A fejlődés 20 éve, avagy Németország gazdasága 1918-1939
Oprável Konrád Fantóli Dániel
Tartalom Tartalom jegyzék ............................................................. Error! Bookmark not defined. Az első világháború elvesztésével járó következmények (szankciók) ............................. 3 Németország „kilábalása” . ............................................................................................. 4 Mélypont, Gazdasági világválság ................................................................................... 8 1932: Hitler veszít, de mégis nyer .................................................................................10 Hitler és a náci párt számos szavazót elveszít az 1932-es novemberi választásokon, de a gyűlöletre épített modern kampány végül meghozza gyümölcsét. ..............................10 Neuer Plan (Göring vezetésével) ...................................................................................13 -
Állami közmunkák szervezése ...............................................................................13
-
Kötelező munkásszolgálat ......................................................................................13
-
Termelésátirányítás: a munkaerő egyre nagyobb részét a hadiiparban kötötték le .13
Fejlesztik az autógyártást is. Cél: mindenkinek legyen autója, (Volkswagen) illetve a hadsereg mobilizációjához is hasznos ...........................................................................13 -
Takarékosság: bérbefagyasztás; az elosztás irányítása .........................................13
-
A Birodalmi Bank stabilizálta a márkát, szabályozta a hitelek felhasználását .........13
-
Új agrártörvény: új öröklődési joggal megakadályozzák a paraszti birtokok ...........13
-
Szétaprózódását és ezzel a parasztok tönkremenését ...........................................13
Kényszerkartellezési törvény: a nagyüzemek támogatása a kis- és középüzem szemben; (kartell: üzemek szövetsége) Eredmény: Az összipari termelés 1928-tól 1938-ig 107 %-kal emelkedett. ......................................................................................13 Hogyan is volt esélyük a náciknak a háborúban? ..........................................................17
Az élet Németországban (1929-1933)……………………………………………….21 Függelék…………..…………………………………………………………………….……...27 Források......…………………………………………………………………………………….29
Az első világháború elvesztésével járó következmények (szankciók)
Németország az első világháború során hatalmas veszteségeket szenvedet, majd az utána következő szankciók teljesen padlóra küldte mind a gazdaságát, mint az ország stabilitását. Kétségbe vehető volt hogy egyáltalán megmarad az ország vagy teljesen összeomlik. A háború során 1.850 ezer német katona vesztette életét. 4250 ezer ember nyomorékká vált. 1919-ben Németország aláírta a Versailles-i Békeszerződést. Ironikus, hogy egy békeszerződés gyakorlatilag garantálta a következő háború bekövetkeztét. 440 pontjával azt a célt szolgálta volna, hogy Németország ne tudjon egy újabb háborút indítani, de az ellenkező hatást érte el. Sven Hedin 1938. február 7-én egy beszédében a következőket nyilatkozta: „Ha az úgynevezett versailles-i békét azzal az eltökélt szándékkal diktálták volna, hogy elvessék a világban a következő háborúk csíráját, akkor sem lehetett volna a paragrafusok százait ügyesebb, rafináltabb módon diktálni, mint ahogy történt.” Németországnak súlyos pénzösszeget kellett megfizetnie, az összeg körülbelül 132 milliárd aranymárkára rúgott, melyet 37 év alatt kell megfizetnie. Ezen felül a külkereskedelmének 25%-át Anglia és Franciaország felé kell továbbítania. Ez önmagában is egy súlyos csapás volt a gazdaság számára, hisz ez egy megfizethetetlenül nagy összeget jelentett. Németországot megcsonkították. Nyugaton északon és a keleten a német földek nagy területeit azonnal elszakították, majd függetlenítették őket. A német államterület 13% al lett kisebb, 6,5 millió német került idegen uralom alá. Mivel ezek természetesen ércben gazdag területek voltak így Németország elvesztette, a széntermelés 30%-át, ércbányáinak 80%-át, ónérceinket 70%-át és ólom ércének 25% át. A számok önmagukért beszélnek, természetesen az ország nem rendelkezhetett önként azzal a kevéssel, ami maradt neki, évenként 27 millió tonna szenet kellett leszállítania az antant államainak. A kereskedelem terén az antant hatalmaknak vámmentességet kellet biztosítania, ezen kívül Németország elveszti az összes gyarmatát. Ez garantálta azt, hogy a német gazdaság magára Ezen kívül a területvesztések miatt a gabonatermelés 15%-át a burgonyatermelés 17%-át is elveszti Németország. Alapvető kérdésé vált, hogy a kormányok belekezdjenek-e egy deflációs politikába. A márka helyzetének javítása és a költségvetés rendbetétele érdekében vagy hagyják szabadjára az inflációt. Az
utóbbit választották. Ez a döntés a maga idejében és utóbb is sok vitára adott alkalmat. Mindenesetre az inflációs hatások egy ideig kedveztek annak hogy a gazdaság viszonylag gyorsan magához térjen, ami kiszélesítette a munkaerő piacot méghozzá oly mértékben hogy 1921-ben csaknem teljes foglalkoztatottságról lehetett beszélni. Ennek következtében a világ nagy részében az 1920-21 mutatkozó válság Németországot elkerülte. Ez a kedvező helyzet azonban nem tartott sokáig. 1922ben és 23 elején az infláció már olyan mértéket ért el hogy a pénz értéke úgy szólván a 0 ára redukálódott. Ilyen körülmények között gazdasági tervezésről és értelmes befektetésekről nem lehetett szó miközben széles rétegek elsősorban középosztálybeliek mentek tönkre mivel fizetésük egyik napról a másikra semmivé vált 1923 elején az utcaseprők a pénzt szemétként gyűjtötték össze az utcán 1923 október 22. én 40milliárd márka ért 1 dollárt. Pár héttel később pedig már 4,3 billió. Ezek a körülmények hamar átrendezték a politikai erőviszonyokat, amihez hozzájárultak a jobb és baloldali puccskísérletek is. Összefoglalás: Németország kilábalása esélytelennek, majdnem, hogy lehetetlenné tétele volt a szövetségesek célja. Ezzel több millió embert ítéltek szenvedésre, a visszafizetendő büntetések mértéke, eszméletlenül sok. Versailles-i béke gyakorlatilag úgy lett megírva, annyira lehetetlenül, és sokat kértek, hogy önmagában foglalt egy második világháborút.
