A DOLGOK SÛRÛJÉBEN. 1. fejezet

1. fejezet

A DOLGOK SÛRÛJÉBEN

Korzikán történt az 1840-es években, egy Levie nevezetû hegyi falucskában, hogy Anton-Claudio Peretti arra a következtetésre jutott, hogy feleségének, Maria Angelinának viszonya van egy másik férfival, sõt, ami még ennél is rosszabb, hogy lányuknak sem õ az apja. Maria közölte Antonnal, hogy elhagyja, és Corto nevû bátyjának segítségével meg is kezdte az elõkészületeket. Erre, még aznap este, Anton lelõtte feleségét és leányát, és a hegyekbe menekült. A magára maradt Cortónak nagy kedve lett volna megölni Antont, de nem találta. Erõszak erõszakot követett, a helybeliek nem is találtak ebben semmi kivetnivalót, és Corto, mivel Antont nem találta, annak bátyját, Francescót és unokaöccsét, Aristotelót ölte meg. De történetünk ezzel még nem ért véget. Öt évvel késõbb Giacomo, a meggyilkolt Aristotelo testvére megölte Corto testvérét, hogy megbosszulja bátyjának és apjának halálát. Corto apját is meg akarta ölni, de addigra õ már nem volt az élõk sorában, így nem tudott magának elégtételt szerezni.1 A bosszú láncolatában Giacomo és Corto testvére között meglehetõsen távoli volt a kapcsolat: Giacomo Francesco fia, Francesco Anton testvére, Anton Maria férje, Maria pedig Corto testvére volt – Giacomo haragja Corto másik fiú testvérére sújtott le. Az efféle magatartás nem korlátozódik idõben és térben távoli helyszínekre. Íme, egy másik, hozzánk közelebbi példa. 2002 kora nyarán St. Louis városában, Missouri államban Kimmy, az egzotikus táncosnõ sietségében egy ismerõsénél hagyta pénztárcáját, benne aznapi keresetével, kilencszáz dollárral. Amikor vissza akarta kérni a tárcáját, az illetõnek hirtelen nyoma veszett. Egy hét múlva azonban Kimmy unokatestvére észrevette a pénztárcát eltulajdonító ismerõs partnerét az egyik helyi boltban, és értesítette Kimmyt, aki nyomban ott termett egy

B. Gy.: Ez a történet Korzikán játszódik, de játszódhatna éppenséggel Szicíliában is. Ha valaki „látványosabbat”, részletesebben kidolgozottabbat szeretne, nézze meg esettanulmányként Coppola A Keresztapáját, leginkább a három részbõl álló családtörténet bevezetõ darabját! A legendás kultuszfilm kiváló illusztráció Christakis és Fowler mondanivalójához: a benne ábrázolt „kapcsolatok” messze túlmutatnak a bosszúállás szokásán.

19

20 ·


……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

fémrúddal felfegyverkezve, és alaposan elnáspángolta ismerõsének barátját. Késõbb büszkén kijelentette, hogy „jól szétrúgtam [a barátom] partnerének a fenekét, hogy kiegyenlítsem a számlát […] ennél többet nem tudtam volna tenni az adott helyzetben”.2 Az ilyen esetek meglehetõsen elgondolkodtatók, elvégre Anton testvérének és unokatestvérének, illetve Kimmy barátja barátjának semmi köze sem volt az egészhez. Mi értelme van megverni vagy megölni egy teljesen ártatlan embert? Még akkor is, ha a gyilkos erõszak szinte felfoghatatlan logikája diktálta ezeket a tetteket, mi értelmük lehetett egy héttel vagy öt évvel késõbb? Hogyan lehet megmagyarázni ezeket a tetteket? Hajlamosak vagyunk ezeket az eseteket, csakúgy, mint például az Appalache-hegységbeli Hatfield- és McCoy-klánok 1878 és 1891 közötti viszályát, a síiták és a szunniták közötti anakronisztikus testvérháborút, az észak-írországi terrorhullámot vagy például az elharapódzó amerikai városi bûnözést, különleges és ritka furcsaságoknak tekinteni. Ennek a hátborzongató logikának azonban õsi gyökerei vannak. Nem csupán abban az értelemben, hogy a bosszúvágy és az erõszak, ami a csoporton belüli szolidaritás kifejezõdése, õsrégi („Mi Hatfieldek vagyunk, és gyûlöljük a McCoyokat”), hanem abban az értelemben is, hogy az erõszak – mind viszonylag enyhébb, mind szélsõségesebb formájában – társadalmi kapcsolatokon keresztül terjed, amióta csak õseink megjelentek az afrikai szavannákon. Az erõszak lehet célzott (irányulhat az elkövetõk ellen) vagy általános (irányulhat olyanok ellen, akikkel nem volt korábban nézeteltérésünk). Mindkét esetben azonban egy gyilkosság láncreakciót indíthat be. Az agresszív cselekedetek általában egy meghatározott pontból indulnak ki, úgy kezdõdnek, mint egy kocsmai verekedés: valaki megpróbál megütni egy másikat, aki azonban félrehajol, így az ütés egy harmadikon csattan, és hamarosan mindenhol röpködnek a pofonok. (Ez a jelenet azért válhatott klisévé, mert mély meggyõzõdésünk, hogy mindenkiben lappang elfojtott agresszió.) A járványszerûen terjedõ erõszak, akár mediterrán falvakról, akár városi bûnözésrõl legyen szó, évtizedeken keresztül pusztíthat.3 Kollektív bûnrõl és az erõszak lavináját elindító kollektív bosszúról beszélni csak akkor furcsa, ha a felelõsséget egyéni kategóriának te-

