7. A végső dolgok Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi... Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. 1Kor 15:22.26
Tartalom 7.1. Az ember örök sorsa – Mi a mi reménységünk? 7.2. Menny, pokol, gyehenna – Mit tudhatunk a túlvilágról? 7.3. Utolsó napok, végső idők – Mire várunk még?
7. A VÉGSŐ DOLGOK
7.1. Az ember örök sorsa – Mi a mi reménységünk? Az ember örök sorsa, halál utáni léte vagy élete olyan téma, amellyel senki sem foglalkozhat személyes érintettség nélkül. Mindenki joggal szeretné világosan látni, hogy mire számíthat, és mire nem. Nem mindegy ugyanis, hogy az ember a halállal megszűnik létezni, vagy megmarad az öntudata, és az is kérdés, hogy ha az öntudata megmarad, mi történik vele? Az elveszettek sorsáról és a hívők reménységéről egyaránt szó van, és nyilván senki sem akar hiábavalóan reménykedni, vagy ellenkezőleg, Isten reményt adó szavait elvetni. 1. Az ember és a halál Egyedül az örökkévaló Istené a halhatatlanság, ő ezt természeténél fogva birtokolja (1Tim 6:16). Az ember vagy eleve halandónak teremtetett, vagy nem, de az biztos, hogy Istentől függve örökké élhetett volna (hiszen bármikor 'ehetett az élet fájáról'). Isten óvta Ádámot, hogy ne egyen 'a jó és rossz tudásának fájáról', különben meghal azon a napon (1Móz 2:17). Adám és Éva mégis evett belőle, de azon a napon nem biológiai halált halt, hiszen még sokáig élt (1Móz 5:5). Ádám azonban elvesztette az Istennel való közösséget (ki lett űzve az Édenből) és az örök életet (többé nem ehetett az élet fájáról, 1Móz 3:23-24). Ádám (az ember) halála tehát "azon a napon" lelki-szellemi-vallási értelemben vett halál volt (vö. Ef 2:1), amely aztán biológiai halálhoz vezetett. A halál lelki-szellemi és biológiai értelemben Ádám minden utódjára, minden emberre átterjedt, mert mindenki vétkezett és vétkezik (Róm 5:12-14, 1Kor 15:22,56). Az viszont, hogy "a bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23), nem azt jelenti, hogy a bűn Istentől kapott büntetése a halál, hanem azt, hogy a bűn szolgálatáért a bűntől kapott zsold a halál, szemben az örök élettel, amit viszont Istentől lehet ingyen ajándékként megkapni (a szövegkörnyezet alapján a kérdés ez: kit akar a hívő szolgálni, a bűnt vagy Istent?). 2. A halál fogalma A "halál" fogalma (héber: mávet, görög: thanatosz) nem egyszerűen az élet hiányát jelenti, a Bibliában három jelentése van: • lelki-szellemi vagy vallási értelemben vett halál (1Móz 2:17, Mt 8:22, Jn 5:25, Ef 2:1), ami minden újjá nem született ember jelene • biológiai, testi halál (pl. 1Kor 15:31); ez minden élő ember jövője (kivéve azokét, akik élve ragadtattak a mennybe, mint Énók, Illés és a Krisztus visszatérésekor élő hívők) • "második halál" (a tűz tava) a sátán, a démonok és a hitetlen bűnösök jövője (Jel 2:11, 20:14, 21:8). A halál, illetve a meghalás csak az ember bukása óta "az élet természetes velejárója", valójában a végső ellenség (1Kor 15:26, Jel 21:4). Az ember okkal fél a haláltól, de Krisztus legyőzte az ördögöt és a halált is (Zsid 2:14-15, 2Tim 1:10, 1Kor 15:54). Megjegyzés: a hívőknek már most "örök életük" van (1Jn 5:13), a halálon is diadalmasan átmehetnek (Fil 1:21-23), de egész lényük csak a megdicsőüléskor öltözi fel a halhatatlanságot (1Kor 15:52-54, Fil 3:20-21).
