A Festo csoport vállalatainak etikai kódexe
Bevezetés A Festo csoport nagy hagyományokkal rendelkező, üzleti partnerei és alkalmazottai körében kiváló hírnévnek örvendő, nemzetközi tevékenységet folytató családi vállalkozás. A Festo csoport az etikai és jogi szabályok betartása tekintetében kiemelkedő fontosságot tulajdonít az integritásnak és a magas színvonalnak. Magatartási kódexünkkel elismerjük kereskedelmi és társadalmi környezetünk, többek között a világ minden táján dolgozó alkalmazottaink felé fennálló felelősségünket.
1
1. Az alkalmazás célja és köre Ezen etikai kódex célja, hogy a vezetőség tagjai és az alkalmazottak számára bemutassa a betartandó etikus és jogszerű magatartást, amellyel eleget tehetnek a Festo csoport etikus és jogszerű, valamint tisztességes tevékenységre vonatkozóan felállított magas követelményeinek. E magatartási kódexnek az is célja, hogy mind az alkalmazottak, mind a harmadik felek számára nyilvánvalóvá tegye, hogy a Festo csoportnak kiemelkedően fontos, hogy üzleti tevékenységének végzése jogszerű és etikus keretek között, tisztességes módon történjen. A vállalat vezetőségének tagjai és az alkalmazottak a Festo csoport érdekeinek megfelelően járnak el, ha az irányadó törvényeket betartják, valamint ha a jogszabályokat és a jogi kötelezettségeket tiszteletben tartják, még akkor is, ha azok az egyén vagy a vállalat szempontjából gazdaságilag hátrányosnak, célszerűtlennek, vagy a vezetőség utasításainak ellentmondónak tűnnek. Ezt a magatartási kódexet a Festo csoport minden munkahelyén alkalmazni kell. Ha a helyi törvények a jelen magatartási kódexnél szigorúbb rendelkezéseket tartalmaznak, akkor a szigorúbb helyi szabályokat kell követni. Ez a magatartási kódex összefoglalja azokat a legfontosabb elveket, amelyek iránt a vállalat vezetőségének, az egyes tisztségviselőknek, valamint a Festo csoport minden alkalmazottjának elkötelezettséget kell vállalnia. Ez a magatartási kódex harmadik felek számára jogokat nem keletkeztet. E magatartási kódex betartása kötelező annak érdekében, hogy a Festo csoport imázsát növelje és vállalatainak hosszú távú sikerét biztosítsa. Sem a magatartási kódex megsértése, sem pedig a kódex mások általi megsértésében való közreműködés nem megengedhető, és az egyéb törvényes és méltányos jogorvoslati lehetőségen felül fegyelmi intézkedést is maga után vonhat.
vezetőt nevezett ki, akinek közvetlenül a vezetőség számára kell jelentést tennie. A megfelelőségi vezető feladatai közé tartozik a jelen magatartási kódex megvalósításának és betartatásának felügyelete, a Festo csoport egyes vállalatainak a támogatása a magatartási kódex megvalósításában, részvétel az irányelvek megfogalmazásában és felülvizsgálatában a magatartási kódexnek megfelelően, valamint a kapcsolattartói funkció ellátása a magatartási kódex megvalósításával és alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket illetően. A csoport belső ellenőrzésének is gondoskodnia kell a magatartási kódex betartatásáról, és a kódex minden azonosított megsértését jelenteni kell a megfelelőségi vezetőnek.