Németország „kilábalása” . Erzberger pénzügyi miniszter saját pénzügyi igazgatást dolgozott ki . „A birodalom megkapta (többek között) a jövedelemadó és a fogyasztási adó 100%-át, a forgalmi adó 85%-át és az újólag bevezetett örökösödési adó 80%-át”. Az új adókkal kettő cél volt. Az államkassza feltöltése, és a háborús nyereségek lefölözése. Az adóbevételek 39% át a birodalom 38% át a társadalom 23% át a tartományok kapták meg. Súlyosan kiinduló helyzet ellenére a háború utáni első évek viszonylag kedvezően teltek. 1919 júliusában a szövetségesek feloldották a tengeri blokádot így megkezdődhetett a külkereskedelem és az élelmiszerellátás. Az infláció természetesen folyamatosan nőt, de ennek ellenére a viszonylag alacsony munkanélküliségnek köszönhetően enyhén javul az életszínvonal, megkezdődhetett a gazdaság regenerálódása. Az ipar alacsony munkabérekkel termelhetett versenyképes árut.”1920 márciusa és 1921 júliusa között amerikai spekulációs tőke
áramlott az országba, mivel a német valuta és a dollár átváltási árfolyama stabilan 60 márka körül mozgott. Miközben az ipari termelés 1920-1921-ben világmértékben 15al visszaesett, Németországban 20%-kal nőtt, de az ország 1920-ban még csak háború előttii szintjének 55%-ánál, 1921-ben pedig még mindig csak 66%-ánál tartott.” A német munkanélküliség 1922-re 2% alá esett míg mindenhol máshol a világban kétszámjegyűre nőtt. A német gazdasági fellendülés azonban két feltételhez volt kötve: ellenőrzés alatt kellett tartani az inflációt, s a jóvátételeknek megfizethetőnek kellett maradniuk. 1924-1929 között a termelés a fogyasztás és a nemzeti jövedelem folyamatosan növekedett. Különösen gyors növekedést mutatott az elektrotechnika, az optikai és vegyipar, valamint az új iparágak: az autó- és repülőgépgyártás, a sárgaréz-, alumínium és műselyem-gyártás, a film és a rádió terjedése. De a nehézipar (bányászat, vas- és acélgyártás a gépgyártás és a textilipar is növekedett. Duplájára nőt a létesítményi beruházások száma. A német ipar teljesítőképességét jelezték a nagy műszaki fejlesztések, közöttük a „Gróf Zeppelin” léghajó és a hatmotoros tengerentúli légi közlekedésre használt „Dornier DO X” repülőgép valamint a Bremen személyszállító hajó. Mivel a gazdasági növekedés az újraelosztási lehetőségeket is bővítette, a fellendülésnek nemcsak a vállalkozók, iparosok és kereskedők, hanem a munkások közalkalmazottak és köztisztviselők is hasznát látták. 1928-1929-re az ipari termelés és a bérek ismét elérték a háború előtti színvonalat, miközben a heti munkaidő jelentősen lecsökkent. Az ország áruexportja már 1926-ban meghaladta az 1913. évit, s a birodalmi költségvetés a jóvátételi megterhelések ellenére folyamatosan egyensúlyban maradt. A német ipari termelés és a külkereskedelem növekedési rátája nemzetközi összehasonlításban egy sor problémát is felvetett; a válságra hajlamos fellendülés jegyeit hordozta magában. A növekedés egyenlőtlen maradt, a nehézipar jelentősen elmaradt a vegyipar és elektromos ipar mögött. A stinnes-impérium széthullásának kivételével a gazdasági koncentráció tovább növekedett. A részvénytőke kétharmadát 1926-ban már a részvénytársaságok 16% a birtokolta. A bányászatban és az acél-iparban a vállalkozások több mint 90%-a konszernekben tömörült. 1925ben megalakult a világ legnagyobb vegyipari konszernje, az I. G. Farbenindustrie AG 1926-ban pedig Vereinigte Stahlwerke a legnagyobb európai fémipari konszern. E folyamat következménye a nyersanyagok és félkész termékek monopolárai, amelyek kihatottak a feldolgozóiparra és a szakszervezetek bérköveteléseire is. A
munkavállalók és munkaadók közötti, 1923-ban bevezetett állami kényszeregyeztetés nyomán általában rendkívül magas béreket fizettek s ez kétségtelenül hozzájárult a társadalmi béke biztosításához. Vitatott maradt azonban, hogy a munkatermelékenységgel összevetve a gazdaságot mennyire terhelte meg túlságosan magas bérszínvonal, illet a bérnövekedés a termelésnövekedés keretei között maradt-e. Az ipari beruházások gyakorta az egyesült államokbeli Ford-művek futószalag rendszerének mintájára történtek, emiatt egyre több munkás látta veszélyeztetve munkahelyét. Az első „racionalizálási válság” átmenetileg már munkahelyét. Az első „racionalizálási válság” átmenetileg már 1925-1926-ban több mint kétmilliós munkanélküliséget okozott. 1924-129 között a munkanélküliek száma évente átlagosan 1 ó 1,4 millió (kb. 6,5%) mozgott így már a világgazdasági válság előtt magas szinten állt. A mezőgazdaság gazdaságtalanul termelt és rövidesen ismét eladósodott. Mindez érvényes volt Közép-, Délnyugat- és Dél-Németország kisparasztjaira és különösen a kelet elbai földbirtokosokra. 1927-től a mezőgazdaság a világméretű túltermelés miatt tartós válságba került, amely főként a termelői árak, különösen a sertés és a rozs árának tartós csökkenését okozta. A gazdasági fellendülést nagyrészt amerikai kölcsönökből finanszírozták, amelyeket a Dawes-terv és a magas kamatok Európába csábítottak. Veszélyforrássá vált, hogy az összes német külföldi adósság 1929-ben elérte a 25 milliárd márkát, amelyből 12 milliárd rövid távú kölcsön volt. Ezzel szemben a külföldi német kintlévőségek mindössze 10 milliárd márkát tettek ki. A rövid távú hitelek visszavonása a német bankoktól – amelyek ezeket gyakran hosszú távú kölcsönként adták tovább – végzetes következményekkel járhatott. A nagy bankok expanzív kölcsönpolitikáját és az értékpapírok spekulációit nem fedezték megfelelő mennyiségű saját tőkével és likviditási eszközökkel, ami azzal függött össze, hogy az 1923. évi inflációs tapasztalat miatt a magánszemélyek és a vállalkozások kevés figyelmet fordítottak a megtakarításokra és a tőkefelhalmozásra. A reichsbank csak diszkontpolitikai eszközökkel (a magánbankoknak nyújtott kölcsönök drágítása, illetve csökkentése) tudta befolyásolni a gazdasági eseményeket. A közpénzek kezelése is aggodalomra adott okot. A birodalom a tartományok községek éves kiadásai 1926-tól 1929-ig 17,9 milliárd márkáról 24,3 milliárd márkára nőttek. Főleg az önkormányzatok nem voltak tekintettel a szociálpolitikai beruházásaik finanszírozhatóságára; improduktív beruházásaik (utak, lakások iskolák, kórházak, uszodák) kétharmadát külföldi kölcsönökből fedezték. Így Németországban a húszas években nem volt mélyreható
gazdasági stabilitás, és jelentős számú hazai gyártmányú válságjelenség halmozódott fel. A harmincas évek elejére ismét 65 millió lakosú weimari köztársaság a császárságtól rendkívül elkülönülő, hierarchikusan tagolt ipari társadalmat örökölt, amely a szociális egyenlőtlenségek – jövedelemi és vagyoni megosztás, szakmai feltételek és családi viszonyok –réteg-, nemi és generációs struktúrákkal tagolta. A húszas években azonban több vonatkozásban jelentős változás történt. A nők a weimari alkotmány állampolgári egyenlőséget és házastársi egyenjogúságot biztosító rendelkezései ellenére több vonatkozásban hátrányos helyzetben voltak. 1925-ben csak 35%-uk dolgozott, míg a férfiak 68%-a), s ezek közül minden tízedik szociális biztosítás nélküli háztartási alkalmazottként. Az iparban foglalkoztatott segédmunkásnők és szakmunkásnők a férfiak bérének mindössze kétharmadát kapták. A férjezett asszonyok továbbra is csak férjeik hozzájárulásával vállalhattak munkát, s válságos időkben először őket bocsátották el. A női munkavállalást általában átmeneti szakasznak tekintették a férjhez menésig, ami után a nők dolga a házimunka és a gyermeknevelés lett. A dolgozó nő típusa elsősorban a nagyvárosi alkalmazottak körében terjedt el, akinek 1925-ben 12% tették ki. A diáklányok aránya 1919-1932-ban az összes diák között 7%-ról 14%-ra emelkedett vezető pozícióba azonban ritkán jutottak, s arányuk parlamenti képviselőként is 10% alatt maradt. A diákság soraiban a századfordulótól felerősödtek a felnőttektől független összefogási kezdeményezések, önálló értékrendet és viselkedésmódot képviseltek. Különösen a romantikus és természethez kötődő „vándormadár” mozgalom erősödött meg. A húszas években a nagyvárosok munkanélküli fiataljai vad klikkeket alapítottak jövőjük bizonytalansága és anyagi nélkülözéseik elleni tiltakozásként. A min ellenőrizhetetlenebbé váló tendenciák miatt az állam az 1922. évi birodalmi ifjúsági jóléti törvény értelmében ifjúságvédelmi intézményeket állított fel. 1926-ban az ifjúsági szervezetek a több mint 9 millió fiatal közül 4,3 millió tagot számláltak. Legkedveltebb a sportszervezetek (1,6 millió) és az egyházi szervezetek 1,2 millió voltak. Az egyetemek továbbra is zömmel férfi intézmények maradtak. A diákélet meghatározó militarista feszesség, hierarchikus struktúra és rituális ivászatok távol tartották a diáklányokat a felsőfokú tanulmányoktól: 1926/1927-ben a német egyetem hallgatóknak csak 12,5% át 8086 fő tették ki. 1924 és 1929 között a weimari köztársaságot elkerülték a drámai belpolitikai válságok.
