Fetykó Judit Berti meg azok a dolgok… 22 Berti gyakran elővette a félbemaradt örökösödési papírokat. Volt köztük egy levél Mamukának Iglóról az Egyesült Párt főtitkárától, melyben részvétüket fejezték ki: Tekintetes özv. Ferenci Bertalanné asszonynak. Perbenyik Nagy szomorúsággal olvastam lapunkban Berti bácsi halálhírét. Ez alkalommal őszinte részvétkifejezésemmel vigasztalni kívánom ama szavakkal, hogy Isten akaratában meg kell nyugodnunk! Nagyon sajnálom szegény Berti bácsit, akit mindig szerettem, de jobb már neki, mint nekünk, akiknek még végig kell küzdenünk ezt a mai keserves életet. Isten nyugtassa meg szegény Berti bácsit, és adjon erőt élő hozzátartozóinak, hogy e nagy csapást nyugodtan viselhessék. Tisztelettel: … főtitkár Igló, 1938. VIII. 21. A gesztus az gesztus. A levél meg levél. De semmi több. Ami elmúlt, az egyre távolodott, a sok pártoskodás, kitartás, hűség, összetartás nem hozott a végén semmi jót, csak egyre nagyobb veszteségeket… Mamuka odaadta Bertinek a levelet, hogy mint az idősebb fiú, őrizze meg. Berti lefűzte az Adria feliratú irattartóba. Mikor az apja hirtelen meghalt harmincnyolc augusztusának elején, a már várható és tudott országhatár-változásokra hivatkozva nem folytatták le a közjegyzői vagyonfelosztást. Novemberre került a Felvidék egy része vissza az anyaországhoz. Akkor meg azért kellett várni, hogy felálljon az új közigazgatás. Harminckilenc tavaszának végére zajlott le az örökösödési eljárás, Mamuka mindenre haszonélvezetet kapott, ami eléggé korlátozta az örökséghez jutást. Közben megjelentek a magyar csendőrök a faluban, be is szállásolták magukat a csehek laktanyáiba. Aztán naponta lehetett hallani, hogy a csendőr leárulózta valamelyik parasztembert, hogy megverték az utcán járó falubelit, mert sunyi árulók voltak, kiszolgálták a cseheket. A fiatal asszonyokba, lányokba belekötöttek, szemtelenkedtek velük, lekurvázták őket, azok alig bírtak elszaladni a tolakodó, tapogató durva markok elől. Új év után a hivatalok lassan dolgozni kezdtek, ám ott ismét az uram-bátyám, ki kinek a rokona, ki milyen nagyságos úr, kinek melyik rokoni, baráti, ismerősi csoport az érdekköre, aszerint kezdett el működni a rendszer. A papok, akik a csehek alatt visszahúzódtak a politizálástól, ismét elkezdtek nyilatkozgatni, megint kezdett visszaállni, ami húsz előtt volt: mit mond a pap, mit mondanak a helyi hatalmasságok, annak fejet kell hajtani, azt szó nem érheti. A környék népei mértéktelenül fel voltak háborodva: nem ezt várták az anyaországiaktól. Büdös mamásparasztok – járta a mondás az anyaországból jöttekről. Aztán meg, itt megszűnt az alázatos viselkedés, még a falubeliek is magázták egymást, mikor felnőttek, kivéve a rokonok meg a bizalmas barátok, barátnék. Még a falusi elöljáró vagy csendőr sem szólíthatott meg tegezve bárkit. Most meg ezekkel megint elkezdődött főleg a szegényebbek per te megszólítása… Új tanítók is jöttek a faluba. Ekkor került ide Molnár Feri meg Balogh Géza, aki Balogh apusnak neveztette magát. Molnár fiatal, huszonnyolc év körüli, apus az ötvenes éveiben járó férfi volt. A tanítók lakást kaptak. Egy ideig ők is Galickíj Aranyékhoz jártak enni. Ezek a tanítók eljártak Helmecre mulatni, aztán mikor elfogyott a pénzük, hetekig csendben meghúzták magukat, majd fizetés után kezdődött minden elölről.