2. A megfelelőségi vezető A Festo csoport vezetősége a felügyelő bizottsággal egyetértésben megfelelőségi
3.2.1 Versenyellenes megállapodások Sem a vezetőség, sem pedig az alkalmazottak nem folytathatnak megbeszé-
3. 3.1
Magatartás üzleti környezetben A jogszabályok, belső szabályok és szabályzatok betartása Az irányadó törvényeket, szabályokat és rendeleteket, a minimális normákat, az ENSZ-egyezményeket és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) előírásait, valamint minden belső szabályt és szabályzatot és minden más vonatkozó szabályt (a továbbiakban „Szabályok”) be kell tartani a Festo csoport minden munkahelyén. A Szabályok bármilyen ismertté váló megsértését azonnal jelenteni kell a megfelelőségi vezetőnek. 3.2 Tisztességes verseny A Festo csoport betartja a tisztességes verseny szabályait, és mind nemzeti, mind nemzetközi szinten támogatja a szabad piac és a nyílt verseny megvalósítására irányuló próbálkozásokat. Minden üzleti tevékenységnek a felelős és etikus elveken és eljáráson kell alapulnia, és a Szabályokkal összhangban kell lennie. A Festo csoportba tartozó vállalatoknak ezért minden olyan megrendelést és egyéb előnyt el kell utasítania, amely csak a vonatkozó Szabályok megsértésével érhető el.
léseket a versenytársakkal az árak és kapacitások koordinálása vagy egyéb rögzítése céljából. A Festo csoportba tartozó vállalatok ezenkívül nem köthetnek megállapodást vagy egyezséget arra vonatkozóan, hogy (a) nem folytatnak versenyt adott versenytárssal, (b) bojkottálnak valamely beszállítót vagy vevőt, (c) színlelt ajánlatokat nyújtanak be, (d) felosztják a vevőket, területeket és gyártási programokat, vagy (e) bármilyen olyan intézkedést tesznek, amely az ipar monopolizálására irányuló kísérletnek tekinthető vagy akként értelmezhető, vagy amely más módon törvénytelen. E tilalmak korlátozás nélkül magukban foglalják a nem hivatalos megbeszéléseket, a nem hivatalos, „kölcsönös bizalmon alapuló megállapodásokat”, és az „összehangolt lépéseket”, amelyek a verseny fentiek szerinti korlátozására irányulnak, vagy azt eredményezik. 3.2.2 Vesztegetés A Festo csoport meg van győződve termékeinek minőségéről, saját innovatív erejéről, kapcsolatainak integritásáról és alkalmazottainak képességeiről. Az üzleti partnerek, azok alkalmazottai és képviselői, a köztisztviselők, a politikusok és más harmadik felek megvesztegetése ezért szigorúan tilos. A Festo csoport vezetőségének és alkalmazottainak tilos az üzleti partnerek, azok alkalmazottai és képviselői, a köztisztviselők, a politikusok és más harmadik felek számára áruk vagy szolgáltatások beszerzése során tanúsított kedvezményes elbánásért előnyöket felajánlani, ígérni és juttatni. Ezenkívül a Festo csoport vezetősége és alkalmazottai kötelesek azonnal a megfelelőségi vezetőhöz fordulni, ha valamely forgalmazó vagy beszállító a jelen magatartási kódexnek ellentmondó (közvetlen vagy közvetett) ajánlatot tesz nekik. 3.2.3 Fizetések A jogilag érvényes és engedélyezett átruházási megállapodás és a kötelező visszaváltás esetét kivéve a Festo csoport vállalatai a leszállított árukért és nyújtott szolgáltatásokért kizárólag az adott 2
