XXV/47 * 2016. november 25. péntek
A fotós, a madár és a gép
Az örökké tartó pillanatok különös varázslója Kis Dávid
l 9. old.
2
Váci Napló
Váci Napló
3
Egy BMW égett a kompnál, az emberek érdeklődve figyelték K
émek harcoltak Vácott, a komp lejárójánál. Igaz, a történetből csak egy kis szeletkét láthattak az arra járók a hét végén, mindössze an�nyit, hogy egy jó kiállású BMW felrobbant és nagy lánggal égett egy darabig. l munkatársunktól
A tűzoltók adott jelre hamar eloltották a lángokat,
nem készül majd tűzvizsgálói jelentés. Egy dél-koreai filmet forgattak városunkban. Ennek egyik jelenete játszódott a révállomásnál. “Lezárták a Duna-partot, gyalogos és autós forgalom se mehetett keresztül kb. 20 percig, még a futókat, gyalogosokat is visszafordították” – számolt be a történtekről egyik olvasónk, Szilágyi András.
nyítással gyújtották be. Nem volt sok idejük a felvételre, mert a kompközlekedést nem állították le és mire visszajött a komp a túloldalról, le kellett forgatni a jelenetet. Az égő autót a hivatásos tűzoltók oltották el, teljesen kiégett belülről. “Megnéztük, motor nem volt benne, de még a lámpákból az égőket is kivették. A robbanás elég nagy erejű volt, még 50 méterről, ahonnan a
A külhonban élő nők kihívásai l munkatársunktól Érdekes programot ajánl a Lyra Könyvesház november 30-án szerdán 17 órakor. Vác szülötte, Szűcs Nóra külföldön élési tanácsadó és tudományos kutató mesél a külföldi életről és a külhonban élő nők kihívásairól Szárnyak és gyökerek könyve kapcsán. A kötetben, a szerző gazdag tapasztalataiból kiindulva, 27 kiköltözött magyar nővel készített interjúra építve mutatja be a külföldi élet lehetőségeit és nehézségeit. A találkozón közreműködik Macskás Boglárka, bevezetőt mond Danka Miklós, az Ursus Libris kiadó vezetője. n
Gyertyagyújtás
senki sem sérült meg és ahogy mondani szokták, az anyagi kár jelentős. Most azonban
Az autót valami éghető anyaggal locsolták meg belülről és kívülről is és távirá-
felvétel készült, lehetett érezni az arcunkon a melegét” – írja András. n
Immár hagyomány, hogy a KDNP váci szervezete advent vasárnapjain gyertyagyújtást szervez. Az elsőt november 27-én 18 órakor Beer Miklós püspök gyújtja meg a Fehérek temploma mellett, a Szent Hedvig szobornál. A következő vasárnapokon Detre János evangélikus lelkész, Csuka Tamás tábori püspök és Meláth Attila baptista lelkész gyújtja meg a gyertyát. n
Anya és lánya az utca helyett Vácra költözhetett N emrégiben új otthont kapott egy nehéz sorú anya és lánya Vácott a Református Szeretetszolgálat jóvoltából, az új otthont a Katolikus Karitász bútorozta be a családnak. A Református Szeretetszolgálat több ezer nehéz helyzetben lévő embernek segít évről évre: a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampánya idén az ő munkájukat segíti. l MTI Hat évig élt egy zuglói lakásban Vámosi Andrásné a lányával. A bérleti díj olyan magas volt, hogy mire kifizettek mindent, élelemre már nem jutott a megmaradt nyugdíjból. A hajléktalanná válás szélére sodródtak, amikor váratlan segítség érke-
zett. A Református Szeretetszolgálatnak köszönhetően egy váci lakásba költözhetett a két asszony, ahová a szükséges a bútorok a Katolikus Karitász jóvoltából érkeztek. Lakbért nem kell fizetniük, csupán a rezsit. Mindent megkaptak, ami egy háztartásban alapvetően szükséges, már csak egy mosógép hiányzik. A Református Szeretetszolgálat évről évre több ezer nehéz helyzetben élő embernek segít, az adventi időszakban több adománygyűjtő akciójuk is van. Lutár Balázs, a szociális programok vezetője arról beszélt az M1 közszolgálati csatorna híradójának, hogy a karácsonyt megelőző időszakban különösen nagy fontossággal bír az, hogy minél többen álljanak az ilyen kezdeményezések mellé, mert minden segítségre szükség van.
A Magyar Református Szeretetszolgálat munkáját segíti az idén az MTVA jótékonysági akciója, a Jónak lenni jó is. Ehhez az akcióhoz is évről évre egyre többen csatlakoznak – ezúttal például Jean-Paul Belmondo francia színész is. De folyamatosan érkeznek a magyar művészek és színészek felajánlásai is. „A Virtuózok például rögtön csatlakoztak hozzánk, valamint Bogányi Gergely koncertet ad december 4-én Vácott a Református Szeretetszolgálat támogatására” – mondta el Siklósi Beatrix, az MTVA Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője. Az MTVA tehát továbbra is várja a felajánlásokat: a befolyt adományokból a Kárpát-medencében élő rászorulókat segítik majd. n
4
Váci Napló
A nyilvános vécéken pörgött a testület, viccet csináltak az előterjesztésből S ok fontos napirendi téma, de viszonylag rövid ülés, komédiába átmenő mobilvécés téma - ez jellemezte dióhéjban a múlt heti testületi ülést. l munkatársunktól fotó: Sándor Lajos A magyar nyelvért díj A tanácskozás megkezdése előtt vehette át A magyar nyelvért díjat, a técsői diáklány, Gajdos Renáta (képünkön). Ezt a kitüntetést még 2015-ben alapította az önkormányzat, azzal a céllal, hogy díjazzák azokat a fiatalokat, akik a magyar nyelv tanulása során kimagasló eredményeket értek el. Szintén az ülés elején tartott tájékoztatót Verebélyi Ákos, a Váci Tankerület vezetője a szervezetet érintő változásokról. Mint elhangzott: három tankerület - Vác, Szob és Szentendre - került összevonásra, melynek központja Vác lett. A vezető kiemelte, hogy az iskolák január 1-től kerülnek a központ gondozásába, a technikai munkatársak is „átigazolnak” hozzájuk, mindenkit átvesznek és a bérek és juttatások sem változnak majd. A vécé témája mozgatta meg legjobban a képviselőket Napirend előtt a szokásos témák kerültek szóba: lejárt idejű határozatok, bizottsági döntések, jelentősebb beruházások. Itt volt szó ismét arról is, hogy Matkovich Ilona (SZAVAD) egy adminisztrációs hiba miatt a múlt hónapban kikerült a köztartozásmentes adózói adatbázisból, de már vissza is került oda. A börtönnel való együttműködés volt az első napirendi téma. A rövid, ám de tartalmas beszámolót Kopcsik Károly dandártábornok tartotta meg. Ismét több fontos kérdés merült fel a Váci Városfejlesztő Kft és tagvállalatainak
szeptemberi beszámolójánál. Többek között az utak karbantartásáról, a közvilágításról és a cégek tartozásáról esett szó. Elfogadták még a közbeszerzési tervet, a holding új ügyvezetőjének felmentését a két cégnél betöltött összeférhetetlensége alól, valamint
rendeletet, mely már csak a fák gondozásától tiltja el a lakosságot. Illetve Ferjancsics László javaslatát befogadva kiegészült azzal a passzussal, hogy természeti károkból eredő pusztulás esetén is kötelező lesz közterületeken a fapótlás. Még egy rendeletmódo-
hogy ismét pályázatot írnak ki az Észak-Pest Megyei Területfejlesztési Kft igazgatói posztjára. A pénzügyi kérdésekre áttérve megszavazták a likviditási jelentést, az első három negyedév gazdálkodásáról szóló beszámolót. Tárgyaltak a jövő évi költségvetési koncepcióról is. Bóth János (MSZP) felszólalásában jelezte, ezt a tervet sem tudja támogatni, mert szerinte pénzügyileg nem áll stabil lábakon a város. Matkovich Ilona itt azt mondta, hogy fontos lenne, ha bekerülne a költségvetésbe a művelődési központ és az óvodák fejlesztése, valamint bölcsődék létrehozása és a könyvtár fejlesztése is, de ezt a többség nem támogatta, ahogy Ferjancsics László (Együtt-Vácért) parkőri és parkkarbantartási feladatairól szóló javaslatát sem. Elfogadták viszont az idei költségvetés rendeletmódosítását és az élelmezési nyersanyagköltségek meghatározásáról szóló rendeletet, valamint a folyószámlahitelkeret szerződését is. Módosították a fás szárú növények védelméről szóló
sítás volt: a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások igénybevétléről és a fizetendő térítési díjakról. Három alapítóokirat módosítása után a buszok jegyárainak felülvizsgálatáról tárgyaltak. Osztották a biztottság véleményét, így jövőre nem lesz áremelés, ahogy a közterülethasználati díjak és a behajtási engedélyek tarifái sem változnak. Az ingatlanok hasznosításának és bérbeadásának megtárgyalása után következett volna az adóhatóság megke-
