehát nem a jóléti állam intézményét kell leváltani, hanem megfelelő módon kell működtetni rendszerét. Akik korábban nagy megelégedettséggel temették a jóléti államot, most alighanem feltámadását kell majd végignézniük. Ringen szerint a legfontosabb állami feladat a biztonság megteremtése és megőrzése. (Ez jelent külső és belső biztonságot is.) A biztonsághoz képest még a demokrácia is másodlagos, és ebben is egyet kell értenünk a szerzővel, hogy ti. nem lehet megfeledkezni arról, hogy a demokrácia egy eszköz a kezünkben, amelyet az állam igazságosabb és méltányosabb működtetése érdekében alkalmazunk, és ha a társadalom úgy érzi, hogy az igazságosság és a méltányosság nem valósul meg, akkor a demokrácia is elveszti presztízsét. Továbbá itt utalnánk vissza arra a tanulmány elején tett megállapításra is, miszerint az állam ab ovo azért jött létre, hogy biztonságot teremtsen. Állam és biztonság tehát összekapcsolódó fogalmak. De azt is meg kell említeni, hogy a biztonságot nyújtó intézmények körét a történelem során más és más módon határozzuk meg. Az állam terheinek megnövekedése a XIX. és XX. század fordulóján éppen abból eredt, hogy felbomlottak azok a társadalmi kötelékek, amelyek hasonló biztonságot, kapaszkodót nyújthattak az egyénnek, mint a mai intézményrendszerek. (Hangsúlyozni szeretnénk, hogy csak hasonlót, de nem ugyanolyat.) A szekularizációval és a vallási közösségek felbomlásával együtt az államra hárult minden szerepkör, amelyet korábban például az egyház látott el, adminisztratív feladatoktól kezdve a karitatív alapon végzett tevékenységek köréig. A modern korban tehát szinte lelki szükségletté vált egy törvényes alapon álló, a közjó érdekében tevékenykedő és az elesettekről gondoskodó állam kialakulása. (Gondoljunk csak arra, hogy a XIX. sz. előtt bárhol a világon elképzelhetetlen lett volna, hogy az egyén olyan elvárásokat támasszon az állammal szemben, mint manapság.) Ahogy tehát Herzog is rávilágított, az állam létét az legitimálja (minden negatív aspektusa ellenére), hogy feladatot teljesít, és ezen feladatok köre állandóan változik ugyan, de manapság és véleményünk szerint a jövőben is bővülő tendenciát mutat. Az állami beavatkozás körüli viták erősen ideologikusak, és akik a privatizációs, menedzsmentszerű megoldásokat részesítették előnyben, kimondva- kimondatlanul az állam visszaszorítására törekedtek, kiszolgáltatva a társadalmat a piaci logikának és piaci törvényeknek. Másrészről viszont, hibás politika a jóléti államot populista célokra „használni”, de nem ritka eset. Fekete Judit részletesen elemzi tanulmányában a reformszocializmus koraszülött jóléti rendszerét, amely egyértelműen a hatalmon lévők legitimációs céljai miatt jött létre.15 A túlzottan gondoskodó, paternalista állam egyik hátránya, hogy passzív, önállótlan, gondoskodásra szoruló alattvalókat nevel ki, és a társadalom irracionálisan magas elvárásokat támaszt az állammal szemben. Ám ha a gazdasági teljesítőképesség nem áll arányban a feladatvállalással, még nem 15
FEKETE Judit, A madzagon rángatott jóléti állam és az aktualitás, http://mek.niif.hu/03400/03403/03403.htm
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
10