szerződéses partnernek és a szerződéses partner székhelye szerinti országban eszközölnek kifizetést. A készpénzben történő fizetés tilos. Az előző mondat ellenére jelentéktelen összegek az adott összegre vonatkozó, megfelelően aláírt átvételi elismervény ellenében kifizethetők. Minden más esetben a megfelelőségi vezetőt késedelem nélkül, lehetőleg előre tájékoztatni kell a fenti elvtől eltérő minden fizetésről és/vagy fizetési megállapodásról. 3.2.4 Kereskedelmi ösztönzők A kereskedelmi ösztönzők jellemzően teljesítmény-alapú jutalékok, jutalmak (beleértve az ezeket tartalmazó – írott pooling megállapodásokat), árleszállítások, ingyenesen nyújtott áruk és szolgáltatások, valamint ehhez hasonló elemek. Ilyen jellegű ösztönzők kizárólag a vonatkozó Szabályokkal összhangban nyújthatók és fogathatók el. Az ilyen kereskedelmi ösztönzők nyújtásának és elfogadásának mindig etikusnak, törvényesen engedélyezettnek és társadalmilag helyesnek kell lennie, és azt részletesen dokumentálni kell. Egyéb esetekben az ilyen jellegű ösztönzőket azonnal el kell utasítani és/vagy vissza kell szolgáltatni. Harmadik felek, elsősorban az értékesítők, ingatlanügynökök, tanácsadók és más közvetítők számára, különösen jutalék formájában nyújtott díjazásnak az elvégzett munkával összemérhetőnek kell lennie, és azt írásban, a nyújtott szolgáltatások céljára vonatkozó minden részletet és az esedékesség napját is tartalmazóan, teljes körűen dokumentálni kell. 3.2.5 Előnyök felajánlása és nyújtása A Festo csoport vezetőségének és alkalmazottainak szigorúan a vonatkozó törvényekkel összhangban, tisztességesen és etikusan kell cselekedniük. Ezzel az elvvel összhangban ajándékokat, ajándéktárgyakat, meghívásokat és hasonló előnyöket csak akkor szabad felajánlani, ha sem értékük, sem az üzleti kontextus, sem pedig egyéb ok nem kérdőjelezheti meg a célszemély függetlenségét, és
nem kelthetik a célszemélyben azt a benyomást, hogy az előny meglétét el kell titkolnia, vagy hogy nem helyénvaló befolyást gyakorolnak rá. Tilos az általánosan elfogadott vagy a szokásos üzleti gyakorlatban alkalmazott mértéket meghaladó meghívások, ajándékok vagy egyéb előnyök juttatása. Készpénzt ajándékozni mindig tilos. Az eseményekre vagy tevékenységekre szóló meghívásoknak a szokásos üzleti gyakorlatban elfogadottaknak, e gyakorlatnak megfelelő mértékűeknek és típusúaknak kell lenniük, vagy világos üzleti célra kell vonatkozniuk. Jótékonysági eseményre történő meghívás vagy jótékony célú adományozás csak akkor engedélyezett, ha az a jelen magatartási kódexszel – a jelen 3.2.5. pont első bekezdésében foglalt elveket is beleértve – összhangban van. Szövetségi, állami és helyi tisztségviselőknek és alkalmazottaknak meghívások és előnyök nem adhatók. Az üzleti célú étkezési és vendéglátási kiadásoknak a körülményeknek megfelelőeknek és ésszerű mértékűeknek kell lenniük. Üzleti partnerekkel rendezett eseményeken a Festo csoport tulajdonában lévő légi járművön (kis léghajó, hőlégballon) való utazásra történő meghívás engedélyezett azzal, hogy az esemény terjedelme, formája és mértéke az ésszerű értéket nem haladhatja meg. 3.2.6 Előnyök kérése és elfogadása A Festo csoport vezetőségének és az alkalmazottaknak jogszerűen, etikusan és tisztességesen kell eljárniuk. Ez a kötelező előírás az alábbiakat jelenti: A Festo csoportba tartozó vállalatok vezetőségének tagjai és alkalmazottai pozíciójukat és tisztségüket nem használhatják személyes előnyök kérésére, elfogadására és felhasználására (a nem vagyoni előnyöket is beleértve). Engedélyezett azonban az alkalomszerű meghívás ügyfelek számára rendezett (a 3.2.5. pontban meghatározott kritériumoknak megfelelő) eseményre vagy vendéglátásra, valamint egyéb szimbolikus jellegű, kis értékű ajándékok elfogadása, ha az az elfogadót nem kötelezi le olyan mértékben, hogy
