A DEBRECENI KOLLÉGIUM PROFESSZORAI

A DEBRECENI KOLLÉGIUM PROFESSZORAI Rácz Istvá~a

Létszárn,a?akutás

A kollégiumban professzorok, préceptorok (latinosan praeceptor) és cná, segédtanítók oktattak . A professzoruk a főiskolásokat tanították és a munkájukat a XVIII. század végétől rendszeresen adjunktusnak is ne vezett két pr.aeses segítette . Az utóbbiakat a professzorok olyan tudományban jeleskedő 8-9 . éves tógátus deákok közül választották, akik a tanításban is járatosak voltak. Rajtuk kívül a főiskolai tagosat segédtanítói közé sorolták még a rajz, valamint a német és francia nyelvtanárokat is, de ezek már a végzett deákok közül kerültek ki. Az alsó- és középtagozatos tanulókat a préceptorok keze alá adták. őket is a professzorok állítoták, mindig egy esztendőre, szintén a nagyobb tógás deákok közül.'

Maga a professzor elnevezés latin eredetű. A szótáríró Pániz Pápai Ferenc szerint általánosságban olyan férfit jelölt, ~Zki magát vaiamely tudományban vagy művészetben jártasnak tartotta és vállalta a tanítását is. A magy ar iskolatörténetben a kollégiumi vagy - esetenként - a középiskolai tanárt hívták így. A letűnt századok famásaiban tehát a professzor elnevezéssel nemcsak a protestáns kollégiumokban találkazunk, hanem az azokhoz cwatlakozó jóhírű középszintű partikulákban is .2 A mai gondolkodás azonban a professzori címet és rangot múltbeli vonatkozásban eLsősorban a kollégiumi tanárokhoz kapcsolja. A professzor elnevezés 'a debreceni kollégiumban ugyanúgy megkésve tirnt fel, mint a kollégium elnevezés. Első írásos említéséről csak 1681-ből tudunl~, a Martonfalvi György halálával kapcsolatos debreceni városi vég zésben olvasható .3 Az iskolai törvények közül pedig először csak az 1792 . ~` Előtanulmány a szerző A Debreceni Református Kollégium gazdasági erőforrásai címfa kötetéhez . Ez irányú kutatásait az OTKA támogatja. Vizsgálódásai csak a kollégiumi iskolatípus időszakára terjednek ki, ezért záróidöhatárként 1848-at jelölte meg . Tematikailag azokról a kérdésekről szól, amelyek a készül ő monográfiájának a jobb megértését szolgálják, tehát nem foglalkozik részletesen a professzorok oktatási és tudományos munkásságával . Statistica. Debrecen, 1814. 185-18B . 1 ., Statistikai Esmértetések. TGy. 1817. 57-58. 1. 2 Szoboszló, Szikszó törekvése általánosabb érvényű. TtREL . I. 1. a. 8. k. P. 117. 3 Balogh Ferenc : A debreceni Református Kollégium történet e adattári rendszerben. Debreczen, 1904. 398 . 1 . 1 Ercsei Dániel :

23

évi nevezi a tanárokat professzoroknak .'' Korábban rektor, méginkább supremi docentes (fő tanító) elnevezéssel illették őket.5 Magyar megfelelőként gyakran találkozunk a mester kifejezéssel is.`' A kollégium ranggát és hírnevét a professzorok biztosították. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nevüket és a legfontosabb adataikat ismerjük, s így módunkban áll bizonyos statisztikai jellegű következ tetések levonása is.' A legfontosabb talán annak megállapítása, hogy a debreceni kollégiumban fennállásának az 1848-ig terjedő vizsgált közel három évszázadában 118 professzor tanított. Létszámukat alapvetően a tanszékek száma határozta meg. 1549-1846 között folyamatosan il tanszéket szerveztek,e s ezeket kellett betölteni, amikor újat alapítottak vagy megürültek. A tanszékek száma mellett jónéhány más - ha nem is hasonló nagyságrend ű - szabályozó tényeaő befolyásolta a professzorok számáriak alakulását. Általánosabb vetületű törvényszerűségként figyelhetjük meg, hogy a professzorok a XVIII . század közepéig nagyon rövid ideig viselték tisztségeiket és így gyorsan váltogatták egymást . Az 1660ban kinevezett Váradról idemenekült Martonfalvi György előtt nem fordult elő, hogy bármelyik professzor élete végéig ült volna a kollégium katedráján . Ezt követően viszont már eléggé általánossá vált. Korábban olykor csak néhány hónapig vagy egy-két évig tartott a megbízatás és aztán váltásra került sor. Az 1586. évben Félegyházi István és Gönci Fabricius György személyében ketten is osztoztak az akkor még egyetlen kollégiumi taraszéken. Gyulai János 1585-ben és Vörösmarti János 1595-ben csupán egy-egy esztendőt töltött a debreceni kollégiumban . A rövid ideig tartó tisztségviselésnek ekkortájt is többféle oka lehetett. Egyeseket a háborúk kényszerítenek futásra, így történt ez 1603-tara Alvinczi Péterrel. Mások egyéb tisztségekbe kerültek, mint ahogy Milotai Nyilas István i, a kállói parókiával cserélte fel 1604-ben a kollégiumi tanárságot. De bizonyára sokuknak maga a fenntartó egyház mondott fel, élve a meghívás és a marasztás jogának az alkalmazásával . A XVIII-XIX. századi viszonyokra már általában az volt a jellemző, hogy a professzorság hosszú időre szólt és életfogytiglanig is tarthatott. Ekkor is előfordult, hogy valakit idegennek vélt eszmeisége miatt menesz tett az egyház, mint ahogyan ezt tette 1803-tara Lengyel Józseffel . De feljebb is léphetett a ranglétrán, miként ,Budai hzsiással- történt, akit 1821ben püspöknek választottak. Még inkább azonban saját elhatározásból nyugdíjazással távoztak, ahogyan ezt - többek között - Magyar Mihályról, Zákány Józsefről és Sárvári Pálról tudjuk. Jónéhányan azonban a kollégiumból haltak ki. Csupán példatár jelleggel utalunk arra, hogy Martonfalvi György 21, Szilágyi Tönkő Márton 30, Szatmári Paksi István pedig 43 esztendeig viselte magas iskolai tisztségét . 4 A tanárokról ~De professoribus" címen szerkesztette , meg a törvénycikkeket. Közli Békefa Remig : A debreczeni ev ref. főiskola XVII. és XVIII. századi tárvényei . Bp. 1899 . 152-157 . 1. 5 Balogh Ferenc : i. m. {Adattár) 233. 1. 6 Barcsai Akos is 1666. október 26 :-ára a Schola Mester fizetésére" rendelt 200 forintot érő sót a dési aknából. TtREL. Z. 28. e. P. 576. 7 ® névsort közli Bakóczi János : A debreceni ev. ref. főiskola. tanárai . DPL. 1981. ~247, 250. 1. 8 Nayy Sándor : A debreceni Kollégium története. I. Debrecen, 1940 . 297-302 .

24

A debreceni református konzisztórium követendő elvként fogalmazta meg a professzori tisztség tartós viselését : A külső országok universitásaiban csak azok a jó tanítók - foglalt állást 1807-ben - akik régen tanítanak, azok tartják fel a tudományok betsit, akik a tanításban őszültek meg. Úgy ítél Consistoriumunk, hogy a Professzorba nem tsak azt kell nézni, hogy tanítson, hanem azt is, hogy maga tanult ember legyen, e pedig nem esik hamar, és tsak azoktól lehet várni, kik hívitalok szerint ifjúságoktól cogva, vénségekig szüntelen a tudományok körül forgolódnak és tanítanak."s A huzamos ideig tartó professzorkodás azért vált lehető vé, mert a tanárok a mai ember számára hihetetlenül fiatalon jutottak a tanszékhez. Ifjabb Piskárkosi Szilágyi Sámuel 1?42-ben mindössze 22 esztendős korában lett professzor. De 1VLaróthi György is 23, Budai 1;zsiás 26, Sárvári Pál pedig 27 évesen nyert kinevezést . Ezzel magyarázható, hogy a kezdő professzorok alig voltak idősebbek tanítványaiknál, de az is előfordult, hogy korosabb deák figyelte ~az ifjabb professzor tudós szavait. Ellenkező jellegű szélsőséges példára csak Kocsi Csergő Jánosnál hivatkozhatunk, aki amikor 1694-ben elnyerte a katedráját, már betöltötte a 46. életévét. Sok jel mutat arra, hogy a Tiszántúli Református Egyházkerület szorgalmazta a , fiatal korban való kinevezést, nem egyszer egyenesen azzal a céllal küldve ifjakat a külföldi peregrinációra, hogy visszatértükkor professzori székbe ültesse őket. A nagy kérdés persze az volt, hogy egészében véve a professzorok létszáma elegendő volt-e az akadémia szintű oktatási feladatok ellátásához. A válaszadást - most csupán a feltételeket nézve - két irányból közelíthetjük meg. Legfontosabb mutatónak azt tekintjük, hogy mennyi volt az egy főre es ő tanulói léíszám. Attól el kell tekintenünk, hogy folyamatában vegyük szemügyre a dolgokat, de %alán nem is szükséges. Ebben a vonatkozásban sokatmondó lehet egyetlen évnek az összehasonlító vizsgálata is, hiszen az oktató-és tanulólétszám hosszú időre azonos vagy megközelítőleg azonos szinten mozgott. Az 1809. évi adatokat véve alapul, azt mondhatjuk, hogy ekkorra debreceni kollégiumban 519 felsőtagozatos deákot tartottak nyilván s őket ekkor 6 professzor tanította.'° Egy-egy professzorra tehát - kerekítve - 87 deák jutott. Amennyiben a kollégiumi professzorok munkájának a feltételeit még más összefüggésben is akarjuk vizsgálni, sok tanulsággal szolgálhat a pesti egyetemmel való öszszevetés. Igaz, hogy az egy fokozattal mag:asa:bb szintű intézmény, hiszen univesitás rangú volt, s nem tartozott hozzá közép- és alsó szintű, tagozat . A pesti egyetemen 1809-ben négy kar működött és összesen 40 profeszszora volt. Ekkor 647 diákjukat tartottak nyilván, professzoronként tehát 16 jutott, vagyis ötször kevesebb, mint a debreceni kollégiumban .i' Elemkésünk nem tekinti feladatának a kollégiumi oktatás minőségének a beható vizsgálatát. Ennelc módszertani nehézségei is lennének, mert a kutatás ma még nem rendelkezik ehhez megfelelő tapasztalattal. Annyit azért - Nagy Sándorral egyetértve - a gondolatsor lezárásaként koc9 A debreceni református egyház konzisztóriumának levele 1807 . ~ augusztus 24 . TtAEL. I. 99 . e. 2.