20


kintjük. Sok esetben azonban az erkölcs inkább csoportszintû, mintsem egyéni kategória. Az erõszak közösségi természetét jól mutatja, hogy általában a nyilvánosság elõtt zajlik, nem az egyén privát szférájában. Az Egyesült Államokban az erõszakos cselekmények kétharmada harmadik személy jelenlétében zajlik le; ez az arány majdnem háromnegyed a fiatalok körében.4 E megállapítások tükrében talán nem meglepõ, hogy az erõszak emberrõl emberre terjed. Gondoljunk csak bele: „a barátom barátja a barátom”, „az ellenségem ellensége a barátom”, ugyanakkor „a barátom ellensége az ellenségem”. Ezek az állítások nemcsak a viszálykodás és a szeretetteljes kötelékek természetérõl szólnak, hanem emberi mivoltunk egy másik alapvetõ aspektusát is megragadják: kapcsolatrendszereinket. Bár Giacomo és Kimmy egyedül cselekedtek, tetteik azt bizonyítják, hogy a bûn és a bosszú kapcsolataink révén könnyen átterjedhet egyik emberrõl a másikra, majd egy harmadikra. Az erõszak nem is terjed olyan bonyolult útvonalon, mivel mindjárt az elsõ lépés, a legelsõ személytõl kiindulva, felelõs a társadalmunkban tapasztalható erõszak nagy hányadáért. Ha meg akarjuk érteni az erõszakos cselekményeket, meglehetõsen rövidlátó politika kizárólag az elkövetõre koncentrálni – csak a gyilkos tudatállapotát vizsgálni, amint meghúzza a ravaszt –, mivel a gyilkosság ritkán véletlenszerû, a gyilkos általában ismeri áldozatát. Az USA-ban az emberölések 75%ában a felek a gyilkosság elõtt is ismerték egymást, sõt, gyakran igen bizalmas viszonyban voltak. Ha tudni akarjuk, hogy kik lehetnek a potenciális gyilkosaink, csak nézzünk jól körül a környezetünkben! De kapcsolati hálónk azokat a személyeket is magában foglalja, akik megmenthetik az életünket. „2002. március 14-én felajánlottam a jobb vesémet a legjobb barátnõm férjének” – jegyezte be Cathy az önkéntes „élõ donorok” internetes fórumába. Az elõzõ nyáron egy bensõséges beszélgetés alkalmával Cathy megtudta, hogy barátnõje férjének súlyosbodott a veseelégtelensége, és csak egy veseátültetés mentheti meg. A segíteni akarástól teljesen áthatva alávetette magát egy sor orvosi és pszichológiai vizsgálatnak, és egyre izgatottabb lett, ahogy egymás után vette az akadályokat és közeledett végsõ céljához, egyik veséje felajánlásához. „Ez volt számomra életem legbeteljesítõbb eseménye”

21

· 21

……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

22 ·


……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

– írta –, „annyira hálás vagyok, hogy segíthettem a legjobb barátnõm férjén. Felesége visszakapta a férjét, fiai visszakapták az apjukat […] mindenki nyert. Mindannyian jól jártunk. Az élet ajándékát adtam.”5 Számos olyan hasonló történetet ismerünk „célzott szervfelajánlásokkal” kapcsolatban, amelyben a donorok és a szervátültetésre várók közötti kapcsolat meglehetõsen laza, például, az egyik fél a Starbucks kávéház alkalmazottja, a másik az üzlet egyik törzsvendége. Elõfordulhat a szervfelajánlásoknak olyan láncolata, amely mutat némi hasonlóságot a Peretti-gyilkosságokkal. A 62 éves John Lavis, az ontariói Mississaugából, három gyermek apja és négy gyermek nagyapja, 1995-ben majdnem meghalt szívelégtelenségben. Szíve egy háromszoros koszorúér-áthidaló mûtét során leállt, és ezért ideiglenesen mûszívre tették. A rendkívüli szerencsének köszönhetõen találtak egy donort, és nyolc nappal mûtétje után, amikorra állapota már válságossá vált, új szívet kapott. Lánya így emlékszik vissza: „Egész családom nagyon hálás volt… [Az apám] élete legnagyobb ajándékát kapta – visszakapta az életét.” Az eseten felbuzdulva Lavis gyermekei különbözõ szervfelajánlásokat tettek, mert szerintük ez a szimmetrikus gesztus volt a legkevesebb, amit tehettek. Késõbb, 2007-ben Dan, Lavis fia elhunyt egy munkahelyi baleset következtében. Nyolc beteg kaphatott új szerveket felajánlásának köszönhetõen. Az a nõ, aki megkapta a szívét, késõbb levélben rótta le háláját a Lavis családnak, és így fogalmazott: „Köszönöm, hogy új életet kaptam!”6 Ugyanebben az évben az Egyesült Államokban egy olyan hasonló, meglepõen hosszú, tíz lépésbõl álló adományozási sorozat alakult ki egymástól függetlenül élõ vesedonorok között (bár az egészségügyi szervek koordinációja mellett), amelynek sok beteg köszönheti az életét.7 A kapcsolati hálók olyan elõnyökkel is járhatnak az egyén számára – ahogy azt a késõbbiekben látni fogjuk –, amelyek az erõszak szöges ellentétei. Ezek mentén az egyének olyan altruista cselekedetekre is képesek, amelyekben viszonzás gyanánt elõre róják le hálájukat. A társadalmi kötelékeknek a jó és a rossz cselekedetek elterjedésében játszott szerepe a társadalmi problémák megoldását célzó új stratégiákat hívott életre. Például, számos amerikai nagyvárosban létrejöttek olyan csoportok, amelyek az erõszakot szülõ erõszak megfékezésére hivatottak.

