A fordítás alapjául szolgáló kiadás Melissa Marr: Ink Exchange Harper Teen, an Imprint of HarperCollins Publishers, Fordította: LASKAY ILDIKÓ

A fordítás alapjául szolgáló kiadás Melissa Marr: Ink Exchange Harper Teen, an Imprint of HarperCollins Publishers, 2008 Fordította: LASKAY ILDIKÓ Szerkesztette: FÖLDES GÁBOR Korrektúra: KÓTAI KATALIN

ISBN 978-963-9943-68-1 © Melissa Marr 2008 © Hungarian edition Kelly Kft. © Hungarian translation Laskay Ildikó Kiadja a Kelly Kft. 1161 Budapest, Baross utca 158. Telefon: 06-30-948-1080 Felelős kiadó: Kelly Juli Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. -101099 Felelős vezető: Pogány Zoltán igazgató www.kellykiado.hu

Minden embernek, aki megjárta a pokol bugyrait és rátalált (vagy most talál rá) a kivezető útra: megmutattátok, hogy a látszólag lehetetlen is valóra válhat. Valamint A. S.-nek, aki megosztotta velem a gondjait: remélem, rátaláltál arra, amire szükséged volt.

Az elmúlt valamivel több mint egy évben a könyvesboltokba került az első regényem, a Wicked Lovely, és megszületett az Ink Exchange. Néha megijesztett a feladat nagysága, de a meleg biztatás lehetővé tette, hogy végül elérjem a kitűzött célt. Szeretnék köszönetet mondani a HarperCollins valamennyi munkatársának az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, a külföldi kiadóimnak (különösen Franziskának a németországi Carlsen Kiadónál), a könyvtárosoknak, a könyvkereskedőknek, az olvasóknak, a szülőknek, az újságíróknak, a tanároknak és az internetes rajongói oldal íróinak, olvasóinak (különösen Mariának), bámulatos pénzügyi menedzseremnek, Peggy Hilemannek, s annak a rengeteg embernek, akivel az interneten és személyesen találkoztam. A kedvességetek és a támogatásotok sokat jelentett nekem. Köszönöm mindenkinek. Külön köszönet illeti Clare Dunkle-t, akinek először a regényei, majd az elmúlt év során a bölcsessége megérintették a lelkem. Megtiszteltetés volt. Ügynökömnek, Rachel Vaternek köszönhetően a káosz rendnek tűnik. Akár épp elégedetlen vagy velem,

akár elkísérsz a sétáim során, akár haragszol rám: örökké hálás leszek neked. Két lelkes szerkesztőm, Anne Hoppe és Nick Lake továbbra is felülmúlja a várakozásaimat. Az észrevételeitek, a jegyzeteitek és az órákon át tartó beszélgetések nagyon hasznosnak bizonyultak, és közelebb hozták a szöveget azokhoz az ideálokhoz, amelyek felé törekszem. Kelsey Defatte elolvasta a kézirat egy nagyon korai változatát, Craig Thrush pedig átnézte a konfliktusokról szóló részeket. Mindketten leköteleztetek. Csakúgy, mint Jeaniene Frost az órákon át tartó beszélgetésekkel, a javaslatokat tartalmazó levelekkel és a hasznos észrevételekkel. Köszönöm, J. Paul Roe tetoválóművész átolvasta a tetoválásról szóló részeket, és rengeteg kérdésemre válaszolt az apró részletekkel és a tetoválás történetével kapcsolatban. Ezért, a tetoválásaim elkészítéséért, és minden másért: nagyon fontos vagy nekem. Néhány rendkívüli ember szeretettel fordult felém a káosszal teli vagy éppen nyugodt évek során: Dawn Kobel, Carly Chandler, Kelly Kincy, Rachel Morgan, Craig Thrush, és mindenekelőtt Cheryl és Dave Lafferty. Köszönöm, hogy tartottátok bennem a lelket. El sem tudom mondani, mit jelentetek nekem. Mindez értelmetlen lett volna, ha nem lennének azok az emberek, akik gazdagabbá teszik életem minden pillanatát: a szüleim, a gyerekeim és a férjem. Egészen biztos vagyok benne, hogy csakis azért létezem, mert ti mellettem vagytok. 2007. június

ŐSSZEL Irial figyelte, ahogy a lány, akiből sütött a rettegés és a düh, végigmegy az utcán. Meghúzódott a tetoválószalon melletti sötét sikátorban, és elszívta a cigarettáját. Le sem vette a szemét a halandóról. Abban a pillanatban lépett elő, amikor elment mellette. A lány észrevette, szíve vadul zakatolni kezdett. Sötétség vette körül, de nem ijedt meg, nem kezdett el menekülni vagy hátrálni. Kihúzta magát, és a fiú karja felé intett. A stilizált kutyákat ábrázoló spirálok és szalagminták között a fiú ősi írással írt neve és származása bújt meg. - Bámulatos. Nyúl csinálta? A fiú bólintott, s néhány lépéssel a tetoválószalon előtt termett. A lány sem maradt le mögötte. - Azon gondolkodom, hogy hamarosan én is csináltatok egyet. Csak még nem tudom, mit válasszak. A lány kihívó pillantást vetett a fiúra. - Leslie vagyok tette hozzá, amikor a fiú nem válaszolt. - Irial. - A fiú figyelte, ahogy a lány lázasan keresgéli a szavakat, hogy felhívja magára a figyelmét.

6

Leslie kétségbeesetten vágyott valamire. Ha Irial eljátszadozna a halandókkal, jól elszórakozhatnának, de most üzleti ügyben jött, és nem azért, hogy értéktelen játékszereket gyűjtsön. Így aztán nem szólt semmit, csak kinyitotta előtte a tetoválószalon ajtaját. Odabent Leslie beszélgetni kezdett egy sötét hajú lánnyal, aki figyelmesen nézte őket. Voltak ott mások is, de csak ez a sötét hajú lány számított. Mivel sok-sok évszázaddal ezelőtt Irial volt az, aki megátkozta a Nyárkirályt és megkötötte az erejét, pontosan tudta, ki a lány: a régóta keresett Nyárkirálynő, a probléma, aki mindent meg fog változtatni. Méghozzá hamarosan. Irial ezt abban a pillanatban tudta, amint Keenan választása a lányra esett és ezzel ellopta a halandóságát. Ezért jött el ma Nyúlhoz: közeleg a változás ideje. A Nyárkirály vissza fogja nyerni az erejét és képes lesz bosszút állni azokon, akik csapdába ejtették: évszázadok óta most először fenyegetett egy valódi háború kitörésének veszélye. És sajnos annak a veszélye is, hogy beköszönt a túl nagy rend és béke időszaka. - Van egy perced, Nyúl? - kérdezte puszta formaságból Irial. Lehet, hogy Nyúl nem tisztavérű tündér, de a Sötét Udvar királyát akkor sem utasítaná vissza. Sem most, sem máskor. - Gyere hátra - felelte Nyúl. Ahogy Irial elhaladt az egyik acélkeretes ékszerszekrény mellett, végigfuttatta rajta a kezét. Jól tudta, hogy Leslie még mindig őt figyeli. Becsukta az ajtót, majd átadta Nyúlnak a Sötét Udvar vérét és könnyeit tartalmazó barna üvegfiolákat.

7

- Hamarabb van szükségem arra a tetoválásra, mint terveztük. Kifutunk az időből. - Lehet, hogy a tündérek... - Nyúl elhallgatott, újrafogalmazta a mondandóját. - Az életükbe kerülhet, és a halandók nem egykönnyen állnak talpra. - Akkor gondoskodj róla, hogy sikerüljön. Most. Irial megpróbált mosolyogni, amit a sötét tündérek kedvéért csak ritkán tett meg; arckifejezése ellágyult. Nyúl visszament az eladótérbe. A Sötét Király láthatatlanul követte, és egészségtelen kíváncsiságtól hajtva megállt Leslie mellett. A többiek elmentek, de a lány még mindig ott állt: a mintákat nézegette a falon. Ezeket össze sem lehetett hasonlítani azokkal, amelyeket Nyúl rajzolhatna a lány bőrére, ha lehetősége nyílna rá. - Álmodj rólam, Leslie - suttogta Irial, és szárnya körülölelte őket. Talán a lány elég erős lesz ahhoz, hogy ellenálljon a tintának, amelyet az egyik kiválasztott tündér vérével kevernek össze. Ha nem, még mindig odaadhatja egy gyengébb tündérnek. A bájos, megtört játékszereket vétek lenne eltékozolni.

8

A KÖVETKEZŐ ÉV ELEJÉN Leslie belebújt az iskolai egyenruhájába, és a lehető leggyorsabban elkészült. Halkan becsukta a szobája ajtaját; igyekezett csendben elhagyni a házat, mielőtt az apja felébred. A férfinak nem tett jót a nyugdíjas élet. Korábban jó apa volt - de aztán elhagyta a felesége, rákapott az ivásra, kaszinózni járt Atlantic Citybe, és még Isten tudja, hová. A konyhában Leslie ott találta a bátyját, aki az asztalnál ült pipával a kezében. Ren csak egy elnyűtt farmert viselt, szőke haja az arcába hullott. Nyugodtnak és barátságosnak tűnt. Néha az is volt. Felnézett, és angyali mosolyt villantott a húga felé. - Kérsz egy slukkot? Leslie megrázta a fejét. Kinyitotta a szekrényt, és egy viszonylag tiszta csésze után kutatott. Sikertelenül. Kivett egy kólát a hűtőből. Amióta Ren drogot kevert az egyik üvegbe és ezzel elkábította, a lány megtanulta, hogy csak felbontatlan dobozból vagy üvegből igyon. Ren elégedetten figyelte a füstfelhőn át. Arcán perverz, angyali mosoly ült. Amikor barátságos volt és

9

csak füvet szívott, az jó napnak számított. Marihuánás Ren nem jelentett problémát, a fűtől csak ellazult; Bármimást-szívó Ren viszont kiszámíthatatlan volt. - Van ott kukoricachips, ha akarsz valamit reggelire - intett egy szinte üres zacskó felé, amely a konyhaszekrényen hevert. - Köszi. - A lány belemarkolt a chipsbe, majd kinyitotta a mélyhűtőt, hogy elővegye az oda rejtett gofrit. Csak a hűlt helyét találta. Kinyitotta a szekrényt, és elővett egy doboz müzlit. Ez az egyetlen, amit a bátyja nem eszik meg. Az íze szörnyű, de mivel Ren egészséges ételeket nem szokott elcsenni, Leslie bespájzolt belőle. Egy tálba öntötte a müzlit. - A tej elfogyott - mormolta csukott szemmel a bátyja. Leslie halkan felsóhajtott, s leült a száraz müzli mellé. Csak semmi vita. Semmi összetűzés. Amikor otthon volt, mindig olyan érzése támadt, mintha egy magas dróton egyensúlyozva arra várna, hogy egy szélroham a földre lökje. A konyha bűzlött a marihuánától. Még emlékezett rá, amikor sonkás tojás illatára ébredt, amikor apja még friss kávét főzött, amikor még rendben mentek a dolgok. Ennek már több mint egy éve. Ren hangos puffanással feltette a csupasz lábát a konyhaasztalra, amelyet elborított a szemét: szórólapok, kifizetendő számlák, mosatlan edények és egy szinte üres whyskis üveg. Evés közben Leslie kinyitotta a fontos leveleket: a villany- és a vízszámlát. Megkönnyebbülten látta, hogy apja előre kifizette ezeket. A férfi akkor szokta ezt tenni, ha véletlenül éppen józan volt, vagy ha kedvezett neki a

10

szerencse a játékasztaloknál: a fontos számlák esetén többet fizetett be, hogy később ne legyen velük gond. A konyhapénz vagy a tévéelőfizetési díj esetében ezzel nem sokra mentek. Ezekkel megint elmaradtak, de amikor kellett, a lány általában ki tudta fizetni. De most nem. Végre rászánta magát egy tetoválásra. Már egy ideje tervezgette, de még nem érezte magát készen rá. Az elmúlt néhány hónapban szinte a megszállottja lett. A várakozás már nem megoldás. Túl gyakran gondolt erre: megjelöli a testét, hogy újra az övé legyen; meg kell tennie, hogy újra egésznek érezhesse magát. Most már csak a megfelelő ábra hiányzik. A bátyja felé fordult, s remélte, hogy barátságos a mosolya. - Van pénzed a tévészámlára? - Talán. Mennyit ér meg neked? - vont vállat a fiú. - Nem alkudozom. Csak tudni szeretném, ki tudod-e fizetni ebben a hónapban. Ren nagyot szívott a pipájából, és a lány arcába fújta a füstöt. - Ha nyavalyogsz, akkor nem. Vannak kiadásaim. Ha olykor-olykor nem tudsz nekem egy szívességet tenni és kedves lenni a barátaimmal - vont vállat -, akkor fizesd ki te. - Tudod mit? Én megvagyok tévé nélkül is. Azzal Leslie odament a szemeteshez, és kidobta a számlát. Igyekezett leküzdeni a hányingert, amely bátyja megjegyzése nyomán tört rá. Kedves lenni a barátaival. Azt kívánta, bárcsak érdekelné valamelyik családtagját, hogy mi történt vele. Ha anya nem ment volna el...

11

De elment. Lelépett és otthagyta Leslie-t a testvérével és az apjával. „Jobb lesz így, csillagom” mondta. Nem lett jobb. Nem volt biztos benne, hogy szóba állna-e még valaha az anyjával. Nem mintha ez számított volna: egyáltalán nem tudta, merre jár. Megrázta a fejét. Ha ezen töpreng, az nem segít neki, hogy megbirkózzon a jelennel. Elindult, hogy elmenjen Ren mellett, de a fiú felállt és megölelte. Leslie megmerevedett. - Mi az? Megint megjött? - A bátyja felnevetett; jót szórakozott a durva viccén és a lány haragján. - Semmi gond, Ren. Felejtsd el, hogy megkérdeztem. Én... - Nyugi, kifizetem a számlát. - Amint a fiú elengedte, Leslie arrébb lépett, s remélte, hogy a ruhája és a haja nem veszi be feltűnően a marihuána és a cigaretta szagát. Néha gyanította, hogy Meyers atya pontosan tudja, mennyire megváltozott náluk a helyzet, de akkor sem akart büdösen menni az iskolába. - Kösz, Ren - mondta halkan a lány. Mosolyt erőltetett az arcára. - Majd én gondoskodom róla. Csak jusson eszedbe, amikor legközelebb szükségem lesz rád. Nagyszerűen el tudod terelni a figyelmet, ha egy kis hitelre van szükségem. - Ren számító pillantást vetett rá. Leslie nem felelt. Semmi olyat nem mondhatott volna, ami segítene a helyzeten. Ha visszautasítja, Ren megkeseríti az életét, de nem is egyezik bele. Azok után, amit a bátyja drogos barátai tettek vele - amit Ren megengedett nekik -, a közelükbe se megy. Nem akart újra vitába keveredni a bátyjával, ezért odament a szemeteshez, és kihalászta belőle a számlát.

12

- Kösz, hogy elintézed - adta oda Rennek a számlát. Most mindegy volt, hogy a fiú rendezi-e a számlát vagy sem. Leslie nem tudta volna kifizetni a tetoválás mellett, és nem nézett olyan sokat tévét, hogy úgy érezze, neki kell fizetnie. Többnyire kifizette, mert szégyellte volna, ha kitudódik, hogy a családja nem tud kiegyenlíteni egy számlát. Mintha azzal minden rendbe jönne, ha elég sokáig sikerül azt a látszatot keltenie, hogy minden rendben. Ha kiderülne, hogy az anyja távozása óta milyen semmirekellő az apja és milyen mélyre süllyedt a bátyja, az emberek suttognának és szánakoznának lajta, de így legalább elkerülhette ezt a kínos helyzetet. Ősszel főiskolára megy, elmenekül innen, elmenekül előlük. Anya is ezt tette - elmenekült. Leslie néha azon töprengett, hogy az anyja valami olyasmi elől menekült-e el, amit titokban akart tartani előtte. Ha igen, érthetőbb lenne, miért ment el, de azt továbbra sem magyarázná meg, miért nem vitte magával a lányát. Nem számít. Leslie már elküldte a jelentkezését azokra a főiskolákra, ahova a leginkább szeretett volna járni, és számos ösztöndíjat is megpályázott. Ez az, ami számít: egy terv és a menekülés. Jövőre biztonságban lesz, új életet kezd egy új városban. Ám ez nem csillapította a rettegést, amely hullámokban tört rá, amikor Ren némán a lányra emelte a whyskis poharát. Leslie nem szólt semmit, csak megragadta a táskáját. - Később találkozunk, hugi - szólt Ren, majd újra megtömte a pipáját.

13

Nem, nem fogunk. Mire Leslie a Bishop O'Connell Középiskola lépcsőjén haladt felfelé, már gondosan elrejtette magában a félelmét. Időközben megtanulta jobban észrevenni a figyelmeztető jeleket: a feszült telefonbeszélgetéseket, amelyek azt jelentették, hogy Ren megint bajba keveredett, vagy az idegeneket a házban. Ha túl sok ilyen jelet tapasztalt, extra műszakot vállalt az étteremben. Zárat szereltetett a szobája ajtajára. Nem ivott felbontott üvegből. Elővigyázatossága nem változtathatta meg a múltat, de segítségével elkerülhette a további problémákat. - Leslie! Várj! - kiáltott mögötte Aislinn. Leslie megállt és várt. Kifejezéstelen és nyugodt arcot erőltetett magára, nem mintha ez számított volna: az utóbbi időben Aislinn a saját kis világában élt. Néhány hónappal ezelőtt összejött azzal a szemtelenül vonzó Sethtel. Ez nem is volt furcsa, mert korábban is sok időt töltöttek együtt. Ami viszont különös volt, hogy ezzel egy időben nagyon szoros kapcsolatot alakított ki egy másik fiúval, Keenannel is. Ráadásul úgy tűnt, ez a helyzet egyik fiút sem zavarja. Keenan és a nagybátyja, Niall elkísérte Aislinnt az iskolába, és most az utca túloldaláról figyelték, ahogy a lány beéri Leslie-t. Túl komolynak tűntek, el sem mozdultak onnan, és nyilván azt sem vették észre, annyian bámulják meg őket, mintha a Living Zombies tagjai lennének. Leslie azon tűnődött, vajon Niall játszike valamilyen hangszeren. A fiú szexisebb, mint az együttes bármelyik tagja. Ha játszana valamin, vagy énekelne is... az ő kinézetével az már félsiker lenne.

14

Titokzatosság lengte körül; néhány évvel idősebb volt Leslie-nél és Aislinn-nél, talán másodéves lehetett. Ehhez különös felelősségérzet társult, amit a lány szexisnek talált: Niall fiatal kora ellenére Keenan egyik gyámja és nagybátyja volt. Tökéletesnek tűnik. Leslie újra őt bámulta. Niall elmosolyodott és intett nekik. Leslie-nek erővel kellett visszafognia magát, hogy ne induljon el felé. Mindig ezt érezte, amikor a fiú ránézett: érthetetlen késztetést, hogy odafusson hozzá, mintha csak ezzel enyhíthetné a lelkében felgyülemlett feszültséget. De nem mozdult. Nem fog bolondot csinálni magából egy olyan fiú miatt, aki jóformán észre sem veszi. De talán majd észrevesz. Eddig mindig Keenan vagy Aislinn figyelő tekintete mellett találkoztak, de a barátnője általában ilyenkor is talált valami átlátszó ürügyet, hogy lelépjenek. Aislinn Leslie karjára tette a kezét. - Menjünk! És ahogy azt már sokszor tették, otthagyták Niallt. Leslie Aislinnre fordította a figyelmét. - Hűha! Rianne mondta, hogy őrülten lebarnultál, de nem hittem neki. Aislinn örökké sápadt bőre tökéletesen napbarnított volt, mintha tengerparton élne. Ugyanolyan barna volt, mint Keenané, de a fiú mindig is ilyen volt. Pénteken még nem így nézett ki a lány. Aislinn az ajkába harapott - ez az ideges szokása általában arról árulkodott, hogy sarokba szorítva érzi magát. - Van egy kis téli problémám. Szezonális affektív rendellenességnek hívják, ezért aztán szükségem volt egy kis napfényre.

15

- Aha. - Leslie hasztalan próbálta elrejteni a kétkedését. Aislinn egyáltalán nem látszott depressziósnak, és nem is tűnt úgy, hogy az utóbbi időben lenne rá oka. Ami azt illeti, inkább sok pénze lett, és körülrajongták. Néhányszor látta Keenannel: mindkettőjük nyakába egymáshoz illő csavart aranylánc simult. Aislinn ruhái, az új télikabátok, a sofőrök... Na és azt se felejtsük el, hogy Sethet mindez nem zavarja. Depressziós? Na persze. - Elolvastad a szöveget irodalomórára? - Aislinn kinyitotta az ajtót, és elvegyültek a többi diák között. - A városon kívül vacsoráztunk, így aztán nem jutottam a végére. - Leslie eltúlozva forgatta a szemét. Ráadásul Ren képes volt rendesen felöltözni. Továbbra is más irányba terelték a beszélgetést, hogy ne kelljen kellemetlen témákat érinteniük. Leslienek könnyen jött a hazugság, de Aislinn eltökélten igyekezett, hogy semleges dolgokról beszélgessenek. Végül Leslie mögé pillantott - mintha lenne ott valaki -, és hirtelen megint témát váltott. - Még mindig dolgozol az étteremben? Leslie is odanézett: nem volt ott senki. - Persze. Apát megőrjíti, hogy pincérkedem, de tudod, ez jó ürügy arra, hogy miért járok haza későn. Leslie nem vallotta be, hogy muszáj dolgoznia, és hogy az apjának fogalma sincs róla, hogy ő mivel keresi a pénzt. Nem volt biztos benne, hogy az apja tudja-e: a lányának van munkája, és ő fizeti a számlákat. Talán azt hitte, hogy Ren fizeti, bár valószínűleg fel sem fogta, hogy a fia kábítószerrel üzletel - vagy engem ad el -, hogy pénzhez jusson. Nem akart pénzről, az otthoni dolgokról vagy Renről beszélgetni, így most ő váltott

16

témát. Összeesküvő mosollyal az arcán átölelte Aislinn derekát, és úgy viselkedett, ahogy a barátaival mindig is szokott. - Inkább beszéljünk Keenan szexis nagybátyjáról! Mi hír róla? Van barátnője? - Niallnek? Ő csak... nem, de... - Aislinn a homlokát ráncolta. - Ne kezdj ki vele! Van csinosabb... úgy értem, jobb... - Ezt kétlem, szívem. Te már régóta csak Sethet látod, és ez elhomályosítja az ítélőképességed - veregette meg Leslie Aislinn karját. - Niall első osztályú. Niall arca olyan szép volt, mint Keenané, de más módon: az övé karakteres volt. Hosszú sebhely húzódott a homlokától a szája sarkáig, s nem szégyellte. Haja olyan rövidre volt nyírva, hogy semmi sem vonhatta el a figyelmet annak a cik-cakkos vonalnak a szépségéről. És a teste... az aztán nem semmi. Izmos, szálkás alkata és a mozgása mintha arról árulkodott volna, hogy születése óta valamiféle rég elfeledett küzdősportot űz. Leslie fel nem foghatta, hogyan veheti valaki észre Keenant, ha Niall is ott van. Keenan is elég vonzó volt: különös zöld szempár, tökéletes test, homokszőke haj. Nagyszerűen nézett ki, de megijesztette a lányt; mozgása láttán Leslienek mindig az a gondolata támadt, hogy a fiú nem illik a civilizált világba. Niall viszont szexis volt, Keenantől eltérően olyan édesnek és kedvesnek tűnt. - Szóval van valakije... - kezdett bele Leslie. - Ő, hm, nem randizik - felelte halkan Aislinn. Egyébként is, túl öreg. Leslie egy pillanatra ejtette a témát. Bár Aislinn azzal töltötte az ideje nagy részét, hogy „nem randizott" Keenannel, a barátnőit azért igyekezett a lehető

17

legtávolabb tartani a fiú barátaitól. Amikor találkoztak, Aislinn rátapadt Leslie-re, akinek így esélye sem maradt, hogy beszédbe elegyedjen bárkivel is Keenan társaságából - különösen Niall-lel nem. Eltűnődött azon, hogy vajon akkor is érdekelné-e Niall, ha Aislinn nem próbálná távol tartani tőle. Minél jobban igyekezett megakadályozni Aislinn, ő annál közelebb akart kerülni Niallhez. Egy idősebb fiú, akinek a teste láttán szinte csorog az ember nyála, akinek látszólag nincsenek rossz szokásai, ráadásul valamiféleképpen tiltott gyümölcs: hogyne lenne ez vonzó! Aislinnt teljesen lefoglalta Seth és Keenan, talán ezért nem vette észre Niallt. Vagy talán tud valamit. Leslie elhessegette ezt a gondolatot: ha Aislinn-nek lenne oka azt hinni, hogy valami nem stimmel Niall-lel, megmondaná. Lehet, hogy most furcsa módon titkolódznak egymás előtt, de akkor is barátok. - Les! - Rianne vágott át a tömegen a szokásos lendületével. - Elmulasztottam a desszertet? - Mára csak két finom falat jutott... - Leslie Rianne-be karolt, és elindultak a szekrények felé. Rianne mindig jó hangulatot csinált, ebben lehetett rá számítani. -Szóval Sötét-és-piercinges nem volt szolgálatban? - Rianne gonosz kis mosolyt villantott Aislinn felé, aki várható módon elvörösödött. - Seth nem. Ma Szőke-és-szeszélyes, valamint Sebhelyes-szexis kísérték el. - Leslie Aislinnre kacsintott. Élvezte, hogy egy rövid időre minden rendben van és mosolyog. Ezt Rianne-nek köszönheti, és ezért hálás is volt neki.

18

- A mi kis desszertgyűjtőnk épp azt akarta elmondani, mikor megyünk el együtt táncolni - tette hozzá, amikor megálltak Aislinn szekrénye előtt. - Nem, nem akartam... - kezdett bele Aislinn. - Előbb vagy utóbb meg kell osztanod velünk a kincseidet, Ash. Úgy érezzük, megfosztasz minket tőlük. Legyengültünk. Rianne sóhajtva Leslie-nek támaszkodott. - Rögtön elájulok. Ekkor Leslie egy pillanatra vágyakozást látott Aislinn arcán, de aztán a barátnője észrevette, hogy figyeli. Aislinn ismét kifejezéstelen arcot öltött magára. - Néha azt kívánom, bárcsak... De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Rianne kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de Leslie megrázta a fejét. - Egyedül hagynál minket egy percre, Ri? Majd utolérlek. Miután Rianne elment, Leslie elkapta Aislinn pillantását. - Bárcsak ne tennénk ezt... - mutatott a barátnőjére, majd magára. - Hogy érted ezt? - Aislinn elcsendesedett a nyüzsgő előtérben; olyan volt, mintha a külvilág zaja egy pillanatra megszűnt volna. - Hazudunk egymásnak - sóhajtott Leslie. Hiányzik az igaz barátságunk, Ash. Nem akarok beleavatkozni a dolgaidba, de jó lenne, ha ismét őszinték lennénk. Hiányzol. - Nem hazudok. Én... nem tudok hazudni. - Egy pillanatra Leslie mögé meredt, és haragos pillantást vetett valakire.

19

Leslie nem fordult meg, hogy megnézze, ki az. - De nem is vagy őszinte. Ha nem akarsz látni... Vállat vont. - Mindegy. Aislinn megragadta a karját, és közelebb húzta magához. Leslie próbált, de nem tudott elhúzódni tőle. - Leszbik! - kiáltotta el magát egy idióta az előtérben. Leslie megmerevedett. Késztetést érzett, hogy beintsen annak az alaknak, ugyanakkor mostanában félt a konfliktusoktól. Megszólalt a csengő, majd szekrényajtók csapódása hallatszott. - Csak nem akarom, hogy bajod essen - szólalt meg végül Aislinn. - Vannak... emberek és dolgok... és... - Szívem, kétlem, hogy van annál rosszabb, mint... - Leslie elharapta a mondatot, nem tudta folytatni. Hevesen vert a szíve arra a gondolatra, hogy hangosan kimondja azokat a szavakat. Megrázta a karját. Elengednél? Még el kell mennem a szekrényemhez. Aislinn elengedte, Leslie pedig elsietett: ha bevallotta volna, hogy mit tettek vele, a barátnője biztos faggatta volna, és ő nem akart válaszolni ezekre a kérdésekre. Ha beszélek róla, azzal semmi sem változik. De néha erre vágyott a leginkább: elmondani valakinek. Bár gyakran csak a szörnyű érzésektől akart szabadulni és elfutni valahova, ahol nincs fájdalom, félelem és gonoszság.

20

Az órák után Leslie eljött az iskolából, még mielőtt Aislinn vagy Rianne csatlakozhatott volna hozzá. Volt egy lyukasórája, amelyet a könyvtárban töltött: a tetoválás történetéről, a test díszítésének évszázados hagyományairól olvasgatott. Rengeteg oka lehet annak, miért tetováltatják magukat az emberek: remélik, hogy beléjük szállnak egy totemállat tulajdonságai; ezzel jelzik életük fontos eseményeit, vagy hogy melyik bandához tartoznak. Leslie lenyűgözőnek találta ezeket az okokat, s ami még ennél is fontosabb volt: mélyen megérintették a lelkét. Amikor belépett a tetoválószalonba, megszólalt a kolomp. - Rögtön megyek - pillantott hátra a válla felett Nyúl. Szórakozottan végigsimított fehérre és kékre színezett haján, miközben a mellette álló férfit hallgatta. Leslie üdvözlésképpen intett, és elment mellette. Ezen a héten Nyúl meghagyott egy kis kecskeszakállat az állán, amely a szájpiercingjére irányította a figyelmet. Ez az alsó ajkában lévő fémdarabka keltette fel a lány figyelmét, amikor Ani és Tish először hozták el magukkal az üzletbe. Egy héten belül megvolt az első piercingje - a

21

blúza alá rejtve -, s egyre több időt töltött a tetoválószalonban. Itt biztonságban érezte magát - távol a középiskolától, a részeg apjától és a kéjencektől, akiket Ren hozott haza, hogy megosszák egymással a heti drogadagjukat. Itt megtalálta mindazt, amiben máshol nemigen lehetett része: biztonságot, békét és nyugalmat. - Igen, mindig új tűt használunk - ismételte el Nyúl a leendő ügyfélnek. Leslie a szalonban járkált, szólt a zene, és a dalok közti szünetekben el-elcsípte Nyúl mondatainak töredékeit. - Sterilizáló készülék... olyan steril, mint a kórházakban. A férfi pillantása lassan végigsiklott a falakat borító mintákon, de nem azért volt itt, hogy tetoválást készíttessen. Feszült volt, ugrásra kész. A szeme elkerekedett, a testtartása pedig idegességről árulkodott: karját szorosan összefonta maga előtt. Annak ellenére, hogy sokan betértek a szalonba, valójában csak kevesen akartak a művészetre áldozni. Ő nem tartozott közéjük. - Van egy pár kérdésem - szólt oda Leslie Nyúlnak. Nyúl hálás mosollyal fordult felé, s bocsánatot kért a férfitől: - Ha körül szeretne nézni... Leslie a túlsó falhoz ment, ahol átfutotta a mintákat olyan képeket, amelyeket bárki megvásárolhatott, és magára tetováltathatott. Virágok és keresztek, törzsi minták és geometriai ábrák. Sok gyönyörű akadt közöttük, de akármilyen sokáig bámulta is őket, egyik sem volt az igazi. A fő helyiségből nyíló

22

kisebb szobákat kevésbé vonzó stílusú minták töltötték meg: tradicionális női ábrázolások, pálcikaemberkék, rajzfilmfigurák, szlogenek és állatok. Nyúl jelent meg Leslie mögött, de a lány nem merevedett meg, nem érzett késztetést, hogy megforduljon, hogy ne tudják sarokba szorítani. Ez csak Nyúl. Ő nem jelent veszélyt. - Nincs itt semmi új, Les. - Tudom. - A lány átfutotta a falnak támasztott posztertartó állványokat. Az egyik képen zöld inda fonódott egy félig emberi nő köré: úgy tűnt, hogy fojtogatja, de a nő csak mosolygott, mintha élvezné. Hülyeség. Lapozott egyet. A következő képen nehezen megfejthető szimbólumok sorakoztak, alattuk a fordítással. Nem az én stílusom. Nyúl egy dohányos reszelős hangján nevetett fel, bár nem dohányzott, és azt állította, hogy soha nem is tette. - Annyi idő alatt, amennyit nézelődéssel töltöttél az elmúlt hónapokban, már meg is találhattad volna. Leslie megfordult, és rosszalló pillantást vetett a fiúra. - Akkor tervezz nekem valamit! Most már készen állok rá. Ez az, amit akarok. A potenciális ügyfél megállt a helyiség másik felén, hogy szemügyre vegyen egy pár karikát az üvegszekrényben. Nyúl nyugtalanul vállat vont. - Már korábban is mondtam. Ha egyedi tetoválást akarsz, hozz egy ötletet. Valamit. A semmiből nem tudok dolgozni. Amikor a férfi távozott, megszólalt a kolomp.

23

- Akkor segíts kitalálni valamit. Légy szíves! Már hetekkel ezelőtt odaadtam a szülői beleegyező nyilatkozatot. - Most nem fog meghátrálni. A tetoválás helyes döntésnek tűnt, amely segíthetne helyrehozni az életét, hogy továbbléphessen. Ez az ő teste, függetlenül attól, hogy mit tettek vele, és vissza akarta kapni. Azt akarta, hogy az övé legyen, és ezt önmagának is be akarta bizonyítani. Tudta, hogy egyetlen tetoválás nem művel csodát, de ez tűnt a legjobb megoldásnak arra, hogy visszakapja az életét. A tettekben és a szavakban néha ott rejtőzik az erő. Olyan mintát akart, amely tükrözi az érzéseit. A bőrébe akarta karcoltatni, hogy ezzel is egyértelműen bizonyítsa: meg akar változni. - Nyúl, nekem kell ez a tetoválás. Azt mondtad, hogy gondolkodjam. Megtettem. Szükségem van... Leslie az utcán elhaladó embereket bámulta, és azon tűnődött, hogy vajon azok a férfiak, akik... hogy odakint vannak-e. Nem ismerné fel őket, mert Ren elkábította, mielőtt odadobta nekik. Újra Nyúlra nézett, és szokatlanul nyersen csengtek a szavai, amikor kimondta azt, amit Aislinn-nek korábban nem tudott elmondani. Változásra van szükségem. Megfulladok. Kell valami, hogy kibírjam. Lehet, hogy nem egy tetoválás jelenti a megoldást, de jelenleg ennyit tehetek... Szükségem van rá. Segítesz? Nyúl egy pillanatig nem szólt semmit. Különös, habozó kifejezés jelent meg az arcán. - Ne akard ezt! Ani és Tish kukucskált be az ajtón, majd üdvözlésképpen intettek, és odamentek a hifihez. Komorabb hangulatú dal hangzott fel, dübörgött a basszus, az énekes szinte morogva énekelt. Annyira

24

felhangosodott a zene, hogy Leslie érezte a hanghullámok lökésáramát. - Ani! - Nyúl haragos pillantást vetett a húgára. - Most nincs itt senki. - Ani dacosan és megbánás nélkül meredt a fiúra. Soha nem hunyászkodott meg, nem számított, milyen mogorvának tűnt a bátyja. Nem mintha Nyúl bántaná Anit. Úgy bánt a húgaival, mintha ők lennének a legértékesebb kincsei. Ez volt az egyik oka annak, hogy Leslie olyan megnyugtatónak találta a társaságát. Azok a férfiak, akik jól bánnak a családjukkal, biztonságosak és jók. Az olyanok viszont, mint az apja és a bátyja, már kevésbé. Nyúl egy ideig csak bámulta a lányt, majd megszólalt. - Nem gyors megoldásokra van szükséged, hanem szembe kell nézned azzal, ami elől menekülsz. - Kérlek! Ezt akarom. - A lány érezte, hogy könnyek csípik a szemét. Nyúl túl sok mindent sejtett, de neki most nem lelkesítő beszédekre volt szüksége. Olyasvalamit akart, amelyre nem talált szavakat: békét, zsibbadtságot, valamit. A fiúra meredt, megpróbálta kitalálni, miért nem akar neki segíteni, és mivel győzhetné meg. - Nyúl, kérlek! - Csak annyit tudott mondani, akkor a fiú elfordította a tekintetét, majd intett a lánynak, hogy kövesse. Végigmentek a rövid folyosón, amely Nyúl irodájába vezetett. A fiú kinyitotta a kulcsra zárt ajtót, és bevezette Leslie-t az apró helyiségbe. A lány belépett az ajtón, de nem ment beljebb. Egy kicsit kényelmetlenül érezte magát, de azért még elviselhető volt. Az irodában alig fért el az a sok bútor meg minden, amit Nyúl belezsúfolt. A hátsó falat egy

25

hatalmas, sötét faasztal és két irattartó szekrény foglalta el. A jobb oldali fal mentén húzódó pultot megtöltötték a tetováláshoz használt eszközök. Egy ugyanilyen pult kapott helyet a bal oldali fal mentén is: ezen két nyomtató, egy szkenner, egy kivetítő és számos felcímkézetlen üveg feküdt. Nyúl kihúzott egy újabb kulcsot a zsebéből, és kinyitotta az íróasztal egyik fiókját. Még mindig nem szólt semmit, csak előhúzott egy vékony barna könyvet, amelynek borítóját dombornyomású betűk díszítették. Leült a székébe, s addig bámulta a lányt, amíg Leslie-nek menekülni támadt kedve, mintha elfújtak volna mindent, amit eddig a fiúról tudott, és valahogy már nem lett volna biztonságos a társasága. Ez csak Nyúl. A lány zavarba jött attól, hogy egy pillanatra megijedt. Nyúl olyan volt neki, mint egy báty, olyan, akit mindig is szeretett volna, egy igaz barát, aki mindig tisztelettel bánt vele. Leslie odament az asztalhoz, és ráült. - Mit keresel? - A fiú a szemébe nézett. Már eleget beszélgettek erről ahhoz, hogy a lány tudja, nem a mintára gondolt, hanem arra, amit jelképez. A tetoválásban nem maga a kép az elsődleges, hanem a jelentése. - Biztonságot. Hogy ne kelljen félnem, és ne érezzek fájdalmat - válaszolta Leslie. Nem tudott a fiúra nézni, de azért kimondta. Ez már jelentett valamit. Nyúl a közepe táján kinyitotta a könyvet, és a lány ölébe fektette. - Tessék, ezeket én terveztem. Különlegesek. Olyanok, mint a... változás szimbólumai. Ha köztük van

26

az, amelyik neked kell... csak... Hasonlít valamelyik arra, amilyet szeretnél? Az oldalt megtöltötték a képek: bonyolult kelta minták, tüskés indák mögül kikukucskáló szemek, gonosz mosolyú groteszk alakok, olyan valószerűtlen állatok, hogy nem is lehetett sokáig nézni őket, szimbólumok, amelyekre épp csak rápillantott. Bámulatosak, csábítóak és visszataszítóak voltak - majd rátalált egy olyan ábrára, amelytől pattanásig feszültek az idegei: koromfekete szemek bámultak rá egy fekete és szürke szalagmintából. Szárnyak ölelték körül, amelyek olyanok voltak, mint az összeolvadó árnyak. Középen nyolc nyíl indult ki egy káoszcsillag közepéről. A négy vastagabb nyíl csúcsos keresztet formázott. Az enyém. A gondolat, a vágy, a reakció lehengerlő volt. Összeszorult a gyomra. Elkapta a pillantását, de aztán kényszerítette magát, hogy tovább keresgéljen. Megnézte a többi mintát is, de mindig visszatért ehhez az egyhez, amely mintha rabul ejtette volna. Ez az enyém. A fény játéka miatt egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egyik szem kacsintott volna. Végigfuttatta az ujját az oldalon, a sima műanyagborítón, és elképzelte, milyen érzés lenne, ha azok az egyszerre durva és bársonyos szárnyak körülölelnék. - Ez az. Ez kell nekem - nézett fel Nyúlra. Különös érzések jelentek meg a fiú arcán, mintha nem tudná, hogy meglepődjön, örüljön, vagy megrémüljön. Fogta a könyvet, és becsukta. - Miért nem gondolkodsz rajta egy pár napig... - Nem! - Leslie megragadta a fiú csuklóját. Biztos vagyok benne. Már rég készen állok rá, és ez az ábra... Ha kint lett volna a falon, már rég a testemet

27

díszítené. - Megborzongott, nem bírta elviselni azt a gondolatot, hogy még valaki az ő tetoválását viselje. Ez az övé. Tudta. - Kérlek! - Ez egy egyedi tetoválás. Ha a tied lesz, másé már nem lehet, de... - Nyúl a lány mögötti falat bámulta. ...meg fog változtatni téged, megváltoztatja az életed. - Minden tetoválás megváltoztatja az embereket. Leslie próbált egyenletes hangon beszélni, de dühítette a fiú habozása. Nyúl már hetek óta hátráltatta. Ez az ő tetoválása, pont itt, az orra előtt. Nyúl kerülte a pillantását, és a fiókba csúsztatta a könyvet. - Amit keresel... azok a változások... teljesen biztosnak kell lenned abban, hogy azokat akarod. - Biztos vagyok benne. - Leslie azt akarta, hogy a fiú újra ránézzen, így odahajolt hozzá. Akkor Ani dugta be a fejét az ajtón. - Választott? Nyúl ügyet sem vetett rá. - Mondd meg, mire gondoltál, amikor kiválasztottad. Akadt másik ábra is... amely megszólított? Leslie megrázta a fejét. - Nem. Csak ez az egy. Akarom. Nemsokára. Most. Tényleg ezt akarta. Olyan volt, mintha egy lakomát figyelne és közben rádöbbenne, hogy éhség mardossa a gyomrát. Olyan volt ez, mint egy vágy, amelyet azonnal csillapítani kell. A fiú újabb hosszú pillantást vetett rá, majd magához húzta és gyorsan megölelte. - Hát legyen. Leslie Anihoz fordult.

28

- Az ábra tökéletes: káoszcsillag és szalagminta, káprázatos szemek és sötét szárnyak. Ani a bátyjára nézett. Nyúl bólintott, mire a húga elfüttyentette magát. - Erősebb vagy, mint gondoltam. Csak várj, amíg Tish meghallja! - Kiment, és elkiáltotta magát. - Tish? Találd ki, melyiket választotta Leslie! - Nem hülyéskedsz? - Tish sikítása hallatán Nyúl becsukta a szemét. - Remélem, észrevettétek, hogy nagyon különösek vagytok, még akkor is, ha egy tetoválószalonban laktok rázta meg a fejét Leslie. Nyúl tudomást sem vett a lány megjegyzéséről, csak gyengéden hátrasimította Leslie haját, ahogy a húgai haját szokta. - Kell egy pár nap, amíg beszerzem hozzá a megfelelő tintát. Még meggondolhatod magad. - Nem fogom. - Leslie természetellenes késztetést érzett, hogy úgy visítson, ahogy Tish: hamarosan meglesz a tökéletes tetoválása. - Beszéljünk az árról! Niall figyelte, ahogy Leslie elhagyja a tetoválószalont. Tudta, hogy a lány fél, de Leslie-n ez most nem látszott: kihúzva magát, egyenletes léptekkel ment végig a városon. Magabiztossága ma szinte valódi volt. A fiú közelebb lépett hozzá, ellökte magát a vörös téglafaltól, amelynek támaszkodva várt, amíg a lány a tetoválószalonban volt. Leslie megállt, hogy szemügyre vegye az árnyakat az utcán, Niall pedig az ujjával végigsimított a lány hajtincsén, amely az arcába hullott. Leslie haja majdnem ugyanolyan gesztenyebarna volt,

29

mint az övé. Nem volt elég hosszú, hogy hátra tudja kötni, de ahhoz sem volt elég rövid, hogy ne hulljon előre. Éppen olyan hosszú volt, hogy felkeltse a kíváncsiságát. Ahogy a lány is felkeltette. Ujjai alig érintették Leslie arcát, a lány észre sem vette. Közelebb hajolt hozzá, hogy beszívja a bőre illatát. Munka előtt levendulaillat áradt a lányból, nem parfümé, hanem annak a samponnak az illata, amelyet az utóbbi időben használt. - Mit csinálsz megint egyedül az utcán? Tudod, hogy veszélyes. A lány nem válaszolt. Soha nem felelt: a halandók nem látták a tündéreket, nem hallották őket, különösen azok a halandók nem, akik a Nyárkirálynő akaratának megfelelően nem szerezhettek tudomást a létezésükről. Királya kérésére Niall kezdetben vállalta, hogy néhányszor ő vigyáz Leslie-re. Amikor a lány nem tudott róla, sétálhatott mellette, beszélhetett hozzá, és ezt csak akkor tudta megtenni, amikor láthatatlan volt. A halandó lány pillantása mámorító volt: úgy nézett rá, mintha jobb lenne, mint amilyen valaha is volt, mintha önmagáért lenne vonzó, és nem a Nyári Udvarban betöltött szerepe miatt. Ami azt illeti, túlságosan is mámorító volt. Ha a királynője nem kérte volna meg rá, Niall akkor is biztonságban szerette volna tudni Leslie-t. De Aislinn parancsba is adta: amikor még halandó volt, Leslie-től eltérően tanúja volt a tündérek kegyetlenségének. Amióta Nyárkirálynő lett, azon igyekezett, hogy békét és egyensúlyt teremtsen a szintén újdonsült Télkirálynővel. Így nem maradt sok ideje, hogy gondoskodjon a halandó barátai biztonságáról, de

30

hatalmában állt megparancsolni a tündéreknek, hogy vigyázzanak rájuk. Normális esetben ez a feladat nem egy udvari tanácsadóra várt volna, de Niall az évszázadok során nem maradt a Nyárkirály egyszerű tanácsadója, sokkal inkább családtaggá vált. Keenan ötlete volt, hogy Aislinn jobban érezné magát, ha a legközelebbi barátai biztonságért olyan tündér felelne, akiben megbízik. Niall eleinte csak egyszer-kétszer vigyázott Leslie-re, de később egyre többször vállalta ezt a feladatot. Más halandók esetében nem tette volna meg, de mások nem is bűvölték el annyira, mint a lány, aki egyszerre volt sebezhető és bátor, vad és rémült. Régen, amikor Niall emberi játékszereket gyűjtött magának, nem tudott volna ellenállni Leslie-nek, de most már erősebb. Jobb. Elhessegette magától ezt a gondolatot. A lány ringó csípőjét figyelte, miközben Leslie olyan bátran ostobán - sétált végig Huntsdale utcáin, amely ellentmondott annak, amit a lányról tudott. Ha az otthona biztonságos lenne, talán hazamenne. De ott nincs biztonságban. Niall ezt már a legelső alkalommal észrevette, amikor a lépcsőjükön várt rá: hallotta a részeg apját és az aljas bátyját. A lány otthona talán szépnek és nyugodtnak tűnik, de ez a kép hamis. Mint oly sok minden más az életében. A lány lapos cipőjére, csupasz lábszárára, és hosszú lábára nézett. Mivel a hosszú ideig tartó terhes fagyosság után idén szokatlanul hamar köszöntött be a nyár, a halandók többet mutattak meg magukból. Lesliere pillantva a fiú nem panaszkodott.

31

- Ma legalább rendes cipő van rajtad. A múltkor nem hittem a szememnek, amikor abban a finom kis cipőben mentél dolgozni. - Niall megrázta a fejét. - Bár csinos volt. Tetszett a bokád látványa. A lány az étterem felé tartott, ahol majd hamis mosollyal az arcán flörtölni fog a vendégekkel. Niall el szokta kísérni az ajtóig, aztán kint várt, figyelte az érkezőket és távozókat, hogy meggyőződjön arról, nem akarnak ártani a lánynak. Ez volt a szokásos esti napirendje. A fiú néha elengedte magát és elképzelte, milyen lenne, ha a lány megismerhetné a valódi arcát, ha olyannak látná, amilyen valójában. Vajon a sebhelyei láttán elkerekedne a szeme félelmében? Undorodva torzulna el az arca, ha megtudná, milyen szörnyűségeket követett el, mielőtt csatlakozott a Nyári Udvarhoz? Megkérdezné, miért van mindig rövidre nyírva a haja? S ha megkérdezné, meg tudná válaszolni bármelyik kérdését? - Elfutnál előlem? - kérdezte halkan, s gyűlölte, hogy vadul zakatol a szíve egy halandó lány miatt. Leslie egy pillanatra megtorpant, amikor fiatalemberek szólították le egy autóból. Egyikőjük félig az ablakban lógott, ízléstelenül viselkedett, mintha ettől lenne férfi. Niall kételkedett benne, hogy a lány hallotta a szavaikat: olyan hangosan szólt a zene a kocsiban, hogy az emberi hangok nem kelhettek versenyre vele. Nem is volt szükség valódi szavakra ahhoz, hogy Leslie megérezze a veszélyt. Megmerevedett. A jármű elhajtott, és a dübörgő zene elhalt, mint mennydörgés az elhaladó viharban.

32

- Ezek csak gyerekek, Leslie - suttogta a lány fülébe Niall. - Gyerünk! Hová tűnt a ruganyosság a lépteidből? Ha nem a lány közelében áll, nem hallotta volna meg halk sóhaját. Leslie vállában egy kicsit oldódott a feszültség, de az elkínzott kifejezés nem tűnt el az arcáról. Úgy tűnt, soha nem is fog. Sminkje nem rejtette el a karikákat a szeme alatt, ahogy hosszú ujjú felsője sem takarta el Ren dühös ütéseinek nyomát, a lila zúzódásokat a karján. Ha közbeavatkozhatnék... De nem tehette, nem léphet be sem a lány életébe, sem az otthonába. Megtiltották. Mást nem tehetett, mint hogy beszélt hozzá - holott Leslie nem is hallhatta. - Nem engedném senkinek, hogy letörölje azt a mosolyt az arcodról. Ha tehetném, mindenkit megakadályoznék benne. A lány szórakozottan a hátára tette az egyik kezét, és a tetoválószalon irányába nézett. Maga elé mosolygott; ugyanaz a mosoly ült az arcán, mint amikor kilépett a tetoválószalonból. - Aha, szóval végül elhatároztad, hogy tetováltatod azt a csinos bőrödet. Mi lesz az? Virágok? Nap? - Tekintete végigsiklott a lány gerincén. Leslie egy pillanatra megállt, ismét megroggyant a válla: megérkeztek az étteremhez. Niall meg akarta vigasztalni, de helyette csak a szokásos éjszakai ígéretét nyújthatta neki: - Itt várok rád. Azt kívánta, bárcsak válaszolna a lány, és azt mondaná neki, hogy munka után találkoznak, de Leslie nem válaszolt.

33

Jobb ez így. Tudta, mégsem tetszett neki a gondolat. Elég régóta volt már a Nyári Udvar tagja ahhoz, hogy korábbi élete szinte feledésbe merüljön, de ahogy figyelte Leslie-t, és látta a bátorságát, a szenvedélyét... Egykor régen, amikor még magányos tündér volt és más volt a neve, nem habozott volna. - De egyetértek Aislinnel. Azt akarom, hogy biztonságban légy - suttogta a fülébe. A lány puha haja az arcához ért. - Biztonságban leszel: tőlük is és tőlem is.

34

Irial némán állt a hajnali fényben; lábánál egy halott tündére hevert. Guin, így hívták a tündérlányt, oly gyakran viselt emberi álcát, hogy annak egyes darabjai még halála után is rátapadtak. Arca egyik felét emberi smink borította, a másik fele csodásan tündéri volt. Szűk kék denimet viselt - Guin és testvérei minden beszélgetésük alkalmával kijavították, hogy az farmer és egy topot, amely alig takart valamit, s amelyet most vér áztatott. Az ő vére, egy tündér vére öntözte a mocskos földet. - Miért? Miért történt ez, a ghrá? - Irial lehajolt, és kisimította a véres hajat a lány arcából. Körülötte üvegek, csikkek és használt tűk hevertek. Ezek egyike sem dühítette úgy, mint régen: ez egy veszélyes környék, és a halandók területi vitái miatt az elmúlt években egyre több lett itt az erőszak. Az viszont dühítette, hogy egy halandó golyója végzett az egyik tündérével. Lehet, hogy nem szándékosan, de ez semmin nem változtat. A lány attól még halott. Vele szemben az a magas és vékony Banshee várakozott, aki őt idehívta.

35

- Most mit fogunk tenni? - tördelte a kezét a tündér. Ellenállt a természetes ösztönének: nem jajgatott. Túl sokáig úgysem bírja megállni. De Irial még nem válaszolt, nem tudott. Felemelt egy üres töltényhüvelyt, és megforgatta az ujjai között. Szokatlan, hogy a réz vagy egy olyan ólomlövedék, mint amilyet érkezése után a halott lány testéből távolított el, ártson a tündéreknek. Most mégis ez történt: egy egyszerű pisztolygolyó ölte meg Guint. - Irial? - A tündérasszony a nyelvébe harapott, ajkáról vér csordogált csúcsos álla felé. - Hétköznapi golyók - mondta halkan a Sötét Király, s megforgatta a fémdarabkákat az ujjai között. Amióta a halandók ezeket használják, még egyszer sem fordult elő, hogy az egyik tündére emiatt halt volna meg. Az igaz, hogy megsebesültek, de meg is gyógyultak. Mindig felépültek a halandók által okozott sebekből, kivéve, ha acél- vagy vastárgy ejtett rajtuk súlyos sebet. - Menj haza és sirasd Guint! Amikor megérkeznek a többiek, mondd meg nekik, hogy nem jöhetnek erre a környékre. - Azzal Irial a karjába vette a vérben úszó tündért és elment. A nő futásnak eredt, és közben siratni kezdte a halottat. Jajgatása össze fogja hívni a sötét tündéreket, akik jelenleg védtelenek, és meg fogják tudni a szörnyű hírt: egy halandó tündért ölt. Amikor a jelenlegi Gabriel - Irial jobbkeze néhány pillanattal később feléjük közeledett, Irial szárnyas árnyéka halotti lepelként borult az utca fölé. Tintafekete könnyei Guin testére hullottak, és lemosták róla az emberi álca maradékát. - A Nyári Udvar növekvő ereje fenyegetést jelent. Elég sokáig vártam azzal, hogy tegyek ellene valamit.

36

- Túl sokáig - szólt Gabriel. - Ha tovább vársz, az ő feltételeik szerint robban ki a háború, Iri. Elődeihez hasonlóan ez a Gabriel is, mert a név egy pozícióra utalt, nem pedig keresztnévre, mindig szókimondó volt. Felbecsülhetetlen jellemvonás. - Nem az a célom, hogy háborút szítsak az udvarok között, hanem hogy felüsse a fejét a káosz. Irial megállt egy bezsaluzott ház verandáján. Bármelyik városban laktak is, sok ilyen házat tartott fenn a tündéreinek. Az épületre pillantott, ahol majd felravatalozzák Guint, hogy az udvar meggyászolhassa. Bananach hamarosan megtudja, mi történt, s a háborúra szomjas tündér megkezdi véget nem érő mesterkedéseit. Irial nem örült annak a feladatnak, hogy megpróbálja lecsillapítani Bananachot, aki egyre türelmetlenebb lett, és egyre több erőszakot, vérontást és pusztítást sürgetett. - Udvarunk számára nem a háború jelenti a legjobb megoldást - mondta Irial éppannyira magának, mint Gabrielnek. - Ez Bananach célja, nem az enyém. - Ha te nem akarsz háborút, akkor a Kutyák sem. Gabriel kinyújtotta a kezét, és végigsimított Guin arcán. Guin egyetértene veled. Még most sem támogatná Bananachot. Három sötét tündér jött ki a házból; füstös ködpára vette őket körül, mintha a bőrükből áradt volna. Némán felemelték a holttestet és bevitték. A nyitott ajtón keresztül Irial látta, hogy az egész házban mindenhova fekete tükröket akasztottak: minden lehetséges felületet beborítottak abban a reményben, hogy az itt időző sötétség majd hazatalál a testbe, elég erős lesz ahhoz, hogy visszatérjen az üres porhüvelybe, s így Guin

37

meggyógyul. De ez nem fog megtörténni: a lány tényleg meghalt. Irial látta a mocskos, erőszakos halandókat az utcájában: sok finom érzés, amelyet nem tud magába átszívni. De ez nem marad mindig így. - Találjátok meg azokat, akik ezt tették! Öljétek meg őket! A Sötét Király parancsának hallatára Gabriel alkarján az ősi írás körül korábban üres bőrfelület megtelt írással. A Kutya mindig a bőrére írva vitte magával a király utasításait - ez egyrészt a megfélemlítést szolgálta, másrészt egyértelművé lette, hogy ez a király akarata. - És küldjétek ki a többieket, hogy a virrasztásra hozzák magukkal Keenan és Donia néhány tündérét. Irial elvigyorodott a mogorva téltündérek gondolatára. A pokolba is, ha találsz néhányat Sorcha rejtőzködő tündérei közül, őket is hozd ide! A Magas Udvar másra úgysem jó. Nem adom áldásom a háborúra, de egy kis csetepaté nincs ellenemre. Amikor leszállt az este, Irial az emelvényén ülve figyelte a gyászoló tündéreit: vonaglottak, járkáltak és jajgattak. A gyönyörű, kecsketestű vízi tündérek mocskos folyóvizet csöpögtettek a padlóra, a Banshee-k továbbra is a halottat siratták. Gabriel mozgó tetoválásokkal és ezüstláncokkal díszített bőrű Kutyái emberi álcát viseltek, egymás között tréfálkoztak, de a felszín alatt nagyon éberek voltak. Zöldfogú Jenny és társai vádló pillantásokat vetettek mindenkire. Csak a bogáncstündérek tűntek nyugodtnak: előnyt kovácsoltak a többiek félelméből, és a szobát elöntő pánikból táplálkoztak. Mindannyian tudták, hogy lázadás készül.

38

Most, hogy egy tündér meghalt, elkerülhetetlenné váltak a szélsőséges megoldások. Mindig is léteztek kisebb csoportosulások, mindig is lehetett vérengzést kívánó pusmogást hallani, de akkor status quo volt. Ez most más: egy társuk halála megváltoztatta a helyzetet. - Amíg ki nem derül, mennyire gyengültünk meg, addig ne menjetek ki az utcára. - Irial tekintete végigsiklott a tündérein, felmérte az elégedetlenségüket, jeleket keresett, hogy ki fog Bananach pártjára állni, amikor a hollólány a saját céljai érdekében elkezdi maga köré gyűjteni a tündéreket. - Öld meg az új királynőt! Mindkettőjüket morogta az egyik Kutya. - A Nyárkirályt is, ha kell. A többi Kutya egyetértett vele. A Ly Ergek - a katonák - vérvörös kezüket dörzsölgették örömükben. Jenny társainak egy része vigyorogva bólintott. Bananach csendben ült közöttük: nem kellett megszólalnia ahhoz, hogy Irial tudja, mit akar. Bananachot csak az erőszak éltette. Most madár módjára oldalra billentve a fejét semmi mást nem csinált, csak figyelt. Irial rámosolygott. A lány hallható csattanás kíséretében kinyitotta, majd becsukta a száját, mintha belemarna a királyba. Más mozdulatot nem tett. Mindketten tudták, hogy ellenzi királya terveit, és azt is tudták, hogy szembe fog szállni vele. Újra. Ha tehetné, Bananach megölné Irialt, hogy viszályt szítson az udvarban, de a sötét tündérek nem ölhették meg az uralkodójukat. A morgás fülsiketítővé erősödött, majd Gabriel felemelte az egyik kezét, hogy elhallgattassa a tömeget. Amikor a terem elcsendesedett, Gabriel fenyegető mosolyt villantott feléjük.

39

- A királyotok beszélt. Ti pedig engedelmeskedni fogtok neki. Gabriel vicsorgott: senki nem tiltakozott. Amióta sok évvel ezelőtt lemészárolta az egyik társát, mert az tiszteletlenül viselkedett Iriallel, csak kevesen mertek szembeszállni az akaratával. Ha az erőszak mellé politikai érzék is társulna, Irial megpróbálna lemondani a javára a trónról. Az elmúlt századok során, amikor Irial azt a tündért kereste, aki követhetné a trónon, csak egyvalakit talált, aki vezethetné őket, de az a tündér visszautasította az ajánlatát és másvalaki szolgalatába állt. Irial elhessegette ezt a gondolatot. Még mindig ő felel a Sötét Udvarért, de azzal nem segít, ha a múlton rágódik. - Nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy felvegyük a harcot a többi udvarral, különösen akkor, ha összefognak - szólalt meg. - Meri valamelyikőtök biztosan állítani, hogy a királyocska és az új Télkirálynő nem fog szövetkezni? És hogy Sorcha nem áll majd... Irial itt elhallgatott, és Bananachra mosolygott. - ...szinte bárki mellé, aki fellép ellenem? A háború nem megoldás. Nem tette hozzá, hogy nem igazán vágyik valódi háborúra - az gyengeségnek tűnne, s egy gyenge uralkodó nem sokáig őrizhetné meg a hatalmát. Ha lenne valaki, aki elvezetné az udvart anélkül, hogy féktelen túlzásba esve mindenkit elpusztítana, Irial félreállna, de a Sötét Udvar fejét nem véletlenül a magányos tündérek közül választják. Élvezte az árnyak nyújtotta örömet, de megértette, hogy az árnyhoz fény is kell. Tündéreinek többsége ezt nem fogta fel - vagy talán soha nem tudtak róla. Most biztos nem örülnének neki, ha ezt kellene hallaniuk.

40

A Sötét Udvarnak érzelmekre volt szüksége félelemre, vágyra, dühre, mohóságra, falánkságra és hasonló érzésekre -, mert ezekből táplálkoztak. Az utolsó Télkirálynő kegyetlen uralma alatt, még mielőtt a Nyárkirály visszanyerte volna az erejét, jól ment a soruk. Beira rosszindulatú volt, éppolyan szenvedést okozott a saját tündéreinek, mint azoknak, akik nem hajoltak meg az akarata előtt. Ha nem is volt mindig kellemes ez a helyzet, azért pihentető volt. Irial csak annyit mondott: - A kisebb összetűzések is megteremthetik azt az energiát, amelyből táplálkozhatunk. Rengeteg tündér akad, akit felhasználhattok erre a célra. - Szóval táplálkozzunk bármelyik tündér érzéseiből, akit találunk, mintha mi sem történt volna? kérdezte Jenny egyik társa olyan hangon, amely a legnyugodtabb téltündért is megrémítette volna. - Azt mondom, mi... - Engedelmeskedni fogunk a királyunknak mordult rá Gabriel. Bananach az asztal lapján dobolt karomban végződő ujjaival, és ismét a fogát csattogtatta. - Tehát a Sötét Király nem akar harcolni? Nem akarja megengedni, hogy megvédjük magunkat? Hogy megerősödjünk? Csak várjunk, amíg elgyengülünk? Érdekes terv. A hollólány most tényleg gondot fog okozni. - Ha harcolunk, néhányunk talán elhalványul, de a többiek... A háború jó szórakozás, királyom - tette hozzá egy másik zöldfogú tündér. - Nem! - Irial Chelára nézett, aki olykor-olykor Gabriel társa volt. - Most nem háborúzunk. Nem akarom,

41

hogy bármelyikőtök is elhalványuljon. Ez szóba sem jöhet. Majd találok más megoldást. - Azt kívánta, bárcsak el tudná ezt nekik magyarázni úgy, hogy megértsék. De nem tudta. - Chela, kedvesem? Lennél szíves...? - Irial egy csoport tündér felé intett a fejével, akik az előbb mosolyogva értettek egyet a zöldfogú tündérrel. Hangot adni az uralkodóval szembeni engedetlenségnek tűrhetetlen, különösen akkor, amikor Bananach szemében a lázadás szikrája csillog. Irial újabb cigarettára gyújtott, és várta, hogy Chela lassan átvágjon a termen. A lány bicepszét díszítő kutyák egymás felé kaptak, miközben elképesztő sebességgel futottak körbe-körbe a karján. Halk, duruzsoló hangok hallatszottak felőle: félig morgott, félig elégedetten mormogott. Ahogy az asztal közelébe ért, a földre lökte az egyik bogáncstündért, elvette a székét, és letelepedett az elégedetlenkedő tündérek közé. A többi Kutya szétszóródott a tömegben. Gabriel megmondta, hogy a Sötét Királyt támogatják: vagy engedelmeskednek Gabrielnek, vagy meghalnak. Ha Gabriel szövetségre lépett volna Bananachhal, elkerülhetetlen lenne, hogy háború törjön ki a tündérek között. Gabriel viszont, amióta csak a Kutyák vezetője, mindig Irial mellett állt. - Egy halandó az én szimbólumomat választotta: napokon belül elkészül a tetoválás, és a lány hozzám fog tartozni. Rajta keresztül magamba tudom szívni a halandók és a tündérek érzéseit. Amíg nem találunk más megoldást, megosztom veletek a táplálékot - folytatta Irial.