resése tárgyú napirend, de ezt még kezdéskor az ügyrendi bizottság javaslatára levették a témakörök közül. A négy baloldali képviselő által benyújtott javaslatban az adóhatóságot kérték volna, hogy nyújtson tájékoztatást arról, hogy miért került ki Pető Tibor alpolgármester már több mint egy éve a köztartozás mentes adózói adatbázisból. És itt következett a leghos�szabb napirendi tárgyalás: Ferjancsics László javaslata a játszótéren mobilvécék kihelyezéséről. A többi fontos kérdéshez nem szóltak annyian hozzá, mint ehhez. Mivel több képviselő jelezte, hogy az ő körzetében, a szülőkkel egyeztetve, nincsen igény vécékre, ezért az előterjesztő javaslatát megváltoztatva, mindössze két helyszínre kérte: a deákvárira és a Zöldfa utcaira. De ez sem talált támogatásra. Manninger Péter (Fidesz-KDNP) például azt javasolta, hogy a baloldal dobja össze a pénzt a „budikra”. A többség a higiéniai problémák miatt nem támogatta az előterjesztést. A több mint másfél órás ebédszünet után a képviselői reagálásokkal, hozzászólásokkal és kérdésekkel fejeződött be a nyilvános ülés. Díjról döntöttek Zárt ajtók mögött döntöttek a Vác Város Sportjáért kitüntetésről, melyet ebben az évben Magyari József atlétika edző és Galambos Péter - immár négyszeres világbajnoki érmes - evezős érdemelte ki. Az várható utolsó testületi ülése december 15-én lesz. n
Váci Napló
5
Jótékonysági koncerttel Kiegészült a kábítószerügyi egyeztető fórum indul a Téli Ünnepi Napok A marihuána egyre több
A
Téli Ünnepi Napok a karácsonyi és újévi ünnepkörtől egészen a farsangig tartó időszakot felölelő programsorozat, amelyet immáron 11. alkalommal rendez meg a Madách Imre Művelődési Központ. l munkatársunktól
Idén rendhagyó koncerttel veszi kezdetét: az MTVA felkérésére Bogányi Gergely jótékonysági hangversenyt ad a Bogányi zongorán december 4-én, vasárnap 19 órakor a művelődési központban. A koncert bevétele az idén 10 éves Református Szeretetszolgálatot támogatja. Ingyenes belépőjegyek igényelhetők a jegypénztárban - jelentette be a rendezvény hétfői sajtótájékoztatóján Retzler Péter igazgató. Az intézmény az év leghidegebb hónapjaiban is gondtalan kikapcsolódást ígér változatos programjaival, melyben helyet kapnak családi és gyerekprogramok, könnyű- és komolyzenei koncertek, rockopera, musical és színházi előadások, valamint stand up is. A tájékoztató elején Borossa Zsóka, az adventi vásár főszervezője invitálta meg a váciakat a rendezvényre. - December 2-án ajándékosztó Mikulás fogja a gyereke-
ket várni, illetve egy interaktív műsor is lesz. Sikerült nekik egy meglepetést is szervezni, ezen kívül arcfestéssel és lufihajtogató krampuszok is fogják őket szórakoztatni. Mindez ingyenesen vehető igénybe. Családi napot tartunk december 10-én, amire egy interaktív Betlehemesselkészülünk - mondta. A gyerekprogramok mellett persze a felnőtteket is várják, forraltborral, utcabállal, disznóvágással. A Téli Ünnepi Napok színes programjaiból emelt ki jó párat Retzler Péter. - Az esztendő utolsó hónapjának rendezvényei a karácsonyi és újévi ünnepkörre való ráhangolódást teszik lehetővé. December 11-én a Thália Művészeti Egyesület Gyémánt Musical Stúdió Ifjúsági csoportjának Karácsonyi harangok című ünnepváró előadását nézhetik meg az érdeklődők. December 17-én délután a NyitraDrazovce-i Hagyományőrző Együttes a környékbeli szlovák népszokásokat mutatja be, este pedig az Antonio Vivaldi Kamarazenekar Dónusz Katalin énekművésszel és Homoki Gábor hegedűművésszel ad ünnepi hangversenyt. A részletes program megtalálható a www.mimk.vac.hu honlapon. n
helyen már szimpla dohányáru A tudatmódosító szerek bűvkörébe kerülve nagyon könnyű elindulni a lejtőn, és ennek kapcsán egyszerűbb másokra hárítani a felelősséget, semmint elfogadni, belátni, hogy ez mindenkinek a saját döntésén múlik hangzott el a Váci Kábítószerügyi Egyeztető Fórum hétfőn tartott közgyűlését követő, hetedik, nyolcadik osztályos diákoknak rendezett ismeretterjesztő fórumon. l Ribáry Zoltán A kábítószerügyi egyeztető fórum közgyűlésén csatlakozott a tagszervezetek köréhez
a Váci Tankerületi Központ és a Váci Szakképzési Centrum is. A közgyűlést követő - a Váci Közéleti Egyesület, az önkormányzat intézményfelügyeleti
és humán osztálya és a városi rendőr-kapitányság szervezte ismeretterjesztő rendezvényen hat általános iskola csaknem háromszáz hetedik és nyolcadik osztályos diákja vett részt. Dr. Németh Zoltán preventor előadásának felütéseként azzal szembesítette hallgatóságát, hogy a függővé válás, illetve ennek elkerülése kapcsán senki nem mutogathat másokra, nem háríthatja a felelősséget a környezetére, hiszen a döntés mindenkinek saját személyes joga. - Tényként leszögezhetjük, hogy a világ egyre megengedőbb a kábítószer használat terén. Hiszen például a marihuána mind több helyen szinte szimpla dohányárunak számít. A túlzott alkoholfogyasztás még hihetetlenebb mértékű. Pedig lehet másként dönteni, tartózkodni, mérsékletesnek maradni. Csak hát ehhez erősnek kell lenni, számításba véve azt is, hogy a függőség milyen egészségügyi kockázatokkal jár mind pszichés értelemben, mind a szívés érrendszeri illetve egyéb szervi megbetegedések vonatkozásában -hangsúlyozta a szakember. Az ismeretterjesztő eseményen a diákok előadást hallhattak a kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi kérdéseiről is. n
6
Váci Napló
Alig két évvel az átadás után a váci vasútállomás már kezd lepusztulni? K
ét éve adták át a felújított váci vasútállomást, néhány napja az Indóház internetes szakportál újságírója, Zöldi Péter járta végig a peronokat, épületeket és sok érdekes dolgot tapasztalt. l munkatársunktól
“Vácon járunk, ahol a három évvel ezelőtt izgatottan figyeltük, ahogy a markológép kiemeli az első kanál földet a készülő aluljáró helyén, fúrás, vésés, bontás hangja hallatszott az állomásépületből, friss-szürkén csillogtak a még féktuskóport nem látott betonaljak az őszi esőben a hengerelt kőzúzalékon, találgathattuk, melyik felsővezetéktartó toronyoszlop marad meg, melyik megy a levesbe” – olvasható az írásban. A szemle eredménye elég lehangoló – derül ki cikkből. Rejtélyes jelenség az aluljáróban az oldalfal és a padlóburkolat találkozásánál, bo-
kamagasságban végighúzódó, nedvesedésre emlékeztető sötét sáv. Mivel maga a kőburkolat nem vízáteresztő, még épületfizikai előképzettséggel is csak találgatni lehet az okokat. Félő azonban, hogy az egyenlőre csak esztétikai szintű jelenség idővel anyagkárosodásba megy át. Egy nagy területen a lépcső melletti falrészről hiányzik a vakolat, több helyen a szige-
felőli főbejáratnál még a nyáron döntötték ki a süllyedő pollert – a “süllyedő babát” -, egy most is látható lánc november elején vált a kompozíció részévé. “Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vác város főmérnökét megkérdezve fény derült arra, hogy a város a süllyedő poller javítási költségei tekintetében perben áll azzal a céggel, melynek járművezetője
Fontos javítás a folyóparti töltésnél
A
Duna kimosta a kerékpárút alatt a töltést a Molnár utcai lejárónál, halaszthatatlanná vált a helyreállítás. l R. Z.
A Váci Városfejlesztő Kft. munkatársai első lépésben betonnal kitöltötték a nagyjából másfél köbméteres üreget, ezt követően pedig a meder
oldalában csaknem húsz köbméternyi nagy méretű követ is leraktak, ezzel megerősítve a kőrézsűt, a kerékpárút támfalát. Forrás: Váci Városfejlesztő Kft. n telés ellenére a csapadékvíz becsorog – derül ki a fotókkal bőven illusztrált írásból. A vasút kezelésében lévő, de az állomás vasútüzemi működésével lazább kapcsolatban lévő terület valódi senkiföldje. A Széchenyi utca
a kárt okozta. A perek előbbutóbb véget szoktak érni, azután pedig vélhetően minden tip-top lesz ismét az állomás előtti téren. Feltéve, hogy a romlás virágai addig nem burjánzanak túlságosan el” – írja az Indóház szakújságírója. n
Szűcs Istvánné születésnapi köszöntése
A
90. életévét nemrégiben betöltő Szűcs Istvánnét, Cecília nénit ünnepelték november 22-én a Burgundia utcai idősek otthonában. A szépkorú lakót Fördős Attila polgármester és Mohácsiné Dim Rita, az intézményfelügyeleti és humán osztály vezetője is köszöntötte, átadva neki az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszes oklevelet és a város ajándékát. n
Mikulás véradás December 5-én (hétfőn) 8-tól 17 óráig a váci vérellátóban (a kórház mellett) Mikulás napi véradást szerveznek. A véradáshoz személyi igazolvány, TAJ és lakcímkártya szükséges. Véradás előtt étkezzen és igyon sok folyadékot! A véradók között kisorsolunk 5 db 5.000 Ft-os vásárlási utalványt! Adj vért, adj életet!
