A GYÁR SZÜLTE VÁROS RÖVID JEGYZETEK BALATONFŰZFŐ TÖRTÉNETÉHEZ

A GYÁR SZÜLTE VÁROS – RÖVID JEGYZETEK BALATONFŰZFŐ TÖRTÉNETÉHEZ

1956 A forradalomról ma már egyre többet tudunk: lassan megnyílnak az emberek, a megélt eseményeket megosztják másokkal. A tények valósághű rögzítésének igénye elsődleges közlést jelentő visszaemlékezéseket, tanúságtételeket eredményeznek. E kor dokumentumait szeretném bővíteni azzal, hogy közreadom a Fűzfőgyártelepi Ifjúsági Forradalmi Tanács 1956. november 1-i felhívását. A megsárgult, szakadozott, eredeti röplapot nagyon sokszor összehajtogathatták, nézegethették, elő-elő vehették, hiszen e hajtások mentén vált rongyossá, szakadozottá. Jelentőségét az adja, hogy nem központilag adták ki, ellenkezőleg: helyben készült, Fűzfőgyártelepen fogalmazták meg mondatait, gondolatait. Szerzőjének (szerzőinek) ez idáig nem tudtam nyomára akadni. Sokkal lényegesebb az, amit megtudhatunk belőle: A felhívás készítői tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a forradalom még nem győzött: sztrájkra és fegyveres harcra hívják a megszólított ifjúságot. (És ami nagyon fontos: „az ifjúság öreg barátait” is szeretettel várják!)

MDP pártbélyegek 1945-1948 között Megtudhatjuk belőle azt is, hogy ekkor már nem volt pártbizottság, hiszen volt pártbizottsági épületről beszél. Ennek kapcsán adom közre azt a „mini” politikai bélyeggyűjte26 26


A Forradalmi Ifjúsági Tanács felhívása

27 27


ményt, amit családi hagyatékunkban leltem fel. (ld. CD melléklet) (SZDP tagkönyv kétfajta tagbélyeggel, az MKP-vel való egyesülés utáni MDP bélyegekkel, majd 1956. októberig új tagbélyegekkel az új típusú tagkönyvben. Ugyanez szakszervezeti bélyegekben: szakszervezet, Szabad Szakszervezet, majd – a forradalom leverését, a konszolidációt követően, ismét szakszervezet. (Megjegyzem, az akkori viszonyok között egy egykeresős családban a szakszervezeti tagdíj havi összege komoly kiadás volt.) A forradalom elbukott: a szovjet hadsereg beavatkozása Fűzfőgyátelepen négy ártatlan fiatal életet követelt. (Szőnyeg János: Fejezetek Balatonfűzfő történetéből 148–160. oldal.) Az „56-os áldozatok emlékterén” felállított kopjafa „születésének” igaz történetéhez Gosztonyi Károly balatonfűzfői lakos közlése alapján néhány adattal jómagam is szeretnék hozzájárulni: A kopjafa felállítására az MDF Balatonalmádi és Balatonfűzfői szervezeteinek kezdeményezésére került sor, részben e szervezetek, részben közadakozás által biztosított anyagi forrás, illetve a Nagyközségi Közös Tanács 15000 forintos támogatásának felhasználásával. Az adakozók névsora: Bányai Pál veszprémi, Boros László balatonalmádi, Filus Ferenc balatonfűzfői, Gosztonyi Károly balatonfűzfői, Hansági Endre balatonalmádi, Légrádi Mihály veszprémi, Nagy Zs. Andor balatonakarattyai, Simon Árpád peremartoni, Szunyogh Imre csopaki, Vagenhoffer László ajkai, Varga Árpád balatonalmádi lakosok. A kopjafát Kudor Ferenc, az akkor Székesfehérváron élő erdélyi származású fafaragó művész készítette.

Az „56-os áldozatok emlékterén” felállított kopjafa 28 28


Az Országzászló A trianoni béke diktátum okozta elkeseredés és fájdalom nyomán indult el az országzászló mozgalom, aminek alapgondolata: minden nemzet, minden emberi közösség alapvető joga és kötelessége az összetartozás kinyilvánítása. Ennek egyik kifejező eszköze, hogy csonka Magyarország városaiban, községeiben legyen egy oszlop, amelyen félárbocra eresztett magyar zászlót helyeznek el. 1928. augusztus 20-án szentelték fel a fővárosi Ereklyés Országzászlót, ami a legnagyobb méretű volt. Ennek talapzatában Kossuth és Petőfi szülőházából, a mohácsi csatatérről, a doberdói, galíciai csatamezőkről és az elcsatolt vármegyék területéről származó földet helyeztek el. A Magyarország ezeréves töretlen történelmi hagyományát szimbolizáló országzászlók állítása az 1930-as években felgyorsult a trianoni béke revíziójára áhítozó országban. 1941. végéig 702 országzászlót avattak, 1945-re számuk meghaladta az ezret. Minden országzászlót előbb Budapesten az Ereklyés Országzászlónál beavattak, csak ezt követően avatták fel azon a helyen, ahol a talapzatot felállították. A II. világháborút követően 1949-ig szinte minden egyes országzászlót leromboltak. A mi országzászlónk, amely országosan is az elsők között állíttatott, ezt a sorsot elkerülte, azonban díszeitől, jelképeitől megfosztották, az oszlop tetejéről az esküre emelt kezet letörték, magát az oszlopot helyéről kiemelték. A kőtalapzat felhasználásával jobbra és balra egy-egy oszlopot állítottak, ez biztosította, hogy itt a vörös zászlót is el lehessen helyezni. 1956-ban ez utóbbi két oszlopot lángvágóval kivágták, oda többé nem került vissza egyik oszlop sem. A kőtalapzat épen megmaradt, ezért azt felhasználva, a tetejére ideiglenes jelleggel „két kis zászlótartó csövet szereltek, az egyikbe a magyar nemzeti zászlót, a másikba a proletár nemzetköziség vörös zászlaját szokták állami ünnepeken elhelyezni”.35 Ezt a felemás helyzetet elégelték meg azok, akik ismerték az országzászló rendeltetését és történetét. 1993-ban rendezték meg az „öregcserkészek találkozóját”, amelyen részt vett dr. Androsics István, Fűzfőgyártelep első plébánosa, a „Szent Kapisztrán” cserkészcsapat megszervezője. Ők kezdeményezték az Országzászló teljes helyreállítását. A találkozó alkalmával – mint polgármester – ígéretet tettem az Országzászló helyreállítására. A képviselő testület a kezdeményezéssel egyetértve, megbízta ifj. Jenei Istvánt az eredeti állapot felkutatásával, ebben nagy segítséget kapott édesapjától, id. Jenei Istvántól, és id. Epres Imrétől, akik fűzfői alapítókként tanúi voltak az Országzászló 1935-ben történt felállításának. E segítségnek köszönhetően sikerült rekonstruálni a talapzat korábbi tartozékait: a díszt, az apostoli kettős keresztet, valamint a címert körül ölelő fa keretet. Id. Jenei István mutatta meg, hová helyezték el a díszes alapító okiratot és a Nagy-Magyarország helyreállítását követelők aláírását tartalmazó íveket. A munkálatok során az alapkövet sikeresen feltárták, a leforrasztott bádogdobozban viasszal lezárt, raffiával átkötött 29 29