10 Eresei Dániel : i . m. 180 . l . 11 Uo .

a főkurátorhoz

leázat nélkül érdemes megjegyezni, hogy a túlzsúfoltság az oktatás eredményének a rovására ment ."~2 Ennek ellenére, hazai mércével mérve és összevetve a többi kollégiummal, ellátta a feladatát . A tömegoktatás mellett a külföldi egyetemekre is megfelelően előkészítette a tanítványait, bár ezúttal is szóvá kell tenni, hogy a peregrinációban a tanulóknak csak elenyésző töredéke, mégpedig a színe-java vehetett részt, így nem reprezentálhatta általánosítható jeleggel a tanulmányi munka színvonalát. Még sincs okunk kétségbe vonni ebben a tekintetben a professzorok 1777. évi értékelését a kollégiumról, miszerint solidus (igazi) és valóságos tudományú ifjakat nevelt ez fel minden Disciplinákban. Megesmerik azt a Lutheranus Atyafiak ez Hazában. Oda ki pedig a Helvetiai és a Belgiumi Academ akban tanító Professzorok tudva tartyák, a kik előtt a Debreczeni Collegiumban tanult ifjak Minden Magyar Országból ki mentek között leg készültebbeknek tartettnak. Csak mostanság is jöttek erről hiteles attestatiok (bizonyítékok) hozzánk."~ A valóságtól viszont nagyon elrugaszkodott Rainer osztrák főherceg, aki 1810-ben fordult meg a városban és a kollégiumról úgy nyilatkozott, hogy a tanulók ott némi pedáns iskolai bölcsességen" kívül egyebet nem tanulnak.ly Azt ma már a szakirodalom sem vitatja, hogy ekkortájt a tanítás szemlélete a kollégiumban megkövült s komoly lépéshátrányba került az európai kultúra követésében, ismeretanyagot azonban bőven vihettek magukkal az onnan kikerülő diákok. Az egyházi és iskolai vezetés tisztában volt a zsúfoltságból következő nehézségekkel, az anyagi gondok azonban nem engedték meg az oktatók létszámának az emelését. Az ebből eredő megszorítások egyaránt vonatkoztak a professzorokra és a préceptorokra . Amikor 1801-ben a~z egyházkerületi főgondnok a szuperintendenciának azt a kérdést tette fel, hogy a kollégiumban a 2-300 fős középiskolás osztályokat nem volna-e jó kétfelé szakítani, az lett a válass, hogy Kétség kívül jobb volna ; de mivel ez által a Preceptorok számát is szaporítani kellene, azoknak fizetésére pedig a Collegiumnak fundusa nintsen. . ."'s A debreceni református egyház konzisztoriuma pedig 1807-ben - hasonló indokkal - a professzorok számának a növelése ellen tiltakozott:  Nem h~dja helybe Consístoriumunk azt is, hogy a Theologiai Professorok száma idő előtt és szükség nélkül szaporíttatik . Most sem tudjuk illendőképpen fizetni Tisateletes Professzorainkat, és a miá sok kedvetlenség van, a tudományok kárára. Attól lehet tartani, sőt talán már benne is vagyunk, hogy a szükség miatt a tudományokat öszvébb kell huznunk." is Arról pedig végképpen szó sem lehetett - ismét csak anyagi okok miatt -, hagy külföldi tudósokat is meghívjanak a kollégiumba, akárcsak esetenként is, ahogyan az Sárospatakon és Gyulafehérvárott előfordult. Igaz, hogy ez utóbbiakat is az erdélyi fejedelmek mecénaturája tette lehetővé. Alkalmazásuk sokszorosan költségesebb volt a hazaiakénál. Példaként elég arra utalni, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejede12 13 14 15 16

26

Nagy Sándor : i, m. 194. I. 1777, szeptember 20. TtREL. I. 1 . p. 4. VI. No. 2. Rainer osztrák főherceg utazása 1810-ben . BSz . 1894. I. 205-207 . i. 1801. augusztus 7-én kelt jkv. TtREL. II. 1. c. 2. No. 303. TtREL. I. 98. e. 2 .

em Basire Izsák számára évi 1000 imperiális ballért biztosított, ami magyar pénzre átszámítva 1500 forintnak felelt meg s tízszerese volt az itthoni professzorok fizetésének. A debreceni kollégium ilyen pénzügyi terheket nem tudott vállalni . A pénzügyi lehetőségek szűkössége választ ad arra a sokszor felvetett kérdésre is, hogy az egykoríuak a debreceni kollégiumot miért nem fejlesztették tovább protestáns egyetemmé. A professzor-választás szempontjai Az iskola egyházi és világi irányítói nagy gondot fordítottak a professzorok kiválasztására . Eleitől egyöntetűen vallották, hogy a professzorok választásánál főképpen a Tudományra, az Oskola hasznára és előme netelére" kell ügyelni, ,;tudván, hogy az Oskola és Tudományok betsülete egyedül a tanároktól függ", mert a professzor jó híréről-nevéről hárul tisztesség és becsület az általuk tanított tudományra is." A debreceni kollégium professzorait századokon át, egészen 1790-ig, Debrecen város és a debreceni egyházközség előljáró:~ága választotta.ls A kettő, miután Debrecen 1693-ig egyvallású, de később is csaknem az maradt, lényegében egybeesett. Az 1657. évi iskolai törvény szerint a professzorok a városi magisztrátusnak, a kegyuraknak, az egyházmegye esperesének, a debreceni egyházközség lelkészeinek tartoztak engedelmességgel . Valójában az 1704. évi törvény is ezt az elvárást fogalmazta meg, melyet a város főbírája, tisztikara, kommunitása adott ki és erősített meg, az iskola tanárainak a m?ghallgatás~a után .l9 finnek az eljárásnak kettős magyarázw~tát adhatjuk . Egyik oka mindenképpen az volt, hogy a professzorok a XVIII. század végéig valamennyien felavatott lelkészek, s tagjai lettek a debreceni egyházmegyei gyülekezet karának. Gyakran teljesítettek egyházi szolgálatokat is. Az 1796 . évi iskolai törvény külön cikkelyben kötelezte erre őket : Azok a professzorok, akik a szent szolgálatra fel vannak avatva, kötelesek a debreceni gyülekezetnek a szentségek kiszolgáltatásában igazoltan akadályozott szolgáit régi szokás szerint helyettesíteni, vagy kisegíteni." 2° Másik indokként arra utalhatunk, hogy a kollégium fenntartásában Debrecen város és a Debreceni Egyházközség oroszlánrészt vállalt . A patrónusok tehát természetesnek vették, hogy a tisztségvisel ők kiválasztásának a jogát is gyakorolhatják. A professzorok választásában jelentős fcrdulat 1790-tő l következett be. Ettől fogva ez a jog az egyházkerület kezébe került . Az 1792. évi iskolai törvény szerint - amit az 1796. évi szószerint átvett~i - az eljá rás úgy változott, hogy a professzorok üresedésben lévő állásaira, a teológia élére a négy püspökség mindegyike jelöl, a többi professzori állásra pedig a Tiszántúli püspökség jelöl négy alkalmas férfit, akik kö17 Uo. 18 A professzorválasztások rendjéről jó összefoglalást nyújt Tóth Sá~riuel : Tanárváiasztások 1790-1895 . Kézirat. TtREL. I . 1. p. 3. 19 Balogh Ferenc : i. m. (Adattár) 233-234. 1. 20 A törvény szövegét latinul és magyar fordításban közli Nagy Sándor : A Debreceni Református Kollégium története. Hajdúhadház, 1933 . 21 Napy Sándor : i. m. (1933) 340. 1. 27