B. Gy.: A bekezdés második mondatában a szerzõk az „altruista” jelzõt használják. Ez a szó egyre gyakrabban jelenik meg közgazdasági elemzésekben is. Hámori Balázs Érzelemgazdaságtan címû könyvében (Kossuth, 1998) egy egész fejezetet szán az altruizmus felértékelõdésének. A „merõ jóindulatból” cselekvõ ember képét a közgazdaságtan fõiránya nehezen fogadja be, hiszen tanításai az önzõ, saját gazdasági érdekét nézõ ember viselkedésére épülnek. Hámori könyve az altruizmus több válfaját különbözteti meg, és rámutat annak gazdasági szerepére is.

22

TÛZOLTÓBRIGÁD ÉS TELEFONOS HÍRLÁNC

· 23

Ezek az utcát jól ismerõ személyekbõl állnak, gyakran maguk is volt bandatagok, akik azáltal próbálják megfékezni az öldöklést, hogy igyekeznek korlátozni az erõszak terjedését. Felkeresik az áldozatot betegágyánál, vagy annak családját és barátait, és igyekeznek rávenni õket arra, hogy ne álljanak bosszút. Nagyon sok életet menthetnek meg, ha akárcsak egy embert is le tudnak beszélni az erõszakról. Emberi kapcsolataink a mindennapi élet minden aspektusára hatással vannak. Az olyan ritka események, mint egy gyilkosság vagy szervfelajánlás, csak a jéghegy csúcsa. Szinte minden a társadalmi kötelékeinktõl függ, az, hogy hogyan érezzük magunkat, mirõl tudunk, kivel házasodunk össze, megbetegszünk-e, mennyi a fizetésünk, és elmegyünk-e szavazni, vagy sem. A kapcsolati hálók csatornáin keresztül boldogság, nagyvonalúság és szeretet árad. Mint késõbb látni fogjuk, kapcsolataink mindig jelen vannak, és hol kisebb, hol egészen drámai hatással vannak döntéseinkre, tetteinkre, gondolkodásunkra, érzelmeinkre, sõt még vágyainkra is. Kapcsolatrendszerünk nem ér véget azoknál a személyeknél, akiket ismerünk. Saját „társadalmi horizontunkon” túl akár barátunk barátjának a barátja is elindíthat egy olyan láncreakciót, amely végül minket is elér, úgy, ahogy a távoli tengerek felõl érkezõ hullámok a partjainkat nyaldossák.

Tûzoltóbrigád és telefonos hírlánc Képzeljük el, hogy kigyulladt a házunk! Szerencsére a közeli hûs vizû folyóból vizet tudnánk meríteni, de teljesen egyedül vagyunk. Vödörrel a kézben rohangászunk ingajáratban a folyó és otthonunk közt, és minden alkalommal rálöttyintünk egy vödör vizet az égõ házra. Sajnos, erõfeszítésünk értelmetlen. Segítség nélkül nem vagyunk elég gyorsak, és nem tudjuk feltartóztatni a lángokat. Ezzel szemben tételezzük fel, hogy nem vagyunk egyedül! Szerencsére mind a száz szomszédunk hajlandó segítséget nyújtani, és mindegyiknek van egy vödör a keze ügyében. Ha szomszédjaink elég jó kondícióban vannak, rohangálhatnának mindnyájan vödörrel a kézben a folyó és a ház között, és minden alkalommal rálöttyinthetnének egy vö-

……………… ……………… ……………… ……………… ………………

Cs. P.: Az altruista magatartás, azaz az együttmûködés kialakulásának egyik fontos vizsgálati módszere a játékelmélet (néhány hazai vonatkozását lásd itt: http://jatekelmelet.lap.hu), amely a mindennapi emberi szituációk egyszerûsített mintái esetén vizsgálja azt, hogy milyen feltételek, így például milyen emberi kapcsolatrendszerek esetén van lehetõség az altruizmus megjelenésére. Az együttmûködés és a bosszú körei pszichológiai alapokon, a bizalom épülésével és romlásával is erõsíthetik önmagukat. Ezekrõl az „angyali és ördögi körökrõl” itt lehet többet olvasni: http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/node/45.