azzal függetlensége megkérdőjeleződhessen. Általánosnak és megszokottnak minősülnek a kis értékű és szimbolikus jellegű alkalmi ajándékok. Meghívás elfogadása esetén az eseménynek egyértelműen üzleti célúnak, az üzleti étkezés és vendéglátás költségének pedig megfelelő jellegűnek és mértékűnek kell lennie. Alkalmazott üzleti partnertől jótékonysági eseményre való meghívást vagy jótékony célú adományozásra való felkérést kizárólag akkor fogadhat el, ha a meghívás vagy adományozás a jelen magatartási kódexszel, különösen a 3.2.5. pont első bekezdésében meghatározott alapelvekkel összhangban van. Készpénzajándékot sohasem szabad elfogadni. Ha vezetőségi tagnak vagy alkalmazottnak olyan ajándékot, előnyt, vagy saját magának vagy rokonának olyan előnyös feltételeket ajánlanak fel, amelyek a jelen magatartási kódexben meghatározott korlátozások mértékét meghaladják, az ajándékot vagy előnyt elvből el kell utasítani. Az ilyen jellegű felajánlásokat a megfelelőségi vezető számára azonnal jelenteni kell. 3.2.7 Adományozás és támogatás (szponzorálás) Az adományozásnak és vállalati támogatásnak mindig átláthatónak kell lennie, azaz az adományt vagy támogatást kapó személynek és az általa történő felhasználás céljának ismertnek és követhetőnek kell lennie. A támogatásnak a megállapodott ellenszolgáltatáshoz igazodó mértékűnek kell lennie. 3.3 Fenntarthatóság és környezeti hatás A Festo csoport a fenntarthatóság és környezeti kompatibilitás elveit követi. A Festo csoport tudatában van az erőforrások szűkösségének és a jövőbeni generációk felé fennálló felelősségének. Az vezetőségnek és a Festo csoport minden alkalmazottjának magától értetődő kötelessége, hogy a Festo csoport vállalataira világszerte vonatkozó környezetvédelmi törvényeket, szabályokat és rendelkezéseket betartsák. 3
3.4 Tolerancia és esélyegyenlőség A világ minden táján jelen lévő Festo csoport különböző nemzetiségű, kulturális hátterű és hitű alkalmazottakkal és üzleti partnerekkel dolgozik. Együttműködésünket a tolerancia, a tisztelet és a nyitottság jellemzi. Tilos és fegyelmi eljárást von maga után bármely alkalmazott vagy üzleti partner nem, etnikai hovatartozás, nemzetiség, rokkantság, faj, vallás, hit, politikai nézet, szexuális irányultság, kor vagy törvényileg védett egyéb tulajdonság alapján történő megkülönböztetése, zaklatása vagy megalázása. A munkahelyen tilos a szexuális és minden egyéb formájú zaklatás, még akkor is, ha a célszemély képes volt azt elkerülni, vagy ha a zaklató a magatartását elfogadhatónak ítéli. A vezetőségi tagoknak példát kell mutatniuk, és diszkriminációtól és zaklatástól mentes munkakörnyezetet kell biztosítaniuk.
beleértve a minőséget, a szolgáltatást, a hosszú távú üzleti kapcsolatot, a hitelképességet stb.). Ezekben az esetekben az ilyen döntést eredményező megbeszéléseket és szempontokat dokumentálni kell, és a döntést olyan módon kell meghozni, hogy harmadik fél a döntés alapján követeléssel ne élhessen. A Festo csoport minden beszállítójától, ügyfelétől és más üzleti partnerétől elvárja, hogy vállalatuknál a jelen magatartási kódexben meghatározott értékeket tiszteletben tartsák és megvalósítsák. A Festo csoport fenntartja a jogot hosszú távú beszállítói kapcsolat idő előtti megszüntetésére abban az esetben, ha a beszállító figyelmeztetés ellenére a jelen magatartási kódexben meghatározott elveket és tilalmakat súlyosan megsérti, és a jogsértést nem szünteti meg − különösen vesztegetés, tisztességtelen előny juttatása, valamint kényszer- és gyermekmunka esetén.