Mélypont, Gazdasági világválság 1929. október 24. fekete csütörtök. A New yorki tőzsde részvényei drasztikus mértékben zuhantak, az ipari túlkínálat miatt. Az amerikai bankok hogy megőrizzék likviditásukat a rövidtávra kihelyezett hiteleiket kivonták a többi országból. A nemzetközi pénzügyi összefonódások miatt az amerikai vállság hamarosan világválsággá nőtte ki magát. A termelés fokozatosan csökkent, a gazdaságpolitikai eszközök csődöt mondtak, a nemzetközi tőkés versenygazdaság konjunkturális válsága 1931 közepén mély strukturális válságba csapott át, amelyet nemzetközi mértekben csak a harmincas évek közepére sikerült leküzdeni. A válság az Egyesült Államok után Németországot érintette a legjobban, mivel Németország beruházásainak nagyrészt hitelből épült fel, mind hosszú mind rövidtávon. 1928-ban visszaesett a kereslet, de az ipari termelések csak folytatódtak erősítve a túltermelést, ami csak növelte a probléma mértékét. A válság hatására a legtöbb ország felnövelte a behozatali vámját, próbálva ezzel csökkenteni a túlkínálatot és a saját termékét előtérbe helyezni. Természetesen az ipar árutermelés csökkentéssel reagált, ami rövidebb munkaidőhöz és elbocsátásokhoz, illetve cégek összeomlásához vezet. 1929-1930 a munkanélküliség száma az egekben volt hárommilliót is túllépte Németországban. A csődök számat folyamatosan évről évre megduplázódott. Az átlagemberek nem tudták visszafizetni az adósságaikat, amely árverezésekhez vezetett és ez tiltakozásokhoz vezetett. (bírósági végrehajtók megtámadása bombamerényletek etc.) Ez a válság Németországot pont a nemzeti szocialista fegyverkezési politika közepén történt, amely gigantikus méretű állami eladósodással járt együtt. A nemzetiszocialista diktatúrát nem a világgazdasági válság okozta, de hozzájárult és felgyorsította annak folyamatát. 1930. március végén a Centrum-párti Heincrich Brüning vezetésével megalapul az elnök személyes bizalmán alapuló válságkezelő kabinet. Számos politikai következménye mellett nagy szerepe volt a gazdaságra is. 1931 nyarán elérte, hogy behozzák a Hoovermoratóriumot, amely lényegében kimondta, hogy Németországnak egy évig nem kell az amerikai hitelezőknek jóvátételt fizetnie. Mivel a munkanélküliség tovább nőtt, szükségessé vált a munkanélküli-hozzájárulás 4,5-ra emelése. Ezen kívül új külön adók lettek kivetve a nőtlenekre. Az egyoldalú változtatások a párt bukásához vezetett. A nemzeti szocialista párt előretörését látva Amerika és Franciaország elkezdte kivonni a kihelyezett tőkéket, féltve hogy megbukik a weimari köztársaság.
Ez tovább élezte a válságot. Hamarosan kiderült, hogy Brüning politikája nem képes a válságot megállítani, sőt felfokozta azt. Az állami kiadások nőttek, a magánjövedelmek csökkentettek, ezek szűkítették a vásárlóképes keresletet, ezzel a termelés még jobban visszaesett, ami újabb gyors munkanélküliség növekedéshez vezetett. A vásárló képes kereslet sajnos továbbra is szűkült miután az állam csökkentette az állami kiadásokat és a magánjövedelmeket, emellett a munkanélküli tovább nőtt. Az idő folyamatos haladásával egyre több munkanélküli esett ki a biztosításából ( elsőnek 26, majd negyven év felettiek pedig 39 hét). Ezután 39, illetve 52 hétig egy jóval kisebb válságtámogatást kaptak, majd kommunális közsegélyben részesültek. 1931 tavaszán a 4,7 millió munkanélküliből 43% munkanélküli-segélyt, 21% válságtámogatást 23% pedig kommunális közsegélyt kapott. 1931 második felében tovább romlott a helyzet: német-osztrák vámunióval, a franciák kivonták a tőkéjüket az osztrák hitelintézetből; július közepén a pánikba esett betétesek rohama miatt a darmstadti és a nemzeti bank is leállította a kifizetéseit. Pénzük egy részét csak a birodalom milliárdos támogatásával kapták vissza. A bankválság, az angol font leértékelése és a deflációs politikai szükségrendeletek nyomán tovább nőtt a munkanélküliek száma, s 1932-ben átlagban elérte az 5,6 milliót. A regisztráltakon kívül további másfél millió „Láthatatlan” munkanélkülivel számoltak. Drámaian romlott széles lakossági rétegek életszínvonala. Elszegényedésükkel és elnyomorodásukkal párhuzamosan éleződtek a politikai viták. Összefoglalás: 1932 végére a hiperinfláció teljesen értéktelenné tette a márkát. A munkanélküliek száma elérte az ötmillió főt. A hosszabb gazdasági aranykor után 3 év alatt összeomlott az ország gazdasága. Egyértelművé vált hogy a jelen kormány megbukott, és szükség volt egy új vezetőre. Akiben bízott a nép és képes volt helyre állítani az országot.