42

Egy pillanatig nem reagáltak erre a bejelentésre, majd felemelték a hangjukat, s gyönyörű hangzavar alakult ki. Irial még soha nem irányította feléjük a tápláló erőt, de még soha nem is volt rá szükség. Viszont képes rá: az udvar feje összeköttetésben áll minden tündérrel, aki hűséget esküdött neki, így az ő ereje nekik is erőt ad, ez ilyen egyszerű. Nem tartós megoldás, de életben tartja őket addig, amíg nem találnak jobbat - olyan megoldást, amely nem jár nyílt háborúval. Kifújta a füstöt, s figyelte, ahogy a levegőben gomolyog. Hiányzott neki a halott királynő; utálta Keenant, mert legyőzte Beirát; azon töprengett, mibe kerülne neki elcsábítani Doniát, az új Télkirálynőt, hogy ő is olyan könyörtelen legyen, mint az elődje. Keenan és Donia szövetségével a béke javára billent az egyensúly, ami pusztító hatással járt a Sötét Udvar számára - de a háború akkor sem jelent megoldást. Udvara nem lenne képes pusztán az erőszak révén fennmaradni, ahogy csak a rettegés vagy csak a vágy sem elég hozzá. Minden az egyensúlyról szólt, s egy olyan udvarban, ahol az életben maradáshoz sötétebb érzelmekre volt szükség, elengedhetetlen volt ennek az egyensúlynak a fenntartása. Irial figyelmét újabb összetűzés keltette fel a szoba közepén. Gabriel morgása megrengette a falakat, ahogy az egyik Ly Erg képébe nyomta a csizmáját. A földre zuhant tündér vére újabb foltot rajzolt a padlóra. A katonák nyilván nem voltak annyira készségesek, amennyire Gabriel szerette volna. Túlságosan is élvezték a vérontást, s minden egyes alkalommal Bananach köré csoportosultak, amikor a hollólány lázadást szított.

43

Gabriel örömteli vigyorral figyelte, ahogy a katona visszakúszik az asztalához. Majd olyan mélyen hajolt meg Irial fe1é , hogy arca a padlót súrolta. Ebben tisztelete feltehetőleg épp akkora szerepet játszott, mint az a szándéka, hogy elrejtse vigyorát. - Amint megvan a halandód, veled megyünk: segítünk félelmet és zavart kelteni az emberek között ajánlotta fel Irialnek. - A Kutyák továbbra is a Sötét Királyt támogatják. - Gabriel nem nézett Bananachra vagy a hollólány köré csoportosult lángoló szemű tündérekre, de üzenete így is egyértelmű volt. - Rendben. - Irial eloltotta a cigarettáját, és a legmegbízhatóbb társára mosolygott. A Kutyáknak megvolt az a csodálatos képességük, hogy rettegést keltettek a tündérek és halandók között egyaránt. - Itt is kicsikarhatunk egy kis félelmet az engedetlenekből. - mormolta Gabriel, és a Kutyák elkaptak néhány tündért, akik korábban mosolyogva fogadták a lázadás gondolatát. - A Sötét Udvarnak egy kis tiszteletet kellene tanúsítana a királya iránt. A tündérek talpra, karomra, mancsra álltak, és meghajoltak. Bananach meg sem mozdult. Gabriel elkapta a pillantását, és újra elvigyorodott. Ma este már nem lesz több nyílt ellenszegülés és vitatkozás. Ráncba szedi a tündéreket; megfenyegeti őket, ha nem akarják betartani Irial óvintézkedéseit. Szinte perverz módon engedelmesek lesznek. Egy ideig. Amíg Bananach nem próbálkozik újra. De ma este már nem - még nem. - Ma este halotti tort tartunk elesett testvérünk emlékére.

44

Irial intésére Gabriel Kutyái behozták a más udvarokból elrabolt és megfélemlített tündéreket. Egyikük sem a Magas Udvarból származott, ami nem is volt meglepő, mert ők olyan ritkán mozdultak ki az elszigeteltségükből, de tél- és nyártündérek is akadtak közöttük. Irial a karjába vont egy reszkető Nyárleányt, érintésétől elszáradtak a lányhoz tapadó indák. A nyártündért annyira elöntötte a rettegés és a gyűlölet, hogy Irial egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy megosztja a többiekkel, de aztán önző módon csak magának akarta. Keenan különleges lányai mindig olyan finom falatok voltak. Ha óvatos volt, elég vágyat és félelmet tudott kiszívni belőlük, hogy néhány napra csillapítsa az éhségét. Néha sikerült annyira függővé tennie őket, hogy szabad akaratukból rendszeresen visszatértek hozzá - és közben gyűlölték, mert rávette őket, hogy árulják el a királyukat. Igencsak elégedett lehetett magával. Irial a lány szemébe nézett, és így szólt az udvarához: - Az uralkodóik tették ezt. Ők hoztak minket ebbe a helyzetbe azzal, hogy megölték Beirát. Ezt ne felejtsétek el, amikor felajánljátok nekik a vendégszereteteteket.

45

Senki nem volt a tetoválószalonban, amikor Leslie belépett. Senki nem törte meg a csendet. Még zene sem szólt. - Én vagyok az, Leslie - kiáltotta el magát. Hátrament abba a helyiségbe, ahol Nyúl majd elkészíti a tetoválását. A kiválasztott minta sablonja egy tálcán hevert a pulton, egy eldobható borotva és más eszközök társaságában. - Egy kicsit hamar jöttem. Nyúl egy pillanatra rámeredt, de nem szólt semmit. - Azt mondtad, ma este elkezdhetjük. Csináld meg a körvonalat. - Leslie odament a mintához: rábámult, de nem érintette meg. Valahogy attól félt, hogy akkor eltűnne. - Bezárom az ajtót - szólalt meg végül a fiú. Nyúl kiment, a lány pedig körbejárta az apró helyiséget - legfőképpen azért, hogy ne érintse meg a sablont. A falakat show-műsorok és előadások brosúrái tarkították, legtöbbjük már megfakult, és réges-régi eseményekről szólt. Néhány bekeretezett fekete-fehér fénykép és hatalmas filmposzter vegyült közéjük. Az

46

üzlet többi részéhez hasonlóan ez a helyiség is makulátlanul tiszta volt, s enyhe fertőtlenítőszag érződött a levegőben. Leslie jó néhány fotó előtt megállt, de a legtöbb embert és helyet nem ismerte fel. Bekeretezett, tussal készült vázlatok is akadtak köztük. Az egyiken Al Capone-korabeli gengszterek mosolyogtak a művészre. Éppolyan valósághű volt, mint bármelyik fénykép, s annyira mesteri, hogy bizarr látványt nyújtott a fényképek és poszterek között. Amikor Nyúl visszatért, Leslie egy elképesztően jóképű férfit nézegetett, aki egy csoport gengszter közepén ült. Mind lenyűgözően festettek, de a göcsörtös vén fának támaszkodó férfi szinte ismerősnek tűnt. A többiek köréje, mellé vagy mögé gyűltek, de látszott rajta, hogy befolyásos ember. - Ki ez? - Egy rokon - felelte Nyúl kurtán. Leslie nem vette le a szemét a képről. A többiekhez hasonlóan ez a férfi is sötét öltönyt viselt, de arrogáns és ítélkező testtartása azt a látszatot keltette, hogy félelmetesebb, mint a társai. Ijesztő volt. Nyúl megköszörülte a torkát, majd maga elé mutatott. - Gyere! Ha csak ott álldogálsz, nem tudok nekiállni. Leslie kényszerítette magát, hogy elfordítsa a tekintetét a képről. Valahogy furcsának tűnt, hogy egy öreg vagy rég halott embertől fél - vagy vágyakozik utána. Odament, ahova Nyúl mutatott, hátat fordított, és levette a blúzát. Nyúl valamiféle ruhadarabot dugott a lány melltartójának pántja alá.

47

- Hogy ne piszkolódjon össze. - Nem nagy ügy, ha tintás lesz, vagy valami. - A lány összefonta a karját a mellkasán, és megpróbált mozdulatlanul állni. Bármennyire akarta is ezt a tetoválást, kényelmetlenül érezte magát melltartóban. - Biztos, hogy ezt akarod? - Teljesen biztos. Nem fogom megbánni. Tényleg, már szinte a megszállottja vagyok. Még álmodtam is róla. Arról a szempárról és azokról a szárnyakról. Elvörösödött, s örült, hogy a fiú mögötte áll és nem láthatja az arcát. Nyúl letörölte a bőrét valami hideg folyadékkal. - Ez érthető. - Hát persze - mosolygott Leslie. A fiút semmi sem billentette ki a nyugalmából, úgy tett, mintha még a legfurább dolgok is teljesen rendben lennének. Ettől egy kicsit felengedett a lány feszültsége. - Ne mozogj! - Nyúl leborotválta a finom szőrszálakat arró1 helyről, ahova majd a tetoválás kerül, s megint végigtörölte a bőrét a hideg folyadékkal. Amikor a fiú elment, hogy kidobja a borotvát, a lány hátrapillantott. Nyúl megállt, komolyan nézett rá, majd visszament hozzá. Leslie a vállán át figyelte. - Fordulj a másik irányba. - Nyúl felemelte a sablont. - Hol van Ani? - Amikor Leslie itt járt, csak ritkán fordult elő, hogy ne bukkant volna fel Ani, általában Tishsel a nyomában. Mintha lett volna egy radarja, amellyel nyomon követhette az embereket. Senki sem tudta, hogyan csinálja. - Egy kis nyugalomra volt szüksége. - Nyúl a lány csípőjére tette a kezét, igazított Leslie testtartásán, majd a

48

leendő tetoválás helyére fújt valamit: a gerincoszlopa tetejére a két válla közé, a háta teljes szélességében. Leslie úgy érezte, itt csatlakoznának a testéhez a szárnyak, ha valódiak lennének. Amikor a fiú a hátához szorította a sablont, lehunyta a szemeit. Valahogy még ez is izgalmas volt. - Nézd meg, hogy itt jó lesz-e. - Nyúl eltávolította a sablont. Leslie nem futott, de amilyen gyorsan csak tudott, a tükörhöz ment. Egy kis kézitükör segítségével a fali tükörben megnézte a hátát: a tökéletes minta körvonalát a bőrén. Olyan vadul vigyorgott, hogy az már fájt. - Igen, ó istenem, igen! - Ülj le - mutatott a székre Nyúl. Leslie leült a szék peremére, és figyelte, ahogy a fiú módszeresen felhúzza a kesztyűjét, elővesz egy steril injekciós tűt, felszív vele egy csepp átlátszó kenőcsöt egy üvegből, majd egy ruhával borított tálcára teszi. Nyúl elővett néhány apró tintatartót, rögzítette őket egy ruhaalátéthez, és megtöltötte őket tintával. Már rengetegszer láttam ezt, nem nagy ügy. De Leslie akkor sem tudta elfordítani a tekintetét. A fiú némán készülődött, mintha a lány ott sem lenne. Kinyitott egy csomagot, és kihúzott belőle egy vékony tűt. Leslie tudta, hogy több különálló tű található a hegyében, mert órákon át szokta hallgatni, ahogy Nyúl a tetoválásról beszél az ügyfeleivel. Az én tűim, az én tetoválásomhoz, az én bőrömön. Nyúl a gépbe csúsztatta a tűket. Fém siklott halkan a fémen, majd egy szinte alig hallható kattanás hallatszott. Leslie kifújta a levegőt, észre sem vette, hogy elfojtotta a lélegzetét. Ha úgy gondolta volna, hogy Nyúl megengedné, megkérte volna,

49

hogy a kezébe foghassa a tetoválógépet, és a primitívnek látszó tekercsek és meghajlított fémdarabok köré fonhassa az ujjait. Ehelyett csak figyelte, ahogy a fiú igazít a gépen. Megborzongott. A készülék úgy nézett ki, mint egy durva kézi varrógép, Nyúl ezzel ölt majd egy gyönyörű képet a bőrére. A folyamatban volt valami ősi, ami megérintette a lelkét: úgy érezte, a tetoválás visszafordíthatatlanul meg fogja változni, és neki pont ez kellett. - Fordulj arra - intett Nyúl, mire Leslie hátat fordított neki. A fiú latexkesztyűbe bújtatott ujja kenőcsöt simított szét a bőrén. - Készen állsz? - Ühüm. - A lány erőt gyűjtött; egy pillanatra átsuhant a fején, hogy fájni fog-e, de nem érdekelte. Néhányan, akikkel találkozott, arra panaszkodtak, hogy a fájdalom elviselhetetlen, másoknak viszont fel sem tűnt. Minden rendben lesz. A tű első érintése megijesztette, a szúró érzés inkább bosszantó volt, mint fájdalmas. Egyáltalán nem is volt szörnyű. - Jól vagy? - Nyúl egy pillanatra felemelte a bőréről a tűt. - Ühüm - hümmögött ismét Leslie; ennél több válaszra most nem futotta. Aztán olyan hosszúra nyúlt szünet következett, hogy szinte könyörgött a folytatásért. Nyúl végül ismét a bőréhez érintette a tűt. Amíg a körvonalat készítette, egyikük sem szólt semmit. Leslie becsukta a szemét: a masina duruzsoló hangjára és (amikor a fiú felemelte a gépet a hátáról) a pillanatnyi szünetekre koncentrált. Most ugyan nem láthatta, de korábban elég gyakran figyelte Nyulat munka közben ahhoz, hogy tudja, a fiú ilyenkor mártja bele a tű hegyét

50

az apró tintatartókba, mint tudós a libatollat a kalamárisba. Ahogy ott ült háttal a fiúnak, Leslie olyan volt, mint egy lélegző vászon. Csodálatos volt. Csak a gép duruzsolása hallatszott. Bár több volt ez, mint puszta hang: vibrálás, amely szinte a bőre alá kúszott és a csontjáig hatolt. - Örökre így tudnék maradni - suttogta még mindig csukott szemmel Leslie. Ekkor sötét nevetés hangzott fel valahonnan. A lány hirtelen kinyitotta a szemét. - Van itt valaki? - Fáradt vagy. Az iskola mellett ebben a hónapban plusz műszakot is vállaltál az étteremben, igaz? Talán egy pillanatra elaludtál. - Nyúl olyan érdekesen biccentette oldalra a fejét, mint egy kutya, amelyik új hangot hall. A húgai is így szokták. - Azt akarod mondani, hogy ülve elaludtam, miközben tetoválod a hátam? - nézett hátra rosszallóan Leslie. - Elképzelhető - vont vállat Nyúl, és elfordult, hogy kinyisson egy barna üveget, amely más volt, mint a többi. A lány nem ismerte fel, milyen nyelven íródott a kézírásos címke. Amikor a fiú lecsavarta a fiola tetejét, úgy tűnt, mintha apró árnyak szöktek volna ki belőle. Különös. Leslie pislogott, majd újra odanézett. - Biztos fáradt vagyok - motyogta. Nyúl tintát öntött egy másik tartóba - magasra tartotta az üveget, hogy ne érjen hozzá a tintatartó oldalához -, majd visszazárta a fiolát, és kesztyűt cserélt.

51

A lány visszatért az eredeti testhelyzetébe, és újra becsukta a szemét. - Tudod, azt hittem, hogy fájni fog. - Fáj is. - Nyúl újra a lány bőréhez érintette a tetoválógépet, és Leslie még beszélni is elfelejtett. Amikor munka közben figyelte a fiút, a duruzsoló hang mindig megnyugtatta, de az, hogy a bőrén érezte a vibrálást, egy cseppet sem volt megnyugtató. Izgalmas volt. Más volt, mint amilyennek elképzelte, bár nem nevezte volna fájdalomnak. Mégis kételkedett benne, hogy elaludt volna közben. - Jól vagy? - Nyúl ismét megtörölte a bőrét. - Igen. - A lány elernyedt, mintha gumiból lettek volna a csontjai. - Folytasd! - Ma este már nem. - Pedig befejezhetnénk... - Nem. Ehhez kell még néhány alkalom. - A fiú csendben letörölte a lány bőrét, majd hátratolta a székét. A kerekek hangosan siklottak a padlón, miközben olyan hangot adtak ki, mintha egy szikladarabot vonszolnának végig egy fémrácson. Különös. Leslie kinyújtózkodott - és majdnem elájult. Nyúl segített neki talpon maradni. - Várj egy kicsit! - Leesett a vérnyomásom vagy mi. - A lány pislogott, hogy kitisztuljon a látása, és igyekezett nem azokra az árnyakra koncentrálni, amelyek látszólag mindentől függetlenül járkáltak a szobában. De Nyúl ott volt, és két kézitükörrel megmutatta neki a tetoválást - az én tetoválásomat. Leslie próbált megszólalni, s lehet, hogy meg is szólalt. Nem volt biztos

52

benne. Olyan volt, mintha megbolondult volna az idő: felgyorsult, majd lelassult, mintha valami távoli káoszórához igazodna; kiszámíhatatlan ütemben teltmúlt. Nyúl steril kötést helyezett a tetoválásra, és látszólag ezzel egy időben a fél karjával átölelte, hogy segítsen neki talpon maradni. Leslie bizonytalanul lépegetett előre. - Csak óvatosan a szárnyammal. Megbotlott. Szárnyak? Nyúl nem szólt semmit: talán nem hallotta, vagy nem értette. Talán Leslie ki sem mondta, de látta őket: a sötét, árnyas szárnyakat, amelyek térdhajlatának érzékeny bőrét csiklandozták. Tapintásuk félig tollra, félig régi puha bőrre emlékeztette a lányt. Olyan puha, amilyenre emlékeztem. - Nyúl? Furcsán érzem magam. Valami nem stimmel. - Ez csak az endorfin, Leslie, ettől érzed úgy, mintha repülnél. Minden rendben lesz. Ez teljesen normális. - A fiú nem nézett rá beszéd közben, és a lány tudta, hogy hazudik. Érezte, hogy félnie kellene, de nem félt. Nyúl hazudott: valami nagyon nem stimmelt. Száz százalékig biztos volt benne, hogy a fiú szavai hamisak - ahogy a cukorra sem mondjuk, hogy az só. De nem számított. A káoszóra hiányzó mutatói ismét ugrottak egyet, s abban a pillanatban semmi más nem számított, csak a tetoválás a bőrén, a duruzsolás az ereiben és az eufórikus izgatottság. Már rég nem érezte magát ennyire magabiztosnak.

53

Nyúl elmondta neki, hol találja meg a lányt, de Irial még nem környékezte meg a halandót. Előbb meg akart bizonyosodni arról, hogy Leslie elég erős, és megéri a fáradságot. De amikor megérezte kettőjük között az első halvány kapcsolatot és hogy milyen eufória önti el a lányt, amikor a tetoválógép a bőrén táncol, tudta, hogy látnia kell. Mintha valami odahúzta volna a lányhoz - és nem csak őt: valamennyi sötét tündér ugyanezt érezte, hiszen Irialhez voltak kötve. Megvédenék a lányt, küzdenének azért, hogy a közelében lehessenek. A javukra is fordíthatják ezt a sürgető érzést: ha a lány közelében vannak, kigúnyolhatják és megkínozhatják a halandókat, félelmet kelthetnek és meggyötörhetik őket, vágyakozást és dühöt válthatnak ki belőlük. Amint elkészül a tetoválás a sötét tündérek vérével és könnyével, ezek az érzések - ízletes fogások csillapítják majd az éhségét. Bárhova megy is a lány, Irial tündérei követik. A halandók lakomául szolgálnak majd a király és udvara számára, eddig csak kis foszlányokat érzett belőle, de már ez is felvillanyozta. Árnyak szegődnek majd a lány nyomába, nekem, nekünk. Mély

54

levegőt vett, és magába szívott néhány érzelmet azon a gyenge köteléken keresztül, amelyet Nyúl hozott létre a tetoválógépe segítségével. Irial talált ésszerű magyarázatot arra, hogy miért keresi fel a lányt: ha egymáshoz lesznek kötve, logikus, hogy rajta tartja a szemét. A lány az ő felelőssége lesz, az ő nyakába rak terhet, és sok szempontból őt gyengíti el. Ám a felsorolható okok ellenére is tudta, hogy nem az ésszerűség vezeti a lépteit, hanem a vágy. Szerencsére a Sötét Udvar királya nem látta okát, hogy ellenálljon ennek a vágynak, így hát maga mellé vette Gabrielt, és elindultak a lány városába. Úgy vágyott a halandó társaságára, ahogy sok más élvezetre az évek folyamán. Egész idő alatt hátradőlve ült, élvezte Gabriel vakmerő vezetési stílusát. Egyik csizmáját megtámasztotta az ajtón, mire Gabriel felmordult. - Viselkedj, Iri! Frissen festették. - Csak nyugi. A Kutya megrázta bozontos fejét. - Én sem rakom a csizmám az ágyadra vagy az egyik kis mindenhol megtalálható szófádra. Vedd le onnan a lábad, mielőtt összekarcolod! A Kutyák többi paripájához hasonlóan Gabriel lova is emberi jármű álcáját öltötte magára. Olyan jól sikerült az átváltozás, hogy Irial néha nem is emlékezett rá, hogy a paripa mikor mutatta utoljára a valódi arcát, és mikor volt utoljára rémisztő bestia. Talán Gabriel akarta így, talán az állat saját veszélye. Mindegyikük olyan jól utánozta az emberi járműveket, hogy könnyű volt megfeledkezni arról, hogy élőlények - kivéve persze, amikor a Kutyákon kívül valaki más próbálta használni

55

őket. Akkor nem lehetett elfelejteni, mik is ők valójában: sebesen a levegőbe röpítették a tolakodó tündért vagy halandót. Gabriel leparkolta a Musztángját az üres parkolóban a Verlaine's mellett. Ebben az étteremben dolgozik a halandó. Irial levette a lábát az ajtóról, s közben megkarcolta az ablaküveget. Az autó nem változott vissza lóvá, az illúzió sértetlen maradt. - Ide megfelelő ruhák kellenek, Gabe. Öltözz át! Közben Irial megjelenése is megváltozott. Ha a halandók figyelték volna, azt látják, hogy a farmert és a kényelmes pólót vasalt nadrág és konzervatív ing váltja fel, bár a kifényesített csizmája változatlan maradt. Általában nem ezt az álcát viselte, de most nem akarta, hogy a halandó később felismerje. Ez a találkozás a saját örömére történik: szemügyre akarta venni a lányt, de nem akarta, hogy a halandó emlékezzen rá. „Egy arc azok számára, akikkel találkozunk”, de nem az én arcom, nem is az az álca, amelyet a halandók kedvéért öltök magamra. Illúziók sora... - Irial összevonta a szemöldökét; nem tudta, miért tört rá ez a furcsa melankólia. Intett Gabrielnek, hogy ő is viszonylag bizalomgerjesztő álcát öltsön magára. - Csípd ki magad! Gabriel átváltozása nem volt ilyen látványos: továbbra is fekete farmert és gallér nélküli inget viselt, amelynek hosszú ujjai elrejtették a tetoválásait. Rendezetlen haja eltűnt: haja, kecskeszakálla és barkója is ápolt volt. Irialhez hasonlóan neki sem ez volt a szokásos álcája. Arca most valahogy kedvesebbnek tűnt a sötét árnyak és mélyedések nélkül, amelyeket általában

56

nem rejtett el a halandó tekintetek elől. Álcája természetesen nem változtatott félelmetes magasságán, de majdhogynem konzervatív megjelenést kölcsönzött neki. Ahogy kiszálltak az autóból, Gabriel gúnyosan a nyártündérekre vicsorgott, akik biztos azért voltak ott, hogy vigyázzanak a halandóra, az új Nyárkirálynő barátnőjére. Az őrök látták Gabriel valódi arcát és összerezzentek; nem kétséges, hogy komoly sérüléseket szenvednének, ha a Kutya verekedést provokálna. - Most ne, Gabriel! - Irial kinyitotta az étterem ajtaját. Gabriel vágyakozó pillantást vetett az utcán őrködő tündérek felé, majd belépett az étterembe. - Vacsora után tehetsz náluk egy rövid látogatást szólt oda neki halkan Irial. - Egy kis rettegés a lány közelében... Ezért választottuk, nem? Lássuk, milyen erős most a kettőnk közötti kapcsolat. A Kutya elmosolyodott: boldogan várta az összetűzést a Nyári Udvar őreivel. A berkenye-emberek jelenléte azt jelentette, hogy sem a téltündérek, sem a nyártündérek nem bántanák a lányt, s egyetlen magányos tündér sem lenne olyan ostoba, hogy elszórakozzon egy halandóval, aki ilyen erős védelem alatt áll. Természetesen ez azt is jelentette, hogy Irial örömmel rabolná el az orruk elől a halandót, és csak akkor vennék észre, amikor már késő. - Csak ketten? - kérdezte a vendégeket fogadó hosztesz, egy meglehetősen jellegtelen, ám huncut mosolyú halandó. Irial gyors pillantást vetett a pulton heverő beosztásra, és kiderítette, melyik asztalokat szokta

57

kiszolgálni az ő halandója. Egy asztal felé intett a túlsó sarokban; az a kissé elsötétített rész kiváló helyszín romantikus vacsorákhoz és lopott találkákhoz. - Azt az asztalt kérjük, ott hátul, a fikusznál. Miután a hosztesz az asztalukhoz kísérte őket, Irial megvárta, amíg a halandó - Leslie- odamegy hozzájuk enyhén ringó csípővel és barátságos, meleg mosollyal az arcán. Ha Irial az a halandó lenne, akinek mutatja magát, ez a pillantás bejönne neki, de most a lány körül táncoló árnyak és a bőréből kiinduló, majd Irial bőréhez kígyózó apró vékony indák láttán akadt el a lélegzete. Ezeket az indákat csak a sötét tündérek láthatták. - Jó estét, Leslie vagyok. Ma este én szolgálom ki önöket. - A lány letett egy kosár friss kenyeret az asztalra, aztán különleges ajánlatokról és egyéb ostobaságokról kezdett beszélni, amelyeket Irial alig hallott. Az ő ízléséhez képest túlságosan is vékony a lány szája, amelyen valami halvány, rózsaszínes, lányos rúzs csillog. Egyáltalán nem illik az én halandómhoz. Ám a lányt körülvevő sötétség már illett az udvarához. Szemügyre vette a halandót, és bár még gyenge volt közöttük a kapcsolat, olvasott az érzéseiben. Valaki már azelőtt bántotta a lányt, hogy először találkoztak volna, de most valósággal árnyak borultak fölé. Azóta valaki nagy fájdalmat okozott neki. Dühös lett, mert valaki megérintette azt, ami az övé, de rájött, hogy a lány pont azért áll készen arra, hogy az övé legyen, mert ezt tették vele és mert ügyesen ellenállt az árnyaknak. Ha nem bántották volna, most elérhetetlen lenne a számára. Ha nem állt volna ellen olyan sikeresen a sötétségnek, akkor nem lenne elég erős,

58

hogy elviselje, amit tenni készül vele. Megsebezték, de nem jóvátehetetlenül. Tökéletes kombináció: megtörték, mégis erős. De akkor is megölné őket, amiért hozzáértek. A lány szemmel láthatóan végzett a mondandójával, és most csendben, várakozóan meredt rá. Gabrielre csak egyetlen gyors pillantást vetett. Minden figyelme Irial felé irányult, akinek ez jobban esett, mint várta. Tetszett neki a lány érdeklődése. - Leslie, megtenne nekem egy szívességet? - Uram? - kérdezte habozva, de újra mosolyogva a lány. Félt. Erről árulkodott az árnyak könnyű mozgása, amitől vadul vert Irial szíve. - Most valahogy nem tudom eldönteni, hogy... Irial Gabrielre pillantott, akinek elfojtott nevetése hangos köhögésbe csapott át - ...mit válasszak. Rendelne helyettem? A lány rosszallóan ráncolta a homlokát, és a hosztesz felé pillantott, aki figyelmesen nézte őket. - Ha ön törzsvendég, sajnálom, de nem emlékszem... - Nem, nem vagyok az. - Irial az ujjával végigsimított a lány csuklóján. Ezzel megsértette a halandó etikettet, de képtelen volt ellenállni neki. A lány az övé. Hivatalosan még nem, de az most nem számított. Egy pillanat töredékére mosolyogva levetette az álcáját és megmutatta neki a valódi arcát - próbára tette: látni akarta, hogy félelmet vagy vágyódást kelt benne. - Csak rendeljen valamit, amiről úgy gondolja, hogy ízleni fog. Lepjen meg! Szeretem a jó meglepetéseket - tette hozzá.

59

Leslie tökéletes pincérnői arckifejezése egy kicsit megváltozott; szíve szabálytalanul vert. Ekkor Irial megérezte a futó pánikot. Nem tudta megízlelni, még nem, de már majdnem sikerült. Mintha olyan ételek csábító illata szállna felé a konyha irányából, amelyeket még nem kóstolhat meg. Kinyitotta fekete, lakkozott cigarettatárcáját, amelyet szívesen használt mostanában, és kivett belőle egy szál cigarettát. Figyelte, ahogy a lány megpróbál rájönni, mi folyik itt. - Meg tudja tenni, Leslie? Segítene nekem? A lány lassan bólintott. - Allergiás valamire vagy... - Az itteni étlapon semmire. Egyikünk sem. - Irial megütögette a cigarettát az asztalon, s addig figyelte a lányt, amíg Leslie el nem fordította a pillantását. - Önnek is rendeljek? - kérdezte Leslie Gabrieltől. - Igen, mindkettőnknek - felelte Irial, mire Gabriel vállat vont. - Biztos benne? - Leslie figyelmesen nézte, s Irial gyanította, hogy már érez valamit a hamarosan beköszöntő változásokból. Amikor megijedt, majd megnyugodott, a szeme egy kicsit kitágult. Később, az este folyamán, amikor majd eszébe jut a fiú, csak azért fog rá emlékezni, mert egy kicsit furának találta. Beletelik majd egy kis időbe, amíg felfogja, mekkora változáson megy át a teste. A halandóknak sok mentális akadályt kell leküzdeniük, amíg megértik azokat a dolgokat, amelyek ellentmondanak előzetes elképzeléseiknek és várakozásaiknak. Ezek az akadályok időnként elég hasznosnak bizonyultak Irial számára.

60

A fiú meggyújtotta a cigarettáját; húzta az időt, csak hogy még egy kicsit figyelhesse a lány zavarát. Felemelte Leslie kezét, és csókot lehelt az ujjaira tekintve a saját megjelenését és a helyszínt, ismét csak illetlenül viselkedett. - Szerintem pontosan azt fogja nekem hozni, amire szükségem van. A lány rettegése csak nőtt, egy kis haraggal és félreérthetetlen vággyal párosult, ám Leslie továbbra is zavartalanul mosolygott. - Akkor rendelek önöknek. - Egy lépést hátrált, kiszabadította a kezét. Irial beleszívott a cigarettájába, és figyelte, ahogy a lány távozik. A kettőjüket összekötő sötét, füstös vonal megnyúlt, és úgy kanyargott az étteremben, mint egy követendő ösvény. Hamarosan. Az ajtóból Leslie visszanézett rá, s Irial szinte megízlelhette, hogy a lányt elönti a félelem. Megnyalta az ajkát. Nagyon hamar.

61

Leslie gyorsan kiment a konyhába: nekidőlt a falnak, és megpróbálta megőrizni a nyugalmát. Remegett a keze. Valaki másnak kell kiszolgálnia ezt a különös vendéget, akinek figyelme, fürkésző tekintete és szavai megijesztették. - Jól vagy, ma belle? - kérdezte Étienne, a vezető cukrász. Sovány, de izmos férfi volt, aki a legfurább dolgokon is felhúzta magát, de ugyanolyan irracionálisan kedves is tudott lenni. Ma este úgy tűnt, jó hangulatban van, legalábbis ebben a pillanatban. - Persze. - A lány újra mosolyt erőltetett az arcára, de nem igazán volt meggyőző. - Beteg vagy? Éhes? Szédülsz? - kérdezgette Étienne. - Semmi bajom, csak van itt egy nehéz eset, tolakodó, meg minden. Azt akarja, hogy... Talán te kitalálhatnád, mit rendeljek neki... - Leslie elhallgatott; megmagyarázhatatlanul dühösnek érezte magát, amiért megfordult a fejében az a gondolat, még ha csak egy röpke pillanatra is, hogy valaki más rendeljen a fiúnak. Nem. Az nem lenne jó. Enyhült a haragja, és már nem félt

62

annyira. Kihúzta a vállát, majd gyorsan eldarálta kedvenc ételei listáját, melyet csokoládéhabbal zárt. - Az nem is szerepel a mai menün - ellenkezett az egyik előkészítő szakács. Étienne kacsintott. - Leslie-nek szerepel. Vészhelyzet esetére, különleges alkalmakra mindig tartogatok desszertet. A lány irracionális megkönnyebbülést érzett, hogy mégiscsak van Étienne rumba áztatott csokoládés csodájából. Nem mintha a vendég ezt kérte volna, de ő ezt akarta neki felszolgálni, a kedvében akart járni. - Te vagy a legjobb! - Oui, ezt én is tudom! - Étienne vállat vont, mintha csak egy kis semmiségről lenne szó, de a mosolya mást mondott. - Ezt meg kellene mondanod Robertnek is. Méghozzá gyakran. Elfelejti, milyen szerencsés, hogy nála dolgozom. Leslie felnevetett, Étienne ellenállhatatlan bája egy kicsit enyhített a feszültségén. Nem volt titok, hogy Robert, a tulaj szinte bármit megtenne, hogy a vezető cukrász kedvében járjon, aki úgy tett, mintha mindebből semmit nem venne észre. - Kész a hatos asztal rendelése - hallatszott egy újabb hang. Leslie ismét munkához látott, és mosolyogva emelte fel a gőzölgő tálakat. Ahogy telt-múlt az idő, Leslie azon kapta magát, hogy gyakran nézeget a két különös vendég felé, és nehezen tud a többi asztalára koncentrálni. Nemigen kapok borravalót, ha így folytatom. Nem mintha nem lettek volna máskor is tolakodó vendégek. Úgy tűnt, a férfiak azt képzelték, hogy mivel ő

63

felszolgáló, egy kis kedvességgel és gazdagsággal könnyen elcsábíthatják. Mosolyogva flörtölt egy kicsit a férfi vendégekkel, mosolyogva hallgatta még egy pár percig az idősebb vendégeket, és mosolyogva szolgálta ki a családokat. Ilyen egyszerűen mentek itt a dolgok az étteremben. Robert szerette, ha nagy odafigyeléssel szolgálták ki a vendégeket. Ez persze itt az étterem falain belül volt érvényes. Leslie senkivel sem randizott, akivel munka közben ismerkedett meg, még a telefonszámát sem adná meg. Bár neki azért megadnám. A fiú láthatóan jól érezte magát a bőrében, ugyanakkor úgy tűnt, a város rosszabb környékein is megállná a helyét. Emellett jóképű volt - nem a vonásai, hanem a mozgása. Niallre emlékeztette. S valószínűleg ugyanolyan elérhetetlen számomra. A vendég nagyon is úgy nézte, ahogy Niall szokta: figyelmesen, mosolyogva. Ha egy klubban nézne így rá egy fiú, azt hinné, hogy flörtöl vele. Niall a lány bátorítása ellenére sem közeledett felé, talán ez a fiú sem menne tovább. - Leslie? - A vendég nem szólhatott elég hangosan, hogy meghallja, mégis meghallotta. Megfordult: a fiú intett neki, hogy menjen közelebb. A lány felvette a rendelést az egyik hetente visszajáró törzsvendégtől, és alig tudta visszafogni magát, hogy oda ne fusson a fiúhoz az éttermen keresztül. Úgy haladt végig az asztalok között, hogy le sem vette róla a szemét; megkerült egy kisegítő fiút és egy pincért, megállt, majd átvágott egy távozó férfi és nő között.

64

- Szükségük van valamire? - Leslie hangja túl halk volt, túlságosan zihált. Egy pillanatra zavarban érezte magát, de amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan el is múlt. - Tudna... - A fiú nem folytatta: a lány háta mögött rámosolygott valakire, s úgy nézett ki, mintha a következő pillanatban nevetésben törne ki. Leslie megfordult. Aislinn integetett neki; olyan emberek gyűrűjében állt, akiket ő nem ismert. Ash is tudta, hogy munka közben Leslie nem örült a barátoknak, most mégis elindult felé. Leslie visszafordult a vendéghez. - Elnézést. Rögtön visszajövök. - Semmi gond, kedvesem. - A fiú elővett még egy cigarettát. Ugyanazt a rituálét hajtotta végre, mint korábban: hangosan becsukta a cigarettatartót, a cigarettát megütögette az asztal lapján, és felpattintotta az öngyújtója tetejét. - Ráérek. - Le sem vette a szemét a lányról. Leslie Aislinn felé fordult. - Mit csinálsz itt? Nem teheted meg, hogy csak úgy egyszerűen... - A hosztesz azt mondta, kérhetem, hogy te szolgálj ki minket - intett Aislinn a nagyobb társaság felé, amellyel jött. - A te asztalaidnál nincs hely, de téged kértelek. - Nem tehetem - felelte Leslie. - Tele vagyok. - Egy másik pincérnő átvehetné az asztalaid, és... - A borravalómat. - Leslie megrázta a fejét. Nem akarta elmondani Aislinn-nek, milyen nagy szüksége van arra a pénzre, vagy hogy összerándult a gyomra arra a

65

gondolatra, hogy ne ő szolgálja ki azt a hátborzongatóan vonzó vendéget. - Sajnálom, Ash, de nem tehetem. - Ki tudod szolgálni az új vendégeket és a saját asztalaidat is, vagy keressek valakit, aki átveszi az asztalaidat? - jött oda hozzájuk a hosztesz. Múló, de erős harag lobbant fel Leslie-ben. Fájt, hogy mosolyognia kell, de tartotta magát. - Mindkettő menni fog. Aislinn ellenséges pillantást vetett a Leslie mögötti asztalra, majd visszament a társaihoz. A hosztesz is elment, Leslie pedig magában fortyogott. Megfordult, hogy szembenézzen vele. A fiú hosszan a cigarettájába szívott, majd kifújta a füstöt. - Nos hát, úgy tűnik, az a lány nagyon határozott. Feltételezem, az a kis pillantás azt jelentette, hogy „ne flörtölj a barátommal". - Sajnálom - rándult meg a lány arca. - Együtt vannak? - Nem - vörösödött el Leslie. - Én nem... úgy értem... - Van valaki más? Talán egy barátjával jár? - A fiú hangja olyan édes, aromás és enervált volt, mint Étienne legfinomabb desszertje, amelyet muszáj megkóstolni. Leslie önkéntelenül is Niallre gondolt, akivel álmaiban randevúzott. Megrázta a fejét. - Nem, nincs senki. - Akkor talán egy kevésbé zsúfolt estén kellene visszajönnöm. - Irial végigsimított a lány csuklójának belső oldalán. Most érintette meg harmadszor. - Talán. - Leslie különös késztetést érzett, hogy elfusson. Nem mintha a fiú kevésbé lett volna vonzó,

66

hanem mert olyan átható pillantást vetett rá, hogy biztos volt benne, a fiú veszélyes. Irial előhúzott egy marék papírpénzt. - A vacsorára. Azzal felállt, és olyan közel lépett a lányhoz, hogy felébresztette benne a menekülési ösztönt. Leslie gyomra görcsbe rándult. A fiú a kezébe gyömöszölte a bankjegyeket. - Viszlát legközelebb. Leslie ellépett tőle. - De még nem is ettek. A fiú követte, behatolt a személyes terébe, olyan közel lépett hozzá, mintha táncolni akarna vele, vagy csókolózni. - Nem szívesen osztozkodom. - De... - Ne aggódjon, kedvesem. Visszajövök, ha a haragos barátnője nincs a közelben. - De a vacsorája... - Leslie a kezében tartott pénzre pillantott. Édes istenem! Felriadt a zavarából, amikor észrevette, milyen sok pénzről van szó: csupa nagy címlet volt a kezében. Egy részét rögtön megpróbálta visszaadni. - Várjon! Elszámolta magát! - Egyáltalán nem számoltam el magam. - De... - Érted megéri kiüríteni a zsebem - suttogta a fülébe a fiú. A lány egy pillanatra úgy érezte, valami puha öleli át. Szárnyak. Ekkor a fiú hátrébb húzódott. - Menjen csak nyugodtan és szolgálja ki a barátját. Még találkozunk, amikor nem figyel bennünket.

67

Irial elsétált, Leslie pedig mozdulatlanul állt az étterem közepén: több pénzt szorongatott a kezében, mint amennyit életében látott.

68

Mire Niall odaért az étteremhez, Irial már elment. A kint várakozó két őr karján lévő harapásnyomok csúnyán véreztek. Énjének egy zavarba ejtő része azt kívánta, bárcsak hamarabb küldtek volna érte, de elnyomta magában ezt a gondolatot, nem akart ezzel foglalkozni. Amikor a sötét tündérek megtámadják a Nyári Udvar tündéreit, mindig Niallért küldenek. Gyakran előfordult, hogy a Sötét Király nem bántotta Niallt, Gabriel viszont egy csepp lelkiismeret-furdalás nélkül sebezte meg. Sőt, ha Irial is a közelben volt, gyakran még erőszakosabbnak tűnt. - A Gabriel - rázkódott össze az egyik berkenyeember - egyszerűen idelépett hozzánk, és belénk mart. - Miért? - nézett körül Niall. Nyomokat keresett, valami utalást, miért tette ezt Gabriel. Igyekezett elkerülni a Sötét Király jobbkezét, de nem felejtette el, mit tanult a Sötét Udvarban: Gabriel soha nem cselekedett vaktában. Mindig volt rá valami oka, legfeljebb a Nyári Udvar nem értette. Niall tudta ezt. Részben ezért volt felbecsülhetetlen a Nyári Udvar számára: megértette a többi udvar sötét oldalát is.

69

- A halandó lány beszélgetett Gabriellel és a Sötét Királlyal - mondta egy berkenye-nő, miközben bekötözte vérző bicepszét. Ahogy a karja köré tekerte a pókselyemből készült csíkot, a végét a fogai közé szorította. Niall felajánlotta volna a segítségét, de tudta, hogy a nő a vízi tündéreken gyakorol, ami nemcsak nagyszerű harcossá tette, de azt is jelentette, hogy a szánalom legkisebb jelét is kurtán visszautasítaná. Niall elfordította a tekintetét. Az ablakon át megpillantotta Leslie-t. A lány a Nyárkirálynőre mosolygott és megtöltött egy poharat vízzel, ami nem volt sem szokatlan, sem izgalmas, de ahogy nézte, hirtelen kiszáradt a torka. Oda akart menni hozzá, azt akarta, hogy... olyan dolgokat akart tenni, amelyekről nem is álmodhat a halandókkal kapcsolatban. Akaratlanul is átment az úttesten, közelebb lépett az étterem ablakához, és rátette a kezét. A hideg üveg csak vékony akadályt jelentett, nem kellene nagy erő hozzá, hogy megrepessze, hogy érezze, ahogy az üveg a bőrébe vág, hogy odamenjen hozzá, és a testébe simuljon. Megmutathatnám neki magam. Engedhetném, hogy... - Niall? - A berkenye-nő mellette állt, és befelé bámult. - Bemenjünk? - Ne! - A fiú elkapta a pillantását Leslie-ről, s kényszerítette magát, hogy valami kevésbé csábítóra gondoljon. Hónapok óta figyeli a lányt, így nem értette, mitől támadtak hirtelen ilyen irracionális gondolatai. Talán azért nem tudott a feladatára koncentrálni, mert Irialen járt az esze. Önmagától undorodva megrázta a fejét. - Menjetek haza! Aislinnt sokan őrzik, én pedig majd vigyázok a királynő halandójára.

70

A nő és a társa szó nélkül elment. Niall újra átvágott az úttesten, majd megállt abban a beugróban, ahol olyan gyakran várta, hogy Leslie végezzen az étteremben. A téglafalnak támaszkodva érezte, ahogy az ismerős élek a hátába nyomódnak, s figyelte az utcán elhaladó tündérek és halandók arcát. Kényszerítette magát, hogy arra gondoljon, ki ő, és mit tett, mielőtt megtudta volna, kicsoda valójában Irial, mielőtt megtudta volna, milyen torz személyiség a Sötét Király. Mindez egyértelműen azt jelenti, hogy nem szabad megérintenem Leslie-t. Soha. Amikor Niall először járt a halandók között, lebilincselőnek találta őket. Szenvedélyesek és kétségbeesettek voltak, élvezni akarták a túlságosan véges kis életüket, és a legtöbbjük egy pár jó szóért hajlandó volt felemelni a szoknyáját. Nem volna szabad, hogy hiányozzon neki a szédítő szolgálatkészségük és emberi érintésük. Már megtanulta a leckét. Bár néha, ha elgondolkodott azon, ki is ő valójában, mégiscsak hiányzott neki. A lány levette a ruháját, amikor belépett az erdőbe, és most számtalan karcolás csúfította a testét. Zokogva kapaszkodott Niall karjába, amikor a sötét hajú tündér feléjük közeledett. - Finom kis jószág - szólt a tündér. Niall ismét lerázta magáról a lányt. - Biztos sokat ivott. A múlt héten - ragadta meg a lány kezét, ahogy az elkezdte kigombolni a nadrágját még nem volt ilyen agresszív. - Valóban. - A sötét hajú tündér felnevetett. Olyanok, mint az állatok, nem?

71

- A halandók? - Niall közelebb lépett hozzá, kikerülte a lány fürge kezét. - Először úgy tűnik, elég jól tudják leplezni... Aztán megváltoznak. A másik tündér felnevetett, és a karjába kapta a lányt. - Talán csak ellenállhatatlan vagy. Most, hogy a lány nem volt útban, Niall megigazította a ruháját. A halandó meg sem moccant a másik tündér ölelésében; egyikőjükről a másikra nézett, mintha nem lenne magánál. A sötét hajú tündér furcsán Niallre vigyorgott. - Irial vagyok. Talán magunkkal vihetnénk a lányt egy kevésbé nyilvános helyre. - A halandó városa felé vezető ösvényre pillantott. Buja arckifejezése volt a legizgalmasabb dolog, amit Niall valaha is látott. Felemás érzelmei miatt egy pillanatra rémület cikázott át rajta. Irial ekkor megnyalta az ajkát, és felnevetett. - Gyerünk, Niall! Azt hiszem, jót tenne neked egy kis társaság, nincs igazam? Később azon tűnődött, miért nem találta gyanúsnak, hogy Irial tudta a nevét. Akkoriban másra sem tudott gondolni, csak arra: minél közelebb került hozzá, annál inkább úgy érezte magát, mint aki egy lakomába csöppenve rájön, hogy addig még semmibe sem kóstolt bele. Soha nem érezte még ezt a hevességet de tetszett neki. Az elkövetkező hat évben Irial hónapokig is Niall mellett maradt. Amikor a Sötét Király mellette volt, Niall belevetette magát a züllött élvezetekbe, és egyszerre több halandóval hált, mint korábban el tudta volna képzelni. De ez soha nem volt elég. Nem számított, hány napon át

72

feledkezett bele az engedelmes testek nyújtotta örömökbe, elégedettsége soha nem tartott sokáig. Voltak szédítő napok, amikor csak ketten voltak: egzotikus ételeket eszegettek, külföldi borokat kortyolgattak, új tájakat fedeztek fel, csodás dalokat hallgattak, és mindenféle témáról beszélgettek. Tökéletes volt - egy ideig. Ha nem mentem volna el Irial udvarába, és nem pillantottam volna meg ott azokat a halandókat... Amikor rádöbbent, mekkora bolond volt, nem tudta, kit gyűlöljön jobban: önmagát vagy Irialt. - Rég nem találkoztunk, Gancanagh. - Niall szinte örült, hogy Gabriel hangja félbeszakítja kellemetlen emlékeit. A Kutya elég közel állt az úttest széléhez ahhoz, hogy a gondatlan autósok elüssék, de mégis elég távol, hogy többnyire biztonságban legyen. Oda sem figyelt a járművek áradatára, hanem végigpillantott a járdán. - Elmentek a berkenye-emberek? - Elmentek. - Niall a sötét tündér alkarjára pillantva ellenőrizte, hogy vannak-e rajta szavak, amelyekről tudnia kell. Szinte remélte, hogy Irial megparancsolt valamit Gabrielnek, ami okot adhatna neki arra, hogy megüsse a Kutyát. Gabriel észrevette a pillantását. Gonosz vigyorral az arcán úgy fordította a karját, hogy Niall láthassa a belső oldalát. - Nem hoztam üzenetet. Egy nap majd lesz rá esélyem, hogy a csinos képed másik felét is megsebezzem, de nem most. - Mindig ezt mondod, de Irial soha nem ad rá engedélyt -vont vállat Niall. Gabriel minden alkalommal felemlegette Niall régi fájdalmát, ő meg általában hagyta.

73

Nem volt biztos benne, hogy Gabriel azért tette-e mindezt, mert Niall nem ijedt meg a Kutyáktól, vagy azért, mert elhagyta Irialt. Niall ma este nem volt olyan hangulatban, hogy elviselje, így hát megkérdezte: - Gondolod, hogy Iri jobban kedvel engem, mint téged, Gabriel? Szíve hevesen vert, amikor néhány másodperc erejéig Gabriel csak némán bámult rá. - Te vagy az egyetlen, aki úgy tűnik, hogy nem tudja a választ erre a kérdésre - felelte a Kutya. Mielőtt Niall válaszolhatott volna, Gabriel az arcába öklözött, majd megfordult, és elsétált. Niall a hirtelen rátörő fájdalom miatt pislogott néhányat, s figyelte, ahogy a Kutya végigmegy az utcán, és nyugodtan megragadja annak a két sötét tündérnek a torkát, akik nyilvánvalóan a közelben ólálkodtak. Gabriel felemelte a Ly Ergeket, és addig fojtogatta őket, amíg el nem ernyedtek. Ekkor áthajította őket a válla felett, s olyan elképesztően sebesen távozott, hogy apró portölcsérek keletkeztek a nyomában. Gabriel erőszakossága nem volt szokatlan, de Niallt óvatosságra intette, hogy a Kutya bőrén nem látott egyértelmű parancsot. Elkerülhetetlen volt, hogy a Beira halála után beálló félig-meddig békés állapot konfliktusokhoz vezessen a többi udvarban. Hogy Irial hogyan birkózik meg ezzel, az Niallt csak annyiban érdekelte, amennyire az a Nyári Udvar biztonságát érintette. Az volt az ő valódi udvara. De egy pillanatra aggódott a Sötét Királyért. Szúró fájdalmat érzett, bár ezt hangosan soha nem ismerte volna be.

74

Leslie kellemesen meglepődött, amikor a munkaidő végén Aislinn az étterem előtti járdaszegélyen várt rá. Korábban néha találkoztak munka után, de a tél folyamán minden megváltozott. - Hol vannak... - Leslie egy pillanatra elhallgatott, mert nem akart rosszat szólni. - ...a többiek? - Seth a Crow's Nestben, Keenan pedig dolgozik valamin. Carláról és Rianne-ről nem tudok semmit. Aislinn felállt, kezét megtörölte a farmerjában, mintha bepiszkolódott volna attól, hogy egy rövid ideig a földön ült. Kényelmesen érezte magát olyan mocskos helyeken is, ahol a legtöbb ember nem, de mégis nagyon ügyelt a tisztaságra. Ash néhány ismeretlen fickóra pillantott az utca túloldalán. Amikor elfordította a tekintetét, az egyik alak Leslie-re vigyorgott és megnyalta a száját. A lány reflexből beintett neki - majd megmerevedett attól, hogy mit is tett. Már megtanulta, hogy jobb elkerülni a bajt. Nem az a fajta volt, aki bárkinek beint vagy beszól. Most nem, már nem. Aislinn végzett az utca feltérképezésével. Mindig annyira óvatos volt, hogy Leslie sokszor el is töprengett azon, mit láthatott vagy tehetett, amitől ilyen elővigyázatos lett. - Elsétálunk a szökőkútig? - kérdezte Aislinn. - Persze. - Leslie megvárta, amíg a barátnője elindul, majd hátrapillantott. Meg akart győződni arról, hogy a fickó, akinek beintett, nem vág át az úttesten. A fiú intett ugyan a lánynak, de nem követte. - Ismerted azt a fickót ott az étteremben? Akivel beszélgettél, amikor megérkeztem? Aislinn túlméretezett bőrdzsekije zsebébe dugta a kezét. Amikor

75

Seth nem volt vele, a saját csinos kabátja helyett inkább a fiú kopott dzsekijét hordta. - Most láttam először. - Leslie megborzongott a hirtelen vágytól, amely a különös vendég említése nyomán tört rá, és úgy döntött, nem árulja el a barátnőjének, hogy a fiú azt ígérte, visszajön. - Elég erőteljes kisugárzása volt - szólt Aislinn, miközben a zebránál várakoztak a gyengén megvilágított Edgehillen. Egy elhaladó busz fényszórói áthatoltak a sötétségen, s egy pillanatra különös alakokat világítottak meg: Leslie mintha egy tollas hajú nőt és egy csoport vörösre színezett izmos férfit látott volna. Az utóbbi időben túlságosan elragadta a képzelete. Korábban az a nyugtalanító érzése támadt, hogy valaki más szemén keresztül látja a világot, és hogy olyan dolgokat lát, amelyek máshol vannak. Ahogy a busz elhaladt mellettük, kipufogógázt bocsátott föléjük. Átmentek a valamivel jobban megvilágított parkba. A szökőkúttal szembeni padon négy ismeretlen fickó és két szintén ismeretlen lány ült. Biccentettek Aislinnek. A barátnője mintegy odaintett nekik, de nem indult el feléjük. - Megkért, hogy mondjuk, találkozzatok újra, vagy... - Ash, miért kérdezgetsz? - Leslie leült egy üres padra, és lerúgta a cipőjét. Mindegy, mennyit nyújtózkodott vagy sétált, volt valami a felszolgálásban, amitől megfájdult a lábfeje és a lábszára. Megdörzsölte a lábát, s Aislinnre pillantott. - Ismered? - A barátom vagy. Csak aggódom... Tudod, olyan zűrösnek látszott... Olyan fickónak, akit nem szeretnék

76

olyasvalaki közelében látni, aki fontos nekem. - Aislinn törökülésbe ült a padon. - Azt akarom, hogy boldog légy, Les. - Tényleg? - Leslie elvigyorodott. A ma este benne kavargó érzések ellenére hirtelen nyugodtnak érezte magát. - Én is. És boldog is leszek. - Tehát az a fickó... - Csak átutazóban járt erre. Szépeket mondott, azt akarta, hogy csodálják, s már valószínűleg el is ment. Leslie felállt, nyújtózkodott, és előre-hátra hintázva egy kicsit megtornáztatta a talpát. - Minden rendben, Ash. Ne aggódj, oké? Aislinn erre elmosolyodott. - Rendben. Sétáljunk, vagy maradjunk itt? Most értünk ide... - Sajnálom. - Leslie egy pillanatig fontolóra vette, hogy leüljön, aztán felnézett a sötét égboltra, amely elnyelte a holdat. Csodálatos, sürgető érzés tört rá. Táncoljunk. Sétáljunk. Nekem mindegy. Olyan volt, mintha elszálltak volna a félelmei és aggodalmai, amelyek hónapok óta kínozták. Hátranyúlt, hogy megérintse a tetoválását. Még csak a körvonalai voltak készen, de már most jobban érezte magát. Tényleg erősebbnek érezte magát attól, hogy hitt valamiben, és tett is valamit azért, amit ez a hit jelképezett. A meggyőzés szimbólumai. Lassan ismét rátalál majd önmagára. - Gyerünk! - Leslie megragadta Aislinn karját, és talpra húzta a barátnőjét. Tett néhány lépést hátrafelé, majd megpördült. Jól érezte magát, szabadnak. - Egész éjjel ott ücsörögtél, amíg dolgoztam. Nincs semmi mentséged arra, hogy mozdulatlanul üldögélj. Menjünk!

77

Aislinn felnevetett; a változatosság kedvéért olyannak tűnt, mint régen. - Gondolom, a klubba. - Addig táncolunk, amíg meg nem fájdul a lábunk. - Leslie Aislinnbe karolt. - Hívd fel Rit és Carlát! Jó érzés volt, hogy ismét önmaga lehet. Még annál is jobb.

78

Leslie végigment az iskola előcsarnokán; cipőjét a kezében vitte, és vigyázott, nehogy a sarka nekiütődjön az egyik mocskos fémszekrénynek. Három nap telt el azóta, hogy elkészült a tetoválás körvonala, de még mindig csak arra a szédítő energiára tudott gondolni. Furcsa volt: néha pánik, néha öröm öntötte el, olyan érzések, amelyek látszólag érthetetlenek voltak, valahogy nem illettek ide, de nem múltak el. Olyan volt, mintha kölcsönvette volna valaki más hangulatát. Különös, de jó. Erősebbnek érezte magát, nyugodtabbnak, tettre készebbnek. Biztos volt benne, hogy ez csak illúzió, az újdonsült magabiztosságának eredménye, de akkor is élvezte. Az viszont már nem volt ínyére, hogy milyen sok veszekedést vett észre maga körül - ráadásul ezek nem is rémítették meg. Ehelyett azon kapta magát, hogy az étteremben látott fiúról ábrándozik. Amikor rágondolt, szinte tudta a nevét, bár a fiú soha nem árulta el. Honnan tudom...? Elhessegette magától a kérdést, és odasietett a szertár nyitott ajtajához. - Gyere már, Les - intett türelmetlenül Rianne.

79

Amint Leslie belépett, Rianne csendesen becsukta az ajtót. Leslie körülnézett, hol ülhetne le, majd letelepedett egy halom tornamatracra. - Hol van Carla és Ash? - Megfontoltan viselkednek, és az órán ülnek vont vállat Rianne. Leslie gyanította, hogy neki is ezt kellene tennie, de reggel Ri meglátta a hallban, és ajkai némán a „szertár" szót formálták. Bármilyen bolondos lány is, jó barátnő, így Leslie lógott az első óráról. - Mi történt? - Anya megtalálta a rejtekhelyem. - Rianne erősen kisminkelt szeme megtelt könnyel. - Nem hittem, hogy hazajön, de... - Mennyire volt dühös? - Rettenetesen. Újra el kell mennem ahhoz a tanácsadóhoz... És... - Ri elfordította a tekintetét. ...sajnálom. - Mit sajnálsz? - kérdezte Leslie, s úgy érezte, mintha valami mázsás súllyal nehezedne a mellkasára. - Azt hiszi, hogy Rentől kaptam, ezért nem... Egy ideig ne telefonálj, és ne gyere át! Csak... Nem tudtam, mit mondjak. Semmi nem jutott eszembe. - Megragadta Leslie kezét. - El fogom mondani neki. Csak... ő annyira... - Ne tedd! - Leslie tudta, hogy keményen cseng a hangja, de nem igazán lepődött meg rajta. Rianne soha nem viselte jól a veszekedéseket. - Nem tőle volt, ugye? Tudod, hogy távol kell tartanod magad Rentől. - Tudom - vörösödött el Rianne. - Az egy szemétláda! - rázta meg a fejét Leslie.

80

- Leslie! - Sss, komolyan mondom. Nem haragszom rád, mert nem javítottad ki az édesanyád tévedését. Csak maradj távol Rentől és a haverjaitól! - Rosszul lett attól a gondolattól, hogy a barátnője Ren befolyása alá kerül. - Nem haragszol rám? - kérdezte remegő hangon Rianne. - Dehogy haragszom. - Ez Leslie-t is meglepte, de igazat mondott. Érthető lett volna, ha dühös, de szinte nyugodtnak érezte magát. Bujkált benne valami kis harag, de nem igazán kristályosodott ki. Az elmúlt három napban minden érzése elmúlt, mielőtt kiteljesedett volna. Az az irracionális gondolata támadt, hogy amint elkészül a tetoválása, lecsillapodik ez az érzelmi zűrzavar, vagy talán csak az után a mámorító érzés után sóvárgott, amelyet akkor érzett, amikor a tetoválótű megérintette a bőrét. Kényszerítette magát, hogy ne gondoljon erre, és Rianne-re összpontosított. - Nem a te hibád, Ri. - De az. - Rendben, az, de nem vagyok dühös. - Leslie gyorsan megölelte, majd hátrább húzódott, és haragos pillantást vetett rá. - De ha Ren közelébe mész, az leszek. Újabban nagyon züllött alakokkal mászkál. - Akkor te hogyan véded meg magad? Leslie elengedte a füle mellett a kérdést, és felállt. Hirtelen levegőre volt szüksége, arra, hogy elmenjen innen. - Mennem kell. - Remélte, hogy meggyőző a mosolya.

