A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter javaslatára a Magyar Köztársaság Elnöke Március 15-e alkalmából Kiemelkedő hat évtizedes kutató-oktató-nevelő tevékenységéért és a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazása területén végzett munkájáért a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetésben részesíti: Dr. CSETE LÁSZLÓ urat, a közgazdaságtudomány kandidátusát, a Gazdálkodás Folyóirat és „Klíma-21” Füzetek Szerkesztősége főszerkesztőjét, címzetes egyetemi tanárt, Több évtizedes, az állategészségügy területén kifejtett kiemelkedő kutatói és vezetői munkája elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesíti: Dr. SOÓS TIBOR urat, az állatorvostudomány kandidátusát, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ, Állatgyógyászati Termékek Igazgatósága nyugalmazott igazgatófőállatorvosát. Az agrárium területén kifejtett több évtizedes közszolgálati munkája és a Gödöllői Tangazdaság Zrt. igazgatóságának elnökeként végzett eredményes munkája elismeréseként, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesíti: SZEGHY SZABOLCS urat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ osztályvezetőjét. A kistelepülések, az ott élők, a gazdálkodók érdekében végzett kitartó és eredményes munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesíti: ERŐS ANDRÁS urat a Felsőnánai Agrár Kft. ügyvezetőjét
2 Az ingatlanügyi hatósági munkában Hivatalvezetőként végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesíti: FRIEDRICH FERENC urat az Ajkai Körzeti Földhivatal hivatalvezetőjét. Az agrárium területén végzett földvédelmi, földhasznosítási, földminősítési hatósági munkában végzett több évtizedes tartósan kiemelkedő munkája elismeréseként, a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesíti: SZABÓNÉ JESZENSZKY JOLÁN asszonyt a Nyíregyházi Körzeti Földhivatal osztályvezetőjét.
A Magyar Köztársaság Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztere március 15.-e alkalmából A Minisztérium szakmai felügyelete alá tartozó területeken kifejtett tevékenysége során a minőségügyben kiemelkedő, példa értékű eredményt felmutató gazdálkodó szervezetek részére
a Magyar Agrárgazdasági Minőség díjat adományozza: 1. GéSz Gaál és Sziklás Kft. Debrecen 2. HÓDAGRÓ Zrt. Hódmezővásárhely 3. Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt. Szeged 4. Zsindelyes Pálinkafőzde Kft. Érpatak
A földmérés, földügy és térképészet terén kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül
Fasching Antal díjat adományozza: 1. Dr. Borza Tibor úrnak a Földmérési és Távérzékelési Intézet Kozmikus Geodéziai Obszervatórium osztályvezetőjének 2. Hidvéginé dr. Erdélyi Erika asszonynak a Pest Megyei Földhivatal hivatalvezetőjének 3. Dr. Papp-Váry Árpád úrnak a Cartographia Kft. nyugalmazott igazgatójának
3 Az erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, az erdészeti természetvédelem területén kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréséül
Pro Silva Hungariae - Magyar Erdőkért díjat adományozza: 1. Kiss János úrnak az MgSZH Hajdú-Bihar Megyei Erdészeti Igazgatóság igazgatójának 2. Dr. Magas László vezérigazgatójának
úrnak
a
Kisalföldi
Erdőgazdaság
Zrt.
3. Vaspöri Ferenc úrnak a Veszprém Megyei MgSzH Erdészeti Igazgatóság igazgatójának
A mezőgazdaság, élelmiszeripar, valamint az agrárszakoktatás területén végzett kiemelkedő munkássága elismeréséül
Ujhelyi Imre díjat adományozza: 1. Barbócz János úrnak a PICK Szeged Zrt. Húsipar üzemvezetőjének 2. Dr. Béri Béla úrnak DATE Mezőgazdaságtudományi Állattenyésztéstudományi Intézet egyetemi docensének
Kar,
3. Ernst József úrnak a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. nyugdíjas állattenyésztő kutatójának 4. Lacza János úrnak az Ujhelyi Imre Élelmiszeripari Közép-és Felsőfokú Szakképző Iskola és Kollégium Vitnyéd-Csermajor igazgatójának 5. Dr. Molnár Pál úrnak az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottság elnök főigazgatójának 6. Dr. Nábrádi András úrnak a Debreceni Egyetem Agrárműszaki Tudományok Centruma egyetemi tanárnak, tanszékvezető dékánnak 7. Prof. Dr. habil Reisinger Péter úrnak a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-és Élelmiszertudományi Kar Környezettudományi Intézet egyetemi tanárnak , mb. intézetigazgatónak 8. Dr. Szerdahelyi Károlyné asszonynak az FVM Élelmiszerlánc-elemzési Főosztály nyugállományba vonuló vezető-főtanácsosának 9. Tarsoly Sándor állattenyésztőjének