A schachti gazdasági modell (1932-1936)
1932: Hitler veszít, de mégis nyer Hitler és a náci párt számos szavazót elveszít az 1932-es novemberi választásokon, de a gyűlöletre épített modern kampány végül meghozza gyümölcsét. '32 tavaszán az erősödő Hitler szeretné leváltani Hindenburgot, a német köztársasági elnököt. (Ám terve végül kudarcba fullad. Hindenburg regnálásának végét saját halála jelentette, nem pedig leváltása.) Ellenlábasa, Ernst Thälmann 'szovjet' Németországot szeretne. Hitler előlép a barbár jelszavakkal a modern választási kampányban. Repülővel járja az országot. (Hitlert tekinthetjük a modern értelemben vett road-show atyjának.) Gyűlölettel operál. A bolsevizmustól "védi" Németországot - akár a sírig is. Felemelkedése szorosan kapcsolódik a társadalmi hanyatlástól való félelemhez. (Paul von Hindenburg német tábornok és nemzeti hős, majd az első világháború után a weimari köztársaság birodalmi elnöke. Polgárháborútól tartva 1933. január 30án kinevezte Adolf Hitlert kancellárrá. Az idős államfő nem tudott ellenállni a nemzetiszocialisták egyre nagyobb befolyásának, azonban olyannyira tisztelt nemzeti hős volt, hogy még Hitler sem merte eltávolítani. 1934. augusztus 2-án bekövetkező
halálával teljesen megszűnt az alkotmányos kormányzás Németországban, melyet Adolf Hitler korlátlan hatalma követett.)Viszont a nemzetiszocialistákkal együtt a kommunisták is sokat erősödtek. Együtt egyre inkább szorongatják a haldokló weimari köztársaságot. Ennek következtében, az uralkodó elit elveszti a bajba jutott tömegek bizalmát. (Kitekintés: Hogyan alakult meg a weimari köztársaság? Erich Ludendorff: „… a háborút megnyerni lehetetlen…” Eme kijelentés ellenére a német csapatok folytatták a harcot. A további áldozatok óriási felháborodást keltettek. A november 3-i kieli matrózlázadással kezdve forradalmi hullám söpört végig az országon. A Német Császárság összeomlott, II. Vilmos Hollandiába menekült. Ezt követte 1919. jan. 5-én egy berlini felkelés. Ebben a feszült belpolitikai helyzetben tartották az első olyan választást Németországban, melyben már a nők is részt vehettek. A demokratikusan megválasztott nemzetgyűlés munkáját nem Berlinben, hanem Weimarban kezdte meg, innen az itt elfogadott alkotmány alapján létrejött új német állam neve: Weimari Köztársaság. Az új Németország Európa egyik legdemokratikusabb állama lett, biztosította polgárainak a szabadságjogokat. 1933 jelentette a köztársaság végét, ekkor kezdte meg térhódítását a hitleri Harmadik Birodalom.) A pártok félkatonai szervezeteket tartanak fönn. (pl.: Hitler Sturmabteilung-ja) Egyre gyakoribbak az összecsapások a kommunisták és a nácik között. Nem ritkán botokkal és kerítéslécekkel esnek egymásnak. A választási kampányból polgárháború lesz.
Mindez a közrend felboruláshoz vezet. Annak ellenére, hogy a porosz kormány „betiltja” Hitler párthadserege az SA már félmillió tagot számlál.(Sturmabteilung, rohamosztag) Úgy játsszák ki a tilalmat, hogy fehérben vonulnak föl. Hindenburg az egyre erősödő nyomás miatt felfüggeszti a tilalmat: a barna terror egyre erősödik. Hitler hipnotikus erővel hat az elkeseredett emberekre. NŐ az NSDAP tagjainak a száma, holott komoly pénzügyi gondokkal küzdött a párt. Ennek az is oka lehet, hogy a kommunisták a tanácsköztársaság hamis ábrándját erőltetik. Hindenburg és Papen talpon marad, de tovább gyöngül pozíciójuk.
A novemberi választásokon az NSDAP több mint kétmillió szavazatot veszít. A hatalmat ekkor még nem tudja megkaparintani. "Elnyomhatnak minket, meg is ölhetnek - mondja a hadonászó Hitler egy beszédben -, de kapitulálni akkor sem fogunk!" Soha többé nem kell magát megmérettetnie szabad választásokon. 1933: Adolf Hitler → kancellár idővel a politikai szempontok messze felülemelkedtek a gazdasági szempontokon: elkobzásokkal és terrorral száműzték a gazdasági életből a kiskereskedő, a középvállalkozó és a szabadúszó értelmiségi pályákon lévő zsidó embereket, harc indult a tőzsdei és pénzügyi vállalkozások ellen, megszervezték az ún. „Betriebsgemeinschaft”-okat (vállalati közösségek, amelyek által gyakorlatilag feloldották a vállalaton belüli munkavállalói és munkáltatói érdekellentéteket). (Adolf Hitler az NSDAP vezetője, 1933-tól kancellár, majd 1934-től Führer (vezér) elnevezéssel diktátor, egészen haláláig. 1923-ban az úgynevezett sörpuccs során megpróbálta megdönteni a weimari köztársaságot, de ideiglenesen kudarcot vallott. A börtönben megírta a Mein Kampfot, amelyben összefoglalta világnézetét, a nácizmus
ideológiáját,
antiszemita
fajelméletét,
világuralmi
törekvéseit
és
kommunistaellenességét. Szabadulása után ezeken az ideológiai alapokon építette újjá
a
pártját.
Nagy
igazságtalanságainak
szónoki
tehetségével,
támadásával,
a
zsidóellenes
versailles-i
békeszerződés
demagógiával
igyekezett
népszerűséget szerezni, de csak az 1929–33-as nagy gazdasági világválság nyomán sikerült hatalomra jutnia.) Átfogó gazdaságpolitikai terv: Hjalmar Schacht → Neuer Plan: kapcsolódott a Grossraumwirtschaft elvéhez (egy adott térség saját munkaereje és tőkéje által biztosítani tudja létfenntartását és fejlődését, az elv szemben áll a szabad kereskedelemmel és a komparatív csere tanával, a benne lévő országok számára sajátos „Lebensraum”-ot nyújt) Dr. Hjalmar Schacht 1931-ben találkozott első ízben Hitlerrel, akinek sikerült őt követőjévé tennie. Az 1932-es választások során Hitler kancellársága érdekében küzdött.1933-ban ismét a Reichsbank vezetője lett. A pénzügyi politikába olyan lépéseket tett, amelyek lehetővé tették a nemzetiszocialista rendszernek a
munkahelyteremtést. 1934. június 30-tól a gazdasági miniszteri posztot is ő töltötte be.
Schacht politikai pozíciója kezdettől fogva Hitlertől függött, akinek azonban 1936-tól kezdve már nem nagyon volt rá szüksége. Néhányszor felemelte szavát a kormány egyes intézkedései, és a zsidóüldözés ellen, de nem talált meghallgatásra. Mivel gazdasági miniszteri hatásköréből egyre több került át Hermann Göringhez, 1937. november 26-án leköszönt tisztségéről, és 1939. január 20-án a jegybankelnökségről is. Ennek ellenére tárca nélküli miniszterként továbbra is a rendszert támogatta. 1943-ban a kabinetből is eltávolították. Neuer Plan (Göring vezetésével) -
Állami közmunkák szervezése
-
Kötelező munkásszolgálat
-
Termelésátirányítás: a munkaerő egyre nagyobb részét a hadiiparban kötötték le
-
Fejlesztik az autógyártást is. Cél: mindenkinek legyen autója, (Volkswagen) illetve a hadsereg mobilizációjához is hasznos
-
Takarékosság: bérbefagyasztás; az elosztás irányítása
-
A Birodalmi Bank stabilizálta a márkát, szabályozta a hitelek felhasználását
-
Új agrártörvény: új öröklődési joggal megakadályozzák a paraszti birtokok
-
Szétaprózódását és ezzel a parasztok tönkremenését
-
Kényszerkartellezési törvény: a nagyüzemek támogatása a kis- és középüzem szemben; (kartell: üzemek szövetsége)
Eredmény: Az összipari termelés 1928-tól 1938-ig 107 %-kal emelkedett.