zül mindig a debreceni egyház választ ki egyet bármely üresedésre, kinevezi és bevezeti, ezen egyház szolgáinak és professzorainak a meghallgatásával ."22 Az e~=a-házkerület - elsősorban Péchy Imre főgondnok - azzal indokolta a szokásrend megváltoztatását, hogy a kollégium valójában akkorra már az egész magyar egyház közös veteményes kertjévé lett." Erősen vitatta az egyházközség kegyuraságának a kizárólagosságát." A debreceni eklésia nem fundálta mind a professori kathedra~kat, mert azok Váradról jöttek, és az erdélyi fejedelmek fundálták - hangoztatta a főkurátor . Nem mind az ekklésia jótéteménye az mit veszen a várostól : obligatio az, mert a város kezében van a fundatio ." Következtetése az volt, hogy a professzorok választása tehát korábban csak szokás szerint és nem jogszer űen alakult úgy, hogy a debreceni egyházközöség végezte. 23 A debreceni eklézsia tagjai nagyon sérelmezték, hogy a hatáskörükből kivették a professzorok választásának a lehetőségét. Természetesen ők is az érvek solaaságával próbálták bizonyítani jogaik csorbítását. Azt hangsúlyozták, hogy nekik a tanítók választásához, hívásához és beállításához a recorrnáciával egyidős jussuk és usus"-ok volt és abban az erdélyi fejedelmek soha nem háborgatták. A nagyobb nyomaték kedvéért a _város népének a kollégium támogatására nyújtott anyagi áldozatának a sokaságára hivatkoztak, s úgy ítélték meg, hogy a kollégium fer_ntartásának súlyos terhét a debreceni polgárok vállalják magukra . Ha azért a Collegium fenntartására szolgáló mindenféle Beneficiumoknak legalább fele részét adjuk- írták a debreceni egyház vezetői -, ha annak gondját rni viseljük, terhét hordozzuk, alkalmatlanságát szenvedgyük, ha mi oltalmaztuk, védelmeztük ezt az Oskolát, nem tsak akkor. . ., amikor a Superir_tendent ának nem vólt ereje a Directiora, hanem a Török és Tatár p~asztítása~ l~özött is, ítélje meg akárki, mitsoda dolog kérdésbe hozni, van é nekünk a Processor Niváshoz szóllánk. . ."~' A professzorválasztás miatt az egyházkerület és a debreceni egyház között kerekedett vita nemcsak elhúzódott, hanem élesedett is. A szembenálló felek 1820 táján már egyenesen a királynál keresték a maguk igazát. Az uralkodó azonban visszautalta az ügyet a magyarországi református zsinathoz. Azt 1821--~22-ben három alkalommal össze is hívták, míg végül i.s az 1822. évi február hónapban tartott ülésen a Pesti Konvent a tanárválasztás szabályának a megalkotásával pontot tett a vita végére. Olyan határozatot hozatott ebben az ügyben, amely véglegesen kialakította a tanárválasztás törvényes kereteit. Az 1822 . évi konventi szabályzatnak három sarkalatos pontja volt. Az első előíria a tanárválasztás rendjét . Kimondotta, hogy a jelölés az egyházkerületet illeti. Az eljárás pedig az lett, hogy a teológia katedrá ra a négy szuperintendencia javasol egy-egy személyt, a többi tanszék22 Közli Békeji Remip: i. m. 233-234. 1.

23 A szerzők általában a seminarium szót szokták veteményes kert jelentésben fordítani. Az 1792 . évi iskolai törvényben így szerepel : ~licet iam pridem totius ecclesiae Hungariae commune seminarium factum sit" Békefi Remig: i. m. 154. 1 . Péchy indoklása 1807 . szept. 20 . kelt levele . TtREL. I. 99 . 99 . e. 2. 24 A debreceni egyház levele a szuperintendenciához . 1818 . július 19 . TtREL. I . 99 . e. 2. 2S

re egyedűi az egyházkerület állíthat jelölteket. Ezt követően az elbíráláshoz az egyházkerület konzisztóriuma. összeül, ahová a debreceni egyház követeit is meghívják, ez kiküld egy deputációt, amely a tanácskozási joggal meghívott professzorokkal kiegészülve, elbírálja a pályázatokat. A végleges meghívás és beiktatás feladata aztán a debreceni egyházközösségnek jut. Ez a konvent feleslegesnek minősítette és megszüntette a város re formátus egyháza által korábban gyakorolt professzorok esztendei ma rasztásának a szokását, s ugyanakkor a professzorok eleresztésének a mód járól is döntött, mégpedig olyan formában, hogy az a meghíváshoz hasonló formában történjen. A vitatkozó felek között abban a választás szokásrendjétől független egyetértés volt, hogy professzorságra - ahogyan ezt legtömörebben az 1796. évi iskolai törvény megfogalmazta - derék, vallásos és művelt férfiakat kell jelölni és megválasztani .25 Az erkölcsi feddhetetlenségnek és a nemes emberi tulajdonságoknak tehát párosulniuk kellett a helvét hitvallásban lefektetett elvekkel és meghatározott tudományos felkészültséggel. Sokat adtak arra, hogy a viszálykodó, makacs és }~evélykedő természetű jelölt szóba se kerülhessen. Az egyház tanításához való alkalmazkodás pedig talán még ennél is fontosabb szempont volt. Hogy ezt mennyire szigorú alapelvnek tekintették, mutatja a Debrecen város magisztrátusa, a református városi lelkészek és a kollégium széniora által közösen hozott 1657 . évi határozata is, amelyben a peregrinusok ügyét szabályozták . Eszerint csak az a deák kapott engedélyt és támogatást a külföldjárásra, aki - többek között - olyan kötelezettséget vállal, hogy zenebonát támasztókkal meg nem egyezek."2g Ezt az elvet még inkább alkalmazták a professzorokkal szemben . 2' Ezúttal nem térünk ki ennek a felfogásnak az értékelésére : mennyire vitte előre az egyház ügyét és mennyiben táplálta a konzervatizmust, csupán a saemlélet irányvonalát kívántuk jelezni . Miután a professzori cím összeforrott a tudós jelzővel, a jelölésnél külön hangsúlyt kapott a tudományban való jártasság megítélése . Nyilvánvalóan a pályázatokat elbíráló személyiségek között kevesen voltak olyanok, akik ténylegesen tudták volna mérlegelni a tudományos felkészültséget, ezért általánosabb ismérveket vizsgáltak. Legfontosabb kritériumnak a külföldi egyetemlátogatást tekintették. Azt nem írták elő, hogy ott feltétlenül tudományos fokozatot kell szerezni, de az universitások látogatását megkövetelték . Ebben annyira következesek voltak, hogy a debreceni kollégiumban 1848-ig egyetlen olyan professzort sem alkalmaztak, aki külföldön ne tanult volna. A külföldi egyetemeket még deák korban, annak legvégén keresték fel. Tanulási lehetőségeiket az európai protestáns egyetemek biztosftották, Hollandia, Németország, Svájc és Anglia. A külföldjárást a debreceniek - város és egyház - ősidők óta támogatták. De ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük : a tehetősek közül országszerte és vallásra való 25 26 27 28

A törvény szövegét kázli Nagy Sándor : i., m. (1933) 340 . 1. Az 1657. április 18-án kelt határozat szövege TtREL. II. ~ 28. c. 1. P. 525-526. Lengyel József professzort emiatt 1803-ban el is üldözték a tanszékről. A professzorok külföldi útjáról is j6 tájékoztatást nyújt. TtREL. II. 28. c. 1.

29

tekintet nélkül sokan patronálták a magyar diákok peregrinációját . A debreceniek attól függetlenül segélyezték a peregrinusokat, hogy utóbb visszatérnek-e a városba vagy sem. Az inkább csak véletlennek tulajdonítható, hogy a későbbi kollégiumi professzorok közül soknak nyújtottak tetemes anyagi segítséget . A sort mai tudásunk szerint Csorba István nyitotta meg, aki 1584-ben írta alá a külföldi akadémiákra menők feltételeit és nyerte el Debrecen város támogatását . Később - többek között - Medgyesi Pált (1624), Tornai Pastoris Jánost (1829), Szoboszlai Miklóst (1643), Komáromi Csipkés Györgyöt (1653), Debreceni Jánost (1658), Diószegi Kiss Istvánt (1683), Szilágyi Tönkő Mártont (1860), Debreceni Király Zoltánt (1692), Hatvani Istvánt (1738) részesítette hathatós segélyben.° A XVIII . század végétől változott a város és a debreceni egyház peregrinációs segélyezésnek a célkitűzése. ~s ez a változás összefüggött a professzorválasztás rendjében bekövetkezett módosulással . Korábban az volt a gyakorlat, hogy rendszerint már lelkészi pályán működő személyiségeket hívtak meg az egyes katedrákra. Ettől fogva viszont eléggé általánossá vált az a szokás, hogy deák korukban, legkésőbb széniori tisztségviselésük időszakában kiszemelték a~z arra alkalmas fiatalokat és kimondottan azért küldték őket az egyházkerület és a debreceni egyház támogatásával külföldi egyetemekre, hogy felkészítsék magukat a debreceni professzorságra. A Tiszántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve szerint 1792 . október 9-én Domokos Lajos főkurátor előterjesztése alapján Budai Ézsiás és Sárvári Pál Debreczenbe volt Collégiumbeli seniorok oly céllal küldettek és mentek sijjetve Académiákra, hogy. . . készülvén, annak idejében az itt lévő Collégiumban Professorok lehessenek:hogy ezen Tzél, a költségre nézve történhető meg szüküléselc és fogyatkozások miatt meg ne akadályoztassék, szükségesnek ítéltetett, hogy az emlftett ifjak ezen Superintendentiában lév ő Tractusokban a következő Esztendőben vagy Husvétkor vagy Áldozó Csütörtökön kihirdettessenek, és számokra Alamisna gyűjtessék." s° Utánuk hamarosan Eresei Dánielt nézte ki a konzisztórium a filozófia tanszékre, ezért 1802-ben, abból kiindulva, hogy ez ifjú mind ártatlan erkölcsére, mind tanulására nézve magát másoktól megkülönböztette", maga elé idézte, és számára is felajánlotta az előkészületet szolgáló külföldi tanulás lehetőségét, azzal biztatva az ifjút, hogy reménysége lehet a professzorság elnyerésére.'1 De ebben a sorban utalhatunk Kerekes Ferenc esetére ís, akinek 1818-ban úgy ajánlották fel az egyik katedrát, hogy még azt is megkérdezték tőle : hál kívánja magát erre a feladatra felkészíteni. A válasza igenliS volt és külföldi tanulmányútjaként Béset és Berlint jelölte meg, ahol megítélése szerint a botanikát (növénytan) és a mineralogiát (ásványtan) magas szinten művelik. A bizonyságlevelet is megkapta az egyházkerülettől, amely szerint professorságra készíttetik, útjában mindenütt hitelt nyervén, az szükséges dolgok megnézésében könnyebb dolga lehessen." 29 30 31 32

