GALAMBOS SÁNDOR
„A Kárpátok lejtőin komoly dolgok készülődnek" (Egy német város lapjai a magyar szabadságharcról) Nyíregyháza és Iserlohn német város között napjainkban élénk testvérvárosi kapcsolat áll fenn. Iserlohn Észak-Rajna-Vesztfáliában fekszik, Dortmund és Düsseldorf közelében, a Rajnától nem messze. Jelenleg 100 000 lakosa van. Néhány éve együttműködés alakult ki a városok le véltárai között is. Figyelemre méltó, hogy a hazánktól távol fekvő város levéltára több magyar vonatkozású anyagot őriz. Ezek között az egyik legjelentősebb és legterjedelmesebb az 1848—1849-i magyar forradalom és szabadságharc ottani sajtóvisszhangját tartalmazó gyűjte mény. Götz Bettge, a levéltár vezetője elküldte az őrizetükben lévő cikkek fénymásolatait. Ön zetlen szívességét ezúton is köszönjük. Iserlohnban a XIX. század közepén mintegy 12 000 lélek élt, számottevő iparral rendelke zett, különösen a tügyártás volt kiemelkedő. Az első városi újság 1820-ban látott napvilágot Iserlohner Wochenblatt (Iserlohni Hetilap) címmel, amelyet 1836-ban az Öffentlicher Anzeiger (Nyilvános Közlöny) követett. Mindkét lap a magyar szabadságharc idején hetente há romszorjelent meg, és most mintegy száz, ez idő tájt írt magyar tárgyú cikk van a birtokunk ban. Azért csak ennyi, mert sajnos 1848 októberéig és november elejétől 1849 március köze péig nincsenek meg a lappéldányok. A minket érdeklő/érintő cikkek különböző műfajúak: néhány szavas tudósítások, több szá mon áthúzódó, esetenként 3-4 részben közölt terjedelmes elemzések, személyiségrajzok, ma gán-, illetve közérdekű levelek, sőt még költemények is kapcsolódnak szabadságharcunkhoz. Az iserlohni sajtó több forrásból szerezte be információit. Bécsi, berlini, kölni, pesti lapok tól vett át írásokat, a közeli városok újságjait idézte, emellett felhasználta magánszemélyek közléseit is, de a hiteles adatokhoz igen nehéz volt hozzáférni. Az 1000 km-es távolság miatt legkevesebb 5 napos késéssel jutottak el a magyarországi hírek Iserlohnba. A Wochenblattban arról panaszkodott 1849. május 15-én az egyébként anonim újságíró, hogy „Minden bécsi le vél tele van bizonytalan hírekkel. " Előfordult az is, hogy amikor megjelentették a hírt, rögtön hozzátették: „ közvetlen forrásokból még mindig várjuk megerősítését. " A korábban közölt kósza információkat, rémhíreket alkalmanként, biztosabb forrás alapján történt tájékozódás után megcáfolták a lapok. Ezekből az egyik Bemhez kapcsolódik. 1849 áp rilisában az osztrák kormánylap, a hazánk iránti rokonszenvvel nem vádolható Wiener Presse, amely sok, a magyarok által elkövetett kegyetlenséget írt le, kénytelen volt helyreigazítást köz zétenni, amelynek lényege, hogy — az általuk előzőleg leírtakkal szemben — Bem Nagysze ben és Brassó elfoglalásakor és azt követően is vasfegyelmet tartott, sőt garantálta az élet- és vagyonbiztonságot. Ezt a beismerést az iserlohni sajtó is közölte. Tehát a híréhség, a kíváncsiság megkövetelte, hogy minden adatot mihamarabb közzéte gyenek, viszont az ellenőrizhetetlen források miatt óhatatlanul sok a tévedés, a túlzás, eseten ként az álhír. A feszült, bizonytalan helyzetben, a gyorsan változó körülmények között még az is meg történt, hogy valós eseményről közölték az információt, de azt bizonygatták, hogy az hihetet len. 1849. augusztus 23-án az Anzeiger egy másik laptól (Elberfelder Zeitung) vette át azt, hogy Bécsben augusztus 17-én megjelent a városparancsnokság plakátja a császári sereg