Alapelv: A lehetséges háborús célok, illetve a fegyverkezés érdekében korlátozni kell a behozatalt; a felhalmozás érdekében a külkereskedelmi rendszert is át kívánták szervezni ezért Hitler saját kereskedelmét s ezzel együtt a Südostraumét is bilaterális alapon szervezte át (pl. kereskedelmi szerződés Magyarországgal: Németország
kompenzáció és klíring keretében vállalta a magyar agrárbevitel előmozdítását, ugyanakkor
Magyarország
iparcikkeket
kapott,
cserébe
Magyarország
vámkedvezményeket biztosított Németország számára gépek, fémek, papír és más termékek behozatalára). Németország a Südostraum irányába folytatott kereskedelmében végig alapvetően túlértékelt márkával dolgozott, ez ugyanis lehetővé tette, hogy a Németországba exportálók nemzeti valutában magasabb összeget kapjanak. A négyéves terv és a gazdaság változásai (1936-1939)
A gazdaságirányítás átalakulása:
Schachti gazdaságpolitika eredményei: a munkanélküliség látványosan csökkent, ugyanakkor Németország még mindig súlyos gazdasági problémákkal küzdött, az elkezdett fegyverkezés számos területen feszültségekhez vezetett, rosszabbodott a belső ellátás, visszaesett a mg-i termelés, jelentős importra lett volna szükség (nem volt meg a devizafedezete)
1936: Herman Göring → Négyéves Terv Hivatala (főhatóság); a fő cél a minél gyorsabb felfegyverkezés lett szétválasztották a termelés alapfeltételeinek biztosítását a konkrét termelési folyamat irányításától; négy cél: 1. a fokozottabb önellátás megteremtése 2. a stratégiai iparágak áttelepítése a határoktól az ország belsejébe 3. a stratégiai ágazatok kapacitásainak bővítése 4. az iparszervezet és a technológia racionalizálása Gyors gazdasági növekedés indult el Németországban (mesterséges úton történő tőkeallokáció, olcsó munkaerő felhasználása + erőteljesen beavatkoztak a munkaerőpiac törvényeibe is) 1939-ig mintegy 90 mrd. márkát fektettek be a német gazdaságba fegyver- és hadianyaggyártás céljára (Hitler kijelentése).
Bevezették a fix árakat → az árak elvesztették erőforrás-allokáló szerepüket, s ezzel a termelésnövekedés egyik gátjává is váltak.
Hermann Wilhelm Göring (Rosenheim, 1893. január 12. – Nürnberg, 1946. október 15.) német politikus és katonai vezető, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja, a német légierő (Luftwaffe) parancsnoka, a Harmadik Birodalom Hitler utáni második embere. Felelős a Gestapo valamint az első koncentrációs táborok felállításáért. 1936-tól a négyéves terv végrehajtásának megbízottjaként Németország felfegyverzését hajtja végre és így a háború előkészítője lett. Ő bízta meg Heydrichet az ún. „A zsidókérdés végső megoldása“ projekt szervezésével. A nürnbergi per (1945-1946) során háborús bűnök, a világbéke elleni összeesküvés, támadó háború megtervezése, kirobbantása és keresztülvitele valamint Az emberiesség elleni bűntett vádpontjaiban bűnösnek találva kötél általi halálra ítélték, de kivégzése előtt öngyilkosságot követett el.
Az ipari fejlődés: A fegyverkezés érdekében az ipari termelést fokozni kellett → relatív gyors gazdasági növekedés (főleg az iparban volt látványosan gyors a fejlődés), a rendszer képes volt jelentős termelékenységnövelésre Nem volt egy egységes, összehangolt gazdasági program, amely a fegyverkezési igényeket az erőforrások reális mértékéhez kapcsolta volna + az állam is rossz elosztó volt A német hadsereg katonailag korántsem volt olyan erős, mint hirdette magáról, vagy
ahogyan
a
nyugatiak
hitték;
ugyanakkor
a
gazdasági
problémák
megoldására kézenfekvő lehetőségnek tűnt egy háború, ami majd biztosítja a hiánycikkeket Iparban egyoldalú berendezkedés: nehéziparra alapozódó gyáripari rendszer (a haditermelés még inkább eltorzította az ipar amúgy is meglévő aránytalanságát) Gyorsan fejlődött a szénbányászat és a vastermelés → nehézipari-kohászati konglomerátumok jöttek létre; motorizáció terjedése; olajipar (sikerágazat)
A németországi változások: Ipari ágazatot érintő állami preferenciák → a mezőgazdaság számára folyamatos erőforrás elszívást jelentett (kompenzáció: délkelet-európai országok olcsón beszállított termékei) A mezőgazdaságban dolgozók aránya folyamatosan csökkent az 1930-as években A munkaerő szerkezetben és üzemi rendszerben a meghatározó jellemző az önállók tevékenysége volt → 1919-ben nagybirtokokat felosztották, s helyette családi üzemeket hoztak létre, amelyek minimális bérmunkával dolgoztattak Növekvő önellátás → burgonya termelésének növekedése, nőtt a cukorrépa termelése Külkereskedelem: befelé forduló gazdaságpolitikájával Németország lényegében kirekesztette magát a piaci alapokra épülő világkereskedelmi rendszerből; az ország külkereskedelme egyre nagyobb mértékben fordult az általa hatékonyan ellenőrzött és befolyásolt közép-európai térség felé Társadalom: a polgárosodásban fontos „Ersatzklasse”-k (pótosztályok) jöttek létre, ők alkották a gazdasági középréteget; a náci politika céljainak elérésére szükség volt a társadalom tömegeinek megnyerésére → felhasználták a fajelméletet, tudatosították a germán faj felsőbb-rendűségét az emberekben (számos harcos ifjúsági szervezet), a titkosrendőrség terrorizálta a németországi lakosságot .
Az „eredmények”: Létrejött egy állami irányítású magángazdasági rendszer (a politikai vezetés elsődlegesen a nagyiparosokat tudta magához édesgetni, hiszen az állam katonai megrendeléseit ők kapták); a hadifegyverkezés alapvetően a magángazdaság keretében ment végbe 1938-39-re a német gazdaság militarizált gazdasággá változott
A rendszer haszonélvezője nem a társ. többsége volt, hanem az állam ideológiáját elfogadó és a hatalomhoz közeli politikusok, végrehajtók, vállalkozók és nagyiparosok
Hogyan is volt esélyük a náciknak a háborúban? A szövetségesek létszámfölénye egyértelmű volt mégis a háború első éveiben az antant hatalmak álltak győzelemre, és utána is a hatalmas túlerővel szemben képesek voltak helytállni a nácik. A német tudósok habár a II. Világháborút nem tudták megnyerni németország számára a világot alaposan megváltoztatták. Hiszen ha megnézzük azokat a technológiai és mérnöki újításokat, azt a mérnöki zsenialitást, amivel a német hadsereg rendelkezett, egyértelművé válik, hogy a mai világunk „ilyenné alakításában” jelentős részük volt.