az egyetlen lehetséges probléma, ami a jóléti államot jellemezheti: ilyen probléma lehet a bürokrácia túlburjánzása, a piaci kockázatok helyettesítése politikai kockázattal vagy például a veszélyeztetett makroegyensúly.16 Minden hátránya ellenére mégis többen úgy vélik, hogy a jóléti állam nemhogy nem rossz, de a XX. század egyik legnagyobb vívmánya, ami reformokra szorul ugyan, de mindenképpen megőrzendő érték.17 A jóléti állam tehát lehet egyfajta alap, de klasszikus formájában semmiképpen nem jelentheti a megoldást a jövőben. Vagyis a hagyományosan a jóléti államnak tulajdonított vonások, és főként az, hogy az állam a társadalom jólétének érdekében aktívan beavatkozzék a gazdasági folyamatokba, mára nemigen tartható modell. Erre kínálna megoldást az esélyteremtő állam koncepciója, amelyet szociológusok (Ladányi János és Szelényi Iván) dolgoztak ki, és amely egyébként magán viseli a szociológusok kissé egyoldalú megközelítésének nyomait. Jellemzői között szerepel, hogy a pénzt nem jóléti intézményekre, sokkal inkább esélyteremtő beruházásokra fordítja; csak a rászorulókat támogatja és leszámol az univerzalizmussal; a beruházások és az oktatás ösztönzésével az üzleti világnak is kedvez; leszámol a populizmussal és a globalizáció kihívásaira adekvát választ ad.18 Milyen kérdéseket vet tehát fel a globalizáció, és milyen válaszokat adhatnak erre az államok? Erich W. Streissler 2001-es cikkében arról ír, hogy a globalizáció nagy változást nem a tőke világában hozott, véleménye szerint inkább az emberi tőke globalizálódása a legfajsúlyosabb változás. Az egyén nagy haszna a globalizációból az, hogy megválaszthatja, hol akar élni és dolgozni. Ez azonban súlyos problémát jelent a nemzetállamoknak, ugyanis nehéz azokat a magasan képzett, több nyelven beszélő állampolgárokat maradásra és adófizetésre bírni, akiknek a tanulmányait és nyugdíját az adott állam finanszírozza.19 A globalizált tőke és a nemzetközivé váló humántőke az adóversenyben kijátssza egymás ellen a finanszírozási gondokkal küzdő nemzetállamokat. „ … a pénz és tőkepiacok állami szabályozását a piaci tökéletlenségek okozta nagyobb társadalmi megrázkódtatások megelőzésének-tompításának szándéka hívta életre”20 – írja Várhegyi Éva a kilencvenes évek közepén. A problémát a pénzpiac oldaláról FEKETE i.m. Fekete Judit Berend T. Ivánt idézi, de a szerző maga is egyetért ezzel a megállapítással; FEKETE i.m. 18 FEKETE i.m. 19 A humántőke megtartásának és más országokból való elcsábításának eszköze lehet az adóztatás. A tőkét csak alig lehet adóztatni, különben elhagyja az országot. A fogyasztás sem adóztatható sokkal nagyobb mértékben, mint a környező országokban. Ami marad, az a termőföld, hiszen a földet nem lehet elvinni; az energiahordozók, mert nem helyettesíthetők semmivel; és megadóztatható a legkevésbé képzett, alacsony színvonalú munkaerő. Ez tehát azt jelenti, hogy a magasabb jövedelműek fizetnek kevesebb adót és a mezőgazdaságból élők, illetve a kevéssé képzett munkaerő viseli a nagyobb adóterheket. Erich W. STREISSLER, Globalizáció, tőkepiacok és az állam szerepe, http://epa.oszk.hu/00000/00017/00067/pdf/Streissler.pdf 9 – 10. Ha végigvezetjük ezt a gondolatmenetet, akkor láthatjuk, hogy ez milyen társadalmi feszültségeket eredményez. A társadalmi kettészakadás hosszútávon politikai instabilitáshoz, és szélesebb körű válsághoz vezet, amely válság megoldásának és felszámolásának terheit az állam viseli. 20 VÁRHEGYI Éva, Állam és pénzvilág: Ki szavatol a pénzünk biztonságáért?, In.: És mi lesz, ha nem lesz?, Tanulmányok az államról a 20. század végén, Bp., Helikon, 1997, 123.