tiszántúli hatalmas győzelméről, amely a valószínűtlenség bélyegét viseli magán. Ez Haynau jelentését tartalmazta: „ 13-án Görgey 30 000-40 000 emberrelfeltétel nélkül megadta magát. " Az újságíró sok oldalról igyekezett bizonyítani, hogy ez nem lehet igaz. Először is lehetetlen, hogy a futárszolgálat 3 nap alatt Pozsonyba érjen, ahonnan talán a sürgöny jöhetett, különösen most, amikor az utak mentén gerillák tanyáznak. Haynau előző sürgönye is csak 7 nap alatt ért Bécsbe. Másodszor felfoghatatlan, hogy Görgey, aki még a napokban Miskolc alatt vert meg egy orosz seregrészt, ilyen hirtelen Világosnál teremjen. Harmadszor elképzelhetetlen, hogy egy ilyen nagy létszámú sereg feltétel nélkül megadja magát, „ kivált egy olyan bátor nép, mint a magyar, és Görgey vezetésével. " Negyedszer Arad alatt állomásozik Dembinski 80 000 fős serege, neki is lett volna egy-két szava az összecsapáshoz. Továbbá az is kétségeket támaszt hat, hogy a plakáton nem tüntették föl, honnan jött a sürgöny, és kinek adta meg magát a ma gyar sereg. Az újságíró arra gyanakszik, hogy „ az osztrák kormány szükségesnek látta a [bé csi] lakosságot, amelyik a magyar sereg Komáromtól Bécs felé történő mozgása miatt nagy iz galomban van, egy óriási hazugsággal megnyugtatni... csak ezt oly otrombán és ügyetlenül tet ték, hogy kevesen hitték el. " A rövid, műfajából következően elvileg tárgyszerű, de gyakran tévedésektől sem mentes tudósításokból is sokszor kiderül a közlő véleménye, szimpátiája. E szempontból meghatáro zó, honnan származik a tudósítás. Az Anzeiger leggyakrabban bécsi, ritkábban prágai forrást használt föl. Ezért itt sokszor az osztrák fél nézőpontjából mutatták be az eseményeket. Sok oldalúbban tájékozódott a Wochenblatt, amely viszont szinte mindig a magyarok oldaláról szemlélte a történéseket. Ha a magyarok vereséget szenvedtek, akkor kedvezőtlen, rossz hír ről írtak, ha a magyarok győztek, akkor azt az események jó irányú alakulásaként kommen tálták. A mindkét lapban megtalálható szép számú történeti áttekintésből, helyzetelemzésből, prognózisból már expressis verbis kiderül, hogy a németek rokonszenvet tápláltak a magyarok, illetve a magyarok harca iránt. Nemcsak azért, mert ekkor zajlott a küzdelem a német egység megteremtéséért, s ebben Ausztria hátráltatónak, gátló tényezőnek bizonyult, hanem azért is, mert úgy látták, hogy a Kelet-Európa felől terjeszkedő szláv tenger elleni védőgát szerepét töltheti be a magyarság. De a németek nem csupán az ellenségem ellensége az én barátom elve alapján pártolták a magyarok mozgalmát. Az iserlohni publicisták, akik a sajtó törvényszerűségei alapján a közvéleménynek nem csak alakítói, hanem tükrözői is voltak, úgy ítélték meg, hogy Magyarország völgyeiben és a Kárpátok lejtőin komoly dolgok készülődnek, világtörténelmi jelentőségűek. Itt a despotizmus elleni keleti szabadságharc folyik, amelynek vezetője „a nyugat-európai kultúra legszélén fek vő" Magyarország, amely még 1849 közepén is táplálja a lángot, hogy a népek a szolgaság ál lapotából független, önálló helyzetbe kerüljenek. A németek tehát — ahogy a két sajtóorgánum írásaiból is kiderül — nemcsak saját szem pontjukból, saját érdekkörük szerint álltak ki az osztrák és az orosz önkényuralom ellen küzdő szabadságharc mellett, hanem azért is, mert az — felfogásuk alapján — az összeurópai szem szögből is hasznos módon teszi lehetővé a nyugat-európai kultúra elterjesztését. Az általában a demokratikus fejlődés magasabb fokán álló, de egységes államnemzetet az események ide jén még nem alkotó németek mind a két, Magyarország ellen harcoló despotikus rendszer bu kását szerették volna elérni. Nemcsak Oroszország, hanem Ausztria is rászolgált az elbukásra, mivel nemcsak a német egységnek és nagyságnak meghiúsítója, hanem az uralma alatt élő minden népnek csendőre és börtönőre. Ugyanakkor a németek feltették maguknak a kérdést, mi a feladatuk az általuk várt és remélt fordulat bekövetkezése esetén? A válaszuk az, hogy a német-osztrák tartományokat ki kell menteniük az államok katasztrófájából.