1939 októberében egy máig még mindig ismeretlen személy Nagy-Britannia oslói követségének levélszekrényébe dobott egy borítékot, ami később az oslói jelentés néven vált ismertté. A boríték tervrajzokat és leírásokat tartalmazott olyan német kutatásokról, melyek a kort messze megelőző fegyvereket és műszaki eszközöket mutattak be. Hektor Boyos angol tengerészeti attasé a csomag tartalmának első átnézése után így reagált: ''Ha ez mind igaz, akkor Isten óvja Angliát''. Az anyagot ezután a különböző területek szakemberei részletesen áttanulmányozták. A szakemberek azt mondták, hogy csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem valósíthatóak meg a tervek. Rendkívül megdöbbentek, amikor az oslói borítékban leírt sugárhajtású vadászgépek, ballisztikus rakéták és más technikai csodák néhány évvel később a harcmezőkön az ő soraikat kezdték el ritkítani. A németek 1944-től kezdve egyértelmű technikai fölénybe kerültek, s az, hogy a szövetségesek a háborút mégis megnyerték, nem műszaki előnyüknek, hanem mennyiségi túlsúlyuknak volt köszönhető. Napjainkban 50 évvel a második világháború után is napvilágot látnak olyan, információk melyek egyértelművé teszik, hogy korunk hadi és űrtechnikájának legtöbb alapötlete és kezdetleges formája 1933 és 1945 a nácik uralta Németországban. Ezeket a fegyvereket és eszközöket a háború győztesei birtokba
vették, használták, majd az évek során továbbfejlesztették. Néhány ismert és kevésbé ismert fegyverfajta: -V-1 önirányítású szárnyas bomba -V-2 ballisztikus rakéta, -víz alól indítható ballisztikus rakéta -rádió- és radarvezérlésű rakéta -sugárhajtású vadászgép, rakéta meghajtású vadászgép, távirányított bomba, televíziós távirányítású siklóbomba, rakéta-sorozatvető, katapultülés, éjjellátó berendezés, vízsugár-hajtású tengeralattjáró, radarhullámokat elnyelő bevonat. A győztes csapatok a nácik szolgálatában lévő tudósokat/mérnököket/feltalálókat, függetlenül attól, hogy mit követtek el azelőtt – tovább foglalkoztatták saját országukban, saját céljaik érdekében Az Egyesült Államok haditengerészete két évvel a háború után három tengeralattjáróját a Loon nevű robot-repülőgéppel szerelte fel, ami nem volt más, mint a V-1 Amerikában gyártott változata. Oroszország sem maradt el: a német XXI. osztályú tengeralattjárók képezték a háború utáni orosz tengeralattjáró-fejlesztési program gerincét. A francia Arethuse osztályú tengeralattjárókhoz is az előbbi német típus képezte a műszaki alapot. Alan Sheperdet, az első amerikai űrhajóst egy Redstone rakéta emelte a magasba, ami nem volt más, mint a V-2 módosított változata. A világ az Öböl-háborúban ismerkedett meg a televíziós távirányítású bombákkal és rakétákkal, de feltalálásuk sokkal messzebbre nyúlik vissza. A német Luftwaffe Olaszországban, az amerikaiak anziói partraszállásnál vetette be először a Fritz X elnevezésű, repülőgépről táv vezérelhető siklóbombát. Alkalmazása rendkívül ''gazdaságosnak'' bizonyult, mert nagy volt a találati pontosság. A bombát szállító repülőn ülő kezelő a bomba által közvetített tv-képet figyelve egy joystickhoz hasonló szerkezettel irányította a bombát a célig. Az amerikai űrsikló őstípusa is német eredetű: A Messerschmitt 163-as rakétahajtású vadászgép függőlegesen emelkedett fel, képes volt hangsebességgel repülni, majd feladata végeztével siklórepülésben tért vissza támaszpontjára. Ezen kívül kettő olyan technológia leszármazottját használtak elsőnek még a németek, amiket még a mai napig használnak az országok hadseregei.. Az egyik a sugárhajtású vadászrepülőgép, ami a világon először 1942-ben Németországban szállt fel. A Messerschmitt végül hadrendbe állított típusa a 262-es jelzést kapta. A
gép szinte minden részében újszerű és zseniális konstrukció volt. Az akkori géptípusokhoz képest merőben új volt a formája: szárnyai és vezérsíkjai hátranyilazottak voltak, a géptörzs alja a felhajtóerő növelése érdekében lapos volt és két, a szárnyak alá erősített sugárhajtóművel rendelkezett. Ez a forma ma már megszokott, de abban az időben semmihez nem hasonlítható, előzmény nélküli aerodinamikai újdonság volt. Az angolok fejlesztés alatt álló típusa, a Gloster Meteor teljesen hagyományos, légcsavaros repülőgépformára készült és a háború végén még csak kísérleti stádiumban volt. Az ME-262 teljesítménye hasonlóképpen elképesztő volt: 900 kilométeres sebessége messze meghaladta az akkori leggyorsabb gépekét. Az orrban elhelyezett négy darab 30 mm-es gépágyú robbanólövedékei négyzetméteres darabokat szaggattak ki az eltalált repülőből, biztos megsemmisülését okozva. Ideális fegyvere az R4M rakéta volt, amiből összesen 24 darabot lehetett teljesen a mai megoldásokhoz hasonlóan, a szárnyak alatt lévő indítósínekre függeszteni. Ekkora tűzerővel szemben teljesen esélytelen volt bármilyen akkori repülőgép. A szövetségesek szerencséjére a legyártott mintegy kétezer példányból csak néhány száz tudott 1944 végétől a harcokba bekapcsolódni. A megmaradt példányokat a győztesek széthordták és saját repülőgép-fejlesztésükhöz használták fel. A Messerschmitt egykori csehországi gyárában pedig 1948-ig kis példányszámban folytatták az ME262 gyártását Avia típusnévvel.
A másik, alapötletében ma is használatos találmány a ballisztikus rakéta, ami V-2 néven vált ismertté a II. világháború alatt. Konstruktőre a már 23 éves korában fizikai doktorátust szerzett fiatal zseni, Wernher von Braun, akinek álma egy olyan rakéta építése volt, amivel embert lehet eljuttatni a Holdra. A háború elején fausti szerződést kötött: 25 évesen kinevezték a német hadsereg rakétakutatási központja vezetőjévé. A központ munkája eredményeképpen létrejött a V-1 önvezérlésű, sugárhajtóműves szárnyas bomba, a mai cirkáló rakéták őse, valamint a V-2 ballisztikus rakéta. A V-2 az első ember által gyártott eszköz, mely kilépett a világűrbe: első sikeres felszállása alkalmából 84 kilométeres magasságba emelkedett. Ideális aerodinamikai formája és hajtóművének műszaki megoldása a mai napig korszerű. Londont és Antwerpent 1944-45-ben több mint háromezer ilyen rakétával támadták. Kifejlesztették és a Baltitengeren sikeresen ki is próbálták a V-2 tengeralattjáróról indítható változatát is,
amellyel az Egyesült Államok partjai elől, a víz alól indítva, amerikai nagyvárosokat akartak támadni. Szerencsére a német vereség meghiúsította a terv végrehajtását. 1943-ban a britek lebombázták a Balti-tenger partján található Peenemündében lévő rakétakísérleti telepet és gyárat. A német vezetés ekkor úgy döntött, hogy a föld alá költözteti a V-2-es gyártósort. Kényszermunkások rövid két hónap alatt Nordhausen mellett, a Harz-hegységben megépítették a Mittelwerkét, ami két, párhuzamosan futó két kilométer hosszú és kb. 20 méter magas, sziklába vájt gyárcsarnok volt. 1944 januárjától a háború végéig mintegy hatezer rakétát gyártottak itt. A vereség után a területen a szovjetek rendezkedtek be és folytatták a V-2 gyártást a ''felszabadított'' német szakemberekkel, most már saját céljaikra.