Váci Napló
7
Klampár és Pattantyús jól elkalapálta az elítélteket M
ielőtt bárki is összevonná a szemöldökét a cím elolvasása után, tegyük hozzá gyorsan: az eset a Váci Fegyház és Börtönben történt és a harc a pingpong-asztalok mellett dőlt el. A magyar legenda, Klampár Tibor és a többszörös bajnok Pattatyús Ádám ugyanis az elmúlt héten a rácsok mögötti világban járt és játszott nem is egy mec�cset az arra vállalkozó elítéltekkel. Akik között hatszoros magyar bajnok és a Váci Reménység csapatának tagja is megtalálható volt. l Furucz Zoltán
A börtönben zajlik az élet, nem ritka, hogy kintről hívnak meg előadókat, sportolókat, hiszen erre nagyon nagy az igény odabent. A mostani találkozónak története van, hiszen jelenleg Vácott tölti a büntetését Pagonyi Róbert, aki többszörös magyar bajnok, s ha nem keveredik olyan helyzetbe, amelyet el-
mondása szerint már százszor megbánt, lehet, hogy most ő is vendégként pingpongozott volna a rácsok mögött. - Nekem a Klampár Tibor volt az edzőm, s amikor 2010-ben megnyertem a magyar bajnokságot, rá tíz napra vittek el a rendőrök. Itt bent rendszeresen játszom, arra készülök, hogy ha kikerülök, újrakezdem az asztaliteniszezést. Ha minden rendben megy, kevesebb mint hetven nap múlva szabadulok és számomra a cél nem lehet más, mint ismét a magyar bajnokság megnyerése - mondta Pagonyi Róbert. Sokan csak azért jöttek el a találkozóra, hogy autogrammot kérjenek a két kiváló sportembertől és megnézzék, mit tud ma Klampár Tibor, aki nemrég töltötte be a hatvanharmadik életévét. Ott volt a börtönben két éve indult rádió, a Rács FM stábja is és természetesen a végén interjút is készítettek a vendégekkel. - Azt tapasztaljuk, hogy itt, a rácsok mögött is nagy az érdeklődés az ilyen dolgok iránt, szerintem a mostani
felvételünknek is sok hallgatója lesz - mondta Monos Viktor. Ő ugyan nem pingpongozott, mielőtt alaposan megváltozott a sorsa, öttusázott és aztán kaszkadőrként dolgozott. Szerepelt filmekben nem is egyszer, a legveszélyesebb jeleneteket is felvállalta. Idebent tud edzeni, készül a másfél év múlva sorra kerülő szabadulására. Ami fontos számára, hogy kollégái visszavárják. - Időnként kipróbálom, hogy megy-e még a hátraszaltó, de szerencsére simán meg tudom csinálni - teszi hozzá. Viktor a rádiós csapat tagjaként volt jelen a találkozón, Bálint István viszont egészen jól kezelte az ütőt. Nem véletlenül, korábban ugyanis a Váci Reménység asztalitenisz csapatában játszott. - Hetente kétszer tudunk sportolni, de nagyobb ünnepeken rendezünk házi bajnokságot is, ezen, ha lehet, mindig elindulok. A rendszeres elfoglaltság nagyon fontos idebent, ha az ember szeretne majd egyszer visszatérni a normális életbe - jegyezte
meg a kosdi fiatalember, aki egy nagyon pörgős meccset játszott Klampár Tiborral. Az idő hamar eltelt, a találkozó végén még összeálltak egy csoportképre azok, akik vállalták a nyilvánosságot. Külön megkérték a két vendéget, hogy tartsák a kezükben azt a két, fém cellában ülő, rabruhás alakot formázó cserépbabát, amelyeket ajándékba kaptak. - Lehet, hogy meglepő, de nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó volt a hangulat, jót játszottunk és láttam a srácokon, hogy tényleg érdekli őket a dolog - mondta Pattantyús Ádám, aki a lengyel bajnokságban üti a labdát a zöld asztalnál. - Már elég régen jártam börtönben, van annak vagy harmincöt éve - foglalta össze Klampár Tibor az élményeit. - Amikor bejöttem most, egy kicsit izgultam, mert egy különös világ ez. A Pagonyi Robi javaslatára az intézet kért meg minket, hogy jöjjünk el, szívesen teljesítettük a kérését. Remélem, vele is, és a többiekkel is majd kint is találkozom a versenyeken. A fotózás után lassan ballagunk lefelé a lépcsőn. Klampár Tibor megáll egy pillanatra: - Azért megizzasztottak ezek a fiúk - töröl egyet a homlokán. n
8
Váci Napló
A magyar nyelv napját ünnepeltük 2
011. szeptember 26. óta november 13-án ünnepeljük a Magyar Nyelv Napját. Az országgyűlés által törvénybe iktatott hivatalos ünnepnapja ez a magyar anyanyelvű embereknek: tisztelgés a múlt felé - ugyanis 1844-ben ekkor fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, 1844. évi II. törvényt - de alkalom a nyelv által hordozott értékek számbavételére, a nyelvhasználat tudatosítására, nyelvi kultúránk fejlesztésére is. l Kmettyné Balogh Zsuzsanna
A váci civil nyelvápoló társaság, a Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete - amelynek elnöke a közismert nyelvművelő, Dóra Zoltán - a jeles alkalomra egy jeles előadót hívott meg a nyelvbarátok nagy örömére. Dr. Balázs Géza nyelvész, egyetemi tanár, a Kossuth Rádió sokak
által hallgatott nyelvművelő műsorának, az esténkén jelentkező „Tetten ért szavak”nak szerkesztő műsorvezetője, többször járt már városunkban - most nyelvünk állapotáról, a napjainkban zajló nyelvi változásokról tartott előadást. November 15-én a Katona Lajos Városi Könyvtár adott helyet a sokakat vonzó eseménynek. Bár a csillárokon - szerencsére - nem lógtak, de minden pótszéket elfoglaltak az érdeklődők. Balázs Géza a tőle megszokott közvetlenséggel és humor-
ral teremtett oldott hangulatot abban a röpke egy órában, amit körünkben töltött. Természetesen, feszes menete volt előadásának: sorra vette a különböző nyelvi szinteken - hangok, szavak, kifejezések - zajló nyelvi változásokat, amelyek egyik legnagyobb hatású gerjesztője az az informatikai „forradalom”, ami a 80-as években indult hazánkban és a számítógépek, az internet és a különféle mobil eszközök használatának elterjedését eredményezte. Ezek az eszközök lehetőséget nyújtottak egy felgyorsult, folyamatos információcserére,
Így vásárol(t)unk mi
Nemzedékek találkozója az idősek klubjában
A
vásárlással kapcsolatos tapasztalatok, vélemények kerültek a középpontba a Magosfa Alapítvány és a Vác Város Önkormányzatának Idősek Otthona és Klubja szerdai közös programján. l Ribáry Zoltán
A Budapesti főúti Idősek Klubjában rendezett találkozó keretében a szépkorúak és
a hozzájuk vendégségbe érkező általános iskolás gyerekek (a Juhász Gyula iskola diákjai) vegyes csapatokat alkotva beszélgettek a témáról. A szervezők nevében az alapítvány vezetője, Neumayer Éva elmondta: azért választották ezt a témát, mert manapság mindinkább meghatározó a mindennapi életben a sokszor órákig tartó boltjárás, a különböző - részben nevetségesen felesleges - termékek hajszolása, pedig
tudatosan is lehet vásárolni. A téma kapcsán hamar elindult a beszélgetés az asztaloknál, az idősek természetesen előhozták régi emlékeiket és a gyerekek nyelve is megeredt. A vidám hangulatú eseményen nagy sikert aratott a fölösleges áruk fóruma, amelynek keretében a különböző áruházi szóróanyagokban szereplő termékeket értékelték az idősek és fiatalok, és nagyon sokat teljességgel
amely számos különleges nyelvi képződményt eredményezett. A hallgatóság soraiban ülő tizenévesek, de az idősebbeket is lelkesen dekódolták a bemutatott új szavak, szókapcsolatok jelentését, bár volt, amibe „beletört a hallgatóság bicskája”. „Megyek a henyóval a szöcsibe.” Azaz, megyek a 78-as busszal az Országos Széchényi Könyvtárba. A résztvevők a sok életteli példát, a színes történeteket hallva megismerhették a nyelvünkben zajló változások néhány jellegzetességét. De, azok se keseregjenek, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem jöttek el a városi könyvtárba. Balázs Géza két remek internetes címet ajánlott figyelmünkbe: www.e-nyelvmagazin. hu, www.e-nyelv.hu, ahol aktuális nyelvi kérdésekről bármikor olvashatunk, sőt még kérdezni is módunkban áll, és képzett nyelvészek adnak számunkra választ. Persze az előadó személyes jelenlétének varázsát ez nem pótolja! Köszönjük a Magyar Nyelv Barátai Egyesületének és a Katona Lajos Városi Könyvtárnak ezt a kellemes őszesti előadást! n fölöslegesnek találtak. Kézműveskedésre is lehetőség nyílt: karácsonyi díszeket készíthettek a résztvevők, csomagolóanyagok felhasználásával. Már öt éves hagyománya van a Vác Város Önkormányzatának Idősek Otthona és Klubja és a Magosfa Alapítvány együttműködésének, s mint azt Szmolár Attila, a városi intézmény igazgatója elmondta: a mostani tanévben a szerdai első rendezvény után még öt további találkozót terveznek a környezettudatosság népszerűsítése és a nemzedékek közötti párbeszéd jegyében. n