23

24 ·


dör vizet a tûzre. Nyilván jobb, ha száz ember oltja a tüzet ezzel a módszerrel, mint ha egy. Csak egyetlen gond van: miután mindannyian megkezdik a mentést, rengeteg idõt fecsérelnek el az oda-vissza rohangálásra. Néhányuk bizonyára hamarabb elfárad, néhányuk kilötyögteti a vizet, az egyikük lehet, hogy eltéved, és nem találja az égõ házat. Ha egymástól függetlenül cselekszenek, a tüzet valószínûleg nem sikerül eloltani, és leég a ház. Szerencsére azonban ez mégsem fog bekövetkezni, mert a szomszédok összefognak, és feláll a tûzoltóbrigád. Mind a száz szomszédunk láncba fejlõdik a folyó és a ház között, és elkezdik egymásnak adogatni a teli vödröket a ház irányába, az üres vödröket pedig a folyó irányába. Tûzoltóbrigádunk ilyetén elrendezése nemcsak azt jelenti, hogy az embereknek nem kell az erejüket arra pazarolni, hogy ingázzanak a folyó és a ház között, hanem azt is, hogy még a gyengébbek is be tudnak segíteni, akik egyébként nem lennének képesek egy teli vödörrel cipekedni. Ha így szervezzük meg száz ember munkáját, lehet, hogy ez kétszáz ember szervezetlenül, vaktában kifejtett erõfeszítésével is felér. De mi az oka annak, hogy egy jól szervezett csoport hatékonyabban mûködik, mint egy ugyanilyen létszámú – sõt nagyobb –, egymástól független emberekbõl álló halmaz? Mibõl fakad, hogy az egész több, mint részeinek összessége? Mi az oka ennek a „többletnek”? Meglepõ, hogy az egyének hatékonysága rátermett szervezéssel nagyságrendekkel növelhetõ. Mi lehet vajon az oka annak, hogy emberek meghatározott szerkezetû csoportjai nemcsak többre, hanem olyan dolgokra is képesek, amelyekre az egyén nem? Azért, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, még mielõtt rátérnénk a dolog könnyebbik oldalára, tisztáznunk kell a hálózatelmélet néhány alapfogalmát és alapgondolatát. Ne féljünk, „nem fog fájni”! Az alapfogalmak megértése lehetõvé teszi majd – ahogy feltárjuk az emberi létezés teljes spektrumát befolyásoló kapcsolati hálók különleges képességeit – a konkrét esetek és a bonyolultabb koncepciók vizsgálatát. Elõször is tisztáznunk kell, hogy mit értünk emberek „csoportjain”. Egy csoportot meghatározhatunk egy bizonyos tulajdonsággal (nõk, demokrata pártiak, jogászok, hosszútávfutók), vagy egyszerûen rámutathatunk az egyének bizonyos halmazára (ott, azok a posta elõtt várakozó

B. Gy.: Az Olvasó, ha van hozzá kedve és akad egy internetre csatlakoztatott számítógép a keze ügyében, itt megállhat egy pillanatra, ellátogathat a YouTube videomegosztó oldalára és megkereshet néhány, a múlt század elején készült filmet a Ford gyár futószalagos rendszerének mûködésérõl. Ezeket nézve tanúja lehet, hogyan mûködik a fenti tûzoltólánc-modell üzemi környezetben, hogyan hozzák létre kollektíven tanulatlan, ámde kiválóan szervezett emberek a kor egyik legbonyolultabb termékét, a személygépkocsit.

24


emberek). A kapcsolati hálók ezzel szemben egészen más dolgok. Bár a háló, bármilyen más csoporthoz hasonlóan, szintén egyének összessége, azonban valami mást is tartalmaz: azokat a meghatározott kapcsolatokat, amelyek a csoport tagjai között fennállnak. E kapcsolatok és e kapcsolatok meghatározott rendszere gyakran fontosabb, mint maga az egyén. Ez teszi lehetõvé, hogy a csoport olyan dolgokra is képes legyen, amelyekre az elszigetelt egyénekbõl álló halmaz nem. A kapcsolatokkal magyarázható, hogy miért több az egész, mint részei összessége. A kapcsolatrendszer feltárása alapvetõ fontosságú, ha meg akarjuk érteni a hálózatok mûködését. Az otthonunkat megmentõ tûzoltóbrigád nagyon egyszerû kapcsolati háló. Lineáris és nincsenek elágazásai: mindenki (az elsõt és az utolsót leszámítva) két másikhoz kapcsolódik, az elõtte lévõhöz és az utána következõhöz. Ez az elrendezõdés nagyon hatékony, ha például vizet akarunk szállítani egyik helyrõl a másikra. De száz ember optimális megszervezése az adott feladattól függ. Egy száz emberrel végrehajtandó tûzoltási feladat leghatékonyabb megszervezése más kapcsolatrendszert feltételez, mint, mondjuk, egy katonai cél elérése. Egy százfõs katonai századot általában tíz, egymással szoros kapcsolatban álló tízfõs rajból állítanak fel. Ily módon minden egyes katona személyesen is ismerheti bajtársait, és nem csupán az elõtte vagy utána rohangáló bokorugrónak tekinti õket. A hadseregben mindent elkövetnek azért, hogy a katonák minél jobban megismerjék rajtársaikat, és ha kell, akár életüket is feláldozzák a másikért. Vizsgáljuk meg a kapcsolati hálók egy másik példáját: a telefonos hírláncot! Tegyük fel, hogy sürgõsen tudatni kellene száz emberrel, hogy elmarad a tanítás! A modern tömegkommunikáció és az internet megszületése elõtt ez nem kis fejtörést okozott, mivel nem volt olyan nyilvános, percre pontos információforrás, amit mindenki akár otthonról is elérhetett (bár hasonló funkciót töltött be az, ha a nagytemplomban harangoztak). Így tehát minden embert személyesen kellett tájékoztatni. Telefonnal könnyebb egy ilyen feladatot elvégezni, bár száz telefonhívás egy ember számára nem kis megterhelés. Ha mégis találnánk megfelelõ személyt erre a feladatra, meglehetõsen hosszú ideig tart, mire a listája végére ér, és az is lehet, hogy addigra az utolsók már