Wernher von Braun és az addig SS-alkalmazásban állt 150 német rakétatudós megadta magát az őket névsorral a kezükben kereső amerikaiaknak. Ők lettek az elkövetkező 25 évben az amerikai rakétakutatás szellemi atyjai. Von Braun fiatalkori álma is valóra vált: olyan hordozórakétát konstruált - a Saturn V-öt -, ami 1969-ben eljuttatta az embert a Holdra. Nem áll messze a valóságtól az a megállapítás, hogy a holdra szállás a nácik nélkül csak évekkel később valósult volna meg. A németek még az eddig felsoroltaknál is elképesztőbb repülőeszközöket készítettek, noha azokat sorozatgyártásban már nem tudták megvalósítani. Alexander Lippisch, aki a háború után szintén amerikai szolgálatba állt, Wernher von Braunhoz hasonló zseni volt a saját korát messze megelőző repülőgépek tervezése terén. Az ő nevéhez fűződik az első ''repülő szárny'' alakú gép megalkotása 1930-ban, s ezek sorában a HO-IX jelű, sugárhajtású csupaszárny konstrukció a ma legkorszerűbb amerikai ''repülő szárny'', a B-2 Spirit bombázó őstípusának tekinthető. A HO-IX prototípusa 1945 februárjában szállt fel először, majd nem sokkal ezután feltalálójával együtt amerikai kézbe került. Az ötvenes években a Northrop-Grumman repülőgépgyár kezdte el, javarészben Lippisch útmutatásai alapján gyártani a csupaszárny konstrukciókat. A német repülő csészealj története: a több mint 14 méter átmérőjű N-3. A korong alakú repülőgép több, vízszintesen és függőlegesen beépített sugárhajtóművel rendelkezett és hiteles adatok szerint képes volt 15 ezer méter magasságba emelkedni, sebessége pedig majdnem elérte a hangsebesség kétszeresét! Első
felszállására szintén a háború legvégén, 1945 februárjában került sor. Ezeket a szerkezeteket is a győztesek vették birtokukba, amit az is igazolni látszik, hogy a II. világháborút követően elsősorban az Egyesült Államokban meg a Szovjetunióban és a környező országokban megszaporodtak a ''csészealj-jelenségek''. A sajtó földön kívüliek látogatásnak nevezte, de feltűnő, hogy főleg a háborút követő években a legtöbb ufó-jelenséget elsősorban rakéta- és repülőtechnikai kutatóközpontok körül észlelték. Ezeket az információkat ma is sűrű homály fedi, de tény az, hogy a mai csúcstechnológia alapötletei 60-70 éves múltra tekinthetnek vissza, és származási helyük jelentős részben a náci Németország.
Az élet Németországban (1929-1933) A válság előzményei, okai: -
az I. Világháború okozta gazdasági kimerülés
-
anyagi és emberi erőforrások pusztulása
-
fedezet nélküli pénzkibocsátás
-
kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása
Következmények: -
infláció
-
növekvő munkanélküliség
-
közszükségleti cikkek hiánya
-
a világpiac jelentős mértékű beszűkülése
(A békeszerződések tovább nehezítették a talpra állást.)
A válság hatása Németországra: Németország már a válság kirobbanása előtt 5 milliárd dollárnyi hitellel rendelkezett, aminek a felét, 2,5 milliárdot a jóvátétel fizetésére fordítottak. Sokan a magas
munkabérekben látják a gazdasági problémák forrását, aminek hatására folyamatosan veszített aranytartalékaiból az ország. 1931 júliusában nem sokkal a Creditanstalt bejelentése után csődbe ment a Darmstädter- und Nationalbank. A Jegybank nem tudott az aranypénzrendszer miatt segíteni a bankon, így július 13-án bankszünnapot rendeltek el. A márka konvertibilitásának megszüntetése mellett a kormányfizetési moratóriumot is hirdetett. Franciaország hitelt ajánlott fel Németországnak, de ezt politikai feltételhez kötötte, amit a németek nem fogadtak el a „sértődöttségi politika” miatt, aminek a célja a versailles-i békeszerződés újratárgyalása volt. Végül az USA után Németországot sújtotta a leginkább a válság, ezért is erősödhettek meg annyira a szélsőséges pártok, élükön a Nemzetiszocialista Német Munkáspárttal. A válság leküzdésének alternatívái: -
valutaleértékelés
Anglia; skandináv országok; aranyblokk országok (Franciaország, Belgium, Svájc, Csehszlovákia) -
kötött devizagazdálkodás
Németország, a közép- és kelet-európai országok hivatalosan nem tértek le az aranyalapról, de gyakorlatilag igen, mivel bevezették a kötött devizagazdálkodást. (kötött devizagazdálkodás: Olyan gazdálkodási rendszer, melyben külföldi fizetési eszközhöz csak a jegybankon keresztül, annak engedélyével lehet jutni. Az exportált áruk ellenértékeként kapott valutával az exportőr nem rendelkezik szabadon, azt be kell szolgáltatni a jegybanknak, amiért cserébe hazai valutát kap.) A bankválságok hatásai: A pénzintézetekkel kapcsolatos intézkedéseket a válság során átgondolták, ennek eredményeként lett a leginkább szabályozott terület, ami napjainkban is igaz. Új banktörvények születtek és bankfelügyeleti hatóságokat hoztak létre a betéttulajdonosok védelmére. Sok országban a bankválságot csak az állam volt képes megoldani (Németország, Franciaország, Ausztria, Olaszország), így sok nagybank került állami tulajdonba.
Németország, pontosabban a Weimari Köztársaság, hatalmas összegű hiteleket vett fel 1924-tõl kezdve a „Dawes-terv” keretein belül. Ez egy évben jócskán 1 milliárd Birodalmi Márka fölötti hitelt jelentett. 1929 októberében aztán a válság következtében nem jött több hitel és a mesterségesen, nem önerőre építkező német gazdaság katasztrofális állapotba került. Világviszonylatban a kereskedelem az 1932-es mélypont idején mintegy 25%-al esett vissza. Ez idő alatt a német áruexport 13,5-rõl 5,7 milliárd Birodalmi Márkára esett. A német gazdaság teljesítménye 40%-al csökkent. Cégek mentek tönkre, bankokat zártak be, amit tömeges munkanélküliség kísért. 1929 és 1933 között a munkanélküliek száma 1,3-ról 6 millióra ugrott. A reáljövedelem harmadával csökkent. A szegénység és a bűnözés kiugróan magas lett. Az emberek arcán reménytelenség tükröződött, az öngyilkosságok száma is nagy volt. Idősebb embereknek esélyük sem volt munkát találni, de a fiataloknak is meg kellett minden esélyt ragadniuk, mert az anyagi ellehetetlenülés és a hajléktalanság állandóan a fejük felett lebegett. Sokan kezdtek el házalni, cserekereskedelmet űzni. Egyesek házról házra jártak koldulni. Minden nap újabb küzdelmet jelentett a megélhetésért. A közhangulat katasztrofális
volt.
Bár az abortuszokat még a Weimari Köztársaság is büntette, egyre több ilyen eset fordult elő. Néhányan, mint például a kommunista párt is, az ide vonatkozó 218-as paragrafus eltörlését követelték. A törvényt 1927-ben ugyan nem törölték el, csak tompították a büntetés mértékét, de ez így is katasztrofális következményekkel járt: 1929 végére már az 1 milliót is elérte az évente végrehajtott abortuszokban elpusztított magzatok száma. A
kormány
tehetetlenül
sodródott
az
eseményekkel.
A
háború
során
meggazdagodottak ráadásul még ezekben az időkben is arcpirító módon mutogatták gazdagságukat. Az ügyeskedő spekulánsok az általános nyomor ellenére lubickoltak a
pénzben.
Az emberek demokráciába vetett bizalma megrendült és a figyelmük a nemzeti, és
egyben szocialista megoldást kínáló szervezetek, elsősorban az NSDAP felé terelődött. A fordulópont 1933-ban az NSDAP végleges előretörésével következett be…
A súlyos gazdasági válság közepette az NSDAP tömegpárttá vált és 1933-ban a párt megmutathatta, hogyan képzeli el Németország jövőjét. Lázas munka vette kezdetét. Út- és lakásépítéseket kezdtek el, adócsökkentést, továbbképzéseket, sőt, újfajta foglalkozástípusokat vezettek be, mint például a mezőgazdasági- és betakarító segédfoglalkozásokat. Emellett számos kampányt indítottak, melyek az embereket hazai termékek vásárlására ösztönözték. Ennek megfelelően alakult a külföldi termékek behozatala is.