16
17
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
11
szemlélő szerző elismeri, hogy a beavatkozási szándék nem alaptalan, és hogy a piacokat szabályozó intézmények nemzetállami szintről regionális és globális szintre emelkedése nagyobb politikai felelősséggel jár a végrehajtás során, továbbá összhangba kell hozni a döntéshozatalt a nemzeti szintű és a nemzetközi intézmények követelményeinek megfelelően. Ez a többszintű ellenőrzési rendszer hivatott kiszűrni a hatalmi tényezőknek, politikai és szakmai lobbicsoportoknak a káros, befolyásoló tevékenységét.21 Ám a 2008-as gazdasági világválság és az euro-zónát érintő egyre mélyebb válság, amely a stabilnak tűnő gazdaságokra való átterjedéssel is fenyeget éppen nem a nemzetközi pénzügyi intézmények hatékonyságának bizonyítéka. A válságkezelés feladatát és a politikai felelősséget a nemzeti kormányok viselik, kudarcát pedig az egyes nemzetállamok sínylik meg. Durva egyszerűsítés lenne az államokat és azok kormányait a pénzpiacok szorításában vergődő áldozatként bemutatni. A kormányzás feladata éppen az, hogy nemzeti érdekeket képviseljen nemzetközi játékszabályok betartásával egy nemzetek felettivé vált piacon. Szentes Tamás cikke azt boncolgatja, hogy hogyan lehet a negatív hatásokból előnyt kovácsolni és voltaképp milyen út vezet a sikeres nemzetállami léthez ilyen nemzetközi feltételrendszer mellett. „Bármennyire is korlátozza korunkban az állam hatáskörét a globalizáció, a regionális integráció és főként a transznacionális társaságok tevékenysége, a gyorsan változó világgazdasági követelményekhez való strukturális és intézményi igazodásban, a kompetitív előnyök céltudatos megteremtésében kiemelkedő szerepe és feladata van az államnak, illetve az intézményrendszernek.” 22 A cikk szerzője arra világít rá, hogy az államok feladatvállalása a jövőben több színtéren zajlik majd. Megpróbáltuk ezeket a területeket csoportosítani: egyfelől megmaradtak a klasszikus állami feladatok, amelyeket az állam „alanyi jogon” lát el, úgy mint az általános védelmi, diplomáciai, politikai és jogi, kulturális, közegészségügyi, szociális és környezetvédelmi funkciók.23 Ezen kívül az államnak helyt kell állnia a világpiaci környezetben is, itt kiemelten fontos, hogy a kormányok felismerjék, melyek az exportágazatok, a húzóágazatok, vagyis a nemzetközi gazdasági színtéren fel kell ismerni és ki kell jelölni az ország számára a helyes irányt, továbbá meg kell teremteni a transznacionális társaságokkal való együttműködés feltételeit. Az államnak a belső feltételrendszert is meg kell teremteni, részben törvényi szabályozással, részben más ösztönzőkkel. A gazdasági fejlődést összhangba kell hozni a társadalmi felemelkedéssel, tehát az állam feladata marad továbbra is a lemaradók felzárkóztatása, az esélyteremtés, a társadalmi kohézió és a szolidaritás fenntartása. Jórészt állami feladat kell, legyen a tudományos munka és az innováció feltételeinek megteremtése, a technológiai színvonal emelése, a közlekedési, szállítási, kommunikációs és információs hálózatok kiépítése, hiszen a XXI. század államainak sikeressége már nem, vagy nem csak hagyományos „komparatív előnyök21
VÁRHEGYI i.m., 136. SZENTES Tamás, Az állam szerepe a felgyorsult globalizáció korában, www.koz-gazdasag.hu/images/stories/1per1/5szentes.pdf 31. 23 SZENTES i.m., 37 – 38. 22
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
12