Akkortájt Berti egyik húga, Erzsébet tanítóképzőbe járt. Sok pénzébe került a családnak a taníttatása, eleinte egy kassai gimnáziumban, de nem bírták a tandíjat, a lány meg a napi oda vissza utazgatást. Erzsi gyerekkorától betegeskedett, nem lehetett a paraszti munkába befogni. Éles eszű volt, így aztán még az öreg nagyapa idején eldőlt: ennek a lánynak tanulnia kell, mert nem bír más munkát végezni. A kassai gimnázium első éve után szerencséjük volt, Mamuka Veronika nevű nővérének fia, Mondy Miklós, aki akkor már Beregszászon volt parókus, elintézte, hogy egy ungvári katolikus lánygimnáziumba felvegyék Erzsikét. Ott a családnak nem kellett fizetni az iskoláért, a kollégiumért is csak valami keveset. Aztán tanítóképzőben folytatta a tanulást, azt is Ungváron, de az már fizetős volt. Még a nagyapa kötötte ki hivatalos írásban, hogy ez a lány a taníttatásával ki van fizetve, több nem jár neki. Volt is emiatt a jegyzőnél vita: Mamuka mindenáron annyi részt akart Erzsinek, mint a többieknek. A két legidősebb lány, Margit meg Júlia hajlottak volna a dologra, de Berti ezt nem hagyta. Akkor váratlanul Berti mellé állt Anna húga és a két kis árva (ahogy Mamuka emlegette őket: Mariska meg Jani), akiknek Mamuka volt a gyámjuk, s ezzel az anyjuk már nem mert vitatkozni, hiszen eddig állandóan a kicsik érdekét emlegette, meg aztán Annus is szót emelt a dolog ellen… Erzsinek diplomája lesz, más öröksége nem. Abban azért az összes testvér egyetértett: ha Erzsike férjhez megy, neki is jár a szokásos stafírung, ami a konyha szoba bútort jelenti, meg persze a szokásos használati tárgyakat… Az örökségi megosztásról nem tudtak a faluban, hiszen a fiatal tanítónő, ahogy már előre megadták neki a rangot, gyakran volt otthon. A családban látszólag nem történt semmi változás. Molnár Feri hamar felfedezte a sudár, szép arcú képzőst, aki módos család lánya. Óvatos, lassú udvarlásba kezdett. Ez aztán végül úgy felgyorsult, hogy az év végére már minden vasárnap a Ferenci háznál ebédelt, gyakran Balog apussal együtt, még akkor is, mikor Erzsike nem jöhetett haza. Mamuka el volt ragadtatva a diplomás udvarlótól, aki felvidéki, füleki volt. Erzsikének is tetszett ez a tőle jó tíz évvel idősebb férfi. Berti látta a nők elragadtatását, főleg az anyja rajongása nem tetszett neki. Meg még más se tetszett: közös kasszán voltak Mamukával, aki a pénz elég nagy részét maga akarta kezelni, aminek az lett a vége, hogy mikor Helmecről le-lejöttek a lányai, azok pólyás gyerekeinek a pelenkájába dugdosta a pengőt. Berti ezután korlátozta az anyja kezébe adott pénzt. – Mit keres a portán ez a két gazember? – kérte számon a nőket egy alkalommal, mikor meggyőződött róla, hogy a tanítók a városban dorbézoltak az előző estéken, és még a táncosnőket is magukkal vitték éjszakára egy panzióba… Mamuka a hír hallatán hányta magára a keresztet, Erzsike elsírta magát, mert akkorra már szerelmes volt Molnár Feribe. Mindenesetre a rendszeres vasárnapi invitálás megszűnt, sőt, délelőtt Berti befogott, és felkocsikáztak valamelyik testvérükhöz, és azokkal mentek a nagymisére. Bertinek más gondjai is voltak akkoriban, ez az új magyar rendszer nemigen tetszett neki: próbált benne eligazodni, írt kérvényt ide, oda, de egyelőre nem alakultak a dolgok az ő terve szerint. A gazdaság csak kínlódott: a férfi tudta, és ebben megerősítette az öreg Dargó János is (aki néhány éve még intéző volt a Majláth-birtokon), hogy a gabonát bőrben kell eladni… Igyekezett ő, hogy a borjak, csikók szépen gyarapodjanak, közben meg a földet is művelni kellett. Igaz, a szántóföldekre nem vetett kapás növényt (a krumpli, bab, zöldség