3. Az átmeneti állapot Az ember számára három féle létállapot létezik: • a testi élet a földön (fizikai-biológiai lét) • a "meztelen" átmeneti állapot az alvilágban vagy a mennyben Istennél (2Kor 5:3) • a feltámadott vagy megdicsőült létforma, ami angyalszerű, Jézuséhoz hasonló (Mk 12:25, Fil 3:21). A lélek tudatos továbbélésére több bibliai példa is van: • a Noé idején élt és az özönvíz során elpusztult emberek "börtönben" levő lelke öntudatánál volt, különben Jézus nem prédikált volna nekik (1Pt 3:19) • az ószövetségi szentek közül Mózes és Illés is öntudatos átmeneti létformában volt, különben Jézus nem beszélgetett volna velük, sem ők Jézussal (Mt 17:1-5) • a mártírok lelke a mennyben öntudatos, átmeneti létformában van, különben nem kiáltanának Istenhez, és nem kellene őket megnyugtatni (Jel 6:9-11); a nagy sokaságból kijövők is a mennyben dicsőítik Istent (Jel 7:9-17). A hívő reménysége egyfelől a test ből való kiköltözés után az Úrhoz való elköltözés, az Úrral való közvetlen együttlét, másfelől akik megérik az Úr visszatérését (amint Pál is remélte), azok átélhetik a 'sátorcserét', ami a halandó létforma átmenet nélküli felcserélése a megdicsőült létformára (2Kor 5:1-9, Fil 1:21-23, 3:20-21). Megjegyzés: a keresztény reménység több és más, mint a spiritiszták és a halálközeli élményeket átélők felismerései (ti. hogy a lélek a testtől függetlenül is öntudatosan létezik).
4. A feltámadás A "feltámadás" utalhat arra, hogy valaki visszatér a földi létbe-dimenzióba (Jel 6:9-11 vö. 20:4-6), vagy hogy valaki közvetlenül Isten színe elé kerül (Jel 20:12-13). Jézus a feltámadásával legyőzte a halált (1Kor 15. fej., Kol 1:18). A hívőkben Isten azzal az erővel munkálkodik, amellyel Jézust feltámasztotta a halálból (Ef 1:19-20), és mivel a Feltámadott Lelke van bennük, ők is feltámadnak (Róm 8:11). Életük addig is el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben (Kol 3:3).
Az emberiség nem egyszerre, hanem külön csoportokban fog feltámadni, és vagy örök életre, vagy örök halálra (Dán 12:2, Jn 5:28-29, Csel 24:15): • az első minden kor összes igazi hívőjének feltámadása Krisztus visszajövetelekor; egyrészt feltámadnak a Krisztusban elhunyt hívők, és az akkor élő hívők velük együtt elragadtatnak (1Thessz 4:14-17), s így együtt dicsőülnek meg (1Kor 15:22-23,51-53, Fil 3:20-21, 1Jn 3:2); másrészt az elragadtatás utáni nagy nyomorúság évei alatt megölt mártírok lelkei a Királyság legelején kelnek életre, hogy Krisztussal együtt uralkodjanak (Jel 20:5-6); ez az "első feltámadás" • csak ezután jön minden kor összes olyan emberének a feltámadása, akik földi életüken (az ó és az új szövetség, a nagy nyomorúság és a Királyság idején) nem születtek újjá (Jel 20:11-15). 5. Az ítéletek Isten igazságos lesz, hiszen ítéletébe azt is be fogja számítani, amit az emberek nem láthatnak (Zsolt 7:10, Jer 17:9-10, Jel 2:23). Az ember sorsa a testi halál után végleg eldőlt, nincs újabb lehetőség (Zsid 9:27); kivétel csak a Nóé idején élők számára volt (1Pt 3:19). Az ítéletek időbeli sorrendje a következő: • visszajövetelekor Krisztus megítéli a hívők szolgálatát (2Kor 5:10, Lk 12:47-48, 1Kor 3:12-15, Jak 3:1, de Jn 5:24, Róm 8:1) • a nagy nyomorúság után megítéli a nyomorúság időszakát túlélő népeket, aszerint hogy hogyan bántak az ő "testvéreivel" [a zsidókkal, illetve a hívőkkel] (Mt 25:31-46 vö. 2Thessz 1:6) • az utolsó, végső ítélet a "nagy fehér trónus", amikor minden újjá nem született és eddig fel nem támadt ember ítéltetik meg a cselekedetei szerint (Jel 20:11-15). Az ítélet szempontjai a következők lesznek: • hogy az ember mit tett (Jel 20:13), mondott (Mt 12:36-37) sőt gondolt (Mt 5:28, Róm 2:16) • Isten mindenkitől csak annyit kér számon, amennyi ismeret az illetőnek adatott: • akik Mózes törvényét és Jézus evangéliumát ismerhették és dönthettek mellette, azok hitük vagy hitetlenségük alapján ítéltetnek meg (Jn 3:18,36); ha nem hittek, Mózes és Jézus szavai ítélik el őket (5Móz 18:19, Jn 5:45-47, 12:48) • akik nem ismerhették a törvényt és az evangéliumot, azoknak Isten elnézi a tudatlanságát (Csel 14:16, 17:30), és a saját lelkiismeretük alapján ítéltetnek meg (Róm 2:12-16) • egy utalásból úgy tűnik, a büntetésben fokozatok lesznek (Mt 11:21-24), de a részleteket nem ismerjük. 