üveghengerben megtalálták az alapító okiratot, valamint pauszpapíron aláírások százait. (Az aláírók valamennyien a gyárban dolgoztak vagy a gyártelepen laktak.) A bádogdobozt színültig töltötték viasszal, tovább növelve annak lég-, és páramentességét. Az 1994. március 15-i ünnepség fénypontja az Országzászló újjáavatása, szentelése, az alapkő ismételt elhelyezése volt, amelyen részt vett dr. Szabó Tamás országgyűlési képviselő, privatizációs miniszter is. Az alapkőbe ez alkalommal az újjáavatás és szentelés emlékiratát, a Balatonfűzfői Hírlap aktuális számát és forgalomban lévő magyar fémpénzeket helyeztünk el. A dokumentumok védelmét az eredetivel azonos módon oldottuk meg (ifj. Jenei István, felismerve a pótolhatatlan és eleddig teljesen elzárt helytörténeti értékek fontosságát, az alapkőbe történő visszahelyezésüket megelőzőn, lemásolta az iratokat, amelyek a CD mellékleten találhatóak.) 2006. tavaszán Lublóy Géza fűzfőgyártelepi lakos, a Fűzfőgyártelepért Egyesület elnöke 650 ezer forintos felajánlást tett az önkormányzat felé, azzal, hogy azt az Országzászló környezetének felújítására lehet felhasználni. Az Országzászló környezete megszépült, a fenti összeget kiegészítve készíttette el a város a díszburkolatot.

Az országzászló alapító irata és az aláírási ív egy részlete, amely jelenleg is az alapzatban található. A dokumentumot ld. részletesen a mellékelt CD-n 30


Községtől a városig Balatonfűzfő területe régészeti leletek által bizonyítottan már az i.e. XVII-XII. század óta lakott hely, újkori történetéről mégis csupán a XX. század első évtizedei óta beszélhetünk.36 „Füszfő”: telep Veszprém vármegyében, Vörösberény határában.37 „Máma”: puszta Veszprém vármegyében, Kenese mellett. Mindössze ennyit olvashatunk Fényes Elek: Magyarország geographiai szótárában a majdani településnek helyt adó, XIX. század közepi helynevek mellett. A „Kezdetek” és „Az építés” című fejezetekben igyekeztem érzékeltetni azt a lendületet, ami a gyár és a lakótelep építését jellemezte. Annak ellenére, hogy a térségben forradalmi változást hozó gyár létesítése elé számos akadály gördült és a bekerülési költségek is folyamatosan emelkedtek, a gyár és a lakótelep – azaz ekkoriban még egységesen gyártelep – építése az 1920-as évek végére lényegében megvalósult. A gyár, amely alatt mindig a Nitrokémiát értem, működése megkezdésének első percétől kezdve további fejlődést generált: így jött létre a papírgyár. A gyár termelésének fokozódása a világháborút megelőzően komoly munkaerő igényt támasztott: a kezdeti közel ötszázas gyári létszám 3000 fölé kúszott, erőteljesen feszegetve a lakótelep kereteit. 1940. júniusával kezdődően újabb lakások épültek a „belső lakótelepen”38, ekkor készültek el az M1/a, M1/b, M2/a jelű, földszint+emelet+manzárd szintű épületek a munkáscsaládok számára. Megépült a 6×2 és 6×3 elnevezésű, a gyár vezető rétegének elhelyezését célzó két tisztviselői ház. Az egyedülálló munkavállalóknak, illetve gyermektelen házaspároknak „Kisnőtlen” és „Nagynőtlen” elnevezéssel egy-egy lakótömböt hoztak létre. Ugyancsak ebben az időszakban épültek az úgynevezett papírgyári házak – „póri” papírgyári ház a nitrokémiás munkáslakás-tömbök mellett, a tisztviselői ház az igazgatósági épület szomszédságában, a kórház mellett létesült. A „külső”, tripoliszi lakótelepen kettő ikerház mellett az építkezéseken dolgozó kubikusok elhelyezésére barakképületeket létesítettek. Litéren megépült az Újtelep. A munkásság és a gyári vezető réteg elkülönítése megszokott. Így emlékezett vissza az 1930-as évek elejére 1971-ben Szabó Lajos: „…a Tölgyesi kaszinóba mi nem tehettük be a lábunkat. Csak a tisztviselő urak. Ebédelni is külön jártunk. Volt egy fehér étkezde a tisztviselőknek, meg egy tarka étkezde, a munkásoknak. A lakásokról meg jobb, ha nem is nagyon beszélek. Mi például heten, szüleimmel, négy testvéremmel egy szobakonyhás lakásban laktunk… Ha tisztviselő kért lakást, annak négy szoba járt.”39 Ezzel a lakásépítési periódussal lezárult a lakótelep kerítésen belüli kiépítése, kialakult a majdani város legértékesebb, megőrzésre és megújításra érdemes magja. Ebben az időszakban a kisebb lakásokban nem volt fürdőszoba, a deszkafedővel letakart és fürdés céljára rend31