81

- Rendben. Találkozunk a negyedik órán. - Rianne nagyjából megigazította az egymásra tornyozott matracokat. - Nem. Nem megyek. Rianne egy pillanatig nem szólt semmit. - Mégiscsak haragszol! - Nem, tényleg nem, csak... - Leslie megrázta a fejét; nem volt biztos benne, hogy el tudná-e vagy el akarná-e magyarázni, milyen furcsa érzések törtek rá. Sétálni akarok. Menni. Én csak... Nem is tudom. - Elkísérjelek? Lóghatunk együtt - mosolygott túlságosan is vidáman Rianne. - Csak szólok Ashnek és Carlának, és találkozzunk a... Ma nem. - Leslie egyre erősebb kényszert érzett, hogy elmenjen, elfusson, hogy egyszerűen csak eltűnjön innen. Rianne szemét ismét elöntötte a könny. - Nem miattad van, szívem - sóhajtott fel Leslie. Csak levegőre van szükségem. Azt hiszem, túl sokat dolgozom vagy mi. - Akarsz róla beszélni? Meghallgatlak. - Rianne letörölte a szempillaspirál-csíkokat a szeme alól, de ettől csak még pocsékabbul festett. - Ne mozogj. - Ruhája ujjának szélével Leslie letörölte a fekete foltokat Rianne arcáról. - Csak járnom kell egyet. Kitisztítani a fejem. Elgondolkodni Renről... Aggódom. - Miatta? Beszélhetnék vele. Talán az apád... - Nem, komolyan mondtam: Ren megváltozott. Maradj távol tőle! - Leslie mosolyt erőltetett az arcára, hogy elvegye a szavai élét. A beszélgetés teljesen olyan

82

témák felé terelődött, amelyek nem voltak ínyére. Később találkozunk, vagy holnap, rendben? Rianne egyáltalán nem tűnt boldognak, de bólintott, és kisurrantak az előcsarnokba. Miután Leslie eljött az iskolából, nem tudta pontosan, hová tart, aztán a vasúti pályaudvar jegypénztára előtt találta magát. - Egy jegyet kérek Pittsburghbe a következő vonatra. A jegypénztáros érthetetlenül motyogott valamit, amikor a lány odacsúsztatta neki a pénzt. A vésztartalékot. A számlákra szánt pénzt. Általában kétszer is meggondolta, hogy kiadjon-e pénzt egy rövid múzeumlátogatás kedvéért, de most valami gyönyörű helyre vágyott, hogy olyasmit lásson, amitől a világ ismét normálisnak tűnik. Néhány alak lökdösődni kezdett mögötte. Még többen csatlakoztak hozzájuk, és egymást taszigálták. - Kisasszony, félre kell állnia. - A férfi elnézett mellette, és közben felé csúsztatta a jegyét. A lány bólintott, és elsétált az összetűzés közeléből. Egy kurta pillanatra úgy érezte, árnyak hullámzanak át felette, rajta keresztül. Megbotlott. Ez csak félelem. Próbálta elhinni; próbálta bebeszélni magának, hogy fél, de nem félt. Az utazás és a múzeumig tartó séta összefolyt előtte. Különös dolgokra lett figyelmes. Sok pár - vagy egyszer az eltérő öltözködési stílus alapján ítélve két idegen - zavarba ejtően bizalmasan viselkedett a vonaton. Egy gyönyörű fiú, akinek az egész karját tetoválás borította, leejtett egy marék falevelet vagy

83

papírdarabkákat menet közben, és egy bizarr pillanat erejéig Leslie azt hitte, a fiú bőréről lepergő tetoválások kavarognak az enyhe szélben. Szürrealisztikus látványt nyújtott. Egy másodpercre elgondolkodott a helyzet furcsaságán, de nem tudott összpontosítani. Helytelennek tűnt megkérdőjelezni azokat a különös dolgokat, amelyeket érzett és látott. Amikor megpróbálta, valami belső erő arra kényszerítette, hogy gondoljon valami másra, bármi másra. Amikor besétált a Carnegie Múzeumba, minden rendbe jött. A furcsaságok és a megválaszolatlan kérdések eltűntek. Mint ahogy maga a világ is megszűnt számára. Leslie céltalanul mászkált, elhaladt az oszlopok mellett, végig a sima padlón, fel-le a lépcsőkön. Lélegezd be! Végül lelassított, teljesen elmúlt a futási kényszere. Pillantása végigsiklott a festményeken, majd az egyik felkeltette a figyelmét. Némán állt előtte. Van Gogh. Van Gogh jó. Egy idősebb nő ment át a termen. Céltudatosan haladt előre, de nem sietett; cipői egyenletesen kopogtak. Művészeti tanulók ültek nyitott vázlatfüzettel a kezükben; megfeledkeztek a körülöttük lévő világról, elmerültek a falakon látott szépségben. Leslie itt mindig úgy érezte, mintha templomban lenne, mintha szent levegő lengené körül. Ma pont erre az érzésre volt szüksége. Ott állt a festmény előtt, s az elnyúló, tiszta, gyönyörű és nyílt zöldellő mezőket bámulta. Béke. Ezt sugározta a kép, mintha megdermedt volna rajta egy darabka nyugalom. - Megnyugtató, nem?

84

Leslie megfordult, s meglepődött, hogy valaki ilyen könnyen odasétálhatott mellé. Ma cserbenhagyta a szokásos hiperébersége. Niall állt mellette a festményt nézegetve. Ingét nem tűrte be lezser farmerjába, de az ujjait visszahajtotta, s láttatni engedte napbarnított alkarját. - Te meg mit keresel itt? - Úgy tűnik, téged nézlek. - Niall maga mögé pillantott: egy karcsú lány bámult rájuk, akinek indákat festettek az arcára. - Nem mintha panaszkodnék, de nem órán kellene lenned Aislinnel? Leslie az indalányra nézett - aki továbbra is nyíltan figyelte őket s azon töprengett, vajon élő kiállítási „tárgy"-e. Aztán rájött, hogy vagy a világítással vagy az árnyékkal nem stimmel valami: a lány arcára nem festettek semmit. Megrázta a fejét, és Niallhez fordult. - Levegőre volt szükségem. Művészetre. Térre. - Nekem is jut hely ebben a térben? - Niall egy lépést hátrált. - Gondoltam, köszönök, mert úgy tűnik, soha nem tudunk beszélgetni... De nem muszáj. Elmehetsz. Én is elmehetek, ha dolgod van... - Sétálsz velem? - Leslie nem fordította el a tekintetét, annak ellenére sem, hogy a fiú arckifejezése túlontúl elégedett volt. Nem volt ideges, inkább meglepően bátornak érezte magát. Niall intett neki, hogy menjen előre. Sokkal lovagiasabban viselkedett, mint ami szerinte normális lett volna. Nem volt teljesen merev, de mintegy ugrásra készen pillantott körbe a teremben. A fiú újra ránézett. Nem szólalt meg, tartotta a három lépés távolságot, és furcsán feszült volt. Felemelte, majd leengedte a jobb kezét, mintha nem

85

tudná, mit kezdjen vele. Bal kezét szorosan ökölbe szorította, karja mozdulatlanul lógott a teste mellett. - Örülök, hogy változatosságképpen velem vagy, nem pedig Keenannel. - Leslie a fiú karjára tette a kezét. Niall nem szólt semmit, nem válaszolt, csak elfordította a tekintetét. Fél. Leslie-nek megmagyarázhatatlan módon a különös vendég jutott eszébe az étteremből, és szinte maga előtt látta, ahogy felsóhajt, amikor ő belélegzi Niall félelmét. Belélegeztem a félelmét? Leslie megrázta a fejét, és próbált valami más témát találni, bármi mást: nem akart arra gondolni, hogy a fiú félelme egy kicsit izgató. Csak álltak ott egymás mellett, amíg kényelmetlenné nem vált a csend. Olyan volt, mintha a többi látogató őket bámulta volna, de minden egyes alkalommal, amikor Leslie feléjük pillantott, mintha egy szűrő került volna a szeme elé és eltorzította volna a látását. A festményre bámulva csak elmosódott színeket és formákat látott. - Elgondolkodtál már azon, hogy vajon mások is azt látják-e, amit te? A fiú még inkább csendbe burkolózott. - Néha biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazt... de az nem is olyan rossz, ha másképp látjuk a világot, ugye? - folytatta Leslie. - Lehet, hogy nem. Niall feszült testtartását látva Leslie meg akarta érinteni a fiút, bár maga sem tudta, miért: talán hogy megijessze, vagy hogy megnyugtassa.

86

- A kreatív víziók teremtik meg a művészetet mutatott körbe a fiú -, amely új szemszögből láttatja a világot. Ez a csodálatos benne. - Vagy csak egyfajta őrültség. - Leslie el akarta mondani valakinek, hogy furcsán érzékeli a körülötte lévő világot. Szerette volna, ha valaki megnyugtatja, hogy nem bolondult meg, de nagyon kellemetlen lett volt ezt egy idegentől várni, még akkor is, ha az érzékszervei épp a bolondját járatták vele. Összefonta a karját a mellkasán, és odébb sétált. Gondosan kerülte az emberek pillantását, akik őt vagy Niallt figyelték. A fiú fájdalmas arccal követte. Az elmúlt néhány napban furcsán viselkedtek az emberek, vagy talán csak Leslie kezdett újra nyitott szemmel járni a világban. Talán csak kezdett kilábalni a depresszióból, amely ellen már régóta küzdött. Ezt akarta hinni, de gyanította, hogy csak áltatja magát: felborult körülötte a világ egyensúlya, és nem volt biztos benne, hogy tudni akarja, miért.

87

Niall múzeumba nem illő óvatossággal vette szemügyre az őket figyelő tündéreket. Az indával borított Nyárleányok embernek álcázták magukat. Egy láthatatlan csontleány átsiklott a termen, és a beszélgető halandók szájába kukucskált. Egy másik, füsttestű tündér elsodródott mellettük. Láthatatlan darabkákat szakított ki a levegőből, majd a szájához emelte őket: megízlelte a halandók leheletét; az általuk kilélegzett kávé- és édességnyomokkal táplálkozott. Senki nem piszkálta a másikat. Itt valamennyi tündér odafigyelt a jómodorra, függetlenül a személyes konfliktusoktól vagy attól, melyik udvarhoz tartoztak. A múzeum semleges, biztonságos helynek számított. Niall ezt használta ki, hogy megszegje a Nyári Udvar szabályait. Megjelent Leslie előtt, és kettesben beszélgetett vele. Maga sem tudta, miért tette. Ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy a közelében legyen, még nagyobb kényszert, mint az étteremnél. Nem engedelmeskedett a királynőjének - nem egy közvetlen parancsát tagadta meg, de ellenszegült nyilvánvaló akaratának. Ha Keenan nem jár majd közben Aislinn-nél, tettének súlyos következményei lesznek.

88

Meg tudom magyarázni, hogy... hogy... mit is? Semmi olyat nem mondhatott, ami megfelelt volna az igazságnak. Egyszerűen találkozott Leslie-vel, figyelte céltalan kóborlását, s megmutatta magát neki: ledobta az álcáját a múzeumban, ahol bármelyik halandó megláthatta, ahol a tündérek tényleg meg is látták. Miért most? A késztetés, hogy odamenjen hozzá és felfedje magát, olyan volt, mint egy parancs, amelyet egyszerűen nem tudott megtagadni - és az igazat megvallva, nem is akarta. Tudta, hogy nem lett volna szabad ezt tennie. Idáig sikerült visszafognia magát, és nem ment a lány közelébe, de ettől még zavarba ejtőn sokan látták, hogy mit tett. Ki kellene menteni magát, hátat fordítani és elmenni, mielőtt átlép egy határt, amivel felbosszantaná a királynőjét. - Láttad az időszaki kiállítást? - kérdezte ehelyett Niall. - Még nem. - Mivel az előbb a fiú hallgatása nyúlt túl hosszúra, most a lány viselkedett egy kicsit tartózkodóbban. - Van ott kiállítva egy preraffaelita festmény, amelyet meg akarok nézni. Velem jössz? - Niallnek szokásává vált, hogy megnézze az összes létező preraffaelita festményt, ha lehetősége nyílott rá. Sorcha, a jelenlegi Magas Királynő módfelett odavolt értük; számos kép őt ábrázolta. Burne-Jones szinte hűen festette meg Az arany lépcső című művén. Arra gondolt, hogy ezt elmeséli Leslie-nek, de mégsem tette. A lány most látja őt. Egyáltalán nem lenne szabad szóba állniuk egymással, semmiről sem szabadna beszélgetniük. Niall ellépett tőle.

89

- Téged ez valószínűleg nem érdekel. Én... - De érdekel. Nem ismerem a preraffaelitákat. Csak járkálok körbe-körbe, és megnézem a festményeket. Nem... Nem sokat tudok a művészettörténetről, csak azt a részét ismerem... - Leslie egy kicsit elvörösödött. - ... amelyik hatással van rám. - Ennél többet nem is kell tudni, igaz? Részben azért emlékszem a nevükre, mert tudom, hogy a művészetük nagy hatással van rám. - Megengedte magának, hogy megérintse a lányt: finoman a derekára tette a kezét. - Mehetünk? - Persze. - Leslie előresietett, hogy Niall ne érinthesse meg. - Tehát kik ezek a preraffaeliták? Niall erre a kérdésre tudta a választ. - Olyan művészek, akik úgy döntöttek, nem veszik figyelembe a művészeti akadémiájuk szabályait, hanem a saját mércéjük szerint új művészetet alkotnak. - Lázadók, mi? - Ekkor Leslie felnevetett. Minden látható ok nélkül hirtelen ellazultnak és szabadnak érezte magát. Niall sokkal lenyűgözőbbnek találta, mint a gyönyörű festményeket és a mesésen faragott oszlopokat. - Lázadók, akik megváltoztatták a világot, mert hittek abban, hogy képesek rá. - Niall segítségével kikerülték a Leslie számára láthatatlan Nyárleányokat, akik fintorogva sutyorogtak, és a fiúra mutogattak. - A hitnek ereje van. Ha hiszel abban, hogy képes vagy valamire... - Niall elhallgatott, amikor a tündérek köréjük gyűltek. Keenan nem fog örülni. Halandókkal ne kezdj ki, Niall. Ezt már igazán tudhatnád. Na persze, ha Keenan beleegyezett...

90

Ő Aislinn barátja. Niall! Hagyd békén! - Ezt az utóbbi megjegyzést szinte anyai felháborodással mondták. - Niall? - meredt rá Leslie. - Mi az? - Elhallgattál... Szeretem a hangod. Mesélj még valamit! - A lány nem szokott ilyen bátor lenni. Nem volt ilyen azokban a hónapokban, amikor a fiú figyelte, még néhány pillanattal ezelőttig sem volt ilyen merész. - A művészekről. - Rendben. Nem tartották be a szabályokat. Saját szabályokat alkottak. - Niall nem volt hajlandó az őket figyelő és figyelmeztető tündérekre nézni. Hangjuk dühről és félelemrő1 árulkodott, s bár tudta, hogy nem lenne szabad, mégis izgatóan hatott rá. - Néha szembe kell szállni a szabályokkal. - Megszegni őket? - Leslie egyenetlenül lélegzett. Mosolya veszélyes volt. - Néha - értett egyet vele Niall. A lány nem érthette, milyen következményekkel járna a szabályok megszegése a fiú számára, vagy önmaga számára, de Niall nem is szegte meg őket igazán. Csak egy kicsit alakított rajtuk. A karját nyújtotta a lánynak, és a következő terem felé sétáltak. A lány remegve tette a kezét a fiú karjára. A királyom küldött ide, hogy vigyázzak a lányra. Tudja, hogy meg tudom tenni. Tudok óvatos lenni, nem szegem meg a szabályokat. Minden rendben lesz. Keenan általában Niallt kérte meg, hogy vigyázzon Leslie-re. Megbízott benne, bár Niall ölelése veszélyes következményekkel járt a halandók számára. Nem gyakran beszéltek arról, hogy a

91

halandók, miután túl sok időt töltöttek Niall-lel, többé már nem voltak önmaguk. Arról sem beszéltek, hány halandót tett tönkre Niall, amíg Irial befolyása alatt állt. Keenan csak annyit mondott: bízik benne, hogy Niall azt teszi, amit kell. Niall elhatározta, hogy Leslie nem tapasztalhatja meg a vágyai pusztító hatását. Erről gondoskodom. De ma, amikor meglátta a lányt olyan bájosan és egyedül, minden jó szándéka eltűnt. Holnaptól majd ismét láthatatlanul fog vigyázni rá. Meg tudom tenni: sétálunk és beszélgetünk... Csak egy beszélgetés. Tartja a három lépés távolságot, abból nem lesz baj. Nem fedi fel magát, nem mondja el neki, milyen gyakran szokta láthatatlanul kísérni. Tud a lány mellett sétálni anélkül is, hogy megcsókolná. - Ennél egy szendvicset a kiállítás előtt? kérdezte a lány. - Egy szendvicset... Rendben. Igen. Ezzel még nem szegem meg a szabályokat. Az nem veszélyes, ha együtt eszünk. Ha tündérétket kínálna neki, az veszélyes lenne, de most a halandók által készített és felszolgált ételről van szó. Az biztonságos. A lány megérintette, belekapaszkodott, karja megfeszült a fiú karján. - Igazán örülök, hogy egymásba botlottunk suttogta a lány. - Én is. - De Niall azért elhúzta a karját. Barátok talán lehetnek, de semmi több - azt nem szabad. A lány tiltott gyümölcs számára. S annál csábítóbb.

92

Néhány rövidke óra után Niall kimentette magát, és elment. Hálás volt Leslie esti őrének, amiért korán érkezett. A lánnyal töltött idő fájdalmas volt - gyönyörű, de fájt az üressége -, emlékeztette rá, hogy mi nem lehet az övé. Miután eljött a múzeumból, találkozott néhány csúnyán megsérült tündérrel, akik szinte öntudatlanok voltak az Irial házaiban talált drogoktól. A Sötét Király mostanában kedvelt tartózkodási helyének közelében ez nem volt meglepő látvány, de nem csak tündérek bőrén lehetett fénylő zúzódásokat látni. Túl sok halandó bőrét tarkították csúnya színű, gyógyulófélben lévő sebek. Lehet, hogy ők nem ismerték fel, de ezek olyan lényeknek a tenyérlenyomatai voltak, amelyeknek karmok meredeztek az ujjuk helyén. Niall látta a sebek valódi formáját. Miért? Nyugtalan tekintetű téltündérek mentek el mellette. Közeledtére kis csoportokba verődtek a magányos tündérek. Még az általában kérlelhetetlen vízi tündérek is óvatosan figyeltek a városi szökőkutakból. Egykor rászolgált erre a gyanakvásra, de azóta otthagyta a Sötét Udvart. Úgy döntött, hogy új életet kezd és jóváteszi a bűneit. A sebzett halandók és az ideges tündérek látványa viszont újra eszébe juttatta azokat az emlékeket, amelyeket jobb elfelejteni. Tisztelet egy kis vörös hajú lány üveges szemében, ahogy kimerülve a karjába ernyed, miután túl sok időt töltött a társaságában. Irial ízes nevetése, amint az asztal összetörik, a táncoló lányok súlya alatt. Gabriel öröme, ahogy egy újabb város polgárait terrorizálja, miközben Irial még több italt tölt.

93

Különös bor, és új gyógynövények az ételeikben. Tánc és hallucináció. A karjából kiszakított halandók tiltakozása... S ő mindezt élvezte. Mire Niall visszaért Huntsdale-be és a Nyári Udvar által fenntartott lakás felé igyekezett, túlságosan is a hatalmába kerítette a depresszió, és nem akart csatlakozni a mulatsághoz. Ehelyett megállt a nappali hatalmas ablaka előtt, és az utca túloldalán fekvő park barnálló fűgyűrűjét bámulta. Ott ünnepelték a Nyári Udvar újjászületését, ott örvendeztek a Téli Udvarral kötött új, jóllehet nyugtalanító megállapodásnak. Idén szokatlanul korán köszöntött be a nyár - ez volt a Télkirálynő ajándéka, a béke vagy talán a szeretet jele. Mindegy, miért történt így, gyönyörű volt. Ennek meg kellett volna nyugtatnia, de rajta mégsem segített. Niall felsóhajtott. El kellene mondania Keenannek, milyen rossz állapotban vannak a parkok. Gondolj a feladataidra! Gondolj a kötelességeidre! Évszázadokat töltött azzal, hogy a tetteiért vezekelt. Bármi legyen is az oka az elmúlt néhány napban érzett rosszkedvének, el fog múlni. A nappali egyik magas üvegtáblájának támasztotta a homlokát. Az utca túloldalán tündérek táncoltak a parkban, s a Nyárleányok szokás szerint közöttük pörögtek. Energiától duzzadva ropták a táncot a tömegben és a tömegen kívül, kanyarogtak körülöttük az indák és repkedtek a szoknyák. Keenan szolgálatban lévő őrei vigyáztak rájuk. A szolgálaton kívüliek velük együtt táncoltak és szórakoztatták őket. Milyen békésnek tűnik. Ezért harcolt Niall, ezt kereste századokon át, de most egyedül álldogált a lakásban, és némán figyelt. Úgy

94

érezte, eltávolodott az udvarától, a királyától, a Nyárleányoktól, mindenkitől - csak a halandó lánytól nem. Ha táncba vihetné Leslie-t, ha egymás karjában pörgölődhetnének a mulatságban, akkor ő is elmenne. De az utolsó Nyárkirály világosan megfogalmazta, milyen feltételekkel fogadja el Niall hűségesküjét. Egyetlen halandót sem, Niall. Ez az ára annak, hogy az udvaromhoz tartozz. Nem is volt olyan szörnyű. A halandók továbbra is csábították, de emlékeinek és esküjének köszönhetően megtanult ellenállni nekik. A táncot nem hiányolta - sem a mulatságban, sem az ágyban -, és ez így elég is volt. Mostanáig. Amíg nem találkoztam Leslie-vel.

95

A hét végére Leslie a szokásosnál is jobban kimerült. Plusz műszakot vállalt, hogy bevásárolhasson és még a tetoválásra is maradjon pénze. Azt a nevetségesen hatalmas borravalót meg eldugta; még nem döntötte el, hogy megtartja-e. Ha valóban borravaló, akkor később jól jön majd, hogy béreljen egy kis lakást, berendezze néhány alapvető bútordarabbal, és önálló életet kezdjen. Ezért nem borravaló az a pénz. Ennyi pénzt nem adnak ingyen. Egyelőre folytatja azt, amit eddig is csinált: dolgozik, megkeresi a pénzét, és fizeti a saját kiadásait. Ami egyenlő az anyagi leégéssel. Tudta, hogy Nyúl belemenne a részletfizetésbe, de akkor be kellene ismernie, liogy nincs elég pénze, azt meg nem akarta. De inkább legyek fáradt, mint hogy eladjam magam. Ám a fáradtság azt is jelentette, hogy nem figyelt oda arra, mit mond. Rosszindulatú megjegyzés csúszott ki a száján iskola után, amikor Aislinnel együtt arra vártak, hogy véget érjen Rianne találkozója a tanácsadóval. Ri anyja értesítette az iskolát is - úgy tűnt,

96

nem volt elég egy külső szakember bevonása -, s Isabel nővér az utolsó csengetéskor ottfogta Rianne-t. Aislinn az utcát figyelte. Karját összefonta maga előtt: egyik kezét a felsőkarját díszítő vastag aranypánton nyugtatta. Amikor a testnevelés órára öltöztek át, Leslie meglátta rajta az ékszert, amelyet most eltakart a blúza. Mit csinál, hogy ilyen sok bizsut kap? Nem hitte, hogy ostoba módon a testét árulja, de az utóbbi időben úgy tűnt, Keenan vagyona Aislinn kezébe vándorolt. - A csere- vagy a kezdő játékost várod? - kérdezte Leslie anélkül, hogy végiggondolta volna. - Hogy mi? - meredt rá Aislinn. - Ki van soron, hogy hazavigyen: Keenan vagy Seth? - Nem arról van szó, amire gondolsz. - Egy rövid pillanat erejéig úgy tűnt, Aislinn körül vibrál a levegő, mintha forróság szállt volna fel a talajból. Leslie megdörzsölte a szemét, és közelebb lépett. - Inkább hiszem ezt, mint hogy eladod magad Keenan-nek. - Leslie megszorította a barátnője karját ott, ahol a karperec volt. - Az emberek észreveszik és suttognak. Tudom, hogy Seth nem kedvel engem, de jó srác. Ne szúrd el a szöszi és a pénze miatt, rendben? - Az ég szerelmére, Les, miért kell mindennek a szexről szólnia? Csak mert te olyan könnyelmű voltál... Aislinn zavartan elhallgatott, és az ajkába harapott. Sajnálom, nem úgy értettem. - Hogy „nem úgy"? - Szinte első találkozásuk óta barátok voltak, de ez nem azt jelentette, hogy Leslie mindent elmondott Aislinn-nek, már nem. Korábban közel álltak egymáshoz, de Leslie-nek most magányra volt szüksége. Nem tudta, hogyan fogjon hozzá ahhoz a

97

beszélgetéshez, amelyre már hónapokkal ezelőtt sort kellett volna keríteniük. Hé, Ash, van olyan fénymásolatod, amilyet irodalomórán osztottak ki? Apropó, megerőszakoltak, és azóta szörnyű rémálmok gyötörnek. Igyekezett tartani magát, tervezgette, hogy elköltözik, új életet kezd - és amikor elképzelte, hogy megpróbál beszélni valakivel a vele történtektől, úgy érezte, mintha valami darabokra szaggatná. A mellkasa fájt, a gyomra összeszorult, a szeme égett. Nem. Még nem állok készen rá, hogy beszéljek róla. - Sajnálom - ismételte meg Aislinn. Szinte kellemetlenül forró volt a keze, amikor megfogta Leslie karját. - Semmi baj. - Leslie mosolyt erőltetett az arcára, s azt kívánta, bárcsak elmúlnának ezek az érzések. Egyre jobban vágyott arra, hogy ne érezzen semmit. - Csak azt mondom, jól jártál Sethtel. Ne hagyd, hogy Keenan mindent tönkretegyen! - Seth megérti, miért töltöm az időm Keenannel. Aislinn ismét az ajkába harapott, és végignézett az utcán. - Nem arról van szó, amire gondolsz. Keenan a barátom, egy jó barátom. Ennyi. Leslie bólintott. Gyűlölte, hogy nem beszélgethetnek magukról, és hogy még a legközelebbi barátaival sem teljesen őszinték egymáshoz. Szánakozva nézne rám? Ennek még a gondolata is szörnyű volt. Túléltem. Túlélem. Így csak álltak és vártak. Végül Leslie olyan témára váltott, amelynek kapcsán egyiküknek sem kellett hazudnia. - Mondtam már, hogy végre elkészül a tetoválásom? A körvonala már megvan. Már csak egy alkalom van hátra, holnap, és kész.

98

Aislinn félig megkönnyebbült, félig csalódott pillantást vetett rá. - Mit választottál? Leslie leírta neki a mintát. Nem volt nehéz felidéznie: maga előtt látta a rámeredő szemeket, nem is kellett erőlködnie. Minél többet gondolt rá, annál kevésbé volt feszült. Seth eljött Aislinn elé - úgy nézett ki, mint egy két lábon járó arcpiercing-reklám -, s amikor felbukkant előttük az utcán, a két lány már kedélyes beszélgetést folytatott a tetoválásokról. Seth átkarolta Aislinn vállát, és kérdőn nézett Leslie-re. - Tetováltatod magad? Hadd lássam! - A fiú egyik átszúrt szemöldöke a magasba szaladt. - Még nincs kész. - Leslie alig tudta türtőztetni magát örömében, hogy nemsokára elkészül a tetoválása, de meglepő módon nem akarta, hogy más is lássa. Néhány nap múlva megmutatom. - Nyúl biztos nagyon örült. Szűz bőr, nem? - Seth szórakozott mosollyal az arcán könnyedén elindult minden tevékenységére ez a lazaság volt jellemző. - A múlt héten még az volt, akkor csinálta meg Nyúl a körvonalat. - Leslie felgyorsított, hogy lépést tartson velük. Aislinn öntudatlanul is felvette Seth ütemét. Annyira egyszerre mozogtak, hogy egyértelmű volt, őket az ég is egymásnak teremtette. Ilyennek kellene lennie: nyugodtnak, jónak. Leslie szerette volna azt hinni, hogy egy nap majd számára is ezt tartogatja az élet. Aislinn Seth kezét fogva vezette őket a zsúfolt utcán. Közben a fiú mesélt egy kicsit a haverjai tetoválásairól és a pittsburghi szalonokról, ahol Nyúl

99

vendégművészként néha bemutatót tartott. Ez volt az egyik legélvezetesebb beszélgetése Sethtel, aki régebben mindig csak kurtán szólt hozzá. A lány nem kérdezte az okát, de gyanította, hogy Renhez van köze. Seth nem nagyon bírta a dílereket. Így hát én is bűnös vagyok. Nem igazán hibáztathatta ezért Sethet: Aislinn túl érzékeny ahhoz, hogy megismerkedjen Ren haverjaival. Ha Seth azt gondolta, hogy a barátságuk veszélybe sodorná Aislinnt, akkor az elég ok volt arra, hogy ellenezze. Elhessegette magától a gondolatot, és élvezte a baráti társalgást. Még csak két háztömbnyi távolságot tettek meg, amikor Keenan és Niall lépett elő egy kapualjból. Leslie azon tűnődött, honnan tudták, hogy Aislinn pont akkor megy arra, de a Keenan felbukkanása utáni kínos csendben nem lett volna szerencsés feltennie ezt a kérdést. Seth megmerevedett, amikor Keenan Aislinn felé nyújtotta a kezét: - Mennünk kell. Most. Niall mellette állt, és az utcát figyelte. Keenan odavetett egy köszönést Sethnek, de ettől eltekintve úgy viselkedett, mintha csak ő és Aislinn lennének az utcán. Nem nézett senkire és semmire, csak a lányra, s nézése pont olyan volt, mint Sethé: mintha Aislinn lenne a legcsodálatosabb ember a földön. - Aislinn? - Keenan furcsán elegáns mozdulatot tett a kezével, mintha intett volna a lánynak, hogy menjen előre. Aislinn nem felelt, nem mozdult, mire Seth gyorsan megcsókolta. - Menj csak! Majd este találkozunk.

100

- De Niall... - Aislinn a homlokát ráncolta, és Niallről Leslie-re nézett. - Vendég érkezett a városba. Meg kell találnunk... - Keenan félresöpörte a haját az arcából. Az elegancia olyan gyorsan tűnt el a mozdulataiból, ahogy jött. - Már órákkal ezelőtt el kellett volna indulnunk, de még iskolában voltál. Aislinn az ajkába harapott, majd végignézett rajtuk. - De Niall... és Leslie... és... Egyszerűen nem hagyhatom itt őket, Keenan. Ez nem... fair. Keenan Seth felé fordult. - Itt tudsz maradni Niall-lel és Leslie-vel, ugye? - Épp ezt terveztem. Értek mindent, Ash. Menj csak Napsugárral. - Seth egy pillanatra elhallgatott, és barátságosan Keenanre vigyorgott, ami különösnek tűnt ebben a helyzetben. - Este találkozunk. Minden rendben. - A lány füle mögé simított egy hajfürtöt, és egy pillanatra ottfelejtette a tenyerét Aislinn arcán. Megleszünk. Menj csak! Amikor Seth hátralépett, Keenan odabólintott neki, és megfogta Aislinn kezét. Bármi folyik is hármójuk között, az határozottan furcsa, és Leslie tudni sem akart róla. Emellett kezdte dühíteni, ahogy Niall az utcát fürkészi. A fiú nem mutatta, hogy észrevette volna, ő is ott van. Igaz, hogy Leslie eltöltött egy kis időt Aislinn és Seth baráti társaságában, de ettől még nem akart belekeveredni a dolgaikba. - Elmegyek, Ash. Holnap találkozunk az isk... Aislinn Leslie csuklójára tette a kezét. - Nem maradnál Sethtel? Kérlek!

101

- Miért? - Leslie a fiúról Aislinnre nézett, majd vissza. - Túl öreg ahhoz, hogy bébiszitter kelljen neki. Ekkor Niall a lány felé fordult, mozdulata a sebhelyére vonzotta Leslie tekintetét. A lány megdermedt, el is akarta fordítani a pillantását, meg nem is. - Egy kis időre azért velünk tudsz maradni, nem? - kérdezte Niall. Leslie Aislinnre bámult. A barátnője eddig igyekezett őt távol tartani a fiútól, de most csak Keenant figyelte, aki helyeslően mosolygott rájuk. Aislinn talán miatta akart távol tartani Nialltől. Leslie megborzongott a hirtelen rátörő félelemtől. Lehet, hogy Keenan Aislinn barátja, de valamiért akkor is kellemetlen érzései támadtak vele kapcsolatban, különösen ma. - Kérlek, Les. Tedd meg nekem ezt a szívességet! - kérte Aislinn. A barátnője fél. - Rendben. - Leslie szédült, mintha valami szét akarta volna tépni belülről. Olyan erősen tört rá ez az érzés, hogy mozdulni sem tudott. Bizonytalanul állt a lábán; azt hitte, rosszul lesz, ha megpróbál megmozdulni. Gondolatban végigfutott mindenen, amit evett, ivott vagy megérintett az ajkával. Semmi szokatlan nem volt köztük. Nem mozdult, csak a lélegzésére koncentrált, amíg azt nem érezte, hogy elmúlt - bármi volt is az. A többiek sem mozdultak. Úgy tűnt, észre sem vették, mi történt Leslie-vel. - Velünk minden rendben lesz. Menj csak, Ash! mondta Seth. Aislinn és Keenan beszállt egy ezüstszínű, hosszú Thunderbirdbe, amely a járdaszegélynél várakozott, majd

102

elhajlottak. Leslie ott maradt Sethtel és Niall-lel, aki a falnak támaszkodva rájuk sem nézett, csak várt... valamire. Leslie az egyik lábáról a másikra állt, és egy csoport gördeszkást figyelt az utca túloldalán. A fiatalok kihasználták az alkalmat, hogy a járdaszegélyen manőverezzenek a forgalommentes mellékutcában. Nem mintha nem tudtak volna máshova menni, de szerettek idejárni. Kellemes volt ez a nyugalom. Leslie néha úgy érezte, ezt hajszolja - a tetoválószalonban, a barátai bulijaiban. Csak a megfelelő időben kell elkapnia. Seth elindult, Niall pedig ellökte magát a faltól, és mohó kifejezéssel figyelte a lányt. Valami megváltozott, felszabadult. Lassan közelebb lépett Leslie-hez, s a lány érezte, azért olyan óvatos, hogy ő el ne fusson. - Niall? - Seth megállt és hátraszólt. - A Crow's Nestbe menjünk? - Szívesebben mennék a saját klubunkba. - Niall még csak rá sem nézett: töprengő arckifejezéssel Leslie-t bámulta, mintha csak tanulmányozná. A lánynak pedig túlságosan is tetszett, amit csinált. - Mennem kell - szólt Leslie. Válaszra sem várva egyszerűen megfordult és elindult. Még mielőtt messzire juthatott volna, Niall előtte termett. - Kérlek! Igazán jó lenne, ha velünk jönnél! - Miért? - Szeretek a közeledben lenni. A lány érezte, hogy megint elönti az a magabiztosság, amely a tetoválása óta egy-egy pillanatra rátört. - Gyere velem - noszogatta Niall.

103

Leslie nem akart elfutni. Belefáradt abba, hogy amikor fél, mindig csak a menekülést választja. Korábban nem volt ilyen ijedős. Nem akart ilyen lenni. Lerázta magáról a félelmet, de nem tudott válaszolni. Niall a szemébe nézett, és lehajtott fejjel odahajolt hozzá. Nem csókolta meg, de olyan közel volt hozzá, hogy megtehette volna. - Megengeded, hogy átöleljelek... egy táncra, Leslie? A lány megborzongott; magabiztossága keveredett a béke utáni vággyal, amelynek szinte érezte az ízét. Biztos volt benne, hogy Niall karjában megnyugodna. Bólintott. - Igen.

104

Niall tudta, hogy nem engedheti meg magának, hogy elcsábuljon. Az volt a feladata, hogy vigyázzon a királynő halandó barátaira, amíg Keenan és Aislinn megkeresi a Sötét Királyt. Sethtel nem volt nehéz dolga: a halandó fiú olyan, mintha a bátyja lenne. Leslie esetében már bonyolultabb volt a helyzet: tudta, hogy még csak nem is szabad arra gondolnia, hogy elcsábítson egy halandót, akinek a védelmével megbízták. Ez is csak egy munka, éppúgy, mint máskor. Gondolj az udvarra! Gondolj az esküdre! De most nehezére esett a Nyári, vagy ami azt illeti, a Sötét Udvarra gondolnia. Korábban két király bizalmasa is volt, most meg csak a Nyárkirálynő halandóit kellett őriznie. Amióta Keenan megtalálta Aislinnt, a halandó lányt, akit neki szánt az ég, minden megváltozott. Niall örült ugyan királya és egyben barátja boldogságának, de hirtelen üresnek érezte az eletét. Századokon át segítette Keenant a tanácsaival, s most céltalanul telnek a mindennapjai. Szüksége van egy új célra. Különben... nem a fény vezeti a lépteit, hanem a sötétség. Ijesztően gyakran villantak fel előtte elmúlt

105

életének emlékei azokból az időkből, mielőtt a Nyári Udvar befogadta. Az, hogy Leslie közelében lehet, jutalommal ért fel számára - és egyúttal büntetéssel is. Nem számított rá, hogy az elmúlt egy hétben ennyire fog vágyakozni arra, hogy a közelében lehessen; ez még tovább bonyolította az amúgy is nehéz helyzetet. Seth észrevette, hogy Niall megint a lányt bámulja. - Gondolod, hogy ez jó ötlet? - pillantott Leslie-re Seth. Niall semleges kifejezést erőltetett az arcára, Seth túlságosan is jól ismerte. - Nem, nem hiszem. Úgy tűnt, Leslie annyira elmerült a gondolataiban, hogy mindebből semmit sem vett észre. Niall azt kívánta, bárcsak megosztaná vele a lány ezeket a gondolatokat. Neki nincs senkije, akivel ilyen dolgokról beszélgethetne. Amíg nem látta Aislinnt és Sethet, nem jött rá - nem ismerte be -, mennyire vágyott erre. Még Aislinn és Keenan között is csodás kötődés alakult ki, miközben Niall egyre inkább eltávolodott mindenkitől. Ha a karjába vonná és megcsókolná Leslie-t, ha elengedné magát, akkor egyáltalán nem lenne magányos. A lány az övé lenne, készségesen szorítaná hozzá a testét, és követné bárhová. A halandók egyszerre csábították és okoztak neki gondot. A Gancanagh-k érintése függőséget okozott a halandóknál. Ő is ilyen tündér, és egykor Irial is közéjük tartozott. Irial természete már jóval azelőtt megváltozott, hogy Niall világra jött volna: amint a Sötét Udvar trónjára lépett, képes lett befolyásolni az érintése hatását. Niall erre képtelen volt; neki csak azoknak a

106

halandóknak az emléke maradt, akik elsorvadtak, majd meghaltak, mert már nem ölelte őket. Századokon keresztül ezek az emlékek tartották távol a halandó lányoktól. Aztán jött Leslie. Miközben a klub felé igyekeztek, Niall alig tudott a lányra nézni. Ha Seth nem lenne velük... Mindenféle képek kavarogtak a fejében, elképzelte Leslie-t a karjában: érezte, hogy felgyorsul a pulzusa. Nem először fordult elő, hogy örült Seth társaságának, mert a halandó nyugalma segített neki, hogy ne veszítse el a fejét. Általában. Egy kicsit elhúzódott a lánytól; abban reménykedett - talán csak áltatta magát -, hogy a távolság segít visszanyerni az önuralmát. Most, hogy az udvar megerősödött - és napról napra erősebbé vált -, Keenan arra biztatta, hogy keressen magának egy társat. De Niall el sem tudta képzelni, hogy a királya áldását adná egy halandóval való kapcsolatára, főleg ha az a lány Aislinn egyik védence. Keenan nem kérné, hogy szegüljön szembe a királynővel. Vagy mégis? Niall nem akarta elárulni a királya vagy a királynő bizalmát, szándékosan nem. Megkérték, hogy vigyázzon a halandókra, és ő pontosan ezt teszi. Ellen tud állni a csábításnak. De akkor is ökölbe kellett szorítania a kezét. Századok óta nem érzett ilyen erős késztetést, hogy hozzásimuljon valakihez. A lányra bámult: jeleket keresett, hogy miért ő, és miért most.

107

Leslie észrevette, hogy Niall ismét őt bámulja. - Tudod, hogy ez elég hátborzongató? Úgy tűnt, a fiú élvezi a helyzetet. Amikor halványan elmosolyodott, sebhelyének széle ráncba szaladt. - Megbántottalak valamivel? - Nem, csak különös. Ha mondani akarsz valamit, ki vele! - Megtenném, ha tudnám, hogy mit mondjak. Niall a lány derekára tette a kezét, és gyengéden noszogatta előre. - Gyere! A klubban lazíthatunk, biztonságosabb, mint idekint - intett az üres utca felé -, ahol olyan sebezhető vagy. Seth megköszörülte a torkát, rosszalló pillantást vetett Niallre, majd Leslie-hez fordult. - A klub itt van a sarkon túl. A lány egy kicsit gyorsított a léptein: megpróbált elhúzódni Niall érintése elől. Hiába, a fiú lépést tartott vele. Befordultak a sarkon, és Leslie meglátott maguk előtt egy sötét épületet. Érezte, hogy elönti a pánik. Nem álldogáltak emberek az épület előtt, nem voltak poszterek, sem reklámvilágítás; minden arra utalt, hogy ez elhagyatott épület. Most pánikba kellene esnem. De semmi ilyet nem érzett, maga sem értette, hogy miért. - Irány a kidobóember - szólt Niall. A lány ismét odanézett. Az épület előtt egy izmos fickó álldogált, akinek fél arcát díszes tetoválás borította. A spirálok és vonalak végei eltűntek koromfekete haja alatt. Arcának másik fele sima volt, egyetlen dísze egy kicsi, fekete, agyarszerű piercing volt a felső ajkában. A

108

piercing fehér párja a szája sarkában díszelgett a tetovált arcfelén. - Keenan beleegyezett, hogy ő is idejöjjön? mutatott a lányra, és Leslie rájött, hogy még mindig a férfit bámulja. Részben azért, mert nem értette, hogyan nem vett észre egy ilyen alakot az ajtó előtt. - Ő Aislinn egyik barátja, s kellemetlen vendégek érkeztek a városba. A... - Niall elhallgatott, szája fanyar mosolyra húzódott. - ...Aislinn Keenannel van. - Most akkor Keenan és Ash beleegyeztek, vagy sem? - kérdezte a tetovált fickó. Niall megragadta a férfi alkarját. - Ő az én vendégem, és a klub jóformán üres, nem? A kidobóember megrázta a fejét, de kinyitotta az ajtót. Intett egy alacsony, izmos, rasztafejű alaknak, akinek vastag, formás fürtjei szinte sörényként keretezték az arcát. Leslie még soha nem látott ilyen hihetetlen hajtincseket. Egy pillanatra azt gondolta, valódi sörényt lát. - Új vendégünk jött - jelentette be a kidobóember. A rasztafejű fickó kijött, az ajtó hangosan becsapódott mögötte. Rasztafej közelebb lépett, és a levegőbe szimatolt. Niall ajka szinte vicsorra húzódott. - Az én vendégem. - A tiéd? - Rasztafej hangja reszelős volt, mintha cigarettán és italon élne. Leslie kinyitotta a száját, hogy tiltakozzon a Niall hangjából kicsendülő birtoklási vágy ellen, de Seth a csuklójára tette a kezét. Sethre pillantott, mire a fiú megrázta a fejét.

109

- A falkám bent van... - szólt Rasztafej. Seth megköszörülte a torkát. - Menj és szólj nekik! - A kidobóember kinyitotta az ajtót, és intett Rasztafejnek, hogy menjen be. - Kapsz két percet. Egy pillanatig csak sután álltak ott, majd Leslie úgy érezte, a feszültség kezd elviselhetetlenné válni. - Ha van valami probléma... De ekkor újra kinyílt az ajtó, és Seth belépett a sötét épületbe. Niall követte. - Gyere! Leslie néhány lépés után megállt. Nem tudta, mit mondjon, vagy mit csináljon. Kevesen voltak odabent, de mindenki különös és díszes öltözetet viselt. Elment mellette egy nő, akinek mintha virágzó indák borították volna a karját. Mint az élő műtárgy a múzeumban. Egy pár tollas parókát viselt, másoknak kék arcuk és furcsa alakú foguk volt, de nem olyanok, mint a vámpírfogak Halloweenkor: recések voltak, mint a cápáké. Niall a lány mellett állt, kezét ismét Leslie derekán nyugtatta. Szeme szinte tükörként csillogott a klub különös kék fényében, sebhelye pedig fekete vágásnak tűnt az arcán. - Nem baj, hogy mi nem viselünk jelmezt? suttogta a lány. Niall felnevetett. - Egyáltalán nem. Ők mindennap így öltöznek. - Mindennap? Ez egy ilyen történelmi színjátszó csoport?

110

- Valami olyasmi. - Seth kihúzott egy magas széket, amely a bútorzat többi darabjához hasonlóan fényezett fából készült. Úgy tűnt, hogy a gyéren megvilágított klubban minden csupa fa, kő és üveg. A durva külsőtől eltérően a klub belseje egyáltalán nem volt lerobbant. A padló fényes márványként csillogott. A terem egyik oldala mentén hosszú, fekete bárpult húzódott: nem fából vagy fémből készült, de ahhoz is túl vastagnak látszott, hogy üveg legyen. Ahogy a forgó fények megvilágították, Leslie látta, hogy színes - lila és zöld - csíkok fénylenek benne. Elakadt a lélegzete. - Obszidián - hallott egy érdes hangot. Megnyugtatja a vendégeket. Egy pincérnő állt mellette testhez tapadó öltözetben, lábát és karját csillogó ezüstpikkelyek borították. Körbejárta Leslie-t, és megszaglászta a haját. Leslie egy lépést hátrált. Sem Niall, sem Seth nem rendelt még, de a pincérnő már ki is hozta az italukat - Niallnek aranyszínű bort, Sethnek pedig sört. - Korhatár nincs? Leslie tekintete körbevándorolt a helyiségen. A különös öltözetű vendégek mind iszogattak, bár néhányan fiatalabbnak tűntek nála. Rasztafej négy, hasonló halványbarna fürtöket viselő alak társaságában időzött. Megosztoztak egy kancsón, amelyet ugyanazzal az aranyló borral töltöttek meg, mint Niall poharát. Egy kancsó bor? - Most már látod, miért szeretek ide járni. A Crow's Nestben Seth nem tud lazítani, ráadásul a kedvenc

111

évjáratom - emelte fel a poharát Niall és belekortyolt csak itt kapható a városban. - Isten hozott a Rathban, Leslie. - Seth hátradőlt a székében, és a táncparkett felé intett, ahol szinte normális külsejű emberek táncoltak. - Furább, mint amit valaha láthatsz... ha szerencséd van. A zene hirtelen felhangosodott; Niall még egyet kortyolt az italából. - Jobban is lazíthatnál, Seth. Néhány lány... - Menj táncolni, Niall! Ha néhány órán belül nem hallunk Ashről, nekünk kell elvinnünk Leslie-t a munkába. Niall felállt. Félig teli poharát letette az asztalra, és a táncparkett felé intett. - Gyere táncolni! Szavai hallatán Leslie szinte késztetést érzett, hogy visszautasítsa, ugyanakkor azt is türelmetlenül várta, hogy a szinte megszállottan táncoló jelmezes emberek kis csoportja felé vegye az irányt. A zene, a mozdulatok, a fiú hangja - mind hívogatták, mintha egy marionettbábu lenne, túl sok zsinórral. A táncoló tömegben jól érezné magát. Vágy- és nevetéstenger hullámzott a levegőben: bele akarta vetni magát. Megragadta Niall poharát, hogy egy kis időt nyerjen és megnyugtassa az idegeit. Amikor az ajkához emelte, a pohár üres volt. Rábámult, törékeny szárán fogva megforgatta a kezében. - Dühből és félelemből nem iszunk ilyet. - Niall megfogta a kezét, így most mindketten a poharat fogták. De a lány nem volt dühös, nem félt, csak vágyat érzett, bár ezt nem fogja megmondani neki. Nem tehette.

112

Valahonnan a hátuk mögül felbukkant a pincérnő. Egy nehéz palackból némán megtöltötte Niall poharát. Ilyen közelről a bor mézsűrűségűnek látszott, színjátszó spirálok fénylettek benne. Csábító volt, Leslie még soha nem érzett ennél édesebb és aromásabb illatot. Niall az ajkához emelte a poharat, amelyet még a lány sem eresztett el. - Szeretnél a poharamból inni, Leslie? Barátként? Megünnepeljük? Az aranyló italt kortyolgatva a lányt nézte. - Nem, nem szeretne. - Seth az asztalon át odacsúsztatta a sörét. - Ha Leslie inni akar, az én poharamból iszik, vagy azt, amit én adok neki. - Ő dönti el, hogy az én poharamból akar-e inni, Seth. - Niall leengedte a poharat, amelynek szárát Leslie még mindig nem engedte el. Az ital, a tánc, Niall - túl sok minden csábította Leslie-t. Mindet akarta. Bele akarta vetni magát az élvezetekbe, bármilyen különösen viselkedik is Niall. Az utóbbi időben kezd elmúlni a félelme, amelyet a megerőszakolása óta érzett. Ez azért van, mert rászántam magam a tetoválásra. Az szabadított fel. Leslie megnyalta az ajkát. - Miért ne? - Szája összerúzsozta a poharat, ahogy Niall az ajkához emelte. A fiú nem döntötte meg a poharat, nem öntötte a lány szájába azt a különösen édes bort. - Tényleg, miért is ne? Seth felsóhajtott. - Gondolkodj már el egy pillanatra, Niall! Tényleg ezt akarod? Gondolj a következményekre! - Ebben a pillanatban jobban akarom, mint bármi mást, de... - Niall elhúzta a poharat Leslie ajkától, s úgy

113

igazította a karjukat, hogy a rúzsfoltos rész most az ő szájához kerüljön. - ...ennél több tiszteletet érdemelsz, nem igaz? Kiitta a poharat, letette az asztalra, de a lány kezét nem engedte el. Leslie el akart futni. Még mindig fogta a poharat, Niall keze az ő kezén nyugodott, de pillantása már nem volt olyan átható. A lány magabiztossága megingott. Aislinn-nek talán jó oka volt arra, hogy távol tartsa tőle Keenan családját: Niall ho1 lenyűgözte, hol pedig nagyon furcsán viselkedett. Leslie megnyalta hirtelen kiszáradt ajkait, és úgy érezte, megtagadták, elutasították, és dühös. Lerázta magáról a fiú kezét. - Tudod mit? Nem tudom pontosan, miféle játékot űzöl velem, de nem is érdekel. - Igazad van. - Niall lesütötte a szemét. - Nem szeretném, hogy... Nem akarom... Sajnálom. Az utóbbi időben nem vagyok önmagam. - Mindegy. - Leslie hátralépett, de Niall gyengéden megfogta mindkét kezét. Elhúzódhatott volna, ha akar. - Táncolj velem! Ha továbbra sem érzed jól magad, hazakísérünk. Seth és én. Leslie Sethre pillantott. A fiú különös öltözetű és bizarrul viselkedő emberek gyűrűjében üldögél egy olyan klubban, amelynek létezéséről a lány eddig mit sem tudott, és mégis nyugodt. Nem úgy, mint én. Seth az ajkát díszítő karikát piszkálta, a szájába vette, mint mindig, amikor gondolkodott. Majd a táncparkett felé intett. - Táncolhattok. Csak ne igyál semmit, amit Niall vagy bárki más kínál, rendben?

114

- Miért? - Leslie úgy préselte ki magából a kérdést, de abban a pillanatban érezte, hogy nem is akarja megkérdezni, nem is akarja tudni. Sem Niall, sem Seth nem válaszolt. Leslie arra gondolt, hogy erőlteti még a választ, de a zene hívogatta, csalogatta, hogy menjen és feledkezzen el a kétségeiről. Kék fény áradt mindenhonnan, a padlón játszott, és ő együtt akart forogni ezzel a fénnyel. - Kérlek, táncolj velem! - Niall arckifejezése vágyról és kimondatlan ajánlatokról árulkodott. Leslie-nek nem jutott eszébe olyan kérdés vagy válasz, amely miatt megérte volna ellenállni ennek a tekintetnek. - Rendben. Niall a karjába kapta, és a táncparkettre perdítette.

115

Néhány szám után Leslie örült, hogy olyan sok időt tölt felszolgálással. Fájt a lába, de nem annyira, mintha nem lett volna formában. Még soha nem találkozott senkivel, aki úgy tudott volna táncolni, mint Niall. A mozdulatok megnevettették, s a fiú tanított neki néhány furcsa tánclépést, amely a lány szerint nagyobb koncentrációt igényelt, mint valaha is gondolta volna. Niall egész idő alatt nagyon óvatosan bánt vele, keze soha nem kóborolt el. Tánc közben szinte távol tartotta magát a lánytól, éppúgy, mint a múzeumban. Ha nem tett volna néhány flörtölő megjegyzést, Leslie azt hihette volna, hogy csak képzelte azt a vágyakozó pillantást, amellyel táncba hívta. A fiú végül megállt. - Beszélnem kell Sethtel... - a lány nyakába temette az arcát, lehelete szinte fájdalmasan melegen csiklandozta Leslie fülét -, ...mielőtt megadom magam az esztelen vágynak, hogy rendesen öleljelek. - Nem akarom abbahagyni a táncot... - Leslie jól szórakozott, szabadnak érezte magát, s nem akarta, hogy ennek vége szakadjon.

116

- Akkor ne hagyd abba! - Niall odabólintott az egyik közelben táncoló rasztafejűnek. - Ők majd táncolnak veled, amíg vissza nem jövök. Leslie kinyújtotta a kezét, a rasztafejű a karjába vonta, s végigpörgette a termen. A lány nevetett. A fickó tovább pördítette egy másik rasztafejűnek, az pedig tovább egy harmadiknak. Mindegyik pont úgy nézett ki, mint az előző. Semmi sem törte meg a mozdulataikat. Olyan volt, mintha a világ gyorsabban kezdett volna forogni. Mesés volt. Legalább két szám hangzott el, s Leslie azon töprengett, vajon hány ilyen alak van a klubban - vagy mindig csak ugyanazzal a kettővel táncolt? Nem volt biztos benne, hogy tényleg egyformáke, vagy csak azért hitte ezt, mert olyan szédületesen gyorsan forgatták. Ám ekkor Leslie hirtelen megtorpant. A zene szólt tovább, de a szédítő tánc véget ért. A rasztafejűek megálltak, s Leslie rájött, hogy öten vannak. Egy idegen jött felé a táncparketten, olyan lassan és kecsesen, mintha nem ugyanazt a dalt hallgatta volna. Sötét árnyak borultak a szeme köré. A fiú úgy nézett ki, mintha árnyak vennék körül, mintha elkerülnék a kék fények. Ingén ezüstlánc csillant, borotvapenge lógott rajta. - Tűnés - intett megvetően a rasztafejűek felé. Leslie pislogott, amikor rájött, hogy a fiút bámulja. - Ismerlek téged. Egyszer ott jártál Nyúlnál... Találkoztunk. Keze a gerincoszlopa tetejére siklott, a félig kész tetoválására, amely hirtelen elkezdett hevesen lüktetni.

117

A jövevény rámosolygott, mintha hallotta volna azt a képzelt dobogást. A rasztafejű ötös ikrek két tagja vicsorgott, a többiek morogtak. Morogtak? A lány rájuk nézett, majd újra a fiúhoz fordult. - Irial, ugye? Így hívnak. Nyúlnál... Irial a lány mögé lépett: a dereka köré fonta a kezét, és magához húzta. Leslie nem tudta, miért táncol a fiúval, vagy hogy egyáltalán miért táncol még mindig. Le akart menni a táncparkettről, meg akarta találni Niallt, Sethet, és elmenni, de nem tudott elszakadni a zenétől. Vagy Irialtől. Különös képek villantak fel előtte: cápák, amelyek felé úsznak; irányíthatatlanná vált autók, amelyek felé száguldanak; a bőrébe mélyedő karmok; simogatóan ölelő sötét szárnyak. Valahol mélyen tudta, hogy el kell lépnie a fiútól, de nem tette, képtelen volt rá. Ugyanazt érezte, mint az első találkozásuk alkalmával: követné a fiút bárhová, ahová csak akarja. Ez az érzés nem igazán tetszett neki. Irial magához húzta, erősen átölelte, és a lányéhoz igazította a mozdulatait. Leslie nem akarta élvezni, mégis így történt. A felszín alatt mocorgó félelme hónapok óta most először múlt el teljesen, mintha soha nem is létezett volna. Ez a nyugalom elég volt ahhoz, hogy Irial közelében akarjon maradni. Jó érzés volt, természetes, mintha a fiú karjában elszállt volna minden rossz érzése, amely ellen eddig állandóan küzdött. Irial egy kicsit a lány blúza alá csúsztatta a kezét, és megérintette Leslie bőrét. A lány nem ismerte őt, de nem talált szavakat, hogy megállítsa. Vagy hogy bátorítsa.

118

A fiú halkan nevetett, és a lány csípőjére csúsztatta a kezét; ujjai fájóan szorosan tapadtak rá. - Az én bájos Árnyleányom. Majdnem az enyém... - Nem tudom, kinek gondolsz engem, de nem vagyok Árnyleány. - Leslie-nek nevetségesen nagy erőfeszítésébe került, hogy elszakadjon tőle, és úgy érezte magát, mint egy sarokba szorított állat. Ellökte magától Irialt. - És nem vagyok a tiéd. - De az enyém vagy... - amikor a lány megpróbálta mérgesen meglökni, a fiú szorosan megfogta a kezét -, ... és jól fogok bánni veled. Olyan volt, mintha mozogna és forogna a terem. Leslie el akart futni. Erőnek erejével megrázta a fejét. - Nem, nem vagyok. Engedj el! Ekkor Niall szólalt meg mellette. - Engedd el! Irial Leslie ajkára szorította a száját, és hosszan csókolta a lányt. Leslie nem kedvelte a fiút, de semmi pénzért nem húzódott volna arrébb. Haragja valamiféle birtoklási vágyba csapott át. Kettős vágy hullámzott át rajta: őt senki ne tekintse a tulajdonának, de ő azért magának akarta a fiút. Irial hátralépett, és úgy bámulta a lányt, mintha egyedül lennének. - Hamarosan, Leslie. Leslie a fiúra meredt, és nem tudta, hogy újra ellökje-e magától, vagy közelebb húzza. Ez nem én vagyok. Én nem... micsoda? Nem találta a szavakat. Niall őket figyelte, mögötte pedig felsorakozott az összes rasztafejű és egy csomó ember, akiket korábban észre sem vett. Honnan kerültek ide ennyien? Korábban

119

szinte üresnek látszott a klub, most meg tele van. És senki sem tűnik barátságosnak. Niall megpróbálta maga mögé tolni Leslie-t. - Gyere el a közeléből! - suttogta. De Irial átölelte Leslie derekát, hüvelykujjai a lány bőrét simogatták a blúz alatt. Leslie szeme elhomályosult az élvezettől, amelyet ez a bizalmas érintés váltott ki belőle. Nem volt dühös, nem félt, csak vágyat érzett. - Ugye nem gondoltad, hogy a tiéd? - kérdezte Irial Nialltől. - Éppúgy, mint a régi szép időkben: te megtalálod, én megszerzem őket. Leslie pislogott, megpróbált összpontosítani, és igyekezett felidézni, mit kellene tennie. Félnie kellene. Dühösnek lenni... vagy valami. Nem pedig Irial száját bámulni. Megbotlott, amikor megpróbált ellépni tőle. Niall dühbe gurult. Leslie meg mert volna rá esküdni, hogy szikrázott a szeme. A fiú közelebb lépett Irialhez; ökölbe szorította a kezét, mintha meg akarná ütni. De nem tette. - Tartsd magad távol tőle! - Niall a fogait összeszorítva préselte ki a szavakat. - Te... - Vigyázz, kivel beszélsz! Nincs hatalmad felettem vagy afölött, ami az enyém. Elég világosan az értésemre adtad, hogy semmi közünk egymáshoz. - Irial közelebb húzta magához a lányt. Leslie ismét ott találta magát, ahol a tánc végén: a fiú karjában, és megrémítette, hogy képtelen mozdulni - nem is akart. Arca pipacspiros lett, és jó néhány másodpercig meg sem tudott mozdulni. - Ne! - préselte ki magából a szavakat. - Engedj el!

120

Niall előrelépett. - Hagyd békén! Tényleg szikrát szórt a szeme. - Ő a mi udvarunk barátja, Aislinné, az enyém. Niall olyan közel lépett Irialhez, amennyire tudott anélkül, hogy megérintette volna. Udvar? - A te családod igényt tart az én barátnőmre? Irial felhúzta a lányt, hogy a szemük egy vonalba kerüljön, s úgy meredt rá, mintha titkokat írtak volna a bőrére. - Nem, nem tartotok rá igényt. Igényt tartani? Leslie Irialre nézett, majd Niallre és a körülöttük álló idegenekre. Ez nem az én világom. - Engedj el! - kérte gyenge hangon a lány. Irial erre elengedte, és olyan hirtelen lépett hátra, hogy Leslie-nek meg kellett kapaszkodnia a karjában, hogy el ne essen. Megalázó volt. - Vidd ki innen a lányt! - szólt Niall. Valahonnan a háta mögötti tömegből Seth lépett előre. Megfogta a lány kezét, ami szokatlanul barátságos mozdulat volt tőle, és elhúzta Leslie-t Irial közeléből. - Hamarosan, kedvesem - mondta újra Irial, és mélyen meghajolt. Leslie megborzongott. Ha a lába engedte volna, kirohan a klubból. Ehelyett Seth mellett botladozott többre nem volt képes.

121

Leslie csak akkor volt képes Sethre nézni, amikor néhány háztömbnyire már eltávolodtak a klubtól. Nem voltak barátok - a fiú akarta így, de a lány akkor is jobban bízott benne, mint a legtöbb fiúban. Nagyra tartotta a véleményét. Már majdnem elérték a képregényboltot, amikor Leslie megszólalt. - Sajnálom. Sethre nézett, de amikor meglátta a fiú dühös arckifejezését és enyhén ökölbe szorított kezét, el is fordította a fejét. Seth nem bántaná - ő nem olyan -, de akkor is összerezzent, amikor a fiú feléje nyúlt és elkapta a csuklóját. - Mit sajnálsz? - húzta fel a szemöldökét Seth. Leslie megállt. - Hogy jelenetet rendeztem, és úgy viselkedtem előttetek, mint egy lotyó... - Egy szót se többet - rázta meg a fejét Seth. Nem a te hibád volt, Irial egy bajkeverő. Csak... csak kerüld el őt, rendben? Ha teheted, csak hagyd ott. Ne fuss, de hagyd ott!

122

A lány némán bólintott, a fiú pedig elengedte a csuklóját. Leslie most is ugyanolyan jól tudta, mint a klubban, hogy Seth elhallgat előle valamit. Valami bandaháborúról lenne szó? Nem hallott arról, hogy lennének valódi bandák Huntsdale-ben, de ez még nem jelentett semmit. Bármit tud is Seth, nem beszél róla, ő meg nem tudja, hogyan szedje ki belőle. - Hová mész? - kérdezte helyette. - Hozzám megyünk. - Megyünk? - Ismersz más biztonságos helyet, ahova mehetnél munka előtt? - A fiú hangja gyengéden csengett, de Leslie biztos volt benne, hogy ezt nem kérdésnek szánta. - Nem. - Elfordult a fiú mindentudó pillantása elől. Seth nem szólt többet, de Leslie látta a szemében a megértést, és abban a pillanatban rájött, hogy a fiú - és így Aislinn is - tudta, milyen ronda dolgok történtek náluk otthon. Tudták, hogy hazudott nekik, ahogy mindenki másnak is. Nagy levegőt vett. - Ren valószínűleg otthon van, szóval... tudod, az nem a legbiztonságosabb hely. Seth bólintott. - Ha úgy adódik, alhatsz nálunk, mindig szívesen látunk. Leslie próbálta elviccelni a dolgot. - Ez nem... A fiú felvonta a szemöldökét, mire Leslie felsóhajtott és abbahagyta a hazudozást. - Nem felejtem el. - Akarsz beszélni róla?