től” függ.24 Ezzel nagyjából ugyanoda tértünk vissza, ahonnan elindultunk: az állam mintha túlvállalná magát. Francis Fukuyama az elsősorban a fejlődő országok államiságának megerősítésével foglalkozó Államépítés című monográfiájában világosan áttekinti az állam méretei és szerepe körüli vita gyökereit. A jóléti állam gazdasági kudarcai és a kommunista rendszerek összeomlása egy liberalizációs hullámot indított el a gazdaság és az államigazgatás területén. Ekkor a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz hasonló intézmények sora, valamint az Egyesült Államok kormánya igyekezett világszerte szabályozásokkal csökkenteni az állami beavatkozások mértékét a piaci viszonyokba. A washingtoni konszenzus azonban nem ért célt, és a liberalizáció, ha lehet, még rosszabb helyzetbe sodort számos országot. Ennek oka pedig az, hogy noha elméletben a liberalizáció kiötlői is felismerték, hogy míg bizonyos állami területeket meg kell nyirbálni, addig más területek megerősítésre és támogatásra szorulnak, ám ezzel a gyakorlat mégis adós maradt. Az államépítésnek ugyanolyan hangsúlyt kellett volna kapnia, mint az állam visszaszorításának. „Érdemes tehát mindezen okból különbséget tenni az állami szerepvállalás kiterjedtsége (ami a különböző funkciókra és a kormány által vállalt célokra vonatkozik) és az állam hatalmának ereje között (mellyel az államnak az a képessége jellemezhető, ahogyan megfogalmazza és megvalósítja a politikai célokat, valamint világosan és kiszámítható módon betartatja a törvényeket), …” – írja Fukuyama.25 Megfontolandó érv tehát, hogy újabb és újabb feladatok vállalása helyett inkább kiemelt területeken kellene az államnak nagyobb hatékonysággal szabályozni és beavatkozni. AZ ESÉLYTEREMTŐ ÁLLAM A hagyományosan a jóléti államnak tulajdonított vonások, és főként az, hogy az állam a társadalom jólétének érdekében aktívan beavatkozzék a gazdasági folyamatokba, mára nemigen tartható modell. A mai társadalmak elvárásai az államokkal szemben jelentősen megváltoztak, annyi azonban bizonyos, hogy az állam egy nehezen meghatározható „közjó” megvalósítására törekszik, és éppen ez létének alapja évezredek óta. Arra kell tehát választ keresni, hogy miben konkretizálható ez a „közjó”. A kérdés lényege voltaképp az, hogy mibe avatkozhat be az állam és mibe nem. Mit adhat, kinek adhat, és kitől vegyen el? Az, hogy mely területről lehet az államnak kivonulnia, az társadalmanként változó lehet, hiszen elvárható, hogy az állam mint szabályozó és egyben elnyomó entitás csak ott szabályozzon, ahol erre valóban szükség is van. Kolosi Tamás szociológus Svájcot említi erre példaképpen, ahol az emberek nem tűrik, hogy szomszédjuk ne művelje a kertet, és nem kell az államnak beavatkoznia ebbe a kérdésbe.26 Kolosi így érvel abban kérdésben, hogy az állam nem letéteményese a civilizációnak. Ezzel nem SZENTES i.m., 31 – 39. FUKUYAMA, i.m., 17 – 20. 26 Tudósklub, 3.
24
25
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
13
értünk egyet, inkább Ferge Zsuzsának adunk igazat abban, hogy az állam egy civilizációs aktor. Ahogy ő fogalmaz, az állam feladata, nem annyira a civilizációs vívmányok „kitalálása”, hiszen erre ott volt/van például a vallás és az egyház, hanem sokkal inkább az, hogy „lecsurgassa” ezeket a vívmányokat a társadalom minden részéhez.27 Az állam feladata tehát, hogy a civilizációt „belepumpálja” a társadalomba és teszi mindezt éppen annak érdekében, hogy betöltse legfőbb feladatát, vagyis biztosítsa és szabályozza a közösség tagjainak az együttélését. Az állam másik fő feladata a külső és belső biztonság megteremtése mellett tehát az együttélés szabályozása, egyfelől a biztonsági intézkedésekkel, másfelől normák közvetítésével. A közszolgáltatások elégtelensége az esélyek egyenlőtlenségével jár együtt, így elvezet a társadalmi kettészakadáshoz, amely egy olyan decivilizációs folyamatot indít be, amelyet mindenki szeretne elkerülni.28 A leszakadó szegények, akik kimaradnak a civilizációs fejlődésből és nem válnak normakövetővé, veszélyt jelentenek a társadalom egészére, így ennek biztosítása állami feladat kell, hogy legyen. A kérdés csak az, hogy a jövő évszázadban