Váci Napló
9
Néha bizony nyakig sáros és tele van szúnyogcsípéssel, de szerinte megéri K is Dávid lírai hangvételű, gyakran szokatlan látószögből fényképezett természetfotóit már korábban is számos szakmai díjjal jutalmazták. Ám a közelmúltban a fiatal fotográfus átvehette eddigi egyik legnagyobb elismerését: a naturArt (Magyar Természetfotósok Szövetsége) által, 24. alkalommal kiírt pályázaton két fotója összesen négy díjat nyert, köztük „Az év legszebb magyar természetfotója” címet. A fotókból november 8-án nyílt kiállítás a Természettudományi Múzeumban. l Maczkay Zsaklin - Gondolom, a mezőny idén is nagyon erős volt. Hány kép indult a pályázaton? - A zsűri több mint 3000 beküldött fotó közül választotta ki a kiállításra kerülő, 125 képet, illetve a díjazott műveket. Az én fotóim közül három került a falra, és két képemet díjazták. A Hajnali fogás három díjat nyert: az „Év legszebb magyar természetfotója” címet, az „Állatok és környezetük” kategória I. helyezését, valamint a Természet Világa Magazin különdíját. A Jin és Jang című fotóm pedig II. helyezést ért el a kompozíció, forma, kísérletezés kategóriában. - Korábban is nyertél már díjakat, de mit gondolsz, jelen esetben a szépségén túl, mi az, ami igazán kiemelte a Hajnali fogást a többi – feltehetően szintén gyönyörű – kép közül? - A digitális technikával, amikor már egy egyszerű mobiltelefonnal is lehet jó természetfotókat készíteni, egy pályázatnál kevés, ha egy fotó „szép”. Ilyen idealista elgondolású „szép” képből manapság megszámlálhatatlanul sok készül. A lényeg sokkal inkább az, hogy a fotó egy új, szokatlan nézőpontból, egy korábban fel nem dolgozott témáról, vagy egy korábban
Kis Dávid: Jin és Jang nem látott technikai bravúrral készüljön. És persze fontos a kép mögött meghúzódó gondolatiság is. Ennél a képnél az volt a célom, hogy elszakadjak a megszokott képi világtól, és
a szokványos, teleobjektíves, elmosódott hátterű fotó helyett az apró madarat egy jól látható, rá jellemző környezetben ábrázoljam. A képet egy kora őszi, párás hajnalon
Kis Dávid a díjátadón. Fotó: Gerengay Gusztáv
készítettem az egyik kedvenc helyemen, Vácon, a Duna egy eldugottabb mocsaras ártéri részén, amikor a sűrű ködön még épp csak átderengtek a Nap első sugarai. - A kép „főszereplője” egy gyönyörű jégmadár. Van kedvenc madárfajod? - Az abszolút kedvencem a jégmadár. Sokan nagyon ritka fajnak hiszik, pedig a Dunamentén viszonylag nagyszámú populáció él, viszont aki nem tölt elég időt a megfelelő vízpartokon, az előtt gyakran rejtve marad. Ahhoz, hogy meglássuk, illetve lencsevégre kapjuk, türelem és a faj ismerete szükséges. De ez a legtöbb természetfotóra igaz – ez egy magányos, és sok alázatot kívánó műfaj. - A másik Jin-jang című képed, fekete-fehér. Itt a téma nyilván adta magát, de ezt leszámítva, gyakran dolgozol fekete-fehérben? - Szeretem a fekete-fehér vagy monokróm képeket. Olyannyira, hogy sokszor az eredetileg színpompás élőlényeket is előszeretettel jelenítem meg „színek nélkül”, ezáltal sokkal inkább a formákra, textúrákra helyezve a hangsúlyt. - Korábbi beszélgetésünkkor említetted, hogy könyvtervek is foglalkoztatnak; hogy áll most ez a projekt? - Ez nagy terv, de még sok választ el tőle. Rendszerint sorozatokban gondolkodom, és ezeket csak akkor szeretem megmutatni – akár kiállítás, akár kiadvány formájában – amikor teljesen körbejártam az adott témát, vagyis a történet kerek-egész lett. Sok hátráltató körülmény van a természetfotónál. Ha pl. egy élőlény bizonyos élet-vagy viselkedésformáját akarjuk megmutatni, számolni kell azzal, hogy ez sokszor csupán egy-két napig tart. És ha arról lemarad az ember, máris csúszik a projekt egy évet. Dolgozom rajta, de valójában a megjelenés számomra másodlagos. Ami egyedül számít, az a fotózás. Mikor nyakig sárosan, tele szúnyogcsípéssel vagy éppen összefagyva, végül azt érezhetem: „igen, megvan a pillanat, amit akartam! Ezért megérte!” n
10
Váci Napló
Egyszerű, értékes, praktikus:
váci színházi utalvány H
amarosan december havába lépünk, melyet a várakozás és készülődés érzése hat át. Jobbnál jobb előadásokkal várja a Váci Dunakanyar Színház e hónapban is a hétköznapok nyüzsgéséből kis időre kiszakadni vágyókat, de azoknak is megoldást kínál, akik nem tudják, mivel lepjék meg szeretteiket karácsonykor. l Fehérvári Fruzsina
Biztosan önnel is előfordult már, hogy az ünnep elmúltával hozzá se nyúlt az ajándékba kapott tárgyakhoz, ott porosodtak a polcon, vagy a fiókban. Nehéz kitalálni, mire vágyik a másik, mi az, amire igazán szüksége van. Tárgyak he-
Nagyon nehéz eltalálni, hogy mely időpont felel majd meg a kedvezményezettnek. Az ajándékutalványban az a jó, hogy egészen az évad végéig, vagyis 2017. június 30-ig felhasználható. Ezen belül azonban nincs konkrét időponthoz kötve – nem úgy, mint egy adott előadásra szóló jegy -, így biztosan nem jön közbe semmi. Praktikus megoldás azért is, mert szabadon meghatározható az értéke, annyiért vásárolhatja meg, amennyit ajándékozásra kíván szánni. Ugyanakkor gazdaságosan felhasználható, többféle címletben kapható, éppen azért, hogy a felhasználói igényeknek legjobban megfeleljen. A színház jegyáraival összhangban készpénzben kipótolható, az esetlegesen fennmaradó kisebb címle-
A színház szervezésében megrendezett előadások bármelyikére beváltható, könnyed vígjátékra, zenés-táncos darabokra, elgondolkodtató prózai előadásokra, gyermekelőadásokra, sőt a nyári V4 Fesztivál és Színházi Találkozó koncertjeire is lyett ajándékozhat felejthetetlen színházi élményt is szeretteinek, melyhez a Váci Dunakanyar Színház ajándékutalványa talán a legjobb választás. Nem lehet vele mellélőni, hiszen a megajándékozott a színház szervezésében megrendezett előadások bármelyikére beválthatja, könnyed vígjátékra, zenés-táncos darabokra, elgondolkodtató prózai előadásokra, gyermekelőadásokra, sőt a nyári V4 Fesztivál és Színházi Találkozó koncertjeire is. Ha akarja péntek esti szórakozás, ha akarja családi vasárnap, vagy éppen első randevú.
tű ajándékutalványok pedig a következő jegyvásárlásnál beszámíttathatók, így semmi sem vész kárba. Az ajándékutalvány a színház jegypénztárában gyorsan és könnyen beszerezhető, ami az ünnep közeledtével a sok teendő, elintéznivaló között nem utolsó szempont. Így azok is nyugodtak lehetnek, akik az utolsó pillanatra hagyják az ajándékvásárlást. Idejüket fontosabb dolgokra fordíthatják, az ünnepre való ráhangolódásra, illetve szeretteikkel való időtöltésre, hiszen ajándék ide vagy oda, mégiscsak ez a legfontosabb. n
híreink a vaci-naplo.hu oldaláról
AUTÓ VÁSÁRLÁSA ELŐTT MOBILON ELLENŐRIZD A KOCSI ADATAIT. Mobil applikáción keresztül is elérhető a tavaly októberben indított online gépjárműadat-lekérdező szolgáltatás, amelynek segítségével információt kaphatnak a vevők a megvásárolni kívánt használt gépjármű kilométeróra-állásáról, eredetiségéről, tényleges állapotáról – hívta fel a figyelmet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) hétfői közleményében. A szolgáltatás díját online bankkártyás fizetéssel lehet rendezni. Ez egy autó esetében 625 forint, viszont öt gépjárműért csak 1375 forintot kell fizetni – közölte a KEKKH.
ADVENTI FORGATAG LESZ A VÁCI WALDORF ISKOLÁBAN. Advent első vasárnapja előtt, november 26-án a Váci Waldorf Iskola közössége Adventi forgatagra vár szeretettel mindenkit az iskola épületében. Az Adventi Forgatag november 26-án 10-től 16 óráig tart. A belépés és a programok látogatása ingyenes!