123

- Nem. Ma nem. Talán máskor. - Leslie pislogott, hogy visszafojtsa a könnyeit. - Akkor Ash is tud róla? - Hogy Ren meg szokott ütni, vagy hogy mit tett a szállítója? - Igen. - A lány úgy érezte, rögtön elhányja magát. - Mindkettőt, azt hiszem. - Tudja. Ő is ment már rossz dolgokon keresztül, tudod? Nem ugyanaz, nem... - Seth elhallgatott. Nem akarta megölelni a lányt; nem tett semmi olyat, amit sokan mások tennének, és amitől a lány elérzékenyülne és összeomolna. - Rendben. - Leslie összefonta a karját a mellkasán. Úgy érezte, mintha valahonnan belülről darabokra hullana a világa, és tudta, hogy nem lesz képes összerakni. Mióta tudják? Seth hallhatóan nyelt egyet, majd hozzátette: - Irialről is tudni fog. Nyugodtan beszélhetsz vele. - Ahogy ő beszél velem? - nézett a fiú szemébe Leslie. - Nem rám tartozik, de... - Seth a szájába vette az ajkát díszítő karikát, és néhány pillanat erejéig csak bámulta a lányt. - Mindkettőtöknek jobb lenne, ha őszinték lennétek egymással. Leslie-t elöntötte a pánik - egy fekete buborék, amely összeszorította a torkát. Mint amikor a kezük... Nem. Nem gondolt erre, nem is fog. Az utóbbi időben olyan távolinak tűntek ezek a szörnyű érzések. Azt kívánta, hogy ez bárcsak így is maradna. Azt kívánta, hogy ne érezzen semmit. Felgyorsított, szinte futott, lába egyenletesen puffant a járdán.

124

Ha elmenekülhetnék az emlékeim elől... Nem tehette, de jobb volt azt hinni, hogy a futástól zakatol a szíve, nem pedig az emlékeiben lapuló rettegéstől. Futott. Seth egyenletesen futott mellette, nem mögötte vagy előtte; a lányéhoz igazította a tempóját. Nem próbálta megállítani, nem próbált beszélgetni vele. Csak futott mellette, mintha teljesen megszokott dolog lenne futva közlekedni az utcán. Leslie képtelen volt megállni, amíg el nem érték a vasúti pályaudvar szélét, ahol a fiú lakott. Mélyeket lélegzett, és az egyik tűzben megfeketedett épületre meredt az utca túloldalán. Egy kis füves területen állt; csoda, hogy egyáltalán nőtt itt valami. Erőt gyűjtött a beszélgetéshez, amelyhez egyáltalán nem volt kedve. - Tehát hogyan... mi... mennyit tudtok? - Hallottam, hogy Ren csapdába csalt, hogy kimásszon a csávából. Kezek, horzsolások, nevetés, a fű émelyítően édes illata, hangok, Ren hangja, vér. Hagyta, hogy magukkal söpörjék az emlékek. Nem haltam bele. Nem törtem meg. Seth arca nem rándult meg, nem fordította el a tekintetét. A lány sem. Lehet, hogy a rémálmaiban sikoltás tör fel a torkából, de amikor ébren van és dönthet, akkor nem. Leslie felvetette a fejét, és kényszerítette magát, hogy egyenletes hangon szólaljon meg. - Túléltem. - Igen. - Seth kulcsai egymáshoz ütődtek, amikor próbálta megkeresni a bejárati kulcsot. - De ha mindenki tudta volna, milyen rosszul mentek a dolgok, mielőtt Ren hagyta, hogy... - Elhallgatott, arcán fájdalmas kifejezés

125

ült. - Nem tudtuk. Annyira lefoglaltak bennünket... más dolgok, és... Leslie elfordult. Nem szólt semmit, képtelen volt rá. Továbbra is hátat fordított neki. Az ajtó nyikorogva kinyílt, de nem csapódott be, ami azt jelentette, hogy Seth ott állt és rá várt. A lány megköszörülte a torkát, de hangja sírós volt. - Rögtön megyek. Csak egy perc. - Egy rövid pillantást vetett Seth felé, de a fiú a semmibe meredt mögötte. - Rögtön megyek - ismételte meg. Az ajtó halk csukódása volt az egyetlen válasz. A lány leült a földre a vonat elé, és pillantása végigsiklott a vonat oldalát díszítő festményeken. A japános animétől az absztraktig minden stílus képviseltette magát - szédítően mosódtak össze a vonalak, amikor megpróbálta követni őket. Igyekezett a színekre, a művészetre vagy bármi másra összpontosítani, csak ne kelljen az emlékeire gondolnia, amelyek elől menekül. Igenis túléltem. Még itt vagyok. És nem fog újra megtörténni. De fájt, hogy a barátai, akiket becsült, tudták, mit tettek vele. Az esze hiába súgta, hogy ne szégyellje magát. Fáj. De nem akarta, hogy ez az érzés eluralkodjon rajta. Felállt, végigfuttatta a kezét az egyik fémszobron, amely növény módjára meredezett az ég felé. Megszorította: az éles fém a tenyerébe vájt. Az ujjai közül szivárgó vér a földre csöpögött, majd a fájdalom arra kényszerítette a lányt, hogy a jelenre gondoljon, ne

126

pedig a múltbéli fájdalmakra, amelyektől korábban összekuporodva zokogott. Erre az érzésre gondolj, erre a helyre! Kinyitotta a kezét: a mély vágásra nézett a tenyerén, majd a kisebb vágásokra az ujjain. Gondolj a jelenre! Most biztonságban van. Ezt nem mindennap mondhatta el magáról. Kinyitotta az ajtót, és bement. Kezét ökölbe szorította, hogy a vér ne csöpögjön a padlóra. Seth az egyik különös ívű székben ült a vonat elülső részében. Házikedvence az ölébe tekeredett: a boa constrictor testének egy része lelógott, mint egy takaró széle. - Mindjárt jövök - szólt oda neki Leslie, amikor elment mellette. A második kocsi felé tartott, ahol az apró fürdő és a fiú hálószobája kapott helyet. Szinte azt hitte, Seth észre sem veszi, hogyan tartja a kezét, akkor a fiú utána szólt. - Ha kell, a padlón lévő kék dobozban találsz kötszert. Antibiotikumnak is kell ott lennie. - Rendben. - A lány hideg vízzel leöblítette a kezét, majd egy kis WC-papírt szorított rá. Nem akarta Seth törölközőibe törölni a kezét, amely még mindig vérzett. Bekötözte a sebeit, majd visszament. - Jobban érzed magad? - A fiú ismét az ajkát díszítő karikával játszott. Aislinn mesélte korábban, hogy Seth azért csinálja ezt, hogy egy kis időt nyerjen vele - nem mintha Aislinn titkokat fecsegett volna ki, de úgy tűnt, hogy Sethtel kapcsolatban mindent lenyűgözőnek talál. Leslie elmosolyodott egy kicsit, ahogy rájuk gondolt. Aislinn és Seth között valódi és különleges kapcsolat alakult ki. Lehet, hogy nem könnyen jön az ilyesmi, de azért létezik.

127

- Egy kicsit. - Leslie leült a fiú ütött-kopott szófájára. - Valószínűleg le kellene mosnom a... hm, szobrot. - Majd később. - Seth a takaró felé intett, amelyet a szófa túlsó végébe készített. - Aludj egy kicsit. Akár itt, akár hátul - mutatott a folyosó felé, amely a hálószobájába vezetett -, ahol kényelmesebb. Van zár az ajtón. - Most miért vagy ilyen kedves hozzám? - Leslie a fiúra bámult. Utálta, hogy meg kell kérdeznie, de akkor is muszáj volt tudnia a választ. - Ash barátja vagy. És most már az én barátom is. - Ahogy ott ült abban a különös székben a boával az ölében és egy halom könyvvel az oldalán, Seth úgy nézett ki, mint egy őrült tudós. Részben a szürreális részletek láttatták ezt a lánnyal, de nem csak erről volt szó. Ahogy ránézett, ahogy az ajtót figyelte; tudta, milyen emberek vannak odakint. Leslie megpróbálta könnyedén venni a dolgokat. - Szóval barátok vagyunk, mi? És ez mikor történt? Seth nem nevetett. Egy pillanat erejéig a lányra meredt, és ahogy a hüllő a válla felé siklott, megsimogatta a fejét. - Amikor rájöttem, hogy Ren áldozata vagy, és nem vagy olyan züllött, mint ő. Te jó ember vagy, Leslie. És a jó emberek megérdemlik a segítséget. Ezt nem lehetett könnyedén venni. Leslie elfordította a tekintetét. Néhány pillanatig egyikük sem szólalt meg. Végül a lány felvette a takarót, és felállt. - Biztos nem bánod, ha ledőlök hátul?

128

- Zárd be az ajtót. Nem bántasz meg vele, te pedig jobban alszol tőle. Leslie bólintott, és kiment. A folyosón megállt. - Köszönöm - szólt vissza. - Próbálj aludni! Később beszélnetek kell Ash-sel. Vannak más dolgok is... - Seth elhallgatott, és felsóhajtott. - Neki kell elmondania őket. Rendben? - Persze. - Leslie el sem tudta képzelni, mit mondhatna neki Aislinn, ami még annál is szörnyűbb vagy furcsább lehetne, amit már most tud, de Seth hangja hallatán elöntötte az idegesség. - Majd később. Ma este már nem. - Hamarosan - ragaszkodott hozzá Seth. - Igen, hamarosan. Megígérem. - A lány kulcsra zárta Seth szobájának ajtaját. Utálta, hogy kényszert érzett rá, de tudta, hogy ettől nagyobb biztonságban érzi magát. Kinyújtózkodott Seth ágyán. Nem bújt az ott heverő takaró alá, hanem abba burkolózott be, amelyet a fiú adott neki. Ahogy ott feküdt az elsötétített szobában, megpróbált Niallre összpontosítani, arra, ahogy a fiú óvatosan a karjában tartotta tánc közben, és ahogy halk nevetése a nyakát csiklandozta. De amikor elaludt, nem Niallről álmodott, hanem Irialről, s nem álom volt az, hanem rémálom, amely vetekedett a legrosszabb rémálmaival: Irial szeme meredt rá az őt megerőszakoló fickók arcából, akik leszorították és olyan dolgokat tettek vele, amelyektől az „erőszak" szó valahogy enyhe kifejezésnek tűnik. Hiába igyekezett felébredni, és Irial hangja visszhangzott a fejében.

129

- Hamarosan, a ghrá - suttogta azoknak az alakoknak a szájából. - Hamarosan együtt leszünk.

130

Mivel a Nyárkirály máshol kereste, Irial a nyártündérek klubjába ment: az volt a legvalószínűbb, hogy itt időznek az udvar kis kedvencei. Hadd aggódjon még egy kicsit Keenan, mielőtt találkozunk! Minél jobban pánikba esik a Nyárkirály és a Nyárkirálynő, annál jobban elöntik őket az érzelmek, s neki most jólesett volna egy kis lakoma. Közben jól szórakozott azon, hogy Leslie miatt olyan birtoklóan vicsorog rá Niall, ami nem is jellemző a nyártündérekre. Logikus volt, hogy a Gancanagh vonzódik Lesliehez. A lány Irialhez fűződő egyre erősebb kapcsolata csábítóvá tette Leslie-t valamennyi sötét tündér számára. Niall sok-sok évvel ezelőtt visszautasította őket, de ettől még nem szakadt el tőlük. Valójában még mindig a Sötét Udvarhoz tartozik, függetlenül attól, hogy tetszik-e neki vagy sem. Leslie is hozzánk tartozik. Lehet, hogy még nem tud róla, nem tűnt fel neki, de egy része már észrevette, hogy ők ketten összetartoznak. A lány őt választotta. A tudat, hogy a kis halandó nemsokára az övé lesz és rajta keresztül magába szívhatja a halandók érzéseit, nagyobb elégedettséggel töltötte el, mintha Gabriel Kutyáival

131

száguldozott volna. A kapott ízelítő nagyszerű kezdet. A Sötét Udvar olyan régóta már csak tündérek érzéseiből táplálkozott, hogy el is felejtették, hogyan használják erre a célra a halandókat - egészen addig, amíg Nyúl nem kezdett el tetoválásokat készíteni a vérükkel és könnyükkel kevert tintával. Annyi minden jobb lesz, ha ez a tetoválás elkészül. Lehet, hogy a lány elég erős és kibírja. Most csak ki kell várnia, hogy teljesen az övé legyen - Nem kéne, hogy valaki vigyázzon rád? piszkálta Niallt. - Ezt én is kérdezhetném tőled. - Niall arckifejezése és hangja megvetésről árulkodott, de kavarogtak benne az érzelmek. Az évek során továbbra is aggódott Irialért, bár hangosan ezt soha nem vallotta volna be, és ez az érzés most valamiért felerősödött benne. Irial gondolatban feljegyezte, hogy el ne felejtse megkérdezni erről Gabrielt. - Egy bölcs királynak vannak őrei - tette hozzá Niall. Az aggódás mellett most valódi félelem csendült ki a hangjából - Úgy érted, egy gyenge királynak. A Sötét Királyokat nem kell babusgatni. - Irial újabb szórakozás után nézett, hogy elterelje a figyelmét. Niallt most túl könnyű provokálni, és Irial még túlságosan törődött a fiúval. Legfeljebb keserédes gyönyör volt belekóstolni az érzelmeibe. Az egyik pincérnő megállt, félholdak csillogtak a szemében. Far Dorcha népéhez tartozik. A haláltündérek általában nem időztek sokáig a túlságosan is vidám Nyári Udvarban, íme egy újabb pompás szórakozás. Közelebb intette magához.

132

- Kedvesem? A pincérnő először az oroszlánkölykökre, a berkenye-emberekre, majd Niall haragos arcára nézett nem azért, mert félt, hanem hogy tudja, hol állnak. A haláltündérek szinte bármilyen konfliktusban megállják a helyüket: a halál öleléséből senki nem menekülhet, ha az tényleg szemet vetett valakire. - Irial? - A pincérnő hangja szállt a levegőben. Olyan frissítő volt, mint egy korty holdsugár, és olyan nehéz, mintha templomkert földjét érezte volna a nyelvén. - Hoznál nekem egy kis finom forró teát... - Irial összecsippentette a hüvelyk- és mutatóujját - ...egy csöpp mézzel? A pincérnő mélyen meghajolt, majd az összegyűlt tündéreket megkerülve a bár felé lebegett. Jó lenne, ha hazajönne velem. Talán hajlandó lenne rá. Irial lusta mosolyt villantott a haragos tekintetű csoport felé, majd követte a lányt. Senki nem állt az útjába. Nem tennék. Lehet, hogy nem az ő alattvalói, de Irial mégiscsak király. Nem támadnák meg, nem tartóztatnák fel - nem tehetik, nem számít, mennyire megsértette az érzékenységüket. A kis haláltündér a bárpultot alkotó fényes obszidiánlapra tette a fiú teáját. Irial kihúzott egy széket, és úgy fordította, hogy háttal üljön a Nyári Udvar őreinek. Majd ismét a pincérnőnek szentelte a figyelmét. - Drágaságom, mit csinálsz te itt ezek között? - Ez az otthonom. - Síri, nyirkos ujjaival végigsimított Irial csuklóján.

133

A klubban szórakozó vagy az utcán járó tündérektől eltérően ez a fajta ellenálló volt a Sötét Királlyal szemben: Irial nem keltett benne félelmet. De a lány félelmet válthatna ki másokból. Az a fajta hátborzongató szépség volt, akitől mindenki fél - és aki után néha még vágyakoznak is. - Kényszerítettek rá, vagy a saját akaratodból? Irial képtelen volt ellenállni a kísértésnek: ez a lány főnyeremény lenne a sötét tündérek számára. A pincérnő nevetése úgy hatott a fiúra, mintha kukacok mászkáltak volna az ereiben. - Csak óvatosan - figyelmeztette hűvösen a haláltündér. - Van, aki ismeri az udvarod szokásait. Irial egy pillanatra megmerevedett. Az obszidián bárpulton csillogó szivárványszíneken keresztül figyelte a lányt, aki a kőről visszatükröződő lila csíkok és a bár kék fényében félelmetesebbnek tűnt, mint sok sötét tündér a legjobb napjain. A haláltündér célzott rá, hogy tud valamit, s ezzel megijesztette Irialt. Beira századokon át tartó kegyetlen uralma alatt nem volt nehéz titokban tartani a Sötét Udvar különleges étvágyát. Erőszak, züllöttség, rettegés, vágy, düh bőven lakmározhattak a kedvenc ételeikből, amelyek a levegőben szálltak. Az egyre erősödő béke napjai megfosztották őket ettől a lehetőségtől, és rákényszerültek, hogy nagyobb körültekintéssel vadásszanak. A pincérnő előrehajolt, és Irial füléhez nyomta az ajkát. Ahogy a fülébe suttogott, a fiú akaratlanul is úgy látta, mintha kígyók tekeregnének a saját bőrén. - A sír titkai, Irial. Mi nem vagyunk olyan feledékenyek vagy tudatlanok, mint a vidám népek. -

134

Azzal elhúzódott, vele együtt eltűnt a nyálkás érzés is, de mosolya nyugtalanította a fiút. - Vagy olyan beszédesek. - Valóban. Az eszembe vésem, kedvesem. - Irial nem nézett hátra, de tudta, hogy mindenki őket figyeli, mint ahogy azt is tudta, senki nem fogja megkérdezni a nőtől, mit mondott neki. Ha ki akarnák fürkészni egy haláltündér titkait, azzal azt kockáztatnák, hogy minden tündérnek túl nagy árat kell fizetnie érte. Irial csak annyit mondott: - Az ajánlatom még áll, ha a jövőben majd új otthont keresel. - Nekem jó itt. Tedd, amit tenned kell, mielőtt megérkezik a király. Nekem az üzlettel kell törődnöm. A lány arrébb ment, és letörölte a pultot egy ronggyal, amely úgy nézett ki, mint egy szemfedő maradványa. A lány nagyszerű trófea lenne. Ám a haláltündér pillantásából egyértelműen kiderült, hogy a helyzetet szórakoztatónak, nem pedig csábítónak találta. Lehet, hogy Far Dorcha népe nem tömörült egy udvar köré, de nem is volt rá szükségük. A haláltündérek szabadon jártak-keltek bármelyik házban; nem érintette őket az udvarok civódása és ostobasága, s úgy tűnt, csak nevetnek rajtuk. Ha szórakoztatónak találná Irialt, egy nap talán méltóztatna meglátogatni az otthonában. Úgy döntött, hogy Keenan tündérei körében időzik, s ez elismerő képet festett a fiatal királyocskáról. De ez nem változtatott azon, ami Irialnek kellett, és amiért idejött: táplálkozni akart. Továbbra is a klubban időzött, viccelődött a többi pincérnővel, magára vonta az oroszlánkölykök és a berkenye-emberek haragos pillantását. A végén a pincérnők félig csukott szemmel nézték, az őrök pedig feszülten és dühösen méregették.

135

Csábító sötét érzéseik - a vágy és az erőszak - révén még mindig nem lakott jól, de legalább már nem éhezett. Felsóhajtott. Utálta, hogy hiányzik neki az utolsó Télkirálynő - nem maga Beira, hanem a táplálék, amellyel a hosszú évek során ellátta. Fájdalmasan sokba került, még a sötét tündérek mércéje szerint is, viszont Beira halála óta nem igazán tudott egy jót enni. Leslie tetoválása majd változtat ezen. Talán jó kis káoszt teremt majd a Nyári Udvarban is. Ilyen örömteli gondolatokkal állt fel, majd meghajolt a figyelmesen várakozó haláltündér felé. - Kedvesem. A nő ugyanolyan érzelemmentes arccal bókolt, mint mikor a Sötét Király megérkezett. Irial ezután Niall és a haragos őrök felé fordult. - Azt üzenem a királyocskának, hogy holnap találkozunk. Niall bólintott. Királyának tett hűségesküje arra kötelezte, hogy adja át az üzenetet, a törvény pedig arra, hogy viselje el egy másik uralkodó jelenlétét, ha az nem veszélyezteti az ő királyát vagy királynőjét. Hogy utálom ezt a helyzetet. Irial hátratolta a székét, Niall elé lépett, és rákacsintott. - Azt hiszem, megyek és megnézem, merre jár az a finom kis falat, aki itt táncolt. Csinos jószág, mi? suttogta. Niall érzelmei fellángoltak: féltékenysége birtoklási vággyal és a lány utáni sóvárgással keveredett. Arcán nem látszott, Irial mégis megízlelhette. Olyan, mint a fahéj. Niall mindig is olyan szórakoztató volt.

136

Irial nevetve hagyta el a klubot; szinte elégedett volt, hogy milyen váratlanul jól alakult ez a nap.

137

Irial távozása után Niall biztos volt benne, hogy a Sötét Király újra megpróbál majd találkozni Leslie-vel ha másért nem, akkor azért, hogy provokálja Keenant. Vagy engem. Lehet, hogy Irial nem áll rajta közvetlenül bosszút azért, mert visszautasította az ajánlatát és nem követte a trónon, de mindketten tudták, hogy ez megbocsáthatatlan sértés volt. Leslie kétszeresen is sebezhető: részben azért, mert Aislinn barátja, részben pedig azért, mert Niall... mije is? Nem a szerelme, de talán a barátja - igen, barátok lehetnének. Élvezhetné a lány társaságát, a közelében lehetne, meglenne mindene, amit akar - egyet kivéve. Ha a lány biztonságban van... Niall csak remélhette, hogy Leslie és Irial útjai nem keresztezik megint egymást. A remény nem elég. Az ajtónál felhangzó izgatott hangzavar arról árulkodott, hogy megérkezett Aislinn és Keenan. - Hol van Seth? - tette fel szinte rögtön az udvara számára legfontosabb kérdést Keenan. - Biztonságban van? Aislinn nem volt mellette. Az oroszlánkölykök feltartóztatták, hogy először a Nyárkirály beszélhessen

138

Niall-lel. Gyenge próbálkozás volt, de a király legalább nyert vele egy kis időt. - Elküldtem Leslie-vel. Sok őr elkísérte őket, de... - Niall elhallgatott, amikor a Nyárkirálynő közeledett felé. Látszott, hogy Aislinn neheztel; ragyogó fény áradt a bőre alól. - Királynőm - hajolt meg a fiú. Aislinn oda sem figyelt rá, tekintete csak Keenant kereste. - Kezd fárasztani ez a trükk, Keenan. - Én... - A Nyárkirály felsóhajtott. - Meg akartalak védeni arra az esetre, ha Seth esetleg veszélyben lenne... - Veszélyben van? - fordult Niallhez a lány. Niall kifejezéstelen arcot öltött magára. - Seth szerencsére nem keltette fel a Sötét Király érdeklődését, de Leslie igen. - Leslie? - Aislinn elsápadt. - Ez volt a harmadik találkozásuk, de nem gondoltam, hogy... Irial a tetoválószalonban nem figyelt fel rá, az étteremben elég elutasítóan viselkedett és Leslie azt mondta, hogy nem... Milyen ostoba vagyok! Én... mindegy. - Megrázta a fejét, és igyekezett a legfrissebb eseményekre összpontosítani. - Mi történt? - Seth elvitte innen Leslie-t. Az őrök követték, de... - Niall nem Aislinnre, hanem Keenanre pillantott, s remélte, hogy évszázados barátságuk az ő javára fog dönteni. - Hadd maradjak a lány közelében, amíg Irial a városban van. Nem léphetek fel a Sötét Király ellen, de ő... Niall még ennyi idő után sem tudta kimondani; nem tudta, hogyan fejezze be a mondatot. Nem szívesen ismerte be, hogy Irial olykor-olykor kedvesen is tudott viselkedni.

139

Keenan arcán megértő pillantás suhant át, de nem tette fel az egyértelmű kérdéseket. Nem mutatott rá, hogy Niall veszélyes terepre tévedt, egyszerűen csak bólintott. - Már egy ideje érdeklődik irántad, Niall - szólt halkan Aislinn. - Nem szeretném, ha egy futó kaland miatt elveszítené a halandó életét. Ez figyelmeztetés volt. A fiú tudta ezt, de ő már akkor is tündér volt, amikor a királynője még meg sem született. - Mik a feltételeid? - kérdezte tőle Niall, és remélte, hogy Keenan nem avatkozik közbe. - A feltételeim? - Aislinn Keenanre nézett. - Hogy milyen feltételekkel mehet Leslie közelébe - magyarázta a Nyárkirály. - Soha semmi nem olyan egyszerű, igaz? - A lány hátradobta arany és sötét csíkokkal tarkított haját. Olyan mindenható istennőnek tűnt, amilyennek a halandók egykor az udvari tündéreket képzelték. - Ha megengeded, hogy vigyázzak rá, bármibe beleegyezem. - Niall Aislinnt nézte, de szavai Keenanhez is szóltak. - Nem kérek sokat. A lány néhány lépésnyire eltávolodott tőlük. Egy újdonsült tündérkirálynőhöz képest kiválóan uralkodott, de Keenan és Niall már több száz éve éltek a Nyári Udvarban. Vannak olyan szokások, törvények és hagyományok, amelyeket Aislinn nem érthet meg egyhamar. Niall a királyára nézett; a lány újra feléjük fordult. Keenan magyarázott:

nem

tett

140

ígéreteket,

csak

halkan

- Megszabhatod Niallnek, milyen feltételekkel maradhat Leslie közelében. Meg akarja védeni a lányt, gondoskodni akar a biztonságáról. Én megengedném neki, hogy vigyázzon rá. - Akkor most csak meg kell mondanom, mennyire avatkozhat bele az életébe? - A lány Niallről Keenanre nézett. Figyelő tekintete elárulta, hogy tudja, nincs minden részlettel tisztában. - Pontosan - felelte a Nyárkirály. - Egyikünk sem nézné jó szemmel, ha a Sötét Udvar megkaparintana egy halandót, de ha Irial nem sérti meg az udvarunkat, a törvény szerint nem léphetek fel ellene. Ha nem szegi meg a törvényeket, semmit sem tehetek, legalábbis közvetlenül nem. Azzal Keenan elsétált; már elmondta Niallnek, amit tudnia kellett, és amit Niall már eddig is tudott: nem fog közbeavatkozni. A Nyárkirálynak nem volt ínyére Irial hajlama, kegyetlensége, és semmi sem, ami a Sötét Udvarban folyt, de ennek ellenére csak akkor volt hajlandó szembeszállni vele, ha azt törvényesen is alá tudja támasztani. Ezek voltak az ő feltételei, nem számított, hogy kimondta-e őket, vagy sem. A többi udvarhoz hasonlóan a Sötét Udvarnak is voltak vágyai. Ha Leslie a Nyári Udvarhoz tartozna, akkor más lenne a helyzet. De mivel nem tartozik senkihez, minden tündér számára szabad préda. Keenan már évekkel ezelőtt megparancsolta a tündéreinek, hogy hagyják békén a halandókat. Donia, amikor átvette a Télkirálynő trónját, ugyanilyen intézkedést hozott. A Sötét Udvart viszont nem mardosta bűntudat. A különösen csábító zenészek „fiatalon haltak meg” a

141

halandó világ számára. A művészek ismeretlen helyre távoztak. A sötét tündérek elrabolták a lenyűgöző, szokatlan és csábító embereket, hogy szórakoztassák őket. Irial soha nem tiltotta meg a tündéreinek, hogy gyakorolják e régi hagyományt. Ha a Sötét Király most Leslie-re vetett szemet, senki nem védheti meg a lányt. Niall térdre vetette magát a királynője előtt. - Engedd meg, hogy beszéljek neki rólunk, kérlek! Elmondok neki mindent, és ő majd hűséget esküszik neked. Akkor biztonságban lesz, Irial nem nyúlhat hozzá. A Nyárkirálynő az ajkába harapott. Majdnem elhátrált a fiútól. - Nem akarok a barátaim felett uralkodni! Ezt sem akartam... - Te nem tudod, mire képes a Sötét Udvar. Én igen - felelte Niall, s nem akarta, hogy Leslie is megtudja. Öntudatosan megérintette a heget az arcán. Irial tündérei sebezték meg, hogy soha ne felejtse el őket. - Azt akarom, hogy Leslie-nek ne kelljen megismernie ezt - intett a klubban vigadó tündérek felé Aislinn. - Azt akarom, hogy normális élete legyen. Nem akarom, hogy ebben a világban kelljen élnie. Már így is annyit bántották... - Ha Irial magával viszi, jobban meggyötri majd, mint ahogy azt te el tudod képzelni. - Niall látta azokat a halandókat, akiket a Sötét Udvarba vittek, és azt is látta, mi lett belőlük: kómában feküdtek a kórházakban, magukban beszélve és rettegve kóboroltak céltalanul a városokban, sikoltoztak a szanatóriumokban. Aislinn tekintete csalhatatlanul rátalált a terem túloldalán várakozó Nyárkirályra. Idegesen az ajkába

142

harapott, s Keenan tudta, hogy fontolóra veszi a lehetőséget. - Ha Irial úgy döntött, hogy igényt tart a lányra, csak te és Keenan állíthatjátok meg - ütötte tovább a vasat Niall. - Én semmit sem tehetek egy királlyal szemben. Ha te hívod meg előbb Leslie-t az udvarunkba, és megkéred, hogy esküdjön hűséget neked... - Újabban jobban van - szakította félbe Aislinn. Boldogabbnak tűnik, mintha rátalált volna önmagára, erősebb. Nem akarom ezt tönkretenni és összezavarni az életét mindezzel... Lehet, hogy Irial csak játszadozik velünk. - Vállalnád ezt a kockázatot? - Niallt megdöbbentette, hogy Aislinn most ilyen vakmerő. Királynőm, kérlek, engedd meg, hogy elmenjek hozzá! Ha te nem hívod ide magadhoz, legalább hadd próbáljam megvédeni! Keenan nem ment közelebb hozzájuk - távol maradt, világossá tette, hogy ez a királynő döntése lesz, de a véleményét azért elmondta. - Talán van valami Leslie-vel kapcsolatban, amiről nem tudunk, és amiért Irial magának akarja. Ha mégsem, Niall akkor is ott lenne, hogy megpróbálja távol tartani Leslie-től, s elvonhatná a lány figyelmét, hogy ne kövesse önként a Sötét Királyt. Keenan elkapta Niall pillantását. Aislinn nem láthatta, de a Nyárkirály odabólintott a barátjának: engedélyezte, áldását adta rá. Niallnek viszont Aislinn beleegyezésére is szüksége volt. - Ő a te barátod, de én... én is megkedveltem. Engedd meg, hogy vigyázzak rá, amíg Irial a városban van! Ne felejtsd el, neked is milyen nehéz volt, amikor

143

Keenan meg akart szerezni magának. És Leslie nem látja őt úgy, ahogy te láttál minket. - Szeretném, ha biztonságban lenne Irialtől... ahogy Aislinn újra Keenanre nézett, a régi félelem nyomai csillogtak a szemében -, ... azt viszont nem akarom, hogy ebben a világban kelljen élnie. - Tényleg azt hiszed, hogy van más lehetőség? kérdezte Keenan. Hangja elárulta, hogy szerinte nincs. Nem akartál elszakadni a halandó világtól. Ez kockázattal jár. - Mindig van választás. - A Nyárkirálynő kihúzta a vállát. Hangja már nem remegett, és a félelem is eltűnt a szeméből. - Nem fogok helyette dönteni. Keenan nem vitatkozott vele, de Niall elég jól ismerte a királyt ahhoz, hogy észrevegye: ő is úgy gondolja, hogy Leslie-nek egyre kevesebb választási lehetősége van. Bár Keenant ez nem érdekelte. Egyszerűen nem avatkozhatott bele minden halandó életébe, akit zaklattak a tündérek. Neki semmit nem jelentett Leslie, de Niallnek még egyetlen halandó sem volt ilyen fontos. - Mik a feltételeid, királynőm? - Nem beszélhetsz neki rólam, a tündérekről, vagy arról, te ki vagy. Ehhez először többet kell megtudnunk... Ha van rá mód, hogy megvédjük a világunktól és tudatlanságban tartsuk, akkor úgy is lesz. - Aislinn Niall arcát figyelte: nyilván azt akarta tudni, hogyan reagál a fiú, próbálta felmérni, mennyire bölcs feltételeket szabott. A fiú viszont évszázados tapasztalattal rendelkezett, így még csak nem is pislogott. - Elfogadom.

144

- Elterelheted a figyelmét, vele lehetsz, de szexről szó sem lehet. Nem aludhatsz vele. Ha Irial érdeklődése mulandó, eltűnsz az életéből. Keenan ekkor közbeszólt. - Ne kezdj háborút a beleegyezésem nélkül! Lehet, hogy Leslie fontos a számotokra, de nem fogok háborút indítani egyetlen halandó miatt. Ő több, mint egy halandó. Niall nem tudta, miért érez így, vagy hogy ez változtat-e valamin, de bólintott. - Csak légy hű önmagadhoz, Niall! Ne felejtsd el, hogy ki és mi vagy - tette hozzá félig mosolyogva Keenan. Niall majdnem eltátotta a száját, de mivel elég sokat gyakorolta, hogyan rejtse el az érzéseit, így egyszerűen csak kifújta a levegőt. Amit a Nyárkirály sugallt, az teljesen ellentmondott Aislinn kifejezett óhajának. Keenan tudja, mi vagyok. Függőséget okozok a halandókban, bármit megtesznek még egy érintésért, még egy adagért... Aislinn nem tudott erről. Niallre nézett, s olyan fényesen ragyogott, hogy az minden halandónak fájdalmat okozna. Apró óceánok csillogtak a szemében, delfinek törték át a kék felszínt. - Ezek a feltételeim. A mi feltételeink. Niall megfogta és megfordította Aislinn kezét, csókot lehelt a tenyerére. - Nagylelkű királynő vagy. Aislinn egy pillanatig engedte, hogy a fiú a kezét fogja, majd talpra húzta és megkérdezte: - Miért érzem azt, hogy kimaradtam valami fontosból?

145

- Mert bölcs királynő vagy, milady. - Niall fejet hajtott, hogy Aislinn ne láthassa az arckifejezését. Ezután Niall elhagyta a klubot. Egyetlen értékes másodpercet sem akart elvesztegetni azzal, hogy felsorolja, milyen más feltételeket szabhatott volna neki Aislinn: megszabhatta volna, mennyi ideje van; köthet-e szövetséget más udvarokkal és magányos tündérekkel; milyen esküt tehet Leslie-nek, amely ugyan nem fedné fel a kilétüket, de amelynek segítségével jobban megvédhetné; megtagadhatja-e a Nyári Udvart, hogy Leslie biztonsága érdekében egy másik udvarnak esküdjön hűséget; felajánlhatja-e magát a lányért cserébe. Keenan belefoglalhatta volna némelyik pontot a megállapodásba. Jobban megköthette volna Niall kezét. Miért nem tette? Aislinn akaratát kellett volna támogatnia, ehelyett viszont azt sugallta, hogy csábítsa el Leslie-t. Niall színlelhette, hogy nem értette meg a királya szavait és mozdulatait, Keenan pedig színlelhette, hogy ő nem is célzott semmi ilyesmire. De ez mind egyfajta hazugság volt, fondorlat, amely nyugtalanította Niallt.

146

Amikor Leslie felébredt a rémálmából, egy szörnyű pillanatig azt sem tudta, hol van. Aztán meghallotta Seth hangját. A fiú valószínűleg telefonon beszélt valakivel, mert a választ nem hallotta. Biztonságban vagyok. Sethnél és biztonságban. Először az apró fürdőszobába ment, majd a nappaliba. - Jól aludtál? - kérdezte Seth, és összecsukta a telefonját. - Jól, köszi - bólintott a lány. - Niall idejön. - Ide? - Leslie végigsimított a haján, megpróbálta rendbehozni. - Most? - Igen. - Seth zavart képet vágott, ugyanúgy, mint a klubban, amikor a lány a tanácsát kérte. - Niall jó... megbízhatsz benne, ha fontos dolgokról van szó. Szinte olyan, mintha a bátyám lenne - jó testvér, nem olyan, mint Ren. - És? - Leslie utálta, hogy zavarba jött. Az Iriallel és Niall-lel történt baklövésnek még a gondolatára is ideges lett. - Kedvel téged.

147

- Előtte talán kedvelt, de azok után, ami történt... Leslie kényszerítette magát, hogy Seth szemébe nézzen. Mindegy. Ash elég világosan fejezte ki magát, hogy tartsam magam távol tőle. - Megvan rá az oka. - A fiú intett egy szék felé. - Azt hittem, Niall jó ember - jegyezte meg Leslie, de nem ült le. - Az is, de ő... - Seth a fülkagylójában lévő egyik piercinggel játszott; arcán elgondolkodó kifejezés ült. ...bonyolult helyzetben van. A lány nem tudta, mit mondjon. Néhány percig csendben ültek, és Leslie az aznap történt különös eseményeken töprengett. Seth megjegyzése ellenére most egyáltalán nem örült a Niall-lel való találkozásnak. De ez most nem számított: szüksége volt az étteremben viselt egyenruhájára, az pedig otthon volt. - Haza kell mennem. - Mert Niall idejön? - Nem. Nem tudom. Talán. - Várd meg. Majd ő elkísér. - Seth hangja nyugodt volt, de hallani lehetett rajta, hogy nem tetszik neki a gondolat, hogy a lány egyedül menjen el. - Ez nem kötelez semmire, Les. Niall csak elkísér, hogy biztonságban eljuss bárhova. - Nem! - Leslie haragosan nézett. - Szeretnéd, ha inkább én kísérnélek el? - Én ott élek, Seth. Nem tehetem meg, hogy nem megyek haza, vagy hogy állandóan magammal viszek valakit. - Miért? - A fiú sokkal naivabbnak hangzott, mint amilyennek a lány ismerte.

148

Leslie lenyelte a bosszús válaszát, s csak annyit mondott: - Nem életszerű. Nincs mindenkinek olyan szerencséje, hogy... - Elhallgatott, nem akart vitatkozni, nem akart kötözködni, hiszen a fiú csak megpróbált barátságos lenni. - Mindegy, miért. Jelenleg az az otthonom. Át kell öltöznöm a munkába. - Talán Ashnek vannak itt olyan ruhái... - Nem lennének jók rám. - Leslie felállt, és megragadta a táskáját. - Hívj fel engem vagy Asht, ha szükséged van valamire. Mentsd el a számom a mobilodba. - Megvárta, amíg a lány előhúzza a készüléket, majd megadta a telefonszámát. Leslie beütötte a számokat, és visszacsúsztatta a telefont a zsebébe. - Mennem kell, különben elkésem a munkából mondta a lány, hogy elejét vegye a további ellenvetéseknek. Seth kinyitotta az ajtót, és az üres pályaudvarra meredt. Úgy tűnt, mintha intett volna valakinek, mintha odahívta volna, de a lány nem látott senkit. - Ti mind bolondgombát esztek, vagy mi? - Leslie próbált csipkelődő hangot megütni, nem akart veszekedni, hiszen a fiú kedvesen bánt vele. - Semmi gomba - vigyorgott Seth. - Még csak varangyot sem nyalogattam. - Akkor teljesen normális, hogy a levegőbe bámulsz? A fiú vállat vont. - Talán némán kommunikálok a természettel. Talán kapcsolatba lépek a láthatatlannal.

149

- Aha. - Leslie mosolygott, de hangja szarkasztikusan csengett. Seth testvérileg a lány vállára rakta az egyik kezét - nem tartotta vissza, de határozott volt. - Beszélj Ash-sel, rendben? Akkor jobban megértesz majd mindent. - Megijesztesz - ismerte be a lány. - Helyes. - Seth ismét az udvar széle felé intett, majd visszafordult hozzá. - Ne felejtsd el, mit mondtam Irialről. Ha meglátod, térj ki az útjából! Majd még mielőtt a lány válaszolhatott volna, Seth visszament a vasúti kocsiba. Amikor a lány hazaért, nem igazán lepődött meg azon, milyen mocskos társaság fogadta a konyhában. - Hugicám! - kiáltotta Ren. Hangja arról árulkodott, hogy már nagyon jól érzi magát. - Ren... - Leslie a tőle telhető legbarátságosabb mosolyt erőltette az arcára. Tekintete nem sokáig időzött a bátyjával lévő alakokon. Nem először fordult elő, hogy azt kívánta, bárcsak lenne valami egyszerű módja annak, hogy megállapítsa: ezek csak drogos haverok, vagy az egyikük drogkereskedő - nem mintha számítana. Amikor betépnek, kiszámíthatatlanok tudnak lenni. Ha meg nem, akkor majd meghalnak egy löketért, ami még rosszabb. A bátyja tovább bonyolította a helyzetet: túl sokféle drogban utazott, így aztán túl sok kábítószeres társaságban forgolódott. Ma azonban Leslie-nek nem kellett találgatásokba bocsátkoznia, hogy kitalálja, mi van soron: a crack émelyítően édes szaga töltötte be a konyhát, ahogy egykor a házilag készült ételek illata.

150

Egy sovány, hosszú hajú lány Leslie-re vigyorgott. Lovagló ülésben ült egy fickón, aki egyáltalán nem tűnt bedrogozottnak. Arca sem látszott olyan elgyötörtnek. A fickó továbbra is Leslie-t bámulta; elvette a pipát a cingár csajtól, és az ágyékára tette a lány kezét. A lány nem habozott, de a szemét sem vette le a pipáról, amelyet a fiú úgy tartott, hogy ne érhesse el. Tőle kell félni. - Kérsz egy szívást? - nyújtotta a pipát Leslie felé. - Nem. A fickó megpaskolta a lábát. - Leülsz? Leslie odapillantott, ahol a sovány lány keze mozgott, és hátrálni kezdett. - Nem. A fickó előrenyúlt, mintha meg akarná fogni Leslie csuklóját. Leslie elfordult, és felszaladt a lépcsőn a szobájába. Bezárta az ajtót, hogy ne hallja a házban felhangzó nevetést és a durva ajánlatokat. Amint elkészült, hogy elinduljon a munkába, Leslie kinyitotta az ablakot, és átvetette rajta az egyik lábát. Nincs magasan az ablak, de ha rosszul esik, csúnyán megsérülhet. Felsóhajtott. Kificamodott bokával nem tudna felszolgálni. Visszamehetnék, leszaladhatnék a lépcsőn, majd ki a házból. Óvatosan a földre dobta a táskáját. - Hát akkor rajta!

151

Az ablakban ült, mindkét lába kifelé lógott, majd megfordult, és hasa a fa ablakpárkányhoz préselődött. Mindkét kezével megragadta a párkányt, lábával megtámaszkodott a vízszintes deszkaburkolaton, és elkezdett hátrafelé araszolni. Hogy utálom ezt csinálni! Ellökte magát, és felkészült a földet érésre. Ami nem következett be. Ehelyett valaki hátulról elkapta, mielőtt földet ért volna. - Engedj el! Engedj el! - Nem láthatta, ki az. Hátrafelé rúgott, és eltalálta az illetőt. - Csak nyugi. - A fickó gyengéden leeresztette, majd hátralépett. - Úgy láttam, jól jönne egy kis segítség. Nagy ugrás ez egy ilyen kis jószágnak, mint te. A lány megfordult, hogy lássa, ki az, és hátra kellett hajtania a fejét, hogy az arcába nézhessen. Egy teljesen ismeretlen idősebb férfi állt előtte. Nem volt nagypapakorú, de idősebb volt, mint a legtöbb ember, aki Ren körül lebzsel. Máshogy is nézett ki. Nehéz ezüstláncok lógtak mindkét csuklójáról. Farmerja kifakult, a lábszárán lévő hasítás láttatni engedte kifényesített katonai bakancsát. Kutyákat ábrázoló tetoválások díszítették az alkarját. A lánynak félnie kellett volna tőle, de nem félt: ehelyett nyugodtnak és békésnek érezte magát, mintha a benne kavargó érzések elvesztették volna a kapcsolatot a külvilággal. Leslie a férfi karját borító tetoválásokra mutatott. - Szépek. A férfi barátságosan mosolygott. - A fiam készítette. Nyúl. Van egy szalonja... - Maga Nyúl apja?- meredt rá a lány. Leslie semmi hasonlóságot nem tudott felfedezni bennük, főleg

152

amikor tudatosult benne, hogy akkor ez az ember Ani és Tish apja is. A férfi még szélesebben mosolygott. - Ismered? - És a húgait is. - Az édesanyjukra hasonlítanak. Mindhárman. Gabriel vagyok. Örülök, hogy találkoztunk... - A férfi rosszalló képet vágott, mire a lány botladozva hátrálni kezdett - nem azért, mert félt, hiszen még most sem félt, hanem óvatosságból. Ám Gabriel haragos pillantása nem őrá irányult: az az ellenszenves drogkereskedő jelent meg a ház sarkánál. - Gyere vissza a házba! - Nem. - Leslie felvette a táskáját a fűről. Keze remegett, s megpróbált nem nézni a feléjük tartó alakra. Elöntötte a félelem. Késve, tompán, de még így is legszívesebben elfutott volna. Vajon Gabriel Renbez jött? Nyúl soha nem beszélt az apjáról, ahogy Ani és Tish sem. Ő is drogkereskedő? Vagy csak fogyasztó? Gabriel a fickó elé lépett. - A lány most elmegy. A díler Leslie felé nyúlt, aki gondolkodás nélkül megragadta a férfi karját, ujjait a csuklója köré fonta, és eltartotta magától. Össze tudnám zúzni. Leslie egy pillanatra elgondolkodott; furcsa nyugalom és különös magabiztosság árasztotta el. Meg tudnám tenni. Összetörném. Folyna a vére.

153

Egy kicsit erősebben szorította meg a fickó csuklóját, érezte a törékeny csontot a bőr alatt. Az enyém, azt teszek vele, amit akarok. A fickó nem nyugtalankodott, még nem. Gabriel felé fordult. - Minden rendben, ember. A lány itt lakik. Ez nem... - A lány most elmegy. - Gabriel mosolyogva nézett Leslie-re. - Igaz? - Naná. - Leslie szenvtelen pillantást vetett a kezére, amely a drogkereskedő csuklója köré fonódott. Még erősebben szorította. - Te kurva! Ez fáj! - szaladt a magasba a hangja. - Ne szitkozódj a lány jelenlétében! Udvariatlan dolog. - Gabriel undorodó hangot hallatott. - Mára már kiveszett a jó modor az emberekből. Itt valami nem stimmel. Leslie még jobban szorította a díler csuklóját, akinek erre fennakadt a szeme. Érezte, hogy eltörik a csont, és látta, hogy valami fehér bukkan elő a fickó bőre alól. Ehhez nem vagyok elég erős. De csak állt ott, és tovább szorította a drogkereskedő csuklóját. A fickó elájult a fájdalomtól, és a földre zuhant. A lány elengedte. - Hová indultál? - Gabriel odanyújtott egy sötét rongyot a lánynak. Leslie megtörölte a kezét, és a lábainál heverő mozdulatlan férfira nézett. Nem érzett szomorúságot vagy szánalmat. Nem érzett... semmit. Pedig kellene. Tudta, még ha nem is érzett semmit. - Mit keres itt?

154

- Természetesen azért jöttem, hogy megmentselek - vigyorodott el Gabriel. Kilátszottak a fogai, melyek közül néhányat hegyesre reszelt. - De téged nem kellett megmenteni, ugye? - Tényleg nem. - Leslie a lábával oldalba bökte az előtte heverő alakot. - Nem. Most nem. - Ha már nem volt szükséged a szolgálataimra, akkor hadd vigyelek el. - A férfi nem érintette meg, de mögé tette a kezét, mintha a derekán nyugtatná. Nem hazudott. Szavai valódinak tűntek, nem mindegyik, de akkor sem hazudott. Leslie bólintott, és elindult. Énjének egy része azt gondolta, hogy mérgesnek vagy rémültnek kellene lennie, vagy szégyellnie kellene magát, de semmi ilyesmit nem érzett. Tudta, hogy valamiféleképpen megváltozott, ugyanolyan biztosan tudta, mint ahogy azt is, hogy Gabriel valójában nem hazudott neki. Megkerülték a házat, és a férfi egy rikító piros Musztánghoz vezette. Klasszikus kabrió volt fekete és vörös ülésekkel; vibráló részletek díszítették a külsejét. - Szállj be! - Gabriel kinyitotta az ajtót, s a lány látta, hogy amire először azt hitte, hogy lángnyelvek az autó oldalán, azok tulajdonképpen száguldó állatok: különösen izmos stilizált kutyák és lovak, s mintha füst gomolyogna körülöttük, amely egy pillanatra úgy tűnt, mintha mozogna. Gabriel követte a pillantását, majd bólintott. - Na, ezt már magam készítettem. Lehet, hogy a fiú az anyjára hasonlít, de a művészi érzékét tőlem örökölte. - Nagyszerűen néz ki.

155

A férfi becsapta az ajtót a lány mögött. Megkerülte a járművet, beült és bedugta a kulcsot az indítóba. Arcán pontosan olyan mosoly villant fel, mint Anién szokott, mielőtt a lány valami óriási ostobaságot csinált. - Nem, nem. Az a nagyszerű, amilyen gyorsan megy. Kapcsold be az öved, kislány! Leslie szót fogadott. Az autó csikorgó kerekekkel lőtt ki, de a felturbózott motor hangja miatt ezt alig lehetett hallani. A lány felnevetett örömében, s Gabriel megint úgy vigyorgott rá, ahogy Ani szokott. A lány hagyta, hogy magával ragadja a száguldás érzése. - Gyorsabban! - suttogta. Most Gabrielen volt a sor, hogy felnevessen. - Csak el ne mondd a lányoknak, hogy téged előbb vittelek el kocsikázni, mint őket, rendben? Leslie bólintott, mire férfi addig gyorsított, hogy a sebességmérő mutatója kiakadt. A lány nagyon korán és jókedvűen ért a munkába.

156

- Leslie? Leslie! - Sylvie többször elhúzta a kezét Leslie arca előtt. - A fenébe is! Mit szívsz? - Micsoda? - Leslie egy kicsit leöntött az italból, hogy ne lötyögjön ki. Minden összekuszálódott a fejében: Niall, Irial a rémálmaiban, az ígérete, hogy beszél Aislinnel, a különös jelmezbe bújt tömeg, a szürreális találkozás Nyúl apjával, a drogkereskedő elleni támadása a házuknál, és már nem volt biztos benne, hogy mi az, ami ezek közül tényleg megtörtént. Eltörtem a karját? - Ma éjjel aludj egy nagyot! Szörnyen festesz szólt Sylvie megvetően, majd az étkezőtér felé mutatott. A hármas szekcióban ülő pár kéri a számlát. Most. - Rendben. - Leslie a tálcájára tette az italokat, és visszatért a zajos étkezőtérbe. A munkaidő hátralévő része összemosódott. Leslie mosolygott, és automatikusan végezte a dolgát. Vidd ki az italokat! Csevegj egy kicsit! Mosolyogj! Sose felejts el mosolyogni! Figyelj arra, hogy őszintének hangozz! Fáradt volt, nagyon kimerült, de végigcsinálta. Asztalról asztalra, rendeléstől rendelésig. Ilyen az élet: csak ne állj meg, és egyszer majd elmúlik.

157

Amikor lejárt a munkaideje, felvette a borravalóját. Zsebredugta az összehajtott bankjegyeket a tetoválásra szánt alapot -, és gondolatban feljegyezte, hogy ne tegye olyan helyre, ahol az apja vagy Ren megláthatja. Végigment a Trestle Wayen; túl fáradt volt ahhoz, hogy érdekelje, ki jár az utcán. Csak aludni akarok. Néhány háztömbnyi gyaloglás után Anibe és Tishbe botlott. - Leslie! - visította Ani. Egyáltalán nem volt képes elviselhető hangerővel beszélni. - Szent ég! Szörnyen nézel ki! Tish oldalba bökte a testvérét. - Fáradtnak. Úgy értette, fáradtnak tűnsz. Ugye, Ani? - Hát nem. Úgy néz ki, tudod, mint akinek pihenésre van szüksége. - Ani nem kért bocsánatot, ahogy máskor sem. - A Crow's Nestbe indultunk. Velünk jössz? Leslie mosolyt erőltetett az arcára. - Nem hiszem, hogy ma este el tudnék gyalogolni olyan messzire... Hé, korábban találkoztam az apátokkal. Rendes ember. Elindultak, és Leslie beavatta őket a kiválasztott részletekbe; azt nem mesélte el, hogy Gabriel vitte el a munkába, és hogy ő milyen elképesztő erőszakra volt képes. Amikor kifordultak a Harperre, úgy érezte, összecsuklik a lába. Túl fáradt vagyok ehhez. Vett néhány mély lélegzetet, és megállt. Nem messze tőle néhány ember összehúzta magát félelmében és hátukat a falnak vetették, mintha valami szörnyűség leselkedne rájuk. Egyikük sírva könyörgött kegyelemért. Leslie moccanni sem tudott.

158

- Csak csavargók, Les. Szennyezett volt a drog, vagy valami hasonló. Gyerünk! - A testvérpár ment tovább, s közben magukkal terelték Leslie-t is. - Nem. - Leslie megrázta a fejét. Itt valami másról van szó. Megpróbálta kitalálni, mi lehet az: mintha egy árny borult volna a többi árnyék fölé. Elindult feléjük, valami odahúzta. Egy férfi úgy táncolt a verandán, mintha megőrült volna, ami már önmagában is elég különös volt, ráadásul tüskék borították, mint egy rózsaszálat. Ani átkarolta Leslie derekát. - Gyerünk, te álmos lány. Menjünk szórakozni! Ha egyszer újra elindulsz, már nem lesz semmi gond. - Láttátok? - Leslie ismét megbotlott. Tish összecsapta a kezét. - Várj csak, amíg meglátod az új darts táblákat, amelyeket Keenan vett a klubnak! Hallottam, hogy a barátnője csak annyit mondott, ki akarja próbálni a dartsot, és bumm, másnapra már ott is volt három új tábla. - Ő nem a barátnője - motyogta Leslie, és visszapillantott az ajtóra. A tüskés ember intett neki. - Mindegy - húzta maga után Ani. - Mindenesetre a darts táblák újak. Leslie még fél órát sem töltött a klubban, amikor felbukkant Mitchell, a nagyszájú exbarátja, nem meglepő módon részegen. - Lezzie! - A fiú ajka kegyetlen mosolyra húzódott. - Hol van a ma esti játékszered? Vagy halkította le a hangját -, manapság már csak az elemes megoldást szereted? A seggfej haverjai felnevettek.

159

- Szállj le rólam! - Mitchell-lel soha nem volt kellemes összefutni. Miután az anyjuk elhagyta őket, Leslie és Ren is csinált pár ostobaságot, ahogy próbáltak menekülni a valóság elől. Ren ostobasága sokba került a lánynak, de még azt megelőzően ő is csinált néhányat. Próbálta elfelejteni, hol van és milyen rosszul alakultak az események, így aztán butaságokat tett. Mitchell is ebbe a kategóriába tartozott. - Jól vagy? - Niall a semmiből termett elő. - Majd leszek. - Leslie elfordult, el akart menni, de Mitchell megragadta a karját. A lány előtt akaratlanul is az a kép villant fel, ahogy a földre rogyott drogkereskedő csuklóját szorongatja. Nem tehetem, rossz ötlet. Mitch kezére bámult. Miért ne tehetném? Ő kezdte, ő a rossz. - Ne nyúlj hozzá! - szólt Niall. Nem mozdult, de ugrásra kész testtartása elég volt, hogy az emberek elhátráljanak. - Minden rendben, Niall. Egyedül is boldogulok. Leslie elhúzta a kezét, de amikor elfordult, Mitchell a fenekére csapott. Barátai jól szórakoztak, bár ez alkalommal kicsit idegesen nevettek fel. Leslie hátrapördült, keze ökölbe szorult, és annyira dühös volt, hogy obszcén módon jólesett neki. Egy pillanatra azt hitte, káprázik a szeme: mindenki őt figyelte a klubban, de senki sem tűnt emberinek karmok, tüskék, szárnyak, szarvak, bundák, torz vonások; olyan sok ember nézett ki abnormálisan. Ettől megtorpant. - Jól vagy? - lépett elé Niall. Egyáltalán nem volt jól. Olyan szaporán vert a pulzusa, mintha jó sok kávéval küldte volna meg az

160

élénkítő pirulákat. Szeme megtréfálta, érzései összekuszálódtak, de ezt nem akarta hangosan bevallani. - Jól vagyok. Semmi gond. Minden... rendben mondta helyette. - Nem kell... - Több tiszteletet kellene mutatnia irántad szakította félbe Niall. Leslie a fiú vállára tette a kezét. - Ő egy senki. Menjünk! Mitchell a szemét forgatta. A lány remélte, hogy a fiú ennyiben hagyja, de Mitchell túl részeg volt ahhoz, hogy csukva tudja tartani a száját. Niall felé hajolt. - Nem kell ilyen hősnek lenned ahhoz, hogy felemelje neked a szoknyáját, haver. Bárkinek széttárja a virgácsait. Nem igaz, Lezzie? A Niall torkából feltörő hang inkább állati volt, mint emberi. Niall előrelendült, de teste különös szögben feszült meg, mintha valaki visszafogta volna. Mitchell hátrált. Leslie követte, majd előrenyúlt, és mindkét kezével megragadta a fiú arcát. Maga felé húzta, mintha meg akarná csókolni. Amikor elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy a fiú az ajkán érezze a lány szavait, Leslie azt suttogta: - Ne próbálkozz. Ma este ne. Soha többé. - Addig szorította Mitchell arcát, amíg könnyek gyűltek a fiú szemébe. - Különben megkeserülöd. Megértetted? Azzal elengedte. Mitchell hátrafelé botladozott. Azok az emberek, akik a lányt nézték, és még egy perccel ezelőtt is tollasnak, különös méretűnek és egyébként is furcsának tűntek, elvigyorodtak. Néhányan felé bólintottak. Mások tapsoltak. Leslie elfordította róluk a pillantását. Ők nem érdekelték. Csak az számított, hogy ismét nyugodtan vert a szíve.

161

- Ő... ő... láttátok... az a kurva megfenyegetett... dadogta tőle néhány lépésnyire Mitchell. Leslie ekkor legyőzhetetlennek érezte magát: mintha nyugodtan szembeszállhatna bárkivel és érinthetetlen lenne, mintha valami plusz energia zubogna a csontjaiban. Futni támadt kedve, mozogni; látni akarta, meddig mehet el. Elindult, de Niall gyengéden megérintette a karját. - Mindenféle veszély leselkedik odakint. - A lány szemébe nézett. - Az lenne a legbiztonságosabb, ha elkísérnélek. Leslie-nek most nem a biztonságon járt az esze. Legyőzhetetlennek és hatalmasnak érezte magát - ezek a szavak jobban tükrözték a jelenlegi érzéseit. Bármi legyen is az oka ennek a rettenthetetlenségnek, erőnek és változásnak, kezdte megszeretni. Felnevetett. - Nincs szükségem védelemre, de elfogadom a társaságod. Niall többnyire hallgatott, miközben végigmentek a félhomályos utcákon, de ez nem volt kellemetlen vagy kínos. Leslie rossz érzései, szokásos aggodalmai és félelmei látszólag tovaszálltak. Jó érzés volt, jól érezte magát. A fordulópontot az jelentette, hogy elhatározta, változtat magán és tetováltatja a bőrét. Niall megfogta a kezét. - Sethnél alszol ma éjjel? Van kulcsom. Leslie meg akarta kérdezni, miért érdekli, hogy hol alszik, de mégsem kérdezte meg: örült, hogy biztonságban töltheti az éjszakát. Lehet, hogy sérthetetlennek érzi magát, de azért még tud logikusan gondolkodni. - Hol van Seth?

162

- Aislinn-nél a lakásban. - És te hol alszol? - Odakint. - Az udvaron akarsz aludni? - Leslie elfordította a tekintetét, így csak a szeme sarkából látta a fiút. Ez nem a jól ismert arc volt. Niall szeme nem egyszerűen barna volt: patinás fa csillogása tükröződött benne, valaminek a fénye, amit túl gyakran érintettek meg. Sebhelye frissen vöröslött, széle szaggatott volt, mintha egy állat hosszú karma hasította volna fel az arcát. De nem emiatt állt el a lány lélegzete olyan hirtelen: a fiú enyhén ragyogott, mintha parázslott volna belülről. Leslie ugyanazt tapasztalta, mint a Crow's Nestben: nem azt látja, amit még egy perce látott. Megborzongott, a fiúra meredve kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a vastag fekete árnyékokat a bőrén. Az árnyak a keze felé siettek, mintha mágnesként vonzaná őket. - Leslie? - Niall a nevét suttogta, s ez nem emberi hang volt, hanem az utcán száguldó szél hangja. A lány pislogott, és remélte, hogy a fiú nem tartozik azok közé, akik felteszik a „Mire gondolsz?" kérdést. Nem tudta, mit válaszolna. Az árnyak a kinyújtott ujjainak ütköztek, s Leslie-nek hirtelen eszébe jutott a tinta Nyúl tetoválószalonjából: ezek az árnyak igyekeztek felé a lezáratlan tintásüvegből. - Szeretnék veled maradni, de nem tehetem - szólt Niall. A lány habozva fordult felé, s mérhetetlenül megkönnyebbült, hogy ismét normálisnak látja. Aztán végigpillantott az utcán. Úgy tűnt, minden rendben. Mi volt ez? Újra felé akart fordulni, hogy lássa, ismét

163

másképp néz-e ki, de Niall az ajkához emelte a kezét, és megcsókolta a csuklójának belső oldalát. Erre rögtön kiment Leslie fejéből, hogy az előbb még a szeme sarkából akarta meglesni Niallt; a felé kúszó árnyakról is megfeledkezett. Döntött. Láthat rémségeket, furcsaságokat, rossz dolgokat, vagy élvezheti az életet. Az utóbbit akarta: örömet és vidámságot. Niall ezt kínálta számára. A fiú közelebb hajolt hozzá, a lány nyaka fölé hajolt. Mintha azt mondta volna: - Tudod, mit meg nem adnék azért, hogy veled lehessek? De elhúzódott, és hangja ismét tartózkodóan csengett. - Menjünk el Seth otthonába ma este! Ha akarod, melletted ülök, amíg elalszol. Ha megengeded. - Rendben. - Leslie szédült, és a fiú felé dőlt. Niall a két kezébe fogta a lány arcát. - Leslie? - Igen, kérlek. - A lány szinte szárnyalt; földöntúli boldogságot érzett. Jó érzés volt: még többet akart. - Sajnálom, nem kellene... - A fiú ajkai olyan közel voltak hozzá, hogy Leslie minden egyes kimondott szóval érezte a leheletét. - Igent mondtam. Ekkor Niall megcsókolta. Leslie úgy érezte, ugyanaz a vad szél söpör végig rajta, amelyet mintha a fiú hangjában hallott volna korábban. Érezte, ahogy ez a szél körülöleli, mintha megállt volna a levegő, és mindenhol egyszerre érintette volna meg a bőrét, lágyan, mégis hajthatatlanul. Másnak tűnt a talaj is, mintha vastag moharétegen állna. Eufórikus érzés volt, de

164

valahol mélyen, pánik készült feltörni belőle. Eltolta magától Niallt, és kinyitotta a szemét. A fiú még szorosabban ölelte magához. - Semmi baj. Minden rendben lesz - suttogta. Abba tudom hagyni. Mi... abbahagyhatjuk. Leslie úgy érezte, mintha egy szakadék szélén állna. Olyan ízek és színek gomolyogtak körülötte, amelyek létezéséről nem is tudott. A pánik elmúlt, és másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy lecsússzon a szakadék oldalán. Ott nincs fájdalom. Ott nincs semmi, csak eksztázis: zsibbasztóan jó és lelket nyugtató. - Ne hagyjuk abba - suttogta, és közelebb simult a fiúhoz. Ez nem helyes. Tudta, de nem érdekelte. A látótere szélén apró kis árnyak táncoltak, forogva igyekeztek felfelé, mintha kinyújtózkodva felfalhatnák a holdat. Vagy engem. És abban a pillanatban remélte, hogy sikerrel is járnak.