szeresített kád a szoba tartozéka volt. A munkás tömbházakban közös mosókonyha szolgálta a mosási lehetőséget. A háború után a gyár újjá építtetett ötven kiégett lakást, és „U” épületek néven négy, egyenként 12 lakásos épületet húztak fel. Ekkor költözött ki a jelenlegi bölcsőde épületéből az Erdősi, valamint az Angyal-család, hogy helyet adjanak a vállalat által létrehozott és üzemeltetett új intézménynek. A 35 férőhelyes bölcsőde létrehozását dr. Doleschall Frigyes egészségügyi miniszterhelyettes engedélyezte 813/B/3/95/1952.sz. határozatával.40 A II. világháború megtorpanást okozott a gyár fejlődésében is, a Nitrokémia az eredeti szándéktól eltérő fejlődési irányt vett. A Veszprém Megyei Festékgyár 1948-ban kezdte meg működését a Nitrokémia ipari bázisán. Termelését évről-évre fokozva, nyereséges vállalatként működött, de a fejlődéshez szüksége volt helyben lakó, képzett vezetőkre és munkásokra, ezért a kerítésen kívül több emeletes, magas tetős házat („festékgyári házak”) építettek. Ezzel megszűnt a lakótelep zártsága. Az építkezésen dolgozó munkások számára készült a 104-es, köznevén „Bika” szálló – nyilván, mert egyedülálló férfiak lakták. Az épület számos funkcióváltáson ment keresztül, amíg végre elnyerte jelenlegi rendeltetését: az Öveges József Szakközépiskola és Gimnázium fiúkollégiumaként működik.

Vöröskő bejárati kapu az egykori almafasoron 32


A nyitás igényét felismerve bontatta el a gyár vezetősége a lakótelepet is körülvevő, őrzött kerítést és szűntette meg a litéri és fűzfői kapukat, mint oka fogyottakat. (Az eredeti kerítés egy darabja a jelenlegi bölcsőde mögött látható, a „fűzfői kapu” egyik személybejárást ellenőrző volt porta épülete Volán irodaként funkcionál.) A gyártelepi kerítés egy szakasza ma még az „M” falu telekhatárán látható, a volt iparőrség – ma lakások – épülete mellett. A kerítés körül, 1956 októberéig az ÁVH kutyákkal megerősített rendszeres járőrszolgálatot teljesített. Az őrzés feladatát 1957-től a fegyveres iparőrség látta el. A vállalat szétválását és a privatizációt követően a gyári terület őrzési feladatát magánvállalkozás végezte. A kerítés elbontásával egyidejűleg kivágták az úgynevezett almafasort. Az út, amely mellé a fasort ültették és amely a lakótelep szélső útja volt, ma Nike körút. Az 1950-es évek közepére a gyártelepen kiépült a gőzfűtés rendszere, eltűntek a fürdőszobákból a fatüzeléses fürdőszoba hengerek, a lakószobákból a vegyes tüzelésű kályhák. Gyártelepi specialitás volt a kádakba vezetett gőzcső, amin keresztül hatalmas durrogások közepette, igen gyorsan lehetett fürdővizet melegíteni. A lakóházak fűtése során keletkezett kondenzvizet vascsövön vezették ki a szabadba, ott a „C” tonnerben felfogták, kiváló kémiai tulajdonságai miatt az asszonyok mosásra

Gőzcső-hálózat a Gyártelepen 33


használták. De desztillált vízként is alkalmazható volt. Ekkoriban a télen idelátogatók legnagyobb meglepetésére a gyártelep „gőzölgött”. (A „C” tonner kiváló minőségű, fedéllel zárható, horganyzott, mintegy 100 liter űrtartalmú fémhordó volt, s a „C” üzemben használták, innen kapta a nevét. Nagy keletje volt a falusi, kertes háztartásokban, szőlőkben.) Az évtized második felében jelentős változásoknak lehettek tanúi a gyártelepet ismerők: megújult a közvilágítás (a hagyományos tányérizzós lámpák helyett addig ismeretlen higanygőz lámpák jelentek meg a közterületeken), új aszfaltburkolatot kaptak az utak. Előrelátó módon nagy befogadóképességű parkolók épültek a lakótelep több pontján. Megszüntették a sportpálya területén lévő nyíltmedencés szennyvízkezelést, helyette korszerű, a lakótelep felszíni vizeit is befogadó, előkezelő és a vállalati szennyvíztisztítóba továbbító rendszert építettek ki. Ezzel a gyár elérte, hogy a Balatonba a gyártelep területéről szennyezett víz nem tudott bekerülni. (A gyári szennyvizek tisztítás után a Sédbe, utána a Sió-Nádor csatornába, majd a Dunába folytak.) Napjainkban folyik ennek a rendszernek a korszerűsítése. A lakásokban áttértek a 380 voltos feszültségre, a védőföldeléses rendszer megfelelt a szabványoknak. A folyamatos építést megszakította az 1956-os forradalom. Többen megváltak a Nitrokémiától, többen disszidáltak, s így az ’57-es év nem úgy sikerült, ahogy tervezve volt. „Ebben az évben kezdődtek el a nagyobb beruházások, s bővült a kutatás, műszaki fejlesztés. Elkezdődtek a rekonstrukciók és a létesítmények bővítései és korszerűsítései. Az 1958. évre vonatkozó mérlegbeszámoló szöveges értékelése jelzi azt, hogy nyereséges lett a vállalat hosszú idő után. De azt is leírják, hogy milyen nehéz körülmények között jött létre ez a nyereség.” Érdekes és tanulságos a gyár akkori igazgatója, Urda Kálmán által kiadott elemzés, amelyben igyekszik összehasonlítani a háború előtti és az 1958-ban rögzített tapasztalatokat és adatokat a gyár fűzfőgyártelepi dolgozói vonatkozásában. (Fűzfőgyártelep fejlődése 12 év alatt, 1958) Kezdetekben készenléti lakótelepként, szolgálati jelleggel funkcionáltak a lakások, hiszen az ott élőknek éjjel-nappal rendelkezésre kellett állniuk, hogy bármely üzemzavar esetén azonnal beavatkozhassanak. A gyárnál betöltött munkakör és a lakás összetartozott, ez kötöttséget is jelentett, azaz nem lehetett úgy gyáron kívüli munkahelyre váltani, hogy a bentlakó nem hagyta el a lakást. A következő nagyléptékű lakásépítés az 1960-as évek első felében valósult meg, ekkor épült a Gagarin-lakótelep, amely ma a Gagarin utca nevet viseli. A 14 darab, egyenként 12 lakást tartalmazó épület 168 családnak adott otthont. Az 1962-ben kezdődött építkezést KISZ ifjúsági építőtábor szervezésével is segítették. Az 1960-as évek nagy változások előszeleit hordozták: 1963-ban a festékgyár s a papkeszi Colorchemia bevonásával a Nitrokémia egyetlen nagy vegyipari vállalattá vált. Jelentős fejlesztések kezdődtek a gyár területén, de a lakótelepen is tömeges lakásépítés indult. 34