· 25

……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

Cs. P.: A hálózatok kapcsolatrendszere által elõidézett „csoportjellemzõ” (emergens) tulajdonságok minden komplex rendszerre jellemzõk. A kapcsolatrendszerbõl fakadó többlettulajdonságok olyan egyszerû (-nek látszó) kémiai rendszereken is megfigyelhetõk, mint a víz, ahol a fagyás vagy forrás jelensége nem következik a vízmolekulák egyedi tulajdonságaiból. Hasonlóképpen a sejtek, az agyunk bármely mûködése, az élet maga is ilyen, a komplex rendszereknek a (hálózatok kapcsolatrendszerével is leírható) szerkezete nélkül meg nem érthetõ tulajdonság.

25

26 ·


……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

elindultak hazulról. Tehát, ha csak egy embert bízunk meg a telefonálgatással, az nemcsak megterhelõ, de nem is hatékony. Ideális esetben arra törekszünk, hogy minden személy egy egész láncolatot indítson el, annak érdekében, hogy mindenkit el lehessen érni a lehetõ leghamarabb és a legkevésbé megerõltetõ módon. Az egyik lehetõség az, hogy sorba állítjuk az embereket, az elsõnek kell felhívnia a másodikat, a másodiknak a harmadikat, és így tovább, amíg végül mindenki megkapja az üzenetet, csakúgy, mint a tûzoltóbrigád esetében. Ezzel a ráfordítandó idõt és energiát egyenletesen lehet megosztani az emberek között, bár a századik személy elérése még így is túl hosszú ideig tarthat. Az is baj, ha a listán szereplõ egyik személy nincs otthon, és nem tudja felvenni a telefont, mert az utána sorakozók nem fogják megkapni az üzenetet. Egy másik lehetséges szervezõdés a telefonos fastruktúra. Az elsõ személy felhív két másikat, a két másik mindegyike további kettõt, és így tovább, amíg csak mindenkit ki nem értesítenek. A tûzoltóbrigádtól eltérõen a telefonos fastruktúra lehetõvé teszi, hogy egy idõben egyre több és több embert tudjanak kiértesíteni, tehát beindulhat egy láncreakció. A szükséges erõfeszítés a csoport tagjai között egyenlõen oszlik meg, és akkor sem történik nagy baj, ha az egyik ember nem tudja felvenni a telefont. Egyetlen telefonhívással egy személy olyan eseménysorozatot képes elindítani, amely százakra, sõt ezrekre kihatással lehet – csakúgy, mint az a szervdonor, akinek John Lavis megkapta a szívét, majd az ezt követõ szervfelajánlásokkal további nyolc ember életét lehetett megmenteni. A telefonos fastruktúra nagymértékben csökkenti a csoporton belüli információáramláshoz szükséges lépések számát, ezzel minimalizálja annak az esélyét, hogy az információ torzul. A hálózat szóban forgó struktúrája fölerõsíti és egyúttal megõrzi az üzenetet. Tény, hogy amikor az USA-ban a telefonkészülékek bekerültek az otthonokba, az ehhez hasonló telefonos fastruktúrákat nagyon sok mindenre használták; a Los Angeles Times egyik 1957-es cikke említést tesz arról, hogy a Smithsonian Astrophysical Observatory „Moonwatch” programjában részt vevõ amatõr csillagászok, akiknek az amerikai és orosz mûholdak követése volt a feladata, ilyen telefonos fastruktúrával értesítették egymást.8

L. L.: A munkacsoportok minél jobb megszervezésével elérhetõ hatékonyságnövelés régi kedvence a munkafolyamatok átalakításával foglalkozó szakembereknek. A Taylor nevével fémjelzett elvek eredményeképpen bevezetett futószalag-rendszert a Ford autógyár alkalmazta kezdetben a legkiterjedtebben – s ez szolgált Chaplin Modern idõk címû remekmûvének alapjául, amely az emberi kapcsolatok ilyen átalakításának visszásságait is ábrázolta szatirikusan.