165

Ahogy Seth vonata felé tartottak, Niall azon töprengett, mennyi ideig bírja majd ki ilyen sok acéllal körülvéve. Ez a környék minden tündérnek fájdalmat okoz, az egyedüli kivételt csupán az uralkodók jelentik. Ezért akarta, hogy Leslie idejöjjön, távol a sötét tündérek kutató tekintetétől. Irialt ez persze nem tartaná vissza, de a Sötét Udvar többi tagját igen - még akkor is, ha ezzel Niall saját magát is legyengíti. Bár megérdemlem. Túl messzire ment, átlépett bizonyos határokat, pedig tudta, hogy nem lenne szabad. Ennyi idő után ismét csak egy hajszál választja el a régi énjétől, s ha nem tagadná meg a természetes hajlamait, a lány belehalna. - Merre járnak a gondolataid? - kérdezte Leslie. Ahogy Niall a lány felé fordult, meglátta őket: Bananachot és Irial lázadó szellemű tündéreit. Nem voltak elég közel, hogy észrevegyék Leslie-t, de ha a fiú nincs résen, meglátták volna. Behúzta a lányt egy sötét kapualjba, és hátát az utca felé fordítva eltakarta Leslie-t. A lány nem ellenkezett, csak hátradöntötte a fejét, hogy Niall újra megcsókolja. Csak még egy csók.

166

Niall most óvatosabb volt, amikor elhúzódott tőle. Élvezte a lány elhomályosult pillantását, örült, hogy sikerült ennyire felkavarnia, de az álcáját továbbra sem dobta le. Meg akarta kérdezni tőle, mit látott és hallott korábban, de nem tehette - addig nem, amíg érvényben vannak Aislinn szabályai. Bananach pedig mögöttük kószál az utcán. Erre kellene összpontosítania - a fenyegetésre, amelyet Bananach jelent. Niall úgy fordította a fejét, hogy jobban lássa a vérszomjas tündért. Megpróbálta kitalálni, hogyan tudnának észrevétlenül eltűnni innen, de kóválygott a feje. Bananach most is halálosan gyönyörű volt, mint mindig; valódi énjének hollótollai vetekedtek fényes fekete hajával, amelyet álcaként viselt. A Sötét Udvar legmodortalanabb tündérei közé tartozott. Ő volt az, aki egyszer már megfosztotta a királyt a trónjától, s azóta is újra erre készül - nem azért, hogy uralkodjon, hanem hogy háborút szítson. Semmi jót nem ígért, hogy most a Ly Ergekkel járja az utcákat. Mennünk kellene. Most. Kellene... Leslie még közelebb simult hozzá. Niall újabb mély lélegzetet vett, és beszívta azt az érdekesen édes illatot, amely annyira jellemző volt a lányra. A halandóknak mindig olyan más az illatuk. Majdnem elfelejtette, mennyire élvezte ezt korábban. Arcát a lány nyakához simította, majd csókot lehelt rá, hogy Leslie ne találja különösnek a mozdulatát. Bananach nem vett észre bennünket. Maradt még néhány percünk. - Ha lehetne, örökre veled maradnék - suttogta a csókok között Niall. És komolyan is gondolta. Abban a pillanatban komolyan gondolta. Elég régóta tartozott már a Nyári

167

Udvarhoz ahhoz, hogy örökre ezt akarja. Azelőtt még kevésbé volt képes a hűségre, de most, ahogy a lány halandó testéhez simult, szenvedélyesen vágyott arra, hogy mellette maradjon. Mi a rossz abban, ha még egy kis időt együtt töltünk? Ha óvatos vagyok... Leslie csak akkor betegedne meg, ha elhagyná. Néhány évtizedet együtt tölthetnének. Érezte, hogy megremeg mögötte az utca: néhány Kutya társaságában megérkezett Gabriel. Niall megfeszült. Bananach, a katonák és Gabriel együttes erejével szemben semmi esélye. Hogyan magyarázom meg ezt Leslie-nek? De amikor hátrapillantott, Gabriel és a többi tündér is láthatatlan volt. Leslie nem látná és nem hallaná őket. Gabriel előreküldött néhány Kutyát, akiknek a nevére Niall nem emlékezett - vagy nem akart emlékezni -, s azok boldogan eredtek a Ly Ergek nyomába. - Induljatok ti is, fiam, kivéve, ha itt akarsz maradni segíteni - szólt oda Niallnek. Niall szóhoz sem jutott, csak viszonozta Gabriel pillantását. - Vidd el őt innen, Gancanagh. - Amikor Bananach feléje vetődött, Gabriel elhajolt balra. A hollólány csodálatos volt; eleganciájával csak kevesen vehették fel a versenyt A Kutya nem tért ki előle, továbbra is Bananach és Niall között állt. A hollólány kitépett egy darab húst Gabriel alkarjából, ahova Irial parancsait írták. A Kutya Bananach felé csapott, dühös morgása megrengette a falakat. - Menjetek!

168

Niall megfordult; Leslie szédülten nekitámaszkodott, tekintete homályos volt. Lehunyta a szemét, majd előredőlt, mintha fel akarna bukni. A fiú elszégyellte magát. Csókjaik elgyengítették a lányt, neki pedig túlságosan is elvették az eszét. Ha Gabriel nem lett volna ott, Bananach pillanatokon belül lecsapott volna rájuk. Mi van velem?Képesnek kellene lennie arra, hogy ellenálljon egyetlen halandó lánynak, különösen akkor, amikor halálos veszély fenyegeti őket. Ő mindig függőséget okozott a halandókban, de fordítva ez soha nem történt meg. Mámorítóak voltak, annyira elszédítették, hogy alig tudott talpon maradni, de mindig ellen tudott állni nekik. Leslie-re nézett: igaz, hogy csinos lány, de az évek során már rengeteg csinos lányt látott. A szépség nem elég ok arra, hogy így elveszítse a fejét. Ennek az egésznek semmi értelme. Félre kellene állnia. Nem tudta megvédeni Irial tündéreitől - és saját magától sem. A lány rátámaszkodott, és elindultak. A sötét tündérek összecsapásának szörnyű hangjai kísérték őket. Niall régóta nem örült már így Gabriel vicsorgásának és morgásának: a Kutya ma este megmentette őt is és Leslie-t is. Miért? A Bananach torkából felhangzó örömteli sikoltás hallatán egy kapualjba lökte a lányt. Érezte, ahogy a hollónő fenyegetően közeledik. Leslie háta a magas vaskerítésnek préselődött. A lány úgy bámult rá, olyan nyíltan, ahogy rengeteg halandó tette már az évek során. Ajka szétnyílt, csókra várt, amelyet nem adhatott meg neki. - Niall?

169

Csak... - A fiú nem tudott mit mondani. Elfordította a tekintetét, nagyokat lélegzett, arra koncentrált, hogy ne érintse meg a lányt. Hallotta, ahogy mögöttük Gabriel Kutyái beérik Bananachot, aki már nem rikoltozott örömében, hanem átkokat szórt rájuk. Aztán elcsendesült az utca. Leslie ugyanolyan egyenetlenül lélegzett, mint ő: ez is csak azt bizonyította, hogy mindketten jobban felizgatták magukat, mint kellett volna. Néhány csóktól nem volna szabad ennyire megrészegülnie a lánynak. Intimebb helyeken meg sem érintette. Még. De akarta. Nem emlékezett rá, hogy valaha is ennyire akart volna egy halandót. Kezét a lány mögötti vaskerítésre tette: a fájdalom segített elűzni ostoba gondolatait. Megfordult, hogy kiderítse, tiszta-e a levegő. Bananach elment. A Kutyák elmentek. Egy tündér sem lézengett az utcán. Egyedül voltak. Niall elengedte a kerítést. Már nyitotta a száját, hogy mentségeket találjon, és megmagyarázza, miért lökte a falhoz és csókolta meg kifogást keresett, amely megakadályozná, hogy tovább folytassák. De mit mondhatnék? Ekkor Leslie puhatolózva a fiú inge alá csúsztatta a kezét. Niall érezte a vágásokat a lány tenyerén és ujjain, ahogy a keze fölfelé haladt a gerincén. Elhúzódott. Mivel Leslie így nem tudta a hátát simogatni, keze az ing alatt a fiú mellkasára siklott. Ujjai Niall szíve felé közeledtek. Néhány pillanatig egyikük sem szólt semmit, nem mozdultak. Leslie pulzusa újra normálisan vert. Szenvedélye alábbhagyott, ugyanakkor a fiú bűntudata

170

nem enyhült ilyen gyorsan. Nem mondhatott semmit, ami meg nem történtté tehette volna a helyzetet, de nem is folytathatta így tovább. Csúfos kudarcot vallott a terve, hogy barátként élvezi a lány társaságát. - Mennünk kellene - szólt. Leslie bólintott, de ujjai továbbra is vonalakat rajzoltak a fiú bőrére. - Sok sebhelyed van. - Inkább megállapítás volt ez, mint kérdés, s Niallen múlt, hogyan reagál rá. A fiú nem szokott válaszolni e ki nem mondott kérdésre. Nem válaszolt akkor sem, amikor királya túl fiatal volt még, hogy felfogja, milyen szörnyű kérdés ez. Nem válaszolt a tündéreknek, akiket az ágyába vitt. Akkor sem felelt, amikor új királynője először látta meg gyakorlatozás közben és könnyek öntötték el a szemét. De Leslie-nek is megvoltak a saját sebei, és Niall tudta, mi okozta azokat. Óvatosan megcsókolta a lány szemhéját. - Nagyon régen történt. A lány simogató keze megállt Niall szíve fölött. Ha feltűnt is neki a fiú zakatoló szívverése, nem tett rá megjegyzést. - Baleset? - kérdezte végül. - Nem. Nagyon is szándékosan tették. - Niall az arcán lévő sebhelyhez emelte Leslie másik kezét. Egyiket sem balesetben szereztem. - Sajnálom. - A lány odahajolt és megcsókolta Niall arcát, kedvessége még a szenvedélyénél is veszélyesebb volt. Ha Niall a történtekre gondolt, még mindig ugyanolyan élesen hasított belé a fájdalom, mint akkor. Ez az emlék kitisztította a fejét, segített neki arra

171

összpontosítani, hol van, és milyennek kell lennie Leslie érdekében: erősnek, óvatosnak, barátnak. - Túléltem. Hát nem ez számít? Hogy túléljük? - Remélem. - Leslie elfordította a tekintetét. - Kevesebbre tartasz érte? - Istenem, dehogy! - A lány megdöbbenve nézett rá. - Néhányan ezt tennék. - Akkor rosszul teszik. Bárki bántott is... - Leslie megrázta a fejét. Ha pillantással ölni lehetne... Remélem, megszenvedtek érte. - Nem került rá sor. - Ekkor Niall fordította el a tekintetét. Ha Leslie tudná, mennyire meggyötörték, vajon szánalmat érezne iránta? Kevésbé tartaná férfinak, mert nem volt elég erős ahhoz, hogy elmeneküljön előlük? Végül persze elmenekült, de csak utána. Akkoriban szívesebben vált volna árnnyá - inkább elhalványult volna, mintsem hogy elviseljen még egy fájdalmas pillanatot és az emlékeit. Könnyebb lett volna feladni, és véget vetni ennek az életnek. Ehelyett az utolsó Nyárkirály rábukkant, és magával vitte az udvarába. Ott meghúzhatta magát, amíg visszanyerte a büszkeségét és újra magára talált. - Szörnyű arra gondolni, hogy valahol odakint vannak. - Leslie elnézett mellette, pillantása a sötét utcákat fürkészte. Arcokat keresett az árnyékban, mint sok-sok éjszakán, amikor Niall láthatatlanul kísérte. Nem ismerném fel őket. Néhány arcra nem emlékszem... Elkábítottak, amikor... tudod. - Megerőszakoltak - mondta gyengéden Niall. És igen, pontosan tudom.

172

A lány keze újra követte az egyik sebhely vonalát, bár ez alkalommal habozva. Döbbent arckifejezése megerősítette, hogy megértette. -Te? - Ezer évvel ezelőtt - bólintott Niall. Leslie szeme megtelt könnyel. - Elmúlik valaha? A pánik? Olyan reménykedve nézett rá, hogy Niall azt kívánta, bár tudnának hazudni a tündérek. Nem tudott hazudni. - Jobb lesz. Idővel. Néhány nap, néhány év, és szinte elmúlik. - Ez már valami, nem? - Néha ez jelent szinte mindent. - Niall gyengéden megcsókolta, ajka épp csak súrolta a lány száját. Most nem a szenvedély vezette, csak meg akarta nyugtatni Leslie-t. - Aztán néha találkozol valakivel, aki nem néz rád más szemmel, miután elmesélted neki. Az a minden. Leslie némán a fiú mellkasára hajtotta a fejét. Niall átölelte, és bevallotta magának az igazságot: ezért a halandóért megtagadnám a királynőm parancsait, elhagynám a királyomat és az udvart, amely hosszú évekig menedéket nyújtott. Mindent. Ha a karjába venné a lányt, nem engedné el többé. Nem engedné, hogy úgy szenvedjen, ahogy a többi halandó szenvedett, amikor elhagyta őket. Akkor is mellette maradna, ha az udvara nem egyezne bele. Irial nem venné el tőle, és Keenan sem állna közéjük.

173

Leslie arra ébredt az éjszaka közepén, hogy Niall lázasan fekszik mellette, bőre nyirkos, és úszik az izzadságban. Nem dobálta magát, meg sem mozdult. Mellkasa egyáltalán nem látszott emelkedni és süllyedni. A lány megragadta a vállát, és megrázta. - Niall?! A fiú rápislogott, majd gyorsan felült, és körülnézett. - Megsérültél? Van itt valaki? - Nem. - A lány érezte, hogy a fiú bőre szinte valószerűtlenül forró. - Beteg vagy, Niall. Maradj itt! Leslie kiment a fürdőszobába. Megragadta a kéztörlőt, hideg vizet folyatott rá, majd visszatért a fiú mellé. Niall csukott szemmel feküdt Seth hatalmas ágyán. Ha nem állt volna az ájulás szélén, csodás látványt nyújtott volna. A lány az ágyra térdelve megtörölte a fiú arcát és mellkasát a jéghideg ruhadarabbal. Niall egyáltalán nem reagált rá, még a szemét sem nyitotta ki. Szíve olyan gyorsan vert, hogy Leslie látta a nyakán doboló eret.

174

- Gondolod, hogy ki tudsz jönni a nappaliba? Hívok taxit - motyogta a lány, és körülnézett, merre lehet a mobilja. - Minek? - Elmegyünk a kórházba. - A hideg törölköző már felmelegedett, de Niall teste egy cseppet sem hűlt le. - Ne! Oda nem megyünk. Vagy itt maradunk, vagy elmegyünk a lakásba. - A fiú kinyitotta a szemét, és a lányra nézett. Pillantása nagyon távoli volt. Leslie felsóhajtott, de gyengéden szólalt meg. - Édesem, te beteg vagy. Tudod, mi lehet a gond? - Allergia. - Mire? Van olyan injekciós tollad? - Felemelte a fiú ingét a földről, és megnézte a mellzsebét. Nem volt benne semmi. Leejtette. Hol lehet? Az éjjeliszekrényen sem volt semmi. Lehajolt, és Niall farmerzsebébe nyúlt. A fiú megragadta a karját. - Nem a szex miatt hoztalak ide, egyáltalán nem is érzem jól magam hozzá - húzta magához a lányt -, de ez nem azt jelenti, hogy érzéketlen vagyok az érintésedre. Fél kezével megtámaszkodott a falon, és felállt. - Segíts kimenni! Levegőre van szükségem. Kiszellőztetem a fejem, mielőtt olyat mondok, amit nem szabad. - Amit nem szabad? - Leslie a fiú mellé lépett, hogy Niall rátámaszkodhasson. A fiú a válla köré fonta az egyik karját, ő meg átkarolta a derekát. - Seth. Ash. Mindenki titkol valamit. - Leslie főként magának beszélt. Felpillantott a fiúra. - Addig kellene kérdezgetnem titeket, amíg ki nem szedem belőletek.

175

Arra koncentrált, hogy sikerüljön végigmenniük a vonaton és elérniük az ajtót. Niall felszisszent, amikora keze hozzáért az ajtóhoz, összerándult, mire mindketten megbotlottak. - Jól vagy? - Nem. Nem igazán, de majd leszek. Leslie nem tudta, mit mondjon vagy tegyen. Körülnézett, és meglátta Seth egyik fából készült székét. - Gyere! Niall a teljes súlyával Leslie-re nehezedett, miközben a lány elvonszolta a széket a vonat közeléből. Nem volt könnyű, de Leslie elég gyakorlatot szerzett akkor, amikor a részeg apját kellett támogatnia a szobában. Az udvar távoli, árnyas részén Niall leült a székre. A lány épp csak odébb lépett, amikor felbukkant Keenan. Egyszer csak ott termett. Az egyik pillanatban még nem volt sehol, a következőben pedig már mérgesen állt előttük, és a fiúra förmedt: - Mit képzeltél? Niall nem felelt. Leslie megmerevedett, Keenan közeledtére kényszert érzett, hogy elfusson. Nem tudta, honnan jött a fiú vagy miért. El sem tudta képzelni, hogyan kerülhetett ide ilyen váratlanul, és ő miért érezte magát ilyen nyugtalanul a jelenlétében. Csak annyit tudott, hogy megrémítette, és azt akarta, hogy menjen el. - Nem tudtam, hogy allergiás a... - Leslie Niallre nézett. - Mire is vagy allergiás? - A vasra és az acélra. Mindnyájan allergiásak vagyunk rájuk. A Nyárkirály rosszalló pillantást vetett a fiúra. - Ezzel senkinek sem használsz, Niall.

176

Leslie közelebb lépett Niallhez; Keenan barátságtalan hangja hallatán kényelmetlenül érezte magát. Düh - sós, mint a tengervíz. Megérintette Niall vállát, és úgy találta, már sokkal hidegebb a bőre. - Erre nem ez a megfelelő hely - motyogta Niall. De Keenan csak folytatta. - Ha Irial őt akarja... Leslie elvesztette a türelmét. - Itt állok az orrod előtt, seggfej. Mit gondolsz te magadról, hogy így beszélsz vele? Azt hiszed... - Leslie! - Niall a lány kezére tette a kezét. - Nem! Miért tűröd ezt? - Dühös tekintetét egy pillanatra Niall, majd Keenan felé fordította. - Ne beszélj rólam úgy, mintha itt sem lennék! Az, hogy megtetszettem egy ketyós barátodnak, még nem jelenti azt, hogy... - A változatosság kedvéért csendben maradnál? Keenan közelebb lépett hozzá; szemében mintha apró lángnyelvek lobogtak volna. - Fogalmad sincs róla, miről beszélsz. - Tűnj el innen! - Leslie felemelte a kezét, hogy pofon vágja Keenant és letörölje azt a leereszkedő pillantást az arcáról, de Niall megfogta mindkét kezét. - Nem tudom biztosan, miért őt akarja - vont vállat Keenan -, de ha fontos neki, tudni akarom, hogy miért. Kockáztatod érte az egészséged, ami felbosszantja Aislinnt, és nekem sincs hasznomra. Keenan szavai hallatán Leslie eltátotta a száját: a fiú most teljesen más volt, mint amikor Aislinn is vele volt; egyáltalán nem úgy viselkedett, mint ősszel, amikor néhány hétig velük járt iskolába. Öregnek hallatszott, sokkal öregebbnek, mint lehetne, és érzéketlennek.

177

- Légy óvatosabb, és jó szórakozást, Gancanagh barátom! - Keenan futó pillantást vetett Leslie-re (amitől a lány annyira pucérnak érezte magát, hogy el akarta rejteni a testét), majd elsétált. A lány az udvarra meredt, és bár sötét volt, látta Keenan testének halvány körvonalát. Niall csak ült ott, és némán figyelte az árnyakat. Leslie megérintette a homlokát, a nyakát, a mellkasát: a láz lement. Fizikailag úgy tűnt, Niall rendben van. Fáradt, de kutya baja. - Keenan jót akar, csak aggódik... - Udvariatlan. Megalázó a viselkedése. Nem olyan, amilyennek tetteti magát, ha Ash is mellette van. Ő... - Leslie elhallgatott, majd változtatott a hangnemén. Ha van rá ok, hogy kedves legyek vele, akkor most van itt a jó alkalom, hogy elmondd, mi az. - Nem tehetem. Most egy kicsit stresszes az élete. Aislinn segít neki, de olyan sok minden van, amiről nem beszélhetek. Megtenném, ha lehetne. Mindent elmondanék. Lehet, hogy utána már nem akarnál többé látni, de... - Az ölébe húzta a lányt és ránézett. - De mi? - ölelte át Leslie. Elszállt a Keenan iránt érzett haragja, elillant a bizalmatlansága és nyugtalansága. - Remélem, azután is akarsz majd látni, hogy kitudódnak a titkaink. Ez rajtad áll, de őszintén remélem, hogy továbbra is a közelemben szeretnél maradni. Leslie nem volt biztos benne, hogy tudni akarja, mégis muszáj volt tudnia. Kedvelte Niallt, jobban, mint ilyen rövid idő elteltével kellene, de nem akart szorosabb kapcsolatba bonyolódni vele, ha a fiú valamilyen

178

bűncselekménybe keveredett. Abból már épp elégszer kijutott neki. - Valami törvénytelen dologról van szó? - Nem. - Drogkereskedelem? - Leslie teste megfeszült, ahogy a válaszra várt. - Én nem. Nem. - Keenan? Niall felhorkantott nevetés közben. - Aislinn azt soha nem tűrné, még akkor sem, ha Keenant érdekelné ez a dolog, de nem érdekli. - Ó! - Leslie elgondolkodott: ritkán fordul elő, hogy Keenan egyedül megy valahova, aztán adva van egy különös klub, egy furcsa allergia, és egy titok, amelyben valamiféleképpen Aislinn és Seth is szerepet játszik. Nem állt össze a kép: akárhogy próbálta is megérteni, valami nem stimmelt. Ettől meg kellene ijednem. De érzelmei nem igazán követték ezt a gondolatmenetet. Amitől szintén meg kellene ijednem. Ekkor Niall szemébe nézett. - Minek nevezett? - Gancanagh-nak. Ez egyfajta családi név. De ennél többet most nem mondhatok. - Niall felsóhajtott, és közelebb húzta magához a lányt. - Ma este minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy válaszoljak az összes kérdésedre, de Aislinn... Először neki kell beszélnie veled. Ma estig egyelőre nincs több kérdés. Majd elmagyarázom neki, hogy mi... hogy te... Meg fogja érteni. Találkozzunk a Crow's Nestben, rendben? Beszélünk vele.

179

Leslie a legszívesebben megrángatta volna, hogy most rögtön mondjon el neki mindent, de a fiúból áradó feszültségből és az aggódó hangjából érezte, hogy Niall úgysem fogja elmondani. Úgy fordult, hogy szembenézzenek egymással. - Ígérd meg, hogy ma este mindent elmondasz! - Megígérem - mosolygott a fiú. Leslie óvatosan megcsókolta. Tudta, hogy Niall el fogja neki mondani, biztos volt benne, ahogy a fiúban is. De Niall szinte rögtön elhúzódott tőle. - Megnézhetem, mennyire van készen a tetoválásod, vagy valami illetlen helyen van? A lány felnevetett. - A vállamnál... Szépen témát váltottál. De bejött, vagy talán a fiú csókjától nyugodott meg. Niall visszafogta magát, de Leslie érezte, hogy a teste válaszol. Korábban azt gondolta, már soha nem fog így érezni egy fiú érintésére. - Akkor megnézhetem? - Niall továbbra is a karjában tartotta a lányt, és egy kicsit előredöntötte. - Ma este. Nyúl munka után befejezi. Akkor nézheted meg, amikor már kész. - Nem tudta, miért, de attól a perctől kezdve, hogy kisétált a tetoválószalonból, senkinek nem akarta megmutatni. Még nem. - Egy újabb ok, hogy nagyon várjam a randevúnkat. Beszélgetünk, megnézzük a tetoválásod, vagy... - Niall pillantásától száguldani kezdett a vér a lány ereiben. - ...bármi mást tehetünk, ami boldoggá tesz. Gyengéd csókot nyomott a lány homlokára, arcára, szemére, hajára. - Nem akarom, hogy elmenj - suttogta Leslie. Ezt könnyebb volt a sötétben beismernie. - De Keenan

180

megjegyzései. Ahogy ő... most azt akarom, hogy velem légy. Hónapok óta ezt akarom. Ekkor Niall erősen megcsókolta: nem gyengéden, ahogy korábban, hanem vadul. - Ha kell, elhagyom Keenant és Aislinnt. Magam mögött hagyok mindent és mindenkit, csak hogy együtt lehessünk. Leslie nem sokat értett ebből az egészből, de azt megértette, hogy a fiú felajánlotta, elhagyja érte a családját. Miért? Miért kellene ezt tennie ahhoz, hogy együtt lehessenek? Ujjai hegyével végigsimított Niall arcán. - Ha engem akarsz, én itt leszek. Ameddig csak akarod. Ezt ne felejtsd el! Minden rendben lesz. Veled maradok, és nem lesz semmi gond. Nem számít, mi történik, és mit tudsz meg, ezt ne felejtsd el! - mondta Niall. A lány bólintott, de úgy érezte, különös világba tévedt: eltűnt minden, amit tudni vélt. Ennek ellenére biztonságban és szeretve érezte magát Niall karjában, mintha a világ nem is lenne szörnyű. De nem maradhat Huntsdale-ben Rennel és az apjával, nem maradhat ott, ahol minden így tönkrement. - Nem kérhetem, hogy adj fel értem mindent, amikor még nem is tudom biztosan, hol leszek jövőre. Valamelyik főiskolán. És nem igazán ismerjük egymást. És... - Akarod, hogy jobban megismerjük egymást? kérdezte gyengéden Niall. - Igen. - Akkor találunk rá módot. - A fiú felállt, és a lánnyal a karjában a vonat felé sétált. Nem messze a

181

vonattól letette Leslie-t. - Menj be és aludj. Itt leszek, amikor felébredsz. Aislinn ma este beszél veled... vagy én fogok. Leslie összegömbölyödve feküdt az ágyon, és érezte, hogy hisz Niallben, hisz kettőjükben, és abban, hogy tényleg működhet. Az álmai, hogy találjon valakit, aki törődik vele, aki emberszámba veszi, talán nem is voltak olyan megvalósíthatatlanok, mint amilyennek látszottak.

182

Irial kora reggel besétált a tetoválószalonba, és új érdeklődéssel figyelte az utcán elhaladó embereket. Leslie révén képes lesz magába szívni a halandók érzéseit és ezáltal megerősödni. Néhány bogáncstündérnél már bevált ez a módszer, ahogy Zöldfogú Jennynél és a testvéreinél is. Nem gyengülhet el. Nem engedheti, hogy a tündérei elgyengüljenek és a halandók megöljék őket. Ez szóba sem jöhet. A lány lesz az ő halandója, aki ellátja táplálékkal őt is, és rajta keresztül a sötét tündéreket is. Ha elég erősek - ő és a halandója -, akkor túlélhetik. De ha a lány nem olyan erős, mint gondolta, akkor meghal vagy megőrül, ő pedig éhezni fog, árnnyá válik, vagy ami még rosszabb: cserbenhagyja az udvarát. De a lány erős. Remélte, hogy mindketten túlélik. Soha nem törődött a halandókkal. Volt egy-két félvér, aki fontos volt neki, mint például Nyúl, de a valódi halandók nem érdekelték. Iri! Nyúl arca felragyogott a megmagyarázhatatlan boldogságtól, amelyet Irial látogatásakor mindig érzett. - Nyuszifiú!

183

Nyúl rosszallóan nézett rá. - Ember, ne hívj így! Ani és Tish valahol a közelben vannak. Tudod, milyenek. - Tudom - vigyorgott Irial. Hiába állt ott előtte Nyúl, nem tudta felnőttszámba venni. - Hogy vannak a kölykök? - Sok fejfájást okoznak. - Én megmondtam. A vérükben van. - Irial elővette a könyvet, amelyet magával hozott. - Gabriel a jókívánságait küldi. - Gabriel jóra is képes? Nem ártott volna, ha a lányok öröklik tőle. - Nyúl fogta a könyvet, és olyan buzgón nyitotta ki, mint amikor Irial először hozott neki képeket a visszavonultabban élő tündérekről. A szimbólumok és elnagyolt vázlatok alapján készíti el azokat a tetoválásokat, amelyek a Sötét Udvarhoz kötik a halandókat. Olyan formában alkotja újra őket, ahogy a tündérek nem tudnák: megragadja a hibákat és a szépséget, amíg végül az ábrák ott lüktetnek a lapokon, azt a halandót keresik, aki viselhetné őket. Nyugtalanító képesség volt ez, amelyről egyikük sem beszélt. Ani és Tish szokás szerint visítva rontott be a szobába. - Iri! - Hogy van apa? - Küldött valamit? Itt járt. - Találkozott Leslie-vel. - Nyúl többé nem enged el bulizni! - Láttad már az új királynőket? Az egyiket ismerjük, a Nyárkirálynőt. - Nem ismerjük, csak találkoztunk vele. Az nem ugyanaz.

184

- De igen! - Hagyjátok beszélni Irialt! - sóhajtott Nyúl. Lehet, hogy most a homlokát ráncolta egy kicsit, de olyan szeretettel gondoskodott a húgairól, amilyenre az apjuk nem lenne képes. A félvérek túl törékenyek voltak ahhoz, hogy a Sötét Udvarban éljenek, túl halandóak. A Magas Udvar pedig megtörte volna a lelküket, természetellenes akadályokat gördített volna természetes szenvedélyük útjába. Sorcha udvara elragadta a tündérlátás képességével rendelkező halandókat és valamennyi félvért - a Téli és a Nyári Udvar tudta nélkül -, de a Sötét Udvar megpróbálta távol tartani a halandó leszármazottait ettől a rideg birodalomtól. Nyúl azzal hálálta meg a titoktartást, hogy gondoskodott a többi félvérről, akit Irial talált. - A Kutyák küldtek néhány apróságot - nyújtotta előre a táskát Irial. - És Jenny egyik falkatársa elküldte azokat a ruhákat, amelyeket kértetek. A lányok megragadták a táskát, és eliramodtak vele. - Kimerítő kis bestiák. - Nyúl megdörzsölte az arcát. - Ma este nem mentek a klubba, megértettétek? - Megígérjük - üvöltötte valahonnan hátulról Tish. Ani őrülten vigyorogva visszaszaladt a szobába, és hajszálnyira Irial orra előtt megállt. - Tetszett Leslie? Le merem fogadni, hogy igen! Nagyon dögös. - Megállás nélkül beszélt, majd nyelvet öltött Nyúlra. - De akkor majd holnap elmehetünk. Megígéred? Nyúl eltakarta a szemét, s Irial azon kapta magát, hogy felajánlja, majd ő elviszi őket.

185

Nyúl elhessegette Anit, és úgy fordította a táblát az ajtón hogy a „zárva" felirat látszódjon kifelé. - Akkor próbáljuk meg! A szoba olyan volt, mint mindig: makulátlan és változatlan. Nyúl öregedett egy kicsit, persze nem olyan gyorsan, mint a halandók, de már nem tinédzsernek látszott, hanem inkább úgy tűnt, a húszas évei elején jár. A fekete szék felé intett, ahol az ügyfelei szoktak ülni. -Jól vagy? Irial megszorította Nyúl karját. - Fáradt vagyok - ismerte be. Odaadta a fiúnak a pántokat, amelyeket Gabriel küldött, majd leült a székbe, és kinyújtotta maga előtt a lábát. - Hallottam, mi történt Guinnal. - Nyúl három tűt és ugyanennyi fiolát vett elő. - A Kutyák járőröznek. Azt hiszik, ők még immúnisak, de a leannan-sidhék nem mutatkozhatnak. Irial hátradőlt a tetoválószékben, és becsukta a szemét, amíg Nyúl megkötözte. Mindig úgy találta, hogy Gabriel fiával szabadon beszélgethet. Ebben a csalárd világban olyan kevesen voltak, akikben fenntartás nélkül megbízhatott. Nyúl száz százalékig örökölte apja hűségét, de azt a halandó képességet is, hogy átgondolja a dolgokat, és inkább beszéljen, mint harcoljon. - Szerintem a sötét tündérek vérével és könnyével készített tetoválások segíteni fognak. - Nyúl feltűrte Irial ruhaujját. - Fájni fog. - Nekem vagy a lánynak? - Irial egy pillanatra kinyitotta a szemét. - Láttam a halandót.

186

- Neked. Azt hiszem, Leslie csak a tetoválást fogja érezni. Azt jól viselte, amikor a körvonal készült. A halandók az udvar könnyeihez és véréhez könnyebben hozzá tudnak szokni. Leslie érzései mostanra szeszélyesebbek, mulandóak, de megbirkózik a helyzettel. A te véredet már nehezebben fogja elviselni... - Nyúl szavai elhaltak. Felvette a barna üveget, amely az eljáráshoz szükséges különös tintakeveréket tartalmazta. - Mivel rólad van szó, nem vagyok biztos benne, hogyan fog reagálni. Ő jó ember. - Gondját fogom viselni - ígérte meg Irial. A lány hozzá lesz kötve, és ő gondoskodni fog róla, hogy elégedett legyen. Ennyit megtehet. Nyúl a másik pántot is Irial karja köré szorította, hogy jobban kirajzolódjon a vénája. Azoktól a pántoktól eltérően, amelyek a székhez rögzítették a Sötét Királyt, ez egy egyszerű gumiszalag volt, olyan, amilyet az emberek kórházaiban használnak. - Nem lesz semmi gond. - Irial kipróbálta, hogy elég szorosak-e a pántok, majd odabólintott Nyúlnak. Kevés teremtményben bízott meg annyira, hogy így kiszolgáltassa magát. A fiú csendben megkereste a vénát Irial könyökhajlatában. - A lány erősebb, mint hinnéd, különben nem engem választott volna. Nyúl egy vastag, hajlékony csövet szúrt Irial karjába. - Készen állsz? - Igen. - Irial szinte csak egy szúrást érzett: egyáltalán nem is volt olyan fájdalmas, mint amitől tartott.

187

Nyúl csatlakoztatta a csőhöz az aprócska szűrőt, amelyet csak ő tudott elkészíteni. Irial gerince ívben megfeszült, szeme hátrafordult. Ezáltal leszek erősebb. Táplálom az udvarom. Megvédem őket. De a vér és az esszencia kinyerése szörnyű érzéssel járt: mintha apró metszőfogakat engedtek volna szabadjára a testében, amelyek olyan helyeken szaggatták és tépték, ahova éles dolgoknak soha nem volna szabad bejutniuk. - Tartsd távol tőlem a kölyköket! - lihegte Irial, ahogy látása kezdett elhomályosulni. - Szükségem van.... - Gyomra görcsbe rándult. Tüdeje összeszorult, mintha egyszerre szippantották volna ki belőle az összes levegőt, amelyet valaha belélegzett. - Irial? - Ani hangja hallatszott az ajtóból. A lány túl messze volt ahhoz, hogy elérje, de mégis túl közel. A fiú keze ökölbe szorult. - Nyú... - Ani, menj ki! - Nyúl Irial elé lépett, hogy eltakarja. - Elmúlik, Iri. Mindig elmúlik. Mondd meg neki, Nyúl! Mondd meg neki, hogy rendben lesz. - Ani hangja elhalt, a lány elment. - Igaza van. - Éhezem. - Irial a székbe vájta az ujját, amitől felrepedt a bőrborítás. Elpusztítasz engem. Az udvaromat. - Nem. Elmúlik. Aninak igaza van. Elmúlik. Nyúl gyorsan kihúzta a csövet. - Most pihenj! - Táplálék. Kell. Hívd Gabrielt! - Nem. Addig nem, amíg be nem fejezem a tetoválást. Addig semmit. Különben nem fog működni. -

188

Azzal Nyúl kiment. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, s otthagyta a székhez kötözött Irialt.

189

Leslie félig-meddig attól tartott, hogy csak álmodta az elmúlt éjszakát, és kinézett az ablakon. Még mindig itt van. Niall nyújtógyakorlatokat végzett az udvaron. Vagy már fenn volt egy ideje és unatkozott, vagy ezek a szokásos napi feladatai. Levetette az ingét; napvilágnál nem nyújtott szép látványt a sebhelyekkel borított felsőteste. Vékony fehér vonalak keresztezték a vastagabb, egyenetlen felszínű sebhelyeket: olyan volt, mintha karmok szántottak volna végig a bőrén. Leslie majdnem elsírta magát. Hogy lehet, hogy nem halt bele? Márpedig túlélte. Túlélte, ami még gyönyörűbbé tette. Leslie a lehető leghalkabban nyitotta ki az ajtót. - Szia! Niall megdermedt a mozdulat közepén, olyan volt, mintha valami ritka sötét kőből faragták volna. Csak hangja árulkodott arról, hogy élőlény. - Elvigyelek az iskolába? - Ne - rázta meg a fejét a lány, és odament hozzá. Eddig még nem döntötte el, de ahogy Niallre nézett, tudta, hogy ostobaság lenne elvesztegetni ezt a napot. Tudta, hogy bármi történjék is, utána már nem lesznek

190

ugyanazok, akik most. Az iskolában tölteni az idejét... annak egyszerűen nem volt semmi értelme. - Mit csinálsz ma? - kérdezte Leslie, amikor megállt Niall mellett. Akaratlanul is felemelte a kezét: ujjaival végigsimított a mellkasát borító hegeken, mintha egy kaotikus térképet követne, vonalak metszették egymást, barázdák emelkedtek és süllyedtek. Niall ugyanolyan mozdulatlanul állt, mint amikor meglátta a lányt közeledni. - Ússzunk egyet a hideg folyóban? - Nem. - Leslie egy kicsit közelebb lépett. A fiú nagyot nyelt. - A többi javaslatomra is nemet fogsz mondani? - Talán. - A lány mosolygott; Niall mellett bátornak és magabiztosnak érezte magát. Már régóta nem érzett így egy fiú jelenlétében. - Akarod, hogy nemet mondjak? - Igen. Nem. Talán. - Niall bizonytalanul a lányra mosolygott. - Majdnem elfelejtettem, milyen jó volt az a tánc, a vágyakozás, miközben nem kaphatjuk meg a vágyaink tárgyát. - Megfelel, ha én vagyok a főnök? - kérdezte elvörösödve Leslie. Egyáltalán nem volt ártatlan, de Niallnek köszönhetően úgy érezte, jelent valamit a kettőjük között kialakuló kapcsolat. - Tetszik az ötlet - köszörülte meg a torkát a fiú. De az is tetszett, amikor én... - Sss. - Rendben. - Niall kíváncsian figyelte a lányt. Még mindig nem mozdult: keze és lába pontosan ugyanúgy volt, mint amikor a lány kilépett a vonatból. Különös.

191

- Katonai iskolába jártál, vagy valami hasonlóba? - kérdezte Leslie, mielőtt végiggondolta volna. Micsoda ostoba kérdés! De a fiú nem nevette ki, nem tett úgy, mintha a lány tönkretette volna a pillanatot. Komolyan válaszolt. - Nem úgy, ahogy gondolod, de elég sok mindent meg kellett tanulnom, mert Keenan apjának szüksége volt rám. Edzettem... Jó, ha tudjuk, hogyan védjük meg magunkat és azokat, akik fontosak nekünk. - Értem. - Megtaníthatlak egy-két önvédelmi fogásra. Niall a lány szemébe nézett. - Nem mintha ez mindig elegendő lenne. Vannak pillanatok, amikor nem számít, mennyit gyakorolsz, nem tudod megakadályozni, amit veled tesznek. - Akkor miért... - A lány nem fejezte be a kérdést. - Mert éjjel segít aludni, mert segít összpontosítani, mert néha jólesik tudni, hogy ha ismét veszély fenyegetne, hasznomra válna. - Homlokon csókolta a lányt. - És néha reményt ad, hogy elég erőssé tesz ahhoz, hogy szeressenek, és megvédjem azt, akit megpróbálok szeretni. - Ó! - A lány megint csak nem talált szavakat. Niall hátralépett. - De most te vagy a főnök, én pedig követlek... de előbb megkérdezem, megállhatnánk-e a lakásnál, hogy lefürödjek. Ezzel sikerült megnyugtatnia a lányt, és a feszültség újra átadta a helyét annak a kellemes izgatottságnak, amelyet azelőtt éreztek, hogy Niall erőszakról és szerelemről kezdett beszélni.

192

Egy órával később Huntsdale utcáin sétáltak, és Leslie biztos volt benne, hogy ha ellépne Niall mellől, a kettőjük között kialakult szinte meseszerű kapcsolat megszűnne. Annyira más volt, mint a tegnap éjjeli sétájuk, amikor megálltak csókolózni a beugrókban és a sötét kapualjakban. A fiú végül egy régi épületre mutatott, amely épp előttük magasodott. - Megérkeztünk. Egy kis park szélén álltak, amelyet Leslie tiltottnak érzett, mintha a levegő alakot öltött volna és egyfajta barikádot vont volna a zöld terület köré. Sokféle fa virágzott más-más illatot árasztva, a virágok színe elütött egymástól. A füvet letaposták és elbarnult, mintha vásárt vagy koncertet tartottak volna ott. A park tiszta volt, sehol nem éktelenkedett szemét vagy törmelék. Embereket sem látott, még csavargók sem hevertek az elszórtan elhelyezkedő különös fapadokon. A régi, csillogó kőszobrok mintha egy múzeum gyűjteményébe tartoztak volna, s a szökőkút vize úgy emelkedett és süllyedt, mintha egy dal irányította volna. Leslie a különösen csábító parkra bámult, s azon csodálkozott, hogyan lehet valami ennyire gyönyörű és kihasználatlan. - Bemehetünk? - A parkba? - Niall a lány arcáról a park felé fordította a tekintetét. - Szerintem igen. - Nem magánterület? - Leslie úgy látta, mintha a csillogó víztükörből kirajzolódna egy táncoló lány. Olyan volt, mintha egykor ő is ismerte volna ezt a táncot. Az ott egy lány. A táncoló nő a magasba emelte a kezét, és felfelé fordította az arcát, mintha a nappal vagy

193

a holddal beszélgetne. Leslie közelebb lépett, és a szinte tapintható levegőnek támaszkodott, amely látszólag elállta az útját, s nem engedte a szökőkút közelébe. Körül sem nézett, hogy jön-e valami, csak elindult a park felé. Nem igazán tudta, hogy miért. Megállt: vágy és félelem között vergődött, de nem volt biztos benne, hogy tényleg érezte-e bármelyiket is. - Leslie? Minden rendben? - Niall megfogta a kezét, nem engedte, hogy belépjen a parkba. Leslie pislogott. A táncoló lány semmivé foszlott. A szobrok már nem csillogtak, s közel sem volt belőlük annyi, mint korábban gondolta. Nem is virágzott az összes fa, sőt kevesebb fa nőtt a parkban, mint hitte. Helyette embereket látott - lányokat -, akiket az előbb valahogy nem vett észre. Sokan látszólag őket figyelték. Kis csoportokba verődve járkáltak körbe a parkban, kuncogtak, és a beszélgetőtársaik ott álltak, ahol előtte csak fákat látott. - Valami nem stimmel, Niall. - Leslie érezte, hogy kezdi elönteni a pánik, de ez nem is volt valóságos: inkább csak egy halvány érzés, amilyen gyorsan felbukkant, olyan gyorsan el is tűnt. - Úgy érzem... Nem is tudom, mit érzek újabban. Nem ijedek meg, képtelen vagyok haragudni. És amikor mégis, akkor meg olyan, mintha nem is én érezném ezeket. Fura dolgokat látok: tüskés arcú embereket, mozgó tetoválásokat, szarvakat. Állandóan csupa olyasmit, ami nem valóságos. Félnem kellene, de egyszerűen csak elfordítom a tekintetem. Valami baj van velem. A fiú nem hitegette üres ígéretekkel, hogy minden rendben lesz, vagy hogy a lány csak képzelődik. Ehelyett

194

fájdalmas arcot vágott, így Leslie azt hihette, többet tud, mint ő. Aminek bosszantania kellene. Megpróbált mérges lenni, de érzelmei annyira labilissá váltak, hogy úgy érezte, mintha csak látogató lenne a saját testében. Nyugodtan, mintha nem is lenne fontos, megkérdezte - Tudod, mi bajom van? - Nem, nem igazán. - Niall elhallgatott egy pillanatra. Azt tudom, hogy egy szörnyű alak érdeklődik irántad. - Ettől meg kellene ijednem - bólintott nyugodtan a lány, és még mindig nem félt. De a fiú igen. - Olyan, mintha félnél, féltékeny lennél és... - Leslie egy pillanatra behunyta a szemét, valamiféle furcsa érzelmet ízlelgetett a nyelvén - ...szomorú. Kinyitotta a szemét. - Honnan tudom ezeket, Niall? A fiú összezavarodott, a lány ezt is megérezte. Ha Niall érzelmei valódiak, akkor ő sem tud többet erről az új képességről. - Képes vagy... - Megízlelni az érzéseidet. - Leslie figyelte a fiút; érezte, hogy próbál nyugodt maradni, mintha az érzelmeit dobozokba zárná el, amelyeket ő nem tud kinyitni. Árnyként sodródtak el mellette az ízek: cikória és méz, só és fahéj, menta és kakukkfű. - Szokatlan szóválasztás. - Niall várt. Ezt nem igazán kérdésnek szánta, de majdnem. Ekkor a lány még többet mesélt neki az érzéseiről. - Néha rám törnek, néha eltűnnek. Olyan sok mindent érzek és látok, amire nem találok magyarázatot.

195

Meg kellene ijednem. Beszélnem kellett volna erről valakivel, de nem voltam rá képes... mostanáig. - Tudod, mikor kezdődött? - Niall aggódott. Leslie nyelve elnehezült, tudta, hogy ez a citromos íz az aggódást jelenti. - Nem igazán tudnám pontosan megmondani... - A lány megpróbált összpontosítani. Rengeteg szó kavargott a fejében: az étterem, a tetoválás, a klub, a múzeum, mikor, miért, de amikor megpróbált megszólalni, valamennyi szó eltűnt. - Irial - szólt Niall. Sós dühe és fahéj ízű féltékenysége égette a lány torkát. Leslie levegő után kapott, majdnem megfulladt, ám ahogy Irialre gondolt, minden jobb lett. Újra megnyugodott, már az ízeket sem érezte a nyelvén. Niall gyorsan átvezette az úttesten, és bementek a régi épületbe. - Együtt töltjük a napot. Irial nem jön ide. Ma este beszélünk Aislinnel és Keenannel. Utána már biztonságban leszel. Kendben? A fiú aggódása elöntötte a lányt, majd ez az érzés tovatűnt, mintha egy alagúton keresztül távozott volna. Nyugalom lépett a helyére. Leslie teste annyira elernyedt, mint Nyúl tetoválószékében. Nem kell erről beszélni. Vállat vont. - Amúgy sem terveztünk még semmit, nem igaz? Maradjunk itt egy kicsit, aztán elmegyek dolgozni, majd a tetoválószalonba, aztán megint találkozhatunk. Miért is ne? - Még néhány óra, és minden rendbejön. - Niall megfogta a lány kezét, elindultak fölfelé egy kőből készült csigalépcsőn.

196

- Lift nincs? - nézett körül Leslie. Az épület külseje elég jellegtelen volt, lepusztult, mint szinte minden a városban, de belül gyönyörű látványt nyújtott. Úgy tűnt, hogy a Rath-hoz hasonlóan itt is obszidián, márvány és fa helyettesíti az egyébként megszokott fémet. - Idebent tilos az acél - szólt Niall a gondolataiba merülve. A lány követte, majd megálltak egy ajtó előtt, amely túl szép volt ahhoz, hogy a hétköznapi halandók nap mint nap láthassák. A fába illesztett kövek mozaikot alkottak - nem metszett ékkövek voltak, hanem nyers kövek. Leslie kinyújtotta a kezét, nem ért hozzá, csak végigsimított fölötte a levegőben. - Csodálatos! Niall kinyitotta a mozaikajtót. A lakás belseje is mesés volt: magas, dús növények uralták a szobát; az indákkal borított mennyezetet magas oszlopok tartották; az oszlopok oldalába vájt odúkban madarak fészkeltek, amelyek most a levegőben repkedtek. - Légy üdvözölve az otthonunkban, Leslie. A fiú szavai furcsán, hivatalosan csengtek: mintha figyelmeztetés lenne, hogy Leslie helye nem itt van, s jobban tenné, ha elfutna. De még mindig érezte Niall érzéseit: a fiú boldog volt, úgy érezte, a lány megtisztelte azzal, hogy eljött, és ott volt még az a halvány érzés is, hogy valóban szereti őt. Így hát Leslie beljebb lépett a szobába, és beszívta a mindent elborító virágok nyárédes illatát. - Érezd magad otthon, amíg lefürdöm - intett egy kényelmes szék felé Niall. - Aztán készítek magunknak reggelit. Itt maradunk. Kitaláljuk, hogyan tovább.

197

A lány a válaszon gondolkodott, de úgy tűnt, a fiú inkább magának mondta ezeket. Letelepedett a kényelmes székbe, és a feje fölött repkedő madarakat figyelte. Vagy Niall-lel, vagy Iriallel kell lennem. Nem tudta biztosan, miért, de ekkor már tisztán látta. Érzései napról napra egyre jobban eltértek a normálistól, emellett egyre inkább felismerte mások érzéseit. Hallotta a saját kifogásait, amelyekkel megmagyarázta, miért nem számítanak ezek a változások, de tudta, hogy csak áltatja magát. Most különösen tisztán látta mindezt. Valami ugyanaz, ami a változásokat okozza – megakadályozza, hogy túl sokat gondolkodjon azon, miért változik meg. Az valahogy tilos. De miért kellene aggódnom? Bármi változik is meg, jól érezte magát tőle, jobban, mint már hosszú ideje - így hát csukott szemmel élvezte a bágyadtságot, amely a Niall-lel folytatott beszélgetés során öntötte el.

198

Együtt töltötték a napot: videojátékokkal játszottak, beszélgettek, vagy egyszerűen csak egymás közelében voltak. Mire Leslie-nek munkába kellett mennie, kezdett teljesen elfeledkezni a fiú aggodalmairól és elsuttogott figyelmeztetéseiről. Egyszerűen nem érezte ezeket a dolgokat. Niall aggódott - ezt megízlelhette -, de ő jól érezte magát. Az étterem ajtajában a fiú újra figyelmeztette, hogy ne menjen sehova Iriallel vagy bárki idegennel. - Rendben. - Leslie arcon csókolta. - Később találkozunk. - Szerintem nem kellene egyedül járkálnod az utcán. Érted jövök és elkísérlek Nyúlhoz, majd utána a Crow's Nestbe. - Nem kell. Megkérhetem Anit, Tisht vagy Nyulat, hogy jöjjön el értem, vagy fogok egy taxit. Megnyugtatóan a fiúra mosolygott, majd bement. Az este gyorsan elrepült. Elég nagy volt a forgalom, így szép összeggel gyarapíthatta a táskájában lapuló pénzt. A műszak végén elszámolt, és elindult a tetoválószalonba. Szinte szédült: végre elkészül a

199

tetoválása, és újra találkozik Niall-lel. Régóta nem alakultak már ilyen jól a dolgai. Amikor belépett a tetoválószalonba, az eladótérrel szomszédos helyiségek ajtaja már zárva volt, egy kivételével. - Zárva vagyunk - hallatszott az egyetlen nyitott szoba felől Nyúl hangja. - Én vagyok az, Leslie - felelte a lány, és belépett. Nyúl a székén ült; arcáról nem sok mindent lehetett leolvasni. - Még mindig meggondolhatod magad. Készíthetünk valami mást... - Félig kész és változtassunk rajta? - Leslie rosszalló pillantást vetett a fiúra. - Ez butaság. Őszinte leszek, Nyúl: a munkád gyönyörű. Soha nem hittem volna, hogy bizonytalan vagy. - Nem erről van szó... - Hát akkor miről? - Csak azt akarom, hogy boldog légy, Les. - A fiú megsimogatta a kecskeszakállát. A lány még soha nem látta ilyen idegesnek. - Akkor fejezd be a tetoválásom - kérte halkan a lány. Kibújt a blúzából. - Ne legyél ilyen. Ezt már megbeszéltük. A fiú kifejezéstelen arccal a szék felé intett. - A te döntésed. Nem lesz semmi baj... Azt akarom, hogy minden rendben legyen. Leslie vigyorogva leült, és Nyúl felé fordította a hátát. - És rendben is lesz. Az én tetoválásom lesz a legszebb, legtökéletesebb műalkotás - az én döntésem, az

200

én bőröm. Hogyan fordulhatna elő, hogy valami nincs rendben? Nyúl nem válaszolt, de gyakran volt hallgatag, miközben előkészítette a kellékeket. Ez aprólékos folyamat. Leslie jól érezte magát tőle; tudta, hogy a fiú törődik a vendégei biztonságával. Nem minden tetoválóművész ilyen lelkiismeretes. Hátrapillantott, és látta, hogy a fiú kinyit egy furcsa üveget. - Az mi? - A tintád - felelte Nyúl, de nem nézett a lányra. Leslie a barna üvegre meredt: egy pillanatra meg mert volna esküdni rá, hogy apró fekete füstnyelvek táncoltak az üveg nyakánál. - Gyönyörű, olyan, mint a palackozott árnyék. - Igazad van. - Nyúl futó pillantást vetett felé; arca még soha nem volt ilyen kifürkészhetetlen. - Ha nem lennék oda annyira az árnyakért, akkor ezt nem csinálnám. - A tetoválásra gondolsz? Nyúl felemelte az üveget, és egy sor tartóba öntött belőle. Némelyik alján már csillogott valamiféle kristályos folyadék. Mindegyikbe öntött egy keveset, és a félhomályban úgy tűnt, mintha a tinta eltérő sötétségű részekre különült volna el. Apró fekete könnyek, amelyeket mintha a szakadékból merítettek volna. Leslie megrázta a fejét. Túl sok, különös esemény történik, azoktól támadnak ilyen furcsa gondolataim. - A másik benne lévő folyadéktól változik meg a színe? Mint amikor összekeveredik két tinta? - Olyan keveréket készítek, amilyen a tetoválásodhoz kell. Fordulj meg - intett neki Nyúl.

201

Leslie engedelmesen hátat fordított. A fiú letörölte a bőrét, ő pedig várakozóan lehunyta a szemét. Hamarosan felzúgott a gép, és Leslie megérezte a tűket a testén. Alig szúrták át a bőre felszínét, mégis mindent megváltoztattak. A világ elmosódott, majd kiélesedett; csukott szemhéja mögött színvirágok nyíltak. Egyre nőtt a sötétség, majd több ezer árnyalatra hasadt szét. Ezek mindegyike egy-egy érzés volt, amelyet lenyelhetett és élvezhetett. Ezek az érzelmek fogják éltetni, ezek teszik mindannyiukat erősebbé. Táplálnak bennünket, megmentenek bennünket, a testet a lélekért. A gondolatai és a rajta áthullámzó, majd tovatűnő érzelmek összekeveredtek, mint egy álom részletei ébredés után. Megragadta ezeket az érzelmeket, hogy ne tűnhessenek el, és igyekezett azonosítani őket. Ezek nem csak az ő érzései voltak: megízlelhette az utcán járó idegenek vágyódását, a félelem és az aggodalom, a bujaság és a düh keverékét. Aztán annyira bizarr vágyak öntötték el, hogy meg sem tudta őket nevezni. De szinte abban a pillanatban, ahogy ezek az érzések megérintették, mindegyik tovaröppent: csigavonalban távoztak egy fonalon át, amely valahova a sötétségbe vezetett, a szakadékba, ahonnan a bőrébe juttatott tinta származott. Irial nyugtalan álomba merült. Érezte, ahogy a lány - az ő Leslie-je - minden egyes tűszúrással egyre közelebb kerül hozzá: összefonódik a sorsuk, a lány az övé lesz, sokkal jobban, mint bármelyik tündére valaha, jobban, mint eddig bárki. Olyan volt, mintha a tetoválótűk Irial szívét, tüdejét és szemét szúrták volna át. A lány ott volt az ő vérében, ahogy az ő vére is Leslie

202

bőre alá került. Érezte a lány kedvességét, szenvedélyét, erejét és szerelem iránti vágyát. Érezte a sebezhetőségét és a reményeit - kényeztetni és szeretni akarta a lányt. Egyáltalán nem való a Sötét Udvar királyához, hogy ilyen gyengéd érzéseket tápláljon valaki iránt. Ha tudtam volna, akkor is beleegyezem? Azt akarta mondani magának, hogy nem, de a tündérei biztonsága érdekében már sokkal rosszabb dolgokba is belement. Rémálmaiban Leslie volt az a lány, akit végigvitt az utcán. Az ő Leslie-jének a sebeiből patakzott a vér. Lassan kezdett kitisztulni azoknak a férfiaknak az arca, akik ezt tették vele. Nem tudta biztosan, mi a valóságos, és mi az, amit a félelem torzít el. De a lány elmondaná neki. Ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, megismerné az emlékeit. Megnyugtatná Leslie-t - és megölné azokat, akik bántották. A lány erősebbé tenné, emberi érzelmekkel táplálná, amelyekhez nem jutna hozzá nélküle. És Irial megtanulná eltitkolni, hogy hirtelen milyen sokat jelent neki a lány, milyen undorítóan halandónak érzi magát. Mit tettél velem Leslie? Ahogy rádöbbent újonnan támadt gyengeségére, felnevetett: megerősödik, hogy vezethesse a sötét tündéreket, de ezzel egyidejűleg jobban eltávolodik a Sötét Udvartól, mint eddig bármikor. Mit tettem? Ahogy Leslie ott ült - csukott szemmel, várakozva -, újra megütötte a fülét az a nevetés, de most nem zavarta. Jó érzés volt, szinte várta. Elmosolyodott. - Kellemes nevetés. - Ne mozogj - emlékeztette Nyúl.

203

A fiú újra munkához látott; a gép zúgása felerősödött, mintha megváltozott volna a lány hallása. Leslie felsóhajtott és egy pillanatra szinte látta azokat a fekete szemeket, amelyeket Nyúl éppen a hátára tetovált de úgy tűnt, mintha azok a szemek a szobán túlról néznének rá, olyan közelről, hogy elgondolkodott: vajon akkor is látná őket, ha kinyitna a szemét? Észrevette, hogy elhallgatott a gép duruzsolása, de nem igazán tudta kinyitni a szemét. Nyúl ismét letörölte a hátát. Most aludj! Csak egy suttogás volt, de szinte biztosra vette, hogy nem képzelődik: valaki beszél hozzá - de nem Nyúl. Akkor meg ki? És a láthatatlan beszélő válaszolt. Tudod, ki vagyok, Leslie. Lehet, hogy még nem tetszik a válasz, de ismersz engem, kedvesem. A lány hallotta, hogy Nyúl feltépi a kötszeres csomagot és érezte, hogy bekötözi a tetoválását. - Csak pihenj egy pár percet, Leslie! - mormolta Nyúl. Segített neki felállni, majd a székhez kísérte, amelynek a támláját vízszintesen hátradöntötte. - Rögtön visszajövök. Hallgass Nyuszifiúra! Fel kell ébrednem, és nem lenne jó, ha te is ébren lennél. Bízz bennem, kedvesem! Biztonságban akarlak tudni. - Kire hallgassak?! - Te erős vagy, Leslie. Ezt ne felejtsd el! Erősebb vagy, mint gondolnád - szólt Nyúl, és egy takarót terített a lányra. - Néhány perc múlva visszajövök. Csak pihenj! A lánynak nem maradt sok választása: hirtelen jobban kimerült, mint eddig életében bármikor.

204

- De csak pár percet. Aztán elmegyek táncolni.

205

Irial arra ébredt, hogy ajka félig sikolyra nyílik. Még mindig Nyúl székében ült, de már nem volt megkötözve. Vörös hurkák képződtek a karján és a lábán, ahol a pántok korábban leszorították. A karjába vezetett cső helye véraláfutásos volt. Megpróbált felülni, de hirtelen fájdalom söpört végig az egész testén. Ani a szájára szorította az ajkát: elfojtotta a fiú sikolyát, majd az utána következőket. Amikor a lány hátrahúzódott - ajkai vérvörösek voltak, pupillája kitágult, arca kipirosodott -, Irial tátott szájjal bámult rá. A félvérek nem táplálkoznak tündérekből, nem képesek rá. Halandó vérük legyőzi a legtöbb tündéri vonásukat. Ezt a képességet soha nem öröklik. Még több probléma. - Hogyan...? - kérdezte Irial. A lány vállat vont. - Ani, nem maradhatsz itt, ha így... - Táplálkozom? - fejezte be a mondatot a lány egy gonosz és ragadozó mosoly kíséretében. Ebben teljesen Gabrielre ütött.

206

- Igen, úgy, mint az apád. Nem csoda, hogy Nyúlnak olyan sok gondja van veled. - Irial kényszerítette magát, hogy összpontosítson és előbb Anival foglalkozzon, s csak utána menjen el megkeresni Leslie-t. Leslie még nem áll készen a beszélgetésünkre. Nem itt. Nem akkor, amikor ilyen gyenge vagyok. - Tudtad, hogy a fájdalmad olyan ízű, mint a gyümölcsös fagylalt? - Ani megnyalta az ajkát. Cseresznyés, extra adag cukorral. - Mi a helyzet Tish-sel? - Irial felvette az inget, amelyet a lány odanyújtott neki. Először az üzlet. Aztán Leslie. Ő valahogy már nem tartozott az elintézendő dolgok közé. - Ő nem képes rá, csak én - hajolt közelebb a lány. - Megízlelhetlek még egyszer? Azzal Irial állába mélyesztette éles szemfogait, harapása nyomán vér serkent. Irial sóhajtva tolta el magától. Gabriel lányát nem fegyelmezhetem meg erőszakkal. - Vérrel és könnyel készült tetoválások nélkül is magamba tudom szívni a halandók érzéseit. Egyedül is megy - sóhajtott fel álmodozva Ani. - Ha hömpölyögnek, az olyan, mintha szivárványt szívnék magamba. Nagy, édes szivárványokat. - És a halandók? Ani a fiúnak dőlt. - Ha találok egy erőset, akkor minden rendben. Csak akkor bolondulnak meg, amikor rosszul választok. Nem sokban különbözik attól, amit te csinálsz, ugye? Lehuppant a fiú mellé. - Ő jól van. Mármint Leslie. Pihen, meg minden.

207

- Nyúl! - üvöltötte Irial, majd gondolatban üzenetet küldött Gabrielnek. Egy időre magukkal kell vinniük Anit. - Mit művelt? - hajolt be az ajtón Nyúl. - Érzelmekkel táplálkozott. Nyúl bólintott. - Eszembe is jutott, hogy talán ezért... - Eszedbe jutott? Miért nem szóltál? Miért nem figyelmeztettél? Megsérülhetett volna, bajba kerülhetett volna - meredt rá Irial. - A segítségével elkerülhettük volna, hogy... Nem fejezte be a mondatot. Ismeretlen pánik szorította össze a gyomrát arra a gondolatra, hogy még azelőtt talál rá Anira, hogy megismeri Leslie-t. Itt van most egy félmegoldás, amire túl későn jött rá, és ő ennek perverz módon örült. Nyúl nyugodtan, óvatosan állt mellette. Irial nem osztozott ezekben az érzésekben. -Ő a testvérem, Iri. Nem akartam, hogy kísérletezz vele, hiszen volt egy terved, amely lehet, hogy beválik. Ani a bátyját megkerülve megpróbált elosonni. Nyúl felnyalábolta, és eltartotta magától, mintha a lány egy kis vadállat lenne, de ugyanolyan szeretettel nézett rá, mint amikor megszületett. Nyúl szándékosan témát váltott. - Leslie most megy el. Irial el akarta rejteni, mennyire összezavarodott a Leslie iránt táplált érzéseitől, így hát Anira koncentrált, aki a levegőben rugdosott a lábával és kuncogott. - Ani nem maradhat itt - mondta.