Az építőmunkások elhelyezésére a mai Szállás utcában tíz barakképületet létesítettek. Az emeletes vaságyakkal, mosdókkal, közös mellékhelyiségekkel rendelkező szobák ideiglenes szálláshelyként szolgáltak a távolról érkezők számára. Idővel ezek az épületek rendkívül lelakottá, korszerűtlenekké váltak, ezért a gyár akkori vezetése új, korszerű munkásszálló építése mellett döntött. A 450 személyes létesítményt 1973-ban adták át. Az ingatlanban ma a „Támasz Idősek Otthona” működik.

A Nike Szálló a ’70-es években

A Nike Szálló napjainkban a Támasz Idősek Otthona 35


Sorház u 1.

A volt kiskertek helyén az 1960-as években nagytömegű garázsépítés kezdődött, a telepen 180 garázs található. Tekintettel a rendszerváltás utáni években robbanásszerűen megszaporodott gépkocsik számára, a telep fejlesztése nem sokáig halogatható. A gyártelep és ezzel Fűzfő kisvárosias megjelenését tovább erősítette a Gagarin utca alatt épült kettő darab 18 lakásos, házgyári panelelemekből épült lakóház (amelyeket a népnyelv azonnal elnevezett „lordok házának”), valamint az 54 lakást magába foglaló, kilencemeletes garzonház. Ez utóbbi mellett ABC kis áruház és szolgáltató blokk is létesült. Az 1985-ös földrengés a község szükséglakásait helyrehozhatatlanul megrongálta. Az ott lakók elhelyezésére a Veszprém Megyei Tanács, a helyi tanács és a Nitrokémia együttműködésének köszönhetően a Sorház utcában 16 összkomfortos lakás létesült. Ez volt az első alkalom, hogy a helyi tanács a lakótelep területén beruházást végzett. Ezt követően, ugyancsak a helyi tanács és a vállalat együttműködésének eredményeképpen megépült a Gagarin utca 8/A jelű épület, mellette további kettő azonos épület létrehozására alkalmas, előközművesített telekkel. Ez idő tájt a Nitrokémia támogatásával – a gyár vonzáskörzetében – jelentős magánerős lakásépítések is folytak: Tobrukban, Balatonfűzfőn, Litéren készültek társasházak, Veszprémben nagyszámú szövetkezeti lakás épült. A gyár a megyeszékhelyen ellenszolgáltatás fejében 200 lakásra egyszeri bérlőkijelölési jogosultságot szerzett. Olyan nagyszámú volt a Veszprémbe költözött nitrokémiás családok száma, hogy a gyár részükre bölcsődét és óvodát épített, a naponkénti ki- és bejáráshoz rendszeres buszjáratokat biztosított. Az l990-ben bekövetkezett rendszerváltás egy tízmilliárd forintos árbevételt produkáló Nitrokémiát, valamint jelentős, az országos átlagot messze meghaladó infrastruktúrát talál Balatonfűzfőn. 36