HŰHA: TITKOS FEGYVERES KIKÉPZÉS FOLYT VÁC KÖRNYÉKÉN. Titkos fegyveres kiképzések zajlottak Vác környékén tíz évvel ezelőtt. A kiképzettek egy része 2006-ban a Parlament előtt tűnt fel, majd a zavargásokban is részt vett. A hatóságok állítólag tudtak erről, mégsem fogtak el senkit – írja a Magyar Idők. A lap szerint már 2006-ban egy sor információ keletkezett különböző szolgálatoknál, illetve hatóságoknál arról, hogy Vác környékén szélsőséges csoportosulások katonai kiképzésben részesítik szimpatizánsaikat, illetve tagjaikat. Kérdés azonban, hogy miért nem léptek fel ezen csoportok ellen tíz éve az illetékesek. n
Váci Napló
11
Határtalan zene: korondiakkal muzsikálnak a fiatal fúvósok A
Váci Ifjúsági Fúvószenekar az utóbbi években 13 külföldi országban vendégszerepelt, messze elvíve a váci zenei élet jó hírét. A zenekar az idei évben sem tétlenkedett: több tucat hazai fellépés mellett három nemzetközi koncertsorozatot is lebonyolított. A határokon átnyúló együttműködések tovább folytatódnak, ennek keretében a zenekar közös koncertet fog adni az Erdélyből érkező Korondi Fúvószenekarral november 26-án Vácon.
cert előzte meg, ahol adományokat gyűjtöttünk a Böjte Csaba atya által vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány Szovátai Gyermek-
fi Sándor Általános Iskola összes diákját örvendeztették meg két hangversen�nyel. A zenekar 2014 óta ápol kapcsolatot a Korondi
otthonában lakó gyermekek javára. A Vácon gyűjtött adományokat személyesen adtuk át a Szovátai Gyermekeknek, az ajándékok mellett legnagyobb kincsünket, a zenénket is megosztottuk velük egy csodálatos hangulatú ifjúsági koncertünk során. Csíkszeredában a Pető-
Fúvószenekarral, az együttműködés a váci Erdélyi Napok keretében jött létre, mikor közös koncertet adtak, majd 2015 és 2016 tavaszán Korondon voltak közös hangversenyek. A márciusi koncertsorozat külön érdekessége volt a Gyilkos-tónál és a Békásszorosban tett kirándulás,
l munkatársunktól Az idei évben lezajlott nemzetközi fellépésekről a zenekar vezetője, Kápolnai Jenő karmester számolt be lapunknak. 2016 tavaszán Erdélyben koncerteztek Csíkszeredában, Szovátán és Korondon adtak hangversenyeket. A székelyföldi koncerteteket egy váci jótékonysági kon-
Megemlékezés Szent Erzsébetről M ár hagyomány, hogy a Szent Anna karitász csoport megemlékezik a szegények gyámolítójaként a katolikus egyház nagyjainak sorába emelt Árpád-házi Szent Erzsébetről. l Ribáry Zoltán A múlt szombaton tartott megemlékezésen Székely Sándor, a csoport vezetője rövid történelmi és családtörténeti ismertetőjében méltatta a fiatalon elhunyt és halála után néhány évvel szentté avatott Erzsébet erényeit, elhatározását, példaadó életét. Ezután a résztvevők mécseseket gyújtottak és egyegy szál virágot helyeztek el a
szobornál, majd kenyérosztás zárta a kegyeleti, jótékonysági eseményt. A szent ünnepnapját 1670ben vették föl az egyházi
naptárba, november 19-re, a temetése napjára. 1969-ben ünnepét visszatették november 17-re, halálának évfordulójára. n
ahol hangulatos havazásban gyönyör-ködhettek a csodálatos tájban az ifjú zenészek. A nyár elején Lengyelországban vendégszerepelt a zenekar. A Katovice mellett fekvő Dabrowa Gornicza városában az idén 7. alkalommal rendeztek Fúvószenekari Fesztivált. A fesztiválon Lengyelországból, Szlovákiából, Csehországból és Ukrajnából is érkeztek fúvós-zenekarok. Magyarországot a Váci Ifjúsági Fúvószenekar képviselte a hatalmas érdeklődés mellett zajló fesztiválon. Utazásuk során a felvidék egyik gyönyörű városának, Besztercebányának nevezetességeit is megtekintették a fiatalok. A távolságot tekintve az idei nyár tartogatta a zenekar eddigi történetének leghosszabb utazását, amikor is júliusban Spanyolországban Lloret de Maarban nemzetközi Művészeti Fesztiválon szerepeltek. A fesztiválon 23 ország 27 együttese képviseltette magát, a legtávolabbról érkező fellépők indiaiak voltak, hazánkat itt is a Váci Ifjúsági Fúvószenekar képviselte. A fesztivál a csodálatos Costa Brava tengerparton zajlott, a zenélés és fürdés mellett Barcelona és Velence szépségeit is megnézték. A zenekar Advent első hétvégéjén koncertsorozatot ad. November 24 -én Vácon a főtéren, az Adventi Vásár Megnyitóünnepségén zenélnek majd. November 25-én Hatvanban beteg gyermekek megsegítése céljából adnak majd jótékonysági hangversenyt. November 26-án (szombaton) 18 órás kezdettel Vácon a Bartók-Pikéthy Zeneiskola Cs. Nagy Tamás Hangversenytermében közös hangversenyre kerül sor a Váci Ifjúsági Fúvószenekar és a Korondi Fúvószenekar előadásában. A hangverseny előtt köszöntőt mond Fördős Attila Vác város polgármestere. A közelgő hangversenyekről és az idei élményekről számos érdekesség található a https://www.facebook.com/vaciifjusagifuvoszenekar oldalon. n
12
Váci Napló
Vác Város Önkormányzat nevében és képviseletében a Váci Városfejlesztő Kft Vagyonhasznosítási részlege hirdetései: Beépítésre alkalmas ingatlanok eladásra: - Vác, Budapesti főút 2-8. szám alatti „volt Karacs Kollégium” 3765/1 hrsz-ú kivett kollégium művelési ágú ingatlant (jelentkezés sorrendjében) Beépítetlen terület értékesítésre: - Vác, Deákvár-Bácska városrész, Satu utcában lévő, 5189/12 hrsz-ú kivett beépítésre alkalmas ingatlan - Vác, Csuka telep, 402/57 hrsz-ú, 4277 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlan Nem lakás célú helyiségek bérbeadásra: - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 8. szám alatti, 3192/A/8 hrsz-ú, 11,7 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 17. szám alatti, 3105/A/2 hrsz-ú, 120 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség – kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 1. szám alatti, 4520/A/1 hrsz-ú, 142 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, dr. Csányi László krt. 45. szám alatti, 3173/A/5 hrsz, 51,88 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség – kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári főtér 987/8/A hrsz-ú autóbuszvárós pavilon, 47 m2 alapterülettel - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Radnóti úti buszmegállónál 2 db pavilon (külön-külön), 13-13 m2 alapterülettel - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Zöldfa utca 33. szám alatti, 4526 hrsz-ú, 31 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Március 15. tér 16-18. fsz. 1. szám alatti „volt Copy Special”, társasházi, 3192/A/1 hrsz-ú, 44,5 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem-szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Budapesti főút 21. szám alatti, társasházi, műemléki épület, 3518/A/1 hrsz-ú, 39 m2 alapterületű, nem lakás célú helyiség - kereskedelem - szolgáltatás tevékenységi körre - Vác, Deákvári fasor 2. szám alatti iroda épület, melléképület szabad helyiségei, területei - iroda, nyitott szín, szabad terület, raktár-tároló célra Lakások: Szociális alapon bérbeadásra: - Vác, Árpád út 85/B fsz. 1. (1,5 szoba) Értékesítésre: - Vác, Piarista utca 2. fsz. 4. (nyílt pályáztatással, csereingatlan beszámításával) - Vác, Ulrich köz 3. fsz. 1. (nyílt pályáztatással) Pályázat feltétele, teljes szövege letölthető: www.vacholding.hu és a www.vac.hu honlapról Információ: Váci Városfejlesztő Kft. Vagyonhasznosítási részleg Tel.: 27/510-103 és 27/510-104
Váci Napló
13
A DDC Vácott és Beremenden: hét új Zöld Megoldás óvja a környezetet A
DDC Zöld Megoldáspályázat keretein belül idén 7 új projekt készült el 6 különböző településen. A pályázók a Váci és a Beremendi Cementgyár vonzáskörzetéből kerültek ki, kiegészülve a Pécs környéki szervezetekkel. A program célja a közösségi terek hasznosítása, környezetbarát felhasználásuk elősegítése, amelyre idén összesen 7,5 millió forintot fordított a Duna-Dráva Cement Kft. l munkatársunktól
A Váci Cházár András Alapítvány óvodája által megpályázott természetbarát környezet kialakításának célja a speciális nevelési igényű gyermekek fejlesztése, valamint a környezettudatos magatartás kialakítása élményszerű tevékenységekkel, közvetlen tapasztalatszerzés útján. A gyerekek oktatásában különösen fontos szerepet játszik a kézzel fogható, érezhető, szagolható természeti környezet, a
felújított udvar és konyhakert pedig rengeteg új, pozitív impulzussal szolgál. A Beremend vonzáskörzetében lévő Szavai Óvoda udvarán madárbarát tanösvény készült el, ahol a gyermekek megismerhetik a környezetükben élő madárvilágot, megfigyelhetik viselkedésüket, tanulmányozhatják életmódjukat. A Váci Gazdászok és Kertészek Alapítvány és a Táncsics Szakképző Iskola együttműködésének köszönhetően kerti bútorokkal és biciklitárolókkal bővülhetett az iskola udvara, illetve az intézményben megteremtették a szelektív hulladékgyűjtés és a komposztálás feltételeit is. A Zöld mező projekt lehetővé teszi, hogy a leendő mezőgazdászok elméletben és gyakorlatban is megismerkedhessenek a fenntartható fejlődés és a környezettudatos magatartás fontosságával. Pécsett a Bánki Donát utcai Általános Iskola udvarán alakítottak ki zöld közösségi
kertet, amely elősegíti a környezettudatos gondolkodás kialakulását a fiatal tanulókban. A villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium pályázatának célja egy olyan iskolai udvarrész létrehozása volt, amely a környezettudatos nevelésre és egyben pihenésre is alkalmas. A Palkonyai Önkormányzat a helyi lakosok bevonásával kívánja bemutatni a különleges, mediterrán éghajlatnak köszönhető egyedi gyógy- és fűszernövényeket, gombákat, illetve lepkefajtákat. Az elkészült Közösségi Herbárium és Oktatóközpont küldetésének tekinti, hogy a lakosság újra felfedezze a természet kincseit, és azokat gyermekeikkel is megismertessék. A Kővágószőlősi Önkormányzat gondozásában elkészült tanösvény egyik fontos célja, hogy a gyermekek számára mesés módon mutassa be a táj természeti és kultúrtörténeti kincseit. n
Hallásvizsgáló készülék a kórháznak
N
ovember 7-én a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat – az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve – ünnepélyes keretek között hallásvizsgáló készülékeket adott át 16 budapesti és Pest megyei kórháznak, többek között a váci Jávorszky Ödön Kórháznak is. l munkatársunktól
A készülékeket Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke adta át az intézmények számára. Ezzel az ajándékozással valamennyi magyarországi kórház, ahol van szülészeti osztály és perinatális intenzív centrum (PIC), rendelkezni fog újszülött és csecsemő objektív hallásszűrő készülékkel. A több mint három millió forint értékű készülék most szerdán érkezett meg a Jávorszky Ödön Kórház újszülött részlegére, ahol egy időben az installálásuk, és a szakszemélyzet betanítása is megtörtént – adott tájékoztatást az intézmény képviseletében Kárpáti Zoltán ápolási igazgató. A halláscsökkenés korai felismerése és a gyermekek kezelésének mielőbbi megkezdése kulcsfontosságú a későbbi beszédfejlődés, beszédértés érdekében. Az újszülötteknél 1-3 ezrelékes előfordulású a halláscsökkenés – mondta dr. Faragó Andrea főorvos, a csecsemő- és gyermekosztály vezetője, aki kiemelte, hogy a berendezés segít abban, hogy az orvosok a halláskárosodással született újszülötteket, csecsemőket akár néhány napos korukban még nagyobb hatékonysággal kiszűrjék. A MAICO MB 11 BERAphone objektív hallásszűrő eszközt a Mediszintech Orvostechnikai Kft ügyvezetője, Nuber Arnold mutatta be. A kórház újszülött részlegének főápolója, Dombóvári Erzsébet ismertette az elmúlt évtizedek alatt végzett hallásszűrések gyakorlatát. n
14
Váci Napló
Püspöki áldás a Dakar Rallyn induló váci motorosra, Lallerre
Egy góllal megvertük a Kozármislenyt
ülönleges jelenség, amikor egy motor és gazdája vonul végig a templom piros szőnyegén. Vácott ebben az élményben lehetett része annak a néhány embernek, akik elkísérték a székesegyházba a világ legnehezebb terepralijára vállalkozó Horváth Lajost.
