A dolgok állása A különleges könyvesbolt

Vámos Robi

A dolgok állása – A különleges könyvesbolt

© Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

1

1 Egyszer volt, hol nem volt, ott, ahol főhősünkön kívül senki sem jár, volt egy könyvesbolt. Egy furcsa könyvesbolt. Mivel nem járt felé senki, hiába minden furcsasága: igencsak unalmasan teltek a napjai. Olyan könyvekkel volt teli, amiket senki sem olvasott még. Olyan könyvekkel, melyeknek tartalma mindenkinek titok maradt. „Különleges könyvek” – állt az egyik polcon a felirat. „Még különlegesebb könyvek” – díszelgett egy másikon. „Legkülönlegesebb könyvek” – vésték egy harmadik polc peremére. A könyvesbolt mindig nyitva volt, de sosem lépett be senki az ajtaján. Egészen addig, amíg egy nap Karcsi szokásos délutáni sétája az átlagosnál hosszabbra sikerült. Karcsi szeretett olvasni. Ebéd után a kávé mellett mindig picit elmélázott, és közben unottan lapozgatta könyvét. Mindig ugyanazt a könyvet olvasta, immár © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

2

negyvenhét éve. De igazából sosem olvasta. Sosem figyelt rá eléggé. Mindig csak lapozott, lapozott. Mintha üres lapok lettek volna a könyvben! Kávéja közben pedig kihűlt. Általában háromszor melegítette újra, mire elfogyott. Amikor elfogyott, minden nap felöltözött, és elindult napi sétájára. Általában csak megkerülte a háztömböt. Néha elsétált a következő sarokig, közben nézte a szomszéd kerteket. Mindig olyan kertről álmodott, mint amilyen a 7-es szám alatt volt. Tulipánok, zöldek, sárgák, pirosak. A gyep szépen ápolt, gyönyörű volt. Karcsinak

kedves

volt

ez

a

kert,

hiszen

gyermekkorában – ami már nem ma volt, itt lakott legnagyobb szerelme: Julcsi. No persze: Julcsi ma is itt lakott, egyedül. Karcsinak sosem volt mersze becsengetni hozzá. Immáron negyvenhét éve. Ha jól számolok, legalább tizenötezerszer csodálta meg Karcsi a kertet, gondolt szerelemmel Julcsira, és © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

3

legalább tizenötezerszer döntött úgy, hogy „Majd holnap!”, vagy úgy, hogy „Á, most nem!”. Karcsinak a kávé újramelegítésén és a könyv lapozgatásán kívül igazán semmi máshoz nem volt se kedve, se mersze. Ahogy ő mondta: „Nincs másra időm.” Vagy: „Á, öreg vagyok én már ehhez.” Vagy: „Annyi lánynak udvaroltam már.” Ezért aztán maradt a könyv, a kávé és a séta. Egyszer a szomszéd kopogtatott be hozzá, hogy beszélgessenek egy jót. Karcsi nem engedte be: „Fáradt

vagyok,

koma!”.

Egyszer

pedig

maga

Hófehérke látogatta volna meg, de őt is elhajtotta, mondván: „Nem veszek semmit!”. Nagyon nehéz volt őt kirobbantani a hétköznapokból. Mindig ugyanaz volt. Mindig ugyanúgy. Álltak a dolgok, ahogy mondják arrafelé. Minden mozdulatlan volt, csak a könyv lapjai mozogtak és a kanál a kávéscsészében. Karcsi nem is tudta, milyen nap van. Abból tudta, © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

4

hogy hétvége van, hogy hétvégente Julcsi az ablakain lehúzta a redőnyt, mert a hétvégét nem otthon töltötte. Karcsi ilyenkor a szokásosnál többet gondolkodott a kapu előtt: vajon becsengessen-e vagy sem. Ugyan mit veszíthet vele? Julcsi úgy sincs otthon. Volt, hogy majdnem megnyomta a gombot, de aztán mégsem. „Majd hétfőn!” – gondolta magában.