A rendszerváltástól napjainkig 1990-re a gyártelep környezete, a község Fűzfő-fürdői, cseberei és Szalmássy-telepi részei infrastrukturális vonatkozásban felnőttek a lakótelephez: társulati úton kiépült a vízés csatornahálózat, a Nitrokémia által megépített korszerű telefonközpont lehetővé tette a hálózat építését is, az 1986-ban átadott és gázfűtésre tervezett általános iskola gázfogadó állomása mellé megépült a községi részt is ellátni képes fogadóállomás. ABC áruházak, mozi, posta, ravatalozó, óvoda, parkolók, új utak, belvízelvezetők, magánerőből vendéglők, üzletek épültek, elkészült a közvilágítási hálózat rekonstrukciója, felújításra került a községi strand, a „Fövenyfürdő”. Számos családi ház és nyaraló épült. A rendszerváltás új alapokra helyezte a helyi közigazgatás és a Nitrokémia kapcsolatát, a törvényi rendelkezések az önkormányzatokhoz – Litér, Királyszentistván közigazgatási területével egyaránt érintett – irányították a gyár vezetését. Az önkormányzati önigazgatás alapvető feltétele, hogy a törvény által biztosított keretek között élhessen a helyi adók kivetésének és beszedésének jogával, annak érdekében, hogy e források felhasználásával is biztosítani tudja a kötelezően ellátandó feladatok végrehajtását. A Nitrokémiával nagyon sok terméketlen vita folyt ez ügyben. Az önkormányzati működés alapfeltételét jelentette a megfelelő vagyonhoz való hozzájutás: ezt a kérdést a törvény akként rendezte, hogy minden beépítetlen, belterületi, állami tulajdonban lévő ingatlant az önkormányzatoknak adott. A tulajdonhoz jutás másik formája az ingatlancsere volt. Ennek révén jutott az önkormányzat a művelődési központnak és könyvtárnak is helyet adó ingatlanhoz, valamint a stadiont jelentő ingatlan együtteshez, ellentételezésként a 72-es főközlekedési út melletti „vállalkozási terület” besorolású területet ajánlották fel. A harmadik jelentős ingatlan vagyont eredményező tulajdonszerzést annak köszönheti a község, hogy az átalakuló állami vállalatok belterületi földértéke után a Nitrokémia Nexus Kft. mintegy 185 millió forintos üzletrészéhez jutott. Az üzletrész többek között magában foglalta az üzemorvosi rendelőt, a NIKE éttermet, a NIKE Szállót. Értékénél jelentősebb volt a kisajátítás útján megszerzett tobruki, úgynevezett papírgyári strand, amely ugyancsak növelte az önkormányzat vagyonát. Fejlesztésére a Balaton Fejlesztési Tanácstól 30 millió forintot nyert az önkormányzat, de jelentős volt a magántőke befektetése is az ottani üzletekbe. A rendszerváltást követően alapvető változások következtek be a lakótelepen, fenekestül felforgatva a korábban kialakult tulajdonviszonyokat, szokásokat. A Nitrokémia 1991-ben – kedvező áron, jelentős fizetési könnyítésekkel – értékesítette bérlakásait. Ugyanakkor a lakások illetve házak aktuális felújításai már a tulajdonosokra hárultak. A döntően úszótelkes tömbházak társasházakká alakultak, ami merőben új helyzetet teremtett, a társasházak lakástulajdonosai és az általuk megválasztott közös képviselők együtt tanulták ki a működés és a megoldások fortélyait. 37


A korábban minden problémát megoldó lakótelepi műhely is megszűnt, ma lakások vannak a helyén. Ugyanakkor egyre nagyobb volt az igény a karbantartó szolgáltatások, hibaelhárítások iránt. A gyár kiváló szakmunkásai közül számosan ekkor lettek vállalkozók. A lakások értékesítésével párhuzamosan a Nitrokémia a lakótelep tulajdonjogát, ezzel együtt a fenntartási kötelezettséget is át kívánta adni az önkormányzat számára. A tárgyalások egy, a lakótelep különválási szándékát eldöntő helyi szavazást követően 1993 elején sikeresen lezárultak – ismét jelentősen nőtt az önkormányzat vagyona. Míg a vállalat hatalmas tehertől mentesült, az önkormányzat jelentős költségvetési tételt vett a nyakába (közvilágítás; utak-, parkolók-, hidak-, járdák- fenntartása, a növényzet gondozása, téli hó és síkosság mentesítés, közterületi szemét és hulladék gyűjtése, elszállítása; közterületek tisztán tartása, és a többi) Reálisan meg kell mondani, a lakótelep külső megjelenése, gondozottsága ebben az időszakban hagyott kívánnivalót maga után. (A tranzakcióval az országban egyedüli módon az önkormányzat egy római katolikus templom tulajdonjogához is hozzájutott, amit még a gyár építtetett. A képtelen helyzet megoldására számos megoldási változatot dolgozott ki az önkormányzat, mire egyházi tulajdonba került a templom.) A Nitrokémia a lakásai mellett minden, a termeléshez illetve a működéshez nem szükséges ingatlanvagyonát igyekezett értékesíteni. Számos barakképület talált így gazdára, ezekben a gyárból kivált gazdasági társaságok működnek (Tradeorg, Niketrans, Plafon LM, Szatuna). A vállalat a Mozgássérültek Veszprém megyei Egyesülete részére ingyenesen adott barakképületet, amelyben az egyesület foglalkoztatója működik. Egyik volt épületükben önkormányzati szükséglakások találhatók. Magánbefektetők irodákat és 16 lakást alakítottak ki a volt pártbizottság épületében, az átalakítással előnyére változott az épület külső képe.

A pártbizottság épülete 1962-ben és napjainkban

A helyi önkormányzat létrejöttének első pillanatától kitűzött célként szerepelt a városi cím elnyerése, azonban éppen egy évtizednek kellett ahhoz eltelni, hogy ez a reális cél megvalósuljon. A városi cím elnyerésében döntő szerepet játszott Balatonfűzfő kistérségi vonzása, amit az iparnak – elsősorban a Nitrokémiának –, s az általa létrehozott, ugyancsak na38


gyobb vonzáskörzetre kiterjedő intézményi ellátórendszernek köszönhető. A településen a gyár által alapított tűzoltóság, szakorvosi ellátást is biztosító rendelőintézet, két kocsis mentőállomás, a gyár által létrehozott és akkor is jelentősen támogatott, országos beiskolázású szakmunkásképző és szakközépiskola egyaránt működött. Sportélete ekkor „megyei színvonalú, ötvenméteres fedett uszodája révén a vidék egyik legjelentősebb úszás-utánpótlás bázisa volt. Koronglőtere országos és nemzetközi versenyek állandó színtere, önkormányzati tulajdonú sportstadionja a Balaton-part egyik kiemelkedő létesítménye. (A sportlétesítmények mindegyikét a Nitrokémia hozta létre.) Összességében elmondható, az országos jelentőségű üdülőterülettel, régióra kiterjedő, jól működő ipari munkahelyekkel, a gyár révén kiépült infrastruktúrával, közlekedési szempontból központi fekvéssel bíró település – az önkormányzat és a megkérdezett lakosság véleménye szerint is – megérett a városi címre. A benyújtott pályázat sikeres volt: 2000. július l-jével a Magyar Köztársaság Elnöke Balatonfűzfő nagyközségnek városi címet adományozott! Az önkormányzat tudatosan választotta az ezredforduló évét a pályázat benyújtására, így a siker birtokában minden kerek évfordulón együtt ünnepelhet az ország és a város. Ugyancsak tudatos volt a városavató ünnepség 2000. szeptember 30-i dátuma is, hiszen hivatalosan ez a nap a Magyar Önkormányzatok Napja. Az együtt ünneplés lehetősége ily módon ugyancsak adott.