megtermett a hatalmas kertben a ház mögött), csak gabonaféléket, mert azzal volt a legkevesebb évközi munkája. Mamuka állandóan sorolta, hogy szerinte mit kéne, jaj mi lesz a két kis árvával… Berti egy határig hagyta, hagy beszéljen, de abból nem engedett, hogy Mamukának is, aki akkortájt ötvennyolc évesen is jó erőben volt, meg a két kis árvának is –, akik már nem voltak olyan kicsik: Janika tizenhat, Mariska tizennégy éves múlt – muszáj a kertben dolgoznia. Berti amellett, hogy hajnalban kelt, és Janikával rendbe rakták az istállóban az állatokat – Mamuka meg Mariska megfejték a teheneket, a tej további sorsa a nők kezében volt, annak hasznát is Mamuka tette el –, eljárt Helmecre az egyik iparoshoz dolgozni. Ez inkább alkalmi munka volt, de hozott egy kis pénzt. Később, harminc év múlva 2
meg jól jött a nyugdíjazása előtt, hogy ott volt a könyv, amivel igazolta, hogy bejelentett munkája volt. Mikor otthon volt, ő is beállt a kerti munkákba. Az öreg, sokat látott Kopasz – László Pál tanító, aki az első háborúban tífuszt kapott, és mire felgyógyult, egy szál haja sem maradt – hümmögve fogadta az új tanítókat, kétkedéssel és fenntartással a bekövetkezett határváltozást. A másik tanító Máthé Péter volt: már huszonöttől itt tanított a feleségével, és mindig volt benne hajlandóság a nagy Magyarországról való elmélkedésre. László nevű bátyja meg református pap ugyanebben a faluban; ennek a családnak mindkét fia felnőtt már, az egyik gimnáziumi tanár lett, a másik meg állandóan halasztgatta a vizsgáit; gyengék az idegei – mondták a szülők, ha szó esett a fiatalabb fiukról. Egyik testvérbátyjuk már harmincnyolc előtt is magas katonai rangba került. A tanító nem győzött arról beszélni, hogy most minden milyen bíztató, minden milyen jól fog alakulni. Kopasz látta, hogy viselkednek a csendőrök, hogy alakul az új rend, és nem tetszett neki. Nem volt kihez apellálni. A református pappal gyakran beszéltek róla, ez így nem lesz jó, az itteni nép nem ezt várta a visszacsatolástól. A pap sem volt híve a testvére nézeteinek… Aztán történt egyszer, hogy megjelent egy katonai személyautó, sofőr vezette: a faluba érkezett meglátogatni a testvéreit Máthé vezérőrnagy. A többi tanítót is áthívták a református papékhoz egy koccintásra a vendéggel. A neves vendég látogatását követően pár hét múlva kivonták ezt a csendőralakulatot a faluból. Az utánuk jövők már civilizáltabban viselkedtek. Berti érezte a nyitott ablakon át kiszálló süteményillatot. Az asszony valami jót süt – gondolta, s úgy vélte, hogy dió is lehet abban süteményben, az illata mintha dióról jönne. Hajdani sütemények jutottak eszébe. Friss menyecske volt még Erzsike a Ferenci portán, de a sütés már az ő dolga volt, a főzést is nagyrészt a fiatalasszony intézte. Ekkorra már lepadlózták a házat, vagyis azt a nagy szobát, ahol a család élete zajlott. Az ifjú feleségnek elfogadhatatlan volt a fődes ház. Náluk mindenütt hajópadló volt a szobákban, a konyha meg betonos. Mamuka ragaszkodott volna a tapasztott házhoz, de nem mert ellenkezni, tudta jól, Dargónál minden előrébb van, mint náluk. Meghozatták hát a szükséges faanyagot, és néhány nap múltán a ház valamennyire modernebb lett. Aztán következett a tornác, amit lebetonoztak. Egy hétvégi sütés-főzéskor Erzsike két nagy tepsinyi sütőporos süteményt is sütött, mert várták, hogy a helmeciek lejönnek vasárnap délután. A nagy készületben meg sem kóstolták az édességet. Erzsike kivitt egy tálcányit a spájzba, hogy majd hétfőn, ebéd után esznek belőle, de hétfőn már hűlt helye volt annak a sütőporosnak. Mamuka nagyot hallgatott, mikor a menyecske kereste