2 Azon a bizonyos napon, amikor a szokásosnál hosszabb sétát sikerült tennie, történt egy nagyon furcsa dolog. Karcsi elkészítette a kávét. Cukor nélkül, tej nélkül szerette. Szerette? Nem mondanám. A cukor minden nap ott volt az asztalon. Néha elmélázott, hogy tesz a kávéba egy kanállal. Aztán úgy döntött: „Majd holnap”. Ma viszont furcsán csillant a cukros üveg teteje. Karcsi óvatosan megfogta a kiskanalat, © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

5

felemelte a tetőt. Belemártotta a cukorba a kanalat. Hallotta, ahogy a cukorkristályok összedörzsölődnek. Szájában összefutott a nyál. A kávé illata a cukortól egészen megváltozott. Valahogy minden más volt, mint eddig bármikor. Karcsi kevergette a kávét, és kinyitotta a könyvet. Sokáig kereste, mitől lehet most ez az egész olyan furcsa. A kávé? Nem, az ugyanolyan, mint mindig. Felállt, kinyitotta az ablakot. Friss levegő szállt a szobába. Negyvenhét éve először. Kinézett a kertbe. A kertben – a saját kertjében! - tulipánok virultak. „Ez hihetetlen!” – gondolta Karcsi. „Mi történt itt ma?” Valaminek történnie kellett. Valaminek, ami eddig nem történt meg. Valaminek, ami miatt, most mintha minden másképp lenne. Karcsi visszaült az asztalhoz. Meglepődve vette észre, hogy a kávéja ma nem hűlt ki. Jóízűen kortyolt bele. Az ablakon besurranó szellő meglibbentette a könyv lapjait. Karcsi rápillantott a könyvre. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

6

„Hogyan állsz hozzá?” – ezt olvasta a könyv negyvenhetedik oldalán. „Ez az!” – döbbent rá hirtelen. Karcsi most olvasta el negyvenhét év után először, hogy mi is áll a könyvben. „Hogyan állsz hozzá? Hogyan állsz hozzá?...” – mormolta magában. Egy újabb kanál cukrot tett a kávéba. „Hogyan állsz hozzá?” – ez a mondat járt a fejében. Újra odament az ablakhoz. A tulipánok boldogan

lengedeztek

a

kertben.

Határozottan

lehajtotta a kávét, becsukta az ablakot. A könyvre pillantott. „Hogyan állsz hozzá?” – mormolta, majd zsebre vágta a kötetet. Felöltözött, és útnak indult.

3 Elhaladt a saját kertje mellett. Sosem látta ilyen szépnek. „Majdnem olyan szép, mint Julcsié!” – gondolta. Valóban: rájött, hogy a saját kertjét sosem © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

7

nézte meg igazán. A sok-sok virág között vidáman repkedtek a színes pillangók. Karcsi sokáig mélázott a kerítés mellett. „Hogyan állsz hozzá?” - visszhangozta a szél a könyv negyvenhetedik oldalát. Julcsi redőnye le volt húzva: vasárnap volt. A kert gyönyörű volt, mint mindig. Karcsi elhatározta, hogy hétfőn reggel első dolga lesz, hogy becsenget Julcsihoz, és meghívja egy kávéra: hiszen a kávé cukorral a legjobb! A következő saroknál döntenie kellett: továbbsétál egyenesen, ahogyan negyvenhét éve nem tette, vagy jobbra fordul a kis utcába, majd a hátsó úton hazatér. Több mint tizenötezerszer volt már itt, és mindig úgy gondolta, hogy kár kipróbálni az új utat, ha már egyszer a kis utca hazavezet. Sosem ment még tovább egyenesen. Nem szerette az új dolgokat. Negyvenhét éven keresztül nem. „Hogyan állsz hozzá?” – csengett a fülében a mondat, amit © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