sikerül-e az államnak ellátni ezt az igen fontos feladatot? Illetve, hogy miből és hogyan sikerül ellátnia? Erre kínál megoldást az esélyteremtő állam koncepciója, amelyet szociológusok dolgoztak ki, Ladányi János és Szelényi Iván. Jellemzői között szerepel, hogy a pénzt nem jóléti intézményekre, sokkal inkább esélyteremtő beruházásokra fordítja; csak a rászorulókat támogatja és leszámol az univerzalizmussal; a beruházások és az oktatás ösztönzésével az üzleti világnak is kedvez; leszámol a populizmussal és a globalizáció kihívásaira adekvát választ ad.29 A JÓ ÁLLAM MODELLJE Magyarországon napjainkban ez a legismertebb kifejezés, melyet a média és maguk a közigazgatási, politikai szakemberek is sokszor használnak, hogy a jelenben megvalósuló államszervezési, racionalizálási folyamatokat jelzővel illessék. A téma tekintetében nem elhagyható fogalom, mindenképpen vizsgálandó elem. A magyar kormányzat szándéka szerint tehát ezirányban haladunk, cél a jó állam modelljének megteremtése. Fontos megvizsgálni, hogy mit érthetünk ezalatt, hiszen így megérthetjük a jelenben végbemenő átalakulások globális célkitűzéseit és talán bölcsebben szemlélhetjük a mindennapok történéseit. A jó állam a Kormány jelenlegi koncepciója arról, hogy milyen legyen az ideális állam működése és milyen jellegzetességei legyenek. E modell értelmezésünk szerint egy reform megnevezése, mely az állam hatékonyságának növelését tűzte ki céljául. Nem állítanánk szembe semmilyen korábban említett irányzattal, az azonban kétségtelen, hogy a wéberi modell jegyeinek tükrében megnevezett modellről van Tudósklub, 7. Tudósklub, 2. 29 FEKETE i.m. 27 28
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
14
szó. Magyary Zoltán úgy fogalmazott az államról, hogy „az emberek számára azt a tudatot és szilárd bizalmat kell megadni, hogy az állam egyrészt erős, másrészt, hogy az állam az övék.” Ezt a megfogalmazást erősíti meg az ún. Magyary Program, mely többek között a jó állam fejlesztési koncepció része és a közigazgatás fejlesztését, azon belül a központi igazgatást és az államigazgatás helyezi vizsgálódása fókuszába. A Jó állam fejlesztési koncepció lefedi a Magyary Programot, az igazságszolgáltatási reformot és az önkormányzati reformot, e kiemelt területeken hoz változásokat és teremti meg a kívánt állami modellt. A Magyary Program szerint „az állam akkor tekinthető jónak, ha az egyének, közösségek és vállalkozások igényeit a közjó érdekében és keretei között, a legmegfelelőbb módon szolgálja.” A közjó fogalmának kifejtése is a teljesség igényével kerül meghatározásra, eszerint ez az állam a hatékony joguralom jegyében cselekszik, „ennek részeként az intézményi működést, az egyéni és közösségi jogok tiszteletben tartását és számonkérhetőségét” igyekszik garantálni. E modellben a versenyképesség a gazdasági és állami működés alapját képezi. Fontos elem az állampolgárok államhoz való viszonyulásának érzelmi erősítése és az állam segítő, védő szerepben való megjelenése. Az állampolgárok államba vetett hitének visszaszerzése kitűzött cél és e bizalom megőrzése is az állam feladatává válik. Az állami feladatok ellátása során a magas színvonalú szakmaiság és professzionalitás valamint a hivatásbeli elkötelezettség és közszolgálati ethosz a neowéberi irányzat jellegzetes elemeit idézve jelenik meg. Az ügyfélközpontúság és az állampolgárok elégedettségének figyelembevétele egyértelműen a New Public Management irányzat jegyének maradványa, így megfigyelhető, hogy e modell a korábbi és jelenleg ható irányzatok, trendek pozitív karaktereit megtartani igyekszik. Az erős állam jegyében, egy neowéberi, szabályzó típusú államként jelenik meg a „jó állam”, mely a felelősség vállalásával és a számonkérhetőséggel kívánja biztosítani az állampolgárok bizalmát.