A nagy távolság, a hírközlési nehézségek torzították az iserlohniak optikáját, ezért némileg leegyszerűsítve látták a Kárpát-medencei viszonyokat. A szembenálló felek közül az osztrákok oldalán sorolták fel a Jellacic vezette horvátokat és — igaz, hogy erővel kényszerítve — a cse heket és néhány lengyel ezredet. A másik oldalon a „ nemzetek valódi mintaképét, a tüzes ma gyarokat, a vad székelyeket, a szlovákokat, a románokat, a havasalföldieket, a ruténokat... és mindenekelőtt a vándorló forradalmár lengyeleket. " A tudósítások és elemzések mellett életrajzokat, pályaképeket is kaptak az iserlohni újság olvasók. Az Anzeiger két lengyel tábornokról, Dembinskiről és Bemről írt önálló cikkben elis merően és részletesen, egész életútjukat bemutatva, míg a Wochenblatt Pulszkyról és Görgeyről. Görgeyt a Pesther Zeitung cikkét átvéve rendkívüli személyiségként jellemezték: „0 a 19. század Washingtona, Magyarország és Európa Washingtona, aki tudja, milyen feladatot kell beteljesítenie. " (1849. június 30.) Pulszkyról már lényeges árnyaltabb képet festettek. (Ezt a cikket a dolgozat végén közlöm.) Ezek az érzelemmel átszőtt jellem- és életrajzok bizonyára nem maradtak visszhang nélkül az olvasók körében. Még inkább állhat ez a sajtóorgánumokban közzétett levelekre. Szép szá mú olvasói levelet kaptak a szerkesztőségek. A magyarok ellen harcoló egyik német tiszt 1849 márciusában kelt levele szerint jó jósnak bizonyult. Már ekkor megírta, hogy a háború végén Magyarország elveszíti önállóságát, és minden tekintetben legfeljebb a többi osztrák tarto mányjogaival élhet. Véleménye szerint egyébként a rendet és felvirágzást csak egy szervezett és nagy mértékű német bevándorlás biztosíthatja a meggyötört országban. Saját érzéseiről számolt be egy nagyszebeni gyógyszerész: „Félig koldusok, félig halottak vagyunk, de nem az ellenségeinktől, hanem a barátainktól. " A patikárius leírta, hogy habár a magyarok és a székelyek négyszer jártak a zömmel német lakosságú városban, és vittek, amit láttak, de az életet és a lakóházakat megkímélték. Ötödjére már hatezer osztrák katona érkezett, akik unalomból (mi másból, tette fel a költői kérdést a gyógyszerész, hisz a szászokon, testvé reiken csak nem akartak bosszút állni) felgyújtották és szétlőtték a várost, a mínusz 16 fokos hidegben pedig az erdőbe kényszerítették a gyerekeket és az asszonyokat, akik közül sokan ott haltak meg. Az Anzeiger közölte egy Aradról az utolsó pillanatban elmenekült honvéd elkeseredett le velét, amely Aradon kelt 1849. augusztus 26-án. A levél így kezdődik: „A legtragikusabb pil lanatban írok Neked, amelyet hazánk átélhet. Elképzelhetetlen, ami három hete itt történik. " Érdekes, hogy a Kossuth pártján álló, Görgey-ellenes honvéd írásában a lap zárójelben magya rul is közli Kossuth szavait {„Megyek hova szem visz.") és a levélíró utolsó mondatát {„Ha nem lehetünk Magyarok — hah legyünk Oroszok. "). A Wochenblatt novemberben adta közre szó szerint Kossuth Lajosnak augusztus 15-én, Orsován keltezett szívszorító levelét, amelyben elbúcsúzik hazájától. A magyarok iránt érzett szimpátiát