3.5 Jelentés és dokumentálás Minden jegyzőkönyvnek és jelentésnek, különösen a harmadik feleknek szóló jegyzőkönyveknek és jelentéseknek pontosaknak és hitelt érdemlőeknek kell lenniük. A feltüntetett adatoknak és feljegyzéseknek mindig teljesnek, pontosnak, időszerűnek és minden szükséges rendszerrel kompatibilisnek kell lenniük, és fel kell tüntetniük a kezdeményezőt vagy a szerzőt és a létrehozás napját. Minden üzleti tranzakciót − a Festo csoport nevében létrejövő minden szóbeli és írásbeli megállapodást és szerződést is beleértve − a vonatkozó törvényeknek és a Festo csoport belső előírásainak megfelelően dokumentálni és iktatni kell.
3.7. Titoktartás és adatvédelem A Festo csoportra és üzleti partnereire vonatkozó minden információ bizalmas jellegű, azok nem bocsáthatók harmadik felek rendelkezésére, kivéve, ha az adott információ már nyilvános, vagy törvényes módon nyilvánosságra került. Az információk felfedése állami vagy szabályozóhatósági kérésre és a Festo csoport kereskedelmi érdekeinek a kiszolgálására engedélyezett. Ez a titoktartási kötelezettség a munkaviszony megszűnését követően is érvényben marad. Bizalmas adatok személyes célokra való közvetlen vagy közvetett felhasználása szigorúan tilos. A vállalat vezetőségének minden tagja és minden alkalmazott köteles a bizalmas adatokhoz való engedély nélküli hozzáférést a belső vállalati irányelvekkel összhangban aktívan megakadályozni. A személyes adatok titkosságát és az üzleti adatok biztonságát minden üzleti tevékenység során a vonatkozó törvényeknek megfelelően védeni kell. Minden bizalmas információt, hivatalos dokumentumot és adathordozót elvből védeni kell a harmadik felek általi engedély nélküli hozzáféréstől. Az adatok engedély nélküli hozzáférése elleni technikai védelem
3.6 Az üzleti partnerek kiválasztása A Festo csoport a beszállítók minden ajánlatát tisztességes és pártatlan módon vizsgálja. Beszállítók szubjektív, különösen személyi okokból kifolyólag történő előnyben részesítése vagy akadályozása elvből tilos. Projekttel kapcsolatos pályázati felhívás esetében a legköltséghatékonyabb pályázóval kell szerződést kötni, kivéve, ha az ettől eltérő döntést egyéb okok indokolják (korlátozás nélkül
fenntartása során a legmagasabb szintű szakmai normákat és minőséget kell alkalmazni. 4. Kollégákkal szembeni magatartás 4.1. Vezetési kultúra A vállalat vezetőségének minden tagja felelősséggel tartozik a személyének alárendelt alkalmazottakért. A vezetőségi tagoknak példás személyes magatartásukon, teljesítményükön, nyitottságukon és szociális kompetenciájukon keresztül kell megszerezniük az alkalmazottak tiszteletét. A Festo csoport a dolgozóit tartja legfontosabb tőkéjének. Ennek megfelelően befektet dolgozói képzésébe és tapasztalatszerzésébe, valamint ösztönzi és díjazza az odaadást és a teljesítményt. 4.2 Tisztességes és biztonságos munkafeltételek A Festo csoport az alkalmazottainak minden országban a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő, tisztességes munkafeltételeket biztosít. A csoport elítéli a kényszer- és gyermekmunka minden formáját. Alkalmazottai egészségének és biztonságának védelme a Festo csoport számára kiemelkedő fontosságú elv. A Festo csoport ezért elkötelezett az iránt, hogy minden vállalati divíziónál folyamatosan biztosítsa a magas minőséget, különös tekintettel a termékek tervezésére és a munkahelyi biztonság fenntartására. A folyamatoknak, rendszereknek és üzemi erőforrásoknak minden vonatkozó jogszabályban előírt és belső egészségügyi és biztonsági szabálynak, valamint tűz- és környezetvédelmi törvénynek, szabálynak és rendeletnek meg kell felelniük. 4.3 Összeférhetetlenség elkerülése A Festo csoport mindent elkövet annak érdekében, hogy a vezetőségi tagok és az alkalmazottak szakmai tevékenységük végzése során ne szembesüljenek az összeférhetetlenség és a lojalitás dilemmájával. Konfliktus merülhet fel például az alábbi esetekben: (i) üzleti vagy egyéb tranzakciók egyik részről a Festo csoport vállalatai, másik részről a vezetőségi 4