a tálcát. – Na, hol van az a sütemény? – kérdezte Berti, mikor a felesége megmondta, hogy eltűnt tálcástól az egész. – Még meg se kóstoltuk. Tudom, hogy kitettem a spájzba. Ha macska ment volna neki, akkor ott lenne a maradéka… – mondta Erzsike. – Mamuka, maga tudja, hova lett az a sütőporos? – fordult az anyjához Berti. Janika is várta, hogy előkerüljön a sütemény, neki se volt ideje enni belőle. Mamuka a vállát vonogatta, de végül kibökte: – Becsomagoltam a lyányoknak… elvitték… – Hogy? Csak úgy szó nélkül? Nem látta maga, hogy annyi dógunk vót, alig jutott idő evésre, még sort se kerítettünk arra a tésztára… – Berti dühös volt. Elege volt már jó ideje, hogy az anyja a lányoknak pénz dugdos az itteni közösből, hogy ételt csomagol nekik. Janika hallgatott. Az anyja korábban annyit „kis árvázta”, hogy most aztán megmutatta, mennyire törődik a kis árvával… még a darab tésztát is elcsomagolta előle… A betakarítás után Berti bejelentette, hogy mivel Janika nem akar tanulni, így Mariska fog. El van intézve, mehet bótosnak tanulni szeptembertől. A lány örömmel fogadta a döntést, Mamukának nem tetszett, mert így a lánnyal kiesik egy dolgos kéz a háztól. Őszre elég jó 3
áron vevő került két darab földre is, ezen nagy vita támadt, mert Mamuka mint haszonélvező nem akarta aláírni az adásvételt. Napokig tartott a családi jövés-menés, mert mind a három kistafírozott, családos lyány haza-hazajött, hogy mi fog most történni a földdel. Sok beleszólásuk nem volt, hiszen az anyjuk az ő részük kiadásakor nem ragaszkodott a haszonélvezeti jogához. Anna meg Juliska is azt mondta, hogy ha van vevő, írja csak alá Mamuka azt a szerződést, mert másként sose lábalnak ki a bajból. A bajról Mamuka nagyokat hallgatott, még akkortól húzódott az adósság kifizetése, hogy az ura meghalt. Berti meg volt győződve róla, hogy a betegségek mellett nagyban elősegítette az apja halálát az a Mamuka által aláírt váltó, hiszen mikor megtudta öreg Berti, mintha az lett volna a pont az i-re… végül eladták a földeket, ezzel is kisebb lett a vagyon, az adósság viszont végképp ki lett fizetve. Mindenszentek után Berti arra ment be a házba, hogy az anyja Margitnak szapulja a menyecskét. Semmi nem tetszett az öregasszonynak, amit a fiatal nő csinál, főleg a ház átalakítása nem tetszett, sőt az se, hogy a fiatalok az első-házban alusznak, ahol most már a menye új diófa hálóbútora van. Margit néha valamit hümmögött az anyjának, de nem akart neki ellentmondani. Azzal meg egyetértett, hogy volt itt minden, inkább pénzt kapott volna stafírungban Erzsike. Berti egy ideig a pitvarnak nevezett előszobarészben hallgatta a két nőt. Janika is befelé igyekezett, és ő is megállt, hogy a bátyja mellett kihallgassa, mi folyik odabenn. Aztán beléptek a házba. A két asszony elhallgatott. Margit feszélyezve érezte magát, eszébe jutott, hogy lehet, ezek meghallottak valamit… Berti fogta a nagy lavórt, vizet öntött bele, és elkezdte mosni a kezét. Csend volt. Így teltek el percek… Aztán Berti megszólalt: – Édesanyám, maga mit foglalkozik az én feleségemmel? Míg maga hetekig az ágyat nyomta, ő etette, mosdatta magát. Cserélte az ágyneműt… soha rossz szót magáról nem szól – Berti igyekezett csendesen beszélni, de legszívesebben ordított volna. Mamuka egész nyáron ágyban feküdt, jártányi ereje sem volt. Olyan nagy vérzései voltak, hogy az orvos naponta járt betamponálni. Nagy nehezen gyógyult meg. – Szóval, miket beszél maga? Mamuka most nem maradt csendben. Kiabálni kezdett. – Ha nem hal meg Ferenci Rozika, most ő lenne a feleséged, nem ez… Mindent másként csinál, mint én! Még a ruhát se akarja úgy kicsavarni, ahogy