jelentheti talán az is, hogy gyakran a saját elnevezésük kel illetik őket, így: magyarén (többes számban). Hogy az iserlohniak nem maradtak csupán hűvös szemlélői a magyar ügynek, azt az is bi zonyítja, hogy Róbert Hartmann helyi tanító két versét is publikálták az Anzeigerben, mind kettőt Magyarország címmel. Az egyiket még augusztus 18-án, amikor még nem tudtak a szabadságharc leveréséről, a másikat viszont már ennek ismeretében — szeptember 8-án. E második versében a tanító úr a Magyarország veresége fölött érzett fájdalmának ad hangot. Fo hásznak is beillő utolsó két sorában végső elkeseredésében Istenhez fordul: „A szemem tele könnyel, a szám halálsápadt A világ urához könyörgök: «Küldjön fényt az árnyékvilágba.» "
*** A szélesebb körű forrásközlés reményében most csak egyetlen cikket közlök. Az Iserlohner Wochenblatt 1849. július 21-én Pulszky Ferencről, a külügyminisztériumi államtitkár-helyet tesről tett közzé egy írást Jellemrajzok a magyar függetlenségi harcból sorozatcím alatt. 1
„ Talán senki nem képes rátermettebben diplomáciai tárgyalásokat vezetni, mint Pulszky Ferenc. Lelki nyugalma, jóindulatú arckifejezése, modorának könnyedsége, biztos, kedves fesztelensége elrejti szellemének hatalmas fölényét, és ez különösen kedveltté teszi őt az állam férfiak körében, akik a könnyen megközelíthető és érdemdús munkatársakat szeretik. Pulszky lénye inkább egy német tanáré, aki jártas a szalonokban, mint egy magyar nemesé; kis terme tű, sápadt arca szakáll nélküli, haja sima, világosszőke, nem rendelkezik azokkal a fontos is mertetőjegyekkel, amelyek a magyar nemest külső megjelenésében jellemzik. Jelleméből hiányzik a keleti impulzivitás is, ami például Kossuth sajátja, és amilyen nagy lehetne hazafias részvétele a mostani harcban, annyira csekély a befolyása a magyar nemzet tömeges felkelé sére. Ennek ellenére igen magasan képzett, művelt koponya, széles körű ismeretekkel és adott ságokkal. Pulszky író, publicista, bankszakember és emellett jó szónok. Amióta egy nagybirto kot vásárolt, amely csaknem fél millió tallérba került, behatóan foglalkozik a mezőgazdasági kérdésekkel, és egy napon talán Magyarország Chaptaljar lesz. Egy hihetetlenül gazdag nagy bácsi várható örököse, aki saját vagyonát még azzal is növelte, hogy az egyik legelső bécsi bankár lányát vette feleségül, aki jelentős hozományt hozott neki. Pulszkynak az a különleges tehetsége, hogy az összekuszálódott viszonyokat gyorsan és vi lágosan kibogozza, választékosan és hazafias lelkesedéssel beszél, mégis anélkül, hogy a hév elragadná. Kissé rekedt hangja a tüdő gyengesége miatt halk, de ez igen nagymérvű gyenge ség. Erőlködnie kell, hogy hallhatóvá tegye magát a tömeggyűléseken, szavainak eleganciájá val és a mondanivaló szerkezetével és lényegével mindig megszerezi a közönség figyelmét, és biztosítja neki kevésbé a viharos tapsot, mint inkább a tartós befolyást. Ami ennek ellenére nem sikerül neki, és az olyan hatalmas nyugtalanság idején, mint ami most Magyarországon van, megfosztja őt minden más nagyobb befolyástól, az a személyes bátorság hiánya, az akarat