úrnak
a
Kahyb
Kaposvár
nyugdíjas
kutató
10. Dr. Tóth Tiborné asszonynak a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársának 11. Zilahy István úrnak a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. ménesvezetőjének 12. Érdi Gyümölcs-és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. –nak
4 Az élelmiszeripar területén kifejtett kimagasló munkássága elismeréséül
Pro Alimentis Hungariae díjat adományozza: 1. Prof. Dr. Farkas József úrnak az FVM Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet kutató professzorának, akadémikusnak 2. Dr. Sebők András úrnak a Campden & Chorleywood Élelmiszeripari Fejlesztési Intézet Magyarország Kht. cégvezetőjének 3. Prof. Dr. Szigeti Mezőgazdasági és intézetigazgatónak
Jenő úrnak a Nyugat–Magyarországi Egyetem Élelmiszertudományi Kar egyetemi tanárának,
Sikeres Életútja elismeréséül
az Életfa Emlékplakett ARANY fokozatát adományozza: 1. Mazula Mihály úrnak a Gabonatermesztési Kutató Intézet nyugalmazott munkatársának
Sikeres Életútja elismeréséül
az Életfa Emlékplakett EZÜST fokozatát adományozza: 1. Dr. Beke György úrnak a Magyar Hűtőipari és Konzervipari Szövetség titkárának 2. Dr. Boros Imre úrnak a MÉM Élelmiszeripari Főosztály nyugalmazott főosztályvezető-helyettesének 3. Dolp Rezsőné asszonynak a MÉM Élelmiszeripari Főosztály nyugalmazott titkárnőjének 4. Dr. Gasztonyi Kálmán úrnak a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanárnak, dékánnak 5. Harmati István úrnak a Gabonatermesztési Kutató Kht. nyugalmazott tudományos osztályvezetőjének 6. Marton József úrnak a PICK Szegedi Szalámigyár és Húsüzem Rt. nyugalmazott műszaki főmérnökének 7. Dr. Pál János úrnak a Magyar Huszár és Lovashagyomány Őrző Egyesület ügyvezető elnökének 8. Szenes Endréné dr. asszonynak a Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet nyugalmazott igazgatójának 9. Zöld Antal úrnak a Budapesti Édesipari Vállalat nyugalmazott vezérigazgatóhelyettesének
5 Sikeres Életútja elismeréséül
az Életfa Emlékplakett BRONZ fokozatát adományozza: 1. Babanyecz Dezsőné asszonynak a Gabonatermesztési Kutató Intézet nyugalmazott hivatalsegédének 2. Illyés Ferencné asszonynak a Törökszentmiklósi Földhivatal Karcagi Kirendeltsége ny. ingatlannyilvántartási ügyintézőjének 3. Imre Csaba úrnak az FVM Élelmiszeripari Főosztály nyugalmazott vezetőfőtanácsosának 4. Keleti Emil úrnak az FVM Élelmiszeripari Főosztály nyugalmazott megbízott főosztályvezetőjének 5. Dr. Merényi Imre úrnak a Parmalat Tejipari Vállalat nyugalmazott gyártmányfejlesztési vezetőjének 6. Papp István úrnak a Helvéciai Hegyközség hegyközségi elnökének 7. id. Papp Kálmán úrnak a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Lakiteleki Állomása nyugalmazott termelés irányítójának 8. Schottner Károlyné asszonynak a Cukoripari Közös Vállalat nyugalmazott mérnök osztályvezetőjének 9. Váczi Ernő úrnak a Nemzeti Lóverseny Kft. nyugdíjas igazgató-helyettesének 10. Végh Lukács úrnak hivatalvezetőjének
a
Tiszafüredi
Körzeti
Földhivatal
nyugalmazott
Példamutatóan végzett eredményes szakmai munkássága elismeréséül
Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesíti: 1. Albertné dr. Aixinger Mária asszonyt az MVH Jogi Főosztály jogi előadóját 2. Ambach László urat a Drávaszabolcsi Zrt. ny. vezérigazgatóját 3. Andráska Katalin asszonyt a Dunakeszi Körzeti Földhivatal hivatalvezetőjét 4. Bandi Árpád urat az MgSzH Központ, Gazdasági elnökhelyettes Titkárság segéd-hivatalnokát 5. Dr. Bács Zoltán urat a Debreceni Egyetem Agrárgazdasági Vidékfejlesztési Kar Számviteli és Pénzügyi Tanszék egyetemi docensét
és
6. Dr. Bélyei Lajos urat a Nógrád Megyei MgSzH, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság hatósági főállatorvosát 7. Brunner Dezső urat a MgSZH Központ Földművelésügyi Igazgatóság földügyi és földművelésügyi igazgatási szakreferensét 8. Dézsma György urat MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóság osztályvezetőjét 9. Dobó Géza urat a Földmérési és Távérzékelési Intézet irányító mérnökét 10. Dr. Dula Bencéné asszonyt a Heves Megyei MgSzH, Növény ésTalajvédelmi Igazgatóság növényvédelmi kórtani szakértőjét