A Balaton Uszoda építése, 1980 39


Verseny a Balaton Uszodában, 1982

A sporttelep és a Balaton Uszoda madártávlatból 40


Nemzetközi verseny a koronglőtéren

A kikötő egy részlete 41


Napjaink kérdései Ipar vagy idegenforgalom? Időről-időre szenvedélyes vita tárgya, Balatonfűzfő esetében mi lenne az előrébb való: az idegenforgalom gyorsított ütemű fejlesztése, avagy – építve a meglévő ipari hagyományokra, a kiépült ipari struktúrákra – a környezetbarát ipar telepítése? Különös aktualitást ad a kérdésnek, hogy a Nitrokémia 2000 Rt. felszámolási eljárást követően megszűnt, ezzel befejeződött a környezetszennyező tevékenység is. Az évtizedeken át végzett vegyipari tevékenység következtében felhalmozódott szennyező anyagokat az iparterületről elszállították, a környezetre káros, vegyi anyagokkal szennyezett földet kicserélték, így létrejött egy egységesnek mondható barnamezős ipari terület. A környezeti kármentesítést a Nitrokémai Zrt. végezte.

Hulladéklerakó építése (2007)

Az idegenforgalom pártján állók úgy vélik, a település munkaerő gondjait az idegenforgalmi nagyberuházások oldanák meg: 3-5 csillagos szállodák, kempingek, wellness szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, amelyek aztán a befizetett helyi adójukkal – idegenforgalmi, iparűzési, építmény – jelentősen javítanák a város önkormányzatának költségvetési egyensúlyát. Ez a tevékenység a környezetet nem szennyezi. Balatonfűzfő előtt példaként az ide42


genforgalomban sikeres Balaton-parti településeket állnak, mint jelentős idegenforgalmi adó bevétellel rendelkezők. Az egész évben működő, gyógyfürdővel rendelkező önkormányzatokhoz folyamatosan áramlik a bevétel. Úgy gondolom, gondos és reális tervezés mellett, szűkös keretek között ugyan, de van lehetőség idegenforgalmi befektetésekre. Ezek, meglátásom szerint, nem lesznek döntő hatással az önkormányzat gazdálkodására, azonban rendkívül fontos szerepet játszhatnak abban, hogy városunk megszabaduljon attól a bélyegtől, ami a korábbi nehézvegyipari tevékenység miatt rá ragadt. Mindennek eredménye kedvezően jelenne meg az ingatlanok forgalmi értékében, a befektetői szándékokban, és a többi. Ma városunkban, a Balaton partján egyedül álló módon, az a helyzet állt elő, hogy az ipartelepítés jelentős korlátokkal, de ugyancsak kedvező körülmények között megvalósítható. A Balaton-törvény szigorú rendelkezései egyedül Fűzfőn engedélyezik környezetbarát ipar telepítését, s ennek feltételei a végrehajtott környezet rehabilitációs munkákkal létrejöttek. A város fejlesztési irányait meghatározó általános rendezési terv (ÁRT) előírásai egyértelműek és harmonizálnak a törvénnyel. Az ÁRT részeként elfogadott partszabályozási terv, figyelembe véve az erdőkre, a balatoni nádasokra, a Balatonra vonatkozó törvényi előírásokat, világosan értelmezhetően megmondja, hogy mit és milyen feltételek mellett, milyen mértékben lehet tenni a tervezett idegenforgalmi fejlesztések terén. A kármentesített iparterületen, az Ipari Parkban ma mintegy hétszázan dolgoznak. Az egész évben működő ipar az, amely hosszú távon, tervezhetően biztosít megélhetést, általában nem csupán helyben, hanem szűkebb és tágabb környezetében is. Kistérségünkben nem egy község és város élvezhette hosszú időn keresztül az ipar településfejlesztésre gyakorolt kedvező hatásait. Ezzel szemben az idegenforgalmi szezon ma nem több, mint két hónap. Mindezekből számomra az következik, hogy Balatonfűzfőn – éppen a történelmileg kialakult, sajátos helyzet miatt – meghatározó szerepe az iparnak van. Ez persze nem zárja ki a kiemelt idegenforgalmi fejlesztéseket! Az idegenforgalom és az ipar egymás mellett élésére ma is számos példát figyelhetünk meg városunkban: jól megfér egymás mellett a Nitrokémia, valamint a belőle kinőtt vállalkozások, valamint a nagy múltú vitorlás- és horgászkikötők, a koronglőtér, a stadion, a Balaton uszoda, a Balatoni Bob, a kalandpark. Balatonfűzfő levegője, forrásvizei tiszták, iparterületének földje megtisztított. Bátran odaállhatunk a befektetni szándékozók elé (legyen szó iparról vagy idegenforgalomról): jöjjenek, gyarapítsák városunkat, kedvező adottságaink segítenek elképzeléseik megvalósításában! Együtt vagy külön? Városrészeink időről-időre kiújuló vitatémája ez. A kérdésfelvetésnek volt eszkalálódott végkifejlete a gyártelepi lakosság részéről indított különválási kísérlet 1992-ben. A kezdeményezők úgy gondolták, a községi – népi megnevezéssel „alsó-fűzfői” rész többet kap, a lakótelep – akkor még a Nitrokémia fenntartásában – méltánytalanul hát43


Fűzfői strand, 1998

térbe szorul, de önállóan az egy főre jutó jelentős helyi adóból magasabb színvonalat tudnának megvalósítani. Ez akkor valószínűleg így lett volna, de ma már egészen biztosan nem! A különválási kezdeményezést helyi népszavazás zárta le, amelyen a döntésre jogosultak több mint 70 százaléka vett részt, s a különválás ellen voksolt a szavazók 71 százaléka! Jó, hogy így történt! Balatonfűzfőnek ugyanis az lehet az egyik erőssége, hogy településrészeiben is változatos: a kimondottan városias Gyártelep, a fürdőéletet meghonosító Fűzfőfürdő, a csendes és családias Csebere mindegyike méltó életteret nyújt lakóinak, egymást jól kiegészítve. A tényleges városközpont létrehozása még várat magára. Megvalósulása lesz az a történelmi pillanat Balatonfűzfő életében, amikor a három településrész véglegesen egyesül, s a fenti kérdés soha többé fel nem merül.