tagok, az alkalmazottak vagy kapcsolt felek között; (ii) ha egy vezetőségi tag vagy alkalmazott másik vállalatban munkát végez vagy abban közvetve vagy közvetlenül érdekeltséggel rendelkezik; vagy (iii) ha a Festo csoport versenytársaival vagy üzleti partnereivel fennálló üzleti kapcsolatokból személyes előnyök származnak. Az vezetőségi tagok és az alkalmazottak nem tarthatnak fenn olyan üzleti kapcsolatot, amelyről ésszerűen feltételezhető, hogy befolyásolni fogja őket a Festo csoporttal kapcsolatos üzleti döntéseik meghozatalában vagy a tranzakciók folytatásában. Ezért az ilyen üzleti kapcsolatok fenntartása kizárólag a megfelelőségi vezető előzetes írásbeli jóváhagyásával engedélyezett. 5. A jelen magatartási kódex érvényre juttatása Minden vezetőségi tag köteles beosztottjait a jelen magatartási kódex tartalmáról és jelentőségéről tájékoztatni. Kötelesek továbbá biztosítani, hogy beosztottjaik a magatartási kódexben foglaltakat megértsék, felügyelniük kell a magatartási kódex rendelkezéseinek betartását, és
támogatniuk kell beosztottjaikat a jelen magatartási kódex rendelkezéseinek betartására irányuló erőfeszítéseikben. Az irányadó törvényeknek való megfelelőséget figyelemmel kell követni, és felmérésekkel alá kell támasztani. Az irányadó törvények megsértésének esetén a vezetőségi tagoknak gondosan ki kell vizsgálniuk az esetleges jogszabálysértést és tájékoztatniuk kell a megfelelőségi vezetőt. A Festo csoport minden alkalmazottját megfelelően tájékoztatja annak érdekében, hogy segítsen az irányadó törvényeknek és a jelen magatartási kódex rendelkezéseinek esetleges megsértését elkerülni. Ez korlátozás nélkül magában foglalja a meghatározott témakörökben és kockázati területeken szervezett tanfolyamokat is. Kétség esetén a vezetőségnek és az alkalmazottaknak önállóan meg kell győződniük arról, hogy intézkedéseik törvényesek és etikai szempontból helyesek-e. A témával kapcsolatos kérdésekkel a megfelelőségi vezetőhöz lehet fordulni. A Festo csoport alkalmazottai a jelen magatartási kódex tartalmát vagy értelmezését érintő kérdésekkel felettesükhöz vagy a megfelelőségi vezetőhöz fordul-
hatnak, korlátozás nélkül beleértve a rendelkezések megsértésének bejelentését is, amely név nélkül megtehető. A jelen magatartási kódexet érintő kérdések benyújtása és a kódex rendelkezései megsértésének bejelentése céljából forródrót működik. A kapcsolatfelvételhez szükséges adatok az interneten megtalálhatók. Amennyiben egy alkalmazott felettesét vagy a megfelelőségi vezetőt e magatartási kódex megsértéséről tájékoztatja, a tájékoztatást bizalmasan fogják kezelni, és a kódex megsértésének bejelentéséből a bejelentő személynek semmilyen hátránya nem fog származni. A forródrótot harmadik felek is használhatják a Festo csoport nevében tett törvénytelen tevékenységek bejelentésére.
Esslingen, 2012. március 19.
Dr. Eberhard Veit
Alfred Goll
Dr. Claus Jessen
Dr. Ansgar Kriwet
Michael Mölleken
Igazgató Tanács elnök
Igazgató Tanács tag
Igazgató Tanács tag
Igazgató Tanács tag
Igazgató Tanács tag
HR & IT
Termékellátás
Európai régió és értékesítés
Pénzügy
5