8

végre igazán elolvasott a könyvben. „Egyenesen megyek” – gondolta, és így is tett. Az út poros volt, láthatólag nem használta senki. A házak elfogytak, Karcsi egy mezőn át lépkedett. Nem érezte kellemetlennek az új utat, csak kicsit furcsán érezte magát. Negyvenhét év után kilépni a megszokott kerékvágásból: több mint furcsa. Nem is kellett sokáig mennie, egy épületet pillantott meg a távolban. A cégért még nem tudta pontosan kivenni, de kíváncsi volt: megszaporázta lépteit. Hamarosan már el tudta olvasni a feliratot: „Különleges könyvesbolt” alatta pedig kisbetűvel: „Mindenki megtalálja a neki valót.” Karcsi érdekesnek találta ezt. Egy könyvesbolt a semmi közepén már eleve különleges. De még a neve is ez? Igazán felvillanyozódott. Rövid tűnődés után benyitott az ajtón. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

9

4 A boltban régi könyvek illata keveredett a kellemes kávéillattal. „Bizonyára most kávézik a személyzet.” – gondolta Karcsi. Körülnézett. Szeme rögtön megakadt a polcok feliratain. Ezek a feliratok egyáltalán nem voltak szokványosak. „Találd meg az utat!” – állt az egyiken. „Gondold jól!” - írták a másikra. „Minden nap egyforma?” - olvasta Karcsi a harmadik polc feliratát. „Több, mint különleges!” – gondolta Karcsi. Megakadt a szeme a „Legkülönlegesebb könyvek” feliraton. Éppen odalépett volna a polchoz, amikor a háta mögött egy öreges, vékonyka hang szólalt meg. - Segíthetek? Karcsi hátrafordult, és egy nagyon sovány és ráncos öregurat pillantott meg. - Köszönöm, csak nézelődöm. – válaszolta Karcsi. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

10

- Ugyan, aki ide betéved, az sosem nézelődik! Az keres valamit! – mondta a boltos öregúr rekedten. – Negyvenhét éve Ön az első, kedves uram, aki betér hozzánk.

Ne

keserítsen

el!

Milyen

könyvet

ajánlhatok? – kérdezte Karcsitól. - Tulajdonképpen nekem már van otthon egy könyvem. – mondta Karcsi. - Igazán? És mi a címe ennek a könyvnek, ha szabad érdeklődnöm? – kérdezte az öreg kíváncsian. Karcsi eltűnődött. Fogalma sem volt. Tényleg! Negyvenhét évig minden nap kinyitott egy könyvet, és nem emlékszik a címére! Ezt sehogyan sem akarta az öregnek bevallani. Az öreg azonban megelőzte: - Nem tudja, ugye? Ilyenek ezek a fiatalok: van egy jó könyvük, amiben minden le van írva, és azt se tudják mi a címe! – krákogta. - Igazán sajnálom, de tényleg nem tudom, mi a címe. – magyarázkodott Karcsi. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

11

- Ne sajnálja! Csak egyetlen olyan könyv van, amiben minden le van írva. Ez pedig a „Hogyan állsz hozzá?”. Karcsi döbbenten nézett. „Hogyan állsz hozzá? Hm, ez az öreg tud valamit.” – gondolta. - Tudja ki írta? – kérdezte az öreg. - Sajnos nem. – szégyellte el magát Karcsi. - Azt a könyvet mindenki írta! Mindenről, mindenki! – az öreg olyan lelkes volt, mint egy gyerek, ahogyan ezt kimondta. Karcsit ez nem hagyta nyugodni. Előhúzta zsebéből a könyvet. Nem vette észre, de az öreg szeme felcsillant. - Hogy érti azt, hogy ebben a könyvben minden le van írva? – faggatta az öreget. - Úgy, ahogyan mondom! Minden! Ez a könyv a hozzáállásról szól. Van, akinek ilyen, van, akinek olyan. Van, akinek jó a hozzáállása, van, akinek rossz. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

12

Van, aki azt hiszi, gondjai vannak, miközben nincsenek is. Van, aki egész nap nem csinál semmit, pedig lehetne. Mindenki benne van! Karcsi eltűnődött. - Ebben a könyvben én is benne vagyok akkor, csak nem vettem észre magam. – mondta ki végül. - Mint ahogyan a címét sem tetszett elolvasni! – dorgálta meg Karcsit az öreg. - Csak amikor végre cukrot tett a kávéba! Akkor lett minden másképp, ugye? Negyvenhét év után? Karcsi nagyon meglepődött, hogy az öreg a gondolataiban olvas. „Ez a könyvesbolt csakugyan különleges!” – gondolta. Eszébe jutott a mai séta, a virágok, a kávé, a kert és a poros

út.