44


Háborús történet A II. világháború családokat szakított szét, emberi sorsokat tett tönkre, s határozott meg egy életre. De a kitartás, és a töretlen bizalom néha hihetetlen történeteket produkál. Engedjék meg, hogy az érintett elbeszélése alapján közreadjak egy tanulságos történetet, amelynek a gyökerei a nagy világégésig nyúlnak vissza. Laszczik Elemér fűzfőgyártelepi általános iskolai, majd pápai középiskolai osztálytársam volt, régi jó barátom, akit édesanyja egyedül nevelt, mert édesapját, mint a háborúban eltűntet, hivatalosan holttá nyilvánították. Egy osztálytalálkozó alkalmával számunkra hihetetlen – de igaz – történettel állt elő. Szegedi Lajos, ugyancsak közös osztálytársunk, lelkesen örökíti meg a körülötte történteket fényképezőgépe és videokamerája segítségével, az elbeszélést elejétől a végéig felvette, így könnyű dolgom van annak közreadásával. Az elbeszélés ennek megfelelően egyes szám első személyben íródott: „Gyerekkoromban mindig arról álmodtam, de nem mondtam el senkinek, hogy édesapám egyszer leszáll a focipályán, kiszáll a gépből – repülős volt –, és ezzel mekkora örömet fog nekem szerezni! Halotti anyakönyvi kivonatunk ugyan volt, de azt úgy állították ki, hogy – nem találták meg a holtestet – a háború során eltűnt! Amióta tehettem, kerestem őt. Körülbelül a 60as évek közepén kaptam egy kis támpontot: Münchenben van egy keresőszolgálat, a Nemzetközi Vöröskereszt működteti. Írtam nekik, kaptam is valami választ, mindig egy kis bíztatást, apró jeleket, hogy érdemes tovább folytatni a kutatást. Több Nyugaton élő ismerősöm igyekezett segíteni. Egyikük – aki hajdan gyártelepi volt – személyesen is járt ebben a központban, s ő mondta, szerinte tudhatnak valamit, de nem adják ki az adatokat, mert akkor még állt a vasfüggöny, másrészt ő nem volt közvetlen hozzátartozó. Javasolta, menjek ki személyesen Münchenbe, de ez akkor nem volt olyan egyszerű. Bevallom, ez volt az egyik oka, hogy a családdal együtt 1981-ben kint maradtunk nyugaton. (Tudni kell, osztálytársam korábban az NDK-ban élt német feleségével, s Magyarországra történt hazatérésüket követően – az akkori terminológia szerint – „disszidáltak”. – A szerző) Az NDK-ban is próbálkoztam a kereséssel, de ott szintén megállt a dolog. Amikor aztán már az NSZK-ban éltünk, lementem Münchenbe, ahol a kezembe nyomtak egy címet: 1976-ig Amerikában itt lakott. Ekkor döbbentem rá, érdemes keresni, mert él! Münchenben azt is elmondták, hogy ők tovább nem tudnak segíteni, mert Amerikában (USA – a szerk.) nincs lakcím bejelentési kötelezettség. Ekkor a Kanadában, Amerikában élő, ugyancsak volt fűzfői ismerőseimet vontam be a kutatásba, de igazán nem jutottam előre. 1987-ben hazajöttünk nyaralni és készültünk Jugoszláviába, amikor meglátogattuk egy rokonunkat. Ők újságolták, hogy valaki keresett Ausztráliából. Nem nagyon hittem el, mert 45


én ott senkit nem ismertem. Az illető azt állította, hogy az unokatestvérem. Itt hagyott egy névjegykártyát, én azonnal írtam neki, egy hét múlva jött a válasz. Így tudtam meg, hogy ő az anyai ágon első unokatestvérem, már régóta keresett engem. Frankfurtban találkoztunk, ahol elmondta, 1951-ig együtt éltek apámmal Nyugat-Németországban. Édesapám akkoriban az amerikaiaknál dolgozott, amikor egy tábornoktól kiváló ajánlatot kapott: menjen ki Amerikába, mert ott ilyen emberre van szükség. A rokonaim ugyanakkor úgy döntöttek, hogy ők Ausztráliába települnek ki. Olyan gyorsan zajlott az egész, hogy egymást szem elől vesztették. Ezt követően ők is össze-vissza keresgették egymást. Ekkor már egészen biztos volt számomra, hogy az édesapám él! Unokatestvérem is bíztatott, hogy keressem tovább, mert bizonyítottan él, de nem tudtam, hogyan? Németországban történt. Egy napon olvastam az újságban, hogy Habsburg Ottó előadást tart a városunkban. Gondoltam, megnézem. Nagyon jól beszélt, igen mély benyomást tett rám, ezért az előadás után odamentem hozzá és megszólítottam – magyarul! „Maga magyar?” – kérdezte és ezzel beszélgetésbe elegyedtünk. Szó szót követett, mindenféle téma – otthoni politikai helyzet, Európa, és a többi – terítékre került. Ekkor 1991. január 11-ét írtunk. Egyszer csak eszembe jutott: micsoda nagy ember, biztos komoly összeköttetésekkel rendelkezik. Ezért megkérdeztem, tudna-e segíteni édesapám felkutatásában? Elmondtam neki