208

- Tudom. - Nyúl megcsókolta a húga homlokát. Apának meggyűlik majd vele a baja - tette hozzá csillogó szemmel. Irial bőre bizsergett: megérezte a Kutyák közeledtét és a nyomukban járó rettegést, amely megnyugtatóan simított végig rajta. A kinti tündérek nem a sajátjai, hanem a nyártündérek - összehúzták magukat, amikor a Kutyák elhaladtak mellettük. Irial magába szívta a rémületet, amelyet a sötét tündérek váltottak ki. - Apu! - visított Ani rúgkapálva. A Kutyák a vezetőjük kivételével odakint maradtak. Gabriel odabólintott Nyúlnak. - Szia, kölyök. Nyúl a szemét forgatta, és Irialhez fordult. - Hamarosan Leslie után kellene menned. Apu elbír Anival. - Vigyorgott, s minden porcikájáról üvöltött, hogy ő Ani testvére. - Ami azt illeti, először összekészítem a táskáját, hogy meglegyen, mire indultok. - Addig is ne engedd Anit erre mászkálni - szólt Irial, s nem vett tudomást a Gabriel arcán átsuhanó pánikról. Miután Nyúl kivitte a kuncogó húgát, Irial beavatta Gabrielt a legfrissebb fejleményekbe. - Mit csináljak vele? - Gabriel, a világ egyik legfélelmetesebb teremtményeinek a vezetője, most határozottan ijedtnek tűnt. - Hogyan... Ő egy lány, Irial. A lányoknak nincsenek eltérő igényeik? - Nem lehet rosszabb, mint te voltál fiatalkorodban. Kérj tanácsot az egyik nőstény Kutyádtól. - A Sötét Király a lehető legtöbbet szívott magába a Kutya vegyes érzéseiből: Gabrielt elöntötte a pánik,

209

izgatott volt, és dagadt a keble a büszkeségtől. Irialnek meg kellett erősödnie, mielőtt elmegy megkeresni Lesliet: elég jól kellett laknia ahhoz, hogy ne szívjon magába már most túl sok emberi érzelmet a lányon keresztül. Előbb hadd szokjon hozzám, előbb beszélgessünk. Aggódott a halandójáért. Ha a tetoválás elkészítése során a többi sötét tündér megérezte is a király gyengeségét, nem árulták el. Gabriel még mindig beszélt, s Irial kényszerítette magát, hogy odafigyeljen rá. ...egyszerűen nem mutatnak jó példát a kölykeimnek. Láttad őket mostanában? Chela és a kölykei szinte lemészárolták Sorcha udvarának képviselőit a múlt holdban. - Hónapban, Gabriel. A múlt hónapban. Gabriel csak legyintett, egyáltalán nem félt a királyától. - Túl durvák Ani számára. Ő olyan aprócska. Elkezdett fel-alá járkálni, miközben tovább locsogott a nőstény kutyákról. Tényleg vadak voltak, de Irial nem ellenzett semmit, ami távol tartotta tőle Sorcha tündéreit. - Tud Ani futni? - Gabriel büszke érzelemkitörése szinte fojtogatóan édes volt. Irial csukott szemmel megízlelte az édes, narancsízű érzéseket. - Kérdezd meg tőle. - Előbb tehetek még érted valamit? - Gabriel elhallgatott, olyan mozdulatlan volt, mint a kitörni készülő vihar.

210

- Nem, csak vidd haza Anit. Kérd el Nyúl telefonszámát, hogy elérd, ha tanácsra van szükséged a lányoddal kapcsolatban. Gabriel vicsorított, de csak egyszer. Irial haragosan nézett rá, s megkönnyebbült, hogy ismerős problémával kell foglalkoznia: Gabriel büszkeségével. - Ő nevelte fel. Te nem ismered Anit. Kérd el azt a számot. A Kutya arckifejezése láttán mindenkinek megfagyott a vér az ereiben, tündéreknek és halandóknak egyaránt. Ellenkezett Gabriel ösztöneivel, hogy parancsokat fogadjon el, még a saját királyától is. - Ha nem lesz rá szükséged, rendben, de maradjanak kapcsolatban. Saját falkát alkotnak - tette hozzá valamivel enyhébb hangon Irial. Gabriel egy kicsit meghajolt. - Kell még valaki, hogy megerősödj? Irial kezet nyújtott a Kutyának, aki szemmel láthatóan ismét csak kényelmetlenül érezte magát. - Miután veled találkoztam? Miért? Gabriel kihúzta magát. - Akkor megyek a kölyökért. A lányom... - újra összekuszálódtak az érzelmei - ...csak az egyikükről van szó, ugye? Irial elfojtotta a mosolyát. - Igen, csak Aniról. - Akkor jó. Megyek érte. - Ne felejts el köszönni Tishnek is - emlékeztette Irial. - Aztán küldd ide hozzám. Dolgunk van, elmegyünk.

211

Meg kell találnom Leslie-t. Az én Leslie-met, a megváltómat, az árnyleányomat... ő az enyém. Mély levegőt vett, és örömmel vette tudomásul, hogy pontosan tudja, hol a lány. Ha igyekezett, láthatta is. Leslie már elindult: biztos léptekkel sétált az utcán, ajkán a legelbűvölőbb mosollyal, amelyet valaha is látott. Hamarosan. Hamarosan ott leszek. Ujjaival végigszántott a haján, hátrafésülte, s ellenőrizte, hogy nem véres-e az inge. Nem volt az, de a nadrágja nem festett valami jól. Kinyitotta az ajtót, és elkiáltotta magát: - Tish! Öt perc múlva indulunk! Megkereste a táskáját. Ha így lát meg a halandóm... véresen, az nem a legjobb módja annak, hogy elbűvöljem.

212

Leslie megmagyarázhatatlan kényszert érzett, hogy mozogjon. Bőre feszült, bizsergett. Hátranyúlt, és letépte a kötést, amelyet Nyúl tett a tetoválására. A kötés nedves volt, de nem vér áztatta, hanem plazma- és tintafoltok. Blúza nyirkos bőréhez tapadt, valószínűleg átázott, de nem bírta volna elviselni, hogy a gyönyörű tetoválása rejtve maradjon. A kukába dobta a kötést, és a Crofter Avenue-n a Crow's Nest felé tartott. Maga elé vigyorgott, amikor meglátta a klub vörös neonfényeit. Néhány fickó őgyelgett az épület melletti árnyas sikátorban, amely lerövidítette az utat a vasúti pályaudvarra, bár a legtöbben dohányozni jártak ide. Ahogy közeledett, látta, hogy az egyik alak megüti a másikat. Elmosolyodott, kellemes adrenalinlöketet érzett, amikor azok ketten nyíltan püfölni kezdték egymást. A klub bejáratánál Glenn, a kidobóember állította meg. A vörös neonfényben megcsillantak a piercingek az arcán, ahogy szemügyre vette a sikátorban verekedő alakokat. Megrázta a fejét, majd a lány felé fordult. - Ma este öt dollár a beugró.

213

- Legalább idekint bunyóznak. - Leslie előhúzott egy gyűrött bankjegyet a zsebéből, és kinyújtotta a kezét a pecséthez. - Kint is maradnak - vigyorgott Glenn. - Lehet, hogy újabban vonzod a bajt? Leslie felnevetett, de magában azon gondolkodott, vajon igaza van-e a fiúnak. Aztán meghallotta, hogy a klubban az énekes szinte visítva énekel, és megrándult az arca. - Nem úgy hangzik, mintha megérné. - Rosszabb is lehetne. - Glenn a dobozba tette a pénzt, és hátradőlt a széken. Egy percig a gitárzenét hallgatták, majd a kidobóember újra elvigyorodott. Vagy mégsem. - Van már itt valaki, akit ismerek? - Leslie nem látott messze a tömegben. - Seth és Ash hátul vannak a falnál. - Glenn a klub legsötétebb része felé intett az állával. - Keenan is velük van? - Igen, ő is itt van. - Glenn rosszallóan nézett, de mást nem mondott. Kinyílt az ajtó Leslie mögött. Glenn az újonnan érkezett vendég felé fordult. - Tíz dollár lesz. - Infláció? - hajolt oda hozzá Leslie. - Nem. A kidobóember kiváltsága. - A fiú szája ferde mosolyra húzódott. A lány megrázta a fejét. Elindult, de Glenn az egyik karjára tette a kezét. - Vigyázz magadra! Ma éjjel fura fazonok járják a várost. - A fiú a zsúfolt teremre pillantott. A megszokott ismerős arcok közé sok idegen arc vegyült. Talán ezért

214

verekedtek odakint, talán itt is kezdenek megjelenni a bandák. Nem. Különös gondolata támadt, valahogy megsejtette, hogy a verekedéseknek őhozzá van közük. Persze nem körülötte forog a világ, de úgy érezte, igaza van. Vagy kezdek megbolondulni. - Minden rendben? - Glenn felemelte a hangját, hogy túlkiabálja a növekvő hangzavart. A lány megérezte, hogy valami felé hullámzik a fiúból: védelmező ösztön. - Szólhatok Timnek, hogy figyelje az ajtót, és... - Nem kell, minden oké. - Leslie nem volt ideges: ma este nem, már nem. Keze a blúza alatt rejtőzködő tetoválásra siklott. - De azért köszi. A tömegen átvágva Seth és Aislinn felé igyekezett, akik külön széken ültek, de a lehető legközelebb egymáshoz. - Szia! - nézett fel Aislinn. Seth bólintott, és jelentőségteljes pillantást vetett Aislinnre, majd Leslie-re. - Beszélnetek kellene. - Persze. - Leslie leült a székre, amelyet Seth tolt oda neki, és Aislinn felé hajolt. - Seth szerint akarsz valamit mondani. Megosztod velem a titkaitokat. - Sajnálom, hogy eddig nem beszéltem róla, de nem akartam, hogy bajod essen. - Aislinn az ajkába harapott. - Amikor hallottam Renről... - Ne! - szakította félbe Leslie. Várta, hogy pánikba essen, de alig érzett valamit. - Jól van, ismered a titkaimat. Felfogtam.

215

- Igazad van. - Aislinn nagy levegőt vett, majd támogatást keresve Sethre pillantott. Keenan közeledett az asztaluk felé. Aislinn-nek és Sethnek kólát hozott, magának pedig egy pohár bort. Átadta az italokat a fiúnak, majd Leslie felé fordult. - Niall még nincs itt. Mit hozhatok neked? - Semmit. - Nem volt nála sok készpénz, s kellemetlen lett volna, hogy bármit is elfogadjon Keenantől, különösen a tegnap este történtek óta. Keenan egy pillanatig haragosan szemlélte a tömeget, amely elválasztotta a bártól. - Kólát? Teát? Vizet? - Semmit. - Szeretnél... - Semmit - szakította félbe erélyesen Leslie. Felállt. El kell mennie Keenan közeléből. Most. - Majd ha kitaláltad, mit akarsz mondani, keress meg - szólt oda Aislinn-nek. De Keenan közelebb húzódott: Aislinn és Leslie közé állt. El a fiú közeléből. Veszélyes. Ellenség. Nem tartozik közénk. Leslie a tömegre bámult. Igaz, hogy a zenekar szörnyen játszott, de mozogni akart, kitombolni magát, elégetni azt az energiát, amely a tetoválás elkészülte óta halmozódott fel benne. - Beszélnünk kell, Leslie - mondta komolyan és aggódva Aislinn. Leslie kényszerítette magát, hogy a barátnőjére nézzen. - Rendben. A táncparketten megtalálsz, ha készen állsz a beszélgetésre.

216

Ellépett az asztaltól; egyre erősödő sürgetést érzett, hogy elfusson, hogy elmenjen Keenan közeléből. Beleremegett a keze, ahogy megpróbált nyugodt maradni. - Leslie, állj meg! - Keenan megragadta a lány blúzának alját. - Mit művelsz? - Aislinn megragadta a fiú csuklóját, de nem tudta elhúzni Leslie-től. Keenan Leslie csípőjére tette a másik kezét, és elfordította a lányt. Felemelte a blúzát: Aislinn és a közelben állók megpillanthatták Leslie hátát. - Nézzétek! Aislinn levegő után kapott. - Mit tettél, Les? - Tetováltattam magam. Tudtál róla. - Leslie kirántotta magát Keenan kezéből. - Sok ember teszi ugyanezt. Talán az idióta barátodat kellene megkérdezned, hogy ő mit csinál. Nem szeretem, ha úgy bánnak velem, mint... - Nem tudja, Aislinn. - Keenan hangja különösen gyengéden csengett: olyan megnyugtatóan simogatta, mint egy meleg szellő. De Leslie érezte, hogy haragja a fiú minden egyes kimondott szavával csak egyre nő. Ez a düh nem mulandó, nem száll el. Veszély. Veszélyt jelent számunkra. Leslie megdermedt. Számunkra? Keenan közelebb lépett hozzá; nem tűnt emberinek. A klub fényeiben úgy ragyogott, mint egy életre kelt arany képmás. Követelte, hogy mondja meg, ki tette; hangja perzselte a lány bőrét.

217

Leslie összefonta a karját a mellkasa előtt, félig átölelte magát, s nem engedelmeskedett a sürgető késztetésnek, hogy elfusson. Félelme vetekedett a dühével, de oldalra biccentette a fejét, és haragosan Keenanre meredt. - Miért? Akarsz egyet? - Mondd meg! - Keenan olyan ragadozó pillantást vetett rá, hogy Leslie érezte, összeszorul a gyomra félelmében. Ijesztő tekintet volt, de senki más nem látta: Aislinn és Seth őt figyelte, nem Keenant. Elege lett ebből. Haragja és félelme ismét elmúlt; olyan kegyetlenül mosolygott, ami még őt is meglepte. - Félre, Keenan! Nekem te nem parancsolsz! Sem most, sem a jövőben. Ne állj az utamba, királyocska! Királyocska? Ezek nem Leslie szavai voltak. Nem volt semmi értelmük, de jobban érezte magát, hogy kimondta őket. Otthagyta a többieket, és átverekedte magát a tömegen a színpad elejéig. Úgy érezte, keres valakit: azt, aki mindent jobbá tesz. Hol vagy? Egyre csak ez a kérdés ismétlődött a fejében, bizonyára hangosan is kimondta. - Itt vagyok. A lány oda sem fordult, anélkül is tudta, ki az. - Irial. - Hogy érzed magad ma este, kedvesem? - Rettenetesen dühös vagyok. És te? - Leslie a fiú felé fordult, és tetőtől talpig végigmérte, éppúgy, ahogy a fiú tette a Rathban. Irial jól nézett ki: mint egy öltönybe bújt ördög. Puha bőrcsizmájától kezdve a selyemingjéig pompásan nézett ki, de a csinos csomagolás még nem elég, hogy megbocsássa neki a múltkori, kissé erőszakos

218

viselkedését. Leslie összeszedte az összes haragját, zavarát és félelmét, majd egyenesen a fiú szemébe nézett. - Nem tettél rám nagy benyomást, és nem érdekelsz. - Hazudsz - mosolygott rá Irial, és végigfuttatta az ujját a lány csuklóján. Mély levegőt vett, mintha megpróbálna belélegezni és fogva tartani egy illékony illatot, majd hirtelen nyugalom öntötte el a lányt. Nem félt, nem aggódott, semmi ilyet nem érzett, pedig kellett volna. Helyette olyan érzése támadt, mintha valami kibontakozna a belsejében, mintha egy árnyas alak kinyújtózkodna és a bőre alá kúszna. Szeme kezdett lecsukódni, szíve egyenetlenül kalapált. Nem! Egy lépést hátrált. - El kell menned. - És hagyjalak magadra? - rázta meg a fejét Irial. Miért tenném? Vigyázok rád, amikor a királyocska egy pillanat múlva erre jön. Az a fiú púp a hátamon. - Randim van - válaszolta a lány, bár nem volt biztos benne, hogy az mennyire lenne most jó ötlet. Erre koncentrálj! Niall Keenannel él, az őrzője, de a gondolat, hogy találkozzon Keenannel, most arra ösztökélte a lányt, hogy üssön. Aztán valami derengeni kezdett, és Leslie megdermedt. - Királyocska? - A fiú. De ne is beszéljünk róla. - Irial megfogta a kezét. Táncolj velem, Leslie! Ígérem, hogy jól viselkedem. Sőt, illedelmesen. Élvezzük ki a pillanatot, mielőtt az üzlet közbeszól. Egyszerűen csak itt kellene hagynom. De nem tetszett neki a gondolat. Mindenki figyelmeztette, hogy a

219

fiú csak bajt hoz rá, de őt nem ijesztette meg, most nem. Keenan volt az, aki megijesztette. Irial társaságát helyesnek és magától értetődőnek érezte. Nem mozdult, nem is válaszolt. - Gyerünk, Leslie! Tényleg ellenezné Niall, ha táncolnánk egyet? - A lány még soha nem hallott ennél csábítóbb hangot. - S ami még fontosabb, te bánnád? - Kellene. - De Leslie mégsem bánta. Gyorsan megadta magát a sürgető érzésnek: lehunyta a szemét, hogy ne érezze az eksztázist, amely kezdte megremegtetni a testét. - Vedd bocsánatkérésnek. Megijesztettelek a Rathban, ugye? - Irial hívogató hangja egyre jobban megnyugtatta a lányt. - Csak egy tánc, aztán leülünk és beszélgetünk. Udvariasan, tartózkodóan viselkedem majd, hacsak nem akarod másképp. Leslie imbolyogva közeledett felé, ahogy a kígyó, amikor meghallja a kígyóbűvölő dalát. Irial átölelte. A még mindig pörgős zene őrült tomboláshoz illett volna, de úgy tűnt, Irial észre sem veszi. - Látod, kedvesem? Mi a rossz ebben, hm? Táncoltak, és Leslie nem érezte, hogy csapdába esett volna. Szédült, de magabiztos volt. Amikor véget ért a zeneszám, ellépett a fiútól. Irial mellette maradt, de nem érintette meg. A terem legsötétebb zugában szerzett két üveg vizet egy pincérnőtől. - Hogy érzed magad most, hogy Nyuszifiú végzett? - Úgy állt, hogy elválassza a lányt a klub többi részétől. Leslie kinyitotta az üveget, és a falnak dőlve élvezte a bőre alatt dübörgő zenét.

220

- Hogy mi? Irial lassan felé nyúlt. Jobb keze végigsiklott a lány blúzán, felfelé a gerincén, majd megpihent a puha bőrén. - A tetoválásunk. - A mi tetoválásunk? A fiú közelebb hajolt hozzá. - Tudom, hogy hallottál és láttad, ahogy figyellek, amikor Nyúl a finom bőrödre rajzolt - suttogta. Ujjait a tetoválásra szorította, mire Leslie arca fájdalmasan összerándult. A lány szíve zakatolt, mintha órák óta futna, mintha a rémálmaiban látott alakok megjelentek volna a teremben. Hazudik. Őrült... Ő... nem. Igaznak érezte Irial szavainak ízét. Ahogy kezdte felfogni őket, igaznak tűntek. - Éreztem minden egyes tűszúrást, amely egyre közelebb hozott bennünket egymáshoz. Az én szemem díszíti a testedet, Leslie. Az én lényegem él benned, kedvesem. - Irial hátrahajolt, hogy a lány a szemébe nézhessen. - Te vagy az én megváltóm, az Árnyleányom, a lakomám. Csak az enyém. Leslie félig lecsúszott a fal mentén, és ha a fiú nem húzza fel, a földön kötött volna ki. - A rettegést, amelyet most érzel... - Irial halkan beszélt, közel hajolt a lány szájához. - El tudom mulasztani, csak így egyszerűen. Miközben ezt mondta, levegőt vett, és a lány tökéletesen megnyugodott, mintha semmiségekről beszélgettek volna. Agya nem fogta fel - nem is akarta megérteni Irial szavait. Aztán tisztán látta: az elmúlt néhány nap különös

221

eseményei vezettek idáig. A fiú okozta a változásokat. Miatta... nem stimmel velem valami. - Lehetetlen - mondta a fiúnak is, és önmagának is. - Te választottál engem. Nyúl figyelmeztetett téged, hogy meg fogsz változni. - Akkor tehát ő rajzolta a szemedet, balszerencsémre. - Leslie oldalra csúszott, és egy kicsit eltávolodott Irialtől. - Ez nem jelent semmit. Ez csak tinta. Irial egy kecses mozdulattal arra a helyre támaszkodott, ahol az előbb még a lány állt, s most egymás mellé kerültek. Nem nézett Leslie-re, a táncosokat figyelte. - Nem hiszed el, de tudod, hogy igaz. Valahol belül máshogy érzed magad. Tudom, ahogy azt is tudom, hogy Niallt várod, és azt reméled, hogy ez alkalommal behúz nekem egyet. Leslie a fiú felé fordult. - Micsoda? - Nem fog megütni. Nem teheti. Csak néhányan érinthetnek meg, és ő nem tartozik közéjük. De... - Irial nagy levegőt vett, és hosszan felsóhajtott, amellyel meglebegtette a lány finom hajszálait. - ...tetszik, hogy ezt kívánod. Egészséges érzések: düh, rémület, félelem, egy csipetnyi bűnös csábítás. Finomak. A fiú felnevetett, s a füstös hang úgy kavargott a lány körül, mint a testet öltött árnyak, mint azok az árnyékok, amelyek a képzeletében a tintásüveg felett lebegtek a tetoválószalonban - nem képzelte, tényleg látta őket. Leslie odanézett, s árnyakat látott átsuhanni a termen: a táncoló emberek irányából szálltak felé,

222

kinyújtóztak, mintha lenne kezük és meg akarnák simogatni a bőrét - de ő nem igazán vágyott erre. Vagy mégis? Megnyalta az ajkát, mézíze volt vágyakozás-, és ellökte magát a faltól. Az árnyak által körülölelt testek között Keenan, Aislinn és Seth közeledett feléjük. Egyikük sem tűnt boldognak, de Seth aggódó arckifejezése volt az, ami elbizonytalanította. Az árnyakhoz hasonlóan őket sem akarta a közelében tudni. A Keenan iránt érzett haragja fellángolt, felért azzal a sós dühfelhővel, amely a fiú előtt haladt, mint a tenger felől felszálló köd. Irial a karjába perdítette a lányt. A pillantásától Leslie megremegett a vágytól. - Mmm, ez finom... - Irial gyengéden homlokon csókolta Leslie-t -, de most van egy kis elintéznivalóm. Erre hamarosan rengeteg időnk lesz még. A lány ellépett tőle, a tömeg felé botladozott. Keenan elkapta, de közben le sem vette a tekintetét Irialről. A fiú szorításától Leslie-ben még jobban fellángolt a harag; nem hitte, hogy képes ennyire dühös lenni. Ereiben só váltotta fel a vért. - Ne nyúlj hozzám - sziszegte a lány. - Soha ne érints meg, királyocska! - Sajnálom, Les. Annyira sajnálom - suttogta Aislinn. Egy pillanatra úgy tűnt, arany könnycseppek gördülnek végig az arcán, majd elfordult. - Seth? - Vigyázok rá. - Seth elhúzta Leslie-t Keenantől, és védelmezően átölelte. - Menjünk, Les! Keenan Seth vállára tette a kezét. - Vidd el Niallhez! - Nem megyek sehova - közölte az összegyűlt kis társasággal Leslie. - Nem tudom, mi folyik itt, de én...

223

- Menj haza. Ott nagyobb biztonságban leszel ettől a gyülevész népségtől. - Irial ismét levegőt vett, s a lány tényleg azt gondolta: látja, ahogy az árnyak a fiú felé kúsznak azon a sötét kanyargó indán át, amely az ő bőréből nőtt ki és ott vibrált közöttük a levegőben. A levelek helyén tollak meredeztek. Amikor ez az árnyékinda már nem mozdult, Leslie hirtelen újra nyugodtnak érezte magát, béke és nyugalom szállta meg. És már nem akart ott maradni. Szó nélkül hátat fordított, és elment.

224

Irial figyelte, ahogy Leslie elsétál a Nyárkirálynő halandójával. Vajon mit mond majd a lánynak? Nem igazán volt jelentősége, a lány már az övé volt. Bármit mondjanak vagy tegyenek is, ezen már nem változtathatnak. - Ha bárki megpróbálja őt elvenni tőlem, ha bárki megpróbál közénk állni... - Irial most Keenanről a Nyárkirálynőre nézett. - Te megérted, ugye? Aislinn vonakodott válaszolni. - Aislinn? - Keenan megfogta a kezét. A lány egyiküknek sem válaszolt. - Ő a barátom. Leslie nem egyszerűen csak egy halandó, hanem a barátom. Tennem kellett volna valamit, amikor megláttalak az étteremben. - Nem tehettél volna semmit. Akkor már az enyém volt. Azért mentem oda. - Irial kinyújtotta a kezét, mintha megérintené a lány napbarnított arcát. - Mit tennél meg azért, hogy biztonságban tudd Sethet, a halandódat? - suttogta. - Bármit. - Pontosan. Úgyhogy ne próbáld meg elszakítani tőlem Leslie-t. A te kis királyocskád biztos elmesélte, ki

225

kötötte meg az erejét, ugye? - Irial azt várta, hogy aggodalom, düh és kétségbeesés áramlik majd felé, de meglepődve tapasztalta, hogy a Nyárkirálynő jól uralja az érzéseit. Aislinn felszegte a fejét - mozdulata Gabriel lányaira vallott. - Igen, elmondta. A lány előrelépett. Keenan nem mozdult, hogy visszatartsa. Helyette magabiztosan figyelte, érzelmei elcsitultak. A Nyárkirálynő hagyta, hogy egy csepp napfény kússzon a hangjába, egy kis emlékeztető, hogy ki ő és mire képes. Olyan közel állt Irialhez, hogy leheletének sivatagi forrósága a Sötét Király arcát perzselte. - Ne fenyegess! - suttogta Aislinn. Irial feltartotta a kezét. - Nem én kezdem a vitákat. Nekem itt dolgom van: Leslie már az én dolgom. - Kellemetlenül érezte magát, hogy így beszél a lányról, az ő Leslie-jéről, az ő sebezhető halandójáról, így hát témát váltott. Gondoltam, tiszteletem teszem, amíg itt vagyok... és meglátogatom a mi Gancanagh barátunkat. Újabban hiányzik. Sem Keenan, sem Aislinn nem mozdult. - Ha arra a sok évre gondolok, amit veletek elvesztegetett... - rázta meg a fejét Irial. - Mit gondoltok, mibe kerülne, hogy hazahívjam a Sötét Udvarba? - Várt, előre örült annak, hogy csillapíthatja az éhségét és nyer még néhány órát Leslie-nek, hogy a lány hozzászokjon a helyzethez. Utána majd teljes egészében rajta keresztül elégíti ki az étvágyát.

226

A Sötét Király magába szívta Keenan érzéseit, és elindult egy szabad asztal felé. Keenan és Aislinn követte. Leültek vele szemben. Irial tudta, hogy így lesz. Végigfuttatta az ujját az asztallapba vésett neveken - a halandók így próbálnak nyomot hagyni maguk után. Megállt mellettük egy pincérnő, és megkérdezte, mit isznak; Keenant és Aislinnt a nevén szólította - Nekik hozza azt, amit általában fogyasztanak, nekem pedig egy kávét - mondta Irial. A pincérnő a szükségesnél egy kicsit hosszabban mosolygott rá, majd távozott. Ha közvetítő nélkül tudnám magamba szívni az érzéseiket, mint Gabriel lánya... Itt megállt. Ha előbb tudtam volna Ani hírességéről... De nem így történt. Megoldást keresett és talált. Később majd Anival is foglalkozik egy kicsit jobban. Először elrendezi a dolgokat Leslie-vel. Ha a lány elég erős, egy ideig túléli, de végül... végül a halandók élete mindig előbb elmúlik. Ilyen véges teremtmények. Első szívdobbanásaikat és emlékeiket csak egy szempillantás választja el a haláltól. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy az udvara telhetetlen étvágyát békeidőben kell kielégítenie, akkor ez azt jelenti, hogy a folyamat még inkább felgyorsul. A béke túl hamar végezne Leslie-vel, de a háború soha nem jó döntés. Egyensúlyra van szükségük. Az erőszak szélén egyensúlyozni, de nem merülni mélyre benne: ez kell a Sötét Udvarnak. Irial újra a vele szemben ülő párra fordította a tekintetét. Aislinn suttogva nyugtatgatta Keenant. - Nyugodj meg! Niall nem megy sehova... különösen a Sötét Udvarba nem. Biztonságban van...

227

- Drágám, megsértesz - nevetett fel Irial. Hatalmas öröm töltötte el ilyen naivság hallatán, amely igazán ritkaságszámba megy az udvarokban. - Ha úgy tetszik, Niall és én közel álltunk egymáshoz még azelőtt, hogy a királyocskád megszületett. A Nyárkirály haragja fellángolt. Kezét szorosan ökölbe szorította, annyira, hogy az már fájt. - És századokon át szenvedett érte. Irial áthajolt az asztalon. - Tudod, mennyire harcol Niall a Leslie iránt érzett vágyával? Hogy milyen nehéz... - Elhallgatott, örömmel figyelte Keenan egyre feszültebb arcát. - De talán megvolt rá az oka, hogy nem mondta el neked. Talán még mindig inkább az én udvaromhoz tartozik, mint a tiédhez. Talán egész idő alatt az enyém volt... - Maradj távol tőle! - Perzselően forró hullámok áradtak Keenanből mindannyiuk felé. Aislinn ugyanolyan gyorsan magába szívta a hőt, ahogy a Nyárkirály kibocsátotta. - Keenan! A fene vigye el! Meg kell beszélnünk, mi történik Leslie-vel. Higgadj le, vagy menj el sétálni! Milyen jó ötlet! Irial Aislinnre mosolygott, majd visszafordult Keenan felé, és a szemébe nézett. - Uralkodhatna az én udvaromban. Te mit kínálsz neki? Szolgálatot? Tündéreket? Ő Gancanagh, Keenan. Emberi érintésre van szüksége, vagy egy célra, amely eltereli a figyelmét a vágyairól. Több száz éven keresztül megtagadta önmagát, csak hogy téged védelmezzen. Most, hogy céltalanná vált az élete, mi maradt neki? Dajkálja a Nyárleányokat? Keenan hasztalanul igyekezett elrejteni a kétségbeesését: apró zápor eredt el a táncparkett felett. A

228

vendégek visítva nevettek; nyilván találtak hétköznapi magyarázatot az eseményre, mint például, hogy meghibásodott egy locsolófej, vagy hogy szivárog egy cső. - Niall jobb helyen van nálam. Az én udvaromhoz hűséges, és ez elegendő cél - felelte Keenan. - Tudtad, hogy nemrég találkozott Gabe-bel?- Irial lehalkította a hangját, mint egy összeesküvő. - Bananach figyeli a lépteit. Gondolod, hogy a hollónő foglalkozna Niall-lel, ha már nem tartozna az udvaromhoz? A Keenan bőréből sugárzó hőség elpárologtatta a vizet - Niall nem a Sötét Udvarhoz tartozik. Olyan tündérek között a helye, akik nem kínozzák. Boldogabb... - Nem, nem az. A legtöbb, amit remélhetünk, királyocska, hogy megbékélünk önmagunkkal. Te megérted ezt, nem? Niall már nem bírja sokáig. Te magad segítetted hozzá, hogy elpusztítsa önmagát. - Irial figyelte Keenan arcát, s látta rajta a felismerést. Tudta, hogy így lesz, ha elég határozottan lép fel. - Ebbe most ne menjünk bele. - Keenan óvatos volt: nem nézett Aislinnre, nem ismerte be, hogy manipulálta Niallt és veszélybe sodorta Leslie-t. - Tartsd magad távol ettől az ügytől, királyocska! - figyelmeztette Irial. - Nem igazán akarod te ezt a beszélgetést, ugye? A Nyárkirály metsző, vérfakasztó szele égette Irial arcát. Dühének intenzitása még táplálóbbá tette ezt az érzést Irial szamára. Aislinn megcsókolta Keenan arcát.

229

- Menj! Majd én elintézem - intett a halandók tömege fele a lány. Túl sok kíváncsi és mohó tekintet tapadt rájuk. - Nem kell ezt látniuk. Keenan hirtelen odaintett a berkenye-embereknek, mire az őrök közelebb húzódtak. Ugyanolyan baljós tekintetű fiatalembereknek tűntek, mint amilyenekkel a legtöbb nagyváros sötét sikátoraiban lehet találkozni. Egy közeli falnak támaszkodtak, és fenyegető pillantásokat vetettek Irialre. Elbűvölő kis műsor volt - mintha bármelyik nyártündér megfélemlíthetné a Sötét Királyt! Keenan egyetlen szó nélkül tűnt el a félig elázott tömegben a táncparketten. Irial a fiatal Nyárkirálynőre mosolygott. - Most, hogy elment, ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről is. Aislinn mosolyában volt valami a halandók ártatlanságából és a tündérek ravaszságából. Ezt meg tudnám szeretni. A lány most sokkal nagyobb kihívást jelentő ellenfél volt, mint Keenan. - Nem kellene így provokálnod Keenant. Nem tudom, milyen titkaitok vannak, de ez már az én udvarom is. Azzal nem érsz el semmit, ha felbosszantod. - Aislinn nem fáradt azzal, hogy visszafogja a hangjából áradó forróságot, de Keenanétől eltérően az ő dühe nem egyetlen erőteljes pofonként hatott a Sötét Királyra. Az izzó nyári hőség ehelyett úgy csapta meg Irialt, mint egy hirtelen széllökés; nehezen tudott csak nyelni, amikor megérezte a nyelvén a homok ízét. Mennyei. Élvezettel szívta magába Aislinn csípős haragját. - Titkok? Keenan úgy nőtt fel, hogy a hatalom után vágyakozott - a hatalom után, amelytől a Téli Udvar

230

kívánságának megfelelően megfosztottam. Van közös múltunk... bár nem olyan kellemes, mint Niall-lel, de a királyocska tehetetlennek érzi magát velem szemben. - Tudom, milyen az udvarod. Tudom, mit csinálsz. Te vagy a gonoszság forrása... - A gonoszságé? - Irial nevetése az udvara valódi természetéről árulkodott. A Nyárkirálynőnek elakadt a lélegzete. Arca vörösen Iángolt; a belőle sugárzó düh felhólyagosította Irial bőrét. - Nem a gonoszságé, gyermekem, s jobban tennéd, ha nem sértegetnél így... - Irial közelebb hajolt hozzá, és figyelte, ahogy a lány megpróbál nyugalmat erőltetni magára -, ...mert bármennyire tetszik is a reakciód, túl sok bonyodalommal járna, hogy ilyen szempontból érdekelj. - Ha Keenan megtudja... - Mondd el neki! Adj neki még több okot arra, hogy megtámadjon! - Irial megnyalta az ajkát, mintha a homokszemek tényleg rajta lennének, s nem pusztán az ízük érződne a levegőben. A lány témát váltott. - Miért akarod elmérgesíteni a helyzetet Keenan és Niall között? - Mert ezt kell tennem. - Irial nem látta okát, hogy hazudjon. - Megértem a függőséget: részben ezzel fizetnek az udvaromnak. Niall már nem tartozik a Nyári Udvarhoz. Te nem tudsz arról, milyen rosszul bánt vele Keenan. Aislinn arcáról nem fagyott le a nyugodt mosoly, de szemében apró napsugárszikrák villantak. - És ez téged miért is érdekel?

231

A fiú hátradőlt, kényelmesen kinyújtotta a lábát az asztal mellett, legalábbis amennyire a tömegben tehette. - Elhinnéd, hogy törődöm Niall-lel? - Nem. - A tündérek nem hazudnak. - Nyíltan nem hazudnak - javította ki a lány. - Nos, ha nem hiszed el - vont vállat Irial -, akkor mit mondhatnék? Élvezettel provokálom a királyocskát. A lány kezéért nyúlt. A legtöbb tündértől eltérően a Nyárkirálynő elég gyors volt, hogy elkerülje az érintését a napfény olyan gyors, mint az árnyék -, de Aislinn nem rántotta el a kezét. Keenan megtette volna. Mennyivel kellemesebb királynőkkel tárgyalni! A lankasztó nyári nap forrósága, a párás szellők és a furcsán édes illatú nedves levegő megcsapta Irialt. Pompás volt. Ahogy fogta a lány kezét, tudta, hogy Aislinn éppannyira érzi az ő udvarának lényegét, mint fordítva. Figyelte, ahogy a Nyárkirálynő pulzusa vadul ver, mint egy fogságba esett kis jószág. A lány elvörösödve húzta el a kezét. - A csábítás nem azt jelenti, hogy érdeklődünk valaki iránt. Minden nap minden percében csábít a saját királyom... de a puszta öröm kedvéért nem érdekel a szex. Ám ha mégis így lenne, nem téged választanálak. - Nem tudom, kit irigyeljek jobban: a királyocskát vagy a halandó játékszeredet. Aislinn egyre kevésbé tudott uralkodni az érzelmein: szikrák világították be a klubot. Bár még így sem volt olyan indulatos, mint Keenan. - Seth nem játékszer, ahogy neked sem játékszer Leslie, ugye? - Aislinn jól ítélte meg Irialt, Keenan nem látott így bele a Sötét Király lelkébe.

232

- Keenan ezt nem értené. Amikor elragadta a halandókat, megfosztotta őket a halandóságuktól. - És te? - Én úgy szeretem Leslie halandóságát, ahogy van. - Irial kirázott egy cigarettát a tartóból, és megütögette az asztalon - Ezt a titkot nem osztom meg veled... ahogy a királyocskád vagy Niall titkait sem. - Miért nem engeded egyszerűen el? Irial a lányra meredt, és lustán azon tűnődött, vajon Aislinn meggyújtaná-e a cigarettáját. Miach, az utolsó Nyárkirály különös élvezetet lelt abban, ha tüzet gyújthatott. Irial valahogy kételkedett benne, hogy a lány is megtenné, így hát előhúzta az öngyújtóját. - Nincs rá okom, hogy most válaszoljak erre a kérdésre. Ő az enyém. Csak ez számít. - Mi lenne, ha azt mondanám, az udvarunk visszaszerzi? Irial meggyújtotta a cigarettáját, nagyot szippantott belőle, majd kifújta a füstöt. - Nem sikerülne. Irial nem árulta el neki, hogy a Nyárkirályt egy csöppet sem érdekli Leslie sorsa. Lehet, hogy a Nyárkirálynő törődik Leslie-vel, na de Keenan? Ő senki mással nem törődik igazán, csak a tündéreivel és a királynőjével. S nem is mindig úgy, ahogy az nekik a legjobb lenne. Aislinn dühös volt, de uralkodott az érzésein, és olyan pillantást vetett a Sötét Királyra, amelytől a legtöbb tündér térdre kényszerülne. Mielőtt megszólalhatott volna, Irial ismét megragadta az egyik kezét. A lány vergődött a szorításában; bőre felforrósodott, mint az olvasztott acél.

233

- Leslie hozzám tartozik, éppúgy, ahogy Seth hozzád, a Nyárleányok pedig Keenanhez. - Leslie a barátom. - Akkor tenned kellett volna valamit, hogy megvédd. Tudod, mit tettek vele? Hogy mennyire elveszettnek érezte magát? Hogy mennyire félt? Hogy mennyire megtörték? Irial megindítónak találta, hogy Aislinn törődik a lánnyal, de ez még nem volt elég ok arra, hogy feláldozza Leslie-t. Ők nem védték meg, nem gondoskodtak a biztonságáról, nem tették boldoggá. Ő viszont mindezt megteszi. - Amikor majd hozzászokik a változásokhoz... - Miféle változásokhoz? Azt mondtad, hogy még mindig halandó. Mit tettél? Apró viharfellegek gyülekeztek körülöttük, és elhomályosították a látást. Ez a beszélgetés már nem lesz kellemesebb, így Irial felállt, és meghajolt. - Az én udvarom sötétebb dolgokban érdekelt, mint a tiéd. A többit nem nekem kell elmondanom. Később, ha Leslie akarja, majd ő elmondja. Azzal Irial otthagyta a Nyárkirálynőt és haragvó tekintetű kíséretét. Udvarának szüksége volt ugyan a tündérek közötti viszályra, de most nem volt türelme a politikához. Most valami fontosabbal kellett foglalkoznia - valaki fontosabbal.

234

Leslie és Seth néhány háztömbnyire már eltávolodott a klubtól, mire a lány megkérdezte: - Te tudod, mi folyik itt? - Ők nem emberek. Egyikük sem - válaszolta Seth. Meg sem állt. - Aha. - Leslie haragos pillantást vetett rá. - Köszi, a viccelődés tényleg sokat segít. - Nem viccelek, Leslie. - A fiú oldalra nézett, mintha lenne ott valaki, és az üres utcára mosolygott. Kérd meg Irialt, hogy ajándékozzon meg a látás képességével! Mondd meg neki, hogy megérdemled. - Látás?! - Leslie nem ütötte meg a fiút, de akarta. Teljesen úgy érezte, kibillent az egyensúlyából, ráadásul Seth még gúnyolódik is vele. - És őröket is kérj! - tette hozzá a fiú. Majd megállt, és a lány előtti üres térre mutatott. - Mutasd meg neki! - Mit muta... Erre egy fekete bőrszárnyú lány jelent meg előtte ragadozómosollyal az arcán. - Ó, játszunk egyet? Leslie Niall hangját hallotta maga mögül.

235

- Menj és járj egyet, Cerise! Ő már Irialhez tartozik. - Irial és egy halandó? Tényleg? Hallottam pletykákat, de... hm, egy kicsit hétköznapi a lány, nem gondoljátok? - A szárnyas lány egyszerre hangzott megdöbbentnek, kíváncsinak, és jól szórakozott. Leslie a lányra meredt: nem tudott megfordulni, hogy Niallre nézzen, nem volt képes felfogni, mit mondott az imént. Tartozik? És mi van velünk? És mindazzal, amit a fülembe suttogott? Tartozik? Hirtelen harag söpörte el a szomorúságát, de azon nyomban el is szállt. Tartozik?Mint egy tárgy? Magamhoz tartozom! De nem mondta ki, nem fordult Niall felé; egyértelműen az arcára volt írva, hogy össze van zavarodva. Ehelyett a szárnyas lányhoz lépett. Cerise megcsattogtatta a szárnyát. - Valódiak. - S mivel Cerise ruhája nem takarta a hátát, nyilvánvaló volt, hogy a szárnyak valóban a testéből nőttek ki. - Ó, édesem, milyen jó szórakozás vár rád! Annak aztán olyan az állóképessége, hogy el sem hinnéd... Ekkor valami láthatatlan hátulról megragadta a szárnyas lányt: Cerise elkezdett hátrafelé mozogni, bár úgy tűnt, nem önszántából teszi. A láthatatlan dolog utálatot érzett iránta; ez az érzés Leslie bőre alá kúszott, elöntötte a lányt, majd elszállt. - Rendben, már megyek is - szólt kurtán Cerise. Intett és eltűnt. - Később találkozunk, bébi - szállt Leslie felé a hangja. Leslie a járdára rogyott. Remegett, vacogott, valami nem stimmelt. Nem csak arról volt szó, hogy meg tudta mondani, mit éreznek mások. Volt itt még valami

236

más is: az érzések szinte tapinthatóak voltak körülötte, a bőre alá kúsztak. - Szárnyai voltak. Seth bólintott. - És eltűnt. Tényleg eltűnt? - Leslie megpróbált összpontosítani. Amikor meghallotta, hogy valahol felette az egyik lakásban egy nő bánatosan sír, azt gondolta, a fájdalom rezes ízét érzi a szájában. Niall talpra segítette Leslie-t. Előrehajolt, szája szinte a lány arcát súrolta. - Ismét csalódnod kellett bennem, de nem adom fel. Csak ne felejtsd el: nem hagyom, hogy megkaparintson - suttogta gyengéden. Leslie Sethre pillantott. Szerette volna, ha a fiú azt mondja neki, ez csak tréfa, és hogy minden tisztázódik majd. Azóta ismeri Sethet, hogy Huntsdaleben él. Ha ő mondaná, hogy rendben van... De Seth megrázta a fejét. - Kérd meg Irialt, hogy adja meg neked a látás képességét és biztosítson neked saját őröket. - Őröket? Az őrök nem védhetik meg attól, ami ellen védelemre szorul: tőle nem védhetik meg vicsorgott Niall, majd a lányra nézve ellágyult az arckifejezése. - Ne feledd, hogy a túlélés a lényeg. Végig tudod csinálni - suttogta. Tish lépett eléjük az árnyékból. - Ne nyúlj Leslie-hez! Leslie megpróbált a lányra összpontosítani. Felfordult az egész világ, s ő kezdte azt hinni, nem egyhamar áll helyre a rend. A falakból és a közeli szobákból ízek szimfóniája szállt felé, majd a bőrének

237

ütközött. Lehunyt szemmel megpróbálta lajstromba venni a rajta átcikázó ízeket. Túl sok volt belőlük. Niall lassan hátralépett, és miután megbizonyosodott arról, hogy a lány biztosan áll a lábán, elengedte a kezét. - Beteg vagy? - Tish Leslie homlokára és arcára tette apró kezét. - A tetoválástól van? Mutasd! - Jól vagyok. - Leslie elütötte Tish kezét a blúzától. Ideges lett arra a gondolatra, hogy itt és most megmutassa valakinek a tetoválását, a mi tetoválásunkat, az enyémet és Irialét. - Mit akarsz? Miért... - Láttalak a klubban, de ott nem fedhettem fel magam. - Tish még mindig csak Leslie-t nézte. Nem fedhette fel magát? Az érzelmek áradata elvonta Leslie figyelmét, nem igazán tudott tiszta fejjel gondolkodni. - Ismered Sethet? - Csak ennyit tudott kérdezni. Tish futó pillantást vetett Seth felé; olyan tekintettel mérte fel, amelyre Ani büszke lenne. - Ash játékszere? Niall megmerevedett, de Seth a karjára tette a kezét. - Fel nem foghatom - vont vállat Tish -, de nem az én dolgom. Majd megfogta Leslie kezét, egymásba kulcsolta az ujjaikat, és elkezdett beszélni, mintha egyedül lennének. - A klubban úgy tűnt, hogy jól érzed magad. De Nyúl seggbe is billentene, ha nem vinnélek el hozzá. Sápadt vagy. Az első nap kemény az emberek számára.

238

- Emberek? - Leslie majdnem felnevetett, hogy milyen szürreálisán alakul az éjszaka. - És akkor te mi vagy? De Tish csak beszélt és beszélt, elengedte a füle mellett a kérdést. - Derítsük ki, hogy mi a gond. Jól kell lenned, mire érted jön. - Jól vagyok - makacskodott Leslie, bár tudta, hogy ez nem igaz. - De rendben, menjünk el Nyúlhoz. Csak azért, hogy... Ki jön el értem? - Iri - szólt vidáman Tish. - Ugye készen akarsz állni, mire jön? - Irialnek? - visszhangozta Leslie, és a válla felett hátrapillantott Niallre. Rettenetes, fájdalmas kifejezés ült a fiú arcán. Cikória és rezes fájdalom. - Túlélni - mondta némán Niall, és megérintette az arcán húzódó sebhelyet. Leslie-nek eszébe jutott, hogyan tréfálta meg a látása, amikor Niall Seth otthonába kísérte. Elfordította a fejét: a szeme sarkából Niallre és Sethre pillantott. Seth olyan volt, mint mindig, de Niall nem. Sebhelye úgy fénylett, mint egy friss szakított seb, szeme pedig az állatokéhoz hasonlóan visszatükrözte az utcai lámpák fényét. A csontozata is fura volt: valahogy hosszabbak voltak a végtagjai, és a normálisnál több ízülete volt. Arccsontjai túl ridegek voltak, túl szögletesek - nem emberre vallottak. A bőre fénylett, mintha valami megvilágította volna belülről, mintha áttetsző lenne, mint egy, a tűz elé kifeszített pergamen. Leslie kihúzta a kezét Tish szorításából, és a fiú felé lépett. - Nem mondhatta el neked - szólt Seth.

239

Leslie nem volt képes közelebb menni, nem talált szavakat, csak bámulta a ragyogó bőrű Niallt, aki visszafojtotta a lélegzetét. - Alkut kötöttem a királynőmmel, hogy engedjen téged megvédenem. Sajnálom, hogy nem sikerült, Leslie. Én... annyira sajnálom. - A királynőddel? - De a lány már előre sejtette a választ. Sethre nézett. - Ash-sel - erősítette meg a fiú. - Nem akarta, hogy belecsöppenj ebbe a világba. Meg akart óvni tőlük. Maga mögé intett, ahol mintegy két tucat, egyáltalán nem emberi külsejű alak várakozott. Olyan díszes ruhát viseltek, mint azok, akikkel a Rathban találkoztak. De ezek nem kosztümök voltak. - Mik ők? - Tündérek. Leslie rájuk pillantott: egyikük sem úgy nézett ki, ahogy néhány perccel ezelőtt. Semmit sem értett. Most mérges vagyok, és félek. Mégsem ezt érezte. Kíváncsiságot, meglepődést és halvány eufóriát érzett, amelyről az esze tudta, hogy még ijesztőbbnek kellene lennie, mint a többinek. - Ash uralkodik az egyik tündérudvar, a Nyári Udvar felett. Keenannel osztja meg a trónt - magyarázta nyugodt hangon Seth, de Leslie érezte, megízlelte, a fiú aggodalmát és félelmét, dühét és féltékenységét. Mind ott rejtőzött a felszín alatt. Leslie újra Niallre pillantott: most nem a szeme sarkából, hanem szembefordult vele. Még mindig úgy tűnt, hogy a fiú világít. - Mi ez? Miért látlak most ilyennek? - mutatott Niallre a lány.

240

- Többé nem kell álcáznom magam, mert már tudsz rólunk. - Niall elindult Leslie felé. - Ő már Irialé. A miénk - intett az árnyak felé Tish, mire legalább hat, tüskével borított férfi lépett Leslie és Niall közé. Közben a fiú mellett megjelentek a Rathban látott rasztafejű ötös ikrek. Mindannyian morogtak, még Niall is, akinek fogai kilátszottak vicsorgás közben. Még többen bukkantak fel. Nem, nem emberek, hanem valamiféle teremtmények léptek elő a puszta semmiből. Néhányuknál furcsa fegyvereket látott: rövid, ívelt pengéjű késeket, amelyek mintha kőből és csontból készültek volna, meg hosszú bronz- és ezüstpengéket. Mások kegyetlen vigyorral a képükön sorakoztak fel, kivéve két kis csoportot: az egyik őt vette körül, a másik Sethet. Tish ugyanúgy nézett ki, mint mindig, bár elárulta, hogy kapcsolatban áll ezekkel a különös lényekkel. Lassan lépett előre, mint egy portyázó ragadozó. - Ma este Irial nevében beszélek. Vigyázok Leslie-re, és megvédem a Sötét Király számára. Ne akarj velünk ujjat húzni, Niall! Niall merev testtartása elárulta azt, amit hangosan nem mondott ki: szeretett volna támadni. Csontig hatoló dühét Leslie egyfajta elixírként szívta magába. A pillanat minden furcsasága ellenére Leslie is azt szerette volna, hogy a fiú támadja meg őket. Azt akarta, hogy tépjék, szaggassák egymást. Akarta az erőszakosságukat és az izgalmukat, a rivalizálásukat és a gyűlöletüket. Mélyen élt benne ez a vágy: éhség, amely nem a sajátja volt. Beleszédült az érzéseikbe.

241

Ekkor szétnyílt előtte a kör. Tish egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd kézen fogta Leslie-t, és felemelte a hangját, hogy a tömeg morgásán és zúgásán át mindenki meghallja. - Háborút indítanál a lány miatt, Niall? - Szeretnék. - Megengedték? Csend borult rájuk, végül Niall válaszolt. - Az udvarom megtiltotta. - Akkor menj haza! - szólt Tish, majd az árnyak felé intett. - Apa, hoznád Leslie-t? Amikor Leslie megfordult, megpillantotta Gabrielt. A gyenge világításban mozogni látszottak a férfi karját díszítő tetoválások, mintha futni készülnének. Ez sem lehetséges, mégis valóságos, és engem akarnak... miért? Nem volt képes pánikba esni. Sejtette, hogy ez az érzés is ott lappang benne valahol, de nem tört rá a pánik. Mit tettek velem? - Szia, kislány! - Gabriel gyengéd mosollyal az arcán jött felé. - Elviszlek innen, rendben? Leslie érezte, ahogy Gabriel a magasba emeli és olyan gyorsan szalad végig az utcán, ahogy ő még soha életében. Nem látott semmit, csak a sötétséget. Nem hallott semmit, csak Irial hangját valahonnan a messzi távolból. - Most pihenj, kedvesem! Később találkozunk!

242

Niall alig lépett be a nappaliba, egyből kifakadt: - Leslie elment. Nem kérek sokat, az elmúlt századok során sem tettem... Keenan félbeszakította, felemelt kezéből lüktető napfény áradt. - Irialnek van hatalma feletted? - Micsoda? - Niall megdermedt, megpróbált uralkodni az érzésein. A Nyárkirály rosszallóan nézett rá, de nem szólt semmit. Érzelmeinek hullámzásával egyre jobban felerősödött a sivatagi szél, a lakásban lévő növények meghajoltak az ereje előtt. A madarak visszavonultak az oszlopokba vájt biztonságos kis zugaikba. Legalább a Nyárleányok nincsenek itt. Keenan néhány kurta szóval elküldte az itt maradt őröket, és járkálni kezdett. Páraörvények kavarogtak, gomolyogtak és forogtak a szobában, mintha szellemalakok rejtőztek volna bennük. A körülöttük süvítő forró szelek szétszakították, majd a zápor elmosta őket. A király vegyes érzelmei eltérő éghajlati viszonyokban nyilvánultak meg ezen a kis helyen: katasztrofális hatással jártak.

243

- Gyakran gondolsz Irialre? Szimpatizálsz az udvarával? - torpant meg Keenan. - Miről beszélsz? Keenan megragadta a szófán heverő párnákat; látszott rajta, hogy megpróbálja visszafogni az érzelmeit. Vihar száguldott át a szobán, megtépázta a fák levelét, összetörte az üvegszobrokat. - Meghoztam azokat a döntéseket, amelyeket meg kellett hoznom, Niall. Nem engedem, hogy még egyszer megkössék a kezem. Nem engedem, hogy Irial meggyengítse az erőm... - Napfény sugárzott Keenan szeméből és ajkáról. A párnák tüzet fogtak. - Ennek semmi értelme, Keenan. Ha van valami mondanivalód, ki vele! - Niall vérmérséklete még a Keenannel töltött évszázadok után sem volt olyan változékony, de a fiú kegyetlenebb volt, mint amilyen a Nyárkirály valaha is lehet - Irial magával vitte Leslie-t. Nincs időnk... - Irial még mindig odavan érted. - Keenan töprengő pillantást vetett rá, s közben feltette azt a kérdést, amelyet korábban soha nem tett fel nyíltan. - Mit érzel iránta? Niall megdermedt: a barátjára bámult, aki évszázadokon át célt adott az életének. Mindent értett. Fájt, hogy ilyet kérdez. - Ne tedd ezt! Ne kérdezz arról, mi volt azelőtt! Keenan nem válaszolt, nem kért bocsánatot a régi sebek felszakításáért. Az ablakhoz ment, kibámult rajta, s közben a szobában elcsendesült a homokvihar: a Nyárkirály megnyugodott. Niall viszont küzdött, hogy kordában tartsa az érzéseit. Most, hogy aggódott Leslie miatt és dühös volt

244

Irialre, egyáltalán nem akart a múltról beszélni. Egykor megbízott egy másik királyban, ami hibának bizonyult. Akkoriban Irial elárulta neki, hogy egész idő alatt tudta: a halandók, akikkel Niall megosztotta az ágyát, megbetegedtek és függővé váltak. Azt mondta neki, hogy meghaltak - igen, de csak azután, hogy a sötét tündérek magukkal vitték őket az udvarukba, és egy kicsit elszórakoztak velük. Elmagyarázta neki, hogy Niall függőséget okozó természete egyszerűen a Gancanagh létből fakad. Niall ekkor elmenekült, de Gabriel érte jött. Visszavitte a Sötét Udvarba, ahol Irial várt rá. - Egy nap követhetnél a trónon, Gancanagh mormolta Irial, miközben eléjük hozták a halandókat, akik függővé váltak és beleőrültek a vágyba. - Maradj itt! - suttogta. - Ide tartozol. Hozzám. Semmi nem változott. Körülöttük a függővé vált halandók megragadták a készséges tündéreket, mintha ki lettek volna éhezve az érintésre. Az elvonási tünetek hatása alatt nem tudták végiggondolni tetteik következményeit, hogy mi történik majd, ha tüskével borított testekkel és nem megfelelő formákkal érintkeznek. Niall undorodott magától, hogy szinte tálcán kínálta fel a halandókat a Sötét Udvarnak. Aztán Irial üzletet ajánlott: Vagy te szórakoztatod az udvart, vagy ők, Gancanagh. A szabadságuk ára: félelem és fájdalom. Nekem mindegy, ki fizeti meg. Niall akkor azt gondolta, helyesen cselekszik: hűséget esküdött a halandók szabadságáért cserébe. Ám végül minden hiábavalónak bizonyult; a halandók így is, úgy is elsorvadtak,

245

miközben a Niall bőre alatt rejtőző kábítószer után könyörögtek. - A Nyári Udvar soha nem fordította a javára, hogy ki is vagy valójában - szólalt meg ismét Keenan. Pillantása távoli volt, egyszerre töprengő és számító. - Ha meg akarom védeni az udvarunkat, minden ütőkártyát fel kell használnom. Kibontott egy üveget, amely egy melegen tartó tálcán várakozott, és töltött két pohár mézes italt. Az egyiket odanyújtotta Niallnek. Niall képtelen volt válaszolni, nem tudott megszólalni, csak a királyára meredt. - Még ha Irialnek van is hatalma a lány felett, Leslie akkor is téged akar, és Irial is még mindig téged akar. Ezt kihasználhatjuk, hogy megtudjuk, milyen más titkokat rejteget a Sötét Udvar. - Keenan ismét Niall felé nyújtotta a poharat. Ugyan már! Irial nem fog bántani téged. Talán még a lányt is megosztja veled, és... - Te tudtad. Tudtad, hogy megjelölte Leslie-t, hogy... - Nem. Csak azt tudtam, hogy egyes halandókat megjelölnek és magukkal visznek. Reméltem, hogy mostanra többet megtudunk arról, hogy miért és hogyan kötik magukhoz a halandókat. Most csak át kell értékelnünk a helyzetet. Még nincs vége. A lány téged akar. Láttam, hogyan nézett rád, még mielőtt ez az egész elkezdődött. Nem tudom elképzelni, hogy Irial ezt elfeledteti vele. Lehet, hogy minden jobban alakul majd, mint reméltem. Ha a lány túléli, sok mindent megtudhat. És el fogja mondani neked. Mindent megtesz majd, amit csak akarsz, hogy a közeledben lehessen. - Keenan

246

harmadszor is odanyújtotta neki a poharat. - Igyál velem, Niall! Ne hagyd, hogy ez kettőnk közé álljon! Niall elvette tőle a poharat, és miközben Keenan arcát nézte, a földre ejtette. - Érted éltem, Keenan. Kilenc átkozott évszázadon keresztül tied volt az életem, minden egyes döntésem. Hogy tehetted ezt Leslie-vel? - Nem én tettem. Nem az én vérem van a bőre alatt. Irial... - De most nem Irial játszadozott velem, igaz? Niall lehajtotta a fejét; elöntötte a düh és a kétségbeesés. - Hogy használhattál ki engem, Keenan? Hogyan titkolózhattál? Manipuláltál... - Közelebb lépett a királyához. Dühös volt; késztetést érzett, hogy kezet emeljen arra a tündérre, akinek esküvel fogadta, hogy megvédi és utolsó leheletéig szolgálja. - Még most is ki akarsz használni. Tudtad és... - Hallottam a vérrel és könnyel készült tetoválásokról. Gyanítottam, hogy Leslie az egyik alanyuk, de nem könnyű kifürkészni a Sötét Udvar titkait. Leslie is csak egy halandó. Nem menthetem meg az összeset, s ha egyet-kettőt el is veszítünk, hogy megvédhessük a többit... Ez mindig is így volt. - Keenan nem hátrált meg, nem hívta maga mellé az őreit. Kihasználhatjuk a helyzetet, hogy mindketten megkapjuk, amit akarunk. - Bátorítottad a Leslie iránti érzéseimet; olyan helyzetbe hoztál, hogy ne engedelmeskedjek Aislinn-nek, a királynőmnek, a te királynődnek. - Így történt. Niall remegett a dühtől, Keenan kijelentései zakatoltak a fejében. Az igazság - amelyet vagy azért

247

nem látott, mert vakon megbízott az uralkodójában, vagy azért, mert ostoba volt - összetörte a szívét. - Egy cseppet sem gyötör a lelkiismeret, ugye? Amit Leslie-nek kell elszenvednie... - Irial fenyegetést jelent az udvarunkra - vont vállat Keenan. - A Sötét Udvar túl rettenetes, nem hagyhatjuk virágozni. Te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy mit tettek. A sebhelyeid mindig emlékeztetnek rá. Nem fogom hagyni, hogy a Sötét Udvar megerősödjön és az udvarunkat vagy a királynőnket fenyegesse. Sakkban kell tartani. - Akkor miért nem mondtad el nekem? - Niall figyelte a királyát, s olyan válaszban reménykedett, amely talán nem töri össze annyira a szívét, ahogy egykor a Sötét Udvar tette. Ám Keenan nem ilyen válasszal szolgált. - És mit tettél volna? Elmondod a lánynak? Láttam, hogy bolondulsz utána. Az én tervem jobb volt. Ehhez kellett valaki, aki téged leköt, és ő ugyanolyan jól megfelelt erre a célra, mint bárki más. Niall hallotta a logikát a szavaiban. Századokon át hallotta Keenant így beszélni, amikor a barátja halandókat csábított el, akik aztán Nyárleánnyá váltak. De ez semmin nem változtat: azzal hálálták meg a hűségét és segítségét, hogy kihasználták és semmibe vették. - Ezt nem tudom elfogadni... és nem is fogom szólt Niall. - Végeztem. - Hogy érted ezt? Ekkor Niall kimondta azokat a szavakat, amelyek feloldották esküje alól:

248

- Visszavonom a Nyári Udvarnak tett hűségeskümet. Többé már nem vagy a királyom. Egyszerű módja volt ez véget vetni annak, aminek olyan fontosnak kellene lennie. Néhány szó, és újra egyedül állt a világban. - Niall, gondold végig! Ezért nem éri meg elmenned. - Keenan egyáltalán nem úgy hangzott, amilyennek Niall őt gondolta. - Mit tehettem volna? - Ezt nem. - Niall megkerülte Keenant. - Inkább leszek udvar, otthon és király nélküli magányos tündér... mint hogy kihasználjanak. Nem csapta be az ajtót, nem dühöngött, nem zokogott. Egyszerűen csak elment. Órákkal később Niall még mindig Huntsdale utcáit járta. Valamiféle rendezvényt tartottak: az utcák tele voltak, és éppolyan hangzavar uralkodott, mint a lelkében. Semmivel sem vagyok jobb, mint Irial. Ugyanolyan függővé tettem volna Leslie-t, mint amilyenek azok a drogosok, akiktől fél. És a királya tudta ezt, erre játszott. Cserbenhagytam Leslie-t. Nem szokott azon keseregni, hogy ő nem vezető, hanem másokat követ, de most, ahogy a halandó világ mocskos utcáit rótta, azon töprengett, helyesen döntött-e akkor régen, amikor Irial felajánlotta neki a trónt. Akkor legalább több választási lehetőségem lenne. Átvágott a főként halandókból álló tömegen. A közéjük keveredett tündérek sietősen elléptek az útjából. Niall meglátta a kirakatnak támaszkodó Irialt. - Hallottam, hogy errefelé sétálsz - szólt a Sötét Király -, de már kezdtem azt hinni, hogy tévedtek a tündéreim.