26


Sajnos, az ilyen típusú hálózatok teszik lehetõvé azt is, hogy egy magányos csaló több ezreket átejtsen. Egy Ponzi-féle piramisjátékban a pénz ugyanolyan hálózatban áramlik „felfelé”, mint a mi telefonos fastruktúránk. Az újonnan belépõk pénze a „felettük” lévõkhöz vándorol, és azért kell mindig új tagokat verbuválni a régiek „alatt”, hogy azok biztosítsák a pénzellátást. Ahogy telik-múlik az idõ, egyre több és több embertõl szednek be pénzt. 2008-ban a szövetségi kormány nyomozói feltárták minden idõk talán legnagyobb piramisjátékát, amelyben Bernie Madoff harminc év leforgása alatt ötvenmilliárd dollárt csalt ki több ezer befektetõbõl. A bosszúállók korábbiakban ismertetett korzikai hálózatához hasonlóan Madoff befektetési hálózata is olyan dolog, amelybõl az emberek többsége ugyancsak szeretne kimaradni! Az 1.1 ábra (28. o.) diagramjai az eddig ismertetett négy hálózattípust ábrázolják. Elõször is, van egy százfõs csoportunk (az egyes embereket egy karika, illetve „csomópont” formájában ábrázoltuk), a csoport tagjai között nincsenek kapcsolatok. Ezután lássuk a tûzoltóbrigádot! Itt nemcsak a száz embert vettük fel, hanem a közöttük lévõ 99 kapcsolatot is, minden ember (az elsõt és az utolsót leszámítva) két másikhoz kapcsolódik, a kapcsolat kétirányú (ez azt jelenti, hogy az üres és a teli vödröket mindkét irányban továbbítani lehet). A telefonos hírlánc szintén száz embert és 99 kapcsolatot tartalmaz, de itt mindenki – az elsõ és az utolsó személyeket leszámítva – három másikkal áll kapcsolatban; van egy bemenõ szál (az õt hívõ személy irányából) és két kimenõ szál (az általa hívott két személy irányába). Nincsenek kétirányú kapcsolatok; az információáramlásnak meghatározott iránya van, csakúgy, mint az emberek közötti kapcsolatoknak. A száz katonából álló században a rajokon belüli kötelékek sokkal szorosabbak, mint azok, amelyek a különbözõ rajokban szolgáló katonák között húzódnak; minden személy pontosan kilenc másikkal áll kapcsolatban. Ebben a példánkban a száz ember között 450 kapcsolat van (azért nem 900, mert minden egyes kapcsolat két embert köt össze). A rajzon feltételeztük, hogy a rajok között nincs kapcsolat, de legalábbis a rajokon belüli kapcsolatok sokkal szorosabbak, mint a rajokon átnyúlók. Ez nyilván túlzott leegyszerûsítés, de jól illusztrálja a kapcsolati hálók által érintett „belsõ közösségek” egy további sajátosságát. Az ilyen „belsõ közösségeket” az

27

· 27

……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

28 ·


emberek olyan csoportjaként határozhatjuk meg, amelyben az emberek sokkal szorosabb kapcsolatban vannak egymással, mint a hálózat egy másik pontján elhelyezkedõ személlyel. A belsõ közösségeket a kapcsolatrendszerek révén határozzuk meg, és nem tagjaik valamilyen közös tulajdonságával.

1.1 ábra Száz ember összekötésének négy lehetséges módja. Mindegyik kör (csomópont) egy-egy személyt ábrázol és mindegyik szakasz (összeköttetés) egy két személy közötti kapcsolatot. A nyilazott szakaszok azt jelentik, hogy a kapcsolatnak iránya is van; a telefonos hírlánc esetében mindig csak az egyik személy hívja a másikat. Különben a kapcsolatok kölcsönösek: a tûzoltóbrigád esetében a teli és üres vödrök mindkét irányban haladnak; a katonai rajok esetében a katonák közötti kapcsolatok kétirányúak

Cs. P.: A valóságban a katonai rajok egyszerûsített példájától eltérõen a társadalmi csoportok kapcsolatrendszere meglehetõsen átfed egymással. A kötet Olvasója sem csak egyetlen, hanem egyszerre számos közösség tagja a munkája, a családja és a kedvtelései révén. A csoportok átfedései a biológiai hálózatokban is nagyon fontosak, hiszen ezek teszik lehetõvé annak a szabályozását, hogy mi legyen a sejtjeink legfontosabb feladata, vagy hogy milyen feladatra mozgósítsa a szervezetünket az agyunk.