A
K
bajnoki szünet után Pécsett lépett pályára a labdarúgó NB II-ben játszó Vác FC csapata a Kozármisleny vendégeként. Szerencsére a pécsi csapat idegenben játszotta soros bajnoki mérkőzését, így a körülményekhez képest jó pálya fogadta a csapatokat.
l Mezei Gabriella
l munkatársunktól
Lallert – ahogy sokan ismerik a váci fiatalembert – és KTM motorját Beer Miklós püspök szentelte meg és adta áldását a sportolóra a januárban induló nagy verseny előtt. A motor közel 40 nappal a Dakar Rally rajtja előtt már útnak indult Vácról a versengés helyszíne felé, hiszen november 25-én hajóra kell tenni Le Havre-ban, hogy időben kikössön Buenos Aires-ban, mielőtt nekivág a közel tízezer kilométeres távnak. Tavaly magyar induló nélkül rajtolt a Dakar, de az idei
A klub honlapján megjelent tudósítás szerint fölényünk a 28. percben góllá érett. Balajti nagyszerűen indította a mélységből érkező Tóth B.-t, akinek első lövését Helesfay bravúrral védte. A lecsorgó labdát Tóth B. kotorta újra a kapu felé, Helesfay ismét tisztázott, Mátyás érkezett a lecsorgóra és 7 méterről a kapu jobb oldalába bombázott. Szerencsére a gól után sem nagyon változott a játék képe. A váci szurkolók pulzusa a 44. percben emelkedhetett meg először, amikor egy lecsorgó labda került Beke elé, aki közelről próbálkozhatott, azonban lövésébe Tóth F. önfeláldozóan belevetődött. (mint később kiderült, a Mislenynek ez volt a legveszélyesebb helyzete a mérkőzésen.) A mérkőzés végén, a 83. percben Hegedűs harcolt ki tizenegyest, melyet azonban Rusvay a kapufára lőtt. Szerencsére azonban több meleg pillanatot már nem kellett átélnünk a hátralévő pár percben. Nagy Tibor vezetőedző szerint tavaszra változtatni kell. Folytatás vasárnap 16 órakor Zalaegerszegen. n
világverseny váci motorossal fog startolni januárban. Kívánunk jó utat, sikeres ver-
senyzést a sivatagi terepen Lallernek! (Keke Fotó a Facebookról) n
Törzskártyán gyűjthetik a kilométereket a váci futók
A
december 4-i Mikulás Futáson, akik az 5,4, a 10 és a 21 kilométeres félmaratoni távon rajthoz állnak, kapnak a verseny rendezőitől egy a bankkártyához hasonló plasztik futókártyát – tájékoztatta lapunkat a főszervező, Bíró György. l munkatársunktól A kártyán a verseny emblémáján kívül látható lesz egy névre szóló vonalkód és egy QR kód. Ezek a kódok fogják segíteni a versenyzést a következő években, a Fut a Vác, a Mikulásfutás és a további rendezvényeken. “Segítenek abban, hogy a versenyre egyszerűbben nevezhessünk, illetve kevesebb utánajárással megkaphassuk a rajtcsomagot. Persze az igazi lényege a kártyának abban rejlik, amit a szervezők szeret-
nének a következő versenyekre beélesíteni, hogy a kártya adatainak segítségével lehívható lesznek a versenyző által teljesített kilométerek, amikből a futók minél többet gyűjtenek össze, annál kedvezményesebb áron nevezhetnek majd a versenyeinkre” – tudtuk meg Bíró Györgytől. Természetesen, akik a Mikulásfutás ingyenes bulifutásának 2,5 kilométeres távját futják le, azoknak is lehető-
ségük lesz önköltségi áron a futókártyát megvenni és ők is gyűjthetik a kilométereket. n
Váci Napló
15
Eluralkodott a türelmetlenség
Hét gólt lőttünk az Újpestnek
T
z NB II-es futsal bajnokság 10. fordulójában az Angyalföldi Sportközpontban lépett parkettre a Vác csapata az Ujpesti TE ellen. Remek meccset játszottunk.
- mondja a Vácról távozó Zsiga Gyula A
ovábbra sem tudott kijönni teljesen a mély hullámvölgyből a Váci KSE férfi kézilabdacsapata. Az együttes a vasárnap rendezett, sereghajtó Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésén 26-26-os döntetlent játszott. Kedden pedig a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel bontották fel a szerződésüket Zsiga Gyula vezetőedzővel, aki szerint sajnos elfogyott a türelem vele szemben a vezetőség részéről, amely odavezetett, hogy felajánlotta lemondását. l Gyuris Zoltán - Jól kezdtük a bajnokságot, aztán sajnos a nyáron igazolt húzóembereink
dom pontosan mi játszódott le a játékosaim között, de volt, aki nehezményezte ezt a döntést. A mester utódjául a klubnál az eddig a jobb kezeként ténykedő, Gúnya Pétert nevezték ki, aki egyben az utánpótlás szakmai munkájáért is felelt az elmúlt időszakban. Az, hogy végleges-e az új tréner pozíciója, vagy meddig szól a szerződése, egyelőre nem kaptunk választ. - Nem sok változás lesz a felkészítésben, hiszen Gúnya Péter ugyanazokkal a módszerekkel dolgozik, amelyekkel én is végeztem a feladatomat – mondta Zsiga Gyula az utódjával kapcsolatban, de hozzátette: több megkeresést is kapott egyéb csapatoktól az elmúlt időszakban. - Olyan helyen szeret-
hogy mi lettünk Pest megye első számú csapata. Örömmel gondolok vissza arra, amikor NB I/B-s csapatként majdnem a négyesdöntőbe kerültünk a Magyar Kupában, vagy a tavalyi szezonra, amikor minden várakozást túlteljesítve a felsőházban végeztünk. Megkerestük dr. Schoffer Attilát, a Váci KSE elnökét is az edzőváltás ügyében. A klub első embere a Váci Naplónak elmondta, hogy nem tervezték az edzőváltást, viszont elfogadták Zsiga Gyula döntését. Mint megtudtuk, a klub nem gondolkozik új tréner kinevezésében, hiszen Gúnya Péternek hosszú távú szerződése van a csapatnál, így a tervek szerint hosszabb ideig irányítja a gárdát.