1933 szeptemberében megalakult a ’Téli Segélyezés’ (Winterhilfswerk - WHW) nevű jótékonysági szervezet, amin keresztül a legszegényebbeknek igyekeztek gyors segítséget nyújtani. A kezdeményezés csakhamar óriási támogatottságra tett szert. Különféle kitűzőket, jelvényeket árusítottak például, amik sokszor eseményekhez, rendezvényekhez kötődtek. A kormány óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a munkások tömegei ne szoruljanak a társadalom peremére, hanem saját magukat is a kultúrtársadalom részeseinek érezzék. Megemelték a szabadnapok számát. Az addig csak polgári privilégiumnak számító üdülés, utazás az egyszerű dolgozó számára is elérhető lett kedvezményes üdülésekkel, sőt saját személygépkocsi vásárlása is lehetséges lett. A fiatal családokat – nem utolsó sorban a nagycsaládokat - adókedvezményekkel, sőt közvetlenül anyagilag is támogatta a kormány. Ha egy édesanya a főállású anyaságot
választotta,
szintén
kedvezményekhez
jutott
a
családja.
A következetes munkaügyi és szociális politika olyan gazdasági fellendülést hozott, hogy hihetetlen dolog történt: bizonyos ipari ágazatokban 1936-tól kezdve jelentős munkaerőhiány lépett fel. Az ilyen munkáltatók szó szoros értelmében vadásztak a munkavállalókra. Nem volt ritka, hogy az átlagkereset duplájával(!) próbálták csalogatni a dolgozókat.
1932-33-ra a gazdasági világválság is megszűnőben volt már, de a külföldi tőke áramlása is ekkor szűnt meg teljesen. Németország pusztán a saját erejére és tudására támaszkodva a szinte teljes csőd széléről Európa éllovasává küzdötte fel magát a szó legszorosabb értelmében. Hitelek és kompromisszumok nélkül, csupán a Hitre és az Akaratra támaszkodva. A napjainkban újabb több milliós munkanélküliséggel küszködő Németországban biztosan mindenki örülne, ha csak megközelítőleg lenne olyan kevés a munkanélküliek száma, mint a Harmadik Birodalomban volt. Ehelyett Németország újra a hitelek és a nemzetközi pénzügyi körök diktatúrájában él megint, velünk együtt. A válság Németországra úgy hatott, mint egy összetett, szervezett gépre, egységre. Nem alakultak ki hatalmas különbségek egyes térségek, régiók között. 1931-’32-re érte el a válság a mélypontját. A soha nem látott szegénység, munkanélküliség, kilátástalanság is fontos szerepet játszott a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt térhódításában. Ennek a pártnak (értelemszerűen) a munkásosztály tagjai jelentették a táptalajt. A német társadalom eme osztályára mindig is jellemző volt, hogy nem féltek hangot adni elégedetlenségeiknek. Ehhez járult hozzá, hogy egy megfelelő ember, kellő szónoki képességekkel megáldva olyan mértékben volt képes fanatizálni ennek a társadalmi rétegnek az egyéneit, ami egyszerűen páratlan volt. Nem
csupán
Németország
történelmében,
hanem
az
egész
egyetemes
történelemben is. Úgy gondolom, hogy minden „aranykort” egy hanyatlás követ és fordítva. A különböző korszakokhoz pedig párosítani tudjuk a nagy alakjait, személyeit. Ha a gazdasági világválság Németországáról beszélünk rengeteg fontos, nagy hatású történelmi személyt kellene megemlítenünk. Közülük négyről szeretnék most szót ejteni. Paul von Hindenburg. Neve összeforrott a weimari köztársasággal, hiszen nem csak elnöki pozíciót töltött be mintegy 9 éven keresztül, de egyben ünnepelt nemzeti hős volt. Mondhatjuk, hogy Hitler hatalomra jutásához nagymértékben járult hozzá, amikor 1933. január 30-án kinevezte őt kancellárnak. Viszont ezt korántsem szabad akaratából tette. Hindenburg alapvetően nem szimpatizált a nemzetiszocialista nézetekkel, viszont engednie kellett a tömeg akaratának. A tömeg pedig Hitlert választotta.
Adolf Hitler kétségtelenül a történelem egyik legelítéltebb alakja. Antiszemita nézetei és tettei nagymértékben befolyásolják a róla alkotott képet. Zsidóellenesség, halál-, munka- és koncentrációs táborok, holokauszt és így tovább. Viszont politikai és gazdasági eredményei is beszédesek. Fontos szerepet játszott abban, hogy Németország „kimásszon” a világválság okozta feneketlen szakadékból. Regnálása alatt pedig (szinte) egy ország támogatta. Képes volt (nagyrészt fanatizálással) maga mögé állítani az embereket. (Nyilván a faji felsőbbrendűség gondolata is pozitív hatást ért el a nép körében…) Belehelyezkedett az ún. Führer szerepkörébe. Egy olyan vezető képében jelent meg az emberek előtt, aki előtt valóban nincs leküzdhetetlen akadály. Dr. Hjalmar Schacht német politikus, bankár, a Reichsbank elnöke és a Német Birodalom gazdasági minisztere volt. Megalkotott egy olyan gazdasági modellt, („schacht-i gazdaságpolitika”) melynek segítségével Németország képes volt talpra állni a válságból. Az általa megalkotott tervet egy bizonyos Herman Wilhelm Göring valósította meg. Göring (Hitler után) a Harmadik Birodalom második embere volt. Kiváló katonai vezető és politikus volt egyben. (Ő volt a Luftwaffe parancsnoka, illetve a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezetője.) A Schacht-i gazdaságmodell (1932-1936) korszak után a Négyéves Terv vezetőjének nevezték ki. (1936-1939)
Függelék Német jóvátétel megoszlása Franciaország
52%
Nagy-Britannia
22%
Olaszország
10%
Belgium
8%
Szerbia
5%
Románia, Japán, Portugália
3%
Az infláció alakulása 1914-1923 1914. július
4,2 M /$
1919. január
8,9 M/$
1919. május
13,5 M/$
1919. december
50 M/$
1920. február
99 M/$
1920. június
40 M/$
1921. július
65 M/$
1921. november
270 M/$
1922. január
192 M/$
1922. november
7000 M/$
1923. január
50000 M/$
1923. február
42000 M/$
1923. április
20000 M/$
1923. június
100000 M/$
1923. július
350000 M/$
1923. augusztus
4600000 M/$
1923. szeptember
100 millió M/$
1923. október
25 milliárd M/$
1923. november
4,2 billió M/$
Az iflációs ráta alakulása 1914-1923 1914
34%
1915
14%
1916
8%
1917
18%
1918
26%
1919
70%
1920
244%
1921
65%
1922
2420%
1923
1869999900%
A termelés növekedési rátája néhány országban (%) 1925-1929 Franciaország
4,2
USA
3,6
Nagy-Britannia
3,1
Németország
4,1
A bérek alakulása néhány országban (%) 1925-1929 Franciaország
1,7
USA
1,4
Nagy-Britannia
1,3
Németország
5,7
Források: • 1. 2.
internet http://www.kitartas.hu http://www.hvg.hu
• 1. 2. 3. 4. 5.
irodalom Ormos Mária: Németország története a 20. században Enzo Collotti: A náci Németország. Tokody Gyula: Németország, 1918-1919 Tokody Gyula-Niederhauser Emil: Németország története Németh István Németország Története