249

- Beszélni akarok veled. - Mindig szívesen látlak, Gancanagh. Ez nem változott. Sétáljunk egyet. - Irial az apró park felé intett az utca túloldalán. Az utcai árusok édességet kínáltak. Részeg halandók nevetése és kiabálása hallatszott mindenhonnan, talán egy meccsnek vagy koncertnek lett vége. Akkora tömeg gyűlt össze az utcán, hogy leállt a forgalom. A Sötét Király átvágott a veszteglő járművek és a mérgesen dudáló sofőrök között, majd elment egy társaság mellett: a kornyikáló halandók azt képzelték a mozgásukról, hogy táncolnak. Amikor a parkba értek, Irial intett egy kőpad felé, amelyet épp most tisztítottak le a tündérei. - Ez a kedvedre való hely, nem? Vagy inkább sétáljunk... - Jó lesz itt. - Niall állva maradt, egy fának támaszkodott; nyugtalanul fordított hátat az utcát járó tündéreknek. Irial vállat vont, és kecsesen leült a padra. Perverz módon úgy festett, mint egy ártatlan lányka, aki nem tudja, milyen hatást vált ki a körülötte tátott szájjal bámuló emberekből. - Tehát - gyújtott cigarettára Irial -, gondolom, az én Leslie-m miatt vagyunk itt. - Nem a tiéd. Irial nagyot szívott a cigarettájába. - Azt hiszed? - Igen, azt hiszem. - Niall egy kicsit elfordult, és a tündéreket nézte, akik balról közeledtek feléjük. Nem bízott Irial-ben vagy az őket figyelő magányos tündérekben, sőt, ami azt illeti, most senkiben sem bízott.

250

Irial intett néhány tündérének, hogy jöjjenek közelebb, majd megparancsolta nekik, hogy ürítsék ki a közvetlen környezetüket. Ezután ismét Niall felé fordult. - Ülj le! Nem engedem, hogy bármi bajod essen, amíg itt vagy velem. A szavamat adom rá. Nem engedi, bogy bármi bajom essen. Niallt meglepte ez a nagylelkű ajánlat: a Sötét Király ezzel azt mondta, hogy a fiú biztonsága fontosabb neki, mint a sajátja. Így hát leült, és Irialre nézett. Bár ez a pillanatnyi kedvesség nem változtatott semmin, nem törölte el Irial régi, kegyetlen tetteit, és Leslie sem szabadult meg a sötét tündérek befolyásától. - Leslie nem a tiéd - szólt Niall. - Ő a maga ura, függetlenül attól, hogy magadhoz láncoltad-e vagy sem. Csak még nem jöttél erre rá. - Á, te még mindig bolond vagy, Gancanagh. Irial kifújt egy füstfelhőt, és hátradőlt. - Szenvedélyes bolond, de akkor is csak bolond. Ekkor Niall olyan alkudozásba bocsátkozott, amely egykor a legrettenetesebb rémálma volt. Soha nem hitte volna, hogy egyszer még ezt kérdezi Irialtől: - Tárgyalhatunk a lány szabadságáról? Irial leengedte a cigarettáját; megfejthetetlen kifejezés villant a szemében. - Talán. Mit ajánlasz? - Mit akarsz? Fáradt kifejezés suhant át Irial arcán. - Néha már magam sem tudom. Sikerrel vezettem az udvart, miközben háború dúlt Beira és az utolsó Nyárkirály között, elviseltem Beira kitöréseit, de ez az új rend... Belefáradtam. Hogy mit akarok? - A tőle megszokott részben derűs, részben érzéketlen kifejezés

251

visszatért az arcára. - Mit akar minden király? Biztonságban akarom tudni a tündéreimet. - És mi köze ehhez Leslie-nek? - A királyocskád vagy magad miatt kérded? - Irial ismét szurkálódott, gyakran tette ezt a beszélgetéseik során. Nem igazán bocsátotta meg Niallnek, hogy elhagyta. Ezzel mindketten tisztában voltak. - Mit akarsz tőlem Leslie-ért cserébe? Azért vagyok itt, hogy üzletet kössünk. Mi az ára, Irial? - Saját szavai hallatán Niallben kavarogtak az érzések: önutálat, mert csalódást okozott a lánynak, harag, mert a királya neki okozott csalódást, döbbenet, mert Irial kedvessége megérintette a lelkét. - Tudom, hogy megy ez. Mondd meg, mik a feltételeid és ez nekem mibe kerül. - Soha nem jöttél rá, ugye? - kérdezte hitetlenkedve Irial. De még mielőtt Niall megszólalhatott volna, felemelte a kezét. - Engedd át magad az érzéseidnek, amelyeket el akarsz rejteni előlem, és akkor felelek. - Micsoda? - Niall hallott már furcsa üzletekről, de most Irial szeszélyeinek szolgáltatja ki magát: a Sötét Király akkor válaszol, ha „ő átengedi magát az érzéseinek". Haragos pillantást vetett rá. - Milyen... - Ne tartsd tovább magadban azokat a sötét érzéseket, és akkor megadom neked a válaszokat, amelyeket akarsz. - Irial úgy mosolygott, mintha barátok lennének, akik értelmes dolgokról beszélgetnek. - Csak hagyd, hogy elárasszanak az érzéseid, Niall! Csak ennyit kérek, és utána annyi információt osztok meg veled, amennyit az érzéseid és azok erőssége érnek. - Hogyan...

252

- Gancanagh... jobban szeretnéd, ha más szívességet kérnék? Nem szívesen alkudozom veled, vagy bárki mással, akit kedvelek. - Irial odahajolt hozzá. Gonosz mosolya felidézte Niallben az együtt töltött régi szép időket, amikor még nem tudta, kicsoda és micsoda Irial, amikor még önmagáról sem tudta, hogy kicsoda. Így hát hagyta, hogy elöntsék az érzései: elárasztotta a Keenan árulása miatt érzett düh. Nem gyakran engedte szabadjára a haragját, de már órák óta próbálta elfojtani magában. Most szinte megkönnyebbült. Irial pupillái kitágultak, keze ökölbe szorult. - Ez volt az első. Niall azokra a halandókra gondolt, akiknek fájdalmat okozott, és akiket sorsukra hagyott, amikor még tudatlan volt. Arra gondolt, milyen készségesen és lelkesen simult a karjába Leslie. Maga előtt látta csóktól részegülten, ez az, amit akart - rettenetesen vágyott a lány után. Ez az érzés még intenzívebb volt, mert elfojtotta magában. - A második... Csak még egy érzést, Gancanagh mormolta Irial. Ekkor Niall elképzelte, ahogy Irial nyaka köré fonja a kezét. Szabadjára engedte a féltékenységét arra a gondolatra, hogy Irial keze Leslie-t érinti - vagy a lány keze a Sötét Királyt. Irial remegő kézzel gyújtott rá még egy cigarettára. - Jól játszol, Gancanagh. Egykor azon töprengtem, mit kezdenél ezzel a tudással. Niall most távoli nyugalommal figyelte a Sötét Királyt, egyáltalán nem érzett valódi érzelmeket. - Milyen tudással?

253

- A sötét tündérek éheznek az érzések, a sötét érzelmek nélkül. Ez az - Irial hosszan a cigarettájába szívott -, ami éltet bennünket. Számunkra ez jelenti az ételt, az italt és a levegőt. Mindent. Ez a nagy titok. Felhasználhatnák ellenünk, ha kitudódna. Niall habozott. Azon tűnődött, vajon miért vállal ekkora kockázatot Irial, miért fedi fel a titkait, de énjének az a része, amelyet megpróbált elfojtani magában, tudta a választ: a Sötét Király megbízott benne. Elfordította a tekintetét, és elszomorította, hogy Irial bizalma nem került rossz helyre. - Hogy lehet, hogy Keenan nem veszi észre? Vagy Sorcha? Hogy lehet, hogy én sem tudtam róla? - Keenan ingatag természete? Sorcha, akit semmi nem érdekel, ami nem a kedvére való? - Irial a földre szórta a hamut. - És te... nem tudom. Akkor régen azt hittem, hogy rájöttél, s amikor kiderült, hogy a királyocska nem tud róla, reméltem, hogy mi... - Az udvarod minden tagja így táplálkozik? szakította félbe Niall. Nem akart az Iriallel töltött időre gondolni. Nem akart arra a felismerésre gondolni, hogy a vad élvezetekkel töltött összemosódó hetekben érzései a királyt táplálták, mint ahogy kétségkívül azok a szörnyű események is, amelyek Niall menekülése után történtek. - Igen, különben elgyengülnek. - A Sötét Király arca nyers fájdalomról árulkodott, amelynek látványa szinte zavarba hozta Niallt, mintha valaki legintimebb fájdalmát látná. - Guin meghalt... egy halandó golyója végzett vele. Lelőtték. Irial a tömegre meredt. Egy mezítlábas lány táncolt egy autó csomagtartóján. A sofőr fogta a lány

254

cipőjét, és a földre mutatott. A Sötét Király rájuk mosolygott, majd visszafordult Niallhez. - Leslie fontos neked. Ha tudtad volna, hogy már hozzám tartozik, még inkább megpróbáltad volna távol tartani tőlem. Harcoltál volna érte. Tudtam, hogy Irial őt akarja és... Niall félbeszakította a gondolatait: nyugtalanította a tudat, hogy Irial olvas az érzéseiben, s még inkább az a felismerés, hogy ő felhasználhatja ezt az információt Irial tönkretételére. Ha az udvarok tudnák, milyen könnyű átlátni rajtuk és kiismerni őket, nehéz lenne őket visszatartani, hogy ne pusztítsák el a Sötét Udvart. - Beira tudott róla - állapította meg Niall. - Nekünk a Télkirálynőre volt szükségünk, Beirának pedig ránk. Különben nem segítettem volna neki megkötni a királyocska erejét. Gondoskodott a zűrzavarról, amikor a tündéreimnek az kellett. - Hogy kerül a képbe Leslie? - Kellett egy B-terv. - Irial mosolya sötét, halálos és kihívó volt. - Szükségem volt rá. - Nem lehet a tiéd... - kezdett hozzá Niall, de Irial megragadta a karját. Erre Niall összes kedves emléke eltűnt: a Sötét Udvar csak suttogva emlegetett rettenete lépett a helyére; úgy érezte, mintha magába szívná ezt a rettenetet, mintha abból a túl édes, szándékosan elfeledett borból inna. - Hagyd abba! Irial elengedte. - Tudom, hogy Keenan félrevezetett és becsapott téged. Tudom, hogy ő küldött a lány útjába. Gabriel figyelte, ahogy a lány iránt táplált érzéseiddel harcolsz... Én nem foglak félrevezetni, még egyszer nem. Örömmel

255

látnálak újra az otthonomban, ahol Leslie is él majd. Még mindig felajánlom neked a trónt, ha készen állsz rá. Niall elfehéredett. Kész volt bármit elszenvedni Leslie szabadságáért cserébe. Királyság? Szeretet? Erre egyáltalán nem számított. Ez is csak trükk, mint mindig. A múltunk csak hazugság. Nem vett róla tudomást. - Elengednéd Leslie-t a hűségeskümért cserébe? - Nem. Ő nálam marad, de ha vele akarsz lenni, mindig szívesen látunk. - Irial felállt, és mélyen meghajolt, mintha egyenrangúak lennének. - Nem hagyom szenvedni az udvaromat, még a kedvedért sem. Ismered a titkaimat, tudod, hogy ki vagyok és mit kínálok neked. Megígérem, hogy mindent megteszek, hogy boldoggá tegyem Leslie-t. És... gyere haza velünk, ha akarsz. Ez a te döntésed. Mindig is az volt. Niall rámeredt: nem talált szavakat, nem tudta, milyen értelmes választ adhatna. Sok időt töltött azzal, hogy száműzze emlékeiből a köteléket, amely egykor összekötötte őket, hogy elnyomja magában a múlt iránti vágyat, és hogy ezt soha ne ismerje be, amikor útjaik keresztezték egymást. De most rádöbbent, hogy mindegy, milyen jól őrizte a titkait, Irial úgy olvasott benne, mint egy nyitott könyvben. Ha a Sötét Király képes volt felismerni és megízlelni az érzéseit, akkor minden egyes találkozásukkor tudott Niall gyengeségéről. Egész idő alatt ki voltam neki szolgáltatva. Irial nem szégyellte magát emiatt. Helyette ugyanúgy elfogadta őt, ahogy évszázadokkal ezelőtt - de Niall nem reagált rá, nem tudott. - Régóta Keenannek szenteled az életed, miközben törlesztesz a vélt bűneidért - jegyezte meg Irial. - Olyanok vagyunk, amilyenek. Se nem olyan jók,

256

se nem olyan rosszak, amilyennek mások lefestenek bennünket. A természetünk azt nem befolyásolja, hogy mennyire igazak az érzéseink, csak azt, hogy mennyire szabadon követjük őket. Azzal Irial elvegyült a tömegben, táncolt a halandókkal, és teljesen úgy tűnt, mintha közéjük tartozna.

257

Már este volt, amikor Leslie felébredt a saját szobájában. Ugyanazokat a ruhákat viselte, amelyeket előző este. Több, mint tizenkét órát aludt, mintha a szervezete influenzával vagy másnapossággal küzdött volna. Még mindig nem érezte jól magát. Húzódott a bőre a tetoválás körül. Nem égett, nem viszketett, semmi oka nem volt arra, hogy fertőzésre gyanakodjon. Ha érzett is valamit, az jó érzés volt, mintha még több ideg lüktetne benne. Rajzfilmek hangját hallotta a földszintről. Ren nevetését. Röhögést. Halk beszélgetést és mondattöredékeket, de nem értette őket. Érezte, hogy elönti az ismerős pánik és a rettegés attól, hogy itthon van, s hogy fogalma sincs arról, kik vannak odalent. Azon töprengett, mikor volt itthon utoljára az apja. Már egy ideje nem látta. Telefonálnának, ha meghalt volna. Korábban sokat aggódott érte, de most nem aggódik. Pedig kellene. Fojtogatni kezdte a pánik, majd ez az érzés egyszerűen semmivé foszlott. Tudta, hogy megváltozott, és azt is tudta, hogy Irial, akinek ezt a változást köszönheti, nem ember. Én még ember vagyok?

258

Bármit tett is Irial, bármit tett is Nyúl, bármit rejtegettek is előle a barátai... Dühösnek akarta érezni magát. Az esze azt súgta, hogy szomorúnak kellene lennie, mert elárulták, kétségbeesettnek kellene lenni, sőt dühöngenie kellene. Megpróbálta előcsalogatni magából ezeket az érzéseket, de nem igazán járt sikerrel. Ezek csak egy pillanatig voltak az ő érzései, majd eltűntek. Ekkor a lépcső felől meghallotta Ren fojtott hangját. - Leslie? A lány elképzelhetetlennek tűnő nyugalommal kelt fel és ment az ajtóhoz. Nem félt. Emlékezett erre az érzésre, kellemes emlék volt. Kinyitotta az ajtót - valaki korábban elreteszelte -, kiment és megállt a lépcsősor tetején. Amikor lenézett, a bátyja mellett megpillantotta Irialt. - Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte egyenletes hangon a lány, bár megborzongott. Izgatottsága nem múlt el; a többitől eltérően ez az érzése nem tűnt el, csak egyre nőtt. - Meglátogatlak - nyújtotta ki a kezét Irial. Meggyőződöm róla, hogy jól vagy. Ren Irial mellett állt, és próbálta magára vonni a fiú figyelmét. - Hm, szükséged van... valamire? Bármire? - Óvatosan - mormolta Irial, de csak a lányra figyelt. Keze már Leslie csípőjén nyugodott. Hogy jött fel ilyen gyorsan a lépcsőn? - Kérlek, ne! - Leslie azt kívánta, bárcsak ne találná ilyen megnyugtatónak, hogy Irial ott van mellette. Azt kívánta, bárcsak biztosan tudná, hogy mit is kér, amikor újra kimondta:

259

- Kérlek! - Nem azért jöttem, hogy bántsalak, a ghrá. - Irial hátralépett, majd lement a lépcsőn: nem nézett a lába elé, a kezét sem vette el a lány csípőjéről. - Nem hazudtál, ugye? - Mi nem hazudunk. Leslie Irialre meredt. - Ki vagy te? Mi vagy te? Irial a lány szemébe nézett, és Leslie egy lehetetlen pillanat erejéig azt hitte, árnyak tapadnak a fiú bőréhez, mintha sötét szárnyai nőttek volna. Egész testében bizsergett, biztos volt benne, hogy megszámlálhatatlan apró kis száj érintette meg egyszerre a bőrét - megnyugtatták, és az öröm kivételével minden érzést kitöröltek belőle. Megborzongott a hirtelen és ok nélkül rátörő vágytól. Szája kiszáradt, tenyere izzadt, szíve vadul dobogott a fejében. Irial továbbra is a lányt nézte. - Vigyázok rád, nem hagyom, hogy bántsanak és fájdalmat okozzanak neked. Erre megesküszöm. Mindened meglesz. Csak mondd meg, mit akarsz, és megkapod. Nem lesz több félelem, nem lesz több fájdalom. Csak az árnyékuk marad, de azokat magammal viszem. Csak egy pillanatra kell érezned őket. Nézd! Irial a köztük lévő üres térre pillantott. Testéből árnyas inda nyúlt a lány felé, és a bőre alá hatolt. Leslie előrenyúlt, mintha meg akarná érinteni: keze a fekete tollakat súrolta, amelyek úgy álltak ki az indából, mintha levelek lennének. Erre mindketten összerándultak. - Valódi. Bármit tettél is velem - szólt a lány. - Biztonságra vágytál, félelem és fájdalom nélküli életre - Megkaptad. - Irial nem várta meg, hogy

260

megmozduljon, hanem közelebb húzta magához, s Leslie nekitámaszkodott. Irial illata tőzegfüstre emlékeztetett, szexszel és vágyakozással teli fülledt szobákra. Leslie a fiú ingéhez dörzsölte arcát, és beszívta ezt a különös, édes és szédítő illatot. - Soha nem hagylak el - suttogta Irial, majd az összegyűlt kis társaság felé fordult. - Ha bárki még egyszer hozzá mer nyúlni... - Amikor én... Nem tudtam, hogy a tiéd... - kezdte a drogkereskedő. Irial intésére két, sebhelyekkel borított alak jelent meg a semmiből. Előreléptek, és megragadták a fickót. Ő volt az egyik! Leslie térde megbicsaklott. Ő... Hagyta, hogy megfogalmazódjon benne a gondolat, összerándult a gyomra. Érezte a szobában lévő többi ember és az éppen elvezetett kiabáló drogkereskedő rettegését; egyszerre érezte az összes félelmüket. Érezte a halandók vágyakozását – halandók? -, a kétségbeesett vágyat. Érezte, hogy kusza érzelmek rohanják meg. Elárasztotta a vágy, a rettegés és a fájdalom, míg végül beleszédült. - Az érzéseik... Szükségem van... - Leslie megszorította Irial kezét. - Sss. - A fiú megcsókolta a lányt, s az érzések eltűntek. - Csak áthaladnak rajtad. Ezek nem a te érzéseid. Csak egy pillanat, és már el is múltak. Átölelte a lányt, és a szófához vezette. Leslie az ajtóra meredt, amelyen át azok a fickók - honnan kerültek ide?- elvezették a drogkereskedőt. Irial a lány elé térdelt.

261

- Minden rendben lesz. Többé már senki nem fog bántani. Soha többé. A többi dologhoz meg majd hozzászoksz. Leslie némán bólintott, kővé dermedve figyelte a fiút, ahogy eddig még senki mást. Irialnek köszönhetően minden jó, helyes és boldog lehet. Irial a válasz a kérdésére, amelyet elfelejtett feltenni. Kellemesen elmosódott és zsongott körülötte a világ. Tudta jól, hogy szörnyű és visszataszító érzések hullámoznak át rajta, de aztán Irial elvette őket és békés boldogság öntötte el. Valami nehéz és virágos ízt érzett a szájában, az ajkán. Vágy. Az övé. Az enyém. Az ereiben lüktetett, olyan volt, mintha tűz áradt volna szét a testében a szívét keresve és elárasztotta volna az idegeit. - Csak a túlélés számít. Végig tudod csinálni hallotta ekkor Niall szavait a fejében. Mit tudok végigcsinálni? Mit kell túlélnem? Nincs ebben semmi rossz. Irial megvédi. Gondoskodik róla. - Menjünk. Összepakolják a holmidat. - Irial intésére három alak elindult felfelé a lépcsőn. Nem tűntek sem férfinak, sem nőnek. - El kell mennünk innen. Ne maradjunk ennyi halandó közelében. Beszélgethetnénk. - Beszélgetni? - Leslie majdnem felnevetett. Ahogy Irial ott térdelt előtte, Leslie-nek egyáltalán nem ez járt a fejében Szeme óriásira nyílt. Testének minden pórusa feléledt és megtelt energiával. - Vagy bármi mást, ami boldoggá tesz - tette hozzá egy gonosz kis mosoly kíséretében Irial. - Nagy szolgálatot tettél nekem, Leslie. Tiéd a világ! - Nekem nem a világ kell. Nekem... - A lány előrehajolt, arcát Irial mellkasához simította. Utálta, hogy útban van a fiú inge: hirtelen dühös lett arra az átkozott

262

anyagra. Morgott, majd megdermedt. Rádöbbent, hogy keze már az inget szaggatja, és hogy egyáltalán nem emberi hang jött ki a torkán, olyannyira nem emberi, hogy meg kellene ijednie. Irial talpra húzta, és magához szorította. - Minden rendben. Ezek csak a kezdeti változások. Sss. S ahogy a fiú mély lélegzetet vett, tényleg minden rendbe jött. Irial tovább beszélt. - Mit csináljak velük? - kérdezte. Ren és a többiek arcára kiült a rettegés. De ők már nem számítottak, már semmi sem számított. Csak Irial. Csak ez az öröm, ez a magabiztosság. Csak ez számított. - Kit érdekel? - felelte Leslie. Irial a karjába vette, s a küszöbön át egy olyan világba vitte, amely hirtelen sokkal csábítóbb volt, mint gondolta volna.

263

Niall századok óta nem érezte magát ilyen elveszettnek: elhagyta a királyát, cserbenhagyta Leslie-t, Irial pedig ismerte a kétségeit és a vágyait. Az éjszaka egy részét és az egész napot is azzal töltötte, hogy céltalanul mászkált, de nem jutott közelebb a válaszokhoz, sőt még a helyes kérdésekhez sem. Látta, hogy a tündérek őt figyelik: Keenan és Irial udvarának tagjai, valamint a magányos tündérek. Amilyen én is újra lettem. Egyikük miatt sem állt meg, még azok miatt sem, akik megpróbáltak beszédbe elegyedni vele. Többször előfordult, hogy erővel kellett őket eltávolítania az útjából, de nem szólt semmit, nem is reagált a hozzá intézett szavakra. Közben leszállt az éjszaka. Bananach közeledett felé: úgy mozgott, mint egy árnyék. A hátát borító hosszú tollak lebegtek és szálldostak a szélben. A hollólány halandó álcát öltött, tollai helyén most hajkorona látszott. Niall megállt. A lány arcán ülő mosoly ellentmondott a szemében csillogó rosszindulatnak. Bananach elment a fiú mellett, megállt, majd visszanézett és intett. Nem várta meg, hogy Niall követi-e, hanem bement egy

264

keskeny sikátorba. Nem nézett hátra, amikor átbújt a fémkerítés alatt, akkor sem, amikor végigfuttatta ujjait a kerítés tetején húzódó szögesdróton. Csak akkor fordult meg, amikor Niall már mögötte állt, mint egy zsákmányállat, amely ostoba módon a ragadozó nyomába szegődött. Niall azon töprengett, vajon a halálba sétált-e. Amikor Irial megengedte a sötét tündéreknek, hogy megkínozzák, felmerült benne, hogy jobb lenne meghalni, de elvetette ezt a lehetőséget. Akkor nem ez volt a helyes döntés. Bananach örömmel kioltotta volna az életét, de Irial inkább elküldte a hollólányt, hogy magába szívhassa erőszakos vágyait. A halál soha nem jó döntés. Mégsem hátrált meg. A lány a fémkerítésnek támaszkodott, karját kinyújtotta a feje fölé, és a kerítésdrótba fűzte az ujjait. Az acél szögesdrót közvetlenül felette húzódott, olyan közel, hogy úgy tűnhetett, Bananach a mérgező fém felé nyújtózkodik. Niall egészségtelenül vonzónak találta, ahogy a fájdalom után vágyakozik. Nem ment közelebb hozzá, nem szólt semmit. A hollólány oldalra billentett fejjel meredt rá. A madárszerű mozdulat ellentétben állt emberi álcájával, amelyet még most sem vetett le. - Le kell váltani Irialt. - Miért mondod ezt el nekem? - Mert te változtathatsz a helyzeten. Irial nem megfelelő király számunkra. Most nem. - Bananach álcája megremegett, hol eltűnt, hol újra felbukkant. Segíts nekem! Segíts, hogy újra háború robbanjon ki!

265

- Nem akarok háborút. Azt akarom, hogy... - Niall elfordította a tekintetét; nem igazán tudta, mit akar. Követte a lányt egy túlságosan is szűk helyre, csábította Bananach erőszakossága. De ha engedek a csábításnak, és önként a hurokba dugom a fejem, azzal magára hagyom Leslie-t, hogy egyedül boldoguljon ebben a lehetetlen helyzetben. Elmenekült Irial, majd Keenan elől, és még mindig menekül. - Nem segítek neked. - Okos válasz, csini fiú - jelent meg mellette Gabriel. Kinyújtotta az egyik karját, a tetoválások vadul kergették egymást a bőrén, és intett Niallnek, hogy lépjen hátra. - Most állj félre! Bananach a fogát csattogtatta, majd álcája elhalványult, és láthatóvá vált éles csőre. - Kezd fárasztani, hogy állandóan beleütöd az orrod mindenbe. Ha a Gancanagh velem akar maradni... Abban a pillanatban, hogy a hollólány előrelendült, Gabriel Niall elé lépett. Bananach felrikoltott: e hang talán nevetés volt, talán a haragjának jele, vagy mindkettő egyszerre. Széttárta a szárnyát, ujjai végén fekete karmok meredeztek. - Ez csak a Sötét Udvarra tartozik, Niall. Most menj! - Gabriel hátra sem pillantott. Felemelte Bananachot, és a fémkerítésnek hajította. A tollak beakadtak a drótkerítésbe, de a lány egy rántással kiszabadította magát. Tolldarabkák hullottak mögötte a járdára, és beleolvadtak a sötétbe. Niall menni is akart, meg maradni is. Szólni akart Gabrielnek, hogy menjen onnan, hogy Bananach véget vethessen a lelkére nehezedő zűrzavarnak és depressziónak, ugyanakkor biztatni is akarta, hogy tépjen bele a hollólány húsába. Ehelyett csendben állt, és

266

figyelt; ugyanolyan határozatlan volt, mint amikor Bananach intett neki, hogy kövesse. Akció közben Gabriel nem igazán nyújtott szép látványt, de volt valami brutális harmónia a mozgásában. Harcmodorának, a Nyárleányok táncához hasonlóan, saját ritmusa volt. De Bananach őrjöngő dühe felvette a versenyt a Kutya mozdulataival: a hollólány örömmel vetődött félre, majd vad bukórepülésben csapott le rá. Valahonnan előhúzott egy természetfölötti fénnyel csillogó csontpengét. Fekete karmai elütöttek Gabriel fehér csontjától és kifröccsenő vörös vérétől, ahogy a bal halántékától a jobb orcájáig felszakította a Kutya arcát. A friss vér látványa örömteli kiáltásokat csalt elő egy csoport Ly Ergből, akik az utca irányából felsorakoztak a zárt helyen. Vörös kezük egyszerre rándult meg, ahogy elkezdték bekeríteni Gabrielt. Táplálékuk egy részét a friss vér szolgáltatta. Amikor Niall tudomást szerzett róla, nyugtalanítónak találta ezt a szokásukat. Nem voltak annyian, hogy legyőzzék Gabrielt, de Bananachhal együtt... Ez nem az én dolgom. Ez csak a Sötét Udvarra tartozik. Az viszont nem az én udvarom. Már-már félreállt az útjukból, de nem volt ínyére az a gondolat, hogy magára hagyja Gabrielt fél tucat katona és a vérszomjas hollónő társaságában. A Kutya érkezése akadályozta meg Bananachot abban, hogy őt súlyosan megsebesítse, vagy megölje. Ezért tartozik neki. Lehet, hogy Gabriel nem várja el tőle, de ő elvárja saját magától. A becsületét még nem vesztette el. Niall belevetette magát a küzdelembe: nem az udvarért vagy a királyért, hanem azért, mert ez volt a helyes döntés. Meg sem fordult a fejében, hogy tétlenül

267

álldogáljon, amikor valaki - még ha Gabrielről van is szó - túlerővel szemben küzd. Amikor lesújtott a Ly Ergekre, nem törődött a következményekkel. Királya holléte miatt sem aggódott. Semmi sem aggasztotta. A katonák legtöbb csapását elkerülte. A vörös kezű tündérek legfőbb célja nem az volt, hogy tartós sérülést okozzanak, hanem hogy vért fakasszanak, de az évek során így is épp elég tündér és halandó halála száradt a lelkükön. Bananach Gabriel mellett elsuhanva Niall hasába mélyesztette a csizmája hegyét. Perzselő fájdalom vetette hátra a fiút, amikor a mérgező vas a húsába vájt. Megbotlott, Bananach pedig igyekezett kihasználni az előnyét, és vértől tocsogó karmával felé csapott. Ekkor Gabriel megragadta a hollólányt, és úgy intézte, hogy eltávolodjanak Niall közeléből. Harcuk a kerítés irányában folytatódott, így Niall nyugodtan foglalkozhatott a Ly Ergekkel. A fiú nagyon jól szórakozott: a küzdelem balzsam volt a rosszkedvére, melytől szabadulni akart. Nem változtatott semmin, de felpezsdítette. Mire Niall megfutamította a legtöbb katonát, Gabriel is elég sebet ütött Bananachon: a hollólánynak meg kellett támaszkodnia az egyetlen katonán, amelyik kivonta magát a küzdelemből. A lány még sebesülten is tovább küzdött, végül a Kutya olyan erősen ütötte meg, hogy hátratántorodott és a földre esett. - Vidd el innen, mielőtt Chela rájön, hogy ismét összeverekedtünk - fordult Gabriel az egyetlen sértetlenül maradt Ly Erghez. Rámorgott a többi katonára, akik időközben közelebb húzódtak. - Újra és újra harcba

268

keveredem Bananach-hal, Che pedig állandóan közbeavatkozik. Ezt egyikünk sem akarja, ugye? A katona nem szólt semmit, csak odalépett a hollónő mellé. Bananach a Ly Erg lábának támasztotta a fejét. - Kellemetlenséget okozol nekem, kölyök. Ha kell, meglátogatom a jégkirálynőt vagy a királyocskát. Valaki... Bananach meghívásvagy figyelmeztetésképpen Niall felé csattogtatta az állkapcsát - ... majdcsak segít nekem helyre tenni a dolgokat a Sötét Udvarban. - Irial már megmondta, mit fogunk csinálni. Gabriel kinyújtotta a karját, hogy megmutassa neki a bőrére írt parancsokat. - Irinek mennie kell. Útban van, és nem azt teszi, amit kell. Nekünk háború kell, jó kis erőszak. Már elég régóta - hunyta le a szemét Bananach. - És kezdem unni, hogy mindenhová követsz. - Akkor maradj veszteg, és nem követlek. - A Kutya lerogyott a járdára, és elkezdte vizsgálgatni a sebeit. Elfintorodott. Ahogy a homlokán lévő sebet piszkálta, egyáltalán nem nyújtott kellemes látványt az arcán végigfolyó vér. A Ly Erg kinyújtotta amúgy is vörös kezét, és Bananach véres arcát meg karját simogatta: így táplálta magát a harc során fakadt vérrel, ugyanúgy, ahogy egykor ősei tették a vérrel áztatott csatamezőkön. Bőre fénylett, ahogy a hollónő friss vére a tenyerébe ivódott. Egy másik katona odament Gabrielhez, és véráztatta arcára tette a kezét. Annak ellenére, hogy még pusztán néhány perccel ezelőtt is megpróbálták felnyársalni, megcsonkítani és más módon harcképtelenné tenni

269

Gabrielt és Niallt, most néhány bizarr pillanat erejéig mégis szinte barátian viselkedtek. A bőrükbe szívták a fájdalmat és a vért; a harcot követő örömteli táplálkozás ideje alatt elfeledkeztek a korábbi ellentéteikről. Ekkor Gabriel a katona felé csapott, amelyik még mindig az ő vérző sebeit simogatta. - Elég legyen! Tűnjetek el innen! Holnap talán megpróbálhatnátok engedelmeskedni. - Holnap talán megpróbálhatnál elkerülni. Bananach felállt, megvető pillantást vetett rá, és hátravetette hosszú, hajszerű tollait. Lehet, hogy megsebesült és bizonytalanul áll a lábán, de senkitől sem fél. Niall felé fordult; ünnepélyessége éppen olyan különös volt, mint erőszakossága. - Gondolkodj el azon, mit akarsz, Gancanagh, és mi a helyes. Megbocsátani a Sötét Királynak? Megbocsátani a Nyárkirálynak? Vagy hagyni, hogy igazságot szolgáltassak, fájdalmat okozzak, és háborút szítsak, mindent, amit kívánsz. Mindketten boldogok lehetnénk. Amint Bananach eltűnt a szemük elől, Gabriel megkérdezte: - Lehet, hogy elhagytad Irialt, Gancanagh, de csakugyan azt akarod, hogy ez a nő és a követői diktáljanak az udvarunkban? Segíteni akarsz neki? - Nem akarok belekeveredni. Ez nem az én udvarom. - Niall leült Gabriel mellé. Nem volt biztos benne, de úgy érezte, mintha elrepedt volna az egyik bordája. Gabriel felhorkantott. - Épp annyira a te udvarod, mint az enyém, csak túl ostoba vagy, hogy ezt belásd.

270

- Én nem vagyok olyan, mint te. Én nem keresem a harcot, vagy... - De nem is hátrálsz meg előle. Emellett Irial sem háborúpárti. Ezért tart engem. - A Kutya vigyorogva mutatott a bezúzott ablakok és töredezett téglák felé. - A Sötét Udvar nem csak az erőszakról szól. Te például másfajta sötétséget képviselsz, de mindketten az árnyak birodalmához tartozunk. Niall elengedte a füle mellett Gabriel célozgatását. - Bananach azért volt itt, mert elhagytam a Nyári Udvart és magányos tündér lettem: szabad préda, zsákmány. Gabriel elismerően ragadta meg Niall vállát. - Tudtam, hogy végül rájössz: nem hozzájuk tartozol. Van még egy-két dolog, amit helyre kell raknod magadban, de aztán minden rendben lesz. Gabriel felkapott egy törött téglát, és egy még mindig világító utcai lámpa felé hajította. Az üvegdarabok csörömpölve hullottak a földre, a Kutya pedig felállt és elindult. - Gabe? Gabriel nem lassított, léptei nem bizonytalanodtak el, de Niall tudta, hogy figyel rá. - Nem engedem, hogy megtartsa Leslie-t. A lány megérdemli az életet, Irial nem veheti el tőle csak így. - Még mindig nehéz a felfogásod, fiam - fordult hátra a Kutya. - A lány már az udvarunkhoz tartozik. Ahogy te is. Attól a pillanattól kezdve, hogy az első tintacsepp a bőre alá került. Szerinted miért akarunk mindnyájan a közelében lenni? Figyeltelek, ahogy megpróbáltál ellenállni neki. A hasonlók vonzzák

271

egymást. Mindketten Irialhez tartoztok, és az, hogy a lány halandó... Niall megdermedt. Gabriel szánakozva mosolygott rá. - Ne hibáztasd magad túlságosan olyan dolgok miatt, amelyeket nem tudsz befolyásolni... és ne aggódj annyira a lány miatt. Ha valaki, akkor te tudhatnád, hogy Irial nem engedi el azokat, akikre igényt tart. Ugyanolyan makacs, mint te. A Kutya bepattant a Musztángjába, és eltűnt a sötét utcán. Kevesebb mint két nap leforgása alatt Niall harmadszor kapott olyan válaszokat, amelyek nemhogy enyhítettek volna az aggodalmain, csak még jobban összezavarták.

272

Leslie odébb gurult a hatalmas ágyon, hogy Irial ne érhesse el, de még mindig úgy érezte, túl közel vannak egymáshoz. Már számtalanszor fel akart kelni, hogy elmenjen, de nem tette. Nem volt rá képes. - Később majd könnyebb lesz - mondta gyengéden Irial. - Most még új. Később majd jobban leszel. Én... - Nem tudok elmenni. Nem tudok. Mondogatom magamnak, hogy elindulok, de mégsem teszem. - Fájt a teste, de Leslie még most sem volt mérges, pedig tudta, hogy dühösnek kellene lenni. - Rosszul vagyok, ha nem vagy a közelemben... A fiú maga felé fordította és újra a karjába vette a lányt. - El. Fog. Múlni. - Nem hiszek neked - suttogta Leslie. - Éheztünk. Ez... - Éheztünk? Mi? Irial ekkor elmondta neki, hogy ki ő, és kicsoda Niall, Aislinn és Keenan. Elmondta neki, hogy egyikük sem ember.

273

Seth igazat mondott. Ezt valahol mélyen Leslie is tudta, de szörnyű volt újra hallani és megbizonyosodni róla. Mérges vagyok. Félek. Én... De egyik sem volt igaz: nem volt dühös, és nem félt. Irial tovább beszélt. Elmesélte neki, hogy a tündérek világában léteznek udvarok, és az ő udvara, a Sötét Udvar, az érzelmekből táplálkozik. Elmondta, hogy a lány révén táplálhatja a tündéreit, és hogy Leslie mentette meg valamennyiüket. Szavai hallatán a lánynak meg kellett volna ijednie, de minden egyes alkalommal, hogy félni kezdett vagy fellángolt benne a düh, Irial elszívta tőle ezeket az érzéseket. - Szóval mi is vagy te ebben a tündérudvarban? - Én uralkodom, ahogy Aislinn és Keenan a Nyári Udvar felett. - Irial nem hangzott arrogánsnak, sőt, ami azt illeti, inkább fáradtnak tűnt. - És én... - Leslie ostobán érezte magát, de tudni akarta. Meg kellett kérdeznie: - ...még ember vagyok? Irial bólintott. - Ez mit jelent? Akkor én mi vagyok? - Az enyém vagy. - A fiú megcsókolta, hogy ezzel is alátámassza a kijelentését, majd megismételte a szavait. - Az enyém vagy. - És ez mit is jelent? Irial összezavarodott a kérdés hallatán. - Hogy megkapsz mindent, amit kívánsz. - Mi van, ha el akarok menni? Ha találkozni akarok Niall-lel? - Kétlem, hogy eljönne meglátogatni minket, de ha akarsz, elmehetsz hozzá. - A fiú újra Leslie fölé gördült. - Amint képes leszel rá, szabadon mozoghatsz.

274

Gondoskodunk rólad, vigyázunk rád, de mindig elmehetsz, amikor akarsz, és amikor képes vagy rá. De a lány nem ment el. Nem akart, és nem is volt rá képes. Elhitte, hogy Irial nem hazudik: érezte az ízét, érezte a szavaiban. Ugyanakkor azt is tudta, hogy azért akar vele maradni, amit a fiú tett vele, bármi volt is az. Ez a felismerés egy rövid pillanat erejéig rémülettel töltötte el, majd a félelem átadta a helyét a vágyakozásnak. Leslie a fiú bőrébe vájta a körmeit, közelebb húzta magához - újra és újra, de ennek ellenére szinte remegett a vágytól. Amikor Gabriel belépett, Leslie már fel volt öltözve. Nem tudta, végül hogyan kerültek fel rá a ruhái, de nem is volt jelentősége. Betakarózva ült, és egy almát tartott a kezében. - Most enned kellene valamit. - Irial gyengéden kisimította a lány haját az arcából. A hangja is ugyanilyen gyengéd volt. Leslie bólintott. Mondani akart valamit, de mire eszébe jutott volna, hogy mit, már el is felejtette. - Gondok? - kérdezte a Kutyától Irial. A Sötét Király hirtelen most már egy asztal mögött ült, távol a lánytól. Leslie az almát kereste, amelyet a kezében tartott. Eltűnt. Lenézett: másik ruha volt rajta, egy köntös, amelyet vörös virágok és örvénylő kék vonalak díszítettek. Ujjaival megpróbálta követni a mintát. - Kint áll az autó. - Gabriel megfogta Leslie kezét, és talpra segítette a lányt.

275

Leslie szoknyája a bokája köré tekeredett. Ahogy beléptek a klubba, a lány megbotlott, de Irial elkapta. A vakító fények láttán a fiú ingébe temette az arcát. - Jól csinálod - mondta neki Irial, és ujjaival kifésülte a lány hajából a gubancokat. Leslie megingott a becézgetés hatására. - Hosszú ez a nap. - Becsukta a szemét. - A második nap már jobb lesz, ugye? - Már egy hete vagy itt, kedvesem. - Irial betakarta a lányt. - Már sokkal jobban vagy. Leslie Gabriel és a különös lények - tündérek nevetését hallgatta. Történeteket meséltek neki; szórakoztatták, amíg Irial egy hollótollas lánnyal beszélgetett. Bananach, a hollónő csodálatos volt, mint mindannyian. Leslie már nem őt bámulta, hanem megpróbált a nimfákra összpontosítani, akik táncra perdültek bármelyik Kutyával, amelyik intett nekik. Úgy siklottak át a félhomályos termeken, mintha ugyanúgy érezték volna az árnyak érintését, ahogy Leslie: mintha incselkedő kezeket éreztek volna, amelyek olyan nagy boldogságot ígértek, hogy elállt tőle a szava. - Táncolj velem, Iri! - Leslie felállt. A Kutyákra oda sem figyelt, csak odament Bananachhoz és Irialhez. Az az érzése támadt, hogy már máskor is látta ezt a jelenetet: a hollólány túl gyakran volt Irial közelében, túl sok idejét és figyelmét rabolta el. Leslie-nek ez nem tetszett. - Tűnés - szólt oda neki. Bananach megpróbálta felemelni a kezét, de Gabriel és egy másik Kutya lefogta. Irial felnevetett. - Bananach épp azt magyarázta, miért nem vesszük hasznodat - mondta a fiú.

276

Leslie megérezte, hogy remegés fut végig az indán, amely összeköti őket, és abban a pillanatban egyértelműen tudta: Irial lazított a kettejük közti kapcsolaton, hogy neki egy kicsivel több tiszta pillanata legyen. Igen, Irial ezt tette. - És mi hasznotok van belőlem, Irial? Elmondtad neki? - Elmondtam. - A fiú ekkor már állt; a tenyerével felfelé kinyújtotta a kezét. Leslie a kezébe tette a kezét, és közelebb lépett hozzá. Bananach némaságba burkolózott. Ahogy oldalra biccentette a fejét, még kevésbé tűnt emberinek, mint a többi tündér. Szeme - amely döbbenetesen hasonlított Irial szeméhez - összeszűkült, de nem szólt semmit. Nem beszél velem. Leslie erre is emlékezett más éjszakákról: Bananach nem volt hajlandó szóba állni a „kis házikedvenccel". Leslie a közelben várakozó Gabrielre pillantott, majd körbenézett a klubban. Mindannyian vártak. Rám. A táplálékra. Arra gondolt, hogy meg kellene ijednie, vagy talán mérgesnek kellene lennie, de csak unott volt. - Vissza tudnád fogni, amíg pihenek? - Örömmel. - Gabriel nem nézett a Sötét Királyra, hogy a beleegyezését kérje, hanem elmosolyodott. Leslie tudta, hogy a klubban szinte mindenki őt nézi, de gyanította, hogy ennél megalázóbb körülmények között is látták már. Végigsimított Irial mellkasán, a kulcscsontján, majd lefelé haladt a karján. Érezte a fiú feszültségét, amely a testtartásán és az arcán egyáltalán nem látszódott. Irial felé fordította a fejét, és várta, hogy a fiú lenézzen rá.

277

- Akkor csak annyi a szerepem, hogy kihasználjatok? - suttogta a lány. Leslie tudta, hogy a bőrébe tetovált tinta pontosan ezt a célt szolgálja: lehetővé teszi, hogy Irial és a tündérei kihasználják. Minden egyes alkalommal, amikor az érzelmek rajta keresztül Irialbe áramlottak - mintha egy óriási hullám haladt volna át egy szívószálon -, őrült boldogság öntötte el. Tudta, hogy ez csak trükk, hogy ne tűnjön fel neki, hogy abban a pillanatban újra kitisztult az elméje. Arra is rájött, hogy más éjszakákon is voltak már ilyen tiszta pillanatai, amelyeket aztán később mindig elfelejtett. - Ez a szerepem? - ismételte. A fiú közelebb hajolt hozzá, szája a lány nyakát súrolta. - Nem. - Hang nem hallatszott, Leslie csak Irial szájának mozgását érezte. De mindketten tudták, hogy Leslie hajlandó lenne erre a szerepre. A lány a korábbi életére gondolt: a drogosokra a házukban, a részeg vagy ki tudja éppen hol kódorgó apjára, a kifizetendő számlákra, az étteremben töltött hosszú órákra, a barátainak mondott hazugságokra. Ugyan mi hiányozna ezek közül? Nem akart visszatérni a fájdalommal, aggódással és félelemmel teli életéhez. Eufórikus örömre vágyott. Érezni akarta, ahogy elolvad Irial karjában. Arra a hatalmas, vad örömre vágyott, amely olyan erővel hatott rá, hogy elvesztette tőle az eszméletét. Irial elhúzódott, és Leslie-re nézett. A lány a nyaka köré fonta a karját, tett néhány lépést előre, így a fiúnak hátrálnia kellett.

278

- Később túlságosan is megrészegülök majd a boldogságtól, és nem fogom tudni levenni rólad a kezem... - Megborzongott ettől a gondolattól, és attól is, hogy nyilvánosan beismerte, mivé válik. Nem volt biztos benne, hogy melyik a jobb: beismerni a vágyakozást, vagy hazugságokkal áltatni magát, hogy enyhítse a bűntudatát. - De jól érzem magam attól, hogy itt lehetek veled. Szeretnék még több szórakoztató élményre emlékezni. Lehetséges? Hadd emlékezzem még több közös élményre! Szeretnék még több ilyen jó pillanatot. Ekkor felengedett Irialben a feszültség. A lány mögé pillantott és intett. Megszólalt a zene. Olyan erősen dübörgött a basszus, hogy Leslie úgy érezte, mintha benne lüktetne. Táncoltak, nevettek, és néhány órára szép volt a világ. A halandók és a tündérek arcán látott megvetés és csodálat nem számított. Leslie számára csak Irial, csak az öröm létezett. De minél tovább volt tiszta a feje, annál jobban emlékezett a szörnyűségekre is. Nem érzett semmit, de kezdtek visszatérni az emlékei. Irial karjában rádöbbent, hogy hatalmában áll tönkretenni azokat a fickókat, akik miatt rémálmok gyötrik. Irial kiderítené, kik voltak azok, és elé hozná őket. Ezt világosan, egyértelműen látta. De ő ezt nem akarta. Senkit nem akart tönkretenni. Csak újra el akarta felejteni őket. Még arról sem akart tudni, hogy fájdalmat kellene éreznie. - Irial? Tápláld őket! Most! Leslie megállt, várta, hogy az érzelmek átcikázzanak a testén. - Gabe. - Irial csak ennyit mondott, de ez elég volt a zűrzavarhoz. Bananach felrikoltott, Gabriel morgott. A

279

halandók sikítottak és nyögdécseltek gyönyörükben és rémületükben. Ismerős hangzavar ölelte körül őket. Irial nem engedte, hogy a lány megforduljon. Nem engedte, hogy bárkit vagy bármit is lásson. Csillagok születtek a közvetlen közelükben. Néhány szívdobbanás erejéig lángra lobbantották a lányt, de az azt követő eksztázis hatására lecsukódott Leslie szeme. Minden porcikája kiáltott, és ő mindent elfelejtett. Semmit sem tudott, csak élvezte, hogy Irial bőre az övéhez simul.

280

31.

Egyes időszakok összemosódtak és semmire sem emlékezett, de egyre gyakrabban voltak tiszta pillanatai. Mióta is tart ez? A tetoválása már egy ideje begyógyult. A haja megnőtt. Gyakran érezte, hogy Irial megszakítja a kettőjük közötti kapcsolatot és leállítja az érzelmeket, amelyek a köztük lévő fekete indán keresztül áramlottak a fiú felé. Azokon a napokon szinte minden olyan volt, amilyennek lennie kellett. Ugyanakkor az idő nagy része összefolyt. Hetek talán? Még nem mozdult el a fiú közeléből. Mióta...? Ma megtenné. Ma bebizonyítaná, hogy képes rá. Tudta, hogy rengetegszer megpróbálta már - sikertelenül. Egyes emlékfoszlányok összekeveredtek benne. Számára most ilyen volt az élet: képek és érzések halmaza, amelyekben mindig ott volt Irial. Irial állandó. Még így, járkálás közben is hallotta a fiút a másik szobából. Mindig a közelemben van. Ez veszélyes is volt. A hollónő változtatni akart ezen, el akarta venni tőle Irialt. A fiú rengeteg ruhát rendelt Leslie-nek. A lány most belebújt egy hosszú ruhába, amely a testére tapadt és hullámzott mozgás közben. Ahogy felvette, az anyaga

281

túlságosan is érzékinek tűnt, mint minden, amit a fiú vett neki. Szótlanul kinyitotta a másik szobába vezető ajtót. Irial nem szólt semmit, csak figyelte a lányt. Leslie kinyitotta a folyosóra vezető ajtót. Tündérek követték: a szállodában tartózkodó többi ember számára láthatatlanok voltak, de ő látta őket. Irial különös olajat dörzsölt a szemhéjába: megajándékozta a tündérlátás képességével. A nyúlánk lények egész testét apró szarvak borították, és csendben, sőt tiszteletteljesen követték a lányt. Ha Leslie képes lett volna rá, megijedt volna tőlük, de az érzelmek csak áthaladtak rajta. A falak nem tartóztatták fel az érzéseket: a közelben tartózkodó halandók és tündérek minden félelme, vágya és sötét érzése az ő testén haladt át, és végül már nem tudott összpontosítani. Csak Irial érintése óvta meg az őrülettől, csak ez nyugtatta meg. A lift ajtaja becsukódott az őt figyelő tündérek előtt. A lány a szálloda előcsarnokába tartott, ahol majd mások várnak rá. Kilépett a liftből. Egy kopogó patájú, kecsketestű vízi tündér, aki épp áthaladt a hatalmas termen, odabólintott neki. Leslie saját léptei sem voltak sokkal halkabbak: Irial nevetségesen drága magas sarkú cipőket és csizmákat vett neki. - ...előálljak az autóval? - Leslie meg sem hallotta a portás hangját. - Kisasszony? Szüksége van sofőrre? A lány rábámult; érezte, hogy a férfit elönti a félelem, és azt is érezte, hogy jó néhány emelettel feljebb Irial az ő segítségével ezt az érzést ízlelgeti. Ilyen volt ez: végtelen elmosódott semmi, azt viszont érezte, ahogy az érzések Irial felé siklanak a testén át. A fiú azt mondta,

282

megerősödött. Azt mondta, jól haladnak. Azt mondta, az udvara kezd talpra állni. A portás a lányra meredt, elárasztotta a félelmével és a megvetésével. Vajon mit lát a férfi? Irial megjelenése felelőtlen emberre vallott. Volt pénze, és állandóan bűnöző kinézetű alakok keresték fel: a tündérek emberi álcája nem igazán tudta elrejteni fenyegető aurájukat. Ráadásul a lány, amikor elhagyta a lakosztályt, úgy mozgott, mint egy zombi, Irialre tapadt, és sokszor közel állt ahhoz, hogy feltűnést keltsen a viselkedésével. - Elmegy valahova? - kérdezte a portás. A lány gyomra görcsbe rándult arra a gondolatra, hogy távol legyen Irialtől. - Segítsek? - Hirtelen Gabriel jelent meg mögötte. A portás elfordította a tekintetét: lehet, hogy nem hallotta ki Gabriel hangjából a nem emberi felhangot, de megérezte a félelmet, amelyet a Kutya jelenléte váltott ki. Minden halandó megérzi. Gabriel ilyen, és minél izgatottabb, annál félelmetesebb. És a portás egyre jobban félt. - Sikerült eljutnod az ajtóig, Leslie. Ez jó. - A lányt már nem lepte meg, hogy Irial hangját hallja a fejében, de azért megrándult az arca. - Az ő sofőrjét ne. Hívna nekem egy taxit? - kérte meg a férfit Leslie. Ökölbe szorította a kezét: nem fog kudarcot vallani, ezúttal nem. Nem ájult el, nem omlott össze. Apró kis győzelmek. - Hogy elvigyen a raktárba... Csak nehezen préselte ki magából a szavakat. Szédült. - Kisasszony, biztos, elég jól van ahhoz, hogy...

283

- Persze. - A lány szája kiszáradt, és olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy fájt. - Gabriel, légy szíves, vigyél el a taxiig. A folyóhoz szeretnék... - Ekkor elesett, s remélte, hogy a Kutya teljesíti, amire kérte. Leslie a folyóparton tért magához, a füvön feküdt. Elöntötte a megkönnyebbülés. Érezte. Irial nem vette el tőle a kellemes érzéseket. Boldognak kellene lennie, hogy az agya nem zsibbadt el. Ha nem sóvárogna őrülten Irial érintése után, ha nem érezne szörnyű émelyítő vágyat, hogy elöntsék a sötét érzelmek, miközben szinte fojtogatják, ő maga pedig nem érez semmit - akkor akár jól is érezhetné magát. Nem messze tőle néhány Kutya várakozott és őt figyelte. Nem ijedt meg tőlük. Úgy tűnt, örülnek, hogy kedveli őket. Néhányszor találkozott Anival és Tishsel, s most, hogy az új életében nem volt helye a megdöbbenésnek, egyből elfogadta a két lány származását. Rájött, hogy Ani, Tish és Nyúl tudták, hogy a tetoválás meg fogja változtatni, és megbékélt ezzel a felfedezéssel. - Elég erős vagy, Leslie, de tényleg - bizonygatta Ani. - De mi van, ha nem? - Erős leszel. Iriért. Erős királyra van szükségünk. - Ani megölelte. - Te vagy a megmentője. Az udvar sokkal erősebb lett. Ő is sokkal erősebb lett. Leslie oda sem figyelt a Kutyákra: a folyóparton elsétált addig a raktárig, ahová Rianne-nel cigizni jártak. Kinyitotta az ablakot, amelyen keresztül olyan sokszor másztak már be. Most is ezt az utat választotta, felment a második emeletre, amely pont elég magasan volt ahhoz,

284

hogy lássa a folyót. Azóta, hogy akkor reggel Irial oldalán kilépett a házukból, ilyenkor érezte magát a leginkább normálisnak: ha idekint lehetett, távol mindenkitől. Leült, és a száguldó folyót figyelte. Lábát kilógatta az ablakon. Nem voltak itt sem halandók, sem tündérek. Még Irial sem volt itt. Ha távol volt tőlük, nem érezte annyira, hogy felemésztik. Most, hogy egyedül lehetett, a világ olyan volt, amilyennek lennie kellett, kevésbé tűnt bizonytalannak. Vajon a távolság teszi? De mindegy is volt, hogy mi az oka: megérezte a fiú közeledtét. Irial ott állt az utcán, és felnézett rá. - Lejössz onnan? - Talán. - Leslie... A lány felállt, lábujjhegyen egyensúlyozott, és a feje fölé emelte a kezét, mintha arra készülne, hogy fejest ugrik egy medencébe. - Félnem kellene, Irial, de nem félek. - Én igen. - A fiú hangja ezúttal nem gyengéden és meg nyugtatóan csengett, hanem ridegen. - Rettenetesen félek. Leslie előre-hátra billegett, ahogy a szél belekapott a testébe. - Később majd jobb lesz és... - kezdett bele Irial a maga szokásos, kérlelhetetlen módján. - Fájna neked, ha tennék egy lépést előre? - Leslie hangja közönyösen csengett, de felizgatta a gondolat. Bár nem félek. Még mindig nyomát sem érezte a félelemnek, pedig pont erre vágyott: nem akart kárt tenni magában, csak újra normálisnak akarta érezni magát. Korábban még nem volt biztos benne, de abban a pillanatban tudta:

285

neki az kell, hogy önmaga legyen, hogy egy kerek egészet alkosson, és újra érezhessen. De az érzések ugyanolyan elérhetetlenek számomra, mint a normális világ. - Te éreznéd? Én érezném, ha leesnék? Fájna? Lepillantott a fiúra: Irial gyönyörű volt, és annak ellenére, hogy megfosztotta őt a választás lehetőségétől, Leslie különös gyengédséggel nézett rá. A fiú vigyázott rá. Lehet, hogy az ő hibájából került ebbe a zűrzavaros helyzetbe, de Irial nem hagyta magára, hogy egyedül küzdjön meg az őrülettel. Nem számított, hányszor ment oda hozzá Leslie, mindig megölelte; az sem számított, hogy el kellett költöztetnie az udvarát és hogy nagyon kimerültnek látszott. Gyengéd érzések öntötték el a lányt, ahogy ezekre a dolgokra és Irialre gondolt. A fiú hangja egyáltalán nem volt kedves, amikor újra megszólalt. - Akkor ugorj! - mutatott a földre. Harag, félelem és kétségbeesés hullámzott át a lányon. Nem volt kellemes, de ezek valódi érzések voltak. Egy rövid pillanat erejéig az ő valódi érzései voltak. - Meg tudnám tenni. - Meg tudnád tenni - ismételte meg a fiú. - Nem foglak lebeszélni róla. Nem akarlak megfosztani a szabad akaratodtól, Leslie. - Már megtetted. - A lány figyelte, ahogy Gabriel odamegy a fiúhoz, és a fülébe súg valamit. - Te tetted ezt. Nem vagyok boldog, de az akarok lenni. - Akkor ugorj! - Irial továbbra is őt nézte, de közben odaszólt a Kutyának. - Tarts távol mindenkit. Se halandók, se tündérek ne legyenek az utcán.

286

- Elkapnál. - Leslie újra leült. - Igen, de ha a zuhanás örömöt okoz... - Irial megvonta a vállat. - Azt szeretném, hogy boldog légy. - Én is. - Leslie megdörzsölte a szemét, mintha sírna. De nem fog sírni. Már nincsenek könnyei, nem aggódik, nem dühöng, egyáltalán nincsenek kellemetlen érzései. Énjének egy része elveszett, elvették tőle, ahogy élete hátralévő részét is. Az iskola, Rianne melodrámai viselkedése, a nevetés az étterem konyhájában, a tánc a klubban - ez már mind a múlté. A változásokat nem lehet meg nem történtté tenni. Soha nem lehet hátrafelé haladni. Viszont a jelenlegi helyzete sem töltötte el nagy örömmel. Egy ködös álomban él, vagy inkább rémálomban. Most nem tudta volna megmondani, van-e köztük különbség. - Nem vagyok boldog - suttogta. - Nem tudom, milyen vagyok, de boldog nem. Irial elkezdett felmászni az épület falán, megkapaszkodott a szétmálló téglákban és a törött fémdarabokban. Az éles szélek megvágták a kezét: véres kéznyomok jelezték az útját. - Kapaszkodj belém! - szólt, amikor megállt az ablaknál. A lány belékapaszkodott, hozzátapadt, mintha Irial lenne az egyetlen biztos pont a világon. A fiú felmászott az épület csupasz tetejére, ahol megállt és letette a lányt. - Nem akarom, hogy boldogtalan légy. - De az vagyok. - Nem vagy az. - Irial a kezébe vette Leslie arcát. - Minden érzésedről tudok, kedvesem. Nem érzel sajnálatot, nem haragszol, nem aggódsz. Hogyan lehetne ez rossz?

287

- Nem valóságos... Nem tudok így élni. És nem is fogok. - Elég komolynak tűnhetett, mert a fiú bólintott. - Adj még pár napot, és találok megoldást. - Elmondod...? - Nem. - Irial szinte sebezhetőnek tűnt, ahogy figyelte a lány arcát. - Mindenkinek az a legjobb, ha nem beszélünk erről. Csak bízz bennem.

288

32.

Irial napokon keresztül figyelte a lányt: Leslie igyekezett megérezni valamit azokból az érzésekből, amelyeket elvett tőle. Ez nem várt problémákhoz vezetett. Amint a fiú egy pillanatra nem figyelt oda, a lány veszélybe sodorta magát: lelépett az autók elé, provokálta az egyre agresszívebb Bananachot, és beleavatkozott két fegyveres halandó vitájába. Irial nem értette a lány viselkedését - bár ezt minden halandó esetében elmondhatta magáról. Ma mindketten kimerültek voltak. Irial becsukta a hálószoba ajtaját, és megpróbált nem gondolni az alvó lányra. Leslie gondos törődést igényelt, és neki el kellett rejtenie a valódi érzéseit. Nem hitte volna, hogy egy halandó majd megváltoztatja, az nem volt tervbe véve. Leült a szófa másik végébe. Gabriel felnézett, és ugyanarról a témáról kezdtek beszélgetni, mint mindig, amikor a lány aludt. - Már jó ideje nem rendeztünk mulatságot a halandókkal. - Gabriel előrenyújtott egy hosszú nyakú, megbontott palackot.