l Kovacsics József A találkozó 8. percében Hegyvári Dávid szerezte meg a vezetést a váciaknak. Egy perccel később Szilágyi Dániel már kettőre növelte előnyünket. A 12. percben Maka Alex szépített a hazaiaknak, de gyorsan jött a válasz, Bartal Balázs már a harmadik vendég találatot szerezte. A szünet előtt Gerhárdt Ádám góljával 2-3-ra módosult az állás. A pihenőt követően a hazaiak gólt már nem tudtak lőni a váciaknak, akik viszont még négyet berámoltak az újpesti csapatnak. Siskó Manó, Krasnyánszki Martin, Vén Gábor és Bartal Balázs találataival alakult ki a végeredmény: UTE – Vác 2-7. További eredmények: Kecskemét – Újpest FC 220 Volt 1-1, Dunakeszi Kinizsi – Rákospalotai Reaktor 190, és Csömör – Kastélydombi SE 8-5. n
Az első Őszi Kupa váciakkal l Kovacsics József
teljesítménye egyre jobban szétesett – kezdte visszatekintését az elmúlt időszakra a Bajnokok Ligája-győztes szakember. - Sajnos a Gyöngyös elleni vereséget követően egyre mélyebb gödörbe került a csapat, az idősebb játékosok formán kívülre kerültek. A menesztésemmel kapcsolatban nem tu-
ném végezni a feladatomat, ahol örömömet lelem a munkában. Ilyen volt az elmúlt években Vác is. Úgy éreztem, hogy szabadon dolgozhatok, de sajnos a végén a sikertelen mérkőzések után nagy volt a türelmetlenség. Örülök, hogy részt vehettem a váci férfi kézilabda felemelésében,
A fiúk szerdán már a frissen kinevezett vezetőedző irányításával léptek pályára a Liga Kupában, ahol 28-25-re gyűrték le az Orosháza gárdáját, majd a sorozat keddi folytatásában Budapestre látogatnak, s a másodosztályú PLER otthonában igyekeznek bezsebelni a győzelemért járó pontokat. n
Az I. BVSC Őszi Kupa nemzetközi úszóversenyen ott voltak a Váci Vízmű SE sportolói is. A jól szervezett budapesti viadalon sajnos nem tudtak a dobogóra kerülni. Boldizsár Dominika a 2006-os születésű lányoknál 400 méter leány gyorsúszásban a 11. helyen, 200 méter leány vegyesúszásban a 9. helyen, 200 méter leány hátúszásban az 5. helyen és 200 méter leány gyorsúszásban a 6. helyen végzett. n
16
Váci Napló
Névnapok
november 25. Katalin,
Katinka
november 26. Virág,
Konrád
november 27. Virgil,
Virgínia
november 28. Stefánia, Jakab
november 29. Taksony november 30. András, december 1. december 2.
Andor Elza, Blanka Melinda, Vivien
Idõjárás NAPPAL: 2 - 4oC ÉJSZAKA: -4 - 2oC Ma még kezdetben számíthatiunk esőre, de a hétvége csapadékmentesnek néz ki. Hétfőtől ismét lehűlés kezdődik, a hét közepén éjszakára ismét visszatérnek a fagyok. Csütörtöktől megmutatja magát egy kicsit a tél: havazás, havaseső várható. Ám előreláthatólag ez csak átmeneti lesz, mert jönnek vissza a plusszok. A nap vicce
Egy kancsal segédet vett fel a mészárosmester, és az első vágáshoz kiment a vágóhídra, hogy lássa, mit tud az új legény. Felvezetik az ökröt, a közelében helyezkedik el a mester, a legény már éppen emeli az irtóztató taglót, amikor a mester felkiált: - Megálljon, ember! Maga oda szokott ütni, ahová néz? - Persze, hogy oda. - Akkor várjon egy kicsit, előbb helyet cserélek az ökörrel.
A lelkek megmentéséről is beszélt a püspök a hazafias koncerten A
z ország legnagyobb létszámú katolikus egyházi énekkara napjainkban a Szent Cecília Kórus, amely számos szakmai elismeréssel, kitüntetéssel büszkélkedhet. Névadó vértanújának, Szent Cecíliának ünnepi hangversenyére több százan voltak kíváncsiak idén is. l munkatársunktól
Hat órára az utolsó pótszékeket is elfoglalták az érdeklődők november 20-án, vasárnap a Váci Székesegyházban. Dr. Beer Miklós megyéspüspök, az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE) elnöke személyes szavakkal nyitotta meg az ünnepi, hálaadó szentmisét. Szólt a lelkek megmentéséért, az egyházért és a hazáért, az 56-os hősökért. Méltatta és köszönte Varga László - sokaknak: Laci Atya munkásságát, aki idén immár 30 éve a váci székesegyház karnagya. Az irgalmasság évét lezáró szentmisét követő, hazafias témájú hangverseny ünnepélyes atmoszféráját olyan zeneművek alapozták meg, mint Erkel Bánk Bánjának áriája: a Hazám hazám. Az elhangzott darabok között volt Szokolaytól a Fohászkodás a nemzet felemelkedéséért, Dienes-Bárdos: Világnak királynéasszonya című műve, Varga Lászlótól a Mindszenty hősi vére, Az andocsi Máriához és a Millenniumi Himnusz, valamint az Isten áldja meg a magyart, továbbá Liszt Ferenc Magyar ünnepi dala is. Bálint József emléke előtt tisztelegtek „Magyarország Pátrónája” című szerzeményének előadásával; a szerzetes pap idén lenne 100 éves. A koncerten az áhitattal figyelő publikum is részese lehetett az előadásnak, a Boldogasszony anyánk régi magyar egyházi himnuszát a jelenlévők a kórussal együtt énekelték.
Befejező zeneműként a Magyar Cantate csendült fel, amely valódi ritkaság, hiszen mindössze néhány alkalommal hallhatta a nagyközönség/publikum. Az emelkedett hangulatú koncerten részt vett Erkel Ferenc szépunokája, Somogyvári Ákos karnagy is. A közönség a színvonalas koncertet vastapssal jutalmazta, amelyet az est zárásaként a közösen elénekelt Himnusz tudott csak megszakítani. Az este minden résztvevő számára felejthetetlen élményt adott. Közreműködtek: Dézsi Ber-
nadett (szoprán), Havasi Katalin (szoprán), Fitos Mónika (mezzoszoprán), Gál Wéber Ildikó (alt), Molnár András (Kossuth díjas tenor), Cser Péter (basszus), Verbay Zsolt (székesegyházi orgonista), Verbay Zsuzsanna (karvezető), a Székesegyházi Kórusiskola hangszeres tanárai, Verbay Csaba (fiúszoprán), Tóth Rita és Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművészek, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekszólistái valamint a Váci Szimfonikus Zenekar (művészeti vezető: Farkas Pál). n
Sun-Mi Hwang: Rügy A tyúk, aki repülésről álmodott Van egy nő. Anyává szeretne válni. Lehet bármi erősebb ennél a vágynál? Az évtized legmeghatóbb történetében Sun-mi Hwang az anyai önzetlenség és áldozatvállalás olyan mélységeibe vezeti az olvasót, ahová író nem merészkedett korábban. Ismeretlen tartomány. Pedig minden nő ebben a tartományban él, aki valaha gyermeket hozott a világra. Anya az, akinek minden tette a gyermek boldogságában nyer értelmet, aki testét-lelkét adja a belőle lett másik életért. Szeret, erőt mutat, amikor arra van szükség, és gondolkodás nélkül adja akár az életét is, amikor eljön az idő. Hwang Sun-mi egyszerű eszközökkel mesél egy tyúkról, aki megszökik ketrecéből, és mindenét feláldozza egyetlen utódjáért - egy kiskacsáért. Ára: 3.490 Ft helyett, kedvezményesen 990 Ft
Váci Napló
17
Búcsú Lányi Lajostól Megrendülten, könnyes szemmel állunk ravatalod előtt és úgy érezzük, hogy még mindig köztünk vagy, hallod méltatásod és búcsúszavaink. l B. Cs. Kedves Lajos bácsi kinek-kinek korosztálya szerint illik szólítani. Búcsúzik Tőled szeretett kézilabda sportágad apraja-nagyja, lányok-fiúk, akik már asszonyok, felnőtt férfiak lettek, akiknek megtanítottad ezt a gyönyörű játékot. Neked nem volt nehéz tanítani, mert Te magad is élsportoló voltál. Csodáltuk játékodat, villámgyors elfutásaidat, cseles lövéseidet. Olyan neves sportolókkal játszottál egy csapatban, mint az olimpikon Kulcsár Gergely, vagy a válogatott Bíró Ádám. Lajos bácsi! Búcsúzik Tőled a váci, a nagymarosi és az egész Dunakanyar kézilabda társadalma. Játéktudásodat edzőként, nevelőként is kamatoztattad. Hosszú-hosszú éveken át tanítottad a fiatalokat, felnőtteket egyaránt. Te nem csak edző voltál nekünk, hanem a mindenünk. Energiádat, idődet nem kímélve valósággal harcoltál a csapatokért, miértünk. Ha szükség volt rá, saját gépkocsiddal vitted a játékosokat, ha kellett utazásra pénz, előteremtetted. Ha nem volt játékos, akkor toboroztál, ha pályát kellett építeni intézkedtél. Sorolhatnánk napestig szeretett sportágad iránti elkötelezettségedet, alázatodat és azt a mérhetetlen türelmet, ahogy tanítottál, neveltél minket. Lajos bácsi! Sok-sok öröm, vidámság, egészséges sportolás, óriási csaták, nagyszabású sportbálok emlékei kavarognak most bennünk, amit mind-mind Neked köszönhetünk. A pályánk most üresen áll évek óta, felveri a gaz, nincs gyerekzsivaj. Ilyen üres most a szívünk is, hogy itt hagytál minket, de szellemiséged, emléked örökké megőrizzük. Üres a pálya, nem szól a síp! Nem dobog már a nemes szív! Nincs lárma, csak néma csend, Lajos bácsi, a mester örökre elment! A koszorúk árnyékában egy kézilabda pihen, Legyen Örökké a Tied! Drága Lajos bácsi, Isten Veled!