És

eszébe

jutott

negyvenhét

év

változatlanság. Minden ugyanúgy, negyvenhét éven keresztül. Az öreg folytatta: © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

13

- De ma végre másképp van, és ez a lényeg, nem? kérdezte derűsen. - Az biztos! - Mondta Karcsi. - Ma rájöttem, hogy az én kertem is szép, és holnap reggel igenis be fogok csengetni Julcsihoz! – kiáltotta vidáman. - Ez így jó! – helyeselt az öreg. – Már csak egyetlen kérdés van itt – dörzsölte meg az állát titokzatosan. - Éspedig? – kérdezte Karcsi. - A kérdés az, hogy milyen könyvet tudok én magának adni! – az öreg erősen gondolkodott. - Ó, hiszen éppen elég, ha egyszer végre odafigyelve, gondosan elolvasom a könyvet, ami már meg van negyvenhét éve! A „Hogyan állsz hozzá?”-t. Az öreg boltos elmosolyodott. - Dehogy, dehogy! Már meg is van, mit adok én magának most! Az elég lesz a következő negyvenhét évre! – ragyogott fel az öreg arca.


14

Karcsi a polcok feliratait nézegette, míg az öreg a legfelső polcig felmászva motoszkált és keresgélt. „A legfurcsább könyvek” – olvasta fent. „Sose olvasd el!” – olvasta lent. Karcsi szívesen belenézett volna egy ilyen könyvbe, az öreg azonban hamarosan egy kis könyvecskével a kezében lemászott a létrán. - Íme! Ez az, amit én magának adok. „A dolgok állása”. Szerzője: Mindenki. A kedvenc könyvem. – ezekkel a szavakkal átnyújtotta a kötetet Karcsinak. Karcsi óvatosan vette el tőle. - Ne nyissa ki, kérem! – kérte az öreg Karcsit. - Biztos vagyok benne, hogy pont magának való. Negyvenhét éve várom, hogy olyan valakinek adhassam, aki megérdemli. - Köszönöm, uram. – mondta Karcsi. – El fogom olvasni. – és átvette „A dolgok állásá”-t. Az öreg azonban még tűnődni látszott. Amíg Karcsi eltette a könyvet a kabátzsebébe, és a pénzt keresgélte, még töprengett valamin. © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

15

- Kérem, hagyja, drága uram. Nem kérek ezért a könyvért semmit. Vagyis: cserébe adja nekem a „Hogyan állsz hozzá?”-t! Magának már úgy sincs rá szüksége, hiszen minden megváltozott! Karcsi előbb ellenkezni akart, nem szerette az ingyenes dolgokat. Aztán mégis átnyújtotta az öregnek a „Hogyan állsz hozzá?”-t. - Parancsoljon. – mondta ünnepélyesen. Későre járt már, ezért Karcsi elbúcsúzott az öreg boltostól és Különleges Könyvesboltjától. Lassan elindult visszafelé a poros úton. Útközben néha megtapogatta a zsebét, hogy megvan-e még „A dolgok állása”. Kis könyvecske volt, kényelmesen elfért, Karcsi már előre örült, hogy a hosszú sétákra is magával viheti majd.