én szoktam. Nekem jó volt, ahogy Jolán feltapasztotta a házat meg a tornácot. Ennek az se… padló, meg beton… – Hagyja mán Mamuka! – próbálta csitítani Margit az anyját. De az nem hagyta. Mondta a magáét. Janika rémülten nézte az anyját meg a bátyát. Az eszébe se jutott Mamukának, hogy ha ez a Rozika nem hal meg, lehet, akkor se lett volna Berti felesége… hogy ezeknél a Rozikáéknál is padlós volt minden a házban, az a lány se akart volna földes házban élni… Erzsike nagy kiabálásra érkezett haza. Nem értette, mi lehetett az ok, ami miatt az udvarra is kihallatszik a benti. Náluk ilyen nem volt, ha voltak viták, azok soha nem fajultak el kiabálásig, ordibálásig. Mamuka akkor már ott tartott, hogy menjen Berti, és vágja le a szalonnát, kolbászt a rúdról, menjen Janika is, segítsen neki, és azt is adják el… Fel is kapott két kést, és odacsapta az asztalra, majd az öklével verni kezdte az asztalt. – Anyám csillapodjon! – szólt rá Berti, de Mariska egyre jobban kiabált, jajgatott, majd átkozódni kezdett. Erzsike ugrott közéjük, és kapkodta ki a két férfi kezéből a késeket. Utólag senki nem tudta megmondani, hogyan is kerültek azok az asztalról a férfiak kezébe. Ezzel hirtelen csend lett. Margit szó nélkül elindult haza. A család hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Janika, aki már felnőtt férfi korban volt, elsírta magát, mert ő szerette az anyját, de a fivérét is, nem tudott a kettő közt dönteni. Erzsike előtt meg szégyellte, ami itt történt. Mamuka felvette az imakönyvét, láthatóan készült az esti misére. Berti sem szólt semmit. Eltelt vagy egy óra a semmivel. Aztán Berti bement az első házba, az utcai szobába a felesége után. – Nálunk ilyen soha nem volt. Hazamegyek. Én itt nem maradok. Ha akarsz, jössz, ha nem… – a fiatalasszonyban még nem múlt el egész testét rázó remegés, de már nem sírt, igyekezett uralkodni az ijedelmén. 4
– Pakold össze, ami nagyon kell – válaszolta Berti. – A többiért majd eljövünk, ha kialakul, hogyan lesz. Berti visszament a házba – ahogy a nagy lakószobát nevezték. Mamuka sértetten elfordult a fia tekintete elől. Janika várt, hogy most mi lesz. – Mink ma elmegyünk innen, édesanyám. Majd eljövünk a holmikért. Eztán maga fog egyedül főzni, te meg – fordult az öccse felé – egyedül csinálod mindazt, amit eddig ketten. A tavaszi vetéskor majd jövök, segítek, de meg fog változni a kert. Nem marad, aki kapáljon, majd az lesz vetve, ami a legkevesebb kézi munkát követeli. Ki ne merje Mariskát venni a bótból! Megértette? Mamuka sírni kezdett, valamit motyogott, hogy ő nem így akarta, meg hát a keresztényi megbocsájtás… Bertit már rég nem lágyították meg ezek a szavak. Közben Erzsike néhány napi ruhát összerakott. Berti megölelte az öccsét. Kiléptek a porta kapuján. A férfi vissza se nézett. Volt bőven hely a Dargó családnál, néhány hétig ott laktak. Mikor eljöttek, Berti zsebében volt vagy huszonöt pengő. Akinek semmi nincs, annak sok. Akinek induláshoz kell, annak kevés. Dargó Jani akkortájt már terményfelvásárlással foglalkozott, harmincötben ő is otthagyta a jegyzőségi munkát, mielőtt még kiebrudalták volna onnan, mint a többieket, akik magyarnak vallották magukat még harmincban… Szüksége volt segítségre, Berti beállt hozzá. Nem töltötte ki ez a munka az egész napot, előfordult, hogy napokig semmit sem kellett végeznie. A vonatok hozták-vitték a megrakott vagonokat, de csak meghatározott napokra lehetett vagont igényelni a vasúttól. Amikor Bertinek munkája akadt az iparosnál, akkor Erzsike állt oda a hatalmas mázsához, ahova a parasztok szekerestől álltak fel méretni, majd mikor átrakták az árut a