Vácon születtek: Bagyinszki Róbert és Mexikof Krisztina lánya Zoé, Galanics Krisztián és Pap Nikoletta lánya Emili, Ónodi Krisztián és Helembai Nikolett lánya Zoé, Rácz János és Strausz Éva fia Balázs, Szabadkai László és Bartolits Éva fia Ádám, Drajkó Tamás és Bombar Melinda lánya Lili, Pantali Márton és Géczi Dorottya fia Ambrus, Szlizs Tibor és Iván Beáta lánya Eszter, Jegyinák Sándor és Boldog Tünde lánya Maja Elizabet, Varga Marcell és Smitola Adrienn fia Viktor, Holecz László és Ihracska Gerda lánya Mira, Illés András Csaba és Nádudvari Gyöngyi fia Ábel, Selei András és Laskai Dóra fia Zétény, Győrfi János és Borsos Erika fia János Áron. Vácon kötöttek házasságot: Pető Szilárd és Gáspár Szilvia. Vácon hunytak el: Schrik Istvánné sz: Prommer Katalin (1939) Fót, Kovács Richárd Erikné sz: Holma Mária (1954) Vác, Sallai Péterné sz: Sági Róza (1939) Göd, Virág Andrásné sz: Lévai Anna (1939) Őrbot�tyán, Orosz Jánosné sz: Vigh Ibolya (1929) Kismaros, Póta Jánosné sz: Mihály Margit Piroska (1948) Fót, Csanyiga Csabáné sz: Salgai Mária (1949) Vác, Szikora Imréné sz: Pásztor Mária (1935) Vác, Prétyi József (1932) Zebegény, Grezner Gáborné sz: Brna Júlia (1939) Őrbottyán, Gulyás Jánosné sz: Gulyás Margit (1928) Vácrátót, Marinovszky Miklósné sz: Kuti Judit Mária (1951) Vác, Papp István (1944) Dunakeszi, Rédei György Miklósné sz: Zsadon Zsuzsanna Julianna (1946) Dunakeszi, Szenes József (1940) Dunakeszi, Zsiga Imre (1957) Dunakeszi,Nagy Gyula (1941) Göd, Maruszki Mihályné sz: Horlik Mária /1930/ Vác, Tóth Jánosné sz: Vass Mária (1933) Vác, Kovács Lajosné sz: Szabó Ibolya (1935) Vác, Földesi Ferencné sz: Nádházi Anna Mária (1952) Dunakeszi.
Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, volt munkatársaknak, kézilabdás lányoknak és fiúknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik LÁNYI LAJOS temetésén megjelentek, sírjára rengeteg virágot, koszorút helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Felesége, leánya és családja
Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/306-090 telefonszámon hívható, hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a dr. Csányi L. körút 47. szám alatt. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN: Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Pap Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Alsóvárosi Patika (Zöldfa u. 25. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12)
a a a a a a a
november 25. november 26. november 27. november 28. november 29. november 30. december 1.
Deákvári Gyógyszertár Központi Gyógyszertár Vácz Remete Gyógyszertár Gyöngyvirág Gyógyszertár Kisváci Szent Gellért Gyógyszertár Váci Levendula Gyógyszertár Benu Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik minden pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN . Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon
8 és 12 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Multiszolg Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 750 forint, negyedévre 2250 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
18
Váci Napló
AKCIÓ: 100 forint az apró! csak magánszemélyeknek
Frissítve: 2016. november 24. COMMODORE AMIGA számítógépeket keresek megvételre, Vácott és környékén! Telefon: 06/20247-2849 email: amigadarkmere@ gmail.com Matematika, fizika, kémia KORREPETÁLÁST VÁLLALOK, házhoz megyek. Tel.: 06-70/5541395 . ELADÓ VÁCON új, kasmír nagypárna és takaró, új perzsaszőnyeg 160x220 cm, táskaírógép (Olympia). Tel.: 06-30/268-4450. FELSŐ-GÖDÖN, Dunához közel, Sellő utca 13/c, 665 nm-es összközműves ÉPÍTÉSI TELEK (jelenleg ápolt kert) ELADÓ. Ára: 23 MFt. Tel.: 06-30/9710-262. AUTÓSZERELŐT FELVESZEK váci munkahelyre! Érdeklődni a 06-30/9684-183 telefonszámon. ELADNÁM, VAGY CSERÉLNÉM a VÁCOTT LÉVŐ kétszobás, külön bejáratú, zöldövezetre néző 60 négyzetméteres és 48 négyzetméteres LAKÁSOMAT. Mindkettő jó állapotú. Kérek helyett egy kis házat Rákospalotán, vagy Budapest-Szentendre hév vonalán, vagy Debrecenben, vagy Székesfehérváron, vagy Pécsen, vagy Balaton környékén. Telefon: 0670/242-4798. ELADÓ! DIÓFACSEMETÉK PAPÍRHÉJÚ, NAGY TERMÉSŰ, 1m-2,5m magas, 1000-1500 Ft-ig. Október 20. - tól áprilisig, de jobb ősszel elültetni. Tel.: 0627/310-136 ELADÓ EGY SUZUKI SWIFT 1- GL piros, 5 ajtós, 2001-es évjáratú, műszaki vizsga 2017.08. érvényes Ár: 350 eFt. Érdeklődni
a 06-30/954-1589 telefonszámon (Verőce). Eladó! 2 db az IMPULZERTRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által forgalmazott PULZÁLÓ MÁGNESES TERÁPIÁS KÉSZÜLÉK (matrac). Eredeti ára: 385 000 Ft. Eladási ára: 190 000 Ft. Érdeklődni: 06-20/8232645. Váci barackültetvényben 1,5 SOR ŐSZIBARACKFA KÉT FAJTÁVAL ELADÓ. Érdeklődni esténként a +3620/886-1-886 vagy +3620/886-0167-es telefonszámokon lehet. GÁZ-OXIGÉN REDUKTOR tömlővel, kettő garnitúra PISZTOLY KÉSZLET, 2 darab női MOUNTAIN BIKE, 3 db LÁNGVÁGÓ 4 db lángvisszacsapóval, stb-vel eladó! Tel.: 0620/463-0574. FÜRDŐKÁD 105 x 160 cm-es akril, hidromasszázs, 10 db fúvókával, jó állapotban eladó. Tel.: 0620/597-22-40 ELADÓ két kazettás SANYO hordozható RÁDIÓ, 2 db új AUTÓPÁLYA, 4 db új műanyag SAVÁLLÓ KANNA, SONY cd-s AUTÓRÁDIÓ, MIO autós GPS., HP nyomtató, új konyhai munkalap, beépített mosogatóval 600 x 1600 cm-es. Érdeklődni a 0670/297-10-01 telefonszámon. KARÁCSONYRA EZÜST; LUC ÉS NORMANN FENYŐ VÁSÁROLHATÓ Váchartyánba a termelőtől, december 10-től a készlet erejéig. Előre kivágott ezüst 2500 Ft/db ártól; luc 1500 Ft/db ártól; normann 5000 Ft/db ártól. Előre kiásott 4000 Ft/db ártól. Helyben
A ROTH MŰANYAGFELDOLGOZÓ KFT., verőcei telephelyére HÖLGYEKET KERES BETANÍTOTT MUNKÁRA, több műszakos munkarendben. Megközelíthetőek vagyunk a Vác-Balassagyarmat vasúti vonalon, a Fenyveshegy-Verőce megállótól. Jelentkezni az
[email protected] e-mail címen lehet.
vágott 3000 Ft/db ártól. Tel.: 0620-577-2189 vagy 06-27-367-107. Cím: Váchartyán József Attila u. 40. (Rudnaykert MÁV megállótól 300 méter). FOREVER étrendkiegészítő vitaminok ÁRON ALUL ELADÓK. Tel: 06-30/653-9337. FAJTATISZTA ROTTWEILER 9 hetes, szuka KÖLYÖK KUTYA ELADÓ. (Mindkét szülő megtekinthető.) Telefon: 06-70/2107905. ELADÓ: 300-as kombi GYALUGÉP, 1 db VARRÓGÉP (UNION), 1 db varrógép (LUCNIK), 2 db CSILLÁR, 1 db VENDÉG-
ÁGY, 1 db MATRAC (80 x 200), 1 db SZŐNYEG (285 x 190). Tel.: 06-30/370-5950. ELADÓ: SKODA 105 új HÜVELYGARNITÚRA, Skoda 105/120 VÁLTÓ és egy új VÍZSZIVATTYÚ. Tel.: 06-30/3705950. AJÁNDÉK KARÁCSONYRA! Eladó: 32 darabos FA KISVASÚT, MONOPOLY társasjáték, Nagy INDIÁNKÖNYV. Érdeklődni a 06-30/960-8438 telefonszámon. 160x60-as, 100x60-as és 50x60as ÚJ TÍPUSÚ RADIÁTOROK ELADÓK. Tel.: 06-30/708-6371.
JOGOSÍTVÁNY
KONI BT AUTÓSISKOLA Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/316-300, 06-30/746-8569 e-mail:
[email protected]
E-LEARNING KÉPZÉSEK MINDEN KATEGÓRIÁBAN! Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: AM, A, B, C, CE, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, TARGONCA VEZETÕI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELÕGÉP-KEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉPKEZELÕI SZAKKÉPESÍTÉS Int. akreditációs lajstromszám: AL-0175; felnõttképzési nyilvántartási szám: 12-012-04. SZÁMÍTÁSTECHNIKA +
HALLÓ Mintabolt
Vác, Csányi krt. 29/a. - 2-es főút - a város központjában Tel.: 27/317-380, 06-20/931-7380, fax: 27/511-382 Nyitva: H-P 8-17, Szo. 8-12 óráig
SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusirtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, lézertoner, utántöltõmásoló-, fotó-, fax-, tekercs-, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream - CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegzõ készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fûzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Váci Napló
19
20
Váci Napló