16

5 Hamar beért az ismerős házak közé. Hűvös volt, Karcsi alig várta, hogy felmelegítse valami. Amikor végre a saját házához ért, a tulipánok már aludtak a kertben. Odabent otthoni ruhát öltött, s a fotel mellé, a kisasztalra odakészítette „A dolgok állásá”-t. Forró teát főzött magának, s közben alig várta, hogy belekezdjen a könyv olvasásába. A teát ma cukorral itta. Sok cukorral. „A kávénál bejött.” – gondolta. Kényelmesen hátradőlt a fotelben. Egy pillanatig még elgondolkodott erről a furcsa délutánról. Mert furcsa volt, azt meg kell hagyni. Végül kezébe vette az új könyvet. Megnézte a borítót: egyszínű volt, s csak a címlapon díszelgett a cím: „A dolgok állása”. Óvatosan nyitotta ki, s a legelső oldalon máris nagyon meglepődött. „Kedves Karcsi! Sok sikert a következő negyvenhét évhez! Köszönöm, hogy a régi könyvemet negyvenhét © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

17

év

után

visszakaphattam!

–

A

„Különleges

Könyvesbolt” Karcsi többször egymás után, lassan elolvasta a dedikációt. A legfurcsább az volt, hogy biztosan emlékezett, hogy az öreg boltos nem dedikálta a könyvet,

mielőtt

átadta.

„Ezek

szerint

előre

dedikálta?” – tűnődött el. „De honnan tudta, hogy Karcsinak hívnak?” – ezt sehogyan sem tudta elképzelni. Kortyolt egyet a forró teából, majd lapozott. Ez az oldal üres volt. Megint lapozott. Ez az oldal is üres volt! „Hm, ez érdekes!” – gondolta Karcsi, és végigpörgette az oldalakat. Mind üres volt! - Nahát! – mondta ki Karcsi hangosan. – Ez meg mit jelentsen? – kérdezte egyszerre meglepődve és csalódottan.


18

Ekkor, mintegy válaszként, a könyv éléből egy ceruza hullott ki. „Ez már aztán végképp furcsa.” – állapította meg Karcsi. Megfogta a ceruzát, melynek hat oldalán apró betűkkel egy-egy felirat volt olvasható. „Íme, a könyv, amiben semmi sincs.” – állt az első oldalon. „Mert nem írt bele még senki.” – olvasta Karcsi a második oldalt. „Írj bele Te magad!” – írták a ceruza harmadik oldalára. „Nálad hogy állnak a dolgok?” – kérdezősködött a negyedik oldal. „Ha belerajzolod Magad, biztosan benne leszel!” – viccelődött a ceruza ötödik fele. „Kezdd el ma! Kezdd új lappal!” – kérte a hatodik oldal. - Ejha! – kiáltott fel Karcsi. – Ez a legfurcsább könyv, amit valaha láttam. Egy olyan könyv, amiben nincs © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

19

semmi? Vagyishogy... Máris tudom, mi lesz az első oldalon! Elgondolkodott. „Most akár vissza is vihetném az öreghez a könyvet. Hiszen ebben nincs is semmi!”. Aztán eszébe jutott, hogy a boltos öreg bizony nem kért pénzt ezért a könyvért. Ráadásul neki dedikálta – hogy hogyan, az persze rejtély, de tény: Karcsinak szól, nem másnak. „Attól, hogy most üres, később még nagyon is jó könyv lehet belőle!” – gondolta hirtelen. „És attól lesz jó, hogy jól állok hozzá! Ez az!” Aztán még jobban felragyogott: - Hogyan állsz hozzá? Jól állok hozzá! – kiáltotta. – Csupa olyat írok és rajzolok bele, ami a jó hozzáállást mutatja! Karcsi rájött, miről is szólt régi könyve, a „Hogyan állsz hozzá?”. És azt is megértette, miért kellett © Vámos Robi, 2012 – www.vamosrobi.hu

20

visszaadnia az öreg boltosnak. El kellett engednie a régit, hogy újba kezdhessen. Újba, ami csupa jót tartalmaz! Egy kávéscsészét rajzolt, mellé egy cukros üveget. A háttérben pedig tulipánok hajladoztak a szélben.


21

A dolgok állása A különleges könyvesbolt

Recommend Documents