vagonba, visszamérték a szekereket. Közben Berti ismét megkötötte a jövő évre a szerződést a földekre. Ezt Mamuka szó nélkül aláírta, mivel közben felfogta, hogy akármilyen nagyon ragaszkodna az özvegyi haszonélvezetéhez, ha nincs, aki szervezi a még meglévő gazdaság ügyeit, akkor minden pocsékba megy. A bérlő már korábban elkezdte az őszi munkákat, a búza rég kizöldült, mire a papírokat aláírták. Aztán a fiatalasszony hirtelen lebénult deréktól lefelé. Adler doktor megmondta: ez nem szélütés, ez valami más. Pestre kell menni, mert itt ezzel nem tudnak mit kezdeni. Adott is egy beutalót a Benedek-klinikára. Berti felvitte Erzsikét Pestre. A klinika néhány hét vizsgálgatás után kiadta a fiatal nőt. Bertinek azt mondták, hogy ez valószínűleg kezdődő agydaganat, hamarosan készülhet a temetésre. Még Pesten volt kórházban Erzsike, mikor váratlanul adódott egy kibérelhető ház a falu fő utcájában, ami igen jó helyen volt; közel a vasút, a betonút még odáig tartott, a villany is be volt vezetve. Új ház volt, pár éve épült. A tulajdonos, bizonyos Petro Jani kiment Amerikába a feleségével. Aztán itthon házat építettek, ahogy sokan mások, ők is úgy hitték, hogy megmutatják ennek a falunak, hogy tudnak ők gyarapodni, ha van munka meg fizetés. A gyerekeik még kint születtek, de az asszony megtébolyodott, a férfi hazahozta őket. Az asszony meg a két gyerek itthon maradt. Petro később próbálta az asszonyt ismét kivitetni a gyermekkel, de azt már nem fogadták be az Államokban, mert a gyerekszülések utáni tejláz sose múlt el róla. Időnként igen zavart volt az elméje, néha napokig a saját rémeivel volt elfoglalva, még az is megesett, hogy a falu határában kóborolt ilyen állapotban. Szóval az volt a lakbér, hogy a két gyerek, meg az asszony kapjon enni, meg ne fagyjanak, meg valami rend legyen a házrészben, ahol élnek. Mikor Berti leemelte Erzsikét az Árpádról, már ebbe a házba mentek haza. Volt segítség, a kis Galickíj Janika naponta átjött, megrakta a tüzet, behordta a vizet. Erzsike nem bírt belenyugodni, hogy ő most már csak ül, mint egy baba, mint egy haszontalan bábu. Azért a keze járt, amit elé hordtak, azt előkészítette a főzéshez – a Petro lány, Zsuzsi, már elmúlt tizenkét éves, szívesen ment befejezni a főzést. Erzsike már nem sírt, már nem hitt és nem bizakodott. Úgy vélte, hogy ha ez így megy, akkor talán el kéne válniuk, mert Berti 5
egészséges, erős férfi lévén nem élhet egy béna feleség mellett. Egy napon Zsuzsi panaszolta, hogy megcsípte gyomlálás közben a csalán, még a ruhája ujja alatt is, és nehezen akar elmúlni az égő, viszkető érzés. A fiatalasszonynak valami belső megérzése lett. – Te Zsuzsi! Hozzál nekem egy csokornyi csalánt. Ott a régi bőrkesztyű a szekrény aljában, azzal szedd! Zsuzsi ment, és hozta a csalánt, mert igen megszerette Erzsikét, bármit elhozott volna neki, ha kéri. Az meg végigcsapkodta a meztelen lába szárát a csalánnal. A bőre kipirosodott, és egy kicsit érezte is a növény csípését. Eztán minden nap hozatott egy csokor csalánt, és ez így ment néhány hétig. Egy napon eljött Adler doktor, hogy megnézze, milyen állapotban van a beteg, mert ő zárt, lepecsételt borítékban kapta meg ugyanazt, amit Bertinek szóban mondtak. Meglepődött a változáson. Erzsike kapaszkodva, de néhány lépést már tudott tenni. A csalánozást nem ellenezte a doktor, de nagyon elgondolkodott ezen a különös bénuláson… meg is kérdezte, hogy volt-e előtte valami nagy tragédia, vagy ijedség… A fiatalasszony nem akarta kibeszélni a nagy családi veszekedést. Az orvos meg úgy gondolta, ha ennek a lélek az oka, akkor hamarosan teljes gyógyulás lesz itt. Igaza volt.
***
6