30

Uo. TtREL. I. 1. a. 7. k. P. 38-40, 4&-49. TtREL. I. 1. a .9. k. P. 192, 205. TtREL. I. 1. 11 . k. P. 223, 243~ 251, 307, 529, valamint 12, k. 62, 101.

Az egyház vezetői - karöltve a város világi elöljáróival - a peregrinusok támogatásában esetenként odáig is elmentek, hogy külföldi útjuknak az időtartalmát sem határozták meg, hanem rájuk bízták és asze rint pénzelték. Még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy megrövidítsék őket a professzorságban való felkészülésben . (gy történt ez 1804 nyarán Varga István és Ercsei Dániel esetében is, akik akkor éppen Göttingenben tanultak. Az itthoniak afel ől érdeklődtek tőlük, hogy határoznák meg, mennyi id ő kívántatnék még. . . azokban a Tudományokban való magok gyakorlására, melyeket haza érkezvén", itthon a kollégiumban tanítani fognak, hogy így a jövőben étéggé nem lett magok elkészítésének id ő nap előtt történt visszahivattatásokat ne adnák okául." 1ús ők meg is adták rá tisztességgel a választ : az egyik az év végéig, a másik pedig tavaszig kívánt még a göttingeni universitasban maradnia Ezzel az eljárással is lehet magyarázni, hogy a professzorok rendkfvül fiatalon kezdték pályafutásukat. A professzorok felkészültségénél a természetes dolgok közé sorolták a nyelvtudást. Ez az iskolai törvényben először néven nevezve ~a dolgot csak 1796-bon nyert megfogalmazást . Elvkor az élő nyelvek közül a né rn.et és a francia nyelvtudást tették kötelezővé, természetesen a latinon kívül, amelyik a kollégium belső hivatalos nyelve volt. Nem véletlenül nevezték a latint a debreceni kollégiumban is deák nyelvnek . A szórványadatokból az derül ki, hogy a professzorok a kívánalmaknak megfelelő nyelvtudással rendelkeztek . Ebben a vonatkozásban legfeljebb arról beszélhetünk, hogy voltak egészen kimagasló nyelvtudású profeszrok is. Közölök talán Maróthi Györgyöt állíthatjuk az első helyre, aki a teológusok számára kötelező görög, latin és héber nyelven kívül tudott németül, hollandul, angolul, franciául és olaszul. Ifjabb Piskárkosi Sámuelről is azt jegyezték fel, hogy a római és a görög klasszikusokat eredetiből szabadon magyarázta, a zsidó bibliát lefordította magyarra, II. József császárral pedig - amikor Debrecenben megfordult - németül és franciául társalgott. A szakmai rátermettség megítélésénél külön nyomatékot adhatott a külföldön szerzett tudományos fokozat . Ilyen bizony nem volt sok a debreceni professzorok között, 1588-1850 között mindössze 12 akadt. Teoló gia, bölcseleti, filozófia doktor fokozattal Komáromi Csipkés György (1653), Martonfalvi György (1659), Diószegi Kiss István (1664), Karmaczi Vári Mihály (1680 körül), Vidi Varga István (1804), Ercsei Dániel (1805) rendelkezett. Orvostudori ranghoz pedig Debreceni Király István (1697), Huszti István (1695), Debreceni Herceg István (1703), Hatvani István (1748), Milesz József (1775) és Csécsi Nagy Imre (1831) jutotta A jelöltek publikált tudományos termését még kevésbé vizsgálhatták, hiszen legtöbbször pályakezd őkrő l volt szó. Akik külföldön tudományos fokozatot szereztek, azoknak maga a doktori cím volt a minősítés, 33 TtBEL. I. 1, a. 9. k. P. 383. 34 Jausz Béta : Maróthy György, a magyar nevelésügy egyik jelentós úttörője a XVIII. században. Acta Universitatis Debreceniensis . . . Tom. III/1. Bp. 1958.; S3. 1. 35 Idősb Szilágyi Sámuel és fia. . . életrajza (1820 körül) . TtREK. R. 607/3Ta 52/a, 5e/d . 36 TtREL. II . 28. c. 1.

31

ami mindig értekezés benyújtásával járt együtt. Jónéhányan ezért első műveiket - minthogy ilyenek frására külföldi universitásokon került sor - a befogadó országban adták ki. Hatvani István a teológiai és az orvosdoktori értekezését egyaránt Báselben nyomtatta ki.3' Többször előfordult azonban, hogy a később professzorságra jutó peregrinusaink közül olyanok is adtak ki már itthon és külföldön tudományos munkálat, akik nem folyamodtak tudományos címért. Közülük a legjelentősebb Maróthi György volt. ~ De hasonlóképpen nemzetközi szintű tanulmányt publikált a katedrára való lépése előtt Kerekes Ferenc is.39 Bizonyítható. hogy a professzori megméretésüknél nyomatékosan esett latba . Joggal vetődik fel a kérdés : ha valóban ilyen szépen helytálltak külföldön a professzor-várományos peregrinusaink, nem kisér~lték-e meg ottmarasztani őket. Két ilyen próbálkozásról van tudomásunk. Hatvani Istvánért három egyetem is versengett : Németországban a heidelbergi és a marburgi, Hollandiában pedig a leideni.4° A Berlinben tanuló Kerekes Ferenc iránt pedig - kiváló értekezése nyomán - Oroszországban a szentpétervári egyetem érdeklődött komolyan, olyannyira, hogy meghívást is nyert oda.yi Közismert, hogy a megtisztel ő figyelmet mindketten elhárították és a debreceni kollégiumban találták meg élethívatásukat . Különben is el kell mondani, hogy a magyarországi peregrinusok közül egészében is rendkívül kevesen maradtak külföldön. Legutóbb a Hollandiában élő Forró Imre a magyarországi peregrinusok között a XVIII. század végéig mindössze négy olyat talált, aki külföldön maradva tudományos pályát futott be. Jászberényi Pál Londonban (1659), Körösi Uri János Oxfordban (1770), Csornák László Deventerben (1775) és Balogh János Leidenben (1778) kereste a boldogulását yz

A tanszékek betöltését mindig élénk érdeklődés kísérte. A leggondosabban azonban - abból az alapelvből kiindulva, hogy az iskola munkáját kezdett ől fogva valláserkölcsi alapon szervezték - a teológia tan szék professzorának a kiválasztását végezték. Ahogy többször hangoztatták, a Theológiának virágzásban való tartása nagyon szívünkön fekszik ." Ez volt a kollégium első katedrája kétszeresen is. Ezt létesítették először, s ennek tulajdonítottak legnagyobb jelent őséget. Oda nem helyezhettek olyan férfiút, akinek a bizalmát meg kellett illőlegezni, hanem aki már korábban érdemet és hírt szerzett a tanításban." Tudták hát azt a mi Eleink, hogy a Theologica Katedra els ő Katedra - állapította meg a debreceni eklézsia konzisztóriuma 1807-bon -, ahova olyan embert kell tenni, a ki ne ott kezdje szerezgetni az érdemet, jó hírt nevet, mert az sok esztendők múlva adódik, hanem akkor meg legyen : ne ott próbálja fel tanításbeli tehetségét, hanem készen vigye oda. Tudták azok ezt is, hogy a Theologia Professornak meglett ifjakkal van dolga, kiket nem 37 Lósy-Schmidt Ede: Hatvani István élete és művei 1718-1786. Debrecen, 1931 . 88, 73 . 1. 38 Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp . 1977. 391-392. 1. 39 TtREL. II. 28. c. 1 . P. 845. 40 Lósy-Schmidt Ede: i. m. 78-80. 1. 41 TtREL. II . 28 . c. 1. P. 845. 42 Forró Imre : Magyar diákok Hollandiában a 17 . cts 18 . században. Adatok a Franekeri Egyetemen tanult magyar diákokról, 1623-1794. ThSz . 1989 . 94 . 1 .

32

könnyű munkában és fenyítékben tartani, azonban a Tanító gyengeségét is hamar átal látják, a mely osztón mind a Vallás és Isten Dicsősége etánt való buzgóság : mert ink$bb akarták, hogy más tudomány szenvedjen, mint sem abban essék fogyatkozás és hiba, a melly a Vallásnak és ennél fogva az egész társasági életnek fundamentuma."`~ A professzorságra való jelölést mindenki a megbecsülés jelének tekintette. Ez azonban nem azt jelentette, hogy valamennyien vállalták is a tisztséget. Többen voltak olyanok - vidékiek is -, akik a felkészültségükber. nem bíztak vagy egyszerűen a nyugodt prédikátori állást nem cserélték fel a professzorsággal . A debreceni egyház konzisztóriuuma 1786-ban Eresei Dániel mezőturf prédikátort szemelte ki ilyen tisztségre, de ő azzal hárította eI, hogy a terhes hivatalra nem tekinti magát capax subjectumnak" (rátermett egyéniségnek), mert - írta levelében - ha mit tudtam is a Tudományokból, mellyeket N. Tiszteletes Ipam Uram a N. Collégiumban nagy haszonnal tanított : böltsen meg ítélhetik a tekéntetes Urak, hogy kilenez esztendőknek el forgása alatt, a miólta a Prédikátori Hivatalt viselem, már igen e1 felejtettem."~ A Debrecenbe való Földvári József tiszteletes is 1807-ben hasonló indokkal mondott nemet a felkérésére : ha ez előtt néhány esztend ővel esett vólna, örömest vállalt volna mindent, valamiben Publicum kívánta volna szolgálaiját : de már most, mineku:tánna ~a Prédikátorságban 12 esztendőt el töltött, és ebben tsendességet talált : a Professzorságot fel nem vállalhatja."4~ De feleslegesen keresték meg az egyházkerülett ől 1807-ben a helybéli nagynevű botanikust, Diószegi Sárnuel uramat4~ és 1,822-ben Gyárfás Pál dömsödi (Pest m.) prédikátort is.4' A többség azonban vállalta a feladatot, az már más kérdés, hogy annak - az egyéni tehetségből adódóan - különböző színvonalon tudtak elehet tenni. Vagyonszemlélet - társadalmi jogállás - életmód

A szakirodalom korábban - ha nem is a teljesség igényével - a professzorok tanári és tudományos munkásságát behatóan vizsgálta, s ez az eljárás helyénvalónak is látszik. A probléma abból származik, hogy ezt nem követte a vagyonszemlélet, a társadalmi jogállás és az életmád feltárása, ami teljessé tette volna a professzorok portréit és elősegíthetné a hitelesebb társadalomtörténeti megítélést. A hiányosság abból az általánosabb vetület ű szemléleti alapelvből következett, hogy az egyház- és iskolatörténet ezeket a szempontokat egészében véve a sokadrangú kérdések közé utalta vagy egyszer. űen nem vett tudomást róluk. Szabályt erősítő kivételként talán csak Révész Imre munkásságára utalhatunk . Pedig az egyháziak, beleértve a református papokat és professzorokat is, 43 1807. augusztus 24-én kelt levél. TtREL. I. 99. e. 2. 44 Eresei Dániel levele ,a főbíróhoz, 1786. augusztus 9. TtREL . I. 99. e. 2. 45 A debreceni eklézsia levele a szuperintedenciához, 1807. november 3. TtREL . I. 1. p. I. No . 14. 46 Uo. 47 Gyárfás Pál levele a Tiszántúli Egyházkerület kurátorátusához~ 1822. szeptember 3. TtREL. I. 99. e. 2. 48 Révész Imre: Sinai Miklós és kora. Adalékok a XVIII. századvég magyar társadalomtárténetéhez . Bp. 1959., Uő.: Bécs Debrecen ellen. Vázlatok Domokos Lajos (1728-1803) életéből és működéséb ől. Bp. 1966.

33

nemcsak az egyházi hierarchiáknak, hanem a mindenkori társadalmi szerkezetnek és gazdasági rendszernek is szerves részei. 1Jletüknek egy részét a világi környezethez szabták. Vagyonszemléletük, társadalmi jogállásuk és életmódjuk a kétirányú hatás ötvözete, összetartozó jelenségek, különösen a rendi világban. A kölcsönhatás általános törvényszerűségeinek megfelelően, egyik a másikra látható hatást gyakorolt. A vagyon fogalma nem idegen a keresztény egyháztól. A Biblia is - Ő- és Újszövetség - a társadalmat két részre, szegényekre és gazdagokra osztja, hangsúlyozva azonban, hogy Isten a gazdagot a szegény fölé nem helyezteti (Jób 34 :19). Ebből következően maga az egyházszervezet és tisztségviselői is rendelkeznek vagyonnal. A reformáció időszakában, amikor a korábbi hitelvek újragondolására került sor, hitújítók is szembekerültek ezzel a kérdéssel. A protestáns egyház vagyoni és gazdálkodási elveit - teljesen igazodva a Biblia szellemiségéhez - Mélius Juhász Péter már az 1562. évi debreceni hitvallásban megfogalmazta : Minden embernek, bármiféle rendű s rangúak legyenek, szabadon hagyja az írás és megengedi a természet törvénye, hogy tulajdon vagyonnal bírjanak. . ." - hirdeti a nagy reformátor. Sőt még ehhez a megfogalmazáshoz hozzáteszi : A papoknak, az egyházak lelkészeinek is lehet feleségök, gyermekök, saját vagyonok, örökségök annak rendi tagjai egyaránt élhetnek a vagyonszerzés lehetőségével . "Mélius felfogásából is kiemelést érdemel az a gondolat, hogy a vagyon fogalmán nemcsak a szántóföldet (3 Mózes 19 :19, 25 :3, 24) és a jósaágállományt (Ap. Csel. 10 :12) értette, hanem a pénzüzletb ől származó hasznot is (2 Mózes 22:25-27, 3 Mózes 25 :25-27). Csak ~a méltánytalan uzsorát ítélte el, ugyancsak a Bibliához hasonlóan (2 Mózes 22 :25-27), egyébként megengedi a társadalmi életben az olyan szerződéseket, mid őn bizonyos időre pénzt adnak, hogy nyereség végett jövedelmeztessék" (2 Mózes 22 :25). Mélius vagyonról szóló tanítását az utódok az egyház erkölcsi normái közé iktatták és szemléleti alapelveitől utóbb sem tértek el. A későbbi századokban annyira természetesnek tartották, hogy már nem is igen hívtitkoztak az eredetére . Erre azért sem volt szükség, mert senki nem is vitatta . A kollégiumi professzorok az egyház alkalmazottai voltak - s mint erről már szó volt -, a XVIII . század végéig valamennyien felszentelt papok, akik időnként lelkészi szolgálatot is teljesítettek . Nagyon is természetes, hogy ezek a jogok őket is megillették. A vagyonépítést és - kezelést alapvetően meghatározta a társadalmi jogállás. Fontos dolog volt tehát az egyháziak számára, hogy a társadalmi rend egészében milyen státust tudnak a maguk számára kivív ni. A debreceni kollégium professzorainak a társadalmi jogállása két szálból szövődött, ezért sajátosnak tekinthető. Magyarországon a keresztény egyház megszervezésével a katolikus papok eleve kiemelkedtek a szolgai és paraszti sorból és a nemesi rendbe emelkedtek. Az egyháziakat is minden bizonnyal a királyi donáció, nemesítette meg. Az 1298. évi törvények már egy sorba helyezték őket a nemesekkeh° és a XVI. szá49 Kdss Áron : A XVI . 280-283. 1. 50 1298 : 3,5. tc.

S4

században tartott református zsinatok végzései . Bp. 1881.

zad elején Werbőczy is így foglalt állást.sl A reformáció után a protestánsoknál különös helyzet állt elő, mert a nemesítő birtokokat nem örökölte a katolikus egyháztól, arányosan sem. Ezekről még más összefüggésben külön is fogunk szólni. A hitújítás után a protestáns prédikátorokra a katolikus papokról hallgatólagosan átszállt a nemesihez hasonló megítélés . Valami olyasféle játszódott le náluk, mint a világlaknál az armalista nemesítéssel : ez is, az is birtok nélkül történt. A protestáns prédikátorok ennék a kii nem mondott nemesítésnek csak aa adómentességi kritériumával élhettek, nem tudunk arról, hogy az országos nemeseket megillető egyébb mentességek megillették volna, s a katonáskodási kötelezettségükről sem szólnak a források. Amolyan félnemes fé16k lehettek tehát, akik a paraszti sorból kiemelkedtek, de az országos nemesek szintjét korántsem érték el. Nyilván ezzel magyarázható, hogy Bethlen Gábor 1629-ben - hallgatólagos jogaik kibővítésére - Erdélyország és kapcsolt részeinek igehirdet ő it s azok utódait nemesi joggokkal ruházta fe1.5z Rugonfalvi Kiss István arra az eredményre jutott, hogy Bethlen armalisa nemcsak a református papoknak és utódaiknak szólt, hanem valamennyi lelkészre vonatkozott . Meglátása szerint Erdélyben a papok gyermekei sokáig élvezték az általa nyújtott kiváltságokat . De a megállapításhoz szükséges hozzáfűzni azt a megjegyzést, hogy érvényesítése bizonyára ott sem volt zökken őmentes, amit mutat, hogy jónéhányszor - 1642, 1668, 1756, 1786 - meg kellett újítani. A debreceni kollégium professzoraira fordítva mostmár a tekintetünket, könnyen juthatnánk arra a következtetésre, hogy a részleges nemesség után papi státusukból eredően, legalább is 1629-től, országos nemességhez jutottak, mert Debrecen Bethlen híres armálisának a kibocsátásakor közjogilag Erdélyhez tartozott. Ennek értelmében tehát kiterjedhetett volna a kollégiumi professzorokra is. A valóság azonban mást mutat. Ez idő szerint egyetlen olyan adat sem bukkant elő, amelyik igazolná ezt a feltevést. Azt viszont tudjuk, hogy a Bethlen-féle nemesítés emléke sokáig nem halványult el itt sem, amit az is , bizonyít, hogy amikor a Debreceni Református Kollégium 1753-ban Szatmári Paksi István professzort pénzügyi segélykérésre Erdélybe küldte, azzal is megbízta, hogy az erdélyi fejedelmek prédikátorokra vonatkozó nemesítésnek a másolatát hozza el Zoványi György püspöktől.` Nyilván azért gondoltak erre, mert nem érvényesíthették, pedig élni szerettek volna vele. A Bethlen-féle armális újraélesztését 1790-ben az érmelléki esperesség (Bihar m.) kísérelte meg ismételten és utoljára. Keresztesi József szalacsi pap vezetésével háromtagú küldöttséget menesztett Budára, hogy az országgyűlés -elé vitesse az ügyet. Sok tekintetben erre alkalmasnak is látszott az idő, hiszen ekkor rukkoltak elő országgyűlési követállítási kérésükkel a hajdúk és jászkunok s ide akarták csatlakoztatni a maguk elképzelését az érmelléki prédikátorok is. Azt kellett azonban tapasztal51 Werbőczy : Hármaskönyv. 2, cím . 52 Az oklevél szövegét közli Zsinka Ferenc : Bethlen Gábor címeres levele papok részére . Nagyenyedi Album MCMXXVI Bp én. 10?-110. i, 53 Rugonfaivi Kiss István : Az egyházi rend közjogi helyzete Erdélyben és Bethlen armalisa. Thsz. 1938. 283-300 . i. Vö. Barcz a József : Bethlen Gábor, a református fejedelem . Bp. 1980. 139-145 . 1 . 54 Instructioja Erdélybe men ő Deputatus Szattmári István Uramnak. TtREL. I. 1. p. 3. III. ATo. 2. 35

niuk, hogy - különböző megfontolásokból - a követek és az országnagyok sokkal inkább ellenük fordultak, mintsem támogattál az ügyüket. Weglepetésre, legnagyabb ellenállásra a hazai protestánsok között találtak. Az ügy szorgalmazóival szemben a debreceni egyházmegye azt sérelmezte, hogy a2 ő tudta nélkül szervezkedtek, a debreceni főbíró úgy ítélte meg, hogy az országot bántják meg az el őterjesztésükkel ; Teleky József kancellár pedig egyenesen a társadalmi rend felbomlásának a veszélyét olvasta ki a kezdeményezésb ől, mondván, hogy törvény szerint csak a király nemesíthet meg valakit, eszerint pedig a paraszt biró nemesít, mert ő hívja a papot; így 50 esztend ő alatt az egéáz Partium nemessé lenne." Lekerült tehát a napirenről, s azt az 1794. évi kezdeményezést, amikor az érmelléki lelkészek a Bihar megyei közgyű lés útján akartak az ügyben továbblépni, már csak erőtlen utórezgésnek tarthatjuk .5' A protestáns papok, s közöttük a debreceni kollégium professzorai tehát sem közös nemesítésben nem részesültek, sem armális révén. Végigtekinteve a professzorok életútját, azt látjuk, hogy e tekintetben csupán Martonfalvi György képezett kivételt, akit Apafi Mihály erdélyi fejedelem 166 ő. február 2-án kelt oklevelével, tudómányos érdemenek elismeréseként, nemesi rangra emelt .5ó Ez a diploma nemcsak azért jelentős, mert debreceni kollégiumi professzor kapta, hanem azért is, mert a szokásos hadi értékek mellett polgári teljesítményt méltányolt. A professzorok nemesítésére nemigen volt sok szükség, mert legalább is a XVIII. század elejétő l, ahonnan biatosabban tudjuk ellenő rir_ni a leszármazást - néhány kiWtetől eltekintve, valamennyien nemesi eredetűek. Az 1700-1848 közötti időszakban csak két kivételt találunk. Az egyik Sinai Miklós volt, aki inkább a bizonytalan kategóriába sorolható, mert az apja nemesnek tartotta magát .s' Egyértelm űen jobb~.gyszármazásúnak csak Kerekes Ferencet min ősíthetjük, aki már nem igen sokat törődött ezzel a címmel és nem törekedett utána. Inkább önérzetesen, mintsem szégyenkezve mondta magáról, hogy énrám őseimtől sem jószág, sem rang nem maradt."~ A többiek valamennyien a világiak számára előírt módon jutottak nemességük birtokába, mégpedig öröklés útján. Ismeretes ugyanis, hogy a nobilitálás mindig utriusque sexus" (mindkét ágon) örökölhető módon történt. Az utódoknak csupán arra volt volt szükségük, hogy nemességük eredetéről a megyéknél testimóniálisokat szerezzenek. Több jel mutat arra, hogy a professzorok ragaszkodtak a nemességükhöz . Hatvani István büszkén emlegette életrajzában, miszerint ő nemes Hatvani Gergely fia és apja Kishont vármegyében, az ottani nemesség fellegvárában tisztségeket is ellátott, Külföldön jártában is 55 Keresztesi Jóxsef : Krónika Magyarország polgári és egyházi közéletéb ől a XVIII. század végén . Pest 1868. 108-112, 230-313, 374-376. 1.~ Révésw Imre : i, m. (Sinai) 17-37. 1. 56 Az oklevél szövegét és címerrajzát közli Zottai Lajos : Martonfalvi György czimerlevele 1666-ból. T. 1903. 135-137 . 1. 5 7 Révész Imre: i. m. (Sinai) 17. 1. 58 Idézi Bajkó Mátyás : Kollégiumi iskolakulturánk a felvilágosodás idején és a reformkorban. Bp. 1976. 101. 1.

36

önérzetesen hivatkozott nemesi szárxnazásra.'9 A nemesi címheg való ragaszkodást Sinainál is tetten érhetjük, mégpedig kézzel foghatóan. Mivel nem tudta előkeríteni a család állítólagos nemeslevelét, nagy költséggel ujat szerzett magának. Sárvári Pál ugyancsak kötelességének érezte, hogy az önéletrajzában nemesi szárma,~ásáról beszámoljon ~° Szoboszlai Pap István a göttingeni egyetem anyakönyvébe a saját neve elé a von" szót illesztette, s a nagyobb nyomaték kedvéért az apja neve mellé pedig külön az Edelmann" (nemes) szót is beírba .~' Általános vonásként könyvelhető el tehát a professzoroknál, hogy - még a viszonylag radikálisabb szemlélet űek is - szívesen emlegették nemesi eredetüket. Arról nem is szólva, hogy bizonyos fokig a há zassági kapcsolataikban ugyanúgy a társadalmi zártság jegyei fedezhetők fel, mint a világi nemeseknél sz Alig fordult elő, hogy nemtelenekkel kötötték volna össze az életüket. Hatvani István nemes Csatári Máriát, ifjabb Piskárhosi Sa_ilágyi Sámuel nemes szilágysomlyói Ii~almágyi Zsófiát, Sárvári Pál nemes Munkácsi Juliánnát választotta feleségül . 1Js még természetesen folytathatnánk a sort . A debreceni professzorok nemességéről azonban el kell mondani, hogy csak a városon kívül volt ereje. A kerítésen belül a polgárok közösségének az akarata érvényesült, amely kizárt minden másfajba előjogot. /azzal nem veszítették el a re_nességüket, hoóy Debrecenbe szegődtek, ennek az előjognak a gyakorlásáról azonban a városban le kellett mondaniuk . Így volt ez egyébként minden más városba költöz ő világi nemes esetében is. Tehát nem kivételeztek velük, hanem csak hasonló társadalmi elvárást írtak elő számukra is. A kollégiumi professzorok a családból hozott társadalmi el ő jog mellett - papi foglalkozásuk velejárójaként - polgárjogot is nyertek . Debrecenben - talán már a reformáció elterjedésétől és a kollégium létrejöttétől fogva - a református papokat és a velük azonos elbírálásban részesült kollégiumi professzorokat polgári előjogok (civilis praerogativa) illették meg. Tehát ex statu, hivataluknál fogva. Feltételként nem követelték meg tőlük, mint a többi polgártól a háztulajdont és nem kötelezték őket polgártaksa lerovására sem. A debreceni statutumok nem minősítették őket kimondotan polgároknak (civil), hanem polgári előjoggal élőknek. Az 1731. és az 1757. évi borbírónak adott városi utasítás pontosan meg is mondja, hogy .,Civilis praerogativaval élőkön pedig értetnek Prédikátor . Professzor és Kántor Uraimék" .° ' Ezzel a joggal a professzorok a debreceni társadalom felső rétegeibe kerültek. A közhiedelemmel ellentétben rá kell mutatnunk, hogy a civitásokban nemcsak civilek éltek, sőt valamennyi magyar város társadalmában számszerűen kisebbségben voltak. Debrecen lakosságának hozzávetőlegesen egyötöde =-endelkezett polgárjoggal,` s ezek közé 59 Rácz István : Hatvani István vagyona és társadalmi előjogai. Agrártörténeti Szemle, 1993. A továbbiakban Hatvanira vonatkozó adatok innen származnak, ezért a levéltári lel őhelyekre külön nem hivatkozom. GO Sárvári Pál életének leírása. DM Adattára. Ltsz. I. 273(191'. GI Borzsák Isván : Budai Ézsaiás és klasszika-fiológiánk kezdetei . Bp. 1955. 249. 1. G2 Rácz István : Városlakó nemesek az Alföldön 1541-1848 . között. Bp. 1988. 151-154 . 1. G3 Borbíróknak adott utasítás 1757-ben . HBmL. IV . A. ].011jn. 1. 64 Rácz István : A debreceni civilvagyon . Bp. 1989. 395. 1. J(

sorolták a kollégium professzorait is. Ez a fajta eljárás egyben kifejezte azt is, hogy a helyi társadalom a kollégiumot és tanárait sokra becsülte és tiszteletét társadalmi előjog adományozásával fejezte ki. Ilyenformán tehát a professzorok Debrecenben kettős kiváltság birtokába kerültek, de mindkettő világi jelleg ű volt. Azt viszont hangsúlyozni kell, hogy a polgári előjog gyakorlásához az egyházi és iskolai méltóságuk egyengette az utat. Természetesen ez utóbbit megszerezhették volna professzori hivatal nélkül is - ahogyan az általában a világiak esetében történt-, ám így külön feltételek nélkül jutottak hozzá. A kettős kí-vált:,á sok előnnyel jí rt. Hatvani István azt írta a végrendeletében, hogy az ő nemessége famíliájának a díszére szolgált . A korabeli megítélés szerint természetesen arra is. A nemesi jogállás bizony gatása azonban általában nemcsak a hagyományőrzés célját szolgálta. A kortósak is világosan látták - ha erre nem is hivatkoztak gyakorta -, hogy olyan társadalmi előjogokat biztosított, amelyek a vagyonszerzés előtt kaput nyitattak. Ezek között pedig a földtulajdonszerzés és az afihoz kapcsolódó. beneficiumokkal való éles joga a legfontosabb. Nagy társadalmi kiváltságtöbbletet jelentett tehát akkor is, ha a professzorok c>s mások is - csak Debrecen városán kívül tudták érvényesíteni. A Debrecenben Lakó professzorokL a nemesi jogukkal élve továbbra is megtarthatták, külső nemesi birtokaikat . PJIaróthi György a tállyai és a szántói (.~bauj m.) házát és az ottani térségben lévő szőlő it,s5 a Piskár kosi Szilágyi család a Puszta-Kovácsiban (Bihar m.) lévő birtokát,s~ Záhány József a szentfmrei (Bihar m.) szőlő jét, ahova tarárságáról lemondva visszavonult .f' Voltak azonban olyan professzorok is, akik városlakó nemesként vásároltak külső nemesi birtokokat. Hatvani István Monostorpályiban (Bihar m.), Sinai Miklós pedig Derecskén és Váncsodon (Bihar m.) eresztett nemesként gyökeret.~~ Az ő esetükben az történt, hogy a városi polgárként és kollégiumi professzorként szerzett jövedelmüket fektették külső nemesi birtokba . Nem egyedi jelenség ez abban a korban, sokkal inkább azt mondhatjuk, hogy a szerény város tőke irányultságának egyik formája. A kollégiumi professzorok egészében véve azonban sokkal több tőkét kanácsoltak a polgári előjogból. A városban egész sor olyan benefificium volt, amelyik a polgárokat vagy a polgárjoggal élőket illette meg vagy a polgári anyagi erő segített a megszerzésében. Alappiklérét a különböz ő földtípusok képezték, a ház utáni szántó, a béres és kaszálóföld. Ezek közül különös jelentősége a ház utáninak volt, mert a belső telek után ingyen osztották a polgárok számára a határban . Ebből a professzorok mind részesültek, mert akár eklézsiai, akár a saját házukban laktak, megillette őket. Közülük jónéhányan kétszeres hasznot húztak a ház utáni földből. Voltak ugyanis olyanok, akik az eklézsia házában laktak, de saját házat is vásároltak a városban, így mindkett ő G5 1737, május 30-án kelt végrendeletét közli Rácz Zstván : Debreceni végrendelelek 1595-1847. Debrecen, 1983 . 24-25. 1. 66 TtREI. II . 28 . c. 1. P. 563-564 . 67 Uo . P. 649-651, G35-636. E8 Révész Imre : i. m. (Sinai) 37-38. l. JÚ

titán járt nekik a határbéli tartozék. Zoltai Lajos Méliustól kezdve 8 olyan professzorról tud, aki saját házat vett vagy épített a városban, sőt Sárvári Pál a Cegléd utcában két házat is szerzett magának.~a A polgári beneficiumok közül további kettőnek volt még kiemelkedő jelentősége. A fakompetencia az erdei haszonvétel jövedelmező formája volt. Ez azt jelentette, hogy a polgár - csupán a vágatási dij ellenében - meghatározott mennyiséghez jutott minden évben. Több egyéni hasznot biztosított azonban az un. borértékesítési jog. A város statutumai szerint a polgárok egyenként élhettek a szabad borértékesítés lehetőségével, Debrecenben a boraikat azonban egészen az 1840-es évekig csak a város csapszékein árulhatták . A város viszont köteles volt a bort felvásárolni . Ez azért volt a polgárok számára előnyös, mert így ájlandó piacot nyertek, évenként juthattak - akár többször is - pénzforráshoz. A professzorok többségének volt Debrecenben un . kerti és a városon kívül un . hegyi szőlője. fgy érdekelt volt tehát a borértékesítésben is. Hatvani Istvántól kezdve, Budai Ézsiáson keresztül Aranyi, Istvánig, mind pénzelt a borból. A szőlőtermelésben talán Sárvári Pál vitte a legtöbbre, akinek az egyik - székely'hidi - szölőj ében a szüret 9 napig tartott, nagy borkészlettel rendelkezett, olyannyira, hogy még önálló exportra is gondolta Hogy egészében véve milyen nagyságú és értékű vagyon halmozódott fel az egyes professzorok kezén, arról keveset tudunk . Többségükre alighanem az volt a jellemző, amit Tőrös László megállapít Sárvári Pál ról : a krajcároskodásig takarékos s ehelyett a bajait emlegeti. Emiatt aztán a történetírás nagy gondban van.'1 Összegszerűen azért tudunk hivatkozni Hatvani Istvánra, aki 15 585 Rénes forint értékű vagyont hagyott az utódaira. Debrecenben ez akkor tekintélyes örökségnek számított, mert ennyiért a városban hat rangos, a szerényebbekből pedig akár húsznál is több házat lehetett vásárolni . Nála ez a vagyon saját házból, kerti és hegyi szőlőből, malomból, a Rimaszombatban örökölt szülői ház felébSl és jókora állatállományból tevődött össze. Maga a földbirtoka a városi és a külső - 150 kh körül mozoghatott, ami megegyezett azzal a legfelsőbb birtoknagysággal, amit egy debreceni cívis polgárként élhetett. Más összehasonlításban viszont azt mondhatjuk, hogy egy vidéki kisebb birtokos nemes vagyonának felelt meg. Sárvári Pál vagyona is tetemes volt. Tőrös László nagy állatállományából - 30 marha és 6 igavonó ökör - arra következtetett, hogy 100 kh körüli szántója lehetett. Ezt egészítette ki a Cegléd utcán két há za, a debreceni Sesta-kertben a kerti-, Székelyhídon és Diószegen (Bihar m.) pedig a hegyi szőlője.'a Jómódról árulkodik Budai ~zsiás feleségének, Eresei Klárának 1844ből származó végrendelete is, amelyet férje halála után három évvel készített . Ebben ~. nagyasszony vagyonaként házat, tanyát, szarvasmarhát és egyéb ingóságokat jelölt meg. A kerti szőlőről nem szólt, pedig más forrásból tudjuk, hogy a professzornak a Péterfi~a rJjkertben, Diószegi 89 Zoltai Lajos: Helyrajztörténet. DM. Adattára. 445. 1. 70 Tőrös László : Sárvári Pál, Arany János professzora .

kálvinista iskolázásból . Nagykörös, 1938. 184 . 1.

Egy század a magyar

71 Tórös László : i. m. 165. 1. 72 Tőrös László : i. m. 164. 1.

39

Sámuel szomszédságában az is volt. Az özvegy vagyonát 29 200 váltóforintra, azaz 11680 konvenciós forintra becsülte, megjegyezve, hogy emellett még férjével három testvérének a gyerekeit taníttatták, ruházták, sőt egyeseket még ki is házasítottak.' Elhamarkodott lenne arra a következtetésre jut;~i, hogy valamenynyi debreceni professzor ilyen jómódú volt. Különösen óvatosnak kell lenni a XVI-XVII . században élt professzorok anyagi erejének és jelle gének a megítélesénél. Aligha feltételezhetjük, hogy abban az idő ben is az agrárvagyon felhalmozására sikeresen törekedhettek volna. Az akkor már keresked ő és iparos jellegű város nem adott erre ösztönzést. Különben is - jeleztük - rövid ideig tartózkodtak a városban, ami az eredményes mezőgazdasági termeléshez nem nyújtott lehetőséget . A Hatvani-féle professzori vagyon csak XVIII-XIX. századra nézve tekinthető modellnek, amikor a földművelő cívissé való átalakulás folyamata a város társadalmában erőteljessé vált. A vagyon agrár jellege nem zárta ki, hogy a professzorok a gazdasági élet más ágazataiban is ne tevékenykedjenek . Hatvani Istvánról több olyan adatunk van, amelyik arra utal, hogy rendszeresen foglalkozott pénzüzletekkel is. A jövő kutatása bi~aonyára több ilyet hoz felszínre másoknál is. Hatvani nemcsak magánosoknak, hanem közösségnek is kölcsönzött a kialkudott és törvényesen megállapított G% kamat fejében. A társadalmi előjog és a vagyoni állapot életmód alakító tényező volt. A XVIII. század elejéig ebben a tekintetben nincs érdembeli forrásunk, feltételezhetően a professzorok döntően a tudománynak és a ta nításnak élcel{. Ezután azonban már bi?onyíthatóan kétarcíivá válik a professzori élet. Kissé merész hasonlattal élve, ahogyan annak idején a hajdúk és a végváriak egyszerre tartották a kezükben a kardot és az ekeszarvát, most a professzorokról mondható el, hogy életüket a katedra és a gazdaságok között osztották meg. Tudós professzorként nemcsak az iskola jó hírnevét öregbítették, hanem a jó és szorgalmas gazda eszményét is követték . Amilyen híres volt Sinai Miklós egész életében a könyvvásárlásairól, legalább annyi gondot fordított Derecském a Ga:~ gócz-féle telek megszerzésére, ott majorosok, napszámosok, kocsisok fogadására, kerti szőlő műveléséhez metszők szerző dtetésére, a püspöki (Bihar m.) vincellérjének ellenőrzésére, sz őlőjének szüretelésére, bortermésének értékesítésére vagy a derecs'kei malmában malomkő cseréjére ."' De ugyanezt elmondhatjuk Hatvani Istvánról is, aki nemzetközi hírű tudás volt, ám a végrendeletében örömmel számolt be arról, hogy a csatári (Bihar m.) szőlőt ő vette ki parlagos állapotából", s Debrecenben a Mester utcai kertben többnyire ő palástolta" a szőlőt. Arra nem is gondolhatunk, hogy a professzorok ténylegesen maguk is fogfák az ekeszarvát vagy a kapanyelet, mert a tanítás miatt erre nem maradt idejük. Amikor azonban tehették, ott forgolódtak a gazdaságban, hogy a zökken őmentes működést biztosítvsák. Ebben nagy segítségükre 73 Budai ~zsaiásné végrendelete, 1844. szept. 30. TtREL . %I. 99. e. 28. Pal . 104 . 74 Sinai Miklós gazdálkodásáról páratlan értékű forrásból tájékozGdhatunk . Rác Károly kSzl.: Sinai Miklós naptári jegyzetei 1759-1803 . , MPEIF. 1873. 220-228, 277-290, 348-350, 417-422, 462-485 . 1., Singi Miklós: Házi laistrom a melyben feljegyezgettem mind hivatalom mind csekély gazdaságom után lett jtivedelmemet. . . Debrecen, 1778-1789 . TtREK. R. 509/19. 40

voltak a feleségek is, akik a kerábbi birtolLos nagyasszonyok módjára, amikor a szükség úgy hozta, férjük helyére álltak. Hatvaniné maga is részt vett a malmos ház építésében, Sinainé pedig a püspöki szüretelést irányította,amíg a férje Bécsben a nemesi armális után szaladgal.t.'S Gazdaságaik üzemképességét nagyban elősegítette, hogy a városi ház mellett, az igényeknek megfelel ően, külső gazdasági központokat, földm űves paraszttanyákat építettek ki, és azokba munkaerőt fo gadtak fel . Az 1838 . és az 1848 . évi tanyaösszeírásban egymás után jott sorjáznak Erdélyi József, Versei József, Aranyi István, Ercsei Dániel, P czeli József és Sárvári Fál professzorok tanyái, a majorosokkal együtt . A vázlatos áttekintés után a kérdések sokasága vetődik elénk : miért alakult így a debreceni professzorok élete, honnan szerezték gazdasági ismereteiket, volt-e ilyen irányú elméleti tájékozottságuk vagy csak kör nyezetükr_ek a tapasztalatait hasznosították . Ma már világosan látjuk, hogy az ilyen irányít fejlődés a lzáz utáni földelt rendszeréből következett. Ennek az volt a lányege, hogy 1571 óta a ház után osztották a határban a sz~íntótartozékok ;~t és a kett őt nem lehetett egymástól elszakítani . Így Debrecenben - akár al~arta, akár nem - valamennyi polgár föltulajdonos lett, mert -- ahogyan a Társalkodó tudósítója megfogalmazta - a nélkül házat nem vehetnek, ház nél'.~ül pedig polgár°ok nem 1~nhetnek, polgárság nélkül tanyára sport nem tehetnek." Ebből következett - folytatja a Társalkodó a fejtegetést -, hogy  ezen ví~ros inkább szántóvetők lakhelye, mint mesteremberel:..~ . Tvlinden latos - a sajátságos földművelő t kivéve - két mesterséget gyakorol ; a csizmadia, varga, kerer~edő, pap, ügyvéd, tanító egyszersmind löldir űvf_l ű, -- elannyira, hogy szoros értelembon vett hívagara csa3~ mellékor ."'~ Ami a szalytudást illeti, a kutatás ezidáig csak Hatvani Istvánról derítAtte ki, hogy a mezőgazdaság elméleti kérdései iránt is érdeklődött . Horváth Róberttől tudjuk, hogy írásban többször fevetette az agrárter melés kérdéseit és nem leplezte azt a véleményt, hogy elégedetlen a hazai mezőgazdaság színvonalával. Elmaradásának legfőbb okát abban látta, hogy az alkalmazott rr~atematikát ezen a téren a szakemberek nem 12asznosították.'' Annak azonban nincs nyoma, hogy Hatvani a saját gazdaságában korszerűsítésre határozta volna el magát. Úgy tűnik, hogy az ő mezőgazdasági szakértelme - és a többi professzoré is - a korabeli debreceni cívisek szakértelmével egyezett meg. Valamennyien messzemenően az itteni gazdálliodási rendszer szerkezeti és szervezeti rendjéhez igazodtak. Semmi eltérést nem fedezhetünk fel a többi polgáréhoz képest . Kétségtelenül ez a gazdálkodási forma is hozzáértést igényelt, amelyet azonban nem az elméleti alapozottság irányított, hanem a mindennapi tapasztalat. Az történt tehát, :zagy amíg az iskolai tudományokban a professzorok jártak az élen, gazdálkodás és életmód von.atl~ozásában számukra is a cívisek mutatták az utat . 75 Hatvaniné erre vonatkozó levelezése HBmL. IV . A. 1011/k. 207,!1778. Sinainéra lásd 74 . sz . jegyzetet. 76 Társalkodó, 1837 . Debreczen jelen állapotfának rajza. 77 HorváEh Róbert : Hatvarú Estvár és a magyar közbandasági irodalom kezdetei. Klny . KSn. 1980 . 82-83. 1.

THE PROFESSORS OF' DEBRECEN COLLEGE István Rácz The first written record of the title professor" dates back to 1681, and it was not until 1792 that teachers were called professor" for the first time, as par of the college regulations. 118 professors taught in the College of Debrecen until 1848, Teachers got professorships at a young age : Sámuel Piskárosi Szilágyi was 22, György Maróthi 23, Ézsaiás Budai 26, and Pá1 Sárvári 27 years old when they were appointed professors. The clerical as well as, the secular leaders of the college paid careful attention to the selection of the professors . Before 1790 the professors were chosen by the City of Debrecen and the Parish of Debrecen, while later the Parish alone decided on this important question. The nomination for professorship was always regarded as a sign of honour, and was accepted by most of the nominees . In order to make the portrait of the professors complete, the author has examined not only their teaching methods and scientific research, but also, for the first time in local historiography, has made an attempt to explore the main features of their poperty, their social and legal status, and their life style . The professors, with few exceptions, were of noble birth, but they did not enjoy any privilege in Debrecen. Nevertheless, they were granted civic rights . Many of them had extensive properties, and they lived in prosperty .