KONKLÚZIÓ Állam tehát volt, van és lesz is. És szerepe vélhetőleg nem változik meg oly mértékben, hogy ne lehessen felismerni alapvető struktúráját. Annyi azonban biztosan látszik, hogy a megváltozott gazdasági környezetben és a felgyorsult folyamatok rendszerében a jövő kormányzatának kell a hirtelen kialakult helyzetekre gyors és adekvát választ adni, ugyanakkor hosszú távú nemzetstratégiai célokat megfogalmazni és ahhoz igazodni. Nem az állami szerepről alkotott korábbi elképzelésekhez kell tehát mereven igazodni, hanem széles látókörű és nyitott szemléletmóddal kell megoldást találni az új évszázad kihívásaira. A stratégiaalkotás folyamata és résztvevőinek szakmaisága, szándéka nagyban befolyásolja majd a kialakuló állami szerepvállalást a jövőre nézve.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
15
A köz szolgálata és a közjó biztosítása megítélésünk szerint alapvető értékét kell, hogy képezze az állami működésnek. Ennek az elemnek a hatékonysága és sikere nagyban múlik az állam apparátusán, azon a „személyzeten”, amelynek számos feladatot, problémát kell kezelnie a köz érdekében. A jelenleg az államokra ható nemzetközi trendek és elméleti irányzatok mind azt hivatottak szolgálni, hogy a köz érdekében egy jó államot kell alkotni, egy olyan államot, amely a normativitást, a felelősséget és a szakszerűséget magáénak tudva, a közszolgálat professzionalizációjával vállalja a közfeladatok ellátását és kielégíti a társadalom szükségleteit. Ezt a célt tűzte ki maga elé a neowéberi állam és a jó állam modellje is, melyek napjainkban a legmeghatározóbb államszervezési modellek hazánkban. Véleményünk szerint a XXI. század államának át kell vennie a jóléti államtól a szociális érzékenységet, de nem adakozhat olyan bőkezűen, mint elődje, és a kormányzat feladata éppen abban áll majd, hogy eldöntse, kinek, mikor és mit juttat. A wéberi államból megőrzendő érték az erős szabályozás és erős hatósági rendszer modellje, hiszen a jogi, társadalmi, kulturális normák előírása és betartatása a társadalmi (és gazdasági) együttélés sikere miatt elengedhetetlen. Szintén megőrzendő a wéberi modellből a felelősség és elszámoltathatóság követelménye, ez visszaadhatja a politika becsületét. Fontos a civil társadalmi szerepvállalás erősítése és nem is feltétlenül azért, mert képes lenne megálljt parancsolni a jóval erősebb lobbicsoportoknak. A civil felelősség- és szerepvállalás jelentős terheket vehet le az állam válláról, ehhez azonban új értékrend megalkotása és elfogadása szükséges össztársadalmi szinten ott, ahol ezek az értékek hiányoznak. Ezen irányok betartásával egy új út felé indulhat el az államok fejlődése, egy új, hatékonyabb állami szerepvállalás felé, mely biztosan generálja az újabb problémákat is, de okulva a korábbi tapasztalatokból, képes a jó állam megteremtésére.
FELHASZNÁLT IRODALOM Beszélgetés az állam szerepének változásáról, FERGE Zsuzsa, HUORANSZKI Ferenc, CSABA László, KOLOSI Tamás, műsorvezető: CSEPELI György, MTV 1. Tudósklub 1998. januári adásából, Letöltés helye: http://deszocpol.atw.hu/egyebek/beszelgetesazallamszerepenekvaltozasarolferge.doc FEKETE Judit, A madzagon rángatott jóléti állam és az aktualitás, http://mek.niif.hu/03400/03403/03403.htm Francis FUKUYAMA, Államépítés: Kormányzás és világrend a 21. században, Bp., Századvég, 2005.
TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0005
16
G. FODOR Gábor – STUMPF István: A „jó kormányzás” két értelme, avagy a demokratikus kormányzás programja és feltételei. http://www.szazadveg.hu/files/letoltesek/7.pdf Roman HERZOG, Ősi államok: A hatalomgyakorlás eredete és formái, Gyula, Corvina kiadó, 1999. JUHÁSZ Lilla Mária, Három irányzat a közigazgatás-tudomány fogalomtárából avagy a New Public Management, a New Governance és az újwéberiánus szemlélet vizsgálata, Jogelméleti Szemle 2011/3. szám; http://jesz.ajk.elte.hu/juhasz47.html Erich W. STREISSLER, Globalizáció, tőkepiacok és az állam szerepe, http://epa.oszk.hu/00000/00017/00067/pdf/Streissler.pdf KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM- Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési program 2011. június 10. Forrás: KIM SZENTES Tamás, Az állam szerepe a felgyorsult globalizáció korában, http://www.kozgazdasag.hu/images/stories/1per1/5-szentes.pdf SZILÁGYI Péter, Jogi alaptan, Bp., Osiris, 2003. TAKÁCS Péter, Szerk.: Államtan: Írások a XX. századi általános államtudomány köréből Bp., Szent István Társulat, 2003. VÁRHEGYI Éva, Állam és pénzvilág: Ki szavatol a pénzünk biztonságáért?, In.: És mi lesz, ha nem lesz?, Tanulmányok az államról a 20. század végén, Bp., Helikon, 1997, 120 – 145.