28


· 29

Nagy általánosságban a kapcsolati hálókat emberek szervezett öszszességének tekinthetjük, amelyek kétféle elemet tartalmaznak: emberi lényeket és a közöttük fennálló kapcsolatokat. A tûzoltóbrigádtól, a telefonos hírlánctól és a katonai századtól eltérõen a spontán kialakuló kapcsolati hálók nem felülrõl szervezõdnek. A valóságos, mindennapi életünkben fellelhetõ kapcsolati hálók organikusan fejlõdnek ki az egyének eltérõ tulajdonságainak táptalaján; az egyik ember kevés, a másik sok barátot gyûjt maga köré; az egyik ember kisebb, a másik inkább nagyobb családban él; az egyik ember személyesebb munkahelyen, a másik inkább személytelenebb munkahelyen dolgozik. Nézzük például az 1.2 ábrát (30. o.), amelyen egy amerikai egyetem egyik kollégiumában lakó 105 diák között fennálló baráti kapcsolatokat ábrázoltuk! Átlagosan egy diákot hat társához fûzi szoros barátság, bár van, akinek csak egy barátja van, és van, akinek hatnál is több. Ezenfelül vannak „beágyazottabb” diákok, ami azt jelenti, hogy vannak olyanok, akik barátaikon keresztül, barátaik barátain keresztül és így tovább több emberrel állnak kapcsolatban a hálózaton belül. A hálózatokat vizuálisan megjelenítõ szoftverek a több kapcsolattal rendelkezõ személyeket a középpontba, míg azokat, akik kevesebb kapcsolattal rendelkeznek, a hálózat perifériáira teszik, így láthatjuk, hogy ki hol „helyezkedik el” a hálózatban. Ha barátaink és a családunk kapcsolatrendszere növekszik, mi is több szálon kerülünk kapcsolatba a háló egészével. Ezáltal „beljebb” kerülünk, hiszen ha barátaink kapcsolatrendszere növekszik, a szélekrõl a kapcsolati háló belseje irányába mozdulunk el. Nemcsak barátaink és más viszonylataink számával mérhetjük, hogy mennyire vagyunk a központban, hanem barátaink barátainak, valamint azok barátainak, és így tovább, a számával is. A tûzoltóbrigáddal ellentétben, ahol mindenki úgy érezheti, hogy helyzete azonos a másikéval (a tõlem balra álló embertõl kapom a vödröt, amit a tõlem jobbra állónak továbbítok – mindegy, hol állok a sorban), az utóbbi példában minden ember máshol helyezkedik el a hálózaton belül.

B. Gy.: „…a spontán kialakuló kapcsolati hálók nem felülrõl szervezõdnek” – olvashatjuk a fenti bekezdésben. Amikor vállalati vezetõk a szervezeti felállásról döntenek, szervezeti ábrát rajzolnak, tudatosan próbálnak felépíteni valamilyen kapcsolati rendszert. A formális rendszer mellett – úgy, ahogy a szerzõk leírják – mindig megjelenik az informális is, organikusan, a mindennapos munkahelyi élet során. A formális és az informális hálók eltérései rengeteg fejfájást okoznak a gyakorló vezetõknek.

29

30 ·


1.2 ábra 105, egy kollégiumban lakó, közeli barátságban lévõ diák hálózata. Minden kör egy diákot ábrázol, minden vonal egy kétirányú baráti kapcsolatot. Bár mind A, mind B négy baráttal rendelkezik, valószínû, hogy A mind a négy barátja ismeri egymást (vannak közöttük kapcsolatok), míg ugyanez nem mondható el B barátairól. A-nak nagyobb a tranzitivitása, mint B-nek. Bár mind C-nek, mind D-nek hat barátja van, a kapcsolati hálóban elfoglalt helyük rendkívül eltérõ. C helyzete központibb, D helyzete periférikusabb; C minden barátja maga is sok baráti kapcsolattal rendelkezik, ezzel szemben D-nek csak olyan barátja van, akinek kevés baráti kapcsolata van, vagy egyáltalán nincs D-n kívül más barátja

A hálózatok „kapcsolatrendszere” – vagy ami ugyanezt jelenti: „szerkezete” és „topológiája” – a hálózatok egyik alapvetõ tulajdonsága. Bár a hálózatok felépítését többféleképpen is szemléltethetjük, az a kapcsolatrendszer, amely ezt az alakzatot meghatározza, független az ábrázolás módjától. Tegyük fel, hogy kiszórunk a padlóra ötszáz gombot, és van kétezer zsinórdarabunk, amelyekkel összeköttetéseket létesíthetünk közöttük! Ezután kiválasztunk találomra két gombot, és összekötjük õket egy zsinórral. Ismételjük meg ezt az eljárást – kössünk össze mindig két véletlenszerûen kiválasztott gombot – egészen addig, amíg csak el nem fogynak a zsinórok. Az eljárás végeztével lesznek olyan gombok, amelyekhez több zsinór is tartozik, és lesznek olyanok, ame-

B. Gy.: Az informatikai hálózatokról szóló könyvek szinte mindegyike tartalmaz egy fejezetet vagy szakaszt a számítógépes hálózatok szerkezetérõl, topológiájáról. A szerzõk már több olyan emberi hálózatot írtak le, amelyeknek megvan a számítógépes megfelelõje is.