Az „alagút.” A földalatti erőmű egyik lejárata 46


röviden a történetünket, azt, hogy apám él, de negyven éve nem jutok a nyomára. Azt válaszolta, megpróbálja, de nem ígér semmit. Kérte a szükséges adatokat, amiket levélben írtam meg neki. Volt még egy levélváltásunk, majd május 21-én kaptam a választ, röviden, szabatosan fogalmazva: „Tisztelt Laszczik úr! Itt a kért személy címe, telefonja.” Le voltam döbbenve! Szabályosan remegett a kezem-lábam a nagy izgalomtól! 1991. december 22-én az USA-beli Cranfordban személyesen találkoztunk. Ez az érzés leírhatatlan! Kiderült, édesapáméknak katonatisztként a háború vége felé az volt a feladatuk, hogy a székesfehérvári repülőteret az oroszok elől menekítsék meg a németeknek, amit sikeresen végre is hajtottak. Ennek következtében tartott attól, hogy Magyarországon háborús bűnösként fogják kezelni, annak minden következményével együtt. Ezért inkább úgy döntött, nem tér haza. Németországból rendszeresen írt nekünk, de ezek a levelek mindig visszamentek. Később azt a hírt kapta, hogy a házunkat lebombázták, édesanyám és én meghaltunk. A ház valóban kiégett, de gyújtogatás következtében, a család ekkor a gyártelepi alagútban tartózkodott, tehát nem esett bántódásunk.41 Mivel haza nem jöhetett, s úgy tudta, a családja sem él, elfogadta a tábornok ajánlatát, s kiment Amerikába. Új életet kezdett. Édesapám viszonozta a látogatást, s eljött Fűzfőre.” A mintegy négy évtizedes, az életbe vetett hittel végzett kitartó kutatás eredményre vezetett! A súlyos emberi tragédiákat okozó háború egy kicsiny epizódja boldogan ért véget. Az édesapa kalandos élete – aki tehetséges festő, feltaláló, a Magyar Szent Korona másolatának elkészítője is volt – külön könyvbe kívánkozna. Mint ahogy a háború utáni legnehezebb időkben a fiát egyedül nevelő édesanya küzdelme is!

47


Az utókornak szólok Megvallom őszintén, amikor elhatároztam, hogy megkérdezek néhány, általam jól ismert embert a múltról, nem gondoltam, hogy mekkora fába vágom a fejszém! Sejtettem, hogy az élőbeszéd és a leírt szöveg összhangjának megteremtése – oly módon, hogy sem tartalmilag, sem stilisztikailag nem sérül a mondanivaló – nem lesz könnyű feladat. Azt is számba vettem, hogy a felkért személyek nem mindegyike lesz elérhető, illetve némi rábeszélésre lesz szükségem a beszélgetés felvállalásához. Gondoltam rá, gondot okozhat a terjedelem. Egyvalamire azonban nem számítottam: az interjúalanyok mindegyike az ismeretek olyan tárházával lepett meg, hogy rá kellett döbbennem: ezt a munkát folytatni kell! Kötelességem felkutatni mindenkit, aki tanúja a múltnak, aki még teljesebbé teheti ismereteinket: Jómagam is most hallottam először például a „cirkuszról” Lányi Róbert visszaemlékezésében, vagy most értesültem első kézből Udvarhelyi Erzsébettől, hogy Balatonfűzfőt tudatosan nem bombázták a szövetséges csapatok a II. világháborúban. Még inkább rádöbbentettek a személyes visszaemlékezések fontosságára az anyaggyűjtés során újraolvasott Andrássy Antal: „Évek-emberek”, illetve Szőnyeg János: „Fejezetek Balatonfűzfő történetéből” című könyvek. Szomorúan kellett megállapítanom azt is, hogy a korábbi emlékezők közül nagyon sokan eltávoztak közülünk, így emlékezéseik ma már értékes örökségünk részét képezik. Interjúimat videokamera felhasználásával készítettem. A kép- és hanganyag archiválás után hosszú időre megőrzi az elmondottakat, forrásául szolgálva további kutatásnak. Természetes, hogy a múlt kutatójának figyelmét sok minden elkerülheti: ezért örömmel venném, ha ismereteiket, akár írásos, akár az itt ismertetett video-interjú formájában megosztanák velem. Hagyjunk minél többet az utókorra!

48


Gyártelepi „szólások” A gyárral, a gyári munkahellyel, a lakóteleppel összefüggő néhány kifejezés és fogalom, amelyek kibontása és magyarázata további kutatásokat igényelnek. Szülő a gyerekének: „Mire másodszor fúj a gyár, itthon legyél!” „Nitrós vagyok” „A gyárban dolgozom” „Három műszakban dolgozom” „5+2-es vagyok” (3+1-es vagyok, stb.) „Műszakozom és visszafelé váltok” „Hideget (meleget) írattam” (ételt) Szülő a gyerekének: „A kerítésen kívül nem mehetsz!” Gyári bakancs Viharkabát Védő (munkaruha) Szocialista brigádmozgalom Kommunista szombat Klór-riadó Szülő a gyerekének: „Meg ne tudjam, hogy a gőzcsöveken mászkálsz!” Szülő a gyerekének: „Meg ne tudjam, hogy a medencében fürödtél” Munkásvonat Haszonanyag bolt „Elmegyek a Kultúrba!” Szülő a gyerekének: „Meg ne tudjam, hogy az almafasorban almát szedtél!” Szülő a gyerekének: „Meg ne tudjam, hogy a bunkerekben játszottál!” Szülő a gyerekének: „ Hozz be X vödör kondenzvizet a kádba, mosáshoz!” Szülő a gyerekéhez: „Vidd ki a szőnyegeket a porolóhoz és porold ki őket!” Szülő a gyerekéhez: „Meg ne tudjam, hogy gyufával játszottál!” (Lőporgyári ltp.!) Telepgondnokság Munkásjárat (autóbusz) Bejáró dolgozók Törzsgárda szabályzat és tagság További kutatást igénylő témák: A tűzoltóság története • Tripolisz története • Bunkerek (óvóhelyek) a gyárban és a lakótelepen • A gyári balesetek története • A gyár privatizációjának története 49

A GYÁR SZÜLTE VÁROS RÖVID JEGYZETEK BALATONFŰZFŐ TÖRTÉNETÉHEZ

Recommend Documents