6 11. Dr. Farkas István urat a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar egyetemi tanárát 12. Fazekas Miklós urat MVH Bács-Kiskun Megyei Kirendeltség kérelemkezelési szakreferensét 13. Gáva Józsefné asszonyt a ingatlannyilvántartási ügyintézőjét
Nyiregyházi
Körzeti
Földhivatal
14. Guba Mihály urat az Országos Gabona Terméktanács ny. elnökét 15. Gulyásné Nagy Klára asszonyt a Veszprémi Körzeti Földhivatal ingatlannyilvántartási ügyintézőjét 16. Dr. Halla László urat a Somló és Környéke Borút Egyesület elnökét 17. Dr. Halmai Péter urat a Szent István Egyetem Ggazdaság és Társadalomtudományi Kar Európai Tanulmányok Intézete egyetemi tanárát 18. Dr. Hertelendy Lajos urat a Zala Megyei MgSzH, Növény és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét 19. Hofferné Dancs osztályvezetőjét
Klára
asszonyt
20. Huckerné Szegedi Barbara Földhivatal hivatalvezetőjét
az
asszonyt
MVH a
Pénzügyi
Igazgatóság
Mosonmagyaróvári
Körzeti
21. Jáger Sándor urat a Jásztej Zrt. igazgatóját 22. Kardos István Norbertné asszonyt az MgSZH Központ Természeti és Genetikai Erőforrásokért Felelős Elnökh. Titkárság titkárságvezetőjét 23. Dr. Kaufmann Gábor urat a Veszprém Megyei MgSzH, Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság főállatorvos igazgatóhelyettesét 24. Kauzli Dezső urat a Veszprém Megyei MgSzH, Erdészeti Igazgatóság főerdőfelügyelőjét 25. Léhner Alfonzné asszonyt a Fejér Megyei MgSzH, Földművelésügyi Igazgatóság területközpontvezető falugazdászát 26. Lesch Norbert urat a Tapolcai Körzeti Földhivatal általános hivatalvezetőhelyettesét 27. Magyarné dr. Knap Diána asszonyt az MVH Békés Megyei Kirendeltség osztályvezetőjét 28. Dr. Marselek Sándor urat a Károly Róbert Főiskola Vállalatgazdasági Tanszék főiskolai tanárát 29. Marthné Schill Judit asszonyt az MgSzH Takarmánybiztonsági Igazgatóság osztályvezetőjét
Központ
Élelmiszer-és
30. Maszlavér Imre urat a Tatai Körzeti Földhivatal általános hivatalvezetőhelyettesét 31. Mátyus Attiláné asszonyt a Fővárosi Földhivatal gazdasági ügyintéző főmunkatársát 32. Nász Zoltán urat a Pest Megyei Földhivatal osztályvezetőjét
7 33. Dr. Némethy Zoltánné asszonyt a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék egyetemi docensét 34. Dr. Németh Zsuzsanna asszonyt a Földmérési és Távérzékelési Intézet nyugdíjas tanácsadóját 35. Olasz Miklós urat az MVH Vas Megyei Kirendeltség kirendeltség-vezetőjét 36. Óváry Melinda asszonyt az MVH Közvetlen Támogatások Igazgatósága osztályvezetőjét 37. Dr. Podruzsik Szilárd urat a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék adjunktusát 38. Rádi Péter urat az MVH főosztályvezető-helyettesét
Szervezési
és
Koordinációs
Főosztály
39. Samu Gyula urat Sárvári Körzeti Földhivatal mezőgazdászát 40. Sárdi Attila urat MVH Veszprém Megyei Kirendeltség kérelemkezelési vezető szakreferensét 41. Simon Tihamérné asszonyt a Baranya Megyei Földhivatal gazdasági vezetőjét 42. Soltész Jenőné asszonyt a Tiszafüredi Körzeti Földhivatal pénzügyi gazdasági ügyintézőjét 43. Szabóné Kele Gabriella asszonyt a Fejér Megyei MgSZH Növény és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét 44. Szőke János urat igazgatóhelyettesét
az
MgSZH
Központ
Borminősítési
Igazgatóság
45. Szőke Pál urat az MVH Területi Ellenőrzési Főosztály osztályvezetőjét 46. Takács László urat a Kiskőrös Város Hegyközség elnökét körzetvezető falugazdászt 47. Dr. Tas Levente urat az MgSZH Központ Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóság nyugalmazott osztályvezetőjét 48. Tatár Imréné asszonyt az MgSZH Központi Költségvetési Igazgatóság pénzügyi ügyintézőjét 49. Udvari Ferencné asszonyt a Baranya Megyei MgSZH Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság titkárnőjét 50. Dr. Varga Ákos urat a Fővárosi és Pest Megyei MGSZH Élelmiszerláncbiztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság kerületi hatósági főállatorvosát 51. Ziskó Ferenc urat az MVH Belső Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetőhelyettesét