A debreceni városháza négyszázéves története

A debreceni városháza négyszázéves története Írta : Zoltai Lajos. I. Az ismert legrégibb városháza megszerzése, terjeszkedése. A Tar-, Herpay-, Keczely-, Fekete- és Tolnay-házak megvásárlása. 1531-1696. Nem sokkal azután, hogy Lajos király és Magyarország nagy hatalma, régi dicsősége Mohácsnál elveszett, pontosan 1527 dec. 29én du. 2 órakor néhány tiszteletes jámbor férfi gyűlt össze Debrecen egyik előkelő polgárának piacuccai házánál. Ez a „lapidea domus”nak (kőháznak) mondott emeletes, derék épület főbíróságot is több ízben viselt Tar András1 uram hajléka. Azokat, akik a sírja szélén tipegő öreg házigazda kívánságára körülülték a tágas felház tölgyfaasztalát, a kezünkben lévő fakult pergamen-lap ebben a sorrendben számlálja elő: Ambrus atya debreceni plébános,2 József atya, Szent László oltárának rektora,3 Szűcs Tamás debreceni bíró, Kalmár Simon, Péter deák eskütt polgárok, Kolozsvárról való István, Debrecenből való János, mindketten szerzetesek Szent Joghon lakó Szent Pál-rendjéből, utóbbi egyetlen fia Tar Andrásnak: Az írás most egy asszonyt is megnevez : Eléna úrnőt, Bíró Gáspár nádudvari polgár feleségét, aki hihetőleg mint Tarék vérszerinti atyafia van jelen, talán mint testvér, leány, vagy sógornő.4 A. társaságban, amely azért gyűlt össze, hogy meghallgassa és írásba foglalja Tar András utolsó akaratját, egy igen fontos szerepre hivatott személyt látunk még. Balázs presbiter ez, aki írónádat vesz elő és síma hártyát terít maga elé, amelyre, minekutána sűrűn telehintette szép, formás barát-betűkkel, reávetette ismertető, hitelesítő kézjegyét is: a hármas piedesztálon álló, szegekkel átütött keresztet. Nevét és foglalkozását pedig imígy írta alá: Szegedi Balázs, mellékneven Borsika presbiter, a debreceni paróchiális egyházban 1 2 3 4

lévő Szent Katalin oltárának rektora, bácsi egyházmegyéből való apostoli közjegyző (Dioecesis Bachiensis sacra apostolica auctoritate Notarius.)5 Látszik a végrendelet tanuiról, kiérzik annak szavaiból, hogy az öreg Tar András még a régi egyház rendületlen híve. Csakúgy, mint másik istenfélő; kegyes érzésű kortársa, Bonc László, aki 1529-ben, Csapó uccában Szent Erzsébet tiszteletére ispotályt alapított.6 Ezáltal a mostani református Ispotálynak magvát elvetette. Tar András is lelkét Istennek, Szűz Máriának és Mindenszenteknek ajánlja. Testét pedig a minoriták Szűz Mária egyházában kívánja eltemettetni. Minthogy a földi dolgoknál többre becsülte a mennyeieket, a mulandóknál az örökkévalókat: házát is, amelyet néhai feleségével együtt nagy költségen és fáradságon szerzett, mindenestül, kivéve két mészárszéket, amelyeket már elébb lelke üdvösségéért alamizsnákra rendelt, örökösen hagyományozza, adja és ajándékozza Szent Joghon lakó Szent Pál rendje remetéinek, avégből, hogy ezek az ö- és már elhalt felesége, valamint elődei lelkiüdvösségéért meghatározott napokon misét mondjanak. Kikötötte, hogy míg él, őt e házból ki nem rekeszthetik; csak holta után használhatják és bírhatják azt teljes hatalommal a barátok. A következő évben, 1528 nov. 14-én még életben lévő Tar András kérésére, s fiának János fraternek beleegyezése mellett az éppen akkor Debrecenben mulató Szapolyai János király ezt a végrendeletet megerősítette.7 A pálosokra testált ház Piac ucca napkeleti során, északról nemes vidi Herpay Pál, délről Ewrsy Tamás polgár háza szomszédságában feküdt, átellenben Kardos Imre házával, János király kedves szállóházával. Mindezt azért mondtam így el, talán kissé terjengőssen is, mert ugyanezen Tar-házat említik a régi írások legelőször úgy, mint a városházát, mint tanácsházat (Domus senatoria, Domus publica vel Domus praetorialis.) Hogy annak előtte, hol, melyik házban tanácskoztak a bíró és esküdtek a város dolgai és a polgárok peres ügyei felett, följegyzések hiányában azt igazán nem tudjuk. 5 6 7

Éppen az idén, amikor az egyetemi várossá és közel 120 ezer Iakosúvá nőtt Debrecen új székház építését határozta el, most van négyszáz esztendeje annak, hogy a város polgárai Tar András bíró emeletes kőházát megveszik a szentjoghi pálos barátoktól, avégből, hogy ezentúl onnan kormányoztassék a város .és onnan osztassék a törvény és az igazság. Ez a négyszáz év előtti városháza a mostaninak északi szárnya helyét foglalta el. Kapuja és két kis boltja körülbelől ugyanott volt, ahol most Kántor Ernő sarokboltja fekszik. Piacra néző két nagy szobája pedig, amelyek közül egyiket az épület lebontásáig, vagyis háromszázesztendőn keresztül Debrecen vénei tanácskozó-teremül használták, mellékhelyiségeivel együtt a mostani polgármesteri és főügyészi szobák fekvésének felelt meg. Tar András nem sokkal élte túl végső akaratának írásba foglalását. De alighogy befejezte földi vándorlását, a jámbor szerzetesek közös megegyezéssel mindjárt a debreceni örökség elidegenítésére határozták el magukat, amiként mondották azért, hogy a köztük támadt nézeteltérések, veszekedések és villongások (differentiae, rixae et contentiones) ezáltal megszűnjenek és a nagyon kívánatos békesség, egyetértés közzéjük visszatérjen. A Tar Andrástól örökölt házat eladták tehát az Úrnak 1531-dik évében, Szent András napján, ugyanazon Szűcs (Zeuch) Tamás bírónak, aki az imént ismertetett testamentumnál is jelen volt, és Szűcs György esküdt polgárnak, általuk Debrecen városának, mindenkoron a szentjoghi kolostor számára évenként fizetendő 20 forintért ; ha pedig a monostor valamiképpen elpusztulna, akkor a rend perjele által megjelölendő más monostoré az évjáradék. A város, ha neki tetszik, 900 forinttal bármikor megválthatja magát annak fizetésétől.8 Néhány évvel később,1540-ben Ádám vikarius, a szentjoghi kolostor összes szerzetesei nevében – az ok megjelölése nélkül szabaddá teszi, felmenti a debreceni polgárságot a Tar-házért járó évi 20 frt. fizetése alul.9 Majd II. János választott király ezt a házat, már mint a fiskus jószágát; kolozsvári tanácsosainak ajánlatára 1561 júl. 3-án az ő mindig igaz híveinek, a debreceni polgároknak, Debrecen városának adományozza örökös joggal és olyan kikötéssel, hogy azt az évi 20 forintot, 8 9

amelyet eddig a barátok kaptak, ezentúl a város saját ispotálya szegényeinek fizesse.10 A váradi káptalan azon évi július.22-én már be is iktatja Debrecent a Tar-ház birtoklásába, senki akkor ez ellen nem tiltakozott.11 Mégis később a barátok, sőt érdekükben más papirenden lévők is, többször háborgatták elődeinket a Tar-féle városháza miatt. Mindjárt János Zsigmond halála után a pálosok panaszt tettek Miksa királynak, az őket illető évjáradék elmaradásáért. A király tehát, aki a speyeri titkos szerződés alapján Erdély és a kapcsolt részek szuverénurának tartotta magát és föltétlenül érvényesíteni akarta fennhatóságát Erdély belpolitikai életében is,12 ráparancsolt a debreceniekre, hogy fizessék meg tartozásaikat a barátoknak.13 Történt ez 1572-ben. Debrecen, János Zsigmond donációs levele birtokában is okosabbnak látta, ha külön és újra megalkuszik a páli remetékkel. Torkos János és Szabó Imre szenátorok tehát István pálos perjel meghatalmazottjával Kristóf fráterrel új adásvételi szerződést kötöttek 1580-ban a leleszi konvent előtt. Ez alku szerint a pálos barátok örökösen és megmásíthatatlanul örökösen elidegenítik debreceni házukat Debrecen városának 500 magyar forintért; ugyanekkor elengedik az 1556-tól fogva elmaradott évi 20 forintokat is. Pár héttel később Szabó Miklós debreceni főbíró elismeri, hogy a páli remeték megbízottaitól István priortól és Boldisár frátertől átvette mindazon okiratokat, amelyek néhai Tar András által a szentjoghi heremitáknak hagyományozott házra tartoznak.14 Debrecen íme kétszer vette meg örök joggal a Tar András-féle házat. Törvényes uralkodótól királyi adományt is kapott reá. Mégis a papok száznegyven esztendő mulva megint háborgatni kezdték e ház birtoklásában. – Először Mosóczy András, állítólag a Pálos-rend meghatalmazottja, 1722-ben, vagyis mindjárt azután, hogy a róm. katholikus egyházat hatalmasul restituálták a kálvinista Debrecenben, felszólította a várost – ellenére az 1691. évi Leopoldi-diploma világos rendelkezéseinek is, hogy keresse elő a tanácsülések helyéül használt hajdani szerzetesi ház okmányait és igyekezzék barátságosan elintézni 10 11 12 13 14

ezt az ügyet. A tanács visszafelelt, hogy ez a ház igazságos címen, a legerősebb jogon a városé. Ekkor meg Kébe1 Mihály váradi generálisvikárius állott elő, aki magát törvény szerint való bírónak képzelvén, háromszor egymásután küldött idézést Debrecen városának. Mitsem törődvén azzal, hogy először a nádor, Pálffy Miklós gróf, azután Szárazi György kir. személynök intette le a túlbuzgó főpapot, hogy ne merészkedjék bíráskodni olyan ügyben, ahol nem illetékes. A vikárius telhetetlensége csak magának Károly királynak parancsára hallgatott el 1726-ban.15 * A folytonos háborúskodás, a török terjeszkedése nemcsak a környékbeli falvakat pusztította el, hanem Debrecen népesedésének, vagyonosodásának is romlását okozta. Ferhát budai basa 1589. azért enged el a debreceniek évi hét ezer tallér adójából elébb egy ezret, azután kétszázat, mert 200 házuk üressé, lakatlanná lett. Sőt egy év mulva a budai diván bizonyítja, hogy már 500 házuk pusztult el; a meglévő házakban is mozlim tanuk bizonysága szerint, igen szegény nép lakik.16 Érthető tehát, hogy ha nem is felelt volna meg teljesen a Tar-ház a domus senatoria céljainak, mostoha helyzetök a mostani Rózsa-utca helyén, eladóvá lett. Ez a telek kertjével együtt lenyult a Barátok-közéig (a mai Sasutcáig). Tulajdonosa 1582-ben Horváth nevű három leánytestvér, három férjes asszony. Valószínűleg abból a váncsodi Horváth nevű családból valók, amelyben mégis meg kellett vele elégedniök a debrecenieknek. Mindazonáltal nem szalasztották el a városháza keskenyszűk telke bővítéséhez kinálkozó alkalmat, amikor a szomszédos Herpaytelek, abban az időben Gáborjánban, Keresztúrban, Váncsodon és Halápon részbirtokos. Szüleik Horváth Márk és Agárdy Heléna; utóbbi meg Agárdy Péter és Herpay Borbála leánya. Herpay Borbála pedig attól a vidi Herpay Páltól és Dorottya asszonytól származott, akik Tar András fentebb ösmertetett végrendeleténél és háza első eladásánál említtetnek észak felől való szomszédokul. A Herpay-házat 410 magyar forintért vásárolta meg a város 1582-ben. A leleszi konvent által kiállított szerződésben eladókul a 15 16

következő személyek neveztetnek meg: Horváth Zsófia, aki előbb Doroczkay Jánosné, azután Bornemisza Lukácsné, mindkét férjétől származó gyermekeivel, ú. m. Doroczkay Györggyel és Istvánnal, meg Bornemisza Lukáccsal; Horváth Mária, 1-ször Orosz Jánosné, 2szor Péczeli Jánosné, 3-szor Dobozi Boldisárné, 4-szer Nagy Imréné, Péczeli Klára, Zsófia és Dobozy Zsuzsánna nevű gyermekeivel; Horváth Petronella elébb Rábonyi Mihályné, azután Kutasi Mihályné.17 A város Herpayné pusztulóban lévő portáján mindjárt annak megszerzése után néhány boltot építtetett, amelyekről az 1588. évi jegyzőkönyvben találunk említést. E boltokért 1606-1633 közt egyenként évi 20 frt bért fizettek a kalmárok; jóval többet, mint az átellenben fekvő Kardos-háznál és másutt levő városi boltokért, amelyek 1215, illetőleg 4, 8, 10 frtnál többet nem jövedelmeztek.18 A Herpaytelek boltjai felett, azok lebontása előtt tágas áruló-helyiség s volt, a paplanosok szinje. * Bethlen Gábor és I. Rákóczi György szerencsés uralkodása alatt arany-korát éli az előbb temérdek sokat szenvedett Erdély országa. Ismét békességben fejlődhetik Debrecen is. Polgárai szépen gyarapodnak vagyonban, jólétben és lélekszámban. A város egymásután szerez zálogos. birtokjogot az elpusztult szomszéd falvakra. Felépíti 64 évig füstös romokban heverő öreg templomát. Az igaz tudományért buzduló, Isten dicsőségét kereső városi tanács új papi és professzori székeket állít, új paróchiális házakról gondoskodik. Szélesbedik a tanács hatásköre; új officiumokat szerveznek; bővül a tanácsház is, a Tar-féle városháza déli szomszédságának hozzácsatolása által. Ez a délfelől határos ház is emeletes épület; földszintjén több kis boltja van. Tulajdonosául 1527-ben Eörsy Tamást, 1561-ben Pongor Gáspárt említik. A század vége felé – lentebb majd beszélni fogunk erről - Tar István gazdag kalmár özvegye rendelkezik felőle. Öreg. Rákóczi György idejében szoboszlai Keczeli Miklós özvegye Gálffy Judit és fia Keczeli Sámuel bírja. Sámuel úrfi azonban szörnyű bűnbe esik (facinus nefarium). Valami módon foglyul ejtett egy törököt és ezt „a hatalmas szászárral, vagyis az ottomán nemzettel kötött szövetség nyilvánvaló sérelmére” nem átallotta rabszolgaként áruba bocsá17 18

tani. Ez volt a fejére olvasott, rettenetes bűn, amelyért a fiskálisdirektor Keczelit a három nemzet gyulafejérvári gyűlésére, 1639 május 1. napjára megidézte. De mert Keczely nem jelent meg – per non venit – őt, a közbéke megháborítóját, a hűtlenség büntetésével, fej- és jószágvesztésre ítélték.19 Fejeélete valahogy megmaradt. Elkobzott debreceni javait pedig, t. i. a piac-utcai ház fele részét, három és fél boltjával együtt, Burgundiában két száraz malomnak és a molnárháznak is felét, 2000 frt értékben Debrecen városa kapta meg. A. malmokat a város mingyárt átengedte Fekete István főbírónak és maradékainak, megtekintvén a közjóért tett sok fáradozásait és különböző szolgálatait. A piac-utcái fél-házat Virginás István fiskális direktor 1639 júl. 25-én adta át Juhos Ferenc főbírónak és általa a város lakosainak. A ház szomszédai ekkor Szabó, aliás Csiffut Ferencné délfelől és Gálffy Judit Keczeli Miklósné észak felől. Az átadásnál jelen voltak: Bonczhidai János káptalani requisitor (akinek háza napkeletről határos volt a város új házával), továbbá Szénási János, az akkor kiváltságos Mikepércs hadnagya (ductora) és a közeli Nyírbagos, Haláp, Sámson, Parlagh néptartó falvakból 2-2 meghívott jobbágy.20 A városi tanács még azon évi aug. 26-án a ház másik felére nézve is megalkudott az öreg Keczelynével ugyancsak 2000 forintban, oly feltétel mellett, hogy a ház kulcsai jövő pünkösdig az özvegynél maradnak.21 A donációs levél, amellyel Rákóczi György a nótázott Kéczely Sámuel házát Debrecennek adományozza, csak 1640 aug. 1-én adatott ki.22 Ezen oklevél és a Gálffy Judittal kötött adásvételi szerződés alapján Debrecent másodszor is beiktatták, most már az egész Keczelyháznak birtokába.23 Apaffy Mihály fejedelem évek multával, 1667-ben megkegyelmezett Keczely Sámuelnek és visszaadatni parancsolta elkobzott javait. Az elöregedett, szegény éhes emberrel könnyű volt megegyeznie Debrecennek. Erdődi János bíró és Degei János előtt 1667 október 5én írott levelében a bűneit megbánó öreg hajdú 200 forintért lemon-

19 20 21 22 23

dott a piacutcai házhoz való minden jogáról és azt ő maga is örökösen eladta Debrecen városának.24 * Ezzel egyidőben Fekete Miklós szenátor (főbíró Fekete István fia), mivelhogy Abaúj megyében is szép birtokai voltak és Kassára költözött, eladóvá tette a Keczely-ház mellett maga szerezte derék kőházát. A tanács már 1666. úgy rendelkezik, hogy a város kint lévő „intereses pénzecskéi” beszedessenek s azokon vétessék meg Fekete Miklós háza.25 Miután Erdődi János főbírónk különféle alkalmakkor kifizette az 1400 frtban megalkudott vételárat, Fekete Miklós 1668 január 6-án aláírta Kassán az adásvételi szerződést.26 Fekete Miklós házának ismert legrégibb tulajdonosa Szabó Ferenc, akinek nevét özv. Tar Istvánné 1598. évi végrendeletében olvassuk. 1625-ben pedig Vida Miklós.27 Mindkettő nemes ember. Ugyanezen század harmincas éveiben előttünk nem egészen világos vérségi összeköttetés és örökösödés révén több előkelő polgárcsalád osztozik e ház birtoklásában: A ház egyik fele az elhalt Bédi vagy Béldi Andrásné Szabó Anna után sógorának Keserűi Jánosnak, Bethlen Gábor udvari papjának, erdélyi püspöknek feleségére, Béldi Erzsébetre és ennek fiára Keserűi Pálra, a gyulafejérvári kollégium rektorára szállott. Ugyanezen felerészen osztoztak még kolosvári Csepreghy Gergelynek néhai Gyöngyössy Anna méhéből született leányai, ú. m. Kata és Borbála, valamint debreceni Kádas Gáspár két fia, István és Gáspár. A ház másik fele megint többeké. Ugyanis Szabó Miklós nevű polgár után, aki testvére lehetett az imént említett Béldiné Szabó Annának, Szabó Ferenc özvegye Törösdi Judit Miklós és Mihály nevű fiaival együtt tart jussot e házhoz. Törösdi Judit Törösdi Mihály debreceni gazdag tőzsér leánya. Ez a Mihály úr nem találta lealázónak magyar nemességére nézve azt sem, hogy nyers marhabőrrel kereskedjék. És nagyban kereskedett: Egy peres ügyében hatezer darab marhabőrről volt szó. Az imént megnevezett Szabó Ferencnek János fiáról pedig azt az érdekességet jegyezhetjük ide, hogy a debreceniek hasonló nevű többi kortársaitól most így, majd amúgy különböztették 24 25 26 27

meg. Egyik okmányban „Nobilis Johannes Csiffut, alias Szabo, alias Zoltai, alias de Debrecen" a neve Szabó Jánosnak. Máskor meg „de platea Piac Szabó”-nak írják ugyancsak őtet. Az 1640. évi nagy tűzvész után, amely a városháza környékét is felperzselte, a részes örökösök egymásután adogatták el a VidaSzabó-házbeli jogaikat nénjöknek Csiffut-Zoltai-Szabó Ferencné Vida Borbálának. A nemzetes asszony a Béldi, Csepregi, Kádas, – mint az imént hallottuk – 1668-ban a város vette meg ugyanolyan áron. * A városháza épületeit Cegléd uccától (a mai Kossuth uccától) most már csak egy magánház választotta el. A Piacra Keserűi atyafiak részeit 1640-1642 közt 975, majd 450, végül 293 forinton egymásután magához váltotta.28 Holta után fia János – a sok névű – 1646-ban eladta Fekete Miklós szenátornak az egész házat 1400 forintért.29 Ettől pedig négy, vagy öt ablakkal, néhány boltajtóval néző Tolnai-palota. Azért nevezték így, mert contignációs, azaz emeletes ház volt; csínos külsejével is különbözött az egyszerűbb közönséges polgári házaktól. Ismert legrégibb tulajdonosai: Debreceni Szíjgyártó János fia András és Tolnai Jánosné Kádas Kata. Előbbi a maga részét 1625-ben eladta nemes Tolnai Jánosnak, Tolnai Imre deák, volt főbíró fiának 900 forintért és 35 gíra súlyú ezüst-marháért, meg aranyas művekért. Tolnai János árvái nevén találjuk e házat 1640-ben, t. i. Tolnai István, János, Gáspár és Ilona nevén. István a legidősebb testvér, 1669-ben eladja az egész házat öccsének, Jánosnak és Torma Katának 700 forintért, amelyből „atyafiságos szeretetből” húszat elenged.30 A magnélkül elhalt házaspár mindkét ágon való örökösei (ú. m. Tolnai István, Torma Ferenc és Mária, Szabó Péterné Portörő Judit, Tóth Istvánné Portörő Anna) a „Tolnai palotát” jóval kevesebbért; mint amennyit 1625ben ért, vagyis. 700 m. forintért a szabad királyi várossá emelt Debrecennek adták el 1696 júl. 9-én.31 *

28 29 30 31

Gondos és körültekintő (prudentes ac circumspecti) régi előljáróink, ahogy a szükség kívánta és az alkalom kínálta, így szerezgették össze a mostani városháza központi fekvésű telkét. Így alakult ki 166 év leforgása alatt a mostaninak helyén a városi közigazgatás és bíráskodás székhelye. Nem úgy, ahogy érdemes történetírónk: Szűcs István, előadása szerint átment a köztudatba, mintha régi városházánk egyenesen erre a célra 1560-ban épült volna. Levéltárunkban idevonatkozólag összeszedhető feljegyzések és oklevelek, amelyeknek nagy része Szűcs István idejében a mesebeli várak módjára őrzött magánlevéltárban még hozzáférhetetlen volt, nem támogatják a debreceni derék Tacitusnak azt a vélekedését sem, hogy a városháza a rajta feküdt régibb épületekkel együtt a város földesurainak kuriája, legalább is „condescensionalis helye” (azaz szállóháza) lehetett.32 A régi városházáról az 1839. évi lebontás előtt Somogyi Károly mérnök által készített alaprajzok,33 noha nem mutathatják már pontosan az épületek eredeti, első beosztását, mégis sejtetik azoknak különböző időben és különböző igények szerint való keletkezését. Ez alaprajzokból kivehető az is, körülbelül meddig tartott a Tar András háza, a „vetus claustrum”, ahogy néha nevezték, meddig a Keczeli-ház, a Fekete-ház és hol kezdődött a Tolnai palota? Ezek a szorosan. egymáshoz símúló épületek kezdetben mind magánlakásokul és üzleti helyiségekül voltak szánva. Külsejökben, belsejökben azután is alig változtak lényegesen, mikor a város birtokába kerültek és hivatali helyiségekké lettek. Inkább csak az 1640., 1719. és 1727. évi tűzvészek, meg az évszázadok okozta romladozások következtében javítottak rajtuk egyet-mást. Szűcs István könyvében olvashatjuk azokat a bölcs mondásokat, kegyes intelmeket,34 amelyeknek latin szövegét az imént említett Somogyi Károly geometra jegyezte le az elbontott városháza középső részének ablak- és ajtószemöldökköveiről. Az öreg városházának ezt a részét én a hajdani Csiffut–Szabó–Fekete-féle háznak tartom. Helyénvaló, hogy ama kőbevésett feliratokat is idézzem. A boltozatos kapu felett lévő emeleti ablakok egyikének faragott keretjébe volt bevésve: 32 33 34

VIVE DIV SED VIVE DEO. NAM VIVERE MVNDO MORTIS OPVS. VERA EST VIVERE VITA DEO. 1582. (Élj soká, de élj Istennek. Mert a világnak élni – halál műve. Istennek élni az igazi élet. 1582.) A másik ablak felső keretjén pedig: NIHIL VERITATE FIRMIVS, NIHIL MENDACIO VANIVS TS. VERBVM DOMINI MANET IN AETERNVM 1582. (Az igazságnál semmi sem erősebb; a hazugságnál semmi sem hiábavalóbb. Az Úr szava örökké megmarad. 1582.) Egy kis szobából nagyobb helyiségbe vezető ajtó felett a következő bibliai szavak voltak olvashatók: 1582. DEVS SVPERBIS RESISTIT, HVMILIBVS DAT GRATIAM. (1582. Isten a kevélyeknek ellenáll; az alázatosaknak megkegyelmez.) A TS. monogramm, az előbbihez hasonló barokkízlésű címerpajzsban megismétlődött a régi városháza egyik boltajtaja felett is, ahogy ezt a Somogyi Károlytól fennmaradt homlokzatrajzon látjuk. Amiként semmiféle levéltári adat nem támogatja azt a feltevést, hogy az enyingi Török-család kastélya éppen a mostani városháza helyén állott volna, úgy írott bizonyítékkal azt a sejtelmet sem tudnám megerősíteni, hogy a korai barokkízlésű címerpajzsok TS. monogrammjai Török István, Bálint unokája latinos nevének, Stephanus Töröknek kezdőbetűit jelentik. Hajlandó vagyok ezt a monogrammot valamelyik jómódú debreceni polgártól származtatni. Akár Stephanus Törösditől, akár Stephanus Tótfalusytól, akár Stephanus Tartól, akik a XVI. század utolsó harmadában éltek és elég gazdagok, elég műveltek voltak ahhoz, hogy házukat akkor divatos módon ilyen emlékszerű faragott ajtó- és ablakkeretekkel ékesítsék. Mindhárman kereskedéssel foglalkozó, nemes származású polgárok.

Tóthfalussy István kétízben (1589., 1593.) főbíró is. Tar István pedig a kuruc fejedelem Thököli Imre szépapjának, Nagyszombatban lakó Thököli Sebestyénnek hatalmas vállalkozásaiban debreceni üzlettársa. A legtöbb valószínűség Tar István mellett szól. Mert az ő özvegye Posztómetheő Sára 1598 július 15-én Váradon kelt végrendeletében a debreceni Piac uccában, egyfelől Szabó Ferenc, másfelől a Városháza szomszédságában fekvő házát, arany-, ezüstkészületeivel és minden örökségével együtt úgy hagyományozza gyermekeinek: Tar Katának, Annának és Gábornak, hogy házon meg ne osztozzanak, azt el ne adják, hanem csak jövedelmét szedjék. Ha pedig magnélkül halnak el, a ház legyen a debreceni ispotálybeli szegényeké.35 E testamentombeli ház fekvésének meghatározása egyenesen arra a piacuccai házra, a hajdani városháza ama részére mutat, amelyet a nótázott Keczely Sámuel háza féle néven már ismerünk s amelynek 1527-ben Eörsy Tamás, 1561-ben Pongor Gáspár a tulajdonosa. Tar Istvánné gyermekei aligha magnélkül haltak el, mert az ispotály szegényei nem örökölték a házat, amely vagy benősülés, vagy vásárlás útján 1624 körül kerülhetett Keczely Miklós és Gálffy Judit birtokába. Ugyanis ebben az évben szükségét érezte Debrecen város tanácsa annak, hogy néhai özv. Tar Istvánné végrendeletének hiteles párja kezében legyen. Bethlen Gábor fejedelmi parancsára ki is adta azt a káptalan Váradon Gardon Istvánnál őrzött eredetiről. Nem oknélkül történhetett az sem, hogy a Keczely-féle házat, amelynek felét – miként láttuk – fejedelmi adományul kapta Debrecen, másik felét pedig pénzen vette meg, a debreceniek „Tar Kata háza” néven ismerték sokáig. Az 1680-85. évi Diarium többször említi események színhelyéül „a város Tar Kata házát”. Az 1670-80-as évekbeli városi számadásokban is megleljük a „Tar Kata háza” évi bérjövedelmeinek kimutatását.36 Utoljára az 1705. évi futáskor szenvedett könyvnyomdabeli károk felsorolásánál van említés a „Tar Kata nevű városházá”-ról.37 Bökkenő-zökkenő van ugyan abban, hogy a TS. monogrammos kövek a régi városházáról fennmaradt rajz szerint nem a Tar Kata – Keczely-ház falába, hanem a mellette levő Szabó–Vida–Fekete-féle házéba voltak beillesztve. Minthogy azonban e ház legrégibb ismert 35 36 37

tulajdonosa csak 1598-ban tűnik fel Szabó Ferenc személyében, mindaddig, amíg további kutatás eredménye ellenkezőt nem bizonyít, gyanítható az is, hogy 1582-ben ez a ház is Tar Istváné lehetett; vagyha nem az övé, akkor az ABC ugyanazon betűivel kezdődő nevet viselő valamelyik más polgártársa építkezett azon a telken. E feltevést nem rontják le azok az egykorú és későbbi jegyzőkönyvi adatok sem (1573 : 363., 1586 : 28., 1598 : 482., 1628 : 159. 1.), amelyek Tar Istvánnak, illetőleg özvegyének ugyancsak Piac ucca keleti során fekvő másik házára vonatkoznak. Ezt a házat vagy külsejének színéről, vagy az 1569 körül híres-neves kalmár, Veres Mátéról, akkori tulajdonosáról „Veresház”-nak nevezték a debreceniek. A „Veresház” a postának most elhagyott régi épülete, a Piac ucca 36. sz. ház táján fekhetett. Későbbi tulajdonosa nemes Makay János romladozó állapotban adta el, 1615-ben 400 forintért Ormánközy Ferenenek.38 A régi városháza építésének idejét Szűcs István 1560-ra teszi. Hihetőleg azért, mert ezt az évszámot olvasták a homlokzatán látott, bárányos kőcímerről. A régi Debrecennek ritkaságszámba menő emez építészeti emlékét a Déri-múzeum őrzi. Eredetileg a régi városházának Tar András-féle részén az egyik boltajtó felett állott. Innen; lebontás után a mostani városháza; nyugati kapuja fölé, az udvar felől falazták be. Én azt hiszem, hogy az évszámos címerkővel a debreceniek nem a városháza építésének esztendejét akarták pro memoria megjegyezni (hiszen, a tanácsház akkor már megvolt), hanem az erdélyi 1558. évi országgyűlésen elhatározott szekularizáció hatása alatt e házhoz való tulajdonjogukat fejezték ki. * Ebben az ódon épületben háromszáz esztendeig működött a város agya, dobogott a szíve. Benne és általa élt a debreceni keresztyén respublikának önkormányzata, nőtt a tekintélye, hatalma és jóléte. Kevés kényelmet nyújtó, mostani fogalmak szerint szerény, sőt szegény, szűk és sötét tanácstermében főtt a város nagyszakállú véneinek feje kegyetlen ellenségtől szorongatott, nagy elemi csapásoktól sújtott polgártársainak megszabadításáért, sorsuk jobbrafordításáért. Innen tettek törvényt mindenféle polgári és büntető perben, megesküdvén, 38

hogy az igazat nem hamisítják, a hamisat nem igazítják, sem kedvet, sem barátságot, félelmet, sem adományt, atyafiságot nem néznek. Innen művelték a város anyagi jólétét, gondoskodtak szellemi és lelki szükségleteiről. Vigyáztak, éles pallost tartva kezükben a családi élet tisztaságára és a polgári tisztességre. Olyan volt, mint a görög városokban az agora és az areopág, mint Rómában a forum és a Capitolium. És mennyi örömnek, gyásznak részese, mennyi históriai eseménynek tanúja zivatarokkal teli háromszáz év alatt ez az öreg városháza ! Együtt szorongtak benne a gyakran diktátori hatalmat gyakorló főbíró, az alsó-felsőjárást képviselő, ezüstvégű bottal járó tizenkét eskütt, később ugyanannyi uccabeli szenátor, a nótáriusok, a prokurátorok, a különböző közügyek és javadalmak inspektorai, vagy bírái, kúrátorok, aedilisek, ispotálymesterek, perceptorok, eancellisták, provisorok, expedítorok, kapitányok és tizedesek, vagy tízházgazdák. A városházán volt helye a tabulariumnak, vagy archivumnak és a carcernek: levéltárnak és tömlöcnek. Az utolsó kétszáz esztendő alatt, a reformáció óta különösen nagy becsben tartott tipografia is ugyanott működött. Ezeken kívül boltok; sütő-, főzőház, konyha, csapszék is elfértek még az öreg városházában. Sokáig, körülbelül az 1690-es évekig nem volt Debrecenben vendégfogadó a mai értelem szerint. A jövő-menő praebendás idegenek, olykor a város dolgaiban fáradozó polgárok is, akik más díjazást úgy sem kaptak, kivált a török időkben, a városháza konyhájáról étkeztek. Ősi magyar módra néha nagy áldomásokat is csaptak ottan. A főbíró úr meg a városházi csaplár keze alul szokta kiparancsolni az úrasztalára való borocskát; predikátorok, professzorok bordeputátuma, befolyásos főemberek szíve meglágyítására szolgáló borbeli diskréciók is a városháza pincéjéből teltek ki. II. A mostani városháza felépítése. –1780-1844.– Az idő vasfoga lassankint megrágta az öreg városházát. Százados falai, boltozatai megrepedeztek; tetőgerendái elkorhadtak. A ro-

zoga épületnek sem terjedelme, sem beosztása nem elégíthette ki már az ország egyik legnépesebb városának igényeit; dísztelensége, ütöttkopott állapotja sem illett Debrecen szab. királyi városi rangjához. A városi tanács 1780-tól fogva többízben panaszolkodott felterjesztéseiben az udvari kamara előtt a városházának mindinkább hasznavehetetlenné válásáról és esedezett, hogy engedtessék meg új székház építése. Tervek, költségszámítások készültek is. Így Hoffmann János váradi 1783-ban 44,189, Rachbauer József debreceni építőmester 1793-ban 70941 rh. forintos építkezés tervét mutatta be. Az egykori Tolnai palota néhány emeleti szobája Cegléd ucca felől 1800 körül összeomlott; a Tar-ház falai, a városháza északi részén, megrepedeztek. A választott hites közönség 1800 júl. 30. és aug. 4-én tartott gyűlésében, Meszéna Sándor polgármester, Böszörményi Pál tanácsnok jelentésének39 meghallgatása után, az udvari kamara építésigazgatóságának véleményével szemben kimondotta, hogy már az emeletig elsalétromosodott roskadozó falakat megtartani nem érdemes, megjavítani nem lehet, hanem új városházát kell építeni, mégpedig csínosságra, kényelemre, tűzbiztonságra való tekintetből négy ucca felé nézőt. Ugyanezért elhatározták, hogy eskütt Meleczky János kelet felöl szomszédos telkét uccanyitás végett megveszik; meg is vették; az északi oldalon, a lebontandó paplanos szín udvarán, a hajdani Herpaynételken keresztül, Margitay György szomszéddal megegyezvén, szintén szekérrel járható uccát nyitnak.40 Az 1802. évi gyászos emlékű nagy tűz után a városi tanács Péchy Mihály genie-corps majorral, a Nagytemplom és kollégium tervezőjével kezdett tárgyalni a városháza új onnan építése felöl. Péchy vállalta is a tervezést. Az épület méltóságosabbá tétele végett a nyugati és déli hosszú homlokzatra az első emelet fölibe alacsony szobákkal attikát ajánlott; a nagytanácstermet a Piac felé négy ölnyi kiszökéssel, szabadonálló kőoszlopokkal, a boltokat pedig a régi városháza homlokzatát dísztelenítő félereszek helyett, Piac és Cegléd felől tágas előfolyosóval tervezte. Péchy ideája volt a déli és északi szekérkapu és a nyugati front díszes főbejárata. A költséget százezer forintnál többre számította. Mindezekre a tanács azt válaszolta Péchynek, hogy az építési költség még nincs meghatározva; a tervet, 39 40

költségvetést a kamarai építési direktornak felülvizsgálása után a kamara hagyja jóvá, mi ha meglesz, minthogy az építkezés múlhatatlanul szükséges, rosszat-rútat építeni pedig kár volna, a költséget elő kell teremteni. A város ugyan szeretné, hogy minél kevesebbe kerüljön, de a tartósságra és díszre való tekintetből fösvénykedni nem lehet.41 A város pénztelenségén kívül az udvari kamara akadékoskodó gyámkodása és a többször megújuló francia háborúk a város határozatba foglalt szándékának megvalósulását sokáig gátolták. Időközben a különálló tömlöc falait meg kellett támogatni. A perceptorális ház is düledezni kezdett. Két évtized múlva bökönyi Bek Pál királyi biztos vitte előbbre az elposványosodott ügyet. Bek Pá1 működése egyébként is áldásos volt a nagy tűzvészek miatt gyökeres városrendezésre szorult Debrecenre nézve. Mint mérnök, értett ehhez a feladathoz. Mint kálvinista – könnyebben megnyerte a debreceniek bizalmát. Mint a városházával szomszédos háznak tulajdonosa, polgártársuk, sőt érdektársuk a város fejlesztésében. Az udvari kamara, noha Rábel és Litsmann kőművesmesterek 1818-ban az egész városházát újólag közveszélyesnek minősítették és a hivatalok egyrészét a még szűkebb, de bátorságosabb Komáromyházba kellett költöztetni, még mindig vonakodott beleegyezni új városháza építésébe. Inkább a réginek megjavítását sürgette. De Bek Pá1 kir. biztosságában Heine Ferenc leküldött kamarai építész is úgy találta, hogy a roskadozó, repedező falak széthányandók; reparacióról, szó sem lehet. A közgyűlés tehát Bek Pál előlülése mellett és Heine mérnök jelenlétében 1823 május 14-én, figyelemmel „a csínos gusztusra, a város díszére, a célirányosságra és a közönséges kassza hasznára” megállapította a praetoriális ház építésének főirányelveit amelyek szerint később – három részletben – fel is épült az új városháza. Nevezetesen a felsőbb helyről, leküldött tervrajzoknak megfelelően megállapították a hivatali helyiségek számát, elrendezését; négy uccára néző szárnyakkal, a földszinten jövedelmező 18 bolttal, amennyi a régi épületben is van. Elhatározták, hogy a börtönt a Meleczky-ház felől építik meg; az évente átlag 3150 frtot jövedelmező könyvnyomdát pedig az 41

északkeleti sarokban helyezik el.42 Minden építőanyagot – amit csak előállíthat – a város fog adni; az anyag szállítását fuvarral, vagy pénzbeli segedelemmel a polgárok teljesítik; a város által elítélt rabokat napszámosul felhasználják. Az építést szerették volna még abban az évben mindjárt megkezdeni. Az udvari kamara még most sem találta nagyon sietősnek a dolgot. Csak 1825 vége felé engedte meg az építkezést és csak a tömlöcre nézve. A következő esztendőben fel is épült. Fundamentumát Pavolni mester rakta a régi épület tégláiból. A felső kőművesmunkát újonnan égetett téglából Rachbauer Péter végezte. Az összes költség 13, 786 ezüstforintra rugott; vagyis váltócédulában 34,465 frtra. Az előirányzatnál 65/2 frttal került többe.43 A városházabeli boltok felett dísztelenkedő korhadt deszkaereszt is 1825-ben bontották le. Az udvari kamara az építkezéssel kapcsolatban felszólította a kir. biztost és a várost, hogy mivel a közpénztárt feles tartozások terhelik, a városháza is felesköltségbe kerül, tanácskozzék arról is, mimódon szabadulhat meg felszaporodott terheitől? Mert, ímé, 1824– 25-ben 110,139 rh. forint kiadással szemben csak 84,772 rh. forint bevétele volt a városnak. A közgyűlés tehát, hogy a háztartást egyensúlyba hozza, új adót vetett ki, a régi adókat felemelte, más forrásbeli bevételekről is gondoskodott, bizonyára épúgy kevés örömére az adózó és fogyasztó népnek, mint ma. Vagyis elhatározta, hogy a város romladozó, keveset, jövedelmező házai, ú. m. a Váczi, Ó-Dobozy, Mihályfalvai és a Hóhérháza eladassanak; a Nagyerdőre menő gát melletti homokföldek ölenként 30 krajcárjával gyümölcsöskertül elosztassanak; az imént felépült nagyerdei fürdőház szabad borméréssel árendába adassék ; a hóstáti lakosok taksája 5 con. forintra, az idevalók vám- és piaci helypénze is felemeltessék (1826 ápr. 4.)44 Még ugyanezen évben a királyi census és az uccaszer mértéke szerint mindenkire 1-1 frt városházépítési adót vetettek ki. A polgároktul, akik borukat a város csapszékein kóstoltatták el, építési segedelemül az új bor öreg csebritől 1, óbortól 2 váltóforintot vontak le. A nem polgár és nem nemes debreceni lakosok által idegen helyről 42 43 44

behozott bort és pálinkát 1828-ban, csebrenként 2, illetőleg 4 pengő kr. vámmal rótták meg. Ugyanekkor a közgyűlés Nagyálomzugot, Vajdalaposát, Sárosér környékét, Arokrétet, a Gúton és Macson is bizonyos darab földeket helybeli polgárok részére bérbeadatni rendelte. A céheket és helyben lakó nemeseket pedig önkéntes adakozásra hívta fel a városháza építése javára. A felhívás kevés eredménnyel járt. A céhektől csak néhány száz forint jött be. Számottevő összeget, 1000 rh. forintot a máskor is ritka áldozatkészségével tündöklő Andaházi Szilágyi Mihály ajánlott fel, készpénzben és könnyen behajtható két darab adóslevél alakjában. Ahogy a derék nemes úr írta: „a város iránt érzett különös tisztelete és szíves hajlandósága által indíttatva” küldte meg a tanácshoz azzal a jókívánsággal, hogy „legyen a városháza századokon át a közhaszonra és bátorságra tartozó bölcs rendeléseknek és tántoríthatatlan igazságnak kiszolgáltató hajléka”.45 A hatóság a megszorult házipénztár felsegítése végett csakhamar újabb jövedelmi forrásokról kénytelen gondoskodni. Felemeli 1829-ben a quartélyváltságot, az uccaszert és a sáncpénzt kétszeresére; az idegen kereskedők vásári sátorbérét, a piaci vámot szintén nagyobbította; megkettőztette a taksások favágás-díját.46 De a városháza építéséhez csak évek multán foghattak megint. Holott a kijelölt közházakat, még az Almády-félét is, 1830-ban eladta. Azonban az eladásból befolyt 38,422 vfrtot nem városháza építésére, hanem a régebbi 6 %-os adósságok kifizetésére fordította. Öt év után megint annyi adósságról panaszolkodik a tanács, amennyi azelőtt nyomta a házipénztárt.47 A királyi engedély a második rendbeli építkezéshez csak 1835ben érkezett le, miután már attól is félni lehetett, hogy az új börtönépület két végén félbemaradt fundamentumokban súlyos kár esik. A régi városháza meglevő része életveszélyes; falai a legközelebbi (1834. évi) földindulás miatt összedőlni készültek.48 Az építkezést 1835 nyarán ismét megkezdték. Ezúttal csak az északi szárny felerésze készült el, a mai Rózsa uccára nyíló kapuig, amelyet ezelőtt harminc évvel falaztak el, a városháza belsejének nagyobb átalakítá45 46 47 48

sakor. Ez épületrész földszintjét a könyvnyomdának, emeletjét pedig a kapitányi és városgazdai hivatalnak szánták. Vállalkozó-mesterek: Povolni Ferenc kőműves, Bruckner Erneszt ács, Simon György debreceni, Farkas Mihály pesti asztalosok, Szathmári János lakatos és Blattner József üveges.49 Az ácsmunkával baj volt. Mert a felügyelőbizottság a felhasznált fák méreteit kifogásolta és követelte a vállalkozótól, hogy a fedélszéket újra csinálja.50 Az építkezésben ezután megint négy esztendei szünet áll be. A városháza többi részének, a déli és nyugati egész-, az északi félszárnyak építéséhez csak 1839 június havában érkezett meg a királyi beleegyezés. Az udvari kamara 65,413 conv. forint és 32½ kr.-ral irányozta elő az építést, amelyet árlejtés, vagy amiként akkor mondották, „lefelé menő, árcsökkentő” árverés útján kellett kiadni vállalkozóknak.51 A kőműves munkát Rachbauer József debreceni mesterre bízták, aki azt 6230 conv. forintért vállalta, az előirányzatnál jóval olcsóbban. Ezért a szerszámot és a munkabért adta; de téglát, követ, cserepet, meszet, homokot és kulcsosvasakat a várostól kapott, még napszámost is a mészkeverőt kivéve. A város az építkezéshez 2.865,000 drb téglát égettetett a Basahalma megetti vermeknél és 8753 köböl meszet oltatott.52 A kőfaragómunkák: ajtó-ablakfelek, boka, lépcső, homlok, párkány, oszloptalp, boltozatszegő és dóroszlopkövek szállltására az építőbizottság Benkovics Mihály demendi, Benkovics János szomolyai, Sveihammer Lőrinc miskolci és Csalkovics János újhelyi kőfaragómestereket ajánlotta. Minthogy pedig Benkovicsék nagyon pontatlanok voltak, már munkaközben Krémer Márton csabai (Héjő-) és más keresztúri mesterekkel is kénytelenek sürgősen alkudozni Beregszászi, Nánássy és Rachbauer.53 Ácsmester volt szolnoki Szvitek Ignác 5275 conv. forintért.54 Az asztalosmunkát - kapuk, ajtók, ablakok; pádimentum - az építőbizottság nagyon szerette volna helybeliekre bízni; de az előirányzatnál jóval drágább ajánlatot tettek; azonkívül a városnak kellett volna megszerezni a deszkát, nemcsupán a pádimentum alá 49 50 51 52 53 54

való 600 folyó ölnyi gerendát, amelyet saját erdejéből termelt ki. Így aztán az asztalos munkát váltó cédulában számított 8376 forintért Farkas Mihály pesti polgár végezte, a hradeki fűrészmalom száraz veresfenyő deszkáiból.55 A piacuccai kiugró rész – rizalit – fedelét, kétoldali csatornáját és a négy belső szegletben a tető fedését vörösrézből 2555 rh. forintért Jäger József helybeli rézműves csinálta. Az eresz alatti csatornát elhagyták, miután annak költségeit elfelejtették előre fölvenni az építkezés engedélyezett költségszámításába.56 A 6804 láb területü üvegesmunka vállalkozója 1020 p. forintért Rhadeezky József helybeli mester volt.57 Az építkezés előkeríthető irataiból nem állapíthattam meg, hogy kikre bízták a lakatos- (8287.24 conv. for.), a „béfestői”- (2564.40 conv. for.) és a gipszöntő (544.20 conv. for.) munkákat, meg a vaskemencék szállítását. Azt sem tudhatni biztosan, kinek a tervei szerint épült fel az új városháza. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy a terv „felsőbb helyen készült; hanem attól egyben-másban eltértek a kivitelnél”.58 A levéltárban meglévő alap- és homlokzatrajzokon „Povolni Ferenc építnök” neve tűnik elő, 1837 szept. 20-i keltezéssel. „A városháza készítendő és már kész részeinek” fedélzetét pedig „szerkesztette és rajzolta Ságody József h. földmérő”, 1830-ban. Ságody az országos m. kir. főépítő kormányszék alkalmazottja volt.59 A Povolni nevét viselő alaprajz – csak a földszintről való van meg –, kevés változtatással éppen úgy mutatja mostani városházánk belső beosztását, ahogy mi, az idősebb nemzedék, azt a mult század utolsó évtizedében, mielőtt átalakították, láttuk és ismertük. A rajzon a homlokzat képe is – a kiszökellő árkádos középső rész kivételével – ugyanolyan, amiként kivitelre került, amilyen ma is. A debreceni városházát a mult század elején uralkodó stílusban tervezték meg. A Nagytemplomot és a kollégiumot is jellemző claszicizáló stílusban. Méltán sajnálhatjuk, hogy takarékosságból, tán előítéletből, itt is ugyanaz történt, ami megfosztotta Nagytemplomunkat a monumentálitás egyik lényeges kellékétől. Nemcsak a rizalit tervezett díszeinek egyrészét hagyták el, hanem szerkezetét is nagyon 55 56 57 58 59

leegyszerűsítették. Az eredeti terv két ölnyire előreugró reprezentáns részében ellipszis alakú, 8 öl 4 láb hosszú, 5 öl 2 láb széles hatalmas előcsarnokot és ebből nyíló, oszlopokon, pilléreken nyugvó tágas lépcsőházat látunk. Az előcsarnokba közvetlenül az uccáról egy nagy és két kisebb köríves kapu vezet. Felette ugyanolyan nagyságú és alakú, tehát ellipszises tanácsterem, köríves öt nagy ablak által megvilágítva. Ez öt ablak közül az egy síkban eső középső hármat párosával elosztott nyolc fél ión-oszlop veszi közre és a síma architráv felett futó koszorúpárkányt 7 öl (15.27 mtr.) magasságban timpanon karolja át, amely a rizalit ferde oldalai felett is folytatódó attikához támaszkodik. Az egész középső részt lapos kúpola fedi. Ettől a tervtől azonban a felépítéskor eltértek, azáltal, hogy a kiszökellő polygonos középső részt és ebben az ellipszis formájú termet quadratussá tették. Mellőzték a negyven négyszögölnél is téresebb előcsarnokot. Helyette a piaci gyalogjáróba beillesztkedő nyílt árkádot és ebből az udvarba és lépcsőházhoz vezető háromkapus, négyszögű csarnokot építettek. A közgyülési teremnek mind az öt ablaka egyenes záródású lett. Nyolc ión féloszlop helyett korinthusi fejű hat pilaszter tagolja a rizalit emeleti falát. Elhagyták a koszorú párkány feletti párta-falat (attikát) is; el a kúpolát is, a rizalitot a timpanonhoz alkalmazkodó nyeregtetővel fedték be. A timpanont a rizalit egész szélességében megnyujtották; közepébe a város domború címerét állították. A városháza így is, elsőrangú műépítészek vélekedése szerint, jobb- és balfelőli szomszédságával együtt, a véle egy időben s ugyanazon classicizáló stílusban épült Táncos Kovács (Takarékpénztári) és Bek (Degenfeld-Tisza) házakkal együtt, míg ezek is meg voltak, nagyon szépen harmonizáló piaci részletet alkotott. Imé, a műemlékek országos Bizottságának szakértője is (Schulek I.) három évvel ezelőtt fenntartásra érdemes műemléknek nyilvánította. A városháza építését annŕk idejében alkalmi felügyelő-bizottság ellenőrízte. Tagjai voltak: Miklóssy Ferenc polgármester, Simonffy Dániel, Nánásy Gábor szenátorok, Vecsey József népszószóló, Liszkay Sámuel földmérő és Beregszászy Pál hitesmérnök.60 Utóbbit a városháza körül tett szolgálataiért a választott hites közönség már 1840-ben 313 p. forint jutalomban részesítette. Azután is sokszor igénybe vették szakértelmét. Az asztalosmunkák tervrajzait is ő készítette. 60

A tanács, miután az építkezést elhatározták, 1839 nov. 1-re felmondott az öreg városházában lévő boltok tizennyolc bérlőjének.61 Novemberben azután lebontották az ócska épületeket. Előzőleg pontosan felmérte, lerajzolta Somogyi Károly mérnök.62 Az építkezéssel lassan haladtak. Különben is előre négy esztendőt szántak rá. A házipénztár az építkezésre kezdetben 25,000, később 17,609 frt kölcsönt vett fel. A székház építésével megokolt ingatlan eladásokból, bér- és adóemelésekből befolyt összegek nagy részét – úgylátszik – a háztartás deficitjei, régi adósságok emésztették fel. A kir. kamara tehát megint megengedte, hogy az építési kölcsön kamataira minden királyi adóforint után 12 kr. pótadót szedjenek. Mégis a pénz szűke, a nép szegénysége miatt a felügyelő-bizottság elégnek találta, ha egyelőre 4 ezüst krt. vetnek ki. Négy év mulva, így biztatták magukat – a boltok jövedelméből telik ki a kamat.63 A közgyűlés ezt is sokalta; csak 3 kr. szedését határozta el, de már 1841 végén kénytelen volt a kivetési kulcsot 6 % ra emelni.64 1842 aug. 17-én az új városháza Piac felőli bejáratában a főlépcsőhöz közelebb eső dór-oszlop talpköve mellé, 4 lábnyi mélységben, az oszlopzatot összekötő falba kőládácskát s abban üvegcsőbe bujtatott emlékiratot helyeztek el. Az emlékirat felsorolja az uralkodó, a nádor, a város egyházi, világi előljárói nevét. Elmondja, hogy az új városháza helyén állott réginek homlokzatán az 1560. évszám volt olvasható. Az emlékirat azzal az imaszerű kívánsággal végződik, hogy a város virágozzék, falai között lakozzék békesség, polgárai közt szeretet, egyetértés az idők végéig! Betették a kőládába az akkor forgalomban volt arany-, ezüstpénzeknek egy-egy példányát is emlékül.65 A debreceniek a már évek óta esedékes általános tisztújítást királyi engedelemmel, 1844 május 8-án már az új városháza nagytermében tarthatták meg. Ez a tisztújító gyűlés kettős ünnepe volt Debrecen városának. Ünnep volt azért, mert 1833 óta nem tarthattak tisztújítást, amely pedig rendesen hatévenként ismétlődött. Ünnep volt különösen azért is, 61 62 63 64 65

mert a közönségnek hatvan esztendős vágyódása teljesült: elkészült az új városháza és azt fel avathatta, használatba vehette. Ez alkalomra Detrich Miklós kerületi táblai bírót nevezték ki királyi biztossá. Detrich – hagyományos régi szokással szakítva –, nemcsak a tanács és az electa jurata communitas tagjait hívta meg e rendkívüli közgyűlésre, hanem külön meghívással tisztelte meg a református és róm. kath. egyház lelkészeit, tanítóit, a kerületi tábla, a kir. váltótörvényszék, a kir. harmincad és a katonaság vezetőit, nemkülönben az érdemesebb polgárokat is. Így nyilvánossá lett az annak előtte mindig bizalmas, zártkörű közgyűlés. A meghívott vendégeket ideiglenes korláttal különítették el a gyűlés törvényes tagjaitól. Az ünnepélyes közgyűlés reggel 7 órakor kezdődött, amit az összes harangok megkondításával jeleztek. A kir. biztos üdvözölte az egybegyűlteket, akik azután előbb a református templomba, innen a katholikusba mentek hálaadó istentiszteletre. Templom után folytatták a közgyűlést. A kir. biztos hosszan méltatta a királyi felség atyai jóságát alattvalóihoz s fejtegette az alattvalói hűség szükségét, a tisztviselők kötelességeit. Közben felolvastatta az ez alkalomból kiadott királyi rendeletet és a cancellária kísérő leiratát. A kommunitás részéről Vámosy Károly főjegyző válaszolt nagy hálálkodással, kiváltképpen afelett örvendezvén, hogy valahára megnyílhatott az új városháza tanácskozó terme, amiért elődeik szinte félszázaddal azelőtt kezdtek fáradozni.66 A megnyitás után két napig zajlott a tisztújítás. Az új városházában Poroszlay Fridrik lett az első főbíró, az akkori szervezet szerint a város első tisztviselője. Szűcs István könyvében olvassuk: ez a tisztújítás igen nagy fontosságot nyert az által, hogy a választott hites közönségnek – az akkori törvényhatósági bizottságnak – újból beválasztott tagjai, mint nagyobb részben fiatal és a haladásnak indult kor színvonalán álló, a megyei közélettel is közelebbről ismerős értelmiségek az új kor eszméi iránt fogékonyságot honosítottak meg a városházán s Debrecen új átalakulásának alapját vetették meg.67 Az új városháza teljesen csak 1844 őszén készült el. A szeptember 11-i közgyűlésnek jelentették ezt. Így épült fel a debreceni új városháza, sok akadállyal és a legfelsőbb hatóságok akadékoskodásával folytatott küzdelmek között, ter66 67

hes adókból, kölcsön pénzekből, amint az alapkőbe zárt emlékirat mondja: „szentelve az igazság kiszolgáltatása és a közügyek elintézése helyéül”. III. A szűkké lett városházát bővíteni akarják. – Harc „a fejelés ellen.” –1888-1896.– A régi, népszerű táblabírák és városi judex primariusok sok jó tulajdonságával, erényeivel dicsekedett németújfalui Simonffy Imre, kinek polgármesteri kormányzó pálcája alatt élte át Debrecen a mult század utolsó negyedét. Tréfásan „podesztá”-nak is nevezték, kivált mióta Fiúme városa díszpolgári oklevéllel tisztelte meg őt. Mostani sok nyomorúságunkhoz képest boldog aranykorszak volt ez. Simonffy idejében Debrecen fejlődése, a XIX. század eleje óta harmadszor vett erőteljes új lendületet. A debreceni polgár évtizedeken keresztül csak híréből ismerte a „községi pótadót”. A házipénztárnak olyan jól ment a dolga, hogy Szabó József főszámvevő (egy időben politikai lapot is szerkesztett) – kinek nemhogy súlyos deficitek miatt főtt volna a feje – csak úgy dugdosta-rakosgatta félre, neki tetsző ideák megvalósítására a felesleges jövedelmeket. Civis és finánc előtt éveken keresztül gondosan eltitkolt jövedelmekből (ma már megsughatom: főképpen a város által bérelt fogyasztási adókból) néhány százezer forint gyűlt így össze takarékbetétekben.68 Ezekből épültek egyebeken kívül a nagyerdei nyári lakások is. Ezeknek a megtakarított titkos jövedelmeknek egyrészét szánta polgármesterünk és főszámvevőnk a városházának második emelet rárakásával leendő bővítésére, őrtoronnyal díszítésére, méltóságosabbá tételére. Ez által maradandó emléket akartak ők állítani a közeledő milleniumnak is. E füstbe ment becsületes jó szándékot ismertetem most már. A városi tanács 1888 elején (febr. 20.) tárgyalta legelőször a városháza építését.69 Ilyen különös panaszt is foglaltak jegyzőkönyvbe akkor, hogy több városi tisztviselő (t. főorvos, ügyész, erdőmester, 68 69

tanácsnokok, árvaszéki ülnökök) a városháza szűk volta miatt saját költségén bérelt magánlakását70 kénytelen hivatali helyiségül használni. Pedig 1872 óta, a városi törvényszék államosítása következtében megszűnt a városházának ősi „törvényház jellege”; csak keleti szárnyának földszintjén maradt meg azután is pár évtizedig a kir. ügyészségi börtön. A városházán még sem fértek el a város népesedő hivatalai. A tanács megbízta tehát Simonffy polgármestert, hogy Gerster Kálmán budapesti műépítésszel tájékoztató tervet, költségvetést dolgoztasson ki. Három év mulva Szabó József főszámvevő azzal lepi meg a közönséget, hogy a városháza építéséhez szükséges költség, kereken 230,000 forint együtt van. Javasolja, hogy a már előbb (1892 márc. 9.) megállapított férőhely-szükséglet szerint hirdessen a város tervpályázatot; ősszel pedig írják ki az árlejtést is az építőmunkára. Ez így nagyon is gyorsütemű előhaladása lett volna az építkezés ügyének. A közgyűlés csak 1893 szeptemberben határozta el a városházának kétemeletessé bővítését; meghagyta földszinten a boltokat; egyelőre a könyvnyomda helyéül is a városházát jelölte ki; csak a rendőrségnek, katonai ügyosztálynak kitelepítését rendelte el. Az építkezés befejezése idejéül pedig 1895 végét tűzte ki. Miután a Belügyminiszter már dec. 24-én jóváhagyta ezt a határozatot, a tanács 1894 május 16-án meghirdette a tervpályázatot, aug. 1. határidővel.71 Debreceni építészek aligha vettek részt abban, mert jó későn valamennyien közösen kérték a határidő meghosszabbítását, amibe azonban a Tanács nem ment bele. A bírálók a beérkezett hat pályamű közül Gerster K. „Hortobágy”, Havranek Ferenc és Adriányi Géza „Délibáb” jeligéjű tervét találták a kitűzött 600 és 400 forintos díjra érdemesnek. Másik két tervet megdícsértek. De a díjazott terveken is különféle módosításokat kívántak, minek a tervezők eleget is tettek. Nyilvánvaló lett az is, hogy a megszavazott 230,000 frt kevés; legalább is 280,000 forint kell az építkezésre.72 A Tanács, hogy az építkezésben megakadás ne essék, előre tisztázni igyekezett a boltbérlők helyzetét, akiknek szerződése 1897 július 1-én volt lejárandó; a polgármestert pedig felhatalmazta, hogy a hivatalok ideiglenes elhelyezéséről gondoskodjék. Ecélra a „Hungária” 70 71 72

épület (Piac-Arany János ucca sarkán) emeleti részét bérelte ki, ahonnan a Máv. üzletvezetősége éppen akkor költőzött át a kibővített Gróf Degenfeld-házba. A bérlet 1895 dec. 1-től 1898 február 1-ig köttetett meg évi 7795 frtért.73 Látni fogjuk mindjárt, hogy a Tanács jószándéka kárba ment. Nem érvényesülhettek annak a körútnak tanulságai sem, amelyet a tanács által kiküldött Körner Adolf tanácsnok és Stahl (Aczél) Géza h.-főmérnök Arad, Szeged, Vásárhely, Kecskemét, Budapest, Győr, Sopron, Nagybecskerek, Zombor és Nyíregyháza városokban, a város és vármegyeházák megszemlélése végett jártak be.74 Éles ellentétek heves küzdelmében a városháza bővítésének ügye végképpen, elbukott. A bírálóbizottság (Petz Samu, Czigler Győző műegyetemi tanárok és Stah1 (Aczé1) Géza h.-főmérnök) két szóval egy ellen Havranek-Adriányi tervét ajánlotta kivitelre. A „nagy építtetőbizottság” pedig75 tíz szóval; három ellen, valamint a Tanács is szótöbbséggel Gerster tervét fogadta el. Minthogy már a szakértő-bizottságokban sem alakult ki egységes állásfoglalás, P. Ábrahám László t. főügyész felvetette azt a kérdést, nem volna-e jobb tabula rázát csinálni az ügyből és új tervpályázatot hirdetni? Azonban a közgyűlés 79 szavazattal 1 ellen Havranek-Adriányiék terve mellett nyilatkozott.76 Ezt a határozatot, noha Csanak József és társai megfelebbezték, a Belügyminiszter hamarosan jóváhagyta.77 Havranekék a közgyűlés által kívánt módosításokra figyelemmel a részletes terveket elkészítették. Azután a Tanács javasolta, hogy a 354,750 frtra számított költségből78 a takarékpénztárilag kezelt tőkén kívül hiányzó 81,750 forintot külön felveendő kölcsönnel szerezzék meg ; a tervek végleg fogadtassanak el; engedélyeztessék a szükséges kölcsön felvétele; a közgyűlés rendelje el az építkezést, annak végrehajtásával 79 Ezt aa Tanácsot. tanácsi javaslatot az 1895 nov. 28-án tartott közgyűlés bízza meg „hazánk ezredéves fennállásának évfordulója emlékére” elfogadta.80 73 74 75 76 77 78 79 80

Ámbár néhány bizottsági tag ezt a határozatot is megfelebbezte, a Belügyminiszter 1896 április 23-án jóváhagyta, az építési árlejtés kiírását; a munka megkezdését engedélyezte. A kölcsön felvételéhez azonban új határozat hozatalát követelte. Eddig Gerster és Havranek-Adriányi városháztervei és ezek hívei állottak egymással szemben. Gerster várkastélyszerű, komor, nyugodt vonalú, méltóságos kétemeletes épületet tervezett. Havranekék terve szintén tornyos, de élénkebb, reneszánszstílú alkotást mutat. Ellenzői bérház külsejűnek mondották. Körül tornácos tornyát is kigúnyolták.81 Mikor a tanács az árlejtést is meghirdette az építési munkára, maga a városháza bővítése találta magát szemben meglepetésszerűen szervezkedett ellenzékkel. A városatyák abban az időben a kormányon levő, a városházán is többséget alkotó szabadelvű és a 48-as függetlenségi párt szerint különültek el egymástól. Tagadhatatlanul, sokszor politikai pártok nézőpontjából kiindulva tárgyaltak és határoztak városi közügyek felől is. De a városháza építésének kérdésével politikamentesen foglalkoztak. Függetlenségi és kormánypárti bizottsági tagok ugyancsak vegyesen fogtak össze annak az indítványnak aláírásánál, amelyben „a régi városházának toldozása-foltozása, fejelése” helyett a fundaméntumtól fogva tetőgerincig vadonatúj városháza építését kívánták.82 Főérvelésük az volt, hogy azon a pénzen; amibe a „fejelés” kerül kevés pótlással; vagyis 350-400 ezer forintért egészen új városháza is felépíthető. Indítványozták tehát, hogy háromhavi határidővel, 1000-3000 forintos díjak kitűzésével késedelem nélkül hirdessen a város tervpályázatot. A bővítésért eddig tett intézkedéseket pedig függessze fel.83 A közgyűlés az indítványt, nem akarván bizonytalan kísérletbe belemenni, sem a város jóhírnevét kockára tenni, 76 szavazattal 63 ellenében, 1896 május 26-án elvetette.84 A tanács tehát folytathatta tovább a bővítés előkészületeit. Második árlejtésen a legolcsóbb ajánlatot Blau Gyula miskolci vállalkozó tette. A Tanács az összes munkát 294,651 frt 34 krajcárért ő reá bízta. A t. főügyész alá is íratta Blauval 81 82 83 84

a szerződést, mely a városra nézve közgyűlési jóváhagyás után volt kötelezővé válandó. A vállalkozó sietve szállította Miskolcról Debrecenbe az állványhoz való anyagot. Ekkor jött közbe az a lépés, amely a városháza bővítését alaposan elgáncsolta. Néhány bizottsági tag (Juhász Ignác, Szikszai Szabó László, Kovács József, a későbbi polgármester, Alföldi Gábor, id. Bányai István, Keszei József) 1896 július 27-én indítványozta, hogy az építés ügyét vegyék le a napirendről. Ugyanazon napon hasonló indítványt nyujtott be írásban Szabó József főszámvevő, korábban a bővítési mozgalom kezdője. Indítványát azzal indokolta, hogy a munka, bútorozással együtt 362,243 frtba kerülne, holott eredetileg 230240 ezer forint költségről volt szó. A Tanács tehát utasíttassék, hogy a hivatalok elhelyezésére nézve tegyen javaslatot; a 230,000 forintból álló építési alap pedig további rendelkézésig külön kezeltessék. A közgyűlés harmadnap mulva így határozott. A Belügyminiszter pedig a városháza bővítéséről lemondó határozatot november 7-én jóvá is hagyta.85 Blau Gyula vállalkozó, kinek biztosítékát a Tanács visszaadatni rendelte, valamint Havranek és Adriányi műépítészek, akik a részletterveket is megcsinálták, nem nyugodtak bele a váratlan fordulatba. A Tanács a tervezőkkel elég símán, barátságosan kiegyezett. Ugyanis ezek megelégedtek 12,300 frt követelés helyett 7000 forinttal.86 Nem így Blau, aki 138,850 kor. és járulékai erejéig kártérítési pörrel támadta meg a várost. De két fórumon, utoljára 1901 jún. 29-én a Kurián is elveszítette a pert. A befejező ítélet felperest keresetével elutasította; a költségeket kölcsönösen megszüntette. Kevés kárral uszta meg a város a Hungária-épület kibérlését is a városházi hivatalok számára. Sikerült albérletbe adnia a kibérelt helyiségeket. Hanem a 230,000 frt városházépítési alapot lassanként elnyelték egyéb közszükségletek. IV. Az új városháza építése ismét napirendre kerül. Helyét a szomszédos Hentestársulat, Pénzügyigazgatóság és Kaszanyitzkyak telkeinek megszerzésével bővítik. 85 86

Az építést Györgyi Dénes terve szerint elhatározzák. –1909-1931.– A leányzó nem halt meg, csak elaludt. Az 1896. évi 125. sz. közgyűlési határozat nem temette el, nem is akarta eltemetni a városháza ügyét. Csak elodázta, hogy egészen új épüljön a régi helyén. Az okok, amelyek eleinte még csak javasolták, hogy a meglévő városháza vagy kibővíttessék, vagy újjal, tágasabbal cseréltessék ki, később már követelőkké lettek: Erősödtek és szaporodtak is. Ezek az okok hatalmas támogatókra találtak az új század elején kínálkozó nemzetközi pénzbőségben és a városvezetők előrelátásában. A közgyűlés nagyszabású városrendezési tervet fogadott el a hatalmasan nekilendült fejlődés helyes irányításához. A tervezett összekötő uccák, körutak, terek megnyitása, szélesítése végett mindenfelé számos magánház került a város kezébe. Természetes, hogy a városháza környékének rendezése, modern nagy városhoz méltó miliőbe jutó városháza építése sem kerülte el a közfigyelmet. A városháza területének bővítésé végett tehát már a legközelebbi jövő feladatává tették a városháza megett fekvő telkek megszerzését is. Jött az alkalom hamar. A sertésvágó hentestársulat eladóvá tette Sas ucca és Degenfeld tér sarkán lévő telkét, amelyen húsmérő székei épültek. A közgyűlés ucca- és térrendezés céljaira megvette azt 1909 február 11-én 50,000 koronáért az ingatlanszerzési alap pénzéből.87 Két év múlva másik alkalom kínálkozott. A pénzügyminisztérium a szűk és elavult Kis-Orbán-féle házból új épületbe készült áthelyezni a pénzügyigazgatóságot és állami adópénztárt. E célra Kossuth uccán a Komáromi- és Bészler-házak telkét szemelte ki, amelyeknek a város volt a tulajdonosa. A kossuthuccai 4. sz. régi házat a törvényhozás utólagos jóváhagyása feltétele mellett megvételre kínálta Debrecen városának, amely 1911 április 8-án elvileg a megvásárlás mellett nyilatkozott. Augusztus 11-én névszerinti szavazással is elhatározta, hogy az 580 -öl területű kincstári telket megveszi, újabb nagykölcsönből, 500 ezer koronáért. De kikötötte, hogy a pénzügyminisztérium 3 éven belül tartozik átadni az ingatlant.88 87 88

A pénzügyi kormány a kossuthuccai 12. és 14. sz. telkek öleért a város által kívánt 600 kor. helyett 500 koronát ajánlott meg; de csak úgy, ha nem ragaszkodik a város se 3; se 4 éves határidőhöz a Kossuthucca 4. sz. ház átadását illetőleg. A város 1911 október 18-i közgyűlésében elfogadta ezt az ajánlatot, abban a reményben, hogy az új pénzügyi palota 1913 augusztus 1-re készen lesz.89 E határozatokat a Belügyminiszter is jóváhagyta. A Kossuthucca 12. és 14. sz. (Komáromi, Bészler-féle) házastelkek területe összesen 829 öl volt ; ezért 41.4,650 korona vételár esett. Jóval kevesebb, mint a 4. sz. kisebb telekért. Minthogy a Bészler és Komáromy-házak már 1912 őszén átmentek a kincstár birtokába, a pénzügyi palota építése pedig eltolódott, a város, mely emiatt kárt szenvedett, a kincs tártól a házak vételára után 5 % kamatot követelt.90 A Komáromy-ház elbontásával történelmi emlékű régi épülettel lett szegényebb Debrecen.91 Az 1711: évi szatmári békekötést megelőző tárgyalások színhelyét jelző emléktáblát, a meghajtott zászlót tartó kuruc vitézt a Komározny-ház emeleti faláról levették s az új pénzügyi palota főbejáróban helyezték el. A megszálló oláh katonák 1919-ben a magát Romulustól és Rémustól származottnak képzelő nemzet fiaihoz nem illő barbársággal csonkították meg. A város birtokába jutott régi pénzügyi épületben a világháború elején a városi adóhivatalokat helyezték el. – A városháza emeletével az ucca felett függő betonátjáró által kötötték össze, amelyet a nép keserű humora „sóhajok hídjá”-nak nevezett el. Már az 1893. évi városháza-bővítési programm kimondotta, hogy a rendőrséget külön épületben helyezik el. – A városháza tehermentesítését szolgálta tehát a rendőrségi palota felépítése az ecélra megvásárolt kossuthuccai 20. sz. telken. A rendőrség akkor még a városi közigazgatás szerve volt. Az államosítás később történt. Külön rendőri székház építését is 1911-ben határozta el a közgyűlés; arra 806 ezer koronát szavazott meg. Az építkezést Pavlovics Károly, illetőleg Borsos József tervei szerint csak 1914-ben kezdték meg és 1915-ben, a világháború vérzivatarai között fejezték be.92 89 90 91 92

Azután másfél évtizedig, ha beszéltek is néha új városházáról, de nem cselekedhettek az érdekében semmit. – A vesztett háború és Trianon okozta elaléltságból elébb magához térnie, az elernyedésből újra megerősödnie kellett Debrecennek. A közbizalom 1928. végén dr. Vásáry Istvánt ültette a polgármesteri székbe, a város szülöttét, aki alig mult még akkor 40 éves. Nemcsak önmagában való bizalmat és nagy terveket vitt oda, hanem fiatalságának alkotó erejét, sokoldalú tudást és azt a képességet is, amely meg tudja szerezni tervei kivitelének eszközeit és polgártársaiba is beleszuggerálja évszázados tradiciókban gyökeresedő nagy Debrecen kifejlesztésének lehetőségét. Széles horizontú, megtapsolt programmbeszédében nem említette meg ugyan az új városházát, de mindjárt legelején termékeny polgármesterségének közgyűlési zöldasztalra tette le annak ügyét, az ő zsenialitására valló előterjesztésben. Az építés sürgősségét nemcsak azokkal az érvekkel támogatta, melyek valamikor a XVI-XVII. századoktól örökölt domus senatória kicserélését követelték, hanem azzal az erős szociális érzékkel is, amely munkaalkalmakról való gondoskodást parancsol a közhatóságok vezetőire. Azután kifejtette az építkezés pénzügyi lehetőségeit, a módokat, amelyek a várost az építkezés költségeihez segítik, anélkül, hogy a lakosság új megterhelést venne magára. A tanács által a közgyűlés elé vitt előterjesztés emlékezetbe idézi a korábbi mozgalmakat. Már ezek is azt mutatják, hogy a jelenlegi városháza mostani formájában, terjedelmében nem felel meg céljának. Az új idő a közigazgatást minden vonalon új feladatok elé állította; régi munkakörét kiterjesztette. Az általános igazgatás, műszaki és számviteli szolgálat, adókezelés stb. teendői a multhoz képest megsokszorozódtak. Mindezeknek további növekedése bizonyos. A hivatalok egyrésze szétszórtan, többnyire bérelt lakásban – ami ügymenetre, közönségre, házipénztárra nézve egyformán káros. – Mindezen okokon túl sietteti az építkezést az is, hogy a dollárkölcsön terhére kezdett közmunkák véget értek, új munkaalkalomról kell gondoskodni. Az előterjesztés az építkezés költségeit 3.200,000 pengőre számítja. Ennek fedezetéül a következő összegeket jelöli meg: A 3.400,000 dolláros kölcsönből vágóhíd bővítésére szánt, de fel nem használt 300,000 pengőt.

A Déri-múzeum építésére, Déri Frigyes halála után az államtól átvett értékpapírok értékét, 118,000 pengőt. A Dobozy-temető parcellázásából remélhető 250,000 pengőt. Némely városi bérház (közte a piacuccai 26-28. sz. bérház) eladásából befolyó összeget, 1.232,000 pengőt. A vásárcsarnok építésére tartalékolt 2.360,000 pengő alapból kölcsönvehető 1.300,000 pengőt. Megvilágítja az előterjesztés azt is, hogy a javasolt pénzügyi műveletek és a városháza felépítése következtében a házipénztár költségvetése némely bérjövedelmek elmaradásával 227,265 pengőig romlik; másoldalon bizonyos kiadások megszűnése és új bevételek előállása 372,296 pengő javulást eredményez. E két összeg közötti különbözet vagyis 1.450,000 pengő az, amely a felveendő 3.300,000 pengő kölcsön kamatjára fordítandó. A törvényhatóság 1929 április 4-én tartott közgyűlésében meghajolt e javaslat előtt és elhatározta, hogy új városházát épít, 3.200,000 pengő költséggel; de kiköti a következőket: 1. Ezen összegben a Kaszanyiczkyház (Kossuth u. 6. sz.) megszerzésének, az épület tervezésének, az építés vezetésének költségei is bennfoglaltatnak. 2. Ezen megszavazott összeg semmi szín alatt túl nem léphető. 3. A Piac u. 26-28. sz. bérház eladása csak abban az esetben jöhet számításba, ha más belső ingatlanok elidegenítése nem sikerül; ekkor is csak úgy, ha megfelelő vételárat ezekért nem ajánlanak. Pályadíjakra 43,300 pengő fordítható.93 A Belügyminiszter e határozatból egyelőre csak a tervpályázat meghirdetéséhez járult hozzá. Egyúttal kijelentette, hogy jelen viszonyok között a város csak úgy építheti meg az új városházát, ha semmiféle megterheléssel nem jár a közönségre nézve; az anyagi eszközök ha rendelkezésre állanak és az építés a város jövendőbeli beruházásait hátrányosan nem befolyásolja. A közgyűlés 1930 június 25-én rendelte el a tervpályázat kiírását. Építési anyagul klinker-téglát kötött ki. A földszinten jövedelmező boltokat, a városi takarékpénztár számára üzlethelyiséget követelt. Pályadíjakra, tervek megvételére 37,500, nem helybeli bírálók díjazására s rokon költségekre 5800 pengőt tűzött ki. A jury tizenegy tagból, 93

a közgyűlés, városi tanács, a kereskedelemügyi miniszterium, mérnöki kamara, mérnök- és építészegylet, a képzőművészeti tanács képviselőiből alakult meg.94 A bírálóbizottság 1931 márciusában végzett rostálás után, a versenyben résztvett 121 pályamű közül 15 ezer pengős I. díjjal Györgyi Dénes tanár, műépítész tervét jutalmazta. A 10 ezer pengős II. díjat dr. Barát, Novák, az 5 ezer pengős III. díjat Neuschloss, Gyenes fővárosi műépítészek nyerték. Négy pályaművet megdícsértek; kettőt 2500 pengőjével megvettek, t. i. a Rerich Béláét és a debreceni Csanak József-Rimanóczy Gyuláét. A törvényhatósági bizottság május 6-án tartott közgyűlésében kivitelre Györgyi Dénes első díjjal kitüntetett tervét fogadta el, amely úgy művészi szempontból, mint gazdaságosság tekintetében, monumentális külső kiképzésénél, és kitűnő térkihasználásánál fogva megfelel céljának és méltó Debrecen városához. A költségek fedezetéül az 1929. évi tanácsi előterjesztésben felsorolt tételek egyrészén kívül csak kisebb ingatlanok eladási árát, a vásárcsarnokra szánt egész öszszeget és a kövezetvám-alap tartozásából 300,000 pengőt, összesen három és félmillió pengőt jelöltek ki. Minthogy ezen összegeknek csak egyharmadrésze áll rendelkezésre, azért az új városházának Sas uccai szárnya épül fel először. A további építkezést, miként száz év előtt a mostani városházánál is történt, a szerint rendeli el majd a közgyűlés, amint a kijelölt összegek felhasználhatók. Egyúttal felhatalmazást kapott a polgármester, hogy a részletes tervek, költségszámítások, rajzok, kiírás elkészítésére nézve Györgyi Dénes tanárral a szerződést megkösse.95 * Az új városháza helye tágításához kiszemelt. szomszédtelkek multjáról is, a leírás symmetriája kedvéért, elmondok egyet-mást, amit régi leveleken följegyezve találtam. Ezek a civilis fundusok is egyszer-máskor híres, nevezetes családokat uraltak. Némelyiknek tulajdonosa szereplésével beírta nevét a város történetének lapjaira is. Először is megállapítom, hogy az a telektömb, amelyet Kossuth, Sas-, Városháza uccák és Degenfeld tér határolnak, régen öt-hat telekre oszlott. A rajtok épült házak XVII. századbeli tulajdonosai kö94 95

zül, már amennyire azokat felkutatnom sikerült, említésre méltók ezek: Szegedi Gáspár, aki 1644-ben, Gáspár György, aki meg 1645., 1649. és 1651. években főbíróságot viselt.96 Bonchiday János, a szekularizált váradi káptalan requisitora.97 Nevével többször találkozunk a korabeli káptalani kiadványokon, debreceni ügyeknél is. Így Debrecent 1639-ben ő iktatta be a Keczely-ház birtokába. E telkek valamelyikének tulajdonosa lehetett Kozma Ferenc szenátor is.98 Szintén a történelem színpadán szereplő polgár. Mert neki jutott az a szomorú feladat, hogy 1665 telén Debrecenből kirendelt hetiszeresekkel el kellett bontatnia Székelyhíd várát, amely pedig „Erdély felől a török kézbe esett Várad helyett szép és kiváltképpen való kulcsos erősség vala”. Ugyancsak Kozma Ferenc a tanács képében, 1662. Bécset is megjárta, hogy a császárnál a kereskedésben forgó rendek és míves emberék régi vám- és harmincad mentességének dolgát eligazítsa.99 A mostani adóhivatal (Kossuthuccai 4. sz.) udvara keleti részének tulajdonosaként említik a XVII. század közepe táján Bornemissza Istvánt.100 Nemes Bornemissza uram is, úgy ismerjük, vagyonos, előkelő polgár volt; foglalkozására nézve kalmárnak, vagy tőzsérnek sejtem. Talán fia, vagy öccse Bornemissza János főbírónak, akinek szépmívű, súlyos arany pecsétgyűrűjét a Dobozy-temető egyik jeltelen sírjában véletlenül találtam meg. A pecsétgyűrű a városi múzeumé. Megint Bornemissza Istvánhoz fordulván vissza, az ő várostörténeti szereplése abban áll, hogy a Kékedy és Fuló nemes családoktól általa 500 talléron és 100 drb aranyon zálogbavett Parlaghy-féle részjószágokat, Parlagh, Sámson, Nádudvar, Püspökladány, Acsád falvakban, Zelemér s néhány alsónyíri pusztában 600 tallérért 1666-ban átengedte az ő városának, Debrecennek.101 Még a XVII. .század végére esik Papp Miklós nevű kalmár szereplése is. Háza, melyet feleségével, Mező Judittal együtt vásárolt 1686-ban, Nagy Péter özvegyétől és gyermekeitől, a későbbi Meleczky-ház helyén feküdt, a városházának „Tolnai-palota” nevű része szomszédságában. Róla írta meg Révész Imre, hogy 1689-ben a török elől Debrecenbe menekült bihari és püspöki 96 97 98 99 100 101

magyarok eklésiájok becsesebb ingóságait, ú. m.: úrasztali készleteit, két harangját Papp Miklós hűségére bízták.102 A Kossuth u. 4. sz. a 580 -öl terjedelmű udvar eredetileg két külön telek volt. Sőt egy harmadiknak szétdarabolásával is bővült. A telkek egyesítését a XVIII. század végén nemes Kis-Orbán, másként Orbán-Kis István bőrkereskedő vagyonosodása segítette elő. Először Majcsy István és Egey Zsuzsánna házát vette meg 3600 forintért, 1787-ben; majd a városháza felől Szőke Ferencné Kulcsár Erzsébet udvarát is magáévá tette 2595 v. forintért 1800-ban. Ez utóbbi házastelek a XVIII. század közepetáján Szeremley József szenátoré, kinek özvegye, váradi Baranyi Sára, 1774-ben vejének Fráter Pálnak engedte át, aki később tribunus plebis, népszószóló lett. Fráterné Szeremley Krisztina pedig Adám és Klára gyermekeivel együtt 1790ben 2000 v. forintért eladta Majcsyéknak.103 Kis-Orbán István szenátor építette fel az egyesített telkek kossuthuccai oldalán a ma is meglevő emeletes házat 1820-30 közt. A városház felőli szárnyat pedig fia, János, bőrkereskedő építtette, a városházával egy időben, 1840ben, Rachbauer József által. Ugyanott a gubások részére 24 öl hosszú áruló színt csináltatott.104 A debreceni csata után, 1849. évben, Konstantin orosz nagyherceg e házban szállásolt néhány napig. Orbán János örökösei 1855-ben a császári-királyi kincstárnak adták el. A telekkönyvi hatóság csak 1892-ben írta át a „magyar királyi kincstár” nevére. Már előbb láttuk, hogy ez a ház 1911-ben a város birtokába ment át. A mellette fekvő Kossuth uccai 6. sz. házban nyitja meg Zeininger Antal 1772-ben az „Aranyegyszarvú”-hoz címzett patikát, a másodikat Debrecenben. Hogy akkor kié volt e ház, még nem tudom. De Zeininger vagy mindjárt a gyógyszertár megnyitásával egyidőben, vagy később a házat is megvette. Patikáját 1807-ben Kaffka Józsefnek, házát pedig 1812-ben, földjével együtt Gruden Vince nevű másik teutonnak adta el.105 Gruden fia, Imre a reparációra már nagyon rászorult házat, 1837-ben 6800 ezüst forintért tovább adta Kaffka Józsefnek, illetőleg Kaffka Károlynak, akik addig azt bérelték.106 A patikát

102 103 104 105 106

1846-ban Kaffka Károlytól Rotschneck Károly vásárolja meg, aki azt 1852-ben az ucca másik sarkára költözteti át. Most is ott van.107 Néhai dr. Rotschneck V. Emi1 az Aranyegyszarvú patikának 1772-ből való legelső berendezésének egy részét 1905-ben, az akkor keletkezett városi múzeumnak ajándékozta, címeres, évszámos két faragott kővel együtt. Ezek most a Déri-múzeumnak ecélra épült fülkéje falában vannak beépítve. Különösen érdekes, komoly figyelmet érdemel a nagyobbik szemöldökkő, amelyet Rotschneck úr, mint a régi patikaház tartozékát mentette meg az elkallódástól. E kőnek tagolása, a vele együtt kifaragott címerpajzs alakja majdnem olyan, amilyen rámát és címert az 1839-ben elbontott városháza homlokzatrajzán látunk. Sőt, ami legmeglepőbb, rokontartalmú a rajta olvasható felírás is: BENEDICAT DOMINVS INTRO ITVM ET EXITVM TVVM és ugyanazon évszámot viseli, t. i. 1582-őt. Csak a pajzs monogrammja nem T S, vagy S T, hanem a Z, vagy N, R, G és J, vagy I betűknek összefonódása. Különféle találgatásra ad alkalmat ez a szemöldökkő. Talán eredetileg is debreceni házhoz készült. De lehetséges az is, hogy Zeininger patikárius Pozsonyból, vagy Nikolsburgból szülővárosabeli ősi családi házáról hozta el Debrecenbe. (Lásd a IV. képet.) A Kaffka-ház is, 1856 után gazdát cserélt. A hentes céh, vagy sertésvágó társulat tulajdonába került. Kiegészítő része volt ennek a régi Cegléd ucca 5. sz., vagyis újabban Degenfeld tér 1. sz. saroktelek is, amelyen a hentesek még meglévő húsmérő szinjüket 1871-ben építhették.108 A húsvágó-székek, még inkább pedig a Degenfeldtér délkeleti sarka helyén a városháza felépítése előtt önálló civile fundus feküdt, amely hajdan – úgy sejtem – a Tar András-féle városháza kertje volt. Azonban Kerekes Mihály főbíróságában, 1648-ben a Tanács ezt a Barátok közéig lenyúló pusztaföldet, Bonczhiday János és Bornemissza István háza kertje szomszédságában 160 m. forintért eladta Kabai Szabó Istvánnak.109 E telek kisajátítását városrendezés céljaira Bek Pál királyi biztossága elhatározta s a kir. főkormányszék 1822-ben engedélyezte. Azonban tulajdonosa, özv. Csonka Sándorné Püspöki Susánna, makacsul ragaszkodott hozzá s nem lehetett kitudni belőle. De amikor 1843 107 108 109

elején fiának, Csonka Károly ügyvédnek, 8500 v. forintért eladta, úgy, hogy holtáig benne lakhatik és minden haszna az övé: a Tanács a kir. biztosi rendelkezésre hivatkozva, az átírásba nem egyezett bele és kimondta a térrendezés végrehajtását. A közgyűlés Csonkánénak a jóval értékesebb, 7991 v. forintra becsült Harmincados-házat kínálta fel (a mai Batthyány ucca 8. sz. alatt, Darvas Béla tulajdona) az 5604 v. forint értékű házáért, ha a különbözetet megfizeti. Miután így a cserét a Csonka-család elfogadta és az udvari kamara is hozzájárult, a szerződést megkötötték. A telek nagyobb részével az uccát, illetőleg a régi Répapiacot bővítették, amelyhez az új Bek-ház megett dísztelenkedő őrzőházat, tipografusi provisor-lakást és Szűcs György udvarát is hozzácsatolták. E kiszélesített térre tervezték akkor az új játékszint is. A Csonka-telek többi részéből 21 -ölet a Kaffka-házhoz, 51-et pedig Kiss Orbán János házához csatoltak, az érték megfizetése ellenében. A házutáni földet is megosztották a volt Meleczky-ház és a szomszédok telkei arányában.110 A sertésvágó céh 1869-ben a kaputól északfelé új emeletes szárnnyal bővítette cegléduccai házát. Városi közgyűlés engedelmével 1886-ban ezt a házastelket kétfelé osztotta. Kisebbik részét, ahol a húsmérő-székek állanak, magának tartotta meg; nagyobbik részét pedig, az emeletes házat 271 -öl telekkel 44,000 forintért eladta a Debreceni Első Takarékpénztárnak.111 Az anyaegyházzá szervezkedett debreceni ág. hitv. evangélikusok e ház emeletén rendezték he legelső imaházukat (1883–89-ben). A Takarékpénztár 1895-ben Kaszanyiczky Endre üveg- és porcellán nagykereskedőnek és nejének Szabó Teréziának adta el e házat 65,000 forintért. Kaszanyiczky illetőségét ajándékozás és osztálylevél alapján 1906-ban özvegye nevére telekkönyvezték. Egyúttal az elővásárlási jogot Tóth Aurélné Kaszanyiczky Irma javára feljegyezték.112 A város a városháza építésével kapcsolatban kisajátítási jogot kért és nyert a Kaszanyiczky-házra. Ez év nyarán kölcsönös megegyezés alapján 180 ezer pengőért a ház csakugyan a városé lett. *

110 111 112

Az emberi számítást, ha vis major romba nem dönti, a nyűtt, kopott városháza helyén néhány év múlva az építőművészet nagyszerű új alkotása fog felemelkedni. Mint ahogy az ember kinő gyermekruhájából, úgy nőtte túl Debrecen is a száz év előtti állapotjához szabott városháza méreteit. Még csak három emberöltő eseményeinek tanúja, részese a lebontásra ítélt városháza. Debrecen népének mennyi örömében, mennyi szomorúságában osztozott ez idő alatt is! Micsoda nagy és hasznos elhatározások születtek tanácskozó termében a város és haza javára, nemcsak törvényhatósági szerveknek, hanem társadalom különböző alakulatainak üléseiben is. Polgárainak példás áldozatkészsége közös akarattal hányszor művelt ott szépet, dicsőt, maradandót, örökemlékezetre méltót! A fényesnek, nagyméretűnek, a réginél sokkal különbnek ígérkező új városházát is, miként az elődjét, századokra szóló alkotásnak képzeli az emberi bizakodás. De egyszáz év múlva is már, legyen bár sorsa ugyanaz, ami éri a mostanit: az elmúlás, – nem baj. Csak e város polgárainak gazdasági, szociális élete virágozzék zavartalanul; népe legyen boldog, a magyar érzés; magyar gondolat és krisztusi erkölcs maradjon erős, uralkodó Debrecenben és a Duna–Tisza völgyében mind az idők végéig! Jegyzetek. Fass. Prot. = Fassionalis Protoculum. Háztelkek és kerti földek adás-vételének bevallását tartalmazó Jegyzőkönyv. Debrecen város történeti levéltárában. Irsz. = Irattári szám. Ugyanott. Jel. = Jelentések gyüjteménye. U. o. Kgy. Jkv. = Közgyűlési Jegyzőkönyv. U. o. Kirb. Jkv. = Királyi biztosság Jegyzőkönyve. U. o. Külb. = Különböző tartalmú iratok gyüjteménye. U. o. Okmgy. = Okmánygyüjtemény. U. o. Prot. Pol. = Protoculum Politico-oeconomicum. U. o. Rt. Jkv. = Rendtartási Jkv. U. o. Tan. hat. = Tanácsi határozat. U. o. és az Irattárban. Tkgy. = Térképgyüjtemény. A történelmi levéltárban. Vgr. = Végrendeletek gyüjteménye. U. o. l. és ll. = lap, lapok.

sz. = szám. V. ö. = vesd össze. 1. Tar nevű polgárok Debrecen történetében a XV. és XVI. században szerepelnek. Így: Tar Imre, Andrásnak talán apja, vagy nagyapja, bíróságot visel 1458. évben. (A debreceni gyapjúmíves céh levelén, a Déri-múzeumban.) Tar Andrásnak kétízbeli főbíróságáról tudunk. Egyszer Mátyás király idejében 1489, máskor 1509. (Szűcs: Debr. tört. I. 159.) Tar István a XVI. század 70-es, 80-as éveiben országos hírű kereskedő, akit tudós Takács Sándor a török korbeli magyar életet festő írásaiban gyakran említ. Ez a dolgozat is szólni fog róla. 2. Debrecen város tanácsa nevében Káposztás Mihály Ambrus nevű plébános amaz eljárása ellen, hogy debreceni plébánossá választásához Corvin János herceg földesúri megerősítését is kérte, 1502ben a váradi káptalan előtt tiltakozott. (Külb. 20. és Szűcs: Debr. tört. I. 142.) Talán eredményesen is. Mert már 1503-ban Péter nevű plébános veszi zálogba a debreceni plébánia számára Szepesi Mihály özvegyének, Katalin asszonynak szováti részjószágát. (Zoltai: Debrecen határának kialakulása. Debreceni·Képes Kalendáriom, 1917.) Bizonytalan tehát, hogy az 1502-ben és ismét 1527-ben említett Ambrus plébános egy ugyanazon személy-e? Bunyitay Vince azt sejti, hogy nem. Az 1502. évbeli Ambrus papot azzal a dévaványai Ambrus plébánossal véli egynek, aki az 1514. évi parasztlázadáskor Dózsa György tábori lelkésze és jegyzője lett. (Bunyitay: Váradi püspökség tört. III. 499.) 3. Az oltárigazgatók, vagy oltármesterek a középkori papirendhez tartoztak. A templomok, kápolnák oltárainak külön áldozópapjai, akiknek ellátásáról kegyes alapítóktól származott javadalmak gondoskodtak. A debreceni Szent András-templomban is a plébánoson kívül több oltármester végezte a szent szolgálatokat. (Ezekről bővebben Bunyitay id. m. III. 9-10. és Takáts S.: Szegény magyarok: Az oltármesterség és az ispotálymesterség. 326-347.) 4. Bíró Gáspár gazdag tőzsér, akinek Oláh Miklós érsek följegyzése szerint néha tízezer darab eladó szarvasmarhája is volt. (Oláh M.: Hungaria et Atila. Vindoboni MDCCLXIII. 72.)

5. Balázs apostoli nótárius kézjegyével ellátott hártyára írott végrendelet. (Vgr. 3. Azelőtt Külb. 22.) A középkori közjegyzőkről l. Érdújhelyi: A közjegyzőség története. Bpest 1899. 6. Külb. 24. V. ö. Dr. Herpay G.: A debreceni református ispotály története. 7 Külb. 23. Eredeti; viaszba nyomott pecséttel. 8 Ezen adásvételi esetet levéltárunknak több oklevele elmondja a váradi káptalan 1532. és a jászói konvent 1569. évi átirataiban is. (Külb. 25., 26., 27., 40.) 9. Külb. 29. 10. U. o. 42. 11. A beiktatásnál jelen voltak: Pérchy György, a király embere, zeleméri Dersy Ferenc, dobosi Keresztes Antal, gyerkényi Ártánházy Boldisár, Maysay Benedek deák, mint szomszédbirtokosok. Továbbá: Vajda Lukács, Szilágyszeghi Pál, Léthai Péter, Némethi Ferenc boldogfalvai jobbágyok. (Külb. 43.) 12 V. ö. Lukinich J.: Erdély és a magyar királyság jogviszonya. 167-169. 13 Külb. 66. 14 U. o. 86., 87. és Bunyitay id. m. II. 473-474. 15 Külb. 1197., 1198., 1212., 1215., 1219., 1221., 1246., 1248., 1249. 16 Zoltai: Vidékiek beköltözése Debrecenbe. 15. l. 17 Külb. 89. 18 Tan. Jkv. 1633: 767. és 1637: 1084. l. 19 Okm. gy. 510. (117.) és Külb. 218. 20 A Keczely-ház átadásánál jelen voltak: Gyöngyösi Miklós, Nagy Máté nyírlugosi, Szilvási Mihály, Kovács György halápi, Barát István, Kiss Gáspár sámsoni, Kádár Miklós és Ormós János parlaghi jobbágyok is. (Tan. Jkv. 1639: 283. és 374-376. ll.) A város a Keczeliház öt boltját már ennekelőtte is birta zálogjogon. (Tan. Jkv. 1633: 767. l.) 21 Tan. Jkv. 1639: 291. l. 22 Okmgy. 510. (117.) és Szűcs id. m. I. 302. l. 23. E beiktatásnál a városi tanács részéről megjelentek: Mike Pál, Juhos Ferenc, Nagy István, Tiszta János, Szűts István, Józsa Mihály, Nádudvari István, Szabó András, Szabó Miklós, Lakatos Mihály,

Póti Benedek, Eperjesi István és Szentpéteri Péter deák, mindnyájan nemesek. Tan. Jkv. 1640: 591. l. 24. Külb. 262. 25. Tan. Jkv. 1666: 421.l. 26. Külb. 263. 27. Tan. Jkv. 1625: 560. l. 28. Tan. Jkv. 1640-1642: 494., 512. és 1126. ll. 29. Tan. Jkv. 1646: 855. l. 30. Tan. Jkv. 1669: 508. l. 31. Tan. Jkv. 1696: 436. l. 32. V. ö. Szűcs id. m. II. 533. 33. Tkgy. 236. sz. Ezután közli Szűcs is a régi városháza alaprajzát. Id. m. II. 530. l. 34. V. ö. Szűcs id. m. II. 532. l. 35. Végr. 7. A végrendelet hiteles másolata helyett csak tartalmának kivonatát találtam meg a levéltárban. 36. Zoltai: Debrecen a török uralom végén. 178. l. 37. Szűcs id. m. III. 716. l. 38. Tan. Jkv. 1628: 159. l. 39. Jel. 1800: 224. 40. Prot. Pol. 1800: 371. és 1801: 39. sz. 41. Fog. 1803: 153. és 1804: 201. 42. Jel. 1823: 448. és Kirb. Jkv. 1823 május 14. és 23. 43. Kirb. Jkv. 1826: 179., 229., 240., 242. ll. és Jel. 1826: 357. Ismét Rt. Jkv. 1833: 8. sz. 44. Kirb. Jkv. 1826: 233-239. ll. 45. Jel. 1827:145. 46. Kirb. Jkv. 1829 aug. 29. 47. Rt. Jkv. 1835: 507. sz. 48. Jel. 1834: 624. 49. Jel. 1834: 395., 396. 50. Rt. Jkv. 1835: 394., 395. sz. 51. Jel. 1839: 341. Rt. Jkv. 1839: 557. és 847. sz. Az építkezésre engedélyezett 65,413 conv. for. 321/2 kr. költség munkanemenként így oszlott meg: Kőmüvesmunka 7,957 fr. 81/2 kr. Kőművesmunka szerek 22,282 fr. 13 kr.

Kőfaragómunka és szerek 2,033 fr. 40 kr. Ácsmunka és szerek 5,418 fr. 49 kr. Asztalosmunka 6,799 fr. 11 kr. Lakatosmunka 8,287 fr. 24 kr. Üvegesmunka 1,134 fr. 9 kr. Vaskemencék 993 fr. 12 kr. Béfestői munka 2,564 fr. 40 kr. Gipszöntőmunka 544 fr. 20 kr. 52. Rachbauer kőmívesmester megbízhatóságát illetőleg a felügyelő küldöttség arra hivatkozott, hogy kifogástalanul építette fel gyógyszerész Beőr László és polgár Kathi Márton emeletes házát. Rachbauer építette a városházával egyidőben Kis Orbán János szomszédos emeletes házának első szárnyát is, amelynek elhibázott boltozatáról igen éles bírálatot mondott Povolni Ferenc építőmester. (Rt. Jkv. 1839: 1171. sz. Jel. 1841: 422. és Jel. 1842: 93.) 53. Jel. 1840: 277., 1841: 417., 418. Rt. Jkv. 1841: 718. és 1380. sz. 54. Jel. 1840: 352. 55. Jel. 1841: 419. Rt. Jkv. 274. sz. 56. Jel. 1841: 420. Rt. Jkv. 1842: 845., 1843: 162. sz. 57. Jel. 1842: 430. 58. Jel. 1835: 396. 59. Tkgy. 262. sz. 60. Rt. Jkv. 1839: 546. és 1194. sz. 61. A régi városháza utolsó boltbérlői ezek voltak: Szőllősi János, Ritoók József, Kovács György, Antalffy János, Meggyesi Gáborné, eskütt Koncz Gergely, Némethy Sámuel, Balogh Károly, Béhm Dániel, Jenei Józsefné, Böszörményi Jánosné, Molnár Sámuel, Székely Istvánné, Kerek Sámuel, Kabai Lajos, Perecz József, özv. Jeney Istvánné és Jákób Weinstab. (Jel. 1839: 526. sz.) Feltűnő csak ez utóbbi név, azért, mert a külső vásártéren már régebben is több idegen zsidó kereskedőnek voltak kősátraik; de a város belső területén zsidó vallásúak csak 1840-től fogva telepedhettek le állandóan. (1840: XXIX. tc.) 62. Tkgy. 262. sz. 63. Jel. 1839: 526. 64. Rt. Jkv. 1841: 1865. sz.

65. A régi városháza falai bontásánál is találtak több aranyezüst hazai és külföldi pénzt. Többek közt I. Leopold 2 drb és Sixtus pápa 1 drb aranypénzét. A lelt érmek egyrésze a munkások kezén elveszett. Rt. Jkv. 1842: 1611. sz. és Jel. 1840: 309. 66. Rt. Jkv. 1844: 360-395. ll. 67. Szűcs id. m. III. 865. l. 68. Például 1891 elején városháza építésére egyszerre 42,904 frtot, 1893. évben városháza bútorzására 10,000 forintot tettek takarékpénztárba. 69. Tan. hat. 1360-1888. Irsz. 148-1888. 70. Akkor még nem adott a város lakpénzt tisztviselőinek. 71. Tan. hat. 11,582-1893. és 4249-1894. Irsz. 148-1888. 72. Tan. hat. 9268-1894. U. o. 73. Tan. hat. 55. és 9886-1895. U. o. 74. Tan. hat. 12,582-1895. 75. A nagy építtető-bizottság feladata volt az akkortájban beruházásokra felvett többmilliós kölcsönből végzett építkezéseket előkészíteni, azokra felügyelni. 76. Kgy. Jkv. 38-1895. 77. Tan. hat. 4927-1895. 78. Az építkezésre 316,250., tervezők, ellenőrzés tiszteletdíjára 13,500, hivatalok ideiglenes bérhelyiségére 15,000, bútorozásra 10,000 frtot számítottak. 79. Tan. hat. 10,886-1895. 80. Kgy. Jkv. 189-1895. 81. Gerster tervét Mirkovszky Géza vízfestménye ábrázolja; a műszaki ügyosztálynál. Havranek-Adrianyiék homlokzatrajzát közölte a Debreceni Ellenőr 1895 dec. 24-i száma. 82. Az indítványt a kormánypártiak közül aláírták: Koszorús Lajos, Jánosy József, Kardos László, Reichmann Ármin, Czégény Ferenc, Komlóssy Dezső, Paksy Imre, Kaszanyitzky Endre, Rickl Géza, Kövesdy János, Szentesy János, Jámbor Ferenc, Pásztor János, Liptay Miklós, Csanak József stb. A függetlenségi 48-as pártból: dr. Nagy Zsigmond, Márton Imre, Szikszai Szabó József és László, dr. Legányi Gyula, Kiss Albert, Somogyi Pál, Pongó Lajos, Hódy Béla, Kocsár Gábor, Dicsőfi József, dr. Bakonyi Samu, Juhász Ignác, Kertész János, Őry Mihály, Haranghy Sándor, Kovács József stb. (A megneve-

zettek közül ezidőszerint csak Komlóssy, Csanak és Hódy urak élnek még.) 83. Tan. hat. 4861-1896. 84. Kgy. Jkv. 89-1896. 85. Kgy. Jkv. 125-1896. 86. Tan. hat. 13,460-1897. 87. Tan. hat. 4195-1901. 88. Kgy. Jkv. 264-1908. és 16-1909. 89. Kgy. Jkv. 77-1911. és 269-1911. 90. Kgy Jkv. 284. és 369-1911. 91. Kgy. Jkv. 471-1911. A két telek értéke közti különbözet megtérítésénél is nézeteltérés sőt per támadt Debrecen és a Kincstár között amiatt, hogy a háborús zavarok következtében az adás-vételi szerződéseket Debrecen csak 1924-ben, a kincstár még később, 1930ban írta alá és az arany koronában követelt különbözetet a város 83,000 papír koronával akarta kiegyenlíteni. Mire a kincstár valorizációs pert indított, de a város felfogása szerint elkésve, az érdekes per folyik. 92. Zoltai: Debrecen és a szatmári béke. Kiadta a Csokonai-kör, 1903. 93. Kgy. Jkv. 377-1911., 120-1912., 150-1913. és 65-1915. 94. Kgy. Jkv. 212-1929. 95. Kgy. Jkv. 294-1930. 96. „Debrecen” c. lap 1931 május 7. száma. 97. Tan. Jkv. 1626: 705-1669: 484. és 1681: 154. ll. 98. Tan. Jkv. 1648: 288. 99. Tan. Jkv. 1681: 154. l. 100. Zoltai L.: Debrecen a török uralom végén 49. és 84. l. 101. Tan. Jkv. 1648: 188. és 1669: 484. ll. 102. Zoltai: Debrecen birtokainak megszerzése és határának kialakulása. Debreceni Képes Kalend. 1917. 103. Tan. Jkv. 1686: 197., 1696: 436. és Révész Figyelő. 1877. évf. 38. Zoltai: Debrecen a török uralom végén. 138. l. 104. Fass. Prot. 1787 aug. 9., 1774 dec. 9., 1790 júl. 16. és 1800 febr. 23. 105. Jel. 1842: 93. és 1843: 170. 106. Fass. Prot. 1812 máj. 12. 107. Fass. Prot. 1837 jan. 29.

108. Rotschnek V. E.: Debrecen biharmegyei gyógyszerészet tört. 109. Tan. hat. 5217. 7556-1871. 110. Tan. Jkv. 1648: 280. l. 111. Jel. 1843: 170. Tan. Jkv. 1844: 378., 2071. és 1846: 146. 1645. sz. 112. Tan. hat. 3117. 7970-1869. Közgy. Jkv. 75-1886. A. I. 3. hrsz. 113. Telekjkv. A. I. 4. hrsz.