6. Az örök sors A Bibliában az örök élettel következetesen szembe van állítva az örök halál (Róm 6:23, 5:21), az elveszés (Jn 3:16) vagy pusztulás (2Thessz 1:9) és az örök gyötrelem (Mt 25:46). Az "örök" szónak (görög aióniosz) két jelentésköre van: • "örökké tartó" (vég nélküli, folyamatos) pl. a nem láthatók (2Kor 4:18), az élet (Jn 3.16, Róm 6:23), a mennyei hajlék (Lk 16:9) vagy ház (2Kor 5:1), tűz (Mt 18:18) • "örökre szóló" (végleges érvényű) pl. az ítélet (Zsid 6:2), a váltság (9:12), az örökség (9:15), a szövetség (13:2), a pusztulás / végveszély (2Thessz 1:9), az evangélium (Jel 14:6). Az "örök élet" egyértelműen örökké tartó, folyamatos élet lesz. A vele szembeállított örök ítélet, halál, pusztulás és elveszés inkább végérvényes állapotra utal, de az örök gyötrelem megint inkább végnélküliségre. Élő ember az örök sors egyik változatába sem tud igazán belegondolni, de mégis mindenkinek éreznie kell, hogy Isten ítélete borzasztó lesz, Isten ingyen ajándéka, az örök élet pedig csodálatos. Bár paradoxonnak tűnik, biztos, hogy aki elvész, nem okolhatja majd Istent, és aki megmenekül, mindent csak Istennek köszönhet.
Ellenőrző kérdések a leckéhez Hány értelemben használja a "halál" szót a Biblia? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen létállapotai vannak az embernek? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen bibliai példák igazolják a lélek halál utáni, tudatos továbbélését? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen alapon ítéltetnek meg a hívők, és milyen alapon a nem hívők? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi lesz a feltámadások sorrendje? ………………………………………………………………………………………………………………..
7. A VÉGSŐ DOLGOK
7.2. Menny, pokol, gyehenna – Mit tudhatunk a túlvilágról? A világ vallásai a menny és a pokol sok változatát írják le, méghozzá elég szemléletesen. A Biblia nem sokat árul el, illetve sok töredéket kell összeraknunk ennek a kényes, mindenkit személyesen is érintő témának a feldolgozásához. Mégis egyértelmű az üzenet: földi életünkben hozott döntésünk az örök sorsunkra is kihat. 1. A menny (az egek) A magyar "menny" kifejezés eredetije a héberben (sammájim) és görög fordításában (úranoi) többes számú, szó szerinti jelentése tkp. "egek". Ennek két értelmezése van: egyfelől a rabbinikus felfogás szerint az első "ég" a madaraké, a második az angyaloké, a harmadik Istené (vö. 2Kor 12:2). Másfelől ha a kifejezés hebraizmus (a többesszámú alak révén elvonttá váló fogalom), akkor egyszerűen "az Ég"-re, azaz Istenre utal (ahogy "a mennyek [az egek / az Ég] országa" Mt-ban ugyanaz, mint "az Isten országa" a Lk-ban és Mk-ban). A hívő reménysége a fizikai halál után a mennybe, az Isten jelenlétébe való kerülés: • Pál a halált nyereségnek tekintette, mert hitte, hogy testéből való kiköltözése után Krisztussal lesz, ami "sokkal jobb mindennél" (Fil 1:21-23 vö. 1Kor 13:12) • Jézus példázatában is Lázárt "felvitték az angyalok Ábrahám kebelére", azaz a mennybe Istenhez (Lk 16:22). A Biblia nem túl sokat árul el a mennyről, de egyértelművé teszi, hogy milyen csodálatos Isten jelenléte. Megjegyzés: igehirdetők gyakran utalnak a menny leírhatatlan dicsőségére az 1Kor 2:9-cel, de az nem a mennyről szól, hanem arról, hogy Krisztus és kereszthalála mennyire felülmúlta e világ fejedelmeinek elképzeléseit; mégis a mennyei lakhelyek eljövendő csodáit sejteti a tény, hogy két évezrede készülnek (Jn 14:2-3); a magyar "mennyország" kifejezést gyakran a menny helyett használják, pedig a "mennyek országa" nem a mennyben van, hanem a földön lesz, ui. egyenlő Isten országával, amelynek a födön kell megvalósulnia.