gyengeség, az igazi lángoló lelkesedés hiánya, amely semmi számítást nem ismer és félreteszi az iskolás bölcsességet. Ennek oka egyszerűen az, hogy Pulszky szíve és szelleme nem egy, ami pedig a politikai hatóerő szükséges követelménye. Pulszky olyan ember, mint a mi Dahimannunk és Gervinusunk, akik a maguk történeti tudásának segítségével és a sokoldalúan mérle gelő értelmezés hideg számításával akarják az eseményeket irányítani, anélkül, hogy a népek szívét számításba vennék, a szívet, amely különösen a nemzeti lelkesültség idején sokkal na gyobb hatással van a tömegekre és ezáltal az eseményekre, mint az elemzés és a filozófiai el mélkedés. Pulszky azokhoz az elméleti politikusokhoz tartozik, akik korunkban a legjobb aka rat ellenére általában minden párttal összevesztek, mivel ők nem a cselekvéshez, hanem csak a beszédhez értenek, és a szekeret, ahelyett, hogy előre tolnák, egyre mélyebben a talajnélküli 3
1
2
3
4
4
Itt köszönöm meg dr. Oroszné Herczegh Annának és Bagaméry Beának a fordításban nyújtott segít ségét. Chaptal, Jean Antoine Claude (1756-1832): francia vegyész, politikus. Ő fedezte fel a bor alko holtartalmának fokozását szolgáló eljárást. Dahlmann, Friedrich Christoph (1785-1860): német történetíró és államférfi. 1848-ban a porosz al kotmánytervezetről folytatott tanácskozás tagja, majd a frankfurti szövetségi gyűlés résztvevője. Gervinus, Georg Gottfried (1805-1871): német történetíró. 1848-ban tagja a frankfurti parlament nek.
életidegen tudás mocsarába taszítják. Pulszky olyan ember, akinek éppen elég ereje van ahhoz, hogy egy forradalmat felszítson és később irányításában részt vegyen. Befolyása a bécsi októ beriforradalomra, amelyet Windischgratz olyannyira felrótt neki, hogy ez szinte a fejébe ke rült, a valóságban teljesen jelentéktelen volt. Az egyetemisták választmányára egyáltalán nem volt hatása, a demokratikus központi vá lasztmányban csupán egy kétes jellemű ismerőse volt, dr. Chaifes, alig fogta föl az Október mozgalom nagy hatását a magyar körülményekre, és ezért pénzügyileg egyáltalán nem támo gatta. Mindaz, amit az egyetemi bizottmánynak és a demokratáknak a magyar minisztérium és különösen Pulszky által történt nagymérvű megnyeréséről az ellenpárt híresztelt, merő valót lanság, és mind maga Pulszky nyilvánosan, mind a későbbi tények megcáfolták. Amikor Win dischgratz herceg október 23-án Pulszky kiadatását követelte, Bem tábornokkal és dr. Schüttevel együtt, akkor ő nyomtalanul eltűnt, mivel nem volt bátorsága, hogy kivárja a harc végét. Álruhába bújva Magyarországra menekült, és amikor itt Magyarországon Pest és Buda bevé telénél a dolgok — úgy tűnt — vészjósló irányba fordulnak, elhagyta a csatateret, ahogy barát ja, Taufenau, és álruhában elmenekült a Jablonka-szoroson és Felső-Szilézián át Párizsba, ahol még most is tartózkodik, mivel nincs meg a bátorsága és határozottsága, hogy magát a forradalom viharos tüzébe vesse. Pulszky sokat írt a N. N. Z.-be, és mindenekelőtt az ő cikkeinek köszönhetjük Németország ban a magyar viszonyokkal kapcsolatos ismereteinket. "
Az Iserlohner Wochenblatt címoldala