289

- Mert nem bírják sokáig - felelte Irial. Elvette az üveget és beleszagolt. - Ez tényleg valódi sör? Csak sör? - Amennyire tudni lehet. - Gabriel hátradőlt a szófán, és kinyújtotta csizmába bújtatott lábát, amellyel egy csak általa hallott dal ütemére dobolt. - Akkor, parti a halandókkal? - Tudnál szerezni néhányat, akik túlélnének egy pár éjszakát? - Irial a zárt ajtóra pillantott, amely mögött a saját túlságosan is törékeny halandója aludt nyugtalanul. - Jobb, ha nem kell minden héten cserélgetni őket. Néhány naponta csak szedd össze ugyanazokat, amíg meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Azt nem tette hozzá, hogy fogalma sincs, hogyan fog Leslie megbirkózni ennyi halandó halálával, félelmével és fájdalmával, amikor ezek az érzések majd áthaladnak rajta. Ha elég halandót tudnának összegyűjteni, akik elég rémültek, dühösek és buják lennének, a lány annyira mámorosan érezné magát, hogy talán fel sem tűnne neki egy-két ember halála. De ha túl sokan halnának meg egyszerre, az felzaklathatná. - Egy kis háborúskodás is jól jönne. Bananach az erejét próbálgatja. Mit szólnál egy kis összetűzéshez? Elég aggodalomra adott okot, hogy Gabriel egyáltalán megemlítette ezt a lehetőséget. - Még nem támogatják sokan. - Irial utálta, hogy a hollólány állandóan a nyomában jár, ki akarja puhatolni a gyengeségeit, és kisebb lázadásokat szít. Bananach idővel fölé kerekedhetne. Ha Irial nem erősítené meg az udvarát, Bananach maga mellé állítaná a tündéreit, és valódi felkelés tör ki. Nem ez lenne az első alkalom. Le kell csillapítani a lányt, hogy elégedetlensége ne csapjon át háborúba. Nem szabad neki indokot szolgáltatni arra,

290

hogy felbátorodjon. Először Leslie helyzetét kell rendezni. - Bananach ismét próbálkozott Niallnél. - Gabriel szája széles mosolyra húzódott örömében. - A fiú még mindig jól megállja a helyét a küzdelemben. Irial ezt szívesen megnézte volna. Niall nem az erőszakot részesítette előnyben, hanem a logikát, s ha harcba bocsátkozott, ugyanúgy csinálta, mint bármi mást: osztatlan figyelemmel. - Ő... jól van? Gabriel vállat vont, de az örömteli kifejezés nem tűnt el az arcáról. - Előbb vagy utóbb visszatér hozzánk, Iri. Hosszú távra kell gondolkodnod, ez minden. Irial nem töprengett el azon, vajon mit csinál most Niall. Nem tehette. Reménykedett bizonyos dolgokban, de a remény nem jelentett megoldást. Gabrielnek igaza volt: hosszú távra kellett gondolkodnia. Túlságosan is az eredeti elképzeléseire összpontosított; már régóta nem kellett valódi terveket szőnie. Beira kilencszáz évig uralkodott ellenfél nélkül, és ezalatt Irialt nem zavarta, hogy elgyengült, mert feltételezte, hogy mindig ilyen könnyen jutnak majd táplálékhoz. Viszont az elmúlt néhány hónapban egy valódi Nyárkirály és egy új Télkirálynő került hatalomra, ami rádöbbentette, milyen gyorsan fordulhat a kocka - és ő erre nem készült fel. - Mondd meg Bananachnak, hogy gyűjtse össze az önként jelentkezőket, és teremtsenek egy kis felfordulást Sorcha udvarában. Hosszú távon nem tudok mindenkit táplálékkal ellátni. Ha a Téli és a Nyári Udvar elhatározta, hogy egyelőre nem működik együtt velünk,

291

akkor lássuk, mire megyünk Sorcha királyi unalma ellen. Ha valaki képes őt provokálni, akkor az Bananach. Gabriel alkarja elsötétült, ahogy megtelt a Sötét Király Bananachnak szánt szavaival. A harc lehetősége egy időre majd remélhetőleg elégedettséggel tölti el a hollólányt és nem lesz láb alatt. - És ami Anit illeti... - Irial elhallgatott, gondosan megválogatta a szavait. - Hozd el hozzá Tisht és Nyulat! Megkaphatják azt a házat, ahova Guint vittük. Ha Bananach támadásba lendül, túlságosan nagy veszélyt jelent majd rájuk a medál, amellyel Sorcha elrabolja a félvéreket. Most, hogy béke van, Sorcha már nem fogja elszigetelni a Magas Udvart. Gabriel egy pillanatig habozott. - Légy óvatos a kölykeimmel. Ani képes a halandók érzelmeiből táplálkozni, de akkor is az én gyerekem. A kísérletezés... - Semmi olyat nem teszünk, amibe nem egyezik bele. - Irial cigarettára gyújtott. Amióta Leslie velük van, sokkal többet dohányzik. Aggódom érte. Néhányszor beleszívott a cigarettájába, majd újra megszólalt. - Ani találkozzon halandókkal is. Látni akarom, mit tud kiszívni belőlük. Talán ő kell nekünk, hogy megoldjuk ezt a helyzetet. - Ez... két mulatságot jelent... mert ha Ani ott van, én nem megyek. - Gabriel fenyegetőzését háttérbe szorította az utálat, amelyet arra a gondolatra érzett, hogy a gyereke ott van a tömegben. - Ani jó lány. - Így igaz, Gabe. Válassz ki néhány megbízható Kutyát, hogy vigyázzanak rá. Van két szoba a folyosó túloldalán. Majd meglátjuk, mibe kerül jóllakatni engem és az udvart, mielőtt Leslie kómába esik. Figyelni fogjuk

292

a reakcióit, és ha már nem bírja tovább, közbelépünk. Irial összerándult erre a gondolatra. Néhány halandó idegi károsodást szenvedett, ha túl messzire mentek velük. - Keenan Nyárleányai közül is gyűjts össze egy párat. Ők csábítanak majd helyes viselkedésre. Hajnalban díjat osztunk ki azok között, akiknek a legtöbb halandójuk marad életben. - A hálószobából kiszűrődő zajok hallatán Irial lehalkította a hangját. Leslie-nek még nem kellene felébrednie, de a lány túl makacs, hogy akkor aludjon, amikor kell. Ekkor Leslie lépett be a szobába. Elfogadta Irial feléje nyújtott kezét, és a fiú karjába simult. - Akkor intézkedsz a mulatsággal kapcsolatban? kérdezte Irial. Leslie közelebb bújt hozzá, és a fiú szórakozottan simogatta a haját. Gabriel bólintott. - De legalább két nap kell hozzá. - Az belefér. - Irial ekkor ismét a lány felé fordította a figyelmét, és örömmel hallotta, hogy az ajtó halkan becsukódik a Kutya mögött. - Ha még két napig türelmes tudnál lenni, kitalálhatnánk, hogyan lehetsz ettől egy kicsit szabadabb - mutatott a kettőjüket összekötő tollas indára. - Mi...? - Csak semmi kérdezősködés. Ez a feltételem. Megcsókolta a lány homlokát. - Több szabadságot szeretnél? Nagyobb mozgásteret? A lány némán bólintott. - Csak azt szeretném, ha többé nem sodornád magad veszélybe. Ha továbbra is így folytatod, szó sem lehet nagyobb szabadságról. - Irial figyelte Leslie arcát,

293

és ismét az járt a fejében, milyen lenne a lány, ha megtarthatná az érzelmei egy részét. Nem mindet, csak néhányat. - Fájni fog, amire készülsz? - Leslie-t egy pillanatra felvillanyozta az a lehetőség, hogy esetleg újra megtapasztalhatja azt az érzést, amely elől korábban menekült. - Fájt az első néhány hét, amelyet velem töltöttél? - Nem emlékszem. - A lány megnyalta az ajkát, mintha megízlelhetné a fiú aggodalmát. A kettőjük közötti kötelék miatt ezt nem tehette meg, de Irial néha érezte a rántást, ahogy a lány megpróbálta visszafordítani az érzelmek áradatát, mintha el akarná lopni az ő érzéseit. - Ezzel kapcsolatban kevés tiszta emlékem van. - Pontosan erről van szó. - Kegyetlen vagy, Irial. - Leslie nem volt mérges, nem vádaskodott. Nem volt rá képes. Egy pillanat erejéig a fiú rádöbbent, hogy mindketten azt szeretnék, ha képes lenne rá. Az én Árnyleányom. Irial inkább megcsókolta, nehogy elkövesse azt a hibát, hogy kimondja, amit gondol. - Tudok kegyetlen is lenni, és ha tovább pusztítod önmagad, az is leszek. - A fiú egy pillanatig abban reménykedett, hogy a lány, még ha nem is fél, van annyira intelligens, hogy rájöjjön, egyikük sem ezt akarja. De Leslie felsóhajtott, mintha a fiú nem megfenyegette, hanem megjutalmazta volna. - Emlékszel Niall forradásaira? - kérdezte Irial. - Emlékszem. - Leslie mozdulatlanul, óvatosan figyelte a fiút. - Nem fogsz szeretni, ha kegyetlen vagyok. - Iri talpra húzta a lányt.

294

Leslie továbbra sem moccant, csak kinyújtott kézzel állt. - Most sem szeretlek. - A tündérek nem hazudnak - emlékeztette Irial. Megfogta Leslie kezét, és újra magához húzta a lányt. - Én halandó vagyok, Irial. Annyit hazudok, amennyit csak akarok - suttogta Leslie. A fiú elengedte, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy ez milyen nehezére esett. - Öltözz át, kedvesem! Elmennek egy zavargásra. Irial még nem vitte magával Leslie-t kórházakba, szanatóriumokba és más hasonló helyekre - még nem -, de ma este magával viszi egy olyan eseményre, ahol tombol a düh. Ha a lány a lehető legtöbb sötét érzelmet tudná magába szívni, majd az udvara felé továbbítani, akkor utána egy kis időre fellélegezhetne. Ez az egyik lehetőség. A másik pedig az, hogy elveszíti Leslie-t, de ebbe most nem akart belegondolni. Megpróbálta lassan fokozni a lány tűrőképességét, de Leslie makacssága - és a saját vágya, hogy ne tegye tönkre a lányt - felborította a tervét. Amióta beköszöntött az átkozott béke időszaka, Irial már számtalanszor gondolt arra, hogy maga mögött hagyja az udvart és a kötelezettségeit; semmire sem vágyott ennél jobban - de most már Leslie-t is magával akarta vinni.

295

33.

A következő hét folyamán Irial annyira igénybe vette a lányt, hogy Leslie megrészegült a sötét érzésektől és öklendeznie kellett. De nem beszéltek róla. Leslie úgy gondolta, el tudja fogadni a kialakult napirendet. Irial nem mondta el neki, mi történik éjjelente, ő meg nem kérdezte. Ez nem igazán volt jó megoldás, de már jobban érezte magát. Azt mondogatta magának, hogy ez is egyfajta haladás. Amikor a fiú ideiglenesen megszüntette a köztük lévő kapcsolatot és a sötét inda alvó kígyóként húzódon közöttük, néha halványan megérezte az elveszített érzelmeket. Azokban a pillanatokban képes volt azzal áltatni magát, hogy boldog, és van előnye annak, hogy így kényeztetik Aztán hirtelen mázsás súlyként nehezedett rá, hogy mi lett belőle, és a görcsös vágy öntudatlanságba taszította. Ugyanolyan ez, mint a többi függőség. Lehet, hogy az ő kábítószerének lüktet a vére és beszél hozzá, de a fiú akkor is elkábította. Ha képes lenne rá, nagyon szégyenkezne amiatt, hogy milyen állapotba süllyedt. De ez nem történhetett meg: Irial kiszívta belőle az érzelmeket, mint valami egzotikus elixírt, s amikor a

296

szörnyűségeket már nem lehetett tovább fokozni, csak Irial érintése csillapíthatta a lelkét marcangoló fájdalmat. Mi történik velem? Elnyel a sötétség? Irialtől nem kapott választ a kérdéseire. A fiú nem mondhatta el neki, hogy amit tesznek, az milyen hatással lesz majd a testére, az egészségére, az életére - mindenre. Csak annyit mondott neki, hogy ő ott van, megvédi és gondoskodik róla. Leslie már képes volt rendszeresen kimenni és sétálni - eltávolodni Irial közeléből és tudta, hogy már csak idő kérdése, mikor látja újra Niallt. A tetoválást megelőző életéből vele szeretett volna a legkevésbé találkozni. A fiú egykor Irial oldalán állt: ismerte a Sötét Udvart és azt a világot, amelyben most ő is élt. Leslie nem titkolhatná el előle a történteket, és nem tudta, hogyan birkózna meg ezzel a helyzettel. Kereste Niallt, és ma meg is találta. A fiú az utca túloldalán állt, a Music Exchange előtt (Rianne is szívesen járt ebbe az üzletbe). Mellette egy halandó férfi dobolt: a dallam egyszerre volt ismerős és idegen. Leslie szívverése felvette az ütemet; a zene szinte a belsejében és az ereiben lüktetett, mintha a dobos minden egyes ütése az ő bőrét érné. Niall megfordult, és meglátta a lányt, aki őt figyelte. - Leslie. - A fiú a nevét mondta, de hangja nem hallatszott el odáig. Túl gyorsan hajtottak az autók ahhoz, hogy biztonságosan át lehessen kelni az úton, de Niall nem ember volt, soha nem is volt az. Átsiklott a járművek közötti szinte láthatatlan réseken, majd megállt a lány

297

mellett. Az ajkához emelte Leslie kezét, és sírt - a lány erre nem volt képes. - Nem engedte, hogy lássalak - szólt a fiú. - Én kértem, hogy ne engedje. Nem akartam, hogy bárki is úgy lásson. - Leslie elfordította a tekintetét, és az őket figyelő tündéreket nézte. - Megölném, ha tudnám. - Irial sosem volt olyan kegyetlen, mint amilyennek most Niall hangzott. - Nem akarom. Ne... - Akarnád, ha nem tette volna ezt veled. - Ő nem rossz. - Ne! Kérlek! - Niall némán átölelte Leslie-t, csak a sírását lehetett hallani. Viselkedése arról árulkodott, hogy akarja a lányt, és hogy valóságosak azok az érzések, amelyeket Leslie neki tulajdonított. De a lány elgondolkodott. A korábban érzett késztetés, hogy megérintse Niallt és még jobban hozzásimuljon: eltűnt. Csak képzelte volna? Létezett, csak Irial elszívta előle? Niall gyönyörű, sebhelyes arcára nézve egy pillanatra gyengédség öntötte el, de vágyat már nem érzett. Az utcán álldogáló tündérek kárörvendő és gonosz arckifejezéssel figyelték őket. Beszélgettek, sutyorogtak, találgatták, hogy mit tennének a sötét tündérek, és mit tenne maga a Sötét Király, ha tudomást szerezne erről a találkozóról. Megölné a fiút. Igen, ezt fogja tenni. Kiprovokálná a harcot. Semmit. A lány nem elég ahhoz, hogy... De igen. Irial korábban még egy halandót sem vett magához. A lány bizonyára... Irial szinte soha nem engedte meg, hogy bántsák a szeretett Gancanagh barátját.

298

Akkor megkínozná? Vagy a lánnyal kínoztatná meg? Kacarásztak, és addig folytatták a találgatást, amíg Leslie könyörgő pillantást nem vetett Gabriel egyik Kutyájára, aki az árnyékban várakozott. A Kutyák egy szempillantás alatt szétoszlatták a tömeget: részben fenyegetéssel, részben erővel. Néhányukat felkapták, mint valami furcsa formájú labdát, és elhajították. A szerencsétlenül járt tündérek szörnyű hangokat és sikolyokat hallattak, dőlt belőlük a vér, és egy pillanatra még a doboló ember is abbahagyta a játékát: körülnézett, mintha valahogy halkan meghallotta volna azokat a borzalmakat, amelyeket nem igazán tudott érzékelni. - Hallgatnak rád? - kérdezte Niall. - Igen. Jók hozzám. Senki nem bántott. - Leslie ott érintette meg a fiú mellkasát, ahol tudta, hogy a sebhelyek húzódnak. Azok a forradások sok kérdésére adtak választ Niall-lel, Iriallel és azzal a világgal kapcsolatban, amelyet most otthonának nevez. - Senki sem tett mást, csak amire kértem... - tette hozzá. - Irial sem? - Niall arckifejezése ugyanolyan megfejthetetlen volt, mint a hangja, de a lány megérezte benne a reményt és a vágyakozást, a félelmet és a haragot. A fiú érzelmei összekuszálódtak. Leslie azt kívánta, bárcsak hazudhatna, de nem akart, Niallnek nem. Azt viszont nem tudta, hogy a fiú sem a szavaival, sem az érzelmeivel nem képes hazudni neki. - Többnyire. Ha erre gondoltál: csak akkor érint meg, ha én kérem rá. De anélkül tett ilyenné, hogy előtte megkérdezett volna róla, és már nem tudom, melyik az én döntésem és melyik az övé. Amikor nekem...

299

szükségem van rá vagy én... belepusztulok, Niall. Olyan, mintha éheznék, mintha valami élve felfalna belülről. Nem fáj. Tudom, hogy kellene, de nem érzek fájdalmat. Bár ez nem akadályozza meg, hogy fel ne sikoltsak. Csak Irinek köszönhetem... hogy elviselhető. Ő mindent jobbá tesz. Niall közelebb hajolt a lány füléhez. - Én megállíthatom. Azt hiszem, vissza tudom fordítani a folyamatot. Meg tudom szerezni azt, ami e kötelék felbontásához kell - suttogta. Elmesélte, hogy Aislinn adna neki napfényt, a Télkirálynő pedig fagyosságot: kiégetné és megfagyasztaná a tintát, amelyet a tetoválás juttatott a bőre alá. - Sikerülnie kell. Megszabadulnál Irialtől. Mindnyájuktól. Leslie nem válaszolt: nem egyezett bele, de nem is utasította vissza. Nem tehette. - Te döntesz. - Niall a kezébe vette a lány arcát. Ugyanúgy nézett rá, mint régen, amikor Leslie még nem volt ilyen. - Van választási lehetőséged. Ez a te döntésed. - Mi van, ha ez csak ront a helyzeten? - Próbálj arra gondolni, hogy mit választanál, ha nem állnál Irial befolyása alatt. Ez az - Niall egy pillanatra elhallgatott -, amit választottál volna? - Nem. De nem is tehetem meg nem történtté. Nem tehetek úgy, mintha nem változtam volna meg. Már nem leszek az, aki korábban voltam... és ha visszatérnek az érzéseim és elmehetek, hogyan tudnék együtt élni mindazzal, amit... - Egyszerűen csak folytatod az életed. Amit kétségbeesésünkben teszünk, az nem számít, azok nem mi vagyunk. - Vad és dühös kifejezés jelent meg Niall arcán.

300

- Tényleg? - Leslie emlékezett arra az érzésre, arra a pillanatra, amikor a raktár ablakából lenézve tudta: még ha Irial el is kapná az első alkalommal, hogy leugrik, később úgyis megpróbálná újra. A kétségbeesés, amelyet abban a pillanatban alig érzett, ugyanúgy hozzá tartozott. Ő választotta ezt az utat. Visszagondolt a figyelmeztető jelekre, amelyek arról árulkodtak, hogy valami nem stimmel. A Nyúl irodájában látott árnyakra gondolt. A kérdésekre, amelyeket nem tett fel Aislinnnek, Sethnek, Nyúlnak és önmagának. A szégyenre, amelyet inkább magába fojtott ahelyett, hogy segítséget kért volna valakitől. Ez mind ő, ezek a döntések hozzátartoznak a lényéhez. Csupa választási lehetőség. Ha nem tesz semmit, az is egy döntés. - Nem hiszem, Niall - hallotta magát Leslie. Hangja nem volt halk, félelem sem tükröződött benne. A függőség ellenére még önmagam vagyok. Lehet, hogy nem volt olyan sok választási lehetőségem, de még mindig én választok. Ismét arra gondolt, amikor ott állt a raktár ablakában. Dönthetett volna úgy is, hogy leugrik. De nem tette. Ha tényleg leugranék, az azt jelentené, bogy feladom, bogy megadom magam. Nem jobb kitartani? Nyomasztóan nehezedett rá a függőség, de erősebb volt, mint valaha is hitte volna. - Szeretnék úgy dönteni, hogy azzal ne ártsak se Irialnek, se saját magamnak - mondta a lány, és otthagyta a fiút. Dönteni fog: lehet, hogy nem most, lehet, hogy nem úgy, ahogy Niall javasolta, de nem fogja hagyni, hogy Irial, Niall vagy bárki más hozza meg helyette a döntést.

301

Még egyszer nem.

302

34.

A hold már magasan járt, amikor Irial átsurrant a szobán. Felöltötte az álcáját és kilépett a folyosóra: nem lenne szerencsés, ha a halandók maguktól nyitódó és csukódó ajtókat látnának. Kutyák őrködtek odakint, az esetleg arra járó halandók számára láthatatlanul. Mivel a folyosón most nem jártak idegenek, Irial levetette az álcáját, és becsukta maga mögött a lakosztály ajtaját. - Ne engedjétek ki, ha felébred. Ma este nincs mászkálás. - A lány nem igazán szokott engedelmeskedni. Követhetnénk, vigyázhatnánk rá és... - Nem. - Nem akarjuk bántani - vetette ellen egy másik Kutya -, de olyan boldogtalan, ha nem engedjük ki. - Akkor torlaszoljátok el az ajtót. - Irial grimaszt vágott. A Leslie-hez fűződő kapcsolata nem csak őt érintette mélyen. A lány iránt érzett gyengédsége begyűrűzött az egész udvarba: mindannyiuknak hihetetlenül nehezére esett olyat tenni, ami nem tetszett Leslie-nek. Elgyengítem őket. A lány iránti érzéseim tönkreteszik őket.

303

Egyetlen lehetséges megoldást látott: megakadályozni, hogy Leslie ostobaságokat műveljen a tündérei segítségével. Azzal az alternatívával nem akart foglalkozni, hogy visszafordíthatatlanul megtöri a lányt. Képes lennék rá? Nem válaszolta meg a saját kérdését, nem akart ezen gondolkodni. Az is elég szörnyű volt, amikor kiszolgáltatta Niallt az udvara kényérekedvére. Álmaiban még most is kísérti. Századokon át álmodott arról, hogyan utasította vissza utána Niall. Irial is tudta, hogy a gyenge királyok nem uralkodnak sokáig, de ettől még fájt neki, hogy Niall egy másik udvart választott. Már nem fáj. Szoros kötelék fűzi Leslie-hez, és beleveti magát a mulatságokba, ahova halandókat hurcolnak magukkal, ahogy egykor Niall-lel tették: ezek mind felidézték benne az elméje mélyére száműzött régi emlékeket. Ez is csak azt bizonyította, hogy a lány elgyengítette és megváltoztatta. Nem volt ínyére ez a változás. Ahogy egyre inkább felzaklatták ezek a gondolatok, hirtelen láthatóvá vált előtte az inda, amely árnyékként kötötte őt össze Leslie-vel. - Csak annyit mondjatok neki: én tiltottam meg, hogy elhagyja a szobát - fordult a Kutyákhoz. Mondjátok meg neki, hogy ha elmegy innen, a ti véretek fog hullani. Ha ez nem használ, mondjátok neki azt, hogy akkor Anit büntetem meg érte. A Kutyák vicsorogtak ugyan, de át fogják adni az üzenetet. Leslie remélhetőleg néhány óra erejéig engedelmeskedni fog majd az akaratának, és addig ő eltüntetheti a legutolsó mulatság nyomait.

304

Az első szoba padlóján azok a halandók zokogtak, akik túlélték a legutolsó partit. Tovább bírták, mint az előző társaság, de sokuk túl könnyen megtört testileg vagy lelkileg. Jajgattak, amikor tudatosult bennük, hogy mit láttak és tettek. Egy kis kábítószer, egy kis luxus, néhány egyszerű csábítási trükk, és készségesen vetették bele magukat a titkos, züllött élvezetekbe. Aztán napvilágnál, amikor a halottak és a túlélők testei összefonódtak, voltak, akik nem tudták, hogyan őrizzék meg épelméjűségüket. - Chela talált helyettük néhány szívós halandót. A másik szoba kényelmét élvezik. - Gabriel a kukába dobott egy női táskát, majd egy test felé intett. - Ő a miénk. - Két Ly Erg felemelte a lányt, a harmadik kinyitotta nekik az ajtót. Kiteszik a halandót valahol a városban, hogy az emberek rátaláljanak. Amikor a katonák kimentek, Gabriel rájuk vicsorgott. - Ezzel most ne játszadozzatok el! Erre a tündér, amelyik kinyitotta az ajtót, megvetően legyintett; felvillant élénkvörös tenyere. Irial átlépett egy pár felett, amely vakon bámult el mellette a levegőbe. - A lány arra bátorította őket, hogy harcoljanak érte. Bármi van is az új drogban, az vadította meg. Gabriel kiürítette a zsebeket, és eltávolított néhány darabokra szaggatott ruhadarabot. E szörnyű feladat közben utasításokat osztogatott a vigyorgó bogáncstündéreknek. - Elszórakoznak azokkal, akik megtetszenek nekik, tegnap teát szolgáltak fel néhányuknak. - Teát?

305

Az egyik Ly Erg szemtelenül elvigyorodott. - Rendes dolgokat is kaptak tőlünk. Meztelenek voltak, kalapokat és kesztyűket loptunk nekik. - Az arcukat is befestettük. Jól néztek ki - tette hozzá egy másik tündér. Irial meg akarta fenyíteni őket, de tettük semmivel sem volt rosszabb, mint amit a sötét tündérek az elmúlt századok során általában tettek. A Sötét Király nem várja el a tündéreitől, hogy kedvesek legyenek a halandókhoz. Elnyomta magában a nyugtalanságot. - Talán a királyocska lakásával szembeni parkban kellene felállítanunk egy színpadot... Egy jelenet a Szentivánéji álomból... vagy... - Ne, inkább annak a másik halandónak a darabjából. Melyikben is vannak azok a bűnök? - Az egyik katona megdörzsölte az arcát vérvörös kezével. Az a vicces darab. - Szeretem a bűnt - mormolta egy tündér. Jenny egyik társa felemelt egy testet. - Ez a kéjenc kiszolgált a teremben minden tündért, aki csak igényt tartott rá. Felnevettek. - Ez a bujaság, nővérem. A kéjencek csípője dúsabb, mint ennek is. - Melyik is az a darab? - ismételte meg a kérdését a mogorva Ly Erg. - Faustus. Doktor Faustus tragikus históriája válaszolta Leslie. Hangja halk volt, de mindnyájan az ajtó felé fordultak. A lány csipkés pizsamáját nagyrészt eltakarta a köntös, amelyet magára kapott. - Marlowe írta. Kivéve persze, ha elhiszitek, hogy Marlowe és Shakespeare egy és ugyanazon személy.

306

Egyik tündér sem felelt. Ha valaki más szólt volna közbe, rávicsorogtak volna, vagy meghívták volna, hogy csatlakozzon a mulatságukhoz. De Leslie esetében egyiket sem tették. A lány elővette a köntöse zsebéből Irial egy cigarettás dobozát, és rágyújtott. Csendben figyelte, ahogy összegyűjtik a nemrég megőrült halandókat. Amikor a közelébe értek, kinyitotta előttük az ajtót. A tündérek átléptek a küszöbön, és álcájukat a magukkal cipelt halandókra is kiterjesztették. De Leslie így is észrevette őket: közvetlen közelről látta a tágra nyílt szemű őrülteket, a friss testeket és a csupasz húst. Megdöbbent és undorodott, de természetesen nem érezte. Irial magába szívta ezeket az érzéseket. Amint a tündérek elmentek, a lány odament Irialhez, és a vérfoltos padlóra hamuzott. Csupasz lábának fehérsége elütött azoktól a foltoktól. - Miért? - Ezt ne kérdezd. - Irial látta, hogy a lány keze enyhén remeg. Figyelte, ahogy Leslie megpróbál ellenállni a sötét érzéseknek, amelyeket magába szív rajta keresztül. - Mondd meg, miért! - Leslie a földre dobta, majd meztelen talpával elnyomta a cigarettáját. Amikor áthullámzott rajta a halandók rettegése, csak még jobban remegett. - Jobb, ha nem tudod a választ, kedvesem. - Irial a lány felé nyúlt. Tudta, hogy bármennyire küzd is a lány, az érzések hamarosan felülkerekednek rajta. Leslie hátralépett. - Ne! Tudni akarom... - Leslie egy pillanatra elhallgatott -, ... az én hibám, ugye? Ezért vagy...

307

- Nem. - Azt hittem, a tündérek nem hazudnak. - Leslie térde megbicsaklott, a lány a földre rogyott. Egy nagy vörös folton térdelt. - Nem hazudok. Nem a te hibád. - A fiú megkísérelt a Rémálmok Királya lenni, a Sötét Király, de nem sikerült, mert a lány olyan elveszettnek tűnt. Ő vallott kudarcot, nem a lány. Leslie megmarkolta a szőnyeget; összevérezte az ujjait, ahogy megpróbált a földön maradni, hogy ne nyúljon a fiú felé. - Miért voltak itt? Miért...? Nyilvánvaló volt, hogy nem fogja abbahagyni a kérdezősködést, így Irial már nem próbált kibújni a válaszok alól. - Ha jóllakok, elég táplálékot tudok biztosítani az udvar számára, és te szabadabb lehetsz. A sötét tündérek éheznek egy kicsit, de annyira nem, hogy elsorvadjanak... és ha a lakosztályban maradtál volna, ezt nem is kellett volna megtudnod. - Akkor mi kínoztuk meg őket... - Nem! Te nem kínoztál meg senkit. - Irial figyelte, ahogy a lány igyekszik megragadni magában a félelmet, amelyre vágyik, érezte, ahogy a bőre alá kúszik. Felsóhajtott. - Ne reagáld túl a dolgot. Leslie nevetése csak annyira hangzott viccesnek, mint egy sikoly. A fiú melléereszkedett a földre. - Vannak rosszabb dolgok is. - Azt nem mondta el neki, hogy ha a Nyári és a Téli Udvar között megszilárdul a béke, akkor ezeket a rosszabb dolgokat

308

nem kerülhetik majd el, és ez csak egy lépcsőfokot jelent. Leslie néhány pillanatig csak bámult rá, majd előrehajolt, és a fiú mellkasára hajtotta a fejét. - Nem választhatnál például bűnözőket? Irialt valahol mélyen belül elszomorította, hogy Leslie elfogadta ezeknek a halandóknak a halálát. Csak azért érezte így, mert a lány halandó lénye negatív hatással volt az ítélőképességére. Elhessegette magától a szomorú érzéseket. - Megpróbálhatom... Azon nem tudok változtatni, hogy miért van rád szükségem, de a részletektől megkímélhetlek. A lány megmerevedett a karjában. - És ha nem bírom ki? Akkor mi van? Mi van, ha az elmém...? A fiú ekkor beismerte a gyengeségét. - Ezt a részt nem terveztem el, Leslie. Csak kellett a tested, hogy életben maradjak. A korábbi tetovált halandók többsége... ők nem bírták sokáig, de nem akarom, hogy kómába ess. Ha ez azzal jár, hogy még néhány halandó meghal vagy elborul az elméje, amíg te néhány óráig vagy napig öntudatlanul fekszel... - Akkor ezt fogod tenni - suttogta a lány.

309

35.

Niall megállt a lakásnál, hogy magához vegye egy-két személyes holmiját, amikor belépett Aislinn. - Nem akarom elölről kezdeni ezt a vitát - szólalt meg Niall, de ekkor Aislinn oldalra lépett. Leslie állt mögötte: sápadtan, karikás szemmel. A fiú úgy látta, a kékes erek annyira tisztán kirajzolódnak a lány bőre alatt, hogy enyhe kék árnyalatot kölcsönöznek neki. - Veled akar beszélni... nem velem - mondta egykori királynője, majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót. Egyedül hagyta őket. - Történt valami? - kérdezte Niall. - Irial üdvözöl. - Leslie mozdulatai merevek voltak, csakúgy, mint szavai. Odament az ablakhoz és kibámult rajta. Árnyékok táncoltak körülötte a levegőben. Niall ugyanezeket látta Irial szemében is: alaktalan figurákat, amelyek a szakadék szélén ugrálnak és pörgölődnek. Most úgy vették körül Leslie-t, mint a rémálmok szereplői. Niall nem tudta, mit csináljon, mondjon, vagy gondoljon, így hát várt. - Elmehetnénk máshova? - A lány a válla felett hátrapillantott. - Itt nem tudom megtenni.

310

- Micsodát? Leslie látszólag közönyösen figyelte. - Amiről korábban beszélgettünk. És akkor a fiú megértette: történt valami szörnyűség, amelynek hatására Leslie végül úgy döntött, elhagyja Irialt. - Segítesz nekem, Niall? Helyre kell hoznom a dolgokat. Egy pillanatra Niall nem volt biztos benne, hogy Leslie vagy Irial kérdezi-e: a lány hangja hamisan csengett, más volt a hanglejtése, mint korábban. De nem számított. Az árnyak a lány körül táncoltak, s Niall mindkettőjüknek csak egyféleképpen tudott válaszolni. - Igen. Leslie még most is érezte magában Irial jelenlétét, olyan volt, mint valami különös suttogás és susogás. Megnyugtató volt, bár remélte, hogy hamarosan vége szakad. Egyikük sem járt jól azzal, amit Irial adott neki, és amibe ez a lánynak került. Leslie számára könnyebb lenne, ha gonosznak tarthatná Irialt, de ez nem az értékekről és az etikáról szólt. Az túl egyszerű lett volna. Irial csak azt tette, amit a tündérei megmentése érdekében szükségesnek tartott, amit az udvara számára a legjobbnak gondolt - Leslie is ebbe a kategóriába tartozott. A lány, vagy a Sötét Udvar borzalmait megtapasztalt halandók számára nem ez volt a legjobb, ami történhetett. Annak a több ezer halandónak sem ez lesz a legjobb, akik nem kerülhetik majd el a sorsukat: Irial rájuk fogja alapozni a terveit, amint a lány veszít a fontosságából, vagy ahogy ő maga egyre jobban elkeseredik.

311

Leslie Niallre mosolygott. A lány régi szobájában álltak. Nem tette be ide a lábát azóta, hogy Irial oldalán elment innen. Amikor belépett, a ház üres volt, mintha hetek óta lakatlan lenne. Ha képes lenne érezni, lehet, hogy aggódna az apjáért, de most csak megjegyezte magában, hogy aggódni akar. Majd később foglalkozom vele. Utána. Niall a karjába vette, és olyan szorosan ölelte, mintha épp az utolsó pillanatban rántotta volna vissza a szakadék széléről. Kezét Leslie tarkóján nyugtatta. - Gyengének tartanál, ha bevallanám, hogy azt szeretném, ne nekem kelljen ezt tenni? - Nem. - De a lány gyanította, hogy később, amikor majd megszabadul Irial befolyásától, talán mégis ezt gondolná róla. - Gyere! - Leslie kézen fogta a fiút, és az ágyához vezette. A ház biztonságos. Ezt Irialnek köszönheti. Niall mozdulatlanul állt, miközben a lány leült a kifakult rózsás takaró szélére. Irialnek és azoknak a halandóknak köszönhetően, akiket a Sötét Udvar megkaparintott magának, Leslie most már néha-néha érzett valamit: nem az összes érzése tért vissza, csak néhány erősebb. Undorodott attól, ahogy a tündérek a holttestekkel bántak; iszonyú volt elviselni azt a tudatot, hogy azok az emberek miatta szenvedtek. Bűntudat mardosta... azért is, mert arra vágyott, hogy visszatérhessen a zsibbadtságba, ahol semmit nem kell éreznie. Pontosan erre vágyott: az érzéketlenségre, de nem érte meg, mert mindenkinek túl nagy árat kellett érte fizetnie. Magához húzta Niallt, aki szomorúan nézett rá.

312

Hirtelen félelem öntötte el Leslie-t és összerándult a gyomra - nem úgy, ahogy egykor, hanem mohón, kiéhezve. Irial éhes. Aztán elszállt a félelme: Irial magába szívta. A fiú az egyik klubjában üldögél a tündérei társaságában, akik lassan köré gyűlnek. Leslie tudta, hogy fájni fog, ami most következik, de remélte, hogy Irial étvágya csillapítja majd a fájdalmát. Megfordult, levette a blúzát, és megpróbált nem gondolni arra, mi fog történni. Becsukta a szemét. - Kérlek! Niall a lány bőrére tette a kezét: a tetoválásra, a jelre, amellyel Irial magához láncolta. Érintése égetett annak a kis napfénygömbnek köszönhetően, amelyet még Aislinn adott neki a lakásban, s amelyet idáig magában hordott. Az én kérésemre. Ezután a Télkirálynő fagyossága következett: Leslie-nek olyan érzése támadt, mintha jégcsapok hatolnának a bőrébe. Az ajkába harapott, hogy elfojtsa a sikolyát, de nem sikerült. Eddig még csak egyszer sikoltott így. Ez nem Niall hibája. Ez az ÉN döntésem. Az enyém. - Bocsáss meg - könyörgött a fiú, ahogy a lány bőre alá kényszerítette a napfényt és a jeget. Megfagyasztotta a tintába kevert könnyeket, és elégette Irial vérét. Ezzel gyökerestől kiirtotta azt a fekete indát, amelyet a tetoválás ültetett a lány testébe. - Leslie?- suttogta Irial.

313

A lány olyan tisztán látta a Sötét Királyt, mintha Irial hologram lenne a szobájában. Ha nyitva lett volna a szeme, azt hihette volna, hogy a fiú tényleg ott áll előtte. Irial rémülten állt fel, az ölében ülő tündér a földre esett. - Mit művelsz? - Választok. - Leslie a takaróba harapott, hogy ne sikoltson fel újra. Erősen ökölbe szorította a kezét, és érezte, ahogy a takaró szétreped. Gerince ívben megfeszült; Niall a hátára térdelve szorította le. Könnyei eláztatták a takarót. - A magam ura vagyok. Senki másé. - De én még mindig a tiéd vagyok. És ez örökre így marad, Árnyleány. - Azzal Irial elment, és az érzelmek nagy erővel törtek rá a lányra. Niall elhúzta a kezét. Leslie elfordította a fejét, hogy ránézzen. A fiú mellette ült, és a kezeit bámulta. - Sajnálom! Istenem, annyira sajnálom! - Én nem. - Másban Leslie már nem volt ennyire biztos. A fájdalom a bőre alatt, az emlékek, a rémület: túl sok volt egyszerre. Oldalra gördült és a papírkosárba hányt. Egész teste görcsbe rándult, ahogy végigfutott rajta a fájdalom. Könnyek folytak végig izzadt arcán, miközben hol hideg, hol meleg fájdalom nyilallt belé. Olyan izmai rándultak görcsbe, amelyek létezéséről nem is tudott. Mindezek ellenére mosolygott. Ha csak egy pillanatra is, de elmosolyodott. Visszanyerte a szabadságát. Pokolian fájt, de szabad volt.

314

36.

Leslie néhány napig eszméletlenül feküdt, néhanéha magához tért, de körülötte az élet folyt tovább. Niall mellette maradt. Aislinn és Seth meglátogatta, ahogy Ani, Tish és Nyúl is. Gabriel több virágot hozott neki, mint ami ésszerű lett volna. Letette őket, megszorította Niall vállát, bólintott, homlokon csókolta a lányt, majd elment. A többiek mind beszéltek: Aislinn bocsánatot kért, és megígérte, hogy mindenben segít; Seth és Nyúl megdicsérte; Tish és Ani megbocsátotta neki, hogy elhagyta a Sötét Udvart. Irial nem látogatta meg. A lány hason feküdt, farmert és melltartót viselt. Néhány szónál többet még nem mondott. Túl sok minden kavargott a fejében ahhoz, hogy mondatokba öntse a gondolatait. Sem az apja, sem a bátyja nem bukkant fel. Nem tudta, merre járnak, visszajönnek-e, vagy hogy egyáltalán engedik-e őket visszajönni. Most otthon van, biztonságban, és kezd felépülni. Most csak ez számít. Niall nyugtató krémmel kente be napégette és fagycsípte bőrét. Leslie hátrafordította a fejét, hogy ránézzen. Ekkor látta meg a bőréből kiinduló, megégett, sötét indát, amely még mindig egyfajta kapcsolatot teremtett Iriallel, de már nem vezette az érzelmeket.

315

- Soha nem fog eltűnni, igaz? Niall az elfeketedett indára nézett. - Nem tudom. Korábban nem láttam, csak most. - Már nem működik. Ez a lényeg. És többé már nem is fog. - A lány felült, és az ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel. - Jól... Hogy érzed magad? - Niall nem erőltette, hogy mondjon, vagy tegyen valamit. Nem közeledett felé, bár elég közel ült hozzá ahhoz, hogy a lány megfoghassa a karját, ha segítségre szorulna. - Szörnyen érzem magam, de igazinak. - Az aloé majd segít. Ennél többet nem tehetek. A halandó praktikák nem használnának, mert ez tündér... Felhívtam Aislinnt és... - Semmi gond, Niall. Tényleg. Nem bánom, hogy fáj. - Leslie figyelte a fiút, és Niall szomorú tekintete láttán megszakadt a szíve. Rájött, milyen nehéz lehetett neki is az elmúlt néhány nap. - Segítesz felállni? - Leslie kinyújtotta a kezét, hogy a fiúra támaszkodhasson, amíg kiderül, mennyire tud egyedül járni. Néha, amikor felállt, olyan fájdalmat érzett, hogy visszahanyatlott az ágyra. Niall segített neki kimenni a fürdőszobába, s bár Leslie mozgása egy kicsit bizonytalan volt, már sokkal jobban ment neki, mint korábban. Testileg és lelkileg is gyógyulni kezdett. Itt az ideje. Az ajtókeretnek dőlt, és a mosdókagyló alatti szekrény felé intett. - Van ott egy kis tükör. Niall szó nélkül elővette. A lány megfordult a nagyobbik tükör előtt, és úgy tartotta a kézitükröt, hogy lássa a hátát. A tetoválása fehérré és szürkévé halványult. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint előtte, de kifakította,

316

kivilágosította a napfény és a fagy, amelyet Niall a bőre alá kényszerített. Már az én tetoválásom. Az én testem. Leengedte a tükröt és elmosolyodott. Nem a tetoválástól kapta vissza a testét, nem az változtatta meg, hanem a tettei, a döntései, és az, hogy utat talált ott, ahol látszólag nem is volt út. - Leslie? - Niall a lány mögé lépett, és a tükörképe szemébe nézett. - Gondolod, hogy újra rendbe jössz? A lány szembefordult vele, és ugyanazt válaszolta, amit a fiú mondott neki az első közös estéjükön. - Túléltem. Nem ez számít? - De igen. - Niall magához húzta a lányt, és gyengéden átölelte. Némán álltak, majd a lány szédülni kezdett. - Azt hiszem, még mindig gyenge vagyok mondta elvörösödve Leslie. - Egyáltalán nem vagy gyenge. Megsérültél, de azt nem kell szégyellni. - Niall segített neki visszamenni az ágyba. - Aislinn szeretne átjönni és gondoskodni rólad, ha beleegyezel - tette hozzá habozva. - Elhagytam őket, elhagytam Keenant, de rólad gondoskodni fognak. Aztán majd... - Niall? - Leslie igyekezett kedvesen beszélni. Én... én most nem tudok a tündérudvarokkal foglalkozni. Csak az életemet akarom visszakapni. Ez - mutatott körbe a szobában - nem jó, de még mindig jobb, mint a te világod. Nem akarok a tündérek világában élni. - Nem változtathatok azon, hogy mi vagyok. Már nem tartozom egyetlen udvarhoz sem, de azt nem

317

tehetem meg, hogy minden kapcsolatot megszakítok a világommal... én... - Niall nem fejezte be a mondatot. A lány nem akarta ezt a beszélgetést, most nem, de már belekezdtek. - Még mindig érzek... irántad valamit, bármi legyen is az, de most... Újra kell kezdenem, valahol máshol... egyedül. - Próbáltalak megvédeni. - Elmesélte a lánynak, hogy hónapokon keresztül vigyázott rá: ő és Aislinn más tündérei kísérték Huntsdale utcáin. Elmesélte, hogy korábban igyekezett nem beszélgetésbe elegyedni vele: Aislinn tiltotta meg, mert nem akarta, hogy Leslie megismerje az ő világukat, s a fiú úgy gondolta, a királynője bölcsen döntött. - Veled akarok lenni. Már nem tartozom a Nyári Udvarhoz. Én... magányos tündér lettem. Veled mehetnék... vigyázhatnék rád... - Sajnálom. - Rendben. Időre van szükséged, de amikor készen állsz... vagy ha szükséged van valamire, bármire, bármikor... - Tudom. - Leslie hátradőlt a párnájára. Áthívnád Asht? Beszélnem kell vele, mielőtt találkozom Iriallel. - Iriallel? Miért...? - Nem én vagyok az egyetlen halandó. Rengeteg más embert tud a helyemre állítani... - igyekezett elrejteni a fájdalmat a hangjában, de még így is meg kellett állnia egy pillanatra -, ...ha eddig még nem tette volna meg. Nem fogok hátat fordítani és hagyni, hogy mással is az történjen, ami velem. - A földön zokogó halandókra gondolt, a véres küzdelmekre, amelyeknek az elejét még

318

látta, mielőtt elájult, s arra, hogy minderre azért került sor, mert Irial óvatosan és gyengéden bánt vele. Abba nem akart belegondolni, hogy egyébként milyen lenne a Sötét Király. - Előtte beszélnem kell Ashsel. Nem várhatok sokáig. Niall felsóhajtott, de kiment. Leslie hallotta a bejárati ajtó nyílását és csukódását, ahogy a fiú odament a kint várakozókhoz. A lány álomba merült. Tudta, hogy biztonságban van, szabad, és meg fogja találni a módját annak, hogy a szabadsága ne kerüljön egy másik lány életébe. Amikor aznap este Leslie belépett a lakosztályba, csak Irial volt ott. A fiú nem szólt semmit, nem tett fel kérdéseket. Öntött egy italt, és odanyújtotta a lánynak. Leslie csendben elvette, és odament a szófához. A fiú követte, de nem ült le mellé, hanem odahúzott egy széket. A lány kényelmetlenül érezte magát: Irial ott ült előtte, de nem érinthette meg. - Jól vagy? A lány felnevetett. - Niall úgy gondolta, hogy nem biztonságos idejönnöm, és hogy ez lesz az első kérdésed. Bármit tettél is vele, pokoli lehetett. - Ő nem bocsát meg olyan gyorsan, mint te. - Irial szomorú mosolya láttán Leslie kérdéseket akart feltenni. De nem kérdezett semmit. Megmozdult, próbált úgy helyezkedni, hogy ne fájjon annyira a háta. Örült a fájdalomnak, de a mozgás még mindig könnyeket csalt a szemébe.

319

- Nem hagyhattam, hogy emberek haljanak meg miattam. Vagy bármi más történjen, amit elhallgattál előlem. - Idővel rosszabb lett volna - ismerte be Irial. Ez nem bocsánatkérés volt, de a lány nem is nagyon számított rá. - Tudnom kell ezekről? Irial rágyújtott; a cigaretta már szinte állandó kísérője volt. Ismerős pillantása szinte megnyugtatóan hatott a lányra, majd a fiú megvető mozdulatot tett a kezével, amelyben égő cigarettáját tartotta. - Háború robbant volna ki; nagyobb erőfeszítéseket tettünk volna a kábítószerek terén; még több sötét tündér maradt volna a közelemben. Talán egy kicsit alkudoztunk volna Far Dorcha tündéreivel a szexés halálpiacon. - Túléltem volna? - Lehetséges - vont vállat Irial. - Egész jól csináltad. A legtöbb halandó hamarabb veszti el az eszméletét. S mivel te hozzám voltál kötve... tényleg meglett volna rá az esélyed, hogy túléld. Azt akartam, hogy túléld. - Beszéltem Ash-sel, és ha még egy halandót elhurcoltok... - Fenyegetsz engem, kedvesem? - A Sötét Király a lányra vigyorgott. - Nem. Csak azt mondom: nem akarom, hogy valaki a helyemre lépjen. Irial arcáról eltűnt a mosoly. - És... ha mégis ez történik? - Akkor Ash összefog a Télkirálynővel, és ők fognak megfenyegetni; ártani fognak a mi... a te

320

udvarodnak. - Leslie figyelte a fiút. Nem tudta, hogy jó taktikát választott-e, de egy dologban biztos volt: nem engedheti, hogy mások is úgy szenvedjenek, mint ő. - De van valami, amit nem értenek: nem akarom, hogy bajod essen. Az fájna nekem. Ha ráveszel egy másik halandót, hogy közvetítse feléd azokat a szörnyűségeket, az fájna nekem. Az is fájna, amit veled tesznek majd, ha rájönnek. - És? - És azt ígérted, hogy senki nem okozhat nekem fájdalmat, mert nem engeded. - Leslie várt, amíg a fiú csendesen cigarettázva őt bámulta. Leslie és Aislinn barátsága egyáltalán nem volt a régi, de ha a Nyárkirálynő tanácsa beválik, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Leslie-nek most csak ez számított: hogy helyrejöjjenek a dolgok, az élete, a jövője, és ha lehetséges, a kapcsolata azokkal, akik fontosak neki. Irial még mindig ebbe a kategóriába tartozott. - A sötét tündérek olyanok, amilyenek. Nem fogom nekik azt mondani, hogy változzanak meg csak azért, mert... - Csak játszol a szavakkal, Irial. - Leslie intett neki, hogy jöjjön közelebb. A fiú meglepődött, és ez egy kis kárpótlást nyújtott Leslie-nek a félelméért. Irial eloltotta a cigarettáját, majd átült a szófára: olyan közel, hogy megérinthette volna a lányt - de nem érintette meg. Leslie a fiú felé fordult. - Megesküdtél nekem, Irial. Most a szavadon foglak. Megmondom, mi fog történni, ha hagyod, hogy ártsanak neked: azzal fájdalmat okozol nekem, és ha ennek tudatában mégis elrabolsz egy újabb halandót...

321

Hogy ki vagy és mit csinálsz, az nem tartozik rám. De ha hasonló tetoválásokat készítetek, ha háborúkat robbantotok ki az én világomban, és ha halandókat gyilkoltok le - az már igenis az én dolgom. Ha a kedvemért képes lennél lemondani ezekről... akkor beismerem, hogy még mindig fontos vagy nekem. Irial a lány felé nyúlt, és Leslie nem rándult össze. Becsukta a szemét, átadta magát a fiú csókjainak. Irial volt az, aki elhúzódott. - Igazat mondasz. - Irial különös, félig tiszteletteljes, félig ijedt pillantást vetett a lányra. Leslie élvezte, hogy visszakapta a szabadságát, és rájött, hogy a fiú iránti érzései nemigen változtak meg. - Áruld el, mit érzel irántam - kérte a lány. A fiú egy kicsit elhúzódott, már nem ölelte át. - Miért? - Mert erre kértelek. - Örülök, hogy nem a kóma vagy a halál vár rád. Irial hangja nem árult el semmit. - És? - A lány látta a fiú belső vívódását. Ha Irial nem akar felelni, ő nem kényszerítheti rá. - Ha maradni akarnál... - Nem tehetem. - Leslie megszorította Irial kezét. - Egyébként ez nem érzés, hanem ajánlat. Ha valaki, akkor te tudod, mi a különbség köztük. Azt szeretném tudni, eddig hiába, hogy érzel-e valamit irántam még most is, hogy már nem vagyunk összekötve. Vagy csak a tetoválás miatt volt az egész? - Csak egyetlen dolog változott meg: az, hogy már nem függünk egymástól, és nekem most ki kell találnom, hogyan tudom megfelelően táplálni az udvarom. - Irial újabb cigarettára gyújtott, és válaszolt a lány kérdésére. -

322

Először csak a tetoválás miatt volt, igen... de aztán már többről volt szó. Igenis fontos vagy nekem. Eléggé fontos ahhoz, hogy elengedjelek. - Tehát... - sürgette Leslie, mert hallani akarta a szavakat. - Tehát, az esküm továbbra is él: nem készítünk több tetoválást a sötét tündérek könnyével és vérével. A lány zavarba jött, néhány pillanatig csak állt ott. Mennie kellene, de nem olyan könnyű azt megtenni. Olyan sok mindent akart mondani és kérdezni. Bár az semmin nem változtatna; gyanította, hogy Irial már tud ezekről. Így hát csak annyit mondott: - Reggel megkapom a lakásom kulcsait. Ash gondoskodott helyettem mindenről... nem a pénzről, hanem keresett egy helyet, elintézte a formaságokat, meg ilyenek. - Szólsz, ha szükséged van valamire? - Irial bizonytalan kérdése a lány érzéseit is tükrözte. Leslie megrázta a fejét. - Nem. Egész biztos vagyok benne, hogy nem lenne jó ötlet találkozni veled vagy Niall-lel. Neki is megmondtam... Nekem nem kell ez a világ, Ashnek ebben igaza volt. A saját hétköznapi életemet akarom élni, és fel akarom dolgozni, ami történt, még előtted. - Sikerülni fog. Jobb lesz így neked, mintha maradnál. - Irial újra beleszívott a cigarettájába és kifújta a füstöt. A lány csak figyelte, ahogy a füst a levegőben gomolyog. Nem látott árnyakat, nem volt itt semmi misztikus vagy földöntúli, csak a levegő, amelyet a fiú kifújt - nem volt ebben semmi különös. Ettől elmosolyodott. - Szerintem is.

323

Niall az elmúlt néhány hétben gyakran tette ezt: figyelte, ahogy Leslie kilép az utcára. A lány mondott valamit a kint várakozó fiúnak, aki egy mosollyal felelt neki. Niallnek tetszett, amit látott: a halandó vigyázott a lányra, éberen figyelte az elhaladó járókelőket. Leslienek ilyen barátok kellenek, és az, hogy a halandók megnevettessék. Nem rám van szüksége. Most nem. A lány járása határozottabb és magabiztosabb lett, a szeme körüli karikák elhalványultak. - Jól néz ki, nem? - kérdezte valaki Niall mögött. A fiú egyáltalán nem örült ennek a hangnak. - Menj el! - Niall elfordította a tekintetét Leslieről, és a Sötét Király felé fordult. Irial az újságosbódénak támaszkodott, kalapját mélyen a szemébe húzta. Hogy nem vettem észre? - Egészségesebb is: nincs a közelében az a nyomorult bátyja, hogy bajt okozzon - tette hozzá Irial. Előrelépett, fél karját Niall válla köré fonta. Barátságos mozdulata az adott helyzetben különösnek tűnt. Egyforma magasak voltak, így Irial szinte átölelte. - Mit akarsz? - Niall lerázta magáról Irial karját.

324

- Csak látni akartam a közös barátnőnket és téged. - Irial furcsa pillantást vetett Leslie-re. Ha valaki másról lett volna szó, Niall még azt gondolta volna, hogy törődik a lánnyal. Irial erre nem képes. Ő a Sötét Udvar feje. De tudta, hogy csak áltatja magát, tudta, hogy századok óta hazudik magának: Irial nem olyan, amilyennek gondolta. Nem olyan szörnyű, amilyennek hitte, és nem olyan kedves, amilyennek először tűnt. Akkor sem érdemli meg, hogy a lány közelében legyen. Még több halandó csatlakozott Leslie-hez, majd egyikük mondott valamit, amitől a lány hangosan felnevetett. Niall a Sötét Király elé lépett. - Megszabadult tőled. Ha te... - Csigavér. - Irial halkan felnevetett. - Tényleg azt hiszed, hogy bántanám őt? - Már bántottad. - Megfosztottam a választás lehetőségétől, amikor nem figyelmeztettem a tetoválással kapcsolatban. Kihasználtam. Mindig is ezt tettük a halandókkal, mindketten. - Ez... - kezdett bele Niall. - Pontosan az, amit az utolsó királyod tett a bájos királynőjével és a korábbi halandó játékszereivel... - Irial elhallgatott; különös, ünnepélyes kifejezés jelent meg az arcán. - De erre elég hamar rá fogsz jönni te is. - Elnézett Niall mellett, Leslie-re és a halandó barátaira pillantott. Egykor választási lehetőséget kínáltam neked: vagy a halandókat ajánlod fel nekem, akiket függővé tettél, vagy magadat. Te az utóbbit választottad. Ez az, amit egy jó király tesz, Gancanagh: nehéz döntéseket hoz. Tudod,

325

mik vagyunk, mégis megőrizted a titkunkat. A lány érdekében elfojtod magadban az iránta érzett szerelmedet. Nagyszerű király leszel. Még mielőtt Niall válaszolhatott volna, Irial a fiú arcán húzódó sebhelyre szorította a száját - egykor ő engedte meg Gabrielnek, hogy megsebezze a fiút. Niall érezte, hogy összecsuklik a térde és nyugtalanító, új energia áramlik szét a testében. Érezte, ahogy kapcsolat alakul ki közte és a sötét tündérek között, mintha egy hatalmas szőttesben egymásba fonódna a sorsuk. - Jól vigyázz az Udvarra és a sötét tündérekre! Megérdemlik. Megérdemelnek téged. - Irial fejet hajtott. - Királyom. - Ne! - Niall hátratántorodott, majdnem az autók közé esett. - Nem akarom. Már megmondtam... - A Sötét Udvarnak új energiára van szüksége, Gancanagh. Beira uralma alatt megtaláltam a módját, hogy megerősödjünk, de elfáradtam. Leslie jobban megváltoztatott, mintsem beismerném, még neked sem. Lehet, hogy megszakítottad a kettőnk közötti kapcsolatot és kiégettél a lány bőréből, de én akkor is megváltoztam. Többé már nem vagyok alkalmas az udvar vezetésére. Irial szomorúan elmosolyodott. - Az udvaromnak, most már a te udvarodnak, új királyra van szüksége. Nálad jobbat nem találnék. Mindig is te voltál a következő Sötét Király. - Vond vissza! - Niall érezte, hogy ostobán csengenek a szavai, de más nem jutott eszébe. - Ha nem akarod... - Nem akarom. - Akkor keress valakit, aki méltó rá, és add tovább. - Irial szeme halványan felragyogott. A

326

hátborzongatóan csábító energia, amely mindig körbevette, már kevésbé volt erős. - Addig is felajánlok neked valamit, amit még soha senkinek nem ajánlottam fel: a hűségemet, Gancanagh, királyom. Irial letérdelt a forgalmas járdára, és fejet hajtott Niall előtt. A halandók a nyakukat nyújtogatva bámulták őket. Amikor Niall felfogta, mi is történt valójában, az utolsó Sötét Királyra meredt. Egyszerűen megragadja az első sötét tündért, aki az útjába kerül... és átadja a hatalmat egy tetszőlegesen kiválasztott tündérnek? Egy sötét tündérnek? Bananachra és a Ly Ergekre gondolt, akik háborúra és erőszakra szomjaztak. A hollólány erőszakosságához képest Irial visszafogottan viselkedett. Niall nem adhatja csak úgy át az udvart akárkinek, nyugodt szívvel nem, és ezt Irial is tudta. - A Sötét Udvar fejét mindig a magányos tündérek közül választják. Miután elutasítottál, sokáig vártam valakire, de aztán rájöttem: arra vártam, hogy elhagyd Keenant. És te nem engem választottál helyette, hanem a nehezebb utat. - Irial felállt, gyengéden, mégis határozottan a két kezébe fogta Niall arcát, és megcsókolta a fiú homlokát. - Jó király lesz belőled, és ha majd készen állsz a beszélgetésre, engem mindig megtalálsz. Niall összezavarodott, nem szólt semmit. Irial eltűnt a járdán kígyózó tömegben. Irial hátra sem fordult, nem nézett Leslie vagy Niall irányába. Csak ment tovább, amíg elnyelte a tömeg, amelynek érzéseit még felismerte, de már nem tudta magába szívni.

327

A lány nélkül nem. Odakint érezte a lányt: Leslie magabiztosan mozgott a világában, nem riadt meg, pedig látta, mik figyelik az árnyékból. Irial néha érezte az iránta és Niall iránt érzett vágyának ínycsiklandó ízét, de nem fog odamenni hozzá: Leslie boldog az új világában. A lány pótolja az órákat, amelyeket elmulasztott; büszke magára, és újra felépíti az életét. Ősszel főiskolára megy. Nem az enyém, nem az övé, csak saját magáé. Örült ennek, ahogy annak is, amikor néha rövid időre újra érezte a kettőjük közötti kapcsolatot. Korábban attól félt, hogy ha lemond a trónról, megszűnik ez a kötelék. Emiatt is halogatta ezt a lépést. Féltem, hogy elveszítem az utolsó kapcsolatot az Árnyleányommal. Amikor Niall kiégette a lány bőréből az indát, az Irial számára olyan volt, mintha hirtelen nem érezte volna egy végtagját. Annyira kibillentette az egyensúlyából, hogy szinte összeroskadt a veszteség súlya alatt. Halványan még mindig megízlelhette a lányt: nem állandóan, még csak nem is gyakran, de előfordult, hogy egy-egy pillanatra érezte. Mintha fantomfájdalmat érzett volna egy elvesztett kar vagy láb helyén. Őrülten vágyott ezekre a pillanatokra, és végül ezért bizonyult alkalmatlannak az udvar vezetésére. Lehet, hogy a vére már nincs a lány bőre alatt, de Leslie-nek köszönhetően Irial megváltozott: nem lett belőle halandó, de már nem volt elég erős ahhoz, hogy megérdemelje a trónt. Mit jelent az, amikor a rémálmok békéről álmodnak? Amikor az árnyak fényre vágynak? Lehet, hogy már megszűnt köztük a különleges kapcsolat, de Leslie még mindig az ő Árnyleánya. Ígéretet tett neki: vigyázni fog rá, nem engedi, hogy

328

bántsák vagy fájdalmat okozzanak neki, és semmiben sem fog hiányt szenvedni. Leslie elhagyta, de ez őt nem oldja fel az ígérete alól. Feltétel nélkül esküdött meg neki. És ha Niall nem kötődne egy udvarhoz, nem kötné meg a kezét egy ügy vagy egy cél, akkor végül felkeresné a lányt. Nem számít, mióta menekült a valódi személyisége elől, még mindig az árnyak birodalmához tartozott. Lehet, hogy jót akart, de Irialéhez hasonlóan az ő természete is függőséget okozott a halandókban. De már nem. Most, hogy Niall a Sötét Udvarhoz tartozik, az érintése már nem okoz függőséget. Az enyém viszont igen. Ahogy egykor Irial esetében is történt, az udvar és az uralkodó kölcsönösen erősebbé tették egymást. Irial gondoskodott a sötét tündérekről: talált nekik egy jobb királyt. Niallről is gondoskodott: átengedte neki a trónt. Leslie-től pedig távol tartja magát, mert szereti. A szerelem néha azt jelenti, hogy elengedjük azt, akihez a legszívesebben még jobban ragaszkodnánk. Nem talált más módot arra, hogy megvédje az udvart, a tündéreit, és az egyetlen halandót, aki valaha fontos volt neki.

329

Szerettem volna, ha a tetoválásokkal kapcsolatos valamennyi leírás a lehető legpontosabb, így Paul Roe tetoválóművész végigolvasta őket. Közben sokat tanultam a tetoválás művészetének történetéről, a gépekről, és olyan apró részletekről, mint hogy milyen fémeket használnak (a tündérek érzékenyek az acélra és a vasra) és a művészek miért helyezik el különböző módon a képeket. Ha hibára bukkannak, nézzék el nekem. Ha nem találnak egyet sem, akkor az Paul érdeme. A könyv Leslie tetoválása köré épül. Ezt már az elején is tudtam, csak az nem volt teljesen világos, milyen legyen ez a tetoválás. Meg kellett testesítenie Irial természetét. A szavai, amelyek életre keltik a figuráját, megvoltak a fejemben, de vizuálisan nem tudtam megragadni a lényegét. Hiszem, hogy az univerzum megadja azt, amire szükségünk van. Nekem Paul művészetére és bölcsességére volt szükségem. Nem mondanék sokat azzal, hogy kulcsfontosságú szerepet játszott a könyv megszületésében.

330

Én elmeséltem Paulnak, hogy mit szeretnék, ő pedig elkészítette a képeket; ugyanez történt a saját tetoválásaim esetében is. Az eredménye egy olyan rajz lett, amely végigkísérte az elmúlt évemet. Hála Paulnak, mindennap Irial szeme néz rám munka közben. Bámulatos, amikor két ember múzsája együtt tud táncolni.

331