2. A pokol (az alvilág) A magyar "pokol" szó mögött álló ószövetségi fogalom a héber seól, ami vsz. a sáal = kérdezni igéből származik, utalva a túlvilág "kérdéses" voltára. A seól utalhat sírra, halálos veszélyre, a halottak föld- és vízalatti világára ("alvilág"), ahova az ember fizikai halálát követően "alászáll". Az Ósz-ben a seól leginkább végleges sírhelynek tűnik (Jób 14:10-12), ahol az ember elveszti az alakját (Zsolt 49:15), és "árnyék" lesz (Ézs 14:9), amely "nem él" (Ézs 26:14), de egy napon "feltámad" (Ézs 26:19, Dán 12:2) "a porból" (1Móz 3:19). Az Újszövetség a seólt szinte mindig a görög vallásból átvett fogalommal hádész-nak fordítja, ami az idein = látni ige és az a- fosztóképzőből képzett szó, eredeti jelentése kb. "a láthatatlan [világ]". Az alvilág ura nem az ördög, Isten ott tud lenni az alvilágban (Zsolt 139:8, Ám 9:2), és Krisztus is prédikált a "börtönben" (fülaké) levő lelkeknek (1Pt 3:19), hiszen Krisztusnál vannak az alvilág "kulcsai" (Jel 1:18). Az alvilág úgy tűnik, több részből áll, vagy csak több kép (verem, börtön) írja le ugyanazt a helyet vagy állapotot (bezártság, sötétség): • "sötét vermekbe" (sziroi dzofú) a bukott angyalok lettek letaszítva (tartaroó, vö. Tartarosz), akik az ítéletre várnak (2Pt 2:4), de egyes emberekre szintén a "sötétség homálya" (dzofosz tú szkotusz) vár (Júd 13) • a "börtönben" (fülaké) csak a Nóé idején meghaltak lelkei vannak (1Pt 3:19) • a "szakadék" vagy "mélység" (abüsszosz) csak a démonok lakhelye (Lk 8:31, Jel 9:1-5, 11:7, 17:8); mivel a kulcsa Isten angyalainak a kezében van (Jel 9:1, 20:1-3), a Sátán börtönéül is fog szolgálni (Jel 20:3,7); Pál egyik párhuzama szerint azonban ahogy Izrael számára ismert volt a Törvény, ugyanúgy a Krisztust sem kell a "szakadékban" mint elérhetetlen helyen keresni (5Móz 30:12-14 ~ Róm 10:7). Az alvilág (seól / hádész) Jézus egyik példázatában a "gyötrelem helye", amelyet "nagy szakadék" választ el (Lk 16:23,26; nem az abüsszosz, hanem khaszma = köztes tér, hasadék) "Ábrahám kebelé"-től, azaz a "paradicsom"tól (Éden kertje). A rabbinikus teológiában és az Újszövetségben az Éden már Isten mennyei jelenlétének szinonimája (ui. amilyen paradicsomi volt az Istennel való kapcsolat a bukás előtt a Kertben, olyan a mennyben). Megjegyzés: a "külső sötétség" fogalma nem azonos az alvilág fogalmával; Jézus a benne nem hívő kortárs zsidókat fenyegette vele, előre mutatva visszatérésének idejére, a földi Királyság felállítására, amelynek ünnepi lakomájáról a nem igazak ki lesznek dobva (Mt 8:10-12, 22:11-14, 25:28-31, Lk 13:24-30).
3. A gyehenna A magyar "gyehenna" fogalom mögött a Jeruzsálem alatti "Hinnóm völgye" neve (Gé-Hinnóm) áll. A Molokot imádó zsidók itt mutattak be gyermekáldozatokat (2Krón 28:3, 33:6 stb.) a Tófet nevű tűzoltáron (ami helyesebben Táfet = tűz). A völgynek a nagy próféták ítélethirdetésében fontos szerepe volt: a bálványimádók völgye öldöklés színtere és temető lesz (Jer 7:31-8:3), a hitehagyottak teste a völgyben fog feküdni (Ézs 66:24); egy ígéret szerint azonban a völgy egyszer ismét az Úrnak szentelt hellyé lesz (Jer 31:40). A prófétáktól Jézusig terjedő időszakban a Hinnóm völgyének tüzes képe (Jézus idejében szemétégető volt) összeolvadt a seól alvilági sötétségével; spekulációk születtek a lángok nélkül égő tűzről (a Talmud szerint már a völgyben van a seól füstölgő bejárata).