30


lyeket véletlenségbõl sohasem választottunk ki, azaz nem lesznek más gombokkal összeköttetésben. Az is elõfordulhat, hogy lesz a gomboknak egy olyan részhalmaza, amelyben a gombok csak egymással állnak összeköttetésben, más gombokkal nem. Ezeket a csoportokat – beleértve a magányos, összeköttetéssel nem rendelkezõ gombokat is – a hálózat „komponensei”-nek nevezzük. Hálózatok ábrázolásánál igen gyakran csak a legnagyobb komponenst vesszük figyelembe (esetünkben a legtöbb gombot tartalmazó csoportot). Ha a hálózatunk egyik komponensének egyik gombját felemelnénk a padlóról, az összes többi gomb, amelyekhez közvetlenül vagy más gombokon keresztül, közvetetten kapcsolódik, szintén felemelkedne a levegõbe. Ha a gombokat visszadobnánk a padlóra, valahová máshová, a gombok elrendezõdése egész biztosan megváltozna. De a halmaz topológiája – ami a gombjaink hálózatának egyik alapvetõ és belsõ tulajdonsága – egy csöppet sem változik, akárhányszor emeljük is fel és dobjuk vissza a padlóra a gombokat. Mivel a gombok közötti összeköttetések nem változtak meg, helyük a hálózatban változatlan maradt. A szemléltetésre kifejlesztett szoftverek ezt két dimenzióban próbálják megjeleníteni, úgy mutatva be a kérdéses topológiát, hogy azokat a gombszemeket állítják a középpontba, amelyek körül a szálak a leginkább össze vannak gubancolódva, és azokat helyezik ki a szélekre, amelyek csak kisszámú összeköttetéssel rendelkeznek. Képzeljük csak el, hogy megpróbálunk kibogozni egy összegubancolódott vezetéket, amelyen karácsonyfaégõk függenek! Bár az összegubancolódott vezetéknek mindig lesznek olyan indái, amelyeket könnyen ki lehet húzni, hiába próbáljuk meg átforgatni ezt a padlóra fektetett gubancot egyik oldaláról a másikra, mindig visszamarad a közepén egy sûrû gombolyag. Számos oknál fogva – ezeket az okokat nemsokára közelebbrõl is szemügyre vesszük – az emberek mindig egy meghatározott helyet foglalnak el az õket körülvevõ, spontán elõforduló és folyamatosan fejlõdõ kapcsolati hálókban. A spontánul kialakult hálózatoknak mindig van struktúrája, bonyolultsága, funkciója, lendülete; a bennük rejlõ szépség hiányzik a mesterségesen létrehozott rendszerekbõl. Létezésük több kérdést is felvet: hogyan jöttek létre, milyen szabályszerûségeket követnek és milyen célt szolgálnak?

· 31

……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

L. L.: Fontos kutatási feladat a spontán rendszerek struktúrájának elõállítása mesterségesen – egy szép új magyar teljesítmény ezzel kapcsolatban Lovász László matematikus, valamint Palla Gergely és Vicsek Tamás fizikusok eredménye. Ez egy olyan módszer, illetve szoftver, amellyel a legkülönfélébb tulajdonságú, valós életben elõforduló hálózatokhoz nagyon hasonló hálózatok állíthatók elõ.

31

32 ·


A hálózatban élõkre vonatkozó szabályok

……………… ……………… ……………… ……………… ……………… ………………

A kapcsolati hálóknak két alapvetõ aspektusa van, függetlenül attól, hogy olyan egyszerûek-e, mint a tûzoltóbrigád, vagy olyan komplexek, mint egy többgenerációs család, egy egyetemi kollégium, egy teljes település vagy egy mindnyájunkat összekötõ, egész világra kiterjedõ hálózat. Elõször is, léteznek kapcsolatok, tehát, hogy ki kivel áll összeköttetésben. Ha egy csoport hálózatot alkot, a kapcsolatoknak mindig van egy meghatározott rendszere, amely összeköti az érintett egyéneket, ez a topológia. A kapcsolatok bonyolult dolgok. Lehetnek rövid életûek vagy élethossziglan tartók, lehetnek felületesek vagy szorosak; lehetnek személyesek vagy személytelenek. Az, hogy miként képezzük le, hogyan szemléltetjük az adott hálózatot, mindig attól függ, hogy hogyan határozzuk meg az érdeklõdésünkre számot tartó kapcsolatokat. Általában szeretjük hangsúlyozni a családi kötelékek, a baráti szálak, a kollegiális kapcsolatok és szomszédsági viszonyok fontosságát. Ahányféle társadalmi kötelék van, annyiféle kapcsolati háló létezik. Alapjában véve, ha a hálózati kapcsolatokon keresztül valami átáramlik – például, nemi betegségek vagy egydolláros bankjegyek átadása történik –, ez az áramlás a személyek közötti közvetlen kapcsolatokon túl a hálózati kapcsolatok egész rendszerét kirajzolja. A másik fontos aspektus a terjesztés, ha van egyáltalán valami olyan, amit átadunk kapcsolatainkon keresztül, például vízzel teli vödröket, kórokozókat, pénzt, erõszakot, divatot, szerveket, boldogságot vagy akár a kóros elhízást. Valószínûleg minden áramlat a saját törvényszerûségeinek engedelmeskedik. Például, a tüzet nem lehet vödrökben továbbítani a folyó felé, a mikrobák nem fertõzhetnek meg valaki olyant, aki immunitással rendelkezik, és az elhízás – amelyrõl a negyedik fejezetben fogunk szólni – általában gyorsabban terjed az azonos nemûek között. Ha meg akarjuk érteni a kapcsolati hálók létrejöttének okait és mûködését, szükséges, hogy tisztában legyünk a kapcsolatok és a terjedés – vagyis a szerkezet és a mûködés – néhány alapszabályával. Ezek az alapelvek magyarázatot szolgáltatnak arra, hogy a kapcsolatoknak köszönhetõen miért több az egész, mint részeinek összessége.

32

A DOLGOK SÛRÛJÉBEN. 1. fejezet

Recommend Documents