Jézus Lk 16-beli elbeszélése Lázárról és a gazdagról a korabeli rabbinikus tanítást tükrözi. A példázat szövege azoban több kérdést is felvet: • mivel máshol nem olvassuk az alvilágról (seól / hádész), hogy ott tűz lenne (máshol csak sötétségről és bezártságról van szó), egyesek úgy vélik, Jézus csak illusztrációnak használta fel a korabeli elképzelést, amelyet nem kell szó szerint értenünk; Jézus azonban sosem illusztrált valótlan vagy téves dolgokkal • mások szerint Jézus a hívők és hitetlenek végső ítélet utáni állapotáról beszélt; Jézus szerint azonban a gazdag nem a gyehennában, hanem az alvilágban (seól / hádész) volt, amely az ítélet napján szintén a tűztóba / a gyehennába vettetik) • ha a gazdag ember szenvedései valóban a hitetlenek átmeneti állapotát írná le, akkor kérdés, hogy mi a különbség az alvilág / pokol és a tűztó / gyehenna között: csak a szenvedések fokozódása vagy végleges megsemmisítő hatása? Jézus máshol (Mk 9:48) a tűz és az ítélet összekapcsolásával az Ézs 66:24 képvilágát veszi alapul, de kérdés, hogy az "olthatatlan tűz" és az "el nem pusztuló férgek" mit jelentenek: • hogy a tűz és a férgek örökké emésztik az embert (folyamatosság), • vagy hogy a tűz és a férgek teljesen megemésztik, és semmi sem marad belőle (véglegesség)? A gyehenna (Mt 10:28, Mk 9:43,47-48 vö. Jak 3:6), az örök tűz (Mt 25:41, Júd 7), a tüzes kemence (Mt 13:4143), a kénnel égő tűztó és a "második halál" minden bizonnyal ugyanarról a szörnyű, végső büntetésről szól (Jel 14:9-11, 19:20, 20:10,14-15, 21:8), ami nem feltétlenül azonos a pokol vagy alvilág fogalmával (seól / hádész), hiszen az ítélet napján maga az alvilág is belevettetik a tűzbe (Jel 20:14). Tudni kell, hogy az örök tűz eredetileg nem az emberek számára készült, hanem a Sátának és démonainak (Mt 25:41), de ennek ellenére emberek is kerülnek majd bele (Mt 13:41-43, Júd 7, Mt 5:22, 23:15,33, Jel 20:15). Végül, elgondolkodtató, hogy végül a halál és az alvilág is belevettetik a tűztóba (Jel 20:14), tehát a halál mint jelenség és az alvilág mint intézmény megszűnik létezni. Kérdés, hogy azok az emberek és démonok, akik szintén belevettetnek a tűztóba, vajon időtlen időkön át szenvedni fognak, vagy végleg megsemmisülnek? Vajon miután Isten újjáteremti a mindenséget, új eget és új földet teremt (2Pt 3:10, 13, Jel 21:1) a távolban ott fog pislákolni az örök tűz, vagy maga a tűz is eltűnik, amikor mindent újjáteremt? Meglátjuk. Megjegyzés: nincs bibliai alapja annak a késői, népi elképzelésnek, amely szerint a hitetlenek lelkét a pokolban ördögök kínoznák; ugyancsak kései, nem biblikus tanítás a "purgatórium" intézménye, ami az üdvözülők teljes megtisztulásának helye lenne (vö. Zsid 10:14 stb.)
Ellenőrző kérdések a leckéhez Hova kerül a hívő a fizikai halála után? ……………………………………………………………………………………………………………….. Milyen részei vannak az alvilágnak? ……………………………………………………………………………………………………………….. Mi volt a "gyehenna" eredetileg, és később mire utaltak vele? ………………………………………………………………………………………………………………..
7. A VÉGSŐ DOLGOK
7.3. Utolsó napok, végső idők – Mire várunk még? Ez a témakör ebben a jegyzetben kidolgozott formában még nem szerepel. Jó kutatást! 1. A A
